20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/1

20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/2

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának az afrikai békéről és biztonságról szóló, 2014. szeptember 18-i, 2177(2014) sz. határozatára,

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlésének a közelmúltban Nyugat-Afrikában kitört ebolajárvány megfékezésére és leküzdésére irányuló intézkedésekről szóló 2014. szeptember 19-i 69/1. sz. határozatára,

—

tekintettel Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára által az ENSZ Közgyűlésének 69/1 sz. határozatának elfogadását, valamint a BiztonságiTanács ebolajárványról szóló 2177(2014) sz. határozatának elfogadását követően hozott döntésre, amely szerint az Egyesült Nemzetek történetében először sürgősségi egészségügyi missziót kell létrehozni az ebolával szembeni sürgős ENSZ-fellépés érdekében (az ebolajárvány miatti vészhelyzet elhárítására hivatott ENSZ-misszió – UNMEER),

—

tekintettel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2005. évi Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályaira (WA 32.1),

—

tekintettel a WHO zoonózisokra vonatkozó konzultációról szóló, 2004. május 5-i ajánlásaira,

—

tekintettel a WHO 2014. augusztus 8-i nyilatkozatára, amely az ebolajárványt nemzetközi horderejű közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánítja,

—

tekintettel a WHO 2014. augusztusi 28-i, az ebolavírussal szembeni küzdelemre vonatkozó ütemtervére és annak frissítéseire,

—

tekintettel a WHO főigazgatója által a Végrehajtó Tanács 2015. január 25-én, Genfben tartott rendkívüli ülésére készített jelentésre,

—

tekintettel a WHO 2015. május 9-i nyilatkozatára az ebolavírus okozta járvány Libériában történő teljes felszámolásáról,

—

tekintettel a WHO iránymutatására az ebola elleni védőoltási programokról az afrikai térségben;

—

tekintettel a Világbank IMF csoport 2015 tavaszi ülését (2015. április 17–19., Washington DC) lezáró nyilatkozatra,

—

tekintettel a 2015. március 3-án Brüsszelben az ebolavírusról tartott, „A vészhelyzettől az újjáépítésig” című nemzetközi konferenciára

—

tekintettel az Afrikai Unió által a nyugat-afrikai ebolajárvány kezelésének támogatására 2014. augusztus 21-én létrehozott misszióra (ASEOWA),

—

tekintettel a „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogram (2014–2020) létrehozásáról szóló, 2013. december 11-i 1291/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre,

—

tekintettel „Az Unió szerepe a globális egészségügy terén” című bizottsági közleményre (COM(2010)0128), valamint a SEC(2010)0380, SEC(2010)0381 és SEC(2010)0382 számú munkadokumentumokra,

—

tekintettel az Európai Tanács 2014. október 24-án elfogadott következtetéseire,

—

tekintettel a Külügyek Tanácsának 2010. május 10-i 3011. brüsszeli ülése által elfogadott, az Európai Uniónak a globális egészségügy terén betöltött szerepéről szóló tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a Külügyek Tanácsának a nyugat-afrikai ebolaválságról szóló 2014. augusztus 15-i, 2014. október 20-i, 2014. november 17-i, 2014. december 12-i és 2015. március 16-i következtetéseire,

—

tekintettel a 2014 novemberében és 2015 márciusában Hrisztosz Sztilianidesz, európai biztos és az ebolajárvánnyal kapcsolatos helyzetre való reagálásért felelős uniós koordinátor által az Európai Tanács számára készített jelentésekre,

—

tekintettel az Európai Bizottság és az EKSZ által az ebolajárvány nyugat-afrikai kitörésének kezelésére kidolgozott átfogó uniós reagálási keretre,

—

tekintettel a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára irányuló kezdeményezésre (EITI), valamint a Sierra Leonéról szóló, 2011. évi EITI-eredményjelentésre, a Libériáról szóló, 2012. évi EITI-eredményjelentésre és a Guineáról szóló, 2012. évi EITI-eredményjelentésre,

—

tekintettel a nyugat-afrikai közegészségügyi intézmények hálózatáról szóló francia gyorsreagálási programra,

—

tekintettel az AKCS-EU Közös parlamenti Közgyűlés által 2014. december 3-án, a franciaországi Strasbourg-ban elfogadott, az ebolajárványról szóló állásfoglalásra,

—

tekintettel az ebolajárvány kitörésére adott uniós válaszlépésekről szóló 2014. szeptember 18-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A8-0281/2015),

A.

mivel Libéria, Sierra Leone és Guinea egészségügyi rendszereiben súlyos hiányosságok vannak, és mivel e három ország a humán fejlettségi mutató tekintetében már a járvány kitörése előtt is az utolsók közt szerepelt, polgáraik mintegy 80 %-a mélyszegénységben él, és ezen országokban a legrosszabb a helyzet a felnőttek idő előtti és az öt év alattiak – főként a kezelhető betegségek következtében bekövetkezett – haláleseteinek aránya tekintetében;

B.

mivel az ebolajárvány mind helyi és regionális szinten, mind a nemzeti és a globális kormányzás szintjén rendszerszintű;

C.

mivel a katasztrófa nagyságrendje számos tényezőnek, többek között a következőknek tulajdonítható: az érintett országok politikai kudarca a vészjelzés leadása terén, a nemzetközi közösség nem megfelelő reakciója; a határlezárás és a lakosság számára előírt korlátozások megrázó hatásai, a felügyeleti és riasztási mechanizmusok eredménytelensége, a támogatás végső mobilizálását követő lassú és nem megfelelő reagálás, a WHO vezető szerepének teljes hiánya, valamint a gyógyszerekre, a diagnosztizálásra és az oltóanyagokra irányuló kutatás és fejlesztés hiánya;

D.

mivel a 2015. október 18-ával végződő héten három új ebolavírus által okozott megbetegedést regisztráltak, mindegyiket Guineában; mivel az ország az azt megelőző két hétben egyetlen esetet sem jelentett; mivel Sierra Leone öt egymást követő héten keresztül egyetlen esetet sem jelentett; mivel a WHO 2015. szeptember 3-án Libériát az ebolavírus emberekben való elterjedtségére nézve mentesnek nyilvánította; mivel 28 512 bizonyított eset volt, a 11 313 halálesetet is ideértve;

E.

mivel továbbra is túl keveset tudunk az ebolavírus természetes vírusgazdákban való elterjedtségéről; mivel az ebolajárvány okait és következményeit illető nagy zavar és széles körben elterjedt félreértés miatt is folyamatosan terjedt a vírus; mivel az etnográfiai kutatás hasznos annak megértéséhez, hogy hogyan működnek a közösségek és hogyan szólíthatók meg az eltérő kulturális háttérrel rendelkező emberek;

F.

mivel találtak ebolavírust lábadozó személyek spermájában és szemfolyadékában; mivel a vírus szexuális úton terjedésének vannak nyilvánvaló egyedi esetei, ami arra utal, hogy a vírus nehezen számolható fel, és nehezen határozható meg az az időpont, amikor egy-egy ország ténylegesen ebolamentesnek tekinthető;

G.

mivel az IMF és a Világbank által előírt, a közszférán belüli költségvetés lefaragását megkövetelő strukturális kiigazítási programok során számos afrikai országban romlott az egészségügyi és az oktatási rendszer;

H.

mivel az ebola nyugat-afrikai kitörése arra utal, hogy az alacsony jövedelmű országok helyi és nemzeti egészségügyi rendszerei nem rendelkeznek az ebolához hasonló fertőző betegség kitörésére való reagáláshoz szükséges eszközökkel és rugalmassággal; mivel a globális egészségügyi rendszerek megerősítése ezért a globális egészségügyi kormányzás szerves részévé vált;

I.

tekintettel arra, hogy a kultúrának és a hagyományoknak jelentős szerepe van az ebolaválság kezelésében (2);

J.

mivel ilyen válságok során a kamaszlányok és a fiatal nők alkotják az egyik leginkább marginalizált és veszélyeztetett népességcsoportot, ami komoly fenyegetést jelent a nők által folytatott gazdasági tevékenységre, és növeli a nemek közötti szakadékot az oktatásban; mivel az árváknak megbélyegzés és eltaszítás lehet az osztályrészük;

K.

mivel a Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány e betegség történetének legnagyobb és legösszetettebb járványa; mivel a WHO először 2014. március 23-án értesült az ebolajárvány kitöréséről, a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok Vészhelyzeti Bizottsága azonban csak 2014. augusztus 8-án nyilvánította azt nemzetközi horderejű közegészségügyi vészhelyzetté; mivel a járvány kitörése előtt az ebolát nem tekintették jelentős közegészségügyi kihívásnak;

L.

mivel az ebola miatt közel 500 egészségügyi dolgozó halt meg Guineában, Libériában és Sierra Leonéban, amely országok már az ebolaválság kitörése előtt is komoly személyzethiánnyal küzdöttek; mivel az erőforrásokat az ebolajárvány elleni küzdelem céljaira mozgósították, ezért a kórházak és az egészségügyi dolgozók nem rendelkeznek elégséges kapacitással más betegségek kezeléséhez; mivel a fenntartható egészségügyi ellátás biztosítása érdekében az egészségügyi létesítményeket és az egészségügyi dolgozókat meg kell védeni;

M.

mivel számos felépült betegnek kell megbélyegzéssel szembesülnie a hozzátartozói és a társadalom részéről egyaránt; mivel ez a helyzet különösen azokat a gyermekeket érinti, akik egyik vagy mindkét szülőjüket elveszítették, és sokukat a fertőzéstől való félelem miatt a túlélő hozzátartozóik kitaszítják;

N.

mivel a járványtan, a közegészségügy és a társadalomtudományok szempontjait integrálni kell annak érdekében, hogy le lehessen vonni a megfelelő tanulságokat az ebola kitöréséből;

O.

mivel a járvány kitörésének legelső hónapjaiban a humanitárius tevékenységet folytató nem kormányzati szervezetek – többek között az Orvosok Határok Nélkül és a Vöröskereszt – voltak a leghatékonyabb, legtájékozottabb és a legtöbb tapasztalattal rendelkező szereplők, ezért élenjáró szerepet töltöttek be a vírus elleni küzdelem e szakaszában;

P.

mivel az iskolák bezárása és az a tendencia, hogy az árván maradt gyermekek válnak a háztartásokban gondozókká, magában hordozza annak veszélyét, hogy a formális oktatástól hosszú időn át megfosztott gyermekek „elveszett nemzedéke” alakul ki;

Q.

mivel a humanitárius munkát végzők szakismereteiknek és a hálózatban cselekvés képességének köszönhetően bizonyították, hogy szükség esetén a válság első szakaszában megfelelőbbek és hatékonyabbak lehetnek az „intézményes szereplők” fellépésénél;

R.

mivel az ebolajárvány elleni küzdelem során egy másik jelenség bontakozott ki, amely az Orvosok Határok Nélkül szervezet egyes tagjainak minősítése szerint „válság a válságban”: távoznak a kórházakból az ebolajárványtól eltérő betegségekben szenvedő személyek, attól tartva, hogy a vírus megfertőzheti őket;

S.

mivel az EU tagállamaival együtt a világ legnagyobb fejlesztési segélyezője, amely több mint 1,39 milliárd eurót bocsátott rendelkezésre az ebolavírus terjedésének megfékezése érdekében Nyugat-Afrikában; mivel ez az összeg felhatalmazza az EU-t, hogy tárgyalásokat folytasson a partnerországokkal és más adományozókkal a nemzeti egészségügyi rendszerek következetes, inkluzív, szükségleteken alapuló stratégiára épülő átfogó fejlesztése érdekében;

T.

mivel az ENSZ Élelmezési Világprogramja olyan hatékony logisztikai háttér biztosítására bizonyult képesnek, amely a jövőben hasznos lehet mind a riasztás, mind a válaszlépések tekintetében;

U.

mivel az egészségügyi személyzet biztonsága elengedhetetlen az egészségügyi foglalkozásúak nemzetközi mozgósításához;

V.

mivel az Európai Tanács 2014. október 23-án az ebolajárvánnyal foglalkozó uniós koordinátort nevezett ki, Hrisztosz Sztilianidesz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos személyében; mivel Sztilianidesz úr Vytenis Andriukaitis egészségügyért felelős biztos társaságában 2014. november 12. óta felkereste a leginkább érintett országokat;

W.

Mivel az ENSZ, a WHO és az Európai Bizottság értékelési mechanizmust hívott életre a járvánnyal szembeni fellépés értékelése céljából;

X.

mivel a WHO 2015. áprilisi nyilatkozatában elismerte, hogy „a világ és a WHO nincs kellőképpen felkészülve egy hosszan tartó járvány leküzdésére”;

Y.

mivel döntő fontosságú a nemzetközi kormányzás javítása az egészségügyi válságok kezelése terén;

Z.

mivel a gyógyszerekhez való hozzáférés az egészséghez való jog kulcsfontosságú része;

AA.

mivel a világon 2 milliárd ember nem jut hozzá az életben maradásához és egészségének megőrzéséhez szükséges oltóanyagokhoz, illetve kezelésekhez;

AB.

mivel a gyógyszerekhez való hozzáférésnek, valamint az e téren végzett kutatásnak és fejlesztésnek elsősorban a nálunk vagy a fejlődő országokban élő betegek szükségleteihez kell igazodnia;

AC.

mivel az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezés élettudományokkal foglalkozó legnagyobb köz-magán társulás a világon, a 2014–2024 közötti időszakra szánt költségvetése 3,3 milliárd EUR, ezen belül 1,638 milliárd EUR a Horizont 2020 keretprogramból származik;

AD.

mivel az ebola okozta trauma megrendítette az emberek egészségügyi létesítményekbe vetett bizalmát, az egészségügyi dolgozókban a szolgáltatásnyújtás folytatásától való félelmet keltett, a közösségeket pedig elszegényítette és gyanakvóvá tette; mivel az egészségügyi szolgáltatások újraindítása sürgős teendő; és mivel az is elengedhetetlenül szükséges, hogy minden fejlődő országban erős és hatékony, a közös kockázatviselésre is kiterjedő egészségügyi rendszert vezessenek be, ami egyúttal a helyi egészségügyi dolgozók színvonalas képzését is feltételezi;

AE.

mivel az ebolajárvány okozta válság az érintett övezetben fekvő országokban tovább fokozta a gazdasági hanyatlást, és mivel a Világbank szerint emiatt csak 2015-ben 2 milliárd dollárral csökken a három leginkább érintett ország GDP-je;

AF.

mivel a három ország az IMF-hez és a Világbankhoz folyamodva 7,5 milliárd eurós nagyságrendű „Marshall-terv” folyósítását kérte a gazdasági válságból történő kilábalás támogatásaként;

AG.

mivel egyes nem kormányzati szervezetek felhívták a Világbankot, hogy bocsásson rendelkezésre mintegy 1,7 milliárd dollárt abból a célból, hogy segítséget adjon az országoknak egészségügyi infrastruktúrájuk fenntartható javításához;

AH.

mivel a nemzetközi közösségnek ébernek kell lennie, és a cél az, hogy az ebolajárványt a hátunk mögött tudva biztosítsuk, hogy egyetlen újabb megbetegedés se történjen hosszú időszakon keresztül;

AI.

mivel a helyes higiéniai gyakorlatok elengedhetetlenek; mivel azonban a három ország nem rendelkezik kielégítő módon működő vízellátási és szennyvízelvezetési rendszerrel;

AJ.

mivel félő, hogy bármely más járvány kitörése esetén a halálozási arány ismét magas lenne;

AK.

mivel Federica Mogherini főképviselő/alelnök, Hrisztosz Sztilianidesz humanitárius segítségnyújtásért felelős európai biztos, Neven Mimica nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős európai biztos, európai parlamenti képviselők, tagállami kormányok és parlamenti képviselők több alkalommal felszólítottak az egészségügyi rendszer megerősítésére;

AL.

mivel a 11. Európai Fejlesztési Alap keretében az egészségügyi rendszerek megerősítése, valamint a vízellátási és szennyvízelvezetési szolgáltatások megerősítése csak Guinea esetében szerepel a kiemelt ágazatok között, Libéria és Sierra Leone esetében nem;

AM.

mivel „Az Unió szerepe a globális egészségügy terén” című bizottsági közlemény (COM(2010)0128) átfogó és holisztikus, szükségleteken alapuló, a tagállamok által jóváhagyott globális egészségügyi stratégiát mutat be;

AN.

mivel nem minden állam hajtotta végre teljes körűen a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályokat; mivel a legutóbbi ebolajárvány idején szerzett tapasztalatokat követően felül kell vizsgálni a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályokat;

AO.

mivel keveset tudunk a potenciálisan veszélyes zoonózisokról; mivel az élelmiszer-ipari és mezőgazdasági gyakorlatok, az erdőirtás és az állatokkal vagy állati termékekkel folytatott kereskedelem újonnan kialakuló zoonózisok (például a madárinfluenza), az ebola és a HIV megjelenéséhez vezetnek;

AP.

mivel a WHO azt ajánlja, hogy a közegészségügyi és az állat-egészségügyi ágazat között legyen koordináció;

AQ.

mivel a Fejlesztési Bizottság küldöttsége 2015 novemberében Sierra Leonébe látogat;

1.

bírálattal illeti, hogy a legelső hónapokban nemzetközi szinten lassú volt a válságkezelési fellépés; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az EU és tagállamai 2014 márciusától mozgósították erőiket és kötelezettséget vállaltak az ebolavírus terjedésének megfékezésére irányuló segítségnyújtásra; felhívja a figyelmet arra, hogy az EU és tagállamai a válságra adandó válaszként fokozták kötelezettségvállalásukat a humanitárius és fejlesztési segélyek nyújtása, valamint a logisztika és a kutatás terén;

2.

