1)

Az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely támogatási programot e támogatások kedvezményezetti körének szűkítésével módosító nemzeti szabályozás főszabály szerint az e rendelkezés szerinti bejelentési kötelezettség hatálya alá tartozik.

2)

Az [EUMSZ] 107. és [EUMSZ] 108. [cikk] alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet 58. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az említett rendelet hatálybalépését megelőzően az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló támogatási program alapján nyújtott támogatások ugyanezen rendelet alapján mentesülhetnek az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség alól.

3)

A 651/2014 rendelet 44. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló támogatási program, amelynek esetében az e programot bevezető nemzeti szabályozásban előírt számítási képlet egyértelműen meghatározza az energiaadó-visszatérítés összegét, összeegyeztethető e rendelkezéssel.

1)

Az EUMSZ 63. és EUMSZ 65. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében valamely belföldi illetőségű társaság által valamely belföldi illetőségű nyugdíjalap részére fizetett osztalékokat egyrészt olyan forrásadó terheli, amely teljes egészében beszámítható az e nyugdíjalap által fizetendő társasági adóba, és az visszatéríthető, amennyiben a forrásadóként levont adó összege meghaladja az alap által fizetendő társasági adó összegét, másrészt pedig az nem eredményezi a fizetendő társasági adó növekedését, vagy pedig annak csupán csekély növekedésével jár annak köszönhetően, hogy az említett eredményből levonható a nyugdíjfizetésre vonatkozó kötelezettségek tekintetében képzett céltartalék, miközben a külföldi illetőségű nyugdíjalap részére fizetett osztalékokat olyan forrásadó terheli, amely az ilyen alapok tekintetében végleges adónak minősül, ha a külföldi illetőségű nyugdíjalap a kapott osztalékokat olyan nyugdíjak biztosítására fordítja, amelyek folyósítására a jövőben lesz köteles, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

2)

Az EUMSZ 64. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a valamely belföldi illetőségű társaság által valamely belföldi illetőségű nyugdíjalap részére fizetett osztalékokat egyrészt forrásadó terheli, amely teljes egészében beszámítható az e nyugdíjalap által fizetendő társasági adóba, és az visszatéríthető, amennyiben a forrásadó útján levont adó összege meghaladja az alap által fizetendő társasági adó összegét, másrészt pedig az nem eredményezi a fizetendő társasági adó növekedését, vagy pedig annak csupán csekély növekedésével jár annak köszönhetően, hogy az említett eredményből levonható a nyugdíjfizetésre vonatkozó kötelezettségek tekintetében képzett céltartalék, miközben a külföldi illetőségű nyugdíjalap részére fizetett osztalékokat olyan forrásadó terheli, amely az ilyen alapok tekintetében végleges adónak minősül, nem tekinthető e rendelkezés alkalmazása keretében 1993. december 31-én hatályban lévő korlátozásnak.

1)

A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2)

A Bíróság az Aanbestedingskalender BV-t, a Negometrix BV-t, a CTM Solution BV-t, a Stillpoint Applications BV-t és a Huisinga Beheer BV-t kötelezi a költségek viselésére.

3)

A Holland Királyság maga viseli saját költségeit.

1)

A 2017. december 13-i (EU) 2017/2393 európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 148. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyet a 2015. december 22-i törvénnyel módosított, 2015. június 25-i Lietuvos Respublikos Ūkio subjektų, perkančių-parduodančių žalią pieną ir prekiaujančių pieno gaminiais, nesąžiningų veiksmų draudimo įstatymas Nr. XII-1907 (a Litván Köztársaságnak a litván gazdasági szereplők részéről a nyers tej vásárlása és értékesítése, valamint a tejtermékek forgalmazása során tanúsított tisztességtelen gyakorlatok tilalmáról szóló, XII-1907. sz. törvénye) 3. cikke 3. bekezdésének 1. pontja ír elő, amely a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni küzdelem érdekében megtiltja, hogy a nyerstej-felvásárlók eltérő felvásárlási árat fizessenek a nyers tej napi értékesített mennyiségére tekintettel ugyanazon csoportba tartozónak tekintendő termelőknek azonos összetételű és minőségű, valamint ugyanolyan módon leszállított nyers tej vonatkozásában, amennyiben az említett szabályozás alkalmas az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem haladja meg az említett cél eléréséhez szükséges mértéket, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

2)

A 2017/2393 rendelettel módosított 1308/2013 rendelet 148. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyet a Litván Köztársaságnak a 2015. december 22-i törvénnyel módosított, a litván gazdasági szereplők részéről a nyers tej vásárlása és értékesítése, valamint a tejtermékek forgalmazása során tanúsított tisztességtelen gyakorlatok tilalmáról szóló, 2015. június 25-i XII-1907. sz. törvénye 3. cikke 3. bekezdésének 3. pontja és 5. cikke ír elő, amely a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni küzdelem érdekében megtiltja, hogy a nyerstej-felvásárló indokolás nélkül csökkentse a termelővel közösen megállapított árat, és amely a 3 %-nál nagyobb árcsökkenést az illetékes nemzeti hatóság engedélyéhez köti.

1)

Az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27-i 2003/96/EK tanácsi irányelv 21. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések vagy gyakorlatok, amelyek előírják azon energiatermékek megadóztatását, amelyeket az ezeket előállító létesítmény hőerőművén belül használnak fel, amennyiben e felhasználás az energiatermékek előállítására irányul az említett termékek gyártásának technológiai folyamatához szükséges hőenergia termelése révén. Ez az értelmezés nem érinti ezen irányelv 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának az energiatermékek azon részére való főszabály szerinti alkalmazását, amelyet a villamosenergia-termeléshez használnak fel.

2)

A 2003/96 irányelv 2. cikkének (3) bekezdését, valamint az arányosság elvét úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések vagy gyakorlatok, amelyek előírják, hogy valamely kérelemnek az olyan energiatermékek, amelyek esetében ezen irányelv nem állapított meg adómértéket, jövedéki adóra tekintettel történő besorolása céljából a hatáskörrel rendelkező adóhatósághoz történő benyújtásának hiányában a gázolajra előírt jövedékiadó-mértéket kell alkalmazni, és e mértéket fenn kell tartani, miközben később kibocsátottak egy, e termékeket a fűtőolajnak megfeleltető besorolási határozatot.

1)

A hátrányos megkülönböztetés tilalmának a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13-i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (1) bekezdésében előírt elvét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügyekben szereplő nukleáris energiát terhelő adókhoz hasonló, a kiégett fűtőelemek és nukleáris hulladékok termelését és tárolását terhelő olyan adókat bevezető nemzeti szabályozás, amely kizárólag a nukleáris energiát felhasználó villamosenergia-termelő vállalkozásokra vonatkozik, és amelynek elsődleges célja nem a környezet védelme, hanem a villamos energia finanszírozási rendszere bevételei összegének növelése.

2)

A 2009/72 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügyekben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, amennyiben a környezetvédelmi célkitűzést és a szabályozásban előírt környezetvédelmi adók jellemzőit nem tüntetik fel a normatív erejű jogszabályi rendelkezést tartalmazó részben.

1)

Az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdését és a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 9. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes a szárazföldi vizek villamosenergia-termelésre való felhasználása után kivetett, az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló olyan díj, amely nem ösztönzi a hatékony vízfelhasználást, és nem állapít meg olyan mechanizmusokat, amelyek a köztulajdont képező vízkészletek megőrzésére és védelmére irányulnak, és amely díj mértékének meghatározása teljesen független a köztulajdont képező vízkészleteket érintő károkozási képességtől, valamint egyedül és kizárólag a vízenergiát hasznosító villamosenergia-termelők bevételteremtő képességére összpontosít.

2)

A hátrányos megkülönböztetés tilalmának a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13-i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében előírt elvét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapügyekben szóban forgó, a szárazföldi vizek villamosenergia-termelésre való felhasználása után fizetendő díjhoz hasonló olyan díj, amely kizárólag a több autonóm közösség területére kiterjedő vízgyűjtő kerületekben működő, hidroelektromos úton előállított villamos energia termelőit terheli.

