ISSN 1977-0979

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

C 109

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Tájékoztatások és közlemények

61. évfolyam
2018. március 22.


Közleményszám

Tartalom

Oldal

 

IV   Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

EURÓPAI PARLAMENT
ÜLÉSSZAK: 2017–2018
2017. október 2–5-i ülések
STRASBOURG

2018/C 109/01

2017. október 2-i ülés jegyzőkönyve

1

2018/C 109/02

2017. október 3-i ülés jegyzőkönyve

14

2018/C 109/03

2017. október 4-i ülés jegyzőkönyve

119

2018/C 109/04

2017. október 5-i ülés jegyzőkönyve

190


Jelmagyarázat

*

Konzultációs eljárás

***

Egyetértési eljárás

***I

Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat

***II

Rendes jogalkotási eljárás: második olvasat

***III

Rendes jogalkotási eljárás: harmadik olvasat

(Az eljárás típusa a jogszabálytervezetben javasolt jogalaptól függ.)

Parlamenti bizottságok rövidítései

AFET

Külügyi Bizottság

DEVE

Fejlesztési Bizottság

INTA

Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság

BUDG

Költségvetési Bizottság

CONT

Költségvetési Ellenőrző Bizottság

ECON

Gazdasági és Monetáris Bizottság

EMPL

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság

ENVI

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

ITRE

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság

IMCO

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság

TRAN

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság

REGI

Regionális Fejlesztési Bizottság

AGRI

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság

PECH

Halászati Bizottság

CULT

Kulturális és Oktatási Bizottság

JURI

Jogi Bizottság

LIBE

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

AFCO

Alkotmányügyi Bizottság

FEMM

Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság

PETI

Petíciós Bizottság

DROI

Emberi Jogi Albizottság

SEDE

Biztonság- és Védelempolitikai Albizottság

Képviselőcsoportok rövidítései

PPE

Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoport

S&D

Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoport

Verts/ALE

Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport

ALDE

Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport

GUE/NGL

Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal képviselőcsoport

ECR

Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoport

EFDD

Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája képviselőcsoport

ENF

Nemzetek és Szabadság Európája képviselőcsoport

NI

független képviselők

HU

 


IV Tájékoztatások

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

EURÓPAI PARLAMENT ÜLÉSSZAK: 2017–2018 2017. október 2–5-i ülések STRASBOURG

22.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 109/1


2017. október 2-i
2017. OKTÓBER 2-I ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE

(2018/C 109/01)

Tartalom

1.

Az ülésszak folytatása 3

2.

Az ülés megnyitása 3

3.

Az elnök nyilatkozata 3

4.

Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása 3

5.

A Parlament tagjai 3

6.

Mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem 4

7.

Helyesbítés (az eljárási szabályzat 231. cikke) 4

8.

A bizottságok és a küldöttségek tagjai 4

9.

A rendes jogalkotási eljárás szerint elfogadott jogszabályok aláírása (az eljárási szabályzat 78. cikke) 5

10.

A Parlament álláspontjaival és állásfoglalásaival kapcsolatos további intézkedések 5

11.

Szóbeli választ igénylő kérdések (benyújtás) 5

12.

Dokumentumok benyújtása 5

13.

Ügyrend 7

14.

Az ICCAT hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések ***I (vita) 9

15.

A nők gazdasági szerepvállalása az uniós magán- és állami szektorban (rövid ismertetés) 10

16.

A civil társadalom szűkülő mozgásterének kezelése a fejlődő országokban (rövid ismertetés) 10

17.

A kiberbűnözés elleni küzdelem (rövid ismertetés) 11

18.

Az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatai (rövid ismertetés) 11

19.

Egyperces felszólalások fontos politikai kérdésekben 11

20.

A következő ülésnap napirendje 12

21.

Az ülés berekesztése 12
JELENLÉTI ÍV 13

2017. október 2-i ülés jegyzőkönyve

ELNÖKÖL: Antonio TAJANI

elnök

1.   Az ülésszak folytatása

A 2017. szeptember 14-én csütörtökön megszakított ülésszak folytatódik.

2.   Az ülés megnyitása

Az ülést 17.05-kor nyitják meg.

3.   Az elnök nyilatkozata

Az elnök megemlékezik a marseille-i Saint-Charles pályaudvaron tegnap elkövetett merénylet két áldozatáról és a Parlament együttérzéséről biztosítja az áldozatok családját.

Ezt követően megemlékezik a tegnap Las Vegas-ban és a tegnapelőtt Edmontonban elkövetett merényletről és a Parlament együttérzéséről biztosítja az érintettek családjait.

A Parlament egyperces csenddel adózik az áldozatok emlékének.

4.   Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása

Az előző ülés jegyzőkönyvét elfogadják.

5.   A Parlament tagjai

A Cseh Köztársaság, Románia, Bulgária és Magyarország illetékes hatóságai tájékoztatták az Európai Parlamentet Jiří Payne, Răzvan Popa, Asim Ahmedov Ademov és Járóka Lívia megválasztásáról 2017. szeptember 5-i, 13-i, 14-i és 15-i hatállyal Petr Mach, Victor Negrescu, Mariya Gabriel, illetve Gáll-Pelcz Ildikó helyett.

A Parlament tudomásul veszi megválasztásukat.

Az eljárási szabályzat 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a képviselői mandátum vizsgálatának befejezéséig, illetve az esetleges vitatása tárgyában történő határozathozatalig Jiří Payne, Răzvan Popa, Asim Ahmedov Ademov és Járóka Lívia elfoglalhatják a helyüket a Parlamentben és annak szerveiben, és minden ehhez kapcsolódó jog megilleti őket, azzal a feltétellel, hogy előzetesen nyilatkozatot tesznek, amely szerint nem folytatnak az európai parlamenti képviselői tisztséggel összeférhetetlen tevékenységet.

6.   Mentelmi jog felfüggesztésére irányuló kérelem

Az illetékes német hatóságok kérelmezték Ingeborg Gräßle mentelmi jogának felfüggesztését egy ellene folyó eljárás keretében.

Az illetékes francia hatóságok kérelmezték Steeve Briois mentelmi jogának felfüggesztését egy, a douai-i fellebbviteli bíróságon ellene indított eljárás keretében.

A kérelmeket az eljárási szabályzat 9. cikke (1) bekezdésének értelmében az illetékes bizottsághoz, azaz a JURI bizottsághoz utalják.

7.   Helyesbítés (az eljárási szabályzat 231. cikke)

Az ENVI Bizottság az alábbi helyesbítést nyújtotta be az Európai Parlament által elfogadott egyik szöveghez:

Helyesbítés P7_TA(2012)0010(COR01) a biocid termékek forgalmazásáról és felhasználásáról szóló, 2012. május 22-i 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelethez (HL L 167., 2012.6.27., 1. o.) (az Európai Parlament által 2012. január 19-én a fent említett rendelet elfogadására tekintettel második olvasatban elfogadott álláspont) (P7_TA(2012)0010) (05032/2/2011 – C7-0251/2011 – 2009/0076(COD)) – ENVI bizottság

Az eljárási szabályzat 231. cikkének 4. bekezdésével összhangban a helyesbítést elfogadottnak kell tekinteni, ha a bejelentésétől számított huszonnégy órán belül sem valamelyik képviselőcsoport, sem legalább az alacsony érvényességi küszöbértéket elérő számú képviselő nem nyújt be kérelmet szavazásra bocsátására.

A helyesbítés a jelenlegi ülésszak időtartama alatt az Europarl oldalon érhető el.

8.   A bizottságok és a küldöttségek tagjai

Az S&D, az ECR, az ALDE, a Verts/ALE, az EFDD és az ENF képviselőcsoportok az alábbi kinevezési kérelmeket juttatták el az elnökhöz:

BUDG bizottság: Răzvan Popa

Az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség: Răzvan Popa

A Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség: Syed Kamall helyett Nosheena Mobarik

A Mashreq-országokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség: Jean-Marie Cavada helyett Patricia Lalonde

Az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség: Jean-Marie Cavada helyett Patricia Lalonde

Az EU–Moldova parlamenti együttműködési bizottságba delegált küldöttség: Bronis Ropė

Az Euronest Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség: Jávor Benedek

Biztonsági és Védelmi Albizottság: Bill Etheridge helyett James Carver

ENVI bizottság: Mireille D'Ornano helyett Joëlle Mélin

AFCO bizottság: Florian Philippot helyett Gerolf Annemans

E kinevezések akkor minősülnek ratifikáltnak, ha nem tesznek ellenük ellenvetést a jelen jegyzőkönyv elfogadásáig.

9.   A rendes jogalkotási eljárás szerint elfogadott jogszabályok aláírása (az eljárási szabályzat 78. cikke)

Az elnök közli, hogy a Tanács elnökével közösen aláírta az alábbi, a rendes jogalkotási eljárásnak megfelelően elfogadott jogi aktust:

Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az Európai Fenntartható Fejlődési Alap (EFFA), az EFFA-garancia és az EFFA-garanciaalap létrehozásáról (00043/2017/LEX – C8-0321/2017 – 2016/0281(COD))

10.   A Parlament álláspontjaival és állásfoglalásaival kapcsolatos további intézkedések

A áprilisi I. és II. ülés során a Parlament által elfogadott álláspontokkal és állásfoglalásokkal kapcsolatos további intézkedésekről szóló bizottsági közlemény rendelkezésre áll a „Séance en direct” internetoldalon.

11.   Szóbeli választ igénylő kérdések (benyújtás)

A képviselők az alábbi szóbeli választ igénylő kérdéseket nyújtották be (az eljárási szabályzat 128. cikke):

(O-000064/2017) felteszi: Vilija Blinkevičiūtė, nevében FEMM bizottság, a Bizottsághoz: VP/HR – A gyermekházasságok megszüntetése (2017/2663(RSP)) (B8-0328/2017);

(O-000068/2017) felteszi:Adina-Ioana Vălean, Peter Liese, Gilles Pargneaux, Julie Girling, Gerben-Jan Gerbrandy, Estefanía Torres Martínez, Marco Affronte, Mireille D'Ornano és Piernicola Pedicini, nevében ENVI bizottság, a Tanácshoz: Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) (2017/2620(RSP)) (B8-0329/2017);

(O-000069/2017) felteszi: Adina-Ioana Vălean, Peter Liese, Gilles Pargneaux, Julie Girling, Gerben-Jan Gerbrandy, Estefanía Torres Martínez, Marco Affronte és Piernicola Pedicini, nevében ENVI bizottság, a Bizottsághoz: Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) (2017/2620(RSP)) (B8-0330/2017);

(O-000060/2017) felteszi: Tomáš Zdechovský, Roberta Metsola és Michał Boni, a PPE képviselőcsoport nevében, a Bizottsághoz: A biztonság Európa útjain (2017/2875(RSP)) (B8-0601/2017);

(O-000070/2017) felteszi: Jens Nilsson, Ramón Luis Valcárcel Siso, Beatriz Becerra Basterrechea, Marie-Christine Vergiat, Sven Giegold, Elena Gentile, Agnes Jongerius, Brando Benifei, Clara Eugenia Aguilera García, Ernest Urtasun, Evelyn Regner, Pina Picierno, Izaskun Bilbao Barandica, Jan Keller, Jean Lambert, Jean-Paul Denanot, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Nessa Childers, Nicola Danti, Patrizia Toia, Ramón Jáuregui Atondo, Renata Briano, Sergio Gaetano Cofferati, Sergio Gutiérrez Prieto, Guillaume Balas, Nicola Caputo, Simona Bonafè, Damiano Zoffoli, Enrico Gasbarra, Marita Ulvskog, Jytte Guteland, Olle Ludvigsson, Anna Hedh, Eider Gardiazabal Rubial, Elena Valenciano, Sofia Ribeiro, Heinz K. Becker, Georgi Pirinski, Enrique Guerrero Salom és Maria Arena, a Bizottsághoz: A szociális gazdasággal kapcsolatos európai cselekvési terv (2017/2877(RSP)) (B8-0602/2017).

12.   Dokumentumok benyújtása

Az alábbi dokumentumokat nyújtották be:

1)

a Tanács és a Bizottság

Javaslat az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló, 2014. október 22-i, 1141/2014/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (COM(2017) 0481 – C8-0307/2017 – 2017/0219(COD))

A Szerződés 304. és 307. cikkének megfelelően az elnök konzultálni fog a javaslatról az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával.

A Szerződés 287. cikkének megfelelően az elnök konzultálni fog a javaslatról a Számvevőszékkel.

utalva illetékes: AFCO vélemény: BUDG, JURI, CONT

Javaslat az európai polgári kezdeményezésről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (COM(2017) 0482 – C8-0308/2017 – 2017/0220(COD))

utalva illetékes: AFCO vélemény: PETI, CULT, LIBE

Javaslat a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel összefüggő csalás és hamisítás elleni küzdelemről és a 2001/413/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre (COM(2017) 0489 – C8-0311/2017 – 2017/0226(COD))

A Szerződés 304. cikkének megfelelően az elnök konzultálni fog a javaslatról a Gazdasági és Szociális Bizottsággal.

utalva illetékes: LIBE vélemény: ITRE, JURI, ECON

Az Európai Unió általános költségvetés-tervezete a 2018-as pénzügyi évre: A Tanács 2017. szeptember 4-i álláspontja (11815/2017 – C8-0313/2017 – 2017/2044(BUD))

utalva illetékes: BUDG vélemény: PETI, FEMM, AFCO, DEVE, CULT, AFET, PECH, AGRI, ENVI, EMPL, ITRE, JURI, ECON, CONT, LIBE, INTA, IMCO, TRAN, REGI

Javaslat az Európai Közösség és a Brazil Szövetségi Köztársaság közötti tudományos és technológiai együttműködési megállapodás megújításáról szóló tanácsi határozatra (11040/2017 – C8-0320/2017 – 2017/0139(NLE))

utalva illetékes: ITRE

2)

a parlamenti bizottságok

Jelentés az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről (2015) (2017/2011(INI)) – JURI bizottság – Előadó: Kostas Chrysogonos (A8-0265/2017)

Jelentés a nők magán- és közszférán belüli gazdasági szerepvállalásának növeléséről az EU-ban (2017/2008(INI)) – FEMM bizottság – Előadó: Anna Hedh (A8-0271/2017)

***I Jelentés az Európai Szakképzésfejlesztési Központ (Cedefop) létrehozásáról és a 337/75/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2016) 0532 – C8-0343/2016 – 2016/0257(COD)) – EMPL bizottság – Előadó: Anne Sander (A8-0273/2017)

*** Ajánlás az EU–LAC Nemzetközi Alapítvány létrehozásáról szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozat tervezetéről (11342/2016 – C8-0458/2016 – 2016/0217(NLE)) – AFET bizottság – Előadó: Javier Couso Permuy (A8-0279/2017)

Jelentés a civil társadalom mozgásterének fejlődő országokban tapasztalható szűküléséről (2016/2324(INI)) – DEVE bizottság – Előadó: Teresa Jiménez-Becerril Barrio (A8-0283/2017)

***I Jelentés a közös halászati politikáról szóló 1380/2013/EU rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és a tanács rendeletre irányuló javaslatról (COM(2017) 0424 – C8-0239/2017 – 2017/0190(COD)) – PECH bizottság – Előadó: Alain Cadec (A8-0285/2017)

* Jelentés a schengeni vívmányok Vízuminformációs Rendszerre vonatkozó egyes rendelkezéseinek a Bolgár Köztársaságban és Romániában való hatálybaléptetéséről szóló tanácsi határozat tervezetéről (10161/2017 – C8-0224/2017 – 2017/0808(CNS)) – LIBE bizottság – Előadó: Agustín Díaz de Mera García Consuegra (A8-0286/2017)

* Jelentés a daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Görögországgal való automatizált adatcsere megindításáról szóló tanácsi végrehajtási határozatra irányuló tervezetről (10476/2017 – C8-0230/2017 – 2017/0809(CNS)) – LIBE bizottság – Előadó: Claude Moraes (A8-0287/2017)

* Jelentés a gépjármű-nyilvántartási adatokra vonatkozó, a Cseh Köztársasággal való automatizált adatcsere megindításáról szóló tanácsi végrehajtási határozatra irányuló tervezetről (09893/2017 – C8-0197/2017 – 2017/0806(CNS)) – LIBE bizottság – Előadó: Maria Grapini (A8-0288/2017)

* Jelentés a daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Portugáliával való automatizált adatcsere megindításáról szóló tanácsi végrehajtási határozatra irányuló tervezetről (09898/2017 – C8-0213/2017 – 2017/0807(CNS)) – LIBE bizottság – Előadó: Jaromír Štětina (A8-0289/2017)

*** Ajánlás az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló tanácsi rendelettervezetről (09941/2017 – C8-0229/2017 – 2013/0255(APP)) – LIBE bizottság – Előadó: Barbara Matera (A8-0290/2017)

13.   Ügyrend

A októberi I-i plenáris ülés végleges napirendtervezetét (PE 611.537/PDOJ) kiosztották, amelyhez a következő módosításokat javasolták (az eljárási szabályzat 149a. cikke):

Hétfő

Nincs javasolt változtatás.

Kedd

Az ENF képviselőcsoport kérése, hogy az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások előrehaladásáról szóló vitát (a PDOJ 59. pontja) ne állásfoglalási indítványok benyújtásával zárják le.

Felszólal: Janice Atkinson, az ENF képviselőcsoport nevében indokolja a kérést, és Guy Verhofstadt, az ALDE képviselőcsoport nevében ellenzi azt.

A Parlament elutasítja a kérelmet.

A Verts/ALE képviselőcsoport kérése, hogy tűzzenek napirendre egy vitát az alábbi címmel: „Végrehajtási jogi aktussal szembeni kifogás: az endokrin károsító tulajdonság meghatározását szolgáló tudományos kritériumok megállapítása”

Felszólal: Philippe Lamberts, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében indokolja a kérést.

A Parlament elektronikus szavazással jóváhagyja a kérelmet (213 mellette, 140 ellene, 3 tartózkodás).

A vitát kedd délután napirendre tűzik.

Szerda

Az elnök közi, hogy több kérést kapott a képviselőcsoportoktól a katalóniai helyzet kapcsán.

Közli, hogy a Parlament először arról kell döntsön, hogy ezen az ülésen napirendre tűzzenek-e egy vitát vagy sem, majd arról, hogy mikor tűzzék azt napirendre, végül pedig a napirendi pont címéről.

Felszólal: Ska Keller, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében.

A Parlament jóváhagyja a vita napirendre tűzését.

Az elnök közli, hogy a Verts/ALE és GUE/NGL azt kéri, hogy a vitára kedden kerüljön sor, az S&D képviselőcsoport pedig azt, hogy szerdán.

Felszólal: Gianni Pittella, az S&D képviselőcsoport nevében megerősíti, hogy képviselőcsoportja a szerdai vitát támogatja.

Az elnök megállapítja, hogy a Verts/ALE is támogatja az S&D képviselőcsoport kérését.

Felszólal: Victor Boștinaru, a vita másnap reggeli megtartása ellen.

Az elnök megerősíti, hogy a PPE és az ALDE képviselőcsoportok azt kérik, hogy a vitára szerda délután kerüljön sor.

A Parlament jóváhagyja a kérelmet.

Felszólal: James Carver, az EFDD képviselőcsoport nevében kéri, hogy a vitára a lehető leghamarabb, azaz kedden kerüljön sor (az elnök közbeveti, hogy a Parlament már döntött arról, hogy szerda délután legyen a vita).

Az elnök közli, hogy a képviselőcsoportok az alábbi címeket kérték:

„Tömeges rendőri erőszak békés polgárok ellen Katalóniában” (Verts/ALE és GUE/NGL képviselőcsoport);

„Alkotmány, jogállam és alapvető jogok Spanyolországban a katalóniai események fényében” (PPE, S&D és ALDE képviselőcsoport);

„Jogállam és a spanyol kormány erőszakos és ellenséges fellépése a katalán nép ellen” (EFDD képviselőcsoport).

Az EFDD képviselőcsoport kéri, hogy a vitát állásfoglalásra irányuló indítványok benyújtásával zárják le.

Felszólal:

Ska Keller, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, és Maria João Rodrigues, az S&D képviselőcsoport nevében indokolják képviselőcsoportjaik kérését;

Françoise Grossetête, a PPE képviselőcsoport nevében, és Guy Verhofstadt, az ALDE képviselőcsoport nevében támogatják az S&D képviselőcsoport kérését;

Bruno Gollnisch, egy általánosabb cím mellett;

Jonathan Arnott, az EFDD képviselőcsoport nevében indokolja képviselőcsoportja kérését, hogy nyújtsanak be állásfoglalásra irányuló indítványokat;

Manfred Weber, a PPE képviselőcsoport nevében javasolja, hogy elsőként az S&D képviselőcsoport kéréséről szavazzanak;

Matt Carthy és Gabriele Zimmer, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében csatlakozik az S&D képviselőcsoport arra irányuló kéréséhez, hogy illesszék be az „alapjogok” kifejezést a vita címébe, de ellenzi állásfoglalásra irányuló indítványok benyújtását; és

Esteban González Pons, a PPE képviselőcsoport nevében kéri, hogy a Parlament szavazzon az S&D képviselőcsoport kéréséről, és hogy a vitára a képviselőcsoportok elnökeinek felszólalásai révén kerüljön sor.

Az elnök megállapítja, hogy az EFDD képviselőcsoport kivételével konszenzus alakult ki az S&D és a PPE képviselőcsoportok kérésének címéről.

A Parlament jóváhagyja az S&D és a PPE képviselőcsoport kérését.

A vitára szerdán 15 órakor fog sor kerülni.

Csütörtök

Nincs javasolt változtatás.

Az ügyrendet megállapítják.

14.   Az ICCAT hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések ***I (vita)

Jelentés az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottságot (ICCAT) létrehozó egyezmény hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések megállapításáról, valamint az 1936/2001/EK, az 1984/2003/EK és az 520/2007/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról [COM(2016) 0401 – C8-0224/2016 – 2016/0187(COD)] – Halászati Bizottság – Előadó: Gabriel Mato (A8-0173/2017)

Gabriel Mato előterjeszti a jelentést.

ELNÖKÖL: Bogusław LIBERADZKI

alelnök

Felszólal: Karmenu Vella (a Bizottság tagja).

Felszólal: Renata Briano (az ENVI bizottság véleményének előadója), Werner Kuhn, a PPE képviselőcsoport nevében, Ricardo Serrão Santos, az S&D képviselőcsoport nevében, Ruža Tomašić, az ECR képviselőcsoport nevében, Izaskun Bilbao Barandica, az ALDE képviselőcsoport nevében, Anja Hazekamp, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Mike Hookem, az EFDD képviselőcsoport nevében, Sofia Ribeiro, Isabelle Thomas, Czesław Hoc, João Pimenta Lopes, Clara Eugenia Aguilera García, Notis Marias, Nicola Caputo, Doru-Claudian Frunzulică, Michela Giuffrida és David Coburn.

ELNÖKÖL: Sylvie GUILLAUME

alelnök

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Francisco José Millán Mon, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: David Coburn, és Carlos Iturgaiz.

Felszólal: Karmenu Vella és Gabriel Mato.

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.3-i jegyzőkönyv, 4.3. pont.

15.   A nők gazdasági szerepvállalása az uniós magán- és állami szektorban (rövid ismertetés)

Jelentés a nők gazdasági szerepvállalásáról az uniós magán- és állami szektorban [2017/2008(INI)] – Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság – Előadó: Anna Hedh (A8-0271/2017)

Anna Hedh rövid ismertetést tart.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Michaela Šojdrová, Nicola Caputo, Notis Marias, Tania González Peñas, Jonathan Arnott, Anna Záborská, Maria Grapini, Ruža Tomašić, David Coburn, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, Julie Ward, Sógor Csaba, Wajid Khan, Doru-Claudian Frunzulică és Viorica Dăncilă.

Felszólal: Karmenu Vella (a Bizottság tagja).

Ezt a napirendi pontot lezárják.

Szavazás: 2017.10.3-i jegyzőkönyv, 4.4. pont.

16.   A civil társadalom szűkülő mozgásterének kezelése a fejlődő országokban (rövid ismertetés)

Jelentés a civil társadalom szűkülő mozgásterének kezeléséről a fejlődő országokban [2016/2324(INI)] – Fejlesztési Bizottság – Előadó: Teresa Jiménez-Becerril Barrio (A8-0283/2017)

Teresa Jiménez-Becerril Barrio rövid ismertetést tart.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Bogdan Brunon Wenta, Maria Grapini, Notis Marias, Jonathan Arnott, Eleftherios Synadinos, Stanislav Polčák, Julie Ward, Maria Heubuch és Nicola Caputo.

Felszólal: Karmenu Vella (a Bizottság tagja).

Ezt a napirendi pontot lezárják.

Szavazás: 2017.10.3-i jegyzőkönyv, 4.5. pont.

ELNÖKÖL: Evelyne GEBHARDT

alelnök

17.   A kiberbűnözés elleni küzdelem (rövid ismertetés)

Jelentés a kiberbűnözés elleni küzdelemről [2017/2068(INI)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Elissavet Vozemberg-Vrionidi (A8-0272/2017)

Elissavet Vozemberg-Vrionidi rövid ismertetést tart.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Michaela Šojdrová, Nicola Caputo, Notis Marias, Nathalie Griesbeck, Jan Philipp Albrecht, Jonathan Arnott, Bernard Monot, Eleftherios Synadinos, Sógor Csaba, Julie Ward, Stanislav Polčák, Caterina Chinnici, Georgios Epitideios és Arndt Kohn.

Felszólal: Julian King (a Bizottság tagja).

Ezt a napirendi pontot lezárják.

Szavazás: 2017.10.3-i jegyzőkönyv, 4.6. pont.

18.   Az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatai (rövid ismertetés)

Jelentés az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatairól [2017/2026(INI)] – Külügyi Bizottság – Előadó: Reinhard Bütikofer (A8-0243/2017)

Reinhard Bütikofer rövid ismertetést tart.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Sógor Csaba, Neena Gill, Eduard Kukan, Notis Marias, Kateřina Konečná, Barbara Lochbihler, Tomáš Zdechovský és Stanislav Polčák.

Felszólal: Julian King (a Bizottság tagja).

Ezt a napirendi pontot lezárják.

Szavazás: 2017.10.3-i jegyzőkönyv, 4.7. pont.

19.   Egyperces felszólalások fontos politikai kérdésekben

Az eljárási szabályzat 163. cikke jogcímén az alábbi képviselők, akik fontos politikai ügyekre kívánják felhívni a Parlament figyelmét, tesznek egyperces felszólalást:

Csáky Pál, Giorgos Grammatikakis, Angel Dzhambazki, Izaskun Bilbao Barandica, Marina Albiol Guzmán, Marco Zanni, Balczó Zoltán, Michaela Šojdrová, Soledad Cabezón Ruiz, Arne Gericke, Takis Hadjigeorgiou, Mario Borghezio, Stanislav Polčák, John Howarth, Urszula Krupa, Liadh Ní Riada, Tomáš Zdechovský, Andrejs Mamikins, Notis Marias, Marie-Pierre Vieu, Mairead McGuinness, Viorica Dăncilă, Maria Grapini és Emilian Pavel.

20.   A következő ülésnap napirendje

A következő napi ülés napirendjét megállapítják („Napirend” dokumentum, PE 611.537/OJMA).

21.   Az ülés berekesztése

Az ülést 20.55-kor berekesztik.

Klaus Welle

főtitkár

Ioan Mircea Pașcu

alelnök


2017. október 2-i

Jelenlévők:

Adaktusson, Ademov, Adinolfi, Affronte, Agnew, Aguilera García, Aiuto, Aker, Albiol Guzmán, Albrecht, Ali, Alliot-Marie, Anderson Lucy, Andersson, Andrieu, Andrikienė, Annemans, Arena, Arnautu, Arnott, Arthuis, Ashworth, Assis, Atkinson, Auken, Auštrevičius, Ayala Sender, Ayuso, van Baalen, Bach, Balczó, Balz, Barekov, Batten, Bay, Bayet, Bearder, Becerra Basterrechea, Becker, Belder, Belet, Bendtsen, Benito Ziluaga, Beňová, Berès, Bilbao Barandica, Bizzotto, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bocskor, Böge, Bogovič, Bonafè, Boni, Borghezio, Borrelli, Boștinaru, Boutonnet, Bové, Brannen, Bresso, Briano, Briois, Brok, Buchner, Buda, Bullock, Bușoi, Bütikofer, Buzek, Cabezón Ruiz, Cadec, Calvet Chambon, van de Camp, Caputo, Carthy, Carver, Casa, Caspary, Castaldo, del Castillo Vera, Cavada, Charanzová, Chauprade, Childers, Chinnici, Chountis, Christensen, Christoforou, Cicu, Clune, Coburn, Coelho, Cofferati, Collin-Langen, Corazza Bildt, Corbett, Cornillet, Corrao, Costa, Couso Permuy, Cozzolino, Cramer, Cristea, Csáky, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalli, Dalunde, D'Amato, Dance, Dăncilă, Danjean, Danti, Dantin, (The Earl of) Dartmouth, De Castro, Delahaye, Deli, Delli, De Monte, Denanot, Deprez, Deß, Diaconu, Díaz de Mera García Consuegra, Dlabajová, Dodds, Dorfmann, D'Ornano, Durand, Dzhambazki, Eck, Eickhout, Elissen, Engel, Epitideios, Erdős, Estaràs Ferragut, Etheridge, Evans, Evi, Fajon, Faria, Federley, Ferber, Fernandes, Fernández, Ferrand, Ferrara, Ferreira, Finch, Fisas Ayxelà, Fitto, Fjellner, Flanagan, Fleckenstein, Florenz, Forenza, Fotyga, Fountoulis, Freund, Frunzulică, Gahler, Gál, Gambús, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gardini, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Gerbrandy, Gericke, Geringer de Oedenberg, Giegold, Gierek, Gieseke, Gill Neena, Gill Nathan, Giménez Barbat, Girling, Giuffrida, Goddyn, Goerens, Gollnisch, González Peñas, González Pons, Gosiewska, Grammatikakis, de Grandes Pascual, Grapini, Gräßle, Graswander-Hainz, Griesbeck, Griffin, Grossetête, Grzyb, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hadjigeorgiou, Halla-aho, Harkin, Harms, Häusling, Hautala, Hayes, Hazekamp, Hedh, Henkel, Herranz García, Hetman, Heubuch, Hoc, Hoffmann, Hökmark, Hölvényi, Honeyball, Hookem, Hortefeux, Howarth, Hübner, Hudghton, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Iturgaiz, Ivan, Iwaszkiewicz, Jaakonsaari, Jäätteenmäki, Jadot, Jahr, Jakovčić, Jalkh, James, Jamet, Jáuregui Atondo, Jazłowiecka, Ježek, Jiménez-Becerril Barrio, Joly, de Jong, Jongerius, Joulaud, Jurek, Juvin, Kadenbach, Kalinowski, Kallas, Kalniete, Kammerevert, Kappel, Karas, Kari, Kariņš, Karlsson, Karski, Kaufmann, Kefalogiannis, Kelam, Keller Jan, Keller Ska, Kelly, Khan, Kirton-Darling, Kłosowski, Koch, Kofod, Kohlíček, Kohn, Kölmel, Konečná, Kósa, Köster, Kouloglou, Kouroumbashev, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Krasnodębski, Krehl, Krupa, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kumpula-Natri, Kuneva, Kuźmiuk, Kyenge, Kyllönen, Kyrkos, Kyrtsos, Kyuchyuk, Lamassoure, Lambert, Lange, Langen, Lauristin, Lavrilleux, Lechevalier, Legutko, Le Hyaric, Leinen, Lenaers, Lewandowski, Liberadzki, Liese, Lietz, Lins, Lochbihler, Loiseau, Løkkegaard, Lope Fontagné, López Aguilar, López-Istúriz White, Lösing, Ludvigsson, Łukacijewska, Lundgren, Łybacka, McAllister, McAvan, McGuinness, Macovei, Malinov, Mamikins, Maňka, Mann, Manscour, Marcellesi, Marias, Marinescu, Martin David, Martin Dominique, Martin Edouard, Martusciello, Marusik, Maštálka, Matera, Matias, Mato, Maurel, Mavrides, Mayer Georg, Mayer Alex, Mazuronis, Meissner, Mélin, Melior, Melo, Michels, Mihaylova, Mikolášik, Millán Mon, Mineur, Mizzi, Mlinar, Moisă, Molnár, Monot, Montel, Moraes, Morano, Morgano, Morin-Chartier, Müller, Mureșan, Nagy, Nart, Nekov, Neuser, Nica, Nicholson, Nicolai, Niedermayer, Niedermüller, van Nieuwenhuizen, Nilsson, Ní Riada, Noichl, Novakov, Nuttall, Obermayr, O'Flynn, Olbrycht, Omarjee, Ożóg, Pabriks, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Papadimoulis, Parker, Pașcu, Pavel, Payne, Pedicini, Peillon, Petersen, Petir, Picierno, Picula, Piecha, Pieper, Pietikäinen, Pimenta Lopes, Piotrowski, Pirinski, Pitera, Plura, Poc, Poche, Pogliese, Polčák, Ponga, Popa, Pospíšil, Post, Preda, Pretzell, Preuß, Proust, Punset, Radev, Radtke, Rebega, Reda, Reding, Regner, Reid, Reimon, Reintke, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Ribeiro, Ries, Riquet, Rochefort, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rohde, Rolin, Ropė, Rosati, Rozière, Ruas, Ruohonen-Lerner, Saïfi, Sakorafa, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sánchez Caldentey, Sander, Sant, dos Santos, Sârbu, Sargentini, Sassoli, Saudargas, Schaake, Schaffhauser, Schaldemose, Schlein, Schmidt, Scholz, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schuster, Schwab, Scott Cato, Sehnalová, Selimovic, Senra Rodríguez, Sernagiotto, Serrão Santos, Siekierski, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Škripek, Smolková, Sógor, Šojdrová, Šoltes, Sommer, Spinelli, Staes, Stanishev, Starbatty, Štefanec, Štětina, Stihler, Stolojan, Stuger, Sulík, Šulin, Svoboda, Swinburne, Sylikiotis, Synadinos, Szájer, Szanyi, Szejnfeld, Tajani, Takkula, Tamburrano, Tănăsescu, Țapardel, Tarabella, Tarand, Taylor, Telička, Theocharous, Theurer, Thomas, Thun und Hohenstein, Toia, Tolić, Tomaševski, Tomašić, Torres Martínez, Torvalds, Tošenovský, Trebesius, Troszczynski, Trüpel, Țurcanu, Turmes, Ujazdowski, Ulvskog, Ungureanu, Urutchev, Uspaskich, Vajgl, Valcárcel Siso, Vălean, Valenciano, Valero, Valli, Vallina, Vana, Van Bossuyt, Van Brempt, Vandenkendelaere, Vaughan, Vautmans, Väyrynen, Vergiat, Verheyen, Viegas, Vieu, Vilimsky, Viotti, Virkkunen, Voigt, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Ward, Weber Renate, Weidenholzer, von Weizsäcker, Wenta, Werner, Westphal, Wieland, Wierinck, Wikström, Winberg, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Wiśniewska, Wölken, Woolfe, Záborská, Zahradil, Zala, Zanni, Zanonato, Zarianopoulos, Ždanoka, Zdechovský, Zdrojewski, Zemke, Zijlstra, Zīle, Zimmer, Žitňanská, Złotowski, Zoffoli, Zorrinho, Zullo, Zver, Zwiefka

Igazoltan távol lévők:

Comi, Crowley, Händel, Le Pen, Maydell, Quisthoudt-Rowohl, Seymour


22.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 109/14


2017. október 3-i
2017. OKTÓBER 3-I ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE

(2018/C 109/02)

Tartalom

1.

Az ülés megnyitása 19

2.

A képviselőcsoportok tagjai 19

3.

Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása (vita) 19

4.

Szavazások órája 20

4.1.

Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása (szavazás) 20

4.2.

Egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozása ***I (szavazás) 21

4.3.

Az ICCAT hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések ***I (szavazás) 21

4.4.

A nők gazdasági szerepvállalása az uniós magán- és állami szektorban (szavazás) 21

4.5.

A civil társadalom szűkülő mozgásterének kezelése a fejlődő országokban (szavazás) 22

4.6.

A kiberbűnözés elleni küzdelem (szavazás) 22

4.7.

Az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatai (szavazás) 22

5.

A szavazáshoz fűzött indokolások 22

6.

Szavazathelyesbítések és szavazási szándékok 23

7.

Az ülés folytatása 23

8.

Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása 23

9.

A moldovai helyzet (vita) 23

10.

A gyermekházasságok megszüntetése (vita) 24

11.

Az EU–Egyiptom partnerség prioritásai a 2017 és 2020 közötti időszakban (vita) 25

12.

Helyesbítés (az eljárási szabályzat 231. cikke) 25

13.

Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) (vita) 25

14.

A Ryanair többezer járattörlése és a légi utasok jogairól szóló 261/2004/EK rendelet alkalmazása (vita) 26

15.

Végrehajtási jogi aktussal szembeni kifogás: az endokrin károsító tulajdonság meghatározását szolgáló tudományos kritériumok (vita) 27

16.

A képviselőcsoportok tagjai 28

17.

A személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályok és követelmények ***I – A tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartása ***I – A ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett ellenőrzések rendszere ***I (vita) 28

18.

A következő ülésnap napirendje 29

19.

Az ülés berekesztése 29
JELENLÉTI ÍV 30

MELLÉKLET

A SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE 32

1.

Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása 32

2.

Egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozása ***I 36

3.

Az ICCAT hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések ***I 37

4.

A nők gazdasági szerepvállalása az uniós magán- és állami szektorban 37

5.

A civil társadalom szűkülő mozgásterének kezelése a fejlődő országokban 40

6.

A kiberbűnözés elleni küzdelem 41

7.

Az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatai 41

MELLÉKLET

A NÉV SZERINTI SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE 42
B8-0538/2017 – 3/3. bekezdés 42
B8-0538/2017 – 3/4. bekezdés 43
B8-0538/2017 – 3/5. bekezdés 45
B8-0538/2017 – 3/6. bekezdés 46
B8-0538/2017 – 2. módosítás 48
B8-0538/2017 – 3. módosítás 49
B8-0538/2017 – 4/1. bekezdés 51
B8-0538/2017 – 4/2. bekezdés 52
B8-0538/2017 – 4/3. bekezdés 54
B8-0538/2017 – 4. módosítás 55
B8-0538/2017 – 5. bekezdés 57
B8-0538/2017 – 6/1. bekezdés 58
B8-0538/2017 – 6/2. bekezdés 60
B8-0538/2017 – 5. T. módosítás 61
B8-0538/2017 – 7/1. bekezdés 63
B8-0538/2017 – 7/2. bekezdés 64
B8-0538/2017 – 7/3. bekezdés 66
B8-0538/2017 – 6. módosítás 67
B8-0538/2017 – 7. módosítás 69
B8-0538/2017 – 9/2. bekezdés 70
B8-0538/2017 – 9/4. bekezdés 72
B8-0538/2017 – 8. módosítás 74
B8-0538/2017 – 9. módosítás 75
B8-0538/2017 – 10. módosítás 77
B8-0538/2017 – 11. módosítás 78
B8-0538/2017 – 12. módosítás 80
B8-0538/2017 – 15/1. bekezdés 81
B8-0538/2017 – 15/2. bekezdés 83
B8-0538/2017 – 13. módosítás 84
B8-0538/2017 – A. preambulumbekezdés 86
B8-0538/2017 – 1. módosítás 87
B8-0538/2017 – Állásfoglalás 89
A8-0205/2017 – Adina-Ioana Vălean – 5. módosítás 90
A8-0173/2017 – Gabriel Mato – 34. módosítás 92
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 2. bekezdés 93
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 15/1. bekezdés 95
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 15/2. bekezdés 97
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 21. bekezdés 98
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 23/2. bekezdés 100
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 35/1. bekezdés 101
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 35/2. bekezdés 103
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 44. bekezdés 104
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 56. bekezdés 106
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 61/1. bekezdés 107
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 61/2. bekezdés 109
A8-0271/2017 – Anna Hedh – 62. bekezdés 111
A8-0271/2017 – Anna Hedh – Állásfoglalás 112
A8-0283/2017 – Teresa Jiménez-Becerril Barrio – Állásfoglalás 114
A8-0272/2017 – Elissavet Vozemberg-Vrionidi – Állásfoglalás 115
A8-0243/2017 – Reinhard Bütikofer – Állásfoglalás 117

2017. október 3-i ülés jegyzőkönyve

ELNÖKÖL: Antonio TAJANI

elnök

1.   Az ülés megnyitása

Az ülést 9.00-kor nyitják meg.

