1)

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv 3. cikkének (2) bekezdését és 4. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az alapeljárásban szereplőkhöz hasonló körülmények között önmagában a fogyasztó és a kereskedő között létrejött szerződés aláírása, amely szerződés kiköti, hogy az aláírással a fogyasztó elfogadja az előzetesen a kereskedő által kidolgozott valamennyi szerződéses rendelkezést, nem vezet azon vélelem megdőléséhez, amely szerint e rendelkezések nem képezték egyéni tárgyalás tárgyát.

2)

A 93/13 irányelv 3. cikkének (3) bekezdését, összefüggésben az irányelv mellékletével, akként kell értelmezni, hogy az alapügyben szereplőkhöz hasonló kifejezett felmondási rendelkezés és szankció, amelyeket a fogyasztó és a kereskedő között létrejött szerződés kizárólag az utóbbi javára állapít meg, és amelyeket a kereskedő dolgozott ki előzetesen, az e melléklet 1. pontjának d) –f) alpontjában foglalt tisztességtelen feltételek körébe tartozhat, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

3)

A 93/13 irányelv 6. cikkét akként kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróság, amennyiben a fogyasztó és a kereskedő között létrejött adásvételi előszerződésben foglalt kifejezett felmondási rendelkezést és szankciót tisztességtelennek nyilvánítja, nem orvosolhatja e tisztességtelen rendelkezések semmisségét akként, hogy saját határozata lép azok helyébe, kivéve ha e szerződés e tisztességtelen feltételek törlését követően nem maradhatna fenn, és az említett szerződés egészében történő megsemmisítése a fogyasztó számára különösen hátrányos következményekkel járna.

1)

Úgy kell-e értelmezni a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet (1) 6. §-ának (1) bekezdését és 27. §-ának (1) bekezdését, illetve a 2007/46/EK irányelv (2) 18. cikkének (1) bekezdését és 26. cikkének (1) bekezdését, hogy a gyártó megsérti az érvényes nyilatkozat kiadására vonatkozó, a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet 6. §-ának (1) bekezdése szerinti kötelezettségét (illetve a megfelelőségi nyilatkozat mellékelésére vonatkozó, a 2007/46/EK irányelv 18. cikkének (1) bekezdése szerinti kötelezettségét), ha a 715/2007/EK rendelet (3) 5. cikkének (2) bekezdése és 3. cikkének 10. pontja értelmében vett tiltott hatástalanító berendezést épített be a járműbe, és az ilyen jármű forgalomba hozatala ellentétes a jármű érvényes megfelelőségi nyilatkozat nélkül történő forgalomba hozatalára vonatkozó, a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet 27. §-ának (1) bekezdése szerinti tilalommal (illetve az érvényes megfelelőségi nyilatkozat nélkül történő értékesítésre vonatkozó, a 2007/46/EK irányelv 26. cikkének (1) bekezdése szerinti tilalommal)?

Igenlő válasz esetén:

2)

Célja-e a 715/2007/EK rendelet 5. cikke (2) bekezdésének pontosan a végső ügyfél védelme is, mégpedig e vevő rendelkezési szabadsága és vagyona tekintetében is? Beépített tiltott hatástalanító berendezéssel rendelkező jármű valamely végső ügyfél által történő megszerzése azon kockázatok köréből ered-e, amelyek elhárítása céljából e szabályt elfogadták?

—

e kötelezettség fennállásához nem szükséges helyi, időbeli vagy térbeli szempontból valamilyen konkrét indok,

—

nyilvánosan elérhető távbeszélő-szolgáltatások nyújtása esetén – rövid szöveges, multimédia- vagy hasonló üzenetek továbbítását, valamint a nem fogadott és sikertelen hívásokat is ideértve – a megőrzésre vonatkozó kötelezettség tárgyát az alábbi adatok képezik:

—

nyilvánosan elérhető internethozzáférési-szolgáltatások nyújtása esetén a megőrzésre vonatkozó kötelezettség tárgyát az alábbi adatok képezik:

—

nem őrizhetők meg az alábbi adatok:

—

a helymeghatározó adatok – vagyis az igénybe vett cella azonosítója – megőrzésének időtartama négy hét, az egyéb adatok esetében pedig tíz hét,

—

biztosított a megőrzött adatoknak a visszaélés veszélyével, valamint az ezen adatokhoz való jogellenes hozzáféréssel szembeni hatékony védelme, és

—

a megőrzött adatok kizárólag különösen súlyos bűncselekmények üldözéséhez és az egyének testi épséget, életét vagy szabadságát, illetve az ország vagy valamely tartomány létét fenyegető konkrét veszély elhárításához használhatók fel, az internethasználat céljából az előfizetőhöz rendelt internetprotokoll-cím kivételével, amely felhasználható bármely bűncselekmény üldözését, a közbiztonságot és közrendet fenyegető veszély elhárítását, valamint a hírszerző szolgálatok feladatainak teljesítését szolgáló, előfizetői adatokkal kapcsolatos adatszolgáltatás keretében?

—

e kötelezettség fennállásához nem szükséges helyi, időbeli vagy térbeli szempontból valamilyen konkrét indok,

—

nyilvánosan elérhető távbeszélő-szolgáltatások nyújtása esetén – rövid szöveges, multimédia- vagy hasonló üzenetek továbbítását, valamint a nem fogadott és sikertelen hívásokat is ideértve – a megőrzésre vonatkozó kötelezettség tárgyát az alábbi adatok képezik:

—

nyilvánosan elérhető internethozzáférési-szolgáltatások nyújtása esetén a megőrzésre vonatkozó kötelezettség tárgyát az alábbi adatok képezik:

—

nem őrizhetők meg az alábbi adatok:

—

a helymeghatározó adatok – vagyis az igénybe vett cella azonosítója – megőrzésének időtartama négy hét, az egyéb adatok esetében pedig tíz hét,

—

biztosított a megőrzött adatoknak a visszaélés veszélyével, valamint az ezen adatokhoz való jogellenes hozzáféréssel szembeni hatékony védelme, és

—

a megőrzött adatok kizárólag különösen súlyos bűncselekmények üldözéséhez és az egyének testi épséget, életét vagy szabadságát, illetve az ország vagy valamely tartomány létét fenyegető konkrét veszély elhárításához használhatók fel, az internethasználat céljából az előfizetőhöz rendelt internetprotokoll-cím kivételével, amely felhasználható bármely bűncselekmény üldözését, a közbiztonságot és közrendet fenyegető veszély elhárítását, valamint a hírszerző szolgálatok feladatainak teljesítését szolgáló, előfizetői adatokkal kapcsolatos adatszolgáltatás keretében?

1.

Jogosult-e az Európai Unió Bírósága 1996. október 24-i Elida Gibbs Ltd. ítélete (C-317/94, EU:C:1996:400) alapján a kötelező egészségbiztosítási pénztár részére értékesítő gyógyszertár az adóalapot az egészségbiztosítással rendelkező személyek részére adott árengedményre tekintettel csökkenteni?

2.

