—

tekintettel a gyermek jogairól szóló, 1989. november 20-i ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre (EJEE),

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 24. cikkére,

—

tekintettel a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/800 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (2),

—

tekintettel a szociális jogok európai pillérére, különösen annak a gyermekgondozásról és a gyermekek támogatásáról szóló 11. elvére,

—

tekintettel a migráns gyermekek védelméről szóló, 2018. május 3-i állásfoglalására (3) és a Bizottság a migráns gyermekek védelméről szóló, 2017. április 12-i közleményére (COM(2017)0211),

—

tekintettel az interszexuális személyek jogairól szóló, 2019. február 14-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának a fiatalkorúakra vonatkozó igazságszolgáltatásban a gyermekjogokról szóló, 2007. április 25-i, 10. sz. általános megjegyzésére,

—

tekintettel az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának a gyermeknek az erőszak minden formájától való mentességéhez való jogáról szóló, 2011. április 18-i, 13. sz. általános megjegyzésére,

—

tekintettel az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának a gyermek jogairól szóló, a gyermek mindenek fölött álló érdekét elsődleges szempontnak tekintő, 2013. május 29-i, 14. sz. általános megjegyzésére,

—

tekintettel az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a gyermek jogairól szóló egyezményének 37. cikkére, a 2005. szeptember 1-jei 6. sz. általános megjegyzésre és az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 2012. szeptember 28-i, „A gyermekek jogairól a nemzetközi migráció összefüggésében” címmel tartott 2012. évi általános vitanapról szóló jelentésére,

—

tekintettel az UNICEF „A világ gyermekeinek helyzete 2019-ben” című jelentésére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 1. cikke a gyermeket olyan személyként határozza meg, aki tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri;

B.

mivel az Európában élő 100 millió gyermek az uniós népesség több mint 20 %-át teszi ki, a fejlődő országokban pedig több mint 40 %-ot tesz ki a 18 éven aluli népesség aránya;

C.

mivel a gyermekek jogainak előmozdítása az uniós politikák egyik kifejezett célja, és mivel az Európai Unió Alapjogi Chartája megköveteli, hogy az EU minden fellépésénél elsődleges szempontként vegyék figyelembe a gyermekek mindenek felett álló érdekeit;

D.

mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény a legszélesebb körben – és valamennyi uniós tagállam által – megerősített nemzetközi emberi jogi egyezmény, amely egyértelmű jogi kötelezettségeket ír elő az aláírók joghatósága alá tartozó valamennyi gyermek jogainak előmozdítása, védelme és érvényesítése tekintetében; mivel november 20-án az Európai Parlamentben magas szintű konferenciára kerül sor a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 30. évfordulója alkalmából; mivel az Európai Parlament elnöke ígéretet tett arra, hogy minden évben november 20-án egy olyan rendezvény keretében ünneplik meg az Európai Parlamentben a gyermekek világnapját, amelyen gyermekek is részt vesznek;

E.

mivel a gyermekek jogait a világ számos részén, többek között uniós tagállamokban is továbbra is megsértik erőszak, bántalmazás, kizsákmányolás, szegénység, társadalmi kirekesztés és valláson, fogyatékosságon, nemen, szexuális identitáson, életkoron, etnikai hovatartozáson, migrációs vagy tartózkodási státuszon alapuló megkülönböztetés eredményeként;

F.

mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 12. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 24. cikke tiszteletben tartja a gyermek ahhoz való jogát, hogy véleményét életkora és érettsége alapján figyelembe vegyék az őt érintő kérdésekkel kapcsolatban;

G.

mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 5. cikke kimondja, hogy az „Egyezményben részes államok tiszteletben tartják a szülőknek vagy, adott esetben a helyi szokás szerint, a nagycsaládnak vagy a közösségnek, a gyámoknak vagy más, a gyermekért törvényesen felelős személyeknek azt a felelősségét, jogát és kötelességét, hogy a gyermeknek az Egyezményben elismert jogai gyakorlásához, képességei fejlettségének megfelelően, iránymutatást és tanácsokat adjanak”;

H.

mivel az olyan globális problémák, mint az éghajlatváltozás, az új technológiák és a digitalizáció új fenyegetést jelentenek a gyermekek számára, ugyanakkor új tanulási és kapcsolódási lehetőségeket is biztosítanak;

I.

mivel az EU belső és külső politikáiban egyaránt elkötelezte magát a 17 fenntartható fejlődési cél, többek között a 16.2. fenntartható fejlődési cél végrehajtása mellett, amely „a gyermekek bántalmazásának, kizsákmányolásának, kereskedelmének, valamint az ellenük elkövetett erőszak és kínzásuk minden formájának felszámolására” irányul;

J.

mivel az Unió területén majdnem 25 millió 18 éven aluli gyermeket fenyeget a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés veszélye; mivel a szegénység megfosztja a gyermekeket az oktatási lehetőségektől, a gondozástól, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréstől, a megfelelő élelmezéstől és lakhatástól, a családi támogatástól, valamint az erőszakkal szembeni védelemtől, ami életük egészére kihathat; mivel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége kiemelte, hogy a gyermekszegénység elleni küzdelem az alapvető jogok és jogi kötelezettségek körébe is tartozik (5);

K.

mivel a fejlesztési politikáról szóló felülvizsgált európai konszenzus a gyermekeket és a fiatalokat a fejlődés és a változás előmozdítóiként, valamint a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrendhez alapvetően hozzájáruló személyekként írta le, többek között innovációs képességük miatt; mivel a konszenzus azt is megerősíti, hogy az EU és tagállamai meg fogják erősíteni a fiatalok jogait, és a helyi gazdaságokban, társadalmakban és döntéshozatalban való részvételük előmozdítása révén biztosítani fogják számukra a lehetőséget arra, hogy szerepet vállaljanak a közügyekben;

L.

mivel Dubravka Šuica, a Bizottság demokráciáért és demográfiáért felelős alelnöke, valamint Nicolas Schmit, a munkahelyekért felelős biztosjelölt megbízólevelei kiemelt prioritásként hangsúlyozzák a gyermekek jövőjébe való befektetést, a gyermekek a jogaikra vonatkozó átfogó stratégia, valamint a szegénység elleni küzdelem és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításának eszközeként a „gyermekgarancia” létrehozása révén történő védelmének fontosságát;

M.

mivel a gyermekek olyan kiszolgáltatott csoportot alkotnak, amelyet súlyosan érintenek az éghajlatváltozás negatív hatásai, és akik az éghajlatváltozás káros hatásainak (mint amilyen az aszály, az áradások és a viharok, az élelmiszerválságok és a szennyezés) első áldozatai közé tartoznak; mivel az ötéves kor alatti gyermekek körében világszinten a halálesetek több mint 25 %-a közvetlenül vagy közvetve környezeti kockázatokkal függ össze (6);

N.

mivel az EU-n – és a tagállamokon – belüli emberkereskedelem közel minden negyedik, az EU-ban regisztrált áldozata gyermek; mivel elsősorban a lányok válnak célponttá és szexuális kizsákmányolás célú emberkereskedelem áldozatává (7);

O.

mivel a gyermekek online szexuális zaklatásának és kizsákmányolásának folyamatosan változó jelensége a gyermekek alapvető jogainak súlyos megsértését jelenti, és hatalmas traumát és hosszú távú káros következményeket okoz a gyermekáldozatok számára, amelyek akár a felnőttkorukig is elkísérhetik őket; mivel az interneten egyre gyakoribbá válnak a bűncselekmények új formái, mint például a „bosszúpornográfia” és a szexuális zsarolás, amit a tagállamoknak konkrét intézkedésekkel kell kezelniük; mivel a legfrissebb adatok szerint – több mint 45 millió gyermekpornográfiaként bejelentett kép és videó – a gyermekpornográfiát megjelenítő online felvételek száma drámaian, valamint példátlan ütemben nő és az internet miatt széles körben elterjedtté vált (8);

P.

mivel a gyermekek oktatáshoz való jogát mindig biztosítani kell;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

40.

41.

42.

43.

44.

45.

46.

47.

48.

49.

50.

51.

52.

53.

54.

55.

56.

57.

58.

59.

60.

61.

62.

63.

—

tekintettel az Algériáról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen az algériai munkavállalók és emberi jogi aktivisták bebörtönzéséről szóló, 2015. április 30-i állásfoglalására (1), valamint „Az arab tavasz után: a Közel-Kelet és Észak-Afrika jövője” című, 2019. március 27-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az emberi jogok és a demokrácia 2018-as világbeli helyzetéről (Országjelentés Algériáról) szóló, az Európai Tanács által 2019. március 18-án elfogadott uniós éves jelentésre,

—

tekintettel az EU–Algéria Társulási Tanács 2018. május 14-i 11. ülésszakára,

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2017. szeptember 21–22-i 36. ülésén elfogadott, Algériáról szóló harmadik egyetemes időszakos felülvizsgálatra,

—

tekintettel az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság és az Európai Unió által 2017. március 13-án a felülvizsgált európai szomszédságpolitika (ENP) keretében elfogadott közös partnerségi prioritásokra, amelyek az alkotmány felülvizsgálatának végrehajtására, valamint a demokrácia és az emberi jogok algériai fejlődésének uniós támogatására összpontosítanak,

—

tekintettel az EU–Algéria társulási megállapodásra (3), és különösen annak 2. cikkére, amely kimondja, hogy a demokratikus elvek és az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása a megállapodás lényeges elemét képezi, és ihletet ad az abban részt vevő felek bel- és nemzetközi politikáinak,

—

tekintettel a 2016. február 7-én elfogadott algériai alkotmányra, és különösen annak 2., 34–36., 39., 41., 42., 48. és 54. cikkére,

—

tekintettel az emberijog-védőkről, a halálbüntetésről, a kínzásról és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódról vagy büntetésről, az online és offline véleménynyilvánítás szabadságáról és az emberijog-védőkről szóló uniós iránymutatásokra, valamint az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó új uniós stratégiai keretre és cselekvési tervre, amelyek célja, hogy az emberi jogok védelmét és felügyeletét valamennyi uniós politika középpontjába helyezzék,

—

tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményre, valamint a gyermek jogairól szóló egyezményre,

—

tekintettel az Emberi Jogok 1948-as Egyetemes Nyilatkozatára, valamint az ENSZ a valláson vagy meggyőződésen alapuló intolerancia és megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szóló nyilatkozatára,

—

tekintettel az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartájára,

—

tekintettel az egyesületekről szóló 12-06. sz. algériai törvényre és a nem muzulmán vallási istentiszteletet szabályozó 06-03. sz. rendeletre,

—

tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel Algéria közeli szomszéd, és az Európai Unió és az észak-afrikai régió kulcsfontosságú partnere;