2.   A képviselőcsoportok tagjai

Sophie Montel, Mireille D'Ornano és Florian Philippot már nem az ENF képviselőcsoport tagjai; tagságuk megszűnésének napja: 2017. október 3.

A független képviselők között foglalnak helyet.

3.   Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása (vita)

A Bizottság nyilatkozata: Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása (2017/2847(RSP))

Felszólal: Jean-Claude Juncker (a Bizottság elnöke), Michel Barnier (a tárgyalócsoport vezetője), és Matti Maasikas (a Tanács soros elnöke).

Felszólal: Manfred Weber, a PPE képviselőcsoport nevében, Gianni Pittella, az S&D képviselőcsoport nevében, Raffaele Fitto, az ECR képviselőcsoport nevében, Guy Verhofstadt, az ALDE képviselőcsoport nevében, Martina Anderson, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Philippe Lamberts, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Nigel Farage, az EFDD képviselőcsoport nevében, Janice Atkinson, az ENF képviselőcsoport nevében, Diane Dodds, független, Esteban González Pons, Roberto Gualtieri, James Nicholson, Cecilia Wikström, Barbara Spinelli, Alyn Smith, David Coburn, ügyrendi kérdésben, Gerard Batten, Harald Vilimsky, Steven Woolfe, Elmar Brok, Richard Corbett, Hans-Olaf Henkel, Catherine Bearder, Helmut Scholz, Molly Scott Cato, Patrick O'Flynn, Laurențiu Rebega, Diane James, Danuta Maria Hübner, Mercedes Bresso, Zdzisław Krasnodębski, Morten Løkkegaard, Miguel Viegas, Jean Lambert, Gerolf Annemans, Balczó Zoltán, Mairead McGuinness, Josef Weidenholzer, Anneleen Van Bossuyt és Marian Harkin.

ELNÖKÖL: Mairead McGUINNESS

alelnök

Felszólal: Kateřina Konečná, Terry Reintke, Auke Zijlstra, David McAllister, Birgit Sippel, Peter van Dalen, Luke Ming Flanagan, Steeve Briois, Schöpflin György, Pervenche Berès, Angel Dzhambazki, Paloma López Bermejo, Janusz Lewandowski, Nicola Danti, Julie Girling, Jérôme Lavrilleux, Bernd Lange, Seán Kelly, Ramón Jáuregui Atondo, Luděk Niedermayer, Patrizia Toia, Gunnar Hökmark, Jens Geier, Jeroen Lenaers, Carlos Zorrinho, Georgios Kyrtsos, Enrique Guerrero Salom, Christofer Fjellner, Marc Tarabella, Carlos Coelho, Marita Ulvskog, Maria Spyraki, Jeppe Kofod, Othmar Karas, Bogusław Liberadzki és Derek Vaughan.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Andrzej Grzyb, Juan Fernando López Aguilar, Branislav Škripek, Izaskun Bilbao Barandica és Indrek Tarand.

ELNÖKÖL: Antonio TAJANI

elnök

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Georgios Epitideios, Michaela Šojdrová, Maria Grapini és Notis Marias.

Felszólal: Michel Barnier.

A vita lezárásaként az eljárási szabályzat 123. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott állásfoglalásra irányuló indítványok:

Guy Verhofstadt (az ALDE képviselőcsoport koordinátora és elnöke), Manfred Weber (a PPE képviselőcsoport elnöke), Gianni Pittella (az S&D képviselőcsoport elnöke), Gabriele Zimmer (a GUE/NGL képviselőcsoport elnöke), Philippe Lamberts és Ska Keller (a Verts/ALE képviselőcsoport társelnökei), Danuta Maria Hübner (az AFCO bizottság elnöke), az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások aktuális állásáról (2017/2847(RSP)) (B8-0538/2017);

Jonathan Arnott, az EFDD képviselőcsoport nevében, az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások aktuális állásáról (2017/2847(RSP)) (B8-0539/2017).

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.3-i jegyzőkönyv, 4.1. pont.

Felszólal: Angelo Ciocca két olasz állampolgár sorsáról, akiket a tunéziai hatóságok 18 napja fogva tartanak Sfax kikötőjében (az elnök közli, hogy fel fogja kérni az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket).

4.   Szavazások órája

A szavazások eredménye részletesen (módosítások, külön szavazások, részenkénti szavazások stb.) a jegyzőkönyvhöz csatolt, „A szavazások eredménye” című mellékletben található.

A név szerinti szavazások eredménye a jegyzőkönyvhöz csatolva, csupán elektronikus formában áll rendelkezésre, és az Europarl oldalon tekinthető meg.

4.1.   Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása (szavazás)

A Bizottság nyilatkozata: Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása (2017/2847(RSP))

Állásfoglalási indítványok B8-0538/2017 és B8-0539/2017

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 1. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY B8-0538/2017

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0361)

(A B8-0539/2017 állásfoglalásra irányuló indítvány tárgytalan.)

ELNÖKÖL: Ulrike LUNACEK

alelnök

4.2.   Egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozása ***I (szavazás)

Jelentés az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 2011/65/EU irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról [COM(2017) 0038 – C8-0021/2017 – 2017/0013(COD)] – Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság – Előadó: Adina-Ioana Vălean (A8-0205/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 2. pont)

A BIZOTTSÁG JAVASLATA és MÓDOSÍTÁSOK

IDEIGLENES MEGÁLLAPODÁS

Jóváhagyva (P8_TA-PROV(2017)0362)

4.3.   Az ICCAT hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések ***I (szavazás)

Jelentés az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottságot (ICCAT) létrehozó egyezmény hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések megállapításáról, valamint az 1936/2001/EK, az 1984/2003/EK és az 520/2007/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról [COM(2016) 0401 – C8-0224/2016 – 2016/0187(COD)] – Halászati Bizottság – Előadó: Gabriel Mato (A8-0173/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 3. pont)

A BIZOTTSÁG JAVASLATA és MÓDOSÍTÁSOK

IDEIGLENES MEGÁLLAPODÁS

Jóváhagyva (P8_TA-PROV(2017)0363)

4.4.   A nők gazdasági szerepvállalása az uniós magán- és állami szektorban (szavazás)

Jelentés a nők gazdasági szerepvállalásáról az uniós magán- és állami szektorban [2017/2008(INI)] – Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság – Előadó: Anna Hedh (A8-0271/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 4. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0364)

Felszólalások:

James Carver jelzi, hogy gond van szavazógépével.

4.5.   A civil társadalom szűkülő mozgásterének kezelése a fejlődő országokban (szavazás)

Jelentés a civil társadalom szűkülő mozgásterének kezeléséről a fejlődő országokban [2016/2324(INI)] – Fejlesztési Bizottság – Előadó: Teresa Jiménez-Becerril Barrio (A8-0283/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 5. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0365)

4.6.   A kiberbűnözés elleni küzdelem (szavazás)

Jelentés a kiberbűnözés elleni küzdelemről [2017/2068(INI)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Elissavet Vozemberg-Vrionidi (A8-0272/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 6. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0366)

4.7.   Az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatai (szavazás)

Jelentés az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatairól [2017/2026(INI)] – Külügyi Bizottság – Előadó: Reinhard Bütikofer (A8-0243/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 7. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0367)

5.   A szavazáshoz fűzött indokolások

A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások:

A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások az eljárási szabályzat 183. cikke értelmében a Parlament honlapján, a képviselők számára fenntartott oldalakon találhatók.

A szavazáshoz fűzött szóbeli indokolások:

Állásfoglalási indítvány az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások aktuális állásáról (2017/2847(RSP)) (B8-0538/2017)

Jasenko Selimovic, Alex Mayer, Morvai Krisztina, Mairead McGuinness, Ruža Tomašić, Nikos Androulakis, Momchil Nekov, Michela Giuffrida, Michaela Šojdrová, Marlene Mizzi, Jonathan Arnott, Janusz Korwin-Mikke, Morten Messerschmidt, Seán Kelly, Tomáš Zdechovský, Matt Carthy, Neena Gill, Daniel Hannan, Nicola Caputo és Danuta Jazłowiecka

Gabriel Mato-jelentés – A8-0173/2017

Rosa D'Amato, az EFDD képviselőcsoport nevében, és Estefanía Torres Martínez

Anna Hedh-jelentés – A8-0271/2017

Urszula Krupa, Adam Szejnfeld, Estefanía Torres Martínez, Michaela Šojdrová, Morvai Krisztina, Marek Jurek, Mairead McGuinness, Tania González Peñas, Morten Messerschmidt, Seán Kelly, Branislav Škripek és Danuta Jazłowiecka

Teresa Jiménez-Becerril Barrio-jelentés – A8-0283/2017

Monica Macovei, Estefanía Torres Martínez, José Inácio Faria és Mairead McGuinness

Elissavet Vozemberg-Vrionidi-jelentés – A8-0272/2017

Philippe Juvin, Tomáš Zdechovský, Adam Szejnfeld, Stefano Maullu, Petras Auštrevičius, Jiří Pospíšil, Morten Messerschmidt, Seán Kelly, Stanislav Polčák és Monica Macovei

Reinhard Bütikofer-jelentés – A8-0243/2017

Ilhan Kyuchyuk, Adam Szejnfeld, Monica Macovei, Tomáš Zdechovský és Stanislav Polčák

6.   Szavazathelyesbítések és szavazási szándékok

A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok az Europarl weboldalon találhatók: „Plenáris ülés”, „Szavazások”, „A szavazások eredménye” (Név szerinti szavazások eredménye), valamint „A név szerinti szavazások eredménye” című melléklet nyomtatott változatában.

Az Europarl weboldalon található elektronikus változat frissítése naponta történik a szavazás napját követő legfeljebb kéthetes időszakban.

A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok listáját ezt követően lezárják, lefordítják és a Hivatalos Lapban közzéteszik.

(Az ülést 13.55-kor felfüggesztik.)

ELNÖKÖL: Ioan Mircea PAȘCU

alelnök

7.   Az ülés folytatása

Az ülés 15.02-kor folytatódik.

8.   Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása

Az előző ülés jegyzőkönyvét elfogadják.

9.   A moldovai helyzet (vita)

A Bizottság alelnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozata: A moldovai helyzet (2017/2848(RSP))

Christos Stylianides (a Bizottság tagja) nyilatkozatot tesz a Bizottság alelnöke/az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nevében.

Felszólal: Cristian Dan Preda, a PPE képviselőcsoport nevében, Victor Boștinaru, az S&D képviselőcsoport nevében, Anna Elżbieta Fotyga, az ECR képviselőcsoport nevében, Petras Auštrevičius, az ALDE képviselőcsoport nevében, Jiří Maštálka, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Igor Šoltes, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, James Carver, az EFDD képviselőcsoport nevében, Jean-Luc Schaffhauser, az ENF képviselőcsoport nevében, David McAllister, Knut Fleckenstein, Bas Belder, Norica Nicolai, Rebecca Harms, Franz Obermayr, Marian-Jean Marinescu, Andi Cristea, Monica Macovei, Bronis Ropė, Edouard Ferrand, Elmar Brok, Ryszard Czarnecki, Tunne Kelam, Kazimierz Michał Ujazdowski, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Fulvio Martusciello, Andrzej Grzyb, Mirosław Piotrowski, Eduard Kukan és Siegfried Mureșan.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Jiří Pospíšil, Doru-Claudian Frunzulică, Ilhan Kyuchyuk, Fabio Massimo Castaldo, Georgios Epitideios, Cristian-Silviu Bușoi, Jean-Paul Denanot, Eleftherios Synadinos és Maria Grapini.

Felszólal: Christos Stylianides.

Az eljárási szabályzat 123. cikkének (2) bekezdése szerint benyújtandó állásfoglalási indítványok később kerülnek kihirdetésre.

A vitát berekesztik.

Szavazás: egy későbbi ülésen.

10.   A gyermekházasságok megszüntetése (vita)

Szóbeli választ igénylő kérdés (O-000064/2017) felteszi: Vilija Blinkevičiūtė, a FEMM bizottság nevében, a Bizottsághoz: VP/HR – A gyermekházasságok megszüntetése (2017/2663(RSP)) (B8-0328/2017)

Vilija Blinkevičiūtė kifejti a kérdést.

Věra Jourová (a Bizottság tagja), a Bizottság alelnöke/az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nevében, válaszol a kérdésre.

Felszólal: Anna Maria Corazza Bildt, a PPE képviselőcsoport nevében, Iratxe García Pérez, az S&D képviselőcsoport nevében, Arne Gericke, az ECR képviselőcsoport nevében, Beatriz Becerra Basterrechea, az ALDE képviselőcsoport nevében, Kostadinka Kuneva, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Linnéa Engström, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, és Daniela Aiuto, az EFDD képviselőcsoport nevében.

ELNÖKÖL: Pavel TELIČKA

alelnök

Felszólal: Mylène Troszczynski, az ENF képviselőcsoport nevében, Lampros Fountoulis, független, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Marek Jurek, Liliana Rodrigues, Jadwiga Wiśniewska, Charles Goerens, Ángela Vallina, Margot Parker, André Elissen, Jaromír Štětina, Pina Picierno, Branislav Škripek, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Anna Maria Corazza Bildt, Eleonora Forenza, Kristina Winberg, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Marek Jurek, Georg Mayer, Carlos Coelho, Edouard Martin, Bernd Kölmel, Marco Zullo, Dominique Bilde, Jiří Pospíšil, Marc Tarabella és Pirkko Ruohonen-Lerner.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Sógor Csaba, Caterina Chinnici, Nicola Caputo, Julie Ward, Wajid Khan, Ruža Tomašić, Hilde Vautmans, Kateřina Konečná és Takis Hadjigeorgiou.

Felszólal: Věra Jourová.

A vita lezárásaként az eljárási szabályzat 128. cikkének (5) bekezdése alapján benyújtott állásfoglalásra irányuló indítvány:

Vilija Blinkevičiūtė, a FEMM bizottság nevében, a gyermekházasságok megszüntetéséről (2017/2663(RSP)) (B8-0535/2017).

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.4-i jegyzőkönyv, 9.12. pont.

11.   Az EU–Egyiptom partnerség prioritásai a 2017 és 2020közötti időszakban (vita)

A Bizottság alelnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozata: Az EU–Egyiptom partnerség prioritásai a 2017 és 2020 közötti időszakban (2017/2874(RSP))

Miguel Arias Cañete (a Bizottság tagja) nyilatkozatot tesz a Bizottság alelnöke/az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nevében.

Felszólal: Cristian Dan Preda, a PPE képviselőcsoport nevében, Victor Boștinaru, az S&D képviselőcsoport nevében, Bas Belder, az ECR képviselőcsoport nevében, Marietje Schaake, az ALDE képviselőcsoport nevében, Marisa Matias, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Barbara Lochbihler, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Fabio Massimo Castaldo, az EFDD képviselőcsoport nevében, Mario Borghezio, az ENF képviselőcsoport nevében, Georgios Epitideios, független, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, Elena Valenciano, Anders Primdahl Vistisen, Jean-Luc Schaffhauser, Pier Antonio Panzeri és Neena Gill.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Elly Schlein, Costas Mavrides, Takis Hadjigeorgiou, Eleonora Forenza és Malin Björk.

Felszólal: Miguel Arias Cañete.

A vitát berekesztik.

12.   Helyesbítés (az eljárási szabályzat 231. cikke)

A P7_TA(2012)0010(COR01) helyesbítést a tegnapi plenáris ülésen jelentették be (2017.10.2-i jegyzőkönyv, 8. pont).

A helyesbítést elfogadottnak kell tekinteni, ha sem valamelyik képviselőcsoport, sem legalább az alacsony érvényességi küszöbértéket elérő számú képviselő nem nyújt be kérelmet szavazásra bocsátására (az eljárási szabályzat 231. cikkének (4) bekezdése).

13.   Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) (vita)

Szóbeli választ igénylő kérdés (O-000068/2017) felteszi: Adina-Ioana Vălean, Peter Liese, Gilles Pargneaux, Julie Girling, Gerben-Jan Gerbrandy, Estefanía Torres Martínez, Marco Affronte, Mireille D'Ornano és Piernicola Pedicini, az ENVI bizottság nevében, a Tanácshoz: Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) (2017/2620(RSP)) (B8-0329/2017)

Szóbeli választ igénylő kérdés (O-000069/2017) felteszi: Adina-Ioana Vălean, Peter Liese, Gilles Pargneaux, Julie Girling, Gerben-Jan Gerbrandy, Estefanía Torres Martínez, Marco Affronte és Piernicola Pedicini, az ENVI bizottság nevében, a Bizottsághoz: Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) (2017/2620(RSP)) (B8-0330/2017)

Adina-Ioana Vălean kifejti a kérdéseket.

ELNÖKÖL: David-Maria SASSOLI

alelnök

Matti Maasikas (a Tanács soros elnöke) és Miguel Arias Cañete (a Bizottság tagja) válaszol a kérdésekre.

Felszólal: Peter Liese, a PPE képviselőcsoport nevében, Gilles Pargneaux, az S&D képviselőcsoport nevében, Jadwiga Wiśniewska, az ECR képviselőcsoport nevében, Gerben-Jan Gerbrandy, az ALDE képviselőcsoport nevében, Estefanía Torres Martínez, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Marco Affronte, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Julia Reid, az EFDD képviselőcsoport nevében, Marcus Pretzell, az ENF képviselőcsoport nevében, Balczó Zoltán, független, Andrzej Grzyb, Miriam Dalli, Neoklis Sylikiotis, Bas Eickhout, John Stuart Agnew, Olaf Stuger, Eleftherios Synadinos, Francesc Gambús, Jo Leinen, Stefan Eck, Yannick Jadot, Piernicola Pedicini, Annie Schreijer-Pierik, Edouard Martin, Rebecca Harms, Dubravka Šuica, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Szanyi Tibor, Damiano Zoffoli, Max Andersson, Seán Kelly, Nikos Androulakis, Sofia Ribeiro, Christel Schaldemose, Maria Spyraki, Carlos Zorrinho, José Inácio Faria, Simona Bonafè és Nicola Caputo.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Franc Bogovič, Notis Marias, Takis Hadjigeorgiou, Linnéa Engström és Julie Ward.

Felszólal: Miguel Arias Cañete és Matti Maasikas.

ELNÖKÖL: Dimitrios PAPADIMOULIS

alelnök

A vita lezárásaként az eljárási szabályzat 128. cikkének (5) bekezdése alapján benyújtott állásfoglalásra irányuló indítvány:

Adina-Ioana Vălean, az ENVI bizottság nevében, Peter Liese, a PPE képviselőcsoport nevében, Gilles Pargneaux, az S&D képviselőcsoport nevében, Julie Girling, az ECR képviselőcsoport nevében, Gerben-Jan Gerbrandy, az ALDE képviselőcsoport nevében, Estefanía Torres Martínez, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Marco Affronte, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, és Piernicola Pedicini, az EFDD képviselőcsoport nevében, az ENSZ 2017-es bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciájáról (COP23) (2017/2620(RSP)) (B8-0534/2017).

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.4-i jegyzőkönyv, 9.13. pont.

14.   A Ryanair többezer járattörlése és a légi utasok jogairól szóló 261/2004/EK rendelet alkalmazása (vita)

A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: A Ryanair többezer járattörlése és a légi utasok jogairól szóló 261/2004/EK rendelet alkalmazása (2017/2876(RSP))

Matti Maasikas (a Tanács soros elnöke) és Violeta Bulc (a Bizottság tagja) nyilatkozatot tesz.

Felszólal: Deirdre Clune, a PPE képviselőcsoport nevében, Ismail Ertug, az S&D képviselőcsoport nevében, Kosma Złotowski, az ECR képviselőcsoport nevében, Pavel Telička, az ALDE képviselőcsoport nevében, Matt Carthy, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Karima Delli, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Rosa D'Amato, az EFDD képviselőcsoport nevében, Janusz Korwin-Mikke, független, Dieter-Lebrecht Koch, Inés Ayala Sender, Anneleen Van Bossuyt, Matthijs van Miltenburg, Merja Kyllönen, Jakop Dalunde, Daniela Aiuto, Massimiliano Salini, Christine Revault d'Allonnes Bonnefoy, Notis Marias, Gesine Meissner, João Pimenta Lopes, Michael Cramer, Elżbieta Katarzyna Łukacijewska, Isabella De Monte, Izaskun Bilbao Barandica, Tania González Peñas, Wim van de Camp, Bogusław Liberadzki, Stelios Kouloglou, Ivo Belet, Olga Sehnalová, Carlos Coelho, Karoline Graswander-Hainz, Pascal Arimont, Nicola Caputo, Maria Grapini és Hugues Bayet.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Andrey Novakov, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Michael Cramer, Szanyi Tibor, Paloma López Bermejo, Igor Šoltes, Jonathan Arnott, José Inácio Faria, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Arne Gericke, Takis Hadjigeorgiou és Mairead McGuinness.

Felszólal: Violeta Bulc és Matti Maasikas.

A vitát berekesztik.

15.   Végrehajtási jogi aktussal szembeni kifogás: az endokrin károsító tulajdonság meghatározását szolgáló tudományos kritériumok (vita)

Állásfoglalási indítvány, benyújtotta az ENVI bizottság, az eljárási szabályzat 106. cikke (2) és (3) bekezdése és (4) bekezdésének c) pontja alapján, az 1107/2009/EK rendelet II. mellékletének az endokrin károsító tulajdonság meghatározását szolgáló tudományos kritériumok megállapítása tekintetében történő módosításáról szóló bizottsági rendelet tervezetéről (D048947/06 – 2017/2801(RPS)) (B8-0542/2017)

Jytte Guteland és Bas Eickhout (szerzők) ismertetik az állásfoglalási indítványt.

ELNÖKÖL: Ramón Luis VALCÁRCEL SISO

alelnök

Felszólal: Vytenis Povilas Andriukaitis (a Bizottság tagja).

Felszólal: Angélique Delahaye, a PPE képviselőcsoport nevében, Miriam Dalli, az S&D képviselőcsoport nevében, Arne Gericke, az ECR képviselőcsoport nevében, Gerben-Jan Gerbrandy, az ALDE képviselőcsoport nevében, Anja Hazekamp, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Martin Häusling, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Mairead McGuinness, Christel Schaldemose, Frédérique Ries, Yannick Jadot, Sirpa Pietikäinen, Guillaume Balas, Miroslav Mikolášik, Karin Kadenbach és Cristian-Silviu Bușoi.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Nicola Caputo, Notis Marias és Michèle Rivasi.

Felszólal: Vytenis Povilas Andriukaitis.

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.4-i jegyzőkönyv, 9.9. pont.

16.   A képviselőcsoportok tagjai

Sophie Montel, Mireille D'Ornano és Florian Philippot 2017. október 4-i hatállyal belépnek az EFDD képviselőcsoportba.

17.   A személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályok és követelmények ***I – A tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartása ***I – A ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett ellenőrzések rendszere ***I (vita)

Jelentés a személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályokról és követelményekről szóló 2009/45/EK irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról [COM(2016) 0369 – C8-0208/2016 – 2016/0170(COD)] – Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság – Előadó: Daniela Aiuto (A8-0167/2017)

Jelentés a Közösség tagállamainak kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartásáról szóló 98/41/EK tanácsi irányelv módosításáról és a tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló hajókra vonatkozó nyilatkozattételi követelményekről szóló 2010/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról [COM(2016) 0370 – C8-0209/2016 – 2016/0171(COD)] – Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság – Előadó: Izaskun Bilbao Barandica (A8-0168/2017)

Jelentés a menetrend szerint közlekedő ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett ellenőrzések rendszeréről, a kikötő szerint illetékes állam általi ellenőrzésről szóló 2009/16/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról és az 1999/35/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról [COM(2016) 0371 – C8-0210/2016 – 2016/0172(COD)] – Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság – Előadó: Dominique Riquet (A8-0165/2017)

Daniela Aiuto, Izaskun Bilbao Barandica és Dominique Riquet előterjeszti a jelentést.

Felszólal: Vytenis Povilas Andriukaitis (a Bizottság tagja).

Felszólal: Joëlle Bergeron (a JURI bizottság véleményének előadója), Helga Stevens (a LIBE bizottság véleményének előadója), Wim van de Camp, a PPE képviselőcsoport nevében, Kosma Złotowski, az ECR képviselőcsoport nevében, Gesine Meissner, az ALDE képviselőcsoport nevében, James Carver, az EFDD képviselőcsoport nevében, Konstantinos Papadakis, független, Werner Kuhn, Isabella De Monte, Ruža Tomašić, Izaskun Bilbao Barandica, Seán Kelly, Janusz Zemke, Notis Marias, Nicola Caputo és Maria Grapini.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: José Inácio Faria és Georgios Epitideios.

Felszólal: Vytenis Povilas Andriukaitis, Daniela Aiuto, Izaskun Bilbao Barandica és Dominique Riquet.

A vitát berekesztik.

Szavazás: 9.6. pont, 9.7. pont és 2017.10.4-i jegyzőkönyv, 9.8. pont.

18.   A következő ülésnap napirendje

A következő napi ülés napirendjét megállapítják („Napirend” dokumentum, PE 611.537/OJME).

19.   Az ülés berekesztése

Az ülést 22.40-kor berekesztik.

Klaus Welle

főtitkár

Antonio Tajani

elnök


2017. október 3-i

Jelenlévők:

Adaktusson, Ademov, Adinolfi, Affronte, Agea, Agnew, Aguilera García, Aiuto, Aker, Albiol Guzmán, Albrecht, Ali, Alliot-Marie, Anderson Lucy, Anderson Martina, Andersson, Andrieu, Andrikienė, Androulakis, Annemans, Arena, Arimont, Arnautu, Arnott, Arthuis, Ashworth, Assis, Atkinson, Auken, Auštrevičius, Ayala Sender, Ayuso, van Baalen, Bach, Balas, Balčytis, Balczó, Balz, Barekov, Batten, Bay, Bayet, Bearder, Becerra Basterrechea, Becker, Beghin, Belder, Belet, Bendtsen, Benifei, Benito Ziluaga, Beňová, Berès, Bergeron, Bettini, Bilbao Barandica, Bilde, Bizzotto, Björk, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bocskor, Böge, Bogovič, Bonafè, Boni, Borghezio, Borrelli, Borzan, Boștinaru, Boutonnet, Bové, Boylan, Brannen, Bresso, Briano, Briois, Brok, Buchner, Buda, Bullmann, Bullock, Bușoi, Bütikofer, Buzek, Cabezón Ruiz, Cadec, Calvet Chambon, van de Camp, Caputo, Carthy, Carver, Casa, Caspary, Castaldo, del Castillo Vera, Cavada, Cesa, Charanzová, Chauprade, Childers, Chinnici, Chountis, Christensen, Christoforou, Cicu, Ciocca, Cirio, Clune, Coburn, Coelho, Cofferati, Collin-Langen, Corazza Bildt, Corbett, Cornillet, Corrao, Costa, Couso Permuy, Cozzolino, Cramer, Cristea, Csáky, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalli, Dalton, Dalunde, D'Amato, Dance, Dăncilă, Danjean, Danti, Dantin, (The Earl of) Dartmouth, De Castro, Delahaye, Deli, Delli, De Monte, Denanot, Deprez, Deß, Deutsch, Diaconu, Díaz de Mera García Consuegra, Dlabajová, Dodds, Dohrmann, Dorfmann, D'Ornano, Drăghici, Durand, Dzhambazki, Eck, Ehler, Eickhout, Elissen, Engel, Engström, Epitideios, Erdős, Ernst, Ertug, Estaràs Ferragut, Etheridge, Evans, Evi, Fajon, Farage, Faria, Federley, Ferber, Fernandes, Fernández, Ferrand, Ferrara, Finch, Fisas Ayxelà, Fitto, Fjellner, Flack, Flanagan, Fleckenstein, Florenz, Fontana, Forenza, Fotyga, Fountoulis, Fox, Freund, Frunzulică, Gahler, Gál, Gambús, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gardini, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Gerbrandy, Gericke, Geringer de Oedenberg, Giegold, Gierek, Gieseke, Gill Neena, Gill Nathan, Giménez Barbat, Girling, Giuffrida, Goddyn, Goerens, Gollnisch, Gomes, González Peñas, González Pons, Gosiewska, Grammatikakis, de Grandes Pascual, Grapini, Gräßle, Graswander-Hainz, Griesbeck, Griffin, Grigule-Pēterse, Grossetête, Grzyb, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Gyürk, Hadjigeorgiou, Halla-aho, Hannan, Harkin, Harms, Häusling, Hautala, Hayes, Hazekamp, Hedh, Henkel, Herranz García, Hetman, Heubuch, Hoc, Hoffmann, Hökmark, Hölvényi, Honeyball, Hookem, Hortefeux, Howarth, Hübner, Hudghton, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Iturgaiz, Ivan, Iwaszkiewicz, Jaakonsaari, Jäätteenmäki, Jadot, Jahr, Jakovčić, Jalkh, James, Jamet, Járóka, Jáuregui Atondo, Jazłowiecka, Ježek, Jiménez-Becerril Barrio, Joly, de Jong, Jongerius, Joulaud, Juaristi Abaunz, Jurek, Juvin, Kadenbach, Kaili, Kalinowski, Kallas, Kalniete, Kammerevert, Kappel, Karas, Kari, Kariņš, Karlsson, Karski, Kaufmann, Kelam, Keller Jan, Keller Ska, Kelly, Khan, Kirton-Darling, Kłosowski, Koch, Kofod, Kohlíček, Kohn, Kölmel, Konečná, Korwin-Mikke, Kósa, Köster, Köstinger, Kouloglou, Kouroumbashev, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Krasnodębski, Krehl, Krupa, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kumpula-Natri, Kuneva, Kuźmiuk, Kyenge, Kyllönen, Kyrkos, Kyrtsos, Kyuchyuk, Lalonde, Lamassoure, Lambert, Lange, de Lange, Langen, Lauristin, La Via, Lavrilleux, Lebreton, Lechevalier, Legutko, Le Hyaric, Leinen, Lenaers, Lewandowski, Liberadzki, Liese, Lietz, Lins, Lochbihler, Loiseau, Løkkegaard, Lope Fontagné, López, López Aguilar, López Bermejo, López-Istúriz White, Lösing, Lucke, Ludvigsson, Łukacijewska, Lunacek, Lundgren, Łybacka, McAllister, McAvan, McClarkin, McGuinness, Macovei, Maletić, Malinov, Maltese, Mamikins, Maňka, Mann, Manscour, Marcellesi, Marias, Marinescu, Marinho e Pinto, Martin David, Martin Dominique, Martin Edouard, Martusciello, Marusik, Maštálka, Matera, Matias, Mato, Matthews, Maullu, Maurel, Mavrides, Mayer Georg, Mayer Alex, Mazuronis, Meissner, Mélin, Melior, Melo, Messerschmidt, Meszerics, Metsola, Michel, Michels, Mihaylova, Mikolášik, Millán Mon, van Miltenburg, Mineur, Mizzi, Mlinar, Moi, Moisă, Molnár, Monot, Montel, Moraes, Morano, Morgano, Morin-Chartier, Morvai, Mosca, Müller, Mureșan, Muselier, Nagy, Nart, Nekov, Neuser, Nica, Nicholson, Nicolai, Niebler, Niedermayer, Niedermüller, van Nieuwenhuizen, Nilsson, Ní Riada, van Nistelrooij, Noichl, Novakov, Nuttall, Obermayr, O'Flynn, Olbrycht, Omarjee, Ożóg, Pabriks, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Paksas, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Papadakis Konstantinos, Papadimoulis, Pargneaux, Parker, Pașcu, Patriciello, Pavel, Payne, Pedicini, Peillon, Peterle, Petersen, Petir, Philippot, Picierno, Picula, Piecha, Pieper, Pietikäinen, Pimenta Lopes, Piotrowski, Piri, Pirinski, Pitera, Plura, Poc, Poche, Pogliese, Polčák, Ponga, Popa, Poręba, Pospíšil, Post, Preda, Pretzell, Preuß, Procter, Proust, Punset, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radoš, Radtke, Rebega, Reda, Reding, Regner, Reid, Reimon, Reintke, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Ribeiro, Ries, Riquet, Rivasi, Rochefort, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rohde, Rolin, Ropė, Rosati, Rozière, Ruas, Rübig, Ruohonen-Lerner, Saïfi, Sakorafa, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Salvini, Sánchez Caldentey, Sander, Sant, dos Santos, Sârbu, Sargentini, Sarvamaa, Saryusz-Wolski, Sassoli, Saudargas, Schaake, Schaffhauser, Schaldemose, Schlein, Schmidt, Scholz, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schuster, Schwab, Scott Cato, Sehnalová, Selimovic, Senra Rodríguez, Sernagiotto, Serrão Santos, Siekierski, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Škripek, Škrlec, Smith, Smolková, Sógor, Šojdrová, Solé, Šoltes, Sommer, Soru, Spinelli, Spyraki, Staes, Stanishev, Starbatty, Štefanec, Štětina, Stevens, Stihler, Stolojan, von Storch, Stuger, Šuica, Sulík, Šulin, Svoboda, Swinburne, Sylikiotis, Synadinos, Szájer, Szanyi, Szejnfeld, Tajani, Takkula, Tamburrano, Tănăsescu, Tang, Tannock, Țapardel, Tarabella, Tarand, Taylor, Telička, Theocharous, Theurer, Thomas, Thun und Hohenstein, Toia, Tolić, Tomaševski, Tomašić, Toom, Torres Martínez, Torvalds, Tošenovský, Trebesius, Tremosa i Balcells, Troszczynski, Trüpel, Țurcanu, Turmes, Ujazdowski, Ujhelyi, Ulvskog, Ungureanu, Urbán Crespo, Urtasun, Urutchev, Uspaskich, Vajgl, Valcárcel Siso, Vălean, Valenciano, Valero, Valli, Vallina, Vana, Van Bossuyt, Van Brempt, Vandenkendelaere, Vaughan, Vautmans, Väyrynen, Vergiat, Verheyen, Viegas, Vieu, Vilimsky, Viotti, Virkkunen, Vistisen, Voigt, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Ward, Weber Renate, Weidenholzer, von Weizsäcker, Wenta, Werner, Westphal, Wieland, Wierinck, Wikström, Winberg, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Wiśniewska, Wölken, Woolfe, Záborská, Zagorakis, Zahradil, Zala, Zammit Dimech, Zanni, Zanonato, Zarianopoulos, Ždanoka, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zemke, Zijlstra, Zīle, Zimmer, Žitňanská, Złotowski, Zoffoli, Zorrinho, Zovko, Zullo, Zver, Zwiefka

Igazoltan távol lévők:

Comi, Crowley, Händel, Le Pen, Maydell, Seymour


2017. október 3-i

A SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE

Rövidítések és jelek magyarázata

+

elfogadva

elutasítva

tárgytalan

V

visszavonva

NSz (…, …, …)

név szerinti szavazás (mellette, ellene, tartózkodás)

ESz (…, …., …)

elektronikus szavazás (mellette, ellene, tartózkodás)

rész.

részenkénti szavazás

kül.

külön szavazás

mód.

módosítás

MM

megegyezéses módosítás

MR

megfelelő rész

T

törlő módosítás

=

azonos módosítások

bek.

bekezdés

fr. bek.

francia bekezdés

preb.

preambulumbekezdés

ÁLL. IND.

állásfoglalásra irányuló indítvány

KÖZ. ÁLL. IND.

közös állásfoglalásra irányuló indítvány

TITK.

titkos szavazás

1.   Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állása

Állásfoglalásra irányuló indítványok: B8-0538/2017, B8-0539/2017

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Állásfoglalási indítvány B8-0538/2017 (PPE, S&D, ALDE, GUE/NGL, Verts/ALE)

1. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

3. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

3/NSz

+

568, 64, 36

4/NSz

+

576, 75, 21

5/NSz

+

615, 37, 14

6/NSz

+

561, 96, 18

3. bek. után

2

EFDD

NSz

117, 529, 30

3

EFDD

NSz

71, 574, 31

4. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1/NSz

+

610, 34, 29

2/NSz

+

590, 42, 28

3/NSz

+

596, 59, 9

5. bek.

4

EFDD

NSz

79, 586, 12

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

577, 62, 37

6. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1/NSz

+

564, 47, 66

2/NSz

+

640, 9, 22

7. bek.

5T

EFDD

NSz

74, 590, 13

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1/NSz

+

643, 11, 23

2/NSz

+

598, 63, 14

3/NSz

+

557, 88, 23

7. bek. után

6

EFDD

NSz

73, 567, 35

7

EFDD

NSz

71, 580, 24

8. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

9. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/NSz

+

596, 47, 34

3

+

 

4/NSz

+

562, 89, 26

10. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

10. bek. után

8

EFDD

NSz

90, 523, 63

9

EFDD

NSz

90, 502, 84

11. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

12. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

3

+

 

12. bek. után

10

EFDD

NSz

50, 589, 37

11

EFDD

NSz

63, 596, 16

13. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

14. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

15. bek.

12

EFDD

NSz

73, 592, 12

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1/NSz

+

598, 54, 25

2/NSz

+

547, 90, 39

15. bek. után

13

EFDD

NSz

87, 569, 22

A. preb.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

662, 10, 4

B. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

C. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

D. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

H. preb. után

1

EFDD

NSz

83, 584, 11

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

NSz

+

557, 92, 29

Állásfoglalási indítvány B8-0539/2017 (EFDD)

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

NSz

 

Név szerinti szavazásra irányuló kérelmek

EFDD: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13. mód., A. preb., 3. bek. (3–6. rész), 4., 5.,.6, 7., 9. bek. (2. és 4. rész), 15. bek., zárószavazás (B8-0538/2017), zárószavazás (B8-0539/2017)

ENF: zárószavazás

Külön szavazásra irányuló kérelmek

ENF: 1., 5., 8., 9., 10., 13. bek., B., C., D. preb.

Részenkénti szavazásra irányuló kérelmek

EFDD:

9. bek.

1. rész

:

„meggyőződése, hogy az Egyesült Királyság kormányának felelőssége egy olyan egyedülálló, hatékony és megvalósítható megoldás felkínálása, amely megelőzi a »kemény« határ megjelenését, biztosítja a nagypénteki megállapodás valamennyi részének való teljes körű megfelelést,”

2. rész

:

„összhangban áll az uniós joggal és teljes mértékben biztosítja a belső piac és a vámunió integritását;”

3. rész

:

„úgy véli, hogy az Egyesült Királyságnak továbbra is méltányos módon hozzá kell járulnia az Észak-Írországot/Írországot támogató pénzügyi segítséghez;”

4. rész

:

„sajnálja, hogy az Egyesült Királyságnak az Észak-Írországról és Írországról szóló állásfoglalásában meghatározott javaslatai e tekintetben nem felelnek meg a várakozásnak;”„megjegyzi másrészt, hogy az Egyesült Királyság miniszterelnöke 2017. szeptember 22-i beszédében kizárta fizikai infrastruktúra felállítását a határnál, ami azt feltételezi, hogy az Egyesült Királyság továbbra is a belső piac és a vámunió tagja marad, vagy hogy Észak-Írország valamilyen formában a belső piac és a vámunió tagja marad;”

ENF:

4. bek.

1. rész

:

„hangsúlyozza, hogy a kilépési megállapodásnak tartalmaznia kell az állampolgárok által jelenleg élvezett valamennyi jogot úgy, hogy helyzetükben nem áll be lényeges változás, továbbá biztosítania kell a viszonosság, az egyenlőség, az egyenértékűség és a megkülönböztetésmentesség elveinek érvényesülését az Egyesült Királyságban lakó uniós állampolgárok, illetve az Európai Unióban lakó brit állampolgárok számára;” az alábbi szövegrészek nélkül: „valamennyi” és „úgy, hogy helyzetükben nem áll be lényeges változás”

2. rész

:

a fenti szövegrész

3. rész

:

„hangsúlyozza különösen, hogy a jogosult uniós polgároknak és az Egyesült Királyság kilépése után született gyermekeknek családtagként, nem pedig független joggyakorlóként kell a kilépési megállapodás hatálya alá tartozniuk, hogy a jövőbeli családtagoknak továbbra is részesedniük kell a tartózkodási jogban ugyanazon rendelkezések értelmében, mint a jelenlegi családtagok, hogy a dokumentumoknak az uniós joggal összhangban deklaratívnak kell lenniük, hogy minden nehézkes igazgatási eljárást kerülni kell, valamint hogy az uniós jogban meghatározott valamennyi kedvezménynek exportálhatónak kell lennie;”

6. bek.

