11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/1

Előadó:

Plamen DIMITROV

1.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek az EU-ban gazdasági és társadalmi kihívássá váltak, melyet megfelelő eszközökkel nemzeti szinten, uniós szintű fellépések támogatásával kell kezelni. Nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az akár európai, akár világszinten jelentkező jövedelmi egyenlőtlenségeknek. Az EGSZB azonban hangsúlyozza, hogy figyelmet kell fordítani a vagyoni egyenlőtlenségekre is, melyek sokkal nagyobb mértékűek tudnak lenni, és hatásaik is hosszabb távra szólnak. Ezért tisztázni kell ezeknek az egyenlőtlenségeknek az okait és meghatározó tényezőit, és politikai megoldásokat kell kidolgozni a kezelésükre.

1.2.

Alaposan elemezni és értékelni kell az Unión belüli vagyoneloszlás pontos természetét, és kellő időben megelőző intézkedéseket kell hozni az olyan negatív következmények elkerülése érdekében, mint például a „középosztály” gyors eltűnése, illetve annak megelőzésére, hogy egyre több ember tartozzon a „dolgozó szegények”, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett népesség kategóriájába. A piacgazdaságot nemcsak az erőteljes gazdasági növekedés eszközének, hanem a társadalom számára fontos célok eléréséhez szükséges eszköznek is kell tekinteni.

1.3.

A fiskális politika a legfontosabb olyan eszköz, mellyel a tagállamok elő tudják mozdítani a hozzáadott érték igazságos újraelosztását a társadalom egésze számára. Az adózásra és a szociális transzferekre vonatkozó politikákkal együtt az oktatás, a képzés és a munka közti átmenetet megkönnyítő, aktív munkaerőpiaci politikákat is a középpontba kell helyezni. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a tagállamok mielőbb hajtsanak végre olyan intézkedéseket, melyekkel csökkenteni lehet az egyenlőtlenséget, és gondoskodni lehet az új hozzáadott érték igazságos újraelosztásáról a társadalom egészében.

1.4.

Az EGSZB szerint a társadalmi juttatások és a szociális támogatás jól működő rendszerére van szükség. Az újraelosztás mint kompenzációs mechanizmus nagymértékben ellensúlyozhatná a piaci rendszer hiányosságait. A közjavakat (szociális infrastruktúra, közérdekű szolgáltatási létesítmények stb.) fejleszteni kellene, és úgy kellene tekinteni rájuk, mint az egyenlőtlenségek kezelésének eszközeire. Ami az adóbevételeket illeti, a munkaalapú adózásról át kell helyezni a hangsúlyt a vagyonalapú adózásra úgy, hogy az öröklésre és a tőkejövedelemre vetnek ki adókat.

1.5.

A vagyon felhalmozódása jelentős hatalomkoncentrációhoz is vezet, amely számos formában megjelenhet, köztük a verseny torzulásában. Az EGSZB szerint az intenzív gazdasági növekedés döntően fontos ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a szegénységet és a vagyoni egyenlőtlenségeket, ezért azt ösztönözni kell a strukturális és kohéziós alapok jobb felhasználásával, a vállalkozás ösztönzésével, a verseny védelmével, kkv-kat támogató programokkal, valamint a nők és hátrányos helyzetűek megkülönböztetését megakadályozó programok végrehajtásával.

1.6.

Az EGSZB vitatja az Európa 2020 stratégia keretében folytatott jelenlegi, a szegénységre kiemelt hangsúlyt fektető uniós szakpolitika hatékonyságát. Célravezetőbb politikai támogatásra van szükség, hogy a tagállamok elegendő támogatást kapjanak az egyre romló egyenlőtlenségi tendencia kezeléséhez. Az elmúlt néhány évben összességében növekedett a szegénység (1), erőteljesebb fellépéssel kell tehát küzdeni ellene. Olyan szakpolitikák kidolgozására van szükség szupranacionális, európai szinten, amelyek egy integrált megközelítés alkalmazásával előmozdítják az inkluzívabb növekedést. A szociális jogok európai pillérét sokkal szorosabban össze kell kapcsolni az európai szemeszterrel, az idevonatkozó politikáknak pedig összhangban kell lenniük az Európa 2020 stratégiával, hogy valóban el lehessen érni a benne foglalt európai és nemzeti szintű célkitűzéseket.

1.7.

Emellett a szociális védelemhez kötődő, célzott munkaerőpiaci intézkedésekre is szükség van. Mivel a rendkívüli mértékben változó munkahelyek védelme nem mindig megvalósítható, inkább a foglalkoztatást kell elősegíteni és a munkaerő védelmére kell helyezni a hangsúlyt. Rendkívül fontosak az olyan minimális szociális normák, amelyek garantálják a tisztességes fizetést és munkakörülményeket. A pályamódosítások megkönnyítésére, ezzel egyidejűleg pedig a közös munkavállalói és szociális jogok biztosítására kell helyezni a hangsúlyt, beleértve a szakszervezetbe történő belépés jogát, valamint a kollektív tárgyaláshoz való jogot.

1.8.

Az EGSZB véleménye szerint a bevételekkel és vagyonnal kapcsolatos adatok szisztematikus nyomon követése, továbbá az ilyen adatok összesítésének lehetővé tétele érdekében egy átlátható rendszert kell létrehozni. Ez egyrészről hatékonyabbá teszi az adminisztrációt, másrészről pedig elősegíti a tagállami vagyoneloszlással kapcsolatos statisztikai információk összegyűjtését. Ebben fontos szerepe lenne a vállalati részvényesek európai szintű nyilvántartása létrehozásának.

2.1.

A vagyoni egyenlőtlenségek Európában már nagyon régóta jelen vannak. Ezek történelmi folyamatokból erednek, amelyek az euróövezet létrehozása után sem álltak le, mivel a gazdasági versenyképességi tényezők eltérő szintjei állandó belső és külső egyensúlyzavarokhoz vezetnek. Ezeket a tényezőket – köztük az ár/költség szempontokat – jelenleg csak súlyosbítják az EU előtt álló nagy politikai kihívások, amilyen például a terrorizmus, a populizmus, a nemzeti választások, illetve gazdasági oldalról a beruházások alacsony szintje, az alacsony növekedés, a magas munkanélküliség, a demográfiai változás, valamint Európa pozíciója a kereskedelem és a digitalizáció terén dúló új nemzetközi hatalmi versengésben.

2.2.

Egyértelműen el kell különíteni a jövedelmi egyenlőtlenséget a vagyoni egyenlőtlenségtől, mivel az utóbbinak hosszabb távú hatása van, ezért mindenképpen részletesebb vizsgálatra szorul. A vagyon jellemzően sokkal egyenlőtlenebbül oszlik el, mint a jövedelem. Nagyon gyakran előfordul, hogy a gazdasági szereplők viszonylag hasonló bevétellel rendelkeznek, de a vagyon tekintetében – nem pénzbeli, altruizmusból adódó, öröklési és egyéb okokból – nagymértékben különböznek egymástól. Ennek eredményeképpen a vagyoni egyenlőtlenségekre történő összpontosítás objektívebb képet ad az uniós polgárok közötti valós pénzbeli különbségekről.

2.3.

Az EGSZB álláspontja szerint az európai gazdaság egyre dinamikusabban fejlődik, és ez kihívás elé állítja az intézményeket abban a tekintetben, hogy képesek-e lépést tartani a változásokkal. Ez a kérdés az uniós tagállamok fejlődése közötti eltérésekről szóló vita szempontjából is különösen időszerű. Lényeges különbségek tapasztalhatók a fejlett és fejlődő országok, Nyugat- és Kelet-Európa, az euróövezethez tartozó és az azon kívüli tagállamok, valamint a schengeni térséghez tartozó és a schengeni térséghez nem tartozó tagállamok között.

2.4.

Az EGSZB megjegyzi, hogy a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenség 1970 óta fokozatosan növekszik Európában. A globalizációnak összességében véve pozitív szerepet kellene betöltenie az országok közötti jövedelmi és anyagi különbségek csökkentésében, de az elmúlt években a tendencia megfordult. Azon felül, hogy a háztartások felső 10 %-a keresi meg az összes jövedelem körülbelül 31 %-át, még a 28 EU-tagállam összes vagyonának több mint 50 %-a is az ő tulajdonukban van. A vagyoni növekedés számos országban meghaladja a GDP növekedését, ami óriási különbségekhez vezet (2). Ennek súlyos gazdasági, társadalmi és politikai következményei vannak, ami mind a nyilvánosság, mind a szakértők és politikusok körében komoly vitát tesz szükségessé arról, hogy miként kezeljük ezt a problémát, és elengedhetetlenné teszi a szakpolitikai fellépést.

2.5.

Az EGSZB úgy véli, hogy fennáll annak a valódi kockázata, hogy az egyenlőtlenség problémája világszinten súlyosbodik, mivel a gazdaság Európában rendkívül gyorsan fejlődik, és egyre nehezebb időben végrehajtani a makrogazdasági politikákat. Azt, hogy a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenség az elmúlt évtizedek során növekedett, megerősíti a Gini-együttható növekedése, amely az OECD-országokban az 1980-as évek közepén mért 0,29-ről 2013–2015-ben átlagosan 0,32–0,35-re emelkedett. Az egyes EU-tagállamokban hasonló tendenciát figyelhetünk meg (3). Megjegyzendő azonban, hogy olyan országokban, mint Bulgária, Litvánia vagy Románia, ez az együttható már 0,37 feletti, kritikus értéket ért el (4). Míg a jövedelmi egyenlőtlenségekről rengeteg adat és tanulmány áll rendelkezésre, sokkal kevesebbet tudunk a háztartások vagyonának egyenlőtlen eloszlásáról az egyes országokban és az egyes országok között. Még ma sem állnak rendelkezésre olyan nemzetközi normák, melyeket a nemzeti statisztikai hivatalok és más adatfeldolgozók a vagyoneloszlásra vonatkozó adatok gyűjtésekor alkalmazhatnának (5).

2.6.

Aggodalomra ad okot, hogy számos európai gazdaságban az általános bizalmatlanság miatt nem forgatják vissza a gazdaságba a felhalmozott profitot, ez pedig a verseny elfojtásához, a beruházások drámai visszaeséséhez és ahhoz vezetett, hogy nem jöttek létre új munkahelyek. Thomas Piketty az elsősorban az európai gazdaságot vizsgáló könyvében (6) empirikus bizonyítékkal szolgál ezzel kapcsolatban. Ha a profitot csak felhalmozzák és feltőkésítés céljára használják, azzal nem segítik elő, hogy hozzáadott érték teremtődjék, vagy növekedjék a források hozama a reálgazdaságban. Ezért logikus, hogy az EU-ban évtizedek óta egyre mélyül a szakadék a szegények és a gazdagok között.

2.7.

Az EGSZB szerint fennáll a veszélye annak, hogy az uniós tagállamokban középtávon nyomás alá kerül a középosztály. A belátható jövőben egyre több munkahely fog megszűnni a digitalizáció és a robotizálás következtében. Emellett bizonyos szakmák is eltűnőben vannak, bár a korábbi és a jelenlegi tapasztalatok is arra engednek következtetni, hogy ezek a tendenciák akár új munkahelyeket és szakmákat is eredményezhetnek. Ezek a változások – ha nem kezelik őket megfelelően – várhatóan hozzájárulnak az egyenlőtlenségek növekedéséhez. Az EGSZB véleménye szerint időben fel kell lépnünk az olyan negatív következmények ellensúlyozása érdekében, amelyek a technológiai megújulás egyébként innovatív és társadalmi szempontból általánosságban előnyös folyamataiból erednek.

2.8.

Az EGSZB attól tart, hogy a tagállamokban a profitráta egyre kevésbé lesz egyensúlyban a munkaerő-tényező által előállított hozzáadott értékkel. Ez mind a vagyon, mind a jövedelem szempontjából az egyenlőtlenségek növekedéséhez vezet Európában.

3.1.

A vagyoni egyenlőtlenségek jellemzően sokkal nagyobbak, mint a jövedelmi különbségek (7). Az EGSZB hangsúlyozza, hogy elsősorban a tagállamok rendelkeznek a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy orvosolják a gazdasági és szociális egyenlőtlenségeket. Ilyen eszközök például a beruházást, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló programok, az adózás és a szociális transzferek. Európai szinten is van azonban cselekvési mozgástér, és ezt a kérdést az európai intézményeknek sokkal komolyabban kellene venniük, mivel a vagyoni egyenlőtlenségeknek a reálgazdasági ciklusra gyakorolt hatásai összetettek és sokkal hosszabb távúak. A meglévő szakpolitikák továbbra is inkább a jövedelemre, mintsem a vagyonra irányulnak.

3.2.

Az EGSZB meglátása szerint a fő problémát az jelenti, hogy az európai gazdaság által elért növekedés gyakran nem szolgálja a gazdaságilag hátrányos helyzetűek javát. A cél semmiképpen sem lehet az, hogy fékezzük a piacgazdaság működését, amely esélyeket kínál arra, hogy innováció, vállalkozásindítás és munkahelyteremtés útján vagyont generáljunk, és így elősegíti a gazdasági növekedést, a foglalkoztatást és a társadalombiztosítás finanszírozását. Azok az emberek azonban, akik a vagyon- és jövedelem-újraelosztási piramis alján helyezkednek el, általában nem profitálnak az újonnan létrehozott munkahelyekből. Ebből következik, hogy pénzügyi szempontból a társadalom akkor válhat egyenlőbbé, ha az Európai Unió politikája olyan intézkedéseket céloz meg, amelyek gondoskodnak arról, hogy egyre több ember léphessen be a munkaerőpiacra és részesülhessen az inkluzív gazdasági növekedés előnyeiből. Ebben az összefüggésben a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentése és a hosszú távú gazdasági növekedés megszilárdítása az érme két oldalát jelentik.

3.3.

Az EGSZB aggódik amiatt, hogy a növekvő vagyonfelhalmozás a társadalomban egy „járadékélvező” gondolkodásmód kialakulásához vezet, ami a vagyon visszaforgatásának elmaradását eredményezi. A felhalmozás ezért nem járul hozzá a reálgazdaság fejlődéséhez és a potenciális GDP-növekedéshez. Ez a fő probléma, amellyel Piketty könyve foglalkozik – tizenöt évnyi kutatásnak és a kapitalista társadalmakban megfigyelhető jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségekkel kapcsolatos empirikus adatok gyűjtésének az eredményét ismertetve. A végeredmények jelentős különbségeket mutatnak az EU-n belül, bár a szerző egyes módszereit többen kétségbe vonják. Piketty adatai szerint a tőke megtérülésének éves aránya 4–5 %, míg az éves jövedelemnövekedés Közép-Európában körülbelül 1–1,5 % országtól függően, tekintettel az érintett országok közötti nyilvánvaló különbségekre.

3.4.

Az EGSZB szerint a megfelelő szinteken további intézkedésekre van szükség az olyan területeken, mint például a szélsőséges pénzügyi dominancia, valamint az adópolitika további összehangolása és harmonizálása, ezenkívül fel kell lépni az adóparadicsomok, az adócsalás és -kijátszás ellen, hogy leküzdjük az árnyékgazdaság hosszú távú tendenciáját – melyhez hozzátartozik a céges jövedelem nem korrekt bejelentése, a be nem jelentett vagy rejtett munkaerő és a „zsebbe fizetett” bér –, és intézkedéseket kell kidolgozni az adócsomagoknak, illetve az egyes adók tagállami adóbevételeken belüli arányának az optimalizálására. A munkaalapú adózás felől el kell mozdulni a vagyonalapú adózás felé.

3.5.

Az elmúlt két évtizedben a tagállamok közötti adóverseny következményeképpen sok kormány olyan intézkedéseket hajtott végre, melyek megváltoztatták a fiskális politika újraelosztó jellegét, és nagyobb egyenlőtlenséghez vezettek. Az EGSZB ajánlja, hogy a tagállamok vizsgálják meg adópolitikájuk kedvezőtlen hatásait, és mielőbb orvosolják ezt a problémát.

3.6.

Az EGSZB úgy gondolja, hogy a Juncker-tervnek mindenekelőtt azokra az országokra kellene irányulnia, ahol a legnagyobb az egyenlőtlenség, függetlenül annak jellegétől. Feltétlenül szükséges a külföldi és belföldi beruházások ösztönzése. Mindezeket egységes módon, az európai jogszabályokkal és az adott nemzeti sajátosságokkal összhangban kell végrehajtani, és az alapok felhasználását körültekintően nyomon kell követni.

4.1.

Az euróövezetbe tartozó országok közül Németországra és Ausztriára a legjellemzőbb a vagyoni egyenlőtlenség. Németországban a népesség leggazdagabb 5 %-ának tulajdonában van az ország vagyonának 45,6 %-a, Ausztriában pedig ez az arány még magasabb: 47,6 % (8), (9). A probléma olyan országokban is megfigyelhető – és a tendencia is azonos –, mint például Ciprus, Portugália, Franciaország, Finnország, Luxemburg és Hollandia (10), ami rámutat arra, hogy az egyes országok között feltűnően nagy különbségek vannak a forráselosztást illetően. Ezekben az országokban ugyan alacsony a jövedelmi egyenlőtlenség, a vagyoni egyenlőtlenség viszont magas.

4.2.

1910-ben az európai népesség 10 %-ának kezében volt a vagyon 90 %-a, ezen belül pedig a leggazdagabb 1 % tulajdonában a vagyon 50 %-a. Ezt követően, a két világháború és a pénzügyi tőke nagy részét felemésztő gazdasági világválság, valamint a jövedelemre és az öröklésre erőteljesen progresszív adókat kivető különböző közpolitikák, a pénzügyi spekuláció korlátozása, a tőkéből származó jövedelem terhére történő fizetésemelések stb. eredményeképpen az egyenlőtlenség jelentős mértékben csökkent. Az 1970-es és 1980-as években a leggazdagabb 1 % tulajdonában volt a vagyon 20 %-a, a következő 9 % 30 %-ot, a középosztálybeli 40 % pedig 40 %-ot birtokolt. A jövedelmi egyenlőtlenség szintén jelentős mértékben csökkent (11). 1980-tól kezdve azonban az egyenlőtlenség ismét növekedésnek indult. Napjainkban a 28 tagú EU fejlett országaiban a magántőke a GDP 500–600 %-a között van, Olaszországban eléri a 800 %-ot.

4.3.

Az EGSZB szerint a vagyon nemek szerinti megoszlásával is komoly a gond. Szlovákia és Franciaország a leginkább érintett, ezt a két országot Ausztria, Németország és Görögország követi. Szlovákiában és Franciaországban a vagyon több mint 75 %-a férfiak tulajdonában van, a nőkre csak 25 % jut – annak ellenére, hogy ezekben az országokban ettől jelentősen eltérő a nemek közötti arány. Ausztriában, Németországban és Görögországban a vagyon körülbelül 55 %-a van férfiak tulajdonában (12). Fontos az ilyen tendenciák okainak, valamint annak az elemzése, hogy ezt a szempontot figyelembe kell-e venni a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó, az egész EU-ra kiterjedő politikában.

4.4.

Az EGSZB rendkívül fontosnak tartja azt, hogy a vagyon milyen módon oszlik meg az oktatás, a szakképzés, az egészségügyi szolgáltatások, a lakhatás stb. finanszírozása szempontjából. Az európai szociális modellel összhangban tiszteletben kell tartanunk az olyan alapelveket, mint az egyenlő esélyek és bánásmód, a nemek közötti egyenlőség, a megkülönböztetésmentesség és a generációk közötti méltányosság. A humántőke megerősítését célzó strukturális reformok fontos szerepet játszanak az életminőség javításában, és a munkajövedelem és a vagyon terén tapasztalható egyenlőtlenségeket is csökkenthetik.

4.5.

Az euróövezetben az emberek körülbelül 44 %-ának van tartozása valamilyen módon bankok vagy pénzintézetek felé. A helyzet kedvezőbb, mint például az Egyesült Államokban – ahol ez a szám 75 % –, az eladósodottság növekedésének az elmúlt években megfigyelhető üteme azonban aggasztó (13). A bankrendszer felelőssége is rendkívül nagy, mivel elsődleges megelőző intézkedéseket tudna hozni a társadalom egyre növekvő általános eladósodottsága ellen. A felelős magatartásnak központi szerepet kell kapnia.

4.6.

Az utóbbi három évtizedben a felgyorsult globalizáció növelte a munkára nehezedő adóterhet, és megfordította a bérek és a tőke arányát a bruttó hazai termékben. Ennek következtében 1980 és 2006 között az OECD-tagállamok többségében évente átlagosan 0,3 %-kal csökkent a bérek GDP-n belüli aránya. A profit részesedése viszont ugyanebben az időszakban körülbelül a GDP 31 %-áról a 47 %-ára nőtt az EU 15 régi tagállamában (14). Az EGSZB szerint a tagállamoknak és az Európai Uniónak sürgősen intézkedéseket kell hozniuk ennek a tendenciának a megfordítására.

4.7.

Az EGSZB aggódik amiatt, hogy olyan országokban, mint például Nagy-Britannia vagy Franciaország, a vagyon több mint 50 %-a ingatlanokban van. Ez egyfelől a vagyon diverzifikációjának hiányára utal. Másfelől pedig azt jelenti, hogy az emberek nagy része ingatlanokból származó jövedelemből halmozza fel a vagyonát. Ezt a vagyont a későbbiekben nem forgatják vissza a gazdaságba. A feltőkésítés önmagában felhalmozódást eredményez. Itt felmerül tehát a hozzáadott értéknél sokkal gyorsabb ütemben növekvő tőke kérdése. Az Oxfam legutóbbi jelentése (15) feltárta, hogy a világ nyolc leggazdagabb emberének vagyona egyenlő a legszegényebb 50 % vagyonával – ez a széles körben tapasztalható társadalmi elégedetlenség egyik forrása. Az iparosodás korában a tőke jelentős tényezőnek számított, de ha öncéllá válik, elveszti a funkcióját.

11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/7

Előadó:

Petru Sorin DANDEA

1.1.

A digitalizáció olyan új foglalkoztatási formákat teremt, amelyek erőteljes nyomás alá helyezik a szociális biztonsági rendszereket. Az EGSZB azt javasolja a tagállamoknak, és egyúttal az európai hatóságoknak is, hogy szabályozzák ezeket az új foglalkoztatási formákat, mégpedig oly módon, hogy a munkáltató és a munkavállaló egyértelműen meghatározható legyen. Ezzel kapcsolatban az EGSZB az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatának alkalmazását javasolja, amely elismerte olyan személyek munkavállalói jogállását, akik bár nem rendelkeztek a klasszikus értelemben vett munkaszerződéssel, jövedelemszerző függőségi viszonyban végeztek tevékenységet.

1.2.

A jelenlegi szociális biztonsági rendszerek finanszírozásának alapját számos esetben az egyéni munkaszerződés képezi. Úgy tűnik, hogy a digitális technológia fejlődésével párhuzamosan megjelenő új gazdasági tevékenységek és foglalkoztatási formák gyakran kívül esnek a munkaszerződések hatókörén. Az EGSZB rendkívül veszélyesnek tartja ezt a helyzetet azon munkavállalók szempontjából, akik ilyen feltételek között dolgoznak, mivel őket már nem védi a bérekre, munkakörülményekre és a szociális biztonságra vonatkozó szabályozás.

1.3.

Az EGSZB úgy véli, hogy a nyugdíjrendszerekre vonatkozó szabályozásban a tagállamoknak meg kellene fontolniuk egy olyan rendelkezés bevezetését, amely kötelezővé teszi a járulékfizetést minden olyan személy után, aki foglalkozásból származó jövedelmet generál. Ez az intézkedés elengedhetetlen, mivel a digitalizációból eredő új munkavégzési formákban dolgozókra sokszor nem vonatkoznak megfelelően a nyugdíjrendszerek hatályos előírásai.

1.4.

Az EGSZB úgy véli, hogy a tagállamoknak meg kellene fontolniuk, hogy összeköttetést teremtsenek a nemzeti nyugdíjrendszerük, illetve egészségbiztosítási rendszerük kezelőinek, valamint az adóhatóságuknak az elektronikus rendszerei között. A tagállamok ezáltal mielőbb felismernék azokat a személyeket, akik jóllehet rendelkeznek foglalkozásból származó jövedelemmel, de soha nem élvezték az állami egészségbiztosítási és nyugdíjrendszerek biztosítotti státuszát.

1.5.

A tagállamok emellett szociális védelmi rendszereik keretében más szabályozott jogokat is biztosítanak, melyeknek köszönhetően jogosultjaik juttatásokban részesülhetnek. Ezek közé tartozik a szülői szabadság, a családi pótlékok, illetve a gyermekek után járó vagy más típusú támogatások. Jóllehet ezek a jogok sokszor nem járulékalapúak, a juttatások odaítélése az ellátásra való jogosultság alapján történik, ami sok esetben azt feltételezi, hogy a potenciális kedvezményezett munkavállalói jogállással rendelkezik. Az EGSZB kéri, hogy a tagállamok keressenek olyan megoldásokat, melyek az új munkavégzési formák keretében alkalmazott munkavállalók számára is megfelelő jogosultságot biztosítanak ezekre a támogatásokra.

1.6.

A digitális korra jellemző új foglalkoztatási formák keretében dolgozók kapcsán az EGSZB úgy ítéli meg, hogy ki lehetne dolgozni egy átfogó megoldást a társadalombiztosítási jogaik elismerésével összefüggő problémákra, mégpedig a rendszer finanszírozási módjának általános megreformálása révén. Az EGSZB kéri a tagállamokat, hogy keressenek olyan megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a táradalombiztosítási rendszerek finanszírozását olyan eszközök révén, amelyek egyrészt biztosítják azok fenntarthatóságát, másrészt elérhetővé teszik a rendszert olyan személyek számára is, akik az új munkavégzési formákban gyakorolják tevékenységüket. Fontolóra lehetne venni, hogy a digitalizációból származó előnyök egy részét arra használjuk fel, hogy a jövőben is garantáljuk a szociális rendszerek fenntarthatóságát és tehermentesítsük a munkát mint tényezőt.

1.7.

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság által a szociális jogok európai pillérének kialakításáról elindított vitáknak ki kellene terjedniük a munkavégzés új formáinak keretében tevékenységet folytató munkavállalók helyzetének kérdésére is, különös tekintettel jogállásuk elismerésének módjára, valamint arra, hogy hogyan lehet biztosítani a társadalombiztosítási és szociális védelmi rendszerekhez való megfelelő hozzáférésüket.

2.1.

A digitalizációra való átállás jelentős változásokat generál a gazdaságban, a munkaerőpiacokon és az egész társadalomban az egyes országokban, a világ különböző régióiban és világszinten is. Az ebből származó egyértelmű előnyök elismerése mellett azonban nyilvánvaló, hogy a digitalizáció számos társadalmi és gazdasági struktúrát próbára tesz majd, és kedvezőtlen hatással járhat bizonyos ágazatok esetében, ha azok nem tudnak alkalmazkodni az új helyzethez. Az egyik olyan területet, ahol a digitalizáció káros hatással járhat, a szociális ellátórendszer jelenti.

2.2.

Az európai szociális biztonsági rendszerek a ma ismert formájukban több mint egy évszázaddal ezelőtt épültek ki. Alapjukat jórészt a munkaerőpiaccal való közvetlen kapcsolat jelenti, finanszírozásuk nagyrészt a munkavállalók és a munkáltatók által fizetett járulékok, illetve különböző mértékben adók révén történik. Számos tagállamban a hivatalosan bejelentett egyéni munkaszerződés megléte a legfontosabb elem, mely meghatározza a munkavállaló biztosítotti minőségét a társadalombiztosítási rendszer három pillére, a beteg-, a nyugdíj- és a munkanélküliségi biztosítás tekintetében.

2.3.

A digitalizáció jelentős változásokat eredményezett – és eredményez továbbra is – a munkaerőpiacon. Ezek az átalakulások az olyan foglalkoztatási formák sokféleségében érhetők tetten, amelyek eltérnek a foglalkoztatási viszonyokat évtizedeken keresztül domináló egyéni állandó munkaszerződéseken alapuló formáktól. Egyes esetekben pontosan az „alkalmazott”, a „vállalkozó” vagy az „önálló tevékenységet folytató személy” klasszikus fogalmainak kikerülésére jöttek létre ezek az új foglalkoztatási formák olyan megnevezések mögött, mint „független vállalkozó” vagy „partner” (1). Ebben az összefüggésben szükségessé válik a szociális ellátórendszerek kiigazítása annak érdekében, hogy azok továbbra is fenntarthatóak és hosszú távon is megfelelőek legyenek.

2.4.

A szociális védelmi rendszerek kemény próbatétel elé néznek majd, ha a népességrobbanás idején született generáció munkavállalói elhagyják a munkaerőpiacot, és helyükbe bizonyos mértékben az új foglalkoztatási formák, például a nulla órás, az alkalmi munkára irányuló vagy a polgári jogi szerződések alapján foglalkoztatott munkavállalók lépnek, és ez a nyomás az európai népesség elöregedésével párhuzamosan csak erősödni fog.

2.5.

Egyértelmű tehát, hogy a társadalombiztosítási és a szociális védelmi rendszereket hozzá kell igazítani azokhoz a változásokhoz, amelyek a digitalizáció következtében már megjelentek a munkaerőpiacon. Néhány tagállamban a szociális partnerek megkezdték az ahhoz szükséges párbeszédet, hogy azonosítani lehessen a szakpolitikai lehetőségeket és a végrehajtáshoz elengedhetetlen intézkedéseket annak érdekében, hogy a szociális ellátórendszer továbbra is, ebben az új, digitális korban is életképes és megfelelő maradjon. Iránymutatásokra is szükség van a munkavállalók foglalkoztatási státuszával kapcsolatos esetleges szürke zónák tisztázása érdekében az adózás és a társadalombiztosítás tekintetében.

2.6.

Előfordulhat, hogy az aktív népesség növekvő hányada nem járul hozzá az elfogadott társadalombiztosítási rendszerekhez (mint a munkanélküliségi, egészségügyi és nyugdíjjuttatások vagy -biztosítások), következésképpen nem részesül azokból. Ezt a helyzetet komolyan meg kell vizsgálniuk a szociális partnereknek és a tagállamok kormányainak. A vitákat uniós szintre is ki kell terjeszteni, és azokba be kell vonni a helyi önkormányzatokat, valamint más civil társadalmi szereplőket, szervezeteket és szolgáltatókat annak érdekében, hogy olyan megvalósítható és fenntartható politikai és jogalkotási intézkedéseket, illetve kiegészítő rendelkezéseket lehessen meghatározni, amelyek a teljes munkaerő-állomány, köztük az önfoglalkoztatók szociális védelmének megfelelő szintjét biztosítják.

3.1.

A digitalizáció komoly változásokat eredményezett – és eredményez továbbra is – a munkaerőpiacon. A munkaviszonynak manapság számos formája létezik, melyek kívül esnek a hagyományos munkaadó–munkavállaló kapcsolat keretén. Ilyenek például a platformok munkavállalói, akiket gyakran önfoglalkoztatónak tekintenek. Ez a jelenség komoly nyomás alá helyezi a szociális ellátórendszereket. Az EGSZB azt javasolja a tagállamoknak, hogy munkaerőpiaci és szociális biztonsági rendszerük reformja során vizsgálják meg, és adott esetben szabályozzák ezeket a jelenségeket.

3.2.

A tagállamok többségében a munkaerőpiacra vonatkozó szabályozás az egyéni munkaszerződést tekinti a munkaviszony alapjának. A digitális technológia fejlődésével párhuzamosan megjelenő új foglalkoztatási formák közül sok már nem használ munkaszerződést. Az EGSZB úgy véli, hogy e munkavállalók helyzetét tisztázni kellene, hogy megfelelő jogosultságot kaphassanak a tagállami munkaerőpiaci és szociális biztonsági rendszerek alapelveivel összhangban. Munkájuk elvesztése ezeket a munkavállalókat egyenesen a szegénységbe taszítja, mivel őket nem illeti meg a szociális ellátórendszer védelme.

3.3.