B.

mivel 2019. február 16-án, tíz nappal azután, hogy Abdelaziz Bouteflika bejelentette, hogy ötödször is indul az elnökválasztáson, Hirak (Mozgalom) néven békés tüntetések kezdődtek Algériában; mivel 2019. április 2-án Bouteflika lemondott; mivel Abdelkader Bensalah, a nemzettanács elnöke vette át a megbízott államfői tisztséget; mivel Bouteflika lemondása óta Ahmed Gaïd Salah altábornagy katonai vezetése nyíltan kisajátította a hatalmat az országban;

C.

mivel Abdelaziz Bouteflika 1999 óta elnök; mivel a 2016. évi alkotmányossági felülvizsgálat a jövőbeli elnökök megbízatásának maximális számát kettőre korlátozta; mivel az alkotmányossági felülvizsgálatot nem lehetett visszamenőlegesen alkalmazni, ami azt jelentette, hogy Bouteflika ötödszörre is indulhatott; mivel az eredetileg 2019. április 18-ra tervezett elnökválasztást először 2019. július 4-re, majd 2019. december 12-re halasztották;

D.

mivel 2019 februárjában, márciusában és áprilisában békés tüntetésekre került sor szerte az országban, majd az elmúlt 40 hétben ez minden kedden és pénteken megismétlődött; mivel az elmúlt hetekben a tüntetők az egész országban éjszakai felvonulásokat tartottak;

E.

mivel a Hirak széles körű támogatást élvez és Algériában a legnagyobb tiltakozó mozgalom; mivel a tüntetők többségét a fiatalok teszik ki; mivel a tüntetők követelik a korrupció, a politikai szerepvállalásra való lehetőségek hiánya, a magas munkanélküliségi ráta és a tüntetések elnyomásának megszüntetését, valamint a szélesebb körű politikai átmenet részeként a szabad választásokra való felkészülés pluralisztikusabb és inkluzívabb keretét;

F.

mivel a sajtószabadságra vonatkozó 2019. évi világindex Algériát a megvizsgált 180 állam közül a 141. helyre sorolja, a sajtószabadságot az országban „fenyegetettnek” minősíti, és megjegyzi, hogy az újságírókat gyakran üldözik; mivel a független médiaszervezetek, valamint a közösségi médiában és más csatornákon megjelenő civil riporterek strukturális cenzúrával szembesülnek az algériai hatóságok részéről minden olyan tudósításért, amelyet azok eltérő álláspontnak minősítenek;

G.

mivel 2018 januárja óta az algériai hatóságok több templomot is bezártak, amelyek túlnyomó többsége az algériai protestáns egyházak jogilag elismert ernyőszervezetéhez, az Église protestante d’Algérie-hez (EPA) tartoztak;

H.

mivel Meriem Abdou, a La Chaîne 3. állami rádióállomás főszerkesztője 2019. február 23-án lemondott, tiltakozva a Hirakkal szembeni elfogult bánásmód ellen; mivel számos más újságírót is letartóztattak vagy megfélemlítettek, például Sofiane Merakchit, a France 24 egykori arab tudósítóját, valamint Azeb El Sheihk és Abdelmouji Khelladi újságírókat, akiket 2019. szeptember 26., illetve 2019. október 14. óta fogva tartanak;

I.

mivel 2019. március 4-én Nadia Madassi, aki az elmúlt 15 évben a Canal Algérie műsorvezetője volt, lemondott, mivel állítása szerint cenzúrázták; mivel 2019. március 5-én az algériai kommunikációs minisztérium szankciót szabott ki az Echorouk napilapra és az El Bilad televíziós csatornára a tüntetésekről való híradásuk miatt; mivel a több mint 500 000 tagot számláló „Algérie – Debout!” Facebook-csoportot bezárták, alapítóját és ügyintézőjét, Sofiane Benyounest pedig több alkalommal zaklatták és kihallgatták, majd vádat emeltek ellene; mivel a Jeune Afrique, a Tout Sur l’Algérie, az Algérie Part, az Interlignes és az Observ’Algérie kiadványokat cenzúrázták;

J.

mivel a Hirak tüntetőit, az emberijog-védőket, az újságírókat és a bloggereket egyre gyakrabban veszik célba vagy tartóztatják le annak érdekében, hogy megakadályozzák véleménynyilvánítási, egyesülési vagy békés gyülekezési szabadságuk gyakorlását;

K.

mivel az algériai ügyvédi kamara (Union nationale des ordres des avocats, UNOA) egyhangúlag elítélte a Hirak-aktivisták letartóztatását és a szabadságjogok elnyomását; mivel 2019. október 24-én Algírban mintegy 500 ügyvéd tüntetett, követelve a tüntetők tisztességes eljáráshoz való jogának tiszteletben tartását és az igazságszolgáltatás pártatlanságát; mivel az UNOA bizottságot hozott létre a fogva tartott tüntetőket és másként gondolkodókat védő ügyvédek támogatására;

L.

mivel az emberi jogok védelméért küzdő algériai liga (Ligue algérienne pour la défense des droits de l’homme, LADDH) szerint a Hirak kezdete óta több mint száz embert tartóztattak le és vettek őrizetbe a békés tüntetések kapcsán; mivel a velük szemben felhozott vádak – „a nemzeti egység és a területi integritás aláásása”, „gyülekezésre való felbujtás” és „a hadsereg erkölcsének gyengítése” – homályosak, és sértik a nemzetközi emberi jogi normákat;

M.

mivel a 87 éves Lakhdar Bouregaát – a függetlenségi háború veteránját – 2019. június 29-én letartóztatták, amiért bírálta a hadsereg vezetőjét; mivel Nour el Houda Dahmani 22 éves joghallgatót 2019. november 25-én engedték szabadon, miután egy 2019. szeptember 17-i diákfelvonulást követően hathónapos börtönbüntetésre ítélték, és mivel a heti diákfelvonulások példaképévé vált; mivel Ibrahim Daouadzsit és négy további aktivistát letartóztattak 2019. október 12-én, amiért tiltakoztak az ifjúsági miniszter látogatása ellen;

N.

mivel a nagyszabású tiltakozások közepette letartóztatott Kamal Eddine Fekhar orvos, emberijog-védő, az amazigh At-Mzab közösség védelmezője és az LADDH volt tagja 2019. május 28-án, 53 nap éhségsztrájkot követően meghalt, és mivel halála a fogvatartási körülményeknek és orvosi hanyagságnak volt betudható; mivel a 22 éves Ramzi Yettou meghalt a 2019 áprilisában a rendőrség által elkövetett brutális verést követően elszenvedett súlyos sérülései miatt;

O.

mivel Karim Tabbout, az ellenzék vezető személyiségét, a Szocialista Erők Frontja (Front des Forces Socialistes, FFS) történelmi ellenzéki párt korábbi főtitkárát, és jelenleg az el nem ismert Szociál- és Demokratikus Unió pártvezetőjét 2019. szeptember 12-én letartóztatták; mivel a tipazai bíróság 2019. szeptember 26-án szabadon bocsátotta, de kevesebb mint 14 órával később egy másik joghatóság (Sidi M’Hamed) alatt, de hasonló feltételekkel ismét letartóztatták, és jelenleg de facto magánzárkában tartják fogva;

P.

mivel a fiatalság fellépéseit tömörítő egyesület (Rassemblement actions jeunesse (RAJ)) több tagját, köztük annak alapítóját, Hakim Addadot, elnökét, Abdelouahab Fersauit, valamint tagjait Massinissa Aissoust, Dzsalal Mokranit, Ahmed Bouidert, Kamel Ouldoualit, Karim Boutatát, Ahcene Kadit, Wafi Tigrinét és Khireddine Medzsanit a meggyőződésük miatt bebörtönzött személyek támogatására tartott békés tüntetések alatt tartóztatták le Algériában;

Q.

mivel számos tüntetőt, köztük a továbbra is fogva tartott Samir Belarbit, Fodil Boumalát, Fouad Ouichert, Saida Deffeurt és Raouf Raist, valamint emberijog-védőket – köztük Said Boudourt, Hamid Gourát és Slimane Hamitouche-t – „a hadsereg moráljának gyengítése” vádjával állítottak bíróság elé;

R.

mivel 2019. november 11-én az algíri Sidi M’Hamed bírósága pert nyitott 42 aktivista ellen, köztük Samira Messouci, Wilaya tartományi gyűlésének tagja ellen, akit azzal vádoltak, hogy „megsértette a nemzeti terület integritását” az amazigh embléma viselése miatt; mivel ezt a zászlót a heti demonstrációk során az ország egész területén a nemzeti lobogó mellett helyezték el; mivel az országban több bíróság is szabadon bocsátotta az ugyanezen vád alapján letartóztatott tüntetőket;

S.

mivel az algériai alkotmány rögzíti az alapvető szabadságokat, beleértve az egyesülési szabadságot, amelyet a 12-06. sz. törvény tovább pontosít; mivel a 12-06. sz. törvény előírja, hogy minden egyesületnek, beleértve azokat is, amelyek már sikeresen regisztráltak, nyilvántartásba kell vetetnie magát, és nyilvántartásba vételi igazolást kell beszereznie a Belügyminisztériumtól, mielőtt jogszerűen működhetne; mivel számos civil társadalmi, nem kormányzati, vallási és jótékonysági szervezet, például az LADDH, az EuromedRights, a RAJ, az Amnesty International, az Algériai Protestáns Szövetség, a nem muzulmán vallási csoportok nemzeti bizottsága és a személyes fejlődésért és a polgári jogok gyakorlásáért küzdő feminista egyesület (Feminist Association for Personal Development and Exercise of Citizenship, AFEPEC) előzetes nyilvántartásba vételére irányuló kérelmek még mindig függőben vannak, annak ellenére, hogy valamennyi jogi követelménynek eleget tettek; mivel ezért nem rendelkeznek hivatalos jogállással;

T.

mivel az Algéria által is ratifikált Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya értelmében a kormányoknak biztosítaniuk kell a vallás, a gondolat és a lelkiismeret szabadságához való jogot a joghatóságuk alá tartozó valamennyi személy, különösen a vallási kisebbségek számára; mivel ez a jog magában foglalja a vallás vagy meggyőződés szabad gyakorlását, függetlenül attól, hogy az nyilvánosan vagy zárt körben, egyedül vagy másokkal együtt történik-e;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

—

tekintettel a Kubáról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a Kubáról szóló 2004. november 17-i (1), az EU kubai kormánnyal kapcsolatos álláspontjáról szóló 2006. február 2-i (2), a Kubáról szóló 2007. június 21-i (3), a Kubában meggyőződésük miatt bebörtönzött személyekről szóló 2010. március 11-i (4), valamint az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodásnak az Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (5) szóló, 2017. július 5-i (6) állásfoglalására, valamint 2018. november 15-i állásfoglalására,