1. rész

:

„aggodalmának ad hangot az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok ellen alkalmazott sajnálatos adminisztratív gyakorlatok ellen;”

2. rész

:

„emlékezteti továbbá az Egyesült Királyságot, hogy amíg uniós tagállam marad, addig tiszteletben kell tartania és végre kell hajtania az Európai Unió jogszabályait, és tartózkodnia kell mindennemű adminisztratív vagy más gyakorlattól, amely többek között a munkahelyükön akadályozza vagy hátrányosan megkülönbözteti az Egyesült Királyságban élő EU-27 tagállamok polgárait; elvárja viszont, hogy az összes többi tagállam biztosítsa az Európai Unióban élő brit állampolgárok számára, hogy az Európai Unió jogszabályainak megfelelő elbánásban részesüljenek, tekintve, hogy mindaddig uniós polgárok maradnak, amíg az Egyesült Királyság ki nem lép az Európai Unióból;”

7. bek.

1. rész

:

„megjegyzi, hogy az Egyesült Királyság miniszterelnöke 2017. szeptember 22-i beszédében kötelezettséget vállalt annak biztosítására, hogy az EU-27 tagállamok Egyesült Királyságban élő polgárainak jogai közvetlen hatással bírnak azáltal, hogy a kilépési megállapodást az Egyesült Királyság törvényei közé foglalják;”

2. rész

:

„hangsúlyozza, hogy ezt oly módon kell megtenni, hogy megelőzzék e tekintetben az egyoldalú változtatásokat, lehetővé tegyék az uniós polgárok számára, hogy a kilépési megállapodásban foglalt jogokra hivatkozzanak közvetlenül az Egyesült Királyság bíróságai és közigazgatása előtt, valamint elsőbbséget biztosítsanak az Egyesült Királyság törvényeivel szemben;”

3. rész

:

„hangsúlyozza, hogy az uniós jogrend koherenciájának és integritásának biztosítása érdekében továbbra is a Bíróságnak kell az uniós jog és a kilépési megállapodás értelmezésének és végrehajtásának egyetlen és illetékes szerveként működnie; várakozással tekint az Egyesült Királyság ezzel kapcsolatos konkrét javaslatai elé;”

11. bek.

1. rész

:

„tudomásul veszi az Egyesült Királyság miniszterelnökének 2017. szeptember 22-i beszédében elhangzott kijelentést a pénzügyi elszámolással kapcsolatosan, ám e tekintetben konkrét javaslatokat vár az Egyesült Királyság kormányától;”

2. rész

:

„kiemeli, hogy a konkrét javaslatok eddigi hiánya komolyan hátráltatta a tárgyalásokat, és hogy e területen lényeges előrelépésre van szükség, mielőtt elkezdődnének a megbeszélések más területekkel, többek között az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti jövőbeli kapcsolatok keretével kapcsolatosan;”

12. bek.

1. rész

:

„újból megerősíti, hogy »A pénzügyi elszámolásra vonatkozó alapelvek« című 2017. június 12-i bizottsági állásfoglalással összhangban az Egyesült Királyságnak teljes mértékben tiszteletben kell tartania az Európai Unió tagállamaként vállalt pénzügyi kötelezettségeit, és kitart amellett, hogy ezt a kérdést teljes egészében rendezni kell a kilépési megállapodásban;”

2. rész

:

„rámutat elsősorban a többéves pénzügyi keretből és a saját forrásokról szóló 2014. évi határozatból származó pénzügyi kötelezettségekre,”

3. rész

:

„amelyek magukban foglalják – az átmeneti időszaktól függetlenül – az Európai Unió fennálló kötelezettségvállalásait, kötelezettségeinek rá eső részeit, többek között a függő kötelezettségeket, valamint az Európai Unióból való kilépés költségeit, ugyanis szó sem lehet arról, hogy a 28 tagállam által vállalt kötelezettségvállalásokat csak a megmaradó 27 tartsa tiszteletben;”

14. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „annak alapvető fontosságát”, „érzékelhető változásokká”, „első szakaszában” és „a második szakaszban pedig”

2. rész

:

a fenti szövegrész

15. bek.

1. rész

:

„azon a véleményen van, hogy a negyedik tárgyalási körben nem sikerült kellő előrelépést elérni a polgárok jogait, Írországot és Észak-Írországot, valamint az Egyesült Királyság pénzügyi kötelezettségeinek elszámolását illetően;”

2. rész

:

„felszólítja az Európai Tanácsot, hogy amennyiben az ötödik tárgyalási fordulóban e három területen ezzel az állásfoglalással összhangban nincs jelentős áttörés, októberi ülésén döntsön arról, hogy elhalasztja arra vonatkozó értékelését, hogy kellő előrelépés történt-e e kérdések tekintetében;”

EFDD, ENF:

3. bek.

1. rész

:

„megjegyzi, hogy a 2017. április 5-i parlamenti állásfoglalásnak megfelelően az Egyesült Királyság miniszterelnöke 2017. szeptember 22-i beszédében határozott időtartamú átmeneti időszakra tett javaslatot;”

2. rész

:

„rámutat, hogy erre az átmenetre csak a meglévő uniós szabályozási, költségvetési, felügyeleti, igazságszolgáltatási és végrehajtási eszközök és struktúrák alapján kerülhet sor;”

3. rész

:

„hangsúlyozza, hogy egy ilyen átmeneti időszak – akkor, amikor az Egyesült Királyság már nem uniós tagállam – csak a közösségi vívmányok egészének folytatása lehet, ami a négy szabadság (a polgárok, a tőke, a szolgáltatások és az áruk szabad mozgása) maradéktalan alkalmazását vonja maga után, valamint hogy erre csak a személyek szabad mozgásának bármilyen új feltétel előírása révén való korlátozása nélkül kerülhet sor;”

4. rész

:

„hangsúlyozza, hogy ez az átmeneti időszak csak az Európai Unió Bíróságának (EUB) teljes körű joghatósága alatt képzelhető el;”

5. rész

:

„ragaszkodik ahhoz, hogy ebbe az átmeneti időszakba csak azzal a feltétellel lehet beleegyezni, hogy a felek az Egyesült Királyság kilépésével kapcsolatos valamennyi kérdést lefedő, teljes körű kilépési megállapodást kötnek;” az alábbi szövegrész nélkül: „az Egyesült Királyság kilépésével kapcsolatos valamennyi kérdést lefedő, teljes körű”

6. rész

:

a fenti szövegrész

2.   Egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozása ***I

Jelentés: Adina-Ioana Vălean (A8-0205/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Ideiglenes megállapodás

ideiglenes megállapodás

5

bizottság

NSz

+

645, 28, 6

3.   Az ICCAT hatálya alá tartozó területen alkalmazandó állománygazdálkodási, állományvédelmi és ellenőrzési intézkedések ***I

Jelentés: Gabriel Mato (A8-0173/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Ideiglenes megállapodás

ideiglenes megállapodás

34

bizottság

NSz

+

590, 72, 16

a Parlament nyilatkozata

33

bizottság

 

+

 

4.   A nők gazdasági szerepvállalása az uniós magán- és állami szektorban

Jelentés: Anna Hedh (A8-0271/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

2. bek.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

399, 226, 52

9. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

15. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1/NSz

+

552, 79, 42

2/NSz

+

321, 309, 44

19. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül/ESz

+

387, 115, 170

21. bek.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

338, 241, 93

23. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/NSz

+

359, 274, 44

25. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/ESz

299, 367, 10

27. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

28. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

31. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

35. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1/NSz

+

561, 50, 57

2/NSz

+

358, 281, 25

39. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/ESz

293, 373, 7

42. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

44. bek.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

452, 174, 42

45. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

48. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

 

52. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/ESz

+

335, 328, 12

55. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül/ESz

+

382, 279, 13

56. bek.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

340, 283, 48

57. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/ESz

307, 362, 5

59. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

61. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1/NSz

+

412, 191, 72

2/NSz

+

380, 225, 71

62. bek.

bek.

eredeti szöveg

NSz

293, 370, 12

63. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

D. preb.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

S. preb.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

AD. preb.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

 

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

NSz

+

480, 130, 65

Név szerinti szavazásra irányuló kérelmek

S&D: 2., 21., 23. bek. (2. rész), 56., 62., bek.

Verts/ALE: 5., 15., 35., 44., 61. bek.

Külön szavazásra irányuló kérelmek

Képviselők: 9., 19., 28., 42., 45., 55., 59., 63. bek.

Részenkénti szavazásra irányuló kérelmek

Képviselők:

D. preb.

1. rész

:

„mivel a nők gazdasági szerepvállalása útjában álló főbb akadályok többek között a társadalmi normák, a megkülönböztető jogszabályok vagy a jogi védelem hiánya, a nem fizetett házimunka és gondozás férfiak és nők közötti egyenlő megosztásának kudarca, valamint a pénzügyi, digitális és ingatlanjavakhoz való hozzáférés hiánya; mivel ezen akadályokat tovább súlyosbíthatja az interszekcionális megkülönböztetés;”

2. rész

:

„például faji és etnikai, vallási alapon, fogyatékosság, egészségi állapot, nemi identitás, szexuális irányultság és/vagy társadalmi-gazdasági feltételek alapján;”

S. preb.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „nyilvánosan elérhető”

2. rész

:

a fenti szövegrész

23. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „kötelező”

2. rész

:

a fenti szövegrész

25. bek.

1. rész

:

„meg van róla győződve, hogy a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazásának eléréséhez a munkahelyek értékelésére szolgáló specifikus eszközök meghatározott keretére van szükség, a munkahelyek vagy ágazatok »értékének« felmérését segítő összehasonlítható mutatókkal;”

2. rész

:

„ösztönzi ezért a Bizottságot, hogy fontolja meg egy ilyen keret kidolgozását, és nyújtson segítséget a tagállamoknak és a szociális partnereknek annak végrehajtásában; valamennyi felet olyan politikák és jogszabályok elfogadására ösztönzi, amelyek biztosítják az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazást;”

27. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „és arra bátorítja őket, hogy támogassák a nem meghatározását nem tartalmazó önéletrajzokat, hogy eltántorítsák a vállalatokat és a közigazgatási szerveket a felvételi folyamat során alkalmazott nemek közötti megkülönböztetéstől; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az anonimizált Europass önéletrajz kifejlesztésének lehetőségét;”

2. rész

:

a fenti szövegrész

31. bek.

1. rész

:

„felszólítja az uniós intézményeket, hogy ösztönözzék a nők európai választási folyamatokban való részvételét”

2. rész

:

„azáltal, hogy az európai választási jogszabályok következő felülvizsgálata során a nemek szempontjából kiegyensúlyozott listákat fogadnak el;”

35. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „felkéri ezért a Bizottságot, hogy ösztönözze az 50 főnél többet foglalkoztató vállalatokat, hogy tárgyaljanak a szociális partnerekkel az egyenlőségi tervekről a nemek közötti egyenlőség fokozása és a munkahelyi megkülönböztetéssel szembeni küzdelem céljából; felszólít arra, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó tervekbe foglaljanak bele egy stratégiát a munkahelyi szexuális zaklatás kezelésére, megakadályozására és felszámolására;”

2. rész

:

a fenti szövegrész

52. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „és az európai szemeszter részeként”

2. rész

:

a fenti szövegrész

61. bek.

1. rész

:

„hangsúlyozza, hogy a nők gyakran akaratlanul is aránytalanul nagy mértékben dolgoznak bizonytalan munkakörülmények között; sürgeti a tagállamokat, hogy hajtsák végre az ILO ajánlásait arra vonatkozóan, hogy csökkentsék a bizonytalan munkák mértékét,”

2. rész

:

„például korlátozzák azokat a körülményeket, amelyekben bizonytalan szerződések használhatók, és korlátozzák annak az időtartamnak a hosszát, ameddig a munkavállalók ilyen szerződéssel alkalmazhatók;”

AD. preb.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „megszorító”

2. rész

:

a fenti szövegrész

15. bek.

1. rész

:

„úgy véli, hogy a férfiak gondozási feladatokba való bevonása előfeltétele a nemi szerepekhez kapcsolódó hagyományos sztereotípiák megváltoztatásának; úgy véli továbbá, hogy mindkét nem és az egész társadalom hasznára válik a nem fizetett munka méltányosabb elosztása és a gondozáshoz kapcsolódó szabadság egyenlőbb kivétele;”

2. rész

:

„úgy véli, hogy egy »egyenlő kereső – egyenlő gondozó« modell jelenti a nemek közötti egyenlőség elérésének leghatékonyabb módját az élet minden területén;”

39. bek.

1. rész

:

„reformokra szólít fel a nemek közötti egyenlőség fokozása érdekében mind a családi életben, mind a munkaerőpiacon;”

2. rész

:

„úgy véli, hogy az egyéni társadalombiztosítási jogok és a teljes munkaidős foglalkoztatáshoz való erős, törvényben rögzített jog, a részmunkaidős szerződések lehetőségével, hozzájárul a nők gazdasági szerepvállalásához;”

48. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „és a bérek növelésének”

2. rész

:

a fenti szövegrész

57. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „és a menekültek”

2. rész

:

a fenti szövegrész

5.   A civil társadalom szűkülő mozgásterének kezelése a fejlődő országokban

Jelentés: Teresa Jiménez-Becerril Barrio (A8-0283/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

5. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/ESz

+

350, 316, 6

9. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

17. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

23. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül/ESz

329, 334, 9

32. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

36. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

NSz

+

509, 70, 96

Külön szavazásra irányuló kérelmek

Képviselők: 9., 23., 26. bek.

Részenkénti szavazásra irányuló kérelmek

Képviselők:

5. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „köztük EU-tagállamokban és az EU néhány legközelebbi szövetségesénél;”

2. rész

:

a fenti szövegrész

17. bek.

1. rész

:

„óva inti az EU-t és a tagállamokat attól, hogy a civil társadalom mozgásterének szűkítése és egyéb emberi jogi problémák tekintetében elnézően bánjanak azokkal az országokkal, amelyekkel az EU migrációs kérdésekben együttműködik;”

2. rész

:

„hangsúlyozza, hogy a civil társadalom mozgásterének szűkítése és az emberi jogok megsértése hozzájárulhatnak a kényszerű migrációhoz;”

32. bek.

1. rész

:

„kiemeli, hogy aktívan hozzá kell járulni a nőjogokkal kapcsolatos politikák és fellépések támogatásához,”

2. rész

:

„ideértve a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat is;”

6.   A kiberbűnözés elleni küzdelem

Jelentés: Elissavet Vozemberg-Vrionidi (A8-0272/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

38. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

78. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül/ESz

+

387, 204, 76

P. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül/ESz

+

399, 250, 23

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

NSz

+

603, 27, 39

Külön szavazásra irányuló kérelmek

Képviselők: P. preb., 38., 78. bek.

7.   Az EU ASEAN-nel fennálló politikai kapcsolatai

Jelentés: Reinhard Bütikofer (A8-0243/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

35. bev. hiv.

1

előadó

 

+

 

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

NSz

+

543, 66, 46


2017. október 3-i

B8-0538/2017 – 3/3. bekezdés

Mellette 568

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Czarnecki, Czesak, Fotyga, Girling, Gosiewska, Hoc, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Marias, Ożóg, Poręba, Sernagiotto, Stevens, Sulík, Tošenovský, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Urtasun, Vana, Ždanoka

Ellene 64

ECR : Dohrmann, Messerschmidt

EFDD : Agnew, Aker, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

Tartózkodás 36

ALDE : Väyrynen

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Hannan, Henkel, Jurek, Kölmel, Lucke, Nicholson, Piotrowski, Ruohonen-Lerner, Škripek, Starbatty, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Zīle

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Verts/ALE : Andersson, Dalunde, Valero

B8-0538/2017 – 3/4. bekezdés

Mellette 576

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Chauprade

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Vana, Ždanoka

Ellene 75

ECR : Dohrmann, Henkel, Kölmel, Lucke, Marias, Messerschmidt, Sulík, Tošenovský, Trebesius, Zahradil

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

Tartózkodás 21

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Dalton, Girling, Hannan, Nicholson, Swinburne

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky

GUE/NGL : Chountis, Hadjigeorgiou, Sylikiotis

NI : Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Verts/ALE : Andersson, Dalunde, Valero

B8-0538/2017 – 3/5. bekezdés

Mellette 615

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czesak, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Marias, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Gollnisch, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Ayuso, Bach, Balz, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 37

ECR : Macovei

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Atkinson, Elissen, de Graaff, Marusik, Pretzell, Stuger, Zijlstra

NI : Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Woolfe

Tartózkodás 14

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Czarnecki, Girling, Stevens, Van Bossuyt

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky

NI : Papadakis Konstantinos, Voigt, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 3/6. bekezdés

Mellette 561

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Marias, Ożóg, Poręba, Wiśniewska, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Chauprade, Korwin-Mikke

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 96

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, van Dalen, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Girling, Henkel, Jurek, Kölmel, Lucke, Macovei, Messerschmidt, Piecha, Piotrowski, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle, Žitňanská

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Kari, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Synadinos, Voigt, Woolfe

S&D : Poc

Tartózkodás 18

ALDE : Väyrynen

ECR : Dalton, Hannan, Nicholson, Swinburne

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Chountis, de Jong, Mineur

NI : Dodds, Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 2. módosítás

Mellette 117

ALDE : Nart

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Girling, Hannan, Henkel, Jurek, Kölmel, Kuźmiuk, Lucke, Macovei, Marias, Messerschmidt, Nicholson, Piotrowski, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle, Žitňanská

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Moi, Nuttall, O'Flynn, Paksas, Parker, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

NI : Balczó, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Morvai, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : van de Camp, Lamassoure, Matera, Maullu, van Nistelrooij, Vălean

S&D : Androulakis, Zoffoli

Verts/ALE : Trüpel

Ellene 529

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Legutko, Ożóg, Piecha, Poręba, Wiśniewska, Złotowski

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Carthy, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Mato, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 30

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Payne, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Björk, Chountis, Hazekamp, de Jong, Kari, Mineur, Pimenta Lopes, Senra Rodríguez, Viegas

NI : Chauprade, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Wim van de Camp, Alain Lamassoure, Barbara Matera, Javier Nart

B8-0538/2017 – 3. módosítás

Mellette 71

ECR : Dohrmann, Henkel, Kölmel, Messerschmidt, Starbatty, Trebesius

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Moi, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

S&D : Brannen

Ellene 574

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Marias, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Stevens, Sulík, Tomaševski, Tošenovský, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 31

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Belder, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Girling, Hannan, Jurek, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Swinburne, Theocharous, Tomašić, Ujazdowski, Zīle

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky

GUE/NGL : Hazekamp

NI : Balczó, Chauprade, Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Paul Brannen

B8-0538/2017 – 4/1. bekezdés

Mellette 610

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Hannan, Henkel, Jurek, Karlsson, Kölmel, Lucke, Macovei, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle, Žitňanská

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Finch, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Chauprade, Dodds, Gollnisch, Morvai, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 34

ECR : Ashworth, Czarnecki, Czesak, Fotyga, Girling, Gosiewska, Hoc, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Marias, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Tomaševski, Wiśniewska, Złotowski

ENF : Atkinson, Elissen, de Graaff, Stuger, Zijlstra

NI : Balczó, Epitideios, Fountoulis, James, Synadinos, Woolfe

PPE : Šulin

S&D : Drăghici

Tartózkodás 29

ALDE : Väyrynen

ECR : Dohrmann, Messerschmidt

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Marusik, Pretzell

NI : Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 4/2. bekezdés

Mellette 590

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Marias, Ożóg, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Kappel, Marusik, Mayer Georg, Vilimsky

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Korwin-Mikke, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Sehnalová, Serrão Santos, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, Westphal, Wölken, Zala, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 42

ECR : Dohrmann, Macovei, Messerschmidt

EFDD : Lundgren, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

NI : Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Synadinos, Voigt, Woolfe

Tartózkodás 28

ALDE : Väyrynen

ECR : Dalton, Hannan, Nicholson, Swinburne

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Rebega

NI : Dodds, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 4/3. bekezdés

Mellette 596

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Marias, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Kappel, Marusik, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Korwin-Mikke, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Mato, Maullu, Melo, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Pabriks, Patriciello, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 59

ECR : Dohrmann, Messerschmidt

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : Matera

Tartózkodás 9

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Dalton, Hannan, Nicholson, Swinburne

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Barbara Matera

B8-0538/2017 – 4. módosítás

Mellette 79

ALDE : Diaconu, Nart

ECR : Dalton, Dohrmann, Hannan, Messerschmidt, Nicholson, Swinburne

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Moi, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Benito Ziluaga

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : Clune, Corazza Bildt, Dantin, Kelly, Šulin, Vandenkendelaere

S&D : López Aguilar

Ellene 586

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Marias, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Coelho, Collin-Langen, Csáky, Danjean, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 12

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Girling

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

NI : Chauprade, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Xabier Benito Ziluaga, Anna Maria Corazza Bildt, Michel Dantin, Juan Fernando López Aguilar, Javier Nart, Tom Vandenkendelaere

B8-0538/2017 – 5. bekezdés

Mellette 577

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Czarnecki, Czesak, Fotyga, Girling, Gosiewska, Hoc, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Marias, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Stevens, Sulík, Tomaševski, Tošenovský, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Farage, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Nuttall, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Marusik

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Korwin-Mikke, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 62

ECR : Dalton, Dohrmann, Hannan, Messerschmidt, Nicholson, Swinburne

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Synadinos, Voigt, Woolfe

Tartózkodás 37

ALDE : Väyrynen

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Henkel, Jurek, Kölmel, Lucke, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Theocharous, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Zīle

EFDD : (The Earl of) Dartmouth

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Kari, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Chauprade, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

PPE : Melo

S&D : Ludvigsson, Nilsson, Sant, Ulvskog

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : William (The Earl of) Dartmouth, Nigel Farage

Tartózkodás : Anna Hedh

B8-0538/2017 – 6/1. bekezdés

Mellette 564

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : van Dalen, Karlsson, Marias, Stevens, Van Bossuyt

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Kappel, Marusik, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Korwin-Mikke, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 47

ECR : Dalton, Dohrmann, Hannan, Macovei, Messerschmidt, Nicholson, Swinburne

EFDD : Lundgren, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Synadinos, Voigt, Woolfe

Tartózkodás 66

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

NI : Chauprade, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Monica Macovei, Jana Žitňanská

Tartózkodás : Daniel Hannan

B8-0538/2017 – 6/2. bekezdés

Mellette 640

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Marias, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Korwin-Mikke, Morvai, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 9

ENF : Atkinson, Bay, Elissen, de Graaff, Pretzell, Stuger, Zijlstra

NI : James, Woolfe

Tartózkodás 22

ALDE : Väyrynen

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Diane Dodds, Marlene Mizzi

B8-0538/2017 – 5. T. módosítás

Mellette 74

ECR : Dalton, Dohrmann, Girling, Hannan, Messerschmidt, Nicholson, Swinburne

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Kari

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

S&D : Ayala Sender, Borzan, Brannen, Grammatikakis

Ellene 590

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Boștinaru, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 13

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Marias

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Björk, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Inés Ayala Sender, Paul Brannen

B8-0538/2017 – 7/1. bekezdés

Mellette 643

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Marias, Nicholson, Ożóg, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Gollnisch, Korwin-Mikke, Morvai, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 11

ECR : Piecha

EFDD : Carver, Coburn, Nuttall

ENF : Briois

NI : Epitideios, Fountoulis, James, Synadinos, Woolfe

PPE : Belet

Tartózkodás 23

ALDE : Väyrynen

ECR : Dohrmann, Messerschmidt

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 7/2. bekezdés

Mellette 598

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Marias, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Marusik

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Korwin-Mikke, Morvai, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 63

ECR : Ashworth, Dalton, Dohrmann, Girling, Hannan, Messerschmidt, Nicholson, Swinburne

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, James, Synadinos, Woolfe

Tartózkodás 14

ALDE : Väyrynen

EFDD : Payne

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Hadjigeorgiou, Kari, Sylikiotis

NI : Gollnisch, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 7/3. bekezdés

Mellette 557

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Czarnecki, Czesak, Fotyga, Girling, Gosiewska, Hoc, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Wiśniewska, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Marusik

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Carthy, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Chauprade, Korwin-Mikke

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 88

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Gericke, Hannan, Henkel, Jurek, Kölmel, Lucke, Marias, Messerschmidt, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Škripek, Starbatty, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Zahradil, Zīle

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Kari, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Synadinos, Woolfe

Tartózkodás 23

ALDE : Väyrynen

ECR : Fitto, Sernagiotto, Stevens, Van Bossuyt

EFDD : Paksas

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Björk, Chountis, Hadjigeorgiou, de Jong, Le Hyaric, Mineur, Sylikiotis

NI : Morvai, Papadakis Konstantinos, Voigt, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 6. módosítás

Mellette 73

ECR : Barekov, Dohrmann, Henkel, Kölmel, Lucke, Messerschmidt, Piotrowski, Starbatty, Tomaševski, Trebesius

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : Metsola

S&D : Cabezón Ruiz

Ellene 567

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hannan, Hoc, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Ożóg, Piecha, Poręba, Stevens, Van Bossuyt, Wiśniewska, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 35

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Belder, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Girling, Jurek, Marias, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomašić, Tošenovský, Ujazdowski, Zahradil, Zīle

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Chauprade, Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Soledad Cabezón Ruiz

B8-0538/2017 – 7. módosítás

Mellette 71

ECR : Dohrmann, Henkel, Kölmel, Marias, Messerschmidt, Starbatty, Trebesius

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

S&D : Poc

Ellene 580

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Stevens, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Chauprade

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 24

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Dalton, Girling, Hannan, Nicholson, Sulík, Swinburne, Tošenovský, Zahradil

EFDD : Lundgren, Paksas

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : de Jong, Kari, Mineur

NI : Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 9/2. bekezdés

Mellette 596

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 47

ECR : Dohrmann, Marias, Messerschmidt, Nicholson

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Borrelli, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Atkinson, Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Elissen, Fontana, de Graaff, Marusik, Pretzell, Salvini, Stuger, Zanni, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Woolfe

Tartózkodás 34

ALDE : Väyrynen

ECR : Dalton, Hannan, Swinburne

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Ferrand, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Schaffhauser, Troszczynski

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Chountis, Couso Permuy, Kari, López Bermejo, Pimenta Lopes, Vallina, Viegas

NI : Gollnisch, Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 9/4. bekezdés

Mellette 562

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Girling, Karlsson, Macovei, Nicholson, Stevens, Van Bossuyt

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 89

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Gericke, Hannan, Henkel, Jurek, Kölmel, Lucke, Marias, Messerschmidt, Ruohonen-Lerner, Škripek, Starbatty, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Zahradil, Zīle

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : Marinescu

Tartózkodás 26

ALDE : Väyrynen

ECR : Czarnecki, Czesak, Fitto, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Sernagiotto, Wiśniewska, Žitňanská, Złotowski

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Marian-Jean Marinescu

Ellene : James Nicholson

B8-0538/2017 – 8. módosítás

Mellette 90

ALDE : Marinho e Pinto, Tremosa i Balcells

ECR : Dalton, Dohrmann, Hannan, Henkel, Kölmel, Messerschmidt, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Starbatty, Swinburne, Trebesius

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Moi, Nuttall, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Hazekamp, de Jong, Kari, Mineur

NI : Balczó, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : Patriciello

S&D : Sant

Verts/ALE : Solé

Ellene 523

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Jurek, Karlsson, Lucke, Macovei, Piecha, Piotrowski, Sernagiotto, Škripek, Stevens, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Van Bossuyt, Zīle, Žitňanská

GUE/NGL : Anderson Martina, Carthy, Chountis, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, Hadjigeorgiou, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Scholz, Spinelli, Sylikiotis, Zimmer

NI : Chauprade

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Jadot, Joly, Keller Ska, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Škrlec, Šoltes, Staes, Tarand, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 63

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Czarnecki, Czesak, Fotyga, Girling, Gosiewska, Hoc, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Marias, Ożóg, Poręba, Sulík, Tošenovský, Wiśniewska, Zahradil, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Benito Ziluaga, Björk, Couso Permuy, González Peñas, Juaristi Abaunz, López Bermejo, Lösing, Pimenta Lopes, Sánchez Caldentey, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Corbett, De Monte

Verts/ALE : Bütikofer, Hudghton, Lambert, Scott Cato, Smith, Taylor

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Richard Corbett

Tartózkodás : Bodil Valero

B8-0538/2017 – 9. módosítás

Mellette 90

ALDE : Marinho e Pinto, Tremosa i Balcells

ECR : Dalton, Dohrmann, Hannan, Henkel, Kölmel, Lucke, Messerschmidt, Nicholson, Starbatty, Sulík, Swinburne, Tošenovský, Trebesius, Zahradil

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Couso Permuy, Hazekamp, Kari, Kyllönen, López Bermejo, Senra Rodríguez, Vallina

NI : Balczó, Dodds, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Voigt, Woolfe

PPE : Jazłowiecka, Patriciello

S&D : Sant

Verts/ALE : Solé

Ellene 502

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Jurek, Karlsson, Krupa, Macovei, Piecha, Sernagiotto, Škripek, Stevens, Theocharous, Tomašić, Ujazdowski, Van Bossuyt, Zīle, Žitňanská

ENF : Elissen, de Graaff, Stuger, Zijlstra

GUE/NGL : Anderson Martina, Carthy, Eck, Ernst, Forenza, Hadjigeorgiou, de Jong, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Le Hyaric, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Papadimoulis, Sakorafa, Scholz, Sylikiotis, Zimmer

NI : Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Synadinos

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dăncilă, Danti, De Castro, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rozière, dos Santos, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Sippel, Smolková, Stanishev, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Viotti, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Jadot, Joly, Keller Ska, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Škrlec, Šoltes, Staes, Tarand, Trüpel, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 84

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Czarnecki, Czesak, Fotyga, Girling, Gosiewska, Hoc, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Kuźmiuk, Legutko, Marias, Ożóg, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Tomaševski, Wiśniewska, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Benito Ziluaga, Björk, Chountis, Flanagan, González Peñas, Juaristi Abaunz, Lösing, Omarjee, Pimenta Lopes, Sánchez Caldentey, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Anderson Lucy, Brannen, Dance, De Monte, Gill Neena, Griffin, Honeyball, Howarth, Kaili, Khan, Kirton-Darling, McAvan, Martin David, Mayer Alex, Moraes, Rodust, Sârbu, Simon Siôn, Stihler, Vaughan, Ward

Verts/ALE : Bütikofer, Hudghton, Lambert, Scott Cato, Smith, Taylor, Turmes, Urtasun

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Tartózkodás : Richard Corbett, Bodil Valero

B8-0538/2017 – 10. módosítás

Mellette 50

ECR : Dohrmann, Messerschmidt

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Atkinson, Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Elissen, Fontana, de Graaff, Kappel, Marusik, Mayer Georg, Obermayr, Pretzell, Salvini, Stuger, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

NI : Epitideios, Fountoulis, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

Verts/ALE : Solé

Ellene 589

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zīle, Žitňanská, Złotowski

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Ferrand, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Rebega, Schaffhauser, Troszczynski

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Carthy, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, de Jong, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Chauprade, Gollnisch

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 37

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Dalton, Girling, Hannan, Marias, Nicholson, Sulík, Swinburne, Tošenovský, Zahradil

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Björk, Hazekamp, Kari, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Dodds, Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 11. módosítás

Mellette 63

ECR : Dohrmann, Marias, Messerschmidt

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

NI : Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

Ellene 596

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Rebega

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 16

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Dalton, Girling, Hannan, Swinburne

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Dodds, Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Gerolf Annemans

B8-0538/2017 – 12. módosítás

Mellette 73

ALDE : Grigule-Pēterse

ECR : Dohrmann, Henkel, Kölmel, Messerschmidt, Starbatty, Trebesius

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Hazekamp

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Morvai, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : Deli

Ellene 592

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Škripek, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, de Jong, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 12

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Marias, Sernagiotto

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky

GUE/NGL : Kari

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 15/1. bekezdés

Mellette 598

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Czarnecki, Czesak, Fotyga, Girling, Gosiewska, Hoc, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Tomaševski, Wiśniewska, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bilde, Boutonnet, Briois, Ferrand, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Rebega, Schaffhauser, Troszczynski

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Gollnisch, Korwin-Mikke, Morvai, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 54

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Gericke, Hannan, Henkel, Jurek, Kölmel, Lucke, Messerschmidt, Ruohonen-Lerner, Škripek, Starbatty, Swinburne, Theocharous, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Zīle

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson, Bay, Elissen, de Graaff, Pretzell, Stuger, Zijlstra

GUE/NGL : Sánchez Caldentey

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, James, Synadinos, Woolfe

PPE : Štětina

Tartózkodás 25

ALDE : Väyrynen

ECR : Fitto, Marias, Sernagiotto, Stevens, Sulík, Tošenovský, Van Bossuyt, Zahradil

EFDD : Lundgren, Nuttall, Winberg

ENF : Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Fontana, Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Salvini, Vilimsky, Zanni

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Lola Sánchez Caldentey

B8-0538/2017 – 15/2. bekezdés

Mellette 547

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Tomaševski, Wiśniewska, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Marusik

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Chauprade, Korwin-Mikke, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Sippel, Smolková, Stanishev, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Viotti, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 90

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Gericke, Girling, Hannan, Henkel, Jurek, Kölmel, Lucke, Messerschmidt, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Hazekamp, Kari

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Synadinos, Woolfe

S&D : Pavel

Tartózkodás 39

ALDE : Väyrynen

ECR : Fitto, Marias, Sernagiotto

EFDD : Bergeron

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : de Jong, Mineur, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Anderson Lucy, Brannen, Corbett, Dance, Gill Neena, Griffin, Honeyball, Howarth, Kaili, Khan, Kirton-Darling, McAvan, Martin David, Mayer Alex, Moraes, Rodust, Sant, Simon Siôn, Stihler, Vaughan, Ward

B8-0538/2017 – 13. módosítás

Mellette 87

ECR : Dohrmann, Henkel, Kölmel, Lucke, Marias, Messerschmidt, Ruohonen-Lerner, Starbatty, Sulík, Tošenovský, Trebesius, Zahradil

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Hazekamp

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : Ayuso, Záborská

S&D : Beňová, Corbett, Howarth, Sant

Ellene 569

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Sernagiotto, Škripek, Stevens, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zīle, Žitňanská, Złotowski

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 22

ALDE : Väyrynen

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Chountis, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Richard Corbett, John Howarth

B8-0538/2017 – A. preambulumbekezdés

Mellette 662

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Marias, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Agnew, Aiuto, Aker, Arnott, Batten, Beghin, Bergeron, Borrelli, Bullock, Carver, Castaldo, Coburn, Corrao, D'Amato, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Evi, Farage, Ferrara, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Moi, Nuttall, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Pedicini, Reid, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Korwin-Mikke, Morvai, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 10

ECR : Ashworth, Dohrmann, Messerschmidt

ENF : Elissen, de Graaff, Stuger, Zijlstra

NI : James, Woolfe

S&D : Lange

Tartózkodás 4

ALDE : Väyrynen

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

B8-0538/2017 – 1. módosítás

Mellette 83

ECR : Dalton, Dohrmann, Girling, Hannan, Karski, Marias, Messerschmidt, Nicholson, Swinburne, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Flanagan, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Morvai, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : Schwab

Ellene 584

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zīle, Žitňanská

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Couso Permuy, Eck, Ernst, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Chauprade

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 11

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Sulík, Tošenovský, Zahradil

ENF : Rebega

GUE/NGL : Chountis, Kari, Senra Rodríguez

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

B8-0538/2017 – Állásfoglalás

Mellette 557

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Fitto, Girling, Gosiewska, Hoc, Karlsson, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Ożóg, Poręba, Sernagiotto, Wiśniewska, Žitňanská

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Rebega

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Couso Permuy, Eck, Ernst, González Peñas, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Chauprade

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 92

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Hannan, Henkel, Jurek, Kölmel, Krupa, Lucke, Marias, Messerschmidt, Nicholson, Piecha, Piotrowski, Ruohonen-Lerner, Starbatty, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Zīle

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Flanagan, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

Tartózkodás 29

ALDE : Väyrynen

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gericke, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Škripek, Stevens, Tošenovský, Van Bossuyt, Zahradil, Złotowski

EFDD : Paksas

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky

GUE/NGL : Chountis, Forenza, Kari, Senra Rodríguez, Sylikiotis

NI : Balczó, Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

S&D : Sant

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Luke Ming Flanagan, Ana Gomes, Eleni Theocharous

Tartózkodás : Bolesław G. Piecha

A8-0205/2017 – Adina-Ioana Vălean – 5. módosítás

Mellette 645

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Marias, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Morvai, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 28

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson, Elissen, de Graaff, Marusik, Stuger, Zijlstra

NI : Korwin-Mikke, Woolfe

PPE : Winkler Hermann

Tartózkodás 6

EFDD : Lundgren, Winberg

ENF : Pretzell

NI : James, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

A8-0173/2017 – Gabriel Mato – 34. módosítás

Mellette 590

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Legutko, Lucke, Macovei, Marias, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Bergeron, Lundgren, Paksas, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Ferrand, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Rebega, Schaffhauser, Troszczynski

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Morvai, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Mato, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Cabezón Ruiz, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gebhardt, Geier, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zemke, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 72

ECR : Fitto, Sernagiotto

EFDD : Adinolfi, Agea, Agnew, Aiuto, Aker, Arnott, Batten, Beghin, Borrelli, Bullock, Carver, Castaldo, Coburn, Corrao, D'Amato, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Evi, Farage, Ferrara, Finch, Gill Nathan, Hookem, Moi, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Pedicini, Reid, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Atkinson, Elissen, de Graaff, Stuger, Zijlstra

NI : James, Woolfe

PPE : Cesa, Gardini, Martusciello, Matera, Maullu, Pogliese, Salini

S&D : Benifei, Bresso, Briano, Caputo, Costa, Cozzolino, Danti, De Castro, De Monte, Gasbarra, Gentile, Giuffrida, Gualtieri, Morgano, Mosca, Panzeri, Paolucci, Picierno, Sassoli, Toia, Viotti, Zanonato, Zoffoli

Tartózkodás 16

EFDD : Iwaszkiewicz

ENF : Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Fontana, Kappel, Marusik, Mayer Georg, Obermayr, Pretzell, Salvini, Vilimsky, Zanni

NI : Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Mara Bizzotto, Simona Bonafè, Mario Borghezio, Caterina Chinnici, Salvatore Cicu, Angelo Ciocca, Alberto Cirio, Lorenzo Fontana, Cécile Kashetu Kyenge, Giovanni La Via, Aldo Patriciello, Matteo Salvini, Elly Schlein, Marco Zanni

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 2. bekezdés

Mellette 399

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Dalton, Girling, Hannan, Henkel, Karlsson, Macovei, Marias, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tošenovský, Van Bossuyt, Zahradil

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Dodds, James, Morvai, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

PPE : Belet, Cadec, Casa, Clune, Coelho, Corazza Bildt, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Hökmark, Hübner, Kariņš, Kelly, Lavrilleux, McGuinness, Matera, Metsola, Morano, Pietikäinen, Sarvamaa, Vandenkendelaere, Virkkunen, Zammit Dimech

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 226

ECR : Belder, Gericke, Gosiewska, Jurek, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piotrowski, Poręba, Škripek, Tomaševski, Ujazdowski, Wiśniewska, Žitňanská

EFDD : Iwaszkiewicz, Payne

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

NI : Balczó, Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Ayuso, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, van de Camp, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Cicu, Cirio, Collin-Langen, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Erdős, Estaràs Ferragut, Ferber, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hölvényi, Hortefeux, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kefalogiannis, Kelam, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Mato, Maullu, Melo, Mikolášik, Millán Mon, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Verheyen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

Tartózkodás 52

ALDE : Lambsdorff

ECR : Barekov, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Hoc, Karski, Kłosowski, Kölmel, Lucke, Messerschmidt, Piecha, Sernagiotto, Starbatty, Tomašić, Trebesius, Zīle, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Reid

ENF : Zanni

NI : Woolfe

PPE : Arimont, Bach, Boni, Christoforou, Engel, Kozłowska-Rajewicz, Reding

S&D : Keller Jan, Mamikins, Poc

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Tokia Saïfi

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 15/1. bekezdés

Mellette 552

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Takkula, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Dalton, Girling, Hannan, Henkel, Karlsson, Macovei, Marias, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Swinburne, Theocharous

