—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikkének (3) bekezdésére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8., 9., 151., 153. és 157. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára (a Charta), és különösen annak a szociális jogokra és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó rendelkezéseire,

—

tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. évi ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjére, a „senki se maradjon le” elvére, valamint különösen a szegénység megállítását célzó 1. célra, az 5. célra, amelynek célja a nemek közötti egyenlőség megvalósítása és a nők életkörülményeinek javítása, és a fenntartható és gazdasági növekedést célzó 8. célra,

—

tekintettel az Európa 2020 uniós növekedési stratégiára, és különösen azon célkitűzésére, hogy a tagállami szegénységi küszöb alatt élő személyek számát az EU-ban 2020-ig 25 %-kal kell csökkenteni, ezáltal több mint 20 millió embert kiemelve a szegénységből, valamint arra, hogy teljes körűen ki kell építeni a tagállamok szociális biztonsági és nyugdíjrendszereit a megfelelő jövedelemtámogatás biztosítása érdekében,

—

tekintettel az Európa Tanácsnak a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményére (Isztambuli Egyezmény),

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a munka világában tapasztalható erőszak és zaklatás felszámolásáról szóló 190. számú egyezményére,

—

tekintettel a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervre,

—

tekintettel az európai gyermekgarancia létrehozásáról szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/1004 tanácsi ajánlásra (1),

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (2),

—

tekintettel a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1158 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3) (a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelv),

—

tekintettel a Bizottság „Az egyenlőségközpontú Unió: a 2020–2025 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégia” című, 2020. március 5-i bizottsági közleményre (COM(2020)0152),

—

tekintettel „A nők és a szegénység az Európai Unióban” című, 2005. október 13-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel „A nőket sújtó szegénység megjelenési formái az Európai Unióban” című, 2011. március 8-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel „A női vállalkozók a kis- és középvállalkozások világában” című, 2011. szeptember 13-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a „Szegénység: a nemek közötti egyenlőség szempontjai” című, 2016. május 26-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel a vidéki térségekben élő nőkről és szerepükről szóló, 2017. április 4-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel az „Egy uniós stratégia szükségessége a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetése és megelőzése érdekében” című, 2017. június 14-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel a nők magán- és közszférán belüli gazdasági szerepvállalásának az EU-beli növeléséről szóló, 2017. október 3-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a „Gondozási szolgáltatások az Unióban a nemek közötti egyenlőség jobb megvalósulása érdekében” című, 2018. november 15-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel az EU-ban a nemek egyenlőségéről és az adópolitikáról szóló, 2019. január 15-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel a nemek közötti bérszakadékról szóló, 2020. január 30-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel a Covid19 okozta válság és a válságot követő időszak nemi dimenziójáról szóló, 2021. január 21-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel az öreg kontinens elöregedéséről – az idősödéssel kapcsolatos 2020 utáni politika lehetőségeiről és kihívásairól szóló, 2021. július 7-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel 2021. február 10-i állásfoglalására az egyenlőtlenségek csökkentéséről, különös tekintettel a gyermekszegénységre (16),

—

tekintettel „A nemek közötti egyenlőséget biztosító gazdaságok az EU-ban: a következő lépések” című, 2019. december 10-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) „Peking + 25: Körkép a Pekingi Cselekvési Platform uniós tagállamokbeli végrehajtásáról” című, 2020. március 5-i jelentésére,

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) „A Covid19 és a munka világa. Negyedik Kiadás” című, 2020. május 27-i jelentésére,

—

tekintettel az Eurofound és az EIGE 2021. Július 15-i, „A nemek közötti egyenlőség felfelé irányuló konvergenciája: Milyen messze vagyunk az egyenlőségközpontú Uniótól?” című szakpolitikai tájékoztatójára,

—

tekintettel a Parlament Uniós Belső Politikák Főigazgatósága Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi Tematikus Főosztályának „Az energiához való hozzáférés nemi dimenziója” című, 2017. decemberi tanulmányára,

—

tekintettel az EIGE nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2019. és 2020. évi mutatójára,

—

tekintettel az Anyák Világmozgalma („Make Mothers Matter”) „Az anyák szegénysége az EU-ban (Mothers’ Poverty in the EU)” című, 2021. júniusi állásfoglalására,

—

tekintettel az Európai Szegénységellenes Hálózat „A Covid19-világjárványból való, társadalmilag befogadó és a szegénységet megelőző helyreállítás felé” című, 2021. februári értékelésére a 2022. évi éves fenntartható növekedési stratégiáról és a 2021. évi együttes foglalkoztatási jelentésre irányuló javaslatról,

—

tekintettel a Parlament Uniós Belső Politikák Főigazgatósága Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi Tematikus Főosztályának „A COVID-19 gazdasági hatása a nőkre és a nők szegénységére: betekintés öt európai országból” című, 2021. május 19-i tanulmányára,

—

tekintettel a Parlament Uniós Belső Politikák Főigazgatósága Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi Tematikus Főosztályának „A nemek közötti egyenlőség: a gondozási munka gazdasági értéke az alkalmazandó uniós alapok szempontjából” című, 2021. június 14-i tanulmányára,

—

tekintettel „A szegénység elleni küzdelem célkitűzésének elérése a növekvő rezsiköltségek fényében” című, 2016. április 14-i állásfoglalására (17) és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság ahhoz fűzött véleményére,

—

tekintettel a hajléktalanság elleni küzdelem 2021 júniusában indított európai platformjára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A9-0194/2022),

A.

mivel a nemek közötti egyenlőség az EUSZ 2. cikkében rögzített uniós alapérték; mivel az EUMSZ 8. cikke rögzíti a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének elvét;

B.

mivel a szegénység felszámolása az EU egyik kiemelt célkitűzése, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke és a Charta is kimond, és a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervnek is kiemelt célja, tükrözve az EU azon elkötelezettségét, hogy szakpolitikáiban fellépjen a szegénység felszámolása érdekében;

C.

mivel az EU-ban a szegénységben élő nők száma még mindig magasabb, mint a szegénységben élő férfiaké (18); mivel bár mind a nők, mind a férfiak körében csökkent a szegénység az Unióban, a nőket – közülük is leginkább a megkülönböztetés interszekcionális formáival szembesülő nőket – továbbra is aránytalanul súlyosabban érinti a szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázata, mint a férfiakat; mivel 2020-ban a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázata a nők esetében nagyobb volt (22,9 %), mint a férfiak körében (20,9 %), bár mindkét arány csökkent a 2015-höz képest (24,9 % és 23,1 %); mivel 2017 óta 21 tagállamban nőtt a nemek közötti szegénységi szakadék (19); mivel az adatok szerint a nők szegénységi rátája tagállamonként jelentősen eltér; mivel a nők szegénysége és a gyermekszegénység közötti szoros összefüggés miatt az EU-ban minden negyedik gyermek ki van téve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának;

D.

mivel a 2019-re vonatkozó becslések szerint az EU 27 tagállamában a nőket különösen érinti a szegénység kockázata, és a társadalmi juttatások után a szegénységi arány 17,1 % volt; mivel a Covid19-világjárvány kezdete óta a nőket aránytalanul sújtja a társadalmi-gazdasági helyzet, többek között egyes esetekben a munkahelyek megszűnése; mivel a nők foglalkoztatási rátája még annál is erőteljesebben csökkent, mint a 2008. évi recesszió során; mivel ez többek között a főként nők által végzett nem fizetett gondozási, háztartási és nevelési munka növekedésének tudható be, és ez a nők szegénységének növekedéséhez is vezetett; mivel az ideiglenes és részmunkaidős álláshelyeket betöltők többsége már a Covid19-világjárvány előtt is nő volt, különösen a szolgáltatási ágazatban, és mivel a világjárvány megerősítette ezt a tendenciát; mivel a Covid19 világjárvány hatásai még nem teljesen ismertek, és mivel a nőkre gyakorolt társadalmi-gazdasági hatás az elkövetkező években is tapasztalható lesz; mivel ezért alapvető fontosságú a nők szegénységének vizsgálata a Covid19-válság kezelésével és utóhatásaival összefüggésben; mivel a 2008. évi pénzügyi válságból való kilábalás érdekében hozott intézkedések nem voltak elegendőek a nők szegénységének csökkentéséhez; mivel a szociális közszolgáltatások finanszírozásának csökkentése és az alacsonyabb bérek aránytalanuk érintik a nőket, mivel ők nagyobb mértékben támaszkodnak a szociális közszolgáltatásokra és juttatásokra;

E.

mivel a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítése azt jelenti, hogy a nemek közötti különbségeket a teljes szakpolitikai ciklusban figyelembe kell venni, és metszetszemléletű megközelítést kell alkalmazni, amely figyelembe veszi a nők és a férfiak sokféleségét a nemek közötti egyenlőség előmozdítását célzó politikák, programok és projektek tervezése, végrehajtása és értékelése során; mivel az uniós politikák eddig nem alkalmaztak valódi, általánosan érvényesített szakpolitikákat, illetve nem tartalmaztak metszetszemléletű megközelítést;

F.

mivel az EUSZ 3. cikkének (3) bekezdése kötelezi az Uniót, hogy a szociális piacgazdaság koncepciójával összhangban küzdjön „a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen”, és előmozdítsa „a társadalmi igazságosságot és védelmet [és] a nők és férfiak közötti egyenlőséget”; mivel a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési terv konkrét célja, hogy 2030-ig legalább 15 millióval csökkentse a szegénység kockázatának kitett személyek – köztük 5 millió gyermek – számát; mivel a szociális, a zöld és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó menetrendek összekapcsolódnak, és közösek a fenntartható növekedés és az erőforrások méltányos elosztásának biztosítására irányuló céljaik; mivel a társadalmi-gazdasági kormányzás jelenlegi uniós modelljének felülvizsgálatáról szóló megbeszéléseknek figyelembe kell venniük az EU elkötelezettségét az egyenlőtlenségek csökkentése és a szegénység, különösen a nők szegénységének felszámolása iránt;

G.

mivel Olivier De Schutter, a mélyszegénységgel és az emberi jogokkal foglalkozó különleges ENSZ-előadó rámutatott, hogy az Európai Uniónak az egész EU-ra kiterjedő szegénységellenes stratégiát kell kidolgoznia, amely strukturális, átfogó megközelítést biztosít a női szegénység felszámolásához; mivel a világjárvány utáni Európai Unió számára méltányosabb társadalmi szerződésre van szükség, beleértve a gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését célzó gazdaságpolitikákat is;

H.

mivel a szülők szegénysége gyakran a gyermek szegénységéhez vezet; mivel a nők támogatását célzó politikákba történő beruházás javítja a családjaik, különösen a gyermekeik életkörülményeit is; mivel az EU-nak és a tagállamoknak az EUSZ-szel összhangban tiszteletben kell tartaniuk, védeniük kell és érvényre kell juttatniuk a gyermekek jogait; mivel szegénység veszélyezteti a gyermekek jogainak érvényesülését; mivel a gyermekszegénység felszámolása a szociális jogok európai pillérének 11. alapelvében szerepel;

I.

mivel az egyszülős családok jobban ki vannak téve a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának, és nagyobb valószínűséggel adják tovább a szegénységet a következő generációknak; mivel az egyszülős családok 85 %-át nők vezetik; mivel 2020-ban az egyetlen felnőttből álló háztartásokban élő, eltartott gyermekekkel rendelkező uniós lakosság 42,1 %-át fenyegette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés;

J.

mivel a nők szegénysége az egész életen át tartó hátrányos megkülönböztetés eredménye; mivel a nemi sztereotípiák még mindig befolyásolják a munkamegosztást otthon, az oktatásban, a munkahelyen és a társadalomban, valamint a hatalomhoz és a döntéshozatalhoz való hozzáférésben; mivel a többnyire nők által végzett nem fizetett gondozási és háztartási munka aránytalan terhet ró a nőkre; mivel világszinten a nők az egészségügyi és gondozási ágazatban dolgozók több mint 70 %-át teszik ki; mivel ezeket a munkaköröket rendszeresen alulértékelték, mivel azokat a háztartásokban élő nők ingyen látták el és jelenleg is látják el; mivel a nők fizetése alacsonyabb, mint a férfiaké; mivel az időszegénység miatt a nők több részmunkaidős szerződéssel rendelkeznek; mivel a nőket a dolgozói szegénység sújtja, ami az alacsony munkaintenzitás miatt a szegénység és a társadalmi kirekesztés nagyobb kockázatához vezet;

K.

mivel kellő figyelmet kell fordítani a szociális jogok európai pillérének a nemek közötti egyenlőségre, az esélyegyenlőségre és a foglalkoztatás aktív támogatására vonatkozó ajánlásaira;

L.

mivel a nők szegénysége többdimenziós, és ezért küzdenünk kell a nők szegénysége összes aspektusának valamennyi oka és következménye ellen, ideértve az anyagi nélkülözést, valamint a különböző erőforrásokhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiányát is, ami korlátozza őket abban, hogy teljes mértékben élvezzék polgári jogaikat; mivel a nőket sújtó szegénységet közvetlenül befolyásolja a főként nők által végzett munka tisztességes értékelésének hiánya, a szülési szabadság vagy gondozási feladatok miatti megszakítások, a nem fizetett gondozási feladatok és a háztartási munka egyenlőtlen megosztása, valamint az oktatásban és azt követően a munkaerőpiacon tapasztalható szegregáció; mivel a nők szegénysége az élet bizonyos társadalmi és politikai vonatkozásaiból való kirekesztésükhöz vezet; mivel ugyanakkor az erőforrásokhoz és szolgáltatásokhoz való megfelelő hozzáférés hiánya növeli a nők szegénységbe kerülésének vagy szegénységben maradásának kockázatát, ami a szegénység és a társadalmi és politikai kirekesztés közötti kölcsönös függőségre mutat rá;

M.

mivel a szegénység nőkre és férfiakra gyakorolt hatása eltérő, és mivel ezért a szegénység feminizációjának jobb megértése érdekében olyan mutatókat is figyelembe kell venni, mint például az életkor, a várható élettartam, a jövedelmi egyenlőtlenség, a nemek közötti bérszakadék, a háztartás típusa és a szociális transzferek; mivel a foglalkoztatás, az oktatás, az adópolitika és a lakhatás terén a nemek közötti egyenlőséget támogató különböző fellépések és politikai intézkedések közötti szinergiák segíthetnek a szegénység és a társadalmi kirekesztés mélyen gyökerező okai elleni hatékonyabb küzdelemben;

N.

mivel a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázata fokozódik a nők egyes csoportjaiban, például az egyedülálló anyák, a 65 év feletti nők, a fogyatékossággal élő nők, az alacsony iskolai végzettségű nők és a migráns hátterű nők körében;

O.

mivel az EU 27 tagállamának népességén belül idősebb korban a nők száma meghaladja a férfiak számát; mivel 2019-ben több mint kétszer annyi nagyon idős (85 éves vagy annál idősebb) nő volt, mint nagyon idős férfi; mivel az elöregedéssel kapcsolatos fejlemények súlyos következményekkel járnak a kormányokra, a vállalkozásokra és a civil társadalomra nézve, különösen az egészségügyi és szociális ellátórendszerekre, a munkaerőpiacokra, az államháztartásra és a nyugdíjjogosultságokra nézve;

P.

mivel a számadatok arról tanúskodnak, hogy az Unióban átlagosan a fogyatékossággal élő nők 29,5 %-át fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztődés veszélye, szemben a fogyatékossággal élő férfiak 27,5 %-os arányával;

Q.

mivel a kiszolgáltatottabb csoportokhoz tartozó nők, például a fiatal nők, a fogyatékossággal élő nők, a migráns hátterű nők, a roma nők, a vallási vagy etnikai kisebbségekhez tartozó nők, valamint az LBTQI+ nők az oktatás, az egészségügyi ellátás, a foglalkoztatás és a szociális szolgáltatások igénybevétele terén fokozott és interszekcionális megkülönböztetéssel szembesülnek, és ezért jobban ki vannak téve a szegénység kockázatának;

