2.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 81/1

Előadó:

Dimitris DIMITRIADIS

1.1.

Az EGSZB több véleményében következetesen pozitív hozzáállásának adott hangot azon uniós politikákkal kapcsolatban, amelyek célja a kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatása (1). A kkv-k azonban igen heterogén kategóriának számítanak, ami azt jelenti, hogy külön erőfeszítést igényel az egyes alcsoportok megfelelő kezelése és különösen igaz ez a családi és hagyományos kisvállalkozásokra.

1.2.

Ezen alcsoport fontossága abban rejlik, hogy az uniós régiókban a munkahelyek jelentős többségét az ilyen jellegű vállalkozások biztosítják. Az EGSZB – korábbi következtetéseit megerősítve, és felidézve a korábbi véleményeiben tett ajánlásait (2) – igyekszik közelebbről megvizsgálni és elemezni a családi és hagyományos kisvállalkozásokat érintő kihívásokat. Ezzel lehetőséget kíván teremteni arra, hogy konstruktív módon befolyásolhassa a politikai döntéshozatalt – mind uniós, mind pedig nemzeti és regionális szinten.

1.3.

Az EGSZB arra buzdítja az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzon a családi és hagyományos kisvállalkozások támogatásának és segítésének lehetőségeivel, hiszen ezek a vállalkozások az új tevékenységek létrehozásának, illetve a szűkös erőforrásokkal rendelkező térségekben a jövedelemtermelésnek a kulcselemei. Gazdagítják a regionális fejlesztés folyamatát – különösen a kevésbé fejlett régiókban –, hiszen szorosan a helyi gazdaságban gyökereznek, ott hajtanak végre beruházásokat és segítik az ottani foglalkoztatási szint megtartását.

1.4.

Az EGSZB szerint jelentős fejlesztési potenciál van számos elmaradottabb régióban, ráadásul az ilyen vállalkozások segíthetnek ezeknek az eddig kiaknázatlan lehetőségeknek a kihasználásában. Ezzel a kérdéssel nem csupán az Európai Bizottságnak, hanem más szereplőknek is foglalkozniuk kellene, akiket – például a helyi önkormányzatokat és az üzleti szervezetekhez és pénzintézetekhez hasonló helyi közvetítőket – intenzíven be kellene vonni ebbe a folyamatba.

1.5.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy fordítson figyelmet arra a tényre, hogy a családi és hagyományos kisvállalkozásokat a közelmúltbeli gazdasági és ipari fejlemények és trendek hátrányosan érintették. E vállalkozások veszítettek versenyképességükből, és jelentős nehézségeket tapasztalnak műveleteik végrehajtása során.

1.6.

Az EGSZB-t aggasztja, hogy a támogatáspolitikai eszközök nem a családi és hagyományos kisvállalkozásokra összpontosítanak, és nem valószínű, hogy e vállalkozások komolyabb hasznot húznának belőlük. A kkv-knak nyújtott támogatás általában a kkv-k által végzett kutatás és innováció fokozására, valamint az induló vállalkozásokra irányul. Anélkül, hogy megkérdőjelezné e politikák jelentőségét, az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy az összes kkv-nak csupán töredéke részesül e politikákból, és a családi és hagyományos kisvállalkozások jellemzően nem tartoznak ezek közé. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság azon tervét, hogy felülvizsgálja a kkv-k fogalommeghatározását, amit a Belső Piaci, Ipar-, Vállalkozás- és Kkv-politikai Főigazgatóság kezdeményezett, és amit elvileg 2019 elejére ütemeztek (3).

1.6.1.

A kkv-k jelenlegi fogalommeghatározása mára idejétmúlttá vált, ezért az EGSZB úgy véli, hogy a tervezett felülvizsgálat segíthet a kkv-k jellegének pontosabb megértésében, valamint abban, hogy megfelelőbb politikákat dolgozzanak ki számukra. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy a konzultációs eljárás keretében készítsen egy értékelést arról, hogy a kkv-kra vonatkozó szakpolitikai intézkedések uniós, nemzeti és regionális szinten történő végrehajtása során hogyan alkalmazzák a jelenlegi definíciót, különös tekintettel a családi és hagyományos kisvállalkozásokra.

1.6.2.

Az EGSZB úgy véli, hogy a fogalommeghatározás felülvizsgálatának legalább az alábbiakra ki kell térnie:

1.7.

Az EGSZB szerint speciális alkategóriaként kellene elismerni a kisebb családi és hagyományos vállalkozásokat, hiszen általában ők sínylik meg a leginkább a piac nem megfelelő működését; ezért célzottan nekik szánt támogatási politikák kidolgozását szorgalmazza. A legsürgetőbb problémák kezelése érdekében e szakpolitikáknak legalább az alábbiakra kell törekedniük:

2.1.

Az uniós politikai döntéshozatal középpontjában jelenleg számos aktuális ipari fejlemény és trend áll, mint például a digitalizáció, az Ipar 4.0, a gyorsan változó üzleti modellek, a globalizáció, a megosztásalapú gazdaság és a versenyelőny innovatívabb forrásai. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy az embereknek mindenhol meg kell tudniuk élni Európában, sokszor olyan régiókban is, amelyekbe az Ipar 4.0 egyhamar valószínűleg nem jut el.

2.2.

Ezen új trendek jelentőségének alábecsülése nélkül és az ezek népszerűsítését célzó szakpolitikai erőfeszítések támogatása mellett arra is emlékeztetni kell, hogy az uniós régiókban a munkahelyek túlnyomó többségét az igen hagyományos kkv-k (6) és kis családi vállalkozások (7) nyújtják, amelyek közül sok vállalkozás nagy múltú, és saját hagyományokkal, tapasztalatokkal és számos korábbi sikertörténettel rendelkezik. A vállalkozások e csoportja jellemzően az alábbi alcsoportokat foglalja magában:

2.3.

Amint azt az EGSZB már korábban is kifejtette, a családi és hagyományos kisvállalkozások világszerte számos gazdaság gerincét jelentik, és látványos mértékben bővülnek. E vállalkozások komoly szerepet játszanak a regionális és helyi fejlődésben, és kiemelt, konstruktív szerepük van a helyi közösségben. A családi vállalkozások jobban ellen tudnak állni a recesszió és stagnálás nehéz időszakainak. Ezekre a vállalkozásokra a kiemelt gondoskodás a jellemző, hiszen tulajdonosaikat mélyen érintik a vállalkozás hosszú távú kilátásai, főként mivel a család vagyona, hírneve és jövője múlik ezen. Gondoskodásuk jellemzően a vállalat fennmaradása iránti szokatlan elkötelezettségükben és a munkavállalói közösséggel való törődésben ölt testet, valamint abban, hogy a vállalkozás fenntartása érdekében szorosabb kapcsolatot ápolnak az ügyfelekkel. Az EGSZB már korábban is felkérte az Európai Bizottságot, hogy a tagállamokban található családi vállalkozásokkal kapcsolatos bevált gyakorlatok népszerűsítése érdekében hajtson végre aktív stratégiát (8).

2.4.

Az elmúlt években számos családi és hagyományos kisvállalkozásnak adódtak egyre nagyobb nehézségei műveleteik végrehajtása terén, mivel:

2.5.

Alig kevesebb mint 23 millió kkv működik Európában, amelyek közül az EU déli országaiban nagyobb a kkv-knak az összes vállalkozás számához viszonyított aránya (10). Nem csupán arról van szó, hogy az uniós nem pénzügyi ágazatban az összes vállalkozás 99,8 %-a kkv (11), hanem arról is, hogy ezek a kkv-k foglalkoztatják az összes munkavállaló közel 67 %-át, és a nem pénzügyi ágazat (12) által termelt hozzáadott érték mintegy 58 %-át állítják elő. A cégek között leginkább a mikrovállalkozások, azon belül is az egyszemélyes vállalkozások vannak a legnagyobb számban.

3.1.

Az általános szabály az, hogy a kkv-knak nyújtott támogatást főként a kkv-k által folytatott kutatás és innováció fokozására, valamint a kkv-k fejlesztésére szánják (13). Míg az innovációra és a globális piacra való törekvés képességét a növekedés két legfontosabb tényezőjeként ismerik el, a kkv-k többnyire mindkét területen gyengébbnek mutatkoznak (14). Az elmúlt finanszírozási időszak során alkalmazott eszköztípusok fele szinte kizárólag innovációval kapcsolatos célkitűzéseket támogatott. Olyan eszközök ezek, amelyek a technológiai és nem technológiai innovációt, az ökoinnovációt, az innovatív vállalatok alapítását, a K+F projekteket, a tudás- és technológiaátadást támogatják.

3.2.

A 2007–2013 közötti időszakban (15)„az ERFA-ból a kkv-knak nyújtott támogatás összege mintegy 47,5 milliárd EUR volt (76,5 % vállalkozástámogatás, valamint a szóban forgó időszakra vonatkozó teljes ERFA-támogatás 16 %-a)”. Ezenkívül 18,5 millió vállalkozásból mintegy „246 000 kedvezményezett kkv-t azonosítottak”. A kedvezményezettek számának és az összes vállalkozás számának összevetése egyértelműen azt mutatja, hogy ez a mennyiség egyáltalán nem elég, és azt bizonyítja, hogy az EU nem tudja támogatni ezt az igen fontos vállalkozáskategóriát. Az Európai Bizottság erőforráshiány, valamint e vállalatok jellegének sokfélesége miatt nem foglalkozik ezzel a komoly problémával.

3.3.

Ugyanezen időszakban viszonylag nagy számú szakpolitikai eszközt alkalmaztak nagy változékonysággal, 1 és 8 000–9 000 közötti kedvezményezettet érve el. A nagyon kevés kedvezményezettre alkalmazható eszközök létrehozása nyilván nem hatékony. Felmerül ezért a kérdés, hogy érdemes-e ilyen sok eszközt kidolgozni. Ezen eszközök eredményessége és hatékonysága is megkérdőjelezendő, ha mérlegeljük a kidolgozásukhoz szükséges emberi és pénzügyi erőforrásokat, valamint az általuk elért hatást (ha van ilyen). Ugyanakkor az esettanulmányok egyfajta önkiválasztási vagy „puha célkiválasztási” folyamatra mutattak rá, amelynek során valójában már egy adott szakpolitikai eszköz kidolgozásával (általában nagyobb támogatásfelvevő képességgel rendelkező) kedvezményezettek egy adott csoportját célozták meg.

3.4.

A programozási időszakban végrehajtott 50 operatív program összesen 670 szakpolitikai eszközének átfogó vizsgálata (16) arra mutatott rá, hogy az egyes szakpolitikák közötti megoszlás eléggé egyenlőtlen. Ez azt mutatja, hogy az összes szakpolitikai eszköz kevesebb mint 30 %-a irányult a hagyományos vállalkozások szükségleteire. Az EGSZB már jelezte, hogy támogatja az innovatív és gyorsan növekvő vállalatokat (17). Ugyanakkor az EGSZB sajnálja, hogy a szakpolitikai eszközöket aránytalanul és túlnyomórészt a kkv-k innovációs célkitűzéseire fordítják, mivel az uniós kkv-k nagy része egyáltalán nem rendelkezik – és a közeljövőben sem fog rendelkezni – innovációs potenciállal, és alaptevékenységük nem is igényli azt. Tény, hogy az innovatív termékeket rendkívül alacsony költségek mellett lehetne kifejleszteni, és azok jelentős növekedési potenciállal bírhatnak, de az ilyen jellegű növekedés egyértelműen kivételes, nem pedig általános a hagyományos és családi vállalkozások esetében, amelyek teljesen eltérő felfogásban működnek. Valamennyi innováció lehetséges és ajánlott is, és nyitottságuk folytán az új nemzedékek már bele is kezdenek innovációs tevékenységekbe. A legtöbb esetben azonban az innováció csak elaprózódottan jelenik meg és nem képezi a vállalatok alaptevékenységének részét (18).

3.5.

A családi és hagyományos kisvállalkozások nem állnak a támogatáspolitikai eszközök középpontjában, amit az is bizonyít, hogy a szakpolitikai eszközök egy kis részét (az összes közpénzből nyújtott támogatás csupán 7 %-át) fordítják adott ágazatokban, többnyire az idegenforgalomban működő kkv-kra. Az is ezt mutatja, hogy a kedvezményezett kkv-knak mintegy 54 %-a a gyártási és ikt-ágazatban (10 %) működik, csupán 16 %-uk tevékenykedik a nagy- és kiskereskedelmi ágazatban, és 6 %-uk a szálloda- és vendéglátóiparban – amelyek hagyományos ágazatoknak minősülnek. Ezt az a tény is súlyosbítja, hogy a legutóbbi programozási időszakban a kkv-knak nyújtott támogatást az elmélyült gazdasági válság határozta meg, tekintettel arra, hogy az erőforrásokat az innováció helyett inkább az általánosabb növekedésre kellett fordítani.

3.6.

Ugyanakkor az adatok azt jelzik, hogy a válság 2008-as kezdetét követő öt évben a kkv-k száma nőtt, míg a hozzáadott érték és az alkalmazottak száma csökkent (19). E statisztikák azt mutatják, hogy ezen időszak során a „kényszervállalkozás” volt a jellemző, szemben az „önkéntes vállalkozással”. Természetes, hogy az emberek kiutat kerestek a válságból, a vállalatok pedig megpróbáltak fennmaradni, de a támogatás nem volt sem elégséges, sem pedig megfelelő (20).

3.7.

Számos közelmúltbeli tanulmány egyértelmű bizonyítékot mutatott arra, hogy jelentős a különbség az észak- és a dél-európai kkv-k szükségletei között, és nemzeti szinten is komoly eltérések mutatkoznak. Ezt a nézetet teljes mértékben támogatja az európai kkv-król szóló 2014–2015. évi éves európai bizottsági jelentés, amely szerint a legrosszabb eredményeket főként a dél-európai országokban mérték. Ezekben az országokban rendkívül alacsony a sikeres projektek aránya, ideértve a Horizont 2020 keretprogram kkv-kkal kapcsolatos elemét is.

3.8.

A családi és hagyományos kisvállalkozásoknak nyújtandó eredményes támogatással kapcsolatban további komoly kihívást jelent, hogy a támogatási politikákat többnyire a támogatandó vállalatok mérete alapján dolgozzák ki, nem pedig olyan relevánsabb jellemzők alapján, amelyek tevékenységüket jobban befolyásolják. Ez a megközelítés idejétmúlt lehet, és nem kellően célirányos, továbbá nem veszi figyelembe a különféle csoportok, például a családi és hagyományos kisvállalkozások eltérő szükségleteit. Korábbi véleményeiben ezért az EGSZB mindig hangsúlyozta, hogy célzottabb és pontosabban meghatározott szakpolitikákat kell kidolgozni az európai kkv-k támogatására, továbbá hogy újra meg kell vizsgálni a kkv-k fogalommeghatározását annak érdekében, hogy az jobban tükrözze sokféleségüket (21).

3.9.

Az EGSZB-t aggasztja, hogy az ERFA-támogatásoknak eddig csupán kis hányada hozott dokumentálható eredményt (22), ami bizonyíthatná, hogy tényleges hatással vannak a gazdaságra. Ez pedig megkérdőjelezi a kkv-k támogatására fordított pénzeszközök valódi hatását, és az EGSZB azt sürgeti, hogy kerüljön sor egy valódi hatásvizsgálatra, amely a családi és hagyományos kisvállalkozásoknak nyújtott támogatások elemzését is tartalmazza.

3.10.

Nem az Európai Regionális Fejlesztési Alap az egyetlen támogatási forrás a családi és hagyományos kisvállalkozások számára. Más források is nyújtanak támogatást a kkv-knak. Ilyen például az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) (23), az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) (24) vagy az Európai Szociális Alap (ESZA) (25), melyeket vagy külön, vagy pedig a területi eszközök (a közösségvezérelt helyi fejlesztés (CLLD) és az integrált területi beruházások (ITI)) révén lehet igénybe venni. Ezek közül azonban egyik sem irányul kimondottan a családi és hagyományos kisvállalkozásokra, és a finanszírozásnak csak egy nagyon csekély része jut el ezekhez a vállalkozásokhoz. A családi és hagyományos kisvállalkozások képviselői szerint az illetékesek nincsenek teljesen tisztában az ő igényeikkel, illetve nem elégítik ki megfelelő módon azokat.

3.10.1.

Az ok az is lehet, hogy a szakpolitikai támogatási eszközök kidolgozásakor az uniós, nemzeti és helyi döntéshozók és kormányok bizonyos tekintetben túl merevek, és nem vették figyelembe a vállalati és szociális partnerek véleményét, hogy ezáltal megértsék a kis méretű és nagyon kis méretű vállalatok valódi szükségleteit.

3.10.2.

Természetesen nem lehet csupán a kormányokat hibáztatni – a közvetítő szervezetek is hibásak, mivel nem tudták eredményesen kommunikálni a kkv-k valós szükségleteit. Jó példa erre, hogy a kkv-k láthatóan előnyben részesítik a vállalkozásoknak nyújtott vissza nem térítendő támogatásokat, miközben a politikai eszmecserében növekvő hangsúlyt kap a tőkefinanszírozás, a visszatérítendő támogatás és a közvetett támogatás.

3.10.3.

A vállalkozások és kutatóközpontok közötti partnerségek, valamint a kkv-k közvetítők révén történő támogatása szintén a vártnál kevésbé előrehaladottnak tűnik, az e témákat övező nagy fokú érdeklődés ellenére. Az érvelés szerint ez az eltérés részben a válsággal is magyarázható volna, de a gazdasági recesszió során a politikai döntéshozók dönthettek volna „hagyományosabb” szakpolitikai eszközök mellett, hogy a válságos időkben fenntartsák a helyi gazdaságokat.

3.10.4.

A többféle konkrét pénzügyi eszköz igénybevételének lehetősége a családi és hagyományos kisvállalkozások esetében szinte elérhetetlen, mert nehéz ezek alkalmazása, valamint hiányzik a kellő tapasztalat és tudás.

4.1.

A kisvállalkozások esetében az exportnak a forgalomhoz viszonyított aránya jellemzően alacsonyabb, mint a közepes és a nagyvállalatoknál, ami azt jelenti, hogy összefüggés van a vállalatok mérete és exportkapacitása között.

4.2.

A finanszírozáshoz való hozzáférés gyakran komoly problémát jelent a kkv-k és az induló vállalkozások számára. Egyik tájékoztató jelentésében az EGSZB felhívta a figyelmet arra, hogy az elégtelen finanszírozás 2008 óta akadályozza a kkv-k tevékenységeit (26). Bár a helyzet a közelmúltban javult, a kisebb cégek esetében lassabb az előrehaladás, ami újból rámutat a méretnek a cégek szükségletei és teljesítménye tekintetében betöltött jelentőségére. Ráadásul a kkv-knak leginkább bankkölcsönre van szükségük működésük finanszírozásához, a bankrendszer viszont úgy van kialakítva, hogy nem igazán tudja figyelembe venni a kkv-k sajátosságait, nem is beszélve a családi és hagyományos kisvállalkozásokról.

4.3.

A közelmúltban a pénzügyi támogatások főként az induló innovatív vállalkozásokra összpontosítottak – amelyek az uniós kkv-k igen kis hányadát teszik ki –, de még mindig nem sikerült megfelelően megoldani a növekedés finanszírozásához szükséges sürgető tőkeigényt, sem pedig a közelmúltbeli válság által súlyosan érintett hagyományos vállalkozások túlnyomó többségének azt az igényét, hogy egyáltalán a rendes üzletmenetüket finanszírozni tudják. Olvashattunk arról is, hogy egyes kisvállalkozások a bankok hibájából egyszerű cash-flow problémák miatt kénytelenek voltak bezárni.

4.4.

Egy másik komoly nehézség, amellyel – ellentétben a nagyvállalatokkal – a kkv-knak szembe kell nézniük, az információhoz és az új piacokhoz való hozzáférés. Nehezebb számukra a jól képzett munkaerő felvétele és megtartása is, valamint az egyre szigorodó szabályozási és bürokratikus követelményeknek való megfelelés. A kkv-k hátrányos helyzete a kevésbé fejlett uniós régiókban még súlyosabb, ugyanis ott nem tudnak együttműködni ugyanahhoz az értéklánchoz tartozó nagyobb vállalatokkal, kevesebb a lehetőség a versenyképes klaszterekben való részvételre, elégtelen a közjavakkal való ellátottságuk, kevesebb eszközhöz és támogató intézményhez férnek hozzá, és az ügyfelek száma is gyakran mutat csökkenést. Mindezen tényezők következtében sokkal drágábban tudják csak áruikat piacra vinni.

4.5.

Ezért a hagyományos kkv-k és a kevésbé fejlett uniós régiókban található kkv-k számára nem az innovációt, az új piacokhoz való hozzáférést, a nemzetközivé válást, a tőkepiacokhoz való hozzáférést stb. elősegítő szakpolitikai eszközök létfontosságúak, hanem azok, amelyek abban segítik a kkv-kat, hogy fejlődjenek, és jobban teljesítsenek az alaptevékenységükhöz kapcsolódó műveleteik terén – azaz olyan eszközökre van szükségük, amelyek segítik a hagyományos banki finanszírozáshoz, az információhoz, a képzett munkaerőhöz és az azonnali üzleti lehetőségekhez való hozzáférést (a napi üzletmenet javítását). E vállalkozások számára rövid távon nincs értelme a magatartásbeli változás kezdeményezésének, mivel először is azt az általános környezetet kell megváltoztatni, amelyben működnek.

4.6.

Míg egyes országokban zökkenőmentesen működnek az üzleti inkubátorházak, más országokban kedvező hatásuk igen korlátozott. A siker kulcsa a szervezeti erőforrások és támogató hálózatok megosztásának kultúrája, amely elvben a kevésbé fejlett uniós régiókban nem alakult ki kellő mértékben.

4.7.

A tudástartalom előállításának mint versenyelőnynek az egyre növekvő fontossága tovább növeli a kkv-k sokszínűségét, és hátrányosan megkülönbözteti egymástól a jól növekedő kkv-kat és azokat, amelyek fejlődését hagyományosan a kis méretükhöz, elhelyezkedésükhöz és ügyfélkörükhöz kapcsolódó akadályok hátráltatják.

4.8.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy támogassa a „Cselekedj előbb kicsiben” megközelítést, és a szakpolitikai eszközök kidolgozásakor fordítson külön figyelmet a családi és hagyományos kisvállalkozásokra.

4.9.

30–40 évvel ezelőtt Európában sok elmaradott régió volt: olyan térségek, amelyek földrajzilag vagy funkcionálisan távol estek a gazdasági növekedés motorjaitól. Ezek közül jó néhány mára virágzó gazdasággal büszkélkedhet, ami a nyitott, felelősségteljes és korrupciótól mentes helyi önkormányzatoknak, az üzleti szervezetek hatékony működésének, illetve jól működő helyi üzleti hálózatok létrehozásának köszönhető.

5.1.

A finanszírozáshoz való hozzáférés súlyos probléma. Szemben a nagyobb cégekkel, a családi és hagyományos kisvállalkozások a nyereségesség, a fennmaradás és a növekedés terén nagyobb változékonyságot mutatnak, ami a finanszírozással kapcsolatos sajátos problémáik egyik oka. A kkv-k általában magasabb kamatokkal, a fedezet hiánya miatt pedig hiteladagolással kénytelenek szembenézni. A finanszírozási nehézségek a lassan és a gyorsan növekedő vállalkozások esetében jelentősen eltérnek.

5.2.

A kockázatitőke-alapok, a magántőkepiacok – többek között az informális piacok és az üzleti angyalok –, a közösségi finanszírozás (crowdfunding) elterjedése és általánosságban a tőkepiaci unió fejlődése javította bizonyos kkv-kategóriák esetében a kockázati tőkéhez való hozzáférést. Nem valószínű azonban, hogy a családi és hagyományos kisvállalkozások e fejleményekből képesek lennének hasznot húzni, így továbbra is főként a hagyományos banki hitelekre kell támaszkodniuk. Még az innovatív vállalatok, az induló vállalkozások és a közepes méretű cégek esetében is előfordul, hogy ezeket az eszközöket nem tudják könnyen hasznosítani, és jelentősek az egyes országok közötti különbségek a helyi tőkepiacok fejlettségi szintje és a megfelelő jogszabályok hiánya miatt.

5.3.

Üdvözlendő az Európai Bizottság azon politikája, amely szerint garancianyújtással könnyítenék meg a finanszírozáshoz való hozzáférést. Úgy tűnik azonban, hogy a kiválasztott rendszer torzítja a garanciák piacát, és végső soron nem kívánt következményekkel jár a garanciaintézetek tevékenységére nézve. Empirikus bizonyíték áll rendelkezésre (Spanyolország jó példa erre), amely szerint a kereskedelmi bankok kifejezetten azt javasolják meglévő hitelfelvevőiknek, hogy kérjenek garanciát – amelyet közvetlenül az EU részéről, közvetlen garancia formájában bocsátanak ki –, hogy a bank a garancia révén fedezhesse az aktuális kockázatokat anélkül, hogy szigorítanák a kockázati besorolásukat. A „hátrányos helyzetű kkv-k” (amelyek nehezen jutnak hitelhez) ebből kimaradnak. A közpénzek viszontgaranciákon keresztül történő nagyobb mértékű felhasználása növeli a közpénzek felhasználásának hatékonyságát, és nagyobb multiplikátorhatást eredményez a piacon és a gazdaság egészében egyaránt.

5.4.

Az európai és a helyi szabályozási terhek továbbra is komoly akadályt jelentenek a családi és hagyományos kisvállalkozások számára, amelyek általában kevésbé vannak felkészülve a túlzott szabályozásból eredő problémák kezelésére. Ezért e vállalkozások számára a szabályozásokkal kapcsolatos információkhoz való hozzáférést meg kell könnyíteni, és jobb tájékoztatást kell nyújtani a műszaki és környezetvédelmi előírásokról. A politikai döntéshozóknak biztosítaniuk kell, hogy a megfelelőségi eljárások ne legyenek szükségtelenül költségesek, bonyolultak vagy hosszadalmasak. Ezenkívül pedig az érintett helyi vállalkozói szervezeteknek rendszeresen és alaposan kell ellenőrizniük az új szabályozásokat és azok végrehajtását.

5.5.

A jobb tájékoztatáshoz való hozzájutás nem csupán a szabályozási követelmények kapcsán szükséges. A helyi üzleti környezettel és a piaci lehetőségekkel kapcsolatos regionális szintű tájékoztatás szintén létfontosságú a hagyományos és családi vállalkozások számára. A modern technológiák jelentősen csökkenthetik az információs szakadékot, amennyiben felhasználóbarát kialakításúak. Nagy segítséget jelentene egy olyan egyablakos rendszer létrehozása, ahol a cégek stratégiáját és döntéseit befolyásoló valamennyi szükséges információ egy helyen állna rendelkezésre; ez néhány országban már létezik. Az információs hálózatokat ösztönző intézkedéseknek az adatbázisok testre szabására és az információs túlterheltség elkerülésére kell törekedniük.

5.6.

A piacra jutás megkönnyítésére irányuló újabb intézkedések elsősorban a nemzetközi piacokra összpontosítanak. A politika ezen a területen a kkv-k által tapasztalt azon hátrányok kezelésére törekszik, amelyek a humán erőforráshoz, a külső piacokhoz és a technológiához való hozzáférésük hiányából fakadnak. Azonban – amint azt fentebb kifejtettük – a családi és hagyományos kisvállalkozások esetében ennek gyakran csekély a jelentősége. Ezért az erőfeszítéseket a regionális szintű kereskedelmi képviseletek szervezői közötti koordináció javítására és a megbízható üzleti partnerek megtalálásához nyújtandó segítség fokozására kellene összpontosítani. Ugyanezen a területen másik lehetőség, hogy fokozzák a törekvéseket annak a „részaránynak” a növelésére, amelyet a kis cégek a kormányzati közbeszerzési pályázatok elnyerése terén képviselnek.

5.7.

A családi és hagyományos kisvállalkozások nagyon sajátos problémája a képzett munkaerőhöz jutás. A távoli térségek és számos leszakadó régió demográfiai összetétele egyre romlik, ennek eredményeként pedig sok helyen jelentős hiány van képzett munkaerőből. A vállalkozásoknak ezért segítségre van szükségük a humán erőforrások megtalálása és megnyerése, valamint kiképzésük terén egyaránt. A képzési programokat a holtszezonra kell időzíteni, és személyre kell szabni. Rendszert kell továbbá kidolgozni arra, hogy rendszeresen kínáljanak ilyen programokat, mivel a kis cégeknél igen nagy lehet a munkaerő-fluktuáció.

5.8.

A családi vállalkozásoknál megszokott, hogy a család gyermekei vagy más gyermekek szintén a cégnél dolgoznak. Ez a hagyomány, és jót is tesz a vállalkozásnak, mivel elősegíti a vállalat egyik generációról a másikra történő zökkenőmentes átadását vagy a jövőbeli munka megismerését. Ilyen esetekben a tulajdonosoknak/vezetőknek mindig szem előtt kell tartaniuk, hogy az ILO gyermekmunkáról szóló 182. és 138. számú egyezményének megfelelő munkakörülményeket biztosítsanak.

5.9.

Képzésre nem csupán a családi és hagyományos kisvállalkozások alkalmazottainak van szükségük. A vidéki és távoli térségekben a banki ügyintézők és munkaadói szervezetek gyakran semmilyen ismerettel nem rendelkeznek az Európai Bizottság által kínált programokról és lehetőségekről, valamint a kapcsolódó dokumentumokról és eljárásokról. A közvetítők ezen hálózata gyakran kiemelten fontos a családi és hagyományos kisvállalkozások számára nyújtott támogatás hatékonysága terén. Elő kell segíteni a szóban forgó közvetítőknek szóló információs programokat és a bevált gyakorlatok egymás közötti cseréjét. Meg kell szervezni az összes finanszírozási lehetőség és program kapcsán az egyablakos ügyintézést.

5.10.

Másik fontos szakpolitikai intézkedés lehetne a családi és hagyományos kisvállalkozások tulajdonosainak/vezetőinek „minőségfejlesztése”, hiszen az ilyen vállalkozásoknál minden közvetlenül összefügg ezzel a tényezővel. Ez megoldható a képzések ösztönzésével és/vagy a tanácsadó és konzultációs szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítésével. Támogatni kell az egész életen át tartó tanulást – a helyes irányba tett lépést jelenthetik az olyan területekkel kapcsolatos online oktatási eszközök, mint például üzleti terv készítése, termelési normák, fogyasztóvédelmi jogszabályok és egyéb szabályok.

5.11.

Egy másik intézkedésként arra kellene ösztönözni a családi és hagyományos kisvállalkozásokat, hogy forgassák vissza nyereségüket. Amennyiben ösztönzést kapnának erre, akkor sokkal stabilabbá válnának ezek a vállalkozások, kevésbé függenének a banki hitelezéstől és ellenállóbbak lennének a válságokkal szemben.

5.12.

Rendkívül hasznos lenne, ha minden országból összegyűjtenék és megismertetnék a tagállamokkal azokat módszereket, amelyek beváltak az olyan ágazatokban, ahol sok családi és hagyományos kisvállalkozás működik (ilyen például az idegenforgalom, a mezőgazdaság, a halászat stb.).

2.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 81/9

Előadó:

Jean-Marc ROIRANT

1.1.

A civil társadalmi szervezetek kiemelt szerepet játszanak az aktív európai polgári szerepvállalás előmozdításában. Egy részvételen alapuló demokráciának közreműködő szervezetekre van szüksége ahhoz, hogy bevonja a polgárokat és lehetővé tegye számukra, hogy a polgári élet valamennyi területén kifejthessék véleményüket. Az erős, független és sokszínű szervezett civil társadalom léte a megfelelő állami támogatáson alapul.

1.2.

A közpénzekhez való egyre nehezebb hozzáférésen túlmenően a civil tér szűkülése – melynek egyes uniós országokban a tanúi lehetünk – a legveszélyesebb a civil társadalmi szervezetek működésére és az európai demokráciára nézve.