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Dodds, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Metsola, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 79

ECR : Dohrmann, Gosiewska, Jurek, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Messerschmidt, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Tomaševski, Ujazdowski, Wiśniewska

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

NI : Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt, Woolfe

PPE : Hortefeux, Mikolášik, Saudargas, Záborská

Tartózkodás 42

ALDE : van Baalen, Huitema, Ježek, Løkkegaard, van Nieuwenhuizen, Telička, Väyrynen

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Hoc, Karski, Kłosowski, Kölmel, Lucke, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

ENF : Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Salvini, Zanni

NI : Chauprade, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Brice Hortefeux

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 15/2. bekezdés

Mellette 321

ALDE : Bilbao Barandica, Deprez, Federley, Grigule-Pēterse, Marinho e Pinto, Nicolai, Pagazaurtundúa Ruiz, Theurer, Tremosa i Balcells, Vautmans, Wierinck

ECR : Ashworth, Dalton, Girling, Hannan, Henkel, Karlsson, Marias, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Škripek, Swinburne, Theocharous

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Morvai, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Zarianopoulos

PPE : Cadec, Christoforou, Faria, Langen, Morano, Pietikäinen, Ribeiro, Rolin, Spyraki

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 309

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Calvet Chambon, Charanzová, Cornillet, Diaconu, Dlabajová, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, van Nieuwenhuizen, Paet, Petersen, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Uspaskich, Vajgl, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wikström

ECR : Belder, van Dalen, Dohrmann, Gosiewska, Jurek, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Messerschmidt, Piecha, Piotrowski, Poręba, Sulík, Tomaševski, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Wiśniewska, Zahradil

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

NI : Gollnisch, James, Korwin-Mikke

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Cicu, Cirio, Clune, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Ferber, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

Tartózkodás 44

ALDE : Cavada, Harkin, Jakovčić, Punset

ECR : Barekov, Czarnecki, Czesak, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Hoc, Karski, Kłosowski, Kölmel, Ożóg, Sernagiotto, Starbatty, Stevens, Tomašić, Van Bossuyt, Zīle, Žitňanská, Złotowski

ENF : Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Salvini, Zanni

GUE/NGL : Benito Ziluaga, González Peñas, Pimenta Lopes, Sánchez Caldentey, Torres Martínez, Urbán Crespo, Viegas

NI : Chauprade, Woolfe

PPE : Bach, Coelho, Fernandes, McAllister, Reding, Virkkunen

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 21. bekezdés

Mellette 338

ALDE : Bilbao Barandica, Grigule-Pēterse, Marinho e Pinto, Nicolai, Pagazaurtundúa Ruiz, Tremosa i Balcells, Vajgl, Vautmans

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Theocharous, Tomaševski, Wiśniewska

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Morvai, Voigt

PPE : Belet, Coelho, Faria, Fernandes, Kefalogiannis, Kyrtsos, Matera, Maullu, Pietikäinen, Pogliese, Ribeiro, Rolin, Spyraki, Vandenkendelaere, Virkkunen, Vozemberg-Vrionidi, Zagorakis

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 241

ALDE : Arthuis, Calvet Chambon, Charanzová, Cornillet, Deprez, Dlabajová, Federley, Ježek, Løkkegaard, van Nieuwenhuizen, Telička

ECR : Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Girling, Hannan, Henkel, Hoc, Kölmel, Lucke, Macovei, Marias, Messerschmidt, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Zahradil, Žitňanská

EFDD : (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Gill Nathan, Iwaszkiewicz, Lundgren, Payne, Winberg

ENF : Annemans, Atkinson, Elissen, de Graaff, Marusik, Pretzell, Stuger, Zijlstra

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Zarianopoulos

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Ayuso, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Cicu, Cirio, Clune, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Erdős, Ferber, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Mato, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Verheyen, Voss, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

Tartózkodás 93

ALDE : Ali, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Cavada, Diaconu, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Paet, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Schaake, Selimovic, Takkula, Theurer, Toom, Torvalds, Uspaskich, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Gericke, Škripek, Zīle

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, Finch, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Reid

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski

NI : Gollnisch, Woolfe

PPE : Arimont, Bach, Christoforou, Engel, Reding

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 23/2. bekezdés

Mellette 359

ALDE : Ali, Auštrevičius, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Cavada, Cornillet, Deprez, Diaconu, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Marinho e Pinto, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Punset, Ries, Rochefort, Schaake, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck

ECR : Karlsson, Marias, Theocharous

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Fontana, Salvini, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Epitideios, Fountoulis, Morvai, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Zarianopoulos

PPE : Belet, Cesa, Estaràs Ferragut, Faria, Gardini, Mikolášik, Pietikäinen, Ribeiro, Rolin, Saudargas, Vandenkendelaere, Záborská

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 274

ALDE : van Baalen, Calvet Chambon, Charanzová, Dlabajová, Federley, Huitema, Ježek, Løkkegaard, van Nieuwenhuizen, Petersen, Rohde, Telička, Väyrynen, Wikström

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Henkel, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Messerschmidt, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Annemans, Atkinson, Elissen, de Graaff, Marusik, Pretzell, Stuger, Zijlstra

NI : Chauprade, James, Korwin-Mikke, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

Tartózkodás 44

ALDE : Arthuis, Lambsdorff, Mazuronis, Meissner, Riquet, Takkula, Theurer

ECR : Ashworth, Dalton, Girling, Hannan, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Swinburne

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Ferrand, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Rebega, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky

NI : Dodds, Gollnisch, Woolfe

PPE : Bach, Reding

S&D : Keller Jan, Poc, Sehnalová

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Rosa Estaràs Ferragut, Kristina Winberg

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 35/1. bekezdés

Mellette 561

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Cornillet, Deprez, Diaconu, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Girling, Hannan, Henkel, Hoc, Karlsson, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomašić, Tošenovský, Ujazdowski, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Arnautu, Bilde, Boutonnet, Briois, Ferrand, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Rebega, Schaffhauser, Troszczynski

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Benito Ziluaga, Björk, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Gollnisch, Morvai

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lewandowski, Liese, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Schmidt, Schöpflin, Schulze, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Virkkunen, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Iuliu, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 50

ALDE : Charanzová, Dlabajová, Federley, Løkkegaard

ECR : Dohrmann, Kölmel, Lucke, Marias, Messerschmidt, Starbatty, Trebesius

EFDD : Iwaszkiewicz, Payne

ENF : Atkinson, Bay, Elissen, de Graaff, Kappel, Marusik, Mayer Georg, Obermayr, Pretzell, Stuger, Vilimsky, Zijlstra

GUE/NGL : Anderson Martina, Carthy, Ní Riada

NI : Epitideios, Fountoulis, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Zarianopoulos

PPE : van de Camp, Deß, Ferber, Gieseke, Lenaers, Lins, Niebler, van Nistelrooij, Radtke, Schreijer-Pierik, Schwab, Verheyen, Voss, Winkler Hermann

Tartózkodás 57

ALDE : van Baalen, Huitema, van Nieuwenhuizen, Väyrynen

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Tomaševski, Wiśniewska, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Reid

ENF : Annemans, Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Fontana, Salvini, Zanni

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Woolfe

PPE : McAllister, Mikolášik, Saudargas, Záborská

S&D : Keller Jan, Poc, Sehnalová

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 35/2. bekezdés

Mellette 358

ALDE : Ali, Auštrevičius, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Cavada, Cornillet, Deprez, Diaconu, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Hyusmenova, Jäätteenmäki, Jakovčić, Kallas, Lalonde, Marinho e Pinto, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Schaake, Selimovic, Takkula, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Karlsson, Marias, Theocharous

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Morvai

PPE : Bach, Belet, Christoforou, Cicu, Cirio, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Estaràs Ferragut, Faria, Fisas Ayxelà, González Pons, de Grandes Pascual, Hayes, Herranz García, Jiménez-Becerril Barrio, Kalniete, Kelly, McGuinness, Matera, Maullu, Millán Mon, Morano, Pietikäinen, Pogliese, Pospíšil, Rolin, Saïfi, Valcárcel Siso, Vălean

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 281

ALDE : Calvet Chambon, Charanzová, Dlabajová, Federley, Ježek, Kyuchyuk, Løkkegaard, Mazuronis, Petersen, Rohde, Telička

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Messerschmidt, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Nuttall, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Reid

ENF : Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : de Jong, Mineur

NI : Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, Cesa, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Ferber, Fernandes, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Łukacijewska, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Melo, Metsola, Mikolášik, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Preda, Proust, Radev, Radtke, Ribeiro, Rosati, Rübig, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

Tartózkodás 25

ALDE : Arthuis, van Baalen, Huitema, Lambsdorff, van Nieuwenhuizen, Väyrynen

EFDD : Carver

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Papadakis Konstantinos, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Ayuso, Jazłowiecka, Kyrtsos, McAllister, Reding, Spyraki, Vozemberg-Vrionidi, Zagorakis

S&D : Keller Jan, Poc, Sehnalová

Verts/ALE : Buchner

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Tartózkodás : Manolis Kefalogiannis

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 44. bekezdés

Mellette 452

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Dalton, Hannan, Henkel, Karlsson, Macovei, Marias, Ruohonen-Lerner, Stevens, Sulík, Theocharous, Tošenovský, Trebesius, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle

EFDD : Adinolfi, Agea, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Bizzotto, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Benito Ziluaga, Björk, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Epitideios, Fountoulis, James, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Zarianopoulos

PPE : Ademov, Alliot-Marie, Arimont, Bach, Balz, Belet, Bendtsen, Böge, Bogovič, Boni, Buda, Bușoi, Cadec, del Castillo Vera, Christoforou, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Danjean, Dantin, Delahaye, Faria, Fernandes, Fjellner, Florenz, Gahler, Grossetête, Hayes, Hökmark, Hübner, Jahr, Járóka, Joulaud, Juvin, Kalniete, Kariņš, Kefalogiannis, Koch, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Liese, Marinescu, Matera, Maullu, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Pabriks, Patriciello, Pietikäinen, Pitera, Pogliese, Polčák, Ponga, Proust, Radev, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Sander, Sarvamaa, Spyraki, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Vandenkendelaere, Virkkunen, Vozemberg-Vrionidi, Wenta, Winkler Iuliu, Zagorakis, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Moisă, Molnár, Moraes, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 174

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Swinburne, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Wiśniewska, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Aiuto, Aker, Arnott, Gill Nathan, Iwaszkiewicz, Paksas, Payne

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zijlstra

NI : Balczó, Chauprade, Gollnisch, Korwin-Mikke

PPE : Adaktusson, Andrikienė, Ayuso, Becker, Bocskor, van de Camp, Casa, Caspary, Cesa, Cicu, Cirio, Clune, Csáky, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Ferber, Fisas Ayxelà, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, de Grandes Pascual, Grzyb, Herranz García, Hetman, Hölvényi, Hortefeux, Iturgaiz, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Kalinowski, Karas, Kelam, Kelly, Kósa, Kuhn, Lenaers, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Martusciello, Mato, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Niebler, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Peterle, Petir, Pieper, Plura, Preda, Radtke, Rübig, Salini, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Šuica, Šulin, Svoboda, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Valcárcel Siso, Vălean, Verheyen, Voss, Wałęsa, Winkler Hermann, Záborská, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko

S&D : Dalli, Mizzi

Tartózkodás 42

ALDE : Harkin, Riquet

ECR : Ashworth, Dohrmann, Kölmel, Messerschmidt, Nicholson

EFDD : Agnew, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Hookem, Moi, Nuttall, O'Flynn, Parker

ENF : Borghezio, Ciocca, Obermayr, Salvini, Vilimsky

GUE/NGL : Anderson Martina, Carthy, Ní Riada

NI : Morvai, Woolfe

PPE : Buzek, Lewandowski, Łukacijewska, McAllister, Niedermayer, Pospíšil, Stolojan, Urutchev, Wieland, Zver

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Brice Hortefeux, Danuta Jazłowiecka

Ellene : Diane Dodds, Peter Liese, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 56. bekezdés

Mellette 340

ALDE : Bilbao Barandica, Grigule-Pēterse, Harkin, Jäätteenmäki, Jakovčić, Nicolai, Tremosa i Balcells

ECR : Karlsson, Marias, Theocharous

EFDD : Adinolfi, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, (The Earl of) Dartmouth, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Morvai, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Zarianopoulos

PPE : Adaktusson, Arimont, Cirio, Faria, Kefalogiannis, Kyrtsos, Pogliese, Rolin, Spyraki, Vozemberg-Vrionidi, Zagorakis

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 283

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Hyusmenova, in 't Veld, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Telička, Theurer, Torvalds, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Girling, Hannan, Henkel, Hoc, Kłosowski, Kölmel, Lucke, Macovei, Messerschmidt, Nicholson, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Sulík, Swinburne, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Coburn, Gill Nathan, Iwaszkiewicz, Payne

ENF : Annemans, Elissen, de Graaff, Marusik, Stuger, Zijlstra

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, James, Korwin-Mikke

PPE : Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Erdős, Estaràs Ferragut, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Preda, Proust, Radev, Radtke, Ribeiro, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Schaldemose

Tartózkodás 48

ALDE : Takkula, Väyrynen

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Jurek, Karski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Stevens, Tomaševski, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Etheridge, Farage, Finch, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Reid

ENF : Atkinson, Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Pretzell, Vilimsky

NI : Woolfe

PPE : Bach, Christoforou, Engel, Pospíšil, Reding

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Christel Schaldemose

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 61/1. bekezdés

Mellette 412

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Cavada, Cornillet, Deprez, Diaconu, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Marinho e Pinto, Mazuronis, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Nart, Nicolai, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Rochefort, Rohde, Schaake, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Wierinck, Wikström

ECR : Karlsson, Macovei, Marias

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Morvai, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Zarianopoulos

PPE : Arimont, Ayuso, Bach, Belet, Cadec, van de Camp, Clune, Coelho, Díaz de Mera García Consuegra, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, de Grandes Pascual, Hayes, Herranz García, Hübner, Járóka, Jiménez-Becerril Barrio, Kelly, Lavrilleux, Lope Fontagné, López-Istúriz White, McGuinness, Millán Mon, Pabriks, Pietikäinen, Pogliese, Reding, Ribeiro, Rolin, Saïfi, Sarvamaa, Valcárcel Siso

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 191

ALDE : Calvet Chambon, Charanzová, Dlabajová, Kallas

ECR : Barekov, Dohrmann, Hannan, Henkel, Kölmel, Lucke, Messerschmidt, Starbatty, Stevens, Tomaševski, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt

EFDD : Coburn, Iwaszkiewicz, Payne

ENF : Atkinson, Elissen, de Graaff, Marusik, Pretzell, Stuger, Zijlstra

NI : James, Korwin-Mikke

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Ferber, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, Grossetête, Grzyb, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Łukacijewska, McAllister, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Rosati, Rübig, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

Tartózkodás 72

ALDE : van Baalen, Federley, Huitema, Ježek, Løkkegaard, Meissner, Mlinar, Müller, van Nieuwenhuizen, Riquet, Selimovic, Takkula, Telička, Väyrynen, Weber Renate

ECR : Ashworth, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Nicholson, Ożóg, Piecha, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomašić, Tošenovský, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Reid

NI : Chauprade, Dodds, Woolfe

PPE : Mato

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Tom Vandenkendelaere

Tartózkodás : Gerolf Annemans, Daniel Hannan

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 61/2. bekezdés

Mellette 380

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Cavada, Cornillet, Deprez, Diaconu, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Marinho e Pinto, Mazuronis, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Nart, Nicolai, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Punset, Ries, Rochefort, Rohde, Schaake, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Wierinck, Wikström

ECR : Marias

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, (The Earl of) Dartmouth, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Boutonnet, Briois, Ciocca, Fontana, Goddyn, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Morvai, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Zarianopoulos

PPE : Arimont, Bach, Belet, Cadec, Faria, Gräßle, Hübner, Metsola, Pietikäinen, Reding, Ribeiro, Rolin

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 225

ALDE : Calvet Chambon, Charanzová, Dlabajová, Federley, Harkin, Meissner, Riquet, Theurer

ECR : Ashworth, Barekov, Dalton, Dohrmann, Girling, Hannan, Henkel, Kölmel, Lucke, Messerschmidt, Nicholson, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tošenovský, Trebesius, Van Bossuyt, Zahradil

EFDD : Coburn, Iwaszkiewicz, Payne

ENF : Atkinson, Elissen, Ferrand, de Graaff, Marusik, Pretzell, Stuger, Zijlstra

NI : Dodds, James, Korwin-Mikke

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Ayuso, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

Tartózkodás 71

ALDE : van Baalen, Huitema, Ježek, Kallas, Løkkegaard, Mlinar, Müller, van Nieuwenhuizen, Petersen, Selimovic, Takkula, Telička, Väyrynen, Weber Renate

ECR : Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Macovei, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Wiśniewska, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Etheridge, Farage, Finch, Gill Nathan, Hookem, Nuttall, O'Flynn, Parker, Reid

ENF : Annemans, Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky

NI : Chauprade, Woolfe

PPE : Pogliese

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Tom Vandenkendelaere

A8-0271/2017 – Anna Hedh – 62. bekezdés

Mellette 293

ALDE : Harkin, Marinho e Pinto, Pagazaurtundúa Ruiz, Vajgl

ECR : Karlsson, Marias

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Ferrand

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu, Zimmer

PPE : Faria, Gräßle, Hübner, Metsola, Pietikäinen

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 370

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Uspaskich, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Ruohonen-Lerner, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ciocca, Elissen, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

GUE/NGL : Chountis, de Jong, Mineur, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Ayuso, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Erdős, Estaràs Ferragut, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Proust, Radtke, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Christensen, Kofod, Schaldemose

Tartózkodás 12

ENF : Zanni

NI : Morvai, Papadakis Konstantinos, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Arimont, Bach, Engel, Pogliese, Preda, Radev, Reding

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Ingeborg Gräßle, Peter Lundgren, Kristina Winberg

A8-0271/2017 – Anna Hedh – Állásfoglalás

Mellette 480

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Cornillet, Deprez, Diaconu, Gerbrandy, Giménez Barbat, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Schaake, Selimovic, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Gericke, Karlsson, Marias, Theocharous

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu, Zimmer

PPE : Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Bach, Becker, Belet, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, Caspary, del Castillo Vera, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Florenz, Gambús, González Pons, de Grandes Pascual, Grossetête, Hayes, Herranz García, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, La Via, Lavrilleux, Lewandowski, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Marinescu, Martusciello, Matera, Maullu, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niedermayer, Novakov, Pabriks, Patriciello, Peterle, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Ponga, Preda, Proust, Radev, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Sander, Sarvamaa, Schmidt, Schöpflin, Siekierski, Sógor, Spyraki, Štefanec, Stolojan, Šuica, Šulin, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Țurcanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Virkkunen, Vozemberg-Vrionidi, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Iuliu, Zagorakis, Zdrojewski, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 130

ALDE : Charanzová, Dlabajová, Federley, Lambsdorff, Løkkegaard

ECR : Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Messerschmidt, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Poręba, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Sulík, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Wiśniewska, Zahradil, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Nuttall, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

NI : Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Adaktusson, Bendtsen, van de Camp, Casa, Deß, Fjellner, Gahler, Gieseke, Gräßle, Hökmark, Jahr, Kuhn, Lenaers, Lins, Metsola, Mikolášik, Niebler, van Nistelrooij, Petir, Saudargas, Schreijer-Pierik, Šojdrová, Sommer, Svoboda, Voss, Winkler Hermann, Záborská, Zammit Dimech, Zdechovský

Tartózkodás 65

ALDE : van Baalen, Huitema, Ježek, van Nieuwenhuizen, Petersen, Rohde, Takkula, Telička, Väyrynen

ECR : Ashworth, Barekov, Dalton, Fotyga, Girling, Macovei, Nicholson, Ruohonen-Lerner, Stevens, Swinburne, Van Bossuyt, Zīle

EFDD : Paksas

ENF : Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Fontana, Rebega, Salvini, Zanni

GUE/NGL : de Jong, Mineur

NI : Balczó, Dodds, Morvai

PPE : Ayuso, Balz, Cesa, Collin-Langen, Corazza Bildt, Deutsch, Ehler, Engel, Ferber, Gardini, Grzyb, Hetman, Liese, Mann, Mato, Melo, Olbrycht, Pieper, Polčák, Pospíšil, Radtke, Rübig, Salini, Schulze, Schwab, Štětina, Tolić, Ungureanu, Verheyen, Zeller

S&D : Poc

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Krzysztof Hetman

Tartózkodás : Fulvio Martusciello

A8-0283/2017 – Teresa Jiménez-Becerril Barrio – Állásfoglalás

Mellette 509

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, van Dalen, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Henkel, Karlsson, Kölmel, Lucke, Macovei, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Starbatty, Sulík, Theocharous, Tomašić, Trebesius, Zīle, Žitňanská

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky

GUE/NGL : Björk, Ernst, Flanagan, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kyllönen, Michels, Mineur, Scholz

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Danjean, Dantin, Delahaye, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gambús, Gardini, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Maullu, Melo, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Sander, Sarvamaa, Schmidt, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Spyraki, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Iuliu, Zagorakis, Zdechovský, Zdrojewski, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 70

ECR : Belder, Dalton, Hannan, Nicholson, Swinburne

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zijlstra

GUE/NGL : Anderson Martina, Carthy, Ní Riada, Omarjee, Pimenta Lopes, Viegas, Vieu

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Casa, Deß, Metsola, Zammit Dimech

Tartózkodás 96

ALDE : van Baalen, Huitema, van Nieuwenhuizen

ECR : Czarnecki, Czesak, Dohrmann, Fotyga, Girling, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Marias, Messerschmidt, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Škripek, Stevens, Tomaševski, Tošenovský, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Złotowski

ENF : Annemans, Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Fontana, Rebega, Salvini, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Benito Ziluaga, Chountis, Couso Permuy, Eck, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Morvai, Saryusz-Wolski

PPE : Ayuso, Bocskor, Csáky, Deli, Deutsch, Erdős, Ferber, Gál, Gieseke, Hölvényi, Mato, Mikolášik, Petir, Pieper, Salini, Saudargas, Schöpflin, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Winkler Hermann, Záborská, Zeller

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Tartózkodás : Kósa Ádám

A8-0272/2017 – Elissavet Vozemberg-Vrionidi – Állásfoglalás

Mellette 603

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Marias, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Fontana, Rebega, Salvini, Zanni

GUE/NGL : Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vergiat, Vieu, Zimmer

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Morvai, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tănăsescu, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 27

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson, Elissen, de Graaff, Pretzell, Stuger, Zijlstra

NI : Gollnisch, James, Papadakis Konstantinos, Woolfe, Zarianopoulos

Tartózkodás 39

ECR : Dohrmann, Messerschmidt, Vistisen

EFDD : Iwaszkiewicz

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Ferrand, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Couso Permuy, López Bermejo, Pimenta Lopes, Senra Rodríguez, Sylikiotis, Vallina, Viegas

NI : Korwin-Mikke

PPE : Koch, Sarvamaa, Winkler Hermann

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Salvatore Cicu, Alberto Cirio

A8-0243/2017 – Reinhard Bütikofer – Állásfoglalás

Mellette 543

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Ries, Riquet, Rochefort, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Theurer, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Gericke, Girling, Gosiewska, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Ruohonen-Lerner, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Martin Dominique, Rebega

GUE/NGL : González Peñas, Kyllönen, Urbán Crespo

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Morvai, Saryusz-Wolski

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Ferber, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Köstinger, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, La Via, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Pogliese, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hedh, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pavel, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Hudghton, Keller Ska, Lambert, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 66

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Marusik, Mélin, Pretzell, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Carthy, Couso Permuy, de Jong, Kari, López Bermejo, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Pimenta Lopes, Sánchez Caldentey, Senra Rodríguez, Sylikiotis, Vallina, Viegas, Vieu

NI : Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

Tartózkodás 46

ECR : Fotyga, Marias, Sernagiotto

ENF : Bizzotto, Borghezio, Ciocca, Fontana, Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Salvini, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Benito Ziluaga, Björk, Chountis, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Le Hyaric, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Papadimoulis, Sakorafa, Scholz, Spinelli, Torres Martínez, Vergiat, Zimmer

Verts/ALE : Bové, Delli, Durand, Jadot, Joly, Lamberts

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Salvatore Cicu, Alberto Cirio

Ellene : Dominique Bilde, Tania González Peñas, Notis Marias, Dominique Martin


22.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 109/119


2017. október 4-i
2017. OKTÓBER 4-I ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE

(2018/C 109/03)

Tartalom

1.

Az ülés megnyitása 123

2.

Viták az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésének eseteiről (a benyújtott állásfoglalásra irányuló indítványok kihirdetése) 123

3.

Felhatalmazáson alapuló jogi aktusok (az eljárási szabályzat 105. cikkének (6) bekezdése) 125

4.

Végrehajtási intézkedések (az eljárási szabályzat 106. cikke) 127

5.

Előirányzatok átcsoportosítása 128

6.

Dokumentumok benyújtása 128

7.

Az Európai Tanács 2017. október 19–20-i ülésének előkészítése (vita) 129

8.

Küldöttségek összetétele 130

9.

Szavazások órája 130

9.1.

Az EU–LAC Nemzetközi Alapítvány létrehozásáról szóló megállapodás *** (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás) 130

9.2.

A schengeni vívmányok Vízuminformációs Rendszerre vonatkozó rendelkezései Bulgáriában és Romániában * (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás) 130

9.3.

A gépjármű-nyilvántartási adatokra vonatkozó, a Cseh Köztársasággal való automatizált adatcsere * (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás) 131

9.4.

A daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Portugáliával való automatizált adatcsere * (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás) 131

9.5.

A daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Görögországgal való automatizált adatcsere * (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás) 131

9.6.

A személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályok és követelmények ***I (szavazás) 132

9.7.

A tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartása ***I (szavazás) 132

9.8.

A ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett ellenőrzések rendszere ***I (szavazás) 132

9.9.

Kifogás egy végrehajtási jogi aktussal szemben: az endokrin károsító tulajdonságok meghatározására szolgáló tudományos kritériumok (szavazás) 133

9.10.

A géntechnológiával módosított FG72 x A5547-127 szójabab (szavazás) 133

9.11.

A géntechnológiával módosított DAS-44406-6 szójabab (szavazás) 133

9.12.

A gyermekházasságok megszüntetése (szavazás) 134

9.13.

Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) (szavazás) 134

10.

A szavazáshoz fűzött indokolások 134

11.

Szavazathelyesbítések és szavazási szándékok 135

12.

Az ülés folytatása 135

13.

Alkotmány, jogállállam és alapvető jogok Spanyolországban a katalóniai események fényében (vita) 135

14.

Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása 135

15.

Költségvetési paktum és annak az uniós jogi keretbe való beépítése (vita időszerű kérdésekről) 136

16.

A Számvevőszék 2016. évi éves jelentésének ismertetése (vita) 136

17.

Megerősített együttműködés: Európai Ügyészség *** (vita) 137

18.

Az Interpol letartóztatási parancsa (vörös riasztás) (vita) 138

19.

A bizottságok és a küldöttségek tagjai 138

20.

A biztonság Európa útjain (vita) 138

21.

A következő ülésnap napirendje 139

22.

Az ülés berekesztése 139
JELENLÉTI ÍV 140

MELLÉKLET

A SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE 142

1.

Az EU–LAC Nemzetközi Alapítvány létrehozásáról szóló megállapodás *** 142

2.

A schengeni vívmányok Vízuminformációs Rendszerre vonatkozó rendelkezései Bulgáriában és Romániában * 142

3.

A gépjármű-nyilvántartási adatokra vonatkozó, a Cseh Köztársasággal való automatizált adatcsere * 143

4.

A daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Portugáliával való automatizált adatcsere * 143

5.

A daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Görögországgal való automatizált adatcsere * 143

6.

A személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályok és követelmények ***I 143

7.

A tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartása ***I 143

8.

A ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett ellenőrzések rendszere ***I 144

9.

Végrehajtási jogi aktussal szembeni kifogás: az endokrin károsító tulajdonság meghatározását szolgáló tudományos kritériumok megállapítása 144

10.

A géntechnológiával módosított FG72 x A5547-127 szójabab 146

11.

A géntechnológiával módosított DAS-44406-6 szójabab 146

12.

A gyermekházasságok megszüntetése 146

13.

Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) 147

MELLÉKLET

A NÉV SZERINTI SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE 152
A8-0279/2017 – Javier Couso Permuy – Egyetértés 152
A8-0286/2017 – Agustín Díaz de Mera García Consuegra – Egyetlen szavazás 153
A8-0288/2017 – Maria Grapini – Egyetlen szavazás 155
A8-0289/2017 – Jaromír Štětina – Egyetlen szavazás 156
A8-0287/2017 – Claude Moraes – Egyetlen szavazás 158
A8-0167/2017 – Daniela Aiuto – 27. módosítás 159
A8-0168/2017 – Izaskun Bilbao Barandica – 30. módosítás 160
A8-0165/2017 – Dominique Riquet – 24. módosítás 162
B8-0542/2017 – P. preambulumbekezdés 163
B8-0542/2017 – R/1. preambulumbekezdés 165
B8-0542/2017 – R/2. preambulumbekezdés 166
B8-0542/2017 – R/3. preambulumbekezdés 168
B8-0542/2017 – Állásfoglalás 170
B8-0540/2017 – Állásfoglalás 171
B8-0541/2017 – Állásfoglalás 173
B8-0535/2017 – 2. bekezdés 175
B8-0535/2017 – 20. bekezdés 176
B8-0535/2017 – D. preambulumbekezdés 178
B8-0535/2017 – P. preambulumbekezdés 179
B8-0534/2017 – 11. bekezdés 181
B8-0534/2017 – 12/2. bekezdés 183
B8-0534/2017 – 4. módosítás 184
B8-0534/2017 – 31. bekezdés 186
B8-0534/2017 – 36/2. bekezdés 187

2017. október 4-i ülés jegyzőkönyve

ELNÖKÖL: Antonio TAJANI

elnök

1.   Az ülés megnyitása

Az ülést 9.08-kor nyitják meg.

2.   Viták az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésének eseteiről (a benyújtott állásfoglalásra irányuló indítványok kihirdetése)

A következő képviselők vagy képviselőcsoportok nyújtottak be az eljárási szabályzat 135. cikkének értelmében vitaindítványt, az alábbi állásfoglalásra irányuló indítványokkal kapcsolatban:

I.

Az albínók helyzete Malawiban és más afrikai országokban (2017/2868(RSP))

Maria Heubuch, Heidi Hautala, Jordi Solé, Judith Sargentini, Bart Staes, Michèle Rivasi, Barbara Lochbihler, Ernest Urtasun, Igor Šoltes, Davor Škrlec, Bronis Ropė, Michel Reimon és Sven Giegold, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, az albínók helyzetéről Malawiban és más afrikai országokban (B8-0543/2017);

Hilde Vautmans, Ilhan Kyuchyuk, Izaskun Bilbao Barandica, Johannes Cornelis van Baalen, Javier Nart, Petras Auštrevičius, Marietje Schaake, Urmas Paet, Pavel Telička, Louis Michel, Frédérique Ries, Nathalie Griesbeck, Jasenko Selimovic, Gérard Deprez, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Marian Harkin, Dita Charanzová, Cecilia Wikström, Ivan Jakovčić, Beatriz Becerra Basterrechea, Robert Rochefort, Martina Dlabajová, Nedzhmi Ali, Patricia Lalonde, Ivo Vajgl, Paavo Väyrynen, Filiz Hyusmenova és Valentinas Mazuronis, az ALDE képviselőcsoport nevében, az albínók helyzetéről Malawiban és más afrikai országokban (B8-0544/2017);

Miguel Urbán Crespo, Malin Björk, Lola Sánchez Caldentey, Estefanía Torres Martínez, Tania González Peñas, Xabier Benito Ziluaga, Marie-Christine Vergiat, Eleonora Forenza, Merja Kyllönen, Takis Hadjigeorgiou, Neoklis Sylikiotis, Patrick Le Hyaric, Kostadinka Kuneva, Stelios Kouloglou és Maria Lidia Senra Rodríguez, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, az albínók helyzetéről Malawiban és más afrikai országokban (B8-0546/2017);

Cristian Dan Preda, Tunne Kelam, Sandra Kalniete, Dubravka Šuica, Sven Schulze, Lefteris Christoforou, Ivan Štefanec, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, David McAllister, Mairead McGuinness, Marijana Petir, Pavel Svoboda, Bogdan Brunon Wenta, Bogdan Andrzej Zdrojewski, Tomáš Zdechovský, Elisabetta Gardini, Claude Rolin, Jaromír Štětina, Maurice Ponga, Milan Zver, Sógor Csaba, Nagy József, Brian Hayes, Adam Szejnfeld, Luděk Niedermayer, Patricija Šulin, Anna Záborská, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, Deirdre Clune, Andrey Kovatchev, Seán Kelly, Jiří Pospíšil és Ramón Luis Valcárcel Siso, a PPE képviselőcsoport nevében, az albínók helyzetéről Malawiban és más afrikai országokban (B8-0547/2017);

Elena Valenciano, Victor Boștinaru és Soraya Post, az S&D képviselőcsoport nevében, az albínók helyzetéről Malawiban és más afrikai országokban (B8-0551/2017);

Karol Karski, Ryszard Antoni Legutko, Ryszard Czarnecki, Anna Elżbieta Fotyga, Urszula Krupa, Notis Marias, Raffaele Fitto, Angel Dzhambazki, Branislav Škripek, Valdemar Tomaševski, Monica Macovei, Jan Zahradil, Ruža Tomašić és Jana Žitňanská, az ECR képviselőcsoport nevében, az albínók helyzetéről Malawiban és más afrikai országokban (B8-0553/2017);

Isabella Adinolfi, Rolandas Paksas, Fabio Massimo Castaldo és Ignazio Corrao, az EFDD képviselőcsoport nevében, az albínók helyzetéről Malawiban és más afrikai országokban (B8-0554/2017);

Mario Borghezio, az ENF képviselőcsoport nevében, az albínók helyzetéről Malawiban és más afrikai országokban (B8-0562/2017).

II.

Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügye (2017/2869(RSP))

Rebecca Harms, Heidi Hautala, Bronis Ropė, Igor Šoltes, Davor Škrlec, Michel Reimon, Sven Giegold, Bodil Valero, Jordi Solé és Bart Staes, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügyéről (B8-0545/2017);

Johannes Cornelis van Baalen, Ilhan Kyuchyuk, Javier Nart, Petras Auštrevičius, Marietje Schaake, Urmas Paet, Pavel Telička, Louis Michel, Frédérique Ries, Nathalie Griesbeck, Jasenko Selimovic, Gérard Deprez, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Marian Harkin, Dita Charanzová, Cecilia Wikström, Ivan Jakovčić, Beatriz Becerra Basterrechea, Robert Rochefort, Martina Dlabajová és Valentinas Mazuronis, az ALDE képviselőcsoport nevében, Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügyéről (B8-0548/2017);

Elena Valenciano, Victor Boștinaru, Soraya Post és Szanyi Tibor, az S&D képviselőcsoport nevében, Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügyéről (B8-0552/2017);

Cristian Dan Preda, Michael Gahler, Sandra Kalniete, Dubravka Šuica, Sven Schulze, Tunne Kelam, Lefteris Christoforou, Ivan Štefanec, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, Laima Liucija Andrikienė, Mairead McGuinness, David McAllister, Marijana Petir, Pavel Svoboda, Bogdan Andrzej Zdrojewski, Bogdan Brunon Wenta, Tomáš Zdechovský, Elisabetta Gardini, Claude Rolin, Jaromír Štětina, Michaela Šojdrová, Milan Zver, Sógor Csaba, Nagy József, Brian Hayes, Adam Szejnfeld, Luděk Niedermayer, Patricija Šulin, Anna Záborská, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, Anna Maria Corazza Bildt, Deirdre Clune, Andrey Kovatchev, Seán Kelly, Jiří Pospíšil, Dariusz Rosati és Ramón Luis Valcárcel Siso, a PPE képviselőcsoport nevében, Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügyéről (B8-0557/2017);

Anna Elżbieta Fotyga, Tomasz Piotr Poręba, Roberts Zīle, Ryszard Antoni Legutko, Ryszard Czarnecki, Karol Karski, Zdzisław Krasnodębski, Urszula Krupa, Branislav Škripek, Monica Macovei és Ruža Tomašić, az ECR képviselőcsoport nevében, Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügyéről (B8-0559/2017).

III.

A Maldív-szigeteki helyzet (2017/2870(RSP))

Javier Nart, Hilde Vautmans, Ilhan Kyuchyuk, Izaskun Bilbao Barandica, Petras Auštrevičius, Marietje Schaake, Urmas Paet, Pavel Telička, Louis Michel, Frédérique Ries, Nathalie Griesbeck, Jasenko Selimovic, Gérard Deprez, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Marian Harkin, Cecilia Wikström, Ivan Jakovčić, Beatriz Becerra Basterrechea, Robert Rochefort, Martina Dlabajová, Nedzhmi Ali, Patricia Lalonde, Ivo Vajgl, Paavo Väyrynen, Filiz Hyusmenova és Valentinas Mazuronis, az ALDE képviselőcsoport nevében, a Maldív-szigeteki helyzetről (B8-0549/2017);

Ryszard Czarnecki, Karol Karski, Anna Elżbieta Fotyga, Urszula Krupa, Notis Marias, Raffaele Fitto, Angel Dzhambazki, Branislav Škripek, Valdemar Tomaševski, Jan Zahradil, Monica Macovei, Ruža Tomašić és Jana Žitňanská, az ECR képviselőcsoport nevében, a Maldív-szigeteki helyzetről (B8-0550/2017);

Marie-Christine Vergiat, Younous Omarjee, Malin Björk, Xabier Benito Ziluaga, Tania González Peñas, Lola Sánchez Caldentey, Estefanía Torres Martínez, Miguel Urbán Crespo, Takis Hadjigeorgiou, Neoklis Sylikiotis, Merja Kyllönen, Sabine Lösing, Patrick Le Hyaric, Barbara Spinelli, Kostadinka Kuneva és Stelios Kouloglou, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, a Maldív-szigeteki helyzetről (B8-0555/2017);

Fabio Massimo Castaldo, Ignazio Corrao és Isabella Adinolfi, az EFDD képviselőcsoport nevében, a Maldív-szigeteki helyzetről (B8-0556/2017);

Dubravka Šuica, Sven Schulze, Tunne Kelam, Lefteris Christoforou, Ivan Štefanec, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, Laima Liucija Andrikienė, Mairead McGuinness, David McAllister, Marijana Petir, Pavel Svoboda, Bogdan Andrzej Zdrojewski, Bogdan Brunon Wenta, Tomáš Zdechovský, Elisabetta Gardini, Claude Rolin, Jaromír Štětina, Milan Zver, Sógor Csaba, Nagy József, Brian Hayes, Adam Szejnfeld, Luděk Niedermayer, Patricija Šulin, Cristian Dan Preda, Sandra Kalniete, Anna Záborská, Jiří Pospíšil, Deirdre Clune, Seán Kelly, Andrey Kovatchev és Ramón Luis Valcárcel Siso, a PPE képviselőcsoport nevében, a Maldív-szigeteki helyzetről (B8-0558/2017);

Elena Valenciano, Victor Boștinaru, Soraya Post és Wajid Khan, az S&D képviselőcsoport nevében, a Maldív-szigeteki helyzetről (B8-0560/2017);

Barbara Lochbihler, Michèle Rivasi, Bodil Valero, Heidi Hautala, Igor Šoltes, Davor Škrlec, Ernest Urtasun, Jordi Solé, Michel Reimon, Judith Sargentini, Sven Giegold és Jean Lambert, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, a Maldív-szigeteki helyzetről (B8-0561/2017).

A felszólalási időkeretet az eljárási szabályzat 162. cikkének megfelelően osztják fel.