R.

mivel a romáknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük olyan foglalkoztatási kezdeményezések tekintetében, mint az ifjúsági garancia; mivel az állami foglalkoztatási szolgálatok gyakran nem rendelkeznek elegendő kapacitással ahhoz, hogy elérjék őket, vagy közvetett diszkriminációs gyakorlatokat alkalmaznak;

S.

mivel a szegénységre vonatkozó adatokat illetően a statisztikai értelemben vett háztartás a háztartáson belüli szegénységet határozza meg, és nem veszi figyelembe a nemek közötti egyenlőtlenségeket a források belső elosztásában, ezért nehéz nemek szerint lebontott megbízható adatokat szerezni;

T.

mivel a nők szegénysége növeli a hajléktalanság, a megfelelő lakhatáshoz való hozzáférés hiányának és az energiaszegénység kockázatát; mivel kifejezetten az egyedülálló szülőkre szabott szakpolitikai intézkedésekre van szükség;

U.

mivel a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőség fontos eszköze a női szegénység felszámolásának, ami nemcsak a nők számára előnyös, hanem a gazdaság egésze számára is, mert kedvező hatással van a GDP-re, a foglalkoztatási szintre és a termelékenységre; mivel a nemek közötti egyenlőség javítása az egy főre jutó uniós GDP-t 6,1–9,6 %-kal növelné, és további 10,5 millió munkahelyet hozna létre, melyekből mind a nők, mind a férfiak részesülnének 2050-ig;

V.

mivel bár a nők által dominált ágazatokban végzett munka alapvető fontosságú és magas társadalmi-gazdasági értékkel bír, azt alulértékelik, és kevesebb fizetést fizetnek érte, mint a férfiak által uralt ágazatokban végzett munkáért; mivel sürgősen újra kell értékelni a bérek megfelelőségét a nők által uralt ágazatokban azok társadalmi és gazdasági értékéhez kapcsolódóan, és előre kell lépni a minimálbérek, a minimumjövedelem és a bérek átláthatósága terén az uniós szabályozásban;

W.

mivel a munkához való jog elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy a nők gazdasági függetlenséget, szakmai kiteljesedést és tényleges egyenlő jogokat élvezzenek;

X.

mivel a nemek közötti átlagos foglalkoztatási különbség 11,5 %, és a nők aránytalanul nagy arányban képviseltetik magukat az alacsony fizetésű, bizonytalan foglalkoztatási ágazatokban; mivel a nők jobban képviseltetik magukat a rugalmas munkavégzési formákban, az atipikus és rugalmas szerződésekben (részmunkaidő, munkaerő-kölcsönzés stb.); mivel a nők terhességi és anyasági megkülönböztetéssel szembesülnek; mivel a nemek közötti bérszakadék 2019-ben uniós szinten 14,1 % volt, bár jelentős különbségek voltak a tagállamok között (20); mivel 2017 óta a nemek között fennálló kereseti különbségek 17 tagállamban, a nemek közötti jövedelmi különbségek pedig 19 tagállamban nőttek, ami összességében a nemek közötti kereseti és jövedelmi uniós szakadék mélyüléséhez vezetett (21); mivel az EU-ban az aktív népesség mintegy 10 %-át fenyegeti a szegénység, és főként a nők kapnak minimálbért vagy kevesebbet, mint a létminimum, többek között amiatt, hogy a nők nagyobb mértékben vesznek részt az informális gazdaságban; mivel a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelem és a tisztességes életszínvonalat biztosító, megfelelő és méltányos minimálbérek megállapítása hozzájárulhat a bérek közötti egyenlőtlenségek, a nemek közötti bérszakadék és a női szegénység csökkentéséhez;

Y.

mivel az Európai Szociális Charta elismeri valamennyi munkavállaló, és így a női munkavállalók jogát is arra, hogy méltányos, saját maguknak és családjuknak megfelelő életszínvonalat biztosító javadalmazást kapjanak, valamint hogy egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást kapjanak; mivel emellett a Charta megteremti a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni védelemhez való jogot, és hozzájárul a férfiak és nők közötti meglévő bérszakadék csökkentéséhez;

Z.

mivel a fizetett munkaviszonnyal rendelkező transznemű személyek aránya mindössze 51 %, szemben az általános népesség 69,3 %-ával; mivel a munkanélküliség különös problémát jelent a transznemű nők számára, akik az általános népesség átlagánál közel háromszor nagyobb valószínűséggel válnak munkanélkülivé (22);

AA.

mivel a fogyatékossággal élő nőknek csupán 20,7 %-a, a fogyatékossággal élő férfiaknak pedig csupán 28,6 %-a dolgozik teljes munkaidőben; mivel egyes tagállamokban a fogyatékossággal élő személyek a munkába állásukkor gyakran elveszítik fogyatékossági jogosultságaikat, ami növeli a dolgozói szegénység kockázatát;

AB.

mivel a nyugdíjak terén a nemek között fennálló egyenlőtlenség átlagosan 29,4 % volt 2019-ben (23) a tartós élethosszig tartó egyenlőtlenségből adódó egyensúlyhiány eredményeként; mivel ez a nyugdíjszakadék azt jelenti, hogy a nők nagyobb valószínűséggel esnek a szegénységi küszöb alá, ahogy idősebbek lesznek, szem előtt tartva azt is, hogy a nők várható élettartama hosszabb, mint a férfiaké, ami elmélyíti a szegénység és a társadalmi kirekesztés következményeit; mivel az emberek egész életen át tartó nagyobb munkaerő-piaci befogadása hozzá fog járulni a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetéséhez;

AC.

mivel az általunk tapasztalt technológiai és digitális forradalom fokozza a digitális fejlődést és az új üzleti lehetőségeket, és mivel ez a technológiai és digitális forradalom megváltoztatja a gazdasági mintákat, a szociális rendszereket és a munkaerőpiacot; mivel társadalmunkban mindenkinek, különösen a nőknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részt vegyenek ebben a jólétben;

AD.

mivel szükség van az olyan szakpolitikák további előmozdítására, amelyek célul tűzik ki a nők részvételének növelését a tudományhoz, a technológiához, a mérnöki tudományokhoz és a matematikához (TTMM), valamint a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területeken, továbbá a digitális ágazatban az oktatás és a foglalkoztatás valamennyi szintjén többszintű megközelítés elfogadására a nemek közötti szakadék áthidalása érdekében;

AE.

mivel a lányok az iskolában jobban teljesítenek a fiúknál, de gyakran nagyobb nehézségekkel szembesülnek, illetve családi vagy egyéb nyomás akadályozza őket abban, hogy iskolai sikerükből szakmai eredményességet kovácsoljanak;

AF.

mivel a vidéki térségekben élő nőket különösen sújtja a szegénység; mivel a vidéki térségekben sok nőt nyilvántartásba sem vettek a munkaerő-piacon, vagy pedig munkanélküliként tartanak számon; mivel a vidéki térségekben élő nők körében rendkívül magas a munkanélküliségi ráta, és akiknek van munkájuk, nagyon alacsony jövedelemmel rendelkeznek; mivel a vidéki térségekben élő nők korlátozottan férnek hozzá az oktatáshoz;

AG.

mivel az ápolási-gondozási ágazatra vonatkozó közös uniós megközelítés a tagállami politikák mellett jelentős hozzáadott értéket teremtene; mivel a nők gyakrabban vállalnak nem fizetett gondozási munkát, mint a férfiak, és ezért a gyermekek vagy eltartottak gondozása az egyik leggyakoribb oka annak, hogy a nők csökkentik munkaidejüket vagy kivonulnak a munkaerőpiacról; mivel a nők rendszeresen felhagynak karrierjükkel, vagy olyan rövid távú, részmunkaidős, bizonytalan vagy akár informális munkát vállalnak, amely hozzáigazítható a gondozási napirendhez, ami befolyásolja keresetüket és nyugdíjpénztárukhoz való hozzájárulásukat, és így időskori gazdasági függetlenségükre is hatással van; mivel a magas színvonalú egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz és létesítményekhez – például a koragyermekkori gondozáshoz és oktatáshoz vagy más eltartottak gondozásához – való, megfizethető árú egyetemes hozzáférés nemcsak a szegénység fokozódásának elkerüléséhez kulcsfontosságú, különösen a nők esetében, hanem a közérdeket szolgáló gazdaság szempontjából is; mivel az e szolgáltatásokba való beruházás ezért pozitív hatással van a nők gazdasági függetlenségére és munkaerő-piaci részvételi képességére; mivel a szociális védelmi intézkedések elengedhetetlenek a nők szegénységének kezeléséhez, nemcsak gazdasági, hanem többdimenziós jellegét tekintve is;

AH.

mivel a szegénység súlyosbítja a nemi alapú erőszak nőkre gyakorolt hatását, mivel a megnövekedett gazdasági nehézségek megnehezítik a bántalmazó kapcsolatban élő nők számára, hogy elhagyják partnerüket; mivel a nemi alapú erőszak strukturális probléma, amely valamennyi társadalmi-gazdasági csoportban megtalálható, és származástól vagy meggyőződéstől független; mivel a szegénység a nőket az emberkereskedelem és a szexuális kizsákmányolás nagyobb kockázatának teszi ki, mivel gazdaságilag kiszolgáltatottá teszik őket és családjukat a bántalmazóiktól; mivel a nemi alapú erőszak a szegénységhez és a társadalmi kirekesztéshez is hozzájárul, mivel az erőszak egészségügyi következményekkel jár, és a munkahely elvesztéséhez és hajléktalansághoz vezethet;

AI.

mivel a munkahelyi zaklatás, beleértve a szexuális és pszichológiai zaklatást is, amelynek általában a nők az áldozatai, visszatartó hatással van a nőkre, ideértve a fokozott távolmaradást, a termelékenység csökkenését és következésképpen a jövedelemkiesést, és hozzájárul a munkaerőpiacról való kiszorulásukhoz, ami negatív hatással van az egyén karrierjére és gazdasági függetlenségére; mivel a munkahelyi zaklatás bejelentése az áldozat elbocsátásához vagy elszigeteléséhez vezethet;

AJ.

mivel a becslések szerint jelenleg minden tizedik lány nem engedheti meg magának a higiéniai termékeket; mivel az EU-ban a nemek egyenlőségéről és az adópolitikáról szóló, 2019. január 15-i állásfoglalásában az Európai Parlament felszólította a tagállamokat, hogy a HÉA-irányelvbe bevezetett rugalmassági mechanizmushasználatával töröljék el az ún. „tamponadót”, és áfamentességet vagy nullaszázalékos adókulcsot alkalmazzanak e nélkülözhetetlen alapvető termékekre;

AK.

mivel Oroszország Ukrajna elleni háborúja a szegénység további növekedéséhez vezet, különösen a nők körében, egyrészt azért, mert arra kényszeríti az ukrán nőket és gyermekeket, hogy a szomszédos országokba meneküljenek, másrészt pedig az alapvető szolgáltatások és áruk árának emelkedése miatt, amely minden európait érint, de különösen azokat, akik már kevesebb erőforrással rendelkeznek;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

40.

41.

42.

43.

44.

45.

46.

47.

—

tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének az indiai–csendes-óceáni térséggel folytatott együttműködésre vonatkozó uniós stratégiáról szóló, 2021. szeptember 16-i közös közleményére (JOIN(2021)0024),

—

tekintettel az indiai–csendes-óceáni térséggel folytatott együttműködésre vonatkozó uniós stratégiáról szóló, 2021. április 16-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel Hollandiának az indiai–csendes-óceáni térségre vonatkozó „Az indiai–csendes-óceáni térség: Iránymutatás Hollandia és az EU ázsiai partnerekkel folytatott együttműködésének megerősítéséhez” című, 2020. november 13-i stratégiájára,

—

tekintettel a német szövetségi kormánynak az indiai–csendes-óceáni térséggel kapcsolatos, 2020. szeptemberi szakpolitikai iránymutatásaira,

—

tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének „A »Global Gateway«” című, 2021. december 1-jei közös közleményére (JOIN(2021)0030),

—

tekintettel „A kereskedelempolitika felülvizsgálata – Nyitott, fenntartható és határozott kereskedelempolitika” című, 2021. február 18-i bizottsági közleményre (COM(2021)0066),

—

tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének „Az EU és Kína – stratégiai kilátások” című, 2019. március 12-i közös közleményére (JOIN(2019)0005),

—

tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének „Az Európa és Ázsia közötti összeköttetések – Az uniós stratégia elemei” című, 2018. szeptember 19-i közös közleményére (JOIN(2018)0031),

—

tekintettel a „Digitális iránytű 2030-ig: a digitális évtized megvalósításának európai módja” című, 2021. március 9-i bizottsági közleményre (COM(2021)0118),

—

tekintettel Ursula von der Leyennek, a Bizottság elnökének az Unió 2021-es helyzetértékeléséről szóló, 2021. szeptember 15-i beszédére,

—

tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat és az Egyesült Államok külügyminisztériumának az indiai–csendes-óceáni térséggel kapcsolatos magas szintű konzultációkról szóló, 2021. december 3-i közös sajtóközleményére,

—

tekintettel az Ázsia–Európa parlamenti partnerség 2021. november 16-i ülésére, amelynek Kambodzsa volt a házigazdája,

—

tekintettel a 2019. március 12-i EU–Kína stratégiai kilátásokban felvázolt „egy Kína” politikára,

—

tekintettel az EU és Kína által 2020. december 30-án elvben megkötött átfogó beruházási megállapodásra,

—

tekintettel a Bizottság alelnökéhez/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez intézett, az EU és Tajvan közötti politikai kapcsolatokról és együttműködésről szóló, 2021. október 21-i ajánlására (1),

—

tekintettel a Tanácshoz, a Bizottsághoz és a Bizottság alelnökéhez/az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez intézett, az EU és India közötti kapcsolatokról szóló, 2021. április 29-i ajánlására (2),

—

tekintettel a Bizottság szolgálatainak az EU szabadkereskedelmi megállapodásai kereskedelemre és fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezetei végrehajtásának és érvényesítésének javításával kapcsolatos visszajelzésről és további lehetőségekről szóló, 2018. február 26-i informális dokumentumára, valamint a kereskedelemről és fenntartható fejlődésről szóló fejezetekre vonatkozó, 15 pontos cselekvési tervére,

—

tekintettel az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti, 2010. szeptember 16-i szabadkereskedelmi megállapodásra (3),

—

tekintettel az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Szingapúri Köztársaság közötti, 2018. október 19-i szabadkereskedelmi megállapodásra (4) és beruházásvédelmi megállapodásra,

—

tekintettel az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Vietnámi Szocialista Köztársaság közötti, 2019. június 30-i szabadkereskedelmi megállapodásra (5) és beruházásvédelmi megállapodásra;

—

tekintettel az Európai Unió és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodásra (6),

—

tekintettel az egyrészről az Európai Unió, és másrészről az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetének tagjai között létrejött partnerségi megállapodásra,

—

tekintettel az EU és Ausztrália, Új-Zéland és Indonézia közötti szabadkereskedelmi megállapodásokról szóló, folyamatban lévő tárgyalásokra, valamint az EU és Malajzia, Thaiföld és a Fülöp-szigetek közötti szabadkereskedelmi megállapodásokról szóló, jelenleg függőben lévő tárgyalásokra,

—

tekintettel a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN) fennálló politikai kapcsolatairól szóló, 2017. október 3-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel az ASEAN 2019. január 21-i miniszteri találkozóján hozott, az EU–ASEAN stratégiai partnerség létrehozásáról szóló határozatra,

—

tekintettel az EU–ASEAN közös együttműködési bizottság 2022. február 11-i, 29. ülésére,

—

tekintettel az Európai Parlament és az ASEAN Parlamentközi Közgyűlés (AIPA) közötti régióközi párbeszéd 2021. június 22-i nyitó ülésére,