Igenlő válasz esetén: Ellentétes-e a semlegesség és a belső piacon belüli egyenlő bánásmód elvével, hogy egy belföldi gyógyszertár csökkentheti az adóalapot, egy másik tagállamból a kötelező egészségbiztosítási pénztár részére a Közösségen belül adómentesen értékesítő gyógyszertár pedig nem?

1)

Alkalmazandó-e az 1215/2012/EU rendelet (1) 21. cikke olyan munkaviszonyra, amelynek esetében németországi munkavégzés céljából kötöttek munkaszerződést Ausztriában, a munkavégzésre Ausztriában több hónapig készenlétben álló munkavállaló azonban egyáltalán nem végzett munkát?

2)

Úgy kell-e értelmezni az 1215/2012/EU rendelet 21. cikkét, hogy alkalmazható az Arbeits- und Sozialgerichtsgesetz (a munka- és szociális ügyi bíróságokról szóló törvény, a továbbiakban: ASGG) 4. §-a (1) bekezdésének a) pontjához hasonló olyan nemzeti rendelkezés, amely lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy (könnyített módon) azon a helyen indítson keresetet, ahol a munkaviszony fennállása alatt lakóhellyel rendelkezik, vagy a munkaviszony megszűnésekor lakóhellyel rendelkezett?

3)

Úgy kell-e értelmezni az 1215/2012/EU rendelet 21. cikkét, hogy alkalmazható az ASGG 4. §-a (1) bekezdésének d) pontjához hasonló olyan nemzeti rendelkezés, amely lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy (könnyített módon) azon a helyen indítson keresetet, ahol a díjazást fizetni kell, vagy munkaviszonyának megszűnésekor fizetni kellett?

4)

A második és harmadik kérdésre adandó nemleges válasz esetén:

5)

Alkalmazandó-e az 1215/2012/EU rendelet 7. cikkének 1. pontja olyan munkaviszonyra, amelynek esetében németországi munkavégzés céljából kötöttek munkaszerződést Ausztriában, a munkavégzésre Ausztriában több hónapig készenlétben álló munkavállaló azonban egyáltalán nem végzett munkát, ha alkalmazható az ASGG 4. §-a (1) bekezdésének a) pontjához hasonló olyan nemzeti rendelkezés, amely lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy (könnyített módon) azon a helyen indítson keresetet, ahol a munkaviszony fennállása alatt lakóhellyel rendelkezik, vagy a munkaviszony megszűnésekor lakóhellyel rendelkezett, vagy ha alkalmazható az ASGG 4. §-a (1) bekezdésének d) pontjához hasonló olyan nemzeti rendelkezés, amely lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy (könnyített módon) azon a helyen indítson keresetet, ahol a díjazást fizetni kell, vagy munkaviszonyának megszűnésekor fizetni kellett?

1)

Úgy kell-e értelmezni a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet (1) 6. §-ának (1) bekezdését és 27. §-ának (1) bekezdését, illetve a 2007/46/EK irányelv (2) 18. cikkének (1) bekezdését és 26. cikkének (1) bekezdését, hogy a gyártó megsérti az érvényes nyilatkozat kiadására vonatkozó, a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet 6. §-ának (1) bekezdése szerinti kötelezettségét (illetve a megfelelőségi nyilatkozat mellékelésére vonatkozó, a 2007/46/EK irányelv 18. cikkének (1) bekezdése szerinti kötelezettségét), ha a 715/2007/EK rendelet (3) 5. cikkének (2) bekezdése és 3. cikkének 10. pontja értelmében vett tiltott hatástalanító berendezést épített be a járműbe, és az ilyen jármű forgalomba hozatala ellentétes a jármű érvényes megfelelőségi nyilatkozat nélkül történő forgalomba hozatalára vonatkozó, a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet 27. §-ának (1) bekezdése szerinti tilalommal (illetve az érvényes megfelelőségi nyilatkozat nélkül történő értékesítésre vonatkozó, a 2007/46/EK irányelv 26. cikkének (1) bekezdése szerinti tilalommal)?

Igenlő válasz esetén:

2)

Célja-e a 715/2007/EK rendelet 5. cikke (2) bekezdésének a végső ügyfél védelme és – a használt járművek piacán történő továbbértékesítés esetén – különösen az autó következő vevőjének védelme is, mégpedig e vevő rendelkezési szabadsága és vagyona tekintetében is? Beépített tiltott hatástalanító berendezéssel rendelkező használt jármű valamely autóvásárló által történő megszerzése azon kockázatok köréből ered-e, amelyek elhárítása céljából e szabályt elfogadták?

3)

Úgy kell-e értelmezni a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet 6. és 27. §-át, illetve a 2007/46/EK irányelv 18. cikkének (1) bekezdését, 26. cikkének (1) bekezdését és 46. cikkét, valamint a 715/2007/EK rendelet 5. cikkének (2) bekezdését, hogy ezek megsértése esetén egészben vagy részben mellőzni kell (adott esetben: milyen módon, illetve milyen mértékben?) a jármű tényleges használatáért járó kártalanításnak a végső ügyfél kárába történő beszámítását, ha a végső ügyfél e jogsértés miatt a járműre vonatkozó adásvételi szerződés megkötését megelőző eredeti állapot helyreállítását kérheti és kéri? Változtat-e az értelmezésen, ha a jogsértés a jóváhagyó hatóság és a végső ügyfelek megtévesztésével jár a tekintetben, hogy a jóváhagyás valamennyi feltétele teljesül, és a járműnek a közúti forgalomban történő használata korlátozás nélkül megengedett, és a jogsértés, valamint a megtévesztés költségcsökkentés és a nyereség magas értékesítési számok révén történő maximalizálása céljából versenyelőny egyidejű szerzésével és a gyanútlan ügyfelek költségére történik?

1)

Úgy kell-e értelmezni a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet (1) 6. §-ának (1) bekezdését és 27. §-ának (1) bekezdését, illetve a 2007/46/EK irányelv (2) 18. cikkének (1) bekezdését és 26. cikkének (1) bekezdését, hogy a gyártó megsérti az érvényes nyilatkozat kiadására vonatkozó, a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet 6. §-ának (1) bekezdése szerinti kötelezettségét (illetve a megfelelőségi nyilatkozat mellékelésére vonatkozó, a 2007/46/EK irányelv 18. cikkének (1) bekezdése szerinti kötelezettségét), ha a 715/2007/EK rendelet (3) 5. cikkének (2) bekezdése és 3. cikkének 10. pontja értelmében vett tiltott hatástalanító berendezést épített be a járműbe, és az ilyen jármű forgalomba hozatala ellentétes a jármű érvényes megfelelőségi nyilatkozat nélkül történő forgalomba hozatalára vonatkozó, a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet 27. §-ának (1) bekezdése szerinti tilalommal (illetve az érvényes megfelelőségi nyilatkozat nélkül történő értékesítésre vonatkozó, a 2007/46/EK irányelv 26. cikkének (1) bekezdése szerinti tilalommal)?

Igenlő válasz esetén:

2)

Célja-e a 715/2007/EK rendelet 5. cikke (2) bekezdésének pontosan a végső ügyfél védelme is, mégpedig e vevő rendelkezési szabadsága és vagyona tekintetében is? Beépített tiltott hatástalanító berendezéssel rendelkező jármű valamely végső ügyfél által történő megszerzése azon kockázatok köréből ered-e, amelyek elhárítása céljából e szabályt elfogadták?