1.3.

Az EGSZB úgy véli, hogy európai és nemzeti szinten is politikai és jogszabályi keretre van szükség a tevékenységét az alapvető jogokban tükröződő értékekkel összhangban végző európai civil társadalom fejlődésének elősegítése érdekében.

1.4.

Annak mintájára, ahogyan azt az egyes tagállamok a „kölcsönös kötelezettségvállalási charták” vagy „paktumok” révén nemzeti szinten tették, az európai intézmények is lépést tehetnének a valódi európai civil párbeszéd irányába. Folytatni kell az európai egyesület jogállásáról, valamint az alapítványok európai jogállásáról szóló vitát, valamint biztosítani kell az EUSZ 11. cikke végrehajtását a civil társadalommal folytatandó strukturált párbeszéddel kapcsolatban.

1.5.

Az EU-nak arra kell ösztönöznie a tagállamokat, hogy tartsák fenn és fejlesszék tovább a magánadományok adózási ösztönzőit, illetve hogy adóbevételeik egy részéből támogassák a civil szervezeteket. Az EU-nak ezzel egy időben az adózási jogszabályok és eljárások egyszerűsítése révén meg kellene szüntetnie a határokon átnyúló adományozás előtt álló akadályokat, és EU-szerte be kellene fektetnie a jótékonysági intézkedésekbe.

1.6.

Az európai intézményeknek elő kellene mozdítaniuk, hogy kedvező kép alakuljon ki a civil társadalmi szervezetekről, és gondoskodniuk kellene arról, hogy e szervezetek megőrizzék függetlenségüket. Ez többek között a társadalmi innováció és a civil részvétel területén való cselekvőképességük és szerepvállalásuk megerősítésével érhető el.

1.7.

Az EGSZB szükségesnek tartja az erős és független európai civil társadalom kialakítását elősegítő stratégia megalkotását és egy, a civil szerveződés szabadságáért felelős uniós ombudsman szerepkör létrehozását. A nem kormányzati szervezetek ennek a koordinátornak jelenthetnék a zaklatásukkal vagy tevékenységük korlátozásával kapcsolatos eseteket.

1.8.

A jövőbeli többéves pénzügyi kerettel kapcsolatban az EGSZB arra kéri a költségvetési hatóságokat, hogy többek között működési támogatások, valamint többéves finanszírozások révén növeljék a civil társadalmi szervezeteknek nyújtandó támogatást.

1.9.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy javasolja egy, az EU-n belüli demokráciát, emberi jogokat és értékeket támogató, jelentős költségvetéssel bíró európai alap (1) létrehozását. Ez az alap Európa-szerte közvetlenül nyitott lenne a civil szervezetek felé és független irányítás alatt állna, a Demokráciáért Európai Alapítványhoz (2) (EED) hasonlóan. Részt vennének benne ezenkívül az EGSZB képviselői is.

1.10.

A részvételi demokrácia elősegítése érdekében az EGSZB véleménye szerint az „Európa a polgárokért” programot a következő többéves pénzügyi keretből az Európai Parlament javaslatának (3) megfelelően 500 millió eurós költségvetéssel kellene ellátni. Ugyancsak fokozni kellene a civil társadalmat megcélzó Erasmus+ intézkedéseket.

1.11.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a strukturális alapok működése tekintetében kísérje figyelemmel a civil társadalommal való partnerséget szabályozó magatartási kódex végrehajtását. Az Európai Bizottságnak fel kellene kérnie a nemzeti és regionális hatóságokat, hogy a kapacitásépítés fellendítését szolgáló technikai segítségnyújtási rendelkezéseket alkalmazzák a civil szervezetek támogatására.

1.12.

Az EGSZB kéri, hogy részletesebben vitassák meg, hogyan lehetne a kutatók és a civil társadalom közötti kapcsolat elősegítése révén biztosítani a civil szervezetek további részvételét a kutatási programokban, javasolja továbbá, hogy a jövőbeli kutatási keretprogramban a „társadalmi kihívások” pilléren belül hozzanak létre egy új területet a polgári részvétel és demokrácia számára.

1.13.

A fenntartható fejlesztési célokat és a nemek közötti egyenlőség szempontjait be kell építeni a jövőbeli többéves pénzügyi keretbe.

1.14.

Az EU-nak fenn kell tartania és meg kell erősítenie vezető szerepét a humanitárius segítségnyújtásban és a nemzetközi együttműködésben, és törekednie kell a civil társadalom proaktív előmozdítására.

1.15.

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak a költségvetési rendelet felülvizsgálatára irányuló javaslatában szereplő azon felvetését is, hogy az önkéntesek munkaidejét támogatható költségként vegyék figyelembe (közvetlen válasz az EGSZB „Statisztikai eszközök az önkéntesség mérésére” című véleményére (4)), valamint hogy megkönnyítsék a természetbeni hozzájárulások társfinanszírozásként történő beszámítását. Üdvözli továbbá, hogy a Parlament jelentésében ugyancsak szükségesnek tartja az alapok felügyeletének egyszerűsítését, például az értékelések és auditok kölcsönös elfogadása és a kérelmezőknek adott válaszadás felgyorsítása, illetve a szerződések és kifizetések gyorsabb aláírása révén. Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket, hogy egyezzenek meg a javasolt szövegben, melynek révén megfelelően meg lehet becsülni az önkéntesek munkaidejét.

1.16.

A civil társadalom megerősítése érdekében a legkisebb szervezetek és a leghátrányosabb helyzetű népességcsoportok számára jobb hozzáférést kell biztosítani a finanszírozási eszközökhöz. Mindezt szem előtt tartva az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell különféle finanszírozási megoldásokról és tovább kell egyszerűsítenie az adminisztratív formaságokat, képzést és útmutatást kell nyújtania a szerződések és pénzügyi kötelezettségek végrehajtása tekintetében, és biztosítania kell, hogy különböző szolgálatai egységesen értelmezzék a pénzügyi szabályokat.

1.17.

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul tegyen megfelelő válaszintézkedéseket, ideértve a tagállamok ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat is, amennyiben a nemzeti közigazgatási vagy jogi rendelkezések korlátozzák a nemzeti civil társadalmi szervezetek hozzáférését az uniós forrásokhoz, ideértve azt az esetet is, amikor e szervezetek érdekképviseletét korlátozó feltételeket szabnak meg.

2.1.

Az EGSZB számos véleménye foglalkozik a civil párbeszéd és a részvételi demokrácia kérdésével, e fogalmak meghatározásával, a különböző szereplők reprezentativitásával és az európai szinten végrehajtandó intézkedésekkel. Az EGSZB külön hangsúlyozta, hogy az EUSZ 11. cikkének (5) végrehajtása különös jelentőséggel bír abból a szempontból, hogy az EU megerősítse demokratikus legitimitását polgárai szemében.

2.2.

Eddig azonban nem készült külön vélemény arról a kérdésről, hogy a finanszírozások hogyan járulhatnak hozzá az aktív polgárság és a részvételi demokrácia elősegítéséhez.

2.3.

Sürgősen elemezni kell az Európai Unió ilyen célú finanszírozásainak elosztását és hatékonyságát, mivel az uniós intézmények a 2020 utáni időszak többéves pénzügyi keretére vonatkozó javaslat megvitatására készülnek és közel vannak ahhoz, hogy a költségvetési rendelet felülvizsgálata mellett döntsenek.

2.4.

A finanszírozási kérdések az európai civil párbeszédben érintett különböző szereplők saját szerepének és jogállásának elismerésével is összefüggnek. Az EGSZB már többször véleményt nyilvánított arról, hogy meg kell határozni az európai egyesület jogállását (6).

2.5.

Ebben a véleményben „civil társadalmi szervezetek” alatt azok az állami intézményektől és az üzleti érdekektől független nem kormányzati, nonprofit szervezetek értendők, amelyek tevékenységei hozzájárulnak az Alapjogi Charta célkitűzéseihez, például a társadalmi befogadáshoz, a polgárok aktív részvételéhez, a fenntartható fejlődés minden formájához, az oktatáshoz, az egészségügyhöz, a foglalkoztatáshoz, a fogyasztók jogaihoz, a migránsok és menekültek segítéséhez és az alapvető jogokhoz (7).

3.1.

Az elkötelezett, pluralista és független civil társadalom uniós és nemzeti szinten egyaránt fontos szerepet játszik a polgároknak a demokratikus folyamatban, valamint a kormányzásban és átláthatóságban való aktív részvételének előmozdításában. Egyben hozzájárulhat a hatékonyabb és igazságosabb szakpolitikákhoz és elősegítheti a fenntartható fejlődést és az inkluzív növekedést (8). Mivel a civil társadalmi szervezetek képesek „elérni a legsérülékenyebb és a leghátrányosabb helyzetű népességcsoportokat, és azok számára, akik nem tudják kellőképpen hallatni a hangjukat (…), lehetővé tudják tenni, hogy véleményt nyilvánítsanak”, nagyobb arányú részvételt tesznek lehetővé és hozzájárulnak az uniós politikák meghatározásához (9).

3.2.

Polgári és társadalmi funkcióikon túl a civil társadalmi szervezetek közül egyesek az úgynevezett szociális és szolidáris gazdaság ágazatában is tevékenykednek, és nem elhanyagolható mértékben hozzájárulnak a munkahelyteremtéshez is.

3.3.

A civil társadalmi szervezetek különlegessége az, hogy többnyire elkötelezett önkénteseket és lelkes munkavállalókat egyesítenek a különféle projektek köré. Mivel a polgári részvétel aktív kifejeződésének tekintett önkéntes munka lehetővé teszi az olyan közös európai értékek megerősítését, mint a szolidaritás és a társadalmi kohézió, kedvező környezetet kell biztosítani számára (10).

3.4.

A valódi részvételi demokráciához közvetítő szervekre (szakszervezetekre, munkaadói és a kkv-kat képviselő szervezetekre, NGO-kra és egyéb nonprofit szereplőkre stb.) van szükség a polgárok bevonása és az európai kihívásokkal kapcsolatos lakossági és polgári szerepvállalás elősegítése, valamint egy igazságosabb, szolidárisabb és befogadóbb Európa felépítése érdekében. Az erős és diverzifikált szervezett civil társadalomhoz megfelelő állami finanszírozásra, valamint a magánfinanszírozás különböző formáihoz való hozzáférést elősegítő keretre van szükség.

4.1.

Az Európai Unió szintjén a különböző ágazatokban (oktatás, kultúra, társadalom, polgárjogok, környezetvédelem, alapvető jogok, kutatás, nemzetközi együttműködés, humanitárius segély, egészségügy stb.) számos program létezik, amelyek különleges célokat tartalmaznak a civil társadalom – többek között projektek formájában történő – részvételével kapcsolatban. Az intézmények működési támogatásokat is kialakítottak, különösen a különböző társadalmi ágazatokban közreműködő és e témakörökkel foglalkozó nemzeti szervezetek hálózatba szervezésének elősegítése érdekében. Ezek a pénzügyi támogatások tehát hozzájárulnak az „európai közvélemény” alakításához.

4.2.

A bővítéssel és a külpolitikával, különösen a nemzetközi együttműködéssel és a humanitárius segéllyel kapcsolatban az EU, többek között egyedi intézkedéseken keresztül, voluntarista politikát alakított ki a civil társadalom fejlődésének elősegítése érdekében. Az EU egyébként a fejlesztési támogatás és a humanitárius segítségnyújtás egyik nagy hozzájárulója a világon, és az európai polgárok széles körben támogatják ezt a megközelítést (11).

4.3.

A belpolitikák esetében azonban 2000 óta nem értékelték újra (különösen a Lisszaboni Szerződés 11. cikke keretében) az EU és a civil társadalmi szervezetek közötti kapcsolatot. Ekkor az Európai Bizottság az igazgatási reform keretében egy első vitaanyagot terjesztett elő, amely hangsúlyozta, hogy az NGO-k szerepének támogatása érdekében magas szintű állami támogatást kell fenntartani, az Európai Bizottság szolgálatain belül egységes megközelítést kell meghatározni és javítani kell a támogatások kezelését.

4.4.

A civil társadalmi szervezetek finanszírozása lényegében a humanitárius segítségnyújtás és a nemzetközi együttműködés területére összpontosul. A 2015-ös számadatok szerint 1,2 milliárd eurót fordítottak az NGO-k finanszírozására (ami a „Globális Európa” fejezet nagyjából 15 %-ának felel meg) (12), míg más területeken továbbra is meglehetősen korlátozott a civil társadalmi szervezetek finanszírozása: a „Fenntartható növekedés: természeti erőforrások” fejezet esetében 0,08 %, a „Biztonság és uniós polgárság” fejezet esetében 2,5 % és az „Intelligens és inkluzív növekedés” fejezet esetében kevesebb mint 0,009 %. Tehát nemcsak az összegeket kell sürgősen értékelni, hanem az előirányzott intézkedések hatékonyságát is.

5.1.

A legújabb tanulmányok és felmérések, valamint az egyes uniós országokban bevezetett intézkedések szintén azt mutatják, hogy bizonyos uniós tagállamokban nemzeti szinten romlik a polgári szerepvállalás helyzete (13). A 2020 utáni időszakra vonatkozó pénzügyi keret és a folyamatban lévő finanszírozási programok felülvizsgálata során nem hagyható figyelmen kívül ez az új körülmény.

5.2.

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európa Tanács elítélte a külföldi adományokban részesülő szervezetek átláthatóságáról szóló, 2017. júniusban elfogadott új magyar törvényt. Ez az eset rámutat arra, hogy az Európai Bizottságnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a terrorizmus finanszírozása és a pénzmosás elleni küzdelem érdekében hozott intézkedések ne járhassanak nem kívánatos következményekkel a civil társadalmi szervezetek számára biztosított finanszírozáshoz és hitelekhez való hozzáférésre nézve.

5.3.

Számos európai országban azt tapasztalhatjuk, hogy olyan intézkedéseket dolgoznak ki, amelyek feltételeket akarnak bevezetni a civil társadalmi szervezeteknek nyújtott támogatásokhoz, amelyek hatása az, hogy korlátozzák a szervezetek érdekvédelmi szerepét vagy a bíróság előtti eljárásra való képességüket (14).

5.4.

A pénzügyi és gazdasági válság hatására számos országban csökkentették a civil társadalmi szervezeteket támogató állami beavatkozásokat és/vagy azokat rövidtávú támogatásokká alakították át. Az elsősorban projektekre összpontosító finanszírozási formák következtében a civil társadalmi szervezetek a prioritásaik módosítására kényszerülhetnek, és eltávolodhatnak eredeti küldetésüktől és a társadalmi igényektől. Egyes országokban előfordul, hogy a kormány a többi szervezet rovására segíti a stratégiai irányát támogató és a politikai szempontból vele egyetértő szervezetek fejlődését, és megfigyelhető, hogy a támogatások odaítélése egyre kevésbé átlátható.

5.5.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a programok értékelésekor, illetve a partnerségi megállapodások kapcsán figyelmesen kövesse nyomon az előzetes feltételrendszerek végrehajtását, és azok nem teljesülése esetén függessze fel a kifizetéseket, mégpedig különösen az alábbi területeken: foglalkoztatás, társadalmi befogadás és megkülönböztetésmentesség, környezetvédelem, nemek közötti egyenlőség és a fogyatékkal élők jogai, civil szervezetek bevonása és intézményi kapacitásának megerősítése (15), illetve a közbeszerzési eljárások átláthatósága. Az EGSZB azt is kéri még az Európai Bizottságtól, hogy kövesse figyelemmel a 125. cikk betartását, amely átlátható és diszkriminációmentes kiválasztási eljárások alkalmazására kötelezi az irányító hatóságokat. Az Európai Számvevőszéktől pedig azt kéri, hogy következő jelentésében értékelje ki, hogy a kiválasztási eljárások kapcsán mennyire tartották be ezeket a rendelkezéseket.

5.6.

A szélsőséges nézetek és a populizmus fokozódása és minden demokráciaellenes törvény kihívást jelent a demokratikus joganyag egészére nézve, és ellenséges hangulatot teremt a közvetítő szervekkel szemben. Ezért arra van szükség, hogy megerősítsük a civil szervezetek szerepét és növeljük a nekik juttatott uniós pénzügyi támogatásokat.

5.7.

Az EGSZB elengedhetetlennek tartja egy, a civil szerveződés szabadságáért felelős uniós ombudsman szerepkör létrehozását. A nem kormányzati szervezetek ennek az ombudsmannak jelenthetnék a zaklatásukkal vagy tevékenységük korlátozásával kapcsolatos eseteket.

6.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy európai és nemzeti szinten is politikai és jogszabályi keretre van szükség a tevékenységét az alapvető jogokban tükröződő értékekkel összhangban végző, diverzifikált európai civil társadalom fejlődésének elősegítése érdekében.

6.2.

Az európai intézményeknek elő kellene mozdítaniuk, hogy kedvező kép alakuljon ki a civil társadalmi szervezetekről, és gondoskodniuk kellene arról, hogy e szervezetek többek között a társadalmi innováció és a civil részvétel területén való, gyakran a finanszírozáshoz kapcsolódó cselekvőképességük és szerepvállalásuk megerősítése révén megőrizzék függetlenségüket.

6.3.

Annak mintájára, ahogyan azt egyes tagállamok a „kölcsönös kötelezettségvállalási charták” vagy „paktumok” révén nemzeti szinten tették, az európai intézmények is lépést tehetnének az európai egyesületi érdekképviseleti szervezetek elismerése és a velük való partnerség felé, és ezáltal megteremthetnék a valódi európai civil párbeszéd feltételeit, valamint végrehajthatnák az EUSZ 11. cikkének rendelkezéseit és más idevágó nemzetközi kötelezettségvállalásaikat (16).

6.4.

Sürgősen folytatni kell továbbá az Európai Bizottság által 1992-ben javasolt európai egyesület jogállásáról (17), valamint az alapítványok európai jogállásáról szóló vitát, ami elősegítené a civil társadalmi szervezetek elismerését és európai szintű együttműködését, és kiegészítené a 2004-ben elfogadott európai részvénytársaság statútumát (18).

6.5.

Az EGSZB véleménye szerint az Uniónak a magánadományokat elősegítő adóösztönzők megtartása és továbbiak kidolgozása mellett arra is ösztönöznie kellene a tagállamokat, hogy az adóbevételek egy részét az NGO-kra fordítsák, továbbá hogy az adójogszabályok és adózási eljárások összehangolásával felszámolják a határokon átnyúló adományok akadályait és Unió-szerte befektessenek a jótékonysági tevékenységek fejlesztésébe.

6.6.

A jövőbeli többéves pénzügyi kerettel kapcsolatban az EGSZB arra kéri a költségvetési hatóságokat, hogy a hosszú távú tevékenységek fejlesztésének elősegítése érdekében többek között működési támogatások, valamint többéves finanszírozások révén növeljék a civil társadalmi szervezeteknek nyújtandó támogatást.

6.7.

Az Alapjogi Charta elfogadása óta nincs az emberi jogokkal kapcsolatos valódi program a civil társadalom támogatására az európai uniós országokban. A közép- és kelet-európai államok civil társadalmának az uniós csatlakozás keretében nyújtott jelentős támogatást nem tartották fenn más finanszírozási mechanizmusokkal. A terrorizmus és a szélsőséges és/vagy populista mozgalmak megerősödése következtében előállt legújabb fejlemények azt mutatják, hogy nagyobb beruházásra van szükség ezen a területen, és biztosítani kell az országok közötti kohéziót a civil társadalom fejlesztése terén.

6.8.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy olyan európai alapra vonatkozóan, amely az EU-ban a demokráciáért, az emberi értékekért és jogokért tevékenykedik (19), ambiciózus költségvetési kerettel rendelkezik és Európa-szerte közvetlenül elérhető a civil társadalmi szerveztek számára, azon jogvédő szervezeteket is beleértve, amelyek célja az EU alapvető értékeinek támogatása és védelme. Az alapnak fedeznie kellene a működési költségeket, illetve a jogvitákkal és jogvédelemmel kapcsolatos tevékenységek költségeit, és független irányítás alatt kellene állnia, a Demokráciáért Európai Alapítványhoz hasonlóan (20). Részt vennének benne ezenkívül az EGSZB képviselői is.

6.9.

Az „Európa a polgárokért” program az egyetlen olyan európai program, amely kifejezetten hozzájárul a demokratikus deficit csökkentéséhez azáltal, hogy minden állampolgár számára lehetővé teszi az európai integráció folyamatában való közvetlen részvételt. Ez a program azonban túl kevés támogatásban részesül. Az európai értékek és a demokrácia megkérdőjelezésével jellemzett jelenlegi helyzetre tekintettel az EGSZB az Európai Parlament javaslatával (21) összhangban úgy véli, hogy a következő pénzügyi keretben 500 millió eurós keretet kellene biztosítani erre a programra. Ugyancsak fokozni kellene a civil társadalmat megcélzó Erasmus+ intézkedéseket.

6.10.

A civil társadalmi szervezetek többsége többek között a szükséges társfinanszírozás miatt jut nehezen hozzá ezekhez az alapokhoz. A kapacitások fejlesztésének támogatását célzó technikai segítségnyújtásra szolgáló intézkedések sincsenek kellőképpen kihasználva és azokat gyakran a közigazgatások számára tartják fenn. A civil társadalommal való partnerséget szabályozó magatartási kódexet, amely e téren a legfontosabb eszköz, a legtöbb országban nem alkalmazták megfelelően (22). A civil társadalmi szervezetek szerepe még akkor is korlátozott, ha meghívást kapnak a felügyelő bizottsági ülésekre.

6.11.

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul tegyen megfelelő válaszintézkedéseket, ideértve a tagállamok ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat is, amennyiben a nemzeti közigazgatási vagy jogi rendelkezések korlátozzák a nemzeti civil társadalmi szervezetek hozzáférését az uniós forrásokhoz, ideértve azt az esetet is, amikor e szervezetek érdekképviseletét korlátozó feltételeket szabnak meg.

6.12.

A polgárokkal való kapcsolatuk és folyamatos érintkezésük, valamint a terepen végzett tevékenységeik következtében a civil társadalmi szervezetek tudatában vannak a társadalmi kihívásoknak és igényeknek. Ennek ellenére továbbra is nagyon marginális szerepet játszanak a kutatás terén. A civil társadalmi szervezetek hozzáférése a foglalkoztatás és a szociális innováció európai uniós programja (EaSI) keretében is akadályokba ütközik. Az EGSZB kéri, hogy részletesebben vitassák meg a kutatók és a civil társadalom közötti kapcsolat elősegítésének módját, és javasolja, hogy a jövőbeli kutatási keretprogramban a „társadalmi kihívások” pilléren belül hozzanak létre egy új területet a polgári részvétel és demokrácia számára.

6.13.

A fiatalok munkanélkülisége még mindig jelentős méreteket ölt és az EU számára az egyik legsürgősebben kezelendő problémát jelenti, mivel egyre több fiatalt fenyeget a társadalmi kirekesztés veszélye. Ilyen körülmények között az európai finanszírozási eszközöknek nagyobb mértékben kellene támogatniuk azokat a civil társadalmi szervezeteket, amelyek a nem formális oktatáson keresztül a fiatalok képesítéseinek és készségeinek fejlesztésével foglalkoznak.

6.14.

A kulturális ágazatban a támogatások többsége nem igazodik az ebben az ágazatban tevékenykedő civil társadalmi szervezetekhez, amelyek nem jutnak hozzá a különböző pénzügyi eszközökhöz, például a kölcsönökhöz sem. A kultúra európai dimenziójával abban az összefüggésrendszerben is ténylegesen foglalkozni kell, amelyben az identitással kapcsolatos és a populista megnyilvánulások egyre elterjedtebbé válnak. Az EU-nak nagyobb mértékben kellene támogatnia – például a Kreatív Európa program révén – a független kulturális alkotásokat, és be kellene ruháznia a nonprofit helyi közösségi médiák fejlődésébe és fennmaradásába.

6.15.

A fejlesztési együttműködéssel kapcsolatban az Európai Uniónak többet kellene befektetnie a lakosokra, köztük a nemek közötti egyenlőség, a kormányzás, az emberi jogok, a környezeti jogok, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség, az oktatás és a szociális védelem aspektusaira összpontosító együttműködési tevékenységekbe, például a civil társadalmat szorosan bevonó, országonkénti tematikus megközelítés révén.

6.16.

A jövőbeli többéves pénzügyi keret kidolgozásakor figyelembe kell venni a fenntartható fejlesztési célokat és a nemek közötti egyenlőség szempontjait.

6.17.

A civil társadalom megerősítése érdekében a legkisebb szervezetek és a leghátrányosabb helyzetű népességcsoportok számára is jobb hozzáférést kell biztosítani a finanszírozási eszközökhöz. Ennek keretében az Európai Bizottságnak különböző finanszírozási módokat kellene fontolóra vennie, és még egyszerűbbé kellene tennie az adminisztratív eljárásokat. Olyan, a támogatások átcsoportosítására szolgáló mechanizmusokat (vagy lépcsőzetes finanszírozást) kellene szisztematikusabban használni, mint amilyeneket a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze vagy az EGT támogatásai keretében alkalmaznak. A támogatásokat egy független nemzeti szintű gazdasági szereplőnek kellene odaítélnie, pályázat útján (23).

6.18.

A közép- és kelet-európai civil társadalmi szervezetek az arányokat tekintve még korlátozottan férnek hozzá az alapokhoz. Az Európai Bizottságnak még több tájékoztatást kellene nyújtania az civil szervezeteknek szánt különböző alapokról és jobban elő kellene segítenie a szervezetek közötti partnerségeket.

6.19.

Ezen felül célszerű lenne megvalósítani a kedvezményezett szervezetek szisztematikusabb nyomon követését és támogatását azzal, hogy a szerződéses kötelezettségekről és az auditokról szóló képzéseket kínálnak részükre, valamint a költségvetési rendelet végrehajtásáért felelős különböző főigazgatóságok részére.

6.20.

Az innováció és a partnerség előmozdítása érdekében a már megvalósított projektek és a bevált gyakorlatok leírását tartalmazó adatbázisokat elérhetővé kellene tenni a potenciális jelentkezők számára. Az Európai Bizottságnak további erőfeszítéseket kellene tennie a pályázati folyamat, valamint a támogatások kezelése során felmerülő adminisztratív terhek könnyítése érdekében, többek között a különböző programok tekintetében egységes online pályázati rendszer segítségével.

6.21.

A közvetlenül az Európai Bizottság által kezelt programok értékelésének átláthatóbbnak, valamint alaposabbnak is kellene lennie, tekintettel az uniós támogatások iránti kérelmek nagy számára és arra, hogy alacsony a sikerráta. A visszajelzések azt is lehetővé tennék a sikertelenül járt civil társadalmi szervezetek számára, hogy eredményesebbek legyenek, ezen felül növelni lehetne a kiválasztási folyamat iránti bizalmat is.

6.22.

A likviditáshiányból fakadóan szükséges bankkölcsönök mérséklése érdekében jelentősen rövidíteni kellene a szerződés-bejelentési, szerződés-aláírási és fizetési határidőket.

6.23.

Az EGSZB kéri továbbá, hogy az Európai Bizottság vizsgálja felül a társfinanszírozások összegeit, különösen a kisebb szervezetek esetében, amelyek komoly nehézségekkel küzdenek a más forrásokhoz való hozzájutásban, illetve azon szervezetek esetében, amelyek érdekképviseleti folyamatokban vesznek részt, ilyenek például a fogyasztóvédelmi szervezetek, a környezetvédő egyesületek, az emberi jogi szervezetek, valamint a polgári szerepvállalást előmozdító szervezetek. Ez az intézkedés annál is inkább szükséges, hogy a társfinanszírozási szabályok csak növelik a civil társadalmi szervezetekre háruló adminisztratív terheket és az ezekkel járó kockázatokat annak következtében, hogy sokféle szerződési és pénzügyi szabály van érvényben az adományozók között.

6.24.

Az EGSZB kifejezetten üdvözli az Európai Bizottságnak a költségvetési rendelet felülvizsgálatára irányuló javaslatában (24) szereplő azon felvetését is, hogy az önkéntesek munkaidejét támogatható költségként vegyék figyelembe, valamint hogy könnyítsék meg a természetbeni hozzájárulások társfinanszírozásként történő beszámítását. Ez a javaslat közvetlen válasznak tekinthető arra, amit „Statisztikai eszközök az önkéntesség mérésére” című véleményében (25) az EGSZB is szorgalmazott. Az EGSZB üdvözli továbbá a Parlament jelentését, valamint a Tanács azon javaslatát, hogy a nonprofit egyesületek esetében a nyereségérdekeltség tilalmára vonatkozó szabály alóli kivételt vezessenek be. Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket, hogy egyezzenek meg a javasolt szövegben, melynek révén megfelelően meg lehet becsülni az önkéntesek munkaidejét.

6.25.

A finanszírozásokhoz való hozzáférés és a finanszírozásokkal kapcsolatos ellenőrzés átláthatóságát az Európai Bizottság által végzett ellenőrzések világos iránymutatásainak meghatározásával kellene javítani, illetve a több adományozó részvételével történő finanszírozások esetében figyelembe kellene venni a partnerek előzetes értékeléseit és szelekcióját, valamint a többi adományozó utólagos ellenőrzését és auditálását is.

6.26.

Ezen felül az Európai Bizottság pénzügyi átláthatósági rendszerének megreformálásával kellene megkönnyíteni a nyilvánosság hozzáférését a finanszírozások összegéhez és tárgyához; e rendszernek a többéves kötelezettségvállalások helyett az éves kifizetéseket kellene tartalmaznia, és a programokhoz tartozó különböző adatbázisok harmonizációjának köszönhetően megbízhatóbbnak kellene lennie. Ezzel egy időben az NGO-knak a jövőben is a lehető legmagasabb szintű önkéntes jelentéstételi szabványokat kell alkalmazniuk.

6.27.

Végül a helyes és helytelen gyakorlatok értékelése és egy egységesebb megközelítés kidolgozása érdekében az Európai Bizottságnak konstruktív és folyamatos párbeszédet kellene kialakítania a különböző főigazgatóságok és a civil társadalmi szervezetek között.

2.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 81/16

Előadó:

Tom JONES

1.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy annak ellenére, hogy számos kisvárosban és faluban egyre aránytalanabb a lakosság összetétele és hanyatlanak a hagyományos gazdasági tevékenységek, elegendő példát találhatunk a helyes gyakorlatokra ahhoz, hogy optimisták lehessünk sok – ha nem valamennyi – vidéki település fenntartható jövőjét illetően. Az ilyen települések a szélesebb körű vidéki megújulás és fenntartható fejlődés katalizátorait jelenthetik.

1.2.

Ez az optimizmus azonban egy olyan folyamatos, holisztikus erőfeszítés eredménye, amely embereket és pénzügyi forrásokat is magában foglal valamennyi kormányzati szinten, valamint a magán-, a köz- és a civil szférában is.

1.3.

Az EGSZB teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság „intelligens falvakat” célzó kezdeményezését, különösen a főigazgatóságok közötti együttműködésre vonatkozóan tett ígéretekre való tekintettel. A nemzeti és regionális vidékfejlesztési programok, melyeket a DG AGRI a tagállamokkal együtt irányít, létfontosságúak, de sosem lesznek képesek elegendő forrást beruházni más nemzeti, regionális és helyi közberuházások nélkül. Az EGSZB utal a Régiók Bizottsága intelligens falvakról szóló, kidolgozás alatt álló véleményére (1), és támogatja azt.

1.4.

A gyors széles sávú – mobil és vezetékes – internetkapcsolat kulcsfontosságú ahhoz, hogy az intelligens módon fejlesztett falvaknak és városoknak reményük legyen a gazdasági és szociális fejlődésre, és teljeskörűen hozzáférhetőnek kell lennie, amint azt a vidéki térségek szempontjainak a 2016-os Cork 2.0 nyilatkozatban hangsúlyozott figyelembevétele garantálja.