—

tekintettel az Európai Unió és Kuba között 2016 decemberében aláírt és 2017. november 1. óta ideiglenesen alkalmazott, a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodásra,

—

tekintettel az EU-Kuba vegyes tanács 2019. szeptember 9-én, Havannában tartott második ülésére,

—

tekintettel az EU és Kuba közötti második hivatalos emberi jogi párbeszédre, amelyet az EU és Kuba között kötött, a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás keretében 2019. október 3-án Brüsszelben tartottak,

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Kubáról szóló, 2008. májusi rendszeres egyetemes helyzetértékelésére,

—

tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára és egyéb nemzetközi emberi jogi szerződésekre és eszközökre,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1984. december 10-én elfogadott, a kínzás és más kegyetlen, embertelen és megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni ENSZ-egyezményre, amelynek Kuba részes fele,

—

tekintettel az emberi jogok védelmezőiről szóló uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, amelynek Kuba részes fele,

—

tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel 2019. október 1-én José Daniel Ferrert, a Kubai Hazafias Unió (UNPACU) ellenzéki vezetőjét önkényesen, vádemelés nélkül fogva tartották, és legalább 72 órán át megtagadták tőle, hogy külső személyekkel kapcsolatba lépjen;

B.

mivel a kubai hatóságok José Daniel Ferrert békés politikai tevékenysége miatt több mint egy évtizede börtönbüntetésekkel sújtják, illetve egyéb módon zaklatják és megfélemlítik; mivel 2018-ban 10 napig tartották őt magánzárkában;

C.

mivel 2019. november 2-án Ferrer úr kicsempészett egy levelet, amely szerint fogva tartása alatt megkínozták, bántalmazták és élete veszélybe került, valamint megtagadták tőle a megfelelő orvosi ellátást; mivel a családja által 2019. november 15-én adott tájékoztatás szerint a Santiago de Cuba-i Aguadores börtönben tartják fogva, ahol büntetőcellába helyezték; mivel a felesége szerint, aki 2019. november 7-én néhány percig láthatta, kritikus egészségi állapotban volt, testsúlyának felét ugyanis elvesztette, aminek oka volt az is, hogy éhségsztrájkba kezdett;

D.

mivel több nem kormányzati szervezet szerint Ferrer úr csak egy a Kubában fogva tartott mintegy 120 politikai fogoly közül; mivel Kubában sok független újságírót, békés másként gondolkodót és emberijog-védőt – többnyire a demokratikus ellenzék tagjait – üldöznek, önkényesen fogva tartanak vagy bebörtönöztek, akik közül különösen megemlítendő José Guía Piloto, Silverio Portal Contreras, Mitzael Díaz Paseiro, Orlando Zapata Tamayo, Eliecer Bandera Barrera, Edilberto Ronal Azuaga és Roberto de Jesús Quiñones Haces;

E.

mivel 2019. október 28-én meghalt Armando Sosa Fortuny, a leghosszabb ideig fogva tartott kubai politikai fogoly, aki 43 évet töltött börtönben; mivel a kubai hatóságok romló egészségi állapota ellenére sem voltak hajlandók őt szabadon bocsátani;

F.

mivel a nemzetközi emberi jogi normáknak megfelelően a letartóztatott vagy fogva tartott személyeket a letartóztatásuk időpontjában tájékoztatni kell letartóztatásuk vagy fogva tartásuk okairól, és késedelem nélkül bíróság elé kell állítani őket;

G.

mivel a kubai kormány intézkedései sértik az Európai Unió és Kuba között 2016-ban aláírt, a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás 1. cikkének (5) bekezdésében és 22. cikkében foglalt rendelkezéseket, jóllehet e megállapodásban a kubai kormány kötelezettséget vállalt az emberi jogok tiszteletben tartására és az emberi jogi helyzet javítására;

H.

mivel a Parlament 2017. július 5-én egyetértését adta a politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodáshoz; mivel a Parlament által megadott egyetértés szövege egyértelműen kifejezésre juttatja a Parlament komoly aggodalmait a Kubában tapasztalható emberi jogi helyzettel kapcsolatban, és felfüggesztési záradékot tartalmaz az emberi jogi rendelkezések megsértésének esetére;

I.

mivel az EU és Kuba közötti emberi jogi párbeszéd az EU emberi jogokért felelős különleges képviselőjének vezetésével 2015-ben kezdődött, és ötödik fordulójára 2018. október 9-én került sor; mivel az EU és Kuba 2019. október 3-án tartotta második hivatalos emberi jogi párbeszédét; mivel ez a rendezvény annak ellenére sem hozott kézzelfogható eredményt, hogy Kubát a 2017-2019 közötti időszakra újraválasztották az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába; mivel minden politikai párbeszéd egyik kötelező eleme a civil társadalommal és az összes ellenzéki politikai szereplővel folytatott közvetlen és intenzív párbeszéd;

J.

mivel az EU-Kuba vegyes tanács 2019. szeptember 9-én Havannában tartott második ülésének ideje alatt több mint 100 aktivista állt önkényes letartóztatás alatt; mivel az EU továbbra sem reagál ezekre az intézkedésekre, és nem emelte fel a szavát Ferrer úr ügyében sem;

K.

mivel az Európai Parlament három alkalommal ítélte oda a gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat kubai aktivistáknak: 2002-ben Oswaldo Payának, 2005-ben a „Nők fehérben” mozgalomnak, 2010-ben pedig Guillermo Fariñasnak; mivel a Szaharov-díjasokat és hozzátartozóikat még mindig rendszeresen zaklatják és megfélemlítik, valamint megakadályozzák őket abban, hogy elhagyják az országot és nemzetközi eseményeken vegyenek részt;

L.

mivel az emberi jogok, a szabadság, valamint az emberi méltóság és érdekek képviselete és védelme a demokratikus rendszerekben érvényesül a legjobban;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

—

tekintettel a Haitiról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen „A földrengés után egy évvel Haitin tapasztalható helyzetről: humanitárius segítségnyújtás és újjáépítés” című, 2011. január 19-i állásfoglalására (1) és „A gyermekrabszolgaságról Haitin” című, 2018. február 8-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az emberi jogok és a demokrácia 2018-as világbeli helyzetéről szóló éves uniós jelentésre, és különösen annak a Haitire vonatkozó, a Tanács által 2019. május 13-án elfogadott, aktualizált részére,

—

tekintettel az EU választási utánkövető, 2018. november 19. és 23. közötti haiti missziójának végleges jelentésére,

—

tekintettel az ENSZ haiti stabilizációs missziójára (MINUSTAH) és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának (UN OHCHR) a 2015. július 1. és 2016. december 31. közötti időszakra vonatkozóan a haiti emberi jogi helyzetről szóló, 2017. júliusi éves jelentésére,

—

tekintettel a MINUSTAH és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala által 2018. november 13-án és 14-én a port-au-prince-i La Saline körzetben állítólagosan elkövetett emberi jogi jogsértésekről és visszaélésekről készített jelentésre,

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a 2017. március 17-i 34. ülésén elfogadott, Haitiról szóló egyetemes időszakos felülvizsgálatra,

—

tekintettel a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, amelyet az ENSZ Közgyűlése 1966. december 16-án fogadott el, és amelynek Haiti részes állama,

—

tekintettel a Cotonoui Megállapodásra,

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

—

tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményre, amelynek Haiti is aláírója,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2019. június 25-i 2476 (2019) számú határozatára,

—

tekintettel az EU 2015. évi választási megfigyelő missziójának végleges jelentésére,

—

tekintettel a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a haiti helyzetről szóló, az Európai Unió nevében tett, 2019. november 7-i nyilatkozatára,

—

tekintettel az Amnesty International által 2019. október 31-én közzétett cikkre, amely bizonyítékkal szolgál a tüntetőkkel szemben alkalmazott túlzott erőszakra,

—

tekintettel az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának a haiti helyzetről szóló, 2019. október 1-jei jelentésére,

—

tekintettel az Európai Unió haiti küldöttségének 2019. május 28-i nyilatkozatára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 144. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel a kormány 2018 júliusában bejelentette, hogy megszünteti a támogatásokat, lehetővé téve az üzemanyagárak akár 50 %-os emelkedését, ami széles körű tiltakozásokhoz és az országban évek óta a legsúlyosabb polgári zavargásokhoz vezetett; mivel ez az intézkedés megfelelt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) 2018 februárjában az országot külföldi adósságainak kifizetésében segítő, 96 millió USD összegű pénzügyi kölcsönért cserébe elfogadott csökkentéseknek;

B.

mivel az ellenzéki vezetők által szervezett tüntetések Jovenel Moïse elnök lemondását követelték az elszabaduló infláció, a Michel Martelly volt elnököt is érintő, az állítások szerint kiterjedt kormányzati korrupció, valamint a gazdaság és az élelmiszer-ellátás bizonytalansága miatt, anélkül, hogy a külvilág különösebb figyelmet fordított volna rá; mivel a haiti hatóságokat érintő korrupciós botrányok elleni tiltakozásként több mint egy évvel ezelőtt kezdődött tüntetések mintegy száz áldozatot követeltek és súlyos zavargássá alakultak; mivel úgy tűnik, hogy a korrupció a haiti társadalom és politika széles körben elterjedt problémája;

C.

mivel a biztonsági erők éles lőszerrel és könnygázzal nyomták el a tiltakozásokat; mivel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala szerint februárban 41 ember halt meg és 100 sebesült meg a tiltakozások során; mivel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának legutóbbi, 2019. szeptember 15. és november 1. közötti adatai szerint legalább 42 ember halt meg hasonló tiltakozások során, közülük 19-et a bűnüldöző szervek öltek meg, 86 ember pedig megsebesült;

D.

mivel Haiti 2019 márciusa óta nem rendelkezik kormánnyal, ami akadályozza az ország nemzetközi segélyfinanszírozáshoz és a Világbank által nyújtott kölcsönökhöz való hozzáférését; mivel Haitin 2020 januárjától nem lesz parlament, mivel 2019 októberében nem sikerült megtartania a parlamenti választásokat; mivel Moïse úr jelezte szándékát, hogy olyan alkotmányos reformokat vezet be, amelyek megerősítik az elnöki hivatal hatáskörét;

E.

mivel a demonstrációk ellenére nem került sor jogi lépésekre; mivel ez a büntetlenség és a nemzetközi közösség figyelmének hiánya tovább szította az erőszakot; mivel az elhúzódó és folytatódó válság azzal a következménnyel is járt, hogy tovább korlátozta az egészségügyi ellátáshoz, az élelmiszerhez, az oktatáshoz és egyéb szükségletekhez való hozzáférést, és további áram- és üzemanyaghiányt okozott;

