2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/2

P9_TA(2021)0006

Az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások végrehajtásáról (2019/2207(INI))

(2021/C 456/01)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2., 3., 6. és 7. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 82. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára (a Charta), és különösen annak 4., 47., 48. és 52. cikkére,

—	tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az emberi jogok európai egyezményének (EJEE) az élethez való jogról szóló 2. cikke szerinti kölcsönös elismerésre, alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatára (1),

—	tekintettel az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározatra (2) (EEP kerethatározat),

—	tekintettel a kölcsönös elismerés elvének az ítéletekre és próbaidőt megállapító határozatokra való, a próbaidő alatti magatartási szabályok és alternatív szankciók felügyelete céljából történő alkalmazásáról szóló 2008. november 27-i 2008/947/IB tanácsi kerethatározata (3);

—

tekintettel a személyek eljárási jogainak megerősítése, valamint a kölcsönös elismerés elvének az érintett személy megjelenése nélkül lefolytatott eljárásokat követően hozott határozatokra való alkalmazásának előmozdítása tekintetében a 2002/584/IB, a 2005/214/IB, a 2006/783/IB, a 2008/909/IB és a 2008/947/IB kerethatározat módosításáról szóló, 2009. február 26-i 2009/299/IB tanácsi kerethatározatra (4),

—	tekintettel a kölcsönös elismerés elvének az Európai Unió tagállamai közötti, az előzetes letartóztatás alternatívájaként felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozatokra történő alkalmazásáról szóló 2009. október 23-i 2009/829/IB tanácsi kerethatározata (5),

—	tekintettel az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások végrehajtásáról szóló bizottsági jelentésekre (COM(2005)0063 és SEC(2005)0267, COM(2006)0008 és SEC(2006)0079, COM(2007)0407 és SEC(2007)0979 és COM(2011)0175 és SEC(2011)0430),

—	tekintettel az európai elfogatóparancs kibocsátásáról és végrehajtásáról szóló kézikönyv felülvizsgált változatára,

—

tekintettel az EU-n belüli börtönkörülményekről szóló, 2011. december 15-i állásfoglalására (6), valamint a Bizottságnak szóló ajánlásokkal az európai elfogatóparancs felülvizsgálatáról szóló, 2014. február 27-i állásfoglalására (7), továbbá a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről szóló 2017. október 5-i állásfoglalására (8),

—	tekintettel a Jogérvényesülés program létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2019. április 17-i első olvasatban elfogadott álláspontjára (9),

—	tekintettel a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó 2009. évi tanácsi ütemtervre (10),

—	tekintettel a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20-i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (11),

—	tekintettel a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (12),

—

tekintettel a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22-i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (13),

—	tekintettel a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (14),

—	tekintettel a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/800 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (15),

—	tekintettel a büntetőeljárások során a gyanúsítottak és a vádlottak, valamint az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban a keresett személyek költségmentességéről szóló, 2016. október 26-i (EU) 2016/1919 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (16),

—	tekintettel a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló, 2014. április 3-i 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (17),

—	tekintettel az Európai Parlament Kutatószolgálatának (EPRS) az európai elfogatóparancsról szóló, 2020. júniusi európai végrehajtás-értékelési tanulmányára,

—	tekintettel az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i tanácsi kerethatározat végrehajtásáról szóló, 2020. július 2-i bizottsági jelentésre (COM(2020)0270),

—	tekintettel az európai elfogatóparancs európai hozzáadott értékének az EPRS kérésére 2014 januárjában elvégzett értékelésére, valamint az eljárási jogok és a fogva tartás körülményei tekintetében az európai cselekvés hiányából fakadó költségekről szóló, 2017. decemberi EPRS-tanulmányra,

—	tekintettel a kölcsönös értékelések „Az európai elfogatóparancs gyakorlati alkalmazásáról és a tagállamok közötti megfelelő átadási eljárásokról” tárgyú negyedik fordulójáról szóló, 2009. május 27-i tanácsi zárójelentésre,

—

—	tekintettel a kölcsönös elismerés büntetőügyekben – „A kölcsönös elismerés előmozdítása a kölcsönös bizalom erősítése révén” című, 2018. december 13-i tanácsi következtetésekre (18),

—	tekintettel „Az őrizet helyetti alternatív intézkedésekről: szabadságelvonással nem járó szankciók és intézkedések alkalmazása a büntető igazságszolgáltatásban” című, 2019. december 16-i tanácsi következtetésekre (19),

—	tekintettel az áldozatok jogaira vonatkozó uniós stratégiára (2020–2025) (COM(2020)0258),

—	tekintettel a tagállami, európai és nemzetközi nem kormányzati szervezetek különböző jelentéseire,

—	tekintettel az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségéről (Eurojust) és a 2002/187/IB tanácsi határozat felváltásáról és hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. november 14-i (EU) 2018/1727 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (20) ,

—	tekintettel a „2020. évi jogállamisági jelentés – A jogállamiság helyzete az Európai Unióban” című, 2020. szeptember 30-i bizottsági közleményre (COM(2020)0580),

—	tekintettel a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus létrehozásáról szóló, 2020. október 7-i állásfoglalására (21),

—	tekintettel az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményéhez csatolt, 2002. évi fakultatív jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az EU Alapjogi Ügynökségének munkájára, különös tekintettel a „Jogok a gyakorlatban: a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog és eljárási jogok” című, 2019. szeptember 13-i, a „Büntetőjogi őrizet körülményei az Európai Unióban: szabályok és a valóság” című, 2019. december 11-i és „A büntetőjogi őrizet és alternatívái: alapjogi szempontok az Unión belüli, határokon átnyúló átadási eljárásokban” című, 2016. november 9-i jelentésekre, továbbá a büntetőjogi őrizet körülményeire vonatkozó, 2019 decemberében elindított adatbázisra,

—	tekintettel az Európa Tanács büntetés-végrehajtási intézetekről és büntetőjogi együttműködésről hozott megállapodásaira, ajánlásaira és határozataira,

—	tekintettel eljárási szabályzatának 54. cikkére, valamint az Elnökök Értekezlete 2002. december 12-i ülésén hozott, a saját kezdeményezésű jelentések engedélyezésére vonatkozó eljárásról szóló határozatának 1. cikke (1) bekezdésének e) pontjára és 3. mellékletére,

—	tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság véleményére,

—	tekintettel az Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére (A9-0248/2020),

A.	mivel az igazságügyi együttműködés az Unióban fontos tényező a felmerülő környezeti, társadalmi, gazdasági és digitális kihívások szempontjából;

B.	mivel az európai elfogatóparancs gyorsított bírósági átadási eljárás, amelyet a szeptember 11-i terrortámadásokat követően fogadtak el, és amely létrehozása óta a büntetőügyekben a kölcsönös elismerés kiemelt és leggyakrabban használt eszközévé vált;

mivel az európai elfogatóparancs általánosságban sikeresnek mondható, és eredményeképpen a kiadatásokat átadások váltották fel; mivel az átadások ideje a 2016. évi átlagosan 50 napról 2017-ben átlagosan 40 napra rövidült az érintett hozzájárulása nélküli esetekben, bár egyes tagállamokban késedelmek vagy a kölcsönös elismerés követelményeinek való megfelelés hiánya tapasztalható; mivel néhány ritka esetben a tagállamok arról számoltak be, hogy az érintett hozzájárulása nélkül az átadási eljárások akár 90 napig is eltartottak;

D.	mivel a 2005 és 2016 között kibocsátott 150 000 európai elfogatóparancsból 43 000-et hajtottak végre; mivel – amint azt a Bizottság kifejtette – ezek a nyers számok félrevezetőek az alkalmazott módszertant és az összességében vett sikert illetően;

mivel a büntetőügyekben folytatott uniós igazságügyi együttműködés az Európai Tanács 1999. évi tamperei ülésén megfogalmazott kölcsönös elismerésen alapul; mivel a Lisszaboni Szerződés jelentősen megváltoztatta az Unió alkotmányos berendezkedését, és az EUMSZ 82. cikkében kifejezett jogalapot biztosított a bírósági ítéletek és határozatok minden formájának kölcsönös elismerését biztosító szabályok és eljárások tekintetében;

mivel a kölcsönös elismerés nem újonnan kialakult megközelítés a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben, hanem eredetileg a belső piacra voantkozóan alakult ki (Cassis de Dijon-logika); mivel azonban a büntető igazságszolgáltatás területén a kölcsönös elismerés más logikát követ, és eltérő jogalappal rendelkezik, mint a piacra jutási szabályok kölcsönös elismerése esetén; mivel e tekintetben a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben a kölcsönös elismerés sajátos jellegzetességekkel bír az alapvető jogokra és a nemzeti szuverenitásra gyakorolt hatások miatt, továbbá annyiban, amennyiben azt a büntető anyagi és eljárásjog harmonizációjának meg kell könnyítenie, különösen az eljárási biztosítékok tekintetében; mivel a kölcsönös elismerés elve büntetőügyekben történő alkalmazásától való bármilyen eltérés negatív következményekkel járhat, és befolyásolhatja ez elv alkalmazását más területeken, például a belső piacon;

mivel a kölcsönös elismerés a más tagállamokból származó bírósági határozatok közvetlen elismerését jelenti, ahol az elismerés megtagadása a kivétel, és azt jelenti, hogy bírósági határozat nem utasítható vissza kizárólag azon az alapon, hogy azt egy másik tagállamban bocsátották ki; mivel a más tagállamok által hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének alkalmazása nem egyeztethető össze az ilyen határozatok felülvizsgálatával, kivéve, ha erre az EEP kerethatározatban meghatározott indokok alapján kerül sor; mivel ezen eszköz alkalmazását az illetékes igazságügyi hatóságok közötti együttműködés és kölcsönös bizalom kell, hogy vezérelje; mivel a kölcsönös elismerésnek kéz a kézben kell járnia az alapvető jogok tiszteletben tartásával;

mivel a kölcsönös elismeréshez a tagállamok közötti magas szintű kölcsönös bizalomra van szükség, amely a jogállamiság és az alapvető jogok közös értelmezésén alapul; mivel az Európai Uniónak ebben a történelmi és döntő fontosságú helyzetben szüksége van erre a bizalomra a közös kihívások sikeres kezelése érdekében; mivel a bizalom megerősítése kulcsfontosságú az európai elfogatóparancs zökkenőmentes működéséhez;

mivel a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus létrehozásának alapvető szerepet kell játszania a kölcsönös bizalom megerősítésében, mivel célja, hogy rámutasson azokra a területekre, ahol a jogállamiság tekintetében javulásra van szükség; mivel az EEP kerethatározat egyes tagállamok általi nem megfelelő és következetlen végrehajtása nem segíti elő e kölcsönös bizalom megerősítését; mivel a demokráciára, a jogállamiságra és az alapvető jogokra vonatkozó uniós mechanizmus hasznos lehet a következetes alkalmazás biztosításához azokban az esetekben, amikor a végrehajtást az alapvető jogok megsértése miatt tagadták meg, és ezáltal erősítheti a tagállamok közötti kölcsönös elismerést;

J.	mivel a kölcsönös bizalom megköveteli, hogy a tagállamok betartsák az uniós jogot, különös tekintettel a Charta által elismert alapvető jogokra és a jogállamiságra, például a bírói függetlenség tekintetében;

mivel az európai elfogatóparancs hozzájárult a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakításához és megszilárdításához; mivel az EUSZ-nek a Chartáról és az EJEE-ről szóló 6. cikke, az EUMSZ 8. cikke, 15. cikkének (3) bekezdése, 16. cikke és 18–25. cikke, az eljárási jogokról szóló irányelvek és az áldozatok jogairól szóló 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (22) mind a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség keretének alapvető elemei; mivel az európai elfogatóparancs helytelen alkalmazása káros hatással lehet az Unión belüli rendőrségi és igazságügyi együttműködésre, az egyénekre és családtagjaikra, valamint a schengeni térség működésére és az alapvető jogokra;

mivel az európai uniós tagság magában foglalja egy sor olyan érték tiszteletben tartását, mint az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is – tiszteletben tartása, amelyeket az EUSZ 2. cikke és a tagállamok jogrendszere ennek megfelelően egyaránt megállapít;

mivel az egyenlőségközpontú Uniónak védelmet kell biztosítania a bűncselekmények valamennyi áldozata számára (23), ugyanakkor a gyanúsítottak és a vádlottak jogait is védenie kell; mivel az EU az áldozatok jogainak megerősítését célzó eszközöket fogadott el, a gyanúsítottak és elítéltek fogva tartására és átadására vonatkozókon túl számos más eszköz elfogadásával;

az európai elfogatóparancs alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekkel – például a „ne bis in idem” elvével (24), az igazságügyi hatóság fogalmával (25), az elsőbbség elvével és az uniós harmonizációval (26), az igazságszolgáltatás függetlenségével (27), az alapvető jogokkal (28), a kettős büntethetőséggel (29), a megtagadás indokaival és az uniós polgárok harmadik országoknak történő kiadatásával (30) – az Európai Unió Bírósága már foglalkozott; mivel ugyanakkor a bírósági határozatok nem helyettesíthetik a megfelelően kidolgozott uniós szintű jogszabályokat;

mivel a kettős büntethetőség a nemzetközi kiadatáshoz kapcsolódó fogalom, amely – jóllehet nehezen egyeztethető össze a kölcsönös elismeréssel – a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a gyakorlatban igen korlátozott módon szükséges lehet a keresett személyek számára; mivel a kettős büntethetőség az európai elfogatóparancs megtagadásának csupán egyik mérlegelhető oka, amelyre a végrehajtó hatóságok ritkán hivatkoznak; mivel a kettős büntethetőség nélküli bűncselekmények listája már számos olyan bűncselekményt tartalmaz, amelyek közül sokat még nem harmonizáltak megfelelően a tagállamokban, és mivel ezt a listát az EEP kerethatározat 2. cikkének (3) bekezdésében megállapított eljárással összhangban újra kell értékelni és adott esetben bővíteni kell;

mivel a kölcsönös elismerés fogalma nem tenné szükségessé a büntető anyagi jog és az eljárásjog harmonizációját mint olyat, ám mivel az igazságügyi együttműködés gyakorlata megmutatta, hogy bizonyos, korlátozott számú közös norma és meghatározás harmonizációjára szükség van a kölcsönös elismerés megkönnyítése érdekében, ahogy az EUMSZ 82. cikkének (2) bekezdése is elismeri; mivel az elmúlt néhány évben valamelyes előrelépés történt, így például az eljárási jogokról szóló hat irányelv, a 2012/29/EU irányelv és az európai elfogatóparancs helyetti alternatív intézkedések, például az európai nyomozási határozat elfogadása, valamint egyes bűncselekmények harmonizációja; mivel azonban az eljárási biztosítékokról szóló hat irányelvet nem hajtották végre megfelelően és teljes mértékben, ami továbbra is aggodalomra ad okot;

mivel a Bizottság hangsúlyozta, hogy a 2013/48/EU irányelv egyes rendelkezéseinek végrehajtása terén nehézségek tapasztalhatók, különösen, ami az ügyvédi segítség igénybevételének végrehajtó és kibocsátó tagállamon belüli lehetőségét illeti; mivel az európai elfogatóparancs tekintetében konkrét rendelkezéseket tartalmazó, az eljárási biztosítékokról szóló egyéb irányelvek (a 2010/64/EU, a 2012/13/EU, az (EU) 2016/800 és az (EU) 2016/1919 irányelv) átültetése eddig elégtelennek bizonyult, beleértve a fegyveregyenlőség elvének figyelembevételét is;

mivel más eszközök – például az európai nyomozási határozatról szóló 2014/41/EU irányelv és a biztosítási intézkedést és vagyonelkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismeréséről szóló (EU) 2018/1805 rendelet (31) – segítettek az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos néhány probléma megoldásában, és más típusú bírósági határozatokra alkalmazták a kölcsönös elismerés elvét;

mivel a büntetőeljárások során biztosított eljárási jogokról szóló, 2009. évi uniós ütemterv elismeri az előzetes letartóztatások időtartamával kapcsolatos problémát; mivel a börtönkörülmények számos tagállamban problémát jelentenek, és meg kell felelniük az EUSZ 2. cikkében foglalt értékeknek; mivel egyes tagállamokban jogállamisági problémák merülnek fel, amint azt az EJEB ítéletei is tükrözik;

mivel az európai elfogatóparancs felülvizsgálatáról szóló, 2014. február 27-i állásfoglalásában az Európai Parlament többek között szorgalmazta a elutasítás kötelező indokának bevezetését, amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy egy intézkedés végrehajtása összeegyeztethetetlen lenne a végrehajtó tagállamnak az EUSZ 6. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartája szerinti kötelezettségeivel; mivel 2017-ben az alapvető jogokkal kapcsolatban felmerült kérdések 109 esetben vezettek az átadás megtagadásához;

U.	mivel a kölcsönös elismerés megköveteli, hogy a gyakorló szakemberek, köztük a büntetőjogi védőügyvédek képzésben részesüljenek az uniós jogból;

mivel az Eurojust alapvető szerepet játszik az európai elfogatóparancsok végrehajtásának elősegítésében és koordinálásában; mivel az európai elfogatóparancsok végrehajtásához egyre gyakrabban kérik az Eurojust segítségét, ami jelentősen megnöveli az ügynökség munkaterhét; mivel az Eurojust csupán 2019-ben 703 új és 574 folyamatban lévő ügyben segítette elő az európai elfogatóparancsok végrehajtását; mivel az Eurojust – az Európai Ügyészség mellett – független, önálló ügynökség;

W.	mivel az adat-összehasonlítások szerint az európai elfogatóparancsok száma növekvő tendenciát mutat, a kibocsátott európai elfogatóparancsok száma évről évre nő;

mivel az európai elfogatóparancsok harmonizált végrehajtása és emellett az eljárási jogokról szóló irányelvek teljes körű és megfelelő végrehajtása, az európai elfogatóparancsok helyett az alternatív intézkedések fokozott alkalmazása és a – többek között a börtön- és fogvatartási körülményekre vonatkozó – uniós minimumszabályok bevezetése meg fogja akadályozni a legkedvezőbb igazságszolgáltatási fórum kiválasztásának gyakorlatát; mivel az európai elfogatóparancsok tagállamokon belüli teljes körű és megfelelő végrehajtása szükséges ahhoz, hogy megfelelően értékelni lehessen a vonatkozó jogszabályok működését, valamint az esetleges módosítások szükségességét;

Az európai elfogatóparancs végrehajtásának általános értékelése

hangsúlyozza, hogy az európai elfogatóparancs jelentős eredmény, valamint hatékony, hasznos és nélkülözhetetlen eszköze a határokon átnyúló súlyos bűncselekmények elleni küzdelemnek és annak, hogy a súlyos bűncselekmények tetteseit bíróság elé állítsák abban a tagállamban, ahol büntetőeljárás folyt vagy folyik, és pozitív hatással van a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fenntartására; elismeri, hogy az európai elfogatóparancs nagyban elősegítette és javította az átadásokkal kapcsolatos együttműködést; rámutat azonban, hogy az elmúlt 20 évben a világ olyan digitális átalakuláson ment keresztül, amely megváltoztatta a bűnözés ökoszisztémáját;

rámutat egyes konkrét problémák fennállására; úgy véli, hogy ezek nem kérdőjelezik meg és nem veszélyeztetik a rendszert, hanem azt jelzik, hogy a rendszert javítani és aktualizálni kell, úgy véli továbbá, hogy ezekkel a problémákkal foglalkozni kell bizonyos fehér foltok megszüntetése, és ezáltal az egész rendszer megerősítése, valamint a jogállamiság és az alapvető jogok tiszteletben tartásának valamennyi tagállambeli biztosítása érdekében; megállapítja, hogy a schengeni térség és a digitális átalakulás számos lehetőséget teremtett az uniós polgárok számára; megjegyzi azonban, hogy a bűnüldözésnek és az igazságszolgáltatásnak a nyitott határok és az új technológiák miatt is hatékony eszközökre van szüksége a súlyos nemzetközi bűncselekmények üldözéséhez;

megjegyzi, hogy e problémák főként a börtön- és fogvatartási körülményekhez, az arányossághoz, az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárások során az uniós jogban rögzített eljárási biztosítékok végrehajtásához, különösen a kettős – vagyis a végrehajtó és a kibocsátó tagállamban egyaránt rendelkezése álló – védelem biztosításához, valamint a képzésekhez, konkrét jogállamisági problémákhoz, a szabadságelvonással járó büntetések végrehajtásához (32), a határidőkhöz (33) és az érintett személy távollétében hozott határozatokhoz kapcsolódnak; elismeri, hogy egyes esetekben felmerült a kettős büntethetőség kérdése (34); megállapítja ugyanakkor, hogy más alkalmakkor következetlen okok miatt tagadják meg az európai elfogatóparancsok végrehajtását; hangsúlyozza továbbá, hogy hiányzik az az átfogó adatrendszer, amely megbízható kvalitatív és kvantitatív statisztikák összeállítását tenné lehetővé az európai elfogatóparancsok kibocsátása, végrehajtása vagy megtagadása vonatkozásában; rámutat, hogy e problémák nemcsak aláássák a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat, hanem társadalmi és gazdasági értelemben is nagy árat fizethetnek értük az érintett személyek, a családjaik és a társadalom egésze;

megállapítja, hogy néhány kérdés már részben megoldódott, és léteznek arra irányuló törekvések, hogy a problémákat a puha jog (az európai elfogatóparancsról szóló kézikönyv), a kölcsönös értékelések, az Eurojust segítségnyújtása, a gyakorló szakembereknek szóló képzési programok és eszköztárak „Jogérvényesülés” uniós program keretében történő finanszírozása, a Bíróság ítélkezési gyakorlata és a kiegészítő jogszabályok (a 2009/299/IB kerethatározat és a gyanúsítottak és a vádlottak 2009. évi ütemtervben meghatározott eljárási jogaira vonatkozó irányelvek, különösen a 2013/48/EU irányelv elfogadása) kombinációjával oldják meg, más problémák azonban továbbra is léteznek;

rámutat arra, hogy az európai elfogatóparancsot meg kell erősíteni és fejleszteni kell, hatékonyabbá kell tenni, biztosítani kell közvetlen hatályát és a tagállami bíróságok döntéseinek tiszteletben tartását, szem előtt tartva ugyanakkor az arányosság elvét, mivel az erősebb Unióra vonatkozó cél szükségessé teszi, hogy a tagállamok megbízzanak a többi tagállam igazságszolgáltatási és büntetés-végrehajtási rendszerében, amihez ez a mechanizmus elengedhetetlen; emlékeztet rá, hogy ha a kölcsönös elismerés büntetőjogi kérdésekben meggyengül, akkor más területeket is meg fog gyengülni, ami hátrányos lenne a közös politikák – például a belső piac – hatékony kezelése szempontjából;

megjegyzi, hogy az EUMSZ-hoz csatolt 21. és 22. jegyzőkönyv két tagállam számára biztosít különleges státuszt – Írország dönthet a részvételről, Dánia pedig nem vesz részt az uniós büntetőjogban –, ami azt jelenti, hogy az említett országok részt vesznek ugyan az európai elfogatóparancs rendszerében, azonban nem feltétlenül vesznek részt más eszközökben, például az eljárási biztosítékokra vonatkozó irányelvekben; kiemeli a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségen belüli következetesség biztosításának fontosságát;

hangsúlyozza, hogy az európai elfogatóparanccsal nem szabad visszaélni kisebb súlyú jogsértések esetében, amennyiben nem állnak fenn az előzetes letartóztatás indokai; emlékeztet rá, hogy az európai elfogatóparancsot alkalmazását a súlyos bűncselekményekre kell korlátozni, amennyiben feltétlenül szükséges és arányos; szorgalmazza, hogy az európai elfogatóparancs kiadása előtt alkalmazzanak kisebb beavatkozással járó jogi eszközöket, például az európai nyomozási határozatot; rámutat, hogy a kibocsátó hatóságoknak arányossági ellenőrzéseket kell végezniük, figyelembe véve i. a bűncselekmény súlyosságát, ii. a valószínűsíthető büntetést, amennyiben a személyt bűnösnek találják a feltételezett bűncselekmény tekintetében, iii. a személy fogva tartásának valószínűségét az átadást követően a kibocsátó tagállamban, iv. a keresett személy és a családjának jogaira kifejtett hatást, valamint v. a bűncselekmény áldozatainak érdekeit; kéri a tagállamokat és igazságügyi hatóságaikat, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátását követően indokolatlan késedelem nélkül dolgozzák fel az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos ügyeket annak érdekében, hogy az előzetes letartóztatás a lehető legrövidebb ideig tartson;

hangsúlyozza, hogy a Bíróság szerint az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása kivételt jelent a kölcsönös elismerés alól, és szigorúan kell értelmezni (35), amennyiben az elismerés megtagadásának egyik oka (az EEP kerethatározat 3. és 4. cikke) vagy az egyik biztosíték (ugyanezen kerethatározat 5. cikke) alkalmazandó, vagy összhangban van a Bíróság ítélkezési gyakorlatával;

felszólít, hogy tegyék lehetővé a megtagadást, amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása összeegyeztethetetlen lenne a végrehajtó tagállamnak az EUSZ 6. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartája értelmében fennálló kötelezettségeivel; rámutat, hogy amennyiben a végrehajtás megtagadása az alapvető jogok megsértése alapján indokolt, a végrehajtó tagállamnak meg kell állapítania az alapvető jogok megsértésének komoly kockázatát, és a jogbizonytalanság és az esetleges büntetlenség elkerülése érdekében ténybeli és objektív elemek alapján kell megállapítania a végrehajtás megtagadásának okait; emlékeztet arra, hogy az EUB-nak ítélkezési gyakorlata szerint a Charta az alapvető jogok védelmének közös normája az EU-ban (36);

Ajánlások az európai elfogatóparancs működésének javítására

10.

felszólítja a Bizottságot, hogy bocsásson rendelkezésre egyértelmű, érthető, átfogó és összehasonlítható adatokat, mivel a meglévő adatok zavarosak, és hamis benyomást kelthetnek az európai elfogatóparancsok hatékonyságával (illetve annak hiányával) kapcsolatban; felhívja a Bizottságot, hogy határozza meg azt a módszert, amellyel a tagállamoknak eleget kell tenniük azon kötelezettségüknek, hogy szisztematikusan megbízható és naprakész adatokat gyűjtsenek és továbbítsanak a Bizottságnak; felhívja a Bizottságot, hogy mérje fel az európai elfogatóparancsokról szóló bírósági határozatokat tartalmazó közös adatbázis létrehozásának lehetőségét – kizárólag anonimizált adatokat használva –, amely intelligens és hatékony eszközzé válik az igazságügyi együttműködés felmérésére, a hiányosságok feltárására, és jobban felkészült az esetleges kiigazításokra; emlékeztet arra, hogy az igazságügyi együttműködés kulcsfontosságú tényező a szociális, gazdasági, környezeti és digitális stabilitás garantálásában; ismét arra kéri a Bizottságot, hogy kérjen átfogó adatokat a tagállamoktól az európai elfogatóparancs mechanizmusának működésével kapcsolatban, valamint ezeket az adatokat foglalja bele a következő végrehajtási jelentésbe;

11.

úgy véli, hogy további horizontális intézkedéseket kell elfogadni a lojális együttműködés elvének előmozdítása – ahogyan az az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdésében szerepel – és a nemzeti büntető igazságszolgáltatási rendszerekbe vetett kölcsönös bizalom növelése érdekében, ami hatékonyabb igazságügyi együttműködéshez vezet; rámutat, hogy a kettős büntethetőség ellenőrzése korlátozza a kölcsönös elismerést, és azt – az Európai Unió Bírósága szerint – megszorítóan kell értelmezni; hangsúlyozza azonban, hogy továbbra is aggodalomra ad okot azon bűncselekmények megfelelő fogalommeghatározásának hiánya, amelyekre már nem vonatkozik a kettős büntethetőség szabálya; megjegyzi, hogy a kölcsönös elismerésnek ideális esetben automatikusan kell működnie (37), anélkül, hogy újraértékelnék a vádemelés érdemi okait, és hogy a határozatokat nem szabad megtagadni, kivéve az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatban kimerítően felsorolt megtagadási okok egyikét kiváltó okok vagy egyéb olyan körülmények megléte esetén, amelyek indokolják – miként azt az Európai Unió Bírósága is elismeri –, hogy korlátozzák a tagállamok közötti kölcsönös elismerés és kölcsönös bizalom elvét;

12.

hangsúlyozza, hogy a kölcsönös elismerés elvének a kölcsönös bizalmon kell alapulnia, amely kizárólag akkor valósítható meg, ha a büntetőeljárásokban Unió-szerte szavatolják a gyanúsítottak és a vádlottak alapvető jogait és eljárási jogait; emlékeztet arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog szavatolása érdekében fontos végrehajtani az eljárási jogokról szóló irányelveket; e tekintetben sürgeti a Bizottságot, hogy biztosítsa az említett irányelvek maradéktalan és helyes végrehajtását, valamint szükség esetén mérlegelje kötelezettségszegési eljárások indítását;

13.

felszólítja a Bizottságot, hogy elemezze a tagállamokban gyakori bűncselekményeket annak érdekében, hogy könnyebben azonosítani lehessen azokat az eseteket, amikor európai elfogatóparancsot kell használni, és segítse elő az arányossági értékeléseket; felszólítja a Bizottságot, hogy végezze el a kettős büntethetőség ellenőrzését nem igénylő bűncselekmények 32 kategóriáját tartalmazó lista alaki és tartalmi következetességének értékelését, szerepeltetve azon a súlyosság, a nemzetközi dimenzió vagy az Unió alapvető értékeire gyakorolt negatív hatás kritériumát; nagyobb jogbiztonságot kell biztosítani az alkalmazásban részt vevő valamennyi szereplő számára, és így el kell kerülni a felesleges konfliktusokat; felhívja a Bizottságot, hogy amennyiben lehetséges, teljes körűen értékelje a bűncselekmény-kategóriák egységes, konkrét bűncselekményeken és törvény által védett érdekeken alapuló listájának elkészítésével kapcsolatos kérdéseket; javasolja továbbá, hogy az értelmezés megkönnyítése érdekében vizsgálják meg egy melléklet csatolását, amely fogalommeghatározásokat tartalmaz a lista minden egyes bejegyzéséhez;

14.

hangsúlyozza, hogy fontos értékelni további bűncselekmények vagy bűncselekmény-kategóriák, mint egyes környezetkárosító bűncselekmények (pl. a hajók által okozott szennyezéssel kapcsolatos bűncselekmények), az adókijátszás bizonyos formái, a gyűlölet-bűncselekmények, a szexuális visszaélés, a nemi alapú erőszak, a digitális eszközökkel elkövetett bűncselekmények, mint például a személyazonosság-lopás, a tagállamok közrendje elleni, erőszakot vagy komoly veszélyt magukban foglaló bűncselekmények, a tagállamok alkotmányos integritása elleni, erőszakot alkalmazó bűncselekmények, a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények felvételét az igazságügyi együttműködésre, a jogállamiságra és az alapvető jogokra irányuló megerősített tagállami kötelezettségvállalás keretében; hangsúlyozza, hogy az ilyen típusú bűncselekmények terén folytatott nagyobb fokú igazságügyi együttműködés elősegítheti az Unió számára a kiemelt célkitűzéseinek elérését, valamint megerősítheti a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartásának kultúráját az Unióban;

15.

üdvözli az Európai Bizottság által a közelmúltban létrehozott, európai elfogatóparanccsal foglalkozó koordinációs csoportot; úgy véli, hogy ez a csoport hozzá fog járulni a naprakész és megbízható információk és a bevált gyakorlatok gyors cseréjének fokozásához és az együttműködés megerősítéséhez, ami az igazságügyi hatóságok körében az európai elfogatóparancs egységesebb alkalmazását eredményezheti, és emellett a végrehajtó és a kibocsátó tagállamokban az európai elfogatóparancs által érintett személyeket képviselő ügyvédek közötti jobb információcserét is előrevetíti;

16.

emlékeztet arra, hogy elméletileg az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott büntetési küszöbérték célja az európai elfogatóparancs arányosságának biztosítása; felszólítja azonban a Bizottságot, hogy elemezze a hároméves küszöbérték csökkentésének lehetőségét bizonyos bűncselekmények, például az emberkereskedelem, a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia tekintetében;

17.

felszólítja a Bizottságot, hogy pontosítsa az európai elfogatóparancs küszöbértékének megfelelő fő bűncselekmények járulékos vagy kapcsolódó bűncselekményeinek kérdését, például mérlegelve az európai elfogatóparancsról szóló kézikönyv frissítését vagy esetleg a büntetőjog harmonizációja terén uniós eszközök révén, beleértve az európai elfogatóparancsok tagállamokban való alkalmazásának e tekintetben történő feltüntetését; e tekintetben emlékeztet arra, hogy az európai elfogatóparancs a járulékos és a kapcsolódó bűncselekmények tekintetében nem szabályozza az átadást, és hogy a specialitás szabályát lehet alkalmazni, kizárva a kibocsátó tagállamot e bűncselekmények büntetőeljárás alá vonásából;

18.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy pontosabban határozzák meg az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban részt vevő nemzeti hatóságok és uniós szervek feladatait és hatásköreit, és biztosítsák, hogy azok specializáltak legyenek és gyakorlati tapasztalattal rendelkezzenek; megerősíti, hogy a végrehajtó hatóság széles mérlegelési jogköre láthatólag nehezen egyeztethető össze a kölcsönös elismerés elvével, vagy akár ellentétes is azzal, az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 3. és 4. cikkében megállapított és az Európai Unió Bírósága által kifejtett, az el nem ismerésre vonatkozó indokokon kívül; meggyőződése, hogy az „igazságügyi hatóság” fogalma eltérő értelmezéseinek áthidalása érdekében az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat felülvizsgálata során létre kell hozni egy olyan eljárást, amelynek keretében az európai elfogatóparancsot a kibocsátó tagállamban szükség esetén bíró, bíróság, nyomozási bíró vagy ügyész érvényesítheti, a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban; úgy véli, hogy ha az egyértelműen a kettős büntethetőség fogalommeghatározásába tartozó, illetve azon kívül eső bűncselekmények tekintetében biztosítható a jogbiztonság, akkor a kettős büntethetőség eseteiben korlátozni kell a mérlegelési jogkört; megerősíti, hogy a jogállamiság, az alapvető jogok, a börtönkörülmények és a gyakorló szakemberek más jogrendszerekkel kapcsolatos ismereteinek javítása hozzá fog járulni a kölcsönös bizalom és a kölcsönös elismerés megerősítéséhez;

19.

felszólítja a Bizottságot, hogy folytassa az európai elfogatóparancs és más igazságügyi együttműködési eszközök átültetésének értékelését, és szükség esetén indítson kötelezettségszegési eljárást;

20.

felszólítja a tagállamokat, hogy időben és átfogóan hajtsák végre az EEP kerethatározatot és az EUB európai elfogatóparancsra vonatkozó, idevágó ítéleteit, valamint a büntetőügyekkel kapcsolatos további jogi eszközöket; hangsúlyozza, hogy az olyan eszközök, mint a fogvatartottak átszállításáról szóló 2008/909/IB kerethatározat, a próbaidőről és az alternatív szankciókról szóló 2008/947/IB kerethatározat, az európai nyomozási határozat, az igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozat és a büntetőeljárás átadásáról szóló európai egyezmény (38), egyrészt kiegészítik az európai elfogatóparancsot, másrészt annak hasznos és kisebb beavatkozással járó alternatívájaként szolgálnak; hangsúlyozza, hogy az európai elfogatóparancs csak akkor használható, ha minden más alternatív lehetőséget kimerítettek, és hogy az államok ne vegyék igénybe az európai elfogatóparancsot olyan helyzetekben, amikor egy kisebb beavatkozással járó intézkedés ugyanolyan eredményekkel járna, ideértve például a videokonferenciák útján történő kihallgatásokat és a kapcsolódó eszközöket; sürgeti a tagállami hatóságokat, hogy lehetőség szerint ezeket az alternatív eszközöket használják az európai elfogatóparancs kibocsátása helyett;

21.

annak biztosítására kéri a tagállamokat, hogy az igazságügyi hatóságok számára álljanak rendelkezésre az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárások során az őrizet elrendelésétől és a kényszerintézkedésektől eltérő alternatívák, különösen akkor, ha az adott személy belegyezik az átadásába, kivéve, ha a megtagadás szükséges és indokolt;

22.

tudomásul veszi a büntetőeljárás során az 2013/48/EU irányelv végrehajtásáról szóló, aggasztó bizottsági jelentést; sürgeti a Bizottságot, hogy továbbra is értékelje, hogy a tagállamok betartják-e az irányelvet, és tegye meg a megfelelő intézkedéseket az irányelv rendelkezéseinek való megfelelés biztosítása érdekében, ideértve a kötelezettségszegési eljárásokat is; sürgeti a Bizottságot, hogy fokozza az eljárási biztosítékra vonatkozó valamennyi irányelv teljes körű végrehajtásának biztosítására irányuló erőfeszítéseket annak biztosítása érdekében, hogy a keresett személyek a határokon átnyúló eljárásokban hatékony védelemért folyamodhassanak; sürgeti továbbá a Bizottságot, hogy a büntetőeljárás során gyanúsított és vádolt kiszolgáltatott személyekre vonatkozó eljárási biztosítékokról szóló, 2013. november 27-i bizottsági ajánlás (39) nem megfelelő végrehajtása fényében – különös tekintettel a kiszolgáltatott felnőttekre – mérlegelje intézkedések meghozatalát;

23.

felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsanak rugalmasságot az európai elfogatóparancs nyelvi rendszerei számára, és e tekintetben dolgozzanak ki és alkalmazzanak közös gyakorlatokat, ugyanakkor a büntetőeljárás során biztosítsák a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogot a 2010/64/EU irányelvvel összhangban; e tekintetben felszólítja a tagállamokat, hogy hozzák létre a késedelmek vagy akadályok elkerüléséhez szükséges mechanizmusokat; sajnálatosnak tartja, hogy az EEP kerethatározat nem ír elő határidőket a lefordított európai elfogatóparancsok továbbítására;

24.

felszólítja a Bizottságot, hogy gondoskodjon a határidők egységes alkalmazásáról és hatékony ellenőrzéséről;

25.

felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítson megfelelő finanszírozást az Eurojust és az Európai Igazságügyi Hálózat (EIH) számára, hogy meg tudják könnyíteni és koordinálni tudják az európai elfogatóparancsot; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az ügynökség előtt álló, a folyamatosan növekvő ügyforgalom jelentette kihívások fényében elégtelenek a Bizottság Eurojustra vonatkozó jelenlegi költségvetési előirányzatai, és hogy ezek a megnövekedett munkateher ellenére a finanszírozás stagnálásához vezettek; rámutat, hogy az ügynökség feladatainak ellátásához elengedhetetlen, hogy a Eurojust költségvetése a feladataihoz és a prioritásaihoz illeszkedjen; ismételten kéri egy európai elfogatóparanccsal foglalkozó külön igazságügyi hálózat létrehozását;

26.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak megfelelő finanszírozást az európai elfogatóparancs által érintett személyeknek nyújtandó költségmentesség, többek között a kibocsátó és a végrehajtó tagállamban az átadás elrendelése előtt biztosítandó jogi segítségnyújtás tekintetében, biztosítsanak finanszírozást a megfelelően képzett tolmácsok és fordítók részére, nyújtsanak szakmai képzést az európai elfogatóparanccsal foglalkozó szakemberek, többek között a rendőrök, az ügyészek, a bírák és a védőügyvédek számára, különösen az európai elfogatóparancs alapjogi szempontjaival, az arányosság értékelésével, az őrizet alternatív intézkedéseivel és az európai elfogatóparancs esetében biztosítandó képviselettel kapcsolatos területeken, valamint az EUB-hoz benyújtott, előzetes döntéshozatal iránti kérelemhez kapcsolódó eljárás és a más tagállami hatóságoktól kért biztosítékok tekintetében; kiemeli az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) programjainak, például az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos szimulációk és a nyelvi képzés értékét; hangsúlyozza, hogy a fegyveregyenlőség elvének biztosítása érdekében az ügyvédek számára hozzáférést kell biztosítani a célzott, elérhető és megfizethető képzésekhez; kéri a Bizottságot, hogy mozdítsa elő és könnyítse meg az ilyen képzések nyújtását;

27.

felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együttműködve támogassa és adott esetben fejlessze tovább az Európai Igazságügyi Képzési Hálózatot (EJTN) és a meglévő nemzeti igazságügyi képzési platformokat, és szükség esetén indítson képzési platformot szakértők és gyakorlati szakemberek számára a kölcsönös elismerés eszközeiről, többek között az európai elfogatóparancsról; megerősíti, hogy ismereteket kell nyújtania számukra az ilyen eszközök közötti szoros kapcsolatokról, beleértve a tapasztalatcserére szolgáló közös teret is;

28.

megjegyzi, hogy a hatóságok közötti együttműködés, így az alapvető jogok tiszteletben tartása is, a technológia és a digitalizáció alkalmazásával javítható; üdvözli az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) büntetőjogi őrizettel kapcsolatos adatbázisának a létrehozását; kéri, hogy (az uniós jog más területeihez hasonlóan) dolgozzanak ki központosított adatbázist, amely tartalmazza az európai elfogatóparancs alkalmazásának nemzeti ítélkezési gyakorlatát (40); úgy véli, hogy az európai elfogatóparanccsal foglakozó ügyvédek külön nyilvános adatbázisa hozzájárulhat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog garantálásához;

29.

kéri a végre nem hajtott európai elfogatóparancsok rendszeres felülvizsgálatát, továbbá annak fontolóra vételét, hogy ezeket, valamint a Schengeni Információs Rendszer második generációját (SIS II) és az Interpol megfelelő figyelmeztető jelzéseit vissza kell-e vonni; kéri továbbá, hogy az európai elfogatóparancsokat és a SIS II és az Interpol megfelelő figyelmeztető jelzéseit vonják vissza abban az esetben, ha az európai elfogatóparancs végrehajtását kötelezően megtagadták olyan okokból, mint a „ne bis in idem” elv;

30.

felszólítja a Bizottságot, hogy az EUSZ-hoz csatolt 2. jegyzőkönyvvel összhangban vegye figyelembe a nemzeti parlamentek véleményét, amennyiben úgy dönt, hogy jogalkotási aktusokra tesz javaslatot az uniós büntetőjog területén, mivel azok részvétele biztosítja a szubszidiaritás és az arányosság elve uniós büntetőjogon belüli alkalmazásának demokratikus ellenőrzését;

Az alapvető jogokra vonatkozó ajánlások

31.

felszólítja tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben az EUSZ 2. cikkében foglalt (az emberi méltósággal, a szabadsággal, a demokráciával, az egyenlőséggel, a jogállamisággal és az emberi jogokkal, köztük a kisebbségi jogokkal kapcsolatos) kötelezettségeket; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a Charta 47. cikkével és az EUB-nak állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban minden olyan személynek, beleértve a bűncselekmények áldozatait és az európai elfogatóparancs által keresett személyeket is, akiknek az uniós jog által biztosított jogait és szabadságait megsértették, joga legyen a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz; hangsúlyozza, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jog teljes mértékben való tiszteletben tartásával a végrehajtó tagállamban a jogorvoslatnak összhangban kell állnia az alkalmazandó kölcsönös elismerési szerződésben vagy jogszabályban megállapított határidővel, illetve ilyen határidő meghatározásának hiányában azt kellő gyorsasággal kell meghozni, annak biztosításához, hogy ne veszélyeztesse a kölcsönös elismerési folyamat célját;

32.

megjegyzi, hogy bár az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárás alkalmazása érinti a kölcsönös elismerést, a Bíróság meglévő ítélkezési gyakorlatával összhangban, a végrehajtó hatóságnak minden konkrét esetben értékelnie kell, hogy megalapozottan feltételezhető-e, hogy az átadást követően fennállna az érintett személy alapvető jogai megsértésének veszélye; hangsúlyozza, hogy az EUSZ 7. cikke (1) és (2) bekezdésének alkalmazása nem jelenti az elismerés automatikus megtagadását, tekintettel a büntetőügyekben folytatott együttműködés fontosságára és az egész uniós igazságügyi együttműködési rendszer működésére; kiemeli a Eurojust azzal kapcsolatos szerepét, hogy ezzel összefüggésben segítséget nyújt a tagállamoknak a határozatok kibocsátásakor vagy végrehajtásakor, a bizalom és a kölcsönös elismerés erősítése érdekében; javasolja ezért az elővigyázatossági intézkedések rendszerének bevezetését, amelynek akár az eszköz felfüggesztése is része lehet, a tagállamok közötti garanciák, a bizalom és a kölcsönös elismerés megerősítése érdekében;

33.

kiemeli a börtönkörülmények és az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos intézkedések közötti összefüggést, és emlékezteti a tagállamokat arra, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 3. cikke és az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó ítélkezési gyakorlata nem csupán negatív kötelezettségeket ró a tagállamokra, hanem pozitív kötelezettségeket is előír számukra: biztosítaniuk kell, hogy a börtönkörülmények az emberi méltósággal összhangban álljanak, és hogy jogsértések esetén alapos, hatékony vizsgálatokra kerüljön sor; arra kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a fogva tartás normáinak javítására szolgáló, uniós szinten rendelkezésre álló jogi és pénzügyi eszközöket;

34.

aggodalmának ad hangot a bizonyos tagállamokban fennálló börtönkörülmények miatt; e tekintetben üdvözli az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének új, büntetőjogi őrizettel kapcsolatos adatbázisát (41), és úgy véli, hogy ez az első pozitív lépést jelenti az Unión belüli börtönkörülmények közös értékelésének javítása irányába;

35.

ismételten arra kéri (42) a tagállamokat, hogy javítsanak az elégtelen börtönkörülményeken; kéri a Bizottságot, hogy teljes mértékben használja ki a büntetés-végrehajtási intézetek korszerűsítésének uniós strukturális alapokból való finanszírozásával kapcsolatos lehetőséget; e tekintetében emlékeztet arra, hogy a Tanács „A kölcsönös elismerés előmozdítása a kölcsönös bizalom erősítése révén” című, 2018. évi következtetéseiben (43) szintén felkérte a Bizottságot hogy, hogy mozdítsa elő az uniós források arra való felhasználását, hogy a tagállamok támogatást kapjanak az elégtelen börtönkörülményekkel kapcsolatos probléma kezeléséhez;

36.

ismételten hangsúlyozza egy, a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó, esetleges jogalkotási javaslat formáját öltő uniós mechanizmus fontosságát, amelyet egy független és bizonyítékon alapuló éves felülvizsgálatból és országspecifikus ajánlásokból álló intézményközi megállapodás támaszt alá, annak értékelése céljából, hogy valamennyi uniós tagállam megfelel-e az EUSZ 2. cikkének, a tagállamok közötti kölcsönös bizalom javítása érdekében; tudomásul veszi, hogy egy, a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus kulcsfontosságú eszközként az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat alkalmazása keretében hozzájárulna a tagállamok közötti kölcsönös bizalom megerősítéséhez;

37.

felszólítja a Bizottságot, hogy tanulmányozza az eljárási jogokra, például az előzetes letartóztatás során a bizonyítékok elfogadhatóságára és a börtönkörülményekre vonatkozó kiegészítő eszközök megvalósíthatóságát, különösen az Európa Tanács normái vagy annál magasabb normák alapján, ideértve az előzetes letartóztatásra vonatkozó határidőket is; kijelenti, hogy a Bizottságnak a legmagasabb szintű normák elérésére kell törekednie, tiszteletben tartva a szubszidiaritás és az arányosság elvét; meggyőződése, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó uniós szintű minimumszabályok hiánya, az előzetes letartóztatás végső megoldásként való alkalmazása és az alternatívák mérlegelése korlátozásának hiánya, valamint az, hogy az ügyek tárgyalásra való érettségét nem értékelik megfelelően, a gyanúsítottak és a vádlottak indokolatlan és túlságosan hosszú előzetes letartóztatását eredményezheti; emlékeztet arra, hogy e helyzetet a Covid19-világjárvány tovább súlyosbította; felhívja a Bizottságot, hogy valósítson meg uniós minimumszabályokat, különösen a büntetőeljárási biztosítékokra, valamint a börtön- és fogvatartási körülményekre vonatkozóan, és erősítse meg a nemzeti végrehajtó hatóságoknak az előzetes letartóztatás és a bebörtönzés feltételeire vonatkozóan szánt információs eszközöket az egyes tagállamokban;

38.

hangsúlyozza, hogy nem áll rendelkezésre olyan mechanizmus, amely az átadást követően biztosítaná a kibocsátó igazságügyi hatóságok által nyújtott biztosítékok megfelelő nyomon követését; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az ezzel kapcsolatos lehetséges intézkedéseket;

39.

felszólítja a Bizottságot, hogy készítsen, többek között egy, a „ne bis in idem” elvnek való megfelelési értékelést, az európai elfogatóparancs kibocsátásakor egy arányossági ellenőrzést az összes releváns tényező és körülmény, például a bűncselekmény súlyosságának, az ügy tárgyalásra való érettségének, a keresett személy jogaira kifejtett hatásnak, a költségvonzatoknak és a megfelelő, kisebb beavatkozással járó alternatív intézkedés rendelkezésére állásának figyelembevételével, egy egységesített konzultációs folyamatot, amelynek keretében a kibocsátó és a végrehajtó tagállam illetékes hatóságai megoszthatják egymással az európai elfogatóparancsok végrehajtásával, különösen az arányossággal, a tárgyalásra való érettséggel és a joghatósági összeütközéssel kapcsolatos információkat, valamint egy áttekintést az EUMSZ 82. cikkének (1) bekezdése szerinti lehetséges jogalkotási intézkedéseket;

40.

felszólítja a tagállamokat, hogy ratifikálják az ENSZ kínzás elleni egyezményének fakultatív jegyzőkönyvét;

41.

rámutat, hogy az igazságügyi együttműködés – többek között az európai elfogatóparanccsal összefüggő – hiányosságai sérthetik az áldozatok érdekeit, valamint az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megtagadásához és az áldozatok védelmének hiányához vezethetnek; hangsúlyozza, hogy az igazságügyi együttműködés hiányosságaiból fakadó büntetlenség káros és negatív hatást gyakorolhat a jogállamiságra, az igazságszolgáltatási rendszerekre és a társadalom intézményekkel kapcsolatos bizalmára, valamint magukra az áldozatokra és általában a társadalomra;

42.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége szerint a büntetőeljárásokban a vádlott rendelkezésére bocsátott, az eljárási jogokkal kapcsolatos információk terjedelmüket és továbbításuk módját tekintve is eltérnek; kéri a tagállamokat, hogy vezessenek be biztosítékokat annak biztosítása érdekében, hogy az egyéneket hatékonyan tájékoztassák eljárási jogaikról, amint egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják őket;

43.

megjegyzi az EJEB normáit, valamint a 2013/48/EU irányelvben és a 2010/64/EU irányelvben meghatározott követelményeket; emlékeztet arra, hogy javítaná a képviselet minőségét, ha elegendő időt biztosítanának az ügy előkészítésére, valamint teljes körű és gyors hozzáférést biztosítanának az anyagokhoz; hangsúlyozza, hogy tekintettel az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárások határokon átnyúló jellegére, amelyek gyakran olyan vádlottakat érintenek, akik nem beszélik a végrehajtó tagállam nyelvét, a tolmácsolási szolgáltatásokhoz való hozzáférésnek az eljárás kezdeti szakaszában való biztosítása és különösen az ügyvédekkel való kommunikáció megkönnyítése a tisztességes eljárások alapvető biztosítéka és a 2010/64/EU irányelv szerinti követelmény; annak biztosítására kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mind jogi, mind gyakorlati szempontból a kibocsátó és a végrehajtó tagállamban egyaránt garantálják az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot és a költségmentességet;

Az európai elfogatóparancs koherens jogi kerete

44.

kijelenti, hogy az európai elfogatóparancs hatékony; úgy véli azonban, hogy az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos fő kérdések annak koherenciájával és hatékonyságával kapcsolatosak, ahol még van mit javítani, még akkor is, ha korlátozott kérdések merültek fel az uniós értékeknek és az alapvető jogoknak való megfeleléssel kapcsolatban;

45.

felszólítja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki a kölcsönös elismerésre vonatkozó koherens politikát, amely figyelembe veszi az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatát, a tagállami büntetőjog és büntetőeljárási jog harmonizációjának jelenlegi szintjét, valamint a Charta által elismert alapvető jogokat;

46.

felszólítja a Bizottságot, hogy végezzen a kölcsönös elismerés eszközeire vonatkozó átfogó vizsgálatot az eltérések megelőzése érdekében, és biztosítsa ezek koordinálását és egymás közötti megfelelő kölcsönhatását; konkrétan vizsgálja meg, hogy az eszközt hogyan alkalmazzák a gyakorlatban a különböző országokban, meghatározva azokat a bevált gyakorlatokat, amelyek eredményeként bizonyos államok által kiadott elfogatóparancsok esetében nagy a megfelelés mértéke, valamint az olyan országokban megfigyelt sajátos nehézségeket, ahol különösen sokszor kerül sor az európai elfogatóparancsok elutasítására;

47.

kijelenti, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat végrehajtásával kapcsolatban azonosított koherenciaproblémákat gyakorlati intézkedések (a gyakorló szakemberek képzése), a puha jog (kézikönyvek és ajánlások), pontosan célzott jogalkotás (az igazságügyi hatóság, a „ne bis in idem”, az alapvető jogok stb. fogalmának meghatározása), és második lépésként a szükségesnek ítélt eszközökön keresztül a 9. kölcsönös értékelési kör figyelembevételével célzott kiegészítő jogszabályok (előzetes letartóztatás) kombinációjával lehet kezelni; úgy véli, hogy a Bizottságnak az európai elfogatóparancs minden tagállamon belüli maradéktalan és helyes végrehajtására kell törekednie, figyelembe véve a Bíróság ítélkezési gyakorlatát;

48.

javasolja, hogy a jogbiztonság és a különböző uniós eszközök közötti koherencia garantálása érdekében középtávon elő kell mozdítani egy uniós igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos kódex kidolgozását, amely rendszerezi a meglévő jogszabályokat;

Brexit

49.

felhívja a Bizottságot, hogy folytassa a tárgyalásokat az Egyesült Királysággal a gyanúsítottak és vádlottak eljárási és alapvető jogaival kapcsolatos uniós normák fenntartása érdekében; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az európai elfogatóparancs bevezetése óta az Egyesült Királyságban elért eredmények drámaian a visszájukra fordulhatnak;

o o

50.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) Lásd az EJEB Romeo Castaño kontra Belgium ügyben 2019. július 9-én hozott ítéletét az EJEE 2. cikke eljárási vonatkozásainak megsértéséről (hatékony vizsgálat).

(2) HL L 190., 2002.7.18., 1. o.

(3) HL L 337., 2008.12.16., 102. o.

(4) HL L 81., 2009.3.27., 24. o.

(5) HL L 294., 2009.11.11., 20. o.

(6) HL C 168. E, 2013.6.14., 82. o.

(7) HL C 285., 2017.8.29., 135. o.

(8) HL C 346., 2018.9.27., 94. o.

(9) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0406.

(10) HL C 295., 2009.12.4., 3. o.

(11) HL L 280., 2010.10.26., 1. o.

(12) HL L 142., 2012.6.1., 1. o.

(13) HL L 294., 2013.11.6., 1. o.

(14) HL L 65., 2016.3.11., 1. o.

(15) HL L 132., 2016.5.21., 1. o.

(16) HL L 297., 2016.11.4., 1. o.

(17) HL L 130., 2014.5.1., 1. o.

(18) HL C 449., 2018.12.13., 6. o.

(19) HL C 422., 2019.12.16., 9. o.

(20) HL L 295., 2018.11.21., 138. o.

(21) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0251.

(22) Az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve (2012. október 25.) a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról (HL L 315., 2012.11.14., 57. o.).

(23) Az áldozatok jogaira vonatkozó uniós stratégia (2020–2025).

(24) Bíróság, C-261/09. sz. ügy, Mantello.

(25) Bíróság, C-453/16. PPU. sz. ügy, Özcelik; C-452/16. PPU. sz. ügy, Poltorak; C-477/16. PPU. sz. ügy, Kovalkovas; C-508/18. és C-82/19. PPU. sz. egyesített ügyek, OG és PI.

(26) Bíróság, C-399/11. sz. ügy, Melloni; vagy C-42/17. sz. ügy, M.A.S. és M.B.

(27) Bíróság, C-216/18. PPU. sz. ügy, Minister for Justice and Equality.

(28) Bíróság, C-404/15. és C-659/15. PPU. sz.egyesített ügyek, Aranyosi és Căldăraru; C-128/18. sz. ügy, Dorobantu.

(29) Bíróság, C-289/15. sz. ügy, Grundza.

(30) Bíróság, C-182/15. sz. ügy, Petruhhin; C-191/16. sz. ügy, Pisciotti; C-247/17. sz. ügy, Raugevicius; C-897/19. PPU. sz. ügy, Ruska Federacija kontra I.N. stb.

(31) HL L 303., 2018.11.28., 1. o.

(32) Bíróság, C-579/15. sz. ügy, Poplawski.

(33) Bíróság, C-168/13. PPU. sz. ügy, Jeremy F.

(34) Bíróság, C-289/15. sz. ügy (Grundza) iránymutatásával, hivatkozva a 2008/909/IB tanácsi kerethatározatra.

(35) Lásd például a Bíróság, C-216/18. PPU. sz. ügyet, Minister for Justice and Equality.

(36) Lásd a Bíróság C-399/11. sz. Melloni-ügyben hozott ítéletének 63. pontját és a C-128/18. sz. Dorobantu-ügyben hozott ítéletének 79. pontját.

(37) Lásd például a büntetőügyekben hozott jogerős határozatok kölcsönös elismeréséről szóló, 2000. július 26-i bizottsági közleményt (COM(2000)0495).

(38) Az Európa Tanács 073. sz. szerződése, 1972. május 15.

(39) HL C 378., 2013.12.24., 8. o.

(40) Lásd az Európai Parlament Kutatószolgálatának az európai elfogatóparancsról szóló, 2020. júniusi európai végrehajtás-értékelési tanulmányát.

(41) A FRA büntetőjogi őrizettel kapcsolatos adatbázisa, 2015–2019, https://fra.europa.eu/en/databases/criminal-detention/criminal-detention/home

(42) Az Európai Parlament 2017. október 5-i állásfoglalása a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről (HL C 346., 2018.9.27., 94. o.).

(43) HL C 449., 2018.12.13., 6. o.

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/14

P9_TA(2021)0007

Az egységes piac megerősítése: a szolgáltatások szabad mozgásának jövője

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az egységes piac megerősítéséről: a szolgáltatások szabad mozgásának jövője (2020/2020(INI))

(2021/C 456/02)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) (szolgáltatási irányelv),

—	tekintettel a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (2) (a képesítések elismeréséről szóló irányelv),

—

tekintettel a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv érvényesítéséről és a belső piaci információs rendszer keretében történő igazgatási együttműködésről szóló 1024/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15-i 2014/67/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—	tekintettel a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv módosításáról szóló, 2018. június 28-i (EU) 2018/957 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (4),

—	tekintettel a szakmák új szabályozásának elfogadását megelőző arányossági tesztről szóló, 2018. június 28-i (EU) 2018/958 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5) (az arányossági tesztről szóló irányelv),

—

tekintettel az információkhoz, eljárásokhoz, valamint segítségnyújtó és problémamegoldó szolgáltatásokhoz hozzáférést biztosító egységes digitális kapu létrehozásáról, továbbá az 1024/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2018. október 2-i (EU) 2018/1724 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (az egységes digitális kapuról szóló rendelet) (6),

—	tekintettel a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló, 2011. március 9-i 2011/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (7) (a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló irányelv),

—	tekintettel az egységes piacra vonatkozó csomagról szóló, 2018. december 12-i állásfoglalására (8),

—	tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság megbízásából készített, 2019. februári jelentésre: „Hozzájárulás a növekedéshez: A szolgáltatások egységes piaca – Gazdasági előnyök a polgárok és az üzleti vállalkozások számára”,

—	tekintettel „A 21. század kihívásainak megfelelő európai kiskereskedelmi ágazat” című, 2018. április 19-i bizottsági közleményre (COM(2018)0219),

—	tekintettel „A belső piaci akadályok azonosítása és kiküszöbölése” című, 2020. március 10-i bizottsági közleményre (COM(2020)0093),

—	tekintettel az egységes piaci szabályok jobb végrehajtására és érvényesítésére irányuló hosszú távú cselekvési tervről szóló, 2020. március 10-i bizottsági közleményre (COM(2020)0094),

—	,tekintettel a Bizottság 2020. május 13-i közleményére: „Covid19 – Úton a szabad mozgás visszaállításának és a belső határellenőrzések megszüntetésének szakaszos és összehangolt megközelítése felé” (C(2020)3250),

—	tekintettel a felsőfokú és a felső középfokú képesítések, valamint a külföldi tanulmányi időszakok eredményei automatikus kölcsönös elismerésének ösztönzéséről szóló, 2018. november 26-i tanácsi ajánlásra (9),

—	tekintettel a tagállamok miniszterelnökeinek az Európai Tanács elnökéhez intézett, az egységes piac jövőbeli fejlődésére vonatkozó, 2019. február 26-i levelére,

—	tekintettel az Európai Számvevőszék 2016. március 14-i különjelentésére: „Biztosította-e a Bizottság a szolgáltatási irányelv hatékony végrehajtását?”,

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére,

—	tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére (A9-0250/2020),

A.	mivel a szolgáltatási irányelv és a szakmai képesítések elismeréséről szóló irányelv kulcsfontosságú eszközök a szolgáltatások Európai Unión belüli szabad mozgásának biztosításában, ám a szolgáltatások egységes piacában rejlő egyes lehetőségek továbbra is kiaknázatlanok;

mivel a szolgáltatások az EU GDP-jének 73 %-át teszik ki, és 74 %-kal járulnak hozzá a foglalkoztatáshoz (10), amit az a tény is kiemel, hogy az Európai Unióban létrejövő 10 új munkahelyből 9 ehhez az ágazathoz kapcsolódik, míg az EU-n belüli kereskedelemben a szolgáltatások aránya csak 20 % körül van, és az EU GDP-jének csak 6,5 %-át generálják; mivel tanulmányok igazolják, hogy a jogszabályok hatékony végrehajtása és jobb harmonizációja révén a szolgáltatások egységes piacának elmélyítéséhez kapcsolódó lehetséges nyereség 297 milliárd EUR-t tehet ki, ami az uniós GDP 2 %-ának felel meg; mivel az EU-ban a gyártott áruk hozzáadott értékének 27 %-át a szolgáltatások generálják (11), és a szolgáltatási ágazatban 14 millió, gyártást támogató munkahely van; mivel számos szolgáltatásnak komplex ellátási láncai vannak, ezért ezek kevésbé van kitéve a kereskedelemnek;

mivel a gazdasági szabadságok, a szociális jogok, a fogyasztók, a munkavállalók és a vállalkozások érdekei, valamint az általános érdek közötti egyensúly létfontosságú az egységes piaci keret szempontjából; mivel a gazdasági növekedésnek a minőségi fejlődési szempontokkal, például a minőség és az életbiztonság javításával, valamint a jó minőségű szolgáltatásokkal való összehangolása alapvető fontosságú az egységes piac fejlődésének értékeléséhez, és további javulást kell eredményeznie a fogyasztók és a munkavállalók jogai tekintetében;

mivel a magas színvonalú szolgáltatások a fogyasztók érdekében állnak, és az egységes piac indokolatlan nemzeti szabályozáson és bizonyos üzleti gyakorlatokon keresztüli széttöredezettsége, ami többek között a verseny csökkenéséhez vezet, nemcsak a vállalkozásokat hátráltatja, hanem a fogyasztókat is károsítja, akik kevesebb választási lehetőséggel rendelkeznek és magasabb árat fizetnek;

mivel a szolgáltatási tevékenységek mintegy kétharmadát lefedő szolgáltatási irányelv – az általános érdeket szolgáló különleges szabályozási keretekkel, az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 26. jegyzőkönyvének 2. cikkével és az EUMSZ 14. cikkével összhangban – alkalmazási köréből teljes egészében vagy részben kizárja a szociális szolgáltatásokat, az egészségügyi szolgáltatásokat és az egyéb közszolgáltatásokat; mivel előfordulhat, hogy a tagállamoknak kell biztosítaniuk, megrendelniük és megszervezniük az általános érdekű szolgáltatásokat a helyi követelményekkel és körülményekkel összhangban annak érdekében, hogy a helyi szinthez lehető legközelebb tudjanak reagálni a felhasználók igényeire;

F.	mivel a Covid19-világjárvány miatt az EU jelenleg recesszióval és növekvő munkanélküliséggel néz szembe, és mivel a szolgáltatások egységes piacának elmélyítése alapvető módja az uniós kereskedelmi forgalom növelésének és az értékláncok javításának, ezáltal járulva hozzá a gazdasági növekedéshez;

G.	mivel a szolgáltatási ágazat alkalmazottait, akik az Európai Unióban a Covid19-világjárvány során fáradhatatlanul dolgoztak, hátrányosan érinti a súlyos gazdasági bizonytalanság vagy a frontvonalbeli kitettség; mivel ezt a kérdést uniós szinten kell kezelni;

mivel a tagállamoknak a munkakörülményekre, valamint a munkavállalók egészségének és biztonságának védelmére vonatkozó kötelező rendelkezések megállapítása révén megfelelően és időben végre kell hajtaniuk és nyomon kell követniük a munkavállalók kiküldetéséről szóló felülvizsgált irányelvet (12) annak érdekében, hogy megvédjék a kiküldött munkavállalókat kiküldetésük során és elkerüljenek bárminemű indokolatlan korlátozást a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatban;

mivel integráltabb és összekapcsoltabb szolgáltatási piacra van szükség a szociális jogok európai pillérének megvalósítása, az éghajlatváltozás kezelése, a fenntartható gazdaság, többek között a digitális kereskedelem megteremtése és az európai zöld megállapodás teljes potenciáljának felszabadítása érdekében;

mivel az uniós és nemzeti szinten hozott eltérő szabályozási döntések, valamint a meglévő jogszabályok nem tökéletes és nem megfelelő átültetése és érvényesítése végrehajtási hiányosságot eredményez, ugyanis a nem megfelelően végrehajtott rendelkezéseket lehetetlen hatékonyan érvényesíteni; mivel a következetes és egyértelmű jogalkotás előfeltétele a szolgáltatások szabad mozgása előtt álló akadályok leküzdésének; mivel a szolgáltatási jogszabályok megsértését nehéz lehet felismerni és kezelni a meglévő végrehajtási mechanizmusokkal;

mivel az adminisztratív eljárások, az eltérő nemzeti szabályozások és különösen a szükséges információkhoz való hozzáférés akadályai megnehezítették a határokon átnyúló kereskedelmet, különösen a kis- és közepes méretű vállalatok (kkv-k) számára; mivel a szolgáltatások határokon átnyúló kereskedelmének fokozása érdekében jobban elő kell mozdítani a kisebb vállalkozások igényeit támogató meglévő eszközöket, például az Európa Önökért üzleti portált, a SOLVIT ügykezelő központjait, az egyablakos e-kormányzati portálokat, az egységes digitális kaput és más eszközöket;

mivel nem áll rendelkezésre uniós szintű szisztematikus adatgyűjtés, amely megfelelő adatokat szolgáltatna az utazó munkavállalókról, vagy lehetővé tenné számukra, hogy megállapítsák társadalombiztosítási jogviszonyukat és különböző felhalmozott jogosultságokat igényeljenek; mivel az alkalmazandó szabályokra vonatkozó információkhoz való hozzáférés, valamint a tényleges megfelelés, ellenőrzés és végrehajtás szükséges előfeltételei a méltányos mobilitásnak és a rendszerrel való visszaélések elleni küzdelemnek; mivel ezért az adatvédelmi szabályokkal összhangban elő kell mozdítani és alkalmazni kell a digitális technológiát, amely megkönnyítheti az utazó munkavállalók jogait védő jogszabályok felügyeletét és végrehajtását;

mivel a végzettségek, képesítések, készségek és kompetenciák tagállamok közötti automatikus elismerésének hiányzó eszközei negatívan hatnak a tanulók, szakképzésben részt vevők, hallgatók és a képzett munkaerő mobilitására, ez pedig akadályozza az ötletek Unión belüli áramlását, az uniós gazdaság innovációs potenciálját és a valóban integrált európai belső piacot;

Az egységes piacon belüli akadályok felszámolása

hangsúlyozza, hogy az egységes piac előmozdítása, beleértve a szolgáltatások és a személyek szabad, tisztességes és biztonságos mozgását, a fogyasztóvédelmet és az uniós jogszabályok szigorú végrehajtását is, rendkívül fontos a Covid19 okozta gazdasági válság kezeléséhez; sürgeti valamennyi tagállamot, hogy a lehető leghamarabb enyhítsék az egységes piacon belüli szabad mozgást akadályozó indokolatlan és aránytalan korlátozásokat; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság által javasolt helyreállítási terv a szolgáltatások szabad mozgása tekintetében nem biztosít külön finanszírozást azáltal, hogy elismeri ennek a gazdasági talpraállás eszközeként betöltött szerepét;

hangsúlyozza, hogy az Európai Unióban a vállalkozások és a munkavállalók számára lehetővé kell tenni, hogy szabadon nyújthassák szolgáltatásaikat, ám az egységes piaci szabályok elégtelen végrehajtása és érvényesítése, a nem megfelelő elektronikus eljárások, a szolgáltatókra vonatkozó indokolatlan szabályozási korlátozások és a szabályozott szakmákhoz való hozzáférés akadályai továbbra is olyan akadályokat teremtenek, amelyek megfosztják a polgárokat a munkahelyektől, a fogyasztókat a választástól és a vállalkozókat, különösen a kkv-kat, a mikrovállalkozásokat és az önálló vállalkozókat a lehetőségektől; felhívja a tagállamokat, hogy csökkentsék a szükségtelen követelményeket, és digitalizálják a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás tekintetében a dokumentációs eljárást; rámutat a szolgálatosodás – azaz a szolgáltatások növekvő szerepe a feldolgozóiparban – egyre növekvő jelentőségére, és hangsúlyozza, hogy a szolgáltatások kereskedelme előtt álló akadályok egyre inkább akadályozzák a gyártást; kiemeli, hogy a szolgáltatási irányelv teljes körű végrehajtása és érvényesítése csökkentheti a kereskedelmi akadályokat, és fokozhatja a szolgáltatási ágazat Unión belüli kereskedelmét; felhívja a Bizottságot, hogy határozza meg „A belső piaci akadályok azonosítása és kiküszöbölése” című (COM(2020)0093) és „Az egységes piaci szabályok végrehajtásának és érvényesítésének javítására vonatkozó hosszú távú cselekvési terv” című (COM(2020)0094) 2020. március 10-i bizottsági közlemények következtetéseivel kapcsolatos egyedi intézkedések ütemtervét;

üdvözli, hogy a képesítéseknek a szakmai képesítések elismeréséről szóló irányelv által ihletett, kölcsönös elismerés révén történő harmonizációja számos szakma esetében sikeres volt, és ösztönzi a tagállamokat, hogy gondolják át és hangolják össze az egyes tevékenységekbe vagy szakmákba való belépéssel és azok gyakorlásával kapcsolatos követelményekre vonatkozó szabályokat; hangsúlyozza, hogy javítani kell a szakmai képesítések szintjének összehasonlíthatóságát a szolgáltatási ágazat oktatási képesítéseinek kölcsönös elismerését elősegítő átmenet erősítése érdekében az egész Unióban;

hangsúlyozza, hogy az európai szakmai kártyát csak öt szabályozott szakma esetében használják, és ezért az abban rejlő lehetőségeket nem használják ki teljes mértékben; felhívja ezért a Bizottságot, hogy növelje azon szakmák számát – beleértve különösen a mérnöki szakmákat –, amelyek esetében az európai szakmai kártya alkalmazandó;

emlékeztet a szabályozott szakmák egyedi jogállására az egységes piacon és a közérdek védelme tekintetében betöltött szerepükre; kiemeli, hogy ezt az egyedi jogállást nem szabad olyan módon felhasználni, hogy fenntartsák a szolgáltatásnyújtás indokolatlan nemzeti monopóliumait, ami az egységes piac széttöredezettségét eredményezi;

felhívja a figyelmet arra, hogy a végzettségek, képesítések, készségek és kompetenciák tagállamok közötti automatikus kölcsönös elismerése szintén pozitívan hatna a belső piacra, valamint a munkavállalók és a szolgáltatások szabad mozgására; üdvözli a tagállamok arra irányuló hajlandóságát, hogy automatikusan kölcsönösen elismerjék a külföldön megszerzett képesítések és a külföldön eltöltött tanulási idő eredményeit; felhívja azonban a tagállamokat, hogy terjesszék ki a kölcsönös elismerést az oktatás minden szintjére, és a lehető leghamarabb javítsák vagy vezessék be a szükséges eljárásokat;

kéri, hogy támogassák az európai képesítési keretet, és az Európai Unió egészében könnyítsék meg annak alkalmazását annak biztosítása érdekében, hogy az széles körben elfogadott elismerési eszközzé váljon; üdvözli a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megszüntesse a szakmai képesítésekre vonatkozó indokolatlan korlátozásokat, és úgy véli, hogy a Bizottságnak továbbra is aktívnak és ébernek kell maradnia jogsértési politikájának folytatása terén abban az esetben, amikor a tagállamok nem tartják be a képesítések elismerésére vonatkozó uniós jogszabályokat;

sajnálja, hogy a 2014/24/EU irányelv (13) továbbra is eltérő nemzeti végrehajtásából fakadó indokolatlan jogi bonyodalmak és adminisztratív akadályok nehezítik a közbeszerzéseket az EU-n belül a szolgáltatások területén; felhívja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon és ösztönözze a közbeszerzési eljárások további ágazatspecifikus harmonizációját és az azokkal kapcsolatos iránymutatást, végső soron abból a célból, hogy kiaknázza a határokon átnyúló beszerzés előnyeit és csökkentse ennek költségeit a kkv-k, a mikrovállalkozások és az önálló vállalkozók számára; kiemeli azoknak a szolgáltatásoknak a fontosságát, amelyek elősegítik az EU környezeti lábnyomának mérhető csökkentését („zöld szolgáltatások”), és sürgeti a tagállamokat, hogy a körforgásos és fenntartható gazdaság megvalósítása érdekében növeljék a tudatosságot, és jobban használják ki a közbeszerzésben a fenntartható szolgáltatások előmozdítására szolgáló meglévő rendszereket;

emlékeztet arra, hogy a szolgáltatási irányelv célja a magas színvonalú szolgáltatások nyújtása, a belső piac széttöredezettségének csökkentése, az egységes piac integrációjának elmélyítése és megerősítése az átláthatóság és a tisztességes verseny alapján, valamint annak előkészítése, hogy a vállalkozások ki tudják aknázni a bennük rejlő lehetőségeket és a fogyasztók javát szolgálják, valamint hogy hozzájáruljanak a fenntartható fejlődéshez és az európai gazdaság versenyképességének növekedéséhez;

10.

úgy véli, hogy a forradalmi vagy feltörekvő technológiákhoz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése megfelelő piaci méretet igényel a beruházások igazolása és a vállalatok növekedésének támogatása érdekében; megjegyzi, hogy a belső piac széttöredezettsége gyakran eltántorítja az ilyen beruházásokat;

11.

sajnálja, hogy számos innovatív vagy növekvő vállalat arra törekszik, hogy bizonyos méretet elérve az EU-n kívül telepedjen le, miközben továbbra is az egységes piacon tevékenykedik; úgy véli, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának megvalósítása hozzájárulhat a termelés Európai Unióba való visszahelyezéséhez és az uniós vállalkozások versenyképességéhez a globális piacokon;

12.

megjegyzi, hogy a szolgáltatási tevékenységek kétharmada a szolgáltatási irányelv hatálya alá tartozik, és ösztönzi a Bizottságot, hogy értékelje és javítsa annak végrehajtását az egységes piac jogi keretének megerősítése érdekében;

13.

emlékeztet arra, hogy a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatások a szakmai képesítések elismeréséről szóló irányelvvel, az arányossági tesztről szóló irányelvvel és a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban a szolgáltatásnyújtás szabadságának hatálya alá tartoznak, amennyiben elismerik az egészségügyi szolgáltatások különleges jellegét és védik a közegészséget; megjegyzi, hogy a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló irányelv is az EUMSZ 114. cikke alapján került elfogadásra; hangsúlyozza, hogy a nemzeti szabályozások nem teremthetnek további akadályokat a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatások nyújtása szempontjából, összehasonlítva a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló irányelvvel, összhangban a Bíróságnak a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó, a Szerződés rendelkezéseit alkalmazó ítélkezési gyakorlatával; hangsúlyozza, hogy fel kell számolni a nemzeti szintű, indokolatlan és aránytalan akadályokat is, ugyanakkor magas színvonalú egészségügyi ellátást kell biztosítani valamennyi uniós polgár számára;

14.

emlékeztet arra, hogy a szolgáltatási irányelv és a szakmai képesítések elismeréséről szóló irányelv elvei elősegítik a szolgáltatások szabad mozgását; felhívja a Bizottságot, hogy tegyen közzé aktualizált iránymutatásokat a szolgáltatási irányelvről annak érdekében, hogy megerősítse a végrehajtást, a harmonizációt és a megfelelést a tagállamok és a szolgáltatók között;

15.

elismeri az általános érdekű szolgáltatások különleges státuszát és annak szükségességét, hogy azokat a közérdeknek megfelelően biztosítsák, amint azt a Bíróság kimondta, figyelembe véve az EUMSZ általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. jegyzőkönyvében meghatározott szubszidiaritás és arányosság elvét; sajnálja, hogy néhány tagállam alaptalan módon továbbra is a közérdekhez kapcsolódó okokkal indokolja hazai szolgáltatási piaca elszigetelését azon szolgáltatások tekintetében, amelyek nem tekinthetők általános érdekű szolgáltatásnak vagy általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak;

16.

kiemeli, hogy az olyan követelmények, mint a megalapozatlan területi korlátozások, indokolatlan nyelvi követelmények és a gazdasági szükségesség vizsgálata – amennyiben túlzott mértékben alkalmazzák – indokolatlan és aránytalan akadályokat gördíthetnek a határokon átnyúló cserék elé;

17.

óva int attól, hogy a Covid19-cel indokolják a szolgáltatások egységes piacon belüli szabad mozgásának korlátozását, hacsak az nem kellően indokolt, és utasítja a Bizottságot, hogy tanúsítson éberséget az ilyen fajta indokolással való visszaélések tekintetében;

18.

sajnálatát fejezi ki amiatt – miközben elismeri a közszolgáltatások különleges státuszát és annak szükségességét, hogy azokat a közérdeknek megfelelően biztosítsák –, hogy a tagállamok alkalmanként az általános érdekű nem gazdasági szolgáltatások fogalmára hivatkozva egész ágazatokat zárnak ki a belső piaci szabályok hatálya alól annak ellenére, hogy ezt nem indokolja általános érdek; hangsúlyozza, hogy a nemzeti széttagoltság és a különféle értelmezések elkerülése érdekében pontosabban meg kell határozni a fogalmat;

19.

üdvözli a Bizottság idénymunkásokról szóló, 2020. július 16-i iránymutatásait, amelyben a koronavírus-világjárvány összefüggésében útmutatást nyújt a határ menti munkavállalók, a kiküldött munkavállalók és az idénymunkások szabad mozgásának EU-ban történő gyakorlása tekintetében, és felhívja a tagállamokat egyrészt annak biztosítására, hogy a határ menti ingázók és az idénymunkások átléphessék a határokat, másrészt, hogy biztosítsák a biztonságos munkakörülményeket;

20.

megjegyzi, hogy a Bizottság úgy határozott, hogy visszavonja a szolgáltatásokra vonatkozó értesítési eljárásra irányuló javaslatát; sajnálja, hogy nem sikerült elérni a Parlament álláspontján alapuló jogalkotási eredményt, amelynek célja az volt, hogy a tagállamok és a Bizottság közötti partnerségi megközelítés révén megakadályozza a szükségtelen szabályozási akadályok bevezetését a szolgáltatási ágazatban;

21.

megjegyzi, hogy legutóbb a Bizottság úgy határozott, hogy visszavonja szolgáltatási e-kártyára vonatkozó javaslatát; emlékeztet arra, hogy a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság elutasította ezeket a javaslatokat, amelyek célja a határokon átnyúló szolgáltatók számára továbbra is fennálló adminisztratív bonyodalmak kezelése volt; kéri a helyzet újbóli értékelését a meglévő adminisztratív problémák megoldása érdekében, tiszteletben tartva a szolgáltatási irányelvet, valamint az arányosság és a szubszidiaritás elvét;

22.

sürgeti a tagállamokat, hogy biztosítsák a hatályos jogszabályok megfelelő végrehajtását és érvényesítését, a szolgáltatási irányelv 15. cikkének (7) bekezdésével összhangban értesítsék a Bizottságot minden olyan új és tervezett jogszabályról, rendeletről vagy közigazgatási rendelkezésről, amely a szolgáltatási irányelv 15. cikkének (6) bekezdésében említett követelményeket határoz meg, e követelmények indokaival együtt, az indokolatlan követelmények elkerülése érdekében, valamint vezessenek be egyszerű elektronikus eljárásokat a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtáshoz szükséges dokumentumok beszerzésére, ezáltal biztosítva az egyenlő versenyfeltételeket a vállalkozások és a munkavállalók számára, a legmagasabb szintű fogyasztóvédelem garantálása mellett;

23.

hangsúlyozza, hogy a határokon átnyúló fokozott mobilitás a kölcsönös elismerés elvének érvényesítésével, valamint a szabályok tagállamok közötti összehangolásával érhető el; kiemeli, hogy az Európai Unió támogatja és kiegészíti a tagállamok szociálpolitika terén végzett tevékenységeit az EUMSZ 153. cikke szerint, amely kifejezetten kimondja, hogy a 153. cikk alapján elfogadott uniós szabályok nem érinthetik a tagállamok azon jogát, hogy szociális biztonsági rendszerük alapelveit meghatározzák, és nem befolyásolhatják jelentősen annak pénzügyi egyensúlyát, továbbá nem akadályozhatnak meg egyetlen tagállamot sem abban, hogy a Szerződésekkel összeegyeztethető, szigorúbb védelmi intézkedéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be;

24.

hangsúlyozza, hogy a fogyatékossággal élő személyek továbbra is számos akadállyal szembesülnek, amelyek megnehezítik vagy lehetetlenné teszik a szolgáltatások szabad mozgásának teljes kihasználását; felhívja a tagállamokat, hogy haladéktalanul hajtsák végre az európai akadálymentesítési irányelvet a fogyatékossággal élő személyek előtt álló akadályok hatékony felszámolása és az akadálymentes szolgáltatások elérhetőségének, valamint a szolgáltatásnyújtási feltételeknek a biztosítása érdekében; kiemeli a teljes mértékben hozzáférhető, a fogyatékossággal élő személyekkel való egyenlő bánásmódot és befogadást biztosító egységes piac megvalósításának kiemelkedő fontosságát;

25.

kéri a Bizottságot, hogy nyújtson strukturált segítséget, és adjon útmutatást a tagállamoknak arra vonatkozóan, hogy az arányossági tesztről szóló irányelvvel összhangban hogyan végezzék el a szolgáltatásokra vonatkozó új nemzeti szabályozások előzetes arányossági értékelését;

26.

felszólítja a nemzeti parlamenteket, hogy aktívan működjenek közre a meglévő szabályok végrehajtásának támogatásában, és éljenek a nemzeti hatóságokkal szembeni ellenőrzési hatáskörükkel;

27.

sürgeti az érdekelt feleket, az üzleti világot és a szociális partnereket, hogy továbbra is vállaljanak szerepet abban, hogy felszólítják a kormányokat az uniós szolgáltatási ágazat újjáélesztésére, valamint az ágazati és az ágazatközi átjárhatóság megerősítésére a környezettel, a közlekedéssel és az egészséggel kapcsolatos területeken egyaránt, a határokon átnyúló szolgáltatások összekapcsolására törekedve; hangsúlyozza, hogy a szolgáltatások fenntartható, tisztességes és szabályokon alapuló egységes piacát, amelyet magas szintű társadalmi és környezetvédelmi előírások, minőségi szolgáltatások és tisztességes verseny jellemez, minden érdekeltnek támogatnia kell;

A meglévő jogszabályok érvényesítésének biztosítása

28.

megjegyzi, hogy a szolgáltatások szabad mozgása az egységes piac központi eleme, és jelentős gazdasági előnyökkel, valamint magas szintű környezetvédelmi, fogyasztó- és munkavállalóvédelmi normákkal járhat, amennyiben tiszteletben tartják az Európai Unió piacgazdasága és szociális dimenziója közötti, az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkében meghatározott egyensúlyt, feltéve, hogy az illetékes hatóságok, a nemzeti bíróságok és a Bizottság megfelelő és aktív jogérvényesítést folytatnak, valamint hogy a vállalkozások betartják a nemzeti és uniós jogszabályokat; hangsúlyozza, hogy a tagállamok közötti határoknak nyitva kell maradniuk az EU alapelveinek garantálása érdekében; kiemeli, hogy a belső határokon történő határellenőrzés válsághelyzetben — például egészségügyi válság esetén – történő ideiglenes visszaállítását körültekintően és csak végső megoldásként, a tagállamok közötti gondos koordináció alapján kell végrehajtani, mivel a határlezárások veszélyeztetik az EU alapelveit, továbbá hangsúlyozza, hogy a tagállami kijárási korlátozások feloldásával azonnal a határellenőrzések megszüntetésére kell összpontosítani;

29.

rámutat arra, hogy a vállalkozások és a fogyasztók Unió-szerte élvezik a meglévő jogszabályok megfelelő végrehajtásának és érvényesítésének előnyeit; ösztönzi a Bizottságot, hogy minden rendelkezésére álló eszközt használjon fel a meglévő szabályok teljes körű érvényesítésére, és haladéktalanul döntsön a panaszokról annak biztosítása érdekében, hogy a végfelhasználók szempontjából releváns kérdéseket hatékonyan kezeljék; kéri, hogy szigorúan és indokolatlan késedelem nélkül alkalmazzák az alternatív vitarendezési mechanizmusok és kötelezettségszegési eljárások értékelését minden olyan esetben, amikor a vonatkozó jogszabályoknak a belső piac megfelelő működését sértő megsértését tárják fel vagy aránytalan terhek bevezetésére kerül sor;

30.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok csak akkor hivatkozhatnak közérdeken alapuló kényszerítő indokokra, ha azok jogosak; hangsúlyozza azonban a tagállamok azon jogát, hogy a fogyasztók és a szolgáltatások minőségének védelme érdekében közérdekből szabályozzák a szolgáltatási ágazatot;

31.

felhívja a Bizottságot, hogy javítsa a tagállamok teljesítményének és a jogszabályok átültetése, végrehajtása és érvényesítése minőségének nyomon követését, beleértve az e kérdésekről szóló éves jelentést is, és a tagállamokkal, a szociális partnerekkel és más érdekelt felekkel együtt dolgozzon ki mennyiségi és minőségi kritériumokon alapuló, átlátható és részvételen alapuló értékeléseket;

32.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy húsz tagállam késedelmesen ültette át a szolgáltatási irányelvet a nemzeti jogba; emlékeztet arra, hogy az eszközök, például az egyablakos ügyintézési pontok még mindig korlátozottak, és hogy a szolgáltatók nem kapnak elegendő tájékoztatást a rendelkezésükre álló valamennyi lehetőségről; felhívja ezért a Bizottságot, hogy többek között internetes hirdetések útján tájékoztassa az érdekelt feleket az irányelv által biztosított lehetőségekről;

33.

hangsúlyozza, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások határokon átnyúló nyújtására vonatkozó dinamikus piac és egyenlő versenyfeltételek megteremtése az uniós gazdaság jövőbeli versenyképességének kulcsfontosságú eleme; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a digitális szolgáltatásokról szóló jogalkotási csomagban foglalkozzanak az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások határokon átnyúló nyújtása előtt még fennálló akadályokkal;

34.

kéri a Bizottságot, hogy fokozza a tagállamok közötti hatékony koordináció és információcsere biztosítására irányuló erőfeszítéseit a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtással kapcsolatos eljárások és ellenőrzések megkettőzésének elkerülése érdekében;

35.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy határozzák meg az újonnan létrehozott, az egységes piac szabályainak érvényesítésével foglalkozó munkacsoport (SMET) struktúráját és működési módját, beleértve annak gyakorlati dimenzióját is, és dolgozzanak ki konkrét intézkedéseket a SMET által meghatározott prioritásokkal (14) összhangban azáltal, hogy új, hosszú távú cselekvési tervet dolgoznak ki az egységes piaci szabályok jobb végrehajtására és érvényesítésére annak érdekében, hogy maximalizálják a szolgáltatások egységes piacában rejlő lehetőségeket; úgy véli, hogy a SMET többletértéket nyújthat azáltal, hogy biztosítja valamennyi egységes piaci stratégia következetes végrehajtását, valamint az eredményekkel kapcsolatos adatok és mérőszámok megosztását; ösztönzi a SMET-et, hogy hozzon létre egy nyílt és átlátható adatbázist az egyes nemzeti nem vámjellegű akadályokról és a folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárásokról;

36.

kiemeli az előzetes döntések jelentőségét az uniós jog alakításában; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy annak ellenére, hogy a döntéshozatali eljárás hossza már jelentősen csökkent, a 14,4 hónapos (15) átlag még mindig magas; felhívja a Bíróságot, hogy vizsgálja meg, hogyan lehetne tovább csökkenteni az időtartamot annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a szolgáltatók és a szolgáltatást igénybe vevők problémái az egységes piacon; hangsúlyozza, hogy az előzetes döntések jelentős hatást gyakorolnak az egységes piac fejlődésére és az azon belüli indokolatlan akadályok csökkentésére;

A szabályozással kapcsolatos információk és egyértelműség javítása az egyablakos ügyintézési pontok szerepének megerősítése révén

37.

megállapítja, hogy a Covid19-világjárvány rávilágított a szabályozás egyértelműségének hiányára, valamint a tagállamok között a gyorsan változó szabályozások tekintetében való hatékony kommunikáció hiányára; hangsúlyozza annak alapvető fontosságát, hogy az egységes digitális kapu és az egyablakos ügyintézési pontok online hozzáférési pontként szolgáljanak az uniós és nemzeti információkhoz, eljárásokhoz és segítségnyújtó szolgáltatásokhoz az egységes piacon, a szolgáltatási irányelvben előírtak szerint;

38.

javasolja, hogy a tagállamok fogyasztó- és kkv-barát módon valósítsák meg az egységes digitális kaput, és alakítsák át az egyablakos ügyintézési pontjaikat egyszerű szabályozási kapukból teljes körűen működő portálokká; úgy véli, hogy ezt olyan módon kell megvalósítani, hogy a kapun felhasználóbarát tájékoztatást, segítségnyújtási szolgáltatásokat és egyszerűsített eljárásokat biztosítanak, továbbá az egységes digitális kaput összekapcsolják az egyablakos ügyintézési pontokkal annak érdekében, hogy az a lehető legnagyobb mértékben virtuális egyablakos ügyintézési ponttá váljon, és biztosítsa a felhasználóközpontúság maximális szintjét; javasolja, hogy fogadják el az Europa Web Guide (az Európai Bizottság webes jelenlétének hivatalos szabálykönyve) tervezési szabványait annak érdekében, hogy valamennyi egyablakos ügyintézési pont számára felhasználóbarát és felismerhető felületet biztosítsanak;

39.

javasolja, hogy a Bizottság és a tagállamok az egységes digitális kapun keresztül rendszeresen nyújtsanak felhasználóbarát tájékoztatást minden olyan új uniós jogszabályról, amely jogokat vagy kötelezettségeket teremt a fogyasztók és a vállalkozások számára; javasolja, hogy e célból a Bizottság és a tagállamok rendszeresen konzultáljanak az érdekelt felekkel; kiemeli, hogy az átláthatóság, az egyenlő bánásmód és a megkülönböztetésmentesség alapvető fontosságú a szolgáltatások szabad mozgása szempontjából;

40.

megjegyzi, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a cégalapítással és a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatos valamennyi megvalósítható közigazgatási eljárást digitális környezetben, az egységes digitális ügyfélkapuról szóló rendelettel összhangban lehessen végrehajtani; sürgeti a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel digitalizálási munkájukat, különösen a vállalkozásokat és a fogyasztókat érintő eljárások esetében, hogy lehetővé tegyék számukra az adminisztratív eljárások távoli és online lebonyolítását; sürgeti a Bizottságot, hogy kettőzze meg az érintettek erőfeszítéseit, és különösen aktívan támogassa az alulteljesítő tagállamokat;

41.

ajánlja, hogy a Bizottság segítse az egyes tagállamok nemzeti hatóságait az egyablakos ügyintézési pontok javításában annak érdekében, hogy megkönnyítse az érintett hatóságok közötti – a helyi nyelvükön kívül – angol nyelvű kommunikációt, és közvetítőként szolgáljon, amennyiben a határidőket nem tartják be, vagy a kérdéseket nem válaszolják meg; hangsúlyozza, hogy az egyablakos ügyintézési pontnak a gyors határidők betartása mellett az alábbi információkat és támogatást kell biztosítania a fogyasztók, a munkavállalók és a vállalkozások számára:

—

a vállalatok által az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti és uniós szabályok, valamint tájékoztatás a munkavállalók számára, ideértve a munkajogot, az alkalmazandó kollektív szerződések egészségügyi és biztonsági jegyzőkönyveit, a szociális partnerek szervezeteit és a munkavállalók rendelkezésére álló olyan tanácsadási struktúrákat, amelyeken keresztül jogaikról tájékozódhatnak és bejelenthetik a visszaéléseket;

—	azok a lépések, amelyeket a vállalatoknak kell tenniük annak érdekében, hogy megfeleljenek ezeknek a szabályoknak, eljárás szerint összegezve, lépésről lépésre történő iránymutatással

—	azok a dokumentumok, amelyekkel a vállalatoknak rendelkezniük kell, és azok határideje;

—	azon hatóságok, amelyekkel a vállalatoknak fel kell venniük a kapcsolatot a szükséges engedély stb. megszerzése érdekében;

42.

hangsúlyozza, hogy az egyablakos ügyintézési pontoknak minden szükséges információt meg kell adniuk az adott tagállamban a vállalatokra vonatkozó üzleti követelményekről; megjegyzi, hogy a fenti példák között szerepelnek a szakképesítésre vonatkozó követelmények, a héa (adókulcsok, regisztrációs követelmények, jelentéstételi kötelezettségek stb.), a jövedelemadó, valamint a szociális biztonsági és munkajogi kötelezettségek; hangsúlyozza, hogy minden vonatkozó jogalkotási és adminisztratív információnak, valamint az egyes egyablakos ügyintézési pontok által szolgáltatott minden vonatkozó dokumentumnak – amennyiben lehetséges és helyénvaló – angol nyelven is elérhetőnek kell lennie a helyi nyelven kívül;

43.

ajánlja, hogy az egyablakos ügyintézési pontok jobban kapcsolódjanak egymáshoz, és cseréljenek információt a vállalatok által a saját tagállamukban teljesítendő követelményekről és eljárásokról, valamint a szakmai képesítésekre vonatkozó ágazatspecifikus információkról; javasolja továbbá, hogy az egyablakos ügyintézési pontok segítsék az adott tagállamban üzleti tevékenységet folytatni kívánó külföldi vállalatokat, valamint a szolgáltatásokat és árukat más tagállamokba exportálni kívánó helyi vállalatokat azáltal, hogy biztosítják számukra a kicserélt információkat és a szükséges elérhetőségeket; ösztönzi e tekintetben a Bizottságot, hogy ezen információcsere előmozdítása érdekében tárjon fel további szinergiákat például az Európai Munkaügyi Hatósággal; felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együttműködve mérje fel, hogy az egyablakos ügyintézési pontoknak szükségük lesz-e további forrásokra e feladatok elvégzéséhez;

44.

sürgeti a tagállamok egyablakos ügyintézési pontjai közötti együttműködést annak biztosítása érdekében, hogy a vállalatok, a munkavállalók és más érdekelt felek azonnali, pontos, átfogó és naprakész tájékoztatást kapjanak helyi és angol nyelven;

45.

felhívja a Bizottságot, hogy játsszon koordinációs szerepet az egyablakos ügyintézési pontok közötti információmegosztásban, és adott esetben iránymutatásokkal támogassa a tagállamokat abban, hogy megkönnyítsék az eljárást elsősorban a kkv-k számára; hangsúlyozza, hogy az ilyen együttműködésnek biztosítania kell a tagállamok közötti – többek között az utazó munkavállalókkal kapcsolatos – tudásmegosztást, mind a bevált kommunikációs gyakorlatok, mind az adminisztratív és szükségtelen egységes piaci követelmények tekintetében;

46.

hangsúlyozza, hogy valamennyi egyablakos ügyintézési pontnak könnyen hozzáférhetőnek kell lennie az egységes digitális kapun keresztül, és tájékoztatást kell nyújtania, valamint hozzáférhető terminológiát használva és teljes mértékben rendelkezésre álló, képzett ügyfélszolgálati személyzettel kell biztosítania a tagállamok adminisztratív szolgáltatásait, hatékony felhasználóbarát támogatást nyújtva;

47.

sürgeti a tagállamokat, hogy teljes mértékben kötelezzék el magukat a közszolgáltatások digitalizálása mellett, és hajtsák végre a szociális biztonságra vonatkozó információk elektronikus adatcseréjének valamennyi elemét a tagállamok és a szociális biztonsági intézmények közötti együttműködés fokozása, valamint az uniós munkavállalók szabad és tisztességes mobilitásának elősegítése érdekében; felhívja a tagállamokat, hogy javítsák a szociális biztonsági rendszerekkel kapcsolatos együttműködést és információcserét;

48.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a digitális eszközök alkalmazását, valamint a tagállamokat, hogy a munkaügyi felügyelőségek számára biztosítsanak elegendő eszközt a visszaélések valamennyi formájának kezelése érdekében; felhívja a Bizottságot, hogy javasoljon kezdeményezést uniós társadalombiztosítási azonosító szám bevezetésére, amely jogbiztonságot nyújtana a munkavállalók és a vállalkozások számára, ugyanakkor hatékonyan ellenőrizné az alvállalkozási gyakorlatokat, és küzdene az olyan szociális csalások ellen, mint például a színlelt önfoglalkoztatás, a színlelt kiküldetések, valamint a postafiókcégek; felhívja továbbá a tagállamokat annak biztosítására, hogy az elvégzett ellenőrzések arányosak, indokoltak és megkülönböztetésmentesek legyenek; sürgeti a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb tegye teljesen működőképessé az Európai Munkaügyi Hatóságot a nemzeti munkaügyi felügyeletek közötti jobb koordináció biztosítása és a határokon átnyúló szociális dömping leküzdése érdekében;

49.

sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy a szolgáltatások egységes piacával kapcsolatos bármely új irányelv, rendelet vagy ajánlás tartalmazza azt a követelményt, hogy meg kell erősíteni az egyablakos ügyintézési pontokat feladataik ellátása során, és megfelelő forrásokat kell elkülöníteni az esetleges további feladatok ellátására a szolgáltatási irányelv keretében, a nemzeti rendszereken belül a hatóságok közötti feladat- és hatáskörmegosztás sérelme nélkül;

Értékelés: az egységes piaci eredménytábla és a korlátozottsági mutatók

50.

támogatja a Bizottság arra irányuló előzetes kezdeményezését, hogy aktualizálja az egységes piaci eredménytáblát olyan új mutatókkal, amelyek segítségével értékelni lehet a vonatkozó egységes piaci jogszabályok tagállami végrehajtását; ösztönzi a Bizottságot, hogy a közzétett adatokat egészítse ki az IMI-ből, a SOLVIT-ból, a CHAP központi panasznyilvántartó rendszerből és más releváns forrásokból származó releváns adatokkal; hangsúlyozza, hogy a végrehajtás minőségére kell összpontosítani;

51.

javasolja, hogy az aktualizált egységes piaci eredménytábla hangsúlyozza, hogy a végfelhasználók szemszögéből kell elemezni a releváns kérdéseket, értékelve, hogy az aggályokat és a panaszokat rendezték-e, például a SOLVIT vagy az Európai Fogyasztói Központok Hálózata keretében; sajnálja továbbá, hogy a SOLVIT eszközét sok tagállamban alig használják ki, és gyakran hiányoznak belőle a legkorszerűbb digitális képességek; hangsúlyozza, hogy nagyobb átláthatóságra van szükség a szolgáltatásnyújtás szabadságának megsértése tekintetében; úgy véli, hogy az egységes piaci eredménytáblának megfelelő információkat kell tartalmaznia, ideértve a panaszok számát, a kezdeményezett ügyek számát, hogy melyik ágazatban történt a jogsértés, a lezárt ügyek számát és az ügy lezárásának eredményét vagy okát;

52.

sürgeti a Bizottságot, hogy az összes érdekelt féllel konzultálva fogadjon el mennyiségi és minőségi értékelési módszert, amely magában foglalja különösen az általános érdekű célkitűzéseket és a nyújtott szolgáltatás minőségét; hangsúlyozza, hogy a minőségi mutatók módszerének átláthatónak kell lennie, és fel kell mérnie az előzetes és utólagos szabályozás különbségeit; megjegyzi, hogy fontos annak értékelése, hogy a vonatkozó uniós irányelveket időben és az uniós társjogalkotók szándékának megfelelően hajtják-e végre;

53.

javasolja, hogy az aktualizáltegységes piaci eredménytábla kapcsolja össze a végrehajtás minőségét a meglévő korlátozó mutatókkal, és térképezze fel az új és meglévő szakpolitikai területeken a szolgáltatásokra vonatkozó korlátozásokat, valamint az uniós jogszabályok végrehajtásának és érvényesítésének különböző szintjeit; továbbá azt ajánlja, hogy az európai szemesztert is használják fel az egységes piac megerősítésére, mivel a legproblémásabb szabályozási és adminisztratív terhek megszüntetése továbbra is aggályos; ösztönzi a Bizottságot, hogy az országspecifikus ajánlások elkészítésekor szerepeltesse a tagállamok olyan középtávú tevékenységeit, amelyek célja a szolgáltatások egységes piacán fennmaradó adminisztratív és szabályozási akadályok további eltávolítása;

54.

úgy véli, hogy a Bizottságnak a tagállamok által a strukturális reformok végrehajtása terén elért eredmények értékelése során elemeznie kell az egységes piacban rejlő lehetőségek megvalósítása és a fenntarthatóbb gazdaság megvalósítása terén elért eredményeiket;

55.

felkéri a Bizottságot, hogy frissítse a meglévő mutatókat és vezessen be olyan új mutatókat, amelyek segítik a tagállamokat annak azonosításában, hogy hol lehet erőfeszítéseket tenni szakpolitikai eredményeik javítása érdekében, valamint a korlátozások csökkentésére irányuló erőfeszítéseik nyomon követésében;

56.

sürgeti a tagállamokat, hogy határozzanak meg éves nemzeti célokat a szolgáltatáskereskedelem megnyitására, és végezzenek értékeléseket e tekintetben; javasolja, hogy a Bizottság használja fel az egységes piaci eredménytáblát a szolgáltatáskereskedelem nyitottságának demonstrálására a tagállamokban, amint azt az európai innovációs eredménytábla is példázza, mivel ez lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy hiteles, konkrét és mérhető kötelezettségvállalásokat tegyenek végrehajtási és érvényesítési teljesítményük javítása érdekében az EU-n belüli szolgáltatáskereskedelem területén;

o o

57.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 376., 2006.12.27., 36. o.

(2) HL L 255., 2005.9.30., 22. o.

(3) HL L 159., 2014.5.28., 11. o.

(4) HL L 173., 2018.7.9., 16. o.

(5) HL L 173., 2018.7.9., 25. o.

(6) HL L 295., 2018.11.21., 1. o.

(7) HL L 88., 2011.4.4., 45. o.

(8) HL C 388., 2020.11.13., 39. o.

(9) HL C 444., 2018.12.10., 1. o.

(10) Eurostat, The European economy since the start of the millennium (Az európai gazdaság az ezredforduló kezdete óta), Európai Unió, Brüsszel, 2018.

(11) Rytter Synesen, E., Hvidt Thelle, E.: Making EU Trade in Services Work for All (Az EU szolgáltatáskereskedelmének előnyössé tétele mindenki számára), Copenhagen Economics, Koppenhága, 2018.

(12) Az Európai Parlament és a Tanács 96/71/EK irányelve (1996. december 16.) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről (HL L 18., 1997.1.21., 1. o.).

(13) Az Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU irányelve (2014. február 26.) a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 94., 2014.3.28., 65. o.).

(14) „A belső piaci akadályok azonosítása és kiküszöbölése” című bizottsági közlemény (COM(2020)0093).

(15) Az Európai Unió Bírósága, „The Year in Review: Annual Report 2019” (Az év áttekintése: 2019. évi éves jelentés).

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/24

P9_TA(2021)0008

A kulturális örökség európai évének hatékony szakpolitikai öröksége

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a kulturális örökség európai éve tekintetében valódi szakpolitikai eredmények eléréséről (2019/2194(INI))

(2021/C 456/03)

Az Európai Parlament

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) preambulumára, amely kimondja, hogy az aláírók ösztönzést merítenek „Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből”, és el kívánják mélyíteni „a népeik közötti szolidaritást, miközben történelmüket, kultúrájukat és hagyományaikat tiszteletben tartják”, valamint az EUSZ 3. cikkének (3) bekezdésére,

—	tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 167. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és különösen annak 22. cikkére,

—	tekintettel a kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló, az UNESCO Általános Konferenciájának 33. ülése által 2005. október 20-án elfogadott egyezményre (1),

—	tekintettel a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló, az UNESCO Általános Konferenciájának 17. ülése által 1972. november 16-án elfogadott egyezményre (Világörökség Egyezmény) (2),

—	tekintettel a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló, az UNESCO Általános Konferenciájának 32. ülése által 2003. október 17-én elfogadott egyezményre (3),

—	tekintettel a víz alatti kulturális örökség védelméről szóló, az UNESCO Általános Konferenciájának 31. ülése által 2001. november 2-án elfogadott egyezményre (4),

—	tekintettel a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelméről szóló 1954. évi hágai egyezményre (5),

—	tekintettel a kulturális javak jogtalan behozatalának, kivitelének és tulajdona jogtalan átruházásának megakadályozását és megelőzését szolgáló eszközökről szóló, az UNESCO Általános Konferenciájának 16. ülése által 1970. november 14-én elfogadott egyezményre (6),

—	tekintettel a 2019–2022-re szóló kulturális munkatervre vonatkozó, 2018. november 15-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a Bizottság által az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, az új európai kulturális menetrendről szóló, 2018. május 22-i közleményre (COM(2018)0267),

—	tekintettel a kulturális örökség európai éve (2018) végrehajtásáról, eredményeiről és átfogó értékeléséről szóló, az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, 2019. október 28-i bizottsági jelentésre (COM(2019)0548),

—	tekintettel az európai zöld megállapodásról szóló, az Európai Parlamentnek, az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett 2019. december 11-i bizottsági közleményre (COM(2019)0640),

—	tekintettel a tagállamok területéről jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról és az 1024/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15-i 2014/60/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (7),

—	tekintettel „A kulturális örökség integrált európai megközelítése felé” című, 2015. szeptember 8-i állásfoglalására (8),

—	tekintettel az Új európai kulturális menetrendről szóló, 2018. november 23-i jelentésére,

—	tekintettel az Európa jövője szempontjából az európai megemlékezés fontosságáról szóló, 2019. szeptember 19-i állásfoglalására (9),

—	tekintettel a kulturális örökség vonatkozásában a participatív kormányzásról szóló, 2014. november 25-i tanácsi következtetésekre (10),

—	tekintettel az európai filmszínházi örökség megőrzéséről és fejlesztéséről szóló, 2000. június 26-i tanácsi következtetésekre (11),

—	tekintettel a fenntartható Európa stratégiai erőforrásául szolgáló kulturális örökségről szóló, 2014. május 21-i tanácsi következtetésekre (12),

—	tekintettel a kulturális örökség valamennyi uniós szakpolitikai területen történő előtérbe helyezésének szükségességéről szóló, 2018. június 8-i tanácsi következtetésekre (13);

—	tekintettel a kulturális örökség társadalmi értékéről szóló, 2005. október 13-i európai tanácsi keretegyezményre (14) (Farói Egyezmény),

—	tekintettel a kulturális örökségért való fellépés európai keretéről szóló, 2018. december 5-i bizottsági munkadokumentumra (SWD(2018)0491),

—	tekintettel a fenntartható fejlődés kulturális vetületéről szóló, az Európai Unió Tanácsa és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által 2019. november 22-én elfogadott állásfoglalásra (13956/19),

—	tekintettel a kulturális örökségről szóló Eurobarométer felmérésre (15) (466. sz. Eurobarométer tematikus felmérés),

—	tekintettel a Bizottságnak „A kulturális örökség integrált európai megközelítése felé” című, 2014. július 22-i közleményére (COM(2014)0477),

—	tekintettel a Régiók Bizottságnak „A kulturális örökség integrált európai megközelítése felé” című, 2014. novemberben kiadott véleményére (2015/C 195/04) (16),

—	tekintettel a kulturális örökség európai évéről (2018) szóló, 2017. május 17-i (EU) 2017/864 európai parlamenti és tanácsi határozatra (17),

—	tekintettel a kulturális anyagok digitalizálásáról és online hozzáférhetőségéről, valamint a digitális megőrzésről szóló, 2011. október 27-i 2011/711/EU bizottsági ajánlásra (18),

—	tekintettel a kulturális örökség digitalizásának előmozdításáról szóló, 2019. április 9-i együttműködési nyilatkozatra (19),

—	tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, az „Ambiciózusabb Unió” című, 2020. évi munkaprogramjára (COM(2020)0037),

—	tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak „Az európai vidéki területek hozzájárulása a kulturális örökség 2018-as európai évéhez a fenntarthatóság és a vidéki és városi területek kohéziójának biztosítása mellett” című, 2018. szeptember 19-i véleményére (NAT/738-EESC-2018-01641),

—	tekintettel a magas színvonalú építési kultúráról (Baukultur) szóló, 2018. évi davosi nyilatkozatra (20),

—	tekintettel az épített örökség adaptív újrafelhasználásáról szóló, 2018. november 23-i Leeuwardeni Nyilatkozatra (21),

—	tekintettel a tagállamok kulturális és európai ügyekért felelős minisztereinek 2019. május 3-i informális találkozóján a párizsi Notre-Dame székesegyházban pusztító tűzesetet követően elfogadott nyilatkozatra (22),

—	tekintettel az Európa Tanács 1954. december 19-i Európai Kulturális Egyezményére (23),

—

tekintettel az Europa Nostra 2018. június 22-i berlini cselekvési felhívására (24) („Kulturális örökségünk Európa jövőjének szolgálatában”) és 2019. október 30-i párizsi kiáltványára (25) („Relançons l’Europe par la culture et le patrimoine culturel!”, Európa újraindítása a kultúra és a kulturális örökség révén),

—	tekintettel a „Cultural Heritage Counts for Europe” (A kulturális örökség fontos Európának) című, 2015. évi tanulmányra (26),

—	tekintettel az idegenforgalomról és a kulturális örökségről szóló, 2018. október 11-i barcelonai nyilatkozatra (27) („Élhetőbb és vendégszeretőbb helyet!”),

—	tekintettel „A kulturális örökség védelme a természeti és ember okozta katasztrófáktól” című, 2018. évi tanulmányra (28),

—	tekintettel a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsának (ICOMOS) „A kulturális örökségre esetlegesen hatást gyakorló EU-finanszírozású beavatkozások európai minőségi alapelvei” című, 2019. évi dokumentumára (29),

—	tekintettel a műemlékek és műemlékhelyszínek konzerválását és restaurálását célzó, 1964. évi nemzetközi Velencei Chartára (30),

—	tekintettel az európai építészeti örökség védelméről szóló, 1985. évi Granadai Egyezményre (31),

—	tekintettel az európai régészeti örökség védelméről szóló, 1992. évi Vallettai Egyezményre (32),

—	tekintettel az Európai Unió Kulturális Öröksége díjra – az Europa Nostra-díjra,

—	tekintettel az ENSZ fenntartható fejlesztési céljaira, különösen a 4., a 11. és a 13. célokra,

—	tekintettel az Európai horizont 2. pillérének „Kultúra, kreativitás és befogadó társadalom” klaszterére (33),

—	tekintettel a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról és az 1718/2006/EK, az 1855/2006/EK és az 1041/2009/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1295/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (34),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (35),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1301/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (36),

—	tekintettel a digitális korban a nyelvek közötti egyenlőségről szóló, 2018. szeptember 11-i állásfoglalására (37),

—	tekintettel az EU-ban élő kisebbségekre vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2018. november 13-i állásfoglalására (38),

—	tekintettel a kihalástól fenyegetett európai nyelvekről és az Európai Unión belüli nyelvi sokféleségről szóló, 2013. szeptember 11-i állásfoglalására (39),

—	tekintettel a „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogram (2014–2020) létrehozásáról és az 1982/2006/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1291/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (40),

—	tekintettel az innovációért, kutatásért, oktatásért, kultúráért és ifjúságért felelős biztos által a kinevezését megelőzően, az Európai Parlament előtt 2019. szeptember 30-án tartott meghallgatáson tett kötelezettségvállalásokra,

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Kulturális és Oktatási Bizottság jelentésére (A9-0210/2020),

A.	mivel Európa tárgyi, szellemi, természeti és digitális kulturális öröksége vagyonunk forrása, amelyet a múltból örököltünk, amely Európa sokszínű, az idők folyamán folyamatosan gazdagodó történelméről és kultúrájáról tanúskodik, és amelyet meg kell őrizni, hogy továbbadhassuk a jövő nemzedékeinek;

B.	mivel Európa kulturális öröksége az emlékezés, a kollektív emlékezet és a tudás forrása, ami erősíti az összetartozásunk érzését;

C.	mivel a kultúra és a kulturális örökség hozzájárul az egyének identitásának megerősítéséhez, valamint előmozdítja a társadalmi kohéziót, a stabilitást és a társadalmon belüli megértést;

D.	mivel a kulturális örökség önmagában érték, sokszínű, több rétegű (helyi, regionális, nemzeti, európai és globális) és formájú (tárgyi, szellemi, természeti, digitális és digitalizált), amelyek összekapcsolódnak egymással;

E.	mivel a kulturális örökség Európán belül és kívül egyaránt jelentős mértékben előmozdítja a kulturális és kreatív ágazatokat;

F.	mivel Európában a kulturális örökség ágazata több mint 300 000 embert foglalkoztat, és Európában 7,8 millió munkahely közvetve kapcsolódik ehhez az ágazathoz;

G.	mivel a kulturális örökség európai éve során 2018-ban több mint 23 000 eseményre került sor, amelyek több mint 12,8 millió embert (az EU-28 lakosságának 2,5 %-át) (41) érintettek a tagállamokban (42);

mivel a kulturális örökség európai éve keretében megfogalmazott és a mottójában („Örökségünk: múlt és jövő találkozása”) is megnyilvánuló stratégiai jövőkép továbbra is irányadó elvként szolgál örökségét illetően, amelynek célja az európai kulturális örökség és a jelenlegi kulturális alkotótevékenység közötti kapcsolat megteremtése, valamint európai polgárok részvételének előmozdítása;

I.	mivel a kulturális örökség európai éve keretében végzett tevékenységek a fiatal nemzedékre, valamint az interaktív és kreatív projektekre összpontosítottak;

J.	mivel a kulturális örökség 2018. évi európai éve fontos történelmi évfordulók éve is volt egyben; mivel abban az évben számos nemzeti és nemzetközi ünnepre és megemlékezésre került sor, amelyek jelentős nyomot hagytak Európa kulturális térképén;

K.	mivel a kulturális örökség európai évének egyik vívmánya az érdekelt felek európai hálózatának létrehozása volt, amelynek keretében tartós kapcsolatok kialakítására került sor; mivel e hálózatnak fenntarthatónak és tartósnak kell lennie;

L.	mivel a helyi és páneurópai nem kormányzati szervezetek (NGO-k) és a szervezett civil társadalom óriási mértékben járult hozzá a kulturális örökség európai évének sikeréhez;

M.	mivel az Eurobarométer kulturális örökségről szóló felmérése szerint a tagállamokban a válaszadók 84 %-a véli úgy, hogy a kulturális örökség személyes szempontból és helyi közösségük számára is fontos, míg tízből nyolc (80 %) véli úgy, hogy az az Európai Unió egésze számára fontos;

N.	mivel az UNESCO Világörökségi Listájában felsorolt helyszínek közel egyharmada az EU-27-en belül található, amelyek közé 326 kulturális helyszín, 26 természeti helyszín és 5 vegyes helyszín tartozik; mivel az UNESCO Világörökségi Listájának közel felét Európa egésze teszi ki;

O.	mivel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív UNESCO-listája legalább 131 olyan elemet tartalmaz, amely az EU 27 tagállamának tulajdonítható;

P.	mivel Európa és Észak-Amerika teszi ki az UNESCO Nemzetközi Világemlékezet Listájában szereplő elemek 52 %-át;

Q.	mivel eddig 48 európai helyszínnek ítélték oda az Európai Örökség címet;

R.	mivel tíz megkérdezett európaiból közel kilenc (88 %) véli úgy, hogy az európai kulturális örökséget az iskolákban oktatni kellene (43);

mivel a kulturális örökség 2018. évi európai éve igazolta, hogy a kulturális örökség alapul szolgálhat a mindenféle korú polgárokat felölelő és e polgárokat szakértőkkel összekötő nemzetközi projektek számára; mivel ezek a projektek hasznos eszköznek bizonyultak arra, hogy megismertessék az embereket a közös európai kultúrtörténettel;

T.	mivel a digitalizáció terjedése új lehetőségeket és kihívásokat teremt Európa kulturális és kreatív ágazatai számára;

U.	mivel a Tanács által 2018. december 21-én elfogadott 2019–2022-re szóló kulturális munkaterv a kulturális örökség fenntarthatóságát a kulturális politika kialakítása terén folytatott európai együttműködés öt prioritása közül az elsőnek tekinti;

mivel a Covid19-járvány megzavarta a legtöbb kulturális eseményt, és jelentősen megnehezítette az emberek számára, hogy felkeressék, élvezhessék és tanulmányozhassák az európai kulturális örökség nagy részét, és gyakran a digitális eszközök jelentik a hozzáférés egyetlen lehetséges módját; mivel a tömegrendezvények és a nyilvános események korlátozása és betiltása, a múzeumok bezárása és az utazási korlátozások rendkívül káros következményekkel járnak a művészekre és a kulturális szereplőkre nézve;

W.	mivel a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről folyó tárgyalások keretében lehetőség nyílt arra, hogy új és kedvező feltételeket állapítsanak meg az európai strukturális és beruházási alapokból finanszírozott, kulturális örökséggel kapcsolatos beruházások tekintetében;

A kulturális örökség értékének elismerése

úgy véli, hogy a kulturális örökség felbecsülhetetlen erőforrás, amely lehetővé teszi számunkra, hogy elgondolkodjunk a történelemről és azt kritikusan kezeljük, és elősegíti nemcsak a különböző emlékek, hanem a mindannyiunkat összekötő közös vonások azonosítását is, előmozdítva ezáltal a sokszínűséget, a kohéziót, a szolidaritást és a megértést, valamint erősítve a tárgyi, szellemi, természeti és digitális eszközökkel kapcsolatos tudást;

elismeri a kulturális örökség szerepét a kreativitás, az innováció és a fenntarthatóság előmozdításában, valamint a szellemi kapacitás fejlesztésében; úgy véli, hogy a kulturális örökség inspirációs és szórakozási forrás is lehet, és hozzájárulhat a szabadidős tevékenységekhez;

hangsúlyozza, hogy a nyelvek lehetővé teszik és előmozdítják az európai kulturális örökség gazdagságát és sokszínűségét, mivel az anyanyelvek – amelyeket gyakran a szellemi kulturális örökség közvetítésére használnak – az értékek és az ismeretek hordozói; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek nagyobb lépéseket a nyelvi sokszínűség védelme, fejlesztése és előmozdítása érdekében a digitális korban, többek között különítsenek el elegendő költségvetést a veszélyeztetettnek minősített nyelvekkel foglalkozó politikák számára, valamint növeljék a tudatosságot az uniós polgárok körében a szóban forgó közösségek által képviselt nyelvi és kulturális gazdagsággal kapcsolatosan;

emlékezteti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az európai örökségről gondolkodva mindenkor teljes mértékben szem előtt kell tartani az Európában élő kisebbségek kulturális örökségét is, elköteleződve az Unió kulturális, nyelvi és művészeti gazdagságához és sokféleségéhez való hozzájárulásuk elismerése és előmozdítása iránt, ennek keretében pedig egyeztetett és összehangolt intézkedéseket irányozva elő az említett kultúrák fenntartható kezelése és előmozdítása érdekében;

rámutat az európai és páneurópai kulturális események és hagyományos kulturális fesztiválok abban játszott szerepére, hogy tudatosítják Európa kulturális gazdagságát és sokszínűségét; ösztönzi a tagállamokat, hogy mozdítsák elő és támogassák az ilyen tevékenységeket, és védjék meg azok hagyományait; sürgeti a Bizottságot, hogy vegye fontolóra az ilyen kezdeményezések finanszírozását;

Oktatás és készségek

hangsúlyozza a kulturális örökséggel és a bölcsészettudományokkal, többek között a történelemmel és a filozófiával kapcsolatos valamennyi típusú – formális, nem formális és informális – oktatás fontosságát minden életkorban; úgy véli, hogy különös figyelmet kell fordítani a fogyatékossággal élő és a hátrányos helyzetű tanulókra; ismételten hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a művészet különböző formáit – mint a zenét, a filmet, a színházat, az irodalmat, a formatervezést és az építészetet – beépítsék az iskolai tantervekbe, illetve a tananyagot kiegészítő tevékenységekbe; úgy véli, hogy a kulturális örökség európai éve alkalmából kidolgozott különféle meglévő anyagokat, például a vonatkozó eTwinning-csomagot aktívabban kell népszerűsíteni; felhívja a Bizottságot, hogy átfogóbban integrálja a kulturális örökséget az európai oktatási térségre vonatkozó stratégiájába, így segítve a diákokat az erős európai polgárságtudat kialakításában;

e tekintetben úgy véli, hogy az Európai Történelem Háza számára megfelelő finanszírozást kell biztosítani annak érdekében, hogy az EU-ból érkező fiatal kutatók, tanárok és diákok tudás- és együttműködési központjává válhasson, és az európai kulturális örökség előmozdításának eszközeként is szolgálhasson; úgy véli, hogy további megoldásokat kell kidolgozni az Európai Történelem Házához való hozzáférés előmozdítására, többek között digitális séták révén, hogy az teljes mértékben betölthesse szerepét, a nyilvánosság minden rétege számára kaput nyitva a közös európai tapasztalatoknak és azok eltérő értelmezésének a megismerése felé; e tekintetben ösztönzi, hogy a finanszírozási képességek függvényében fokozatosan hozzák létre a központok páneurópai együttműködési hálózatát az Európai Történelem Háza keretében;

kiemeli, hogy a digitális oktatás egyre nagyobb szerepet játszhat a kulturális örökséggel kapcsolatos ismeretek tanulásának és a kulturális örökségen keresztüli tanulásnak a lehetővé tételében; megjegyzi, hogy magas színvonalú e-tanulási kezdeményezéseket kell kidolgozni – ideértve a virtuális szabadegyetemeket (MOOC) is – a kulturális örökséggel kapcsolatos tanulás hozzáférhetőbbé tétele és az örökséggel kapcsolatos készségek Európa-szerte történő fejlesztése érdekében; e tekintetben úgy véli, hogy a digitális oktatási cselekvési terv ehhez jelentősen hozzájárulhat, valamint a terv javasolt frissítését szorgalmazza annak érdekében, hogy az a kulturális örökséggel kapcsolatos oktatás támogatására is kiterjedjen;

aggodalmát fejezi ki a szakképzett kézművesek, restaurátorok és örökségvédelmi szakértők fokozódó hiánya miatt, valamint azért, mert nehéz rávenni a fiatalokat az ilyen készségek elsajátítására; hangsúlyozza a készségek és a szaktudás másoknak való átadására szolgáló szisztematikus megközelítés és hatékony módszerek – például az ősi technikákkal kapcsolatos tanfolyamok – hiányát, ami veszélyezteti az európai örökséget; úgy véli, hogy a jövőben a kulturális örökség minőségi megőrzése csak akkor lehetséges, ha a vonatkozó készségeket és szaktudást – többek között digitális eszközök révén – átfogóan megőrzik és továbbadják; kéri ezért a Bizottságot, hogy a kulturális örökség megőrzésére irányuló jövőbeni kezdeményezések terjedjenek ki az ehhez szükséges gyakorlatok és ismeretek megőrzésére is; emlékeztet a csereprogramok értékére, és e tekintetben kiemeli az Erasmus+ program fontosságát, amely a tanulószerződéses tanulók mobilitását is lehetővé teszi;

10.

ismételten hangsúlyozza, hogy javítani kell a társadalmi-gazdasági és munkaügyi feltételeket, valamint a nemek közötti egyensúlyt, és elő kell mozdítani a mobilitási lehetőségeket a kulturális örökség ágazatában foglalkoztatott szervezők és munkavállalók, továbbá a fogyatékossággal élők számára; e tekintetben megjegyzi a szakmai képesítések elismerésének fontosságát;

11.

hangsúlyozza, hogy folytatni kell, illetve meg kell erősíteni az azzal kapcsolatos figyelemfelhívó erőfeszítéseket, hogy milyen értéket jelent Európa számára a kulturális örökség, valamint helyi szinten továbbra is a polgárok és az érdekelt felek megszólítására kell törekedni; rámutat, hogy a társadalmi kohézió előmozdításának szempontjából fontos az európai kulturális örökség jobb megismerése, valamint megjegyzi, hogy az ilyen ismeretekhez való hozzáférés különösen elősegítené a migráns hátterű polgárok és családjuk társadalmi és kulturális befogadását;

12.

üdvözli a Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy az Európai Innovációs és Technológiai Intézeten (EIT) belül hozzanak létre a kulturális és kreatív iparágakkal foglalkozó új tudományos és innovációs társulásokat (TIT-ek), amelyek tükrözik a társadalmi sokféleséget, és amelyek keretében a kulturális örökséget a kortárs műalkotások és megoldások tekintetében szintén inspirációs forrásnak kell tekinteni;

Digitális kulturális örökség

13.

elismeri a digitális kulturális örökség fontosságát, mivel egyre több ember – köztük a hátrányos helyzetűek és a fogyatékossággal élők – élvez páratlan lehetőségeket és egyenlő hozzáférést a kulturális anyagokhoz; elismeri, hogy a digitális kulturális örökség egyre nagyobb jelentőséggel bír, különösen a járványhelyzetek és az azokhoz kapcsolódó karantén idején, mivel a virtuális múzeumi séták és kiállítások, a digitális könyvtárak, online enciklopédiák, valamint más hasonló digitális megoldások és virtuális kommunikációs eszközök vigaszt nyújtanak, hiszen ez az egyetlen lehetőség az emberek számára, hogy széles körben hozzáférjenek a kulturális örökséghez és a kultúrához, illetve bekapcsolódjanak az ezzel kapcsolatos tevékenységekbe; hangsúlyozza a kulturális anyagok digitalizálásának fontosságát, nemcsak azért, hogy megőrizzék azokat a jövő generációi számára (tárolási funkció), hanem azért is, hogy a kulturális örökség online hozzáférhetővé tétele révén könnyebben hozzáférhetővé tegyék azokat a közönség számára;

14.

hangsúlyozza, hogy a releváns technológiai fejlődés – többek között a digitális felmérés, a 3D modellezés és nyomtatás, a kiterjesztett valóság, a virtuális valóság, valamint a mesterséges intelligencia (MI) és a nagy adathalmazok szerepe – új lehetőségeket nyit meg nemcsak a kulturális örökség felvétele, megőrzése és megjelenítése, hanem feldolgozása, elemzése, rekonstruálása, valamint hozzá tartozó alkalmazások fejlesztése tekintetében is;

15.

kiemeli az Europeana projekt jelentőségét, amely Európa digitális könyvtáraként, archívumaként, múzeumaként és oktatási platformjaként szolgál; nagyobb erőfeszítésekre szólít fel a platform továbbfejlesztése érdekében, többek között azáltal, hogy megfelelő forrásokat különítenek el a platform számára, és nagyobb mértékben népszerűsítik a nagyközönség és a tanárok körében;

16.

úgy véli, hogy a digitalizálandó anyagokat elfogulatlanul kell kiválasztani a digitális archívumok és gyűjtemények hitelességének biztosítása érdekében;

17.

hangsúlyozza, hogy a digitalizált archívumok létére és értékére ugyancsak fel kell hívni a figyelmet, valamint a lakosság digitális készségeit is fejleszteni kell ahhoz, hogy a digitális tartalom szélesebb körben elterjedjen;

18.

úgy véli, hogy az online enciklopédiák az ellenőrzött és megbízható információk felbecsülhetetlen forrásai, amelyek lehetővé teszik a kulturális örökség megőrzését és előmozdítását, valamint fontos szerepet játszanak abban, emellett pedig nélkülözhetetlen eszközt jelentenek a digitális formában létrejött kulturális örökség besorolása és az azokhoz való folyamatos hozzáférés biztosítása szempontjából; úgy véli, hogy több forrást kell fordítani az online enciklopédiák előmozdítására, fejlesztésére és bővítésére;

19.

hangsúlyozza, hogy az interoperabilitás kulcsfontosságú a digitális tartalom hosszú távú felhasználhatóságának és újrafelhasználhatóságának biztosításához; e tekintetben kiemeli a szabványok és a keretrendszerek szerepét;

20.

fokozott együttműködést szorgalmaz a tagállamok és az érintett ágazatok között a digitalizált kulturális örökség átfogó előmozdítása érdekében; üdvözli a kulturális örökség digitalizálásának előmozdításáról szóló együttműködési nyilatkozatot, amelyet mostanra már szinte az összes tagállam aláírt;

21.

hangsúlyozza, hogy ki kell dolgozni egy olyan átfogó uniós keretet, amely megfelelő finanszírozást biztosít a digitalizált és az eleve digitálisan létrehozott kulturális örökség védelméhez és előmozdításához; megjegyzi, hogy olyan nemzeti megőrzési politikákra van szükség, amelyek egyértelműen meghatározott elveken alapuló és elszámoltatható módon végrehajtott kiválasztási döntéseket tartalmaznak; megjegyzi, hogy a digitális kurátorok felbecsülhetetlen mértékben hozzájárulhatnak egyrészt a digitális kulturális örökség védelméhez, másrészt ahhoz, hogy az az európai és globális közönség számára különböző nyelveken hozzáférhető legyen; érdeklődéssel veszi tudomásul, hogy már számos digitalizálási projektet hajtottak végre az ERFA-n keresztül, és a következő programozási időszakot illetően azt kéri, hogy tegyék lehetővé az ilyen fajta finanszírozás folytonosságát;

22.

szorgalmazza a technológiai előrehaladás, valamint az elmúlt évtized kihívásainak és lehetőségeinek figyelembevétele érdekében a kulturális anyagok digitalizálásáról és online hozzáférhetőségéről, valamint a digitális megőrzésről szóló, 2011. október 27-i bizottsági ajánlás átfogó aktualizálását; úgy véli azonban, hogy a digitális örökségre való összpontosítás nem mehet a meglévő tárgyi és szellemi kulturális örökség és kapcsolódó munkák védelmének rovására;

Gazdasági potenciál és fenntarthatóság

23.

hangsúlyozza, hogy a kulturális örökség ágazata hozzájárul a gazdasági fejlődéshez, és jelentős továbbgyűrűző hatást gyakorol más gazdasági ágazatokra is; megismétli a kulturális örökség és a fenntartható fejlődés közötti szoros összefüggést;

24.

elismeri, hogy a fenntartható kulturális turizmus jelentős növekedési és munkahelyteremtési potenciállal rendelkezik az EU-ban, mivel tízből már négy turista úti célját annak kulturális kínálata alapján választja ki; hangsúlyozza azonban, hogy a kulturális turizmus előmozdítását a helyi közösségekre és gazdaságokra, életmódokra és hagyományokra tekintettel, inkluzív módon kell végrehajtani, valamint egyensúlyt kell teremteni a gazdasági, társadalmi, kulturális és környezeti követelmények között; megjegyzi, hogy a kulturális örökség kínálata az általa termelt gazdasági értéknek csupán minimális részét nyeri vissza, és új, alternatív és stabil finanszírozási forrásokat igényel, hogy továbbra is a fenntartható turizmus katalizátoraként működhessen;

25.

rámutat, hogy a kulturális örökségi helyszínek megléte arra ösztönzi az embereket, hogy utazzanak és megismerjék a különböző társadalmakat és kultúrákat; emlékeztet arra, hogy a felmérésben részt vevő 15–24 év közöttiek 72 %-a egyetért azzal, hogy a kulturális örökség jelenléte befolyásolhatja üdülési célpontjuk kiválasztását; e tekintetben kiemeli a DiscoverEU kezdeményezés szerepét; megjegyzi azonban, hogy a kezdeményezés nem volt egyformán előnyös valamennyi fiatal számára; kéri a Bizottságot, hogy találjon módot a hátrányos társadalmi helyzetű, a tagállamok vidéki és távoli területeiről származó, valamint a más uniós országokkal jó vasúti összeköttetéssel nem rendelkező tagállamokból származó fiatalok jobb bevonására;

26.

sürgeti a tagállamokat, hogy vezessenek be erős mechanizmusokat a kulturális örökség többek között a nem megfelelően irányított turizmus révén történő túlzott kiaknázásának megakadályozására; óva int a rövid távú kereskedelmi érdekek hatásától, amelyek alááshatják a kulturális helyszínek hitelességét és ronthatják minőségüket; e tekintetben üdvözli a „Lendületben a kulturális örökség” program elindítását, amely a társaktól való tanulás révén kívánja elősegíteni a kulturális örökséggel kapcsolatos politikák helyi és regionális szintű megerősítését; hangsúlyozza, hogy a Bizottság kész nyomon követni és támogatni a programot, ha az sikeresnek bizonyul;

27.

elismeri az Európa Kulturális Fővárosai fontosságát a városok és a régiók népszerűsítésében, mivel kulturális, művészeti és szociális projektjeiket gazdasági keretbe foglalva beépítik a fenntartható idegenforgalom szempontjait, és kiemelik a tárgyi és szellemi kulturális örökségüket, hagyományaikat és innovációikat, ami az összes európai polgárnak és másoknak is javára és elismerésére szolgál;

28.

ajánlja, hogy tegyenek további erőfeszítéseket a kevésbé ismert és népszerű célállomásokra és vidéki területekre történő utazás, valamint a főszezonon kívüli utazás ösztönzésére, hogy az idegenforgalom területén előmozdítsák a fenntarthatóságot és a hozzáférhetőséget, különös tekintettel a fogyatékossággal élőkre és az idősekre; hangsúlyozza az EMVA szerepét a helyi turisztikai kezdeményezések támogatásában, különösen a LEADER programon révén; kéri, hogy megfelelően finanszírozzák ezt a programot a 2021–2027 közötti programozási időszakban;

29.

aggodalmát fejezi ki a szennyezés, a vandalizmus, a lopás, a nem megfelelően irányított turizmus és az ellenőrizetlen fejlődés, valamint a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás kulturális örökségre gyakorolt hatása miatt, ami különösen arra vezethető vissza, hogy egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási események, többek között a viharos esőzések, a hőhullámok, az áradások, a tűzvészek és a szélviharok; hangsúlyozza a fellépés szükségességét, többek között az ismeretek tagállamok közötti megosztása révén, és felhívja a Bizottságot, hogy ezen természeti és ember okozta veszélyek fényében javasoljon konkrét intézkedéseket a kulturális örökség megőrzésére és védelmére;

30.

hangsúlyozza a civil társadalom szerepét, és a kulturális örökség védelmével, sőt felfedezésével kapcsolatos önkéntes munka jelentőségét és értékét, rámutatva annak fontos szerepére, valamint az önkéntesek ezzel kapcsolatos tudására és szakértelmére, illetve ebbe fektetett energiájára; felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy e tekintetben továbbra is fokozzák erőfeszítéseiket; tudomásul veszi az Európai Szolidaritási Testület szerepét abban, hogy hozzájárul a fiatalok részvételéhez Európa örökségének megőrzésében és helyreállításában, valamint a figyelemfelhívó tevékenységekben; üdvözli e kezdeményezés kulturális örökséggel kapcsolatos külön felhívását;

31.

további aggodalmát fejezi ki azon fenyegetés miatt, amelyet a terrorizmus jelent a kulturális örökségre nézve Európában és azon kívül egyaránt; elítéli a kulturális örökségi helyszínek elpusztítását; úgy véli, hogy az EU-nak aktívabb szerepet kell játszania a világban a kulturális örökség helyreállításának, megőrzésének és védelmének előmozdításában;

32.

úgy véli, hogy az EU-nak a kulturális örökség védelmét bele kellene foglalnia a tagjelölt országokra vonatkozó csatlakozási feltételekbe;

33.

ismételten hangsúlyozza, hogy a kulturális műtárgyak tiltott kereskedelme – ideértve azok digitális csatornákon keresztüli kereskedelmét is – globális dimenziójú, komoly kérdés, amely nemcsak a tagállamok között, hanem nemzetközi szinten is összehangolt fellépést igényel; rámutat arra, hogy az európai örökséggel kapcsolatos minden megfontolás során újra meg kell vizsgálni a háborúk során zsákmányolt, ellopott vagy illegálisan szerzett műveket és kulturális javakat is; megismétli, hogy támogatja az eredetkutatás aktív előmozdítását a kulturális örökség európai éve keretében;

A kulturális örökség stratégiai megközelítése felé

34.

felhívja a Bizottságot, hogy fogadjon el integráltabb megközelítést a kulturális örökséggel kapcsolatban, amely a tárgyi, szellemi, természeti és digitális örökséget azonosan kezeli, az e dimenziókkal kapcsolatos megközelítést pedig egymással összefüggőnek elválaszthatatlannak tekinti;

35.

hangsúlyozza, hogy létre kell hozni és megfelelően támogatni kell egy olyan állandó platformot a kulturális örökséggel kapcsolatos szakpolitikák terén a minden szinten, nevezetesen az Unió szintjén történő együttműködésért és koordinációért, amelynek középpontjában a szervezett civil társadalom áll;

36.

elismeri a kulturális örökségért való fellépés európai keretét; hangsúlyozza, hogy a keretbe tartozó intézkedéseket végre kell hajtani és azokhoz megfelelő forrásokat kell rendelni;

37.

úgy véli, hogy a Bizottság megbízása alapján készült vonatkozó tanulmányok megállapításainak és ajánlásainak tükröződniük kellene a kulturális örökség megőrzésére irányuló fellépéseiben;

38.

megismétli a Bizottsághoz intézett azon kérését, hogy hozzon létre egy egységes – „Know Europe” elnevezésű – uniós portált, amely összefogja a kulturális örökséget finanszírozó valamennyi uniós programból származó információkat, valamint a kulturális örökséghez kapcsolódó különböző szakpolitikai területek közötti jobb együttműködés révén alakítson ki közös megközelítést a Bizottságon belül;

39.

sajnálja, hogy egyelőre kevéssé kidolgozott a kommunikáció az Európai Örökség címmel kapcsolatban, és szorgalmazza az érintett helyszínek hálózata létrehozásának támogatását; úgy véli, hogy az e címet már elnyert helyszíneket, népszerűsíteni kell, és logisztikai támogatást kell nyújtani számukra;

40.

stratégiai jellegű együttműködést szorgalmaz az Európai Unió és a többi nemzetközi szervezet, különösen az UNESCO és az Európa Tanács között annak érdekében, hogy jobban össze tudják hangolni a kulturális örökség megőrzésével és előmozdításával kapcsolatos erőfeszítéseket és közös normákat, valamint a bevált gyakorlatok cseréjét;

41.

megjegyzi, hogy a megkérdezett európaiak közel háromnegyede szerint a hatóságoknak több forrást kellene fordítaniuk a kulturális örökségre; hangsúlyozza, hogy növelni kell a kulturális örökséggel kapcsolatos tevékenységek uniós finanszírozását;

42.

hangsúlyozza, hogy növelni kell a kulturális örökség és a kultúra finanszírozását szélesebb körben a 2020 utáni többéves pénzügyi keretben; ismételten felszólít a Kreatív Európa program költségvetésének megduplázására és az Erasmus+ program költségvetésének megháromszorozására a következő többéves pénzügyi keretben; kiemeli az élő művészet és a tárgyi és szellemi kulturális örökség közötti kapcsolatok kialakítása szempontjából a Kreatív Európa programban rejlő lehetőségeket; kéri, hogy az Európai horizont keretében erősítsék meg a kulturális örökséggel kapcsolatos kutatásra elkülönített költségvetést; megjegyzi, hogy szinergiákra van szükség a többi ágazati politika, a strukturális alapok, a különböző uniós programok, köztük az Európai horizont, a Kreatív Európa és a LIFE, valamint a finanszírozási rendszerek között annak érdekében, hogy a kulturális örökség valóban előtérbe kerüljön; szóvá teszi annak fontosságát, hogy növeljék az európai strukturális és beruházási alapok által a kulturális örökség megőrzésével kapcsolatban kínált lehetőségeket; megismétli azon álláspontját, hogy a kulturális és fenntartható idegenforgalmi infrastruktúrába való beruházást kisléptékűnek és támogatásra jogosultnak kell tekinteni, amennyiben az ERFA társfinanszírozása nem haladja meg az 10 millió eurót, amennyiben pedig az infrastruktúra a világ kulturális örökségének minősül, a felső határt 20 millió euróra kell emelni;

43.

úgy véli, hogy az európai zöld megállapodásnak az éghajlatváltozás kulturális örökségre gyakorolt hatásának enyhítését célzó intézkedéseket is tartalmaznia kell, továbbá el kell ismernie, hogy a kulturális örökség az oktatás, a kutatás és a fenntartható európai hagyományos gyakorlatok újraadaptálása révén fontos szerepet játszhat az éghajlati fenntarthatósági célok elérésében;

44.

üdvözli, hogy a Covid-19-válság során a kulturális és kreatív ágazatok gyorsan reagáltak és szolidaritásukat fejezték ki azáltal, hogy a kulturális örökséget széles körben és szabadon elérhetővé tették az interneten a nyilvánosság számára; riasztónak tartja a Covid19 következményeinek a kulturális örökségre, valamint a kulturális és kreatív ágazatokra gyakorolt óriási hatását; felhívja a Bizottságot, hogy végezzen átfogó elemzést a világjárványnak az érintett ágazatokra és különösen a kulturális örökség ágazatára gyakorolt hatásáról; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyújtsanak megfelelő és célzott pénzügyi támogatást ezen ágazatok válságának enyhítésére és az ott foglalkoztatottak megsegítésére, beleértve a nem hagyományos foglalkoztatási formákban dolgozók szociális juttatásokhoz való hozzáférését is;

45.

fokozott erőfeszítésekre szólít fel annak érdekében, hogy a kulturális örökség európai éve adta lendületre építve az tartós politikai örökséggé váljon helyi, regionális, nemzeti és európai szinten, mivel ez pozitív gazdasági, kulturális és társadalmi hozzájárulást jelentene, és valamennyi európai számára segítené az európai kulturális térséghez való tartozás, illetve a kulturális örökség megőrzéséért, gazdagításáért és előmozdításáért viselt közös felelősség érzésének kialakulását; felkéri a Bizottságot, hogy fontolja meg a kulturális örökség egy újabb európai évének jövőbeli megszervezését;

46.

kéri, hogy az Európa jövőjéről szóló, küszöbön álló konferencia keretében a stratégiai vitatémák között az európai integráció kulturális dimenziójával, többek között az örökséggel is foglalkozzanak;

o o

47.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) https://en.unesco.org/creativity/convention

(2) http://whc.unesco.org/archive/convention-en.pdf

(3) https://ich.unesco.org/doc/src/2003_Convention_Basic_Texts-_2018_version-EN.pdf

(4) https://unesdoc.unesco.org/ark:/48223/pf0000126065.locale=en

(5) https://unesdoc.unesco.org/ark:/48223/pf0000082464.locale=en

(6) https://unesdoc.unesco.org/ark:/48223/pf0000133378.locale=en

(7) HL L 159., 2014.5.28., 1. o.

(8) HL C 316., 2017.9.22., 88. o.

(9) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0021.

(10) HL C 463., 2014.12.23., 1. o.

(11) HL C 193., 2000.7.11., 1. o.

(12) HL C 183., 2014.6.14., 36. o.

(13) HL C 196., 2018.6.8., 20. o.

(14) https://www.coe.int/en/web/conventions/full-list?module=treaty-detail&treatynum=199

(15) https://ec.europa.eu/commfrontoffice/publicopinion/index.cfm/ ResultDoc/download/DocumentKy/80882

(16) HL C 195., 2015.6.12., 22. o.

(17) HL L 131., 2017.5.20., 1. o.

(18) HL L 283., 2011.10.29., 39. o.

(19) https://ec.europa.eu/newsroom/dae/document.cfm?doc_id=58564

(20) https://davosdeclaration2018.ch/media/Brochure_Declaration-de-Davos-2018_WEB_2.pdf

(21) https://www.ace-cae.eu/uploads/tx_jidocumentsview/LEEUWARDEN_STATEMENT_FINAL_EN-NEW.pdf

(22) https://www.diplomatie.gouv.fr/en/french-foreign-policy/europe/news/article/declaration-adopted-during-the-informal-meeting-of-european-union-member-state

(23) https://www.coe.int/en/web/conventions/full-list?module=treaty-detail&treatynum=018

(24) https://www.europanostra.org/wp-content/uploads/2018/09/Berlin-Call-Action-Eng.pdf

(25) https://www.europanostra.org/wp-content/uploads/2019/11/Paris-Manifesto_English.pdf

(26) http://blogs.encatc.org/culturalheritagecountsforeurope/wp-content/uploads/2015/06/CHCfE_FULL-REPORT_v2.pdf

(27) https://onedrive.live.com/?authkey=%21ALGmRQscySOLV5Q&cid=19E1928B8C6B7F5A&id=19E1928B8C6B7F5A%21157090&parId=19E1928B8C6B7F5A%21105860&o=OneUp

(28) https://op.europa.eu/portal2012-portlet/html/downloadHandler.jsp?identifier=8fe9ea60-4cea-11e8-be1d-01aa75ed71a1&format=pdf&language=en&productionSystem=cellar&part=

(29) http://openarchive.icomos.org/2083/1/European_Qualit/y_Principles_2019_EN.PDF

(30) https://www.icomos.org/charters/venice_e.pdf

(31) https://rm.coe.int/CoERMPublicCommonSearchServices/DisplayDCTMContent?documentId=090000168007a087

(32) https://www.coe.int/en/web/conventions/full-list/-/conventions/rms/090000168007bd25

(33) https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/research_and_innovation/strategy_on_research_and_innovation/presentations/horizon_europe_en_investing_to_shape_our_future.pdf

(34) HL L 347., 2013.12.20., 221. o.

(35) HL L 347., 2013.12.20., 320. o.

(36) HL L 347., 2013.12.20., 289. o.

(37) HL C 433., 2019.12.23., 42. o.

(38) HL C 363., 2020.10.28., 13. o.

(39) HL C 93., 2016.3.9., 52. o.

(40) HL L 347., 2013.12.20., 104. o.

(41) Az alábbin alapuló számítások: https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Population_and_population_change_statistics.

(42) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:52019DC0548&from=HU., 4. o.

(43) https://ec.europa.eu/culture/cultural-heritage/cultural-heritage-eu-policies/cultural-heritage-and-education, 68. o.