—

tekintettel a 2015. december 12-i Párizsi Megállapodásra és az európai zöld megállapodásról szóló, 2019. december 11-i bizottsági közleményre (COM(2019)0640),

—

tekintettel az uniós kereskedelmi megállapodások végrehajtásáról és érvényesítéséről szóló, 2021. október 27-i bizottsági jelentésre (COM(2021)0654),

—

tekintettel az uniós kereskedelempolitikai felülvizsgálatáról szóló, 2020. november 26-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel az uniós szervezetekkel, európai parlamenti képviselőkkel és parlamenti képviselőkkel szembeni kínai ellenintézkedésekről szóló, 2021. május 20-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az új EU–Kína stratégiáról szóló, 2021. szeptember 16-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel az EU és Ázsia közötti kapcsolatokról szóló, 2021. január 21-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel „A 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia: Hozzuk vissza a természetet az életünkbe!” című, 2021. június 9-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel „A közös kereskedelempolitika végrehajtása – 2018. évi éves jelentés” című, 2020. október 7-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel az Európai Unió és a Koreai Köztársaság közötti szabadkereskedelmi megállapodás végrehajtásáról szóló, 2017. május 18-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—

tekintettel a Halászati Bizottság véleményére,

—

tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság jelentésére (A9-0170/2022),

A.

mivel az indiai–csendes-óceáni térség geopolitikai és geogazdasági jelentősége megnőtt; mivel a régió növekvő gazdasági, demográfiai és politikai súlya miatt kulcsszerepet játszik a nemzetközi rend alakításában és a globális kihívások kezelésében; mivel a világgazdaság súlypontja az atlanti térségből a csendes-óceáni térségbe helyeződött át;

B.

mivel Európa és az indiai–csendes-óceáni térség együttesen az áruk és szolgáltatások globális kereskedelmének több mint 70 %-át bonyolítják és a közvetlen külföldi befektetések több mint 60 %-át adják, és éves kereskedelmük 2019-ben elérte az 1,5 billió EUR-t; mivel az indiai–csendes-óceáni régió állítja elő a globális bruttó hazai termék (GDP) 60 %-át, és a globális gazdasági növekedés kétharmadát adja; mivel az EU a legnagyobb befektető a régióban, amely az EU 10 legfontosabb globális kereskedelmi partnere közül négyet (Kína, Japán, Dél-Korea és India) foglal magában (15);

C.

mivel az EU jelenleg négy kétoldalú kereskedelmi megállapodással (Japánnal, Szingapúrral, Dél-Koreával és Vietnammal) , öt stratégiai partnerséggel (az ASEAN-nal, Kínával, Indiával, Japánnal és Dél-Koreával) és két konnektivitási partnerséggel (Japánnal és Indiával) rendelkezik a régióban;

D.

mivel az EU és az ASEAN 2020 decemberében stratégiai partnerséget kötött, új fejezetet nyitva régóta fennálló kapcsolataikban;

E.

mivel az Európai Parlament és Délkelet-Ázsia parlamentjei közötti megerősített parlamentközi kapcsolatoknak és parlamenti diplomáciának – az ASEAN Parlamentközi Közgyűlésén (AIPA) keresztül – tükröznie kell az EU és az ASEAN közötti szélesebb körű és mélyebb kapcsolatok jövőbeli menetrendjét; mivel az Európai Parlament és az AIPA olyan természetes partnerek, amelyek jelentősen képesek hozzájárulni az EU és az ASEAN közötti kapcsolatok erősítéséhez;

F.

mivel az EU–ASEAN kapcsolatok a szabályokon alapuló nemzetközi rend, a hatékony és fenntartható multilateralizmus, valamint a szabad és tisztességes kereskedelem közös értékein és elvein alapulnak; mivel a közvetlen külföldi befektetések legnagyobb része uniós székhelyű szervezetektől érkezik az ASEAN-régióba; mivel az EU az ASEAN harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, és az ASEAN egésze az EU harmadik legnagyobb, Európán kívüli kereskedelmi partnere; mivel az EU–ASEAN szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat 2009-ben közös megegyezéssel felfüggesztették;

G.

mivel Korea nem tett kellő erőfeszítéseket a kereskedelemre és a fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezet végrehajtására; mivel konkrétabb előrelépésekre van szükség;

H.

mivel az általános preferenciarendszer (GSP) keretében az indiai–csendes-óceáni térség számos országa részesül az EU vámkedvezményeiből, ami megkönnyíti az uniós piacokra való bejutást, és mivel a régió legkevésbé fejlett országai a vám- és kvótamentes „mindent, csak fegyvert nem” megállapodás előnyeit élvezik; mivel Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Srí Lanka a fenntartható fejlődésre és a jó kormányzásra vonatkozó különleges ösztönző előírás (GSP+) kedvezményezettjei; mivel ezek az eszközök hozzájárultak ezen országok gazdasági fejlődéséhez, az emberi és munkajogok tiszteletben tartásához, a környezet védelméhez és a kormányzás javulásához;

I.

mivel a világrendet meghatározó kulcsszereplők, különösen az Egyesült Államok és Kína közötti geopolitikai verseny továbbra is erősödik, ami jelentős hatást gyakorol a globális kereskedelemre; mivel a közelmúlt eseményei világszerte hatással voltak a fenntartható ellátási láncokra és a kritikus nyersanyagok beszerzésére, ami miatt az energia- és élelmiszerárak rohamos emelkedésnek indultak; mivel az EU és Kína közötti kapcsolat sokrétű, hiszen Kína egyszerre együttműködési partner, ugyanakkor gazdasági versenytárs és rendszerszintű rivális is számos területen;

J.

mivel a csendes-óceáni partnerségről szóló átfogó és progresszív megállapodás egy nyitott, előretekintő kereskedelmi megállapodás, amelynek célja, hogy egyenlő versenyfeltételeket és szabályokon alapuló kereskedelmi környezetet biztosítson az indiai–csendes-óceáni térségben, valamint hogy modellként szolgáljon a regionális kereskedelmi integráció számára; mivel az Egyesült Államok 2017 januárjában kilépett a megállapodásból, miközben Kína, Tajvan és az Egyesült Királyság 2021-ben hivatalosan csatlakozási kérelmet nyújtott be;

K.

mivel az ASEAN által vezetett és Ausztrália, Kína, Japán, a Koreai Köztársaság és Új-Zéland által is aláírt regionális átfogó gazdasági partnerség (RCEP) 2022 januárjában lépett hatályba, létrehozva ezzel a világ legnagyobb kereskedelmi tömbjét; mivel az RCEP arra törekszik, hogy előmozdítsa a nagyobb regionális együttműködést a kereskedelem, a beruházások és a digitális kereskedelem terén, miközben szabályozási kérdésekkel is foglalkozik az országok közötti mozgások megkönnyítése érdekében, ugyanakkor csak korlátozott munkaügyi és környezetvédelmi rendelkezéseket tartalmaz;

L.

mivel a Covid19-válság felgyorsított számos, már folyamatban lévő geopolitikai tendenciát; mivel rávilágított a mélyebb nemzetközi együttműködés szükségességére is, többek között az egészségügyi szektorban; mivel rámutatott a tagállamok gazdaságai rezilienciájának hiányára és a globális ellátási láncok sebezhetőségére is, és egyértelművé tette, hogy nagyobb diverzifikációra van szükség;

M.

mivel a geopolitikai valóság drasztikusan megváltozott Oroszország 2022 februári ukrajnai inváziója óta, és még fontosabbá és sürgetőbbé teszi az EU és az indiai–csendes-óceáni partnerek közötti kapcsolat szorosabbra fűzését a kereskedelmi kapcsolatok diverzifikálása, a kritikus és kialakulóban lévő technológiákkal, a digitális kérdésekkel és a nyersanyagokkal kapcsolatos együttműködés elmélyítése, az ellátási láncok megerősítése és diverzifikálása, rezilienciájuk és fenntarthatóságuk megerősítése és a globális kihívások kezelésének elősegítése érdekében;

N.

mivel az éghajlatváltozás és a környezetkárosodás a csendes-óceáni térség, Európa és a világ többi része számára egzisztenciális fenyegetést jelent; mivel csak 2021-ben több mint 57 millió embert érintettek az éghajlatváltozással összefüggő katasztrófák az indiai–csendes-óceáni térségben (16);

O.

mivel – amint az a kereskedelempolitika felülvizsgálatából is kitűnik – az EU partnereivel együttműködve törekszik az egyetemes értékek érvényesítésére, különös tekintettel az emberi jogok előmozdítására és védelmére; mivel ez magában foglalja az alapvető munkaügyi normákat, a szociális védelmet, a nemek közötti egyenlőséget, valamint az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése elleni küzdelmet;

P.

mivel az EU tagállamaihoz alkotmányosan kötődő legkülső régiók, valamint tengeren túli országok és területek fontos részét képezik az EU indiai–csendes-óceáni térséggel kapcsolatos megközelítésének;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

—

tekintettel a Portóban, 2021. május 8-án tartott EU–India vezetői találkozón elfogadott közös nyilatkozatra,

—

tekintettel a 2020. július 15-i 15. EU–India csúcstalálkozón elfogadott, az EU és India közötti stratégiai partnerség 2025-ig tartó időszakára vonatkozó közös nyilatkozatra és ütemtervre, valamint a terrorizmus elleni küzdelem, az éghajlat és az energia, az urbanizáció, a migráció és a mobilitás, valamint a vízügyi partnerség területén elfogadott egyéb közös nyilatkozatokra,

—

tekintettel a Bizottság ügyvezető alelnöke és az indiai kereskedelmi és ipari miniszter között 2021 februárjában és áprilisában tartott első magas szintű kereskedelmi és beruházási párbeszédekre,

—

tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője 2018. november 20-i, „Az Indiára vonatkozó uniós stratégia elemei” című közös közleményére (JOIN(2018)0028), valamint a Tanács ehhez kapcsolódó, 2018. december 10-i következtetéseire,

—

tekintettel az Indiával folytatott kereskedelmi és beruházási tárgyalásokra vonatkozó tárgyalási megbízásról szóló, 2007. április 19-i és az Indiával folytatott kereskedelmi és beruházási tárgyalásokra vonatkozó megbízásról szóló, 2011. július 14-i tanácsi határozatokra,

—

tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének az indiai–csendes-óceáni térséggel folytatott együttműködésre vonatkozó uniós stratégiáról szóló, 2021. szeptember 16-i közös közleményére (JOIN(2021)0024),

—

tekintettel „A kereskedelempolitika felülvizsgálata – Nyitott, fenntartható és határozott kereskedelempolitika” című, 2021. február 18-i bizottsági közleményre (COM(2021)0066),

—

tekintettel a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (Globális Európa) létrehozásáról szóló, 2021. június 9-i (EU) 2021/947 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel az EU Indiával fennálló politikai kapcsolatairól szóló, 2017. szeptember 13-i állásfoglalására (2), valamint az összeköttetésről és az EU–Ázsia közötti kapcsolatokról szóló, 2021. január 21-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a Tanácshoz, a Bizottsághoz és a Bizottság alelnökéhez/az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez intézett, az EU és India közötti kapcsolatokról szóló 2021. április 29-i ajánlására (4),

—

tekintettel az európai zöld megállapodásról szóló, 2020. január 15-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a Covid19 kereskedelmi vonatkozásairól és következményeiről szóló, 2021. július 7-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az India állampolgársági törvényének 2019. évi módosításáról szóló, 2020. január 29-i közös állásfoglalásra irányuló indítványra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—

tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményére,

—

tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság jelentésére (A9-0193/2022),

A.

mivel az EU és India 2021 májusában vezetői találkozót hívtak össze, miután kötelezettséget vállaltak arra, hogy rendszeresen összeülnek a legmagasabb szinten, és megerősítik stratégiai partnerségüket a gazdasági és politikai együttműködés fokozása érdekében;

B.

mivel az EU és India, mint a világ két legnagyobb demokráciája között erős politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatok állnak fenn; mivel azonban a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok még nem érték el teljes potenciáljukat;

C.

mivel az EU és India vezetői ismét határozottan kiálltak a hatékony multilateralizmus és a szabályokon alapuló multilaterális világrend megóvása és előmozdítása mellett, amelynek alapjául az ENSZ és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szolgál;

D.

mivel India az ENSZ-közgyűlés sürgősséggel összehívott 11. rendkívüli ülésszakán tartózkodott az Ukrajna elleni agresszió humanitárius következményeiről szóló, 2022. március 24-i határozat elfogadásakor, míg 140 ország igennel szavazott;

E.

mivel az EU India harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere és vezető külföldi befektetője, India pedig az EU kilencedik legnagyobb kereskedelmi partnere, és 2021-ben az EU teljes árukereskedelmének csak kevesebb mint 2,1 %-át képviselte; mivel még kiaknázatlan lehetőségek rejlenek az erősebb, mélyebb és kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködésben – amíg az európai normák oltalom alatt állnak –, amely új munkahelyek létrehozásához és mindkét partner számára jobb lehetőségekhez vezethet;

F.

mivel 2003 óta létezik az ASEAN–India szabadkereskedelmi térség (AIFTA), amely magában foglalja az árukereskedelmi megállapodást, a szolgáltatások kereskedelméről szóló megállapodást és a beruházási megállapodást;

G.

mivel az EU Indiával kapcsolatos stratégiai kerete – amely az EU–India stratégiai partnerséget, a globális stratégiáját, az Indiára vonatkozó stratégiáját, az Európa és Ázsia közötti összeköttetésekre vonatkozó stratégiáját, az EU–India konnektivitási partnerséget, az India–EU emberi jogi párbeszédet és az indiai-csendes-óceáni térségben folytatott stratégiai együttműködésre irányuló uniós stratégiát foglalja magában – rávilágított az Indiával való együttműködés rendkívüli fontosságára az Unió globális menetrendjében; mivel az EU és India 2022. április 25-én megállapodott abban, hogy Kereskedelmi és Technológiai Tanácsot állít fel;

H.

mivel India még mindig jelentős kihívásokkal néz szembe a fenntartható fejlődés, az emberi jogok és a környezetvédelem terén, különös tekintettel a kisebbségek helyzetére és az alapvető szabadságokra; mivel a Parlament aggodalmának adott hangot India állampolgársági törvényének 2019. évi módosításával kapcsolatban, amely kizárja a muszlimokat az állampolgárság nyújtotta védelemből;

I.

mivel India még nem ratifikált minden alapvető ILO-egyezményt, nevezetesen egyesülési szabadságról és a szervezkedési jog védelméről szóló (87. sz.) egyezményt és a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról szóló (98. sz.) egyezményt; mivel az indiai informális gazdaságban dolgozó munkaerő még mindig a teljes munkaerő több mint 90 %-át teszik ki; mivel emiatt több millió ember marad társadalombiztosítás nélkül és él bizonytalanságban (7);

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. és 3. cikkére,

—

tekintettel az EUSZ 3. cikkében meghatározott célkitűzésekre, különösen a társadalmi kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre, a társadalmi igazságosság, a nemek közötti egyenlőség, a nemzedékek közötti szolidaritás, a gyermekjogok védelme, valamint a gazdasági, társadalmi és területi kohézió előmozdítására,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítéséről szóló 8. cikkére, amely rögzíti az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőség előmozdítására irányuló uniós célkitűzést, valamint az EUMSZ 9. cikkében foglalt horizontális szociális záradékra,

—

tekintettel az EUMSZ 151. és 153. cikkei szerinti szociálpolitikai célokra,

—

tekintettel a felülvizsgált Európai Szociális Chartára, és különösen annak a fogyatékossággal élő személyek függetlenséghez, társadalmi integrációhoz és részvételhez való jogáról szóló 15. cikkére és az idősebb személyek szociális védelemhez való jogáról szóló 23. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára (a Charta), különösen annak az idősebb emberek önálló életvitelhez és méltósághoz való jogáról szóló 25. cikkére és a fogyatékossággal élő személyek integrációjáról szóló 26. cikkére, valamint az EUSZ 6. cikkében említett, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre,