3)

Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem minősül e rendelkezés értelmében vett, a termelőknek nyújtott állami támogatásnak az, hogy az alapügyekben szóban forgó, a szárazföldi vizek villamosenergia-termelésre való felhasználása után kivetett díjat egyrészt a csak egy autonóm közösség területére kiterjedő vízgyűjtő kerületben működő, hidroelektromos úton előállított villamos energia termelőinek, másrészt a vízenergiától eltérő más energiaforrásokat felhasználó villamosenergia-termelőknek nem kell megfizetniük, mivel e termelők – a releváns referenciakeretet és a díj által követett célt figyelembe véve – nincsenek összehasonlítható helyzetben a díjfizetési kötelezettség hatálya alá tartozó, több autonóm közösség területére kiterjedő vízgyűjtő kerületekben működő, hidroelektromos úton előállított villamos energia termelőivel.

1)

A „státus megváltozásának” a 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21-i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja az olyan műveletet is, mint amilyenről az alapügyben szó van, amelynek során az intézmény az anyavállalatával való beolvadással történő, határokon átnyúló egyesülése következtében az adott évben kikerül a nemzeti szanálási hatóság felügyelete alól, és ebből következően ez a művelet nincs befolyással az intézmény arra irányuló kötelezettségére, hogy az adott hozzájárulási év után fizetendő rendes hozzájárulás teljes összegét befizesse.

2)

A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 12. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azt alkalmazni kell arra a tényállásra, amelyben az egyik tagállamban található intézménynek a másik tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalatába való beolvadásával történő, határokon átnyúló egyesülésére, illetve a beolvadó intézménynek az ebből következő megszűnésére 2015-ben került sor, amikor az első tagállam hivatalosan még sem a nemzeti szanálási hatóságot, sem a nemzeti alapot nem hozta létre, és a hozzájárulásokat sem számították még ki.

3)

A hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15-i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 104. cikkét úgy kell értelmezni, hogy nem kötelezhető rendkívüli hozzájárulás megfizetésére az egyik tagállamban található olyan intézmény, amely azt megelőzően egyesült beolvadás révén a másik tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalattal, hogy az első tagállam nemzeti szanálási hatósága bevezette volna a rendkívüli hozzájárulást.

1)

Írország, mivel nem hozta meg valamennyi, a 2008. július 3-i Bizottság kontra Írország ítéletben (C-215/06, EU:C:2008:380) foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedést, nem teljesítette az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

2)

A Bíróság kötelezi Írországot, hogy fizessen az Európai Bizottságnak 5 000 000 euró átalányösszeget.

3)

A Bíróság kötelezi Írországot a jelen ítélet kihirdetésétől a 2008. július 3-i Bizottság kontra Írország ítéletben (C-215/06, EU:C:2008:380) foglaltak teljesítésének időpontjáig számított napi 15 000 euró kényszerítő bírság megfizetésére.

4)

A Bíróság Írországot kötelezi a költségek viselésére.

1)

Az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 2011. december 13-i 2011/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a tagállam a nyilvánosságnak a valamely projekthez kapcsolódó döntéshozatalban való részvételét célzó műveleteket az illetékes regionális közigazgatási hatóság székhelyének szintjén hajtja végre, és nem azon önkormányzati egység szintjén, amelyhez e projekt kivitelezésének helye tartozik, ha a konkrét végrehajtási módok nem biztosítják az érintett nyilvánosság e jogainak tényleges tiszteletben tartását, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia.

2)

A 2011/92 irányelv 9. és 11. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az olyan szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amelynek eredményeképpen az érintett nyilvánosság tagjaival szemben egy olyan jogorvoslati határidőre hivatkoznak, amely a projekt engedélyezésének az interneten való közzétételével kezdődik meg, ellentétes az említett rendelkezésekkel abban az esetben, ha az érintett nyilvánosság e tagjai számára előzetesen nem biztosítottak megfelelő lehetőséget arra, hogy ezen irányelv 6. cikke (2) bekezdésének megfelelően tájékozódjanak az engedélyezési eljárásról.

1)

A Bíróság hatályon kívül helyezi az Európai Unió Törvényszékének 2018. március 8-i Vision kontra Bizottság ítéletét (T-45/13 RENV és T-587/15, nem tették közzé, EU:T:2018:124) abban a részében, amelyben a Törvényszék ezen ítélet 160. pontjában úgy határozott, hogy az EUMSZ 340. cikk első bekezdése értelmében nem állapítható meg, hogy a felperest szerződéses kár érte az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjáról (2007–2013) szóló, 2006. december 18-i 1982/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozattal elfogadotta hetedik keretprogram keretében a Rose Vision SL és az Európai Bizottság között létrejött megállapodások elválaszthatatlan részét képező általános feltételei II.22. pontja (1) bekezdésének megsértése okán.

2)

A bíróság a fellebbezést ezt meghaladó részében elutasítja.

3)

A bíróság megállapítja, hogy az Európai Bizottság megsértette a FutureNEM projektre támogatási megállapodást a 11-INFS-025 audit bizalmasságát illetően.

4)

A Rose Vision SL a saját költségein kívül az Európai Bizottság részéről az elsőfokú és a fellebbezési eljárásban felmerült költségeinek felét is viseli.

1)

A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló, 2007. október 23-i 1371/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikkének 8. pontját úgy kell értelmezni, hogy az a helyzet, amikor egy utas menetjegy nélkül, utazás céljából felszáll egy szabadon hozzáférhető vonatra, az e rendelkezés értelmében vett „szállítási szerződés” fogalmába tartozik.

2)

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, hogy az a nemzeti bíróság, amely megállapítja egy fogyasztó és eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződésbe foglalt pótdíjkikötés tisztességtelen jellegét, csökkenti az e záradék által a fogyasztóra kirótt bírság összegét, illetve az említett záradékot kiegészítő jellegű nemzeti rendelkezéssel helyettesíti, kivéve ha a szóban forgó szerződés nem maradhat fenn a tisztességtelen feltétel megsemmisítése esetén, és ha a szerződés egészének megsemmisítése a fogyasztót különösen hátrányos következményeknek teszi ki.

1)

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (1) bekezdését, 3. cikkének (1) bekezdését, 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó által kötött fogyasztói hitelmegállapodásból eredő követelés megfizetésének biztosítása céljából lehetővé teszi, hogy ez a megállapodás a hitelfelvevőt biankó saját váltó kiállítására kötelező rendelkezést tartalmazzon, és amely megállapodás az ilyen saját váltó kiállításának megengedhetőségét az e váltó kitöltésére vonatkozó részletes szabályokat meghatározó váltómegállapodás előzetes megkötésétől teszi függővé, azzal a feltétellel, hogy ez a rendelkezés és ez a megállapodás tiszteletben tartja ezen irányelv 3. és 5. cikkét, valamint a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23-i 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikkét, amely feltétel vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

2)

A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, valamint a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy ha a nemzeti bíróságnak az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló körülmények között komoly kétségei vannak a fogyasztói hitelmegállapodásból eredő követelés biztosítására irányuló saját váltón alapuló kérelem megalapozottságával kapcsolatban, továbbá ha ezt a váltót az aláíró eredetileg biankó saját váltóként állította ki, és azt a kedvezményezett utólag töltötte ki, e bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia, hogy a felek megállapodásában szereplő rendelkezések tisztességtelenek-e, és erre tekintettel az eladótól vagy a szolgáltatótól megkövetelheti az e rendelkezéseket rögzítő irat előterjesztését annak érdekében, hogy meggyőződhessen a fogyasztókat ezen irányelvek alapján megillető jogok tiszteletben tartásáról.

1)

Az uniós jogot és különösen a növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti eljárás, amelynek értelmében az illetékes hatóság hivatalból kezdeményezheti a párhuzamos forgalmazási engedély érvényességi idejének a referenciatermék megújított engedélyének érvényességi idejéhez való igazítását.

2)

Az 1107/2009 rendeletet és különösen annak 52. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a párhuzamos forgalmazási engedély érvényességi idejének kiigazítása nem következik automatikusan a referenciatermék engedélyét megújító határozatból, hanem megköveteli, hogy e tekintetben külön határozatot hozzanak.