A tagállamok állami nyugdíjrendszerei a nemzedékek közötti szolidaritás elvén alapulnak. Ugyanakkor az életpályán alapuló nyugdíj összegét általában a munkavállaló és a munkáltató által a teljes szakmai pályafutás alatt befizetett járulékok alapján számítják ki. Ebből következik, hogy azok a munkavállalók, akik tevékenységüket a szokásostól eltérő módon folytatták, és az nem rendes munkaszerződésen alapult, gyakran csak nagy nehézségek árán szereznek megfelelő nyugdíjjogosultságot az érintett időszakokra vonatkozóan. Mivel huzamosabb ideig nem rendelkeztek munkaszerződéssel, nyugdíjuk rendkívül alacsony lesz, ami azt a kockázatot rejti magában, hogy a szegénységi küszöb alá kerülnek. Az EGSZB úgy véli, hogy a nyugdíjrendszerekre vonatkozó szabályozásban a tagállamoknak be kellene vezetniük egy olyan rendelkezést, amely kötelezővé teszi a járulékfizetést minden olyan személy után, aki foglalkozásból származó jövedelmet generál.

3.4.

A nyugdíjakra vonatkozó szabályozás keretében a tagállamok többsége nyugdíjjárulék fizetésére kötelezi az önfoglalkoztatókat. Az önfoglalkoztatói vagy foglalkoztatotti tevékenység meghatározását az adójog, illetve a munkajog szabályozza. Számos esetben azonban a hatóságoknak problémát okoz egy adott tevékenység természetének megállapítása, különösen abban az esetben, ha a munkavállalók új foglalkoztatási formákban vesznek részt. Az EGSZB azt ajánlja a tagállamoknak, hogy amennyiben szükséges, egyértelműsítsék jogszabályaikat annak érdekében, hogy megkönnyítsék a foglalkoztatotti tevékenységi formák meghatározását. Így könnyebb lesz azonosítani a tevékenységüket online vagy új foglalkoztatási formában végző munkavállalókat, és a tagállamoknak lehetőségük nyílik arra, hogy jobban megvédjék ezek nyugdíjjogosultságait.

3.5.

Az EGSZB úgy véli, hogy a tagállamoknak meg kellene fontolniuk, hogy összeköttetést teremtsenek nemzeti nyugdíjrendszerük kezelője és adóhatóságuk elektronikus rendszerei között azoknak a munkavállalóknak a könnyebb azonosíthatósága végett, akik azért, mert egy adott időszakban a munkavégzés egy új formáját gyakorolták, nem minősülnek biztosítottnak az állami nyugdíjrendszerben. A tagállamok ezáltal mielőbb felismernék azokat a személyeket, akik jóllehet rendelkeznek foglalkozásból származó jövedelemmel, de soha nem élvezték az állami nyugdíjrendszer biztosítotti státuszát. Így mielőbb be lehet őket vonni a biztosítottak körébe.

3.6.

A munkanélküliségi biztosítással kapcsolatban az EGSZB ajánlja, hogy vizsgálják tovább az uniós szintű biztosítás létrehozására vonatkozó jelenlegi javaslatot (2), amennyiben egy ilyen biztosítási rendszer az EU valamennyi vállalkozása által fizetett járulékok révén kerülne finanszírozásra. Ezen túlmenően azt a lehetőséget is vizsgálni kell, hogy a munkanélküliekre irányuló nemzeti rendszerekben az egész EU-ra érvényes minimumnormák szerepeljenek annak érdekében, hogy például minden álláskereső kapjon pénzügyi támogatást, azok is, akik új foglalkoztatási formákban végezték tevékenységüket.

3.7.

A nemzeti egészségbiztosítási rendszerek az EU-ban szinte egyetemes ellátást nyújtanak. Az önfoglalkoztatók számára gyakran jogi kötelezettség a járulékfizetés az állami egészségbiztosítási rendszer felé, ennek fejében pedig rendelkeznek a biztosított személy vagy kedvezményezett státuszával. Abban az esetben azonban, ha a munkavállalók új foglalkoztatási formák keretében végzik tevékenységüket, és hivatalosan nem jelentenek be foglalkozásból származó jövedelmet, fennáll a kockázata annak, hogy nem minősülnek biztosítottnak az állami egészségbiztosítási rendszerben. Az EGSZB kéri, hogy a tagállamok tegyék meg a szükséges intézkedéseket, melyek az ilyen helyzetben lévő munkavállalók számára is megfelelő jogosultságot biztosítanak.

3.8.

A munkavállalók és a munkaadók által befizetett járulékokon alapuló társadalombiztosítási jogok mellett egyes tagállami szociális ellátórendszerek más jogokat is biztosítanak, amelyek alapján a kedvezményezettek ellátásban részesülhetnek. Ezek közé tartozik a szülői szabadság, a családi pótlékok, illetve a gyermekek után járó vagy más típusú támogatások. Jóllehet e jogok nem járulékalapúak, a juttatások odaítélése az ellátásra való jogosultság alapján történik, ami néhány tagállamban és néhány esetben azt feltételezi, hogy a potenciális kedvezményezett munkavállalói jogállással rendelkezik. Ez a helyzet de facto kizárja az új munkavégzési formák keretében tevékenységet folytató munkavállalókat, akik nem részesülhetnek e jogokból.

3.9.

Az EGSZB megítélése szerint az uniós intézményeknek és a tagállamoknak erőfeszítéseket kellene tenniük annak érdekében, hogy megoldást találjanak az olyan személyek munkavállalói státuszának elismerésére, akik a digitális technológiáknak köszönhető új szakmák keretében folytatnak szakmai tevékenységet. Ezzel kapcsolatban az EGSZB az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatának alkalmazását javasolja, amely elismerte olyan személyek munkavállalói jogállását, akik bár nem rendelkeztek a klasszikus értelemben vett munkaszerződéssel, jövedelemszerző függőségi viszonyban végeztek tevékenységet. A munkavállalói jogállás elismerése megoldaná a társadalombiztosítási és a szociális védelmi rendszer keretében nyújtott ellátásokhoz való hozzáférést, a hagyományos munkavállalókkal megegyező módon.

3.10.

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság vitát indított a szociális jogok európai pillérének kidolgozásáról. Helyénvaló lenne, ha ezek a viták a munkavégzés új formáinak keretében tevékenységet folytató munkavállalók helyzetére is kiterjednének, különös tekintettel jogállásuk elismerésének módjára, valamint arra, hogy hogyan biztosítható számukra a társadalombiztosítási és szociális védelmi rendszerek megfelelő szolgáltatásaihoz való hozzáférés.

3.11.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a tagállamok hozzanak létre olyan platformokat, amelyekben részt vennének a szociális partnerek és a civil társadalmi szervezetek, és amelyek javaslatokat fogalmaznának meg a munkaerőpiac globalizációnak megfelelően történő kiigazítására. Az EGSZB úgy véli, hogy a digitális kor támasztotta kihívások leküzdése érdekében a munkaerőpiacnak alkalmazkodnia kell az új helyzethez, biztosítva a munkaerő szabad mozgását, ugyanakkor garantálva, hogy a munkavállalók a szociális biztonsági rendszerek és a munkafeltételekkel kapcsolatos rendelkezések hatálya alá tartozzanak.

3.12.

Mivel a digitális korra jellemző új foglalkoztatási formákban tevékenységet folytató munkavállalók helyzete igen összetett, az EGSZB úgy ítéli meg, hogy ki lehetne dolgozni egy átfogó megoldást a társadalombiztosítási jogok elismeréséhez kapcsolódó problémákra, mégpedig a rendszer finanszírozási módjának általános megreformálása révén. Ezért az EGSZB kéri a tagállamokat, hogy keressenek olyan megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a táradalombiztosítási rendszerek finanszírozását olyan eszközök révén, amelyek egyrészt biztosítják azok fenntarthatóságát, másrészt elérhetővé teszik a rendszert olyan személyek számára is, akik az új munkavégzési formákban gyakorolják tevékenységüket. Fontolóra lehetne venni, hogy a digitalizációból származó előnyök egy részét arra használjuk fel, hogy a jövőben is garantáljuk a szociális rendszerek fenntarthatóságát és tehermentesítsük a munkát mint tényezőt.

11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/11

1.1.

A fiatalok radikalizálódásának megelőzése hosszú távú elkötelezettséget igényel a különböző szereplőktől, és a társadalmi szervezetek fontos szerepet játszanak a folyamatban. A civil társadalom hozzájárul a radikalizálódással szembeni társadalmi és értékeken alapuló ellenálló képességhez.

1.2.

A tagállamoknak és az uniós intézményeknek inkább partnerként kell tekinteniük a civil társadalom szereplőire ahelyett, hogy eszközként használják azokat az erőszakos szélsőségek elleni küzdelemben. A radikalizálódás megelőzésének valamennyi területén léteznek már bevált gyakorlatok, programok és egyéb megelőzési kezdeményezések, azonban ezek nem kapnak elegendő fenntartható, hosszú távú támogatást, valamint áldozatul eshetnek a költségvetési megszorításoknak.

1.3.

Az EGSZB támogatja a radikalizálódás megelőzésére irányuló olyan többoldalú megközelítés elfogadását, amely átfogó kapacitásépítést igényel valamennyi érintett ágazatban. Ez a megközelítés egybegyűjti a szakpolitikai döntéshozókat, az olyan nemzeti intézményeket, mint a rendőrség és a büntetés-végrehajtási intézetek, a szociális munkásokat (különösen az ifjúságsegítőket), a tudományos szférát és a médiát, a vállalkozókat és vállalkozásokat, továbbá a szervezett civil társadalom képviselőit, köztük a családokat képviselő szervezeteket és a szociális partnerek szervezeteit, valamint különösen az ifjúsági szervezeteket.

1.4.

A társadalmi szervezetek nagyobb mértékű nemzeti és európai támogatására, fenntarthatóbb, hosszú távú költségvetési forrásokra, valamint uniós szintű koordinációra, kapcsolatépítésre és politika-végrehajtásra van szükség. A radikalizálódás és a terroristatoborzás elleni küzdelemre irányuló európai uniós stratégiának ezért még nagyobb figyelmet kell fordítania a civil társadalom szereplőinek bevonására és támogatására, mivel a politikának és a társadalomnak valóban közös felelőssége a radikalizálódás ellen folytatott küzdelem. Ennek kapcsán példamutató kezdeményezés lehet az uniós internetfórum keretében indított, a civil társadalom szerepvállalását támogató program (1).

1.5.

A civil társadalmat és a szociális partnereket képviselő struktúrákat nagyobb mértékben be kell vonni az uniós radikalizálódástudatossági hálózat (2) munkájába. A tagállamoknak proaktívabb módon kellene ösztönözniük az ehhez hasonló struktúrák kialakítását regionális vagy helyi szinten.

1.6.

Az uniós radikalizálódástudatossági hálózat (a továbbiakban: RAN) az Európai Bizottság által rendelkezésre bocsátott eszközökkel együtt a jó irányba tett lépést jelent, de jobban figyelembe kellene vennie a helyi társadalmi szervezeteket, valamint megfelelő szakembereket és forrásokat kell biztosítani számára a közszektor és a szervezett civil társadalom szakértőinek hatékony egybegyűjtéséhez.

1.7.

A tagállamoknak teljes mértékben ki kellene használniuk a radikalizálódás megelőzésére irányuló uniós eszközöket és programokat, köztük az európai stratégiai kommunikációs hálózatot (ESCN), amely 26 tagállam együttműködő hálózata elemzések, bevált gyakorlatok és az erőszakos szélsőségesség visszaszorítását célzó stratégiai kommunikáció használatával kapcsolatos elképzelések megosztására (3).

1.8.

Fontos szerepet töltenek be a szakszervezetek, mivel ezek képviselik a munkavállalókat a közszféra valamennyi érintett ágazatában. Az érintettekkel közvetlenül érintkező szakembereket például a radikalizálódás megelőzésére irányuló oktatásban kell részesíteni, szorosan együttműködve a szakértő társadalmi szervezetekkel.

1.9.

Az EGSZB üdvözli az európai bizottsági magas szintű szakértői csoport felállítását, amely támogatni fogja az Európai Bizottságot abban, hogy jobb szakpolitikai koordinációval és az összes érintett érdekcsoport, ezen belül a civil társadalom bevonásával határozottabb választ adjon a radikalizálódás és az erőszakos szélsőségesség problémájára.

1.10.

Az olyan különleges tanácsadási, támogató szolgáltatásokat és hálózatokat, amelyek segítséget nyújtanak a radikalizálódásra utaló jelek azonosításában, és egyúttal a megkülönböztetés minden formájának megelőzésében, nemcsak a közszolgálatban – például az iskolákban – dolgozó szakemberek, hanem a családok számára is hozzáférhetővé kell tenni.

1.11.

Az EGSZB hangsúlyozza az inkluzív formális és nem formális oktatás fontosságát, amely teljes mértékben elengedhetetlen az aktív szerepvállaláshoz egy sokszínű társadalomban, a kritikus gondolkodás és a médiaműveltség oktatásához, valamint a társadalom antidemokratikus, idegengyűlölő és populista tendenciákkal szembeni ellenálló képességéhez. Ezek a tendenciák egyes esetekben egyre nagyobb befolyásra tesznek szert az uralkodó politikai retorikában, amely igazodik az idegengyűlölő érzelmekhez és nézetekhez.

1.12.

A fiatalok radikalizálódásának megelőzésére irányuló erőfeszítések során különös figyelmet és erőforrásokat kell fordítani a civil társadalom ifjúsági munkájára és azon ifjúsági szervezetekre, amelyek alternatív azonosítási struktúrákat és lehetőségeket biztosítanak, valamint biztonságos teret teremtenek a párbeszédhez, ezen belül az aktív odafigyeléshez és a személyes véleménynyilvánításhoz.

1.13.

A fiatalok nagyarányú munkanélküliségének és az igen gyakori bizonytalan foglalkoztatási körülményeknek a kezelésére irányuló befektetéseket számos tagállamban a radikalizálódás megelőzésének eszközeként is kell tekintetni. Ezen túlmenően az EGSZB azt ajánlja, hogy kapjon nagyobb prioritást a szegénység elleni küzdelembe való nagyobb mértékű befektetés, illetve a fiatalok társadalmi, oktatási rendszerbe való és munkaerőpiaci integrációja.

1.14.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a vallási közösségek alapvető fontosságú szerepet töltenek be a radikalizálódás megelőzésében, és rámutat a vallási közösségeknek a radikalizálódás megelőzésével kapcsolatos társadalmi felelősségére, továbbá a stratégiai elkötelezettség növelését sürgeti a liberális demokrácia szabályainak és értékeinek védelme, valamint az értékeken alapuló kultúrák közötti párbeszéd, a béke és az erőszakmentesség előmozdítása mellett.

1.15.

Hozzájárulhatnak a radikalizálódás megelőzéséhez a vállalkozásokkal kialakított működő partnerkapcsolatok is. A közösségimédia-vállalatoknak szintén fel kell lépniük a gyűlöletbeszéd, az alternatív tények és a szélsőséges propaganda ellen médiaorgánumaikban.

1.16.

Az EU-nak bizonyítania kell, hogy határozott érdeke a radikalizálódás megelőzése, és szorosabban együtt kell működnie a harmadik országok társadalmi szervezeteivel.

1.17.

Fontos az EU-n belüli vagy harmadik országokból származó olyan pénzügyi mozgások leállítása, amelyek szélsőséges struktúrákat támogatnak, ezáltal pedig a hatóságoknak és a civil társadalomnak a radikalizálódás megelőzése irányába tett erőfeszítései ellenében hatnak.

2.1.

E vélemény a fiatalok radikalizálódásának megelőzését célzó, korai szakaszban meghozott, hosszú távú és hatékony intézkedésekkel foglalkozik. A radikalizálódás alatt itt azt a folyamatot értjük, amelynek során egyének vagy csoportok szélsőséges (4) eszméket sajátítanak el és esetleg erőszakot alkalmaznak, illetve arra másokat felbujtanak céljaik elérése érdekében. Az erőszakos szélsőségességhez vezető radikalizálódás sajátos folyamat, melyet nem szabad összekeverni a politikai radikalizmussal vagy az erőszakmentes radikális nézetekkel vagy fellépésekkel, illetve a legitim demokratikus ellenzékkel. Elválaszthatatlan az erőszakos szélsőségességtől, ahogy az Európai Parlament 2015-ös állásfoglalása is kifejti, és különféle társadalmi környezetekben felütheti a fejét. A vélemény kiemeli azokat a fontos tevékenységeket, amelyek civil társadalmi projektek, illetve a kormányzati szervek, a szociális partnerek és a civil társadalom közötti együttműködés révén valósulnak meg, továbbá kéri, hogy folytassák egy koherens uniós koncepció kialakítását, mely fenntartható és hathatós európai támogatást, finanszírozást és koordinációt is magában foglalna.

2.2.

Az EGSZB rámutat arra, hogy ki kell alakítani radikalizálódás, illetve az erőszakos antidemokratikus fellépés, illetve a terrorizmus jelenségének és az ezek közti kapcsolatoknak a tagállamokban és a tudományos körökben használt közös meghatározását és értelmezését. Ezért az EGSZB folytatni kívánja e kérdések vizsgálatát a civil társadalom szemszögéből, hogy újabb nézőpontokkal szolgáljon az erről szóló vitához.

2.3.

A radikális ideológiákon alapuló erőszakos szélsőségességnek több arca van, azonban sokuk fiatal. Gyakori, hogy elsősorban fiatalokat toboroznak, akik sokféle társadalmi-gazdasági háttérrel és jelentősen eltérő szintű iskolázottsággal rendelkeznek, továbbá egyre gyakrabban toboroznak fiatal nőket is.

2.4.

Az erőszakos szélsőségességhez vezető radikalizálódásra fogékony fiatalok gyakran érzik úgy, hogy a társadalom magukra hagyja és kirekeszti őket, illetve identitásbeli kérdések és változások miatt össze vannak zavarodva. A radikális ideológiák gyakran azt állítják, hogy útmutatást, irányítást és támogatást nyújtanak a mindennapi életben, valamint kompenzálják a különböző okokból eredő kisebbségi érzéseket. Ez az, ahol a civil társadalom fontos szerephez juthat azáltal, hogy alternatívákat biztosít, és általában véve hozzájárulhat a radikalizálódással szembeni fenntartható társadalmi és értékeken alapuló ellenálló képességhez.

2.5.

A radikalizálódási folyamat nagyon gyors lehet, gyakran néhány héten vagy hónapon belül lezajlik. A közösségi média jelentős szerepet játszik azáltal, hogy anonim és gyors platformokat biztosít a toborzáshoz és a propaganda terjesztéséhez.

3.1.

A tagállamok elsősorban a belső biztonságukért felelnek. Az európai koordinációt és a megfelelő intézkedések végrehajtását azonban megnehezíti, ha az intézményközi koordináció tisztázatlan, és nincs átfogó megközelítés. Ez egyre több problémát okoz, tekintve, hogy a terrorizmus és a radikalizálódás határokon átnyúló jellegű, ami miatt jobb uniós szintű koordinációra, kapcsolatépítésre és politika-végrehajtásra van szükség.

3.2.

2005 óta valamennyi radikalizálódás elleni uniós kezdeményezés az Európai Uniónak a radikalizálódás és a terroristatoborzás elleni küzdelemre irányuló stratégiájával összhangban kerül végrehajtásra, melyet 2008-ban, legutóbb pedig 2014-ben aktualizáltak. Az uniós stratégiát tükrözi a 2014-es (5) és a 2016-os (6) közlemény, valamint számos tanácsi következtetés (7), az Európai Parlament 2015-ös jelentése és a Régiók Bizottsága 2016-os véleménye (8) is. Az uniós stratégiának még nagyobb figyelmet kell fordítania a civil társadalom szereplőinek bevonására és támogatására. A politikának és a társadalomnak közös felelőssége, hogy kezelje azt az elégedetlenséget, amelyet a fiatalok a liberális demokrácia rendszerének értékeivel szemben éreznek, és küzdelmet folytasson a fiatalok radikalizálódása ellen.

3.3.

Az Európai Bizottság érdeme, hogy nagyon korán felismerte a radikalizálódás megelőzésére irányuló átfogó megközelítés fontosságát. Az Európai Bizottság kinyilvánította, hogy támogatja a tapasztalatok és a bevált gyakorlatok RAN-on keresztül történő, uniós szintű cseréjét. A 2015. április 28-i európai biztonsági stratégiában (9) az Európai Bizottság rendelkezett egy RAN kiválósági központ létrehozásáról, amelyet 2015. október 1-jén állítottak fel. Külön meg kellene említeni a 2015. december 3-án útjára indított uniós internetfórumot. A radikalizálódás és a terroristatoborzás elleni küzdelemre irányuló európai uniós stratégiára vonatkozó, 2017. május 24-i felülvizsgált iránymutatások (10) jobban építenek a RAN tapasztalataira és ajánlásaira, és ezért céljuk a civil társadalomnak egy többoldalú megközelítésbe történő fokozott bevonása is.

3.4.

Az erőszakos szélsőségességhez vezető radikalizálódás megelőzéséről szóló közleményében (11) az Európai Bizottság bejelentette, hogy javaslatot fog előterjeszteni egy a társadalmi összetartozás megerősítéséről szóló tanácsi ajánlásra. Az EGSZB támogatja ezeket a terveket és arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy a közeli jövőben állítsa össze és terjessze elő ezt a javaslatot.

3.5.

Az erőszakos szélsőségességhez és terrorizmushoz vezető radikalizálódás megelőzésére és leküzdésére irányuló erőfeszítések fokozása, valamint az érintett szereplők közötti koordináció és együttműködés javítása céljából az Európai Bizottság magas szintű szakértői csoportot hozott létre a radikalizálódás megelőzése és leküzdése terén (a radikalizálódással foglalkozó magas szintű bizottsági szakértői csoportot). Ez a csoport tanácsadást nyújt az erőszakos szélsőségességhez és terrorizmushoz vezető radikalizálódás megelőzése terén az uniós politikák további fejlesztéséhez, illetve a különféle érdekcsoportok, köztük a szakemberek és a tagállamok közötti jövőbeli strukturáltabb együttműködési mechanizmusok feltérképezéséhez.

3.6.

Az EGSZB mindazonáltal úgy véli, hogy a radikalizálódás megelőzésére irányuló uniós és tagállami kezdeményezések, valamint az azok végrehajtására tett lépések még mindig nem elégségesek. Számos jelenlegi uniós politika túlságosan is az erőszakos szélsőségek elleni küzdelem eszközének tekinti a társadalmi szervezeteket (például a szélsőséges propagandával szembeni online üzenetek kidolgozásának eszközének, nem pedig partnernek). Az EGSZB továbbá úgy látja, hogy az említett kezdeményezéseket főként a „válsághelyzetek”, így például az elmúlt évek terroristatámadásai határozzák meg, aminek eredményeként elsősorban az iszlamista terrorizmusra és egy rövid távú, megtorló jellegű biztonságpolitikára összpontosítottak (12), míg valójában más olyan szélsőséges fenyegetések is vannak, amelyek vallásokat használnak fel ürügyként vagy szélsőséges politikai csoportoktól származnak. Ehelyett a fenntartható, hosszú távú megelőzési erőfeszítésekbe kell befektetnünk. Az EGSZB „Az EU terrorizmusellenes politikája” (2011) (13) című dokumentumhoz és az EU 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrendjéhez (14) fűzött véleményeiben már szorgalmazta a civil társadalom és a helyi érdekelt szereplők fokozottabb bevonását és további intézményi támogatását (15), mivel fontos szerep hárul rájuk a bizalom, a társadalmi szerepvállalás és a demokratikus befogadás helyi, regionális és nemzeti szintű erősítésében.

4.1.

Az EGSZB kifejezetten támogatja a radikalizálódás megelőzésére irányuló többoldalú megközelítés elfogadását. Ez átfogó kapacitásépítést igényel valamennyi érintett ágazatban. A többoldalú megközelítés ily módon egybegyűjti a szakpolitikai döntéshozókat, az olyan nemzeti intézményeket, mint a bűnüldöző hatóságok és a büntetés-végrehajtási intézetek, a szociális munkásokat, a tudományos szférát és a médiát, továbbá a szervezett civil társadalom képviselőit, valamint a területen tevékenykedő szociális partnereket, például a rendőrség, a büntetés-végrehajtási intézetek és a tanárok szakszervezeteit.

4.2.

Az EGSZB kiemeli a civil társadalomnak a radikalizálódás elleni küzdelemben játszott szerepét. Ezt a közös hozzájárulást nem szabad biztonságpolitikai szempontok alapján korlátozni. Ebben a véleményben a szervezett civil társadalom által végzett olyan tevékenységek és projektek példáit ismertetjük, amelyek segítik a nagyobb mértékű társadalmi fenntarthatóságot és befogadást. Ez egyike annak a számos területnek, amelyeken a civil társadalom olyan fontos hozzájárulást nyújt, amely messze meghalad minden elképzelhető biztonságpolitikai intézkedést.

4.3.

Az EGSZB ezért üdvözli a szakpolitikai döntéshozók nemzeti szintű megelőzési hálózatát, amelyet az Európai Bizottság 2017 februárjában hozott létre, és amelynek célja az ismeretek és tapasztalatok tagállamok közötti cseréjének fokozása, valamint a tagállamok részvételének erősítése a RAN tevékenységeiben. A radikalizálódással foglalkozó magas szintű bizottsági szakértői csoport közelmúltbeli létrehozása további lépést jelent ennek az érintett érdekcsoportok közötti ismeret- és tapasztalatcserének a megerősítése felé.

4.4.

A tagállamoknak teljes mértékben ki kellene használniuk a radikalizálódás megelőzésére irányuló uniós eszközöket és programokat, és maguknak kellene megfelelő költségvetési forrásokat biztosítaniuk, amiből szinte mindenhol hiány mutatkozik. Ahhoz, hogy az eredmények fenntarthatóak legyenek, a radikalizálódás megelőzésére irányuló intézkedések hosszú távú elkötelezettséget igényelnek.

4.5.

A szakszervezetekre különösen fontos szerep hárul, mivel ők képviselik többek között az érintettekkel közvetlenül érintkező szakembereket valamennyi érintett ágazatban, valamint képzést és szolgáltatásokat biztosíthatnak tagjaik számára. Az EGSZB ezért azt is szorgalmazza, hogy biztosítsanak megfelelő szakembereket és forrásokat a közszolgáltatásokhoz és a szociális munkához minden szinten, különösen helyi szinten. A fokozott rendőri jelenlét a bűncselekmények szempontjából veszélyeztetett helyeken például megakadályozhatja az olyan törvényen kívüli területek kialakulását, ahol az erőszak erőteljesen jelen van.

4.6.

Az inkluzív formális és informális oktatás elengedhetetlen az aktív társadalmi szerepvállaláshoz. Toleráns és plurális társadalmakat a demokrácián és a jogállamiságon alapuló liberális és humanista értékek és normák tudatosításával lehet létrehozni. Az iskolai és szakmai képzés, valamint az ifjúsági munka terén tett kezdeményezések olyan kulcsfontosságú intézmények, amelyek szerepet játszhatnak a radikalizálódás korai megelőzésében, amennyiben kritikus gondolkodást és médiaműveltséget oktatnak (16), valamint a működő munkaerőpiacokkal együtt elősegíthetik a társadalmi integrációt azáltal, hogy kedvező kilátásokat biztosítanak különösen a fiatalok számára. A jó oktatási és képzési rendszerek önmagukban nem tudják megelőzni a radikalizálódást, azonban erősíthetik a radikalizálódással szembeni ellenálló képességet.

4.7.

Az oktatómunkát az állami iskolarendszereken kívül is fokozni kell, valamint még nagyobb támogatást kell biztosítani a civil társadalom idevonatkozó kezdeményezései számára az interkulturális érzékenység, és ezzel egyidejűleg a szabadság, a liberális demokrácia és a jogállamiság melletti egyértelmű elkötelezettség megteremtése érdekében. Aktívan hozzájárulhat a megelőzéshez a különböző kultúráknak és a világ régióinak tájékozottságon alapuló megközelítése, különösen a migrációs válsággal összefüggésben, de társadalmunk olyan megkérdőjelezhetetlen értékeinek megismertetése is, mint a férfiak és a nők egyenlőségen és esélyegyenlőségen alapuló szerepe.

4.8.

Különösen a civil társadalom ifjúsági munkája és azon ifjúsági szervezetek igényelnek több beruházást, amelyek kulturális, sport- és szabadidős tevékenységeket kínálnak annak érdekében, hogy alternatív azonosítási struktúrákat és lehetőségeket biztosítsanak, valamint biztonságos teret teremtsenek a párbeszédhez és a személyes véleménynyilvánításhoz.

4.9.

Az állami oktatási szektoron kívül különösen a szervezett civil társadalom járul hozzá jelentős mértékben a radikális csoportok „ajánlataival” szembeni magas színvonalú üzenetek és ellenpropaganda kidolgozásához, ahogyan arra az EGSZB már rámutatott (17). A vallási közösségek és különösen a konfliktusövezetekből származó szemtanúk, áldozatok és túlélők, valamint a szélsőséges csoportokat elhagyók értékes hozzájárulást nyújthatnak azáltal, hogy magatartási mintaként szolgálnak. Pontosan azért van szüksége az oktatási rendszereknek, a civil társadalomnak és a helyi hatóságoknak sokkal több hosszú távú segítségre, támogatásra és finanszírozásra, mert kulcsfontosságú szerepet töltenek be a radikalizálódás megelőzésében.

5.1.

Az EGSZB különösen támogatja az európai és nemzeti szintű szakpolitikai döntéshozókkal folytatott párbeszéd előmozdítására irányuló kezdeményezést, és azt javasolja, hogy minden szinten alakítsák ki a rendszeres információcsere hivatalos keretét, ezáltal biztosítva, hogy a RAN gyakorlati ajánlásokkal láthassa el a tagállamokat és az uniós intézményeket. A RAN ajánlásainak és eredményeinek szisztematikusabb terjesztése emellett maximálisra növelheti annak hatását minden szinten. Ennek kapcsán a radikalizálódással foglalkozó magas szintű szakértői csoport ajánlásokat fog előterjeszteni.

5.2.

Az EGSZB e tekintetben üdvözli annak gondolatát, hogy az egyes tagállamok készítsenek áttekintést a meglévő megelőzési és kilépési programokról. Az említett áttekintéseket európai szinten, például a RAN-on keresztül is hozzáférhetővé lehetne tenni a kormányzati szervek és a civil társadalom szereplői közötti párbeszéd javítása, szinergiák kialakítása és a programok közötti átfedések elkerülése érdekében. A szóban forgó kezdeményezésekre vonatkozó tájékoztatást jelentősen javítani kell az EU-n belül.

5.3.

A RAN keretében jobban be kellene vonni a civil társadalomnak és a szociális partnereknek a radikalizálódás megelőzése iránt érdeklődő vagy abban már aktív szervezeteit. A tagállamoknak ezért tovább kell ösztönözniük a RAN-hoz hasonló regionális és helyi szintű struktúrákat.

5.4.

A civil társadalom szereplőinek és a kormányzati szerveknek, a szövetségeknek (köztük a sportegyesületeknek és a családokat képviselő szervezeteknek), az iskoláknak, az ifjúsági szervezeteknek és tevékenységeknek, a vallási közösségeknek, a szociális szolgálatoknak és a rendőrségnek egy egységes, interdiszciplináris megközelítés elfogadása révén együtt kell működnie annak érdekében, hogy már korai szakaszban kezdeményezni lehessen a radikalizálódás megelőzésére irányuló stratégiákat. Valamennyi kapcsolódó területen ezért az érintettekkel közvetlenül érintkező szakembereket például a radikalizálódás megelőzésére irányuló oktatásban kell részesíteni, szorosan együttműködve a szakértő társadalmi szervezetekkel. A szakemberek számára emellett hozzáférést kell biztosítani a megfelelő tanácsadó szervekhez és hálózatokhoz, amelyek segítséget nyújtanak a radikalizálódásra utaló jelek azonosításában a megkülönböztetés minden formájának megelőzése mellett.