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/34

P9_TA(2021)0009

Mesterséges intelligencia: a nemzetközi jog értelmezését és alkalmazását érintő kérdések

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a mesterséges intelligenciáról: az állami hatóságok szerepét, valamint az MI polgári és katonai felhasználása területén az EU-ra vonatkozó nemzetközi jog értelmezését és alkalmazását érintő kérdések, a büntető igazságszolgáltatás hatályán kívül (2020/2013(INI))

(2021/C 456/04)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak 2., 3., 10., 19., 20., 21., 114., 167., 218., 225. és 227. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 20. és 227. cikkében foglalt petíciós jogra,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

—	tekintettel a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK tanácsi irányelvre (1) (a faji egyenlőségről szóló irányelv),

—	tekintettel a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelvre (2) (a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló irányelv),

—

tekintettel a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (általános adatvédelmi rendelet) (3) és a személyes adatoknak az illetékes hatóságok által a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, a vádeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankciók végrehajtása céljából végzett kezelése tekintetében a természetes személyek védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 2008/977/IB tanácsi kerethatározat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/680 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (4),

—	tekintettel az európai nagy teljesítményű számítástechnika közös vállalkozás létrehozásáról szóló 2018. szeptember 28-i (EU) 2018/1488 tanácsi rendeletre (5),

—	tekintettel a Digitális Európa program 2021–2027 közötti időszakra történő létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2018. június 6-i javaslatra (COM(2018)0434),

—	tekintettel a robotikára vonatkozó polgári jogi szabályokról szóló, 2017. február 16-i állásfoglalására, amelyet a Bizottságnak szóló ajánlások kísérnek (6),

—	tekintettel az európai ipar digitalizációjáról szóló, 2017. június 1-jei állásfoglalására (7),

—	tekintettel az autonóm fegyverrendszerekről szóló, 2018. szeptember 12-i állásfoglalására (8),

—	tekintettel a digitális korban a nyelvek közötti egyenlőségről szóló, 2018. szeptember 11-i állásfoglalására (9),

—	tekintettel a mesterséges intelligenciára és a robotikára vonatkozó átfogó európai iparpolitikáról szóló, 2019. február 12-i állásfoglalására (10),

—	tekintettel az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, „Az európai zöld megállapodás” című, 2019. december 11-i bizottsági közleményre (COM(2019)0640),

—	tekintettel „A mesterséges intelligencia – a kiválóság és a bizalom európai megközelítése” című, 2020. február 19-i bizottsági fehér könyvre (COM(2020)0065),

—	tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, az európai adatstratégiáról szóló, 2020. február 19-i bizottsági közleményre (COM(2020)0066),

—	tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Európa digitális jövőjének megtervezése” című, 2020. február 19-i bizottsági közleményre (COM(2020)0067),

—	tekintettel a Bizottság által 2018 júniusában létrehozott magas szintű szakértői csoport mesterséges intelligenciáról szóló, „Etikai iránymutatások a megbízható mesterséges intelligencia érdekében” című, 2019. április 8-i jelentésére,

—	tekintettel az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményére, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 12. jegyzőkönyvére, valamint a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájára,

—	tekintettel az Európa Tanácsnak az igazságszolgáltatás minőségével foglalkozó munkacsoportja (CEPEJ-GT-QUAL) által 2018 decemberében elfogadott, a mesterséges intelligencia igazságszolgáltatási rendszerekben és azok környezetében való alkalmazásáról szóló európai etikai chartára,

—	tekintettel az OECD Tanácsának a mesterséges intelligenciáról szóló, 2019. május 22-én elfogadott ajánlására,

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Külügyi Bizottság, a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság, a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére,

—	tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére (A9-0001/2021),

Bevezetés

A.	mivel nagyon gyors ütemben folyik a mesterséges intelligencia (MI), a robotika és a kapcsolódó technológiák fejlesztése, ami minden téren közvetlen hatást gyakorol társadalmainkra, beleértve az alapvető társadalmi és gazdasági elveket és értékeket is;

B.	mivel az MI forradalmasítja a katonai doktrínát és a katonai felszereléseket azáltal, hogy mélyrehatóan megváltoztatja a hadseregek működését, elsősorban az új technológiák és autonóm képességek integrálása és kiaknázása révén;

C.	mivel az úgynevezett „mesterséges intelligenciát”, a robotikát és a kapcsolódó technológiákat az emberek fejlesztik és alakítják ki, és döntéseik meghatározzák, hogy a technológia milyen előnyökkel járhat a társadalom számára;

mivel közös uniós keretnek kell magában foglalnia a mesterséges intelligencia, a robotika és a kapcsolódó technológiák fejlesztését, telepítését és használatát, és biztosítania kell az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartását az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltaknak megfelelően;

mivel az Uniónak és tagállamainak különös felelőssége, hogy ügyeljenek rá, hogy a mesterséges intelligencia, a robotika és a kapcsolódó technológiák emberközpontúak legyenek, vagyis tulajdonképpen az emberiség és a közjó szolgálatába legyenek állítva annak érdekében, hogy hozzájáruljanak polgáraik jóllétéhez és általános érdekéhez; mivel ennek megvalósítása során az Uniónak segítséget kell nyújtania a tagállamoknak, különösen azoknak, amelyek már elkezdték a jogi normák vagy jogszabályi változtatások esetleges kidolgozásának megfontolását;

mivel az európai polgárok számára előnyös lehet egy megfelelő, hatékony, átlátható és koherens uniós szintű szabályozási megközelítés, amely kellően egyértelmű feltételeket határoz meg a vállalatok számára az alkalmazások kidolgozásához és üzleti modelljeik megtervezéséhez, ugyanakkor biztosítja, hogy az Unió és tagállamai továbbra is ellenőrzést gyakoroljanak a létrehozandó szabályozás felett annak érdekében, hogy ne kényszerüljenek mások által meghatározott szabványok elfogadására;

mivel az etikai útmutatások, például a mesterséges intelligenciával foglalkozó magas szintű szakértői csoport által elfogadott alapelvek jó kiindulási pontot jelentenek, de nem elégségesek annak biztosításához, hogy a vállalkozások tisztességesen járjanak el és garantálják az egyének hatékony védelmét;

mivel ebből a különös felelősségből következik, hogy meg kell vizsgálni az EU nemzetközi tárgyalásokon való aktív részvételével összefüggésben a nemzetközi jog értelmezésének és alkalmazásának kérdéseit – amennyiben a mesterséges intelligencia, a robotika és kapcsolódó technológiák e típusainak polgári és katonai felhasználásában az EU is érintett –, továbbá az állami hatóságok e technológiákkal kapcsolatos szerepét illető kérdéseket, a büntető igazságszolgáltatás hatályán kívül;

mivel alapvető fontosságú a megfelelő és átfogó jogi keret biztosítása az e technológiákhoz kapcsolódó etikai szempontok, valamint a felelősség, az átláthatóság és az elszámoltathatóság tekintetében (különösen az MI, a robotika és a kapcsolódó, magas kockázatúnak tekintett technológiák tekintetében); mivel ennek a keretnek tükröznie kell, hogy az MI fejlesztése, megvalósítása és felhasználása során a szervesen európai és egyetemes humanista értékek alkalmazandók a teljes értékláncban; mivel ennek az etikai keretnek az uniós jog és az Európai Unió Alapjogi Chartájában meghatározott értékek teljes körű tiszteletben tartása mellett vonatkoznia kell az MI fejlesztésére (beleértve a kutatást és az innovációt), bevezetésére és felhasználására;

mivel e vizsgálat célja annak tisztázása, hogy a nemzetközi köz- és magánjogi, illetve uniós jogi szabályok milyen mértékben vannak összhangban e technológiákkal, valamint hogy rávilágítsunk az utóbbiak által az állam számára támasztott kihívásokra és kockázatokra, hogy azokat megfelelően és arányosan lehessen kezelni;

K.	mivel az Európai Bizottság fehér könyvében nem tér ki a mesterséges intelligencia felhasználásának katonai vonatkozásaira.

L.	mivel e problémák harmonizált európai megközelítése szükségessé teszi az MI közös fogalommeghatározásának elfogadását, továbbá olyan lépések megtételét, amelyek biztosítják az Európai Unió alapvető értékei, az Alapjogi Chartájában foglalt elvek és a nemzetközi emberi jogi jogszabályok megvédését;

mivel az MI példa nélküli lehetőségeket kínál a közlekedési ágazat teljesítményének javítására azáltal, hogy kezeli a növekvő utazási kereslet, a biztonsági és környezetvédelmi aggályok jelentette kihívásokat, miközben intelligensebbé, hatékonyabbá és kényelmesebbé teszi az összes közlekedési módot;

N.	mivel az uniós védelmi képességek fejlesztése érdekében foglalkozni kell a mesterséges intelligenciának a védelem területén való uniós szintű bevetésének kérdésével;

A mesterséges intelligencia definíciója

szükségesnek tartja egy olyan közös európai jogi keret elfogadását, amely harmonizált fogalommeghatározásokat és közös etikai elveket tartalmaz, ideértve az MI katonai célokra történő felhasználását is. ezért felhívja a Bizottságot, hogy fogadja el a következő fogalommeghatározásokat:

—

„mesterségesintelligencia-rendszer” (MI-rendszer): szoftveralapú vagy hardvereszközökbe ágyazott rendszer, amely intelligenciát szimuláló viselkedést mutat többek között adatok gyűjtése és feldolgozása, környezetének elemzése és értelmezése, valamint azáltal, hogy konkrét célok elérése érdekében – bizonyos mértékben autonóm módon – cselekszik;

—

„autonóm”: mesterségesintelligencia-rendszer, amely bizonyos bevitelek értelmezésével és előre meghatározott utasítások alkalmazásával működik, anélkül, hogy ezekre az utasításokra korlátozódna, annak ellenére, hogy a rendszer viselkedése arra korlátozódik és irányul, hogy teljesítse a kitűzött célt és a fejlesztő által hozott egyéb releváns tervezési döntéseket;

rámutat, hogy az Európai Unió és a tagállamok biztonság- és védelmi politikái az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az ENSZ Alapokmányában – amely felszólítja az összes államot, hogy egymással való kapcsolataikban tartózkodjanak az erőszakkal való fenyegetéstől és erőszak alkalmazásától – rögzített elvein, valamint a nemzetközi jog, valamint az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásának elvein nyugszanak, és a sérthetetlen és elidegeníthetetlen emberi jogok, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság egyetemes értékeinek közös értelmezése vezérli őket; hangsúlyozza, hogy az uniós keretben valamennyi védelemmel kapcsolatos tevékenységnek tiszteletben kell tartania ezeket az egyetemes értékeket, előmozdítva a békét, a stabilitást, a biztonságot és a haladást Európában és a világban;

Nemzetközi közjog és a mesterséges intelligencia katonai felhasználásai

úgy véli, hogy a katonai és polgári környezetben használt mesterséges intelligenciát érdemi emberi ellenőrzésnek kell alárendelni annak érdekében, hogy előre nem látható magatartás, véletlen beavatkozás, kibertámadások vagy harmadik felek MI-alapú technológiába való beavatkozása, illetve ilyen technológiához jutása esetén a korrekcióhoz, leállításhoz vagy letiltáshoz szükséges eszközök mindig az ember rendelkezésére álljanak;

úgy véli, hogy a nemzetközi közjog, különösen a valamennyi fegyverrendszerre és azok üzemeltetőire egyértelműen alkalmazandó humanitárius jog tiszteletben tartása alapvető követelmény, amelyet a tagállamoknak be kell tartaniuk, különösen a polgári lakosság védelme érdekében vagy támadás, például a katonai agresszió és a kiberháború esetén meghozandó óvintézkedések tekintetében;

kiemeli, hogy az MI és a kapcsolódó technológiák a szabálytalan vagy nem hagyományos hadviselésben is szerepet játszhatnak; javasolja, hogy ilyen esetekben az MI kutatására, fejlesztésére és felhasználására a hagyományos konfliktusokban való felhasználásával megegyező feltételek vonatkozzanak;

rámutat arra, hogy az MI felhasználása lehetőséget teremt az Európai Unió és polgárai biztonságának megerősítésére, és hogy az EU számára alapvető fontosságú, hogy integrált megközelítést alkalmazzon az e területtel kapcsolatos jövőbeli nemzetközi tárgyalások során;

felhívja az MI kutatásával foglalkozó közösséget, hogy ezt az elvet építse be minden fent említett, katonai célú MI-rendszerbe; úgy véli, hogy egyetlen hatóság sem állapíthat meg kivételeket ezen elvek alól, és nem láthat el tanúsítvánnyal ilyen rendszert;

ismételten hangsúlyozza, hogy az önálló döntéshozatal nem mentheti fel az embert a felelősség alól, és hogy a döntéshozatali folyamatokért mindig az embernek kell viselnie a végső felelősséget, hogy azonosítani lehessen a döntésért felelős embert;

hangsúlyozza, hogy az MI katonai összefüggésben történő felhasználása során a tagállamoknak, a konfliktusban részt vevő feleknek és az egyéneknek mindenkor mindenkor kötelesek betartani az alkalmazandó nemzetközi jog alapján rájuk háruló kötelezettségeiket, és felelősséggel tartoznak az ilyen rendszerek felhasználásával folytatott tevékenységeikért; hangsúlyozza, hogy az Mi-alapú rendszerek várható, véletlen vagy nemkívánatos cselekményei és hatásai minden körülmények között a tagállamok, a konfliktusban részt vevő felek és az egyének felelősségének tekintendők;

10.

üdvözli a mesterségesintelligencia-rendszerek képzésekhez és gyakorlatokhoz való felhasználásának lehetőségeit, amelyeket nem szabad alábecsülni, különös tekintettel arra, hogy az EU kettős polgári és katonai jellegű gyakorlatokat folytat;

11.

hangsúlyozza, hogy az MI-alapú rendszerek tervezése, fejlesztése, tesztelése, telepítése és felhasználása során mindenkor kellő mértékben figyelembe kell venni a potenciális kockázatokat, különös tekintettel a véletlen polgári áldozatokra és sérültekre, a véletlen halálesetekre és a polgári infrastruktúrában okozott károkra, valamint a nem szándékolt bevetéssel, a manipulációval, a proliferációval, a kibertámadásokkal, az MI-alapú autonóm technológiák felhasználásával történő, harmadik felek általi beavatkozással vagy az ilyen technológiák harmadik felek általi beszerzésével kapcsolatos kockázatokra;

12.

emlékeztet arra, hogy a Nemzetközi Bíróság 1996. július 8-i tanácsadó véleményével összhangban az újdonság elvére nem lehet hivatkozni a nemzetközi humanitárius jog jelenlegi szabályaitól való bármely eltérés alátámasztásához;

13.

úgy véli, hogy a műveletek támogatása mellett az MI a fegyveres erők kisegítő személyzete számára is előnyös lesz egészségügyi adataik tömeges feldolgozása és az egészségügyi ellenőrzés kiterjesztése révén, azonosítani fogja a fegyveres erők környezetével és munkakörülményeivel kapcsolatos kockázati tényezőket, és megfelelő biztosítékokat fog javasolni a kiszolgáló személyzet egészségére gyakorolt hatás korlátozása érdekében;

14.

ismételten hangsúlyozza, hogy a szabályozási erőfeszítéseket érdemi tanúsítási és felügyeleti rendszereknek, valamint egyértelmű ellenőrizhetőségi, megmagyarázhatósági, elszámoltathatósági és nyomon követhetőségi mechanizmusoknak kell támogatniuk annak érdekében, hogy a szabályozási keret ne váljon elavulttá a technológiai fejlődés következtében.

15.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy kapcsolatokkal sűrűn átszőtt világunkban az Európai Unió részt vegyen a mesterséges intelligencia felhasználására vonatkozó nemzetközi jogi keret létrehozásában: sürgeti az Uniót, hogy vállaljon vezető szerepet, és az ENSZ-szel és a nemzetközi közösséggel együtt töltsön be aktív szerepet az MI katonai és egyéb célokra való felhasználását szabályozó globális keret előmozdításában, gondoskodva arról, hogy a felhasználás a nemzetközi jog és a nemzetközi humanitárius jog, különösen az 1949. augusztus 12-i genfi egyezmények által meghatározott szigorú korlátokon belül maradjon; hangsúlyozza, hogy ez a keret soha nem sértheti közös lelkiismeretünk és az emberiesség Martens-záradékban meghatározott parancsait, és nem is teheti lehetővé ezek megsértését, és összhangban kell lennie a biztonsági szabályokkal és a fogyasztóvédelmi követelményekkel; sürgeti az Uniót és a tagállamokat, hogy határozzanak meg stabil felügyeleti és értékelési rendszereket az MI-technológiák – különösen az autoriter államokban katonai célokra használt technológiák – fejlesztése tekintetében;

16.

kiemeli, hogy a robotika nemcsak lehetővé teszi a katonai személyzet számára, hogy távolságot tartson, hanem jobb önvédelmet is nyújt, például a szennyezett környezetben végzett műveletek, a tűzoltás, a szárazföldi vagy tengeri aknamentesítés és a robotrepülőgép-rajok elleni védelem során;

17.

hangsúlyozza, hogy az MI fejlesztésének, bevezetésének, használatának és kezelésének tiszteletben kell tartania az uniós szerződésekben kifejezett alapvető jogokat, értékeket és szabadságokat, és felszólítja a tagállamokat, hogy tartózkodjanak az alapvető jogokat veszélyeztető, magas kockázatú mesterségesintelligencia-rendszerek bevezetésétől; tudomásul veszi a Bizottság mesterséges intelligenciáról szóló fehér könyvének közzétételét, és ösztönzi az MI állami hatóságok, valamint az Európai Unió ügynökségei, szervei és intézményei általi használatának az alapvető jogokat érintő potenciális kockázataira irányuló mélyrehatóbb kutatását;

18.

felszólítja a Bizottságot, hogy segítse elő a mesterséges intelligencia katasztrófasegélyezésben, válságmegelőzésben és békefenntartásban való felhasználásának lehetőségeivel kapcsolatos kutatást és vitát;

19.

üdvözli a nemzetközi biztonság összefüggésében az államok kibertérben való felelősségteljes magatartását előmozdító, ENSZ-en belüli kormányzati szakértői csoport létrehozását, és felszólítja az Uniót, hogy teljes mértékben vegyen részt annak munkájában;

20.

felhívja a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy egyengesse az utat azon globális tárgyalások előtt, amelyek az MI-alapú fegyverzetek ellenőrzési rendszerének bevezetésére és a fegyverzet-ellenőrzésre, leszerelésre és nonproliferációra vonatkozó valamennyi meglévő szerződéses eszköz aktualizálására irányulnak, hogy azok figyelembe vegyék a hadviselésben alkalmazott MI-rendszereket is; kéri, hogy a katonai technológia és felszerelések kivitelének ellenőrzésére vonatkozó közös szabályok meghatározásáról szóló tanácsi közös álláspont teljes mértékben vegye figyelembe és tartalmazza az MI-alapú fegyverrendszereket is;

21.

megerősíti, hogy e szabályoknak mindig összhangban kell lenniük a népirtás, az emberiesség elleni és a háborús bűncselekmények tilalmát magukban foglaló, az 1998. július 17-i Római Egyezményben is szereplő elvekkel;

22.

rámutat arra, hogy világos kockázatokkal jár, ha az emberi döntések kizárólag gépek által létrehozott adatokra, profilokra és ajánlásokra támaszkodnak; rámutat arra, hogy a mesterségesintelligencia-rendszerek átfogó tervezésének az emberi felügyeletre és áttekintésre vonatkozó iránymutatásokat is tartalmaznia kell; kéri, hogy írjanak elő kötelezettséget az MI-alkalmazások átláthatósága és megmagyarázhatósága, valamint az emberi beavatkozás szükségessége tekintetében, továbbá vezessenek be a megfelelés elősegítésére és kikényszerítésére irányuló egyéb intézkedéseket, például független ellenőrzéseket és specifikus stresszteszteket; hangsúlyozza, hogy ezeket az ellenőrzéseket rendszeres időközönként egy olyan független hatóságnak kell elvégeznie, amely az állami hatóságok vagy a katonaság által használt, magas kockázatú MI-alkalmazásokat felügyelné;

23.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ellenőrizzék, hogy a magas kockázatú MI-technológiák hogyan jutnak döntésre; emlékeztet arra, hogy tiszteletben kell tartani a megkülönböztetésmentesség és az arányosság elvét, és tisztázni kell az ok-okozati összefüggés, a felelősség, valamint az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a megmagyarázhatóság kérdését annak meghatározása érdekében, hogy az állam a nemzetközi közjog szereplőjeként, de saját hatáskörében is eljárhat-e – és ha igen, milyen mértékben – a mesterséges intelligencián alapuló, bizonyos autonómiával rendelkező rendszerek segítségével, a nemzetközi jogból eredő kötelezettségek, például a tisztességes eljárás megsértése nélkül;

24.

hangsúlyozza az emberi készségekbe – többek között a digitális készségekbe – való befektetés fontosságát annak érdekében, hogy alkalmazkodni lehessen a tudományos fejlődéshez, ideértve a mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat a szabályozott szakmákat gyakorló egyének számára, beleértve az állami hatósági hatáskörök gyakorlásához kapcsolódó tevékenységeket, például az igazságszolgáltatást; felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy ezt megfelelően vegyék figyelembe a 2005/36/EK irányelv (11) végrehajtása során;

25.

kitart amellett, hogy az MI-rendszereknek mindig meg kell felelniük a felelősség, a méltányosság, az irányíthatóság, az elővigyázatosság, az elszámoltathatóság, a betudhatóság, a kiszámíthatóság, a nyomonkövethetőség, a megbízhatóság, a szavahihetőség, az átláthatóság, a megmagyarázhatóság, a körülmények és a működési környezet esetleges változásainak észlelésére való képesség, a harcolók és a nem harcolók közötti különbségtétel, valamint az arányosság elvének; hangsúlyozza, hogy ez utóbbi elv az elérni kívánt cél és a felhasznált eszközök közötti egyensúlytól teszi függővé a katonai beavatkozás jogosságát, és ezen arányosság értékelését minden esetben emberre kell bízni vagy embernek kell jóváhagynia;

26.

hangsúlyozza, hogy az MI-n alapuló rendszerek biztonsági és védelmi területen történő felhasználása során az átfogó helyzetfelismerés az emberi kezelő részéről, az MI-n alapuló rendszernek és az emberi kezelőnek a körülmények és a műveleti környezet esetleges megváltozásának észlelésére való képességének és a támadásba való beavatkozásra vagy annak leállítására való képességének kiszámíthatósága, megbízhatósága és rezilienciája a teljes parancsnoki és ellenőrzési láncban maradéktalanul szükséges a nemzetközi humanitárius jog elveinek – különösen a megkülönböztetésnek, az arányosságnak és a támadással kapcsolatos elővigyázatnak – való megfelelés érdekében; hangsúlyozza, hogy az MI-n alapuló rendszereknek mindenkor lehetővé kell tenniük az irányítással megbízott emberek számára, hogy érdemi irányítást gyakoroljanak, teljes körű felelősséget vállaljanak a rendszerekért, és elszámoltathatók legyenek valamennyi felhasználási módjukért; felhívja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a párbeszédet, a szorosabb együttműködést és a szinergiákat a tagállamok, a kutatók, a tudományos élet képviselői, a civil társadalom szereplői, a magánszektor – különösen a vezető vállalatok – és a katonaság között annak biztosítása érdekében, hogy az MI-re vonatkozó szabályozással kapcsolatos politikai döntéshozatali folyamatok inkluzívak legyenek;

27.

hangsúlyozza, hogy a Parlament több alkalommal szorgalmazta a halált okozó autonóm fegyverrendszerekkel kapcsolatosan az érdemi emberi ellenőrzés nélküli támadásra képes, halált okozó autonóm fegyverrendszerek fejlesztését, gyártását és használatát megakadályozó közös álláspont kialakítását és mielőbbi elfogadását, valamint az ilyen rendszerek tilalmáról szóló tényleges tárgyalások megkezdését; e tekintetben emlékeztet az autonóm fegyverrendszerekről szóló, 2018. szeptember 12-i állásfoglalására; emlékeztet arra, hogy a „halált okozó autonóm fegyverrendszerek” kifejezés olyan fegyverrendszereket jelent, amelyeknél a célpontok kiválasztásának és megtámadásának kritikus funkciója felett nincs érdemi emberi ellenőrzés; hangsúlyozza, hogy a bizonyos fokú autonómiával rendelkező fegyverrendszerek útján a célpontok kiválasztásáról és halált okozó fellépésről való döntést minden esetben emberi szereplőknek kell meghozniuk érdemi ellenőrzés és felügyelet, valamint megfelelő mérlegelés alapján, összhangban az arányosság és a szükségesség elvével; hangsúlyozza, hogy az MI-n alapuló rendszerek semmilyen körülmények között nem helyettesíthetik az emberi döntéshozatalt ezen a területen;

28.

megjegyzi továbbá, hogy az autonóm fegyverrendszereket – mint a mesterséges intelligencia katonai területen alkalmazott különleges kategóriáját – nemzetközi szinten kell megvitatni és megállapodás tárgyává tenni, különösen az egyes hagyományos fegyverekről szóló ENSZ-egyezmény fórumán; felhívja a figyelmet a halált okozó autonóm fegyverrendszerekről szóló, a kialakulóban lévő katonai technológiák szabályozására irányuló folyamatban lévő nemzetközi vitára, amelynek keretében eddig nem sikerült egyetértésre jutni; rámutat arra, hogy az EU csak a közelmúltban állapodott meg arról, hogy megvitatja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlemények és a digitalizáció védelmi ágazatra gyakorolt hatásait; úgy véli, hogy az EU döntő szerepet játszhat abban, hogy segítse a tagállamokat a katonai mesterséges intelligenciával kapcsolatos megközelítésük összehangolásában, hogy vezető szerepet tölthessenek be a nemzetközi megbeszélések során.

29.

kitart amellett, hogy uniós szintű stratégiára van szükség a halált okozó autonóm fegyverrendszerekkel szemben, és be kell tiltani az úgynevezett „gyilkos robotokat”;

30.

hangsúlyozza, hogy a katonai környezetben használt mesterséges intelligenciának meg kell felelnie bizonyos minimumkövetelményeknek, nevezetesen képesnek kell lennie arra, hogy megkülönböztesse a harcosokat a nem harcolóktól, felismerje a harctéren a harcosokat, illetve amikor egy harcos megadja magát vagy harcképtelen, ne okozzon megkülönböztetés nélküli hatásokat, ne okozzon szükségtelen emberi szenvedést, ne legyen részrehajló vagy betanítása ne szándékosan hiányos adatokon alapuljon, és eleget tegyen a nemzetközi humanitárius jog elveinek, az arányosság elvének az erőszak alkalmazása során, valamint az elővigyázatosság elvének a beavatkozás előtt;

31.

úgy véli, hogy a halált okozó autonóm fegyverrendszerek alkalmazása alapvető etikai és jogi kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy az emberek képesek-e ellenőrizni ezeket a rendszereket, és megköveteli, hogy az MI-alapú technológia ne legyen képes olyan önálló döntéseket hozni, amelyek a megkülönböztetés, az arányosság és az elővigyázatosság jogi elveit érintik;

32.

szorgalmazza átlátható és kockázatcsökkentő intézkedések meghozatalát nemzetközi szinten a katonai mesterséges intelligencia fejlesztése és használata tekintetében, különös tekintettel a területi integritás és a be nem avatkozás elvére, valamint az erőszak alkalmazására; hangsúlyozza a katonai szempontok figyelembevételének fontosságát a mesterséges intelligenciára vonatkozó európai keret jogi és etikai kérdéseinek kezelése során; emlékeztet a halált okozó autonóm fegyverrendszerek fejlesztésének, gyártásának és használatának tilalmával kapcsolatos álláspontjára; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nincsenek kimondottan e fegyverek használatával kapcsolatos globális egyezmények;

33.

elismeri, hogy a jelentős katonai erővel rendelkező nemzetállamok között a halált okozó autonóm fegyverrendszerek fejlesztésének eredményeként napjainkra kialakult fegyverkezési verseny dinamikája meghaladja a közös szabályok és jogi keretek kidolgozásának és tényleges, egyetemes alkalmazásának és érvényre juttatásának ütemét, mivel az e rendszerek fejlesztésére és hadrendbe állítására vonatkozó információk titkosítva vannak, és a nemzetállamoknak alapvető érdekük, hogy a leggyorsabb és leghatékonyabb támadóképességet hozzák létre, az aktuális vagy lehetséges jövőbeli jogi keretektől és elvektől függetlenül;

34.

úgy véli, hogy a halált okozó autonóm fegyverrendszereket csak végső esetben szabad alkalmazni, és az csak akkor jogszerű, ha szigorú emberi ellenőrzésnek vetik alá, és az ember bármikor képes átvenni az irányítást, mivel az érdemi emberi beavatkozás és felügyelet alapvető fontosságú a halált okozó döntések meghozatalának folyamatában, és mivel az élet és halál feletti döntés felett mindig az embernek kell viselnie a felelősséget; úgy véli, hogy az emberi irányítás (emberi beavatkozás) és emberi felügyelet nélküli rendszereket kivétel nélkül és minden körülmények között be kell tiltani;

35.

felhívja a alelnököt/főképviselőt, a tagállamokat és az Európai Tanácsot, hogy sürgősséggel dolgozzanak ki és fogadjanak el közös álláspontot a fegyverrendszerek kritikus funkciói felett – a bevetés időtartama alatt is – érdemi emberi ellenőrzést lehetővé tevő autonóm fegyverrendszerekről, valamint hogy a megfelelő fórumokon egységesen szólaljanak fel, és ennek megfelelően járjanak el; ezzel összefüggésben felhívja az alelnököt/főképviselőt, a tagállamokat és a Tanácsot, hogy osszák meg a bevált gyakorlatokat és gyűjtsék össze a szakértők, a tudományos élet képviselői és a civil társadalom észrevételeit, amint azt az autonóm fegyverrendszerekről szóló 2018. szeptember 12-i állásfoglalás is tükrözi, amely kimondja, hogy a támadásokat mindig érdemi emberi beavatkozással kell végrehajtani;

36.

arra buzdít minden államot, hogy végezzék el annak értékelését, hogy az autonóm katonai eszközök hozzájárultak-e nemzetbiztonságukhoz – és ha igen, hogyan –, illetve nemzetbiztonságuk mit nyerhetne az MI-n alapuló fegyverrendszerek révén, különösen ami e technológiák emberi döntéshozatalt támogató és erősítő lehetőségeit a nemzetközi humanitárius jognak és elveknek megfelelően; emlékeztet arra, hogy bármely halált okozó autonóm fegyverrendszer vagy nagyfokú autonómiával rendelkező fegyver meghibásodhat rosszul megírt kód, illetve ellenséges állam vagy nem állami szereplő által elkövetett esetleges kibertámadás miatt;

37.

hangsúlyozza, hogy halált okozó autonóm fegyverrendszerek csakis pontosan meghatározott esetekben és részletes engedélyezési eljárások alapján alkalmazhatók, mely eljárásokat előre rögzített szövegek formájában az érintett állam – függetlenül attól, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagja-e vagy sem – hozzáférhetővé tesz a nyilvánosság vagy legalább nemzeti parlamentje számára;

38.

véleménye szerint a halált okozó autonóm fegyverrendszerek esetében tiszteletben kell tartani az egyes hagyományos fegyverekről szóló 1980. október 10-i egyezmény rendelkezéseit, nevezetesen a „mértéktelen szenvedés” okozására vonatkozó tilalmat;

39.

ellenőrizetlen elterjedésük megelőzése céljából javasolja a halált okozó autonóm fegyverrendszerek felvételét a 2013. április 2-i fegyverkereskedelmi szerződés rendelkezéseinek hatálya alá tartozó fegyverek listájára, mely lista az említett szerződés 2. cikkében szerepel;

40.

szorgalmazza a halált okozó autonóm fegyverrendszerek emberi külsővel való felruházásának tiltását a robotok és emberek összetévesztése lehetőségének kizárása érdekében;

41.

üdvözli, hogy a Tanács és a Parlament egyetért abban, hogy azok a halált okozó autonóm fegyverek, amelyek a „támadások során nem teszik lehetővé az érdemi emberi ellenőrzést a cél kiválasztására és a csapás végrehajtására vonatkozó döntések kapcsán”, nem jogosultak az Európai Védelmi Alap (EDF) által nyújtott pénzügyi támogatásra; emlékeztet azon álláspontjára, hogy a halált okozó, érdemi emberi ellenőrzés nélküli autonóm fegyverek használata, fejlesztése vagy gyártása nem támogatható az EDF keretében;

42.

felhívja a Bizottságot, hogy támogassa az MI békefenntartás és konfliktusmegelőzés céljából történő kutatását, fejlesztését, bevezetését és alkalmazását;

43.

megjegyzi, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos globális ökoszisztémát olyan amerikai és kínai digitális óriáscégek uralják, amelyek hazai kapacitásaikat fejlesztik, és sok ígéretes vállalatot vásárolnak fel; ezért szilárd meggyőződése, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos technológiai lemaradás elkerülése érdekében az EU-nak az alapkutatás és az ipari alkalmazások közötti jobb egyensúly felé kell elmozdulnia, egyúttal pedig – saját potenciáljának és erőforrásainak további kiépítése révén – komparatív stratégiai előnyökre kell szert tennie;

44.

hangsúlyozza, hogy amennyiben a 2006/42/EK irányelvben (12) szereplő „gép” fogalommeghatározása alá tartoznak, a robotokat az abban meghatározott szabványoknak és biztonsági intézkedéseknek megfelelően kell megtervezni és összeszerelni;

45.

emlékeztet az EU azon törekvésére, hogy a békét szolgáló szereplő legyen, és szorgalmazza szerepének kiterjesztését a globális leszerelésre és a fegyverek elterjedésének megakadályozására irányuló erőfeszítésekben, továbbá kéri, hogy fellépései és politikái a nemzetközi béke és biztonság fenntartására irányuljanak, garantálva a nemzetközi humanitárius és emberi jogokat, valamint a polgári személyek és a polgári infrastruktúra védelmét;

46.

hangsúlyozza, hogy meg kell vizsgálni, hogy a mesterséges intelligencia milyen hatást gyakorolhat stratégiai tényezőként az EU közös biztonság- és védelempolitikájára (KBVP), különös tekintettel a katonai és polgári missziókra és műveletekre, valamint az uniós képességek fejlesztésére;

47.

emlékeztet arra, hogy a nemzeti, a NATO vagy az EU keretein belüli szövetségeseink maguk is azon munkálkodnak, hogy a mesterséges intelligenciát beépítsék katonai rendszereikbe; úgy véli, hogy közös szabványok révén meg kell őrizni a szövetségeseinkkel való interoperabilitást, amely elengedhetetlen a koalíciós műveletek lebonyolításához; emellett emlékeztet arra, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos együttműködésre európai keretek között kell sort keríteni, amely az EU mesterséges intelligenciára vonatkozó stratégiájában javasoltaknak megfelelően az egyetlen releváns keret a valóban hatékony szinergiák megteremtéséhez;

48.

úgy véli, hogy az EU-nak gondosan nyomon kell követnie és meg kell vitatnia az MI fejlődésének a védelemre és a hadviselésre gyakorolt hatásait, beleértve a potenciálisan destabilizáló fejlesztéseket és alkalmazásokat, valamint irányítania kell az etikus kutatást és tervezést, biztosítva a személyes adatok integritását, az egyéni hozzáférést és ellenőrzést, illetve figyelembe véve a gazdasági és humanitárius kérdéseket;

49.

emlékeztet a teljesen autonóm fegyverrendszerekkel kapcsolatos, 2018. szeptember 12-i álláspontjára, amely kimondja, hogy érdemi emberi ellenőrzés nélkül nem szabad támadásokat végrehajtani; felhívja az alelnököt/főképviselőt, a tagállamokat és az Európai Tanácsot, hogy fogadjanak el közös álláspontot a fegyverrendszerek kritikus funkciói felett – a bevetés időtartama alatt is – érdemi emberi ellenőrzést biztosító autonóm fegyverrendszerekről; ismételten támogatását fejezi ki az egyes hagyományos fegyverekről szóló ENSZ-egyezmény (CCW) magas szerződő feleinek a halált okozó autonóm fegyverrendszerekkel foglalkozó kormányzati szakértői csoportja által végzett munka iránt, amely továbbra is az autonóm fegyverrendszerek által jelentett jogi kihívásokkal kapcsolatos egyeztetések és tárgyalások illetékes nemzetközi fóruma; kéri valamennyi folyamatban lévő többoldalú erőfeszítés felgyorsítását annak érdekében, hogy a technológiai fejlődés és az új hadviselési módszerek ne haladják meg a normatív és szabályozási keretrendszereket; felszólítja az alelnököt/főképviselőt, hogy a CCW-egyezmény részes államai között a halált okozó autonóm fegyverrendszerek nemzetközi szabályozásáról jelenleg folytatott megbeszélések keretében maradjon elkötelezett és haladéktalanul járuljon hozzá egy új globális szabályozási keret és egy jogilag kötelező érvényű eszköz kidolgozásához, amely olyan kérdésekre összpontosít, mint a halált okozó autonóm fegyverrendszerek területén kialakulóban lévő technológiákkal kapcsolatos fogalmak, koncepciók és jellemzők, az emberi ellenőrzés etikai és jogi kérdései – különös tekintettel a kritikus funkciókra, például a célpontok kiválasztására és megtámadására –, az emberi felelősség és elszámoltathatóság fenntartása, valamint az ember és gép közti interakció szükséges foka, beleértve az emberi ellenőrzés és emberi ítélőképesség fogalmát; kéri, hogy ezek az erőfeszítések biztosítsák a nemzetközi humanitárius és emberi jogi jogszabályoknak való megfelelést a mesterséges intelligencián alapuló fegyverek életciklusának különböző szakaszaiban, azzal a céllal, hogy konkrét ajánlások szülessenek a halált okozó autonóm fegyverrendszerek területén kialakulóban lévő technológiákkal kapcsolatos normatív keret szempontjainak tisztázására, mérlegelésére és fejlesztésére vonatkozóan;

50.

a globális biztonság szempontjából kiemelkedő fontosságúnak tart egy olyan hatékony mechanizmust, amely érvényre juttatta a halált okozó autonóm fegyverrendszerek elterjedésének megakadályozását célzó szabályokat és a mesterséges intelligencián alapuló jövőbeli offenzív technológiákat;

Állami fennhatóság: példák polgári területekről, beleértve az egészségügyet és az igazságszolgáltatást

51.

hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak hatékonyan kell fellépniük a külföldi adatoktól való függésük csökkentése érdekében, és – a piac jelentős torzítása nélkül – ügyelniük kell arra, hogy ne eredményezze az állami fennhatóság megkérdőjelezését vagy akár magánérdekek hatalmi pozícióba emelését az, hogy a legfejlettebb MI-technológiák erős magáncsoportok kezében vannak, különösen, ha e vállalatok az Európai Unión kívüli harmadik ország tulajdonában vannak;

52.

hangsúlyozza, hogy a polgárokat negatívan érintő, elfogult határozatok születhetnek, ha a hatóságok MI-rendszereket alkalmaznak a döntéshozatali eljárásokban, és ezért szigorú ellenőrzési kritériumoknak kell vonatkozni rájuk többek között a biztonság, az átláthatóság, az elszámoltathatóság, a megkülönböztetésmentesség, valamint a társadalmi és környezeti felelősségvállalás terén; sürgeti a tagállamokat, hogy mérjék fel az állami fennhatóság gyakorlásához kapcsolódó, MI-n alapuló döntésekhez kapcsolódó kockázatokat, és gondoskodjanak biztosítékokról, például érdemi emberi felügyeletről, átláthatósági követelményekről és az ilyen döntések megtámadásának lehetőségéről;

53.

sürgeti a tagállamokat, hogy mérjék fel az MI-n alapuló technológiákkal kapcsolatos kockázatokat, mielőtt automatizált tevékenységeket összekapcsolnak az állami fennhatóság – például az igazságszolgáltatás – gyakorlásával; felhívja a tagállamokat, hogy fontolják meg biztosítékok – így illetékes szakmai testület általi ellenőrzés és szigorú szakmai etikai szabályok – alkalmazásának szükségességét;

54.

hangsúlyozza, hogy európai szintű fellépésre van szükség az égetően szükséges beruházások, az adatinfrastruktúra, a mesterséges intelligencia hatóságok általi felhasználására irányuló kutatást is magában foglaló kutatás és egy közös etikai keret előmozdítása érdekében;

55.

hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak törekednie kell a stratégiai reziliencia elérésére, hogy az esetleges válsághelyzetek többé ne érjék felkészületlenül, és hangsúlyozza, hogy ennek különösen az MI és katonai alkalmazásai tekintetében van döntő jelentősége; hangsúlyozza, hogy az MI-rendszerek esetlegesen technológiai függőséghez vezető ellátási láncait felül kell vizsgálni és e függőséget fokozatosan meg kell szüntetni; szorgalmazza a védelmi célú európai mesterséges intelligenciába és az azt kiszolgáló kritikus infrastruktúrába történő beruházások fokozását;

56.

felkéri a Bizottságot, hogy értékelje az arcfelismerő rendszerek használatára vonatkozó moratórium következményeit, és az értékelés eredményétől függően mérlegelje az említett rendszerek nyilvános tereken, valamint az oktatási és egészségügyi létesítményekben való, hatóságok általi használatára vonatkozó moratórium bevezetését, illetve az arcfelismerő rendszerek bűnüldöző hatóságok által a félig nyilvános tereken (például repülőtereken) való használatára vonatkozó moratórium bevezetését mindaddig, amíg a műszaki szabványok teljes mértékben megfelelnek az alapvető jogoknak, a kapott eredmények elfogulatlanok és megkülönböztetésmentesek, és szigorú biztosítékok vannak érvényben a visszaélések ellen, illetve annak biztosítására, hogy az ilyen technológiák alkalmazása szükséges és arányos legyen;

57.

hangsúlyozza a kiberbiztonság jelentőségét az MI szempontjából offenzív és defenzív forgatókönyvekben egyaránt; e tekintetben tudomásul veszi a nemzetközi együttműködés, valamint az informatikai biztonsági sebezhetőségek és megoldások közzétételének és megosztásának fontosságát; nemzetközi kiberbiztonsági együttműködésre szólít fel az MI hatékony használata és bevezetése, valamint a mesterséges intelligenciával való visszaélések és a kibertámadások elleni biztosítékok érdekében; megjegyzi továbbá, hogy az informatikai rendszerek – ahogyan az MI is – kettős felhasználásúak (azaz polgári és katonai célokra egyaránt felhasználják azokat), és felszólít ennek hatékony szabályozására;

58.

véleménye szerint a tagállamoknak az emberek érdekét szolgáló MI-technológiákat kell támogatniuk, és figyelmeztetni kell mindazokat, akikre vonatkozóan egy hatóság MI-rendszerből származó információk alapján hozott határozatot, és gyorsan rendelkezésükre kell bocsátani a megelőző bekezdésben említett információkat, továbbá biztosítani kell számukra a jogot, hogy fellebbezzenek e határozat ellen, és úgy döntsenek, hogy a fellebbezésről MI-rendszer beavatkozása nélkül határoznak; felhívja a tagállamokat, hogy fontolják meg az (EU) 2018/958 irányelvben (13) előirányzott biztosítékok – így illetékes szakmai testület általi ellenőrzés és szakmai etikai szabályok – alkalmazásának szükségességét;

59.

hangsúlyozza, hogy az adatok megosztása, az azokhoz való hozzáférés vagy azok felhasználása alapján adott előrejelzések készítését a minőség, az integritás, az átláthatóság, a biztonság, az adatvédelem és az ellenőrzés követelményeivel összhangban kell szabályozni; hangsúlyozza, hogy az MI, a robotika és a kapcsolódó technológiák fejlesztése, bevezetése és használata során tiszteletben kell tartani az adatvédelemre és a magánélet védelmére vonatkozó uniós jogi keretet a polgárok biztonságának és az e technológiákba vetett bizalmuk növelése érdekében;

60.

megállapítja, hogy az MI-alkalmazások gyorsan fejlődnek az olyan egyedi jellemzők felismerése érdekében, mint az arc, a mozgás és az attitűdök; figyelmeztet a magánélet megsértésének, a megkülönböztetésmentességnek és a személyes adatok védelmének az automatizált felismerési rendszerek használatával kapcsolatos kérdéseire;

61.

hangsúlyozza, hogy az általános adatvédelmi rendelet tiltja olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – többek között profilalkotáson – alapuló döntés meghozatalát, amely az érintettre nézve hátrányos joghatással jár vagy őt jelentős mértékben érinti, kivéve, ha azt az érintettek jogaira, szabadságaira és jogos érdekeire vonatkozó megfelelő biztosítékokról is rendelkező uniós vagy tagállami jogszabály teszi lehetővé;

62.

szorgalmazza az algoritmusok megmagyarázhatóságát, az átláthatóságot és a szabályozási felügyeletet az MI hatóságok általi használata során, valamint kéri, hogy végezzenek hatásvizsgálatokat azt megelőzően, hogy az állami hatóságok MI-technológiákat alkalmazó eszközöket vezetnének be; felhívja a Bizottságot és az Európai Adatvédelmi Testületet, hogy tegyenek közzé iránymutatásokat, ajánlásokat és bevált gyakorlatokat a profilalkotáson alapuló döntésekre és az MI hatóságok általi használatára vonatkozó kritériumok és feltételek további meghatározása érdekében;

63.

megállapítja, hogy a mesterséges intelligenciára egyre alapvetőbb szerep vár az egészségügy területén, nevezetesen a diagnosztizálást támogató algoritmusoknak, a robotsebészetnek, az intelligens protéziseknek, az egyes páciensek testének háromdimenziós modellezésén alapuló, egyénre szabott kezeléseknek, az időskorúakat segítő szociális robotoknak, az egyes mentális betegségekben szenvedők autonómiájának javítására alkalmas digitális terápiáknak, a prediktív orvoslásnak és a járványkezelő szoftvereknek köszönhetően;

64.

hangsúlyozza azonban, hogy az MI valamennyi közegészségügyi felhasználásának tiszteletben kell tartania a páciensek személyes adatainak védelmét és meg kell előzniük az adatok ellenőrizetlen terjesztését;

65.

felszólít arra, hogy a mesterséges intelligenciának a közegészségügy területén történő valamennyi felhasználása tartsa tiszteletben a betegek egyenlőségének elvét az ellátáshoz való hozzáférés tekintetében, tartsa fenn beteg-orvos kapcsolatot, és mindenkor megfeleljen a hippokratészi eskünek, hogy az orvos mindig el tudjon térni az MI által javasolt megoldástól, ily módon fenntartva a felelősséget bármely döntésért;

66.

megjegyzi, hogy a mesterséges intelligenciának a bűnözés és a kiberbűnözés elleni küzdelemben való felhasználása számos lehetőséget és alkalmat kínál; megerősíti ugyanakkor, hogy továbbra is érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy ami jogellenes offline, az online is jogellenes;

67.

megállapítja, hogy az MI-t egyre gyakrabban veszik igénybe az igazságszolgáltatásban annak érdekében, hogy minél gyorsabban észszerűbb és a hatályos jognak megfelelőbb döntéseket lehessen hozni; üdvözli, hogy az MI használata várhatóan felgyorsítja a bírósági eljárásokat;

68.

úgy véli, hogy tisztázni kell, hogy helyénvaló-e a bűnüldözési határozatok meghozatalának részleges átruházása a mesterséges intelligenciára, fenntartva ugyanakkor a végső döntés felett az ember általi ellenőrzést;

69.

hangsúlyozza, hogy az MI igazságszolgáltatásban való felhasználása javíthatná az adatok elemzését és gyűjtését, valamint az áldozatok védelmét, és hogy ezt meg lehetne vizsgálni a kutatás és fejlesztés során, az elővigyázatosság elvét alkalmazó hatásvizsgálatok mellett, különös tekintettel a jogszerű eljárás biztosítékaira, valamint az előítéletek és a megkülönböztetés elleni védelemre; emlékeztet ugyanakkor arra, hogy az ítélet- vagy döntéshozatal során ez nem helyettesítheti az emberi részvételt;

70.

emlékeztet az irányítás, az átláthatóság, a pártatlanság, az elszámoltathatóság, a méltányosság és a szellemi integritás elvének fontosságára az MI büntető igazságszolgáltatásban való felhasználása során;

71.

sürgeti a tagállamokat, hogy mérjék fel az MI-re alapozó technológiákkal kapcsolatos kockázatokat, mielőtt az állami fennhatóság gyakorlásával összefüggő tevékenységeket automatizálnának, különösen az igazságszolgáltatás területén; felhívja a tagállamokat, hogy fontolják meg biztosítékok – így illetékes szakmai testület általi ellenőrzés és szakmai etikai szabályok – alkalmazásának szükségességét;

72.

megjegyzi, hogy egyes MI-technológiák lehetővé teszik az információfeldolgozás és a fellépések példa nélküli mértékű automatizálását, például a tömeges megfigyelést a polgári és katonai területeken, ami fenyegetést jelent az alapvető jogokra és utat nyit az állami szuverenitásba való jogellenes beavatkozás előtt; szorgalmazza, hogy a nemzetközi jog hatálya alatt ellenőrizzék a tömeges megfigyelési tevékenységeket, többek között a joghatósággal és a végrehajtással kapcsolatos kérdések tekintetében; komoly aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az erősen beavatkozó jellegű társadalmi pontozási alkalmazások bevetése rendkívül veszélyes az alapvető jogok tiszteletben tartására nézve; kéri, hogy kifejezetten tiltsák be a hatóságok által a polgárok jogainak korlátozása céljából használt tömeges társadalmi pontozás alkalmazását; felszólít a magánszereplők nemzetközi jog szerinti elszámoltathatóságának fokozására, tekintettel a döntéshozatal hegemóniájára és bizonyos magánszereplők által e technológiák fejlesztése felett gyakorolt ellenőrzésre; ezzel összefüggésben felhívja a Bizottságot, a Tanácsot és a tagállamokat, hogy fordítsanak különös figyelmet a határokon átnyúló családjogi ügyekkel – például a gyermekek jogellenes külföldre vitelével – kapcsolatos nemzetközi megállapodások tárgyalása, megkötése és ratifikálása során, és ennek kapcsán biztosítsák, hogy az MI-rendszereket mindig hatékony, ember által ellenőrzött és tisztességes eljárás mellett használják az EU-ban és az e megállapodásokat aláíró országokban;

73.

kéri, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot az MI igazságszolgáltatás területén történő felhasználásáról, és hogy e felhasználások ne okozzanak a programozás elfogultságából adódó megkülönböztetést; hangsúlyozza, hogy tiszteletben kell tartani bármely személy azon jogát, hogy egy köztisztviselőhöz forduljon, valamint bármely köztisztviselő azon jogát, hogy személyesen hozza meg a döntést és eltérjen az MI által javasolt megoldástól, amennyiben ezt a konkrét ügy részletei alapján szükségesnek tartja; kiemeli az alperes azon jogát, hogy a nemzeti jogszabályoknak megfelelően fellebbezzen a határozat ellen anélkül, hogy kizárná a bírói felelősséget;

74.

kéri ezért, hogy a közéleti és közigazgatási szférában történő összes felhasználás nyilvánosan hozzáférhető információnak minősüljön, és ne vezessen a programozás elfogultságából adódó megkülönböztetéshez;

75.

hangsúlyozza az MI megfelelő bevezetése és használata lehetővé tételének fontosságát; felhívja a tagállamokat, hogy nyújtsanak megfelelő képzést polgári és katonai személyzetük számára annak érdekében, hogy lehetővé tegyék számukra az adatkészleteken belüli megkülönböztetés és elfogultság pontos azonosítását és elkerülését;

76.

mélységesen aggasztják a deepfake technológiák, amelyek lehetővé teszik a zsarolásra, hamis híradások készítésére, a közbizalom aláásására és a nyilvános vita befolyásolására használható, egyre realisztikusabb fénykép-, hang- és videohamisítások készítését; úgy véli, hogy az ilyen gyakorlatok magában hordozzák az országok destabilizálásának, a dezinformációk terjesztésének és a választások befolyásolásának lehetőségét; ezért felszólít arra, hogy írjanak elő kötelezettséget minden deepfake anyag vagy más realisztikusan előállított szintetikus videó tekintetében annak az alkotó általi feltüntetésére vonatkozóan, hogy nem eredeti felvételről van szó, továbbá vezessenek be szigorú korlátozást a választási célokra való felhasználás tekintetében, valamint gondoskodjanak a szabályok szigorú érvényesítéséről; e téren megfelelő kutatásokra szólít fel annak biztosítása érdekében, hogy az e jelenségek elleni fellépést szolgáló technológiák lépést tartsanak az MI rosszindulatú használatával;

Közlekedés

77.

tudomásul veszi az MI-alkalmazásokban rejlő jelentős gazdasági potenciált, többek között a közlekedési infrastruktúra és épületek hosszú távú teljesítményének, karbantartásának, meghibásodás-előrejelzésének és építési tervezésének optimalizálása érdekében, valamint a biztonság, az energiahatékonyság és a költségek tekintetében; felhívja ezért a Bizottságot, hogy továbbra is mozdítsa elő a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatást és a közlekedés terén bevált gyakorlatok cseréjét;

78.

hangsúlyozza, hogy elő kell mozdítani az MI alkalmazását a közlekedési és logisztikai ágazatban valamennyi közlekedési mód multimodalitásának, interoperabilitásának és energiahatékonyságának előmozdítása, az áru- és utasforgalom szervezése és irányítása hatékonyságának növelése, továbbá a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) infrastruktúrájának és erőforrásainak jobb kihasználása, valamint egy valódi „egységes európai közlekedési térség” létrehozása előtt álló akadályok felszámolása érdekében;

79.

emlékeztet az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszer (ERTMS) – egy folyamatos működésű automatikus vonatvédelmi rendszer – előnyeire, és támogatja a vasúti műveletek automatizálásának fejlesztését és nemzetközi szabványosítását;

80.

üdvözli az „Egységes európai égbolt – légiforgalom-irányítási kutatóprogram” (SESAR) tevékenységét a pilóta nélküli légijármű-rendszerek és a légiforgalmi szolgáltatási rendszerek vonatkozásában, polgári és katonai területen egyaránt;

81.

emlékeztet arra, hogy az önvezető járművekben nagy lehetőségek rejlenek a mobilitás és a biztonság javítására, és környezeti előnyökkel járnak, és felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák az együttműködést a szabályozók és az automatizált közúti járművek EU-n belüli bevezetésében érintett valamennyi érdekelt fél között;

82.

rámutat, hogy a globális hajózási ágazat az elmúlt években az MI integrációjának köszönhetően jelentős változásokon ment keresztül; emlékeztet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetben az új és felemelkedő technológiák – például önjáró hajók – szabályozási környezetbe való hatékony integrálásáról jelenleg folytatott átfogó megbeszélésekre;

83.

hangsúlyozza, hogy a intelligens közlekedési rendszerek csökkentik a forgalom zsúfoltságát, növelik a biztonságot és az akadálymentességet, és hozzájárulnak a forgalom irányításához, valamint a hatékonyságot és mobilitást érintő megoldások javításához; felhívja a figyelmet a hagyományos közlekedési hálózatok kiberfenyegetésekkel szembeni növekvő kitettségére; emlékeztet az elegendő erőforrások és a biztonsági kockázatokkal kapcsolatos további kutatások fontosságára az automatizált rendszerek és adataik biztonságának garantálása szempontjából; üdvözli a Bizottság azon szándékát, hogy rendszeresen napirendre tűzi a kiberbiztonságot a közlekedéssel foglalkozó nemzetközi szervezetekben folytatandó megbeszélések során;

84.

üdvözli az MI-rendszerek közszférába való bevezetésére irányuló erőfeszítéseket, és támogatni fogja az MI közlekedési felhasználásáról szóló további vitákat; felhívja a Bizottságot, hogy végezze el a közlekedési ágazatban alkalmazott MI és hasonló technológiák értékelését, és állítsa össze azon területek nem kimerítő listáját, amelyek magas fokú kockázatoknak vannak kitéve, amennyiben az ágazatot érintő közpolitikai előjogok keretében hozott döntéseket MI-rendszerekre bíznák;

85.

hangsúlyozza, hogy az Európai Védelmi Alapnak és az állandó strukturált együttműködésnek (PESCO) ösztönözniük kellene a tagállamok közötti együttműködést, illetve az európai védelmi iparágakat arra, hogy új európai védelmi képességeket fejlesszenek ki az MI terén, gondot fordítva az utánpótlás biztonságára is, továbbá figyelembe véve az etikai megfontolásokat; hangsúlyozza, hogy el kell kerülni a széttöredezettséget a különböző szereplők és alkalmazási területek közötti kapcsolatok kiépítése, a kompatibilitás és az interoperabilitás valamennyi szinten történő előmozdítása, valamint a közös mérnöki szintű munkára és platformmegoldásokra való összpontosítás révén; emlékeztet ezenfelül arra, hogy a következő Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz – amely szintén támogatja az intelligens infrastruktúrát – finanszírozást fog biztosítani a TEN-T polgári/katonai kettős felhasználású közlekedési infrastruktúrájának átalakítására és fejlesztésére a polgári vagy védelmi szükségletek közötti szinergiák növelése érdekében, célul tűzve ki az Unió civil és katonai mobilitásának javítását; hangsúlyozza ezért, hogy további európai beruházásokra, kutatásra és vezetői szerepvállalásra van szükség a magas gazdasági növekedési hatással és jelentős kettős felhasználási potenciállal egyaránt rendelkező technológiák terén;

86.

hangsúlyozza, hogy a közlekedés és a mobilitás területén az új technológiákba történő beruházások közül sok piacvezérelt, de a kettős felhasználású, felhasználásra kész kereskedelmi technológiákat és termékeket gyakran innovatív módon katonai célokra használják; hangsúlyozza ezért, hogy a mesterséges intelligencián alapuló megoldások kettős felhasználási potenciálját figyelembe kell venni a mesterséges intelligenciának a kereskedelmi és katonai ágazatok különböző területein történő felhasználására vonatkozó normák kidolgozásakor; kéri, hogy a védelmi technológiák, termékek és működési elvek fejlesztési folyamatába építsenek be magas szintű etikai normákat és politikákat;

87.

hangsúlyozza, hogy a készletek, a lőszerek, a fegyverek és a csapatok hatékony szállítása a sikeres katonai műveletek alapvető eleme; hangsúlyozza, hogy az MI várhatóan döntő szerepet fog játszani és számos lehetőséget fog teremteni a katonai logisztikában és szállításban; rámutat arra, hogy világszerte az országok – köztük az uniós tagállamok – mesterséges intelligenciát alkalmazó fegyvereket és egyéb rendszereket építenek be szárazföldi, haditengerészeti és légi platformjaikba; emlékeztet arra, hogy a mesterséges intelligenciának a közlekedési ágazatban történő alkalmazása új képességeket biztosíthat és új taktikákat tehet lehetővé, mint például számos rendszer – például drónok, pilóta nélküli hajók vagy tankok – független és összehangolt műveletek keretében történő kombinációja;

Nemzetközi magánjog

88.

megállapítja, hogy mivel az online vagy a valós világban zajló emberi tevékenységek nemzetközivé válásával megnőtt a nemzetközi magánjogra tartozó jogesetek száma, az MI segíthet ezek megoldásában olyan modellek megalkotásával, amelyek az egyes ügyekben lehetővé teszik az illetékes joghatóság és az alkalmazandó jog meghatározását, továbbá a legkényesebb jogszabályi ütközések feltárását, javaslatokat téve ezek megoldására is;

89.

úgy véli azonban, hogy az MI nemzetközi magánjog területén történő valamennyi felhasználásáról megfelelően tájékoztatni kell a nyilvánosságot, és el kell kerülni a programozás torzításaiból adódó olyan megkülönböztetéseket, amelyek az egyik nemzeti jog számára rendszerszerűen előnyt biztosítanának egy másikkal szemben, és tiszteletben kell tartaniuk a bíróság törvény által előre meghatározott jogait, az alkalmazandó joggal összhangban lehetővé kell tenniük a fellebbezést, valamint azt, hogy bármely bíró figyelmen kívül hagyhassa az MI által javasolt megoldást;

90.

hangsúlyozza, hogy az önvezető járművek Európai Unióban való közlekedésére vonatkozóan – mivel várhatóan nagymértékben megszaporodnak a nemzetközi magánjogra tartozó jogesetek – külön európai szabályozást kell alkotni, meghatározva a határokon átnyúló káresetek esetében alkalmazandó jogi szabályrendszert;

91.

rámutat, hogy – tekintettel a kutatás és fejlesztés növekvő jelentőségére a magánszektorban, valamint harmadik országok hatalmas befektetéseire – Európa komoly versenyben áll; ezért támogatja az EU arra irányuló erőfeszítéseit, hogy javítsa versenyelőnyét, és úgy véli, hogy az EU-nak törekednie kell arra, hogy az MI terén normatív szereplőként lépjen fel egy rendkívül összekapcsolt világban azáltal, hogy külső partnereivel szemben hatékony stratégiát fogad el és előmozdítja az arra irányuló erőfeszítéseit, hogy – a biztonsági szabályokkal és a fogyasztóvédelmi követelményekkel, valamint az európai értékekkel és a polgárok jogaival, köztük az alapvető jogokkal összhangban – nemzetközi szinten meghatározza a mesterséges intelligenciára vonatkozó globális etikai normákat; úgy véli, hogy ez az európai vállalatok versenyképessége és fenntarthatósága szempontjából is kulcsfontosságú; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg az együttműködést a harmadik országokkal és a nemzetközi szervezetekkel – amilyen például az ENSZ, az OECD, a G7 és a G20 – és folytassanak szélesebb körű párbeszédet e gyorsan változó technológia fejlődéséből eredő kihívások kezelése érdekében; véleménye szerint ezeknek az erőfeszítéseknek különösen a közös szabványok létrehozására és a mesterséges intelligencián alapuló rendszerek interoperabilitásának javítására kell irányulnia; felhívja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a párbeszédet, a szorosabb együttműködést és a szinergiákat a tagállamok, a kutatók, a tudományos élet képviselői, a civil társadalom szereplői, a magánszektor – különösen a vezető vállalatok – és a katonaság között annak biztosítása érdekében, hogy az MI-re vonatkozó szabályozással kapcsolatos politikai döntéshozatali folyamatok inkluzívak legyenek;

Irányadó elvek

92.

úgy véli, hogy az MI-technológiáknak és hálózati rendszereknek arra kell törekedniük, hogy garantálják a jogbiztonságot a polgárok számára; ezért hangsúlyozza, hogy a kollíziós és joghatósági szabályokat továbbra is alkalmazni kell, figyelembe véve a polgárok érdekeit, valamint azt, hogy csökkenteni kell a legkedvezőbb igazságszolgáltatási fórum kiválasztásának (forum-shopping) kockázatát; emlékeztet arra, hogy az MI nem helyettesítheti az embereket a bírósági eljárásban az ítélethozatal vagy a végső döntés meghozatala során, mivel az ilyen döntéseket mindig embernek kell meghoznia, és azokat szigorú emberi ellenőrzésnek és jogszerű eljárásnak kell alávetni; kitart amellett, hogy a mesterséges intelligenciával támogatott technológiák által szolgáltatott bizonyítékok felhasználása során az igazságügyi hatóságoknak meg kell indokolniuk döntéseiket;

93.

emlékeztet rá, hogy az MI olyan tudományos vívmány, amely nem áshatja alá a jogszabályokat, hanem éppen ellenkezőleg, állandó – az Európai Unióban az uniós intézményekből és a tagállamok jogából eredő – jogi szabályozást igényel, és az MI, a robotika és a kapcsolódó technológiák semmilyen körülmények között sem sérthetik az alapvető jogokat, a demokráciát és a jogállamiságot;

94.

hangsúlyozza, hogy a védelmi célokra használt mesterséges intelligenciának felelősnek, méltányosnak, nyomon követhetőnek, megbízhatónak és irányíthatónak kell lennie;

95.

úgy véli, hogy a mesterséges intelligenciát, a robotikát és a kapcsolódó technológiákat – ideértve az ilyen technológiák által használt vagy előállított szoftvereket, algoritmusokat és adatokat azok alkalmazási területétől függetlenül – biztonságos, műszakilag szigorú módon kell fejleszteni;

o o

96.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 180., 2000.7.19., 22. o.

(2) HL L 303., 2000.12.2., 16. o.

(3) HL L 119., 2016.5.4., 1. o.

(4) HL L 119., 2016.5.4., 89. o.

(5) HL L 252., 2018.10.8., 1. o.

(6) HL C 252., 2018.7.18., 239. o.

(7) HL C 307., 2018.8.30., 163. o.

(8) HL C 433., 2019.12.23., 86. o.

(9) HL C 433., 2019.12.23., 42. o.

(10) HL C 449., 2020.12.23., 37. o.

(11) Az Európai Parlament és a Tanács 2005/36/EK irányelve (2005. szeptember 7.) a szakmai képesítések elismeréséről (HL L 255., 2005.9.30., 22. o.).

(12) Az Európai Parlament és a Tanács 2006/42/EK irányelve (2006. május 17.) a gépekről és a 95/16/EK irányelv módosításáról (HL L 157., 2006.6.9., 24. o.).

(13) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/958 irányelve (2018. június 28.) a szakmák új szabályozásának elfogadását megelőző arányossági tesztről (HL L 173., 2018.7.9., 25. o.).

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/47

P9_TA(2021)0010

A transzeurópai közlekedési hálózatra (TEN-T) vonatkozó iránymutatások felülvizsgálata

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a transzeurópai közlekedési hálózatra (TEN-T) vonatkozó iránymutatások felülvizsgálatáról (2019/2192(INI))

(2021/C 456/05)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó uniós iránymutatásokról és a 661/2010/EU határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1315/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) (TEN-T rendelet),

—	tekintettel az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2019. április 17-i jogalkotási állásfoglalására (2),

—

tekintettel a gépjárműveknek és pótkocsijaiknak, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkotóelemeinek és önálló műszaki egységeinek az általános biztonság, továbbá az utasok és a veszélyeztetett úthasználók védelme tekintetében történő típusjóváhagyásáról szóló, 2019. november 27-i (EU) 2019/2144 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3) (általános biztonsági rendelet),

—	tekintettel a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 2008/96/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. október 23-i (EU) 2019/1936 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (4),

—	tekintettel „A közlekedés és az idegenforgalom 2020-ban és azt követően” című, 2020. június 19-i állásfoglalására (5),

—	tekintettel a közép- és kelet-európai közlekedési infrastruktúra összekapcsolódásának és hozzáférhetőségének fejlesztéséről szóló, 2016. október 25-i állásfoglalására (6),

—	tekintettel a katonai mobilitásról szóló, 2018. december 11-i állásfoglalására (7),

—	tekintettel az európai zöld megállapodásról szóló, 2020. január 15-i állásfoglalására (8),

—	tekintettel az Európai Számvevőszék „Uniós közlekedési infrastruktúrák: nagyobb fokozatba kell kapcsolni a megaprojektek megvalósítását, hogy időben felléphessenek a hálózati hatások” című, 2020. június 16-i 10/2020. sz. különjelentésére (9),

—	tekintettel az Európai Számvevőszék „A sikeres közlekedési ágazat felé az Unióban: a megoldásra váró feladatok” című, 2018. december 6-i 09/2020. sz. különjelentésére (10),

—	tekintettel az Európai Számvevőszék „Megvalósul-e a gyakorlatban az egységes európai vasúti forgalomirányítási rendszer létrehozására irányuló politikai döntés?” című, 2017. október 3-i 13/2017. sz. különjelentésére (11),

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság jelentésére (A9-0251/2020),

mivel a korszerű, fenntartható és hozzáférhető multimodális közlekedési infrastruktúra és a jövőorientált logisztika alapvető fontosságú a belső piac megfelelő működése és az EU összeköttetése és versenyképessége szempontjából, valamint lehetővé teszi a fenntartható, elérhető, intelligens, hatékony, átjárható és biztonságos mobilitást;

mivel a transzeurópai közlekedési hálózatnak (TEN-T) biztosítania kell a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót és hozzáférhetőséget az EU-ban és annak régióiban, beleértve a vidéki, távoli, hegyvidéki, ritkán lakott, peremterületi, szigeti és legkülső régiókat is, ezáltal ösztönözve a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést, csökkentve az egyenlőtlenségeket, előmozdítva a digitalizációt és az innovációt, kezelve az éghajlatváltozást és javítva az alkalmazkodó- és ellenálló képességet;

mivel a TEN-T alapvetően hozzájárul az EU csatlakozási és szomszédsági politikáival kapcsolatos politikai céljainak eléréséhez, különösen a határokon átnyúló projektek révén, és mivel ezért a TEN-T-n belül rendkívül fontos az EU számára a harmadik országokkal fenntartott szoros közlekedési kapcsolatok fenntartása és megerősítése, valamint a nyugat-balkáni országok és a keleti partnerség országainak további integrációja;

mivel a TEN-T befejezésének döntő szerepe van a fenntarthatóbb közlekedési módokra, például a vasútra és a belvízi utakra való átállás előmozdításában, valamint az európai zöld megállapodás céljaival összhangban az alternatív üzemanyagok bevezetésében és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében;

E.	mivel a gazdasági, területi és társadalmi kohézió további erősítése érdekében az európai közlekedési folyosók kiegyensúlyozott fejlesztésére van szükség, egész Európában biztosítva az észak-déli és kelet-nyugati összeköttetéseket;

F.	mivel az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből a következő években nyújtott finanszírozásról folyó tárgyalások során megfelelően figyelembe kell venni a tagállamok arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy a TEN-T törzshálózatot 2030-ig, az átfogó hálózatot pedig 2050-ig kiépítik;

mivel úgy tűnik, hogy a TEN-T hálózat megfelelő időben történő befejezése a jelenlegi előrehaladást tekintve veszélybe került, különös tekintettel arra, hogy a projektgazdák által tapasztalt pénzügyi, működési és adminisztratív nehézségek miatt jelentős késedelmek vannak a határokon átnyúló projektek, a hiányzó összeköttetések és a végső célállomásokkal való összeköttetések esetében; mivel az Európai Számvevőszék jelentése rámutat, hogy a késedelmek fő okai a Bizottság felügyeleti keretének és a nemzeti szintű politikai döntéshozatali folyamatoknak a hiányosságai, valamint az egyes tagállamok által a TEN-T iránt mutatott gyenge elköteleződés és érdeklődés;

mivel az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében a TEN-T befejezésére elkülönített források jelentős csökkenésének veszélye fenyeget, különösen az Európai Tanács 2020 júliusában elfogadott következtetéseit követően, és az általában a közlekedésre előirányzott keretösszeg egyértelműen elégtelen;

I.	mivel a TEN-T hálózatot a törzshálózati folyosók közötti egyenlő bánásmód elve szerint kell megvalósítani, nem részesítve előnyben egyiket sem másokkal szemben;

mivel a TEN-T politikának elő kell mozdítania az innovatív és hozzáférhető közlekedési megoldások, a modális váltás, az alacsony és nulla kibocsátású mobilitási megoldások, az intelligens közlekedési rendszerek (pl. ITS, folyami információs szolgáltatások (RIS)), a töltő és üzemanyagtöltő infrastruktúrák és az alternatív üzemanyagok uniós szintű bevezetését; mivel a TEN-T terén folyó innovációhoz és digitalizációhoz további befektetések szükségesek;

mivel a jelenlegi Covid19-válság rámutatott, hogy a közlekedésnek és a logisztikai ágazatnak, valamint munkavállalóinak létfontosságú szerepe van a gazdaságban, amely a zökkenőmentesen működő személy- és áruszállítási hálózatokra támaszkodik, ami nélkülözhetetlen az ellátási láncok működéséhez; mivel valamennyi európai és nemzeti helyreállítási terv és erőfeszítés középpontjában a hatékony és reziliens közlekedési infrastruktúra fejlesztésének kell állnia, különös tekintettel a kikötők, repülőterek, vasutak és közutak közötti multimodális közlekedési összeköttetésekre;

mivel a vasútra való modális áttérés gyorsítása és az egységes európai vasúti térség 2030-ig történő kiteljesítése tekintetében a vasút európai éve (2021) lehetőséget kínál egy olyan változás elindítására, amely a vasútat az Unión belüli személy- és áruszállítás gerincévé teszi, és rámutat a TEN-T hálózatok döntő szerepére a társadalmi-gazdasági kohézió és fejlődés előmozdításában, hiszen azok erősítik a belső piacot és előmozdítják a versenyképesebb és hatékonyabb fenntartható közlekedési módokat;

A jövő elvárásaihoz igazodó TEN-T

hangsúlyozza a tagállamok közötti és a tagállamokon belüli fő utas- és áruforgalmat lefedő multimodális törzshálózati folyosók hozzáadott értékét; úgy véli, hogy e projektek európai hozzáadott értéke kulcsfontosságú tényező az állami támogatás szempontjából; úgy véli, hogy ezek időben, 2030-ig történő befejezése elengedhetetlen a szűk keresztmetszetek és a hiányzó összeköttetések megszüntetése, valamint a határokon átnyúló szakaszok befejezése érdekében, ami prioritást élvez a folyosók meglévő hálózati szakaszainak modernizálása és korszerűsítése mellett;

emlékeztet, hogy a TEN-T politikának támogatnia kell az interoperábilis hálózatokat; megjegyzi, hogy a belső határ menti régiók az EU területének 40 %-át teszik ki és lakosságának egyharmadának adnak otthont; megismétli, hogy a TEN-T rendelet felülvizsgálata és végrehajtása során kiemelt figyelmet kell fordítani a határokon átnyúló összeköttetések elősegítésére, ami javítja az interoperabilitást, és hozzájárul az uniós közlekedési infrastruktúra multimodális integrációjához;

felhívja azokat a tagállamokat, amelyek még nem hangolták össze megfelelően nemzeti közlekedési terveiket és programjaikat a TEN-T célkitűzéseivel, hogy indokolatlan késedelem nélkül orvosolják ezt a hiányosságot a vonatkozó uniós jogszabályokban meghatározott határidők, célok és időkeretek alkalmazása és betartása céljából; emlékeztet továbbá, hogy a TEN-T egy hálózat, amelyben ha egy kis szegmens nem megfelelő vagy nem működik, az ronthatja az egész rendszer hatékonyságát és versenyképességét; felszólít ezért e csomópontok és stratégiai fontosságú szegmensek az azonosítására és sürgős kialakítására;

úgy véli, hogy a TEN-T rendelet felülvizsgálata fontos lehetőséget kínál arra, hogy időtállóvá tegyék a hálózatot annak érdekében, hogy biztosítsuk az uniós belső piac megfelelő működését és az egységes európai közlekedési térség továbbfejlesztését, valamint az Unió globális versenyképességét az elkövetkező évtizedekben, továbbá támogassuk átállását az intelligens, fenntartható, hatékony és biztonságos mobilitásra; hangsúlyozza e tekintetben a hálózat korszerűsítésének fontosságát az új piaci realitások, az éghajlati, környezeti és társadalmi változások, valamint a digitális igények figyelembevétele, a meglévő hálózat hatékonyságának növelése és a közlekedésben használt alternatív üzemanyagok bevezetésének felgyorsítása érdekében;

úgy véli, hogy a TEN-T-t tovább kell fejleszteni a törzshálózat és az átfogó hálózatok összekapcsolására összpontosítva a vidéki, a peremterületi, ritkán lakott és legkülső régiókban, valamint a szigeteken és azokon a szakaszokon, amelyek a legnagyobb lehetőséget kínálják társadalmi-gazdasági hasznok generálására; hangsúlyozza, hogy nem szabad az útvonaltérképeket jelentősen megváltoztatni, amíg a törzshálózat ki nem épül; hangsúlyozza azonban, hogy a TEN-T-t némileg ki kell igazítani annak érdekében, hogy tükrözze a közlekedési hálózatok fejlődését és javítsa a különböző folyosók és a peremterületek közötti összeköttetéseket, beleértve a fő tengelyeken kívül eső, határokon átnyúló vasúti összeköttetések megerősítését, különösen a határokon átnyúló régiókban jelentős európai hozzáadott értékkel rendelkező, kisebb léptékű hiányzó összeköttetéseket, valamint a TEN-T és a regionális politikák közötti kiegészítő jelleg erősítését, továbbá a változó környezeti, gazdasági és társadalmi igények kielégítését; felhívja a Bizottságot, hogy vegye át az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) felülvizsgálatában meghatározott valamennyi kiigazítást (12), valamint a TEN-T megvalósításának előmozdítását célzó egyszerűsítési intézkedésekről szóló rendeletre irányuló javaslatban (COM(2018)0277) szereplő követelményeket;

sürgeti a Bizottságot, hogy a TEN-T keretében részesítse előnyben az alternatív és a szén-dioxid-mentesítés érdekében különösen a megújuló üzemanyagok valamennyi közlekedési módban történő teljes körű bevezetését, beleértve a vonatkozó technológiák fejlesztését, töltő és üzemanyagtöltő infrastruktúrák (elektromos, LNG- és hidrogéntöltő állomások) fejlesztését, a biztonsági, védelmi és interoperabilitási szabványokat, valamint az alternatív üzemanyagokra vonatkozó szabályozási keretet, hogy 2050-re el lehessen érni az éghajlati semlegességet, tiszteletben tartva a technológiasemlegesség elvét, és biztosítva a technológiai sokszínűséget; felszólít a közúti infrastruktúrára vonatkozó, a gépjárműipar ütemtervével összehangolt uniós ütemterv kidolgozására annak biztosítása érdekében, hogy az infrastrukturális beruházások rövid és középtávon összhangban legyenek a járműgyártással;

hangsúlyozza, hogy tovább kell ösztönözni a városi csomópontokon, vasútállomásokon és csomópontokon, belvízi és tengeri kikötőkben, repülőtereken, logisztikai csomópontokon és multimodális platformokon belüli és azok közötti közlekedési összeköttetéseket, többek között a törzshálózat és az átfogó hálózatok közötti összeköttetések kiépítésén és korszerűsítésén keresztül annak érdekében, hogy zökkenőmentes, hatékony, hozzáférhető, integrált, intelligens, összekapcsolt, jól felszerelt és fenntartható mobilitási rendszert biztosítsanak a személyszállítás és a teherszállítási logisztika számára, valamint a jegykiadás fejlesztése révén, ezzel előmozdítva a hatékony modális váltást, különösen a tömegközlekedési rendszerek és a városi és vidéki területek közötti összeköttetések javítása révén;

hangsúlyozza ezért, hogy a TEN-T-re vonatkozó iránymutatások küszöbön álló felülvizsgálatának együtt kell járnia a az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetéséről szóló irányelv (13), a TEN-T rendelet (14) és a versenyképes árufuvarozást szolgáló európai vasúti hálózatról szóló rendelet (15) bejelentett felülvizsgálatával;

hangsúlyozza, hogy a kutatás, az innováció és a digitalizáció kulcsszerepet játszik a közlekedés további szén-dioxid-mentesítésében, miközben az európai zöld megállapodás céljaival összhangban kezeli a növekvő személy- és áruszállítási volument, javítja a multimodális interoperabilitást, és biztonságosabbá, hatékonyabbá és ellenállóbbá teszi a közlekedést; hangsúlyozza, hogy a TEN-T-nek minden közlekedési módban ösztönöznie kell az innovatív digitális alkalmazásokat, beleértve az intelligens közlekedési rendszereket, az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszert (ERTMS), a hajóforgalom-megfigyelési és információs rendszereket, a folyami információs szolgáltatásokat, a légiforgalmi szolgáltatási rendszereket (egységes európai égbolt légiforgalmi szolgáltatási kutatás) és az infrastruktúrák szerkezeti állapotát felügyelő rendszereket; ennek kapcsán hangsúlyozza a Galileo-projekt befejezésének fontosságát; arra bátorítja a Bizottságot, hogy támogassa a tagállamok körében e rendszerek Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből való finanszírozását;

10.

rámutat, hogy üzleti szempontból egyre életképessé válnak az intelligens és autonóm mobilitási megoldások, és hogy a TEN-T-n belül fel kell gyorsítani a releváns közlekedési és digitális infrastruktúra korszerűsítését a határokon átnyúló interoperabilitás, az adatvédelem és a kiberbiztonság biztosítása mellett, elősegítve az automatizált és összekapcsolt, az újonnan elfogadott általános biztonsági rendeletnek eleget tevő járművek biztonságos működését;

11.

hangsúlyozza, hogy nagy szükség van az innovatív közlekedési módok – például a pilóta nélküli légi járművek és a mágnesvasút-technológia – kutatásának és fejlesztésének európai támogatására; hangsúlyozza, hogy az európai partnerségek a különböző közlekedési módokban nagyon pozitív hatást gyakorolhatnak a TEN-T hálózatok biztonságos, hatékony és intelligens telepítésére;

12.

úgy véli, hogy a hálózat egészére kiterjedő és harmonizált infrastrukturális szabványok lehetővé teszik egy valóban egységes európai közlekedési térség létrehozását; fontosnak tartja a meglévő infrastruktúra karbantartását és fejlesztését, különösen a határokon átnyúló szakaszok esetében, tekintettel a technológiai fejlődésre, a biztonsági előírások változására, a hatékonyság növelésére, a jóbb minőségű teljesítményre, a kapacitásbővítésre, az új funkciókra, a határokon átnyúló megbízhatóságra és interoperabilitásra, valamint arra, hogy egy életciklus-megközelítést kell bevezetni, és javítani kell az infrastruktúra ellenálló képességét a világjárványokhoz hasonló válságok és az éghajlatváltozás hatásaival szemben; megjegyzi azonban, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz finanszírozása nem elegendő e célok mindegyikének eléréséhez; rámutat, hogy a tagállamok közötti koordinációnak kulcsszerepe van a válságok kezelésében, valamint a folyamatos áruforgalom és az Unió lakosságának alapvető árukkal való ellátásának biztosításában; felszólítja a Bizottságot, hogy a törzshálózat közlekedési infrastruktúrája kockázatkezelésének, rezilienciájának és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásának javítása érdekében minden közlekedési módra kiterjedően tegyen javaslatot egy jogalkotási keretre;

13.

úgy véli, hogy a közlekedési infrastruktúra rossz karbantartása negatívan érintheti a TEN-T infrastruktúra folytonosságát, fenntarthatóságát, teljesítményét és biztonságát, és ezáltal az ellenálló képességét; rámutat a TEN-T infrastruktúra rendszeres és szabványosított karbantartásának fontosságára, különös tekintettel a hidakra és alagutakra, biztosítva a tartósan jó minőségű infrastruktúrát; felszólítja a Bizottságot, hogy vezessen be egyértelmű mutatókat az infrastruktúra, és különösen a hidak és alagutak minőségi követelményeire vonatkozóan, és dolgozzon ki közös európai megközelítést a TEN-T infrastruktúra ellenőrzésére és minősítésére; felszólítja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy európai szintű törzshálózati nyomon követési tervet a karbantartással kapcsolatban; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az Európai Beruházási Bankkal és a nemzeti fejlesztési bankokkal és intézményekkel együtt vizsgálják meg új finanszírozási rendszerek lehetőségét a hálózati karbantartást célzó beruházások előmozdítására; felszólítja továbbá a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki konkrét nemzeti terveket a rendes és rendkívüli karbantartás finanszírozására;

Finanszírozás, irányítás és felügyelet

14.

hangsúlyozza, hogy a TEN-T infrastruktúrába történő elegendő beruházás érdekében elengedhetetlen, hogy valamennyi vonatkozó uniós alap (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz, InvestEU, európai strukturális és beruházási alapok, Európai horizont stb.) és az Európai Beruházási Bank által nyújtott hitelezés igazodjon a közlekedési ágazat sajátos igényeihez, és hogy a tagállamok kötelezzék el magukat a megfelelő finanszírozás mellett; mély sajnálatát fejezi ki az Európai Tanács azon döntése miatt, hogy költségvetési csökkentéseket javasol az olyan jövőorientált programok esetében, mint az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz és az InvestEU, különös tekintettel arra, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz programja kulcsszerepet játszik a TEN-T hálózat kiteljesítésében; tudomásul veszi, hogy az EU nagyon ambiciózus dekarbonizációs stratégiáját a siker érdekében megfelelő finanszírozásnak és finanszírozási eszközöknek kell támogatniuk, megőrizve az adott ágazat versenyképességét; felhívja a Bizottságot, hogy erősítse meg az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközön kívüli releváns uniós eszközök (pl. az Európai Regionális Fejlesztési Alap) közötti szinergiákat és szakpolitikai koherenciát, továbbá optimalizálja a támogatásötvözési eszközök használatát a magánbefektetők bevonzása és a közfinanszírozás mozgósítása érdekében; rámutat, hogy az európai zöld megállapodás klímára és környezetre irányuló pénzügyi eszközeit a TEN-T hálózat olyan beruházásai számára kell elérhetővé tenni, amelyek segíthetnek a közlekedési ágazat kibocsátásának hatékony csökkentésében;

15.

sajnálja, hogy az új többéves pénzügyi keretre irányuló javaslatban és a helyreállítási tervben a tagállamok még mindig nem adnak határozott jelzést az infrastrukturális beruházásoknak, és nem kap prioritást a TEN-T befejezése sem; hangsúlyozza, hogy a Next Generation EU Alapból származó források egyedülálló lehetőséget nyújtanak a TEN-T törzshálózat 2030-ig való kiépítésének biztosítására; felhívja a Bizottságot, hogy évente tájékoztassa a Parlamentet az építkezések előrehaladásáról; felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal folytatott tárgyalások során az eszközök megfelelő hányadát különítse el az uniós közlekedési politikák fejlesztésére, és nyújtson be zárójelentést a Parlamentnek; felkéri a Bizottságot annak biztosítására, hogy a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt végrehajtó nemzeti programok kiemelkedő szerepet tulajdonítsanak a modern, digitális, fenntartható és biztonságos közlekedési infrastruktúrába történő beruházásoknak;

16.

emlékeztet, hogy az ERTMS pálya menti és fedélzeti rendszereinek kialakítása alapvető előfeltétele az egységes európai vasúti térség megteremtésének és a vasúti piac megfelelő működésének a TEN-T folyosóin; e tekintetben hangsúlyozza, hogy a törzshálózatokon az ERTMS kiépítéséhez hozzávetőleg 15 milliárd euróra van szükség, és hogy a Bizottságnak kiemelt szerepet kell vállalnia a finanszírozási és telepítési műveletek koordinálásában;

17.

hangsúlyozza, hogy be kell tartani a TEN-T egyszerűsítéséről szóló irányelvre irányuló javaslatban (16) foglalt határidőket, amikor a Európai Hálózatfinanszírozási Eszközben megállapított, kiforrottságot vizsgáló projektkiválasztási kritériumok alapján értékelik a projekteket; úgy véli továbbá, hogy a bekövetkezett késedelmek az 1316/2013/EU rendelet (17) 17. cikkének (1) bekezdésében előírtak szerint indokolttá teszik a projekt haladásának vizsgálatát és az Uniótól az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében kapott pénzügyi támogatás felülvizsgálatát, aminek eredményeként csökkenteni lehet vagy vissza lehet vonni a támogatást;

18.

hangsúlyozza, hogy bár a TEN-T hálózatot fokozatosan kell megvalósítani, a rövid távú prioritás a törzshálózat kiépítése kell legyen, mivel az adja a fenntartható multimodális közlekedési hálózat fejlesztésének gerincét és az ösztönözni a teljes átfogó hálózat fejlesztését is, azonban az egyenlőtlenségek növekedésének elkerülése érdekében fontos, hogy elegendő finanszírozást biztosítsanak a törzshálózat által nem lefedett átfogó hálózat számára; e tekintetben kiemeli, hogy a TEN-T mindkét szintje kulcsfontosságú az EU összekapcsoltsága és logisztikai integrációja szempontjából;

19.

úgy véli, hogy az uniós alapoknak, különösen az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében elkülönített forrásoknak rugalmasan és hatékonyan kell hozzájárulniuk a határokon átnyúló projektek és a hiányzó kapcsolatok korrekciós módon történő befejezéséhez, amennyiben a nemzeti szinten finanszírozandó költségek terhei és a határ két oldalán várható társadalmi-gazdasági előnyök közötti eltérések vagy egyensúlyhiányok tágabb európai nézőpontból veszélyeztetik a projekt időben történő befejezését; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy kövessen célzottabb megközelítést, és a legnagyobb európai hozzáadott értékkel rendelkező projektek esetében alkalmazzon magasabb társfinanszírozási arányt a nemzeti beruházások felszabadítása érdekében;

20.

mély aggodalmának ad hangot elsősorban a határokon átnyúló projektek megvalósításának késedelmei miatt, amelyek akadályozzák a zökkenőmentes TEN-T törzshálózati folyosók időben történő létrehozását és a projektek költségeinek növekedését eredményezik; felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek eleget a hálózat rájuk eső részeire vonatkozó kötelezettségeiknek, és az európai és nemzeti jogszabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett biztosítsanak hatékony és megfelelő idejű adminisztratív és bírósági eljárásokat, és sürgeti őket, hogy fokozzák az adminisztratív és bírósági folyamatok digitalizálását; emlékezteti a tagállamokat, hogy erősítsék meg az együttműködést más tagállamok hatóságaival a határokon átnyúló projektek terén, például közös hatóságok közös megegyezéssel történő létrehozása révén, elsősorban az ütemtervek és a határidők összehangolása céljából, és sürgeti a tagállamokat, hogy további késedelem nélkül hajtsák végre a TEN-T egyszerűsítéséről szóló új irányelvet; felhívja a Bizottságot, hogy támogassa azokat a tagállamokat, amelyek – az uniós joggal összhangban – olyan érdemi kizárási záradékokat kívánnak bevezetni, amelyek jelentősen felgyorsíthatják a nemzeti bírósági eljárásokat;

21.

rámutat, hogy az engedélyezési eljárások, a határokon átnyúló közbeszerzési eljárások és más adminisztratív eljárások során az uniós racionalizálási intézkedések tagállami végrehajtása döntő szerepet játszik a technikai akadályok és az adminisztratív terhek csökkentésében és ezáltal a TEN-T közlekedési infrastrukturális projektek lehetséges késedelmeinek és növekvő költségeinek visszaszorításában; kiemelten fontosnak tartja ezt, amikor arról van szó, hogy nagyobb biztonságot teremtsenek a projektgazdák és a lehetséges magánbefektetők számára (18); felhívja a Bizottságot, hogy a TEN-T eredményjelentését egészítse ki egy, az indokolatlan adminisztratív terhek csökkentéséről szóló fejezettel;

22.

sürgeti a Bizottságot, hogy javítsa a TEN-T végrehajtásának felügyeletét azáltal, hogy élve a rendelet által ráruházott hatáskörökkel, megerősíti azokat a vonatkozó eszközöket, amelyek kötelezettségeik teljesítésére kötelezik a tagállamokat, továbbá az európai koordinátorok szerepét a folyosók irányításában, különös tekintettel a határokon átnyúló összeköttetésekre, valamint a kijelölt hatóság „egyablakos” szerepét az engedélyezési eljárásban; felkéri a Bizottságot, hogy erősítse meg és alkalmazza az 1315/2013/EU rendelet 56. cikkének rendelkezéseit a TEN-T iránymutatások felülvizsgálata során, amelyek célja, hogy a tagállamokat a projektek tervezésének és befejezésének felgyorsítására ösztönözze; felhívja a Bizottságot annak tisztázására, hogyan kell értelmezni a szabályokat és követelményeket az értékelés, a jelentéstétel és a támogathatóság értékelése céljából; felkéri a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a civil társadalom és az érdekelt felek bevonására és a tagállamok közötti konzultációra vonatkozó bevált gyakorlatok cseréjét, és európai, nemzeti, regionális és helyi szinten is mozdítsa elő ezeket;

23.

felkéri a tagállamokat, hogy a TEN-T rendelet megfelelő végrehajtásának biztosítása érdekében erősítse meg a nemzeti közlekedési tervek és a TEN-T hálózatok közötti koherenciát;

24.

úgy véli, hogy az Európai Unió Vasúti Ügynökségének (ERA) nagyobb szerepet kell kapnia a TEN-T végrehajtásában, különös tekintettel a határokon átnyúló interoperabilitásra, a biztonság javítására, a versenyképesség növelésére és az ERTMS kiépítésére; felszólít az ERA 2021. évi költségvetésének növelésére annak érdekében, hogy az megfelelő pénzügyi eszközökkel rendelkezzen feladatai ellátásához, különösen mivel 2021-et a vasút európai évének nyilvánították;

Közlekedési módok

25.

rámutat annak fontosságára, hogy Unió-szerte javítsák a TEN-T közúti infrastruktúrájának minőségét;

26.

felhívja e tekintetben a Bizottságot, hogy hozzon további intézkedéseket az alternatív üzemanyagok elterjedésének fokozása, valamint az elektromos töltőállomások és hidrogéntöltő állomások kiépítése érdekében, figyelembe véve az alternatív üzemanyagok lehetséges jövőbeli megoldásait és teljes mértékben tiszteletben tartva a technológiasemlegesség elvét;

27.

intézkedésekre szólít fel a közúti biztonság további javítása, valamint az üzemeltetési biztonságnak a kritikus infrastruktúra teljes életciklusa során történő fenntartása és javítása érdekében, figyelembe véve a nem motorizált úthasználók igényeit és a veszélyeztetett úthasználók védelmét; emlékeztet annak fontosságára, hogy az EU zéró-elképzeléssel kapcsolatos stratégiai céljának teljesítése érdekében támogassák az innovatív és intelligens közúti biztonsági megoldásokat; hangsúlyozza, hogy meg kell felelni az (EU) 2019/1936 irányelv új biztonsági követelményeinek, és rámutat, hogy e célból további beruházásokra van szükség az infrastruktúra átalakítása és karbantartása terén, és ezeket biztosítani kell; hangsúlyozza, hogy a TEN-T iránymutatások felülvizsgálata során a projekteljárásokra vonatkozó szabályozási követelményeket nem szabad a legmagasabb szintű biztonsági normák kárára egyszerűsíteni;

28.

emlékezteti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a TEN-T mentén elegendő biztonságos és védett parkolóhelyet kell biztosítani a tehergépkocsik számára a közúti biztonság és a hálózathasználók, különösen a közlekedési dolgozók jólétének növelése érdekében;

29.

hangsúlyozza, hogy a TEN-T hálózaton és az autópálya-hálózaton speciális tanúsított szakaszokat kell bevezetni, és azokat át kell alakítani, hogy teljesítsék az automatizált és félig automatizált járművekre vonatkozó minimális teljesítményszabványokat, és megfeleljenek az infrastruktúra teljesítményszabványainak, ami kiterjed a láthatóságra, a forgalomirányító jelzések állapotára, a közúti jelzőtáblákra és a közúti jelzésekre;

30.

rámutat a városi és helyi személy- és áruszállításban az összekapcsolt mobilitás új és aktív módjaiban rejlő lehetőségekre; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a határokon átnyúlva szorosan működjenek együtt a régiókkal és a városokkal a TEN-T egészében az infrastruktúra hiányzó utolsó szakaszainak és az intermodális és transznacionális összeköttetések kialakítása és javítása érdekében, lehetővé téve ezáltal az infrastruktúra és a szolgáltatások zökkenőmentesebb és hatékonyabb használatát, megelőzve a torlódásokat és csökkentve a kibocsátást;

31.

ismételten hangsúlyozza a vasúti szállítás fontos szerepét a dekarbonizációban, és emlékeztet a negyedik vasúti csomag teljes körű végrehajtásának jelentőségére a vasútban rejlő teljes potenciál kihasználása érdekében; kéri, hogy a vasúti infrastruktúra fejlesztését az indokolatlan adminisztratív terhek csökkentésére irányuló intézkedések kísérjék; kéri a Bizottságot, hogy évente tegyen jelentést a Parlamentnek az e területen elért haladásról; úgy véli, hogy a modális váltás és a hatékony vasúti és kombinált szállítás előmozdításának – különösen a határokon átnyúló helyzetekben és az intenzíven használt szakaszokon hiányzó összeköttetések esetén – a TEN-T prioritásának kell lennie, és azt az ERTMS teljes körű kiépítése, a hálózat szabályozási, működési és műszaki akadályainak felszámolása, a vasúti üzemeltetők egyenlő hozzáférésének biztosítása, a villamosítás felgyorsítása, az összekapcsoltság és az átjárhatóság biztosítása révén, többek között az infrastruktúra-kapacitás optimalizálása és a vasúti járművek berendezéseinek korszerűsítése, a kutatás és az innováció – többek között a Shift2Rail közös vállalkozás – támogatása, valamint a vasúti szállítási folyosóknak a kereslettel összhangban történő optimalizálása révén kell elérni, különösen az olyan logisztikai központokban, mint a kikötők és a repülőterek; hangsúlyozza továbbá, hogy a hálózaton belül meg kell határozni a tranzit és a terminál csomópontokat, miközben a fő csomópontokon tranzitplatformokat kell kialakítani az utasok és áruk áramlásának gördülékenyebbé tétele érdekében; hangsúlyozza a hozzáférhetőséget javító projektek fontosságát, különösen a fogyatékossággal élő személyek és az idősek tekintetében;

32.

felszólítja a Bizottságot, hogy rendszeresen fogadjon el kötelező érvényű időszakos célokat az ERTMS kiépítésére, hogy a 2030-ig elkészülő TEN-T törzshálózaton be lehessen azt vezetni; úgy véli, hogy az ERA-nak hatékony és eredményes rendszerhatóságként kell működnie, és a negyedik vasúti csomag keretében el kell látnia az ERTMS-sel kapcsolatos megerősített szerepét és feladatait; kéri, hogy az ERTMS vasúti árufuvarozási folyosókon történő megvalósításának ütemtervét egy közös európai érdekű projekt keretében a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből finanszírozzák; rámutat az átjárhatósági műszaki előírásokra vonatkozó szabályozási stabilitás fontosságára mint az ERTMS-be történő beruházások felszabadításának eszközére, és kéri a Bizottságot, hogy gondosan elemezze a további változásokat az ÁME 2030-ra vonatkozó aktualizálása során, és biztosítsa az összeegyeztethetőséget;

33.

hangsúlyozza, hogy az európai vasúti infrastruktúrának elegendő kapacitást kell biztosítania mind a teher-, mind a személyvonatok számára, biztosítva az infrastruktúra nagyobb mértékű használatát és a beruházások jobb megtérülését; sürgeti a Bizottságot, hogy kezelje kiemelten a határokon átnyúló vasúti összeköttetéseket a nemzetközi személyszállítás modális váltásának támogatása érdekében; e tekintetben hangsúlyozza, hogy az éjszakai vonatok éghajlatbarát és versenyképes utazást tehetnek lehetővé; úgy véli, hogy ahhoz, hogy zökkenőmentes lehessen a TEN-T hálózatban és a vasúti áruszállítási folyosókon a határokon átnyúló vasúti közlekedés, a pályahálózat-üzemeltetők közötti kötelező határokon átnyúló együttműködésre van szükség; felhívja a Bizottságot, hogy a TEN-T felülvizsgálatának keretében tegyen javaslatot a pályahálózat-üzemeltetőkre vonatkozó kötelező intézkedésekre;

34.

hangsúlyozza, hogy a nagy sebességű és jó minőségű vasúti személyszállítási szolgáltatások fejlesztése a TEN-T törzshálózata egészében kiemelt prioritást kell élvezzen az elkövetkező években, azzal a céllal, hogy minden nagyobb, jelenleg ilyen szolgáltatással nem elérhető európai város között létrehozzák a nagy sebességű vasúti összeköttetések kiterjedt hálózatát, és jelentősen növeljék a fenntartható szárazföldi közlekedési módok versenyképességét;

35.

hangsúlyozza a belvízi közlekedés mint fenntartható közlekedési mód fontosságát, valamint hogy jövőbiztos, nagy kapacitású infrastruktúrára és a vízi utak megbízhatóságának, minőségének és jó hajózhatóságának biztosítására van szükség, különös tekintettel az éghajlatváltozásra; elismeri a kikötők mint stratégiai csomópontok fontos szerepét a törzshálózatban és átfogó hálózatokban; a multimodalitás támogatása érdekében felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítson zökkenőmentes kapcsolatot a törzshálózatba és az átfogó hálózatba tartozó belvízi és tengeri kikötők, valamint a vasúti és közúti hálózatok között; fellépést szorgalmaz a RIS harmonizált, határokon átnyúló bevezetésének biztosítása és az innovatív, hatékony és fenntartható megoldások ágazaton belüli elterjedésének megkönnyítése érdekében;

36.

felszólít arra, hogy a belvízi hajózóutak fejlesztésének ütemtervét egy közös európai érdekű projekt keretében a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből finanszírozzák;

37.

hangsúlyozza a magas színvonalú tengeri összeköttetések szerepét nemcsak az EU nemzetközi kereskedelmében, hanem az uniós belüli kereskedelemben is; ezzel összefüggésben hangsúlyozza a TEN-T tengeri gyorsforgalmi utak és a rövid távú tengeri fuvarozás mint fenntartható közlekedési módok fontos szerepét; úgy véli, hogy a tengeri gyorsforgalmi utak pillérének célja az igényeken alapuló, rövid távolságú tengeri összeköttetések és szolgáltatások elősegítése – a szárazföldi közlekedés fenntartható kiegészítéseként és abba teljes mértékben integrálva –, a tengeri kikötők közötti együttműködés és a hátországukkal való összeköttetések megkönnyítése, továbbá hatásvizsgálatot követően a tiszta és alternatív üzemanyagok, valamint a tengeri közlekedésre vonatkozó energiahatékonysági megoldások fejlesztésének és bevezetésének előmozdítása; ezért felhívja a Bizottságot, hogy értékelje, mely fő folyosók végpontjait kell tengeri összeköttetésként összekapcsolni más fő folyosókkal, és hol kell frissíteni a TEN-T térképeket az értékelés megállapításaival összhangban;

38.

hangsúlyozza a tengeri és belvízi kikötőknek mint a közlekedési hálózat stratégiai csomópontjainak létfontosságú szerepét, amelyek összekapcsolják a rövid távú és a nyílt tengeri hajózást a vasúttal, a közúttal, a belvízi utakkal és a csővezetékekkel, és a logisztikai ellátási láncok csomópontjait alkotják; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy kapacitásgarancia-intézkedések révén biztosítsák a TEN-T kikötők hozzáférhetőségét a legnagyobb hajók számára; kiemeli a tengeri kikötők határokon átnyúló dimenzióját, és hangsúlyozza, hogy a kikötők nemcsak a tengeri szállítás alkotóelemei, hanem egyre inkább az összes közlekedési mód csomópontjai, valamint az energiaipar, az ipar és a kék gazdaság klaszterei is; megjegyzi, hogy fontos és egyre jobban fejlődik a kikötők közötti együttműködés és a klaszterek kialakítása; úgy véli, hogy a TEN-T-nek ezért elő kell segítenie azokat a projekteket, amelyek célja a kikötők és a közlekedési, energia- és digitális infrastruktúrák közötti szinergiák növelése, és szükség esetén intézkedéseket kell előirányoznia a tengeri és belvízi kikötőkkel való vasúti és közúti összeköttetések javítására a modális váltás támogatása és a fenntartható logisztika javítása érdekében;

39.

hangsúlyozza a rövid távú tengeri összeköttetések jelentőségét a regionális összeköttetések szempontjából, különösen a peremterületeken és a szigeteken; úgy véli, hogy a tengeri gyorsforgalmi utakra vonatkozó követelmények kizárják a tagállamokon belüli rövid távú tengeri összeköttetéseket; ezért sürgeti a Bizottságot, hogy egyszerűsítse ezeket a követelményeket a TEN-T rendeletben annak érdekében, hogy a tengeri összeköttetéseket a szárazföldi kapcsolatokkal egyenrangúvá tegye, különös tekintettel az átfogó hálózat kikötőivel való összeköttetésekre;

40.

hangsúlyozza, hogy a hajózási ágazat kibocsátásait jelentősen csökkenteni lehet az olyan kikötői infrastruktúrába történő beruházásokkal, amelyek támogatják az alternatív üzemanyagok felhasználását és a kikötőben veszteglő hajók akkumulátorainak töltésére és energiával való ellátására való átállást; rámutat, hogy az ilyen beruházásoknak különös prioritást kell élvezniük a kikötőkre alapuló multimodális szállítás előmozdítása érdekében; kéri a Bizottságot, hogy fejlessze tovább az e célból történő beruházások fellendítésére rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket, és a kutatás ösztönzése révén továbbra is támogassa a különböző tiszta technológiák folyamatban lévő fejlesztését;

41.

sürgeti a Bizottságot, hogy ismerje el a kikötők puszta közlekedési funkciókat meghaladó átfogóbb szerepét, különösen a dekarbonizáció tekintetében, konkrétan pedig azt, hogy hozzá tudnak járulni a part menti és tengeri szélenergiában rejlő lehetőségek kiaknázásához;

42.

hangsúlyozza, hogy a légi közlekedés és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra, például a repülőterek alapvető fontosságúak az EU globális és belső összekapcsolásához egyaránt, a peremterületeket, a ritkán lakott, periférikus térségeket, a szigeteket és a legkülső régiókat is beleértve, valamint a multimodalitás, azaz a vasúti közlekedéssel való interoperabilitás biztosításához, továbbá az illetékes uniós ügynökségek közötti szinergiák megteremtéséhez; úgy véli, hogy a TEN-T fontos eszköz az alternatív üzemanyagok, valamint azok töltési és feltöltési infrastruktúrájának ágazaton belüli elterjedésének felgyorsítására azáltal, hogy biztosítja a szükséges kapacitást a törzshálózathoz és az átfogó hálózathoz tartozó repülőtereken; úgy véli, hogy sürgős és döntő fontosságú az egységes európai égbolt II+ kezdeményezés továbbfejlesztése a hatékonyabb és fenntarthatóbb infrastrukturális összeköttetések megteremtéséhez; emlékeztet, hogy a Covid19-válság rámutatott arra, hogy milyen értékes szerepe van a légi közlekedésnek a gazdaságban, valamint az utasok és az áruk összeköttetéseiben, és ezért biztosítani kell az új kockázatokkal és válságokkal szembeni rezilienciáját;

43.

úgy véli, hogy elő kell mozdítani a TEN-T és a TEN-E szinergiáit és egymást kiegészítő jellegét, ugyanakkor teljes mértékben biztosítani kell a TEN-T fejlesztésének meglévő és jövőbeli finanszírozási lehetőségeit és finanszírozási szintjeit; elismeri, hogy a csővezetékek nem csak az energiaipari infrastruktúra részének tekintendők, hanem a fenntarthatóbb szállítási módokra való áttérés eszközeinek is; elismeri a csővezetékeknek az ipari klaszterek és közlekedési csomópontok közötti összeköttetésként és az áruk szállítási eszközeként betöltött szerepét, és hangsúlyozza, hogy fontos szerepük van bizonyos dekarbonizációs technológiák bevezetésében;

44.

hangsúlyozza, hogy minden tagállamnak szüksége van egy fejlett, intelligens, biztonságos és fenntartható TEN-T-re, amely Unió-szerte előmozdítja a mobilitást, az összeköttetéseket és a területi megközelíthetőséget, különösen a peremterületeken, a szigeteken és a legkülső régiókban, hogy támogassa és fellendítse az európai és nemzetközi turizmust; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az EuroVélo hálózathoz és annak 16 folyosójához kapcsolódó lehetséges szinergikus hatásokat, elsősorban a pénzügyi támogatás növelésén keresztül, hogy előmozdítsa a helyi és környezetbarát kerékpáros turizmust Európában;

Stratégiai orientáció

45.

hangsúlyozza, hogy az EU számára stratégiai értéke van annak, hogy a TEN-T-n belül szoros közlekedési kapcsolatokat tart fenn harmadik országokkal, és hogy tovább integrálja az EU Európai Szabadkereskedelmi Térség (EFTA) partnerországait, a Nyugat-Balkánt és a Délkelet-európai Közlekedési Közösséget, valamint a keleti partnerség országait, továbbá hogy előmozdítsa az EU peremterületeivel való jobb összeköttetést; úgy véli továbbá, hogy tekintettel a régió harmadik országainak stratégiai beruházásaira és befolyásának megerősödésére, célszerű kiterjeszteni TEN-T közlekedési kapcsolatait a tagjelölt országokra, a dél-mediterrán térség országaira és a keleti partnerség országaira, valamint Ázsiára is, az uniós normák és viszonossági biztosítékok alapján; kiemeli továbbá a Földközi-tenger stratégiai jelentőségét az Unió számára, valamint azt, hogy meg kell erősíteni a dél-mediterrán országok és az EU szigeti régióinak infrastruktúráját;

46.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy fenntartsák a TEN-T kapcsolatokat az Egyesült Királysággal, kezdve azzal, hogy a TEN-T rendelet 3. cikkének b) pontjában meghatározott „szomszédos országként” ismerik el, miközben biztosítják a közösen elfogadott TEN-T infrastrukturális projektek végrehajtását és befejezését, és biztosítják, hogy az Egyesült Királyság részt vegyen e kapcsolat finanszírozásában; felhívja a Bizottságot, hogy fordítson különös figyelmet az EU külső határaira, és kövesse nyomon az Egyesült Királyság kilépésének a határ menti régiókra gyakorolt hatását; emlékeztet az Egyesült Királyság és az úgynevezett szárazföldi híd jelentős szerepére a TEN-T hálózat részeként, és elismeri a brexitnek az Írország és a kontinentális Európa közötti, valamint az Ír-szigeten belüli összeköttetésre, hozzáférhetőségre és gazdasági kohézióra gyakorolt negatív hatását; felszólítja a Bizottságot, hogy a törzshálózaton és az átfogó hálózatokon keresztül biztosítsa a tényleges összeköttetést Írország és az európai kontinens között, különös tekintettel a tengeri útvonalakra, bárhogy is alakuljanak a jövőbeli kapcsolatok az EU és az Egyesült Királyság között;

47.

hangsúlyozza, hogy a TEN-T és fő csomópontjai stratégiai szerepet töltenek be az Unió számára; sürgeti a Bizottságot, hogy dolgozzon ki terveket a stratégiai infrastruktúra és a TEN-T egészének védelmére; felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a TEN-T projektekre vonatkozó közbeszerzési eljárásokban teljes mértékben vegyék figyelembe az EU stratégiai érdekét, az árdömping tilalmát, a magas szintű európai munkavédelmi normák teljes körű tiszteletben tartását és a viszonosság elvét a közbeszerzések terén;

48.

hangsúlyozza a transzeurópai hálózatok közötti szinergiák erősítésének fontosságát a közlekedés, az energia és a távközlés területén, valamint azok folyosói között a közlekedésben használt alternatív üzemanyagok zökkenőmentes piacra jutásának és elosztásának biztosítása, valamint a közlekedési ágazat és felhasználói digitális igényeinek figyelembevétele érdekében;

49.

rámutat, hogy a közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos politika egyértelmű lehetőséget kínál a védelmi szükségletek és a TEN-T közötti szinergikus hatások erősítésére azzal az átfogó céllal, hogy javítsák az Unión belüli katonai mobilitást, figyelembe véve a földrajzi egyensúlyt, és mérlegelve a polgári védelem számára jelentkező lehetséges előnyöket; ragaszkodik ahhoz, hogy a közlekedési infrastruktúra kettős felhasználására alkalmasnak minősített transzeurópai hálózati szakaszokat szigorúan összhangba hozzák a kettős felhasználás elvével, hogy a polgári és katonai igényeket is kiszolgálja; felhívja a Bizottságot, hogy a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretben tartsa meg eredeti javaslatát a katonai mobilitás finanszírozására;

o o

50.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL L 348., 2013.12.20., 1. o.

(2) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0420.

(3) HL L 325., 2019.12.16., 1. o.

(4) HL L 305., 2019.11.26., 1. o.

(5) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0169.

(6) HL C 215., 2018.6.19., 152. o.

(7) HL C 388., 2020.11.13., 22. o.

(8) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0005.

(9) https://www.eca.europa.eu/Lists/ECADocuments/SR20_10/SR_ Transport_Flagship_Infrastructures_HU.pdf

(10) https://www.eca.europa.eu/Lists/ECADocuments/LR_ TRANSPORT/LR_TRANSPORT_HU.pdf

(11) https://www.eca.europa.eu/Lists/ECADocuments/SR17_13/SR_ ERTMS_RAIL_HU.pdf

(12) Különösen (az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló jogalkotási állásfoglalás) mellékletének III. részében foglalt kiigazításokat.

(13) Az Európai Parlament és a Tanács 2014/94/EU irányelve (2014. október 22.) az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről (HL L 307., 2014.10.28., 1. o.).

(14) Az Európai Parlament és a Tanács 347/2013/EU rendelete (2013. április 17.) a transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó iránymutatásokról és az 1364/2006/EK határozat hatályon kívül helyezéséről, valamint a 713/2009/EK, a 714/2009/EK és a 715/2009/EK rendelet módosításáról (HL L 115., 2013.4.25., 39. o.).

(15) Az Európai Parlament és a Tanács 2010. szeptember 22-i 913/2010/EU rendelete a versenyképes árufuvarozást szolgáló európai vasúti hálózatról (HL L 276., 2010.10.20., 22. o.).

(16) Javaslat a transzeurópai közlekedési hálózat megvalósításának előmozdítását célzó egyszerűsítési intézkedésekről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (COM(2018)0277), amelyet a 2020. június 12-i 8726/2020 tanácsi feljegyzés (2018/0138(COD)) irányelvre irányuló javaslatra változott.

(17) Az Európai Parlament és a Tanács 1316/2013/EU rendelete (2013. december 11.) az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz létrehozásáról, a 913/2010/EU rendelet módosításáról és a 680/2007/EK és 67/2010/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 348., 2013.12.20., 129. o.).

(18) A transzeurópai közlekedési hálózat megvalósítását előmozdító racionalizálási intézkedésekről szóló rendeletről folytatott intézményközi tárgyalások eredményeként elfogadott, 2020. június 17-i ideiglenes megállapodásban megfogalmazottak szerint.

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/56

P9_TA(2021)0011

Az európai uniós jog alkalmazásának nyomon követése – 2017, 2018 és 2019

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az uniós jog alkalmazásának 2017., 2018. és 2019. évi ellenőrzéséről (2019/2132(INI))

(2021/C 456/06)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre (EUSZ) és különösen annak 2. és 3. cikkére,

—	tekintettel az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló 2017., 2018. és 2019. évi bizottsági jelentésekre (COM(2018)0540, COM(2019)0319 és COM(2020)0350),

—	tekintettel az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának szóló, „Az Unión belüli jogállamiság megerősítése – Intézkedési terv” című bizottsági közleményre (COM(2019)0343),

—	tekintettel az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről (2016) szóló, 2018. június 14-i állásfoglalására (1),

—	tekintettel a nyitott, hatékony és független európai uniós igazgatásról szóló, 2016. június 9-i állásfoglalására (2),

—	tekintettel az Európai Unió közigazgatási eljárási jogáról szóló, a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmazó, 2013. január 15-i állásfoglalására (3),

—	tekintettel az „Uniós jog: jobb eredmények elérése a jobb alkalmazás révén” című, 2016. december 21-i bizottsági közleményre (4) (C(2016)8600),

—	tekintettel „Az uniós jog alkalmazása tárgyában a panaszosokkal való kapcsolattartás korszerűsítése” című, 2012. április 2-i bizottsági közleményre (COM(2012)0154),

—	tekintettel az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság közötti, a jogalkotás minőségének javításáról szóló, 2016. április 13-i intézményközi megállapodásra (5),

—	tekintettel az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának szóló, „2020. évi jogállamisági jelentés – A jogállamiság helyzete az Európai Unióban” című bizottsági közleményre (COM(2020)0580),

—	tekintettel a szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat 10. cikke alapján az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett bizottsági jelentésre (COM(2016)0448),

—	tekintettel az Európai Parlamenthez, az Európai Tanácshoz és a Tanácshoz intézett, „Kilencedik eredményjelentés a hatékony és valódi biztonsági unió megvalósításáról” című bizottsági közleményre (COM(2017)0407),

—

tekintettel a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv (6) hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (negyedik pénzmosási irányelv), valamint annak a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló (EU) 2015/849 irányelv, valamint a 2009/138/EK és a 2013/36/EU irányelv (7) módosításáról szóló, 2018. május 30-i (EU) 2018/843 európai parlamenti és tanácsi irányelv (ötödik pénzmosási irányelv) általi módosítására,

—	tekintettel az Európai Számvevőszéknek „Az uniós jog gyakorlati megvalósítása – az Európai Bizottság az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkének (1) bekezdése szerinti felügyeleti feladatköre (állapotfelmérés)” című, 07/2018. számú felülvizsgálatára,

—	tekintettel az Európai Számvevőszék „Jogalkotás az Európai Unióban – csaknem 20 évvel a minőségi jogalkotási elvek bevezetése után” című, 02/2020. sz. felülvizsgálatára,

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság és a Petíciós Bizottság véleményére,

—	tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére (A9-0270/2020),

mivel az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdése, illetve az Európai Umió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 288. cikkének (3) bekezdése és 291. cikkének (1) bekezdése értelmében elsődlegesen a tagállamok felelnek az uniós jog helyes és időben történő átültetéséért, alkalmazásáért és végrehajtásáért, valamint azért, hogy az uniós hatáskörbe tartozó területeken nyújtandó hatékony jogi védelem érdekében megfelelő jogorvoslati lehetőségek álljanak rendelkezésre; mivel az uniós jogszabályok csak akkor hatékonyak, ha azokat a tagállamok egyrészt időben, teljes körűen és pontosan ültetik át, másrészt megfelelően alkalmazzák őket a nemzeti jogban, ami szükséges ahhoz, hogy valamennyi európai polgár számára garantálják az uniós politikák előnyeit, és egyenlő feltételeket biztosítsanak a vállalkozások számára az egész belső piacon; mivel az uniós jogszabályoknak tiszteletben kell tartaniuk a lojális együttműködés, a hatáskör-átruházás, a szubszidiaritás és az arányosság elvét;

mivel az EUMSZ szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. jegyzőkönyvében foglalt eljárással összhangban el kell ismerni a nemzeti parlamenteknek az EU megfelelő működéséhez és a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásához való aktív hozzájárulásának fontosságát; mivel továbbra is elő kell mozdítanunk a nemzeti parlamentekkel való szorosabb együttműködést a jogalkotási folyamat során; emlékeztet arra, hogy az elmúlt 9 évben összesen benyújtott 4 918 jelentéshez és 439 indokolással ellátott véleményhez képest 2019-ben csupán 159 jelentés és 0 indokolással ellátott vélemény került benyújtásra; mivel a „sárga lapos” eljárást a mai napig csak háromszor vették igénybe, a „narancssárga lapos” eljárást pedig soha nem használták;

mivel az uniós intézmények és a nemzeti hatóságok közötti párbeszéd fontos szerepet játszott abban, hogy 2014 óta a kötelezettségszegési eljárások 90 %-át a Bíróság bevonása nélkül sikerült megoldani; mivel a kötelezettségszegési eljárás alkalmazására végső eszközként kell tekinteni; mivel az uniós jogszabályokat úgy kell megfogalmazni, hogy az elősegítse nemzeti jogba való átültetésüket;

mivel bevezetésre kerültek az EU Pilot eljárások annak érdekében, hogy a megfelelő esetekben a Bizottság és a tagállamok közötti strukturált problémamegoldó párbeszéd keretében mielőbb és gyorsan orvosolni lehessen az esetleges uniós jogsértéseket; mivel 2017 óta visszaesett ezen eljárások alkalmazása, mert felismerték, hogy az csak egy további bürokratikus szintet iktat az eljárásba anélkül, hogy valódi hozzáadott értéke lenne; mivel a Bizottság még nem válaszolt a Parlament arra irányuló többszöri felhívására, hogy tájékoztatást kapjon az EU Pilot és kötelezettségszegési eljárásokról, különösen, ha azok megindítására petíciók nyomán került sor;

mivel 2016-ban a Bizottság úgy határozott, hogy az uniós jogsértési ügyek és panaszok kivizsgálása során előresorolja azokat az ügyeket, amelyek a legkirívóbban sértik a polgárok és a vállalkozások érdekeit, és mivel 2017 volt az első olyan év, amikor a Bizottság ezt az új, célzottabb megközelítést alkalmazta;

mivel a kötelezettségszegési eljárások az egyéb végrehajtás- és megfeleléstámogató mechanizmusokkal együtt biztosítják, hogy az uniós polgárokat és vállalkozásokat ne érintse hátrányosan az uniós jog tagállamok általi késedelmes vagy hiányos átültetése vagy helytelen alkalmazása; mivel a kötelezettségszegési eljárások visszás módon a polgárokkal fizettetik meg az európai jog tagállamok általi hiányos átültetésének vagy helytelen alkalmazásának költségeit; mivel hatékonyabb intézményközi együttműködésre van szükség mind nemzeti, mind uniós szinten, valamint új mechanizmusok bevezetésére vagy a meglévő mechanizmusok felülvizsgálatára az uniós jog helyes alkalmazásának biztosítása érdekében;

mivel a jogállamiság tiszteletben tartása a demokrácia sarokköve és az alapvető jogok érvényesülésének záloga; mivel a jogállamiság fenntartása az előfeltétele annak, hogy tiszteletben tartsák a Szerződésekből és a másodlagos jogból eredő valamennyi jogot és kötelezettséget; mivel az EU-nak feladata a jogállamisággal kapcsolatos problémák megoldása, bárhol is merüljenek fel; mivel a tagállamok nemzeti bíróságai biztosítják, hogy az uniós jog által biztosított jogokat és az általa előírt kötelezettségeket hatékonyan érvényesítsék; mivel a független és hatékony tagállami igazságszolgáltatási rendszerek alapozzák meg a kölcsönös bizalmat, amely szilárd alapot jelent a szabadságon, a biztonságon és a jogérvényesülésen alapuló közös térség, a beruházásbarát környezet, a hosszú távú fenntartható növekedés és az Unió pénzügyi érdekeinek védelme számára;

mivel az alapvető jogok és a polgári szabadságjogok védelme, a független és pártatlan bíróságok, a szabad véleménynyilvánítás, a média sokfélesége és politikai befolyástól vagy nyomástól való függetlensége, a jogszerűség szubnacionális szervek általi tiszteletben tartása, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés legális gazdaságba való beszivárgása elleni küzdelem alapvető feltételei a törvény előtti egyenlő bánásmód biztosításának, a polgári jogok védelmének, a visszaélések megelőzésének és az állami tisztségviselők elszámoltathatósága biztosításának; mivel a tömegtájékoztatás szabadsága, sokszínűsége és függetlensége a véleménynyilvánítás szabadságához való jog alapvető elemei, és mivel a független és szabad média döntő szerepet játszik a demokratikus társadalomban, amint azt az Európai Unió Alapjogi Chartája (a Charta) és az EUSZ is megállapítja; mivel a közvélemény uniós tevékenységekkel kapcsolatos félrevezetését célzó dezinformációs kampányok az uniós jog tagállamokban történő megfelelő alkalmazásának biztosítása érdekében hozott intézkedéseket is támadják;

I.	mivel a Charta 21. cikke tiltja a megkülönböztetés minden formáját, beleértve a fogyatékosság alapján történő megkülönböztetést is; mivel több tagállamban még mindig nem került sor számos, ezen alapvető elv konkrét végrehajtását célzó jogalkotási aktus megfelelő végrehajtására;

mivel az Europol megállapította, hogy az éves uniós bruttó hazai termék 0,7–1,28 %-át gyanús pénzügyi tevékenységekre, például illegális úton szerzett pénzek tisztára mosására használják fel, és mivel a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a legtöbb tagállam ellen a pénzmosási irányelvek, különösen a 4. és 5. pénzmosási irányelv nem megfelelő átültetése miatt;

mivel néhány tagállam olyan programokat vezetett be, amelyek keretében közvetlenül vagy közvetve uniós állampolgárságot árul, és mivel komoly aggályok merültek fel az ilyen programok visszaélésszerű alkalmazásával kapcsolatban, ami biztonsági és átláthatósági problémákhoz, a polgárok uniós értékekbe és elvekbe vetett bizalmának aláásásához, valamint a terrorizmus, a szervezett bűnözés és a pénzmosás elősegítéséhez vezet;

mivel a Bizottság jelentése szerint a szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (8) nem biztosítja a szűkséges minimális harmonizációt a bűnszervezet irányítása vagy az abban való részvétel tekintetében a bűnszervezet fogalmának egységes meghatározása alapján; mivel a kerethatározat lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ne vezessék be nemzeti jogukba a bűnszervezet fogalmát, hanem továbbra is a jelenlegi nemzeti büntetőjogot alkalmazzák az egyes bűncselekményekben való részvételre és azok előkészítésére vonatkozó általános szabályok alkalmazása révén, és mivel ennek eredményeként további eltérések alakulhatnak ki a kerethatározat gyakorlati végrehajtásában;

mivel a menekültválság rámutatott a közös európai menekültügyi rendszer sürgős reformja és a tagállamok közötti nagyobb felelősségmegosztás szükségességére; mivel a menedékkérők Olaszországból és Görögországból történő sürgősségi áthelyezésére vonatkozó kötelező mechanizmusok hatástalannak bizonyultak, és különösen súlyos fizikai és pszichológiai következményekkel jártak a kiskorúakra, különösen a kísérő nélküli kiskorúakra nézve; mivel a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Magyarország ellen, amiért azok nem tettek eleget az áthelyezési határozatoknak;

mivel a Schengeni Határellenőrzési Kódex értelmében a belső határellenőrzés ideiglenes visszaállítása csak kivételes körülmények között és végső megoldásként engedélyezett; mivel számos tagállam megszegte a szabályokat, amikor megfelelő indokolás nélkül fenntartotta a határellenőrzéseket; mivel a Bizottság nem tartotta helyénvalónak kötelezettségszegési eljárás indítását e tagállamok ellen;

O.	mivel a tömegtájékoztatás szabadsága, sokszínűsége és függetlensége a véleménynyilvánítás szabadságához való jog alapvető elemei, és mivel a média döntő szerepet játszik a demokratikus társadalomban, amint azt a Charta és az EUSZ is megállapítja;

mivel a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról szóló 2014/59/EU irányelv célja, hogy korlátozza a gazdasági válságok állami költségvetésekre gyakorolt hatása okozta károkat, és belső feltőkésítés révén korlátozza a bankok nemteljesítésének a részvényesekre, kötvénytulajdonosokra és a 100 000 euró értéket meghaladó folyószámlák tulajdonosaira gyakorolt hatásait; mivel a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv rendelkezései értelmében fennáll annak a kockázata, hogy a folyószámla-tulajdonosoknak, vagyis a megtakarítóknak kell megfizetniük a bankok fizetésképtelenségét okozó rossz gazdálkodás, különösen az említett irányelvben előírt belső feltőkésítés költségeit;

mivel a Bizottság 2019-ben folytatta a tőkekövetelményekről szóló IV. irányelv, a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelv, a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv és a banki hitelezők hierarchiájáról szóló irányelv tagállamok általi végrehajtásának nyomon követését; mivel 2019-ben 12 tagállam ellen indult kötelezettségszegési eljárás, amiért nem hozták meg a banki hitelezők hierarchiájáról szóló irányelv teljes átültetéséhez szükséges intézkedéseket;

üdvözli az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló 2017., 2018. és 2019. évi bizottsági jelentéseket, beleértve az országonkénti jelentéseket is; elismeri, hogy az említett éves jelentések, a petíciós jog és az európai polgári kezdeményezés értékes eszközök, melyek segítenek az uniós jogalkotóknak azonosítani az esetleges problémákat; üdvözli a Bizottság elkötelezettségét az iránt, hogy kiemelt figyelmet szenteljen a polgárok, a vállalkozások és más érdekelt felek jelzéseinek az uniós jogsértések felderítése terén; sürgeti a Bizottságot, hogy fokozza az éves jelentéseivel kapcsolatos nyilvános vitát;

megjegyzi, hogy jelentős számú petíciót nyújtanak be, amelyekben a polgárok a jogállamiság tagállamok általi megsértése miatti aggályaiknak adnak hangot, és üdvözli a polgárok aktív részvételét jogaik gyakorlásában; úgy véli, hogy a nyomon követés alapvető fontosságú annak érdekében, hogy azonosítsák és kizárják a jogállamiságot, valamint az uniós polgárok jogait és szabadságait fenyegető kockázatokat még azelőtt, hogy hivatalos válaszlépésre lenne szükség; e tekintetben üdvözli a Bizottság első éves jogállamisági jelentését, amely az új éves európai jogállamisági mechanizmus részeként bevezetett új megelőző eszköz; megismétli, hogy támogatja egy, a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó, intézményközi megállapodás által szabályozandó uniós mechanizmus létrehozását;

emlékeztet arra, hogy a Parlamenthez minden évben jelentős számú petíció érkezik az aggódó polgároktól, akik elégedetlenségüket fejezik ki az uniós jog tagállami végrehajtásának helyzetével kapcsolatban; különösen aggasztónak tartja azt a gyakorlatot, hogy a petíciót benyújtó személyek jelentős részét más szervekhez irányítják; ismételten aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy ez a megközelítés azt a benyomást keltheti a polgárokban, hogy az uniós intézmények nem hallják meg a hangjukat; hangsúlyozza a civil társadalom és más érdekelt felek, különösen a visszaélést bejelentő személyek fontos szerepét az uniós jog alkalmazásának nyomon követése és az arról való beszámolás terén;

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság 2019-ben 797 új kötelezettségszegési eljárást indított, többet, mint 2018-ban (644) és 2017-ben (716); aggasztónak tartja azt is, hogy 2019-ben a Bizottság 316 indokolással ellátott véleményt küldött ki, szemben a 2018. évi 157 és a 2017. évi 275 véleménnyel; megjegyzi azonban, hogy 2019-ben 1 564 meg nem felelési eljárás volt még folyamatban, ami enyhe csökkenést jelent a 2018 végén még folyamatban lévő 1 571 eljáráshoz képest, valamint enyhe növekedést a 2017-ben még folyamatban lévő 1 559 eljáráshoz képest; üdvözli, hogy az időben történő átültetésre vonatkozó kötelezettségeknek való meg nem feleléshez kapcsolódó, még folyamatban lévő eljárások száma 2019-ben 599-re csökkent, ami 21 %-kal kevesebb, mint a 2018 végén még folyamatban lévő eljárások száma (758);

kiemeli az EUB mint az uniós jog érvényességéről való döntéshozatalért felelős egyetlen intézmény döntő szerepét, amely e munkája révén biztosítja az uniós jog uniós intézmények és tagállamok általi helyes értelmezését és alkalmazását; emlékeztet arra, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás az uniós jog alapvető mechanizmusa, amely segít tisztázni, hogyan kell értelmezni és alkalmazni az uniós jogot; arra ösztönözni a nemzeti bíróságokat, hogy kétség esetén terjesszék kérdéseiket a Bíróság elé, ezáltal megelőzve a kötelezettségszegési eljárások indítását;

rámutat, hogy 2019-ben az alábbi fő szakpolitikai területeken indítottak kötelezettségszegési eljárásokat, az ügyek száma szerinti csökkenő sorrendben: környezetvédelem, belső piac, ipar, üzlet és kkv-k, mobilitás és közlekedés; sajnálattal állapítja meg, hogy 2019-ben a környezetvédelmi jogszabályok okozták a legtöbb átültetési és végrehajtási problémát, míg 2018-ban a környezetvédelem a harmadik helyen volt az új kötelezettségszegési eljárások számát tekintve;

megjegyzi, hogy e jelentések szerint az említett években a környezetvédelem, a mobilitás, a közlekedés és a belső piac területén indították a legtöbb, átültetéssel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást a tagállamokkal szemben;

kiemeli, hogy a jogérvényesítés elmaradása nem csupán aláássa a belső piac hatékonyságát, hanem közvetlen hatással van a személyhez fűződő jogokra, és ezáltal az Unió hitelességét és a róla alkotott képet is befolyásolja; véleménye szerint a kötelezettségszegési eljárások magas száma azt mutatja, hogy továbbra is komoly kihívást jelent és kiemelt figyelmet érdemel az uniós jogszabályok időszerű, helyes és hatékony tagállami alkalmazásának biztosítása; felhívja a Bizottságot, hogy nyújtson több információt a 2017-től alkalmazott új módszertani megközelítés keretében alkalmazott kritériumokról, amelyek célja az uniós joggal kapcsolatos legsúlyosabb kötelezettségszegési ügyek és panaszok azonosítása; sajnálja, hogy az eljárások növekvő száma miatt 2017 óta folyamatosan nő az uniós jog esetleges megsértésének kivizsgálásához szükséges átlagos idő; felhívja a Bizottságot, hogy csökkentse a panaszok és a kötelezettségszegési eljárások kezelésének átlagos időtartamát; felhívja a Bizottságot, hogy adott esetben drasztikusan csökkentse az ahhoz szükséges időt, hogy a tagállamokat az EUMSZ 258. cikke és az EUMSZ 260. cikke alapján a Bíróság elé idézzék;

aggodalommal állapítja meg, hogy az átlagos átültetési időtartam nőtt az Unióban, mivel az irányelvek nemzeti jogba való átültetése 2019-ben három hónappal tovább tartott, mint 2018-ban; felszólít a jogalkotási eljárások megfelelő időzítésére annak érdekében, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre az átültetéshez; hangsúlyozza, hogy az uniós jogszabályokat világos, érthető módon kell megfogalmazni, tiszteletben tartva a jogi egyértelműség, az átláthatóság és a jogbiztonság elvét; kéri, hogy az uniós jogszabályokat megfelelő előzetes és utólagos hatásvizsgálatnak vessék alá; emlékeztet, hogy azok a jogszabályok, amelyek vonatkozásában a legsúlyosabb kötelezettségszegési eljárások indulnak, irányelvek nyomán születtek; rámutat, hogy a rendeletek közvetlenül és kötelezően alkalmazandók valamennyi tagállamban; ezért felhívja a Bizottságot, hogy lehetőleg rendeleteket alkalmazzon, amennyiben jogalkotási javaslatokat szándékozik előterjeszteni;

10.

hangsúlyozza, hogy a Parlament fontos szerepet tölt be az ellenőrzésben annak révén, hogy petíciók és kérdések útján felhívja a Bizottság figyelmét az uniós jog tagállamokban történő alkalmazásának hiányosságaira; ösztönzi a Bizottságot, hogy az Európai Számvevőszék állapotfelmérésével összhangban még fokozottabban felügyelje az uniós jog tagállamokban történő alkalmazását; hangsúlyozza, hogy a Bizottság és a tagállamok között a korai szakaszban folytatott szoros és strukturált párbeszéd kulcsfontosságú az uniós jog hatékony és helyes alkalmazása szempontjából, valamint az uniós jog átültetése és alkalmazása során a túlszabályozással kapcsolatos problémák kezelése érdekében; emlékeztet arra, hogy a jogalkotási viták átláthatóságának növelése érdekében szükséges egy, a jogalkotási eljárás valamennyi részére kiterjedő közös adatbázis és weboldal létrehozása; felhívja a Bizottságot, hogy a különböző szakpolitikai területeken következetesebben mozdítsa elő a megfelelést, és ahol ez lehetséges és helyénvaló, alkalmazza fokozottabban a megelőző eszközöket, például a végrehajtási tervek, ütemtervek, magyarázó dokumentumok és célzott weboldalak készítését, valamint a bevált gyakorlatok cseréjét, amelyek célja, hogy segítsék a tagállamokat az átültetési problémák azonosításában és a kötelezettségszegési eljárások korai szakaszában történő megoldásában, valamint abban, hogy közös megoldásokat találjanak és ezáltal növeljék az uniós jogszabályok hatékonyságát;

11.

elismeri az Európai Bizottság által végzett munkát és a szubszidiaritás elvének Bizottság általi tiszteletben tartását; kiemeli a nemzeti és adott esetben a regionális parlamentek alapvető szerepét az uniós jogszabálytervezetek jogalkotást megelőző ellenőrzésében; megállapítja, hogy a nemzeti parlamentekkel folytatott együttműködés jelenlegi formáin lehetne még javítani; sajnálatát fejezi ki a szubszidiaritás-ellenőrzési mechanizmus eljárásának jelenlegi szerkezete miatt, amely arra kényszeríti a nemzeti parlamentek uniós ügyekkel foglalkozó bizottságait, hogy túl sok időt szenteljenek a technikai és jogi értékeléseknek, miközben szoros határidőket kell betartaniuk; javasolja e mechanizmusok felülvizsgálatát annak érdekében, hogy azok működőképesebbek és hatékonyabbak legyenek, valamint hogy Unió-szerte politikaibb jellegű megközelítést lehessen kialakítani a szubszidiaritás ellenőrzésére vonatkozóan; javasolja a regionális és helyi hatóságokat képviselő Régiók Európai Bizottságának nagyobb mértékű bevonását a szubszidiaritás ellenőrzésébe;

12.

komolyan aggódik amiatt, hogy számos tagállam még nem hajtotta végre a pénzmosási irányelveket (4. és 5. pénzmosási irányelv); sürgeti a tagállamokat, hogy haladéktalanul és megfelelően ültessék át ezeket az irányelveket; üdvözli, hogy a Bizottság elfogadta „A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemre vonatkozó uniós keret jobb végrehajtása felé” című közleményt, amely más jelentésekkel együtt támogathatja az európai és a nemzeti hatóságokat a pénzmosással, többek között a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos kockázatok hatékonyabb kezelésében;

13.

aggodalmát fejezi ki néhány uniós tagállam nemrégiben elfogadott befektetői és állampolgársági programjának következményei miatt; felhívja a Bizottságot, hogy hozzon olyan jogszabályokat, amelyek tiltják az ilyen gyakorlatokat;

14.

sajnálatának ad hangot a határokon átnyúló szervezett bűnözés – többek között a kábítószer-csempészet vagy az emberkereskedelem – elleni küzdelem érdekében hozott európai jogszabályok következetlensége és hiányosságai miatt; kéri, hogy a Bizottság továbbra is kövesse nyomon a szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló kerethatározat helyes átültetését, felhasználva a Szerződések által ráruházott, a jogszabályok érvényesítésére vonatkozó hatásköröket; felhívja a Bizottságot, hogy az EUMSZ 83. cikkének (1) bekezdése alapján nyújtson be irányelvre irányuló jogalkotási javaslatot a szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló 2008/841/IB tanácsi kerethatározat felülvizsgálata érdekében, amelyben pontosítja a szóban forgó bűncselekmények meghatározását annak érdekében, hogy különös hangsúlyt kapjon a bűnszervezetek határokon átnyúló jellege, amint azt az érintett európai ügynökségek, köztük az Europol és az Eurojust jelentései több alkalommal is hangsúlyozták, szigorítja a szankciókat és bevezeti a bűnszervezet létrehozásának bűncselekményét, amelyet a maffiához hasonlóan a megfélemlítési taktikák, a bűnözői tevékenységben való részvétel kifejezett szándékával történő társulás, valamint a közintézmények befolyására való képesség jellemeznek; úgy véli, hogy ebben az összefüggésben kívánatos lenne egy általános európai jogszabály a bűnüldöző hatóságokkal együttműködő személyek védelméről;

15.

hangsúlyozza az olyan jogszabályok fontosságát, amelyek lehetővé teszik a bűnüldöző hatóságok számára, hogy hatékonyan lépjenek fel az illegális úton szerzett vagyoni eszközökkel szemben annak megakadályozása révén, hogy a bűnözők hozzájussanak a bűncselekményeikből származó nyereséghez, és azt visszacsatornázzák a legális gazdaságba vagy más bűncselekmények finanszírozására használják fel; megjegyzi, hogy a (EU) 2018/1805 rendelet közelgő hatálybalépése ellenére e téren hiányos az európai szabályozás; üdvözli ezért a Bizottság azon kötelezettségvállalását, hogy felülvizsgálja az EU-ban az elkövetési eszközök és a bűncselekményekből származó jövedelmek befagyasztására és elkobzására vonatkozó teljes jogi keretet, és megvizsgálja, hogy szükség van-e további közös szabályokra, különös figyelmet fordítva a bűncselekményekből származó jövedelmek elítélés hiányában történő lefoglalására vagy elkobzására, valamint az ilyen javak kezelésére;

16.

üdvözli a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy továbbra is nyomon kövesse a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térségen belüli eljárási jogokról szóló irányelvek teljes körű átültetését; ugyanakkor aggodalmának ad hangot a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályokat megállapító 2012/29/EU irányelv (9) átültetése során tapasztalt tartós nehézségek miatt; aggodalmát fejezi ki a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló (EU) 2016/800 irányelv (10) átültetésének elmulasztása miatt a különböző tagállamok ellen indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban;

17.

hangsúlyozza, hogy javítani kell az adózásra vonatkozó uniós jogszabályokat az adórendszerek átláthatóbbá, elszámoltathatóbbá és hatékonyabbá tétele, valamint a tagállamok közötti tisztességtelen verseny és az adóparadicsomok elszaporodásának korlátozása érdekében; úgy véli, hogy a méltányos adóztatásnak és az adócsalás, az adókijátszás, az agresszív adótervezés és a pénzmosás elleni határozott küzdelemnek központi szerepet kell játszania az uniós politikában; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy alakítsanak ki egy versenyképes, méltányos és szilárd adórendszert, amely megfelel a digitális kornak és az új üzleti modelleknek;

18.

sajnálja, hogy a Bizottság nem döntött úgy, hogy kötelezettségszegési eljárást indít a schengeni szabályokat megsértő tagállamokkal szemben;

19.

sajnálja, hogy a tagállamok nem vállalnak szolidaritást, és nem kívánnak osztozni a menedékkérők áthelyezésével kapcsolatos felelősségben;

20.

sürgeti a tagállamokat, hogy ültessék át a súlyos bűncselekmények és a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó uniós jogszabályokat; rámutat különösen a Bizottság által a terrorizmus elleni küzdelemről szóló (EU) 2017/541 irányelvvel (11) kapcsolatban több tagállamban megállapított átültetési hiányosságokra; megjegyzi, hogy a legtöbb tagállam, amellyel szemben a Bizottság 2019-ben kötelezettségszegési eljárást indított az utasnyilvántartási adatállományról szóló (EU) 2016/681 irányelv (12) átültetésének elmulasztása miatt, időközben értesítette a Bizottságot az e jogi aktus sikeres átültetéséhez szükséges intézkedések elfogadásáról;

21.

felszólítja az uniós intézményeket, hogy garantálják a Charta maradéktalan végrehajtását valamennyi döntésükben, fellépésükben és politikájukban a tömegtájékoztatás szabadságának, függetlenségének és sokszínűségének biztosítása céljából; aggodalmát fejezi ki a média EU-beli helyzete miatt; határozottan elítél minden olyan gyakorlatot, amelynek célja az újságírók megfélemlítése vagy fenyegetése; e tekintetben megismétli a Bizottsághoz intézett azon felhívását, hogy terjesszen elő egy olyan jogalkotási aktusra irányuló átfogó javaslatot, amelynek célja, hogy minimumszabályokat állapítson meg a közéleti részvételt akadályozó stratégiai perek gyakorlatával szemben az egész EU-ban; felhívja a Bizottságot, hogy hozzon visszatartó erejű intézkedéseket annak megakadályozására, hogy a bíróságokat helytelenül, az újságírók megfélemlítésére vagy munkájuk aláásására használják fel;

22.

elítéli a növekvő számú dezinformációs kampányt, amelyek a közvélemény uniós tevékenységekkel kapcsolatos félrevezetésére és az uniós jog tagállamokban történő megfelelő alkalmazását biztosítandó intézkedésekre irányulnak; felhívja a Bizottságot, hogy lépjen fel e jelenség ellen, mivel az a demokratikus folyamat és a polgárok uniós demokratikus intézményekbe vetett bizalmának aláásására irányul; felhívja a Bizottságot, hogy hajtson végre egyértelmű, átfogó és széles körű intézkedéseket az online félretájékoztatás európai terjedésének és hatásának kezelése, valamint az európai értékek és demokratikus rendszerek védelmének biztosítása érdekében;

23.

aggodalmát fejezi ki az uniós környezetvédelmi és energiaügyi jog alkalmazásában mutatkozó súlyos hiányosságok miatt, különösen ami a hulladékgazdálkodást és -ártalmatlanítást, az energiahatékonyságot, a biológiai sokféleség csökkenését, a természeti erőforrások és a védett területek túlzott kiaknázását, a települési szennyvíz nem megfelelő kezelését és a légszennyezést illeti, amelyek az emberek egészségére is súlyos hatással vannak; aggodalommal állapítja meg, hogy jelenleg 19 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban a környezeti felelősségről szóló irányelv rendelkezéseinek helytelen átültetése miatt, amely rendelkezések átültetése pedig elengedhetetlen a „szennyező fizet” elv helyes végrehajtásához és általában a környezeti károkért való felelősség érvényesítéséhez;

24.

megjegyzi különösen, hogy a tagállamok többsége tartósan és módszeresen megsértette a légszennyező anyagok határértékeire vonatkozó európai előírásokat; hangsúlyozza, hogy az ökoszisztéma pusztulása és a biológiai sokféleség csökkenése az egész EU-ban komoly probléma; felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő új jogszabályt az ökoszisztémák helyreállítására, amely az élőhelyvédelmi irányelvben és más uniós jogszabályokban már szereplő kötelezettségekre épülne és azokon túlmutatna; felhívja a Bizottságot, hogy határozottan biztosítsa az összes uniós környezetvédelmi irányelv gyors, teljes körű és helyes átültetését valamennyi tagállamban, figyelembe véve az „Uniós jog: jobb eredmények elérése a jobb alkalmazás révén” című közleményben meghatározott prioritásokat;

25.

hangsúlyozza, hogy a jó közigazgatásra vonatkozó egységes és átfogó, az egész Unióban alkalmazandó kodifikált szabályrendszer hiánya megnehezíti a polgárok és a vállalkozások számára, hogy könnyen és teljes mértékben megértsék az uniós jog szerinti jogaikat; hangsúlyozza ezért, hogy a jó közigazgatásra vonatkozó szabályok olyan rendelet formájában történő kodifikálása, amely meghatározza a közigazgatási eljárások különböző szempontjait – köztük az értesítéseket, a kötelező határidőket, a meghallgatáshoz való jogot, továbbá valamennyi személy azon jogát, hogy hozzáférjen a rá vonatkozó dokumentumokhoz –, egyenértékű lenne a polgári jogok és az átláthatóság megerősítésével; úgy véli, hogy ez a rendelet növelné a közigazgatás és a közszolgáltatások eredményességét, hatékonyságát és kapacitását, és e tekintetben megfelelne a beruházási és reformigényeknek az Európai Unióban;

26.

megismétli felhívását egy, az EUMSZ 298. cikke szerinti nyitott, hatékony és független európai uniós igazgatásról szóló rendelet elfogadására vonatkozóan, és megjegyzi, hogy a Bizottság nem terjesztett elő javaslatot e felhívás nyomán; ezért ismételten felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogalkotási javaslatot az európai közigazgatási eljárási jogról, figyelembe véve a Parlament e területen tett eddigi lépéseit;

27.

megjegyzi, hogy különösen nagy hiányosságok vannak az uniós jog átültetésében, végrehajtásában és felügyeletében a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülése területén annak ellenére, hogy a Bizottság és a Tanács hangsúlyozza e javaslatok rendkívüli sürgősségét a jogalkotási eljárás során; felhívja a Bizottságot és a nemzeti hatóságokat, hogy proaktívan és átfogóan kövessék nyomon és érvényesítsék az uniós jog alkalmazását ezen a területen;

28.

elismeri, hogy az uniós jog helyes alkalmazásának és a belső piac megfelelő működésének biztosítása érdekében a polgárokat és a vállalkozókat tájékoztatni kell az uniós jog mindennapi alkalmazásából eredő kérdésekről; szorosabb együttműködésre szólít fel ezen a területen, többek között a SOLVIT-szolgálaton keresztül;

29.

sajnálja, hogy a szociális és befogadó Unió kiépítését és a kiszolgáltatott csoportokkal szembeni megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelmet célzó jogszabályok tényleges végrehajtása továbbra sem egységes a tagállamok között; aggodalmát fejezi ki a szociális jogok európai pilléréhez tartozó uniós jogszabályok alkalmazásának súlyos hiányosságai és késedelmei miatt, különös tekintettel a munkavállalók munkahelyi egészségének és biztonságának védelméről szóló jogszabályok, a munkaidőről szóló irányelv (13), valamint a nőkkel és férfiakkal való egyenlő bánásmódra és egyenlő fizetésre vonatkozó jogszabályok alkalmazására; hangsúlyozza, hogy a Bíróság ítéleteiben tágan értelmezi az „egyenlő munkáért egyenlő díjazás” fogalmát, és kéri a Bizottságot, hogy tegyen többet a megkülönböztetés és a nemek közötti bérszakadék uniós szintű kezelése érdekében;

30.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a Covid19-világjárványt a tagállamok ne használják ürügyként az uniós jog helytelen alkalmazására, és hogy az irányelvek nemzeti jogrendekbe való átültetésének bármilyen késedelmét kellően megindokolják;

31.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a Régiók Bizottságának, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a nemzeti parlamenteknek.

(1) HL C 28., 2020.1.27., 108. o.

(2) HL C 86., 2018.3.6., 126. o.

(3) HL C 440., 2015.12.30., 17. o.

(4) HL C 18., 2017.1.19., 10. o.

(5) HL L 123., 2016.5.12., 1. o.

(6) HL L 141., 2015.6.5., 73. o.

(7) HL L 156., 2018.6.19., 43. o.

(8) A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat 10. cikke alapján (COM(2016)0448).

(9) HL L 315., 2012.11.14., 57. o.

(10) HL L 132., 2016.5.21., 1. o.

(11) HL L 88., 2017.3.31., 6. o.

(12) HL L 119., 2016.5.4., 132. o.

(13) Az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve (2003. november 4.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól (HL L 299., 2003.11.18., 9. o.).