Az 1107/2009 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy amikor a párhuzamos forgalmazási engedély érvényességi idejének a referenciatermék megújított engedélye érvényességi idejéhez való igazításáról van szó, az ezen engedély megszerzéséhez szükséges, az 1107/2009 rendelet 52. cikkének (1)–(3) bekezdésében meghatározott feltételeknek teljesülniük kell, és az érintett tagállam illetékes hatóságának kell ellenőriznie, hogy valóban ez az eset áll-e fenn.

Az 1107/2009 rendelet 52. cikke (3) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya kiterjed arra az esetre is, amikor a származási tagállam által engedélyezett növényvédő szert az A társaság gyártja, míg a referenciaterméket B társaság az A társaság hozzájárulásával, ugyanazon eljárás szerint, de a korábbitól eltérő gyártási helyen gyártja, amennyiben e hozzájárulás a licenciamegállapodásokhoz hasonlóan huzamosabb időre szól.

3)

Az 1107/2009 rendelet 52. cikkének (2)–(4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a párhuzamos forgalmazási engedély jogosultjának teljesen új kérelmet kell benyújtania az e cikk (4) bekezdésében említett információk szolgáltatásával annak bizonyítása érdekében, hogy az érintett áruk az említett cikk (3) bekezdése értelmében még mindig „azonosak”, és mindez nem érinti az illetékes hatóság azon lehetőségét, hogy a behozott termék származási tagállamától kérje az e termékek azonosságának értékeléséhez szükséges információkat. Abban az esetben, ha vitatják a párhuzamos forgalmazási engedélyt megadó határozatot, akkor a bizonyítási terhet illetően az érintett tagállam nemzeti szabályait kell alkalmazni, amennyiben e szabályok tiszteletben tartják az egyenértékűség elvét, és nem teszik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását.

1)

A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2)

Az Outsource Professional Services Ltd a saját költségein felül köteles viselni a Flatworld Solutions Pvt. Ltd részéről a fellebbezési eljárásban felmerült költségeket.

3)

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) maga viseli a fellebbezési eljárásban felmerült saját költségeit.

1.

A polgári és kereskedelmi ügyekben a tagállamközi követelésbehajtás megkönnyítése érdekében az ideiglenes számlazárolást elrendelő európai végzés eljárásának létrehozásáról szóló, 2014. május 15-i 655/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkének 10. pontját úgy kell értelmezni, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, nem végrehajtható fizetési meghagyás nem tartozik az e rendelkezés értelmében vett „közokirat” fogalma alá.

2.

A 655/2014 rendelet 5. cikkének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, folyamatban lévő fizetési meghagyásos eljárás minősíthető az e rendelkezés értelmében vett „az ügy érdemére vonatkozó eljárásnak”.

3.

A 655/2014 rendelet 45. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az ítélkezési szünet nem tartozik az e rendelkezés értelmében vett „rendkívüli körülmények” fogalma alá.

1)

A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2)

A Silec Cable SAS és a General Cable Corp. maga viseli saját költségeit.

1.

A Bíróság a fellebbezést mint nyilvánvalóan megalapozatlant elutasítja.

2.

A Bíróság a Fred Olsen SA-t kötelezi a fellebbezéssel összefüggésben felmerült saját költségein felül a Naviera Armas SA részéről felmerült költségek viselésére.

3.

Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

1)

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelvnek, (1) és különösen annak 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének értelmében a fogyasztók és felhasználók védelmének biztosítása érdekében, valamint az e védelmet végrehajtó uniós ítélkezési gyakorlat értelmében összeegyeztethető-e az uniós joggal az, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) 2019. január 23-i 44–49 ítéleteiben egyértelmű kritériumként rögzítette azt a megállapítást, miszerint a fogyasztókkal kötött jelzálogfedezetű kölcsönszerződésekben tisztességtelen jellegűnek minősül az a meg nem tárgyalt szerződési feltétel, amely előírja, hogy a jelzálogfedezetű kölcsönügylet megkötésének összes költségét az adósra kell hárítani, és a költségeket az említett tisztességtelen jellegű és semmisnek nyilvánított szerződési feltételben foglalt különböző jogcímek szerint meg kell osztani a szerződési feltételt előre meghatározó banki intézmény és az adós fogyasztó között a nemzeti szabályozás értelmében tartozatlanul megfizetett összegek visszatérítésének korlátozása céljából?

Továbbá, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelvnek, és különösen annak 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének értelmében a fogyasztók és felhasználók védelmének biztosítása érdekében, valamint az e védelmet végrehajtó uniós ítélkezési gyakorlat értelmében összeegyeztethető-e az uniós joggal az, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) egységesen értelmezi azon, tisztességtelen jellege miatt semmis szerződési feltételt tekintetében, amelynek törlése és az ahhoz fűződő joghatások nem érintik a jelzálogjoggal biztosított kölcsönszerződés fennmaradását?

2)

Hasonlóképpen, a LEC (2) 394. cikkével kapcsolatban, amely az eljárási költségek tekintetében az objektív pernyertesség figyelembevételét írja elő, megállapítható-e, hogy ha kimondják a költségekre vonatkozó tisztességtelen szerződési feltétel semmisségét, azonban e semmisség joghatásai a költségek fent hivatkozott megosztására korlátozódnak, ez az európai uniós jog tényleges érvényesülésének és azon elvnek a megsértését jelenti, amely szerint a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, amennyiben az ítéletben részben adnak helyt [a kérelmeknek], és ez értelmezhető-e úgy, mint ami fordított visszatartó hatást vált ki, amelynek következtében gyengül a fogyasztók és felhasználók jogos érdekeinek védelme?

—

A Bíróság állapítsa meg, hogy a Belga Királyság nem teljesítette a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13-i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvből, (1) és a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/55/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13-i 2009/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvből (2) eredő kötelezettségeit, mivel nem ültette át megfelelően a következő rendelkezéseket:

—

a Belga Királyságot kötelezze a költségek viselésére.

a)

Megköveteli-e a határozatokról szóló, átdolgozott 1215/2012 rendelet (1) 13. cikkének (3) bekezdése azt, hogy a károsult által a biztosítási kötvény jogosultjával/biztosítottal szemben előterjesztett keresetben hivatkozott jogalap biztosítási ügyet foglaljon magában?

b)

Amennyiben az 1) kérdésre igenlő válasz adandó, az, hogy a károsult által a biztosítási kötvény jogosultjával/biztosítottal szemben támasztott követelés ugyanazon tényállásból ered, és azt ugyanazon kereseten belül terjesztik elő, mint a biztosítóval szembeni közvetlen követelést, elegendő-e annak igazolásához, hogy a károsult követelése biztosítási ügy?

c)

Amennyiben az 1) kérdésre nemleges válasz adandó, elegendő-e az, hogy a biztosítottnak a biztosítóval szembeni közvetlen keresetben való perbevonását a biztosítóval szembeni közvetlen keresetet szabályozó jog lehetővé teszi?

d)

A 13. cikk (2) bekezdése szerinti „károsult” fogalmába beletartozik-e az asszisztált reprodukciós eljárások eredményeként született személy, ha az illető a fogantatása során alkalmazott asszisztált reprodukciós technikák végzése során tanúsított gondatlanságra hivatkozva kíván keresetet indítani?

—

helyezze hatályon kívül a Törvényszék által a T-308/18. sz. ügyben hozott ítéletet;

—

hozzon végleges határozatot a jelen fellebbezés tárgyát képező kérdésekben; és

—

a T-308/18. sz. ügy felperesét kötelezze az elsőfokú eljárásban és a jelen fellebbezéssel összefüggésben a Tanácsnál felmerült költségek viselésére.

1)

A Törvényszék az EUMSZ 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.40018 – „gépjármű-akkumulátorok újrahasznosítása” ügy) 2017. február 8-án hozott C(2017) 900 final bizottsági határozat 1. cikkét megsemmisíti a 2010. február 10. és 2011. január 10., valamint a 2011. április 4. és 2012. március 7. közötti időszakot érintően a Campine NV-re és a Campine Recycling NV-re vonatkozó részében.