üdvözli annak az új oltásnak (rekordidő alatti) kifejlesztését, amely Guineában 2015. március 23-tól 100 %-os eredményt hozott, és felszólít arra, hogy sürgősen garantálják az ezen oltáshoz való megfizethető hozzáférést mindenki számára Libériában és Sierra Leonében is;

3.

úgy véli, hogy a néhány új ebolavírus által okozott esetre tekintettel – amelyek terjedése még kivizsgálás alatt áll – nem kell a védelmet csökkenteni;

4.

felhívja az összes érintett felet, és különösen a fejlődő országok kormányait, az uniós intézményeket és a nemzetközi szervezeteket, hogy vonják le a tanulságokat a válságból – többek között a strukturális kiigazítási mechanizmusok IMF és Világbank által meghatározott feltételeinek a fejlődő országok egészségügyi ágazatára kifejtett negatív hatásaiból – és helyezzenek készenlétbe hathatós módszereket a nemzetközi léptékű egészségügyi válságok eredményes leküzdése érdekében;

5.

tudomásul veszi ezzel összefüggésben a WHO igazgatója által 2015. május 18-án bejelentett reformot, különösen az új vészhelyzeti program és a helyszínen gyorsan bevethető globális személyzeti tartalék létrehozása tekintetében, valamint a kifejezetten vészhelyzetekre elkülönített, 100 millió dolláros új tartalékalap rendelkezésre bocsátását; üdvözli a WHO költségvetésének két éven belül 10 %-kal, 4,5 milliárd dollárra történő emelésére vonatkozó kötelezettségvállalást;

6.

felhívja a nemzetközi közösséget, hogy az érintett országokban mozdítson elő tájékoztató és oktatási kampányokat; hangsúlyozza a megelőzési és tájékoztató célzatú, – valamint a nem biztonságos gyakorlatok elkerülését tudatosító – kampányok kiemelkedő jelentőségét a válságkezelésben; hangsúlyozza az alternatív tájékoztatási eszközök fontosságát;

7.

erőteljesen hangsúlyozza annak fontosságát, hogy csillapítsák az ebolajárvány következtében különböző csoportok között kialakult feszültségeket, mivel hiedelmek kialakulásából adódóan bizonyos etnikai csoportokat hibáztathatnak az ebolajárvány kitörése miatt;

8.

úgy véli, hogy amikor a sürgősségi segélynyújtásra már nincs szükség, az EU hosszú távú szerepe mindenekelőtt a fejlesztéshez nyújtott támogatás, amelynek az ellenálló képesség fokozása érdekében ki kell terjednie többek között az egészségügy terén megvalósítandó beruházásokra is, különös tekintettel az egészségügyi rendszerek megszervezésére és irányítására, az egészségügyi felügyeletre és tájékoztatásra, a gyógyszerellátási rendszerekre, a hazai kormányzásra és az államszervezet kiépítésére, ezt követően pedig a hangsúlyt az érintett három ország gazdasági talpra állásához elengedhetetlenül szükséges segítségnyújtásra kell helyezni;

9.

felszólítja a hatóságokat arra, hogy vegyék figyelembe a megbélyegzés jelenségével kapcsolatban levont tanulságokat, valamint arra, hogy alkalmazzák azokat az esetlegesen bekövetkező, hasonló humanitárius válságok során;

10.

emlékeztet a konfliktusmegelőzés fontosságára, mivel a konfliktusok és az instabilitás kifejezetten negatív hatást fejtenek ki az egészségügyi rendszerekre;

11.

kéri a legrövidebb időn belül igénybe vehető, korai fellépést biztosító, szakértőkből, laboratóriumi hátteret biztosító egységekből és járványokkal foglalkozó szakorvosokból álló állandó európai csapat felállítását és logisztikai infrastruktúra, többek között mobil laboratóriumok kiépítését; hangsúlyozza különösen, hogy az Unió fontos hozzáadott értéket teremthet a szárazföldi és tengeri határokon biztosított „szűrés” révén, az amerikai egészségügyi hatóságok pedig a repülőtereken gyakorolt szűrés tekintetében kiválók – amely kiválóságot az Unió mintaként követheti és a saját javára is felhasználhatja;

12.

felhívja továbbá az EU-t, hogy támogassa az ellenőrzési pontok hálózatának bevezetését a fejlődő országokban, annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban észlelhetők legyenek a potenciálisan pandémiát okozó fertőző betegségek újabb esetei, valamint létre lehessen hozni az ezen országok területére kiterjedő megfigyelési hálózatot;

13.

elismeri, hogy támogatni kell az Európai Unió és tagállamai, valamint a fejlődő országok – különösen a nyugat-afrikai fejlődő országok – közötti együttműködés kialakítását az egészségügyi személyzet képzése terén;

14.

hangsúlyozza a nemzetközi egészségügyi dolgozók védelmét és gyors evakuálását szolgáló rendszerek megerősítésének fontosságát;

15.

sajnálatosnak tartja, hogy a korábban végrehajtott kiigazítások és reformok, valamint a méltánytalan fejlesztési politikák és gyakorlatok az egészségügyi rendszerek hozzájárultak az egészségügyi rendszerek tehetetlenségéhez; nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy nyújtson támogatást az érintett három ország számára közegészségügyi rendszereik kifejlesztéséhez annak érdekében, hogy képesek legyenek kielégíteni alapvető egészségügyi szükségleteiket, és olyan infrastruktúrát alakíthassanak ki, amely képes lehet biztosítani a közegészségügyi ellátáshoz való hozzáférést minden polgár számára; különösen úgy véli, hogy egy rugalmas egészségügyi rendszer kiépítése hosszú távon többek között a következőket teszi szükségessé: i) alapvető közegészségügyi szolgáltatásokra irányuló erőforrás-beruházások ii) biztonságos és színvonalas ellátás biztosítása az egészségügyi dolgozók megfelelő képzésére, felülvizsgálatára és fizetésére szánt források növelésével, valamint biztonságos gyógyszerekhez való hozzáférés biztosításával iii) a helyi érdekeltek és közösségek bevonása a válságreagálásba és a fejlesztés tervezésébe; felszólítja a nemzetközi adományozókat, hogy több hivatalos fejlesztési segélyt nyújtsanak az érintett országoknak, például költségvetési támogatás formájában, felszólítja a Bizottságot, hogy a partnerországokkal, a WHO-val, a Világbankkal és más adományozókkal együtt készítsen következetes egészségügyi terveket és ellenőrzési eljárásokat;

16.

hangsúlyozza, hogy a válaszreakcióknak ki kell térniük a nők képviseletének mögöttes hiányosságaira, az egészségügyhöz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférésre és a megélhetési zavarokra, hangsúlyozza különösen, hogy színvonalas alapszolgáltatásokat és egészségügyi ellátást kell kínálni, különösen a terhesgondozás, valamint a szülészeti és nőgyógyászati ellátás tekintetében;

17.

üdvözli „Az Unió szerepe a globális egészségügy terén” című, 2010. évi bizottsági közleményt (COM(2010)0128), valamint az átfogó egészségügyi rendszerekre vonatkozó holisztikus elképzelését, horizontális megközelítését és az egyetemes egészségügyi fedezetre irányuló törekvését; ösztönzi a Bizottságot, hogy az ebolaválság során szerzett újabb rálátás ismeretében vizsgálja felül ezt a közleményt, és ennek során őrizze meg az átfogó és horizontális megközelítést, továbbá időben terjesszen elő és hajtson végre cselekvési programot;

18.

hangsúlyozza általános értelemben annak elsődleges fontosságát, hogy költségvetési tételeket kell előirányozni a fejlődő országok számára azon törekvéseik támogatására, amelyek célja erős és ellenálló állami társadalombiztosítási és közegészségügyi rendszerek létrehozása, elegendő számú, jól felszerelt, fenntartható (többek között laboratóriumokat, vízellátási és szennyvízelvezetési létesítményeket magukban foglaló) egészségügyi infrastruktúra kiépítése, valamint színvonalas alapszolgáltatásokat és ellátást kínáló egészségügyi rendszer megteremtése; hangsúlyozza, hogy a lakosok számához igazodó arányszámú egészségügyi dolgozóra van szükség, és felszólítja az érintett országok kormányait annak biztosítására, hogy az egészségügyi dolgozók meg legyenek fizetve és az egészségügyre fordított pénz eljusson az emberekhez; elismeri azonban, hogy a jelenlegihez hasonló válságokat az egészségügyi rendszerek önmagukban nem tudják megoldani, de a különböző ágazatok (többek között az egészségügy, az oktatás és képzés, a szennyvízelvezetés, az élelmezésbiztonság, az ivóvíz) átfogó megközelítésére van szükség az összes alapvető szolgáltatás terén észlelt kritikus hiányosságok orvoslásához; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a kulturális dimenziókra és hiedelmekre kiterjedő oktatás a felépülés során is kulcsfontosságú;

19.

emlékeztet arra, hogy az egészségügyi beruházások a gazdasági fejlődés fontos vetületét jelentik és hozzájárulnak a szegénység visszaszorításához a fejlődő országokban; üdvözli, hogy a jövőbeli fenntartható fejlesztési célokra vonatkozó javaslatba bekerült a 3. cél: „a jó egészségben töltött élet lehetővé tétele mindenki számára, valamint mindenki jólétének előmozdítása minden életkorban”;

20.

hangsúlyozza, hogy a rugalmas és átfogó egészségügyi rendszerek kiépítéséhez szükséges, hosszú távon költséges tervekbe ezenfelül bele kell foglalni a megfelelő létszámú, képzett egészségügyi dolgozót, a kellő mennyiségű egészségügyi eszközhöz való hozzáférést és a megbízható egészségügyi információs rendszereket;

21.

azt kéri, hogy a fertőző betegségek nyugat-afrikai regionális állami kutatási központjának felállítása révén kerüljön sor a kutatási infrastruktúra megerősítésére, továbbá azt, hogy az Európai Unióval és tagállamai részvételével egyetemközi együttműködést kell létrehozni;

22.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az ellenálló és fenntartható állami egészségügyi rendszer kiépítéséhez kezelni kell a társadalmi egyenlőtlenségeket; támogatja e célból a közfinanszírozású, egyetemes, ingyenesen igénybe vehető egészségügyi fedezet bevezetését;

23.

felszólít minden országot arra, hogy vállaljon kötelezettséget az egyetemes egészségügyi fedezetre, továbbá arra, hogy e cél elérése érdekében dolgozzon ki tervet, amely pontosítja a belföldi forásokat és a lehetséges nemzetközi finanszírozást; támogatja azt a célt, hogy az egészségügyi kiadások az alapvető egészségügyi szolgáltatások esetén minden országban az egy főre jutó 86 USD elismert minimumra emelkedjenek;

24.

üdvözli az az EU és fő partnerei égisze alatt 2015. március 3-én tartott magas szintű nemzetközi konferenciát, amelynek célja az ebola felszámolása ás a járvány által az érintett országokra kifejtett hatásának értékelése volt annak biztosítása érdekében, hogy a fejlesztési segély a humanitárius erőfeszítésekre támaszkodjon;

25.

támogatja az érintett országok gazdasági talpra állítását célzó „Marshall-terv” bevezetésére vonatkozó elképzelést; azt javasolja, hogy a hatóságok kapjanak technikai segítségnyújtást a kapacitásuk növelése, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a pénz eljusson az emberekhez és ne menjen veszendőbe a korrupció miatt, illetve ne más célokra szolgáljon;

26.

üdvözli az ebolajárvány által érintett országok adósságai tekintetében fennálló nemzetközi kötelezettségek enyhítésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket;

27.

úgy véli, hogy az EU és a válságba került övezet közötti partnerségek hatékonysága csak akkor biztosítható, ha Libéria, Guinea és Sierra Leone a lehető legrövidebb időn belül képessé válik arra, hogy saját kezébe vegye fejlődése ügyét;

28.

úgy véli, hogy a 11. Európai Fejlesztési Alap programozását felül kell vizsgálni annak érdekében, hogy az egészségügy és a jó kormányzás terén végrehajtott beruházások az az instabil állami infrastruktúrával rendelkező valamennyi ország számára kiemelt területekké váljanak; aggodalommal tölti el, hogy az egészségügy, a vízellátás és a szennyvízelvezetés nem szerepel Libéria és Sierra Leone nemzeti indikatív programjának kiemelt ágazatai között; felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon létre a támogatás szorosabb átvilágítására szolgáló mechanizmusokat;

29.

úgy véli, hogy a többéves pénzügyi keret félidős felülvizsgálata során az Európai Unió humanitárius fellépéseivel kapcsolatban többé nem hagyható figyelmen kívül a strukturális alulfinanszírozottság kockázata;

30.

üdvözli a humanitárius szereplők és a helyszínen tartózkodó egészségügyi személyzet fellépését, akik önfeláldozóan, saját életük kockáztatásával járultak hozzá e hatalmas egészségügyi válság féken tartásához;

31.

elismerését fejezi ki az ebolajárvány miatti vészhelyzet elhárítására hivatott ENSZ-missziónak (UNMEER), a partnerszervezeteknek és nem kormányzati szervezeteknek – többek között az Orvosok Határok Nélkül szervezetnek, a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), az Emergency-nek és másoknak – a helyszínen végzett munkájukért, és örömmel üdvözli e járvány megfékezése érdekében tett jelentős hozzájárulásukat és segítségüket; sajnálatát fejezi ki azon esetek miatt, amelyek során az ebolajárvány elleni küzdelemben részt vevő orvosi és egyéb személyzettel szemben Afrikából való hazatérésüket követően nem megfelelő bánásmódot tanúsítottak;

32.

elvi kérdésnek tartja, hogy a jövőben a gyógyszerekhez való hozzáférésnek nem a betegek vásárlóerejétől kellene függnie, hanem a beteg szükségleteinek kellene megfelelnie, és nem a piacnak kellene egyedül döntenie abban, hogy milyen gyógyszerek gyártására kerüljön sor;

33.

felszólítja az EU-t és a tagállamait, hogy a tisztességes és méltányos nemzetközi kereskedelem, valamint a gyógyszerekhez való egyetemes hozzáférést támogató és elősegítő egészségügyi kutatási és innovációs szakpolitikák előmozdításával tartsák be az uniós szakpolitikák fejlesztési célú koherenciájának az EUMSZ 208. cikkében meghatározott elvét;

34.

felszólítja a Bizottságot arra, hogy a köz-magán társulások, például az z innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezés keretében kifejlesztett gyógyszerek vagy előállított oltóanyagok terén kutasson fel a szabadalmi monopóliumokon alapuló modellekhez képest alternatív modelleket, amelyek garantálni tudják a betegek kezeléshez való hozzáférését, az egészségügyi költségvetések fenntarthatóságát, valamint az ebolavírus okozta válságra vagy hasonló fenyegetésekre való hatékony reagálást;

35.

hangsúlyozza a kutatási kapacitás megerősítésének jelentőségét a járványokkal szembeni globális közdelem terén, „gyors tesztek” kidolgozása és az oltásokhoz való hozzáférés szavatolása révén; ezzel összefüggésben üdvözli továbbá azt, hogy számos európai kutatási alapot mozgósítottak az ebolavírus elleni küzdelem érdekében, többek között az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezés (IMI), a Horizont 2020 program, sőt az európai és fejlődő országok klinikai vizsgálatok területén létrejött partnersége (EDCTP) keretében; hangsúlyozza, hogy bár az oltóanyagok üdvözlendőek, nagy valószínűség szerint nem alkalmasak az ebola felszámolására, mivel a vírus mutáns; hangsúlyozza ezért, hogy elsődlegesen az egészségügyi rendszer általános megerősítését, a higiéniát, a vírus megfékezését, a trópusi környezetben végzett megbízható gyors teszteket, valamint a célzottan a vírusra és az általa okozott tünetekre irányuló gyógyszerelést kell finanszírozni;

36.

nyomatékosan kér minden érintett szereplőt, hogy népszerűsítse a polgárok egészségügyi képzését, hangsúlyosan kezelve a járvány terjedése elleni küzdelemmel összeegyeztethetetlen hagyományok kérdését;

37.

hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak elő kell mozdítania a mindenki számára előnyös, valamint a megfizethető és elérhető megoldásokat eredményező innovációkat és beavatkozásokat biztosító kutatás tényleges és méltányos finanszírozását; ismételten hangsúlyozza különösen azt, hogy olyan modelleket kell keresni, amelyek segítségével a kutatási és fejlesztési költségek és a gyógyszerárak különválaszthatók egymástól, valamint fel kell tárni a fejlődő országokba irányuló technológiatranszfer lehetőségeit;

38.

ismételten hangsúlyozza az elhanyagolt betegségekre irányuló beruházás szükségességét; kéri ezzel összefüggésben a Bizottságot, hogy folytassa az erről folyó vitát, valamint tegyen intézkedéseket az állami és a magánszféra közötti széleskörű együttműködés érdekében, ennek feltételeként azonban biztosítékokat kell bevezetni annak megelőzése érdekében, hogy egy szabályozatlan piacon a köz-magán társulások kárt okozzanak a kiszolgáltatott személyeknek; ennek kapcsán üdvözli azt, hogy az újfajta kezelésekre irányuló kutatás égető szükségességének kezelése érdekében az Európai Unió a Horizont 2020 és az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezés keretében 138 millió eurót bocsátott rendelkezésre új oltóanyagokra irányuló klinikai kísérletek, gyors diagnosztikai vizsgálatok és kezelések fejlesztésével foglalkozó projektekre; elismerően nyilatkozik az európai gyógyszeriparról, amely szintén jelentős erőforrásokat különített el a kutatási erőfeszítések támogatására;

39.

hangsúlyozza, hogy az ebola és más járványok nemzetközi együttműködést igénylő, országhatárokat átlépő fenyegetések; felszólítja a WHO-t, hogy vizsgálja felül a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályokat, a kölcsönös felelősségvállalás és pénzügyi támogatás beillesztése érdekében, többek között az alapvető okok kezelésének szolgálatában;

40.