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/64

P9_TA(2021)0012

A közös kül- és biztonságpolitika végrehajtása – 2020. évi éves jelentés

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a közös kül- és biztonságpolitika végrehajtásáról – 2020. évi éves jelentés (2020/2206(INI))

(2021/C 456/07)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel a Tanács által az Európai Parlament számára készített, a közös kül- és biztonságpolitikáról szóló éves jelentésre,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) V. címére,

—	tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 1975. évi Helsinki Záróokmányára,

—	tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (alelnök/főképviselő) által a politikai elszámoltathatóságról tett nyilatkozatra (1),

—	tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének a „Világunk átalakítása: Fenntartható fejlődési keretrendszer 2030” című, 2015. szeptember 25-i határozatára,

—	tekintettel a külső konfliktusok és válságok integrált megközelítéséről szóló, 2018. január 22-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Jemennel foglalkozó elismert nemzetközi és regionális szakértőkből álló csoportjának „Yemen: Pandemic of Impunity in a Tortured Land” (Jemen: a büntetlenség járványszerű terjedése egy meggyötört országban) című, a 2019. július–2020. június közötti időszakra vonatkozó harmadik jelentésére,

—	tekintettel az Európai Unió 2016. június 28-án közzétett, kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiájára,

—	tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének 2020. április 8-i közös közleményére a Covid19-járványra való globális szintű uniós reagálásról (JOIN(2020)0011),

—	tekintettel „A nemek közötti egyenlőség az EU kül- és biztonságpolitikájában” című, 2020. október 23-i állásfoglalására (2),

—	tekintettel az Európai Parlamentnek a Tanácshoz, a Bizottsághoz és a Bizottság alelnökéhez/az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez intézett, az EU különleges képviselőinek hatásköréről és megbízatásáról szóló, 2019. március 13-i ajánlására (3),

—	tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325(2000) számú határozatára,

—	tekintettel a 2015–2020 közötti időszakra vonatkozó európai biztonsági stratégiára,

—	tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének 2020. június 10-i, „A Covid19-cel kapcsolatos dezinformáció kezelése – lássuk a valós tényeket” című közös közleményére (JOIN(2020)0008),

—	tekintettel a Covid19-világjárvány és annak következményei elleni küzdelemre irányuló összehangolt uniós fellépésről szóló, 2020. április 17-i állásfoglalására (4),

—	tekintettel a biztonságról és a védelemről szóló, 2020. június 17-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a „2020. évi stratégiai előrejelzési jelentés: Stratégiai előrejelzés – A reziliensebb Európa felé vezető út felvázolása” című, 2020. szeptember 9-i bizottsági közleményre,

—

tekintettel a 2019. június 18-i, 2019. július 15-i, 2019. október 14-i, 2019. december 12-i tanácsi következtetésekre, az uniós külügyminiszterek 2020. május 15-i nyilatkozatára, valamint a Törökország által a Földközi-tenger keleti térségében folytatott jogellenes tevékenységekről szóló, 2019. június 20-i, 2019. október 17-i és 2020. október 1-jei európai tanácsi következtetésekre, továbbá az Északkelet-Szíriáról szóló, 2019. október 14-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel „A Covid19 leküzdése és a világjárványt követő helyreállítás során a Nyugat-Balkánnak nyújtott támogatásról – A Bizottság hozzájárulása a 2020. május 6-i EU–Nyugat-Balkán vezetői találkozót megelőzően” című, 2020. április 29-i bizottsági közleményre (COM(2020)0315),

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A9-0266/2020),

mivel a Parlamentnek kötelessége és felelőssége a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP), valamint a közös biztonság- és védelempolitika (KBVP) feletti demokratikus felügyelet gyakorlása, és e szerepkör teljes mértékű betöltéséhez meg kell kapnia a szükséges információkat, időben és átlátható módon, valamint a hatékony eszközöket, többek között valamennyi védelmi ipari program vonatkozásában is;

B.	mivel az Unió közös kül- és biztonságpolitikája a biztonság és stabilitás garantálására törekszik a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása európai értékeinek egyidejű előmozdításával;

C.	mivel a világon agresszív geopolitikai versengés zajlik, amely gyors és megfelelő válaszmechanizmusokat és reagálási képességet tesz szükségessé a külpolitika területén;

D.	noha az erőteljesebb, ambiciózusabb, hitelesebb és egységesebb közös külpolitikára egyre kényszerítőbb szükség van, minthogy az Unió többszörös geopolitikai kihívásokkal szembesül a tágabb régióban, amelyek közvetve vagy közvetlenül valamennyi tagállamát és polgárát érintik;

E.	mivel a kül- és biztonságpolitika terén az Unió nem használja ki a benne rejlő lehetőséget a tagállamai közötti egység hiánya miatt;

F.	mivel egyetlen uniós tagállam sem képes egyedül kezelni a napjainkban Európa előtt álló globális kihívások egyikét sem; mivel az ambiciózus és hatékony közös kül- és biztonságpolitikát elegendő pénzügyi forrással, valamint jobb döntéshozatali mechanizmussal kell támogatni;

mivel a Covid19-világjárvány nyomán a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság és az alapvető szabadságok helyzete a világ számos pontján meggyengült és a dezinformációs kampányok és a nem uniós országokból kiinduló kibertámadások fokozódtak; mivel a szabályokon alapuló nemzetközi rend szerinti többoldalú együttműködés helyett izolacionalista, egyoldalú és globalizációellenes tendenciák és a rendszerszintű versengés vált hangsúlyosabbá;

mivel a nemzetközi biztonságra, valamint az Unió értékeire, érdekeire és befolyására valós fenyegetést jelentenek azok a kihívások, amelyeket például a populizmus és a tekintélyelvű rendszerek újbóli megjelenése, a nemzetközi jog, az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartásának elutasítása, valamint a liberális demokrácia és a multilateralizmus elleni támadások, továbbá a nagyhatalmak közötti, immár – különösen az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatok esetében – rivalizálásba torkollt verseny képviselnek, és fennáll annak veszélye, hogy az EU kimarad a döntések meghozatalából, és súlyos hátrányt szenved az ilyen versengés miatt;

I.	mivel az európai szomszédságpolitika (ENP) kulcsfontosságú eszköz az Unió keleti és déli szomszédai tekintetében;

mivel az Unió határain és közvetlen szomszédságában az instabilitás és a kiszámíthatatlanság közvetlen veszélyt jelent az Unió és tagállamai biztonságára; mivel a Covid19-világjárvány a nemzetközi biztonsági környezet romlásához vezethet; mivel a világjárvány súlyos gazdasági és társadalmi következményei komoly hatással lesznek világszerte a szegénység és az egyenlőtlenség jelenlegi szintjére, és ezért mély társadalmi elégedetlenséghez és komoly tiltakozásokhoz vezethetnek, ami sok instabil országban újabb tényezője lehet az instabilitásnak; mivel az elmúlt években felbukkanó fenyegetések – köztük a kiberfenyegetések, az éghajlatváltozás és a világjárványok – olyan valósággá váltak, amelyek egyre súlyosabb hatást gyakorolnak az emberi élet különböző aspektusaira, valamint a fejlődési lehetőségekre, a világ geopolitikai rendjére és stabilitására;

figyelembe véve, hogy a globális tengeri információk kiaknázása alapvető fontosságú a stratégiai megfigyelési funkció biztosításához, a kockázatelemzés lehetővé tételéhez, az Unió és a tagállamok érdekében történő korai előrejelzéshez, valamint a polgári és katonai tengeri biztonsági műveletekhez nyújtott információs támogatás megerősítéséhez;

L.	mivel a terrorizmus elleni küzdelem a 2015–2020 közötti időszakra vonatkozó európai biztonsági stratégia egyik legfőbb prioritása;

mivel a Covid19-világjárvány rámutatott az EU tekintélyelvű rendszerekkel szembeni sebezhetőségére, az EU hagyományos külső szövetségeinek sebezhetőségére és arra, hogy az Uniónak olyan külpolitikáról kell gondoskodnia, amely összhangban van alapvető értékeivel; mivel ez arra hívja fel az Uniót, hogy gondolja át külkapcsolatait, és azokat a szolidaritásra és a multilateralizmusra alapozza; mivel a Covid19-világjárvány és annak messze ható következményei különösen a legkiszolgáltatottabbakat sújtják, főként azokban a régiókban, ahol gyengébb az egészségügyi és szociális ellátórendszer;

mivel az elmúlt években újabb többdimenziós kihívások merültek fel, ideértve a tömegpusztító fegyverek elterjedését, a nonproliferációs megállapodások megkérdőjelezését, a regionális konfliktusok – lakóhelyelhagyásokhoz vezető – súlyosbodását, a természeti erőforrásokért folyó versenyt, az energiafüggőséget, az éghajlatváltozást, a bukott államok konszolidálását, a terrorizmust, a nemzetközi szervezett bűnözést, a kibertámadásokat, illetve a dezinformációs kampányokat;

mivel, tekintettel a jelentős fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési megállapodások összeomlására és az új fegyvertechnológiák gyors fejlődésére, a közös kül- és biztonságpolitikának elsődlegesen a leszerelésre, a fegyverzet-ellenőrzésre és a nonproliferációra kellene összpontosítania, hogy megvédje az uniós polgárokat, a nemzetközi stabilitást és biztonságot; mivel a 2008/944/KKBP közös álláspontot aktualizálni kell a szigorúan alkalmazandó és végrehajtandó kritériumok tekintetében;

Az EU „választott partnerként” való pozicionálása a változó geopolitikai rendben

hangsúlyozza, hogy a Covid19-világjárvány arra figyelmeztet, hogy erősebb, önállóbb, egységesebb és asszertívabb uniós kül- és biztonságpolitika szükséges ahhoz, hogy az Unió befolyásosabb vezető szerepet vállalhasson a nemzetközi színtéren, hogy megvédhesse és továbbfejleszthesse a szabályalapú nemzetközi rendet, garantálva a multilateralizmust, a demokráciát és az emberi jogokat, valamint határozottabban előmozdítva értékeit és érdekeit világszerte; rámutat, hogy ennek eléréséhez az Uniónak először sikeresen kell segítenie a közvetlen szomszédságában található partnereit;

támogatja és védi az EU azon szerepét, melynek keretében a világ minden pontján megbízható partnerként, a harmadik felek által előnyben részesített „választott partnerként”, a konfliktusrendezés és a mediáció során elvhű, de nem dogmatikus, becsületes közvetítőként jár el, a globális konfliktusokban a konstruktív szerepet előnyben részesítve támogatja a diplomáciát és a párbeszédet, a fenntartható fejlődés fő támogatójaként és a multilaterális keretrendszer egyik vezető hajtóerejeként támogatójaként lép fel, ugyanakkor globális szereplőként készen áll arra is, hogy szükség esetén önállóan és határozottan lépjen fel az uniós értékek és érdekek védelmében, biztosítva saját biztonságát és előmozdítva a nemzetközi békét és stabilitást az ENSZ Alapokmányában és a nemzetközi jogban rögzített elvek és értékek alapján, tiszteletben tartva a szabályokon alapuló nemzetközi rendet; úgy véli, hogy kreativitásra, proaktívabb hozzáállásra, a tagállamok közötti nagyobb egységre és szolidaritásra, valamint a tagállamok kötelezettségvállalására és erőforrásaira van szükség az EU globális befolyásának növeléséhez, pozitív hatalmi modelljének és a globális kormányzásban betöltött felelős szerepének előmozdításához, valamint ahhoz, hogy közvetlen szomszédságában stratégiai felelősséget vállalhasson;

hangsúlyozza, hogy többek között a világ növekvő instabilitása, az egyre konfrontatívabb környezet, a multilateralizmus erodálódása és az önkényuralom fokozódása, valamint a sokrétű globális kihívások, különösen az erősödő konfliktuslégkör, amely az európai kontinens keleti és déli határait is magában foglaló fegyveres konfliktusok folytatódásában és néha újraéledésében ölt testet, a terrorizmus, az éghajlatváltozás és a természeti erőforrásokat fenyegető növekvő veszélyek, az ellenőrizetlen migrációs áramlások, az egészségügyi kockázatok és az olyan hibrid fenyegetések, mint például a félretájékoztatási kampányok, az aktív intézkedések és a kibertámadások miatt az EU-nak ki kell alakítania stratégiai autonómiáját, megerősítve az együttműködést szövetségeseivel; hangsúlyozza e tekintetben annak fontosságát, hogy az Unió bizalmon és kölcsönös előnyökön alapuló stratégiaibb együttműködést alakítson ki harmadik országokkal, valamint hogy szövetségeket építsen ki a hasonló gondolkodású demokráciákkal, beleértve a déli féltekét is, valamint szükség esetén ad hoc koalíciókat hozzon létre más hasonló gondolkodású partnerekkel;

e tekintetben hangsúlyozza, hogy az Uniónak világszerte szorosan együtt kell működnie a kulcsfontosságú partnerekkel, és aktív szerepet kell játszania a nemzetközi jog és a multilaterális rendszer kulcsfontosságú intézményeinek védelmében; kitart amellett, hogy erősíteni kell az Unió ENSZ-szel és NATO-val kialakított partnerségét, valamint el kell mélyíteni a további szervezetekkel, például az Európa Tanáccsal, az EBESZ-szel, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN), az Afrikai Unióval, az Amerikai Államok Szervezetével, az Arab Ligával, a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségével (CELAC) és a Mercosurral folytatott együttműködést; fokozott együttműködésre és koordinációra szólít fel az EU és a NATO között, összegyűjtve az ismereteket és az erőforrásokat, valamint elkerülve az átfedéseket egy, a jelenlegi és jövőbeli regionális és globális biztonsági kihívásokra, valamint a konfliktushelyzetekre, az egészségügyi válságokra, az aszimmetrikus és hibrid fenyegetésekre, a kibertámadásokra és a félretájékoztatásra vonatkozó közös, egymást kiegészítő megközelítés kialakítása érdekében; hangsúlyozza a Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) fontosságát az emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálásában és az áldozatok védelmében, és üdvözli, hogy az Unió határozottan támogatja a Bíróságot, amely a közelmúltban nyomásgyakorlásnak és támadásoknak volt kitéve;

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy példátlan méreteket öltöttek az állami és nem állami támogatást élvező, a társadalmakra pusztító hatást gyakorló dezinformációs és propagandakampányok, többek között az európai szomszédságban és különösen a Nyugat-Balkánon; elítéli az információk manipulálását és fegyverként használását, többek között a rossz szándékú állami, szubállami és nem állami szereplők, valamint az önkényuralmi rendszerű harmadik országok által európai politikai pártok és szereplők közvetlen és közvetett finanszírozására és befolyásolására használt platformok és szervezetek által; üdvözli az uniós intézmények ezen új kihívásra adott oly szükséges válaszát, így például az Unió demokratikus folyamataiba történő külföldi beavatkozással, többek között a félretájékoztatással foglalkozó parlamenti különbizottság felállítását, és az Uniót vagy annak tagállamait fenyegető kibertámadások elleni korlátozó intézkedésekről szóló tanácsi határozat elfogadását (5); hangsúlyozza, hogy olyan válaszra van szükség, amely nem korlátozza az alapvető jogokat és szabadságokat; rámutat a hatékony uniós stratégiai kommunikáció fontosságára, és elismerését fejezi ki a stratégiai kommunikációnak az Európai Külügyi Szolgálaton (EKSZ) belüli megerősítése, valamint a félretájékoztatási kampányok azonosítására és visszaszorítására irányuló erőfeszítései miatt; hangsúlyozza, hogy az EU-nak tovább kell erősítenie kapacitásait a demokráciát fenyegető álhírek és félretájékoztatás elleni proaktív küzdelem terén, és javítania kell biztonsági kultúráját információs és kommunikációs hálózatainak hatékonyabb védelme érdekében; felhívja az EU-t, hogy vállaljon vezető szerepet a hibrid fenyegetésekkel és az önkényuralmi rendszerek – különösen a demokratikus kormányzásra és a magánvállalkozásokra világszerte gyakorolt – rosszindulatú befolyásával szembeni kollektív önvédelem és együttműködési keret előmozdításában; hangsúlyozza ezért, hogy az EU-nak meg kell erősítenie szövetségeit más globális demokratikus szereplőkkel az ilyen fenyegetésekkel szembeni globális fellépés érdekében, többek között megreformált, ellenállóbb multilaterális intézmények révén;

kitart amellett, hogy az EU kül- és biztonságpolitikáját az EUSZ 21. cikkében meghatározott célkitűzések – így a demokrácia, az emberi méltóság, az emberi jogok és az alapvető szabadságok, többek között a vallás vagy meggyőződés szabadsága, valamennyi kisebbség és vallási közösség, többek között a keresztények, zsidók, muzulmánok, nem hívők és mások védelme, valamint a nemek közötti egyenlőség támogatása – előmozdításának kell vezérelnie; e tekintetben üdvözli, hogy a Bizottság a közelmúltban úgy határozott, hogy megújítja a vallás és a meggyőződés szabadságának az Európai Unión kívüli előmozdításáért felelős különmegbízott mandátumát, azonban kéri, hogy a lehető leghamarabb kerüljön sor kinevezésére; kéri az uniós küldöttségeket, hogy kísérjék fokozott figyelemmel az emberi jogok globális helyzetét, azonosítsák a tendenciákat, továbbá támogassák a polgárokat és a civil társadalmi szervezeteket az emberi jogokkal kapcsolatban világszinten tapasztalható negatív tendencia visszafordítására irányuló erőfeszítéseikben; hangsúlyozza, hogy az Unió kül- és biztonságpolitikája hatékonyabb, ha feltételhez kötöttséget alkalmaz a gazdasági és politikai ösztönzőkben; e tekintetben ismét kéri a Bizottságot, hogy kísérje figyelemmel a vízummentesség kedvezményezettjeinek minősülő harmadik országokban az emberi jogok helyzetét és erről rendszeresen tegyen jelentést a Parlamentnek, továbbá hogy függessze fel a vízummentességet, ha az érintett országban jogsértést tapasztal; kéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy erősítsék meg a demokráciát támogató uniós programokat világszinten, azzal, hogy előmozdítják a demokráciapárti, alulról építkező folyamatokat, kiépítik az intézmények rezilienciáját és támogatják az európai politikai alapítványokat a demokratikus folyamatok erősítéséban; megismétli a 2019. március 13-i ajánlásában megfogalmazott felhívását az EU különleges képviselőinek és különmegbízottjainak reformjára és felülvizsgálatára;

kiemeli, hogy az Uniónak kezelnie kell a migráció alapvető okait, köztük az illegális, tömeges migráció kiindulópontját képező harmadik országokban tapasztalható szegénységet, az élelmezés- és táplálkozásbiztonság hiányát, a munkanélküliséget, az instabilitást és a biztonság hiányát; hangsúlyozza, hogy összpontosítani kell a stabil intézmények kialakításának támogatására is, hogy előmozdítsuk a fenntartható társadalmi fejlődést ezekben az államokban;

A KKBP ambícióinak új szintje: erősebb politikai akaraton alapuló stratégiai regionális megközelítések

felhívja a figyelmet, hogy önmagában egyetlen uniós tagállam sem rendelkezik elegendő képességgel és forrással ahhoz, hogy hatékony választ adjon napjaink nemzetközi kihívásaira; ezzel összefüggésben úgy véli, hogy az Uniónak mindenekelőtt az uniós tagállamok erősebb és valódi, az uniós külpolitikai célok, például a konfliktusmegelőzés és a békemegállapodások együttes elfogadását és előmozdítását, valamint a harmadik országoknak az Unió gyengítésére és megosztására, többek között az európai értékek aláásására irányuló kísérleteivel szembeni fellépést támogató politikai akaratára van szüksége; hangsúlyozza, hogy csak egy olyan erős és egységes, stabil kül-, biztonság- és védelempolitikával rendelkező Európai Unió lesz képes erőteljes szerepet betölteni az új geopolitikai környezetben, amelynek tagállamai támogatják az alelnököt/főképviselőt az elfogadott célok végrehajtásában; kéri az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy koordinálják a Covid19-válságra adandó válaszlépéseiket egymással és a nemzetközi partnereikkel a világjárványra adandó koherens és inkluzív globális válasz előmozdítása érdekében, és e tekintetben üdvözli az „Európa együtt” megközelítést;

megismétli az EU globális stratégiájának felülvizsgálatát szorgalmazó felhívását az új geopolitikai dinamika, a jelenlegi fenyegetések, a Covid19-világjárvány és a várhatóan megjelenő kihívások tanulságainak levonása, valamint a KKBP céljainak és eszközkészletének újraértékelése érdekében; kiemeli, hogy a nemzetközi partnerekkel és szövetségesekkel való együttműködésének továbbfejlesztése során az EU-nak fel kell gyorsítania a külpolitikai döntéshozatalt és a hasonlóan gondolkodó partnerekkel való együttműködési képességét a multilateralizmus megerősítése mellett, valamint meg kell erősítenie stratégiai cselekvési kapacitásait, szükség esetén önállóan is; hangsúlyozza, hogy az EU felelőssége a közös diplomáciai, biztonsági, védelmi, gazdasági, egészségügyi és kereskedelmi kérdésekkel kapcsolatos stratégiai autonómiájának megteremtése annak érdekében, hogy kezelje az érdekeinek, normáinak és értékeinek a pandémiát követő világban való védelmével kapcsolatos számos közös kihívást; ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az európai országoknak meg kell őrizniük az arra való képességüket, hogy önállóan döntsenek és cselekedjenek; sürgeti a tagállamokat, hogy gyorsan hajtsák végre és alkalmazzák a külföldi befektetések kritikus szektorokban történő átvilágítására irányuló mechanizmusokat létrehozó új rendeletet; ösztönzi a tagállamokat, hogy a Többoldalú Exportellenőrzési Koordináló Bizottság hagyatéka alapján alakítsanak ki egy, a többoldalú együttműködést szolgáló új fórumot az aggodalomra okot adó országokba irányuló technológiaexport, kereskedelmi forgalom és az érzékeny beruházások nyomon követése és ellenőrzése érdekében;

10.

úgy véli, hogy a KKBP célkitűzéseinek megvalósítása szempontjából még mindig komoly kiaknázatlan lehetőségek rejlenek az uniós külső fellépés valamennyi kemény és puha hatalmi dimenziójának egyesítésében és integrálásában; ezzel összefüggésben emlékeztet, hogy az Európai Parlament – saját különálló és egymást kiegészítő diplomáciai eszközökkel és csatornákkal támogatott – diplomáciai tevékenysége az uniós külpolitika egyik fontos pillére; úgy véli, hogy az Európai Parlamentet ebből adódóan a Bizottság és az EKSZ által támogatott „Európa együtt” megközelítés szerves részét képező szereplőként kell elismerni; rámutat, hogy a Parlament fontos szerepet tölt be a mediáció és a demokrácia támogatása terén, és hogy a parlamenti közgyűlések értékes hozzájárulást biztosítanak az Unió külső tevékenységéhez a biztonság és a védelem tekintetében is, valamint hogy támogatni kell tevékenységüket és szavatolni kell munkájuk megfelelő végzését; felhívja az alelnököt/főképviselőt, valamint a Bizottság és a Tanács elnökét, hogy folyamatosan tájékoztassák a Parlamentet és vonják be az EU külső fellépéseibe;

11.

véleménye szerint ahhoz, hogy az Unió kül- és biztonságpolitikája szilárd, önálló és teljesen kifejlett legyen, ugyanilyen jellemzőkkel bíró diplomáciai testületre is szükség van, amely kezdettől fogva kifejezetten európai dimenzióval jött létre; ezzel összefüggésben támogatja, hogy történjenek előrelépések egy európai diplomáciai iskola létrehozása felé, amelynek feladata, hogy egy valódi európai diplomáciai karrier jegyében létrehozza az Unió jövőbeni diplomatáinak független kiválasztási és képzési rendszerét;

12.

hangsúlyozza, hogy a KKBP területén a Parlamenttel való konzultációra és a Parlament tájékoztatására vonatkozó, az uniós Szerződésekben rögzített rendelkezéseket át kell ültetni egyértelmű, a releváns dokumentumok, többek között a stratégiatervezetek átlátható és időben történő megosztására irányadó szabályokba; rámutat, hogy lényegesen javítani kell azon, ahogyan a Bizottság és az EKSZ jelenleg eljuttatja a Parlament számára az érzékeny vagy bizalmas információkat; kéri továbbá annak vizsgálatát, hogy miként lehetne javítani a bizottsági ülések, valamint az EKSZ-szel és a Bizottsággal folytatott eszmecserék minőségét, hatókörét és formáját; úgy véli, hogy a Parlament és az alelnök/főképviselő közötti kapcsolatok estében a politikai elszámoltathatóságról szóló 2010. évi nyilatkozat immár nem szolgál megfelelő alapként, és annak helyébe egy intézményközi megállapodásnak kell lépnie, hogy megerősítsék a Parlament demokratikus ellenőrzéssel kapcsolatos jogait a Szerződésekkel összhangban; emlékeztet továbbá azon kérésére, amellyel az EKSZ létrehozásáról szóló tanácsi határozat felülvizsgálatát szorgalmazta;

13.

sajnálja, hogy nem történt előrelépés a KKBP-t érintő kérdésekkel kapcsolatos döntéshozatali folyamat javítása terén, ami hatással van az EU nemzetközi színtéren megtett lépéseinek hatékonyságára, gyorsaságára és hitelességére; felhívja a tagállamokat, hogy sürgősen kezdjenek vitát az egyhangú szavazási eljárás minősített többségi szavazással való felváltásáról legalább a KKBP bizonyos kiválasztott területein, például az emberi jogi kérdésekben hozott döntések és a szankciók vonatkozásában, ami konkrét eszköz lenne az Unió globális színtérre gyakorolt befolyása megerősítésére;

14.

üdvözli az új uniós globális emberi jogi szankciórendszer (uniós „Magnyickij-törvény”) elfogadását, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy célzott szankciókat szabjon ki azokra, akik világszerte súlyos emberi jogi jogsértésekért és visszaélésekért felelősek; javasolja, hogy a jövőben terjesszék ki a szankciórendszer hatályát a korrupciós cselekményekre is;

15.

felhív a harmadik országokba irányuló export tekintetében tiltott berendezések listájának felülvizsgálatára, hogy elkerülhetők legyenek azok a helyzetek, amelyekben a tagállamok olyan, uniós pénzeszközökből finanszírozott eszközöket biztosítanak, amelyeket esetleg a polgárok elnyomására hasznának;

16.

támogatja az új együttműködési formákról, mint például az európai biztonsági tanács létrehozásáról szóló európai vitát, mivel eljött az ideje hatékony formációk és intézmények létrehozásának az uniós kül- és biztonságpolitika koherenciájának és befolyásának növelése érdekében; úgy véli, hogy ezt a gondolatot meg kell vitatni az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében, és megismétli egy védelmi miniszteri tanács létrehozására irányuló felhívását;

17.

rámutat, hogy az Unió elkötelezte magát az ENSZ szerepének a nemzetközi színtéren történő erősítése mellett, és ezért hangsúlyozza, hogy meg kell reformálni az Egyesült Nemzetek rendszerét, erősítve valamennyi ügynökség, szervezet és program fellépéseinek koherenciáját, hogy ezáltal szavatolni lehessen a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrend célkitűzéseinek megfelelő megvalósítását; ismételten kéri a tagállamokat, hogy támogassák a Biztonsági Tanács összetételének és működésének reformját, hogy az hatékonyabb és működőképesebb legyen, ami alapvető fontosságú a világ békéjének biztosításához, egy olyan programmal, amely túlmutat a katonai biztonságon, és kiterjed a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő személyek áramlására, az élelmezésbiztonságra, az éghajlatváltozásra, valamint a világjárványokkal szembeni küzdelemre;

18.

rámutat, hogy az EU alapvető jelentőséggel bír a demokratikus és választási folyamatok tekintetében történő együttműködés, valamint azok átláthatóságának és legitimitásának védelme szempontjából;

19.

elismeri, hogy a Nyugat-Balkán, valamint a keleti és déli szomszédság országainak stabilitása, biztonsága, békéje és jóléte közvetlen hatással van az Unió és tagállamai saját stabilitására és biztonságára, valamint világpolitikai szereplőként való megítélésére; hangsúlyozza, hogy az Európai Unió a Nyugat-Balkán és a keleti partnerség országainak legnagyobb kereskedelmi partnere és befektetője; szorgalmazza az Unió stratégiai felelősségvállalását az Unió szomszédságában, valamint gyorsabb, aktívabb, egységesebb és hatékonyabb szerepvállalását a mediációban és a jelenlegi feszültségek és konfliktusok békés megoldásában, valamint a jövőbeli konfliktusok megelőzésében a szomszédságban; úgy véli, hogy ez a megelőző béketeremtésre irányuló erőfeszítések – többek között a megelőző diplomácia és a korai előrejelző mechanizmusok – előtérbe helyezésével, a kétoldalú együttműködés megerősítésével, a demokratikus erők és a jogállamiság támogatásával, a társadalmi-gazdasági stabilizáció és fejlődés pozitív ösztönzőinek létrehozásával, valamint a társadalmak rezilienciájának megfelelő költségvetési forrásokkal támogatott kiépítésével érhető el; megerősíti a normandiai négyek, a Líbiával foglalkozó berlini konferencia és a minszki csoport melletti határozott kiállását;

20.

újólag megerősíti a bővítés mint kulcsfontosságú, átalakító hatású uniós politika melletti elkötelezettségét, és üdvözli a Bizottság felülvizsgált módszertanát és azt, hogy az nagyobb hangsúlyt fektet a bővítési folyamat politikai jellegére; támogatja a nyugat-balkáni országok európai perspektíváját, és üdvözli, hogy az uniós tagállamok – a 2020. május 6-i zágrábi nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően – egyértelműen támogatják azt, továbbá üdvözli az Albániával és Észak-Macedóniával folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szóló határozatot; felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy haladéktalanul indítson kormányközi konferenciákat e két országgal, és általánosságban gyorsítsa fel a csatlakozási folyamatot, mivel a nyugat-balkáni országok földrajzi, történelmi és kulturális szempontból Európa részei; sürgeti Bulgáriát, hogy hagyjon fel az Észak-Macedóniával tartandó kormányközi konferencia megnyitásával szembeni ellenállással; hangsúlyozza, hogy ezen országok európai uniós integrációja döntő jelentőségű az egész kontinens stabilitása és biztonsága, valamint az EU befolyása szempontjából a régióban és azon túl; hangsúlyozza, hogy a csatlakozási folyamatnak fenntartható demokratikus, gazdasági és ökológiai átalakulást és társadalmi konvergenciát kell eredményeznie, és biztosítania kell a jószomszédi kapcsolatokat és a regionális együttműködést; emlékeztet, hogy a bővítési folyamat érdemeken alapul, és a koppenhágai kritériumokkal összhangban szigorú és méltányos feltételrendszeren nyugszik; megismétli, hogy a reformok elfogadása érezhető kell legyen a helyszínen, és hangsúlyozza, hogy egyértelmű, átlátható és következetes csatlakozási kritériumokat, valamint folyamatos politikai, pénzügyi (IPA III) és technikai támogatást kell biztosítani a folyamat során, az előrehaladás egyértelmű mérése mellett; hangsúlyozza, hogy a tagjelölt és potenciális tagjelölt országoknak igazodniuk kell az Unió nevében az alelnök/főképviselő által tett vonatkozó KKBP-nyilatkozatokhoz és a tanácsi határozatokhoz;

21.

üdvözli a keleti partnerség országaival tartott uniós csúcstalálkozó eredményeit, és reméli, hogy a hat ország valóban elkötelezi magát a demokratikusabb, virágzóbb, igazságosabb, stabilabb, valamint az alapértékekhez és elvekhez közelebb álló társadalmak felépítéséhez szükséges reformfolyamatok mellett; hangsúlyozza, hogy a keleti partnerség országaival és az EU szomszédságpolitikájában részt vevő többi országgal való együttműködést prioritásnak kell tekinteni a KKBP szempontjából, mivel az EU alapvető érdeke ezen országok fejlődése és demokratizálódása; kéri a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy a kereskedelmi és társulási megállapodások, az egységes piachoz való hozzáférés és az emberek közötti mélyebb kapcsolatok révén továbbra is erősítsék a gazdasági kapcsolatokat és az összeköttetéseket, többek között – amennyiben minden feltétel teljesül – vízumkönnyítés és vízumliberalizáció útján; hangsúlyozza, hogy a fentiek ösztönzőként szolgálhatnak a demokratikus reformok, valamint az európai uniós szabályok és normák átvételének elősegítéséhez; kéri az Uniót, hogy tartsa fenn a keleti partnerség országai közötti, helyzetre szabott különbségtételt a többért több, kevesebbért kevesebb elve alapján; elismeri a keleti partnerség országainak egyedülálló tapasztalatát és szakértelmét, köztük az uniós közös biztonság- és védelempolitikai (KBVP) missziókhoz, harccsoportokhoz és műveletekhez való hozzájárulásukat, továbbá felszólít az Unió és a keleti partnerség közötti együttműködés szorosabbá tételére az Unióhoz kapcsolódó védelempolitika területén;

22.

támogatja a belarusz lakosság szabadság, demokrácia és méltóság iránti igényét, valamint hogy új, szabad és tisztességes elnökválasztásokat tartsanak; elismeri a Koordinációs Tanács mint a tiltakozó belarusz lakosság képviselőjének fontos szerepét; határozottan elítéli a békés tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakos fellépést, és üdvözli a Lukasenka-rezsimmel és magával Aljakszandr Lukasenkával szembeni szankciók elfogadását, valamint megismétli álláspontját, amely szerint nem ismeri el a 2020. augusztus 9-i elnökválasztások meghamisított eredményeit; kéri az Uniót, hogy alaposan vizsgálja felül az EU és Belarusz közötti kapcsolatokat, tekintettel arra, hogy a rezsim a saját nemzetközi jogi kötelezettségvállalásait és az EU-val kötött megállapodásait sem tartja be, továbbá hogy dolgozzon ki ösztönzőket a társadalmi-gazdasági stabilizáció és a demokratikus erők fejlesztése és támogatása érdekében;

23.

hangsúlyozza az EU arra irányuló kötelezettségvállalásának fontosságát, hogy támogatja partnerei szuverenitását, függetlenségét és területi integritását a nemzetközileg elismert határaikon belül; aggodalmát fejezi ki az aktív konfliktusövezetek terjedése miatt az EU legközelebbi szomszédságában, valamint a befagyott konfliktusok és a szuverén államokhoz tartozó területek Oroszországi Föderáció általi tényleges megszállása miatt; ismételten elítéli Oroszország Ukrajnával szembeni agresszív politikáját, számos befagyott konfliktusban játszott negatív szerepét és az EU egyes közvetlen szomszédaival szembeni nyomásgyakorlását, valamint a krími tatárok jogainak megsértését, az Azovi-tenger blokádját, Ukrajna fekete-tengeri gázmezőinek folytatódó elfoglalását, valamint Grúzia és Moldova területi integritásának megsértését; továbbra is teljes mértékben elkötelezett a Krím jogellenes annektálásának el nem ismerésére irányuló politika mellett; felszólítja Oroszországot, hogy vállalja felelősségét, használja az Oroszország által támogatott szeparatisták fölötti befolyását és teljeskörűen hajtsa végre a minszki megállapodások szerinti kötelezettségvállalásait; hangsúlyozza, hogy az EU-nak fokoznia kell fellépését az úgynevezett befagyott konfliktusok békés megoldása érdekében, többek között az érintett harmadik országokkal folytatott párbeszéd keretében, aktívan elő kell mozdítania a nemzetközi jog normáin és elvein, az ENSZ Alapokmányán és az EBESZ 1975. évi Helsinki Záróokmányán alapuló megoldásokat, valamint növelnie kell a konfliktus sújtotta polgári lakosság, az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek és a menekültek támogatását; hasonlóképpen követeli, hogy az Orosz Föderáció szüntesse meg Abházia és a Chinvali régió/Dél-Oszétia grúz területek illegális megszállását, és állítsa le a két terület de facto integrálását az orosz közigazgatásba;

24.

örömmel veszi tudomásul a Hegyi-Karabahban és Hegyi-Karabah környékén való teljes tűzszünetről szóló, Örményország, Azerbajdzsán és Oroszország által 2020. november 9-én aláírt megállapodást; reméli, hogy ez a megállapodás civilek és katonák életét fogja megmenteni, és nyitottabb perspektívákat fog kínálni e halálos áldozatokat követelő konfliktus békés rendezéséhez; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a status quo megváltoztatására nem békés tárgyalások, hanem katonai erők révén került sor; határozottan elítéli a polgári lakosság legyilkolását és a civil létesítmények és istentiszteleti helyek lerombolását, valamint hogy jelentések szerint kazettás lőszereket vetettek be a konfliktusban; sürgeti mind Örményországot, mind Azerbajdzsánt, hogy erősítsék meg a kazettás lőszerekről szóló egyezményt, amely átfogóan, haladéktalanul betiltja e lőszerek használatát; hangsúlyozza, hogy továbbra is tartós rendezésre van szükség, és hogy a béke megteremtésének és a régió jövőbeli jogállása meghatározásának folyamatát a minszki csoport társelnökeinek kell irányítaniuk, és annak a csoport alapelvein kell alapulnia; hangsúlyozza, hogy sürgősen biztosítani kell, hogy a humanitárius segítség eljusson a rászorulókhoz, hogy Hegyi-Karabahban biztosított legyen az örmény lakosság és kulturális öröksége biztonsága, valamint hogy az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek és menekültek visszatérhessenek korábbi lakóhelyükre; felszólít a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos állítások megfelelő kivizsgálására és a felelősök bíróság elé állítására; felhívja az EU-t, hogy érdemibben vegyen részt a konfliktus rendezésében, és ne hagyja a régió sorsát más hatalmak kezében;

25.

üdvözli a Bizottságnak és a főképviselőnek a déli szomszédsággal fenntartott, megújított partnerségről szóló, hamarosan elkészülő közös közleményét; felszólítja az EU-t, hogy ismerje el mindegyik dél-mediterrán ország sajátosságait a régióval kapcsolatos politikájában; felszólítja az EU-t, hogy erősítse az együttműködést az olyan regionális szereplőkkel, mint az Arab Liga, az Afrikai Unió és az Unió a Mediterrán Térségért, és aktívan támogassa a déli szomszédság országai közötti régión belüli együttműködést mint a biztonság és a fenntartható gazdasági fejlődés elengedhetetlen eszközét; hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni az EU észak-afrikai országokkal fennálló kapcsolatait; sajnálja, hogy az úgynevezett barcelonai folyamat kezdete után 25 évvel még mindig nem fejeződött be a déli szomszédság mediterrán országaival közös, a jólét, a stabilitás és a szabadság térségének kialakítása; teljes mértékben támogatja a berlini folyamatot és üdvözöl minden olyan ENSZ-kezdeményezést, amelynek célja, hogy átfogó politikai megoldást találjon a líbiai válságra;

26.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak nagyobb figyelmet kell fordítania a jelenlegi szíriai konfliktusra, és arra kell törekednie, hogy bíróság elé állítsa a szíriai rezsim tagjait és szövetségeseit, különösen Oroszországot és Iránt, akik felelősek a 2011 óta elkövetett számos háborús bűncselekményért;

27.

úgy véli, hogy az EU-nak továbbra is proaktív szerepet kell játszania a közel-keleti békefolyamatban és a felek közötti megállapodás megkötésében, beleértve a végleges jogállásról szóló megállapodás kérdését is, különös tekintettel arra, hogy meg kell őrizni a feltételeket a két állam elvén alapuló békés megoldáshoz, amely az 1967-es határokon alapul, és amely szerint Jeruzsálem mindkét állam fővárosa, és biztosítja Izrael, valamint egy független, demokratikus, területileg összefüggő és életképes palesztin állam együttélését békében és biztonságban, az önrendelkezési jog alapján és a nemzetközi jog teljes körű tiszteletben tartásával;

28.

tudomásul veszi az Ábrahám-egyezményt, amely normalizálta a diplomáciai kapcsolatokat Izrael, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein között; e tekintetben elismeri az Egyesült Államok szerepét az Ábrahám-egyezmény elősegítésében; rámutat, hogy az olyan arab államok, mint Egyiptom vagy Jordánia, amelyek évek óta diplomáciai kapcsolatokat tartanak fenn Izraellel, jelentős szerepet játszottak a közel-keleti békefolyamatról – többek között a biztonságról és a stabilitásról – szóló párbeszéd előmozdításában; hangsúlyozza, hogy továbbra is fontos beruházni az Izrael és Palesztina közötti érdemi tárgyalásokba; üdvözli, hogy az Ábrahám-egyezmény egyik eleme a ciszjordániai annektálási tervek leállítása volt, és felszólítja az összes felet, hogy tartsák tiszteletben ezt;

29.

üdvözli, hogy a palesztin politikai erők a közelmúltban megállapodtak abban, hogy a következő hat hónapban parlamenti és elnökválasztásra kerül sor, és hangsúlyozza, hogy a demokratikus választások továbbra is az Unió egyik kulcsfontosságú prioritását képezik; hangsúlyozza, hogy támogatni kell a közel-keleti békefolyamatot, és megfelelő pénzügyi forrásokat kell biztosítani az ENSZ közel-keleti palesztin menekülteket segélyező hivatala (UNRWA) által végzett munkához, szoros együttműködésben a nemzetközi adományozóközösséggel;

30.

üdvözli az EU azon kötelezettségvállalását, hogy megőrzi az átfogó közös cselekvési tervet, és biztosítja annak valamennyi fél általi teljes körű végrehajtását; hangsúlyozza, hogy ez a többoldalú megállapodás az európai diplomácia egyik döntő fontosságú eredménye, és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására szolgáló globális architektúra egyik kulcsfontosságú pillére, amely a regionális béke, biztonság és stabilitás kulcsfontosságú eleme, továbbá, hogy az EU teljes körű megőrzésének és végrehajtásának biztosítása; kéri az Egyesült Államokat, hogy tartózkodjon az egyoldalú lépésektől, hozzájárulva ezáltal a regionális és globális békéhez és biztonsághoz, valamint a szabályokon alapuló világrendhez; sürgeti az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy minden rendelkezésére álló politikai és diplomáciai eszközt használjon fel az átfogó közös cselekvési terv (JCPOA) biztosítására; felszólítja a főképviselőt, tekintettel az Öböl-térségben folyó jelenlegi versengésére, hogy fokozza a politikai párbeszédet a régió országaival annak érdekében, hogy elősegítse a konfliktusok eszkalálódásának visszaszorítását és az inkluzív regionális biztonsági architektúrát, összhangban a Külügyek Tanácsának 2020. január 10-i következtetéseivel; felszólítja az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy e feladat megkönnyítése érdekében vegye fontolóra egy Öböl-térséggel foglalkozó különmegbízott kinevezését;

31.

felszólítja Franciaországot, Németországot és az Egyesült Királyságot mint a JCPOA aláíró feleit, valamint az EU-t és tagállamait, hogy építsenek ki egységet, visszatartó erőt és ellenálló képességet a harmadik országok másodlagos szankcióival szemben, és hajtsanak végre intézkedéseket az EU jogos érdekeinek védelme érdekében, többek között a kereskedelmi ügyleteket támogató eszköz teljes működésbe lépésén keresztül; elutasítja, hogy az Egyesült Államok újra egyoldalú, területen kívüli hatályú szankciókat szabott ki, miután kilépett a JCPOA-ból, mivel ez aláássa az EU legitim gazdasági és külpolitikai érdekeit, különösen azáltal, hogy akadályozza az Iránnal folytatott humanitárius kereskedelmet a Covid19-világjárvány idején; felszólítja az Egyesült Államokat, hogy feltétel nélkül csatlakozzon újra a JCPOA-hoz, aminek együtt kell járnia Irán sürgetésével arra, hogy visszatérjen a megállapodás szerinti kötelezettségvállalásainak teljes körű betartásához; e tekintetben elítéli Irán azon döntését, hogy megkezdi az urán 20 %-ra történő dúsítását, ami a nukleáris megállapodás közvetlen és súlyos megsértésének minősül;

32.

tudomásul veszi a Jemennel foglalkozó kiemelkedő nemzetközi és regionális szakértőkből álló ENSZ-testület jelentését, amely megállapította, hogy Jemen kormánya, a húszik, a Déli Átmeneti Tanács, valamint a Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek által vezetett koalíció tagjai súlyosan megsértették a nemzetközi emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot, ami háborús bűncselekménynek minősül, mint például a polgári személyek és polgári objektumok elleni megkülönböztetés nélküli támadások; felszólítja az EU-t és tagállamait annak biztosítására, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények ne maradjanak büntetlenül, támogatva többek között azt, hogy a jemeni helyzetet a Nemzetközi Büntetőbíróság elé utalják; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy vezessenek be célzott szankciókat Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek azon tisztviselői ellen, akik érintettek az állítólagos háborús bűncselekményekben; újra megismétli a tagállamokhoz intézett felhívását, hogy vessenek véget az Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek történő fegyverértékesítésnek, ami csak megnehezíti számukra a konfliktus fenntartását és a jemeni nép szenvedésének elhúzódását;

33.

úgy véli, hogy az EU-nak sürgősen jobb geopolitikai és általános stratégiát kell meghatároznia a Törökországgal való rövid, közép- és hosszú távú kapcsolataira vonatkozóan, különös tekintettel a demokrácia folyamatos erodálódására, Törökország fokozódó külpolitikai érdekérvényesítésére, amely hozzájárul a feszültségek eszkalációjához és destabilizáló szerepet játszik, veszélyeztetve ezzel a Közel-Kelet, a Dél-Kaukázus, és a Földközi-tenger keleti térségének regionális békéjét és stabilitását, továbbá tekintettel a szíriai, iraki, líbiai és hegyi-karabahi konfliktusokban játszott szerepére;

34.

elszólítja az EU-t, hogy vállaljon vezető szerepet a Földközi-tengeren, és legyen képes garantálni a térség stabilitását, a szervezett bűnözés, a terrorizmus és az illegális migráció elleni küzdelem szempontjából is; kiemeli, hogy az új migrációs és menekültügyi paktummal kapcsolatban folyamatban lévő jogalkotási munka kulcsfontosságú lehetőséget kínál az uniós társjogalkotók számára az uniós menekültügyi és migrációs politika javítására a Törökországtól való függés csökkentése terén;

35.

ismételten hangsúlyozza, hogy a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokat az emberi jogi helyzet, a demokrácia visszaszorulása és a Törökországon belüli jogállamisággal kapcsolatos kihívások fényében hivatalosan befagyasztották; úgy véli, hogy a Törökországgal fenntartott kapcsolatok nem alapulhatnak egy illuzórikus és elavult csatlakozási folyamaton; hangsúlyozza, hogy az Európai Unió, annak tagállamai és Törökország közös stratégiai érdeke, hogy a Földközi-tenger keleti térségében stabil és biztonságos környezet jöjjön létre; emlékeztet azonban arra, hogy az alapvető párbeszéd, amelynek e stabil és biztonságos környezet kialakításakor érvényesülnie kell, csak az egyoldalú provokációk elkerülése, és különösen a katonai, haditengerészeti vagy légi műveletek elkerülése révén valósulhat meg; e tekintetben emlékeztet arra, hogy az EU teljes szolidaritást vállal tagállamaival, Görögországgal és Ciprussal;

36.

megerősíti, hogy az Unió saját és tagállamai érdekeinek védelme érdekében készen áll a rendelkezésére álló valamennyi eszköz és lehetőség alkalmazására, beleértve az EUSZ 29. cikkében és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 215. cikkében előírt eszközöket és lehetőségeket is; emlékeztet a Tanács 2019. október 14-i következtetéseire, amelyben felszólították a tagállamokat, hogy 2008/944/KKBP közös álláspont rendelkezései alapján nemzeti szinten szigorú álláspontot képviseljenek a Törökországgal kapcsolatos nemzeti fegyverexport-politikájukat illetően, ami magában foglalja a regionális stabilitásra vonatkozó negyedik kritérium szigorú alkalmazását is, és felhívja az alelnököt/főképviselőt és a Tanácsot, hogy fontolják meg egy olyan kezdeményezés bevezetését, amely arra kötelezné az összes tagállamot, hogy e közös állásponttal összhangban állítsák le a Törökországba irányuló fegyverkivitel engedélyezését; emlékeztet a Tanács 2020. október 1-i következtetéseire, amelyek hangsúlyozzák, hogy az EU minden rendelkezésére álló eszközt és lehetőséget fel fog használni, többek között szankciórendszert fog bevezetni Törökországgal szemben saját és tagállamai érdekeinek védelme érdekében; megismétli, hogy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez intézett felhívása mindaddig fennáll, amíg Törökország folytatja a jelenlegi jogellenes, egyoldalú fellépéseit a Földközi-tenger keleti térségében, amelyek ellentétesek bármelyik uniós tagállam szuverenitásával és a nemzetközi joggal, és amíg nem kezdeményez párbeszédet a nemzetközi jog alapján; felszólítja a NATO vezetését, hogy a leghatározottabban közölje Törökországgal, hogy nem fogja eltűrni az ország agresszív fellépéseit a többi NATO-taggal szemben;

37.

határozottan elítéli a Törökország és Líbia közötti két egyetértési megállapodás aláírását a tengeri övezetek körülhatárolására és az átfogó biztonsági és katonai együttműködésre vonatkozóan, amelyek kölcsönösen összefüggenek egymással, és egyértelműen sértik a nemzetközi jogot és az ENSZ Biztonsági Tanácsának líbiai fegyverembargót előíró határozatát;

38.

a leghatározottabban elítéli Törökország destabilizáló szerepét, amely tovább csökkenti az egész Dél-Kaukázus régió törékeny stabilitását; felszólítja Törökországot, hogy tartózkodjon a hegyi-karabahi konfliktusba való bármilyen beavatkozástól, és hagyjon fel destabilizáló cselekedeteivel, továbbá aktívan mozdítsa elő a békét; határozottan elítéli továbbá, hogy Törökország külföldi terrorista harcosokat szállított Szíriából és máshonnan Hegyi-Karabahba, ahogy azt a nemzetközi szereplők, köztük az EBESZ minszki csoportjának társelnök országai is megerősítették; sajnálja, hogy Törökország szándéka az EBESZ minszki csoportjának destabilizálása, mivel törekszik arra, hogy meghatározóbb szerepet játsszon a konfliktusban;

39.

hangsúlyozza, hogy alapvető fontosságú, és az EU és az Egyesült Királyság kölcsönös érdeke, különösen közös elveik, értékeik és földrajzi közelségük miatt, továbbá hosszú távú stratégiai együttműködésük okán, hogy megállapodás szülessen a kül-, biztonság- és védelempolitikai kihívásokra adandó közös válaszlépésekről a multilateralizmus, a konfliktusok párbeszéden és diplomácián keresztül történő rendezésének és a nemzetközi jognak az elvei alapján, szem előtt tartva, hogy a legtöbb nemzetközi fenyegetés azonos intenzitással érinti mindkét felet; üdvözli az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás megkötését, amely egyértelműséget és biztonságot nyújt mindkét fél polgárai és vállalkozásai számára; hangsúlyozza, hogy jelenleg vizsgálja a megállapodást, és minden részletében szorosan nyomon kívánja követni az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodás végrehajtását;

40.

hangsúlyozza, hogy a transzatlanti együttműködés továbbra is alapvető és kiemelt fontosságú az EU közös kül- és biztonságpolitikájában; szorgalmazza, hogy a felek a kölcsönös tisztelet alapján több erőfeszítést tegyenek a szilárd és megújított transzatlanti partnerség felé, és konkrét intézkedéseket tegyenek a multilateralizmus, a jogállamiság, az emberi jogok, a transzatlanti biztonság és gazdasági együttműködés, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem előmozdítására, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rendszer fenntartására a jelenlegi és jövőbeli kül-, biztonsági és kereskedelmi kihívások és válságok kezelése érdekében, különös tekintettel a jelenlegi egészségügyi vészhelyzetre és az azzal járó gazdasági, társadalmi, biztonsági és politikai kihívásokra;

41.

kitart amellett, hogy a transzatlanti partnerséget meg kell újítani a világjárvány és más főbb nemzetközi kihívások, például az éghajlatváltozás hatékonyabb kezelése érdekében; elismeri, hogy új alapot kell találni az EU és az USA közti együttműködésnek a nacionalista, önkényuralmi és hegemonikus törekvések ellen, a Közel-Keleten és az Öböl-térségben tapasztalható expanzív feszültségek ellen, továbbá az egyre meghatározóbbá váló gazdasági szereplők révén kialakuló multipolaritás, valamint a jelenlegi gazdasági válság ellen az Atlanti-óceán mindkét partján; üdvözli az EU kezdeményezését, hogy transzatlanti párbeszédet indítson Kínáról;

42.

úgy véli, hogy egy ilyen partnerség csak a közös értékeken és érdekeken, valamint a nemzetközi jog és a nemzetközi intézmények tiszteletén, továbbá a bizalmon alapuló kapcsolaton, működhet, amelyre az elmúlt években sajnos hatással voltak a túlzott egyoldalú fellépések, amelyek azokat a multilaterális kereteket is gyengítették, amelyekhez az EU és tagállamai kapcsolódnak; e tekintetben sajnálatát fejezi ki Donald Trump amerikai elnök kormányának egyoldalú tendenciái miatt; rámutat arra, hogy a gyengébb nyugati kötelékek lehetővé teszik az illiberális államok számára, hogy betöltsék azt az űrt, ami a vezetői szerep terén keletkezett a nemzetközi színtéren; reményét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok visszafordul arról útról, amelyen az elmúlt években elindult, kivonulva a szabályokon alapuló multilaterális világrendből, és lehetővé teszi a szoros egységben történő transzatlanti fellépéshez való visszatérést, amely teljes mértékben összhangban áll az EU és az USA által közösen vallott értékekkel és alapelvekkel; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az európai NATO-tagországoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a transzatlanti tér védelmével kapcsolatos terhek megosztásában, és reagálniuk kell az új hibrid fenyegetésekre; hangsúlyozza, hogy több szinergiát eredményezne, és lehetővé tenné a globális kihívások jobb kezelését, ha a jövőben egyesítenék az erőket az Egyesült Államokkal a béketeremtő törekvésekben;

43.

a leghatározottabban elítéli az Egyesült Államok Kongresszusa ellen elkövetett tömeges támadást a zavargók által, akiket Donald Trump elnök összeesküvés-elméletei és azon megalapozatlan állítása szítottak fel, hogy a 2020. november 3-i elnökválasztást manipulálták; bízik abban, hogy az USA biztosítja a hatalom békés átadását Joseph Biden megválasztott elnöknek és Kamala Harris megválasztott alelnöknek; riasztónak tartja a populizmus és a szélsőségesség terjedését az Atlanti-óceán mindkét partján, és hangsúlyozza, hogy sürgősen meg kell védeni a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot világszerte;

44.

határozott és egységes álláspont fenntartását kéri az Oroszországi Föderáció tekintetében, többek között az EU öt politikai alapelvének felülvizsgálata révén; szorgalmazza egy új EU–Oroszország stratégia kidolgozását, amely egyértelmű jelzést küldene az orosz társadalom demokráciát pártoló részének arról, hogy az EU továbbra is hajlandó a kapcsolatfelvételre és az együttműködésre; felhív a szankciórendszer szigorítására, különösen az Alekszej Navalnij elleni, orosz területen, az Oroszországban kifejlesztett „novicsok” típusú katonai idegméreggel végrehajtott gyilkossági kísérlettel kapcsolatos jelenlegi fejlemények tükrében; üdvözli, hogy a Külügyek Tanácsa korlátozott intézkedéseket fogadott el a vegyi fegyverek bevetésével kapcsolatban az Alekszej Navalnij meggyilkolására irányuló kísérlet során; ismételten felszólít a mérgezés független nemzetközi kivizsgálására;

45.

megismétli, hogy a minszki megállapodások tiszteletben tartása az EU és Oroszország közötti kapcsolatokban bekövetkező bármilyen lényeges változás kulcsfontosságú feltétele; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Oroszország negatív szerepet játszik a félretájékoztatási kampányokban és az EU és a Nyugat elleni hibrid hadviselés egyéb formáiban, amelyek célja belső kohéziónk és ezáltal a globális színtéren a hatékony fellépésünk gyengítése; elítéli továbbá az EU területén elkövetett célzott gyilkosságokat és a vegyi fegyverek használatát, valamint az emberi jogokkal és alapvető szabadságokkal kapcsolatos nehéz belső helyzetet; hangsúlyozza, hogy nyomást kell gyakorolni az Oroszországi Föderációra a nemzetközi jog és a nemzetközi szerződések betartása érdekében; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Oroszország ismételten megsértette a fegyverzet-ellenőrzési megállapodásokat és normákat, ami a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződés (INF-szerződés) összeomlásához vezetett, továbbá hogy megsértette a vegyifegyver-tilalmi egyezményt azzal, hogy katonai ideggázokat vet be mind belföldön, mind pedig az EU területén;

46.

hangsúlyozza, hogy Afrika fontos stratégiai partner a multilaterális rendszerben; üdvözli az EU–Afrika stratégia átalakítására és jelentős mértékű korszerűsítésére irányuló jelenlegi erőfeszítéseket egy olyan modell alapján, amely nem az adományozó–kedvezményezett viszonyra épül, hanem az egyenlő felek közös és összehangolt partnerségén alapul, valamint a kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakításán a kölcsönös érdekek és felelősségek világos megértésével, a méltányos, emberközpontú és fenntartható partnerség kialakítása céljából, többek között az emberi jogok, a biztonság és a terrorizmus elleni küzdelem terén folytatott együttműködés tekintetében; ezzel összefüggésben kiemeli, hogy külön figyelmet kell fordítani a Száhel-övezet helyzetére, tekintettel a fokozódó instabilitásra, valamint arra, hogy ami ebben a régióban történik, az jelentős közvetlen és közvetett következményekkel jár az Unióra nézve; ragaszkodik ahhoz, hogy az EU a szolidaritás eszméjét képviselje a líbiai helyzet fejleményeire tekintettel, valamint vegye tekintetbe az emberi jogokat a fejlesztési segélyezési politika és a gazdasági partnerségi megállapodások terén; közös uniós megközelítést és erőfeszítést szorgalmaz az Unió és Afrika közötti kapcsolatok, valamint az Uniónak a kontinenssel kapcsolatos tudatossága és az iránti való elkötelezettségének megerősítésére; emlékeztet arra, hogy az európai jelenlét és hiteles elkötelezettség kulcsfontosságú a humanitárius és társadalmi-gazdasági kihívások enyhítésében;

47.

megjegyzi az európai kapacitásépítési és képzési missziók fontosságát Afrika békéjének, biztonságának és stabilitásának előmozdítása szempontjából; ismételten hangsúlyozza az Afrikában, különösen a Szaharától délre fekvő és a Száhel-övezetben végrehajtott uniós stabilizációs missziók és műveletek fontosságát, és felhívja az EKSZ-t és a Tanácsot, hogy biztosítsák az afrikai KBVP-missziók megbízatásának és eszközeinek megerősítését, biztosítva számukra az ahhoz szükséges eszközöket, hogy továbbra is hatékonyan működve nézhessenek szembe az előttük álló súlyos kihívásokkal; kiemeli az EU vezető szerepét a konfliktusok diplomáciai és békés rendezésében, ideértve a közvetítési kezdeményezéseket, valamint a lefegyverzési, leszerelési és reintegrációs (DDR) programokat;

48.

úgy véli, hogy a Latin-Amerikához és a Karib-térséghez fűződő megerősített kapcsolat központi szerepet játszik az EU geopolitikai stratégiájában a világban; hangsúlyozza, hogy az Uniónak meg kell erősítenie az EU és az ENSZ-tagok egyharmadát képviselő latin-amerikai országok közötti, közös értékeken és elveken alapuló kapcsolatokat, különösen a többoldalú, szabályokon alapuló rend védelme, a zöld menetrend előmozdítása, valamint a szegénység és az egyenlőtlenségek elleni küzdelem terén; sürgeti az Uniót, hogy tartsa fenn pozícióját a latin-amerikai országok előnyben részesített partnereként, tekintettel arra, hogy a régióban más geopolitikai szereplők egyre nagyobb teret foglalnak el;

49.

ebben a tekintetben célzott és sokrétű szerepvállalást szorgalmaz a régióban, egy közös uniós értelmezési kerettel támogatva olyan stratégiák ösztönzésére, amelyek elősegítik a közös kihívások együttes kezelését, például a béke, a biztonság és a jólét előmozdítását, miközben biztosítja a közös frontot az éghajlatváltozás okozta fenyegetésekkel szemben; kiemeli, hogy Latin-Amerika fontos az Európai Unió számára, és kéri, hogy ezt a térséget tekintsék továbbra is geostratégiailag nagy jelentőséggel bíró régiónak a közös kül- és biztonságpolitika szempontjából, közreműködve a demokrácia és az emberi jogok régión belüli előmozdításában, és hozzájárulva a térség gazdasági fejlődéséhez; hangsúlyozza, hogy a jogállamiság és a stabil politikai és jogi keret tiszteletben tartása, ideértve a korrupció és a büntetlenség elleni küzdelmet is, valamint a demokrácia felé tett előrelépések és az emberi jogok tiszteletben tartása és az alapvető szabadságok előmozdítása a mélyebb integráció és a Latin-Amerikával és a Karib-térség országaival folytatott együttműködés sarokkövei; hangsúlyozza, hogy elő kell mozdítani és véghez kell vinni a Chilével és Mexikóval fennálló átfogó megállapodások, valamint az EU–Mercosur társulási megállapodás megújítását, és hangsúlyozza, hogy a fenti országok az EU kulcsfontosságú szövetségesei és partnerei; súlyos aggodalmának ad hangot a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartásának hiánya, valamint a demokratikusan megválasztott ellenzéki vezetők, újságírók, hallgatók és emberi jogi jogvédők, különösen a környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó jogvédők és az ügyvédeik elleni támadások miatt;

50.

ismételten hangsúlyozza támogatását a kolumbiai békefolyamat és annak teljes körű végrehajtása mellett, amely döntő jelentőségű a kolumbiaiak jövője és a régió stabilizálása tekintetében; erőteljes közös álláspont fenntartását szorgalmazza a venezuelai rendszerrel, valamint a Nicolás Maduro rezsimje által elkövetett emberi jogi jogsértésekkel szemben, többek között a szankciórendszer vonatkozásában, különös tekintettel a közelmúltbeli történésekre, valamint a különböző szervezetek, köztük az ENSZ által nemrégiben megfogalmazott panaszokra;

51.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU olyan egységes, realisztikus, hatékony, határozottabb és önállóbb stratégiát kövessen, amely az EU egészének érdekében egyesíti az összes tagállamot és alakítja a Kínai Népköztársasággal (KNK) fennálló kapcsolatokat, ahol proaktívan és határozottan törekednie kell az európai értékeken és érdekeken alapuló, kiegyensúlyozottabb és kölcsönösebb gazdasági kapcsolatokra, különös tekintettel az emberi jogok tiszteletben tartására és a vallás és a meggyőződés szabadságára; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Unió Kínával kapcsolatban közös megközelítés kialakítására törekedjen az Egyesült Államokkal és más hasonló gondolkodású partnerekkel;

52.

kéri, hogy az EU Kínával kapcsolatos politikája a következő elveken alapuljon: együttműködés, ha lehetséges; verseny, ha szükséges; konfrontáció, ha szükséges; emlékeztet arra, hogy Kína határozott nyilvános diplomáciája számos országot hozott függő helyzetbe a beruházásaitól és a hiteleitől; hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak fontos beruházóként és a fejlesztési támogatás adományozójaként világszerte aktívan növelnie kell jelenlétét és láthatóságát a partnerországokban;

53.

arra ösztönzi a Kínai Népköztársaságot, hogy vállaljon nagyobb felelősséget a globális kihívások kezelésében, ugyanakkor lehetőség szerint őrizze meg a többoldalú kereteken belüli együttműködést, beleértve különösen az ambiciózusabb éghajlati fellépést a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel és a biológiai sokféleséggel kapcsolatos célkitűzésekkel összhangban, valamint a Covid19-világjárványra adott többoldalú válaszok támogatására, többek között a betegség okai nemzetközi kivizsgálásának lehetővé tételével; elítéli a kínai félretájékoztatást a Covid19-világjárvány eredetéről, továbbá elítéli a multilaterális rendszer manipulációját, a kínai rosszindulatú befolyás, a kibertámadások és a korrupt befektetési projektek terjesztését; elismerően nyilatkozik a Tajvan által a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében tett erőfeszítésekről és az EU-val vállalt szolidaritásáról, amit az is bizonyít, hogy a világjárvány alatt több mint hétmillió műtéti maszkot adományozott több tagállamnak;

54.

felszólítja a Bizottságot, a Tanácsot és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy továbbra is közölje Kínával, hogy az EU nem fogja eltűrni az emberi jogok további megsértését Hongkongban, Tibetben és Hszinjangban, sem pedig a kisebbségekkel szembeni bánásmódot, továbbá, hogy játsszanak döntő szerepet a nemzetközi színtéren Hongkong autonómiájának biztosítása terén; elítéli, hogy Kínában megsértették az „egy ország, két rendszer” modellt a nemzetbiztonsági törvény elfogadásával, amely súlyosan aláássa Hongkong nagyfokú autonómiáját, és káros hatással van az igazságszolgáltatás függetlenségére és a véleménynyilvánítás szabadságára Hongkongban; aggodalmának ad hangot a nemzetbiztonsági törvény Hongkongban történő bevezetése által a Kína és Tajvan közötti kapcsolatra gyakorolt hatások miatt; hangsúlyozza, hogy Hongkong autonómiájának Peking általi folyamatos aláásása nemcsak Kína kétoldalú szerződésekből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeivel ellentétes, hanem megkérdőjelezi Peking hiteles partnerként betöltött szerepét is; megjegyzi, hogy a Parlament figyelembe fogja venni az emberi jogok ellen Kínában és Hongkongban elkövetett jogsértéseket, amikor arra kérik, hogy hagyja jóvá a Kínával kötendő átfogó beruházási megállapodásokat és más jövőbeni kereskedelmi megállapodásokat; arra bátorítja a tagállamokat, hogy hajtsák végre a Külügyek Tanácsa által 2020. július 28-án elfogadott intézkedéscsomagot, valamint a Parlament 2020. június 19-i állásfoglalását (6); kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy aktívan lépjenek fel az ujgurok, valamint más etnikai és vallási kisebbségi csoportok, különösen a keresztények és a tibetiek brutális üldözése ellen; felszólítja az alelnököt/főképviselőt, hogy az EU globális emberi jogi szankciórendszere keretében fogadjanak el szankciókat azon kínai tisztviselőkkel és állami irányítású szervezetekkel szemben, akik felelősek az ujgurok tömeges fogva tartásának és kényszermunkára küldésének politikájáért Kínában;

55.

megerősíti, hogy az Unió továbbra is szoros figyelemmel kíséri a tajvani helyzetet, valamint az EU és a Kínai Köztársaság (Tajvan) közötti politikai és kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztését; felszólítja Kínai Népköztársaságot, hogy a nemzetközi jognak megfelelően békésen rendezzen minden szárazföldi és tengeri határvitát, és kerülje a Dél-kínai-tenger destabilizálását célzó provokatív katonai lépéseket; hangsúlyozza, hogy az Indiai- és Csendes-óceán térségében a béke, a stabilitás és a hajózás szabadságának megőrzése továbbra is kritikus fontosságú az EU és tagállamai érdekei szempontjából; súlyos aggodalommal veszi tudomásul, hogy a közelmúltban fokozódott a feszültség az indiai-kínai határon, valamint a Dél-kínai-tengeren és a Tajvani-szorosnál, beleértve Kína Tajvannal szembeni egyre provokatívabb katonai manővereit is; felszólítja az összes érintett felet, hogy konstruktív párbeszéd útján békésen rendezzék nézeteltéréseiket, és tartózkodjanak a status quo megváltoztatása érdekében tett egyoldalú fellépéstől; úgy véli, hogy a Kína és Tajvan közötti kapcsolatokat konstruktív módon kell fejleszteni, destabilizáló kezdeményezések vagy bármelyik fél kényszerítése nélkül, és hogy a Kína és Tajvan közötti kapcsolatokat semmiképpen sem szabad Tajvan polgárainak akarata ellenére megváltoztatni; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy vizsgálják felül Tajvannal kapcsolatos szerepvállalási politikájukat, és működjenek együtt a nemzetközi partnerekkel a külföldi fenyegetésektől mentes tajvani demokrácia fenntartásának elősegítése érdekében; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy tegyenek konkrét intézkedéseket Tajvannak a WHO-ban és a Egészségügyi Világközgyűlésben való megfigyelői tagságának, valamint más nemzetközi szervezetekben, mechanizmusokban és tevékenységekben, valamint a globális betegségmegelőzési hálózatban való részvételének támogatása érdekében;

56.

hangsúlyozza, hogy az Uniónak kiemelt figyelmet kell szentelnie azokra a stratégiai régiókra, amelyekre egyre nagyobb nemzetközi figyelem összpontosul, így többek között Afrikkára és az Északi-sarkvidékre, továbbá az indiai- és csendes-óceáni térségre, amelynek esetében az Uniónak koherens válasszal kell szolgálnia Kína expanzív politikájára; hangsúlyozza, hogy tovább kell bővíteni az együttműködést az indiai- és csendes-óceáni térségben lévő, hasonló értékrendű fontos országokkal, például Japánnal, Indiával, Dél-Koreával Ausztráliával és Új-Zélanddal; e tekintetben üdvözli az uniós elvekre és értékekre összpontosító, az indiai- és csendes-óceáni térségre vonatkozó európai stratégia kidolgozására irányuló erőfeszítéseket, amelyek része lehet Ausztrália és a NATO közös katonai gyakorlata a Csendes-óceánon; úgy véli, hogy egy koherens Kína-stratégia részeként, amelyben az EU és a tagállamok szükség esetén együtt tesznek válaszlépéseket, az EU-nak szorosabb együttműködésre kell törekednie a régió országaival és más demokráciákkal, amihez teljes körűen ki kell használni az Európa és Ázsia közötti összeköttetésekre vonatkozó uniós stratégiát; figyelmeztet az erőteljesebb hatalmi törekvéseket tükröző kínai erőfeszítésekre a régióban, különösen Tajvan esetében, ami sok szomszédjával határvitákhoz vezet;

57.

hangsúlyozza, hogy ki kell használni az EU–India kapcsolatok javításában rejlő lehetőségeket, figyelembe véve a régióban bekövetkezett fejleményeket és India fontos szerepét a térségben és a világban;

58.

üdvözli az Északi-sarkvidékről szóló közös közlemény beillesztését a Bizottság 2021. évi munkaprogramjába; szükségesnek tartja, hogy az EU rendelkezzen egy Északi-sarkvidékre vonatkozó stratégiával;

Az uniós kapacitások és eszközök megerősítése a KKBP keretében

59.

hangsúlyozza, hogy támogatja egy olyan közös védelmi politika fokozatos kialakítását és előmozdítását, amelynek célja a KBVP, valamint a Szerződésekben meghatározott célkitűzéseinek és feladatainak megerősítése egy olyan teljes körű védelmi unió létrehozása érdekében, amely elismeri a semleges országok sajátos alkotmányos helyzetét, amely egyértelmű stratégiai célkitűzéseken alapul, és a humánbiztonság és a fenntartható béke felé orientálódik; e tekintetben üdvözli a kezdeményezést, amely a 2022-es évre célként tűzi ki egy „stratégiai iránytű” elfogadását; hangsúlyozza, hogy tovább kell erősíteni az EU és a NATO közötti kapcsolatokat, hangsúlyozva azok összeegyeztethetőségét és stratégiai jelentőségét egymás számára; felszólítja az európai országokat, hogy fektessenek többet védelmi képességeikbe, állítsák vissza a NATO-n belüli felelősségvállalásaik egyensúlyát, és váljanak egyenrangúbb partnerré az Egyesült Államokkal; elismeri a KBVP missziói és műveletei békéhez, biztonsághoz és nemzetközi stabilitáshoz való hozzájárulását; elismerését fejezi ki az Európai Békekeret létrehozása terén tett előrelépésről; ragaszkodik ahhoz, hogy túl kell lépni a nyilatkozatokon, és cselekedni kell, különösen azáltal, hogy a szükséges költségvetéssel rendelkező Európai Védelmi Alapon keresztül biztosítják az Európai Unió számára a valóban európai védelmi ipari bázist, valamint az állandó strukturált együttműködés gyorsabb és következetesebb végrehajtását, törekedve az EU stratégiai autonómiájára és lehetővé téve az EU számára, hogy előmozdítsa a védelmi felszerelések integráltabb belső piacát; hangsúlyozza a több érdekelt fél részvételével lefolytatott, inkluzív konzultációk fontosságát, amelyek erősítik a közös stratégiai kultúrát a biztonság és a védelem terén;

60.

emlékeztet arra, hogy a nők béke- és biztonsági folyamatokban való részvétele jelentős szerepet játszhat a békemegállapodások sikerességében és fenntarthatóságában, valamint a béke tartósságában és minőségében; hangsúlyozza, hogy a nőkkel, a békével és biztonsággal (WPS) kapcsolatos menetrend előmozdításával, valamint a nők kül- és biztonságpolitikában való egyenlő képviseletével kapcsolatos kötelezettségvállalások és nyilatkozatok gyakran csak retorikaiak, és nem a tényleges végrehajtást célozzák és biztosítják, aminek eredményeként korlátozott előrelépés történik a világban a program céljainak elérése terén; emlékeztet arra, hogy a konfliktusok rendezése sikeresebb, ha a folyamat során tiszteletben tartják a nemek paritását és nemek közötti egyenlőséget, és szorgalmazza az ilyen missziókban – különösen a döntéshozatali folyamatokban – a nők részvételének növelését, valamint a nők vezetői tisztségeit; továbbá szorgalmazza, hogy szisztematikusabban érvényesítsék a nemi dimenziót ezen missziókban, hogy a nemek közötti egyenlőségre és a WPS-re vonatkozó képzések kötelezővé váljanak az EU által bevetett összes katonai és polgári személyzet körében, ideértve az EKSZ közép- és felsővezetői szintjét, valamint a KBVP-missziók és -műveletek vezetőit és parancsnokait, valamint aktívan járuljanak hozzá az ENSZ BT nőkről, békéről és biztonságról szóló 1325. sz. határozatának végrehajtásához; konkrét és mérhető célkitűzések bevezetését szorgalmazza az EKSZ vezető tisztségeiben a sokszínűség és a nők jelenléte tekintetében, ideértve azt a célkitűzést is, hogy elérjék a nők 50 %-os arányát a vezetői tisztségekben, a küldöttségek vezetői, az EU különleges képviselői, valamint a KBVP-missziók és -műveletek vezetői körében; szorgalmazza, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó, készülő III. cselekvési tervet (GAP III) és a nőkkel, a békével és a biztonsággal kapcsolatos cselekvési tervet (WPS) ültessék át nemzeti cselekvési tervekbe, beleértve a félidős értékelést is, valamint hogy a WPS cselekvési tervet mellékletként csatolják a GAP III-hoz;

61.

hangsúlyozza, hogy az Uniónak vezető szerepet kell vállalnia világszinten a pandémia következményeinek kezelésében, és ehhez megfelelő pénzügyi forrásokra van szükség; hangsúlyozza, hogy a külső fellépés és a védelem terén ambiciózusabb többéves pénzügyi keret (MFF) szükséges, egyebek mellett meg kell emelni a KBVP, a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (NDICI), az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA III), az Európai Védelmi Alap (EDF), továbbá felhívja a Tanácsot, hogy biztosítsa az Európai Békekeret mielőbbi jóváhagyását; sajnálja, hogy a Tanács az új többéves pénzügyi keretben a külső finanszírozási eszközök csökkentését javasolta, és a Next Generation EU helyreállítási csomagokon keresztül nem nyújtanak finanszírozást; hangsúlyozza, hogy ezek a csökkentések akadályozhatják az EU globális szerepét, és csapást mérhetnek az EU azon képességére, hogy stabilizálja és átalakítsa a csatlakozó országokat; kiemeli, hogy a Parlamentet érdemben be kell vonni a stratégiai irányításba, az éves és többéves munkaprogramokba és az új külső finanszírozási eszközök ellenőrzésébe; emlékeztet arra, hogy a következő többéves pénzügyi keretben jelentősen növelni kell az EU polgári konfliktusok megelőzésére szolgáló költségvetési forrásait, továbbá növelni kell a béketeremtés, a párbeszéd, a közvetítés és a megbékélés finanszírozását;

62.

felszólít a védelmi képességek megerősítésére, prioritásként kezelve a képességfejlesztési terv és a koordinált éves védelmi szemle (CARD) keretében azonosított képességbeli hiányosságokat, mégpedig olyan mélyreható együttműködési tevékenységek révén, mint az összevonás és megosztás, valamint az érdemi projektek megfelelő finanszírozása, ambiciózusabb állandó strukturált együttműködés (PESCO), az EFA, továbbá a katonai mobilitás és az európai űrprogram; megjegyzi, hogy ezeknek a lépéseknek a NATO és a transzatlanti kapcsolatok szempontjából is hasznosnak kell lenniük; hangsúlyozza, hogy az uniós védelmi együttműködésben nagyobb koherenciára van szükség az uniós eszközök és mechanizmusok között, és e tekintetben felszólít az erőforrások optimalizálására a kiadások és eszközök szükségtelen megkettőzésének elkerülése érdekében; felszólít az EKSZ stratégiai kommunikációs részlegének fokozottabb támogatására, személyi állományának megerősítésére, valamint a részleg megfelelő költségvetési forrásokkal való ellátására azzal a feltétellel, hogy független mélyreható értékelést készítenek a múltbeli és jelenlegi tevékenységeiről; szorgalmazza az EKSZ stratégiai kommunikációval foglalkozó munkacsoportja megbízatásának felülvizsgálatát az újonnan megjelenő szereplők, például Kína külföldi beavatkozásának kezelése érdekében;

63.

megismétli az EU tengerbiztonsági stratégiájának erőteljesebb támogatására irányuló felhívását, mivel a hajózás szabadságának fenntartása egyre nagyobb kihívást jelent mind világszinten, mind pedig a szomszédság tekintetében; hangsúlyozza, hogy a hajózás szabadságát mindig tiszteletben kell tartani; a globális tengeri tájékoztatás hatékony kezelésének elérése érdekében javasolja az intézmények, szervezetek és nemzeti hatóságok közötti strukturális koordináció megerősítését és támogatását, különösen a tengeri helyzet ismeretét megalapozó két fő civil és katonai alkotóelem közötti konvergencia lehetővé tételével;

64.

rámutat a közös biztonság- és védelempolitika (KBVP) keretében végrehajtott missziók és műveletek jelentőségére; kiemeli, hogy léteznek keretmegállapodások harmadik országokkal ezen országok uniós válságkezelési műveletekben való részvételére irányulóan; megjegyzi, hogy ezek a megállapodások rávilágítanak a békére és biztonságra való törekvés kollektív jellegére;

65.

felhívja a figyelmet azokra a közép- és hosszú távú fenyegetésekre, amelyekkel a KKBP-nek a jövőben foglalkoznia kell, így például az önkényuralmi rendszerek, a nem állami szereplők, az éghajlatváltozás, a kiberfenyegetések, a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) támadások, a hibrid fenyegetések, többek között a mesterséges intelligencia szélesebb körű használata, a félretájékoztatási kampányok, az űrverseny és militarizáció, valamint a kialakulóban lévő technológiák, a terrorizmus és az ellenőrizetlen migrációs áramlások jelentette biztonsági kockázatok, a már meglévő geopolitikai kihívások mellett; hangsúlyozza, hogy az EU-nak eredményeket kell elérnie a hibrid fenyegetések meghatározása és felismerése terén; felszólítja az EU-t, hogy hívja fel a figyelmet ezekre a fenyegetésekre, és építse ki a közös ellenállóképességi kapacitást; hangsúlyozza, hogy ezeket a fenyegetéseket csak összehangolt fellépéssel, valamint az európai kutatásba és innovációba történő megfelelő idejű és mértékű befektetéssel lehet elhárítani; üdvözli, hogy az Európai Parlament létrehozta a digitális korban a mesterséges intelligenciával foglalkozó különbizottságot mint olyan fórumot, amely a mesterséges intelligenciához kapcsolódó stratégiai kérdésekkel foglalkozik; fontosnak tartja az uniós szakpolitikák belső és külső dimenziói közötti jobb kapcsolat megteremtését annak biztosítása érdekében, hogy az uniós politikák a közös kül- és biztonságpolitikai célok, köztük az uniós energiapolitika érdekében járjanak el;

66.

hangsúlyozza, hogy ki kell dolgozni az uniós kül- és biztonságpolitika koherens éghajlatpolitikai dimenzióját, mivel az éghajlatváltozás egyre inkább a gazdasági, társadalmi és politikai környezetet destabilizáló és a kockázatokat megsokszorozó tényezővé válik;

67.

üdvözli, hogy az alelnök/főképviselő immár alkalmazza – a jövőbeli stratégia iránytű megalapozásaképp – a fenyegetések hírszerzésen alapuló elemzését, és felszólít arra, hogy a szóban forgó elemzés eredményéről tartsanak vitát a Parlamentben; üdvözli a Bizottság új, a stratégiai előrejelzés uniós – többek között a kül- és biztonságpolitikai kérdésekkel kapcsolatos – politikai döntéshozatalba való beépítését célzó megközelítését;

o o

68.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanács elnökének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének és a tagállamoknak.

(1) HL C 210., 2010.8.3., 1. o.

(2) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0286.

(3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0172.

(4) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0054.

(5) A Tanács (KKBP) 2019/797 határozata (2019. május 17.) az Uniót vagy annak tagállamait fenyegető kibertámadások elleni korlátozó intézkedésekről (HL L 129. I, 2019.5.17., 13. o.).

(6) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0174.

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/78

P9_TA(2021)0013

A közös biztonság- és védelempolitika végrehajtása – 2020. évi éves jelentés

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról – 2020. évi éves jelentés (2020/2207(INI))

(2021/C 456/08)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel a Lisszaboni Szerződésre,

—	tekintettel az Európai Tanács 2013. december 20-i, 2015. június 26-i, 2016. december 15-i, 2017. június 22-i, 2018. június 28-i, 2018. december 14-i, 2019. június 20-i, 2019. december 12-i és 2020. július 21-i következtetéseire,

—	tekintettel a közös biztonság- és védelempolitikáról szóló 2013. november 25-i, 2014. november 18-i, 2015. május 18-i, 2016. június 27-i, 2016. november 14-i, 2017. május 18-i, 2017. július 17-i, 2018. június 25-i, 2019. június 17-i és 2020. június 17-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által elfogadott, a polgári KBVP területére vonatkozó paktum létrehozásáról szóló következtetésekre,

—	tekintettel a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló, 2018. december 10-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a rossz szándékú kibertevékenységekkel szembeni közös uniós diplomáciai intézkedések keretéről szóló, 2017. június 19-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a Tanácsnak az ifjúságra, a békére és a biztonságra vonatkozó, 2018. június 7-i következtetéseire, valamint „A fiatalok a külső tevékenységekben” című 2020. június 5-i következtetéseire,

—	tekintettel az Uniót vagy annak tagállamait fenyegető kibertámadások elleni korlátozó intézkedésekről szóló, 2019. május 17-i (KKBP) 2019/797 tanácsi határozatra (1),

—	tekintettel a reziliencia megerősítésére és a hibrid fenyegetések elleni küzdelemre irányuló kiegészítő jellegű erőfeszítésekről szóló, 2019. december 10-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (alelnök/főképviselő) által 2016. június 28-án ismertetett „Közös jövőkép, közös fellépés: Erősebb Európa – Globális stratégia az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájára vonatkozóan” című dokumentumra,

—	tekintettel a katonai mobilitásról szóló cselekvési tervről szóló, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett 2018. március 28-i közös közleményre (JOIN(2018)0005),

—	tekintettel az Európai Tanács elnöke, a Bizottság elnöke és a NATO főtitkára által tett, 2016. július 8-i és 2018. július 12-i együttes nyilatkozatokra,

—	tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára,

—	tekintettel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet 1975. évi Helsinki Záróokmányára,

—

tekintettel az EU és a NATO Tanácsai által 2016. december 6-án elfogadott, 42 javaslatból álló közös csomagra és az annak végrehajtása terén elért eredményekről szóló, 2017. június 14-i és 2017. december 5-i jelentésekre, valamint a mindkét Tanács által 2017. december 5-én elfogadott, 32 javaslatból álló új csomagra,

—	tekintettel az EU és a NATO Tanácsai által 2016. december 6-án és 2017. december 5-én jóváhagyott közös javaslatcsomag végrehajtása terén elért eredményekről szóló, 2020. június 16-i ötödik jelentésre,

—	tekintettel a rendkívül jelentős hatásra, amelyet az Egyesült Királyságnak, az egyik leghatékonyabb európai katonai hatalomnak az EU-ból való kilépése a potenciális uniós védelmi képességekre gyakorolni fog,

—	tekintettel a Krím félsziget Oroszország általi jogellenes megszállására és elcsatolására,

—	tekintettel a tagállamok légterének és tengeri határainak Oroszország általi megsértéseire,

—	tekintettel Kína gazdasági és katonai jelenlétének fokozódására a földközi-tengeri és afrikai országokban,

—	tekintettel a hazai és külföldi terrorista fenyegetésre, elsősorban olyan csoportok részéről, mint az ISIS,

—

tekintettel az új technológiákra, így például a mesterséges intelligenciára, az űrképességekre és a kvantuminformatikára, amelyek új lehetőségeket jelentenek az emberiség számára, de egyúttal a védelem- és külpolitika területén új kihívásokat is teremtenek, amelyek világos stratégiát és a szövetségesek közötti konszenzust tesznek szükségessé,

—	tekintettel a béketámogató műveletekkel és válságkezeléssel kapcsolatos 2019–2021-es EU–ENSZ prioritásokról szóló második eredményjelentésre,

—	tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének 3212 (1974), 32/15 (1977), 33/15 (1978), 34/30 (1979) és 37/253 (1983) sz. határozatára,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 353 (1974), 361 (1975), 367 (1975), 458 (1979), 541 (1983), 550 (1984), 649 (1990), 716 (1991), 750 (1992), 774 (1992), 789 (1992), 889 (1993), 939 (1994), 1032 (1995), 1062 (1996), 1250 (1999), 2009 (2011), 2095 (2013) és 2174 (2014) sz. határozatára (ENSZ BT-határozat),

—	tekintettel az Egyesült Nemzetek fenntartható fejlődési céljaira, különös tekintettel a 16. fenntartható fejlődési célra, amely a békés és befogadó társadalmakat hivatott támogatni a fenntartható fejlődés érekében,

—	tekintettel az ENSZ „Közös jövőnk biztosítása: leszerelési program” című, 2018. júniusi dokumentumára,

—	tekintettel az Európai Számvevőszék európai védelemről szóló 09/2019 sz. áttekintésére,

—	tekintettel a közös kül- és biztonságpolitika végrehajtásáról szóló, 2016. december 14-i (2), 2017. december 13-i (3), 2018. december 12-i (4) és 2020. január 15-i (5) állásfoglalására,

—	tekintettel az EU és a NATO közötti kapcsolatokról szóló, 2018. június 13-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a Tanácshoz és a Bizottság alelnökéhez / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez (alelnök/főképviselő) intézett, a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés 2020. évi felülvizsgálati eljárásának, a nukleáris fegyverzet ellenőrzésének és a nukleáris fegyverzet leszerelési lehetőségeinek előkészítéséről szóló ajánlására,

—	tekintettel a „Fegyverkivitel: a 2008/944/KKBP közös álláspont végrehajtása” című, 2020. szeptember 17-i állásfoglalására (7),

—	tekintettel az INF-szerződés jövőjéről és az Európai Unióra gyakorolt hatásról szóló, 2019. február 14-i állásfoglalására (8),

—	tekintettel az Európai Védelmi Alap létrehozásáról szóló európai parlamenti ás tanácsi rendeletre irányuló javaslatra vonatkozó, 2019. április 18-i álláspontjára (9),

—	tekintettel az Európai Békekeret létrehozására vonatkozó határozatról szóló, a Tanácshoz intézett ajánlására (10),

—	tekintettel az autonóm fegyverrendszerekről szóló, 2018. szeptember 12-i állásfoglalására (11),

—	tekintettel az Európai Tanács 2020. július 17–21-i rendkívüli ülésének következtetéseiről szóló, 2020. július 23-i állásfoglalására (12),

—	tekintettel eljárási szabályzatának 54. cikkére,

—	tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A9-0265/2020),

emlékeztet egyfelől arra, hogy az Unió célként tűzte ki, hogy a békét és a biztonságot szolgáló globális szereplővé váljon, másfelől pedig szorgalmazza, hogy az uniós fellépések és politikák a nemzetközi béke, a biztonság, a hatékony multilateralizmus, az együttműködés és a globális stabilitás fenntartására, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend, a nemzetközi jog, az emberi jogok és a demokrácia aktív támogatására irányuljanak, összhangban az ENSZ Alapokmányában rögzített elvekkel és értékekkel, valamint az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 21. cikkében meghatározott célkitűzésekkel;

hangsúlyozza, hogy tekintettel a globális, regionális és nemzeti biztonságot és stabilitást jelenleg fenyegető, egyre erősödő sokrétű veszélyekre, amelyekkel az EU egy markánsan többpólusú és kiszámíthatatlan, érdekeiket határozottabban érvényesítő és versengő globális és regionális hatalmak, illetve változó szövetségek jellemezte környezetben szembesül, az európai szereplők kizárólag egy erős és egységes Európai Unió, valamint az uniós tagállamok együttes fellépése révén, továbbá a hasonló gondolkodású demokráciákkal szoros együttműködésben lesznek képesek kialakítani egy olyan erőteljesebb közös biztonság- és védelempolitikát (KBVP), amely lehetővé teszi az erőteljesebb és relevánsabb szerepvállalást a nemzetközi színtér új geopolitikai környezetében, valamint a békéhez, a humánbiztonsághoz, a fenntartható fejlődéshez, a jóléthez, a szabadsághoz, az alapvető jogok és értékek tiszteletben tartásához és a demokráciához való hozzájárulást;

megjegyzi, hogy az Unió stratégiai környezetének tartós romlása közvetlen vagy közvetett hatást gyakorol a tagállamok és az uniós polgárok biztonságára; hangsúlyozza, hogy ebben az instabil és kiszámíthatatlan környezetben az Uniónak és a tagállamoknak együttesen nagyobb szerepet kell vállalniuk az uniós tagállamok, polgárok és értékek többoldalú fenyegetésekkel, kockázatokkal és kihívásokkal szembeni biztonságának szavatolásában;

megjegyzi, hogy az Európai Unió célként tűzte ki az európai stratégiai autonómia kialakítását, amely törekvés azon alapul, hogy az Unió képes legyen függetlenül értékelni a válsághelyzeteket és autonóm döntéseket hozni, valamint – amennyiben a körülmények azt megkövetelik – autonóm módon fellépni érdekei és értékei védelme érdekében, a kialakított szövetségek és a stratégiai partnerek teljes mértékű tiszteletben tartása mellett, illetve a NATO tekintetében alkalmazandó kiegészítő jelleg elvének betartásával;

felhívja az alelnököt/főképviselőt és a Tanácsot, hogy alakítsák ki a stratégiai autonómia közös, hivatalos fogalommeghatározását, és teljesen egyértelműen állapítsák meg annak céljait, eszközeit, valamint a végrehajtáshoz szükséges erőforrásait; úgy véli, hogy az autonóm fellépésre való képesség fontos eszközt jelent ahhoz, hogy az Unió megerősítse multilaterális tevékenyégét, kevésbé legyen kiszolgáltatott a külső fenyegetésekkel szemben, és megbízhatóbb partnerré váljon a szabályokon alapuló multilaterális rendszerben;

úgy véli, hogy a Covid19-világjárvány rávilágított az Unió kiszolgáltatottságára, valamint a harmadik országoktól való függőségére; éppen ezért hangsúlyozza, hogy ebben az összefüggésben még fontosabbá vált, hogy az Unió fokozza a stratégiai autonómia megvalósítására irányuló erőfeszítéseit;

megjegyzi, hogy a KBVP végrehajtása terén tapasztalható némi előrelépés; üdvözli, hogy az Unió változatlanul elkötelezett aziránt, hogy növeli globális jelenlétét és azon képességét, hogy – többek között KBVP-missziói és -műveletei révén – a globális biztonság támogatójaként és szavatolójaként lépjen fel a fenntartható béke, stabilitás, biztonság és jólét megteremtése, valamint a világ különböző pontjain, különösen pedig az Unió szomszédságában kialakult konfliktusok kezelése és rendezése érdekében;

üdvözli az alelnök/főképviselő bejelentését, miszerint 2020 végéig benyújtásra kerül a közös fenyegetésekről és kihívásokról szóló elemzés, amely alapul szolgál majd a tagállamokkal folytatott politikai egyeztetésekhez és a stratégiai iránytű kidolgozásához; megjegyzi, hogy a stratégiai iránytű javítani fogja a 2016-ban meghatározott uniós ambíciószint megvalósítását és iránymutatással fog szolgálni ahhoz, legkésőbb 2022-ig pedig meghatározza a négy fő területre – a válságkezelésre, a rezilienciára, a képességekre és a partnerségekre – vonatkozó stratégiai megközelítést, konkrét célokat és célkitűzéseket; kiemeli, hogy minderre azért van szükség, mert az Uniónak szemléltető forgatókönyveket kell kidolgoznia a katonai és polgári beavatkozásokhoz, és mind operatív, mind pedig politikai szinten megfelelően felkészültnek kell lennie; reméli, hogy az Unió független operatív kapacitásának kialakítása felé tett első lépésként a stratégiai iránytű megnyitja majd az utat egy összehangoltabb stratégiai kultúra előtt, és ezáltal előmozdítja az uniós szintű döntéshozatalt;

mérlegeli, hogy demokratikus intézményi elveinkkel összhangban a parlamenti hozzájárulás és iránymutatás biztosításához saját jelentéseket és ajánlásokat fog előterjeszteni a stratégiai iránytű fő területeire vonatkozóan;

10.

kiemeli, hogy az Unió számára elsődleges geopolitikai jelentőséggel bír a fenntartható regionális stabilitás, biztonság és jólét, valamint a destabilizációs folyamatok megelőzése a keleti és déli szomszédságán belül, illetve az Északi-sarkvidéken; hangsúlyozza, hogy az EUFOR Althaia és az EULEX Koszovó műveletek az országok rezilienciájának erősítése, valamint az Unió számára stratégiai jelentőségű régión belüli kapacitásépítés révén kulcsfontosságú szerepet játszanak a stabilitás és biztonság támogatásában; üdvözli az EULEX Koszovó és az EUAM Ukrajna megbízatásának meghosszabbítását, valamint újfent hangsúlyozza a KBVP bevonásának fontosságát a Nyugat-Balkánon és a keleti szomszédságban; szorgalmazza a KBVP folyamatban lévő EUAM Ukrajna missziójának felülvizsgálatát annak meghatározása érdekében, hogy a misszió miként járulhat hozzá még inkább Ukrajna biztonságához;

11.

rámutat arra, hogy az Európa déli szomszédságán, különösen a Száhel-övezet, Nyugat-Afrika és Afrika szarva régióin belüli instabilitás végső soron – mindenekelőtt az EU déli szomszédsága tekintetében – negatív átgyűrűző hatással jár, következésképpen pedig közvetlen kihívást jelent Európa külső határainak igazgatása szempontjából;

12.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az Oroszországi Föderáció katonai erői továbbra is megszállva tartják – a nemzetközi jog megsértésével – Ukrajna és Grúzia jelentős területeit, változatlanul jelen vannak a Moldovai Köztársaságban, valamint hogy Oroszország továbbra is destabilizálja a régió békéjét és biztonságát; aggodalmát fejezi ki a keleti szomszédságon belüli példátlan mértékű, államilag támogatott dezinformációs kampányok miatt; továbbra is elítéli Oroszország katonai beavatkozását és a Krím félsziget jogellenes annektálását, valamint az állandósult moldovai konfliktus fenntartását; hangsúlyozza, hogy ebben az összefüggésben egységes álláspontot kell képviselni az EU politikájával kapcsolatban;

13.

üdvözli a Hegyi-Karabahon belüli, valamint a Hegyi-Karabah környéki összetűzések beszüntetését; aggodalommal hívja fel a figyelmet a harmadik országok konfliktusban való katonai részvételére, különösképpen pedig Törökország destabilizáló szerepére és beavatkozására; felszólít a külföldi harcosok állítólagos jelenlétének, valamint a kazettás lőszerek és foszforbombák bevetésének nemzetközi kivizsgálására; felhívja az Európai Uniót és a nemzetközi szerveket, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Hegyi-Karabahban elkövetett háborús bűncselekmények, valamint a tiltott fegyverek bevetése a hegyi-karabahi konfliktusban ne maradjanak büntetlenül; kitart amellett, hogy lehetővé kell tenni a humanitárius segélyek célba jutását, haladéktalanul folytatni kell a fogolycserét és az áldozatok cseréjét, valamint meg kell óvni Hegyi-Karabah kulturális örökségét;

14.

mély aggodalmát fejezi ki az Indiai- és a Csendes-óceán térségének egyes potenciális konfliktusövezetiben, például a vitatott indiai–kínai határszakaszon, a Kelet- és Dél-Kínai-tengeren, valamint a Tajvani-szorosban tapasztalható feszültségek közelmúltbeli fokozódása, többek között a Tajvan ellen irányuló, egyre provokatívabb kínai katonai manőverek miatt; felszólítja az összes érintett felet, hogy a feszültség csökkentése érdekében nézeteltéréseiket békés eszközökkel oldják meg, és tartózkodjanak a status quo megváltoztatására irányuló egyoldalú fellépéstől; hangsúlyozza, hogy a Tajvani-szoros egészére kiterjedő békés fejlődés elengedhetetlen Kína és Tajvan, valamint az EU érdekei szempontjából továbbra is döntő fontosságú ázsiai és csendes-óceáni térség békéjének, stabilitásának és jólétének fenntartásához; felhívja az Uniót és a tagállamokat, hogy vizsgálják felül a Tajvannal folytatandó kötelezettségvállalási politikájukat, és működjenek együtt a hasonló gondolkodású nemzetközi partnerekkel annak érdekében, hogy megvédjék a demokratikus Tajvant a külső fenyegetésekkel szemben; aggodalmát fejezi ki az Indiai- és a Csendes-óceán térségének demokráciái – többek között Tajvan – ellen irányuló, rosszindulatú harmadik országok kezdeményezte, a Covid19-világjárvány elleni küzdelem megzavarását célzó dezinformációs kampányok miatt; felhívja az Uniót és a tagállamokat, hogy a globális népegészségügyi válság elleni közös küzdelem érdekében támogassák Tajvan megfigyelőként való érdemi és tényleges részvételét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ülésein, mechanizmusaiban és tevékenységeiben;

15.

rendkívül aggasztónak tartja, valamint határozottan elítéli, hogy Törökország illegális tevékenységeket folytat, és katonai fellépéssel fenyegeti a tagállamokat a Földközi-tenger keleti térségében; aggodalommal állapítja meg, hogy a dezeszkalációra irányuló erőfeszítések ellenére a Törökország vezette egyoldalú lépések ellenétesek a nemzetközi joggal, és egyes tagállamok szuverenitását közvetlenül is érintik; megismétli, hogy az Unió készen áll minden rendelkezésére álló eszközt és lehetőséget – többek között az EUSZ 29. cikkével és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 215. cikkével összhangban – felhasználni arra, hogy megvédje saját és tagállamai érdekeit; emlékeztet a Földközi-tenger keleti térségéről szóló közelmúltbeli tanácsi következtetésekre, és egy új, átfogó EU–Törökország stratégiát szorgalmaz;

16.

hangsúlyozza, hogy a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés súlyos konfliktusokhoz vezethet; hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak politikai stratégiát kell kidolgoznia annak érdekében, hogy megoldásokhoz segítse a feleket e komoly destabilizációs potenciállal rendelkező területeken, egyúttal pedig arra ösztönzi a vízzel kapcsolatos konfliktusokkal leginkább érintett területek országait, hogy írják alá a határokat átlépő vízfolyások és a nemzetközi tavak védelméről és használatáról szóló, 1997-ben New Yorkban véglegesített 1992. évi helsinki vízügyi egyezményt;

Az Európai Unió ambícióinak megszilárdítása: a KBVP-missziók és -műveletek hatékonyságának erősítése egy kiszámíthatatlan és destabilizált környezetben

17.

úgy véli, hogy a KBVP elsősorban arra épül, hogy az Unió képes-e polgári és katonai missziókat, valamint műveleteket végrehajtani az Unió és az uniós tagállamok biztonságát érintő, vagy nemzetközi beavatkozást igénylő válsághelyzetekben a nemzetközi joggal, illetve az ENSZ alapokmányával és határozataival összhangban; megjegyzi, hogy az Unió jelenleg 11 polgári és 6 katonai missziót és műveletet hajt végre, és hogy ez utóbbiak közül három végrehajtási jellegű misszió (Atalanta, EUNAVFOR MED IRINI, EUFOR Althaia), három pedig nem végrehajtási jellegű misszió (EUTM Mali, EUTM Szomália, EUTM RCA); emlékeztet arra, hogy a KBVP-missziók megbízatásának célja – egyebek mellett – a biztonsági ágazat reformjának elősegítése, az igazságügyi reform előmozdítása, valamint a katonai és rendőri erők képzésének erősítése; javasolja a missziók és műveletek rendszeres, megfelelő értékelését, hogy ily módon azonosítani lehessen azokat a területeket, amelyek esetében a missziók és műveletek hatékonysága tovább erősíthető; hangsúlyozza a missziók gyorsabb, rugalmasabb és következetesebb bevetésének fontosságát;

18.

sajnálatos tényként állapítja meg, hogy néhány tagállam esetében továbbra sincs meg a politikai hajlandóság arra, hogy érdemben és hiteles módon részt vegyen a KBVP-missziókban és -műveletekben; kiemeli, hogy a missziókat és a műveleteket – mind az emberi erőforrások, mind megbízatásuk tekintetében – meg kell erősíteni; felhívja a tagállamokat, hogy az élőerő és az eszközök tekintetében egyaránt növeljék valamennyi KBVP-misszió és -művelet esetében hozzájárulásaikat, különös tekintettel a meglévő hiányosságok felszámolására, mivel a KBVP-missziók és -műveletek finanszírozásának kérdése – különösen válság idején – alapvető fontosságú a missziók és műveletek fenntarthatósága szempontjából, valamint a feszültségek és konfliktusok esetleges erősödése miatt; hangsúlyozza, hogy a KBVP költségvetése nem gyengíthető;

19.

kiemeli, hogy a nők KBVP-missziókbeli részvétele hozzájárul a missziók eredményességéhez, és megalapozza az Unió hitelességét a férfiak és nők közötti egyenjogúság támogatójaként világszerte; felszólít a nemek közötti egyenlőség érdemi érvényesítésére a KBVP alakítása során, különösen a nemek közötti egyensúlynak a KBVP-missziók és -műveletek személyzete és vezetői körén belüli javítása, valamint a telepített személyzet speciális képzése révén; üdvözli, hogy immár minden polgári KBVP-misszió kijelölt egy, a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó tanácsadót, és felszólítja a katonai KBVP-missziókat, hogy tegyék meg ugyanezt; ösztönzi a tagállamokat, hogy a jelenlegi álláshelyek betöltésére állítsanak női jelölteket; kéri, hogy az EU által alkalmazott összes katonai és polgári munkatárs kellő képzést kapjon a nemek közötti egyenlőség témakörét, valamint a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. sz. ENSZ BT-határozat végrehajtását illetően, különösen pedig azzal kapcsolatban, hogy hogyan integrálhatják a nemi dimenziót feladataikba; sajnálatát fejezi ki azon tény miatt, hogy a KBVP-missziókban és különösen a katonai műveletekben dolgozó nők száma továbbra is rendkívül alacsony; sürgeti az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy támogasson olyan konkrét célkitűzést és politikai kötelezettségvállalást, amely az Unió válságkezelési misszióiban és műveleteiben részt vevő nők számának növelésére irányul; sürgeti a tagállamokat, hogy vizsgálják meg, miként lehet megerősíteni a munkaerő-toborzási és -megtartási politikákat, valamint előmozdítani a nők részvételét a békeépítési és békefenntartó missziókban; hangsúlyozza, hogy be kell vezetni egy új, a katonai KBVP-missziók nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó tanácsadói pozícióinak finanszírozását szolgáló uniós költségvetési sort;

20.

kiemeli, hogy az Unió hat polgári (EUCAP Mali, EUCAP Niger, EUCAP Szomália) és katonai (EUTM Mali, EUTM Szomália, EUNAVFOR Atalanta, EUNAVFOR MED IRINI) misszió révén globálisan elkötelezett a Száhel-övezet és Afrika szarva iránt;

21.

megjegyzi, hogy a KBVP katonai műveletei egyre markánsabban a fegyveres erők nem végrehajtási jellegű kiképzésére (azaz az uniós kiképzési missziókra) összpontosítanak; úgy véli, hogy a megbízatást – e missziók nem végrehajtási dimenziójának sérelme nélkül – meg kell erősíteni annak érdekében, hogy az európai tanácsadók a lehető legközelebbről ellenőrizhessék a bevetés helyszínén, hogy a képzési programokat megfelelően hajtották-e végre, és azok teljes mértékben összhangban vannak-e a helyi fegyveres erők tényleges operatív szükségleteivel; megjegyzi, hogy ez lehetővé tenné az irányítással összefüggő hibák és a visszaélések hatékonyabb megelőzését is azt követően, hogy sor került a kiképzett erők helyszíni bevetésére; hangsúlyozza, hogy ez különösen igaz az EUTM Mali esetében, mivel e misszió keretében rendkívül különböző, valamint kihívásokkal teli területeken vetik be a mali fegyveres erőket, ez pedig megköveteli az európai képzések jelenlegi végrehajtási módja feletti felügyeletet;

22.

hangsúlyozza, hogy mindössze néhány KBVP-misszió szervez képzéseket a szexuális és nemi alapú zaklatásról, továbbá felhívja az EKSZ-t és a tagállamokat, hogy valamennyi misszió és művelet keretében biztosítsanak kötelező képzéseket az ilyen jellegű zaklatások elleni küzdelem érdekében, és gondoskodjanak az áldozatok, valamint a visszaélést bejelentő személyek hatékony védelméről; felszólít a KBVP-missziókra és -műveletekre vonatkozó, felülvizsgált általános magatartási normák naprakésszé tételére, hogy ily módon azok rögzítsék az Unió vezetőinek és vezető beosztású tisztségviselőinek szexuális és nemi alapú erőszakkal kapcsolatos tétlenségével szembeni zéró tolerancia elvét;

23.

üdvözli az EUFOR Althaia műveletről szóló, 2020. október 12-i tanácsi következtetéseket, valamint hogy az Unió készen áll arra, hogy a megújított ENSZ-felhatalmazás alapján a művelet megbízatását folytatva támogassa a bosznia-hercegovinai hatóságokat a biztos és biztonságos környezet fenntartásában; elismeri a Covid19-világjárvány jelentette kihívásokat, és elismerését fejezi ki a misszió személyzetének azért, hogy ezen időszak alatt is változatlanul teljeskörűen ellátja feladatait;

24.

megjegyzi, hogy a szomáliai biztonsági helyzet igen komoly aggodalomra ad okot, és destabilizáló tényezőt jelent Afrika szarva egésze számára, sőt a térségen túl is; ezzel összefüggésben úgy véli, hogy az EUTM Szomália esetében a parancsnoki struktúrák tanácsadói kapacitással történő megerősítése lehetővé tenné a műveletek végrehajtási módjának jelentős befolyásolását a többoldalú katonai segítségnyújtási kereten belül;

25.

támogatja a regionális tanácsadó és koordinációs egységen keresztül kezdeményezett regionalizációs folyamattal kapcsolatos eddigi erőfeszítéseket, valamint a folyamat második szakaszának a 2019. február 12-i tanácsi határozattal történt megindítását, amely megerősíti az Unió regionális megközelítését a Száhel-övezetben, különösen pedig az EUTM Mali keretében azáltal, hogy kiterjeszti annak hatályát a Száhel-övezet G5-országaira azzal a céllal, hogy fokozza az uniós fellépés hatékonyságát és operatív jellegét a Száhel övezet G5-országainak határain, valamint hogy előmozdítsa a határokon átnyúló együttműködést, ily módon pedig hatékonyabbá tegye az EUCAP Száhel Mali, az EUCAP Száhel Niger és az EUTM Mali munkáját; szorgalmazza az EUTM Száhelre történő átnevezést; megjegyzi, hogy az afrikai országok tekintetében a következetesség, valamint a velük kialakított biztonsági együttműködés alapvető fontosságú a kontinens stabilitásának és hosszú távú fejlődésének megteremtése szempontjából; azon a véleményen van, hogy a regionalizációs KBVP-megközelítés alkalmazása a Száhel-övezetben releváns, de egyértelműbb szervezést kíván meg a már meglévő polgári és katonai KBVP-missziók, a helyi szereplők és más nemzetközi szervezetek (azaz az ENSZ MINUSMA békefenntartó missziója és a francia hadsereg által vezetett Barkhane-művelet) között az uniós szintű operatív szinergiák és összehangolt erőfeszítések biztosítása érdekében;

26.

aggodalmát fejezi ki a Közép-afrikai Köztársaságban jelenleg tetten érhető, az Unió ellen irányuló dezinformációs kampány miatt; felhívja az alelnököt/főképviselőt, hogy tegyen lépéseket a dezinformációs kampány eredetének hatékony azonosítása, valamint az ilyen jellegű támadásokkal szembeni fellépés érdekében; üdvözli a Közép-afrikai Köztársaság biztonsági ágazati reformjának támogatása célzó EUAM RCA elindítását, valamint az EUTM RCA megbízatásának meghosszabbítását; úgy véli, hogy az Uniónak – az EUCAP és az EUTM missziók által nyújtott képzések mellett – gyorsan és hatékony módon javítania kell a felszerelések szállítására vonatkozó kapacitásait; megjegyzi, hogy az Európai Békekeret létrehozása átfogó megközelítéssel szolgálna partnerünk erőinek képességfejlesztéséhez; hangsúlyozza, hogy olyan asszertív, jelen lévő és aktív külföldi szereplők töltik ki a kapacitásbeli hiányt, illetve vesznek részt – a jogállamiságot és a nemzetközi normákat teljes mértékben figyelmen kívül hagyva – a szóban forgó erők felszerelésében, akik nem feltétlenül ugyanazokat az etikai elveket követik, mint az Unió és tagállamai;

27.

mélységesen aggasztja a biztonsági és humanitárius helyzet romlása a Száhel-övezetben, ahol a terrorizmus fokozott nyomást gyakorol a Száhel-övezet G5-országaira és szomszédságukra, súlyosbítva a helyi politikai, etnikai és vallási feszültségeket; hangsúlyozza a száhel-övezetbeli uniós missziók és műveletek által nyújtott támogatás fontosságát e tekintetben; emlékeztet arra, hogy a Malin és a Száhel-övezeten belüli biztonság és stabilitás megteremtése érdekében létfontosságú fenntartani a nemzetközi közösség által végrehajtott hosszú távú beruházásokat; üdvözli az uniós missziók és műveletek tevékenységeinek újraindítását Maliban;

28.

operatív szinten új megközelítésre szólít fel a biztonsági ágazat reformja, a biztonsági segítségnyújtás és a katonai kapacitásépítés terén, amely magában foglalja különösen a Maliban levont tanulságokat, és amely a hangsúlyt az alábbiakra helyezi: a) valamennyi biztonsági erő demokratikus ellenőrzése, ideértve a fegyveres erőket is, b) az ágazat demokratikus és átlátható irányítása, c) az emberi jogok nemzetközi jogának és a nemzetközi humanitárius jognak való teljes körű és szigorú megfelelés szisztematikus ellenőrzése valamennyi szereplő esetében, és d) a büntetlenség, illetve a folyamatban lévő jogsértések esetén a felfüggesztés vagy visszavonás egyértelmű mechanizmusai;

29.

megjegyzi, hogy három ország – nevezetesen Mali, a Közép-afrikai Köztársaság és Szomália – esetében javult a polgári és katonai missziók közötti koordináció; üdvözli az Unió szomáliai kapacitásépítő missziójának (EUCAP Szomália) és az EUTM Szomália összehangolt erőfeszítéseit, amelyek az al-Sabáb befolyása alól felszabadított területeken a szomáliai rendőrség és a szomáliai hadsereg közötti operatív közeledés támogatására irányulnak; hangsúlyozza, hogy az EUAM CAR és az EUTM CAR eszközkészlete, költségvetési eszközei és szereplői tekintetében követett integrált megközelítést adott esetben más KBVP-missziók és -műveletek esetében is alkalmazni kell;

30.

üdvözli az EUNAVFOR MED IRINI művelet elindítását, amelynek célja, hogy hozzájáruljon a fenntartható békéhez, biztonsághoz és stabilitáshoz azáltal, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2526 (2020) sz. határozatával összhangban támogatja a Líbiával szembeni fegyverembargó végrehajtását, a líbiai parti őrség kiképzését, valamint az emberkereskedelem felszámolását; külön felhívja a tagállamokat, hogy sürgősen bocsássák rendelkezésre az IRINI művelet – mind ez ideig korlátozott – képességeinek megerősítéséhez szükséges hírszerzési, felügyeleti, felderítési rendészeti és tengerészeti eszközöket, és szorosabb együttműködésre ösztönöz a NATO folyamatban lévő „Sea Guardian” elnevezésű tengeri műveletével, valamint a regionális partnerekkel; emlékeztet a tengeri kutatással-mentéssel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségekre; felhívja az alelnököt/főképviselőt, hogy e területen vegye igénybe valamennyi uniós eszközt, különösen az Európai Unió Műholdközpontját és az EU Helyzetelemző Központját; üdvözli a líbiai helyzet stabilizálása terén elért folyamatos előrehaladást, és felhívja az Uniót, hogy vállaljon aktív szerepet a közvetítési folyamatban annak érdekében, hogy hozzájáruljon a békés, stabil és demokratikus Líbia megteremtéséhez szükséges alapok kialakításához;

31.

tudomásul veszi a Tanács 2020. június 20-i határozatát, amely meghosszabbítja a KBVP három polgári missziójának, nevezetesen az Európai Unió líbiai integrált határigazgatást segítő missziójának (EUBAM Líbia), a rafahi határellenőrzést segítő európai uniós missziónak (EU BAM Rafah), valamint az Európai Unió palesztin területeken folytatott rendőri missziójának (EUPOL COPPS) megbízatását;

32.

felszólít az Unió polgári-katonai döntéshozatali, valamint parancsnoki és ellenőrzési struktúráinak – a katonai és polgári parancsnoki láncok szétválasztásának biztosítása melletti – további fejlesztésére és erősítésére;

33.

megjegyzi, hogy a Katonai Tervezési és Végrehajtási Szolgálat (MPCC) stratégiai felülvizsgálatát 2020-ban meg kell kezdeni, és felhívja az alelnököt/főképviselőt, hogy tekintettel a szóban forgó felülvizsgálatnak a katonai missziók és műveletek tervezésére, irányítására és ellenőrzésére gyakorolt hatására, kellő időben tájékoztassa a Parlamentet a lehetséges, valamint a kiválasztott alternatívákról; újfent felhívja a figyelmet arra, hogy az Uniónak állandó és teljesen kiforrott katonai parancsnoki struktúrával kell rendelkeznie ahhoz, hogy képes legyen autonóm lépéseket tenni, ennek alapján pedig felkéri a Tanácsot e struktúra megvalósítására;

34.

tudomásul veszi a polgári KBVP területére vonatkozó paktum végrehajtása terén elért általános előrelépést, valamint a paktum végrehajtását célzó erőfeszítéseket, amelynek célja a polgári KBVP hatékonyabbá és rugalmasabbá tétele, illetve képességeinek és reagálóképességének megerősítése mind nemzeti szinten, mind pedig uniós szinten, előbbi esetében a polgári KBVP-hez való nemzeti hozzájárulás növelését célzó nemzeti végrehajtási tervek fejlesztése és végrehajtása révén, utóbbi esetében pedig egy közös cselekvési terv kidolgozása révén; felszólít a polgári KBVP területére vonatkozó paktum 2023. nyár elejéig történő teljes körű végrehajtására; megjegyzi, hogy a polgári KBVP-nek kapacitási kihívásokkal kell szembenéznie a rendelkezésre álló rendőrök, bírák, ügyészek, valamint egyéb igazságügyi és polgári biztonsági szakértők elegendő száma tekintetében; véleménye szerint az Uniónak folytatnia kell az EUCAP Száhel Mali, az EUCAP Száhel Niger, az EUCAP Szomália és az EUAM RCA polgári missziók átfogó értékelését megbízatásaik, költségvetésük és emberi erőforrásaik tekintetében, hogy a missziók teljes mértékben működőképesek és hatékonyak legyenek; felhívja a tagállamokat, hogy nyújtsanak be részletes éves áttekintést a polgári KBVP területére vonatkozó paktum végrehajtása terén elért eredményekről; felhívja valamennyi érintett szereplőt az adott helyszínen működő polgári és a katonai missziók közötti együttműködés fokozására, illetve szinergiák erősítésére, különösen a mobilitás és a biztonságos digitális infrastruktúra vonatkozásában; üdvözli a 2020 szeptemberében megnyitott polgári válságkezeléssel foglalkozó kiválósági központ létrehozását, és arra ösztönzi a tagállamokat, hogy aktívan vegyenek részt a központ munkájában;

35.

elismerését fejezi ki, hogy a KBVP-missziók és -műveletek a Covid19-világjárvány nyomán kialakult, komoly kihívást jelentő környezetben, illetve a világjárvány negatív hatásai ellenére fenntartották folyamatos működésüket és jelenlétüket; sürgeti, hogy az operatív hatékonyság fenntartása érdekében értékeljék és igazítsák ki a KBVP-missziók és -műveletek költségvetését, erőforrásait, tervezését és eszközkészletét a Covid19 tanulságainak fényében; hangsúlyozza, hogy az Uniónak meg kell vizsgálnia, hogy mit lehetne még tenni a személyzet körében a fertőzés kockázatának minimalizálása és kezelése érdekében; súlyos aggodalmát fejezi ki a Covid19 jelenlegi válságokra gyakorolt negatív, felerősítő hatása miatt, és úgy véli, hogy az Uniónak mindenképpen meg kell akadályoznia, hogy a Covid19 a béketeremtés terén elért sokéves előrehaladást kihívások elé állítsa; aggodalmát fejezi ki – különösen a KBVP-missziók és -műveletek ellen a Covid19-világjárvány idején indított – félretájékoztatási hullám miatt; hangsúlyozza, hogy az Uniónak meg kell erősítenie stratégiai kommunikációs eszközeit és társadalmi diplomáciai tevékenyégét, különösen azokban az országokban, ahol a KBVP-missziók és -műveletek működnek;

36.

elismeri a polgári és katonai KBVP-missziók hozzájárulását a béke és stabilitás fenntartásához, a nemzetközi biztonság megerősítéséhez, valamint a harmadik országoknak a terrorizmus elleni küzdelemben való támogatásához; sürgeti, hogy a konfliktusok megelőzése és a közvetítés terén az Unió bővítse intézményi kapacitásait; proaktívabb megközelítést szorgalmaz az Unió közvetlen szomszédságában kialakult, elhúzódó konfliktusok rendezésével kapcsolatban; olyan konfliktusérzékeny és emberközpontú megközelítéseket szorgalmaz, amelyek a humánbiztonságot és az emberi jogokat az Unió szerepvállalásának középpontjába helyezik;

37.

úgy véli, hogy az Uniónak arra a területre kellene összpontosítania a misszióit és műveleteit, ahol az a legnagyobb hozzáadott értéket eredményezi; ezért üdvözölné egyes missziók relevanciájának és hatékonyságának átgondolását;

38.

szorgalmazza az Európai Békekeret haladéktalan elfogadását és végrehajtását, ami az uniós missziók hatékonyságának növelését, a partnerek támogatását és a békeműveletek eredményességét hivatott szolgálni; hangsúlyozza, hogy az eszköz részben finanszírozná az uniós védelmi tevékenységek költségeit, köztük a KBVP katonai műveleteinek közös költségeit és a partnerek katonai kapacitásainak megerősítéséhez kapcsolódó költségeket azokban az országokban, ahol uniós beavatkozásra kerül sor, ennek megfelelően elegendő költségvetési forrással kell rendelkeznie a kiképzéssel, a műveletekkel, a missziókkal, a projektekkel és a katonai felszerelésekkel, többek között a fegyverekkel, lőszerekkel és szállítással kapcsolatos jelenlegi kihívások hatékony kezeléséhez, teljes összhangban a közös álláspontban foglalt nyolc kritériummal, az emberi jogok nemzetközi jogával, a humanitárius joggal, valamint az Európai Békekeret létrehozásáról szóló, 2019. március 28-i parlamenti ajánlásban felsorolt hatékony átláthatósági rendelkezésekkel; emlékeztet arra, hogy átfogó előzetes kockázatértékelésekre van szükség, valamint szorosan nyomon kell követni a kedvezményezett országokon belüli alkalmazást, különösen azokban a régiókban, ahol rendkívül változó a politikai környezet és rendkívül átjárhatóak a nemzeti határok, illetve megfelelő biztosítékokat kell életbe léptetni uniós szinten, amelyek megakadályozzák, hogy ezekhez a fegyverekhez terrorista csoportok és más ártó szándékú szereplők hozzáférjenek;

39.

üdvözli az Unió helyzetének 2020. évi értékelését kísérő szándéknyilatkozatban szereplő bejelentést az egykori harcosok lefegyverzésére, leszerelésére és reintegrációjára vonatkozó stratégiai megközelítésről szóló, 2021-es közös közleményről, minthogy az a lefegyverzés, leszerelés és reintegráció (DDR) támogatásáról szóló 2006-os uniós koncepció időszerű felülvizsgálata; hangsúlyozza a biztonsági ágazat reformjának fontosságát, ami különösen a polgári KBVP-misszió szempontjából számít prioritásnak, és amelynek fő célkitűzése az emberközpontú biztonsági megközelítés megvalósítása; hangsúlyozza, hogy a DDR-rel kapcsolatos új stratégiai szemléletnek biztosítania kell a KBVP-eszközök és az uniós fejlesztési támogatások összhangját;

Hatékony KBVP-képességek kiépítése

40.

üdvözli az EU képességfejlesztési kezdeményezéseit, így a koordinált éves védelmi szemlét (CARD), az állandó strukturált együttműködést (PESCO), valamint a jövőbeli Európai Védelmi Alapot (EVA) és annak elődprogramjait: a védelmi célú kutatásra irányuló előkészítő intézkedést (PADR) és az európai védelmi ipari fejlesztési programot (EDIDP), mivel ezeknek szerepük lehet a koherencia, a koordináció és az interoperabilitás növelésében az uniós KBVP végrehajtása során, elősegíthetik a petersbergi feladatok teljesítését, és erősíthetik az uniós szolidaritást, kohéziót, rezilienciát és stratégiai autonómiát;

41.

elismeri, hogy a védelem területén folytatott európai integráció sikere szempontjából létfontosságú, illetve a KBVP-missziók és -műveletek javára váló fokozott együttműködést, védelmi integrációt és interoperabilitást szolgáló európai erőfeszítések szempontjából egyértelmű többletértéket képvisel, ha a jelenleg csaknem kizárólag kétoldalú alapon futó, fő európai védelmi projektek (pl. FCAS és MGCS) integrálódnak az EU képességfejlesztési kezdeményezéseibe, illetve azokban több tagállam is érdemben részt vesz;

42.

megjegyzi, hogy a védelmi tervezést és a képességfejlesztést szolgáló összes uniós eszköz és kezdeményezés koherenciáját, inkluzivitását, koordinációját és következetességét növelni kell, hogy érdemi szinergiák jöjjenek létre közöttük és egymást kölcsönösen erősítsék, illetve hogy elkerülhetőek legyenek a párhuzamosságok és biztosítható legyen az erőforrások hatékony és stratégiai felhasználása, valamint az interoperabilitás és a gyors bevethetőség;

43.

felhívja a tagállamokat, hogy növeljék védelmi kiadásaikat, és GDP-jük 2 %-ának megfelelő célérték elérésére törekedjenek;

44.

üdvözli az EVA-rendeletről szóló megállapodást és felszólít az EVA késedelem nélküli elfogadására és felállítására, ami felgyorsítja a légi, szárazföldi, tengerészeti és kibertérbeli területek viszonylatában közösen elfogadott védelmi képességbeli prioritások kezelését és megvalósulását, ezzel pedig elősegíti, hogy az Unió képes legyen globális szereplőként, a nemzetközi biztonsághoz hozzájárulva, valamint azt szavatolva működni; felhívja a tagállamokat, a Tanácsot és a Bizottságot, hogy biztosítsanak megfelelő finanszírozást az EVA számára, és összpontosítsanak a nagy hozzáadott értéket képviselő strukturális projektekre, hogy ezáltal egyfelől elősegítsék a tagállamok közötti ipari együttműködést és az európai védelmi technológiai és ipari bázis (EDTIB) megszilárdítását, másfelől megerősítsék a technikai, ipari és stratégiai képességeket, amelyek révén az EU nagyobb mértékben képessé válhat arra, hogy önállóan rendelkezzen a katonai képességek felett és hosszú távon megőrizze Európa technológiai autonómiáját; ösztönzi a védelmi képességfejlesztési kezdeményezéseket, hogy megkönnyítse a kis- és középvállalkozások szerepvállalását;

45.

felhívja a figyelmet a védelmi célú kutatás rendkívül érzékeny és stratégiai jellegére, és a stratégiai autonómia megteremtésére irányuló uniós törekvéssel összhangban annak szükségességére, hogy szabályozni kell a nem uniós harmadik felek által ellenőrzött szervezetek hozzáférését az alap által finanszírozott projektekhez; hangsúlyozza, hogy harmadik felek kizárólag tényleges viszonosság alapján és oly módon vehessenek részt az Európai Védelmi Alapban – azokban a konkrét és kivételes esetekben, amikor bizonyos projektekben való részvételük bizonyított technológiai és operatív többletértéket jelent –, amely nem gyengíti az EU stratégiai biztonsági érdekeit, nem aknázza alá az EVA céljait, és amikor szigorúan ellenőrzötten teljesülnek az Európai Védelmi Alap létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletjavaslatban (COM(2018)0476) foglalt szabályok, így többek között a szellemi tulajdon Unión belüli fenntartására vonatkozó rendelkezés;

46.

üdvözli, hogy 2020 végére befejeződik a PESCO első szakaszának stratégiai felülvizsgálata, beleértve a program eredményeinek áttekintését és a PESCO hatékonyabbá és célorientáltabbá tételéhez szükséges rendelkezések meghatározását; véleménye szerint a PESCO olyan eszköz, amely hozzájárul a fenntartható és hatékony uniós védelmi együttműködés védelmi integráció megerősítéséhez azzal, hogy javítja a részt vevő tagállamok védelmi képességeit és interoperabilitását, elsősorban az erők rendelkezésre állása, rugalmassága és bevethetősége terén; emlékeztet arra, hogy a PESCO-projekteknek hozzá kell járulniuk a védelmi kiadások hatékonyságának maximalizálásához; úgy véli, hogy a PESCO-t kiegészítő eszközként kell használni az EU céljainak eléréséhez, és hozzá kell járulnia a NATO céljaihoz; üdvözli a harmadik országoknak a PESCO-ban való részvételéről szóló határozat közelmúltbeli elfogadását, ugyanakkor megjegyzi, hogy az egyes PESCO-projektekben való ilyen kivételes részvételnek hozzáadott értéket kell nyújtania az uniós tagállamok és a projektek számára, és hozzá kell járulnia a PESCO és a KBVP megerősítéséhez, valamint a szigorúbb kötelezettségvállalások teljesítéséhez, nagyon szigorú politikai, anyagi és jogi feltételek mellett, valamint megalapozott és tényleges viszonosság alapján kell történnie;

47.

felhívja a részt vevő tagállamokat, hogy tegyenek tanúbizonyságot teljes körű politikai elkötelezettségükről, erőfeszítéseikről és stratégiai ambícióikról, biztosítsák a szükséges forrásokat és teljesítsék az általuk elfogadott ambiciózus és kötelező erejű közös kötelezettségvállalásokat, miközben kézzelfogható eredményeket érnek el a jelenlegi PESCO-projektek gyors és hatékony végrehajtása terén; hangsúlyozza, hogy az első hullám projektjei a lehető legtöbb tagállamot érintő, főként képességépítő projektek, és hogy a PESCO-projektek inkluzív jellege nem csökkentheti a részt vevő tagállamok ambícióit; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a képességfejlesztési terv (CDP) és a koordinált éves védelmi szemle (CARD) keretében a legfőbb célkitűzés folyamata által azonosított képességbeli hiányosságokat és kritikus hiányosságokat nem fogják megfelelően vagy teljes mértékben pótolni és kezelni a sikeres katonai műveletek végrehajtása érdekében; javasolja, hogy végezzék el a jelenlegi 47 PESCO-projekt felülvizsgálatát az elért eredmények ellenőrzése és a részt vevő tagállamok belátása szerint csoportosítható projektek azonosítása érdekében; ösztönzi a részt vevő tagállamokat, hogy összpontosítsanak azokra a PESCO-projektekre, amelyek operatívabb szemlélettel, kölcsönösen előnyös haszonnal és az Unió stratégiai támogató tényezőivel valódi hozzáadott értéket teremtenek, valamint azokra, amelyek stratégiai dimenzióval rendelkeznek a jövőbeli biztonsági fenyegetések kezelésére; nyomatékosan arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az EU Harccsoport (EU HCS) rendszerét érintő reform részeként vizsgálják meg, hogy az miként vonható be a PESCO keretébe operatív kapacitásának, modularitásának és mozgékonyságának növelése érdekében olyan állandó multinacionális egységek létrehozásával, amelyek feladata az EUSZ 43. cikkében meghatározott katonai feladatok ellátása és az EU erőteljes válságkezelési műveletek végrehajtására való képességének javítása;

A stratégiai partnerekkel folytatott együttműködés megerősítése

48.

üdvözli az EU–NATO együttműködés terén a 2016. évi varsói közös nyilatkozat óta elért eredményeket; elismerését fejezi ki a 2016. és 2017. évi közös javaslatcsomag végrehajtása terén elért eredményekért, különösen az EU és a NATO közötti politikai párbeszéd minden szinten történő intenzívebbé tételéért, valamint a katonai mobilitásról folytatott strukturált párbeszédért, a vonatkozó védelmi tervezési folyamatok közötti nagyobb koherencia biztosítására irányuló erőfeszítésekért, valamint a kiberbiztonság és védelem, a hibrid fenyegetések és félretájékoztatási kampányok elleni küzdelem terén folytatott szorosabb együttműködésért; tudomásul veszi a NATO és az EU közötti együttműködés szintjét a polgári hatóságoknak a Covid19-világjárvány terjedésének megfékezésében és megállításában való támogatása terén; felhívja az EU-t és a NATO-t, hogy fokozzák tovább az egymást kölcsönösen erősítő együttműködést, beleértve a missziókat és műveleteket is, és mélyítsék el stratégiai partnerségüket; Hangsúlyozza annak fontosságát, hogy tovább erősítsék az EU–NATO partnerséget a katonai mobilitás terén; Kiemeli az európai fegyveres erők közös kiképzéseinek és gyakorlatainak, valamint az EU–NATO párhuzamos és összehangolt gyakorlatok megszervezésének és végrehajtásának fontosságát;

49.

E tekintetben üdvözli az „Atlanti megoldás” műveletet és a NATO bővített előretolt jelenlétét az európai kontinensen, és felismeri a NATO-csapatok fontosságát a további orosz agressziótól való elrettentésre és konfliktus esetén a kritikus jelentőségű támogatás biztosítására irányuló erőfeszítésekben;

50.

Emlékeztet arra, hogy a NATO továbbra is a kollektív védelem sarokköve azon tagállamok számára, amelyek az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének is tagjai, amit az EUMSZ is kifejezetten elismer; úgy véli, hogy az EU és a NATO együttműködésének egymást kiegészítő jellegűnek kell lennie és tiszteletben kell tartania a két fél sajátosságait és szerepkörét, továbbá nem szabad szükségtelenül struktúrákat megkettőznie vagy helyettesítenie; emlékeztet arra, hogy a védelmi együttműködés a transzatlanti együttműködés egyik pillére, és továbbra is alapvető fontosságú a szövetséges és partnerországok kölcsönös biztonsága szempontjából, és ezért megismétli, hogy szorosabb kapcsolatokra van szükség; emlékeztet rá, hogy az „egységes haderő” elvét követve az EU védelmi képességeinek fejlesztése nem jelent versenykockázatot a NATO számára, és előnyös lesz a KBVP-ben és a NATO-ban egyaránt részt vevő országok számára; és hogy a hatékonyabb uniós biztonsági és védelmi együttműködést olyan tényezőnek kell tekinteni, amely megerősíti a NATO európai pillérét, minthogy az EU nagyobb szerepet vállal saját biztonságának biztosításában; úgy véli, hogy a képességfejlesztési kezdeményezéseknek biztosítaniuk kell a szövetségesekkel való interoperabilitást és elő kell segíteniük a gyors telepítést; aggodalommal jegyzi meg, hogy bizonyos széttartó magatartások aláásták a Szövetség szolidaritását a Törökország által a Földközi-tenger keleti térségében végrehajtott fellépések után;

51.

hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni az EU mint a tengeri biztonság megteremtője státuszát, az EU-nak és a tagállamoknak a felségvizeiken kialakult válsághelyzetekkel szembeni ellenálló képességét, valamint az illegális, nem állami tengeri szereplők elleni küzdelemre irányuló koherens tengerstratégia fontosságát; szükségesnek tartja a beavatkozási szabályok és a felszerelési szabványok harmonizálását, valamint a személyzet képzésének megerősítését annak érdekében, hogy összehangolt és egységes intézkedéseket lehessen végrehajtani az európai és nemzetközi műveletek során, illetve tengeri válságok, események és incidensek esetén; hangsúlyozza az EU és a NATO közötti együttműködés szükségességét a tengeri biztonságot fenyegető veszélyek, például a határokon átnyúló és a szervezett bűnözés – ideértve az ember-, fegyver- és kábítószer-kereskedelmet, csempészetet, tengeri kalózkodást elősegítő szervezett bűnözői hálózatokat – hatékony közös megközelítésének kialakítása érdekében;

52.

határozottan támogatja az EU és az ENSZ közötti stratégiai partnerséget a válságkezelés, valamint a polgári, rendőrségi és katonai békefenntartás terén; üdvözli a 2019 és 2021 között közösen meghatározott és elfogadott EU–ENSZ béketámogató műveletekkel és válságkezeléssel kapcsolatos nyolc prioritás végrehajtása terén elért eredményeket; sürgeti a tagállamokat, hogy nagyobb mértékben járuljanak hozzá az ENSZ békefenntartó tevékenységéhez, és e tekintetben kéri az uniós intézmények támogatását; megjegyzi, hogy némi előrelépés történt a helyszíni missziók és műveletek közötti együttműködés fokozása terén – különösen a helyszíni misszióik és műveleteik során nyújtandó kölcsönös támogatásról szóló EU–ENSZ keretmegállapodás 2020. szeptember 29-i aláírása révén –, a nőkre, a békére és a biztonságra vonatkozó uniós cselekvési terv végrehajtásába beépülő, a nőkre, a békére és a biztonságra vonatkozó menetrenddel, valamint a konfliktusmegelőzéssel és a politikai és stratégiai szintekkel kapcsolatban; felhívja az EU-t és az ENSZ-t, hogy tárják fel a szorosabb együttműködés lehetőségeit, különösen a közös műveleti színtereken, többek között a missziók átmeneti tervezését, a helyszíni támogatási intézkedéseket, a misszió területén kívüli információcserét és a Covid19 tekintetében a vészhelyzeti tervezést illetően, valamint az éghajlatváltozás és a védelem területén;

53.

újólag megerősíti, hogy a brexit ellenére az Egyesült Királyság továbbra is az EU és tagállamai szoros stratégiai partnere, és hogy alapvető fontosságú az EU és az Egyesült Királyság közötti erős és szoros védelmi és biztonsági együttműködés fenntartása, mivel az EU és az Egyesült Királyság stratégiai környezete azonos, és békéjüket és biztonságukat ugyanazok a tényezők fenyegetik; ösztönzi az Egyesült Királyságot, hogy vegyen részt a KBVP-missziókban és -műveletekben, válságkezelési műveletekben, a védelmi képességek fejlesztésében, az érintett uniós ügynökségek munkájában, valamint a PESCO keretében zajló projektekben, tiszteletben tartva ugyanakkor az EU döntéshozatali autonómiáját, az Egyesült Királyság szuverenitását és a kiegyensúlyozott jogok és kötelezettségek elvét, a tényleges viszonosság alapján, valamint méltányos és megfelelő pénzügyi hozzájárulást is beleértve; tudomásul veszi, hogy az Egyesült Királyság 2020. december 31-én kilépett a KBVP-misszióiból és -műveleteiből; sürgeti a gyors helyettesítési eljárások bevezetését a KBVP-missziók és -műveletek folytonosságának biztosítása érdekében ott, ahol a brit állomány jelentős szerepet játszott;

54.

felhívja az EU-t, hogy továbbra is folytasson szorosabb együttműködést a meglévő regionális erőkkel, például az Afrikai Unióval, az ECOWAS-szal, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN) és az Északi-sarkvidéki Tanáccsal, valamint a hasonlóan gondolkodó nem NATO-tag országokkal;

55.

felhív a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló, húsz évvel ezelőtt elfogadott, 1325. sz. ENSZ BT-határozat szisztematikusabb végrehajtására, valamint a nőkre, a békére és a biztonságra vonatkozó uniós menetrend megerősítésére; felszólít a nemek közötti egyenlőség érdemi érvényesítésére a KBVP alakítása során, különösen a nemek közötti egyensúly javítása révén a KBVP-missziók és -műveletek személyzetében és vezetésében, valamint a telepített személyzet speciális képzése révén;

56.

Szorgalmazza az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának az ifjúságról, békéről és biztonságról szóló 2250. sz. határozata végrehajtását, valamint az ifjúság és a fiatalok szempontjainak a konfliktusok elemzésébe történő észszerű integrálását, ami alátámasztja a KBVP-missziók és -műveletek által nyújtott támogatást; uniós intézkedéseket szorgalmaz annak érdekében, hogy a fiatalok érdemi részvételi lehetőségeket kapjanak a béke és biztonság fenntartásában és előmozdításában;

57.

felhívja az EU-t, hogy foglalkozzon a kulturális örökség védelmét és megőrzését érintő rendszeres és növekvő fenyegetésekkel, és szigorúan lépjen fel a kulturális műtárgyak csempészete ellen, különösen a konfliktusövezetekben; megjegyzi, hogy a társadalmak kulturális örökségüktől és történelmi gyökereiktől való megfosztása kiszolgáltatottabbá teszi őket a radikalizálódással és a globális dzsihádista ideológiákkal szemben; felhívja az EU-t, hogy dolgozzon ki átfogó stratégiát az ilyen fenyegetések kivédése érdekében;

Az Unió ellenálló képességének és felkészültségének fokozása

58.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy néhány globális szereplő és egyre több regionális szereplő szándékosan kijátssza és megpróbálja lerombolni a szabályokon alapuló nemzetközi rendet, a multilateralizmust és a fenntartható béke, jólét és szabadság értékeit, azaz az Európai Unió alapértékeit; megállapítja, hogy a Covid19-világjárvány feltárta az új globális sebezhetőségeket és feszültségeket, és felerősítette a meglévőket; hangsúlyozza, hogy a világjárvány megerősítette a közvélemény támogatását egy olyan Unió iránt, amely kevésbé függ a világ többi részétől, amelyet jobban védenek, és amely képes függetlenül fellépni; felszólít az Európai Unió nemzetközi színtéren betöltött szerepének megerősítésére, az európai egység, a szolidaritás és a reziliencia fokozására, valamint egy összetartóbb külpolitikára, amelynek központi eleme a hatékony multilateralizmus; üdvözli a Tanács 2020. júniusi következtetéseit, amelyek egy erős Európai Unió mellett szállnak síkra, amely előmozdítja a békét és a biztonságot, és védi polgárait;

59.

hangsúlyozza a fegyveres erőknek a Covid19-világjárvány idején betöltött fontos szerepét, és üdvözli a polgári hatóságoknak – különösen a tábori kórházak telepítéséhez, a betegek szállításához, valamint a felszerelések szállításához és elosztásához – nyújtott katonai segítséget; úgy véli, hogy ez az értékes hozzájárulás megmutatta, hogy számba kell venni a levont tanulságokat annak érdekében, hogy meg lehessen erősíteni a tagállamok katonai eszközeit és képességeit az uniós polgári védelmi mechanizmus támogatása érdekében, amely a vészhelyzetek kezelésére és a humanitárius segítségnyújtási célokra szolgáló elsődleges eszköz; úgy véli továbbá, hogy az egészségügyi válságok hatékony kezelése érdekében fel kell készíteni a tagállamok katonai egészségügyi személyzetét a gyors részvételre; ismételten hangsúlyozza a kölcsönös segítségnyújtás és szolidaritás fontosságát az EUSZ 42. cikkének (7) bekezdésével és az EUMSZ 222. cikkével összhangban;

60.

hangsúlyozza a katonai mobilitás fontosságát; szükségesnek tartja a teljes katonai mobilitás előmozdítását és elősegítését egész Európában, és ezért felszólít az eljárások egyszerűsítésére és harmonizálására annak érdekében, hogy a tagállamok gyorsabban tudjanak cselekedni, mivel a katonai mobilitás előnyös a polgári válságok kezelésében; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy megfelelő költségvetés álljon rendelkezésre a katonai mobilitási projektek számára; üdvözli, hogy a katonai mobilitási projekt a PESCO képezi; ragaszkodik olyan európai mechanizmusok létrehozásához, amelyek célja a katonai logisztikai képességek határokon átnyúló felhasználásának megkönnyítése az ilyen vészhelyzetek kezelése érdekében, a nagyobb fokú koordináció, szinergia, szolidaritás és támogatás lehetővé tétele érdekében; hangsúlyozza, hogy a világjárványok és hasonló válságok idején ugyanezt a segítségnyújtást és szolidaritást ki lehetne terjeszteni többek között az EU közvetlen szomszédságában lévő partnerországokra is; hangsúlyozza, hogy fokozni kell az EU vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) felkészültségét és ehhez szükséges képességeit; hangsúlyozza, hogy fokozni kell a létfontosságú és kritikus infrastruktúra nyomon követését és védelmét, különösen a tenger alatti optikai szálas internetkábelek esetében;

61.

fontosnak tartja az uniós szakpolitikák belső és külső dimenziói közötti jobb kapcsolat megteremtését annak biztosítása érdekében, hogy az uniós politikák a közös kül- és biztonságpolitikai célok, köztük az uniós energiapolitika érdekében járjanak el;

62.

elengedhetetlennek tartja, hogy az európai polgárok hatékony közös védelmének biztosítása érdekében megvédjék az EU összes gyenge pontját; aggodalommal jegyzi meg a Krím-félsziget fokozódó militarizálását és az Oroszországi Föderáció által a fekete-tengeri térség destabilizálására tett kísérleteket, ami ahhoz vezetett, hogy a NATO 2014. évi walesi csúcstalálkozóján elismerték az Észak-atlanti Szövetség keleti szárnyának sérülékenységét; felszólítja az EU-t, hogy az európai védelem megerősítésének eszközeként ismerje el a kelet-európai tagállamok sérülékenységét, és a NATO-val közösen dolgozzon ki egy átfogó stratégiát a keleti szárny biztosítására és védelmére;

A hibrid fenyegetésekkel szembeni proaktív fellépés és azok megelőzése

63.

üdvözli a hibrid fenyegetésekkel szembeni fellépés és az e fenyegetésekkel szembeni ellenálló képesség fokozása terén folytatott uniós együttműködésre vonatkozóan elfogadott prioritásokat és iránymutatásokat, beleértve a félretájékoztatás, a hibrid hadviselés, a kémkedés, az álhírek és a propaganda elleni küzdelmet, valamint a G7-ekkel és a NATO-val való együttműködést megkönnyítő gyorsriasztási rendszer létrehozását; felkéri az EU-t és tagállamait, hogy fejlesszék és erősítsék meg információs és kommunikációs rendszereik biztonságát, beleértve a biztonságos kommunikációs csatornákat is; hangsúlyozza annak fontosságát és sürgősségét, hogy az EU megerősítse stratégiai kommunikációját és több beruházást eszközöljön ezen a téren, továbbá megerősítse képességeit, hogy ellenállóbbá váljon a demokratikus rendszerét, szuverenitását és polgárait fenyegető valamennyi külföldi beavatkozás kezelése és megakadályozása érdekében; hangsúlyozza a keleti stratégiai kommunikációval foglalkozó munkacsoport szerepének fontosságát, elismeri az EUvsDisinfo projekt által elvégzett fontos munkát, valamint további költségvetési és politikai támogatást kér képességeinek javítása érdekében, hogy fellépjen a félretájékoztatással szemben, és tájékoztatást adjon az Unió intézkedéseiről és politikáiról;

64.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak sürgősen határozottabb stratégiát kell bevezetnie a harmadik országok és nem állami szereplők részéről ellene irányuló agresszív és rosszindulatú félretájékoztatási kampányok felderítése és proaktív leküzdése érdekében; hangsúlyozza, hogy felül kell vizsgálni az EKSZ stratégiai kommunikációs csoportjának megbízatását a külföldi beavatkozás kezelése és a tényellenőrzők, kutatók, induló vállalkozások és civil társadalmi szervezetek bevonása érdekében; ragaszkodik ahhoz, hogy biztosítsanak elégséges személyzetet és finanszírozást a külföldi beavatkozással és félretájékoztatással szemben fellépő összes uniós szolgálatnak, hogy jobban tudják azonosítani, ki tudják vizsgálni és ellensúlyozni tudják az EU demokratikus folyamataiba vagy külföldi fellépéseibe való beavatkozásra irányuló próbálkozásokat; hangsúlyozza a partnerországokkal – különösen az EU közvetlen szomszédságában lévő országokkal – folytatott együttműködés és ezen országok támogatásának fontosságát a külföldi rosszindulatú beavatkozások, nevezetesen a félretájékoztatás és a propaganda kezelése és ellensúlyozása érdekében tett erőfeszítéseikben, mivel az ilyen cselekmények sok esetben le akarják téríteni ezeket az országokat a demokratikus reformok útjáról, és támadják az európai értékeket és eszméket;

65.

üdvözli, hogy a Tanács határozatot fogadott el, amely első alkalommal teszi lehetővé az EU számára, hogy célzott korlátozó intézkedéseket vezessen be az EU vagy tagállamai számára külső fenyegetést jelentő kibertámadásoktól – köztük harmadik államok vagy nemzetközi szervezetek elleni kibertámadásoktól – való elrettentés és az azokra való reagálás érdekében, valamint hogy szankciókat alkalmazzon a kibertámadásokért felelős személyekkel vagy szervezetekkel szemben; hangsúlyozza, hogy az uniós szankciós mechanizmus részeként javítani kell a vízumkorlátozási rendszert, felhasználva a biometrikus vízumeljárásokat annak érdekében, hogy korlátozzák a hibrid hadviselésben részt vevő szervezetek hamis személyazonossággal történő beutazását az EU-ba; hangsúlyozza, hogy sürgősen tovább kell integrálni a kiberkérdéseket az uniós válságkezelési rendszerekbe; hangsúlyozza, hogy a kibertámadások megelőzése és leküzdése terén folytatott szorosabb együttműködés alapvető fontosságú e különösen kiszolgáltatott helyzet jellemezte időszakban a kibertér nemzetközi biztonságának és stabilitásának előmozdítása érdekében; üdvözli a PESCO kibernetikai gyorsreagálási csapat projektje által ezen a téren elért jó haladást; e tekintetben kéri az Európai Unió Kiberbiztonsági Ügynökségének (ENISA) nyújtott támogatás megerősítését, valamint a NATO Kibervédelmi Kiválósági Együttműködési Központjával való szoros koordinációt; felszólít fokozott uniós koordinációra a rosszindulatú kiberbiztonsági incidensek elkövetőinek kollektív azonosítása tekintetében, valamint szorgalmazza a szorosabb együttműködést a hasonló elveket követő nemzetközi szervezetek és országok között; különösen aggasztja, hogy folyamatosan észlelnek kisebb nagyságrendű kibertámadásokat vagy a kritikus infrastrukturális rendszerekbe történő olyan behatolásokat, amelyek még inaktívak, de nagy hatásuk lehet; sürgeti a tagállamokat, hogy minden szinten vezessenek be redundáns megoldásokat a kritikus infrastrukturális rendszereikben, például a villamosenergia-termelésben és a stratégiai kommunikációban;

66.

elismeri a kiber- és automatizált hírszerzési képességek növekvő jelentőségét, és hangsúlyozza, hogy ezek fenyegetést jelentenek valamennyi tagállam és az uniós intézmény számára; sürgeti az összes uniós intézményt és tagállamot, hogy folytassák a kiber- és automatizált technológiáik fejlesztését, továbbá ösztönzi az együttműködést e technológiai fejlesztések területén;

67.

kiemeli a kvantumszámítási kapacitások elérésének jelentőségét, és hangsúlyozza, hogy fokozni kell az EU és az USA közötti együttműködést e területen annak biztosítása érdekében, hogy az első kvantumszámításokat olyan partnerek végezzék el, amelyek között szívélyes a kapcsolat, és a céljaik azonosak;

68.

megjegyzi az űrbiztonság és a műholdak egyre növekvő fontosságát; hangsúlyozza az Európai Unió Műholdközpontjának fontosságát, és megbízza az ügynökséget, hogy készítsen elemzést és jelentést az EU és a tagállamok műholdjainak biztonságáról és/vagy űrszeméttel, kibertámadásokkal és közvetlen rakétatámadásokkal szembeni sérülékenységéről;

A KBVP végrehajtásához szükséges eszközök biztosítása az Unió számára

69.

hangsúlyozza, hogy a pénzügyi források, a személyi állomány és az eszközök megfelelő szintje elengedhetetlen annak biztosításához, hogy az Unió rendelkezzen a békének és a biztonságnak a határain belül és a világban történő előmozdításához szükséges erővel és képességgel; felszólítja a tagállamokat, hogy mutassanak politikai akaratot arra, hogy megfelelnek a védelem terén az európai törekvéseknek, és teljesítik kötelezettségvállalásaikat;

70.

sajnálja, hogy az Európai Tanács a többéves pénzügyi keret tekintetében nem elég ambiciózus a biztonsági és védelmi kezdeményezéseket illetően; sürgeti a Bizottságot, hogy terjesszen elő és hajtson végre ambiciózus stratégiai munkaprogramot az Európai Védelmi Alapra (mind a kutatási, mind a nem kutatási jellegű tevékenységekre) vonatkozóan, amelynek célja az együttműködésen alapuló cselekvések és a határokon átnyúló együttműködés erősítése szerte az Unióban, valamint a katonai mobilitás tekintetében, hogy segítsen a tagállamoknak gyorsabban és hatékonyabban reagálni, többek között a kettős felhasználású közlekedési infrastruktúra finanszírozása és a diplomáciai engedélyek és vámjogszabályok egyszerűsítése révén; felszólítja az EU-t, hogy építse ki saját ballisztikusrakéta-védelmi rendszerét, valamint integrált és strukturált légi védelmi rendszerét, amelyet úgy terveznek meg, hogy semlegesítse a hiperszonikus rakétákat is; emlékeztet rá, hogy az európai polgárok egyértelműen és következetesen felszólították az Uniót, hogy fokozza a fenntartható stabilitás és biztonság megteremtésében játszott szerepét, és ez csak a szükséges pénzügyi eszközökkel és egy ambiciózus többéves pénzügyi kerettel érhető el a külső fellépés és a védelem területén;

71.

figyelmeztet annak veszélyére, hogy a többéves pénzügyi keretből hiányzik az európai védelmi kezdeményezések finanszírozására irányuló ambíció, amihez a Covid19-válság következtében a nemzeti védelmi költségvetések jelentős és koordinálatlan csökkentése társul; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak nemzeti szinten el kell különíteniük a szükséges pénzügyi forrásokat annak érdekében, hogy az Unió képes legyen a béke globális szereplőjeként működni; ebben az értelemben egyetért az Európai Számvevőszék azon értékelésével, hogy „az uniós tagállamok távolról sem rendelkeznek az ahhoz szükséges katonai képességekkel, hogy megfeleljenek az EU katonai ambícióinak”;

72.

emlékeztet rá, hogy míg a közös európai védelmi projekteknek és kezdeményezéseknek fontos szerepük van a védelmi vonatkozású kutatás és fejlesztés, az erőforrások egyesítése és az erőfeszítések összehangolása terén mutatkozó hiányosságok kezelésében, a KBVP-missziókhoz felhasznált védelmi eszközök nagy részét továbbra is a tagállamok állítják elő, és a nemzeti védelmi költségvetések fedezik;

73.