2)

A Törvényszék a 900 final bizottsági határozat 2. cikkét megsemmisíti, amennyiben az a Campine és a Campine Recycling vonatkozásában kiszabott bírság összegét 8 158 000 euróban határozza meg.

3)

A Törvényszék a 900 final bizottsági határozat 2. cikkében a Campine és a Campine Recycling vonatkozásában kiszabott bírság összegét 4 275 648 euróban határozza meg.

4)

A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

5)

A Campine és a Campine Recycling viseli saját költségeinek kétharmad részét.

6)

Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit, valamint a Campine és a Campine Recycling költségeinek egyharmad részét.

1)

A Törvényszék az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) első fellebbezési tanácsának 2017. február 14-i határozatát (R 2125/2016-1. sz. ügy) hatályon kívül helyezi abban a részében, amelyben a fellebbezési tanács helyt adott a törlési kérelemnek a 31. osztályba tartozó, „madarak, hüllők és kétéltűek tenyésztésével kapcsolatos áruk és készítmények” megnevezésű áruk és az 5. osztályba tartozó, „állatorvosi, gyógyászati, fertőtlenítő és higiéniai termékek és készítmények terráriumokhoz” megnevezésű áruk tekintetében.

2)

A Törvényszék az Aviário Tropical, SA által az EUIPO törlési osztályának 2013. július 15-i (6029C. sz.) határozata ellen benyújtott keresetet elutasítja abban a részében, amelyben az a TROPICAL védjegy törlését kéri a 31. osztályba tartozó, „madarak, hüllők és kétéltűek tenyésztésével kapcsolatos áruk és készítmények” megnevezésű áruk és az 5. osztályba tartozó, „állatorvosi, gyógyászati, fertőtlenítő és higiéniai termékek és készítmények terráriumokhoz” megnevezésű áruk tekintetében.

3)

A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)

T. Ogrodnik viseli az EUIPO költségeinek felét, valamint saját költségeinek felét.

5)

Az EUIPO viseli T. Ogrodnik költségeinek felét, valamint saját költségeinek felét.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék Luigi Brunót kötelezi a költségek megfizetésére.

3)

Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa maguk viselik saját költségeiket.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A felek maguk viselik saját költségeiket.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék a Neoperl AG-t kötelezi a költségek viselésére.

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék a Rezon OOD-t kötelezi a költségek viselésére.

1)

A Törvényszék hatályon kívül helyezi az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) második fellebbezési tanácsának 2018. november 30-án hozott határozatát (R 876/2018-2. sz. ügy).

2)

A Törvényszék az EUIPO-hoz benyújtott fellebbezést elutasítja.

3)

Az EUIPO maga viseli saját költségeit, valamint a Société des produits Nestlé SA részéről a Törvényszék előtti eljárással kapcsolatban felmerült költségeket.

4)

A Törvényszék a Jumbo Africa-t kötelezi az EUIPO fellebbezési tanácsa előtti eljárással kapcsolatban a Société des produits Nestlé részéről szükségszerűen felmerült költségek viselésére.

5)

A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

—

semmisítse meg az EKT csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban az Egyesült Királyság által végrehajtott SA.44896 állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 final alperesi határozatot;

—

az alperest kötelezze a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a referenciarendszernek a megtámadott határozatban való azonosítása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, továbbá nem adott megfelelő indokolást.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, továbbá nem adott megfelelő indokolást akkor, amikor a megtámadott határozatban tévesen minősítette a csoportfinanszírozási mentességet a referenciarendszer rendes működésétől való eltérésnek.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor a megtámadott határozatban megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentesség a gazdasági szereplők közötti hátrányos megkülönböztetést eredményez.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési hibákat követett el, amikor megállapította, hogy a csoportfinanszírozási mentességet nem igazolja a referenciarendszer jellege, illetve általános szerkezete.

—

semmisítse meg az EKT csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban az Egyesült Királyság által végrehajtott SA.44896 állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 final alperesi határozatot annyiban, amennyiben az a felperesekre vagy bármelyikükre vonatkozik;

—

kötelezze az alperest a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az adórendszer elemzésére szolgáló referenciakeret megválasztásakor tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el. A Bizottságnak az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszerét kellett volna referenciakeretként figyelembe vennie, és nem csupán magát az ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályozást.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el, amikor az EKT-szabályozás elemzésekor hibás megközelítést követett. A Bizottság a megtámadott határozat (124)–(126) preambulumbekezdésében tévesen tekintette úgy, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezetében foglalt rendelkezések eltérnek az említett rész 5. fejezetében foglalt általános adórendelkezésektől.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (127)–(151) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szelektivitás kritériuma teljesül, mivel ténybeli és jogi szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozások eltérő bánásmódban részesülnek.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti 75 %-os mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy az említett 9. fejezetben foglalt mentességek feltételeit teljesítő EKV-kra mint kategóriára kivetett adóteher sértené a felpereseknek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a 75 %-os mentességgel és a rögzített aránnyal kapcsolatban nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság határozata nem felel meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve az egyenlőség általános uniós jogi elvének.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot akkor is, amikor analógia útján alkalmazta az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelv (1) rendelkezéseit, illetve indokolatlanul támaszkodott az említett irányelvre, amely időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (176) preambulumbekezdésében megállapította, hogy létezik egy kedvezményezetti kategória (amelybe a felperesek is tartoznak), és hogy ők (a felperesek) támogatásban részesültek, amelyet a megtámadott határozat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vissza kell téríttetni.

—

semmisítse meg a Bizottság 2018. december 20-i határozatát és

—

a Bizottságot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

1.

Az első, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 11. cikkének (2) bekezdésének és az általános végrehajtási rendelkezések 7. cikkének (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalap:

2.

A második, az Unió jogalap nélküli gazdagodására alapított jogalap:

—

semmisítse meg az EKT csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban az Egyesült Királyság által végrehajtott SA.44896 állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 final alperesi határozatot annyiban, amennyiben az a felperesekre vagy bármelyikükre vonatkozik;

—

kötelezze az alperest a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az adórendszer elemzésére szolgáló referenciakeret megválasztásakor tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el. A Bizottságnak az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszerét kellett volna referenciakeretként figyelembe vennie, és nem csupán magát az ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályozást.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el, amikor az EKT-szabályozás elemzésekor hibás megközelítést követett. A Bizottság a megtámadott határozat (124)–(126) preambulumbekezdésében tévesen tekintette úgy, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezetében foglalt rendelkezések eltérnek az említett rész 5. fejezetében foglalt általános adórendelkezésektől.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (127)–(151) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szelektivitás kritériuma teljesül, mivel ténybeli és jogi szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozások eltérő bánásmódban részesülnek.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti 75 %-os mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy az említett 9. fejezetben foglalt mentességek feltételeit teljesítő EKV-kra mint kategóriára kivetett adóteher sértené a felpereseknek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a 75 %-os mentességgel és a rögzített aránnyal kapcsolatban nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság határozata nem felel meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve az egyenlőség általános uniós jogi elvének.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor analógia útján alkalmazta az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelv (1) rendelkezéseit, illetve indokolatlanul támaszkodott az említett irányelvre, amely időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó.

—

semmisítse meg az EKT csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban az Egyesült Királyság által végrehajtott SA.44896 állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 final alperesi határozatot annyiban, amennyiben az a felperesekre vagy bármelyikükre vonatkozik;

—

kötelezze az alperest a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az adórendszer elemzésére szolgáló referenciakeret megválasztásakor tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el. A Bizottságnak az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszerét kellett volna referenciakeretként figyelembe vennie, és nem csupán magát az ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályozást.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el, amikor az EKT-szabályozás elemzésekor hibás megközelítést követett. A Bizottság a megtámadott határozat (124)–(126) preambulumbekezdésében tévesen tekintette úgy, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezetében foglalt rendelkezések eltérnek az említett rész 5. fejezetében foglalt általános adórendelkezésektől.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (127)–(151) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szelektivitás kritériuma teljesül, mivel ténybeli és jogi szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozások eltérő bánásmódban részesülnek.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371IB. szakasza szerinti „teljes” mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti 75 %-os mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy az említett 9. fejezetben foglalt mentességek feltételeit teljesítő EKV-kra mint kategóriára kivetett adóteher sértené a felpereseknek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a 75 %-os mentességgel és a rögzített aránnyal kapcsolatban nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság határozata nem felel meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve az egyenlőség általános uniós jogi elvének.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot akkor is, amikor analógia útján alkalmazta az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelv (1) rendelkezéseit, illetve indokolatlanul támaszkodott az említett irányelvre, amely időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (176) preambulumbekezdésében megállapította, hogy létezik egy kedvezményezetti kategória (amelybe a felperesek is tartoznak), és hogy ők (a felperesek) támogatásban részesültek, amelyet a megtámadott határozat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vissza kell téríttetni.