üdvözli a nyugat-afrikai közegészségügyi intézmények hálózatáról szóló francia gyorsreagálási programot, tekintettel arra, hogy a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok végrehajtása határozatlan, járványügyi felügyelet pedig nem létezik;

41.

hangsúlyozza, hogy most, hogy a járvány visszaszorulóban van, ugyanakkor a vírus a felépülést követően hónapokig az ivarmirigyekben marad, az egészségügyi rendszer és az oktatási intézkedések keretében lehetővé kell tenni a szexuális tanácsadást és a családtervezést;

42.

hangsúlyozza, hogy a járványt követően egyre nagyobb a valószínűsége egy élelmezési válság kialakulásának, miután a mezőgazdasági kistermelők jelentős része meghalt a járvány következtében; felszólítja a tagállamokat, a Bizottságot és a nemzetközi közösséget, hogy fektessenek be a mezőgazdasági kistermelés hosszú távú fejlesztésébe annak biztosítása érdekében, hogy megszűnjön a gazdálkodó családok és Nyugat-Afrika jövőbeni élelmiszerbiztonságának veszélyeztetettsége;

43.

kéri az illetékes bizottságot, hogy az Unió ebolajárvánnyal foglalkozó koordinátorával szoros együttműködésben, az EP Sierra Leonéba küldött misszióját követően biztosítsa a válságkezelés nyomon követését, majd terjesszen elő jól meghatározott kritériumokon alapuló végleges értékelést;

44.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Afrikai Unió kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ főtitkárának, valamint az Egészségügyi Világszervezetnek.

20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/11

—

tekintettel a Bizottsághoz intézett kérdésre a gépjárműiparban alkalmazott kibocsátásmérésről (O-000113/2015 – B8-0764/2015),

—

tekintettel a könnyű személygépjárművek és haszongépjárművek (Euro 5 és Euro 6) kibocsátás tekintetében történő típusjóváhagyásáról és a járműjavítási és -karbantartási információk elérhetőségéről szóló, 2007. június 20-i 715/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint az ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló 2007. szeptember 5-i 2007/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (2),

—

tekintettel az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről szóló 2001. október 23-i 2001/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel a környezeti levegő minőségéről és a Tiszta Levegőt Európának elnevezésű programról szóló, 2008. május 21-i 2008/50/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (4),

—

tekintettel a 443/2009/EK rendeletnek az új személygépkocsikra vonatkozó 2020. évi CO2-kibocsátáscsökkentési célérték elérésére alkalmas módozatok meghatározása tekintetében történő módosításáról szóló 2014. március 11-i 333/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (5);

—

tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel 2015. szeptember 18-án mind az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (Environmental Protection Agency, EPA), mind pedig a Kaliforniai Levegőfelügyeleti Hatóság (Californian Air Resources Board, CARB) hivatalos értesítést adott ki a Volkswagen AG-re, az Audi AG-re és a Volkswagen Group of Americára (együttesen: „VW”) vonatkozó légszennyezési szabályok megsértéséről; mivel a vizsgálat egy nem kormányzati szervezet által egyetemi kutatókkal együttműködésben, a dízelüzemű gépjárművek nitrogén-oxidok (NOx) kibocsátásával kapcsolatosan végzett kutatást követően indult meg, amely kutatás eredményeit 2014 májusában nyújtották be az EPA-nak és a CARB-nak;

B.

mivel a légszennyezés évente több mint 430 000 idő előtti halálesetet okoz az EU-ban, és az egészségre gyakorolt hatásaiból fakadó becsült költségek 940 milliárd euróra rúgnak; mivel a nitrogén-oxid a legfőbb szennyező anyagok egyike, amely többek között tüdőrákot, asztmát és számos légúti betegséget okoz, valamint a környezetkárosodás olyan eseteiért is felelős, mint az eutrofizáció és a savasodás; mivel a dízelüzemű járművekből származó kibocsátások a nitrogén-oxidok elsőszámú forrásai az európai városokban; mivel az EU városi lakosságának egyharmada továbbra is ki van téve az EU által meghatározott szinteket vagy célértékeket meghaladó szinteknek; mivel a közlekedés továbbra is a rossz levegőminőség és az azzal összefüggő egészségügyi következmények fő okozója a városokban; mivel a levegő minősége jelenleg több mint 20 tagállamban nem felel meg az uniós légminőségi határértékeknek, aminek oka elsősorban a városi szennyezés;

C.

mivel 2011-ben a WHO Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége rákkeltőnek minősítette a dízelmotorok által kibocsátott gázokat, és azt ajánlotta, hogy tekintettel a dízelrészecskék további egészségügyi hatásaira, világszerte csökkenteni kell a kibocsátásokból származó vegyi anyagok keverékének való kitettséget;

D.

mivel a gépjárműipar egyike azon iparágaknak, amelyek jelentős számú tagállamban kulcsszerepet játszanak a növekedés és az innováció előmozdításában és hozzájárulnak a foglalkoztatáshoz; mivel a jelenlegi botrány – amennyiben nem történnek határozott lépések – azzal a kockázattal jár, hogy aláássa az egész ágazat hírnevét és versenyképességét;

E.

mivel a gépjárműipari beszállítói ágazatot túlnyomórészt kis- és középvállalkozások teszik ki, és ezek 50 %-ban járulnak hozzá az ágazatspecifikus kutatásokhoz és fejlesztésekhez; mivel számos európai régió gazdasági erejét a gépjárműipar és a gépjárműipari beszállítói ágazat adja;

F.

mivel – a többek között a gépjárműgyártók közötti – tisztességes verseny velejárója az, hogy a fogyasztók a rendelkezésre bocsátott átfogó és elfogulatlan műszaki jellemzők alapján választják ki a terméket;

G.

mivel az EU a rendelkezésre álló állami támogatási eszközök felhasználásával számos erőfeszítést tett a gazdasági válság gépjárműiparra gyakorolt hatásainak kiküszöbölése érdekében;

H.

mivel a könnyű gépjárművek kibocsátás tekintetében történő típusjóváhagyásáról szóló, az Euro 5 és az Euro 6 kibocsátási szabványokat létrehozó rendelet (a Parlament és a Tanács tálal 2006 decemberében elfogadott 715/2007/EK rendelet) előírja a gyártók számára, hogy lássák el a gépjárműveket olyan felszerelésekkel, amelyek révén rendes használat mellett megfelelnek a kibocsátási előírásoknak (5. cikk (1) bekezdés);

I.

mivel a 715/2007/EK rendelet (az 5. cikk (2) bekezdésében) kifejezetten tiltja manipulációs eszközök használatát, amelyeket az alábbiak szerint határoz meg: „minden olyan szerkezeti elem, amely a kibocsátáscsökkentő rendszer bármely részének működtetése, modulálása, késleltetése vagy kikapcsolása céljából érzékeli a hőmérsékletet, a járműsebességet, a motor-fordulatszámot, a sebességfokozatot, a szívócsőben kialakuló vákuumot vagy bármely más paramétert, és amely bizonyos, a jármű szokásos körülmények közötti üzemeltetése és használata során ésszerűen várható feltételek mellett csökkenti a kibocsátást szabályozó rendszer hatásfokát”; mivel a tagállamok kötelesek érvényesíteni ezt a tilalmat; mivel a rendelet emellett kifejezetten felhívja a Bizottságot, hogy vezessen be teszteket és fogadjon el intézkedéseket a manipulációs eszközök alkalmazása tekintetében;

J.

mivel a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44/EK irányelv értelmében a fogyasztókat valamely termék megvételét követően legalább kétéves garancia illeti meg, és mivel az eladó köteles olyan árukat értékesíteni a fogyasztónak, amelyek megfelelnek az adásvételi szerződésben foglaltaknak; mivel, ha ilyen megfelelőség nem áll fent, a fogyasztó jogosult az áru ingyenes javítására, cseréjére, vagy árengedményre;

K.

mivel a fogyasztói jogokról szóló irányelv (2011/83/EU) előírja, hogy az áru fő jellemzőiről azt megelőzően kell tájékoztatást nyújtani, hogy a szerződést az üzlethelyiségben, az üzlethelyiségen kívül vagy távollevők között megkötik, továbbá – az irányelv rendelkezéseinek nem teljesítése esetére – a tagállamokat hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókra vonatkozó szabályok bevezetésére kötelezi;

L.

mivel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv (2005/29/EC) tilt minden olyan gyakorlatot, amely „a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja azon átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut vagy aki a címzettje”, és előírja, hogy a minden körülmények közt tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatok közé tartozzon „annak valótlan állítása, hogy egy kereskedőt (beleértve annak kereskedelmi gyakorlatait) vagy egy terméket valamely közjogi vagy magánszervezet elismert, jóváhagyott vagy engedélyezett, vagy ennek állítása anélkül, hogy megfelelne az elismerési, jóváhagyási és engedélyezési feltételeknek”, és előírja a tagállamok számára, hogy hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat alkalmazzanak;

M.

mivel a dízelüzemű gépjárművek nitrogén-oxid-kibocsátására vonatkozó Euro 5 szabvány szerinti határérték 180 mg/km, amely a 2009. szeptember 1-je és 2014. szeptember 1-je között típusjóváhagyást kapott gépjárművekre, valamint a 2011. január 1-je és 2015. szeptember 1-je között értékesített gépjárművekre alkalmazandó, és mivel a megfelelő Euró 6 érték 80 mg/km, amely 2014. szeptember 1-je óta alkalmazandó az új típusokra, illetve a 2015. szeptember 1-je óta forgalmazott valamennyi gépjárműre; mivel az Euro 6 osztályba tartozó gépjárművek, amelyeket az előtt vettek nyilvántartásba, hogy a szabvány határértékeit jogilag rögzítették volna, számos tagállamban adókedvezményben részesültek; mivel független teszteredmények megerősítik, hogy mindkét szabvány tekintetében jelentős eltérések vannak az előírt határértékek és a gépkocsik rendes használatakor mért tényleges károsanyag-kibocsátása között;

N.

mivel 2011-ben a Bizottság Közös Kutatóközpontja által végzett elemzés (6) arra a következtetésre jutott, hogy a dízelüzemű gépjárművek hordozható kibocsátásmérő rendszerekkel (PEMS) mért nitrogén-oxid-kibocsátása jelentősen meghaladta a vonatozó Euro 3–5 kibocsátási határértékeket, ami az átlagos nitrogén-oxid-kibocsátások vonatkozásában teljes tesztutak során 2-4-szeres értékeket mutatott, egyedi tesztalkalmak esetében pedig akár a 14-szeres értéket is elérte; mivel a Közös Kutatóközpont egy másik, 2013-ban közzétett jelentése (7) olyan következtetésekre hivatkozott, hogy az Euro 6-os járművek kibocsátása akár meg is haladhatja az Euro 5-ös járművek kibocsátási szintjeit; mivel a 2014-ben végzett független elemzések dokumentálták, hogy a vizsgált dízelüzemű gépjárművek közúti nitrogén-oxid-kibocsátása az Euro 6 szabvány által előírt határértékeknél átlagosan hétszer magasabb;

O.

mivel a VW elismerte, hogy manipulációs eszközöket épített be legalább 11 millió, világszerte értékesített dízelüzemű gépjárművébe; mivel a VW bejelentette, hogy a német szövetségi közúti közlekedési hatóság határozatának következményeképpen az EU-ban 8,5 millió dízelüzemű gépjárművet von ki a forgalomból;

P.

mivel ez a dokumentált kibocsátásbeli eltérés egyaránt származhat az EU-ban jelenleg alkalmazott vizsgálati eljárások nem megfelelő mivoltából (ezek eredményei ugyanis nem a rendes vezetési körülményeket tükrözik), valamint manipulációs eszközök használatából; mivel a gépjárművek tesztelésére irányuló eljárás megbízhatósága és megalapozottsága alapvető fontossággal bír a kibocsátási határértékek teljesítése, és ennélfogva a közegészség megóvása és a környezetvédelem szempontjából az EU-ban;

Q.

mivel a 715/2007/EK rendelet 14. cikkének (3) bekezdése kötelezi a Bizottságot, hogy tartsa felügyelete alatt a kibocsátások mérésére használt mérési ciklusokat, és ha a tesztek már nem bizonyulnának megfelelőnek, akkor igazítsa ki azokat olyan módon, hogy hitelesen tükrözzék a valós közúti vezetési feltételek melletti kibocsátást; mivel ilyen kiigazításra mindeddig még nem került sor; mivel azonban a Bizottság jelenleg új, valós vezetési feltételek melletti kibocsátáson (RDE) alapuló mérési ciklus elfogadását készíti elő;

R.

mivel a gyártás megfelelőségére és a használat közbeni megfelelésre vonatkozó vizsgálatok esetében nem alkalmaztak uniós szintű, közös szabványt annak ellenére, hogy a Bizottság megbízást kapott az ilyen eljárásokra vonatkozó egyedi előírások komitológiai eljárás útján történő megállapítására; mivel ennek eredményeként a gyártás megfelelőségére és a használat közbeni megfelelésre vonatkozó előírásokat általában nem megfelelően érvényesítik; mivel az illetékes típusjóváhagyó hatóságok által elvégzett vizsgálatok és azok eredményei vonatkozásában nem áll fent adatszolgáltatási kötelezettség a Bizottság, más tagállamok típusjóváhagyó hatóságai vagy egyéb érdekelt felek felé;

S.

mivel a jelenlegi uniós típus-jóváhagyási rendszer nem teszi lehetővé a Bizottság vagy más tagállami hatóságok számára, hogy felülbírálják járművek típusjóváhagyását vagy megfelelőségi tanúsítványait, hogy visszahívjanak járműveket vagy felfüggesszék azok forgalmazását, ha azok típusjóváhagyását más tagállam adta ki; mivel a jelenlegi rendszerben a nemzeti típusjóváhagyó hatóságok által végzett tesztek felügyelete nem alkalmas annak szavatolására, hogy minden hatóság tiszteletben tartsa a közös uniós szabályokat, és hogy a szabványok szintjének csökkentésével ne idézzenek elő tisztességtelen versenyt;

T.

mivel a Bizottság jelenleg dolgozik a típusjóváhagyás keretének felülvizsgálatán; mivel ez a felülvizsgálat rendkívül fontos a kibocsátási és üzemanyag-fogyasztási tesztekbe vetett vásárlói bizalom helyreállítása érdekében;

U.

mivel a dízelüzemű személygépjárművekből származó nitrogén-oxid-kibocsátások ellenőrzésére szolgáló jelenlegi rendszerek három meghatározó technológiára épülnek: kipufogógáz-visszavezetéssel (EGR) kombinált belső motorikus módosítások, szegénykeverékes nitrogén-oxid-megkötők (szegénykeverékes, csapda típusú nitrogén-oxid-tárolókatalizátorok vagy LNT-k) és szelektív redukciós katalizátor (SCR); mivel az Euro 6-os határértékek teljesítése érdekében a legtöbb járművet a három technológia közül legalább kettővel fel kell szerelni; mivel szoftvermanipulációs eszközök segítségével mindhárom technológia kiiktatható;

V.

mivel a kibocsátási normáknak történő megfelelés biztosítása érdekében a manipulációs eszközzel felszerelt járművekből az eszközt el kell távolítani, módosítani kell a kibocsátáscsökkentő rendszer szoftverét és – a motortechnológiától függően – hardveres beavatkozásra van szükség; mivel a manipulációs eszközök eltávolításával, újraprogramozással és átkalibrálással lehetőség lenne a már gépjárműbe beszerelt kibocsátás-ellenőrző rendszerek teljesítménynek javítására;

W.

mivel a teszteredmények és a normál használat során mért járműteljesítmény közötti eltérések nemcsak a nitrogén-oxidokra korlátozódnak, hanem egyéb szennyezőanyagok és a szén-dioxid esetében is jelentkeznek; mivel független tanulmányok szerint a személygépkocsikból származó hivatalos és tényleges szén-dioxid-kibocsátási értékek közötti különbség Európában 2014-ben 40 %-os volt;

X.

mivel a könnyűgépjárművekre vonatkozó világszerte alkalmazandó harmonizált vizsgálati eljárásra (Worldwide Harmonised Light Vehicles Procedure, WLTP) történő átállás az Unióban azt írja elő, hogy a meglévő járműállomány gyártókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási célértékeit hozzá kell igazítani az új teszthez;

1.

határozottan elítéli a gépjárműgyártók által elkövetett csalást, és sürgeti a vállalatokat, hogy vállaljanak teljes felelősséget tetteikért és a vizsgálatok során működjenek együtt teljes mértékben a hatóságokkal; sajnálattal veszi tudomásul, hogy fogyasztók millióit tévesztették meg és vezették félre a gépjárműveikből származó kibocsátásokra vonatkozó hamis információkkal;

2.