1.5.

Az oktatás, képzés, egészségügy és szociális ellátás, valamint gyermekgondozás terén működő közszolgáltatásokat integrálni kellene, és elérhetővé kellene őket tenni. A közszolgáltatásoknak innovatív módon kell felhasználniuk a technológiai előrelépéseket.

1.6.

A vidéki területek tervező hatóságainak élen kell járniuk a kihasználatlan falusi és kisvárosi épületek felújítási folyamatának előmozdításában, valamint alacsony adókulcsot kell biztosítaniuk az induló vállalkozások számára, és ezt a város szélén elhelyezkedő kiskereskedelmi projektektől beszedett hozzájárulásokkal kell kompenzálniuk. Az ilyen jellegű felújított épületek rendelkezésre bocsátásakor figyelembe kell venni a helyi NGO-k, valamint a magán- és az állami szektor igényeit.

1.7.

Kihívást jelentenek a rossz közlekedési összeköttetések is. Ahol a magánszektor visszavonul, ott közös közlekedés, települési tulajdonú buszok és autók használata ajánlatos.

1.8.

Ahol lehet, a munkaadókat arra kell biztatni, hogy támogassák a távmunkát, valamint ismerjék fel a vidéki/városi partnerségek potenciális előnyeit. Ebben az összefüggésben igen fontos az agrár- és a vidéki turizmus, az egészséggel kapcsolatos tevékenységek hozzájárulása, a helyi mezőgazdasági és kézműves termékek márkaépítése, valamint a kulturális és történelmi rendezvények választékának növelése. A vidékfejlesztési programok támogatása révén a vállalkozók számára lehetővé válik a külföldi beruházások vonzása, valamint a többletértékkel rendelkező termékek kifejlesztése és értékesítése.

1.9.

A helyihez legközelebbi szinten való irányítás nemzeti vagy regionális kérdés. A falvakat és városokat azonban több hatáskörrel kell felruházni, és hozzáférést kell biztosítani számukra pénzügyi erőforrásokhoz, hogy irányíthassák és támogathassák választópolgáraik kéréseit.

1.10.

A LEADER-t és a helyi akciócsoportokat teljes mértékben támogatni kell a helyi fejlesztést oly módon szolgáló erőfeszítéseikben, hogy mind a magán-, mind a nonprofit vállalkozásokat biztatják tevékenységük megkezdésére és a növekedésre, valamint elkötelezett és támogató közösségi szellemet biztosítanak. Fokozott együttműködés révén ezeket az erőfeszítéseket ki lehet terjeszteni a közösségek szintjén irányított helyi fejlesztés keretében.

1.11.

A falvakban és kisvárosokban élőknek mindenekelőtt olyan erős közösségi szellemmel kell rendelkezniük, amely ösztönzi a közösségen belülről fakadó vezetői szerepet. Az iskoláknak és a helyi mentoroknak ösztönözniük kell a vezetői szerepet. A közösségből kiemelkedő vezetőknek olyan tanácsadó ügynökségek és NGO-k teljeskörű támogatására van szükségük, melyek jól ismerik a legjobb gyakorlatokat és más hasonló vállalkozásokat.

1.12.

Az új intelligens módon fejlesztett falvak példáját regionális, nemzeti és uniós szinten is be kell mutatni. Az uniós intézményeknek és az érdekelt feleknek évente rendezvénynapot kellene szervezniük a sikeres, összetartó falusi és kisvárosi közösségek megünneplésére és népszerűsítésére.

1.13.

A városok, nagyvárosok és a velük szomszédos települések közötti tényleges partnerség erősítése és fejlesztése érdekében az EGSZB támogatja az R.E.D. (2) „Making Europe Grow with its Rural Territories” című, 2016-os dokumentumának ajánlásait, valamint a Carnegie Trust kísérleti testvérvárosi projektjét. A fenntartható fejlődés és a körforgásos gazdaság elveinek vonatkozniuk kellene a városi/vidéki partnerségekre.

1.14.

Az EGSZB támogatja a második Európai Vidéki Parlament 2015. novemberben elfogadott „Európai vidéki manifesztumában” tett felhívást arra, hogy egyrészt a vidéki és városi területek közösségei, szervezetei és önkormányzatai szorosabban működjenek együtt, hogy teljeskörűen ki tudják használni a szociális, kulturális és gazdasági kapcsolatok mindazon előnyeit, melyeket egy ilyen együttműködés hozhat, másrészt pedig az ötletek és a helyes gyakorlatok aktív megosztására a vidéki és városi területeken élő érintettek között.

1.15.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Beruházási Bank testre szabott támogatási rendszereket dolgozzon ki a kis méretű vidéki vállalkozások, mind a magán-, mind a szociális vállalkozások számára (ideértve a szövetkezeteket is), amint 2017–2019-es programjában erre ígéretet tett.

1.16.

Támogatni kell a Fiatal Gazdák Európai Tanácsát (CEJA) és más, fiatalokat képviselő testületeket abban, hogy olyan ifjúsági fórumok létrehozását készítsék elő helyi közösségekben, amelyek a szükségleteikkel és ambícióikkal kapcsolatos cselekvésre ösztönzik a fiatalokat. Sokkal több beleszólást kell engedni nekik a gazdasági és szociális megoldások kidolgozásába; a képzéseket, mentorálást és pénzügyi támogatást az ő ambícióikhoz kell szabni.

1.17.

Az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak listáján a 11. számú a városokra és közösségekre vonatkozik. A fenntartható falvakat és kisvárosokat a „közösségek” közé kell számítani.

1.18.

A falvakban és kisvárosokban található kulturális értékeket kiemelt helyen kell megjeleníteni a kulturális örökség európai évének (2018) reklámozásában és az évhez kapcsolódó kezdeményezések során. A hagyományok és a kultúra népszerűsítésében fontos szerepet játszhatnak a falvak idősebb lakói, és érdemes megteremteni számukra a feltételeket ahhoz, hogy ezt valóban meg is tudják tenni.

1.19.

Az EGSZB javasolja a „helyes gyakorlatok” megosztását minden szinten. Ez már jelenleg is így történik az ENRD, ELARD, Ecovast és ERP keretében, valamint megtalálható a „The Best Village in the World” című kiadványban (3).

2.1.

A vidéki területek Európa létfontosságú részét képezik, és kritikus fontosságú mezőgazdasági és erdészeti vállalkozásoknak adnak otthont. A kisvárosi és falusi közösségek ezeken a vidéki területeken élnek és ezek részét képezik. E területek mindig olyan helyek voltak, ahol az emberek élnek és dolgoznak is.

2.2.

A vidéki területeken található kisvárosok az őket körülvevő falvak és kisebb közigazgatási egységek központjai, ők maguk pedig a nagyobb városi területeket körülvevő térséghez tartoznak. Mindegyik kölcsönösen függ egymástól. Fontos résztvevői a vidéki/városi partnerségeknek – a DG REGIO (4) és az OECD által támogatott koncepciónak –, melyek keretében mindkét partner egyenjogú az irányítás és a jövő tervezése terén. A falvak és a kisvárosok egész Európában számos – gazdasági és társadalmi – változáson mentek át, és továbbra is alkalmazkodniuk kell a modern kor körülményeihez.

2.3.

A mezőgazdaság és az erdészet mellett a falvak és a kisvárosok jelentik a vidéki területek „gerincét”, és munkalehetőségeket, szolgáltatásokat és oktatást nyújtanak a helyi és a környező falvakban élő lakosság számára. Ugyanakkor a kisvárosok a nagyvárosokkal állnak hasonló viszonyban. Ez a fajta kapcsolat a vidéki és városi területek között minden régióra jellemző. A városi és a vidéki területek szolgáltatásokat nyújtanak egymásnak: a városi területek az élelmiszer-ellátás terén rá vannak utalva a vidéki területekre, és felvevőpiacot jelentenek a vidék termékei számára, míg a városlakók kikapcsolódást és nyugalmat találhatnak a vidéki területeken.

2.4.

Számos vidéki térségben hagyományosan erős a közösséghez tartozás érzése. Ez a hagyomány azonban egyre inkább visszaszorul, és számos távolabbi vidéki területet elhagynak a lakosok.

3.1.

Az utóbbi néhány évtizedben a vidéki közösségeknek kihívásokkal kellett szembenézniük, mivel számos szolgáltatás esetében felmerült a méretgazdaságosságot szolgáló központosítás igénye, és megváltozott a közlekedés, az utazás és a mai emberek életmódja. Sok helyi szolgáltató vállalkozás elhagyja a vidéki közösségeket; számos bolt, banki és postai szolgáltatás megszűnik, és sok helyen bezárják a kis vidéki iskolákat.

3.2.

A vidéki területeken a munkanélküliség rejtve marad, mivel kevesebben vannak állás nélkül, mint a városi területeken, ugyanakkor a vidéki munkanélküliek nehezen tudják igénybe venni a munkaügyi központok segítségét, mivel ezek a városokban találhatók, és gyakran okoz nekik nehézséget a leépülőben lévő vidéki tömegközlekedés. A munkanélküliség azért lehet alacsony, mert sok fiatal hagyja el ezeket a térségeket képzési, oktatási vagy munkalehetőséget keresve, míg a maradók közül sokan alacsony bérekért dolgoznak.

3.3.

A vidéki közösségek támogatásában igen fontos szerepet játszó államkassza erőforrásaira egyre nagyobb terhet ró a megélhetési és a szolgáltatási költségek általános növekedése.

3.4.

A közutakba és autópályákba történő beruházások a személygépkocsik használatára ösztönöznek, amely a munkába járás legegyszerűbb módját jelenti. Az emberek napjainkban jobban fel vannak készülve arra, hogy nagyobb távolságot tegyenek meg, ennek következtében azonban kevésbé függenek a helyi közösségükben található munkalehetőségektől és szolgáltatásoktól.

3.5.

Az emberek vásárlási szokásai is megváltoztak. Gyakran ott vásárolnak, ahol dolgoznak, tehát egy nagyobb városban, és nem abban a faluban vagy kisvárosban, ahol élnek. Ezenkívül az interneten vásárolnak, az árukat pedig házhoz szállíttatják. Ez mind hozzájárult a helyi boltok hanyatlásához.

3.6.

A fiatalok elvándorolnak a vidéki területekről, hogy a városokban keressenek oktatási, képzési lehetőségeket és munkát. A vidéki közösségek csak akkor tudják visszacsábítani őket, ha a környéken van munkalehetőség. Nagyon fontos, hogy a fiatalok véleménye központi szerepet kapjon a helyi demokráciában. Támogatni kell a fiatalokat képviselő szervezeteket, hogy nagyobb szerepet vállaljanak a kormányzásban. Ugyanígy a gazdasági és szociális ügynökségeknek is a fiatalok helyzetéhez kell igazítaniuk tanácsadási és pénzügyi támogatásukat.

3.7.

A generációk közötti összetartást kihívás elé állítják a különböző korcsoportok közötti létszámbeli egyenlőtlenségek. Ahhoz, hogy a fiatalok és a gyermekes családok a vidéki közösségekben maradjanak vagy visszatérjenek oda, elengedhetetlen, hogy személyre szabott foglalkoztatási intézkedéseket vezessenek be, iskolák és gyermekgondozási létesítmények álljanak rendelkezésre, valamint megfizethető legyen a lakhatás a vidéki területeken. A közösségeken belül az embereknek esetenként eltérő elképzeléseik vannak a helyi gazdasági tevékenységekről. A nyugalmas élet és a megfelelő munkahelyteremtési kezdeményezések közötti egyensúly létrehozásához párbeszédre és egymás megértésére van szükség.

4.1.

Az Európai Bizottság „intelligens falvakat” célzó kezdeményezése kulcsfontosságú, különösen a főigazgatóságok közötti együttműködésre vonatkozóan tett ígéretekre való tekintettel. A DG AGRI vidékfejlesztési programja sosem lesz képes elegendő forrást beruházni a többi főigazgatóságtól származó, illetve nemzeti, regionális és helyi közberuházások nélkül. Ezt a kísérleti kezdeményezést értékelés után minden új közös agrárpolitikai és regionális programba be kell építeni, valamint ki kell terjeszteni a kisvárosokra is a „vidéki újjászületés” részeként.

4.2.

A széles sávú internetkapcsolat minden vidéki térség számára létfontosságú. A széles sávú – mobil és vezetékes – lefedettség fejlesztése tevékenységek széles körét segíthetné: nemcsak a vállalkozások fejlesztését és az otthonról történő munkavégzést segíthetné elő, hanem az emberek hétköznapi életének minőségét is javítaná. Lehetővé tenné az online tanulást, a jobb egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést és az online elérhető szolgáltatások értékesítését. Sok jó példát találhatunk arra, hogy a vidéki területeken az internet-hozzáférés javítása a közösségek javára vált. Lehetőséget kellene biztosítani mindenekelőtt az idősebbek számára, hogy elsajátítsák az internet használatának alapjait.

4.3.

Ahol lehet, a munkaadókat arra kell biztatni, hogy támogassák a távmunkát, valamint ismerjék fel a vidéki/városi partnerségek potenciális előnyeit. A vidékfejlesztési programok támogatása révén a vállalkozók számára lehetővé válik a külföldi beruházások vonzása, valamint a többletértékkel rendelkező termékek – például élelmiszerek, italok, táj- és történelmi örökség, kulturális, egészségügyi és rekreációs tevékenységek – kifejlesztése és értékesítése, biztosítva ugyanakkor a vidéki kézműves és környezeti ismeretek fennmaradását.

4.4.

Az oktatás, képzés, egészségügy és szociális ellátás terén működő közszolgáltatásokat integrálni és csoportosítani kellene. A közszolgáltatásoknak innovatív módon kell felhasználniuk a technológiai előrelépéseket, hogy elkerüljék a diszkriminációt, valamint különösen az idősebb és a fiatalkorú vidéki lakosok kirekesztését. A kormányzati hivatalok decentralizálása példaként szolgálhatna a városok telítődésének és szennyezésének csökkentésére, elősegítve ugyanakkor a vidékkel szembeni méltányosság érzését. A helyi önkormányzatoknak kulcsfontosságú szerepet kell betölteniük a vidéki területekre vonatkozó tervek kidolgozásában, valamint a vidéki közösségekben a jövőjük érdekében hozott pozitív intézkedések ösztönzésének és támogatásának biztosításában. Működhet több szolgáltatás egy épületben, vagy a használaton kívüli épületeket át lehet alakítani, hogy új üzleti funkciót kapjanak, ezáltal pedig új munkahelyek jöjjenek létre, ami lehetőséget teremthet a gazdasági tevékenység élénkítésére. Az ilyen jellegű felújított épületek rendelkezésre bocsátásakor figyelembe kell venni a helyi NGO-k, valamint a magán- és az állami szektor igényeit.

4.5.

Erőfeszítéseket kell tenni a tényleges partnerség kialakításáért a városok, nagyvárosok és az őket körülvevő települések között, hogy kölcsönösen elfogadott feltételek alapján kialakítsák az összetartozás érzését, közösen folytassanak márkaépítést és közös beruházásokat valósítsanak meg. Más szervezetekkel együtt az R.E.D. 2016-ban egy 2030-ra irányuló európai politikai stratégiát ajánlott a vidéki területekre vonatkozóan (5). Egy másik példa a Carnegie Trust kísérleti testvérvárosi projektje. A fenntartható fejlődés és a körforgásos gazdaság elveinek vonatkozniuk kellene a városi/vidéki partnerségekre.

4.6.

A második Európai Vidéki Parlament 2015. novemberben elfogadta az „Európai vidéki manifesztumot”. A több mint 40 európai országban partnerekkel rendelkező hálózat most a manifesztumban meghatározott témákon dolgozik. Az Európai Vidéki Parlament munkájának célja, hogy a vidéki és városi területek közösségei, szervezetei és önkormányzatai szorosabban működjenek együtt, hogy teljeskörűen ki tudják használni a szociális, kulturális és gazdasági kapcsolatok mindazon előnyeit, melyeket egy ilyen együttműködés hozhat, valamint hogy az ötleteket és a helyes gyakorlatokat aktívan osszák meg a vidéki és városi területeken élő érintettek között. A munka, melyben valamennyi partner részt vesz, különböző témákra irányul: „Kisvárosok”, „Fenntartható szolgáltatások és infrastruktúra”, valamint „Integrált vidékfejlesztés és LEADER/közösségi szinten irányított helyi fejlesztés”. A munka eredményeiről jelentés készül, melyet az Európai Vidéki Parlament harmadik ülésén ismertetnek és vitatnak meg 2017. októberben a hollandiai Venhorstban.

4.7.

Az Európai Beruházási Banknak testre szabott támogatási rendszereket kell kidolgoznia a kis méretű vidéki vállalkozások, mind a magán-, mind a szociális vállalkozások számára (ideértve a szövetkezeteket is), amint 2017–2019-es programjában erre ígéretet tett, és amit a ciprusi Tróodosz-hegységben, Agroszban működő Niki’s Sweets részére folyósított támogatással szemléltetett.

4.8.

Az önkéntes ágazat nagyon aktív a vidéki területeken, szereplői segítenek a tevékenységek koordinálásában és a közös munka lebonyolításában. A szociális és közösségi vállalkozások, mint például Dániában az a 300 szociális gazdasági vállalkozás, amely használhatja az „RSV” (Registered Socioeconomic Company/Virksomhed – bejegyzett szociális vállalkozás) címkét, vagy a közép-walesi Cletwr cafe, egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá a megszűnt magán- vagy közszolgáltatások pótlásához. Munkájuk összhangban áll a vállalati társadalmi felelősségvállalás eszméivel. A szociális és közösségi vállalkozások létrehozása és fenntarthatóságuk biztosítása során fontos az olyan szervezetek támogatása és tanácsadása, mint a Plunkett Foundation.

4.9.

A falvakban és kisvárosokban élők a legkülönfélébb társadalmi helyzetűek, és mindannyiuknak joga van ahhoz, hogy helyi közösségükben hangot adjanak véleményüknek. A legalacsonyabb közigazgatási szintet – községi és (kis)települési önkormányzatokat – be kell vonni a helyi döntéshozatalba, és meg kell erősíteni és fel kell erre hatalmazni őket. Az emberek büszkék a helyi közösségükre, ez pedig erőforrásnak tekinthető és másokat is a részvételre ösztönözhet. Rengeteg hasznos tudással rendelkeznek azok a nyugdíjasok is, akik korábban vállalkozók voltak, illetve a közigazgatásban vagy a civil szférában dolgoztak. Európai és helyi programoknak köszönhetően olyan projektek indulnak, amelyek ösztönzik helyi partnerségek létrehozását a falvakban vagy kisvárosokban, és e folyamatnak köszönhetően sokan indítottak közösségi vállalkozást. Ezek a vállalkozók a legkülönbözőbb ágazatokat képviselik, és közösségük nagyköveteivé váltak.

4.10.

A falvak és kisvárosok fontos szerepet játszanak Európa kultúrájában. Gyakran megőrzik a helyi szokásokat és hagyományokat. Ezek a vidéki települések általában „történelmi” múlttal rendelkeznek, és építészetük a helyi építőanyagok használatát és az évszázadok különböző stílusait tükrözi. A kisvárosok központjában általában jobban megmaradtak a helyi üzletek, és nem nyomják el őket az üzletláncok egyforma portáljai, ahogy az a nagyobb városok központjában történik. A vidéki kistelepülések esetében emellett nagyon meghatározó és a rájuk jellemző légkör fontos része, hogy milyen földrajzi adottságokkal rendelkező vidéken jöttek létre – jól védhető hegy- vagy dombtetőn, két folyó találkozásánál, források közelében, tóparton, szigeten vagy tengerparton stb. –, ami egyben igen eltérő eredetüket is tükrözi. A falvakban és kisvárosokban található kulturális értékeket kiemelt helyen kell megjeleníteni a kulturális örökség európai évének (2018) reklámozásában és az évhez kapcsolódó kezdeményezések során. A hagyományok és a kultúra népszerűsítésében fontos szerepet játszhatnak a falvak idősebb lakói, és érdemes megteremteni számukra a feltételeket ahhoz, hogy ezt valóban meg is tudják tenni.

4.11.

Ezek a falvak és kisvárosok értékes eszközeik segítségével fenn tudják tartani, illetve tovább tudják fejleszteni a helyi gazdaságot. Szorosan összekapcsolódnak a helyi mezőgazdasággal, erdészettel és energiatermeléssel, valamint az agrár- és a vidéki turizmussal, az egészséggel kapcsolatos tevékenységekkel, kulturális fesztiválokkal, a környezetvédelemmel és az oktatással. Európa-szerte több száz olyan példa van, amelyet érdemes követni, mint például Kozárd Magyarországon, Alston Manor Angliában. Az Ecovast „The Importance of Small Towns” [A kisvárosok jelentősége] című jelentése szintén értékes hozzájárulást jelent a falvak és kisvárosok által betöltött szerep fontosságának leírásához és megértéséhez.

4.12.

A 2016 szeptemberében a Cork 2.0 konferencián lelkesen elfogadott jövőbeli vidékfejlesztési politikának segítenie kell a tagállamokat és régiókat abban, hogy támogató jellegű vidékfejlesztési intézkedéseket dolgozzanak ki, és ösztönöznie kell az európai programok keretében működő projekteket. Az EU, a tagállamok és a régiók számára létfontosságú, hogy a vidéki térségek szempontjainak a 2016-os Cork 2.0 nyilatkozatban leírt figyelembevétele érvényesüljön.

4.13.

Az EU által támogatott LEADER-módszer és a közösségvezérelt helyi fejlesztés eszközöket kínál a vidéki közösségek megerősítésének és szerepvállalásának elősegítéséhez. A LEADER és a helyi akciócsoportok támogathatják azokat a helyi erőfeszítéseket, amelyek mind a magán-, mind a nonprofit vállalkozások indítására és növekedésére, valamint az elkötelezett és támogató közösségi szellem biztosítására irányulnak. A LEADER-t 2014-ig az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatta, 2015 óta azonban más strukturális és beruházási alapok is alkalmazhatják a módszert többoldalú finanszírozással a közösségek szintjén irányított helyi fejlesztés keretében. Ehhez fokozott együttműködésre van szükség. Jó példa erre az IRD Duhallow, Cork megyében a SECAD, Walesben a PLANED, melyek évek óta hajtanak végre alulról felfelé irányuló, közösségi szinten irányított helyi fejlesztést.

4.14.

Az európai programok keretében számos vidéki projektet találhatunk, melyek jól illusztrálják a kisvárosokban és falvakban megvalósuló változatos „helyes gyakorlatokat”. A helyes gyakorlatok azt is megmutatják, hogy közvetítőkre van szükség, akik értékes támogatást nyújtanak a vállalatok és kis csoportok számára.

2.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 81/22

Előadó:

Cillian LOHAN

1.1.

Az éghajlati igazságosság koncepciója a globális éghajlatváltozást politikai és etikai kérdésként fogalmazza meg, nem csupán szigorúan környezetiként. Általában a tér és az idő kölcsönhatásának globális összefüggésébe helyezik a koncepciót, amely elismeri, hogy gyakran a leginkább veszélyeztetett és legszegényebb társadalmi rétegeknek kell elszenvedniük az éghajlatváltozás következményeinek legnagyobb hatásait. Márpedig éppen ezek azok a csoportok, amelyek a legkevésbé felelősek azért a kibocsátásért, amely az éghajlati válságot előidézte. Ebben a véleményben az éghajlati igazságosság átfogóbb fogalma úgy merül fel, hogy meg kell vizsgálni az éghajlatváltozás polgárokra és közösségekre gyakorolt, gyakran aránytalan mértékű hatásának méltányosságát mind a fejlődő, mind a fejlett országokban.

1.2.

Az EGSZB úgy véli, hogy minden polgárnak joga van az egészséges, tiszta környezethez, és elvárhatja a kormányoktól, hogy felelősséget vállaljanak az éghajlatváltozást előmozdító tényezőkkel és az éghajlatváltozás fenyegetéseivel kapcsolatos nemzeti kötelezettségvállalásaikért és a Párizsi Megállapodásban vállalt nemzeti hozzájárulásokért, a nyilvánvalóbb környezeti és gazdasági szempontok mellett azok társadalmi hatását is elismerve.

1.3.

Az EGSZB javasolja, hogy kezdjenek vitát egy éghajlati jogokra vonatkozó olyan uniós jogszabályról, amely magában foglalná az uniós polgároknak és a természetnek az éghajlatváltozással kapcsolatos világméretű válság kihívásaival összefüggő jogait. Az EGSZB – annak tudatában, hogy az EU-ra vezető szerep hárul egy stabil és méltányos nemzetközi éghajlatvédelmi rendszer előmozdításában – arra ösztönzi az uniós intézményeket és nemzeti kormányokat, hogy vizsgálják meg az éghajlati igazságosság elveinek alkalmazását minden – globális, európai, nemzeti és közösségi – szinten. Az európai szemeszter felhasználható e törekvés érvényesítésének eszközeként. Az éghajlati igazságosság az igazságosságot jelenti mind az emberek, mind pedig a környezet számára, amelytől függünk – e két tényező szoros kapcsolatban áll egymással. Ennek kapcsán az EGSZB emlékeztet két közelmúltbeli kezdeményezésre: a globális környezetvédelmi paktumra és az emberiség jogairól szóló egyetemes nyilatkozattal kapcsolatos projektre.

1.4.

A termelési és a fogyasztási rendszereket úgy kell átalakítani, hogy alkalmazkodni tudjanak az éghajlatváltozás hatásaihoz, illetve enyhíthessék azokat. Fontos, hogy ez az átállás az egész világon és az ágazatok összefüggésében megvalósuljon, és az EU vezető szerepet játszhat ebben. Azonosítani és megfelelően támogatni kell a legsérülékenyebb üzletágakat és munkavállalókat. Különösen az élelmiszeripari rendszereket és az azokban érintett szereplőket kell támogatni a fenti átmenet során. A fenntartható élelmiszerfogyasztásnak a termelési lánc előző szakaszánál, a talaj előkészítésénél és a természeti rendszerek kezelésénél kell kezdődnie ahhoz, hogy az élelmezés alapjává váljon. Az EU-nak egyértelmű vezető szerepet kellene játszania a fenntartható talajgazdálkodás és talajvédelem terén.

1.5.

Csak akkor lehet a fogyasztók erejét felhasználni az átmenet eléréséhez, ha olyan egyéb fenntartható és etikus lehetőségek állnak rendelkezésükre, amelyek nem vezetnek a kényelem vagy a minőség jelentős csökkenéséhez a szolgáltatás, a felhasználás vagy a hozzáférhetőség terén. Az új gazdasági modellek, mint pl. a digitális, a megosztásalapú és a körforgásos gazdaság mentén, valamint az e modellekre való globális, ágazati átmenetre vonatkozó nemzetközi együttműködés révén működőképes alternatívákat lehet kifejleszteni a fogyasztók számára.

1.6.

Támogató mechanizmusokat, köztük közpénzt és gazdasági eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy infrastruktúra és megfelelő támogatások álljanak rendelkezésre azon fogyasztók számára, akik alacsony szén-dioxid-kibocsátású életmódra kívánnak áttérni. Az ilyen támogatásoknak segítséget kellene nyújtaniuk az etikus/hosszú élettartamú/fenntartható áruk és szolgáltatások magasabb költségeinek viselésében is, miközben gondoskodnak arról, hogy ne kerüljön veszélybe a versenyképesség.

1.7.

Fel kell térképezni, hogy hogyan lehet áthelyezni munkahelyeket egy alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságba, és minél hamarabb fel kell ismerni az ebből adódó lehetőségeket. Ennek köszönhetően ki lehet majd dolgozni és végre is lehet hajtani a leghatékonyabb politikákat annak érdekében, hogy a munkavállalók védelemben részesüljenek, új munkahelyeket találjanak, miközben az életminőségük az igazságos átmenet során javul.

1.8.

Az EGSZB megismétli, hogy létre kellene hozni egy energiaszegénységgel foglalkozó európai megfigyelőközpontot (1), amely valamennyi érintett felet összefogná, és hozzájárulna az energiaszegénység európai mutatóinak kidolgozásához. A minden polgárt megillető igazságosság azt jelenti, hogy mindenki számára biztosított a tiszta, megfizethető és elérhető energiaszolgáltatás.

1.9.

Az EGSZB a fosszilis üzemanyagok támogatásának befejezésére szólít fel, és a megújuló energiákra való áttérés támogatását szorgalmazza.

1.10.

A fenntarthatósági politikák eredményessége annak biztosításától függ, hogy egyértelműen meghatározzák és prioritásként kezeljék az átmenethez nyújtott támogatásokat, és megfelelő forrásokat garantáljanak hozzájuk. Ugyanakkor az EU-nak átfogó nemzetközi tárgyalásokat kellene kezdenie, hogy olyan globális megállapodást sikerüljön kialakítani, melynek segítségével enyhíteni lehet az éghajlatváltozás kiváltó okait és támogatni lehet egy fenntarthatóbb globális gazdasági modellt.

2.1.

Ez a saját kezdeményezésű vélemény a fenntartható fejlődés megfigyelőközpontja 2017. évi munkatervének keretében készült. Az éghajlati igazságosság témája mindannyiunkat érint, mégis hiányzik az uniós szintű fellépés a témában. Az EGSZB számára ez lehetőséget jelent arra, hogy vezető szerepet vállaljon, és megfogalmazza a legelső javaslatokat, különös tekintettel Európára. Az éghajlati igazságosság számos vetületét elmélyültebben meg kell még vitatni, például a kibocsátási jogok globális és egyéni elosztásának kérdését.

2.2.

Az EGSZB intézményi álláspontot szeretne kialakítani, hogy képviselni tudja az uniós szervezett civil társadalom véleményét az éghajlatváltozás hatásairól szóló vitában és annak feltárásában, hogy hogyan lehetne a legjobban kezelni az éghajlatváltozás hatásait tisztességes és igazságos módon.

2.3.

Az ENSZ keretében nemzetközi szinten elfogadott fenntartható fejlesztési célok és a párizsi megállapodás fényében, illetve mivel már kezdenek érezhetővé válni az éghajlatváltozás hatásai, egyre nagyobb szükség van azonnali és konkrét intézkedésekre az éghajlati igazságosság megvalósításához.

3.1.

Az éghajlati igazságosság koncepciója a globális éghajlatváltozást politikai és etikai kérdésként fogalmazza meg, nem csupán szigorúan környezetiként. Felismeri, hogy gyakran a leginkább veszélyeztetett és legszegényebb társadalmi rétegeknek kell elszenvedniük az éghajlatváltozás következményeinek legnagyobb hatásait. A koncepciót általában a tér és az idő kölcsönhatásának globális összefüggésében szemléljük, azaz elsősorban azoknak az országoknak a felelősségéből kiindulva, amelyek a természeti erőforrások kitermelésével értek el fejlődést.

3.2.

A fenntartható fejlesztési célok túllépnek elődjeiken (azaz a millenniumi fejlesztési célokon), ugyanis felismerik, hogy közös a felelősség, az érintettek kölcsönösen elszámoltathatóak, valamint hogy kollektív fellépésre és inkluzív részvételi folyamatokra van szükség. Az EGSZB – annak tudatában, hogy az EU-ra vezető szerep hárul egy stabil és méltányos nemzetközi éghajlatvédelmi rendszer előmozdításában – arra sarkallja az uniós intézményeket és a nemzeti kormányokat, hogy minden – azaz globális, európai, nemzeti és helyi – szinten hozzanak intézkedéseket az éghajlati igazságossághoz kapcsolódóan. Az európai szemeszter felhasználható e törekvés érvényesítésének eszközeként. Ebben a véleményben az éghajlati igazságosság fogalma úgy merül tehát fel, hogy meg kell vizsgálni az éghajlatváltozás polgárokra és közösségekre gyakorolt, gyakran aránytalan mértékű hatásának méltányosságát mind a fejlődő, mind a fejlett országokban.

3.3.