—

semmisítse meg az EKT csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban az Egyesült Királyság által végrehajtott SA.44896 állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i C(2019) 2526 final alperesi határozatot annyiban, amennyiben az a felperesekre vagy bármelyikükre vonatkozik;

—

kötelezze az alperest a felperesek költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az adórendszer elemzésére szolgáló referenciakeret megválasztásakor tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el. A Bizottságnak az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszerét kellett volna referenciakeretként figyelembe vennie, és nem csupán magát az ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályozást.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 10 7. cikk (1) bekezdésének alkalmazása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el, amikor az EKT-szabályozás elemzésekor hibás megközelítést követett. A Bizottság a megtámadott határozat (124)–(126) preambulumbekezdésében tévesen tekintette úgy, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezetében foglalt rendelkezések eltérnek az említett rész 5. fejezetében foglalt általános adórendelkezésektől.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (127)–(151) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szelektivitás kritériuma teljesül, mivel ténybeli és jogi szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozások eltérő bánásmódban részesülnek.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371IB. szakasza szerinti „teljes” mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti 75 %-os mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy az említett 9. fejezetben foglalt mentességek feltételeit teljesítő EKV-kra mint kategóriára kivetett adóteher sértené a felpereseknek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a 75 %-os mentességgel és a rögzített aránnyal kapcsolatban nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság határozata nem felel meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve az egyenlőség általános uniós jogi elvének.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor analógia útján alkalmazta az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelv (1) rendelkezéseit, illetve indokolatlanul támaszkodott az említett irányelvre, amely időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó.

10.

A tizedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (176) preambulumbekezdésében megállapította, hogy létezik egy kedvezményezetti kategória (amelybe a felperesek is tartoznak), és hogy ők (a felperesek) támogatásban részesültek, amelyet a megtámadott határozat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vissza kell téríttetni.

—

semmisítse meg az EKT csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban az Egyesült Királyság által végrehajtott SA.44896 állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i európai bizottsági határozatot annyiban, amennyiben az a felperesekre vagy bármelyikükre vonatkozik;

—

kötelezze az alperest a felperesek ezen eljárással kapcsolatos költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az adórendszer elemzésére szolgáló referenciakeret megválasztásakor tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el. A Bizottságnak az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszerét kellett volna referenciakeretként figyelembe vennie, és nem csupán magát az ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályozást.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el, amikor az EKT-szabályozás elemzésekor hibás megközelítést követett. A Bizottság a megtámadott határozat (124)–(126) preambulumbekezdésében tévesen tekintette úgy, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezetében foglalt rendelkezések eltérnek az említett rész 5. fejezetében foglalt általános adórendelkezésektől.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (127)–(151) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szelektivitás kritériuma teljesül, mivel ténybeli és jogi szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozások eltérő bánásmódban részesülnek.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti 75 %-os mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy az említett 9. fejezetben foglalt mentességek feltételeit teljesítő EKV-kra mint kategóriára kivetett adóteher sértené a felpereseknek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a 75 %-os mentességgel és a rögzített aránnyal kapcsolatban nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság határozata nem felel meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve az egyenlőség általános uniós jogi elvének.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor analógia útján alkalmazta az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelv (1) rendelkezéseit, illetve indokolatlanul támaszkodott az említett irányelvre, amely időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (176) preambulumbekezdésében megállapította, hogy létezik egy kedvezményezetti kategória (amelybe a felperesek is tartoznak), és hogy ők (a felperesek) támogatásban részesültek, amelyet a megtámadott határozat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vissza kell téríttetni.

—

semmisítse meg az EKT csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban az Egyesült Királyság által végrehajtott SA.44896 állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i európai bizottsági határozatot annyiban, amennyiben az a felperesekre vagy bármelyikükre vonatkozik;

—

kötelezze az alperest a felperesek eljárási költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az adórendszer elemzésére szolgáló referenciakeret megválasztásakor tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el. A Bizottságnak az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszerét kellett volna referenciakeretként figyelembe vennie, és nem csupán magát az ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályozást.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el, amikor az EKT-szabályozás elemzésekor hibás megközelítést követett. A Bizottság a megtámadott határozat (124)–(126) preambulumbekezdésében tévesen tekintette úgy, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezetében foglalt rendelkezések eltérnek az említett rész 5. fejezetében foglalt általános adórendelkezésektől.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (127)–(151) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szelektivitás kritériuma teljesül, mivel ténybeli és jogi szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozások eltérő bánásmódban részesülnek.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti 75 %-os mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy az említett 9. fejezetben foglalt mentességek feltételeit teljesítő EKV-kra mint kategóriára kivetett adóteher sértené a felpereseknek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a 75 %-os mentességgel és a rögzített aránnyal kapcsolatban nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság határozata nem felel meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve az egyenlőség általános uniós jogi elvének.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor analógia útján alkalmazta az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelv (1) rendelkezéseit, illetve indokolatlanul támaszkodott az említett irányelvre, amely időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (176) preambulumbekezdésében megállapította, hogy létezik egy kedvezményezetti kategória (amelybe a felperesek is tartoznak), és hogy ők (a felperesek) támogatásban részesültek, amelyet a megtámadott határozat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vissza kell téríttetni.

—

semmisítse meg az Oroszországból és Ukrajnából származó egyes varrat nélküli vas- és acélcsövek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló (EU) 2018/1469 végrehajtási rendeletnek az (EU) 2016/1036 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti részleges időközi felülvizsgálatot követő módosításáról szóló, 2019. augusztus 1-jei (EU) 2019/1295 bizottsági végrehajtási rendeletet;

—

a Bizottságot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az (EU) 2016/1036 rendelet (1) (a továbbiakban: alaprendelet) 2. cikke (3) bekezdésének első albekezdését, 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdését, 2. cikke (6) bekezdésének első mondatát, valamint 9. cikkének (4) bekezdését, továbbá WTO dömpingellenes megállapodása 2.2.2. cikkének első mondatát és 9.3. cikkét azáltal, hogy a dömpingkülönbözet számításába belefoglalta a felperesek által a velük kapcsolatban álló belföldi kereskedőjük részére teljesített eladásokra vonatkozó értékesítési, általános és igazgatási költségeket (a továbbiakban: SG&A-költségek).

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el azáltal, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja és 2. cikke (10) bekezdésének első albekezdése szerinti kiigazításként a felperesek exportárából levont egy olyan összeget, amely a felperesekkel kapcsolatban álló belföldi értékesítő SG&A kiadásainak és egy kapcsolatban nem álló importőr feltételezett nyereségének felelt meg.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdését azáltal, hogy a felperesek dömpingkülönbözetét jogellenesen akként számította ki, hogy a rendes érték és a felperesek által felszámított exportár meghatározásához olyan módszert alkalmazott, amely eltérő volt az előző vizsgálat során alkalmazott azon módszerhez képest, amely a felülvizsgálat alatt álló intézkedés kivetéséhez vezetett.

4.

A negyedik jogalap keretében a felperesek előadják, hogy a Bizottság megsértette a felperesek védelemhez való jogát, amennyiben a második kiegészítő nyilvánosságra hozatal, amelyet a megtámadott rendelet kihirdetésével azonos napon kaptak meg, olyan új ténybeli elemeket tartalmaz, amelyek vonatkozásában a felpereseknek nem biztosítottak lehetőséget arra, hogy észrevételeket tegyenek.