Sürgeti a tagállamokat, hogy tegyenek eleget a Tanács szintjén vállalt hivatalos szerepvállalásuknak, és a Tanácsban vállaljanak felelősséget a polgári és katonai missziók telepítésére vonatkozó döntéseikért azáltal, hogy biztosítják az Unió számára a szükséges személyi állományt és képességeket azon célok eléréséhez, amelyekről egyhangúlag megállapodtak, és ezáltal megvalósítják a biztonságosabb Európai Unióra tett ígéretüket;

74.

rámutat a KBVP-missziókban és -műveletekben való nemzetközi részvétel értékére, amely megerősíti az európai képességeket, és szorgalmazza a meglévő részvételi keretmegállapodások fokozottabb végrehajtását, ösztönözve a békéhez és a biztonsághoz nyújtott hozzájárulások kollektív jellegét;

75.

megjegyzi az Európai Unió Műholdközpontja által végzett fontos munkát, és hangsúlyozza, hogy az Uniónak megfelelő erőforrásokkal kell rendelkeznie a műholdas képek és információgyűjtés területén; hangsúlyozza, hogy az Európai Unió Műholdközpontjának strukturális uniós finanszírozásból kell részesülnie, hogy továbbra is hozzá tudjon járulni az Unió tevékenységeihez, nevezetesen hogy nagyfelbontású műholdas képalkotást biztosítson a KBVP-missziók és műveletek támogatására;

A globális fegyverzetellenőrzésre, a nonproliferációra és a leszerelésre vonatkozó ambiciózus uniós menetrend létrehozásáról

76.

riasztónak tartja a nemzetközi értékekkel és a jogállamisággal szembeni jelenlegi fenyegetéseket, valamint a nonproliferáció megakadályozására és a leszerelésre irányuló globális rendszer potenciális jövőbeni erodálódását; attól tart, hogy a főbb fegyverzetellenőrzési szerződések be nem tartása, az azokból való kilépés vagy azok meghosszabbításának elmaradása súlyosan károsítaná a több évtizedes stabilitást biztosító nemzetközi fegyverzetellenőrzési rendszereket, aláásná a nukleáris fegyverekkel rendelkező államok közötti kapcsolatokat, közvetlenül veszélyeztetné az európai biztonságot, különösen a taktikai, rövid és közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek szabályozására és csökkentésére vonatkozó normák hiánya tekintetében, és új nukleáris fegyverkezési versenyekhez vezethet; hangsúlyozza, hogy sürgősen helyre kell állítani a határokon átnyúló bizalmat;

77.

aggodalommal jegyzi meg, hogy normává vált az atomfegyverek hasznosságával kapcsolatos veszélyes retorika; megerősíti, hogy a nukleáris fegyverek meglététől vagy elterjedésétől mentes világban megerősödik a nemzetközi béke és biztonság, és hogy a leszerelés nemcsak az aktív robbanófejek számának csökkenését jelenti, hanem az ilyen típusú fegyverekhez rendelt katonai és politikai szerep csökkenését is;

78.

újólag megerősíti, hogy teljes mértékben támogatja az EU és tagállamai elkötelezettségét a nukleáris fegyverek nonproliferációjára vonatkozó, illetve a leszerelési rendszer sarokköveként szolgáló atomsorompó-szerződés iránt; megismétli arra irányuló felhívását, hogy a konferencia előtt fogadjanak el egy határozott uniós közös álláspontot, amely az atomsorompó-szerződés 10. felülvizsgálati konferenciáján követeli olyan konkrét és hatékony intézkedések elfogadását, amelyek kulcsfontosságúak lennének a stratégiai stabilitás megőrzése és az új fegyverkezési verseny elkerülése szempontjából;

79.

ismételten mély sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció kilépett a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló (INF) szerződésből; megjegyzi, hogy Oroszország felelős a Szerződés bukásáért, mivel folyamatosan megsértette azt; sajnálatosnak tartja, hogy a szerződés összeomlása feszültségek eszkalálódásához, valamint fokozott nukleáris és katonai fenyegetésekhez és kockázatokhoz vezethet, ugyanakkor veszélyezteti a fegyverzetellenőrzési rendszerek jövőjét; hangsúlyozza, hogy határozottan ellenzi az USA és Oroszország közötti új fegyverkezési versenyt és annak Európát érintő lehetséges következményeit, valamint az európai területek újramilitarizálását; sürgeti a Tanácsot és az alelnököt/főképviselőt, hogy indítsanak uniós vezetésű kezdeményezést annak érdekében, hogy az INF-szerződést többoldalú szerződéssé alakítsák át;

80.

emlékeztet arra, hogy a hatékony nemzetközi fegyverzetellenőrzési, leszerelési és nonproliferációs rendszerek jelentik a globális és az európai biztonság és stabilitás sarokkövét;

81.

felhívja az Egyesült Államokat és az Oroszországi Föderációt, hogy tegyenek további előrelépést a 2021 februárjában lejáró új START-szerződés meghosszabbítására irányuló tárgyalások terén; úgy véli, hogy a szerződés meghosszabbítása mindkét aláíró fél számára további időt biztosítana arra, hogy tárgyalásokat folytassanak egy új fegyverzetellenőrzési eszközről való megállapodás érdekében; szorgalmazza, hogy vonjanak be más államokat is, például Kínát, a nukleáris fegyvereket ellenőrzésére irányuló meglévő eszközökbe (például az új stratégiaifegyverzet-csökkentési szerződésbe, az INF-szerződésbe és a Nyitott Égbolt Szerződésbe), illetve az ezzel kapcsolatos jövőbeli tárgyalásokba;

82.

sajnálja, hogy Oroszország szelektíven hajtja végre a Nyitott Égbolt Szerződés szerinti kötelezettségeit; mélységes sajnálatát fejezi ki az Egyesült Államok azon döntése miatt, hogy kilép a Nyitott Égbolt Szerződésből, amely jelentős fegyverzetellenőrzési eszköz, és amely hozzájárult a bizalomépítéshez és ahhoz, hogy a kisebb államok értékes képességekkel rendelkezzenek szomszédaik katonai tevékenységeinek nyomon követéséhez és ellenőrzéséhez; felhívja a többi aláírót, hogy folytassák a szerződés végrehajtását, biztosítva ugyanakkor, hogy az továbbra is működőképes és hasznos maradjon; felszólítja az Egyesült Államokat, hogy helyezze hatályon kívül a Nyitott Égbolt Szerződésből való kilépéséről szóló döntését;

83.

üdvözli a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) projektjeihez és tevékenységeihez nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulást; üdvözli, hogy a Tanács horizontális szankciórendszert fogadott el a vegyi fegyverek növekvő használatának és elterjedésének kezelésére; elítéli, hogy a közelmúltban vegyi fegyvereket vetettek be, és fenntartja azt a véleményét, hogy aláássa a vegyi fegyverek elleni nemzetközi szabályozást, ha az ilyen incidensekkel összefüggésben nem érvényesül az elszámoltathatóság; felszólítja az EU-t, hogy tegyen lépéseket a vegyi fegyverek használatával összefüggő büntetlenség problémájának megoldása érdekében, és vizsgálja meg, hogy miként lehetne megerősíteni az OPCW-t a gyors és pontos hozzárendelés és a hatékony reagálási mechanizmusok biztosítása érdekében; felszólítja az EU-t, hogy folytassa a vegyi fegyverek elterjedése és használata elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseit, és támogassa a vegyi fegyvereknek a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményben (CWC) meghatározott globális tilalmát;

84.

súlyos aggodalmának ad hangot amiatt, hogy Alekszej Navalnij prominens orosz ellenzéki vezetőt egy betiltott idegméreg alkalmazásával megkísérelték meggyilkolni, ami a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény értelmében vegyi fegyver használatának minősül, és mint ilyen, a nemzetközi normák súlyos megsértését jelenti; kéri az események független nemzetközi kivizsgálását; üdvözli a Tanács döntését, hogy szankciókat szab ki annak érdekében, hogy felelősségre vonják a mérgezésért felelős személyeket;

85.

kéri az alelnököt/főképviselőt, hogy terjesszen elő javaslatokat a nonproliferációval és fegyverzetellenőrzéssel kapcsolatban rendelkezésre álló uniós szakértelem megerősítésére, és biztosítsa, hogy az EU határozott és konstruktív szerepet vállaljon a szabályokon alapuló globális nonproliferációs erőfeszítések és fegyverzetellenőrzési és leszerelési rendszerek kidolgozásában és megerősítésében; üdvözli e tekintetben az új leszerelési és nonproliferációs különmegbízott kinevezését; felismeri, hogy a fegyverzetellenőrzés terén sürgősen új nemzetközi megállapodásokra van szükség; megállapítja, hogy a nukleáris elrettentéssel összefüggésben a hiperszonikus rakéták fejlesztése alááshatja a kölcsönösen biztosított megsemmisítés elvét, és ezért egy világszintű fegyverzetellenőrzési szerződést szorgalmaz az EU kezdeményezésével a nukleáris robbanófejek használatáról, hatótávjáról, sebességéről, doktrínájáról és ellenőrzéséről és a hiperszonikus fegyverzeti rendszerek tengerpartok mentén történő elhelyezéséről;

86.

megismétli, hogy teljes mértékben elkötelezett a világszintű és európai biztonság sarokköveként működő hatékony nemzetközi fegyverzetellenőrzési, leszerelési és nonproliferációra irányuló rendszerek fenntartása mellett; hangsúlyozza, hogy teljes mértékben támogatja az az ENSZ Leszerelési Ügyek Hivatalát és az ENSZ leszerelési programját; emlékeztet azon kötelezettségvállalására, hogy olyan politikákat folytat, amelyek célja valamennyi nukleáris arzenál csökkentése;

87.

üdvözli a katonai technológia és felszerelések kivitelének ellenőrzésére vonatkozó közös szabályok meghatározásáról szóló, 2008. december 8-i 2008/944/KKBP tanácsi közös álláspont (13) felülvizsgálatáról szóló tanácsi következtetéseket, határozottan úgy véli, hogy mivel az EU egyre ambiciózusabb a védelem területén, nagyobb konvergenciára, átláthatóságra és következetességre van szükség a tagállamok fegyverkiviteli politikáiban, valamint az állami felügyelet megerősítése terén; felhívja a tagállamokat, hogy hidalják át a közös állásponttal kapcsolatos eltérő értelmezéseiket és teljes mértékben tartsák magukat a közös állásponthoz, továbbá szigorúan hajtsák végre a regionális stabilitásra vonatkozó 4. kritériumot, és állítsák le az olyan katonai felszerelések exportját, amelyeket más tagállamok ellen fel lehet használni; üdvözli a fegyverkivitel átláthatóságának, valamint nyilvános és parlamenti ellenőrzésének fokozására tett erőfeszítéseket; felszólít közös erőfeszítésekre a kockázatértékelések, a végfelhasználói ellenőrzések és a szállítás utáni ellenőrzések javítása érdekében;

88.

sürgeti a tagállamokat, hogy tartsák be az EU fegyverkivitelre vonatkozó magatartási kódexét; ismételten hangsúlyozza a 2008/944/KKBP tanácsi közös álláspontban rögzített szabályok EU általi szigorú alkalmazásának szükségességét; emlékeztet rá, hogy a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2008/944/KKBP közös álláspont rendelkezései alapján nemzeti szinten szigorú álláspontot képviselnek a Törökországgal kapcsolatos nemzeti fegyverexport-politikájukat illetően, ami magában foglalja a regionális stabilitásra vonatkozó negyedik kritérium szigorú alkalmazását is; megismétli az alelnök/főképviselőhöz intézett felhívását, hogy amíg Törökország folytatja a jelenlegi jogellenes, egyoldalú fellépéseit a Földközi-tenger keleti térségében, amelyek ellentétesek bármelyik uniós tagállam (nevezetesen Görögország és Ciprus) szuverenitásával és a nemzetközi joggal, és nem kezdeményez párbeszédet a nemzetközi jog alapján, kezdeményezze a Tanácsban, hogy minden uniós tagállam a közös álláspontnak megfelelően állítsa le a fegyverkivitelét Törökországba mindenfajta katonai felszerelés tekintetében, beleértve a fegyvereket, a kettős felhasználású termékeket és a know-how-t is;

89.

üdvözli a Fegyverkereskedelmi Szerződés egyetemessé tételének támogatását célzó uniós tevékenységeket, és felszólítja az összes jelentős fegyverexportáló országot, hogy a lehető leghamarabb írják alá és ratifikálják azt;

90.

megjegyzi, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos technológiai fejlődés új etikai kihívásokat támaszt; Felhívja az EU-t, hogy vállaljon vezető szerepet egy átfogó szabályozási keret létrehozására irányuló globális erőfeszítésekben annak érdekében, hogy a mesterséges intelligenciát alkalmazó fegyverek fejlesztése és használata során biztosítsák az észszerű emberi ellenőrzést a célpontok kiválasztását és megtámadását ellátó kritikus funkciók felett; felhívja az alelnököt/főképviselőt, a tagállamokat és az Európai Tanácsot, hogy fogadjanak el közös álláspontot a fegyverrendszerek kritikus funkciói felett érdemi emberi ellenőrzést lehetővé tevő autonóm fegyverrendszerekről; ragaszkodik a fegyverek bizonyos fokú autonómiával történő használatára vonatkozó közös fogalommeghatározásról és keretről szóló nemzetközi tárgyalások megkezdéséhez, és olyan jogilag kötelező erejű eszköz elfogadására szólít fel, amely betiltaná az érdemi emberi ellenőrzés nélkül működő, halált okozó autonóm fegyvereket;

91.

felszólítja az EU-t, hogy vállaljon vezető szerepet a rakétatechnológia és a személyzet nélküli harci járművek technológiájának elterjedésére vonatkozó átfogó és hatékony globális fegyverzetellenőrzési rendszer létrehozását célzó globális erőfeszítésekben;

A demokratikus felügyelet, a legitimitás és az inkluzív szerepvállalás biztosítása

92.

hangsúlyozza, hogy a Parlamentnek valamennyi védelmi kérdést következetesen kell kezelnie; kéri a Biztonság- és Védelempolitikai Albizottság megbízatásának újraértékelését és kiterjesztését, tekintettel az uniós szintű védelmi kezdeményezések növekvő számára és a Bizottság DEFIS főigazgatóságának létrehozására;

93.

üdvözli az alelnökkel/főképviselővel a KBVP-vel kapcsolatos kérdésekről folytatott rendszeres eszmecserét, és felhívja az alelnököt/főképviselőt annak biztosítására, hogy a Parlament nézeteit megfelelően figyelembe vegyék; hangsúlyozza, hogy biztosítani kell az EU különleges képviselői, a különmegbízottak, valamint a misszió- és műveleti parancsnokok által adott rendszeres tájékoztatásokat; úgy véli, hogy a Parlamenttel előzetesen konzultálni kell a KBVP-missziók stratégiai tervezéséről, megbízatásuk módosításáról és az azok megszüntetését célzó tervekről; felszólít az EUSZ 36. cikkének teljes körű végrehajtására;

94.

hangsúlyozza, hogy a fokozott elszámoltathatóság, átláthatóság és ellenőrzés biztosítása érdekében a KBVP-vel kapcsolatos kérdésekben egyre szorosabb együttműködést kell kialakítani a nemzeti parlamentekkel;

95.

ismételten hangsúlyozza a civil társadalom rendelkezésére álló eszközök javításának fontosságát annak biztosítása érdekében, hogy a civil társadalom érdemben és jelentős mértékben részt vegyen a védelmi vonatkozású politika kialakításában és annak hatékony felügyeletében;

o o

96.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az ENSZ főtitkárának, a NATO főtitkárának, a biztonság és védelem területén működő uniós ügynökségeknek, valamint a tagállamok nemzeti parlamentjeinek.

(1) HL L 129. I, 2019.5.17., 13. o.

(2) HL C 224., 2018.6.27., 50. o.

(3) HL C 369., 2018.10.11., 36. o.

(4) HL C 388., 2020.11.13., 91. o.

(5) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0008.

(6) HL C 28., 2020.1.27., 49. o.

(7) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0224.

(8) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0130.

(9) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0430.

(10) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0330.

(11) HL C 433., 2019.12.23., 86. o.

(12) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0206.

(13) HL L 335., 2008.12.13., 99. o.

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/94

P9_TA(2021)0014

Az emberi jogok és a demokrácia helyzete a világban és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikája – 2019. évi éves jelentés

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az emberi jogok és a demokrácia világbeli helyzetéről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról – 2019. évi éves jelentés (2020/2208(INI))

(2021/C 456/09)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára és az ENSZ egyéb emberi jogi egyezményeire és eszközeire,

—	tekintettel az emberi jogok európai egyezményére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára (a továbbiakban: az Alapjogi Charta),

—	tekintettel a szociális jogok európai pillérére, és különösen annak 2., 3., 11. és 17. elvére,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2., 3., 8., 21. és 23. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 17. és 207. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió 2016. június 28-án közzétett, kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiájára,

—	tekintettel az ENSZ 17 fenntartható fejlesztési céljára és a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendre,

—	tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára és az Emberi Jogi Bizottság általános megjegyzéseire,

—	tekintettel a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára és az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságának általános megjegyzéseire,

—	tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményre (CEDAW), valamint az ENSZ nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésével foglalkozó bizottságának általános ajánlásaira,

—	tekintettel a gyermek jogairól szóló, 1989. november 20-i ENSZ-egyezményre és annak 2000. május 25-én elfogadott két fakultatív jegyzőkönyvére,

—	tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló, 2007. március 30-i ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel a ENSZ Közgyűlésének „On the Fast Track to Accelerating the Fight against HIV and to Ending the AIDS Epidemic by 2030” (A HIV elleni küzdelem előmozdításának és az AIDS-járvány 2030-ig történő felszámolásának gyorsított folyamata) címmel kiadott, HIV-ről/AIDS-ről szóló, 2016. június 8-án elfogadott politikai nyilatkozatára,

—	tekintettel az ENSZ-nek a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló, 1992. december 18-án elfogadott nyilatkozataira,

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlésének a rasszizmus, a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet és az ezekhez kapcsolódó intolerancia teljes felszámolására irányuló konkrét fellépésre irányuló globális felhívásról, valamint a durbani nyilatkozat és cselekvési program átfogó végrehajtásáról és nyomon követéséről szóló, 2018. december 22-i határozatára,

—	tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 2019. május 28-án elfogadott határozatára, amely augusztus 22-ét a valláson vagy meggyőződésen alapuló erőszakos cselekmények áldozatainak nemzetközi ENSZ-emléknapjának nyilvánította,

—	tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2019. április 29-i, a konfliktushelyzetekhez kapcsolódó szexuális erőszakról szóló, 2467. sz. határozatára,

—	tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. sz. határozatára, valamint a nőkre, a békére és a biztonságra vonatkozó uniós stratégiai megközelítésre (2019–2024),

—	tekintettel az EU és az ENSZ a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak felszámolását célzó Reflektorfény kezdeményezésére,

—	tekintettel a Pekingi Cselekvési Platformra és a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia cselekvési programjára, valamint ezek felülvizsgálati konferenciáinak eredményeire,

—	tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) erőszakról és zaklatásról szóló, 2019. június 21-i 190. sz. egyezményére,

—	tekintettel az ILO 2019. június 21-i, a munka jövőjéről szóló centenáriumi nyilatkozatára,

—	tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programja és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala közötti együttműködésről szóló, 2019. augusztus 16-i egyetértési megállapodásra,

—	tekintettel az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményére, valamint az 1992. november 5-én elfogadott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájára,

—	tekintettel az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló, 2011. május 11-i egyezményére (a továbbiakban: isztambuli egyezmény), amelyet nem minden tagállam ratifikált,

—

tekintettel a „Cselekvési terv az emberi jogokról és a demokráciáról (2015–2019) – „Az emberi jogok központi szerepének megőrzése az uniós menetrendben”” című, 2015. április 28-i közleményre (JOIN(2015)0016), amelyet a Tanács 2015. július 20-án fogadott el, valamint annak 2017. júliusi félidős értékelésére (SWD(2017)0254),

—	tekintettel a 2020 és 2024 közötti időszakra szóló, az emberi jogokkal és a demokráciával kapcsolatos cselekvési tervre, melyet a Tanács 2020. november 17-én fogadott el,

—	tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2019. évi ülésén képviselendő uniós prioritásokról szóló, 2019. február 18-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a szabályokon alapuló multilateralizmus megerősítését célzó uniós fellépésről szóló, 2019. június 17-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel az ENSZ-ben és az ENSZ Közgyűlésének 74. ülésszakán képviselendő uniós prioritásokról szóló, 2019. július 15-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a demokráciáról szóló, 2019. október 14-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI-) személyek emberi jogai maradéktalan érvényesítésének előmozdítására és védelmére vonatkozó, 2013. június 24-én elfogadott uniós iránymutatásra,

—	tekintettel a vallás és a meggyőződés szabadságának előmozdításáról és védelméről szóló, 2013. június 24-én elfogadott uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel a Tanács által 2013. április 12-én naprakésszé tett, a halálbüntetésről szóló, a Tanács által 2014. május 12-én elfogadott, az online és offline véleménynyilvánítás szabadságáról szóló, valamint a Tanács által 2004. június 14-én elfogadott, az emberi jogok védelmezőiről szóló uniós iránymutatásokra,

—	tekintettel a megkülönböztetésmentesség elvének a külső tevékenységek keretében való érvényesítéséről szóló, a Tanács által 2019. március 18-án elfogadott uniós emberi jogi iránymutatásokra,

—	tekintettel a biztonságos ivóvízről és megfelelő higiénés körülményekről szóló, a Tanács által 2019. június 17-én elfogadott uniós emberi jogi iránymutatásokra,

—	tekintettel az EU harmadik országokra irányuló, a kínzással és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal vagy büntetéssel kapcsolatos politikájáról szóló, 2019. szeptember 16-án elfogadott felülvizsgált európai uniós iránymutatásokra,

—	tekintettel a „2020. évi közlemény az EU bővítési stratégiájáról” című, 2020. október 6-i bizottsági közleményre (COM(2020)0660), valamint a 2019 és 2024 közötti uniós jogalkotási ciklusra vonatkozó geopolitikai menetrendre,

—	tekintettel az Európai Bizottság „A nemi hovatartozás jogi elismerése az EU-ban: a transzneműek útja a teljes egyenlőség felé” című 2020. júniusi jelentésére,

—

tekintettel „A nemek közötti egyenlőségre vonatkozó III. uniós cselekvési terv (GAP III) – Az EU külső tevékenységeiben a nemek közötti egyenlőség biztosítását és a nők szerepének megerősítését célzó ambiciózus program” című, 2020. november 25-i közös közleményre (JOIN(2020)0017), valamint a Tanács 2020. december 16-i, a GAP III-ról szóló elnökségi következtetéseire,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) „Sok még a teendő az LMBTI-személyek egyenlősége érdekében” című, 2020. május 14-i második uniós LMBTI-felmérésére,

—	tekintettel a vallás vagy meggyőződés szabadságának az Európai Unión kívüli előmozdításáért felelős uniós különmegbízott szerepéről szóló, 2020. július 30-i európai ombudsmani határozatra,

—	tekintettel a vallás vagy meggyőződés szabadságának az Európai Unión kívüli előmozdításáért felelős uniós különmegbízott jelentéseire és az Európai Parlament a vallás vagy meggyőződés szabadságával és a vallási toleranciával foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának jelentéseire,

—	tekintettel az emberi jogok és a demokrácia világbeli helyzetéről szóló, 2019. évi éves uniós jelentésre,

—	tekintettel a harmadik országokban a korrupció és az emberi jogok helyzetéről szóló, 2017. szeptember 13-i állásfoglalására (1),

—	tekintettel „A világban az őslakos népeket érő jogsértések, beleértve a nagyarányú földszerzést” című, 2018. július 3-i állásfoglalására (2),

—	tekintettel a vallás vagy meggyőződés szabadságának az Európai Unión kívüli előmozdításával kapcsolatos uniós iránymutatásokról és a kérdésért felelős különmegbízott megbízatásáról szóló, 2019. január 15-i állásfoglalására (3),

—	tekintettel „Az emberi jogok és a demokrácia világbeli helyzetéről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról – 2018. évi éves jelentés” című, 2020. január 15-i állásfoglalására (4), valamint a korábbi éves jelentésekről szóló, előző állásfoglalásaira,

—	tekintettel az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértéséről az eljárási szabályzatának 144. cikkével összhangban 2019-ben elfogadott valamennyi (úgynevezett sürgősségi) állásfoglalására,

—	tekintettel a gondolatszabadságért járó Szaharov-díjra, amelyet 2019-ben Ilham Tohti ujgur emberi jogi aktivista, közgazdasági professzor, a kínai ujgur kisebbség jogainak védelmezője és Kínában fogva tartott politikai fogoly kapott,

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére,

—	tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A9-0259/2020),

mivel az Alapjogi Charta aláírásának 2019-es, 10. évfordulója emlékeztette az Uniót az arra irányuló kifejezett kötelezettségvállalására és a Szerződésen alapuló azon kötelezettségére, hogy határain belül és kívül egyaránt határozottan fellépjen az emberi jogok védelme, előmozdítása és érvényesítése érdekében; mivel ebből az alkalomból az Unió megerősítette elkötelezettségét amellett, hogy a nemzetközi színtéren továbbra is befolyásos szereplő maradjon, és a demokrácia és az emberi jogok globális védelmezőjeként továbbra is vezető szerepet játsszon;

mivel a nemek közötti egyenlőség az Unió alapértéke, az egyenlő bánásmódhoz és a megkülönböztetésmentességhez való jog pedig a Szerződésekben és az Alapjogi Chartában rögzített alapvető jog, és mivel ezért a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítését horizontális elvként kell végrehajtani és valamennyi uniós tevékenységbe és politikába beépíteni;

mivel a keresztények képezik a világ legüldözöttebb vallási csoportját, és világviszonylatban az üldözött vallási hívők 80 %-át teszik ki; mivel ez az üldöztetés az oktatásban, foglalkoztatásban és társadalmi életben tapasztalt rendszeres megkülönböztetéstől a véleménynyilvánítás valamennyi formájának korlátozásán át a keresztény közösségek elleni fizikai támadásokig terjed, amely támadások súlyossága közel áll ahhoz, hogy megfeleljen a népirtás ENSZ által elfogadott nemzetközi fogalommeghatározásának;

D.	mivel az 1995. évi Pekingi Nyilatkozat és cselekvési platform 25. éve hangsúlyozza a nők egyenlő jogainak és lehetőségeinek, valamint a döntéshozatalban és a demokratikus folyamatban való egyenlő részvételének fontosságát a demokrácia megszilárdítása érdekében;

mivel a nők részvételének hiánya a mesterséges intelligencia fejlesztésében növeli az elfogultság kockázatát; mivel a tudományos oktatás igen fontos a készségek, a tisztességes munka és a jövőbeli munkahelyek megszerzése szempontjából, valamint az ezeket tipikusan férfias területeknek tekintő nemi sztereotípiák felszámolásához, lehetővé téve, hogy a nők maradéktalanul érvényesíthessék emberi jogaikat;

mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (UNCRC) aláírása 30. évfordulójának 2019. novemberi megünneplése során az Unió hangsúlyozta, hogy elkötelezett a gyermekek és a szülők jogaira vonatkozó átfogó stratégia kidolgozása, valamint e jogoknak az uniós politikák középpontjába helyezése mellett; mivel a Parlament 2019. november 20-án külön konferenciát szervezett e témában, amely számos kérdéssel foglalkozott, többek között a folyamatosan változó digitális világban a gyermekek jogainak védelmével kapcsolatos kihívásokkal (különösen a gyermekpornográfiához való hozzáférés betiltása, valamint a zaklatás és az erőszak elleni küzdelem tekintetében), a gyermekek jogainak teljes körű érvényesítése előtt álló akadályok felszámolásával, valamint a fegyveres konfliktusok változó jellegének és azok gyermekek jövőjére gyakorolt hatásainak, többek között e konfliktusok fejlődésükre, oktatásukra és további életükre gyakorolt hatásának kezelésével, figyelembe véve ugyanakkor a gyermekek megbeszélések során elhangzott észrevételeit is;

mivel a Covid19-világjárvány által előidézett válság, az egyes államok erre való reagálásának módja, az egyenlőtlenségek elmélyülése és az általa okozott nehézségek, különösen a legkiszolgáltatottabb és leginkább marginalizált csoportok, valamint a nők számára, valamint a nemzetközi kapcsolatokra, a szabályokon alapuló nemzetközi rendre és a konfliktusokra gyakorolt hatása mind hosszú távú következményekkel jár az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos valamennyi ügyre nézve;

mivel a világjárvány által okozott válság például arra késztette a legtöbb országot, hogy sürgősségi intézkedéseket fogadjon el, korlátozva a számos emberi jog érvényesítéséhez szükséges szabadságokat, köztük elsősorban a mozgás és a gyülekezés szabadságát, valamint hogy a Covid19 vírus terjedésének megakadályozása érdekében új, megfigyelésre szolgáló eszközöket vessen be; mivel ezek az intézkedések jogos kérdéseket vetettek fel azok szükségességével, jogszerűségével, arányosságával, megkülönböztetéstől mentes jellegével, időtartamával és hatásaival kapcsolatban, az alapvető szabadságok rövid és hosszabb távú védelmének szellemében; mivel a világjárványt egyes országokban további, a demokráciát aláásó és a civil társadalom mozgásterét szűkítő negatív tendenciák kísérték;

mivel a világjárvány által okozott globális recesszió arra késztetheti a kormányokat, hogy prioritásként kezeljék a gazdasági tevékenység ösztönzését és a beruházások vonzását; hangsúlyozza, hogy ez nem történhet – többek között – az emberi jogok védelmével, az éghajlat-politikával és a szegénység – különösen a gyermekek és nők szegénysége – elleni küzdelemmel kapcsolatos politikai célkitűzésekre és normákra irányuló ambícióik kárára;

J.	mivel az autoriter és populista mozgalmak világszintű térnyerése veszélyezteti az Unió alapját képező értékeket és alapelveket;

mivel az illiberális rezsimek egyre inkább letérnek az érett demokráciák útjáról és eltávolodnak a nyugati demokratikus normáktól, olyan álláspontokhoz ragaszkodva, amelyek az emberi jogok folyamatos és szándékos megsértéséhez vezetnek; mivel ezek az illiberális rezsimek korlátozzák az alapvető jogokat és szabadságokat, ezáltal a választási legitimitás hamis látszatát keltik olyan választások keretében, amelyek nem tekinthetők szabadnak, tisztességesnek, illetve átláthatónak;

mivel a környezeti vészhelyzetek – többek között az éghajlatváltozás és az erdőirtás – az emberi tevékenységek nyomán alakulnak ki, és nemcsak a közvetlenül érintett személyekkel, hanem az emberiség egészével szemben is emberi jogi visszaélésekre adnak lehetőséget; mivel fontos, hogy felismerjük az emberi jogok és a környezetvédelem között fennálló kapcsolatot; mivel bizonyos régiókban a feszültségek elkerüléséhez alapvető fontosságú a vízhez való hozzáférés biztosítása;

mivel az uniós emberi jogi politika sikerességének és eredményességének egyik elengedhetetlen feltétele az Unió belső és külső politikái közötti, valamint az uniós külső politikák körén belüli nagyobb összhang; mivel az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság támogatására irányuló politikákat, valamint a büntetlenség elleni küzdelmet érvényesíteni kell minden más, külső dimenzióval rendelkező uniós szakpolitikán belül, beleértve a fejlesztési, a migrációs, a biztonsági, a terrorizmus elleni, a női jogokkal és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó, a bővítési és a kereskedelmi politikákat is; mivel a nagyobb összhangnak lehetővé kell tennie, hogy az Unió gyorsabban reagáljon az emberi jogi jogsértések korai szakaszaiban, valamint aktívabb és hitelesebb szereplőként lépjen fel globális szinten az emberi jogok érdekében;

mivel az Európai Unió egyik legfőbb prioritása az emberi jogok és az európai normák uniós partnerországokon és szomszédos országokon belüli maradéktalan tiszteletben tartása, ideértve a menekültválság és a bevándorlás kezelését is; mivel az emberi jogok Covid19-világjárvány által hátrányosan érintett helyzete aggodalomra ad okot a szomszédos országokban, amelyeknek e tekintetben megfelelő intézkedéseket kell hozniuk, valamint együtt kell működniük saját, Európa-párti és demokratikus személyeket is magukban foglaló civil társadalmukkal;

O.	mivel – különösen Ázsiában, a Közel-Keleten, Afrikában és Latin-Amerikában – egyre több ország alkalmaz utazási tilalmat annak megakadályozására, hogy az emberijog-védők részt vehessenek nemzetközi eseményeken;

Emberi jogok és demokrácia: általános tendenciák és a legfontosabb kihívások

üdvözli azon államok Covid19-világjárványra adott válaszait, amelyek az élethez és egészséghez való jogot helyezték az első helyre; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy alapvető fontosságú az emberek megfelelő életszínvonalának biztosítása; hangsúlyozza, hogy a világjárvány során hozott összes válaszintézkedésnek az emberi jogokon és a megkülönböztetésmentesség elvén kell alapulnia, és azoknak meg kell felelnie, valamint biztosítania kell a fenntartható fejlődési célok megvalósítása felé való haladást;

hangsúlyozza, hogy biztosítani kell az emberi jogok teljes körű tiszteletben tartását, valamint az emberi jogok egyetemes és elidegeníthetetlen, oszthatatlan, egymástól függő és egymással összefüggő voltára vonatkozó elv betartását, és elítél minden, ezek relativizálására irányuló kísérletet;

rendkívül súlyos aggodalmának ad hangot a demokratikus és emberi jogi normák hanyatlása és az alapvető szabadságok csorbulása miatt, amelyet a válság néhány országban okozott; úgy véli, hogy ez a hanyatlás elsősorban az önkényuralom térnyeréséből, a válság pusztító gazdasági és társadalmi következményeiből, valamint abból ered, hogy e következményeket ürügyként használják fel az állami intézmények és a választási ütemtervek manipulálására, az emberijog-védők, különösen a kisebbségek védelmezői, a politikai ellenfelek, a média, valamint a civil társadalom képviselői tevékenységeinek elnyomására, illetve az alapvető szabadságoknak és az emberi jogoknak – például a megkülönböztetésnek kitett személyek vagy csoportok, többek között a vallási vagy meggyőződési kisebbségek és az LMBTI-személyek jogainak – világjárványtól független célok elérése érdekében történő korlátozására; felhívja a figyelmet e tekintetben a fajon, etnikai hovatartozáson, valláson vagy kaszton alapuló gyűlöletbeszéd terjedésére, a félretájékoztatásra, a vírus terjesztésével vádolt kiszolgáltatott csoportok elleni támadásokra, valamint a családon belüli és a nemi alapú erőszak és a nemek közötti egyenlőtlenségek fokozódására; aggodalmának ad hangot a Covid19-világjárványhoz kapcsolódó segélyek elosztása során tapasztalható megkülönböztetés miatt; elutasítja a támogatás mindennemű – többek között a vallási hovatartozás alapján történő – megtagadását; továbbá aggodalommal hívja fel a figyelmet egyes digitális technológiák olyan, az emberi jogokat sértő alkalmazására, melynek célja a világjárványnak a polgárok nyomon követésével és személyes adatainak lehívásával történő megfékezése;

megerősíti, hogy az államoknak tartózkodniuk kell attól, hogy a Covid19-világjárványt az önkényuralmi rendszer megszilárdítására, a demokrácia és a jogállamiság gyengítésére, illetve az emberi jogok sárba tiprására használják; mélységes aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az önkényuralmi rendszerek egyre súlyosabb intézkedéseket hoznak az eltérő vélemények elfojtása és a civil társadalom mozgásterének csökkentése érdekében; hangsúlyozza a civil társadalom jelentőségét, amely lehetővé teszi, hogy rugalmas, időszerű és hatékony válaszlépéseket lehessen tenni a nemzetközi jogot, az emberi jogokat és a demokratikus elveket sértő rendszerek tekintetében; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Covid19-hez kapcsolódó szükséghelyzeti intézkedésekhez gyakran nem társulnak arra irányuló egyértelmű kötelezettségvállalások, hogy a válság végével visszavonják őket;

emlékeztet arra, hogy az egészségügyi ellátáshoz való egyetemes hozzáférés emberi jog, és támogatja az egyetemes egészségügyi ellátás felé történő előrehaladást, mivel az elengedhetetlen a fenntartható fejlődéshez; üdvözli az Európai Unió Covid19-világjárványra adott, az „Európa együtt” megközelítésen alapuló, egész világra kiterjedő válaszát, amelynek középpontjában a szolidaritás kinyilvánítása és a partnereknek, különösen a legveszélyeztetettebb és leginkább érintett országoknak felkínált kézzelfogható segítségnyújtás áll;

aggodalommal veszi tudomásul, hogy az egészségügyi rendszer számos államban olyan hiányosságokkal küzd, amelyek aláássák az emberek testi és szellemi egészséghez és gyógyuláshoz való jogát, továbbá aggódik a fertőzés elkerülését célzó megelőző fellépések, a vízzel és a higiéniával kapcsolatos intézkedések, a tájékoztatás, valamint a hozzáféréssel és a jogokkal kapcsolatos megkülönböztetésmentesség terén tapasztalható hiányosságok miatt; üdvözli a Bizottság azon nyilatkozatát, amely szerint a Covid19 elleni vakcinát az egész világon elérhetővé kell tenni, és az Unió mindent meg fog tenni ennek érdekében;

emlékeztet arra, hogy az államoknak a Covid19-világjárvány kapcsán biztosítaniuk kell, hogy válaszaik nemi szempontokat figyelembe vevő és interszekcionális megközelítést is alkalmazzanak annak érdekében, hogy garantálják minden nő és lány ahhoz való jogát, hogy megkülönböztetéstől és erőszaktól mentesen élhessen, valamint hozzáférhessen az általa szükségesnek ítélt alapvető szexuális és reprodukciós egészségügyi szolgáltatásokhoz;

emlékeztet arra, hogy a világjárvány miatt világszinten csökkent az emberi jogi visszaélések nyomon követése és dokumentálása; támogatja az arra irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, hogy a politikai, társadalmi és gazdasági szabadság korlátozását illetően értékeljék a világjárványra adott különféle nemzeti válaszokat, és egy olyan, emberi jogokon alapuló közös keretrendszer létrehozására törekedjenek, amely információkkal szolgál az egészségügyi válságokra adandó jövőbeli válaszokhoz; ezzel összefüggésben üdvözli, hogy a Bizottság és a Nemzetközi Intézet a Demokráciáért és a Választási Segítségnyújtásért (IDEA) kidolgozta a globális figyelőt;

határozottan elítéli a faji és etnikai hovatartozással, állampolgársággal, társadalmi osztályhoz vagy kaszthoz tartozással, vallással, meggyőződéssel, nyelvvel, életkorral, nemmel, szexuális irányultsággal, nemi identitással, nemi önkifejezéssel és nemi jellemzőkkel összefüggő megkülönböztetést, intoleranciát, üldöztetést és gyilkosságot, melyek számos országban és társadalomban továbbra is gyakran előfordulnak; elítéli az egyének vagy közösségek elleni, intoleráns és gyűlöletkeltő nyilatkozatokkal és fellépésekkel történő támadásokat; elfogadhatatlannak tartja, hogy számos országban rendkívül elterjedt a rasszizmus, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet; ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányok világszerte egyértelműen ítéljék el a rasszizmust és a megkülönböztetést, és alkalmazzanak zéró toleranciát;

10.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás, a környezet pusztulása és a biológiai sokféleség csökkenése hatalmas és egyre növekvő fenyegetést jelent az emberi jogokra nézve, ugyanis megfosztja az embereket az élethez való alapvető jogtól, különösen a globális éhezés fokozódása, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek, a vízhez való hozzáférés korlátozása és az alultápláltságból eredő halálesetek, valamint a betegségek fokozott terjedése miatt; hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás az egyéb emberi jogok, többek között az élelmezésbiztonsághoz, a biztonságos ivóvízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez, az egészséghez, a megfelelő lakhatáshoz, az önrendelkezéshez, a munkához és a fejlődéshez való jog gyakorlását is csorbítja; felhívja továbbá a figyelmet az éghajlatváltozás által a békére és a biztonságra jelentett kockázatokra, mivel az élelmiszer-ellátás bizonytalansága és a vízhiány a természeti erőforrásokért folyó versenyhez, majd instabilitáshoz és államokon belüli és azok közötti konfliktusokhoz vezethet; felhívja a figyelmet különösen a természeti erőforrások kiaknázása és a konfliktusok, háborúk és erőszak közvetlen vagy közvetett, többek között a magánszektor egyes szereplői által történő finanszírozása közötti kapcsolatra; kiemeli, hogy a legkevésbé fejlett országok vannak a leginkább kitéve az éghajlatváltozásnak, mivel nekik a legnehezebb ellenállni a pusztító hatásoknak, annak ellenére, hogy kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki a gazdagabb országoknál, amelyeket kisebb valószínűséggel érint az éghajlatváltozás;

11.

megerősíti, hogy az emberi jogok és az éghajlat- és környezetvédelmi intézkedések előmozdítása és védelme összefügg egymással, mivel a nemzetközi emberi jogi jogszabályok jogorvoslati lehetőségeket és jogi eszközöket biztosítanak az éghajlatváltozás által okozott károk orvoslására, az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló intézkedések végrehajtására, valamint az államok, a vállalkozások és személyek felelősségre vonására az éghajlatváltozásra adott válaszaikért és a környezet állapotának további romlásához hozzájáruló fellépéseikért;

12.

hangsúlyozza, hogy a biológiai sokféleség és az emberi jogok összekapcsolódnak és összefüggenek egymással, és emlékeztet a tagállamok azon emberi jogi kötelezettségeire, hogy védeniük kell a biológiai sokféleséget, amelytől ezek a jogok függenek, többek között azáltal, hogy biztosítják a polgárok részvételét a biológiai sokféleséggel kapcsolatos döntésekben, valamint garantálják a hatékony jogorvoslathoz való hozzáférést a biológiai sokféleség csökkenése vagy romlása esetén; támogatja a környezeti bűnözés tekintetében nemzetközi szinten megkezdett normatív erőfeszítéseket; e tekintetben annak előmozdítására ösztönzi az Uniót és a tagállamokat, hogy a környezetrombolást a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma értelmében vett nemzetközi bűncselekményként ismerjék el;

13.

hangsúlyozza, hogy különös figyelmet kell fordítani a környezet és az éghajlatváltozás miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek támogatására; fontosnak tartja, hogy nemzetközi szinten foglalkozni kell a „lakóhelyét környezeti okokból elhagyni kényszerült személy” ENSZ-en belül használt fogalommeghatározásával, hogy nemzetközi jogi keret és közös megközelítés jöhessen létre azon személyek védelme érdekében, akik kénytelenek elhagyni lakóhelyüket; elismeri, hogy az éghajlatváltozás környezeti következményei súlyosbíthatják a kényszerű lakóhelyelhagyást, és ezért rámutat arra, hogy haladéktalanul szükség van olyan politikák végrehajtására, amelyek a Párizsi Megállapodásnak megfelelően lehetővé teszik az éghajlatváltozás hatásainak csökkentését;

14.

tekintettel arra, hogy az erdők a szén-dioxid elnyelése és tárolása révén hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez, mélységes aggodalmát fejezi ki az erdőirtás, az illegális bányászat és a tiltott kábítószerek előállítása miatt, különös tekintettel ezek 2019-es amazóniai eseteire; hangsúlyozza, hogy az erdőirtások első áldozatai gyakran az őslakos népek, és hogy az erdőirtás veszélyezteti többek között a földhöz való jogukat, valamint az alapvető erőforrásokhoz való hozzáférésüket; ezzel összefüggésben hangsúlyozza az ahhoz való jogot, hogy meghatározzák és kidolgozzák az önálló fejlődésükhöz, valamint a földjeik, területeik és egyéb erőforrásaik használatához kapcsolódó prioritásokat és stratégiákat; hangsúlyozza, hogy az őslakos népek jogainak megsértésével kapcsolatos büntetlenség az erdőirtás egyik mozgatórugója, ezért alapvető fontosságúnak tartja az ilyen jogsértésekért való felelősségre vonást; megjegyzi, hogy a természeti erőforrások jogellenes kiaknázása súlyosan károsíthatja a helyi közösségek társadalmi, gazdasági, kulturális, polgári és politikai jogait, beleértve a népek önrendelkezéshez való alapvető jogát és a természeti erőforrásaik feletti állandó szuverenitás elvét;

15.

üdvözli a polgárok – különösen a fiatalabb generációk – arra irányuló, fokozódó törekvéseit és mobilizálódását, hogy a politikai és társadalmi változások kedvezzenek az emberi jogok tiszteletben tartásának, a demokratikus kormányzásnak, az egyenlőségnek és a társadalmi igazságosságnak, az ambiciózusabb éghajlat-politikai fellépésnek, valamint a környezet fokozottabb védelmének; kiemeli, hogy 2019-ben a világ minden régiójában olyan tömeges tiltakozó mozgalmak jelentek meg, amelyek tükrözik ezeket a törekvéseket, követelik a társadalmak intézményi és gazdasági rendjének megváltoztatását és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló fellépéseket, valamint támogatják egy igazságosabb globális társadalom kialakulását; helyteleníti, hogy jogi, közigazgatási és egyéb intézkedések – mint például a tüntetések erőszakos leverése, a zaklatás és az önkényes letartóztatások – által sok országban megtagadják az emberektől a békés tüntetéshez való jogot; hangsúlyozza, hogy 2019-ban több száz békés tüntetőt tartóztattak le, sokukkal szemben embertelen bánásmódot és önkényes fogva tartást alkalmazva, továbbá nagy összegű bírságokat megfizettetve velük olyan bírósági eljárások keretében, ahol az eljárásjogi minimumkövetelményeket nem garantálták; hangsúlyozza, hogy fenn kell tartani a tiltakozások békés jellegét, és aggodalmát fejezi ki néhány olyan radikalizálódott csoport miatt, amely a tüntetések és a társadalmi mozgalmak által szervezett megmozdulások alkalmát kihasználva erőszakos cselekedeteket hajt végre és megzavarja a mindennapi életet; felszólítja a kormányokat, hogy ne alkalmazzanak aránytalan erőszakot a békés tüntetőkkel szemben, és vonják felelősségre a fentiekben leírt cselekmények elkövetőit;

16.

alapvető fontosságúnak tartja a társadalmak, a családok és az egyének jogos követeléseire adott, pozitív változásokhoz vezető inkluzív párbeszéden alapuló politikai válaszokat; elítéli ugyanakkor a békés mozgalmak elnyomását, különösen azt, amikor a biztonsági erők túlzott erőszakot alkalmaznak, amit egyes kormányok az eltérő vélemények és a kritikus hangok elnémítása érdekében vetnek be a lakossággal szemben;

17.

hangsúlyozza, hogy a gyilkosságokat, a fizikai támadásokat és a rágalomhadjáratokat, a bebörtönzéseket, a halálos fenyegetéseket, a zaklatást, a megfélemlítést és a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását világszerte rendszeresen alkalmazzák az emberijog-védőkkel szemben, ideértve a női emberijog-védőket, a vallási és meggyőződési jogok védelmezőit, a helyi közösségeket, az őslakos csoportokat, a környezet- és földvédőket, a nem kormányzati szervezeteket, a civil társadalmi aktivistákat, a visszaélést bejelentő személyeket és az újságírókat; megjegyzi, hogy a női emberijog-védők nemi alapú fenyegetésekkel néznek szembe;

18.

mélységes aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az emberijog-védőkkel szembeni szigorú fellépés érdekében egyes országok elnyomó jellegű kiberbiztonsági és terrorizmusellenes jogszabályokat alkalmaznak; felhívja a figyelmet a mélyebb nacionalizmus irányába mutató politikai tendenciákra és a vallással való, politikai haszonszerzés céljából való visszaélésre, amelyek intoleranciához vezetnek;

19.

hangsúlyozza, hogy az uniós intézmények kötelessége, hogy aktívan támogassák a demokrácia és az emberi jogok védelmében elkötelezett szervezeteket és egyéneket; igazságszolgáltatást és elszámoltathatóságot követel az emberijog-védők elleni valamennyi támadás tekintetében; felszólítja az Uniót, hogy teljes sokféleségükben támogassa és védje az emberijog-védőket; e tekintetben hangsúlyozza, hogy a Parlamentnek fel kell lépnie annak érdekében, hogy hallathassák hangjukat, valamint hogy nyomást gyakoroljanak a harmadik országok hatóságaira, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül szabadon bocsássák a tevékenységük miatt fogva tartott emberijog-védőket; támogatja az európai politikai alapítványok által a demokratikus folyamatok megerősítése és a világ politikai vezetői új generációjának kinevelése terén végzett munkát;

20.

súlyos aggodalmának ad hangot a háborúk és a katonai konfliktusok, valamint a bizonyos területek elhúzódó megszállásának és elcsatolásának folytatódása miatt, amelyek a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok súlyos megsértéséhez, például népirtásokhoz, tömeggyilkosságokhoz, a polgári lakosság, többek között a vallási kisebbségek lakóhelyelhagyásra kényszerítéséhez, valamint – különösen a nők és gyermekek elleni – szexuális erőszak alkalmazásához vezetnek; határozottan elítéli a diktatórikus vagy tekintélyelvű hatalmak proxy háborúkban való részvételét, és hangsúlyozza, hogy a tárgyalásokon alapuló politikai megoldások a fenntartható béke előfeltételei; mély aggodalmának ad hangot a súlyos nemzetközi politikai feszültségek miatt, valamint a világ egyes régióiban a nem állami fegyveres csoportok és terrorista szervezetek fokozott tevékenysége, illetve a közösségi erőszak terjedése miatt;

21.

sajnálatának ad hangot amiatt, hogy bár az ENSZ 2020-ban ünnepelte fennállásának hetvenötödik évfordulóját, számos, a befelé forduló hozzáállásokból inspirálódó kormány fellépett a béke, a konfliktusmegoldás és az emberi jogok védelme érdekében tett, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a nemzetközi jog, az ENSZ Alapokmánya és a Helsinki Záróokmány céljain és elvein alapuló többoldalú nemzetközi együttműködési erőfeszítésekkel szemben; bírálja, hogy a demokratikus országok nem alkotnak olyan közös nemzetközi vezető erőt, amely következetesen reagál a nemzetközi emberi jogi normák súlyos megsértésére, és amely egyesíti erőit az emberi jogok és a demokrácia előmozdítása, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rendszerek fenntartása érdekében, továbbá sürgeti az Uniót és a tagállamokat, hogy töltsék be e vezető szerep körüli űrt;

22.

sajnálatát fejezi ki a migránsok és menekültek, különösen a lakóhelyüket elhagyni kényszerült nők, gyermekek, fogyatékossággal és krónikus betegséggel élők, a különböző szexuális irányultságú személyek, valamint az üldözött etnikai, vallási és világnézeti kisebbségekhez tartozók helyzete miatt, ők ugyanis a legkiszolgáltatottabbak közé tartoznak; megjegyzi, hogy a becslések szerint a nemzetközi migránsok száma 2019-ben csaknem 272 millió volt (5), ami a világ népességének 3,5 %-át teszi ki, és amiből több mint 20 millió menekült volt (6), és hogy az elmúlt két évben nagyarányú lakóhelyelhagyásra és migrációra került sor; megjegyzi, hogy 2019-ben nőtt azon menedékkérők száma, akik többek között a politikai hatalmat illegálisan tartó diktatúrák általi elnyomó gyakorlatok és emberi jogi jogsértések miatt az EU-27 tagállamaihoz folyamodtak nemzetközi védelemért (7); elítéli azokat a politikai intézkedéseket, amelyek aláássák a migránsok és menekültek emberi jogait és veszélyeztetik biztonságukat és életüket; határozottan elítéli a migrációhoz vagy menekültstátuszhoz kapcsolódó megkülönböztetést, intoleranciát, üldöztetést és gyilkosságokat; elítéli azt a negatív tendenciát, amely a migránsok és menekültek emberi jogainak védelmében állók és az őket segítők zaklatására és munkájuk bűncselekménnyé nyilvánítására irányul;

23.

üdvözli, hogy a nők és lányok jogainak előmozdítására irányuló erőfeszítések világszerte egyre hangsúlyosabbá váltak; megjegyzi azonban, hogy a világon még egyetlen ország sem valósította meg a nemek közötti egyenlőséget;

24.

hangsúlyozza, hogy – az Uniót is beleértve – a világ minden régiójában továbbra is elterjedt a nemi alapú erőszak, például a nőgyilkosság, valamint a nemi alapú megkülönböztetés, amely a nemek közötti egyenlőtlenségekből, az aránytalan nemi normákból és az erőviszonyok egyenlőtlen dinamikájából, a kulturális gyakorlatokból, például a kaszton alapuló megkülönböztetésből vagy a régóta fennálló diszkriminatív jogrendszerekből, valamint a nők jogait aláásó propagandából és félretájékoztatásból ered; elítéli a nők emberkereskedelem révén történő kizsákmányolását és a nemi alapú erőszak minden formáját, többek között a szexuális, fizikai és pszichológiai erőszakot, amelyek az emberi jogok legelterjedtebb és legrendszeresebb megsértései közé tartoznak;

25.

felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy a nők ellen véleményük, vallásuk, filozófiai vagy szexuális irányultságuk vagy az emberi jogok védelmére irányuló aktivizmusuk miatt szexuális erőszakot alkalmaznak; hangsúlyozza, hogy az etnikai, vallási és világnézeti kisebbségekbe tartozó nők és a lányok kétszeresen is ki vannak téve a nemi alapú erőszaknak és megkülönböztetésnek; emlékeztet arra, hogy a leszbikus és biszexuális nők elleni, „nevelő célzatú nemi erőszak” formájában elkövetett erőszak a társadalmi megbélyegzés és a megkülönböztető jogrendszerek miatt egyes országokban továbbra is rendszerszintű problémát jelent;

26.

elítéli, hogy a nemek közötti egyenlőség és a nők jogai terén folyamatos visszaesés tapasztalható, ideértve minden arra irányuló kísérletet, hogy a szexuális és reproduktív egészség és jogok terén visszavonják a meglévő jogosultságokat és védelmet, továbbá a világ számos országában elítéli azokat a jogszabályokat, szakpolitikákat és gyakorlatokat, amelyek továbbra is megtagadják vagy korlátozzák ezeket a jogokat; ezzel összefüggésben elítéli a megfizethető, magas minőségű átfogó szexuális oktatás, a családtervezési szolgáltatások, a modern fogamzásgátlók, a biztonságos és legális abortusz és az anyák egészségügyi ellátásának megtagadását, továbbá a nők bántalmazását és a velük való helytelen bánásmódot az anyasági, a szülés előtti és a szülést követő ellátás során, valamint az olyan, kényszerítő szexuális és reproduktív egészségügyi gyakorlatokat, amelyek nem tisztelik a nők szabad és tájékoztatáson alapuló beleegyezését; kiemeli, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés elkerülését célzó segítségnyújtás érdekében védeni kell a kiszolgáltatott helyzetben lévő, különösen az egyedülálló és a nagycsaládos szülőket; rámutat, hogy olyan társadalmi és gazdasági környezetet és feltételeket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik a szülők számára, hogy szakmailag tovább fejlődhessenek;

27.

kiemeli, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés megelőzése érdekében védeni kell a kiszolgáltatott helyzetben lévő – különösen az egyedülálló – anyákat; rámutat, hogy olyan társadalmi és gazdasági környezetet és feltételeket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik az anyák számára a szakmai fejlődést;

28.

elítéli továbbá világszerte azokat a kormányokat, amelyek ellenzik vagy hátráltatják a nők egyenlő jogok iránti követeléseit; hangsúlyozza, hogy a nők aktivizmusuk révén kiemelkedő szerepet játszanak a politikai és társadalmi mozgalmakban, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy gyakran súlyos árat fizetnek ezért azzal, hogy a brutális elnyomás és a háborúk által okozott erőszak, valamint a fegyveres konfliktusok során tapasztalható szexuális kizsákmányolás áldozataivá válnak;

29.

mélységes aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy 2019-ben, a gyermek jogairól szóló egyezmény aláírása 30. évfordulójának évében világszerte továbbra is előfordultak a gyermekek elleni olyan súlyos emberi jogi visszaélések, mint például a gyermekmunka, a korai vagy kényszerházasság, a gyermekkereskedelem, a gyermekek – többek között szexuális célú – kizsákmányolása, a gyermekek fegyveres erők és csoportok általi besorozása és toborzása, a gyermekkatonák fegyveres konfliktusok során történő alkalmazása, a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések és a gyermekprostitúció, valamint a gyermekek – például bevándorlással kapcsolatos okokból történő – különválasztása és fogva tartása, továbbá a lányok előtt álló, szexuális és nemi alapú erőszakkal, korai terhességgel, HIV-fertőzéssel és iskolaelhagyással kapcsolatos kihívások; a világjárvánnyal összefüggésben sajnálatosnak tartja, hogy számos gyermeknek és fiatalnak kellett munkába állnia, következésképpen pedig otthagyniuk az iskolát azért, hogy ki tudják elégíteni alapvető szükségleteiket és támogatni tudják saját háztartásukat; hangsúlyozza, hogy ez a nem kívánt fejlemény visszalépést jelent a gyermekek iskolai oktatása terén;

30.

mélységes sajnálatának ad hangot és elítéli azokat a 2019 első felében elkövetett terrortámadásokat és bombamerényleteket, amelyek a hívők és a vallásgyakorlást szolgáló, megőrzésre és védelemre szoruló helyszíneik ellen irányultak; riasztónak tartja, hogy ezek a szörnyű cselekmények egybeesnek bizonyos politikai vezetők és terrorcsoportok által folytatott, a gondolat, a lelkiismeret, a vallás vagy a meggyőződés szabadságához való jog megtagadását vagy korlátozását célzó gyűlöletkampányokkal; sürgeti az államokat, hogy mozdítsák elő a gondolat, a lelkiismeret, a vallás vagy a meggyőződés szabadságát és védjék meg a veszélyeztetett vallási és világnézeti kisebbségeket, gyors intézkedéseket hozva az erőszak elkövetőivel vagy a gyűlöletre uszítókkal szemben;

A demokrácia és az emberi jogok előmozdítása és védelme az uniós külpolitika középpontjában

31.

emlékeztet arra, hogy az Unió az EUSZ 2. cikke szerint az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a szolidaritás, a jogállamiság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának értékein alapul; hangsúlyozza, hogy ezen értékek külső támogatása, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok egyetemességének és oszthatatlanságának, valamint az ENSZ-elvek és a nemzetközi jog tiszteletben tartásának előmozdítása – az EUSZ 21. cikkével és az Unió stratégiai érdekeivel összhangban – az Unió közös kül- és biztonságpolitikájának központi elemét képezi, és ennek hatékony és koherens módon tükröződnie kell az Unió harmadik országokkal fenntartott kapcsolatainak valamennyi területén;

32.

hangsúlyozza az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) és a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseinek fontosságát, hogy szembeszálljon az emberi jogi jogsértésekkel és határozottan és a hangját felemelve reagáljon azokra, bárhol, akár a közeli partnerországokban is kerüljön rájuk sor, és hogy folyamatosan erősítse az uniós és tagállami tisztviselők emberi jogokkal és nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos tudatosságát és ismereteit; emlékeztet arra, hogy a civil társadalom tényleges bevonása és a velük folytatott érdemi párbeszéd a sikeres emberi jogi politika sarokköve; felszólítja az összes uniós küldöttséget és azok emberi jogokkal foglalkozó központjait, hogy következetesen tegyenek eleget az emberijog-védőkkel, köztük a női emberijog-védőkkel, valamint a civil társadalom tagjaival való találkozókra, a fogva tartott aktivisták, demokratikus másként gondolkodók és emberijog-védők meglátogatására, bírósági tárgyalásaik nyomon követésére, valamint védelmük helyszíni támogatására vonatkozó kötelezettségeiknek; felszólítja továbbá az uniós küldöttségeket, hogy könnyítsék meg ezeket az intézkedéseket, amikor az Európai Parlament hivatalos kiküldetéseinek keretében a részt vevő európai parlamenti képviselők azokra kísérletet tesznek; hangsúlyozza, hogy az emberi jogi jogsértéseknek nemcsak a következményeit, hanem az alapvető okait is kezelni kell;

Multilaterális szinten folytatott uniós tevékenységek

33.

sürgeti az Uniót és a tagállamokat, hogy az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési tervben a multilateralizmus tekintetében vállalt kötelezettségekkel összhangban dolgozzanak ki egy határozott stratégiát azzal a céllal, hogy megfékezzék az állam nemzetközi emberi jogi keretből való fokozódó kivonulását és e keret egyre gyakoribb háttérbe szorítását, valamint az arra irányuló a nemzetközi szintű próbálkozásokat, hogy aláássák az emberi jogoknak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában meghatározott fogalmát; hangsúlyozza azt a nézetét, hogy a nemzetközi emberi jogi jogszabályoknak és a fenntartható fejlesztési célok 2030-ig történő elérésére vonatkozó ígéretnek továbbra is alappillérként kell szolgálniuk; javasolja, hogy az EUSZ 21. cikkével összhangban az emberi jogok területén a nemzetközi normák megőrzése vagy fejlesztése érdekében az Unió folytassa erőfeszítéseit az egyes országokkal és érdekelt felekkel való együttműködés révén, akár ugyanazokat az értékeket vallják, mint az Unió, akár nem;

34.

felszólítja a tagállamokat, hogy elsősorban az emberi jogokkal kapcsolatos ügyek, különösen pedig az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési terv keretébe tartozó kérdések tekintetében és a szankciók elfogadása érdekében a Tanácsban a minősített többségi szavazás szabályának alkalmazásával tegyék hatékonyabbá az Unió kül- és biztonságpolitikáját; felszólítja a tagállamokat, hogy a többoldalú fórumokon egységesen és határozottan képviseljék az uniós álláspontot, valamint az alapvető uniós értékeket és érdekeket kihívások elé állító válságok esetén egységesen lépjenek fel, ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy az Unió vezető szerepet töltsön be a nemzetközi színtéren, és befolyását arra használja fel, hogy a globális kihívások, elsősorban az emberi jogok előmozdítása és védelme, valamint a környezettel és az éghajlattal kapcsolatos kihívások terén pozitív változásokat érjen el és összehangoltabban tudjon reagálni azokra;

35.

ismételten hangsúlyozza, hogy az Uniót csak akkor ismerik el, tartják hitelesnek és hatékonynak a globális színtéren, ha alapvető értékeit – különösen a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság és az egyenlőség tiszteletben tartását – hitelesen tudja képviselni az Unión kívül is, és ez csak akkor lehetséges, ha biztosítja az e kérdésekkel kapcsolatos politikáinak koherenciáját; kéri az Uniót és tagállamait, hogy jó példával járjanak elöl és határozottan tartsák tiszteletben az emberi jogokat, következetesen ragaszkodjanak értékeikhez és védelmezzék azokat, valamint biztosítsanak kedvező környezetet a civil társadalom számára;

36.

sajnálatosnak tartja, hogy az önkényuralmi rezsimek visszaéltek a többoldalú intézményekkel, és megkísérelték semlegesíteni a többoldalú emberi jogi intézményeket és mechanizmusokat abbéli képességüket illetően, hogy felelősségre vonhassák az államokat az emberi jogok megsértésért; kéri az Uniót és annak tagállamait, hogy működjenek együtt a hasonlóan gondolkodó demokratikus szövetségeseikkel annak érdekében, hogy előmozdítsák többoldalú intézmények reformját, hogy ellenállóbbá váljanak az önkényuralmi rezsimek káros befolyásával szemben; elítéli továbbá, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában gyakran olyan országok foglalnak helyet, amelyek bizonyítottan súlyosan megsértették az emberi jogokat, és arra kéri az uniós tagállamokat, hogy legyenek rendkívül körültekintőek szavazási mintáikat illetően, és kerüljék az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tagságára pályázó olyan országok támogatását, amelyek egyértelműen megsértik az emberi jogokat;

37.

úgy véli, hogy a nem uniós országokkal folytatott emberi jogi párbeszéd az emberi jogok előmozdítása és védelme terén megvalósítandó kétoldalú szerepvállalás alapvető eszköze lehet, ha eredményorientált módon hajtják végre, és rendszeresen felülvizsgálják; emlékeztet arra, hogy az emberi jogi párbeszédre vonatkozó uniós iránymutatások számos kritériumot határoznak meg a párbeszéd megnyitására, amelyek kiterjednek „az emberi jogok helyzetének alakulására, a kormánynak a helyzet javítására irányuló szándékára, a nemzetközi emberi jogi egyezmények teljesítése iránti elkötelezettségére, az Egyesült Nemzetek Szervezetének emberi jogi eljárásaival és mechanizmusaival való együttműködési szándékára, valamint a civil társadalommal szemben tanúsított magatartására”; felhívja az EKSZ-t, hogy az uniós iránymutatásoknak megfelelően rendszeresen értékeljen minden párbeszédet; ragaszkodik ahhoz, hogy az emberi jogi párbeszédek keretében vessék fel az egyes eseteket, és biztosítsák ezen esetek megfelelő nyomon követését és átláthatóságát;

Az EU emberi jogi különleges képviselője

38.

üdvözli Eamon Gilmore 2019. február 28-i kinevezését az EU emberi jogokért felelős különleges képviselőjévé; ismételten hangsúlyozza, hogy az EU emberi jogi különleges képviselőjének kinevezése előtt meghallgatást kellene tartani az Európai Parlamentben; arra bátorítja a különleges képviselőt, hogy tegyen diplomáciai erőfeszítéseket az uniós emberi jogi politika hatékonyságának növelése, az emberi jogi menetrend előmozdítását célzó nemzetközi szövetségek megszilárdítása, valamint annak érdekében, hogy a világ minden táján meggyőzze tárgyalópartnereit arról, hogy olyan politikákat fogadjanak el és hajtsanak végre, amelyek megfelelnek a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság és a jó kormányzás legmagasabb szintű normáinak, valamint a nemzetközi jognak és normáknak, különösen a nemzetközi humanitárius jognak és a nemzetközi büntetőbíráskodásnak; javasolja továbbá, hogy a különleges képviselő kettőzze meg arra irányuló erőfeszítéseit, hogy biztosítsa az Unió belső koherenciáját az uniós emberi jogi külpolitika meghatározása és végrehajtása során; ragaszkodik ahhoz, hogy a Tanácsnak szóló rendszeres jelentéseit a Parlamenttel is megosszák; felszólítja az Uniót, hogy a különleges képviselő pozíciójának általános reformja keretében fokozza a különleges képviselő láthatóságát és a pozícióval járó tevékenységek és missziók átláthatóságát, többek között az EKSZ honlapján e célból létrehozott oldalakon is, valamint pozícióját tegye állandóvá, megfelelő erőforrásokkal és a nyilvánosság előtti felszólalás lehetőségével annak érdekében, hogy beszámoljon a harmadik országokban tett látogatások eredményeiről és ismertesse az emberi jogi témákkal kapcsolatos uniós álláspontot;

Nemzetközi megállapodások

39.

ismételten kéri, hogy az Unió és a nem uniós országok közötti valamennyi nemzetközi megállapodásba, különösen a kereskedelmi és a társulási megállapodásokba szisztematikusan építsenek be emberi jogi záradékokat, és azokat megfelelően hajtsák végre és kövessék nyomon, többek között mérhető referenciaértékek és rendszeres hatásvizsgálatok révén, a Parlament és a civil társadalom bevonásával; hangsúlyozza, hogy ezeknek a záradékoknak rendelkezniük kell a hatékony végrehajtásukat biztosító mechanizmusokról, valamint a megállapodás megsértését követő egyértelmű és hiteles következményeket meghatározó eljárásokról, beleértve a megállapodás felfüggesztését vagy végső megoldásként az Uniónak a megállapodásból való kilépését; az adott szakpolitikai területekért, például a kereskedelemért és az emberi jogokért felelős szakosodott szereplők közötti jobb együttműködést és kommunikációt szorgalmaz annak érdekében, hogy a kereskedelmi és beruházási politikán belül hatékonyabban érvényesüljenek az emberi jogi szempontok; sürgeti, hogy a kereskedelmi és külföldi beruházási megállapodásokkal kapcsolatban hozzanak létre független emberi jogi nyomon követési mechanizmusokat, valamint független panasztételi mechanizmust annak érdekében, hogy az érintett polgárok és a helyi érdekelt felek számára hatékony jogorvoslati lehetőséget biztosítsanak;

40.

hangsúlyozza, hogy a demokrácia és az emberi jogok harmadik országokon belüli előmozdítása és védelme akkor érhető el eredményesen, ha az uniós gazdasági és politikai ösztönzők – például az uniós finanszírozáshoz való hozzáférés, az általános preferenciarendszer és más vámkönnyítések odaítélése, valamint az uniós schengeni vízummentesség – estében feltételességet alkalmaznak; ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy a Bizottságnak az (EU) 2018/1806 rendelettel összhangban nyomon kell követnie – többek között – az emberi jogi helyzetet a vízummentességet élvező harmadik országokban, és arról rendszeresen jelentést kell tennie a Parlamentnek, valamint fel kell függesztenie a vízummentességet abban az esetben, ha az érintett országban megsértik az emberi jogokat;

Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz

41.

szorgalmazza, hogy az Unió kötelezettségvállalásának és törekvéseinek való megfelelés érdekében a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (NDICI) keretében a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását és védelmét célzó tevékenységek tekintetében hajtsanak végre megfelelő költségvetést;

42.

felszólítja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon az eszközt, és az NDICI célkitűzéseinek megvalósulásáról szóló éves jelentésébe foglaljon bele egy fejezetet arról, hogy a finanszírozásban részesülő partnerországok tiszteletben tartják-e az emberi jogokat, és betartják-e az eszköz általános elveit tartalmazó 8. cikket; felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot megfelelő intézkedésekre, például az állami szereplők számára nyújtott uniós finanszírozás felfüggesztésére és a támogatás civil társadalom számára való átirányítására abban az esetben, ha a kedvezményezettek súlyosan megsértik az emberi jogokat vagy az NDICI elveit; a pénzügyi megállapodásokban nagyobb átláthatóságot szorgalmaz az emberi jogokkal kapcsolatos rendelkezéseket illetően, és annak tisztázását kéri, hogy az emberi jogok, a demokratikus elvek és a jogállamiság megsértése esetén, valamint a korrupció súlyos eseteiben milyen mechanizmus lép életbe, illetve milyen kritériumokat kell alkalmazni az ilyen megállapodások felfüggesztésére; kéri a Bizottságot, hogy határozottan tartózkodjon attól, hogy operatív megoldásként a harmadik országok kormányainak nyújtott költségvetési támogatást alkalmaz azokban az országokban, ahol az emberi jogok széles körű megsértése és az emberijog-védők elnyomása tapasztalható;

43.

kéri az Uniót, hogy fordítson kiemelt figyelmet az Unió saját politikáihoz, projektjeihez és harmadik országokban nyújtott finanszírozásához kapcsolódó jogsértések értékelésére és megakadályozására, beleértve egy panasztételi mechanizmus létrehozását is azon személyek vagy csoportok számára, akiknek jogait az Unió ezekben az országokban folytatott tevékenységei megsérthették;

44.

üdvözli, hogy a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze világszerte felbecsülhetetlen támogatást nyújt a civil társadalmi szervezeteknek, valamint rámutat, hogy ez az Európai Unió legfontosabb eszköze az emberi jogokkal kapcsolatos külpolitikájának megvalósításában; szorgalmazza a globális utódeszköz keretében a civil társadalom számára és az emberi jogok tekintetében nyújtott finanszírozás további fokozását;

45.

felhívja a Bizottságot, hogy az EKSZ-szel együttműködve alakítson ki éves jelentéstételi keretet az Európai Beruházási Bank (EBB) számára, amelyben az Unión kívüli műveletei tekintetében beszámol az EUSZ 21. cikkében említett, az Unió külső tevékenységére vonatkozó általános elveknek, valamint az emberi jogokra vonatkozó uniós stratégiai keretnek és cselekvési tervnek való megfelelésről; sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy az EBB által támogatott projektek összhangban legyenek az Unió politikájával és az emberi jogokra vonatkozó kötelezettségvállalásokkal, valamint hogy álljanak rendelkezésre az egyének számára elérhető elszámoltatási mechanizmusok az EBB tevékenységeivel kapcsolatos jogsértések bejelentésére; felszólítja az EBB-t, hogy a bankszektorban a szociális normákra vonatkozó politikáját fejlessze emberi jogi politikává; kéri, hogy a projektek értékelésénél emberi jogi mutatókat is alkalmazzanak;

Az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési terv

46.

üdvözli „Az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési terv 2020–2024” elfogadását; csalódottságának ad hangot amiatt, hogy az EKSZ nem fordított kellő figyelmet a Parlament és Emberi Jogi Albizottsága azon ajánlatára, hogy a jó intézményközi együttműködés szellemében tevékenyen hozzájáruljon az említett cselekvési terv előkészítéséhez;

47.

felhívja az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy rendszeresen konzultáljanak a civil társadalommal, valamint folytassanak strukturált és rendszeres párbeszédet a Parlament illetékes szerveivel az új cselekvési terv végrehajtásáról annak lehetővé tétele érdekében, hogy a Parlament részt vehessen a cselekvési terv tevékenységeiben, különösen a parlamenti diplomácián keresztül, és ténylegesen betölthesse ellenőrző szerepét; javasolja, hogy határozzanak meg referenciaértékeket és eredménymutatókat a cselekvési terv végrehajtásának hatékony nyomon követése érdekében; felhívja az EKSZ-t, hogy e referenciaértékek alapján számoljon be a cselekvési terv célkitűzéseinek elérése terén elért eredményekről; kéri, hogy az EKSZ rendszeresen kövesse nyomon a cselekvési terv végrehajtása szempontjából releváns parlamenti állásfoglalásokat és vitákat; kitart amellett, hogy a tagállamok elkötelezik magukat a cselekvési terv mellett, és a cselekvési terv végrehajtásáról szóló éves jelentéshez való hozzájárulásképpen beszámolnak e stratégiai dokumentum alapján végrehajtott tevékenységeikről;

Reagálás az emberi jogokkal és a demokráciával kapcsolatos kihívásokra

Demokratikus kormányzás és a civil társadalom mozgásterének javítása

48.

úgy ítéli meg, hogy a demokratikus kormányzást és a jogállamiságot világszerte támadások érik olyan tényezők együttese révén, mint az önkényuralom és a populizmus erősödése, az egyenlőtlenségek és szegénység fokozódása, a civil társadalomra nehezedő nyomás, az álhírek terjedése, a félretájékoztatás, a kiberfenyegetések és a hibrid hadviselés, a külső szereplők által folytatott politikai beavatkozások és kampányok, a közintézmények hitelességének elvesztése, a társadalmak polarizációja, valamint és a közérdeket védő kollektív szervezetek gyengülése; hangsúlyozza továbbá, hogy a tömegtájékoztatás szabadsága elleni támadások és a nyilvános diskurzusnak az álhírek közösségi médiában való terjesztése révén történő manipulálására irányuló kísérletek soha nem voltak olyan gyakoriak és erősek, mint napjainkban; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy világszerte egyre többen átveszik és terjesztik az olyan önkényuralmi gyakorlatokat, mint amilyen például a civil társadalmi szereplők „külföldi ügynökként” való megbélyegzése;

49.

kéri az Uniót és tagállamait, hogy továbbra is világszerte támogassák a demokratikus intézmények megerősítését és az átlátható és hiteles választási folyamatokat, ösztönözzék és engedjék szabadjára a demokratikus vitát, küzdjenek az egyenlőtlenségek ellen, biztosítsák a civil társadalmi szervezetek számára, hogy végezhessék munkájukat, támogassák a társadalom különböző szegmensei közötti párbeszédet, küzdjenek a korrupció és a büntetlenség ellen, valamint erősítsék meg az igazságszolgáltatás és az elszámoltatási mechanizmus függetlenségét és pártatlanságát; felszólítja az Uniót, hogy még jobban fokozza a választási megfigyelésre irányuló erőfeszítéseit, és szorosabban működjön együtt a nemzetközi szervezetekkel, elsősorban a különös jelentőséggel bírókkal, például az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel;

50.

hangsúlyozza, hogy a korrupció és az emberi jogi visszaélések elválaszthatatlanok egymástól; felszólítja az Uniót, hogy emberi jogi programjába építse be a korrupció elleni küzdelmet is; ismételten hangsúlyozza, hogy az Uniónak kötelessége védelmezni a korrupciós esetek feltárásán és a csalások leleplezésén fáradozó korrupcióellenes szervezeteket, oknyomozó újságírókat és visszaélést bejelentő személyeket;

Az éghajlat-politikai fellépés és az emberi jogok

51.

megerősíti, hogy az emberi jogok és az éghajlat- és környezetvédelmi intézkedések előmozdítása és védelme összefügg egymással, mivel a nemzetközi emberi jogi jogszabályok jogi lehetőségeket biztosítanak az éghajlatváltozás által okozott károk orvoslására, az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló intézkedések végrehajtására, valamint – elsősorban a leginkább szennyező – államok, a vállalkozások és a döntéshozók felelősségre vonására az éghajlatváltozásra adott válaszaikért;

52.

olyan inkluzív és jogokon alapuló megközelítést szorgalmaz az éghajlat-politika előmozdítására, amely biztosítja a nyilvánosság részvételét és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést az éghajlatváltozással és annak következményeivel kapcsolatos politikai döntések kidolgozása, végrehajtása és felülvizsgálata során; megerősíti, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem együtt jár a bolygót és annak természeti erőforrásait védő személyek – többek között a föld- és környezetvédők és az őslakos közösségek – támogatásával és védelmével;

A konfliktusokra, az emberi jogok megsértésével kapcsolatos elszámoltathatóságra és a büntetlenség elleni küzdelemre vonatkozó uniós megközelítés

53.

rámutat a modern konfliktusok összetettségére, amelyek gyakran nemzeti vagy regionális szinten alakulnak ki, néha hibrid vagy kibertámadások formájában, számos felet érintenek, többek között terrorszervezeteket és nem állami szereplőket, és katasztrofális humanitárius következményekkel járnak, különösen a harcoló felek és a nem harcoló felek közötti különbségtétel nehézsége miatt; felhívja az Uniót, hogy erősítse meg a konfliktusokra adott válaszát, kezelve azok kiváltó okait, erőforrásokat fordítva a konfliktusmegelőzési és közvetítési erőfeszítésekre, mozgásteret keresve és fenntartva a politikai megoldások számára, szövetségeket kialakítva a hasonlóan gondolkodó országokkal és regionális szervezetekkel, további pénzügyi és technikai támogatást biztosítva a békefenntartást célzó polgári és katonai műveleti missziók számára, illetve bizalomépítő hidakat építve a harcoló felek között; felszólítja továbbá az Uniót, hogy biztosítsa a nemi szempont integrálását ezen erőfeszítésekbe, növelve a nők és a fiatalok szerepét a konfliktusmegelőzésben és -megoldásban, valamint a békefenntartásban, a humanitárius segítségnyújtásban és a konfliktust követő újjáépítési műveletekben, az átmeneti igazságszolgáltatásban, valamint az emberi jogok és a demokratikus reformok előmozdításában; felszólítja továbbá az Uniót, hogy kezelje az emberkereskedelem, valamint a szexuális és nemi alapú erőszak kérdését, és biztosítsa az alapvető és életmentő egészségügyi szolgáltatásokhoz való folyamatos hozzáférést; kitart amellett, hogy biztosítani kell a területek megszállásával vagy elcsatolásával kapcsolatos uniós politika koherenciáját; emlékeztet arra, hogy az uniós politikát minden ilyen helyzetben a nemzetközi humanitárius jognak kell vezérelnie, ideértve az elhúzódó megszállás eseteit is;

54.

arra kér minden kormányt, hogy területének egészéhez biztosítson szabad hozzáférést a nemzetközi megfigyelők számára, ideértve az EU emberi jogi különleges képviselőjét, az ENSZ emberi jogi főbiztosát és az ENSZ különleges eljárásait is; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a kulcsfontosságú nemzetközi humanitárius szervezetek és a nemzetközi megfigyelők akadálytalanul bejuthassanak a folyamatban lévő konfliktusok és katonai agresszió által érintett területekre;

55.

felhívja a tagállamokat, hogy szigorúan tartsák be az ENSZ fegyverkereskedelmi szerződésének a kivitelről és az exportértékelésről szóló 7. cikkében, valamint az EU fegyverkivitelről szóló közös álláspontjában foglalt rendelkezéseket azáltal, hogy megtagadják minden olyan fegyver és megfigyelő eszköz átadását, amely azzal a kockázattal járna, hogy az importáló állam vagy nem állami szereplő az emberi jogokat vagy a nemzetközi humanitárius jogot sértő cselekedeteket követ el vagy segít elő, többek között az Európai Békekerettel összefüggésben;

56.

felhívja a tagállamokat, hogy az Európai Békekereten belül hozzanak létre egy emberi jogi pillért, amely többek között a civil társadalom megerősítését és támogatását tűzi ki célul, többek között olyan programok révén, amelyek kifejezetten a békeépítésben közreműködő emberijog-védőknek elkülönített forrásokban részesülnek; felhívja a tagállamokat, hogy fontolják meg annak lehetőségét, hogy a jövőbeli Európai Békekeretbe kötelező emberi jogi biztosítékokat és hatásvizsgálatokat építsenek be, beleértve a védelmi és biztonsági kérdésekkel kapcsolatos, az emberi jogokkal kapcsolatos kellő gondosságra vonatkozó, szilárd szakpolitikai keretnek való megfelelést, az ENSZ emberi jogokkal kapcsolatos kellő gondosságra vonatkozó politikájának mintájára;

57.

ismételten megerősíti, hogy rendíthetetlenül támogatja a Nemzetközi Büntetőbíróságot (NBB), és kéri a Római Statútum részes államait, hogy biztosítsák az NBB számára a megfelelő pénzügyi forrásokat annak érdekében, hogy az a megbízatásának keretein belül elláthassa feladatait; kéri a NBB-t, hogy pártatlanul és függetlenül folytassa munkáját; kéri az Uniót és tagállamait, hogy bátorítsanak minden ENSZ tagállamot a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának ratifikálására és végrehajtására; kéri az NBB Római Statútumának aláíróit, hogy működjenek együtt az NBB-vel; az NBB elleni támogatásokat igen sajnálatosnak tartja, és elítéli az annak személyzetével, különösen az NBB főügyészével szemben kiszabott egyedi szankciókat, amelyek elfogadhatatlanok; felhívja a részes államokat, hogy tegyenek konkrét lépéseket e szankciók megszüntetése és az általuk érintettek támogatása érdekében; hangsúlyozza, hogy az NBB az egyetlen olyan nemzetközi intézmény, amely fel tud lépni a világ néhány legszörnyűbb bűncselekménye ellen, és meg tudja védeni azokat az áldozatokat, akiknek nincs más jogorvoslati lehetőségük; elismeri a független szakértői felülvizsgálat munkáját, amelyet a reformra szoruló területek meghatározásával bíztak meg, és kéri az NBB-t, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést teljesítményének, hatékonyságának és pozitív hatásának növelése érdekében, különösen a munkája által érintett közösségek és áldozatok esetében; kéri az Uniót és tagállamait, hogy továbbra is védjék meg az NBB függetlenségét és pártatlanságát a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás működésének akadályozását célzó támadásokkal szemben; felhívja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy – többek között a tagállamok és Unión kívüli országok az egyetemes joghatóság elvének nemzeti jogrendszerükben való alkalmazása érdekében történő kapacitásfejlesztésén keresztül – tárjanak fel olyan módszereket és mutassanak be olyan, új eszközöket, amelyekkel elősegíthető a nemzetközi bűncselekmények elleni küzdelem, továbbá támogatni lehet a nemzetközi emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog megsértéseinek áldozatait abban, hogy hozzáférjenek a nemzetközi igazságszolgáltatáshoz, valamint hogy jogorvoslathoz és kárpótláshoz jussanak;

58.

ismételten felszólítja a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét (alelnök/főképviselő), hogy nevezzen ki egy nemzetközi humanitárius joggal és nemzetközi igazságszolgáltatással foglalkozó uniós különleges képviselőt, akinek megbízatásába tartozik, hogy előmozdítsa, általánosan érvényesítse és képviselje az EU büntetlenség elleni küzdelem melletti elkötelezettségét;

59.

felhívja a tagállamokat és az Unió népirtás elleni hálózatát, hogy támogassák az ENSZ nyomozócsoportját a jelenleg vagy a közelmúltban elkövetett bűncselekményekre vonatkozó bizonyítékok gyűjtésében, megőrzésében és tárolásában, hogy azok ne vesszenek el;

60.

hangsúlyozza, hogy az emberi jogok nemzetközi joga és a humanitárius jog megsértésének minden áldozata számára biztosítani kell az igazságszolgáltatást, továbbá a folyamatban lévő fegyveres konfliktusok tekintetében kéri a hadiállapot azonnali megszüntetését; hangsúlyozza, hogy a nemzetközi közösségnek felelőssége, hogy véget vessen a büntetlenségnek, és nem hunyhat szemet a több országban elkövetett súlyos atrocitások felett;

61.

súlyos aggodalmának ad hangot a szexuális és nemi alapú erőszak háborús fegyverként való alkalmazása miatt; hangsúlyozza, hogy a szexuális bűncselekményeket és a nemi alapú erőszakot a Római Statútum háborús bűncselekménynek, emberiesség elleni bűncselekménynek, illetve a népirtás vagy kínzás alkotóelemeinek tekinti; összehangolt fellépést szorgalmaz annak érdekében, hogy véget vessenek a szexuális erőszak háborús fegyverként való alkalmazásának; üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának (ENSZ BT) a konfliktusokkal kapcsolatos szexuális erőszakról szóló 2467. sz. határozatát és az ENSZ BT valamennyi kapcsolódó határozatát, a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. sz. határozattal kezdve, amely megerősíti az ENSZ BT elkötelezettségét a szexuális erőszak háborús és terrorista taktikaként való alkalmazásának megelőzése iránt minden rendelkezésére álló eszköz, többek között az elkövetőkkel szembeni szankciók és más célzott intézkedések alkalmazása révén; hangsúlyozza, hogy biztosítani kell, hogy minden szükséges, biztonságos orvosi és pszichológiai segítségnyújtást és szolgáltatás rendelkezésre álljon a háborúban szexuális erőszaknak áldozatul esett nők számára, beleértve a biztonságos abortuszt, ahogyan azt a nemzetközi humanitárius jog előírja; felszólítja az Uniót, hogy lépjen fel a szexuális és reproduktív jogok konfliktushelyzetekben történő megsértésének büntetlensége ellen, és támogatja a nők és lányok igazságszolgáltatáshoz, hatékony jogorvoslathoz és kártérítéshez való jogát e jogok megsértése esetén; üdvözli továbbá, hogy az ENSZ 2019. október 30-án létrehozta a konfliktusokkal kapcsolatos szexuális erőszak túlélői számára létrehozott globális alapot, hogy segítse őket a jóvátételhez való hozzáférésben;

62.

emlékeztet az ENSZ személyzete és a kapcsolódó személyzet által a békefenntartó műveletek során elkövetett szexuális kizsákmányolással és visszaéléssel kapcsolatos végrehajtási és jogorvoslati segítségnyújtási törekvésekről szóló, az ENSZ által készített értékelő jelentésekre; hangsúlyozza, hogy szükség van arra, hogy az ENSZ, az uniós tagállamok, valamint az EU közös biztonság- és védelempolitikai szervei késedelem nélkül és nagyon határozottan vizsgálják ki, állítsák bíróság elé és ítéljék el az ENSZ, a tagállamok és az Unió által alkalmazott azon munkatársakat, akik nemi erőszakot követtek el; emlékeztet arra, hogy az ezzel kapcsolatos struktúrákat sürgősen meg kell reformálni annak érdekében, hogy az ENSZ- és uniós személyzet többé ne maradhasson büntetlenül, mégpedig jól működő és átlátható felügyeleti és elszámoltathatósági mechanizmusok kialakítása révén; elfogadhatatlannak tartja, hogy az állítólagos visszaélések kapcsán jelenleg teljes mértékben önkéntes alapon, a csapatokat biztosító ország döntésétől függően tesznek csak jogi lépéseket; abbéli meggyőződésének ad hangot, hogy ezeknek a súlyos bűncselekményeknek a számát képzés és oktatás révén csökkenteni lehetne, illetve azokat meg lehetne előzni; emlékeztet arra, hogy a jövőben annak érdekében is sürgősen meg kell előzni az ilyen bűncselekményeket, hogy helyreállítsák a helyi lakosság nemzetközi békefenntartásba vetett bizalmát;

63.

hangsúlyozza az emberi jogi jogsértések és a széles körben uralkodó büntetlenség, valamint az elszámoltathatóság hiánya közötti kapcsolatot a konfliktusokkal sújtott régiókban és országokban, illetve azokban, amelyekre jellemzők a politikai indíttatású megfélemlítések, a hátrányos megkülönböztetések, a zaklatások és erőszakos támadások, az emberrablások, a rendőri brutalitás, az önkényes letartóztatások, a kínzások és gyilkosságok; kéri az Uniót a büntetlenség elleni küzdelemre és az elszámoltathatóság előmozdítására irányuló fellépések támogatására, különösen azokban az országokban, ahol a büntetlenség mozgatóerői azokat jutalmazzák, akik a legnagyobb felelősséget viselik, és akik az áldozatokat kiszolgáltatottá teszik;

64.

sajnálatosnak tartja, hogy Aung Szan Szú Csit, a Szaharov-díj birtokosát ki kell zárni a Szaharov-díj közösségéből, ugyanakkor üdvözli az erről szóló döntést, mivel Aung Szan Szú Csi nem lép fel a mianmari rohindzsa közösség ellen folyamatosan elkövetett bűnökkel szemben, és elfogadja azokat;

65.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy bírósági eljárás nélküli kivégzések, kínzások és egyéb emberi jogi jogsértések történnek a tiltott kábítószerek elleni küzdelem nevében; ismételten hangsúlyozza, hogy a bűnözés elleni küzdelem nem indokol semmilyen emberi jogi jogsértést, és a jogállamiságon alapuló, a károk minimalizálásával járó megközelítés kialakítása céljából szorgalmazza a bevált gyakorlatok összegyűjtését;

66.

elismerését fejezi ki Agnès Callamard-nak, az ENSZ bírósági eljárás nélküli, azonnali vagy önkényes kivégzésekkel foglalkozó különleges előadójának munkájáért és a bírósági eljárás nélküli gyilkosságok feltételezett, 2019-es eseteinek, például Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolásának kivizsgálásával kapcsolatban a büntetlenség elleni küzdelemhez való hozzájárulásáért, miközben megfélemlítésnek és fenyegetésnek van kitéve;

67.

támogatja az igazságszolgáltatás pártatlanságának és függetlenségének biztosítását célzó igazságszolgáltatási reformokat, beleértve a bírák felvételével és kinevezésével, a korrupcióval és az igazságszolgáltatáson belüli nemi elfogultsággal kapcsolatos kérdések kezelését is;

68.

kéri egy független, rugalmas és reaktív, globális uniós emberi jogi szankciós mechanizmus, egy úgynevezett európai Magnyickij-törvény sürgős elfogadását és végrehajtását, amely lényeges része az Unió meglévő emberi jogi és külpolitikai eszköztárának, és amely megerősítené az Unió mint globális emberi jogi szereplő szerepét, célzott szankciók alkalmazását lehetővé téve a súlyos emberi jogi jogsértésekért felelős vagy abban részt vevő személyekkel, állami és nem állami szereplőkkel és más jogalanyokkal szemben, beleértve a súlyos emberi jogi jogsértésekhez kapcsolódó, szisztematikus korrupciós bűncselekményeket is; üdvözli, hogy egyre több országban fogadnak el globális emberi jogi szankcionálási mechanizmusokat; hangsúlyozza, hogy e rendszernek meg kell felelnie az uniós bírósági felülvizsgálati mechanizmusnak; hangsúlyozza, hogy elegendő forrást kell elkülöníteni a hatékony végrehajtás lehetővé tétele érdekében; kéri, hogy a Parlament részvételével hozzanak létre egy uniós szintű tanácsadó bizottságot; hangsúlyozza, hogy e mechanizmus hozzájárul az emberi jogi visszaélések és a büntetlenség elleni küzdelemhez, és az emberi jogi aktivisták és jogvédők védelméhez világszerte, valamint megerősíti annak fontosságát, hogy az Európai Unió hatékonyan lépjen fel az emberi jogi szankciók terén, minősített többségi szavazást alkalmazva ennek érdekében; üdvözli az Unióra és tagállamaira nézve külső fenyegetést jelentő kibertámadásoktól való elrettentésre és az azokra való reagálásra vonatkozó célzott korlátozó intézkedésekről szóló tanácsi határozat elfogadását;

69.

úgy véli, hogy a Covid19 világméretű kitörését nem szabad ürügyként felhasználni a szankcionálási rendszerek aláásására; hangsúlyozza azonban, hogy a nemzetközi humanitárius joggal összhangban a szankciók nem akadályozhatják a humanitárius segítségnyújtás, többek között az orvosi segítségnyújtás célba juttatását;

Emberijog-védők

70.

elítéli az emberijog-védők, családjaik és ügyvédeik, valamint az őket támogató és velük szimpatizáló személyek meggyilkolását, önkényes fogva tartását, kínzását, üldözését, zaklatását, megfélemlítését, zsarolását, távoli digitális és fizikai megfigyelését és a rágalmazásukat célzó kampányokat; mélységes aggodalommal állapítja meg, hogy 2019-ben még jobban emelkedett a földdel és környezetvédelemmel foglalkozó azon emberijog-védők elleni gyilkosságok vagy erőszakos támadások száma, akik kiálltak a természeti erőforrások és az egyének biztonságos és egészséges környezeten belüli élethez való jogainak védelme mellett; megjegyzi, hogy ezek a támadások a világ egyes részein veszélyes szintet értek el; hangsúlyozza ebben a tekintetben az emberijog-védők különös veszélyeztetettségét, és hogy szükség van a megfelelő védelemre annak érdekében, hogy nélkülözhetetlen munkájukat zaklatásoktól mentesen végezhessék; hangsúlyozza, hogy a vallási alapú szervezetek szerepet játszhatnak a humanitárius válságokra való reagálásban, a béke, az igazságszolgáltatás és az emberi jogok tiszteletben tartásának előmozdításában, az erőszakmentesség kezelésében és a konfliktusok megoldását célzó tárgyalásokban közvetítőként való fellépésben;

71.

különösen aggasztónak találja, hogy egyre nagyobb számban szabnak ki halálbüntetést anélkül, hogy garantálnák a tisztességes eljárás nemzetközi jog által megkövetelt minimális normáit; kéri az Uniót, hogy továbbra is alkalmazza az együttműködést és diplomáciát, hogy biztosítsa a tisztességes eljáráshoz való jog teljes tiszteletben tartását minden egyes személy esetében;

72.

kéri az emberijog-védők elleni összes támadás beszüntetését, az önkényesen fogva tartottak szabadon bocsátását és a felelősök elszámoltatását; kéri az Uniót és a tagállamait, hogy dolgozzanak ki egy magas szintű stratégiai koncepciót az emberijog-védők elleni fokozódó globális támadások megfékezése érdekében, többek között a Külügyek Tanácsa keretében határozott következtetések elfogadása révén, amelyben a külügyminisztereknek ambiciózus uniós globális fellépést kell szorgalmazniuk az emberijog-védők védelme érdekében; felhívja az uniós intézményeket, hogy az Unió emberi jogokkal kapcsolatos külpolitikájának szerves részeként fokozzák az emberijog-védőknek nyújtott támogatásukat; hangsúlyozza, hogy az Unión kívüli országok hatóságaival folytatott politikai párbeszéd és együttműködés, a bírósági eljárások megfigyelések, az emberijog-védőkkel való találkozók országlátogatások során, a fogva tartott emberijog-védőknél tett látogatások, az áthelyezés támogatása és a nyilvános nyilatkozatok e politika végrehajtásának lényeges elemei; felhívja az Uniót és tagállamait, hogy fokozzák erőfeszítéseiket azáltal, hogy amennyiben emberijog-védők jogai sérülnek, egységesebben lépnek fel, és ezeket az eszközöket következetesebben és egységesebben használják, az érintett országra való tekintet nélkül; kéri az uniót és tagállamait, hogy ebben a szellemben adjanak ki az emberijog-védőkről szóló éves tanácsi következtetéseket, számba véve az emberijog-védőkkel kapcsolatos tevékenységeiket, valamint a legmagasabb szinten stratégiai kötelezettségvállalásokat meghatározva az emberijog-védők számára; rámutat arra, hogy a Parlament és Emberi Jogi Albizottsága 2019-ben folyamatosan fellépett annak érdekében, hogy támogassa az emberijog-védőket és felhívja a figyelmet helyzetükre, ideértve a Szaharov-díjjal kitüntetetteket és a jelölteket is, különösen, ha fennáll a veszélye, hogy jogaikat megsértik;

73.

felhívja az Uniót, hogy garantálja a nemi alapú erőszakkal szembesülő emberijog-védők számára a védelmi mechanizmusokhoz és erőforrásokhoz való hozzáférést, politikailag támogassa őket, növelje a nők és lányok jogait előmozdító független civil társadalmi szervezetek pénzügyi előirányzatait, és az emberijog-védőkről szóló uniós iránymutatások mellékleteként fogadjon el egy olyan eszköztárat, amely gyakorlati lépéseket biztosít az EU számára ahhoz, hogy világszerte jobban kielégítse az emberijog-védők szükségleteit;

74.

kéri az Uniót és tagállamait, hogy komolyabban törekedjen a bebörtönzött emberijog-védők szabadon bocsátásának biztosítására, beleértve a bebörtönzött emberijog-védők emblematikus eseteit, amelyek megmutatják, hogy az elnyomó kormányok világszerte egységesen milyen módon használják a törvényt az emberijog-védők lejáratására és elhallgattatására tett kísérletek során; hangsúlyozza, hogy ezen esetek közé tartoznak az Európai Parlament Szaharov-díjasai és döntősei;

75.

nyomatékosan kéri az Unió küldöttségeit és tagállamainak képviselőit, hogy továbbra is használják a társadalmi diplomáciát és kezdeményezéseket, hogy felhívják a figyelmet az emberijog-védők egyedi eseteire, és, ahol lehetséges, mozdítsák elő a sürgősségi vízumok kiadását, valamint biztosítsanak ideiglenes menedéket az Unió tagállamaiban;

76.

felhívja az Uniót és tagállamait, hogy javítsák az uniós vízumokhoz való hozzáférést az emberijog-védők rövid távú áthelyezése érdekében, különösen az uniós vízumkódex-kézikönyvben foglalt, az emberijog-védőknek és családtagjaiknak nyújtott könnyítésekről szóló utasítások révén, és törekedjenek a vízumokra vonatkozó jogi eszközök, különösen a Vízumkódex módosítására;

77.

üdvözli, hogy 2019 novemberében újabb három évre megújították az Unió emberijog-védőket támogató, ProtectDefenders.eu elnevezésű mechanizmusát; emlékeztet e mechanizmusnak a növekedő szükségletek és az emberijog-védők által tapasztalt problémák sokfélesége miatti jelentőségére; kéri e mechanizmus megerősítését és a szükségleteknek megfelelő, folyamatos újraértékelését;

A nők jogai és a nemek közötti egyenlőség

78.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemi esélyegyenlőségi stratégiát az Unión belül és kívül egységesen alkalmazzák, és hogy tegyenek hatékony és konkrét lépéseket a nők jogainak, illetve a nemek közötti egyenlőség, valamint a szexuális és reproduktív egészség és jogok elnyomása ellen;

79.

emlékeztet arra, hogy a szexuális és reproduktív egészség, illetve a megfelelő szexuális oktatás emberi jog; kéri az Uniót és tagállamait, hogy erősítsék meg a nők testi épséghez, méltósághoz és önálló döntéshozatalhoz való elidegeníthetetlen jogát, valamint hogy tartsák be az emberi jogok egyetemességét és oszthatatlanságát minden kontextusban, és védjék meg és mozdítsák elő kifejezetten azokat, amelyek leginkább veszélyeztetettek, például a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat;

80.

üdvözli a Tanács 24 tagállam által támogatott elnökségi következtetéseit a külkapcsolati politikában a nemek közötti egyenlőségre és a nők társadalmi szerepvállalásának növelésére vonatkozó, a 2021–2025 közötti időszakra szóló cselekvési tervről (GAP III), amely határozott kötelezettségvállalásokat és fellépéseket tartalmaz a szexuális és reproduktív egészség és jogok terén; e tekintetben kéri az azon Unión kívüli országoknak, különösen a bővítési és a szomszédos országoknak nyújtott uniós támogatás megerősítését, amelyek új politikákat és jogszabályi változtatásokat hajtanak végre a nemzeti jogi keret nemzetközi és a fenntartható fejlődési célokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásokkal való összehangolása céljából a nők és lányok elleni erőszak megelőzését és leküzdését, a női emberijog-védők védelmét, a nők szexuális és reproduktív egészségének és jogainak előmozdítását, a fiatalok tudományos alapú, átfogó és megfelelő szexuális oktatását – lehetővé téve a lányok és fiatal nők számára a biztonságos átmenetet a felnőttkorba –, illetve a szexuális és nemi alapú erőszaknak, a női nemi szervek megcsonkításának és más káros gyakorlatoknak, többek között a korai és a kényszerházasságnak a megelőzését és felszámolását illetően;

81.

felszólítja továbbá az Uniót és a tagállamokat, hogy minden külső fellépésük során mozdítsák elő a nemek közötti egyenlőséget és a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat, többek között a többoldalú és kétoldalú fórumokon, különös figyelmet fordítva a marginalizált vagy kiszolgáltatott csoportokra, például az LMBTI-személyekre, valamint az egyetemes egészségügyi ellátásnak a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal kapcsolatos, illetve HIV-fertőzéssel összefüggő beavatkozások révén történő elérésére irányuló célkitűzésre;

82.

szorgalmazza, hogy a nemek közötti strukturális egyenlőtlenségek alapvető okainak kezelésén túlmenően garantálják az esélyegyenlőséget és erősítsék a nők szerepvállalását;

83.

rámutat, hogy olyan társadalmi és gazdasági környezetet és feltételeket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik a szülők számára, hogy szakmailag tovább fejlődhessenek;

84.

kéri a tagállamokat, hogy fogadjanak el közös megközelítést és működjenek együtt a nemzetközi intézményekkel annak érdekében, hogy új, összehasonlítható és bontott adatokat gyűjtsenek, valamint célzott szakpolitikát és jogalkotási fellépéseket dolgozzanak ki az emberi jogi visszaélések elleni küzdelemhez, valamint kéri a Bizottságot, hogy az érintett országokkal való együttműködési tárgyalásaikba és megállapodásaikba illesszen be kötelezettségvállalásokat és referenciaértékeket a női nemi szervek megcsonkításának felszámolása érdekében;

85.

emlékeztet arra, hogy az isztambuli egyezmény mint a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak ellen küzdő első, egyetemesen kötelező erejű szerződés meghatározza a ratifikálandó és végrehajtandó nemzetközi normák viszonyítási alapját; ismételten hangsúlyozza, hogy az EU isztambuli egyezményhez való csatlakozását a 2020–2025 közötti időszakra vonatkozó uniós nemi esélyegyenlőségi stratégia kulcsfontosságú prioritásaként ismerték el; felszólítja az Uniót és azon tagállamait, amelyek még nem ratifikálták és nem hajtották végre az Isztambuli Egyezményt, hogy ezt mielőbb tegyék meg; felszólítja az Uniót, hogy működjön együtt más országokkal az oktatás, az egészségügyi és szociális szolgáltatások, az adatgyűjtés, a finanszírozás és programozás terén végrehajtott fellépéseik megerősítése céljából, a szexuális és nemi alapú erőszak világszerte hatékonyabb megelőzése és az arra való megfelelőbb reagálás érdekében;

86.

hangsúlyozza, hogy a védelemre szoruló migráns és menekült nőket és lányokat jogokkal rendelkező személyeknek kell tekinteni;

87.

elismerését fejezi ki az EU–ENSZ Reflektorfény kezdeményezés terén elért haladásért; felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a kezdeményezés által támogatott projektek a nőkkel szembeni jogsértések kiváltó okainak kezelésére törekedjenek, ideértve a nemi alapú káros sztereotípiák állandósulását;

A gyermek jogai

88.

ismételten felhívja az Uniót és annak tagállamait, hogy fokozzák az Unión kívüli országokkal folytatott együttműködésüket és párbeszédüket, a gyermekjogokat és -védelmet prioritásnak tekintve, azzal a céllal, hogy a gyermek jogait a világban mindenütt tiszteletben tartsák, és hogy egyetlen gyermeket se hagyjanak magára; e tekintetben nyomatékosan felszólítja az Uniót és tagállamait, hogy működjenek együtt a partnerországokkal, és különösen a hivatalos fejlesztési támogatás keretében biztosítsanak további pénzügyi forrásokat a gyermekek egészségével és oktatásával, többek között az első nyelven történő oktatáshoz való joggal, a gyermekmunka felszámolásával, az erőszak, a szexuális visszaélés és a korai és kényszerházasság, az emberkereskedelem és -kizsákmányolás, valamint a gyermekek toborzása és fegyveres konfliktusokon belüli bevetése elleni küzdelemmel kapcsolatos globális kihívásoknak való megfelelés érdekében, mivel ezek gyermekek millióit érintik; emlékeztet arra, hogy a gyermek elsődleges érdeke magában foglalja a gyermek védelmét, gondozását és biztonságát egy olyan környezetben, amelyben képes a neki szükséges támogatással és védelemmel, elsődleges szükségleteinek kielégítésével felnőni; hangsúlyozza, hogy a gyermekekkel szembeni megkülönböztetés és erőszak elleni küzdelem egyik alapvető eszköze az oktatás; olyan intézkedéseket kér, amelyek elősegítik a gyermekek oktatáshoz való hozzáférését;

89.

üdvözli, hogy a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (UNCRC) 30. évfordulója alkalmából figyelmet fordítottak a gyermek jogainak védelmét és előmozdítását célzó uniós fellépésekre, és ismételten felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogy az Unió mint szerv hogyan csatlakozhat az UNCRC-hez;

A fogyatékossággal élő személyek jogai

90.

üdvözli, hogy 2019-ben sokan ratifikálták a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt és annak fakultatív jegyzőkönyvét; hangsúlyozza, hogy teljes mértékben figyelembe kell venni a fogyatékossággal élő személyek sajátos szükségleteit; felhívja az Uniót, hogy külső tevékenységébe és fejlesztési támogatási politikáiba építse be a fogyatékosság alapján történő megkülönböztetés elleni küzdelmet, valamint a munkaerőpiachoz való egyenlő hozzáférésre és az oktatáshoz, képzéshez való hozzáférésre irányuló küzdelmet, továbbá mozdítsa elő azokat a megoldásokat, amelyek megkönnyítik a fogyatékossággal élő személyek számára a társadalomban való részvételt; ismételten hangsúlyozza, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt mind az uniós tagállamoknak, mint az uniós intézményeknek hatékonyan végre kell hajtaniuk, különös tekintettel a humanitárius segítségnyújtással és a nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos uniós kötelezettségekre valamennyi vonatkozó uniós szakpolitikában; hangsúlyozza a megkülönböztetésmentesség fontosságát, és azt, hogy hitelesen kell érvényesíteni az egyetemes hozzáférhetőség elvét, és biztosítani kell a fogyatékossággal élő személyek valamennyi jogának tiszteletben tartását;

A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális személyek jogai

91.

elítéli az LMBTI-személyek megbélyegzését, önkényes fogva tartását, kínzását, üldözését és meggyilkolását, valamint az ellenük irányuló erőszakra való uszítást; sajnálatosnak tartja, hogy egyre nagyobb különbség alakul ki az LMBTI-személyek jogainak – különösen a homoszexualitás dekriminalizálása általi – nagyobb védelme felé elmozduló országok, illetve az e jogokat aláásó és az LMBTI-személyek üldözése, megkülönböztetése és megbélyegzése számára szabad teret biztosító országok között; úgy véli, hogy az egyének ellen valós és vélt szexuális irányultságuk, nemi identitásuk és önkifejezésük vagy nemi jellemzőik alapján elkövetett erőszakos cselekedetek és gyakorlatok nem maradhatnak büntetlenül, és azokat fel kell számolni;

92.

felhívja az Uniót, hogy játsszon vezető szerepet az LMBTI-személyek emberi jogainak védelmében, valamint a velük szembeni megkülönböztetés és megbélyegzés, az úgynevezett átnevelő terápiák, a nemi szervek megcsonkítása és a transznemű személyek kényszersterilizálása elleni küzdelemben; kéri továbbá az Uniót, hogy vesse be a rendelkezésére álló valamennyi diplomáciai eszközt az azonos nemű partnerek közötti, kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatok dekriminalizálásának szorgalmazása érdekében, mutasson példát a szexuális irányultságon, nemi identitáson, a nemi önkifejezésen és nemi jellemzőkön alapuló erőszak és megkülönböztetés kezelésében, az új LMBTI+ egyenlőségi stratégia hatékony végrehajtásával az Unión belül és kívül; kéri az Uniót és a tagállamokat, hogy külpolitikáikban alaposan és következetesen alkalmazzák az LMBTI-személyek emberi jogai maradéktalan érvényesítésének előmozdítására és védelmére vonatkozó uniós iránymutatást;

93.

hangsúlyozza, hogy a Covid19-világjárvány nagymértékben sújtotta az LMBTI-közösségeket, és azon LMBTI-személyek ellen elkövetett családon belüli erőszak megugrásához vezetett, akiket karanténba, vagy hátrányosan megkülönböztető családokba vagy háztartásokba való visszatérésre kényszerített, növelte a munkanélküliséget és hajléktalanságot, valamint az életmentő orvosi ellátás, például a HIV-szolgáltatások és a nemváltással kapcsolatos orvosi ellátáshoz való hozzáférés képtelenségét, és fokozta a bűnbakkeresést; kéri az LMBTI-személyek felvételét a Covid19-segélyprogramokba;

Őslakos népek

94.

mélységes aggodalmának ad hangot az őslakos közösségeknek egyebek mellett az éghajlatváltozás következményeiből és a Covid19-világjárványból, a földterületeik és megélhetésük vállalati tevékenységek miatti elvesztéséből és az ahhoz kapcsolódó károkból eredő szenvedése és kiszolgáltatottsága miatt; fájlalja, hogy az őslakos népek továbbra is világszerte széles körű és rendszeres megkülönböztetéssel és üldöztetéssel szembesülnek, ideértve a lakóhely elhagyására kényszerítést, az önkényes letartóztatásokat és az emberijog-védők és földterület-védők elleni gyilkosságokat is; javasolja, hogy az Unió és annak tagállamai illesszenek be a kellő gondosságra vonatkozó, meglévő és kidolgozandó keretekbe az őslakos népekre és az ENSZ őslakos népek jogairól szóló nyilatkozatában foglalt jogokra vonatkozó hivatkozásokat, és biztosítsák, hogy a multinacionális vállalatokat kötelezettségeik megszegése esetén felelősségre vonják;

95.

ismételten felhívja az Uniót, annak tagállamait és azok nemzetközi közösségen belüli partnereit, hogy fogadják el az őslakos népek jogainak – köztük a nyelvükhöz, földjeikhez, területeikhez és erőforrásaikhoz való jog – teljes körű elismeréséhez, védelméhez és előmozdításához szükséges valamennyi intézkedést; üdvözli a civil társadalom és a civil szervezetek e téren végzett munkáját; ismételten megerősíti, hogy panasztételi mechanizmust kell létrehozni az őslakos népek jogainak a multinacionális vállalkozások tevékenységeiből eredő megsértésével és az azokkal való visszaéléssel kapcsolatos panaszok benyújtására; emlékeztet azon határozatára, hogy a Parlamenten belül az őslakos népekkel foglalkozó állandó előadót nevez ki az őslakos népek emberi jogi helyzetének nyomon követése céljából; felhívja az országokat, hogy ratifikálják az őslakos és törzsi népekről szóló, 1989. június 27-i 169. ILO-egyezmény rendelkezéseit;

96.

nyomatékosan felszólítja a kormányokat, hogy olyan fejlesztési és környezetvédelmi politikát folytassanak, amely az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival összhangban tiszteletben tartja a gazdasági, társadalmi és kulturális jogokat, és amely az őslakos népek és helyi lakosság számára inkluzív;

Rasszizmus, megkülönböztetés, idegengyűlölet és az ezekhez társuló intolerancia

97.

üdvözli, hogy a Tanács 2019-ben elfogadta a megkülönböztetésmentesség elvének a külső tevékenységek keretében való érvényesítéséről szóló uniós emberi jogi iránymutatásokat; felhívja az Uniót és tagállamait, hogy vessenek be minden rendelkezésükre álló eszközt annak biztosítására, hogy felelősségre vonják a faji hovatartozáson, kaszton (munka vagy származás), vallási, etnikai vagy nemzeti hovatartozáson alapuló megkülönböztetés alapján elkövetett jogsértések felelőseit;

98.

mélységes aggodalommal veszi tudomásul a kaszthierarchiák, a kasztokon alapuló megkülönböztetés és a kasztokon alapuló emberi jogi jogsértések állandósulásának mértékét és következményeit, ideértve a jogrendszerhez vagy a foglalkoztatáshoz való hozzáférés megtagadását, a folyamatos szegregációt, a szegénységet és a megbélyegzést, valamint az alapvető emberi jogok gyakorlásának és az emberi fejlődés elősegítésének kasztokkal kapcsolatos akadályait; ismételten kéri a kasztokon alapuló megkülönböztetésről szóló uniós szakpolitika létrehozását; ismételten felhívja az Uniót és tagállamait, hogy fokozzák erőfeszítéseiket és támogassák az ENSZ, illetve a harmadik országokban működő uniós küldöttségek és missziók kasztokon alapuló megkülönböztetés felszámolására irányuló kezdeményezéseit;

99.

emlékeztet arra, hogy fontos az inkluzív és rasszizmusellenes kezdeményezések aktív támogatása, különösen az idegengyűlölő és rasszista támadások számának világszerte tapasztalt emelkedésére való tekintettel, a társadalmi igazságosságra való felhívások bővülésével kapcsolatban, amely világszerte tiltakozási hullámot indított el;

100.

ismételten hangsúlyozza, hogy az oktatás döntő szerepet játszik az előítéletek és sztereotípiák lebontásában, a tolerancia, a megértés és a sokféleség előmozdításában, és kiemeli, hogy az oktatás a társadalmainkon belüli strukturális megkülönböztetés és rasszizmus felszámolásának kulcsfontosságú eszköze; kéri a tagállamokat, hogy minden területen mozdítsák elő a megkülönböztetésellenes szakpolitikákat; úgy véli, hogy a rasszizmus elleni küzdelem horizontális kérdés, és azt az uniós politika valamennyi területén figyelembe kell venni;

101.

kéri valamennyi uniós küldöttséget és azok emberi jogi kapcsolattartó pontjait, hogy következetesen tartsák magukat a megkülönböztetésmentesség helyzetének értékelésére és elemzésére vonatkozóan vállalt kötelezettségükhöz, valamint hogy terjesszék azt elő az emberi jogok és a demokrácia területére vonatkozó uniós országspecifikus stratégiáik megkülönböztetésmentességgel és kirekesztéssel kapcsolatos fejezete, valamint a hátrányos megkülönböztetés konkrét alapjairól és/vagy a hátrányos megkülönböztetéssel érintett csoportokról szóló szakaszai keretében; hangsúlyozza, hogy az emberi jogok és a demokrácia területére vonatkozó országspecifikus stratégiák éves végrehajtási jelentéseinek a megkülönböztetésmentesség helyzetével kapcsolatos frissítései, valamint a misszióvezetők jelentései létfontosságúak az emberi jogi párbeszédek előkészítése és megalapozása szempontjából, az iránymutatások pedig azt is magukban foglalják, hogy az Uniónak ösztönöznie és támogatnia kell a civil társadalomnak a kaszton (munkán és származáson) alapuló hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos többoldalú fórumokon és mechanizmusokban való részvételét;

Nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek

102.

nehezményezi, hogy számos ország a kisebbségek védelméről szóló nemzetközi kötelezettsége és kötelezettségvállalása ellenére erőszakos asszimilációs szakpolitikát folytat a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek esetében, figyelmen kívül hagyva alapvető és emberi jogaikat;

103.

kéri az Unió partnerországainak kormányait, hogy a kultúrák és a sokféleség megőrzésének érdekében tartsák tiszteletben a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek alapvető emberi jogait, beleértve kultúrájukat, nyelvüket, vallásukat, hagyományaikat és történelmüket; emlékeztet arra, hogy a nemzetközi szerződések és megállapodások szerinti kötelezettségeiket és vállalt kötelezettségeiket teljesíteniük kell, ahogyan az Európa Tanács ajánlásait is;

A gondolat, a lelkiismeret, a vallás, illetve a meggyőződés szabadsága

104.

döbbenetének ad hangot a gyilkosságok, támadások és üldöztetések, megkülönböztetések, zaklatások és ellenségeskedésre való felbujtások száma, valamint a vallásuk, meggyőződésük, ateizmusuk vagy szabad gondolkodásuk miatt célba vett egyének és csoportok ellen 2019-ben bevezetett jogkorlátozások száma miatt; ismételten támogatásáról biztosítja a valláson vagy meggyőződésen alapuló erőszak áldozatait, és megerősíti az ilyen erőszak felszámolása melletti elkötelezettségét; hangsúlyozza, hogy világszerte különös figyelmet kell fordítani azon üldözött vallási csoportok helyzetére, akik hátrányos megkülönböztetéssel, fenyegetésekkel, istenkáromlásról szóló törvényekkel, áttérés elleni törvényekkel, imahelyek lerombolásával, erőszakkal, rabszolgaságra kényszerítéssel, nemi erőszakkal, erőszakos eltüntetésekkel, kivégzésekkel és népirtással szembesülnek; hangsúlyozza, hogy az egész világon különös figyelmet kell fordítani többek között az üldözött keresztények helyzetére, akik a hátrányos megkülönböztetés, erőszak és halál kockázatának leginkább kitett vallásos csoportok túlnyomó többségét alkotják;

105.

aggodalmát fejezi ki továbbá a vallással való visszaélés és annak eszközként való felhasználása miatt más emberi jogok, többek között a szexuális és reproduktív egészség és jogok, illetve és az LMBTI-személyek jogainak aláásása érdekében; fájlalja, hogy egyes országok már olyan büntető törvényeket alkalmaznak vagy igyekeznek bevezetni, amelyek büntetendővé teszik az istenkáromlást, a más vallásra való áttérést vagy a hitmegtagadást; hangsúlyozza, hogy a vallás és meggyőződés szabadsága magában foglalja a meggyőződés hiányához, a teista, a nem teista, a szabadgondolkodó és az ateista nézetek vallásához, illetve a hitmegtagadáshoz való jogot is;

106.

kéri a Bizottságot, az EKSZ-t és a tagállamokat, hogy hajtsák végre a vallás és a meggyőződés szabadságának előmozdítására és védelmére vonatkozó uniós iránymutatásokat; ismételten felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy készítsenek átlátható és átfogó értékelést a különmegbízott pozíciójának hatékonyságáról és hozzáadott értékéről, mielőtt a Bizottság elindítaná e megbízatás és pozíció megújításának és megerősítésének folyamatát; kitart amellett, hogy az értékelés után a megbízott munkájához megfelelő erőforrásokat kell biztosítani az Unió hatékonyságának e téren történő növelése érdekében; sajnálatát fejezi ki ezen értékelés elhúzódása miatt; kéri a Bizottságot, hogy garantálja a vallás és a meggyőződés szabadságának az Európai Unión kívüli előmozdításáért felelős, következő uniós különmegbízott jelölésének, megbízásának és tevékenységeinek átláthatóságát, és biztosítsa elköteleződését minden emberi jog egyetemessége, oszthatatlansága és egymástól való kölcsönös függősége mellett; emlékezteti a Bizottságot, hogy megfelelően támogatni kell a különmegbízott intézményi megbízatását, kapacitását és feladatait;

107.

üdvözli az alelnök/főképviselő által 2019. szeptember 6-án Brüsszelben indított, a vallás és a vallás társadalmi helyzetéről szóló globális eszmecserét; javasolja ugyanakkor, hogy a valláson belüli és a vallások közötti kapcsolatokra egyforma figyelmet fordítsanak; e tekintetben kéri a valláson belüli párbeszéd helyi szintű uniós támogatásának fejlesztését a szélsőségesség és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem céljából; kéri továbbá, hogy a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságának előmozdítását és védelmét mint célt az emberi jogokkal kapcsolatos uniós tevékenységek szélesebb körében juttassák érvényre;

108.

ismételten hangsúlyozza, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a tudományos élet szabadságának, és nyomatékosan kéri az Uniót és tagállamait, hogy tegyenek diplomáciai erőfeszítéseket a kétoldalú és többoldalú együttműködés révén az állami és nem állami szereplők által a tudományos élet szabadságára jelentett fenyegetésekkel és támadásokkal kapcsolatban, különösen az felsőoktatás intézményei és résztvevői ellen irányuló erőszakos támadásokkal, valamint a diszkriminatív szakpolitikákkal vagy gyakorlatokkal, az indokolatlan korlátozásokkal vagy a kutatásra és véleménynyilvánításra irányuló nyomásgyakorlással, illetve a jogellenes büntetőeljárással vagy fogva tartással kapcsolatban; kéri az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy vizsgálják felül a meglévő, az emberijog-védőket támogató és védő mechanizmusokat a segítségnyújtás azonosítására és biztosítására vonatkozó kapacitás fejlesztésének érdekében, beleértve a vészhelyzeti védelmet és támogatást a tudományos élet szabadsága elleni támadásokkal járó esetekben; kéri a Bizottságot, hogy biztosítsa az Európai Egyetemközi Központnak és az Emberi Jogok és Demokrácia Globális Campusának – az EU által az emberi jogi oktatás számára világszerte nyújtott támogatás zászlóshajójának – folyamatos, magas szintű támogatását;

A véleménynyilvánítás szabadsága, a tömegtájékoztatás szabadsága és a tájékoztatáshoz való jog

109.

elítéli számos újságíró, blogger és visszaélést bejelentő személy meggyilkolását, elrablását, bebörtönzését és megfélemlítését és többek között fizikai és igazságügyi eszközökkel történő megtámadását, valamint az internet és a média ellenőrzését vagy lezárását; emlékeztet arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága és a tömegtájékoztatás szabadsága a demokratikus társadalom elengedhetetlen alapelemei; elismeri a modern társadalmakban a tájékoztatáshoz való jog fontosságát, beleértve az anyanyelvi tájékoztatást is valamennyi etnikai közösség számára, valamint a kommunikáció valamennyi formájának szerepét a pluralizmus kultúrájának kialakításában; emlékeztet arra, hogy a médiának tiszteletben kell tartania a megkülönböztetésmentesség elvét;

110.

elítéli, hogy egyes rezsimek és hatóságok megkísérlik felszámolni vagy korlátozni a véleménynyilvánítás vagy a tömegtájékoztatás szabadságát, jogtalanul arra hivatkozva, hogy az a biztonság vagy a közegészség erősítéséhez, a terrorizmus, a rágalmazások, a sértések vagy az istenkáromlás elleni küzdelemhez szükséges; kiemeli a Covid19-világjárvány idején az álhírek elleni küzdelemben az egyes kormányok részéről ürügyként alkalmazott új cenzúrahullámot;

111.

elítéli a dezinformációs és propagandatámadásokat, amelyek az Unió által világszerte képviselt értékek illegitimmé tételére és a kisebbségek célba vételére irányulnak; mélységes aggodalmának ad hangot az online és offline kommunikációban a gyűlöletbeszéd arányának növekedése és az erőszakra való uszítás miatt, mivel ez közvetlen fenyegetést jelent a jogállamiság és az emberi jogokban megtestesülő értékek ellen; megjegyzi, hogy a mentális csábítási technikákat alkalmazó közösségimédia-algoritmusok által fokozott társadalmi és politikai polarizáció kedvez a radikalizmusnak, teljes mértékben gátolja a kritikus gondolkodást, ellehetetleníti a párbeszédet, és szélsőségességhez vezet;

112.

nyomatékosan kéri, hogy a félretájékoztatás és az ellenséges propaganda terjedése ellenében hozzák létre a lehető leghatásosabb védőgátat egy uniós és nemzetközi szintű jogi keret kidolgozása révén a hibrid fenyegetések – köztük a kiber- és információs hadviselés – elleni küzdelem jegyében; továbbra is támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek segítenek megkülönböztetni az álhíreket vagy a propaganda jellegű félretájékoztatást és a valódi és független újságírói munka keretében gyűjtött információkat;

113.

hangsúlyozza a média egyes személyek kezében való koncentrálódását, valamint a médiatulajdonlás átláthatóságának hiányát, amely korlátozza az elfogulatlan tájékoztatáshoz való hozzáféréshez nélkülözhetetlen pluralizmust;

114.

határozottan elítéli az újságírók ellen csődeljárás (a közéleti részvételt akadályozó stratégiai perek – SLAPP-perek) és az újságírók elhallgattatása céljából indított indokolatlan jogi eljárásokat, különösen korrupciós ügyekben; hangsúlyozza, hogy szükség van az újságírók veszélyeztetettségét korán előrejelző platformok, valamint munkájukhoz védelmet biztosító platformok biztosítására, annak lehetővé tétele érdekében, hogy az újságírókollégák a jogi következményektől való félelem nélkül folytathassák vizsgálataikat;

115.

emlékeztet arra, hogy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 19. cikkében foglalt nemzetközi kötelezettségekkel összhangban a véleménynyilvánítás vagy a tömegtájékoztatás szabadságára vonatkozó bárminemű korlátozásnak jogszerű célt kell szolgálnia;

116.

kéri az Uniót, hogy tegyen meg minden erőfeszítést a véleménynyilvánítás szabadságának, a médiaszabadságnak és ezek pártolóinak védelmében; felszólítja az Uniót és a tagállamokat, hogy ítéljék el az újságírókkal szemben, elhallgattatásuk céljából alkalmazott mindennemű fizikai vagy jogi megfélemlítést; nyomatékosan felszólítja az Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjét, hogy fordítson különös figyelmet a média szabadságának, függetlenségének és pluralizmusának védelmére világszerte; hangsúlyozza az online és offline véleménynyilvánítás szabadságáról szóló uniós emberi jogi iránymutatások hatékony és szisztematikus végrehajtásának fontosságát, valamint ezen iránymutatások hatásának rendszeres nyomon követését;

117.

rámutat arra, hogy a médiakörnyezet folyamatosan változik, és a közösségi hálózatokat világszerte egyre többet használják; hangsúlyozza, hogy ez a fejlemény kihívásokat és kockázatokat jelent többek között az offline és az online véleménynyilvánítás szabadságának megsértését, a cenzúrát, az adatvédelmet, a gyűlöletbeszédet, a zaklatást és az újságírók és a visszaélést bejelentő személyek biztonságát illetően; felhívja a Bizottságot, hogy ellenőrizze a közösségimédia-vállalatok politikáit és gyakorlatait, különösen azon önszabályozó eszközeiket, amelyek világszerte hatással vannak a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlására, továbbá hogy adott esetben terjesszen elő javaslatokat szakpolitikai vagy jogszabályi módosításokra;

Halálbüntetés, kínzás és a rossz bánásmód egyéb formái

118.

elítéli a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód és a halálbüntetés alkalmazását, amelyeket a világ számos országában továbbra is bevetnek; felhívja azon országokat, amelyek még nem tették meg, hogy a halálbüntetés eltörlése felé vezető első lépésként azonnal vezessenek be moratóriumot a halálbüntetésekre; üdvözli, hogy 2019-ben kedvezően alakult a halálbüntetés fenntartására irányuló politikai támogatás meggyengülése néhány olyan országban, amely e büntetést még nem törölte el; fájlalja ugyanakkor egyes nemzeti igazságügyi hatóságok határozatait, amelyek a korábbi évekhez képest a kivégzések számának növekedéséhez vezettek; felhívja az Uniót, hogy továbbra is következetesen ítélje el a halálbüntetés alkalmazását, és világszerte folytasson a halálbüntetés elleni kommunikációs kampányokat; nyomatékosan felszólítja az Uniót és tagállamait, hogy minden nemzetközi fórumon vegyék védelmükbe a halálbüntetés eltörlését, és szorgalmazzák ezen álláspont lehető legszélesebb körű támogatását;

119.

ismételten megerősíti elkötelezettségét a kínzás világszerte történő betiltása, az áldozatok támogatása és a kínzás elkövetőinek felelősségre vonása iránt; üdvözli a harmadik országokra irányuló, a kínzással és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal vagy büntetéssel kapcsolatos politikájáról szóló uniós iránymutatások aktualizálását; nyomatékosan felszólítja valamennyi tagállamot és egyéb országot, hogy amennyiben még nem tették meg, ratifikálják a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni ENSZ-egyezményt, valamint az ahhoz kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyvet amelynek 2019-ben 35. évfordulóját ünnepeltük; elismeri a civil társadalmi szervezetek és az emberijog-védők jelentőségét a kínzás és a rossz bánásmód egyéb formái elleni küzdelem szempontjából;

A modernkori rabszolgaság és az emberkereskedelem elleni küzdelem

120.

erőteljesebb nemzetközi választ szorgalmaz a modernkori rabszolgaság és az emberkereskedelem és azok hálózatainak felszámolása céljából, a vállalkozásokra vonatkozóan új átvilágítási kötelezettségeket előírva az ilyen helyzetek azonosítása, értékelése, megelőzése és kezelése érdekében, és a hatóságokkal való együttműködésre vonatkozóan, javítva a büntető politikákat az emberkereskedőkkel és a modernkori rabszolgaságot fenntartó vagy abból hasznot húzó személyekkel szemben; emlékeztet arra, hogy ezek az elfogadhatatlan munkakörülmények aláássák az emberi méltóságot és az alapvető emberi jogokat; felhívja azokat az államokat, amelyek még nem tették meg, hogy ratifikálják az e veszélyek és a gyermekmunka elleni küzdelemre vonatkozó ILO-egyezményeket;

Gazdasági, szociális és kulturális jogok

121.

kéri az Uniót, hogy fokozza erőfeszítéseit a gazdasági, szociális és kulturális jogok uniós külpolitika és külső fellépések általi előmozdítása és védelme érdekében, különösen a nemzetközi megállapodások emberi jogi záradékainak hatékony alkalmazása révén, a munkaügyi rendelkezéseket is ideértve, valamint a kultúrába és oktatásba mint a tartós változás vektoraiba való beruházás révén; üdvözli az erőszakról és a zaklatásról szóló ILO-egyezmény elfogadását, amely olyan, új és kötelező erejű nemzetközi munkaügyi normákat tartalmaz, amelyek elengedhetetlenek e veszélyek munka világából való kiküszöbölése és az áldozatok védelme szempontjából; hangsúlyozza, hogy külön védelemre van szükség az anyák számára a munkahelyen, terhességük alatt és után, többek között az anyák egészségével, a szülési szabadsággal és juttatásokkal, a foglalkoztatás védelmével és a megkülönböztetésmentességgel, valamint a szoptatással kapcsolatban;

122.

elítéli, hogy a dolgozók és a szakszervezetek jogainak megsértése világszerte továbbra is folytatódik, valamint hogy e jogsértések alapjának magvát az egyesülés szabadsága, a kollektív tárgyaláshoz való jog, a tájékoztatáshoz, konzultációhoz és részvételhez és a kollektív fellépéshez való jogok, valamint a méltányos díjazáshoz, a tisztességes munkakörülményekhez és a munkahelyi egészségvédelemhez és biztonsághoz való jogok képezik;

123.

emlékeztet arra, hogy a kultúrához és oktatáshoz való hozzáférés alapvető jog; megjegyzi, hogy a kulturális diplomácia fontos szerepet játszik a béke és az emberi jogok tiszteletben tartása mint értékek előmozdításában; kéri az Uniót, hogy külső kapcsolataiban vegye fel a kultúrát és az oktatást, valamint az azokhoz kapcsolódó jogokat az emberi jogi szakpolitikájába;

Üzleti vállalkozások és emberi jogok

124.

üdvözli a számos európai vállalat által vállalati felelősségvállalási politikájának végrehajtására tett kísérleteket az emberi jogok tiszteletben tartása, valamint a különböző tagállamokban meglévő, a kellő gondosság bátorítására vagy előírására vonatkozó szakpolitikák és jogszabályok végrehajtása érdekében; kéri az uniós székhelyű vállalatokat, hogy teljesítsék vállalati felelősségvállalásukat az által, hogy az Unió egységes piacán vállalt etikai szabályok és normák tiszteletben tartására törekszenek;

125.

kéri egy olyan, az emberi jogokkal és a környezetvédelemmel kapcsolatos kellő gondosságra vonatkozó, kötelező jellegű uniós eszköz létrehozását, amely előírja a vállalatok számára, hogy tevékenyen vegyenek részt a vállalkozásaik és ellátási láncaik által az emberi jogokra gyakorolt kedvezőtlen hatások feltárásában, értékelésében, mérséklésében, megelőzésében és bejelentésében, és amely jogsértés esetén a vállalkozások vezetőire és ügyvezetőire alkalmazható, az áldozatok számára pedig hozzáférést biztosít az igazságszolgáltatáshoz és a jogorvoslathoz; üdvözli azt a bejelentést, amely szerint a Bizottság javaslata felelősségi rendszert fog magában foglalni; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a legsúlyosabb jogsértések esetére a felelősség további típusait – többek között a büntetőjogi felelősséget – is beemelje javaslatába;

126.

javasolja, hogy építsenek be ebbe az eszközbe jogi gondossági kötelezettséget annak megelőzése érdekében, hogy a vállalkozások tengerentúli ellátási láncaikban modernkori rabszolgaságot és gyermekmunkát alkalmazzanak; javasolja, hogy egy átláthatósági követelmény legyen része a kellő gondossági eszköznek, hogy elősegítsék az áldozatok jogorvoslathoz való hozzáférését; hatékony mechanizmusokat kér a panaszt benyújtók bosszúállással szembeni védelme érdekében, beleértve a közéleti részvételt akadályozó stratégiai perek (SLAPP-perek) elkerülését célzó jogszabályokat; emlékeztet a sokrétű emberi jogi visszaélésekre, amelyek a természeti erőforrások kizsákmányolásával kapcsolatban fordulhatnak elő;

127.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy minden ország maradéktalanul végrehajtsa az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelveket, és felhívja azokat az uniós tagállamokat, amelyek még nem fogadtak el az üzleti vállalkozások jogaira vonatkozó nemzeti cselekvési terveket, hogy ezt a lehető leghamarabb tegyék meg; ösztönzi az Uniót és tagállamait, hogy vegyenek részt konstruktív módon a transznacionális vállalatokkal és egyéb üzleti vállalkozásokkal foglalkozó kormányközi ENSZ-munkacsoport emberi jogokkal kapcsolatos munkájában;

128.

hangsúlyozza, hogy kötelező erejű nemzetközi eszközt kell létrehozni a multinacionális és transznacionális vállalatok és más vállalatok tevékenységeinek az emberi jogok nemzetközi jogában való szabályozására;

Új technológiák és emberi jogok

129.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a Covid19-világjárványra reagálva számos adatalapú és új technológiavezérelt eszközt használnak; hangsúlyozza, hogy ezek gyakran nehezen észrevehető kockázatokat jelentenek az alapvető szabadságok gyakorlása, a hatalommal való visszaélés és a kibertámadásokkal szembeni fokozott kiszolgáltatottság tekintetében, amennyiben hatékony technikai és jogi biztosítékok nem állnak rendelkezésre; aggodalmát fejezi ki a megfigyelésre és a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására továbbra is használt technológiák miatt; kéri, hogy az Unió mint a magánélet védelmére és az adatvédelemre vonatkozó globális normák meghatározásának vezető szereplője az új adatalapú eszközök esetleges káros hatásainak megelőzése érdekében állapítson meg új normákat és bevált gyakorlatokat mind Unión belüli használatra, mind világszerte követendő megoldásokként;

130.

emlékeztet 2014. február 27-i, a katonai robotrepülőgépek használatáról szóló állásfoglalására (8), valamint aggodalmát fejezi ki a katonai robotrepülőgépek nemzetközi jogszabályi kereten kívüli használatával kapcsolatban; ismételten felszólítja az Uniót, hogy a lehető leghamarabb dolgozzon ki egy jogilag kötelező érvényű keretrendszert a katonai robotrepülőgépek használatára vonatkozóan, és ezzel garantálja, hogy a tagállamok betartsák jogi kötelezettségeiket, és ne hajthassanak végre jogtalan célzott gyilkosságokat, és ne nyújthassanak segítséget ilyen gyilkosságok harmadik államok általi végrehajtásához; felkéri továbbá a Bizottságot, hogy folyamatosan és megfelelően tájékoztassa a Parlamentet a pilóta nélküli légi járművek gyártásával összefüggő valamennyi kutatási és fejlesztési projekt uniós támogatásának felhasználásáról; emberi jogi hatásvizsgálatok elvégzésére szólít fel a további drónfejlesztési projektekkel összefüggésben; emlékeztet az autonóm fegyverrendszerekről szóló, 2018. szeptember 12-i állásfoglalására (9); nyomatékosan kéri a főképviselőt/alelnököt és a tagállamokat, hogy tiltsák be az olyan teljes mértékben autonóm fegyverek fejlesztését, gyártását és használatát, amelyekből hiányzik a célpont kiválasztására és megtámadására vonatkozó kritikus funkciók értelmes emberi irányítása; nemzetközi tárgyalások megindítását sürgeti egy olyan, jogilag kötelező erejű eszközről, amely betiltja az észszerű emberi ellenőrzés nélküli, autonóm halálos fegyvereket; nyomatékosan kéri a főképviselőt/alelnököt és a tagállamokat, hogy fogadjanak el a nemzetközi tárgyalásokra vonatkozó közös álláspontot ebben a tekintetben;

Migránsok és menekültek

131.

nyomatékosan felszólítja a kormányokat, hogy vegyenek részt az emberi jogok és a méltóság tiszteletben tartásán alapuló válaszintézkedésekben és a migránsok és menekültek kiszolgáltatottságának és védelmi szükségletük kezelését célzó megoldásokban, összhangban a szolidaritás és a partnerség elvével, tisztázva a migráció számára megfelelő és hozzáférhető legális útvonalakat; kéri az Uniót és a tagállamokat, hogy kezeljék a migráció kiváltó okait, amelyek arra késztetik az embereket és családokat, hogy elhagyják hazájukat, mivel nem képesek méltóságukat tiszteletben tartó és biztonságos környezetben élni;

132.

ismételten hangsúlyozza, hogy fel kell lépni az emberkereskedést folytató bűnszervezetek és személyek ellen; sajnálatának ad hangot a menekültek által a menekülttáborokban tapasztalt kedvezőtlen helyzet, lehetőségeik hiánya, a menedékjog iránti kérelem feldolgozásának hosszú várakozási ideje, valamint az alapvető orvosi ellátáshoz és a gyermekek esetében az oktatáshoz való hozzáférés problémája miatt; nyomatékosan kéri, hogy találjanak szabadságelvonással nem járó alternatívákat a migránsok és menekültek fogva tartására, és ezzel összefüggésben elutasít minden, a migránsokkal szembeni embertelen vagy megalázó bánásmódot; hangsúlyozza, hogy a kötelező egészségügyi vizsgálatok lefolytatása során tiszteletben kell tartani az emberi jogokat, valamint hogy valamennyi menedékkérő és migráns számára garantálni kell a nélkülözhetetlen szolgáltatásokhoz, többek között az átfogó egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést; hangsúlyozza, hogy világszerte fenn kell tartani a menedékhez való jogot;

133.

felhívja az uniós tagállamok illetékes hatóságait, hogy a menekült jogállással rendelkező személyekkel szemben jóhiszeműen és kellő gondossággal, valamint a jogállamiság elvével összhangban járjanak el, és támogassák a családegyesítési kérelmeket az olyan helyzetek megszüntetése érdekében, amikor a menekültek elszakadtak közeli hozzátartozóiktól, különösen a gyermekektől;

A demokrácia támogatása

134.

kéri az Uniót, hogy fokozza a demokratikus civil aktivizmus támogatását, amely a populizmus, a nacionalizmus és az önkényuralmi rezsimek térnyerésével 2019 óta bővül; kéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy erősítsék meg az Unió demokráciatámogató programjait globálisan, a demokráciapárti alulról induló (bottom-up) folyamatok támogatása, valamint az intézményi rezilienciaépítés támogatása által; ezzel összefüggésben kiemeli a Parlament által végzett demokráciatámogatási tevékenységeket, ideértve a választások megfigyelését, a közvetítést, a képzési és mentorálási programokat, amelyeket a partnerországok változó helyzetéhez kell igazítani, számításba véve a harmadik országok kulturális és nemzeti hátterét, a velük való párbeszéd és partnerség erősítése érdekében; üdvözli a Tanács 2019. október 14-i következtetéseiben és az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó 2020–2024-es uniós cselekvési tervben szereplő felhívást egy rugalmasabb, innovatív, hosszú távú és konfliktusérzékeny megközelítés bevezetésének előmozdítására a demokrácia támogatásában; üdvözli, és ebben a tekintetben bátorítja és támogatja az olyan független szervezetek munkáját, amelyek az Európai Unió alapvető értékei alapján működnek és a demokratikus átmenetet ösztönzik a világban;

135.

kötelezettséget vállal arra, hogy előmozdítsa a demokratikus folyamatok nagyobb átláthatóságát, különös tekintettel a különböző nem állami szereplők politikai és témafókuszú kampányainak finanszírozására;

o o

136.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az EU emberi jogi különleges képviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ Biztonsági Tanácsának, az ENSZ főtitkárának, az ENSZ Közgyűlés 75. ülésszaka elnökének, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elnökének, az ENSZ emberi jogi főbiztosának és az EU küldöttségvezetőinek.

(1) HL C 337., 2018.9.20., 82. o.

(2) HL C 118., 2020.4.8., 15. o.

(3) HL C 411., 2020.11.27., 30. o.

(4) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0007.

(5) A migrációról szóló 2020. évi világjelentés – Nemzetközi Migrációs Szervezet (https://publications.iom.int/system/files/pdf/wmr_2020.pdf).

(6) Az UNHCR által közzétett adatok szerint (https://www.unhcr.org/refugee-statistics/download/?url=fd4J).

(7) Menekültügyi statisztikák – Eurostat (https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Asylum_statistics)

(8) HL C 285., 2017.8.29., 110. o.

(9) HL C 433., 2019.12.23., 86. o.