3)

Úgy kell-e értelmezni a járművek EK-jóváhagyásáról szóló rendelet 6. és 27. §-át, illetve a 2007/46/EK irányelv 18. cikkének (1) bekezdését, 26. cikkének (1) bekezdését és 46. cikkét, valamint a 715/2007/EK rendelet 5. cikkének (2) bekezdését, hogy ezek megsértése esetén egészben vagy részben mellőzni kell (adott esetben: milyen módon, illetve milyen mértékben?) a jármű tényleges használatáért járó kártalanításnak a végső ügyfél kárába történő beszámítását, ha a végső ügyfél e jogsértés miatt a járműre vonatkozó adásvételi szerződés megkötését megelőző eredeti állapot helyreállítását kérheti és kéri? Változtat-e az értelmezésen, ha a jogsértés a jóváhagyó hatóság és a végső ügyfelek megtévesztésével jár a tekintetben, hogy a jóváhagyás valamennyi feltétele teljesül, és a járműnek a közúti forgalomban történő használata korlátozás nélkül megengedett, és a jogsértés, valamint a megtévesztés költségcsökkentés és a nyereség magas értékesítési számok révén történő maximalizálása céljából versenyelőny egyidejű szerzésével és a gyanútlan ügyfelek költségére történik?

1)

A 261/2004 rendelet (1) 5. cikkének (3) bekezdése értelmében „rendkívüli körülménynek” minősül-e a munkafeltételek javítására irányuló igényérvényesítés érdekében valamely szakszervezet által szervezett sztrájkhoz való jog gyakorlása a légi fuvarozó szolgálatában álló személyzet részéről – ha azt nem a munkáltató valamely előzetes döntése indokolja, hanem a munkavállalók igényérvényesítésére irányul –, vagy épp ellenkezőleg, a légi fuvarozó tevékenységéhez szervesen kapcsolódó körülményről van-e szó?

2)

A felmerült jogvitához hasonló körülmények között a légi fuvarozó köteles-e bármilyen jogszerűen megengedett intézkedés megtételére – különösen, ha a sztrájkjog gyakorlását a jogszabály által megkövetelt módon előzetesen közölték vele –, mint például a sztrájk által nem érintett más társaságok járatai igénybevételének biztosítására?

3)

Releváns-e a légitársaság fedélzetén szolgálatot teljesítő személyzet sztrájkjának a 261/2014 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése szerinti „rendkívüli körülményként” történő minősítése szempontjából a sztrájk feloldásának módja, különösen, ha arra a konfliktusban érintett felek által tett kölcsönös engedmények útján kerül sor?

—

állapítsa meg, hogy a Belga Királyság – mivel nem tette meg a Bíróság C-110/17. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2012. április 12-én hozott ítélete teljesítéséhez szükséges intézkedéseket – nem teljesítette az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit;

—

kötelezze a Belga Királyságot, hogy a jelen ügyben meghozandó ítélet kihirdetésének napjától a fent hivatkozott C-110/17. sz. ügyben hozott ítélet teljesítésének napjáig, az említett C-110/17. sz. ügyben hozott ítélet teljesítésének késedelme tekintetében késedelmi naponként fizessen meg 22 076,55 euró kényszerítő bírságot a Bizottság által megjelölendő számlára;

—

kötelezze a Belga Királyságot, hogy a fent hivatkozott C-110/17. sz. ügyben hozott ítélet kihirdetésének napjától a jelen ügyben meghozandó ítélet kihirdetésének napjáig, illetve ha a teljesítésre korábban kerül sor, az említett C-110/17. sz. ügyben hozott ítéletben foglaltak teljesítésének napjáig, fizessen meg vagy 2 029 000 euró minimális átalányösszeget, vagy e minimális átalányösszeg túllépése esetén napi 4 905,90 euró átalányösszeget a Bizottság által megjelölendő számlára;

—

a Belga Királyságot kötelezze a költségek viselésére.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet abban a részében, amely a keresetet mint elfogadhatatlant elutasította;

—

állapítsa meg, hogy fellebbező által előterjesztett kereset elfogadható, és az érdemi döntés céljából utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé; és

—

a Tanácsot kötelezze a jelen eljárás és a Törvényszék előtti eljárás költségeinek viselésére.

1.

A Törvényszék nem a megfelelő tesztet alkalmazta annak megítélése céljából, hogy a Venezuelai Bolivári Köztársaságot közvetlenül érintik-e a vitatott rendelkezések. (1)

2.

A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel az Almaz-Antey ítéletben megállapított közvetlen érintettség kritériumának alkalmazása során a jelen ügyben figyelmen kívül hagyott néhány lényeges körülményt.

3.

A Törvényszék nem vette figyelembe a vitatott rendelkezéseknek a Venezuelai Bolivári Köztársaságra gyakorolt tényleges hatásait.

—

helyezze hatályon kívül a Törvényszék által 2019. október 10-én hozott Aeris Invest kontra ESZT végzést, T-599/18, EU:T:2019:740, amennyiben az úgy rendelkezik, hogy a kereset elfogadhatatlan;

—

utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, hogy a Törvényszék – amelyet jogkérdésekben köt a Bíróság határozata – hozzon döntést az e fél által az elsőfokú eljárásban előterjesztett kérelmeknek megfelelően; és

—

a költségekről jelenleg ne határozzon.

—

helyezze hatályon kívül a Törvényszék (kibővített második tanács) T-105/17. sz., HSBC Holdings és társai kontra Európai Bizottság ügyben 2019. szeptember 24-én hozott ítélete rendelkező részének 2. pontját;

—

semmisítse meg az EUMSZ 101. cikk és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39914 – „Euro Interest Rate Derivatives” ügy) 2016. december 7-én hozott C(2016) 85 30 final bizottsági határozat (1) 1. cikkének b) pontját, vagy másodlagosan semmisítse meg az 1. cikk b) pontjának azon részét, amely a HSBC egységes és folyamatos jogsértésben való, 2007. március 19-ét követő részvételére utal; és

—

kötelezze a Bizottságot a HSBC részéről a T-105/17. sz. üggyel, illetve a jelen fellebbezéssel kapcsolatban felmerült valamennyi költség viselésére.

—

helyezze hatályon kívül a Törvényszék (kibővített hetedik tanács) által a T-755/15. és T-759/15. sz. egyesített ügyekben 2019. szeptember 24-én hozott ítéletet;

—

az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján semmisítse meg a Bizottság 2015. október 21-i vitatott határozatát; (1) másodlagosan, amennyiben a Bíróságnak nem állna módjában jogerős határozatot hozni, az ügyet utalja vissza a Törvényszékhez, és

—

a Bizottságot kötelezze arra, hogy a Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése, valamint 184. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján viselje a Fiat Chrysler Finance Europe részéről felmerült költségeket, továbbá hogy viselje a Fiat Chrysler Finance Europe részéről az elsőfokú eljárásban felmerült költségeket.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

—

mint megalapozatlant utasítsa el az első fokon benyújtott keresetlevél első jogalapjának a megtámadott ítélet által átvett második részét;

—

maga határozzon az első fokon benyújtott keresetlevél első jogalapjának a megtámadott ítélet által átvett második része érdemét illetően;

—

utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, hogy az határozhasson a felperesnek a jogsértésre alapított többi jogalapjairól; és

—

a felperest kötelezze a fellebbező részéről a jelen eljárással, valamint az elsőfokú eljárással és a fellebbezési eljárással összefüggésben felmerült költségek és kiadások megtérítésére.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

—

az elsőfokú eljárásban előterjesztett kereset első és második jogalapját utasítsa el jogi megalapozatlanság miatt;

—

az elsőfokú eljárásban előterjesztett kereset harmadik és negyedik jogalapja tekintetében utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé újbóli mérlegelésre;

—

az elsőfokú és a fellebbezési eljárásban felmerült költségekről ne határozzon, azt a Törvényszék végső ítéletére hagyva.