—

semmisítse meg az EKT csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban az Egyesült Királyság által végrehajtott SA.44896 állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i európai bizottsági határozatot annyiban, amennyiben az a felperesekre vagy bármelyikükre vonatkozik;

—

kötelezze az alperest a felperesek eljárási költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az adórendszer elemzésére szolgáló referenciakeret megválasztásakor tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el. A Bizottságnak az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszerét kellett volna referenciakeretként figyelembe vennie, és nem csupán magát az ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályozást.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el, amikor az EKT-szabályozás elemzésekor hibás megközelítést követett. A Bizottság a megtámadott határozat (124)–(126) preambulumbekezdésében tévesen tekintette úgy, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezetében foglalt rendelkezések eltérnek az említett rész 5. fejezetében foglalt általános adórendelkezésektől.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (127)–(151) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szelektivitás kritériuma teljesül, mivel ténybeli és jogi szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozások eltérő bánásmódban részesülnek.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti 75 %-os mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371IE. szakasza szerinti „kamatmegfelelési” adómentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy az említett 9. fejezetben foglalt mentességek feltételeit teljesítő EKV-kra mint kategóriára kivetett adóteher sértené a felpereseknek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a 75 %-os mentességgel és a rögzített aránnyal kapcsolatban nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság határozata nem felel meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve az egyenlőség általános uniós jogi elvének.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor analógia útján alkalmazta az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelv (1) rendelkezéseit, illetve indokolatlanul támaszkodott az említett irányelvre, amely időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó.

—

semmisítse meg az EKT csoportfinanszírozási mentességgel kapcsolatban az Egyesült Királyság által végrehajtott SA.44896 állami támogatásról szóló, 2019. április 2-i európai bizottsági határozatot annyiban, amennyiben az a felperesekre vagy bármelyikükre vonatkozik;

—

kötelezze az alperest a felperesek eljárási költségeinek viselésére.

1.

Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az adórendszer elemzésére szolgáló referenciakeret megválasztásakor tévesen alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el. A Bizottságnak az Egyesült Királyság társaságiadó-rendszerét kellett volna referenciakeretként figyelembe vennie, és nem csupán magát az ellenőrzött külföldi társaságokra (EKT) vonatkozó szabályozást.

2.

A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazása során tévesen alkalmazta a jogot, és/vagy nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el, amikor az EKT-szabályozás elemzésekor hibás megközelítést követett. A Bizottság a megtámadott határozat (124)–(126) preambulumbekezdésében tévesen tekintette úgy, hogy a Taxation (International and Other Provisions) Act 2010 (a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény) 9A. részének 9. fejezetében foglalt rendelkezések eltérnek az említett rész 5. fejezetében foglalt általános adórendelkezésektől.

3.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (127)–(151) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a szelektivitás kritériuma teljesül, mivel ténybeli és jogi szempontból hasonló helyzetben lévő vállalkozások eltérő bánásmódban részesülnek.

4.

A negyedik jogalap azon alapul, hogy a nemzetközi és egyéb rendelkezésekről szóló 2010. évi adótörvény 371ID. szakasza szerinti 75 %-os mentességet igazolja az adórendszer jellege és általános szerkezete.

5.

Az ötödik jogalap azon alapul, hogy az említett 9. fejezetben foglalt mentességek feltételeit teljesítő EKV-kra mint kategóriára kivetett adóteher sértené a felpereseknek az EUMSZ 49. cikkben biztosított letelepedési szabadságát.

6.

A hatodik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság a 75 %-os mentességgel és a rögzített aránnyal kapcsolatban nyilvánvaló mérlegelési, illetve értékelési hibát követett el.

7.

A hetedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság határozata nem felel meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma, illetve az egyenlőség általános uniós jogi elvének.

8.

A nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor analógia útján alkalmazta az (EU) 2016/1164 tanácsi irányelv (1) rendelkezéseit, illetve indokolatlanul támaszkodott az említett irányelvre, amely időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó.

9.

A kilencedik jogalap azon alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozat (176) preambulumbekezdésében megállapította, hogy létezik egy kedvezményezetti kategória (amelybe a felperesek is tartoznak), és hogy ők (a felperesek) támogatásban részesültek, amelyet a megtámadott határozat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vissza kell téríttetni.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az EUIPO-t kötelezze a költségek viselésére.

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése;

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértése;

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikke (2) bekezdésének megsértése.

—

semmisítse meg az Oroszországból, a Trinidad és Tobagóból, valamint az Amerikai Egyesült Államokból származó karbamid–ammónium-nitrát keverékek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2019. október 8-i (EU) 2019/1688 bizottsági végrehajtási rendeletet a felperesre vonatkozó részében;

—

a Bizottságot kötelezze a jelen eljárás költségeinek viselésére.

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az EUIPO-t kötelezze a költségek viselésére.

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése;

—

Az (EU) 2018/625 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 37. cikke (1) bekezdésének megsértése;

—

Az egyenlő bánásmód és a megfelelő ügyintézés elvének megsértése;

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 94. cikke (1) bekezdése 1. pontjának megsértése.

—

a felperesre vonatkozó részében semmisítse meg a 2019/1382 bizottsági végrehajtási rendelet (1) 1. cikkét;

—

az EUMSZ 264. cikk második bekezdésének megfelelően tartsa fenn a vitatott rendelet joghatásait mindaddig, amíg az alperes nem fogadja el a Törvényszék által hozott ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket;

—

az alperest kötelezze a felperesnek a jelen eljárással összefüggésben felmerült költségei viselésére.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy az alperes nem rendelkezett hatáskörrel és az (EU) 2015/477 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: „együttes alkalmazás” rendelet) (2) 1. cikke (1) bekezdésének és az (EU) 2016/1036 rendelet (a továbbiakban: dömpingellenes alaprendelet) (3) 9. cikke (5) pontjának megsértésével járt el, amennyiben különböző mértékű dömpingellenes vámot írt elő attól függően, hogy a védintézkedések keretében megállapított vámkontingenseket kimerítették-e, vagy sem.

2.

A második, arra alapított jogalap, hogy az alperes nyilvánvaló értékelési hibát követett el és az együttes alkalmazás” rendelet 1. cikke (1) bekezdésének és a dömpingellenes alaprendelet 9. cikke (5) pontjának megsértésével járt el, amennyiben a dömpingellenes intézkedéseket csak azt követően módosította, hogy a védintézkedések keretében megállapított vámkontingenseket kimerítették.

—

változtassa meg a megtámadott határozatot és utasítsa el a felszólalást;

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

—

az EUIPO-t és az eljárás többi résztvevőjét kötelezze a második fellebbezési tanács előtti eljárásban és a jelen eljárásban felmerült költségek viselésére.

—

Az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 42. cikke (2) bekezdésének megsértése;

—

az (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése.

—

semmisítse meg a megtámadott határozatot, amelyben a Bizottság úgy döntött, hogy nem emel kifogást „Az erőforrások megfelelőségi célú rendelkezésre állásának ellentételezésére vonatkozó program módosítása. Környezetvédelmi követelmények bevezetése”, SA.53821 (2019/N) állami támogatással szemben;

—

az alperest kötelezze a felperesnél felmerült eljárási költségek viselésére.

1.

Az első jogalap az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdéséből eredő eljárási jogok megsértésén alapul, mivel a felperest– egy hivatalos vizsgálati eljárás keretében, amelyet a jelen esetben meg sem indítottak – nem hívták fel arra, hogy nyújtsa be észrevételeit a kapacitáspiac résztvevői körének bővítésére vonatkozó szándékról, beleértve ezeket az „új kapacitás” fogalmába, az új termelőegységek mellett, amelyek esetében a létesítmények megvalósítására és működtetésére vonatkozóan már minden engedélyt kiadtak, és azon új termelőegységek mellett, amelyek esetében csak megindultak az ilyen engedélyezésre vonatkozó közigazgatási eljárások.

2.

A második jogalap a vizsgálati kötelezettség megsértésén és a jogi aktus indokolásának hiányán alapul.