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/117

P9_TA(2021)0016

Összekapcsoltság és az EU és Ázsia közötti kapcsolatok

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása az összeköttetésről és az EU–Ázsia közötti kapcsolatokról (2020/2115(INI))

(2021/C 456/10)

Az Európai Parlament

—	tekintettel az Európai Unió 2016. június 28-án közzétett, kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiájára,

—	tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének „Az Európa és Ázsia közötti összeköttetések – Az uniós stratégia elemei” című, 2018. szeptember 19-i közös közleményére (JOIN(2016)0031),

—	tekintettel az EU és Japán közötti, a fenntartható összeköttetésekre és a minőségi infrastruktúrára vonatkozó, 2019. szeptember 27-i partnerségre,

—	tekintettel az Ázsiáról és a Csendes-óceán térségéről 2012. július 12-én kiadott közös EU–USA nyilatkozatra,

—	tekintettel „Az EU fokozottabb biztonsági együttműködése Ázsiában és Ázsiával” című, 2018. május 28-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének „Az EU és Közép-Ázsia: a szorosabb partnerség új lehetőségei” című, 2019. május 15-i közös közleményére (JOIN(2019)0009),

—	tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének és a Bizottságnak „Az Afrikával kapcsolatos átfogó stratégia felé” című, 2020. március 9-i közös közleményére (JOIN(2020)0004),

—	tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének „Az Európai Unió, Latin-Amerika és a Karib-térség: összefogás a közös jövő érdekében” című, 2019. április 16-i közös közleményére (JOIN(2019)0006),

—	tekintettel a Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének „Az Európai Unió Északi-sarkvidékre vonatkozó integrált politikája” című, 2016. április 27-i közös közleményére (JOIN(2016)0021),

—	tekintettel az Európai Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének „A keleti partnerségre vonatkozó szakpolitika 2020 után. A reziliencia erősítése – a mindenki számára előnyös keleti partnerség” című, 2020. március 18-i közös közleményére (JOIN(2020)007),

—	tekintettel „A Nyugat-Balkánra vonatkozó gazdaságélénkítési és beruházási terv” című, 2020. október 6-i bizottsági közleményre (COM(2020)0641),

—	tekintettel „A Covid19 leküzdése és a világjárványt követő helyreállítás során a Nyugat-Balkánnak nyújtott támogatásról – A Bizottság hozzájárulása a 2020. május 6-i EU–Nyugat-Balkán vezetői találkozót megelőzően” című, 2020. április 29-i bizottsági közleményre (COM(2020)0315),

—	tekintettel a Nyugat-Balkánra vonatkozó, 2015-ben elfogadott összekapcsoltsági menetrendre,

—	tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének „Az ellenállóképesség stratégiai megközelítése” című, 2017. június 7-i közös közleményére (JOIN(2017)0021),

—	tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjére (2015) és a fejlesztésfinanszírozásra irányuló addisz-abebai cselekvési programra (2015),

—	tekintettel a G20-ak minőségi infrastrukturális beruházásokra vonatkozó alapelveire (2019) és az infrastruktúra eszközosztályként történő fejlesztését célzó ütemtervre (2018),

—	tekintettel „Az 5G biztonságos kiépítése az EU-ban – Az uniós eszköztár alkalmazása” című 2020. január 29-i bizottsági közleményre (COM(2020)0050),

—	tekintettel a 2017. november 20–21-i 13. ASEM (Ázsia–Európa) külügyminiszteri találkozó következtetéseire és az elnök nyilatkozatára,

—	tekintettel eljárási szabályzatának 54. cikkére,

—	tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság és a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság véleményére,

—	tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A9-0269/2020),

A.	mivel az EU kibővített globális konnektivitási stratégiájához hatékony kormányzásra és a tagállamok, valamint a gazdasági és társadalmi szereplők széles körű bevonására van szükség ahhoz, hogy hatékonyan képviseljék az EU alapvető értékeit és közös érdekeit;

mivel az egyre inkább összekapcsolt és globális világban az EU-nak konnektivitási stratégiákat kell végrehajtania és demonstrálnia annak érdekében, hogy előmozdítsa érdekeit, értékeit és pozícióit, és megerősítse az együttműködést partnereivel a digitális területen, valamint az egészségügy, a biztonság, a zöld átmenet, a közlekedés, az energia és különösen az emberi hálózatok területén; mivel az Európa, Ázsia és más kontinensek közötti jelentős gazdasági potenciál a fizikai és digitális infrastruktúra hiánya miatt továbbra is kiaknázatlan;

mivel a Covid19-világjárvány még inkább aláhúzta egy hatékony uniós összekapcsoltsági stratégia fontosságát, és egyértelművé tette mind az európai, mind a globális konnektivitási hálózatok gyengeségeit és erősségeit; mivel a Covid19 utáni gazdaságélénkítés új lehetőséget kínál, és fordulópontként használható fel a beruházások fenntarthatóbb, digitálisabb és zöldebb irányba fordításához, a nagyobb rezilienciát szolgáló összekapcsoltsági menetrendjeink fellendítése mellett;

mivel a globális összekapcsolódási stratégiának fenntartható és szabályokon alapuló megközelítést kell alkalmaznia, és az EU kulcsfontosságú politikáinak céljait kell szolgálnia, például a gazdasági fellendülést, az európai zöld megállapodást, a digitális átalakulást, valamint az emberi jogok globális előmozdítását és a hatékony multilateralizmust; mivel a regionális és globális biztonsági kereteknek hozzá kell járulniuk az államok közötti kapcsolatok megfelelő működéséhez szükséges biztonságos környezet megteremtéséhez; mivel ezeknek a kereteknek Európa kereskedelempolitikai és diplomáciai erejére kell épülniük, és kezelniük kell az olyan új és sürgős kihívásokat, mint a globális egészségügy és biztonság, a hibrid fenyegetések, a terrorizmus és a szegénység;

mivel az összekapcsoltság már most is alapvető eleme számos uniós stratégiának; mivel erősíteni kell az összekapcsoltságra irányuló valamennyi politika koherenciáját és láthatóságát; mivel a globális összekapcsoltság hatással van Európa és a harmadik országok versenyképességére, és kereskedelmi lehetőségeket biztosít az európai és más vállalkozások, különösen a kkv-k számára a közös jólét elérése érdekében;

F.	mivel egy fenntartható összeköttetési stratégiának az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak elérését kell szolgálnia;

mivel az EU összekapcsoltsági stratégiájának végrehajtásához a 2021-2027-es többéves pénzügyi keretben elkülönített állami pénzügyi forrásokra, az emberi erőforrások elosztására és a magánszektor szerepvállalásának elősegítésére irányuló megújult erőfeszítésekre lesz szükség, amint azt az Európa és Ázsia közötti összeköttetésekről szóló 2018. évi közös közlemény kifejezetten kimondja; mivel számos fejlődő régió jelentős mértékű, szabályokon alapuló beruházást igényel egy új gazdasági dinamika eléréséhez, különösen a Covid19-világjárványt követően;

mivel az EU – mint a világ egyik legnagyobb gazdasága és a regionális együttműködés és az emberek közötti kapcsolatok erősítésének úttörője – számára a globális összekapcsoltsági stratégia képes arra, hogy hozzáadott értéket teremtsen globális menetrendjének végrehajtásához és előmozdításához, ideértve a Team Europe megközelítést és a regionális menetrendeket, például az európai indiai-csendes-óceáni stratégia kidolgozását és az ASEM-en belüli együttműködést az EU kulcsfontosságú politikái közötti szinergiák révén, erősítve ezáltal az EU globális szereplőként elfoglalt helyét;

I.	mivel az EU Japánnal és Dél-Koreával kötendő szabadkereskedelmi megállapodásai nyomán növekedni fog a kereskedelem Ázsia és Európa között, és fejlesztésekre lesz szükség a közlekedési infrastruktúra tekintetében;

mivel a 2019. évi, az EU és Japán közötti összeköttetésekre vonatkozó partnerség további jelentőséggel ruházta fel a stratégiát; mivel más ázsiai partnerekkel – így Indiával, mint feltörekvő globális szereplővel – partnerségeket kell létrehozni; mivel Afrikát és az európai szomszédságot az összeköttetés szempontjából kiemelt régiónak kell tekinteni;

K.	mivel az EU, Latin-Amerika és a Karib-térség közötti kapcsolatokról szóló közös közleményt szintén figyelembe kell venni a stratégiában;

L.	mivel a Bizottság 2021. évi munkaprogramjának tartalmaznia kell a globális konnektivitási stratégiát;

mivel kulcsfontosságú fenntartani a környezetbarát közlekedési módok tekintetében meglévő infrastruktúrát Európában és azon kívül; mivel Európának többet kell beruháznia a fenntartható infrastruktúrába, például egy korszerű európai nagy sebességű vasúthálózatba, amely kiválthatna néhány Európán belüli légi közlekedési útvonalat; mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy a nem fenntartható projektek magas adósságot és erőforrás-pazarlást eredményeznek, aláássák az infrastrukturális beruházások előnyeit a helyi közösségek számára, fokozott szennyezéshez vezetnek és károsítják a környezetet;

mivel az elmúlt években a globális szereplők felismerték a közlekedési összeköttetésekben rejlő lehetőségeket, és vezető szerepet vállaltak a globális infrastruktúra stratégiai fejlesztésének folytatásában; mivel új lehetőségek nyílnak az EU és Ázsia közötti közlekedési hálózatok számára, különösen a vasúti és a tengeri ágazatban; mivel a Covid19-válság megmutatta, hogy az Ázsiával való közlekedési összeköttetés folyamatossága elengedhetetlen ahhoz, hogy garantálni lehessen az ellátási láncot valamennyi típusú áru tekintetében; mivel az EU és Ázsia közötti közlekedés a globális színtéren a kereskedelmi forgalom és a megtett távolság tekintetében kiemelkedő eredményeket mutat fel; mivel az EU és Ázsia között használt valamennyi közlekedési mód esetében garantálni kell a biztonságot, a védelmet és az ökológiai fenntarthatóságot, különös tekintettel az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására;

A konnektivitási stratégia alapelvei

hangsúlyozza, hogy a konnektivitás alapvető szerepet tölt be az EU és tagállamainak geopolitikai kapcsolataiban, és rámutat arra, hogy a konnektivitás mint az Európai Unió alapvető orientációja mélyen beépül az EU hazai és nemzetközi kihívásokra vonatkozó megközelítésébe; rámutat arra, hogy az összekapcsoltságra vonatkozó politikákat sikeresen végrehajtották az EU-ban, és hogy az összekapcsoltság területén hozott intézkedések egyre inkább beépültek az EU számos külkapcsolatába;

ösztönzi a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy a jelenlegi EU-Ázsia összekapcsolási stratégia kiterjesztéseként hozzanak létre egy globális uniós összekapcsolási stratégiát annak érdekében, hogy a konnektivitási filozófiánkat és politikáinkat összehangolják azzal a céllal, hogy megerősítsék az EU valódi és nélkülözhetetlen geopolitikai és geogazdasági szereplőként betöltött szerepét egyetlen narratívával és transzkulturális támogatóként, valamint hogy megerősítsék a világ azon demokráciáival fenntartott partnerségeket, amelyek osztoznak az alapvető értékeinkben; mivel az olyan konkrét regionális prioritásokat és politikákat, mint a keleti partnerség, az európai szomszédságpolitika, a Latin-Amerikával és a Karib-térséggel fenntartott kapcsolatokról szóló közös közlemény és a jövőbeli indiai-csendes-óceáni stratégia, össze kell hangolni a stratégiával;

nyomatékosan rámutat arra, hogy a globális kihívások súlyosbodni fognak, ha a világ egymással szemben álló táborokra hasad vagy teljesen fragmentálttá válik; ezért úgy véli, hogy az összeköttetést olyan elvként kell előmozdítani, amely szükség esetén és lehetőség szerint együttműködésre törekszik;

hangsúlyozza, hogy a konnektivitásnak az uniós munka kulcsfontosságú prioritásaként kell szolgálnia annak érdekében, hogy megerősítse Európa ambícióját, proaktívabb európai álláspontot alakítson ki a globális politikában, és megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy Európa kétoldalúan és többoldalú fórumokon együttműködhessen más országokkal az adóügyi, gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból fenntartható konnektivitás előmozdítása érdekében;

elvárja, hogy a stratégia hozzájáruljon az erős és méltányos Unió kiépítésére, a békés és tiszteletteljes nemzetközi kapcsolatokba való beruházásra, a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődéshez való – többek között az európai zöld megállapodást és a digitális átalakulást előmozdító ambiciózus kereskedelmi megállapodások alapján történő – hozzájárulásra, valamint a globális igazságszolgáltatás előmozdítására irányuló fő uniós keretpolitikák végrehajtásához;

véleménye szerint a globalizáció fenntartható formájának előmozdításához a harmadik országokkal való együttműködésre lesz szükség a Párizsi Megállapodás és a fenntartható fejlesztési célok – mint a stratégia központi elemei – végrehajtása terén;

úgy véli, hogy a stratégiának az EU alapvető értékein és közös érdekein alapuló politikai, gazdasági, kulturális, fenntarthatósági és biztonsági dimenziók széles skáláját kell átfogóan kezelnie, olyan kiemelt projekteket kell végrehajtania, amelyek a szabadság, az emberi jogok, a jogállamiság, a demokrácia, a megkülönböztetés elleni szolidaritás, a fenntarthatóság, az inkluzivitás, a társadalmi igazságosság átláthatósága, az egyenlő versenyfeltételek, a kölcsönösség és a szabályokon alapuló multilateralizmus tiszteletben tartása szempontjait középpontba állító értékeinket demonstrálják, valamint meg kell erősítenie az EU nemzetközi normaalkotói szerepét; tudatában van annak, hogy megfelelő emberi és pénzügyi erőforrásokat kell elkülöníteni ennek végrehajtásához;

felkéri az uniós és tagállami szintű gazdasági és társadalmi érdekelt feleket, hogy vegyenek részt a stratégia kidolgozásában és végrehajtásában; felhívja a Bizottságot, hogy hozzon létre megfelelő fórumokat e részvételhez; kitart amellett, hogy a parlamenteknek aktív szerepet kell játszaniuk az összeköttetési politika kialakításában és felügyeletében;

emlékeztet arra, hogy a fenntartható növekedés és munkahelyteremtés érdekében az összekapcsoltságra irányuló beruházásokra van szükség; hangsúlyozza, hogy ezeknek a beruházásoknak tiszteletben kell tartaniuk a közjót, az átláthatóságot, a piaci hatékonyságot, az egyenlő versenyfeltételeket, beleértve a közbeszerzési piacokhoz való tisztességes hozzáférést és a költségvetési életképességet, elkerülve ugyanakkor az adósságcsapdába kerülést; kiemeli, hogy az ilyen beruházásoknak támogatniuk kell a gazdasági ellenálló képességet, a gazdaság Párizsi Megállapodással összeegyeztethető dekarbonizációját, a munkaerő új készségeinek fejlesztését, valamint a magas szintű környezetvédelmi és biológiai sokféleségi normáknak való megfelelést; hangsúlyozza továbbá, hogy be kell tartaniuk a szociális és munkavállalói jogokra, az átláthatóságra, az emberi jogokra, a kellő gondosságra, az interoperabilitásra és a jó kormányzásra vonatkozó szigorú uniós normákat, és megfelelő, inkluzív és nyilvános konzultációk és nyílt hozzáférés alapján hangot kell adniuk a projektek által érintett embereknek, többek között a helyi érdekelt feleket, így a kkv-kat is;

10.

felkéri az összes európai országot, hogy csatlakozzanak az EU összekapcsoltsági stratégiájához, beleértve az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, a Nyugat-Balkán és az európai szomszédság országait, valamint hogy funkcionálisan integrálják a különböző fejlődő régiókat; ösztönzi az Egyesült Királyságot, hogy fogjon össze az Unióval a stratégiai nemzetközi konnektivitás előmozdításában, különös tekintettel a brit alsóház által az Egyesült Királyság nemzetközi politikájának jövőjéről készített közelmúltbeli jelentésre; úgy véli, hogy előnyben kell részesíteni a több európai ország által közösen felügyelt projekteket;

11.

nyomatékosan hangsúlyozza a partnereinkkel és más országokkal és régiókkal való tisztességes együttműködés szükségességét, ugyanakkor puha hatalmat használva az európai értékek előmozdítására, valamint erős és tartós partnerségek biztosítására; úgy véli, hogy a stratégiának közös előnyöket kell teremtenie, biztosítania kell a kölcsönös piacra jutást, és meg kell akadályoznia az egyoldalú függőségeket vagy adósságcsapdákat, amelyek veszélyeztetik a részt vevő országok autonómiáját, és azt a kölcsönös tisztelet szellemében kell végrehajtani;

12.

rámutat arra, hogy a Nyugat-Balkán a stratégia egyik prioritásaként döntő jelentőséggel bír; úgy véli, hogy a stratégia kedvező szinergiákat alakíthat ki a régión belüli egyéb politikai és gazdasági folyamatokkal, nevezetesen regionális integrációt; úgy véli, hogy a nyugat-balkáni országokra vonatkozóan meglévő infrastrukturális terveket – például a nyugat-balkáni uniós összeköttetés-fejlesztési programot – összhangba kell hozni a stratégiával; üdvözli, hogy a régióra vonatkozó gazdaságélénkítési és beruházási tervvel összefüggésben lendületet kaptak a konnektivitásra irányuló nyugat-balkáni beruházások; kiemeli továbbá a keleti partnerség fontosságát és az összekapcsoltságra helyezett hangsúlyt, amint azt a 2020. március 18-i közös közlemény is kiemelte;

A stratégia irányítása

13.

hangsúlyozza, hogy a stratégiát nyomon kell követni és össze kell hangolni az EU-n belüli, valamint az EU és leendő tagjai közötti belső összeköttetésekre irányuló törekvéssel, például a transzeurópai közlekedési hálózaton (TEN-T) vagy a „három tenger” kezdeményezésen keresztül, megerősítve a közös értékeket, normákat és érdekeket, valamint biztosítva, hogy az uniós intézmények és a tagállamok közös felelősségüknek tekintsék a stratégia végrehajtását; úgy véli, hogy a tagállamok aktív felelősségvállalása nélkül a stratégia kerekek nélküli autó lesz;

14.

hangsúlyozza a stratégia többdimenziós jellegét, amely megköveteli a nemzetközi összekapcsoltságra és interoperabilitásra irányuló, meglévő stratégiák, politikák és projektek hatékony összehangolását; elvárja, hogy e tekintetben fokozzák és egyszerűsítsék az EKSZ és a Bizottság főigazgatóságai közötti meglévő koordinációt;

15.

hangsúlyozza, hogy a stratégia tekintetében egyértelműbb irányításra és a hatáskörök megosztására van szükség a Bizottságon belül minden szinten, ideértve a felső szinteket is; javasolja ezért, hogy a stratégia végrehajtását rendszeresen vitassa meg a biztosok „Erősebb Európáért” csoportja, amelynek az konnektivitást koordináló szervként kell működnie, és amelynek társelnöki tisztét az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, a Bizottság alelnöke (alelnök/főképviselő) és az összeköttetésért felelős bizottsági koordinátor – ideális esetben egy ügyvezető alelnök – tölti be;

16.

ajánlja, hogy a szinergiák és a hatékonyság maximalizálása érdekében az EKSZ biztosítsa az összeköttetést koordináló szerv titkárságát, a munkavégzés megfelelő szintjén pedig be kell vonni az összes érintett főigazgatót, míg az elnöki tisztet a Bizottság és az EKSZ főtitkárainak közösen kell betöltenie;

17.

rámutat annak fontosságára, hogy bevonják a stratégiába a Parlamentet, a Tanácsot, a tagállamokat és a nemzeti parlamenteket; ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottság rendszeresen készítsen jelentést a stratégia végrehajtása terén elért eredményekről, amelyet a Parlamentnek és a Tanácsnak részletesen meg kell vitatnia; ösztönzi nemzeti összekapcsoltsági koordinátorok kinevezését a tagállamok kormányaiba; azon a véleményen van, hogy egy külön erre a célra létrehozott tanácsi munkacsoport javíthatná az összeköttetésekkel kapcsolatos koherenciát, annak működőképessé tételét és a felelősségvállalást a tagállamok között; javasolja, hogy az összekapcsoltság esetében a minősített többségi szavazást alkalmazzák, kivéve a nemzetbiztonsággal kapcsolatos vagy annak vonatkozásában fontos területeket;

18.

úgy véli, hogy az érintett érdekelt felekkel – köztük az uniós pénzügyi intézményekkel – folytatott információcsere és azok aktív bevonása alapvető fontosságú a stratégia sikeréhez, tekintettel az e területen meglévő beruházási hiányra; javasolja, hogy a Bizottság tanácsadó testületeként hozzanak létre egy, a nemzetközi konnektivitással foglalkozó magas szintű szakértői csoportot, amely magában foglalja az üzleti élet képviselőit, ahogyan azt az egy üzleti tanácsadó csoport létrehozására irányuló, a 2018. szeptember 19-i közös közleményben felvázolt javaslat előirányozta, valamint a civil társadalmat és más érdekelt feleket, többek között az emberi jogok, a környezetvédelem és a munkajog területéről, továbbá nemzetközi pénzügyi intézményeket, különös hangsúlyt fektetve az Európai Beruházási Bankra (EBB) mint uniós bankra, és összhangban a nemek közötti egyenlőség kritériumával;

19.

határozottan úgy véli, hogy az európai és tagállami fejlesztési bankoknak, beruházási ügynökségeknek és exporthitel-ügynökségeknek központi szerepet kell játszaniuk a nemzetközi összeköttetési projektekbe történő beruházások irányításában, különös tekintettel a magánszektor projektek finanszírozásában és végrehajtásában való részvételének mozgósítására, valamint – az ország fejlettségi szintjétől függően – a beruházási szükségletekkel vagy a meglévő keretekkel kapcsolatos tanácsadásban; szorgalmazza egy egyablakos interfész létrehozását a magánszektor számára;

20.

ebben az összefüggésben szerepet szán az EBB-nek és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak; határozott meggyőződése, hogy a stratégia egyik sarokkövévé kell tenni a magánszektor bankképes nemzetközi összeköttetési projektekbe történő bevonásának tevékeny előmozdítását; kéri, hogy gyorsítsák fel az európai fejlesztésfinanszírozási struktúra megerősítésére irányuló, folyamatban lévő munkát annak érdekében, hogy potenciálisan létrejöjjön egy teljes értékű európai fejlesztési bank; támogatja a más nemzetközi pénzügyi intézményekkel az európai értékek és stratégiai érdekek alapján folytatott együttműködést;

21.

hangsúlyozza, hogy a stratégia csak akkor lehet hiteles, ha rendelkezik a törekvéseknek megfelelő szintű végrehajtáshoz szükséges eszközökkel; elismerően nyilatkozik a nemzetközi együttműködésre fordított uniós finanszírozás jelentős összegéről, különösen a támogatások a világ többi nagyhatalma által nyújtott összeghez képest jelentős mértékéről, amely 2014 és 2018 között 345 milliárd eurót tett ki;

22.

kifogásolja, hogy az összeköttetési politikák előmozdításához és finanszírozásához nyújtott uniós nemzetközi hozzájárulások ismertsége és láthatósága nem megfelelő, és kéri, hogy ezen haladéktalanul változtassanak; hangsúlyozza továbbá, hogy a stratégia sikeréhez szükséges támogatás biztosítása érdekében célzott kommunikációs politikát kell kialakítani, és felhív a stratégia előnyeinek, eredményeinek és céljainak világosabb és hatékony kommunikációjára; hangsúlyozza e tekintetben a kiemelt projektekben rejlő lehetőségeket;

23.

úgy véli, hogy a stratégia céljainak elérése érdekében megfelelő közforrásokat kell elkülöníteni a 2021–2027-es többéves pénzügyi keretben; kéri, hogy a stratégiát foglalják bele a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszközről és az Előcsatlakozási Támogatási Eszközről szóló jövőbeli rendeletekbe annak érdekében, hogy az EU hatékonyan megvalósíthassa a stratégia célkitűzéseit olyan uniós pénzügyi programok felhasználásával, mint az InvestEU és különösen az Európai Fenntartható Fejlődési Alap Plusz, a külső tevékenységi garancia és a földrajzi beruházási eszközök, mint a Szomszédsági Beruházási Keret, a Közép-ázsiai Beruházási Keret és az Ázsiai Beruházási Keret; kiemeli továbbá azt a lehetőséget, hogy a partnerországok segítséget kapjanak hazai finanszírozási mechanizmusok kialakításához;

24.

úgy véli, hogy a konnektivitási stratégiának a többdimenziós megközelítésmód követése mellett egyértelműen összpontosítania kell bizonyos pontosan meghatározott prioritásokra; üdvözli, hogy az Európai Tanács német, portugál és szlovén elnökségének 18 hónapos programjába figyelemreméltó módon belefoglalták az EU összeköttetési menetrendjét; hangsúlyozza a kiemelt projektek meghatározásának fontosságát az érintett ágazatok számára, amelyeknek jelentős európai hozzáadott értékkel kell rendelkezniük, stratégiai közérdeket kell képviselniük, és meg kell mutatniuk az EU egyedülálló, értékalapú megközelítését; felhívja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy javasoljanak kritériumokat az ilyen projektek azonosítására;

25.

üdvözli az olyan kezdeményezéseket, mint a G20-ak minőségi infrastrukturális beruházásokra vonatkozó elvei és az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésének a fenntartható infrastruktúráról szóló határozata; ösztönzi a Bizottságot, az EKSZ-t és a tagállamokat, hogy valamennyi multilaterális és plurilaterális fórumon – például az ENSZ Közgyűlésében, az ASEM keretében vagy a G7-csoportban – mozdítsák elő a nemzetközi összeköttetésekre vonatkozó uniós stratégiai megközelítést;

A stratégia prioritásai

Zöld átmenet

26.

hangsúlyozza az EU szerepét a Párizsi Megállapodás végrehajtásában, többek között a körforgásos gazdaság és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes beruházások előmozdítása révén; úgy véli, hogy a gazdaságok dekarbonizációja és a biológiai sokféleség és a környezet megőrzése érdekében az éghajlatváltozásra adott válasznak a stratégia átfogó prioritását kell képeznie, különös tekintettel a minőségi infrastruktúra fejlesztésére; rámutat arra, hogy kulcsfontosságú fenntartani a környezetbarát közlekedési módok tekintetében meglévő infrastruktúrát Európában és azon kívül; felszólít az összeköttetésekkel kapcsolatos vonatkozó beruházások szisztematikus környezetbarátabbá tételére; e tekintetben javasolja, hogy határozzanak meg átlátható pályázati kritériumokat a termékek vagy szolgáltatások életciklus-költségeire, valamint az uniós szabványoknak és előírásoknak való megfelelésre vonatkozóan; úgy véli, hogy a fejlesztési együttműködés társadalmilag igazságos és fenntartható zöldebbé tétele, az általános infrastrukturális beruházások és különösen az energetikai dimenzió kiemelt fontosságú kérdés; kulcsfontosságú kiemelt projektnek tekinti az alternatív energiaforrásokkal és az energiahatékonysággal kapcsolatos együttműködést; javasolja, hogy a megújuló energiaforrások fejlesztésével kapcsolatos együttműködést tegyék az EU és Afrika közötti konnektivitás pillérévé; alapvető dimenziónak tartja a fenntarthatóságra irányuló kapacitásépítést; üdvözli az ambiciózus tudományos együttműködést az éghajlatváltozás mérséklése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás előmozdítása, a biológiai sokféleség védelme, valamint a körforgásos gazdaság, a fenntartható növekedés és a méltányos átállás előmozdítása érdekében;

Közlekedés

27.

határozottan ösztönzi egy globális, összehangolt megközelítés elfogadását harmadik országokkal való szoros együttműködés révén az összekapcsoltság, egy ellenállóképes közlekedési infrastruktúra és ipar helyreállítása és fenntartása érdekében, a globális ellátási láncok támogatása céljából; üdvözli az EU és Ázsia közötti együttműködést az olyan kezdeményezések terén, mint az Európa–Kaukázus–Ázsia közlekedési folyosó program, valamint az új fenntartható közlekedési kezdeményezések előmozdítása olyan fontos ázsiai partnerekkel, mint India és Közép-Ázsia;

28.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak össze kell kapcsolnia a jól kidolgozott TEN-T keretet az ázsiai hálózatokkal, ugyanakkor meg kell valósítania az EU-n belüli saját TEN-T projektjeit, például a Rail Balticát és másokat; üdvözli az EU Nyugat-Balkánra vonatkozó gazdaságélénkítési és beruházási tervének elfogadását, valamint a TEN-T folyamatban lévő bővítését a Nyugat-Balkánon és a keleti partnerség országaiban, amely régió földrajzi helyzetéből adódóan az összeköttetésekre vonatkozó stratégia kulcsfontosságú részének tekintendő; úgy véli, hogy a bővítési országok és a keleti partnerség országai számára különleges TEN-T koordinátort kell kinevezni;

29.

kiemeli a vasúti összeköttetések fontosságát; rámutat arra, hogy az eurázsiai kontinensen egységes jogi keretet kell biztosítani a vasúti árufuvarozásra vonatkozóan; felszólít az uniós műszaki előírások, különösen a veszélyes áruk vasúti szállítására vonatkozó biztonsági normák alkalmazásának kiterjesztésére és az SZMGSZ 2. melléklete (1) szerinti vonatkozó OTIF-iránymutatásoknak (2) való megfelelésre, valamint új gazdasági lehetőségek teremtésére a piacok megnyitása és a beruházási lehetőségek előmozdítása révén;

30.

hangsúlyozza az ázsiai partnerországokkal kötendő átfogó légi közlekedési megállapodásokról szóló, folyamatban lévő tárgyalások fontosságát, különös tekintettel az EU és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) közötti megállapodásra, amely egyértelmű szabályozási kereten és különösen a magas szintű európai uniós normáknak való megfelelésen alapuló, tisztességes és átlátható piaci feltételeket teremtene; kiemeli az ázsiai országoknak nyújtott uniós támogatás fontosságát a polgári légi közlekedés éghajlatváltozásra gyakorolt hatásának enyhítésében;

31.

felhívja a Bizottságot, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezeten és tengeri szállítási megállapodásokon keresztül folytassa az adminisztratív formaságok digitalizálására és egyszerűsítésére, valamint az ázsiai kikötők tengerhajózási biztonságának megerősítésére irányuló tengeri közlekedési kezdeményezéseinek előrehaladását; kiemeli az ázsiai harmadik országokkal a megfelelő tengeri szállítási megállapodások révén folytatott további együttműködés fontosságát, ami hozzájárulna a tengeri közlekedés szabályozásához, megkönnyítéséhez és fenntarthatóbbá tételéhez;

32.

hangsúlyozza, hogy az összeköttetési stratégiának biztosítania kell, hogy az ázsiai fuvarozók betartsák a közúti szállítási ágazatra vonatkozó uniós szabványokat; együttműködésre szólít fel a Bizottság és a tagállamok között az ágazatra vonatkozó uniós és nemzeti jogszabályok végrehajtása terén;

Digitális transzformáció

33.

különösen kihangsúlyozza azt, hogy a digitalizáció a 21. század kulcsfontosságú dimenziója, és kiemeli, hogy az hatással van a világon minden egyes személy mindennapi életére; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat ennélfogva, hogy fokozzák a digitális transzformációra irányuló törekvéseiket; elvárja, hogy az EU az Egyesült Államokkal és Kínával egyenrangú, versenyképes globális szereplővé váljon a digitalizáció terén; ezzel összefüggésben úgy véli, hogy a digitális összeköttetés és a digitális hozzáférés optikai kábelen és 5G-n alapuló, nagyon nagy kapacitású hálózatok révén történő előmozdítása kiemelt prioritás az EU számára; úgy véli, hogy ebben az ágazatban a nyitott stratégiai autonómia kialakításának magában kell foglalnia a berendezésgyártók ellátási láncának a nyitott és interoperábilis hálózati architektúrák előmozdítása révén történő diverzifikálását, valamint az olyan harmadik országokkal és régiókkal létrehozott, digitalizációt célzó partnerségeket is, amelyek osztják értékeinket, és amelyek az alapvető jogokat maradéktalanul tiszteletben tartva építik ki a technológiát; sürgeti a Bizottságot, hogy a harmadik országokkal megvalósított összeköttetési projektek esetében szabja feltételként a technológia etikus hazai és külföldi felhasználását; hangsúlyozza, e tekintetben, hogy a biztonság szempontja elsőrendű jelentőséggel bír;

34.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak normaalkotóként közös vezetésre kell törekednie a nemzetközi normák, szabványok és gyakorlatok meghatározása és védelme, valamint előmozdítása terén, egy békés, biztonságos, jogállamiságon alapuló és nyitott IKT-környezetre, fenntartható és felelős digitalizációra alapozva, egyidejűleg kezelve a kiberfenyegetéseket és védve az emberi jogokat és szabadságokat az interneten, beleértve a személyes adatok védelmét;

35.

azt ajánlja, hogy jelentősen gyorsítsák fel az ASEAN-országokkal, valamint Indiával, Japánnal, az Egyesült Államokkal, Ausztráliával, Kanadával, Dél-Koreával, Új-Zélanddal és másokkal folytatott adatvédelmi együttműködést az adatáramlásokra vonatkozó megfelelőségi határozatok előmozdítása érdekében; úgy véli, hogy a kereskedelmi megállapodásokban az e-kereskedelemre és a digitális kereskedelemre vonatkozó rendelkezéseknek a stratégia digitális pillérének céljait kell szolgálniuk; az adatáramlás tekintetében megjegyzi, hogy az uniós fél már előterjesztett ezzel kapcsolatos javaslatokat számos tárgyalás során az adatvédelemmel és az általános adatvédelmi rendelettel (3) összhangban; megjegyzi, hogy a Japánra vonatkozó megfelelőségi határozat példaként szolgál a digitális integráció előmozdítására; szorgalmazza a digitális összeköttetés-fejlesztési program összekapcsolását a globális digitális együttműködésre irányuló leendő uniós stratégiával;

36.

hangsúlyozza, hogy az 5G infrastruktúra Európa stratégiai rezilienciájának stratégiai elemét jelenti; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy tervet az európai 5G fejlesztésére és az olyan harmadik országokok által kiépített 5G technológia kivezetésére vonatkozóan, amelyek nem osztják az európai értékeket és normákat; sürgeti a Bizottságot, hogy a harmadik országokkal megvalósított összeköttetési projektek esetében határozottam szabja feltételként a technológia etikus hazai és külföldi felhasználását; üdvözli a Digitális Európa program kiberbiztonsággal kapcsolatos rendelkezéseit a pályázati folyamattal kapcsolatban; támogatja az 5G eszköztár megközelítés beépítését a digitális összeköttetés előmozdításába, tekintettel az extraterritoriális alkalmazás lehetőségeire; ösztönzi a Bizottságot, hogy próbáljon meg a konnektivitási partnerekkel is az EU nemzetközi mobil barangolási megállapodásaihoz hasonló egyezményeket kötni; üdvözli az Újgenerációs Internet Kezdeményezést és az olyan digitális infrastruktúra-projektekre irányuló beruházásokat, mint az Európa és Latin-Amerika közötti kapcsolat kiépítését célzó mélytengeri vezeték; javasolja, hogy a Bizottság azonosítsa a célzott hivatalos digitális fejlesztési támogatás valós szükségleteit; javasolja, hogy a Bizottság kiemelt projektként mozdítsa elő a 6G fejlesztésére irányuló együttműködést a hasonlóan gondolkodó országokkal;

Emberek közötti kapcsolatok

37.

úgy véli, hogy az emberek közötti kapcsolatok dimenziója a stratégia egyik alapvető pillére, amelyre még nagyobb hangsúlyt kell helyezni; e tekintetben kölcsönös mobilitási lehetőségeket szorgalmaz Európa és Ázsia között; rámutat arra, hogy megfelelő finanszírozást kell biztosítani a nyilvános diplomácia számára;

38.

nagy hangsúlyt fektet a diákok, a szakképzésben részt vevők, a fiatal szakemberek, a tudományos szakemberek, a civil társadalom, a nem kormányzati szervezetek kutatói és a kulturális területek közötti személyes kapcsolatok előmozdítására, mivel ezek kulcsfontosságúak a kölcsönös megértés és tisztelet szempontjából; támogatja az inkluzivitáson, a kölcsönösségen és a nemek közötti egyenlőségen alapuló együttműködést; felszólít különösen az ifjúsági dimenzió ifjúsági fórumok révén történő megerősítésére az idegennyelv-tudás, a diák- és felsőoktatási csereprogramok, valamint az oklevelek kölcsönös elismerésének kölcsönös előmozdítása érdekében; ennek vonatkozásában szorgalmazza az eTwinning platform konnektivitási partnerországok előtt történő megnyitását; emlékeztet a például az innovátorok közötti regionális cserék, és a városok közötti együttműködés lehetőségeire; kiemeli, hogy a konnektivitás lehetőséget teremt arra, hogy Európa központi szerepet töltsön be a kutatás, az innováció és a beruházások metszetében; véleménye szerint e pillér keretében külön figyelmet kell fordítani a kisebbségi kérdésekre;

39.

üdvözli a Nyugat-Balkánra vonatkozóan elfogadott kezdeményezéseket, amelyek célja az ifjúsági együttműködés és csereprogramok, valamint a szakoktatás és -képzés előmozdítása, és ösztönzi, hogy hasonló programokat kínáljanak a stratégia más partnereinek, kezdve a keleti partnerség országaival; megjegyzi, hogy az EU és a Nyugat-Balkán közötti összekapcsoltság a stratégia szerves része, mivel a régió országai leendő uniós tagállamok;

40.

üdvözli, hogy 2018 februárjában megrendezésre került az EU–ASEAN Fiatal vezetők és stratégiai gondolkodók fóruma, és az ASEM csúcstalálkozóival párhuzamosan megtartották az Ázsia–Európa Alapítvány fiatal vezetői csúcstalálkozóját; javasolja, hogy ezeket a találkozókat rendszeresen tartsák meg, és hogy az EU és az Afrikai Unió közötti kapcsolat részeként is hozzanak létre hasonló éves fórumokat;

41.

felhívja a Bizottságot, hogy igazítsa egymáshoz a stratégiát és a leendő uniós kutatási és innovációs együttműködési stratégiát; kéri a Bizottságot, hogy kövesse a kutatási és innovációs együttműködéssel kapcsolatos stratégiai megközelítésmódját, fejlesztve a hasonlóan gondolkodó partnerekkel fenntartott kapcsolatokat, beleértve a társult partneri státusz mérlegelését, és olyan egyetemes elvekre alapozva az együttműködést, mint a tudományos élet szabadsága, a nyílt hozzáférés, a szellemi tulajdon védelme, az egyenlő versenyfeltételek, a kutatás integritása, valamint a személyes adatok védelme; ösztönzi az országspecifikus kutatási együttműködési politikák elfogadását; rámutat az olyan kritériumok meghatározásának fontosságára, amelyekkel azonosíthatók az érzékeny ágazatok a K+I területén, beleértve a kettős felhasználású technológia területét;

Kereskedelem, beruházások, versenyképesség és szabványok

42.

megjegyzi, hogy az Uniónak erősítenie kell kapcsolatait a fogadó országokkal, és hiteles és fenntartható alternatívát kell kínálnia számukra az összekapcsoltság finanszírozása tekintetében;

43.

úgy véli, hogy az emberek közötti kapcsolatok dimenziója ahhoz is elengedhetetlen, hogy a versenyképesség alapját az uniós értékek képezzék, és az európai gazdasági diplomácia hatékony legyen;

44.

úgy véli, hogy a kereskedelempolitikának a méltányos és fenntartható kereskedelem és beruházások előmozdítása révén kell hozzájárulnia a stratégia célkitűzéseinek eléréséhez; kiemeli a gazdasági ellenálló képességnek az ellátási láncok diverzifikálása, valamint a regionális integráció szorosabbra fűzése révén történő megerősítésének fontosságát; hangsúlyozza, hogy a stratégiának együtt kell járnia az érintett piacokhoz – többek között a közbeszerzéshez – való hozzáférés növelésére irányuló erőfeszítésekkel, valamint elő kell mozdítania a nyitott és átlátható beruházási környezetet, megnyitva a lehetőségeket és hozzájárulva a globális versenyképességhez; kiemeli az együttműködés fontosságát az átvilágítás, a szellemi tulajdon és a földrajzi jelzések tekintetében;

45.

hangsúlyozza ezzel kapcsolatban a nemzetközi környezetvédelmi, fenntarthatósági és társadalmi normáknak a kereskedelmi és beruházási megállapodásokban betöltött központi szerepét; emlékeztet a Bizottság 15 pontos cselekvési tervének felülvizsgálatára és a kereskedelemről és fenntartható fejlődésről szóló tanácsi megbeszélésekre; felhívja a Bizottságot, hogy teljes körűen hajtson végre piacvédelmi eszközöket annak biztosítása érdekében, hogy az európai vállalkozások ne legyenek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoknak kitéve, valamint hogy a Párizsi Megállapodással, a fenntartható fejlesztési célokkal és az ILO egyezményeivel összhangban a stratégia kidolgozása és a fenntartható integráció megvalósítása érdekében hatékonyan hajtsa végre a kereskedelemre és a fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezeteket; úgy véli, hogy a Bizottságnak és az EKSZ-nek a stratégiai szempontokra nagyobb hangsúlyt fektető megközelítést kellene alkalmaznia az általános vámkedvezmény-rendszerrel (GSP) kapcsolatban, többek között oly módon, hogy fokozzák a GSP-rendszer emberi jogi, nemzetközi munkaügyi, környezetvédelmi és jó kormányzási normákkal kapcsolatos hatékonyságának növelésére irányuló, a legmagasabb politikai szinten való fellépést;

46.

hangsúlyozza az Unió Kínával fenntartott stratégiai kapcsolatának és rendszerszintű rivalizálásának fontosságát, és felszólítja a tagállamokat és az intézményeket, hogy Kínával szemben egységesen lépjenek fel, és alkalmazzanak összehangolt megközelítést; ismételten felszólítja Kínát, hogy lépjen előre a Kereskedelmi Világszervezet ambiciózus reformja terén, beleértve az ipari támogatásokra vonatkozó átfogó szabályokat, és elismeri a kínai állami tulajdonú vállalkozások piactorzító gyakorlataival, a kényszerített technológiatranszferekkel és adatlokalizációval, a kapacitásfelesleggel és a kapcsolódó dömpingelt exporttal, valamint egyéb tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatos aggodalmakat; úgy véli, hogy az egyenlő versenyfeltételek harmadik piacokra való kiterjesztése kiemelkedő fontosságú az európai vállalkozások hosszú távú lehetőségei szempontjából;

47.

hangsúlyozza az EU által kötött nemzetközi kereskedelmi megállapodások szerepét és megfelelő végrehajtásuk fontosságát; úgy véli, hogy a konnektivitást bele kell foglalni a kereskedelempolitika felülvizsgálatáról szóló bizottsági közleménybe; hangsúlyozza a nemzetközi normák és az átlátható szabványok szerepét a minőségi infrastruktúra és a hálózati interoperabilitás előmozdítása tekintetében; felhívja a Bizottságot, hogy a meglévő megállapodásokat tegye ambiciózusabbá azáltal, hogy a szabványosítási politikát szisztematikusan belefoglalja a kétoldalú partnerségekbe és kereskedelmi megállapodásokba a többoldalú szabványosítás előmozdítása, valamint a nemzetközileg elfogadott szabványok és az átlátható szabályozási együttműködés széles körű elterjedésének előmozdítása érdekében, teljes mértékben tiszteletben tartva a szabályozáshoz való jogot;

48.

úgy véli, hogy a szabványosítási politika uniós modelljének előnye, hogy innovatív, nyitott és inkluzív, és lehetővé kell tenni, hogy e modell továbbra is képes legyen kezelni a különböző szabványosítási paradigmák közötti globális versenyt; elvárja, hogy a Bizottság játsszon proaktív szerepet a szabványosítási politika előmozdításában; javasolja ezért, hogy egy magas rangú európai bizottsági tisztviselő – ideális esetben a belső piacért felelős biztos – legyen felelős az uniós szabványosítási politika koordinálásáért; felhívja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy szorosabban koordináljanak a hasonló gondolkodású demokratikus partnerekkel a nemzetközi standardalkotó fórumokon az olyan nemzetközi normák előmozdítása érdekében, amelyek támogatják a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat;

Egészség

49.

úgy véli, hogy a Covid19-világjárvány bebizonyította, hogy sürgősen prioritásként kell kezelni az egészségügyi ágazatot mint az együttműködés új, kulcsfontosságú területét, különösen az egészségügyi rendszerek ellenálló képességét, a gyógyszerekhez, orvosi felszerelésekhez és vakcinákhoz való hozzáférést, az EU stratégiai autonómiájának megőrzését az egészségügy terén, az egyoldalú függőségek elkerülését, a biztonságos és sokszínű gyógyszer- és egészségügyi ellátási láncok biztosítását, valamint a válságkezeléssel és a pandémia-megelőzési politikákkal kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréjét, valamint az utazások kezelése és a nyitott határok tekintetében alkalmazott kölcsönösséget illetően; javasolja, hogy az európai egészségügyi unió törekvéseit kapcsolják össze a stratégiával, és alakítsanak ki partnerséget egyéb regionális mechanizmusokkal, ideértve az ASEAN járványvédelmi központját; hangsúlyozza, hogy az Uniónak fel kell használnia az egészségügyi összekapcsoltságot ahhoz, hogy tanuljon a világjárvány hasonló gondolkodású partnerek – például Új-Zéland, a Koreai Köztársaság, illetve Tajvan – általi sikeres kezelésének példáiból;

50.

kiemeli a Covid19-világjárvány tanulságait az összehangolt intézkedések fontossága tekintetében annak biztosítása érdekében, hogy a globális szállítási útvonalak és ellátási láncok nyitottak és biztonságosak maradjanak;

Biztonság

51.

meggyőződése, hogy sürgősen fejleszteni kell a stratégia biztonsági dimenzióját, figyelembe véve annak kockázatát, hogy a konnektivitást fegyverként is használhatják; hangsúlyozza a globális együttműködés geopolitikai megközelítésének szükségességét annak érdekében, hogy az EU sikeresen szembe tudjon nézni az új biztonsági kihívásokkal, beleértve a kiberbiztonságot, a digitális összeköttetést, a kritikus infrastruktúrát és a technológia potenciális kettős felhasználását; kiemeli a terrorizmus fenyegetésének komolyságát; kiemeli az EU szomszédságát illető növekvő biztonsági aggályokat; sürgeti az EKSZ-t és a tagállamokat, hogy vállaljanak proaktívabb szerepet ezekben a kérdésekben;

52.

hangsúlyozza, hogy erőteljesebb biztonsági dimenziót kell kialakítani az afrikai partnerségünk keretében; emlékeztet „Az EU fokozottabb biztonsági együttműködése Ázsiában és Ázsiával” című 2018. évi tanácsi következtetésekre; nyugtázza, hogy az EU egyre fontosabbnak tekinti az indiai-csendes-óceáni térségen belüli biztonsági aggályokat, amint az a tagállamok indiai-csendes-óceáni térségre vonatkozó stratégiáiban is megnyilvánul; támogatja az indiai-csendes-óceáni térségre vonatkozó közös uniós stratégia kidolgozására irányuló kezdeményezést és az indiai-csendes-óceáni térségbeli partnerekkel történő együttműködést, beleértve a katonaságok közötti cseréket; úgy véli, hogy az indiai-csendes-óceáni térséggel folytatott együttműködést a nyitottság, a jólét, az inkluzivitás, a fenntarthatóság, az átláthatóság, a kölcsönösség és a megvalósíthatóság elvének kell vezérelnie;

Összeköttetéseket célzó partnerségek

53.

határozottan üdvözli a fenntartható összeköttetésekre és a minőségi infrastruktúrára vonatkozó EU-Japán partnerség létrehozását, amely a Nyugat-Balkánnal, Kelet-Európával, Közép-Ázsiával, az indiai-csendes-óceáni térséggel és Afrikával való fenntartható összeköttetésre összpontosít; reméli, hogy az EU és Japán tevékenyen elő fogja mozdítani az érintett célcsoportok körében az összeköttetésekre irányuló partnerségeket, és 2021 első felében megkezdi a partnerség működőképessé tételét;

54.

üdvözli a 2019. február 1-jén hatályba lépett EU-Japán gazdasági partnerségi megállapodást, valamint az EBB, a Japán Nemzetközi Együttműködési Ügynökség és a Japán Nemzetközi Együttműködési Bank közötti fokozott koordinációt, különösen a zöld összeköttetések finanszírozása tekintetében; úgy véli, hogy a Nyugat-Balkán és Délkelet-Ázsia nagyon jó lehetőségeket kínál Japán és az EU harmadik partnerekkel történő, összekapcsoltságot célzó együttműködésére; jelentős potenciált lát a magánszektor, többek között a kkv-t bevonásában; emellett szorgalmazza a Japán és az EU közötti, összekapcsoltságot célzó együttműködés biztonsági szempontjainak figyelembevételét, a tengerbiztonságra is kiterjedően;

55.

határozottan üdvözli az Indiával az összekapcsoltsághoz kötődő partnerség kiépítésére irányuló, folyamatban lévő tárgyalásokat; reméli, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnökségei, valamint a G20-ak soron következő elnökségei, Olaszország és India fel fogják használni befolyásukat az előrelépésre; nyugtázza a dél-ázsiai regionális infrastruktúrára irányuló konnektivitási kezdeményezést; tudomásul veszi, hogy India részt vesz a multiszektorális technikai és gazdasági együttműködésre irányuló Bengáli-öböl kezdeményezésben és a Nemzetközi Északi – Déli Közlekedési Folyosóban; a jelenlegi körülmények között úgy véli, hogy Indiának nagyobb szerepet kell játszania, és hogy törekedni kell az EU és a dél-ázsiai államok közötti mélyebb együttműködésre; támogatja a különböző ázsiai konnektivitási stratégiák koordinálásának támogatását, amelyek száma a Világbank szerint 16;

56.

emlékeztet arra, hogy az Oroszországi Föderációnak és Törökországnak is érdekeik fűződnek ahhoz, hogy az EU-Ázsia közötti összeköttetésben érdekelt felekké váljanak, és ahol csak lehet, kész partnerségre lépni velük; felismeri, hogy a közép-ázsiai országoknak az elmúlt két évtizedben jelentős előnye származott a világgazdaságba való fokozott integrációból; úgy véli, hogy az Uniónak sokkal nagyobb szerepet kell játszania és a régió egyik kulcsszereplőjévé kell válnia, a kereskedelmet és a beruházást használva fel a közös jólét kialakításához; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Kína által finanszírozott közép-ázsiai projektek átláthatatlanok; ragaszkodik a magas szintű munkaügyi és környezetvédelmi normák prioritásként való kezeléséhez, továbbá az adósság fenntarthatóságának biztosításához;

57.

üdvözli az EU és Korea közötti, az összeköttetési partnerségről szóló feltáró eszmecserét, és reméli, hogy az 2021-ben előrelépést eredményez majd; támogatja egy EU-ASEAN összeköttetési partnerség létrehozását, amelynek célja többek között az ASEAN már meglévő konnektivitási főtervével és projektportfóliójával való összekapcsolás; elismeri, hogy mivel az ASEAN-régió az USA és Kína után az Unió harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, az uniós exportőrök jelentős előnyökhöz jutnak majd a piachoz való jobb hozzáférés biztosítása, valamint az együttműködés stratégiai partnerségek és beruházásvédelmi megállapodások segítségével történő fokozása révén; támogatja a regionális EU–ASEAN szabadkereskedelmi megállapodás megkötését; ösztönzi az erdőirtás csökkentését és a fenntartható mezőgazdaság diverzifikálását célzó beruházások alkalmazását;

58.

üdvözli az összekapcsoltságról szóló, 2020. december 1-jei EU–ASEAN együttes miniszteri nyilatkozat eredményeit, és felszólítja az EU-t, hogy haladéktalanul kezdje meg az ASEAN-nal a konnektivitással kapcsolatos együttműködésre szolgáló eszközök és keretek kidolgozását és végrehajtását;

59.

tudomásul veszi Ausztrália regionális összekapcsoltságot célzó szakpolitikai kezdeményezéseit és az Ausztráliával folytatott, az érdekeltségébe tartozó különböző földrajzi területeken belüli összekapcsoltságról szóló uniós eszmecseréket; szorosabb együttműködést sürget Ausztráliával a demokráciák közötti szolidaritás kinyilvánítása érdekében; lehetőségeket lát a Mekong folyó medencéjében fekvő partnerekkel történő együttműködésben;

60.

kiemeli a Tajvannal való összekapcsoltságra irányuló együttműködés szükségességét a Covid19-világjárvány kezelése, az emberek közötti kapcsolatok javítása, a délkelet-ázsiai régióban a digitális szakadék csökkentése, valamint egy EU-Tajvan beruházási megállapodás lehetőségének feltárása terén bevált gyakorlataiból való tanulságok levonása céljából;

61.

felhívja a Bizottságot, hogy értékelje az átfogó regionális gazdasági partnerségi megállapodást és Kína abban betöltött szerepét;

62.

határozott meggyőződését fejezi ki az iránt, hogy az EU-nak meg kell erősítenie az USA-val folytatott együttműködést; üdvözli az Egyesült Államok által kezdeményezett Blue Dot Network koncepciót; felhívja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy működjön együtt az Egyesült Államokkal a BDN-nel kapcsolatban a szabályokon alapuló és fenntartható összeköttetésekre vonatkozó transzatlanti együttműködés megerősítése érdekében, rámutatva ugyanakkor az utóbbival kapcsolatos aggodalmakra; reménykedik a jövőbeli együttműködésben, különös tekintettel az összeköttetési projektek szigorú minőségi normáinak fenntartása és a magánszektor bevonásának elősegítése tekintetében;

63.

támogatja az EU, valamint Latin-Amerika és a karib-tengeri térség közötti partnerség megerősítésére irányuló, a 2019. évi közös közleményben kiemelt kötelezettségvállalásokat, beleértve a digitális gazdaságra és az összekapcsoltságra vonatkozókat; rámutat a Latin-Amerikával és a karib-tengeri térséggel fennálló partnerség megerősítésének jelentőségére, mivel a régió teljes mértékben osztja az európai alapvető értékeket és érdekeket;

64.

rámutat arra, hogy az EU mérsékelt eredményekkel működött együtt Kínával az EU–Kína Hálózatfejlesztési Platform keretében; úgy véli, hogy az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés Kína határozott külpolitikájának középpontjában áll; kész fontolóra venni az „Egy övezet, egy út” kezdeményezéssel való partnerséget olyan konkrét esetekben, amikor ez nem veszélyezteti az EU alapelveit, amikor a kezdeményezés megfelel a nemzetközi normáknak, és amikor a Bizottság megvizsgálja az érintett projekteket annak biztosítása érdekében, hogy azok megfeleljenek az uniós normáknak és szabályozásoknak, például a szociális, környezetvédelmi és költségvetési normáknak, emellett tartsák be a fenntarthatóságot, az átláthatóságot, az inkluzivitást, a jogállamiságot, az emberi jogok tiszteletben tartását és a kölcsönösséget, hogy ne növekedjen a harmadik országok autoriter nyomásgyakorlásának nemzetközi súlya, valamint hogy biztosított legyen a közös piac integritása és az EU politikai kohéziója; úgy véli, hogy ezzel összefüggésben hangsúlyt kell helyezni az eurázsiai közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, különös tekintettel a multimodális és fenntartható szállításra;

65.

kiemeli az EU–Kína Hálózatfejlesztési Platform folyamatban lévő munkájának fontosságát, amely erőfeszítéseket tesz az EU kibővített TEN-T hálózata és Kína „Egy övezet, egy út” kezdeményezése közötti közlekedési együttműködési lehetőségek feltárására; hangsúlyozza, hogy globális és átfogó megközelítésre van szükség annak érdekében, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztése terén biztosítsák a vállalkozások számára a szabad és tisztességes versenyt Kínával, beleértve az átláthatóságot és az egyenlő versenyfeltételeket; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy ezen a területen a szerződési feltételeket a lehető legátláthatóbbá kell tenni, és tiszteletben kell tartani az Unió alapvető érdekeit;

66.

megjegyzi, hogy az összeköttetési politikáknak csökkenteniük kell az olyan negatív externáliákat, mint a környezeti hatások és a szennyezés; kiemeli a fenntarthatóság fontosságát a stratégia egészében; arra ösztönzi az EU-t, hogy működjön együtt az ázsiai partnerországokkal az Ázsiával kiépített közlekedési összeköttetések biztonságosabbá és biztosabbá tétele érdekében, nem utolsósorban az adatáramlás, a mobilitás és a kiberbiztonság terén;

67.

hangsúlyozza az európai legkülső régiók fontosságát, különösen azokét, amelyek közelebb vannak Ázsiához, és kiemeli gazdasági potenciáljukat; ösztönzi a Bizottságot, hogy segítse elő a beruházásokat e térségekben összeköttetéseik megerősítése és gazdaságuk fellendítése érdekében;

68.

felhívja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy fejlesszenek ki erős nyomon követési képességeket más országok és régiók konnektivitási stratégiáiban, többek között a ténylegesen rendelkezésre bocsátott pénzügyi források, a pénzügyi stabilitásra, a fenntartható fejlődésre, az emberi jogok tiszteletben tartására, a jogállamiságra, a jó kormányzásra és a multilateralizmus elveire gyakorolt hatások tekintetében; kiemeli az „Európa együtt” megközelítésben rejlő potenciált a konnektivitással kapcsolatos uniós és a tagállami erőfeszítések közötti szinergiák megtalálása tekintetében; támogatja a partnerországokkal való együttműködést a strukturális politikákra, az ipari és gazdasági fejlődésre és a szegénység enyhítésére gyakorolt hosszú távú hatások nyomon követése érdekében;

Globális konnektivitás

69.

határozottan hangsúlyozza, hogy a Stratégiának különös figyelmet kell fordítania az európai szomszédsággal és a szomszédos afrikai kontinenssel való összeköttetésre, mivel az egyre nagyobb geopolitikai jelentőséggel bír számos globális szereplő számára; elvárja, hogy ez az erőfeszítés integrálja az Uniónak az Afrikában végrehajtott, a konnektivitást fejlesztési együttműködésen keresztül előmozdító szakpolitikákkal kapcsolatos tapasztalatait; kéri, hogy ezt a célt magas szinten vitassák meg az Afrikai Unióval, és ennek eredményeként 2021 végéig hozzanak létre egy az EU és Afrika közötti, az összekapcsoltságra vonatkopó partnerséget;

70.

méltatja a Bizottságot és az alelnököt/főképviselőt azon szándékukért, hogy 2021-ben az Északi-sarkvidékre vonatkozó stratégiát terjesszenek elő, és felszólítja az EU-t, hogy legyen aktív az Északi-sarkvidéken; aggodalmának ad hangot az éghajlatváltozás e sérülékeny régióra gyakorolt hatása miatt; tudomásul veszi különösen, hogy a jég megolvadása miatt új tengeri útvonal nyílhat meg Ázsia felé, amelyet digitális összeköttetésekhez, például optikai kábelekhez is fel lehetne használni, és tudomásul veszi Kína északi-sarkvidéki Selyemút kezdeményezését; elvárja, hogy ezen erőfeszítések középpontjában a fenntartható összeköttetés álljon;

71.

nyugtázza a 2019-ben megrendezett első Európai Konnektivitási Fórum sikerét; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy 2020-ban a Covid19 miatt elmaradt a fórum; várakozással tekint a következő fórum elé, amelyre – amennyiben a járvány megengedi – 2021-ben kerül sor; úgy véli, a következő fórumokat fel kell használni arra, hogy valamennyi eurázsiai konnektivitási partnert – köztük Oroszországot és Kínát – bevonják a jövőbeni eurázsiai gazdasági, politikai és biztonsági berendezkedéssel kapcsolatos elképzeléseikről folytatandó többoldalú eszmecserékbe;

72.

elvárja, hogy a Bizottság világos narratívával rendelkező új kommunikációs megközelítést terjesszen elő annak érdekében, hogy megfelelő láthatóságot és kellő elszámoltathatóságot biztosítson az uniós összekapcsoltsági politikák és azok eredményei számára; nyomatékosan kéri, hogy tervezzék újra az EU konnektivitási stratégiáját olyan közérthető és vonzó nyelvezettel és fogalmakkal, amelyek kifejezésre juttatják a konnektivitás specifikus értékalapú európai megközelítését, és egyértelmű ütemtervvel a stratégia megvalósítása és végrehajtása érdekében;

o o

73.

(1) A Vasutak Együttműködési Szervezeténeka Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodása.

(2) Nemzetközi Vasúti Fuvarozásügyi Államközi Szervezet.

(3) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (HL L 119., 2016.5.4., 1. o.).

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/129

P9_TA(2021)0017

Az állomány maximális fenntartható hozamot meghaladó mértékű helyreállítását elősegítő intézkedések

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a „Több hal a tengerekben?” című dokumentumról A maximális fenntartható hozamot meghaladó állomány-helyreállítást elősegítő intézkedések, beleértve a halállomány-helyreállítási területeket és a védett tengeri területeket is (2019/2162(INI))

(2021/C 456/11)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkének (3) bekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 11., 39. és 191. cikkére,

—	tekintettel a közös halászati politikáról szóló, 2013. december 11-i 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

—	tekintettel a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2008. június 17-i európai parlamenti és tanácsi 2008/56/EK irányelvre (a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv) (2),

—

tekintettel az EUMSZ 13. cikkére, amely előírja, hogy az Unió halászati politikáinak kialakítása során – többek között – az Uniónak és a tagállamoknak figyelembe kell venniük azt a tényt, hogy az állatok érző lények, és ezért kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a vonatkozó állatjóléti követelményekre,

—	tekintettel a halászati erőforrások és a tengeri ökoszisztémák technikai intézkedések révén történő védelméről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1241 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3),

—	tekintettel a természetes élőhelyek valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelvre (4) és a vadon élő madarak védelméről szóló, 2009. november 30-i 2009/147/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel az állatok leölésük során való védelméről szóló, 2009. szeptember 24-i 1099/2009/EK tanácsi rendeletre (6) és különösen annak 3. cikkére, amelynek azon alapelve, hogy az „állatokat a leölés és a kapcsolódó műveletek során meg kell kímélni minden elkerülhető fájdalomtól, szorongástól vagy szenvedéstől”, a halakra is vonatkozik,

—	tekintettel a tengeri területrendezés keretének létrehozásáról szóló, 2014. július 23-i 2014/89/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (7) (a tengeri területrendezésről szóló irányelv),

—	tekintettel a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló, 1991. december 12-i 91/676/EGK tanácsi irányelvre (8), különösen a műtrágya elfolyása tekintetében,

—

tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (9), valamint a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek a közösségi intézményekre és szervekre való alkalmazásáról szóló, 2006. szeptember 6-i 1367/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (10),

—	tekintettel a Bizottságnak „A 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia – Hozzuk vissza a természetet az életünkbe!” című, 2020. május 20-i közleményében (COM(2020)0380) szereplő, 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégiára,

—	tekintettel „A nemzetközi óceánpolitikai irányítás: az óceánjaink jövőjét biztosító menetrend a 2030 utáni időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési célok keretében” című, 2018. január 16-i állásfoglalására (11),

—	tekintettel az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) „A halászat és az akvakultúra helyzete a világban” című jelentésének 2020. évi kiadására (SOFIA 2020),

—	tekintettel „A termelőtől a fogyasztóig stratégia a méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszerrendszerért” című, 2020. május 20-i bizottsági közleményre (COM(2020)0381),

—	tekintettel a Bizottságnak „Az uniós halászat fenntarthatóbbá tétele: az aktuális helyzet és a 2021-re vonatkozó iránymutatások” című, 2020. június 16-i közleményére (COM(2020)0248),

—	tekintettel a fenntartható fejlődésről szóló 2002. évi johannesburgi nyilatkozatra, a johannesburgi végrehajtási tervre és a fenntartható fejlődésről szóló, 2012. júniusi Rio+ 20 ENSZ-konferencia „A jövő, amire vágyunk” című záródokumentumára,

—	tekintettel a Bizottság Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottságának (HTMGB) „A közös halászati politika teljesítményének nyomon követése (HTMGB-Adhoc-20-01)” című, 2020. évi jelentésére,

—	tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezményre (CBD), és különösen a biológiai sokféleségre vonatkozó aicsi célok 11. célkitűzésére, amelyek a Biológiai Sokféleség Egyezmény biológiai sokféleségre vonatkozó, 2011–2020-as stratégiai tervének részét képezik,

—	tekintettel a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform (IPBES) 2019. évi globális értékelő jelentésére a biológiai sokféleségről és az ökoszisztéma-szolgáltatásokról,

—	tekintettel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) „Az óceánok és a krioszféra az éghajlatváltozás tükrében” című, 2019. évi különjelentésére,

—	tekintettel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2016. évi, a védett tengeri területek lefedettségének a tengeri biológiai sokféleség hatékony megőrzése érdekében történő növeléséről szóló határozatára,

—	tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjében foglalt 14. számú, az óceánok, a tengerek és a tengeri erőforrások megőrzésére és fenntartható használatára vonatkozó fenntartható fejlődési célra,

—	tekintettel a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv végrehajtásáról szóló, 2020. június 25-i bizottsági jelentésre (COM(2020)0259),

—	tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának 15. üléséről (COP15) szóló, 2020. január 16-i állásfoglalására (12),

—	tekintettel a Világbank 2017. évi, „Az elsüllyedt milliárdok felülvizsgálata: Előrehaladás és kihívások a globális tengeri halászatban” című jelentésére,

—	tekintettel az Európai Számvevőszéknek a „Tovább kell törekedni a Natura 2000 hálózat teljes potenciáljának kihasználására” című, 2017. február 21-i különjelentésére (1/2017. sz.),

—	tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) „A tengerrel kapcsolatos üzenetek II” című, 2020. június 25-i 17/2019. sz. jelentésére,

—	tekintettel az európai ombudsmannak a 640/2019/FP sz. ügyben hozott, az EU Tanácsa halászati kvótákat (teljes kifogható mennyiség) meghatározó éves rendeletek elfogadásához vezető döntéshozatali eljárásának átláthatóságára vonatkozó határozatára,

—	tekintettel a „Védett tengeri területek Európa tengerein: körkép és a jövőbeli kilátások” című, 2015. október 1-jei 3/2015. sz. EEA-jelentésre,

—	tekintettel a védett tengeri területeknek a tengervédelmi stratégiáról szóló 2008/56/EK keretirányelv 21. cikke szerinti létrehozása terén elért eredményekről szóló, 2015. október 1-jei bizottsági jelentésre (COM(2015)0481),

—	tekintettel a Bizottságnak a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv értelmében végrehajtott tagállami intézkedési programok értékeléséről szóló, 2018. július 31-i jelentésére (COM(2018)0562),

—	tekintettel a Bizottságnak „Az uniós halászat fenntarthatóbbá tétele: az aktuális helyzet és a 2021-re vonatkozó iránymutatások” című, 2020. június 16-i közleményére (COM(2020)0248),

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére (A9-0264/2020),

mivel a közös halászati politika (KHP) célja annak biztosítása, hogy a halászati és akvakultúra-tevékenységek környezeti szempontból hosszú távon fenntarthatók legyenek, és irányításuk összhangban legyen a gazdasági, a társadalmi és a foglalkoztatási előnyök elérését, továbbá az élelmiszer-ellátáshoz való hozzájárulást szolgáló célkitűzésekkel; mivel annak a célkitűzésnek a megvalósítása érdekében, hogy a halállományokat fokozatosan helyreállítsák és a biomasszaszintet meghaladó olyan szinten tartsák, amely maximális fenntartható hozamot képes biztosítani, a fenntartható hozam maximális kiaknázási arányát a lehetőségek szerint 2015-ig el kellett érni, és legkésőbb 2020-ig fokozatosan az összes halállomány esetében meg kellett valósítani;

B.	mivel az 14. fenntartható fejlesztési cél felszólít az óceánok, tengerek és tengeri erőforrások fenntartható megőrzésére és hasznosítására;

C.	mivel a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv (MSFD) célja a tengeri környezet védelme és megőrzése, állapotromlásának megelőzése és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása, valamint az uniós tengervizek jó környezeti állapotának (GES) 2020-ig történő elérése;

mivel a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv értelmében a jó környezeti állapot 11 mutatón alapul; mivel a 3. mutató a gazdaságilag hasznosított, biztonságos biológiai határértékeken belül maradó valamennyi olyan hal- és kagylóállományra vonatkozik, amelynek életkor és méret szerinti megoszlása egészséges állományra utal;

mivel a jó környezeti állapot 3. mutatója három elsődleges értékelési kritériumot határoz meg – (I.) a kiaknázás fenntarthatósága, (II.) a szaporodási képesség és (III.) az idősebb és nagyobb halak arányának fenntartása –, de az állományoknak csak 10,5 %-a értékelhető az (I.) és (II.) kritériumok fényében, és a (III.) kritérium tekintetében nem áll rendelkezésre megfelelő, európai szintű közös értékelési módszertan;

F.	mivel a fenntartható állománygazdálkodáshoz elengedhetetlen tudományos értékelések elvégzéséhez sürgősen javítani kell bizonyos halállományok, különösen a fekete-tengeri, a földközi-tengeri és a makaronéziai állományok esetében az adatgyűjtést;

G.	mivel a közös halászati politika keretében elfogadott halászati gazdálkodási intézkedések eredményei már megmutatkoznak, mivel a fenntartható szinten kiaknázott halállományok száma növekszik, ami magasabb hozamot tesz lehetővé a túlhalászott állományok tekintetében;

mivel az Atlanti-óceán északkeleti részén élő állományoknak még mindig mintegy 38 %-a, a Földközi-tengeren és a Fekete-tengeren tudományosan értékelt állományoknak pedig mintegy 92 %-a túlhalászott, ami azt jelenti, hogy azokat a HTMGB szerint a túlhalászás 2020-ig történő megállítására vonatkozó jogi követelmény ellenére a maximális fenntartható hozam (MFH) szintje felett halásszák ki; megjegyzi, hogy a FAO 2020-as SOFIA-jelentése szerint 2017-ben a Földközi-tenger és a Fekete-tenger állományainak 62,5 %-át túlhalászták;

I.	mivel a Bizottság által az Atlanti-óceán északkeleti részére vonatkozóan javasolt teljes kifogható mennyiségek összhangban voltak a maximális fenntartható hozammal mind a 78 állomány tekintetében, amelyekre vonatkozóan rendelkezésre állt tudományos szakvélemény;

mivel 2019-ben a Tanács a 78 fajból 62-re vonatkozóan a maximális fenntartható hozammal összhangban állapította meg a teljes kifogható mennyiséget (TAC); mivel ennek következtében 2020-ban a Balti-tengeren, az Északi-tengeren és az Atlanti-óceánon kizárólag az EU által kezelt kirakodások több mint 99 %-a várhatóan fenntartható halászatból fog származni;

mivel az Atlanti-óceán északkeleti térségében a biomassza mennyisége 2007 óta folyamatosan növekszik, és 2018-ban a teljeskörűen értékelt állományok esetében 48 %-kal magasabb szintet ért el, mint 2003-ban; mivel a Földközi-tengeren és a Fekete-tengeren a helyzet lényegében változatlan maradt az adatsorok 2003-as kezdete óta, bár az adatok arra engednek következtetni, hogy 2012 óta a biomassza mennyisége kis mértékben növekedett;

mivel a maximális gazdasági hozam (MEY) szerint végzett halászat egyfelől a fogás azon szintjére utal, amelyen a halászflották gazdasági hasznát maximalizálják, és ami javítja az ágazat ellenálló képességét, másfelől pedig arra a fogásszintre, amelyen az állományokat a maximális fenntartható hozam felett tartják;

M.	mivel a multispecifikus halászatok esetében az MFH-modellen alapuló fajgazdálkodás még a tudományosan jól ismert és dokumentált halászatok esetében sem alkalmazható;

mivel a témával foglalkozó tudományos tanulmányok aggályokat vetettek fel a halászati technikák egyes alkalmazásai – például a tengerfenékkel érintkező halászeszközök és a halak csoportosulását előidéző eszközök – az állományokra, az óceánok biológiai sokféleségére és a tengeri környezetre gyakorolt hosszú távú negatív hatásával kapcsolatban;

O.	mivel a KHP teljes körű végrehajtására egyelőre nem került sor, és bizonyos intézkedéseit, így például a halállomány-helyreállítási területek létrehozását még nem vették igénybe;

P.	mivel a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform szerint az emberi nyomás globális szinten a tengeri környezet 66 %-át átalakította, a FAO szerint pedig a halállományok 34,2 %-át biológiailag nem fenntartható mértékben halásszák;

mivel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) felszólít arra, hogy 2020-ig az összes tengeri élőhely legalább 30 %-át alakítsák át fokozottan védett tengeri területek hálózatává, más hatékony, területalapú védelmi intézkedések mellett, azzal a céllal, hogy az óceán legalább30 %-án – a társadalmi-gazdasági következmények figyelembevétele nélkül – ne végezzenek kitermelési tevékenységet;

mivel a FAO-jelentés (SOFIA 2020) újfent hangsúlyozza, hogy a gazdálkodás jelenti a legjobb állományvédelmi eszközt és a fenntarthatósághoz vezető egyetlen utat, valamint hogy azok az állományok, amelyek esetében a gazdálkodás hatékony, egyre inkább fenntarthatóbbá válnak, és világszinten jelenleg a kirakodott tengeri halak 78,7 %-a biológiailag fenntartható állományokból származik;

S.	mivel a biológiai sokféleséggel kapcsolatos 2030. évi uniós stratégia jogilag kötelező erejű célkitűzésre szólít fel az uniós tengeri területek legalább 30 %-ának védelme, valamint az uniós tengeri területek 10 %-ának szigorú védelme érdekében;

T.	mivel a távoli elektronikus megfigyelés – például a hajók helyzetének csaknem valós idejű továbbítása révén – és a helyszíni ellenőrzések megerősítése pozitív szerepet játszik a védett tengeri területek érvényesítésében;

mivel a tengeri biológiai sokféleség csökkenése társadalmi-gazdasági hatást gyakorol a halászati ágazatra, a part menti és tengerentúli közösségekre, valamint a társadalom egészére, és ezért azt meg kell előzni; mivel a halállományok helyreállítása a Világbank szerint nagyobb gazdasági előnyökkel járna, mint a tengeri halpopulációk jelenlegi állapota;

V.	mivel az egészséges élőhelyek, többek között a homokpadok, a tengeri fűágyak és a korallzátonyok elengedhetetlenek a tengeri ökoszisztéma működésének helyreállításához és a halállomány-utánpótláshoz, valamint az éghajlatváltozás mérséklését szolgáló szénelnyelők biztosításához;

W.	mivel a jól irányított védett tengeri területek elengedhetetlenek a biológiai sokféleség fokozásához és más fajok, például a madarak természetes élőhelyeinek megőrzéséhez;

mivel erős tudományos konszenzus alakult ki arról, hogy a védett tengeri területek előnyösek a halászat számára továbbgyűrűző hatásuk és az állománymegújulásra gyakorolt pozitív hatásuk miatt, például a szaporodóhelyek védelme, a fiatal egyedek és a nagy reprodukciós kapacitású nagy méretű anyahalak védelme révén;

Y.	mivel a szárazföldről származó szennyezés, különösen a részben zárt tengermedencékben, valamint az egyéb tengeri tevékenységekből származó szennyezés szintén hatást gyakorol a halállomány-helyreállításra;

Z.	mivel a kvóta alá tartozó fajok teljes biomasszája az EU által kezelt állományok esetében 2018-ban 48 %-kal magasabb volt, mint 2003-ban;

AA.	mivel a halászati ágazat alacsony szénlábnyomának köszönhetően a kifogott vadon élő halak messze a legegészségesebb és legkörnyezetbarátabb fehérjeforrások a Földönt; mivel ezért a tengeri eredetű élelmiszer a legjobb választás az éghajlatváltozás elleni küzdelemben;

AB.	mivel az európai ombudsman azon ajánlását, hogy proaktív módon tegyék közzé a TAC-rendeletek elfogadásával kapcsolatos dokumentumokat, az Európai Unió Tanácsa eddig nem teljesítette;

AC.	mivel az Atlanti-óceán északkeleti részén továbbra is pozitív eredményeket hoz az MFH szerinti halászat;

A halászati gazdálkodás javítása a túlhalászás megszüntetése érdekében

megismétli a közös halászati politika teljes körű végrehajtására irányuló felhívását annak érdekében, hogy helyreállítsák és a maximális fenntartható hozamot biztosítani képes biomasszaszint felett tartsák a halállományokat;

hangsúlyozza, hogy a természet, a halak és más élő szervezetek önmagukban is értéket képviselnek, még akkor is, ha emberi tevékenységek által kiaknázatlanok maradnak;

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg a tudományos lefedettséget azzal a céllal, hogy az európai vizeken halászott halállományok 100 %-át legkésőbb 2025-ig értékeljék, és hogy az MFH-t ezen állományok mindegyikére ki lehessen számítani, amennyiben ez tudományosan lehetséges;

felhívja a figyelmet arra, hogy az adatgyűjtés a tagállamok feladata, és hogy ezek az adatok elengedhetetlenek a halállományok állapotának értékeléséhez; felhívja a figyelmet arra, hogy az (EU) 2017/1004 rendelet (13) 23. cikke értelmében a Bizottságnak jelentést kell benyújtania a Parlamentnek és a Tanácsnak a rendelet végrehajtásáról és működéséről;

felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatokat a teljes kifogható mennyiségre, a Tanácsot pedig arra, hogy a közös halászati politikáról szóló rendeletnek megfelelően a teljes kifogható mennyiséget a maximális fenntartható hozam szintjén határozza meg;

arra ösztönzi a Bizottságot, a tagállamokat és a tudományos közösséget, hogy dolgozzanak ki tudományos alapú modellt a multispecifikus halászat irányításának és kiaknázásának optimalizálására; megjegyzi, hogy ennek a modellnek lehetővé kell tennie a közös halászati politika egészében a maximális fenntartható hozam használatához hasonló gazdálkodási célkitűzések alkalmazását, lehetővé téve a végrehajtott irányítási szabályok alakulásának nyomon követését;

sürgeti a Bizottságot, hogy erősítse meg a halászati gazdálkodás ökoszisztéma-alapú szemléletének végrehajtását, többek között a több fajra kiterjedő megközelítések növekvő alkalmazása révén, a halászati tevékenységek és más tényezők – például az éghajlatváltozás – tengeri ökoszisztémákra, halpopulációkra és a társadalomra gyakorolt negatív hatásainak minimalizálása, valamint az óceánok éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének biztosítása érdekében; megismétli, hogy a teljes körűen dokumentált halászat és a minőségi adatok kulcsfontosságúak a halászati gazdálkodás javításához; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a rekreációs célú halászatra vonatkozó adatgyűjtés javítása érdekében, figyelembe véve annak környezeti hatását és társadalmi-gazdasági értékét;

felhívja a Bizottságot, hogy továbbra is támogassa a szelektivitás javítására és a nem célfajok túlélési arányának javítására irányuló terveket, és a halászati gazdálkodás ökoszisztéma-alapú megközelítésének alkalmazása céljából állapítsa meg, hogy mely gyakorlatok károsak az állományokra, az óceánok biológiai sokféleségére és a tengeri környezetre nézve, és hozzon intézkedéseket ezek korlátozására és megváltoztatására;

úgy véli, hogy a közös halászati politika 2022-ig történő értékelését követően az EU-nak szükség esetén ki kell igazítania a jelenlegi halászati gazdálkodási gyakorlatokat, és fel kell gyorsítania az alacsony környezeti hatású halászatra való átállást annak érdekében, hogy a halállományokat ne csak a jelenlegi szinten tartsa, hanem – ami még fontosabb – az érdekelt felekkel, különösen a halászati ágazattal konzultálva helyreállítsa a halállományokat és a tengeri ökoszisztémákat, és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapon keresztül támogassa az ilyen intézkedéseket;

10.

úgy véli, hogy különös figyelmet kell szentelni és támogatást kell nyújtani a – nemcsak a biológiai erőforrásokkal való gazdálkodás szempontjából, hanem társadalmi-gazdasági szempontból is – potenciálisan kevésbé ragadozó szemléletű és fenntarthatóbb kisüzemi halászatnak;

11.

felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv szerinti, a jó környezeti állapotra vonatkozó III. kritériumnak megfelelő mutatók harmonizációját azzal a céllal, hogy valamennyi tagállamban egységes referenciaértékeket és értékelési módszertant állapítsanak meg;

12.

felhívja a Bizottságot, hogy tanulmányozza az olyan, az MFH-tól eltérő mutatók halászati gazdálkodásban való alkalmazásának relevanciáját, amelyek figyelembe vennék a fajok közötti kölcsönhatásokat és a társadalmi-gazdasági tényezőket, valamint az éghajlatváltozás és a szennyezés hatásait; megjegyzi, hogy egyes országok más mutatókat tanulmányoznak és alkalmaznak, ilyen például a maximális gazdasági hozam (MEY);

13.

felhívja a figyelmet arra, hogy az emberi tevékenységek okozta nyomás mérsékléséhez több kutatásra és innovációra van szükség a halászati ágazatban a körforgásos gazdasághoz, a fenntarthatósághoz és a halászeszközök szelektivitásához kapcsolódó bevált gyakorlatok kialakítása érdekében;

14.

kiemeli a kisüzemi part menti halászat fontosságát, és úgy véli, hogy ez az ágazat jelentősen megkönnyítheti a fenntartható halállomány-gazdálkodásra való átállást; ennek megfelelően felhívja az összes tagállamot, hogy nemzeti kvótáik keretében növeljék az ezen ágazat számára kiosztott kvóták százalékos arányát;

15.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a tagállamok fogadjanak el olyan adatgyűjtési programokat, amelyek kiterjednek a halászati tevékenységeknek a tágabb környezetre, többek között az érzékeny fajok járulékos fogásaira és a tengerfenékre gyakorolt hatására;

16.

kéri, hogy a Tanács proaktív módon hozza nyilvánosságra a TAC-rendeleteknek az európai ombudsman ajánlásával összhangban történő elfogadásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot, és tegyen eleget az 1049/2001/EK rendeletnek és az 1367/2006/EK rendeletnek;

A védett területek hálózatának bővítése és irányításának javítása

17.

hangsúlyozza, hogy bár az Európai Unió haladást ért el és teljesítette azt a célkitűzést, hogy az európai vizek 10 %-át védett területté nyilvánítsák, a védett tengeri területek hálózata korántsem teljes mértékben hatékony, és a meglévő védett tengeri területeknek csak nagyon kis része rendelkezik gazdálkodási tervekkel és védelmi intézkedésekkel;

18.

kiemeli, hogy amennyiben a védett tengeri területek sikeresek, jelentős társadalmi-gazdasági előnyökkel járnak, különösen a part menti közösségek, valamint a halászati és idegenforgalmi ágazat számára, és hogy a védett tengeri területek kulcsfontosságú ökológiai funkciókat tölthetnek be a halállományok szaporodásában (ívóhelyek és ivadéknevelők biztosítása), és javíthatják azok ellenálló képességét;

19.

üdvözli a Bizottságnak a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2030-ig teljesítendő stratégiájában szereplő javaslatát, amely szerint az EU tengeri területeinek legalább 30 %-át védelem alá kell vonni, többek között halállomány-helyreállítási területek révén, amint azt a közös halászati politika előírja, valamint ideértve azokat a területeket, ahol a legkárosabb halászati technikákat és gazdasági tevékenységeket korlátozzák;

20.

kéri, hogy e terület egyharmada (azaz az európai vizek 10 %-a) részesüljön magas szintű védelemben, ideértve azokat a területeket, ahol minden fogás és minden gazdasági tevékenység tilos (halászati tilalmi övezetek);

21.

felhívja a Bizottságot, hogy minden jogalkotási javaslathoz csatoljon a rendelkezésre álló legjobb tudományos szakvéleményeken alapuló hatásvizsgálatokat, szorosan együttműködve a helyi közösségekkel és hatóságokkal;

22.

sürgeti a Bizottságot, hogy fogadjon el a védett tengeri területekkel kapcsolatos, az egyes uniós tengeri régiókban elérendő célkitűzésekre vonatkozó iránymutatásokat, hogy biztosítani lehessen a kiegyensúlyozott földrajzi megoszlást és az ökológiai reprezentativitást;

23.

sürgeti a tagállamokat, hogy e célkitűzések elérése érdekében továbbra is jelöljenek ki védett tengeri területeket a madárvédelmi (14) és az élőhelyvédelmi (15) irányelv, valamint a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv alapján;

24.

kéri, hogy kapcsolódó területek, így part menti és mélytengeri övezetek összefüggő hálózataként hozzanak létre védett tengeri területeket; emlékeztet arra a követelményre, hogy 400 méteres mélység alatt be kell szüntetni a tengerfenéki halászeszközökkel folytatott halászatot azokon a területeken, ahol ismert, hogy veszélyeztetett tengeri ökoszisztémák léteznek vagy ilyenek valószínűleg előfordulnak;

25.

sürgeti a Bizottságot, hogy tudományos alapon határozzon meg a védett tengeri területek kezelésére vonatkozó szigorú gazdálkodási iránymutatásokat a tagállamok számára, és a meglévő iránymutatásokra, így a Természetvédelmi Világszövetség globális szabványaira támaszkodva alakítsa ki a védett tengeri területek osztályozását, figyelembe véve létrehozásuk szakaszát, a vonatkozó gazdálkodási terveket és az ökoszisztéma-alapú előnyöket;

26.

kitart amellett, hogy a Bizottságnak a harmadik országokkal kötött halászati megállapodásokat olyan gazdálkodási és irányítási intézkedésekkel kell kísérnie, mint a védett tengeri területek, ezáltal lehetővé téve a halállományokkal való gazdálkodás javítását és e megállapodások számos kumulatív hatásának kezelését, mint például a szennyezés, a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat, valamint egyes gyakorlatok kialakulása, például az ipari halászat, amelyek veszélyeztetik egyes állományok fenntarthatóságát;

27.

sürgeti a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki erős és hatékony gazdálkodási terveket a meglévő és jövőbeli védett tengeri területekre vonatkozóan, és vezessenek be szigorúbb ellenőrzési, nyomonkövetési és felügyeleti intézkedéseket a védett tengeri területek tiszteletben tartásának biztosítása érdekében;

28.

kéri, hogy mind a kereskedelmi, mind a rekreációs célú halászati ágazat, valamint a tengeren folytatott emberi és gazdasági tevékenységek irányításában illetékes érintett szervezetek (pl. regionális halászati gazdálkodási szervezetek vagy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet) vegyenek részt a védett tengeri területek ellenőrzésében, nyomon követésében és felügyeletében;

29.

hangsúlyozza, hogy az uniós tagállamok által benyújtott, a Natura 2000 területekre vonatkozó halászati gazdálkodási intézkedések fokozottabb ellenőrzésére van szükség annak biztosítása érdekében, hogy a közös halászati politika 11. cikkével összhangban elérjék a természetvédelmi célkitűzéseket;

30.

hangsúlyozza, hogy a területek kijelölése és a gazdálkodási intézkedések kidolgozása a rendelkezésre álló legjobb tudományos szakvélemények alapján kell történjen;

31.

elismeri, hogy a védett tengeri területek és más védett területek sikere attól függ, hogy szilárd tudományos alappal rendelkeznek-e, hogy a kereskedelmi és hobbihorgászok, a part menti közösségek és más érdekelt felek elfogadják-e azokat, valamint attól, hogy egyértelmű kommunikáció folyik-e arról, hogy mi védendő, hogyan és miért; ezért felszólít arra, hogy a védett tengeri területek tervezésébe, irányításába és nyomon követésébe vonják be a halászati ágazatot, beleértve annak kisüzemi komponensét is, valamint a tudományos halászati gazdálkodási szervezeteket és az egyéb érdekelt feleket; kéri, hogy tengeri oktatási területek létrehozása révén ösztönözzék a civil társadalom részvételét;

32.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a védett tengeri területek létrehozásakor átfogó és koherens megközelítést alkalmazzanak, nemcsak a kereskedelmi halászati tevékenységek korlátozásával, hanem olyan, egyéb tevékenységeket is kezelve, mint például a fosszilis tüzelőanyagok feltárása és kiaknázása, a bányászat, a nagyléptékű akvakultúra, a kotrás, az offshore szélparkok, a közlekedés és a rekreációs célú halászat és más szabadidős tevékenységek;

33.

felkéri a tagállamokat, hogy bővítsék ki a közös halászati politika hatálya alá tartozó halállomány-helyreállítási területek hálózatát, különösen abban az esetben, ha egyértelmű bizonyíték van a minimális állományvédelmi referenciaméretnél kisebb halak nagy koncentrációjára vagy arra, hogy ívóhelyekről van szó; hangsúlyozza, hogy a közös halászati politika működéséről szóló következő jelentésbe bele kell foglalni az ilyen területek kijelölésének és sikerének értékelését;

34.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemzeti joghatóságon kívül eső területeken a tengeri biológiai sokféleség megőrzéséről és fenntartható hasznosításáról szóló szerződésre irányuló nemzetközi tárgyalások során és a regionális halászati gazdálkodási szervezetek keretében támogassák a nyílt tengereken vagy a nemzeti joghatóságon kívül eső területeken védett tengeri területek létrehozására irányuló ambiciózus globális mechanizmust, és vállaljanak proaktív szerepet a nemzeti joghatóságon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségről szóló megállapodás létrejöttét követően az új, hatékonyan irányított területalapú gazdálkodási eszközök – többek között a nyílt tengeri védett tengeri területek – létrehozásában; emlékeztet arra, hogy a védett tengeri területek a nemzeti joghatóságon kívül eső területeken való létrehozását a rendelkezésre álló legjobb tudományos szakvéleményeken alapuló társadalmi-gazdasági és ökológiai hatásvizsgálatokkal kell támogatni;

35.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő azt az elképzelést, hogy az óceán egésze az emberiség számára ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújt, és hogy ezért az óceánt az ENSZ égisze alatt zajló nemzetközi tárgyalásokon globális közjóként kell elismerni;

A halállomány helyreállítását veszélyeztető egyéb környezeti tényezők kezelése

36.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló gyors és határozott fellépés elengedhetetlen az egészséges tengeriélőlény-populációk és élőhelyek megőrzéséhez, és ezáltal a fenntartható halászati tevékenység folytonosságához és hosszú távú élelmezésbiztonsághoz; emlékeztet, hogy a Párizsi Megállapodás 2. cikke szerint a feleknek törekedniük kell az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaihoz való alkalmazkodás képességének növelésére, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség fejlesztésére és az üvegházhatású gázok alacsony szintű kibocsátásának támogatására, az élelmiszer-termelés veszélyeztetése nélkül;

37.

hangsúlyozza, hogy a tengeri védett területek az ökoszisztémák ellenállóképességének erősítése révén pozitívan járulnak hozzá az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz; sürgeti a tagállamokat, hogy az éghajlati viszonyokhoz való nemzeti alkalmazkodási stratégiáikban erősítsék meg a védett tengeri területek hálózatának szerepét;

38.

hangsúlyozza, hogy a halállományok helyreállítása és fenntartható szinten való fenntartása szükségessé teszi az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó egyes emberi eredetű hatások – például az oxigénkimerülés és a savasodás, valamint a különböző főként szárazföldi, de tengeri szennyezési források – kezelését is, amelyek negatív hatással vannak a halállományok helyreállítására, vagy hozzájárulnak azok sérülékenységéhez, mint például a nitrátok, a szennyvíz, a műtrágyák, a növényvédő szerek, a mérgező vegyi anyagok, az ipari tevékenységből és a tömegturizmusból származó szennyezés, az akvakultúrából származó maradékanyagok, a műanyag- és mikroműanyag-szennyezés, a napkrémek, a hormonok, a zajszennyezés, az olajszivárgás, valamint az elveszített vagy leselejtezett halászeszközök;

39.

felhívja a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt a szóban forgó, különböző szennyezési forrásoknak a halállományok helyreállítására és a tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatásáról;

40.

hangsúlyozza, hogy a halászokat be kell vonni a tengerek és óceánok szennyezése elleni küzdelembe; felhívja ezért a Bizottságot, hogy sürgesse a tagállamokat olyan jogszabályok elfogadására, amelyek engedélyezik a halászok számára, hogy partra vigyék a tengerben kihalászott szemetet; úgy véli, hogy ezeknek a rendelkezéseknek ösztönző rendszert kell bevezetniük a halászok számára és a megfelelő gyűjtőrendszerek használata érdekében;

41.

hangsúlyozza a nem célfajok túlélési rátája növelésének fontosságát, csökkentve a kifogásuk és elengedésük során okozott sérüléseket és stresszt;

42.

felhívja a Bizottságot, hogy vegye fontolóra ezeket a kéréseket, és reagáljon azokra a halászati erőforrások megőrzésére és a tengeri ökoszisztémák védelmére irányuló új cselekvési tervében, amelyet 2021-ig szándékozik előterjeszteni, valamint a közös halászati politika általa végzett felülvizsgálatában, valamint valamennyi jövőbeli jogalkotási javaslatban;

o o

43.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL L 354., 2013.12.28., 22. o.

(2) HL L 164., 2008.6.25., 19. o.

(3) HL L 198., 2019.7.25., 105. o.

(4) HL L 206., 1992.7.22., 7. o.

(5) HL L 20., 2010.1.26., 7. o.

(6) HL L 303., 2009.11.18., 1. o.

(7) HL L 257., 2014.8.28., 135. o.

(8) HL L 375., 1991.12.31., 1. o.

(9) HL L 145., 2001.5.31., 43. o.

(10) HL L 264., 2006.9.25., 13. o.

(11) HL C 458., 2018.12.19., 9. o.

(12) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0015.

(13) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1004 rendelete (2017. május 17.) a halászati ágazatban az adatok gyűjtésére, kezelésére és felhasználására szolgáló uniós keretrendszer létrehozásáról, valamint a közös halászati politika tekintetében a tudományos tanácsadás támogatásáról és a 199/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 157., 2017.6.20., 1. o.).

(14) Az Európai Parlament és a Tanács 2009/147/EK irányelve (2009. november 30.) a vadon élő madarak védelméről (HL L 20., 2010.1.26., 7. o.).

(15) A Tanács 92/43/EGK irányelve (1992. május 21.) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről (HL L 206., 1992.7.22., 7. o.).

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/145

P9_TA(2021)0020

A mindenki számára elérhető tisztességes és megfizethető lakhatás

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a mindenki számára elérhető tisztességes és megfizethető lakhatásról (2019/2187(INI))

(2021/C 456/14)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak 3. cikke (3) bekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és különösen annak 9., 14., 148., 151., 153., 160. és 168. cikkére, valamint az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. jegyzőkönyvére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára és különösen annak IV. címére („Szolidaritás”),

—	tekintettel az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, különösen annak 8. és 25. cikkére,

—	tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményre,

—	tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó ENSZ-bizottságnak az Európai Unió 2014. júniusi bevezető jelentéséhez kapcsolódó 2015. szeptemberi záró megjegyzéseire,

—

tekintettel a világ vezetői által 2015 szeptemberében elfogadott és a Tanács által jóváhagyott fenntartható fejlesztési célokra, különösen a fenntartható városokról és közösségekről szóló 11. fenntartható fejlesztési célra, valamint az egészséges élet biztosításáról és a jólét előmozdításáról szóló 3. fenntartható fejlesztési célra,

—	tekintettel az ENSZ fenntartható lakhatásról szóló genfi alapokmányára és azon céljára, hogy „mindenki számára biztosítsák a tisztességes, megfelelő, megfizethető és egészséges lakhatást” (1),

—	tekintettel az Egészségügyi Világszervezet 2018-ban „Ajánlások az egészséges lakáskörülmények előmozdítására a fenntartható és méltányos jövő érdekében” címmel a lakáskörülményekről és az egészségről kiadott iránymutatásaira (2),

—	tekintettel az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság által 2017 novemberében kihirdetett szociális jogok európai pillérére és különösen annak 19. és 20. alapelvére („Lakhatás és a hajléktalanoknak nyújtott segítség” és „Az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés”),

—	tekintettel a felülvizsgált Európai Szociális Chartára és különösen annak 30. cikkére (a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni védelemhez való jog), 31. cikkére (lakhatáshoz való jog) és 16. cikkére (a család szociális, jogi és gazdasági védelemhez való joga),

—	tekintettel az uniós városfejlesztési menetrend lakhatási partnerségének 2018. évi cselekvési tervére (3),

—	tekintettel a lakhatásról és a fenntartható városfejlesztésről 20 évenként – 2016 októberében harmadik alkalommal – megrendezett ENSZ-konferenciára (HABITAT III) keretében elfogadott Új városfejlesztési menetrendre,

—	tekintettel az európai szociális infrastruktúrába történő beruházással foglalkozó magas szintű munkacsoport 2018. évi jelentésére (4),

—	tekintettel a Régiók Bizottságának „Egy európai lakhatási menetrend felé” című 2017-es véleményére (5),

—	tekintettel az Eurocities állami támogatásokról és helyi közszolgáltatásokról szóló 2016. évi nyilatkozatára (6),

—	tekintettel az európai lakásügyi miniszterek 2013. december 9-én és 10-én tartott 19. informális találkozójának végleges nyilatkozatára (7),

—	tekintettel az európai nagyvárosok polgármestereinek a lakhatáshoz való jogról szóló 2014. évi állásfoglalására (8),

—	tekintettel a „Beruházások a gyermekek érdekében: a hátrányos helyzetből való kitörés” című 2013. évi ajánlás eredményeinek értékeléséről szóló 2017. április 26-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2017)0258),

—

tekintettel a megfelelő lakhatás mint a megfelelő életszínvonalhoz való jog része, valamint ezzel összefüggésben a megkülönböztetésmentességhez való jog kérdésével megbízott különleges ENSZ-előadó 2015. december 30-i jelentésére (A/HRC/31/54) (9), amely a hajléktalanságot azonnali globális válaszlépéseket követelő emberi jogi világválságként vizsgálja,

—	tekintettel a Bizottság 2013. évi szociális beruházási csomagjára,

—	tekintettel a Bizottság „Beruházások a gyermekek érdekében: a hátrányos helyzetből való kitörés” című, 2013. február 20-i ajánlására (2013/112/EU),

—	tekintettel „A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig” című, 2011. április 5-i bizottsági közleményre (COM(2011)0173) és az azt követő végrehajtási és értékelési jelentésekre,

—	tekintettel a Bizottság „Az általános érdekű szolgáltatások európai minőségi keretrendszere” című közleményére (COM(2011)0900),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i bizottsági határozatra,

—	tekintettel a Bizottság „Európai épületkorszerűsítési program – épületeink környezetbarátabbá tétele, munkahelyteremtés, javuló életminőség” című, 2020. október 14-i közleményére (COM(2020)0662),

—	tekintettel a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról szóló, 2020. július 10-i jogalkotási állásfoglalására (10),

—	tekintettel a határon át ingázó és idénymunkások Covid19-válsággal összefüggő európai védelméről szóló 2020. június 15-i állásfoglalására (11),

—	tekintettel az európai zöld megállapodásról szóló 2020. január 15-i állásfoglalására (12),

—	tekintettel az euróövezet foglalkoztatási és szociális politikájáról szóló 2019. október 10-i állásfoglalására (13),

—	tekintettel a pénzügyi bűncselekményekről, az adókijátszásról és az adókikerülésről szóló, 2019. március 26-i állásfoglalására (14),

—	tekintettel „A gazdaságpolitikai koordináció európai szemesztere: a 2019. évi éves növekedési jelentés foglalkoztatási és szociális vonatkozásai” című, 2019. március 13-i állásfoglalására (15),

—	tekintettel az uniós fogyatékosságügyi stratégia 2020 utáni végrehajtásáról szóló 2020. március 2-i állásfoglalására (16),

—	tekintettel a munkahelyteremtés és a növekedés fellendítését szolgáló, egyenlőtlenségek elleni küzdelemről szóló 2017. november 16-i állásfoglalására (17),

—	tekintettel a garantált minimáljövedelemmel mint a szegénység elleni küzdelem eszközével kapcsolatos szakpolitikákról szóló 2017. október 24-i állásfoglalására (18),

—	tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény (CRPD) végrehajtásáról szóló 2016. július 7-i állásfoglalására, különös tekintettel az ENSZ CRPD-bizottságának záró észrevételeire (19),

—	tekintettel a „Menekültek: társadalmi befogadás és munkaerőpiaci integráció” című, 2016. július 5-i állásfoglalására (20),

—	tekintettel „A szegénységről: a nemek közötti egyenlőség szempontjai” című, 2016. május 26-i állásfoglalására (21),

—	tekintettel a növekvő rezsiköltségek fényében a szegénység elleni küzdelem célkitűzésének eléréséről szóló 2016. április 14-i állásfoglalására (22),

—	tekintettel „Az egyenlőtlenségek csökkentése, különös tekintettel a gyermekszegénységre” című, 2015. november 24-i állásfoglalására (23),

—	tekintettel a kohéziós politikáról és a társadalom perifériájára szorult közösségekről szóló 2015. november 24-i állásfoglalására (24),

—	tekintettel az EU hajléktalansággal kapcsolatos stratégiájáról szóló, 2014. január 16-i állásfoglalására (25),

—	tekintettel az európai unióbeli szociális lakhatásról szóló 2013. június 11-i állásfoglalására (26),

—

tekintettel a megfelelő lakhatás mint a megfelelő életszínvonalhoz való jog része, valamint ezzel összefüggésben a megkülönböztetésmentességhez való jog kérdésével megbízott különleges ENSZ-előadó 2019. december 26-i jelentésére a megfelelő lakhatáshoz való jog megvalósítására vonatkozó iránymutatásokról,

—	tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága CM/Rec(2010)5. sz., a szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló, 2010. március 31-i ajánlására,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által 2020 májusában végzett II. LMBTI-felmérésre,

—	tekintettel a „Housing for All” európai polgári kezdeményezésre (27),

—	tekintettel a Bizottság „A nemi hovatartozás jogi elismerése az EU-ban: a transzneműek útja a teljes egyenlőség felé” című 2020. júniusi tanulmányára (28),

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére (A9-0247/2020),

mivel a megfelelő lakhatáshoz való hozzáférés olyan alapvető jog, amelyet más alapvető jogokhoz és a méltóságteljes élethez való hozzáférés feltételének kell tekinteni; mivel a tagállamok nemzeti, regionális és helyi hatóságai kötelesek kidolgozni saját lakáspolitikájukat és meghozni az eme alapvető jog lakáspiacukon történő érvényesülésének biztosításához szükséges intézkedéseket;

mivel az EUMSZ 151. cikke rögzíti, hogy az alapvető szociális jogokat, többek között az 1961. október 18-án Torinóban aláírt Európai Szociális Chartában, valamint a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló 1989. évi közösségi chartában meghatározott jogokat szem előtt tartva, az Unió és a tagállamok célkitűzése a foglalkoztatás, az élet- és munkakörülmények javítása – lehetővé téve ezáltal a fejlődési folyamat fenntartása mellett ezek összehangolását –, a megfelelő szociális védelem, a szociális partnerek közötti párbeszéd és az emberi erőforrások fejlesztésének elősegítése a tartósan magas szintű foglalkoztatás és a kirekesztés elleni küzdelem érdekében;

C.	mivel az EU és tagállamok kötelesek mindenki számára egyetemes hozzáférést biztosítani a tisztességes és megfizethető lakhatáshoz, olyan alapjogokkal összhangban, mint az Európai Szociális Charta 16., 30. és 31., cikke, valamint a szociális jogok európai pillére;

mivel az Európai Unió Alapjogi Chartája 36. cikkének megfelelően az Unió a nemzeti jogszabályokban és gyakorlatokban foglaltak szerint és a Szerződésekkel összhangban elismeri és tiszteletben tartja az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést az Unió társadalmi és területi kohéziójának előmozdítása érdekében; mivel az általános érdekű szolgáltatásokat a tagállamok hatóságai ilyennek minősítik, és ezért azokra egyedi közszolgáltatási kötelezettségek vonatkoznak; mivel ezeket a szolgáltatásokat az állam vagy a magánszektor is nyújthatja; mivel ezek a szolgáltatások magukban foglalják a szociális lakhatást mint általános érdekű szociális szolgáltatást; mivel az általános érdekű szociális szolgáltatások a szolidaritás és az egyenlő hozzáférés elvével összhangban a kiszolgáltatott helyzetben lévő polgárok szükségleteire reagálnak; mivel az általános érdekű szolgáltatások európai minőségi keretrendszeréről szóló bizottsági közlemény garantálja az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést minden polgár számára, és ösztönzi a minőséget a szociális szolgáltatások területén;

mivel a 11. fenntartható fejlesztési cél olyan konkrét célok 2030-ig történő elérésére szólít fel, mint amilyen a megfelelő, biztonságos és megfizethető lakhatáshoz és alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása mindenki számára, a nyomornegyedek fejlesztése, valamint a befogadó és fenntartható urbanizáció és az emberi lakóhelyek részvételen alapuló, integrált és fenntartható tervezési és irányítási képességének fokozása valamennyi országban;

mivel egyre több, az EU-ban élő alacsony és közepes jövedelmű személy számára okoz nehézséget a lakhatás, túlzottan megterhelik őket a lakhatási és fenntartási költségek, a biztonság szempontjából aggályos, illetve olyan lakásokban élnek, amelyek egészségtelenek, rossz minőségűek, nehezen elérhetőek, nem energiahatékonyak vagy túlzsúfoltak, illetve hajléktalanok vagy a kilakoltatás veszélyének vannak kitéve;

mivel a befejezett lakásépítési projektek növekedése nem javítja jelentősen a lakhatáshoz való hozzáférést azok számára, akiknek a jövedelme túl alacsony ahhoz, hogy meg tudják fizetni piaci bérleti díjakat, de túl magas ahhoz, hogy jogosultak legyenek szociális lakhatásra; mivel ez a probléma különösen az egyedülálló szülőket, a nagycsaládosokat és a munkaerőpiacra belépő fiatalokat érinti;

mivel az Eurofound becslései szerint az EU gazdaságai számára évi 195 milliárd eurós kiadást jelentenek a nem megfelelő lakhatásból eredő költségek (29); mivel 2018-ban az EU lakosságának 17,1 %-a élt zsúfolt lakáskörülmények között (30); mivel az EU-ban a 25–34 éves fiatalok 28,5 %-a a szüleivel él; mivel ez az arány számos – elsősorban társadalmi-gazdasági – tényezőtől, valamint a lakáskínálattól is függ (31); mivel 2030-ra a világ népességének több mint kétharmada városokban fog élni (32);

I.	mivel a nettó jövedelmük több mint 40 %-át lakhatásra fordítók aránya az EU lakosságán belül 10,2 % volt 2010–2018 között, bár ebben tagállamonként jelentős eltérések mutatkoztak;

J.	mivel az elmúlt időszakban a lakásárak évről évre folyamatosan és a nettó jövedelemnél gyorsabb ütemben nőttek; mivel az európai polgárok számára ma a lakhatás jelenti a legnagyobb kiadást;

mivel a lakáspiac 25 billió euróra becsülhető forgalmánál fogva elősegíti a munkahelyteremtést, ösztönzi a gazdasági aktivitást, továbbá számos egyéb terület mellett befolyásolja a munkavállalói mobilitást, az energiahatékonyságot, az infrastrukturális keresletet és rezilienciát, valamint a fenntartható közlekedést és városfejlesztést;

mivel az elmúlt évtizedekben az alacsony jövedelmű tulajdonosok és bérlők számára a lakhatás egyre nehezebben megfizethető, miközben lakhatási körülményeik romlanak; mivel a szegénység kockázatának kitett háztartások közel 38 %-a fordította lakhatásra a nettó jövedelme több mint 40 %-át; mivel a szegénység kockázatának kitett személyek száma az Unióban a lakhatási költségeket is figyelembe véve 156 millióra nőtt;

M.	mivel az elmúlt évtizedben az EU-ban nőttek a bérleti költségek, és 2007–2019 között 22 tagállamban a lakásárak is emelkedtek;

N.	mivel a Covid19-világjárvány kitörését követően szerzett legfrissebb bizonyítékok szerint a gazdasági recesszió és a munkahelyek megszűnése középtávon tovább növelheti a lakásköltség-túlterheltség és a hajléktalanság arányát az EU-ban;

O.	mivel sok tagállamban a lakhatási válság súlyosabban érinti a városi térségeket, ahol piaci áron a közepes jövedelmű családok is egyre nehezebben találnak megfizethető lakást;

mivel a lakhatási válság a gazdag és a kevésbé gazdag országokban egyaránt előfordul, és társadalmi kirekesztéshez, illetve térbeli szegregációhoz vezet; mivel a tisztességes és megfizethető lakhatáshoz való hozzáférés nehezebb az olyan kiszolgáltatott csoportok számára, mint amilyenek a szegénységben élő munkavállalók, a nők, a fiatalok, különösen a fiatal munkanélküliek, az egyedülálló szülők, a nagycsaládok, az idősek, különösen pedig az egyedül élő idősek, az LMBTIQ személyek, a migránsok, a menekültek, a fogyatékossággal élők, a testi vagy pszichiátriai betegséggel élők, valamint a marginalizált közösségek tagjai, köztük a romák;

mivel a Covid19-válság tovább súlyosbította a lakhatás bizonytalanságát, a túlzott eladósodottságot, valamint a kilakoltatás és a hajléktalanság kockázatát, és rámutatott számos ember – különösen az idősek, de a migráns munkavállalók és az idénymunkások – bizonytalan helyzetére is, akik nem férnek hozzá az egészségügyi és közösségi távolságtartásra vonatkozó követelményeknek megfelelő lakhatáshoz;

mivel az Eurofound Covid19-felméréséből kiderült, hogy 2020 áprilisáig a válaszadók 38 %-ának romlott a pénzügyi helyzete, és 47 %-a (33) számolt be megélhetési nehézségekről, amely arány a munkanélküliek körében elérte a 87 %-ot; mivel e válaszadók közel 30 %-ának ezt megelőzően is volt közüzemi számlákkal, 22 %-uknak pedig bérleti díjjal vagy lakáscélú jelzáloghitel-törlesztéssel kapcsolatos elmaradása, és egyötödük tartott attól, hogy a lakbérhátralék miatt bizonytalanná válhat a lakhatási helyzete; mivel az Eurofound kutatásából kiderül, hogy 2016-ban az EU-28 lakossága 14 %-ának volt elmaradása amiatt, hogy nem tudta határidőben teljesíteni a bérleti díjjal, a lakáscélú jelzáloghitellel, a fogyasztási kölcsönnel, az ismerőstől, családtagtól kapott kölcsönnel, valamint a közmű- vagy telefonszámlával kapcsolatos fizetési kötelezettségét; mivel a (jelentős) megélhetési nehézségekkel küzdő, de fizetési elmaradással (egyelőre) nem rendelkező személyek arányát is figyelembe véve a lakosság 21 %-át fenyegeti túlzott eladósodottság;

mivel a Covid19-világjárvány pusztító hatást gyakorolt az európai munkaerőpiacra, amely a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becslése szerint 2020 második negyedévében a kiesett munkaórák száma alapján 44 millió teljes munkaidős állás megszűnésének felel meg; mivel a Covid19-válság tovább súlyosbította azoknak a nem kormányzati és karitatív szervezeteknek a helyzetét, amelyek hagyományosan segítik a nehéz lakhatási vagy élethelyzetben lévőket, és bizonytalanná tette szolgáltatásaik folytatását;

mivel meghatározása szerint a kényszerkilakoltatás a személyek, családok és/vagy közösségek szándékukkal ellenkező eltávolítása az általuk használt lakásokból és/vagy földterületről anélkül, hogy az emberi jogok nemzetközi jogának megfelelő formájú jogi vagy egyéb védelemben részesülnének, vagy hozzáférnének ilyen védelemhez; mivel a kényszerkilakoltatást már régóta súlyos emberi jogi visszaélésként tartják számon;

U.	mivel a megfelelő lakhatás hiánya komoly kihívást jelent számos uniós polgár számára; mivel jelenleg nincsenek pontos adatok az Unióban élő hajléktanok számáról, ugyanakkor bármilyen eredményes közpolitika alapja a precíz adatgyűjtés;

V.	mivel az elmúlt évtizedben a lakhatási költségek növekedése, a gazdasági válság és az azt követő politikai döntések – többek között a szociális programok és juttatások leállítása vagy korlátozása – miatt több uniós tagállamban nőtt a hajléktalanság aránya;

mivel a „Lakhatás mindenek előtt” program a hajléktalanság visszaszorítására irányuló integrált stratégia, amely a hajléktalanok részére nyújtott lakhatási támogatást és szociális szolgáltatásokat, valamint munkaerőpiaci integrációjukat ötvözi; mivel e stratégia elveinek tagállami szintű elfogadása jelentősen hozzájárulhat a hajléktalanság csökkentéséhez;

mivel a szociális jogok európai pillérének 19. elve a lakhatási támogatással és a hajléktalansággal foglalkozik; mivel a Bizottság bejelentette, hogy 2021 februárjáig cselekvési tervet nyújt be ennek végrehajtására; mivel a hajléktalanság sérti a megfelelő lakhatáshoz való jogot és számos más emberi jogot, többek között a megkülönböztetésmentességhez, az egészséghez, a vízhez és a megfelelő higiénés körülményekhez, a személy biztonságához, valamint a kegyetlen, megalázó és embertelen bánásmódtól való mentességhez való jogot (34), és ezért alapvetően összeegyeztethetetlen az EU társadalmi haladásra irányuló célkitűzéseivel és szociális modelljével; mivel a hajléktalanokat és az informális lakhatási formákban élő személyeket gyakran bűnözővé nyilvánítják lakhatási helyzetük miatt, zaklatásnak, megbélyegzésnek, társadalmi kirekesztésnek és megkülönböztető bánásmódnak teszik ki őket; mivel e személyek gyakran nem jutnak tisztálkodási lehetőséghez, begyűjtik és kitoloncolják őket a közösségekből, és az erőszak szélsőséges formáinak teszik ki őket; mivel a hajléktalanok esetében a várható élettartam jelentős mértékben elmarad az összlakosságétól;

mivel a hajléktalanság fogalommeghatározásának egyaránt magában kell foglalnia annak anyagi (a minimálisan elfogadható lakáskörülmények hiánya) és szociális vetületét (biztonságos, családalapításra, társadalmi kapcsolatok kialakítására, a közösségi életben való részvételre és a méltóságteljes életre alkalmas hely megléte) (35); mivel a Covid19-válság megmutatta, hogy a hajléktalanság elleni küzdelem közegészségügyi kérdés, és hogy lehetséges például ideiglenes lakhatás biztosítása és kilakoltatási moratórium bevezetése révén – amelyeket már több tagállamban végrehajtottak – megoldásokat találni;

Z.	mivel a hajléktalanság legalább 24 tagállamban nő; mivel az Európai Unióban minden éjjel 700 000 hajléktalan kénytelen menedékhelyeken vagy az utcán aludni, ami az elmúlt 10 év alatt 70 %-os növekedést jelent;

AA.

mivel nincsen elegendő megfizethető szociális lakás és hozzáférhető lakhatás; mivel az EU-27 lakosságának 9,6 %-a él olyan háztartásban, amely a rendelkezésére álló ekvivalens jövedelme legalább 40 %-át lakhatásra költötte (36); mivel a lakhatási költségek nagyobb terhet rónak a fogyatékossággal élőkre, és a lakásköltség-túlterheltség aránya a fogyatékossággal élők körében 12,5 %, a fogyatékosság nélkül élők körében pedig 9,9 %;

AB.

mivel a lakhatás megfizethetőségét a jövedelmek mintázatával és alakulásával, az igazságos elosztással és a lakhatási költségek túlzott mértékű növekedésével összefüggésben kell értelmezni, emellett az egyértelmű nemi dimenzióval is bír; mivel a lakáspiaci hiányosságok veszélyeztetik Európa társadalmi kohézióját, súlyosbítják a hajléktalanságot és a szegénységet, emellett kihatnak a demokráciába vetett bizalomra is; mivel e kihívások leküzdéséhez a nemzeti hatóságoknak és az önkormányzatoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy megfelelő lakáspolitika, ezen belül állami támogatási intézkedések elfogadásával biztosítsák a szociális és megfizethető lakhatásra irányuló beruházások feltételeit és támogatását;

AC.

mivel a szociális lakhatáshoz kapcsolódó állami kiadások szintje Európában országonként változó, és egyes országokban – másokhoz képest – nagyobb hangsúlyt kap a szociális lakhatás támogatása; mivel azonban a 2008. évi pénzügyi válság óta a szociális lakhatás iránti igény megnövekedett, amiatt, hogy az alacsonyabb jövedelmű személyekre fokozódó pénzügyi nyomás nehezedik a lakhatás kapcsán; mivel a szociális lakhatás terén egyetemes modellt alkalmazó tagállamok jellemzően kiterjedt bérlakásszektorral rendelkeznek, amelyek mindegyikében átfogó cél a társadalmi keveredés és a társadalmi-gazdasági alapú szegregáció elkerülése (37);

AD.	mivel 2018-ban a lakásárak a 2015. évhez képest szinte minden tagállamban emelkedtek; mivel az elmúlt három évben az uniós lakásárak átlagosan 5 %-kal emelkedtek;

AE.	mivel az elmúlt években csökkentek a szociális lakhatásra irányuló állami beruházások; mivel a szociális lakhatásra irányuló állami kiadások (transzferek, tőkeberuházások) az európai GDP mindössze 0,66 %-át teszik ki, ami az elmúlt időszakhoz mérten alacsony, emellett csökkenő tendenciát mutat;

AF.	mivel a lakáshiány az uniós lakásállomány folyamatos növekedése ellenére továbbra is jelentős probléma;

AG.	mivel az Unióban élők 10,3 %-a számára a lakhatási költségek túlzottan megterhelők;

AH.	mivel a nem megfelelő lakhatási körülmények és a hajléktalanság nemcsak az emberek fizikai és mentális egészségét, jólétét, életminőségét érintik negatívan, hanem a foglalkoztatáshoz és más gazdasági és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket is;

AI.

mivel a szabadidős létesítményekhez, közösségi központokhoz, parkokhoz és zöldterületekhez való hozzáférés szintén kedvezően befolyásolja az életkörülményeket; mivel a szociális lakásokba történő beruházásoknak több közösségi alapú fizikai infrastruktúra (közösségi központok, sportlétesítmények stb.) felépítését, valamint az emberek életminőségének további javítását célzó közösségi programokat is támogatniuk kell;

AJ.

mivel az Egészségügyi Világszervezet a lakhatást az egészségi egyenlőtlenség leküzdésére irányuló intézkedések kulcságazataként jelölte meg (38); mivel az európai polgárok 2,1 %-a nem rendelkezik beltéri fürdőszobával, zuhanyzóval vagy mosdóval a lakásában; mivel e polgárok többsége az alábbi öt tagállamban él: Románia (27,7 %), Bulgária (15,3 %), Litvánia (10,6 %), Lettország (9,9 %) és Észtország (5,3 %) (39); mivel különösen a vidéki területeken irányult a szükségesnél kevesebb beruházás a szennyvízelvezetéshez és más alapvető közművekhez való hozzáférésre; mivel szakpolitikai intézkedései és tevékenységei meghatározásakor és végrehajtásakor az Európai Uniónak gondoskodnia kell az emberi egészség nagy fokú védelméről;

AK.

mivel a Bizottság szerint a gyermekes háztartások esetében általában nagyobb a súlyosan elégtelen lakáskörülmények kockázata, és a túlzsúfolt háztartásban élő gyermekek aránya a szegénységben élő gyermekek esetében magasabb, mint az általános népesség esetében; mivel a jövedelmi szempontból szegény gyermekek számára a szociális lakhatáshoz való hozzáférés akadályt jelent a szociális lakások elégtelen kínálata miatt, ami hosszú várakozási időket eredményez; mivel a megfelelően fűtött, biztonságos vízellátással és higiénés körülményekkel rendelkező lakás, illetve általában a lakhatás a gyermekek egészségének és jóllétének kulcseleme a növekedésük és fejlődésük számára; mivel a megfelelő lakhatási körülmények a gyermekek tanulását is segítik (40);

AL.

mivel az energiaszegénység Európában több millió embert sújt folyamatosan, és mivel a válság a Covid19-járvány következtében súlyosbodik a kijárási korlátozások hatására megugró energiafogyasztás és -számlák miatt; mivel emellett a Covid19 következményeként a legtöbb tagállamban bevezetett és az EU által támogatott pénzügyi segítségnyújtási intézkedések és csökkentett munkaidős rendszerek ellenére számos munkavállaló veszítette el munkahelyét vagy jövedelmének egy részét; mivel a lakhatási és bérletidíj-támogatások sok esetben nem fedezik a tényleges lakhatási költségeket, és egyes országokban az igen szigorú jogosultsági kritériumok miatt a kiszolgáltatott helyzetben lévő csoportok nem jutnak lakhatási támogatáshoz;

AM.

mivel a társadalmak elöregedőben vannak és demográfiai változásokon mennek keresztül; mivel a lakhatási igények a változó életvitelnek, illetve a családi helyzetnek megfelelően a korral változnak; mivel az akadálymentesítés hiánya, az egyedüllét, a biztonsági szempontok és a fenntartási költségek nehezítik a lakhatáshoz való hozzáférést;

AN.	mivel a lakásoknak biztonságosnak, kényelmesnek és könnyen karbantarthatónak kell lenniük, és e szempontok mindegyike az idősek számára különösen fontos;

AO.

mivel a lakásállomány energiahatékonysága közvetlen hatással van az energiaszegénységre és a fenntartási költségekre; mivel a földgáz és a villamos energia piaca a legjövedelmezőbb ágazatok közé tartozik a világon, ennek ellenére az Unióban a háztartások közel 7 %-a nem tudja fizetni a közüzemi számláit (41); mivel az alacsonyabb jövedelmű háztartások többet fizetnek az energiáért is; mivel az épületkorszerűsítési program jelentős szerepet játszhat az energiamegtakarításban, a költségek és az energiafogyasztás csökkentésében, és ezáltal az energiaszegénység enyhítésében, valamint mindenki számára a kényelem, a higiéniai és életkörülmények javításában;

AP.

mivel az uniós gazdaság 2050-ig megvalósítandó dekarbonizációja közös célkitűzés a főként az épületek fűtésére és hűtésére felhasznált energia miatti éghajlatváltozás elleni küzdelemben; mivel az európai zöld megállapodás révén az Európai Unió azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az épületeket energiahatékonyabbá teszi;

AQ.

mivel az uniós tagállamok több mint felében jelenleg 1000 lakosra több mint 500 lakás jut; mivel ez a szám azokban az idegenforgalmi célpontnak számító országokban a legmagasabb, ahol a turistaközpontban a főszezoni üdülés céljára épített nyaralók nem a szélesebb társadalom lakhatási szükségleteinek ellátását segítik (42);

AR.

mivel a hajléktalanok, valamint az informális lakhatási formában és a nem megfelelő lakhatási körülmények között élők körében aránytalanul nagy számban találhatók menekültek, menedékkérők, migránsok – különösen okmányokkal nem rendelkezők –, belső menekültek, hontalanok, fogyatékossággal élők, gyermekek és fiatalok, őslakosok, nők, LMBTIQ személyek, idősebbek, valamint faji, etnikai és vallási kisebbségekhez tartozók, akik sok esetben szorulnak a leginkább marginalizált és legveszélyesebb területekre; mivel e személyeket gyakran ér interszekcionális megkülönböztetés lakhatási jogállásuk miatt; mivel politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Európai Uniónak küzdenie kell mindenfajta nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés ellen;

AS.	mivel a Bizottság 2020. november 12-én elfogadta az LMBTIQ személyek egyenlőségére vonatkozó első stratégiáját;

AT.

mivel az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának CM/Rec(2010)5 számú ajánlása szerint a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy minden személy ténylegesen és egyenlő feltételekkel, szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés nélkül juthasson megfelelő lakhatáshoz; mivel az ajánlás szerint továbbá kellő figyelmet szükséges fordítani a hajléktalanság LMBTIQ személyeket, köztük fiatalokat és gyermekeket fenyegető kockázatára, akik fokozottan kiszolgáltatott helyzetben lehetnek a társadalmi kirekesztéssel szemben, akár saját családjuk részéről is;

AU.

mivel a Bizottság tanulmánya a nemi hovatartozás Unión belüli jogi elismeréséről kiemeli, hogy a transznemű és a nemi nonkonformista személyeket hátrányos megkülönböztetés éri a lakáspiachoz való hozzáférés során, többek között az Unióban a társadalmi nem elismerésekor alkalmazott egyes eljárásokban a házasság felbontására vonatkozóan előírt követelmény miatt elveszítik otthonukat; mivel a társadalmi nem jogi elismerésével a transzneműek nagyobb valószínűséggel jutnak lakhatáshoz, ha okmányaik egyeznek a nemi önkifejezésükkel;

AV.

mivel a Bizottság jelentős számú kompetenciája kapcsolódik a lakáspiachoz, így különösen a bankfelügyelet, a monetáris politika, a hitelek, a lakáscélú jelzáloghitelek – köztük az átstrukturálásra vonatkozó szabályok és az adósságrendezés –, valamint a gazdasági buborékok kialakulása esetén gyakorolható jogkör, a lakhatás szociális finanszírozásának közköltsége, valamint a nemteljesítő hitelek szabályozása; mivel az EUMSZ 26. jegyzőkönyve szerint az olyan általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz kapcsolatos feladatokat, mint a szociális és megfizethető lakhatás biztosítása, a lakhatás és a közösségek szükségleteit és arányos támogatását tükröző konkrét nemzeti, regionális vagy helyi szinten meghatározott funkciók alapján kell ellátni;

AW.	mivel a spekulatív ingatlan- és földvásárlások kiemelt szerepet játszanak a lakásárak folyamatos emelkedésében; mivel a házárakban és piaci bérleti díjakban meredek és folyamatos emelkedés figyelhető meg, különösen a városokban és a városi vagy elővárosi térségekben;

AX.

Megfelelő, energiahatékony és egészséges lakhatás megteremtése

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az alkalmazandó európai és nemzeti jogszabályok útján biztosítsák a megfelelő lakhatáshoz való jog alapvető emberi jogként történő elismerését és érvényesíthetőségét; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mindenki számára biztosítsanak hozzáférést a tisztességes lakhatáshoz – többek között a tiszta és jó minőségű ivóvízhez, a megfelelő és méltányos higiénés körülményekhez, a szennyvíz- és vízhálózatokhoz és a jó minőségű beltéri környezethez, valamint a megfizethető, megbízható és fenntartható energiához –, hozzájárulva ezáltal a szegénység minden formájának felszámolásához, a hátrányos helyzetű háztartások emberi jogainak védelméhez és a legkiszolgáltatottabb csoportok támogatásához, egészségük és jólétük védelme érdekében;

megerősíti felhívását egy, a fűtés téli kikapcsolására vonatkozó moratóriumra irányuló uniós szintű fellépésre, és kéri egy európai téli kilakoltatási moratórium bevezetését; elítéli a moratórium olyan módon történő kijátszását, hogy az őszi időszakban nem kapcsolják be a fűtést, hatástalanná téve ezáltal a moratóriumot; felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a villamosenergia-szolgáltatók vezessenek be olyan védelmi rendszereket, amelyek garantálják a leginkább rászorulók háztartási villamosenergia-ellátását, mivel az alapvető közműszolgáltatásokhoz, így a vízhez, a villamos energiához és a szennyvízszállításhoz való hozzáférés elengedhetetlen a fenntartható fejlesztési célok teljesüléséhez;

felszólít az egészséges otthonokra – köztük a beltéri levegőminőségre – vonatkozó, legalább a WHO iránymutatásaihoz igazodó kötelező minimumkövetelmények uniós szintű bevezetésére; felhívja a tagállamokat, hogy tartsák és tartassák be a köztisztasági és közegészségügyi alapvető szabályokat, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfelelő otthoni hőmérsékletre vonatkozó szabványát, és osszák meg a nemzeti szinten bevált gyakorlatokat és elképzeléseket;

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a lakások felújítása során kezeljék prioritásként a kibocsátáscsökkentést és az energiahatékonyságot; támogatja, hogy a felújítási hullám az európai zöld megállapodás célkitűzéseivel és elveivel összhangban az energiaszegénység és a legrosszabb teljesítményű épületek kezelésére összpontosítson egy olyan klímasemleges gazdaságba való, társadalmilag igazságos átmenet biztosítása érdekében, amely senkit sem hagy hátra; kéri, hogy fordítsanak különös figyelmet a szociális lakhatásra, az egyedülálló családok otthonaira és a a tulajdonosi használatban lévő többlakásos épületekre, valamint foglalkozzanak a nem megfelelő lakások és lakásokhoz való hozzáférés kérdésével; ezért hangsúlyozza, hogy a bérlőket és a tulajdonos-lakókat teljes körűen tájékoztatni kell és be kell vonni a felújítási projektekbe, és nem szabad, hogy a költségek miattuk összességében emelkedjenek;

felhívja a tagállamokat, hogy folytassanak energiatakarékossági kampányokat; hangsúlyozza az energiateljesítményre vonatkozó minimumkövetelmények szerepét a legrosszabb teljesítményű épületek felújítása volumenének és mértékének ösztönzésében, és üdvözli az épületkorszerűsítési program arra vonatkozó tervét, hogy az energiahatékonyságról szóló irányelv és az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv közelgő felülvizsgálata során kötelező minimumkövetelményeket vezet be a meglévő épületek energiahatékonyságára vonatkozóan;

üdvözli, hogy a Bizottság támogatja az alacsony jövedelmű háztartásokat célzó megoldásokat finanszírozó épületkorszerűsítési programot; üdvözli a (többek között a bérleti díjakra, az energia- és működési költségekre és a helyi adókra kiterjedő) lakhatási költségsemlegesség modelljét, amely egyesíti a szociális és éghajlat-politikai célokat, és megakadályozza a felújítás miatti (az épület nagyszabású felújításával indokolt) kilakoltatásokat, biztosítva, hogy a bérleti díjak növekedését teljes mértékben ellensúlyozza az energiamegtakarítás; rámutat arra, hogy védeni kell a bérlőket a lakásfelújítások alatti kilakoltatásokkal szemben;

megjegyzi, hogy a felújítások ösztönzése érdekében – különösen a többlakásos épületekben – kulcsfontosságú lesz a részvétel, a kommunikáció és a pénzügyi ösztönzők; felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a pénzügyi intézményeket, hogy biztosítsanak széles körű hozzáférést a felújítások finanszírozásához, amelyhez valamennyi tulajdonosi kategória jogosult, azokat az eseteket is beleértve, ahol nincs lakástulajdonosi egyesület;

felhívja a Bizottságot, hogy a többéves pénzügyi kereten és a NextGenerationEU eszközön belül kezelje prioritásként az épületkorszerűsítési programot, a kiszolgáltatott helyzetben lévőket helyezve a helyreállítási politikák középpontjába, továbbá mindenki számára biztosítson egyenlő hozzáférést a felújítási projektekhez, mivel az e területen végrehajtott beruházások olyan anticiklikus beavatkozás szerepét tölthetik be, amely jelentős munkahely-teremtési potenciállal rendelkezik; felhívja a tagállamokat, hogy helyreállítási és rezilienciaépítési terveikben kezeljék prioritásként a felújítást annak érdekében, hogy hozzájáruljanak az európai épületállomány évi legalább 3 %-ának mélyfelújításához; követeli, hogy szenteljenek különös figyelmet a földrengésveszélyes európai régiókban a jelentős földrengéskockázatnak kitett épületek felújításának;

felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy támogassák a körforgásos gazdaságot az építőiparban, továbbá az épületekre és termékekre kötelező zöld kritériumokat tartalmazó körforgásos elveket alkalmazzanak; felszólítja az Uniót és tagállamait, hogy a felújítási alternatívák mérlegelésekor kapjanak elsőbbséget a karbonszegény, fenntartható és nem mérgező anyagokból készült építési termékek, amelyek emellett könnyen javíthatók és újrahasználhatók, és elősegítik a megújuló energiaforrásokra való gyors átállást a fűtés-hűtés terén; kiemeli, hogy a környezetbarátabb, környezeti szempontból fenntarthatóbb és tartósabb anyagokból épített otthonok széles körű társadalmi és egyéni gazdasági előnyökkel járnak; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy lakáscélú beruházási terveikben szerepeltessenek zöld szociális lakhatási kritériumokat, többek között a szociális lakhatás fenntarthatóságára vonatkozóan;

10.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a közbeszerzési szabályok lehetőséget kínáljanak a szociális lakhatási ágazat felújítása során az innovációra és a hosszú távú partnerségekre, amilyen például az épületkorszerűsítési program megfizethető lakhatási kezdeményezése keretében javasolt „intelligens szomszédság” megközelítés;

11.

felszólítja a tagállamokat, hogy mozdítsák elő azokat a programokat és ösztönzőket, amelyek célja, hogy a családtagok közel éljenek egymáshoz, megerősítsék a generációk közötti kapcsolatokat, és az olyan idősek számára, akiknek pénzügyi vagy egészségügyi okokból el kell hagyniuk otthonukat, lehetővé tegyék, hogy olyan új lakóhelyet találjanak, amely megfelel az igényeiknek anélkül, hogy el kellene hagyniuk azokat a közösségeket, amelyeknek sok évig a tagjai voltak;

A hajléktalanság és a megkülönböztetés elleni küzdelem

12.

szorgalmazza a hajléktalanság 2030-ig történő felszámolására irányuló uniós szintű cél kitűzését; felhívja a Bizottságot, hogy a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési terv keretében tegyen hatékonyabb lépéseket a tagállamok támogatására a hajléktalanság csökkentése és felszámolása terén;

13.

felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy uniós keretre a hajléktalansággal kapcsolatos nemzeti stratégiák számára, és felszólítja továbbá a tagállamokat, hogy fogadják el a lakhatás elsődlegességének elvét és részesítsék előnyben a hajléktalanok állandó lakhatásának biztosítását többek között a – proaktív és reaktív intézkedéseket is tartalmazó – hajléktalansággal kapcsolatos nemzeti stratégiák kidolgozásával, a hajléktalanság, a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés területeivel foglalkozó nem kormányzati szervezetekkel folytatott rendszerszintű konzultáció alapján;

14.

úgy véli, hogy a Bizottságnak meg kell vizsgálnia a meglévő sikeres modellek, nevezetesen például a lakhatás elsődlegessége („Housing first”) végrehajtásának lehetőségét megfelelő finanszírozási eszközök, mint például az Európai Szociális Alap Plusz és az Európai Regionális Fejlesztési Alap segítségével;

15.

hangsúlyozza, hogy az ilyen stratégiák kidolgozása és végrehajtása során minisztériumok közötti és kormányközi együttműködésre, valamint a kulcsfontosságú érdekelt felek részvételére van szükség, és ösztönzi a bevált gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét;

16.

hangsúlyozza a hajléktalansággal, köztük a fiatalok hajléktalanságával kapcsolatos megbízható adatgyűjtés fontosságát, amely a hajléktalanság kockázatának kitett vagy hajléktalanná vált személyek részére végzett szolgáltatásnyújtásban érintett nem kormányzati szervezetek és hatóságok részvételével zajlik; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fogadjanak el közös keretmeghatározást és koherens mutatókat a hajléktalanságról az EU-ban, ami lehetővé tenné a hajléktalanság mértékének egységes értelmezését, szisztematikus összehasonlítását és értékelését az uniós országokban; továbbá lehetővé tenné a hajléktalansági arányok uniós szintű módszeres figyelemmel kísérését olyan intézmények közreműködésével, mint az Eurostat; felszólít az olyan meglévő eszközök alkalmazására, mint a hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség európai tipológiája;

17.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket és hajtsanak végre programokat az olyan 18. életévüket betöltött fiatalok védelmére, akiket a hajléktalanná válás fenyeget; felszólítja a Bizottságot, hogy nyújtson pénzügyi támogatást az önálló életet kezdő fiataloknak, ennek kapcsán javítsa a megfizethető lakhatás finanszírozásával kapcsolatos tájékoztatás elérhetőségét, és biztosítsa, hogy a módosított ifjúsági garancia hozzájáruljon a sok uniós tagállamban növekvő fiatalkori hajléktalanság leküzdéséhez;

18.

üdvözli, hogy az LMBTIQ személyek egyenlőségére vonatkozó stratégiában figyelmet fordítottak az LMBTIQ hajléktalanságára, különösen az LMBTIQ fiatalok hajléktalanságára; felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon létre eszközöket az adatgyűjtés bővítésére, támogassa a kutatást az Unió egészében, és könnyítse meg a hajléktalanná váló LMBTIQ személyek problémájának megoldásával kapcsolatos megközelítések tagállamok közötti cseréjét;

19.

megismétli azt a 2014. január 16-án megfogalmazott kérését, hogy vessenek véget a hajléktalanok bűnözővé nyilvánításának, valamint változtassanak azokon a diszkriminatív gyakorlatokon, amelyekkel megtagadják a hajléktalanoktól a szociális szolgáltatásokhoz és szállásokhoz való hozzáférést;

20.

felszólítja az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét, hogy szorosabban kísérje figyelemmel a gyűlölet-bűncselekményeket, valamint az aporofób cselekményeket; hangsúlyozza, hogy a szegénység és a hajléktalanság nem bűncselekmény; sürgeti a tagállamokat, hogy közpolitikájukban hozzanak létre mechanizmusokat a hajléktalanok biztonságának garantálására, és közbiztonsági politikájukban gyűlölet-bűncselekményekként szerepeltessék az aporofóbiát; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tiltsák meg és kezeljék a hajléktalanság vagy más lakhatási jogállás alapján történő hátrányos megkülönböztetést, továbbá helyezzenek hatályon kívül minden olyan jogszabályt és intézkedést, amely kriminalizálja vagy bünteti a hajléktalanokat vagy a hajléktalansággal társított magatartásformákat, például a közterületen evést vagy alvást, emellett – hacsak nem biztosítanak számukra biztonságos lakhatási alternatívát – tiltsák meg a hajléktalanok erőszakos eltávolítását a közterületekről, valamint személyi tulajdonuk megsemmisítését;

21.

felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a Covid19-válság során a hajléktalanság megelőzésére és a hajléktalanok védelmére irányuló kivételes intézkedéseket – így különösen a kilakoltatási és az energiaellátás kikapcsolására vonatkozó moratóriumokat, valamint az átmeneti lakhatás biztosítását – mindaddig fenntartsák, amíg csak szükséges, és azokat megfelelő, tartós megoldások kövessék; felszólítja a tagállamokat, hogy támogassák és mozdítsák elő azokat a nem kormányzati és karitatív szervezeteket, amelyek egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtanak a hajléktalanoknak, és segítik őket a Covid19-járvánnyal szembeni védekezésben;

22.

elismeri, hogy egyes vészhelyzetekben – például amikor az emberek bizonytalan adminisztratív helyzetbe kerülnek vagy családon belüli erőszak áldozataivá válnak – sürgősségi lakhatási megoldásokat, például menedékhelyeket kell biztosítani a rászorulók számára; felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a megfelelő alternatívák hiánya senkit ne kényszerítsen az utcán alvásra; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy működjenek együtt annak előmozdítása érdekében, hogy súlyos lakhatási nehézségek esetén minden rászoruló feltétel nélkül hozzáférhessen megfelelő minőségű sürgősségi menedékhelyhez; hangsúlyozza azonban, hogy ez csak ideiglenes megoldás lehet, és nem jelenthet alternatívát az olyan strukturális megoldásokkal szemben, mint a megelőzés, valamint a hajléktalanságra adott válaszként biztosított megfelelő lakhatási és szociális támogatás;

23.

rámutat arra, hogy a nők különösen ki vannak téve a lakhatási válságnak; hangsúlyozza, hogy a nőket jobban sújtja a szegénység, részben a nők és férfiak közötti bér- és nyugdíjszakadék miatt, illetve amiatt, hogy a nők gyakrabban dolgoznak részmunkaidőben; hangsúlyozza, hogy a nők hajléktalansága gyakran kevésbé látható, és azzal külön foglalkozni kell; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a hajléktalanságra vonatkozó nemzeti stratégiáik keretében dolgozzanak ki egy, a társadalmi nemi szempontokat figyelembe vevő megközelítést a hajléktalanná vált nők támogatására, akik gyakran komplex traumáktól szenvednek, és újabb traumákkal szembesülnek, például családon belüli erőszakkal és visszaéléssel, a gyermekeiktől való elszakítottsággal, megbélyegzéssel, valamint biztonságos és védett terek hiányával; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy lakhatási politikáikban dolgozzanak ki a nemek szempontját figyelembe vevő megközelítésmódot, különös tekintettel az egyedi helyzetekkel küzdő – például gyermekeiket egyedül nevelő – nők támogatására;

24.

emlékeztet arra, hogy a Covid19-járvány miatti közösségi távolságtartásnak és karanténnak drámai hatása volt a nők elleni erőszak eseteinek számára, többek között növelte a kapcsolati erőszak és a gyermekbántalmazás előfordulását; emlékeztet arra, hogy a nők gazdasági függetlensége kulcsfontosságú eszköznek bizonyult a nemi alapú erőszak leküzdésében; ezért felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak pénzügyi támogatást a nemi alapú erőszak áldozatává vált, önálló életvitel céljából költöző nők számára, ezzel összefüggésben – a nők gazdasági függetlenségének és életszínvonalának növelése céljából – javítsák a megfizethető lakhatással kapcsolatos tájékoztatás elérhetőségét;

25.

átfogó és integrált szegénységellenes stratégiát szorgalmaz, amelyben a szegénység csökkentésére irányuló külön célt tűznek ki, többek között a gyermekszegénységre vonatkozóan is; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a gyermekek megfelelő lakhatáshoz való jogának érvényre juttatását, ideértve azoknak a szülőknek ehhez kapcsolódóan nyújtott támogatást is, akik számára nehézséget okoz a lakáshoz jutás vagy a lakásuk megtartása azért, hogy együtt maradhassanak gyermekeikkel, kiemelt figyelmet szentelve a gyermekjóléti intézményekből kikerülő fiatal felnőtteknek; felhívja a Bizottságot, hogy legkésőbb 2021-ig nyújtson be egy 20 milliárd eurós elkülönített költségvetéssel rendelkező európai gyermekgaranciát, amelynek végrehajtása az EU-ban minden gyermeknek hozzáférést biztosít többek között a tisztességes lakhatáshoz;

26.

felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák a tisztességes lakhatáshoz való egyenlő hozzáférést mindenki számára, folytassanak küzdelmet a rasszizmus és a cigányellenesség ellen, és garantálják az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikkében meghatározott valamennyi alapon történő megkülönböztetésmentességet; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a Charta és a faji egyenlőségről szóló irányelv végrehajtását, valamint a nemzeti romaintegrációs stratégiák és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtásának uniós keretét; kéri, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet az interszekcionális diszkriminációra; felhívja a Tanácsot, hogy mielőbb fogadja el a megkülönböztetés-ellenes horizontális irányelvet; felhívja a Bizottságot, hogy hatékonyan értékelje a tagállamok politikai elkötelezettségét, és indítson kötelezettségszegési eljárást azon tagállamok ellen, amelyek nem hajtják végre az EU megkülönböztetés elleni jogszabályait, vagy amelyek büntethetővé teszik a hajléktalanságot;

27.

sürgeti a tagállamokat, hogy alakítsanak ki és hajtsanak végre politikákat a rossz minőségű ingatlanokon nyerészkedő tulajdonosok és az uzsorabérlet ellen, és osszák meg a többi tagállammal az e politikákkal kapcsolatban bevált módszereket;

28.

mély aggodalommal jegyzi meg, hogy a romák körülményei továbbra is rendkívül aggasztóak: sokan közülük továbbra is gyakran élnek szegregált telepeken, amelyeket nem megfelelő életkörülmények jellemeznek; felhívja a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a területi szegregáció megszüntetését, vonják be a roma kedvezményezetteket a lakhatási projektek megtervezésébe, végrehajtásába, nyomon követésébe és értékelésébe e projektek valamennyi fázisa során annak biztosítása érdekében, hogy a romák ténylegesen megkapják a meglévő források igénybevételéhez, valamint a kényszerkilakoltatások megakadályozását célzó, hátrányos megkülönböztetés elleni politikák és mechanizmusok kihasználásához szükséges tájékoztatást, továbbá elegendő és megfelelő táborhely álljon rendelkezésre a nomád életmódot folytató romák számára; hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van oktatási és nyilvános figyelemfelhívó kampányokra, valamint az ezzel kapcsolatos közberuházásokra, amelyek a Covid19-világjárvány veszélyei miatt még inkább szükségessé váltak; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a tervezett Méltányos Átállást Támogató Alapot a szándékoknak megfelelően használják fel a romák lakhatási, egészségügyi és foglalkoztatási helyzetének javítására, hogy senki se maradjon le, beleértve a romákat is;

29.

figyelmeztet arra, hogy több kritériumnak kell teljesülnie ahhoz, hogy a kilakoltatás megfeleljen a nemzetközi emberi jogi szabályoknak, beleértve az érdemi kapcsolatfelvételt az érintettekkel, az összes életképes alternatíva mérlegelését, az érintett háztartások – beleegyezésükkel történő, a hajléktalanná válásukat megakadályozó – áthelyezését megfelelő lakhatási körülmények közé, a tisztességes eljárás érdekében az igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesítését, valamint az összes emberi jog tiszteletben tartását; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a felsorolt kritériumokat nem teljesítő kilakoltatás kényszerítésnek minősüljön, amely sérti a lakhatáshoz való jogot; kéri a nemzetközi emberi jogi szabályok szerint meghatározott kényszerkilakoltatás minden körülmények közötti betiltását;

30.

mély aggodalommal állapítja meg, hogy a fogyatékossággal élők a lakhatás területén gyakran több komplex kihívással szembesülnek és meg vannak fosztva jogaiktól, például attól, hogy egyenlő esélyek mellett közösségben éljenek, nem állnak rendelkezésükre azok a közösségi alapú szolgáltatások, amelyek az intézményi gondozás és a közösségi élet közötti biztonságos átmenethez szükségesek, gyakran kényszerülnek arra, hogy szegregált bentlakásos intézetekben vagy szegénységben éljenek, nem férnek hozzá a lakhatási programokhoz, az akadálymentesség korlátozott stb.; emlékezteti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény kötelezettséget ró rájuk; egész Európában szorgalmazza a gyors ütemű intézménytelenítést, valamint a rendelkezésre álló uniós és nemzeti források felhasználását akadálymentes, nem szegregált lakhatási feltételek kialakításához, és ahhoz, hogy a fogyatékossággal élők igénybe vehessék azokat a közösségi alapú szolgáltatásokat, amelyek jogot biztosítanak számukra a közösségen belüli önálló életvitelükhöz és esélyegyenlőséget a társadalomban való részvételükhöz;

31.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy ne lehessen uniós vagy tagállami forrást felhasználni a szegregációt vagy társadalmi kirekesztést eredményező lakásfejlesztéshez; felszólítja a tagállamokat, hogy mindenki jólétének fokozása érdekében minden esetben a városfejlesztés, építészet és funkcionalitás szempontjából mérlegeljék a lakhatás minőségét; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy olyan programokat és ösztönzőket mozdítsanak elő, amelyek elősegítik és erősítik a nemzedékek közötti kapcsolatokat, lehetővé téve, hogy az emberek – különösen az idősek, akiknek anyagi vagy egészségi okokból el kell hagyniuk otthonukat – a közösségük elhagyása nélkül találjanak a szükségleteiknek megfelelő új lakóhelyet;

32.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a köz- és magánépületek tervezett épületkorszerűsítési programjában írjanak elő általános kötelezettséget az akadálymentességi kritériumok teljesítésére, és használják ki az ebben rejlő lehetőségeket a fogyatékossággal élő személyek és az idősek, valamint a mozgás- és érzékszervi nehézségekkel küzdők akadálymentesítésének javítására annak érdekében, hogy a lakások kényelmesek legyenek a lakói számára, és a jövőbeli demográfiai változások fényében időtállóak legyenek;

A szociális, állami és megfizethető lakhatás integrált megközelítése uniós szinten

33.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a lakhatás alapvető szerepét a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervben; emlékeztet arra, hogy az uniós politikák, finanszírozási programok és eszközök jelentős hatást gyakorolnak a lakáspiacokra, a lakásállomány minőségére és a polgárok életére; felhívja a Bizottságot, hogy sürgősen dolgozzon ki uniós szintű integrált stratégiát a szociális, állami, nem szegregált és megfizethető lakhatásra vonatkozóan, amely támogató keretet biztosít a nemzeti hatóságok, valamint a regionális és helyi önkormányzatok számára ahhoz, hogy mindenki számára biztonságos, egészséges, hozzáférhető és megfizethető, minőségi lakhatást biztosítsanak; felhívja a Bizottságot, hogy e stratégia részeként tökéletesítse fellépését annak érdekében, hogy valamennyi kormányzati szintet bevonja a mindenki számára biztosítandó tisztességes lakhatáshoz való jog teljes körű és következetes végrehajtásába;

34.

üdvözli a megfizethető lakhatás európai szemeszterbe való beépítését; sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy valamennyi országspecifikus ajánlás pozitívan járuljon hozzá a szociális jogok európai pillére elveinek teljes körű és következetes végrehajtásához, valamint az ENSZ által rögzített fenntartható fejlődési célok és a zöld megállapodásban meghatározott uniós éghajlat-politikai célok megvalósításához; sürgeti a tagállamokat, hogy hajtsák végre a lakhatás megfizethetőségére vonatkozó országspecifikus ajánlásokat; megállapítja, hogy a nemzeti reformprogramoknak a megfizethető lakhatásra vonatkozó nemzeti terveket kell tartalmazniuk, továbbá arra kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki konkrét stratégiákat a lakhatáshoz való jog olyan akadályainak leküzdésére, mint a hátrányos megkülönböztetés, a spekuláció, rablóhitelezés, a földkisajátítás, a konfliktusok, a kényszerkilakoltatás, a környezet pusztulása, valamint a katasztrófákkal szembeni kiszolgáltatottság;

35.

hangsúlyozza, hogy finomítani kell a lakásárindex-mutatót; véleménye szerint egy lakás akkor megfizethető, ha a lakója a lakhatási kiadásokon túl a méltóságteljes élethez szükséges egyéb alapvető kiadásait is legalább minimálisan fedezni tudja; hangsúlyozza, hogy a megfizethető lakhatás fogalmát uniós szinten, átfogó jelleggel szükséges meghatározni úgy, hogy az figyelembe vegye a mutatók széles körét, például a kilakoltatási és a szegénységi rátákat; rámutat, hogy a lakásköltség-túlterheltségi arány jelenlegi – a háztartások rendelkezésére álló jövedelem 40 %-át jelentő – referencia-küszöbértéke nem tükrözi kellőképpen azon háztartások számát, amelyek számára nehézséget okoz a lakhatási költségek fedezése; szorgalmazza e referencia-küszöbérték újraértékelését, és felkéri az Eurostatot, hogy közöljön szélesebb körű adatokat a háztartások lakhatási költségekre fordított kiadásairól, a rendelkezésre álló jövedelem 25–40 %-a közötti sávot 5 %-os sávonként feltárva;

36.

sürgeti a Bizottságot, hogy az Eurostat jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó közösségi statisztikáján (EU-SILC), valamint az Európai Energiaszegénységi Megfigyelőközponton keresztül nyújtson pontosabb, minőségibb és összehasonlítható adatokat a lakáspiacokról és kövesse nyomon a lakhatás megfizethetőségét – helyi és regionális szinten is –, figyelembe véve a nemzeti lakáspiacok tagoltságát és a tagállamok közötti eltéréseket;

37.

felhívja a Tanácsot és a tagállamokat arra, hogy ismét szervezzék meg a lakásügyi miniszterek informális találkozóit a Parlament bevonásával és az érdekeltek számára nyitott módon, továbbá terjesszék elő a lakhatási kapcsolattartó pontok módosított formáját annak érdekében, hogy biztosítsák a tagállamok közötti információcsere-mechanizmust, valamint platformot biztosítsanak a hajléktalanság kezelésére és a tisztességes és megfizethető lakhatás biztosítására vonatkozó bevált gyakorlatok cseréjéhez;

38.

ösztönzi a tagállamokat, hogy a lakhatási problémák megoldására irányuló szociális beruházások finanszírozásában és végrehajtásában működjenek együtt a szociális partnerekkel, a civil társadalommal és a magánszektorral, amelyek számos szereplője kulcsszerepet játszik, illetve játszhat a kiszolgáltatott helyzetben lévők számára megfelelő lakhatási megoldások kidolgozásában és fenntartásában;

39.

felszólítja a tagállamokat, hogy többet fektessenek be olyan beruházásokba, amelyek az idős lakosság szélesebb köre számára hozzáférhető, akadálymentes, minőségi ellátásokat nyújtó ápolási intézmények létrehozására irányulnak;

A lakáshasználat biztonságának és a lakáspiacok inkluzivitásának garantálása

40.

hangsúlyozza, hogy a piaci árat fizető európai bérlők 25,1 %-a jövedelmének több mint 40 %-át költi bérleti díjra, és hogy a bérleti díjak átlagosan folyamatosan növekednek (43); felhívja a tagállamokat, valamint a regionális és helyi önkormányzatokat, hogy hozzanak olyan, a bérleti jogviszony egyértelmű szabályozására is kiterjedő jogi rendelkezéseket, amelyek megvédik a bérlők és a tulajdonos-lakók jogait, a tulajdonosok és a bérlők biztonságát egyaránt növelik, valamint megelőzik a – többek között felújításokat követő – kilakoltatásokat, beleértve a kárpótlási folyamat részeként az államtól kisajátított lakásban élők kilakoltatását; felhívja a tagállamokat, valamint a regionális és helyi hatóságokat, hogy garantálják a bérleti díjak átláthatóságát és támogassák a bérlők és a tulajdonos-lakók védelmével foglalkozó szervezeteket, és alakítsanak ki alacsony belépési szintű vitarendezési eljárásokat;

41.

felkéri a tagállamokat, hogy olyan lakhatási politikát folytassanak, amely a tulajdonhoz való jutás, a magánbérleményekbe való beruházás és a szociális lakás közötti semlegesség elvén alapul; felszólítja a Bizottságot, hogy ezt az elvet az európai szemeszterben is tartsa be; úgy véli, hogy a lakhatáshoz való jog fogalmát nem helyénvaló szűk értelemben a szociális lakhatáshoz való hozzáférésként meghatározni, hanem azt általánosabban a békés, biztonságos és méltóságteljes otthonhoz való jogként kell értelmezni; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a szociális és államilag finanszírozott lakhatásra vonatkozó átlátható jogosultsági feltételek biztosítsák a lakhatáshoz való egyenlő hozzáférést; ösztönzi a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki nemzeti stratégiákat, amelyek a jogállástól, társadalmi nemtől, vallástól vagy etnikai hovatartozástól függetlenül minden polgár számára hozzáférhető szociális lakhatás területi kiterjesztésével megelőzik a társadalmi szegregációt; felhívja a tagállamokat, hogy könnyítsék meg a lakhatáshoz való hozzáférést, továbbá a hitellehetőségekhez való jobb hozzáférés és a fiatalok, az alacsony és közepes jövedelmű családok és a társadalmi és gazdasági szempontból hátrányos helyzetű csoportokból származó személyek vásárlási joggal járó bérlése révén mozdítsák elő a sokszínű lakókörnyezeteket; ösztönzi a tagállamokat, hogy működjenek együtt a bankszektorral annak érdekében, hogy e csoportok államilag garantált, megfizethető hitelhez jussanak, elkerülve ugyanakkor a buborékokat és a túlzott eladósodást;

42.

felszólítja a tagállamokat, hogy aktívabban lépjenek fel a lakáspiaci egyenlőtlenségek korrigálása során, többek között azáltal, hogy átfogó tájékoztatást nyújtanak a lakáspiac működéséről, az ügyletek számáról és területi eloszlásáról, az egyes piaci szegmensekben az árak alakulásáról, valamint egyes konkrét szegmensek fejlődési lehetőségéről;

43.

hangsúlyozza, hogy az elégséges lakáskínálatot támogató megfelelő szakpolitikák és intézkedések döntő fontosságúak ahhoz, hogy a lakásszektor gazdasági fejlődése kiegyensúlyozottabb és erőteljesebb lehessen annak érdekében, hogy a társadalom egészének javát szolgálja, és mindenki számára megfizethető, jól fejlődő lakókörnyezetet biztosítson; úgy véli, hogy a meghozott intézkedéseknek határozottaknak és konkrétaknak kell lenniük, és arra kell irányulniuk, hogy a lakhatáshoz való jog észszerű határidőn belül megvalósuljon, továbbá, hogy a tagállamoknak elegendő erőforrást kell elkülöníteniük, és prioritásként kell kezelniük a hátrányos helyzetű, marginalizálódott, bizonytalan lakáskörülmények között élő személyek vagy csoportok szükségleteit; ezért felszólítja a tagállamokat, hogy a Bizottság támogatása mellett biztosítsanak elegendő, megfelelő és megfizethető szociális lakást e személyek és csoportok lakhatási szükségleteinek fedezésére;

44.

felszólítja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki olyan lakásépítési politikát, amely fellendíti a gazdasági növekedést a Covid19-világjárvány közepette;

45.

aggodalommal állapítja meg a lakáspiac fokozott financializációját, különösen a városokban, ahol a befektetők a lakhatást nem emberi jogként, hanem értékesíthető eszközként kezelik; felhívja a Bizottságot, hogy értékelje az uniós politikák és szabályozás lakáspiaci financializációhoz való hozzájárulását, valamint a nemzeti és helyi hatóságok képességét a lakhatáshoz való jog biztosítására; felhívja a tagállamokat és a helyi hatóságokat, hogy vezessenek be megfelelő intézkedéseket a spekulatív beruházások ellen, valamint fogadjanak el a hosszú távú lakáspiaci befektetéseknek kedvező politikákat, és dolgozzanak ki olyan város- és vidékfejlesztési politikákat, amelyek a megfizethető lakhatást, a társadalmi keveredést és a társadalmi kohéziót részesítik előnyben;

46.

hangsúlyozza, hogy az ingatlantulajdon és az ingatlanügyletek átláthatósága elengedhetetlen az ingatlanpiaci torzulások, valamint a pénzmosás megakadályozásához az ágazatban; ismételten felhívja a figyelmet arra a pénzmosási irányelvben előírt kötelezettségre, amely szerint a spekulációk megelőzése érdekében a Bizottságnak 2020. december 31-ig jelentést kell készítenie az ingatlantulajdonnal kapcsolatos információk harmonizációjának szükségességéről, valamint a nemzeti nyilvántartások összekapcsolásáról; ezért megismétli 2019. március 26-i felhívását, amely szerint a tagállamoknak a földek és ingatlanok tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkat nyilvánosan hozzáférhetővé kell tennie;

47.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy jobban védjék meg a jelzáloghitelt felvevőket a kilakoltatásokkal szemben; hangsúlyozza, hogy a kilakoltatott személyek számára lehetővé kell tenni, hogy jogaikat bíróság előtt érvényesíthessék; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg a meglévő magatartási szabályokat a hitelezők, a hitelgondozók és a hitelfelvásárlók számára a megtévesztő gyakorlatok, a zaklatás és a fogyasztói jogok megsértésének elkerülése érdekében, legalábbis a lakáscélú jelzáloghitelek tekintetében, illetve adott esetben fogadjanak el új szabályokat; véleménye szerint a szabályoknak különösen az észszerű és megvalósítható átstrukturálási intézkedésekre vonatkozó követelményeket kell meghatározniuk a 2014/17/ЕU irányelvben foglaltakon túl; felkéri a Bizottságot, hogy mérje fel egy, a lakáscélú jelzáloghitelek piacán alkalmazandó minimális hitelfedezeti arányra vonatkozó jogalkotási javaslat szükségességét; felszólítja a Bizottságot, hogy az értékpapírosításra vonatkozó szabályokra vonatkozó javaslattétel során értékelje annak lakáspiacra gyakorolt hatását;

48.

rámutat arra, hogy a rövid távú, turisztikai célú lakásbérletek expanzív növekedése lakásokat von ki a piacról és növeli az árakat, negatív hatást gyakorolva a városközpontok és turisztikai célpontok élhetőségére; felhívja a Bizottságot, hogy a szolgáltatási irányelvet az Európai Bíróság C-390/18. sz. ügyben hozott ítéletével összhangban értelmezze, amely a lakások megfizethetőségét és a bérlakások hiányát „közérdeken alapuló kényszerítő indokként” határozza meg, és ezért biztosítson széles mérlegelési jogkört a nemzeti és helyi hatóságok számára a vendéglátó-ipari szolgáltatásokra vonatkozó arányos szabályok meghatározásában, beleértve a kötelező nyilvántartásba vételt, az engedélyezésre vonatkozó korlátozásokat és konkrét övezeti besorolásra vonatkozó intézkedéseket, az időtartam-korlátokat, elkerülve az „elturistásodást”, a városi központok kiürülését és az ott élők életminőségének romlását; sürgeti a Bizottságot, hogy a digitális szolgáltatásokról szóló törvénybe foglaljon bele egy olyan javaslatot, amely az adatvédelmi szabályokkal összhangban kötelező információmegosztási kötelezettségeket ír elő a rövid távú lakásbérleti piac platformjai számára, mivel az információkhoz való hozzáférés elengedhetetlen a hatóságok számára ahhoz, hogy biztosíthassák a megfizethető lakhatás rendelkezésre állását;

49.

emlékezteti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ha nem szabályozzák a mindenki számára megfizethető és megfelelő lakhatáshoz való hozzáférés biztosítása érdekében az ingatlanpiacot és az ezen a piacon működő pénzügyi szereplőket, azzal elmulasztják a lakhatáshoz való joggal kapcsolatos kötelezettségeiket;

50.

szorgalmazza, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások ne csak a szociális lakhatást, hanem a teljes lakásszektort foglalják magukban, mivel ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a megfizethető és tisztességes lakhatás mindenki számára garantált jog legyen;

Beruházás a szociális, állami, megfizethető és energiahatékony lakhatásba

51.

hangsúlyozza, hogy a megfizethető lakhatást érintő beruházási hiány évente 57 milliárd EUR (44); felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy prioritásként kezeljék a megfizethető lakhatás terén tapasztalható beruházási hiány megszüntetését; e tekintetben felszólít a gazdaságirányítási keret reformjára, lehetővé téve a tagállamok számára a zöld és szociális – többek között a szociális, köztulajdonú, megfizethető és energiahatékony lakások fejlesztésére és korszerűsítésére irányuló – közberuházásokat; felszólít továbbá a megfizethető lakásokra irányuló beruházások amortizációs módszertanának harmonizálására;

52.

emlékeztet arra, hogy általános gazdasági érdekű szolgáltatásként a szociális lakások mentesülnek az állami támogatásokra vonatkozó bejelentési kötelezettség alól; emlékeztet arra, hogy a szociális lakhatás az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló határozatban az egyetlen olyan szektor, amelynek kapcsán a Bizottság célcsoportot említ (hátrányos helyzetű polgárok vagy kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő csoportok), ami a többi szociális szolgáltatás esetében nincs így; úgy véli, hogy ez korlátozhatja azt a célt, hogy mindenki hozzájuthasson a szociális és megfizethető lakhatáshoz; tudomásul veszi, hogy a szociális lakhatás fogalmának nincs uniós szinten elfogadott egységes meghatározása; figyelmeztet azonban, hogy a szociális lakhatás szűk értelmű meghatározása – amely szerint csak a „hátrányos helyzetben lévő állampolgároknak vagy egyéb olyan, kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő csoportoknak biztosítanak lakóhelyet, amelyek korlátozott fizetőképességük következtében piaci feltételek között nem találnának lakást” – csorbítja a tagállamok képességét arra, hogy saját maguk határozzák meg az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat és az általános érdekű szolgáltatásokat; hangsúlyozza, hogy a lakhatás terén az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat elsősorban a nemzeti, regionális vagy helyi hatóságok által meghatározott egyedi követelményeknek kell vezérelniük, mivel e hatóságok hatáskörébe tartozik a különböző csoportok – a vidéki és városi területek között jelentősen eltérő – lakhatási szükségleteinek és életkörülményeinek azonosítása és kezelése, és mivel e hatóságok döntő szerepet játszanak a célirányos döntéshozatalban; sürgeti a Bizottságot, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokra vonatkozó szabályokban oly módon igazítsa ki a szociális és államilag finanszírozott lakhatás célcsoportjára vonatkozó fogalommeghatározását, hogy a nemzeti, regionális és helyi hatóságok minden olyan csoport lakhatását támogathassák, amelynek nem elégíthető ki könnyen piaci feltételek mellett a tisztességes és megfizethető lakhatás iránti igénye – egyúttal biztosítva, hogy a finanszírozást a leghátrányosabb helyzetben lévők kapják –, azért, hogy szabad utat engedjenek a beruházásoknak és megfizethető lakhatást, a lakáshasználat semlegességét és a fenntartható városfejlesztést biztosítsanak, társadalmilag sokszínű szomszédságokat hozzanak létre és fokozzák a társadalmi kohéziót;

53.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék tovább a szociális, állami, energiahatékony, megfelelő és megfizethető lakhatásra, valamint a hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség kezelésére irányuló uniós beruházásokat; e tekintetben beruházásokat szorgalmaz az Európai Regionális Fejlesztési Alap, a Méltányos Átállást Támogató Alap, az InvestEU, az ESZA+, a Horizont Európa és a Next Generation EU révén, és különösen a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, a koronavírusra való reagálást célzó beruházási kezdeményezés (CRII) és a koronavírusra való reagálást célzó, kiterjesztett beruházási kezdeményezés (CRII+) révén; nagyobb szinergiákra szólít fel ezen eszközök között; üdvözli a szociális és megfizethető lakáshitelek finanszírozását az InvestEU programon és az EBB szélesebb portfólióján keresztül; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a zöld és a digitális átállással együtt a társadalmi haladást is integrálják beruházási prioritásként a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközbe, és ezáltal védjék a kiszolgáltatott helyzetben lévőket a jelenlegi válság kedvezőtlen hatásaitól, továbbá a helyreállítási és rezilienciaépítési tervekben szerepeltessenek a társadalmi haladásra vonatkozó terveket is, amelyek meghatározzák a szociális jogok európai pillérében foglalt elvek végrehajtási módját, valamint a szociális lakhatást is beleértve a szociális beruházások célterületeit; felszólítja a Bizottságot, hogy sürgősen tegye hozzáférhetőbbé az EU és az EBB finanszírozási forrásait a szociális és megfizethető bérlakást nyújtó helyi és regionális szolgáltatók számára; felszólítja az EBB-t, hogy célzott technikai segítségnyújtás, valamint a pénzügyi közvetítőkkel és a tagállamokkal való szorosabb együttműködés révén próbálja meg növelni a megfelelő ellátást;

54.

felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze az otthonok újjáépítését támogató európai programoknak a lakhatás megfizethetővé tételére irányuló felhasználását;

55.