Problémaként jelentkezik az éghajlatváltozási politikákkal szembeni ellenállás és az, hogy előnyeik ellenére ezeket a politikákat az átlagpolgár, bizonyos ágazatok (pl. az agrár-élelmiszeripar vagy a szállítás) vagy a fosszilis üzemanyagoktól függő közösségek és egyének büntetéseként fogják fel.

3.4.

Különböző politikai kezdeményezések olyan ágazatokra és területekre összpontosítanak, amelyeket nagymértékben befolyásolnak az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások, ilyen például az egészségügy, a közlekedés, a mezőgazdaság, az energiaügy. Az éghajlati igazságosság átfogó, integrált megközelítést nyújthat annak biztosításához, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés igazságos és méltányos módon történjen.

3.5.

Fontos megjegyezni, hogy az éghajlati igazságosság nem csak azokról szól, akiket közvetlenül érintenek az éghajlatváltozás hatásai, hanem azokról is, akiket az éghajlatváltozást előmozdító tényezők érintenek, mivel olyan áruktól, szolgáltatásoktól és életformáktól függenek, amelyekhez magas kibocsátások és alacsony erőforrás-hatékonyság kapcsolódik.

4.1.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy minden polgárnak joga van az egészséges, tiszta környezethez, és elvárhatja a kormányoktól, hogy felelősséget vállaljanak az éghajlatváltozást előmozdító tényezőkkel és az éghajlatváltozás fenyegetéseivel kapcsolatos nemzeti kötelezettségvállalásaikért és a Párizsi Megállapodásban vállalt nemzeti hozzájárulásokért, a nyilvánvalóbb környezeti és gazdasági szempontok mellett azok társadalmi hatását is elismerve.

4.1.2.

A szociális jogok európai pillére iránytűként kíván szolgálni egy megújult konvergenciafolyamathoz a jobb munka- és életfeltételek terén a tagállamok körében. Ez 20 elven alapul, melyek közül többre vagy közvetlenül gyakorol hatást az éghajlatváltozás, vagy közvetett módon, az új gazdasági modellekre való áttérés szükségessége révén.

4.1.3.

Az EGSZB azt javasolja, hogy az emberi jogokkal és szociális jogokkal összefüggésben kezdjenek vitát egy éghajlati jogokra vonatkozó jogszabály kidolgozásáról. Ez magában foglalná a polgároknak és a természetnek az éghajlatváltozással kapcsolatos válság kihívásaival összefüggő jogait. Ennek kapcsán az EGSZB emlékeztet az emberiség jogairól szóló egyetemes nyilatkozattal kapcsolatos projektre, melyet Corinne Lepage dolgozott ki a 2015-ös a COP21-re tekintettel.

4.1.4.

A természet jogait ma a világ több országában elismerik a jogalkotási folyamat során. Így például Hollandiában 2015-ben egy nem kormányzati szervezet, az Urgenda Alapítvány megnyert egy éghajlattal kapcsolatos pert a kormány ellen. A holland legfelsőbb bíróság következetesen kitartott azon alapelv mellett, hogy a kormány jogilag felelőssé tehető azért, hogy nem tett kellő intézkedéseket az éghajlatváltozásból eredő előrelátható károsodás megelőzése érdekében. Hasonló perek állnak előkészítés alatt Belgiumban és Norvégiában. Emellett olyan kezdeményezések, mint a 2017. június 24-én életre hívott globális környezetvédelmi paktum, azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy tisztességes globális környezeti kormányzásra van szükség, azáltal, hogy a „harmadik generációs jogokat” egy általános, átfogó és egyetemes referenciakerettel egészítik ki.

4.1.5.

Biztosítani kell, hogy a társadalom legsebezhetőbb rétegeinek ne kelljen igazságtalan terhet viselniük, és hogy az éghajlatbarát gazdasági modellre való áttérés költségei tisztességesen legyenek elosztva a társadalomban. Így például a „szennyező fizet” elvet azokra kell alkalmazni, akik a szennyezést előidézték és abból profitálnak, nem pedig a végfelhasználóra azokban az esetekben, amikor nincs más járható alternatíva. E fontos elv gondos és megfelelő alkalmazását az EGSZB korábban már vizsgálta (2).

4.1.6.

A migráció minden típusa fokozódik majd (így a klímamenekültek száma is nőni fog) a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő személyek miatt (3). Már láttuk, milyen rosszul vagyunk felkészülve az EU-ban arra, hogy kezeljük ezt és a tagállamok között aránytalanul megoszló terhek kérdését. Az EGSZB már rávilágított arra, hogy a kiegyensúlyozatlan gazdasági folyamatok hogyan növelhetik a destabilizációt e tekintetben (4).

4.1.7.

Ahogyan azt az Európai Parlament egy újabb, éghajlati menekültekkel kapcsolatos tanulmányban megállapította, uniós szinten nincs külön eszköz, amely a „környezeti okokból lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek” esetében alkalmazható lenne. Az átmeneti védelemről szóló irányelv politikailag nehézkes eszköz a tömeges lakóhelyelhagyás kezelésére, és az EGSZB támogatja azt az álláspontot, hogy a Lisszaboni Szerződés kellőképpen széles körű felhatalmazást nyújt a bevándorlási politika felülvizsgálatára a „környezeti okokból lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek” státuszának szabályozása érdekében.

4.2.1.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és a változás mérséklése érdekében az élelmiszer-termelési rendszerek és az étkezési szokások meg fognak változni. Minden polgár függ az élelmiszeripari ágazattól (pl. a mezőgazdasági termelők, a családok, az ellátási lánc szereplői, a fogyasztók), ezért az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalom felé való átmenetnek biztosítania kellene, hogy az érintettek megkapják a szükséges támogatást a változások során. Ezenkívül ennek az átmenetnek globálisan és ágazati kontextusban kell megtörténnie, és ebben az EU vezető szerepet játszhat.

4.2.2.

Az éghajlatváltozás rendkívül nagy kihívásokat jelent az EU mezőgazdaságának mint a változást előmozdító tényezőnek és mint a környezeti hatások által leginkább érintett ágazatnak egyaránt.

4.2.3.

Az ágazatot újra kell definiálni a természetes abszorpciós rendszerekhez való hozzájárulása, azaz az éghajlatváltozás néhány hatását enyhítő ökoszisztéma-szolgáltatásai tekintetében. Ezeket el kell ismerni, és a KAP-on keresztül közpénzt kell folyósítani az agrárágazatnak az élelmiszer-termelésre irányuló célkitűzések következményeként nyújtott szolgáltatásai támogatására. Ezt az általános koncepciót támogatja a nemrégiben elfogadott vélemény (5).

4.2.4.

A fenntartható élelmiszerfogyasztásnak a termelési lánc előző szakaszánál, a talaj előkészítésénél és a természeti rendszerek kezelésénél kell kezdődnie ahhoz, hogy az élelmezés alapjává váljon. Az EGSZB rámutat arra, hogy vitát kell kezdeni egy közös uniós talajvédelmi referenciakeretről és vezető szerepet kell vállalni a fenntartható talajkezelés és talajvédelem elősegítésének fontosságáról (6). Az EU Tanácsának jelenlegi észt elnöksége fokozott figyelmet szentel a talajvédelemnek és annak az ökoszisztéma-szolgáltatásokban játszott szerepének (7).

4.2.5.

Az EGSZB támogatja a fenntartható termelés és fogyasztás koncepcióját. A húsfogyasztáshoz való hozzáállás megváltoztatásának szükségességéről való konszenzus elérése érdekében az igazságos átmenet biztosításához azonosítani kell a lehetőségeket és a szükséges támogatást azok számára, akik az agrár-élelmiszeripar ezen ágazatától függnek.

4.2.6.

Ezt az ágazatot az éghajlatváltozást előmozdító tényezők is befolyásolják, legfőképp a fosszilis üzemanyagoktól való függése az élelmiszer-termeléstől kezdve a feldolgozáson át a szállításig és csomagolásig. A politikákat a meglévő agrár-élelmiszeripari modell zárt természetét felismerve kell kialakítani, egy fenntartható és éghajlatbarát jövő felé vezető, megvalósítható utat feltérképezve a mezőgazdasági termelők számára.

4.2.7.

A környezetvédelmi politikák nem feltétlenül ütköznek a mezőgazdasági ágazat azonnali szükségleteivel, amennyiben az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállást megkönnyítő támogatási eszközöknek tekintjük őket.

4.3.1.

Csak akkor lehet a fogyasztók erejét felhasználni az átmenet eléréséhez, ha olyan fenntartható és etikus alternatíva áll rendelkezésükre, amely nem vezet a kényelem vagy a minőség jelentős csökkenéséhez a szolgáltatás, a felhasználás vagy a hozzáférhetőség terén. Az új gazdasági modellek, mint pl. a digitális, a megosztásalapú és a körforgásos gazdaság mentén, valamint az e modellekre való globális, ágazati átmenetre vonatkozó nemzetközi együttműködés révén működőképes alternatívákat lehet kifejleszteni a fogyasztók számára.

4.3.2.

A „szennyező fizet” elvet sokszor nem helyesen alkalmazzák, és a fogyasztók fizetik meg, ha nem tudnak egyéb elérhető alternatívát találni. A fogyasztóknak kell, hogy legyen választási lehetőségük, hogy ne csak az árazás legyen a hatékony eszköz a magatartásváltozás kívánt irányba terelésére.

4.3.3.

A műanyag zacskók adója jó példa arra, hogy a fogyasztók szembesülnek ugyan egy alacsony adóval, de alternatív lehetőségek állnak rendelkezésükre – vagyis hozhatják a saját táskájukat, vagy használhatják a kereskedő által biztosított dobozt. Ily módon jelentős mértékű magatartásváltozás érhető el.

4.3.4.

Ezzel szemben a fosszilis üzemanyagok (például a benzin) fogyasztói szinten történő megadóztatása elégedetlenséget okozhat, és azt eredményezi, hogy a rendelkezésre álló jövedelem egy részét üzemanyag vásárlására fordítják. Továbbá másodlagos illegális piachoz is vezethet, mindenekelőtt azonban fenntartja a szennyező anyag termelőjének profitját. Mindezt súlyosbítja, hogy az ilyen adókat a legtöbb esetben nem különítik el. A polgárok úgy érzik, hogy az éghajlatváltozási politikák gyakran méltánytalanul büntetik azokat, akiknek nincs más alternatívájuk, mint a fosszilis tüzelőanyagokra alapozott gazdaság keretein belül működni.

4.3.5.

Támogató mechanizmusokat, köztük közpénzt és gazdasági eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy infrastruktúra és megfelelő támogatások álljanak rendelkezésre azon fogyasztók számára, akik alacsony szén-dioxid-kibocsátású életmódra kívánnak áttérni. Az ilyen támogatásoknak segítséget kellene nyújtaniuk az etikus/hosszú élettartamú/fenntartható áruk és szolgáltatások magasabb költségeinek viselésében is. Ez történhet köz-magán társulások formájában. Az autóipar jó példa az olyan gyártókra, amelyek finanszírozási megállapodásokat kötnek annak érdekében, hogy javítsák az új autók hozzáférhetőségét a fogyasztók számára. Hasonló típusú támogatási rendszerek ajánlhatók más szektorok, például a tartós fogyasztási javak területe, vagy a lakások, üzletek felújítása számára is.

4.3.6.

Éghajlati szempontból ellentmondásos, hogy közpénzt használnak olyan rendszerek és infrastruktúrák támogatására és az azokba való beruházásra, amelyek növelik a végfelhasználók függőségét az éghajlatváltozást elősegítő tényezőktől, miközben ezzel párhuzamosan az éghajlatváltozás hatásainak korlátozásán és kezelésén dolgoznak. A fogyasztók e hatás frontvonalában állnak. A polgárok számára nem „igazságos” választási lehetőség az, hogy vagy fizessenek többet a szennyező opciókért, vagy legyenek meg nélkülük.

4.3.7.

Sokan úgy vélik, hogy a fenntartható életforma és a fenntartható fogyasztási választások csak magas szintű jövedelemmel egyeztethetők össze. Az etikus, éghajlatbarát és fenntartható lehetőségek nem mindenki számára érhetők el egyformán. Az áruk és szolgáltatások éghajlattal kapcsolatos költségeit (például az erőforrás-intenzitást) is magában foglaló árképzést egy politikai keretrendszer segítségével kell támogatni, amely kétségbe vonja ezt a vélekedést, és növeli a hozzáférhetőséget minden fogyasztó számára.

4.3.8.

Az EU fogyasztóvédelmi szabályozása korábbra datálódik, mint az, hogy az ENSZ 1999-ben alapvető fogyasztói jognak ismerte el a fenntartható fogyasztást, ezért erről nem tesz említést (8). Az EGSZB ismételten kéri a fenntartható fogyasztással kapcsolatos politika bevezetését. Ez különösen releváns a fenntartható fejlesztési célok és a körforgásos gazdasággal kapcsolatos kezdeményezés vonatkozásában.

4.3.9.

Alternatíva nélkül a fogyasztó nem kap választási lehetőséget, hanem a szegénységre/rossz döntésekre/egészségtelen lehetőségekre/nem fenntartható választásokra lesz kényszerítve, és ez ellenszenvet szít a „környezetvédelmi” politikákkal szemben, amelyek látszólag a végső felhasználót büntetik. Eközben a fenntarthatóság elveinek teljesen ellentmondva azok, akik e rendszerből profitálnak, nem többet fizetnek, hanem többet keresnek ezen, és így – a környezetvédelmi politika leple alatt – fokozódik az egyenlőtlenség.

4.4.1.

Nagyon fontos, hogy az átmenet során minden munkavállaló védelemben részesüljön – azok, akik alacsony szakképzettséggel vagy más területen nem alkalmazható készségekkel rendelkeznek, illetve azok is, akik magas képzettséget igénylő pozíciókban vannak. Azonosítani és megfelelően támogatni kell a legsérülékenyebb ágazatokat és munkavállalókat. A munkák automatizálása mint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság része bizonyos munkák eltűnéséhez vezethet (9).

4.4.2.

Többek között az átképzés és az oktatás is eszközt jelent ennek a védelemnek az eléréséhez. Nem azoknak a dolgozóknak kell megfizetnie e változás árát, akiknek a munkája eltűnik az éghajlatváltozás vagy az éghajlatváltozást elősegítő tényezőktől való függőség megszüntetésének szükségessége következtében.

4.4.3.

A megoldás egyik része, ha mielőbb azonosítják, hogy milyen készségek szükségesek az ezekben az új gazdasági modellekben való teljeskörű részvételhez, ugyanakkor ezeket a készségeket a jelenlegi munkalehetőségek és a jelenlegi nem fenntartható modelltől való függőségek összefüggésében kell feltérképezni.

4.4.4.

Fontos a közösségek védelme és megőrzése, ahol ez lehetséges, valamint az átmenet megkönnyítése oly módon, hogy az mind társadalmi, mind gazdasági értelemben a legkisebb hatással legyen az érintettek jólétére.

4.4.5.

A javasolt új gazdasági modellekben, beleértve a funkcionális, a megosztásalapú és a körforgásos gazdaság modelljét, világosan azonosíthatók új lehetőségek. Ezzel kapcsolatban az EU-nak el kellene kezdenie az ahhoz szükséges nemzetközi tárgyalásokat, hogy egy globális gazdasági modellt sikerüljön kialakítani.

4.5.1.

Az éghajlatváltozás és az éghajlatváltozást előmozdító tényezők egészségügyi költséget is jelentenek. Ez például a levegőszennyezéssel összefüggő halálozások és betegségek mennyiségében mérhető, és költséget jelent a társadalomnak, valamint a közegészségügyi rendszereknek. A közegészségügyi rendszereknek figyelembe kell venniük az a szerepet, amelyet az éghajlatváltozás és az éghajlatváltozást előmozdító tényezők játszanak az ágazatukban.

4.5.2.

Az egészség, jólét és a természethez való hozzáférés összefüggésben állnak egymással (IEEP). Sok tagállam szembesül olyan egészségügyi és társadalmi kihívásokkal, mint az elhízás, a mentális egészség problémái, társadalmi kirekesztettség, vagy zaj- és levegőszennyezés, amelyek aránytalan mértékben érintik a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetben lévő és sebezhető csoportokat.

4.5.3.

A természetbe való beruházás nemcsak a szennyező anyagok kivonása révén lép fel az éghajlatváltozás ellen, hanem a természetes ökoszisztémákban történő szén-dioxid-tárolásba való beruházások révén is. Az ebből következő egészségügyi előnyök kétrétűek: az egyre gyakoribb rossz egészségi állapot megelőzése, valamint a polgárok és közösségek javuló egészségéhez vezető aktív életmód előmozdítása. E szempont felismerése elősegíti azt, hogy a politikai döntések kiegyensúlyozottak, tájékozottak és tényadatokon alapulóak legyenek.

4.6.1.

A megújuló energia termelése az áramfogyasztás százalékos arányát tekintve több mint kétszeresére (14 %-ról 29 %-ra) nőtt 2004 és 2015 között az EU-ban. Mindazonáltal a fűtés, az építőipar és ipar, valamint a közlekedés területén még mindig hatalmas az energiaigény. Van ugyan haladás, de nagyon alacsony szintről indul: például a megújuló energia aránya a közlekedési üzemanyag-fogyasztásban 1 %-ról 6 %-ra nőtt ugyanezen időszakban.

4.6.2.

Az energiaszegénység Európa-szerte problémát jelent, és bár ennek jelentése és körülményei országonként változhatnak, ez egy újabb példa arra, hogy biztosítani kell, hogy az éghajlatváltozási politikák a legsebezhetőbbek védelmére összpontosítsanak.

4.6.3.

Az EGSZB megismétli, hogy létre kellene hozni egy energiaszegénységgel foglalkozó európai megfigyelőközpontot (10), amely valamennyi érintett felet összefogná, és hozzájárulna az energiaszegénység európai mutatóinak kidolgozásához. A minden polgárt megillető igazságosság azt jelenti, hogy mindenki számára biztosított a tiszta, megfizethető és elérhető energiaszolgáltatás.

4.6.4.

Az unión belüli energiaszegénység kezelését támogató politikák a támogatások átcsoportosítása és a politikai akarat koordinálása által szintén megoldást jelenthetnek a tiszta energiainfrastruktúra és -ellátás kialakítására.

4.6.5.

Azok a politikák, amelyek közvetlenül vagy közvetetten a fosszilis üzemanyagok szubvencióját támogatják, hozzájárulnak a „szennyező fizet” elv megfordításához – ezekben az esetekben a szennyezőnek fizetnek. Számos ilyen támogatás a végfelhasználó számára ismeretlen marad, viszont végső soron közpénzből származik. Egy közelmúltban készült vélemény (11) már foglalkozott a környezetvédelmi szempontból káros támogatások megszüntetésének esetével az Unióban, egy másik, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos uniós politikák feltérképezésével foglalkozó vélemény (12) pedig rámutat arra, hogy szükség van az ilyen támogatások megszüntetésére irányuló meglévő kötelezettségvállalás megvalósítására, valamint a környezetvédelmi adók reformjának erőteljes ösztönzésére.

4.6.6.

Mindenki számára elérhetővé kell tenni a támogatásokat, a szubvencióknak a megújuló energiákra kell összpontosítaniuk, az éghajlatváltozást előmozdító tényezők támogatását viszont sürgősen meg kell szüntetni, és a mentességeket igazságosabb módon kell nyújtani, határozottan nem azoknak, akik a leginkább megengedhetik maguknak, hogy fizessenek, és nem is azoknak, akik a szennyezésből profitálnak. Az IMF szerint a fosszilis üzemanyagok támogatásának mértéke globálisan jelenleg 10 millió dollárt tesz ki percenként. Ezeknek a támogatásoknak a megszüntetése a világ GDP-jének 3,6 %-ával növelné az államháztartási bevételeket, több mint 20 %-kal csökkentené a kibocsátásokat, több mint felére csökkentené a levegőszennyezés okozta korai halálozást, valamint 1,8 billió dollárral (ami a világ GDP-jének 2,2 %-a) növelné a globális gazdasági jólétet. Ezek az adatok rávilágítanak a jelenlegi rendszer igazságtalan természetére.

4.6.7.

A fenntarthatósági politikák eredményessége annak biztosításától függ, hogy egyértelműen meghatározzák és prioritásként kezeljék az átmenethez nyújtott támogatásokat, és megfelelő forrásokat garantáljanak hozzájuk.

2.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 81/29

Előadó:

Alfred GAJDOSIK

Társelőadó:

Thomas WAGNSONNER

1.1.

Az EGSZB olyan fejlesztéspolitikát támogat, amely az országok között egyenlő feltételek mellett végrehajtott, tiszteleten és szuverén döntéseken alapuló folyamatnak tekinti a fejlesztést. Az ENSZ szintjén létrejött megállapodás szerinti fenntartható fejlesztési célok finanszírozása és végrehajtása globálisan összehangolt erőfeszítéseket követel. Kiemelendő, hogy az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa mint adóügyi kérdésekben illetékes fórum még hangsúlyosabb szerepet játszhatna. Ezzel biztosítható volna egyrészt a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrend fenntartható fejlesztési céljainak szem előtt tartása, másrészt pedig az, hogy valamennyi ország ugyanúgy kivegye a részét az erőfeszítésekből.

1.2.

A nemzetközi adójog megreformálására irányuló nemzetközi megállapodásokat – pl. az OECD adóalap-erózióval és a nyereségátcsoportosítással kapcsolatos cselekvési tervét – alapul véve ki kellene értékelni, hogy milyen hatással vannak ezek a nemzetközi reformtörekvések a fenntartható fejlesztési célok szempontjából, és azokat a nemzetközi adópolitikák továbbfejlesztésekor jobban tekintetbe kellene venni. Az EGSZB megállapítja, hogy a fenntartható fejlesztési célok elérése pénzügyi forrásokat igényel. Sok ország azonban jelentős kihívásokkal néz szembe az állami bevételek adóbevételekből való előteremtése kapcsán. Ennek oka lehet a fejlődő országok jövedelemadó- és forgalmiadó-rendszereinek nehezen végrehajtható volta, és közrejátszhat benne a társasági adóval kapcsolatos globális adóverseny, valamint a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények kialakítása is. Közrehatnak még továbbá ebben a kapacitáskorlátok és az információk nem megfelelő továbbítása.

1.3.

Az EGSZB határozottan üdvözli, hogy az Európai Unió (EU) és tagállamai jelentős erőfeszítéseket tettek a nemzetközi reformtörekvések keretében, hogy kezeljék a nemzetközi adórendszer hiányosságait. Ezen üdvözlendő erőfeszítéseket támogatni kell, és eredményesen végre kell hajtani, majd rendszeres figyelemmel kell kísérni. E reformok élén elsősorban az OECD-n belüli nagyobb ipari országok járnak. Meg kellene vizsgálni, hogy az egész világra – különösen a fejlődő országokra – kiterjedő tagsága folytán az ENSZ nem lenne-e alkalmasabb fórum a nemzetközi adópolitika világméretű továbbfejlesztéséhez. Az EGSZB természetesen tudatában van annak, hogy az ENSZ adókkal foglalkozó bizottsága nem rendelkezik elegendő erőforrással és személyzettel. Az ENSZ számára ezért elegendő eszközt kell biztosítani.

1.4.

A nemzetközi adózási átláthatóságot szolgáló, valamint az adóalap-erózióval és a nyereségátcsoportosítással kapcsolatos cselekvési tervhez fűződő uniós intézkedések ugyancsak hatással lesznek a fejlődő országokra. Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság már kifejtette véleményét az adó- és a fejlesztési politika kapcsolódási pontjaival összefüggő egyes kérdésekről. A jó adóügyi kormányzás Európai Bizottság által létrehozott platformja is üdvözlendő. Az ott munkadokumentum formájában bemutatott eszköztár, amely a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények tovagyűrűző hatására vonatkozik, a tagállamok számára ajánlható kiindulási pont a fejlődő országokkal a kettős adóztatás elkerüléséről kötött egyezmények átdolgozásához.

1.5.

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Parlament egy 2015-ös jelentésében számos korrekciót szorgalmazott, amelyek megvalósítása még hátravan. Az EGSZB ezzel összefüggésben utal saját korábbi véleményeire, amelyekben megállapításokat tett mindenekelőtt az országonkénti jelentéstétellel, illetve a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatban, kitérve a tulajdonosok nyilvános nyilvántartásaira is. Megjegyzi, hogy kidolgozás alatt áll a nem együttműködő adójogrendszerek listája. Az EGSZB ösztönzi, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket az EP vonatkozó kívánalmainak végrehajtására, és javasolja, hogy foglalkozzanak a nem kormányzati szervezetek részéről érkezett bírálatokkal. Célszerű ezeknek az intézkedéseknek a bevezetését nemzetközi adómegállapodások révén előmozdítani, hogy javuljon a fejlődő országokban működő adóhatóságok információs helyzete. Azt kell célnak tekinteni, hogy világszinten közelítsük a normákat, és ezek kidolgozásába a fejlődő országok egyenlő beleszólást kaphassanak.

1.6.

Az EGSZB kéri a tagállamok nemzetközi adópolitikái és a fejlesztéspolitikák célkitűzései közötti koherencia biztosítását, elkerülve ezzel az egyes országok adópolitikái és a közös fejlesztési prioritások közötti ütközéseket.

1.7.

Az EGSZB a tagállami nemzetközi adópolitikák hatásvizsgálatait lehetséges eszköznek tekinti arra, hogy megvizsgálják a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények és az adókedvezmények fejlődő országokra gyakorolt hatását. Ezt ösztönözni kell, és általános gyakorlattá kell tenni. Az európai fejlesztési politikákkal való lehetséges ütközések esetén az Európai Unió részéről is érdemes volna ilyen elemzéseket végezni. A kettős adóztatás elkerüléséről szóló meglévő egyezményeket felül kellene vizsgálni, az újonnan kötendőket pedig a fenti megfontolások figyelembevételével kellene kialakítani.

1.8.

A jelenleg a kettős adóztatás elkerülésére a legszélesebb körben használt OECD-egyezménymodellt inkább az ipari államok érdekeit szem előtt tartva dolgozták ki. Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy az uniós tagállamok a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények fejlődő országokkal való megtárgyalásakor jobban vegyék figyelembe a fejlődő országok szükségleteit. Az EGSZB megjegyzi, hogy az OECD-egyezmény alapján kidolgoztak egy ENSZ-egyezménymodellt is a fejlődő és az ipari országok közötti adózás szabályozására, elősegítendő, hogy a forrás szerinti államok több adóztatási jogot kapjanak.

1.9.

Az EGSZB mindig is támogatta a fejlesztést elősegítő magánberuházást a szóban forgó fejlesztés fenntartható fejlesztési célokkal való összhangja, valamint az alapvető gazdasági, környezetvédelmi és szociális jogok, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) alapvető egyezményeinek és a tisztes munka programjának a tiszteletben tartása esetén. A jogbiztonság fontos tényező a beruházásbarát gazdasági légkör – és ezzel egyúttal a külföldi közvetlen befektetések – támogatásához. Mivel az adóztatási kérdések összefüggenek a fenntartható fejlesztési célokkal, a vállalkozásoknak alapvetően ott kell adót fizetniük, ahol a nyereség az értékteremtés (pl. termelés, nyersanyag-kitermelés) révén képződik.

1.10.

Az EGSZB megjegyzi, hogy az EU és tagállamai a fejlesztéspolitikáról szóló új európai konszenzus keretében elkötelezték magukat aziránt, hogy együttműködnek partnerországaikkal a progresszív adóztatás elterjesztése, a korrupcióellenes intézkedések és az újraelosztó politikák, valamint a jogellenes pénzmozgások elleni küzdelem terén. Az adópolitikának azonban az európai fejlesztési politika még fontosabb részét kellene képeznie. Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság vállalta, hogy segíti a fejlődő országokban az adóügy területén működő regionális fórumok és civil szervezetek tevékenységét. A fejlődő országokban működő civil szervezetek ellenőrző és támogató funkciót töltenek be az adóügy területén is, ezért jobban be kellene vonni és támogatni kellene őket. A megfelelő adóügyi kapacitásépítési intézkedésekhez, ezen belül a társaktól való tanuláshoz és a Dél-Dél együttműködéshez nyújtott támogatásnak tartós hatása lenne a fejlesztési projektekre.

1.11.

A vállalatok beszámolási kötelezettségeivel összefüggésben a felelősségteljes adózási tevékenységet a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) szerves részének kellene tekinteni.

1.12.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében az Unió és harmadik országok vagy régiók közötti valamennyi érintett megállapodásba vegyenek fel a jó adóügyi kormányzásra vonatkozó záradékokat.

1.13.

Az EGSZB javasolja, hogy vizsgálják meg, hogy az EU és különböző fejlődő országok közötti új szabadkereskedelmi egyezmények megkötését vagy a meglévők átdolgozását felhasználják-e arra, hogy egyúttal a kétoldalú adózási egyezményeket is megvizsgálják. Egy ilyen vizsgálatnak azt is fel kellene tárnia, hogy milyen hatással vannak a tagállamok nemzetközi adópolitikái a fejlesztéspolitikai célokra.

2.1.

Több tanulmány (1) is felveti a kérdést, hogy a tagállamok nemzetközi adópolitikája, különösen a kettős adóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezmények számos rendelkezése, nem mond-e ellent az európai fejlesztéspolitika céljainak. Ehhez járul szerintük még, hogy a fejlődő országok az ipari országokba irányuló tőke nettó exportőrei, ami jelentős részben adóelkerülést célzó tőkeáramlásokra vezethető vissza. Ez éppen a legalacsonyabb jövedelmű fejlődő országokat érintené a legnagyobb mértékben, mivel náluk alig vannak belföldi finanszírozási források.

2.2.

Az EU és tagállamai együttesen a hivatalos fejlesztési támogatást nyújtó legnagyobb donorok és egyben a nemzetközi adózási megállapodások jelentős befolyásoló tényezői. Vállalták, hogy elérik a fenntartható fejlesztési célokat, jóllehet csak néhány tagállam valósította meg a GDP 0,7 %-ának ráfordítására vonatkozó célt. Azt, hogy a brexit milyen hatással lesz az európai fejlesztési együttműködés további finanszírozására, még nem lehet látni. További fellépést terveznek, hogy a fejlesztéspolitikai célkitűzésekhez kapcsolódóan előmozdítsák a magánberuházást. Az ODA-források a donorok szakpolitikáitól függenek.

2.3.

A fenntartható fejlesztési célok a fejlődő országok vonatkozásában többek közt a belföldi források mozgósítását, az adóbehajtás terén a kapacitásépítés nemzetközi támogatását, a jogellenes pénzmozgások csökkentését, valamint a globális kormányzás intézményeiben való részvételt foglalják magukban. Ebből következően a fenntartható fejlesztés fontos pillérei a stabil állami bevételi források, az erőforrások jogellenes kiáramlása elleni küzdelem érdekében tett erőfeszítések, valamint valamennyi ország egyenlő beleszólása a globális adózási szabályok kialakításába. A gyermekek, a nők és a fejlődő országok társadalmainak más védelemre szoruló csoportjai számára ez a fejlődés különösen előnyös (2).

2.4.

Az állami fejlesztési együttműködéshez kapcsolódó pénzek nem elegendőek a fenntartható fejlesztési célok finanszírozásához. A célok eléréséhez, akárcsak a millenniumi fejlesztési céloknál (3), belföldi eszközökre is szükség van. Ezeknek a forrásoknak a mobilizálásához javítani kell az adóbehajtást, és fenntartható gazdasági növekedés, valamint az adóalap szélesítése révén nagyobb adóbevételt kell elérni.

3.1.

Az adózás stabilabb finanszírozási forrás, mint más bevételtípusok, de sok fejlődő ország számára a fejlett országokhoz képest nagyobb nehézséget jelent, hogy elegendő adóbevételt teremtsen elő.

3.2.