F.

mivel a 2010-es földrengés óta számos közösség még mindig nem fér hozzá a villamosenergia-hálózathoz, és napi szükségleteik tekintetében generátoroktól függ; mivel az üzemanyagárak emelkedése tovább korlátozta a gazdasági lehetőségeket;

G.

mivel hiteles bizonyítékok támasztják alá, hogy a félautomata fegyverekkel felfegyverzett rendőrség a tiltakozások során éles lőszert használt, megsértve ezzel az emberi jogok nemzetközi jogát és az erőszak alkalmazására vonatkozó normákat; mivel az újságírók folyamatos zaklatásnak és fizikai támadásoknak vannak kitéve; mivel a Radio Méga tiltakozásokról tudósító újságíróját, Néhémie Joseph-et 2019. október 11-én saját autójában lőtték agyon, Chery Dieu-Naliot, az Associated Press fotóriporterét pedig 2019 szeptemberében lőtték arcon, a Radio Sans Fin tudósítóját, Pétion Rospide-et 2019 júniusában saját autójában lőtték le, Vladjimir Legagneur újságíró pedig 2018 márciusában tűnt el;

H.

mivel a büntetlenség olyan esetekben is érvényesült, mint a La Saline-ban – a főváros, Port-au-Prince külvárosában – történt mészárlás, amelynek során 2018 októberében 70 embert önkényesen meggyilkoltak, 13 nőt pedig megerőszakoltak; mivel a kormány a mészárlást a bandák közötti háborúnak tulajdonította; mivel a Nemzeti Emberi Jogi Hálózat (RNDDH) gyűjtötte információk alapján az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) és az ENSZ haiti igazságügyi támogató missziója (MINUJUSTH) egyfelől e mészárlást annak tulajdonítják, hogy az elnök felesége, Martine Moïse és több kormányképviselő kísérletet tett a La Saline-i lakosok megvesztegetésére a Moïse elnök elleni tüntetések beszüntetése érdekében, másfelől azt állítják, hogy a mészárlás a megvesztegetés visszautasításának következménye volt; mivel a haiti emberi jogi szervezetek felkérték az AÁSZ-t, hogy misszió keretében vizsgálja ki a mészárlást;

I.

mivel drasztikusan romlott az országon belüli biztonsági helyzet 2017 októbere óta, amikor az Egyesült Nemzetek haiti stabilizációs missziójának (UNSTAMIH) békefenntartói helyébe a korlátozott rendészeti képzettségű személyi állománnyal rendelkező MINUJUSTH lépett;

J.

mivel az országban továbbra is komoly aggodalomra ad okot a nemi alapú megkülönböztetés; mivel Haiti esetében a nemek közötti egyenlőtlenségek mutatószáma (GII) 0,593, és ezzel az ország a 2015. évi mutató alapján 159 ország közül a 142. helyezést érte el; mivel Haitin rendszerszintű és széleskörben elterjedt jelenség az LMBTI-személyekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, az őket érő megbélyegzés, kirekesztés és a velük szembeni erőszak; mivel a fiatal lányok alig vagy egyáltalán nem részesülnek oktatásban; mivel a nemi erőszakot és a kapcsolati erőszakot bűncselekménnyé nyilvánító törvények elfogadása 2005-ig váratott magára, a büntető törvénykönyvet 1835 óta nem vizsgálták felül, a lányok és nők pedig gyakran eltérő jogi védelemben részesülnek; mivel 2019. november 7-én 10 női fogvatartott – köztük egy 15 éves lány – nemi erőszak áldozatául esett a gonaïvesi állami börtönben; mivel a tüntetések kezdete óta a haiti büntetés-végrehajtási rendszerben más embertelen körülmények mellett általános a túlzsúfoltság, az élelmiszerhiány, a családtagok látogatásának hiánya;

K.

mivel a tanév szeptemberi kezdete óta a legtöbb gyermek Haitin nem tud iskolába járni; mivel az írástudatlanság és az oktatáshoz való hozzáférés komoly problémát jelent Haitin, tekintve, hogy a 15 éves és annál idősebb haiti lakosság körülbelül fele írástudatlan, és országszerte legalább 350 000 gyermek és fiatal nem részesül általános és középiskolai oktatásban;

L.

mivel a gyakorlatban továbbra is működik a rabszolgaság egyik modern formája, a „Restavèk-rendszer”, amelynek keretében az elszegényedett családokba született haiti gyermekeket szüleik más családokhoz küldik, hogy ott háztartási alkalmazottként éljenek és dolgozzanak, és akik gyakran szenvednek el bántalmazást, részesülnek rossz bánásmódban amellett, hogy iskolai oktatásban sincs lehetőségük részt venni;

M.

mivel Haiti az UNDP humán fejlettségi mutatója szerint a világ országai közül a 168. helyen áll, amely alacsonyabb a rangsorban korábban elért helyezéseinél, és folyamatosan humanitárius és fejlesztési segélyre szorul; mivel a Világbank szerint Haiti továbbra is az amerikai kontinens legszegényebb országa, valamint a világ egyik leginkább elszegényedett állama, ahol a lakosság 59 %-a az országos szegénységi küszöb, 24 %-a pedig az országos mélyszegénységi küszöb alatt él, és ahol a lakosság több mint 40 %-a munkanélküli; mivel burjánzik a kormányzati korrupció, és a Transparency International 2018. évi korrupcióérzékelési indexe Haitit a 180 vizsgált állam rangsorában a 161. helyre sorolja;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

—

tekintettel a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a bolíviai választási folyamatról szóló, 2019. október 22-i, valamint a bolíviai helyzetről szóló, 2019. november 15-i nyilatkozatára,

—

tekintettel az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) bolíviai választási megfigyelő missziójának 2019. október 21-i nyilatkozatára,

—

tekintettel a bolíviai választási folyamat ellenőrző csoportjának 2019. november 10-i nyilatkozatára,

—

tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Michelle Bachelet 2019. november 16-i nyilatkozatára,

—

tekintettel a Bolíviában 2016. február 21-én megtartott alkotmányos népszavazásra,

—

tekintettel a bolíviai helyzettel kapcsolatos korábbi állásfoglalásaira,

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

—

tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

—

tekintettel az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottsága által Bolíviáról kiadott legutóbbi sajtónyilatkozatokra, különösen a 2019. október 23-i, november 12-i és november 19-i sajtónyilatkozatokra,

—

tekintettel Bolívia alkotmányára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.

mivel 2019. október 20-án Bolíviában rendkívül polarizált környezetben került sor az elnöki és parlamenti választásokra, mivel Evo Morales elnök ellentmondásos alak, és ez az ellentmondás övezte elnökjelöltségének elfogadását;

B.

mivel Evo Morales, miután 2016-ban nem nyert meg egy, a bolíviai alkotmány módosítását célzó népszavazást, az Alkotmánybíróság jóváhagyásával versenybe szállt negyedik elnöki mandátumáért, amely döntés egyértelműen a bolíviai igazságszolgáltatás függetlenségének hiányáról tanúskodott;

C.

mivel miután a szavazatok több mint 80 %-át az előzetes eredmények gyors és biztonságos továbbításának rendszere (TREP) számba vette, a Legfelsőbb Választási Bíróság leállította az előzetes eredmények közzétételét; mivel ezen a ponton a számadatok egyértelműen azt mutatták, hogy a szavazás második fordulójára van szükség; mivel 24 órával később a Legfelsőbb Választási Bíróság „megmagyarázhatatlan trendváltozást mutató adatokkal állt elő, amelyek drasztikusan megváltoztatták a választások kimenetelét és a választási folyamatba vetett bizalom elvesztését eredményezték”, amint azt az AÁSZ megállapította; mivel a Legfelsőbb Választási Bíróság kizárta a választások második fordulójának lehetőségét azon az alapon, hogy az élen álló két jelölt között szükséges 10 %-os különbség teljesült;

D.

mivel a Legfelsőbb Választási Bíróság intézkedései nemcsak az ellenzéki jelöltek támogatói, hanem a nemzeti és nemzetközi megfigyelők és a nemzetközi közösség többsége körében is zavart és csalás gyanúját keltették;

E.

mivel Morales elnök már azelőtt önmagát hirdette ki nyilvánosan a választások győztesének, mielőtt valamennyi hivatalos eredményt továbbították és nyilvánosan bejelentették volna;

F.

mivel az AÁSZ, az EU és a nemzetközi közösség komoly aggodalmának adott hangot a szavazatszámlálás indokolatlan megszakítása miatt, jelezve a választási bizottság megfigyelőinek esetlegesen elfogult hozzáállását; mivel a hazai és a nemzetközi partnerek azt ajánlották, hogy a politikai válságból való kilábalás érdekében szervezzék meg a választások második fordulóját;

G.

mivel a szavazatszámlálás váratlan megszakítása és Morales elnök győzelmének kikiáltása tömeges tiltakozásokhoz és az ellenzéket támogatók, valamint Morales elnök támogatóinak mozgósításához vezetett; mivel ezek a tüntetések komoly aggodalmat keltettek az egész nemzetközi közösségben, és eddig legalább 32 ember halálát okozták, több százan megsebesültek és több mint 600 személyt letartóztattak; mivel az ország élelmiszer- és üzemanyaghiánnyal küzdött, ami súlyos következményekkel jár a civil lakosságra nézve a Moralest támogatók által emelt úttorlaszok miatt; mivel aggodalomra ad okot az erőszak, a szükségtelen és aránytalan mértékű erőszak biztonsági erők általi állítólagos alkalmazása és a társadalom széttöredezése;

H.

mivel a választás lebonyolításáért felelős szerv nem volt hiteles, és egyik tagja a számlálás során le is mondott; mivel az ellenzék nem ismerte el az ilyen körülmények között tartott választások eredményeit, és elítélte az állítólagos választási csalást;

I.

mivel az EU nem küldött teljes körű felhatalmazással rendelkező uniós választási megfigyelő missziót, és az EU-t csak egy három alacsonyabb rangú tisztviselőből álló kis technikai csoport képviselte;

J.

mivel a bizalom helyreállítása érdekében mind a kormány, mind a választási hatóságok elfogadták az AÁSZ szakmai csapata által végzett kötelező erejű technikai ellenőrzést; mivel ez az ellenőrzés az ENSZ főtitkárának támogatását élvezte;

K.

mivel 2019. november 10-én az OAS által végzett ellenőrzés súlyos szabálytalanságokat és a szavazás során elkövetett manipulációkat tárt fel, felszólított a választási eredmények érvénytelenítésére, és új választási folyamatot javasolt, amelyet a hiteles választások lebonyolításának biztosítása érdekében új választási hatóságok részvételével kell megvalósítani;