1.

Úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 18. cikket, hogy az az európai uniós tagállam, amely nem az Európai Unió, de a schengeni térség tagállamának állampolgára harmadik állam részére történő kiadatásáról határoz, köteles tájékoztatni a kiadatási kérelemről a schengeni térség azon tagállamát, amelynek e személy állampolgára?

2.

Amennyiben az előző kérdésre igenlő választ kell adni, és a schengeni térség tagállama e személy átadását azon eljárás lefolytatása céljából kérelmezte, amelyre tekintettel kiadatását kérték, e személyt az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló megállapodásnak megfelelően át kell-e adni e tagállamnak?

—

állapítsa meg, hogy nem áll fenn jogellenes állami támogatás, semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 bizottsági határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy jogellenes állami támogatás áll fenn, és semmisítse meg az Egyesült Királyság arra való kötelezését, hogy téríttesse vissza a felperesek által ezzel összefüggésben kapott állítólagos jogellenes állami támogatást (a megtámadott határozat 2. és 3. cikke);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. és 3. cikkét annyiban, amennyiben azok az állítólagos állami támogatásnak a felperesektől való visszatéríttetésére kötelezik az Egyesült Királyságot; és

—

mindenesetre kötelezze a Bizottságot a felperesek részéről ezen eljárással összefüggésben felmerült költségek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a nem kereskedési pénzügyi nyereség elbírálása vonatkozásában félreértelmezte az Egyesült Királyság ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályainak hátterét, célját és működését. A Bizottságnak a megtámadott határozatban tett megállapításai számos nyilvánvaló hibán alapulnak. Közelebbről a Bizottság nyilvánvaló hibákat követett el az Egyesült Királyság általános adórendszerének értelmezése során, az EKT-szabályozás céljainak értelmezése során, a csoportfinanszírozási mentesség különös hatályát illetően és a minősített hitelviszonyok meghatározását illetően.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság hibásan minősítette a csoportfinanszírozási mentességet adómentességnek, és következésképpen előnynek. A nem kereskedési pénzügyi nyereséget illetően a csoportfinanszírozási mentesség adózási rendelkezésnek minősül, és részét képezi az EKT-szabályok hatálya meghatározásának, továbbá nem jelent szelektív előnyt. A Bizottság nem végzett mennyiségi elemzést annak bizonyítása érdekében, hogy előnyről van szó, és arra vonatkozó meggyőző bizonyíték hiányában, hogy a szóban forgó intézkedés előnyt jelent, a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen határozta meg az EKT-szabályok hatásainak értékelésére szolgáló referencia-rendszert, és tévesen tekintette az EKT-szabályokat az Egyesült Királyság általános társaságiadó-rendszerétől elkülönülő szabályrendszernek. A Bizottság félreértelmezte az EKT-szabályok célját, és nem vette figyelembe az Egyesült Királyság mérlegelési mozgásterét.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az állami támogatásra vonatkozó elemzésében nyilvánvaló hibákat vétett, és az összeegyeztethetőség kérdésének vizsgálatakor hibás kritériumokat alkalmazott. A Bizottság nem ismerte el azt, hogy az egyesült királysági adóalap eltérő mértékű kockázatnak van kitéve akkor, ha a csoporthoz tartozó, az Egyesült Királyságban adóköteles társaságnak hiteleznek, illetve ha a csoporthoz tartozó, az Egyesült Királyságban nem adóköteles társaságnak hiteleznek, és észszerűtlenül arra a következtetésre jutott, hogy a csoporton belüli hitelezés a harmadik félnek való hitelezéshez hasonló.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy még ha feltételezzük is, hogy a szóban forgó EKT-intézkedések első látásra az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, a megtámadott határozat tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó intézkedéseknek az uniós állami támogatási szabályokkal való összeegyeztethetősége semmilyen indokkal nem védhető. Ezenkívül a megtámadott határozat észszerűtlen és következetlen, mivel a Bizottság helyesen elismerte, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezete igazolható azokban az esetekben, amikor az említett 5. fejezet szerinti EKT-adóteher kizárólag az „Egyesült Királysághoz kötődő tőke” kritériuma miatt alkalmazandó, mivel e kritérium gyakorlati alkalmazása túlságosan nehéz lehet, ugyanakkor a Bizottság megfelelő indokolás nélkül azt állítja, hogy az említett 9. fejezet nem igazolható azokban az esetekben, amikor a jelentős személyi funkciók kritériuma eredményezi az említett 5. fejezet szerinti EKT-adóteher alkalmazását. Valójában a jelentős személyi funkciók kritériuma a gyakorlatban túlságosan nehezen alkalmazható, így a Bizottságnak meg kellett volna állapítania, hogy az említett 9. fejezet e kritérium alapján is igazolható, ezért arra kellett volna következtetnie, hogy nem áll fenn állami támogatás.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy amennyiben a megtámadott határozatot nem semmisítik meg, az, hogy e határozat végrehajtása keretében a felperesekkel visszatéríttetik az állítólag állami támogatást, uniós jogi alapelveket sértene, ideértve a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, tekintettel arra, hogy a felperesek esetében a szóban forgó EKT-k más tagállamokban találhatók.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a visszatéríttetésnek a megtámadott határozatban való elrendelése megalapozatlan, és uniós alapelveket sért.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban lényeges elemeket nem indokolt meg megfelelően, úgymint azon megállapítást, miszerint az említett 5. fejezet szerinti EKT-adóteher a jelentős személyi funkciók kritériuma alapján bármilyen nehézség vagy aránytalan teher nélkül alkalmazható.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a megtámadott határozat sérti a megfelelő ügyintézés elvét is, amely megköveteli, hogy a Bizottság által folytatott közigazgatási eljárás átlátható és kiszámítható legyen, és hogy határozatait észszerű határidőn belül meghozza. Nem észszerű az, hogy a Bizottságnak több mint négy évre volt szüksége ahhoz, hogy a jelen ügyben meghozza a vizsgálatot elrendelő határozatot, és az sem, hogy a vitatott intézkedés hatálybalépését követően több mint hat év elteltével hozott határozatot.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.) annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy az állítólagos támogatási intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatásnak minősül, és elrendeli annak kamatokkal együtt – többek között a felperesektől – való visszatéríttetését;

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2., 3. és 4. cikkét annyiban, amennyiben azok elrendelik a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatás kamatokkal együtt – többek között a felperesektől – való visszatéríttetését;

—

kötelezze a Bizottságot saját költségeinek és a felperesek ezen eljárással összefüggésben felmerült költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, amikor megállapította, hogy az állítólagos támogatási intézkedés szelektív előnnyel jár:

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, mivel nem bizonyította, hogy az állítólagos támogatási intézkedés alkalmas volt arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet, és a verseny torzításával fenyegetett.