—

tekintettel a szociális jogok európai pillérének alapelveire, különösen a fogyatékossággal élő személyek befogadásáról szóló 17. alapelvre és a tartós ápolás-gondozáshoz való jogról szóló 18. alapelvre,

—

tekintettel az ENSZ által 2021–2030-ra meghirdetett egészséges időskor évtizedére és a WHO által az országokra kidolgozott keretrendszerre (1), hogy megvalósítsák a tartós ápolás-gondozás integrált folytonosságát,

—

tekintettel a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervre és annak 2030-ig szóló kiemelt céljaira,

—

tekintettel az ENSZ fenntartható fejlődési céljaira, különösen az egészségre és jóllétre vonatkozó 3. célra, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 5. célra, a tisztességes munkára és a gazdasági növekedésre vonatkozó 8. célra és az egyenlőtlenségek csökkentésére vonatkozó 10. célra,

—

tekintettel az időskorúak emberi jogainak maradéktalan érvényesülésével foglalkozó független ENSZ-szakértőnek a koronavírus-betegség (Covid19) által az időskorúak emberi joginak érvényesülésére gyakorolt hatásról szóló, 2020. július 22-i A/75/2020. számú tematikus jelentésére (2), valamint az idősebb emberek autonómiájáról és gondozásáról az ENSZ Emberi Jogi Tanács 30. ülésszakán tett nyilatkozatára (3),

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményeire és ajánlásaira, és különösen a betegápoló személyzetről szóló 1977. évi C149. számú egyezményre és az azt kísérő 157. számú ajánlásra, az anyaság védelméről szóló 2000. évi C183. számú egyezményre és az azt követő 191. számú ajánlásra, a háztartási alkalmazottakra vonatkozó 2011. évi C189. számú egyezményre és az azt kísérő 201. számú ajánlásra, az Erőszak és Zaklatás Elleni 2019. évi C190. számú Egyezményre és az azt kísérő 206. számú ajánlásra, valamint a szociális védelmi minimumról szóló 202. számú ajánlásra,

—

tekintettel az ILO „The Employment Generation Impact of Meeting SDG Targets in Early Childhood Care, Education, Health and Long-Term Care in 45 Countries” (A fenntartható fejlődési célok kisgyermekkori nevelésre, oktatásra, egészségügyre és tartós ápolás-gondozásra vonatkozó célkitűzései teljesítésének foglalkoztatási és generációs hatása 45 országban) című, 2019. december 19-i jelentésére,

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 109. ülésszakán, 2021 júniusában elfogadott, a Covid19-válságból kiinduló emberközpontú, inkluzív, fenntartható és rugalmas megközelítésre irányuló globális cselekvési felhívásról szóló ILO-állásfoglalásra,

—

tekintettel az ILO „Care at work: Investing in care leave and services for amore gender equal world of work” (Gondozás a munkában: Befektetés a gondozási szabadságba és szolgáltatásokba annak érdekében, hogy a munka világa a nemek közötti egyenlőség szempontjából kiegyensúlyozottabb legyen) című, 2022. március 7-i jelentésére,

—

tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményre (CEDAW),

—

tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményre (UNCRC),

—

tekintettel Ursula von der Leyen bizottsági elnök politikai iránymutatásaira,

—

tekintettel a Bizottság 2022. évi munkaprogramjára,

—

tekintettel az Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+) létrehozásáról szóló, 2021. június 24-i (EU) 2021/1057 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (4),

—

tekintettel a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz létrehozásáról szóló, 2021. február 12-i (EU) 2021/241 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel az 1303/2013/EU rendeletnek a Covid19-világjárvány és társadalmi következményei okozta válság elhárításának előmozdítását és a zöld, digitális és reziliens gazdasági helyreállítás előkészítését támogató kiegészítő források és az azokkal kapcsolatos végrehajtási rendelkezések tekintetében történő módosításáról (REACT-EU) szóló, 2020. december 23-i (EU) 2020/2221 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel a 2021–2027-es időszakra szóló uniós egészségügyi cselekvési program (az „EU az egészségért program”) létrehozásáról szóló (EU) 2021/522 rendeletre (7),

—

tekintettel az OECD és az Európai Bizottság „Egészségügyi helyzet az Európai Unióban” elnevezésű közös kezdeményezésére,

—

tekintettel a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről, valamint a 2010/18/EU tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1158 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (8),

—

tekintettel a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK tanácsi irányelvre (9),

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (10),

—

tekintettel a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2022. március 9-i (EU) 2022/431 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (11),

—

tekintettel az európai gyermekgarancia létrehozásáról szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/1004 tanácsi ajánlásra (12),

—

tekintettel „Az egyenlőségközpontú Unió: a 2020–2025 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégia” című, 2020. március 5-i bizottsági közleményre (COM(2020)0152),

—

tekintettel a „Kezdeményezés a dolgozó szülők és gondozók körében a munka és a magánélet közötti egyensúly támogatására” című, 2017. április 26-i bizottsági közleményre (COM(2017)0252),

—

tekintettel a szociális gazdaság fellendítésére és a munkahelyteremtésre irányuló 2021. december 9-i cselekvési tervre,

—

tekintettel a Bizottság idősödésről szóló, 2021. január 27-i zöld könyvére (COM(2021)0050),

—

tekintettel a Bizottság vidéki térségek hosszú távú jövőképéről szóló, 2021-es közleményére,

—

tekintettel az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának az idősödésről szóló, 2017. szeptember 22-én Lisszabonban megrendezett negyedik miniszteri konferenciáján elfogadott, „Fenntartható társadalom minden életkorban: a hosszabb életben meglévő lehetőségek megvalósítása” című miniszteri nyilatkozatra,

—

tekintettel a férfiak és nők egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elve alkalmazásának a bérek átláthatósága és végrehajtási mechanizmusok révén történő megerősítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 2021. március 4-i bizottsági javaslatra (COM(2021)0093),

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó, 2020. október 28-i javaslatára (COM(2020)0682),

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) 2022. január 19-i SOC/687-EESC-2021. számú, „Új idősgondozási modell: a Covid19-világjárvány tanulságai” című véleményére,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak (EGSZB) „A gondozottal együtt élő gondozók jogai” című, SOC/535-EESC-2016. számú, 2012. szeptember 21-i véleményére,

—

tekintettel a szociális védelemmel foglalkozó bizottság és az Európai Bizottság (DG EMPL) által „Tendenciák, kihívások és lehetőségek az elöregedő társadalomban” címmel a tartós ápolás-gondozásról kidolgozott 2021-es jelentésre,

—

tekintettel az egészségügyi beruházások hatékony módjairól tanácsot szolgáltató szakértői testület által „Az egészségügyben dolgozó munkavállalók és más nélkülözhetetlen munkavállalók mentális egészségének támogatása” címmel kiadott, 2021. június 23-i véleményre,

—

tekintettel a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács a Covid19 nemek közötti egyenlőségre gyakorolt társadalmi-gazdasági hatásáról szóló, 2021. június 14-i következtetéseire (ST 8884/21),

—

tekintettel a „Gondozási szolgáltatások az Unióban a nemek közötti egyenlőség jobb megvalósulása érdekében” című, 2018. november 15-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel a Covid19 okozta válság és a válságot követő időszak nemi dimenziójáról szóló, 2021. január 21-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel az uniós nemi esélyegyenlőségi stratégiáról szóló, 2021. január 21-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó III. uniós cselekvési tervről szóló, 2022. március 10-i állásfoglalására (16),

—

tekintettel a mindenki számára elérhető tisztességes és megfizethető lakhatásról szóló, 2021. január 21-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel a magas színvonalú koragyermekkori nevelési és gondozási rendszerekről szóló, 2019. május 22-i tanácsi ajánlásra (18),

—

tekintettel „A gyermekek jogairól az EU gyermekjogi stratégiája tekintetében” című, 2021. március 11-i állásfoglalására (19),

—

tekintettel a Covid19-járvány utáni uniós népegészségügyi stratégiáról szóló, 2020. július 10-i állásfoglalására (20),

—

tekintettel az „Európa megerősítéséről a rák elleni küzdelemben – egy átfogó és koordinált stratégia kialakítása felé” című, 2022. február 16-i állásfoglalására (21),

—

tekintettel a méltányos átállást szolgáló erős szociális Európáról szóló, 2020. december 17-i állásfoglalására (22),

—

tekintettel az öreg kontinens elöregedéséről – az idősödéssel kapcsolatos 2020 utáni politika lehetőségeiről és kihívásairól szóló, 2021. július 7-i állásfoglalására (23),

—

tekintettel a Bizottság „Egyenlőségközpontú Unió: Stratégia a fogyatékossággal élő személyek jogainak érvényre juttatásáért (2021–2030)” című, 2021. március 3-i közleményére (COM(2021)0101),

—

tekintettel a 2020 utáni európai fogyatékosságügyi stratégiáról szóló, 2020. június 18-i állásfoglalására (24),

—

tekintettel a fogyatékossággal élő nők helyzetéről szóló, 2018. november 29-i állásfoglalására (25),

—

tekintettel a Bizottságnak „Az Európai Unió 2021–2027-es munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégiai kerete – Munkahelyi biztonság és egészségvédelem a munka változó világában” című, 2021. június 28-i közleményére (COM(2021)0323),

—

tekintettel a 2020 utáni időszakra vonatkozó, új munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégiai keretéről (többek között a munkavállalók hatékonyabb védelméről a káros anyagoknak való kitettséggel, a munkahelyi stresszel és az ismétlődő tevékenységekből eredő sérülésekkel szemben) szóló, 2022. március 10-i állásfoglalására (26),

—

tekintettel az ETUI/EPSU bérek átláthatóságáról és a közszolgáltatásokban a nemi szempontból semleges munkaköri értékelés és munkaköri besorolás szerepéről szóló jelentésére,

—

tekintettel a munkavállalók és az önálló vállalkozók szociális védelemhez való hozzáféréséről szóló, 2019. november 8-i tanácsi ajánlásra (27),

—

tekintettel az Európai Munkaügyi Hatóság tevékenységeire, különösen a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelem során a tagállamokkal folytatott együttműködésére,

—

tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2021. évi mutatójára és annak az egészségügyre összpontosító tematikájára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A9-0189/2022),

A.

mivel a szociális jogok az emberi jogok és az alkotmányos jogok részét képezik, a nők jogai pedig alapvető emberi jogok, és mivel az Európa Tanács Velencei Bizottsága, az EJEB és a Charta hangsúlyozza, hogy az emberi jogok a jogállamiság részét képezik; mivel a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési terv konkrét kezdeményezéseket fogalmaz meg a méltányos átállást és helyreállítást szolgáló, erősebb szociális Európa felépítéséhez elengedhetetlen elvek végrehajtására, mint például a nemek közötti egyenlőség, az esélyegyenlőség, a munka és a magánélet közötti egyensúly, a gyermekgondozás és a gyermekek támogatása, a fogyatékossággal élő személyek befogadása és a tartós ápolás-gondozás; mivel az ápolási-gondozási munkaerő értékének és jogainak bővítése és megerősítése előfeltétele lesz e kezdeményezések végrehajtásának, beleértve a kifejezetten a 17. és a 18. elvhez kapcsolódó kezdeményezéseket is; mivel az európai szemesztert és a szociális eredménytáblát egy igazságosabb, egyenlőbb, fenntartható és reziliensebb társadalom megerősítésére kell felhasználni; mivel az elérhető legmagasabb szintű egészség élvezete alapvető jog, és az egészségvédelem magas szintjét valamennyi uniós politika és tevékenység révén biztosítani kell és végre kell hajtani; mivel a minőségi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés az ápolási-gondozási stratégia és az ágazatba történő fokozott beruházások részeként meghatározó tényező az életminőség szempontjából;

B.

mivel a gyermekek az EU lakosságának 18,3 %-át teszik ki (28); mivel 2020-ban az EU-ban a háztartások 47,5 %-a legalább egy gyermeket nevelt, és a háztartások 14 %-a állt gyermekekből és egy egyedülálló szülőből (29), aki a legtöbb esetben az anya;

C.

mivel a formális és informális, fizetett vagy nem fizetett gondozók vagy ápolási szolgáltatást nyújtók nagy többsége nő; mivel a háztartáson belüli gondozási feladatok határozzák meg, hogy a nők a munkával töltött életciklusuk során milyen típusú és időtartamú fizetett munkát tudnak vállalni, ami befolyásolja részvételüket a társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai életben; mivel az azzal kapcsolatos sztereotípiák, hogy a nők jobb gondozást nyújtanak, és a nem fizetett gondozási és háztartási munka „női munkának” minősül, megerősítik a „a férfi a kenyérkereső – a nő a gondozó” modellt, amely továbbra is alakítja a szociális jogokhoz való hozzáférést, és ezáltal hatással van a nők gazdasági függetlenségére; valamint hozzájárul a gondozás alulértékeléséhez és gazdasági láthatatlanságához, különösen a családi gondozók, valamint a magán- és állami intézményekben dolgozó gondozók alulértékeléséhez;

D.

mivel Európában a tartós ápolás-gondozás 80 %-át be nem jelentett, túlnyomórészt női gondozók végzik (30), tisztességes munkakörülmények biztosítása nélkül, legtöbbször fizetés és/vagy megfelelő támogatás nélkül, ami a gondozást rendkívül nemi vonatkozású kérdéssé teszi; mivel az informális gondozás az olyan jogok hiányával jár együtt, mint a betegszabadság és az éves szabadság, valamint a szülési, apasági és szülői szabadság, illetve a foglalkoztatási ráta csökkenésével, a szegénység és a társadalmi kirekesztés arányának növekedésével, a mentális egészség csökkenésével, valamint a társadalmi elszigetelődés és a magány érzésének fokozódásával, ami negatív hatással van a gondozók fizikai és mentális egészségére, jóllétére és társadalmi befogadására; mivel a nők által fizetetlen gondozási munkán keresztül nyújtott hozzájárulás a becslések szerint évente 11 billió USD-t (31) tesz hozzá a világgazdasághoz, ami a globális GDP 9 %-ának felel meg (32);

E.

mivel a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok (NEET) 15,4 %-a azért van ebben a helyzetben, mert gyermekeket vagy cselekvőképtelen felnőtteket gondoz, vagy más családi kötelezettségei vannak; mivel a NEET-fiatalok 88 %-a nő (33);

F.

mivel el kell ismerni, hogy minden ember különböző mértékben függ a gondozástól, többek között az életkortól, a társadalmi-gazdasági helyzettől, a fizikai képességektől és a gyermekkortól az időskorig terjedő személyes háttértől függően; mivel a gondozást meg kell különböztetni a fogyatékossággal élő vagy egészségügyi problémával rendelkező személyek támogatásától; mivel a fizetett és nem fizetett ápolási-gondozási munka társadalmi és gazdasági értékét nem becsülik és nem ismerik el, azt újra kell értékelni és a gazdaságpolitikák középpontjába kell helyezni; mivel sürgősen foglalkozni kell a gondozási feladatokat ellátók társadalmi és gazdasági, illetve a nemek közötti egyenlőségre gyakorolt hatásaival, különös tekintettel a demográfiai változásokra;

G.

mivel valamennyi tagállamot és az EU-t is köti az ENSZ fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménye, beleértve a 19. cikkében foglalt azon kötelezettséget, hogy hatékony és megfelelő intézkedéseket kell elfogadni, amelyek garantálják valamennyi fogyatékossággal élő személy egyenlő jogát az önálló életvitelhez, a részvételhez és a közösségbe való beilleszkedéshez; mivel a megfizethető, jó minőségi gondozáshoz és támogató szolgáltatásokhoz való egyenlő és tényleges hozzáférés alapvető előfeltétele a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének, a közösségi életben való részvételének és társadalmi beilleszkedésének;