úgy véli, hogy amennyiben bizonyítást nyer a törvénysértés, a fogyasztókat megillető jogorvoslatról megfelelő tájékoztatást kell adni, és azt mielőbb végre kell hajtani, nem engedhető meg, hogy a fogyasztókat további kár érje;

3.

sajnálatosnak tartja, hogy ezen túlzott kibocsátások idő előtti haláleseteket, az emberi egészségre gyakorolt káros hatásokat és környezeti károkat okoznak;

4.

kulcsfontosságúnak tartja, hogy a bizottság és a tagállamok konkrét fellépések révén késedelem nélkül állítsák helyre a fogyasztók bizalmát, valamint tegyenek meg minden tőlük telhetőt a helyzet rendezésére; hangsúlyozza az érintett alkalmazottakkal való szolidaritását, és aggasztónak tartja az ellátási láncban különösen a kkv-kra gyakorolt hatásokat, amely vállalkozások jelenleg a csalás miatt önhibájukon kívül hatalmas kihívásokkal néznek szembe, hangsúlyozza, hogy nem szabad, hogy végső soron az alkalmazottaknak kelljen megfizetni a kibocsátásmérési manipulációk árát;;

5.

hangsúlyozza, hogy az elbocsátások mérlegelése előtt a gyártóknak fel kell használniuk saját forrásaikat, többek között az osztalék elosztása helyett a profit visszatartása révén az alkalmazott jog megsértéséből felmerülő költségek lehetőség szerinti fedezése érdekében;

6.

mélységes aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a tagállami hatóságok és a Bizottság az uniós jogszabályok által a rendes használatban lévő járművek tekintetében előírt kibocsátási határértékek súlyos és huzamos túllépésének bizonyítékaival szembesülve késedelmesen intézkedtek;

7.

emlékeztet, hogy a dízelüzemű járművek kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátása alacsonyabb, mint a velük egyenértékű benzinüzemű járműveké, és hogy az előbbiek fontos eszközei annak, hogy a gyártók elérhessék az uniós gépjárműállományra vonatkozó 2021-es tervezett átlagos szén-dioxid-kibocsátási célértékeket; emlékeztet, hogy ezek továbbra is fontos hozzájárulást jelentenek a 2021 utáni célok eléréséhez, de hangsúlyozza, hogy a gyártóknak a rendelkezésre álló tiszta technológiákat kell alkalmazniuk a NOx, a szálló por és egyéb szennyező anyagok csökkentése érdekében;

8.

teljes átláthatóságot sürget a Bizottság és a tagállamok részéről az ilyen jogsértésekről való ismereteikkel és az azok elleni intézkedéseikkel kapcsolatban; kéri a Bizottság és a tagállami hatóságok szerepének és felelősségének alapos kivizsgálását, tekintettel többek között a Bizottság Közös Kutatóközpontjának 2011. évi jelentésében megállapított problémákra;

9.

kéri a Bizottságot, hogy erősítse meg a fenntartható, forráshatékony közúti közlekedési rendszerekre és más közlekedési módokra vonatkozó uniós stratégia végrehajtását, fokozatosan leépítve a fosszilis üzemanyagokon alapuló jelenlegi rendszert, áttérve új technológiák alkalmazására és új energiaforrások – például a hidrogén, az elektromos áram és a sűrített levegő – használatára;

10.

üdvözli a több tagállamban és világszerte más országokban is zajló vizsgálatokat a gépjárművek szennyezőanyag-kibocsátásait mérő tesztek manipulálása ügyében; támogatja a Bizottság nemzeti felügyeleti hatóságokhoz intézett, arra vonatkozó felhívását, hogy a járműmárkák és -modellek széles skálája tekintetében végezzenek részletes ellenőrzéseket; úgy véli, hogy bármely ilyen vizsgálatba be kell vonni a Bizottságot; kitart amellett, hogy a vizsgálatokat átlátható és eredményes formában kell elvégezni, kellően figyelembe véve azt, hogy a megfelelőség bármely feltárt hiánya miatt közvetlenül érintett fogyasztókat kielégítően tájékoztatni kell;

11.

nyomatékosan kéri, hogy a Bizottság 2016. március 31-ig írásban számoljon be a Parlamentnek a vizsgálatok eredményeiről;

12.

kéri, hogy amennyiben manipulációs eszközöket találnak, a tagállami hatóságok tegyenek meg mindent a helyzet orvoslására és alkalmazzanak megfelelő szankciókat a 2007/46/EK irányelv 30. cikkének és a 715/2007/EK rendelet 10. cikkének megfelelően;

13.

felhívja a figyelmet a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága által 2015. július 15-én elfogadott, az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről szóló Girling-jelentésre (A8-0249/2015), és különösen az Európai Bizottsághoz és a tagállamokhoz intézett azon kérésre, hogy mielőbb véglegesítsék a valós vezetési feltételek melletti kibocsátásokra vonatkozó új Euro 6 rendeletre irányuló javaslatot, amelyről jelenleg tárgyalnak;

14.

sürgeti a Bizottságot, hogy haladéktalanul fogadja el és hajtsa végre az új, valós vezetési feltételek melletti tesztciklust, és léptesse hatályba szabályozási céllal; támogatja a közúti járművek szennyezőanyag-kibocsátásának csökkentéséről szóló, a Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága által 2015. szeptember 23-án elfogadott Deß-jelentést (A8-0270/2015) és különösen az Európai Bizottsághoz intézett azon felhívást, hogy az „olyan gépjármű tekintetében, amelynek típusjóváhagyására és nyilvántartásba vételére 2015-től kezdődően került sor, [a Bizottság vezessen be] valós vezetési körülményekre vonatkozó kibocsátásmérést a kibocsátás-ellenőrző rendszer hatékonyságának biztosítása, illetve annak érdekében, hogy a jármű megfeleljen e rendeletnek és a rendelet végrehajtási intézkedéseinek egy olyan megfelelési tényező mellett, amely csupán a legkésőbb 2017-ig érvényben lévő kibocsátásmérési eljárás lehetséges tűréshatását tükrözi”; sürgeti a tagállamokat és a Bizottságot, hogy ennek alapján késedelem nélkül állapodjanak meg a tesztciklus keretéről;

15.

megjegyzi, hogy a Bizottság jelenlegi tervei szerint a valós vezetési feltételek melletti kibocsátásvizsgálatokat csak a nitrogén-oxid-kibocsátások mérésére használnák majd; szorgalmazza az ilyen vizsgálatok valamennyi szennyező anyag vonatkozásában történő alkalmazását;

16.

sajnálatosnak tartja az RDE-tesztre vonatkozó komitológiai eljárás keretében zajló tanácskozásokkal kapcsolatos átláthatóság hiányát, és különösen azt, hogy a Bizottság nem ugyanakkor továbbítja az információkat a Parlamentnek, mint amikor a tagállamok képviselőinek; felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal azonos feltételek mellett bocsássa a Parlament rendelkezésére az összes vonatkozó dokumentációt, és különösen arra, hogy tegye közzé a Gépjárművekkel foglalkozó Műszaki Bizottság számára készült, az új RDE-tesztek elfogadására vonatkozó előkészítő dokumentumokat;

17.

hangsúlyozza, hogy jelentősen meg kell erősíteni az Unióban jelenleg használt típus-jóváhagyási rendszert, beleértve egyrészt a fokozottabb uniós felügyeletet, különös tekintettel a piacfelügyeletre, a koordinációra és az Unióban forgalmazott járművekre vonatkozó nyomonkövetési rendszerre, másrészt azon jogkört, amelynek értelmében a tagállamok számára előírható, hogy bizonyítékok alapján indítsanak ellenőrzési eljárásokat, továbbá hogy az uniós jog megsértésének esetén képesek legyenek megfelelő intézkedéseket elfogadni;

18.

felszólítja a Bizottságot, hogy dolgozza át a jelenlegi típus-jóváhagyási rendszert egyrészt annak szavatolása érdekében, hogy az illetékes nemzeti hatóságok típusjóváhagyásait és igazolásait a Bizottság független módon leellenőrizhesse és felülbírálhassa, másrészt – adott esetben – az Unió-szerte érvényesülő egyenlő feltételek biztosítására, és hogy az uniós rendeletek alkalmazását érdemben végre lehessen hajtatni, a hiányosságokat és a végrehajtási intézkedéseket pedig szükségtelen adminisztratív terhek növelése nélkül ki lehessen javítatni;

19.

ezért szorgalmazza egy uniós szintű felügyeleti hatóság létrehozásának megfontolását;

20.

rendkívül fontosnak tartja, hogy a Bizottságnak és minden illetékes tagállami hatóságnak joga legyen a típusjóváhagyásokat és megfelelőségi bizonyítványokat felülbírálni, visszahívásokat elrendelni, illetve megakadályozni gépjárművek forgalomba hozatalát, amennyiben bizonyíthatóan nem felelnek meg az Euro 5 és 6 rendeletnek megfelelő európai uniós kibocsátási határértékeknek, vagy a típus-jóváhagyási rendszer semmilyen más követelményének;

21.

úgy véli, hogy a típus-jóváhagyási keretirányelv közelgő felülvizsgálatának fontolóra kell vennie a gyártásmegfelelőségi követelmények kiterjesztését és pontosítását annak biztosítása érdekében, hogy a gyártósorról véletlenszerűen levett új modellek elégséges és reprezentatív mintáját az uniós szennyezőanyag- és szén-dioxid-határértékeknek való megfelelésük ellenőrzése céljából RDE tesztek révén évente megvizsgálják; kéri továbbá, hogy a már forgalomban lévő gépjárműveket működés közben hatékonyabban ellenőrizzék, az RDE-eljárás alapján is, annak érdekében, hogy ellenőrizzék a különböző távolságokat megtett gépjárművek működési megfelelőségét, ahogy azt a rendelet előírja; kéri a közúti felügyelet javítását periodikus műszaki ellenőrzések révén, hogy azonosítsák és megjavítsák azokat a gépjárműveket, amelyek nem felelnek meg az uniós jognak;

22.

felszólítja a nemzeti hatóságokat, hogy ne tűrjék a gépjárművizsgálat úgynevezett „optimalizálását”, amikor megszokottak az olyan gyakorlatok, mint a gumiabroncsok túlfújása, a szélső visszapillantó tükrök eltávolítása, a légellenállás csökkentése érdekében a karosszériaelemek közötti hézagok ragasztószalaggal történő megszüntetése, a motor és a sebességváltó esetében különleges, motorokhoz egyébként nem használatos kenőanyagok alkalmazása, a kiegészítő berendezések, például a hangrendszerek eltávolítása, valamint a megengedett legmagasabb környezeti hőmérséklet melletti tesztelés, elfogadhatatlan módon növelve ezáltal az eltérést a laboratóriumi körülmények között végzett vizsgálat és a fogyasztó vezetés közben szerzett tapasztalata között;

23.

hangsúlyozza, hogy a fogyasztók számára lehetővé kell tenni, hogy jogaikat könnyen érvényesíthessék az 1999/44/EK, a 2005/29/EK és a 2011/83/EU irányelvekben foglaltaknak megfelelően;

24.

felszólítja a Bizottságot, hogy a nemzeti felügyeleti hatóságokkal együttműködve vállalja a felelősséget az EU belső piacán a versenyért, a piacot szolgáló versenytársak között egyenlő, tisztességes feltételek biztosítása érdekében;

25.

emlékeztet, hogy a belső piac működésére vonatkozó európai jogszabályokat teljes mértékben, kimerítő jelleggel át kell venni és alkalmazni kell minden tagállamban, továbbá arra kéri az európai és a nemzeti piaci felügyeleti hatóságokat, hogy minden állítólagos csalást vizsgáljanak ki;

26.

kéri a Bizottságtól a fogyasztók számára az uniós gépjármű-címkézési irányelv (1999/94/EK) értelmében nyújtott tájékoztatás pontosságának biztosítását; úgy véli, hogy a címkéknek a valós vezetési feltételeknek megfelelő kibocsátási értékeken és üzemanyag-hatékonyságon kell alapulniuk;

27.

aggodalmát fejezi ki a tesztek hivatalos eredményeiben bejelentett és a valós vezetési körülmények között mért szén-dioxid-kibocsátások közti eltérések miatt; ezért a járműállomány átlagos szén-dioxid-kibocsátási célértékeire vonatkozó WLTP (a könnyűgépjárművekre vonatkozó világszerte alkalmazandó harmonizált vizsgálati eljárással) való korrelációról szóló megállapodás gyors elfogadására szólít fel a „hasonlóképpen szigorú” normák elvének kell figyelembevételével, ugyanakkor kéri, hogy a 2021-es célérték gyengítésének elkerülése érdekében ennek során ne vegyék figyelembe a jelenlegi tesztelési eljárásban alkalmazott tisztességtelen rugalmasságokat;

28.

felhívja a Bizottságot, hogy a fenntartható közlekedésre vonatkozó új szakpolitikák kialakításakor vegye figyelembe a napvilágra került fenti információkat; kéri a Bizottságot, hogy tegyen további lépéseket a közúti és egyéb módokon történő szállítás fenntartható, erőforrás-hatékony rendszereire vonatkozó uniós stratégia megerősítése érdekében; utal a Bizottság „Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához – Úton egy versenyképes és erőforrás-hatékony közlekedési rendszer felé” című, 2011-ben elfogadott fehér könyvében megállapított megközelítésre, és rámutat, hogy az jelentős mértékben járulhatott hozzá a közlekedésből származó valós kibocsátások tényleges csökkentéséhez és a városi mobilitás javításához; sürgeti a Bizottságot, hogy tegyen nagyobb erőfeszítéseket a fehér könyvben említett, javasolt intézkedések meghozatalára, és ennek támogatására ösztönzi a tagállamokat;

29.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/17

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 11. cikkének (4) bekezdésére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 24. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel az Alkotmányügyi Bizottságnak a polgári kezdeményezésről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló jelentésére (A7-0350/2010),

—

tekintettel a polgári kezdeményezésről szóló 211/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre,

—

tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság és a Petíciós Bizottság közös szervezésében megrendezett, a polgári kezdeményezésről szóló 2015. február 26-i nyilvános meghallgatásra,

—

tekintettel az Európai Parlament C. Tematikus Főosztálya „Európai polgári kezdeményezés – a végrehajtás első tanulságai” című, 2014-ben kiadott tanulmányára,