3.

A másodlagosan felhozott harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette a EUMSZ 49. cikket, amikor az állítólagos támogatási intézkedést a belső piaccal összeegyeztethetetlen olyan állami támogatásnak minősítette, amely nem sérti az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságot.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód alapelvét, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét azáltal, hogy:

5.

A másodlagosan felhozott ötödik jogalap azon alapul, hogy még ha az állítólagos támogatási intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik is, a Bizottság megsértette az (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (2) 16. cikkének (1) bekezdését, amikor elrendelte az állítólag összeegyeztethetetlen támogatás összegének az állítólagos támogatási intézkedés kedvezményezettjeitől való visszatéríttetését, mivel e visszatéríttetés sérti az uniós jog általános elveit, nevezetesen a bizalomvédelem elvét és a jogbiztonság elvét.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesek EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát vagy az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmük alátámasztására a felperesek a következő jogalapra hivatkoznak:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesek EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperes EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperes EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperes EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát, illetve az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperes EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikk szerinti tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperes EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikk szerinti tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperes EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesek EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és/vagy az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmük alátámasztására a felperesek a következő jogalapra hivatkoznak:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesek EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesek EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát, illetve az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmük alátámasztására a felperesek a következő jogalapra hivatkoznak:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesek EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikk szerinti tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a vitatott intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

állapítsa meg, hogy nem áll fenn jogellenes állami támogatás, semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 final határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy jogellenes állami támogatás áll fenn, és semmisítse meg az Egyesült Királyság arra való kötelezését, hogy téríttesse vissza a felperesek által ezzel összefüggésben kapott állítólagos jogellenes állami támogatást (a megtámadott határozat 2. és 3. cikke);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. és 3. cikkét annyiban, amennyiben azok az állítólagos állami támogatás visszatéríttetésére kötelezik az Egyesült Királyságot; és

—

mindenesetre kötelezze a Bizottságot a felperesek részéről ezen eljárással összefüggésben felmerült költségek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a nem kereskedési pénzügyi nyereség elbírálása vonatkozásában félreértelmezte az Egyesült Királyság ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályainak hátterét, célját és működését. A Bizottságnak a megtámadott határozatban tett megállapításai számos nyilvánvaló hibán alapulnak. Közelebbről a Bizottság nyilvánvaló hibákat követett el az Egyesült Királyság általános adórendszerének értelmezése során, az EKT-szabályozás céljainak értelmezése során, a csoportfinanszírozási mentesség különös hatályát illetően és a minősített hitelviszonyok meghatározását illetően.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság hibásan minősítette a csoportfinanszírozási mentességet adómentességnek, és következésképpen előnynek. A nem kereskedési pénzügyi nyereséget illetően a csoportfinanszírozási mentesség adózási rendelkezésnek minősül, és részét képezi az EKT-szabályok hatálya meghatározásának, továbbá nem jelent szelektív előnyt. A Bizottság nem végzett mennyiségi elemzést annak bizonyítása érdekében, hogy előnyről van szó, és arra vonatkozó meggyőző bizonyíték hiányában, hogy a szóban forgó intézkedés előnyt jelent, a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen határozta meg az EKT-szabályok hatásainak értékelésére szolgáló referencia-rendszert, és tévesen tekintette az EKT-szabályokat az Egyesült Királyság általános társaságiadó-rendszerétől elkülönülő szabályrendszernek. A Bizottság félreértelmezte az EKT-szabályok célját, és nem vette figyelembe az Egyesült Királyság mérlegelési mozgásterét.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az állami támogatásra vonatkozó elemzésében nyilvánvaló hibákat vétett, és az összeegyeztethetőség kérdésének vizsgálatakor hibás kritériumokat alkalmazott. A Bizottság nem ismerte el azt, hogy az egyesült királysági adóalap eltérő mértékű kockázatnak van kitéve akkor, ha a csoporthoz tartozó, az Egyesült Királyságban adóköteles társaságnak hiteleznek, illetve ha a csoporthoz tartozó, az Egyesült Királyságban nem adóköteles társaságnak hiteleznek, és észszerűtlenül arra a következtetésre jutott, hogy a csoporton belüli hitelezés a harmadik félnek való hitelezéshez hasonló.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy még ha feltételezzük is, hogy a szóban forgó EKT-intézkedések első látásra az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, a megtámadott határozat tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó intézkedéseknek az uniós állami támogatási szabályokkal való összeegyeztethetősége semmilyen indokkal nem védhető. Ezenkívül a megtámadott határozat észszerűtlen és következetlen, mivel a Bizottság helyesen elismerte, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezete igazolható azokban az esetekben, amikor az említett 9A. rész 5. fejezete szerinti EKT-adóteher kizárólag az „Egyesült Királysághoz kötődő tőke” kritériuma miatt alkalmazandó, mivel e kritérium gyakorlati alkalmazása túlságosan nehéz lehet, ugyanakkor a Bizottság megfelelő indokolás nélkül azt állítja, hogy az említett 9. fejezet nem igazolható azokban az esetekben, amikor a jelentős személyi funkciók kritériuma eredményezi az említett 5. fejezet szerinti EKT-adóteher alkalmazását. Valójában a jelentős személyi funkciók kritériuma a gyakorlatban túlságosan nehezen alkalmazható, így a Bizottságnak meg kellett volna állapítania, hogy az említett 9. fejezet e kritérium alapján is igazolható, ezért arra kellett volna következtetnie, hogy nem áll fenn állami támogatás.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy amennyiben a megtámadott határozatot nem semmisítik meg, az, hogy e határozat végrehajtása keretében a felperesekkel visszatéríttetik az állítólag állami támogatást, uniós jogi alapelveket sértene, ideértve a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, tekintettel arra, hogy a felperesek esetében a szóban forgó EKT-k más tagállamokban találhatók.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a visszatéríttetésnek a megtámadott határozatban való elrendelése megalapozatlan, és uniós alapelveket sért.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban lényeges elemeket nem indokolt meg megfelelően, úgymint azon megállapítást, miszerint az említett 5. fejezet szerinti EKT-adóteher a jelentős személyi funkciók kritériuma alapján bármilyen nehézség vagy aránytalan teher nélkül alkalmazható.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a megtámadott határozat sérti a megfelelő ügyintézés elvét is, amely megköveteli, hogy a Bizottság által folytatott közigazgatási eljárás átlátható és kiszámítható legyen, és hogy határozatait észszerű határidőn belül meghozza. Nem észszerű az, hogy a Bizottságnak több mint négy évre volt szüksége ahhoz, hogy a jelen ügyben meghozza a vizsgálatot elrendelő határozatot, és az sem, hogy a vitatott intézkedés hatálybalépését követően több mint hat év elteltével hozott határozatot.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által az ellenőrzött külföldi társaságok (EKT) csoportfinanszírozási mentességével kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 final bizottsági határozatot;