Az elmúlt évtizedekben erőteljesen folyt a világkereskedelem behozatali és kiviteli vámok csökkentése révén történő liberalizálása, azzal a céllal, hogy előmozdítsák a gazdasági fejlődést, a beruházást és a népesség széles rétegeinek jólétét. Ezek az elvben pozitív hatások lehetővé teszik egyúttal az adóalap szélesítését is, amennyiben az adóhatóságok ki tudják használni őket. Ezzel viszont egyszersmind csökkentek a fejlődő országok fontos és könnyen hozzáférhető forrásokból származó bevételei is. A növekedésnek és a beruházásoknak azonban a fejlődő országok bevételi struktúrájában is tükröződniük kell.

3.3.

A kieső bevételek ellensúlyozása érdekében a fejlődő országok gyakran vezetnek be forgalmi adókat, amelyek regresszív hatásúak lehetnek. Egy különböző adótípusokból összetevődő adórendszer csökkenti az egyes adónemektől való függést, és stabil belföldi bevételeket biztosít.

3.4.

A földtulajdon és a vagyon megadóztatása a fejlődő országokban sokszor csak nehezen valósítható meg. A jövedelemadók viszont a fejlődő országokban az alacsonyabb jövedelmek miatt viszonylag kevés adóbevételt hoznak. Jövedelemadót elsősorban a közszektorban dolgozó munkavállalóktól és a nemzetközi vállalatoknál dolgozóktól szednek be. Ezenfelül gyakran nagy informális gazdaság működik.

3.5.

A Mbeki-jelentés az adókikerülésből származó jövedelmeket a „jogellenes pénzmozgások” közé sorolta (4). Úgy tűnik, ezek nagyobb összegűek, mint a fejlesztési együttműködés révén befolyó források (5). E jogellenes pénzmozgások leállításához fontos a hatóságok közötti nagyobb nemzetközi együttműködés, az átláthatóság előmozdítása, valamint a jogalkotási és szabályozási intézkedések erősítése. A tulajdonjogok fejlődő országokban való megerősítése szintén fontos tényező, amely a tőkekiáramlás ellen hathat.

3.6.

A társasági adók a fejlődő országokban jelentősebb szerepet játszanak az adóbevételek struktúrájában, mint az ipari országokban. Így erőteljesebben érintik őket az adókikerülési stratégiák. Emellett a beruházások vonzása érdekében a nyolcvanas évek óta világszerte csökkennek mind a nominális, mind a tényleges társaságiadó-kulcsok. A társasági adó a beruházási környezetnek egy, a vállalatok számára fontos mutatója. Emiatt nemzetközi adóverseny alakult ki, amely a fejlődő országok számára adóbevételeik struktúrája miatt problematikusabb, mint az ipari országok számára. Az adóverseny tovagyűrűző hatásainak kérdését már a Nemzetközi Valutaalap (IMF) (6) is felvetette. Emellett számos fejlődő országban csupán kevés nagyméretű beruházó vállalat működik, és tőlük származik a teljes társaságiadó-bevétel jelentős része.

3.7.

Az adóhatóságok számára nehézséget okoz az azonos csoportba tartozó vállalatok közötti, határokon átnyúló tranzakciók esetében a belső elszámolóárnak a szokásos piaci ár elve alapján történő kiszámítása. A fejlődő országok adóhatóságainak korlátozott kapacitásuk van ennek elvégzésére, és a belső elszámolóárak adózás miatti manipulálása továbbra is fontos probléma.

3.8.

A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények pontosan rögzítik az aláíró országok között az adóztatási jogokat és szabályozzák az adóhatóságok közötti információcserét, s mindezzel jogbiztonságot nyújtanak. A vállalatok tehát a külföldi közvetlen befektetések vonatkozásában ösztönző erőnek tekinthetik őket, és így végső soron a növekedést is elősegítik. A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények azonban hatással lehetnek a forrás szerinti államok adóztatási jogaira. Az osztalékokra, kamatokra és jogdíjakra kivetett forrásadók kulcsai általában alacsonyabbak a forrás szerinti állam belső adókulcsainál. Egyes rendelkezések, például az üzleti telephely korlátozó fogalommeghatározása, korlátozhatják az adóztatási jogokat. A fejlődő országok természetesen a minél több beruházásban érdekeltek, azonban adóztatási jogokat veszíthetnek. Ezért ha valamely ország túlnyomórészt adóügyi információkat kíván szerezni más joghatóságoktól, jobb lehetőséget jelenthetnek az adóügyi információcsere-egyezmények.

3.9.

A tárgyalások során leggyakrabban az OECD-egyezménymodellből indulnak ki, amely inkább az ipari országok érdekeit tükrözi (7). Az ENSZ egyezménymodelljét úgy alakították ki, hogy alternatívát jelentsen a fejlődő országok számára, és jobban figyelembe veszi az érdekeiket (8). Általában inkább azt irányozza elő, hogy a forrás szerinti államok több adóztatási jogot kapjanak, mint a termelő vállalat saját országa.

3.10.

A fejlődő országokat adóbevételektől foszthatja meg, ha a vállalatok különböző országokban különleges célú gazdasági egységeket iktatnak közbe, hogy több kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt játsszanak ki egymás ellen, ezzel csökkentve adójukat. Az is nehéznek bizonyulhat a forrás szerinti állam számára, hogy a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezései alapján szolgáltatásokat és közvetett eszközátruházásokat adóztasson meg. A fenntartható növekedés fejlődő országokban való elősegítését célzó technológiatranszfer kedvező lehetőségei iránti igényt figyelembe kellene venni.

3.11.

Készültek vizsgálatok a fejlődő országokban jelentkező bevételkiesésekről. Egy holland nem kormányzati szervezet, a SOMO becslése szerint a kamatokra és osztalékokra kivetett forrásadókból származó, a Hollandia, illetve 28 fejlődő ország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekből eredő éves bevételkiesés 554 millió eurót tesz ki (9). Egy osztrák tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy el kell végezni a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények hatásvizsgálatát, mert akkor is bevételkieséshez vezethetnek, ha nő a beruházás (10). Az Unctad „A befektetések helyzete a világban” című, 2015. évi jelentésben megjelent becslései szerint a multinacionális konszernek mintegy 730 milliárd dollárnyi adót fizettek be a fejlődő országok költségvetéseibe. Mindemellett 100 milliárd dollárra teszik azt az éves adóbevétel-kiesést, amely a fejlődő országokban az offshore befektetési központokon át lefolytatott külföldi befektetések révén jelentkezik (11). Ezek a bevételkiesések nem egyeztethetők össze a fent ismertetett fenntartható fejlesztési célokkal.

4.1.

Egyre több erőfeszítés irányul a fejlődő országok adóügyi területen történő támogatására, például az „addisz-abebai adózási kezdeményezés” keretében. A nemzetközi adópolitika a tagállamok hatás- és feladatkörébe tartozik. A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények megkötésére kétoldalúan kerül sor, az EU jogalkotási eszközei alapvetően a belső piac kiteljesítését célzó eszközökre korlátozódnak. A fejlesztési szempontú szakpolitikai koherenciát (Policy Coherence for Development – PCD) illetően együttműködés folyik az Európai Unió és tagállamai között (12). A nemzetközi adórendszernek a fejlesztésre gyakorolt hatásait az Európai Bizottság is elismerte és foglalkozik a kérdéssel (13). A politikák fejlesztési szempontú koherenciájának biztosításához meg kell vizsgálni az Unióban folytatott azon adópolitikák fejlődő országokra gyakorolt hatásait, amelyek nem egyeztethetők össze a fejlesztéspolitikai célkitűzésekkel, és adott esetben megfelelő intézkedést kell hozni.

4.2.

Az ENSZ szintjén a fejlesztésfinanszírozási folyamat, az Ecosoc és az ENSZ Adóügyi Bizottsága, valamint szakosodott ügynökségek, mint például az Unctad keretében folyik az adózási kérdésekkel kapcsolatos munka. A G20-ak kérésére az OECD-n belül messzemenő reformokban állapodtak meg az adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás leküzdését célzó projekttel. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb problémák az egyezmények közötti különbségek kihasználásából eredő adóelőnyszerzés, a kormányok által folytatott káros adógyakorlatok (úgymint szabadalmi adókedvezmények és homályos feltételes adómegállapítások), az adósságok adóügyi megítélése során a hibrid struktúrákat alkalmazó adókikerülési módszerek és a nem hatékony transzferárazás és beszámolás megszüntetése. Tekintettel arra, hogy mennyire fontos a társaságiadó-bevétel a fejlődő országok számára, az adóalap-erózióra és nyereségátcsoportosításra vonatkozó (BEPS) cselekvési terv várhatóan pozitív hatással jár majd számukra.

4.3.

Számos nem OECD-ország, köztük afrikai államok, csatlakozott az OECD BEPS cselekvési tervének átfogó keretéhez, és 2017 júniusában103 ország kötelezte el magát egy új multilaterális BEPS-egyezmény mellett, amely a kétoldalú adóügyi egyezmények értelmezését a BEPS cselekvési tervnek megfelelően egységesíti. Az ENSZ, az OECD, az IMF és a Világbank elindította az adóügyi együttműködési platformot, azzal a szándékkal, hogy intenzívebbé tegye az adóügyekben folytatott nemzetközi együttműködést. Ez a kezdeményezés hozzájárulhat ahhoz, hogy az OECD munkája és az ENSZ fórumai jobban összhangba kerüljenek egymással. Nyomon kell majd követni, hogy a kívánt hatás bekövetkezik-e.

4.4.

Az EGSZB elismeri azokat az erőfeszítéseket, amelyet az OECD egy jobb nemzetközi adórendszer további kialakításáért tett. Civil társadalmi szervezetek (14) azonban bírálatuknak adnak hangot, amiért az OECD-ben a fejlődő országok nincsenek szavazati joggal képviseltetve. Ezeket az országokat csak az adóalap-erózióra és nyereségátcsoportosításra vonatkozó cselekvési terv kidolgozása után kérték fel részvételre. Hasonlóan nyilatkozott az EP is, amely kérte az érintett ENSZ-szervek megerősítését annak lehetővé tétele érdekében, hogy a nemzetközi adópolitikát egyenlő feltételek mellett alakítsák ki és reformálják meg (15). Az IMF egy munkadokumentumában (16) szakértők a tekintetben is aggodalmuknak adtak hangot, hogy milyen hatással lesz az adóalap-erózióra és nyereségátcsoportosításra vonatkozó cselekvési terv a fejődő országokra.

4.5.

A reformlépések hatásainak értékeléséhez és az esetleges korrekciókhoz az ENSZ megfelelő szerveit – különösen az adóügyi bizottságot – meg kellene erősíteni és több forrással kellene ellátni. Az Európai Bizottságnak mindenképpen figyelemmel kellene kísérnie az adóalap-erózióról és nyereségátcsoportosításról szóló, 2017 júniusában aláírt multilaterális egyezmény eredményes végrehajtását, és tovább kellene munkálkodnia az adóügyekben az ENSZ, az OECD és a nemzetközi pénzügyi intézmények között folytatott nemzetközi együttműködés intenzitásának növelésén.

4.6.1.

Az adókikerülés leküzdését célzó intézkedéscsomag a nemzetközi adópolitikákhoz kapcsolódó, azaz az Unió hatókörén túllépő kérdésekkel is foglalkozott (17). Az EU, a G20 és az OECD által meghatározott előírások szerint készült országonkénti jelentések (18) alapján rendelkezésre álló információk fontos eszközt jelentenek az adóhatóságok számára. Az országonkénti adatok közzététele lehetővé teszi a szélesebb nyilvánosság – és ezen belül többek közt a munkavállalók és a felelős befektetők – számára annak jobb megítélését, hogy milyen mértékben fizetnek a vállalatok adót ott, ahol nyereséget érnek el. Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Parlament egy 2015-ös jelentésében számos korrekciót szorgalmazott, amelyek megvalósítása még hátravan. Az EGSZB ezzel összefüggésben utal saját korábbi véleményeire, amelyekben megállapításokat tett mindenekelőtt az országonkénti jelentéstétellel, illetve a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatban, kitérve a tulajdonosok nyilvános nyilvántartásaira is. Megjegyzi, hogy kidolgozás alatt áll a nem együttműködő adójogrendszerek listája. Az EGSZB ösztönzi, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket az EP vonatkozó kívánalmainak végrehajtására, és javasolja, hogy foglalkozzanak a nem kormányzati szervezetek részéről érkezett bírálatokkal. Célszerű ezeknek az intézkedéseknek a bevezetését nemzetközi adómegállapodások révén előmozdítani, hogy javuljon a fejlődő országokban működő adóhatóságok információs helyzete. Azt kell célnak tekinteni, hogy világszinten közelítsük a normákat, és ezek kidolgozásába a fejlődő országok egyenlő beleszólást kaphassanak.

4.6.2.

Az Európai Unióban az adózással kapcsolatos információk automatikus cseréjét a kölcsönös segítségnyújtásról szóló irányelv kiegészítése határozta meg (19). A fejlődő országoknak azonban továbbra is kétoldalú kölcsönös segítségnyújtási megállapodásokat kell kötniük az európai országokkal. Ehhez kölcsönös adatcserére és adatbiztonságra van szükség, ami gyakran kapacitási problémát jelent a fejlődő országok számára.

4.6.3.

Az e véleményben felvetett kérdésekkel az eredményes adóztatás külügyi stratégiájáról szóló európai bizottsági közlemény (20) foglalkozik. Jelenleg folyik az együttműködésre nem hajlandó joghatóságok közös uniós jegyzékének kidolgozása (21). Az EGSZB üdvözölte egy ilyen jegyzék összeállítását. A nem kormányzati szervezetek azonban, úgy tűnik, elég szkeptikusan állnak egy ilyen listához (22). Az Európai Parlament is szorgalmazta az adóparadicsomok olyan, világszerte érvényes meghatározását, amely kiterjed az EU tagállamaira és tengerentúli területeikre is (23).

4.6.4.

Az adóegyezményekre vonatkozó ajánlás (24) a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekkel kapcsolatos fontos kérdésekkel foglalkozik, és sürgeti a tagállamokat, hogy az egyezményekkel való visszaélés és az egyezmények közötti különbségek kihasználásából eredő adóelőnyszerzés leküzdése érdekében erősítsék meg adóegyezményeiket. Másfelől nem szorgalmazza a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények hatásvizsgálatát, különösen a fejlesztéspolitikák közötti koherenciát érintő következményeikkel vagy a tovagyűrűző hatásokkal kapcsolatban. Az üdvözlendő „jó adóügyi kormányzással foglalkozó platform”, amely civil szervezetek bevonásával dolgozza fel a nemzetközi adóztatás kérdéseit, egy munkadokumentumot dolgozott ki ezekről a hatásokról (25). A tagállamoknak ezt figyelembe kellene venniük.

4.6.5.

Az adókikerülési stratégiák gyakran az ingatlanok homályos tulajdonviszonyaival függenek össze. A pénzmosás megelőzéséről szóló negyedik irányelv (26) módosítását követően nem hoztak létre nyilvánosan hozzáférhető tulajdonosi nyilvántartásokat a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és a beruházásokat végrehajtó más vállalatok tekintetében. Az ilyen nyilvántartások segítenének a fejlődő országoknak a feltételezett pénzmosási és adócsalási ügyek kivizsgálásában.

4.6.6.

A K(Ö)TA-ra vonatkozó javaslatok egy másik EGSZB-vélemény tárgyát képezik (27). A nemzetközi adóügyi egyezményekben való részvétellel összefüggésben, tekintve ennek jelentőségét a fejlődő országok adóhatóságai szempontjából, egy ilyen megállapodásnak – és a belőle származó információknak – példaértékű szerepe lenne, és hatással volna a harmadik országokkal a kettős adóztatás elkerüléséről kötendő egyezményekre. Az Európán belüli adatok emellett kiindulópontot nyújtanának a fejlődő országokban végzett összehasonlító számításokhoz. Azt kell célnak tekinteni, hogy világszinten közelítsük a normákat, és ezek kidolgozásába a fejlődő országoknak egyenlő beleszólást kellene kapniuk.

4.6.7.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében az Unió és harmadik országok vagy régiók közötti valamennyi érintett megállapodásba vegyenek fel a jó adóügyi kormányzásra vonatkozó záradékokat.

4.6.8.

Az EGSZB javasolja, hogy vizsgálják meg, hogy az EU és különböző fejlődő országok közötti új szabadkereskedelmi egyezmények megkötését vagy a meglévők átdolgozását felhasználják-e arra, hogy egyúttal a kétoldalú adózási egyezményeket is megvizsgálják. Egy ilyen vizsgálatnak azt is fel kellene tárnia, hogy milyen hatással vannak a tagállamok nemzetközi adópolitikái a fejlesztéspolitikai célokra. Ezzel hozzá lehetne járulni az Európai Parlament jelentésében szereplő igények megvalósításához is.

5.1.

A tagállamok nemzetközi adópolitikáit és a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeit az adókikerülés elleni kezdeményezéscsomaggal összhangban és a tagállami és uniós fejlesztéspolitikai szempontú szakpolitikai koherencia érdekében rendszeres hatásvizsgálatnak kell alávetni (28). Az EU fejlesztéspolitikájának és a tagállamok adópolitikáinak jobb összeegyeztetése érdekében az Európai Bizottságnak gondoskodnia kellene arról, hogy a valamely fejlődő országgal a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt megtárgyaló tagállamok megfelelően figyelembe vegyék az egyeztetett uniós fejlesztési politikákat. Ennek alapján üdvözöljük az Európai Bizottságnak az adóegyezményekkel való visszaélések elleni intézkedések végrehajtásáról szóló ajánlását (29). A fejlesztési célokra való tekintettel jobban figyelembe kellene venni a fejlődő országok szükségleteit. Ennek során szélesíteni kellene továbbá az EU szerepvállalását az ENSZ szintjén, az ENSZ adóügyi bizottságában, és folytatni kellene a kapacitásépítést egy minden állam egyenlő alapokon történő bevonásával működő globális fórum irányában.

5.2.

Átmeneti időszakokat kell meghatározni, hogy lehetővé tegyék a fejlődő országok számára, hogy részt vegyenek az automatikus információcserét támogató intézkedésekben, már akkor is, amikor még zajlik a kapacitás létrehozásának folyamata.

5.3.

A vállalatok beszámolási kötelezettségeivel összefüggésben a felelősségteljes adózási tevékenységet a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) szerves részének kellene tekinteni.

5.4.

Tekintettel a magánbefektetők európai fejlesztéspolitikába való szorosabb bevonására irányuló tervekre, különösen fontos a fejlesztésben való szerepvállalás fejében nyújtott adókedvezmények kérdése (30). Mivel az adóztatási kérdések összefüggenek a fenntartható fejlesztési célokkal, a vállalkozásoknak a szabályok szerint ott kellene adót fizetniük, ahol a nyereség az értékteremtés révén képződik (31). Ezt a magángazdasági szerepvállalás támogatásánál biztosítani kellene.

5.5.

Mindemellett általánosan figyelembe kell venni, hogy az adókedvezmények nyújtása révén ne ássák alá a fenntartható fejlesztési célok megvalósítását.

5.6.

Az EGSZB utal a bankszámlák, a vállalkozások, a bizalmi vagyonkezelési konstrukciók és a tranzakciók tényleges gazdasági tulajdonosainak nyilvános nyilvántartásaira vonatkozó észrevételeire (32), és célszerűnek tartja, hogy nemzetközi adóegyezmények révén mozdítsák elő világszerte ezeknek az intézkedéseknek a bevezetését. Emellett a szóban forgó intézkedéseket mindenekelőtt a kapacitásépítést szolgáló tevékenységek révén kellene megerősíteni, ezzel is segítve a fejlődő országokból kiinduló jogellenes pénzmozgások elleni küzdelmet. Mivel félő, hogy számos, fejlődő országokban tevékenykedő uniós vállalatra nem terjed ki az országonkénti jelentéstétel hatálya, az EGSZB utal az e témát érintő okfejtéseire (33). Javasolja, hogy értékeljenek ki más idevonatkozó szabályozásokat is abból a szempontból, hogy milyen hatással vannak a fejlődő országokra, különösen olyanokat, amelyek alkalmazási köre az éves forgalomra vonatkozó határértékek alapján kerül meghatározásra.

5.7.

Az EU és tagállamai elkötelezték magukat aziránt, hogy együttműködnek partnerországaikkal a progresszív adóztatás elterjesztése, a korrupcióellenes intézkedések és az újraelosztó politikák, valamint a jogellenes pénzmozgások elleni küzdelem terén (34). Mialatt a fejlődő országokban megteremtik a megfelelő technikai és személyi kapacitásokat ahhoz, hogy teljes mértékben részt vehessenek a nemzetközi megállapodásokban, már működniük kellene a kölcsönös információcsere lehetőségeinek, hogy a megegyezésben megnevezett célokat meg lehessen valósítani. Az Európai Bizottság az irányú elkötelezettségét (35), hogy az ENSZ adóügyi bizottságán kívül regionális fórumokat is támogasson (36), el kell ismerni és fokozni kellene. Ügyelni kell arra, hogy ezeken a fórumokon hangsúlyosan képviseltessék magukat az érintett érdekcsoportok, és alapos konzultációs eljárásra kerüljön sor. A fejlődő országokban működő civil szervezetek ellenőrző és támogató funkciót töltenek be az adóügy területén is, ezért támogatni kellene őket.

5.8.

A fejlesztési együttműködés keretében jobban figyelembe kell venni az országok adórendszerét. A kapacitásépítés célja, hogy a kedvezményezett országok jobban képesek legyenek arra, hogy javítsanak saját helyzetükön, továbbá javuljon az adórendszerek hatékonysága és erősödjön az állam legitimitása. Különösen jó tapasztalatok születtek a hasonló kihívásokkal küzdő adóhatóságok közötti közvetlen cserekapcsolatok kapcsán (peer learning), valamint a hasonló fejlesztési alapfeltételekkel rendelkező országok közötti együttműködés során (Dél-Dél együttműködés). E kapcsolatok a hasonló problémák talaján megteremtik a kölcsönös egyeztetés lehetőségét, és lehetővé teszik az adott kapacitásokhoz is igazodó bevált gyakorlatok cseréjét.

5.9.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az adóügyekben is szükség van a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherenciára, mivel az Unióban hozott intézkedések nemzetközi hatást gyakorolnak a fejlődő országokra. E hatásokat ezért figyelembe kell venni, az érintett fejlődő országokat pedig be kell vonni.

2.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 81/37

Előadó:

Helena DE FELIPE LEHTONEN

1.1.

A gazdasági és szociális szervezetek, illetve általában a civil társadalom mint a Földközi-tengeri térségben a béke és a stabilitás fokozatos megvalósításának elősegítéséhez, a közös jóléthez, valamint a kultúrák és civilizációk, a különböző mediterrán országok, társadalmak és kultúrák közötti párbeszédhez szükséges tényező jelentősége már az 1995-ös barcelonai nyilatkozatban (1) is hangsúlyt kapott. A mediterrán térség civil társadalmi szervezetei jelenleg olyan, a részvételre épülő és az állami – köztük a helyi – hatóságokkal tárgyalásokat folytató, befogadó közegek, amelyek célja, hogy a mediterrán térségben segítsék a gazdasági, szociális és kulturális jogok jobb érvényesülését. Az EGSZB szerint erősíteni kell a gazdasági és szociális tanácsok (gszt-t) szerepét ott, ahol ilyenek már léteznek, azokban az országokban pedig, ahol eltűntek vagy még nem hozták létre őket, segíteni kell megalakulásukat, fokozva a különféle érintett szereplők közötti szinergiahatásokat. A fenti jogok érvényesítésének elősegítése során a gszt-knek és a gazdasági és szociális szervezeteknek hatékony és eredményes együttműködési formákra kell törekedniük.

1.2.

A nőket a politikai, gazdasági és oktatási akadályokat újratermelő nemi sztereotípiák sújtják, és ez súlyos következményekkel jár a társadalmi fejlődésre. Az EGSZB kéri a jogalkotási rendelkezések és a valóság közötti hatalmas szakadék enyhítését. Ezért úgy véli, hogy sürgősen gondoskodni kell az említett jogszabályok eredményes végrehajtásáért felelős testületek képzéséhez és figyelmének felkeltéséhez szükséges eszközökről. Az EGSZB a jogok megerősítése érdekében azt ajánlja, hogy kapcsolják össze a helyi önkormányzatokat az adott társadalmak különböző területein a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szervezetekkel, gazdasági és szociális szereplőkkel, civil társadalmi szervezetekkel és azok hálózataival. Emellett ezt a tevékenységet az egyetemektől és a szakosodott kutatóközpontoktól származó észrevételekkel is meg kell támogatni.

1.3.

Az erőszakos szélsőségesség jelentette fenyegetés ellen olyan módon kell küzdeni, hogy a biztonságon kívül egyéb okait is kezeljük. Ebben vezető szerepet kell vállalniuk a gazdasági és szociális szervezeteknek, és a nagyobb hatás elérése érdekében együtt kell működniük az interkulturális és vallásközi párbeszéddel foglalkozó intézményekkel és hálózatokkal, és tevékenységi körükbe be kell vonniuk a kulturális örökség, a művészi önkifejezés és a kreatív iparágak területét is. Az EGSZB arra ösztönzi az Európai Bizottságot és az Unió a Mediterrán Térségért tagállamait, hogy a szociális szereplők körében is népszerűsítsék ezeket az interkulturális párbeszéddel kapcsolatos tevékenységeket, adott esetben megerősítve az olyan szakosodott szervezeteket, amelyek – az Anna Lindh Alapítványhoz (2) hasonlóan – már évek óta tevékenykednek a mediterrán térségben. A kulturális örökséget illetően az EGSZB ösztönzi a fokozott együttműködést a kulturális örökség védelme területén, mivel azt jelenleg fegyveres konfliktusok és erőszakszervezetek fenyegetik.

1.4.

A gazdasági, szociális és munkajogok nagyon fontosak ahhoz, hogy fejlődjön a gazdaság és demokratikusan működjön a társadalom. Az ilyen jogok közül is központi jelentőségű a vállalkozás szabadsága, az egyesülési és a szakaszervezeti fellépésekhez fűződő szabadság, a kollektív tárgyalásokhoz fűződő jog és az olyan területekkel kapcsolatos szociális védelem, mint az egészség, az oktatás vagy az időskor. Amint arra megalakulásakor, illetve a Philadelphiai Nyilatkozatban az ILO rámutatott, a gazdaság alakítását a társadalmi igazságosság alá kell rendelni, illetve ezt kellene központi célként kitűzni minden nemzeti és nemzetközi politikában is. A Philadelphiai Nyilatkozatban azt is megjegyzik, hogy a gazdaság és a pénzügyek az emberek szolgálatában kell hogy álljanak.

1.5.

A média a kölcsönös távlati tervek és megértés formálásának kulcsfontosságú tényezője, és megkerülhetetlen a szerepe az interkulturális párbeszéd javításában és a tisztelet, a tolerancia és a kölcsönös megismerés előmozdításában. Az EGSZB ezért örömmel fogadja az olyan projektek végrehajtását, amelyek gondoskodnak a sokféleség tiszteletben tartásáról, és előmozdítják az elfogultságtól, sztereotípiáktól és torz értelmezésektől mentes tájékoztatást. Ösztönzi továbbá, hogy használják nagyobb mértékben az említett megfigyelési, képzési és figyelemfelkeltő eszközöket a médiában megjelenő rasszizmussal és iszlamofóbiával szemben, és együttműködési mechanizmusok és közös szakmai fejlesztési platformok előmozdítását sürgeti a szakmai etika, valamint a szólásszabadság védelme terén.

1.6.

Az oktatás a társadalmi és gazdasági mobilitásnak és ezáltal az életminőség potenciális javulásának fő útja. Az egyenlőtlen oktatási lehetőségek viszont a régió stabilitását és biztonságát kockáztatják. Az EGSZB ezért ösztönzi az együttműködést az alap- és a középfokú oktatás, a felsőoktatás és a szakképzés területén a tantervfejlesztéssel és a módszertani innovációkkal kapcsolatos tapasztalatok cseréje útján. Az EGSZB másfelől létfontosságúnak tekinti a Földközi-tenger két partja közötti tudásbeli szakadék áthidalását, és e célból közös kutatási és tudáshálózatok előmozdítását javasolja, amelyek segítik a tudás átadását és áramlását, továbbá a tanárok, diákok, tudósok, kutatók mobilitását, illetve műveik – különösen arab nyelvről és arab nyelvre történő – lefordításának támogatását.

1.7.

A nem formális oktatás ebben fontos kiegészítő szereppel bír, tekintve, hogy a társadalmak befogadóbbá és plurálisabbá válásának alakítója. Az EGSZB úgy véli, hogy fokozni kell a formális és a nem formális oktatás közötti szinergiahatásokat, és ezt a fajta oktatást a béke kultúráját és az egész életen át tartó tanulást előmozdító eszközként kell támogatni. Az EGSZB ezért nagyobb költségvetést kér a nem formális oktatáshoz, illetve az Európa és a mediterrán térség déli része közötti tapasztalat- és tudáscsere előmozdításához.

1.8.

A befogadó és versenyképes gazdaság előmozdítása érdekében támogatni kell az emberek digitális és technológiai beilleszkedését. Az EGSZB e célból hangsúlyozza, hogy elő kell mozdítani azokat a regionális és helyi projekteket, amelyek támogatják a polgárokat az új technológiák használatában, a vállalkozásban és a digitalizációban, továbbá támogatni kell a polgárok részvételével, a digitális képzéssel és a tisztességes munkahelyek megteremtésével kapcsolatos kezdeményezéseket, köztük a társadalmi és a digitális innovációval kapcsolatos városi kezdeményezéseket („Labs”).

2.1.

2011-ben az arab fiatalság változás iránti reményei politikai rendszereket ráztak meg, amelyeket váratlanul radikálisan megkérdőjeleztek. Tunézia, Egyiptom, Líbia és Jemen leváltotta politikai vezetőit, a konkrét politikai körülmények azonban végül igen eltérő utakra terelték ezeket az országokat, a tunéziai tartós átmenettől – melyet elősegített a dinamikus civil társadalom – és az egyiptomi rendszerváltástól a líbiai és jemeni nyílt konfliktusokig. Szíriát immár regionális és nemzetközi méreteket öltő, véres polgárháború sújtja. Ennek eredményeként a népesség körében tragikus méreteket ölt a lakóhelyelhagyás, és korábban nem tapasztalt migrációs mozgásokra került sor, amelyek az euromediterrán térség egészét destabilizálták.

2.2.

A cél a rendszerváltáson kívül egy méltányosabb és befogadóbb rendszer, a politikai szabadságok, a társadalmi igazságosság, a lehetőségek és a méltóság megteremtése volt. A várakozások meghiúsultak, mivel nem ültetődtek át a társadalmi környezetbe. A meghiúsuláshoz az említett országokon belüli és kívüli konkrét politikai körülmények is hozzájárultak. Hat év elteltével még mindig megoldatlanok a gazdasági, szociális és kulturális jogok iránti legitim igények, ami továbbra is a régió instabilitásának potenciális forrása.

2.3.

Az EGSZB ezért úgy véli, hogy abszolút prioritásnak tekintendő a béke és a demokrácia megteremtése a régió egészében, valamint az is, hogy valamennyi polgár alap- és emberi jogai biztosítva legyenek.

2.4.

Alapvető jogok: visszavonhatatlanok és elidegeníthetetlenek

2.4.1.

Az EGSZB a mediterrán térség déli és keleti részén található valamennyi országot arra ösztönöz, hogy csatlakozzon a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához (3) és az Európai Unió Alapjogi Chartájához (4). Hangsúlyozza ugyanakkor a szekularizmus elveinek és értékeinek fontosságát, továbbá a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmét (5).

2.4.2.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy rendkívül fontos, hogy minden ember számára biztosítva legyen a méltó színvonalú életminőség. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy garantálni kell az elegendő mennyiségű ivóvízhez és élelmiszerhez megfizethető feltételek mellett történő hozzáférést, az egyén és a közösség energiaellátásból való kirekesztésének elkerülése érdekében az energiához való megfelelő hozzáférést, a megfelelő egészségvédelmet, valamint elő kell mozdítani a méltó környezetet.