—

tekintettel az európai ombudsman 2015. március 4-i határozatára, amelyben lezárja a hivatalból indított, Bizottságra vonatkozó vizsgálatát (OI/9/2013/TN),

—

tekintettel az Európai Parlament Kutatási Szolgálatának „Az európai polgári kezdeményezés végrehajtása” című, 2015. februárban készített tanulmányára,

—

tekintettel a Bizottság európai polgári kezdeményezésről szóló, 2015. március 31-i jelentésére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság jelentésére, valamint a Petíciós Bizottság és a Jogi Bizottság véleményére (A8-0284/2015),

A.

mivel az európai polgári kezdeményezés a polgárok számára biztosított új politikai jog, illetve a részvételi demokrácia egyedi és innovatív munkaprogramot kialakító eszköze az Európai Unióban, amely lehetővé teszi a polgárok számára, hogy aktív szerepet játsszanak az őket érintő projektekben és folyamatokban, valamint a legjobb eredmények elérésére és a lehető legtöbb uniós polgár arra való ösztönzése érdekében, hogy részt vegyenek az európai integrációs folyamat továbbfejlesztésében az ebben rejlő potenciált kétségkívül teljes mértékben ki kell aknázni és jelentősen növelni kell; mivel az Unió egyik kiemelt célkitűzésének saját intézményei demokratikus legitimációjának további növelésének kell lennie;

B.

mivel három évvel a 211/2011/EU rendelet alkalmazásának 2012. április 1-jei kezdete óta alaposan értékelni kell annak végrehajtását a hiányosságok azonosítása és az azonnali felülvizsgálatára irányuló életképes megoldások indítványozása érdekében;

C.

mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy az európai polgári kezdeményezéseket szervezők többségénél számos nehézség merült fel az európai polgári kezdeményezés létrehozása során gyakorlati és jogi vonatkozásban is, és mivel számos elutasított európai polgári kezdeményezés szervezője ennek következtében panaszt nyújtott be a Bírósághoz és az európai ombudsmanhoz a polgári kezdeményezések nyilvántartásba vételét elutasító bizottsági határozat ellen; mivel a szabályokat ezért úgy kell kialakítani, hogy a polgári kezdeményezések a lehető legnagyobb mértékben elérhetőek legyenek a polgárok és a szervezők számára;

D.

mivel a Parlament az Európai Unió egyetlen közvetlenül választott testülete, és mint ilyen, jellegénél fogva az uniós polgárokat képviseli;

E.

mivel számos intézmény, nem kormányzati szervezet, agytröszt és civil társadalmi csoport megvitatta a polgári kezdeményezésről szóló 211/2011/EU rendelet végrehajtása és az európai polgári kezdeményezések szervezése során tapasztalt különféle hiányosságokat, és számos javaslatot tett ezek javítására, továbbá több ízben jelezte, hogy a rendelet mely aspektusainak reformjára lenne sürgősen szükség;

F.

mivel a rendelet 6. cikkében szereplő gyakorlati kérdések – elsősorban az online gyűjtési rendszer kialakítása és ennek egy tagállami illetékes hatóság által történő igazolása – kapcsán a legtöbb esetben a szervezők számára 12 hónapnál rövidebb idő áll a rendelkezésére az előírt számú aláírás összegyűjtésére;

G.

mivel egy sikeres polgári kezdeményezésnek az aláírások gyűjtésére szolgáló időszak lezárultát követő, a Bizottság számára történő előterjesztésére nem vonatkozik konkrét határidő, és így zavart és bizonytalanságot eredményez mind az intézmények, mind a polgárok között;

1.

üdvözli az európai polgári kezdeményezést – az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 11. cikkének (4) bekezdésében, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 24. cikkének (1) bekezdésében meghatározott formájában – mint a transznacionális részvételi demokrácia érdekében létrehozott első eszközt, amely lehetővé teszi a polgárok számára, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek az uniós intézményekkel, és hogy aktívan részt vegyenek az európai politikák és jogszabályok kialakításában, ami kiegészíti az arra vonatkozó jogukat, hogy petíciót nyújthassanak be a Parlamenthez és jogorvoslatért fordulhassanak az európai ombudsmanhoz;

2.

hangsúlyozza, hogy az európai polgári kezdeményezés a részvételi demokrácia első eszköze, amely – a tagállamok legalább egynegyedéből származó, legalább egymillió támogatási nyilatkozat összegyűjtése esetén – jogosultságot biztosít az uniós polgároknak arra, hogy új politikai előjogukkal élve kezdeményezzék a Bizottságnál, hogy a hatáskörén belül megfelelő javaslatot terjesszen elő azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint jogalkotási aktusra van szükség a Szerződések végrehajtásához;

3.

hangsúlyozza, hogy az európai polgári kezdeményezés kivételes lehetőséget kínál a polgárok számára törekvéseik meghatározására és megfogalmazására, illetve uniós fellépések szorgalmazására, valamint azt, hogy ezt minden lehetséges módon ösztönözni, fejleszteni és támogatni kell; elismeri ugyanakkor, hogy jelentős hiányosságok vannak, és ezekkel az európai polgári kezdeményezés hatékony működéséhez foglalkozni kell, illetve megoldást kell találni rájuk; hangsúlyozza, hogy az eszköz minden további értékelésének azt a cél kell szolgálnia, hogy a kezdeményezés a lehető leginkább felhasználóbaráttá váljon, tekintve, hogy ez az európai polgárok és az Unió közötti kapcsolat elsődleges eszköze; hangsúlyozza továbbá, hogy az anyanyelv használata polgári jog, és ezért felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vizsgálják meg azokat az alternatívákat, amelyek felkínálják ezt a lehetőséget az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatos valamennyi tevékenység területén, mivel ez ösztönzi a polgárok részvételét; rámutat arra, hogy fontos, hogy a közvélemény tudjon az európai polgári kezdeményezésről, sajnálatát fejezi ki azonban, hogy ez az eszköz nem ismert széles körben az uniós polgárok között; felszólítja az Uniót, hogy e cél érdekében szervezzenek reklám- és promóciós kampányokat, melyek célja, hogy az európai polgári kezdeményezés ismertebbé váljon a média és a nyilvánosság körében;

4.

hangsúlyozza továbbá, hogy a fiatalok polgári szerepvállalása alapvető fontosságú az összes demokrácia jövője szempontjából, és felhívja a Bizottságot, hogy vonja le a tanulságokat a valóban sikeres európai polgári kezdeményezések nemzeti tapasztalataiból;

5.

alapvető fontosságúnak tartja, hogy a polgárok hozzájárulhassanak az Unió jogalkotási előjogainak gyakorlásához, és közvetlenül is kezdeményezhessenek jogalkotási javaslatokat;

6.

rámutat arra, hogy fontos, hogy a közvélemény tudjon az európai polgári kezdeményezésről, hogy az a demokratikus részvétel hatékony eszközévé váljon; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az eszköz tekintetében tegyenek maximális kommunikációs erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a lehető legtöbb polgár tudjon létezéséről és ösztönözzék a kezdeményezésekben való aktív részvételüket;

7.

kéri a Bizottságot, hogy minden nyilvános kommunikációs csatornát használjon fel az európai polgári kezdeményezés ismertségének növelésére, és tegye meg a szükséges intézkedéseket azok átláthatóságának biztosítására, valamint a már folyamatban lévő kezdeményezésekkel kapcsolatos kommunikáció megkönnyítésére, például olyan alkalmazások létrehozásával, amelyek tájékoztatást, értesítéseket és online aláírási lehetőséget is biztosítanak; hangsúlyozza, hogy az európai polgári kezdeményezésekben való aktív lakossági részvétel döntően függ attól is, hogy e kezdeményezések nyilvánosságot kapnak-e a tagállamokban, ezért javasolja, hogy a tagállamok nemzeti parlamentjei tegyenek említést az európai polgári kezdeményezésekről hivatalos honlapjukon;

8.

megjegyzi, hogy több mint hatmillió uniós polgár vett már részt európai polgári kezdeményezésben, és hogy 51 kérelem érkezett polgári kezdeményezés indítására, melyek közül mindössze három kezdeményezést – nevezetesen a „Right 2Water”, a „One of Us” és a „Stop Vivisection” – nyilvánítottak elfogadhatónak, és hat esetben – mely az összes elutasított beadvány 30 %-ának felel meg – a kezdeményezés szervezői az Európai Bíróság előtt támadták meg a Bizottság elutasító határozatát, ami jól mutatja, hogy még sokat kell tenni annak érdekében, hogy a polgári kezdeményezés intézménye teljes mértékben beváltsa a hozzá fűzött reményeket; rámutat azokra a különféle gyakorlati nehézségekre, amelyekkel a kezdeményezések szervezői a rendelet 2012. áprilisi hatálybalépése óta szembetalálták magukat, és arra, hogy a kezdeményezések száma csökkenő tendenciát mutat;

9.

felszólítja a Bizottságot, hogy az európai polgári kezdeményezés szervezői számára a lehető leghamarabb adjon megfelelő és átfogó – különösen jogi természetű – iránymutatást a Europe Direct ügyfélszolgálati központon keresztül annak érdekében, hogy a szervezők tudatában legyenek az előttük nyitva álló lehetőségekről, és ne azért valljanak kudarcot, mert egy olyan polgári kezdeményezést javasolnak, amely nyilvánvalóan kívül esik a Bizottság hatáskörén és nem felel meg a jogszerűségre vonatkozó kritériumoknak; kéri, hogy vizsgálják meg egy másik független szerv létrehozásának lehetőségét, amelynek feladata a tanácsadás lenne; megjegyzi azonban, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében az európai polgári kezdeményezés által felvetett kérdések nem tartoznak teljes mértékben a Bizottság hatáskörébe; ezen túlmenően úgy véli, hogy a Bizottságnak fontolóra kellene vennie, hogy a tagállamokban található képviseletein az európai polgári kezdeményezéssel foglalkozó külön hivatalt állítson fel, amely az európai polgári kezdeményezéseknek megadna minden szükséges tájékoztatást, továbbá tanácsadást és támogatást is nyújtana;

10.

hangsúlyozza továbbá, hogy az európai polgári kezdeményezéssel foglalkozó külön hivatal is hozzájárulhatna a nyilvánosság és a média figyelmének az európai polgári kezdeményezésre történő felhívásához; felkéri ezért a Bizottságot, hogy e cél elérése érdekében támogassa az európai polgári kezdeményezést mint hivatalos uniós eszközt; hangsúlyozza, hogy ez az intézkedés segíthet abban is, hogy megszűnjön a polgárok bizalmatlansága az iránt, hogy az európai polgári kezdeményezés támogatásához szükséges személyes adataikat megosszák;

11.

kéri, hogy a jogalapok értelmezésére vonatkozóan részletesebb iránymutatásokat kell biztosítani és további információkat szolgáltatni minden olyan tagállam adatvédelmi kötelezettségeiről, amelyben a szervezők kampányokat folytatnak, valamint arról, hogy a szervezők köthessenek megfizethető biztosítást;

12.

sajnálja, hogy az európai polgári kezdeményezésről a bevezető szakaszban nem volt egyértelmű tájékoztatás, ami a kezdeményezés jellegével kapcsolatos általános félreértésekhez vezetett, és frusztrációt okozott, amikor a Bizottság elutasította az első európai polgári kezdeményezéseket; emlékeztet arra, hogy az eszköznek egyszerűnek, egyértelműnek és felhasználóbarátnak kell lennie, valamint széles körű tájékoztatást kell nyújtani róla; hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak ösztönöznie és támogatnia kell a nemzeti és helyi szinten megválasztott képviselőket, hogy ők az európai polgári kezdeményezések melletti elkötelezettség növelésének az élére álljanak;

13.

támogatja továbbá az uniós polgárok aktív részvételét, hogy ezen eszközt a menetrend meghatározása céljából megfelelően használják; aggodalmának ad hangot az abból adódó potenciális összeférhetetlenség miatt, hogy a Bizottság – a rá ruházott kizárólagos joggal élve – maga végzi el a kezdeményezések elfogadhatósági ellenőrzését, és kéri, hogy a jövőben megfelelően orvosolják ezt a helyzetet; megjegyzi ugyanakkor, hogy a polgárok tevékenységei egyértelműségének megőrzése érdekében az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot valamennyi érdekelt fél számára célkitűzéssé kell tenni;

14.

ezzel összefüggésben kéri a Bizottságot, hogy a Parlamentet is tekintse döntéshozónak, mivel ez az egyetlen intézmény, amelynek tagjait az uniós polgárok közvetlenül választják;

15.

hangsúlyozza, hogy a 211/2011/EU rendelet 4. cikke értelmében abban az esetben, ha a Bizottság visszautasítja egy európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét, „a Bizottság tájékoztatja a szervezőket az elutasítás okairól, valamint a rendelkezésükre álló valamennyi lehetséges peres és peren kívüli jogorvoslatról”; e tekintetben tudomásul veszi a szervezők számos panaszát, hogy nem kaptak részletes és kimerítő indokolást európai polgári kezdeményezéseik elutasításáról; felhívja a Bizottságot, hogy részletesen ismertesse azokat az okokat, amelyek miatt elutasított egy európai polgári kezdeményezést, ha véleménye szerint egy beterjesztett európai polgári kezdeményezés „nyilvánvalóan nem tartozik a Bizottság hatáskörébe, és hogy ezzel egyidejűleg a vonatkozó jogi megfontolásokról – amelyeket az átláthatóság érdekében közzé kell tenni – írásban és oly módon tájékoztassa a szervezőket, hogy az elősegítse munkájukat, hogy az említett elemek érvényességét és teljes tárgyilagosságát jogi vizsgálat alá lehessen vetni, hogy a Bizottságnak egy kezdeményezés elfogadhatóságának megítélésével kapcsolatos mérlegelési jogkörét bíróként és félként a lehető legkisebb mértékűre lehessen csökkenteni, és hogy a szervezők dönthessenek arról, hogy európai polgári kezdeményezésüket felül kívánják-e vizsgálni és módosított formában ismét benyújtani;

16.

kéri a Bizottságtól annak fontolóra vételét, hogy ha egy európai polgári kezdeményezés egésze nem tartozik a Bizottság hatáskörébe, azt csak részlegesen vegye nyilvántartásba; felkéri a Bizottságot, hogy jelezze a szervezőknek a nyilvántartásba vételkor, hogy a kezdeményezés mely részét vetethetik nyilvántartásba, elismerve ezáltal, hogy az európai polgári kezdeményezések szervezőivel folytatott párbeszéd és az irántuk való elkötelezettség alapvető fontosságú a folyamat egésze során, valamint tájékoztassa a Parlamentet a polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételével kapcsolatos határozatáról; felkéri továbbá a Bizottságot, hogy találjon módot arra, hogy a Bizottság hatásköre alá nem tartozó kezdeményezéseket, vagy azok részeit az illetékes – nemzeti vagy regionális szintű – hatósághoz utalják;

17.

rámutat a technológia – mint a polgárok részvételét ösztönző eszköz – fontosságára; felkéri a Bizottságot, hogy az aláírások online gyűjtéséhez használt szoftvert tegye felhasználóbarátabbá annak érdekében, hogy a fogyatékkal élők számára is elérhető legyen, tegye a meglévő uniós költségvetések felhasználásával az online aláírásokat tároló szervereket állandó jelleggel ingyenessé, vizsgálja felül és egyszerűsítse az aláírások online gyűjtésére vonatkozó műszaki előírásokat annak érdekében, hogy az e-mail címeket ugyanazon a képernyőn, mint a támogató nyilatkozatot, önkéntes alapon össze lehessen gyűjteni, de tárolásuk külön adatbázisban történjék;

18.