—

mindenesetre kötelezze a Bizottságot a felperes ezen eljárással összefüggésben felmerült költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a releváns referencia-rendszert nem az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszere, hanem az EKT-szabályok alkotják. Különösen a Bizottság azon következtetése, miszerint a referencia-rendszert az Egyesült Királyság EKT-szabályai alkotják, tévesen alkalmazza az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlatát. Ehelyett a Bizottságnak arra kellett volna következtetnie, hogy a megfelelő referencia-rendszer az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszere, amelynek lényegi és elválaszthatatlan részét képezik az EKT-szabályok.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszer célkitűzéseivel kapcsolatban tévesen alkalmazta a jogot, és nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, és nem adott indokolást, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentesség a referencia-rendszertől való szelektív eltérést jelent, és különösen, hogy a nem kereskedési pénzügyi nyereség egyéb formáiban részesülő vállalkozások hasonló jogi és ténybeli helyzetben vannak, mint a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereséget elérő vállalkozások. Valójában a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a felfelé irányuló hitelekből és „perselyekből” eredő nem kereskedési pénzügyi nyereség nem eredményez a mesterséges átirányításból eredően jelentős és lényegesen nagyobb kockázatot, mint a minősített hitelek. Ezenkívül a Bizottság tévedett, amikor a csoportfinanszírozási mentesség hatásai helyett az azzal összefüggő jogalkotási technikára összpontosított.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, és nem nyújtott indokolást, amikor megállapította, hogy a jelentős személyi funkciók kritériumával összefüggésben a csoportfinanszírozási mentességet nem igazolja az adószabályok jellege és általános rendszere. Különösen a Bizottság hibát követett el, amikor megállapította, hogy a jelentős személyi funkciók kritériumának alkalmazásával együtt járó adminisztratív teher nem indokolja a csoportfinanszírozási mentességet, és hogy a csoportfinanszírozási mentességet nem indokolja az Európai Unió működéséről szóló szerződésben foglalt szabadságok tiszteletben tartásának szükségessége sem.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikkben megkövetelt előny fennállása tekintetében tévesen alkalmazta a jogot, és nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el. A Bizottság értékelése nem megalapozott állításokon alapul, és az említett intézmény nem bizonyította ténylegesen, hogy van-e előny, hanem pusztán azt állította, hogy bizonyos körülmények között fennállhat.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperes EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát, illetve az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását; és

—

mindenesetre kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelv csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

i.

teljes egészében semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

ii.

másodlagosan semmisítse meg az (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371ID. szakasza az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett jogellenes állami támogatásnak minősül;

iii.

másodlagosan semmisítse meg az (EU) 2019/1352 bizottsági határozat 2., 3., és 4. cikkét;

iv.

mindenesetre kötelezze az Európai Bizottságot az ezen eljárással összefüggésben felmerült összes költség viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a szelektivitás elemzéséhez érvénytelen referencia-rendszert választott. A megfelelő referencia-rendszer alapján vizsgálva a csoportfinanszírozási mentességi rendszer (vitatott intézkedés) nem jelent eltérést, és nem szelektív.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság alapvetően félreértette a választott referencia-rendszer elsődleges céljának jellegét, és nem vette figyelembe e rendszer összes célkitűzését, következésképpen hiányos és hipotetikus referencia-rendszert alkalmazott.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság láthatólag a jogalkotási technikára mint nem megfelelő alapra támaszkodva alapvetően tévesen jellemezte a vitatott intézkedés szerepét. Megfelelően értelmezve a vitatott intézkedés nem jelent a Bizottság által választott referencia-rendszertől való eltérést.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a vitatott intézkedés különbséget tesz olyan vállalkozások között, amelyek a választott referencia-rendszer céljai alapján hasonló helyzetben vannak.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nem ismerte el, hogy a vitatott intézkedés nem jelent szelektív előnyt, mivel az irányadó elvekből származik, és a Bizottság által választott referencia-rendszer jellegéből fakad, továbbá e rendszer működéséhez és hatékonyságához elengedhetetlen, annak szerves részét képező mechanizmust jelent.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság határozata túllépi a Bizottságot az állami támogatások területén megillető hatásköröket, ami sérti az Egyesült Királyság adószuverenitását.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a vitatott intézkedés vizsgálata során megsértette az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (1) 6. cikkét, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézésre vonatkozó kötelezettségét.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az Európai Unió működéséről szóló szerződés 296. cikke szerinti indokolási kötelezettségét.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nem ismerte el, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza teljesen indokolt, és nem minősül szelektív előnynek.

10.

A tizedik jogalap, azon alapul, hogy nem lehet elrendelni a visszatéríttetést, mivel a C-196/04. sz. Cadbury Schweppes ügyet (2) követően az sértené az uniós jognak a letelepedés alapvető szabadságával kapcsolatos általános elveit.

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy a visszatéríttetést nem lehet elrendelni, mivel a Bizottság visszatéríttetésre vonatkozó utasításai ultra vires jellegűek, és sértik az uniós jognak a jogellenes állami támogatás visszatéríttetésére vonatkozó általános elveit.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és így a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

állapítsa meg, hogy nem áll fenn jogellenes állami támogatás, semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 final megtámadott határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy jogellenes állami támogatás áll fenn, és semmisítse meg az Egyesült Királyság arra való kötelezését, hogy téríttesse vissza a felperes által ezzel összefüggésben kapott állítólagos jogellenes állami támogatást (a megtámadott határozat 2. és 3. cikke);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. és 3. cikkét annyiban, amennyiben azok az állítólagos állami támogatás felperestől való visszatéríttetésére kötelezik az Egyesült Királyságot; és