ösztönzi a tagállamokat, hogy az Európai Unió éghajlat-politikai célkitűzéseivel összhangban biztosítsák, hogy minden jövőbeli lakásépítési és -rehabilitációs projekt az intelligens épületek előmozdítására irányuljon, ahol a víz- és energiafogyasztás nyomon követhető és költséghatékonyabbá tehető;

56.

felhívja a Bizottságot, a tagállamokat, valamint a regionális és helyi hatóságokat, hogy ismerjék el, támogassák és finanszírozzák a közösség által irányított, demokratikus és együttműködésen alapuló lakhatási megoldásokat, beleértve a közösségi földalapokat is mint a piaci és szociális lakhatás biztosításának legitim és életképes eszközeit; szorgalmazza a városi földhasználat fenntartható megközelítését, például új ingatlanok építése helyett részesítsék előnyben az elhagyott épületek rehabilitációját;

o o

57.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) https://www.unece.org/fileadmin/DAM/hlm/charter/Language_versions/ENG_Geneva_UN_Charter.pdf

(2) https://www.who.int/publications/i/item/who-housing-and-health-guidelines

(3) https://ec.europa.eu/futurium/en/system/files/ged/final_action_plan_euua_housing_partnership_december_2018_1.pdf

(4) Az európai szociális infrastruktúrába történő beruházással foglalkozó magas szintű munkacsoport Lieve Fransen, Gino del Bufalo és Edoardo Reviglio által írt „Az európai szociális infrastruktúrába való beruházás ösztönzése” című jelentése (2018. január)

(5) https://dmsearch.cor.europa.eu/search/opinion

(6) http://nws.eurocities.eu/MediaShell/media/EUROCITIES%20statement%20on%20state%20aid%20and%20local%20public%20%20services_16%2001%202016%20final.pdf

(7) http://www.iut.nu/wp-content/uploads/2017/07/Housing-Ministers%C2%B4-Communiqu%C3%A9.pdf

(8) https://www.eesc.europa.eu/sites/default/files/resources/docs/resolution-for-social-housing-in-europe.pdf

(9) https://ap.ohchr.org/documents/dpage_e.aspx?si=A/HRC/31/54

(10) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0194.

(11) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0176.

(12) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0005.

(13) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0033.

(14) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0240.

(15) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0202.

(16) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0156.

(17) HL C 356., 2018.10.4., 89. o.

(18) HL C 346., 2018.9.27., 156. o.

(19) HL C 101., 2018.3.16., 138. o.

(20) HL C 101., 2018.3.16., 2. o.

(21) HL C 76., 2018.2.28., 93. o.

(22) HL C 58., 2018.2.15., 192. o.

(23) HL C 366., 2017.10.21., 19. o.

(24) HL C 366., 2017.10.21., 31. o.

(25) HL C 482., 2016.12.23., 141. o.

(26) HL C 65., 2016.2.19., 40. o.

(27) https://europa.eu/citizens-initiative/initiatives/details/2019/000003_hu

(28) https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/legal_gender_recognition_in_the_eu_the_journeys_of_trans_people_towards_full_equality_web.pdf

(29) https://www.eurofound.europa.eu/news/news-articles/inadequate-housing-is-costing-europe-eu194-billion-per-year

(30) https://ec.europa.eu/eurostat/cache/digpub/housing/index.html?lang=en

(31) https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/EDN-20190514-1

(32) https://www.un.org/en/events/citiesday/assets/pdf/the_worlds_cities_in_2018_data_booklet.pdf

(33) https://www.eurofound.europa.eu/publications/report/2020/addressing-household-over-indebtedness

(34) Az ENSZ megfelelő lakhatáshoz való joggal foglalkozó különleges előadójának zárójelentése, 3. o.

(35) A megfelelő lakhatás mint a megfelelő életszínvonalhoz való jog része, valamint ezzel összefüggésben a megkülönböztetésmentességhez való jog kérdésével megbízott különleges ENSZ-előadó jelentése (A/HRC/31/54)

(36) https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Housing_statistics&oldid=497245#Housing_affordability

(37) Az Európa Tanács Fejlesztési Bankja, Lakhatási egyenlőtlenség Európában, 2017, 34. o.

(38) https://www.who.int/social_determinants/Guidance_on_pro_equity_linkages/en/

(39) https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/EDN-20191119-1

(40) A gyermekgaranciára vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány: Célcsoporti háttér-vitaanyag a bizonytalan családi körülmények között élő gyermekekről

(41) https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/DDN-20200120-1

(42) https://www.oecd.org/els/family/HM1-1-Housing-stock-and-construction.pdf

(43) https://ec.europa.eu/eurostat/cache/digpub/housing/index.html?lang=en

(44) A szociális infrastruktúrára irányuló európai beruházásokkal foglalkozó magas szintű munkacsoport jelentése: „A szociális infrastruktúrára irányuló beruházások fellendítése Európában” (2018).

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/161

P9_TA(2021)0021

A kijelentkezéshez való jog

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a kijelentkezéshez való jogról (2019/2181(INL))

(2021/C 456/15)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 225. cikkére,

—	tekintettel az EUMSZ 153. cikke (2) bekezdésének b) pontjára, összefüggésben az EUMSZ 153. cikke (1) bekezdésének a), b) és i) pontjával,

—	tekintettel a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1989. június 12-i 89/391/EGK tanácsi irányelvre (1),

—	tekintettel a határozott idejű vagy munkaerő-kölcsönzés céljából létesített munkaviszonyban álló munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségének javítását elősegítő intézkedések kiegészítéséről szóló, 1991. június 25-i 91/383/EGK tanácsi irányelvre (2),

—	tekintettel a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—	tekintettel az Európai Unióban alkalmazandó átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1152 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (4),

—	tekintettel a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről, valamint a 2010/18/EU tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1158 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5),

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 23. és 31. cikkére,

—	tekintettel a szociális jogok európai pillérére, különösen annak 5., 7., 8., 9. és 10. elvére,

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményeire és ajánlásaira, különösen az 1919. évi, az (ipari) munkaidőről szóló (1. számú) egyezményre, a munkaidőről (kereskedelem és irodák) szóló, 1930. évi egyezményre, a kollektív tárgyalásról szóló 1981. évi (163. számú) ajánlásra, a családi kötelezettségekkel rendelkező munkavállalókról szóló 1981. évi (156. számú) egyezményre és az azt kísérő (165. számú) ajánlásra, valamint a munka jövőjéről szóló, az ILO fennállásának századik évfordulója alkalmából kiadott, 2019. évi nyilatkozatra,

—

tekintettel az Európai Tanács által felülvizsgált, 1996. május 3-i Európai Szociális Kartára és különösen annak 2. cikkére (az igazságos munkafeltételekhez, többek között az észszerű munkaidőhöz és pihenőidőhöz való jog), 3. cikkére (a biztonságos és egészséges munkafeltételekhez való jog), 6. cikkére (a béralkuhoz való jog) és 27. cikkére (a családi feladatokkal rendelkező munkavállalók védelme),

—	tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 24. cikkére,

—	tekintettel az európai szociális partnerek távmunkáról (2002), illetve digitalizálásról (2020) szóló keretmegállapodásaira,

—	tekintettel az Európai Parlament Kutatószolgálatának (EPRS) Európai Hozzáadott Érték Osztálya által készített, „The right to disconnect” (A kijelentkezéshez való jog) című, európai hozzáadott értéket elemző tanulmányra (6),

—	tekintettel az Eurofound 2019. július 31-i, „The right to switch off” (A kikapcsoláshoz való jog) című jelentésére,

—	tekintettel az Eurofound „The right to disconnect in the 27 EU Member aStates” [A kijelentkezéshez való jog a 27 uniós tagállamban] című munkadokumentumára,

—

tekintettel az Európai Unió Bíróságának (EUB) a munkaidő meghatározására vonatkozó kritériumokkal, beleértve az ügyeleti és készenléti időt, a pihenőidő jelentőségével, a munkaidő mérésének követelményével, valamint a munkavállaló jogállásának meghatározására vonatkozó kritériumokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára (7),

—	tekintettel a Bíróság által a C-518/15. sz. ügyben hozott ítéletre (8), amely szerint azt a készenléti időt, amelyet a munkavállaló otthonában tölt a munkáltató hívásaira való rövid időn belüli belüli reagálási kötelezettség mellett, „munkaidőnek” kell tekinteni,

—	tekintettel a Bíróság által a C-55/18. sz. ügyben hozott ítéletre (9), amely szerint a tagállamoknak kötelezniük kell a munkáltatókat egy, a napi munkaidő tartamának mérését lehetővé tévő rendszer létrehozására,

—	tekintettel az UNI Global Union „The Right to Disconnect: Best Practices” (A kijelentkezéshez való jog. A leginkább bevált gyakorlatok) című jelentésére,

—	tekintettel az euróövezet foglalkoztatási és szociális politikájáról szóló, 2019. október 10-i állásfoglalásának (10) (17) bekezdésére,

—	tekintettel az Európai Parlamentnek az európai parlamenti képviselők statútumának elfogadásáról szóló, 2005. szeptember 28-i határozata (11) 5. cikkére,

—	tekintettel eljárási szabályzata 47. és 54. cikkére,

—	tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére (A9-0246/2020),

A.	mivel jelenleg nincs külön uniós jogszabály a munkavállalók azon jogára vonatkozóan, hogy kijelentkezhessenek a munkavégzés céljából használt digitális eszközökről, beleértve az információs és kommunikációs technológiákat (IKT);

mivel a digitalizálás és a digitális eszközök megfelelő használata számos gazdasági és társadalmi előnnyel és eredménnyel járt a munkáltatók és a munkavállalók számára (például megnövekedett a rugalmasság és az önállóság, javulhatott a munka és a magánélet közötti egyensúly és csökkenhetett az ingázási idő), ugyanakkor számos etikai, jogi és foglalkoztatási kihívást is okozott, például a munka intenzívebbé tételét és a munkaidő meghosszabbítását, ezáltal elmosva a munka és a magánélet közötti határokat;

mivel a digitális eszközök munkavégzés céljára történő egyre nagyobb mértékű használata az „állandó csatlakozás” vagy a „mindig rendelkezésre állás” kultúrájához vezetett, amely káros hatással lehet a munkavállalók alapvető jogaira, a tisztességes munkafeltételekre, beleértve a méltányos díjazást, a munkaidő korlátozását, a munka és a magánélet közötti egyensúlyt, a munkahelyi fizikai és mentális egészséget és biztonságot, valamint (abból kifolyólag, hogy aránytalanul jobban sújtja a gondozási feladatokat ellátó munkavállalókat, akik általában nők) a férfiak és nők közötti egyenlőséget; mivel a digitális átállásnak az emberi jogok, valamint az Unió alapvető jogainak és értékeinek tiszteletben tartásán kell alapulnia, és pozitív hatást kell gyakorolnia a munkavállalókra és a munkakörülményekre;

mivel a digitális eszközök hosszabb ideig történő használata koncentrációhiányt és érzelmi túlterheltséget okozhat; mivel a monoton, hosszú ideig ismétlődő kézmozdulatok és a hosszú ideig statikus testhelyzetek izomhúzódáshoz és mozgásszervi rendellenességekhez vezethetnek; mivel a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség a rádiófrekvenciás sugárzást az emberre valószínűleg rákkeltő hatást gyakorló anyagként sorolta be; mivel a rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettség különösen a terhes nők számára lehet veszélyes;

mivel a technológiai eszközök túlzott használata súlyosbíthatja az olyan jelenségeket, mint az elszigeteltség, a technofüggőség, az alváshiány, az érzelmi kimerülés, a szorongás és a kiégés; mivel a WHO szerint világszerte több mint 300 millióan szenvednek depresszióban és a munkával kapcsolatos gyakori mentális zavarokban szerte a világban, és az EU lakosságának 38,2 %-a szenved mentális zavarokban éves szinten;

mivel a Covid19-válság miatt hozott intézkedések megváltoztatták az emberek munkavégzésének módját, és bizonyították a digitális megoldások fontosságát, ideértve az otthoni munka rendszerének vállalatok, önálló vállalkozók és közigazgatási szervek által az egész Unióban történő használatát; mivel az Eurofound szerint a karantén alatt az uniós munkavállalók több mint egyharmada kezdett otthoni munkavégzésbe, szemben az addig rendszeresen otthonról dolgozó 5 %-kal, és jelentősen nőtt a digitális eszközök munkavégzés céljaira történő használata; mivel az Eurofound szerint az otthonról dolgozó válaszadók 27 %-a számolt be arról, hogy szabadidejében munkahelyi feladatok ellátásával foglalkozott (12); mivel a távmunka aránya megnövekedett a Covid19-válság idején és várhatóan magasabb is marad, mint a Covid19-válságot megelőzően, sőt tovább is fokozódhat;

mivel a Covid19-válság gazdasági és társadalmi következményei a nőket különösen nagy mértékben fenyegetik, illetve sújtják őket az otthonuk és családjuk gondozójaként betöltött domináns vagy még mindig hagyományos szerepük miatt; mivel a Covid19-válság során a távmunka terjedése szintén nagyobb kockázatot jelenthet a fiatalok és a gondozási feladatokat ellátó személyek, például az egyedülálló szülők, a gyermekes családok és a gondozást igénylő eltartott hozzátartozókkal rendelkező családok számára; mivel a távmunka, a társadalmi távolságtartás és a kijárási korlátozások idején a munka és a magánélet egyensúlyban kell, hogy legyen; mivel a nemi szempontokkal a kijelentkezéshez való jog összefüggésében kell foglalkozni;

mivel a kijelentkezéshez való jognak olyan jognak kell lennie, amely a munkaszervezés elválaszthatatlan részét képezi az új digitális korban; mivel az említett jogot fontos, uniós szintű szociálpolitikai eszköznek kell tekinteni, ami az új digitális korszakban biztosítja valamennyi munkavállaló jogainak védelmét; mivel a kijelentkezéshez való jog különös jelentőséggel bír a legkiszolgáltatottabb munkavállalók, illetve a gondozási feladatokat ellátók számára;

mivel a technológiai fejlődés fokozta a munkahelyi ellenőrzés és felügyelet összetettségét; mivel az intruzív digitális technológiák munkahelyi használatával csak néhány tagállam foglalkozik bizonyos mértékig, és rendelkezik erre vonatkozó szabályokról; mivel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 8. cikke előírja, hogy „Mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez”; mivel ezt az egyes nemzeti jogrendszerekben a munkavállalók magánéletének a foglalkoztatás összefüggésében történő védelme érdekében alkalmazzák; mivel az Alapjogi Charta 8. cikkének és az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR) (13) végrehajtásának biztosítania kell, hogy a munkavállaló megfelelő tájékoztatást kapjon a nyomon követés és a felügyelet köréről és jellegéről, valamint hogy a munkáltatónak indokolnia kelljen az intézkedéseket, és azok hatását a legkevésbé intruzív módszerek alkalmazásával kelljen minimalizálnia;

J.	mivel az Eurofound tanulmánya szerint az otthonról dolgozó válaszadók 27 %-a számolt be arról, hogy szabadidejében munkahelyi feladatok ellátásával foglalkozott;

hangsúlyozza, hogy a digitális eszközök, beleértve az IKT-t is, munkavégzésre történő használata nagyobb rugalmassággal rendelkezik a munkavégzés ideje, helye, módja és a munkavállalók munkaidőn kívül történő elérése tekintetében; mivel a digitális eszközök megfelelő használata előnyt jelenthet a munkáltatók és a munkavállalók számára abban, hogy nagyobb szabadságot, függetlenséget és rugalmasságot tegyenek lehetővé a munkaidő és a munkafeladatok jobb megszervezése, a munkával töltött idő csökkentése, valamint a személyes és családi kötelezettségek kezelésének megkönnyítése érdekében, ezáltal jobb egyensúlyt teremtve a munka és a magánélet között; megjegyzi, hogy a munkavállalók szükségletei nagymértékben eltérnek egymástól, és e tekintetben hangsúlyozza egy olyan egyértelmű keret kidolgozásának fontosságát, amely egyidejűleg előmozdítja a személyes rugalmasságot és a munkavállalók jogainak védelmét;

hangsúlyozza, hogy a folyamatos kapcsolat, kombinálva a munkahelyi feladatok nagy mennyiségével és azzal a növekvő elvárással, hogy a munkavállalók bármikor elérhetők legyenek, negatívan befolyásolhatja a munkavállalók alapvető jogait, a magánéletük és a munkájuk közötti egyensúlyt, valamint fizikai és mentális egészségüket és jólétüket;

elismeri, hogy a munkaidő hatékony nyilvántartása hozzájárulhat a szerződéses munkaidő tiszteletben tartásához; hangsúlyozza, hogy bár fontos a munkaidő nyilvántartása a megállapodás szerinti munkaidő biztosítása és a jogszabályi korlátok túllépésének elkerülése érdekében, figyelmet kell fordítani az eredményességre is, mivel ebben a kérdésben csak néhány tagállamban léteznek szabályozások;

megjegyzi, hogy „egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a munkaidő behatárolása és a munkaidő megszervezéséhez biztosított bizonyos mértékű rugalmasság a munkahelyi jóllét javítását célzó aktív intézkedésekkel párosulva pozitív hatást gyakorol a munkavállalók fizikai és mentális egészségére, többek között javítja a munkahelyi biztonságot és növeli a munka hatékonyságát, a csökkent fáradtság és stressz, a magasabb szintű munkavállalói elégedettség és motiváció, valamint az alacsonyabb arányú távolmaradás miatt” (14);

elismeri a digitális eszközök munkavégzésre irányuló megfelelő és hatékony alkalmazásának fontosságát – a munkáltatók mellett a munkavállalók szempontjából is –, ügyelve arra, hogy a munkavállalók tisztességes munkafeltételekhez való jogait ne sérthessék meg, beleértve a méltányos díjazást, a munkaidő korlátozását és a munka és a magánélet egyensúlyát, valamint a munkahelyi egészséget és biztonságot;

úgy véli, hogy a munkavállalók nem munkával töltött idejének megszakításai növelik a javadalmazás nélküli túlóra kockázatát, növelik a pszichoszociális és fizikai problémák, például a szorongás, a depresszió, a kiégés és a technostressz kockázatát, negatív hatással vannak a munkavállalók egészségére és munkavégzési biztonságára, a munka és a magánélet egyensúlyára, és megakadályozzák őket abban, hogy megfelelően kipihenjék a munkavégzés fáradalmait;

tudomásul veszi az Eurofound megállapításait, melyek szerint a rendszeresen otthoni munkavégzést folytató emberek közül várhatóan kétszer annyian dolgoznak többet az uniós jogszabályokban előírt heti maximum 48 óránál, és pihennek kevesebbet a két munkanap között az uniós jog szerint előírt 11 óránál, szemben azokkal, akik a munkáltatók helyiségeiben dolgoznak; hangsúlyozza, hogy az ilyen távmunkások csaknem 30 %-a számol be arról, hogy minden nap vagy hetente többször is szabadidejében dolgozik, míg az „irodai” munkavállalók esetében ugyanez az arány 5 % alatt van, valamint hogy a távmunkások esetében nagyobb a rendszertelen munkaidőben történő munkavégzés valószínűsége; hangsúlyozza, hogy az Unióban növekszik a hosszú munkaidőről vagy a nem megfelelő szabadidőről beszámoló, otthonról dolgozó munkavállalók száma; megjegyzi továbbá, hogy a rendszeres távmunkások nagyobb valószínűséggel számolnak be munkahelyi stresszről, alvászavarokról, stresszről és a digitális képernyők fényének való kitettségről, és megjegyzi, hogy a távmunkások és a „magas mobilitású” munkavállalók egészségére gyakorolt egyéb hatások a fejfájás, a szemterhelés, a fáradtság, a szorongás és a váz- és izomrendszeri megbetegedések; elismeri, hogy a rendszeres otthoni távmunka fizikai károkat okozhat a munkavállalóknak, mivel az otthoni ad hoc munkaterületek, valamint a laptopok és egyéb IKT-berendezések nem feltétlenül felelnek meg az ergonómiai előírásoknak; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat a kutatás és az adatgyűjtés fejlesztésére és részletes értékelés készítésére a kijelentkezéshez való joggal kapcsolatos problémákról; hangsúlyozza, hogy a távmunka hosszú távon előre jelzett bővülése fényében egyre fontosabbá válik e kérdések kezelése;

rámutat, hogy a távmunka hozzájárult egyes munkahelyek és vállalkozások védelméhez a COVID-19 válság idején, de megismétli, hogy a hosszú munkaidő és a magasabb követelmények együttese miatt nagyobb kockázatot jelenthet a munkavállalók számára, negatív hatással lévén munkaidejük minőségére, a munka és a magánélet közötti egyensúlyra, valamint fizikai és mentális egészségükre; kiemeli azokat a nehézségeket, amelyek akkor merülnek fel, amikor a munka nincs egy adott helyhez kötve, és amikor a munkához való kapcsolódás állandó, és amikor a munka a családdal töltött időt is igénybe veszi;

hangsúlyozza, hogy a munkavállalók kijelentkezéshez való joga kulcsfontosságú a fizikai és mentális egészségük és jólétük, valamint a pszichológiai kockázatokkal szembeni védelmük területén; ismételten hangsúlyozza a pszichoszociális kockázatértékelések magán- és állami vállalatok szintjén történő végrehajtásának fontosságát és előnyeit, és megismétli a mentális egészség előmozdításának és a munkahelyi mentális zavarok megelőzésének, valamint annak fontosságát, hogy mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára jobb feltételeket teremtsenek; elismeri, hogy a szociális partnerek által létrehozott egészségvédelmi és biztonsági bizottságok pozitív szerepet játszhatnak a gyakoribb és pontosabb kockázatértékelés biztosításában;

10.

emlékeztet, hogy a hatályos jogszabályok és az Európai Unió Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlata szerint a munkavállalóknak nem kell folyamatosan és megszakítás nélkül a munkáltató rendelkezésére állniuk, és hogy meg kell különböztetni a munkaidőt (amikor a munkavállalónak a munkaadó rendelkezésére kell állnia) a nem-munkaidőtől (amikor a munkavállaló nem köteles a munkáltató rendelkezésére állni), illetve, hogy a készenléti időt ténylegesen munkaidőnek kell tekinteni; ugyanakkor elismeri, hogy az uniós jog nem szabályozza kifejezetten a kijelentkezéshez való jogot; emlékeztet arra, hogy a tagállamokban széles körben eltérő helyzet uralkodik, és számos tagállam és szociális partner tett lépéseket a digitális eszközök munkára történő felhasználásának jogszabályi és/vagy kollektív szerződésekben egyaránt történő szabályozására annak érdekében, hogy biztosítékokkal és védelemmel szolgáljon a munkavállalók számára; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, és ösztönzi a szociális partnereket, hogy osszák meg egymással bevált gyakorlataikat, és biztosítsanak összehangolt közös megközelítést a meglévő munkakörülményekre vonatkozóan anélkül, hogy ez hátrányosan érintené a szociális jogokat és az Unión belüli mobilitást;

11.

felhívja a Bizottságot, hogy értékelje és kezelje a kijelentkezéshez való jog védelmének hiányával kapcsolatos kockázatokat;

12.

felhívja a tagállamokat és a munkáltatókat, hogy gondoskodjanak a munkavállalóknak a kijelentkezési jogról való tájékoztatásáról, és arról, hogy ezt az utóbbiak gyakorolhassák;

13.

emlékeztet a különféle ágazatok sajátos igényeire és a köztük fennálló egyenlőtlenségekre a kijelentkezéshez való joggal kapcsolatban; felhívja a Bizottságot, hogy alapos felmérés, megfelelő értékelés, valamint a tagállamokkal és a szociális partnerekkel folytatott konzultáció alapján terjesszen elő javaslatot a minimumszabályokról és feltételekről szóló uniós irányelvre annak biztosítása érdekében, hogy a munkavállalók ténylegesen gyakorolhassák a kijelentkezéshez való jogukat, illetve hogy szabályozza a meglévő és új digitális eszközök munkavégzési célú használatát, figyelembe véve az európai szociális partnerek digitalizálásról szóló keretmegállapodását, amely rendelkezéseket tartalmaz a be- és kijelentkezésre vonatkozóan is; emlékeztet arra, hogy a keretmegállapodás előírja a szociális partnerek számára, hogy a következő három éven belül hozzanak végrehajtási intézkedéseket, és hogy egy, a végrehajtási időszak lejárta előtt tett jogalkotási javaslat figyelmen kívül hagyná a szociális partnerek EUMSZ-ben meghatározott szerepét; ragaszkodik ahhoz, hogy minden jogalkotási kezdeményezés során tiszteletben kell tartani a szociális partnerek nemzeti szintű autonómiáját, a nemzeti kollektív szerződéseket, valamint a nemzeti munkaerőpiaci hagyományokat és modelleket, és ezek nem érinthetik a kollektív szerződésekkel kapcsolatos tárgyalásokhoz, ezek megkötéséhez és érvényesítéséhez való, a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban álló jogot;

14.

felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogalkotási keretet az Unión belüli távmunkára vonatkozó minimumkövetelmények megállapítása céljából, biztosítva, hogy a távmunka ne befolyásolja a távmunkások foglalkoztatási feltételeit; hangsúlyozza, hogy ennek a keretnek tisztáznia kell a munkakörülményeket, beleértve a berendezések, például a meglévő és az új digitális eszközök rendelkezésre bocsátását, használatát és felelősségét, és biztosítania kell, hogy az ilyen munkát önkéntes alapon végezzék, valamint hogy a távmunkások jogai, munkaterhelése és teljesítménybeli normái egyenértékűek legyenek a hasonló munkavállalókéval;

15.

úgy véli, hogy az új irányelvnek részleteznie kell, ki kell egészítenie és teljes mértékben tiszteletben kell tartania a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelvben különösen az éves fizetett szabadságra vonatkozó követelményeket, és az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló (EU) 2019/1152 irányelvben, a szülők és gondozók munka és magánélet közötti egyensúlyáról szóló (EU) 2019/1158 irányelvben, valamint a munkavállalók biztonságáról és egészségvédelméről szóló 89/391/EGK tanácsi irányelvben foglalt követelményeket, különös tekintettel az említett irányelvekben foglalt, a maximális munkaidőre és a minimális pihenőidőre, a rugalmas munkaszervezésre és a tájékoztatási kötelezettségekre vonatkozó követelményeket, és ezek semmilyen negatív hatással sem lehetnek a munkavállalókra; úgy véli, hogy az új irányelvnek megoldásokat kell kínálnia, amelyek figyelembe veszik a már meglévő modelleket, a munkáltatók felelősségét, a szociális partnerek szerepét, és megfelelnek a munkavállalók igényeinek a munkaidejüknek a digitális eszközök használata során történő szervezésével kapcsolatban; kiemeli az uniós szabályok helyes átültetésének, végrehajtásának és alkalmazásának alapvető fontosságát, és emlékeztet arra, hogy az Unió foglalkoztatási és szociális vívmányai teljes mértékben alkalmazandók a digitális átállásra; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemzeti munkaügyi felügyeleti hatóságokon keresztül biztosítsák a megfelelő végrehajtást;

16.

hangsúlyozza, hogy a kijelentkezéshez való jog lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy munkaidejükön kívül, többek között pihenőidő, a hivatalos és éves szabadság, a szülési, apasági és szülői szabadság, illetve bármely más szabadság alatt tartózkodjanak a munkával kapcsolatos feladatoktól, tevékenységektől és elektronikus kommunikációtól, például telefonhívásoktól, e-mailektől és egyéb üzenetektől, anélkül, hogy bármilyen hátrányos következménnyel kellene szembenézniük; hangsúlyozza hogy tiszteletben kell tartani egy bizonyos mértékű önállóságot, rugalmasságot és időbeosztási szuverenitást, amely a munkavállalók számára lehetővé teszi, hogy munkaidejüket személyes feladataik szerint ütemezzék, különös tekintettel a gyermekek vagy a beteg családtagok gondozására; hangsúlyozza, hogy a munkahelyhez való kapcsolódás növekedése nem vezethet hátrányos megkülönböztetéshez vagy negatív következményekhez a munkaerő-felvétel vagy az előmenetel tekintetében;

17.

hangsúlyozza, hogy az új technológiai lehetőségek – például a mesterséges intelligencia – terén elért haladás döntő szerepet játszik a jövő munkahelyének alakításában és a munkahatékonyság értékelésében, és nem vezethet a digitális eszközök embertelen használatához, illetve nem vethet fel aggályokat a magánélet védelme és a személyes adatok aránytalan és illegális gyűjtése, valamint a munkavállalók felügyelete és nyomon követése tekintetében; hangsúlyozza, hogy a munkaterek új formáit és a munkateljesítmény ellenőrzésére szolgáló eszközöket, amelyek lehetővé teszik a vállalatok számára a munkavállalói tevékenységek széles körű nyomon követését, nem szabad a munkavállalók szisztematikus felügyeletének lehetőségeként tekinteni; felhívja a szociális partnereket és az adatvédelmi felügyeleti hatóságokat annak biztosítására, hogy a munkaügyi felügyeleti eszközöket csak szükség esetén és arányos módon alkalmazzák, és biztosítsák a munkavállalók magánélethez és önrendelkezéshez való jogát munkájuk során; rámutat arra, hogy ha a munkavállalók számára a munkáltató által nyújtott kommunikációs szolgáltatásokat magáncélokra is használhatják, a munkáltatónak nincs joga hozzáférni a kommunikációs metaadatokhoz és tartalmakhoz, a munkavállalókat pedig ki kell képezni és tájékoztatni kell adataik feldolgozása tekintetében; emlékeztet arra, hogy a munkakapcsolatokban a munkavállaló hozzájárulása a személyes adatainak kezeléséhez általában nem tekinthető önkéntesnek, és ezért nem is érvényes, mivel az adatalany mukavállaló és az adatkezelő munkáltató között egyértelmű egyensúlyhiány áll fenn;

18.

ismételten hangsúlyozza, hogy a munkaidő tiszteletben tartása és előre kiszámítható jellege alapvető fontosságú a munkavállalók és családjuk egészségének és biztonságának biztosításához az Unióban;

19.

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak, a tagállamoknak, a munkáltatóknak és a munkavállalóknak aktívan támogatniuk és ösztönözniük kell a kijelentkezés jogát, és a digitális eszközök otthoni használatának hatékony, indokolt és kiegyensúlyozott megközelítését, valamint a munkaidővel és a kijelentkezési joggal kapcsolatos ismeretterjesztő intézkedéseket, oktatási és képzési kampányokat kell előmozdítaniuk; hangsúlyozza a digitális eszközök észszerű használatának fontosságát, biztosítva, hogy a kijelentkezéshez való jog és minden más, a munkavállalók mentális és fizikai egészségének védelmét szolgáló jog ténylegesen érvényesüljön, és az Unióban a munkakultúra aktív részévé váljon;

20.

hangsúlyozza, hogy a munkáltatóknak nem szabad megkövetelniük, hogy a munkavállalók, közvetlenül vagy közvetve, a munkaidőn kívül is rendelkezésre álljanak, vagy elérhetőek legyenek, a munkatársaknak pedig kerülniük kell a kollégáik megállapodás szerinti munkaidőn kívül történő megkeresését; emlékeztet arra, hogy a munkaidő az az idő, amely alatt a munkavállaló a munkáltató rendelkezésére áll, vagy amikor az utóbbi számára elérhető; kiemeli, hogy a munka világának változó jellegére tekintettel egyre nagyobb szükség mutatkozik az iránt, hogy a munkavállalókat a kijelentkezéshez való jog érvényesítésének céljával teljes mértékben tájékoztassák a munkafeltételekről, és ez megfelelő időben és a munkavállalók számára könnyen hozzáférhető, írott formában történjen; rámutat, hogy a munkáltatóknak megfelelő tájékoztatást kell nyújtaniuk a munkavállalók számára, beleértve egy írásbeli nyilatkozatot, ami meghatározza a munkavállalók kijelentkezéshez való jogát, nevezetesen legalább a munkavégzésre használt digitális eszközök kikapcsolásának gyakorlati szabályait, beleértve a munkával kapcsolatos felügyeleti vagy ellenőrző eszközöket, a munkaidő nyilvántartásának módját, a munkáltató egészséggel és biztonsággal kapcsolatos értékelését, valamint a munkavállalók hátrányos bánásmóddal szembeni védelmét és a jogorvoslati jogának alkalmazását szolgáló intézkedéseket; megismétli a határokon átnyúló munkát végző munkavállalókkal szembeni egyenlő bánásmód fontosságát, és kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gondoskodjanak a munkavállalók tájékoztatásáról a kijelentkezéshez való joguk tekintetében, ideértve a határokon átnyúló helyzeteket is;

21.

hangsúlyozza a szociális partnerek jelentőségét a kijelentkezéshez való jog hatékony a nemzeti gyakorlattal összhangban történő végrehajtásának és érvényesítésének biztosítása érdekében, és hogy emiatt fontos figyelembe venni azt a munkát, amelyet ezzel kapcsolatban a szociális partnerek már el tudtak végezni; úgy véli, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a munkavállalók ténylegesen gyakorolhassák a kijelentkezéshez való jogukat, többek között kollektív szerződés révén; felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak létre pontos és elégséges mechanizmusokat az uniós joggal összhangban lévő minimális védelmi szintnek, valamint az összes munkavállaló kijelentkezéshez való joga érvényesítésének biztosítására;

22.

felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák a kijelentkezési jogra hivatkozó munkavállalók védelmét az áldozattá válástól és más negatív következményektől, és mechanizmusok meglétét a panaszok vagy a kijelentkezési jog megsértésének kezelésére;

23.

hangsúlyozza, hogy minden távolról végzett szakmai tanulási és képzési tevékenységet munkavégzéssel kapcsolatos tevékenységnek is kell tekinteni, és ezeket nem szabad túlórában vagy szabadnapokon, megfelelő ellentételezés nélkül végezni;

24.

hangsúlyozza az olyan egyéni képzések támogatásának fontosságát, amelyek célja az összes munkavállaló, különösen a fogyatékos személyek és az idősebb kollégák informatikai képességeinek a munkájuk megfelelő és hatékony elvégzésének biztosítását célzó fejlesztése;

25.

felhívja a Bizottságot, hogy az új munkahelyi egészségről és biztonságról szóló stratégiájában szerepeltesse a kijelentkezéshez való jogot, és kifejezetten dolgozzon ki új pszichoszociális intézkedéseket és fellépéseket a munkahelyi egészség és biztonság keretében;

26.

kéri, hogy a Bizottság az EUMSZ 153. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján, összefüggésben a 153. cikke (1) bekezdésének a), b) és i) pontjával nyújtson be javaslatot a kijelentkezés jogáról szóló jogi aktusra, a mellékletben foglalt ajánlások alapján;

27.

úgy véli, hogy a kért javaslatnak nincs pénzügyi hatása;

28.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a kísérő, részletes ajánlásokat a Bizottságnak, a Tanácsnak, valamint a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak.

(1) HL L 183., 1989.6.29., 1. o.

(2) HL L 206., 1991.7.29., 19. o.

(3) HL L 299., 2003.11.18., 9. o.

(4) HL L 186., 2019.7.11., 105. o.

(5) HL L 188., 2019.7.12., 79. o.

(6) PE 642.847, 2020. július; https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/BRIE/2020/642847/EPRS_BRI(2020)642847_EN.pdf

(7) Lásd, többek között a Bíróság C-397/01. és C-403/01. sz. Pfeiffer és társai ügyben 2004. október 5-én hozott ítéletének (ECLI:EU:C:2004:584) 93. pontja; a C-484/04. sz. Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2006. szeptember 7-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2006:526) 36. pontja; a C-216/15. sz. Betriebsrat der Ruhrlandklinik ügyben 2016. november 17-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2016:883) 27. pontja. a C-518/15. sz. Matzak ügyben 2018. február 21-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2018:82) 66. pontja; és a C-55/18. sz. Federación de Servicios de Comisiones Obreras ügyben 2019. május 14-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2019:402) 60. pontja.

(8) A Bíróság C-518/15. sz., Matzak ügyben 2018. február 21-én hozott ítéletének (ECLI: EU:C:2018:82) 66. pontja.

(9) A Bíróság C-55/18. sz., Federación de Servicios de Comisiones Obreras ügyben 2019. május 14-én hozott ítéletének (ECLI:EU:C:2019:402) 60. pontja.

(10) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0033.

(11) HL L 262., 2005.10.7., 1. o.

(12) https://www.eurofound.europa.eu/publications/blog/covid-19-unleashed-the-potential-for-telework-how-are-workers-coping

(13) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (HL L 119., 2016.05.04., 1. o.).

(14) Messenger, ILO, idézve az Európai Parlament Kutatószolgálatának (EPRS) Európai Hozzáadott Érték Osztálya által készített, „The right to disconnect” (A kijelentkezéshez való jog) című európai hozzáadott értéket elemző tanulmányában (PE 642.847, 2020. július): https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/BRIE/2020/642847/EPRS_BRI(2020)642847_EN.pdf

MELLÉKLET AZ ÁLLÁSFOGLALÁSHOZ

A KÉRT JAVASLAT TARTALMÁRA VONATKOZÓ RÉSZLETES AJÁNLÁSOK

A KÉRT JOGALKOTÁSI JAVASLAT SZÖVEGE

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

a kijelentkezés jogáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen a 153. cikk (2) bekezdésének b) pontjára, összefüggésben a 153. cikk (1) bekezdésének a), b) és i) pontjaival,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére (1),

tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére (2),

rendes jogalkotási eljárás keretében (3),

mivel:

(1)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 153. cikke (1) bekezdésének a), b) és i) pontja úgy rendelkezik, hogy az Uniónak támogatnia kell és ki kell egészítenie a munkakörnyezet javítása terén, a munkavállalók egészségének és biztonságának, a munkakörülményeknek, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség (a munkaerő-piaci lehetőségek és a munkahelyi bánásmód tekintetében) védelme érdekében végzett tagállami tevékenységeket.

(2)

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 31. cikke előírja, hogy minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, valamint a munkaidő felső határának korlátozásához, a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz. A Charta 30. cikke rendelkezik indokolatlan elbocsátás esetén a védelemhez való jogról, a Charta 20. és 21. cikke pedig a törvény előtti egyenlőségről és a megkülönböztetés tilalmáról. A Charta 23. cikke előírja a nők és férfiak közötti egyenlőséghez való jog biztosítását minden területen, így a foglalkoztatás, a munkavégzés és a díjazás területén.

(3)

A szociális jogok európai pillére előírja, hogy a munkaviszony jellegétől és időtartamától függetlenül a munkavállalóknak joguk van tisztességes és egyenlő bánásmódban részesülni a munkafeltételek tekintetében, hogy biztosítani kell a munkaadók számára a szükséges rugalmasságot ahhoz, hogy gyorsan alkalmazkodni tudjanak a gazdasági környezet változásaihoz, hogy támogatni kell azokat az innovatív munkavégzési formákat, amelyek minőségi munkafeltételeket biztosítanak, és hogy meg kell akadályozni a munkafeltételek tekintetében bizonytalanságot eredményező munkaviszonyok kialakulását, többek között a hagyományostól eltérő munkaszerződésekkel való visszaélés tilalma révén (5. elv). Azt is előírja, hogy a munkavállalóknak joguk van a munkaviszony kezdetekor írásban tájékoztatást kapni a munkaviszonyból eredő jogaikról és kötelezettségeikről (7. elv), hogy a tagállami gyakorlatnak megfelelően konzultálni kell a szociális partnerekkel a gazdasági, foglalkoztatási és szociális intézkedések kialakításáról és végrehajtásáról (8. elv), hogy a szülőknek és a gondozási feladatokat ellátó személyeknek joguk van a megfelelő szabadságoláshoz, a rugalmas munkavégzéshez (9. elv), és hogy a munkavállalóknak joguk van az egészséges, biztonságos és megfelelő munkakörnyezethez, és személyes adataik védelméhez, valamint joguk van olyan munkakörnyezethez, amely megfelel szakmai szükségleteiknek, és amely lehetővé teszi, hogy huzamos ideig jelen legyenek a munkaerőpiacon (10. elv).

(4)

Az irányelv figyelembe veszi a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet munkaidő szervezésével kapcsolatos egyezményeit és ajánlásait, többek között, különösen az 1919. évi, az (ipari) munkaidőről szóló (1. számú) egyezményt, a munkaidőről (kereskedelem és irodák) szóló, 1930. évi egyezményt, az 1981. évi, a kollektív tárgyalásról szóló (163. számú) ajánlást, az 1981. évi, a családi kötelezettségekkel rendelkező munkavállalókról szóló (156. számú) egyezményt és az azt kísérő (165. számú) ajánlást, valamint a munka jövőjéről szóló, az ILO fennállásának századik évfordulója alkalmából kiadott, 2019. évi nyilatkozatot.

(5)

Az irányelv figyelembe veszi az Európai Tanács által felülvizsgált, 1996. május 3-i Európai Szociális Kartát is és különösen annak 2. cikkét (az igazságos munkafeltételekhez, többek között az észszerű munkaidőhöz és pihenőidőhöz való jog), 3. cikkét (a biztonságos és egészséges munkafeltételekhez való jog), 6. cikkét (a béralkuhoz való jog) és 27. cikkét (a családi feladatokkal rendelkező munkavállalók védelme).

(6)	Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 24. cikke kimondja, hogy minden személynek joga van a pihenésre és szabadidőre, beleértve a munkaidő észszerű korlátozását és az időszakos fizetett szabadságot.

(7)

A digitális eszközök lehetővé teszik a munkavállalók számára, hogy bármikor bárhol dolgozzanak, és – megfelelő használatuk esetén – hozzájárulhatnak a munkavállalók munkája és magánélete közötti egyensúly javításához, valamint a munkavállalói hatékonyság fejlesztéséhez is. Azonban a digitális eszközök, köztük az IKT, munkavégzés céljából történő használata negatív hatásokkal is járhat, például hosszabb munkaidővel, arra ösztönözve a munkavállalókat, hogy munkaidőn kívül is dolgozzanak, nagyobb munkaintenzitással, valamint a munkaidő és a szabadidő közötti határok elmosódásával. Ha nem kizárólag a munkaidő alatt használják, az ilyen digitális eszközök zavarhatják a munkavállalók magánéletét. A javadalmazás nélküli gondozási feladatokat ellátó munkavállalók számára a digitális eszközök különösen megnehezíthetik a munka és a magánélet közötti egészséges egyensúly megtalálását. A nők több időt töltenek ilyen gondozási feladatok ellátásával, mint a férfiak, kevesebb munkaidőben dolgoznak fizetett alkalmazottként, és teljes mértékben kikerülhetnek a foglalkoztatásból.

(8)

A munkavégzés céljára használt digitális eszközök állandó nyomást és stresszt idézhetnek elő, káros hatást gyakorolhatnak a munkavállalók fizikai és mentális egészségére és jólétére, pszichoszociális és egyéb foglalkozási megbetegedésekhez, például szorongáshoz, depresszióhoz, kiégéshez, technostresszhez, alvási problémákhoz és mozgásszervi rendellenességekhez vezethetnek. Mindezek a hatások pedig egyre nagyobb terhet rónak a munkáltatókra és a társadalombiztosítási rendszerekre, és növelik annak kockázatát, hogy megsértik a munkavállalóknak az egészségüket és biztonságukat tiszteletben tartó munkafeltételekhez való jogát. Tekintettel a digitális eszközök munkavégzés céljából történő használatának jelentős növekedése, a nem szokványos munkaviszonyok és a távmunka-megállapodások által előidézett kihívásokra, különösen a távmunka terén a további, munkával összefüggő stresszhez vezető és a munka és magánélet határait elmosó Covid19-válság következtében bekövetkezett növekedéssel összefüggésben, még sürgetőbbé vált annak biztosítása, hogy a munkavállalók gyakorolhassák a kijelentkezés jogát.

(9)

A digitális technológiák egyre szélesebb körű használata átalakította a hagyományos munkamodelleket, és egy „állandóan összekapcsolt” és „mindig elérhető” kultúrát hozott létre. Ebben az összefüggésben fontos a munkavállalók alapvető jogainak, a tisztességes munkafeltételeknek, beleértve a méltányos díjazáshoz való jogukat, és a munkaidejük, egészségük és biztonságuk, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség megvalósításának a védelmét biztosítani.

(10)

A kijelentkezéshez való jog a munkavállalók azon jogára vonatkozik, hogy a munkaidőn kívül, digitális eszközök, például telefonhívások, e-mailek vagy más üzenetek révén ne folytassanak munkával kapcsolatos tevékenységet vagy kommunikációt. A kijelentkezéshez való jognak lehetővé kell tennie a munkavállalók számára, hogy kikapcsolhassák a munkával kapcsolatos eszközöket, és ne kelljen válaszolniuk a munkaidőn kívüli munkáltatói megkeresésekre, anélkül, hogy ez hátrányos következményekkel, például elbocsátással vagy más megtorló intézkedésekkel járna. Ehhez kapcsolódva, a munkaadóknak nem szabad a munkavállalókat munkaidőn kívüli munkavégzésre kötelezni. A munkáltatóknak nem szabad a „folyamatos elérhetőségen alapuló” munkavégzési kultúrát szorgalmazni, amelyben a a kijelentkezéshez való jogukról lemondó munkavállalók egyértelműen előnyben részesülnek azokkal szemben, akik nem teszik ezt. A munkahelyen a kijelentkezéshez való jog tiszteletben nem tartásával járó helyzeteket bejelentő munkavállalókat nem szabad büntetni.

(11)

A kijelentkezéshez való jognak minden munkavállalóra, és mind a köz-, mind a magánszféra minden ágazatára vonatkoznia kell, továbbá azt ténylegesen érvényesíteni kell. A kijelentkezéshez való jog célja a munkavállalók egészsége és biztonsága, valamint a tisztességes munkafeltételek védelmének a biztosítása, beleértve a munka és a magánélet közötti egyensúlyt.

(12)

Jelenleg nincs kifejezetten a kijelentkezéshez való jogot szabályozó uniós jogszabály, és tagállamonként széles körben eltérnek az ezen joggal kapcsolatos jogszabályok. Azonban a Tanács 89/391/EGK (4) és 91/383/EGK (5) irányelveinek célja a fejlesztések elősegítése a határozatlan idejű, határozott idejű vagy munkaerő-kölcsönzés céljából létesített munkaviszonyban álló munkavállalók biztonságának és egészségének területén; a 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (6) lefekteti a munkaidő-szervezés egészségügyi és biztonsági minimumkövetelményeit, többek között a maximálisan engedélyezett munkaidő és a minimálisan betartandó pihenőidő vonatkozásában; az (EU) 2019/1152 európai parlamenti és tanácsi irányelv (7) célja, hogy az átláthatóbb és kiszámíthatóbb foglalkoztatás előmozdítása révén javítsa a munkakörülményeket; és az (EU) 2019/1158 európai parlamenti és tanácsi irányelv (8) minimumkövetelményeket állapít meg, hogy megkönnyítse a munka és a magánélet összeegyeztetését azon munkavállalók számára, akik szülők vagy gondozók.

(13)

A 2003/88/EK irányelv értelmében az uniós munkavállalóknak joguk van a munkaidő-szervezésre vonatkozó biztonsági és egészségvédelmi alapkövetelményekhez. Ebben az összefüggésben az említett irányelv rendelkezik a napi pihenőidőről, a szünetekről, a heti pihenőidőről, a maximális heti munkaidőről és az éves szabadságról, valamint szabályozza az éjszakai munka, a műszakban végzett munka és a munkaidő-beosztás bizonyos szempontjait. Az Európai Unió Bíróságának (EUB) állandó ítélkezési gyakorlata szerint a munkavállalónak a munkaadó által meghatározott helyen való tényleges jelenlétével teljesített készenléti ügyelet „ténylegesen munkaidőnek számít, függetlenül attól a körülménytől, hogy a készenlét ideje alatt az érintett munkavállaló szakmai tevékenységet ténylegesen nem végez” (9), és azt a készenléti időt, amelyet a munkavállaló otthonában tölt a munkáltató hívásaira való reagálási kötelezettség mellett, munkaidőnek kell tekinteni (10). Továbbá, a Bíróság szerint a minimális pihenők „a közösségi szociális jog különös jelentőségű szabályainak minősülnek, amelyeknek a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének biztosításához szükséges minimumkövetelményként valamennyi munkavállalót meg kell illetniük” (11). Azonban a 2003/88/EK irányelv nem rendelkezik kifejezetten a munkavállaló azon jogáról, hogy kijelentkezhessen, és azt sem írja elő, hogy a munkavállalóval fel lehessen venni a kapcsolatot a munkaidőn kívül, a pihenőidő alatt vagy más, nem munkával töltött időszakban, de biztosítja a megszakítás nélküli napi, heti és éves pihenőidőhöz való jogot, amely alatt a munkavállalóval nem szabad felvenni a kapcsolatot. Ezenkívül nincs olyan kifejezett uniós rendelkezés, amely annak a jognak érvényt szerezne, hogy egy személy a (szerződésben) meghatározott munkaidőn kívül bármikor elérhetetlenné válhasson.

(14)	A Bíróság megerősítette, hogy a 89/391/EGK és a 2003/88/EK irányelv előírja a munkáltatók számára, hogy hozzanak létre egy rendszert, amely lehetővé teszi az egyes munkavállalók által naponta ledolgozott idő mérését, és hogy ez a rendszer „objektív, megbízható és hozzáférhető” legyen (12).

(15)

Ítélkezési gyakorlatában az Európai Unió Bírósága kritériumokat állapított meg a munkavállaló jogállásának meghatározására. Az irányelv végrehajtása során figyelembe kell venni e kritériumok Bíróság általi értelmezését. Amennyiben megfelelnek ezeknek a kritériumoknak, a magánszektorban és az állami szektorban egyaránt, minden munkavállaló – köztük a behívásos munkavállalók, a részmunkaidős munkavállalók, az időszakos munkavállalók, az utalványos munkavállalók, a platform-munkavállalók, a gyakornokok és a szakképzésben résztvevők is – ezen irányelv hatálya alá tartozik. A nemzeti jogban meghatározott önálló vállalkozói státusszal való visszaélés – akár nemzeti, akár határokon átnyúló esetekben – egy olyan formája a megtévesztő módon bejelentett munkavégzésnek, amelyet gyakran a be nem jelentett munkavégzéssel hoznak összefüggésbe. Színlelt önálló vállalkozói tevékenységről akkor beszélünk, amikor egy személy – bizonyos jogi vagy adózási kötelezettségek elkerülése végett – önálló vállalkozóként van bejelentve, miközben teljesít minden olyan feltételt, amely egy munkaviszonyra jellemző. E személyeknek ezen irányelv hatálya alá kell tartozniuk. A munkaviszony fennállásának megállapítása tekintetében a tényleges munkavégzéssel kapcsolatos tényeket kell irányadónak tekinteni, és nem azt kell alapul venni, hogy a felek hogyan minősítik a viszonyt. Ezen irányelv alkalmazásában a munkavállaló kifejezés minden olyan munkavállalóra vonatkozik, aki az Európai Unió Bírósága kritériumainak megfelelő munkaviszonyban áll.

(16)

Az elmúlt évtizedekben a szokványos munkaszerződések száma csökkent, és az atipikus vagy rugalmas munkamegállapodások gyakorisága nőtt, nagyrészt a gazdasági tevékenységek digitalizálásának köszönhetően. Az atipikus munka egyes fajtáira vonatkozóan létezik uniós jog. A 97/81/EK tanácsi irányelv (13) megvalósítja az európai szociális partnerek közötti részmunkaidős foglalkoztatásról szóló keretmegállapodást, és célja, hogy előírja a részmunkaidős munkavállalók hátrányos megkülönböztetésének megszüntetését, javítva a részmunkaidős foglalkoztatás minőségét, ösztönözve a részmunkaidő önkéntes alapon történő fejlesztését, valamint hozzájárulva a munkaidő rugalmas szervezéséhez a munkaadók és a munkavállalók igényeit figyelembe vevő módon. Az 1999/70/EK tanácsi irányelv (14) hatályba lépteti az európai szociális partnerek közötti, határozott idejű szerződésekről szóló keretmegállapodást, és célja a határozott idejű foglalkoztatás minőségének javítása azáltal, hogy biztosítja a megkülönböztetésmentesség elvének alkalmazását, valamint megakadályozza az egymást követő határozott idejű munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából eredő visszaéléseket. Az Európai Parlament és a Tanács 2008/104/EK irányelve (15) – amit azt követően fogadtak el, hogy az európai szociális partnerek nem tudtak keretmegállapodást életbe léptetni – célja a kölcsönzött munkavállalók védelmének biztosítása és a kölcsönzött foglalkoztatás minőségének javítása az egyenlő bánásmód biztosítása és a munkaerő-kölcsönzést folytató vállalkozások munkáltatóként való elismerése révén, figyelembe véve a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésre vonatkozó megfelelő keret kialakításának szükségességét, a munkahelyteremtés és a rugalmas munkaformák kialakításának hatékony elősegítése érdekében.

(17)

Továbbá, az európai szociális partnerek 2002 júliusában keretmegállapodásokat fogadtak el a távmunkáról, 2020 júniusában pedig a digitalizálásról. A digitalizálásról szóló keretmegállapodás olyan intézkedéseket tesz lehetővé a munkavállalók munkára történő be- és kijelentkezésével kapcsolatosan, melyben a szociális partnereknek megállapodhatnak. A távmunkáról szóló keretmegállapodás 2002. évi elfogadása óta bekövetkezett fejlemények fényében nyilvánvalóvá vált, hogy a megállapodás egyes elemei tekintetében uniós szintű értékelésre és jogi keretre van szükség.

(18)

A 2008/104/EK irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 3. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a „munkavállaló” fogalmát a nemzeti jog határozza meg. Azonban a Bíróság meghatározta, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatában megállapított kritériumokat kell alkalmazni annak értékelésére, hogy valaki rendelkezik-e munkavállalói jogállással. Különösen az, hogy „valamely személy más javára és más irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt” a meghatározó, „mivel e tekintetben nem meghatározó a munkaviszony nemzeti jog szerinti minősítése és formája, sem pedig a két személy közötti jogviszony jellege” (16).

(19)

Egyes tagállamok lépéseket tettek a digitális eszközöket munkavégzés céljából használó munkavállalók kijelentkezéshez való jogának szabályozására. Más tagállamok a kockázatok külön kezelése nélkül ösztönzik a digitális eszközök használatát munkavégzés céljára, a tagállamok harmadik csoportja általános jogszabályokat alkalmaz a digitális eszközök használatára, a negyedik csoport pedig nem rendelkezik külön jogszabályokkal (17). Az uniós szintű fellépés ezen a területen minimumkövetelményeket vezetne be a digitális eszközöket munkavégzés céljából használó uniós munkavállalók védelme, és különösen a tisztességes munkakörülményekhez való alapvető jogaik védelmének érdekében.

(20)

Ennek az irányelvnek az a célja, hogy minden munkavállaló számára javítsa a munkakörülményeket a kijelentkezéshez való jogra vonatkozó minimumkövetelmények megállapítása révén. Ezt az irányelvet 89/391/EGK, a 2003/88/EK, az (EU) 2019/1152 és az (EU) 2019/1158 irányelvekben foglalt követelménysort teljes mértékben tiszteletben tartva kell alkalmazni, és ennek az irányelvnek semmilyen negatív hatása sem lehet a munkavállalókra.

(21)

A szociális partnereknek kollektív szerződés útján vagy a munkáltató szintjén meg kell állapodniuk arról, hogy a munkavállaló milyen gyakorlati intézkedéseket tehet a kijelentkezés jogának gyakorlására, és ennek a jognak a munkáltató általi megvalósításáról. A tagállamoknak – például a nemzeti munkaügyi felügyeleti hatóságok révén – biztosítaniuk kell, hogy a munkáltatók nyilatkozatban határozzák meg ezeket a gyakorlati intézkedéseket munkavállalóik számára.

(22)

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a munkáltatók objektív, megbízható és hozzáférhető rendszert hozzanak létre, amely lehetővé teszi az egyes munkavállalók napi munkaidejének mérését, összhangban az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatával, különösen a C-55/18. sz. Federación de Servicios de Comisiones Obreras (CCOO) ügyben 2019. május 14-én hozott ítéletével (18).

(23)	Tiszteletben kell tartani a szociális partnerek autonómiáját. A tagállamoknak támogatniuk kell a szociális partnereket az ezen irányelv végrehajtását szolgáló kollektív szerződések megkötésében.

(24)

A tagállamoknak nemzeti joguknak és gyakorlatuknak megfelelően biztosítaniuk kell a szociális partnerek hatékony bevonását, valamint a szociális párbeszéd előmozdítását és fokozását az irányelv rendelkezéseinek végrehajtása érdekében. E célból a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a szociális partnerekkel a megfelelő szinten folytatott konzultációt követően minimális munkafeltételeket állapítsanak meg annak érdekében, hogy a munkavállalók gyakorolhassák kijelentkezési jogukat. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy megbízzák a szociális partnereket ezen irányelv végrehajtásával, a nemzeti joggal és gyakorlattal összhangban, az említett minimális munkafeltételek előírása vagy kiegészítése céljából.

(25)

A kijelentkezéshez való jog végrehajtására vonatkozó kötelezettségtől való eltérés csak kivételes körülmények, például vis maior vagy egyéb vészhelyzetek esetén alkalmazható, és az eltérés szükségességét írott formában, indoklással alátámasztva minden érintett munkavállalónak a rendelkezésére kell bocsátani. A kijelentkezési jogot végrehajtó minimális munkafeltételeknek meg kell határozniuk az ilyen eltérések kritériumait, valamint elő kell írniuk a munkaidőn kívül végzett munka ellentételezésének meghatározását. Az ellentételezés keretében biztosítani kell azt, hogy a munkavállalók egészségének és biztonságának megóvására vonatkozó átfogó célt tiszteletben tartsák.

(26)

Azokat a munkavállalókat, akik az ezen irányelvben meghatározott jogaikat gyakorolják, meg kell védeni minden hátrányos következménytől, beleértve az elbocsátást és az egyéb megtorló intézkedéseket is. Ezeket a munkavállalókat szintén meg kell védeni a megkülönböztető intézkedésekkel, például a jövedelemkieséssel vagy az előlépési lehetőségek elmaradásával szemben is.

(27)

A munkavállalók számára megfelelő és gyors jogi és közigazgatási védelmet kell biztosítani az irányelvben előírt jogaik gyakorlásából vagy annak kéréséből eredő hátrányos bánásmóddal szemben, beleértve a jogorvoslati jogot, valamint az irányelvnek való megfelelés biztosítása érdekében közigazgatási vagy bírósági eljárások indításának jogát.

(28)

A tagállamoknak a nemzeti joggal, a kollektív szerződésekkel vagy a gyakorlattal összhangban meg kell határoznia az irányelvben megállapított kijelentkezéshez való jog érvényesítésére vonatkozó szabályokat. A tagállamok hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat írnak elő arra az esetre, ha az ezen irányelv szerinti kötelezettségeket megsértik.

(29)

A munkáltatóra hárul a bizonyítási teher annak tekintetében, hogy az elbocsátás vagy azzal egyenértékű kár nem azon az alapon történt, hogy a munkavállaló a kijelentkezéshez való jogot gyakorolta vagy gyakorolni kívánta, ha a munkavállaló bíróság vagy más illetékes hatóság előtt olyan tényeket állít, amelyek alapján vélelmezni lehet, hogy a munkavállalót az említett indokból bocsátották el, vagy érte más káros hatás.

(30)

Ez az irányelv minimumkövetelményeket állapít meg, ezzel meghagyja a tagállamok azon előjogát, hogy kedvezőbb rendelkezéseket vezessenek be vagy tartsanak fenn. Ez az irányelv és végrehajtása nem jelenthet jogalapot a munkavállalók részére az irányelv területén már biztosított védelem általános szintjének csökkentésére.

(31)	A Bizottságnak felül kell vizsgálnia ezen irányelv végrehajtását az irányelvnek való megfelelés ellenőrzése és biztosítása érdekében. Ebből a célból a tagállamoknak rendszeres jelentéseket kell benyújtaniuk a Bizottsághoz.

(32)

Ezen irányelv hatásának értékelése érdekében a Bizottságot és a tagállamokat további együttműködésre ösztönzik, az Európai Munkaügyi Hatóság támogatása mellett, annak érdekében, hogy az irányelvben lefektetett jogok végrehajtásával kapcsolatos összehasonlítható adatokat és statisztikákat dolgozzanak ki.

(33)

Mivel az irányelv célját, nevezetesen a kijelentkezéshez való jog érvényesítéséhez szükséges biztosítékok létrehozását az Unióban, a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, az Unió szintjén azonban az irányelv terjedelme és hatása miatt e célok jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket,

ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:

1. cikk

Tárgy és hatály

(1) Ez az irányelv minimumkövetelményeket állapít meg annak érdekében, hogy lehetővé tegye a digitális – többek között informatikai – eszközöket munkavégzés céljából használó munkavállalók számára a kijelentkezéshez való joguk gyakorlását, és hogy biztosítsa, hogy a munkáltatók tiszteletben tartsák azt. Az irányelv mind a köz-, mind a magánszférára minden ágazatára és minden munkavállalóra vonatkozik, függetlenül azok jogállásától és a rájuk vonatkozó munkarendtől.

(2) Ez az irányelv az (1) bekezdésben említett célok tekintetében a 89/391/EGK, a 2003/88/EK, az (EU) 2019/1152 és az (EU) 2019/1158 irányelveket pontosítja és egészíti ki, a szóban forgó irányelvekben meghatározott követelmények sérelme nélkül.

2. cikk

Fogalommeghatározások

Ezen irányelv alkalmazásában:

(1)	„kijelentkezés”: a munkavállaló a munkaidőn kívül, közvetlenül vagy közvetve nem folytat digitális eszközökkel végzett munkával kapcsolatos tevékenységet vagy kommunikációt;

(2)	„munkaidő”: a 2003/88/EK irányelv 2. cikk 1. pontjában meghatározott munkaidő.

3. cikk

A kijelentkezéshez való jog

(1) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a munkáltatók hozzák meg a munkavállalók számára a kijelentkezéshez való joguk gyakorlásához szükséges eszközöket biztosító intézkedéseket.

(2) A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a munkáltatók objektív, megbízható és hozzáférhető rendszert hozzanak létre, amely lehetővé teszi az egyes munkavállalók napi munkaidejének mérését, összhangban a munkavállalók magánélethez és adataik védelméhez való jogával. A munkavállalók számára lehetővé kell tenni, hogy bármikor elkérhessék és megkaphassák munkaidejük nyilvántartását.

(3) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a munkáltatók tisztességes, jogszerű és átlátható módon alkalmazzák a kijelentkezés jogát.

4. cikk

A kijelentkezés jogát végrehajtó intézkedések

(1) A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a szociális partnerekkel a megfelelő szinten folytatott konzultációt követően részletes intézkedések szülessenek annak érdekében, hogy a munkavállalók gyakorolhassák a kijelentkezéshez való jogukat, és hogy a munkáltatók tisztességes és átlátható módon hajtsák végre ezt a jogot. Ebből a célból a tagállamoknak legalább a következő munkafeltételeket kell előírniuk:

a)	a munkavégzés céljára használt digitális eszközök kikapcsolásának gyakorlati szabályai, beleértve a munkával kapcsolatos felügyeleti eszközöket;

b)	a munkaidő-nyilvántartás rendszere;

c)	egészségügyi és biztonsági értékelések, beleértve a pszichoszociális kockázatértékeléseket is, tekintettel a kijelentkezéshez való jogra;

d)	a munkavállaló kijelentkezéshez való jogának végrehajtására vonatkozó követelménytől a munkáltató által történő bármely eltérés feltételei;

e)	a d) pont szerinti eltérés esetén a munkaidőn kívül végzett munkáért járó ellentételezés kiszámításának kritériumait a 89/391/EGK, a 2003/88/EK, az (EU) 2019/1152 és az (EU) 2019/1158 irányelvvel, valamint a nemzeti joggal és gyakorlattal összhangban kell megállapítani;

f)	a tájékoztató intézkedések, beleértve a munkahelyi képzést is, melyeket a munkáltatók folytatnak az ebben a bekezdésben szereplő munkakörülményekkel kapcsolatban.

Az első albekezdés d) pontja szerinti bármely eltérés csak kivételes körülmények, például vis maior vagy egyéb vészhelyzetek esetén alkalmazható, és az eltérés szükségességét írott formában, indoklással alátámasztva minden érintett munkavállalónak a rendelkezésére kell bocsátani, minden alkalommal, mikor eltérésre kerül sor.

(2) A tagállamok a nemzeti joggal és gyakorlattal összhangban ösztönzik a szociális partnereket az (1) bekezdésben említett munkafeltételekről rendelkező, nemzeti, regionális, ágazati vagy munkáltatói szintű kollektív szerződések megkötésére.

(3) A tagállamok biztosítják, hogy azok a munkavállalók, akik nem tartoznak az (2) bekezdés szerinti kollektív szerződés hatálya alá, ezen irányelvvel összhangban védelemben részesüljenek.

5. cikk

A hátrányos bánásmód elleni védelem

(1) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy tilos legyen a a munkáltatók részéről az olyan alapon történő megkülönböztetés, kevésbé kedvező bánásmód, elbocsátás és egyéb hátrányos intézkedés, hogy a munkavállalók gyakorolták vagy gyakorolni kívánták a kijelentkezéshez való jogukat.

(2) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a munkáltatók megvédjék a munkavállalóikat – ideértve a munkavállalók képviseletét ellátókat – attól, hogy a munkáltatóhoz benyújtott panaszokból vagy az ebben az irányelvben biztosított jogok érvényre juttatása érdekében indított bármely eljárásból fakadóan a hátrányos bánásmódban részesítsék őket, illetve hogy az ilyen panaszok vagy eljárások hátrányos következményekkel járjanak rájuk nézve.

(3) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy olyan esetekben, amikor a munkavállalók úgy ítélik meg, hogy őket azért bocsátották el, vagy velük szemben azért alkalmaztak kedvezőtlen bánásmódot, mert gyakorolták vagy gyakorolni kívánták a kijelentkezési jogukat, és bíróság vagy más illetékes hatóság előtt olyan tényeket mutatnak be, amelyek alapján vélelmezhető, hogy az említett indokból bocsátották el őket vagy emiatt alkalmaztak velük szemben kedvezőtlen bánásmódot, a munkáltató kötelessége legyen azt bebizonyítani, hogy az elbocsátás vagy a kedvezőtlen bánásmód más okokon alapult.

(4) A (3) bekezdés nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy a munkavállalók számára kedvezőbb bizonyítási szabályokat vezessenek be.

(5) A tagállamok nem kötelesek a (3) bekezdést alkalmazni azon eljárásokra, amelyekben a bíróság vagy az illetékes hatóság feladata a bizonyítékok feltárása.

(6) A (3) bekezdés nem alkalmazandó a büntetőeljárásokra, kivéve, ha a tagállamok másként rendelkeznek.

6. cikk

Jogorvoslathoz való jog

(1) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy az ezen irányelvből fakadó jogok megsértése esetén azon munkavállalók részére, akiknek a kijelentkezési jogát megsértették, biztosított legyen a gyors, tényleges és pártatlan vitarendezés lehetősége, valamint a jogorvoslathoz való jog.

(2) A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a szakszervezetek vagy a munkavállalók egyéb képviselői a munkavállalók nevében vagy támogatására és azok jóváhagyásával, ezen irányelv betartásának vagy végrehajtásának biztosítása céljából közigazgatási eljárást indítsanak.

7. cikk

Tájékoztatási kötelezettség

A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a munkáltatók minden munkavállalót egyértelmű, elégséges és megfelelő írásbeli információval lássanak el a kijelentkezéshez való jogukról, beleértve egy írásos nyilatkozatot, amely meghatározza az alkalmazandó kollektív vagy egyéb megállapodások feltételeit. A tájékoztatásnak legalább az alábbi információkra ki kell terjednie:

a)	a 4. cikk (1) bekezdésének a) pontjában említett munkavégzés céljára használt digitális eszközök kikapcsolásának gyakorlati szabályai, beleértve a munkával kapcsolatos felügyeleti eszközöket;

b)	a 4. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett munkaidő-nyilvántartási rendszer;

c)	a 4. cikk (1) bekezdésének c) pontjában említett egészségügyi és biztonsági értékelés – beleértve a pszichoszociális kockázatértékeléseket is – amelyet a kijelentkezés jogának tekintetében a munkáltató készít;

d)	a 4. cikk (1) bekezdésének d) és e) pontjában említett – a kijelentkezési jog végrehajtására vonatkozó munkáltatói követelménytől való – eltérés esetén a munkaidőn kívül végzett munkáért járó ellentételezés kiszámításának kritériumai;

e)	a 4. cikk (1) bekezdésének f) pontjában említett, a munkáltató által folytatott tájékoztató intézkedések, beleértve a munkahelyi képzést is;

f)	az 5. cikkel összhangban a munkavállalók hátrányos bánásmóddal szembeni védelmét szolgáló intézkedések;

g)	a 6. cikkel összhangban a munkavállalók jogorvoslati jogának végrehajtására vonatkozó intézkedések.

8. cikk

Szankciók

A tagállamok megállapítják az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése vagy az ezen irányelv hatálya alá tartozó jogokra vonatkozóan már hatályban lévő releváns rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és meghoznak minden szükséges intézkedést ezek végrehajtására. Az előírt szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük. A tagállamok a szabályokról és intézkedésekről … [két évvel ezen irányelv hatálybalépését követően]-ig értesítik a Bizottságot, és haladéktalanul értesítik az azokat érintő minden későbbi módosításról is.

9. cikk

A védelem szintje

(1) Ez az irányelv nem jelenthet jogalapot a munkavállalók részére a tagállamok által már biztosított védelem általános szintjének csökkentésére.

(2) Ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon előjogát, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be, vagy a munkavállalókra nézve kedvezőbb kollektív szerződések alkalmazását szorgalmazzák vagy engedélyezzék.

(3) Ez az irányelv nem érinti az Unió egyéb jogi aktusai által a munkavállalók számára biztosított egyéb jogokat.

10. cikk

A kijelentkezéshez való jog jelentéstétele, értékelése és felülvizsgálata

(1) A tagállamok … [öt évvel ezen irányelv hatálybalépését követően]-ig, és azt követően kétévente jelentést nyújtanak be a Bizottságnak az ezen irányelv gyakorlati végrehajtására és alkalmazására vonatkozó valamennyi lényeges információról, valamint a kijelentkezéshez való jog végrehajtási gyakorlatára vonatkozó értékelési mutatókról, a nemzeti szociális partnerek nézőpontjainak megjelölésével.

(2) A tagállamok által az (1) bekezdésnek megfelelően szolgáltatott információk alapján a Bizottság … [hat évvel ezen irányelv hatálybalépését követően]-ig, és azt követően kétévente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak ezen irányelv végrehajtásáról és alkalmazásáról, és mérlegeli további intézkedések szükségességét, beleértve adott esetben ezen irányelv módosítását is.

11. cikk

Átültetés

(1) A tagállamok … [két évvel az ezen irányelv hatálybalépést követően]-ig elfogadják és kihirdetik azokat a rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

A tagállamok ezeket a rendelkezéseket … [ezen irányelv hatálybalépésének időpontját követően három évvel]-tól/-től alkalmazzák.

Amikor a tagállamok elfogadják ezeket a rendelkezéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg.

(2) Ezen irányelv hatálybalépését követően a tagállamok gondoskodnak arról, hogy a Bizottság az észrevételei megtételéhez szükséges időben tájékoztatást kapjon az ezen irányelv által szabályozott területen általuk tervezett törvényekről, rendeletekről és közigazgatási rendelkezésekről.

(3) Az EUMSZ 153. cikkének (3) bekezdésével összhangban a tagállamok megbízhatják a szociális partnereket, közös kérésükre, ezen irányelv végrehajtásával, feltéve, hogy biztosítják ezen irányelv betartását.

12. cikk

Személyes adatok

A munkáltatók ezen irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján csak az egyes munkavállalók munkaidejének rögzítése céljából dolgoznak fel személyes adatokat. Ilyen adatokat semmilyen más célból nem dolgozhatnak fel. A személyes adatok kezelése során meg kell felelni az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (19) és a 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (20).

13. cikk

Hatálybalépés

Ez az irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

14. cikk

Címzettek

Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei.

Kelt Brüsszelben,

az Európai Parlament részéről

az elnök

a Tanács részéről

az elnök

(1) HL C …

(2) HL C …

(3) Az Európai Parlament …-i állásfoglalása.

(4) A Tanács 89/391/EGK irányelve (1989. június 12.) a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről (HL L 183., 1989.6.29., 1. o.).

(5) A Tanács 91/383/EGK irányelve (1991. június 25.) a határozott idejű vagy munkaerő-kölcsönzés céljából létesített munkaviszonyban álló munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségének javítását elősegítő intézkedések kiegészítéséről (HL L 206., 1991.7.29., 19. o.).

(6) Az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve (2003. november 4.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól (HL L 299., 2003.11.18., 9. o.).

(7) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1152 irányelve (2019. június 20.) az Európai Unióban alkalmazandó átlátható és kiszámítható munkafeltételekről (HL L 186., 2019.7.11., 105. o.).

(8) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1158 irányelve (2019. június 20.) a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról és a 2010/18/EU tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 188., 2019.7.12., 79. o.).

(9) A Bíróság C-397/01. és C-403/01. sz., Pfeiffer és társai ügyben 2004. október 5-én hozott ítéletének (ECLI:EU:C:2004:584) 93. pontja.

(10) A Bíróság C-518/15. sz., Matzak ügyben 2018. február 21-én hozott ítéletének (ECLI: EU:C:2018:82) 66. pontja.

(11) A C-484/04. sz. Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2006. szeptember 7-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2006:526) 38. pontja.

(12) A Bíróság C-55/18. sz., Federación de Servicios de Comisiones Obreras ügyben 2019. május 14-én hozott ítéletének (ECLI:EU:C:2019:402) 60. pontja.

(13) A Tanács 97/81/EK irányelve (1997. december 15.) az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról (HL L 14., 1998.1.20., 9. o.).

(14) A Tanács 1999/70/EK irányelve (1999. június 28.) az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról (HL L 175., 1999.7.10., 43. o.).

(15) Az Európai Parlament és a Tanács 2008/104/EK irányelve (2008. november 19.) a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről (HL L 327., 2008.12.5., 9. o.).

(16) A Bíróság C-216/15. sz., Betriebsrat der Ruhrlandklinik ügyben 2016. november 17-én hozott ítéletének (ECLI:EU:C:2016:883) (27) pontja.

(17) Eurofound.

(18) A Bíróság C-55/18. sz., Federación de Servicios de Comisiones Obreras ügyben 2019. május 14-én hozott ítéletének (ECLI:EU:C:2019:402) 60. pontja.

(19) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (HL L 119., 2016.5.4., 1. o.).

(20) Az Európai Parlament és a Tanács 2002/58/EK irányelve (2002. július 12.) az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről („Elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv”) (HL L 201., 2002.7.31., 37. o.).

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/177

P9_TA(2021)0022

Az adóparadicsomok uniós jegyzékének reformja

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása az adóparadicsomok uniós jegyzékének reformjáról (2020/2863(RSP))

(2021/C 456/16)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak képviselői által 1997. december 1-jén elfogadott, a vállalkozások adózására vonatkozó magatartási kódexről szóló állásfoglalásra (1), amelynek célja az Európai Unión belüli káros adóverseny visszaszorítása,

—	tekintettel a „Méltányos és hatékony társaságiadó-rendszer az Európai Unióban: 5 fő cselekvési terület” című, 2015. június 17-i bizottsági közleményre (COM(2015)0302),

—	tekintettel a hatékony adóztatás külügyi stratégiájáról szóló, 2016. január 28-i bizottsági közleményre (COM(2016)0024),

—	tekintettel a társasági adózásra vonatkozó magatartási kódexről szóló, 2016. március 8-i tanácsi következtetésekre (2),

—

tekintettel az adózási átláthatóság, valamint az adókijátszás és az adókikerülés elleni küzdelem fokozása érdekében hozott további intézkedésekről szóló, 2016. július 5-i bizottsági közleményre (COM(2016)0451), amely tartalmazza a nem együttműködő adóztatási joghatóságok uniós jegyzékbe vételi folyamatának magyarázatát,

—	tekintettel az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek európai uniós jegyzéke összeállításának kritériumairól és folyamatáról szóló, 2016. november 8-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel az Ecofin-Tanács 2017. december 5-i ülésének eredményére,

—	tekintettel a nem együttműködő adóztatási joghatóságok uniós jegyzékének Tanács általi legutóbbi, 2020. október 6-i frissítésére (3),

—	tekintettel „A helyreállítási tervet támogató igazságos és egyszerű adózásra irányuló új cselekvési terv” című, 2020. július 15-i bizottsági közleményre (COM(2020)0312),

—	tekintettel az EU-ban és azon kívül megvalósítandó jó adóügyi kormányzásról szóló, 2020. július 15-i bizottsági közleményre (COM(2020)0313),

—

tekintettel az adómegállapításokról és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekről szóló, 2015. november 25-i (4), az adómegállapításokról és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekről szóló, 2016. július 6-i (5), valamint a pénzügyi bűncselekményekről, az adókijátszásról és az adókikerülésről szóló, 2019. március 26-i (6) állásfoglalására,

—	tekintettel a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a társaságiadó-politikák Európai Unión belüli átláthatóvá tételéről, összehangolásáról és közelítéséről szóló, 2015. december 16-i állásfoglalására (7),

—	tekintettel a PANA bizottságnak a pénzmosással, az adókikerüléssel és az adókijátszással kapcsolatos vizsgálatot követően a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett, 2017. december 13-i ajánlására (8),

—	tekintettel a fent említett európai parlamenti állásfoglalások és ajánlás nyomán a Bizottság által elfogadott nyomonkövetési intézkedésekre (9),

—	tekintettel az országonkénti nyilvános jelentéstételről szóló bizottsági javaslatra (10), valamint a javaslatról szóló, 2019. március 27-i álláspontjára (11),

—	tekintettel a Bizottság „Az adótervezés hatása az előzetes effektív adókulcsokra” című tanulmányára (12),

—	tekintettel a Bizottság „Agresszív adótervezési mutatók” című tanulmányára (13),

—	tekintettel az Európai Parlament Kutatószolgálatának „Az Európai Unión belüli postafiókcégek áttekintése” című tanulmányára” (14),

—	tekintettel a Bizottságnak az európai szemesztere keretében készített országjelentéseire,

—	tekintettel az ENSZ nemzetközi pénzügyi elszámoltathatósággal, átláthatósággal és integritással foglalkozó magas szintű munkacsoportjának folyamatban lévő munkájára,

—	tekintettel az OECD/G20-ak az adóalap-erózióval és a nyereségátcsoportosítással kapcsolatos cselekvési tervének a digitalizációból eredő adóügyi kihívásokkal kapcsolatos, folyamatban lévő munkájára,

—	tekintettel a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodásra (15),

—	tekintettel az adóparadicsomok uniós jegyzékének reformjáról a Bizottsághoz és a Tanácshoz intézett kérdésekre (O-000082/2020 – B9-0002/2021 és O-000081/2020 – B9-0001/2021),

—	tekintettel eljárási szabályzata 136. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (2) bekezdésére,

—	tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottságnak az Adóügyi Albizottság segítségével elkészített állásfoglalási indítványára,

mivel az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek és a – többek között az uniós tagállamokban működő – káros adórendszerek drámai pénzügyi veszteséget okoznak az uniós tagállamoknak, ami forrásokat von el a nemzeti költségvetésekből és akadályozza a kormányok kapacitásait; mivel a társasági adó kikerülésének költségét jelenleg évi 500 milliárd USD-re becsülik (16); mivel az adóbevételek csökkenése különösen problematikus a Covid19-világjárvány okozta egészségügyi, társadalmi és gazdasági válságból való kilábalás és a zöld átállás finanszírozása szempontjából;

B.	mivel a 2016. őszi Eurobarométer felmérés szerint az uniós polgárok 86 %-a támogatja az adókikerülésre és az adóparadicsomokra vonatkozó szigorúbb szabályokat (17);

C.	mivel az Unió 2017. december 5-én elfogadta az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek első jegyzékét (a továbbiakban: a jegyzék); mivel ez a jegyzék 17 nem uniós országot vagy területet tartalmazott; mivel az Unió 12 alkalommal felülvizsgálta a jegyzéket;

D.	mivel a társaságiadó-paradicsomok 2019. évi rangsorában a legmagasabb helyezést elérő országok és területek a következők: 1. Amerikai Virgin-szigetek, 2. Bermuda, 3. Kajmán-szigetek, 4. Hollandia, 5. Svájc, 6. Luxemburg, 7. Jersey, 8. Szingapúr, 9. Bahamák, 10. Hong Kong és 11. Írország;

E.	mivel 95 országot és területet értékeltek a 2016. november 8-i tanácsi következtetésekben meghatározott három kritérium alapján, nevezetesen az adózási átláthatóság, a méltányos adózás és az OECD adóalap-erózióra és nyereségátcsoportosításra vonatkozó minimumstandardjainak végrehajtása alapján;

mivel több mint 135 ország és terület működik együtt az adóalap-erózióval és nyereségátcsoportosítással kapcsolatos cselekvési terv végrehajtásában, részben a nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékébe való felvétel kockázata miatt; mivel a jegyzékbe vételi folyamat során közel 40 országot kértek fel több mint 120 káros adózási gyakorlat megreformálására;

mivel az adózás méltányosságáról szóló 2020. évi jelentés megállapította, hogy a globális adóveszteségeknek csupán 2 %-át okozták az uniós listán szereplő országok és területek; mivel megállapították, hogy a Kajmán-szigetek felelős a legtöbb globális adóveszteségért, másoknak évente több mint 70 milliárd USD-be kerül, ami a teljes adóveszteség 16,5 %-a;

mivel a Tanács legutóbb 2020. október 6-án végezte el a jegyzék felülvizsgálatát, törölte a Kajmán-szigeteket és Ománt, és felvette Barbadost és Anguillát; mivel a Kajmán-szigeteken még mindig nem létezik a társasági adó, és a Nemzetközi Valutaalap szerint a fantomberuházások 10 legfontosabb célpontja közé tartozik (18), ami kérdéseket vet fel az átláthatósággal és az egyes országokkal szemben adott esetben alkalmazott preferenciális megközelítéssel kapcsolatban;

I.	mivel a nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékében jelenleg Amerikai Szamoa, Anguilla, Barbados, Fidzsi, Guam, Palau, Panama, Szamoa, a Seychelle-szigetek, Trinidad és Tobago, az Amerikai Virgin-szigete és Vanuatu szerepel;

J.	mivel számos más ország és terület az átláthatóságot vagy a tisztességes adózási kritériumokat illetően kötelezettséget vállalt a jó adóügyi kormányzási elvek végrehajtására;

mivel a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés és a magatartási kódexszel foglalkozó csoport munkája továbbra is korlátozott, különösen az uniós jegyzékbevételi eljárással kapcsolatban; mivel az európai ombudsmannak joga van megvizsgálni a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésre vonatkozó uniós szabályok uniós intézmények általi alkalmazását (19), nevezetesen az összes uniós dokumentum – függetlenül attól, hogy bizalmasak-e vagy sem – vizsgálatára vonatkozó hatáskört, és ajánlásokat adhat ki arra vonatkozóan, hogy azokat közzé kell-e tenni vagy sem;

L.	mivel „A jó adóügyi kormányzás az EU-ban és azon túl” című közleményében a Bizottság hangsúlyozta, hogy meg kell reformálni a vállalkozások adózására vonatkozó magatartási kódexet, és felül kell vizsgálni a jegyzéket;

M.	mivel a legkonzervatívabb hozzárendelési szabályt alkalmazva az EU-ban világviszonylatban a legnagyobb a veszteség az adóparadicsomokba történő nyereségátcsoportosítás miatt, és az EU a becslések szerint évente a társasági adóbevételének mintegy 20 %-át veszíti el (20);

elismeri, hogy a jegyzék máris pozitív hatást gyakorolt, de sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a jegyzékben jelenleg szereplő országok és területek a globális adóbevétel-kiesés kevesebb mint 2 %-át fedik le, ami a jegyzéket zavarossá és hatástalanná teszi (21); a jegyzék megerősítésére törekszik a fokozott átláthatóság és következetesség, a szigorúbb és pártatlanabb jegyzékbe vételi kritériumok, valamint az adókikerülés elleni határozottabb óvintézkedések révén; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az adóalap-eróziót és nyereségátcsoportosítást egyértelműen előmozdító országok – például a Kajmán-szigetek – kikerültek a jegyzékből; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy annak ellenére, hogy az európai közvélemény támogatja az adóparadicsomokra vonatkozó szigorúbb szabályokat, a közvélemény nem kapott elegendő magyarázatot;

Az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékének irányítása és átláthatósága

megállapítja, hogy az eredeti jegyzékbe vételi eljárást a Bizottság javasolta mind a hatékony adóztatás külügyi stratégiájáról szóló közleményében, mind pedig az átláthatóság növelését és az adókijátszás elleni küzdelmet célzó további intézkedésekről szóló közleményében; megjegyzi, hogy a magatartási kódexszel foglalkozó csoport – főként a harmadik felekkel foglalkozó alcsoportján keresztül – megbízást kapott a lista összeállítására irányuló előkészítő munka elvégzésére, annak ellenére, hogy ez nem szerepelt a csoport eredeti megbízatásában; megkérdőjelezi, hogy egy ilyen informális csoportosulás képes-e és alkalmas-e a misszió végrehajtására;

úgy véli, hogy az uniós listát uniós szinten kell megreformálni; javasolja a folyamat formalizálását, nevezetesen egy jogilag kötelező erejű eszköz révén; úgy véli, hogy ezt a reformot 2021 végéig végre kell hajtani annak érdekében, hogy a Covid19 utáni helyreállítási időszakban megvédjék az EU-t a további bevételkieséstől; kéri, hogy a Tanács bízza meg a Bizottságot – a tagállamok támogatásával és az Európai Parlament megfelelő bevonásával – a harmadik országok és területek egyértelmű és átlátható kritériumok alapján történő értékelésével, valamint a listára való felvételre vonatkozó javaslat Tanács elé terjesztésével, amelyet a jegyzék és annak felülvizsgálatai Tanács általi hivatalos elfogadása előtt nyilvánosan közzé kell tenni; felhívja a Tanácsot, hogy biztosítson megfigyelői szerepet a Parlament számára a magatartási kódexszel foglalkozó csoport megbeszélésein; úgy véli, hogy ezek a változtatások biztosítanák a jegyzékbevételi eljárás pártatlanságát, objektivitását és elszámoltathatóságát;

hangsúlyozza a jegyzékbevételi eljárás átláthatóságának fontosságát a nyilvános ellenőrzés lehetővé tétele és a döntéshozók demokratikus elszámoltathatóságának növelése érdekében; teljes átláthatóságot kér a tagállamok álláspontja tekintetében; felhívja ezért a magatartási kódexszel foglalkozó csoportot, hogy tegye közzé, melyek a részt vevő hatóságok, tegye közzé a vita témáit, a technikai értékeléseket, a jegyzőkönyveket, illetve az elfogadott összefoglalókat és következtetéseket; úgy véli, hogy az elszámoltathatóság és az átláthatóság javítása érdekében az országok és területek átvilágítására szolgáló adatforrásokat könnyen hozzáférhetővé kell tenni, amennyiben azok a nyilvánosság számára hozzáférhetők; úgy véli, hogy a harmadik országok rendszereinek értékelésére szolgáló módszertant finomítani kell és teljes körűen közzé kell tenni; felkéri a magatartási kódexszel foglalkozó csoportot, hogy rendszeresen tegyen közzé átfogó összefoglalót a harmadik országokkal folytatott kapcsolatairól, a megvitatott kérdésről és a harmadik országok által az értékelési folyamat egyes lépései során tett kötelezettségvállalásokról;

megjegyzi, hogy az átláthatóság hiánya a határozatok téves értelmezéséhez vezethet, és alááshatja a nyilvánosságnak a jegyzékbe vételi eljárásba vetett bizalmát, különösen akkor, ha az uniós jegyzék eltér az adóparadicsomok harmadik felek által átlátható módon létrehozott jegyzékétől; emlékeztet a tagállamok jegyzékeit egyesítő első jegyzékre, amelyre a Bizottság a „Méltányos és hatékony társaságiadó-rendszer az Európai Unióban: 5 fő cselekvési terület” című közleményében hivatkozott, és amely 10 vagy több tagállam által jegyzékbe vett 30 országot és területet tartalmazott;

üdvözli az átláthatóság terén már megtett lépéseket, például a kétéves haladásról szóló jelentések közzétételét és a harmadik országokhoz és területekhez eljuttatott egyes levelek kiadását; felszólít arra, hogy a Tanács által az olyan harmadik országokhoz és területekhez eljuttatott levelek, amelyek még nem felelnek meg az uniós jegyzékbe vételi kritériumoknak, tartalmazzanak kérést az EU-val folytatott valamennyi levelezés közzétételére, és a negatív válaszokat tekintsék az érintett ország vagy terület együttműködése hiányának; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ezek a dokumentumok csak az értékelési folyamat lezárását követően érhetők el; kéri, hogy a harmadik országok és területek leveleit és kötelezettségvállalásait a beérkezésüket követően haladéktalanul tegyék nyilvánosan hozzáférhetővé; kéri, hogy a nyilvános információkat egy felhasználóbarát platformon tegyék elérhetővé;

felhív a magatartási kódexszel foglalkozó csoport elnöke és a Parlament közötti rendszeres eszmecserére, beleértve évente legalább egy nyilvános meghallgatáson való hivatalos megjelenést;

hangsúlyozza, hogy a Parlamentnek a magatartási kódexszel foglalkozó csoporttal kapcsolatos szerepét formálissá kell tenni, többek között az irányítás és a jegyzékbevételi eljárás kritériumai tekintetében, például véleménynyilvánítási folyamat révén;

megjegyzi, hogy az uniós jegyzékbevételi eljárás csak harmadik országokat érint; megjegyzi, hogy az Unió által az adókijátszás és a káros adózási gyakorlatok elleni küzdelemre világszerte gyakorolt befolyás attól függ, hogy milyen példát mutat saját területén; kiemeli a jegyzékbe vételi kritériumok és a káros adózási gyakorlatokra vonatkozó kritériumok közötti összhang szükségességét az EU-ban; emlékeztet a magatartási kódexszel foglalkozó csoport elnöke által a TAX3 bizottság 2018. október 10-i meghallgatásán tett nyilatkozatra, amely szerint a magatartási kódexszel foglalkozó csoport megbízatásának felülvizsgálatával összefüggésben a tagállamokat ugyanazon kritériumok alapján lehet átvizsgálni, mint az uniós listát; megjegyzi, hogy az egyik tagállam az adóügyi átláthatósággal és információcserével foglalkozó globális fórumtól (globális fórum) „részben megfelel” minősítést kapott az átláthatóságra és a megkeresés alapján való információcserére vonatkozó nemzetközi standardnak való megfelelés tekintetében (22), és megjegyzi, hogy ilyen minősítés esetén a Tanács a harmadik országokat felveszi a jegyzékbe (23); e tekintetben hangsúlyozza, hogy egyes tagállamok rendszeresen kaptak az agresszív adótervezés kezelésének szükségességére vonatkozó országspecifikus ajánlásokat (24); kiemeli, hogy a Bizottság elismeri, hogy a fent említett tagállamok némelyike a Bizottság kritikájára válaszul intézkedéseket hozott adórendszere javítására, de megjegyzi, hogy a Bizottság továbbra is azt jelzi, hogy az adózási szabályok jelenleg megkönnyítik az agresszív adótervezést ezekben a tagállamokban; ezért megismétli a TAX3 bizottság állásfoglalásában a Bizottsághoz és a Tanácshoz intézett azon felhívását, hogy a jelentős adóreformok végrehajtásáig kövessék nyomon az érintett tagállamok részére kiadott országspecifikus ajánlásokat, és szükség esetén javasoljanak intézkedéseket, de addig is legalább ezeket a tagállamokat tekintsék uniós adóparadicsomoknak; várakozással tekint az elé, hogy a kormányok foglalkozzanak ezekkel az aggályokkal és csökkentsék az adókikerülést a joghatóságuk teljes területén; kötelezettséget vállal arra, hogy rendszeresen értékeli az ilyen ajánlások követésére irányuló kormányzati kezdeményezéseket, és hogy szükség esetén intézkedéseket javasol;

10.

felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 116. cikkében meghatározott eljárást – amelynek értelmében a Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében jár el – kell alkalmazni, amennyiben a káros adózási gyakorlatok a piac torzulásához vezetnek az Unión belül;

11.

felkéri a magatartási kódexszel foglalkozó csoportot, hogy növelje az eljárás inkluzivitását és külső elfogadottságát azáltal, hogy konzultál a fejlődő országokkal és a civil társadalmi szervezetekkel; javasolja, hogy a döntésekről folytatott párbeszéd megkönnyítése érdekében hozzanak létre munkacsoportot vagy tanácsadó testületet a nem uniós országok, különösen a fejlődő országok, a civil társadalom tagjai és a szakértők részvételével;

Az uniós jegyzékbevételi kritériumoknak az aktuális és jövőbeli kihívásokhoz való igazításuk céljából való frissítése

12.

ismételten hangsúlyozza a jegyzék átláthatósági kritériumának fontosságát; egyértelműségre szólít fel a végső tényleges tulajdonosra vonatkozó jövőbeli átláthatósági kritériummal kapcsolatban, az ötödik pénzmosási irányelvvel összhangban; megjegyzi, hogy az OECD közös jelentéstételi standardját és az adójogszabályoknak a külföldi számlával rendelkező adóalanyok általi betartásáról szóló amerikai törvényt (FATCA) betartó országok között egyenlőtlen versenyfeltételek vannak; ezért úgy véli, hogy az Egyesült Államok FATCA törvénye kölcsönösségének hiányát az átláthatósági kritérium alapján kell megvizsgálni;

13.

úgy véli, hogy a méltányos adóztatás kritériumát nem szabad az adóintézkedések preferenciális jellegére korlátozni, hanem annak a széles körű adómentességeket és a transzferárazási eltéréseket kell vizsgálnia; emlékeztet arra, hogy a harmadik országokra vonatkozó jelenlegi jegyzékbevételi eljárás nem tartalmaz külön kritériumot a 0 %-os vagy nagyon alacsony adókulcsokra vonatkozóan; felhívja a Bizottságot és a magatartási kódexszel foglalkozó csoportot, hogy az OECD/G20-ak átfogó keretrendszerének II. pilléréről jelenleg folyó tárgyalásokkal összhangban vegyenek fel az értékelésbe alacsony adómértéket eredményező adóintézkedéseket, különös tekintettel a minimális adómértékre; felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy javasoljanak egy minimális tényleges adómértéket, amely az uniós jegyzék önálló kritériuma lenne; javasolja, hogy a nyereségátcsoportosítás visszaszorítása és a káros adóverseny megelőzése érdekében minden minimális tényleges adókulcsot méltányos és elégséges szinten állapítsanak meg, és vegyék figyelembe az EU átlagos kötelező társaságiadó-kulcsát (25);

14.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az átfogó keretrendszer II. pilléréhez hasonló kezdeményezés elfogadásának előnyeit az uniós jegyzékbevételi kritériumok tekintetében is, amennyiben 2021 végéig nem születik politikai konszenzus az OECD szintjén az említett intézkedések végrehajtásáról;

15.

megjegyzi, hogy a legkárosabb harmadik országok és területek némelyikét, köztük a Kajmán-szigeteket és Bermudát is törölték a jegyzékből, amikor nagyon minimális tartalmi kritériumokat vezettek be, és gyenge végrehajtási intézkedéseket vezettek be; kiemeli, hogy az ilyen határozatok kérdéseket vethetnek fel az egyes tevékenységek hitelességével és a döntéshozatali folyamat pártatlanságával kapcsolatban, és alááshatják a közvélemény bizalmát; felszólít az átvilágítási kritériumok, többek között a képleten alapuló lényegességi követelmények, valamint az arányossági követelmények és azok nyomon követésének megerősítésére annak érdekében, hogy javuljon a jegyzék hatékonysága és a gazdaság digitalizációja jelentette új kihívásoknak való megfelelés képessége; felhívja a Tanácsot, hogy önálló kritériumként foglalja bele a 0 %-os társaságiadó-kulcsú vagy a vállalatok nyereségére kivetett adók nélküli harmadik országok és területek automatikus jegyzékbe vételét; aggodalommal állapítja meg, hogy a harmadik országok hatályon kívül helyezhetik az előírásoknak meg nem felelő adórendszereket, ám helyettük olyan új adórendszereket vezethetnek be, amelyek károsak lehetnek az Unióra nézve; emlékeztet arra, hogy a tartalomra vonatkozó követelmények nyomon követése érdekében fontos az országonkénti nyilvános jelentéstétel;

16.

hangsúlyozza az adóalap-erózióval és nyereségátcsoportosítással kapcsolatos minimumkövetelmények fontosságát a harmadik országok átvilágítása során, különös tekintettel az 5., 6., 13. és 14. intézkedésre; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az adóalap-erózióval és nyereségátcsoportosítással kapcsolatos egyéb követelményeket is felvegyenek jegyzékbe vételi kritériumként;

17.

támogatja az uniós jegyzék földrajzi hatályának kiterjesztését, figyelembe véve a legkevésbé fejlett országok helyzetét; hangsúlyozza, hogy a jövőbeli értékelések során rendszeresen figyelembe kell venni azt a tényt, hogy egyes fejlődő országok esetleg nem rendelkeznek az újonnan elfogadott adózási normák gyors végrehajtásához szükséges erőforrásokkal; ezért sürgeti a Tanácsot, hogy ne vegye fontolóra a fejlesztési segélyek csökkentésére irányuló olyan ellentintézkedések alkalmazását, amelyek közvetlen hatást gyakorolnának a támogatás végső kedvezményezettjeire; megjegyzi azonban, hogy a jelentős méretű pénzügyi központokkal rendelkező országok nem élvezhetnek hasonló toleranciaszintet;

18.

megjegyzi, hogy jelentős eltérés van a nem együttműködő országok és területek uniós jegyzéke és annak nemzeti megfelelői között; megjegyzi, hogy a Bizottság azon törekszik arra, hogy jobban összehangolja a nemzeti jegyzékeket az uniós jegyzékkel; felhív a kritériumok felfelé irányuló konvergenciájára és harmonizálására a magasabb szintű normák és koherencia biztosítása érdekében;

19.

üdvözli a Bizottság azon javaslatát, hogy az adójogrendszerek átvilágítása során vegyék figyelembe a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem céljából a kiemelt kockázatot jelentő harmadik országok azonosítására kidolgozott módszertant annak biztosítása érdekében, hogy a két jegyzékbevételi eljárás kölcsönösen erősítse egymást;

20.

tudomásul veszi az egyenlő versenyfeltételek megteremtésére irányuló erőfeszítéseket Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból való kilépését követően; felszólít az említett joghatóságok alapos értékelésére, beleértve az Egyesült Királyság tengerentúli területeinek és koronafüggőségeinek folyamatos értékelését, a magatartási kódexszel foglalkozó csoport által meghatározott normákkal összhangban; kiemeli, hogy az EU és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatoknak kölcsönös értékeken kell alapulniuk, és közös jólétre kell irányulniuk, ami automatikusan kizárja az agresszív adóversenyt; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás nem tartalmaz az egyensúly helyreállítására irányuló esetleges intézkedéseket arra az esetre, ha az Egyesült Királyság az adókikerüléssel és a pénzmosással kapcsolatos kérdésekben a jövőben eltérne;

21.

felszólít az EU fő kereskedelmi partnereinek egyenlő és pártatlan értékelésére; felszólít különösen az Egyesült Államok egyértelmű értékelésére az átláthatósági kritériumok tekintetében;

A védelmi intézkedések összehangolása

22.

elismeri, hogy a listára való felvétel hírnévre gyakorolt hatása ösztönzőleg hat arra, hogy az országok és területek részt vegyenek az átvilágítási folyamatban; hangsúlyozza, hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy hatékonyan ellensúlyozzák az ilyen országoknak és területeknek a tagállamokra és a belső piacra gyakorolt negatív hatásait, mivel egyes országok és területek listára való felvételének az azok hírneve tekintetében gyakorolt hatást aláássák a listára való felvételhez vezető folyamat fent ismertetett hiányosságai, különösen az átláthatóság hiánya, a puha kritériumok és a korlátozott földrajzi hatály;

23.

üdvözli a jó adóügyi kormányzásra vonatkozó előírások és a költségvetési rendeletben (26), az Európai Fenntartható Fejlődési Alapról szóló rendeletben (27), az Európai Stratégiai Beruházási Alapról szóló rendeletben (28) és a külső hitelezési megbízatásról szóló határozatban (29) meghatározott uniós források felhasználása közötti kapcsolatot, és elismeri, hogy ezek a standardok az EU által nyújtott támogatás előfeltételét képezik; óva int azonban a fejlődő országok polgáraira gyakorolt káros hatásoktól, legyen szó akár jelenlegi, akár potenciális káros hatásokról; kiemeli annak fontosságát, hogy a közbeszerzési eljárások során azonos feltételeket dolgozzanak ki a vállalatokra és az agresszív adótervezést elősegítő eszközökre és elősegítőkre vonatkozóan;

24.

kéri, hogy az állami támogatási szabályok és a tagállamok nemzeti támogatási programjai biztosítsák, hogy a nem együttműködő országokkal és területekkel gazdasági kapcsolatban álló vállalkozások – például az ilyen országokban és területeken adóügyi illetőséggel rendelkező vállalkozások – ne legyenek jogosultak támogatásra; hangsúlyozza ennek fontosságát a tagállamok közötti, Európán belüli szolidaritás és bizalomépítés összefüggésében; emlékeztet arra, hogy valamennyi ágazat esetében szükség van a nyilvános országonkénti jelentéstétel révén megvalósuló átláthatóságra annak biztosítása érdekében, hogy ez megvalósuljon; felhívja a Tanácsot, hogy sürgősen zárja le a megbeszéléseket és fogadja el a jogalkotási javaslatra vonatkozó általános megközelítését;

25.

támogatja a nem együttműködő országokban és területeken letelepedett vállalatokra és befektetőkre vonatkozó további ellenőrzési és átvilágítási követelmények megerősítését, és felszólít ennek megvalósítására; úgy véli, hogy a védelmi intézkedések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a jegyzék hatásos legyen;

26.

megjegyzi, hogy a szigorú ellenintézkedések csökkentenék az adókikerülés ösztönzőit; kiemeli, hogy a védelmi intézkedések uniós eszköztára elé akadályt gördít az egyes tagállamok diszkrecionális alkalmazása; felhívja ezért a Bizottságot, hogy fontolja meg az adókikerülés és adókijátszás elleni összehangolt óvintézkedésekre irányuló jogalkotási javaslat előterjesztését, figyelembe véve az inkluzív keret II. pilléréről vagy az uniós szintű minimális tényleges adókulcsról szóló tárgyalásokat, amelyek a következőket foglalhatják magukban:

a)	a költségek leírásának tilalma;

b)	ellenőrzött külföldi társaságokra vonatkozó szabályok;

c)	forrásadó-intézkedések;

d)	a részesedésekből származó jövedelmek adómentességének korlátozása;

e)	átállási szabály;

f)	a közbeszerzésre és az állami támogatásokra gyakorolt következmények;

g)	különleges dokumentációs követelmények;

h)	a kettős adóztatási egyezmény rendelkezéseinek felfüggesztése;

megjegyzi, hogy a vállalatokra alkalmazott adóintézkedéseket attól kell függővé tenni, hogy a szabályokat összekapcsolják, amennyiben az érintett ügylet vagy adózó megfelel bizonyos, a káros jellegre vonatkozó kritériumoknak; úgy véli, hogy ezeknek az intézkedéseknek a tagállamok és harmadik országok közötti kapcsolatokban, valamint a tagállamok közötti kapcsolatokban egyaránt alkalmazhatónak kell lenniük;

27.

tudomásul veszi azon országok és területek „szürke listáját”, amelyek nem felelnek meg a követelményeknek, de elkötelezettek a változtatás mellett; felhívja a Tanácsot és a tagállamokat, hogy vezessenek be olyan konkrét intézkedéseket, mint a fokozott ellenőrzések vagy az ügyletekkel kapcsolatos „ismerd az ügyfeledet” elv és az átvilágítási politikák megerősítése ezen országok és területek esetében;

28.

felhívja a Bizottságot, hogy sorolja fel, hogy az EU és a harmadik országok vagy régiók közötti megállapodások közül melyekbe nem foglaltak bele a hatékony adóztatás külügyi stratégiájáról szóló bizottsági közlemény 3.1. pontjában előírt és a Tanácsnak a harmadik országokkal kötött megállapodásokra vonatkozó standard rendelkezéseket elfogadó 2018. május 25-i következtetéseiben körvonalazott „jó adóügyi kormányzásról szóló záradékot” (30); felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy adjanak magyarázatot e záradék hiányára;

o o

29.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet titkárságának, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) A Gazdasági és Pénzügyi (Ecofin) Tanács által az 1997. december 1-jei ülésén az adópolitikával kapcsolatban hozott tanácsi következtetéseinek I. melléklete – A Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanáccsal ülésező képviselői által 1997. december 1-jén elfogadott állásfoglalás a vállalkozások adózására vonatkozó magatartási kódexről (HL C 2., 1998.1.6., 1. o.).

(2) https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2016/03/08/ecofin-conclusions-code-conduct-business-taxation/

(3) HL C 331., 2020.10.7., 3. o.

(4) HL C 366., 2017.10.27., 51. o.

(5) HL C 101., 2018.3.16., 79. o.

(6) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0240.

(7) HL C 399., 2017.11.24., 74. o.

(8) HL C 369., 2018.10.11., 132. o.

(9) A társaságiadó-politikák Unión belüli átláthatóvá tételéről, összehangolásáról és közelítéséről szóló, a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmazó európai parlamenti (ECON) állásfoglalás, valamint a feltételes adómegállapításokról és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekről szóló, a Bizottság által 2016. március 16-án elfogadott európai parlamenti (TAXE) állásfoglalás közös nyomon követése; a feltételes adómegállapításokról és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekről szóló, a Bizottság által 2016. november 16-án elfogadott európai parlamenti állásfoglalás (TAX2) nyomon követése; a Bizottság által 2018 áprilisában elfogadott, a pénzmosással, adókikerüléssel és adókijátszással kapcsolatos vizsgálatot követően az Európai Parlament Tanácshoz és Bizottsághoz intézett ajánlástervezetéről szóló, 2017. december 12-i nem jogalkotási európai parlamenti (PANA) állásfoglalás nyomon követése; valamint a pénzügyi bűncselekményekről, az adókijátszásról és az adókikerülésről szóló, 2019. augusztus 27-i európai parlamenti (TAX3) állásfoglalás nyomon követése.

(10) 2016. április 12-i javaslat a 2013/34/EU irányelvnek a társaságiadó-információk egyes vállalkozások és fióktelepek általi közzététele tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre (COM(2016)0198).

(11) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0309.

(12) Európai Bizottság, „Az adótervezés hatása az előzetes effektív adókulcsokra” (Taxation paper 64., 2016. október 25.)

(13) Európai Bizottság, „Agresszív adótervezési mutatók” (Taxation paper 71., 2018. március 7.)

(14) Kiendl Krišto I. és Thirion E., An overview of shell companies in the European Union (Az Európai Unión belüli postafiókcégek áttekintése), az Európai Parlament Kutatószolgálata, 2018. október.

(15) HL C 384. I, 2019.11.12., 1. o.

(16) Cobham and Jansky (2018); https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/jid.3348

(17) https://op.europa.eu/en/publication-detail/-/publication/51abaf14-6b6e-11e7-b2f2-01aa75ed71a1/language-en/format-PDF

(18) https://www.imf.org/external/pubs/ft/fandd/2019/09/the-rise-of-phantom-FDI-in-tax-havens-damgaard.htm

(19) Az Európai Parlament és a Tanács 1049/2001/EK rendelete (2001. május 30.) az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről (HL L 145., 2001.5.31., 43. o.).

(20) Tørsløv, Wier and Zucman (2020); http://gabriel-zucman.eu/files/TWZ2020.pdf

(21) https://www.taxjustice.net/reports/the-state-of-tax-justice-2020/

(22) https://www.oecd.org/tax/exchange-of-tax-information/global-forum-reveals-compliance-ratings-from-new-peer-review-assessments-for-anguilla-chile-china-gibraltar-greece-korea-malta-papua-new-guinea-and-uruguay.htm

(23) HL C 331., 2020.10.7., 3. o.

(24) https://ec.europa.eu/info/publications/2020-european-semester-country-specific-recommendations-commission-recommendations_en

(25) Az adóügyi politikák az Európai Unióban: 2020. évi felmérés, Adóügyi és Vámuniós Főigazgatóság, Európai Bizottság, 100. o.

(26) Az Európai Parlament és a Tanács (EU, Euratom) 2018/1046 rendelete (2018. július 18.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU és a 283/2014/EU rendelet és az 541/2014/EU határozat módosításáról, valamint a 966/2012/EU, Euratom rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 193., 2018.7.30., 1. o.).

(27) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/1601 rendelete (2017. szeptember 26.) az Európai Fenntartható Fejlődési Alap (EFFA), az EFFA-garancia és az EFFA-garanciaalap létrehozásáról (HL L 249., 2017.9.27., 1. o.).

(28) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/1017 rendelete (2015. június 25.) az Európai Stratégiai Beruházási Alapról, az Európai Beruházási Tanácsadó Platformról és a Beruházási Projektek Európai Portáljáról, valamint az 1291/2013/EU és az 1316/2013/EU rendelet módosításáról – az Európai Stratégiai Beruházási Alap (HL L 169., 2015.7.1., 1. o.).

(29) Az Európai Parlament és a Tanács 466/2014/EU határozata (2014. április 16.) az Unión kívüli beruházási projekteket támogató finanszírozási műveletek veszteségeinek fedezésére az Európai Beruházási Banknak nyújtott uniós garanciáról (HL L 135., 2014.5.8., 1. o.).

(30) https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2018/05/25/tax-fraud-standard-provision-agreed-for-agreements-with-third-countries/

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/185

P9_TA(2021)0023

A horvátországi földrengések következményeinek enyhítése

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a horvátországi földrengések következményeinek enyhítéséről (2021/2504(RSP))

(2021/C 456/17)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkére, 175. cikkének harmadik bekezdésére és 212. cikkére,

—	tekintettel a 661/2014/EU rendelettel (1) és az (EU) 2020/461 rendelettel (2) módosított, az Európai Unió Szolidaritási Alapjának létrehozásáról szóló, 2002. november 11-i 2012/2002/EK tanácsi rendeletre (3),

—	tekintettel az (EU) 2018/1475 rendelettel (4) és az (EU) 2019/420 határozattal (5) módosított, az uniós polgári védelmi mechanizmusról szóló, 2013. december 17-i 1313/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozatra (6),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alap Pluszra, a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések, valamint az előbbiekre és a Menekültügyi és Migrációs Alapra, a Belső Biztonsági Alapra és a Határigazgatási és Vízumeszközre vonatkozó pénzügyi szabályok megállapításáról szóló, 2018. május 29-i európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatra és annak 2020. január 14-i kiigazított változatára (COM(2020)0023),

—

tekintettel az (EU) 2015/1839 (7), (EU) 2016/2135 (8), (EU) 2017/825 (9), (EU) 2017/1199 (10), (EU) 2017/2305 (11), (EU, Euratom) 2018/1046 (12), (EU) 2018/1719 (13), (EU) 2019/711 (14), (EU) 2020/460 (15), (EU) 2020/558 (16), (EU) 2020/1041 (17) és (EU) 2020/1542 (18) rendelettel módosított, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (19),

—	tekintettel az (EU) 2020/521 tanácsi rendelettel módosított (20), az Unión belüli szükséghelyzeti támogatás nyújtásáról szóló, 2016. március 15-i (EU) 2016/369 tanácsi rendeletre (21),

—	tekintettel a Bizottság „Európai épületkorszerűsítési program – épületeink környezetbarátabbá tétele, munkahelyteremtés, javuló életminőség” című, 2020. október 14-i közleményére (COM(2020)0662),

—	tekintettel a 2014. április 24-i helyesbítéssel (22) helyesbített, az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest létrehozásáról (az „EU segítségnyújtási önkéntesei” kezdeményezés) szóló, 2014. április 3-i 375/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (23),

—	tekintettel az 1882/2003/EK (24), a 219/2009/EK (25) és az (EU) 2019/1243 rendelettel (26) módosított, a humanitárius segítségnyújtásról szóló, 1996. június 20-i 1257/96/EK tanácsi rendeletre (27),

—

tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről, a költségvetési ügyekben való együttműködésről és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásról szóló, 2013. december 2-i intézményközi megállapodásra (28) és különösen annak 11. pontjára, valamint az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről, a költségvetési ügyekben való együttműködésről és a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásról, valamint az új saját forrásokról és az új saját források bevezetésére vonatkozó ütemtervről szóló, 2020. december 16-i intézményközi megállapodásra (29),

—

tekintettel a Horvátországnak és Lengyelországnak természeti katasztrófával kapcsolatban nyújtandó segítség, valamint a Horvátországnak, Németországnak, Görögországnak, Magyarországnak, Írországnak, Portugáliának és Spanyolországnak népegészségügyi szükséghelyzettel kapcsolatban fizetendő előlegek biztosítása céljából az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételéről szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló, 2020. október 13-i javaslatra (COM(2020)0960),

—	tekintettel az Európai Unió 2020-as pénzügyi évre vonatkozó 9. sz. költségvetés-módosítási tervezetéről szóló tanácsi álláspont elfogadásáról szóló, 2020. október 30-i tanácsi határozatra (30),

—

tekintettel az Európai Unió 2020. évi pénzügyi évre vonatkozó, 9/2020. számú költségvetés-módosítási tervezetéről szóló, a Horvátországnak és Lengyelországnak természeti katasztrófával kapcsolatban nyújtandó segítség, valamint a Horvátországnak, Németországnak, Görögországnak, Magyarországnak, Írországnak, Portugáliának és Spanyolországnak népegészségügyi szükséghelyzettel kapcsolatban fizetendő előlegek biztosítása céljából az Európai Unió Szolidaritási Alapjának igénybevételéről szóló javaslatot kísérő tanácsi álláspontról szóló, 2020. november 24-i állásfoglalására (31),

—	tekintettel a polgári védelmi képességeknek a polgári védelem moduláris megközelítésére épülő európai kölcsönös segítségnyújtási rendszeren keresztüli megerősítéséről szóló, 2008. november 28-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a földrengések regionális hatásáról szóló, 2007. november 14-i állásfoglalására (32),

—	tekintettel az Unió katasztrófa-elhárítási képességének megerősítéséről szóló, 2008. június 19-i állásfoglalására (33),

—	tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

mivel az elmúlt évben jelentős pusztító földrengések sújtották Horvátországot: 2020. március 22-én Zágráb városából és Zágráb és Krapina-Zagorje megyékből jelentettek 5,5-ös erősségű földrengést, majd 2020. december 28-án és 29-én Sziszek-Moslavina megyében mértek 5,2-es, majd egy 6,4-es erősségű földrengést, és végül ugyanezt a megyét 2021. január 6-án egy 5,0-ös erősségű földrengés rázta meg;

B.	mivel a 2020. márciusi földrengés, amely az 1880 óta mért legerősebb rengés volt Zágráb környékén, több mint 26 000 épületben tett kárt, ebből 1 900-at használhatatlanná nyilvánítottak, és a keletkezett anyagi kár értéke meghaladta a 11,5 milliárd eurót;

mivel Zágráb városában, valamint Zágráb és Krapina-Zagorje megyében még mindig tart a földrengés utáni helyreállítás, és a katasztrófa, amelyben egy ember életét vesztette és 26 ember megsérült, jelentős társadalmi-gazdasági, kulturális és infrastrukturális következményekkel járt és hosszú távú pszichés megrázkódtatást okozott;

D.	mivel az Európai Parlament 2020 novemberében 683,7 millió EUR összeg elkülönítését hagyta jóvá az Európai Unió Szolidaritási Alapjából (EUSZA) a 2020. márciusi zágrábi földrengés következményeinek kezelésére;

E.	mivel a Horvátország középső részét érintő legutóbbi földrengés gyakorlatilag elpusztította Petrinya városát, és súlyos károkat okozott a közeli Glina, Sziszek, Hrvatska Kostajnica, Majske Poljane és más településeken Sziszek-Moslavina megyében, valamint Zágráb és Károlyváros megyékben;

mivel a rengések során ezúttal nyolc ember vesztette életét, 36 ember megsebesült, és 30 embert mentettek ki a romok alól; mivel több mint 45 000 épület (34) megrongálódott és a földrengés több mint 70 000 embert közvetlenül érintett, és az Szlovéniában, Ausztriában, Olaszországban, Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában és kisebb mértékben Németországban, Szlovákiában és Csehországban is érezhető volt;

G.	mivel 2020. március 22-én és december 29-én Horvátország aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, és téli sátrakat, világítási rendszereket és világító állványokat, elektromos fűtőberendezéseket, összecsukható ágyakat, hálózsákokat és lakókonténereket kért;

H.	mivel 2021. január 4-én a horvát kormány katasztrófahelyzetet hirdetett a legsúlyosabban érintett megyékben, konkrétan Sziszek-Moslavina megyében, valamint Zágráb és Károlyváros megyék egyes részein;

mivel az utórengések a következő hetekben folytatódtak, és azok az érintett területeken és az epicentrumtól nagyobb távolságra még mindig érezhetők; mivel a helyiek állandó szorongásban élnek a bizonytalanság és az új földmozgásoktól való félelem miatt, amelyek továbbra is napi szinten érezhetők, és amelyek – a korábbi földrengések során már megrongálódott – további épületek összeomlásának kockázatát hordozzák magukban; mivel mindez a Covid19-világjárvány közepette történt, ami a következő időszakban mentális egészségügyi problémákat és poszttraumás stresszt okozhat;

mivel az érintett régiók és városok az 1990-es évek belháborúja óta nem látott hatalmas anyagi és társadalmi-gazdasági károkat szenvedtek el, és sürgősen és gyorsan újra kell építeni őket, illetve hosszú távú helyreállítási programra van szükségük; mivel a földrengések az érintett területek lakosainak tömegeit taszították kétségbeesésbe, és a környező területeken különböző közvetett károkat okoztak; mivel a szóban forgó területek már amúgy is rendkívül hátrányos szociális helyzetű, valamint gazdasági szempontból szegény területeknek számítottak, és mivel a közelmúltbeli földrengés további negatív pénzügyi és társadalmi-pszichológiai következményekkel jár majd lakosaikra és az egész régióra nézve;

mivel a becslések szerint Petrinya házainak mintegy 90 %-át el kell bontani; mivel a Glina környékén fekvő kisebb területek és falvak – például Majske Poljane – már a földrengés előtt is részben el voltak vágva a villamosenergia- és ivóvízhálózattól, így lakosaik most még inkább elszigetelődtek az alapvető infrastruktúráktól és szolgáltatásoktól;

L.	mivel vannak arra utaló jelek, hogy a földrengések jelentős károkat okoztak a töltésekben és az árvízvédelmi rendszerekben, ami további károkhoz vezethet a már amúgy is katasztrófa sújtotta területeken az idei szezonális heves esőzések és áradások során;

M.	mivel a helyi és regionális infrastruktúra súlyosan megrongálódott, a történelmi és kulturális örökség részben megsemmisült, és a helyi lakosság megélhetését legnagyobbrészt biztosító gazdasági tevékenységek – különösen a mezőgazdaság és az állattenyésztés – leálltak;

N.	mivel a helyi mezőgazdasági létesítmények, például épületek, gépek, berendezések, termelőterületek és takarmánytárolók súlyosan megrongálódtak, és mivel rengeteg haszonállat és házi kedvenc a földrengések következtében elpusztult vagy magára maradt;

mivel a földrengés jelentősen akadályozta az egészségügyi és közintézmények, valamint az infrastruktúra – például az utak és az áramszolgáltatás – működését; mivel kiemelt figyelmet kellene fordítani a földrengés előtt hiányzó alapvető infrastruktúra kiépítésére, és mivel az alapvető szükségletekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférést haladéktalanul helyre kellene állítani az érintett területek valamennyi részén;

mivel jelentős számú iskolát teljesen le kell bontani, és egyes egyetemi épületek – így a sziszeki fémipari és tanárképző kar épületei – az új tanulmányi félév kezdetén már nem lesznek alkalmasak oktatási tevékenységeik folytatására; mivel ezeket az intézményeket már a Covid19-világjárvány is nehéz helyzetbe hozta, és a gyermekek immár sem fizikailag nem tudnak részt venni az órákon, sem online oktatási lehetőségeket nem tudnak igénybe venni otthonukból;

mivel a Sziszeki Egészségügyi Központot a földrengés utáni pillanatokban azonnal evakuálni kellett, ami a Covid19-ben szenvedő betegeket, valamint a többi beteget – köztük fogyatékossággal élő személyeket és gyermekeket is – fokozott egészségügyi kockázatoknak tette ki; mivel a glinai és petrinyai egészségügyi központok, köztük gyógyszertárak jelentős károkat szenvedtek; mivel a földrengések további terhet róttak a horvát egészségügyi és gondozói ellátórendszerre, és felgyorsították a Covid19 terjedését, különösen az érintett területeken;

mivel az Európai Unió egyes területei másoknál kiszolgáltatottabbak és erősen földrengésveszélyesek; mivel a gazdasági és társadalmi veszteségek kezelése érdekében a fenntartható újjáépítési erőfeszítéseket, valamint a földrengésbiztos és ellenálló épületek létrehozására irányuló projekteket – az átláthatóság, a bevált gyakorlatok és a közbeszerzési szabályok tiszteletben tartása mellett – megfelelően össze kell hangolni és nyomon kell követni;

mivel a nemzeti, regionális és helyi hatóságok, a polgári védelmi és mentőegységek, a horvátországi fegyveres erők, a különböző humanitárius szervezetek és különösen az önkéntesek százai által végrehajtott gyors és szakszerű válaszlépések nagymértékben enyhítették a földrengés közvetlen következményeit;

T.	mivel a Covid19-válság és a vírus terjedése tovább nehezíti a mentési és helyreállítási tevékenységek végrehajtását; mivel a Covid19-világjárvány terhet ró a horvát gazdaságra, és további pénzügyi forrásokat tesz szükségessé;

legmélyebb szolidaritását és együttérzését fejezi ki a földrengések minden érintettjének és családjaiknak, továbbá a kárenyhítést szolgáló erőfeszítésekben részt vevő horvátországi nemzeti, regionális és helyi hatóságoknak;

méltatja a mentőegységek, a polgári védelmi erők, a horvátországi fegyveres erők, az önkéntesek, a civil társadalmi szervezetek, a nemzetközi szervezetek, a helyi, regionális és nemzeti hatóságok, valamint minden más érintett résztvevő kitartó és gyors, a katasztrófa sújtotta területeken annak érdekében tett erőfeszítéseit, hogy életeket mentsenek, enyhítsék a károkat és helyreállítsák a tisztességes életszínvonal fenntartásához szükséges alapvető tevékenységeket; háláját fejezi ki minden személynek, szervezetnek és kezdeményezésnek, akik vagy amelyek felgyorsították ezeket az erőfeszítéseket, és támogatást és segítséget nyújtottak;

üdvözli a tagállamok és más országok szolidaritását, amelyek kölcsönös segítségnyújtás formájában támogatást nyújtanak ebben a vészhelyzetben, beleértve az alapvető szükségletek, pénzügyi segítségnyújtás, önkéntesek és egyéb támogatás biztosítását, ezáltal enyhítve a beavatkozások terhét; üdvözli az uniós intézmények és a nemzetközi közösség részéről a vészhelyzetekben nyújtott kölcsönös segítségnyújtás révén tanúsított szolidaritást; hangsúlyozza ezért az uniós polgári védelmi mechanizmusnak az európai nemzeti polgári védelmi hatóságok közötti, válsághelyzetekben való együttműködés előmozdításában, valamint a rendkívüli események következményeinek minimalizálásában betöltött fontos szerepét;

felhívja a Bizottságot és a horvát hatóságokat, hogy tárjanak fel minden lehetséges módot arra, hogy azonnali segítséget és támogatást nyújtsanak az otthonuktól megfosztott és a biztonságos szállást továbbra is nélkülöző emberek számára ahhoz, hogy megfelelő színvonalú és biztonságos lakhatási körülményekhez jussanak, legalább konténerlakások formájában, amelyek az elkövetkező hónapokban a zord téli körülmények között minimális szintű menedéket biztosíthatnak;

kéri, hogy fordítsanak különös figyelmet a fogyatékossággal élő személyekre, az idősekre, valamint a kritikus igényekkel rendelkező gyermekekre és serdülőkre mint a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjaira; e tekintetben üdvözli a különböző szervezetek által a helyszínen már biztosított valamennyi segítséget;

hangsúlyozza, hogy különös figyelmet kell fordítani a földrengést követően megsérült vagy szétszéledt nagyszámú haszonállatra és háziállatra; üdvözli e tekintetben a Mezőgazdasági Minisztérium, a helyi és regionális hatóságok, valamint az állatjóléttel foglalkozó nem kormányzati szervezetek komoly erőfeszítéseit, valamint a köztük kialakult együttműködést;

hangsúlyozza a helyszínen kialakult helyzet súlyosságát, amely jelentős és intenzív pénzügyi nyomást gyakorol a horvátországi nemzeti, regionális és helyi hatóságokra, és visszafordíthatatlan népességcsökkenéshez vezethet az érintett területeken, ahol a lakosságnak pusztító társadalmi és gazdasági következményekkel, valamint szélsőséges pszichológiai és társadalmi nyomással kell szembenéznie;

ösztönzi a horvátországi hatóságokat, hogy – a Bizottság szakértőivel közösen – gyorsan és alaposan mérjék fel a teljes kárt Sziszek-Moslavina megye területén, hogy amint a körülmények lehetővé teszik, megkezdődhessenek a felújítási és a földrengésbiztonságot szavatoló újjáépítési munkálatok; hangsúlyozza, hogy a regionális helyreállítási és újjáépítési munka megkezdésekor nagy jelentőséget kell tulajdonítani a fenntartható gazdaságélénkítés ösztönzésének és az emberek megélhetésének;

arra ösztönzi Horvátország nemzeti, regionális és helyi hatóságait, hogy szorosan kísérjék figyelemmel az újjáépítési tevékenységeket, és gondoskodjanak arról, hogy azok megfelelnek a földrengésbiztos épületekre és infrastruktúrára vonatkozó követelményeknek, valamint alkalmazzák a többi tagállam bevált szakmai gyakorlatait és szakértelmét; felhívja a horvátországi hatóságokat és az illetékes intézményeket, hogy az érintett területeken vegyék figyelembe a háború utáni újjáépítési folyamat tapasztalatait annak tisztázása érdekében, hogy az építkezési gyakorlatok szabálytalanságai rossz minőségű épületek megépítéséhez vezettek-e, illetve hozzájárultak-e a közelmúltbeli földrengés pusztító következményeihez; üdvözli a horvát kormány azon döntését, hogy az ez irányba tett első lépésként közzéteszi az újjáépítési folyamatban részt vett vállalatok nyilvántartását;

10.

felhívja a figyelmet a földrengés-előrejelző rendszerekhez kapcsolódó előrejelzési problémákra Délkelet-Európa erősen szeizmikus régióiban; felhívja a Bizottságot, hogy – a tagállamokkal közösen – erősítse meg a kutatási és oktatási tevékenységeket egy olyan rendszer bevezetése céljából, amely magasabb szintű felkészültséget biztosít a hasonló válságok megelőzéséhez és kezeléséhez, valamint a hasonló katasztrófák hatásainak minimalizálásához;

11.

intenzívebb koordinációt és együttműködést szorgalmaz a tagállamok, kiváltképpen a hasonló kockázatokkal szembesülő tagállamok kutató- és fejlesztési intézetei között; felszólít a tagállamok korai előrejelző rendszereinek megerősítésére és a korai előrejelző rendszerek közötti kapcsolatok kiépítésére és megerősítésére;

12.

felszólítja a horvátországi hatóságokat, hogy a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben kezeljék prioritásként a felújításokat, kiemelt figyelmet fordítva az ország földrengéseknek leginkább kitett régióiban a legveszélyeztetettebb lakóingatlanoknak és épületeknek a legmagasabb szintű földrengésvédelmet biztosító átfogó, preventív felújítására;

13.

hangsúlyozza, hogy a – közelmúltbeli horvátországi földrengésekhez hasonló – súlyos földrengések esetében a következmények enyhítése jelentős időt vesz igénybe, ezt pedig figyelembe kell venni az EUSZA jövőbeli felülvizsgálatakor annak biztosítása érdekében, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a források jelenlegi pályázati határidőn túli felhasználására; hangsúlyozza továbbá annak fontosságát, hogy az EUSZA kiadásait nemcsak a károk helyreállítása tekintetében kell megerősíteni, hanem az éghajlatváltozással, a természeti katasztrófákkal és a népegészségügyi szükséghelyzetekkel kapcsolatos ellenálló képességgel összefüggésben is, hogy ily módon megerősödve lehessen kilábalni a katasztrófákból;

14.

üdvözli az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a Kohéziós Alapból a katasztrófakockázatok megelőzéséhez, az ellenálló képességhez, valamint az energetikai átalakításhoz és földrengésbiztossá tételhez a jelenlegi pénzügyi időszakban nyújtott támogatást; ösztönzi a horvát hatóságokat, hogy ezeket az intézkedéseket ennek megfelelően építsék be a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló uniós költségvetési előirányzatok tervezésébe és programozásába; felhívja a Bizottságot, hogy mutasson rugalmasságot a nemzeti operatív programok programozása és módosítása tekintetében olyan esetekben, amikor természeti katasztrófák kezelése van napirenden;

15.

felhívja a Bizottságot, hogy az Unióval és a horvátországi intézményekkel együttműködve dolgozzon ki hatékony módszert a szükséges pénzügyi és egyéb segítség gyors elosztására az érintett területek mielőbbi helyreállítása érdekében, bocsásson rendelkezésre minden lehetséges pénzügyi eszközt annak érdekében, hogy segítse Horvátországot a gyors helyreállítás lebonyolításában és valamennyi rászoruló ellátásában, valamint hogy minimalizálja a helyszíni segítséghez és támogatáshoz való hozzáférés adminisztratív terheit;

16.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az érintett területek lakosai a Covid19-oltás tekintetében elsőbbséget élvezzenek; ösztönzi a horvát kormányt, hogy hajtsa végre azon bejelentett döntését, hogy oltóanyagkészletének jelentős részét átirányítja Sziszek-Moslavina megyébe annak érdekében, hogy haladéktalanul megvédje valamennyi helyi lakos, segítő és munkavállaló egészségét; e tekintetben üdvözli a tagállamok azon döntését, hogy átadják Horvátországnak vakcinakészletük egy részét;

17.

felhívja a Bizottság figyelmét arra, hogy a 2020. márciusi földrengés során megsérült épületekben a közelmúltbeli földrengések által okozott új károk további értékeléseket és felújítási projekteket tesznek szükségessé; sürgeti továbbá a Bizottságot, hogy az épületkorszerűsítési program keretében elfogadandó tervekbe és jogszabályokba foglaljon bele célzott intézkedéseket a földrengések és következményeik kezelésére;

18.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, Horvátország kormányának, az érintett területek regionális és helyi önkormányzatainak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL L 189., 2014.6.27., 143. o.

(2) HL L 99., 2020.3.31., 9. o.

(3) HL L 311., 2002.11.14., 3. o.

(4) HL L 250., 2018.10.4., 1. o.

(5) HL L 77. I, 2019.3.20., 1. o.

(6) HL L 347., 2013.12.20., 924. o.

(7) HL L 270., 2015.10.15., 1. o.

(8) HL L 338., 2016.12.13., 34. o.

(9) HL L 129., 2017.5.19., 1. o.

(10) HL L 176., 2017.7.7., 1. o.

(11) HL L 335., 2017.12.15., 1. o.

(12) HL L 193., 2018.7.30., 1. o.

(13) HL L 291., 2018.11.16., 5. o.

(14) HL L 123., 2019.5.10., 3. o.

(15) HL L 99., 2020.3.31., 5. o.

(16) HL L 130., 2020.4.24., 1. o.

(17) HL L 231., 2020.7.17., 4. o.

(18) HL L 356., 2020.10.26., 1. o.

(19) HL L 347., 2013.12.20., 320. o.

(20) HL L 117., 2020.4.15., 3. o.

(21) HL L 70., 2016.3.16., 1. o.

(22) HL L 123., 2015.5.19., 122. o.

(23) HL L 122., 2014.4.24., 1. o.

(24) HL L 284., 2003.10.31., 1. o.

(25) HL L 87., 2009.3.31., 109. o.

(26) HL L 198., 2019.7.25., 241. o.

(27) HL L 163., 1996.7.2., 1. o.

(28) HL C 373., 2013.12.20., 1. o.

(29) HL L 433. I, 2020.12.22., 28. o.

(30) HL C 372. I, 2020.11.4., 1. o.

(31) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0313.

(32) HL C 282. E, 2008.11.6., 269. o.

(33) HL C 286. E, 2009.11.27., 15. o.

(34) a Horvát Területfejlesztési, Építésügyi és Államvagyonért Felelős Minisztérium előzetes becslései szerint (https://mgipu.gov.hr/en).