5.5.

A helyi hatóságok és közigazgatási szerveik rendkívül fontos szerepet játszanak a megelőzésben, mivel megvan a kapacitásuk ahhoz, hogy valamennyi helyi érdekelt szereplőt egybegyűjtsék. Meg kell erősíteni a meglévő uniós és nemzeti szintű finanszírozási mechanizmusokat, és a bürokratikus akadályok csökkentésével hozzáférhetőbbé kell tenni, valamint kiterjedt, fenntartható finanszírozással kell kiegészíteni azokat.

5.6.

Az EGSZB nagyobb mértékű beruházásokat sürget az oktatási, képzési rendszerekbe, az ifjúsági munkába és a szabadidő eltöltését biztosító létesítményekbe, amelyek elősegítik az integrációt és azt, hogy a demokratikus értékek Európa-szerte ismertté váljanak.

5.7.

A tagállamok közel sem fektetnek eleget abba, hogy kiváló lehetőségeket biztosítsanak a fiatalok számára, és ezáltal kezeljék a radikalizálódást, amit erősíthet a például az oktatási rendszerből való kiesés miatti társadalmi kirekesztés és a lehetőségek hiánya. Általában a fiatalok nagyarányú munkanélküliségének és a bizonytalan foglalkoztatási körülményeknek a kezelésére irányuló intézkedéseket számos tagállamban a radikalizálódás megelőzésének eszközeként is kell tekintetni.

5.8.

Az iskolai oktatás és az állami alkalmazottaknak, így például a bűnüldöző hatóságok és a büntetés-végrehajtási intézetek szakembereinek nyújtott képzési programok keretében nagyobb figyelmet kell fordítani az olyan kérdésekre, mint a szerepekkel kapcsolatos identitásbeli, nemekhez kötődő és kulturális konfliktusok, a társadalmi-gazdasági konfliktus és a bevándorlás, valamint a diszkrimináció, a társadalmi kirekesztés és a megfélemlítés lehetősége, amelyeket a szélsőséges propaganda és a szélsőséges csoportok kihasználhatnak. Számos tagállam tanterve azonban túl kevés figyelmet fordít az ezzel összefüggő olyan alapvető tantárgyakra, mint az állampolgári ismeretek oktatása. Továbbra is nélkülözhetetlen a fiatalok, a szülők és a tanárok internet és közösségi média használatával kapcsolatos médiaismereteinek fejlesztése.

5.9.

Nemcsak a szegénység és a munkanélküliség által sújtott fiatalok fogékonyak a radikalizálódásra, hanem az anyagi nélkülözés, valamint a lehetőségek és az aktív szerepvállalás hiánya is társadalmi kirekesztéshez vezethet, amely pedig kaput jelent a radikális toborzók számára. A szegénység elleni küzdelembe történő nagyobb mértékű beruházáson túlmenően az EGSZB (18) azt ajánlja, hogy kapjon nagyobb prioritást a fiatalok társadalmi, oktatási rendszerbe való és munkaerőpiaci integrációja. Az EGSZB megismétli kérését, hogy a tagállamok rendelkezzenek olyan szilárd integrációs rendszerrel, amely integrációs eszközként megkönnyíti a munkaerőpiachoz való hozzáférést, a képesítések elismerését, valamint a nyelvi és szakképzés biztosítását, és elutasít mindenfajta etnikai vagy vallási alapú megkülönböztetést (19).

5.10.

A radikalizálódó fiatalok családja számára nagyon fontosak a különleges tanácsadási és támogató szolgáltatások. Hasonlóképpen, ha ezek a családok radikalizálódásra utaló változásokat észlelnek fiatal hozzátartozóikon, elérhetőnek kell lennie számukra a megfelelő kapcsolattartónak és közösségnek. Hozzáférhetőségükből adódóan különösen fontos a társadalmi szervezetek és kezdeményezések támogatása az olyan programok kidolgozásában, amelyek a marginalizált fiatalokkal és családjukkal való párbeszédet és ismeretcserét szolgálják.

5.11.

A kapcsolati erőszak elleni küzdelemre irányuló programok segíthetnek megelőzni a radikalizálódást, mivel a kapcsolati erőszakhoz fűződő tapasztalatok rossz magatartási minták kialakulásához és a szerepek hibás értelmezéséhez vezethetnek, ami gyakran elősegíti a bűnözést. Ezek a programok szintén több intézményi és pénzügyi támogatást igényelnek.

5.12.

Hozzájárulhatnak a megelőzéshez a vállalkozásokkal kialakított működő partnerkapcsolatok is. Különösen igaz ez az ikt-ágazatra. Az olyan innovatív eszközök, mint amelyeket a közösségi média és az internet kínál, segítséget nyújthatnak a szélsőséges propagandával szembeni üzenetek alacsony költségű, vagy ideális esetben ingyenes terjesztésében. A vállalkozások segítséget nyújthatnak a társadalmi szervezetek és a gyakorlati szakemberek számára a szakmai kommunikációs készségeik és médiaismereteik alkalmazásában, valamint támogathatják a célzott hirdetések és kampányok kidolgozását.

5.13.

Az online szolgáltatóknak ugyanakkor fel kell lépniük a gyűlöletbeszéd, az alternatív tények és a szélsőséges propaganda ellen médiaorgánumaikban, valamint kötelezni kell őket arra, hogy eltávolítsák oldalaikról az illegális, szélsőséges tartalmakat. A kommunikáció nyomon követése azonban nem válhat a polgárok magánéletét sértő eszközzé (20).

5.14.

A tagállamokat ezzel összefüggésben arra kérjük, hogy fejlesszék a civil társadalom szereplőinek kommunikációs készségeit és médiaismereteit annak érdekében, hogy az erőszakot szító, radikális tartalmak terjesztésével szembeni küzdelemre irányuló megfelelő intézkedéseket lehessen kidolgozni, valamint más szakemberek és projektek rendelkezésére bocsátani. Ezt a célt például azzal lehetne elérni, ha a tagállamok fenntartható módon hozzájárulnának a civil társadalom szerepvállalását támogató programhoz.

5.15.

Az EGSZB sürgeti, hogy növeljék a kutatásfinanszírozást, amelyet az EU már a radikalizálódás megelőzésére irányuló kutatási programjain keresztül – például a RAN kiválósági központtal kapcsolatban – rendelkezésre bocsát, valamint intenzívebb együttműködést javasol a tudományos szféra és a területen tevékenykedő civil társadalmi szakértők között.

5.16.

A radikalizálódás igen gyakran következik be a büntetés-végrehajtási rendszerben. A börtönkörnyezet számos kockázati tényezőt elegyít: zsúfoltság, egyéni kirekesztettség, túl sok szabadidő stb. Proaktív fellépésre van szükség a büntetés-végrehajtási intézmények alkalmazottainak megfelelő képzése és a kockázati helyzetek felismerésére való képességük kialakítása terén. Vannak ezen a téren pozitív tapasztalatok, amint megfelelő mechanizmusok is az ilyen helyzetek kialakulásának megelőzésére. Ehhez a börtönöknek megfelelő méretűeknek kell lenniük, képzett személyzettel kell rendelkezniük, továbbá a rehabilitáció elősegítése érdekében biztosítani kell az alkalmazottak és a fegyencek megfelelő arányát. A szakszervezetek szerepét tovább lehetne erősíteni ebben az ágazatban, például a képzések szervezése és a RAN révén szerzett tapasztalatok terjesztése terén.

5.17.

A biztonsági hatóságok, a büntetés-végrehajtási intézetek, a szociális szolgálat és az iskolák, valamint a szervezett civil társadalommal szoros kapcsolatban álló, e területtel foglalkozó egyéb állami intézmények tisztviselőinek olyan többoldalú megközelítést kell elfogadniuk, amely a megelőzésre irányuló több képzés és a témával kapcsolatos tudatosság növelése révén túllép a büntető intézkedéseken. E célból szakértelem és források bocsáthatók rendelkezésre európai szinten, és előmozdítható a civil társadalommal való célzott együttműködés.

5.18.

Erősíteni kell a kormányzati és nem kormányzati szervek közötti együttműködést a korábbi fogvatartottak reintegrációja terén azok sikeres rehabilitációjának biztosítása érdekében. Sok radikalizálódott fiatal bűnözői múlttal rendelkezik.

5.19.

A börtönbüntetéssel gyakran együtt járó megbélyegzettség megnehezíti a korábbi fogvatartottak munkaerőpiaci integrációját. Ez azonban fontos lépést jelent a radikalizálódás megelőzésének irányába. Arra kérjük a szociális partnereket (ez esetben főként a munkaadókat), hogy járuljanak hozzá ehhez azáltal, hogy második – és sok esetben első – esélyt kínálnak az érintetteknek.

5.20.

Az EU-nak bizonyítania kell, hogy határozott érdeke a radikalizálódás megelőzése, és szorosabban együtt kell működnie azon harmadik országok társadalmi szervezeteivel, melyek a radikalizálódás szempontjából fokozott kockázatot jelentenek, és akár a radikalizálódás gócpontjai is lehetnek vagy azzá válhatnak.

5.21.

Amint az az EU kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiájában is szerepel, az EU terrorizmus elleni küzdelemre, valamint állami és társadalmi ellenálló képességre irányuló külső tevékenysége konkrétabban azt hangsúlyozza, hogy az említett országok civil társadalmával, szociális szervezeteivel, vallási közösségeivel és magánszektorával való partnerkapcsolatok bővítése révén elő kell segíteni a kultúrák és vallások közötti párbeszédet. Nagy a kockázata annak, hogy a civil társadalom erőfeszítései nem érik el a kívánt eredményt, mivel harmadik országbeli külső szereplők jelentős befolyást gyakorolnak például azáltal, hogy erőszakos szélsőséges mozgalmakat finanszíroznak az uniós tagállamokban és azok szomszédságában. Az ilyen jellegű pénzügyi mozgásokat le kell állítani.

11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/18

Előadó:

Peter SCHMIDT

1.1.

Az EGSZB megismétli arra irányuló felhívását, hogy átfogó élelmiszer-politikát kell kidolgozni az Unióban, amelynek célja a fenntartható élelmiszerrendszerekből származó, egészséges étrend biztosítása, a mezőgazdaság táplálkozási és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal való összekapcsolása, továbbá olyan ellátási láncok biztosítása, amelyek az európai társadalom valamennyi szegmensében gondoskodnak a közegészségről. Egy átfogó uniós élelmiszer-politika javíthatja az élelmiszerekkel kapcsolatos szakpolitikai területek koherenciáját, újból értékkel ruházhatja fel az élelmiszereket, és előmozdíthatja az élelmiszerekkel kapcsolatos termelékenység- és fogyasztóközpontúság helyett az élelmiszertudatos polgárságra való tartós átállást.

1.2.

A jelenlegi uniós szakpolitikai keret nem alkalmas arra, hogy az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai eredményes megvalósításának, valamint az élelmiszerhez való jog és a többi emberi jog érvényesítésének biztosítása érdekében megvalósulhasson a fenntarthatóbb élelmiszerrendszerekre történő átállás. Bár a jelenlegi szakpolitikai keretek sikerrel kezeltek egyes problémákat, mégsem teremtették meg a globális és az uniós élelmiszerrendszereket a jövőben várhatóan érintő számos kihívás kezeléséhez szükséges kollektív koherenciát. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a jelenlegi uniós szakpolitikai eszközöket át kell szabni és harmonizálni kell, hogy megvalósulhassanak a környezeti, gazdasági és szociokulturális szempontból fenntartható élelmiszerrendszerek. Az EGSZB ezenkívül megismétli, hogy az átfogó élelmiszer-politikának kiegészítenie, nem pedig felváltania kell az átdolgozott KAP-ot (1).

1.3.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy olyan kultúrát kell fenntartani, amely az élelmiszer táplálkozási és kulturális jelentőségét, továbbá társadalmi és környezeti hatását helyezi előtérbe. E tekintetben az Unióban rendelkezésre álló élelmiszerek és regionális/helyi különlegességek gazdag választéka valóban kincs, és mint ilyet, még inkább ki kell aknázni. Egy átfogó élelmiszer-politikának elő kell mozdítania, hogy a fogyasztók jobban megbecsüljék az élelmiszert, népszerűsítenie kell az élelmiszer-pazarlás megelőzését és csökkentését, és segítenie kell abban, hogy az élelmiszerárakban újfent más értékek is tükröződjenek. Különösen biztosítania kell a tisztességes termelői árakat, hogy a mezőgazdasági üzemek életképesek maradhassanak.

1.4.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy egy átfogó keret kidolgozásában az élelmiszerlánc valamennyi érdekeltjének megvan a szerepe, mivel a lánc egészében így biztosítható a méltányos elosztás. Ezt önállóan egyetlen ágazat sem képes megvalósítani. Egy átfogó élelmiszer-politikának ki kell aknáznia az ipar és a kiskereskedelem lehetőségeit, hogy felgyorsulhasson a fogyasztók fenntarthatóságra való átállása. A fenntartható élelmiszerrendszerekre való átálláshoz a fogyasztóknak is el kell kötelezniük magukat amellett, hogy aktívan élelmiszertudatos polgárokká válnak. Ez azt is jelenti, hogy az átfogó élelmiszer-politikának biztosítania kell, hogy az európai agrár-élelmiszeripar olyan minőségi szinten tudja értékesíteni termékeit, amely mellett a fogyasztók döntő többsége továbbra is ezeket választja.

1.5.

Az EGSZB elismeri, hogy az alternatív élelmiszerrendszerek támogatása céljából regionális és helyi szinten egyre több kezdeményezést hajtanak végre. Ezek a kezdeményezések szorosabb kapcsolatot hoznak létre a termelők és a fogyasztók között, lehetőségeket biztosítanak a helyi vállalkozások számára, és új munkahelyeket teremtenek, továbbá újból összekapcsolják a közösségeket az általuk fogyasztott élelmiszerekkel. Az EGSZB hangsúlyozza azt a szerepet is, amelyet a városok töltenek be az integráltabb élelmiszer-politikák kidolgozásában. Egy átfogó élelmiszer-politikának minden – helyi, regionális, nemzeti és európai – szinten közös kormányzásra kell építenie, és azt ösztönöznie és fejlesztenie kell. Ez támogató keretet teremtene az említett kezdeményezések kiteljesüléséhez, függetlenül azok léptékétől.

1.6.

Az EGSZB új, intelligens rendszert szorgalmaz a fenntartható élelmiszer-címkézés terén. A szakpolitikák eddig táplálkozási és más egészségügyi kérdésekre összpontosítottak, az EGSZB szerint azonban egyre több aggály merül fel az élelmiszerek környezeti és társadalmi hatására vonatkozó fogyasztói információk hiánya miatt. Az élelmiszeripar tisztában van azzal, hogy bizonyos mértékig képes a környezeti hatások kezelésére, azonban végső soron a fogyasztókat is be kell vonni és tájékoztatni kell.

1.7.

Az EGSZB az élelmiszerekkel kapcsolatos uniós szakpolitikákat felölelő átfogó keret létrehozásának támogatása érdekében rövid és középtávon ágazatközi és intézményközi munkacsoport létrehozását javasolja, amely különböző európai bizottsági főigazgatóságokat és más uniós intézményeket foglalna magában. A munkacsoport feladata az élelmezés fenntarthatóságára vonatkozó cselekvési terv kidolgozása lenne, az élelmiszerekkel kapcsolatos fenntartható fejlesztési célok uniós végrehajtásának támogatása céljából. A cselekvési tervet olyan részvételi folyamat keretében kell kidolgozni, amely bevonja az élelmiszer-ellátási lánc érdekelt feleit, a civil társadalmat és a kutatókat. Az EGSZB olyan tér megszervezését és kidolgozását javasolja, amelyben a civil társadalom bevonható és aktívan részt vehet a folyamatban.

1.8.

Az EGSZB konkrétan olyan uniós fenntartható élelmezési eredménytábla kidolgozását ajánlja, amely lehetővé teszi az élelmiszerrendszerekkel kapcsolatos kihívások többéves megközelítés útján történő kezelését, és így előmozdítja a szakpolitikák különböző kormányzási szinteken történő kiigazítását. Az eredménytábla mutatókat tartalmazna, és ezzel ösztönözné és követné nyomon a meghatározott célkitűzések elérésének folyamatát.

1.9.

Az EGSZB hosszabb távon – a munkacsoport következtetéseitől függően – arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy olyan külön élelmezési főigazgatóság létrehozásának megvalósíthatóságát, ahol egyértelműen összpontosulna valamennyi élelmezési vonatkozású szakpolitikára vonatkozó uniós felelősség, emellett pedig adott esetben a szabályozás, a jogalkotás és a végrehajtás forrása lenne. Ez a struktúra a tagállamokban is tükröződhetne külön élelmezési minisztériumok formájában.

2.1.

Az EGSZB a 2016-ban a holland elnökség felkérésére készített, „Fenntarthatóbb élelmiszerrendszerek” című feltáró véleményében olyan átfogó élelmiszer-politikára szólított fel, amely támogatná a fenntarthatóbb élelmiszerrendszerekre való átállást, és biztosítaná az élelmiszerekkel kapcsolatos szakpolitikai célkitűzések (úgymint a fenntartható mezőgazdasági termelés, az egészséges étrend, a környezetvédelem, a tisztességesebb kereskedelmi kapcsolatok stb.) közötti megfelelőbb koherenciát. Jelen vélemény ennek ajánlásaira épít az átfogó keret indokolásának és jövőképének további kidolgozása érdekében.

2.2.

Időközben nagyobb lendületet kapott az is, hogy átfogóbb megközelítést alakítsanak ki az élelmiszer-politika kapcsán. Az ENSZ ezt az évtizedet a táplálkozásra vonatkozó fellépések évtizedévé nyilvánította, elismerve ezzel, hogy az egészségesebb étrend és a jobb táplálkozás érdekében át kell alakítani az élelmiszerrendszereket. A Világélelmezés-biztonsági Bizottság magas szintű szakértői munkacsoportja szintén ennek szükségességét hangsúlyozta 2017. szeptemberi jelentésében (2). Uniós szinten nemrég a Régiók Bizottsága fogadott el véleményt, amelyben az élelmiszerekkel kapcsolatos különböző szakpolitikai területeket összekötő, átfogó és fenntartható uniós élelmezési politikát szorgalmazott. A Fenntartható Élelmiszerrendszerekkel Foglalkozó Nemzetközi Szakértői Csoport (IPES Food) hároméves részvételi folyamatot indított el abból a célból, hogy tudományos csoportok, érdekeltek, civil társadalmi szervezetek és szakpolitikai döntéshozók részvételével 2018-ig kialakítsák a közös élelmiszer-politika jövőképét. Számtalan nemzeti, regionális és helyi szintű ágazatközi kezdeményezés máris változásokat hozott az európai élelmiszerrendszerekben, a civil társadalom aktív bevonása mellett.

2.3.

Az EGSZB szerint a fenntartható fejlesztési célok európai végrehajtása a kulcsa egy olyan átfogó megközelítés ösztönzésének, amely különféle szakpolitikai területeket (mezőgazdaság, egészségügy, környezet, kereskedelem, fejlesztés, innováció stb.) és kormányzati szinteket (uniós, nemzeti, helyi) ölel fel, továbbá a fenntarthatóbb élelmiszer-termelési és -fogyasztási minták megvalósításának. A 2020 utáni közös agrárpolitikáról (KAP) zajló vita szintén kulcsfontosságú lehetőség az átformált mezőgazdasági politika és az élelmiszerekkel kapcsolatos más szakpolitikai célkitűzések közötti koherencia biztosítására (3).

2.4.

Egyes tagállamok (pl. Finnország, Franciaország, Németország, Hollandia és Svédország) egyre aktívabbak az egészség, a környezet és a fenntarthatóság tekintetében az élelmiszerekkel kapcsolatos szakpolitikák területén. Az EGSZB arra figyelmeztet, hogy el kell kerülni egy olyan helyzetet, amelyben a különböző tagállamok eltérő megközelítései a fogyasztók és a vállalkozások kárára válnak. Az EGSZB szerint ez is egy uniós szintű átfogó keret kidolgozását indokolja.

3.1.

Egyre több tudományos bizonyíték van az élelmiszerek által az egészségre, a környezetre és a társadalom egészére gyakorolt hatásokra. A KAP létrehozásával kezelni kívánt „élelmiszervilág” bonyolultabbá vált. Európában nincs hiány, és ez a siker a KAP-nak és a növekvő jövedelmeknek, valamint az agrárszektorban alkalmazott fejlettebb termelési módszereknek köszönhető. Az élelmiszerekkel kapcsolatos foglalkoztatás és hozzáadott érték már nem a földhöz és a tengerhez, hanem a gyárakhoz, a kiskereskedelmi szektorhoz és az élelmiszerekkel kapcsolatos szolgáltatásokhoz kötődik. Az egészségügyi vonatkozások immár nem csupán az elégtelen fogyasztással kapcsolatosak; a társadalmi egyenlőtlenségek és az „új” élelmiszer-szegénység miatt továbbra sem megfelelő mindenki étrendje, ám ennél sokkal súlyosabb a tömeges, nem fertőző betegségek problémája. Ezek között a szívbetegségeket, a stroke-okat, a diabéteszt és az elhízást találjuk. A szív- és érrendszeri megbetegedések az Unióban minden évben 1,8 millió ember halálát okozzák, ami az Unióban bekövetkező valamennyi haláleset 37 %-a (4). 2015 folyamán majdnem 49 millióan szenvedtek szív- és érrendszeri megbetegedésben az Unióban.

3.2.

Az európai társadalmi tendenciák szintén nagy változásokat hoztak az élelmiszerek, az ízek és a gasztronómia terén. A fogyasztási minták és az életstílusok megváltoztak a KAP létrehozása óta. A gasztronómiai átmenet különösen a nőket érintette, mivel korábban ők vállaltak és gyakran még ma is ők vállalnak nagy felelősséget az otthoni élelmezésért. Az élelmiszer-technológiai változások kedvező és kedvezőtlen társadalmi hatásokkal is jártak. Lehet, hogy ma nagyobb a választék, ám Európa sokféle és gazdag kulturális öröksége meg-meggyengül. Az élelmiszeripari vállalatok hatalmas marketing-költségvetése általánosságban arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy „ultra-feldolgozott” élelmiszereket egyenek. Az ipari számadatok szerint a belgák például a kalóriabevitelük kétharmadát előre feldolgozott, csomagolt élelmiszerekből fedezik, ami a britek hasonló értékeit is meghaladja (5). Az állami egészségügyi szerveket aggasztja a magas só-, cukor- és zsírtartalmú, feldolgozott élelmiszerek túlzott fogyasztása. Ezek sokszor olcsóak, ami ösztönzőleg hat az átlagosnál eleve rosszabb egészségi állapotú, alacsony jövedelmű személyekre. Az étrend így játszik szerepet Európa társadalmi egyenlőtlenségeiben (6). Európában a nagy válság idején és azóta megnőtt a jótékony célú élelmiszer-adományok száma. Az ilyen, vészhelyzetben biztosított élelmiszersegély nem válthatja fel az étrenddel összefüggő rossz egészségi állapotot okozó társadalmi egyenlőtlenségek európai kezelését.

3.3.

Az élelmiszerek környezeti hatása dokumentált és elismert tény. Az éghajlatváltozás ismert veszély, és az Unió határozottan kiállt a Párizsban megkötött, 2015. évi éghajlatváltozási keretegyezmény mögött. Az Unió emellett megfelelőbb környezeti szabályozásról és kármegelőzésről is gondoskodott, például a víz-keretirányelvben. Az európaiak élelmiszerekkel kapcsolatos ízlése mindenesetre meghatározza a fogyasztási mintákat, ezek pedig nagymértékű rejtett vagy „beágyazott” vízhasználattal járnak, ami veszélyt jelent a tagállamok számára (7), és integráltabb megközelítést tesz szükségessé a földdel, a mezőgazdasági üzemekkel és a vízzel kapcsolatban (8). Az európai talajok veszélyeztetettsége is aggályos. Az Unió Közös Kutatóközpontjának modellje szerint a víz okozta talajerózió az EU-27 területén 130 millió hektárt érint; a terület majdnem 20 %-án hektáronként évi több mint 10 tonna talaj pusztul el (9). A biodiverzitás csökkenése a szárazföldön és a tengeren is érzékelhető, utóbbi helyen a beszámolók szerint az állomány sokfélesége veszélyeztetett (10). A tagállamok ennek ellenére továbbra is azt javasolják a fogyasztóknak, hogy táplálkozási megfontolásokból egyenek halat anélkül, hogy ennek környezeti következményeivel tisztában lennének.

3.4.

Az utóbbi 60 év gazdasági szempontból sikeresnek tekinthető. Élelmiszer mindenhol van. A háztartások élelmiszerekre fordított kiadásainak átlagos aránya 30 %-ról 15 %-ra csökkent. A hatalmas élelmiszer-kiskereskedelmi üzletláncok megjelenésével csökkentek a fogyasztói árak. A közgazdászok azonban most azt a kérdést teszik fel, hogy az élelmiszerárak a valódi termelési költségeket tükrözik, vagy pedig bizonyos költségeket nem teljesen tükröznek. Az EGSZB érdeklődéssel veszi tudomásul a FAO keretében a mezőgazdasági költségek teljes költségelszámolásával kapcsolatosan zajló munkát (11). Az élelmiszer-ellátási láncban is egyre romlik az erőegyensúly, ami tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat eredményez, ennek következményeivel együtt (12), továbbá a gazdák a fogyasztói árnak egyre kisebb részét kapják meg.

3.5.

A túltermelési tendencia levitte az árakat, azonban az élelmiszer-pazarlást is intézményesítette. Míg a világ alacsony jövedelmű országainak fogyasztói által megvásárolt élelmiszerek kb. 8 %-a vész kárba, az uniós fogyasztók által megvásárolt élelmiszereknek nagyjából egyharmada. Az Unió által finanszírozott Fusions projekt becslése szerint az Unióban évente 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, ami 143 milliárd EUR költséget jelent (13). Az élelmiszer-pazarlás kulturális vetületével nem foglalkozik teljeskörűen a körforgásos gazdaság megközelítése, sem pedig az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve, amely az élelmiszer anyagi jelenségként való felfogása miatt értékes dokumentum, ám az élelmiszerek fogyasztóját vagy kulturális értékét nem veszi figyelembe. Európa számára az a kihívás, hogy hogyan építse ki az élelmiszertudatos polgárság új koncepcióját a fenntartható étkezés mentén.

3.6.

A tudósok és az élelmiszeripar adatai és vizsgálatai segítségével jobban megismerhettük az európai élelmiszerrendszerek társadalmi és környezeti hatásait, illetve egészségügyi következményeit. Ezek együttesen integráltabb megközelítést tesznek szükségessé. Bár a jelenlegi szakpolitikai keretek sikerrel kezeltek egyes problémákat, mégsem teremtették meg a globális és az uniós élelmiszerrendszereket a jövőben várhatóan érintő számos kihívás kezeléséhez szükséges kollektív koherenciát. Az élelmiszerekkel kapcsolatos szakpolitikák nagyrészt egymástól elszigetelten fejlődnek, és sokszor nincs közöttük összhang. A különféle kormányzati szintek szakpolitikái sincsenek összekapcsolva. Többek között az állattenyésztésben alkalmazott antibiotikumok miatt elterjedt és immár az emberi egészséget fenyegető antimikrobiális rezisztencia is egy integráltabb megközelítést indokol. Az integrált élelmiszer-politika e problémával kapcsolatos jelentőségét nemrégiben Andriukaitis biztos is hangsúlyozta egy beszédében. Újabb példa a föld élelmiszer-termelésre, illetve energiatermelésre, lakhatásra való használata és más kényszerítő erők közötti konfliktus. Az élelmiszer-pazarlás részben szintén a termeléshatékonyság növekedésének következménye; a rendszerben állandó jelleggel óriási mennyiségű élelmiszer áramlik keresztül. Ezt megoldandó hiába hivatkozunk az észszerű fogyasztói magatartásra.

3.7.

Ha ma „újjászületne” az Unió, olyan átfogó élelmiszer-politikát hozna létre, amelynek célja a fenntartható élelmiszerrendszerekből származó, fenntartható étrend biztosítása, a mezőgazdaság élelmezési és ökoszisztéma-szolgáltatásokhoz való kapcsolása, továbbá olyan ellátási láncok biztosítása, amelyek az európai társadalom valamennyi szegmensében gondoskodnak a közegészségről (14). A szakpolitikai kihívás a szükséges változás megvalósítása. Az uniós szakpolitika korábban demokratikus módosítások útján alakult, hirtelenebb változásokra pedig válságok miatt került sor, ilyen volt például 2000 folyamán az élelmiszer-biztonsági válság, illetve 2013–2015-ben a lóhúsbotrány.

4.1.

Az EGSZB megállapítja, hogy az európai társadalom széles rétegei felismerik az élelmiszerekkel kapcsolatos uniós kormányzás új strukturális kihívásait. Az Unió a szakpolitika kiigazítása és a helyzetekre való reagálás helyett proaktívabb megközelítést kellene, hogy alkalmazzon. Az RB közelmúltbeli véleménye fontos precedenseket teremtett. A megfelelőbb élelmiszer-politika megteremtése iránti, az uniós városokban és nagyvárosokban fokozódó új érdeklődést most a vidékiek aggályaiban kellene érvényesíteni. Számos európai nagyváros élelmiszer-politikai tanácsok, fenntarthatósággal és/vagy éghajlatváltozási cselekvéssel kapcsolatos városi hálózatok és a WHO Egészséges Városok programja útján tesz intézkedéseket. Ezt az érdeklődést tükrözi a 2015. évi milánói városi élelmiszer-politikai paktum aláírása.

4.2.

Nemrég többféle módon is átszervezték az élelmiszer-ellátási láncot, a termelők és a fogyasztók újbóli összekapcsolása és a helyi mezőgazdasági és élelmiszer-termelés újbóli fellendítése céljából. A közösségi támogatású mezőgazdaság, a rövid ellátási láncok, az alternatív élelmiszer-hálózatok, a helyi termelési rendszerek és a közvetlen értékesítés mind erre irányul. A fogyasztói szövetkezetek szintén kulcsszerepet játszhatnak azáltal, hogy erős kapcsolatot biztosítanak a közösséggel, továbbá azzal, hogy társadalmi, oktatási és környezeti szempontokra összpontosítanak. Az állami intézmények egyes rendszerei is részei e folyamatnak, ilyenek pl. az iskolák és a kórházak közbeszerzési programjai, amelyek a helyi bioélelmiszerek beszerzését ösztönzik, például Dániában és a svédországi Malmőben. Ez megfelel a körforgásos gazdaságra vonatkozó uniós megközelítésnek.

4.3.

A helyhez jobban kötődő élelmiszerrendszerek és az alulról építkező kezdeményezések a termelők és a fogyasztók közötti szorosabb kapcsolatok létrehozásával kulcsszerepet játszhatnak az egészségesebb és fenntarthatóbb élelmiszer-fogyasztás ösztönzésében. A civil társadalom és a helyi közösség bevonása megerősíti ezeket a kapcsolatokat, ahogy azt Európa városaiban és nagyvárosaiban számos fenntartható élelmiszerekkel kapcsolatos kezdeményezés mutatja. Jelenleg azonban az uniós szintű szakpolitikáknak nincs elég eszközük ahhoz, hogy levonják e kísérletek tapasztalatait és különösen ahhoz nem, hogy az ígéretes kísérleteket támogassák. Egy átfogó élelmiszer-politika tehát egyrészt ösztönözheti ezeket a kezdeményezéseket, másrészt közös kormányzást teremthet számukra. A mezőgazdasági vállalkozások a piaci igényekhez alkalmazkodnak, ám a mezőgazdasági termelés jellege korlátozza őket; a termelési rendszerek átállítása időbe telik.

4.4.