H.

mivel a gondozás magában foglal minden olyan szolgáltatást, amely támogatja a gondozásra szoruló személyek autonómiáját és függetlenségét, valamint a kiszolgáltatott helyzetben lévő egyének és csoportok fizikai, pszichológiai, érzelmi, szociális, személyes és háztartással kapcsolatos szükségleteit; mivel a gondozást jogként kell elismerni, amely garantálja a gondozásra szoruló személyek jogainak egyenlő gyakorlását, méltóságát, autonómiáját, befogadását és jóllétét; mivel az Európai Unió ki tudja egészíteni és támogatni tudja azokat a tagállami fellépéseket, amelyek az ápolási-gondozási szolgáltatások javítását célozzák mind a gondozásban részesülők, mind a gondozók számára;

I.

mivel az ápolási-gondozási munka az egyének, családok, közösségek, fizetett szolgáltatók, állami szervezetek és állami intézmények által különböző típusú környezetben – az intézményektől kezdve a magánháztartásokig – végzett különféle szolgáltatásokat jelent;

J.

mivel a Bizottság a személyi és háztartási szolgáltatásokat olyan tevékenységek széles köreként határozza meg, amelyek hozzájárulnak a családok és egyének otthoni jóllétéhez, beleértve a gyermekgondozást, a tartós ápolás-gondozást és a fogyatékossággal élők ápolását és gondozását, a háztartási munkát, a korrepetálást, a ház körüli javításokat, a kertészkedést, az IKT-támogatást; mivel a személyi és háztartási szolgáltatások magukban foglalnak ápolási-gondozási és nem ápolási-gondozási szolgáltatásokat, valamint közvetlen és közvetett szolgáltatásokat; mivel globális szinten a személyi és háztartási szolgáltatásokat általában a háztartási munka kifejezéssel írják le; mivel azzal, hogy a háztartási alkalmazottakat bevonják az ápolást-gondozást végző munkaerőbe, elismerik, hogy a gondozás nemcsak a személyi gondozást foglalja magában, hanem a nem rokoni jellegű közvetett gondozást is, amely biztosítja a személyi gondozás nyújtásához szükséges előfeltételeket; mivel a személyi és háztartási szolgáltatások terén az ápolási-gondozási és az azokon kívüli tevékenységek szorosan összefonódnak, és a munkavállalók jelentős része mindkét feladatot ellátja, így a gondozói munkaerőhöz tartozik;

K.

mivel a jó minőségű ápoláshoz és gondozáshoz való hozzáférés és az idősbarát környezet kialakítása elengedhetetlen a hosszabb, egészséges és aktív élethez; mivel az előrejelzések szerint a tartós ápolásra és gondozásra szoruló személyek száma az EU-ban a 2019-es 30,8 millióról 2050-re 38,1 millióra fog emelkedni (34); mivel több tagállam már most is munkaerőhiánnyal küzd a tartós ápolási-gondozási ágazatban, amely a tartós ápolás-gondozás iránti igény növekedésével csak fokozódni fog, és mivel ez megköveteli, hogy befektessenek a munkaerőbe és annak tisztességes foglalkoztatási és munkakörülményeibe;

L.

mivel a Covid19-válság rávilágított a személyi és háztartási szolgáltatásokban dolgozó munkavállalók által a társadalmunkban betöltött kulcsfontosságú szerepre, és rámutatott arra, hogy sürgősen biztosítani kell e munkavállalók teljes körű elismerését minden tagállamban, ami együtt jár a kollektív tárgyalási jogokkal, a szociális biztonsággal és a szociális védelemmel; mivel több tagállamban továbbra sem ismerik el megfelelően ezeket a munkavállalókat, és emiatt a Covid19-világjárvány idején sokan közülük elvesztették munkájukat, anélkül hogy részesülhettek volna az állami bérkompenzációs rendszerekből és munkahelymegtartási programokból; mivel a világjárvány miatt sok, a személyi és háztartási szolgáltatások területén dolgozó munkavállaló elvesztette lakhatását, valamint erőszaknak és munkahelyi zaklatásnak volt kitéve;

M.

mivel annak ellenére, hogy egész életük során minden egyén legalább egyszer betölti a gondozó és a gondozásban részesülő szerepét, megbélyegzés és sztereotípiák állnak fenn a kölcsönös függőség, a testi vagy szellemi fogyatékosság, a betegség és a gyengeség, valamint a megkülönböztetés egyéb okaival, mindenekelőtt a nemmel, a szexuális irányultsággal, az életkorral, a fogyatékossággal, az állampolgársággal, a bőrszínnel, az etnikai vagy társadalmi származással, a genetikai jellemzőkkel, valamint a társadalmi-gazdasági vagy bevándorlói és egyéb hátrányos helyzetű háttérrel összefüggő, a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatát súlyosbító gondozás és támogatás tekintetében;

N.

mivel az EU népessége öregedik, és 2018-ban az uniós polgárok 19 %-a 65 éves vagy idősebb volt (35); mivel az életkoron alapuló megkülönböztetés és a nem ellátott, észrevétlen és fel nem ismert gondozási szükségletek még mindig állandó problémát jelentenek az európai gondozásban; mivel az életkor előrehaladtával növekszik azoknak a személyeknek a száma, akik mások segítségére szorulnak, vagy akiknek egészségügyi és tartós ápolási-gondozási szükségleteik vannak;

O.

mivel a reumás és váz- és izomszervi betegségek a világ legelterjedtebb, csökkent mozgásképességgel járó, terhet jelentő nem fertőző betegségei közé tartoznak, több mint 100 millió európait érintenek, és a fogyatékossággal leélt évek több mint 50 százalékáért felelősek Európában; mivel az ilyen típusú betegség előfordulási gyakorisága, fogyatékosságot okozó következményei és a gyakori komorbiditáshoz fűződő kapcsolata miatt a reumás és váz- és izomszervi betegségekben szenvedő emberek jelentős igényt támasztanak a tartós formális és informális ápolás-gondozás iránt Európában;

P.

mivel a gondozók és a háztartási alkalmazottak közül sokan etnikai kisebbséghez tartoznak, vagy olyan migránsok (36), akik rendkívül bizonytalan helyzetben vannak, és faji vagy etnikai hovatartozásuk, nemük, társadalmi-gazdasági helyzetük és nemzetiségük miatt interszekcionális megkülönböztetést tapasztalnak, és gyakran korlátlan munkaidővel rendelkező házi gondozói munkát biztosítanak, megsértve a formális és informális gazdaságban a munkaidőre vonatkozó jogszabályokat; mivel ezek a munkavállalók többnyire nők, akik nem rendelkeznek hivatalos munkaszerződéssel, ezért jobban ki vannak téve a kizsákmányolásnak, és gyakran nem biztosítottak jogaik, különösen a tisztességes munkához és a szociális védelemhez való joguk;

Q.

mivel valamennyi tagállamban hiányoznak a magas színvonalú, hozzáférhető, elérhető és megfizethető gondozási szolgáltatások, beleértve a vidéki régiókat is, ahol különösen magas az idősödő népesség aránya; mivel a formális és informális ellátás, valamint a meglévő gondozási szolgáltatások formájának és eszközeinek nyomon követését akadályozza az adatok, többek között a lebontott adatok, a minőségi mutatók – például a nyújtott szolgáltatások értékelésének és nyomon követésének európai időmérleg-felmérése (ETUS) –, a végrehajtási ütemtervek hiánya, valamint az átmeneti fogyatékosságot okozó betegségekkel kapcsolatos ismeretek hiánya az egészségügyi szolgáltatók körében;

R.

mivel a gondozással és támogatással kapcsolatos egyik legalapvetőbb jog a szolgáltatás típusának és helyének megválasztásához való jog; mivel a gondozás típusának megválasztásához való jogot gyakran aláássa az, hogy a házi támogatás és a személyi segítségnyújtás elérhetősége elégtelen; mivel a személyi segítségnyújtást a tagállamok túl ritkán támogatják kellő mértékben, és túl sokak számára marad megfizethetetlen; mivel a tartós ápolás-gondozást igénylő idősek mintegy 75 %-a úgy véli, hogy a szegénységi küszöb alatt találnák magukat, ha a teljes piaci árat kellene fizetniük az otthonápolási szolgáltatásokért (37); mivel a szociális védelmi rendszerek még a gazdaságilag legfejlettebb országok többségében is a mérsékelt szükségletekkel rendelkezők tartós gondozásával összefüggő összes költség kevesebb mint 40 %-át fedezik (38); mivel a tagállamoknak biztosítaniuk kell a minőségi, megfelelően finanszírozott és működő gondozási szolgáltatások nyújtását, a szociális védelmi rendszereket és a minőségi tartós ápolás-gondozás jobb integrációját, ami alapvető fontosságú a társadalmi méltányosság javítása szempontjából, és hozzájárul a nemek közötti egyenlőséghez;

S.

mivel a Covid19-világjárvány súlyosbította és láthatóbbá tette a meglévő egyenlőtlenségeket és kihívásokat, megmutatva az európai szociális ellátórendszerben gyökerező számos strukturális problémát, például az ellátási létesítmények és az egészségügyi rendszerek alulfinanszírozottságát vagy a beruházások hiányát; a formális ellátáshoz és a háztartási szolgáltatásokhoz – többek között az időben történő, megfizethető és jó minőségű orvosi ellátáshoz – való hozzáférés tekintetében, és rávilágított az ellátási ágazatban korábban is fennálló válságokra, amelyek az ágazat jelentős munkaterhelése, az ápolási-gondozási munkaerő hiánya, az alulfinanszírozott és megterhelt egészségügyi rendszerek, az informális nem fizetett gondozásra való túlzott támaszkodás vagy a be nem jelentett munkavégzés miatt merültek fel; mivel ezek az ágazaton belül maradó, túlnyomórészt női gondozókat érintő pszichoszociális kockázatok növekedéséhez vezetnek; mivel a világjárvány kihívásai magányhoz és társadalmi elszigetelődéshez vezettek, és növelték a visszaélések és az elhanyagolás kockázatát, a gondozásra szorulók fizikai és mentális egészségének, valamint az összes generáció általános jóllétének romlását szerte az EU-ban, különösen ott, ahol a világjárványt megelőző időszakban alacsonyabbak voltak az ápolási-gondozási beruházások (39); mivel egyének egészségére és jóllétére gyakorolt e hosszú távú hatások, valamint a társadalmi és gazdasági következmények teljes körű értékelése és érintett szakpolitikai területeken való általános érvényesítése még várat magára;

T.

mivel Európában a nem hivatásos házi gondozók szükségleteit nem elégítik ki, és a Covid19-világjárvány rávilágított a nem hivatásos gondozók és az informális gondozásban részesülők nehézségeire, és feltárta a nőkre és lányokra való aránytalan támaszkodást (40); mivel a személyi és háztartási szolgáltatásokat nyújtó munkavállalók elismerésének hiánya és/vagy foglalkoztatási státuszuk téves besorolása azt eredményezte, hogy sokan, akik a Covid19-világjárvány alatt elvesztették munkahelyüket, nem tudtak hozzáférni a szociális védelmi intézkedésekhez;

U.

mivel a Covid19-világjárvány súlyosbította a nemek közötti meglévő egyenlőtlenségeket, különösen a nem fizetett ápolási-gondozási munka és a munka és a magánélet közötti egyensúlyhiány növekedése tekintetében, és kettős terhet rótt számos nőre, akiknek hosszabb műszakjuk volt a munkahelyükön és emellett nem hivatalos gondozást végeztek otthon; mivel a Covid19-világjárvány előtt (41) az EU-ban a nők 37,5 %-a gondoskodott naponta gyermekekről, idősekről vagy fogyatékossággal élőkről, míg a férfiak 24,7 %-a; mivel a világjárvány miatt a nők átlagosan mintegy heti 13 órával több fizetetlen munkát végeztek (42); mivel az otthonról dolgozó, munkanélküli vagy részmunkaidőben dolgozó nőkre még nagyobb nyomás nehezedett, mivel továbbra is ők végezték a család ellátásához tartozó feladatok és a háztartási munkák nagy részét (43); mivel a Covid19 világjárvány valamennyi hatása még nem teljesen ismert, és a nőkre gyakorolt társadalmi-gazdasági hatás folytatódik;

V.

mivel az Egészségügyi Világszervezet szerint Európában a Covid19-nek betudható halálesetek majdnem fele a tartós gondozási intézmények lakói körében következett be (44); mivel a frontvonalon a Covid19 ellen küzdő szociális és egészségügyi dolgozók több mint 70 %-a nő volt, akik közül sokan szembesültek a Covid19-fertőzés hatásaival és hosszú távú hatásaival, karanténba kerültek, és példátlan mértékű stresszt, szorongást, depressziót és akár poszttraumás stresszzavarokat tapasztaltak vagy öngyilkosságot fontolgattak; mivel 2021-ben az EU-ban az ápolók 30 %-a elhagyta a szakmát (45); mivel a tartós ápolási-gondozási intézményekben a Covid19 magas előfordulási aránya és az általa okozott magas halálozási arány – többek között a védőeszközökhöz, a teszteléshez és a gyógyszeres kezeléshez való hozzáférés hiánya miatt – rávilágított a rendszerszintű hiányosságokra, amelyek az intézményi ellátásról az otthoni és közösségi ápolási szolgáltatásokra való túl lassú átállással, a munkavállalók vonzásának és megtartásának nehézségeiből eredő munkaerőhiánnyal, a rossz foglalkoztatási és munkakörülményekkel, az ápolási-gondozási ágazatban dolgozók karrierépítési lehetőségeinek hiányával, a határokon átnyúlóan dolgozó gondozók nehézségeivel, valamint az informális gondozók támogatásának hiányával függenek össze;

W.

mivel a kielégítetlen orvosi szükségleteken túl a Covid19-világjárvány drámaian negatív hatással volt az oktatáshoz, a megfelelő lakhatáshoz és a gyermekek jólétéhez és fejlődéséhez elengedhetetlen szolgáltatásokhoz való hozzáférésre, ami a gondozási és nevelési kötelezettségek terén további terhet ró valamennyi szülőre, mindenekelőtt a nőkre és az egyedülálló szülőkre (46); mivel az empirikus bizonyítékok megerősítik, hogy az ápolási-gondozási szolgáltatások csökkenése és a nők által a Covid19-világjárvány során végzett fizetetlen gondozási munka növekedése visszaállította és megerősítette a nemek közötti egyenlőtlenségeket;

X.

mivel a minőségi gondozás biztosítása a kellően nagy, jól képzett, motivált és szakosodott munkaerő meglététől, a szociális párbeszéden és a kollektív tárgyaláson keresztül a vonzó és tisztességes munkakörülmények, a megfelelő és méltányos bérek és az integrált szolgáltatások megteremtésétől, valamint a megfelelő állami finanszírozástól függ; mivel az ápolási-gondozási ágazat régóta munkaerőhiánnyal küzd, és 2019–2020 között 421 000 munkavállaló hagyta el a bentlakásos gondozási ágazatot (47); mivel a minőségi gondozói munka egy képzettséget és tapasztalatot igénylő szakma, és a szakképzett gondozók iránti kereslet az elkövetkező években csak növekedni fog; mivel a foglalkoztatás és a folyamatos munkahelyi képzés az ágazat professzionalizálódása révén hozzájárulhat a gondozási szolgáltatások minőségének javulásához; mivel a hosszabb gondozási utakkal, valamint a gyakorlatok és technológiák fejlődésével összefüggésben a gondozók egyre több szakértelmet halmoznak fel, amit el kell ismerni; mivel a szerzett jogokról szóló irányelvet (2001/23/EK) minden olyan esetben alkalmazni kell, amikor a munkaszerződéseket átruházzák egy másik gondozási szolgáltatóra;

Y.