úgy véli, hogy az eszköz – felülvizsgálata esetén – lehetőséget kínál a polgárok bevonására, valamint a polgárok, illetve a polgárok és az uniós intézmények közötti párbeszéd elősegítésére; hangsúlyozza, hogy össze kell kapcsolni az aláírások online gyűjtését a megfelelő új közösségi és digitális médiakampány-eszközökkel, más sikeres, online kampányokra szolgáló platformok példáját követve;

19.

felkéri a Bizottságot, hogy vizsgálja felül azon álláspontját, miszerint a támogató nyilatkozatok összegyűjtésére adott tizenkét hónapos határidő kezdő időpontját automatikusan a polgári kezdeményezés nyilvántartásba vétele jelenti, azért, hogy egy európai polgári kezdeményezés szervezői maguk dönthessék el, mikor kívánják megkezdeni a támogató nyilatkozatok összegyűjtését;

20.

felszólítja a Bizottságot, hogy sürgesse a tagállamokat, hogy az európai polgári kezdeményezéshez csatolt támogató nyilatkozatok értékeléséhez használják az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközökre vonatkozó program keretében kidolgozott validációs eszközt;

21.

hangsúlyozza, hogy a részvételi demokrácia Unió-szerte történő fokozását szolgáló eszközök keretében a régiók számára is rendelkezésre kell bocsátani informatikai eszközöket, lehetővé téve a polgárok közügyekbe való nagyobb mértékű bevonását;

22.

melegen üdvözli az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság felajánlását, hogy az európai polgári kezdeményezés szervezési költségének csökkentése érdekében ingyen vállalja az európai polgári kezdeményezések fordítását;

23.

fokozottabb intézményközi együttműködésre szólít fel uniós, valamint nemzeti és helyi szinten az európai polgári kezdeményezések kezelése során az európai polgári kezdeményezések szervezőinek nyújtott információ és támogatás tekintetében; felhív az európai polgári kezdeményezés Bizottság által kezelt többnyelvű honlapjának tökéletesítésére, és hogy készüljenek egységes iránymutatások az Unió valamennyi hivatalos nyelvén az európai polgári kezdeményezés szervezőinek jogairól és kötelezettségeiről, valamint a kezdeményezések során alkalmazandó szükséges adminisztratív eljárásokról;

24.

egy fizikai és online egyablakos ügyintézés létrehozását szorgalmazza, amely folyamatosan információt szolgáltatna, fordítási szolgáltatásokat, valamint technikai, jogi és politikai támogatást nyújtana az európai polgári kezdeményezések számára, és úgy véli, hogy a Europe Direct telefonos ügyfélszolgálat, illetve a Bizottság és a Parlament tagállamokban működő képviseleteiben, illetve tájékoztatási irodáiban lévő kapcsolattartó pontok meglévő erőforrásait használhatná; úgy véli, hogy egy ilyen struktúra révén az európai polgári kezdeményezések közelebb kerülhetnének a polgárokhoz;

25.

úgy ítéli meg, hogy az európai polgári kezdeményezések támogatására a szervezők számára túl bonyolult különböző személyes adatokat szolgáltatni a 28 tagállamban, amint azt a különböző nemzeti rendelkezések alapján a 211/2011/EU rendelet előírja, és kéri, hogy a tagállamokban gyűjtött adatok szabványosítására a támogatási nyilatkozatok kiállítására a 211/2011/EU rendelet III. mellékletének módosításával egységes eljárás vonatkozzon; arra ösztönzi a Bizottságot, hogy folytasson további tárgyalásokat a tagállamokkal azzal a céllal, hogy csökkentsék az adatszolgáltatási követelményeket, és – ennek megfelelően – megszűntessék a személyi azonosító számokra vonatkozó követelményt, továbbá a követelményeket felhasználóbarátabbá tegyék, és emlékeztet arra, hogy egy európai polgári kezdeményezés inkább a részvételről és a munkaprogram kialakításáról, semmint a kötelező erejű javaslatokról szól; javasolja, hogy vegyék fontolóra az európai digitális polgárság kialakítását, és az uniós digitális állampolgárság kialakulásáig is egy átmeneti megoldást ajánl, amelynek célja, hogy megoldódjanak a többszörös bejegyzés által okozott jelenlegi problémák; felhívja ezért a Bizottságot, hogy az európai digitális menetrendben sürgősen vizsgálja meg ezt a kérdést;

26.

kéri a Bizottságot, hogy módosítsa a 211/2011/EU rendelet 3. cikkét, és javasolja a tagállamoknak, hogy az európai polgári kezdeményezést támogatók és az abban résztvevők életkorát 18 évről 16-ra szállítsa le, és hogy ne kapcsolódjon az európai parlamenti választásokon való szavazati joghoz, így különösen a fiatalok számára biztosítva annak lehetőségét, hogy aktívan részt vegyenek az európai integráció kialakításában;

27.

elismeri, hogy az adatvédelem tekintetében kényes kérdés a szervezők személyes felelőssége, amikor az aláírók személyes adatait begyűjtik, és javasolja, hogy szűkítsék le a megkövetelt adatok körét, és hogy a 211/2011/EU rendelet felelősséggel kapcsolatos 13. cikkének megfogalmazását meg kell változtatni annak egyértelművé tétele érdekében, hogy a személyes felelősség nem korlátlan; ennek érdekében azt javasolja, hogy a polgári bizottságok jogi személyiséggel rendelkezhessenek, és hogy a környezet büntetőjog általi védelméről szóló 2008. november 19-i 2008/99/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke inspiráció forrása legyen annak érdekében, hogy a szervezők azon cselekményekért legyenek felelősek, amelyek „jogellenesek, és amelyeket szándékosan vagy legalább súlyos gondatlanságból követnek el”;

28.

arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozottabban felhasználóbarát és harmonizált adatgyűjtési követelményeket dolgozzanak ki; felszólítja az illetékes nemzeti hatóságokat, hogy rendszeresen tájékoztassák az európai ügyekkel foglalkozó nemzeti parlamenti bizottságokat azon, már folyamatban lévő polgári kezdeményezésekről, amelyekhez jelentős számú aláírás gyűlt össze; sürgeti a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a 211/2011/EU rendelet módosítására azzal a céllal, hogy a polgárok számára lehetővé váljon, hogy egy polgári kezdeményezést a tartózkodási helyük szerinti országban írhassák alá;

29.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy 2012 óta harmincegy nyilvántartásba vett európai polgári kezdeményezésből mindössze három jutott el az utolsó szakaszba; rámutat, hogy az új kezdeményezések számának drasztikus csökkenése az aránytalan követelmények és a szükségtelenül bonyolult rendszer következménye; sajnálatát fejezi ki a jogalkotásra gyakorolt hatás hiánya és a Bizottságnak a sikeres európai polgári kezdeményezéseket követő kiábrándító intézkedései miatt; kifejezi, hogy véleménye eltér a Bizottságétól a rendelet annak érdekében történő sikeres végrehajtása tekintetében, hogy teljes mértékben meg lehessen valósítani az európai polgári kezdeményezésekben rejlő lehetőségeket; hangsúlyozza, hogy az uniós intézményeknek és a tagállamoknak minden szükséges lépést meg kell tenniük az európai polgári kezdeményezés előmozdítása, illetve annak elősegítése érdekében, hogy a polgárok bízzanak ebben az eszközben;

30.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a 211/2011/EU rendelet 10. cikke c) pontjának szövegét, hogy lehetővé váljon a sikeres európai polgári kezdeményezések megfelelő nyomon követése; sürgeti a Bizottságot, hogy a sikeres európai polgári kezdeményezések pozitív véleményezését követő 12 hónapon belül kezdje meg a róluk szóló jogi aktus előkészítését;

31.

úgy véli, hogy az európai polgári kezdeményezések politikai dimenziójának hangsúlyozása érdekében a 211/2011/EU rendelet 11. cikkében foglaltak szerint a nyilvános meghallgatást olyan módon kell megtartani, amely lehetővé teszi a szervezők számára, hogy párbeszédet folytassanak az európai parlamenti képviselőkkel és a Bizottság érintett tisztviselőivel; hangsúlyozza, hogy az európai polgári kezdeményezésekkel kapcsolatos meghallgatásokat egy „semleges” bizottság égisze alatt kell megszervezni, amely a tartalomban nem elsősorban illetékes, továbbá, hogy a külső szakértőket mindenkor be kell vonni;

32.

az EUMSZ 225. cikke értelmében sürgeti, adott esetben, a Parlamentet és bizottságait, hogy gyakorolják azzal kapcsolatos jogukat, hogy megfelelő javaslatot nyújtanak be abban az esetben, ha a Bizottság ezen a 12 hónapos időszakon belül elmulasztja jogalkotási javaslat benyújtását; mivel az Európai Parlament illetékes bizottsága e joga gyakorlása során figyelembe veszi a sikeres európai polgári kezdeményezést és egy másik meghallgatás keretében konzultál az európai polgári kezdeményezés szervezőivel; kéri az eljárási szabályzat ennek megfelelő módosítását;

33.

felkéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az európai polgári kezdeményezéseknek a meglévő uniós költségvetésekből – azaz európai programok, például az „Európa a polgárokért” vagy a „Jogok, egyenlőség és polgárság” program révén – történő finanszírozásának lehetőségét, ideértve a promóciós rádiós és televíziós műsorok finanszírozásának lehetőségét is, szem előtt tartva a polgárok közötti egyenlőség biztosítását, mivel valóban szükség van a polgári kezdeményezések megszervezésének pénzügyi támogatására, valamint erre a célra az uniós költségvetéshez számos módosítást nyújtottak be;

34.

felhívja a Bizottságot, hogy minden lehetséges óvintézkedés megtételével szálljon szembe – többek között az internetes eszközökkel folytatott – az aláírókra vonatkozó bizalmas információk ellopásával, különösen, ha azokat összesített adatok formájában kezelik;

35.

üdvözli a Bizottság európai polgári kezdeményezésről szóló, 2015. március 31-i jelentését, és az európai ombudsman OI/9/2013/TN. sz. határozatát, és felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az eszköz felülvizsgálata során a megfelelő nyomon követés biztosítása érdekében minden megfelelő jogi intézkedést hajtsanak végre, ha egy polgári kezdeményezést sikeresen befejezettnek tekintenek; ezért felszólítja a Bizottságot, hogy – tekintettel a felmerült különböző hiányosságokra, a lehető leghamarabb nyújtson be a 211/2011/EU rendelet és az 1179/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet felülvizsgálatára irányuló javaslatot;

36.

felszólítja az uniós intézményeket, hogy az európai polgári kezdeményezésről szóló tájékoztató kampány révén folytassanak alapvető kommunikációs tevékenységet;

37.

felkéri a Bizottságot, hogy rendszeresen készítsen jelentést a Parlament számára a folyamatban lévő európai polgári kezdeményezések helyzetének állásáról, annak érdekében, hogy a Parlament az uniós polgárok iránti kötelezettségvállalása keretében ellenőrizhesse, hogy az eszköz a lehető legeredményesebben működik-e; hangsúlyozza, hogy az európai polgári kezdeményezés folyamatát folyamatosan tökéletesíteni kell a szerzett gyakorlati tapasztalatok alapján, ezenkívül pedig meg kell felelni az Európai Unió Bírósága által hozandó ítéleteknek;

38.

javasolja valamennyi rendelkezésre álló kommunikációs csatorna, különösen az összes illetékes uniós intézmény közösségi és digitális médiaplatformjának használatát, és hogy folyamatosan végezzenek figyelemfelhívó kampányokat az uniós irodák és képviseletek, valamint a nemzeti hatóságok részvételével; kéri a Bizottságot, hogy támogassa egy mobilkészülékeken használható nyílt forráskódú szoftver fejlesztését az európai polgári kezdeményezések számára; örömmel nyugtázza, hogy néhány európai polgári kezdeményezés helyi szinten eredményeket ért el;

39.

annak biztosítása érdekében, hogy a polgárok megfelelően alkalmazhassák a részvételi demokrácia ezen eszközét, illetve hogy magánérdekek céljából ne lehessen esetlegesen visszaélni az eszközzel, döntő fontosságúnak tartja az európai polgári kezdeményezések finanszírozására és támogatásra irányuló ellenőrzések átláthatóságát és minőségének javítását;

40.

megállapítja, hogy az európai ombudsman fontos szerepet játszik az európai polgári kezdeményezések nyilvántartásba vételére irányuló kérelmek Bizottság általi kezelésének – és különösen azok Bizottság általi elutasítása eseteinek – kivizsgálásában;

41.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/23

—

tekintettel az Európai Unió adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó stratégiájáról szóló bizottsági közleményre (COM(2014)0357) és az ahhoz kapcsolódó cselekvési tervre és támogató elemzési dokumentumra,

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) (a továbbiakban: a közös rendelkezésekről szóló rendelet),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az európai területi együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2013. december 17-i 1299/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégiáról szóló, 2014. október 23-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a Bizottság által az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, a makroregionális stratégiák hozzáadott értékéről szóló jelentésre (COM(2013)0468) és a Tanács 2013. október 22-i vonatkozó következtetéseire,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az Európai Unió adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó stratégiájáról szóló bizottsági közleményről (COM(2014)0357) szóló, 2014. szeptember 11-i véleményére és „Az Európai Unió adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó stratégiája: kutatás, fejlesztés és innováció a kkv-knál” című dokumentumra (feltáró vélemény az EU olasz elnökségének felkérésére),

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégiáról (EUSAIR) szóló 2014. január 21-i véleményére (feltáró vélemény),

—

tekintettel a Régiók Bizottságának az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégiáról szóló, 2014. június 26-i véleményére,

—

tekintettel a Régiók Bizottsága „Területi együttműködés a földközi-tengeri térségben az adriai- és jón-tengeri makrorégión keresztül” című, 2011. október 11-i saját kezdeményezésű véleményére,

—

tekintettel „Az Unió makroregionális stratégiáinak alakulásáról: A jelenlegi gyakorlat és a jövőbeni kilátások, különösen a Földközi-tenger térségében” című, 2012. július 3-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az adriai- és jón-tengeri stratégiáról szóló bizottsági közleményre (COM(2012)0713),

—

tekintettel a Bizottság makroregionális stratégiák irányításáról szóló jelentésére (COM(2014)0284),

—

tekintettel „Az Európa 2020 keretei közötti fenntartható növekedéshez hozzájáruló regionális politika” című, 2011. január 26-i bizottsági közleményre (COM(2011)0017),

—

tekintettel az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 2011/92/EU irányelv módosításáról szóló, 2014. április 16-i 2014/52/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel a bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 2001. június 27-i 2001/42/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló egyezménynek (Aarhusi Egyezmény) az Európai Közösség nevében való megkötéséről szóló, 2005. február 17-i 2005/370/EK tanácsi határozatra,

—

tekintettel a Fejlesztés és biztonság az adriai- és jón-tengeri térségben című, 2000. május 19–20-án megrendezett konferencián elfogadott anconai nyilatkozatra,

—

tekintettel az Adriai- és Jón-tenger Eurorégió 2006. június 30-án Pulában megrendezett alapító konferenciájára és az Adria-stratégia létrehozására vonatkozó kezdeményezés elindításáról szóló, az Adriai- és Jón-tenger Eurorégió 2009. október 22-én, Splitben megrendezett közgyűlésén elfogadott nyilatkozatra,

—

tekintettel az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága („B” Tematikus Főosztály: Strukturális és Kohéziós Politikák) „A makrorégiók új szerepe az európai területi együttműködésben” című, 2015. januári tanulmányára,

—

tekintettel az Uniós Belső Politikák Főigazgatósága („B” Tematikus Főosztály: Strukturális és Kohéziós Politikák) „Az adriai- és jón-tengeri régió: a közlekedési és energetikai összeköttetések társadalmi-gazdasági elemzése és értékelése” című, 2015. júniusi tanulmányára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére, valamint a Külügyi Bizottság, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság és a Halászati Bizottság véleményeire (A8-0279/2015),

A.

mivel a makroregionális stratégiák a többszintű irányítás új modelljét képviselik, amelyben az uniós, nemzeti, regionális és helyi szinteket, többe között a gazdasági és szociális partnereket és a civil társadalmi szervezeteket képviselő érdekeltek bevonása, valamint a különböző szakpolitikák és programok egymást kiegészítő jellege alapvető fontosságú a sikeres végrehajtás és a célok elérése szempontjából; mivel a regionális és helyi hatóságok fontos szerepet játszanak a demokrácia, a decentralizáció és a helyi és regionális autonómia növelésének előmozdítása szempontjából;

B.

mivel a Balti-tengeri és a Duna-régióra vonatkozó korábbi stratégiák kézzelfogható haszonnal jártak az érintett régiók számára, megerősítették az uniós együttműködési mechanizmusok sikerét, és hasznos tapasztalatokkal szolgáltak az új makroregionális stratégiák kidolgozásához;

C.

mivel a régiók által a regionális együttműködés e korszerű formája és a hozzá kapcsolódó irányítási modell iránt mutatott érdeklődés fokozódik; mivel a közelmúltban ez különösen igaz volt a hegyvidéki régiókra, például a Kárpátokra és az Alpokra, ahol a természetes határok miatt egyedi regionális politikákat kell követni;

D.

mivel a makroregionális stratégia az Európai Tanács által támogatott, az ugyanabban a földrajzi térségben található tagállamokra és Unión kívüli országokra vonatkozó integrált keretként uniós stratégia;

E.

mivel a stratégiában érintett országok, különösen az uniós tagállamok és a nem uniós tagállamok között jelentős társadalmi-gazdasági különbségek vannak;

F.

mivel az adriai- és jón-tengeri régió országainak az együttműködéshez és ahhoz fűződő fokozódó érdekeltségéből fakadóan, hogy régió egészében rejlő lehetőségeket felhasználva közös intézkedéseket határozzanak meg a kihívásoknak való megfelelés érdekében, valamint a szinergiák megvalósítására irányuló folyamatos erőfeszítéseik eredményeképpen elfogadták az Európai Unió adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó stratégiáját (EUSAIR);

G.

mivel a makroregionális stratégiákat az európai integráció és területi kohéziónak a tagállamok és szomszédos országok közötti, a közös kihívásoknak való megfelelést szolgáló, önkéntes együttműködésén alapuló eszköznek lehet tekinteni; mivel az EUSAIR a regionális együttműködés új formája, amely segítséget nyújthat a részt vevő tagjelölt és lehetséges tagjelölt országok számára az Unió felé vezető útjukon, és fontos alkotóeleme lehet az Unió szélesen értelmezett földközi-tengeri politikájának, amelyet az Unió a Mediterrán Térségért juttat kifejezésre; mivel az EUSAIR az uniós regionális politika részeként a gazdasági és társadalmi kohézió előmozdításának eszköze, amelynek alapvető célja a régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentése, a valódi konvergencia elősegítése és a növekedés és a foglalkoztatás előmozdítása;

H.

mivel az Adriai-tenger félig zárt helyzetéből adódóan a szennyezés szempontjából különösen kiszolgáltatott, és hidrográfiai tulajdonságai sem a szokásosak, például az, hogy a régió északi és déli része között a partvonal és a mélység jelentős mértékben eltér; mivel a halállományokon a part menti országok osztoznak, ami az állományok megújulását folyamatos nyomás alatt tartja; mivel a KHP reformjának keretében elfogadandó, technikai intézkedésekről szóló jövőbeli keretrendelet intézkedéseit regionális alapokon kell kidolgozni és a térség sajátosságaihoz, tengeri erőforrásaihoz és halászatához kell igazítani;

1.