Az élelmiszer-gazdaság jelentős technikai, pénzügyi és társadalmi (15) kihívásokkal néz szembe, amelyeket az innovációs és technológiai fejlődésre irányuló jelentős beruházási programok is elismertek. Európában kb. 289 000 élelmiszergyártó vállalkozás működik, az uniós piac majdnem felét azonban 3 000 vállalkozás fedi le (16). A vizsgálatok szerint az élelmiszerrendszerek a nagy és a kis mezőgazdasági vállalkozások együttes fenntartása esetén lehetnek ellenállóképesek. Európa legnagyobb élelmiszeripari vállalkozásai és a kkv-k ágazata között jelentős törések mutatkoznak. Ezeket megfelelőbben integrálni lehetne a szociális Európába. A digitális gazdaság lehetőségeket kínál a fogyasztók és a termelők közötti szorosabb kapcsolatokra. A vállalkozások üdvözlik a fenntarthatósági kérdésekkel kapcsolatos progresszív irányítást, és egyértelmű kereteket igényelnek.

4.5.

Az európai polgárok nyilvánvalóan érdekeltek annak biztosításában, hogy élelmiszerük fenntartható forrásokból származzon. A címkézési rendszerek pusztán a kérdés bonyolultsága miatt nem képesek biztosítani az egyértelműséget. Egy Karl Falkenberg által nemrég készített jelentés szerint az európai élelmiszer „márkájának” a fenntarthatóságra, vagyis arra kellene összpontosítania, hogy „jól éljünk, és méltányosan osztozzunk a bolygó felélése nélkül” (17). Ez legalább annyira a társadalmi, mint a környezeti és gazdasági szempontokra való összpontosítást jelenti. Egyes kulturális kérdések az európai intézmények hatáskörén kívül esnek, például az élelmiszerekkel kapcsolatos fizetett (az ellátási láncokban végzett) és fizetetlen (az otthoni konyhákban végzett) munka közötti feszültség is, azonban az európai élelmiszerrendszernek vannak olyan elemei, amelyek központi szereppel bírnak az élelmiszer európai koncepciójában (vagy „márkájában”). Európa híres a gasztronómiai és termelési sokféleségéről. Ezt nemcsak védeni, hanem aktívan fokozni is kell. Az uniós minőségtanúsító logók (OFJ, OEM, HKT) rendszere hasznos, ám csak a különlegességekre vonatkozik, és a tömegélelmiszerek tendenciáit figyelmen kívül hagyja. Karl Falkenberg azon javaslata, hogy törekedjünk a méltányosságra, mindenképpen „New Dealt” tesz szükségessé a bérekkel kapcsolatban, továbbá azt, hogy az uniós élelmiszeripari vállalkozásokon belül méltányosan kezeljék a migráns munkaerőt. Ezek kényes, de fontos kérdések, és ezek révén egy átfogó élelmiszer-politika gyakorlati támogatást biztosíthat Európában a társadalmi harmóniához.

4.6.

A szülők és az egészségügyi szervek számára különösen aggályos a gyermekeket megcélzó, élelmiszerekkel kapcsolatos üzenetekre fordított, egyenlőtlen pénzügyi beruházás. A WHO ezt kiemelt kérdésnek tekinti, mivel az ilyen üzenetek jelentős része magas só-, cukor- és zsírtartalmú élelmiszerekre vonatkozik (18). Az átfogó megközelítés szükségességét még inkább fokozza a hagyományos média helyett a digitális médiára való átállás. A becslések szerint Nyugat-Európában 2016 folyamán csak az élelmiszerekkel kapcsolatos digitális hirdetésekre 37 milliárd USD-t költöttek (19). Az EGSZB megjegyzi, hogy a fogyasztók nemrégiben arra kérték az élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalatokat, hogy ne használják vállalati kabalájukat a magas só-, cukor- és zsírtartalmú élelmiszerekre irányuló hirdetési és marketingkampányaikban. Ha az ágazat nem tesz megfelelő lépéseket, a kormányoknak szabályozási intézkedések bevezetését kellene fontolóra vennie (20).

4.7.

Az uniós élelmiszer-politika 50 éves célkitűzése az élelmiszerekkel kapcsolatos (pazarlással jellemzett) fogyasztóközpontúságról az élelmiszertudatos (odafigyeléssel és felelősséggel jellemzett) polgárságra való átállás előmozdítása kell, hogy legyen. Ahhoz, hogy olyan fenntartható étrendekre lehessen átállni, amelyek fenntartható élelmiszerrendszerekre épülnek, a fogyasztóknak is el kell kötelezniük magukat amellett, hogy aktív élelmiszertudatos polgárokká válnak. Az EGSZB megismétli azt a javaslatát, hogy indítsanak „az élelmiszer értékéről” szóló, egész Európára kiterjedő tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányt. Erre a fogyasztói magatartás tartós megváltoztatásának biztosítása érdekében lesz szükség (21).

5.1.

Az élelmiszer-politika olyan, mindent átfogó szakpolitika, amely az élelmiszerrendszerek keretét szervezi meg és támogatja, az elsődleges termeléstől (mezőgazdasági termelők) a gyártási szakaszon (feldolgozás) keresztül a fogyasztásig. A gyakran a felszín alatt maradó, rejtett dolgokat világossá és nyílttá teszi. Mivel az élelmiszer az élet annyira sok területén – az oktatásban, az egészségügyben, a környezetvédelemben, a kereskedelemben, a társadalmi kapcsolatokban és a kultúrában – jelen van, egy átfogó élelmiszer-politika értéke abban rejlik, hogy a társadalom egyértelművé teheti, mire van szüksége és mit kaphat meg élelmiszerrendszerétől. Egy ilyen szakpolitika olyan dolgokat köt össze, amelyek egyébként túl könnyen elválaszthatók vagy szétforgácsolódnak. Az a kérdés, hogy ma mit eszünk, hogyan eszünk, hogyan állítjuk elő az élelmiszert és mindez milyen költséggel jár, kihat a jövőre.

5.2.

Az élelmiszer-politika erősen befolyásolja a vidéki és a városi területek fejlődését. Munkahelyeket teremt valamennyi kapcsolódó ágazatban, úgymint a mezőgazdaságban és annak technikai infrastruktúrájában, az élelmiszer-feldolgozásban, a közlekedésben, a kereskedelemben, a csomagolásban, a kiskereskedelemben és a vendéglátásban stb. Több millió uniós polgár megélhetését befolyásolja. Az uniós élelmiszer-gyártó ágazat 4,25 millió főt foglalkoztat; forgalma több mint 1 098 milliárd EUR; 2,5 milliárd EUR-t költ kutatásra és fejlesztésre, és 25,2 milliárd EUR többletet halmoz fel a feldolgozott élelmiszerek kereskedelmével (22). Annak ellenére, hogy az élelmiszer pénzügyi szempontból mennyire fontos szerepet tölt be az uniós gazdaságban, jelenleg uniós élelmiszer-politika mint olyan nem létezik. Ehelyett számos különálló szakpolitikai keret formálja az élelmiszerrendszereket a fent kiemeltek szerint.

5.3.

A 21. század igényeinek megfelelő élelmiszer-politika több kritériumnak is meg kell, hogy feleljen: élelmiszer-minőség (úgymint íz, élvezeti érték, megjelenés és hitelesség); egészség (úgymint biztonság, tápérték, rendelkezésre állás és ismeretek); környezet (úgymint CO2, víz, földhasználat, talaj, biodiverzitás, levegőminőség és a rendszer ellenálló képessége), társadalmi és kulturális értékek (úgymint identitás, egyenlő hozzáférés, bizalom, választék és készségek); szilárd gazdasági háttér (úgymint valódi verseny és méltányos megtérülés, tisztességes munkahelyek, teljes mértékben internalizált költségek és észszerű, versenyképes árak); továbbá jó kormányzás (úgymint demokratikus elszámoltathatóság, átláthatóság, etikus folyamatok és a megbízható tudományos adatok alkalmazása). Valamennyi élelmiszerekkel kapcsolatos, meglévő uniós szakpolitikát az említett szakpolitikai fejezetek szerint lehet vizsgálni.

5.4.

Egy átfogó élelmiszer-politikának bővítenie kell az ellenálló ökorendszereket, és gondoskodnia kell arról, hogy az élelmiszer-ellátási lánc valamennyi érdekelt fele és résztvevője tisztességes jövedelemmel rendelkezzen az Unióban és azon kívül is. Az élelmiszerárak nem tükrözik a termelés teljes költségét, és többnyire az egészségügyi, környezeti és társadalmi költségek sem jelentkeznek az árban. Az olcsóbb, „megfizethetőbb” élelmiszerek keresése nem ronthatja az élelmiszer-termelés és -fogyasztás más jellemzőit és hatásait. Egy átfogó élelmiszer-politika segíthetne abban, hogy az élelmiszerárakban újfent más értékek is tükröződjenek.

5.5.

Egy átfogó élelmiszer-politikának össze kell fognia a meglévő és az új szakpolitikákat, a fenntartható élelmiszerrendszerek és egészséges étrendek megteremtésére irányuló végső célkitűzéssel. Ez nem azt jelenti, hogy újra fel kell találnunk a kereket, és teljesen új szakpolitikát kell létrehozni, vagy az Unió számára új hatásköröket kell biztosítani, hiszen a cél nem egy egységes norma előírása. Inkább arról van szó, hogy uniós szinten kell reformokat elfogadni az új és fenntarthatóbb intézkedések minden (helyi/önkormányzati, regionális, nemzeti és vállalati) szinten történő ösztönzésére, a már folyamatban lévő kezdeményezéseket pedig bővíteni kell a további koherencia biztosítása érdekében. Az uniós szintű intézkedéseket integrálnánk a leghatékonyabban más kormányzati szinten elfogadható intézkedésekkel. Olyan adórendszerekről lehetne rendelkezni, amelyek – a várostervezés és a közbeszerzés keretében – segítik az egészséges étrend elérhetőségét, és ezáltal támogatják a helyi piacokat és a foglalkoztatást.

5.6.

Egy átfogó élelmiszer-politika ahhoz is alapot kell hogy képezzen, hogy megszüntessék a kettős és rosszabb minőségű termékeket illető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, melyek szerint egyes tagállamokban az azonos csomagolás ellenére rosszabb minőségű élelmiszereket állítanak elő és értékesítenek (23).

5.7.

E célok elérése érdekében össze kell hangolni úgy a keresleti, mint a kínálati oldalra vonatkozó szakpolitikai intézkedéseket. Vagyis az élelmiszerek fenntartható élelmiszer-termelés útján való rendelkezésre állását és megfizethetőségét össze kell hangolni azzal, hogy a fogyasztók jobban hozzáférjenek egészséges és ízletes étrendekhez és több lehetőségük legyen ilyeneket választani. Ki kell dolgozni a szabályozási akadályok megszüntetésére és az adóösztönzők biztosítására irányuló jogszabályváltozások és a fogyasztók és a feldolgozók jobb tájékoztatásával, oktatásával és figyelmük felkeltésével megvalósuló magatartási változások kombinálását. A fő cél az élelmiszer értékével kapcsolatos tudatosság megteremtése és annak támogatása minden szinten, továbbá a fokozatos, ám érdemi változás előmozdítása. Például a sócsökkentés lassú, de szisztematikus megvalósítás esetén működik a legjobban, ám a vállalkozásokat semmi sem ösztönzi termékeik átalakítására.

5.8.

A kínálati oldalt illetően ahhoz, hogy egy átfogó uniós élelmiszer-politika valóban releváns legyen az európai fogyasztók szempontjából, elengedhetetlen, hogy az EU-ban fenntartható módon termelt élelmiszerek versenyképesek legyenek. Ezt azt jelenti, hogy az európai agrár-élelmiszeripari ágazat olyan élelmiszereket tudjon kínálni a fogyasztóknak, melyeknek az ára már tartalmazza a fenntarthatósággal, az állatjóléttel, az élelmiszer-biztonsággal és a tápértékkel kapcsolatos többletköltségeket, és a termelőknek is tisztességes részesedés jut belőle, ugyanakkor a fogyasztók döntő többsége továbbra is ezeket az élelmiszereket válassza.

5.9.

A fenntartható fejlesztési célok kulcsfontosságú keretet adnak a közös fellépésre, amelynek célja a világ 2030-ra megvalósuló fenntartható élelmezése. Az élelmiszerekkel és a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdések mind a 17 fenntartható fejlesztési célt áthatják. A WHO szerint konkrétan 12 fenntartható fejlesztési célhoz szükséges a táplálkozás területén történő fellépés. A fenntartható fejlesztési célok végrehajtása jellegéből adódóan együttműködő, holisztikus megoldásokat tesz szükségessé, amelyek különféle szerveket, minisztériumokat, ágazatokat vonnak be, a teljes élelmiszer-ellátási lánccal együtt. Ez nagy lehetőségeket kínál az Unió számára arra, hogy vezető szerepet töltsön be kontinentális szinten.

5.10.

Egy átfogó élelmiszer-politikának egyesítenie kell a különféle megközelítéseket a fenntartható fejlesztési célok végrehajtása céljából, és része kell, hogy legyen a meglévő többszintű és több ágazatra vonatkozó kormányzás, egy még integráltabb döntéshozatali folyamat megvalósítása érdekében. Európa az élelmiszerrendszer különféle pilléreire, vagyis a következőkre vonatkozóan alakít ki álláspontokat:

5.11.

Ennek az új átfogó megközelítésnek dinamikusnak kell lennie, és az élelmiszer-ellátási lánc és a civil társadalom egészének érdekelt feleit be kell vonnia, biztosítva az elszámoltatható és átlátható „élelmiszer-demokráciát”.

5.12.

Az átfogó élelmiszer-politikát összefoglalva a következők jellemzik: 1. környezeti, szociokulturális és gazdasági szempontból fenntartható; 2. az ágazatok és a kormányzati szintek között integrált; 3. a társadalom valamennyi területe szempontjából inkluzív; és 4. minden szinten megerősíti a tisztességes munkafeltételeket.

6.1.

Hasonlóan ahhoz, amikor a Közös Piac létrehozói az 1950-es években az élelmiszert egy jobb és békésebb Európa központi tényezőjének tekintették, az EGSZB most, hat évtizeddel később hangsúlyozza, hogy el kell kezdeni egy fenntarthatóbb élelmiszerrendszer létrehozását Európa számára. A kényszerítő tényezők immár jól ismertek, és számos példa akad rájuk. Ezt a problémát helyi és tagállami szinten fogják és kell kezelni. Azonban európai szintű fellépésre is szükség van.

6.2.

Az EGSZB olyan ágazatközi és intézményközi munkacsoport létrehozását javasolja, amely különböző európai bizottsági főigazgatóságokat és más uniós intézményeket foglalna magában, és amelynek célja az élelmezés fenntarthatóságára vonatkozó cselekvési terv kidolgozása lenne, az élelmiszerekkel kapcsolatos fenntartható fejlesztési célok uniós végrehajtásának támogatása céljából. A cselekvési tervet olyan részvételi folyamat útján kell kidolgozni, amely az élelmiszer-ellátási lánc érdekelt feleit, a civil társadalmat és a kutatókat vonja be.

6.3.

Az EGSZB lehetőséget lát egy olyan tér megszervezésére és kidolgozására, amelyben a civil társadalom bevonható és aktívan részt vehet e folyamatban, az EGSZB e témában megtartott szakértői meghallgatásai által teremtett lendületre alapozva.

6.4.

A JRC-t, a Kutatási és Innovációs Főigazgatóságot és a tagállami kutatási szerveket arra kérjük, hogy dolgozzanak ki „a fenntartható élelmezésre vonatkozó uniós eredménytáblát”, amely ösztönözné és nyomon követné a meghatározott célkitűzések elérésének folyamatát. Az új és a régi mutatókat kombinálva kell az élelmiszerekkel kapcsolatos fenntartható fejlesztési célokat és más nemzetközi célkitűzéseket (pl. az üvegházhatásúgáz-kibocsátásra vonatkozóakat) európai környezetbe bevonni és átültetni.

6.5.

Az Európai Bizottságot, a Parlamentet és a Tanácsot arra kérjük, hogy vizsgálják meg egy olyan külön élelmezési főigazgatóság létrehozásának megvalósíthatóságát, amely javítaná valamennyi élelmezési vonatkozású szakpolitikára vonatkozó feladat és felelősség összehangolását, az életciklus-elemzés közös módszertanaitól az élelmiszerekre vonatkozó nagy adathalmazokig és a fenntartható táplálkozásig. Ez az új főigazgatóság megteremtené a szükséges keretet az élelmezés előtérbe helyezéséhez, emellett pedig adott esetben a szabályozás, a jogalkotás és a végrehajtás forrása lenne.

6.6.

Új európai élelmiszer-politikai tanácsot kell létrehozni. Egyes tagállamoknak máris vannak ilyen szervei (pl. Hollandia vagy az Északi Élelmiszer-politikai Laboratórium). Ez a szerv a fenntartható fejlesztési célok és az éghajlatváltozásra vonatkozó Párizsi Megállapodás teljesítéséhez a tudományos körök által javasolt átállásokkal kapcsolatban nyújtana tanácsokat.

6.7.

A fenntartható európai élelmiszerrendszerekre való átálláshoz az egészséggel, táplálkozással, környezettel és gazdasággal kapcsolatos tanácsadás jobb integrálása szükséges. Az EGSZB támogatja a fenntartható étrendre vonatkozó uniós iránymutatások kidolgozását Németország, Hollandia, Svédország és Franciaország kezdeményezéseire építve, hogy a fogyasztókat és az ipart egyértelműbb iránymutatásokkal lássák el arról, hogy hogyan teremthető meg az egyensúly a megfelelő táplálkozás és az alacsonyabb környezeti hatás között, és hogy elejét vegyék a környezettel és az egészséggel kapcsolatos hamis kijelentéseknek úgy, hogy egyúttal érvényesülhessenek a kulturális preferenciák. Ezt tükrözni kell a fenntartható élelmiszer-címkézésre vonatkozó új, intelligens rendszerben.

11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/27

Előadó:

Jonathan PEEL (UK/I)

Társelőadó:

Christophe QUAREZ (FR/II)

1.1.

A fenntartható fejlesztési célok végrehajtása és megvalósítása az egyik legfontosabb globális prioritásnak számít. Most az a fontos, hogy továbbra is fenntartsuk a lendületet a 2030-as céldátum teljesítése érdekében.

1.1.1.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) úgy véli, hogy a fenntartható fejlesztési célok, valamint a Párizsi Megállapodás (COP 21) (1) alapvetően meg fogja változtatni a globális kereskedelmi menetrendet, különösen az ipari termékek kereskedelme és a mezőgazdasági kereskedelem terén. Az ezeknek a mélyreható megállapodásoknak a végrehajtására irányuló igényt kell az összes jövőbeli uniós kereskedelmi tárgyalás középpontjába állítani.

1.2.

Az EU egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy folytassa a fenntartható fejlesztési célok megvalósítását. Eléggé hiteles ahhoz, hogy valódi összekötő szerepet töltsön be a fejlett és a fejlődő országok között. Nagyobb prioritást kell biztosítani az Európai Bizottság „Következő lépések” című közleményében (2) körvonalazott szakpolitikák kialakításának, és még határozottabban arra kell összpontosítani, hogy a fenntartható fejlesztési célokat teljes mértékben integrálják az európai szakpolitikai keretbe és az Európai Bizottság jelenlegi prioritásaiba, a tagállamok közreműködésével is, amennyiben erre szükség van.

1.2.1.

Az EGSZB utal arra, hogy az EU a Lisszaboni Szerződés alapján köteles megtenni ezt (3). Erős szinergiát kell kialakítani a fenntartható fejlesztési célok előmozdítása és megvalósítása, valamint az európai értékeknek az egész világon történő népszerűsítése terén.

1.3.

A millenniumi fejlesztési célok között csak egyszer említették a kereskedelmet (4), ezzel szemben a fenntartható fejlesztési célok kilencszer utalnak kifejezetten rá. A fenntartható fejlesztési célok elérése érdekében tett közvetlen fellépés mellett sürgetjük az Uniót, hogy a fenntartható fejlesztési céloknak kedvező kereskedelemben és beruházásokban gondolkodjon. A kereskedelem és a beruházások sokféle módon járulhatnak hozzá ezekhez a célokhoz, még ha néha csak közvetve is.

1.4.

A 17. célra vonatkozó egyik egyedi cél (a globális partnerség fellendítése a fenntartható fejlődés érdekében) egy egyetemes, szabályokon alapuló, nyílt, megkülönböztetéstől mentes és méltányos multilaterális kereskedelmi rendszerre irányul a WTO keretében. Az EU már régóta a többoldalú kapcsolatokra és a WTO kulcsszerepére helyezi a hangsúlyt: továbbra is aktív lépéseket kell tennie ennek támogatására.

1.5.

Az EGSZB megjegyzi, hogy mivel a fenntartható fejlesztési célok jogilag nem kötelező erejűek, és nincsenek erre vonatkozó vitarendezési mechanizmusok, az Uniónak saját politikái és tevékenységei keretében kell dolgoznia a megvalósításuk előmozdításán.

1.5.1.

Üdvözöljük, hogy az EU éves frissítéseket kíván rendelkezésre bocsátani, ugyanakkor továbbra is aggodalmunknak adunk hangot amiatt, hogy az EU gyakran inkább abban tűnik érdekeltnek, hogy megmutassa, milyen egybeesések és átfedések vannak a meglévő szakpolitikák és a fenntartható fejlesztési célok között, semmint hogy a maximális szinergikus hatásra törekedne az ilyen politikák és tevékenységek összpontosításával és kiigazításával. Jobb eredményeket érnénk el, ha az EU még célirányosabban összpontosítana a fenntartható fejlesztési célok elérésére.

1.5.2.

Számos olyan szakpolitikai terület van, ahol az Uniónak véleményünk szerint dolgoznia kell a fenntartható fejlesztési célokkal való teljeskörű szinergia biztosításán. Ide tartozik a Cotonoui AKCS–EU partnerség megújítása, valamint az EU szélesebb körű kapcsolattartása ezekkel a régiókkal. Ennek külön ki kell terjednie a kereskedelmi eljárások egyszerűsítéséről szóló megállapodás végrehajtását támogató és elősegítő célzott kapacitásépítésre, valamint a kereskedelemösztönző támogatással kapcsolatos, átfogóbb, közös uniós/tagállami stratégiára. Ez lényegi eleme és alapvető része a WTO kereskedelemösztönző támogatásra vonatkozó kezdeményezésének, melynek célja a fejlődő országok kapacitásainak erősítése, hogy ezek ki tudják használni a kereskedelmi megállapodások által kínált lehetőségeket. Fontos lesz majd az is, hogy oly módon járuljunk hozzá a WTO hatodik globális felülvizsgálatához, amely a fenntartható fejlesztési célokat helyezi előtérbe.

1.5.3.

Konkrétabb támogatásra van szükség annak érdekében is, hogy a kereskedelmet a regionális integráció fellendítésére és a fenntartható fejlesztési célok elérésére használják fel, különösen azokban a régiókban, ahol a gazdasági partnerségi megállapodásokat még nem kötötték meg, annak ellenére, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások még nem teljesítették teljes mértékben korábbi ígéreteiket.

1.5.4.

Az Uniónak törekednie kell arra is, hogy nagyobb mértékű szinergiákat alakítson ki a GSP+ programjára alkalmazandó 27 alapvető egyezmény és a fenntartható fejlesztési célok között, amennyiben a hatáskörei ezt megengedik.

1.6.

Az EGSZB továbbá sürgeti az Uniót, hogy ahol csak lehetséges, mozdítsa elő a fenntartható fejlesztési célok megvalósítását a kétoldalú kapcsolatain keresztül. Ennek egyik kiemelt példája a Kínához fűződő kapcsolat az „Egy övezet, egy út” kezdeményezést (BRI) illetően, amelynek végrehajtásával kapcsolatban az EU–Kína kerekasztal legutóbbi ülésén (5) azt hangsúlyozták, hogy annak „hozzá kell járulnia az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrendjének és fenntartható fejlesztési céljainak megvalósításához”.

1.7.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a felelős üzletvitel kulcsszerepet játszik a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának elősegítésében. A magánszektor döntő fontosságú és mélyreható hatást fejt ki ezen a téren: az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) becslése szerint (6) évente 2,5 billió USD további forrás előteremtésére lesz szükség – a magánszektortól azt várják, hogy ennek egyharmadát biztosítsa. Sok vállalatnak már van stratégiája a fenntartható fejlesztési célokkal kapcsolatban, azonban mindegyiküket arra kell bátorítani, hogy a kockázatokon alapuló átvilágításon keresztül vállalják saját felelősségüket a társadalomra gyakorolt hatást illetően. Az EGSZB megjegyzi, hogy a források mozgósítását az olyan nemzetközi adópolitikák is megkönnyítik, amelyek beruházásokat támogatnak a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának érdekében (7).

1.8.

A 17. fenntartható fejlesztési cél azt is kifejezetten megfogalmazza, hogy „a sikeres fenntartható fejlesztési menetrend megköveteli a kormányok, a magánszektor és a civil társadalom közötti partnerségeket is”. Az EGSZB ezért sürgeti, hogy az EU kereskedelmi és partnerségi tárgyalásai során a kereskedelmet és a fenntartható fejlődést érintő fejezetekre vonatkozó valamennyi jövőbeli tárgyalási meghatalmazás tartalmazzon egy külön záradékot, amely megköveteli a civil társadalom nyomonkövetési mechanizmusainak mindkét felétől, hogy működjenek együtt a fenntartható fejlesztési célok előmozdítása érdekében, és kísérjék figyelemmel ennek hatásait.

1.8.1.

Ezeknek a kereskedelmet és a fenntartható fejlődést tárgyaló fejezeteknek (mivel a fenntartható fejlesztési célokkal, a Párizsi Megállapodással és az ILO-egyezmények betartásával foglalkoznak) ugyanolyan súlyt kell kapniuk, mint a kereskedelmi, technikai és vámügyekre vonatkozó fejezeteknek.

1.9.

Végezetül pedig az EGSZB emlékezteti az Uniót az egyik korábbi ajánlására (8), hogy végezzen teljeskörű hatásvizsgálatot arról, hogy milyen valószínű hatásokkal járhat a fenntartható fejlesztési célok és a Párizsi Megállapodás végrehajtása az EU kereskedelmi politikájára és többek között a mezőgazdaságra nézve. A jó politika a jó elemzéssel kezdődik.

2.1.

Az Egyesült Nemzetek 2030-ig tartó időszakra vonatkozó, átfogó fenntartható fejlesztési menetrendjének és különösen központi elemének, a fenntartható fejlesztési céloknak a végrehajtása továbbra is az egyik fő globális prioritás marad a céldátumig. A 17 fenntartható fejlesztési célt további 169 egyedi cél támogatja.

2.1.1.

A fenntartható fejlesztési célok globális jellegűek, egyetemesen alkalmazandók és kölcsönösen függenek egymástól – minden országnak részt kell vállalnia az elérésük iránti felelősségből. Már most egy új módszert vezetnek be a globális munkavégzésben, amely így még inkább a részvételen és az egyeztetésen alapul: több mint 90 ország kérte mások, különösen az EU támogatását, hogy segítsenek a célok elérésében.

2.2.

A fenntartható fejlesztési célok fontosságának nagy hangsúlyt adott a már hatályba lépett Párizsi Megállapodás. Azóta jelentős bizonytalanság alakult ki amiatt, hogy az USA adminisztrációja bejelentette a megállapodástól való visszalépésének szándékát, és bizonytalan az is, hogy ez milyen következményekkel járhatna a gyakorlatban. Mindez lehetőséget teremt az EU számára, hogy vezető globális szerepet vállaljon annak biztosításában, hogy mind a fenntartható fejlesztési célok, mind pedig a Párizsi Megállapodás kiemelt prioritás maradjon, arra építkezve, hogy Kína és más növekvő gazdaságok is erőteljes érdeklődést mutattak e megállapodások iránt. Mindaddig sok gyorsan feltörekvő gazdaságnak még érdemi erőfeszítéseket kell tennie, hogy segítsenek a fejlődésben még inkább elmaradó többi országnak.

2.3.

Az Európai Bizottság 2016 novemberében közzétett, „Európa fenntartható jövője: a következő lépések” című közleménye szerint a fenntartható fejlesztési célokat teljes mértékben be kell építeni az európai szakpolitikai keretbe és az Európai Bizottság aktuális prioritásaiba. Erre kötelezi egyébként a Lisszaboni Szerződés is (9). Az EGSZB üdvözölte ezt a – jelenleg kidolgozás alatt álló – kezdeményezést a mezőgazdaság kereskedelmi tárgyalásokban betöltött szerepéről szóló véleményében  (10), amelyben azt is ajánlotta, hogy az EU végezzen teljeskörű hatásvizsgálatot az uniós kereskedelempolitikára gyakorolt várható hatásokról.

2.3.1.

A közlemény megállapította, hogy a fenntartható fejlesztési célok az EU globális stratégiája végrehajtásának szempontjából horizontális dimenziót képviselnek. Arra is rámutatott, hogy az EU kulcsszerepet vállalt e program kialakításában. Erős szinergiát kell kialakítani a fenntartható fejlesztési célok előmozdítása és megvalósítása, valamint az európai értékeknek az egész világon történő népszerűsítése terén, bár a fenntartható fejlesztési célok közvetlenül nem mozdítják elő a jó kormányzást és a jogállamiságot.

2.4.

A fenntartható fejlesztési célok és a Párizsi Megállapodás alapvetően megváltoztatják a globális kereskedelmi menetrendet, különösen az ipari termékek kereskedelme és a mezőgazdasági kereskedelem terén. Az ezeknek a megállapodásoknak a végrehajtására irányuló igényt kell az összes jövőbeli uniós kereskedelmi tárgyalás középpontjába állítani.

2.4.1.

Az EU eléggé hiteles ahhoz, hogy valódi összekötő szerepet töltsön be a fejlett és a fejlődő országok között. Az EGSZB (11) korábban már rámutatott arra, hogy az EU egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy előmozdítsa ezt a menetrendet:

3.1.

Május 1-jén az UN Foundation (12) a következőt írta a Twitteren „A mindenkit megillető jó oktatás, egészségügy és kormányzás csökkenti a konfliktus valószínűségét. Az @UN 17 #globális célt tűzött ki ennek megvalósítására. http://bit.ly/UN2030”. Mindezek a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának alapvető követelményei, miközben a háború és a korrupció továbbra is a legsúlyosabb leküzdendő kihívások közé tartoznak.

3.2.

Mindazonáltal a kereskedelemnek és a beruházásoknak nagyon jelentős szerepet kell játszaniuk a fenntartható fejlesztési célok megvalósításában. A kereskedelmet a millenniumi fejlesztési célok csak egyszer említik, ezzel szemben a fenntartható fejlesztési célok kilencszer. A WTO weboldala külön felhívja a figyelmet a 2. célra (Véget vetni az éhínségnek, elérni az élelmezésbiztonságot, javítani a táplálkozást és előmozdítani a fenntartható mezőgazdaságot), a 3. célra (Biztosítani az egészséges életet és előmozdítani a jólétet mindenki számára minden korosztályban), a 8. célra (Előmozdítani a hosszan tartó, átfogó és fenntartható gazdasági növekedést, a teljes és eredményes foglalkoztatást, valamint méltó munkát biztosítani mindenki számára), a 10. célra (Csökkenteni az országokon belüli és országok közötti egyenlőtlenségeket), a 14. célra (A fenntartható fejlődés érdekében megőrizni és fenntarthatóan használni az óceánokat, tengereket és tengeri erőforrásokat) és a 17. célra (Megerősíteni a végrehajtás módjait és feléleszteni a fenntartható fejlődés globális partnerségét). Ezekhez hozzá kell fűzni még a 7. célt (Biztosítani a megfizethető, megbízható, fenntartható és modern energiát mindenki számára) és a 9. célt (Alkalmazkodó infrastruktúrát építeni, előmozdítani az átfogó és fenntartható iparosodást, valamint elősegíteni az innovációt). Ezeknek teljes mértékben szinergikusan kell működniük a többi idevágó cselekvéssel, elsősorban a fejlesztéssel.

3.2.1.