mivel az Európai Unióban legalább 3,1 millió személyi és háztartási szolgáltatást végző munkavállalót foglalkoztatnak bejelentés nélkül, akiket nem ismernek el, és akik nem rendelkeznek alapvető munkavállalói jogokkal, például a kollektív tárgyaláshoz való joggal, társadalombiztosítással és szociális védelemmel (48); mivel a be nem jelentett munkavégzés a munkavállalók alacsonyabb szintű védelméhez vezet, megkönnyítve a munkaerő kizsákmányolását és a visszaéléseket, miközben jövedelemkiesést is jelent a tagállamok számára; mivel a gondozási ágazatban dolgozó, okmányokkal nem rendelkező harmadik országbeli állampolgárok helyzete különösen nagy kihívást jelent szociális jogaik és a tisztességes munkafeltételekhez való hozzáférésük tekintetében;

Z.

mivel a be nem jelentett munkavégzés kezelését célzó európai platformot az Európai Munkaügyi Hatóság állandó munkacsoportjává alakították, azzal a céllal, hogy fokozzák a tagállamok hatóságaival való együttműködést a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelemben;

AA.

mivel tanulmányok azt mutatják, hogy az idősebb emberek több mint 90 %-a előrehaladott korában is a saját otthonában szeretne élni; azonban csak 20 %-uk tölti életének utolsó éveit saját lakásában, és sokan közülük gondozó intézményekben élnek (49); mivel hiányoznak az egyéni igényekhez és preferenciákhoz igazított gondozási szolgáltatások; mivel ehhez szükség van arra (50), hogy az ápolási-gondozási struktúrákat központosított intézményekről betegközpontú, családi és közösségi alapú ellátásra váltsák fel annak érdekében, hogy jobban támogassák a gondozásra és támogatásra szoruló személyek autonómiáját, kézzelfogható gazdasági és társadalmi előnyökkel járva és növelve a gondozásban részesülők jóllétét; mivel a bentlakásos gondozás gyakran nem teljesíti az ezeket a szolgáltatásokat igénybe vevő személyek függetlenségének támogatására vonatkozó normákat, és gyakran inkább az élet végével hozzák összefüggésbe, mintsem hogy a méltóságteljes és tevékeny élet és a társadalmi és kulturális életben való további részvétel helyeként tekintsenek rá; mivel ez az elmozdulás nem létezett, vagy túl lassú és forráshiányos volt, és figyelembe kell venni a közösségek eltérő szükségleteit és sebezhetőségét, például a jövedelem és más egyenlőtlenségek tekintetében; mivel a tagállamoknak be kell ruházniuk ebbe az irányba;

AB.

mivel fontos, hogy további kutatásokat folytassunk a visszaélésekkel kapcsolatban minden gondozási környezetben, hogy tájékoztatást adjunk az ilyen gyakorlatokhoz vezető tényezőkről, hogy előmozdítsuk a tudatosságot, a képzést, a felderítést és a visszaélések elleni küzdelmet a gondozásban érintett valamennyi szakma számára, és hogy nyilvános platformokat hozzunk létre az ilyen gyakorlatok bejelentésére;

AC.

mivel a munkaerőpiac általában nemek szerint szegregált és alulértékeli azokat az ágazatokat, amelyekben a munkaerő többsége nő; mivel 2020-ban a nők bruttó órabére az EU-ban átlagosan 13,0 %-kal volt alacsonyabb, mint a férfiaké (51);

AD.

mivel a gondozás továbbra is gyakran alulértékelt, kevés elismerésben részesül, és a nem hivatásos gondozók nem kapnak elégséges pénzügyi ellentételezést, sőt gyakran semmilyen pénzügyi ellentételezést sem; mivel a gondozási munka fizetésekben és munkakörülményekben megnyilvánuló alulértékelése és láthatatlansága szorosan összefügg a nők mint gondozók és a férfiak mint kenyérkeresők jelenlegi nemi szerepével és normáival, valamint a „kettős leértékelés” ördögi körével, ahol a gondozást gyakran a társadalom leginkább háttérbe szorított csoportjaira bízzák értékhiánya miatt, és a gondozási tevékenység leértékelődik, mivel azt a leginkább háttérbe szorított csoportok végzik, valamint amiatt, hogy az otthoni gondozást és más személyes és háztartási gondozási szolgáltatásokat zárt ajtók mögött nyújtják;

AE.

mivel az ápolási-gondozási ágazatban dolgozók között jelentősen nagyobb a nők aránya, ez hozzájárul a nemek közötti foglalkoztatási, illetve a bér- és a nyugdíjak közötti különbséghez a formális és az informális gondozásban dolgozó nők aránya miatt, ez pedig növeli az elszegényedés kockázatát, valamint ahhoz vezethet, hogy a tagállamokban kevesebb adót fizetnek be, ami éves szinten 370 milliárd EUR kiesést jelenthet Európa GDP-je számára (52);

AF.

mivel a nők és a migránsok, különösen az uniós és nem uniós utazó munkavállalók dominálnak az ápolási-gondozási ágazatban, az EU-ban 49 millió dokumentált gondozó 76 %-a nő (53), és az összes tagállamban a fizetetlen ápolásban részt vevők több mint 85 %-a nő, ha a napi és heti foglalkoztatást egyaránt figyelembe vesszük (54);

AG.

mivel 6,3 millió szakember dolgozik a tartós ápolás-gondozásban, akik között a nők (81 %) felülreprezentáltak, és egyre több az 50 év feletti, a részidőben dolgozó, a bizonytalan foglalkoztatási helyzetű munkavállaló és a platform-munkavállaló, valamint a migráns, informális és utazó munkavállaló, köztük a gondozottakkal együtt élő gondozók (az ápolási-gondozási ágazatban dolgozó munkavállalók 8 %-a nem hazai állampolgár); mivel 2020-ban a migráns és utazó munkavállalók a személygondozási feladatokat ellátó gondozók 28 %-át tették ki (55); mivel a gondozás hiányát az EU egyes régióiban tovább súlyosbítja a gondozási feladatokat ellátó munkaerő elvándorlása és a globális gondozási láncok jelensége; mivel ezért nem lehet csak a nemzeti határok között gondolkodni a gondozásról; mivel még mindig vannak olyan akadályok, amelyek akadályozzák a gondozási szolgáltatások szabad nyújtását az EU-ban; mivel ezek a munkavállalók létfontosságúak a társadalmainkban nemcsak közegészségügyileg, hanem az olykor egyedül élő gondozottak társadalmi befogadása szempontjából is;

AH.

mivel az összes tagállamban az ápolási-gondozási és a háztartási foglalkoztatási ágazatban a bérek jóval az átlagbér alatt vannak, és alacsonyabbak annál a bérnél, amelyet a munkavállalók ugyanezért a munkáért más ágazatokban, különösen az egészségügyi ellátásban kapnak (56); mivel ez az informális munkavégzésnek, ezekben az ágazatokban a kollektív szerződések általi alacsony lefedettségnek, valamint a nők által dominált ágazatok, például az ápolás-gondozás alulértékeltségének tudható be; mivel a profitorientált és nonprofit szektorban dolgozó munkavállalók gyakran nem férnek hozzá a munkavállalói képviselethez és a kollektív tárgyaláshoz; mivel az átlagbérhez viszonyított különbség azokban a tagállamokban a legkisebb, ahol az ágazat egyes részeire kollektív szerződés van érvényben (57); mivel a munkavállalók képviselete – beleértve a szakszervezeteket is – és a kollektív tárgyalások kritikus fontosságúak a munkavállalók jogainak és érdekeinek minden gondozási környezetben történő képviselete és védelme, valamint az egész gondozási ágazatban a normák emelése és fenntartása szempontjából;

AI.

mivel a Covid19-válság számos kihívásra mutatott rá a tartós gondozást végző munkavállalók foglalkoztatási feltételeivel kapcsolatban; mivel a tartós gondozást végző munkavállalók még nagyobb mértékben ki voltak téve a Covid19-fertőzés kockázatának, mint a kórházakban dolgozó egészségügyi munkavállalók, mivel nem álltak rendelkezésre egyéni védőeszközök, és nem kaptak megfelelő képzést a fertőzési protokollok és az egyéb megelőzési tevékenységek végrehajtásához;

AJ.

mivel annak ellenére, hogy érzelmileg örömmel tölti el a gondozók nagy többségét, a gondozás gyakran jár negatív hatással a gondozók fizikai és mentális egészségére nézve, és – különösen a női gondozók esetében – nehézséget jelent összhangba hozni a gondozást és a fizetett munkát (58); mivel a Covid19-világjárvány aránytalanul nagy mértékben befolyásolta a hivatalos és nem hivatalos gondozók mentális egészségét; mivel a világjárvány alatt megnőtt a mentális problémák száma, és ezzel az ápolási-gondozási teher is; mivel a gondozási munkát gyakran váltott műszakban kell végezni, sokszor rövid időn belül rendelkezésre kell állni, és hosszú munkaidőt kell vállalni; mivel a tartós ápolási-gondozási ágazatban az egészségügyi kockázatok és a munkaidő nem megfelelő minősége jelentik a munkából való távolmaradás viszonylag magas arányának fő okait; mivel az ápolási-gondozási szakemberek 38 %-a úgy gondolja, hogy a munkája káros hatásai miatt nem fog tudni 60 éves koráig dolgozni (59);

AK.

mivel Európában a tartós gondozásban dolgozók 33 %-a volt már kitéve valamilyen ellenséges társadalmi magatartásnak (beleértve a szóbeli bántalmazást, fenyegetést és megalázó viselkedést), és a tartós gondozásban dolgozóknak csak 22 %-a érzi úgy, hogy nagyon elégedett a munkakörülményeivel (60);

AL.

mivel a gondozottakkal együtt élő formális gondozók foglalkoztatásának különböző formái léteznek, például megvalósulhat gondozással foglalkozó vállalkozásokon vagy munkaerő-kölcsönző ügynökségeken és közvetítőkön keresztül;

AM.

mivel a gondozásban részesülők többségét nők teszik ki, és az EU-ban 44 millió ember – akik többsége nő – biztosít tartós informális ápolás-gondozást családtagoknak, szomszédoknak vagy barátoknak (61), és a tartós informális ápolás-gondozást nyújtó nők 12 %-a és férfiak 7 %-a végzi a tevékenységet heti 40 óránál hosszabb ideig (62); mivel a 65 év feletti emberek közel 30 %-a kettő vagy több nem fertőző betegséggel él; mivel a nem fertőző betegségek jelentős és gyorsan növekvő terhet jelentenek a betegek, a gondozók, a társadalmak és az egészségügyi rendszerek számára;

AN.

mivel az informális gondozást igénylők magas száma közvetlenül összefügg azzal, hogy nem állnak rendelkezésre, nem hozzáférhetőek és nem megfizethetőek az igényeikhez igazodó minőségi szakmai szolgáltatások, valamint sok tagállam azon alapvető döntésével, hogy a gondozás elsődleges forrásaként a nem fizetett informális gondozásra támaszkodnak (63); mivel az informális gondozásnak választási lehetőségnek kell lennie, nem pedig a rendelkezésre álló gondozási szolgáltatások hiánya miatti szükségszerűségnek;

AO.

mivel a formális gondozási ágazat egy jelentős része egyfajta szürke zónában tevékenykedik, ami rosszul érinti az otthoni gondozás minőségét is; mivel hiány mutatkozik az olyan adatokban, amelyek segítségével pontosan meg lehetne határozni a szürke zónában működő gondozók számát;

AP.

mivel az EU-ban a nők heti 13 órával több fizetetlen ápolási-gondozási és háztartási munkát végeznek, mint a férfiak (64); mivel a rászoruló családtagok számára a megfizethető és minőségi formális tartós ápolási-gondozási szolgáltatásokhoz való hozzáférés, és a fizetetlen gondozási és házimunkák férfiak és nők közötti egyenlőtlen eloszlása döntő tényezők annak meghatározásában, hogy vállalnak-e munkát a nők, és azt megtartják-e, illetve hogy milyen minőségű munkát vállalnak; mivel az EU-ban 7,7 millió nő marad távol a munkaerőpiactól informális gondozási feladatai miatt – szemben a mindössze 450 000 férfival –, és a részmunkaidőben dolgozó nők 29 %-a gondozási kötelezettséget említ meg a részmunkaidős foglalkoztatás fő okaként (65); mivel a férfiaknak csak 6 %-a állítja, hogy a részmunkaidős munkavégzés fő okai a gondozási feladatok, szemben a nők 29 %-ával, és az apáknak csak 64 %-a vállal napi rendszerességgel gondozási feladatokat az EU-ban (66);

AQ.

mivel a nők többször szakítják meg munkaerőpiaci jelenlétüket, csökkentett munkaidőben dolgoznak, és nagyobb valószínűséggel lesznek részmunkaidős, bizonytalan vagy átmeneti jellegű munkaviszonyban; mivel az ágazati szegregáció, a fizetetlen gondozás egyenlőtlen eloszlása, és a házimunkák a főbb okai a tartós munkaviszony, fizetés és nyugdíj terén jelentkező különbségnek, valamint a nőket jobban fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata; mivel a nyugdíjak terén a nemek között fennálló egyenlőtlenség 2020-ban átlagosan 27 % volt (67); mivel a fizetetlen gondozási és házimunkák egyenlő elosztása – vagyis a férfiak egyenlő mértékű bevonása – egyértelműen pozitív hatással van fizetett a munkát végző nők arányára, és a nemek közötti bérszakadék csökkentésére; mivel a gyermekgondozással kapcsolatos feladatok állnak a nők 60 %-nál a foglalkozásban beállt változás hátterében, szemben a foglalkoztatott férfiaknál megfigyelhető 17 %-kal, és ez a munkaidő csökkenéséhez vezet a nők 18 %-a esetében, míg a férfiaknál ez mindössze 3 % (68); mivel a minőségi gyermekgondozási létesítmények megléte, hozzáférhetősége és megfizethetősége kulcstényező ahhoz, hogy a gondozási feladatokat végző emberek – főként nők – jelen lehessenek a munkaerőpiacon; mivel az olyan közegészségügyi kihívások, mint a migrén, gyakoribbak a nőknél (69), és az érintett nők nagy hányada továbbra is a gyermekgondozás és a háztartási munka elsődleges szerepvállalója;

AR.

mivel ezek az eltérések globális szinten bebizonyosodtak, a nők átlagosan 3,2-szer több időt (évente 201 munkanap) szentelnek a fizetetlen gondozási munkának, mint a férfiak (63 munkanap), és ezek sokkal gyakoribbak a közepes jövedelmű országban élő lányok és nők körében, akik az oktatásban alacsonyabb eredményeket értek el, vidéki területeken élnek, és iskolaköteles kor alatti gyermekeik vannak (70);

AS.

mivel túlnyomórészt nők dolgoznak kulcsfontosságú munkavállalóként (az uniós munkaerőben 16-ból négy kulcsfontosságúnak tekintett egyéb szakmai kategóriában több mint 50 % a női munkavállalók száma) (71), ilyenek például az ápolók, akik munkájuk nagy részét nem végezhetik távmunkában, valamint azokban az ágazatokban, amelyeket a világjárvány a leginkább sújtott, így fertőzésveszélynek, nagy megterhelésnek, a munkahely elvesztésének veszélyének voltak kitéve, és felborult a munka és a magánélet közötti egyensúlyuk is; mivel az élet- és munkakörülmények különösen meg vannak nehezítve a fizetett állásban dolgozó, kisgyermekes nők esetében (72);

AT.

mivel a gondozás marad a nemi archetípusok megismétlődésének egyik főbb területe, amiket tovább erősít a minőségi szolgáltatásokba való befektetés hiánya és egyéb politikákban fellelhető nemi elfogultság, amely aránytalanul van hatással a nők önrendelkezésére a szociális és szakmai életükben, mint például az adó- és szociális ellátórendszer;

AU.