—

mindenesetre kötelezze a Bizottságot a felperes részéről ezen eljárással összefüggésben felmerült költségek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a nem kereskedési pénzügyi nyereség elbírálása vonatkozásában félreértelmezte az Egyesült Királyság ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályainak hátterét, célját és működését. A Bizottságnak a megtámadott határozatban tett megállapításai számos nyilvánvaló hibán alapulnak. Közelebbről a Bizottság nyilvánvaló hibákat követett el az Egyesült Királyság általános adórendszerének értelmezése során, az EKT-szabályozás céljainak értelmezése során, a csoportfinanszírozási mentesség különös hatályát illetően és a minősített hitelviszonyok meghatározását illetően.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság hibásan minősítette a csoportfinanszírozási mentességet adómentességnek, és következésképpen előnynek. A nem kereskedési pénzügyi nyereséget illetően a csoportfinanszírozási mentesség adózási rendelkezésnek minősül, és részét képezi az EKT-szabályok hatálya meghatározásának, továbbá nem jelent szelektív előnyt. A Bizottság nem végzett mennyiségi elemzést annak bizonyítása érdekében, hogy előnyről van szó, és arra vonatkozó meggyőző bizonyíték hiányában, hogy a szóban forgó intézkedés előnyt jelent, a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen határozta meg az EKT-szabályok hatásainak értékelésére szolgáló referencia-rendszert, és tévesen tekintette az EKT-szabályokat az Egyesült Királyság általános társaságiadó-rendszerétől elkülönülő szabályrendszernek. A Bizottság félreértelmezte az EKT-szabályok célját, és nem vette figyelembe az Egyesült Királyság mérlegelési mozgásterét.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az állami támogatásra vonatkozó elemzésében nyilvánvaló hibákat vétett, és az összeegyeztethetőség kérdésének vizsgálatakor hibás kritériumokat alkalmazott. A Bizottság nem ismerte el azt, hogy az egyesült királysági adóalap eltérő mértékű kockázatnak van kitéve akkor, ha a csoporthoz tartozó, az Egyesült Királyságban adóköteles társaságnak hiteleznek, illetve ha a csoporthoz tartozó, az Egyesült Királyságban nem adóköteles társaságnak hiteleznek, és észszerűtlenül arra a következtetésre jutott, hogy a csoporton belüli hitelezés a harmadik félnek való hitelezéshez hasonló.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy még ha feltételezzük is, hogy a szóban forgó EKT-intézkedések első látásra az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, a megtámadott határozat tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó intézkedéseknek az uniós állami támogatási szabályokkal való összeegyeztethetősége semmilyen indokkal nem védhető. Ezenkívül a megtámadott határozat észszerűtlen és következetlen, mivel a Bizottság helyesen elismerte, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezete igazolható azokban az esetekben, amikor az említett 9A. rész 5. fejezete szerinti EKT-adóteher kizárólag az „Egyesült Királysághoz kötődő tőke” kritériuma miatt alkalmazandó, mivel e kritérium gyakorlati alkalmazása túlságosan nehéz lehet, ugyanakkor a Bizottság megfelelő indokolás nélkül azt állítja, hogy az említett 9. fejezet nem igazolható azokban az esetekben, amikor a jelentős személyi funkciók kritériuma eredményezi az említett 5. fejezet szerinti EKT-adóteher alkalmazását. Valójában a jelentős személyi funkciók kritériuma a gyakorlatban túlságosan nehezen alkalmazható, így a Bizottságnak meg kellett volna állapítania, hogy az említett 9. fejezet e kritérium alapján is igazolható, ezért arra kellett volna következtetnie, hogy nem áll fenn állami támogatás.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy amennyiben a megtámadott határozatot nem semmisítik meg, az, hogy e határozat végrehajtása keretében a felperessel visszatéríttetik az állítólag állami támogatást, uniós jogi alapelveket sértene, ideértve a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, tekintettel arra, hogy a felperes esetében a szóban forgó EKT-k más tagállamokban találhatók.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a visszatéríttetésnek a megtámadott határozatban való elrendelése megalapozatlan, és uniós alapelveket sért.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban lényeges elemeket nem indokolt meg megfelelően, úgymint azon megállapítást, miszerint az említett 5. fejezet szerinti EKT-adóteher a jelentős személyi funkciók kritériuma alapján bármilyen nehézség vagy aránytalan teher nélkül alkalmazható.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a megtámadott határozat sérti a megfelelő ügyintézés elvét is, amely megköveteli, hogy a Bizottság által folytatott közigazgatási eljárás átlátható és kiszámítható legyen, és hogy határozatait észszerű határidőn belül meghozza. Nem észszerű az, hogy a Bizottságnak több mint négy évre volt szüksége ahhoz, hogy a jelen ügyben meghozza a vizsgálatot elrendelő határozatot, és az sem, hogy a vitatott intézkedés hatálybalépését követően több mint hat év elteltével hozott határozatot.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 vitatott határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesek EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát vagy az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmük alátámasztására a felperesek a következő jogalapra hivatkoznak:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesek EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesek EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmük alátámasztására a felperesek a következő jogalapra hivatkoznak:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesek EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességre vonatkozó szabályozás (a vitatott intézkedés) az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i (EU) 2019/1352 bizottsági határozatot (HL 2019. L 216., 1. o.);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát; és

—

kötelezze a Bizottságot a felperes költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a a vitatott intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, e rendelkezés hatálya alá tartozó gazdasági előnyt nyújt.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referencia-rendszernek a „szelektivitás” elemzése céljából való meghatározása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor az általa megállapított referencia-rendszer releváns célkitűzéseit hibásan, illetve hiányosan azonosította, és e célkitűzéseket nem megfelelően értelmezte.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést az általa megállapított referencia-rendszertől való eltérésnek minősítette.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a vitatott intézkedést prima facie szelektívnek minősítette, mivel tévesen állapította meg, hogy az jogi és ténybeli szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat eltérő bánásmódban részesít.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vitatott intézkedés szelektivitásának értékelésekor figyelembe vette az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelvet, (1) noha e jogszabály csak azon időszak végét követően lépett hatályba, amely során a Bizottság megállapította, hogy a vitatott intézkedés állami támogatásnak minősül.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozat meghozatala során az Egyesült Királyság adóztatási szuverenitását megsértve visszaélt hatáskörével.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy az állítólagos eltérés nem igazolt azzal kapcsolatosan, hogy a minősített hitelviszonyokból származó nem kereskedési pénzügyi nyereség adóztatása prima facie a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 371EB. szakaszának („egyesült királyságbeli tevékenységek”) hatálya alá tartozik. Ami a „minősített forrásokra” és a „kamatmegfelelési nyereségre” vonatkozó mentességet illeti, a Bizottság határozata továbbá azért is hibás, mert e mentességek igazolását, illetve azok igazolásának hiányát illetően nem ad semmilyen indokolást.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdését és az (EU) 2015/1589 rendelet (2) 6. cikkét, továbbá az Alapjogi Charta 41. cikke szerinti megfelelő ügyintézés elvét. Közelebbről a Bizottság az eljárás megindítását elrendelő határozatában nem jelezte, hogy kétségei vannak a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti „75%-os mentesség” igazolását illetően, annak érdekében, hogy a csoporton belüli hitelezési tevékenységgel összefüggésben elkerülje a jelentős személyi funkciókkal kapcsolatos elemzés elvégzésével járó gyakorlati nehézségeket, továbbá nem adott megfelelő lehetőséget arra, hogy az érdekelt felek ezzel kapcsolatban kifejthessék észrevételeiket; a Bizottság a vizsgálat során e tekintetben nem kért észrevételeket az érdekelt felektől; és a megtámadott határozatban az érdekelt felek által e tekintetben benyújtott észrevételeket inkább figyelmen kívül hagyta. Következésképpen a megtámadott határozat semmis.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az egyesült királyságbeli társaságoknak a külföldi leányvállalatok nyeresége tekintetében „csak a belföldi eszközöknek és tevékenységeknek betudható mértékben” történő megadóztatása nem korlátozza a letelepedési szabadságot, és hogy a vitatott intézkedésnek nem kell megfelelnie a Szerződésben biztosított szabadságoknak.

A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti (másodlagos) kérelmének alátámasztására a felperes a következő jogalapra hivatkozik:

11.