A mezőgazdasági termékek kereskedelmére szintén kulcsszerep hárul a fenntartható fejlesztési célok többségének megvalósítása során, különös tekintettel a 12. célra (Biztosítani a fenntartható fogyasztási és termelési szokásokat) és a 15. célra (Fenntarthatóan kezelni az erdőket, leküzdeni az elsivatagosodást, valamint megfékezni és visszafordítani a talaj degradációját és a biodiverzitás csökkenését), valamint az 1. célra (Véget vetni mindenhol a szegénység összes formájának), a 13. célra (Sürgősen cselekedni a klímaváltozás és hatásai leküzdése érdekében) és az 5. célra (Megvalósítani a nemek közötti egyenlőséget, valamint segíteni minden nő és lány felemelkedését).

3.2.2.

A fenntartható fejlesztési célok a millenniumi fejlesztési célokkal ellentétben konkrétan kijelölik a „végrehajtás eszközeit”, mégpedig 169 konkrétan meghatározott egyedi célon keresztül. A célok sokasága megnehezíti, hogy prioritásokat határozzanak meg, illetve támogatást szerezzenek. Mindezek ellenére az egyik kiemelt kérdést annak biztosítása jelenti, hogy ezek a célok továbbra is inkluzívak maradjanak, és a társadalom egyik szegmensét se hagyják magára.

3.3.

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a megfelelő intézkedéseket/szakpolitikákat még nem határozták meg ténylegesen, és a felszámolandó legfontosabb hiányosságokat sem azonosították maradéktalanul.

3.3.1.

Mindenképpen részletesen át kell tekinteni azt, hogy a kereskedelem önmagában hogyan tud hozzájárulni a célok eléréséhez. A közvetlen fellépés mellett a fenntartható fejlesztési céloknak kedvező kereskedelemben és beruházásokban kell gondolkodni, például a tiszta technológiák alkalmazásával. A kereskedelem és a beruházások – még ha közvetve is – többféleképpen nyújthatnak pozitív hozzájárulást, még akkor is, ha nem mindig lehetnek a fenntartható fejlesztési célok elérésének fő mozgatórugói, és rendszerszintű megközelítéssel sem tudnak szolgálni.

3.4.

Meghatározásából adódóan a kereskedelemnek fenntarthatónak kell lennie, bár a valóságban ez semmiképpen sem mondható el minden esetben, különösen ha a jelenlegi fenntarthatósági kritériumok alapján ítéljük ezt meg, amelyek között ott van a szénlábnyom is. A múltban olyan élelmiszerekkel és árukkal kereskedtek Európán belül, amelyeket egy régió egyedül nem tudott előállítani (13). Két tényező játszott még fontos szerepet: a hosszú idő alatt kifejlesztett alapvető feldolgozási készségek és a könnyű szállítás. A vízhez való hozzáférés szintén kritikus fontosságú volt, hiszen a szárazföldi szállítás jóval költségesebb és kevésbé megbízható.

3.4.1.

Ezek a tényezők továbbra is fontosak. A behozatal helyettesítésére irányuló politikák rendszerint kudarcot vallottak. A kereskedelembe vetett nemzetközi bizalom elengedhetetlen a szükségtelen behozatali akadályok minimalizálásához és elkerüléséhez. Ehhez egy nemzetközi szabályalkotással és vitarendezési mechanizmussal alátámasztott globális kereskedelmi rendszerre van szükség. Itt továbbra is kritikus szerep hárul a WTO-ra, annak ellenére, hogy az USA kormánya felől kihívások érhetik a szervezetet.

3.4.2.

A 17. cél egyik egyedi célja éppen egy egyetemes, szabályokon alapuló, nyílt, megkülönböztetéstől mentes és méltányos multilaterális kereskedelmi rendszer előmozdítása a WTO keretében. A WTO tehát kulcsfontosságú szereppel lett felruházva. Az Uniónak továbbra is bátorítania és támogatnia kell ezt a folyamatot.

3.4.3.

A WTO Nairobiban kiadott miniszteri nyilatkozata kijelentette, hogy a nemzetközi kereskedelem szerepet játszhat a fenntartható, szilárd és kiegyensúlyozott növekedés mindenki számára történő elérésében (14), és hangsúlyozta, hogy ez egy hatékony multilaterális kereskedelmi mechanizmus nélkül jóval nehezebb lesz. Rámutatott továbbá a kereskedelemösztönző támogatással kapcsolatos kezdeményezés jelentőségére, amelynek kulcsfontosságú szerepet kellene játszania számos fenntartható fejlesztési cél megvalósításának előmozdításában.

3.4.4.

A WTO Nairobiban elfogadott kötelezettségvállalása, miszerint eltörli a mezőgazdasági termékek kivitelére nyújtott exporttámogatásokat, megfelel a 2. fenntartható fejlesztési célra meghatározott egyik fontos célnak (az éhínség felszámolása). A halászati támogatásokról jelenleg folyó WTO-tárgyalások a 14. fenntartható fejlesztési cél (óceánok, tengerek és tengeri erőforrások) szempontjából bírnak jelentőséggel, amelynek egyedi célja értelmében 2020-ig meg kell tiltani azokat a tevékenységeket, amelyek hozzájárulnak a túlkapacitáshoz és a túlhalászáshoz. Arra számítunk, hogy a WTO következő, Buenos Airesben tartandó miniszteri szintű ülésén ilyen megállapodás fog születni.

3.4.5.

1947 óta először a GATT, most pedig a WTO azon munkálkodott, hogy felszámolja az akadályokat. Az élelmiszer, a mezőgazdasági termékek, a textiltermék, a ruházat, a lábbelik és a kerámiatermékek mellett a hangsúly a vámok megszüntetéséről áthelyeződött a nem vámjellegű akadályokra. Ahogyan az EGSZB korában kijelentette (15): „a kereskedelem segít egyensúlyt teremteni a kereslet és a kínálat terén, a rendelkezésre álló élelmiszerek mennyiségének növelésével jelentős mértékben javíthatja az élelmezésbiztonságot és a táplálkozást, eközben előmozdítja a hatékony erőforrás-felhasználást és fokozza a beruházást, a piaci lehetőségeket és a gazdasági növekedést, ezáltal munkahelyeket, jövedelmet és jólétet teremtve”.

3.5.

Ahogy világszerte emelkednek a jövedelmek, úgy nő a kereslet is az élelmiszerek és fogyasztási cikkek minden eddigit meghaladó választéka iránt. Ezek közé tartoznak a pamuttermékek, a gabona és a marhahús, amelyek előállításához jelentős mennyiségű vízre van szükség – a víz pedig sok helyen szűkösen rendelkezésre álló árucikk. A fenntartható víz- és talajhasználat (valamint a légszennyezés elkerülése) számos fenntartható fejlesztési cél megvalósításának egyik kulcsa. Egyre fontosabb kérdéssé válik a termelés racionalizálása: Üzbegisztán (még nem tagja a WTO-nak) például túlnyomórészt a gyapottermesztésre támaszkodik, viszont száraz ország, a gyapot pedig különösen vízigényes növény, és a termesztéséhez jelentős mennyiségben kell peszticideket is használni.

3.6.

A kereskedelmi eljárások egyszerűsítéséről szóló megállapodásnak, amely 2017 elején lépett hatályba, jelentősen fokoznia kell a nemzetközi kereskedelem fenntarthatóságát is azzal, hogy megszünteti a késedelmeket és a szükségtelen akadályokat a határokon. Ezen a ponton az EU számára az egyik legfontosabb feladat a kapacitásépítés.

3.7.

A kereskedelem és a beruházások jelentős hatást fejtenek ki az éghajlatváltozásra is. A környezetvédelmi árukról szóló többoldalú megállapodás (EGA) megkötésére irányuló tárgyalások szintén fontos lépésnek ígérkeznek az éghajlatváltozás és a multilaterális kereskedelempolitika összekapcsolása terén; további multilaterális fellépésre van azonban szükség a koherencia előmozdításához.

3.8.

A beruházásoknak is alapvető szerepe van a fenntartható fejlesztési célok megvalósításában, különösen Afrikában, a megfelelő infrastruktúra biztosításának támogatásán keresztül (9. cél), valamint a megfelelő másodlagos feldolgozási létesítmények biztosításán és azoknak a képességeknek a növelésén keresztül, hogy az elkészült termékeket el tudják szállítani a közlekedési csomópontokba és a piacokra.

3.8.1.

Ahogy az EGSZB az önálló beruházási megállapodásokról szóló véleményében (16) már megfogalmazta, a „beruházási megállapodást kötő partnerek számára az egyik legfontosabb hatáskör az lesz, hogy a szükséges, fenntartható infrastruktúra rendelkezésre bocsátása révén megkönnyítsék a beruházást. A kormányok felelősek azért, hogy stabil szabályozási alapot biztosítsanak az infrastruktúra részére, […] azáltal, hogy az alapok kézzelfogható, szisztematikus megteremtésével hatékony és eredményes energia-, víz- és közlekedési hálózatokat garantálnak. Az energia- és vízhálózatok összetett tervezést igényelnek, és egy évtizedet vagy annál több időt is igénybe vehet teljes megvalósításuk.”

4.1.

Ahogy már említettük, az Európai Bizottság „Következő lépések” című közleménye szerint a fenntartható fejlesztési célokat teljes mértékben be kell építeni az európai szakpolitikai keretbe és az Európai Bizottság aktuális prioritásaiba.

4.1.1.

A „Globális Európa – Nemzetközi versenyképesség” című közleményében az Európai Bizottság megállapította, hogy biztosítani kell azt, „hogy a polgárok is részesüljenek a piaci nyitás előnyeiből. Ahogyan saját országainkban a társadalmi igazságosságot és kohéziót mozdítjuk elő, úgy nemzetközi viszonylatban is törekednünk kellene értékeink megismertetésére, beleértve a társadalmi és környezetvédelmi előírásokat és a kulturális sokféleséget” (17).

4.1.2.

A Lisszaboni Szerződés (18) megköveteli, hogy az Unió összes kereskedelmi és fejlesztési tevékenysége és szélesebb értelemben vett külső fellépése a kölcsönös tájékoztatáson alapuljon. Már hangot adtunk csalódottságunknak (19) azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság mindenki számára előnyös kereskedelemről szóló közleménye (20) alig említi a fenntartható fejlesztési célokat, pedig nem sokkal azután tették közzé a közleményt, hogy az ENSZ elfogadta ezeket a célokat. A mindenki számára előnyös kereskedelemre irányuló stratégia végrehajtása során az Uniónak különös figyelmet kell fordítania annak biztosítására, hogy a jövőbeli kereskedelmi és partnerségi megállapodásai megfeleljenek az ILO alapvető normáinak és a COP 21 szerinti kötelezettségvállalásoknak, és garantálják a fogyasztóvédelmet.

4.1.3.

Ugyanakkor, ahogyan arra az Európai Bíróság által az EU–Szingapúr szabadkereskedelmi megállapodásról hozott ítélet (21) is rámutatott, az Uniónak korlátozott hatásköre van a beruházások terén, ugyanakkor teljes hatásköre a kereskedelmi ügyekben.

4.2.

Maguk a fenntartható fejlesztési célok jogilag nem kötelező erejűek, és nincsenek erre vonatkozó vitarendezési mechanizmusok sem. A siker az országok saját fenntartható fejlesztési politikáitól és programjaitól függ. Az ENSZ azt hangsúlyozza, hogy partnerségeket kell létrehozni a kormányok, a magánszektor és a civil társadalom között. Weboldalán (22) még az egyének által meghozandó intézkedéseket is felsorolja.

4.3.

Az Uniónak továbbra is át kell tekintenie saját szakpolitikáit és tevékenységeit annak meghatározása érdekében, hogy miként tud a legjobban hozzájárulni a fenntartható fejlesztési célok megvalósításához, nem utolsósorban a kereskedelem területén is. Aggodalomra ad okot, hogy úgy tűnik, mintha az EU gyakran inkább azt kívánná megmutatni, hogy milyen egybeesések és átfedések vannak meglévő szakpolitikái és a fenntartható fejlesztési célok között, ahelyett, hogy a lehető legnagyobb szinergia érdekében kiigazítaná ezeket a politikákat. Még arról sem vagyunk meggyőződve, hogy az Európai Bizottság a legfontosabb kérdések kezeléséhez egy minden főigazgatóságot átfogó megközelítést alakított volna ki. Jobb eredményeket érnénk el, ha még célirányosabban összpontosítanánk a fenntartható fejlesztési célok elérésére, ideértve a kereskedelempolitikát is.

4.3.1.

Mindenképpen ide tartozik a Cotonoui AKCS–EU partnerség közelgő megújítása, valamint az EU szélesebb körű kapcsolattartása ezekkel a régiókkal. A kereskedelmi eljárások egyszerűsítéséről szóló megállapodást támogató célzott kapacitásépítés mellett ennek a kereskedelemösztönző támogatásra (23) irányuló, folyamatban lévő közös uniós/tagállami stratégiát is alá kellene támasztania, amely a WTO kereskedelemösztönző támogatásra vonatkozó kezdeményezésének egyik kulcsfontosságú eleme. Ez a kezdeményezés, amelynek célja a fejlődő országok arra vonatkozó kapacitásainak erősítése, hogy ki tudják használni a kereskedelmi megállapodások által kínált lehetőségeket, pedig alapvető fontosságú lesz a fejlesztési célok megvalósításának folyamatában.

4.3.2.

Célzottabb támogatásra van szükség annak érdekében is, hogy a kereskedelmet a regionális integráció fellendítésére és a fenntartható fejlesztési célok elérésére használják fel, különösen azokban a régiókban, ahol a gazdasági partnerségi megállapodásokat még nem kötötték meg, bár sajnáljuk azt, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások még nem teljesítették teljes mértékben korábbi ígéreteiket.

4.3.3.

Amennyiben a hatáskörei megengedik, az Uniónak nagyobb fokú szinergiákat kell kialakítania a fenntartható fejlesztési célok és a GSP+ program szempontjából jelentőséggel bíró 27 kötelező környezetvédelmi egyezmény és ILO-egyezmény között (valamint a legkevésbé fejlett országokra vonatkozó „Fegyver kivételével mindent” program követelményei között).

4.3.4.

Az AKCS–EU gazdasági és szociális érdekcsoportok 2015 júliusában, Yaoundéban tartott 14. találkozójának zárónyilatkozata (24) megállapítja, hogy minden rendelkezésre álló pénzügyi erőforrást mozgósítani kell a fenntartható fejlesztési célok elérése érdekében, amit megalapozott és átlátható költségvetési kormányzás keretében, a magánszektor bevonásával kell megvalósítani.

4.4.

Az EGSZB úgy véli, hogy az Uniónak, ahol csak lehetséges, elő kell mozdítania a fenntartható fejlesztési célok megvalósítását a kétoldalú kapcsolatain keresztül. Ennek egyik kiemelt példája a Kínához fűződő kapcsolat az „Egy övezet, egy út” kezdeményezést (BRI) illetően, amelynek végrehajtásával kapcsolatban az EU–Kína kerekasztal legutóbbi ülésén (25) azt hangsúlyozták, hogy annak „hozzá kell járulnia az ENSZ […] fenntartható fejlesztési céljainak megvalósításához és az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás végrehajtásához”. Ezt tükrözik az ENSZ főtitkárának közelmúltbeli megjegyzései is.

4.4.1.

Az EGSZB ugyanakkor ismét azon szilárd meggyőződésének ad hangot, hogy nagyon fontos, hogy Kína és más országok tiszteletben tartsák a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményeit.

4.5.

Továbbá az EGSZB szerint az Uniónak az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés feltételeinek megteremtése érdekében be kell építenie az Európa 2020 stratégiába a fenntartható fejlesztési célok azzal közös célkitűzéseit.

4.6.

A „Fenntartható fejlődés: az uniós külső és belső politikák feltérképezése” című véleményében (26) az EGSZB a következőképpen fogalmazott: „Az ENSZ 2030-as menetrendjét proaktív, átformáló és pozitív narratívaként kell alkalmazni Európában, és ezt a folyamatot az arra irányuló határozott politikai szándék és elköteleződés kell, hogy vezérelje, hogy az ellenálló, versenyképes, erőforrás-hatékony, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és szociálisan befogadó gazdaságok irányába mutató fejlesztés révén megvalósuljon egy fenntartható Európai Unió. Ez az előretekintő narratíva az uniós polgárok által az uniós projekt iránt tanúsított példátlan bizalmatlanságot is segíthet leküzdeni, és akár a fiatalok támogatását is megnyerheti. Az EU így az ENSZ 2030-as menetrendjét felhasználhatja arra, hogy az uniós polgárok elé tárja Európa új jövőképét: a 21. század társadalmi szerződését.”

5.1.

Az UNCTAD becslése szerint (27) a 17 fenntartható fejlesztési célnak (és azok 169 egyedi céljának) az eléréséhez évente2,5 billió USD további forrást kell előteremteni. Ennek legalább egyharmadát a magánszektornak kellene biztosítania, és erre a szerepére – a civil társadalom szerepe mellett – a 17. cél is rávilágított.

5.2.

Ennek nagy részét a kereskedelem és a beruházások növekedése adja majd, elsősorban az, hogy városokat kell építeni, ezt követően pedig rendelkezésre kell bocsátani az infrastruktúrát, az iskolákat, a kórházakat és az utakat. Ez már Kína „Egy övezet, egy út” kezdeményezéséből is következik.

5.3.

Ahogy már említettük, különösen Afrikában rendkívül fontos lesz az infrastruktúraépítés. Az Afrikán belüli belső kereskedelem csekély: a teljes afrikai kereskedelemnek csupán 10–15 %-át teszi ki. Ahogy arra az EGSZB már rámutatott, „ahhoz, hogy Afrika képes legyen pozitív módon részt venni a mezőgazdasági kereskedelemben, és javítani tudja az élelmezésbiztonságot, javítani kell az afrikai országok arra való képességét, hogy fokozzák az infrastruktúrára, a regionális integrációra és a belső piacok – többek között a másodlagos feldolgozás bővítése révén történő – elmélyítésére is kiterjedő fenntartható fejlesztési célokhoz kapcsolódó mezőgazdasági kereskedelmet” (28).

5.4.

Az EGSZB azt is megállapította, hogy „a szabályozási környezetet is hosszú távra kell tervezni. A vállalatoknak is hosszú távon kell tervezniük, különösen hogyha azt szeretnék, hogy befektetéseik gyümölcsözőek legyenek. Senkinek sem fűződik érdeke ahhoz, hogy bármelyik fél rosszul járjon. Erőteljes kormányzati és magánszektorbeli szereplőknek új szinergiákat kell kialakítaniuk és új részvételi formákba kell beletanulniuk. Központi szerepet kell szánni a civil társadalom hozzájárulásának ezen a téren is, különösen a szociális partnerek szintjén (29).

5.5.

Létfontosságú lesz a globális értékláncok és ellátási láncok hatékony kezelése, amire az EGSZB is rávilágított a „Méltó munkafeltételek a globális ellátási láncokban” című véleményében (30). A globális értékláncok valamennyi tevékenységet felölelik, a termék megtervezésétől kezdve egészen a végső fogyasztóig. A globális ellátási láncok a globális értékláncok részét képezik, azonban a beszerzésre irányulnak, nem pedig a tervezésre vagy elosztásra.

5.5.1.

Az EGSZB szerint „a cél a globális ellátási láncok felelős kezelésére vonatkozó fokozatos, következetes és fenntartható politika kialakítása”, valamint az, hogy „támogassanak olyan gyakorlati és megfelelő, kockázatalapú megközelítéseket, amelyek figyelembe veszik a globális értéklánc és a globális ellátási láncok sajátos természetét (lineáris vagy moduláris, egyszerű vagy összetett, rövid vagy hosszú szerkezetű)”.

5.5.2.

A magánszektor alapvető hatást fejt ki. A társadalmi, gazdasági és kulturális megújulás egyik fő katalizátora lehet, nem utolsósorban a kulcsfontosságú készségek előmozdításán és fejlesztésén, valamint a nagyobb fokú diverzifikáció biztosításán keresztül. Sok vállalatnak már van saját stratégiája a fenntartható fejlesztési célokra. Ugyanakkor a felelős üzletvitel fontos szerepet játszik a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának elősegítésében, különösen, mivel arra bátorítja az összes vállalatot, hogy vállaljanak felelősséget a társadalomra kifejtett hatásukért. Ennek az elsősorban a globális értékláncok és a globális ellátási láncok kockázatokon alapuló átvilágítására kell támaszkodnia, amely egyrészt kiterjed a negatív hatásokra és kockázatokra, másrészt aktívan népszerűsíti az előnyöket is, biztosítva, hogy a társadalom egyik szegmensét se hagyják magára. Mindez pedig minden bizonnyal támogatja majd a vállalatok „működési engedélyét”, miközben maximalizálja az innovációt és a fenntartható gazdasági növekedést is.

5.6.

A fenntartható fejlesztési célok és a magánszektor közötti nagyobb szinergikus hatás biztosítása a következőkre terjed ki:

5.6.1.

AZ EGSZB véleménye szerint minden jövőbeli uniós kereskedelmi és partnerségi megállapodásnak arra kell törekednie, hogy tartalmazza a vállalati társadalmi felelősségvállalás elveit és normáit, és kitekintsen az ezen a területen elfogadott nemzeti jogszabályokra, elsősorban a nem pénzügyi jelentések terén. Ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy minden aláíró félnek aktívan ösztönöznie kell a vállalatokat arra, hogy megfeleljenek az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatásainak (31) és az ENSZ Globális Megállapodásának, garantálják a kollektív tárgyaláshoz való jogot és fenntartsák a szociális párbeszédet.

5.6.2.

A vállalati társadalmi felelősségvállalásról szóló tájékoztató jelentésében (32) az EGSZB szintén hangsúlyozta az ENSZ üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó 2011-es irányelveinek (33) jelentőségét, mivel ezek a társadalmi pillér keretében az emberi jogokra helyezett hangsúlyuk alapján kulcsfontosságú lépést jelentenek a vállalati társadalmi felelősségvállalás területén. Az ENSZ jelenleg azon dolgozik, hogy az irányelveket egy, az emberi jogokkal kapcsolatos, olyan egyezmény irányába fejlessze tovább, amely kötelező érvényű a transznacionális vállalatok és egyéb vállalkozások számára.

5.6.3.

A témához kapcsolódó egyéb EGSZB-vélemények közé tartozik a magánszektor fejlesztésben betöltött szerepéről szóló vélemény (34), valamint az EFFA-garanciáról és az EFFA Garanciaalap létrehozásáról szóló vélemény (35) is.

5.7.

A 17. cél megvalósításába be kell vonni a közbeszerzéseket és a magánszektorral együtt dolgozó kormányokat is. Az Uniónak szorosan együtt kell működnie az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájával és az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságával, amely a köz- és magánszféra közötti partnerségek szerepét népszerűsíti. Miközben az EGSZB (36) általában támogatja köz- és magánszféra közötti partnerségeket, felvet bizonyos aggályokat is, miszerint „a magánszektor és az állami szektor közötti partnerségek lényeges eszközt jelenthetnek a fejlesztési stratégiák elindítása szempontjából, amennyiben előzetesen biztosítják a megfelelő adagolást és az érdekelt felek közötti jó kommunikációt”.

5.8.

Az EGSZB már rámutatott arra, hogy az e-kereskedelemben milyen óriási potenciál rejlik a kkv-k és más specializáltabb vállalatok számára, ugyanis lehetővé teszi, hogy ezek a vállalatok és a helyi vállalkozások eddig elérhetetlen piacokra lépjenek be. Mivel a kkv-k az innováció fő mozgatórugói, a fenntarthatóság megőrzésének és fejlesztésének kulcsszereplői, és a foglalkoztatás 70–80 %-át biztosítják, az EGSZB felszólítja az Európai Bizottságot, hogy fordítson különös figyelmet arra, hogy támogassa ezeket a vállalkozásokat a fenntartható fejlesztési célok elérésében.

6.1.

A 17. fenntartható fejlesztési cél kifejezetten utal a civil társadalomra, miszerint „a sikeres fenntartható fejlesztési menetrend megköveteli a kormányok, a magánszektor és a civil társadalom közötti partnerségeket is. Ezekre a globális partnerségekre […] szükség van globális, regionális, nemzeti és helyi szinten”. Ezt követően utal a „felülvizsgálati és nyomonkövetési keretrendszerekre”. Az ENSZ történetében először a fenntartható fejlesztési célok rögzítik, hogy a kormányok elszámoltathatók az emberekkel szemben. A fenntartható fejlesztési célok megvalósítása megköveteli a civil társadalom bevonását, nem utolsósorban azért, mert ennek bátorítania kell a jogállamiság megteremtését, és segítséget kell nyújtania a korrupció elleni küzdelemben. Ha a civil társadalom fél a szerepvállalástól, akkor ennek pont az ellenkezője igaz. Egy nyílt társadalomban a civil társadalom a hazai változások, a nyitottság és a pluralizmus egyik erőteljes mozgatórugója.

6.1.1.

A 2011. évi EU–Korea szabadkereskedelmi megállapodás óta minden uniós kereskedelmi és gazdasági partnerségi megállapodás arra törekedett, hogy a kereskedelmet és a fenntartható fejlődést tárgyaló fejezetekbe (37) beépítsék a civil társadalom ellenőrzési mechanizmusait. Ezeknek a fejezeteknek a felülvizsgálata jelenleg folyik. Meg kell erősíteni és adott esetben ki kell igazítani ezeket a fejezeteket, hogy támogatni tudják a fenntartható fejlesztési célok megvalósítását. Az EU jövőbeli tárgyalási meghatalmazásainak a kereskedelmet és a fenntartható fejlődést tárgyaló fejezetekben külön hivatkoznia kell a fenntartható fejlesztési célokra.

6.2.

Ezek a mechanizmusok nagymértékben elő tudják mozdítani az uniós értékeket, köztük a szociális és környezetvédelmi normákat is. Kézzelfogható eredményeket tudnak elérni. A partnerországok civil társadalmával folytatott együttműködés fontos csatornáit képezik, és hozzájárulnak a felelősségvállalásuk ösztönzéséhez.

6.2.1.

A civil társadalom e közös mechanizmusainak alkalmasnak kell lenniük arra, hogy a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának előmozdítása érdekében beavatkozzanak, és fellépjenek a negatív fejleményekkel szemben. Úgy véljük, hogy ezeknek a kereskedelmet és a fenntartható fejlődést érintő fejezeteknek ugyanúgy végrehajthatóaknak kell lenniük, mint bármely más kereskedelmi záradéknak. Ebben a tekintetben sürgetjük az Európai Bizottságot, hogy valamennyi jövőbeli megállapodás keretében tárgyaljon olyan intézkedésekről, amelyek lehetővé teszik a kereskedelemmel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó fejezetek végrehajtásának teljeskörű nyomon követését, és – ahol szükséges – foganatosítsa is ezeket az intézkedéseket.

6.3.

Az EGSZB üdvözli azt is, hogy a Tanács által „Új globális partnerség a szegénység felszámolásáért és a fenntartható fejlődésért 2015 után” címmel 2015 májusában elfogadott következtetések (38) hangsúlyozták, hogy a szociális gazdaság fontos szerepet tölt be a munkahelyteremtés és a fenntartható fejlődés előmozdításában. A szociális gazdaság szervezetei arra is képesek, hogy kulcsszereplővé váljanak a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának elősegítésében. A szociális gazdaságról a közelmúltban elfogadott véleményében (39) az EGSZB rámutatott arra, hogy a szociális gazdaságnak kiemelt szerepe van Afrika nagy régióinak mindennapi életében és termelő tevékenységeiben, és így jelentős mértékben és globális léptékben hozzájárul az élet- és munkakörülmények javításához.

11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/36

Előadó:

Roman HAKEN

1.1.

Az Európai Unió a 2020 után követendő politikáról szóló tárgyalások előtt áll. Az Európai Bizottság és a tagállamok most kezdenek hozzá az európai strukturális és beruházási alapokra vonatkozó jövőbeli pénzügyi keret megvitatásához.

1.2.

Hogyan fonhatja szorosabbra az Európai Unió az őt a tagállamokkal összefűző szálakat és nyerheti vissza polgárainak bizalmát (1)?

1.3.

A válasz egy jól végrehajtott közösségvezérelt helyi fejlesztési megközelítés (community-led local development, CLLD) lehet, amely lehetővé teszi az integrált helyi fejlesztést, valamint a polgárok és szervezeteik helyi szintű bevonását. Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a közösségvezérelt helyi fejlesztésnek mint eredményes európai helyi fejlesztési eszköznek számos előnye lehet.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a következőket javasolja:

1.4.

dolgozzanak ki világos elképzelést a közösségvezérelt helyi fejlesztés több forrásból finanszírozott megvalósításának az Európai Unióban való kötelező alkalmazására, biztosítva, hogy a közösségvezérelt helyi fejlesztés megközelítése a területek minden típusán: a vidéki területeken (ezen belül a távol eső, a hegyvidéki és a szigeti területeken), illetve a városi és a partvidéki övezetekben is érvényesüljön,

1.5.

ösztönözzék az Európai Bizottságot arra, hogy tárja fel és részletesen elemezze, milyen lehetőségek vannak uniós szinten arra, hogy tartalékalapot hozzanak létre a közösségvezérelt helyi fejlesztés számára. Mindettől függetlenül az Európai Bizottságnak biztosítania kell majd, hogy valamennyi tagállamnak legyen egy, a közösségvezérelt helyi fejlesztést szolgáló nemzeti alapja (CLLD-alap), amelyhez mind a négy európai strukturális és beruházási alap (EMVA, ERFA, ESZA és ETHA) hozzájárul,

1.6.

határozzanak meg olyan összehangolt keretet, amely valamennyi európai strukturális és beruházási alapra vonatkozik, és állítsanak fel egyszerű szabályokat a közösségvezérelt helyi fejlesztési alap uniós szintű megvalósítására vonatkozóan;

1.7.

ismerjék el, hogy a közösségvezérelt helyi fejlesztés – amely a LEADER-módszer megerősítését jelenti – egyedülálló lehetőséget kínál a tagállamok számára arra, hogy területeiket a helyi érintettekkel partneri viszonyban, inkluzívabb, fenntarthatóbb és integráltabb módon fejlesszék. A nagyobb hatás elérése érdekében elegendő pénzügyi eszközt kell biztosítani a közösségvezérelt helyi fejlesztésnek a 2021 és 2027 közötti programozási időszakban történő megvalósításához. Ennek érdekében sürgetjük az Európai Bizottságot, hogy határozzon meg a tagállamok számára olyan kötelező érvényű követelményt, miszerint minden európai strukturális és beruházási alap költségvetésének legalább 15 %-át utalják a közösségvezérelt helyi fejlesztési alapnak, amit még megfelelő nemzeti forrásokkal is ki kell egészíteni;

1.8.

kerüljék el, hogy a programozási időszakok között hézagok legyenek, és biztosítsák a 2021 és 2027 közötti időszak jobb indulását;

1.9.

a bonyolult jogi keret és az időigényes eljárások jelentősen megnövelték a közösségvezérelt helyi fejlesztés valamennyi szereplőjének bürokratikus terheit. Annak érdekében, hogy a több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztést a jövőben hatékonyan lehessen végrehajtani, az EGSZB szorgalmazza, hogy a 2021–27-es programozási időszakban jelentősen egyszerűsítsék a közösségvezérelt helyi fejlesztés jogi keretét, végrehajtási eljárásait és modelljét. Az új politikai és gazdasági hátteret fel kell használni a bürokratikus terhek csökkentésére és egy egyszerű keret elindítására, amely a lehetőségekre és a bizalomra koncentrál. A globális támogatások alakulása során például egy egyszerű rendszert alakítottak ki. Ahelyett, hogy a hibák megelőzésére koncentrálnánk, olyan szabályozásokra van szükség, amelyek valóban támogatni tudják a helyi akciócsoportokat és a helyi kedvezményezetteket (végfelhasználókat) helyi fejlesztési stratégiáik és projektjeik kialakításában;

1.10.

tegyenek lehetővé egy európai, nemzeti, regionális és helyi szintű, intenzív párbeszédet a közösségvezérelt helyi fejlesztés valamennyi szereplője között a következő programozási időszak előkészítése során a bizalomépítés és a több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztésre irányuló, integrált megközelítés megvalósítása érdekében. Az EU, a polgárok és a közösségek közötti kapcsolatokat meg kell erősíteni;

1.11.

tegyék lehetővé a közösségvezérelt helyi fejlesztéssel foglalkozó valamennyi szereplő (hatóságok, helyi akciócsoportok, LEADER és vidéki hálózatok, kifizető ügynökségek stb.) folyamatos kapacitásépítését a közösségvezérelt helyi fejlesztés több forrásból finanszírozott megvalósításával kapcsolatosan;

1.12.

aknázzák ki az informatikai megoldásokban rejlő lehetőségeket az adatgyűjtés nemzeti és helyi szintű egyszerűsítésére és automatizálására. Az ilyen rendszerek alkalmazásával kapcsolatos bevált gyakorlatokat terjeszteni kell az irányító hatóságok és a helyi akciócsoportok között (ahogy az például Észtországban történt). Az informatikai rendszereket valamennyi érintett tényleges bevonásával kell kifejleszteni, és ezeknek arra kell irányulniuk, hogy segítsék az európai strukturális és beruházási alapok egyszerűsítésére irányuló általános stratégiát;

1.13.

alkalmazzanak részvételen alapuló megközelítést a helyi fejlesztési stratégiák változó helyi körülményekkel (társadalmi kohézió, migráció, regionális klaszterek, zöld gazdaság, éghajlatváltozás, intelligens megoldások, technológia stb.) való összhangjának fenntartása érdekében, és folyamatosan igazítsák ezekhez őket, és éljenek az új technológiai és informatikai forradalom által nyújtott lehetőségekkel;

1.14.

a helyi akciócsoportok fontos értéke az is, hogy területi animátori szerepükkel kapcsolatosan jó projekteket tudnak kiválasztani a térségek közötti és transznacionális együttműködés során is. A helyi akciócsoportoknak aktív támogató szerepet kell betölteniük és ágazatokat átfogó munkát kell végezniük a területükön tevékenykedő valamennyi érdekelt fél bevonásával;

1.15.

fontos a helyi akciócsoportok eredményeinek láthatósága és megfelelő bemutatása, a helyi fejlesztési stratégiák végrehajtását pedig folyamatosan értékelni kell, emellett a támogathatóság ellenőrzési mechanizmusairól az eredmények elérésére és a teljesítményértékelésre, valamint a hosszú távú hatások felmérésére kell áthelyezni a hangsúlyt;

1.16.

a városi és városkörnyéki területeken végzett közösségvezérelt helyi fejlesztés kihívást jelent az EU jövőbeli helyi fejlesztése számára. Az EGSZB azt ajánlja, hogy gyűjtsék össze a sikeres kísérleti projektek adatait, és a szélesebb körű felhasználás érdekében szervezzenek tájékoztató és motivációs kampányokat. A helyi városi szereplők és a közigazgatás szereplői számára képzéseket kell tartani. A városi CLLD eszközként használható az uniós városfejlesztési menetrend végrehajtására, és kombinálható a városfejlesztési hálózati programmal is.