mivel a szociális gazdaság vállalatai jelentősen mértékben hozzájárulhatnak a gondozók munkapiacra való visszailleszkedésének megkönnyítésében;

AV.

mivel az EU számos tagállama és régiója még mindig nem teljesíti azt a célt, hogy a hároméves és a tanköteles kor közötti gyermekek 90 %-a, illetve a hároméves és annál fiatalabb gyermekek 33 %-a számára gyermekgondozást biztosítsanak; mivel a mindenki számára minőségi és hozzáférhető gyermekgondozást – különösen a kisgyermekkori szolgáltatásokat – biztosító megfelelő infrastruktúra hiánya különösen a hátrányos helyzetű családokból származó gyermekeket érinti, ami a fogyatékossággal élő gyermekeknél, a roma és más kisebbségi közösségekből származó gyermekeknél, a migráns gyermekeknél, a szegénységben élő gyermekeknél és más hátrányos helyzetű csoportokban élő gyermekeknél – akiknek leginkább javára válna a korai gyermekgondozás – az átlagnál alacsonyabb beiskolázási arányt tükröz (73);

AW.

mivel 2020-ban az Unió területén a gyermekek 24,2 %-a – majdnem 18 millió gyermek – volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának; mivel az alacsony jövedelmű családokból származó gyermekek, a hajléktalan gyermekek, a fogyatékossággal élő gyermekek, a migráns hátterű gyermekek, a kisebbségi etnikai hátterű gyermekek– különösen a roma gyermekek–, az intézményi gondozásban lévő gyermekek, a bizonytalan családi helyzetben lévő gyermekek, az egyszülős családok, az LMBTIQ+-családok és az olyan családok, ahol a szülők külföldön dolgoznak, komoly nehézségekkel szembesülnek, mint például a lakhatás súlyos hiánya vagy a túlzsúfoltság, és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés akadályai; mivel a fogyatékossággal élő gyermekek az Unióban aránytalanul nagyobb eséllyel kerülnek intézményi gondozásba, mint a fogyatékossággal nem rendelkező gyermekek, és sokkal kevésbé tűnik valószínűnek, hogy arra törekedjenek, hogy e gyermekek intézményi gondozásból közösségi és családi gondozásba kerülhessenek át (74); mivel a gyermekgarancia olyan uniós eszköz, amelynek célja a szegénység és a társadalmi kirekesztés megelőzése és leküzdése azáltal, hogy a rászoruló gyermekek számára ingyenes és hatékony hozzáférést biztosít az olyan alapvető gondozási szolgáltatásokhoz, mint a koragyermekkori nevelés és gondozás, az oktatási és iskolai tevékenységek, az egészségügyi ellátás és a minden iskolai napon legalább egyszeri egészséges étkezés, valamint valamennyi rászoruló gyermek számára garantálja az egészséges táplálkozáshoz és a megfelelő lakhatáshoz való tényleges hozzáférést (75); mivel a megfizethető minőségi gyermekgondozáshoz és oktatáshoz való hozzáférés döntő fontosságú a gyermekek személyes fejlődésében és jólétében; mivel egyrészt létezik egy félreérthetetlen pozitív korreláció a gyermekgondozási szolgáltatásokhoz való hozzáférés, másrészt a férfiak, de különösen a nők munkavállalása és jövedelme között (76);

AX.

mivel a minőségi gondozási szolgáltatásokhoz, különösen a tartós ápoláshoz való hozzáférés egyre inkább az egyéni és családi jövedelemtől, a család tartózkodási helyétől, a szolgáltatások rendelkezésre állásától és a szolgáltatásnyújtási kapacitástól, és a földrajzi hozzáférhetőségtől, valamint a szolgáltatók szabad kapacitásától függ; mivel a gondozásra szoruló személyek közül a becslések szerint háromból kettő nem fér hozzá a gondozási szolgáltatásokhoz, elsősorban azért mert azok mert nem elérhetők és nem megfizethetők (77); mivel az alacsony jövedelmű, alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező, és migrációs hátterű háztartások jutnak hozzá legnehezebben a formális, tartós, otthoni gondozási szolgáltatásokhoz; mivel Unió-szerte a háztartások egyharmada, öt tagállamban pedig a háztartások több mint fele arról számol be, hogy professzionális hosszú távú gondozási szolgáltatásokra van szükségük, de anyagi okokból nem jutnak hozzá (78); mivel az egészségügyi ellátáshoz és a gondozáshoz való hozzáférésnek egyetemesnek, hatékonynak kellene lennie, függetlenül a gazdasági körülményektől vagy az eltérő tartózkodási vagy közigazgatási helyzettől és státusztól; mivel az alacsonyabb jövedelmű személyek csoportjában a gondozási igények gyakoribbak (79);

AY.

mivel a digitális technológiák támogatást nyújthatnak a hivatalos és a nem hivatalos gondozóknak egyaránt, és csökkenthetik a rájuk nehezedő terheket például azáltal, hogy nem kell a betegeket elvinni olyan konzultációkra, amelyek online is megtarthatók; mivel az Eurocarers 2021-es felmérése szerint a nem hivatalos házi gondozók 78 %-a soha nem használt a gondozáshoz kapcsolódó technológiai megoldást (80); mivel az ápolási-gondozási ágazatban figyelembe kell venni a digitalizációt és a dolgok internetét, de ezek nem helyettesíthetik teljes mértékben a gondozáshoz kapcsolódó pótolhatatlan emberi interakciót; mivel ösztönözni kell a kutatási és kísérleti projekteket a digitális szolgáltatások használhatóságának és hatékonyságának tesztelése céljából; mivel az időseknek, köztük a gondozásban részesülőknek is nehézséget okoz a digitális szolgáltatásokhoz való hozzáférés; mivel a digitális szolgáltatásokhoz való hozzáférést, többek között a digitális jártassághoz való hozzáférést a gondozásban részesülők jogának kell tekinteni; mivel a távmunkára való drasztikus áttérés rávilágított arra, hogy jobban érvényre kell juttatni, felül kell vizsgálni és aktualizálni kell a digitális környezetben folyó munkavégzés feltételeire és a mesterséges intelligencia szakmai életben való alkalmazására vonatkozó jogszabályokat;

AZ.

mivel az interszekcionális megkülönböztetésnek kitett nők további akadályokkal szembesülnek az egészségügyhöz és az ápolási-gondozási szolgáltatásokhoz való hozzáférés kapcsán, és kiemelt figyelmet kell fordítani a magán- és állami szolgáltatásokhoz való hozzáférés esetén a tartósan fennálló sztereotípiák kezelésére és a bizonyos csoportok ilyen intézményekben való alulreprezentáltságának eredményeként megnyilvánuló implicit részrehajlás hatásainak kezelésére;

BA.

mivel a rendkívül idős személyekre különös figyelmet kell fordítani annak érdekében, hogy szükség esetén az önellátó képességüket elvesztő személyek segítséget kapjanak, és ne szigetelődjenek el;

BB.

mivel megfelelően figyelembe kell venni, hogy milyen fontos a megelőzés és a geriátriai rehabilitáció az egészségben és méltóságban töltött időskor szempontjából;

BC.

mivel szükség van a betegápolás átalakítására, lehetőség szerint ingyenes vagy megfizethető otthoni ápolás biztosításával;

BD.

mivel az ápolási-gondozási ágazatba történő beruházásoknak a fenntartható fejlődési célokkal összhangban történő fokozása 2035-ig világszerte közel 300 millió új munkahelyet teremtene (81); ez 96 millió közvetlen munkahelyet jelentene a gyermekgondozásban, 136 millió közvetlen munkahelyet a tartós gondozásban, és 67 millió közvetett munkahelyet a gondozáson kívüli ágazatokban; mivel az ilyen szintű munkahelyteremtés a globális GDP 3,2 %-át kitevő beruházást igényelne, figyelembe véve az az adóbevételekkel csökkentett összköltséget (82); mivel az Európai Bizottság becslése szerint 2030-ig várhatóan 8 millió új munkahely jöhet létre az EU-ban a gondozási ágazatban (83);

BE.

mivel a demográfiai változás és a népesség ezzel járó elöregedése az ápolási-gondozási szolgáltatások iránti kereslet növekedéséhez fog vezetni; mivel nem valószínű, hogy az automatizálás átvenné az ápolási-gondozási munkát végzők szerepét vagy csökkentené az ilyen munka mennyiségét; mivel ennek arra kellene ösztönöznie az EU-t és a tagállamokat, hogy a digitális átállás keretében ruházzanak be az ápolási-gondozási ágazatba mint a munkahelyteremtés szempontjából ígéretes szektorba, és ezzel növeljék a képzett alkalmazottak számát, valamint több embert vonzzanak az ágazatba;

BF.

mivel továbbra sincsenek az ápolás-gondozásra és különösen a szociális ellátási szolgáltatásokra vonatkozó minőségi normák, vagy azok nem megfelelőek;

BG.

mivel a gondozási ágazatban jelentős beruházásokra, forrásokra és reformokra van szükség; mivel 2018-ban a szociális infrastruktúrát érintő beruházási hiány becsült értéke Európában éves szinten 100–150 milliárd EUR között volt (84); mivel az idősödésről szóló 2021. évi jelentés előrejelzése szerint a tartós gondozás és támogatás költségeinek fedezéséhez szükséges közkiadások növekedése 2070-ben a GDP évi 2,9 %-át teszi majd ki, szemben a 2016-os 1,7 %-kal, miközben az „egészséges időskor” forgatókönyve jelentősen csökkentheti ezt a költséget, a tartós gondozási szükségletek teljes körű fedezése viszont jelentősen növeli azt;

BH.

mivel rendkívül fontos, hogy megértsük a formális és az informális gondozás közötti interakciót; mivel a formális ápolási-gondozási szolgáltatások támogatást tudnak nyújtani a nem hivatalos gondozóknak, például lehetővé tudják tenni számukra, hogy szabadságra menjenek, és képzést tudnak biztosítani számukra; mivel a nem hivatalos gondozók hivatalos elismerésének a hiánya és ehhez kapcsolódóan a rájuk és a szükségleteikre vonatkozó adatok hiánya akadályt állít az ilyen interakciók elé;

BI.

mivel az ápolási-gondozási ellátás biztosításához jól finanszírozott és megfelelően működő közszolgáltatásokra és szociális védelmi rendszerekre van szükség;

BJ.

mivel a nem hivatalos gondozókat nagyfokú sokszínűség jellemzi; mivel eltérő szükségleteik vannak a társadalmi-gazdasági hátterük, a munkaerőpiaci részvételük, a gondozott személyek szükségletei és az eltartottak gondozásával töltött idő függvényében;

BK.

mivel a neurodegeneratív betegségeket, például az Alzheimer-kórt és a memóriát támadó betegségek más formáit az európai országok többségében sokszor nem diagnosztizálják; mivel egyértelmű jelek mutatják, hogy a demenciában szenvedő emberek jelenlegi 9 millió megerősített esete 2050-re meg fog kétszereződni; mivel a nőket továbbra is aránytalan mértékben sújtja a demencia (85);

BL.

mivel 2021 februárjában az európai ombudsman hivatalból indított vizsgálatot kezdeményezett, amelynek tárgya a Bizottságnak az Unióban fennálló intézményesítettség csökkentésében betöltött szerepe volt, fókuszában pedig az állt, hogy kötelességével összhangban biztosítja-e a Bizottság, hogy a tagállamok oly módon használják fel az uniós forrásokat, hogy azzal a bentlakásos intézményektől való elmozduláshoz, illetve a független élet és a közösségi életben való részvétel előmozdításához járuljanak hozzá;

BM.

mivel most először aktiválták az ideiglenes védelemről szóló 2001-es irányelvben létrehozott mechanizmust az ukrajnai háború miatti menekültek – elsősorban gyermekekkel és más eltartott személyekkel érkező nők – tömeges beáramlása kapcsán, hogy egyenlő hozzáférést biztosítsanak a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek a munkaerőpiachoz, a lakhatáshoz, az orvosi ellátáshoz, valamint a gyermekek számára az oktatáshoz; mivel az említett mechanizmus aktiválásának jelentős közvetlen hatása lesz az ápolási-gondozási ágazatra, ugyanis növekedni fog az EU-ban az átfogó és személyre szabott gondozási szolgáltatásokat igénylő személyek száma, ugyanakkor magasabb lesz a nem hivatalos és hivatalos gondozók száma is;

BN.

mivel az ápolási-gondozási szolgáltatások minőségére vonatkozó adatok szinte kizárólag nem szabványos ügyfél-elégedettségi kérdőívekből származnak;

BO.

mivel a megfelelő, tisztességes és megfizethető lakhatás biztosításával kapcsolatos – különösen az idősebbeket, az egyedülállókat, a fogyatékossággal élőket, a szegénységi küszöb alatt élőket és a társadalmi kirekesztettség által veszélyeztetetteket, a kisgyermeket nevelő családokat és az egyedülálló szülőket sújtó – nehézségek jelentősen megnehezítik a minőségi ápolási-gondozási szolgáltatásokhoz való hozzáférést;

BP.

mivel 11 OECD-országban a tartós ápolás-gondozást végző munkavállalók átlagos órabére mindössze 9 euró, míg a – többségükben férfi – kórházi dolgozók átlagosan 14 eurót keresnek óránként (86);

BQ.

mivel az ápolási-gondozási munkát végzők több mint fele állítása szerint nem keres eleget az olyan alapvető szükségletek fedezésére, mint a lakhatás és az élelmiszer, és 31 %-uknak nincs megfelelő hozzáférése egyéni védőeszközökhöz (87);

BR.

mivel az ápolás-gondozás területén dolgozók többsége nem keres eleget ahhoz, hogy tisztességes életszínvonalat biztosítson saját maga és családja számára (88);

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

40.

41.

42.

43.

44.

45.

46.

47.

48.

49.

50.

51.

52.

53.

54.

55.

56.

57.

58.

59.

60.

61.

62.

63.

64.

65.

66.

67.

68.

69.

70.

71.

72.

73.

74.

75.

76.

77.

78.

79.

80.

81.

82.

83.

84.

85.

86.

87.

88.

89.

90.

91.

92.

93.

94.

95.

96.

97.

98.

99.

100.

101.

102.

103.

104.

105.

106.

107.

108.

109.

110.

111.

112.

113.

114.

115.

116.

117.