3.   Felhatalmazáson alapuló jogi aktusok (az eljárási szabályzat 105. cikkének (6) bekezdése)

Az alábbi felhatalmazáson alapuló jogi aktusra irányuló tervezeteket terjesztették a Parlament elé:

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az Egységes Szanálási Testület igazgatási kiadásaihoz nyújtott hozzájárulások végleges rendszeréről (C(2017)06047 – 2017/2851(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 3 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 14.

utalva illetékes: ECON

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az 589/2008/EK rendeletnek a tyúkok szabadtéri kifutókhoz való korlátozott hozzáférése esetén a szabad tartásból származó tojásokra vonatkozó forgalmazási előírások tekintetében történő módosításáról (C(2017)06214 – 2017/2853(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 20.

utalva illetékes: AGRI

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2016/97 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a biztosítókra és a biztosításértékesítőkre vonatkozó termékfelügyeleti és -irányítási követelmények tekintetében történő kiegészítéséről (C(2017)06218 – 2017/2854(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 3 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 21.

utalva illetékes: ECON

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2016/97 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a biztosítási alapú befektetési termékek értékesítésére vonatkozó tájékoztatási követelmények és üzletviteli szabályok tekintetében történő kiegészítéséről (C(2017)06229 – 2017/2855(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 3 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 21.

utalva illetékes: ECON

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a 2010/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a vízmelegítők, a melegvíz-tároló tartályok, valamint a vízmelegítőből és napenergia-készülékből álló csomagok energiafogyasztásának címkézése tekintetében történő kiegészítéséről szóló 812/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet spanyol nyelvű változatának helyesbítéséről (C(2017)06261 – 2017/2862(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 25.

utalva illetékes: ITRE

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a 600/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a közvetett elszámolási megállapodásokra vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről (C(2017)06268 – 2017/2860(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 1 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 22.

utalva illetékes: ECON

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a 149/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletnek a közvetett elszámolási megállapodásokra vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő módosításáról (C(2017)06270 – 2017/2859(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 1 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 22.

utalva illetékes: ECON

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a hivatalosan támogatott exporthitelek terén bizonyos iránymutatások alkalmazásáról szóló 1233/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról (C(2017)06315 – 2017/2863(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 25.

utalva illetékes: INTA

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a kettős felhasználású termékek kivitelére, transzferjére, brókertevékenységére és tranzitjára vonatkozó közösségi ellenőrzési rendszer kialakításáról szóló 428/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról (C(2017)06321 – 2017/2865(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 26.

utalva illetékes: INTA

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az adatszolgáltatók engedélyezésére, szervezeti követelményeire és az ügyletek általuk történő közzétételére vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló (EU) 2017/571 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet módosításáról (C(2017)06337 – 2017/2864(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 1 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 26.

utalva illetékes: ECON

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az általános tarifális preferenciák rendszerének alkalmazásáról szóló 978/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet II., III. és IV. mellékletének módosításáról (C(2017)06339 – 2017/2871(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 27.

utalva illetékes: INTA

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a fizetési számlákhoz kapcsolódó legjellemzőbb szolgáltatások uniós szinten egységesített terminológiájára vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről (C(2017)06451 – 2017/2882(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 1 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 28.

utalva illetékes: ECON, IMCO (az eljárási szabályzat 54. cikke)

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a származtatott termékektől eltérő pénzügyi eszközök névértékének, a származtatott termékek névleges összegének és a befektetési alapok nettó eszközértékének értékelési módja tekintetében történő kiegészítéséről (C(2017)06464 – 2017/2884(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 3 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 29.

utalva illetékes: ECON

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a 20. cikk (1) bekezdése c) pontjának iii. alpontjában említett kritériumoknak egyes események által a piaci integritásra, a pénzügyi stabilitásra, a fogyasztókra, a reálgazdaságra vagy a háztartások és vállalkozások finanszírozására egy vagy több tagállamban esetlegesen gyakorolt jelentős és kedvezőtlen hatások bekövetkezésének értékelése céljából történő alkalmazása módjának meghatározása tekintetében történő kiegészítéséről (C(2017)06469 – 2017/2885(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 3 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 29.

utalva illetékes: ECON

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott fogalmak technikai elemeinek pontosítása tekintetében történő kiegészítéséről (C(2017)06474 – 2017/2883(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 3 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 29.

utalva illetékes: ECON

Felhatalmazáson alapuló jogi aktus tervezete, melynek határidejét az illetékes bizottság kérésére 1 hónapról 3 hónapra módosították:

A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a megterhelt és a meg nem terhelt eszközökkel kapcsolatos nyilvánosságra hozatalra vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről (C(2017)05959 – 2017/2823(DEA))

Kifogás benyújtásának határideje: 3 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2017. szeptember 4.

utalva illetékes: ECON

4.   Végrehajtási intézkedések (az eljárási szabályzat 106. cikke)

Az ellenőrzéssel történő szabályozási eljárás keretében az alábbi végrehajtási intézkedések tervezetét továbbították a Parlamentnek:

A Bizottság rendelete a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról szóló 110/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. mellékletének módosításáról (D049324/04 – 2017/2886(RPS) – határidő: 2017. december 29.)

utalva illetékes: ENVI vélemény: AGRI (az eljárási szabályzat 54. cikke)

A Bizottság rendelete a 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének felváltásáról (D052119/01 – 2017/2880(RPS) – határidő: 2017. december 29.)

utalva illetékes: ENVI

A Bizottság rendelete az 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel összhangban egyes nemzetközi számviteli standardok elfogadásáról szóló 1126/2008/EK rendeletnek az IAS 28 nemzetközi számviteli standard, továbbá az IFRS 1 és az IFRS 12 nemzetközi pénzügyi beszámolási standard tekintetében történő módosításáról (D052439/02 – 2017/2850(RPS) – határidő: 2017. december 15.)

utalva illetékes: ECON vélemény: JURI

A Bizottság rendelete az 1338/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az európai egészségfelmérés (EHIS) tekintetében történő végrehajtásáról (D052679/02 – 2017/2887(RPS) – határidő: 2017. december 30.)

utalva illetékes: ENVI vélemény: EMPL (az eljárási szabályzat 54. cikke)

A Bizottság rendelete a jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó közösségi statisztikáról (EU-SILC) szóló 1177/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a hátrányos helyzet nemzedékek közötti átöröklődésével, a háztartások összetételével és a jövedelmek alakulásával kapcsolatos másodlagos célváltozók 2019-es jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról (D052682/02 – 2017/2881(RPS) – határidő: 2017. december 29.)

utalva illetékes: EMPL

5.   Előirányzatok átcsoportosítása

A költségvetési rendelet 27. cikke (4) bekezdésének megfelelően a Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy jóváhagyja az Európai Bizottság alábbi előirányzat-átcsoportosításait: DEC 18/2017 – III. szakasz – Bizottság.

A költségvetési rendelet 27. cikke (4) bekezdésének megfelelően az Európai Unió Tanácsa tájékoztatta a költségvetési hatóságot az alábbi előirányzat-átcsoportosítás jóváhagyásáról: DEC 18/2017 – III. szakasz – Bizottság.

A költségvetési rendelet 25 cikke (1) bekezdésének megfelelően a Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy nem tesz ellenvetést az Európai Számvevőszék V/AB-10/C/17. számú előirányzat-átcsoportosítása ellen.

A költségvetési rendelet 25. cikkének megfelelően a Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy nem tesz ellenvetést a Bíróság INF 3/2017 és INF 4/2017. számú előirányzat-átcsoportosításai ellen.

A költségvetési rendelet 25. cikkének megfelelően a Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy nem tesz ellenvetést az Európai Külügyi Szolgálat INF 2/2017. számú előirányzat-átcsoportosítása ellen.

6.   Dokumentumok benyújtása

Az alábbi dokumentumokat nyújtották be:

Javaslat az INF 2/2017. számú előirányzat-átcsoportosításra – EKSZ (N8-0051/2017 – C8-0314/2017 – 2017/2196(GBD))

utalva illetékes: BUDG

Javaslat az INF 3/2017. számú előirányzat-átcsoportosításra – Bíróság (N8-0052/2017 – C8-0315/2017 – 2017/2197(GBD))

utalva illetékes: BUDG

Javaslat az INF 4/2017. számú előirányzat-átcsoportosításra – Bíróság (N8-0053/2017 – C8-0316/2017 – 2017/2198(GBD))

utalva illetékes: BUDG

Javaslat a DEC 19/2017. számú előirányzat-átcsoportosításra – III. szakasz – Bizottság (N8-0054/2017 – C8-0323/2017 – 2017/2202(GBD))

utalva illetékes: BUDG

Javaslat a DEC 20/2017. számú előirányzat-átcsoportosításra – III. szakasz – Bizottság (N8-0055/2017 – C8-0336/2017 – 2017/2212(GBD))

utalva illetékes: BUDG

Javaslat a DEC 1/2017. számú előirányzat-átcsoportosításra – Régiók Bizottsága (N8-0056/2017 – C8-0339/2017 – 2017/2213(GBD))

utalva illetékes: BUDG

Javaslat az INF 4/2017. számú előirányzat-átcsoportosításra – Régiók Bizottsága (N8-0057/2017 – C8-0340/2017 – 2017/2214(GBD))

utalva illetékes: BUDG

Javaslat az INF 5/2017. számú előirányzat-átcsoportosításra – Régiók Bizottsága (N8-0058/2017 – C8-0341/2017 – 2017/2215(GBD))

utalva illetékes: BUDG

7.   Az Európai Tanács 2017. október 19–20-i ülésének előkészítése (vita)

A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: Az Európai Tanács 2017. október 19–20-i ülésének előkészítése (2017/2744(RSP))

Matti Maasikas (a Tanács soros elnöke) és Frans Timmermans (a Bizottság első alelnöke) nyilatkozatot tesz.

Felszólal: Manfred Weber, a PPE képviselőcsoport nevében, Gianni Pittella, az S&D képviselőcsoport nevében, Ryszard Antoni Legutko, az ECR képviselőcsoport nevében, Guy Verhofstadt, az ALDE képviselőcsoport nevében, Dennis de Jong, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Philippe Lamberts, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Beatrix von Storch, az EFDD képviselőcsoport nevében, Nicolas Bay, az ENF képviselőcsoport nevében, és Bruno Gollnisch, független.

ELNÖKÖL: Rainer WIELAND

alelnök

Felszólal: Angelika Niebler, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Richard Sulík, Maria João Rodrigues, Roberts Zīle, Sophia in 't Veld, Miguel Urbán Crespo, Jordi Solé, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Carlos Iturgaiz, Rolandas Paksas, Harald Vilimsky, Sotirios Zarianopoulos, Janusz Lewandowski, Victor Boștinaru, Ulrike Trebesius, Javier Nart, Marina Albiol Guzmán, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Beatriz Becerra Basterrechea, Ernest Urtasun, Alexander Graf Lambsdorff a vita lebonyolításáról (az elnök tájékoztatást ad), Peter Lundgren, Mario Borghezio, Morvai Krisztina, Franck Proust, Josef Weidenholzer, Anneleen Van Bossuyt, Alexander Graf Lambsdorff, Josu Juaristi Abaunz, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Ulrike Lunacek, Fabio Massimo Castaldo, Gerolf Annemans, Esteban González Pons, Francisco Assis, Richard Sulík szintén a vita lebonyolításáról (az elnök tájékoztatást ad), Izaskun Bilbao Barandica, Maria Lidia Senra Rodríguez, Julia Reda, Elisabetta Gardini, Hilde Vautmans, Birgit Sippel, Cecilia Wikström, Matt Carthy, Kósa Ádám, Pervenche Berès, Andrey Kovatchev, Javi López, Michaela Šojdrová, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Maria Grapini, Cécile Kashetu Kyenge, Gunnar Hökmark, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Szanyi Tibor, Neena Gill, Lefteris Christoforou, Péter Niedermüller, Tunne Kelam, Evelyn Regner, Kati Piri, Sergei Stanishev, Patrizia Toia és Iratxe García Pérez.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Ana Gomes, Ruža Tomašić, Beatriz Becerra Basterrechea, Neoklis Sylikiotis és Eleftherios Synadinos.

ELNÖKÖL: Antonio TAJANI

elnök

Felszólal: Frans Timmermans és Matti Maasikas.

A vitát berekesztik.

(Az ülést 11.50-kor a szavazások órájáig felfüggesztik, és 12.05-kor folytatják.)

ELNÖKÖL: Mairead McGUINNESS

alelnök

Felszólal: Pervenche Berès az előző vita lebonyolításáról (az elnök tudomásul veszi) és Indrek Tarand az eljárási szabályzat 20. cikkének alkalmazásáról (az elnök emlékeztet, hogy a kérdés az Elnökök Értekezlete hatáskörébe tartozik).

8.   Küldöttségek összetétele

Az S&D képviselőcsoport az alábbi kinevezési kérelmet juttatta el az elnöknek:

A CARIFORUM-EK Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség: David Martin

E kinevezés akkor minősül ratifikáltnak, ha nem tesznek ellene ellenvetést a jelen jegyzőkönyv elfogadásáig.

Felszólal: Xabier Benito Ziluaga a délutáni első vita lebonyolításáról (az elnök tájékoztatást ad (2017.10.2-i jegyzőkönyv, 13. pont).

9.   Szavazások órája

A szavazások eredménye részletesen (módosítások, külön szavazások, részenkénti szavazások stb.) a jegyzőkönyvhöz csatolt, „A szavazások eredménye” című mellékletben található.

A név szerinti szavazások eredménye a jegyzőkönyvhöz csatolva, csupán elektronikus formában áll rendelkezésre, és az Europarl oldalon tekinthető meg.

9.1.   Az EU–LAC Nemzetközi Alapítvány létrehozásáról szóló megállapodás *** (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás)

Ajánlás az EU–LAC Nemzetközi Alapítvány létrehozásáról szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről [11342/2016 – C8-0458/2016 – 2016/0217(NLE)] – Külügyi Bizottság – Előadó: Javier Couso Permuy (A8-0279/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 1. pont)

TANÁCSI HATÁROZATRA IRÁNYULÓ TERVEZET

Egyetlen szavazással elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0368)

A Parlament egyetért a megállapodás megkötésével.

9.2.   A schengeni vívmányok Vízuminformációs Rendszerre vonatkozó rendelkezései Bulgáriában és Romániában * (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás)

Jelentés a schengeni vívmányok Vízuminformációs Rendszerre vonatkozó egyes rendelkezéseinek a Bolgár Köztársaságban és Romániában való hatálybaléptetéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről [10161/2017 – C8-0224/2017 – 2017/0808(CNS)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Agustín Díaz de Mera García Consuegra (A8-0286/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 2. pont)

TANÁCSI HATÁROZATRA IRÁNYULÓ TERVEZET

Egyetlen szavazással elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0369)

Felszólalások:

Nuno Melo jelzi, hogy nem működik szavazógépe.

9.3.   A gépjármű-nyilvántartási adatokra vonatkozó, a Cseh Köztársasággal való automatizált adatcsere * (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás)

Jelentés a gépjármű-nyilvántartási adatokra vonatkozó, a Cseh Köztársasággal való automatizált adatcsere megindításáról szóló tanácsi végrehajtási határozatra irányuló tervezetről [09893/2017 – C8-0197/2017 – 2017/0806(CNS)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Maria Grapini (A8-0288/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 3. pont)

TANÁCSI VÉGREHAJTÁSI HATÁROZAT TERVEZETE

Egyetlen szavazással elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0370)

9.4.   A daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Portugáliával való automatizált adatcsere * (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás)

Jelentés a daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Portugáliával való automatizált adatcsere megindításáról szóló tanácsi végrehajtási határozatra irányuló tervezetről [09898/2017 – C8-0213/2017 – 2017/0807(CNS)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Jaromír Štětina (A8-0289/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 4. pont)

TANÁCSI VÉGREHAJTÁSI HATÁROZAT TERVEZETE

Egyetlen szavazással elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0371)

9.5.   A daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Görögországgal való automatizált adatcsere * (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás)

Jelentés a daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Görögországgal való automatizált adatcsere megindításáról szóló tanácsi végrehajtási határozat tervezetéről [10476/2017 – C8-0230/2017 – 2017/0809(CNS)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Claude Moraes (A8-0287/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 5. pont)

TANÁCSI VÉGREHAJTÁSI HATÁROZAT TERVEZETE

Egyetlen szavazással elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0372)

9.6.   A személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályok és követelmények ***I (szavazás)

Jelentés a személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályokról és követelményekről szóló 2009/45/EK irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról [COM(2016) 0369 – C8-0208/2016 – 2016/0170(COD)] – Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság – Előadó: Daniela Aiuto (A8-0167/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 6. pont)

A BIZOTTSÁG JAVASLATA és MÓDOSÍTÁSOK

IDEIGLENES MEGÁLLAPODÁS

Jóváhagyva (P8_TA-PROV(2017)0373)

9.7.   A tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartása ***I (szavazás)

Jelentés a Közösség tagállamainak kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartásáról szóló 98/41/EK tanácsi irányelv módosításáról és a tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló hajókra vonatkozó nyilatkozattételi követelményekről szóló 2010/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról [COM(2016) 0370 – C8-0209/2016 – 2016/0171(COD)] – Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság – Előadó: Izaskun Bilbao Barandica (A8-0168/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 7. pont)

A BIZOTTSÁG JAVASLATA és MÓDOSÍTÁSOK

IDEIGLENES MEGÁLLAPODÁS

Jóváhagyva (P8_TA-PROV(2017)0374)

9.8.   A ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett ellenőrzések rendszere ***I (szavazás)

Jelentés a menetrend szerint közlekedő ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett ellenőrzések rendszeréről, a kikötő szerint illetékes állam általi ellenőrzésről szóló 2009/16/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról és az 1999/35/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról [COM(2016) 0371 – C8-0210/2016 – 2016/0172(COD)] – Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság – Előadó: Dominique Riquet (A8-0165/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 8. pont)

A BIZOTTSÁG JAVASLATA és MÓDOSÍTÁSOK

IDEIGLENES MEGÁLLAPODÁS

Jóváhagyva (P8_TA-PROV(2017)0375)

9.9.   Kifogás egy végrehajtási jogi aktussal szemben: az endokrin károsító tulajdonságok meghatározására szolgáló tudományos kritériumok (szavazás)

Állásfoglalási indítvány, az eljárási szabályzat 106. cikke (2) és (3) bekezdésének, valamint (4) bekezdése c) pontjának megfelelően benyújtva, az 1107/2009/EK rendelet II. mellékletének az endokrin károsító tulajdonság meghatározását szolgáló tudományos kritériumok megállapítása tekintetében történő módosításáról szóló bizottsági rendelet tervezetéről (D048947/06 – 2017/2801(RPS)) (B8-0542/2017) – Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság – Illetékes képviselők: Jytte Guteland és Bas Eickhout

(Az összes parlamenti képviselő többsége) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 9. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0376)

9.10.   A géntechnológiával módosított FG72 x A5547-127 szójabab (szavazás)

Állásfoglalási indítvány az eljárási szabályzat 106. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően benyújtva, a géntechnológiával módosított FG72 x A5547-127 szójababot tartalmazó, abból álló vagy abból előállított termékek forgalomba hozatalának a géntechnológiával módosított élelmiszerekről és takarmányokról szóló 1829/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti engedélyezéséről szóló bizottsági végrehajtási határozat tervezetéről (D051972; 2017/2879(RSP)) (B8-0540/2017) – Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság – Illetékes képviselők: Bart Staes, Guillaume Balas, Lynn Boylan, Eleonora Evi, Valentinas Mazuronis és Sirpa Pietikäinen

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 10. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0377)

9.11.   A géntechnológiával módosított DAS-44406-6 szójabab (szavazás)

Állásfoglalási indítvány az eljárási szabályzat 106. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően benyújtva, a géntechnológiával módosított DAS-44406-6 szójababot tartalmazó, abból álló vagy abból előállított termékek forgalomba hozatalának a géntechnológiával módosított élelmiszerekről és takarmányokról szóló 1829/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti engedélyezéséről szóló bizottsági végrehajtási határozat tervezetéről (D051971; 2017/2878(RSP)) (B8-0541/2017) – Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság – Illetékes képviselők: Bart Staes, Guillaume Balas, Lynn Boylan, Eleonora Evi, Valentinas Mazuronis és Sirpa Pietikäinen

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 11. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0378)

9.12.   A gyermekházasságok megszüntetése (szavazás)

Állásfoglalási indítvány B8-0535/2017 (2017/2663(RSP))

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 12. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0379)

9.13.   Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) (szavazás)

Állásfoglalási indítvány B8-0534/2017 (2017/2620(RSP))

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 13. pont)

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0380)

10.   A szavazáshoz fűzött indokolások

A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások:

A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások az eljárási szabályzat 183. cikke értelmében a Parlament honlapján, a képviselők számára fenntartott oldalakon találhatók.

Szóbeli szavazatindokolások:

Daniela Aiuto-jelentés – A8-0167/2017

Rosa D'Amato, az EFDD képviselőcsoport nevében, Maria Grapini, Rupert Matthews, Bogdan Andrzej Zdrojewski, Szanyi Tibor, Daniel Hannan és Lucy Anderson

Izaskun Bilbao Barandica-jelentés – A8-0168/2017

Rosa D'Amato, Szanyi Tibor és Bogdan Andrzej Zdrojewski

Dominique Riquet-jelentés – A8-0165/2017

José Inácio Faria

Kifogás egy végrehajtási jogi aktussal szemben: az endokrin károsító tulajdonságok meghatározására szolgáló tudományos kritériumok – B8-0542/2017

Urszula Krupa, Younous Omarjee, Igor Šoltes, Sylvie Goddyn és Notis Marias

A gyermekházasságok megszüntetése – (2017/2663(RSP)) – B8-0535/2017

Morvai Krisztina, José Inácio Faria, Momchil Nekov, Marek Jurek, Urszula Krupa, Jadwiga Wiśniewska, Notis Marias, Stanislav Polčák, Deirdre Clune és Jiří Pospíšil

Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23) – (2017/2620(RSP)) – B8-0534/2017

Momchil Nekov, Bogdan Andrzej Zdrojewski, Deirdre Clune, Notis Marias és Jadwiga Wiśniewska

11.   Szavazathelyesbítések és szavazási szándékok

A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok az Europarl weboldalon találhatók: „Plenáris ülés”, „Szavazások”, „A szavazások eredménye” (Név szerinti szavazások eredménye), valamint „A név szerinti szavazások eredménye” című melléklet nyomtatott változatában.

Az Europarl weboldalon található elektronikus változat frissítése naponta történik a szavazás napját követő legfeljebb kéthetes időszakban.

A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok listáját ezt követően lezárják, lefordítják és a Hivatalos Lapban közzéteszik.

(Az ülést 13.08-kor felfüggesztik.)

ELNÖKÖL: Antonio TAJANI

elnök

12.   Az ülés folytatása

Az ülés 15.00-kor folytatódik.

Felszólal: Carlos Iturgaiz, Jonathan Arnott, Enrique Calvet Chambon és James Carver.

13.   Alkotmány, jogállállam és alapvető jogok Spanyolországban a katalóniai események fényében (vita)

A Bizottság nyilatkozata: Alkotmány, jogállállam és alapvető jogok Spanyolországban a katalóniai események fényében (2017/2888(RSP))

Frans Timmermans (a Bizottság első alelnöke) nyilatkozatot tesz.

Felszólal: Manfred Weber, a PPE képviselőcsoport nevében, Gianni Pittella, az S&D képviselőcsoport nevében, Ryszard Antoni Legutko, az ECR képviselőcsoport nevében, Guy Verhofstadt, az ALDE képviselőcsoport nevében, Patrick Le Hyaric, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Ska Keller, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Raymond Finch, az EFDD képviselőcsoport nevében, Marcel de Graaff, az ENF képviselőcsoport nevében, és Steven Woolfe, független.

Felszólal: Frans Timmermans.

Az elnök rövid nyilatkozatot tesz a vita lezárásaként.

A vitát berekesztik.

14.   Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása

Az előző ülés jegyzőkönyvét elfogadják.

15.   Költségvetési paktum és annak az uniós jogi keretbe való beépítése (vita időszerű kérdésekről)

Költségvetési paktum és annak az uniós jogi keretbe való beépítése (2017/2866(RSP))

Felszólal: Marco Valli bevezeti az EFDD képviselőcsoport által javasolt vitát.

Felszólal: Matti Maasikas (a Tanács soros elnöke) és Valdis Dombrovskis (a Bizottság alelnöke).

Felszólal: Dariusz Rosati, a PPE képviselőcsoport nevében, Pervenche Berès, az S&D képviselőcsoport nevében, Joachim Starbatty, az ECR képviselőcsoport nevében, Petr Ježek, az ALDE képviselőcsoport nevében, Miguel Viegas, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Ernest Urtasun, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Bernard Monot, az ENF képviselőcsoport nevében, Janusz Korwin-Mikke, független, Luděk Niedermayer, Roberto Gualtieri, Notis Marias, Marisa Matias, Marco Zanni, Danuta Maria Hübner, Maria João Rodrigues, Ryszard Czarnecki, Miguel Urbán Crespo, Mara Bizzotto, Gunnar Hökmark, Ramón Jáuregui Atondo, Matt Carthy, Othmar Karas, Mercedes Bresso, Laura Agea, az alábbi képviselő felszólalása kapcsán: Mercedes Bresso (az elnök emlékeztet az eljárási szabályzat 164. cikkének rendelkezésreire) és Nikolaos Chountis.

ELNÖKÖL: Bogusław LIBERADZKI

alelnök

Felszólal: Theodor Dumitru Stolojan, Paul Tang, Siegfried Mureșan, Hugues Bayet, Costas Mavrides, Evelyn Regner és Bernd Lucke.

Felszólal: Valdis Dombrovskis.

Felszólal: Marco Valli személyes okból az eljárási szabályzat 164. cikkének megfelelően Mercedes Bresso felszólalása kapcsán (az elnök azt válaszolja, hogy a kérdést ki fogják vizsgálni).

A vitát berekesztik.

16.   A Számvevőszék 2016. évi éves jelentésének ismertetése (vita)

A Számvevőszék 2016. évi éves jelentésének ismertetése (2017/2765(RSP))

Klaus-Heiner Lehne (a Számvevőszék elnöke) rövid ismertetést tart.

Felszólal: Günther Oettinger (a Bizottság tagja).

Felszólal: Joachim Zeller, a PPE képviselőcsoport nevében, Inés Ayala Sender, az S&D képviselőcsoport nevében, Ryszard Czarnecki, az ECR képviselőcsoport nevében, Martina Dlabajová, az ALDE képviselőcsoport nevében, Dennis de Jong, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Indrek Tarand, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Marco Valli, az EFDD képviselőcsoport nevében, Olaf Stuger, az ENF képviselőcsoport nevében, Brian Hayes, Derek Vaughan, Richard Ashworth, Nedzhmi Ali, Bart Staes és Jonathan Arnott.

ELNÖKÖL: Ryszard CZARNECKI

alelnök

Felszólal: France Jamet, Petri Sarvamaa, Arndt Kohn, Anneleen Van Bossuyt, Hannu Takkula, Rosa D'Amato, Ingeborg Gräßle, Georgi Pirinski, Zbigniew Kuźmiuk, Claudia Schmidt, Iris Hoffmann, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, Caterina Chinnici, Julia Pitera, Bogusław Liberadzki, Tomáš Zdechovský, Marian-Jean Marinescu, Andrey Novakov és Daniel Buda.

(Az ülést néhány pillanatra felfüggesztik.)

ELNÖKÖL: Bogusław LIBERADZKI

alelnök

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Notis Marias és Maria Grapini.

ELNÖKÖL: Ryszard CZARNECKI

alelnök

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Doru-Claudian Frunzulică, Ivana Maletić és Nicola Caputo.

Felszólal: Günther Oettinger és Klaus-Heiner Lehne.

A vitát berekesztik.

17.   Megerősített együttműködés: Európai Ügyészség *** (vita)

Ajánlás az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló tanácsi rendeletre irányuló tervezetről [09941/2017 – C8-0229/2017 – 2013/0255(APP)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Barbara Matera (A8-0290/2017)

Barbara Matera előterjeszti az ajánlást.

Felszólal: Věra Jourová (a Bizottság tagja).

Felszólal: Sylvia-Yvonne Kaufmann, az S&D képviselőcsoport nevében, Monica Macovei, az ECR képviselőcsoport nevében, Roberta Metsola, a PPE képviselőcsoport nevében, Louis Michel, az ALDE képviselőcsoport nevében, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Kazimierz Michał Ujazdowski, Jiří Maštálka, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Jan Philipp Albrecht, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Jiří Pospíšil, és Laura Ferrara, az EFDD képviselőcsoport nevében.

ELNÖKÖL: Mairead McGUINNESS

alelnök

Felszólal: Gilles Lebreton, az ENF képviselőcsoport nevében, Konstantinos Papadakis, független, Ingeborg Gräßle, Juan Fernando López Aguilar, Helga Stevens, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, João Pimenta Lopes, Eva Joly, Gerard Batten, Diane James, Viviane Reding, Caterina Chinnici, Kazimierz Michał Ujazdowski, Cecilia Wikström, Molly Scott Cato, Sógor Csaba, Evelyn Regner, Angel Dzhambazki, Emil Radev, Péter Niedermüller, Ruža Tomašić, Maria Grapini és Bogusław Liberadzki.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Nicola Caputo és Notis Marias.

Felszólal: Věra Jourová és Barbara Matera.

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.5-i jegyzőkönyv, 4.4. pont.

18.   Az Interpol letartóztatási parancsa (vörös riasztás) (vita)

A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: Az Interpol letartóztatási parancsa (vörös riasztás) (2017/2873(RSP))

Matti Maasikas (a Tanács soros elnöke) és Věra Jourová (a Bizottság tagja) nyilatkozatot tesz.

Felszólal: Emil Radev, a PPE képviselőcsoport nevében, Claude Moraes, az S&D képviselőcsoport nevében, Cornelia Ernst, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Bodil Valero, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Tim Aker, az EFDD képviselőcsoport nevében, Jaromír Štětina, Bogusław Liberadzki, Marina Albiol Guzmán, Jiří Pospíšil és Juan Fernando López Aguilar.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: José Inácio Faria, Nicola Caputo, Notis Marias és Julie Ward.

Felszólal: Věra Jourová és Matti Maasikas.

A vitát berekesztik.

ELNÖKÖL: Rainer WIELAND

alelnök

19.   A bizottságok és a küldöttségek tagjai

Az elnökhöz a következő kinevezési kérelmeket juttatta el a PPE képviselőcsoport:

LIBE bizottság: Asim Ahmedov Ademov

Az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség: Asim Ahmedov Ademov

E kinevezések akkor minősülnek ratifikáltnak, ha nem tesznek ellenük ellenvetést a jelen jegyzőkönyv elfogadásáig.

20.   A biztonság Európa útjain (vita)

Szóbeli választ igénylő kérdés (O-000060/2017) felteszi: Tomáš Zdechovský, Roberta Metsola és Michał Boni, a PPE képviselőcsoport nevében, a Bizottsághoz: A biztonság Európa útjain (2017/2875(RSP)) (B8-0601/2017)

Tomáš Zdechovský kifejti a kérdést.

Věra Jourová (a Bizottság tagja) válaszol a kérdésre.

Felszólal: Emil Radev, a PPE képviselőcsoport nevében, Inés Ayala Sender, az S&D képviselőcsoport nevében, Kosma Złotowski, az ECR képviselőcsoport nevében, Pavel Telička, az ALDE képviselőcsoport nevében, Marie-Christine Vergiat, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Jean Lambert, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Anna Záborská, Isabella De Monte, Angel Dzhambazki, Izaskun Bilbao Barandica, Kostadinka Kuneva, Andor Deli, Bogusław Liberadzki, Notis Marias, Paloma López Bermejo, José Inácio Faria, Maria Grapini, Nicola Caputo és Agnes Jongerius.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Jiří Pospíšil.

Felszólal: Věra Jourová.

A vitát berekesztik.

21.   A következő ülésnap napirendje

A következő napi ülés napirendjét megállapítják („Napirend” dokumentum, PE 611.537/OJJE).

22.   Az ülés berekesztése

Az ülést 21.48-kor berekesztik.

Klaus Welle

főtitkár

Evelyne Gebhardt

alelnök


2017. október 4-i

Jelenlévők:

Adaktusson, Ademov, Adinolfi, Affronte, Agea, Agnew, Aguilera García, Aiuto, Aker, Albiol Guzmán, Albrecht, Ali, Alliot-Marie, Anderson Lucy, Anderson Martina, Andersson, Andrieu, Andrikienė, Androulakis, Annemans, Arena, Arimont, Arnautu, Arnott, Arthuis, Ashworth, Assis, Atkinson, Auken, Auštrevičius, Ayala Sender, Ayuso, van Baalen, Bach, Balas, Balčytis, Balczó, Balz, Barekov, Batten, Bay, Bayet, Bearder, Becerra Basterrechea, Becker, Beghin, Belder, Belet, Bendtsen, Benifei, Benito Ziluaga, Beňová, Berès, Bergeron, Bettini, Bilbao Barandica, Bilde, Bizzotto, Björk, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bocskor, Böge, Bogovič, Bonafè, Boni, Borrelli, Borzan, Boștinaru, Boutonnet, Bové, Brannen, Bresso, Briano, Briois, Brok, Buchner, Buda, Bullmann, Bullock, Bușoi, Bütikofer, Buzek, Cabezón Ruiz, Cadec, Calvet Chambon, van de Camp, Caputo, Carthy, Carver, Casa, Caspary, Castaldo, del Castillo Vera, Cavada, Cesa, Charanzová, Chauprade, Childers, Chinnici, Chountis, Christensen, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coburn, Coelho, Cofferati, Collin-Langen, Corazza Bildt, Corbett, Cornillet, Corrao, Costa, Couso Permuy, Cozzolino, Cramer, Cristea, Csáky, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalli, Dalton, Dalunde, D'Amato, Dance, Dăncilă, Danjean, Danti, Dantin, (The Earl of) Dartmouth, Dati, De Castro, Delahaye, Deli, Delli, Delvaux, Demesmaeker, De Monte, Denanot, Deprez, Deß, Deutsch, Diaconu, Díaz de Mera García Consuegra, Dlabajová, Dodds, Dohrmann, Dorfmann, D'Ornano, Drăghici, Durand, Dzhambazki, Eck, Ehler, Eickhout, Elissen, Engel, Engström, Epitideios, Erdős, Ernst, Ertug, Estaràs Ferragut, Etheridge, Evans, Evi, Fajon, Farage, Faria, Federley, Fernandes, Fernández, Ferrand, Ferrara, Finch, Fisas Ayxelà, Fitto, Fjellner, Flack, Flanagan, Fleckenstein, Florenz, Fontana, Forenza, Fotyga, Fountoulis, Fox, Freund, Frunzulică, Gahler, Gál, Gambús, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gardini, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Gerbrandy, Gericke, Geringer de Oedenberg, Giegold, Gierek, Gieseke, Gill Neena, Gill Nathan, Giménez Barbat, Giuffrida, Goddyn, Goerens, Gollnisch, Gomes, González Peñas, González Pons, Gosiewska, de Graaff, Grammatikakis, de Grandes Pascual, Grapini, Gräßle, Graswander-Hainz, Griesbeck, Griffin, Grigule-Pēterse, Grossetête, Grzyb, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Gyürk, Hadjigeorgiou, Halla-aho, Hannan, Harkin, Harms, Häusling, Hautala, Hayes, Hazekamp, Hedh, Henkel, Herranz García, Hetman, Heubuch, Hoc, Hoffmann, Hökmark, Hölvényi, Honeyball, Hookem, Hortefeux, Howarth, Hübner, Hudghton, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Iturgaiz, Ivan, Iwaszkiewicz, Jaakonsaari, Jäätteenmäki, Jadot, Jahr, Jakovčić, Jalkh, James, Jamet, Járóka, Jáuregui Atondo, Jazłowiecka, Ježek, Jiménez-Becerril Barrio, Joly, de Jong, Jongerius, Joulaud, Juaristi Abaunz, Jurek, Juvin, Kadenbach, Kaili, Kalinowski, Kallas, Kalniete, Kammerevert, Kappel, Karas, Kari, Kariņš, Karlsson, Karski, Kaufmann, Kefalogiannis, Kelam, Keller Jan, Keller Ska, Kelly, Khan, Kirton-Darling, Kłosowski, Koch, Kofod, Kohlíček, Kohn, Kölmel, Konečná, Korwin-Mikke, Kósa, Köster, Kouloglou, Kouroumbashev, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Krasnodębski, Krehl, Krupa, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kumpula-Natri, Kuneva, Kuźmiuk, Kyenge, Kyllönen, Kyrkos, Kyrtsos, Kyuchyuk, Lalonde, Lamassoure, Lambert, Lambsdorff, Lange, de Lange, Langen, Lauristin, Lavrilleux, Lebreton, Lechevalier, Legutko, Le Hyaric, Leinen, Lenaers, Lewandowski, Liberadzki, Liese, Lietz, Lins, Lochbihler, Loiseau, Løkkegaard, Lope Fontagné, López Aguilar, López Bermejo, López-Istúriz White, Lösing, Lucke, Ludvigsson, Łukacijewska, Lunacek, Lundgren, Łybacka, McAllister, McAvan, McClarkin, McGuinness, Macovei, Maletić, Malinov, Maltese, Mamikins, Maňka, Mann, Manscour, Marcellesi, Marias, Marinescu, Marinho e Pinto, Martin David, Martin Dominique, Martin Edouard, Martusciello, Marusik, Maštálka, Matera, Matias, Mato, Matthews, Maullu, Maurel, Mavrides, Mayer Georg, Mayer Alex, Mazuronis, Meissner, Mélin, Melior, Melo, Messerschmidt, Meszerics, Metsola, Michel, Michels, Mihaylova, Mikolášik, Millán Mon, van Miltenburg, Mineur, Mizzi, Mlinar, Moi, Moisă, Molnár, Monot, Montel, Moraes, Morano, Morgano, Morin-Chartier, Morvai, Mosca, Müller, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Nart, Nekov, Neuser, Nica, Nicholson, Nicolai, Niebler, Niedermayer, Niedermüller, van Nieuwenhuizen, Nilsson, Ní Riada, Noichl, Novakov, Obermayr, O'Flynn, Olbrycht, Omarjee, Ożóg, Pabriks, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Paksas, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Papadakis Konstantinos, Papadimoulis, Pargneaux, Parker, Pașcu, Patriciello, Pavel, Payne, Pedicini, Peillon, Peterle, Petersen, Petir, Philippot, Picierno, Picula, Piecha, Pieper, Pietikäinen, Pimenta Lopes, Piotrowski, Piri, Pirinski, Pitera, Plura, Poc, Poche, Polčák, Ponga, Popa, Pospíšil, Post, Preda, Pretzell, Preuß, Procter, Proust, Punset, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radoš, Radtke, Rebega, Reda, Reding, Regner, Reid, Reimon, Reintke, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Ribeiro, Ries, Riquet, Rivasi, Rochefort, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rohde, Rolin, Ropė, Rosati, Rozière, Ruas, Rübig, Ruohonen-Lerner, Saïfi, Sakorafa, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Salvini, Sánchez Caldentey, Sander, Sant, dos Santos, Sârbu, Sargentini, Sarvamaa, Saryusz-Wolski, Sassoli, Saudargas, Schaake, Schaffhauser, Schaldemose, Schlein, Schmidt, Scholz, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schuster, Schwab, Scott Cato, Sehnalová, Selimovic, Senra Rodríguez, Sernagiotto, Serrão Santos, Siekierski, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Škripek, Škrlec, Smith, Smolková, Sógor, Šojdrová, Solé, Šoltes, Sommer, Soru, Spinelli, Spyraki, Staes, Stanishev, Starbatty, Štefanec, Štětina, Stevens, Stihler, Stolojan, von Storch, Stuger, Šuica, Sulík, Šulin, Svoboda, Swinburne, Sylikiotis, Synadinos, Szájer, Szanyi, Szejnfeld, Tajani, Takkula, Tamburrano, Tang, Tannock, Țapardel, Tarabella, Tarand, Taylor, Telička, Theocharous, Theurer, Thomas, Thun und Hohenstein, Toia, Tőkés, Tolić, Tomaševski, Tomašić, Toom, Torres Martínez, Torvalds, Tošenovský, Trebesius, Tremosa i Balcells, Troszczynski, Trüpel, Țurcanu, Ujazdowski, Ujhelyi, Ulvskog, Ungureanu, Urbán Crespo, Urtasun, Urutchev, Uspaskich, Vaidere, Vajgl, Valcárcel Siso, Vălean, Valenciano, Valero, Valli, Vallina, Vana, Van Bossuyt, Van Brempt, Vandenkendelaere, Vaughan, Vautmans, Väyrynen, Vergiat, Verheyen, Viegas, Vieu, Vilimsky, Viotti, Virkkunen, Vistisen, Voigt, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Ward, Weber Renate, Weidenholzer, von Weizsäcker, Wenta, Werner, Westphal, Wierinck, Wikström, Winberg, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Wiśniewska, Wölken, Woolfe, Záborská, Zagorakis, Zahradil, Zala, Zammit Dimech, Zanni, Zanonato, Zarianopoulos, Ždanoka, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zemke, Zijlstra, Zīle, Žitňanská, Złotowski, Zoffoli, Zorrinho, Zovko, Zullo, Zver, Zwiefka

Igazoltan távol lévők:

Comi, Crowley, Händel, Le Pen, Maydell, Seymour


2017. október 4-i

A SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE

Rövidítések és jelek magyarázata

+

elfogadva

elutasítva

tárgytalan

V

visszavonva

NSz (…, …, …)

név szerinti szavazás (mellette, ellene, tartózkodás)

ESz (…, …., …)

elektronikus szavazás (mellette, ellene, tartózkodás)

rész.

részenkénti szavazás

kül.

külön szavazás

mód.

módosítás

MM

megegyezéses módosítás

MR

megfelelő rész

T

törlő módosítás

=

azonos módosítások

bek.

bekezdés

fr. bek.

francia bekezdés

preb.

preambulumbekezdés

ÁLL. IND.