2.1.

A közösségvezérelt helyi fejlesztés a több mint 26 éves LEADER-módszer megújítása. A legfontosabb különbség a szorosabban integrált megközelítés és a diverzifikált finanszírozási modell. Ma már azonban a vidéki térségek egyes helyi akciócsoportjai is részesülhetnek az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a Szociális Alapból és a Halászati Alapból származó támogatásokból. A jelenlegi programozási időszaktól (2014–2020) kezdődően a több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztés a városi területeken is alkalmazhatóvá vált.

2.2.

Az Európai Bizottságtól származó adatok szerint ebben a 2014 és 2020 közötti programozási időszakban húsz tagállam fogadta el a több forrásból történő finanszírozásra vonatkozó megközelítést: Ausztria, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság. Nyolc ország (Belgium, Horvátország, Ciprus, Észtország, Írország, Luxemburg, Málta és Hollandia) nem fogadta el az említett megközelítést erre az időszakra vonatkozóan. A sikeres tárgyalásoknak köszönhetően más alapok hozzájárulása néhány országban (Cseh Köztársaság, Magyarország, Portugália és Szlovákia) megközelíti az 50 %-ot. A több forrásból történő finanszírozásra vonatkozó megközelítés bevezetéséhez nemzeti szintű politikai akaratra, a közösségvezérelt helyi fejlesztés előnyeinek nemzeti szinten történő megértésére és a minisztériumok közötti jó együttműködésre van szükség. Az Európai Bizottság célja az alapok közötti akadályok lebontása, és ezáltal a szinergia és a koherencia fokozása mind helyi, mind pedig regionális szinten.

2.3.

A LEADER-megközelítést megerősítették a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan. Tekintettel a helyi közösségeknek a területi kohézió erősítésében játszott szerepére és az Európa 2020 stratégia célkitűzéseire, az Európai Unió – az Európai Parlament erős támogatása mellett – úgy határozott, hogy megkönnyíti és ösztönzi a közösségvezérelt helyi fejlesztés alkalmazását valamennyi területtípus (vidéki, városi, tengerparti) és a különféle közösségi (különösen a szociális, kulturális, környezetvédelmi és gazdasági) igények tekintetében. A 2014 és 2020 közötti időszakban a közösségvezérelt helyi fejlesztési kezdeményezések valamennyi európai strukturális és beruházási (esb) alapból támogathatók (a Kohéziós Alap kivételével), és az ezen alapokat szabályozó közös rendelkezésekről szóló rendeletben (CPR) megállapított közös keret hatálya alá tartoznak. Ez biztosítja az EU-finanszírozás nagyobb következetességét és koordinációját, valamint alkalmazásának nagyobb hatékonyságát. A közös szabályokat az alapokra vonatkozó sajátosságok egészítik ki (például az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból származó források legalább 5 %-ának követnie kell a közösségvezérelt helyi fejlesztésre irányuló megközelítést, míg más alapok számára opcionális a közösségvezérelt helyi fejlesztés céljára nyújtott támogatás). A kötelező finanszírozási követelmény biztosította a LEADER sikeres megvalósítását.

2.4.

Ebben a programozási időszakban ehhez az integrált területi beruházásokra irányuló eszköz is társul, amely elsősorban a nagyobb területekre (NUTS III, nagyvárosi térségek stb.) és makroprojektekre koncentrál. A szervezett civil társadalom kevésbé részese ennek a folyamatnak, mint a közösségvezérelt helyi fejlesztés mikrostruktúráinak (2).

2.5.

A közösségvezérelt helyi fejlesztés alapját három egymással összekapcsolódó elem képezi: helyi akciócsoportok (a köz- és magánszféra helyi társadalmi-gazdasági érdekeinek képviselői), integrált helyi fejlesztési stratégiák és pontosan meghatározott területek. Mindhárom elem a közös rendelkezésekről szóló rendeletben megállapított konkrét követelmények hatálya alá tartozik – például: a célterületnek 10 000–150 000 lakossal kell rendelkeznie, és a stratégiáknak magukban kell foglalniuk a kitűzött célokat, a terület igényeinek és lehetőségeinek elemzését, valamint a cselekvési és pénzügyi terveket.

2.6.

Az EGSZB meglepve tapasztalja, hogy a LEADER program ma bonyolultabb és nehezebben megvalósítható, mint az 1990-es években volt. Ma már számítógépek, az internet, szoftverek és mobiltelefonok állnak a rendelkezésünkre, de a munka valójában nehezebbé vált. Az EGSZB éppen ezért valódi egyszerűsítést kíván elérni – ellenkező esetben ez az új „techno-bürokrácia” ellehetetleníti a sikeres uniós eszközöket.

3.1.

A több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztésre irányuló megközelítés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy javítsák az integrált fejlesztés vonatkozásában a helyi és regionális felkészültséget. A tagállamok gyakorlatai azt mutatták, hogy az integrált helyi fejlesztés a tevékenységek széles körét befolyásolja, és jelentős hatással van a helyi gazdaságokra és a munkahelyteremtésre, különösen a mezőgazdasági elsődleges termelésen kívül.

3.2.

Az integrált helyi fejlesztés emellett nagyon kedvező hatást gyakorol a társadalmi befogadásra a különböző érdekelt felek (különféle szereplők, korosztályok, nemek) bevonása és részvétele miatt. A közösségvezérelt helyi fejlesztés több regionális és helyi érdekelt bevonására nyújt lehetőséget, mint az a LEADER esetében – amely csak az EMVA-ból kapott támogatást – lehetséges volt. A regionális fejlesztés nagyobb súlyt kap a közösségvezérelt helyi fejlesztés révén.

3.3.

Az Európai Unió kohéziós politikájának célja a területi kohézió megvalósítása, ami a közösségvezérelt helyi fejlesztés célja is. A közösségvezérelt helyi fejlesztés kiterjed valamennyi területtípusra: a vidéki, városi és tengerparti területekre, valamint a különféle közösségi igényekre (szociális, kulturális, környezetvédelmi és gazdasági) és a különböző finanszírozási mechanizmusokra (négy európai strukturális és beruházási alap bevonására kerül sor). A közösségvezérelt helyi fejlesztés valamennyi területtípuson való lehetővé tétele hozzájárul a vidéki, városkörnyéki és városi területek közötti kohézió javításához, ami segít leküzdeni, illetve megállítani a perifériahatást.

3.4.

A közösségvezérelt helyi fejlesztés módszere fontos szerepet tölt be az integrált helyi fejlesztés ösztönzésében a következő komponensei miatt: alulról építkező megközelítés, területi alapú helyi fejlesztési stratégiák, a köz- és magánszféra közötti partnerségek, innováció, integrált és multiszektorális megközelítés, kapcsolatépítés és együttműködés, valamint decentralizált igazgatás. A közösségvezérelt helyi fejlesztés módszerének helyes végrehajtását támogatandó információmegosztási és -terjesztési tevékenységekre és magának a módszernek, illetve a módszer előnyeinek a nagyobb fokú ismertségére van szükség.

3.5.

A LEADER program végrehajtásában szerzett több mint 26 éves tapasztalat bebizonyította, hogy a LEADER-módszer/a közösségvezérelt helyi fejlesztés módszere működik, valamint hogy ez a területek fejlesztésének fenntartható és hatékony módja, és hosszú távú hatást gyakorol a helyi fejlődésre. A közösségvezérelt helyi fejlesztés lehetőségei most kibővültek egy szorosabban integrált megközelítéssel, amely sokoldalú végrehajtási modelljének köszönhetően még hatékonyabbnak tekinthető.

3.6.

A közösségvezérelt helyi fejlesztés e diverzifikált végrehajtási modellje segíti a tagállamokat és a helyi területeket a kockázatok csökkentésében és az átláthatóság növelésében.

3.7.

Az EGSZB határozottan támogatja az alulról építkező döntéshozatali folyamatot, amely garantálja, hogy a beruházások összhangban legyenek a helyi területek valós igényeivel és lehetőségeivel. A közösségvezérelt helyi fejlesztésnek még rugalmasabbnak kell lennie annak érdekében, hogy felölelje az összes lehetséges közösségi igényt, és lehetővé tegye a helyi lakosság számára a helyi fejlesztési stratégiájuk szempontjából leglényegesebb kérdések kiválasztását.

3.8.

A közösségvezérelt helyi fejlesztés módszerének egyik legfőbb előnye a helyi szereplők bevonása és kapacitásépítése. Az integrált helyi fejlesztés a helyi fejlesztés különböző érdekelt felei és kérdései közötti kapcsolatok és szinergiák kialakításának legjobb módja.

3.9.

Az EGSZB örvendetesnek tartja, hogy a közösségvezérelt helyi fejlesztés olyan folyamat, amelyben a helyi lakosság folyamatosan részt vesz és képzésben részesül, és amelynek a szorosabban integrált megközelítése több lehetőséget kínál a helyi közösségeknek kapacitásaik és ismereteik bővítésére. A vidék, a város és a tengerpart közötti kapcsolatok azt jelentik, hogy a résztvevők tanulhatnak egymás tapasztalataiból, és a fontos kihívásokra inkluzívabb módon találhatnak válaszokat. A folyamatos együttműködés, kapcsolatépítés és képzés jobb irányítást tesz lehetővé.

3.10.

A zöld gazdaság, a társadalmi befogadás, a szegénység csökkentése, a migrációs kérdések, a regionális klaszterek, a vidék-város-tengerpart közötti kapcsolatok, az intelligens megoldások és az információs technológiák jelentősége egyre nagyobb a helyi fejlesztésben. A közösségvezérelt helyi fejlesztés megteremti a lehetőséget valamennyi különböző területtípus (vidéki, városi és tengerparti) és közösségtípus számára, hogy együtt dolgozzanak ezeken a kihívásokon. A közösségvezérelt helyi fejlesztés több forrásból finanszírozott megközelítése nagyon jó mechanizmust jelent az „intelligens városok” koncepció – kapacitásépítés, beruházások, innovációtámogatás és hálózatépítés, valamint a szolgáltatások és az infrastruktúra javítását szolgáló innovatív finanszírozási eszközök elérhetővé tétele révén – történő támogatásához (3).

3.11.

Az EGSZB bízik abban, hogy az EU-finanszírozás nagyobb következetessége és koordinációja megkönnyíti majd a helyi szereplők számára az olyan multiszektorális stratégiák kidolgozását, amelyeket több alapból finanszíroznak, és amelyek jobban megfelelnek a vegyes (például vidéki-városi-tengerparti) területek számára. A több alapból finanszírozott stratégiák egyszerűsítése érdekében ki kell jelölni egy olyan „vezető alapot”, amely nemzeti szinten fedezetet nyújt valamennyi irányítási költségre. Egy, a közösségvezérelt helyi fejlesztésre vonatkozó és valamennyi esb-alapra nézve uniós szinten egységes szabályokat tartalmazó rendelet még hatékonyabb lenne a bürokratikus terhek csökkentése szempontjából.

3.12.

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a 4 európai strukturális és beruházási alap különféle kiemelt területeinek a helyi fejlesztési stratégiák végrehajtásába való bevonása számos előnnyel jár minden helyi akciócsoport számára (4).

3.13.

A közösségvezérelt helyi fejlesztés európai gyökerű alulról felfelé építkező fejlesztési megközelítés, amely azáltal, hogy alkalmazásának területein hozzájárul a társadalmi befogadáshoz és a fenntartható gazdaságfejlesztéshez, segíthet a helyi közösségekben mutatkozó Európa-ellenes tendenciák visszaszorításában.

4.1.

A különböző alapok közötti gyenge kohézió és a gyenge területi kohézió bizonyult a legjelentősebb nemzeti szintű akadálynak, valamint az, hogy a döntéshozók nem ismerik eléggé a közösségvezérelt helyi fejlesztés előnyeit. A különböző alapok és területek (vidéki, városi és tengerparti) közötti tényleges szinergiát nehéz volt megvalósítani az alapok között nemzeti szinten még fennálló „határok” miatt. Minden alapra különböző szabályok és előírások vonatkoznak, és elégtelen az irányító hatóságok közötti együttműködés, valamint a több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztést megvalósító legtöbb országban hiányzik az egyértelmű koordináció. Csak Svédország valósít meg több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztést az egész országban, és teszi elérhetővé mind a négy európai strukturális és beruházási alapot a helyi akciócsoportok valamennyi típusa (vidéki-városi-tengerparti) számára.

4.2.

A tagállamok nem fogalmazhatnak meg olyan kiegészítő szabályokat és követelményeket, amelyek hátráltatják az egyszerűsítést. Az egyszerűsítésnek az Európai Bizottság által javasolt szabályokkal összhangban tényleges egyszerűsítésnek kell lennie. Képzésre és e modellek pontos ismeretére van szükség. Az Európai Számvevőszék véleménye szerint a LEADER-projektekben nem fordul elő több hiba, mint a különböző intézkedések keretében megvalósuló más projektekben.

4.3.

A tagállamoknak nem szabadna a közösségvezérelt helyi fejlesztést olyan eszközzé alakítaniuk, melynek révén célhoz kötött finanszírozást lehet nyújtani egy előre meghatározott listán szereplő nemzeti intézkedésekhez kapcsolódóan. A közösségvezérelt helyi fejlesztésnek „szélessávú” fejlesztési eszköznek kell lennie, meghatározott helyi szintű intézkedésekkel.

4.4.

A programozási időszak hosszú késéssel indult. Nem minden ország tudta biztosítani a programozási időszakok közötti folytonosságot és a zökkenőmentes megvalósítást, ami nagyfokú bizonytalanságot okozott, csökkentette a motivációt, és már meglévő ismeretek is elvesztek. A jövőben ezt el kell kerülni.

4.5.

Az EGSZB tudatában van annak, hogy a közösségvezérelt helyi fejlesztés szereplői közötti bizalom hiánya megakadályozza az e módszerben rejlő lehetőségek kiaknázását. E bizalom folyamatos építésére van szükség. A végrehajtás ideje alatti folyamatos büntetés rombolja a bizalmat és akadályozza a megfelelő párbeszédet. Az irányító hatóságok, köztük a kifizető ügynökségek, mérlegelési jogkörrel rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy ne szankcionáljanak, és ezzel gyakrabban kell élniük.

4.6.

Az informatikai megoldások kifejlesztése révén megvalósuló egyszerűsítésben rejlő valódi lehetőségeket nem sikerült kiaknázni. Az informatikai eszközök kifejlesztésében nem vett részt a közösségvezérelt helyi fejlesztés valamennyi szereplője, ami nehézségeket okozott e rendszerek használatát illetően. A megvalósítást segítő informatikai eszközök kifejlesztése során támaszkodni lehet a helyi akciócsoportok gyakorlati ismereteire. Az irányító hatóságok által kifejlesztett informatikai platformoknak igazodniuk kell a közösségvezérelt helyi fejlesztés valamennyi szereplőjének igényeihez. A helyi akciócsoportok számára rugalmas és nyitott platformokat kell biztosítani, hogy lehetővé váljon a helyi fejlesztési stratégiáiknak a területi sajátosságokkal összhangban történő végrehajtása. A szabványosítás kerülendő.

4.7.

Az EGSZB eltéréseket lát sok tagállam elvárásai, erőfeszítései és pénzügyi eszközei között. Ha az a szándék, hogy valódi eredményeket érjünk el, akkor elegendő pénzt is kell befektetnünk, hogy az elvárásaink reálisak legyenek. A hatás eléréséhez realizmusra van szükség a tekintetben, hogy minden európai strukturális és beruházási alapból elegendő pénzt biztosítsunk a közösségvezérelt helyi fejlesztés számára. Van erre néhány nagyon jó példa az Európai Unióban (például Szászország a vidékfejlesztési programjának 40 %-ával vagy Asztúria a 17 %-ával).

4.8.

A közösségvezérelt helyi fejlesztés szereplői (irányító hatóságok, helyi akciócsoportok, kifizető ügynökségek, LEADER-hálózatok – például az ELARD és a nemzeti LEADER és vidékfejlesztési hálózatok) közötti elégtelen párbeszéd növekvő bürokráciához vezetett, és számottevő késéseket okozott a programozási időszak megkezdésében és a források pályázókhoz történő eljuttatásában. A különböző hatóságok és minisztériumok közötti hatékony és átlátható, nemzeti szintű koordinációra, valamint a helyi akciócsoportokkal folytatott szoros párbeszédre van szükség. Erősíteni kell továbbá az Európai Bizottság és a helyi akciócsoportok közötti közvetlen párbeszédet – az EGSZB ebben segítséget tud nyújtani.

4.9.

A legtöbb tagállamban felismerhető volt, hogy nem építették ki a hatóságok és a helyi akciócsoportok azon kapacitásait, amelyek segítik őket a több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztés megvalósításában. Lehetővé kell tenni a közösségvezérelt helyi fejlesztés több forrásból finanszírozott megvalósításával kapcsolatos folyamatos tanulást és közös értelmezést a közösségvezérelt helyi fejlesztés szereplői teljesítőképességének fokozása érdekében. Meg kell erősíteni a kollegiális szellemet. A helyi akciócsoportoknak és hatóságoknak megfelelő képzésben kell részesülniük, és meg kell ismerniük egymás sajátosságait. Ezt úgy lehetne elérni, hogy tisztviselők, a helyi akciócsoportok tagjai és helyi érdekeltek tényfeltáró küldetésekben, képzéseken, munkaerőcseréken stb. vesznek részt. Az EGSZB azt javasolja, hogy az erre irányuló programot az Erasmus program kibővítése révén finanszírozzák.

4.10.

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy uniós szinten nem fejtették ki világosan a több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztésre irányuló megközelítés hozzáadott értékét és a lehetséges megvalósítási modelleket. Nincsen világos elképzelés arra vonatkozóan, hogy a tagállamoknak tulajdonképpen hogyan kell megvalósítaniuk a több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztést. A tagállamok számára egyszerű modelleket, struktúrákat és bevált gyakorlatokat kell biztosítani.

4.11.

Nem használták ki eléggé a helyi akciócsoportokban rejlő valódi lehetőségeket, hogy azok támogató szerepet töltsenek be területeiken. Meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a helyi akciócsoportok számára, hogy a területek mozgósításában betöltött szerepükre összpontosítsanak, és segítsék a legjobb ötletek felmerülését és megvalósítását. A kutatások azt mutatják, hogy az integrált helyi fejlesztés elősegítéséhez a helyi akciócsoportok mint közvetítők támogatására van szükség. A helyi akciócsoportok rendelkeznek az ahhoz szükséges kapacitásokkal, hogy ágazatokat átfogó munkát végezzenek és összefogják a különböző érdekelt feleket. A helyi akciócsoportok feladata nem csupán az, hogy finanszírozási forrást biztosítsanak és további közigazgatási szintként működjenek, hanem feladatuk az is, hogy valódi fejlesztési szervezetként tevékenykedjenek, amely megfelelő pénzügyi és szervezési támogatás mellett együttműködési projekteket kezdeményez, valamint lehetővé teszi a képzést és a kapcsolatépítést.

4.12.

Gyakran hiányoznak a helyi fejlesztési stratégiák értékelésére és nyomon követésére szolgáló világos és egyszerű modellek. Az értékelésnek a közösség tanulási folyamatának részét kell képeznie, és ezért nagyon fontos, hogy a helyi akciócsoportok folyamatosan gyűjtsék az információkat és értékeljék a stratégiáik végrehajtását. Fejlett informatikai megoldásokat kell bevezetni az adatgyűjtés és -elemzés terén, a közösségvezérelt helyi fejlesztés alapelveinek megfelelő, részvételen alapuló folyamatokkal és minőségi jellegű elemzéssel egybekötve. Uniós szinten be kell ruházni a közösségvezérelt helyi fejlesztés következetes nyomon követését és értékelését lehetővé tévő eszközökbe. Svédországban eredményesen alkalmaztak történetmesélési módszereket.

4.13.

Néhány tagállamban, ahol a LEADER/a közösségvezérelt helyi fejlesztés szereplői között nem volt párbeszéd, és a helyi akciócsoportok nem vehettek részt egyenrangú partnerként a vitákban, hatáskörrel való visszaélést állapítottak meg az irányító hatóságok részéről. Az EGSZB arra is figyelmeztet, hogy nem szabad engedni, hogy a helyi önkormányzatok domináns szerepbe kerüljenek, és a közösségvezérelt helyi fejlesztés forrásait saját politikai programjuk megvalósításához használják fel. A helyi akciócsoportok számára garantálni kell a független munka és döntéshozatal lehetőségét és azt, hogy a települések ne gyakorolhassanak rájuk hivatalos vagy nemhivatalos formában nyomást.

5.1.

Dolgozzanak ki uniós szintű, világos elképzelést a közösségvezérelt helyi fejlesztés több forrásból finanszírozott kötelező megvalósítása tekintetében, és mielőbb biztosítsanak egyszerű modelleket és iránymutatásokat, valamint mihamarabb (2018 folyamán) ismertessék meg a legjobb gyakorlatokat a több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztésnek a tagállamokban történő megvalósítása vonatkozásában.

5.2.

A sablonos megközelítéseken túllépve tárják fel és részletesen elemezzék, milyen lehetőségek vannak uniós szinten arra, hogy tartalékalapot hozzanak létre a közösségvezérelt helyi fejlesztés számára. Mindettől függetlenül az Európai Bizottságnak biztosítania kell majd, hogy valamennyi tagállamnak legyen egy, a közösségvezérelt helyi fejlesztést szolgáló nemzeti alapja (CLLD-alap).

5.3.

Alakítsanak ki olyan összehangolt keretet, amely valamennyi európai strukturális és beruházási alapra vonatkozik, és állapítsanak meg egyszerű szabályokat a közösségvezérelt helyi fejlesztési alap uniós szintű megvalósítására vonatkozóan.

5.4.

Követeljék meg a közösségvezérelt helyi fejlesztés külön finanszírozási forrásának (CLLD-alap) megteremtését mind a négy európai strukturális és beruházási alap hozzájárulása révén, nemzeti szinten figyelembe véve a különböző alapoknak a vidéki, városi és tengerparti térségekhez kapcsolódó kiemelt területeit (lásd az alább javasolt modellt).

5.5.

Írják elő a tagállamok számára, hogy minden európai strukturális és beruházási alap költségvetésének legalább 15 %-át utalják a közösségvezérelt helyi fejlesztési alapba, és ezt megfelelő nemzeti forrásokkal is egészítsék ki.

5.6.

Erősítsék a közösségvezérelt helyi fejlesztés szereplői közötti párbeszédet minden (európai, nemzeti, regionális és helyi) szinten.

5.7.

Keressenek jobban csengő és elfogadhatóbb nevet – sikeres múltja miatt a „LEADER” például jó elnevezés lenne.

5.8.

Osszák meg az új közösségvezérelt helyi fejlesztés városi területeken való alkalmazása során kialakult bevált gyakorlatokat, egy helyen gyűjtve azokat (például: www.clld-u.eu), hogy ne kelljen minden egyes főigazgatóságnál keresni őket.

5.9.

Biztosítsák, hogy valamennyi területtípus (vidéki, városi és tengerparti) esetében alkalmazzák a több forrásból finanszírozott közösségvezérelt helyi fejlesztésre irányuló megközelítést, és kihasználják az integrált helyi fejlesztés előnyeit.

5.10.

Valamennyi európai strukturális és beruházási alap költségvetésének legalább 15 %-át utalják a közösségvezérelt helyi fejlesztés nemzeti alapjába, és ezt megfelelő nemzeti forrásokkal is egészítsék ki, hogy a módszerben rejlő valódi lehetőségek megvalósulhassanak.

5.11.

Hozzanak létre egy, a közösségvezérelt helyi fejlesztésre irányuló operatív programot, amelyen keresztül ennek az alapnak az eszközei felhasználásra kerülhetnek, támogatva az integrált helyi fejlesztést a vidéki, városi és a tengerparti területeken. A CLLD-alapot minden tagállamban célzottan kell felhasználni, a helyi fejlesztési stratégiákban meghatározott célokra igénybe véve őket, és nem téve különbséget, illetve nem húzva határvonalat a különböző esb-alapok között. A CLLD-alapot decentralizált alapon kellene alkalmazni a helyi akciócsoportok közreműködésével, hogy a stratégiák a helyi igényekre és kihívásokra válaszolhassanak.

5.12.

Hozzanak létre egy irányító testületet a közösségvezérelt helyi fejlesztés nemzeti szintű végrehajtására.

5.13.

Kerüljék a programozási időszakok közötti hézagokat, és biztosítsák a 2021 és 2027 közötti programozási időszak zökkenőmentes indulását.

5.14.

Tegyék lehetővé a nemzeti szintű, intenzív párbeszédet a közösségvezérelt helyi fejlesztés valamennyi szereplője között, illetve a helyi akciócsoportokkal a közösségvezérelt helyi fejlesztés nemzeti szintű operatív programjának a kidolgozása érdekében.

5.15.

Tegyék lehetővé a hatóságok és a helyi akciócsoportok folyamatos kapacitásépítését.

5.16.

Használják ki az átfogó informatikai megoldások kifejlesztésében rejlő lehetőségeket a közösségvezérelt helyi fejlesztés megvalósításának megkönnyítése érdekében. A közösségvezérelt helyi fejlesztés valamennyi szereplőjét be kell vonni az informatikai eszközök kifejlesztésébe, és valamennyi szereplőnek részesülnie kell a kifejlesztett informatikai megoldások által nyújtott előnyökből.

5.17.

Folytassák az integrált területi beruházásokra irányuló – nagyobb területek és makroprojektek esetében alkalmazott – eszköz keretében történő együttműködést.

5.18.

Készítsék elő a közösségvezérelt helyi fejlesztés mint szinergiaeszköz bevezetésére vonatkozó kampányt a hatékonyság, partnerség, szubszidiaritás és pénzügyi támogatás elérése érdekében.

5.19.

Biztosítsák az integrált helyi fejlesztés valódi hozzáadott értékét és a költségek észszerűségét. Aknázzák ki a területi kohézió előnyeit, amely szinergiákat hoz létre, és segíti az új erőforrások és lehetőségek kihasználását.

5.20.

Szükség esetén a területek jobb kohéziója és a helyi akciócsoportok adminisztratív kapacitásának növelése érdekében komolyan fontolják meg, hogy egyazon helyi akciócsoportban minden különböző területtípus (vidéki, városi és tengerparti) képviselve legyen, illetve építsenek ki erős kapcsolódásokat az egyes területtípusokon alkalmazott helyi fejlesztési stratégiák között. Ugyanakkor figyelni kell arra, hogy a helyi akciócsoportok ne nőjenek túl nagyra, és ne veszítsék el kapcsolatukat a helyi szinttel.

5.21.

Továbbra is biztosítsák, hogy a helyi fejlesztésre irányuló részvételi stratégiák összhangban legyenek a változó élet- és munkakörülményekkel, a stratégiákat valamennyi lényeges kérdésben (társadalmi kohézió, a szegénység csökkentése, migráció, regionális klaszterek, zöld gazdaság, éghajlatváltozás, intelligens megoldások, technológia stb.) az utóbbiakhoz igazítva, és éljenek az új technológiai és informatikai forradalom által nyújtott lehetőségekkel.

5.22.

Töltsenek be aktív támogató szerepet és végezzenek ágazatokat átfogó munkát a helyi akciócsoport területén tevékenykedő valamennyi érdekelt fél bevonásával. Fordítsanak kiemelt figyelmet a részvételi folyamatok kialakítására és megvalósítására.

5.23.

Vállaljanak aktív szerepet a térségek közötti és transznacionális együttműködésben.

5.24.

Tegyék lehetővé a folyamatos képzést, kapcsolatépítést és együttműködést a helyi szereplők és a helyi akciócsoportok személyzete számára.

5.25.

Szervezzék meg a helyi fejlesztési stratégiák végrehajtásának folyamatos értékelését, és találjanak módot a közösségeknek az értékelési folyamatba történő bevonására.

11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/44

Előadó:

KOLLER Erika

Társelőadó:

Vladimíra DRBALOVÁ

1.1.

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly elérését segítve fokozza a gyermekes szülők, különösen a nők munkaerőpiaci részvételét, ezáltal kiaknázva a bennük rejlő teljes készségpotenciált.

1.2.

Ezenkívül az EGSZB úgy véli, hogy az egyes tagállamokban fennálló tényleges helyzetet, valamint a vállalatokra és különösen a kkv-kra háruló költségeket és szervezési terheket figyelembe véve folytatni kell a csomag javaslatainak elemzését. Emellett a következő intézkedéseket is meg kell valósítani: a sztereotípiák kezelése, a jó gyakorlatok terjesztése, valamint a munka és a magánélet egyensúlyára irányuló nemzeti cselekvési tervek kidolgozása.

1.3.

A munka és a magánélet egyensúlyára vonatkozó korszerű szakpolitikák megfelelő választási lehetőségeket kell, hogy biztosítsanak a családok számára, figyelembe véve ugyanakkor a vállalkozások igényeit. Az EGSZB egész Európában arra ösztönzi a szociális partnereket, hogy vizsgáljanak meg további gyakorlati megoldásokat a munka és a magánélet saját munkahelyük sajátosságainak megfelelő egyensúlyának előmozdítására (1).