L.

mivel az AÁSZ ellenőrzési jelentésének 2019. november 10-i bemutatása után – amely a választási folyamat érvénytelenítésére és újbóli megtartására szólított fel – számos magas rangú állami tisztviselő, köztük az elnök, az alelnök, a szenátus elnöke és a választási testület képviselői lemondtak; mivel Evo Morales és kormányának néhány más tagja lemondani kényszerült, és úgy döntött, hogy elhagyja az országot és lemond tisztségéről; mivel a fegyveres erők magas rangú tagjai Evo Morales korábbi elnök lemondását javasolták; mivel a fegyveres erőknek és a rendőrségnek tartózkodniuk kell a politikai folyamatok befolyásolásától, és polgári ellenőrzés alatt kell állniuk;

M.

mivel Jeanine Añez ellentmondásos rendeletet írt alá, amely megvédi a fegyveres erőket a közrend helyreállítása ürügyén elkövetett cselekmények miatti bűntetőeljárás alá vonástól;

N.

mivel számos lemondás következtében Jeanine Áñez második alelnök jogosulttá vált az ideiglenes elnöki tisztség betöltésére, hogy haladéktalanul új elnökválasztást írjon ki, ami az egyetlen demokratikus és alkotmányos módja a jelenlegi válság megoldásának;

O.

mivel 2019. november 23-án a bolíviai parlament alsó- és felsőháza is egyhangúan jóváhagyta azt a jogszabályt, amely megnyitja az utat az új elnökválasztás előtt, és amelyet ezt követően Añez ideiglenes elnök írt alá; mivel a jóváhagyott jogszabály megtiltja a két egymást követő elnöki mandátumot betöltők számára, hogy jelöltként ismét indulhassanak a választásokon, így Evo Moralesnek nincs joga elindulni a választásokon;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az UNFCCC feleinek 21. konferenciáján (COP 21) Párizsban, 2015. december 12-én elfogadott megállapodásra (Párizsi Megállapodás),

—

tekintettel az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezményére,

—

tekintettel az éghajlatváltozás káros hatásaival kapcsolatos legfrissebb és legátfogóbb tudományos bizonyítékokra, amelyeket az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek (IPCC) „Az 1,5 oC-os globális felmelegedés” című különjelentése, 5. értékelő jelentése és annak összefoglaló jelentése, az éghajlatváltozásról és a földhasználatról szóló különjelentése, valamint a változó éghajlattal összefüggésben az óceánról és a krioszféráról szóló különjelentése is ismertet,

—

tekintettel a biológiai sokféleség erőteljes csökkenésére, amelyet a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform biológiai sokféleséggel és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos 2019. május 29-i átfogó értékelő jelentéséről a politikai döntéshozók számára készített összefoglaló is leír;

—

tekintettel az UNFCCC feleinek a spanyolországi Madridban 2019. december 2. és 13. között megrendezendő 25. konferenciájára (COP 25),

—

tekintettel az UNFCCC feleinek 2020 decemberében tartandó 26. konferenciájára, és arra, hogy a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel összhangban az UNFCCC valamennyi felének növelnie kell nemzeti szinten meghatározott hozzájárulását,

—

tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 2020. októberben, a kínai Kunmingban rendezendő 15. konferenciájára (COP 15), amelyen a feleknek dönteniük kell a biológiai sokféleség csökkenésének megállítását célzó, 2020 utáni globális keretről,

—

tekintettel „Az éghajlatváltozás: európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról a Párizsi Megállapodással összhangban” című, 2019. március 14-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az ENSZ 2019. évi, Madridban (Spanyolország) tartandó éghajlatváltozási konferenciájáról (COP 25) szóló, 2019. november 28-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.

mivel a globális felmelegedés mértékének 1,5 oC alatt tartásához és a biológiai sokféleség jelentős csökkenésének elkerüléséhez elengedhetetlen az azonnali és ambiciózus fellépés;

B.

mivel ennek a fellépésnek a tudományon kell alapulnia és abba társadalmilag kiegyensúlyozott és fenntartható módon be kell vonni a polgárokat, valamint a társadalom és a gazdaság valamennyi ágazatát, az ipart is beleértve; mivel a fellépésnek támogatnia kell gazdaságaink versenyképességét, és határozott szociális és inkluzív intézkedéseknek kell kísérniük olyan igazságos és méltányos átmenet biztosítása érdekében, amely támogatja a munkahelyteremtést, és tiszteletben tartja a magas szintű jólét, valamint a magas színvonalú munkahelyek és képzés szükségességét;

C.

mivel soha semmilyen vészhelyzetet sem szabad a demokratikus intézmények aláásására, sem pedig az alapvető jogok veszélyeztetésére felhasználni; mivel minden intézkedést mindenkor demokratikus folyamat révén fognak elfogadni;

1.

2.

3.

4.

5.

—

tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az UNFCCC részes feleinek 21. konferenciáján (COP21) Párizsban, 2015. december 12-én elfogadott megállapodásra (Párizsi Megállapodás),

—

tekintettel az UNFCCC részes feleinek 24. konferenciájára (COP24) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek 14. találkozójára (CMP14), valamint a felek 2018. december 2. és 14. között Katowicében (Lengyelország) megrendezett konferenciája első ülésének harmadik részére, amely a Párizsi Megállapodás feleinek találkozójaként szolgált(CMA1.3),

—

tekintettel az UNFCCC részes felei konferenciája Elnökségének 2019. november 1-én hozott határozatára, amelyben elfogadják a soron következő elnök, Chile kormányának a COP25 Madridban (Spanyolország) 2019. december 2. és 13. közötti megtartására irányuló javaslatát,

—

tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjére és a fenntartható fejlesztési célokra,

—

tekintettel az ENSZ főtitkára által szervezett és 2019. szeptember 23-án megrendezett éghajlat-politikai csúcstalálkozóra,

—

tekintettel az ENSZ 2018-as katowicei (Lengyelország) éghajlatváltozási konferenciájáról (COP24) szóló, 2018. október 25-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel „Az éghajlatváltozás: európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról a Párizsi Megállapodással összhangban” című, 2019. március 14-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a Bizottság „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című, 2018. november 28-i közleményére (COM(2018)0773),

—

tekintettel az Európai Tanács 2019. június 20-i következtetéseire,

—

tekintettel a Tanács 2019. október 4-i következtetéseire,

—

tekintettel arra, hogy Lettország és az Európai Bizottság 2015. március 6-án benyújtotta az EU és tagállamai tervezett nemzeti hozzájárulását az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez,

—

tekintettel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek (IPCC) az 1,5 oC-os globális felmelegedésről szóló különjelentésére, 5. értékelő jelentésére és annak összefoglaló jelentésére, az éghajlatváltozásról és a földhasználatról szóló különjelentésére, valamint a változó éghajlat összefüggésében az óceánról és a krioszféráról szóló különjelentésére,

—

tekintettel a Globális Alkalmazkodási Bizottság éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló kiemelt jelentésére,

—

tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) 2018 novemberében közzétett összefoglaló jelentésére (a kibocsátási szakadékokról szóló 2018. évi jelentés) és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban tapasztalható szakadékról szóló, 2018. évi negyedik jelentésére,

—

tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által 2019. április 2-án közzétett, „Az európai éghajlati szélsőségek okozta gazdasági veszteségek” című mutató-értékelésre,

—

tekintettel a Meteorológiai Világszervezetnek (WMO) az éghajlat 2018. évi globális helyzetéről szóló, 2019. márciusi nyilatkozatára, valamint az üvegházhatású gázok helyzetéről 2018. november 22-én kiadott 14. sz. közleményére,

—

tekintettel a szolidaritásról és a méltányos átmenetről szóló sziléziai nyilatkozatra, az „Erdők az éghajlatért” című sziléziai miniszteri nyilatkozatra, valamint az elektromágneses mobilitást és a zéró kibocsátású közlekedést célzó „Diving Change Together Partnership for Electromobility and Zero Emission Transport” című partnerségre, amelyeket a COP24 éghajlatváltozási konferencián írtak alá,

—

tekintettel a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudománypolitikai platform (IPBES) biológiai sokféleséggel és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos 2019. május 29-i globális értékelő jelentéséről a politikai döntéshozók számára készített összefoglalóra,

—

tekintettel a természetre, az emberekre és a gazdaságra vonatkozó cselekvési tervről szóló, 2017. november 15-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az éghajlatra vonatkozó legújabb tudományos információkról szóló, az ENSZ 2019-es éghajlat-politikai csúcstalálkozójának tudományos tanácsadó csoportja által „Egyesülve a tudományban” címmel összeállított magas szintű összefoglaló jelentésre,

—

tekintettel az éghajlatváltozásról szóló, 2019. áprilisi Eurobarométer-felmérésre,

—

tekintettel a Tanácsnak (O-000029/2019 – B9-0055/2019) és a Bizottságnak (O-000030/2019 – B9-0056/2019) az ENSZ 2019. évi, Madridban (Spanyolország) tartandó éghajlatváltozási konferenciáján (COP25) feltett kérdésekre,

—

tekintettel eljárási szabályzata 136. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel a Párizsi Megállapodás 2016. november 4-én lépett hatályba; mivel a 2019. november 19-i állás szerint az UNFCCC 197 részes fele közül 187 nyújtotta be az ENSZ-hez a megerősítési, elfogadási, jóváhagyási, illetve csatlakozási okiratait;

B.

mivel 2015. március 6-án az EU és tagállamai benyújtották az Éghajlatváltozási Keretegyezményhez kapcsolódó tervezett nemzeti hozzájárulásukat, kötelezettséget vállalva ezáltal az iránt, hogy 2030-ig készek legalább az 1990. évi szint 40 %-ára csökkenteni az üvegházhatású gázok (ÜHG) hazai kibocsátását;

C.

mivel a Párizsi Megállapodás aláírói által eddig tett kötelezettségvállalások nem lesznek elegendők a megállapodás közös céljának eléréséhez; mivel az EU és tagállamai által benyújtott jelenlegi, nemzetileg meghatározott hozzájárulás nincs összhangban a Párizsi Megállapodásban meghatározott célokkal, és felülvizsgálatra szorul;

D.

mivel az IPCC-nek az 1,5 oC-os globális felmelegedésről szóló jelentése bizonyítja, hogy az 1,5 oC-os hőmérséklet-növekedés hatása valószínűleg lényegesen kevésbé lenne súlyos, mint a 2 oC-os növekedésé;

E.