2.4.3.

Ehhez hasonlóan és a régióban fennálló sajátos körülményekre tekintettel úgy nemzeti, mint nemzetközi szinten biztosítani kell az egyének és a családok számára a tisztességes lakáshoz vagy ennek hiányában a tisztességes menedékhez/szálláshoz való jogot. Az EGSZB szerint továbbá biztosítani kell az akár természeti katasztrófák, akár fegyveres konfliktusok miatt elpusztult területek inkluzív és tisztességes helyreállításához való jogot.

2.5.

A tisztességes munkához való jog: a társadalmi stabilitás és a fejlődés eszköze

2.5.1.

Az EGSZB szerint a fokozott befogadó jelleghez és kohézióhoz a szomszédos országok társadalmainak közös erőfeszítésére van szükség. Ehhez hasonlóan meg kell reformálni és újítani az említett országok gazdaságait a tisztességes munkahelyek megteremtése mint a fenntartható fejlődés kulcseleme érdekében.

2.5.2.

Az EGSZB hangsúlyozza továbbá, hogy biztosítani kell azokat a jogokat, amelyek alapján az említett elvek fenntarthatók. E tekintetben ezekben az országokban státuszra, vallásra vagy állampolgárságra való tekintet nélkül garantálni kell a tisztességes munkához való jogot.

2.5.3.

A szegénység elkerülésére az EGSZB elengedhetetlennek tartja legalább olyan intézkedések meghozatalát, amelyek – a munka világára vonatkozó alapvető elvekről és jogokról szóló ILO-nyilatkozatban és a nyilatkozat követő eljárásában (6), illetve a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában (7) foglaltak szerint – a társadalmi stabilitás tényezőiként előmozdítják a tisztességes foglalkoztatást, és szorgalmazza ezen dokumentumok aláírását. E nélkül nem őrizhetők meg olyan alapvető jogok, mint amilyen az egyesülési jog, a szakszervezet-alapítás joga vagy a szakszervezethez szabad döntés alapján történő csatlakozás joga, a sztrájk joga, a kollektív tárgyaláshoz, továbbá a munkavégzés során a biztonsághoz és a higiéniához, illetve a tisztességes bérhez való jog tényleges elismerése.

2.5.4.

Emellett – ahogy azt az ILO is javasolja – meg kell teremteni a lakhatáshoz való jogot is, hogy meg lehessen védeni a lakosság egészét, de különösen annak a legveszélyeztetettebbnek tekintett rétegét. Elengedhetetlennek továbbá a nők vagy a fogyatékkal élők foglalkoztatásának elősegítése, valamint az olyan alapvető jogok megsértése elleni küzdelem, mint amilyen a gyermekek kizsákmányolása és a kényszermunka.

2.6.

Vállalkozás: a gazdasági fejlődés elengedhetetlen mozgatórugója

2.6.1.

Az Európai Unió szerint az euromediterrán térség stabilitásának, biztonságának és jólétének öt kulcseleme a következő: gazdasági fejlődés a gazdaságok korszerűsítése és diverzifikálása útján; a vállalkozói ökoszisztéma és az innovatív vállalkozás megerősítése; munkahelyteremtés minőségi képzés útján, különösen a fiatalok számára; a magánszektor, különösen a kkv-k fejlesztése, illetve az energetikai és környezeti fenntarthatóság (8). Emellett a Földközi-tenger mindkét partján minőségi munkahelyeket kell létrehozni, ez ugyanis a gazdasági fellendülés alapja, erősíteni kell a nők vállalkozó szellemét és a vállalkozásokkal kapcsolatos szinergiákat.

Az EGSZB szerint ezek a tényezők a társadalmi fejlődés nélkülözhetetlen elemei, a stabilitásnak, a biztonságnak és a gazdasági fejlődésnek pedig mindig a társadalmi integrációra és kohézióra kell épülnie.

2.6.2.

A közös közlemény az említett gazdaságok fejlődése szempontjából meghatározó tényezőnek tekinti, hogy lehetővé kell tenni és garantálni kell a vállalkozással kapcsolatos magánkezdeményezések méltányos gyakorlását. Ilyen módon meg kell védeni egy olyan jogi keretet, amely garanciákkal szolgál a magántulajdonhoz való joghoz és a magántulajdon sérthetetlenségéhez.

2.6.3.

Az EGSZB azt is fontosnak tekinti, hogy az állami hatóságok megvédjék a gazdaságon belüli szabad és méltányos versenyt, mivel ez biztosítja a vállalkozás gyakorlásának egyenlő feltételeit. Így elengedhetetlennek tartja, hogy a finanszírozáshoz jutás során garantált legyen az egyenlő bánásmód, illetve hogy biztosítsák a mikrofinanszírozási szolgáltatások rendelkezésre állását és a közszolgálati funkciót betöltő, korrupciótól mentes közigazgatást.

2.7.

Az alkotáshoz és az innovációhoz való jog: a diverzifikált gazdaság és a hozzáadott érték garanciája

2.7.1.

Az Unió a Mediterrán Térségért digitális gazdaságról szóló miniszteri nyilatkozatának (9) célja az új technológiák kulturális, társadalmi, gazdasági, kormányzati és biztonsági területen kifejtett inkluzív és átfogó hatásának előmozdítása.

2.7.2.

Az EGSZB támogatja továbbá a közös közleménynek azt a megközelítését, hogy fenntartható és inkluzív módon diverzifikálni és fejleszteni kell a mediterrán régió gazdaságait.

2.7.3.

Az EGSZB az új programok tervezésével kapcsolatosan szükségesnek tartja, hogy az alkotáshoz és az innovációhoz fűződő egyéni és kollektív jogot megvédve olyan uniós innovációfejlesztési programok jöjjenek létre az euromediterrán térségre vonatkozóan, amelyek segítenek a régióban elért gazdasági fejlődés továbbvitelében. Ez a jog magában foglalja a szellemi tulajdonhoz való jog elismerését, az említett innováció megosztásához és terjesztéséhez fűződő jogot és az új technológiákhoz való hozzáférés jogát.

2.7.4.

Az EGSZB az innovációhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó jogként ismeri el a digitális befogadást és a szabad internet-hozzáférést úgy egyéni, mint kollektív szinten.

2.8.

A minőségi oktatáshoz való jog: az emberi fejlődés pillére

2.8.1.

Az oktatás a társadalmi-gazdasági mobilitásnak és az életminőség javításának a fő útja. Az Egyesült Nemzetek fejlesztési programja (UNDP) (10) szerint az alapfokú iskolázottság ugyan a régió számos országában elérte az egyetemes normákat, és a középfokú iskolázottság tekintetében is komoly előrelépésre került sor, ezek minősége nem megfelelő. A Világbank, más ügynökségekkel együttműködve, kidolgozott már programokat a régióra, és jó lenne, ha az Európai Bizottság is lépéseket tenne ilyen irányba. Az EGSZB hangsúlyozza továbbá, hogy az oktatási lehetőségek komoly egyenlőtlensége aláássa az arab országokban a társadalmi szerződést.

2.8.2.

Az Unió a Mediterrán Térségért ütemterve (11) hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni az oktatást mint a fenntartható és szakképesítéshez kötődő munkahelyek megteremtésének kulcstényezőjét – különösen a munkanélküli és így a nem megfelelő munkavállalási formák iránt fogékony fiatalok körében –, a kutatást és az innovációt mint a gazdaságok korszerűsítésének alapját, illetve a fenntarthatóságot mint az inkluzív társadalmi és gazdasági fejlődés biztosításának átfogó tényezőjét.

2.8.3.

A társadalmi tőke megerősítése elengedhetetlen a régió stabilitásának és biztonságának a szempontjából. Ezért elő kell mozdítani az alap- és középszintű oktatást, a felsőoktatást, a tudás elsajátítását és a tudományos ismeretekhez való hozzáférést, a foglalkoztathatóságot, az egészséget, a fiatalok felelősségvállalását és mobilitását, a nemek közötti egyenlőséget, vitafórumok létrehozását, és támogatni kell a társadalmi befogadást.

2.8.4.

Az oktatáshoz való hozzáférés és annak egyetemessé tétele tekintetében fennálló egyes problémák, illetve az alap- és középfokú oktatás minősége javításának szükségessége ellenére a fő feladat a képzés és a foglalkoztatás közötti szakadék áthidalása. Ezért olyan struktúrákat kell támogatni, amelyek összekapcsolják a munkaerőpiacot és az oktatási rendszert, biztosítva ezáltal a fiatalok teljeskörű társadalmi beilleszkedését. Az EGSZB e célból elengedhetetlennek tartja a tapasztalatcsere támogatását a tantervfejlesztés és a módszertani innovációk területén, elősegítve a tapasztalatok és a gyakorlatok átadását, hogy a munkakörnyezetnek megfelelő kompetenciák és készségek álljanak rendelkezésre, továbbá az oktatás és szakképzés előmozdítását és felértékelését, tekintettel azon kihívásra, hogy az arab országokban az elkövetkező évtizedben 60 millió munkahelyet kell teremteni.

2.8.5.

A szociális partnerek és más szakosodott szervezetek a nem formális oktatás központi szerepét hangsúlyozzák, ez ugyanis kulcsszerepet játszik és hosszú távon megoldást jelent a radikalizáció és a szélsőségesség elleni küzdelemben, továbbá hozzájárul a veszélyeztetett csoportok, különösen a fiatalok és a nők integrálásához.

2.8.6.

Az EGSZB üdvözli, hogy – a formális oktatás kiegészítőjeként – elismerik a nem formális oktatás jelentőségét, és úgy véli, hogy a kettő közötti szinergiahatásokat meg kell erősíteni. Úgy ítéli meg, hogy növelni kell a nem formális oktatás iránti politikai elkötelezettség mértékét, és e terület számára nagyobb költségvetést kell biztosítani, mivel segíti a fiatalok felnőtté válásának és társadalmi integrációjának folyamatát, megtanítja a fiatalokat az aktív részvételre és a demokratikus értékek fejlesztésére, továbbá megfelelő eszköz a béke kultúrájának támogatására.

2.9.

Felsőoktatási és oktatási mobilitás: úton a tudásszakadék eltűnése felé

2.9.1.

A fiatalok mobilitása elengedhetetlen részét képezi a mediterrán térség előtt álló kihívásokra adandó válasznak. Az arab országokban a migráció tulajdonképpen a magasan képzett fiatalok társadalmi kirekesztésének tünete. Ezért elő kell mozdítani a mind a származási, mind a célországok számára előnyös migrációt. Ennek része a képzések és a képesítések jobb elismerése, továbbá a felsőoktatási mobilitás előmozdítása, illetve a szomszédos országok állampolgárainak kutatás, tanulás, diákcsere, képzés és önkéntesség céljából az Unióba történő belépésére és ott tartózkodására vonatkozó feltételek jogi kereteinek a javítása.

2.9.2.

Másrészt a Földközi-tenger két partja között az egyik legnagyobb szakadék a tudás területén áll fenn, az EGSZB ezért úgy ítéli meg, hogy intézkedéseket kell hozni a tudományos és a felsőoktatási tudás megteremtésének és áramlásának előmozdítása érdekében, és javasolja közös euromediterrán tudáshálózatok és kutatási hálózatok létrehozását és támogatását. Elengedhetetlennek tartja továbbá az említett felsőoktatási és tudományos eredmények lefordítását különösen arab nyelvről és arab nyelvre.

2.9.3.

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja emellett, hogy tovább kell segíteni a hallgatók, az oktatók, a kutatók, a felsőoktatásban oktatók és a tudósok kihelyezés, csere és gyakorlati időszakok útján történő mobilitását, mivel ez kulcseleme a minőségi felsőoktatás előmozdításának, – az Erasmus+ program euromediterrán térségben történő tényleges végrehajtásának és eredményességének megerősítésével – a fiatalok foglalkoztathatóságának, továbbá a tudás áramlásának és az interkulturális párbeszéd előmozdításának.

2.10.

A média és az interkulturális párbeszéd: a tolerancia kulcselemei

2.10.1.

A helyi média pluralizmusa, függetlensége és szakmaisága a társadalmi fejlődés zálogát jelenti, és hozzájárul ahhoz, hogy katalizátor szerepet játsszon a szomszédos országokban lezajló változásokban.

2.10.2.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az euromediterrán térségben elő kell mozdítani a párbeszédet és az együttműködést a médiumok között a szakmai normák és jogi kereteik javítása és megerősítése érdekében. Elengedhetetlen továbbá a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága biztosításához és védelméhez való hozzájárulás.

2.10.3.

Mindenképpen el kell ismerni a média szerepét az interkulturális párbeszéd javításában és a tisztelet, a tolerancia és a kölcsönös megismerés előmozdításában. Tekintve, hogy a déli térségben fokozódik a nyugatellenes, Európában pedig a populista idegengyűlölő diskurzus, minden eddiginél fontosabb, hogy törekedjünk az ilyen narratívák elleni küzdelemre, ellensúlyozva azokat a nézeteket, amelyek fekete-fehér látásmóddal és kirekesztő módon szembeállítanak egymással népeket, kultúrákat és vallásokat.

2.10.4.

Az EGSZB e tekintetben üdvözli a létező európai sokféleség tiszteletben tartására irányuló projektek végrehajtását, amelyek előmozdítják a toleranciát és az elfogultságtól, sztereotípiáktól és torz értelmezéstől mentes tájékoztatást, ideértve a spanyol médián belüli iszlamofóbiával foglalkozó megfigyelőközpontot (12), amely a rasszizmustól mentes tájékoztatást támogatja. További ilyen célú horizontális projektek elindítását javasolja.

2.10.5.

Az instabilitás egyik gyökere a biztonság területén kívül – különösen a fiatalok esetében – a lehetőségek hiánya lehet, és ez hozzáadódhat a radikalizálódási folyamatok okaihoz. Egyértelműen szükség van a szélsőségesség és rasszizmus megelőzésére és az ellene való, az interkulturális párbeszéd előmozdítása révén történő fellépésre. Ilyen módon az interkulturális és vallásközi párbeszéddel foglalkozó intézményeknek és hálózatoknak meg kell erősíteniük szinergiahatásaikat és egymást kiegészítő jellegüket a célzottabb hatás elérése érdekében.

2.10.6.

A radikalizálódás és az erőszakos szélsőségesség megelőzésébe a mediterrán térség gszt-it, a gazdasági és társadalmi szereplőket és magát az egész civil társadalmat is be kell vonni. E célból szükség van megfelelő költségvetéssel ellátott, tapasztalatcserét szolgáló és együttműködési mechanizmusokra, továbbá az igazságszolgáltatással, a nemek közötti egyenlőtlenséggel, a gyűlöletbeszéddel, a fiatalok munkanélküliségével és az írástudatlansággal kapcsolatos kérdések megvitatására, egy tágabb deradikalizációs törekvés keretében, amely az interkulturális párbeszéd előmozdítását is magában foglalja. E tekintetben ki kell emelni a radikalizálódással foglalkozó uniós információs hálózat (RAN) (13) és az ennek kiválósági központja által végzett munkát.

2.10.7.

Az EGSZB úgy véli, hogy – a párbeszédet és a kölcsönös megismerést segítő közös projektek előmozdítása révén – mindenképpen ösztönözni kell a régió értelmisége, művészei és kulturális szereplői közötti cseréket, mivel ők a társadalmi átalakulás fő hordozói. Az EGSZB ösztönzi továbbá a fokozott koordinációt és együttműködést a kulturális örökség védelme területén, valamint abban, hogy felhívják a figyelmet az euromediterrán térségben jelen lévő különféle kulturális és művészeti ágakra és érzékenységekre, és felhasználják ezeket a kohézió és a kölcsönös megismerés hasznos eszközeként.

2.11.

A civil társadalom és a társadalmi szereplők közötti szinergia: befogadó és vitaközegek

2.11.1.

Az északi parton tapasztalt gazdasági válság és idegengyűlölet, továbbá a déli part országaiban a véleménynyilvánítás szabadsága iránti igény és az emberi jogok iránti küzdelem meghatározóak az euromediterrán országok társadalmain belül a gazdasági, szociális és kulturális jogok érvényesítésében.

2.11.2.

Az emberi jogokról szóló, 2015. novemberi európai parlamenti jelentés (14) e tekintetben megállapítja, hogy nagyobb támogatást kell nyújtani a civil társadalom számára. Ennek ellenére továbbra sem megfelelő a civil társadalmi szervezetek láthatósága a déli országokban, tekintettel erőfeszítéseikre és az olykor általuk vállalt kockázatokra, valamint az általuk a társadalmi változás előmozdításában játszott szerepre. A mediterrán térség gszt-i platformként szolgálhatnak a bevált módszerek cseréjéhez, az érintett felek közötti találkozókhoz és vitákhoz.

2.11.3.

Az EGSZB megállapítja, hogy az egyesületi hálózat egy, a befogadást elősegítő közeg. Azt is szükségesnek tartja, hogy az Európai Bizottság fokozza az olyan projektek számára nyújtott támogatást, amelyeket a strukturált civil társadalom a gazdasági és szociális szervezetei, szövetségei, illetve az ezek által alkotott hálózatok útján valósít meg, továbbá hogy megerősítsék a különféle érintett szereplők közötti partnerségeket és szinergiahatásokat.

2.11.4.

Az EGSZB szerint az euromediterrán térség minisztereinek konkrét projektek kapcsán együtt kellene működniük a gazdasági és szociális tanácsok és hasonló intézmények euromediterrán csúcstalálkozójának keretében, nem zárva ki a civil és kulturális szövetségek támogatását sem.

2.12.

A nők a gazdasági, szociális és kulturális jogok középpontjában

2.12.1.

Az euromediterrán partnerség minisztereinek a nők társadalmi szerepének megerősítéséről Isztambulban (15) (2006), Marrákesben (16) (2009) és Párizsban (17) (2013) megtartott három konferenciáján a kormányok elkötelezték magukat az elfogadott kötelezettségvállalások végrehajtása mellett: egyenlő jogok a nők és a férfiak számára a politikai, gazdasági, civil és társadalmi életben való részvétel területén; a nőkkel és a lányokkal szembeni erőszak és megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelem, továbbá az attitűdök és magatartásformák megváltoztatására irányuló tevékenység a nemek közötti egyenlőség érvényre jutása céljából, hogy a nők társadalmi szerepvállalása nem csupán a jogok szempontjából, hanem a gyakorlatban is megvalósuljon.

2.12.2.

Az UNDP szerint a nők egyenlősége a mediterrán térség déli országaiban tapasztalt jogalkotási változások ellenére a gazdasági, szociális és kulturális jogok szempontjából még mindig messze van a megvalósulástól.

2.12.3.

Az EGSZB megállapítja, hogy nagy különbség van a hivatalos nyilatkozatok, az intézmények javaslatai és többek között a hatályos jogszabályok, illetve a nők közösségeikben ténylegesen megélt mindennapjai között, és figyelmeztet arra, hogy a nemzeti jogszabályokat össze kell hangolni az alkotmányokkal, és fel kell számolni azokat a joghézagokat, amelyek még mindig lehetővé teszik a nőkkel szembeni megkülönböztető gyakorlatokat.

2.12.4.

Az EGSZB e tekintetben hangsúlyozza, hogy eszközöket kell biztosítani a jogszabályok tényleges végrehajtásáért felelős testületek, a bíróságok, a biztonsági erők, a vállalkozások, a tanárok, a média, a gszt-khez hasonló intézmények stb. képzéséhez és figyelmének felkeltéséhez.

2.12.5.

A jogok megerősítése és a jobb eredmények elérése érdekében az EGSZB ajánlja, hogy kapcsolják össze a helyi önkormányzatokat a helyi környezetben a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó civil társadalmi szervezetekkel, mivel ezeknek több információ áll rendelkezésére a lakosság problémáiról és igényeiről. A különféle szereplők e közös munkáját a tudományos körök (egyetemek és szakosodott kutatóközpontok) támogathatják. Példa erre a Nők Euromediterrán Alapítványa (FFEM) (18), amely a Női Jogok Ligáinak Szövetségével, Marrákes regionális önkormányzatával, a Cadi Ayyad Egyetemmel, az Emberi Jogok Regionális Bizottságával és más helyi szervekkel együtt ismeretterjesztő kampányt folytat a korai házasságokkal szemben.

2.12.6.

Az EGSZB ezért arra kéri az Unió a Mediterrán Térségért tagállamainak minisztereit, hogy foglalkozzanak ezekkel a problémákkal a következő miniszteri konferencia alkalmával, és biztosítsanak megfelelő pénzügyi eszközöket a fenti intézkedésekhez és kampányokhoz.

2.12.7.

Az EGSZB kitart amellett, hogy a fenti kérdések figyelmen kívül hagyása jelentős hatással járhat. A korai házasságok, az oktatási folyamat korai megszakítása és ebből adódóan a nők munkaerőpiaci és a politikai képviselet terén történő elértéktelenedése a jogokat és különösen a nők és a lányok jogait hátrányosan érintő tényezők közé tartoznak.

2.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 81/44

Előadó:

Brenda KING

Társelőadó:

Lutz RIBBE

1.1.

Mint a világ többi része, Európa előtt is három súlyos probléma áll: (1) a Föld természeti erőforrásainak kimerülése, ideértve a klímaváltozást és a biológiai sokféleség csökkenését; (2) társadalmi egyenlőtlenségek, ideértve a fiatalok munkanélküliségét és a hanyatló iparágakkal rendelkező régiókban élő, magukra hagyott embereket; és (3) a kormányokba, a politikai berendezkedésbe, valamint az EU-ba és kormányzási struktúrájába, továbbá egyéb intézményekbe vetett közbizalom elveszítése.

1.2.

E három fontos kérdést a digitális átállásra (ami egy jelentős, mindent átfogó irányzat), valamint a globalizációra figyelemmel kell értelmezni, mivel ezek jelentős hatással vannak – és a jövőben még nagyobb hatással lesznek – Európa munkaerőpiacaira. A digitális átállás különösen képes arra, hogy megkönnyítse a három kérdés megoldását vagy súlyosbítsa azokat. Az, hogy a digitalizáció hatása pozitív vagy negatív lesz, attól függ, hogy ezt az átállást politikailag miként kezelik.

1.3.

E három fontos kérdés és a digitális átállás közötti kölcsönhatás alapos elemzése alapján az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy hosszú távú stratégiát Európa fenntartható fejlesztésére, olyan intézkedések előmozdításának érdekében, amelyek erősítik Európa gazdaságát, és ezáltal társadalmi és környezeti előnyöket hoznak. Ez a vélemény a hosszú távú stratégia kidolgozása során figyelembe veendő kérdéseket és elemeket kíván felvetni.

Egyes emberek ellenállnak a változásnak. A folyamatos technológiai áttörések közepette vannak, akiknek az az érdekük, hogy változatlan állapotot tartsanak fenn. Mások esetleg bizonytalannak érzik magukat, ha meg kell próbálniuk alkalmazkodni egy állandóan változó társadalomhoz. Vannak azonban olyanok is, akik számára a változások nem elég gyorsak (pl. a zöld energia szószólói). A politikusoknak számolniuk kell ezekkel a félelmekkel és célirányosan kezelniük kell a problémát ahelyett, hogy azt próbálnák elősegíteni, hogy minden maradjon a régiben. Az első lépés az lenne, hogy nyílt vitát indítsanak a szóban forgó kérdésekről, és erősítsék a részvételi demokráciát, ideértve az európai polgári kezdeményezést is.

1.4.

A „nem cselekvés” nem választási lehetőség. Politikai akaratra van szükség a változás helyes irányba tereléséhez. Szorosabb kapcsolódásokra van szükség a gazdaságfejlesztés, a környezetvédelem és a társadalompolitikák között. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) fenntartja, hogy a fenntartható fejlesztési célok megvalósítása és a Párizsi Megállapodás (COP21) végrehajtása, valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság és a digitális gazdaság felé történő, jól irányított átmenet együttesen megoldja az Európa előtt álló főbb problémákat, és Európát az új ipari forradalom nyertesévé teszi. Ajánljuk, hogy az Európai Bizottság haladéktalanul dolgozza ki a „Következő lépések” című európai bizottsági munkadokumentumban (1) megfogalmazott politikákat, továbbá összpontosítson jobban a fenntartható fejlesztési célok és a Párizsi Megállapodás teljes körű beépítésére az európai politikai keretbe és az Európai Bizottság prioritásai közé abból a célból, hogy meghatározza egy méltányos és versenyképes Európa 2050-es jövőképét.

1.5.

Az erőteljes politikai hozzájárulás szükségességét nem szabad félreértelmezni. Miközben az átmenet alakításához elengedhetetlen egy megfelelő szabályozói keretrendszer, Európának egy olyan menetrendre van szüksége, amely az egész társadalmat érinti a következők révén: tisztességes globalizációra való törekvés; törekvés a versenyképesség növelésére és arra, hogy Európát vezető erővé tegyük az új technológiák terén; arra való törekvés, hogy senkit ne hagyjunk lemaradni; a szegénység felszámolása és olyan környezet kialakítása, amely helyreállítja az emberek politikai rendszerekbe, valamint a kormányzás többoldalú formáiba vetett bizalmát (2). Amellett, hogy különböző politikaterületeken élenjáró szerepet célozzunk meg, a politikai megközelítéseknek arra is törekedniük kell, hogy mobilizálják a civil társadalomban rejlő hatalmas lehetőségeket. A szociális vállalkozások, a polgári kezdeményezések és a közösségi munka csak néhány példa arra, hogy miként valósítható meg alulról felfelé építkezve a fenntartható fejlődés, különösen ha arról az elmozdulásról van szó, amelyet az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, illetve a körforgásos gazdaság irányába tennünk kell. A decentralizált megújuló energia esete a legjobb viszonyítási alap ebben az összefüggésben.

1.6.

Az Európai Bizottságnak és az EGSZB-nek a közeljövőben további munkát kell együttesen végeznie az ebben a véleményben elemzett legfontosabb stratégiai politikaterületeken. Ezek közé például a következők tartoznak:

1.7.

Átfogó és következetes stratégiára van szükség e szakpolitikai mix megvalósításához. Az EGSZB azt ajánlja, hogy ez a stratégia irányuljon hosszú távra, legyen világosan meghatározott, horizontálisan és vertikálisan integrált, kezelhető és alapuljon részvételen. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy alapvetően fontos biztosítani, hogy a 2050-ig történő átmenetet a civil társadalom képviselőinek teljes körű bevonása mellett tervezzék meg és hajtsák végre. A részvételi demokrácia erősítése érdekében az Európai Bizottságnak át kellene gondolnia a jogalkotási kezdeményezésekre vonatkozó monopóliumát.

(1)

Hogyan kezelhetők bolygónk korlátai és az általános ökológiai kihívás, köztük a klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése?

(2)

Hogyan lehet válaszolni a globalizált világban megfigyelhető növekvő társadalmi egyenlőtlenségekre?

(3)

Hogyan lehet megoldást találni arra, hogy a közvélemény egyre kevésbé támogatja a kormányokat és az intézményeket?

3.1.1.

Platform alapú gazdaság, mesterséges intelligencia, robottechnológia és a dolgok internete – a globális fejlődés e területeken széles körű és gyorsuló, és előbb-utóbb a gazdaság és társadalom minden területét érinti. A digitális technológia a társadalom jelentős része számára elérhetővé válik, azonban előfordulhat, hogy néhány csoportnak nem lesz hozzáférése e rendkívül erőteljes digitális eszközökhöz.

3.1.2.

A digitális technológiák egybefonódása a nanotechnológiával, biotechnológiával, anyagtudománnyal, megújulóenergia-termeléssel és -tárolással, valamint a kvantum-számítástechnikával új ipari forradalom kirobbanásának lehetőségét rejti magában (4). Ahhoz, hogy Európát a világszerte zajló új technológiai és gazdasági verseny élvonalába emeljük, nagy volumenű beruházásokra és új kezdeményezésekre van szükség.

3.1.3.

A digitalizációnak számos előnye van, és a fogyasztók előnyére váló új termékek és szolgáltatások keletkeznek általa. Emellett hozzájárulhat néhány fenntartható fejlesztési cél eléréséhez a globális jövedelmi szintek emelése, az emberek életminőségének javítása, inkluzívabb demokratikus modellek lehetőségének megteremtése, a minőségi munkahelyek számának növelése, valamint az Unió általános versenyképességének javítása révén – éppen úgy, ahogy azt a korábbi ipari forradalmak tették. Kockázatok is vannak: tanulmányok rámutatnak arra, hogy a digitalizáció adott esetben sokkal több munkahelyet tehet tönkre, mint ahányat létrehoz.

3.1.4.

A digitális technológia sokkal közelebb hozza egymáshoz a termelést és a fogyasztást, amivel minimális szintre csökkenthető a túltermelés. Ez lehetőséget teremt az EU környezeti lábnyomának csökkentésére. A gazdasági áruk közvetlen forgalmazása – akár P2P ügyleteken, akár megosztásalapú gazdaságon keresztül történik – csökkentheti az erőforrások felhasználását. A digitális technológia például támogatja a megosztásalapú szállítási szolgáltatások és vezető nélküli járművek elterjedését, ami fokozhatja mobilitási rendszereink környezeti fenntarthatóságát.

3.1.5.

A digitalizáció ugyanakkor önmagában nem vezet nagyobb fenntarthatósághoz. Vannak a piacra lépést és méretgazdaságosságot akadályozó olyan tényezők, amelyek meggátolhatják, hogy az állampolgárok kiaknázzák a benne rejlő lehetőségeket. A digitalizáció fokozhatja az egyenlőtlenségeket, különösen mivel képes megzavarni a munkaerőpiacokat, és hajlamos arra, hogy automatizálásra alkalmas sok alacsony és közepes képzettséget igénylő munkahellyel polarizálódást alakítson ki. A robotizálás és a platformalapú gazdaság komoly fenyegetést jelenthet számos európai munkahely számára, és új kockázatokat teremt, mivel az érintett technológiák legtöbbje adatok, különösen személyes adatok alapján működik.

3.1.6.

Az anyagi javak megteremtésének új lehetőségei gyakran csak egy bizonyos társadalmi réteg javát szolgálják: a magasan képzett, jó szociális készségekkel rendelkező, kockázatvállaló emberekét. A digitális innovációk legfőbb haszonélvezői jellemzően a szellemi, pénzügyi és fizikai tőke szolgáltatói: az innovátorok, a részvényesek, befektetők és a magasan képzett munkavállalók. Félő, hogy a stagnáló vagy akár csökkenő jövedelmek egyik fő oka a digitális technológia lesz.

3.1.7.

Aktív és átfogó politikára van szükség a digitalizációban rejlő lehetőségek kiaknázására, figyelemmel a fent ismertetett három problémára. A digitalizációból eredő kockázatokat szintén nyomon kell követni és kezelni kell. Az EGSZB-nek továbbra is aktívan dolgoznia kell ezeken a kérdéseken.

3.2.1.

Az éghajlat-változás elleni globális küzdelem melletti elkötelezettség (lásd a Párizsi Megállapodást) okán és a természetes erőforrások megvédése érdekében Európának mielőbb lényegesen csökkentenie kell gazdaságának környezeti lábnyomát. Az ökológiai válság már jelenleg is súlyosan érint minket. A népesség növekedése, a fosszilis tüzelőanyagokra épülő hosszú távú gazdasági növekedés, valamint az erőforrások és a földterületek nem fenntartható használata globálisan egyre fokozódó nyomást gyakorol a környezetre. A fenntartható fejlesztési célok között is megjelenő kulcsfontosságú kihívás annak biztosítása, hogy a gazdasági fejlődés és növekedés igazodjon bolygónk korlátaihoz, mind a klímavédelem, az erőforrások felhasználása és kezelése, mind pedig a levegő- és vízminőség, illetve a szárazföldi és vízi biológiai sokféleség védelme vonatkozásában.