—

semmisítse meg a megtámadott határozatot, amelyben a Bizottság úgy döntött, hogy nem emel kifogást „Az erőforrások megfelelőségi célú rendelkezésre állásának ellentételezésére vonatkozó program módosítása. Környezetvédelmi követelmények bevezetése”, SA.53821 (2019/N) állami támogatással szemben;

—

az alperest kötelezze a felperesnél felmerült eljárási költségek viselésére.

—

E tekintetben a felperes azon szempontokra és hatásokra hívja fel a figyelmet, amelyek abból erednek, hogy megnyitják a kapacitáspiacot az engedéllyel nem rendelkező új termelőegységek előtt, és amelyeket a Bizottság nem értékelt megfelelően, és a felperes rámutat arra, hogy vannak más szabályozási szempontok, amelyeket módosítottak, és amelyek esetében a Bizottság azonban semmilyen értékelést nem végzett vagy azokat tévesen értékelte.

—

semmisítse meg a Bizottság azon 2019. október 15-i határozatát, amelyben elrendelte a CARDS/2008/166–429. szerződés 1 199 125 eurós összegének 0-ra (nulla) való csökkentését, és az 1 197 055,86 eurós összeget kitevő, az említett szerződés címén teljesített valamennyi kifizetés visszafizetését;

—

rendelje el az e határozat alapján a Bizottság által esetlegesen beszedett valamennyi összegnek az Európai Központi Bank által alkalmazott, 7 százalékponttal növelt kamatlábon számított késedelmi kamatokkal együtt való visszafizetését;

—

rendelje el a felperes által kibocsátott utolsó, 437 649,39 euró összegű számlának az Európai Központi Bank által alkalmazott, 7 százalékponttal növelt kamatlábon számított késedelmi kamatokkal együtt való kifizetését, az e késedelmes kifizetés miatt elszenvedett vagyoni kárnak megfelelő összegű bankgarancia felszabadítását, valamint e kár megtérítését;

—

rendelje el kártérítés címén egy egy eurós szimbolikus összeg kifizetését, annak véglegesítésének fenntartásával;

—

a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy a Bizottságnak nem volt hatásköre a vitatott határozat elfogadására, hogy e határozatnak nem volt jogalapja, és hogy az sérti a bizalomvédelem elvét. E felperes e tekintetben előadja, hogy a Bizottságnak nem volt hatásköre a vitatott határozat elfogadására, amely egy végrehajtási határozat a vele szemben állítólagosan fennálló követelés behajtására, mivel nem áll fenn olyan választottbírósági kikötés, amely az uniós bíróságoknak hatáskört biztosítana a köztük fennálló, szerződésekkel kapcsolatos jogviták eldöntésére.

2.

A második, az állítólagos követelés elévülésére, és mindenesetre az észszerű határidő megsértésére, valamint az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1.o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.; helyesbítés: HL 2007. L 99., 18. o.; a továbbiakban: 2002. évi költségvetési rendelet) 73a. cikke (1) bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében foglalt, megfelelő ügyintézéshez való jognak, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (EJEE) 6. cikkének a megsértésére alapított jogalap. A felperes szerint elévült az a követelés, amely a Bizottság szerint vele szemben fennáll, mivel a 2002. évi költségvetési rendelet 73a. cikkében említett öt éves határidő lejárt. Egyébiránt hatástalan az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23-i 2342/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet (HL 2002. L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 145. o.; helyesbítés: HL 2005. L 345., 35. o.; a továbbiakban: 2002. évi végrehajtási rendelet) 85b. cikkének (4) bekezdése, amely az elévülési idő megszakítására vonatkozik. Mindenesetre, még ha az elévülési idő szabályszerűen szakadt is meg, a vitatott határozat elfogadására fordított idő, és az e határozatot kísérő terhelési értesítés nyilvánvalóan észszerűtlen, és sérti az Alapjogi Charta 41. cikkét és az EJEE 6. cikkének (1) bekezdését (amely olyan alapvető jogot foglal magában, amely általános jogelvnek is minősül).

3.

A harmadik, a tribunal de première instance de Bruxelles (brüsszeli elsőfokú bíróság, Belgium) 2017. október 5-i ítéletének és azon elvnek a megsértésére alapított jogalap, miszerint a büntetőeljárás felfüggeszti a közigazgatási eljárást. A felperes azzal érvel, hogy a Bizottságot köti a belga büntetőbíróság által hozott, 2017. október 5-i ítélet, amely bíróság kimondta, hogy a felrótt tényeket alátámasztó bizonyítékok hiányában az eljárások elfogadhatatlanok. Mivel a Bizottság, amely egyébként a büntetőbíróság előtt magánfélként vett részt, úgy határozott, hogy a behajtási határozat elfogadása előtt megvárja a belga eljárás eredményét, azt kötik az említett eredmény és a nemzeti bíróság megállapításai, még ha a belga bíróság ítélete nem is emelkedett jogerőre a Bizottsággal szemben.

4.

A negyedik, a megtámadott határozatban elkövetett nyilvánvaló értékelési hibákra alapított jogalap. A felperes e tekintetben úgy véli, hogy a kifogásolt tényeket nyilvánvalóan nem támasztották alá, nyilvánvalóan nem áll fenn – és még kevésbé súlyos – szabálytalanság. A megtámadott határozat az OLAF két jelentésén alapul. Márpedig az alperes által megfogalmazott kifogásokat nem bizonyították.

5.

Az ötödik, az ajánlattevőknek szóló útmutató és a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkének a megsértésére alapított jogalap. A felperes úgy véli, hogy a vele szemben az alperes által felhozott kifogások közül egyik sem vonatkozik arra a tényre, hogy a felperes bizalmas információkat kapott, jogellenes megállapodást kötött a versenytárssal, befolyásolta az értékelő bizottságot vagy az ajánlatkérőt az ajánlatok vizsgálata, tisztázása, értékelése vagy azok összehasonlítása során. Következésképpen sem a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkének feltételei, sem az ajánlattevőknek szóló útmutató 13. cikke a) bekezdésének feltételei nem állnak fenn.

6.

A hatodik, a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalap, mivel a figyelmen kívül hagyták a felperes meghallgatáshoz való jogát.

7.

A hetedik, a megfelelő ügyintézéshez való jognak, a szerződések jóhiszemű teljesítése elvének és a joggal való visszaélés tilalma elvének a megsértésére alapított jogalap. A felperes e tekintetben azt állítja, hogy a Bizottság se nem gondosan, se nem pártatlanul járt el.

8.

A nyolcadik, a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkével kapcsolatos jogellenességi kifogásra alapított jogalap, mivel e cikk figyelmen kívül hagyja a jogalap nélküli gazdagodás tilalmának az elvét. A 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikke ugyanis az intézmény számára lehetőséget teremt arra, hogy a szerződés teljesítésének teljes ideje alatt fizetett valamennyi összeget behajtsa, még ha e szerződést a szerződéses fél teljes egészében teljesítette is. A 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikke azt jelenti, hogy az intézmény így valamennyi, a szerződéses fél által nyújtott szolgáltatásban anélkül részesülhet, hogy részére bármiféle kifizetést kellene teljesíteni. A 103. cikket jogellenesnek kell nyilvánítani, mivel engedélyezi az intézménynek, hogy indokolás nélkül, a szerződéses fél hátrányára gyarapítsa vagyonát.

9.

A kilencedik, a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkének és az arányosság elvének a megsértésre alapított másodlagos jogalap. A felperes szerint az intézménynek az értékelését a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkével összhangban kell gyakorolnia. Ez azt jelenti, hogy a Bizottság nem alkalmazhat több szankciót, mivel a 103. cikk tartalmazza a nem halmozható szankciók jegyzékét. Ezenkívül ezen értékelést az arányosság elvének tiszteletben tartásával kell elvégeznie, mivel az intézménynek biztosítania kell, hogy a határozata arányban áll a szóban forgó szabálytalanság súlyosságával. Az arányosság e követelménye a szerződések teljesítése során tanúsítandó jóhiszeműség elvének a kifejeződése. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.