mivel az elmúlt négy év – 2015–2018 között – volt a globálisan jegyzett négy legmelegebb év, és 2018-ban rekordmagas volt a globális szén-dioxid-kibocsátás; mivel 2019 júliusa volt a valaha mért legmelegebb hónap, és a 2019-es évben is folytatódik a jelenlegi tendencia, és ezzel a WMO szerint a 2015–2019-es időszak jó úton halad a felé, hogy az eddig nyilvántartott legmelegebb öt év legyen;

F.

mivel a WMO szerint 2018-ban a globális CO2-koncentráció 407,8 ppm (részecske per millió) volt, 2,2 ppm-mel több, mint 2017-ben, és a CO2-kibocsátások a jelenlegi pályán haladva 2019 végére elérik vagy akár meg is haladják majd a 410 ppm-et;

G.

mivel világszerte 185 országban került sor klímasztrájkokra egy globális mozgalom részeként, és 2019 szeptemberében az éghajlat ügyében elért eddigi legnagyobb mértékű mozgósítás keretében rekordszámú ember, 7,6 millió fő vonult ki az utcákra;

H.

mivel a Párizsi Megállapodás preambulumában elismeri, hogy „fontos az összes ökoszisztéma, köztük az óceánok sértetlenségének biztosítása”, és az UNFCCC 4. cikke (1) bekezdésének d) pontja hangsúlyozza, hogy a részes feleknek elő kell segíteniük a fenntartható gazdálkodást, valamennyi üvegházhatású gáz nyelőinek és tározóinak megóvását és kapacitásuk megerősítését, beleértve a biomasszát, az erdőket és az óceánokat, valamint az egyéb szárazföldi, partvidéki és tengeri ökológiai rendszereket;

I.

mivel Chile mint a COP25 soron következő elnöke már jelezte, hogy az óceánoknak a globális felmelegedés elleni küzdelemben betöltött szerepét kívánja kiemelni, amely döntést még inkább megalapozottnak lehet tekinteni, miután az IPCC közzétette az óceánok felmelegedéséről szóló új, riasztó jelentését;

J.

mivel az erdők jelentős mértékben hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz; mivel az EU ÜHG-kibocsátásainak körülbelül 10 %-át a növekvő erdők nyelik el; mivel az erdőirtás a globális ÜHG-kibocsátás majdnem 20 %-áért felel, és különösen az állattartás, a szója- és a pálmaolaj-termelés ipari méretű bővítése áll ennek hátterében, ideértve az uniós piacra szánt ilyen termékeket; mivel az EU-nak csökkentenie kell az erdőirtáshoz való közvetett hozzájárulását („fogyasztással összefüggő erdőirtás”), amelyért felelősséggel tartozik;

K.

mivel a Parlament már többször kérte a Bizottságot, egyebek mellett az éghajlatváltozásról szóló, 2019. március 14-i állásfoglalásában, hogy vizsgálja meg a szén-dioxid-árazást azokban az ágazatokban, amelyek még nem tartoznak az Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerébe;

L.

mivel az éghajlatváltozás aránytalanul sújtja a fejlődő országokat, annak ellenére, hogy jóval kevesebb CO2-t bocsátanak ki, mint a fejlett országok;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

40.

41.

42.

43.

44.

45.

46.

47.

48.

49.

50.

51.

52.

53.

54.

55.

56.

57.

58.

59.

60.

61.

62.

63.

64.

65.

66.

67.

68.

69.

70.

71.

72.

73.

74.

75.

76.

77.

78.

79.

80.

81.

82.

83.

84.

85.

86.

87.

88.

89.

90.

91.

92.

93.

94.

95.

96.

97.

98.

99.

100.

101.

102.

103.

104.

105.

106.

107.

108.

109.

110.

111.

112.

113.

114.

115.

116.

117.

118.

119.

120.

121.

122.

123.

124.

125.

126.

127.

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre (EUSZ), az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

—

tekintettel az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló Egyezményére, amelyet 2011. május 11-én, Isztambulban nyitottak meg aláírásra (a továbbiakban az „Isztambuli Egyezmény”),

—

tekintettel a Nők Negyedik Világkonferenciáján 1995. szeptember 15-én elfogadott Pekingi Nyilatkozatra és Cselekvési Platformra, továbbá az ENSZ ezt követő Peking+5 (2005), Peking+15 (2010) és Peking+20 (2015) különleges ülésein elfogadott záródokumentumokra,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének jogi eszközeire az emberi jogok, különösen a nők jogai terén,

—

tekintettel a 2016. március 4-i, tanácsi határozatra irányuló javaslatra (COM(2016)0109),

—

tekintettel a Tanács 2017. május 11-i (EU) 2017/865 határozatára az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos kérdések tekintetében az Európai Unió nevében történő aláírásáról (1),

—

tekintettel a Tanács 2017. május 11-i (EU) 2017/866 határozatára az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének a menekültügy és a visszaküldés tilalma tekintetében az Európai Unió nevében történő aláírásáról (2),

—

tekintettel a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23-i bécsi egyezményre és különösen annak 26. és 27. cikkére,

—

tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) vonatkozó ítélkezési gyakorlatára,

—

tekintettel a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel az európai védelmi határozatról szóló, 2011. december 13-i 2011/99/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (4) és a polgári ügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről szóló, 2013. június 12-i, 606/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (6), valamint a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (7),

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK tanácsi irányelvre (8), valamint a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2004. december 13-i 2004/113/EK tanácsi irányelvre (9), amelyek meghatározzák a zaklatás és a szexuális zaklatás fogalmát, valamint elítélik ezeket;

—

tekintettel az Európai Parlament 2019. április 4-i állásfoglalására a Bíróság véleményének kikéréséről azzal kapcsolatban, hogy az Európai Uniónak az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményéhez való csatlakozására irányuló javaslat és a csatlakozással kapcsolatos eljárás összeegyeztethető-e a Szerződésekkel (10),

—

tekintettel az Unión belüli, munkahelyen, nyilvános térben és a politikai életben elkövetett megfélemlítés és szexuális zaklatás megelőzését és az ellenük való küzdelmet szolgáló intézkedésekről szóló, 2018. szeptember 11-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel a szexuális zaklatás és bántalmazás ellen az Unióban folytatott küzdelemről szóló, 2017. október 26-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatról (COM(2016)0109 – 2016/0062(NLE)) szóló, 2017. szeptember 12-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2015 utáni uniós stratégiáról szóló, 2015. június 9-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel a nők és lányok elleni erőszakról, valamint a velük szembeni megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelemről szóló, 2008. december 8-i európai uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel a „Stratégiai szerepvállalás a nemek közötti egyenlőségért (2016–2019)” című, 2015. december 3-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2015)0278),

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) „Nőkkel szembeni erőszak: az Unió egészére kiterjedő felmérés” című, 2014. márciusi jelentésére,

—

tekintettel a Velencei Bizottság 2019. október 14-i, Örményországról, valamint az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének ratifikálásával összefüggő alkotmányos következményekről szóló véleményére,

—

tekintettel a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló, 2008. november 28-i 2008/913/IB kerethatározatra (15),

—

tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel a nemek közötti egyenlőség az EU egyik alapértéke; mivel az egyenlő bánásmódhoz és a megkülönböztetésmentességhez való jog a Szerződésekben és az Alapjogi Chartában is rögzített alapvető jog, amelyet teljes mértékben tiszteletben kell tartani;

B.

mivel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) nemek közötti egyenlőségre vonatkozó mutatója szerint még egyetlen uniós ország sem valósította meg teljes mértékben a nők és férfiak közötti egyenlőséget; mivel e cél elérésének egyik előfeltétele a nemi alapú erőszak felszámolása;

C.

mivel a nemi alapú erőszak elleni küzdelem az EU „Stratégiai szerepvállalás a nemek közötti egyenlőségért (2016–2019)” című munkadokumentumának egyik prioritása;

D.

mivel az Isztambuli Egyezmény szerint a nőkkel szembeni erőszak „az emberi jogok megsértéseként és a nőkkel szembeni megkülönböztetés formájaként értelmezendő; a nemi alapú erőszak mindazon cselekményei, amelyek fizikai, szexuális, pszichológiai vagy gazdasági sérelmet vagy szenvedést okoznak vagy okozhatnak a nőknek, ideértve az ilyen cselekményekkel való fenyegetést, a kényszert vagy a szabadságtól való önkényes megfosztást, akár a közéletben, akár a magánéletben fordul is az elő”;

E.

mivel a Belém do Pará-i egyezmény nyomonkövetési mechanizmusának (MESECVI) fogalommeghatározása szerint a femicídium „nők nemi alapú erőszak miatt bekövetkező halála, amely a családon, élettársi kapcsolaton, bármely más személyes kapcsolaton vagy közösségen belül történik, és amelyet egy személy vagy az állam, illetve annak képviselője követ el vagy tűr meg, valamely cselekmény vagy mulasztás révén” (16);

F.

mivel az Isztambuli Egyezmény kimondja, hogy valamennyi rendelkezését, különösen az áldozatok jogainak védelmére irányuló intézkedéseket „biológiai nemen, társadalmi nemen, származáson, bőrszínen, nyelven, valláson, politikai vagy más véleményen, nemzeti vagy társadalmi származáson, nemzeti kisebbséghez való tartozáson, vagyonon, születésen, szexuális irányultságon, nemi identitáson, életkoron, egészségi állapoton, fogyatékosságon, családi állapoton, migráns vagy menekült jogálláson vagy más jogálláson alapuló megkülönböztetés nélkül biztosítani” kell;

G.

mivel a nők elleni erőszak és a nemi alapú – fizikai és pszichológiai – erőszak széles körben elterjedt, és a társadalom minden szintjén érinti a nőket, életkortól, iskolázottságtól, jövedelemtől, társadalmi helyzettől és származási vagy tartózkodási országtól függetlenül;

H.

mivel a nemi alapú erőszak az élet számos területén – a munka, az egészség, a pénzügyi forrásokhoz, a hatalomhoz és a tudáshoz való hozzáférés, valamint a személyes idő kezelése terén – a nők által tapasztalt strukturális egyenlőtlenségeknek egyszersmind egyik oka és következménye is; mivel a nemi alapú erőszak elleni küzdelemhez meg kell érteni annak okait és az ahhoz hozzájáruló tényezőket;

I.

mivel a nők elleni erőszak társadalmainkon belüli gyakori előfordulásának okait keresve fontos elismerni a strukturális vagy intézményi erőszak létezését, amelyet úgy lehet meghatározni, mint a nők alárendeltségét a gazdasági, társadalmi és politikai életben;

J.

mivel a tagállamokban érvényesülő különböző politikák és jogi szabályozás miatt az Európai Unióban a nőket nem védik egyenlően a nemi alapú erőszakkal szemben;