3.2.2.

A gazdaság mélyreható szén-dioxid-mentesítése számos gazdasági ágazat haladéktalan átalakítását teszi szükségessé. A fosszilis tüzelőanyagokról a megújuló energiaforrásokra való átállás rugalmasabb energiafelhasználást és nagyobb szakértelmet igényel. A „termelő-fogyasztóktól” (5) származó energia általános fejlesztésének szintén fontos és fenntartható szerepet kell játszania az Unió energiapolitikájában (6). A közlekedési rendszerek szerkezetét villamosítás és a közös gépkocsi-használat révén át kell alakítani. A lakhatás és az infrastruktúra átalakítása is szükséges. Egy fejlett biogazdaság jelentős tényező lehet a gazdaság környezetbaráttá tételének ösztönzésében.

3.2.3.

Európának a „kinyer–legyárt–fogyaszt–ártalmatlanít” folyamattal jellemezhető jelenlegi lineáris gazdasági modelltől egy olyan körkörös modell irányába kell elmozdulnia, amely kialakításánál fogva helyreállító szemléletű, ahol lehet, a megújuló természeti erőforrásokra támaszkodik, és a gazdaságban használt termékek, anyagok és erőforrások értékét a lehető leghosszabb ideig megőrzi. Ebben az összefüggésben fontos lehet a digitalizáció (lásd 3.1.4. pontot).

3.2.4.

Az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó, körforgásos és környezetbarát gazdaságra való átállás lehetőséget ad az EU számára, hogy növelje versenyképességét és alkalmazkodóképességét. Ez javíthatja Európa állampolgárainak életminőségét és jóllétét, csökkenti továbbá a fosszilis tüzelőanyagok és kritikus nyersanyagok importjától való függést, és megteremti a gazdasági fellendülés stabil bázisát.

3.2.5.

A szén-dioxid-mentesítés és az ökológiai átmenet ugyanakkor szociális kihívásokkal is együtt jár (7), mivel csökkenni fog a munkahelyek száma a nagy ökológiai lábnyomú iparágakban. Stratégiai politikai feladatként kell elfogadni azt, hogy a szén-dioxid-mentesítésben és ökológiai átállásban rejlő lehetőségeket új munkahelyek teremtésére és a szociális biztonság javítására kell felhasználni, hogy a nettó egyenleg a lehető legpozitívabb legyen.

3.2.6.

Az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó és körforgásos gazdaságra való átállást az energiával és az élelmiszerekkel kapcsolatban egyaránt állampolgárok, helyi önkormányzatok, fogyasztók vagy innovatív vállalkozások által irányított alulról jövő kezdeményezések ösztönözték. Ugyanakkor ahelyett, hogy támogatnák a megfelelő kezdeményezéseket, és Európa-szerte kritikus tömeget alakítanának ki, ami a munkaerőpiac és szociális biztonság szempontjából kedvező lenne, a további előrelépést gyakran gátolják az adminisztratív és szabályozási rendszerek. Még nem látták be széles körben azt, hogy az alulról felfelé építkező kezdeményezések erőteljes eszközt jelenthetnek a szén-dioxid-mentesítésből és az ökológiai átállásból adódó szociális problémák leküzdéséhez. E lehetőség nyilvánvalóvá tételéhez szükséges azon szerkezeti akadályok megszüntetése, amelyek megakadályozzák, hogy az erőforrásokban szegény emberek hozzájussanak a szükséges erőforrásokhoz (különösen tőkéhez és információhoz).

3.3.1.

Miközben a globalizáció és technológiai haladás hatalmas mértékben megnövelte a világkereskedelmet és a világ vagyonát, a globalizáció és technológiai haladás együttese elősegítette a társadalmi (és környezeti) egyenlőtlenségek növekedését is. Az Oxfam szerint mindössze nyolc magánszemély (mind férfiak) vagyona egyenlő a világnépesség szegényebb felének összvagyonával.

3.3.2.

Európában egyre nagyobb az egyenlőtlenség. Egy közelmúltbeli OECD-tanulmány szerint a jövedelmi egyenlőtlenségek továbbra is rekordnagyságúak Európában. Az 1980-as években a társadalom leggazdagabb 10 %-ának átlagos jövedelme hétszer magasabb volt, mint a legszegényebb 10 %-ának. Ma kilenc és félszerese. A vagyoni egyenlőtlenség még nagyobb: a háztartások legvagyonosabb 10 %-a birtokolja az összvagyon 50 %-át, miközben a legkevésbé vagyonos 40 % épphogy csak az összvagyon 3 %-át meghaladó vagyonnal rendelkezik (8).

3.3.3.

Európában az egyenlőtlenség súlyosbodásának egyik oka a növekedés nettó jövedelemtől való elválása. Miközben az euróövezet GDP-je 2008 és 2015 között több mint 16 %-kal nőtt (a 28 tagú EU-ban több mint 17 %-kal), a háztartások rendelkezésre álló nettó jövedelme stagnált, a 28 tagú EU-ban pedig mindössze 2 %-kal növekedett.

3.3.4.

A 24 OECD-tagállamban a termelékenység 27 %-kal növekedett 1995 óta, miközben a munkaerő átlagos ellentételezése ettől elmaradt, mindössze 22 %-kal növekedett. Még ennél is rosszabb, hogy a munkával szerzett jövedelmek növekedése jelentősen kisebb mértékű volt az alacsony nettó bért kereső társadalmi csoportok esetében. A bérek közötti egyenlőtlenség az elmúlt 20 évben Spanyolország kivételével az összes európai országban romlott. A tendencia Magyarországon Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban és az Egyesült Királyságban a legnyilvánvalóbb (9).

3.3.5.

Fennáll annak kockázata, hogy ez a szakadék a munka változó jellegével párhuzamosan szélesedni fog. Például az összetett ipari folyamatok robottechnológián keresztül történő automatizálása azzal fenyeget, hogy csökkenni fog a kereslet a közepesen képzett munkavállalók iránt, sőt még a magasan képzett szellemi foglalkozású munkavállalók azon alsó szegmenséhez tartozók iránt is, akik jelenleg elvégzik ezeket az összetett feladatokat. Ez valószínűleg tovább fokozza a munkaerőpiac polarizálódását, mivel az újonnan megteremtett munkahelyek vagy (még) magasabb képzettséget (e termékek/szolgáltatások kifejlesztése és karbantartása), vagy szolgáltatásorientáltabb alacsony képzettséget igényelnek. Az OECD adatai szerint az automatizálás a munkahelyek 9 %-át fenyegeti, míg további 25 % esetében a feladatok jelentős mértékben meg fognak változni.

3.3.6.

A digitalizáció hatásaira adott kormányzati válaszok jellemzően reagálók, a megelőzés céljából tett proaktív intézkedések helyett, és nagymértékben a digitalizáció mellékhatásainak mérséklésére irányulnak ahelyett, hogy a benne rejlő lehetőségek kiaknázását céloznák. A kormányzati válaszoknak jobban figyelembe kellene venniük a munkavállalói képviselet és részvétel kérdését mint a változóban lévő munkaerőpiacon az emberi tőkébe való beruházás fontos aspektusát. Az EGSZB további alapos elemzéseket végezhetne a tekintetben, hogy milyen hatással van a digitális átállás a munka világára.

3.4.1.

Az egyenlőtlenség – csupán részben a globalizációból és a technológiai haladásból eredő – növekedése hozzájárult a kormányokba, a politikai berendezkedésbe, a nemzetközi szervezetekbe, intézményekbe és a globális kormányzásba vetett bizalom csökkenéséhez, továbbá táplálta a populista mozgalmak erősödését és a hagyományos politikai pártok hanyatlását. A fiatalok szavazástól való távolmaradása (eltekintve a protestszavazatoktól) különösen aggasztó: 2015-ben a 15–30 év közötti európai fiataloknak mindössze 63 %-a vett részt választáson (10).

3.4.2.

Számos európai állampolgár érzi úgy, hogy kívül marad a nemzeti és európai szintű politikai döntéshozatal folyamatain. Úgy hiszik, hogy a hagyományos demokratikus folyamatok nem teszik számukra lehetővé, hogy befolyásolják az alapvető döntéseket. A több érdekcsoportot bevonó megközelítés (pl. az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendje keretében) egy inkluzív demokratikus modell, és e bizalmatlanság leküzdésének egyik módja.

3.4.3.

A fenntarthatóságra történő átállást nem lehet és nem szabad „felülről” kényszeríteni; az csak akkor lesz sikeres, ha a vállalkozások, a helyi és regionális önkormányzatok, a munkavállalók és a polgárok többségének széles körű támogatásán és aktív részvételén alapul. Ennek „alulról felfelé és egyúttal felülről lefelé építkező” együttműködésnek kell lennie. Több érdekelt felet tömörítő szövetségeket vettek igénybe a 2030-as menetrend kidolgozásához, és ezek kialakulóban vannak az éghajlat-politikai fellépés terén (11). Ezek példaként szolgálhatnak egy olyan inkluzív demokratikus irányítási modellhez, amely több szakpolitikai területen alkalmazható, továbbá előmozdítják az átalakító erejű változást és az innovációt.

3.4.4.

A fiatalabb generációnak különösen nagy igénye van a politikai szerepvállalásnak a politikai pártok és testületek megszokott keretein kívüli, nem hagyományos formáira. A politikai szerepvállalás alternatív formáit kínálják az energiaközösségek, az állampolgárok és önkormányzatok között az energiahatékonyság (pl. alvállalkozási modellek révén történő) elősegítésére vagy hulladékgazdálkodás támogatására létrejött partnerségek, az Átalakuló Városok Mozgalom kezdeményezései, a közösségi támogatású mezőgazdaság, a politikai blogok és egyéb online formátumok, vagy akár a helyi pénznemmel kapcsolatos kezdeményezések. Ezek biztosan nem fogják felváltani a hagyományos politikai munkát, azonban nagymértékben elősegíthetik a politikai szocializációt és a társadalmi integrációt.

3.4.5.

Az internet lehetőségeinek kiaknázása egy másik ígéretes megoldás lehet a politikai tétlenség megtörésére. Soha nem állt olyan szabadon rendelkezésre az információ, mint a klasszikus kapuőr nélküli decentralizált hálózatban. Ez a társadalom számára új kihívásokat teremt, ahogy azt a tények utáni („post-truth”) világ vagy az álhírek jelensége esetében láttuk. Ugyanakkor szemtanúi vagyunk egy sor alternatív, nem hierarchikus aktivista tevékenység fellendülésének, továbbá a polgárok, különösen a fiatalok széles körben használják az online közösségi hálózatokat.

3.4.6.

Az e-kormányzás olyan irányítási modellekhez vezethet el, amelyeket a nagyközönségnek a politika formálásában való, eddig nem látott mértékű részvétele jellemez. Az EU-nak azokra a tagállamaira kellene támaszkodnia, amelyek már komoly előrehaladást tettek, mint például Észtország. A digitalizáció lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy viszonylag alacsony költség mellett részt vehessenek a döntéshozatali folyamatokban. A bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy a középosztály felülreprezentáltsága (vagyis az, hogy a középosztály nagyobb arányban képviselteti magát a részvételi fórumokon) az e-részvételben is jelen van. Az EGSZB jó helyzetben van ahhoz, hogy párbeszédet kezdjen a civil társadalom szintjén erről a kérdésről.

—

a digitális forradalom legnagyobb előnyeinek kiaknázása egy új, versenyképes és fenntartható gazdaság építése érdekében;

—

az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó, körforgásos és környezetbarát gazdaságra való átállás, a mindenki számára igazságos átállás biztosítása mellett;

—

megbízható európai szociális modell építése;

—

nagyobb mértékben a polgárok által irányított és decentralizáltabb demokratikus rendszer biztosítása a globális szintű tisztességes gazdasági együttműködés előnyeinek kihasználása mellett.

4.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy a fenntartható fejlesztési célok a Párizsi Megállapodással együtt (COP21) új életre keltik az „Ilyen Európát szeretnénk” jövőképet (12)  (13). Az Európai Bizottságnak a „Következő lépések” közleményében megfogalmazott politikák kidolgozásával lendületet kell adnia e megállapodások végrehajtásához, és azokat teljeskörűen be kell építenie az európai politikai keretbe és az Európai Bizottság jelenlegi prioritásai közé. Az „Ilyen Európát szeretnénk”, akárcsak a 2030-as menetrend (vagyis a fenntartható fejlesztési célok), az egyént helyezi a társadalom és a gazdaság középpontjába, és mindenkinek esélyt kíván adni arra, hogy eldöntse, miként kívánja kielégíteni szükségleteit a szociális és ökológiai környezettel összhangban. Ez a koncepció nem utópisztikus. Valójában Európa már most rendelkezik az e jövőkép megvalósításához szükséges technológiai és gazdasági eszközökkel: a dolgok internete és az óriási méretű adathalmazok, összetett folyamatok ellenőrzése mobilalkalmazásokon keresztül, „termelő-fogyasztói” tevékenység a termelés méretcsökkentése és a termelési költségek csökkenése révén (pl. megújuló energiák, 3D nyomtatás), új tranzakciós és fizetési módok (blokklánc, bitcoin és intelligens szerződések), kooperatizmus és megosztásalapú gazdaság mint új üzleti koncepciók, valamint egyéb innovációk.

4.2.

Ezen innovációk mindegyike alkalmas lehet arra, hogy valóra váltsák a jövőképet, azonban ez egy olyan stratégiát feltételez, amely megoldásokat nyújt három innovációval kapcsolatos kihívásra. Ez a stratégia magában foglalja a „GDP-n túli” jóllét új koncepcióját, amely a gazdasági jólétet, a befogadó társadalmat, a környezetért való felelősségvállalást és a polgári szerepvállalást integrált módon kívánja elérni.

4.3.

A „nem cselekvés” nem választási lehetőség: ha az EU nem hajlandó vagy nem képes egy átfogó stratégiát kidolgozni és végrehajtani, Európa nem csak a 2030-as menetrend és az „Ilyen Európát szeretnénk” jövőkép tekintetében marad el. A nem cselekvéssel nagy a kockázata annak, hogy mindegyik komoly kihívás tekintetében kudarcot vall: Európa munkaügyi rendszere szétzilálódik, a szén-dioxid-mentesítés és az erőforrások védelme abbamarad, mivel az ökológiai átállás társadalmi költségeit túl magasnak ítélik, a társadalmi egyenlőtlenségek pedig az elidegenedéssel együtt növekszenek, ami veszélyt jelent a demokráciára nézve.

4.4.

Döntő fontosságú, hogy a stratégia pontos szakpolitikai ajánlásokat fogalmazzon meg, amelyek segítik az Európa előtt álló három komoly kihívás kezelését, és segítik valóra váltani az „Ilyen Európát szeretnénk” jövőképet.

—

innováció,

—

szabályozás/kormányzás,

—

szociálpolitika,

—

szabad hozzáférés,

—

oktatás/képzés,

—

kutatás.

5.1.1.

Innováció: az új ipari forradalom lehetőség Európa számára, hogy technológiai téren vezető szerephez jusson, és növelje versenyképességét a globalizált piacokon. A magas külső költségekkel nem járó gazdasági értékteremtésnek alapvető üzleti modellé kell válnia. Innovatív és nyereséges vállalatokra és vállalkozásokra van szükségünk, amelyek befektetnek a fenntartható termelésbe, színvonalas munkahelyeket teremtenek és megteremtik a jólét gazdasági alapjait. Egy olyan keretrendszert kell kidolgozni a fenntarthatóbb Európát elősegítő innováció számára, amely jutalmazza a külső lábnyomot nem hagyó vagy sokkal kisebb külső lábnyommal rendelkező, illetve az erőforrásokat csak korlátozottan felhasználó gazdasági tevékenységeket. Ez lehetővé teszi, hogy a fenntarthatóságot szem előtt tartó innovátorok (legyenek akár állampolgárok, vállalkozások, városok vagy régiók) eredményesen versenyezzenek a nagyfokú erőforrás-felhasználáson és/vagy nagy környezeti lábnyomon alapuló üzleti modellekkel. A környezeti és társadalmi kihívásokra újszerű megoldást kínáló és azokat gyorsan alkalmazó innovátorok számára továbbá proaktív támogatást – pl. mikrohitel elérhetővé tétele a kkv-k, a polgárok, háztartások, közösségi kezdeményezések, szociális vállalkozások és mikrovállalkozások számára – kell nyújtani (14). Egy egységes európai szabadalom ebben segíthet, feltéve, hogy a szabadalmi kérelem benyújtásának költsége nem megfizethetetlen (15). A kkv-k vonatkozásában felül kell vizsgálni a második esélyt nyújtó intézkedéseket az EU-ban jelenleg tapasztalható magas szintű kockázatkerülés csökkentése érdekében (16). A szakpolitikának emellett teret kell nyitnia a kísérletezés jogának Európa szerte, különösen a mobilitási, hulladékgazdálkodási, energia-, mezőgazdasági, oktatási és egészségügyi ágazatokban. Új piacok találhatók a közbeszerzések digitális, alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó, körforgásos és környezetbarát, valamint társadalmilag befogadó módon nyújtott szolgáltatásokra való átállításával.

5.1.2.

Szabályozás: egy keretszabályozásnak három célkitűzést kell teljesítenie. Először, a külső hatásokat a lehető legpontosabban fel kell mérni, hogy olyan üzleti modelleket lehessen kidolgozni, amelyek segítik a fenntarthatósági célok elérését (17). Másodszor, a szabályozásnak garantálnia kell, hogy egész Európában, beleértve a vidéki területeket is, jól kidolgozott digitális infrastruktúrát valósítsanak meg, és mindenkinek hozzáférést biztosítsanak azokhoz (ideértve az intelligens fűtést, intelligens villamosenergia-hálózatokat és az elektromos mobilitási hálózatokat). Ezeket jogi értelemben közszolgáltatásokként kellene kezelni. Végezetül pedig, mivel a digitalizáció hajlamos platformokat előnyben részesíteni, fennáll a monopóliumok kialakulásának veszélye a főbb digitális piacokon. Ezért szükség van aktív trösztellenes szabályozásra (18). Az EGSZB azt is javasolta, hogy az Európai Bizottság vizsgálja meg, hogy miként lehetne az európai platformokat úgy támogatni, hogy a hozzáadott érték a helyi gazdaságokban maradjon (19). Egy, a digitális platformok számára létrehozott olyan független európai minősítő intézet, amely minden tagállamban azonos hatáskörrel rendelkezik a platformok irányításának verseny, foglalkoztatás és adózás szempontjából történő értékelése érdekében, fontos szerepet játszhat azok piaci ereje közötti egyensúly megteremtésében (20).

5.1.3.

Szociálpolitika: a dekarbonizáció és a digitalizáció előidézte változások (lásd a 3. részt) a munkahelyek megszűnése okozta probléma kezelése, illetve az adóbevételek csökkenése folytán kihívás elé állítják a szociális biztonsági rendszereket. Új megközelítéseket és modelleket kell tehát megvizsgálni és kifejleszteni azzal a céllal, hogy biztosítsuk a tagállamokban a szociális biztonsági rendszerek fenntarthatóságát, reagálva a jövőbeli munka különböző körülményeire, és támogatva a munkavállalókat és közösségeket az átalakulás által érintett ágazatokban és régiókban. Az EGSZB a szociális jogok európai pilléréről szóló véleményében foglalkozott a munka jövőjével kapcsolatos kihívásokkal, és egy koherens európai foglalkoztatási stratégia bevezetését szorgalmazta, amely a következőkkel foglalkozik: befektetés és innováció, a foglalkoztatás és a jó minőségű munkahelyek létrehozása, a mindenkit megillető tisztességes munkakörülmények, igazságos és gördülékeny átmenet aktív munkaerőpiaci intézkedések támogatásával, valamint az összes érdekelt fél bevonása, különös tekintettel a szociális partnerekre. Továbbá az állami beruházásoknak támogatniuk kell az átmenet következményeivel már most szembesülő ágazatokban aktív közösségeket, régiókat és munkavállalókat. Fontos emellett, hogy előre felmérjük és megkönnyítsük a környezetbarátabb és fenntarthatóbb gazdaság irányába mutató jövőbeli szerkezetváltást és átmenetet (21).

5.1.4.

Szabad hozzáférés: ahhoz, hogy egy környezetbarát és tisztességes gazdaság érdekében ki lehessen aknázni a digitalizációban rejlő lehetőségeket, mindenekelőtt általános nyitottságra van szükség a gazdaságban, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy aktívan részt vegyenek a technológiai haladás nyújtotta lehetőségekben, és profitáljanak azokból (pl. az energiával kapcsolatos digitális adatok összekapcsolása a decentralizált energiatermeléssel). Ezért döntő fontosságú a gazdasági részvétel előtti akadályok megszüntetése nyitott piacokon, nyílt adatokon, nyílt forráskódú modelleken és nyílt szabványokon keresztül. Ezeknek az elemeknek mindegyikét a szakpolitikai programok vezérelvének kell tekinteni a stratégiai ágazatokban, vagyis az energiaipari, szállítási, logisztikai és termelési folyamatokban. Ki kell dolgozni az adatszuverenitás fogalmát, és európai törvényen keresztül végre kell hajtani azt: az európai állampolgároknak kell, hogy legyen joguk a saját adataik saját célból történő felhasználásához, hogy meghatározzák, mely személyes adatokat használhatják fel harmadik felek, hogy döntsenek az adataik felhasználásának módjáról, hogy ismereteik legyenek és teljes körű ellenőrzéssel rendelkezzenek a használatra vonatkozóan, továbbá hogy jogukban álljon törölni az adataikat.

5.1.5.

Oktatás/képzés: a környezetbarát gazdaság és a digitális gazdaság egyaránt speciális készségeket igényel, különösen azért, mert a jövőbeli digitális technológia az európai gazdaság szén-dioxid-mentesítése elérésének fontos eszköze lesz (lásd 3.1.4. és 3.2.3. pontot). A szükséges formális és informális készségek elsajátítására irányuló képzést, ideértve az együttműködő/közösségi munka és vállalkozás terén szükséges készségeket (22) is, be kell építeni az általános oktatásra és az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó politikákba. Több párbeszédet kell folytatni és több elemzést kell végezni erről a kérdésről. A strukturális alapok célzott felhasználása ajánlott annak érdekében, hogy hatékony támogatást biztosíthassunk a zöld és digitális készségek jelenlegi hiányának áthidalásához, különösen azokban a régiókban, amelyek már most vagy a közeljövőben szembesülnek az átmenettel. Az európai oktatási rendszerben lévő erőforrásokat olyan területeken kell az oktatásra és készségfejlesztésre irányítani, amelyeken az emberi készségeket nem válthatják fel a mesterségesintelligencia-rendszerek, vagy amelyeken az ilyen rendszerek kiegészítésére emberekre van szükség (gondolhatunk itt azokra a feladatokra, amelyeknél az emberi interakció elengedhetetlen, amelyeknél az emberek és a gépek működnek együtt, vagy amelyeket továbbra is emberekre szeretnénk bízni) (23).

5.1.6.

Kutatás: a digitális, környezetbarát és tisztességes gazdaság viszonyítási alapul szolgál majd a jövőbiztos gazdasági modellek számára. Egy olyan, jól irányított kutatási politika, amely az innovációk, különösen a digitális innovációk környezeti és társadalmi hatásainak elemzésén alapul, jelenti majd az ilyen gazdaság felé vezető utat. Ennek kapcsán a környezeti és/vagy társadalmi kihívásokra választ adó új digitális technológiákat és szolgáltatásokat kifejlesztő innovátorok rendelkezésére kell, hogy álljon egy kutatási-fejlesztési költségkeret. Támogatásukra ki kell dolgozni egy inkubátorhálózatot.

5.2.1.

Innováció: a részvétel a demokrácia központi eleme. A választások és képviselet a részvétel megszervezésének egyik módja, azonban új, innovatív megközelítésekre van szükség a részvétel megszervezéséhez, ideértve az e-részvételt is. Fontos megnyitni a hagyományos politikai döntéshozatalt a politikai tevékenység e nem hierarchikus, szociális tekintetben átjárható és kevésbé hivatalos formái előtt, valamint támogatni a civil társadalom által vezérelt és az alulról felfelé építkező kezdeményezéseket.

5.2.2.

Kormányzás: a változáshoz átlátható és szabadon hozzáférhető többszereplős párbeszédek folytatása szükséges az összes uniós jogalkotási folyamatban uniós és helyi szinten. A „civil társadalom” nem redukálható a szervezett civil társadalom szintjére, annak az összes állampolgárt magában kell foglalnia. Különös jelentőséggel bírnak az új szövetségek az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépés és az erőforrások védelme terén (24). A részvételen alapuló demokrácia erősítése érdekében el kell törölni az Európai Bizottság jogalkotási kezdeményezésre vonatkozó kvázi monopóliumát, és helyette arra kell törekedni, hogy több kezdeményezés érkezzen az Európai Parlamenttől, valamint – például az európai polgári kezdeményezés esetében tapasztalható technikai, jogi és bürokratikus akadályok megszüntetésével – arra is törekedni kell, hogy több legyen az alulról jövő jogalkotási kezdeményezés (25).

5.2.3.

Szabad hozzáférés: a közösségi kiszervezési (crowdsourcing) módszerek az összes uniós jogszabály esetében megfelelőek lehetnek az állampolgárok uniós döntéshozatali folyamatban történő részvételét megnehezítő strukturális akadályok leküzdéséhez. E megközelítés kidolgozása során különös figyelmet kell fordítani a hozzáférhetőségre, az inkluzív jellegre és az elszámoltathatóságra. Tovább bővíthető a szabályozásokhoz és politikához való szabad hozzáférés az összes uniós tevékenység és adat webalapú és felhasználóbarát közzétételén keresztül.

5.2.4.

Képzés/oktatás: az állampolgárok felhatalmazását célzó programokra van szükség a középosztály felülreprezentáltságának (lásd 3.4.6. pontot) megszüntetéséhez. Az ilyen programokat úgy kell kialakítani, hogy a lakosságnak azon csoportjait mozgassák meg, amelyek hajlamosak távol maradni az aktív politikai, gazdasági és társadalmi részvételtől. Az általános oktatásban hangsúlyozni kell a részvételre mint demokratikus alapelvre vonatkozó ismereteket és annak lehetőségeit. Rá kell mutatni arra, hogy a politikai akaratérvényesítési folyamatokban történő aktív részvétel kölcsönösen előnyös a társadalom és azon egyén számára, akinek az érdekeit és nézeteit figyelembe veszik. Több forrásra van szükségük azon civil társadalmi szervezeteknek, amelyek a lakosság ezen inaktív csoportjait célozzák meg, és fenntarthatósági célokat követnek.

5.2.5.

Kutatás: a társadalomtudománynak jobban kell összpontosítania az alternatív demokratikus gyakorlatokra. Egy példa erre a prototípuskészítési módszer politikában való lehetséges alkalmazása. Ezzel a megközelítéssel a szakpolitikai megoldásokat korlátozott időkereten belül lehetne megtervezni, majd azokat egy „tesztpiacon” lehetne megvalósítani, és hatásukat gyorsan fel lehetne mérni a polgárok és egyéb releváns érdekeltek visszajelzései alapján. A hatásvizsgálat a szakpolitikai megoldások megfelelő módosításának alapjául szolgálna azok bevezetése előtt.

5.2.6.

Általánosságban elmondható, hogy további kutatás szükséges arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a (tudományos) szakértelem és a politikai döntéshozatal közötti kapcsolatot felülvizsgálni, és hogyan lehetne összekapcsolni a teljes mértékben átlátható, független szakértelem politikai döntéshozatalba történő integrálását a civil társadalmi részvétel erősítésének szükségességével.

5.3.1.

Innováció: a digitális, környezetbarát és tisztességes gazdaság mind a magánlétesítményekben (pl. megújuló energia előállítására szolgáló berendezések vagy elektromos járművek töltőállomásai), mind az állami infrastruktúrákban (pl. a villamosenergia- és mobilitási rendszerek digitalizálása) hatalmas beruházásokkal jár. A pénzügyi ágazatnak ezért központi szerepet kell játszania abban, hogy ez az innováció lehetségessé váljon. Pénzügyi erőforrásokat, köztük állami erőforrásokat kell juttatni a fenntartható átalakulást támogató beruházások számára. Az éghajlat-változási és energiaügyi célkitűzések elérése érdekében stabil és kiszámítható beruházási környezetre van szükség, és innovatív pénzügyi eszközöknek kell mozgósítaniuk a magánfinanszírozást a beruházásokhoz, különben ezekre nem fog sor kerülni (26)  (27).

5.3.2.

Szabályozás: a szakpolitika törekedjen egy fenntarthatóbb magángazdasági pénzügyi rendszer kiépítésére a fenntarthatósági tényezők pénzügyi kockázatértékelésbe történő beépítésével, a pénzintézetek felelősségének a befektetési döntések nem pénzügyi hatásaira történő kiterjesztésével, valamint a befektetési döntések környezeti és társadalmi hatásai körüli átláthatóság fokozásával (28). A szakpolitikáknak emellett arra kell ösztönözniük a befektetőket, hogy önkéntesen vállaljanak kötelezettséget arra, hogy a fenntarthatóság elveinek megfelelő objektumokba ruháznak be. A banki normák környezetbarátabbá tétele elengedhetetlen a magánfinanszírozások súlypontjának a hagyományos befektetésekről az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes projektekbe való befektetések felé történő eltolása érdekében. A központi bankoknak monetáris, valamint mikro- és makroprudenciális politikák – köztük a fenntarthatóságra vonatkozó normák – révén irányítaniuk kellene a tőkeelosztást.

5.3.3.

Szociálpolitika: a háztartások a digitalizáció és szén-dioxid-mentesítés eredményeképp nyomás alá fognak kerülni. Ezért alapvető adóreformra van szükség a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének növelése és annak érdekében, hogy ezt a célkitűzést összekapcsoljuk a szén-dioxid-mentesítés követelményével. Az EGSZB szorgalmazza egy olyan adórendszer kidolgozását, amely a környezeti költségek internalizálásán és a többletbevételeknek a munkára kivetett adóterhek csökkentésére való fordításán alapul. Az adóteher súlypontjának a munkavégzésről az erőforrás-felhasználásra történő áthelyezése segít korrigálni a piaci hibákat, új, fenntartható és helyi munkahelyeket teremteni, növelni a háztartások rendelkezésre álló jövedelmét és ösztönözni a környezetvédelmi szempontból innovatív beruházásokat (29).

5.3.4.

Kutatás: egyelőre alig ismert, hogy a digitalizáció és az alacsonyabb fosszilistüzelőanyag-fogyasztás milyen hatást gyakorol az államháztartásokra (adóalap-erózió). A kutatásnak erre a szempontra kellene összpontosítania, valamint arra, hogy egy stratégiai pénzügyi politika általában mivel járulhat hozzá a fenntartható fejlődéshez.

5.4.1.

Innováció és üzleti lehetőségek: figyelemmel a három fontos kérdés globális méretére, nem lesz elegendő az, hogy Európát egy célirányos innovációs politikán keresztül tegyük fenntarthatóvá. Európának kereskedelmi partnereivel együttműködve olyan innovációs koncepciókat kell kidolgoznia, amelyek a világ más régióira is átültethetők. Ebben segíthet a kereskedelem, amennyiben a fenntarthatósági szempontok kulcsfontosságú kritériumot képeznek a nemzetközi kereskedelempolitikában, ideértve a többoldalú és kétoldalú kereskedelmi egyezményeket. Ebben különleges szerepet kellene kapnia a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), amelynek jobban figyelembe kellene vennie a nemzetközi környezetvédelmi politikát, például a Párizsi Megállapodást vagy a biológiai sokféleségre vonatkozó aicsi célokat. Miután érvénybe léptek a megfelelő előírások, az európai vállalkozások, polgárok, közösségi kezdeményezések, települések és régiók olyan, fontos innovációkat (termékeket és szolgáltatásokat) fejleszthetnek ki, amelyek a szén-dioxid-mentesítés szükségességére reagálva és a digitalizáció megatrendje által biztosított lehetőségeket kihasználva exportálhatóak. Ezek exportsikerekké válhatnak. Elsősorban azonban az Európai Bizottságnak együtt kellene működnie a WTO-val és fő partnereivel, hogy a kereskedelmi egyezményeken keresztül növeljék a CO2-kibocsátás és a fenntartható innováció szempontjából káros egyéb externáliák árát.