—

semmisítse meg a Bizottság azon 2019. október 15-i határozatát, amelyben elrendelte a TACIS/2006/101–510. szerződés 4 410 000 eurós összegének 0-ra (nulla) való csökkentését, és a 4 241 507 eurós összeget kitevő, az említett szerződés címén teljesített valamennyi kifizetés visszafizetését;

—

rendelje el az e határozat alapján a Bizottság által esetlegesen beszedett valamennyi összegnek az Európai Központi Bank által alkalmazott, 7 százalékponttal növelt kamatlábon számított késedelmi kamatokkal együtt való visszafizetését;

—

rendelje el kártérítés címén egy egy eurós szimbolikus összeg kifizetését, annak véglegesítésének fenntartásával;

—

a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

1.

Az első, arra alapított jogalap, hogy a Bizottságnak nem volt hatásköre a vitatott határozat elfogadására, hogy e határozatnak nem volt jogalapja, és hogy az sérti a bizalomvédelem elvét. E felperes e tekintetben előadja, hogy a Bizottságnak nem volt hatásköre a vitatott határozat elfogadására, amely egy végrehajtási határozat a vele szemben állítólagosan fennálló követelés behajtására, mivel nem áll fenn olyan választottbírósági kikötés, amely az uniós bíróságoknak hatáskört biztosítana a köztük fennálló, szerződésekkel kapcsolatos jogviták eldöntésére.

2.

A második, az állítólagos követelés elévülésére, és mindenesetre az észszerű határidő megsértésére, valamint az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1.o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.; helyesbítés: HL 2007. L 99., 18. o.; a továbbiakban: 2002. évi költségvetési rendelet) 73a. cikke (1) bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében foglalt, megfelelő ügyintézéshez való jognak, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (EJEE) 6. cikkének a megsértésére alapított jogalap. A felperes szerint elévült az a követelés, amely a Bizottság szerint vele szemben fennáll, mivel a 2002. évi költségvetési rendelet 73a. cikkében említett öt éves határidő lejárt. Egyébiránt hatástalan az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23-i 2342/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet (HL 2002. L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 145. o.; helyesbítés: HL 2005. L 345., 35. o.; a továbbiakban: 2002. évi végrehajtási rendelet) 85b. cikkének (4) bekezdése, amely az elévülési idő megszakítására vonatkozik. Mindenesetre, még ha az elévülési idő szabályszerűen szakadt is meg, a vitatott határozat elfogadására fordított idő, és az e határozatot kísérő terhelési értesítés nyilvánvalóan észszerűtlen, és sérti az Alapjogi Charta 41. cikkét és az EJEE 6. cikkének (1) bekezdését (amely olyan alapvető jogot foglal magában, amely általános jogelvnek is minősül).

3.

A harmadik, a tribunal de première instance de Bruxelles (brüsszeli elsőfokú bíróság, Belgium) 2017. október 5-i ítéletének és azon elvnek a megsértésére alapított jogalap, miszerint a büntetőeljárás felfüggeszti a közigazgatási eljárást. A felperes azzal érvel, hogy a Bizottságot köti a belga büntetőbíróság által hozott, 2017. október 5-i ítélet, amely bíróság kimondta, hogy a felrótt tényeket alátámasztó bizonyítékok hiányában az eljárások elfogadhatatlanok. Mivel a Bizottság, amely egyébként a büntetőbíróság előtt magánfélként vett részt, úgy határozott, hogy a behajtási határozat elfogadása előtt megvárja a belga eljárás eredményét, azt kötik az említett eredmény és a nemzeti bíróság megállapításai, még ha a belga bíróság ítélete nem is emelkedett jogerőre a Bizottsággal szemben.

4.

A negyedik, a megtámadott határozatban elkövetett nyilvánvaló értékelési hibákra alapított jogalap. A felperes e tekintetben úgy véli, hogy a kifogásolt tényeket nyilvánvalóan nem támasztották alá, nyilvánvalóan nem áll fenn – és még kevésbé súlyos – szabálytalanság. A megtámadott határozat az OLAF két jelentésén alapul. Márpedig az alperes által megfogalmazott kifogásokat nem bizonyították.

5.

Az ötödik, az ajánlattevőknek szóló útmutató és a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkének a megsértésére alapított jogalap. A felperes úgy véli, hogy a vele szemben az alperes által felhozott kifogások közül egyik sem vonatkozik arra a tényre, hogy a felperes bizalmas információkat kapott, jogellenes megállapodást kötött a versenytárssal, befolyásolta az értékelő bizottságot vagy az ajánlatkérőt az ajánlatok vizsgálata, tisztázása, értékelése vagy azok összehasonlítása során. Következésképpen sem a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkének feltételei, sem az ajánlattevőknek szóló útmutató 13. cikke a) bekezdésének feltételei nem állnak fenn.

6.

A hatodik, a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalap, mivel a figyelmen kívül hagyták a felperes meghallgatáshoz való jogát.

7.

A hetedik, a megfelelő ügyintézéshez való jognak, a szerződések jóhiszemű teljesítése elvének és a joggal való visszaélés tilalma elvének a megsértésére alapított jogalap. A felperes e tekintetben azt állítja, hogy a Bizottság se nem gondosan, se nem pártatlanul járt el.

8.

A nyolcadik, a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkével kapcsolatos jogellenességi kifogásra alapított jogalap, mivel e cikk figyelmen kívül hagyja a jogalap nélküli gazdagodás tilalmának az elvét. A 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikke ugyanis az intézmény számára lehetőséget teremt arra, hogy a szerződés teljesítésének teljes ideje alatt fizetett valamennyi összeget behajtsa, még ha e szerződést a szerződéses fél teljes egészében teljesítette is. A 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikke azt jelenti, hogy az intézmény így valamennyi, a szerződéses fél által nyújtott szolgáltatásban anélkül részesülhet, hogy részére bármiféle kifizetést kellene teljesíteni. A 103. cikket jogellenesnek kell nyilvánítani, mivel engedélyezi az intézménynek, hogy indokolás nélkül, a szerződéses fél hátrányára gyarapítsa vagyonát.

9.

A kilencedik, a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkének és az arányosság elvének a megsértésre alapított másodlagos jogalap. A felperes szerint az intézménynek az értékelését a 2002. évi költségvetési rendelet 103. cikkével összhangban kell gyakorolnia. Ezenkívül ezen értékelést az arányosság elvének tiszteletben tartásával kell elvégeznie, mivel az intézménynek biztosítania kell, hogy a határozata arányban áll a szóban forgó szabálytalanság súlyosságával. Az arányosság e követelménye a szerződések teljesítése során tanúsítandó jóhiszeműség elvének a kifejeződése. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.

—

semmisítse meg az alperes 2019. november 14-én hozott határozatát, amellyel az Anglo Austrian AAB Bank AG hitelintézeti engedélyét visszavonták;

—

az alperest kötelezze a költségek viselésére;

—

az ügyet a Törvényszék eljárási szabályzatának 67. cikkének (2) bekezdése alapján a fennálló körülményekre figyelemmel soron kívül bírálja el.

1.

Az alperes megsértette az 1024/2013/EU tanácsi rendelet (1) 14. cikkének (5) bekezdését, amennyiben tévesen alkalmazta az e rendelet 4. cikke (3) bekezdése szerint az engedély visszavonására vonatkozó nemzeti jogot.

2.

Az alperes megsértette az arányosság elvét, amennyiben az engedély visszavonásával a lehetséges felügyeleti eszközök ultima ratióját alkalmazta.

3.

Az alperes megsértette az Anglo Austrian AAB Bank AG hatékony jogorvoslathoz való jogát, amennyiben nem függesztette fel a határozat végrehajtását.

4.

Az alperes megsértette az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkét, az 1024/2013/EU rendelet 31. és 32. cikkét, valamint a bankrendszerről szóló törvény 70. §-ának (4) bekezdését és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkét, amennyiben nem tartotta tiszteletben az Anglo Austrian AAB Bank AG ott biztosított eljárási jogait.

5.

Az alperes megsértette a Belegging-Maatschappij „Far-East” B. V. tulajdonhoz való jogát, amennyiben visszavonta az Anglo Austrian AAB Bank AG engedélyét, és ezáltal a Belegging-Maatschappij „Far-East” B. V. birtokában lévő, az Anglo Austrian AAB Bank AG-ben meglévő tulajdoni részesedések gazdasági értékét lerontotta.