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/191

P9_TA(2021)0024

A Covid19 okozta válság és a válságot követő időszak nemi dimenziója

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a Covid19 okozta válság és a válságot követő időszak nemi dimenziójáról (2020/2121(INI))

(2021/C 456/18)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikkének (3) bekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 6., 8. és 153. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

—	tekintettel a szociális jogok európai pillérére, és különösen annak 2., 3., 5., 9., 10., 16. és 20. elvére,

—

tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjére, a „senki se maradjon le” elvére, valamint különösen a szegénység megállítását célzó 1. célra, az emberek egészséges életének biztosítását célzó 3. célra, az 5. célra, amelynek célja a nemek közötti egyenlőség megvalósítása és a nők életkörülményeinek javítása, és a fenntartható és gazdasági növekedést célzó 8. célra,

—	tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-i ENSZ-egyezményre (CEDAW),

—	tekintettel a fogyatékkal élő személyek jogairól szóló 2008. május 3-i ENSZ-egyezmény 6. cikkére;

—

tekintettel a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód különböző szempontjaira vonatkozóan 1975 óta elfogadott különböző uniós irányelvekre (a 79/7/EGK (1), a 86/613/EGK (2), a 92/85/EGK (3) és a 2004/113/EK (4) tanácsi irányelv, a 2006/54/EK (5) európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2010/18/EU (6) tanácsi irányelv és a 2010/41/EU (7) európai parlamenti és tanácsi irányelv),

—	tekintettel a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről, valamint a 2010/18/EU tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1158 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (8),

—	tekintettel az Európa Tanácsnak a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményére (Isztambuli Egyezmény),

—	tekintettel „Az egyenlőség Uniója: a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia (2020–2025)” című, 2020. március 5-i bizottsági közleményre (COM(2020)0152),

—	tekintettel „A nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése: a lányok és nők életének átalakítása az EU külkapcsolati politikáján keresztül (2016–2020)” című, 2015. szeptember 21-i közös szolgálati munkadokumentumára (SWD(2015)0182),

—	tekintettel az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló, 2016. március 4-i egyezményének az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatra (COM(2016)0109),

—	tekintettel az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottsága 64. ülésszakára vonatkozó uniós prioritásokról szóló, 2020. február 13-i állásfoglalására (9),

—	tekintettel a nemek közötti bérszakadékról szóló, 2020. január 30-i állásfoglalására (10),

—	tekintettel az Európai Unióban a nők jogai és a nemek közötti egyenlőség érvényesülésének hátráltatásáról szóló, 2019. február 13-i állásfoglalására (11),

—	tekintettel az EU Isztambuli Egyezményhez való csatlakozásáról és a nemi alapú erőszak elleni küzdelmet célzó egyéb intézkedésekről szóló, 2019. november 28-i állásfoglalására (12),

—	tekintettel a nemek közötti egyenlőség jobb megvalósulása érdekében az Unión belüli gondozási szolgáltatásokról szóló, 2018. november 15-i állásfoglalására (13),

—	tekintettel a fogyatékossággal élő nők helyzetéről szóló, 2018. november 29-i állásfoglalására (14);

—	tekintettel a nők és lányok szerepvállalásának a digitális ágazaton keresztül történő növeléséről szóló, 2018. április 17-i állásfoglalására (15),

—	tekintettel a nőkről, a nemek közötti egyenlőségről és az éghajlati igazságosságról szóló, 2018. január 16-i állásfoglalására (16),

—	tekintettel a nők magán- és közszférán belüli gazdasági szerepvállalásának az EU-beli növeléséről szóló, 2017. október 3-i állásfoglalására (17),

—	tekintettel az „Egy uniós stratégia szükségessége a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetése és megelőzése érdekében” című, 2017. június 14-i állásfoglalására (18),

—	tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2014–2015” című, 2017. március 14-i állásfoglalására (19),

—	tekintettel a vidéki térségekben élő nőkről és szerepükről szóló, 2017. április 4-i állásfoglalására (20),

—	tekintettel „A nemek közötti egyenlőség előmozdításáról a mentális egészséggel kapcsolatos és klinikai kutatások terén” című, 2017. február 14-i állásfoglalására (21),

—	tekintettel „A női menekültek és menedékkérők helyzete az Unióban” című, 2016. március 8-i állásfoglalására (22),

—	tekintettel az Európában a nők vállalkozási tevékenységét akadályozó külső tényezőkről szóló, 2016. január 19-i állásfoglalására (23),

—	tekintettel a tudomány területén és az egyetemeken a nők karrierlehetőségeiről, valamint az általuk tapasztalt üvegplafonról szóló, 2015. szeptember 9-i állásfoglalására (24),

—	tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2015 utáni uniós stratégiáról szóló, 2015. június 9-i állásfoglalására (25),

—	tekintettel „A nemek közötti egyenlőséget biztosító gazdaságok az EU-ban: a következő lépések” című, 2019. december 10-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) „A Covid19 és a munka világa. Negyedik kiadás” című, 2020. május 27-én közzétett jelentésére,

—	tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) „A Covid19-cel kapcsolatos ágazati hatás, válaszok és ajánlások” című elemzésére,

—	tekintettel az OECD „Nők a Covid19 elleni küzdelem középpontjában” című, 2020 áprilisában közzétett jelentésére,

—	tekintettel a Bizottság „2019. évi jelentés a nők és férfiak közötti egyenlőségről az EU-ban” című, 2019. március 6-i munkadokumentumára (SWD(2015)0101),

—	tekintettel az ENSZ nőjogi szervezetének „A Covid19 nőkre gyakorolt hatása” című, 2020. április 9-én közzétett jelentésére,

—	tekintettel a nemek kérdésével foglalkozó ENSZ-szerv (UN Women) „From Insights to Action: Gender Equality in the Wake of COVID-19” (Tapasztalatoktól a cselekvésig: Nemek közötti egyenlőség a Covid19 után) című, 2020. szeptember 2-án kiadott jelentésére;

—	tekintettel az ENSZ nőjogi szervezetének „Online and ICT* facilitated violence against women and girls during COVID-19” (Nők és lányok elleni, online és IKT*-n keresztül elkövetett erőszak a Covid19 idején) című kiadványára;

—	tekintettel az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) „A Covid19-világjárvány hatása a családtervezésre és a nemi alapú erőszak, a női nemi szervek megcsonkítása és a gyermekházasság felszámolására” című, 2020. április 27-én közzétett jelentésére,

—	tekintettel az UNFPA „Az erőszak, a gyermekházasság, a női nemi szervek megcsonkítása, nem kívánt terhességek számának Covid19-világjárvány miatt várható megnövekedése” című, 2020. április 28-án közzétett nyilatkozatára,

—	tekintettel az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni fellépéssel foglalkozó szakértői csoportja (GREVIO) elnökének, Marceline Naudinak a világjárvány idején az Isztambuli Egyezmény normái fenntartásának szükségességéről szóló, 2020. március 24-i nyilatkozatára,

—	tekintettel a Közös Kutatóközpont „Hogyan érinti majd a Covid19-válság a nemek közötti meglévő szakadékokat Európában?” című jelentésére,

—	tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2019. évi mutatójára, amelyet 2019. október 15-én tettek közzé,

—	tekintettel az EIGE által készített, „A nemek közötti bérszakadék megszüntetése: a munka és a magánélet közötti egyensúly javítása nélkül nem lehetséges” című, 2019. május 29-én kiadott jelentésre,

—	tekintettel az EIGE „Peking + 25 – A Pekingi Cselekvési Platform uniós tagállamok általi végrehajtásának ötödik áttekintése” című, 2020. március 5-én közzétett jelentésre,

—	tekintettel az Eurofound „Living, Working and COVID-19” (Élet, munka és Covid19) című felmérésének 2020. évi adatkészletére;

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) által végzett, „Sok még a teendő az LMBTI-személyek egyenlősége érdekében” című, 2020. május 14-én közzétett felmérésre,

—	tekintettel az FRA „Tartós probléma: cigányellenesség a romaintegráció gátja” című, 2018. április 5-i jelentésére,

—	tekintettel az FRA „A nőkkel szembeni erőszak – az egész EU-ra kiterjedő felmérés” című, 2014. március 5-én közzétett jelentésére,

—	tekintettel az ILGA Europe „COVID-19: domestic violence against LGBTI people” (Covid19: az LMBTI emberek elleni kapcsolati erőszak) című szakpolitikai jelentésére;

—	tekintettel az Európai Női Lobbi „A nők és férfiak közötti egyenlőség központi szerepe a Covid19-re adott válaszban Európa-szerte” című kiadványára,

—	tekintettel az IPPF European Network „How to address the impact on women, girls and vulnerable groups and their sexual and reproductive safety” (Hogyan kezeljük a nőkre, a lányokra és a veszélyeztetett csoportokra, valamint szexuális és reproduktív biztonságukra gyakorolt hatást) című kiadványára;

—	tekintettel az Európai Női Lobbi „Walk-the-talk: EU funds must mirror women’s equality” (Tettekre váltott szavak: Az uniós alapoknak tükrözniük kell a női egyenjogúságot) című szakpolitikai jelentésére;

—	tekintettel az Európai Női Lobbi „Nem engedhetjük meg, hogy a nők fizessék meg a Covid19 árát!” című dokumentumára,

—	tekintettel Sabine Oertelt-Prigione professzor „A nem és a társadalmi nem hatása a Covid19-járvány során” című, 2020. május 27-én közzétett tanulmányára,

—

tekintettel az európai parlamenti fórum a szexuális és reproduktív jogokért, valamint a Nemzetközi Tervezett Szülőség Szövetség Európai Hálózatának 2020. április 22-i közös jelentésére, amelynek címe „Sexual and Reproductive Health and Rights during the COVID-19 pandemic” (Szexuális és reproduktív egészség a Covid19-világjárvány idején),

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A9-0229/2020),

mivel a Covid19-válságnak és következményeinek egyértelmű nemi dimenziója van, minthogy a férfiakat és a nőket eltérő módon érinti, és mivel rávilágított a meglévő egyenlőtlenségekre és hiányosságokra a nemek közötti egyenlőségre és a nők jogaira vonatkozóan; mivel ezért a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő válaszra van szükség;

mivel a Covid19 különböző módokon és különböző mértékben érinti a társadalom különböző csoportjait, beleértve a férfiakat és a nőket, a fiatalokat, és az időseket, a fogyatékkal élő embereket, a nemi alapú erőszak és a kapcsolati erőszak áldozatait, a különböző társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező embereket, a gyermekeket, az egyedülálló szülőket, valamint a kisebbségi csoportokat, beleértve a romákat, az LGBTI+ személyeket, és kategóriaközi vetületei is vannak; mivel a nőket és a lányokat rövid, közép- és hosszú távon aránytalan mértékben fogja érinteni, és mivel a világjárvány súlyosbította a nemek közötti meglévő strukturális egyenlőtlenségeket, különösen a marginalizált csoportokhoz tartozó lányok és nők esetében;

mivel a kezdeti hivatalos halálozási adatok azt mutatják, hogy az idősebb férfiak körében magasabb a vírus okozta halálozási arány mint nőknél, míg a nőknél annak a kockázata nagyobb, hogy megfertőződjenek, ugyanis a jelen válságban nélkülözhetetlen ágazatokban dolgozó munkavállalók körében aránytalanul többen vannak;

mivel az EU és a tagállamok nem voltak felkészülve egy ilyen egészségügyi válságra; mivel az egészségügyi ellátáshoz való, megkülönböztetés nélküli hozzáférés alapvető emberi jog; mivel az ilyen szolgáltatásokhoz való hozzáférést nehezítő, meglévő akadályokat erősen súlyosbította a közegészségügyi válság; mivel a „nem alapvető” egészségügyi szolgáltatások törlése vagy elhalasztása miatt késedelem következett be, és néha akadályok keletkeztek sürgős panaszok esetén a kritikus ellátáshoz való hozzájutás terén, beleértve a női panaszokat is; mivel e tekintetben súlyos következményekkel járt a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátáshoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés korlátozása, és bizonyos tagállamokban jogi kísérleteket tettek a biztonságos és jogszerű abortuszhoz való jog korlátozására; mivel a nők kritikus szükségletei közé tartozik a biztonságos szüléshez szükséges ellátáshoz és gyermekágyi gondozáshoz való hozzáférés, a fogamzásgátlás elérhetősége, a biztonságos abortusz és az IVF szolgáltatások, valamint a nemi erőszak esetén a klinikai kezelésre vonatkozó rendelkezések; mivel a nemzeti egészségügyi rendszerekben kialakult kivételes helyzet és a nélkülözhetetlen közszolgáltatásoknak és termékeknek a válság idején történő korlátozottá válása miatt a nők és lányok kockáztatják, hogy elveszítik az egészségügyi ellátáshoz való elidegeníthetetlen jogukat; mivel a járványok megfékezésére irányuló erőfeszítések elterelhetik az erőforrásokat a rutinszerű egészségügyi szolgáltatásoktól, és súlyosbíthatják a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz való, már amúgy is korlátozott hozzáférést;

mivel a több tagállam által a kijárási korlátozás idején készített jelentések és számadatok a családon belüli és nemi alapú erőszak aggasztó növekedését mutatták ki, beleértve a testi bántalmazást, a pszichológiai bántalmazást, kényszerítő kontrollt és kiberbántalmazást; mivel az erőszak nem egyéni probléma, hanem társadalmi ügy; mivel a kijárási korlátozó intézkedések megnehezítik a partner általi erőszak áldozatai számára, hogy segítséget kérjenek, mivel gyakran az elkövetőikkel együtt laknak a kijárási korlátozások idején, és korlátozott a támogató szolgáltatásokhoz, például a női menedékhelyekhez és forródrótokhoz való hozzáférésük, valamint a támogatási struktúrák és források elégtelensége súlyosbíthatja a már meglévő „árnyékjárványt”; mivel az erőszakot elszenvedő nők és lányok számára fenntartott menhelyi ágyak száma csupán fele az isztambuli egyezményben megköveteltnek; mivel életük és jólétük fokozott kockázatnak van kitéve a Covid19-világjárvány okozta válság miatt; mivel a nőgyilkosságok nem számítanak bele a Covid19 hivatalos halálozási statisztikájába, hanem előfordulhat, hogy a világjárvánnyal és az annak időtartama alatt alkalmazott kijárási korlátozásokkal hozzák őket összefüggésbe; mivel a korlátozó és elkülönítő intézkedések előidézhették a női nemi szervek megcsonkításának magasabb kockázatát, miközben az iskolai helyszíni oktatás szünetelése miatt az ilyen esetek észrevétlen maradhattak; mivel a gazdasági és társadalmi nyomás olyan tényezők, amelyek a kapcsolati és nemi alapú erőszak hosszú távú emelkedéséhez is vezethetnek, és megnehezítik a nők számára a visszaélést elkövető partnerek elhagyását;

mivel a világjárvány ideje alatt a megnövekedett internethasználat növeli az online és IKT-n keresztüli nemi alapú erőszakot, valamint a gyermekek, különösen a lányok online szexuális bántalmazását; mivel az emberijog-védők, a politikában dolgozó nők, a női újságírók, az etnikai kisebbségekhez tartozó nők, a bennszülött nők, a leszbikusok, a biszexuális és transzszexuális nők, valamint a fogyatékkal élő nők különösen ki vannak téve az IKT-n keresztüli erőszaknak; mivel Európában a 18 és 29 éves kor közötti fiatal nők elleni online erőszak kockázata a legnagyobb (26);

mivel az EU-ban a jelenlegi válság idején a nélkülözhetetlen szolgáltatásokban dolgozó munkavállalók többsége nő, köztük az egészségügyi dolgozók 76 %-a (orvosok, ápolók, szülésznők, bentlakásos gondozóotthonokban dolgozók), a pénztárosok 82 %-a, a gyermekgondozók és tanárok 93 %-a, a háztartási takarítók és segítők 95 %-a, valamint az egyéni ápolást biztosító dolgozók 86 %-a (27); mivel a frontvonalban dolgozóknak köszönhetjük, hogy gazdasági, társadalmi és egészségügyi rendszereinket, közösségi életünket és nélkülözhetetlen tevékenységeinket fenntartják, és számukra sokszor a fizikai távolságtartás lehetetlen, ezért őket jobban sújtja a vírus lehetséges átadása rokonaiknak;

mivel számos, alapvetően nőket foglalkoztató, különösen nők által dominált ágazatban a bérek nagyon alacsonyak és többnyire csak minimálbérek; mivel a horizontális és vertikális munkaerőpiaci szegregáció még mindig jelentős az EU-ban, és a nők felülreprezentáltak a kevésbé nyereséges ágazatokban; mivel a nők 30 %-a az oktatásban, egészségügyi és szociális ágazatban dolgozik, a férfiak 8 %-os arányához képest, és mivel a nőknek csak 7 %-a dolgozik a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika terén a férfiak 33 %-os arányához képest (28); mivel az ILO figyelmeztet arra, hogy bizonyos csoportokat aránytalanul érint majd a gazdasági válság, beleértve a munkaerőpiacra belépőket is, ezáltal növelve az egyenlőtlenséget, valamint arra, hogy a nők kevésbé férnek hozzá a szociális védelemhez, és aránytalanul nagy terhet fognak viselni; mivel a válság miatt továbbra is indokolt a súlyos állásvesztésektől való félelem a nagyrészt nőket foglalkoztató szakmákban; mivel a férfiak által uralt ágazatok valószínűleg hamarabb talpra állnak, mint a tipikusan nők által uralt ágazatok; mivel a Next Generation EU helyreállítási tervének eleget kéne foglalkoznia azokkal az ágazatokkal, amelyekben a nők felülreprezentáltak; mivel a Bizottság helyreállítási tervre vonatkozó javaslata kimutatja, hogy a digitális átállásba tett beruházások jelentik a kulcsot Európa jövőbeni jólétéhez és rezilienciájához; mivel a nemek közötti egyenlőség 2019. évi mutatója a digitális ágazatban a férfiak és nők közötti tartós egyenlőtlenségeket tár fel, és mivel erőfeszítéseket kell tenni a nemek közötti különbségek és a munkaerő-piaci szegregáció csökkentésére a munkaerőpiac digitális átalakulása során;

mivel a nők nagyobb valószínűséggel dolgoznak ideiglenes, részmunkaidős és bizonytalan foglalkoztatásban, mint a férfiak (26,5 %, szemben a férfiak 15,1 %-ával) (29), és ezért jelentős mértékben ki vannak téve, és hosszú távon ki is lesznek téve a munkahelyek megszűnésének és a kényszerszabadságnak a válság miatt;

mivel az Eurofound kutatása azt mutatja, hogy a Covid19-válság komoly veszélyt jelent a munkaerőpiacon való részvételben a nemek közötti egyenlőség terén elért eredményekre, és évtizedekkel vetheti vissza azokat, különösen, ha a tevékenységet továbbra is akadályozzák a nők által felülreprezentált ágazatokban (30); mivel a kutatások azt mutatják, hogy a nemek közötti foglalkoztatási különbség csökkenése 2015 és 2018 között stagnált, és a tartós egyenlőtlenségek a foglalkoztatottságban való részvételt tekintve több mint 335 milliárd EUR összegbe kerül Európának évente, amely 2019-ben az uniós GDP 2,41 %-ának felelt meg (31);

mivel a válság nemi szempontú hatásáról egyebek mellett az EIGE és az ENSZ nőjogi szervezetének munkája is tanúskodik; ugyanakkor a válság teljes hatását nehéz felmérni, mivel nincsenek összehasonlítható, nemek szerint bontott adatok a tagállamokban; mivel a Covid19-világjárvány példátlan hatással volt az európai munkaerőpiacra; mivel a helyzetet körültekintően meg kell vizsgálni ágazatonként, nemek és életkorok szerinti adatbontásban, mind a válság, mind pedig a fellendülés időszakában; mivel a pandémia gazdasági, foglalkoztatási és társadalmi következményei még mindig nem ismertek, de az előzetes tanulmányok – köztük az Eurofound tanulmánya – szerint jelentős számban szűnnek meg munkahelyek a szolgáltatási és ipari ágazatokban, akárcsak az érintkezéssel járó, többek között kiskereskedelmi, szabadidős és személyi szolgáltatások ágazatában, ahol túlnyomórészt nőket foglalkoztatnak; mivel ezzel szemben más ágazatok megtartották a foglalkoztatási biztonságot a válság ellenére, beleértve a közszektort és a gyógyászati ágazatot, valamint az IKT-t;

L.	mivel az induló innovatív vállalkozókra a válság jelentős hatással van;

M.	mivel a Covid19 régóta fennálló problémát tárt fel az ellátás terén számos uniós tagállamban; mivel a gondozási szükségleteket holisztikusan kell mérlegelni egy kontinuum mentén, a gyermekgondozástól a napköziotthonokon át a fogyatékkal élők és az idősek gondozásáig;

mivel az iskolák és munkahelyek bezárása növelte a nők otthon végzett, nem fizetett háztartási és gondozási felelősségeinek egyenlőtlen elosztását, így ezek a nők gyakran a távmunkában való egyensúlyozáson felül gyermek- és idősgondozási támogatás nélkül maradtak; mivel a távmunkavégzés nem helyettesíti a gyermekgondozást; mivel a nők általánosságban hetente 13 órával többet töltenek nem fizetett gondozással és házimunkával, mint a férfiak (32); mivel a Covid19 válság lehetőséget adott a férfiaknak arra, hogy nagyobb szerepet vállaljanak a gondozási feladatokban, ugyanakkor azt is feltárta, hogy a gondozás és a házimunka megosztási aránya még mindig kiegyensúlyozatlan, ami nagy valószínűséggel súlyosabban érinti majd a nőket és a lányokat; mivel a távmunka és a családon belüli feladatok kiegyensúlyozása további terhet jelent, és ezért a nők fokozott érzelmi, mentális és társadalmi terhekkel szembesülnek; mivel ez kisebb munkahelyi teljesítményhez vezethet, és hatással lehet szakmai fejlődésükre, férfi társaikhoz képest;

O.	mivel aránytalan és rendkívüli teher hárult az egyedülálló szülőkre, akiknek 85 %-a nő, akik az EU 6,7 millió egyedülálló anyás háztartását jelentik (33), és akiknek mintegy majdnem fele a társadalmi kirekesztettség vagy szegénység kockázatának van kitéve;

mivel egy felmérés (34) szerint a Covid19 súlyosabb hatást gyakorolt a kisgyermekes nőkre, mint a hasonló háztartási körülményekben élő férfiakra; mivel a kisgyermekes nők majdnem egyharmada (29 %) vallotta azt, hogy nehéz a munkára koncentrálni, szemben a kisgyermekes férfiak 16 %-ával; mivel kétszer annyi gyermeket nevelő nő (29 %) érez munka után túlzott fáradtságot ahhoz, hogy háztartási munkát végezzen, mint ahány férfi (16 %); mivel az adatok alapján 2020 áprilisában a 0-11 év közötti gyermeket nevelőnők közül többen érezték magukat feszültnek, mint a hasonló korú gyermeket nevelő férfiak (23 %, szemben 19 %-kal), magányosnak (14 %, ill. 6 %) és depressziósnak (14 %, ill. 9 %);

mivel a Bizottság helyreállítási tervre vonatkozó javaslata hangsúlyozza a zöld átállásba tett beruházásokat; mivel az éghajlatváltozás súlyosabb hatást gyakorol a nőkre, minthogy különböző okokból nagyobb kockázatokkal és terhekkel szembesülnek; mivel a nemek közötti egyenlőség és a nők bevonása a döntéshozatalba a fenntartható fejlődés és az éghajlati kihívások hatékony kezelésének előfeltétele; mivel minden éghajlatpolitikai fellépésnek magában kell foglalnia a nemek közötti egyenlőség szempontját és az interszekcionális szempontot;

mivel a társadalom bizonyos csoportjai, például az egyedülálló szülők, az erőszak áldozatai, a faji és etnikai kisebbségekhez tartozó nők, az idősebb nők, a fogyatékossággal élő nők, a roma nők, az LMBTQI+ személyek, a prostituáltak, a menekültek és a migránsok különösen ki vannak szolgáltatva a vírusnak vagy következményeinek, tekintettel a végrehajtott intézkedésekre és az infrastruktúra meglévő hiányosságaira;

mivel a hajléktalansággal szembesülő nők továbbra is sajátos kihívásokkal szembesülnek a Covid19-világjárvány során, mivel az ideiglenes és szükségszállásokon különösen ki vannak szolgáltatva a betegség terjedésének és a nemi alapú erőszaknak, és nem férnek hozzá a higiéniai és egészségügyi létesítményekhez;

mivel a Covid19 világméretű járvány, amely a világ minden országát érinti; mivel a világjárványnak pusztító következményei lesznek a népességre, különösen a nőkre és lányokra nézve, az alulfinanszírozott egészségügyi rendszerekkel bíró országokban és az instabil országok népességének körében; mivel a világjárvány 2021-re világszerte több mint 47 millió nőt és lányt fog a szegénységi küszöb alá szorítani (35);

mivel az UNFPA legfrissebb adatai szerint a közösségbe vonó programok, valamint a káros gyakorlatokról szóló oktatás késedelme vagy megszakítása világszerte várhatóan 2 millió további női nemi szerv csonkítási esethez és 13 millió további gyermekházassághoz vezet a következő évtizedben, a világjárvány előtti becsléshez képest;

V.	mivel a szolgáltatások biztosításának a szükségletek adatvezérelt azonosításán kell alapulnia, az ilyen kutatás alapján elosztott költségvetési forrásokkal; mivel a költségvetésnek és a források elosztásának figyelembe kell vennie a férfiak és nők eltérő szükségleteit és körülményeit;

mivel a nők, a meglévő üvegplafon miatt, a fellendülési szakaszban nincsenek a férfiakkal egyenlő mértékben jelen a döntéshozatali folyamatokban; mivel a nőknek és az őket képviselő civil társadalmi szervezeteknek aktív és központi szerepet kell játszaniuk a döntéshozatali folyamatokban annak biztosítása érdekében, hogy szempontjaikat és szükségleteiket figyelembe vegyék a fellendülési szakasz és a kapcsolódó intézkedések helyi, regionális, nemzeti és uniós szintű döntéshozatala, tervezése, végrehajtása és nyomon követése során;

mivel a nők jogait és a nemek közötti egyenlőség elősegítését érintő kérdéseket horizontálisan kell kezelni és a legmagasabb szinten tárgyalni, különösen az uniós nemi esélyegyenlőségi stratégia végrehajtásának figyelembe vételével; mivel – bár az Európai Parlamentben működik egy Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság, és a Bizottságnak van egy kizárólagosan az egyenlőségért felelős tagja – a Tanácsnak nincs a nemek közötti egyenlőségért felelős formációja, és a nemek közötti egyenlőségért felelős államminisztereknek és államtitkároknak nincs kifejezett vita- és döntéshozatali fóruma;

Y.	mivel az itt meghatározott alapvető intézkedések növelni fogják az ellenálló képességet és a jövőbeli válságokra való felkészültséget;

Általános megjegyzések

hangsúlyozza, hogy a Covid19-válságra adott válasz valamennyi releváns szempontja tekintetében a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő megközelítésre van szükség, a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének és a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő Covid19 utáni költségvetés-tervezéssel, a nők jogainak megőrzése és védelme érdekében a világjárvány alatt és a válság utáni időszakban egyaránt, valamint a nemek közötti egyenlőség növelése érdekében;

hangsúlyozza, hogy a múltbéli és jelenlegi válságokból levont tanulságokat fel kell használni a jövőbeli szakpolitikák kidolgozására és végrehajtására annak érdekében, hogy ne ismétlődjenek meg a múltbéli hibák, valamint hogy a nők jogaira gyakorolt negatív következmények megelőzése érdekében a jövőbeli válságok valamennyi szakaszára a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő válaszokat kell kidolgozni; felhívja a Bizottságot, hogy segítse elő a Covid19 nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos vonatkozásainak kezelésével kapcsolatos bevált gyakorlatok tagállamok közötti megosztására szolgáló állandó hálózat létrehozását; kéri a Tanácsot, hogy hozzon létre kifejezetten a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó formációt és egy formális munkacsoportot annak érdekében, hogy általános és konkrét intézkedéseket tegyenek a nőjogok és a nemek közötti egyenlőség területén felmerülő kihívások kezelésére, valamint, hogy biztosítsák, hogy a nemek közötti egyenlőség kérdéseit a legmagasabb politikai szinten vitatják meg;

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak automatikusan nemi szempontú hatásvizsgálatokat kell végezniük minden politika és jogalkotási javaslat esetében, többek között a helyreállítási szakasz intézkedéseinek esetében; úgy határoz, hogy a Parlament álláspontja révén beépíti és megerősíti a nemek közötti egyenlőséget az Európai Uniós Helyreállítási Eszközben (Next Generation EU);

sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a vírus elterjedtségét a jelen válságban nélkülözhetetlen ágazatokban dolgozók körében, különös tekintettel a nőkre és a kisebbségi etnikai csoportokra, tekintettel arra, hogy aránytalanul magas arányban vannak ezekben az ágazatokban; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek megfelelő lépéseket a munkahelyi biztonságuk javítása érdekében, és felszólítja a tagállamokat, hogy javítsák munkakörülményeiket, többek között a keretirányelv (36), a 92/85/EGK irányelv és az Európai Unió 2020 utáni munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégiai kerete révén;

felhívja a tagállamokat, a Bizottságot, az Eurostatot és a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetét, hogy rendszeresen gyűjtsenek adatokat a Covid19-ről, többek között nemek, életkor és interszekcionális megkülönböztetés szerinti bontásban, valamint a vírus társadalmi-gazdasági hatásáról; hangsúlyozza, hogy a gazdaságélénkítési intézkedéseket nemek szerint lebontott adatokkal kell alátámasztani és azokon kell alapulniuk annak biztosítása érdekében, hogy a válaszok átfogóak legyenek, különös figyelmet fordítva azokra a területekre, ahol kevés és összehasonlíthatatlan adat áll rendelkezésre, mint például a nők elleni erőszak és a gondozási szolgáltatások; hangsúlyozza, hogy az ilyen adatokat szisztematikusan kell létrehozni és nyilvánosan hozzáférhetővé kell tenni; hangsúlyozza, hogy a Bizottság és a tagállamok támogatására van szükség a nemzeti statisztikai szervek és más releváns szereplők kapacitásépítéséhez;

hangsúlyozza a nők és férfiak – köztük a legsérülékenyebb csoportokból származó nők – egyenlő képviseletének szükségességét a válságkezelésben és a döntéshozatali folyamatban az intézkedések bevezetésekor és megszüntetésekor, valamint a helyreállítási tervek kidolgozásának, elfogadásának és végrehajtásának valamennyi szakaszában annak érdekében, hogy teljes mértékben és megfelelően figyelembe vegyék sajátos szükségleteiket és körülményeiket, és hatékony és célzott intézkedéseket tervezzenek annak biztosítása érdekében, hogy a szükséges támogatási csomag megfeleljen a szükségleteiknek; kéri a tagállamokat, hogy hozzanak létre kijelölt munkacsoportokat a női civil szervezetek releváns érdekelt feleinek és képviselőinek bevonásával az ilyen válságok idején, biztosítandó a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítését; kéri a tagállamok nemzeti parlamentjeit, hogy hozzanak létre a Covid19-válság nőkre és lányokra gyakorolt hatásaival foglalkozó tanácsokat, hogy ezzel kijelölt teret biztosítsanak a válságnak és nemi alapú hatásainak a megtárgyalására és ellenőrzésére; üdvözli, hogy a Bizottság kinyilvánította azon szándékát, hogy ösztönzi a tőzsdén jegyzett társaságok nem-ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúly javításáról és kapcsolódó intézkedésekről szóló irányelvre (a nők igazgatósági tagságáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv) irányuló javaslat (37) elfogadását, és sürgeti a Tanácsot, hogy szüntesse meg a javaslat útjában álló akadályokat és fogadja el a javaslatot; hangsúlyozza továbbá, hogy több nőt kell bevonni az uniós polgári védelmi mechanizmusba és más válságelhárítási mechanizmusokba, uniós és nemzeti szinten egyaránt; kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy biztosítja a parlamenti meghallgatásokon és munkaértekezleteken részt vevő testületek nemek közötti egyensúlyát, és a sokszínűség révén gazdagítja a gazdaságélénkítő intézkedésekről folytatott vitákat;

felhívja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon a nők jogaival és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos tagállami félretájékoztatást, a negatív közéleti vitákat, a prioritások elégtelen meghatározását, a releváns szolgáltatásokhoz való korlátozott vagy megtagadott hozzáférést, valamint a nők jogaival, az LMBTQI+ jogaival és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos regresszív kezdeményezéseket; felhívja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon a civil társadalmi szervezetek és a fent említett témákhoz kapcsolódó demonstrációk mozgásterének szűkülését a Covid19 válság és a válság utáni időszak alatt a demokráciát és az alapvető jogokat érintő korlátozó intézkedések miatt; megjegyzi, hogy megfelelő intézkedéseket kell hozni abban az esetben, ha megállapítást nyer, hogy a jogállamiság elveinek valamely tagállamban történő megsértése kellően közvetlenül érinti az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, vagy ennek a kockázata komolyan fennáll; kéri a tagállamokat, biztosítsák, hogy a korlátozó vészhelyzeti intézkedések csak a világjárvány megfékezését szolgálják, legyenek időben korlátozottak és az alapvető jogokkal kompatibilisek;

A Covid19 egészségügyi szempontjai és a nemek közötti egyenlőségre gyakorolt hatása

Aggodalmának ad hangot a Covid19 okozta magas halálozási arány miatt; emlékeztet a férfiak körében nagyobb kezdeti halálozási arányra, és sürgeti az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) és az érintett uniós ügynökségeket, hogy vizsgálják meg a nőkre és a férfiakra gyakorolt egészségügyi hatás különbségeit; felhívja a Bizottságot, hogy továbbra is kövesse nyomon a helyzetet a vírus nőkre és férfiakra gyakorolt hosszú távú egészségügyi hatásainak megértése érdekében; hangsúlyozza, hogy a vírussal kapcsolatos klinikai kutatásnak magában kell foglalnia a nemek kiegyensúlyozott képviseletét annak értékelése érdekében, hogy a vírus és bármely lehetséges vakcina vagy kezelés hogyan érintheti eltérően a nőket és a férfiakat;

sürgeti a tagállamokat, hogy biztosítsák a hozzáférést a nők és férfiak minőségi orvosi és pszichológiai egészségügyi ellátásának a Covid19-hez nem kapcsolódó alapvető funkcióihoz, például a rákszűréshez és -kezeléshez, a szülészeti és gyermekágyi egészségügyi ellátáshoz, valamint a szívrohamokban és agyvérzésekben szenvedők sürgős ellátásához; sürgeti a tagállamokat, hogy ezeken a területeken a WHO iránymutatásainak megfelelően járjanak el;

10.

sajnálja, hogy a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal foglalkozó szolgáltatásokat elhanyagolták, korlátozták vagy épp meg is támadták bizonyos tagállamokban a válság idején; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak garantálniuk kell a szexuális és reproduktív egészséghez és jogi szolgáltatásokhoz, információkhoz és árukhoz való hozzáférést a válság alatti és utáni időszakban elismerve, hogy ezek nélkülözhetetlen, életmentő és gyakran időérzékeny szolgáltatások, eleget téve a WHO előírásainak és betegközpontú, emberi jogokon alapuló megközelítést alkalmazva; határozottan elutasít minden olyan kísérletet, amely a szexuális és reproduktív egészség és jogok és az LMBTQI+ jogok visszafogására irányul, és hangsúlyozza, hogy a szexuális és reproduktív egészség és jogok ellenzői nem élhetnek vissza ezzel a válsággal a nők jogainak, például a biztonságos abortuszhoz való jognak a korlátozására szolgáló eszközként; felhívja a Bizottságot, hogy a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal kapcsolatos ellátás új módszerei és a szolgáltatásnyújtás hiányosságainak kezelése tekintetében segítse elő a bevált gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét, bevonva ugyanakkor az e területeken gyakran szakértő civil társadalmi szervezeteket is; hangsúlyozza a szolgáltatókkal való kommunikáció fontosságát, hogy világossá tegyék, hogy ezeket a szolgáltatásokat továbbra is nélkülözhetetlenként tartják számon és folyamatosan biztosítani kell őket; hangsúlyozza, hogy az anyasági szolgáltatásoknak elérhetőknek, valamint munkaerővel és forrásokkal megfelelően ellátottnak kell lenniük;

11.

sürgeti a tagállamokat, hogy fektessenek be szilárd és reziliens egészségügyi rendszerekbe, és méltányolják és támogassák az alapvető fontosságú munkavállalókat, például az egészségügyi dolgozókat és a szociális munkásokat a biztonságos munkakörülmények biztosítása, a megfelelő berendezések biztosítása, a méltányos bérezés feltételeinek megteremtése, a szakmai fejlődés – többek között a felsőoktatáson keresztül történő – biztosítása, valamint az olyan szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása révén, mint a gyermekgondozás és a mentális egészségügyi szolgáltatások;

12.

sürgeti a Bizottságot, hogy az egészségüggyel kapcsolatos szakpolitikai válaszaiban – például az EU 4 egészségügyi programjában, a rák elleni uniós tervben és az EU egészségügyi stratégiájában – vegye figyelembe az olyan vészhelyzeteket, mint a Covid19, beleértve a nemspecifikus egészségügyi megfontolásokra, például a szexuális és reproduktív egészségre és jogokra gyakorolt hatásukat; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az EU4 egészségügyi program végrehajtása során foglalkozzon a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2020–2025-ös stratégia egészségügyi vonatkozásaival, például a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal, amelyek az egészség szerves részét képezik, valamint a jólét és a nemek közötti egyenlőség előmozdításának alapvető elemei; kéri, hogy fokozzák a nemek közötti egyenlőséghez elengedhetetlen szolgáltatásokba történő beruházásokat, és hogy a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szakértőket és a nemek közötti egyensúlyt építsék be az EU4 egészségügyi program végrehajtásába;

13.

emlékeztet arra, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés emberi jog, és megfelelő finanszírozást igényel; emlékezteti a tagállamokat, hogy vegyék figyelembe a nők és férfiak egyedi szükségleteit az egészségügyi rendszerek kapacitásainak és a létfontosságú infrastruktúráknak a Covid9 következményeként történő megerősítése során, különösen az egészségügyi kiadások, a betegségek felderítése és az azokra való reagálás, a veszélyhelyzeti felkészültség, a kutatás és fejlesztés, valamint az egészségügyi dolgozók tekintetében;

14.

felhívja a tagállamokat, hogy a válság alatt és után fokozzák a mentális egészség támogatását célzó kezdeményezéseket, tekintettel a kijárási korlátozás által kiváltott stresszre, szorongásra, depresszióra és magányra, valamint a gazdasági aggályokra és a nemi alapú erőszakra, vagy más, a válsághoz kötődő tényezőkre figyelembe véve a nőkre és férfiakra gyakorolt eltérő hatást; felhívja a Bizottságot, hogy szervezzen uniós szintű kampányt a mentális egészségről;

Nemi alapú erőszak a Covid19 során

15.

kéri a tagállamokat, hogy a Covid19-világjárványra adott válaszukban foglalkozzanak a nemi alapú erőszakkal, amellyel nők és lányok szembesülnek, beleértve a transzszexuális nőket, az interszexuális, nem bináris és nemi nonkonformista személyeket; sürgeti a tagállamokat, hogy továbbra is elemezzék a nemi alapú és a családon belüli erőszak valamennyi formájának előfordulási gyakoriságára és tendenciáira, valamint a gyermekekre gyakorolt következményekre vonatkozó adatokat és tendenciákat, a kijárást korlátozó intézkedések érvényessége idején és közvetlenül az azt követő időszakban; elismeri, hogy az államok által adott válaszok nem voltak elégségesek a nők és lányok elleni erőszak kezeléséhez, és nem vették kellőképpen figyelembe a nők elleni erőszak megelőzésének szükségességét a vészhelyzeti reagálási tervekben, valamint a jövőbeli vészhelyzetekben sem, mivel nem összpontosítottak az elzárási szabályok alóli mentességek bevezetésére, segélyvonalak és információmegosztási eszközök létrehozására, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való folyamatos hozzáférés biztosítására, valamint a megfelelő kapacitással rendelkező törvényes klinikákhoz és menedékhelyekhez vagy alternatív szálláshelyekhez való biztonságos hozzáférés biztosítására, a rendőrségi és igazságügyi szolgálatokhoz való biztonságos hozzáférés biztosítására, valamint a megfelelő védelmi és a megfelelő védelmi és a sürgősségi bíróságok általi biztosítására; kéri a tagállamokat, hogy hozzanak létre biztonságos és rugalmas vészhelyzeti riasztórendszereket, kínáljanak új, telefonon, e-mailben és szöveges üzenetben nyújtott segítségnyújtó szolgáltatásokat a rendőrség közvetlen tájékoztatására és online szolgáltatásokat, például segélyvonalakat, rejtett alkalmazásokat, digitális platformokat, gyógyszertári hálózatokat, valamint biztosítsanak sürgősségi finanszírozást a támogató szolgálatok, a nem kormányzati szervezetek és a civil társadalmi szervezetek számára; felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a támogató szolgálatok összehangolt megközelítést alkalmazzanak a veszélyeztetett nők azonosítására, biztosítsák, hogy mindezen intézkedések a joghatóságuk alá tartozó valamennyi nő és lány számára rendelkezésre álljanak és hozzáférhetőek legyenek, beleértve a fogyatékossággal élőket is, migrációs státuszuktól függetlenül, valamint hogy biztosítsanak a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő képzést az egészségügyi dolgozók, valamint a frontvonalbeli rendőrtisztek és az igazságszolgáltatás tagjai számára; felkéri a tagállamokat, hogy osszák meg egymással a kapcsolati erőszak kezelésére irányuló nemzeti innovációkat és bevált gyakorlatokat, és kéri a Bizottságot, hogy mozdítsa elő ezeket a gyakorlatokat;

16.

a világjárványra való tekintettel kéri a tagállamokat, hogy gondoskodjanak a kormányok és a közszolgáltatások, a támogató létesítmények és a magánszektor közötti összehangolt megközelítésről, módosítsák a protokollokat a nemi alapú erőszak áldozatainak segélykérésére, a bűncselekmények bejelentésére, valamint az egészségügyi szolgáltatások elérésére vonatkozóan, továbbá a szemtanúk biztatására, hogy jelentsék az ilyen bűncselekményeket; kéri a Bizottságot, hogy fejlesszen európai uniós protokollt a nők ellen válság és vészhelyzeti időszakban elkövetett erőszakkal kapcsolatban, a nők elleni erőszak megelőzésére, valamint a nemi alapú erőszak áldozatainak támogatására az olyan vészhelyzetek idején, mint a Covid19-világjárvány; hangsúlyozza, hogy ennek a protokollnak magában kellene foglalnia az áldozatok védelmét; üdvözli a német elnökség javaslatát egy minden uniós nyelven és Unió-szerte elérhető segélyvonal létrehozására, a kapcsolati és nemi alapú erőszak áldozatai számára, és sürgeti a Tanácsot ennek támogatására;

17.

felhívja a Bizottságot, hogy a bejelentés ösztönzése érdekében mozdítsa elő a kapcsolati és a nemi alapú erőszak minden formájával – így a fizikai erőszakkal, szexuális zaklatással és a kiberbántalmazással – kapcsolatos figyelemfelhívó, tájékoztató és érdekérvényesítő kampányokat, különösen az újonnan létrehozott megelőző intézkedésekkel és a rugalmas vészhelyzeti riasztási rendszerekkel kapcsolatban az elismert és szakosodott nőszervezetekkel összehangolt és együttműködő jelentéstétel ösztönzése érdekében; kéri az Európai Bizottságot, hogy működjön együtt technológiai platformokkal a Digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály keretében az illegális online tevékenységek kezeléséért, beleértve a nők elleni online erőszak minden formáját, mivel az internetet jelenleg is és eztán is széles körben használják a világjárvány kitörése óta munka, oktatás és szórakozás céljából;

18.

emlékeztet arra, hogy az ENSZ különleges előadója a nők elleni erőszakról megjegyezte, hogy a Covid19-válság rámutatott a központi egyezmények megfelelő végrehajtásának hiányára a nemi alapú erőszak elleni védelemmel és megelőzéssel kapcsolatban; felkéri a Tanácsot, hogy sürgősen zárja le az Isztambuli Egyezmény EU általi ratifikálását az Egyezményhez való széles körű, korlátozások nélküli csatlakozás alapján, és szorgalmazza az Egyezmény valamennyi tagállam általi ratifikálását és gyors végrehajtását; felhívja a még nem cselekvő tagállamokat, hogy mielőbb ratifikálják az egyezményt, és biztosítsák a kellő pénzügyi és humán erőforrásokat a nők elleni erőszak és a nemi alapú erőszak megelőzésére és leküzdésére, valamint az áldozatok védelmére, különösen a válság időszakaiban; sürgeti a tagállamokat, hogy vegyék figyelembe az Európai Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni fellépés szakértői csoportja (GREVIO) javaslatait és javítsák jogszabályaikat, hogy azok jobban megfeleljenek az Isztambuli Egyezmény rendelkezéseinek, különös tekintettel a nemi alapú erőszakos cselekmények általános meghatározásaira;

19.

felhívja a Tanácsot, hogy vegye fel a nők elleni erőszakot a bűncselekmények jegyzékébe az EU-ban, és felkéri a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a nemi alapú erőszak elleni küzdelemről szóló irányelvre egy erős jogi keret létrehozása, a bevált gyakorlatok tagállamok közötti megosztásának összehangolása, a pontos adatgyűjtés előmozdítása, az erőszak mértékének pontos mérése és az előrejelzés lehetőségének mérlegelése, a Covid19 áldozatoknak nyújtott kulcsfontosságú szolgáltatásokra gyakorolt hatásának értékelése érdekében; üdvözli a Bizottság kötelezettségvállalását a nemi alapú erőszak új, Uniós felmérésének elvégzésére, amelynek eredményeit 2023-ban terjesztik elő; hangsúlyozza, hogy harmonizált adatokat kell gyűjteni a nemi alapú erőszakról, és felhívja a tagállamokat, hogy gyűjtsék össze és kérésre bocsássák rendelkezésre a vonatkozó adatokat, többek között az Eurostat rendelkezésére;

20.

ismételten határozott támogatásának ad hangot a „Jogérvényesülés” program, valamint a „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” program tekintetében; üdvözli a „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” programon belül az új uniós értékek ág létrehozását, és hangsúlyozza, hogy annak a jogok védelmére, előmozdítására és a velük kapcsolatos tudatosság növelésére kell összpontosítania azáltal, hogy pénzügyi támogatást nyújt a helyi, regionális és transznacionális szinten tevékenykedő civil társadalmi szervezeteknek; emlékeztet a Parlament álláspontjára e programok megfelelő finanszírozásának biztosításával kapcsolatban; üdvözli azt kiemelt programokra elkülönített további forrásokat, amelyekről megállapodás született Parlament és a Tanács között a 2021–2027-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről folytatott záró tárgyalások során, és amelyekből a „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” program részesül majd; üdvözli a 2021. évi uniós költségvetésre vonatkozó ideiglenes megállapodást, amely további 6,6 millió EUR-t különít el a „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” programra; hangsúlyozza, hogy ezen előirányzatokból megfelelő finanszírozást kell biztosítani a DAPHNE egyedi célkitűzés keretében a nemi alapú erőszak megelőzésére és leküzdésére irányuló fellépések számára, és üdvözli az erre a célra elfogadott elkülönítést; hangsúlyozza, hogy az EU-nak ambiciózusabbnak kell lennie értékeink védelme terén, és megfelelő finanszírozást kell biztosítania e tevékenységek számára; ezen túlmenően kéri, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia kettős megközelítésével összhangban a „Next Generation EU” keretében többek között más programokban és eszközökben és a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretben sürgősen hajtsanak végre a nemek közötti egyenlőségre irányuló egyértelmű, a nemek közötti egyenlőségre irányuló intézkedéseket a nők válság utáni sajátos szükségleteinek kezelése érdekében, különösen a foglalkoztatás, a nemi alapú erőszak és a szexuális és reproduktív egészség és jogok területén; felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy ezt fontolják meg a Covid19-re vonatkozó nemzeti reagálási tervek benyújtásakor, kellően figyelembe véve a meglévő intézkedéseket és finanszírozást, és a gazdasági fellendülés középpontjában a nemek közötti egyenlőség áll; felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a gazdaságélénkítési intézkedések során alkalmazzák a nemek közötti egyenlőség érvényesítését és a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezést;

21.

komoly aggodalommal veszi tudomásul a válságnak az LMBTQI+ személyekre, különösen a fiatalokra gyakorolt hatását, akik közül sokan ellenséges családi környezetben kényszerültek társadalmi távolságtartásra vagy karanténba, ami növeli a háztartási és LMBTQI+ ellenes erőszak veszélyét; megjegyzi, hogy az LMBTQI+ személyek átlagosnál nagyobb aránya munkanélküli vagy bizonytalan állásban, korlátozott és instabil pénzügyi forrásokkal van foglalkoztatva, ami azt eredményezi, hogy ellenséges vagy visszaélésnek kedvező környezetben maradnak; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a családon belüli, nemi alapú és szexuális erőszakkal kapcsolatos valamennyi Covid19-re reagáló kezdeményezés vegye figyelembe az LMBTQI+ személyek esetében megnövekedett kockázatot és sajátos kihívásokat, valamint hogy az áldozatsegítő szolgálatok és a családon belüli erőszakra reagáló különleges Covid19 kezdeményezések kifejezetten elérjék az LMBTQI+ családon belüli erőszak áldozatait;

22.

felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak hatékony, elérhető, megfizethető és minőségi orvosi és pszichológiai támogatást a nemi alapú erőszak áldozatai számára, ideértve a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokat is, a különösen válság idején, amikor az ilyen támogatást elengedhetetlennek kell tekinteni; kéri a Bizottságot, hogy szorosan működjön együtt a tagállamokkal az áldozatok jogairól szóló irányelv (38) teljes körű végrehajtásának biztosítása érdekében, különös tekintettel a nemi dimenzióra a legutóbbi végrehajtási jelentést (39) követően, valamint azzal a céllal, hogy az áldozatok jogairól szóló új stratégiában megerősítsék a nemi alapú erőszak áldozatainak jogait;

Covid19, gazdaság, helyreállítás és a nemek közötti egyenlőségre gyakorolt hatás

23.

felhívja a Bizottságot, a Parlamentet és a Tanácsot, hogy vegyék figyelembe, hogy a Covid19-válság aránytalanul érinti a nőket a társadalmi-gazdasági szférában, és még mélyebb egyenlőtlenségeket és hátrányos megkülönböztetést okoz majd a férfiak és a nők között a munkaerőpiacon, valamint, hogy alaposan vizsgálják meg a nők munkaerőpiaci igényeit és részvételét, valamint a horizontális és vertikális munkaerőpiaci szegregációt, miközben kidolgozzák és végrehajtják a 2021-es uniós költségvetésen, a következő többéves pénzügyi kereten és az új generációs uniós helyreállítási terven belüli programokat, biztosítva, hogy minden program szerves része a nemi dimenzió és a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés, valamint az előzetes és utólagos nemi alapú hatásvizsgálatok, az Európai Bizottság 2020–2025-ös nemi esélyegyenlőségi stratégiájában foglaltaknak megfelelően; felszólít a stratégia hatékony végrehajtására és nyomon követésére; felhívja a tagállamokat, hogy a nemzeti esélyegyenlőségi szervekkel együttműködésben kidolgozott nemzeti helyreállítási és rezilienciatervekbe építsenek be egy, a nemek közötti egyenlőség előmozdítására irányuló célzott intézkedéseket tartalmazó fejezetet;

24.

hangsúlyozza, hogy a válságot követően újra meg kell vizsgálni a munka jellegét és helyszínét; hangsúlyozza, hogy az otthonról végzett munka nem helyettesíti a gyermekgondozást, valamint, hogy szükség van a megfizethető, minőségi gyermekgondozási szolgáltatások biztosítására és elérhetővé tételére; rámutat arra, hogy a munkáltatókkal kötött megállapodás szerinti rugalmas munka lehetővé teszi a nők és férfiak számára, hogy otthonról vagy közösségi munkaterekből dolgozzanak, és magukban hordozzák a lehetőséget a munka és a magánélet közötti nagyobb egyensúly megteremtésére, ami hosszú távon a nemek közötti egyenlőséget is magában foglaló növekedést eredményezhet; megjegyzi, hogy ez a megközelítés potenciálisan fejlesztheti a vidéki területeket és infrastruktúrát; felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa a barcelonai célok elérését; sürgeti a tagállamokat, hogy haladéktalanul ratifikálják az ILO 2019-es Erőszak és Zaklatás Elleni Egyezményét (190. sz. egyezmény), és hajtsák végre azt a hozzá kapcsolódó ajánlással együtt (206. sz. ajánlás), amely lefed minden olyan helyszínt, ahol a munkával kapcsolatos erőszak vagy zaklatás előfordulhat, például a nyilvános és személyes munkatereket, valamint a munkával kapcsolatos kommunikációt;

25.

felhívja a Bizottságot, hogy gyűjtsön lebontott és összehasonlítható adatokat az ellátás különböző típusainak biztosításáról, beleértve a gyermekgondozást, idősgondozást és a fogyatékkal élők gondozását, valamint a gondozó nemét, életkorát és alkalmazotti státuszát, egy olyan tanulmányba, amely az ellátás hiányát vizsgálja, tekintettel az európai gondozási stratégiára, amely olyan holisztikus és élethosszig tartó megközelítést alkalmaz a gondozással kapcsolatban, amely figyelembe veszi a gondozott és a gondozó szükségleteit egyaránt; megjegyzi, hogy a stratégiának tiszteletben kell tartania a tagállamok és a régiók hatásköreit, de arra kell törekednie, hogy megfelelő kezdeményezések és beruházások révén javítsa az uniós szintű együttműködést és koordinációt, többek között az InvestEU program és a gazdaságélénkítési és rezilienciajavítási eszköz keretében, ami előnyökkel jár az informális és formális gondozók és az általuk gondozott emberek számára; hangsúlyozza, hogy az európai uniós szintű koordináció az uniós alapok hatékony felhasználásával párosulva hozzájárulhat minőségi, hozzáférhető és kifizethető gondozási szolgáltatások kialakításához;

26.

hangsúlyozza, hogy a gondozásba tett beruházás fontos a nemek közötti egyenlőség, a nők gazdasági helyzetének javítása, a reziliens társadalmak kiépítése és –a főleg nőket foglalkoztató ágazatokban – a foglalkoztatás, a szociális biztonság és a nyugdíjak szabályozásának javítása szempontjából, valamint pozitív hatással van a GDP-re, mivel lehetővé teszi, hogy több nő vegyen részt a fizetett munkában; hangsúlyozza, hogy szükség van a modellek megváltoztatására a gondozás biztosításában a Covid19-világjárvány és az abból következő intézkedések következményeként; mindezek alapján felhívja a Bizottságot, hogy olyan platformként működjön, amely megkönnyíti a gondozási szolgáltatások minőségével, hozzáférhetőségével és megfizethetőségével, valamint a gondozási szolgáltatások különböző modelljeivel kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréjét; sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az informális gondozók helyzetét, és ossza meg a bevált gyakorlatokat azzal kapcsolatban, hogy a tagállamok hogyan szabályozzák munkájukat; felhívja a tagállamokat, hogy foglalkozzanak a gondozók nyugdíjba vonuláskor felmerülő szükségleteivel; e tekintetben kéri a Tanácsot, hogy tegyen javaslatot szociális védelmükre és nekik nyújtott szolgáltatásokra;

27.

sürgeti a tagállamokat, hogy például ösztönző intézkedések révén bátorítsák a férfiakat arra, hogy rugalmas munkafeltételeket vállaljanak, mivel a nők aránytalanul nagy számban vesznek igénybe ilyen munkafeltételeket; sürgeti a tagállamokat, hogy haladéktalanul és teljes körűen ültessék át és hajtsák végre a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelvet, és felhívja a Bizottságot, hogy évente szorosan és szisztematikusan kövesse nyomon az irányelv tagállamok általi végrehajtását; ösztönzi a tagállamokat, hogy kezeljék a munka és a magánélet közötti egyensúly hiányosságait az irányelvben lefektetett standardokon túlmenően, különös tekintettel a Covid19-cel összefüggő intézkedések és azok következményei által felfedett, a létesítményekben – beleértve a gyermekgondozási létesítményeket – alkalmazott orvosi protokollokra vonatkozó körülmények kezelésének szükségességére;

28.

kéri a tagállamokat, hogy hozzanak létre olyan speciális szabadságot a gondozók és dolgozó szülők számára, amely nem átruházható és teljesen fizetett, amíg a Covid19-válságot kezelő intézkedések továbbra is érvényben vannak;

29.

elismeri azokat az egyedi kihívást jelentő körülményeket, amelyekkel az egyedülálló szülők, akiknek a nagy többsége (85 %) nő, a világjárvány során és a válság utáni időszakban szembesültek a többszörös terhek – többek között a folyamatos gondozás, a felügyeleti joggal kapcsolatos aggályok, valamint az esetleges gazdasági aggályok és a magányosság – következtében; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vegyék figyelembe és vizsgálják tovább sajátos helyzetüket, beleértve a munkával, iskoláztatással és gondozással, az ügyvédi segítséghez való hozzáféréssel és a felügyeleti megállapodások végrehajtásával kapcsolatos további terheket;

30.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a pandémiát követő fellendülés megoldásának részeként növeljék a nők részvételét a gazdaságban és biztosítsák az inkluzívabb növekedést, mivel az esélyegyenlőség és a nők nagyobb munkaerő-piaci részvétele növelheti a munkahelyeket, a gazdasági jólétet és a versenyképességet az EU-ban; bátorítja a tagállamokat, hogy kövessék a Bizottság foglalkoztatási politikákról szóló iránymutatásait az Unióban, beleértve a bizonytalan munka elleni küzdelmet, amely gyakran több nőt sújt, mint férfit, megfelelően szem előtt tartva nemzeti munkaerőpiaci modelljeiket; e tekintetben felhívja a tagállamokat, hogy fordítsanak kellő figyelmet a munkaerő-piaci szegregációra, a bizonytalan foglalkoztatásra, a bér- és nyugdíjszakadékra a munkakörülmények és a szociális védelem személyre szabott politikák révén történő javítása érdekében;

31.

hangsúlyozza, hogy a Covid19-válságra való reagálás intézkedéseinek kidolgozása során a Bizottságnak, a Parlamentnek és valamennyi tagállamnak az egyenlő munkáért járó egyenlő díjazást és a munkáért járó egyenlő díjazást vezérelvnek kell tekintenie; sürgeti a Bizottságot, hogy tegyen eleget kötelezettségvállalásának, mely szerint sürgősen kötelező erejű intézkedéseket terjeszt elő a bérek átláthatóságára vonatkozóan a nemek közötti bérszakadék és nyugdíjszakadék hatékony kezelése érdekében, mivel a gazdasági mutatók szerint ezek a szakadékok tovább mélyülnek a világjárvány következményeként; e tekintetben felhívja a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a tagállamok bevált gyakorlatait, kellően figyelembe véve a kis- és középvállalkozások (kkv-k) egyedi körülményeit és a különböző uniós munkaerő-piaci modelleket; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a 2006/54/EK irányelvet;

32.

hangsúlyozza a háztartási és otthonápolási ágazatot és annak dolgozóit érintő kihívásokat; kéri a tagállamokat, hogy ratifikálják az ILO háztartási alkalmazottakról szóló 189. sz. egyezményét, és biztosítsák, hogy az ágazat jogosult legyen a válság pénzügyi hatásainak enyhítését célzó intézkedésekre, hogy megfelelő körülmények esetén folytathassa tevékenységét; kéri a tagállamokat, hogy biztosítsák a háztartási munka ágazatának legalizálását;

33.

üdvözli a koronavírusra való reagálást célzó beruházási kezdeményezést (CRII) és a CRII+ csomagot, amelyek mobilizálják a kohéziós politikát a válságnak leginkább kitett ágazatok támogatása érdekében, és célzott intézkedésekre szólít fel a túlnyomórészt nőket foglalkoztató ágazatok kezelése érdekében; hangsúlyozza a Bizottság szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó európai eszközre (SURE) irányuló új javaslatának fontosságát, amely jövedelemtámogatást biztosít a munkanélküli vagy kényszerszabadságra küldött munkavállalók számára; hangsúlyozza, hogy értékelni kell ezen eszközök hatását a nők és a férfiak uniós munkaerőpiaci helyzetére, és a jövőbeli politikákat ehhez mérten kell módosítani; hangsúlyozza, hogy a Covid19 következményeként bekövetkező munkaerőpiaci változások figyelembevétele érdekében átképzési és továbbképzési programokra van szükség a nők számára;

34.

felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a vállalkozókat, köztük különösen a nőket a Covid19 időszaka során szerzett készségek és érdeklődési területek fejlesztésében és felhasználásában, beleértve a vállalkozói lehetőségeket az anyák, az egyedülálló szülők és a vállalkozói tevékenységet ritkábban végzők számára, gazdasági függetlenségük előmozdítása érdekében, valamint javítsa az uniós programokon és alapokon keresztül nyújtott kölcsönökhöz, tőkefinanszírozáshoz és mikrofinanszírozáshoz való hozzáférést és az ezekkel kapcsolatos tudatosságot annak érdekében, hogy a válság az alkalmazkodás és az átalakulás révén lehetőséggé válhasson az előrelépésre, a zöld és digitális gazdaságokon keresztül; kéri az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy fektessenek különös hangsúlyt a kkv-k támogatására, különösen a nők által vezetett kkv-kra, amelyek sokszor egyedi kihívásokkal néznek szembe, amikor a szükséges finanszírozáshoz való hozzáférésről van szó, és támogatást igényelnek majd a helyreállítási szakaszban is; kéri az Európai Bizottságot, az EIGE-t és az Eurostatot, hogy növelje az adatgyűjtést a nők által vezetett kkv-król, a női egyéni vállalkozókról és a nők által vezetett induló innovatív vállalkozásokról, valamint a Covid19-világjárvány hatásáról;

35.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék a nők jelenlétét és hozzájárulását a mesterséges intelligencia (AI), a digitális és a tudományos, a technológiai, a mérnöki és a matematikai, valamint a digitális ágazatokban, akárcsak a zöld gazdaságban; többszintű megközelítésre szólít fel az oktatás és foglalkoztatás valamennyi szintjén, hogy áthidaljuk a nemek közötti digitális szakadékot, amelyre a munka és az iskoláztatás, valamint számos szolgáltatás és eszköz hirtelen online módra váltása rávilágított; hangsúlyozza, hogy a digitális szakadék bezárása növelni fogja a nemek közötti egyenlőséget nem csak a munkaerőpiacokon, de a magánszférában a technológiához való hozzáférés területén is; kéri a Bizottságot, hogy általánosan érvényesítse a nemek közötti egyenlőséget az egységes piaci stratégiában és az európai digitális menetrendben, szem előtt tartva a nők növekvő ágazatokban való alulreprezentáltságának hatékony kezelését az Unió gazdaságának jövőjéért; üdvözli a Bizottság „nők a digitális világban” című eredménytábláját, amely figyelemmel kíséri a nők digitális gazdaságban való részvételét, internethasználatát, internethasználói készségeiket, speciális készségeiket és foglalkoztatottságukat; hangsúlyozza, hogy ez fontos a tagállamoknak és a Bizottságnak a megalapozott döntések meghozatalában és a vonatkozó célok meghatározásában való támogatása során, különösen a Covid19 hatásait tekintve;

36.

megjegyzi, hogy fontos figyelembe venni azoknak a nőknek a különleges helyzetét, akik szülési szabadságról térnek vissza, annak biztosítására, hogy hátrányos megkülönböztetéstől mentesen férhessenek hozzá az állami támogatásokhoz;

37.

hangsúlyozza az európai mezőgazdasági ágazat és élelmiszer-ellátás előtt álló kihívásokat, valamint a vidéki térségekben élő nők sajátos helyzetét; hangsúlyozza, hogy fenn kell tartani a közös agrárpolitika stratégiai tervei révén már létező tematikus alprogramot a vidéki térségekben élő nők számára, amelyet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogat; hangsúlyozza, hogy ez az alprogram a nők foglalkoztatásának és a női vállalkozásoknak a bátorítását tűzi ki célul; e tekintetben kéri, hogy különítsenek el uniós alapokat a vidéki területek jobb élet- és munkakörülményeinek támogatására; kéri továbbá, hogy az európai zöld megállapodás keretében vizsgálják meg a vidéken élő nők szerepét a környezet és a biológiai sokféleség védelmében; felhívja a tagállamokat, hogy osszák meg egymással a mezőgazdasági ágazatban dolgozó segítő házastársak szakmai státuszával kapcsolatos bevált gyakorlatokat, és kéri, hogy a Bizottság dolgozzon ki iránymutatást e tekintetben;

A Covid19 és az interszekcionalitás

38.

hangsúlyozza, hogy az interszekcionális és strukturális hátrányos megkülönböztetés további akadályokat gördítenek a nők egyes csoportjai elé és negatív társadalmi-gazdasági hatásokat idéznek elő számukra, ezért a válság idején és a a válságot követően az interszekcionális megközelítés kellő figyelembevétele mellett biztosítani kell minden személy biztonságát, védelmét és társadalmi-gazdasági jólétét, és a sajátos igényekkel foglalkozni kell;

39.

kiemeli annak fontosságát, hogy a nőket és lányokat bevonják a hozzáférhető és célzott információk kialakításába, és hogy ezeket az információkat minden környezetben terjesszék, különösen válság idején;

40.

hangsúlyozza, hogy a magasabb várható élettartam és egészségügyi problémák nagyobb valószínűsége miatt az idősebb nők gyakran többségben vannak a tartós ápolást-gondozást biztosító létesítményekben (40), amelyek számos országban vírusveszélyes helyekké váltak többek között az ott lakók biztonságát és védelmét garantáló erőforrások elégtelensége miatt; felhívja az Európai Bizottságot, hogy a Covid19-világjárvány során elemezze a formális, tartós ápolás-gondozás különböző formáit és azok ellenálló képességének szintjét; felhívja a tagállamokat, hogy vizsgálják meg az idősek gondozásának mind a bentlakásos intézményekben, mind a közösségi alapú gondozási létesítményekben történő biztosítását, többek között 24 órás otthoni gondozás vagy gondozási ellátás révén, és gondoskodjanak az idősebb nők jólétéről, beleértve az ellátáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, valamint a gazdasági függetlenségüket; felhívja továbbá a Tanácsot, hogy határozzon meg a barcelonai célkitűzésekkel egyenértékű célokat a hozzáférhető, megfizethető és minőségi tartós ápolás-gondozás biztosítása tekintetében;

41.

sajnálja, hogy a fogyatékossággal élő nők közül sokan, akik mindennapi gondozás vagy támogatás szempontjából másoktól függenek, nem tudtak hozzáférni szokásos támogatási hálózatukhoz, vagy nem tudták fenntartani a fizikai távolságtartást és nehézségekbe ütköztek a szolgáltatásokhoz és javakhoz való hozzáférés terén; felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy ezek a támogató hálózatok alapvető szolgáltatásoknak minősüljenek, és megfelelően igazodjanak a körülményekhez, valamint hogy a jövőbeli válság- és szükséghelyzeti tervezési intézkedések során gondoskodjanak a fogyatékossággal élő személyek, különösen a nők és lányok sajátos szükségleteiről; felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élő nők és lányok CRPD egyezményben rögzített jogait, beleértve az önálló élethez való jogukat, valamint az oktatáshoz, a munkához és a foglalkoztatáshoz való hozzáférésüket;

42.

felkéri a tagállamokat, hogy a válság alatt biztosítsanak támogatást a migráns nők és férfiak részére a kritikus egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés révén; hangsúlyozza, hogy a menekült- és befogadóállomásoknak megfelelően figyelembe kell venniük a nők és lányok szükségleteit és az őket fenyegető kockázatokat, tekintettel a közösségi távolságtartás és a higiénia fenntartásának ismert kihívásaira, valamint a nemi alapú erőszakkal szembeni kiszolgáltatottságukra, illetve nyújtsanak elégséges finanszírozást e kockázatok enyhítéséhez;

43.

kiemeli a hajléktalansággal szembesülő és a prostituált nők egyedi körülményeit és a nemi alapú erőszakkal szembeni fokozott kiszolgáltatottságukat, valamint a Covid19-világjárvány és az azt követő sürgősségi intézkedések következtében a higiéniai és egészségügyi létesítményekhez való hozzáférés hiányát; felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a szociális és a megfelelő pénzügyi támogatásokat kiterjesszék a bizonytalan helyzetben lévőkre is, ideértve a szegénység kockázatának kitett vagy a szegénységben élő, a hajléktalan vagy a társadalmi kirekesztésnek kitett nőket is; üdvözli a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapot, amely további forrásokat biztosít az anyagi nélkülözés kezelésére és a szociális támogatásokhoz; kiemeli annak szükségességét, hogy a hajléktalan és okmányokkal nem rendelkező nők igénybe vehessék az egészségügyi szolgáltatásokat; megjegyzi, hogy e társadalmi csoportok körülményeit figyelembe vették a Bizottság integrációról és társadalmi befogadásról szóló cselekvési tervében; felhívja a tagállamokat, hogy a világjárványra való reagálási terveikben megfelelően vegyék figyelembe a hajléktalan nőket;

44.

kiemeli a kisebbségi csoportok – például a roma háttérrel rendelkező nők – további szükségleteit, akik az alapvető infrastruktúrához, szolgáltatásokhoz és információkhoz való hozzáférés hiánya miatt állandó megkülönböztetésnek és jogaik folyamatos megsértésének vannak kitéve;

45.

hangsúlyozza az LMBTQI+-személyek számára nyújtott támogató szolgáltatások alapvető jellegét, beleértve a mentális egészséget támogató szolgáltatásokat, a társas támogató csoportokat és a nemi alapú erőszak áldozatait támogató szolgáltatásokat;

46.

elítéli az idegengyűlölet és a faji megkülönböztetés eseteit, amelyek száma a válságra való tekintettel megnőtt, és sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy válaszaikban alkalmazzanak interszekcionális megközelítést, amely foglalkozik a marginalizált népességcsoportok, köztük a faji és etnikai kisebbségek szükségleteivel;

47.

sürgeti a tagállamokat, hogy hagyják jóvá és hajtsák végre a megkülönböztetés elleni irányelvet, és garantálják a megkülönböztetés halmozott és interszekcionális formáinak felszámolását valamennyi uniós tagállamban;

48.

hangsúlyozza, hogy a a tagállamoknak biztosítaniuk kell a gyermekek oktatáshoz való folyamatos hozzáférését, kellő figyelmet fordítva a kiszolgáltatott, szegénységben lévő vagy szegénység által veszélyeztetett gyermekekre és azokra a lányokra, akik jobban ki vannak téve a korai és kényszerházasság kockázatának; hangsúlyozza, hogy szükség van annak biztosítására, hogy a távoktatás mindenki számára teljes mértékben elérhető legyen; kiemeli, hogy minden fiatalnak hozzá kell férnie a szükséges forrásokhoz, eszközökhöz és szociális támogatáshoz, hogy az iskolabezárások idején továbbra is részt vehessen a tanulásban, és a válság után ismét beilleszkedjen az oktatási rendszerbe;

Külső tevékenység

49.

hangsúlyozza, hogy a Covid19-járvány globális jellege globális választ tesz szükségessé; kiemeli a nők és lányok kiszolgáltatott helyzetét a világ számos részén – különösen az érzékeny helyzetű és a konfliktus sújtotta államokban – a Covid19 tekintetében, például az egészségügyi ellátáshoz, többek között a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz való hozzáférés hiányát, a nemi erőszakkal – többek között a női nemi szervek megcsonkításával és a kényszer-, illetve gyermekházasságokkal – szembeni kiszolgáltatottságot, a foglalkoztatási helyzetet, az oktatáshoz való hozzáférést, valamint a mélyszegénységet és az éhínséget; megjegyzi, hogy számos partnerországban a nők a leginkább sújtott, elnőiesedett ágazatokban vannak foglalkoztatva, mint például a ruhaipar és az élelmiszer-termelés, ez pedig továbbgyűrűző hatást gyakorolt családjaik és közösségeik szegénységi szintjére, valamint a nők és lányok gazdasági függetlenségére, egészségére és biztonságára; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a partnerországoknak a válság kezelése érdekében nyújtott minden pénzügyi támogatást megfelelően különítsenek el a nők és lányok támogatására; felszólít a nőjogi jogvédők és a nőjogi szervezetek, valamint a nők döntéshozatal valamennyi szintjén való részvétele támogatásának fokozására; hangsúlyozza, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni annak biztosítása érdekében, hogy a jövőbeli védőoltás minden nő és lány számára elérhető legyen;

50.

üdvözli a Bizottság által a partnerországokat a Covid19-pandémia és annak következményei elleni küzdelemben támogatni hivatott „Európa együtt” csomagot, és hangsúlyozza, hogy e források elosztása során a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő megközelítésre és a nemek közötti egyenlőségre elkülönített kiadásokra van szükség; hangsúlyozza, hogy a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (NDICI) és a III. Előcsatlakozási Eszköz végrehajtása során a nemi szempontokat érvényesítve kell reagálni a Covid19-re, a nők és lányok egyedi körülményeinek figyelembevétele és a válság utáni lehetőségek ösztönzése érdekében; ösztönzi, hogy ez idő alatt a szükséghelyzetben lévők oktatása folytatódjék és élvezzen elsőbbséget; felhívja az EU-t és tagállamait, hogy részesítsék előnyben a globális szolidaritást azáltal, hogy fenntartják a hivatalos fejlesztési támogatás megfelelő szintjét, és támogatják a partnerországok válságra adott átfogó válaszát; felszólítja az EU-t, hogy a Covid19-világjárványra adott humanitárius és fejlesztési válasza és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó új III. cselekvési terv részeként összpontosítson az egészségügyi rendszerek megerősítésére és a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz való egyetemes hozzáférésre; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség érvényesítését és a költségvetés-tervezés elveit az NDICI valamennyi földrajzi és tematikus programjában követni kell;

51.

felszólítja a Bizottságot, hogy valósítson meg olyan értékalapú kereskedelempolitikát, amely biztosítja a munkaügyi és környezeti jogok magas szintű védelmét, valamint az alapvető szabadságok és az emberi jogok, többek között a nemek közötti egyenlőség tiszteletben tartását; emlékeztet, hogy valamennyi uniós kereskedelmi és beruházási megállapodásnak általánosan érvényesítenie kell a nemek közötti egyenlőséget, és tartalmaznia kell egy ambiciózus és érvényesíthető fejezetet a kereskedelemről és a fenntartható fejlődésről; emlékeztet, hogy a kereskedelmi megállapodásokról folytatott tárgyalások a nemek közötti egyenlőség előrevitelének és a nők szerepvállalása megerősítésének fontos eszközeit képviselhetik a harmadik országokban; kéri, hogy mozdítsák elő és támogassák egy nemek közötti egyenlőségről szóló külön fejezet beillesztését az EU kereskedelmi és beruházási megállapodásaiba, a meglévő nemzetközi példák alapján;

52.

felhívja a Bizottságot, hogy vegye fel a nőket és a lányokat globális válaszlépéseinek középpontjába, és teljes mértékben vonja be őket, hallgassa meg hangjukat és tegye lehetővé számukra, hogy aktív szerepet vállaljanak a világjárványra adott válaszban;

Nem és helyreállítás

53.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy teljes körben mérjék fel a nemekhez köthető sajátos hatásokat, a válságból eredő szükségleteket és társadalmi-gazdasági következményeit; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy alkalmazzák a nemek közötti egyenlőség érvényesítését a gazdaságélénkítési stratégia valamennyi területén, és különítsenek el további költségvetési forrásokat a nők és lányok szükségleteinek kezelésére, különösen a foglalkoztatás, az erőszak és a szexuális és reproduktív egészség és jogok területén, valamint e kiadások nyomon követésére, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiában tett kötelezettségvállalásainak megfelelően; felhívja a Bizottságot, hogy soron következő javaslataiban erősítse meg az éghajlatváltozási politikák, digitális politikák és a nemek közötti egyenlőség kapcsolatát; hangsúlyozza, hogy az előkészítő intézkedés a rezilienciaépítés legjobb módja a jövőbeli válságok valamennyi területén;

54.

kéri, hogy a nemek közötti egyenlőséget vegyék fel az Európa jövőjéről szóló közelgő konferencián megvitatandó politikai prioritások közé, és hogy az EU pedig biztosítsa a nemek közötti egyensúlyt a konferencia szerveiben, valamint vonja be a női és nőjogi szervezeteket annak biztosítása érdekében, hogy a Covid19-világjárvány után vegyék figyelembe a nők szükségleteit;

55.

felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy tartsanak fenn támogató környezetet a civil társadalmi szervezetek számára, különösen politikai támogatás és megfelelő szintű finanszírozás révén;

o o

56.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) A Tanács 79/7/EGK irányelve (1978. december 19.) a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról (HL L 6., 1979.1.10., 24. o.).

(2) A Tanács 86/613/EGK irányelve (1986. december 11.) valamely önálló vállalkozói tevékenységet, beleértve a mezőgazdasági tevékenységet is, folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról, valamint az önálló vállalkozó nők terhességi és anyasági védelméről (HL L 359., 1986.12.19., 56. o.).

(3) A Tanács 92/85/EGK irányelve (1992. október 19.) a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről (tizedik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) (HL L 348., 1992.11.28., 1. o.).

(4) A Tanács 2004/113/EK irányelve (2004. december 13.) a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról (HL L 373., 2004.12.21., 37. o.).

(5) Az Európai Parlament és a Tanács 2006/54/EK irányelve (2006. július 5.) a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról (HL L 204., 2006.7.26., 23. o.).

(6) A Tanács 2010/18/EU irányelve (2010. március 8.) a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 68., 2010.3.18., 13. o.).

(7) Az Európai Parlament és a Tanács 2010/41/EU irányelve (2010. július 7.) az önálló vállalkozói tevékenységet folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról és a 86/613/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 180., 2010.7.15., 1. o.).

(8) HL L 188., 2019.7.12., 79. o.

(9) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0039.

(10) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0025.

(11) HL C 449., 2020.12.23., 102. o.

(12) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0080.

(13) HL C 363., 2020.10.28., 80. o.

(14) HL C 363., 2020.10.28., 164. o.

(15) HL C 390., 2019.11.18., 28. o.

(16) HL C 458., 2018.12.19., 34. o.

(17) HL C 346., 2018.9.27., 6. o.

(18) HL C 331., 2018.9.18., 60. o.

(19) HL C 263., 2018.7.25., 49. o.

(20) HL C 298., 2018.8.23., 14. o.

(21) HL C 252., 2018.7.18., 99. o.

(22) HL C 50., 2018.2.9., 25. o.

(23) HL C 11., 2018.1.12., 35. o.

(24) HL C 316., 2017.9.22., 173. o.

(25) HL C 407., 2016.11.4., 2. o.

(26) https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2018/604979/IPOL_STU(2018)604979_EN.pdf

(27) https://eige.europa.eu/covid-19-and-gender-equality/frontline-workers

(28) EIGE, A nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2019. évi mutató.

(29) https://eige.europa.eu/covid-19-and-gender-equality/economic-hardship-and-gender

(30) Eurofound, Covid19-felmérés, 2020

(31) Eurofound, A nemek közötti különbségek megszüntetése a foglalkoztatásban: az előrehaladás védelme és a Covid19 kihívásaira való reagálás (2020).

(32) https://eige.europa.eu/covid-19-and-gender-equality/unpaid-care-and-housework

(33) https://ec.europa.eu/jrc/en/publication/eur-scientific-and-technical-research-reports/how-will-covid-19-crisis-affect-existing-gender-divides-europe

(34) Eurofound, Covid19-felmérés, 2020.

(35) Az ENSZ nőjogi szervezete, „From Insights to Action: Gender Equality in the Wake of COVID-19” (Tapasztalatoktól a cselekvésig: Nemek közötti egyenlőség a Covid19 után).

(36) A Tanács 89/391/EGK irányelve 1989. június 12 a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről (HL L 183., 1989.6.29., 1. o.).

(37) COM(2012)0614.

(38) Az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve (2012. október 25.) a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról (HL L 315., 2012.11.14., 57. o.).

(39) A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról szóló, 2020. május 11-i európai bizottsági jelentés (COM(2020)0188).

(40) https://eige.europa.eu/covid-19-and-gender-equality/gender-impacts-health

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/208

P9_TA(2021)0025

Az uniós nemi esélyegyenlőségi stratégia

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása az uniós nemi esélyegyenlőségi stratégiáról (2019/2169(INI))

(2021/C 456/19)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkére és 3. cikkének (3) bekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 6., 8., 10., 83., 153., 157. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. és 23. cikkére,

—	tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjére, valamint annak fenntartható fejlődési céljaira, különösen az 5. célra, továbbá annak konkrét célkitűzéseire és mutatóira,

—	tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-i ENSZ-egyezményre (CEDAW),

—	tekintettel a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód különböző szempontjaira vonatkozóan 1975 óta elfogadott különböző irányelvekre (79/7/EGK (1), 86/613/EGK (2), 92/85/EGK (3), 2004/113/EK (4), 2006/54/EK (5), 2010/18/EU (6) és 2010/41/EU (7) irányelvek),

—

tekintettel a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről, valamint a 2010/18/EU tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1158 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelv) (8),

—

tekintettel a tőzsdén jegyzett társaságok nem-ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúly javításáról és kapcsolódó intézkedésekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre (a vezetőtestületekben lévő nőkről szóló irányelv) irányuló, 2012. március 14-i bizottsági javaslatra (COM(2012)0614),

—	tekintettel az Európa Tanácsnak a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményére (Isztambuli Egyezmény),

—	tekintettel az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló, 2016. március 4-i egyezményének az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatra (COM(2016)0109),

—	tekintettel a Bizottság „2019. évi jelentés a nők és férfiak közötti egyenlőségről az EU-ban” című, 2019. március 6-i munkadokumentumára (SWD(2015)0101),

—	tekintettel az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottsága 64. ülésszakára vonatkozó uniós prioritásokról szóló, 2020. február 13-i állásfoglalására (9),

—	tekintettel a nemek közötti bérszakadékról szóló, 2020. január 30-i állásfoglalására (10),

—	tekintettel 2019. február 13-i állásfoglalására a nők jogai és a nemek közötti egyenlőség érvényesülése terén az Európai Unióban tapasztalható visszaesésről (11),

—	tekintettel az EU Isztambuli Egyezményhez való csatlakozásáról és a nemi alapú erőszak elleni küzdelmet célzó egyéb intézkedésekről szóló 2019. november 28-i állásfoglalására (12),

—	tekintettel a nemek közötti egyenlőség uniós médiaszektoron belüli helyzetéről szóló, 2018. április 17-i állásfoglalására (13),

—	tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2019. évi mutatójára, amelyet 2019. október 15-én tettek közzé,

—	tekintettel az EU-ban a nemek egyenlőségéről és az adópolitikáról szóló, 2019. január 15-i állásfoglalására (14),

—	tekintettel az uniós kereskedelmi megállapodásokban a nemek közötti egyenlőségről szóló, 2018. március 13-i állásfoglalására (15),

—	tekintettel a nők magán- és közszférán belüli gazdasági szerepvállalásának az EU-beli növeléséről szóló, 2017. október 3-i állásfoglalására (16),

—	tekintettel az „Egy uniós stratégia szükségessége a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetése és megelőzése érdekében” című, 2017. június 14-i állásfoglalására (17),

—	tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2014–2015” című, 2017. március 14-i állásfoglalására (18),

—	tekintettel a nemek közötti egyenlőség előmozdításáról a mentális egészséggel kapcsolatos és klinikai kutatások terén tárgyú, 2017. február 14-i állásfoglalására (19),

—	tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyenlő díjazásról szóló, 1951. évi egyezményére, valamint az erőszak és zaklatás felszámolásáról szóló, 2019. évi ILO-egyezményre,

—	tekintettel a férfiak és nők egyenlő díjazása elvének az átláthatóság révén történő megerősítéséről szóló, 2014. március 7-i bizottsági ajánlásra (20),

—	tekintettel a Bizottság „Stratégiai szerepvállalás a nemek közötti egyenlőségért (2016–2019)” című dokumentumára,

—	tekintettel a Bizottság „Uniós cselekvési terv 2017–2019: A nemek közötti bérszakadék kezelése” című, 2017. november 20-i közleményére (COM(2017)0678),

—	tekintettel a Bizottságnak a nők és férfiak közötti egyenlőség európai unióbeli helyzetéről szóló, 2019. évi jelentésére,

—	tekintettel „A nemek közötti egyenlőséget biztosító gazdaságok az EU-ban: kulcsfontosságú szakpolitikák és intézkedések” című, 2019. június 13-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel „A szegénységről: a nemek közötti egyenlőség szempontjai” című, 2016. május 26-i állásfoglalására (21),

—	tekintettel a munkahelyteremtés és a növekedés fellendítését szolgáló, egyenlőtlenségek elleni küzdelemről szóló, 2017. november 16-i állásfoglalására (22),

—	tekintettel a szexuális kizsákmányolásról és a prostitúcióról, valamint annak a nemek közötti egyenlőségre gyakorolt hatásáról szóló, 2014. február 26-i állásfoglalására (23),

—	tekintettel az európai női vállalkozások útjában álló külső tényezőkről szóló, 2016. január 19-i állásfoglalására (24),

—	tekintettel a vidéki térségekben élő nőkről és szerepükről szóló, 2017. április 4-i állásfoglalására (25),

—	tekintettel a nemek közötti egyenlőség jobb megvalósulása érdekében az Unión belüli gondozási szolgáltatásokról szóló, 2018. november 15-i állásfoglalására (26),

—	tekintettel a Covid19-világjárvány és annak következményei elleni küzdelemre irányuló összehangolt uniós fellépésről szóló, 2020. április 17-i állásfoglalására (27),

—	tekintettel a nőkről, a nemek közötti egyenlőségről és az éghajlati igazságosságról szóló, 2018. január 16-i állásfoglalására (28),

—	tekintettel „A nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak erősítése a digitális korban” című, 2016. április 28-i állásfoglalására (29),

—	tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2015 utáni uniós stratégiáról szóló, 2015. június 9-i állásfoglalására (30),

—	tekintettel „A nemek közötti egyenlőséget biztosító gazdaságok az EU-ban: a következő lépések” című, 2019. december 10-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a szociális jogok európai pillérére, és különösen annak 1., 2., 3., 6., 9., 11., 12. és 15. elvére,

—

tekintettel a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó II. uniós cselekvési tervre, valamint „A nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése: a lányok és nők életének átalakítása az EU külkapcsolati politikája keretében (2016–2020)” című, közös szolgálati munkadokumentumára (SWD(2015)0182),

—	tekintettel a Pekingi Nyilatkozatra és Cselekvési Platformra, valamint felülvizsgálati konferenciáinak eredményeire,

—	tekintettel a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferenciára (ICPD), annak cselekvési programjára és felülvizsgálati konferenciáinak eredményeire,

—	tekintettel az az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) 2016. évi Párizsi Megállapodására, a nemek közötti egyenlőségről szóló megerősített limai munkaprogramra és annak 2019. decemberi, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó cselekvési tervére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének „A nőkkel szembeni erőszak – az egész EU-ra kiterjedő felmérés” című, 2014-ben közzétett jelentésére,

—	tekintettel „Az egyenlőség Uniója: a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia (2020–2025)” című, 2020. március 5-i bizottsági közleményre (COM(2020)0152),

—	tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „Demográfiai kihívások az EU-ban a gazdasági és fejlődési egyenlőtlenségek fényében” című 2020. május 7-i véleményére,

—	tekintettel a Nemek közötti egyenlőség a helyi életben európai chartájára,

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság, a Kulturális és Oktatási Bizottság és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére,

—	tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A9-0234/2020),

A.	mivel az egyenlő bánásmódhoz való jog az Európai Unió szerződéseiben és az Alapjogi Chartában elismert, meghatározó alapvető jog, és kulcsfontosságú annak továbbfejlesztéséhez;

B.	mivel az EU 2019. évi nemek közötti egyenlőség mutatójában a tagállamok 100-ból átlagosan 67,4 pontot értek el, és az eredmény mindössze 5,4 ponttal javult 2005 óta;

mivel az egyenlőtlenség makacs fennmaradásának okát a világban sok helyütt megfigyelhető káros struktúrák és sztereotípiák képezik, amelyek felszámolása előmozdítja majd a nemek közötti egyenlőséget; mivel a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, valamint a nők és lányok érvényesülését célzó beruházás nemcsak az egész társadalom számára előnyös, hanem önmagában véve is cél; mivel fontos megvizsgálni az úgynevezett „szivárgó vezeték” jelenségének tartós fennmaradását és kiváltó okait; mivel a demokratikus értékek, az alapvető jogok és különösen a nők jogainak védelme érdekében erős nőjogi mozgalomra van szükség, és mivel a nők jogait fenyegető tényezők magát a demokráciát is veszélyeztetik;

mivel a nemen alapuló megkülönböztetés gyakran az identitás – nem, faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, életkor, szexuális irányultság, nemi identitás és kifejezés, valamint osztály és/vagy migrációs státusz – alapján történő megkülönböztetéssel párosul, ami kettős és többszörös megkülönböztetéshez vezet; mivel a megkülönböztetés e többszörös veszélyének felismerése és kezelése érdekében a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos valamennyi politikában alapvető fontosságú a horizontális interszekcionális megközelítés; mivel az uniós politikák mindeddig nem vezettek be interszekcionális megközelítést, hanem főként a megkülönböztetés egyéni dimenziójára összpontosítottak, ami nem foglalkozik a megkülönböztetés intézményi, strukturális és történelmi dimenzióival; mivel az interszekcionális elemzés alkalmazása nemcsak a strukturális akadályok megértését teszi lehetővé, hanem bizonyítékkal szolgál referenciaértékek létrehozásához és a rendszerszintű megkülönböztetés, a kirekesztés és a társadalmi egyenlőtlenségek elleni stratégiai és hatékony szakpolitikák felé vezető út kijelöléséhez is, és mivel az ilyen erőfeszítéseknek foglalkozniuk kell a megkülönböztetés valamennyi formájával annak érdekében, hogy minden nő számára megvalósuljon a nemek közötti egyenlőség;

mivel az EU fontos jogszabályokat fogadott el, kulcsfontosságú lépésként a nemek közötti egyenlőség elérése felé vezető úton; mivel azonban az ilyen erőfeszítések az elmúlt években lelassultak, ezzel szemben a nemek közötti egyenlőséget hirdető politikákkal és a nők jogaival szemben ellenséges mozgalmak virágzásnak indultak, és megpróbálták normaként visszaállítani a hagyományos nemi szerepeket, megkérdőjelezve a jelenlegi helyzetet és megakadályozva a további előrelépést; mivel ezek a mozgalmak, amelyek ellenzik a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó politikákat, a család sokszínűségét, az azonos neműek házasságát, a szexuális és reproduktív egészséghez fűződő jogokat, valamint a nemek közötti egyenlőség érvényesítésére irányuló intézkedéseket, megpróbálják befolyásolni a nemzeti és európai politikai döntéshozatalt azzal az aggodalomra okot adó céllal, hogy a már kivívott alapvető jogokat ismét elvegyék, és mivel a nők jogait veszélyeztető fellépések egyúttal a demokráciára, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődésre nézve is fenyegetést jelentenek;

F.	mivel az egészségügyi jogok, különösen a szexuális és reproduktív egészséghez fűződő jogok a nők alapvető jogai, ezeket tehát meg kell erősíteni, és semmiféleképpen sem szabad felhígítani vagy megszüntetni;

G.	mivel néhány tagállamban látható visszaesés tapasztalható többek között a nők gazdasági érvényesülése terén, és reális a kockázat, hogy a tagállami programokban a nemek közötti egyenlőség szempontja még inkább háttérbe szorul;

H.	mivel az EU-ban a 15 éves vagy annál idősebb nő közül már minden harmadik tapasztalta fizikai és/vagy szexuális erőszak valamilyen formáját (31), minden második szexuális zaklatást, és minden tizedik került már szembe online zaklatással;

mivel a nőkkel szembeni erőszak minden formája (fizikai, szexuális, pszichológiai, gazdasági vagy online erőszak) az emberi jogok megsértését jelenti, és a nemek közötti egyenlőség elérésének egyik legnagyobb akadálya; mivel az egyenlőség előfeltétele az erőszaktól mentes élet; mivel az egészségügyben elkövetett nemi alapú erőszak, például a szülészeti és nőgyógyászati erőszak az erőszak olyan formái, amelyekre csak az elmúlt években derült fény, és mivel az idősebb nők elleni erőszak jelenségével továbbra sem foglalkoznak kellőképpen; mivel a nemek közötti egyenlőség elvének aláásását célzó félretájékoztató kampányok egyúttal a nőkkel szembeni erőszak kérdésének kezelését is megbénítják, amint azt az isztambuli egyezménnyel kapcsolatban láthattuk, amikor egyes tagállamok a szóban forgó elvvel nyilvánosan szembefordultak és káros politikai döntéseket hoztak;

mivel az emberkereskedelem az alapvető jogok és az emberi méltóság egyik legfelháborítóbb megsértése; mivel az emberkereskedelem regisztrált áldozatainak 80 %-a nő és lány, a szexuális kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelem regisztrált áldozatainak pedig 95 %-a nő és lány; mivel az emberkereskedelem a szervezett bűnözés növekvő ága, a rabszolgaság egyik formája és az emberi jogok megsértése, amely főként nőket és gyermekeket érint, különösen szexuális kizsákmányolás céljából; mivel a prostitúció piaca táplálja a nők és gyermekek kereskedelmét, és súlyosbítja az ellenük irányuló erőszakot; mivel a tagállamoknak oly módon kell kialakítaniuk szociális és gazdaságpolitikájukat, hogy segítsék a kiszolgáltatott nőket és lányokat a prostitúció elhagyásában, többek között célzott támogatást biztosító konkrét szociális és gazdaságpolitikák bevezetésével;

mivel a szegénységnek és a társadalmi kirekesztésnek strukturális okai vannak, amelyeket fel kell számolni és vissza kell szorítani, különösen a foglalkoztatással, a lakhatással, a mobilitással és a közszolgáltatásokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos szakpolitikák révén; mivel a prostitúció, az emberkereskedelem, különösen a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolás céljából történő kereskedelme a rabszolgaság egyik formája, és összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal; mivel a szervezett bűnözés és a jövedelmezőség növekedése következtében az emberkereskedelem világszerte egyre nagyobb méreteket ölt; mivel a prostitúció piaca táplálja a nő- és gyermekkereskedelmet, és súlyosbítja az ellenük irányuló erőszakot, különösen azokban az országokban, ahol a szexipart legalizálták;

mivel világszerte a nők közel 35 %-át éri pszichológiai vagy szexuális zaklatás a munkahelyén, vagy pedig személyes és szakmai céljaik szempontjából súlyos következményekkel járó zaklatás, márpedig ez pedig gyengíti a nők önbecsülését és a méltányosabb díjazással kapcsolatos tárgyalási pozícióját; mivel a tisztességes javadalmazás és a gazdasági függetlenség elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy a nők képesek legyenek kilépni a visszaélésszerű, erőszakos kapcsolatokból;

M.	mivel a férfiak és nők közötti egyenlőség csak a törvény előtti egyenlőség biztosításával, valamint az oktatáshoz, képzéshez és foglalkoztatáshoz való hozzáférés egyenlő esélyeinek megteremtésével érhető el;

mivel a hagyományos nemi szerepek továbbra is hatással vannak a nők és férfiak közötti feladatmegosztásra otthon, az oktatásban a munkahelyen és a társadalomban; mivel a fizetés nélkül végzett gondozási és háztartási munkát főként nők végzik, ami kihat a foglalkoztatásra és a szakmai előmenetelre, és hozzájárul a nemek közötti bér- és nyugdíjszakadékhoz; mivel a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését célzó intézkedések, közöttük a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről szóló irányelv fontos első lépések, de ezeket a tagállamoknak mindenekelőtt át kell ültetniük, majd teljes körűen és megfelelő időn belül végre is kell hajtaniuk, valamint további intézkedésekkel is ki kell egészíteniük annak érdekében, hogy több férfit vonjanak be a nem fizetett gondozási munkába (hangsúlyozva, hogy ez a szakmaszerűen végzett munkával megegyező jelentőséggel bír) és a gondozási feladatokba, és előmozdítsák a bérek és a szakmai előremenetel egyenlőségén alapuló modellt; mivel a hagyományos struktúrák, a nem fizetett gondozási munka és a nemzeti adópolitikák munkavállalás ellen ható tényezői hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők második keresői státuszba szoruljanak, illetve ilyen státuszban maradjanak, ami negatív következményekkel jár a nőkre és gazdasági függetlenségükre, valamint a társadalom egészére nézve;

mivel becslések szerint az EU-ban a gondozási szolgáltatások 80 %-át nemhivatalos gondozók, zömmel nők (75 %) nyújtják, ami a nemek közötti szakadékot mutat az ápolás-gondozás területén, erősen hozzájárulva a nyugdíjak tekintetében a nemek között tapasztalható egyenlőtlenséghez is; mivel a 65 év alatti gondozók több mint 50 %-a gondozási tevékenységet más munka mellett végzi, ami megnehezíti a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését; mivel gyakran előfordulhat, hogy a gondozók gyakran az alacsony képzettséget követelő és alacsony fizetéssel járó állásokban dolgoznak, amelyeket a gondozási-ápolási időbeosztásukhoz lehet igazítani, valamint arra kényszerülhetnek, hogy csökkentsék munkaidejüket vagy felmondják fizetett munkájukat; mivel a nem hivatásos gondozók 7–21 %-a csökkenti munkaidejét, és 3–18 %-uk kivonul a munkaerőpiacról; mivel a minőségi ellátás biztosítása az EU-ban jelentős eltéréseket mutat a tagállamokon belül és azok között, a magán- és a közszférában, a városi és a vidéki területeken, valamint a különböző korcsoportok szerint; mivel az EU-ban nyújtott ellátással kapcsolatos adatok meglehetősen széttöredezettek, és hiányzik a holisztikus megközelítés, ami pedig szükséges volna az EU előtt álló demográfiai kihívások és az azokból eredő, a közkiadásokra nehezedő nyomás kezeléséhez;

mivel a különböző tagállamokban hiányosságok tapasztalhatók a gyermekgondozási rendszereknek a szülők – köztük egyedülálló szülők, főként anyák – szükségleteihez való hozzáigazítása terén, és továbbra is nehézségekbe ütközik a családi, a magán- és a szakmai élet összeegyeztetése, különösen a nők esetében; mivel a 45 év feletti nőket gyakran alulfoglalkoztatottnak és a férfiaknál sokkal rosszabb körülmények között foglalkoztatottnak tekintik, különösen akkor, amikor a szülési vagy szülői szabadság után visszatérnek a munkába, vagy amikor arra kényszerülnek, hogy összeegyeztessék a munkát az eltartottak gondozásával;

mivel a munka és a magánélet közötti egyensúly előmozdítása érdekében jó minőségű, könnyen hozzáférhető és megfizethető gondozási létesítményeket biztosító, a gondozással kapcsolatos szabadság jól átgondolt rendszerét kell biztosítani, és az e létesítményekre fordított kiadásokat az infrastrukturális beruházások részének kell tekinteni; mivel e szolgáltatások előfeltételei annak, hogy a nők részt vegyenek munkaerő-piacon, valamint vezető tudományos és kutatási álláshelyekbe kerüljenek;

R.	mivel az anyaság védelme olyan jog, amelyet teljes mértékben tiszteletben kell tartani, és mivel növelni kell a teljes körű jogokkal és teljes fizetéssel járó szülési szabadság időtartamát;

mivel az egyenlő (vagy egyenlő értékű) munkáért járó egyenlő díjazáshoz való jogot törvény rögzíti ugyan, mégsem mindig biztosított; mivel a férfiak és nők közötti munkaerő-piaci egyenlőtlenségek tendenciájának megfordítása és felszámolásuk szempontjából a kollektív tárgyalás fontos eszköz lehet; mivel az EU-ban a nemek közötti órabérbeli különbség 16 %, bár jelentős eltérések mutatkoznak az egyes tagállamok között; mivel a foglalkoztatási rátákat és az általános munkaerőpiaci részvételt is tekintetbe véve a nemek közötti bérszakadék eléri a 40 %-ot; mivel a nemek közötti bérszakadék részét képezi a nyugdíjak tekintetében fennálló 37 %-os különbség is; mivel az uniós munkaerő-piacon a férfiak 8 %-a dolgozik részmunkaidőben, a nőknek azonban 31 %-a, makacs egyenlőtlenségekre világítva rá, amelyek kiváltó okait kezelni kell;

mivel annak ellenére, hogy a nők munkaerő-piaci részvétele nőtt, továbbra is fennáll a nemek közötti szakadék, ami a nőket kiszolgáltatott vagy sebezhető helyzetbe hozhatja; mivel a nemek közötti foglalkoztatási különbség még mindig 12 %-os az EU-ban (32); mivel a nők alulreprezentáltak a jól fizetett ágazatokban és a döntéshozatali beosztásokban, és gyakrabban dolgoznak olyan munkahelyeken, amelyekre túlképzettek, és mivel az EU-ban dolgozó nők közül minden ötödik a legalacsonyabb bércsoportba tartozik, a férfiak esetében pedig csak minden tizedik; mivel a bérszakadék következményei közé tartozik a nyugdíjjövedelmek terén a nemek között fennálló 37 %-os (33) – az elkövetkező évtizedekben tartósan megmaradó – különbség, valamint a nők és férfiak egyenlőtlen mértékű gazdasági függetlensége; mivel ambiciózus erőfeszítésekre van szükség a nemek közötti összes felsorolt szakadék megszüntetése érdekében;

mivel a nők munkaerőpiaci alulképviselete egyúttal megfosztja őket az egyenlőségtől a döntéshozatalban való részvétel vagy a bérek terén is, ezért korlátozza a nők lehetőségeit a gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális struktúrák megváltoztatására; mivel a nemek közötti bérszakadék egyik fő oka a munkahelyeken tapasztalható vertikális és horizontális szegregáció, valamint a munkaerő-felvétellel és az előléptetéssel kapcsolatos diszkriminatív gyakorlatok; mivel a nemi kvóták, a halszálka-listák rendszerei és a meg nem felelés vagy az eljárások működésképtelensége esetén alkalmazandó szankciók hatékony eszköznek bizonyultak az egyenlőség biztosítása és az egyenlőtlen hatalmi viszonyokkal szembeni fellépés szempontjából;

V.	mivel gazdasági érvek szólnak a nők teljes körű gazdasági részvétele mellett, mivel a nemek közötti foglalkoztatási szakadék Európának évente 370 milliárd EUR-ba kerül (34);

mivel a nemek közötti egyenlőség eléréséhez és a nemi alapú erőszak felszámolásához alapvető fontosságú az átfogó és az életkornak megfelelő információkhoz, a szexuális neveléshez és párkapcsolati oktatáshoz, valamint a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátáshoz és jogokhoz – többek között a családtervezéshez, a fogamzásgátló módszerekhez és a biztonságos és legális abortuszhoz – való hozzáférés; mivel a nők szexuális és reproduktív egészségének és jogainak megsértése, többek között a biztonságos és legális abortusz megtagadása a nők elleni erőszak egyik formája; mivel a szexuális életre és a kapcsolatokra vonatkozó átfogó oktatás, a lányok és nők önállósága, valamint a testükkel és életükkel kapcsolatos szabad és független döntéshozatal képessége gazdasági függetlenségük előfeltétele, ezért a nemek közötti egyenlőség érvényesítéséhez és a nemi alapú erőszak felszámolásához is elengedhetetlen;

mivel a nők élen jártak a Covid19-világjárvány elleni küzdelemben, és mivel a jelenlegi válság aránytalan hatást gyakorol a nőkre, a lányokra és a nemek közötti egyenlőségre; mivel e hatások széles skálája a nemi alapú erőszak és zaklatás, a fizetés nélküli vagy egyenlőtlen bérezésű ápolás és a háztartási munka aggasztó növekedésétől kezdve a szexuális és reproduktív egészséghez való hozzáférés korlátozásáig terjed, és súlyos következményekkel jár a nők gazdasági helyzetére és munkájára nézve, különösen egészségügyi dolgozók, gondozók, valamint más elnőiesedett és bizonytalan ágazatok munkavállalói számára; mivel ennek ellensúlyozására konkrét intézkedésekre van szükség; mivel a gazdaságélénkítési programokat vagy az átmeneti alapokat a nemek szempontjából kiegyensúlyozott módon kell elosztani; mivel a múltban a megszorító intézkedések károsnak bizonyultak a nőkre, a nők jogaira és a nemek közötti egyenlőségre nézve;

mivel az alapvető szabadságok és az emberi jogok – többek között a nemek közötti egyenlőség — tiszteletben tartása előfeltétele a különböző kulturális és oktatási kifejezésmódok létrehozásának és terjesztésének, mivel valamennyi kulturális és kreatív ágazat jelentős hatást gyakorol a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos meggyőződéseinkre, értékeinkre és megítélésünkre;

mivel a nők és lányok számos akadállyal szembesülnek a sport területén, és nemcsak erőszaknak vannak kitéve, hanem a fizetéssel és a pénzdíjjal, valamint a munkakörülményekkel kapcsolatos megkülönböztetéssel is szembesülnek, és széles körben alulreprezentáltak a sportszervezetek igazgatótanácsaiban és a médiában;

AA.	mivel az EU-ban az önálló vállalkozóknak csupán 34,4 %-a, az induló vállalkozóknak pedig csak 30 %-a nő;

AB.

mivel Európában a szegénység és a társadalmi kirekesztés aránytalanul sújtja a nőket, különösen az egyedülálló anyákat, a fogyatékossággal élő és az idős nőket, a vidéki és távoli területeken élő nőket, valamint a migráns közösségekhez és az etnikai kisebbségekhez tartozó nőket; mivel uniós szinten a gyermekes háztartások 15 %-a egyszülős háztartás; mivel e háztartások átlagosan 85 %-át egyedülálló anyák vezetik, és 2017-ben az egyszülős háztartások 47 %-át fenyegette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés; mivel a hajléktalanság egyre nagyobb probléma a nők körében; mivel a Tanács továbbra is blokkolja a megkülönböztetés elleni irányelvet, amely horizontális megközelítés révén nagyobb védelmet biztosítana;

AC.

mivel a nemek közötti egyenlőség és a nők bevonása a döntéshozatalba a fenntartható fejlődés és az éghajlati kihívások hatékony kezelésének előfeltétele annak érdekében, hogy megvalósuljon egy olyan átmenet, amelyben senki sem marad le; mivel az éghajlati válság súlyosbítja a nemek közötti egyenlőtlenségeket, és megnehezíti a nemek közötti igazságosság elérését; mivel az éghajlatváltozás súlyosabb hatást gyakorol a nőkre, akik kiszolgáltatottabbak, és különböző okokból nagyobb kockázatokkal és terhekkel szembesülnek, az erőforrásokhoz, az oktatáshoz, a munkalehetőségekhez és a földhöz való joghoz való egyenlőtlen hozzáféréstől a társadalmi és kulturális normákon és a sztereotípiákon át egészen a különböző interszekcionális tapasztalataikig; mivel minden éghajlat-politikai fellépésnek magában kell foglalnia a nemek közötti egyenlőség szempontját és az interszekcionális szempontot; mivel meg kell erősítenünk a nők ahhoz való jogát, hogy mérsékeljék az éghajlatváltozás nőkre gyakorolt hatásait, továbbá lehetőségeket kell teremteni annak elősegítésére, hogy a nők vezetőként, szakemberként és a változás technikai előmozdítóiként erőteljesebb szerepet játsszanak az éghajlatváltozással kapcsolatos vitákban és döntésekben;

AD.

mivel a vidéki térségekben élő nők helyzete különösen nehéz, életszínvonaluk alacsonyabb, kevesebb a munkalehetőségük, a piacoktól való elszigeteltségük nagyobb, az infrastruktúrához (többek között a vidéki infrastruktúrához, a közszolgáltatásokhoz és az egészségügyi ellátáshoz) való hozzáférésük korlátozott, csakúgy, mint az oktatáshoz (többek között a szexuális oktatáshoz) és az oktatási lehetőségekkel kapcsolatos információkhoz való hozzáférésük is, és a döntéshozatali fórumokon alulreprezentáltak; mivel a segítő házastársak hivatalos jogállás hiányában adott esetben láthatatlan munkát végeznek a gazdaságokban, ami problémákat okoz munkájuknak a nemzeti rendszerekben történő elismertetés tekintetében;

AE.	mivel 46 millió, fogyatékossággal élő nő és lány él az Európai Unióban; mivel ez a szám a fogyatékossággal élő személyek teljes népességének közel 60 %-át teszi ki; mivel a legtöbb fogyatékosság idősebb korban alakul ki;

AF.	mivel a fogyatékossággal élő nők között a munkaképes korúak több mint fele gazdaságilag inaktív; mivel a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya valamennyi tagállamban magasabb a fogyatékossággal élő nők körében, mint a nem fogyatékossággal élő nők körében;

AG.

mivel a nemek közötti egyenlőség 2019. évi mutatója a digitális ágazatban a férfiak és nők közötti tartós egyenlőtlenségeket tár fel, és kiemeli a nemek közötti egyenlőség szempontjára és a digitális átalakulással foglalkozó valamennyi szakpolitika nemi vonatkozásaira irányuló hatásvizsgálatok szükségességét; mivel kiemelkedő fontosságú a nemek közötti digitális szakadék megszüntetése a lányok és nők technológiához és internethez való jobb hozzáférése révén; mivel a nők eddig kiaknázatlan erőforrást jelentenek például a digitális ágazatban, a mesterséges intelligencia és az IKT területén, az e szakmákban dolgozó közel nyolc millió európainak ugyanis csupán mintegy 16 %-a nő; mivel a digitális ágazatban háromszor annyi férfi dolgozik, mint nő; mivel a nők foglalkoztatásának növelése a digitális ágazatban és a jövő más húzóágazataiban létfontosságú a nemek közötti bér- és nyugdíjszakadék leküzdéséhez, gazdasági függetlenségük garantálásához és új foglalkoztatási lehetőségeik megteremtéséhez, többek között a munkaerőpiacról általában kiszorult csoportok esetében; mivel e tekintetben alapvető fontosságú, hogy ösztönözzék a nők részvételét a digitális vállalkozásokban, a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika (STEM) terén, és az ikt-oktatásban, illetve az e területekhez kapcsolódó foglalkoztatásban; mivel ha több nőt vonnának be a digitális munkaerőpiacra, az európai gazdaság akár 16 milliárd EUR-s GDP-növekedést is elérhetne; mivel a nemek közötti egyenlőtlenségek és a megkülönböztetés a mesterséges intelligencia (MI) tervezése. adatbevitele és felhasználása során is tapasztalhatók voltak; mivel az adatállományok hiányossága és az elfogult adatbevitel torzíthatja az MI logikáját, valamint aláássa a nemek egyenlőségét a társadalomban;

AH.

mivel a nemek szerint lebontott adatok gyűjtése fontos az egyenlőtlenségek láthatóvá tételéhez és célzott politikák kialakításához, és rendkívüli jelentőséggel bír a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő megközelítés szempontjából valamennyi szóban forgó kérdésben, így többek között a nemi alapú erőszak, a fogyatékosságok, a rák, valamint a ritka vagy krónikus betegségek, az éghajlatváltozás hatása, a digitális készségek és a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika terén; mivel az uniós és tagállami politikák különböző területein még mindig hiányoznak a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő adatok;

AI.	mivel a nők aránytalanul alulreprezentáltak a hírekben és az információs médiában; mivel a médiában a nők és férfiak egyenlőtlen ábrázolása állandósítja a sztereotípiákat, amelyek befolyásolják a nőkről és férfiakról alkotott képet;

AJ.

mivel a nemek közötti egyenlőség érvényesítése, a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés és a nemi szempontú hatásvizsgálatok valamennyi uniós szakpolitikai területen a nemek közötti egyenlőség megvalósításának alapvető eszközeit jelentik; mivel az uniós szakpolitikák a nemek közötti egyenlőséggel különböző uniós alapok és eszközök keretében foglalkoznak, amelyek akkor tudnak rendkívül fontos eszközként működni, ha optimális szinergiák vannak közöttük; mivel ez különösen fontos a Covid19 egészségügyi válságot követően hozott társadalmi-gazdasági intézkedések, közöttük az uniós helyreállítási terv szempontjából;

AK.

mivel a 2020–2025 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégia és a nemek közötti egyenlőség szempontját figyelembe vevő politikák uniós szintű megerősítése elengedhetetlen annak biztosításához, hogy a Covid19-világjárvány okozta válság hatása ne fokozza a nemek közötti egyenlőtlenséget, és hogy a reagálás hozzájáruljon a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés csökkentéséhez;

AL.	mivel a Covid19-világjárvány okozta válság a szexmunkásokat is érintette, növelte a jövedelemkiesés és a szegénység kockázatát, miközben helyzetüket az emberi jogok keretének és érvényesítésének folyamatos hiánya jellemzi;

AM.	mivel az egységes fellépés elengedhetetlen a nők jogainak javításához és harmonizálásához Európában a tagállamok közötti erős – az EU-ban jelenleg hatályos legambiciózusabb jogszabályok és bevált gyakorlatok megosztásán és azok melletti kötelezettségvállaláson alapuló – paktum révén;

AN.

mivel a Bizottság testületében külön biztos felelős az egyenlőségért, és az Európai Parlament is rendelkezik a nők jogaival és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó önálló bizottsággal, a Tanácsnak azonban nincsen a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó saját testülete, és a nemek közötti egyenlőségért felelős tagállami miniszterek és államtitkárok sem rendelkeznek e célra kialakított vitafórummal;

Általános megjegyzések

üdvözli „Az egyenlőség uniója: a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia (2020–2025)”, című bizottsági közlemény elfogadását, amely a kellő időben, az új Bizottság megalakulását követő 100 napon belül megszületett, így egyértelmű jele volt a nemek közötti egyenlőség kialakítására törekvő európai politikák melletti erős politikai elkötelezettségnek, valamint határozott, világos és nagyra törő politikai keretet teremtett a nők jogainak és a nemek közötti egyenlőségnek a további végrehajtásához, illetve az ezekkel szembeni támadások leküzdéséhez; támogatja a Bizottság által kitűzött célt, amely szerint létre kell hozni a megkülönböztetés és strukturális egyenlőtlenségek nélküli Európai Uniót, amely mindenkit befogad és mindenki másságát tiszteli; hangsúlyozza az egyrészt célzott intézkedésekből, valamint a nemek közötti egyenlőség és az interszekcionális jelleg horizontális elvként történő következetes alkalmazása melletti elkötelezettségből álló kettős megközelítés fontosságát, és üdvözli a munkaterületek közötti szoros kapcsolatot, valamint a sztereotípiák, a nemi alapú elfogultság és a megkülönböztetés felszámolását, továbbá erőteljes ellenőrző mechanizmusokat szorgalmaz a stratégia és annak intézkedései sikerének rendszeres mérése és értékelése érdekében;

hangsúlyozza azonban, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégián belül lehetőségalapú megközelítésre van szükség; kéri a Bizottságot, hogy „a nők esélyegyenlőségét” tekintse kiindulópontnak a stratégia további bevezetéséhez;

üdvözli az új Bizottság és elnöke által a nemek közötti egyenlőségnek tulajdonított prioritást, valamint az egyenlőségért felelős biztos kinevezését, és várakozással tekint az egyenlőségről szóló éves jelentés elé, amely hasznos értékelési eszköz az előrehaladás értékeléséhez, valamint a nemek közötti egyenlőség szakpolitikai keretben való érvényesítése terén meglévő hiányosságok és igények feltárásához;

üdvözli, hogy egymást kölcsönösen kiegészítő stratégiák kerültek meghirdetésre – például a 2020 utáni időszakra vonatkozó, kötelező erejű intézkedéseket tartalmazó európai fogyatékosságügyi stratégia és a 2020 utáni időszakra vonatkozó, a roma egyenlőségre és befogadásra vonatkozó uniós stratégiai keret –, és kéri egyrészt az ezeket összekapcsoló stratégiai keret kialakítását, másrészt az interszekcionális megközelítés beépítését valamennyi stratégiába; hangsúlyozza, hogy nyomon kell követni a különböző helyzetek kezelését, és ennek eredményeihez, valamint az új kihívásokhoz igazodva módosítani kell a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó és egyéb stratégiákat, felhasználva a jelenlegi szakpolitikákat vagy új eszközöket javasolva, aminek fontosságára a mostani Covid19-válság is rávilágított; megismétli, hogy fokozni kell a megkülönböztetésmentességre, valamint a nemek közötti strukturális egyenlőtlenségeknek kitett nők egyenlőségére és védelmére irányuló egyedi intézkedéseket, és emlékezteti a Bizottságot, hogy további erőfeszítésekre van szükség ebben az irányban;

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a stratégia több, rendkívül üdvözlendő intézkedés ütemezését illetően még mindig nem eléggé kézzelfogható, és nem határoz meg sem a nemek közötti egyenlőség tekintetében 2025-ig elérendő konkrét célokat, sem egyértelmű nyomon követési eszközöket; felhívja ezért a Bizottságot, hogy határozzon meg időkereteket tartalmazó konkrét ütemtervet, célokat, éves felülvizsgálati és nyomon követési mechanizmust, világos és az eredmények mérésére alkalmas mutatókat, valamint kiegészítő célzott intézkedéseket; kéri továbbá, hogy a Bizottság terjesszen elő iránymutatásokat, valamint ütemtervet az interszekcionális és a nemek közötti egyenlőség érvényesítésére irányuló megközelítések – többek között a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés – hatékony végrehajtásáról az uniós szakpolitikai döntéshozatalban, dolgozzon ki konkrét eszközöket (például mutatókat, célokat és nyomon követési eszközöket), valamint biztosítson megfelelő emberi és pénzügyi erőforrásokat, lehetővé téve e megközelítések alkalmazását valamennyi uniós szakpolitikában; kéri világos időkeretek meghatározását az internetes platformok közötti együttműködés bejelentett keretének kidolgozására, az emberkereskedelem felszámolására irányuló uniós stratégiára, az audiovizuális iparban a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiára (a MEDIA alprogram részeként) és a nemi sztereotípiák elleni uniós kommunikációs kampányra vonatkozóan;

felhívja a Bizottságot, hogy minden felülvizsgálat során tartsa tiszteletben a 2020. évi munkaprogramban foglalt kötelezettségvállalásokat, és terjesszen elő javaslatot a bérek átláthatóságára irányuló kötelező intézkedésekre, az áldozatok jogaira és az emberkereskedelem felszámolására vonatkozó új uniós stratégiára; sajnálatát fejezi a bérek átláthatóságát biztosító kötelező intézkedésekre irányuló javaslat 2020-ra tervezett benyújtásának elmaradása miatt;

emlékeztet arra, hogy küzdeni kell a többszörös megkülönböztetéssel szemben, különösen a kiszolgáltatott csoportok, például a fogyatékossággal élő nők, a fekete nők, a migráns és etnikai kisebbséghez tartozó nők, az idősebb nők és az LMBTIQ+-személyek és a hajléktalan nők esetében, továbbá hangsúlyozza annak fontosságát, hogy részesüljenek a 2020–2025 közötti időszakra szóló uniós nemi esélyegyenlőségi stratégia célkitűzései és intézkedései nyújtotta előnyökből; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egyértelmű iránymutatásokat az interszekcionális keret végrehajtására vonatkozóan, amelyben prioritásként kell kezelni a megkülönböztetés interszekcionális formáival érintett csoportok részvételét a politikák és intézkedések különféle hatásának felmérése érdekében, hogy az egyes területeken a megkülönböztetésmentesség elveire alapozva lehessen reagálni;

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a stratégia céljaival összhangban szisztematikusan építsék be a nemek közötti egyenlőség szempontját a Covid19-válságra adott válasz valamennyi szakaszába, és mozdítsák elő a nők bevonását a döntéshozatali folyamat valamennyi szintjén; hangsúlyozza, hogy az új stratégia egyes elemeinek elhalasztása nemkívánatos jelzés volna, ezért nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy tartsa az új stratégiát ütemtervét; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a „Next Generation EU” európai helyreállítási terv keretében elfogadott európai alapok tervezése és elosztása során kellően vegyék figyelembe a nők szükségleteit;

10.

hangsúlyozza, hogy a fellépés érdekében biztosítani kell a nemek szerint lebontott adatok megbízható és megfelelő gyűjtését és elemzését a döntéshozatal alapjaként, az EIGE finanszírozásának és kapacitásainak biztosítása és bővítése révén;

11.

felhívja a tagállamokat, hogy rendszeresen osszák meg egymással bevált gyakorlataikat, és kötelezzék el magukat a nők jogainak felfelé irányuló konvergenciája és harmonizációja mellett Európában azáltal, hogy jogszabályaikba bevezetik az uniós tagállamokban jelenleg hatályos legambiciózusabb nemzeti intézkedéseket és gyakorlatokat;

12.

felszólít továbbá a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) által kidolgozott, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó mutató beépítésére a Bizottság nyomon követési folyamatába, valamint a nemek közötti nyugdíjszakadékra vonatkozó mutató kidolgozására a Parlament 2017. június 14-i, a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetésére és megelőzésére irányuló uniós stratégia szükségességéről szóló parlamenti állásfoglalásában (35) megfogalmazott ajánlásoknak megfelelően, ezt ugyanis a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia keretében kell nyomon követni, mivel ez az egyetlen olyan stratégia, amely összegyűjti a nők által életük során tapasztalt minden egyenlőtlenséget; felszólít továbbá annak végiggondolására, hogy milyen új mutatókat lehetne bevezetni a nemek közötti bér- és gondozási különbségekre, a nemek közötti digitális szakadékra stb. vonatkozóan;

13.

felhívja a Tanácsot, hogy hozzon létre egy, a nemek közötti egyenlőségért felelős minisztereket és államtitkárokat tömörítő, egységes fórumot annak érdekében, hogy közös és konkrét intézkedéseket lehessen hozni a nők jogai és a nemek közötti egyenlőség területén jelentkező kihívások kezelése, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kérdéseket a legmagasabb politikai szinten vitassák meg;

14.

felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak létre a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó hivatalos tanácsi testületet, biztosítsanak vitafórumot a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszterek és államtitkárok számára, valamint könnyítsék meg a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítését az összes uniós politikában, ideértve a foglalkoztatási és a szociálpolitikát is;

15.

sajnálja, hogy a 2020 és 2025 közötti időszakra szóló, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia nem tesz említést a társadalmi kirekesztés, a szegénység és a hajléktalanság kockázatának kitett nők és lányok védelméről; felhívja a Bizottságot, hogy az integrációról és a befogadásról szóló, hamarosan létrejövő cselekvési tervben foglalkozzon e kérdésekkel annak megelőzése érdekében, hogy e nők kirekedjenek a szociális és gazdasági politikákból, tovább mélyítve a szegénységi ciklust;

16.

felhívja a Tanácsot, hogy fogadjon el következtetéseket a nemi egyenlőségi stratégia jóváhagyásáról és az annak végrehajtásához szükséges konkrét intézkedések meghatározásáról;

A nőkkel szembeni erőszak és a nemi alapú erőszak felszámolása

17.

támogatja a Bizottság elkötelezettségét a nemi alapú erőszak elleni küzdelem, az ilyen bűncselekmények áldozatainak támogatása és védelme, valamint annak biztosítása iránt, hogy a felelősöket felelősségre vonják az általuk elkövetett bűncselekményekért; támogatja a Bizottságnak az isztambuli egyezmény uniós szintű ratifikálásának előmozdítására irányuló szándékát; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy a tagállamok közötti, a jogszabályok, a szakpolitikák és a szolgálatok terén megnyilvánuló különbségeket felszámoló, valamint a családon belüli és a nemi alapú erőszaknak a Covid19-világjárvány során tapasztalható növekedését kezelő konkrét intézkedésekre van szükség; felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a vonakodó tagállamok meggyőzése tekintetében több kísérlet is kudarcot vallott, és hogy Magyarország kormánya a közelmúltban úgy döntött, egyáltalán nem erősíti meg az egyezményt; melegen üdvözli ezért a Bizottság azon szándékát, hogy 2021-ben intézkedéseket javasol majd az isztambuli egyezmény célkitűzéseinek megvalósítása érdekében abban az esetben, ha az EU csatlakozása továbbra is akadályokba ütközne; felszólít arra, hogy a nemi alapú erőszak valamennyi formájának megelőzése és leküzdése szándékával kezdődjenek meg az előkészületek a jogilag kötelező erejű kiegészítő intézkedések bevezetése és egy uniós keretirányelv elfogadása érdekében, amely kezeli többek között a női nemi szervek megcsonkításával, a kényszerabortusszal, a sterilizációval és a kényszerházassággal kapcsolatos problémákat, és amelynek a hatálya erős interszekcionális megközelítésének köszönhetően kiterjed a szexuális kizsákmányolásra, az emberkereskedelemre, a számítógépes erőszakra, a bosszúpornókra és a nők elleni online gyűlöletbeszédre is; üdvözli a bűncselekmények fogalommeghatározásának kiszélesítését a nemi alapú erőszak konkrét formáira, az EUMSZ 83. cikkének (1) bekezdésével összhangban; emlékeztet arra, hogy ezen új jogalkotási intézkedéseknek az isztambuli egyezmény kiegészítéseként kell szolgálniuk;

18.

üdvözli a tervet, hogy a káros gyakorlatok megelőzése érdekében újabb ajánlást, valamint lehetőség szerint jogszabályt terjesztenek majd elő, és uniós hálózatot hoznak létre a nemi alapú és a családon belüli erőszak megelőzése céljával; kéri az isztambuli egyezményben szereplő fogalommeghatározások és célok alkalmazását, valamint a nőjogi és a civil társadalmi szervezetek folyamatos bevonását; sürgeti, hogy terjesszenek elő megfelelő nyomon követési intézkedéseket, amelyek mindegyike tiszteletben tartja a megkülönböztetésmentesség elvét; hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat – adott esetben az adott tagállami struktúra szerint – be kell vonni e folyamatba; hangsúlyozza az oktatás szerepét, ideértve a fiúk és férfiak oktatását is, és felszólít a nemi sztereotípiák leküzdésére; kéri, hogy biztosítsák a családon belüli erőszak női áldozatainak megfelelő védelmét, növeljék az állami eszközöket és a hatékony válaszlépéseket;

19.

hangsúlyozza, hogy lebontott adatokat kell gyűjteni a nemi alapú erőszak minden formájáról; üdvözli, hogy a nők elleni erőszak minden formájának elterjedtségéről és dinamikájáról új, uniós szintű felmérés készül majd; hangsúlyozza, hogy uniós szintű, átfogó és összehasonlítható, nemek szerint lebontott adatokra van szükség, valamint harmonizálni kell a tagállamok adatgyűjtési rendszereit;

20.

hangsúlyozza, hogy az erőszak különböző formáinak potenciális áldozataiként és célpontjaiként meg kell védeni a kiskorú, a kisebbségekhez tartozó, az egészségügyi problémával vagy a fogyatékossággal élő nőket; támogatja a Bizottság arra irányuló tervét, hogy intézkedéseket terjesszen elő és finanszírozzon az e különösen kiszolgáltatott csoportokkal szembeni esetleges bántalmazás, kizsákmányolás és erőszak elleni küzdelem érdekében;

21.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élő nők és lányok inkluzív egyenlőségét az élet minden területén, biztosítsák szexuális és reproduktív jogaikat, biztosítsanak számukra védelmet a családon belüli erőszakkal és a gondozás során a gondozási és támogató szolgáltatók által elkövetett erőszakkal szemben, valamint hogy indítsanak e célból tudatosító és kapacitásépítő programokat az egészségügyi, szociális és gondozási szolgáltatások, oktatási, képzési és foglalkoztatási szolgáltatások, a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szakemberei számára;

22.

hangsúlyozza, hogy a munkahelyi erőszak és zaklatás elterjedt és súlyos hatásokkal járó jelenség, és hogy konkrét, uniós szintű intézkedésekre van szükség e kérdések kezelése, valamint a pszichológiai és szexuális zaklatás elleni küzdelem érdekében; rámutat, hogy többek között a házi gondozók, a háztartási alkalmazottak és a mezőgazdasági dolgozók esetében különösen gyenge a védelem és a láthatóság, és felhívja a tagállamokat, hogy fogadják el az ILO 189. számú egyezményét, megerősítve a munkavállalók, különösen a nők jogait az informális gazdaságban, továbbá biztosítsa, hogy a panasztételi mechanizmusok megkülönböztetésmentesek, függetlenek, bizalmasak és minden nő számára hozzáférhetők legyenek, és hogy konkrét intézkedéseket bocsássanak rendelkezésre a panaszosok védelmére a munkáltatók általi megtorlással és az újbóli áldozattá válással szemben; üdvözli a Bizottság munkáltatóként tett azon kötelezettségvállalását, hogy új, átfogó jogi keretet fog elfogadni, amely a munkahelyi zaklatással szembeni megelőző és reaktív intézkedéseket tartalmaz;

23.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nem hivatkoznak a munkaerő kizsákmányolása céljából folytatott emberkereskedelem nemi dimenziójára, különösen a háztartási alkalmazottak esetében, mivel a családi otthon mint munkahely esetében a munkatevékenység ellenőrzésével és nyomon követésével kapcsolatos lehetőségek korlátozottak; emlékeztet „A női háztartási alkalmazottakról és gondozókról az EU-ban” című, 2016. április 28-i állásfoglalására, és kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az áldozatok azonosítására és védelmére szolgáló mechanizmusok javítása érdekében mozdítsák elő a nyomozásokat e területen, és vonják be a nem kormányzati szervezeteket, a szakszervezeteket, a hatóságokat és valamennyi polgárt a felderítési folyamatba;

24.

mély aggodalmát fejezi ki a munka világában tapasztalható erőszak és zaklatás jellege, mértéke és súlyossága, valamint a nőkkel és lányokkal szemben a munkahelyen elkövetett erőszak valamennyi formájának súlyos hatásai miatt; üdvözli e tekintetben a munka világában tapasztalható erőszakról és zaklatásról szóló, 190. sz. ILO-egyezményt, és felhívja a tagállamokat, hogy késedelem nélkül ratifikálják és hajtsák azt végre; felhívja továbbá az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy vezessenek be hatékony és kötelező erejű intézkedéseket az erőszak és a zaklatás meghatározására és tiltására a munka világában, ideértve a nemi szempontokra érzékeny, biztonságos és eredményes panasz- és vitarendezési mechanizmusokhoz, képzéshez és figyelemfelkeltő kampányokhoz, támogató szolgáltatásokhoz és jogorvoslatokhoz való tényleges hozzáférést;

25.

úgy véli, hogy a nemi alapú erőszakot elszenvedő női munkavállalók számára biztosítani kell a jogot a munkaidejük csökkentésére vagy átszervezésére, valamint munkahelyük megváltoztatására; úgy véli, hogy a nemi alapú erőszakot szerepeltetni kell a munkahelyi kockázatértékelésekben;

26.

elítéli a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezményt szándékosan lejáratni kívánó kampányt; aggodalmát fejezi ki az erős nemzetközi konszenzus alapján kialakított norma – a nők elleni erőszakkal és a nemi alapú erőszakkal szembeni zéró tolerancia – elutasítása miatt; rámutat, hogy ez az emberi jogok lényegi vonatkozásait, többek között az egyenlőség, az önállóság és a méltóság elvét kérdőjelezi meg; hangsúlyozza a civil társadalmi szervezetek kulcsfontosságú szerepét a nemi alapú erőszak elleni küzdelemben és az áldozatok támogatásában, ezért sürgeti a Bizottságot, hogy biztosítson megfelelő finanszírozást az e célokat követő szervezetek számára; üdvözli az áldozatok jogaira vonatkozó új stratégia keretében – az erőszak áldozatává vált nők és lányok sajátos szükségleteinek kezelése tekintetében, különösen az áldozatok jogainak, védelmének és kártalanításának biztosítása érdekében – tett kötelezettségvállalást; felhívja a Tanácsot, hogy sürgősen fejezze be az isztambuli egyezmény uniós megerősítését és teljes végrehajtását, és hogy szálljon síkra amellett, hogy azt minden tagállam megerősítse;

27.

hangsúlyozza, hogy fel kell ismerni és küzdeni kell az erőszak és a zaklatás minden formája ellen az oktatási rendszerben, az iskolákban, az egyetemeken, a szakmai gyakorlatokon, a szakmai továbbképzési programokban és minden más programban, az egész ágazatban;

28.

üdvözli a nőket és lányokat – különösen aktivistákat, női politikusokat és más közéleti személyiségeket – aránytalan mértékben érintő kibererőszak (többek között online zaklatás, az internetes megfélemlítés és a szexista gyűlöletbeszéd) leküzdésére javasolt konkrét intézkedéseket; üdvözli ezzel összefüggésben azt a bejelentést, hogy a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály foglalkozik majd e jelenséggel is, és új keretbe foglalt együttműködést irányoz majd elő a technológiai platformokkal és az ikt-ágazatokkal annak érdekében, hogy ez utóbbiak megfelelő technikai intézkedésekkel – például megelőzési technikákkal és a káros tartalomra való reagálás mechanizmusaival – kezeljék a kérdést; sürgeti a tagállamokat és az EU-t, hogy a nőkkel szembeni erőszak minden formájának megelőzéséről és az ellene való küzdelemről szóló irányelv keretében fogadjanak el további intézkedéseket, többek között kötelező erejű jogalkotási intézkedéseket az erőszak e formáinak leküzdése érdekében, és hogy a tagállamok kapjanak támogatást az érintett – többek között rendőrségi és igazságszolgáltatási – szervek képzéséhez szükséges eszközök kifejlesztéséhez minden szakaszban, a megelőzéstől és a védelemtől a bűnüldözésig, biztosítva egyúttal az alapvető jogok online védelmét;

29.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az EU joga nem tiltja kifejezetten a személyek nemi identitása és nemi önkifejezése alapján történő megkülönböztetést; megjegyzi, hogy az LMBTIQ+ személyek továbbra is megkülönböztetést, zaklatást és a munkaerőpiacról való kirekesztést tapasztalnak; emlékeztet az LMBTI-személyekkel kapcsolatos intézkedések listájának jövőjéről szóló, 2019. február 14-i állásfoglalására (36), valamint és az LMBTI-személyekkel szembeni nyilvános megkülönböztetésről és gyűlöletbeszédről szóló, 2019. december 18-i állásfoglalására (37); üdvözli minden idők első LMBTI-stratégiájának elfogadását, és felszólítja a Bizottságot, hogy kísérje nyomon az LMBTI személyekkel kapcsolatos, a 2016–2019 közötti időszakra vonatkozó cselekvési listát, konkrét intézkedéseket fogadva el a szexuális irányultságon, a nemi identitáson, a nemi önkifejezésen és a nemi jellemzőkön alapuló munkahelyi hátrányos megkülönböztetés kezelésére;

30.

üdvözli a közelmúltban elfogadott, az áldozatok jogaival minden időkben először foglalkozó uniós stratégiát (2020-2025), amely foglalkozni fog a nemi alapú erőszak áldozatainak sajátos szükségleteivel, különösen a nők elleni pszichológiai erőszak sajátos jellegével és a nők mentális egészségére gyakorolt hosszú távú hatásaival; hangsúlyozza, hogy az áldozatok jogaira, védelmére és kártérítésére vonatkozó jogszabályok megerősítése érdekében foglalkozni kell az uniós jogszabályokban, például az isztambuli egyezményben a nők elleni erőszakra vonatkozó nemzetközi normákkal kapcsolatban jelenleg fennálló hiányosságokkal, és kéri a Bizottságot, hogy haladéktalanul terjesszen elő javaslatot az áldozatok jogairól szóló irányelv felülvizsgálatára; hangsúlyozza, hogy az áldozatok jogairól szóló irányelv végrehajtása révén valamennyi áldozat számára biztosítani kell az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférést, a végrehajtás azonban néhány tagállamban még mindig nem történt meg; kéri, hogy meglévő eszközök, például az európai védelmi határozat révén is folytassák az áldozatok jogainak előmozdítását;

31.

felhívja a Bizottság és a tagállamok figyelmét a nemi alapú erőszak áldozatává vált vagy a családon belüli erőszakkal sújtott gyermekek drámai helyzetére, és sürgeti őket, hogy a családon belüli erőszak problémájának kezelése során vegyék figyelembe ezeket a helyzeteket;

32.

nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy terjessze elő az emberkereskedelem felszámolására irányuló, régóta várt uniós stratégiát, és hangsúlyozza, hogy ebben egyértelműen el kell ismerni, hogy az emberkereskedelem és a szexuális kizsákmányolás nemi alapon történik, és a leginkább a nőket és lányokat sújtja; elismeri, hogy a béranyaság és reprodukció, illetve kényszerházasság, prostitúció és pornográfia céljára történő szexuális kizsákmányolás elfogadhatatlan, valamint az emberi méltóság és az emberi jogok megsértését jelenti; kéri ezért, hogy a stratégia alaposan vizsgálja meg a prostitúcióban részt vevő nők helyzetét, különös figyelmet fordítva a prostitúció szerepére a nőkkel és kiskorúakkal folytatott emberkereskedelemben az EU-ban és világszerte, valamint az internet kizsákmányolás céljából történő, egyre elterjedtebb felhasználására; hangsúlyozza az emberkereskedelem elleni küzdelem uniós koordinátorának fontos szerepét és munkáját, és sürgeti a Bizottságot, hogy további késedelem nélkül nevezze ki az új koordinátort, hogy szorosan kövesse nyomon az emberkereskedelem elleni irányelv tagállamok általi végrehajtását; ragaszkodik a kereslet csökkentésére irányuló intézkedések és stratégiák beépítésének fontosságához;

33.

felszólít a szexuális bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok szigorítására, és hangsúlyozza, hogy a szexuális aktusnak mindig önkéntesnek kell lennie; felhívja a Bizottságot, hogy minden tagállamnak ajánlja a nemi erőszak fogalommeghatározásának nemzeti jogszabályaikban oly módon történő módosítására, hogy az a beleegyezés hiányán alapuljon;

34.

üdvözli a nemi sztereotípiák elleni küzdelemre irányuló uniós szintű kommunikációs kampányt, valamint a férfiakra, fiúkra és a férfiasságkultúrára összpontosító, az erőszak megelőzését célzó intézkedéseket; egyértelműbb intézkedésekre szólít fel a pusztító férfiasságkultúra normáival kapcsolatban, mivel a nemi sztereotípiák a nemek közötti egyenlőtlenség kiváltó okai, és a társadalom minden területét érintik;

35.

kéri, hogy fordítsanak több figyelmet és támogatást az erőszak áldozatai számára kialakított árvaházakra és nevelőotthonokra, amelyeket a Covid19-világjárvány során bezártak vagy amelyek befogadókapacitása erősen korlátozott, ami arra kényszerítette a nőket, illetve a fiatal lányokat és gyermekeket, hogy a bántalmazójuk otthonában kerüljenek karantén alá;

36.

hangsúlyozza, hogy gyakran a nők elleni erőszak a fő oka annak, hogy a nők hajléktalanok lesznek; sürgeti ezért a Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a nők hajléktalansághoz vezető vagy azt meghosszabbító erőszak megelőzése érdekében;

37.

üdvözli a női nemi szervek megcsonkítása, a kényszersterilizáció, a korai és kényszerházasság és az úgynevezett „becsület nevében elkövetett erőszak” elleni küzdelemre irányuló, a káros gyakorlatok megelőzéséről szóló ajánlás bejelentését (más jogszabályozás lehetőségét is fenntartva);

A nők és a gazdaság

38.

ismételten felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fejlesszék tovább és javítsák a nemek szerint lebontott adatok gyűjtését (38), a statisztikákat, a kutatást és elemzést, valamint az intézményi és a civil társadalmi szervezetek adatgyűjtési és -elemzési kapacitásnövelésének támogatását és javítását célzó intézkedéseket, különös tekintettel a nők munkaerőpiaci részvételére és az olyan területekre, mint az informális foglalkoztatás, a vállalkozói készség, a finanszírozáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a nem fizetett munka, a szegénység és a szociális védelmi rendszerek hatása; sürgeti továbbá az EIGE-t és az összes érintett uniós intézményt és ügynökséget, hogy dolgozzanak ki és építsenek be új mutatókat, például a dolgozói szegénységet, az időszegénységet, az időhasználat különbségeit, a (fizetett és/vagy fizetetlen) gondozói munka értékét, valamint a nők és férfiak körében többen között a munka és a magánélet egyensúlyáról szóló irányelv elfogadottságát; felhívja a Bizottságot, hogy használja fel ezeket az adatokat politikái és programjai, valamint más uniós ügynökségek és intézmények nemi szempontú hatásvizsgálatainak hatékony végrehajtására;

39.

támogatja a barcelonai célkitűzések felülvizsgálatát és felszólítja a tagállamokat, hogy – többek között a rendelkezésre álló uniós forrásokból is – biztosítsanak megfelelő beruházásokat a gondozási szolgáltatásokba és hosszú távú ápolási-gondozási szolgáltatásokba, valamint biztosítsanak megfizethető, hozzáférhető és magas színvonalú gyermekgondozást, ideértve a kisgyermekkori nevelést is, lehetővé téve különösen a fiatal anyák számára a munkavégzést és/vagy a tanulást, és ezzel összefüggésben emlékeztet a szociális jogok európai pillérének 11. alapelvére; kéri pénzügyi támogatás bevezetését és a bevált gyakorlatok megosztását azon tagállamok között, amelyek még nem érték el a célokat; üdvözli továbbá, hogy iránymutatásokat dolgoztak ki a tagállamok számára a szociális, gazdasági és adópolitikákkal kapcsolatos hátráltató pénzügyi tényezők felszámolása tekintetében; hangsúlyozza, hogy a gondozók és a keresők arányának kiegyenlítődését ezen erőfeszítések középpontjába kell állítani, és ezzel összefüggésben első lépésként üdvözli a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről szóló irányelvet;

40.

felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő európai gondozási megállapodásra irányuló javaslatot, átfogó megközelítést alkalmazva valamennyi gondozási igény és szolgáltatás tekintetében, valamint minimumkövetelményeket és minőségi iránymutatásokat határozva meg az egész életciklusra kiterjedő gondozásra vonatkozóan, beleértve a gyermekeket, az időseket és a hosszú távú szükségletekkel rendelkező személyeket is; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat bontott adatok gyűjtésére a gondozási szolgáltatások nyújtására vonatkozóan; sürgeti a tagállamokat, hogy gyorsan és teljes körűen ültessék át és hajtsák végre a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelvet (biztosítva a munka és a magánélet közötti méltányos részarányt), és felkéri őket, hogy olyan intézkedések bevezetésével lépjenek túl az irányelv minimumszabályain, mint a teljes mértékben fizetett szabadság, a férfiak gondozóként betöltött egyenlő szerepének előmozdítása, ily módon kezelve a nemi sztereotípiákat az apasági/szülési szabadság igénybevétele során, a nem hivatásos gondozók szerepének elismerése a szociális biztonsághoz való hozzáférésük és nyugdíjjogosultságuk biztosítása révén, a fogyatékossággal élő vagy hosszan tartó betegségben szenvedő személyeket vagy időseket gondozó szülők és/vagy családtagok sajátos kihívásaihoz és szükségleteihez igazított szolgáltatások támogatása, rugalmas munkafeltételek, amelyek nem vezetnek a munkavállaló bérének vagy a szociális és munkavállalói jogokhoz és juttatásokhoz való hozzáférésének csökkenéséhez, és amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók azon jogát, hogy kijelentkezzenek a munkahelyi hálózatból. sürgeti a Bizottságot, hogy évente, szorosan és rendszeresen kövesse nyomon a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelv tagállamok általi végrehajtását;

41.

olyan megfizethető és jó minőségű gyermekgondozási és tartós ápolási-gondozási szolgáltatásokra szólít fel, amelyek – különösen a nők esetében – lehetővé teszik a munkába való visszatérést, és elősegítik a munka és a magánélet közötti megfelelő egyensúlyt;

42.

hangsúlyozza, hogy bölcsődei és iskola előtti oktatási hálózatot kell létrehozni: rámutat, hogy ez széles körű társadalmi felelősség, és egyetemes szolgáltatásnak kell lennie, amely ténylegesen elérhető minden gyermek és család számára, akik használni kívánják ezt a hálózatot;

43.

ösztönzi a tagállamokat, hogy a bevált gyakorlatok összegyűjtése alapján mind a nők, mind a férfiak javára vezessenek be „gondozási jóváírásokat” a családtagok házi gondozása és a hivatalos gondozási szabadságok – például szülési, apasági és szülői szabadság – támogatása céljából a munkaviszonyból való kimaradások ellentételezésére, és ezeket a jóváírásokat méltányosan számítsák be a nyugdíjjogosultságokba; úgy véli, hogy ezeket a jóváírásokat rövid, meghatározott időtartamra kell adni annak érdekében, hogy ne mélyüljenek tovább a sztereotípiák és az egyenlőtlenségek;

44.

felhívja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre konkrét intézkedéseket az idős- és nyugdíjaskori szegénység elleni küzdelem érdekében, a nyugdíjak emelése és a szociális támogatások növelése révén; úgy véli, hogy fel kell számolni a nyugdíjas férfiak és nők közötti jövedelmi egyenlőtlenségeket, és ehhez a nyugdíjak növelésére, valamint az állami, egyetemes és szolidaritáson alapuló szociális biztonsági rendszerek fenntartására és megerősítésére van szükség, biztosítva azok újraelosztó jellegét és a méltányos és tisztességes jövedelmet a munkával töltött élet után, garantálva az állami szociális biztonsági rendszerek fenntarthatóságát jogokkal járó munkahelyek teremtésével és a bérek növelésével;

45.

felhívja a Bizottságot, a Parlamentet és a Tanácsot, hogy a következő többéves pénzügyi kereten és a „Next Generation EU” helyreállítási terven belüli programok kidolgozása során alaposan vizsgálják meg a nők munkaerőpiaci igényeit és részvételét, valamint a horizontális és vertikális munkaerőpiaci szegregáció kérdését;

46.

úgy véli, hogy kiemelt fontosságú a család támogatását célzó intézkedések meghozatala, többek között megfelelő és megfizethető gyermekgondozási létesítmények biztosítása, pozitívan hozzájárulva a nők munkaerőpiaci részvételéhez és nyugdíjba vonulási kilátásaihoz;

47.

üdvözli a Bizottság kötelezettségvállalását, amely szerint 2022-ig nyomon követi a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelv nemzeti jogba történő helyes és az előírásoknak megfelelő átültetését, és biztosítja annak teljes körű végrehajtását;

48.

felhívja a Bizottságot, hogy a gondozási különbségeket vizsgáló tanulmány részeként gyűjtsön adatokat – az európai gondozási stratégiára irányuló kezdeményezés alapjául – a különböző típusú gondozási szolgáltatásokról (gyermekgondozás, idősgondozás, fogyatékossággal élő vagy tartós ápolást igénylő személyek gondozása); megjegyzi, hogy a szóban forgó stratégiának tiszteletben kell tartania a tagállamok Szerződésekben meghatározott hatásköreit, de törekednie kell arra is, hogy javítsa az együttműködést és az összes olyan intézkedés koordinálását, amely előnyös lehet az EU-ban élő házi gondozók és az általuk gondozott személyek számára; hangsúlyozza, hogy az európai szintű koordináció az uniós alapok hatékony felhasználásával párosulva hozzájárulhat a minőségi, hozzáférhető és kifizethető gondozási szolgáltatások kialakításához;

49.

üdvözli a Tanácsnak az „általános mentesítő záradék” aktiválásáról szóló döntését, és felhívja a tagállamokat, hogy új minőségi munkahelyek létrehozása és a válság társadalmi-gazdasági következményeinek enyhítése érdekében fektessenek be a közszolgáltatásokba, többek között az ingyenes gyermek- és egészségügyi ellátásba is; úgy véli, hogy a megszorító intézkedések hosszú távon káros következményekkel járnak, különösen a nőkre, ezért ilyen intézkedéseket a Covid19 okozta válság utáni időszakban nem szabad végrehajtani;

50.

üdvözli a szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó európai eszközt (SURE); felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a SURE foglalkozzon a nők jövedelemkiesésével;

51.

hangsúlyozza, hogy a lakosság szükségleteinek kielégítése és a nők függetlenségéhez, egyenlőségéhez és emancipációjához való hozzájárulás érdekében jelentősen fokozni kell a szolgáltatásokba, különösen az egészségügybe, az oktatásba és a közlekedési szolgáltatásokba történő beruházásokat;

52.

üdvözli, hogy a Bizottság kötelező intézkedéseket fog előterjeszteni a bérek átláthatósága tekintetében, ami hasznos eszköz lehet az ugyanabban az ágazatban tapasztalható különbségek és megkülönböztetés feltárása és a nemek közötti bérszakadék áthidalása szempontjából; sajnálatát fejezi ki azonban e javaslat közzétételének késedelme miatt, és kéri a Bizottságot, hogy a lehető legrövidebb időn belül terjessze elő a javaslatot; hangsúlyozza e tekintetben a teljes körű együttműködés fontosságát és annak jelentőségét, hogy a nemzeti gyakorlatokkal és hagyományokkal összhangban valamennyi érdekelt felet bevonják a folyamatba; rámutat azonban arra, hogy különböző foglalkoztatási ágazatokban továbbra is foglalkozni kell a férfiak és a nők „egyenlő munkáért vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazásának” kérdésével, felszámolva az egyenlő értékű munka esetében fizetett bérek különbségeit a nemi alapon szegregált munkaerőpiacon, ahol a főként nőket foglalkoztató egyes ágazatokban alacsonyabbak a bérszintek – például az ápolási, a gondozási, a kiskereskedelmi, az eladási és az oktatási ágazatban – mint a több férfit foglalkoztató feldolgozóiparban vagy műszaki szakmákban; határozottan ajánlja a nők és férfiak egyenlő értékű munkájáért járó egyenlő díjazás elvének beépítését, amely a következőképpen határozható meg: „A munkát egyenlő értékűnek kell tekinteni, ha két olyan munkavállalói csoport összehasonlítása alapján, amelyek nem önkényes módon jöttek létre, az elvégzett munka összehasonlítható, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a munkafeltételek, a munkavállalókra ruházott felelősség mértéke, valamint a munkával kapcsolatos fizikai vagy szellemi követelmények”; rámutat, hogy e célból nemi szempontból semleges munkaértékelési eszközöket és osztályozási kritériumokat kell kidolgozni;

53.

üdvözli az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás jelenlegi keretének a Bizottság által elvégzett értékelését, a munka világában a nemek közötti egyenlőség javításáról szóló konzultációs folyamat megindítását, a nyugdíjak megfelelőségéről szóló közelgő jelentést, valamint a foglalkoztatói nyugdíjrendszerekben a pályafutás gondozási feladatok miatti szünetelése tekintetében nyújtott nyugdíjjóváírások lehetőségének megfontolását;

54.

felhívja a Bizottságot, hogy az egyenlő díjazásról szóló uniós jogszabályok érvényesülését és végrehajtását illetően nemrég elvégzett vizsgálat alapján és az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban a következő év során nyújtsa be a 2006/54/EK irányelv módosítását; ennek a módosításnak tartalmaznia kell az „egyenlő értékű munka” fogalmának valamennyi foglalkozási ágazatra kiterjedő, a nemi dimenziót is magában foglaló meghatározását, utalnia kell a megkülönböztetés halmozott formáira, és kiegészítő intézkedésekről kell rendelkeznie az irányelv végrehajthatóságának biztosítása céljából;

55.

Az Európai Parlament 2020. január 30-i állásfoglalása a nemek közötti bérszakadékról; felszólít a nemek közötti bérszakadékra vonatkozó cselekvési terv azonnali – és 2020 végéig lezárandó – felülvizsgálatára és ambiciózus új változatának megalkotására, amelynek egyértelmű célokat kell kitűznie a tagállamok számára a nemek közötti bérszakadék következő ötéves időszakbeli csökkentéséhez, továbbá biztosítania kell, hogy e célokat figyelembe vegyék az országspecifikus ajánlásokban; kiemeli különösen, hogy az új cselekvési tervnek interszekcionális szempontot is tartalmaznia kell; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vonják be a szociális partnereket és a civil társadalmi szervezeteket a nemek közötti bérszakadék megszüntetésére irányuló új politikák kidolgozásába, valamint javítsák és fejlesszék tovább a statisztikákat, a kutatást és az elemzést a nemek közötti bérszakadék megszüntetése terén elért eredmények jobb mérése és nyomon követése érdekében, különös figyelmet fordítva a megkülönböztetés többszörös és interszekcionális formáival szembesülő csoportokra; felhívja a Bizottságot, hogy fordítson figyelmet a nyugdíjszakadékhoz vezető tényezőkre, és támogassa a tagállamoknak a nyugdíjszakadék csökkentésére irányuló intézkedéseit azáltal, hogy létrehozza a nemek közötti nyugdíjszakadék mutatóját a nők által életük során tapasztalt halmozott egyenlőtlenségek értékelésére;

56.

megjegyzi, hogy az adópolitikák különböző hatást gyakorolnak a háztartások különböző típusaira; hangsúlyozza, hogy az egyéni adózás alapvető fontosságú lehet a nők méltányos adóztatásának megvalósítása szempontjából; hangsúlyozza, hogy bizonyos adózási formák negatív hatást gyakorolnak a nők foglalkoztatási arányára és gazdasági függetlenségére, és megjegyzi, hogy a nők munkaerő-piaci részvételét segítő ösztönzők megerősítése érdekében optimalizálni kell az adópolitikákat; felhívja a figyelmet a közös adóztatásnak a nemek közötti nyugdíjszakadékra gyakorolt lehetséges negatív következményeire; hangsúlyozza, hogy az adórendszereknek el kell mozdulniuk attól az előfeltevéstől, hogy a háztartások összevonják és egyenlően megosztják pénzeszközeiket; hangsúlyozza, hogy sok európai nőre súlyos hatást gyakorol a „menstruációs szegénység” (a menstruációs higiéniai termékek magas ára és e termékek számos tagállamban tapasztalható magas szintű adóztatása miatt), ezért sürgeti a tagállamokat, hogy lépjenek fel a közvetett adóügyi megkülönböztetés e formájával és a menstruációs szegénységgel szemben;

57.

emlékeztet arra, hogy a finanszírozásnak és az adópolitikának van erőteljes nemi összetevője van; üdvözli a Bizottság elkötelezettségét a nemek közötti esélyegyenlőség a többéves pénzügyi keretben és különösen az Európai Szociális Alapban történő általános érvényesítése mellett, a nők munkaerő-piaci részvételének, a munka és a magánélet közötti egyensúly elősegítésének és a női vállalkozói szellem előmozdításának a támogatása érdekében, ugyanakkor sajnálja, hogy az új többéves pénzügyi keretből és a strukturális alapokból hiányzik a nemek közötti egyenlőség figyelembevétele; felhívja a Bizottságot, hogy még inkább mozdítsa elő és javítsa a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés alkalmazását, a tagállamokat pedig arra, hogy integrálják a nemi dimenziót az adópolitikákba, többek között vizsgálják meg az adóügyi politikákat a nemek egyenlőségének szempontjából, a nemi alapú elfogultság felszámolása érdekében;

58.

ismételten hangsúlyozza, hogy az európai szemeszter folyamatának különböző szakaszaiban nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nemek közötti egyenlőségre, és kéri, hogy az Európa 2020 stratégiát követő programban vezessenek be a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó pillért és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó átfogó célkitűzést; sürgeti a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó egyértelmű mutatók beépítését, valamint statisztikai módszerek és elemzések kidolgozását a nemek közötti egyenlőség terén elért haladás nyomon követésére, interszekcionális szempontokkal a szociális eredménytáblában azonosított országspecifikus kihívások tekintetében;

59.

hangsúlyozza, hogy világviszonylatban az egészségügyi és szociális munkavállalók 70 %-a nő, akik gyakran csak minimálbért kapnak és bizonytalan munkakörülmények között dolgoznak, és felszólít a bérek és a munkakörülmények kiegyenlítésére az erősen elnőiesedett ágazatokban, például a gondozásban, az egészségügyben és a kiskereskedelemben, valamint a nemek közötti bér- és nyugdíjszakadék és a munkaerőpiaci szegregáció felszámolására;

60.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a szociális partnerekkel konzultálva dolgozzanak ki kifejezetten a frontvonalbeli szakmákra irányuló, a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági iránymutatásokat annak érdekében, hogy jövőbeli járványok esetén megvédjék e szakmák munkavállalóit; hangsúlyozza, hogy a munkafeltételekben – például a távmunkában – bekövetkező változások, miközben lehetőséget kínálnak a rugalmas munkafeltételek kialakítására, valamint a munka és a magánélet közötti egyensúly javítására, hatással lehetnek emellett a munkahelyi hálózatból való kijelentkezés lehetőségére, továbbá növelhetik a munkaterhet, és ez a nőket a férfiaknál jóval nagyobb mértékben érinti, mivel főleg vagy hagyományosan rájuk hárul az otthoni és családi gondozás szerepe; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy terjesszen elő a munkahelyi hálózatból való kijelentkezéshez való jogról szóló, nemi szempontból érzékeny jogalkotási javaslatot, valamint a munkahelyi mentális jólétről szóló irányelvet, amelynek célja a szorongás, a depresszió és a kiégés mint foglalkozási megbetegedések elismerése, továbbá hozzon létre mechanizmusokat ezek megelőzése és az érintett munkavállalók munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedése érdekében, és könnyítse meg egy olyan uniós jogi eszköz elfogadását, amely megvédi a munkavállalókat a munkahelyi mentális betegségektől;

61.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a 92/85/EGK irányelvet annak biztosítása érdekében, hogy a nők – Európában mindenütt – a férfiakkal azonos alapon élvezhessék a munkavállalók szabad mozgásának előnyeit (39);

62.

hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak bizonyítékokon alapuló, megfelelően megtervezett munkaerő-piaci politikákat és reformokat kell előterjeszteniük, amelyek ténylegesen javítják a nők munkakörülményeit, és fokozzák a minőségi foglalkoztatást;

63.

felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő európai szintű szociális védelmi stratégiát a munkavállalók szabad mozgásának és különösen a szegénység feminizációjának a kezelésére, különös tekintettel a nők által vezetett, egyszülős háztartásokra;

64.

hangsúlyozza, hogy az esélyegyenlőség és a nők magasabb szinteken történő munkaerőpiaci részvétele növelheti a munkahelyek számát, a gazdasági jólétet és a versenyképességet Európában; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tűzzenek ki célokat a bizonytalan munkahelyek és a nem önként vállalt részmunkaidős foglalkoztatás mérséklésére a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása érdekében;

65.

felhívja a Bizottságot, hogy alkalmazzon külön megközelítést az egyedülálló anyákra vonatkozóan, mivel az egyedülálló anyák gazdasági szempontból különösen kiszolgáltatottak, gyakran kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és nagyobb valószínűséggel lépnek ki a munkaerőpiacról, amikor szülővé válnak; felhívja a Bizottságot, hogy e tekintetben javítsa a tartásdíjak határokon átnyúló behajtására vonatkozó meglévő jogi eszközök végrehajtását, és hívja fel a nyilvánosság figyelmét azok elérhetőségére; sürgeti a Bizottságot, hogy szorosan működjön együtt a tagállamokkal a tartásdíj-behajtással kapcsolatos gyakorlati problémák azonosítása érdekében a határokon átnyúló helyzetekben, és dolgozzon ki eszközöket a fizetési kötelezettségek hatékony érvényesítésére;

66.

megjegyzi, hogy a nők munkaerőpiaci részvétele alacsonyabb, mint a férfiaké; hangsúlyozza a jövedelemadó csökkentésének fontosságát a munkaerő-piaci részvétel ösztönzésében;

67.

sürgeti a tagállamokat, hogy tegyenek további lépéseket a nők munkaerőpiacon történő megkülönböztetésének leküzdése érdekében;

68.

emlékeztet arra, hogy a munka világa továbbra is egyenlőtlen a jövedelem, a karrierkilátások, az elnőiesedett ágazatok, a szociális védelemhez, az oktatáshoz és a képzéshez való hozzáférés tekintetében; emlékeztet arra, hogy a nemek közötti egyenlőség megvalósítása érdekében ezekkel a szempontokkal mind foglalkozni kell;

69.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a férfiak és a nők egyenlő munkaerő-piaci részvételét és lehetőségeit, és vegyék fel a harcot a szegénység feminizációjának valamennyi formájával szemben, beleértve az időskori szegénységet, különösen azáltal, hogy a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetése érdekében figyelembe veszik a nemi szempontokat a megfelelő nyugdíjjogosultság rendelkezésre állása és hozzáférhetősége terén, valamint javítják a munkakörülményeket az elnőiesedett ágazatokban és szakmákban, mint a vendéglátás, a turizmus, a takarítási szolgáltatások és a gondozási ágazat; rámutat arra, hogy fontos lenne megszüntetni a jellemzően nők által végzett munkák kulturális alulértékelését, valamint a szóban forgó sztereotípiákkal szembeni küzdelem szükségességére és a nők atipikus foglalkoztatási formákban való felülreprezentáltságára; felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak egyenlő bánásmódot a migráns nők számára (többek között a szakmai képesítések elismerési rendszerének felülvizsgálata révén), valamint a nők egyéb, különösen kiszolgáltatott csoportjai számára; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ágazati szinten erősítsék meg a kollektív tárgyalások hatókörét és a szociális partnerek bevonását a politikai döntéshozatalba, a stabil és minőségi munkahelyek támogatása érdekében; hangsúlyozza, hogy a női vállalkozók kezdeményezéseit ösztönző és támogató stratégiákra van szükség;

70.

megjegyzi, hogy az egyre bővülő haknigazdaságnak megvannak a következményei a munkavállalókra nézve, körükben ugyanis kevesebb a szakszervezeti tag, munkájuk pedig bizonytalan lehet olyan tényezők miatt, mint például a változó munkaidő és jövedelem, a munkavállalói jogvédelmük hiánya, a társadalombiztosítás és a nyugdíjak kiszámíthatatlansága vagy a munkahelyi előmenetelhez és az átképzéshez való hozzáférés hiánya; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a fentiekhez kapcsolódó kiszámíthatatlanság és bizonytalanság – amelyet tovább súlyosbít a jelenlegi válság miatti bezártság – különösen kedvezőtlen hatást gyakorol a nőkre, akik továbbra is a gondozási terhek viselői a nemek szerint erősen tagozódó munkaerőpiacon, elsősorban pedig azokra, akik interszekcionális megkülönböztetéssel szembesülnek; felhívja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre célzott szociális védelmi intézkedéseket a gigagazdaságban szabadúszóként és munkavállalóként dolgozó nők számára; felhívja a Bizottságot, hogy szorosan kövesse nyomon a 2010/41/EU irányelv végrehajtását;

71.