1.4.

Bár az EGSZB elismeri, hogy a javaslatok végrehajtása költségeket jelent majd a tagállamok és a vállalkozások számára, bízik abban, hogy a hosszú távú előnyök ellensúlyozzák a rövid távon felmerülő nagyobb költségeket. Az EGSZB úgy véli, hogy alaposabban meg kell vizsgálni a kis- és középvállalkozások támogatását célzó további intézkedések lehetőségét.

1.5.

Az EGSZB véleménye szerint fontos, hogy a nők és a férfiak egyaránt alanyi jogon kaphassanak szabadságot. Elismeri ugyanakkor, hogy a vállalkozások, főleg a kkv-k számára szervezési nehézségeket jelenthet a jogosultság hatályának bővülése. E rendelkezés alkalmazásából fakadó bármely problémát a nemzeti jogszabályokkal, a kollektív szerződésekkel és/vagy a gyakorlattal összhangban kell kezelni.

1.6.

Az EGSZB szerint a munka és a magánélet közötti egyensúlyra vonatkozó csomag a helyes irányba mutat, azonban a jövőben a megfelelő hatásvizsgálatok alapján fejleszteni kell.

1.7.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy további beruházásra van szükség a valamennyi családot kiszolgálni képes, magas színvonalú, megfizethető és rendelkezésre álló gondozási szolgáltatások és létesítmények terén, és kéri az Európai Bizottságot, hogy az európai szemeszter keretében használja fel az országspecifikus ajánlásokat, és vegye igénybe a regionális fejlesztési alapokat is ahhoz, hogy a tagállamokat erőfeszítéseik növelésére ösztönözze.

1.8.

Habár az irányelvjavaslat bizonyos mértékben foglalkozik az adórendszerekkel, az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az nem mutat eléggé messzire. Az adórendszerek kialakítási módja befolyásolhatja az emberek arra irányuló döntését, hogy belépjenek-e a munkaerőpiacra. Fontolóra kell venni olyan adólevonásokat, amelyek segíthetnek a dolgozó szülők számára a munkába való visszatérésben.

2.1.

A nemek közötti egyenlőség az Európai Unió egyik alapvető értéke és alapelve (2). Az elmúlt hatvan évben az Unió jelentős előrelépést tett azáltal, hogy egy sor esélyegyenlőségről szóló és megkülönböztetés-ellenes irányelvet, szakpolitikai programot és finanszírozási eszközt fogadott el, amelyek elősegítik a nemek közötti egyenlőséget az Európai Unióban (3). A családdal kapcsolatos szabadságolás formáit és a rugalmas munkafeltételeket meghatározó uniós jogi keretet az 1990-es években állapították meg, és azóta folyamatosan frissítik. A legújabb irányelvet, mely a szülői szabadságról szól, 2010-ben fogadták el (4). A jogalkotási kereten kívül az európai szemeszter (5) és az uniós finanszírozás és szakpolitikai iránymutatás (6) keretében kiadott ajánlások is szerepet játszanak.

2.2.

Az elmúlt évtizedek lendülete azonban megtorpant (7), ahogy azt a nemek között fennálló, 16,3 %-os mértékű tartós bérszakadék, továbbá a nők egyenlőtlen munkaerőpiaci szerepe és részvétele mutatja, a munkaerőpiacon ugyanis a nők 31 %-a dolgozik részmunkaidőben, míg a férfiaknak csak 8,2 %-a, és a nők általános munkaerőpiaci részvétele továbbra is több mint 12 százalékponttal elmarad a férfiaké mögött (8). A vizsgálatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a nemek közötti nyugdíjszakadék a 40 %-ot is eléri. Mindez azt igazolja, hogy fokozottabb proaktivitásra van szükség a nők és a férfiak közötti egyenlőségnek az élet valamennyi területén történő biztosítása érdekében, és a szegénység feminizálódására is oda kell figyelni.

2.3.

A nők egyenlőtlen munkaerőpiaci részvétele szorosan összefügg a gondozási feladatok egyenlőtlen megoszlásával. A megfelelő, elérhető, megfizethető és magas színvonalú gondozási szolgáltatások – amelyek köre a gyermekgondozástól az idősebb családtagok és a fogyatékos személyek számára nyújtott, közösségi alapú gondozási szolgáltatásokig terjed – hiánya szintén hozzájárul a gondozási szakadékhoz (9).

2.4.

A munka és a magánélet egyensúlyának akadályai és korlátai nemcsak a nők teljeskörű munkaerőpiaci részvételét akadályozó tényezők, hanem hatással vannak a demográfiai trendekre, a gazdaságra és a férfiak egyenértékű gondozói szerepére is. Ami a gazdasági hatást illeti, az Eurofound egyik legutóbbi tanulmányának (10) becslése szerint a nemek közötti foglalkoztatási különbségekből adódó gazdasági veszteség évi 370 milliárd euro. Néhány tagállamban a nők több mint 25 %-a a gondozási feladatok ellátása miatt gazdaságilag inaktív. Míg manapság gazdasági okok miatt ritkán merül fel az otthon maradás mint lehetőség, továbbra is megvannak az olyan sztereotípiákra alapuló társadalmi elvárások, amelyek szerint a nők feladata elsősorban a gondozás, a férfiak pedig a család kenyérkeresői. Bizonyított, hogy azok az anyák, akik egész aktív életükben vagy annak egy részében otthon maradnak, kevésbé lesznek gazdaságilag függetlenek, kisebb esélyük lesz karrierjük megteremtésére, és nagyobb valószínűséggel tapasztalják meg az időskori szegénységet. A munka és a magánélet egyensúlyára irányuló szakpolitikák olyan eszközök, amelyek segítségével a nők és a férfiak egyenlő feltételek mellett hozhatnak döntéseket. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a munkavállaló részére biztosított pihenőidőre, illetve a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésére vonatkozó rendelkezéseknek adott esetben figyelembe kellene venniük az adott ország vagy régió hagyományai vagy szokásai alapján elismert általános heti pihenőnapot, tiszteletben tartva a vonatkozó (ágazati) kollektív megállapodásokat, valamint a helyi és vállalati szinten kialakult gyakorlatokat is.

2.5.

Az Európai Bizottság egy 2015. augusztusi ütemtervében kezdeményezést tett közzé: Új kezdet: a dolgozó szülők előtt álló, a munka és a családi élet összeegyeztetése terén jelentkező kihívások kezelése  (11) címmel. 2015 novemberében – az EUMSZ 154. cikkének (2) bekezdésével összhangban – az Európai Bizottság kétlépcsős konzultációt (12) indított az európai szociális partnerekkel, hogy megismerje véleményüket e kezdeményezésről. A szociális partnerek nem kezdeményeztek tárgyalásokat. Míg az európai munkaadók elegendőnek tartották a jelenlegi uniós jogi keretet, az európai szakszervezetek egy erőteljesebb jogi keretet sürgettek. Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt is kezdeményezett, amely szerint a válaszadók 60 %-a tartja szükségesnek a munka és a magánélet egyensúlyáról szóló uniós jogalkotási keretet. Az Európai Bizottság 2017. április 26-án javaslatot fogadott el a szociális jogok európai pilléréről, amelynek több nem jogalkotási javaslat mellett része a dolgozó szülők és gondozók munkája és magánélete közötti egyensúly támogatását célzó irányelv is.

3.1.

Az EGSZB egyetért azzal, hogy proaktív szakpolitikákra van szükség, amelyek célja a gyermekgondozással kapcsolatos feladatok férfiak és nők közötti megosztásának előmozdítása. A vizsgálatok azt is mutatják, hogy ha a férfiakat bevonják a gondozási feladatokba, az a családok számára ugyanúgy előnyös, mint az európai gazdaság és versenyképesség szempontjából. A nők munkaerőpiaci részvételének fokozása javítaná a vállalkozások szakképzett munkaerőhöz és tehetségekhez való hozzáférését is, és segítene teljes mértékben kiaknázni a nőkben rejlő potenciált most, hogy az EU munkavállalóinak száma csökken, a népesség öregszik, és a demográfiai görbe alakulása továbbra is súlyos kihívást jelent az államháztartások számára. Ezeknek a szakpolitikáknak arra is összpontosítaniuk kell, hogy ösztönzőket teremtsenek a munkaadók számára a munkapiaci kínálat növelésére, gyermekgondozási támogatást biztosítsanak, és foglalkozzanak a szabadság és a rugalmas munkafeltételek különböző formáival.

3.2.

Az EGSZB rá kíván mutatni az Európai Bizottság és a tagállamok alapvető szerepére (amelyet a szociális partnerekkel és a tágabb értelemben vett civil társadalommal együtt játszhatnak) a sztereotípiák (többek között oktatás és nyilvános ismeretterjesztő kampányok útján történő) háttérbe szorításában, a munkaerőpiaci szegregáció mérséklésében és az egyének számára olyan naprakésszé tett és magasabb szintű készségek biztosításában, amelyek megfelelnek a munkaerőpiac jövőbeli igényeinek.

3.3.

Az EGSZB üdvözli a munka és magánélet egyensúlyának kezelésére irányuló európai bizottsági csomagot, mivel az a feladatok egyenlőbb megosztását javasolja a nők munkába állását hátráltató néhány jelentős strukturális akadály megszüntetésének egyik módjaként.

4.1.1.

Az EGSZB szerint a helyes irányba mutat az az európai bizottsági döntés, hogy az apasági szabadság elfogadottságának hiányát egy legalább tíz munkanapos és legalább a táppénznek megfelelően díjazott, át nem ruházható apasági szabadsághoz való alanyi jogosultság bevezetésével orvosolja, amit egy nemzeti szintű költség-haszon elemzés kísér. Az EGSZB rámutat azonban arra, hogy a „táppénzjogosultságok” Európa-szerte igen eltérő mértékűek, kezdve a jóval a bérszint alatti átalányösszegektől az adott bér 100 %-os arányú pótlásáig. Hangsúlyozza, hogy a kompenzáció mértékének megfelelőnek kellene lennie, az apákat felelősségvállalásra kellene ösztönöznie, és a szülők számára több választási lehetőséget kellene biztosítania gyermekük születését megelőzően és azt követően is, figyelembe véve a születéshez kapcsolódó kifizetésekre vonatkozó nemzeti gyakorlatokat.

4.1.2.

Megjegyezve, hogy már 21 tagállamban léteznek apasági szabadságra vonatkozó, átlagosan két és fél nap ilyen szabadságot előíró rendelkezések (13), az EGSZB úgy ítéli meg, hogy ez az időtartam nagyon rövid, és sajnálja, hogy ezeket a lehetőségeket általában még nem használják ki – ezt a kérdést véleménye szerint tovább kell vizsgálni. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy az Európai Bizottság javaslata megfelel annak az igénynek, hogy ösztönzőket biztosítson az apasági szabadság kivételére, figyelembe véve az egyes tagállamokban már meglévő sikeres gyakorlatokat (14), valamint az apák egyenlő szerepét a családi kötelezettségek terén.

4.1.3.

Az EGSZB mindenesetre hangsúlyozza, hogy véleménye szerint egy 10 napos ilyen célú szabadsághoz való jog, amelyről az irányelvjavaslat rendelkezik, az első lépés a helyes irányba ahhoz, hogy az apák részvételének érdemi növelésére vonatkozóan a javaslatban meghatározott cél elérhető legyen. Az EGSZB véleménye szerint ugyanakkor egy hosszabb, a munkaadó és a munkavállaló között egyeztetett – pl. legfeljebb egy hónapos – időszak alkalmasabb lenne a javaslat céljának eléréséhez.

4.2.1.

A szülői szabadságot igénybe vevők körében a férfiak aránya 40 % és – néhány tagállamban – mindössze 2 % között van (15). A szülői szabadságra vonatkozó jelenlegi keret és szemléletmód nem foglalkozik eléggé annak okaival, hogy a férfiak miért veszik igénybe ilyen kis mértékben ezt a szabadságot.

4.2.2.

Az EGSZB elismeri, hogy a vállalkozások, különösen a kkv-k és a mikrovállalkozások szervezési nehézségekbe ütközhetnek abban az esetben, ha a gyermeknek a szülői szabadságra jogosító életkorát nyolcról tizenkét évre emelik.

4.2.3.

Az EGSZB különösen üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy a szülői szabadság alanyi jogon járjon és ne legyen átruházható. Megjegyzi, hogy legalább a táppénzzel azonos, tisztességes mértékű bérkompenzációra – amely a nemzeti jogszabályok szerint meghatározott esetleges felső határösszeg függvényében kerülhet kiszámításra (16) –, nemzeti szintű költség-haszon elemzésre és a megkülönböztetésmentességet célzó rendelkezésekre van szükség, mivel mindez pozitív hatással lehet az apák szülői szabadságának igénybevételére.

4.2.4.

Az EGSZB úgy véli továbbá, hogy a javaslatról szóló tárgyalás során meg kell őrizni az egyensúlyt a munkavállalók és a munkaadók igényei között. Az Európai Bizottság hatásvizsgálata szerint a javaslat hatása az időkerettől függően vegyes. A javasolt intézkedések költségei (amelyek elsősorban a jelentkezések feldolgozásának adminisztratív terhei és a munkavállalók ideiglenes helyettesítésének szükségessége okozta termeléskiesésből fakadnak) rövid és középtávon emelkedni fognak, míg hosszabb távon a csomag csupán mérsékelt költséget jelent majd a vállalkozásoknak (17).

4.3.1.

Az EGSZB megjegyzi, hogy a gondozásra szoruló hozzátartozók ellátását célzó szabadságokra vonatkozó megfelelő rendelkezések hiánya szintén hozzájárul a gondozási feladatok egyenlőtlen megosztásához, és ezeket a terheket gyakran kizárólag a nők viselik. Ez károsan hat testi és mentális egészségükre, társadalmi befogadásukra és munkaerőpiaci részvételükre, következésképpen hozzájárul ahhoz, hogy nem rendelkeznek megfelelő nyugdíjjogosultsággal.

4.3.2.

A gondozói szabadsághoz való hozzáférésről szóló jogszabályokat szinte minden uniós tagállamban elfogadták, az időtartam, a jogosultság, az ellátás mértéke és a társadalombiztosítási jogokra való jogosultság azonban országonként nagymértékben eltér (18). Az EGSZB ezért üdvözli a javaslatot, amely megteremtené az európai minimumfeltételeket a táppénzzel azonos mértékben díjazott, legalább évi öt nap gondozói szabadságra való alanyi jogosultság bevezetésével. Ez azonban csak az első lépés, és az Európai Bizottságnak további intézkedéseket kell tennie, hogy támogathassa és kiegészíthesse a tagállamok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy segítsék a családokat az egyre növekvő gondozói feladatokkal való megbirkózásban. Az alanyi jogosultság bevezetését össze kellene kapcsolni a gondozókat támogató mechanizmusok kidolgozásával.

4.3.3.

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság megközelítését, vagyis azt, hogy a munkavállalók egész életét lefedő, a munka és a magánélet egyensúlyára irányuló intézkedésekre tesz javaslatot, amelyek kiterjednek a „szendvicsgenerációhoz” tartozó nőkre is – tehát azokra, akik egynél több generációt képviselő hozzátartozókat kell, hogy gondozzanak. A gondozási szolgáltatások hiánya gyakran arra kényszeríti ezeket a munkavállalókat és különösen a nőket, hogy nyugdíj előtt mindössze néhány évvel otthagyják a fizetett munkahelyüket, így viszont 50 év felett nehézségekkel találják szemben magukat a munkaerőpiacra való visszatéréskor.

4.3.4.

Az EGSZB hangsúlyozza továbbá, hogy az egyéni gondozói szabadság nem helyettesítheti a szakszerű, elérhető, megfizethető és magas színvonalú, közösségi alapú gondozói szolgáltatásokat, amelyek szintén nagyban hozzájárulnak a jövőbeli gazdasági fejlődéshez.

4.3.5.

Az EGSZB megjegyzi továbbá, hogy a különféle gondozói szabadságokat nem lehet teljes mértékben, pontosan összemérni, mivel egy idős személy gondozása nem pusztán jellegében tér el a gyermekgondozástól, hanem a tágabb családot is bevonhatja, többek között a döntéshozatalba is.

4.3.6.

A fogyatékos személyek gondozásának fontos szempontja a szakszerű gondozás elkülönítése a családi gondozástól egy olyan helyzetre törekedve, amely a lehető legnagyobb mértékben enyhíti a családokra nehezedő terhet. A gondozóknak azonban a kérdéses gondozás formájára való tekintet nélkül hozzá kell férniük a társadalombiztosítási rendszerhez.

4.4.1.

A rugalmas munkafeltételek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a vállalkozások az általuk alkalmazott munkaerőt a változó gazdasági környezethez igazíthassák. Hasznos eszközt jelentenek a teljesítmény és a termelékenység növelésében (19), továbbá abban is, hogy a munkavállalók megfelelően összhangba hozhassák munkájukat a magánéletükkel. Fontos tehát, hogy a helyi és az ágazati szinten zajló szociális párbeszéd foglalkozzon ezekkel a szempontokkal, és olyan munkaformák alakulhassanak ki, amelyek biztosítják a magánélet és a munka közötti egyensúlyt.

4.4.2.

A rugalmas munkafeltételek segíthetik számos gondozói feladat ellátását, de nem befolyásolhatják kedvezőtlenül a munkavállaló gondozók foglalkoztatási helyzetét. Az irányelvjavaslat biztosítja a jogot a dolgozó szülő, illetve a gondozásra vagy segítségre szoruló hozzátartozó gondozója számára, hogy rugalmas munkafeltételeket kérjen.

4.4.3.

A munkavállalók számára lehetőséget nyújt arra, hogy i. csökkentett munkaórában dolgozzanak, ii. rugalmas munkarendet használjanak és iii. távmunkában dolgozzanak. Az EGSZB rámutat arra, hogy az ilyen rugalmas munkafeltételeknek meg kell felelniük a legtöbb munkavállaló igényeinek, és életciklus-alapú megközelítést kell alkalmazniuk. Ezekkel a kérdésekkel szociális párbeszéd és kollektív tárgyalások útján kell foglalkozni az adott helyzethez legközelebb lévő szinten. Emellett garantálni kell az eredeti munkarendhez való visszatérés jogát. Ugyanakkor tiszteletben kellene tartani a munkaadók ahhoz való jogát, hogy a mind a munkáltatók, mind a munkavállalók szükségleteit figyelembe véve mérlegelhessék a rugalmas munkafeltételekre irányuló kérelmet. E rendelkezés alkalmazásából fakadó bármely problémát a nemzeti jogszabályokkal, a kollektív szerződésekkel és/vagy a gyakorlattal összhangban kell kezelni.

4.4.4.

A munkahelyek és munkaügyi kapcsolatok digitalizációjának hatására átalakulhatnak a hagyományos foglalkoztatási formák is. Ezzel összefüggésben alaposabban át kellene gondolni azt a megközelítést, amely szerint a gondozási célú szabadságolást hagyományosan úgy tekintjük, mint alapvető választást a családok számára a munka és a családi élet közötti egyensúly szempontjából. Túlságosan gyakran fordul elő, hogy a nők dolgoznak rugalmas munkafeltételek között, hogy elláthassák a gondozói feladatokat és emellett tovább dolgozhassanak. Ez akadályozza a munkahelyi előmenetelüket úgy a javadalmazás, mint a szakmai fejlődés szempontjából. Az EGSZB emellett hangsúlyozni kívánja, hogy a rugalmas munkafeltételeket nem a „nők problémájaként” kellene kezelni, és a kérdést nem csak az anyákra vagy az ellátásra szoruló hozzátartozójukat gondozó nőkre kellene vonatkoztatni. A vállalkozásoknak ösztönözniük kell a férfiak és a nők rugalmas munkafeltételeit egyaránt, és hozzá kell járulniuk egy olyan kulturális fejlődéshez, amely megfelel a férfiak és a nők elképzeléseinek, és előmozdítja szakmai egyenlőségük fokozását is. A rugalmas munkafeltételeket továbbá teljes mértékben visszafordítható és munkavállaló-barát módon kell alkalmazni, és ezeket valamennyi szerződési formában biztosítani kell. Ebben az összefüggésben különösen fontos az eredeti munkarendhez való visszatérés jogának tényleges érvényesítése.

4.4.5.

Emellett a digitalizáció, amely a munkavállalók távmunkájának lehetővé tételével támogathatja a rugalmas munkafeltételeket, bizonyos kihívásokat és kockázatokat is tartogat.

4.5.1.1.

Többek között az elérhető gyermekgondozási szolgáltatások hiánya és a gyermekgondozás magas költsége fékezi leginkább azt, hogy egy személy egy két jövedelemforrással rendelkező pár második keresőjeként ismét munkát vállaljon. Az EU-ban 2014-ben a 0–3 éves gyermekek mindössze 28 %-a részesült szervezett keretek között nyújtott gondozási ellátásban, míg a 3 éves és a tanköteles kor közötti gyermekeknek a 83 %-a. Ezek a számadatok elmaradnak a 2001-ben megállapított barcelonai céloktól, amelyeket 2010-re kellett volna elérni. Ezért az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a tagállami szinten a megfelelő kapacitású, elérhető, megfizethető és magas színvonalú gyermekgondozás biztosítására irányuló, barcelonai gyermekgondozási célok nem valósultak meg.

4.5.1.2.

Továbbra is problémát jelentenek a szülőkre háruló magas költségek és a létesítmények teljes munkaidős munkavégzéssel összeegyeztethetetlen nyitvatartása. Az Európai Bizottság jelentése kimutatja, hogy magas színvonalú szolgáltatásokra fordított további beruházásokra van szükség. Az Európai Parlament megjegyzi továbbá, hogy az európaiak 27 %-a számára az infrastruktúra és a rendelkezésre álló minőségi szolgáltatások hiánya miatt nehezen érhetők el ezek a szolgáltatások (20).

4.5.1.3.

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság az oktatási és képzési célok felülvizsgálatát javasolja, ám nem tesz említést a barcelonai célok eredményeiről. Mindenesetre a kisgyermekkori nevelés és gondozás oktatási és képzési célja szűkebb hatályú, mivel csak a 4 év és a tanköteles kor közötti gyermekekre összpontosít. Az EGSZB ezért sürgősen intézkedésre szólít fel a kisgyermekkori nevelés és gondozás oktatási és képzési céljának felülvizsgálata érdekében, hogy azt hatályának kibővítésével (vagyis a 4 év alatti gyermekekre vonatkozó célok felvételével) a barcelonai célokhoz lehessen igazítani. Az ebből a felülvizsgálatból adódó új céloknak ambiciózusabbaknak kell lenniük a jelenlegi barcelonai céloknál. Az EGSZB emellett felszólít a napköziotthonos ellátásra és a tartós ápolási-gondozási szolgáltatásokra vonatkozó uniós referenciaértékek kidolgozására.

4.5.1.4.

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló terveit, hogy fokozzák a tagállamokban nyújtott gondozási szolgáltatásokkal kapcsolatos iránymutatást és ellenőrzést az európai szemeszter keretén belül, és elősegítsék a bevált gyakorlatok cseréjét. Ösztönzi emellett az adatok uniós szintű összegyűjtésének javítását, valamint támogatja a kisgyermekkori nevelésre és gondozásra vonatkozó, 2020-ig megvalósítandó oktatási és képzési célok felülvizsgálatára vonatkozó tervet. Az EGSZB emellett külön örömmel fogadja a tagállamok egyedi igényeire szabott, különböző európai finanszírozási eszközök használatát. Az EGSZB ezzel összefüggésben több alkalommal is kérte a szociális beruházások sokkal ambiciózusabb előmozdítását, figyelembe véve különösen a gyermekgondozási létesítményekbe történő beruházás „többszörös hozadékát” (21).

4.5.1.5.

Az EGSZB szerint a kapacitásépítő/tájékoztató szemináriumok – valamennyi érdekelt fél teljeskörű részvétele mellett – nagyon fontos kísérő intézkedések, ám megállapítja, hogy a jelenlegi javaslathoz képest jóval tágabb léptékben kell ezeket alkalmazni. Különösen fontosak azok a tájékoztató szemináriumok, amelyek a szülési szabadságról való visszatérést követő elbocsátással szembeni védelemről szólnak.

4.5.2.1.

Habár az irányelvjavaslat bizonyos mértékben foglalkozik az adórendszerekkel, az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az nem mutat eléggé messzire. Az adórendszerek közvetlen hatással lehetnek a munkaerőpiaci részvételre, különösen az ún. „második keresők” esetében, akik többsége nő. Az adórendszerek kialakítási módja befolyásolhatja az egyének arra irányuló döntését, hogy belépjenek-e a munkaerőpiacra. Figyelembe kell venni azokat az adólevonásokat, amelyek segíthetnek a dolgozó szülők számára a munkába való visszatérésben.

4.5.2.2.

Az EGSZB szerint az Európai Bizottság adózási fékek kezelésére vonatkozó javaslata kiegészítheti és támogathatja a csomagban szereplő további intézkedéseket. Az EGSZB konkrétan támogatja az adóelőnyök nemek szempontjából elfogult rendszeréből fakadó országspecifikus akadályok meghatározását, és javasolja, hogy ezekkel az európai szemeszter keretében kiadott ajánlások útján foglalkozzanak.

4.5.3.1.

A szociális gazdaság és a nem kormányzati szektor amellett, hogy hozzá tud járulni a minőségi, elérhető és megfizethető közszolgáltatások, többek között a gyermekek, idősebb hozzátartozók és más ellátásra szorulók számára nyújtott gondozási szolgáltatások biztosításához, hasznos szerepet játszhat a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését támogató szolgáltatások nyújtásában is. Erőfeszítéseik nélkül sok esetben nem lehetne biztosítani a szolgáltatásnyújtást.

4.5.3.2.

A szociális partnerek különleges szerepet töltenek be a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésére irányuló politikák végrehajtásában a munkahelyeken, különösen tárgyalások és kollektív megállapodások útján. Az EGSZB üdvözli, hogy az európai szociális partnerek munkaprogramjaikban az évek során nagy figyelmet fordítottak a nemek közötti egyenlőségre, és kézzelfogható eredményeket kívántak elérni.

11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/51

Előadó:

Antonello PEZZINI

Társelőadó:

Éric BRUNE

1.1.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság határozottan támogatja az európai védelmi ipari fejlesztési program (EDIDP) elindítását egy átjárható és integrált, közös védelmi rendszer mielőbbi létrehozásának érdekében, amely, tekintve az aktuális geopolitikai helyzetet, megerősíti Európa stratégiai autonómiáját (1) a védelmi iparban, valamint közös és szilárd ipari és technológiai bázist hoz létre.

1.2.

Az EGSZB alapvető jelentőségűnek tartja azt a fajta új megközelítést, amely szerint az állandó strukturált együttműködés (PESCO) a Lisszaboni Szerződés legfőbb eszköze, amely politikai inkubátorként működik, és amelyben a tagállamok rendelkezésre állnak és kötelezettséget vállalnak az európai védelmi együttműködés felépítésére az EUSZ 42. cikke (6) bekezdésének és 46. cikkének, valamint a Szerződés 10. jegyzőkönyvének megfelelően.

1.3.

Az EGSZB véleménye szerint csak a kötelező erejű kritériumok és vállalások meghatározására képes, „inkluzív és nagyívű” állandó strukturált együttműködés (2) eredményeként indulhat el a kereslet és kínálat széttagoltságának felszámolása, valamint egy átlátható és nyitott európai piac fokozatos létrehozása felé mutató folyamat.

1.4.

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai védelmi ipari fejlesztési program szabályozásának egy egységes ipari stratégiai szemléletmódba kell illeszkednie, amely az európai termelők és felhasználók közötti, legalább három tagállamra kiterjedő, tényleges integráció felé halad a támogatott projekteket, valamint a termékek és szolgáltatások beszerzését illetően.

1.5.

Az EGSZB határozottan támogatja egy európai szintű, strukturált párbeszéd szükségességét a NATO-val összhangban és azzal együttműködve (3), valamint a Védelmi Miniszterek Tanácsának megalakítását, amely hosszú távú politikai irányítóként és a valóban európai döntések egyeztetésének és meghozatalának fórumaként működik.

1.6.

Az EGSZB elengedhetetlennek tartja, hogy az európai védelmi ipari fejlesztési program olyan irányítási rendszerrel rendelkezzen, amelynek révén konkrét, közös célokat tűzhet ki, a következők segítségével:

1.7.

A rendeletnek a következőket kell biztosítania:

1.8.

Az EGSZB egyetért azzal, hogy az európai védelmi ipari fejlesztési program fő tevékenységének a termékek és szolgáltatások fejlesztését, valamint a prototípusgyártást kell tekinteni.

1.9.

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai védelem és biztonság kultúrájának széles körű fejlesztése egy olyan közös európai védelmi rendszer kialakulását készíti elő, amelynek célja, hogy az európai polgárság fogalma teljes értelmet nyerjen.

2.1.

Az első próbálkozás 1954-ben az Európai Védelmi Közösség (CED) megalapítása volt, amely azonban 1954. augusztus 30-án meghiúsult. A második próbálkozás a közös biztonság- és védelempolitika elindítása volt 2000-ben, amit az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) megalapítása követett 2004-ben. Ezt követően kidolgozásra került az EU globális stratégiája (EUGS) (5), végül pedig az EU és a NATO 2016. évi együttes nyilatkozata (6) következett.

2.2.

A védelmi szektor ipari továbbfejlesztése azon túl, hogy jelentős előnyökkel ruházza fel az európai gazdaságot, „sarokköve” lehet egy szélesebb körű és megfelelőbb látásmódnak, amelynek célja egy kifejezetten európai védelmi rendszer létrehozása.

2.3.

A védelem nemzeti szinten történő értelmezését, amely éles ellentétben áll többek között a világ erős politikai-katonai társulásaival, és amely a világban zajló jelentős események során egy politikailag törékeny és gyenge Európát eredményezett, lassan, ám szükségszerűen magunk mögött kell hagyni, és az Európai Parlament, valamint a Tanács kezdeményezéseire kell támaszkodnunk, amelyek az Európai Bizottság tevékenységén keresztül támogatni tudják az ipart és az európai védelmi piacot.

2.3.1.

Az európai védelmi iparág – amely alatt az Unió tagállamainak fegyveres, rendőri és biztonsági erői számára árukat és szolgáltatásokat fejlesztő, előállító és biztosító ipari struktúrát értjük – több szempontból is sajátos jellemzőkkel bír: az európai ipart erősen befolyásoló technológiai változások, úgymint a nagy adatmennyiség (pilóta nélküli járművek és berendezések) vagy a mesterséges intelligencia használata alapjaiban változtatják meg a védelem és a biztonság természetét és arculatát.

2.3.2.

Az európai gazdaság szempontjából: 100 milliárd EUR értékű éves forgalommal, 1,4 millió magasan képzett szakemberrel (7) az Unió vezető iparágát jelenti, amely jelentős hatással van más ágazatokra is, például az elektronikai, a légiközlekedési, a hajógyártási és az űrágazatra vagy a műszaki textíliák ágazatára.

2.3.3.

Technológiai szempontból: a legkorszerűbb technológiák folyamatos fejlesztésével erősíti az Unió versenyképességét, hiszen kiváló spin-off vállalkozások alakulnak, melyeket támogatni kell a civil technológiák olyan összetett rendszerekbe történő integrálása érdekében, amelyek alkalmazkodnak az egyes védelmi sajátosságokhoz.

2.3.4.

A belső piac szempontjából: a védelmi piac hagyományosan kimaradt az egységes európai piac kialakításának folyamatából, és a huszonhét piac fenntartása, amelyeket a nemzeti programok megléte mindig is elválasztott egymástól, megakadályozta a méretgazdaságosság kihasználását a termelésben (8).

2.3.5.

A piaci kereslet szempontjából: a védelmi ipar ágazata túlnyomórészt az egyes országok keresletétől és nemzeti költségvetésétől függ. Az elmúlt évtizedben az Unió védelmi költségvetése évi kb. 2 milliárd euróval csökkent, és az Unió 27 tagországa átlagosan a GDP 1,32 %-át ruházza be a védelmi szektorba.