A tizenegyedik jogalap azon alapul, hogy még ha a megtámadott határozat állami támogatási programnak minősül is (amiről nincs szó), a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a támogatás visszatéríttetése nem sérti az uniós jog alapelveit, és amikor a visszatéríttetést arra tekintet nélkül rendelte el, hogy az EKT-k letelepedése és a csoporton belüli, külföldi illetőségű társaságok számára való hitelezési tevékenysége valójában a letelepedési szabadság gyakorlásának, illetve a tőke szabad mozgásának körébe tartozik-e. Közelebbről a jelen ügyben a visszatéríttetés sérti a felperesnek az EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságát és az EUMSZ 63. cikkben biztosított tőke szabad mozgását. E jogsértésre tekintettel a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 2. cikkében való elrendelését meg kell semmisíteni.

—

állapítsa meg, hogy nem áll fenn jogellenes állami támogatás, semmisítse meg az Egyesült Királyság által a CFC-csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban végrehajtott SA.44896. számú állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 final megtámadott határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben az megállapítja, hogy jogellenes állami támogatás áll fenn, és semmisítse meg az Egyesült Királyság arra való kötelezését, hogy téríttesse vissza a felperesek által ezzel összefüggésben kapott állítólagos jogellenes állami támogatást (a megtámadott határozat 2. és 3. cikke);

—

másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. és 3. cikkét annyiban, amennyiben azok az állítólagos állami támogatásnak a felperesektől való visszatéríttetésére kötelezik az Egyesült Királyságot; és

—

mindenesetre kötelezze a Bizottságot a felperesek részéről ezen eljárással összefüggésben felmerült költségek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a nem kereskedési pénzügyi nyereség elbírálása vonatkozásában félreértelmezte az Egyesült Királyság ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályainak hátterét, célját és működését. A Bizottságnak a megtámadott határozatban tett megállapításai számos nyilvánvaló hibán alapulnak. Közelebbről a Bizottság nyilvánvaló hibákat követett el az Egyesült Királyság általános adórendszerének értelmezése során, az EKT-szabályozás céljainak értelmezése során, a csoportfinanszírozási mentesség különös hatályát illetően és a minősített hitelviszonyok meghatározását illetően.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság hibásan minősítette a csoportfinanszírozási mentességet adómentességnek, és következésképpen előnynek. A nem kereskedési pénzügyi nyereséget illetően a csoportfinanszírozási mentesség adózási rendelkezésnek minősül, és részét képezi az EKT-szabályok hatálya meghatározásának, továbbá nem jelent szelektív előnyt. A Bizottság nem végzett mennyiségi elemzést annak bizonyítása érdekében, hogy előnyről van szó, és arra vonatkozó meggyőző bizonyíték hiányában, hogy a szóban forgó intézkedés előnyt jelent, a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen határozta meg az EKT-szabályok hatásainak értékelésére szolgáló referencia-rendszert, és tévesen tekintette az EKT-szabályokat az Egyesült Királyság általános társaságiadó-rendszerétől elkülönülő szabályrendszernek. A Bizottság félreértelmezte az EKT-szabályok célját, és nem vette figyelembe az Egyesült Királyság mérlegelési mozgásterét.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az állami támogatásra vonatkozó elemzésében nyilvánvaló hibákat vétett, és az összeegyeztethetőség kérdésének vizsgálatakor hibás kritériumokat alkalmazott. A Bizottság nem ismerte el azt, hogy az egyesült királysági adóalap eltérő mértékű kockázatnak van kitéve akkor, ha a csoporthoz tartozó, az Egyesült Királyságban adóköteles társaságnak hiteleznek, illetve ha a csoporthoz tartozó, az Egyesült Királyságban nem adóköteles társaságnak hiteleznek, és észszerűtlenül arra a következtetésre jutott, hogy a csoporton belüli hitelezés a harmadik félnek való hitelezéshez hasonló.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy még ha feltételezzük is, hogy a szóban forgó EKT-intézkedések első látásra az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, a megtámadott határozat tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó intézkedéseknek az uniós állami támogatási szabályokkal való összeegyeztethetősége semmilyen indokkal nem védhető. Ezenkívül a megtámadott határozat észszerűtlen és következetlen, mivel a Bizottság helyesen elismerte, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezete igazolható azokban az esetekben, amikor az említett 9A. rész 5. fejezete szerinti EKT-adóteher kizárólag az „Egyesült Királysághoz kötődő tőke” kritériuma miatt alkalmazandó, mivel e kritérium gyakorlati alkalmazása túlságosan nehéz lehet, ugyanakkor a Bizottság megfelelő indokolás nélkül azt állítja, hogy az említett 9. fejezet nem igazolható azokban az esetekben, amikor a jelentős személyi funkciók kritériuma eredményezi az említett 5. fejezet szerinti EKT-adóteher alkalmazását. Valójában a jelentős személyi funkciók kritériuma a gyakorlatban túlságosan nehezen alkalmazható, így a Bizottságnak meg kellett volna állapítania, hogy az említett 9. fejezet e kritérium alapján is igazolható, ezért arra kellett volna következtetnie, hogy nem áll fenn állami támogatás.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy amennyiben a megtámadott határozatot nem semmisítik meg, az, hogy e határozat végrehajtása keretében a felperesekkel visszatéríttetik az állítólag állami támogatást, uniós jogi alapelveket sértene, ideértve a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, tekintettel arra, hogy a felperesek esetében a szóban forgó EKT-k más tagállamokban találhatók.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a visszatéríttetésnek a megtámadott határozatban való elrendelése megalapozatlan, és uniós alapelveket sért.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban lényeges elemeket nem indokolt meg megfelelően, úgymint azon megállapítást, miszerint az említett 5. fejezet szerinti EKT-adóteher a jelentős személyi funkciók kritériuma alapján bármilyen nehézség vagy aránytalan teher nélkül alkalmazható.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a megtámadott határozat sérti a megfelelő ügyintézés elvét is, amely megköveteli, hogy a Bizottság által folytatott közigazgatási eljárás átlátható és kiszámítható legyen, és hogy határozatait észszerű határidőn belül meghozza. Nem észszerű az, hogy a Bizottságnak több mint négy évre volt szüksége ahhoz, hogy a jelen ügyben meghozza a vizsgálatot elrendelő határozatot, és az sem, hogy a vitatott intézkedés hatálybalépését követően több mint hat év elteltével hozott határozatot.

—

a felperest érintő részében teljes egészében semmisítse meg a 2019. április 2-i bizottsági határozatot;

—

másodlagosan állapítsa meg, hogy a visszatéríttetendő támogatás összegének meghatározásakor figyelembe kell venni azon veszteséglevonásokat, kedvezményeket, illetve mentességeket, amelyeket a kérelmező igénybe vehetett akkor, amikor a csoportfinanszírozási mentességet kérelmezte, vagy amelyeket a kérelmező akkor vehetett volna igénybe, ha nem kérelmezte volna a csoportfinanszírozási mentességet, éspedig mindkét esetben akkor is, ha az e veszteséglevonások, kedvezmények, illetve mentességek igénybevételéhez való jog az Egyesült Királyság joga értelmében már elévült, és függetlenül attól, hogy azok automatikusak-e, vagy sem;

—

mindenesetre kötelezze az alperest a költségek viselésére.