állásfoglalásra irányuló indítvány

KÖZ. ÁLL. IND.

közös állásfoglalásra irányuló indítvány

TITK.

titkos szavazás

1.   Az EU–LAC Nemzetközi Alapítvány létrehozásáról szóló megállapodás ***

Ajánlás: Javier Couso Permuy (A8-0279/2017)

Tárgy

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

szavazás: egyetértés

NSz

+

626, 36, 27

2.   A schengeni vívmányok Vízuminformációs Rendszerre vonatkozó rendelkezései Bulgáriában és Romániában *

Jelentés: Agustín Díaz de Mera García Consuegra (A8-0286/2017)

Tárgy

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

egyetlen szavazás

NSz

+

610, 50, 33

3.   A gépjármű-nyilvántartási adatokra vonatkozó, a Cseh Köztársasággal való automatizált adatcsere *

Jelentés: Maria Grapini (A8-0288/2017)

Tárgy

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

egyetlen szavazás

NSz

+

604, 68, 21

4.   A daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Portugáliával való automatizált adatcsere *

Jelentés: Jaromír Štětina (A8-0289/2017)

Tárgy

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

egyetlen szavazás

NSz

+

596, 72, 18

5.   A daktiloszkópiai adatokra vonatkozó, Görögországgal való automatizált adatcsere *

Jelentés: Claude Moraes (A8-0287/2017)

Tárgy

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

egyetlen szavazás

NSz

+

599, 67, 21

6.   A személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályok és követelmények ***I

Jelentés: Daniela Aiuto (A8-0167/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Ideiglenes megállapodás

ideiglenes megállapodás

27

bizottság

NSz

+

659, 12, 17

7.   A tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló személyhajókon utazó személyek nyilvántartása ***I

Jelentés: Izaskun Bilbao Barandica (A8-0168/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Ideiglenes megállapodás

ideiglenes megállapodás

30

bizottság

NSz

+

655, 12, 26

8.   A ro-ro komphajók és gyorsjáratú személyszállító vízi járművek biztonságos üzemeltetésének érdekében végzett ellenőrzések rendszere ***I

Jelentés: Dominique Riquet (A8-0165/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Ideiglenes megállapodás

ideiglenes megállapodás

24

bizottság

NSz

+

661, 11, 17

9.   Végrehajtási jogi aktussal szembeni kifogás: az endokrin károsító tulajdonság meghatározását szolgáló tudományos kritériumok megállapítása

Állásfoglalási indítvány: B8-0542/2017 (az állásfoglalásra irányuló indítvány elfogadásához az összes parlamenti képviselő többsége szükséges)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Állásfoglalási indítvány B8-0542/2017 (ENVI bizottság)

3. bek.

1= 4=

S&D/Verts/ALE ALDE

ESz

+

399, 258, 31

5. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül/ESz

219, 257, 213

6. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

8. bev. hiv.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

9. bev. hiv.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

10. bev. hiv.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

11. bev. hiv.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

12. bev. hiv.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

13. bev. hiv.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

14. bev. hiv.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

I. preb.

2

ALDE

ESz

+

334, 320, 33

L. preb.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/ESz

+

394, 269, 27

P. preb.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

605, 35, 48

Q. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

R. preb.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1/NSz

+

598, 48, 44

2/NSz

155, 321, 213

3/NSz

150, 341, 202

S. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

T. preb.

3

ALDE

ESz

168, 316, 204

U. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

V. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

W. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

X. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

Y. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

Z. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

AA. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

AB. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

AC. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

AD. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

AE. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

AF. preb.

bek.

eredeti szöveg

kül.

 

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

NSz

+

389, 235, 70

Név szerinti szavazásra irányuló kérelmek

ALDE: P., R. preb. (2. és 3. rész)

Verts/ALE: P., R. preb., zárószavazás

Külön szavazásra irányuló kérelmek

ALDE: 5., 6. bek., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14. bev. hiv., Q., S., U., V., W., X., Y., Z., AA., AB., AC., AD., AE., AF. preb.

Részenkénti szavazásra irányuló kérelmek

ALDE:

L. preb.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „a Parlament ezt megismételte 2016. június 8-i állásfoglalásában, amely hangsúlyozza, hogy »a Törvényszék ítélete szerint a tudományos kritériumok meghatározását kizárólag objektív módon, az endokrin rendszerre vonatkozó tudományos adatok alapján, minden más megfontolástól, és különösen a gazdasági megfontolásoktól függetlenül kell végezni, és hogy«”

2. rész

:

a fenti szövegrész

R. preb.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „tehát” és „Jean-Claude Juncker bizottsági elnök által felidézett”

2. rész

:

„tehát”

3. rész

:

„Jean-Claude Juncker bizottsági elnök által felidézett”

10.   A géntechnológiával módosított FG72 x A5547-127 szójabab

Állásfoglalási indítvány: B8-0540/2017

Tárgy

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Állásfoglalási indítvány B8-0540/2017 (ENVI bizottság)

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

NSz

+

454, 198, 36

Név szerinti szavazásra irányuló kérelmek

Verts/ALE, ENF: zárószavazás

11.   A géntechnológiával módosított DAS-44406-6 szójabab

Állásfoglalási indítvány: B8-0541/2017

Tárgy

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Állásfoglalási indítvány B8-0541/2017 (ENVI bizottság)

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

NSz

+

458, 193, 36

Név szerinti szavazásra irányuló kérelmek

Verts/ALE, ENF: zárószavazás

12.   A gyermekházasságok megszüntetése

Állásfoglalási indítvány: B8-0535/2017

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Állásfoglalási indítvány B8-0535/2017 (FEMM bizottság)

2. bek.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

678, 7, 2

4. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

20. bek.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

435, 133, 120

D. preb.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

450, 110, 125

P. preb.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

361, 316, 13

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

 

+

 

Név szerinti szavazásra irányuló kérelmek

Verts/ALE: D. preb.

S&D: 20. bek.

ENF: 2. bek., P. preb.

Külön szavazásra irányuló kérelmek

PPE: 20. bek., D. preb.

Verts/ALE: P. preb.

Részenkénti szavazásra irányuló kérelmek

PPE:

4. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „köztük a szexuális és reproduktív egészségügyi és jogi szolgáltatásokhoz”

2. rész

:

a fenti szövegrész

13.   Az ENSZ 2017. évi bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciája (COP23)

Állásfoglalási indítvány: B8-0534/2017

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Állásfoglalási indítvány B8-0534/2017 (ENVI bizottság, PPE, S&D, ECR, ALDE, GUE/NGL, Verts/ALE, EFDD)

3. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül/ESz

+

381, 310, 5

8. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

9. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

10. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

11. bek.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

360, 291, 43

12. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/NSz

+

557, 100, 34

14. bek.

1

ECR

ESz

272, 394, 17

18. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/ESz

+

372, 310, 6

22. bek. után

4

Verts/ALE

NSz

+

388, 276, 21

25. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

3/ESz

+

374, 312, 6

26. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

29. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

 

31. bek.

bek.

eredeti szöveg

NSz

+

618, 66, 9

33. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

35. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

36. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2/NSz

+

485, 150, 56

43. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

56. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

58. bek. után

2

PPE

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

3

+

 

60. bek.

3

PPE

rész.

 

 

1/ESz

261, 413, 5

2

 

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1/ESz

+

415, 253, 6

2

+

 

73. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

77. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

78. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

81. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

16. bev. hiv.

bek.

eredeti szöveg

kül.

+

 

E. preb.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

 

+

 

Név szerinti szavazásra irányuló kérelmek

ENF: 31. bek.

Verts/ALE: 4. mód., 11. bek.

ECR: 12. bek. (2. rész), 36. bek. (2. rész)

Külön szavazásra irányuló kérelmek

PPE: 3., 26. bek.

ECR: 12. bek. (2. rész), 36. bek. (2. rész), 56. bek.

GUE/NGL: 43. bek.

ENF: 8., 9., 10., 60., 81., 26. bek., 16. bev. hiv.

Részenkénti szavazásra irányuló kérelmek

PPE:

18. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „század közepéig szóló, a nulla üvegházhatásúgáz-kibocsátással kapcsolatos”

2. rész

:

a fenti szövegrész

ECR:

12. bek.

1. rész

:

„kitart amellett, hogy – különösen Trump elnök bejelentését követően – fontosak a kibocsátásáthelyezéssel szembeni megfelelő rendelkezések, és biztosítani kell, hogy a legjobban teljesítő, magas szén-dioxid-intenzitású és magas kereskedelmi intenzitású vállalkozások ingyen megkaphassák a szükséges kibocsátási egységeket; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a kibocsátásáthelyezéssel fenyegetett ipar védelmére irányuló további intézkedések eredményességét és jogszerűségét,”

2. rész

:

„például a határátlépési CO2-adó kiigazítását és a fogyasztási adót, különösen az olyan országokból származó termékek tekintetében, amelyek nem tesznek eleget a Párizsi Megállapodás szerinti kötelezettségeiknek;”

26. bek.

1. rész

:

„emlékeztet rá, hogy az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló intézkedéseknek a 2020 előtti időszakban történő növelése abszolút előfeltétele a Párizsi Megállapodás hosszú távú céljai elérésének, és”

2. rész

:

„kéri az EU-t annak biztosítására, hogy a rövid távú cselekvés maradjon a COP 23 napirendjén;”

33. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „a nemzeti és nemzetközi adózási rendszerekben végrehajtandó változtatások, köztük az adóterheknek a munkáról a tőkére való átterelése,”

2. rész

:

a fenti szövegrész

35. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „és dolgozzon ki egy célzott automatikus uniós finanszírozási mechanizmust, amely megfelelő kiegészítő támogatást nyújt ahhoz, hogy az EU igazságosan részt vállaljon”

2. rész

:

a fenti szövegrész

60. bek.

1. rész

:

„elismeri a klímamenekült általánosan elfogadott fogalommeghatározásának kidolgozásával kapcsolatos számos nehézséget, de kéri az éghajlati okokból történő lakóhelyelhagyás és a globális felmelegedés által kiváltott katasztrófák okozta migráció jellegének és súlyosságának komoly elismerését;”

2. rész

:

„aggodalommal állapítja meg, hogy 2008 és 2013 között 166 millió személy kényszerült lakóhelyének elhagyására természeti katasztrófák, a tengerszint emelkedése, szélsőséges időjárási jelenségek, elsivatagosodás, vízhiány, valamint a trópusi és a kórokozó-átvivők (vektorok) által terjesztett betegségek terjedése miatt; felhívja a figyelmet különösen arra, hogy Afrika és a Közel-Kelet egyes részein az éghajlattal kapcsolatos fejlemények hozzájárulhatnak a politikai instabilitáshoz, a gazdasági nehézségekhez és a földközi-tengeri menekültválság kiterjedéséhez;”

ALDE:

29. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „egy külön éghajlat-politikai pillér keretében”

2. rész

:

a fenti szövegrész

ENF:

73. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „energiamegtakarítás”, „és energiamegtakarítási” és „energiaunióra irányuló”

2. rész

:

a fenti szövegrész

77. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „energiaunióra irányuló”

2. rész

:

a fenti szövegrész

78. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „és energiamegtakarítási”

2. rész

:

a fenti szövegrész

E. preb.

1. rész

:

„mivel az éghajlatváltozás fokozhatja az erőforrásokért, például az élelmiszerért, vízért, legelőterületért folyó versenyt, súlyosbíthatja a gazdasági nehézségeket és a politikai instabilitást, és a lakosság nemzeti határokon belüli és határokon átnyúló lakhelyelhagyásának egyik legnagyobb mozgatórugójává válhat;”

2. rész

:

„a nem túl távoli jövőben”„mivel ezzel összefüggésben fontos, hogy az éghajlatváltozásra visszavezethető migráció kérdése kiemelt helyen szerepeljen a nemzetközi napirendben,”

Verts/ALE:

2. mód.

1. rész

:

„emlékeztet arra, hogy a 2016. november 4-i Párizsi Megállapodás 2. cikke értelmében a megállapodás célja többek között az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaihoz való alkalmazkodás képességének növelése, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség fejlesztése és az üvegházhatású gázok alacsony szintű kibocsátásának támogatása”

2. rész

:

„az élelmiszer-termelés veszélyeztetése nélkül,”

3. rész

:

„és kéri a tagállamokat, hogy a pénzügyi források áramlását hozzák összhangba ezzel a célkitűzéssel;”

3. mód.

1. rész

:

az alábbi szövegrész törlése: „elismeri a klímamenekült általánosan elfogadott fogalommeghatározásának kidolgozásával kapcsolatos számos nehézséget, de kéri az éghajlati okokból történő lakóhelyelhagyás és a globális felmelegedés által kiváltott katasztrófák okozta migráció jellegének és súlyosságának komoly elismerését;”

2. rész

:

az alábbi szövegrész beillesztése: „hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás miatt életterüket elveszítő embereket támogatni kell, lehetőség szerint a saját országukban vagy annak közelében;”

PPE, ECR:

25. bek.

1. rész

:

„reméli, hogy a COP 23 folyamán sikerül egyértelmű helyzetet teremteni a 2018-as támogató párbeszéd struktúráját illetően, mivel az kulcsfontosságú lehetőség lesz a megállapodás mérséklési célkitűzése felé tett haladás felmérésére, valamint arra, hogy 2020-ig információkkal szolgáljon a részes felek 2030-as nemzeti vállalásainak előkészítése és felülvizsgálata számára, a megállapodás célkitűzéseinek elérése érdekében; úgy véli, hogy az Uniónak proaktív szerepet kell vállalnia ebben az első támogató párbeszédben, hogy felmérje a közös törekvéseket és a kötelezettségvállalások teljesítése terén elért haladást;”

2. rész

:

„felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy jóval a támogató párbeszéd előtt nyújtsák be a Párizsi Megállapodás szerinti jelenlegi kötelezettségvállalásokon túlmutató és az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló törekvések tekintetében fennálló szakadék megszüntetéséhez az EU képességeinek megfelelően hozzájáruló további ÜHG-csökkentéseket;” az alábbi szövegrész kivételével: „hogy jóval a támogató párbeszéd előtt nyújtsák be a Párizsi Megállapodás szerinti jelenlegi kötelezettségvállalásokon túlmutató”

3. rész

:

„hogy jóval a támogató párbeszéd előtt nyújtsák be a Párizsi Megállapodás szerinti jelenlegi kötelezettségvállalásokon túlmutató”

ECR, ALDE:

36. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „többek között a pénzügyi tranzakciókra kivetendő globális adó bevezetésével,”

2. rész

:

a fenti szövegrész


2017. október 4-i

A8-0279/2017 – Javier Couso Permuy – Egyetértés

Mellette 626

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Vilimsky

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Morvai, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 36

ECR : Marias

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Atkinson, Elissen, de Graaff, Marusik, Pretzell, Stuger, Zijlstra

NI : Epitideios, Fountoulis, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Melo

Tartózkodás 27

EFDD : D'Ornano, Montel, Philippot

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Zanni

NI : Gollnisch

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Nuno Melo

A8-0286/2017 – Agustín Díaz de Mera García Consuegra – Egyetlen szavazás

Mellette 610

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Fotyga, Gericke, Halla-aho, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, Macovei, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Vieu

NI : Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Synadinos

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 50

ECR : Marias

EFDD : D'Ornano, Iwaszkiewicz, Montel, Philippot

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Hazekamp, de Jong, Mineur, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

Tartózkodás 33

ECR : Dalton, Flack, Fox, Hannan, McClarkin, Matthews, Procter, Swinburne, Tannock

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson, Jamet

GUE/NGL : Hadjigeorgiou, Sylikiotis

NI : Balczó, Dodds, Morvai

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Laurențiu Rebega

Ellene : France Jamet

Tartózkodás : James Nicholson

A8-0288/2017 – Maria Grapini – Egyetlen szavazás

Mellette 604

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Bizzotto, Borghezio, Fontana, Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Salvini, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Benito Ziluaga, González Peñas, de Jong, Konečná, Kyllönen, Maštálka, Mineur, Omarjee, Sánchez Caldentey, Torres Martínez, Urbán Crespo

NI : Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 68

ECR : Marias

EFDD : D'Ornano, Iwaszkiewicz, Montel, Philippot

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Kouloglou, Kuneva, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Matias, Michels, Ní Riada, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Gollnisch, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Woolfe, Zarianopoulos

Tartózkodás 21

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson, Jamet

NI : Balczó, James, Morvai

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : France Jamet

A8-0289/2017 – Jaromír Štětina – Egyetlen szavazás

Mellette 596

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Bizzotto, Borghezio, Fontana, Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Salvini, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : de Jong, Konečná, Kyllönen, Maštálka, Mineur, Omarjee

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, James, Morvai, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 72

ECR : Marias

EFDD : D'Ornano, Iwaszkiewicz, Montel, Philippot

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Kouloglou, Kuneva, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Matias, Michels, Ní Riada, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Gollnisch, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Woolfe, Zarianopoulos

Tartózkodás 18

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson

GUE/NGL : Scholz

A8-0287/2017 – Claude Moraes – Egyetlen szavazás

Mellette 599

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Bizzotto, Borghezio, Fontana, Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Rebega, Salvini, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : de Jong, Kohlíček, Konečná, Kyllönen, Maštálka, Mineur, Omarjee

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, James, Morvai, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 67

ECR : Marias

EFDD : D'Ornano, Iwaszkiewicz, Montel, Philippot

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Pretzell, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kari, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Matias, Michels, Ní Riada, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Gollnisch, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Woolfe, Zarianopoulos

Tartózkodás 21

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson

GUE/NGL : Kouloglou, Kuneva, Papadimoulis, Scholz

A8-0167/2017 – Daniela Aiuto – 27. módosítás

Mellette 659

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Marias, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, D'Ornano, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Montel, Paksas, Pedicini, Philippot, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Morvai, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 12

EFDD : Iwaszkiewicz

ENF : Elissen, de Graaff, Marusik, Pretzell, Stuger, Zijlstra

NI : James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Woolfe, Zarianopoulos

Tartózkodás 17

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson

A8-0168/2017 – Izaskun Bilbao Barandica – 30. módosítás

Mellette 655

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Gollnisch, Morvai, Saryusz-Wolski, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 12

EFDD : Iwaszkiewicz

ENF : Elissen, de Graaff, Marusik, Stuger, Zijlstra

NI : Epitideios, Fountoulis, James, Korwin-Mikke, Synadinos, Woolfe

Tartózkodás 26

ECR : Marias

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, D'Ornano, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Montel, O'Flynn, Parker, Payne, Philippot, Reid

ENF : Atkinson, Pretzell

GUE/NGL : Hadjigeorgiou, Sylikiotis

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

A8-0165/2017 – Dominique Riquet – 24. módosítás

Mellette 661

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Marias, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, D'Ornano, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Montel, Paksas, Pedicini, Philippot, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Morvai, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 11

EFDD : Iwaszkiewicz

ENF : Elissen, de Graaff, Marusik, Stuger, Zijlstra

NI : James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Woolfe, Zarianopoulos

Tartózkodás 17

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson

B8-0542/2017 – P. preambulumbekezdés

Mellette 605

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Belder, van Dalen, Demesmaeker, Dohrmann, Gericke, Karlsson, Macovei, Marias, Messerschmidt, Ruohonen-Lerner, Stevens, Sulík, Tošenovský, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Zahradil, Žitňanská

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, D'Ornano, Evi, Ferrara, Moi, Montel, Paksas, Philippot, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Morvai, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Bach, Balz, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 35

ECR : Ashworth, Barekov, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fox, Halla-aho, Hannan, Henkel, Kölmel, Lucke, McClarkin, Matthews, Nicholson, Procter, Sernagiotto, Starbatty, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomašić, Trebesius, Zīle

EFDD : Iwaszkiewicz

ENF : Marusik

NI : Dodds, Korwin-Mikke, Woolfe

PPE : Ayuso, Maletić, Pabriks

S&D : Balčytis, Pavel, Popa

Tartózkodás 48

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Škripek, Tomaševski, Wiśniewska, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Atkinson

NI : Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Zarianopoulos

PPE : Becker, Karas, Rübig, Schmidt

S&D : Gentile, Kouroumbashev, Stanishev

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Pilar Ayuso, Edouard Martin, Piernicola Pedicini

B8-0542/2017 – R/1. preambulumbekezdés

Mellette 598

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Telička, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Belder, van Dalen, Demesmaeker, Dohrmann, Karlsson, Macovei, Messerschmidt, Ruohonen-Lerner, Stevens, Van Bossuyt, Vistisen, Žitňanská

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Aker, Arnott, Beghin, Bergeron, Borrelli, Carver, Castaldo, Coburn, Corrao, D'Amato, (The Earl of) Dartmouth, D'Ornano, Evi, Ferrara, Gill Nathan, Moi, Montel, Paksas, Pedicini, Philippot, Reid, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Morvai, Synadinos, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 48

ALDE : Goerens, Lalonde, Meissner, Müller, Pagazaurtundúa Ruiz, Takkula, Vajgl, Väyrynen

ECR : Ashworth, Barekov, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Kölmel, Kuźmiuk, Lucke, McClarkin, Marias, Matthews, Nicholson, Procter, Sernagiotto, Starbatty, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Zahradil, Zīle

EFDD : Iwaszkiewicz, Payne

ENF : Marusik

NI : Dodds, Korwin-Mikke, Woolfe

S&D : Pavel, Popa

Tartózkodás 44

ALDE : Lambsdorff

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Jurek, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Wiśniewska, Złotowski

EFDD : Agnew, Batten, Bullock, Etheridge, Finch, Hookem, Lundgren, O'Flynn, Parker, Winberg

ENF : Atkinson, Bizzotto, Borghezio, Fontana, de Graaff, Salvini, Zanni

NI : Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Zarianopoulos

PPE : Becker, Karas, Melo, Rübig, Schmidt

S&D : Kouroumbashev, Lauristin, Stanishev

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Maite Pagazaurtundúa Ruiz

B8-0542/2017 – R/2. preambulumbekezdés

Mellette 155

ALDE : Lalonde

ECR : Karlsson, Marias, Ruohonen-Lerner, Škripek, Žitňanská

EFDD : Bergeron, D'Ornano

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Morvai, Synadinos

PPE : Gambús, Maullu, Peterle, Rolin

S&D : Boștinaru, Cofferati, Cozzolino, Cristea, Dăncilă, De Castro, Frunzulică, Jaakonsaari, López Aguilar, Noichl, Poc, Ward, Zala

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 321

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fox, Gericke, Gosiewska, Halla-aho, Hannan, Henkel, Kölmel, Kuźmiuk, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Procter, Sernagiotto, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Zahradil, Zīle

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Bizzotto, Borghezio, Fontana, Marusik, Salvini, Zanni

NI : Dodds, Korwin-Mikke, Voigt, Woolfe

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rosati, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Grapini

Tartózkodás 213

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Tomaševski, Wiśniewska, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Atkinson

NI : Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Zarianopoulos

PPE : Becker, Karas, Rübig, Schmidt

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Corbett, Costa, Dalli, Dance, Danti, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Juan Fernando López Aguilar

B8-0542/2017 – R/3. preambulumbekezdés

Mellette 150

ECR : Karlsson, Marias, Ruohonen-Lerner, Stevens

EFDD : Bergeron

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Morvai, Synadinos

PPE : Peterle, Rolin

S&D : Boștinaru, Cofferati, Cristea, Dăncilă, Frunzulică, Kumpula-Natri, Lauristin, López Aguilar, Martin Edouard, Noichl, Poc, Sârbu, Ward

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 341

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Kölmel, Kuźmiuk, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Procter, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Zahradil, Zīle, Žitňanská

EFDD : Adinolfi, Agea, Agnew, Aiuto, Aker, Beghin, Borrelli, Bullock, Castaldo, Coburn, Corrao, (The Earl of) Dartmouth, D'Ornano, Etheridge, Evi, Ferrara, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Moi, Montel, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Pedicini, Philippot, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Atkinson, Bizzotto, Borghezio, Fontana, Marusik, Salvini, Zanni

NI : Dodds, Korwin-Mikke, Voigt, Woolfe

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rosati, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Balčytis

Tartózkodás 202

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Wiśniewska, Złotowski

EFDD : Arnott, Batten, Carver, Lundgren, Reid, Winberg

ENF : Annemans

NI : Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Zarianopoulos

PPE : Becker, Karas, Melo, Rübig, Schmidt

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Corbett, Costa, Cozzolino, Dalli, Dance, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kyenge, Kyrkos, Lange, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Juan Fernando López Aguilar

B8-0542/2017 – Állásfoglalás

Mellette 389

ALDE : Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Cornillet, Deprez, Federley, Gerbrandy, Griesbeck, Harkin, Huitema, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Michel, van Miltenburg, Mlinar, Nart, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Vajgl, Vautmans, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Belder, van Dalen, Demesmaeker, Dohrmann, Karlsson, Marias, Messerschmidt, Ruohonen-Lerner, Škripek, Stevens, Theocharous, Van Bossuyt, Vistisen, Zīle, Žitňanská

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, D'Ornano, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Montel, Paksas, Pedicini, Philippot, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Morvai, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Zarianopoulos

PPE : Andrikienė, Arimont, Bach, Bendtsen, Casa, Faria, Metsola, Peterle, Pietikäinen, Reding, Rolin, Tolić, Zammit Dimech

S&D : Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Balas, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Dalli, Dance, Danti, Delvaux, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Geringer de Oedenberg, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Leinen, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Nekov, Neuser, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stihler, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 235

ALDE : Ali, Diaconu, Giménez Barbat, Grigule-Pēterse, Hyusmenova, Kyuchyuk, Lambsdorff, Mazuronis, Meissner, Mihaylova, Müller, Nicolai, Takkula, Väyrynen

ECR : Ashworth, Barekov, Dalton, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Kölmel, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Nicholson, Procter, Sernagiotto, Starbatty, Sulík, Swinburne, Tannock, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Zahradil

EFDD : Agnew

ENF : Bizzotto, Borghezio, Fontana, Salvini

NI : Dodds, Woolfe

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Ayuso, Balz, Belet, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, van de Camp, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Cicu, Cirio, Clune, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Kariņš, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radtke, Ribeiro, Rosati, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Țurcanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Balčytis, Blinkevičiūtė, Cristea, Dăncilă, Frunzulică, García Pérez, Gierek, Grapini, Kouroumbashev, Lauristin, Liberadzki, Łybacka, Nica, Pașcu, Pavel, Popa, Stanishev, Zemke

Tartózkodás 70

ALDE : Charanzová, Dlabajová, Goerens, Telička, Uspaskich

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Tomaševski, Tomašić, Wiśniewska, Złotowski

EFDD : Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Atkinson, Zanni

NI : Saryusz-Wolski

PPE : Becker, Cadec, Christoforou, Fernandes, Karas, Kefalogiannis, Kyrtsos, Melo, Radev, Rübig, Schmidt, Spyraki, Ungureanu, Vozemberg-Vrionidi, Zagorakis

S&D : Aguilera García, Ayala Sender, Bresso, Cozzolino, De Castro, De Monte, Gentile, Morgano, Mosca, Szanyi

Verts/ALE : Ropė

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Iratxe García Pérez

Ellene : Nuno Melo

Tartózkodás : Tokia Saïfi

B8-0540/2017 – Állásfoglalás

Mellette 454

ALDE : Bilbao Barandica, Giménez Barbat, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Jakovčić, Marinho e Pinto, Mazuronis, Mihaylova, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, Ries, Riquet, Rochefort, Takkula

ECR : Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dohrmann, Dzhambazki, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Marias, Messerschmidt, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Ruohonen-Lerner, Škripek, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Vistisen, Wiśniewska, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, D'Ornano, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Montel, Paksas, Pedicini, Philippot, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas

NI : Balczó, Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Morvai, Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt, Zarianopoulos

PPE : Ademov, Arimont, Bach, Becker, Bendtsen, Bocskor, Bogovič, Boni, Casa, Christoforou, Coelho, Csáky, Deli, Deß, Deutsch, Dorfmann, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Gál, Gardini, Gieseke, de Grandes Pascual, Gyürk, Hölvényi, Joulaud, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kukan, Łukacijewska, Malinov, Matera, Maullu, Melo, Metsola, Mussolini, Nagy, Pabriks, Peterle, Petir, Pietikäinen, Radev, Reding, Rolin, Rübig, Schmidt, Schöpflin, Sógor, Spyraki, Tolić, Urutchev, Vaidere, Vălean, Vozemberg-Vrionidi, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zver

S&D : Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rozière, Sant, dos Santos, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 198

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Calvet Chambon, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Goerens, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Meissner, Michel, van Miltenburg, van Nieuwenhuizen, Paet, Petersen, Punset, Radoš, Rohde, Schaake, Selimovic, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Dalton, Demesmaeker, Flack, Fox, Halla-aho, Hannan, Henkel, Kölmel, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Nicholson, Procter, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Tošenovský, Trebesius, Van Bossuyt, Zahradil

NI : Dodds

PPE : Adaktusson, Alliot-Marie, Andrikienė, Ayuso, Balz, Belet, Böge, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, van de Camp, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Cicu, Cirio, Clune, Collin-Langen, Corazza Bildt, Danjean, Dantin, Dati, Díaz de Mera García Consuegra, Ehler, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gambús, González Pons, Gräßle, Grossetête, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Juvin, Kalinowski, Kelam, Kelly, Koch, Kuhn, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, McAllister, McGuinness, Maletić, Mann, Marinescu, Martusciello, Mato, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Patriciello, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radtke, Ribeiro, Rosati, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Țurcanu, Valcárcel Siso, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zwiefka

S&D : Aguilera García

Tartózkodás 36

ALDE : Cavada, Pagazaurtundúa Ruiz, Uspaskich

ECR : Barekov, Fitto, Sernagiotto

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson, Marusik

NI : Korwin-Mikke, Woolfe

PPE : Cadec, Lewandowski, Saïfi, Siekierski, Ungureanu

S&D : De Castro, Rodust, Sârbu, Soru

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Georgios Kyrtsos, Fulvio Martusciello, Andrey Novakov, Carolina Punset

Ellene : Inés Ayala Sender, Luis de Grandes Pascual, Marc Joulaud

Tartózkodás : Rachida Dati

B8-0541/2017 – Állásfoglalás

Mellette 458

ALDE : Bilbao Barandica, Charanzová, Cornillet, Deprez, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Jakovčić, Ježek, Marinho e Pinto, Mazuronis, Mihaylova, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, Pagazaurtundúa Ruiz, Ries, Riquet, Rochefort, Vajgl, Weber Renate

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dohrmann, Dzhambazki, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Marias, Messerschmidt, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Ruohonen-Lerner, Škripek, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Vistisen, Wiśniewska, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, D'Ornano, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Montel, Paksas, Pedicini, Philippot, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Morvai, Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt, Zarianopoulos

PPE : Ademov, Arimont, Bach, Becker, Bendtsen, Bocskor, Bogovič, Boni, Casa, Christoforou, Coelho, Csáky, Deli, Deutsch, Dorfmann, Engel, Erdős, Faria, Gál, Gardini, Gyürk, Hölvényi, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Łukacijewska, Maletić, Malinov, Martusciello, Matera, Maullu, Metsola, Mikolášik, Mussolini, Novakov, Pabriks, Peterle, Petir, Pietikäinen, Radev, Reding, Rolin, Rübig, Schmidt, Schöpflin, Spyraki, Tolić, Urutchev, Vaidere, Vozemberg-Vrionidi, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zver

S&D : Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Danti, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 193

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Calvet Chambon, Diaconu, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Meissner, Michel, van Miltenburg, van Nieuwenhuizen, Paet, Petersen, Punset, Radoš, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Dalton, Demesmaeker, Flack, Fox, Halla-aho, Hannan, Henkel, Kölmel, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Nicholson, Procter, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Tošenovský, Trebesius, Van Bossuyt, Zahradil

NI : Dodds

PPE : Adaktusson, Alliot-Marie, Andrikienė, Ayuso, Balz, Belet, Böge, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, van de Camp, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Cicu, Cirio, Clune, Collin-Langen, Corazza Bildt, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deß, Díaz de Mera García Consuegra, Ehler, Estaràs Ferragut, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gambús, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Kalinowski, Kelam, Kelly, Koch, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, McAllister, McGuinness, Mann, Marinescu, Mato, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Nagy, Niebler, Niedermayer, Olbrycht, Patriciello, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radtke, Ribeiro, Rosati, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Țurcanu, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Wałęsa, Weber Manfred, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Zdechovský, Zdrojewski, Zovko, Zwiefka

S&D : Aguilera García

Tartózkodás 36

ALDE : Uspaskich

ECR : Fitto, Sernagiotto

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Atkinson, Marusik

NI : Korwin-Mikke, Woolfe

PPE : Cadec, Joulaud, Juvin, Lewandowski, Pospíšil, Saïfi, Ungureanu, Wenta, Zeller

S&D : Dăncilă, De Castro, Rodust

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Georgios Kyrtsos, Carolina Punset, Sógor Csaba

Ellene : Inés Ayala Sender, Dita Charanzová

Tartózkodás : Rachida Dati, Maite Pagazaurtundúa Ruiz

B8-0535/2017 – 2. bekezdés

Mellette 678

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Gosiewska, Halla-aho, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Marias, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Agnew, Aiuto, Aker, Arnott, Batten, Beghin, Bergeron, Borrelli, Carver, Castaldo, Coburn, Corrao, D'Amato, (The Earl of) Dartmouth, D'Ornano, Etheridge, Evi, Ferrara, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, Moi, Montel, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Pedicini, Philippot, Reid, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Morvai, Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hübner, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 7

ECR : Hannan

EFDD : Iwaszkiewicz

ENF : Marusik

NI : Korwin-Mikke

PPE : Hortefeux, Karas, Zammit Dimech

Tartózkodás 2

ENF : Pretzell

PPE : Zdechovský

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Daniel Hannan, Brice Hortefeux

B8-0535/2017 – 20. bekezdés

Mellette 435

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Dalton, Demesmaeker, Flack, Hannan, Karlsson, Macovei, Marias, Ruohonen-Lerner, Stevens, Theocharous, Tošenovský, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle

ENF : Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

PPE : Ademov, Alliot-Marie, Arimont, Bach, Belet, Bendtsen, Boni, Brok, Buzek, Cadec, van de Camp, Christoforou, Clune, Corazza Bildt, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deß, Dorfmann, Ehler, Engel, Faria, Fjellner, Florenz, Gahler, Gambús, González Pons, Grossetête, Hökmark, Hortefeux, Hübner, Joulaud, Juvin, Kalniete, Kariņš, Kefalogiannis, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Lavrilleux, Lenaers, Maletić, Malinov, Marinescu, Matera, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niedermayer, Novakov, Pabriks, Pietikäinen, Pitera, Polčák, Ponga, Pospíšil, Proust, Radev, Radtke, Ribeiro, Rolin, Rosati, Saïfi, Sander, Sarvamaa, Schreijer-Pierik, Spyraki, Štětina, Stolojan, Szejnfeld, Vaidere, Vandenkendelaere, Virkkunen, Vozemberg-Vrionidi, Winkler Iuliu, Zagorakis

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Cozzolino, Cristea, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 133

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Škripek, Sulík, Tannock, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Wiśniewska, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Aker, Arnott, Bergeron, Carver, D'Ornano, Iwaszkiewicz, Montel, Paksas, Payne

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Borghezio, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

NI : Balczó, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Becker, Bogovič, Casa, Cesa, Cirio, Gál, Gardini, Gieseke, Hayes, Karas, Kelam, Kelly, Koch, Langen, Liese, Martusciello, Maullu, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Niebler, Olbrycht, Patriciello, Peterle, Petir, Quisthoudt-Rowohl, Rübig, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Saudargas, Schmidt, Schwab, Šojdrová, Sommer, Šulin, Svoboda, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Vălean, Voss, Wałęsa, Wieland, Záborská, Zammit Dimech, Zdechovský, Zeller, Zovko

S&D : Morgano, Zoffoli

Tartózkodás 120

ALDE : Harkin

ECR : Ashworth, Dohrmann, Fitto, Fox, Halla-aho, Henkel, Kölmel, Lucke, McClarkin, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Procter, Sernagiotto, Starbatty, Swinburne, Trebesius, Vistisen

EFDD : Adinolfi, Agea, Agnew, Aiuto, Batten, Beghin, Borrelli, Bullock, Castaldo, Coburn, Corrao, D'Amato, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Evi, Ferrara, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, Moi, O'Flynn, Parker, Pedicini, Philippot, Reid, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Bizzotto, Salvini

GUE/NGL : Flanagan, de Jong, Mineur

NI : Chauprade, Morvai

PPE : Adaktusson, Andrikienė, Ayuso, Balz, Bocskor, Buda, Bușoi, Caspary, del Castillo Vera, Cicu, Coelho, Collin-Langen, Csáky, Deli, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Erdős, Estaràs Ferragut, Fernandes, Fisas Ayxelà, de Grandes Pascual, Gyürk, Herranz García, Hetman, Hölvényi, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Kalinowski, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Lewandowski, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, Mann, Mato, Melo, Pieper, Plura, Preda, Reding, Schöpflin, Schulze, Sógor, Štefanec, Šuica, Szájer, Thun und Hohenstein, Tőkés, Țurcanu, Valcárcel Siso, Verheyen, Weber Manfred, Wenta, Winkler Hermann, Zdrojewski, Zver, Zwiefka

S&D : Dalli

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Tartózkodás : Sophie Montel

B8-0535/2017 – D. preambulumbekezdés

Mellette 450

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Dalton, Demesmaeker, Flack, Hannan, Karlsson, Macovei, Marias, Ruohonen-Lerner, Swinburne, Theocharous, Tošenovský, Van Bossuyt, Zahradil, Zīle

EFDD : Lundgren, Winberg

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : James

PPE : Ademov, Alliot-Marie, Arimont, Bach, Belet, Bendtsen, Böge, Brok, Cadec, van de Camp, del Castillo Vera, Christoforou, Clune, Corazza Bildt, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Estaràs Ferragut, Faria, Fisas Ayxelà, Florenz, Gahler, Gambús, González Pons, Gräßle, Grossetête, Hayes, Herranz García, Hökmark, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalniete, Kariņš, Kefalogiannis, Kelly, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Lavrilleux, Lenaers, Lope Fontagné, López-Istúriz White, McAllister, Malinov, Marinescu, Matera, Maullu, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niedermayer, Novakov, Pabriks, Patriciello, Pietikäinen, Polčák, Ponga, Pospíšil, Proust, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Saïfi, Sander, Sarvamaa, Schreijer-Pierik, Spyraki, Štětina, Stolojan, Szejnfeld, Vaidere, Valcárcel Siso, Vandenkendelaere, Virkkunen, Vozemberg-Vrionidi, Zagorakis

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 110

ECR : Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dzhambazki, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Škripek, Tannock, Tomaševski, Tomašić, Ujazdowski, Wiśniewska, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Arnott, Bergeron, Iwaszkiewicz, Paksas

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Borghezio, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Korwin-Mikke, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt

PPE : Becker, Casa, Cesa, Cirio, Gardini, Karas, Kelam, Koch, Langen, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Niebler, Olbrycht, Peterle, Petir, Quisthoudt-Rowohl, Rübig, Salini, Saudargas, Schmidt, Šojdrová, Sommer, Svoboda, Tolić, Ungureanu, Urutchev, Vălean, Voss, Wałęsa, Wieland, Záborská, Zammit Dimech, Zdechovský, Zeller, Zovko