üdvözli a Bizottságnak az Európai Unió adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó stratégiájáról szóló közleményét és az ahhoz kapcsolódó cselekvési tervet; úgy véli, hogy a stratégia létfontosságú lépést jelent Európa e részének fejlődésében; hangsúlyozza, hogy az EUSAIR-t azért hozták létre, hogy hozzáadott értékkel egészítse ki az uniós, nemzeti vagy regionális hatóságok vagy a magánszektor lépéseit, oly módon, hogy az jelentősen erősítse a makrorégió működését; felhívja a figyelmet a stratégia által a régióbeli tagjelölt és lehetséges tagjelölt országok számára kínált kilátásokra; hangsúlyozza annak a fontosságát, hogy a stratégia az integráció, a koordináció, az együttműködés és a partnerség elvein alapuljon; ismételten hangsúlyozza a „három nem” (nincs új jogszabály, nincs új intézmény, nincs új finanszírozás) elvének jelentőségét, mivel a makrorégiók a különböző uniós eszközök, köztük az európai strukturális és beruházási alapok összekapcsolásából keletkező szinergiákra épülő együttműködési kezdeményezések keretei;

2.

üdvözli az összes érdekelt fél arra irányuló erőfeszítéseit, hogy az EUSAIR végrehajtásához a meglévő intézményi kereteken belül külön intézményi struktúrát hozzanak létre; arra ösztönöz minden nemzeti, regionális és helyi érdekeltet, hogy teljes mértékben vállalják fel a makroregionális stratégiához tartozó projektek végrehajtásának felelősségét; hangsúlyozza, hogy valamennyi részt vevő országban fokozni kell az intézményi kapacitásokat, továbbá a közigazgatás és a közszolgáltatások hatékonyságát, elegendő és hozzáértő igazgatási személyzetet elkülönítve az EUSAIR végrehajtására;

3.

hangsúlyozza, hogy az együttműködési tevékenységek tekintetében helyalapú megközelítésre van szükség, és rámutat a többszintű irányítási modell hozzáadott értékére, amely modellnek kezelnie kell az igazgatási képességek hiányát, és amelyet a makrorégión belüli erőforrások összevonására lehet használni; e tekintetben kitart amellett, hogy a helyi és regionális hatóságokat be kell vonni a politikai vezető szervekbe és a stratégia operatív, technikai és végrehajtó szerveibe, a koordinációs folyamatban megőrizve a Bizottság szerepét; hangsúlyozza, hogy a közösségvezérelt helyi fejlesztés mobilizálhatja és bevonhatja a helyi szereplőket a döntéshozatali folyamatba, és elősegítheti a projektekért való felelősségvállalás erősödését a polgárok szintjén;

4.

hangsúlyozza a stratégia átlátható elfogadási, nyomonkövetési és értékelési folyamatának, valamint a civil társadalom és az összes érdekelt fél bevonásának és a feléjük irányuló nyitottságnak és befogadásnak a fontosságát; hangsúlyozza, hogy az érdekelt felek döntéshozatali folyamatban való részvétele, valamint a közvélemény támogatásának elnyerése szempontjából alapvetően fontos a pillérek közötti kommunikáció és tudatosságnövelés; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy nemzeti, regionális és helyi szinten biztosítsanak megfelelő nyilvánosságot a stratégiának, dolgozzák ki a stratégia célkitűzéseinek és eredményeinek megfelelő kommunikációját, támogassák a bevált gyakorlatok más, meglévő és kidolgozandó makroregionális stratégiákkal való koordinációját és cseréjét;

5.

felhívja a figyelmet arra, hogy a nem uniós országoknak harmonizálniuk kell jogszabályaikat az uniós joganyagnak a stratégiával összefüggő bizonyos ágazati szabályozásaival, annak érdekében, hogy biztosítsák az uniós célok teljesülését és az uniós normák és jogszabályok alapján a szabályszerű, jogszerű és időben történő végrehajtást; arra ösztönzi valamennyi részt vevő országot, hogy hozzanak létre agytrösztöket, és szervezzenek rendszeres találkozókat a bevált gyakorlatok megosztása, valamint a folyamat megszilárdítása és hatékonyabbá tétele érdekében;

6.

megjegyzi, hogy a magánberuházásoknak a régió országaiban bekövetkezett hirtelen visszaesése, illetve a költségvetési konszolidáció és az állami szektor korlátozott beruházási kapacitása miatt a stratégiához tartozó projektek finanszírozásában nehézségek jelentkezhetnek; felhívja a részt vevő országokat, hogy a stratégia sikeres végrehajtásához szükséges, magas szintű felelősségvállalást, elkötelezettséget és irányítást tartsák fenn;

7.

üdvözli, hogy az európai strukturális és beruházási alapok, valamint a 2014–2020 közötti időszakra szóló Előcsatlakozási Támogatási Eszköz, és különösen a 2014–2020-as időszakra vonatkozó Adriai- és Jón-tengeri Együttműködési Program (ADRION) jelentős potenciális forrásokat, illetve az eszközök és technikai lehetőségek széles körét biztosítja a stratégia számára; támogatja a stratégiai pillérek szempontjából releváns egyéb források és eszközök rendelkezésre bocsátását, különös tekintettel a Horizont 2020-ra és az Erasmus Plus programra valamennyi pillér és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközre a II. pillér tekintetében, különös tekintettel továbbá a LIFE programra a III. pillér tekintetében és az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése és az azokhoz való alkalmazkodás tekintetében, a kkv-knak szóló COSME és a Kreatív Európa programra a IV. pillér tekintetében, valamint az innováció finanszírozására szolgáló INNOVFIN programra; a rendelkezésre álló források szinergiájának érdekében ösztönzi a régióra vonatkozó területi együttműködési programok monitoringbizottságai, az EUSAIR irányító testülete és az esb-alapok irányító hatóságai közötti együttműködést; hangsúlyozza, hogy a stratégiának lehetővé kell tennie a meglévő eszközök és források hatékonyabb és eredményesebb felhasználását;

8.

felhívja az Európai Bizottságot és az európai strukturális és beruházási alapok programjainak előkészítéséért, irányításáért és végrehajtásáért felelős nemzeti, regionális és helyi testületeket, hogy hangsúlyozzák a makroregionális projektek és intézkedések jelentőségét;

9.

hangsúlyozza, hogy makroregionális szinten kell meghatározni a végrehajtási struktúrát és a koordinációs mechanizmusokat az együttműködés – többek között a közös tervezés, a finanszírozási lehetőségek összehangolása és az alulról építkező megközelítés – megkönnyítése érdekében; hangsúlyozza, hogy a nemzeti és regionális operatív programokat össze kell hangolni a stratégia célkiűzéseivel, ideértve lehetőség szerint az EUSAIR e programokba való beépítését is; úgy véli, hogy szükség van az adriai- és jón-tengeri régiót közvetlenül és közvetve érintő kezdeményezések, javaslatok és projektek koordinációjára és összehangolására;

10.

ösztönzi a Bizottságot, az Európai Beruházási Bankot (EBB) és a részt vevő országokat, hogy teljes mértékben használják ki az újonnan létrehozott Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) keretében rendelkezésre álló lehetőségeket a térségben megvalósuló projektek finanszírozására, amelyek makroregionális szinten hozzáadott értéket teremtenének, előmozdítanák a fenntartható fejlődést és a gazdasági és társadalmi kohéziót, serkentenék a fejlődést és bővítenék a foglalkoztatást, valamint hozzájárulnának az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek eléréséhez; ezzel összefüggésben ösztönzi, hogy a projektkiválasztás szakaszában a makroregionális projektek, transznacionális jellegük miatt, „bónuszpontokat” kapjanak;

11.

rámutat arra, hogy nincsenek kizárólag a makroregionális stratégiák végrehajtásához rendelt külön alapok, és hogy a siker előfeltétele a szilárd politikai akarat, valamint az országok közötti partnerség és koordináció; ezért felhívja a régió országait, hogy egyesítsék forrásaikat (esb-alapok, IPA, ESBA) és a nemzeti forrásokból érkező hozzájárulásokat az EBB mint a stratégia célkitűzéseinek megvalósításához hozzájáruló projektek finanszírozását támogató pénzügyi és beruházási platform alatt; sürgeti az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó, átlátható és nyilvánosan hozzáférhető projektportfólió létrehozását, amely láthatóvá tenné a meglévő és esetlegesen felmerülő beruházási igényeket, illetve a jelenlegi és tervezett projekteket, ami arra ösztönözné a beruházókat, hogy e projektekbe ruházzanak be;

12.

arra ösztönzi az érdekelt feleket, hogy osszák meg egymással a bevált gyakorlatokat, hasznosítsák a megszerzett tapasztalatokat, és tárják fel az egyéb uniós makroregionális stratégiák végrehajtásának szűk keresztmetszeteit, továbbá fokozzák az együttműködést a hasonló partnerekkel, például a balti-tengeri, Duna-medencei és alpesi makrorégiókkal;

13.

kéri a Bizottságot, hogy hárítsa el azokat az adminisztratív és nem pénzügyi akadályokat, amelyek gyakran elriasztják a beruházókat az ilyen projektekbe való beruházástól;

14.

szükségesnek tartja, hogy megtalálják a módját azon országok legalább egyedi és konkrét projektek szintjén történő bevonásának, amelyek nem szerepelnek a stratégiában, és amelyek földrajzilag és gazdaságilag közel helyezkednek el a térséghez; kiemeli ezzel összefüggésben a kohéziós politikához tartozó, határokon átnyúló és transznacionális együttműködés fontosságát, és felkéri az érintett régiókat és tagállamokat, hogy használják fel az e területen meglévő bevált gyakorlatokat;

15.

emlékeztet arra, hogy a gazdasági válság jelentős hatást gyakorolt a régióra, valamint hangsúlyozza, hogy rendszeresen értékelni kell a gazdasági fellendülés elérését célzó stratégiákat; rámutat, hogy a régió országi eltérő fejlettségi szintet képviselnek, és különböző szükségletekkel rendelkeznek; felhívja a Bizottságot, hogy hangsúlyozza az országok közötti társadalmi-gazdasági különbségek csökkentését szolgáló feltételek megteremtésének fontosságát; támogatja a kevésbé fejlett országok reformjait, és ezzel összefüggésben ösztönzi a tudás, a tapasztalatok és a gyakorlatok megosztását;

16.

rámutat, hogy szükség van a kulturális, tudományos és oktatási együttműködés ösztönzésére, megújítására és elmélyítésére, többek között az egyetemi hallgatók és oktatók mobilitási lehetőségeinek fokozása révén; hangsúlyozza, hogy a tudomány és az innováció az intelligens, inkluzív és fenntartható növekedés előfeltétele; hangsúlyozza, hogy a régión belül a tudományos és kulturális együttműködés szorosan összekapcsolódik a gazdasági növekedés dinamikájával, valamint az idegenforgalom sokrétűségének és fenntarthatóságának szintjével;

17.

üdvözli, hogy az Európai Parlament is képviselteti magát az EUSAIR irányítótestületeiben; kéri a Bizottságot, hogy elemezze a régión belüli országok (uniós tagállamok és harmadik országok) közös erőfeszítéseit, valamint a helyi és regionális hatóságoknak a stratégiai célkitűzések elérésében való tényleges közreműködését;

18.

utal a más uniós makroregionális stratégiák keretében megvalósult példákra, és kéri, hogy kísérleti projektek és előkészítő intézkedések keretében támogassanak különböző típusú, a tanulmányoktól a különböző kiemelt területekhez tartozó projektek előkészítését segítő kezdőtőke biztosításáig terjedő lépéseket;

19.

elengedhetetlennek tartja, hogy többek között a makrorégió előtt álló sokféle és összetett kihívás kezelésére irányuló holisztikus megközelítés kialakítása érdekében a stratégia végrehajtási szakaszában mind a négy pilléren belül megfelelő módon figyelembe vegyék a stratégia általános elveit, főként a környezetvédelmet és a természeti erőforrások fejlesztését szolgáló eszközöket;

20.

hangsúlyozza, hogy különös figyelmet kell szentelni az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkében említett területeknek, többek között a szigeteknek, a hegyvidéki és vidéki régióknak a bennük rejlő egyedi – különösen az idegenforgalmi ágazatot érintő – lehetőségek feltárása és kiaknázása érdekében, tiszteletben tartva az e jelentésben meghatározott fellépési területeket és prioritásokat; sürgeti továbbá a Bizottságot, hogy terjesszen elő a szigetek és hegységek európai évére vonatkozó javaslatot;

21.

úgy véli, módot kell találni arra, hogy a részt vevő országok olyan más, fontos pilléreket is alkalmazzanak, amelyek a térség fejlődése szempontjából hasznosak lehetnek, mint például a mezőgazdaság, amely az egyedi földrajzi-éghajlati viszonyok és a biológiai sokféleség okán, illetve amiatt, hogy képes koordinált szinergikus hatást és további növekedést kelteni; szoros együttműködést és koordinációt javasol a szárazföldi, a part menti területek és a szigetek között annak érdekében, hogy a tiszta energia termelését és az egészséges élelmiszerek előállítását célzó projektek közötti szinergia megvalósuljon;

22.

felhívja a figyelmet a stratégia végrehajtására vonatkozó megfelelő jelentéstétel és értékelés fontosságára; ezzel összefüggésben felhívja a részt vevő országokat és a Bizottságot, hogy gyűjtsenek megbízható alapadatokat, és határozzanak meg konkrét célokat mindazon pillérek tekintetében, amelyekről majd évente nyilvánosan közzéteendő értékelés készül;

23.

a migrációra vonatkozóan átfogó és integrált megközelítést szorgalmaz; hangsúlyozza, hogy a régiónak súlyos migrációs kihívásokkal kell szembenéznie, és sajnálatát fejezi ki a Földközi-tengeren bekövetkezett tragédiák miatt; nyomatékosan hangsúlyozza, hogy e kihívások kezelése érdekében jelentős fordulatra van szükség a menekültügyi politikában a tagállamok közötti szolidaritás terén; kiemeli, hogy át kell tekinteni a harmadik országokkal való együttműködésre vonatkozó átfogó stratégiát; sajnálatosnak tartja, hogy a migráció támasztotta kihívásokkal kapcsolatban az uniós tagállamok között elégtelen az együttműködés; ösztönzi a migránsok befogadásával kapcsolatos bevált gyakorlatok cseréjét, és kéri, hogy sürgősen szenteljenek különös figyelmet a régiót érintő társadalmi s humanitárius kérdéseknek, az EUSAIR prioritásainak esetleges jövőbeli újrameghatározása érdekében;

24.

elvárja, hogy a béke és a biztonság megerősítése új lendületet kapjon Délkelet-Európában;

25.

felszólítja az országokat, hogy a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén – a legmagasabb szintű normák alkalmazása érdekében – osszák meg a bevált gyakorlatokat, mivel a nyelvi kérdések miatt ez különösen érzékeny terület;

26.

hangsúlyozza, hogy a különböző végrehajtási szakaszokon belül ad hoc programok formájában megfelelő képzést, valamint szervezési és technikai támogatást kell nyújtani a köz- és a magánszféra gazdasági szereplőinek, a társadalmi szereplőknek és a szervezett civil társadalom különböző alkotóelemeinek;

27.

felhívja a Bizottságot, hogy az EUSAIR végrehajtásáról kétévente terjesszen jelentést a Parlament és a Tanács elé működésének és – a növekedés és a munkahelyteremtés, a különbségek csökkentése és a fenntartható fejlődés terén képviselt – hozzáadott értékének értékelése céljából;

28.