K.

mivel az igazságszolgáltatási rendszerek gyakran nem nyújtanak elegendő támogatást a nők számára; mivel az áldozatok sok esetben ki vannak téve a bűnüldöző szervek tisztviselői által tett lealacsonyító megjegyzéseknek, illetve függőségi helyzetben vannak, ami fokozza az erőszak bejelentésétől való félelmüket;

L.

mivel a jelenlegi évtizedben világszerte és európai szinten is látható és szervezett offenzíva zajlik a nemek közötti egyenlőség és a nők jogai, többek között a szexuális és reproduktív egészség és jogok ellen;

M.

mivel az Alapjogi Ügynökség 2014. évi felmérése azt mutatta, hogy Európában a nők egyharmada legalább egyszer elszenvedett fizikai vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta, a nők 55 %-a szembesült a szexuális zaklatás egy vagy több formájával, 11 %-uk tapasztalt internetes zaklatást, 20-ból 1 nőt (5 %) megerőszakoltak, és több mint egytizedük szenvedett el erő alkalmazásával elkövetett szexuális erőszakot; mivel számos tagállamban a gyilkosságok áldozatául esett nők több mint felét egy intim partner, rokon vagy családtag gyilkolta meg; mivel az áldozatok csak az esetek 14 %-ában jelentették a rendőrségnek a kapcsolati erőszak legsúlyosabb eseteit, a nem kapcsolati erőszak legsúlyosabb eseteit pedig csak az esetek 13 %-ában jelentették be, ami azt bizonyítja, hogy igen magas a be nem jelentett esetek aránya; mivel az elmúlt években a #metoo mozgalom arra ösztönözte a nőket és lányokat, hogy jelentsék be a bántalmazás, erőszak és zaklatás eseteit;

N.

mivel a rabszolgaság és az emberkereskedelem modern formái, amelyek főként a nőket érintik, még mindig jelen vannak az EU-ban; mivel világszerte az emberkereskedelem áldozatainak 71 %-a nő és lány, és háromnegyedüket szexuálisan kizsákmányolják (17);

O.

mivel az online erőszak és zaklatás gyakran fizikai következményekkel jár, és könnyen ilyen erőszakot válthat ki azáltal, hogy arra ösztönzi az online felhasználókat, hogy utánozzák az erőszakot és zaklatást, amiről olvastak, majd ilyen cselekményeket kövessenek el;

P.

mivel a nők és lányok egyes csoportjai, például a migráns nők, a női menekültek és menedékkérők, a fogyatékossággal élő nők és lányok, az LBTI-nők és a roma nők a diszkrimináció interszekcionális és többszörös formáival szembesülnek, és ezért még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a nemi alapú erőszak kockázata tekintetében, nem férnek hozzá az igazságszolgáltatáshoz, valamint a támogatási és védelmi szolgáltatásokhoz, és nem élhetnek alapvető jogaikkal;

Q.

mivel a nemi alapú erőszak női áldozatai és gyermekeik gyakran különleges támogatást és védelmet igényelnek, az ilyen erőszakkal kapcsolatos újbóli áldozattá válás, megfélemlítés és megtorlás nagy kockázata miatt;

R.

mivel a nemi alapú erőszak aláássa az emberi jogokat, a társadalmi stabilitást és biztonságot, a közegészségügyet, a nők oktatási és foglalkoztatási lehetőségeit, valamint a gyermekek és közösségek jólétét és fejlődési kilátásait;

S.

mivel a fizikai, a szexuális vagy a pszichológiai erőszak és bántalmazás súlyos hatással van az áldozatokra, ami tartós testi, szexuális, érzelmi vagy lelki sérüléseket, illetve anyagi károkat okozhat;

T.

mivel a nők elleni bűncselekmények elkövetőinek büntetlensége továbbra is fennáll, és ezt fel kell számolni annak biztosítása révén, hogy az elkövetőket bíróság elé állítják, valamint hogy az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő támogatást nyújt az erőszakot átélt nőknek és lányoknak, továbbá elismeri a helyzetüket; mivel alapvető fontosságú képzéseket biztosítani a nők elleni erőszakkal szemben fellépő szolgáltatók, például a bűnüldöző szervek tagjai, a bírák vagy a politikai döntéshozók számára;

U.

mivel az Uniónak a tagállamokkal együttműködve minden szükséges intézkedést meg kell tennie a nőknek és lányoknak a köz- és magánszférában egyaránt erőszak nélküli élethez való joga előmozdítására és védelmére;

V.

mivel a jóváhagyása óta eltelt nyolc év alatt az Isztambuli Egyezményt még nem ratifikálta az összes tagállam, és az EU sem;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

—

tekintettel az Oroszországi Föderációról szóló korábbi állásfoglalásaira,

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre (Emberi Jogok Európai Egyezménye),

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

—

tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

—

tekintettel a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezményre,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi chartájára,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó alapelveire,

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban a közelmúltban, 2019. november 12-én tartott eszmecserére (1),

—

tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.

mivel a Molotov-Ribbentrop Paktum közvetlen következményeként a kommunista Szovjetunió más országok mellett magához csatolta a Litván Köztársaságot is;

B.

mivel az Oroszországi Föderáció az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az emberi jogok európai egyezménye alapján vállalt kötelezettségei értelmében, valamint az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet teljes jogú tagjaként elkötelezte magát a demokrácia alapelvei, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett;

C.

mivel 1991. január 11. és 13. között a Szovjetunió fegyveres erői agressziót követtek el a független litván állammal szemben és azok ellen, akik békésen próbálták megvédeni a vilniusi tévétornyot, aminek következtében 14 ember életét vesztette és közel 800 ember megsebesült; mivel a szovjet fegyveres erők elnyomó fellépései az 1991. augusztusi moszkvai puccskísérletig folytatódtak;

D.

mivel a vérontást világszerte számos szereplő – köztük az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának vezetője néhány nappal később egy Moszkvában tartott tömegdemonstráció során – elítélte;

E.

mivel az Orosz Föderáció az államok közötti kapcsolatok alapjáról szóló, a Litván Köztársaság és az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság között 1991. július 29-én létrejött szerződésben elismerte a független Litván Köztársaság 1990. március 11-i helyreállítását;

F.

mivel az Oroszországi Föderáció, amely a Szovjetunió utódállama, átvállalta a volt Szovjetunió jogait és kötelezettségeit;

G.

mivel a vilniusi regionális bíróság 2019. március 27-én ítéletet hozott az úgynevezett „január 13. ügyében”, amelyben háborús bűncselekményekben és emberiesség elleni bűncselekményekben bűnösnek találta Dmitrij Jazovot, a Szovjetunió volt védelmi miniszterét, Vlagyimir Uszhopcsikot, a szovjet hadsereg volt vilniusi helyőrségi parancsnokát, Mihail Golovatovot, a KGB különleges erőinek korábbi parancsnokát, valamint 64 orosz, belarusz és ukrán állampolgárt, akik részt vettek a litván állam elleni agresszióban;

H.

mivel Jurij Mel és Gennagyij Ivanov volt szovjet tisztek kivételével a támadás többi elkövetőjével szemben az eljárást távollétükben folytatták le, és a vádlottakra kiszabott börtönbüntetések leghosszabb időtartama 14 év; mivel a 2019 tavaszán hozott ítéletek a Litvánia függetlenségének 1990. március 11-i kikiáltását követő tragikus eseményekkel és a szovjetek arra irányuló kísérletével kapcsolatosak, hogy Litvániát függetlenségi nyilatkozatának visszavonására kényszerítsék, ami az 1990 első félévében bevezetett blokáddal kezdődött, és 1991 januárjában a litván kormány megdöntésére irányuló brutális erőfeszítésekben érte el tetőpontját;

I.

mivel a január 13. ügyben folytatott tárgyalást megelőző nyomozás során a Litván Köztársaság hatóságai aktívan kérték, hogy az Oroszországi Föderáció illetékes hatóságai nyújtsanak jogsegélyt e büntetőeljárásokban, az Oroszországi Föderáció azonban nem működött együtt;

J.

mivel az Oroszországi Föderáció vélhetően aktívan rejtegeti és védelmezi az ártatlan és fegyvertelen polgári személyek elleni fegyveres agressziót végrehajtó főtiszteket és elkövetőket, például Mihail Golovatovot, aki az 1991. januári események idején magasrangú katonatiszt volt, továbbá minden lehetséges intézkedést meghoz, hogy segítse őket a felelősségre vonás elkerülésében;

K.

mivel a bírósági ítéletre adott kezdeti orosz reakció negatív volt, az orosz Állami Duma azt állította, hogy a tárgyalás „politikai indíttatású” és „a történelem átírására irányuló kísérlet” volt, az orosz külügyminisztérium pedig bejelentette, hogy „további válaszlépéseket fog tenni”;

L.

mivel 2018 júliusa és 2019 áprilisa között az Oroszországi Föderáció Nyomozó Bizottsága büntetőeljárást indított a Litván Köztársaság január 13. ügyben folytatott nyomozásban vagy ítélethozatalban részt vevő ügyészei, nyomozói és bírái ellen az Oroszországi Föderáció Büntető Törvénykönyvének 299. és 305. cikke alapján, amelyek szerint büntetőjogi felelősség állapítható meg „egyértelműen ártatlan személy büntetőjogi felelősségre vonása” és „bíró (bírák) által tudatosan hozott igazságtalan ítélet, határozat vagy más jogi aktus” esetén;

M.

mivel ez az Oroszországi Föderáció által kezdeményezett politikai indíttatású büntetőeljárás arra irányuló törekvésekhez vezethet, hogy az Interpol rendszerével és más, két- és többoldalú együttműködési megállapodásokkal visszaéljenek abból a célból, hogy a kutatások, kihallgatások és letartóztatások során korlátozzák a január 13. ügyben folytatott nyomozás és bírósági tárgyalás keretében eljáró ügyészek és bírák jogait; mivel az Oroszország Föderáció megkísérelhet nemzetközi elfogatóparancsot kérni az ebben az eljárásban részt vevő litván tisztviselők ellen;

N.

mivel az Oroszországi Föderáció államilag ellenőrzött médiája és hivatalos képviselői a demokráciák elleni hibrid fenyegetés részét képező propaganda- és félretájékoztatási kampányt folytatnak azzal a céllal, hogy összeesküvés-elméleteket alakítsanak ki a január 13. üggyel kapcsolatban;

O.

mivel a jogállamiság, amelynek a bírói függetlenség is részét képezi, az EU alapját képező közös értékek egyike; mivel a Szerződések értelmében a Bizottság a Parlamenttel és a Tanáccsal együtt felelős a jogállamiság mint az Unió alapvető értéke tiszteletben tartásának, valamint az uniós jog, értékek és elvek tiszteletben tartásának biztosításáért;