S&D : Morgano, Zoffoli

Tartózkodás 125

ALDE : Harkin

ECR : Ashworth, Dohrmann, Fitto, Fox, Halla-aho, Henkel, Kölmel, Lucke, McClarkin, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Procter, Sernagiotto, Sulík, Trebesius, Vistisen

EFDD : Adinolfi, Agea, Agnew, Aiuto, Aker, Batten, Beghin, Borrelli, Bullock, Carver, Castaldo, Coburn, Corrao, D'Amato, (The Earl of) Dartmouth, D'Ornano, Etheridge, Evi, Ferrara, Finch, Gill Nathan, Hookem, Moi, Montel, O'Flynn, Parker, Payne, Pedicini, Philippot, Reid, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Bizzotto, Salvini, Zanni

NI : Balczó, Chauprade, Morvai, Papadakis Konstantinos, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Adaktusson, Andrikienė, Ayuso, Balz, Bocskor, Bogovič, Boni, Buda, Bușoi, Buzek, Caspary, Cicu, Coelho, Collin-Langen, Csáky, Deli, Deß, Deutsch, Erdős, Fernandes, Gál, Gieseke, de Grandes Pascual, Gyürk, Hetman, Hölvényi, Jahr, Jazłowiecka, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Lewandowski, Liese, Lins, Łukacijewska, Maletić, Mann, Martusciello, Mato, Melo, Pieper, Pitera, Plura, Preda, Schöpflin, Schulze, Schwab, Sógor, Štefanec, Šuica, Šulin, Szájer, Thun und Hohenstein, Tőkés, Țurcanu, Verheyen, Weber Manfred, Wenta, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Zdrojewski, Zver, Zwiefka

B8-0535/2017 – P. preambulumbekezdés

Mellette 361

ALDE : Grigule-Pēterse, Lalonde, Lambsdorff, Pagazaurtundúa Ruiz, Punset, Telička, Tremosa i Balcells

ECR : Ashworth, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Gosiewska, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Marias, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Agnew, Aiuto, Aker, Arnott, Batten, Beghin, Bergeron, Borrelli, Bullock, Carver, Castaldo, Coburn, Corrao, D'Amato, (The Earl of) Dartmouth, D'Ornano, Etheridge, Evi, Ferrara, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, Moi, Montel, O'Flynn, Paksas, Parker, Payne, Pedicini, Philippot, Reid, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, Morvai, Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Synadinos, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schreijer-Pierik, Schulze, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zwiefka

S&D : Arena, Assis, Balas, Bayet, Christensen, Corbett, Delvaux, Grammatikakis, Keller Jan, Kofod, Lietz, López, Nica, Picula, Poc, Poche, dos Santos, Schaldemose, Tarabella, Vaughan

Verts/ALE : Jadot, Meszerics, Sargentini

Ellene 316

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Harkin, Huitema, Hyusmenova, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Petersen, Radoš, Ries, Rochefort, Rohde, Selimovic, Takkula, Toom, Torvalds, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Barekov, Dzhambazki

EFDD : Iwaszkiewicz

ENF : Marusik

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Korwin-Mikke, Voigt

PPE : Engel, Pietikäinen

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Ayala Sender, Balčytis, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Cofferati, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Khan, Kirton-Darling, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Piri, Pirinski, Pittella, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, Sârbu, Sassoli, Schlein, Schuster, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 13

ALDE : Bilbao Barandica, Gerbrandy, in 't Veld, van Miltenburg, Riquet, Schaake

NI : James

PPE : Schöpflin, Sógor, Zver

S&D : Martin Edouard, Sehnalová, Zala

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Bas Eickhout

Ellene : Yannick Jadot, Javi López, Edouard Martin

B8-0534/2017 – 11. bekezdés

Mellette 360

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fox, Gericke, Halla-aho, Hannan, Henkel, Karlsson, Kölmel, McClarkin, Macovei, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Starbatty, Stevens, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Zīle, Žitňanská

EFDD : Lundgren, Paksas, Winberg

ENF : Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Vilimsky

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, Synadinos

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Androulakis, Pașcu

Verts/ALE : Škrlec, Šoltes, Staes

Ellene 291

ECR : Lucke, Marias

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, D'Ornano, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Montel, O'Flynn, Parker, Payne, Philippot, Reid

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Pimenta Lopes, Viegas

NI : Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Fjellner

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Smith, Solé, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 43

ECR : Czarnecki, Czesak, Fotyga, Gosiewska, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Škripek, Sulík, Tomaševski, Tošenovský, Wiśniewska, Zahradil, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Kyllönen, Vergiat

NI : Morvai, Saryusz-Wolski

PPE : Ungureanu

S&D : Nekov

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Christofer Fjellner

Ellene : Xabier Benito Ziluaga, Tania González Peñas, Maria Grapini, Lola Sánchez Caldentey

B8-0534/2017 – 12/2. bekezdés

Mellette 557

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : van Dalen, Karlsson, Ruohonen-Lerner, Škripek

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, D'Ornano, Evi, Ferrara, Moi, Montel, Paksas, Pedicini, Philippot, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Annemans, Arnautu, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Ferrand, Fontana, Goddyn, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Rebega, Salvini, Schaffhauser, Troszczynski, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Benito Ziluaga, Björk, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Matias, Michels, Mineur, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vieu

NI : Balczó, Gollnisch, Morvai

PPE : Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Coelho, Collin-Langen, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deß, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Florenz, Gahler, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Herranz García, Hetman, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Koch, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Ponga, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 100

ALDE : Meissner, Müller

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, Dalton, Demesmaeker, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Gosiewska, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Marias, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Sernagiotto, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zīle, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Atkinson, de Graaff, Marusik, Pretzell, Zijlstra

GUE/NGL : Hadjigeorgiou, Sylikiotis

NI : Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Adaktusson, Bendtsen, Corazza Bildt, Fjellner, Hökmark

Tartózkodás 34

ALDE : Lambsdorff

ECR : Tošenovský, Zahradil, Žitňanská

GUE/NGL : Anderson Martina, Carthy, Chountis, Hazekamp, Konečná, Maštálka, Ní Riada, Pimenta Lopes, Vergiat, Viegas

PPE : Bocskor, Clune, Csáky, Deli, Deutsch, Erdős, Gál, Gyürk, Hayes, Hölvényi, Kelly, Kósa, Polčák, Pospíšil, Schöpflin, Sógor, Štětina, Tőkés, Ungureanu, Winkler Iuliu

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Tartózkodás : Mairead McGuinness

B8-0534/2017 – 4. módosítás

Mellette 388

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Demesmaeker, Gericke, Karlsson, Macovei, Marias, Ruohonen-Lerner, Stevens, Van Bossuyt

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Lundgren, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Winberg, Zullo

ENF : Bizzotto, Borghezio, Fontana, Kappel, Mayer Georg, Obermayr, Salvini, Vilimsky, Zanni

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Epitideios, Fountoulis, Morvai, Synadinos, Voigt

PPE : Ademov, Clune, Faria, Hayes, Herranz García, Pietikäinen, Rolin

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 276

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Dohrmann, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gosiewska, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Vistisen, Wiśniewska, Zīle, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Arnautu, Atkinson, Bilde, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Pretzell, Rebega, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Zijlstra

NI : Chauprade, Dodds, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Saryusz-Wolski, Woolfe

PPE : Adaktusson, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Buda, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cirio, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radtke, Reding, Ribeiro, Rosati, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

Tartózkodás 21

ECR : Sulík, Tošenovský, Zahradil, Žitňanská

EFDD : Arnott, D'Ornano, Montel, Philippot

ENF : Annemans

GUE/NGL : Konečná, Maštálka

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

PPE : Becker, Bușoi, Cicu, Dorfmann, Karas, Kelly, Rübig, Schmidt

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Seán Kelly

B8-0534/2017 – 31. bekezdés

Mellette 618

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Diaconu, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Lambsdorff, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Meissner, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Rohde, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Verhofstadt, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, van Dalen, Dalton, Demesmaeker, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Gosiewska, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Macovei, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Starbatty, Stevens, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Paksas, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Rebega

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Björk, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Senra Rodríguez, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Morvai, Saryusz-Wolski

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 66

ECR : Dohrmann, Sulík, Tošenovský, Zahradil

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, O'Flynn, Parker, Payne, Reid

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Briois, Elissen, Ferrand, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Marusik, Mayer Georg, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Salvini, Schaffhauser, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

NI : Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Schwab

Tartózkodás 9

ECR : Marias, Škripek

EFDD : D'Ornano, Lundgren, Montel, Philippot, Winberg

GUE/NGL : de Jong, Mineur

B8-0534/2017 – 36/2. bekezdés

Mellette 485

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Cavada, Cornillet, Deprez, Federley, Gerbrandy, Goerens, Griesbeck, Harkin, Hyusmenova, Jakovčić, Lalonde, Lambsdorff, Marinho e Pinto, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Nicolai, Pagazaurtundúa Ruiz, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Takkula, Toom, Torvalds, Tremosa i Balcells, Uspaskich, Vajgl, Verhofstadt, Wikström

ECR : Dohrmann, Gericke, Karlsson, Macovei, Ruohonen-Lerner

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, D'Ornano, Evi, Ferrara, Moi, Montel, Paksas, Pedicini, Philippot, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Benito Ziluaga, Björk, Couso Permuy, Eck, Ernst, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Juaristi Abaunz, Kari, Kohlíček, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Omarjee, Papadimoulis, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Spinelli, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat

PPE : Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Ayuso, Bach, Balz, Becker, Belet, Böge, Bogovič, Boni, Brok, Buda, Bușoi, Buzek, Cadec, Caspary, del Castillo Vera, Cesa, Cicu, Cirio, Coelho, Collin-Langen, Danjean, Dantin, Dati, Delahaye, Deß, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Engel, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Florenz, Gahler, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Herranz García, Hetman, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Kalniete, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Koch, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kyrtsos, Lamassoure, Langen, Lavrilleux, Lewandowski, Liese, Lins, Lope Fontagné, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Martusciello, Matera, Mato, Maullu, Melo, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Patriciello, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Spyraki, Štefanec, Stolojan, Šulin, Svoboda, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Virkkunen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Záborská, Zagorakis, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Assis, Ayala Sender, Balas, Balčytis, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Drăghici, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hoffmann, Honeyball, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Jongerius, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Moisă, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picierno, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Poche, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schlein, Schuster, Sehnalová, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Valenciano, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Westphal, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Affronte, Albrecht, Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Cramer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Engström, Evans, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Lunacek, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Smith, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Turmes, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 150

ALDE : van Baalen, Bearder, Charanzová, Diaconu, Dlabajová, Grigule-Pēterse, Huitema, in 't Veld, Jäätteenmäki, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Løkkegaard, Mazuronis, Meissner, Mlinar, Müller, van Nieuwenhuizen, Paet, Petersen, Rohde, Schaake, Selimovic, Telička, Vautmans, Väyrynen, Weber Renate, Wierinck

ECR : Ashworth, Barekov, Belder, Czarnecki, Czesak, Dalton, Demesmaeker, Dzhambazki, Fitto, Flack, Fotyga, Fox, Gosiewska, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Legutko, Lucke, McClarkin, Matthews, Messerschmidt, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Sernagiotto, Starbatty, Stevens, Sulík, Swinburne, Tannock, Theocharous, Tomaševski, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Žitňanská, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, (The Earl of) Dartmouth, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, Lundgren, O'Flynn, Parker, Payne, Reid, Winberg

ENF : Annemans, Atkinson, Bizzotto, Borghezio, Elissen, Fontana, de Graaff, Kappel, Marusik, Mayer Georg, Obermayr, Pretzell, Salvini, Stuger, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Flanagan, Hazekamp, Pimenta Lopes, Viegas

NI : Balczó, Chauprade, Dodds, Epitideios, Fountoulis, James, Korwin-Mikke, Papadakis Konstantinos, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

PPE : Adaktusson, Bendtsen, van de Camp, Casa, Christoforou, Corazza Bildt, Fjellner, Hökmark, de Lange, Lenaers, Metsola, Schreijer-Pierik, Zammit Dimech

S&D : Dalli, Mizzi, Sant

Tartózkodás 56

ALDE : Calvet Chambon

ECR : van Dalen, Marias, Škripek

ENF : Arnautu, Bay, Bilde, Boutonnet, Briois, Ferrand, Goddyn, Jalkh, Jamet, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Rebega, Schaffhauser, Troszczynski

GUE/NGL : Anderson Martina, Carthy, Chountis, de Jong, Konečná, Mineur, Ní Riada, Senra Rodríguez, Sylikiotis, Vieu

NI : Gollnisch, Morvai

PPE : Bocskor, Clune, Csáky, Deli, Deutsch, Erdős, Gál, Gyürk, Hayes, Hölvényi, Kelly, Kósa, Pospíšil, Štětina, Tőkés, Ungureanu, Winkler Iuliu

S&D : Guteland, Hedh, Ludvigsson, Nilsson, Ulvskog

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Matt Carthy, Gerben-Jan Gerbrandy, Matthijs van Miltenburg

Tartózkodás : Mairead McGuinness, Sógor Csaba


22.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 109/190


2017. október 5-i
2017. OKTÓBER 5-I ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE

(2018/C 109/04)

Tartalom

1.

Az ülés megnyitása 192

2.

Büntetés-végrehajtási rendszerek és börtönkörülmények (vita) 192

3.

Vita az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésének eseteiről (vita) 192

3.1.

Az albínók helyzete Malawiban és más afrikai országokban 192

3.2.

Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügye 193

3.3.

A Maldív-szigeteki helyzet 194

4.

Szavazások órája 194

4.1.

Az albínók helyzete Malawiban és más afrikai országokban (szavazás) 194

4.2.

Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügye (szavazás) 195

4.3.

A Maldív-szigeteki helyzet (szavazás) 196

4.4.

Megerősített együttműködés: Európai Ügyészség *** (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás) 197

4.5.

Büntetés-végrehajtási rendszerek és börtönkörülmények (szavazás) 197

5.

A szavazáshoz fűzött indokolások 197

6.

Szavazathelyesbítések és szavazási szándékok 198

7.

Az ülés folytatása 198

8.

Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása 198

9.

A Tanács álláspontja az első olvasatban 198

10.

A szociális gazdasággal kapcsolatos európai cselekvési terv (vita) 198

11.

Dokumentumok benyújtása 199

12.

Petíciók 201

13.

Egyes dokumentumokra vonatkozó határozatok 202

14.

A jelen ülésen elfogadott szövegek továbbítása 203

15.

A következő ülések időpontja 204

16.

Az ülés berekesztése 204

17.

Az ülésszak megszakítása 204
JELENLÉTI ÍV 205

MELLÉKLET

A SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE 206

1.

Az albínók helyzete Malawiban és más afrikai országokban 206

2.

Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügye 207

3.

A maldív-szigeteki helyzet 207

4.

Megerősített együttműködés: Európai Ügyészség *** 208

5.

Büntetés-végrehajtási rendszerek és börtönkörülmények 209

MELLÉKLET

A NÉV SZERINTI SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE 210
A8-0290/2017 – Barbara Matera – Egyetértés 210
A8-0251/2017 – Joëlle Bergeron – 1. módosítás 211
A8-0251/2017 – Joëlle Bergeron – A LIBE Bizottság állásfoglalása 213

2017. október 5-i ülés jegyzőkönyve

ELNÖKÖL: Ryszard CZARNECKI

alelnök

1.   Az ülés megnyitása

Az ülést 9.00-kor nyitják meg.

2.   Büntetés-végrehajtási rendszerek és börtönkörülmények (vita)

Jelentés a büntetés-végrehajtási rendszerekről és börtönkörülményekről [2015/2062(INI)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Joëlle Bergeron (A8-0251/2017)

Joëlle Bergeron előterjeszti a jelentést.

Felszólal: Věra Jourová (a Bizottság tagja).

Felszólal: Barbara Matera (a FEMM bizottság véleményének előadója), José Inácio Faria, a PPE képviselőcsoport nevében, Caterina Chinnici, az S&D képviselőcsoport nevében, Anders Primdahl Vistisen, az ECR képviselőcsoport nevében, Angelika Mlinar, az ALDE képviselőcsoport nevében, Josu Juaristi Abaunz, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Eva Joly, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Laura Ferrara, az EFDD képviselőcsoport nevében, Gilles Lebreton, az ENF képviselőcsoport nevében, Lampros Fountoulis, független, Bendt Bendtsen, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Paul Rübig, Viorica Dăncilă, Rikke Karlsson, Martina Anderson, Christelle Lechevalier, Diane James, Josef Weidenholzer, Marina Albiol Guzmán, Sylvie Guillaume, Eleonora Forenza és Juan Fernando López Aguilar.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Mairead McGuinness, Maria Grapini, António Marinho e Pinto, Sógor Csaba, Jean-Paul Denanot, Eleftherios Synadinos, Nicola Caputo, Morvai Krisztina és Szanyi Tibor.

Felszólal: Rachida Dati, Věra Jourová és Joëlle Bergeron.

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.5-i jegyzőkönyv, 4.5. pont.

3.   Vita az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésének eseteiről (vita)

(Az állásfoglalásra irányuló indítványok címe és szerzője tekintetében lásd: 2017.10.4-i jegyzőkönyv, 2. pont.)

3.1.   Az albínók helyzete Malawiban és más afrikai országokban

Állásfoglalási indítványok B8-0543/2017, B8-0544/2017, B8-0546/2017, B8-0547/2017, B8-0551/2017, B8-0553/2017, B8-0554/2017, B8-0562/2017 (2017/2868(RSP))

Bodil Valero, Hilde Vautmans, Miguel Urbán Crespo, Tunne Kelam, Soraya Post, Charles Tannock, Ignazio Corrao és Mario Borghezio előterjeszti az állásfoglalásra irányuló indítványokat.

Felszólal: Bogdan Brunon Wenta, a PPE képviselőcsoport nevében, Cécile Kashetu Kyenge, az S&D képviselőcsoport nevében, és Jiří Pospíšil.

ELNÖKÖL: David-Maria SASSOLI

alelnök

Felszólal: Krzysztof Hetman.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: José Inácio Faria, Nicola Caputo, Notis Marias, Seán Kelly, Jean-Paul Denanot és Stanislav Polčák.

Felszólal: Věra Jourová (a Bizottság tagja), a Bizottság alelnöke/az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nevében.

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.5-i jegyzőkönyv, 4.1. pont.

3.2.   Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügye

Állásfoglalási indítványok B8-0545/2017, B8-0548/2017, B8-0552/2017, B8-0557/2017, B8-0559/2017 (2017/2869(RSP))

Rebecca Harms, Petras Auštrevičius, Soraya Post, Michael Gahler és Anna Elżbieta Fotyga előterjeszti az állásfoglalásra irányuló indítványokat.

Felszólal: Dariusz Rosati, a PPE képviselőcsoport nevében, Szanyi Tibor, az S&D képviselőcsoport nevében, Charles Tannock, az ECR képviselőcsoport nevében, Urmas Paet, az ALDE képviselőcsoport nevében, Jiří Maštálka, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Bronis Ropė, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Marie-Christine Arnautu, az ENF képviselőcsoport nevében, Janusz Korwin-Mikke, független, Lars Adaktusson, Kati Piri, Kosma Złotowski, Ilhan Kyuchyuk, Pavel Svoboda, Marek Jurek és Seán Kelly.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Michaela Šojdrová, Jaromír Štětina, Julie Ward, José Inácio Faria, Stanislav Polčák, Doru-Claudian Frunzulică és Sógor Csaba.

Felszólal: Věra Jourová (a Bizottság tagja), a Bizottság alelnöke/az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nevében.

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.5-i jegyzőkönyv, 4.2. pont.

3.3.   A Maldív-szigeteki helyzet

Állásfoglalási indítványok B8-0549/2017, B8-0550/2017, B8-0555/2017, B8-0556/2017, B8-0558/2017, B8-0560/2017, B8-0561/2017 (2017/2870(RSP))

Javier Nart, Charles Tannock, Marie-Christine Vergiat, Ignazio Corrao, Tomáš Zdechovský, Soraya Post és Jean Lambert előterjeszti az állásfoglalásra irányuló indítványokat.

Felszólal: Cristian Dan Preda, a PPE képviselőcsoport nevében, Wajid Khan, az S&D képviselőcsoport nevében, Frédérique Ries, az ALDE képviselőcsoport nevében, Fabio Massimo Castaldo, az EFDD képviselőcsoport nevében, és Jonathan Arnott.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Jiří Pospíšil, Notis Marias és Stanislav Polčák.

Felszólal: Věra Jourová (a Bizottság tagja), a Bizottság alelnöke/az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nevében.

A vitát berekesztik.

Szavazás: 2017.10.5-i jegyzőkönyv, 4.3. pont.

ELNÖKÖL: Ryszard CZARNECKI

alelnök

4.   Szavazások órája

A szavazások eredménye részletesen (módosítások, külön szavazások, részenkénti szavazások stb.) a jegyzőkönyvhöz csatolt, „A szavazások eredménye” című mellékletben található.

A név szerinti szavazások eredménye a jegyzőkönyvhöz csatolva, csupán elektronikus formában áll rendelkezésre, és az Europarl oldalon tekinthető meg.

4.1.   Az albínók helyzete Malawiban és más afrikai országokban (szavazás)

Állásfoglalási indítványok B8-0543/2017, B8-0544/2017, B8-0546/2017, B8-0547/2017, B8-0551/2017, B8-0553/2017, B8-0554/2017 és B8-0562/2017 (2017/2868(RSP))

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 1. pont)

KÖZÖS ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY RC-B8-0543/2017 (amely a B8-0543/2017, B8-0544/2017, B8-0547/2017, B8-0551/2017, B8-0553/2017 és B8-0554/2017 helyébe lép):

előterjesztették a következő képviselők:

Cristian Dan Preda, Tunne Kelam, Sandra Kalniete, Elmar Brok, Dubravka Šuica, Sven Schulze, Lefteris Christoforou, Ivan Štefanec, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, Mairead McGuinness, David McAllister, Marijana Petir, Pavel Svoboda, Bogdan Andrzej Zdrojewski, Bogdan Brunon Wenta, Tomáš Zdechovský, Elisabetta Gardini, Claude Rolin, Jaromír Štětina, Maurice Ponga, Milan Zver, Sógor Csaba, Nagy József, Brian Hayes, Adam Szejnfeld, Luděk Niedermayer, Patricija Šulin, Anna Záborská, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, Deirdre Clune, Andrey Kovatchev, Seán Kelly, Roberta Metsola, Krzysztof Hetman, Stanislav Polčák, Ivana Maletić, Željana Zovko, Tőkés László, Jiří Pospíšil és Inese Vaidere, a PPE képviselőcsoport nevében;

Elena Valenciano, Victor Boștinaru és Soraya Post, az S&D képviselőcsoport nevében;

Charles Tannock, Ruža Tomašić, Urszula Krupa, Jan Zahradil, Jana Žitňanská, Notis Marias, Ryszard Czarnecki, Monica Macovei, Ryszard Antoni Legutko, Karol Karski, Branislav Škripek és Raffaele Fitto, az ECR képviselőcsoport nevében;

Hilde Vautmans, Ilhan Kyuchyuk, Izaskun Bilbao Barandica, Johannes Cornelis van Baalen, Javier Nart, Petras Auštrevičius, Marietje Schaake, Urmas Paet, Pavel Telička, Louis Michel, Frédérique Ries, Nathalie Griesbeck, Jasenko Selimovic, Gérard Deprez, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Marian Harkin, Dita Charanzová, Cecilia Wikström, Ivan Jakovčić, Beatriz Becerra Basterrechea, Robert Rochefort, Martina Dlabajová, Nedzhmi Ali, Patricia Lalonde, Ivo Vajgl, Paavo Väyrynen, Filiz Hyusmenova, Valentinas Mazuronis, Norica Nicolai, Carolina Punset és Jozo Radoš, az ALDE képviselőcsoport nevében;

Bodil Valero, Maria Heubuch, Heidi Hautala, Jordi Solé, Judith Sargentini, Bart Staes, Michèle Rivasi, Barbara Lochbihler, Ernest Urtasun, Igor Šoltes, Davor Škrlec, Bronis Ropė, Michel Reimon és Sven Giegold, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében;

Ignazio Corrao, Fabio Massimo Castaldo, Isabella Adinolfi, Piernicola Pedicini, Rolandas Paksas, Laura Agea és Laura Ferrara, az EFDD képviselőcsoport nevében.

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0381)

(A B8-0546/2017 és B8-0562/2017 állásfoglalásra irányuló indítványok tárgytalanok.)

4.2.   Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügye (szavazás)

Állásfoglalási indítványok B8-0545/2017, B8-0548/2017, B8-0552/2017, B8-0557/2017 és B8-0559/2017 (2017/2869(RSP))

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 2. pont)

KÖZÖS ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY RC-B8-0545/2017 (amely a B8-0545/2017, B8-0548/2017, B8-0552/2017, B8-0557/2017 és B8-0559/2017 helyébe lép):

előterjesztették a következő képviselők:

Cristian Dan Preda, Michael Gahler, Sandra Kalniete, Elmar Brok, Dubravka Šuica, Sven Schulze, Tunne Kelam, Lefteris Christoforou, Ivan Štefanec, Laima Liucija Andrikienė, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, Mairead McGuinness, David McAllister, Marijana Petir, Pavel Svoboda, Bogdan Andrzej Zdrojewski, Bogdan Brunon Wenta, Tomáš Zdechovský, Claude Rolin, Jaromír Štětina, Michaela Šojdrová, Milan Zver, Sógor Csaba, Nagy József, Brian Hayes, Adam Szejnfeld, Luděk Niedermayer, Patricija Šulin, Anna Záborská, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, Seán Kelly, Deirdre Clune, Andrey Kovatchev, Roberta Metsola, Stanislav Polčák, Anna Maria Corazza Bildt, Ivana Maletić, Željana Zovko, Dariusz Rosati, Tőkés László, Jiří Pospíšil és Inese Vaidere, a PPE képviselőcsoport nevében;

Elena Valenciano, Victor Boștinaru, Soraya Post és Szanyi Tibor, az S&D képviselőcsoport nevében;

Charles Tannock, Anna Elżbieta Fotyga, Tomasz Piotr Poręba, Roberts Zīle, Ryszard Antoni Legutko, Ryszard Czarnecki, Karol Karski, Zdzisław Krasnodębski, Urszula Krupa, Branislav Škripek, Monica Macovei, Ruža Tomašić, Jana Žitňanská és Zbigniew Kuźmiuk, az ECR képviselőcsoport nevében;

Johannes Cornelis van Baalen, Ilhan Kyuchyuk, Javier Nart, Petras Auštrevičius, Marietje Schaake, Urmas Paet, Pavel Telička, Louis Michel, Frédérique Ries, Nathalie Griesbeck, Jasenko Selimovic, Gérard Deprez, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Marian Harkin, Dita Charanzová, Cecilia Wikström, Ivan Jakovčić, Beatriz Becerra Basterrechea, Robert Rochefort, Martina Dlabajová, Valentinas Mazuronis, Norica Nicolai, Carolina Punset és Jozo Radoš, az ALDE képviselőcsoport nevében;

Rebecca Harms, Heidi Hautala, Bronis Ropė, Igor Šoltes, Davor Škrlec, Michel Reimon, Sven Giegold, Bodil Valero, Jordi Solé és Bart Staes, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében.

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0382)

4.3.   A Maldív-szigeteki helyzet (szavazás)

Állásfoglalási indítványok B8-0549/2017, B8-0550/2017, B8-0555/2017, B8-0556/2017, B8-0558/2017, B8-0560/2017 és B8-0561/2017 (2017/2870(RSP))

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 3. pont)

KÖZÖS ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY RC-B8-0549/2017 (amely a B8-0549/2017, B8-0550/2017, B8-0555/2017, B8-0556/2017, B8-0558/2017, B8-0560/2017 és B8-0561/2017 helyébe lép):

előterjesztették a következő képviselők:

Cristian Dan Preda, Tomáš Zdechovský, Sandra Kalniete, Elmar Brok, Dubravka Šuica, Sven Schulze, Tunne Kelam, Lefteris Christoforou, Ivan Štefanec, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, Laima Liucija Andrikienė, David McAllister, Marijana Petir, Mairead McGuinness, Pavel Svoboda, Bogdan Andrzej Zdrojewski, Bogdan Brunon Wenta, Elisabetta Gardini, Claude Rolin, Jaromír Štětina, Milan Zver, Sógor Csaba, Nagy József, Adam Szejnfeld, Brian Hayes, Luděk Niedermayer, Patricija Šulin, Anna Záborská, Andrey Kovatchev, Seán Kelly, Deirdre Clune, Roberta Metsola, Krzysztof Hetman, Stanislav Polčák, Ivana Maletić, Željana Zovko, Tőkés László és Jiří Pospíšil, a PPE képviselőcsoport nevében;

Victor Boștinaru, Elena Valenciano, Soraya Post és Wajid Khan, az S&D képviselőcsoport nevében;

Ruža Tomašić, Raffaele Fitto, Urszula Krupa, Jan Zahradil, Jana Žitňanská, Notis Marias, Ryszard Czarnecki, Monica Macovei, Ryszard Antoni Legutko, Charles Tannock, Karol Karski és Branislav Škripek, az ECR képviselőcsoport nevében;

Javier Nart, Hilde Vautmans, Ilhan Kyuchyuk, Izaskun Bilbao Barandica, Petras Auštrevičius, Marietje Schaake, Urmas Paet, Pavel Telička, Louis Michel, Frédérique Ries, Nathalie Griesbeck, Jasenko Selimovic, Gérard Deprez, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Marian Harkin, Cecilia Wikström, Ivan Jakovčić, Beatriz Becerra Basterrechea, Robert Rochefort, Martina Dlabajová, Nedzhmi Ali, Patricia Lalonde, Ivo Vajgl, Paavo Väyrynen, Filiz Hyusmenova, Valentinas Mazuronis, Norica Nicolai, Carolina Punset és Jozo Radoš, az ALDE képviselőcsoport nevében;

Marie-Christine Vergiat, Merja Kyllönen, Patrick Le Hyaric, Barbara Spinelli, Younous Omarjee, Kateřina Konečná, Lola Sánchez Caldentey, Tania González Peñas, Estefanía Torres Martínez, Xabier Benito Ziluaga és Miguel Urbán Crespo, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében;

Jean Lambert, Barbara Lochbihler, Judith Sargentini, Michèle Rivasi, Bodil Valero, Heidi Hautala, Igor Šoltes, Davor Škrlec, Ernest Urtasun, Jordi Solé és Michel Reimon, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében;

Fabio Massimo Castaldo, Ignazio Corrao, Isabella Adinolfi, Piernicola Pedicini és Laura Agea, az EFDD képviselőcsoport nevében.

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0383)

Felszólalások:

Charles Tannock szóbeli módosításokat nyújt be a (15) bekezdéshez és a C. preambulumbekezdéshez. A szóbeli módosításokat elfogadják.

4.4.   Megerősített együttműködés: Európai Ügyészség *** (az eljárási szabályzat 150. cikke) (szavazás)

Ajánlás az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló tanácsi rendeletre irányuló tervezetről [09941/2017 – C8-0229/2017 – 2013/0255(APP)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Barbara Matera (A8-0290/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 4. pont)

TANÁCSI RENDELETRE IRÁNYULÓ TERVEZET

Egyetlen szavazással elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0384)

A Parlament jóváhagyja a Tanács rendelettervezetét.

4.5.   Büntetés-végrehajtási rendszerek és börtönkörülmények (szavazás)

Jelentés a büntetés-végrehajtási rendszerekről és börtönkörülményekről [2015/2062(INI)] – Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság – Előadó: Joëlle Bergeron (A8-0251/2017)

(Egyszerű többség szükséges) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 5. pont)

ALTERNATÍV ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY (benyújtotta az ENF képviselőcsoport)

Elutasítva

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

Elfogadva (P8_TA-PROV(2017)0385)

5.   A szavazáshoz fűzött indokolások

A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások:

A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások az eljárási szabályzat 183. cikke értelmében a Parlament honlapján, a képviselők számára fenntartott oldalakon találhatók.

Szóbeli szavazatindokolások:

Ajánlás – Barbara Matera – A8-0290/2017

Jasenko Selimovic, Michaela Šojdrová, Szanyi Tibor, Lola Sánchez Caldentey, Andrejs Mamikins, Angel Dzhambazki, Jiří Pospíšil, Jan Zahradil, Jonathan Arnott, Petras Auštrevičius, Daniel Hannan, Monika Smolková, Bruno Gollnisch és Marek Jurek

Jelentés – Joëlle Bergeron – A8-0251/2017

Curzio Maltese, Andrejs Mamikins, John Flack, Angel Dzhambazki, Jonathan Arnott, Sylvie Goddyn, Lola Sánchez Caldentey, Branislav Škripek és Juan Fernando López Aguilar

6.   Szavazathelyesbítések és szavazási szándékok

A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok az Europarl weboldalon találhatók: „Plenáris ülés”, „Szavazások”, „A szavazások eredménye” (Név szerinti szavazások eredménye), valamint „A név szerinti szavazások eredménye” című melléklet nyomtatott változatában.

Az Europarl weboldalon található elektronikus változat frissítése naponta történik a szavazás napját követő legfeljebb kéthetes időszakban.

A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok listáját ezt követően lezárják, lefordítják és a Hivatalos Lapban közzéteszik.

(Az ülést 12.45-kor felfüggesztik.)

ELNÖKÖL: Evelyne GEBHARDT

alelnök

7.   Az ülés folytatása

Az ülés 15.00-kor folytatódik.

8.   Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása

Az előző ülés jegyzőkönyvét elfogadják.

9.   A Tanács álláspontja az első olvasatban

Az elnök az eljárási szabályzat 64. cikke (1) bekezdésének megfelelően bejelenti, hogy kézhez kapta a Tanács álláspontját, valamint az indokolást, amely az álláspont elfogadásához vezette, és a Bizottság álláspontját, az alábbiakra vonatkozóan:

A Tanács álláspontja első olvasatban a 2004/757/IB tanácsi kerethatározatnak a kábítószer fogalommeghatározása új pszichoaktív anyagokkal való kiegészítése céljából történő módosításáról és a 2005/387/IB tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadása céljából (10537/1/2017 – C8-0325/2017 – 2013/0304(COD)) (11655/1/2017 – COM(2017) 0560)

utalva illetékes: LIBE

Álláspontja elfogadásához a Parlament rendelkezésére álló három hónapos határidő első napja eszerint a holnapi nap, 2017. október 6.

10.   A szociális gazdasággal kapcsolatos európai cselekvési terv (vita)

Szóbeli választ igénylő kérdés (O-000070/2017) felteszi: Jens Nilsson, Ramón Luis Valcárcel Siso, Beatriz Becerra Basterrechea, Marie-Christine Vergiat, Sven Giegold, Elena Gentile, Agnes Jongerius, Brando Benifei, Clara Eugenia Aguilera García, Ernest Urtasun, Evelyn Regner, Pina Picierno, Izaskun Bilbao Barandica, Jan Keller, Jean Lambert, Jean-Paul Denanot, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Nessa Childers, Nicola Danti, Patrizia Toia, Ramón Jáuregui Atondo, Renata Briano, Sergio Gaetano Cofferati, Sergio Gutiérrez Prieto, Guillaume Balas, Nicola Caputo, Simona Bonafè, Damiano Zoffoli, Enrico Gasbarra, Marita Ulvskog, Jytte Guteland, Olle Ludvigsson, Anna Hedh, Eider Gardiazabal Rubial, Elena Valenciano, Sofia Ribeiro, Heinz K. Becker, Georgi Pirinski, Enrique Guerrero Salom et Maria Arena, a Bizottsághoz: A szociális gazdasággal kapcsolatos európai cselekvési terv (2017/2877(RSP)) (B8-0602/2017)

Jens Nilsson kifejti a kérdést.

Věra Jourová (a Bizottság tagja) válaszol a kérdésre.

Felszólal: Michaela Šojdrová, a PPE képviselőcsoport nevében, Angel Dzhambazki, az ECR képviselőcsoport nevében, Izaskun Bilbao Barandica, az ALDE képviselőcsoport nevében, Marie-Christine Vergiat, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Joëlle Mélin, az ENF képviselőcsoport nevében, Anne Sander, Ivan Jakovčić, Danuta Jazłowiecka, Jozo Radoš és Seán Kelly, aki válaszol a következő képviselő kékkártyás kérdésére is: Ivan Jakovčić.

Felszólal a „catch the eye” eljárás szerint: Andrejs Mamikins.

Felszólal: Věra Jourová.

A vitát berekesztik.

11.   Dokumentumok benyújtása

Az alábbi dokumentumokat nyújtották be:

1)

a Tanács és a Bizottság

Javaslat az Olaszország EGF/2017/004IT/Almaviva referenciaszámú kérelme nyomán az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap igénybevételéről szóló európai Parlamenti és tanácsi határozatra (COM(2017) 0496 – C8-0322/2017 – 2017/2200(BUD))

utalva illetékes: BUDG vélemény: EMPL, REGI

Javaslat a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (átdolgozás) (COM(2017) 0548 – C8-0324/2017 – 2017/0237(COD))

Az eljárási szabályzat 137. cikkének (1) bekezdése és 138. cikkének (1) bekezdése értelmében az elnök a javaslatról konzultál az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával.

utalva illetékes: TRAN vélemény: JURI

Javaslat az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Ausztrália közötti keretmegállapodásnak az Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra (15467/2016 – C8-0327/2017 – 2016/0367(NLE))

utalva illetékes: AFET vélemény: INTA

A Számvevőszék testületének részleges megújítása – BE jelölt (10606/2017 – C8-0328/2017 – 2017/0812(NLE))

utalva illetékes: CONT

A Számvevőszék testületének részleges megújítása – IT jelölt (11872/2017 – C8-0329/2017 – 2017/0813(NLE))

utalva illetékes: CONT

A Számvevőszék testületének részleges megújítása – FI jelölt (12248/2017 – C8-0330/2017 – 2017/0814(NLE))

utalva illetékes: CONT

A Számvevőszék testületének részleges megújítása – ES jelölt (11345/2017 – C8-0331/2017 – 2017/0815(NLE))

utalva illetékes: CONT

A Számvevőszék testületének részleges megújítása – DK jelölt (10762/2017 – C8-0332/2017 – 2017/0816(NLE))

utalva illetékes: CONT

A Számvevőszék testületének részleges megújítása – PT jelölt (11871/2017 – C8-0333/2017 – 2017/0817(NLE))

utalva illetékes: CONT

A Számvevőszék testületének részleges megújítása – BG jelölt (12247/2017 – C8-0334/2017 – 2017/0818(NLE))

utalva illetékes: CONT

Javaslat a Grúziának nyújtandó további makroszintű pénzügyi támogatásról szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra (COM(2017) 0559 – C8-0335/2017 – 2017/0242(COD))

utalva illetékes: INTA

Javaslat a belvízi áruszállítással kapcsolatos statisztikákról (kodifikált változat) szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (COM(2017) 0545 – C8-0337/2017 – 2017/0256(COD))

utalva illetékes: JURI

Javaslat az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti, a biztosításra és a viszontbiztosításra vonatkozó prudenciális intézkedésekről szóló kétoldalú megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozatra (08054/2017 – C8-0338/2017 – 2017/0075(NLE))

utalva illetékes: ECON vélemény: INTA

2)

a képviselők, állásfoglalási indítványok (az eljárási szabályzat 133. cikke)

Joëlle Mélin. Állásfoglalási indítvány a szélenergiával kapcsolatos politikák kudarcáról (B8-0489/2017)

utalva illetékes: ITRE

Sophie Montel. Állásfoglalási indítvány a Bizottság utazási költségei átláthatóságának hiányáról (B8-0490/2017)

utalva illetékes: CONT

Lorenzo Fontana. Állásfoglalási indítvány a kiskorú labdarúgó-játékosok illegális kereskedelmének jelentéséről és megelőzéséről (B8-0491/2017)

utalva illetékes: LIBE vélemény: CULT

Dominique Martin. Állásfoglalási indítvány a külföldi és migránstámogató projektek finanszírozásáról (B8-0492/2017)

utalva illetékes: LIBE

Ivan Jakovčić és Jozo Radoš. Állásfoglalási indítvány az egészséges állatok leölését nem alkalmazó menhelyek előmozdításáról (B8-0494/2017)

utalva illetékes: AGRI

Mireille D'Ornano. Állásfoglalási indítvány a betegek védőoltásokkal kapcsolatos jogairól (B8-0500/2017)

utalva illetékes: ENVI

Nicola Caputo. Állásfoglalási indítvány az álhírek elleni új európai munkacsoportról (B8-0501/2017)

utalva illetékes: CULT vélemény: LIBE

Aldo Patriciello. Állásfoglalási indítvány „Az év fenntartható idegenforgalmának európai régiója” program létrehozásáról (B8-0504/2017)

utalva illetékes: TRAN

Nicola Caputo. Állásfoglalási indítvány a talajról (B8-0505/2017)

utalva illetékes: ENVI

Lorenzo Fontana és Matteo Salvini. Állásfoglalási indítvány a születési ráta növeléséről Európában (B8-0532/2017)

utalva illetékes: EMPL

Mara Bizzotto. Állásfoglalási indítvány a fogyatékossággal élő személyek támogatásáról Európában (B8-0533/2017)

utalva illetékes: EMPL

12.   Petíciók

A lent jelzett időpontban nyilvántartásba vett alábbi petíciókat az eljárási szabályzat 215. cikke (9) és (10) bekezdésének megfelelően az illetékes bizottsághoz utalták:

2017. szeptember 27.