üdvözli a Bizottság kötelezettségvállalását, amely szerint cselekvési tervet fogad el majd a szociális jogok európai pillérének végrehajtására; hangsúlyozza, hogy a pillér 2. és 3. alapelvével összhangban interszekcionális megközelítést alkalmazva érvényesíteni kell a nemi dimenziót;

72.

hangsúlyozza, hogy a médiaágazatban nagy a nemek közötti bérszakadék, és hogy a női újságírók a férfiakhoz képest nagyobb valószínűséggel szembesülnek zaklatással, erőszakkal, szexizmussal és hátrányos megkülönböztetéssel; emlékeztet a szociális jogok európai pillérének a tisztességes munkakörülményekről szóló második fejezetére; felszólítja ezért a tagállamokat, hogy biztosítsák a tisztességes és biztonságos munkafeltételekhez való jogot a médiaágazatban dolgozó valamennyi munkavállaló számára;

73.

felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket a migráns és menekült nők egészségügyi ellátáshoz, foglalkoztatáshoz, élelmiszerhez és információs szolgáltatásokhoz való hozzáférésének biztosítása, valamint a védelmi kockázatok – különösen a férfiak és nők közötti erőszak és a nőkereskedelem – enyhítése érdekében;

74.

ösztönzi a tagállamokat, hogy hozzanak határozott intézkedéseket azon vállalkozások szankcionálására, amelyek nem tartják be a munkaügyi jogszabályokat, és megkülönböztetést alkalmaznak a férfiak és a nők között; úgy véli továbbá, hogy feltételrendszert kell alkalmazni az uniós források olyan vállalatok számára történő odaítélésekor, amelyek magas szintű munkaügyi normákat vezettek be, és nem alkalmaznak hátrányos megkülönböztetést a nőkkel szemben;

75.

sürgeti a Bizottságot, hogy kampányoljon a gazdasági döntéshozói pozíciókban dolgozó nők számának növelése érdekében, kiemelve ennek gazdasági és társadalmi előnyeit és megosztva a bevált gyakorlatokat, például a vállalatok esélyegyenlőség terén mutatott teljesítményének mérésére szolgáló nyilvános mutatókat; nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy folytassa a munkát a tagállamokkal, valamint az EU jelenlegi elnökségével és jövőbeli elnökségeivel a nők vezetőtestületi tagságáról szóló irányelv elfogadása Tanács általi blokkolásának feloldása érdekében, valamint a tagállamokkal együtt dolgozzon ki stratégiát a különböző hátterű nők döntéshozói szerepekben való érdemi képviseletére, többek között az összes uniós intézményben is;

76.

emlékeztet arra, hogy a nők alulreprezentáltsága a politikában és a közéletben árt az intézmények és a demokratikus folyamatok jó működésének; felhívja ezért a tagállamokat, hogy a nemzeti, regionális és helyi szintű döntéshozatal során ösztönözzék és támogassák a férfiak és nők kiegyensúlyozott részvételének megkönnyítését célzó intézkedéseket;

77.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fogadjanak el intézkedéseket az „üvegplafon” jelensége elleni küzdelem céljából, ideértve a hosszabb szülői szabadságot, a magas színvonalú, megfizethető gyermekgondozáshoz való hozzáférést, valamint a munkaerőpiacon az előléptetésekhez kapcsolódó közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöbölését;

78.

üdvözli a nemek közötti egyenlőség támogatását a választott testületekben, így az Európai Parlamentben is; felhív kötelező intézkedések, például kvóták bevezetésére, és hangsúlyozza, hogy e tekintetben az Európai Parlamentnek szerepmodellként kell szolgálnia; üdvözli továbbá a Bizottság azon bejelentését, hogy jó példával kíván elöl járni a vezetői tisztségek tekintetében, és olyan stratégiák kidolgozására szólít fel, amelyek garantálják a különböző hátterű nők érdemi képviseletét az Európai Bizottság döntéshozói szerepköreiben; tudomásul veszi a jelenlegi Bizottság összetételében ennek érdekében már megtett az erőfeszítéseket, és hangsúlyozza, hogy ugyanilyen ambícióra van szükség a Parlament esetében is; felhívja a tagállamokat, hogy vezessenek be kötelező kvótákat választási rendszereikben annak érdekében, hogy biztosítsák a nők és férfiak egyenlő képviseletét mind az európai, mind a nemzeti parlamentekben;

79.

üdvözli a Bizottság azon elkötelezettségét, hogy előmozdítja a nők választóként és jelöltként való részvételét a 2024-es európai parlamenti választásokon; hangsúlyozza e tekintetben, hogy felül kell vizsgálni a választási törvényt annak biztosítása érdekében, hogy ideiglenesen helyettesíteni lehessen az anyasági, apasági vagy szülői szabadsághoz való jogukkal élő európai parlamenti képviselőket; felhívja a Bizottságot, hogy ennek megfelelően vizsgálja felül a választási törvényt, és felhívja a Tanácsot, hogy hagyja jóvá ezt a felülvizsgálatot;

80.

kéri annak biztosítását, hogy a nők a vidéki területeken is képesek legyenek megvalósítani az életre vonatkozó terveiket; rámutat, hogy rendelkezésre kell bocsátani az ehhez szükséges infrastruktúrát, új üzleti területeket kell kialakítani, meg kell könnyíteni a munkába való visszatérést és ösztönözni kell a partnerek széles körének bevonását a nők munkaerőpiaci hozzáférésének támogatása, ösztönzése, megkönnyítése és előmozdítása, az egyenlő lehetőségek biztosítása és a társadalmi kohézió erősítése érdekében a falvakban;

81.

hangsúlyozza a nők aktív és kulcsfontosságú szerepét a vidéki térségek gazdaságában, és sajnálja, hogy továbbra is jelentős különbségek vannak a nemek között a mezőgazdasági foglalkoztatáson belül, valamint a szociális biztonsághoz, a képzéshez, a szülési szabadsághoz és az öregségi nyugdíjakhoz való hozzáférés tekintetében; felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a regionális és helyi hatóságokat, hogy különösen támogassák a nőket célzó projekteket, amelyek a mezőgazdaságban elfoglalt piaci helyzetük megerősítése érdekében új munkahelyek potenciális forrását jelentő, innovatív mezőgazdasági tevékenységeket hoznak létre a vidéki és elnéptelenedett térségekben; felszólítja továbbá a Bizottságot, hogy azonosítsa a közös agrárpolitika (KAP) második pillére szerinti finanszírozási lehetőségeket a nők földhöz való hozzáférésének javítása és a munkakörülmények kezelése érdekében a vidéki térségekben, különösen az idénymunkások tekintetében;

82.

felhívja a Bizottságot, hogy fokozza a szegénység és a bizonytalan foglalkoztatás női problémává válása elleni küzdelemre irányuló konkrét intézkedések és konkrét alapok előterjesztésére irányuló erőfeszítéseit, különösen a megkülönböztetés többféle formájával szembesülő nőkre összpontosítva;

83.

megismétli a Bizottsághoz és a tagállamokhoz intézett, „A női háztartási alkalmazottakról és gondozókról az EU-ban” című, 2016. április 28-i európai parlamenti állásfoglalásában szereplő felhívását; sürgeti a Bizottságot, hogy vezessen be olyan keretet a háztartási munka és gondozás professzionalizálására, amely a kapcsolódó szakmák és készségek elismeréséhez és szabványosításához, valamint a karrierépítés lehetőségéhez vezet, valamint ösztönözze a tagállamokat, hogy hozzanak létre professzionalizációs, képzési, folyamatos készségfejlesztési és elismerési rendszereket a nők háztartási és gondozói képesítései területén, továbbá állami foglalkoztatási hivatalokat a professzionalizálódás megerősítése érdekében;

84.

felhívja a tagállamokat, hogy az előadóművészeti ágazaton belül mozdítsanak elő és dolgozzanak ki olyan politikákat, amelyek valamennyi tevékenység során tiszteletben tartják az esélyegyenlőség és a nemek közötti egyenlőség értékét, különös tekintettel a hosszú távú különbségek és egyenlőtlenségek, mint például a zenei ágazaton belüli, nemek közötti szakadék negatív hatásainak enyhítésére, ahol minden régióban és Európában nagyjából 70-30 % a férfiak és nők aránya, és a nők a nyilvántartott zeneszerzők és dalírók legfeljebb 20 %-át teszik ki, átlagban 30 %-kal kevesebbet keresnek, mint az ágazatban dolgozó férfiak, a koncerteken előadott klasszikus műveknek csak 2,3 %-át szerzik és a hangfelvételek mindössze 15 %-ának jogdíját birtokolják;

85.

aggodalmát fejezi ki a társadalmi mobilitás korlátai miatt, amelyek akadályozzák a nők munkavégzési mobilitását; hangsúlyozza, hogy javítani kell a munkaerő mobilitásának lehetőségeit az Unión belül;

Digitális politikák a nemek közötti egyenlőség szolgálatában

86.

sajnálja, hogy a nők az oktatásban, a képzésben és a foglalkoztatásban alulreprezentáltak a digitális gazdaságban, a mesterséges intelligencia, az ikt és a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika területén, és rámutat annak veszélyére, hogy ez a mesterséges intelligencia és más programok programozása során erősítheti és gyarapíthatja a sztereotípiákat és a nemi alapú elfogultságot; hangsúlyozza a digitális átállás által a nők és lányok számára kínált előnyöket és lehetőségeket, ugyanakkor felhívja a figyelmet a potenciális kihívásokra is, és sürgeti a Bizottságot, hogy az egységes piaci stratégia és a digitális menetrend végrehajtása során biztosítsa a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésére irányuló konkrét intézkedések elfogadását, egyértelmű kapcsolatot biztosítva a sztereotípiák megszüntetésére irányuló kötelezettségvállalások és a nők gazdasági függetlenségének biztosítására irányuló átfogó intézkedések között a digitális munkaerőpiac kialakítása során; kéri a Bizottságot, hogy javasoljon konkrét intézkedéseket arra, hogy a technológiákat és a mesterséges intelligenciát alakítsák át a nemi sztereotípiák felszámolását szolgáló eszközökké, és tegyék lehetővé és a nők számára a megjelenést és a tartós részvételt a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika (STEM), valamint az ikt szakterületein;

87.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy foglalkozzanak a foglalkoztatás terén tapasztalható horizontális és vertikális szegregációval és a megkülönböztető gyakorlatokkal a munkaerő-felvétellel és az előléptetéssel kapcsolatos döntések során, ideértve a marginalizált csoportokból származó nők munkaerő-piaci integrációját előmozdító politikákat is;

88.

kéri a hagyományos nemi szerepek, valamint a munkahelyeknek és tevékenységeknek tulajdonított nemi jellegű sajátosságok lebontását, előmozdítva a továbbra is fennálló előítéletek és nemi sztereotípiák leküzdéséhez szükséges társadalmi változást; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy e szempontokat a tanulmányi és pályaválasztási folyamatban részt vevő valamennyi szereplővel tudatosíttatni kell;

89.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az idősebb nők, a vidéki térségekben élő nők, valamint a hátrányos helyzetű és az új technológiákhoz korlátozottan hozzáférő nők és lányok hozzáférjenek a digitális készségekhez és fejlesszék azokat annak érdekében, hogy továbbra is kapcsolódhassanak az aktív élethez, és könnyebb legyen számukra a barátokkal és rokonokkal való kapcsolattartás;

90.

üdvözli a Bizottság kötelezettségvállalását, hogy az Európai horizont programot arra használja fel, hogy betekintést és megoldásokat nyújtson a mesterséges intelligenciával kapcsolatos esetleges nemi alapú elfogultság kezelésére; kéri azonban, hogy minden lehetséges finanszírozást olyan projektek támogatására használjanak fel, amelyek digitális készségeik fejlesztésére ösztönzik a lányokat és a nőket, és megismertetik velük a természettudományokat, a technológiát, a műszaki tudományokat és a matematikát;

91.

megjegyzi, hogy olyan események idején, mint amilyen a jelenlegi koronavírus-járvány, a távmunka és a távoli munkavégzés szerepe nő, és lehetőségei gyarapodnak; felhívja a Bizottságot, hogy a stratégiába a munka és a magánélet közötti egyensúly eléréséhez szükséges fontos tényezőként építse be a távmunka szerepét;

A nemek közötti egyenlőség általános érvényesítése valamennyi uniós szakpolitikában és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos politikák finanszírozása

92.

hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítése és a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés alapvető eszközök a különböző szakpolitikai intézkedések és költségvetésben való felhasználásuk férfiakra és nőkre gyakorolt hatásainak értékeléséhez és a célzott alkalmazáshoz, és ezeket a politikai döntéshozatali folyamat és a költségvetési intézkedések során mindvégig alkalmazni kell;

93.

ismételten hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontjának érvényre juttatása a nemek közötti egyenlőség megvalósításának fontos, szisztematikus megközelítése; üdvözli ezért a Bizottság újonnan létrehozott esélyegyenlőségi munkacsoportját, felhív annak megfelelő képzésére és finanszírozására, valamint kéri, hogy e csoport rendszeresen számoljon be munkájáról a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságnak; hangsúlyozza az átláthatóság jelentőségét, valamint a különböző hátterű nőjogi és a civil társadalmi szervezetek bevonásának fontosságát; nyomatékosan kéri a Bizottságot olyan rendelkezések meghozatalára, amelyek kötelezővé teszik a Főigazgatóság számára a munkacsoport hozzájárulásainak figyelembevételét, és hogy dolgozzon ki képzést a személyzet minden tagja számára, valamint ellenőrizze és értékelje a munkacsoport megbízásának teljesülését;

94.

felhívja a Bizottságot, a Parlamentet és a Tanácsot, hogy az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott közös agrárpolitikai stratégiai terveken keresztül hozzanak létre tematikus alprogramot a vidéki térségekben élő nők számára; hangsúlyozza, hogy ezen alprogramnak arra kell törekednie, hogy az agroturizmushoz és a digitális falvak fejlesztéséhez kapcsolódó lehetőségek kihasználásával ösztönözze a nők foglalkoztatását, fokozza a nők vállalkozói kedvét, és javítsa a női mezőgazdasági termelők földhöz, hitelhez és pénzügyi eszközökhöz való hozzáférését, készségeit és teljesítményét az oktatás, a képzés és tanácsadási szolgáltatások, a helyi akciócsoportokban való fokozott részvétel, valamint a Leader program keretében helyi partnerségek kialakítása révén; e tekintetben kéri uniós források elkülönítését jobb élet- és munkakörülmények kialakítására a vidéki térségekben, beleértve a szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést és az infrastruktúra fejlesztését, és különös tekintettel a széles sávú internethez való hozzáférésre, valamint a vállalkozói kezdeményezések és a hitelhez jutás támogatására, ezáltal erősítve a nők szerepvállalását a vidéki térségekben; felhívja a tagállamokat, hogy osszák meg egymással a mezőgazdasági ágazatban dolgozó segítő házastársak szakmai státuszával kapcsolatos bevált gyakorlatokat, ezáltal foglalkozva a nők szociális biztonsághoz fűződő jogaival, többek között a szülési szabadsággal vagy a nyugdíjjogosultsággal, és kéri, hogy a Bizottság dolgozzon ki iránymutatást e tekintetben;

95.

felhívja a Bizottságot, hogy uniós programokon és alapokon keresztül mozdítsa elő a nők vállalkozói készségét, valamint kölcsönökhöz és sajáttőke-finanszírozáshoz való hozzáférését, és üdvözli, hogy a Bizottság 2020-ban új intézkedéseket kíván bevezetni a nők által vezetett induló vállalkozások és innovatív kis- és középvállalkozások támogatására, és a Horizont Európa keretében megerősíti a nemek közötti egyenlőség szempontját; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó tervek kérelmezőktől való megkövetelése kulcsfontosságú eszköz az előrelépéshez e területen; hangsúlyozza, hogy népszerűsíteni kell a női és leányvállalkozók jelenlegi és jövőbeli uniós finanszírozási lehetőségeit, valamint az erősebb szerepmodellek kialakítása és a meglévő sztereotípiák felszámolása érdekében növelni kell a női vezetők láthatóságát;

96.

hangsúlyozza, hogy a Covid19-járványra adott választ fel kell használni olyan további költségvetési források létrehozására, amelyeket a tagállamok az erőszak áldozatainak támogatására is igénybe vehetnek;

97.

mély aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az új zöld megállapodás és a kapcsolódó kezdeményezések nem tartalmaznak nemi dimenziót, és nem hivatkoznak a nemek közötti egyenlőségre sem; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontjának érvényesítését integrálni kell az uniós környezetvédelmi és éghajlat-politikákba, így a zöld megállapodásba is, valamint kiemeli, hogy e politikák mindegyikét a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó hatásvizsgálatokkal kell alátámasztani annak biztosítása érdekében, hogy azok foglalkozzanak a nemek közötti egyenlőtlenségekkel és a társadalmi kirekesztés egyéb formáival; felhívja a Bizottságot, hogy fokozza a pénzügyi és intézményi támogatást a nemek közötti egyenlőség szempontjából igazságos éghajlat-politikai fellépés előmozdítása érdekében, és hozzon létre erős politikai intézkedéseket annak érdekében, hogy bátorítsa a nők egyenlő részvételét a döntéshozatali szervekben, valamint a nemzeti és helyi szintű éghajlat-politikában – ez ugyanis létfontosságú az éghajlati igazságosságra vonatkozó hosszú távú cél elérése szempontjából –, továbbá hangsúlyozza, hogy a nőket és lányokat a változás előmozdítóiként el kell ismerni és támogatni kell;

98.

felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki ütemtervet az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye Feleinek 25. Konferenciáján (COP25) elfogadott, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó megújított cselekvési tervben foglalt kötelezettségvállalások teljesítése érdekében, és hozzon létre a nemek közötti egyenlőséggel és az éghajlatváltozással foglalkozó állandó uniós kapcsolattartó pontot, amely elegendő költségvetési forrással rendelkezik a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő uniós és globális éghajlat-politikai fellépés végrehajtásához és nyomon követéséhez;

99.

hangsúlyozza, hogy keretben növelni kell a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak előmozdítására irányuló uniós programok számára rendelkezésre álló forrásokat; kéri a Bizottságot, hogy fokozza a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés végrehajtására irányuló erőfeszítéseit a költségvetési eljárás szerves részeként annak valamennyi szakaszában és minden költségvetési sorban, valamint hozzon létre független költségvetést célzott fellépések számára; hangsúlyozza, hogy minden új intézkedést, mechanizmust vagy stratégiát nemi szempontú hatásvizsgálatnak kell alávetni; felhívja ezzel összefüggésben a Bizottságot és a Tanácsot, hogy fektessenek be a gondozási ágazatba, és fogadjanak el egy európai gondozási megállapodást az európai zöld megállapodás kiegészítéseként; üdvözli, hogy a nemek közötti egyenlőség érvényesítése a többéves pénzügyi keretek történetében most először horizontális prioritás lesz, és a programok alapos, nemi szempontú hatásvizsgálata és nyomon követése kíséri majd;

100.

felhívja a Bizottságot, hogy a legújabb európai politikák és stratégiák kialakításakor vegye figyelembe a nemek közötti egyenlőséget és az életciklus-szemléletet, ami hosszú távon hozzá fog járulni a nők gazdasági függetlenségének növeléséhez és az egyenlőtlenségek csökkentéséhez ezen a területen;

101.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy lépjenek fel annak biztosítása érdekében, hogy a nők élvezhessék a zöld átállás által teremtett lehetőségeket; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőséget általánosan érvényesíteni kell a fenntarthatósággal és az igazságos átállással kapcsolatos foglalkoztatási politikákban annak érdekében, hogy olyan politikák jöjjenek létre, amelyek lehetővé teszik a munka és a magánélet közötti megfelelő egyensúlyt, valamint egyenlő bérezést, tisztességes jövedelmet, személyes fejlődést és megfelelő szociális védelmet biztosítanak; sürgeti, hogy a környezetvédelmi programok keretében finanszírozott projektekbe és az éghajlat-politikai beruházásokhoz való hozzáférésbe építsék be a nemek közötti egyenlőség szempontjait;

102.

felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a sportban átfogóan gondoskodjanak a nemek közötti egyenlőség érvényre juttatásáról és a nők szerepvállalásának növeléséről, mivel a sport kétségkívül komoly szerepet játszhat abban, hogy a nők és lányok képesek legyenek szakítani a nemi sztereotípiákkal, önbizalomra tegyenek szert és megerősítsék vezetői készségeiket; felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsanak hatékony platformokat női példaképek terjesztése és női vezetők támogatására nemzetközi, országos és helyi szinten egyaránt; felhívja a tagállamokat a nemi alapú bérszakadék és pénzdíjkülönbségek, valamint a nők és lányok ellen a sportban bármely formában elkövetett erőszak felszámolására irányuló politikák előmozdítására és kidolgozására, valamint a nők arányának növelésére a sportmédiában és döntéshozatali pozíciókban; felhívja a Bizottságot, hogy a nemi sztereotípiák elleni tervezett kampányba építse be a sportot;

103.

felhívja az EU-t, hogy fogadjon el interszekcionális és a nemek közötti egyenlőséget érvényesítő elképzelést a Covid19-válságra való reagálás céljából, és különítsen el jelentős finanszírozást a nemi egyenlőség biztosítását és a nők jogainak érvényre juttatását célzó intézkedésekre a helyreállítási és rezilienciajavítási eszköz keretében, különösen az erősen elnőiesedett ágazatokban; kéri, hogy a finanszírozás a nemek közötti egyenlőség érvényesítésének mérhető elvén alapuljon, amely biztosítja a finanszírozás tisztességes, megfelelő és koherens elosztását; kéri továbbá a nemek közötti egyenlőség érvényesítését célzó koronavírus-alap létrehozására a meglévő egyenlőtlenségek elleni küzdelem támogatása érdekében;

104.

ismételten hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó következő, 2021-ig szóló stratégiába még jobban be kell építeni a nemek közötti egyenlőség szempontjait, kellő figyelmet fordítva a munkaerőpiachoz való hozzáférés célzott intézkedések és fellépések révén történő javítására;

105.

emlékeztet a fogyatékossággal élő nők helyzetéről szóló, 2018. november 29-i állásfoglalására (40); sürgeti a Bizottságot, hogy terjesszen elő egy egységes szerkezetbe foglalt javaslatot a 2020 utáni európai fogyatékosságügyi stratégia keretében, amely kitér a fogyatékossággal élő nőket célzó, teljes és tényleges munkaerőpiaci részvételük biztosítására és az őket érintő diszkrimináció és előítéletek kiküszöbölésére irányuló pozitív intézkedések kidolgozására, többek között a foglalkoztatás, a képzés, az elhelyezkedés, az egyenlő karrierlehetőségek, az azonos fizetés, a munkahelyek akadálymentesítése és ésszerű felszerelése, valamint a továbbtanulás előmozdítását célzó intézkedések érdekében, figyelembe véve a digitális beilleszkedést és a munka és a magánélet egyensúlya megőrzésének szükségességét; kéri továbbá, hogy a nemek közötti bérszakadékkal, a nyugdíj- és gondozási különbségekkel kapcsolatos intézkedések kifejezetten feleljenek meg a szülők és a fogyatékossággal élő gyermekeket gondozók, különösen pedig a nők és az egyszülős háztartások szükségleteinek; tudomásul veszi a fogyatékossággal élők számára nyújtott garancia, valamint az ifjúsági garancia megerősítésének szükségességét, a fogyatékossággal élő nők igényeit kielégítő egyedi intézkedések mellett;

106.

kéri a Bizottságot, hogy különösen a legkiszolgáltatottabb nőket érje el; felszólítja ezért a Bizottságot annak biztosítására, hogy a stratégia vonatkozó intézkedései egyetlen nőt se hagyjanak magára;

107.

felhívja a figyelmet a nemi dimenzió hiányára a munkahelyi egészségvédelem és biztonság terén; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének szerves részét kell képeznie a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi politikák és megelőzési stratégiák kidolgozásának, ideértve a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégia közelgő bizottsági felülvizsgálatát is; sürgeti a Bizottságot, a tagállamokat és a szociális partnereket, hogy tekintsék foglalkozási és munkavégzéssel összefüggő betegségeknek azokat a foglalkozási megbetegedéseket, amelyeket még nem ismertek el ilyenként, és amelyek különösen gyakoriak az elnőiesedett munkakörökben, valamint a kifejezetten a nőket érintő betegségeket, az egészség és biztonság terén juttassák érvényre a nemek közötti egyenlőséget a férfiak által uralt szakmákban, ahol még mindig sok a hiányosság, többek között a higiéniás létesítményekkel, a munkaeszközökkel vagy az egyéni védőeszközökkel kapcsolatban, biztosítsák az anyák védelmét és biztonságát a munkahelyen, valamint a szülési szabadság utáni ismételt munkába állásukkal kapcsolatos intézkedéseket, továbbá értékeljék az elnőiesedett ágazatokra jellemző munkahelyi kockázatokat, beleértve az otthoni kockázatokat is, amennyiben háztartási munkáról és gondozásról van szó;

108.

kéri a Bizottságot, hogy az anyatej újszülöttek számára jelentett bizonyított előnyei fényében mozdítsa elő a szoptatást, különösen a koraszülöttek esetében; felhívja a Bizottságot, hogy támogasson olyan politikákat, amelyek fokozzák az emberi tej, többek között a bérszoptatás és az anyatejadományozás biztosítását a koraszülött csecsemők számára, és mozdítsák elő a tejbankok határokon átnyúló igénybe vehetőségét annak biztosítása érdekében, hogy a határ menti régiókban a nők szükség esetén igénybe vehessék ezt a támogatást;

109.

sürgeti, hogy az Európai Unió által támogatott valamennyi nemi egyenlőséggel foglalkozó általános kezdeményezésbe integrálják a fogyatékosság szempontját; sürgeti, hogy biztosítsák a nemi erőszak áldozatává vált olyan fogyatékossággal élő személyek védelmét, akik gyámság alatt állnak vagy más okból korlátozott jogi helyzetben vannak, és ennek érdekében garantálják tényleges hozzáférésüket az igazságszolgáltatáshoz, továbbá hogy képezzék az ilyen eljárásokban szerepet vállaló szolgálatok szakértőit (büntetőjogi és egészségügyi szakembereket) és bővítsék a kapacitásukat; sürgeti, hogy alakítsanak ki sztereotípiáktól mentes, hozzáférhető oktatási rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a fogyatékossággal élő lányok és nők elképzelésük és tehetségük alapján válasszák ki tanulmányi területüket és munkájukat, anélkül hogy akadályokba, előítéletekbe és sztereotípiákba ütköznének; támogatja a fogyatékossággal élő nők szerepvállalását a nemi egyenlőséggel és a nők jogaival foglalkozó mozgalmakban; kéri, hogy a fogyatékossággal élő nőket és lányokat, köztük az intézetekben élőket is vonják be a tagállamok valamennyi mell- és méhnyakrák-megelőzési programjába, valamint AIDS elleni programjaiba és más nemi úton terjedő betegségek megelőzését célzó programokba; sürgeti, hogy a nemi egyenlőséggel kapcsolatban gyűjtött minden adatot és mutatót kor, fogyatékosság és nem szerinti bontásban rögzítsenek;

A nemek közötti egyenlőség elleni támadások elhárítása

110.

megismétli, hogy a bevált tapasztalatok rendszeres cseréjére van szükség a tagállamok, a Bizottság, valamint az érintett szereplők (többek között egészségügyi és szabályozási szakemberek, valamint civil társadalmi szervezetek) között az egészségügy nemi szempontjairól, többek között átfogó iránymutatást adva a szexuális és párkapcsolati oktatással, a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal, valamint a járványokra adott, a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő válaszokkal foglalkozó átfogó iránymutatásokról; felhívja a Bizottságot, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó jelenlegi stratégia végrehajtása során hozzon további intézkedéseket és támogassa a szexuális és reproduktív egészség és jogok garantálását, valamint hogy a következő uniós egészségügyi stratégiába foglalja bele a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat; felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a tagállamokat egészségügyi rendszereik megerősítésében, magas színvonalú és egyetemes hozzáférést biztosítva valamennyi egészségügyi szolgáltatáshoz, és csökkentse az egészségügyi szolgáltatásokhoz – többek között a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz – való hozzáférés terén a tagállamok között és azokon belül fennálló különbségeket; kéri ezzel összefüggésben a tagállamokat, hogy garantálják a szexuális és reproduktív egészséghez és jogokhoz, valamint a szükséges egészségügyi szolgáltatásokhoz való biztonságos, időben történő és teljes körű hozzáférést;

111.

kéri a Bizottságot, hogy az új uniós egészségügyi stratégia foglalkozzon az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségekkel, és figyelmét összpontosítsa a megelőző egészségügyi ellátására az élet minden szakaszában, a nők egészségére és biztonságára a munkahelyen, valamint a nemek közötti egyenlőségre a rák elleni küzdelemre irányuló európai tervben; ismételten hangsúlyozza a nemspecifikus orvoslás és kutatás fontosságát, ezért hangsúlyozza, hogy a Horizont Európa programon keresztül támogatni kell a nők és férfiak között az egészség tekintetében fennálló különbségek kutatásába történő beruházást annak érdekében, hogy az egészségügyi rendszerek jobban kielégíthessék a nők és a férfiak eltérő igényeit;

112.

felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a nők nem hormonális alapú fogamzásgátlására irányuló kutatást, hogy több alternatívát lehessen kínálni számukra, és támogassa a férfiak fogamzásgátlására irányuló kutatást is, egyforma hozzáférést biztosítva a fogamzásgátlókhoz és azok használatához, hogy osztozni lehessen a felelősségen;

113.

kéri, hogy a következő többéves pénzügyi keretben megnövelt és elkülönített pénzügyi támogatás révén fokozottan támogassák a nőjogi jogvédőket és a nőjogi szervezeteket az EU-ban és világszerte, beleértve azon szervezeteket is, amelyek a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal, valamint az LMBTI+ személyekkel foglalkoznak; hangsúlyozza továbbá a jelenlegi válságból eredő pénzügyi nehézségeiket, és felszólít a rendelkezésre álló alapok növelésére annak érdekében, hogy folyamatos munkájuk megfelelő finanszírozása biztosított legyen; komolyan aggódik a nők már kivívott jogai és a nemek közötti egyenlőség ellen egyes tagállamokban indított támadások miatt, és különösen az olyan kísérletek miatt, amelyek az abortusz további kriminalizálására irányulnak és ellehetetlenítik a fiatalok hozzáférését az átfogó szexuális oktatáshoz Lengyelországban, valamint a Magyarországon elfogadott reform miatt, amely támadás a transznemű és interszexuális személyek jogai ellen; felszólít a nők jogai és a nemek közötti egyenlőség helyzetének folyamatos nyomon követésére valamennyi tagállamban – többek között a félretájékoztató és regresszív kezdeményezések tekintetében is –, valamint a visszalépésre figyelmeztető riasztó rendszer kiépítésére; felhívja a Bizottságot olyan tanulmányok támogatására, amelyek az antidemokratikus mozgalmak és a nők jogaival szembeni támadások, valamint a nemek közötti egyenlőséget és a demokráciát lejárató félretájékoztatási kampányok közötti összefüggéseket elemzik, és felhívja a Bizottságot a kiváltó okok kezelésére és további erőfeszítésekre a leküzdésük érdekében, ellenőrzések, cáfoló narratíva és felvilágosító kampányok kidolgozásával;

114.

felhívja a Bizottságot, hogy folytasson globális kampányt az emberi jogi jogvédők által elszenvedett, egyre gyakoribb támadásokkal szemben és érje el szabadon bocsátásukat, külön figyelmet összpontosítva a nőjogi jogvédőkre; kéri, hogy haladéktalanul illesszenek be egy mellékletet az emberi jogok védelmezőiről szóló uniós iránymutatásokba, amelynek célja olyan további stratégiák és eszközök elismerése és kidolgozása, amelyek a nők emberi jogainak védelmezőit érintő konkrét helyzet, fenyegetések és kockázati tényezők kezelésére és megelőzésére irányuló jobb és hatékonyabb reagálást biztosítanak;

115.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy védjék meg a többszörös megkülönböztetésnek különösen kitett nőket, elismerve a nők nemen, etnikumon, nemzetiségen, koron, fogyatékosságon, társadalmi helyzeten, nemi irányultságon, nemi identitáson, vagy bevándorlói státuszon alapú megkülönböztetésének interszekcionális formáit, és hogy biztosítsák, hogy a végrehajtott intézkedések figyelembe veszik és kezelik e csoportok egyedi igényeit;

116.

emlékeztet a roma integrációra vonatkozó nemzeti stratégiák megerősített, 2020 utáni stratégiai keretének (41) szükségességéről szóló, 2019. február 12-i állásfoglalására, amely kimondja, hogy a legtöbb tagállamban nem történt javulás a foglalkoztatáshoz való hozzáférés terén, komoly aggodalmak vannak a lakhatást illetően, viszont csekély az előrelépés a szegénység terén, és erős nemi dimenzióra van szükség az EU keretén belül; aggodalmát fejezi ki a romákkal szemben a Covid19-világjárvány kapcsán kialakult gyűlöletbeszéd miatt, valamint a néhány tagállam által bevezetett további korlátozások miatt, amelyek célja roma közösségek karanténba helyezése, és attól tart, hogy ez negatív következményekkel jár a legkiszolgáltatottabb roma csoportokra, például lányokra, fiatal nőkre, idősebb nőkre valamint a fogyatékossággal élő vagy LMBTIQ+ személyekre; üdvözli a roma egyenlőségre és befogadásra vonatkozó uniós stratégiai keret elfogadását, ami lehetővé teszi a koronavírus roma közösségekre gyakorolt hatásának elemzését és intézkedések elfogadását a velük szembeni visszaesések elkerülésére;

117.

sürgeti a Bizottságot, hogy hozzon létre konkrét keretet a szexmunkások jogainak biztosítására és védelmükre a válság során és azt követően; hangsúlyozza olyan intézkedések és stratégiák kidolgozásának fontosságát, amelyek orvosolják a szexmunkások megkülönböztetését a finanszírozáshoz, a lakhatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz és más szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén;

118.

hangsúlyozza, hogy az audiovizuális és nyomtatott média az egyik jelentős kulturális, társadalmi és gazdasági súlyú ágazat, amely a társadalmat és a kultúrát is tükrözi és formálja; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a nők Európában és világszerte egyaránt súlyosan alulreprezentáltak ezen ágazat kulcsfontosságú alkotói pozícióiban, többek között a filmiparban; felhívja a Bizottságot, hogy foglalkozzon a sajtóban megjelenő nemi sztereotípiákkal és támogassa a nemek közötti egyenlőségen alapuló tartalmakat; hangsúlyozza a médiaműveltség erősítésének fontosságát, minden érintett számára biztosítva a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő, sajtóval kapcsolatos oktatási kezdeményezéseket; felhívja a tagállamokat, hogy fogadjanak el olyan jogszabályokat, amelyek tiltják a szexista reklámokat a sajtóban, valamint támogassák a nemi sztereotípiák leküzdésével kapcsolatos képzéseket és gyakorlati tanfolyamokat az újságírással, kommunikációval, médiával és reklámokkal foglalkozó iskolákban; felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a bevált gyakorlatok megosztását a szexista reklámok elleni közdelem terén; felhívja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki és hajtsanak végre az audiovizuális ágazat egészére kiterjedő, az egyenlőtlenségek felszámolására irányuló politikákat annak érdekében, hogy a nők és lányok számára új és jobb lehetőségeket biztosítsanak;

A nemek közötti egyenlőség előmozdítása a külkapcsolatokban

119.

felszólít – az EUMSZ 8. cikkével összhangban, amely kinyilvánítja, hogy az Unió tevékenységeinek folytatása során törekszik az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítására – az EU belső és külső politikái közötti koherencia kialakítására és megerősítésére, a külkapcsolatok keretében egyfelől érvényre juttatva az interszekcionális jelleget és a nemek közötti egyenlőség szempontjait, és másfelől felszámolva a nemi sztereotípiákat és normákat, a káros gyakorlatokat és a diszkriminatív jogszabályokat, és támogatva, hogy a nők ugyanolyan mértékben élvezzék az emberi jogok teljes palettáját; hangsúlyozza különösen ezzel összefüggésben az uniós kereskedelempolitikák, a fejlesztési együttműködés és az emberi jogi politikák fontosságát; hangsúlyozza a nők szerepvállalásának elsődleges szerepét a fejlesztési politikák hatékony végrehajtásában; emlékeztet a nők és lányok oktatásának és szerepvállalásának fontosságára mind az EU-ban, mint a partnerországokban; hangsúlyozza, hogy az oktatás nem csak jog, hanem alapvető eszköz is a korai és kényszerített házasság és a bakfisterhesség elleni küzdelem terén; kéri, hogy az uniós külpolitika a partnerországokban prioritásként támogassa a lányok iskolába járását és oktatásuk folytatását; üdvözli a nők és lányok jogai melletti megújult elkötelezettséget, valamint a fenntartható fejlődési célokra és különösen az 5. fenntartható fejlődési célra való hivatkozást, ami a nemi esélyegyenlőségi stratégia fő keretét adja;

120.

felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal partnerségben kövesse nyomon és támogassa a Pekingi Cselekvési Platform, az ICPD cselekvési program és azok felülvizsgálati konferenciái eredményeinek, valamint az összes fenntartható fejlesztési cél, többek között a 3.7. és az 5.6. célkitűzés teljes mértékű végrehajtását, az EU-n belül és kívül egyaránt, az ENSZ fenntartható fejlesztési célokra vonatkozó globális mutatókeretével összhangban lévő mutatók alkalmazásával;

121.

üdvözli az új, harmadik cselekvési tervet (GAPIII), ez az eszköz ugyanis a nemek közötti egyenlőség, valamint a nők és lányok szerepvállalásának a külkapcsolatokban történő előmozdítása szempontjából kulcsfontosságú; hangsúlyozza, hogy e dokumentumnak egyértelmű, mérhető, és határidőket is tartalmazó sikermutatókat kell tartalmaznia, beleértve a különböző szereplők szerepeinek és felelősségi köreinek meghatározását is; üdvözli, hogy az új cselekvési terv minden új program esetében megőrzi a 85 %-os célt a nemek közötti egyenlőséghez való hozzájárulás tekintetében; sajnálja, hogy nem született meg az új, 20 %-os cél azon programok esetében, amelyek fő célja a nemek közötti egyenlőség biztosítása; kéri, hogy az új Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz ezen irányvonalak mentén részesítse előnyben a nemek közötti egyenlőséget és a nők jogait a földrajzi és tematikus programokban; üdvözli, hogy a Bizottság szolgálatai és az Európai Külügyi Szolgálat intézményi kultúrája megváltozott annak érdekében, hogy hatékonyabban teljesítsék a nők jogaival és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos uniós kötelezettségvállalásokat;

122.

felhívja a Bizottságot, hogy világszerte erősítse tovább az EU szerepét a nemek közötti egyenlőség katalizátoraként.

123.

kéri a Bizottságot, hogy erősítse meg a migráns és menedékkérő nők és lányok különleges igényeinek jobb megértését az egészségügyi szolgáltatásokhoz és az oktatáshoz való hozzáférés, a kihasználásukat megakadályozó támogatások és a pénzügyi biztonság terén, és hogy biztosítsa jogaik tiszteletben tartását;

124.

megjegyzi, hogy a Bizottságnak megoldást kell találnia a migránsokat és menekülteket befogadó létesítményekben lévő nők nemi alapú erőszakkal szembeni védelmére, és felszólít a nők és lányok befogadására alkalmas infrastruktúrák kialakítására, valamint szükség esetén az e létesítményekben dolgozók megfelelő képzésére;

125.

üdvözli az értékalapú uniós kereskedelmi politikát, amely magas szintű védelmet biztosít a munkaügyi és környezetvédelmi jogok számára, és előírja az alapvető szabadságjogok és az emberi jogok tiszteletben tartását, beleértve a nemek közötti egyenlőséget is; emlékeztet, hogy valamennyi uniós kereskedelmi és beruházási megállapodásnak általánosan érvényesítenie kell a nemek közötti egyenlőséget, és tartalmaznia kell egy ambiciózus és érvényesíthető fejezetet a kereskedelemről és a fenntartható fejlődésről; üdvözli a Bizottság kötelezettségvállalását, miszerint a Chilével kötött, korszerűsített társulási megállapodásba első alkalommal külön fejezetet illeszt be a kereskedelem és a nemek közötti egyenlőség összefüggéséről, meglévő nemzetközi példákra építve;

126.

hangsúlyozza, hogy folyamatosan támogatja a Bizottság munkáját ezen a területen;

o o

127.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(2) A Tanács 86/613/EGK irányelve (1986. december 11.) a valamely önálló vállalkozói tevékenységet, beleértve a mezőgazdasági tevékenységet is, folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról, valamint az önálló vállalkozó nők terhességi és anyasági védelméről (HL L 359., 1986.12.19., 56. o.).

(8) HL L 188., 2019.7.12., 79. o.

(9) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0039.

(10) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0025.

(11) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0111.

(12) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0080.

(13) HL C 390., 2019.11.18., 19. o.

(14) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0014.

(15) HL C 162., 2019.5.10., 9. o.

(16) HL C 346., 2018.9.27., 6. o.

(17) HL C 331., 2018.9.18., 60. o.

(18) HL C 263., 2018.7.25., 49. o.

(19) HL C 252., 2018.7.18., 99. o.

(20) HL L 69., 2014.3.8., 112. o.

(21) HL C 76., 2018.2.28., 93. o.

(22) HL C 356., 2018.10.4., 89. o.

(23) HL C 285., 2017.8.29., 78. o.

(24) HL C 11., 2018.1.12., 35. o.

(25) HL C 298., 2018.8.23., 14. o.

(26) HL C 363., 2020.10.28., 80. o.

(27) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0054.

(28) HL C 458., 2018.12.19., 34. o.

(29) HL C 66., 2018.2.21., 44. o.

(30) HL C 407., 2016.11.4., 2. o.

(31) Az FRA 2014. évi, 28 tagállam adatai alapján készült felmérése, amely uniós szinten a legátfogóbb ezen a területen.

(32) A Bizottság „Az egyenlőség Uniója: a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia (2020–2025)” című közleménye (COM(2020)0152).

(33) Az Európai Parlament 2020. január 30-i állásfoglalása a nemek közötti bérszakadékról (Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0025).

(34) https://www.eurofound.europa.eu/news/news-articles/gender-employment-gap-costs-europe-eu370-billion-per-year

(35) HL C 331., 2018.9.18., 60. o.

(36) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0129.

(37) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0101.

(38) Ld. a Parlament 2020. január 30-i, a nemek közötti bérszakadékról szóló állásfoglalását.

(39) Az Európai Parlament és a Tanács 2014/54/EU irányelve (2014. április 16.) a munkavállalók szabad mozgásával összefüggésben a munkavállalóknak biztosított jogok gyakorlását megkönnyítő intézkedésekről (HL L 128., 2014.4.30., 8. o.).

(40) HL C 363., 2020.10.28., 164. o.

(41) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0075.

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/232

P9_TA(2021)0026

A nemek közötti digitális szakadék megszüntetése: a nők részvétele a digitális gazdaságban

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a nemek közötti digitális szakadék megszüntetéséről: a nők részvétele a digitális gazdaságban (2019/2168(INI))

(2021/C 456/20)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkére és 3. cikke (3) bekezdésének második albekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

—	tekintettel a Nők Negyedik Világkonferenciáján 1995-ben elfogadott Pekingi Nyilatkozatra és Cselekvési Platformra, különösen a „nők és a média” kérdésére,

—	tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Erőszak és Zaklatás Elleni 2019. évi (190. sz.) Egyezményére, valamint a munkahelyi erőszakról és zaklatásról szóló, 2019. évi (206. sz.) ajánlására,

—	tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 2015. december 16-i, magas szintű ülésén elfogadott, az információs társadalomról szóló csúcstalálkozó eredményeinek végrehajtásának átfogó felülvizsgálatáról szóló következtetéseire,

—	tekintettel az „Európai digitális egységes piaci stratégia” című, 2015. május 6-i bizottsági közleményre (COM(2015)0192) és a végrehajtásáról készített „Összekapcsolt digitális egységes piac mindenki számára” című, 2017. május 10-i félidős értékelésre (COM(2017)0228),

—	tekintettel a szociális jogok európai pillérére, és különösen annak 1., 2., 3. és 20. elvére,

—	tekintettel a Bizottság digitális egységes piaci stratégiájának II. („A digitális hálózatok és szolgáltatások fellendülését elősegítő feltételek megteremtése”) és III. pillérére („Az európai gazdaság növekedési potenciáljának maximalizálása”),

—	tekintettel az oktatás és képzés terén folytatott európai együttműködés stratégiai keretrendszerére („Oktatás és képzés 2020”),

—	tekintettel a Bizottság „IKT a munkához: Digitális készségek a munkahelyen” és „A nők a digitális korban” című tanulmányaira,

—	tekintettel „Az egyenlőség Uniója: a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia (2020–2025)” című, 2020. március 5-i bizottsági közleményre (COM(2020)0152),

—	tekintettel „A fenntartható versenyképességre, a társadalmi méltányosságra és a rezilienciára vonatkozó európai készségfejlesztési program” című, 2020. július 1-jei bizottsági közleményre (COM(2020)0274),

—	tekintettel a Bizottság „Az ikt-ágazatban aktív nők” című 2013. október 1-jei jelentésére,

—	tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) „Nemek közötti egyenlőség és digitális menetrend” című, 2017. január 26-i tanulmányára,

—	tekintettel „A médiaműveltségnek és a kritikus gondolkodásnak az oktatás és képzés segítségével történő fejlesztéséről” szóló, 2016. május 30-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a nemek közötti egyenlőségről, az ifjúságról és a digitalizációról szóló, 2018. december 6-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel „A nemek közötti egyenlőséget biztosító gazdaságok az EU-ban: a következő lépések” című, 2019. december 10-i tanácsi következtetésekre,

—	tekintettel a nők és férfiak esélyegyenlőségével foglalkozó tanácsadó bizottság 2018. december 19-i, „A nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 2019 utáni stratégia jövője: a megnyert csaták nem lesznek mindig nyertesek”,

—	tekintettel a „Nők a digitalizációban (WID)” című kötelezettségvállalási nyilatkozatra, amelyet 2019-ben 27 uniós miniszter és tagállami képviselő, valamint Norvégia írt alá,

—	tekintettel a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló, a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmazó, 2012. május 24-i állásfoglalására (1),

—	tekintettel „A nemi sztereotípiák felszámolásáról az EU-ban” című, 2013. március 12-i állásfoglalására (2),

—	tekintettel „A növekedésről, a mobilitásról és a foglalkoztatásról szóló digitális menetrendről: ideje magasabb sebességbe kapcsolni” című, 2013. szeptember 12-i állásfoglalására (3), és különösen a digitális készségekkel és munkahelyekkel foglalkozó nagykoalícióra,

—	tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról szóló, 2015. október 8-i állásfoglalására (4),

—	tekintettel „A nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak erősítése a digitális korban” című, 2016. április 28-i állásfoglalására (5),

—	tekintettel az információs társadalmi csúcstalálkozó (WSIS) 2019. évi, „Információs és kommunikációs technológiák a fenntartható fejlesztési célok elérése érdekében” című fórumára,

—	tekintettel a WSIS 2020. évi, „A digitális átalakulás és a globális partnerségek előmozdítása: a WSIS cselekvési iránymutatásai a fenntartható fejlesztési célok elérése érdekében” című fórumára,

—	tekintettel „A nők és lányok szerepvállalásának a digitális ágazaton keresztül történő növelése” tárgyában a Bizottsághoz intézett kérdésre (O-000004/2018– B8-0010/2018),

—	tekintettel a nők és lányok szerepvállalásának a digitális ágazaton keresztül történő növeléséről szóló 2018. április 17-i állásfoglalására (6),

—	tekintettel a 2018. évi nemzetközi nőnap alkalmából tartott parlamentközi bizottsági ülésre, amelynek témája a nők és lányok társadalmi szerepvállalásának növelése a médiában és az információs és kommunikációs technológiákban,

—	tekintettel „A nők interneten való érvényesülésének elősegítése” című, az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága által 2015. október 30-án közzétett mélyreható elemzésre (7),

—	tekintettel az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága által 2018. február 15-én közzétett, „A nemek közötti digitális szakadék mögöttes okai, valamint a nők és lányok fokozott digitális integrációjának lehetséges megoldásai” című tanulmányra (8),

—	tekintettel az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága „A nők elleni online erőszak és online gyűlöletbeszéd” című, 2018. augusztus 16-án közzétett tanulmányára (9),

—	tekintettel az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága által 2020. április 15-én közzétett, „A nők oktatási és foglalkoztatási helyzete a tudományban, a technológiában és a digitális gazdaságban, beleértve az MI-t és hatását a nemek közötti egyenlőségre” című tanulmányra (10),

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) „A nőkkel szembeni erőszak – az egész EU-ra kiterjedő felmérés” című, 2014-ben közzétett jelentésére,

—	tekintettel az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (11),

—	tekintettel a Bizottságnak „Az emberkereskedelem felszámolására irányuló európai uniós stratégia (2012–2016)” című, 2012. június 19-i közleményére (COM(2012)0286, valamint annak végrehajtásáról szóló, 2014. október 17-i félidős jelentésre (SWD(2014)0318),

—	tekintettel a nők digitális szerepével kapcsolatos eredménytáblára (12),

—	tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

—	tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A9-0232/2020),

mivel az EUMSZ 8. cikke kimondja, hogy az Unió tevékenységeinek folytatása során törekszik az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség elmozdítására; mivel a nemek közötti egyenlőség eléréséhez a lányok és a fiatal nők számára biztosítani kell az egyenlő hozzáférést a technológiához és a digitális képzéshez, valamint a biztonságos online környezetet; mivel az 5. fenntartható fejlődési cél a nemek közötti egyenlőségre és a nők társadalmi szerepvállalásának lehetővé tételére vonatkozik, és ebbe a technológia és az internet használata is beleértendő;

mivel a digitalizáció úgy változtatta meg alapjaiban életünk legtöbb aspektusát, hogy számtalan lehetőséget teremtett, ugyanakkor új kihívásokkal is szolgált; mivel a Covid19-válság és az azt követő időszak valószínűleg tartós változásokat fog eredményezni Európában, amelyben a digitalizáció jelentős szerepet fog játszani; mivel a digitalizációnak a nők foglalkoztatási kilátásaira gyakorolt hatását és a távmunka következményeit kutatni és értékelni kell; mivel a távmunka, a magánélet és a gondozási feladatok kiegyensúlyozása további terhet jelent, és ezért a nők fokozott érzelmi, mentális és társadalmi terhekkel szembesülnek; mivel a világjárvány miatt a munkaerőpiac a jelentős digitális átalakulás jelentette kihívással néz szembe;

mivel a nemi sztereotípiák komolyan akadályozzák a nők és a férfiak közötti egyenlőséget, ami hozzájárul a nemi szegregációhoz az oktatásban és a foglalkoztatásban, tovább mélyíti a nemek közötti szakadékot a digitális ágazatban, és megakadályozza, hogy a nők felhasználókként, innovátorokként és alkotókként maradéktalanul kibontakozhassanak; mivel a közkeletű sztereotípiák gyakrabban társítják a fejlett szellemi képességeket a férfiakkal, mint a nőkkel, és ezek a sztereotípiák a gyermekek – különösen a lányok – körében már hat éves kortól elfogadottak, és befolyásolják az érdeklődésüket.

D.	mivel a nemek közötti egyenlőség 2019. évi mutatója a digitális ágazatban a nemek között tartós egyenlőtlenségeket tárt fel;

E.	mivel az Eurostat 2018-as adatai azt mutatták, hogy az Európai Unióban mintegy 1,3 millióan tanultak információs és kommunikációs technológiákat (IKT), és ezen belül a lányok és nők nagyrészt kisebbségben vannak, és ez az EU-ban IKT-t tanuló diákok mindössze 17 %-át teszi ki;

mivel a 15 és 16 év közötti fiúk 73 %-a érzi úgy, hogy biztosan használja az olyan digitális készülékeket, amelyeket kevésbé ismer, szemben az azonos korcsoportba tartozó lányok 63 %-ával (13), annak ellenére, hogy a lányoknak megvannak a készségeik ahhoz, hogy a digitális műveltség terén jobban teljesítsenek a fiúknál;

mivel a nemi sztereotípiák nagymértékben befolyásolják a tantárgyválasztást; mivel az uniós tagállamokban nagyon kevés (kevesebb mint 3 %) tizenéves lány fejezte ki érdeklődését az iránt, hogy 30 éves korában IKT-szakemberként dolgozzon (14); mivel a tanárok és a szülők erősíthetik a nemi sztereotípiákat, ha ellenzik, hogy a lányok IKT-pályát válasszanak; mivel az egyes szakmákkal kapcsolatos, nemekhez kötődő elvárások mellőzése, valamint a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika (STEM) és az IKT területén a női példaképek erősítése ösztönözheti a lányok IKT-tanulmányait;

H.	mivel az információs és kommunikációs ágazatban a nők 19 %-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak; mivel a nemek közötti bérszakadék közvetlenül hozzájárul a nemek közötti nyugdíjszakadékhoz (15); mivel a férfiak és a nők bérezési szintjének meg kell felelnie a tisztesség és egyenlőség elvének;

I.	mivel a nők mint demográfiai csoport világszerte a férfiaknál ritkábban használják az internetet, akár szoftver telepítésére, akár online rádió és televízió, online banki szolgáltatások vagy e-kereskedelmi szolgáltatások használatára;

J.	mivel az elmúlt néhány évben nőtt a kiberbiztonság területén dolgozó nők száma, a számok azonban továbbra is igen alacsonyak, mivel Európában a kiberbiztonsági szakemberek kevesebb mint 20 %-a nő;

K.	mivel a jövőben a munkahelyek több mint 90 %-a várhatóan valamilyen szintű e-készséget és digitális jártasságot fog igényelni;

mivel a nők esetében valószínűbb, hogy különböző akadályok – például a nemi sztereotípiák és a sokféleséget nélkülöző, férfiak által dominált munkahelyek – miatt nehezen találnak helyet az IKT-ágazatban; mivel az IKT-ágazatban jelentős vertikális és horizontális szegregáció figyelhető meg, és a nők gyakran túlképzettek az általuk betöltött pozíciókhoz; mivel a nők csak elenyésző kis csoportja tölt be vezető szoftvermérnöki pozíciót;

mivel a szoftverek használata és létrehozása a digitális átalakulás kulcsfontosságú eszközévé válik; mivel a szoftverfejlesztők és -mérnökök körében a nemek közötti szakadék aggodalomra ad okot a nők ágazati részvétele, valamint annak szempontjából, hogy az MI-alkalmazásokban, a videojátékokban, a játékokban és más alkalmazásokban tudatos és nem tudatos nemi alapú elfogultság jelenhet meg;

mivel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének a nők elleni erőszakkal kapcsolatos felmérése szerint 15 éves korától a nők 14 %-át érte internetes zaklatás (16); mivel a STEM oktatási helyszínein – többek között az iskolákban, egyetemeken és a munkahelyeken – gyakori szexuális zaklatásról számoltak be, ami még inkább kirekeszti a nőket az ágazatból; mivel a Covid19-járvány időszaka alatt jelentős számú nő vált az online szexuális és pszichológiai zaklatás új formáinak – többek között a zoombombázás (Zoombombing), a zaklatás vagy az online fenyegetések – áldozatává; mivel sürgősen intézkedéseket kell hozni a szexuális és pszichológiai zaklatás ezen új formáinak kezelésére; mivel a nők online – különösen internetes pornográfia útján történő – tárgyiasítása, nemi koraérettsége és kizsákmányolása pusztító hatással van a szexuális fejlődésre és általában a nemek közötti egyenlőségre;

mivel az IKT-ágazatban alacsony a női munkavállalók aránya; mivel rengeteg nő mond le az IKT-ágazatban végzett felsőfokú tanulmányokról, tudományos tevékenységről és szakmai pályafutásról (az úgynevezett „szivárgó vezeték” jelenség), főként a munka és a magánélet közötti nem megfelelő egyensúly, a szervezeti korlátok és a férfiak által dominált környezet miatt; mivel az európai gazdaság termelékenységében évente 16 milliárd EUR (17) veszteséget okoz az, hogy a digitális munkahelyüket elhagyó nők inaktívvá válnak;

P.	mivel az informatikai ágazatban jelentősen nőtt a női igazgatótanácsi tagok száma, ugyanakkor ebben az ágazatban vannak legnagyobb számban azok az igazgatótanácsok, amelyek tagjai kizárólag férfiak;

mivel a digitális kompetencia a digitális információk megszerzésének, feldolgozásának és közlésének képessége, amelyet a társadalmi-kulturális és gazdasági háttér befolyásol; mivel a nők a férfiaknál több időt töltenek fizetetlen gondozással és házimunkával; mivel ez szűkebbre szabja szabadidejüket, a fizetett munkával töltött idejüket, valamint lehetőségüket a digitális kompetenciák és az internethasználattal kapcsolatos készségek elsajátítására; mivel a tudatosságnövelésre, a nemi sztereotípiákkal és normákkal szembeni fellépésre, valamint a nem fizetett gyermekgondozás és házimunka jobb megosztására irányuló intézkedések lehetővé tennék a nők számára a nagyobb arányú részvételt a (digitális) munkaerőpiacokon és képzésekben, továbbá a digitális kompetenciák jobb elsajátítását;

mivel az üzleti angyalok, valamint a kockázatitőke- és egyéb befektetők között elenyésző a nők aránya; mivel a lányok az általános iskolától kezdve a középiskolán át az egyetemig általában kevesebb IKT- és STEM-tantárgyat tanulnak, ami ahhoz vezet, hogy a nők lényegesen alacsonyabb számban dolgoznak ezeken a területeken a munkaerőpiacon, illetve magán- és induló vállalkozások alapítóiként és tulajdonosaiként; mivel a nők kisebb arányú technológiai részvétele közvetlenül kihat a társadalmi fejlődés egészére, emellett torzítja az innovációt is abból a szempontból, hogy milyen innovációk és új technológiák jutnak el a fogyasztókhoz;

mivel a jelenlegi tendencia szerint a 2011. évihez képest csökken az IKT-val kapcsolatos felsőfokú képzésben részesülő nők száma; mivel az EU 8 millió IKT-szakembere közül 17 %-os a nők aránya; mivel ha több nő lépne be a digitális munkaerőpiacra, a tehetségek, a készségek és a sokféle perspektíva kiaknázatlan állománya révén az ágazat hatalmas előnyre tenne szert, ami évente 16 milliárd EUR-val növelné az európai gazdaság GDP-jét;

mivel a Világgazdasági Fórumnak a nemek közötti szakadékról szóló 2018. évi globális jelentése szerint a világ MI-szakemberei között a férfiak 78 %-ban, míg a nők mindössze 22 %-ban képviseltetik magukat. Ez a nemek között 72 %-os szakadéknak felel meg, amelyet meg kell szüntetni; mivel 2019-ben az európai technológiai vállalatokba történt minden 100 USD befektetésből 92 USD jutott kizárólag férfiakból álló munkacsoportok finanszírozására (18);

mivel a digitális társadalmi befogadás azt jelenti, hogy minden egyén és közösség képes az IKT elérésére és használatára; mivel az elérhetőség, a megfizethetőség és az oktatás hiánya, a nemekhez kötődő elvárások és a társadalmi-kulturális normák, a STEM- és az IKT-tantágyak tanulásában való kisebb arányú részvétel, a digitális eszközök korlátozott használata, valamint a lányokkal és a nőkkel szembeni online erőszakból adódóan a közösségi platformok kevésbé aktív használata miatt a lányok és a nők kirekesztődnek a digitális társadalmi befogadásból; mivel a nemi szempontú digitális társadalmi befogadás dimenziójának meg kell jelennie az infokommunikációs technológiákhoz és a digitalizációhoz kapcsolódó valamennyi uniós kezdeményezésben és beruházásban;

mivel a digitális pénzügyi kirekesztés felszámolása akkor valósul meg, ha az igényeknek megfelelő, felelősen és megfizethető költségek fejében nyújtott hivatalos pénzügyi szolgáltatások mindenki számára digitálisan hozzáférhetővé és használhatóvá válnak; mivel a nők pénzügyi kirekesztésének fő okai az olyan törvények és normák, amelyek csorbíthatják a nők jogait arra, hogy gazdaságilag aktívak legyenek, pénzeszközök felett rendelkezzenek, hozzáférjenek a hivatalos vállalkozások létrehozásához és fejlesztéséhez szükséges forrásokhoz, továbbá önálló gazdasági döntéseket hozzanak; mivel a személyazonosításra alkalmas okmányokhoz való hozzáférés, mobiltelefon, digitális készségek és pénzügyi tudás hiányában, illetve a nem megfelelő termékek miatt hozzávetőleg egymilliárd nő továbbra sem fér hozzá hivatalos pénzügyi szolgáltatásokhoz; mivel a felelős digitális pénzügyi szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés és azok jobb használata hozzájárulhat a nők gazdasági erejének és gazdasági függetlenségének növeléséhez;

mivel számos tényező, köztük a beruházások, a szabályozások és a verseny, kihat arra, hogy a nők hozzáférnek-e a digitális technológiákhoz és használják-e azokat; mivel a vidéki és a nehezen elérhető régiókban élő nők és lányok kihívásokkal és akadályokkal szembesülnek az internethez és a digitális technológiákhoz való hozzáférés terén, és emiatt nem tudják a modern technológia adta digitális lehetőségeket teljes mértékben kihasználni; mivel különösen a fejlődő országok vidéki térségeiben a nők és a lányok általában a mezőgazdaságban dolgoznak, munkájukért gyakran nem kapnak fizetést vagy bizonytalan a foglalkoztatásuk, ami azt eredményezi, hogy technológiai szempontból szegényes környezetben élnek, és a digitális technológiákhoz való hozzáférés terén nehézségekbe ütköznek;

Általános megjegyzések

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a digitális átállás előmozdítását célzó intézkedéseket hangolják össze a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos uniós célokkal; hangsúlyozza, hogy fontos, hogy a digitális átállás során senki se maradjon le; üdvözli a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiában (2020–2025) szereplő, a nők digitális gazdaságban és információs társadalomban történő részvételét elősegítő kötelezettségvállalásokat; felhívja a Bizottságot, hogy a digitális menetrendben, az európai digitális stratégiában és minden más digitális készségre irányuló és oktatási politikában továbbra is foglalkozzon az IKT-ágazaton belül a nemek között fennálló súlyos szakadékkal, ennek érdekében pedig dolgozzon ki konkrét intézkedéseket, amelyek kifejezetten a nők és a lányok nagyobb arányú részvételére irányulnak az ágazatban; hangsúlyozza, hogy a nők digitális ágazatban való részvételének növelése jelentős hatással lehet a nemek közötti egyenlőtlenségek, a sztereotípiák és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre, a nők munkaerőpiachoz való hozzáférésének és munkakörülményeinek javítására, valamint a nemek közötti bérszakadék kezelésére; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak megfelelő finanszírozást az olyan programok számára, amelyek célja, hogy több lányt és nőt vonzzanak a STEM területén való tanulásra és munkára, hozzanak létre vállalkozási programokat, amelyek keretében a technológiai projektet vagy új vállalkozást indító nők és lányok finanszírozáshoz juthatnak, dolgozzanak ki stratégiákat a lányok és a nők digitális társadalmi befogadásának és a digitális pénzügyi befogadás fokozására a STEM és a mesterséges intelligencia, valamint a kutatási és innovációs ágazat területén, valamint a digitális ágazatban fogadjanak el többszintű megközelítést a nemek közötti szakadéknak az oktatás és a foglalkoztatás minden szintjén történő kezelésére;

felhívja a Bizottságot, hogy a következő többéves pénzügyi keret programjairól, valamint a gazdaságélénkítési terv alá tartozó alapokról és hitelekről folytatott tárgyalások során megfelelően vegye figyelembe a nők és férfiak esélyegyenlőségét és a nemek közötti digitális szakadékot, és hívja fel a nők figyelmét ezekre a mechanizmusokra; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének és a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezésnek szerepet kell kapnia az IKT-fejlesztést támogató szakpolitikákban; felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítését a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályban, továbbá a digitális területhez kapcsolódóan a későbbiek során előterjesztendő összes javaslatban;

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a „Nők a digitalizációban” című miniszteri kötelezettségvállalási nyilatkozat teljes körű végrehajtását; felhívja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon a tagállamok a nők digitalizációban való részvételére vonatkozó ágazatközi, nemzeti szintű terveinek végrehajtását;

Oktatás

hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőség érvényesítésének fontosságát a digitális oktatás – beleértve a tanórán kívüli, az informális és a nem formális oktatást is – minden szintjén, az oktatók számára is; a különböző korcsoportokra vonatkozó egyedi stratégiák kidolgozását kéri;

ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, valamint a fejlesztőket, a vállalkozásokat és az egyetemeket, hogy kezeljék a nemek közötti szakadékot az IKT-ágazatban, és működjenek együtt annak érdekében, hogy megoldásokat találjanak és megosszák az azzal kapcsolatos bevált módszereket, hogy a lányokat már fiatal koruktól jobban bevonják a digitális oktatáshoz kapcsolódó tantárgyakba; felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy dolgozzák ki, támogassák és hajtsák végre az ENSZ és szervei által támogatott fellépéseket;

felhívja a Bizottságot, hogy a Digitális Európa programban, valamint az aktualizált digitális oktatási cselekvési tervben alaposan foglalkozzon az IKT-tanulmányokban és -szakmákban részt vevő nők alacsony számával, és biztosítsa a nemi dimenzió – többek között a megfizethető digitális berendezésekhez való hozzáférés – hangsúlyos megjelenítését; felszólítja az oktatási intézményeket, hogy minden STEM és IKT vonatkozású tantervben, tananyagban és tanítási módszerben a tanulók fiatal korától kezdve érvényesítsék a nemek közötti egyenlőség szempontját, és ezzel ösztönözzék a lányokat arra, hogy az iskolákban matematikát, kódolást, IKT- és természettudományos tantárgyakat vegyenek fel, és azokat folyamatosan tanulják; ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az oktatási intézményekkel és a civil társadalmi szervezetekkel közösen mérjék fel és alakítsák át az IKT-oktatás formáit;

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a STEM és az IKT területén az, hogy a nők és a lányok maguk is alakítsák a saját jövőjüket, már az óvodában és az általános iskolában is az oktatás szerves részévé váljon, megszüntetve a lányok és fiúk nemi szerepével kapcsolatos káros sztereotípiákat;

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a digitális oktatási politikák kidolgozása során vegyék figyelembe a nemek közötti egyenlőség szempontjait annak érdekében, hogy a férfi és női diákok egyaránt szembe tudjanak nézni a jövőbeli kihívásokkal; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az oktatás minden szintjén hozzanak létre olyan mentorálási rendszereket, amelyek női példaképeket mutatnak be az IKT területén; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az iskolai projektekkel és munkakörökkel kapcsolatos nemi sztereotípiák ellen mozdítsanak elő a tanulókat és a szülőket célzó, tudatosságnövelő kampányokat; hangsúlyozza, hogy fontos a nőket munkájukért elismerni, hogy a lányok a tudományos könyvekben ne csak férfineveket lássanak, hanem női példaképeik is legyenek;

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák az egész életen át tartó tanulást, hogy megkönnyítsék a nők számára az IKT-területhez kapcsolódó munkakörök betöltését, valamint a lányok és nők e-készségeinek és továbbképzésének javítását célzó képzéseket és programokat; hangsúlyozza, hogy a szakképzésre vonatkozó tanácsi ajánlásban, valamint az aktualizált európai készségfejlesztési programban biztosítani kell a nemi dimenzió megjelenítését;

10.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a szivárgó vezeték jelenségének kezelésére fogadjanak el politikákat és intézkedéseket;

11.

kéri, hogy a nemek közötti egyenlőség váljon a jövőbeli uniós ifjúsági stratégia és szakpolitika következetes és strukturális részévé;

Foglalkoztatás és vállalkozói készség

12.

sürgeti a tagállamokat, hogy teljes mértékben ültessék át és hajtsák végre a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelvet, és felhívja a Bizottságot, hogy hatékonyan kövesse azt nyomon annak érdekében, hogy mindkét szülő igénybe vehessen apasági, szülői és gondozói szabadságot; ösztönzi a tagállamokat, hogy az IKT-t a munka és a magánélet közötti egyensúly előmozdításának eszközeként figyelembe véve kövessék nyomon a digitális ágazat tendenciáit annak érdekében, hogy szükség esetén kiigazítsák a munka és a magánélet közötti egyensúlyra irányuló, már meglévő intézkedéseiket, és előmozdítsák elő és megerősítsék a gondozási feladatok egyenlő elosztását célzó rendszereiket; ezzel összefüggésben ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy olyan szakpolitikákat vezessenek be, amelyek az önfoglalkoztatók, különösen az IKT- és a digitális ágazatban dolgozó női vállalkozók helyzetét, valamint a szociális védelmi rendszerekhez, a szülési szabadsághoz és a gyermekgondozáshoz való hozzáférésük iránti igényüket kezelik; rámutat, hogy a távmunka lehetővé teszi a nők számára az otthoni munkavégzést, továbbá a munka és a magánélet jobb egyensúlyához vezethet; megjegyzi azonban, hogy ezt a tagállamoknak kell nyomon követniük és megfelelően szabályozniuk;

13.

hangsúlyozza, hogy a nemek közötti bérszakadék a digitális ágazatban dolgozó nők esetében is negatív hatással van a társadalombiztosítási ellátásokra és a nyugdíjszakadékra; üdvözli, hogy a Bizottság 2020 végéig kötelező intézkedéseket fog előterjeszteni a bérek átláthatósága tekintetében, miközben kellően figyelembe veszi az európai kis- és középvállalkozások egyedi körülményeit és az EU-ban létező különböző munkaerőpiaci modelleket a nemek közötti bér- és nyugdíjszakadék, valamint az időskori szegénység hatékony kezelése érdekében;

14.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a nemek közötti egyenlőséget az IKT-ágazatban és a kapcsolódó ágazatokban működő vállalatokban, valamint a digitális gazdaságban, és célzott intézkedések – köztük az európai alapok felhasználásával, nők által vezetett projektek finanszírozásával a digitális ágazatban – révén fogadjanak el horizontális politikákat a digitális gazdaságban a nemek közötti szakadék csökkentése érdekében, mozdítsák elő az IKT-projektekben részt vevő női kutatók minimális számát, tartsanak a humánerőforrás-részlegeknél a „nem tudatos nemi alapú elfogultsággal” kapcsolatos képzéseket, hozzanak létre díjakat és ösztönzőrendszereket a mérhető célértékekhez kapcsolt nemileg semleges politikák végrehajtásában aktív vállalkozások és szervezetek számára, az IKT-termékek előállítása, tervezése és forgalmazása során szerepeltessék a vállalatok stratégiáiban a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítését, ösztönözzék az IKT-vállalkozásokat a szervezeteiken belüli sokféleségről és a nemek közötti bérszakadékról szóló éves jelentések közzétételére, mozdítsák elő azokat a közbeszerzési politikákat és/vagy iránymutatásokat, amelyek ösztönzik, hogy olyan szolgáltatóktól vásároljanak IKT-szolgáltatásokat, amelyek vállalkozásainak és igazgatótanácsainak összetétele nemek szerint kiegyensúlyozott, könnyítsék meg az uniós források elosztását azon vállalatok között, amelyek figyelembe veszik a nemek közötti egyensúly kritériumait, és ösztönzik a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó tervek és protokollok végrehajtását, amelyek alapján javíthatják és nyomon követhetik a vállalatok teljesítményét a nők részvétele terén többek között a menedzsment és a vezetők szintjén, valamint a mentori programokban;

15.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy teljes körűen mérjék fel azokat az okokat és tényezőket, amelyek a digitális karrierpályáról lemorzsolódó nők magas arányához vezetnek; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vizsgálják meg milyen hatással van a munka és a magánélet közötti egyensúly hiánya arra, hogy a nők részt tudjanak venni az IKT-ágazatban elvárt készségszint fenntartásához szükséges továbbképzéseken; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki mechanizmusokat és programokat a nőknek és lányoknak a digitális ágazat oktatási, képzési és foglalkoztatási kezdeményezéseibe való integrálására, migrációs jogállásuktól függetlenül;

16.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a nők vállalkozói tevékenységét és szerepvállalását az innovációban, növeljék a női vállalkozók és a nők vezette induló innovatív digitális vállalkozások finanszírozási lehetőségeit, és ezáltal javítsák a meglévő alapok hozzáférhetőségét annak érdekében, hogy a nők és vállalkozásaik egyenlő esélyekkel versenyezhessenek a digitális egységes piacon, és ösztönözzék a finanszírozó intézmények nemek szerint kiegyensúlyozottabb összetételét;

17.

ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg az IKT területén a nemekkel kapcsolatos kérdésekre irányuló kutatás finanszírozását;

18.

úgy véli, hogy rendkívül fontos a női szerepmodellek és a vezető pozíciót betöltő nők számának növelése az IKT-ágazatban; felszólítja a férfi példaképeket, hogy emeljenek szót a nemek közötti egyenlőségért a digitális gazdaságban; hangsúlyozza, hogy az IKT-vállalkozásoknak olyan módszereket kell bevezetniük a humánerőforrásokkal kapcsolatban, amelyek előmozdítják a sokféleséget, többek között a nemek egyensúlyát a közép- és felsővezetői pozíciókban, valamint a vállalkozások igazgatóságaiban; üdvözli, hogy a Bizottság kinyilvánította azon szándékát, hogy ösztönzi a tőzsdén jegyzett társaságok nem-ügyvezető igazgatói körében a nemek közötti egyensúly javításáról és kapcsolódó intézkedésekről szóló irányelvre (a nők igazgatósági tagságáról szóló irányelv) irányuló 2012. évi javaslat elfogadását, és sürgeti a Tanácsot, hogy szüntesse meg a javaslat útjában álló akadályokat és fogadja el a javaslatot;

A kulturális, média- és audiovizuális ágazat

19.

hangsúlyozza a kulturális, média-, reklám- és audiovizuális ágazatok hatását a nemi sztereotípiák kialakulásában és intenzívebbé válásában, valamint a normatív és kulturális akadályok előmozdításában, amelyek a közvetített nyelvezet és képek révén újratermelődnek;

20.

felszólítja az audiovizuális és médiaágazatot, hogy a STEM-hez, valamint az IKT-hoz kapcsolódó szakmákban dolgozó nőket hangsúlyosan szerepeltessék, és ezáltal mutassák be a STEM-en és az IKT-n belüli sokféleséget és lehetőségeket; felszólítja a médiaipart, hogy a nőket olyan vitafórumokon, újságcikkekben és egyéb olyan helyeken szerepeltessék, ahol a technológiai témákkal kapcsolatos közvélemény és diskurzus formálódik;

21.

emlékeztet annak fontosságára, hogy meg kell szüntetni az olyan algoritmusok, mesterségesintelligencia-alkalmazások, videojátékok és játékok tudatos és nem tudatos nemi alapú elfogultságát, amelyek káros nemi sztereotípiákat állandósítanak, továbbá a nők digitális, mesterséges intelligenciával kapcsolatos és az IKT területén való részvételének csökkenéséhez vezetnek; hangsúlyozza, hogy foglalkozni kell az IKT-ágazaton belül az innováció torzulásával, ahol a szolgáltatások, a szoftverek és felhasználói alkalmazások tervezőinek és fejlesztőinek döntő többsége férfi, a felhasználók viszont főként nők;

A nők polgári, politikai és gazdasági szerepvállalásának növelése

22.

hangsúlyozza, hogy az IKT jelentősen növelheti a nők választási folyamatokban, nyilvános konzultációkban, felmérésekben és vitákban, valamint szerveződésekben és a nők jogainak képviseletében való részvételi képességét; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az e-kormányzati kezdeményezések kidolgozásakor vegyék figyelembe a nemi dimenziót; hangsúlyozza, hogy kampányokhoz, fórumokhoz és a női példaképek láthatóságának fokozásához hatékony az internet használata;

23.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy konstruktívan működjenek együtt a digitális civil társadalmi szervezetekkel és támogassák azokat, valamint ösztönözzék az ilyen szervezeteket arra, hogy vegyenek részt az internetirányításban; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a technológiához kapcsolódó közpolitikák kidolgozása és végrehajtása során szorosan működjenek együtt a nőkkel és a női civil társadalmi szervezetekkel is, és vonják be azokat annak érdekében, hogy jobban reagáljanak a nők és lányok mindennapi életében felmerülő aggályokra és enyhítsék azokat, valamint hogy előmozdítsák a nők gazdasági és digitális társadalmi befogadását;

24.

ösztönzi a tagállamokat és a Bizottságot, hogy szervezzenek figyelemfelkeltő, képzési és a nemek közötti egyenlőség érvényesítését célzó kampányokat annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az IKT területén történő jártasság hatással van a nők gazdasági szerepvállalására;

25.

úgy véli, hogy ösztönözni kell a nőket arra, hogy töltsenek be kritikusabb szerepet az intelligens városok és községek tervezésében, fejlesztésében, kivitelezésében és fenntartásában;

Adatgyűjtés

26.

üdvözli, hogy a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) szerves részeként létrehozták a „Nők a digitalizációban” eredménytáblát, valamint üdvözli az EIGE által a „Nemek közötti egyenlőség és az ifjúság: a digitalizációban rejlő lehetőségek és kockázatok” című 2018. évi jelentésében javasolt négy új mutatót;

27.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, valamint a platformokat és vállalkozásokat, hogy gyűjtsenek életkor és nem szerint lebontott összehasonlítható adatokat az IKT használatáról, továbbá javasoljanak olyan kezdeményezéseket – többek között kutatásokat –, amelyek keretében jobban meg lehet érteni és kezelni a nemek közötti digitális szakadék kiváltó okait; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a meglévő, nem szerint lebontott adatok összegyűjtésével és felhasználásával mozdítsák elő a nők és a lányok digitális társadalmi befogadását akadályozó különféle tényezők kölcsönhatására irányuló további kutatásokat; hangsúlyozza, hogy a harmonizált adatgyűjtés megkönnyíti az adatok és a bevált gyakorlatok tagállamok általi összehasonlítását és megosztását;

A nemi alapú erőszak elleni küzdelem: Online erőszak

28.

nagy aggodalommal veszi tudomásul a digitális bűncselekmények, valamint a nők elleni megfélemlítés, molesztálás, személyes adataik megszerzése és közzététele, a zaklatás és az erőszak terjedését a digitális világban; hangsúlyozza a digitális és médiaműveltség, a kiberhigiénia és a kiberbiztonság fontosságát; forrásokat kér és olyan kampányok indítására hív fel, amelyek növelik a tudatosságot, és felvilágosítják a nőket arról, hogy felhasználói fiókjaik és kommunikációjuk biztonságossá tételével hogyan védhetik meg magukat az online világban, valamint amelyek az interneten való tiszteletteljes közösségi kommunikációval figyelmezteti a nőket a potenciális zaklatókról vagy agresszorokról, továbbá tájékoztatják őket arról, hogy incidens esetén hogyan kérhetnek segítséget; úgy véli, hogy az ilyen kampányoknak a nemi alapú erőszak és a nemi sztereotípiák ellen kell fellépniük, tájékoztatniuk kell a férfiakat arról, hogy hogyan viselkedjenek az interneten a nőkkel szemben, és biztosítaniuk kell a nők folyamatos véleménynyilvánítási szabadságát és a nyilvános vitában való érdemi részvételüket; úgy véli továbbá, hogy a vállalatoknak és a fejlesztőknek hatékony jelentéstételi és felfüggesztési mechanizmusok révén foglalkozniuk kell a nemi alapú online erőszakkal és az infrastruktúrájukkal való visszaéléssel; felhívja a tagállamokat, hogy könnyítsék meg a bejelentési csatornákat, és támogassák a rendőrség, az igazságszolgáltatási rendszer és az információs és kommunikációs technológiai ágazat képzési eszközeinek fejlesztését annak érdekében, hogy a bűnüldöző hatóságok képesek legyenek hatékonyan kivizsgálni és bíróság elé állítani a rosszindulatú támadókat, valamint támogatni az online zaklatás és erőszak áldozatait;

29.

felhívja az uniós intézményeket, ügynökségeket és szerveket, valamint a tagállamokat és azok bűnüldöző hatóságait, hogy működjenek együtt, és tegyenek konkrét lépéseket az IKT bűncselekmények – különösen az online szexuális zaklatás, valamint a szexuális kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelem – elkövetésére való felhasználása elleni fellépéseik összehangolására, és gyűjtsenek nemek szerint lebontott adatokat a nemi alapú online erőszakról; üdvözli a Bizottság bejelentését, miszerint felmérést készít a nemi alapú erőszakról; sürgeti, hogy a Bizottság és a tagállamok megfelelő finanszírozást biztosítsanak olyan MI-megoldások kifejlesztéséhez, amelyek megelőzik és leküzdik a nők és lányok ellen a kibertérben elkövetett erőszakot, online szexuális zaklatásukat és kizsákmányolásukat, és munkahelyi szexuális zaklatásukat; felszólítja a tagállamokat, hogy vizsgálják felül büntetőjogi jogszabályaikat a digitális erőszak új formáinak meghatározása és büntethetővé tétele érdekében, valamint ratifikálják az erőszakról és zaklatásról szóló, 2019. évi ILO-egyezményt, amely többek között a munkával kapcsolatos kommunikációra vonatkozik;

30.

úgy véli, hogy a nemek közötti egyenlőség megvalósításához alapvető fontosságú az életkornak megfelelő, átfogó szexuális és párkapcsolati oktatás, amely magában foglalja a kibererőszak, az online szexuális zaklatás, valamint a nők online tárgyiasítása, hiperszexualizációja és szexuális kizsákmányolása elleni küzdelmet; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fogadjanak el szakpolitikákat és intézkedéseket a STEM oktatási helyszínein és az iskolákban, valamint az IKT ágazaton belül elkövetett szexuális zaklatás előfordulásának kezelésére; felhívja a munkáltatókat, hogy igazítsák ki HR-intézkedéseiket az online zaklatás régi és új formáinak kezelése érdekében azáltal, hogy kötelező képzéseket szerveznek és segélyhívó számot hoznak létre az áldozatok számára;

31.

további, jogilag kötelező erejű intézkedésekre és irányelvre szólít fel a gyakran női aktivistákra, politikusokra és más közszereplőkre irányuló nemi alapú erőszak, többek között az online erőszak és az online gyűlöletbeszéd megelőzése és leküzdése érdekében; felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a nők online biztonságának védelme érdekében a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályra irányuló, elfogadás előtt álló javaslat, valamint az internetes platformok új együttműködési kerete foglalkozzon az online platformoknak a felhasználók által terjesztett gyűlöletbeszéddel és más ártalmas, sértő és szexista tartalommal kapcsolatos felelősségével; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozza ki az online erőszak harmonizált jogi fogalommeghatározásait és egy új magatartási kódexet a nemi alapú online erőszak elleni küzdelemmel foglalkozó online platformok számára;

Kialakulóban lévő területek

32.

felszólítja a nemzeti közigazgatási szerveket és az uniós intézményeket, hogy működjenek együtt a magánszektorral európai szintű példakép-kampányok létrehozása érdekében, amelyek arra ösztönzik a fiatal nőket, hogy kiberbiztonsági szakmát válasszanak, ami jelentősen csökkentené a készséghiányt, fellendítené a gazdaságot, és javítaná az európai kiberbiztonsági ágazat általános ellenálló képességét;

33.

hangsúlyozza, hogy további szabályozási erőfeszítésekre van szükség annak biztosítása érdekében, hogy az MI tiszteletben tartsa a nemek közötti egyenlőségre és a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó elveket és értékeket, az Európai Unió Alapjogi Chartája 21. cikkének megfelelően;

34.

kiemeli, hogy nemi szempontok mentén behatóbban meg kell ismerni az olyan kialakulóban lévő területeket, mint az algoritmikus döntéshozatal, a blokklánc-technológia, a kriptovaluta és az adatfelügyelet, és stratégiákat kell kidolgozni a kezelésükre;

Nemek közötti egyenlőség a fejlesztési politikákban

35.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a jelenlegi válságban a fejlődő országokban és régiókban nőhet a nemek közötti digitális szakadék; a fejlesztési stratégiákban a nemek közötti egyenlőség elérésének eszközeként hangsúlyozza a nők és lányok digitális jártasságának, valamint a digitális megoldások hozzáférhetőségének és megfizethetőségének fontosságát; hangsúlyozza, hogy a fejlesztési forrásokat a lányok és nők digitális oktatásának előmozdítására kell fordítani, és támogatni kell a nők által irányított projekteket a digitális ágazatban, különösen azokaz, amelyek társadalmi hatással bírnak;

36.

emlékeztet arra, hogy a fogyatékossággal élők, az etnikai és kisebbségi csoportok, a különböző társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező nők, az idősebb és a vidéki térségekben élő nők, valamint a menekült és migráns nők nehézségekkel szembesülhetnek a digitális szolgáltatásokhoz és a kapcsolódó infrastruktúrához való hozzáférést illetően; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésére irányuló valamennyi kezdeményezésben interszekcionális megközelítésre van szükség a nők digitális szolgáltatásokhoz és oktatáshoz való hozzáférése, ezek általuk való használata, valamint a nők digitális gazdaságban és társadalomban való foglalkoztatása tekintetében; felhívja a tagállamokat, hogy kezeljék a társadalom összes kiszolgáltatott csoportjának digitális kirekesztését, és tegyék számukra hozzáférhetővé az IKT-oktatást azáltal, hogy a tanítási módszereket és időbeosztást úgy alakítják, hogy az figyelembe vegye a nők oktatáshoz való hozzáférését meghatározó különböző tényezőket;

o o

37.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL C 264. E, 2013.9.13., 75. o.

(2) HL C 36., 2016.1.29., 18. o.

(3) HL C 93., 2016.3.9., 120. o.

(4) HL C 349., 2017.10.17., 56. o.

(5) HL C 66., 2018.2.21., 44. o.

(6) HL C 390., 2019.11.18., 28. o.

(7) Mélyreható elemzés – „A nők interneten való érvényesülésének elősegítése”, Európai Parlament, Uniós Belső Politikák Főigazgatósága, C. Tematikus Főosztály – Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi Tematikus Főosztály, 2015. október 30.

(8) Tanulmány – „A nemek közötti digitális szakadék mögöttes okai, valamint a nők és lányok fokozott digitális integrációjának lehetséges megoldásai”, Európai Parlament, Uniós Belső Politikák Főigazgatósága, C. Tematikus Főosztály – Állampolgári jogok és Alkotmányügyek, 2018. február 15.

(9) Tanulmány – „A nők elleni online erőszak és online gyűlöletbeszéd”, Európai Parlament, Uniós Belső Politikák Főigazgatósága, C. Tematikus Főosztály – Állampolgári Jogok és Alkotmányügyek, 2018. augusztus 16.

(10) Tanulmány – „A nők oktatási és foglalkoztatási helyzete a tudományban, a technológiában és a digitális gazdaságban, beleértve az MI-t és hatását a nemek közötti egyenlőségre”, Európai Parlament, Uniós Belső Politikák Főigazgatósága, C. Tematikus Főosztály – Állampolgári Jogok és Alkotmányügyek, 2020. április 15.

(11) HL L 101., 2011.4.15., 1. o.

(12) https://ec.europa.eu/digital-single-market/en/women-digital-scoreboard

(13) A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) 6. mutatója. Forrás: Az EIGE „Nemek közötti egyenlőség és digitalizáció az Európai Unióban” című, 2018. október 11-én közzétett tájékoztatója.

(14) Az EIGE „Nemek közötti egyenlőség és digitalizáció az Európai Unióban” című, 2018. október 11-én közzétett tájékoztatója.

(15) https://ec.europa.eu/digital-single-market/en/women-ict

(16) Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének felmérése https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/STUD/2018/604979/IPOL_STU(2018)604979_EN.pdf

(17) A Bizottság „A nők a digitális korban” című tanulmánya (2018).

(18) https://2019.stateofeuropeantech.com/chapter/diversity-inclusion/article/state-di-european-tech/

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/242

P9_TA(2021)0027

A hongkongi demokratikus ellenzékkel szembeni kemény fellépés

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a hongkongi demokratikus ellenzékkel szembeni kemény fellépésről (2021/2505(RSP))

(2021/C 456/21)

Az Európai Parlament,

—

tekintettel 2020. június 19-i állásfoglalására a Kínai Népköztársaság hongkongi nemzetbiztonsági törvényéről és annak a szükségességéről, hogy az EU megvédje Hongkong magas szintű autonómiáját (1), valamint 2019. július 18-i, a hongkongi helyzetről (2), 2016. november 24-i, Gui Minhai, Kínában bebörtönzött kiadó ügyéről (3), 2016. február 4-i, a Hongkongban eltűnt könyvkiadók ügyéről (4) szóló állásfoglalásaira, valamint 2020. december 17-i állásfoglalására (5), különös tekintettel a vállalati átvilágításról szóló hatékony európai jogszabályok létrehozásának fontosságára,

—	tekintettel a Kínáról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen az EU és Kína közötti kapcsolatok helyzetéről szóló, 2018. szeptember 12-i (6) és az EU és Kína közötti kapcsolatokról szóló 2015. december 16-i állásfoglalására (7),

—	tekintettel a Hongkongról szóló korábbi ajánlásaira, különösen a „20 évvel az átadást követően Hongkongról” című, a Tanácshoz, a Bizottsághoz és a Bizottság alelnökéhez/az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez (főképviselő/alelnök) intézett, 2017. december 13-i ajánlására (8),

—

tekintettel a főképviselőnek az Európai Unió nevében tett, a 2020. júliusi hongkongi demokráciapárti előválasztások résztvevőit érintő tömeges letartóztatásokról szóló 2021. január 7-i nyilatkozatára, a szóvivőnek 10 hongkongi személy ellen indított bírósági eljárásról szóló, 2020. december 29-i nyilatkozatára, a főképviselőnek az Európai Unió nevében tett, a hongkongi Törvényhozó Tanács tagjainak kizárásáról szóló 2020. november 12-i nyilatkozatára, a szóvivőnek több hongkongi demokráciapárti törvényhozó és volt törvényhozó letartóztatásáról szóló 2020. november 2-i nyilatkozatára, a szóvivőnek Joshua Wong és más demokráciapárti aktivisták letartóztatásáról szóló 2020. szeptember 24-i nyilatkozatára, a szóvivőnek a nemzetbiztonsági törvény értelmében Hongkongban a közelmúltban végrehajtott letartóztatásokról és razziákról szóló, 2020. augusztus 10-i nyilatkozatára, a főképviselőnek az Európai Unió nevében tett, a hongkongi törvényhozó tanácsi választások elhalasztásáról szóló, 2020. augusztus 3-i nyilatkozatára, valamint a főképviselőnek az Európai Unió nevében tett, a hongkongi nemzetbiztonsági törvénynek a kínai Nemzeti Népi Kongresszus általi elfogadásáról szóló, 2020. július 1-jei nyilatkozatára,

—	tekintettel az Elnökök Értekezlete 2020. július 6-i sajtónyilatkozatára,

—	tekintettel a hongkongi nemzetbiztonsági törvény a Kínai Nemzeti Népi Kongresszus Állandó Bizottsága általi, 2020. június 30-i elfogadására,

—	tekintettel a G7-ek külügyminisztereinek Hongkongról szóló, 2020. június 17-i nyilatkozatára,

—	tekintettel Hongkong Különleges Közigazgatási Terület (Hongkong KKT) 1990. április 4-én elfogadott és 1997. július 1-jén hatályba lépett alaptörvényére,

—	tekintettel az Egyesült Királyság kormányának és a Kínai Népköztársaság kormányának a hongkongi kérdésről szóló 1984. december 19-i együttes nyilatkozatára, amely „kínai–brit együttes nyilatkozat” néven is ismert,

—	tekintettel a 2019. november 28-án Hongkongban tartott 13. éves strukturált párbeszédre,

—	tekintettel a Bizottság és az alelnök/főképviselő „Az EU és Kína – stratégiai kilátások” című, 2019. március 12-i közös közleményére (JOIN(2019)0005),

—	tekintettel az EU „Egy Kína” elnevezésű politikájára,

—	tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

mivel 2021. január 5-én a hongkongi rendőrség a demokratikus ellenzék 53 képviselőjét és aktivistákat tartóztatott le a hongkongi nemzetbiztonsági törvény szerinti felforgatás vádjával; mivel a letartóztatottak között voltak a Hongkong Különleges Közigazgatási Terület Törvényhozó Tanácsának megválasztását megelőzően lezajlott júliusi hongkongi demokráciapárti előválasztások szervezői és jelöltjei, a Törvényhozó Tanács volt tagjai, körzeti tanácstagok, valamint egy a demokráciapárti mozgalomban részt vevő amerikai ügyvéd; mivel emellett a hongkongi rendőrség utasítására a bankok befagyasztottak az érintett 53 személyhez köthető 1,6 millió HKD-t; mivel időközben három kivételével valamennyi érintettet a további vizsgálatok lezárultáig óvadék ellenében szabadlábra helyezték;

mivel ez az intézkedés volt a legutolsó a nemzetbiztonsági törvény 2020. július 1-jei hatálybalépése óta végrehajtott, a demokratikus ellenzék képviselőit és aktivistáit célzó letartóztatások és a hongkongi demokratikus intézmények aláásását célzó egyéb fellépések hosszú sorában; mivel a törvény keretében annak bevezetése óta 93 ellenzéki személyt tartóztattak le; mivel az ENSZ emberi jogi szakértője 2020. szeptember 1-jén megerősítette, hogy a jogszabály „komoly törvényességi aggályokat vet fel, valamint a véleményalkotás, a véleménynyilvánítás és a békés célú gyülekezés szabadságának indokolatlan korlátozását jelenti”;

C.	mivel Hongkong biztonsági minisztere kijelentette, hogy a letartóztatott személyeket azzal gyanúsítják, hogy megkísérelték a kormány megbénítását terveik végrehajtása révén, melyek célja az volt, hogy demokratikus jogaikkal élve többséget szerezzenek a törvényhozásban;

mivel számos demokráciapárti személyiséget zártak ki politikailag motivált döntéssel választott tisztségükből a Kínai Nemzeti Népi Kongresszus 2020. november 10-i állásfoglalása alapján, amely a patriotizmust jogi követelménnyé teszi a törvényhozók számára, melynek következtében a Törvényhozó Tanács csaknem valamennyi ellenzéki tagja lemondott; mivel a Kínai Kommunista Párt és az állami ellenőrzés alatt álló kínai sajtó egyre többször intéz támadást Hongkong korábban független igazságszolgáltatása ellen;

mivel 2021. január 15-én Hongkong széles sávú hálózata a hongkongi hatóságok a nemzetbiztonsági törvény értelmében tett felszólítására blokkolt egy demokráciapárti honlapot; mivel a nemzetbiztonsági törvény szerinti internetes cenzúra ezen első példája felveti annak aggályát, hogy a hongkongi hatóságok arra kívánják felhasználni ezt a jogszabályt, hogy tovább korlátozzák a véleménynyilvánítás és az online tájékoztatás szabadságát; mivel ez káros következményekkel járna mind a polgári szabadságokra, mind a demokráciára nézve;

mivel a hongkongi kormány úgy határozott, hogy a törvényhozó tanácsi választások az eredeti 2020. szeptember 6-i időpontját egy évvel elhalasztja, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy akadályozza az ellenzéket, amelynek most először volt valódi esélye arra, hogy többséget szerezzen; mivel közvetlenül a nemzetbiztonsági törvény hatálybalépését követően Carrie Lam, Hongkong kormányzója, az előválasztásokat illegálisnak nyilvánította, kijelentve, hogy az sértheti a nemzetbiztonsági törvényt;

mivel a kínai hatóságok 2020. augusztus 23-án letartóztattak 12 hongkongi aktivistát, akik állítólag hajón akartak elmenekülni Hongkongból; mivel a 12 aktivista közül 10-en 7 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést kaptak illegális határátlépés vádjával egy olyan perben, amelynek során nem tartották tiszteletben a vádlottak jogszerű eljáráshoz való jogát; mivel egyikük, Kok Tsz-Lun, 19 éves egyetemista, kettős kínai-portugál állampolgár, és ezért uniós polgár; mivel a vádlottakat Sencsenben letartóztatták, teljes elkülönítésben tartották és bíróság elé állították; mivel emellett megtagadták tőlük annak lehetőségét, hogy jogi képviselőt választhassanak;

mivel letartóztatásuk és a Sencsenben megtartott bírósági tárgyalásuk során sérült a tisztességes és jogszerű eljárás elve; mivel 2021. január 15-én a Szecsuáni Tartományi Igazságszolgáltatási Osztály visszavonta Lu Siwei kínai emberi jogi ügyvéd ügyvédi működési engedélyét a szóban forgó 12 aktivista egyikének védelme miatt; mivel Ren Quanniu emberi jogi ügyvéd 2021. január 19-én meghallgatáson vett részt a Henani Tartományi Igazságszolgáltatási Osztály előtt, hogy tiltakozzon annak azon döntése ellen, melynek értelmében kezdeményezik engedélyének visszavonását ugyanezen ügy miatt; mivel mindkét ügyvédet az a veszély fenyegeti, hogy visszavonják működési engedélyüket miután megkísérelték ellátni azoknak a hongkongi aktivistáknak a jogi képviseletét, akiket a kínai hatóságok elfogtak, amikor azok hajón megkíséreltek Tajvanra menekülni; mivel 10, köztük egyes az uniós tagállamok védelmét ellátó diplomatát nem engedtek be Lu Siwei 2021. január 13-i csengtui meghallgatására;

I.	mivel 2020. augusztus 10-én a nemzetbiztonsági törvény megsértésének vádjával letartóztatták Jimmy Lay médiamogult, a demokráciapárti Apple Daily hírlap alapítóját;

mivel a nemzetbiztonsági törvény egyértelműen megsérti az 1984. évi kínai–brit együttes nyilatkozatot és Hongkong Különleges Közigazgatási Terület (Hongkong KKT) 1990. évi alaptörvényét, amely garantálja, hogy Hongkong a szuverenitás átadását követően 50 évig megőrzi a végrehajtás, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás autonómiáját és függetlenségét, valamint az alapvető jogokat és szabadságjogokat, beleértve a szólás-, a gyülekezési, az egyesülési és a sajtószabadságot; mivel a nemzetbiztonsági törvény megakadályozza Hongkongot abban is, hogy eleget tegyen nemzetközi emberi jogi kötelezettségeinek, többek között a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (ICCPR), amelynek Hongkong általi végrehajtását hamarosan felülvizsgálják;

K.	mivel a Human Rights Watch éves jelentése szerint Kína a Tienanmen téri tömegmészárlás óta az emberi jogok szempontjából legsötétebb időszakát éli;

mivel az Európai Uniónak továbbra is komoly aggályai vannak a Hongkonggal kapcsolatos kínai nemzetbiztonsági törvényt illetően; mivel ez érzékeny kérdés, amely messzemenő következményekkel jár Hongkongra és lakosságára, az uniós és külföldi polgárokra, az uniós és nemzetközi civil társadalmi szervezetekre, valamint a Hongkongba vetett üzleti bizalomra nézve; mivel a nemzetbiztonsági törvény növeli az uniós polgárok által Hongkongban viselt kockázatokat;

mivel az EU mindig is határozottan támogatta az „egy ország, két rendszer” elvet és Hongkong magas szintű autonómiájának megőrzését az alaptörvénnyel és a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban; mivel a jelenlegi körülmények között nem sok hiányzik ahhoz, hogy ezeket az elveket visszafordíthatatlanul aláássák;

N.	mivel 2020 decemberében az EU és Kína elvben megállapodott az EU és Kína közötti átfogó beruházási megállapodásról (CAI);

kéri, hogy 2021 első két hetében haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássák szabadon a Hongkongban letartóztatottakat, valamint mindazokat, akiket korábban a nemzetbiztonsági törvény szerinti vádak alapján letartóztattak, és hogy az ellenük felhozott valamennyi vádat ejtsék; sürgeti a hatóságokat, hogy a hongkongi alaptörvényben rögzítettek értelmében és összhangban a belföldi és nemzetközi kötelezettségekkel, tartsák tiszteletben Hongkongban a jogállamiságot, az emberi jogokat, a demokratikus elveket és Hongkongnak az „egy ország, két rendszer” elven alapuló, nagyfokú autonómiáját;

szorgalmazza, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül helyezzék szabadlábra a 2020. augusztus 23-án őrizetbe vett, állítólag hajóval menekülni próbáló hongkongi aktivistákat, valamint hogy ejtsék az ellenük felhozott valamennyi vádat; felhívja az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy az EU kínai küldöttségén keresztül továbbra is nyújtson megfelelő segítséget Kok Tsz-Lun kínai és portugál kettős állampolgárnak és ebből következően uniós polgárnak, aki a Sencsenben elítélt tíz személy egyike; felszólítja a kínai hatóságokat, hogy haladéktalanul állítsák vissza a fentiek ügyvédei, Lu Siwei és Ren Quanniu emberi jogi védők engedélyét;

szorgalmazza, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül helyezzék szabadlábra az elmúlt években letartóztatott összes békés hongkongi tüntetőt, köztük Joshua Wongot, Ivan Lamot és Agnes Csaut, és ejtsenek minden vádat velük szemben; felszólít független, pártatlan, hatékony és gyors vizsgálatok lefolytatására a hongkongi rendőrség tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakos cselekedeteinek kivizsgálására;

felszólítja a hongkongi hatóságokat, hogy azonnal hagyjanak fel azzal a gyakorlattal, hogy a nemzetbiztonsági törvényt használják fel a véleménynyilvánítás szabadságához, a békés gyülekezéshez és az egyesülési szabadsághoz való jog elnyomására; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy következő lépésként megakadályozzák a körzeti tanácstagok diszkvalifikálását és a választójogi törvény minden olyan módosítását, amely a hongkongi alaptörvény jogi garanciáival, valamint a nemzetközi kötelezettségekkel és normákkal ellentétes módon tovább korlátozná a demokráciapárti tábor mozgásterét;

követeli a Nemzeti Népi Kongresszus által a Hongkong Különleges Közigazgatási Terület jogrendszerének és a nemzetbiztonság megőrzését szolgáló végrehajtási mechanizmusainak létrehozásáról és kidolgozásáról szóló törvény teljes körű visszavonását, mivel az sérti Hongkong nemzetközi jogállását azáltal, hogy aláássa autonómiáját és demokráciáját, igazságszolgáltatási rendszere függetlenségét és az emberi jogok tiszteletben tartását; kiemeli, hogy Hongkong népének élveznie kell a hongkongi alaptörvényben és a Hongkong által is aláírt Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában garantált szabadságokat és nagyfokú autonómiát;

hangsúlyozza, hogy a nemzetbiztonsági törvény bevezetése sérti a Kínai Népköztársaság nemzetközi jog – nevezetesen a kínai–brit együttes nyilatkozat – szerinti kötelezettségvállalásait és kötelezettségeit, továbbá megakadályozza a bizalmon alapuló viszony kialakítását Kína és az EU között, és aláássa a jövőbeli együttműködést;

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Kínai Kommunista Párt és az állami ellenőrzés alatt álló kínai sajtó egyre többször intéz támadást a hongkongi igazságszolgáltatással szemben, és e támadások közvetlenül az igazságszolgáltatás függetlenségének kétségbevonására irányulnak; aggódik amiatt, hogy következő lépésként hivatkozni lehet a nemzetbiztonsági törvényre a hongkongi igazságszolgáltatás függetlenségének aláásása céljából, mivel az felhatalmazza a kormányzót bírák kinevezésére a nemzetbiztonsági ügyekkel kapcsolatos vádeljárások lefolytatására, és mivel a vádlottak kiadhatók a szárazföldi Kínának, és a tárgyalások kínai bíróságokon is lefolytathatók;

határozottan üdvözli az Egyesült Királyság kormányának azon döntését, hogy megnyitja az utat a brit tengerentúli útlevéllel rendelkező több mint egymillió hongkongi lakos állampolgárrá válása előtt; elítéli Kína azon fenyegetését, hogy visszavonja ezen útlevelek érvényes úti okmányként való elismerését, és aggodalmát fejezi ki azon legújabb információk miatt, amelyek szerint Kína állítólag azt fontolgatja, hogy a brit tengerentúli útlevéllel rendelkező személyeket kizárja a közhivatalt viselők sorából, sőt, megtagadja tőlük a szavazati jogot a hongkongi választásokon; felhívja a Tanácsot, az EKSZ-t és a Bizottságot a koordináció javítására a Hongkonggal kapcsolatban 2020 júliusában elfogadott intézkedéscsomag sikeres és eredményes végrehajtása érdekében; felhívja az EKSZ-t, hogy nyújtson átláthatóbb értékelést ezekről az intézkedésekről, többek között az elnyomott hongkongi polgárok érdekében az emberi jogok és az alapvető szabadságok további romlása esetén kialakítandó „mentőcsónakrendszer” létrehozásának sürgősségéről;

sürgeti a teljes uniós és európai diplomáciai személyzetet, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy védelmet és támogatást nyújtsanak a Hongkongban tevékenykedő békés aktivistáknak, egyebek mellett azáltal, hogy ellátogatnak a bírósági tárgyalásokra, börtönlátogatásokat kérelmeznek, és következetesen és eltökélten megszólítják a helyi hatóságokat az emberi jogok védelmezőiről szóló uniós iránymutatások és más vonatkozó uniós politikák, többek között az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó új uniós cselekvési terv teljes körű alkalmazásával;

10.

rendkívül nyugtalanítják azok a beszámolók, amelyek szerint a hongkongi hatóságok vádemelést fontolgatnak Uffe Elbæk és Katarina Ammitzbøll dán jogalkotókkal szemben, amiért segítettek Ted Hui hongkongi aktivistának abban, hogy száműzetésbe vonuljon az Egyesült Királyságban; úgy véli, hogy a dán jogalkotókkal szemben felhozott vádak alaptalanok és hamisak, és mély aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Kínai Kommunista Párt a nemzetbiztonsági törvény területen kívüli alkalmazásával a demokratikus világ egészében elszántan le kíván sújtani az eltérő hongkongi véleményekre; sürgeti Kínát, hogy helyezze szabadlábra a jogtalanul fogva tartott uniós polgárokat, például Richard O’Halloran ír állampolgárt; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy végezzen kockázatértékelést azzal kapcsolatban, hogy a hongkongi nemzetbiztonsági törvény hogyan érintheti az európai polgárokat;

11.

továbbra is különösen felháborítónak tartja Gui Minhai svéd kiadó folytatódó fogva tartását, és sürgeti az EU és a tagállamok legmagasabb szintű, erőteljes és kitartó beavatkozását szabadon bocsátása érdekében; szorgalmazza Kok Tsz-Lun hongkongi-portugál kettős állampolgár szabadlábra helyezését, és sürgeti, hogy kapcsolatba léphessen a portugál konzulátusi személyzettel és az általa választott jogi képviselővel;

12.

üdvözli az uniós tagállamok és más nemzetközi partnerek azon döntését, hogy felfüggesztik a Hongkonggal fennálló kiadatási megállapodások alkalmazását; kiemeli annak fontosságát, hogy folytatódjon a bírósági tárgyalások megfigyelése és a nemzetbiztonsági törvény Hongkongon kívüli alkalmazása lehetséges következményeinek értékelése és az ezekre való reagálás előkészítése; megismétli a tagállamokhoz intézett azon felhívását, hogy függesszék fel a Kínai Népköztársasággal kötött kiadatási szerződéseiket annak érdekében, hogy megakadályozzák például az Európában élő ujgurok, hongkongi állampolgárok, tibetiek vagy kínai másként gondolkodók Kínai Népköztársaságban történő bíróság elé állítás céljából való kiadatását;

13.

elítéli az európai székhelyű bankok szerepét abban, hogy segítséget nyújtanak a kínai hatóságoknak a nemzetbiztonsági törvény alkalmazásában a korábbi demokráciapárti jogalkotók és vallási vezetők eszközeinek és bankszámláinak befagyasztása révén;

14.

emlékeztet arra, hogy eddig Hongkong nyílt internet-hozzáférést élvezett, de aggódik amiatt, hogy a nemzetbiztonsági törvény feljogosítja a rendőrséget arra, hogy elrendeljék az internetszolgáltatók számára egyes webhelyek blokkolását; mély aggodalmát fejezi ki a Hong Kong Broadband Network internetszolgáltató azon közelmúltbeli nyilatkozatai miatt, hogy vissza szándékozik utasítani minden olyan webhelyet, amely a nemzetbiztonsági törvény alapján „illegális cselekményre” bujthat fel, tehát annak kézzelfogható kockázata miatt, hogy Hongkongot integrálhatják a kínai tűzfalba; sürgeti a hongkongi hatóságokat, hogy haladéktalanul vonják vissza a már kiadott eltávolítási végzéseket, és állítsák helyre az internet teljeskörű elérhetőségét;

15.

sürgeti a Tanácsot, hogy fokozza a Hongkonggal kapcsolatos intézkedéscsomagról szóló tárgyalásait és annak értékelését, és az EU globális emberi jogi szankciórendszere értelmében haladéktalanul fontolja meg célzott szankciók bevezetését egyes hongkongi és kínai személyekkel, többek között Carrie Lammal, Teresa Yeuk-wah Chenggel, Hszia Paolunggal, Hsziaoming Csanggal, Lo Hujninggel, Cseng Jenhsziunggal, Ping-kien Tanggal, Vaj-Csung Lóval and Ka-csiu Livel szemben, figyelembe véve 2021 folyamán a polgári és politikai jogok helyreállításának követelményét és azon feltétel teljesítését, hogy a Hongkong Különleges Közigazgatási Terület alaptörvényével teljes összhangban szabadon bocsássák a demokratikus ellenzék képviselőit, és lehetővé tegyék számukra a közelgő választásokon való részvételt;

16.

sajnálja, hogy az átfogó beruházási megállapodás politikai megkötéséről szóló határozat nem tükrözte a Parlament Hongkongról szóló korábbi állásfoglalásaiban megfogalmazott azon kéréseit, hogy a beruházási tárgyalásokat használják fel ösztönző eszközként Hongkong magas szintű autonómiájának, valamint alapvető jogainak és szabadságainak megőrzése érdekében; sajnálja, hogy e megállapodás gyors elérésének siettetésével – és eközben az emberi jogok folyamatban lévő, például Hongkongban, Hszincsiang tartományban és Tibetben történő súlyos megsértése elleni fellépés elmulasztásával – az EU globális emberi jogi szereplőként élvezett hitelességét kockáztatja; rámutat arra, hogy a Parlament gondosan meg fogja vizsgálni a megállapodást, többek között annak munkavállalói jogokra vonatkozó rendelkezéseit, és emlékezteti a Bizottságot, hogy amikor felkérik a Kínai Népköztársasággal létrejövő beruházási megállapodás vagy a jövőbeli kereskedelmi megállapodások jóváhagyására, figyelembe fogja venni a Kínában, ezen belül Hongkongban fennálló emberi jogi helyzetet;

17.

sürgeti az EU-t és valamennyi tagállamát, hogy egységesen és határozottan lépjenek fel egy Kínával foglalkozó független ellenőrző ENSZ-testület létrehozása érdekében azáltal, hogy proaktívan kibővítik a hasonlóan gondolkodó országok koalícióját, „arriai típusú nem hivatalos találkozót” tartanak Kínával kapcsolatban az ENSZ Biztonsági Tanácsában, sürgetik az ENSZ emberi jogi főbiztosát, hogy indítson vizsgálatot a visszaélésekkel kapcsolatban, és sürgetik az ENSZ főtitkárát, hogy nevezzen ki egy Kínáért felelős különmegbízottat; sürgeti az EKSZ-t és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában tagsággal rendelkező tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy nyilvánosan hangot adjanak a kínai jogsértésekkel kapcsolatos aggodalmaiknak, például azáltal, hogy kezdeményezik, hogy az Emberi Jogi Tanács 2021. évi ciklusa során rendkívüli ülést hívjanak össze a kínai és ezen belül a hongkongi emberi jogi helyzettel kapcsolatban, és hangsúlyozza, hogy Kína tanácsi tagsága megköveteli, hogy az ország az emberi jogi biztonság magasabb szintjének feleljen meg;

18.

felszólítja az Uniót, hogy az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland külügyi bizottsági elnökeinek kezdeményezéséhez csatlakozva fejtsen ki nyomást annak érdekében, hogy az ENSZ főtitkára vagy az ENSZ emberi jogi főbiztosa nevezzen ki egy hongkongi helyzettel foglalkozó ENSZ-különmegbízottat vagy különleges előadót; felhívja a Tanácsot és az alelnököt/főképviselőt, hogy működjenek együtt a nemzetközi közösséggel egy Hongkonggal foglalkozó nemzetközi kapcsolattartó csoport létrehozása érdekében;

19.

felhívja a nemzetközi közösséget, hogy tartsa tiszteletben a hongkongi népnek tett ígéreteit, és tegyen sürgős és példa nélküli lépéseket annak érdekében, hogy Kínát felelősségre vonják a nemzetközi jog e megsértéseiért; ismét felhívja az Uniót és a tagállamokat, hogy fontolják meg kereset benyújtását a Nemzetközi Bírósághoz azon az alapon, hogy Kína döntése, mely szerint nemzetbiztonsági törvényét Hongkongra kényszeríti, megsérti a kínai–brit együttes nyilatkozatot és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát;

20.

üdvözli a Kínáról szóló, újonnan létrejött kétoldalú EU–USA párbeszédet, amelyet 2020. október 23-án indítottak útjára; szorgalmazza a nemzetközi partnerekkel – többek között a hivatalba lépő amerikai kormánnyal – való megerősített koordinációt a Kínai Népköztársasággal és Hongkonggal fenntartott kapcsolatok valamennyi vonatkozása tekintetében; ragaszkodik ahhoz, hogy az emberi jogok – külön hangsúlyt helyezve a hongkongi helyzetre – kiemelt helyen szerepeljenek a közelgő EU–USA párbeszéd napirendjén;

21.

megállapítja, hogy a Kínai Népköztársaság arra irányuló politikája, hogy az egykori „egy ország, két rendszer” megközelítéstől eltérjen, nagymértékben elidegenítette Tajvan népét, továbbá hangsúlyozza együttműködési hajlandóságát a nemzetközi partnerekkel a tajvani demokrácia erősítéséhez való hozzájárulás érdekében;

22.

Utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Kínai Népköztársaság kormányának és parlamentjének, valamint Hongkong Különleges Közigazgatási Terület kormányzójának és parlamentjének.

(1) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0174.

(2) Elfogadott szövegek, P9_TA(2019)0004.

(3) HL C 224., 2018.6.27., 78. o.

(4) HL C 35., 2018.1.31., 46. o.;

(5) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0375.

(6) HL C 433., 2019.12.23., 103. o.

(7) HL C 399., 2017.11.24., 92. o.

(8) HL C 369., 2018.10.11., 156. o.

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/251

P9_TA(2021)0029

A vietnámi emberi jogi helyzet, különösen az emberi jogokkal foglalkozó újságírók, Pham Chi Dung, Nguyen Tuong Thuy és Le Huu Minh Tuan ügye

Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a vietnámi emberi jogi helyzetről, különösen az emberi jogokkal foglalkozó újságírók, Pham Chi Dung, Nguyen Tuong Thuy és Le Huu Minh Tuan ügyéről (2021/2507(RSP))

(2021/C 456/23)

Az Európai Parlament,

—

tekintettel a Vietnámról szóló korábbi állásfoglalásaira, és különösen a Vietnámról, nevezetesen a politikai foglyok helyzetéről szóló, 2018. november 15-i (1), a véleménynyilvánítás szabadságának vietnámi helyzetéről, többek között Nguyen Van Hoa esetéről szóló, 2017. december 14-i (2) és a Vietnámról szóló, 2016. június 9-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az Európai Unió és a Vietnámi Szocialista Köztársaság közötti szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozat tervezetéről szóló (4), valamint az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Vietnámi Szocialista Köztársaság közötti beruházásvédelmi megállapodásnak az Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről szóló, 2020. február 12-i állásfogalásaira (5),

—	tekintettel a 2012. június 27-én aláírt és 2016 októberében hatályba lépett, egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről a Vietnámi Szocialista Köztársaság közötti átfogó partnerségi és együttműködési keretmegállapodásra,

—	tekintettel az EU–Vietnám szabadkereskedelmi megállapodásra,

—	tekintettel a 2020. február 19-i 10. EU–Vietnám emberi jogi párbeszédre,

—	tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) szóvivőjének három újságíró (Pham Chi Dung, Nguyen Tuong Thuy and Le Huu Minh Tuan) elítéléséről szóló, 2021. január 6-i nyilatkozatára,

—	tekintettel az Európai Unió vietnámi küldöttségének üzenetére, amelyben Ho Chi Minh-város fellebbviteli bíróságának 2021. januári határozatára reagáltak, amelyben a bíróság helyben hagyta a Hiên Pháp-csoport tagjaira kiszabott szigorú ítéleteket,

—	tekintettel az ENSZ különleges előadóinak „Vietnám: letartóztatásokkal üzen a kormány a kulcsfontosságú pártkongresszus előtt” című, 2021. január 14-i közös nyilatkozatára,

—

tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosa szóvivője által a sajtó számára készített, Vietnámról szóló 2021. január 8-i tájékoztató anyagra és az ENSZ emberi jogi főbiztosának „Ázsia: Bachelet-t aggasztja a véleménynyilvánítás szabadsága elleni fellépés a Covid19-járvány idején” című, 2020. június 3-i nyilatkozatára,

—

tekintettel az ENSZ különleges eljárásai keretében a vietnámi kormányhoz intézett, a három újságíró ügyével kapcsolatos, 2020. szeptember 17-i, valamint két magánszemély, köztük Pham Chi Dung újságíró ügyével kapcsolatos, 2020. január 22-i, különböző állításokat tartalmazó és azokkal kapcsolatban tájékoztatást kérő közös levélre, és a vietnámi kormány azokra küldött 2020. december 28-i, illetve 2020. március 18-i válaszára,

—	tekintettel a Vietnámról szóló, 2019. március 11–12-i harmadik időszaki jelentésre (CCPR/C/VNM/3) és az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának arról szóló, 2019. augusztus 29-i záró észrevételeire,

—	tekintettel az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó 2011-es ENSZ-irányelvekre,

—	tekintettel az emberi jogok védelmezőiről szóló uniós iránymutatásokra,

—	tekintettel az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

—	tekintettel a Politikai és Polgári Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, amelyhez Vietnám 1982-ben csatlakozott,

—	tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

mivel Pham Chi Dung, Nguyen Tuong Thuy és Le Huu Minh Tuan újságírókat és emberijog-védőket, a Vietnámi Független Újságírók Szövetségének tagjait 2021. január 5-én Ho Chi Minh-város népbírósága 15, 11, illetve 11 éves börtönbüntetésre ítélte többek között „államellenes információk, anyagok és tárgyak gyártása, tárolása és terjesztése” vádjával; mivel az általuk készített tudósítások többek között kormányzati visszaélésekről és korrupcióról, a vietnámi hatóságok által az emberijog-védőkkel szemben alkalmazott bánásmódról és a vietnámi demokráciapárti mozgalomról szóltak;

mivel a vietnámi hatóságok továbbra is bebörtönzik, fogva tartják, zaklatják és megfélemlítik az országban tevékenykedő emberijog-védőket, újságírókat, bloggereket, emberi jogi ügyvédeket, valamint a civil társadalmi szervezetek és a szakszervezetek aktivistáit; mivel az emberijog-védők hosszú börtönbüntetést kockáztatnak az emberi jogok védelmében végzett munkájuk miatt és azért, mert gyakorolják a szabad online és offline véleménynyilvánításhoz fűződő alapvető jogukat; mivel Délkelet-Ázsiában jelenleg Vietnám börtöneiben tartózkodik a legtöbb politikai fogoly, köztük 170 lelkiismereti fogoly, akik közül 69-et kizárólag a közösségi médiában végzett tevékenységük miatt tartanak fogva; mivel a legtöbb politikai foglyot homályosan megfogalmazott nemzetbiztonsági záradékok alapján tartják fogva, amelyek nincsenek összhangban a vietnámi alkotmánnyal és a nemzetközi emberi jogi szerződésekkel, például a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával, amelynek Vietnám is részes állama;

mivel a politikai és emberi jogi aktivisták zord börtönkörülményekkel szembesülnek, beleértve az orvosi ellátáshoz, a jogi tanácsadáshoz és a családi kapcsolatokhoz való hozzáférés megtagadását, és gyakran erőszaknak, kínzásnak vagy a rossz bánásmód egyéb formáinak vannak kitéve; mivel gyakran gyors tárgyalásaik nem felelnek meg a pártatlanság, a méltányosság és a bíróságok függetlensége alapvető normáinak; mivel a vádlottakból a vallomásokat rendszeresen kényszer hatása alatt csikarják ki és a vallomástételt a televízióban közvetítik;

mivel Pham Chi Dung, független újságíró, aki a környezet, a demokrácia, a médiaszabadság, a politikai pluralizmus, a jogállamiság és a civil társadalom fejlődése védelméért száll síkra, 2019 novembere óta önkényes letartóztatásban van „a külföldi médiával torzított információk továbbítása érdekében folytatott együttműködés” vádjával; mivel e vádakat azt követően hozták fel, hogy videoüzenetben kérte az Európai Parlament képviselőit, hogy halasszák el az EU–Vietnám szabadkereskedelmi megállapodás ratifikálását mindaddig, amíg az országban nem történik előrelépés az emberi jogok terén; mivel Pham Chi Dungot 2012-ben ugyanazon vádak alapján hat hónapra már bezárták;

mivel röviddel Pham Chi Dung letartóztatását követően a hatóságok leállították a Vietnámi Független Újságírók Szövetségének honlapját; mivel Ngyuen Tuong Thuyt 2020. május 23-án hanoi lakásán letartóztatták, és 2020. június 12-én Le Huu Minh Tuant is letartóztatták; mivel a vietnámi hatóságok mind a három emberijog-védőt zaklatták és megfélemlítették önkényes letartóztatásuk és elítélésük előtt;

mivel civil társadalmi jelentések szerint Vietnámban a lelkiismereti foglyok közel 80 %-át a közösségi médiában folytatott tevékenységéért tartják fogva; mivel legalább két globális közösségimédia-platform jelentős intézkedéseket tett a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó vietnámi korlátozásoknak és cenzúratörvényeknek való megfelelés érdekében, ideértve többek között az állammal szembeni békés kritikák cenzúrázását, a területi alapú tartalomkorlátozás kiterjesztését, valamint a Párttal és az állammal szembeni „propaganda” eltávolítását, megsértve ezzel olyan egyetemes normákat, mint az ENSZ-irányelvek, valamint saját magatartási kódexeiket is;

mivel a Riporterek Határok Nélkül szervezet sajtószabadsággal kapcsolatos 2020. évi rangsorában Vietnám 180 ország között a 175. helyen áll; mivel szinte valamennyi vietnámi médiaorgánum állami tulajdonban van és állami ellenőrzése alatt áll, és cenzúrázzák a külföldi műsorszolgáltatókat és kiadványokat is; mivel a vietnámi kormány továbbra is tiltja a független, vagy magántulajdonú médiacsatornák működését és szigorú ellenőrzést gyakorol a rádió- és tévéállomások, valamint a nyomtatott kiadványok felett; mivel 2016 áprilisában a Nemzetgyűlés a sajtószabadságot erősen korlátozó médiatörvényt fogadott el;

mivel 2018. június 12-én a vietnámi Nemzetgyűlés az online ellenőrzést szigorító kiberbiztonsági törvényt fogadott el, mely megköveteli a szolgáltatóktól a nemzetbiztonságot fenyegetőnek tekintett posztok törlését; mivel ez a törvény jelentős mértékben korlátozza az online véleménynyilvánítás szabadságát, és a magánélet tiszteletben tartásához való jog jelentős szűkítését célozza;

mivel a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot garantálja a vietnámi alkotmány, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és más, Vietnám által aláírt nemzetközi egyezmények, köztük a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya; mivel az ENSZ egyetemes időszakos felülvizsgálata keretében Vietnám elfogadott ajánlásokat a véleményformálás és véleménynyilvánítás szabadságának garantálására és az arra vonatkozó korlátozások megszüntetésére;

mivel 2018. január 1-jén hatályba lépett Vietnám meggyőződésről és vallásról szóló első törvénye, mely arra kötelezi az ország valamennyi vallási csoportját, hogy vetesse magát nyilvántartásba a hatóságoknál és tájékoztassa azokat tevékenységeiről; mivel a hatóságok elutasíthatják vagy hátráltathatják a nyilvántartásba vételi kérelmeket és betilthatják azokat a vallási tevékenységeket, melyeket önkényesen a „nemzeti érdekkel”, a „közrenddel” vagy a „nemzeti egységgel” ellentétesnek ítélnek;

mivel a vietnámi büntető törvénykönyv elnyomó rendelkezéseket tartalmaz, melyeket a különösen a vietnámi kormánnyal szemben kritikus nézeteket kifejező emberijog-védők, másképp gondolkodók, jogászok, szakszervezetek, vallási csoportok és nem kormányzati szervezetek elhallgattatása, letartóztatása, fogva tartása, elítélése vagy korlátozása céljából visszaélésszerűen alkalmaznak;

L.	mivel az országban továbbra is alkalmazzák a halálbüntetést, de a kivégzések száma ismeretlen, mivel a vietnámi hatóságok államtitokként kezelik a halálbüntetésekre vonatkozó statisztikákat;

mivel az EU–Vietnám kapcsolatok az EU–Vietnám partnerségi és együttműködési megállapodáson alapulnak, amelynek alapvető eleme az emberi jogok tisztelete, és amely az emberi jogok súlyos és szisztematikus megsértése esetén rendelkezik a kétoldalú együttműködési eszközök – köztük a kétoldalú kereskedelmi kedvezmények – felfüggesztéséről;

mivel az EU–Vietnám partnerségi és együttműködési megállapodás és különösen annak 1., 2. és 35. cikke értelmében Vietnám kötelezettséget vállalt arra, hogy együttműködik az Európai Unióval az emberi jogok előmozdítása és védelme terén; mivel ez az együttműködés magában foglalja a nemzetközi emberi jogi eszközök, például a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának végrehajtását, amelynek Vietnám részes állama; mivel egyértelmű kapcsolat áll fenn az EU–Vietnám partnerségi és együttműködési megállapodás és az EU–Vietnám szabadkereskedelmi megállapodás között, amelyekben mindkét fél elkötelezte magát emberi jogi kötelezettségeinek teljesítése mellett; mivel az EU–Vietnám partnerségi és együttműködési megállapodás alapvető elemeiről szóló záradék megfelelő intézkedéseket tesz lehetővé az emberi jogok súlyos és szisztematikus megsértése esetén;

mivel az EU–Vietnám partnerségi és együttműködési megállapodás második vegyes bizottsága, amely 2020. december 15-én online ülésezett, megvizsgálta az emberi jogok területén való együttműködésre vonatkozó javaslatokat, beleértve a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának végrehajtását, és elfogadta az egyetemes időszakos felülvizsgálat keretében tett ajánlásokat;

felszólítja a vietnámi hatóságokat, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássák szabadon Pham Chi Dungot, Nguyen Tuong Thuyt és Le Huu Minh Tuant, valamint minden más újságírót, emberijog-védőt, környezetvédőt, szakszervezeti tagot és lelkiismereti foglyot, akiket pusztán a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő joguk gyakorlása miatt tartóztattak le és ítéltek el, és ejtsék az ellenük felhozott valamennyi vádat;

megdöbbentőnek tartja és elítéli, hogy Vietnámban egyre keményebb a véleménykülönbségek elleni fellépés és egyre gyakoribb az emberi jogok megsértése, többek között politikai aktivisták, újságírók, bloggerek, másként gondolkodók és emberijog-védők elítélése, politikai megfélemlítése, megfigyelése, zaklatása és az ellenük indított tisztességtelen perek, kényszerű száműzetésük és az őket érő támadások a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása miatt, és mindezek által Vietnám egyértelműen megszegi nemzetközi emberi jogi kötelezettségeit;

felhívja a vietnámi hatóságokat, hogy haladéktalanul vessenek véget a zaklatás minden más formájának is, többek között újságírók, emberi jogi és környezetvédők, aktivisták és minden olyan személy bírósági zaklatásának és megfélemlítésének, akik online vagy offline békésen gyakorolják a véleménynyilvánítás szabadságához való és egyéb emberi jogaikat;

mély aggodalmának ad hangot a vietnámi börtönök túlzsúfoltsága és egészségügyi körülményei miatt, amelyek növelik a Covid19-fertőzés és más betegségek kockázatát; ismételten felhívja a figyelmet az ENSZ emberi jogi főbiztosának felhívására, hogy bocsássák szabadon a megfelelő jogalap nélkül fogva tartott személyeket, közöttük politikai foglyokat és eltérő nézeteik miatt fogva tartott személyeket; nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a vietnámi hatóságoknak a fogvatartottak szabadon bocsátásáig minden körülmények között biztosítaniuk kell valamennyiük – többek között Pham Chi Dung, Nguyen Tuong Thuy és Le Huu Minh Tuan – fizikai biztonságát és lelki épségét, valamint gondoskodniuk kell arról, hogy minden más politikai fogollyal és fogvatartottal szembeni bánásmód összhangban álljon a nemzetközi normákkal; hangsúlyozza, hogy az ügyvédek és egészségügyi szakemberek segítségéhez való hozzáféréshez, valamint a családtagokkal való találkozáshoz fűződő jog fontos biztosítékot jelent a kínzás és a rossz bánásmód ellen;

felhívja a vietnámi hatóságokat, hogy vessenek véget a hazai és nemzetközi hírcsatornák – köztük az IJAVN – által előállított független hírek és a média cenzúrájának, szüntessék be az online információforrásokra és az internethasználatra vonatkozó korlátozásokat, és biztosítsanak biztonságos teret és támogató környezetet a hivatásos és polgári újságírás, a blogger-bejegyzések és az online önkifejezés számára;

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy beszámolók szerint globális közösségimédia-hálózatok is részt vesznek a vietnámi hatóságok által a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására tett kísérletekben, és határozottan kéri a közösségi média globális platformjait, hogy ne vállaljanak szerepet a Vietnámban zajló cenzúrában;

felszólítja a vietnámi kormányt, hogy oldja fel a vallásszabadság minden korlátozását, és vessen véget a vallási közösségek zaklatásának;

felszólítja a vietnámi kormányt, hogy vizsgálja felül a vietnámi büntető törvénykönyv rendelkezéseit, különösen az 117., 118. és 331. cikkelyt, amelyek indokolatlanul korlátozzák a véleménynyilvánítás, a békés gyülekezés és az egyesülés szabadságát, továbbá módosítsa a kiberbiztonságról szóló törvényt, a postai szolgáltatásokra, a távközlésre, a rádiófrekvenciákra, az információtechnológiára és az elektronikus tranzakciókra vonatkozó rendeletek közigazgatási megsértése esetén alkalmazandó szankciókról szóló 15/2020./ND-CP rendeleteket, valamint az internetes szolgáltatások és az információs tartalmak kezelésére, nyújtására és használatára vonatkozó 72/2013/ND-CP rendeletet annak érdekében, hogy azok összhangba kerüljenek az emberi jogokkal; hangsúlyozza különösen, hogy a büntető törvénykönyv reformjára a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 98. és 87. egyezményének hatékony végrehajtása érdekében is szükség van, márpedig ezen egyezmények megerősítésére Vietnám kötelezettséget vállalt;

felszólítja Vietnámot, hogy gyorsítsa fel az egyesülési szabadságról és a szervezkedési jog védelméről szóló 87. sz. ILO-egyezmény ratifikálásának ütemét, biztosítsa mielőbbi hatálybalépését, valamint bocsásson rendelkezésre hiteles ütemtervet a kényszermunka felszámolásáról szóló 105. sz. ILO-egyezmény, illetve a szervezkedési jogról és a kollektív tárgyalási jogról szóló 98. sz. egyezmény megvalósítása tekintetében; felszólítja a vietnámi hatóságokat, hogy ismerjék el a független szakszervezeteket, és védjenek meg minden munkavállalót – különösen a nőket és a gyermekeket – a hátrányos megkülönböztetéssel, a szexuális zaklatással, a törvényes túlóraküszöb megsértésével, valamint a biztonsági és egészségügyi kötelezettségek megszegésével szemben;

10.

felhívja a vietnámi hatóságokat, hogy támogassák az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvek végrehajtását, és felszólítja az EU-ban székhellyel rendelkező vagy az EU-ban működő vállalatokat, hogy tartsák be mind az ENSZ-irányelveket, mind pedig a nemzetközi és emberi jogi jogszabályokat;

11.

felszólítja a vietnámi hatóságokat, hogy a teljes eltörlés felé vezető út első lépéseként vezessenek be azonnali moratóriumot a halálbüntetés alkalmazására; felszólít valamennyi halálos ítélet felülvizsgálatára annak biztosítása érdekében, hogy a bírósági tárgyalások megfeleljenek a nemzetközi normáknak, valamint Vietnám csatlakozására a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának a halálbüntetés eltörlését célzó második fakultatív jegyzőkönyvéhez;

12.

hangsúlyozza, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása a Vietnám és az EU közötti kétoldalú kapcsolatok kulcsfontosságú alapja, valamint az EU–Vietnám partnerségi és együttműködési megállapodás és az EU–Vietnám szabadkereskedelmi megállapodás egyik fontos eleme;

13.

üdvözli az EU és Vietnám közötti megerősített partnerséget és emberi jogi párbeszédet, és különösen azt, hogy az EP a vietnámi nemzetgyűléssel közösen Közös Parlamenti Megfigyelő Csoportot hozott létre az EU-Vietnám szabadkereskedelmi megállapodás és a beruházásvédelmi megállapodás végrehajtásának nyomon követésére, ami a kereskedelmen túlmutató párbeszédet is megkönnyítheti; emlékeztet arra, hogy az emberi jogi párbeszéd kulcsfontosságú eszköz, amelyet hatékonyan fel lehet használni Vietnám támogatására és ösztönzésére a szükséges reformok megvalósítása tekintetében; felhívja az EKSZ-t, a Bizottságot és az EU emberi jogi különleges képviselőjét, hogy a legmagasabb szinteken erősítsék meg a Vietnámmal folytatott emberi jogi párbeszédet;

14.

elismeri a szabadkereskedelmi megállapodás és a partnerségi és együttműködési megállapodás közötti intézményi és jogi kapcsolatot, amely biztosítja, hogy az emberi jogok az EU és Vietnám közötti kapcsolat központi elemét képezzék; kéri a feleket, hogy használják ki a megállapodásokat a vietnámi emberi jogi helyzet javítására, és hangsúlyozza az EU és Vietnám közötti építő és hatékony emberi jogi párbeszéd fontosságát; emlékezteti a vietnámi kormányt, hogy az emberi jogi jogsértések jelenlegi nagyságrendjére tekintettel az EU-Vietnám partnerségi és együttműködési megállapodás – amely az EU-Vietnám szabadkereskedelmi megállapodáshoz kapcsolódik – az emberi jogok súlyos megsértése esetén lehetővé teszi megfelelő intézkedések meghozatalát, azaz a vietnámi kormánnyal szembeni keményebb fellépést; üdvözli azt a lehetőséget, hogy az EU-Vietnám szabadkereskedelmi megállapodással foglalkozó közös parlamenti ellenőrző csoport a vietnámi parlamenttel tartott ülésein emberi jogi kérdéseket is felvethet, valamint hogy az első ilyen ülésre 2020 decemberében már sor is került;

15.

felszólítja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy a megállapodás ratifikálásáról szóló európai parlamenti állásfoglalásban foglalt kérést teljesítve mielőbb végezzenek átfogó hatásvizsgálatot arról, hogy mit jelenthet az EU-Vietnám szabadkereskedelmi megállapodás az emberi jogok tekintetében, cselekvési terv elfogadására szólít fel annak érdekében, hogy hatékonyan kezeljék Vietnám egyre keményebb fellépését és emberi jogi kötelezettségeinek elmulasztását, és felhívja a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy rendszeresen számoljanak majd be a Parlamentnek e cselekvési terv végrehajtásáról;

16.

ismételten felhívja az EU-t és Vietnámot, hogy hozzanak létre független emberi jogi nyomonkövetési mechanizmust és független panasztételi mechanizmust, hatékony jogorvoslatot biztosítva az érintett polgárok és a helyi érdekelt felek számára;

17.

sajnálja, hogy az EU-Vietnám szabadkereskedelmi megállapodással foglalkozó hazai tanácsadó csoportok még nem működőképesek, és ismételten felszólít a független, szabad és sokszínű civil társadalmi szervezetek széles körű és kiegyensúlyozott képviseletére e csoportokon belül, beleértve a munkaügyi és környezetvédelmi ágazat független vietnámi szervezeteit és az emberijog-védőket; felhívja a vietnámi hatóságokat, hogy tartózkodjanak a testület összetételébe és működésébe történő indokolatlan beavatkozástól, valamint a megválasztott tagokkal szembeni fenyegetésektől vagy megtorlásoktól;

18.

kéri Vietnámot, hogy adjon állandó meghívást az ENSZ különleges eljárásai keretében a Vietnámba történő beutazásra – különösen a véleménynyilvánítás szabadságával foglalkozó, valamint az emberi jogok védelmezőivel foglalkozó különleges előadó számára –, és biztosítsa számukra a szabad és korlátlozások nélküli találkozás lehetőségét minden olyan féllel, akivel konzultálni kívánnak;

19.

felhívja a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy támogassák az emberi jogokat Vietnámban aktívan védelmező újságírókat, civil társadalmi csoportokat és egyéneket, többek között oly módon is, hogy a vietnámi hatóságokkal való kapcsolattartásuk során felszólítanak újságírók, emberijog-védők és meggyőződésük miatt bebörtönzöttek szabadon bocsátására; sürgeti a hanoi uniós küldöttséget, hogy adjon meg minden alkalmas támogatást a bebörtönzött emberi jogi aktivistáknak, beleértve börtönlátogatások szervezését, tárgyalások nyomon követését és jogi segítség nyújtását;

20.

felhívja az uniós küldöttséget az ezen állásfoglalásban említett (ENSZ-testületek és -szakértők által ismertetett) esetek felvetésére, mint amilyen – számos más eset mellett – Tran Huynh Duy Thuc, Ho Duc Hoa, Tran Anh Kim, Le Thanh Tung, Phan Kim Khanh, Tran Hoang Phuc, Hoang Duc Binh, Bui Van Trung, Truong Minh Duc, Nguyen Trung Ton, Pham Van Troi, Nguyen Bac Truyen, Le Dinh Luong, Nguyen Van Tuc, Nguyen Trung Truc, Pham Van Diep, Nguyen Nang Tinh, Tran Duc Thach, Pham Doan Trang, Can Thi Theu, Trinh Ba Phuong, Trinh Ba Tu, Dinh Thi Thu Thuy, Nguyen Thi Ngoc Hanh, Ngo Van Dung, Le Quy Loc és Ho Dinh Cuong ügye;

21.

nyomatékosan kéri az EU Külügyek Tanácsát, hogy vitassa meg a vietnámi emberi jogi helyzetet; felhívja a tagállamokat, hogy lehetőleg még a Vietnámi Kommunista Párt 13. nemzeti kongresszusa előtt határozottan fejezzék ki aggályaikat a vietnámi emberi jogi helyzet romlása miatt; ösztönzi az EU-t és tagállamait nemzetközi erőfeszítéseik fokozására annak érdekében, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában a hasonló gondolkodású partnerekkel és különösen az Egyesült Államok új kormányával közösen kezdeményezést mozdítsanak elő az emberi jogok kézzelfogható javítása érdekében Vietnámban;

22.

felhívja az EU-t, hogy folytassa a biztonsági felszerelések, a fegyverek és a kettős felhasználású áruk kivitelére, értékesítésére, frissítésére és karbantartására vonatkozó hatékony ellenőrzési rendszer kialakítására irányuló munkát annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az emberi jogok tekintetében aggasztó múlttal rendelkező államok, közöttük Vietnám általi, belső elnyomás céljára történő felhasználásuk;

23.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége főtitkárának, Vietnám kormányának és nemzetgyűlésének, valamint az ENSZ főtitkárának.

(1) HL C 363., 2020.10.28., 66. o.

(2) HL C 369., 2018.10.11., 73. o.

(3) HL C 86., 2018.3.6., 122. o.

(4) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0027.

(5) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0029.

		ISSN 1977-0979
Az Európai Unió Hivatalos Lapja		C 456

Magyar nyelvű kiadás	Tájékoztatások és közlemények	64. évfolyam 2021. november 10.

	III Előkészítő jogi aktusok
	Európai Parlament
	2021. január 19., kedd
2021/C 456/24	Az Európai Parlament 2021. január 19-i jogalkotási állásfoglalása az Északi-tenger olaj és egyéb káros anyagok általi szennyezésének kezelésére irányuló együttműködésről szóló megállapodásnak (a továbbiakban: Bonni Megállapodás) a megállapodás alkalmazási körének kiterjesztésére és a Spanyol Királyságnak a megállapodáshoz való csatlakozására irányuló módosításainak megkötéséről szóló tanácsi határozat tervezetéről (11487/2020 – C9-0351/2020 – 2020/0205(NLE))	256
2021/C 456/25	P9_TA(2021)0002 Egyes harmadik országbeli referencia-árfolyamok mentessége, valamint egyes megszűnő referenciamutatókat helyettesítő referenciamutatók kijelölése ***I Az Európai Parlament 2021. január 19-i jogalkotási állásfoglalása az (EU) 2016/1011 rendeletnek az egyes harmadik országbeli referencia-árfolyamok mentessége, valamint egyes megszűnő referenciamutatókat helyettesítő referenciamutatók kijelölése tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2020)0337 – C9-0209/2020 – 2020/0154(COD)) P9_TC1-COD(2020)0154 Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2021. január 19-én került elfogadásra az (EU) 2016/1011 rendeletnek az egyes harmadik országbeli azonnali referencia-árfolyamok mentessége és egyes megszűnő referenciamutatók helyettesítőinek kijelölése tekintetében történő módosításáról, valamint a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló (EU) 2021/… európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel	257
2021/C 456/26	P9_TA(2021)0003 Technikai Támogatási Eszköz ***I Az Európai Parlament 2021. január 19-i jogalkotási állásfoglalása a technikai támogatási eszköz létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2020)0409 – C9-0148/2020 – 2020/0103(COD)) P9_TC1-COD(2020)0103 Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2021. január 19-én került elfogadásra a Technikai Támogatási Eszköz létrehozásáról szóló (EU) 2021/… európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel	258
2021/C 456/27	P9_TA(2021)0004 A nemzetközi kereskedelmi szabályok alkalmazása és érvényesítése terén az Unióra ruházott jogok gyakorlása ***I Az Európai Parlament 2021. január 19-i jogalkotási állásfoglalása a nemzetközi kereskedelmi szabályok alkalmazása és érvényesítése terén az Unióra ruházott jogok gyakorlásáról szóló 654/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2019)0623 – C9-0197/2019 – 2019/0273(COD)) P9_TC1-COD(2019)0273 Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2021. január 19-én került elfogadásra a nemzetközi kereskedelmi szabályok alkalmazása és érvényesítése terén az Unióra ruházott jogok gyakorlásáról szóló 654/2014/EU rendelet módosításáról szóló (EU) 2021/… európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel	259
2021/C 456/28	Az Európai Parlament határozata az (EU) 2020/427 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az (EU) 2018/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet II. mellékletében foglalt, ökológiai termékekre vonatkozó egyes részletes termelési szabályokat érintő módosítások alkalmazásának kezdőnapja tekintetében történő módosításáról szóló, 2020. december 4-i felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel szembeni kifogás mellőzésére (C(2020)08462 – 2020/2902(DEA))	263
	2021. január 21., csütörtök
2021/C 456/29	P9_TA(2021)0015 FEAD: a Covid19-válság kezelése érdekében bevezetendő egyedi intézkedések ***I Az Európai Parlament 2021. január 21-i jogalkotási állásfoglalása Javaslat a 223/2014/EU rendeletnek a Covid19-válság kezelése érdekében bevezetendő egyedi intézkedések tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (COM(2020)0223 – C9-0151/2020 – 2020/0105(COD)) P9_TC1-COD(2020)0105 Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2021. január 21-én került elfogadásra a 223/2014/EU rendeletnek a Covid19 kitörésével összefüggő válság kezelése érdekében bevezetendő egyedi intézkedések tekintetében történő módosításáról szóló (EU) 2021/… európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel	264

Tartalom		Oldal

	EURÓPAI PARLAMENT ÜLÉSSZAK: 2020–2021 2021. január 18–21-i ülés ELFOGADOTT SZÖVEGEK	1

	I Állásfoglalások, ajánlások és vélemények
	ÁLLÁSFOGLALÁSOK
	Európai Parlament
	2021. január 20., szerda
2021/C 456/01	Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások végrehajtásáról (2019/2207(INI))	2
2021/C 456/02	Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az egységes piac megerősítéséről: a szolgáltatások szabad mozgásának jövője (2020/2020(INI))	14
2021/C 456/03	Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a kulturális örökség európai éve tekintetében valódi szakpolitikai eredmények eléréséről (2019/2194(INI))	24
2021/C 456/04	Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a mesterséges intelligenciáról: az állami hatóságok szerepét, valamint az MI polgári és katonai felhasználása területén az EU-ra vonatkozó nemzetközi jog értelmezését és alkalmazását érintő kérdések, a büntető igazságszolgáltatás hatályán kívül (2020/2013(INI))	34
2021/C 456/05	Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a transzeurópai közlekedési hálózatra (TEN-T) vonatkozó iránymutatások felülvizsgálatáról (2019/2192(INI))	47
2021/C 456/06	Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az uniós jog alkalmazásának 2017., 2018. és 2019. évi ellenőrzéséről (2019/2132(INI))	56
2021/C 456/07	Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a közös kül- és biztonságpolitika végrehajtásáról – 2020. évi éves jelentés (2020/2206(INI))	64
2021/C 456/08	Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról – 2020. évi éves jelentés (2020/2207(INI))	78
2021/C 456/09	Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az emberi jogok és a demokrácia világbeli helyzetéről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról – 2019. évi éves jelentés (2020/2208(INI))	94
	2021. január 21., csütörtök
2021/C 456/10	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása az összeköttetésről és az EU–Ázsia közötti kapcsolatokról (2020/2115(INI))	117
2021/C 456/11	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a Több hal a tengerekben? című dokumentumról A maximális fenntartható hozamot meghaladó állomány-helyreállítást elősegítő intézkedések, beleértve a halállomány-helyreállítási területeket és a védett tengeri területeket is (2019/2162(INI))	129
2021/C 456/12	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása Alekszej Navalnij letartóztatásáról (2021/2513(RSP))	137
2021/C 456/13	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a venezuelai nemzetgyűléssel kapcsolatos legutóbbi fejleményekről (2021/2508(RSP))	141
2021/C 456/14	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a mindenki számára elérhető tisztességes és megfizethető lakhatásról (2019/2187(INI))	145
2021/C 456/15	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a kijelentkezéshez való jogról (2019/2181(INL))	161
2021/C 456/16	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása az adóparadicsomok uniós jegyzékének reformjáról (2020/2863(RSP))	177
2021/C 456/17	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a horvátországi földrengések következményeinek enyhítéséről (2021/2504(RSP))	185
2021/C 456/18	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a Covid19 okozta válság és a válságot követő időszak nemi dimenziójáról (2020/2121(INI))	191
2021/C 456/19	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása az uniós nemi esélyegyenlőségi stratégiáról (2019/2169(INI))	208
2021/C 456/20	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a nemek közötti digitális szakadék megszüntetéséről: a nők részvétele a digitális gazdaságban (2019/2168(INI))	232
2021/C 456/21	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a hongkongi demokratikus ellenzékkel szembeni kemény fellépésről (2021/2505(RSP))	242
2021/C 456/22	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a törökországi emberi jogi helyzetről, különösen Selahattin Demirtaş és más lelkiismereti foglyok ügyéről (2021/2506(RSP))	247
2021/C 456/23	Az Európai Parlament 2021. január 21-i állásfoglalása a vietnámi emberi jogi helyzetről, különösen az emberi jogokkal foglalkozó újságírók, Pham Chi Dung, Nguyen Tuong Thuy és Le Huu Minh Tuan ügyéről (2021/2507(RSP))	251