P.

mivel az egyes tagállamok bírái egyben az Európai Unió egészének bírái is;

Q.

mivel az igazságszolgáltatás függetlensége a jogállamiság alapját képezi és elengedhetetlen a demokrácia működéséhez és az emberi jogok tiszteletben tartásához; mivel az igazságszolgáltatás függetlenségét az Alapjogi Charta 47. cikke és az emberi jogok európai egyezményének 6. cikke rögzíti;

R.

mivel az ENSZ igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó alapelvei kimondják, hogy minden kormányzati és egyéb intézmény köteles tiszteletben tartani az igazságszolgáltatás függetlenségét; mivel azt is kimondják, hogy tilos bármilyen nem helyénvaló vagy jogosulatlan beavatkozás az igazságszolgáltatás folyamatába (2);

S.

mivel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata rögzíti a törvény előtti egyenlőség elvét, az ártatlanság vélelmét és a törvény szerint felállított független és pártatlan bíróság előtti méltányos és nyilvános tárgyaláshoz való jogot;

T.

mivel a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló – az Oroszországi Föderáció által ratifikált – európai egyezmény 1. cikke szerint „a Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően a legszélesebb körben jogsegélyt nyújtanak egymásnak az olyan bűncselekményeket illető bírósági eljárásokban, amelyek büntetése a jogsegélykérelem idején a megkereső Fél igazságügyi hatóságainak a joghatósága alá tartozik”;

U.

mivel az Oroszországi Föderáció egyre több nemzetközi jogi normát és kötelezettséget megsért, és olyan álláspontokat képvisel, amelyek ellentétesek a jószomszédi kapcsolatokkal, aláásva ezzel a jövőbeli együttműködés minden lehetőségét;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

—

tekintettel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) választottbírája által az Airbusnak nyújtott támogatással kapcsolatos ügyben 2019. október 2-án hozott döntésre, amelynek értelmében az USA-nak 7,5 milliárd USD (6,8 milliárd EUR) értékű, az uniós exporton érvényesíthető ellentételezésre van lehetősége,

—

tekintettel a WTO vitarendezési testületének 2019. október 14-i hivatalos döntésére, amely szabad jelzést adott ezeknek az ellenintézkedéseknek,

—

tekintettel az USA azon 2019. október 18-i döntésére, hogy egyes agrár-élelmiszeripari termékekre és egyes nemmezőgazdasági termékekre 25 %-os, nem mezőgazdasági termékekre pedig 10 %-os új értékvámot vezet be,

—

tekintettel a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről és a 3/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. október 22-i 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (1) (a továbbiakban: a promóciós rendelet) vonatkozó rendelkezéseire, valamint a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 2020. évi munkaprogram elfogadásáról szóló, 2019. november 18-i bizottsági végrehajtási határozatra,

—

tekintettel a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet) vonatkozó cikkeire,

—

tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.

mivel az USA az EU-28-ból származó mezőgazdasági export első számú célállomása, amely 2018-ban 22,3 milliárd EUR-t tett ki (az összes agrár-élelmiszeripari export 16,2 %-a), ezért érték és mennyiség tekintetében egyaránt pótolhatatlan piacot képvisel;

B.

mivel az 1,1 milliárd EUR-nak megfelelő új vámok 4,3 milliárd EUR értékű uniós agrár-élelmiszeripari exportot érintenek (a teljes ellenintézkedés értékének 60 %-a);

C.

mivel elsősorban az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Spanyolországot, Olaszországot, Németországot és Írországot sújtja az USA döntése, ami más uniós tagállamok agrár-élelmiszeripari ágazataira is kedvezőtlen hatással lesz;

D.

mivel az USA szankciói főképpen az igen magas hozzáadott értékű, gyakran uniós minőségvédelmi rendszerek oltalma alatt álló, emblematikus uniós termékeket célozza (bor és szeszesitalok, például a házasítatlan malátawhisky, olívaolaj, illetve tej- és hústermékek, például vaj és sajt);

E.

mivel a szankciók kisebb mértékben ugyan, de más mezőgazdasági termékeket érintenek, például az étkezési olajbogyót, sertéshúst, kávét, édes kekszeket, feldolgozott gyümölcsöket, citrusféléket, kagylókat, likőröket és a kasmírt;

F.

mivel az orosz embargó után ismét a mezőgazdasági termelők és az agrár-élelmiszeripari lánc szereplői lettek egy olyan nem mezőgazdasági kereskedelmi konfliktus áldozatai, amelyre nincs befolyásuk, és az Egyesült Államok e vámok alkalmazására vonatkozó döntése határozatlan ideig érvényben maradhat, mindaddig, amíg a tagállamok eleget nem tesznek az Airbus-vitáról szóló WTO-határozatnak;

G.

mivel az Egyesült Államok ellenintézkedései tovább növelik a gazdasági és jogi bizonytalanságot az európai termelők számára egy olyan ágazatban, amely jellege miatt már így is ingatag, és még bizonytalanabbá teszik az EU belső piacát, amelynek az oroszországi embargó okozta zavarokkal is szembe kell néznie, és fel kell készülnie az Egyesült Királyság EU-ból való esetleges kilépésének gazdasági következményeire;

H.

mivel elképzelhető, hogy az Egyesült Államok – saját jogrendjének rendelkezései szerint – egy úgynevezett „vámkörhintát”indít be, amely más termékekre is továbbgyűrűzne, és felerősítené az ellenintézkedések gazdasági következményeit, aránytalan hatást gyakorolva az agrár-élelmiszeripari ágazatra;

I.

mivel a Boeingnek nyújtott támogatásokkal kapcsolatos WTO-vita még mindig nem zárult le;

J.

mivel egyes ágazatok, például az étkezési olajbogyó esetében (amelyet már 2017 novembere óta USA-vámok sújtanak) az Egyesült Államok döntése tovább veszélyezteti a belső piac már amúgy is törékeny helyzetét, míg más, jól működő ágazatok – például a bor-, whisky- és tejágazat – esetében fennáll a veszélye annak, hogy a piac egészében súlyos zavarokat okoz; mivel ezért egy ilyen döntés veszélybe sodorná a növekedést, a beruházásokat és a munkahelyteremtést, illetve a versenyképesség és a hosszú évek alatt megszerzett piaci részesedés jelentős csökkenéséhez vezetne, amiből nehéz lesz felépülni;

K.

mivel a vámok az Atlanti-óceán mindkét partján a fogyasztók számára jelentős áremelkedéshez, a vállalatok számára pedig gazdasági veszteségekhez és munkahelyek megszűnéséhez vezetnek, ami végső soron az EU-n és az USA-n kívüli termelők érdekeit szolgálja;

L.

mivel a jelenlegi uniós szabályok szerint nem lehet újraprogramozni az Egyesült Államok piacára irányuló, már jóváhagyott promóciós kampányokat, és egyes, a nagyon nagy értékű termékek népszerűsítése érdekében már meghozott intézkedések hatástalanok lesznek, ha sor kerül az USA-vámok alkalmazására;

M.

mivel az uniós mezőgazdaság – amely természeténél fogva már eleve különösen érzékeny – egyre inkább integrálódik a nemzetközi piacokba, így hangsúlyosabbá válik az átfogó konstruktív kereskedelmi kapcsolatok valamint a fogyasztók igényeinek megfelelő, kiváló minőségű terményeket kínáló élelmiszer-ellátási lánc fenntartásának fontossága;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

—

tekintettel a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó, 1994. április 15-i Marrákesi Egyezményre,

—

tekintettel a WTO Vitarendezési Testületének állandó Fellebbezési Testületét létrehozó, a vitarendezés szabályairól és eljárásairól szóló egyetértés 17. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió, Kína, Kanada, India, Norvégia, Új-Zéland, Svájc, Ausztrália, Koreai Köztársaság, Izland, Szingapúr, Mexikó, Costa Rica és Montenegró által a WTO Általános Tanácsához intézett, 2018. december 11-i közleményre (WT/GC/W/752/Rev. 2), valamint az Európai Unió, Kína, India és Montenegró által a WTO Általános Tanácsához intézett 2018. december 11-i közleményre (WT/GC/W/753/Rev.1),

—

tekintettel az EU és Kanada közötti, a vitarendezési egyetértés 25. cikke szerinti, 2019. július 25-i időközi fellebbezési választottbírósági megállapodásra, valamint a Norvégiával 2019. október 21-én kötött hasonló megállapodásra,

—

tekintettel a Fellebbezési Testület működésével kapcsolatos kérdésekre vonatkozó, az Általános Tanács égisze alatt zajló informális folyamatra, valamint az új-zélandi nagykövet, David Walker által a WTO Általános Tanácsának 2019. február 28-i (JOB/GC/215), 2019. május 7-i (JOB/GC/217), 2019. július 23-i (JOB/GC/220) és 2019. október 15-i (JOB/GC/222) jelentéseire, továbbá a Fellebbezési Testület működéséről szóló, Walker nagykövet által az Általános Tanácsnak 2019. október 15-én benyújtott és az ugyanezen a napon kelt jelentéséhez csatolt általános tanácsi határozattervezetre,

—

tekintettel a Bizottság 2019. november 26-i nyilatkozatára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság állásfoglalásra irányuló indítványára,

A.

mivel a WTO-t azért hozták létre, hogy megerősítse a multilateralizmust, előmozdítsa az inkluzív gazdasági világrendet és elősegítse egy nyitott, szabályokon alapuló és megkülönböztetésmentes multilaterális kereskedelmi rendszer kiépítését;

B.

mivel a WTO vitarendezési rendszere kötelező jellegének, a kétszintű határozathozatalnak, valamint a döntőbírái függetlenségének és pártatlanságának köszönhetően sikeresen hozzájárult a WTO-szabályok tiszteletben tartásának biztosításához, valamint a multilaterális kereskedelmi rendszer biztonságához és kiszámíthatóságához, ezzel elkerülve az egyoldalú intézkedések alkalmazását;

C.

mivel a WTO Fellebbezési Testülete alapvető szerepet játszik a WTO vitarendezési rendszerében;

D.

mivel az Egyesült Államok 2017 óta akadályozza a héttagú Fellebbezési Testület bármely tagjának pótlását, és számos, a fennmaradó üres helyek betöltését célzó kiválasztási eljárás elindítására irányuló javaslatot elutasított;

E.

mivel 2019. december 10-én a Fellebbezési Testület három fennmaradó tagjának megbízatása lejár, és a Fellebbezési Testület nem fog tudni új fellebbezéseket meghallgatni, mivel ehhez három tagra van szükség;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.