(*) Titkos név. Jens Genzer (0743/2017); (*) (0744/2017); Enobong Akpan Etuk (0745/2017); Giedrius Šarkanas (0746/2017); (*) (0747/2017); (*) (0748/2017); (*) (0749/2017); (*) (0750/2017); (*) (0751/2017); (*) (0752/2017); Mateo José Garrido Sanahuja (0753/2017); Vicente Portes Alemany (0754/2017); Neva Maria Morelli (Comitato di Salvezza Parchi Nazionali d'Italia) (0755/2017); (*) (0756/2017); Pierpaolo Volpe (0757/2017); Manuela Rattin (0758/2017); (*) (0759/2017); Mousa Miah (0760/2017); (*) (0761/2017); (*) (0762/2017); (*) (0763/2017); Sergey Neprimerov (0764/2017); (*) (0765/2017); Aleksandra Wróbel (5 aláírás) (0766/2017); (*) (0767/2017); (*) (0768/2017); (*) (0769/2017); Carlos Bolacha (0770/2017); Beth Granter (0771/2017); Rickard Jonsson (0772/2017); Daniela Preda (0773/2017); Agnieszka Elżbieta Woszczyńska (0774/2017); Jānis Kuzins (0775/2017); Ismael Antonio López Pérez (0776/2017); Ana Martina Varela Velo (0777/2017); Letizia Spaventa (0778/2017); Pasqualino Ludovico (0779/2017); Michele Chimienti (0780/2017); (*) (0781/2017); Rui Martins (0782/2017); (*) (0783/2017); (*) (0784/2017); Ignacio Onís (0785/2017); (*) (0786/2017); Rui Martins (0787/2017); (*) (0788/2017); Franjo Egri (0789/2017); Thorkild Hansen (0790/2017); (*) (0791/2017); (*) (0792/2017); Manfred Häßner (0793/2017); (*) (0794/2017); (*) (0795/2017); (*) (0796/2017); (*) (0797/2017); (*) (0798/2017); (*) (0799/2017); (*) (0800/2017); (*) (0801/2017); Evangelos Tsiompanidis (Αγροτικο Kτηνοτροφικο Kομμα Eλλαδασ) (0802/2017); Georgios Mylonas (0803/2017); María Ángeles García Cortés (0804/2017); (*) (0805/2017); Ireneu Vicente (0806/2017); (*) (0807/2017); (*) (0808/2017); José Ramón Barrueco Sánchez (0809/2017); (*) (0810/2017); Giovanni Cortese (0811/2017); Patricio Oschlies Serrano (0812/2017); Attilio Agazzi (0813/2017); (*) (0814/2017); Flavio Miccono (0815/2017); Flavio Miccono (0816/2017); (*) (0817/2017); Genoveva - Elena Perju (0818/2017); (*) (0819/2017); (*) (0820/2017); (*) (0821/2017); Tommaso Cossovich (0823/2017); (*) (0824/2017); Monika Łagodzińska (0825/2017); Andrea Carola (0826/2017); Winfried Scheidges (0827/2017); (*) (0828/2017); (*) (0829/2017); (*) (0830/2017); (*) (0831/2017); (*) (0832/2017); (*) (0833/2017); (*) (0834/2017); (*) (0835/2017); (*) (0836/2017); Kristiana Gaižauskienė (0837/2017); Violeta Gospodinova (0838/2017); Remo Pulcini (0839/2017); Olga Fernández (0840/2017); Séverine Breit (0841/2017); Jerzy Wawro (0842/2017); (*) (0843/2017); (*) (0844/2017); (*) (0845/2017); (*) (0846/2017 ); (*) (0847/2017); (*) (0848/2017); Simone Lucie Nicolescot (0849/2017); Florin Munteanu (0850/2017); Pilar Villarino (0851/2017); María Ángeles García Cortés (0852/2017); Matthew Spiegl (Free Morgan Foundation) (0853/2017); (*) (0854/2017); (*) (0855/2017); (*) (0856/2017); Carlos Silva (0857/2017); Ana Losada (0858/2017); (*) (0859/2017); (*) (0860/2017); (*) (0861/2017); Kieran Dunne (0862/2017); Menyegbe Sissi Adigo (0863/2017); (*) (0864/2017); (*) (0865/2017); (*) (0866/2017); (*) (0867/2017); (*) (0868/2017); (*) (0869/2017); Teresaa Byrne (0870/2017); (*) (0871/2017); (*) (0872/2017); (*) (0873/2017); John Newton (0874/2017); (*) (0875/2017); Mercè Bes Fuster (0876/2017); Stephan Klaus Schulze (0877/2017); Caterina Pavone (0878/2017); Slavomír Eliáš (0879/2017); Evangelos Tsiompanidis (Αγροτικο Kτηνοτροφικο Kομμα Eλλαδασ) (0880/2017); (*) (0881/2017).

A 0822/2017 számú petíciót törölték a nyilvántartásból, mert benyújtója a rögzítést követően azt visszavonta.

13.   Egyes dokumentumokra vonatkozó határozatok

Határozat saját kezdeményezésű jelentések készítéséről (az eljárási szabályzat 46. cikke) (Az Elnökök Értekezlete 2017. szeptember 28-i határozatát követően)

INTA bizottság

A stratégiai ágazatokba való külföldi beruházások átvilágítása (2017/2205(INL))

Határozat saját kezdeményezésű jelentések készítéséről (az eljárási szabályzat 52. cikke) (Az Elnökök Értekezlete 2017. szeptember 28-i határozatát követően)

AFET bizottság

Az őslakos népeket érő jogsértések a világban, beleértve a nagyarányú földszerzést (2017/2206(INI))

IMCO bizottság

Az e-kereskedelmi ágazati vizsgálat (2017/2207(INI))

(vélemény: CULT, EMPL, ITRE, JURI, INTA)

REGI bizottság

Kohéziós politika és a körforgásos gazdaság (2017/2211(INI))

(vélemény: ENVI, ITRE)

Lemaradó uniós régiók (2017/2208(INI))

(vélemény: PECH, AGRI)

LIBE bizottság

A tömegtájékoztatás szabadsága és sokszínűsége az Európai Unióban (2017/2209(INI))

(vélemény: JURI, CULT)

FEMM bizottság

A nemek közötti egyenlőség uniós helyzete a médiaágazatban (2017/2210(INI))

(vélemény: EMPL, JURI)

A bizottsági felkérések módosítása (az eljárási szabályzat 53. cikke)

Vasúti közlekedési statisztikák (átdolgozás) (COM(2017) 0353 – C8-0223/2017 – 2017/0146(COD))

utalva illetékes: TRAN vélemény: JURI (az eljárási szabályzat 104. cikke)

Társbizottságok (az eljárási szabályzat 54. cikke)

ITRE bizottság (Az Elnökök Értekezlete 2017. szeptember 14-i határozatát követően)

Európai védelmiipar-fejlesztési program létrehozása az uniós védelmi ipar versenyképessége és innovációs kapacitása támogatásának céljából (COM(2017) 0294 – C8-0180/2017 – 2017/0125(COD))

(vélemény: IMCO, AFET (az eljárási szabályzat 54. cikke), BUDG (az eljárási szabályzat 54. cikke))

CULT bizottság (Az Elnökök Értekezlete 2017. szeptember 28-i határozatát követően)

Európai Szolidaritási Testület (COM(2017) 0262 – C8-0162/2017 – 2017/0102(COD))

(vélemény: AGRI, BUDG, LIBE, REGI, ENVI (az eljárási szabályzat 54. cikke), EMPL (az eljárási szabályzat 54. cikke))

LIBE bizottság (Az Elnökök Értekezlete 2017. szeptember 28-i határozatát követően)

A tömegtájékoztatás szabadsága és sokszínűsége az Európai Unióban (2017/2209(INI))

(vélemény: JURI, CULT (az eljárási szabályzat 54. cikke))

Határozat saját kezdeményezésű jelentések készítéséről (az eljárási szabályzat 113. cikke) (Az Elnökök Értekezlete 2017. szeptember 28-i határozatát követően)

AFET bizottság

Ajánlás a Tanácsnak, a Bizottságnak és az EKSZ-nek 20 évvel az átadást követően Hongkongról (2017/2204(INI))

Ajánlás a Tanácsnak, a Bizottságnak és az EKSZ-nek a dzsihádisták bevételi forrásainak megnyirbálásáról – a terrorizmus finanszírozásának célba vételéről (2017/2203(INI))

Címváltozás (Az Elnökök Értekezlete 2017. szeptember 28-i határozatát követően)

JURI bizottság

Az (INI 2017/2010) saját kezdeményezésű jelentés új címe: 2015. és 2016. évi éves jelentések a szubszidiaritásról és az arányosságról

14.   A jelen ülésen elfogadott szövegek továbbítása

Ezen ülés jegyzőkönyvét az eljárási szabályzat 192. cikkének (2) bekezdése értelmében a Parlament következő ülésének kezdetén jóváhagyásra terjesztik elő.

A Parlament beleegyezésével az elfogadott szövegeket haladéktalanul eljuttatják a címzettekhez.

15.   A következő ülések időpontja

A következő ülések időpontja: 2017. október 23–26.

16.   Az ülés berekesztése

Az ülést 15.37-kor berekesztik.

17.   Az ülésszak megszakítása

Az Európai Parlament ülésszakát megszakítják.

Klaus Welle

főtitkár

Antonio Tajani

elnök


2017. október 5-i

Jelenlévők:

Adaktusson, Ademov, Adinolfi, Agea, Agnew, Aguilera García, Aiuto, Aker, Albiol Guzmán, Ali, Alliot-Marie, Anderson Lucy, Anderson Martina, Andersson, Andrieu, Andrikienė, Androulakis, Annemans, Arena, Arimont, Arnautu, Arnott, Arthuis, Ashworth, Atkinson, Auken, Auštrevičius, Ayala Sender, van Baalen, Bach, Balas, Balczó, Balz, Batten, Bay, Bayet, Bearder, Becerra Basterrechea, Becker, Beghin, Bendtsen, Benifei, Benito Ziluaga, Beňová, Berès, Bergeron, Bettini, Bilbao Barandica, Bilde, Bizzotto, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bocskor, Böge, Bogovič, Bonafè, Boni, Borghezio, Borrelli, Borzan, Boștinaru, Boutonnet, Bové, Brannen, Bresso, Briano, Buchner, Buda, Bullmann, Bullock, Bütikofer, Buzek, Cabezón Ruiz, Cadec, Calvet Chambon, van de Camp, Caputo, Carthy, Carver, Casa, Caspary, Castaldo, Cavada, Charanzová, Chauprade, Childers, Chinnici, Chountis, Christensen, Christoforou, Cicu, Cirio, Clune, Coburn, Coelho, Cofferati, Collin-Langen, Corazza Bildt, Corbett, Cornillet, Corrao, Costa, Couso Permuy, Cozzolino, Cramer, Cristea, Csáky, Czarnecki, Czesak, Dalli, Dalunde, D'Amato, Dance, Dăncilă, Danti, Dantin, (The Earl of) Dartmouth, Dati, De Castro, Delahaye, Deli, Delli, Delvaux, Demesmaeker, De Monte, Denanot, Deprez, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dlabajová, Dodds, Dohrmann, Dorfmann, D'Ornano, Durand, Dzhambazki, Eck, Ehler, Eickhout, Elissen, Engel, Epitideios, Erdős, Ernst, Ertug, Estaràs Ferragut, Etheridge, Evans, Evi, Fajon, Faria, Federley, Fernandes, Fernández, Ferrand, Ferrara, Finch, Fisas Ayxelà, Fjellner, Flack, Flanagan, Fleckenstein, Florenz, Fontana, Forenza, Fotyga, Fountoulis, Fox, Freund, Frunzulică, Gahler, Gál, Gambús, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gardini, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Gerbrandy, Gericke, Geringer de Oedenberg, Giegold, Gierek, Gieseke, Gill Neena, Gill Nathan, Giménez Barbat, Girling, Giuffrida, Goddyn, Goerens, Gollnisch, Gomes, González Peñas, González Pons, Gosiewska, Grammatikakis, de Grandes Pascual, Grapini, Gräßle, Graswander-Hainz, Griesbeck, Griffin, Grigule-Pēterse, Grossetête, Grzyb, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Gyürk, Hadjigeorgiou, Halla-aho, Hannan, Harkin, Harms, Häusling, Hautala, Hayes, Hazekamp, Hedh, Henkel, Herranz García, Hetman, Heubuch, Hoc, Hoffmann, Hökmark, Hölvényi, Hookem, Hortefeux, Howarth, Hübner, Hudghton, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Iturgaiz, Ivan, Iwaszkiewicz, Jaakonsaari, Jäätteenmäki, Jadot, Jahr, Jakovčić, Jalkh, James, Jamet, Járóka, Jáuregui Atondo, Jazłowiecka, Ježek, Jiménez-Becerril Barrio, Joly, de Jong, Jongerius, Joulaud, Juaristi Abaunz, Jurek, Juvin, Kadenbach, Kaili, Kalinowski, Kallas, Kammerevert, Kappel, Karas, Kariņš, Karlsson, Karski, Kaufmann, Kefalogiannis, Kelam, Keller Jan, Keller Ska, Kelly, Khan, Kirton-Darling, Kłosowski, Koch, Kofod, Kohlíček, Kohn, Kölmel, Konečná, Korwin-Mikke, Kósa, Köster, Kouloglou, Kouroumbashev, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Krasnodębski, Krehl, Krupa, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Kumpula-Natri, Kuneva, Kuźmiuk, Kyenge, Kyllönen, Kyrkos, Kyuchyuk, Lalonde, Lamassoure, Lambert, Lange, de Lange, Langen, Lauristin, Lavrilleux, Lebreton, Lechevalier, Le Hyaric, Leinen, Lenaers, Lewandowski, Liberadzki, Liese, Lietz, Lins, Lochbihler, Loiseau, Løkkegaard, López, López Aguilar, López Bermejo, López-Istúriz White, Lösing, Lucke, Ludvigsson, Łukacijewska, Lundgren, Łybacka, McAllister, McAvan, McClarkin, McGuinness, Macovei, Maletić, Malinov, Maltese, Mamikins, Maňka, Mann, Manscour, Marcellesi, Marias, Marinescu, Marinho e Pinto, Martin David, Martin Dominique, Martin Edouard, Martusciello, Marusik, Maštálka, Matera, Matias, Mato, Matthews, Maullu, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Mazuronis, Mélin, Melior, Melo, Meszerics, Metsola, Michel, Michels, Mihaylova, Mikolášik, Millán Mon, van Miltenburg, Mineur, Mizzi, Mlinar, Moi, Molnár, Monot, Montel, Moraes, Morano, Morgano, Morin-Chartier, Morvai, Mosca, Müller, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Nart, Nekov, Neuser, Nica, Nicholson, Nicolai, Niebler, Niedermayer, Niedermüller, van Nieuwenhuizen, Nilsson, Ní Riada, van Nistelrooij, Noichl, Novakov, Obermayr, O'Flynn, Olbrycht, Omarjee, Ożóg, Pabriks, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Papadakis Konstantinos, Papadimoulis, Pargneaux, Parker, Pașcu, Pavel, Pedicini, Peillon, Peterle, Petersen, Petir, Philippot, Picula, Piecha, Pieper, Pietikäinen, Pimenta Lopes, Piotrowski, Piri, Pirinski, Pitera, Plura, Poc, Poche, Polčák, Ponga, Popa, Poręba, Pospíšil, Post, Preda, Pretzell, Preuß, Procter, Proust, Punset, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radoš, Radtke, Rebega, Reda, Reding, Regner, Reid, Reimon, Reintke, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Ribeiro, Ries, Riquet, Rivasi, Rochefort, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rohde, Rolin, Ropė, Rosati, Rozière, Ruas, Rübig, Ruohonen-Lerner, Saïfi, Sakorafa, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Salvini, Sánchez Caldentey, Sander, Sant, dos Santos, Sârbu, Sargentini, Sarvamaa, Saryusz-Wolski, Sassoli, Saudargas, Schaake, Schaldemose, Schmidt, Scholz, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schuster, Schwab, Scott Cato, Selimovic, Sernagiotto, Serrão Santos, Siekierski, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Škripek, Škrlec, Smith, Smolková, Sógor, Šojdrová, Solé, Šoltes, Sommer, Soru, Spinelli, Staes, Stanishev, Starbatty, Štefanec, Štětina, Stevens, Stihler, Stolojan, Stuger, Šuica, Sulík, Šulin, Svoboda, Sylikiotis, Synadinos, Szájer, Szanyi, Szejnfeld, Tajani, Takkula, Tamburrano, Tang, Tannock, Țapardel, Tarabella, Taylor, Telička, Theocharous, Thomas, Thun und Hohenstein, Toia, Tőkés, Tolić, Tomašić, Toom, Torres Martínez, Torvalds, Tošenovský, Trebesius, Troszczynski, Trüpel, Țurcanu, Ujazdowski, Ujhelyi, Ulvskog, Ungureanu, Urbán Crespo, Urtasun, Urutchev, Uspaskich, Vaidere, Vajgl, Valcárcel Siso, Vălean, Valero, Valli, Vallina, Vana, Van Bossuyt, Van Brempt, Vandenkendelaere, Vaughan, Vautmans, Väyrynen, Vergiat, Verheyen, Viegas, Vieu, Vilimsky, Viotti, Vistisen, Voigt, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Ward, Weber Renate, Weidenholzer, von Weizsäcker, Wenta, Werner, Westphal, Wieland, Wierinck, Wikström, Winberg, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Wiśniewska, Wölken, Woolfe, Záborská, Zagorakis, Zahradil, Zala, Zammit Dimech, Zanni, Zanonato, Zarianopoulos, Ždanoka, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zemke, Zijlstra, Zīle, Žitňanská, Złotowski, Zoffoli, Zorrinho, Zovko, Zullo, Zver, Zwiefka

Igazoltan távol lévők:

Comi, Crowley, Händel, Le Pen, Maydell, Seymour


2017. október 5-i

A SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE

Rövidítések és jelek magyarázata

+

elfogadva

elutasítva

tárgytalan

V

visszavonva

NSz (…, …, …)

név szerinti szavazás (mellette, ellene, tartózkodás)

ESz (…, …., …)

elektronikus szavazás (mellette, ellene, tartózkodás)

rész.

részenkénti szavazás

kül.

külön szavazás

mód.

módosítás

MM

megegyezéses módosítás

MR

megfelelő rész

T

törlő módosítás

=

azonos módosítások

bek.

bekezdés

fr. bek.

francia bekezdés

preb.

preambulumbekezdés

ÁLL. IND.

állásfoglalásra irányuló indítvány

KÖZ. ÁLL. IND.

közös állásfoglalásra irányuló indítvány

TITK.

titkos szavazás

1.   Az albínók helyzete Malawiban és más afrikai országokban

Állásfoglalási indítványok: B8-0543/2017, B8-0544/2017, B8-0546/2017, B8-0547/2017, B8-0551/2017, B8-0553/2017, B8-0554/2017, B8-0562/2017

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Közös állásfoglalási indítvány RC-B8-0543/2017 (PPE, S&D, ECR, ALDE, Verts/ALE, EFDD)

3. bek. után

3

GUE/NGL

 

 

H. preb. után

1

GUE/NGL

 

 

Q. preb. után

2

GUE/NGL

 

 

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

 

+

 

Képviselőcsoportok állásfoglalási indítványai

B8-0543/2017

 

Verts/ALE

 

 

B8-0544/2017

 

ALDE

 

 

B8-0546/2017

 

GUE/NGL

 

 

B8-0547/2017

 

PPE

 

 

B8-0551/2017

 

S&D

 

 

B8-0553/2017

 

ECR

 

 

B8-0554/2017

 

EFDD

 

 

B8-0562/2017

 

ENF

 

 

2.   Ahtem Çiygöz és İlmi Ümerov krími tatár vezetők és Mikola Szemena újságíró ügye

Állásfoglalási indítványok: B8-0545/2017, B8-0548/2017, B8-0552/2017, B8-0557/2017, B8-0559/2017

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Közös állásfoglalási indítvány RC-B8-0545/2017 (PPE, S&D, ECR, ALDE, Verts/ALE)

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

 

+

 

Képviselőcsoportok állásfoglalási indítványai

B8-0545/2017

 

Verts/ALE

 

 

B8-0548/2017

 

ALDE

 

 

B8-0552/2017

 

S&D

 

 

B8-0557/2017

 

PPE

 

 

B8-0559/2017

 

ECR

 

 

Egyéb

Elisabetta Gardini visszavonta aláírását az B8-0557/2017 számú állásfoglalási indítványról.

3.   A maldív-szigeteki helyzet

Állásfoglalási indítványok: B8-0549/2017, B8-0550/2017, B8-0555/2017, B8-0556/2017, B8-0558/2017, B8-0560/2017, B8-0561/2017

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

Közös állásfoglalási indítvány: RC-B8-0549/2017 (PPE, S&D, ECR, ALDE, GUE/NGL, Verts/ALE, EFDD)

5. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

8. bek.

1

GUE/NGL

 

 

14. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

+

 

15. bek.

bek.

eredeti szöveg

 

+

szóban módosítva

C. preb.

bek.

eredeti szöveg

 

+

szóban módosítva

szavazás: állásfoglalás (a szöveg egésze)

 

+

 

Képviselőcsoportok állásfoglalási indítványai

B8-0549/2017

 

ALDE

 

 

B8-0550/2017

 

ECR

 

 

B8-0555/2017

 

GUE/NGL

 

 

B8-0556/2017

 

EFDD

 

 

B8-0558/2017

 

PPE

 

 

B8-0560/2017

 

S&D

 

 

B8-0561/2017

 

Verts/ALE

 

 

Részenkénti szavazásra irányuló kérelmek

ECR:

5. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „felszólít a halálbüntetés egyetemes eltörlésére;”

2. rész

:

a fenti szövegrész

GUE/NGL:

14. bek.

1. rész

:

„felhívja az Uniót, hogy maradéktalanul használja ki a rendelkezésére álló valamennyi eszközt az emberi jogok és demokratikus elvek Maldív-szigeteken való tiszteletben tartásának előmozdítására”

2. rész

:

„többek között ideiglenes, egyénekre szabott szankciókat fontolóra véve az emberi jogokat veszélyeztető személyekkel szemben;”

Egyéb

Charles Tannock szóbeli módosítást nyújtott be a (15) bekezdés törlésére, és a C. preambulumbekezdés alábbi módosítására:

C. mivel a politikai és polgári szabadságjogokat meggyengítették, ellenzéki vezetőket önkényesen letartóztattak, a média ellen támadásokat indítottak, a vallásszabadság és a tolerancia visszaszorulásáért pedig a fokozódó vallási konzervativizmust teszik felelőssé, mivel Abdulla Jamín elnök, a maldív-szigeteki Haladás Párt korábbi vezetője és kormánya arra törekszik, hogy még nagyobb mértékben magához ragadja a hatalmat;

4.   Megerősített együttműködés: Európai Ügyészség ***

Ajánlás: Barbara Matera (A8-0290/2017)

Tárgy

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

szavazás: egyetértés

NSz

+

456, 115, 60

5.   Büntetés-végrehajtási rendszerek és börtönkörülmények

Jelentés: Joëlle Bergeron (A8-0251/2017)

Tárgy

Mód. sz.

Szerző

NSz stb.

Szavazat

NSz/ESz – észrevételek

alternatív állásfoglalási indítvány

1

ENF

NSz

81, 524, 32

7. bek.

bek.

eredeti szöveg

rész.

 

 

1

+

 

2

 

12. bek.

bek.

eredeti szöveg

kül/ESz

+

287, 259, 89

szavazás: a LIBE bizottság állásfoglalása

NSz

+

474, 109, 34

Név szerinti szavazásra irányuló kérelmek

ENF: 1. mód.

Külön szavazásra irányuló kérelmek

Képviselők: 12. bek.

Részenkénti szavazásra irányuló kérelmek

Képviselők:

7. bek.

1. rész

:

a teljes szöveg, kivéve: „mivel a börtönnépesség általában a büntetés-végrehajtási intézmények kapacitásának növekedésével azonos ütemben növekszik;”

2. rész

:

a fenti szövegrész


2017. október 5-i

A8-0290/2017 – Barbara Matera – Egyetértés

Mellette 456

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Väyrynen, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Dzhambazki, Gericke, Karlsson, Macovei, Stevens, Theocharous, Van Bossuyt, Zīle

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Iwaszkiewicz, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

ENF : Marusik

GUE/NGL : Kyllönen, Maltese, Matias, Omarjee, Spinelli, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Korwin-Mikke

PPE : Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Bach, Balz, Becker, Bendtsen, Böge, Bogovič, Boni, Buda, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, Christoforou, Cicu, Clune, Coelho, Collin-Langen, Dantin, Dati, Delahaye, Deß, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Florenz, Gahler, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Hayes, Herranz García, Hetman, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Ponga, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Ruas, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Ayala Sender, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Gutiérrez Prieto, Hoffmann, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, López Aguilar, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Popa, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schuster, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Delli, Durand, Eickhout, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Urtasun, Vana, Ždanoka

Ellene 115

ECR : Ashworth, Czarnecki, Czesak, Dohrmann, Flack, Fotyga, Fox, Girling, Gosiewska, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Kamall, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Lucke, McClarkin, Marias, Matthews, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Starbatty, Tannock, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Złotowski

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bergeron, Bullock, Carver, Coburn, D'Ornano, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Lundgren, Montel, O'Flynn, Philippot, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Elissen, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Salvini, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Flanagan, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, López Bermejo, Mineur, Ní Riada, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sylikiotis, Vallina

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Papadakis Konstantinos, Synadinos, Voigt, Woolfe, Zarianopoulos

Verts/ALE : Hudghton

Tartózkodás 60

ALDE : van Baalen, Huitema, van Nieuwenhuizen

ECR : Sernagiotto, Škripek, Sulík, Ujazdowski, Žitňanská

ENF : Rebega

GUE/NGL : Benito Ziluaga, Ernst, Forenza, González Peñas, Juaristi Abaunz, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Le Hyaric, Lösing, Maštálka, Michels, Papadimoulis, Sánchez Caldentey, Scholz, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vergiat

NI : Morvai

PPE : Adaktusson, Bocskor, Corazza Bildt, Csáky, Deli, Deutsch, Erdős, Fjellner, Gál, Gyürk, Hökmark, Hölvényi, Járóka, Kósa, Mikolášik, Polčák, Pospíšil, Schöpflin, Tőkés

S&D : Christensen, Guteland, Hedh, Kofod, Ludvigsson, Mizzi, Nilsson, Post, Schaldemose, Ulvskog

Verts/ALE : Andersson, Dalunde, Valero

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Patrick Le Hyaric, Francis Zammit Dimech

Ellene : Jacek Saryusz-Wolski

A8-0251/2017 – Joëlle Bergeron – 1. módosítás

Mellette 81

ECR : Czesak, Dzhambazki, Fotyga, Gericke, Gosiewska, Halla-aho, Henkel, Hoc, Jurek, Karlsson, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Kuźmiuk, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Tannock, Theocharous, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Złotowski

EFDD : Iwaszkiewicz, Lundgren, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Elissen, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Loiseau, Martin Dominique, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Rebega, Salvini, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

NI : Balczó, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Morvai, Saryusz-Wolski, Synadinos, Voigt, Woolfe

S&D : López

Ellene 524

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, van Baalen, Bearder, Becerra Basterrechea, Bilbao Barandica, Calvet Chambon, Cavada, Charanzová, Cornillet, Deprez, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Giménez Barbat, Goerens, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Huitema, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nart, Nicolai, van Nieuwenhuizen, Paet, Pagazaurtundúa Ruiz, Petersen, Punset, Radoš, Ries, Riquet, Rochefort, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Uspaskich, Vajgl, Vautmans, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Czarnecki, Dohrmann, Macovei, Marias, Žitňanská

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, Evi, Ferrara, Moi, Pedicini, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Konečná, Kouloglou, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sakorafa, Sánchez Caldentey, Scholz, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas

NI : Chauprade, Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Bach, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Buda, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, Christoforou, Cicu, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Díaz de Mera García Consuegra, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Estaràs Ferragut, Faria, Fernandes, Fisas Ayxelà, Fjellner, Florenz, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, González Pons, de Grandes Pascual, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Gyürk, Hayes, Herranz García, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Iturgaiz, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Jiménez-Becerril Barrio, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lenaers, Lewandowski, Liese, Lins, López-Istúriz White, Łukacijewska, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Matera, Mato, Maullu, Melo, Metsola, Mikolášik, Millán Mon, Morano, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Olbrycht, Pabriks, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Ruas, Rübig, Saïfi, Salafranca Sánchez-Neyra, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schmidt, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Štětina, Stolojan, Šuica, Šulin, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tőkés, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Valcárcel Siso, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Záborská, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Ayala Sender, Balas, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Ertug, Fajon, Fernández, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Gill Neena, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Jáuregui Atondo, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Kyrkos, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López Aguilar, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Papadakis Demetris, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodríguez-Piñero Fernández, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Schuster, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, von Weizsäcker, Werner, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Giegold, Harms, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Tartózkodás 32

ALDE : Väyrynen

ECR : Ashworth, Flack, Fox, Girling, Hannan, Kamall, Lucke, McClarkin, Matthews, Procter, Ruohonen-Lerner

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, D'Ornano, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Montel, O'Flynn, Parker, Philippot, Reid

GUE/NGL : Omarjee, Vieu

NI : Dodds

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Ellene : Javi López, Younous Omarjee

Tartózkodás : Charles Tannock

A8-0251/2017 – Joëlle Bergeron – A LIBE Bizottság állásfoglalása

Mellette 474

ALDE : Ali, Arthuis, Auštrevičius, Bearder, Bilbao Barandica, Charanzová, Deprez, Dlabajová, Federley, Gerbrandy, Griesbeck, Grigule-Pēterse, Harkin, Hyusmenova, in 't Veld, Jäätteenmäki, Jakovčić, Ježek, Kallas, Kyuchyuk, Lalonde, Løkkegaard, Marinho e Pinto, Mazuronis, Michel, Mihaylova, van Miltenburg, Mlinar, Müller, Nicolai, Paet, Petersen, Radoš, Ries, Rochefort, Schaake, Selimovic, Takkula, Telička, Toom, Torvalds, Vajgl, Vautmans, Weber Renate, Wierinck, Wikström

ECR : Macovei

EFDD : Adinolfi, Agea, Aiuto, Beghin, Bergeron, Borrelli, Castaldo, Corrao, D'Amato, D'Ornano, Evi, Ferrara, Moi, Montel, Pedicini, Philippot, Tamburrano, Valli, Zullo

GUE/NGL : Albiol Guzmán, Anderson Martina, Benito Ziluaga, Carthy, Chountis, Couso Permuy, Eck, Ernst, Flanagan, Forenza, González Peñas, Hadjigeorgiou, Hazekamp, de Jong, Juaristi Abaunz, Konečná, Kuneva, Kyllönen, Le Hyaric, López Bermejo, Lösing, Maltese, Maštálka, Matias, Michels, Mineur, Ní Riada, Omarjee, Papadimoulis, Pimenta Lopes, Sánchez Caldentey, Scholz, Spinelli, Sylikiotis, Torres Martínez, Urbán Crespo, Vallina, Vergiat, Viegas, Vieu

NI : Balczó, Chauprade, Morvai, Voigt

PPE : Adaktusson, Ademov, Alliot-Marie, Andrikienė, Arimont, Bach, Balz, Becker, Bendtsen, Bocskor, Böge, Bogovič, Boni, Buda, Buzek, Cadec, van de Camp, Casa, Caspary, Christoforou, Cicu, Clune, Coelho, Collin-Langen, Corazza Bildt, Csáky, Dantin, Dati, Delahaye, Deli, Deß, Deutsch, Dorfmann, Ehler, Engel, Erdős, Faria, Fernandes, Fjellner, Gahler, Gál, Gambús, Gardini, Gieseke, Gräßle, Grossetête, Grzyb, Gyürk, Hayes, Hetman, Hökmark, Hölvényi, Hortefeux, Hübner, Jahr, Járóka, Jazłowiecka, Joulaud, Juvin, Kalinowski, Karas, Kariņš, Kefalogiannis, Kelam, Kelly, Koch, Kósa, Kovatchev, Kozłowska-Rajewicz, Kudrycka, Kuhn, Kukan, Lamassoure, de Lange, Langen, Lavrilleux, Lewandowski, Liese, Lins, McAllister, McGuinness, Maletić, Malinov, Mann, Marinescu, Matera, Melo, Metsola, Morin-Chartier, Mureșan, Muselier, Mussolini, Nagy, Niebler, Niedermayer, van Nistelrooij, Novakov, Pabriks, Peterle, Petir, Pieper, Pietikäinen, Pitera, Plura, Polčák, Ponga, Pospíšil, Preda, Proust, Quisthoudt-Rowohl, Radev, Radtke, Reding, Ribeiro, Rolin, Rosati, Ruas, Rübig, Saïfi, Salini, Sander, Sarvamaa, Saudargas, Schöpflin, Schreijer-Pierik, Schulze, Schwab, Siekierski, Sógor, Šojdrová, Sommer, Štefanec, Stolojan, Šuica, Svoboda, Szájer, Szejnfeld, Thun und Hohenstein, Tolić, Țurcanu, Ungureanu, Urutchev, Vaidere, Vălean, Vandenkendelaere, Verheyen, Voss, Vozemberg-Vrionidi, Wałęsa, Weber Manfred, Wenta, Wieland, Winkler Hermann, Winkler Iuliu, Zagorakis, Zammit Dimech, Zdechovský, Zdrojewski, Zeller, Zovko, Zver, Zwiefka

S&D : Aguilera García, Anderson Lucy, Andrieu, Androulakis, Arena, Ayala Sender, Balas, Bayet, Benifei, Beňová, Berès, Bettini, Blanco López, Blinkevičiūtė, Bonafè, Borzan, Boștinaru, Brannen, Bresso, Briano, Bullmann, Cabezón Ruiz, Caputo, Childers, Chinnici, Christensen, Cofferati, Corbett, Costa, Cozzolino, Cristea, Dalli, Dance, Dăncilă, Danti, De Castro, Delvaux, De Monte, Denanot, Ertug, Fajon, Fleckenstein, Freund, Frunzulică, Gasbarra, Gebhardt, Geier, Gentile, Geringer de Oedenberg, Gierek, Giuffrida, Gomes, Grammatikakis, Grapini, Graswander-Hainz, Griffin, Gualtieri, Guerrero Salom, Guillaume, Guteland, Gutiérrez Prieto, Hedh, Hoffmann, Howarth, Ivan, Jaakonsaari, Kadenbach, Kaili, Kammerevert, Kaufmann, Keller Jan, Khan, Kirton-Darling, Kofod, Kohn, Köster, Kouroumbashev, Krehl, Kumpula-Natri, Kyenge, Lange, Lauristin, Leinen, Liberadzki, Lietz, López, Ludvigsson, Łybacka, McAvan, Mamikins, Maňka, Manscour, Martin David, Martin Edouard, Maurel, Mavrides, Mayer Alex, Melior, Mizzi, Molnár, Moraes, Morgano, Mosca, Nekov, Neuser, Nica, Niedermüller, Nilsson, Noichl, Panzeri, Paolucci, Pargneaux, Pașcu, Pavel, Peillon, Picula, Piri, Pirinski, Pittella, Poc, Popa, Post, Preuß, Regner, Revault d'Allonnes Bonnefoy, Rodrigues Liliana, Rodrigues Maria João, Rodust, Rozière, Sant, dos Santos, Sârbu, Sassoli, Schaldemose, Serrão Santos, Silva Pereira, Simon Peter, Simon Siôn, Sippel, Smolková, Soru, Stanishev, Stihler, Szanyi, Tang, Țapardel, Tarabella, Thomas, Toia, Ujhelyi, Ulvskog, Van Brempt, Vaughan, Viotti, Ward, Weidenholzer, Wölken, Zala, Zanonato, Zemke, Zoffoli, Zorrinho

Verts/ALE : Andersson, Auken, Bové, Buchner, Bütikofer, Dalunde, Delli, Durand, Eickhout, Giegold, Häusling, Hautala, Heubuch, Hudghton, Jadot, Joly, Keller Ska, Lambert, Lamberts, Lochbihler, Marcellesi, Meszerics, Reda, Reimon, Reintke, Rivasi, Ropė, Sargentini, Scott Cato, Škrlec, Solé, Šoltes, Staes, Tarand, Taylor, Trüpel, Urtasun, Valero, Vana, Ždanoka

Ellene 109

ALDE : Becerra Basterrechea, Calvet Chambon, Giménez Barbat, Nart, Pagazaurtundúa Ruiz, Punset

ECR : Ashworth, Czarnecki, Czesak, Dohrmann, Dzhambazki, Flack, Fotyga, Fox, Gericke, Gosiewska, Halla-aho, Hannan, Henkel, Hoc, Jurek, Kamall, Karski, Kłosowski, Kölmel, Krasnodębski, Krupa, Kuźmiuk, Lucke, McClarkin, Marias, Matthews, Nicholson, Ożóg, Piecha, Piotrowski, Procter, Ruohonen-Lerner, Sernagiotto, Škripek, Starbatty, Stevens, Sulík, Tannock, Tomašić, Tošenovský, Trebesius, Ujazdowski, Van Bossuyt, Vistisen, Wiśniewska, Zahradil, Zīle, Złotowski

EFDD : Lundgren, Winberg

ENF : Annemans, Arnautu, Atkinson, Bay, Bilde, Bizzotto, Borghezio, Boutonnet, Elissen, Fontana, Goddyn, de Graaff, Jalkh, Jamet, Kappel, Lebreton, Lechevalier, Martin Dominique, Marusik, Mélin, Monot, Obermayr, Pretzell, Salvini, Stuger, Troszczynski, Vilimsky, Zanni, Zijlstra

NI : Dodds, Epitideios, Fountoulis, Gollnisch, James, Korwin-Mikke, Saryusz-Wolski, Synadinos, Woolfe

PPE : Díaz de Mera García Consuegra, Estaràs Ferragut, Fisas Ayxelà, González Pons, de Grandes Pascual, Herranz García, Iturgaiz, Jiménez-Becerril Barrio, López-Istúriz White, Łukacijewska, Mato, Millán Mon, Olbrycht, Salafranca Sánchez-Neyra, Valcárcel Siso

Tartózkodás 34

ALDE : van Baalen, Cavada, Huitema, van Nieuwenhuizen, Riquet, Uspaskich, Väyrynen

ECR : Žitňanská

EFDD : Agnew, Aker, Arnott, Batten, Bullock, Carver, Coburn, Etheridge, Finch, Gill Nathan, Hookem, Iwaszkiewicz, O'Flynn, Parker, Reid

ENF : Rebega

NI : Papadakis Konstantinos, Zarianopoulos

PPE : Mikolášik, Morano, Záborská

S&D : Fernández, García Pérez, Gardiazabal Rubial, Jáuregui Atondo, Rodríguez-Piñero Fernández

Szavazatok helyesbítései és szavazási szándékok

Mellette : Elżbieta Katarzyna Łukacijewska, Jan Olbrycht

Tartózkodás : Clara Eugenia Aguilera García, Inés Ayala Sender, José Blanco López, Soledad Cabezón Ruiz, Sergio Gutiérrez Prieto, Javi López