5.4.2.

Szabályozás: gazdaságaink megnövekedett környezeti lábnyomának egyik forrása az, hogy egyre nagyobb a távolság a termékek gyártásának, átalakításának, fogyasztásának és néha az ártalmatlanításának/újrahasznosításának helye között. A nemzetközi kereskedelem fenntartható fejlődéssel való összeegyeztethetővé tétele a liberalizációt illetően intelligens szabályozási megközelítést tesz szükségessé, amely figyelembe veszi és erősíti a helyi, kisüzemi termelési rendszereket. A körforgásos gazdaságra vonatkozó politikák elősegítésének és támogatásának biztosítania kellene, hogy a rendszerek tartósak, kisméretűek, helyiek és tiszták legyenek. Egyes ipari tevékenységek esetében a körforgási láncok nagy méretűek lehetnek (30). A szabályozásnak kétoldalú vagy többoldalú kereskedelmi egyezményeken keresztül választ kell adnia erre a problémára.

5.4.3.

Az EU-nak sürgetnie kellene a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot, hogy vállaljanak fontos szerepet az adóügyi és pénzügyi rendszert érintő reformok támogatásában, hogy olyan környezetet lehessen kialakítani, amely segíti a fejlődő országokat abban, hogy saját erőforrásaik közül többet mobilizáljanak. Ennek magában kell foglalnia a hazai adóreformot, de egyben a nemzetközi közösség mobilizálását is azért, hogy együtt küzdjenek az adócsalás, pénzmosás és illegális tőkeáramlás ellen, amelyek következményeként a fejlődő országokból több pénz távozik, mint amennyi hivatalos fejlesztéstámogatás révén oda érkezik. Az Európai Bizottságnak az összes uniós finanszírozású külső politika és program (31) tekintetében keretrendszerként mindenekelőtt a 17 fenntartható fejlesztési célt figyelembe vevő 2030-as menetrendet kellene alkalmaznia.

5.4.4.

Szociálpolitika: a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának és egy progresszív kereskedelempolitika előmozdításának egyik útja – amelyből mindenki profitálhat – a több érdekelt szempontjait egyesítő megközelítések alkalmazása a felelősségteljes üzleti magatartás terén. E megközelítések keretében a vállalkozások, nem kormányzati szervezetek, szakszervezetek és kormányok együtt határozzák meg, miként érvényesülhet a gyakorlatban az emberi jogok tiszteletben tartására irányuló felelősség. Egyre nagyobb aggodalmat vált ki az emberi jogok megsértése az ellátási láncokban, különös tekintettel a konfliktusövezetből származó ásványokra, például a kobaltra, amelyet a mobiltelefonokban, laptopokban, elektronikus járművekben, repülőgépekben és elektromos árammal működő eszközökben alkalmazott újratölthető elemek gyártásánál használnak. Tekintve az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás iránti elkötelezettséget, a digitalizáció felé történő folyamatos előrehaladást, és azt, hogy a nemzetközi ellátási láncok keretében mennyire nehéz megmondani, hogy mi számít felelős üzleti magatartásnak, kulcsfontosságú a több érintett szempontjait egyesítő megközelítés. Az EGSZB ezért üdvözli a holland kormánynak azt a kezdeményezését – és készséggel csatlakozik is hozzá –, hogy jobban tudatosítsák, hogy az ilyen többszereplős fellépések révén hogyan értethető meg jobban az, hogy mit jelent az értelmes és felelős üzleti magatartás, különösen az olyan, komplex ellátási láncokban, amelyek gyermek- vagy rabszolgamunka igénybevételével, illetve veszélyes körülmények között végzett bányászatot is magukban foglalnak.

5.4.5.

Szabad hozzáférés: az új kereskedelmi megállapodásoknak olyan, új demokratikus folyamatokon keresztül elért jóváhagyáson kell alapulniuk, amelyek a polgároknak a közös döntéshozatali eljárásban való nagyobb arányú részvételével zajlanak. A meglévő uniós kereskedelmi megállapodások kereskedelemmel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó fejezetei nem működnek olyan jól, mint kellene. Az ilyen fejezetekbe először is be kellene építeni a globális többoldalú megállapodásokat (a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrendet és a Párizsi Megállapodást). Másodszor: meg kell erősíteni a civil társadalmi ellenőrző mechanizmusokat, és végezni kell egy civil társadalmi szemszögből készült elemzést is. Harmadszor pedig a végrehajtási mechanizmusoknak magukra a kereskedelemmel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó fejezetekre is vonatkozniuk kell (32).

5.4.6.

Kutatás: több empirikus bizonyítékra van szükség, hogy felmérhessük, milyen hatásokkal jár a fogyasztás és termelés azon új módjainak a nemzetközi kereskedelemben történő hirtelen megjelenése, amelyek egyre inkább kiterjednek a transznacionális szolgáltatásokra, figyelemmel különösen azok transznacionális adózásra gyakorolt hatására. Ennek alapján kellene eldönteni, hogy ezek bekerüljenek-e az általános WTO-szabályokba vagy a kétoldalú és regionális megállapodásokba, mint ahogy az a tisztes munka programja esetében is történt.

5.4.7.

Emlékeztetjük az Európai Bizottságot arra a korábbi ajánlásunkra, hogy végezzen teljes körű hatásvizsgálatot arról, hogy milyen valószínű hatásokkal járhat a fenntartható fejlesztési célok és a Párizsi Megállapodás végrehajtása az EU kereskedelempolitikájára nézve.

6.1.

Az 5. pontban azonosítottunk néhány olyan területet, ahol szakpolitikai intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a radikálisan változó társadalmi-gazdasági környezetben fenntarthatóbb Európát lehessen építeni. Európa fenntarthatósági stratégiája tekintetében négy kritériumot határozhatunk meg. Legyen:

E négy kritériumot alább fejtjük ki.

6.2.1.

A stratégiai gondolkodás hosszú távú terv kidolgozását jelenti a 4. pontban ismertetett „Ilyen Európát szeretnénk” jövőkép alapján, valamint azt az utat, amelyet Európának követnie kell e jövőkép megvalósítása érdekében. Akár három évtizedre is szükség lehet ahhoz, hogy a 3. pontban ismertetett globális problémák és a digitalizáció megatrendje által a társadalom számára előidézett változások a gyakorlatban is jelentkezzenek. Számos fontos döntésnek, köztük a beruházásokra vonatozó döntéseknek, bizonyos időre van szükségük ahhoz, hogy kifejtsék hatásukat. A három évtized ezért megfelelő időkeretnek tűnik Európa fenntarthatósági stratégiájához. A vonatkozó célkitűzéseket és megfelelő szakpolitikai intézkedéseket ezen időkeret alapján kell meghatározni (33). Ez a visszatekintő elemzésre épülő (backcasting) megközelítés azt jelentené, hogy a 2050. évre szóló legkedvezőbb forgatókönyvet tekintjük referenciapontnak, és e legkedvezőbb helyzet megvalósításához szükséges minden lépést ebből a forgatókönyvből kell levezetni. A legkedvezőbb forgatókönyvre való összpontosítás lehetővé teszi egy pozitív menetrend kidolgozását. A nagy szén-dioxid-kibocsátást produkáló. erőforrás-igényes gazdaságról, valamint a huszadik század központosított társadalmáról való átállás nem tekinthető büntetésnek vagy a haladás végének, hanem azt a polgárok számára vonzó lehetőségeket kínáló új, pozitív korszakként kell felfogni.

6.3.1.

A fenntarthatósági stratégia hosszú távú tervezése nem jelenti azt, hogy nincs szükség rövid távon meghozandó szakpolitikai intézkedésekre. A fenntarthatósági stratégia központi elemét egy sor olyan szakpolitikai intézkedés kidolgozásának kell képeznie, amelyek a 2050-re kitűzött célok eléréséhez szükségesek, kezdve azokkal a politikai programokkal, amelyek hosszú távon gyakorolnak majd hatást, és folytatva a középtávú hatásokkal járó szakpolitikai tervekkel, majd a rövid távra irányuló konkrét intézkedésekkel. A lehető legnagyobb mértékű hatékonyság eléréséhez egyértelműen meg kell határozni a szakpolitikai programok, szakpolitikai tervek és szakpolitikai intézkedések közötti hierarchiát. A fenntarthatóságra vonatkozó korábbi megközelítésekről – különösen a lisszaboni stratégia és az Európa 2020 stratégia keretében kidolgozottakról – egyértelműen elmondható, hogy az egyes szakpolitikai intézkedések szintjén nem voltak elég konkrétak. E tekintetben az európai fenntarthatósági stratégiának a göteborgi fenntarthatósági stratégiát (34) kellene mintának tekintenie, amely egyértelműen a szakpolitikai intézkedésekre helyezte a hangsúlyt, és amelyet az Európai Bizottság a Cselekvési programról szóló közleményében (35) megújított.

6.4.1.

Az 5. pontban ismertetett szakpolitikai megközelítések megvalósítása és az 5. pontban rögzített különböző szakpolitikai intézkedések végrehajtása során egy dolgot nagyon komolyan kell venni: a három globális probléma rendkívüli összefonódását a digitalizáció megatrendjével. Ezért a sikeres stratégiának el kell kerülnie a belterjes gondolkodást, horizontálisan integráltnak kell lennie, és mind a hat szakpolitikai területet magában kell foglalnia. Egy ilyen átfogó, hosszú távú stratégia a jelenlegi Európa 2020 stratégia utódjaként szolgálhatna, továbbá, a párizsi éghajlatügyi megállapodás melletti erős elkötelezettséget tükrözve ötvözhetné a 17 általános fenntartható fejlesztési cél megvalósítását az Európai Bizottság munkaprioritásaival (36).

6.4.2.

A sikeres fenntarthatósági politikának vertikálisan is integráltnak kell lennie. A fenntartható fejlődést az összes vonatkozó (helyi, regionális, nemzeti, európai és globális) politikai szinten támogatni kell. Éppen ezért világosan meg kell határozni, hogy mely politikai szinten kell megtenni a stratégiai keretben meghatározott vonatkozó lépéseket. Az EGSZB a stratégia mellett egy irányítási és koordinációs keret bevezetését javasolja, amely biztosítaná a központi és a decentralizált intézkedések összhangját, és lehetővé tenné a szervezett civil társadalom tagállami és regionális szintű bevonását. Az európai szemesztert egy, a fenntartható fejlesztési célok teljesítésének vertikális koordinációját szolgáló mechanizmus beépítésével tovább kellene fejleszteni.

6.5.1.

A fenntartható fejlődéshez politikai irányításra van szükség. A 2050-re kitűzött mérhető célkitűzések alapján (lásd a 6.2. pontot) mérföldkőként szolgáló közbenső célokat kell meghatározni. Folyamatos értékelésre van szükség annak nyomon követésére, hogy a világosan megfogalmazott szakpolitikai intézkedések sora (lásd a 6.3. pontot) hozza-e a tervezett eredményeket. Amennyiben az eredmények elmaradnak a célkitűzésektől és a célszámoktól, biztosítani szükséges a szakpolitikai intézkedések azonnali kiigazítását.

6.5.2.

Annak felméréséhez, hogy a megvalósulás hogyan halad a hosszú távú stratégiai kerethez és a 2050-re vonatkozó legkedvezőbb forgatókönyvhöz képest, egy olyan átfogó mutatószámrendszerre (scorecard) van szükség, amely tükrözi a jelen véleményben ismertetett összetett, több ágazatot átfogó megközelítést. Ennek a mutatószámrendszernek mind a hat szakpolitikai területről származó mutatókat tartalmaznia kell ahhoz, hogy tükrözze a 2. pontban ismertetett három globális probléma és a digitalizáció megatrendjének szoros egymáshoz kapcsolódását. Valódi stratégiai fenntarthatósági megközelítés csak akkor lesz lehetséges, ha elvégezzük a megfelelő mutatók meghatározásának és azok „holisztikus mutatószámrendszerbe” építésének alapos elemzést igénylő feladatát. A fenntarthatósági politika (lásd a 6.4. pontot) vertikális és horizontális koordinációját is kezelni kell. E három feladathoz (nyomon követés és értékelés, a szakpolitikai intézkedések kiigazítása, valamint a horizontális és vertikális integráció koordinálása) elszámoltatható közigazgatási testületekre van szükség. Egy megoldás lehet erre egy uniós szintű főigazgatóság és hasonló nemzeti szintű testületek együttese.

6.5.3.

Az EGSZB elismeri továbbá, hogy egy gyorsan változó világban szükség van a közösségek gazdasági növekedéstől eltérő mutatók mentén történő értékelésére. Javasolta ezért egy új referenciaérték, a „társadalmi haladás” használatát. Ez a mérőszám a gazdasági növekedésen kívüli tényezőket vizsgálná egy közösség haladásának értékelése érdekében. A társadalmi haladást a gazdasági növekedést kiegészítő referenciaértéknek kell tekinteni, amely szélesebb képet ad egy közösségen belüli helyzetről (37).

2.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 81/57

Előadó:

Anne CHASSAGNETTE

Társelőadó:

Carlos TRIAS PINTÓ

1.1.

Az Európát érintő gazdasági, társadalmi és környezeti kihívások számának növekedése kérdésessé teszi a „kitermelni – gyártani – birtokolni – eldobni” sémán alapuló gazdasági modellt.

1.2.

Egy hibrid gazdaság van megjelenőben, amelyben a hagyományos piaci felépítésnek rengeteg új modellel kell felvennie a versenyt, amelyek átalakítják a gyártók, a forgalmazók és a fogyasztók közötti viszonyrendszert.

1.3.

Egyes új modellek, például a funkcionális gazdaság, a megosztáson alapuló gazdaság vagy a felelős finanszírozás a gazdasági jövedelmezőségen túlmenően az emberek és a bolygó számára döntő jelentőségű és a fenntartható fejlődés szempontjából kulcsfontosságú egyéb kihívásoknak igyekeznek – vagy szeretnének – megfelelni, például:

1.4.

Az Európai Unió (EU) ezen innovátorok támogatása révén olyan innovatív gazdasági modellek vezérévé válhat, amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolják egymással a gazdasági jólét, a jó minőségű szociális védelem és a környezeti fenntarthatóság fogalmát, és amelyek egy „európai védjegy” meghatározását adják. Az EU-nak tehát nagyratörőnek kell lennie ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

1.5.

Ennek megvalósításához ez a vélemény az alábbi 10 ajánlást fogalmazza meg:

1.5.1.

Egy, az új fenntartható gazdasággal foglalkozó állandó struktúra létrehozásával biztosítani kell az EU-ban a fenntartható gazdasággal kapcsolatban folyó munkák jobb összehangolását. Az új struktúra számára biztosítani kell az értékeléshez és a kommunikációhoz szükséges eszközöket, hogy figyelemmel tudja kísérni a fenntarthatósági potenciállal rendelkező új gazdasági modellek fejlődését és az ebben a véleményben megfogalmazott ajánlások végrehajtását. Egy ilyen struktúra európai szinten elősegítené a különböző érdekelt felek közötti párbeszédet. Az EGSZB azzal tudna hozzájárulni ehhez az erőfeszítéshez, hogy az új gazdasággal foglalkozó megfigyelőközpontot hoz létre az EGSZB-n belül, ahogyan ezt már több véleményben javasolta.

1.5.2.

1.5.3.

Gondoskodni kell arról, hogy az új modellek valóban megfeleljenek a fenntarthatósági kritériumoknak. Az új fenntartható gazdaság koncepciói mögé bújva egyes szereplők olyan modelleket fejlesztenek ki, amelyek nem feltétlenül fenntarthatóak minden szempontból. Az Európai Bizottságnak nemcsak a lehetőségekre, hanem a lehetséges veszélyekre és vadhajtásokra is figyelemmel kell lennie egyes új gazdasági modellek vonatkozásában, különös tekintettel a szociális kérdésekre, a munkaügyi szabályozásra és a tisztességtelen adóversenyre.

1.5.4.

Az EU-nak ösztönöznie és támogatnia kell az oktatást, a képzést és a tájékoztatást annak érdekében, hogy minden szereplő jobban megismerje az új fenntartható gazdasági modelleket és a fenntartható finanszírozás szerepét. Ennek keretében egyrészt a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívások és a gazdasági jövedelmezőség összeegyeztethetőségét, másrészt a köztük lévő esetleges feszültségeket és kompromisszumokat kell kiemelni.

1.5.5.

Az Európai Bizottságnak elemeznie kellene és ki kellene egészítenie (de nem szabadna helyettesítenie) azokat a magánkezdeményezéseket, amelyek célja a bevált gyakorlatok és tapasztalatok innovátorok közötti cseréje hálózatokon, internetes platformokon, konferenciákon stb. keresztül. Az EGSZB már támogat ilyen kezdeményezéseket, mivel az Európai Bizottsággal közösen működtet egy, a körforgásos gazdasággal foglalkozó új platformot.

1.5.6.

Az uniós hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy azok, akik valóban fenntartható, új gazdasági modelleket alkalmaznak, a fejlesztés kezdeti és későbbi szakaszaiban is hozzáférjenek a finanszírozáshoz. Eszközökre és fogalommeghatározásokra van szükség ahhoz, hogy kiváltságos hozzáférést biztosítsunk számukra az állami finanszírozási mechanizmusokhoz és/vagy elősegítsük a társadalmi szempontból felelős befektetők általi finanszírozásukat.

1.5.7.

Az Európai Bizottság egy köz-magán társulások felé nyitott, fenntartható modellekre irányuló innovációfinanszírozási alap révén segíthetné elő az új modellekkel való kísérletezést. Ennek megvalósítása érdekében az EGSZB olyan kísérleti projektek bevezetését javasolja, amelyek képesek közös értéket létrehozni és integrálni az új gazdaság hálózatait.

1.5.8.

Az uniós hatóságoknak be kell vonniuk a már meglévő ágazati uniós politikákba a szóban forgó új gazdasági modelleket alkalmazó szereplőket, hogy láthatóbbakká váljanak, és hogy e modellek bevezetését elősegítő multiplikátorhatást lehessen elérni. Ezért a most készülő mobilitási csomagban érdemes lehet támogatni a telekocsirendszerek vagy a megosztott gépkocsihasználat új modelljeit a tömegközlekedési kínálat kiegészítésére.

1.5.9.

1.5.10.

Újra kell gondolni a pénzügyi szektor működési módját, hogy azt fenntarthatóvá lehessen tenni, és módosítani kell a kockázat fogalommeghatározását, hogy az mikro- és makroszinten figyelembe vegye a hosszú távú, a környezetvédelmi, a társadalmi és a kormányzási kihívásokat. A pénzügyi értéklánc minden szereplőjének (fogyasztóknak, bankoknak, befektetőknek, szabályozóknak, kormányoknak) részt kell vennie ebben az átdolgozásban. Ez lehetővé tenné, hogy a befektetés és a hitelezés terén elért eredmények jobban összhangba kerüljenek a felelős fogyasztók elvárásaival. Az EGSZB egy olyan platform (hub) létrehozását javasolja, amely objektív információt nyújtva segít eligazodni a fogyasztóknak ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.

2.

2.1.

Gazdasági modellünk fenntarthatósága – azaz arra való képessége, hogy úgy feleljen meg a jelenlegi generációk igényeinek, hogy közben nem veszélyezteti az eljövendő nemzedékek saját szükségleteinek kielégítésére való képességét – egyre inkább vitatott kérdés (2).

2.2.

Gazdasági szinten az egyes országokban tartósan fennálló tömeges munkanélküliség jól tükrözi, hogy egyes népességcsoportok nehezen tudnak bejutni a gyorsan változó munkaerőpiacra. A vásárlóerő csökkenése és egyes fejlett országok gyenge növekedése kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy milyen célokat kellene követnie a gazdasági modellünknek.

2.3.

Társadalmi szinten az egyenlőtlenségek fokozódása felveti az erőforrások (gazdasági és természeti erőforrások) igazságos elosztásának és megosztásának kérdését. Az, hogy a társadalom egy része nem részesül a növekedés előnyeiből, szükségessé teszi irányítási módjaink felülvizsgálatát egy inkluzívabb és részvételen alapuló gazdasági modell bevezetése érdekében.

2.4.

A környezetvédelem szintjén az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kockázatok kérdésessé teszik a nagyobb szén-dioxid-kibocsátású energiától való függőségünket. Termelési és fogyasztási rendszereink linearitása a természeti erőforrások túlzott kiaknázásához és a biológiai sokféleség csökkenéséhez vezet. A gazdasági tevékenységünk által okozott szennyezés hatással van a környezetre és a polgárok jólétére.

2.5.

2.5.1.

Ezek az új technológiákra és különösen a digitális technológiára építő új modellek megváltoztatják a gyártók, a forgalmazók és a fogyasztók – akik olykor „termelő-fogyasztókká” válnak – közötti viszonyrendszert. Azzal, hogy rugalmasabb és megosztáson alapuló foglalkoztatási formákat kínálnak, felborítanak egyes hagyományos fogalmakat, mint például a munkavállalók fogalmát. Noha ezek a modellek „újaknak” minősülnek, valójában régi gyakorlatok megújulását is jelenthetik.

2.5.2.

Ez a vélemény mindazokra az új gazdasági modellekre irányul, amelyek a gazdasági jövedelmezőségre való törekvésen túlmenően igyekeznek – vagy szeretnének – megfelelni a fenntartható fejlődés egyéb központi kihívásainak is, melyek a következők:

2.5.3.

A feltehetően fenntarthatóbb új gazdasági modelleket kínáló innovatív vállalkozók sokféle koncepció mögött sorakoznak fel, mint a körforgásos gazdaság, a funkcionális gazdaság, a megosztáson alapuló gazdaság, a közjavakon alapuló gazdaság, a felelős finanszírozás. A már strukturált vállalkozói ökoszisztémát, a szociális gazdaságot gyarapítják, amely a kormányzás, valamint a társadalmi és ökológiai hasznosság kihívásait állítja a tevékenysége középpontjába. A szociális gazdaság nem tekinthető „új fenntartható” gazdasági modellnek, az innovátorok hatására azonban szintén megújuláson megy keresztül. Bár ezek az új modellek nem mindig követnek azonos célokat (egyesek a környezetvédelmi szempontokra, míg mások a társadalmi szempontokra összpontosítanak), többféle érték megteremtésére törekszenek (gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi), ezért nem szabad ömlesztve kezelni őket.

2.6.

Az Uniónak meg kell ragadnia azt a lehetőséget, hogy egy fenntartható gazdasági modell vezérévé váljon. Új alapokra kell helyezni az európai gazdasági modellt, hogy figyelembe vegye a hosszú távú kihívásokat, és egymástól elválaszthatatlanná tegye a gazdasági jólét és a fenntarthatóság fogalmát.

2.6.1.

Európában a fogyasztók egyre tájékozottabbak a fogyasztásuk társadalmi és környezeti hatásaival kapcsolatban. A „termelő-fogyasztó” alakjának megjelenése – különösen a megújuló energiák terén – hozzájárul az értékláncon belüli és a gyártók, forgalmazók és fogyasztók közötti új viszonyrendszerek alakításához. Ez a gazdasági szereplők körén belül is igaz. A pénzügyi szektorban például bővül a kockázat fogalma és nem pénzügyi kritériumoknak is teret nyit, többek között az eszközök értékelése esetében. Egyes vagyongazdálkodók ezért olyan dinamikát próbálnak elindítani, amellyel ösztönzik a vállalatokat, hogy – jogszabályi kötelezettségeiken túlmenően – meghatározzanak bizonyos, társadalmi és környezeti felelősségvállalással kapcsolatos elemeket. Ezt a jelenleg még kezdetleges dinamikát tényleges felelősségvállalásra építve kell folytatni és megerősíteni (3). A fenntartható finanszírozás fejlesztése a legjobb módja annak, hogy az európai pénzügyi rendszert a rövid távú stabilitás logikájáról a hosszú távú hatás logikájára állítsuk át.

2.6.2.

Európa számára számos előnnyel járhat, ha ezen új gazdaság vezérévé válik.

2.6.3.

Ezen új modelleken keresztül az EU konkrét problémákra találhat megoldásokat. A gépkocsimegosztás a közlekedési módjaink megváltoztatása révén elősegítheti az inkluzívabb és környezetkímélőbb mobilitást. A hátrányos helyzetű személyek beilleszkedésére irányuló vállalkozási modellek hozzájárulnak ahhoz, hogy a népesség egy része számára hozzáférhetőbbé váljon a munkaerőpiac.

2.6.4.

2.6.5.

Az EU-nak megvannak az eszközei ahhoz, hogy ezeken a területeken „Európa-bajnokokat” neveljen ki. Bizonyos vállalkozások számára a gazdasági jövedelmezőség és a fenntarthatósági kritériumok saját modelljükön belüli ötvözése tényleges versenyelőnnyé válik – vagy vált már mostanra – az újabb piacok meghódítása tekintetében.

2.6.6.

Azzal, hogy a fenntarthatóság fogalmát helyezi a gazdasága modernizálására irányuló projekt és politikai napirendje középpontjába, az EU a brexit által kiváltott sokk után ismét egy összefogást erősítő projekt köré mozgósíthatja a tagállamokat és újból az embert állíthatja az európai projekt középpontjába.

3.

3.1.

A funkcionális gazdaságban például az áruértékesítés fogalmának helyébe az áru használatának értékesítése lép. Az egyéni fogyasztó már nem egy gépjárművet vásárol, hanem mobilitási szolgáltatást vesz egy szolgáltatón keresztül. A tulajdonlásról a használatra való áttérés a fenntarthatóság szempontjából elvben az alábbiakat teszi lehetővé: a beszállítókat a termékek karbantartásának optimalizálására, azok élettartamának meghosszabbítására, vagy akár azok környezettudatos tervezésére és újrahasznosítására ösztönzi; több fogyasztó osztozhat egy áru használatán és ezáltal fokozható a már előállított és olykor kihasználatlan termékek használata; az ilyen áruk esetében a tulajdonlási árnál alacsonyabb hozzáférési ár kínálható.

3.2.

A megosztáson alapuló gazdaság olyan fogalom, amelynek definíciója még nem rögzült (4). Általában az olyan digitális platformokat fejlesztő vállalkozókra vonatkozik, amelyeken magánszemélyek árukat és szolgáltatásokat cserélhetnek: telekocsi, eszközbérlés, használtcikk-vásárlás, hitelezés, adományozás stb. Ez a fogalommeghatározás azonban igen vitatott: vannak, akik ide sorolják a magánszemélyek közötti, nem digitális platformokon alapuló árucsererendszereket is, mások ide értik azokat a vállalkozásokat, amelyek továbbra is a tulajdonukban maradó árukat kölcsönöznek, megint mások pedig kizárnak e fogalom köréből minden olyan kezdeményezést, amelyet profitorientált vállalatok indítanak el.

3.3.

A körforgásos gazdaság pedig a lineáris modellel szemben alakult ki (5). Olyan „pozitív értékhurkok” létrehozásán alapul, amelyek az „élettartamának” végére ért terméket vagy anyagot visszahelyezik a gyártási hurokba. Az ideális körforgásos modellben az árukat környezettudatosan tervezik, megújuló vagy újrafeldolgozott erőforrások vagy más ágazatokban keletkező hulladék felhasználásával gyártják, újrahasználják, javítják, „feljavítják”, végül újrafeldolgozzák. A körforgásos gazdaság előnye a kockázatok mérséklődése, a költségek csökkenése, a hozzáadott érték, a fogyasztók hűsége és a munkavállalók motiváltsága.

3.4.

Az úgynevezett fenntartható új gazdasági modellek nem csupán a fent említett három fogalom mögé csoportosulnak. Ezek azonban lehetővé teszik az új gazdasági modellek leírására használt egyes fogalmak tisztázatlanságának kiemelését, csakúgy, mint a megosztáson alapuló gazdaság vagy az azzal rokon közösségi gazdaság fogalmának körvonalazásáról folytatott viták. Egyes fogalmak fedhetik is egymást, mivel a funkcionális gazdaság és a megosztáson alapuló gazdaság a körforgásos gazdaság láncszemének tekinthető.

3.5.

Hangsúlyozni kell továbbá, hogy az új gazdasági modelleket kialakító vállalkozások sokfélék: a megújuláson keresztülmenő nagyvállalatok mellett vannak köztük exponenciális növekedésre törekvő induló innovatív vállalkozások, szociális vállalkozások, amelyek a szociális gazdaság részét is képezhetik, valamint jótékonysági szervezetek és állampolgári kezdeményezések.

3.6.

Ezenfelül, bár egyes vállalkozók egyszerre törekszenek arra, hogy gazdaságilag életképesek legyenek és megfeleljenek a környezeti, társadalmi vagy felelős vállalatirányítási kihívásoknak, illetve a fenntarthatóságot helyezik a projektjük középpontjába és hatásukat is értékelik a további javítások érdekében, mások nem osztják ezt a fenntarthatósági „szándékot”. Ők mindenekelőtt a jövedelmezőséget tartják szem előtt, és úgy gondolják, hogy gazdasági modelljüknek pozitív külső hatásai vannak a társadalom többi részére nézve, ám azokat nem ellenőrzik és nem törekszenek azok javítására.

3.7.

Ezek az új modellek nem szükségszerűen törekszenek arra, hogy minden szempontból fenntarthatóak legyenek. A körforgásos gazdaságra épülő gazdasági modelleket kialakító vállalatok például jellemzően inkább a környezeti szempontokat állítják a középpontba, és az erőforrás-megtakarítást igyekeznek maximalizálni. Márpedig ahhoz, hogy a rendszer társadalmi szempontból is fenntartható legyen, arra van szükség, hogy a körforgásos lehetőség továbbra is megfizethető és elérhető legyen a fogyasztó számára. Emellett, bár a létrehozott termelési hurkok lehetnek helyi jellegűek – és ezáltal előnyben részesíthetik a helyi erőforrásokat és foglalkoztatást –, nem kizárt, hogy a felhasznált erőforrásokat, például az újrafeldolgozott anyagokat nagy távolságokon át szállítják. Ezzel szemben a megosztáson alapuló gazdaságnak lehet elsődleges célja egy adott áru hozzáférhetőségének kiszélesítése, anélkül, hogy környezetvédelmi kívánalmakat követne.

3.8.

Feltétlenül szem előtt kell tartani azonban, hogy az új, úgynevezett fenntartható gazdasági modellek tényleges hatásai tekintetében óvatosságra van szükség. Így a megosztáson alapuló gazdasággal kapcsolatos platformok környezeti haszna továbbra is vitatott. Az, hogy milyen az ökológiai mérlege azon platformoknak, amelyek lehetővé teszik magánszemélyek számára, hogy mások áruihoz hozzáférjenek, ahelyett, hogy ők maguk új árut vásárolnának, gyakran bonyolultabb kérdés, mint amilyennek tűnik (6). Nagy távolság esetén például a telekocsirendszer gyakran inkább a vasúttal van közvetlen versenyben, mint a saját gépkocsi használatával. Másrészt vannak, akik nem azért vásárolnak meg árukat más magánszemélyektől, hogy kevesebb új terméket vásároljanak, hanem hogy többet fogyasszanak. Általánosságban a tulajdonlásról a használatra való áttérés nem elegendő annak szavatolásához, hogy kisebb legyen a fogyasztás ökológiai lábnyoma, és csökkenjenek a fogyasztók költségei. Így például azok a vállalkozások, amelyek értékesítés helyett bérbeadásra kínálnak okostelefonokat, jellemzően gyorsabban javasolják felhasználóiknak a termékek cseréjét, és nem feltétlenül alkalmaznak rendszert az újrafeldolgozáshoz vagy az újrahasználathoz.