2.3.6.

Stratégiai szempontból: Európának egyrészről biztosítania kell polgárai és azok vállalkozásainak megfelelő szintű biztonságát, meg kell őriznie határainak területi integritását, és teljesítenie kell felelősségvállalását a világban, másrészről pedig közös európai alapon megfelelő szintű stratégiai önállóság, technológiai és ipari fejlődés garantálásával hiteles védelmi képességet kell biztosítania.

2.4.

A jelenlegi helyzet veszélyezteti Európának azon képességét, hogy meg tudjon birkózni az újabb védelmi kihívásokkal, ugyanakkor pedig szembe kell néznie az eszközök egyre gyorsabb elavulásával és a felszerelésekre fordított egyre magasabb kiadásokkal (9).

2.4.1.

A európai térség egészének védelme érdekében tett beruházások jelenleg az amerikai beruházások kevesebb mint felét teszik ki.

2.5.

Míg az európai védelmi ipar a belső megrendelések csökkenését az export révén, a gyártás és az eladás globalizálásával legalább részben kompenzálni tudta, a védelmi politika széttagoltságának fenntartása egyre inkább érzékelhető működésképtelenségeket és gyengeségeket okoz az alábbi értelemben:

2.6.

Ez a helyzet, amelyet a viszonylag alacsony szintű kötelezettségvállalások és a nemzeti politikák koordinációjának nem kielégítő mértéke okoz, veszélyezteti Európa azon képességét, hogy megbirkózzon az újabb védelmi kihívásokkal.

2.6.1.

Ráadásul a védelmi beszerzések 80 %-a tisztán nemzeti alapokon nyugszik, az átfedések pedig nyilvánvalóan többletköltségekkel járnak.

2.7.

Az európai országok fegyveres erői operatív szempontból magas fokú integrációra és együttműködési tapasztalatokra tettek szert, mindazonáltal egymástól teljesen elkülönülve, 27 különböző, szigorúan nemzeti támogatású szervezetbe tömörülnek, bár egyre sűrűbben vesznek részt különféle kezdeményezésekben az ún. „pooling and sharing” (összevonás és megosztás) védelmi rendszerben (10).

2.8.

Az EU globális stratégiájára vonatkozó különböző dokumentumok öt, az európai védelem szempontjából különösen fontos és specifikus célkitűzést fogalmaznak meg:

2.9.

A kezdeményezési csomag, amelynek része a védelmi szektor ipari fejlesztésének európai programját létrehozó rendeletre irányuló javaslat, valamint a védelem területén folyó kutatások, technológiai és materiális fejlesztésekre irányuló együttes beruházások finanszírozására szolgáló Európai Védelmi Alap létrehozására irányuló javaslat, a védelmi és biztonsági szektor megújulási folyamatának elindítására szolgál a következők szerint:

2.9.1.

A szektor globális problémáinak kezeléséhez fejleszteni kell az Európai Védelmi Ügynökség potenciálját az olyan közös operatív fellépési területek azonosításához, amelyek a tagállamok döntési jogkörébe tartoznak.

2.10.

Az Európai Tanács 2016. december 15-i ülésén felkérte az Európai Bizottságot, hogy 2017 első félévében nyújtson be javaslatokat az Európai Védelmi Alap, ezen belül pedig egy olyan keret létrehozására, amely a tagállamok által közösen elfogadandó közös képességfejlesztésre szolgálna (11). Az Európai Tanács a Külügyi és Védelmi Tanács 2017. márciusi ülésének következtetéseiben kiemelte a Katonai Tervezési és Végrehajtási Szolgálat (MPCC),valamint egy új struktúra létrehozásának fontosságát annak érdekében, hogy az Európai Unió gyorsabban, hatékonyabban és egységesen tudjon reagálni.

2.11.

Az Európai Tanács 2017. június 22–23-i ülésén egyetértett abban, hogy „inkluzív és nagyívű állandó strukturált együttműködést kell indítani” a kötelező erejű kritériumok és vállalások közös listájával, az EUSZ 42. cikke (6) bekezdésének és 46. cikkének, valamint a Szerződés 10. jegyzőkönyvének megfelelően, a nemzeti védelmi tervekkel, valamint az érdekelt tagállamoknak a NATO és az ENSZ keretében tett kötelezettségvállalásaival összhangban (12).

2.12.

Az Európai Parlament (EP) továbbra is a tagállamok közötti megerősített európai védelmi együttműködésre, valamint a Lisszaboni Szerződésben foglalt közös biztonság- és védelempolitika végrehajtására szólít fel. Az EP az európai védelmi unióról szóló, 2016. november 22-i állásfoglalásában (13) ösztönözte az Európai Tanácsot, hogy „vállaljon vezető szerepet egy közös uniós védelmi politika fokozatos kialakításában”, és nyújtson további pénzügyi erőforrásokat végrehajtásának biztosítására.

2.12.1.

Az EP azt is hangsúlyozta, hogy az európai országoknak hiteles katonai kapacitásokkal kell rendelkezniük; ösztönözte a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az együttműködés terén, valamint ismételten felszólított a katonai követelmények módszeres koordinálására egy harmonizált védelmi tervezési eljárás keretén belül, amely összhangban van a NATO védelmi tervezési folyamatával (14).

2.13.

Az EGSZB több alkalommal is kifejtette a védelmi politikáról vallott nézeteit (15) azzal, hogy „az európai védelmi együttműködés terén jelentős minőségi előrelépésre” szólított fel, „mivel az Európai Unió védelmi piaca és ipara túlságosan széttagolt” (16).

3.1.

Az Európai Bizottság javasolja, hogy a 2019. január 1. és 2020. december 31. közötti időszakban az európai védelmi ipar fejlesztési programját évi 500 millió eurós költségvetéssel hozzák létre, a következő célkitűzésekkel:

3.2.

Az Unió támogatások, pénzügyi eszközök vagy közbeszerzések formájában finanszírozza a műszaki előírások megtervezésének és meghatározásának, továbbá a prototípus gyártásának és a kipróbálásnak a folyamatát, valamint a termékek, alkatrészek és technológiák minősítését és tanúsítását.

3.3.

Az alkalmasság kritériumai: két tagállam legalább három különböző vállalkozásának együttműködése; a finanszírozás mértéke nem haladhatja meg a teljes tevékenység költségének 20 %-át prototípusgyártás esetében, míg egyéb esetekben lefedheti a költségek egészét.

4.1.

Az EGSZB üdvözli azokat a kezdeményezéseket, amelyek az európai védelem stratégiai önállóságának megerősítésén keresztül, közös, szilárd európai ipari és technológiai alap fejlesztése révén néznek szembe a jövőbeli kihívásokkal, és amelyek célja a polgárok védelme, a kibervédelmet is beleértve.

4.2.

Az EGSZB határozottan támogatja a védelmi szektor ipari fejlesztésére irányuló európai program elindítását egy olyan rendelettervezettel, amely az első, a későbbiekben tökéletesítendő és a jelenleg rendelkezésre bocsátott forrásokat tekintve megerősítendő lépést jelent egy közös védelmi rendszer létrehozása felé– különösen a K+F területén –, amelyre az aktuális geopolitikai helyzetre való tekintettel igen sürgősen szükség van.

4.3.

Az EGSZB szerint elérkezett az idő az EU-27 valódi, teljes, hatékony és versenyképes egységes európai védelmi piacának megteremtésére, amelyet az alábbiak jellemeznek:

4.3.1.

Az EGSZB meggyőződése, hogy kizárólag az európai védelmi technológiai és ipari bázis munkavállalóinak bizonytalan helyzete elleni küzdelem teheti lehetővé, hogy a vállalatok megfelelő kompetenciákat szerezzenek, és elérhetővé váljanak az európai védelmi ipari fejlesztési program célkitűzései.

4.4.

Úgy véli, hogy az európai védelmi ipari fejlesztési program finanszírozása igen gyenge, és a programnak részesülnie kellene az ESBA támogatásából is, „hogy a lehető legjobb hatást lehessen elérni a foglalkoztatásra nézve, ideértve a biztonsági és védelmi iparhoz kötődő duális technológiákat, egy egységes, pontosabban meghatározott európai védelmi technológiai és ipari bázis (EDTIB) kialakításának támogatását” is (18).

4.5.

Az EGSZB hasonlóképpen nem tartja kielégítőnek a javasolt támogathatósági kritériumokat annak biztosításához, hogy az intézkedések technológiai és ipari alapja ténylegesen rendelkezzen európai vetülettel: ehhez legalább három különböző tagállam legkevesebb három, egymástól független vállalkozásának kellene jelen lennie a kisvállalkozásokból alakult felhasználói csoportokon kívül.

4.5.1.

Ezenkívül biztosítani kell a különböző európai országok közötti megfelelő egyensúlyt, csakúgy mint a kisvállalkozások jelentős részvételi arányát.

4.6.

Az EGSZB bízik abban, hogy az európai pénzügyi támogatás lehetővé teszi, hogy a fejlesztések elsődlegesen az európai vállalkozások számára hajtsanak hasznot.

4.7.

Az EGSZB bízik továbbá a fegyverek exportálására vonatkozó szabályok európai szintű harmonizációjában is, összhangban az Európai Unió összes tagállama által aláírt és ratifikált Fegyverkereskedelmi Szerződéssel, amelynek célja, hogy kizárja az európai vállalkozások közötti verseny torzulásának lehetséges okait, elkerülve ezzel az exportpiachoz való nehezebb hozzáférést.

4.8.

Ami az intézkedések típusát illeti, az EGSZB alapvető fontosságúnak tartja az európai védelmi ipar munkavállalóinak bizonytalan helyzete elleni küzdelmet. Az európai finanszírozás célja a védelmi technológiai és ipari bázis kompetenciájának javítása. Mivel az iparág kompetenciáját a munkavállalók adják, fenntartható és biztonságos együttműködést kell kialakítani köztük és az őket foglalkoztató vállalatok között.

4.9.

Az EGSZB szerint a projektek kiválasztási kritériumairól ugyanez mondható el, és az alábbiak bírnak döntő jelentőséggel:

4.9.1.

Az EGSZB szerint meg kell határozni a kisvállalkozásoknak szánt kisebb projektekhez rendelt állandó programok arányát (például 10 %), ezzel lehetővé téve, hogy minden aktív szereplő kiegyensúlyozottabban vegyen részt a védelmi szektor technológiai fejlesztésében, illetve termékeinek és szolgáltatásainak megújításában.

4.10.

Az EGSZB elengedhetetlennek tartja, hogy az európai védelmi ipari fejlesztési program vezetése az Európai Bizottság végrehajtási hatáskörével kiegészülve képes legyen közös és konkrét célokat meghatározni:

5.1.

az európai védelem meghatározó szerepének kiemelése az európai, védelmi jellegű érdekek megőrzésében és a nemzetközi kötelezettségvállalásokat illetően, a demokrácia és a jogállamiság szellemében;

5.2.

a nemzeti hadseregek képességeinek és szakmaiságának kiemelése, mivel ezek történelmileg a kutatás és az innováció, valamint az európai termelési rendszer üzleti és gazdasági fellendülésének mozgatórugói;

5.3.

a különböző tagállamok polgárai által osztott közös értékeken keresztül az európai uniós tudatnak, illetve az Unióhoz tartozás tudatának a megerősítése;

5.4.

az európai polgárok katonai szervezetekkel és a védelmi intézmények tevékenységeivel kapcsolatos tudásának, tudatosságának és ezek általuk való támogatásának megerősítése;

5.5.

az európai polgárok azon védelmi eszközök technológiai fejlesztési tevékenységeivel kapcsolatos tudásának, tudatosságának és ezek általuk való támogatásának megerősítése, amelyek a társadalomra és az ország fejlődésére közvetlenül hatással vannak;

5.6.

az új, közös megközelítés kommunikációs dimenziójának fejlesztése annak érdekében, hogy az európai kommunikációs ágazat személyzete egyre felkészültebb és képzettebb legyen. A tevékenységek a „minősíteni és összehangolni” vezérelv szerint zajlanak majd, amely az európai koordinációs megközelítés értelmében, a NATO-val összhangban kerül kidolgozásra.

5.7.

A kiberbiztonság és a kibervédelem olyan területek, amelyeken a védelmi szektor kulcsfontosságú szereplő Európában, mivel a kibertér új színtérként jelent meg a hagyományos katonai területek mellett.

11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/58

Előadó:

Mihai IVAŞCU

Társelőadó:

Fabien COUDERC

1.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Uniónak nagyobb felelősséget kell vállalnia az Unió megvédéséért, továbbá készen kell állnia és képesnek kell lennie minden, a polgárai és életmódjuk ellen irányuló fenyegetés elhárítására.

1.2.

Az európai védelmi cselekvési terv és a globális stratégia hangsúlyozza, hogy a védelmi iparnak stratégiai autonómiát kell kivívnia magának, hogy az EU a védelmi szektor fontos és hiteles szereplőjévé váljon. Az Európai Védelmi Alap egyértelmű célja, hogy serkentse a tagállamok közötti együttműködést a kutatás és a technológia, a fejlesztés, illetve a katonai képességek stratégiai beszerzése terén. Kiemelt figyelmet kellene szentelni annak, hogy összekapcsolják egymással a kutatás-technológia területét és a katonai képességek fejlesztését.

1.3.

Az EGSZB úgy véli, hogy a védelmi ipar, amelytől 1,4 millió munkahely függ, fontos szerepet játszik az európai gazdaságban. A koordináció hiányából fakadó költség évente 25 és 100 milliárd euro között mozog, ami elfogadhatatlan a globális verseny világában.

1.4.

Az EGSZB határozottan javasolja, hogy a tagállamok és az Európai Bizottság az Európai Védelmi Alapot arra használják, hogy a fő ipari képességeket Európában tartsák, és hogy biztosítsák, hogy az európai forrásokat európai kutatásra és fejlesztésre, valamint európai fegyverrendszerek vásárlására költik.

1.5.

Az EGSZB támogatja az Európai Védelmi Alap versenyképességet szem előtt tartó megközelítését, ami egyrészt biztosítja a hozzáférést az összes tagállam számára, másrészt pedig olyan projekteket finanszíroz, amelyek hozzáadott értéket és korszerű technológiát állítanak elő.

1.6.

Az EGSZB úgy véli, hogy amellett, hogy gondoskodik a finanszírozásról az ipar számára, az Európai Bizottságnak fel kell építenie egy olyan keretrendszert, amely hatékonyabb, tagállamokon átívelő kommunikációt biztosít az ipar szereplőinek, függetlenül azok méretétől.

1.7.

Az EGSZB nagyra értékeli, hogy a jelenlegi javaslat kiemelt figyelmet szentel a kkv-knak, tekintet nélkül azok származási országára. Gyakran a kkv-któl indulnak innovatív kezdeményezések olyan korszerű területeken, mint az információtechnológia és kommunikáció vagy a kiberbiztonság. Az EGSZB üdvözölné a kkv-k bevonására irányuló és határon átnyúló együttműködésüket ösztönző mechanizmusokat is, mint amilyen például a bónuszrendszer.

1.8.

Az EGSZB-nek szilárd meggyőződése, hogy az európai érdekeket támogató, erős, kulcsfontosságú képességeket kell felépíteni. Ezeket a tagállamoknak a nemzeti védelmi politikájukkal, az európai célkitűzésekkel és a NATO-partnerségből eredő kötelezettségekkel összhangban kell meghatározniuk.

1.9.

Az EGSZB úgy véli, hogy leginkább azokra a technológiákra kell összpontosítani, amelyeknek döntő jelentőségük van abból a szempontból, hogy az EU vezető szerepet tölthessen be a technológia terén. Mindez közös védelmi tervezéssel érhető el, illetve úgy, ha létrehoznak egy tervet a kulcsfontosságú védelmi képességekre vonatkozóan.

1.10.

Az EGSZB azt javasolja, hogy a pályázati felhívások odaítélési eljárása során vegyenek figyelembe kötelező és szigorú társadalmi és környezeti előírásokat.

1.11.

Az EGSZB szerint a finanszírozási rendszerek nem lehetnek ugyanolyanok, mint más tevékenységet folytató ágazatoknál, tekintettel a védelmi ágazat sajátosságaira és a tudás megosztásával kapcsolatos gyanakvásra és félelemre a vállalatok és a tagállamok körében.

1.12.

Az EGSZB úgy véli, hogy a lehető leghamarabb létre kell hozni az Európai Védelmi Alap irányítási struktúráját, amelynek magában kell foglalnia az Európai Uniót, az Európai Védelmi Ügynökséget, a tagállamokat, valamint az ipar képviselőit. Az Európai Bizottságnak fel kellene mérnie, hogy milyen új lehetőségek vannak arra, hogy korlátozzák az Európai Védelmi Alap végrehajtásával járó bürokráciát. Az EGSZB továbbá javasolja, hogy az Európai Parlament rendszeresen jusson hozzá jelentésekhez, hogy ki tudja értékelni az alap működését.

1.13.

Az EGSZB javasolja, hogy vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy az Európai Védelmi Alap program alakulása folyamán az egy-egy támogatható projektben részt vevő országok minimális számát háromra emeljék.

1.14.

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Védelmi Alapba bevont tagállamok számának maximálása csökkenteni fogja a redundanciát, és elősegíti a logisztika és az alrendszerek standardizálását. Ezáltal elkerülhető a jelenlegi NATO-standardokkal való párhuzamosság, valamint csökkenthető a fegyverrendszerek szétforgácsoltsága. Ezért bármilyen odaítélt projekt esetén az Európai Védelmi Alapnak és a kiválasztott ipari konzorciumnak a fejlesztés korai szakaszaiban szorosan együtt kell működniük a közös normák és szabványok meghatározása érdekében.

1.15.

Az EGSZB kétségének ad hangot azt illetően, hogy létezik egy „észszerű elvárás azzal kapcsolatban, hogy a fejlesztés beszerzést eredményezzen”, tekintve, hogy a katonai kutatás területén számos példa van olyan projektekre, amelyek kifejlesztésre kerültek, később azonban az államok nem szerezték be azokat. Az EGSZB szerint egyértelmű szabályokat kell bevezetni a sikeresen kifejlesztett képességek megvásárlása melletti kötelezettségvállalásra vonatkozóan.

1.16.

Az EGSZB szerint lehetővé kell tenni, hogy a képességfejlesztési kereten belül finanszírozott projektek fejlesztésének korai szakaszában uniós társfinanszírozású képzési programokat használjanak. A képzett munkaerő kulcsfontosságú ahhoz, hogy korszerű technológiákat lehessen kifejleszteni a védelem területén.

1.17.

Az EGSZB továbbá a szervezett civil társadalom képviseleti szerveként szívesen rendelkezésre áll tapasztalatával, és konzultációs lehetőséget biztosít minden, az Európai Védelmi Alap gazdasági és társadalmi vonatkozásaival kapcsolatos kérdésben.

2.1.

Európának a geopolitikai helyzetet illetően rendkívüli körülményekkel kell szembenéznie. A nemzetközi színtéren tapasztalható egyre nagyobb bizonytalanság olyan, a biztonság szempontjából törékeny környezetet hozott létre, amely számos szokványos és nem szokványos fenyegetést generál. Az európai polgárok megkövetelik, hogy a rendelkezésünkre álló összes eszközt vessük be ezeknek a kihívásoknak a leküzdésére.

2.2.

Annak érdekében, hogy ismételten megerősítse szerepét a nemzetközi porondon, Európának képesnek kell lennie hatékonyan és önállóan leszámolni a külső fenyegetésekkel. A jelenlegi geopolitikai helyzetben az európai polgárok biztonsága és jóléte szempontjából kulcsfontosságú az „ágyúnaszád politika” a Közel-Keleten és Afrikában.

2.3.

2014-ben az EU27 mintegy 2 milliárd eurót költött a védelemmel kapcsolatos technológiai kutatásra. Ezt megelőzően, 2006 óta folyamatosan, 27 %-kal csökkentek az ilyen jellegű kiadások, melyek az együttműködési keretben viszont több mint 30 %-kal csökkentek. Ugyanakkor az USA évi 9 milliárd eurót költött a védelemmel kapcsolatos technológiai kutatásra, Oroszország 2012 és 2014 között megduplázta ilyen jellegű kiadásait, és a legfrissebb adatok tanúsága szerint Kína is többet ruház be ezen a területen (1).

2.4.

Az európai védelmi cselekvési terv (2) részét képező Európai Védelmi Alap arra szolgál, hogy segítse a tagállamokat tevékenységük összehangolásában és a védelemre szánt pénz hatékonyabb felhasználásában, kiküszöbölve a párhuzamosságokat, a kutatás és fejlesztés területétől kezdve a védelmi képességek megvásárlásáig. Az EGSZB már hangot adott annak, hogy támogatja az Európai Védelmi Unió megalakulását, és üdvözölte az Európai Védelmi Alap létrehozását (3).

2.5.

Az Európai Védelmi Alap két különböző, de egymást kiegészítő keretet foglal magában: a kutatási keretet és a képességfejlesztési keretet, amelyeket egy-egy koordinációs testület irányít. A kutatási keret finanszírozása teljes egészében az EU költségvetéséből történik majd, és a tagállamok közötti megállapodás létrejöttét követően a védelmi képességek fejlesztésére irányuló, együttműködésen alapuló projekteket fognak belőle támogatni. A képességfejlesztési keretet elsősorban a tagállamok hozzájárulásaiból fogják finanszírozni.

2.6.

Az EGSZB tudatában van annak, hogy a jelenlegi biztonsági helyzetben, amelyet az európai földön elkövetett terrorista merényletek, a hibrid hadviselés és a kibertámadások határoznak meg, egyre nehezebb elkülöníteni a belső és a külső biztonságot, amelyek egyre jelentősebb mértékben összefüggenek.

3.1.

A védelmi képességek és az, hogy képesek legyünk megvédeni külső határainkat, szorosan összekapcsolódnak az erős ipari bázissal. Ennek alapján az EGSZB szerint a kollektív védelem támogatása érdekében európai szinten tett lépéseknek lehetővé kell tenniük, hogy az ipar Európában maradjon. Az üzleti stratégiák arra kényszeríthetik a védelmi ipar ágazatait, hogy EU-n kívüli alvállalkozókat válasszanak, így ellátási láncuk egy része külföldre kerüljön. Az EGSZB meggyőződése, hogy a lehető legkorlátozottabb mértékben szabad csak európai pénzt külföldi alvállalkozók támogatására fordítani, és hogy az üzleti döntések nem csorbíthatják a stratégiai autonómiát.

3.2.

Az Európai Védelmi Alapnak azt kell fő prioritásának tekintenie, hogy növelje az európai ipar versenyképességét, olyan technológiákat kifejlesztve, amelyek kritikus fontosságúak az uniós védelmi ágazat létezése és önellátása szempontjából.

3.3.

A védelmi ágazatot a mesterséges intelligencia, a nagy adathalmazok és a felhőtechnológiák, a kibertámadások, a vezető nélküli járművek, a hibrid és a transznacionális fenyegetések stb. teljes mértékben forradalmasítják. Az újfajta technológiák és fenyegetések újfajta ellenintézkedéseket tesznek szükségessé. Egy dolog biztos: ha együttműködünk, hatékonyabban kezelhetjük és előzhetjük meg ezeket a kihívásokat. Szisztematikusabb együttműködésre, valamint közös erőfeszítésre van szükség a technológiák kifejlesztése és a képességek megvásárlását szolgáló összehangolt cselekvés érdekében.

3.4.

Az EGSZB szeretné felhívni a figyelmet egy, az együttműködés fokozására ösztönző fontos gazdasági szempontra. A védelmi ipar közvetlenül vagy közvetve több mint 1,4 millió magasan képzett személyt foglalkoztat, és minden befektetett euro az 1,6-szorosát hozza vissza. Az, hogy ezen a területen hiányzik a koordináció, Európának 25 és 100 milliárd euro közötti összegbe kerül évente (4).

3.5.

A koordináció hiánya azt eredményezi, hogy nagy számban vannak redundáns fegyverrendszerek, hiányzik a méretgazdaságosság a védelmi ipar vonatkozásában és csökken fegyveres erőink bevethetősége. Az EU-ban 178 különböző fegyverrendszer van, míg az Egyesült Államokban 30. Az EU-ban 17 különböző harckocsitípus létezik, az Egyesült Államokban viszont csak egy. Ez jól jelzi, hogy a védelmi kiadások egyértelműen nem hatékonyak, és hogy a védelmi eszközök nem kompatibilisek egymással.

3.6.

AZ EGSZB emlékeztet arra, hogy a hatékony védelmi kutatás és technológia alapja a képzett munkaerő. A védelmi iparágakban való ambiciózus és stabil képzés és szakmai oktatás kulcsfontosságú azon projektek sikeréhez, amelyek technológiai előrelépést szeretnének elérni.

3.7.

Az EGSZB szeretne rámutatni, hogy korábban már többször volt példa sikeres közös katonai együttműködésre a kutatás és a beszerzés terén. Az Eurofighter Typhoon, a Meteor rakéta, a Horizon-osztályú romboló és a FREMM fregatt csak néhány példa a fenti típusú projektre.

3.8.

Az EGSZB számára nem világos, hogy azok a tagállamok, amelyek elkötelezik magukat egy-egy ilyen fejlesztési projekt mellett, hogyan tudják bizonyítani, hogy van egy „észszerű elvárás azzal kapcsolatban, hogy a fejlesztés beszerzést eredményezzen”, tekintve, hogy a katonai kutatás területén számos példa van olyan projektekre, amelyek kifejlesztésre kerültek, később azonban az államok nem szerezték be azokat (5). Azzal, hogy az új kapacitások kifejlesztésének korai fázisát az uniós költségvetésből társfinanszírozzák, az a cél, hogy csökkentsék az ipari kockázatokat, ez azonban csak akkor valósítható meg, ha a vásárlók kötelezettséget vállalnak a sikeresen kifejlesztett kapacitások megvásárlására.

3.9.

A 28 tagállam együttesen a második a világon a katonai célokra fordított kiadások nagyságát illetően. Míg azonban az összes jelentős hatalom növelte védelmi célú kiadásait, az EU27 védelmi célú kiadásai 2005 és 2015 között közel 11 %-kal csökkentek (6). A 28 tagállam közül csak 4 éri el a NATO által előirányzott, a GDP 2 %-át kitevő ráfordítási célértéket. A nemzeti költségvetések jelentősen csökkentették a védelmi kutatásra és technológiára fordított kiadásokat. 2006 és 2013 között az Európai Védelmi Ügynökségben részt vevő 27 tagállamban a védelmi kutatásra és technológiára fordított kiadás 27 %-kal csökkent (7).

3.10.

Az EGSZB szerint az egyesült királyságbeli bázissal rendelkező védelmi vállalatok problémáját egy korai szakaszban kell kezelni, tekintettel az európai fejlesztési programokban való érdekeltségükre és az Egyesült Királyságnak a védelem terén játszott kiemelkedő szerepére. Az EU érdeke, hogy megőrizze a brit know-how-t.

3.11.

Bár az Európai Bizottság biztosítja a finanszírozást a kutatási keret számára, a tagállamok döntenek arról, hogy beruháznak-e a kapacitások beszerzésébe. Ebben az egész rendszerben az ipar végzi el a kutatást és a fejlesztést, valamint a védelmi képességek kifejlesztését. Az EGSZB úgy véli, hogy amellett, hogy gondoskodik a finanszírozásról az ipar számára, az Európai Bizottságnak létre kell hoznia egy olyan keretrendszert, amely jobb kommunikációt tesz lehetővé az EU védelmi ágazatának összes ipari szereplője között.

4.1.

Az EGSZB-nek az a véleménye, hogy a tagállamok továbbra is központi szerepet fognak játszani a biztonság megerősítésében, és hogy egyetlen jelenlegi európai szintű kezdeményezés sem fog változtatni ezen.

4.2.

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Védelmi Alapnak egy kizárólag a versenyképességet szem előtt tartó programnak kellene lennie, amelyben a leginkább releváns és versenyképes projekteket finanszírozzák, tekintet nélkül a földrajzi vagy szociális megfontolásokra. Megfelelő lépésekkel azonban biztosítani kell az igazságos hozzáférést az összes tagállam számára, valamint bátorítani kell a kisebb vállalatokat, hogy fogjanak össze a határokon átnyúló együttműködés érdekében.

4.3.

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a kkv-k alapvető szerepet játszanak gazdaságunkban. Üdvözlendő a védelmi iparban részt vevő kkv-k és egyéb közepes piaci tőkeértékű vállalatok bátorítása. Sőt, az innováció az olyan modern területeken, mint az információtechnológia és a kommunikáció, valamint a kiberbiztonság, gyakran a start-up vállalatoktól és a kis cégektől indul ki. Az EGSZB erőteljesen támogatja ezt, és rendkívül fontosnak tartja, hogy fő célként egyenlő esélyeket biztosítsanak minden kkv számára, függetlenül attól, mely országból származnak.

4.4.

Az EGSZB értelmezése szerint az Európai Védelmi Alap rendeltetése, hogy támogassa az európai védelmi ipar versenyképességét. Noha az Európai Bizottságnak az alap működését tekintve befogadó szemléletet kellene alkalmaznia, az alap nem használható regionális fejlesztési alapként. Ez a források elaprózódásához vezetne, és nem lenne hatékony az európai védelmi rendszerek fragmentáltsága elleni küzdelemben.

4.5.

A befogadó jelleg érvényesítése érdekében az alapot nem szabad kizárólag a nagy szereplőkre gondolva kialakítani. Az alap jelentős részét kkv-k számára kell fenntartani, például kisebb projektek azonosítása révén. Az EGSZB üdvözölné a kkv-k határon átnyúló együttműködését ösztönző mechanizmusokat is, mint amilyen például a bónuszrendszer.

4.6.

Az EGSZB érti annak a logikáját, hogy a védelmi tevékenységek területén végzett kutatást és technológiát miért 100 %-ban az EU finanszírozza, szemben a civil tevékenységeknél jellemző társfinanszírozással. Az ügyfelek (nagyrészt nemzeti védelmi minisztériumok) igen korlátozott száma miatt az iparágak nehezen tudják kiegyenlíteni azt a kockázatot, amely egy új terméknek egy kiszámíthatóbb piacon történő kifejlesztésével jár. Függetlenül attól, hogy a jövőbeli alap a következő többéves pénzügyi keretben a többi kutatási alappal egy kalap alá kerül-e, ezekkel a sajátosságokkal foglalkozni kell.

4.7.

Szilárd meggyőződésünk, hogy az Európai Védelmi Alap erős ösztönzést jelent majd a tagállamok számára, hogy „európai terméket vásároljanak”, ha jövőbeli védelmi beszerzésről van szó, biztosítva ezáltal a gazdasági fejlődést és megőrizve a globális katonai képesség fenntartásához szükséges know-how-t és ipari bázist. Az EGSZB támogatja azt az elképzelést, hogy a tagállamok vállaljanak kötelezettséget arra, hogy megvásárolják az Európai Védelmi Alaphoz kapcsolódó sikeres technológiai kutatási projektek keretében kifejlesztett technológiákat és katonai képességeket.

5.1.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a tagállamok – az Európai Bizottsággal és az Európai Védelmi Ügynökséggel közösen – hajtsanak végre közös védelmi tervezést és dolgozzanak ki tervet a kulcsfontosságú katonai képességekről, hogy fel lehessen térképezni a technológiai kutatással kapcsolatos prioritásokat és azt, hogy milyen katonai képességekre van szükség mind a tagállamok, mind pedig Európa védelme érdekében.

5.2.

Mivel ezzel a fajta programmal kapcsolatban nagyon kevés tapasztalattal rendelkezik (lényegében csak a kísérleti projekt és az előkészítő intézkedés elindítása sorolható ide), az Európai Uniónak még ki kell dolgoznia egyértelmű mutatószámokon alapuló javaslatát, és nem rendelkezik még világos tervvel a kulcsfontosságú képességekre vonatkozóan. E terv kidolgozására 2018-ban fog sor kerülni.