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 4., 6., 9., 114., 153., 169., 191., és különösen 168. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a Charta) 2., 3., 14., 15., 21., 31., 32. és 35. cikkére,

—

tekintettel a szociális jogok európai pillérére, különösen annak 10. alapelvére,

—

tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az ENSZ mentális egészségre és jóllétre vonatkozó 2018. évi stratégiájára,

—

tekintettel az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a Covid19-válságból való egészséges kilábalásról szóló, 2020. május 18-i kiáltványára,

—

tekintettel a WHO 2021. évi mentális egészség világnapjára: „Mental healthcare for all: let’s make it a reality” (A mentális egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés biztosítása mindenki számára: váltsuk valóra),

—

tekintettel a WHO-nak a 2021-2025 közötti időszakra szóló, a mentális egészségre irányuló európai cselekvési keretére,

—

tekintettel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2021. június 8-i„A New Benchmark for Mental Health Systems: Tackling the Social and Economic Costs of Mental Ill Health” (Új referenciaérték a mentális egészségügyi rendszerek számára: A rossz mentális egészség társadalmi és gazdasági költségeinek kezelése) című egészségpolitikai tanulmányára, valamint 2021. november 4-i„Fitter Minds, Fitter Jobs: From Awareness to Change in Integrated Mental Health Skills and Work Policies” (Jobb mentális állapot, jobb munkahelyek: A felismeréstől a változásig az integrált mentális egészségügyi készségek és munkaügyi politikák terén) című mentális egészségügyi és foglalkoztatási áttekintésére,

—

tekintettel a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz létrehozásáról szóló, 2021. február 12-i (EU) 2021/241 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1158 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (2),

—

tekintettel a termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményekről szóló, 2019. április 17-i (EU) 2019/882 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelvre (4),

—

tekintettel a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1989. június 12-i 89/391/EGK tanácsi irányelvre (6),

—

tekintettel a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményekről szóló, 1989. november 30-i 89/654/EGK tanácsi irányelvre (7),

—

tekintettel a képernyő előtt végzett munka biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeiről szóló, 1990. május 29-i 90/270/EGK tanácsi irányelvre (8),

—

tekintettel a Covid19-világjárvány és annak következményei elleni küzdelemre irányuló összehangolt uniós fellépésről szóló, 2020. április 17-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel a Covid19-járvány utáni uniós népegészségügyi stratégiáról szóló, 2020. július 10-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a lecsatlakozáshoz való jogról szóló, a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmazó, 2021. január 21-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel „Az európai fiatalok szerepvállalásának növelése: a járvány utáni foglalkoztatás és társadalmi fellendülés” című, 2022. február 17-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel a platform-munkavállalók méltányos munkafeltételeiről, jogairól és szociális védelméről – a digitális fejlődéshez kapcsolódó új foglalkoztatási formákról szóló, 2021. szeptember 16-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel a jólléti gazdaságról szóló, 2019. októberi 24-i tanácsi következtetésekre (14), amelyek egy átfogó uniós mentális egészségügyi stratégiát szorgalmaznak,

—

tekintettel a munkahelyi jóllét fokozásáról szóló, 2020. június 8-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a Bizottságnak „Az Európai Unió 2021–2027-es munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégiai kerete – Munkahelyi biztonság és egészségvédelem a munka változó világában” című, 2021. június 28-i közleményére (COM(2021)0323),

—

tekintettel „A népesség mentális egészségének javításáról – Az Európai Unió mentális egészségügyi stratégiájának céljából” című, 2005. október 14-i bizottsági zöld könyvre (COM(2005)0484),

—

tekintettel az „Európai foglalkoztatási és szociális fejlemények – egy erős szociális Európa felé a Covid19-válságot követően: az egyenlőtlenségek csökkentése és az elosztási hatások kezelése” című, 2021. július 14-i bizottsági jelentésre,

—

tekintettel a mentális egészség és jóllét 2008. évi európai paktumára,

—

tekintettel az Európai Ifjúsági Fórum „Beyond Lockdown: the »pandemic scar« on young people” (A lezáráson túl: a világjárvány által a fiatalokon ejtett seb) című, 2021. június 17-i jelentésére,

—

tekintettel az Eurofound „Impact of COVID-19 on young people in the EU” (A Covid19 hatása a fiatalokra az EU-ban) című, 2021. november 9-i jelentésére és a „Living, working and COVID-19: Mental health and trust decline across EU as pandemic enters another year” (Élet, munka és Covid19: A mentális egészség és bizalom szintjének visszaesése az EU-ban a világjárvány második évében) című, 2021. május 10-i jelentésére,

—

tekintettel az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) „Preventing musculoskeletal disorders in a diverse workforce: risk factors for women, migrants and LGBTI workers” (A váz- és izomrendszeri megbetegedések megelőzése a sokszínű munkaerőben: nők, migránsok és LMBTI-munkavállalók esetében fennálló kockázati tényezők) című, 2020. december 7-i jelentésére,

—

tekintettel az EU-OSHA „Mental health promotion in the workplace – a good practice report” (Mentális egészségfejlesztés a munkahelyen – a bevált gyakorlatokról szóló jelentés) című, 2011. október 7-i jelentésére,

—

tekintettel az EU-OSHA „Telework and health risks in the context of the COVID-19 pandemic: evidence from the field and policy implications” (Távmunka és egészségügyi kockázatok a Covid19-világjárvánnyal összefüggésben: a területre vonatkozó adatok és a szakpolitikai vonatkozások) című, 2021. október 22-i jelentésére,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „A mentális egészség európai éve – jobb munka, jobb életminőség” című, 2012. december 12-i véleményére (15),

—

tekintettel a Bizottság az egészségügyi beruházások hatékony módjairól tanácsot szolgáltató szakértői testületének az egészségügyi dolgozók és más kulcsfontosságú munkavállalók mentális egészségének támogatásáról szóló, 2021. június 23-i véleményére,

—

tekintettel az EU-OSHA és az Eurofound 2014. október 13-i, „Psychosocial risks in Europe: Prevalence and strategies for prevention” (Pszichoszociális kockázatok Európában: Elterjedtség és megelőzési stratégiák) című közös jelentésére,

—

tekintettel a Willis Towers Watson által készített 2021. évi, az alkalmazotti tapasztalatokra irányuló felmérésre,

—

tekintettel a Petíciós Bizottsághoz benyújtott petíciókra, például a 0956/2018. és az 1186/2018. sz. petícióra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére (A9-0184/2022),

A.

mivel a fizikai és mentális egészséghez való jog alapvető emberi jog, és mivel minden embernek joga van az elérhető legmagasabb szintű egészséghez; mivel a WHO meghatározásában a mentális egészség „a mentális jólét olyan állapota, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy megbirkózzanak az életben előforduló stresszhelyzetekkel, kibontakoztassák képességeiket, jól tanuljanak és dolgozzanak, és hozzájáruljanak közösségükhöz” (16); mivel a mentális egészség más alapvető jogokhoz is kapcsolódik, mint amilyen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 1. cikkében foglalt emberi méltósághoz való jog, valamint a 3. cikkben foglalt személyi sérthetetlenséghez való jog, beleértve a mentális sértetlenséget is;

B.

mivel a kutatások azt mutatják, hogy a Covid19-világjárvány sok európai munkavállaló számára átformálta a szervezeti és irányítási gyakorlatokat, és megváltoztatta a munkakörülményeket, ami következményekkel járt a munkaidőre, a jóllétre és a munkahely fizikai környezetére nézve; mivel mindez rendkívüli követelményeket támasztott az egészségügyi dolgozókkal és a kulcsfontosságú munkavállalókkal szemben; mivel ezeknek a munkavállalóknak meg kell birkózniuk a nehéz munkakörnyezettel, a védelem hiányával és a biztonságukkal kapcsolatos félelmekkel, ami negatív pszichológiai hatással jár; mivel a munkahelyi mentális egészséggel kapcsolatos kérdések megértése nemcsak a mentális zavarok felismerését jelenti, összhangban a betegségeknek a mortalitásra és a morbiditásra vonatkozó statisztikák céljából való nemzetközi osztályozásának diagnosztikai kritériumaival (pl. depresszió) (17), hanem a jóllét előmozdítására, a félreértések és megbélyegzés elkerülésére, valamint az e betegségek kezelésére szolgáló megfelelő intézkedések és kezelés kialakítására és végrehajtására való törekvést is (18);

C.

mivel a világjárvány a munka melletti gondozási feladatok mennyiségének meredek növekedését idézte elő, amely aránytalanul sújtotta a nőket, és növelte a nemek közötti egyenlőtlenséget a nem fizetett gondozásban; mivel ez negatív hatást gyakorolt az ápolási-gondozási feladatokat ellátó személyek mentális egészségére, mivel sok munkavállalónak sokkal nagyobb stresszt kellett viselnie azáltal, hogy a kijárási korlátozások idején az otthoni iskoláztatással és a gyermekgondozással kapcsolatos megnövekedett gondozási feladatokat is magára vállalta, vagy az eltartott hozzátartozók számára informális gondozást vagy bármilyen más munkát végzett;

D.

mivel kutatások azt mutatják, hogy a világjárvány nagymértékben távmunkához vezetett, ami olyan pozitív következményekkel járt, mint a nagyobb rugalmasság és autonómia, valamint egyes esetekben a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly; mivel azonban ezek az előnyök nem mindig ellensúlyozzák a negatív következményeket, mint például a túlzott összekapcsoltság, a munka és a magánélet közötti határvonalak elmosódása, a munka intenzitásának növekedése és a technológiával kapcsolatos stressz; mivel az Eurofound Covid19-felmérései szerint a világjárvány számos kihívást jelentett a távolról dolgozó munkavállalók számára; mivel bár a távmunka jelentős növekedése előnyös lehet a munkavállalók és a vállalkozások számára, ezzel összefüggésben a fizikai és mentális egészséghez való jogot is meg kell őrizni és elő kell mozdítani;

E.

mivel a távmunkával kapcsolatos egészségügyi kockázatok közül a pszichoszociális kockázatok prevalenciája a legnagyobb; mivel a távmunka gyakoribbá válása összekapcsolódik a hosszú munkaidővel és a munkahelyi stresszel; mivel az EU-OSHA szerint a pszichoszociális kockázatok negatív pszichológiai, fizikai és szociális következményekkel járhatnak, mint például a munkával kapcsolatos szorongás, kiégés vagy depresszió; mivel a pszichoszociális kockázatokhoz vezető munkakörülmények közé tartozhat a túlzott munkateher, az egymásnak ellentmondó elvárások, az egyértelműség hiánya a munkavállaló szerepét illetően, a munkavállalókat érintő döntésekben való részvétel hiánya, a munkavégzés módjára gyakorolt befolyás hiánya, a rosszul irányított szervezeti változások, az állásbiztonság hiánya, a nem hatékony kommunikáció, a vezetőség vagy a kollégák támogatásának hiánya, a pszichológiai és szexuális zaklatás, valamint a harmadik fél által elkövetett erőszak; mivel a tagállamok a pszichoszociális kockázatokra vonatkozóan nem rendelkeznek azonos, jogilag kötelező erejű közös normákkal és elvekkel, ami gyakorlatilag a munkavállalók egyenlőtlen jogi védelméhez vezet;

F.

mivel egyre több munkáltató használ digitális eszközöket, például alkalmazásokat, szoftvereket és mesterséges intelligenciát munkavállalóinak irányítására; mivel az algoritmikus irányítás olyan új kihívásokat támaszt a munka jövőjével szemben, mint a technológiaalapú ellenőrzés és felügyelet előrejelző és jelölő eszközökön keresztül, az előrehaladás és teljesítmény távoli valós idejű nyomon követése és az időkövetés, amelyek jelentős kockázatokkal járhatnak a munkavállalók egészségére és biztonságára nézve, ideértve a mentális egészséget, valamint a munkavállalók magánélethez és emberi méltósághoz való jogát; mivel a digitalizáció és a fejlett új technológiák, például a mesterséges intelligencia és a mesterséges intelligencián alapuló gépek átalakítják a munka jellegét; mivel a nemzetközi vállalatok humánerőforrás-részlegeinek mintegy 40 %-a alkalmaz MI-alkalmazásokat, és 70 %-a ezt kiemelt prioritásnak tekinti a szervezete számára; mivel a közös jólét előmozdítása és a társadalom egészének jólléte érdekében szabályozni kell az új digitális gazdaságot;

G.

mivel ez az új forgatókönyv megköveteli a munkahelyi egészségvédelem és biztonság új és tágabb meghatározását, amely többé nem hagyhatja figyelmen kívül a mentális egészséget;

H.

mivel a Covid19-világjárvány aránytalanul érintette az egészségügyi ellátásban dolgozók és a tartós ápolást-gondozást végző munkavállalók – akik többsége nő –, valamint a kiszolgáltatott népességcsoportok, köztük az etnikai kisebbségek, az LMBTIQ+ közösségek, az idősek, az egyedülálló szülők, a fogyatékossággal és más meglévő mentális egészségügyi problémával élő személyek, az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszú személyek, a munkanélküliek, valamint a legkülső régiókban és a távoli, rosszul összekapcsolt területeken élők mentális jóllétét; mivel a világjárvány alatt jelentősen romlott a fiatalok mentális egészsége, és a mentális egészséggel kapcsolatos problémák több tagállamban megkétszereződtek, és súlyos hatást gyakoroltak a fiatalok foglalkoztatására és jövedelmük csökkenését, beleértve a munkahelyek megszűnését is eredményezték; mivel Európában 9 millió (10 és 19 éves kor közötti) serdülő él mentális egészségügyi zavarokkal, és az említett esetek több mint felét szorongás és depresszió okozza;

I.

mivel az EU-ban túl sokan nem férnek hozzá mentális és foglalkozás-egészségügyi közellátáshoz; mivel a mentális jóllét a világjárvány kezdete óta minden korcsoportban a legalacsonyabb szintre került, és a mentális egészség romlása a mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés zavarainak, a megnövekedett munkatehernek és a fiatalokat aránytalanul sújtó munkaerőpiaci válságnak tudható be; mivel a mentális és foglalkozás-egészségügyi közellátás közismerten alulfinanszírozott; mivel a munkával kapcsolatos stressz több tényező, például a szűk határidők miatti nyomás, a hosszú vagy szabálytalan munkaidő és a szervezeten belüli hiányos kommunikáció és együttműködés következménye lehet; mivel szoros összefüggés áll fenn a migrén vagy a súlyos fejfájás, valamint egyéb komorbid pszichiátriai zavarok mellett a depresszió és a szorongás között, amelyek dominóhatást gyakorolnak a munkateljesítményre és a munkavállalók távolléteire; mivel a mentális egészségi problémák megelőzésére, diagnosztizálására és kezelésére irányuló klinikai és alkalmazott kutatások is jelentősen alulfinanszírozottak; mivel jelenleg a mentális egészséggel kapcsolatos problémák jelentik a globális morbiditás fő okát, és Európában az öngyilkosság a fiatalok második leggyakoribb haláloka; mivel a megelőzés, a tudatosság növelése, a jólléti tevékenységek, valamint a mentális egészség és az egészséges munkahelyi kultúra előmozdítása pozitív eredményeket hozhat a munkavállalók egészségének javítása szempontjából (19);

J.

mivel a mentális egészséget érintő munkahelyi problémák közé tartozik a munkahelyi kiégés, a boreout-szindróma, a stressz, a zaklatás, az erőszak, a megbélyegzés, a hátrányos megkülönböztetés, valamint a növekedés vagy a promóció korlátozott lehetőségei, amelyek online tovább súlyosbodhatnak; mivel tavaly a WHO feltárta, hogy világszerte több mint 300 millió ember szenved munkával kapcsolatos mentális zavarokban, például kiégésben, szorongásban, depresszióban vagy poszttraumás stresszben, ami azzal függ össze, hogy minden negyedik európai munkavállaló úgy érzi, hogy a munka negatív hatással van az egészségére (20); mivel a kedvezőtlen munkakörnyezet fizikai és mentális egészségi problémákhoz, pszichoaktív szerek vagy alkohol káros használatához, munkából való hiányzáshoz és a termelékenység csökkenéséhez vezethet;

K.

mivel a mentális betegségek költségeit 2015-ben az összes uniós tagállamban a GDP több mint 4 %-ára becsülték; mivel a munkával kapcsolatos depresszió – amely a fogyatékosság és a depresszió egyik fő oka – költségét évi 620 milliárd EUR-ra becsülik, ami 240 milliárd EUR-nyi gazdasági termeléskiesést eredményez (21); mivel az EU-ban az összes fejfájás becsült költsége meghaladja az évi 110 milliárd EUR-t, amelyből a migrénnek betudható költségek mintegy 50 milliárd EUR-t tesznek ki; mivel a megelőzéssel kapcsolatos költségvetési források valamennyi uniós tagállamban továbbra is szűkösek, az összes egészségügyi kiadás mindössze 3 %-át teszik ki;

L.

mivel a munkahelyi egészségvédelem és biztonság uniós szabályozása (22) értelmében a munkáltatóknak a munka minden területén meg kell védeniük a munkavállalók egészségét és biztonságát; mivel a távmunkával összefüggésben a munkáltatók továbbra is felelősek a munkahelyi egészségvédelemért és biztonságért; mivel a szakszervezetek és a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági szervek kritikus szerepet játszanak a munkavállalók biztonságos és védett munkahelyhez való alapvető emberi jogának védelmében, így a távmunka során is;