ösztönzi a szociális dimenzió előmozdítását célzó egyedi intézkedéseket; hangsúlyozza a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációjának támogatására és a diszkrimináció minden formájának megelőzésére irányuló prioritások és intézkedések beépítésének fontosságát;

29.

hangsúlyozza, hogy a régió egyedi földrajzi elhelyezkedése és sajátos partvonalszerkezete, valamint tengereinek gazdag biológiai sokfélesége hatalmas lehetőségeket rejt „kék” munkahelyek létrehozására és az innovatív és fenntartható gazdasági fejlődés és növekedés tekintetében, beleértve a kék technológiákat, a halászatot és akvakultúrát, valamint a jobb tengerészeti és tengerpolitikai irányítást és szolgáltatásokat;

30.

támogatja a kék gazdaságot mint a gazdasági válság megoldását, mivel ösztönzi új munkahelyek teremtését – különösen a part menti és szigeti országokban élő nők és fiatalok számára – és a gazdaságfejlesztést; úgy véli, hogy az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégiát nem lehet megvalósítani a kék gazdaság figyelembevétele nélkül, amely a tengerekkel, óceánokkal, akvakultúrával, tengeri és folyami közlekedéssel és idegenforgalommal kapcsolatos ágazatokat összeköti a környezetvédelemmel;

31.

kéri a Bizottságot és a stratégiában részt vevő államokat, hogy biztosítsanak olyan ösztönzőket, amelyek a halászat és akvakultúra területére vonzzák a fiatalokat az adriai- és jón-tengeri régióban, és támogassák őket efféle tevékenységek indításában;

32.

felszólít a politikák koordinációjára és a stratégia céljainak harmonizálására, valamint közös projektek megvalósítására, összhangban a közös halászati politika értékeivel, alapelveivel és célkitűzéseivel; ösztönzi továbbá a fenntartható halászati ágazat fejlesztésének és a hagyományos, egészséges élelmiszerek termelésének támogatását; kéri helyi halászati akciócsoportok létrehozását, amelyek a halászat diverzifikációjának természetes eszközei lehetnének; kiemeli, hogy a fenntartható és nyereséges halászat és akvakultúra feltétele az érdekeltek fokozottabb bevonása az általános irányításba, valamint a halászati tevékenységek javítása és diverzifikálása;

33.

úgy ítéli meg, hogy a kék növekedés igen eltérő ágazatokat és vállalkozásokat érint, ezért a fejlesztéshez valamennyi ágazatban magasan képzett munkaerőre van szükség; felhívja az EUSAIR-ben részt vevő tagállamokat, hogy a kék növekedés különböző ágazatait képzési programjaikban helyezzék előtérbe, figyelembe véve az egész életen át tartó tanulási rendszereket és a munkavállalókat célzó képzést; rámutat a kék növekedésben részt vevő társadalmi-gazdasági rendszerek tevékenységeinek, ágazatainak és szakterületeinek összetettségére, ezért rendkívül fontosnak tartja, hogy az EUSAIR-ben részt vevő tagállamok a változásokhoz, az innovációhoz és a multidiszciplinaritáshoz való alkalmazkodási képesség javítása, a humántőke képzésének kiigazítása és a nők részvételi arányának növelése érdekében munkaerő-piaci politikákat fogadjanak el;

34.

hangsúlyozza annak a fontosságát, hogy az Európa 2020 stratégia három pillérje – különösen a kék növekedéssel kapcsolatos pillér – és az EUSAIR stratégia az Európai Bizottság cselekvési terve alapján nagyobb mértékben és ténylegesen összekapcsolódjon; úgy véli, hogy a cselekvési terv a stratégiai megközelítésnek – a makrorégió konkrét prioritásainak meghatározására irányuló – egyik eredménye; rámutat arra, hogy ennek alapján minden egyes fellépést vagy projektet egy alulról építkező, kiterjedt konzultációs folyamat keretében választanak ki, amelyben az adriai- és jón-tengeri régió nemzeti, regionális és helyi hatóságait, szociális partnereit, továbbá magánszektorát, szociális gazdaságát, tudományos életét és civil társadalmát képviselő érdekeltek széles köre vesz részt;

35.

szorgalmazza az állami és magánvállalatok, egyetemek, kutatóintézetek és a tengeri és tengerészeti ágazatban érintett más felek közötti klaszterek és együttműködések kialakítását az innováció serkentése és a szinergiák teljes körű kihasználása céljából; úgy véli, hogy a hatékonyabb és eredményesebb beruházások szavatolása érdekében a kék növekedés pillér alá tartozó fellépéseknek a nemzeti és regionális kutatásokra és az intelligens szakosodásra vonatkozó innovációs stratégiákra kellene épülniük; kéri az országokat és régiókat, hogy vegyenek részt a Bizottság S3 Platformjában annak érdekében, hogy részesülhessenek az intelligens szakosodásra vonatkozó stratégiák fejlesztéséhez, végrehajtásához és felülvizsgálatához nyújtott segítségben; ezzel összefüggésben az új, minőségi és fenntartható munkahelyek létrehozása érdekében szükségesnek tartja a kkv-k hitelhez jutásának javítását és a meglévő üzleti hálózatok (klaszterek) nemzetköziesítés révén történő fejlesztését;

36.

támogatja, hogy a régióból származó, kiváló minőségű tengeri eredetű élelmiszerek számára versenyképességük növelése érdekében közös minőségi védjegyet hozzanak létre;

37.

hangsúlyozza a szociális párbeszéd jelentőségét és annak fontosságát, hogy a kapacitásépítési tevékenységekbe a hatóságok mellett a civil társadalom képviselőit is vonják be; ezt úgy látja megvalósíthatónak, ha a szociális és gazdasági partnerek képviselete érdekében makroregionális szinten és az egyes tagállamokban regionális szinten állandó platformot hoznak létre, amint az az egyetemek, a kereskedelmi kamarák és a városok tekintetében már megtörtént;

38.

hangsúlyozza a tenger- és a tengerészeti kutatás, valamint a kutatók és az EUSAIR stratégiában részt vevő tagállamok és régiók közötti, ezen ágazatokkal kapcsolatos erőteljesebb együttműködés fontosságát az e tagállamok közötti szakadék megszüntetése, valamint a part menti területek versenyképességének növelése és a minőségi és fenntartható helyi munkahelyek megteremtésének ösztönzése érdekében;

39.

aggasztónak tartja az adriai- és jón-tengeri halállományok túlhalászás, valamint jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat következében történő kimerülésének ütemét és a tengeri élővilágot fenyegető egyéb kockázatokat; hangsúlyozza, hogy a halászat a part menti térségek és a szigetek gazdaságának egyik kulcsfontosságú eleme; ennélfogva úgy véli, hogy a halállományok és tengeri ökoszisztémák védelmét és megőrzését – összhangban a közös halászati politikába foglalt, a maximális fenntartható hozamra vonatkozó elvvel – a stratégia kiemelkedő célkitűzésének kell tekinteni; hangsúlyozza, hogy az átmeneti időszakban a halászati határértékek kiigazítását az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) keretében az új eszközök vásárlásához nyújtott támogatás révén ösztönözni kell; kéri, hogy történjenek határozott lépések a harmadik országok halászati jogszabályainak uniós jogszabályokhoz való hozzáigazítása, az adatok megosztása, közös ellenőrzési platformok és többéves halászati gazdálkodási tervek formájában, és vegyék fontolóra, hogyan hozható létre egy fenntartható akvakultúra-ágazat, tekintettel arra, hogy óriási lehetőségek rejlenek benne a megújuló energiaforrásokkal való üzemeltetés tekintetében;

40.

emlékeztet arra, hogy a kereskedelmi céllal halászott halaknak és kagylóknak a biológiailag biztonságos határértékeken belül kell maradniuk a jó környezeti állapot elérése és a halászati ágazat hosszú távú fenntarthatóságának megőrzése érdekében;

41.

kéri a Bizottságot, hogy vegye nyilvántartásba a hobbihorgászat fogásainak volumenét, hogy szabályozza ezt a tevékenységet, és kösse mind a hobbihorgászatot, mind a foglalkozásszerű halászatot a maximális fenntartható hozam célkitűzéseihez;

42.

a halállományokkal kapcsolatos átfogó kutatásokat sürget, különös tekintettel a veszélyeztetett fajokra és az ezekkel kapcsolatos biológiai kölcsönhatásokra, tekintettel arra, hogy nincsenek pontos adatok és ezek hiányában az értékelések nem egyértelműek és nem megbízhatóak; sürgeti a természetes ívóhelyek megőrzését;

43.

kéri, hogy a közvetett halászat (gazdátlanul sodródó hálók, kagylótenyésztésre használt hálók) hatásainak és a védett fajok járulékos fogásainak felbecslésére irányuló projekteket értékeljék ki és népszerűsítsék, mivel becslések szerint csak az Adriai-tengeren több mint 40 000 tengeri teknőst fognak ki nem szándékosan; véleménye szerint sürgősen szükség van környezeti tanulmányokra és a probléma enyhítésének eszközeit (pl. a teknősök kiszabadulását lehetővé tevő eszközöket) vizsgáló tanulmányokra;

44.

a hajógyártás – többek között a szabadidőhajó-ágazat – határozott támogatását sürgeti, annak modernizálására és szakosítására összpontosítva munkahely-teremtés és a kék technológiákkal összhangban lévő fenntartható és versenyképes növekedés megvalósítása érdekében;

45.

sürgeti az ipari körzetek, illetve a makrorégió különböző régióinak körzetei közötti testvérkapcsolatok és együttműködés erőteljes támogatását; a körzetek kialakításának elősegítése érdekében az ágazat legjelentősebb tapasztalatai és az ugyanazon megközelítést fejleszteni szándékozó egyéb régiók helyzetére vonatkozó információk cseréjén belül ösztönzi a bevált gyakorlatok cseréjét;

46.

hangsúlyozza a szabadidős, sportcélú és családi halászat támogatásának és előmozdításának fontosságát az integrált halászati és turisztikai szakpolitikák (halászat és halászati turizmus, tengeri akvakultúra) mellett, különösen a szigeteken, az itt élők és a kisebb part menti települések helyi kulturális hagyományainak és tengeri életmódjának megőrzése érdekében; ösztönzi a fenntartható, kisléptékű és hagyományos halászatot és akvakultúrát, összekapcsolva egy diverzifikáltabb kulináris kínálattal, valamint a helyi halpiacok előmozdítását, ami a legjobb módja a fenntarthatóság biztosításának és a part menti turisztikai tevékenységek fokozottabb támogatásának;

47.

kéri a Bizottságot, hogy támogassa és mozdítsa elő a halászati gazdaságok és a halászatban dolgozók részvételét olyan projektekben, amelyek a kultúrával és a kulturális örökséggel – többek között a halászattal, a tengerhajózással és a hagyományos halászati területekkel és foglalkozásokkal – összefüggő turizmushoz kapcsolódnak;

48.

hangsúlyozza a szociális gazdaság és a női vállalkozók jelentőségét a kék növekedés pillér megvalósítása szempontjából, és felhívja az EUSAIR stratégiában részt vevő tagállamokat, hogy ösztönözzék és támogassák a nők részvételét valamennyi ide tartozó ágazatban; emlékeztet a kis- és mikrovállalkozások érintett régiókban és területeken betöltött alapvető szerepére, és kéri az EUSAIR-ben részt vevő tagállamokat, hogy hajtsanak végre a gazdasági tevékenység e formáit előmozdító aktív politikákat;

49.

támogatja a hidrogeológiai kockázat és a tengerparti erózió csökkentésére irányuló intézkedéseket;

50.

hangsúlyozza a kutatás fontosságát, és arra ösztönöz, hogy a tengerészeti és tengeri körzetek kapjanak erőteljes támogatást;

51.

hangsúlyozza, hogy az akvakultúra és a tengeri akvakultúra fejlesztése fontos szerepet játszhat nem csupán a fajok sokféleségének helyreállításában, hanem az adriai- és jón-tengeri régió gazdasági növekedésében is;

52.

felhívja a Bizottságot, hogy fokozza a – például a part menti akciócsoportok által létrehozott projektek fenntarthatóságához hasonló – bevált gyakorlatok cseréjét;

53.

megállapítja, hogy égető szükség van a részt vevő országok közötti, valamint ezen országok és szomszédaik közötti közlekedési és energiaügyi összeköttetésekre – köztük a tengeri közlekedésre, intermodális kapcsolatokra a hátországgal és az energiahálózatokra –, amelyek a makrorégió gazdasági és társadalmi fejlődésének előfeltételét képezik; hangsúlyozza az Adriai-tenger két partja közötti összeköttetések hiányát és az adriai- és jón-tengeri terület infrastrukturális hiányosságait;

54.

felhív olyan fenntartható szállítási útvonalak megvalósításának ösztönzésére, amelyek által csökkenteni lehet az utazási időt, a szállítási és logisztikai költségeket, valamint az externáliákat; tengeri–szárazföldi kapcsolódási pontokhoz kapcsolódó nagy stratégiai beruházásokra hív fel az országok közötti intermodális szállítási lehetőségek megteremtése, a kohézióhoz való hozzájárulás, az átfogó hálózat erősítése és a közúti túlterheltség, ezáltal a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében; felhívja a figyelmet arra, hogy fejleszteni kell a tengeri autópályák és az Adriai-tenger két partja közötti – mind észak-dél, mind kelet-nyugat irányú – hajóutak tengeri és kikötői kabotázsdimenzióját; rámutat, hogy fokozott koordinációra van szükség a tengeri forgalom túlzsúfoltságának megelőzése és a megfelelő irányítás és ellenőrzés javítása érdekében;

55.

ösztönzi a tengeri közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátások nyomon követéséről, jelentéséről és hitelesítéséről szóló 2015/757/EU rendelet innovációra való felhasználását, és fenntartható tengeri szállítás kialakítását a makrorégióban a tengeri járműveket meghajtó alternatív motorok és üzemanyagok használata révén, annak érdekében, hogy a közlekedési ágazatban csökkentsék az üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat, és javítsák az energiahatékonyságot;

56.

hangsúlyozza a tengeri közlekedési útvonalak és kikötők Európa más részeivel való összekapcsolásának fontosságát és a TENT-T folyosókkal való összekapcsolásuk szükségességét; sürgeti a részt vevő országokat, hogy erőfeszítéseiket összpontosítsák a jelenlegi TEN-T hálózatban szereplő projektek végrehajtására és annak Délkelet-Európa/az Adriai-tenger keleti partvidéke felé javasolt kiterjesztését célzó, az adriai- és jón-tengeri régióban meglévő hálózati hiányosságok megoldására alkalmas egyéb intézkedésekre: felkéri az érintett országokat, hogy azonosítsák az elsődleges fontosságú, regionális és európai hozzáadott értékkel bíró infrastrukturális projekteket, és javasolja, hogy fordítsanak figyelmet többek között az alábbiakra:

57.

felhív a meglévő infrastrukturális hálózat kapacitásának egészen az utolsó kilométerekig történő optimalizálására, különös tekintettel a makrorégión belüli jelenlegi közúti és vasúti összeköttetésekre; hangsúlyozza, hogy mihamarabb be kell fejezni az adriai–jón autópályát, amely serkentőleg hat majd a makrorégió gazdasági és társadalmi fejlődésére; emlékeztet az adriai- és jón-tengeri térség mindkét oldalán található autópályákat, vasutakat és más infrastruktúrákat összekötő új folyosók fontosságára; rámutat, hogy fokozott koordinációra van szükség a tengeri forgalom túlzsúfoltságának megelőzése és a megfelelő irányítás és ellenőrzés javítása érdekében;

58.

szorgalmazza a nagy sebességű vasúti infrastruktúra fejlesztését, amely összekapcsolja a makrorégiót és jobb összeköttetést tesz lehetővé az EU-val és az EU-n belül; kiemeli az adriai- és jón-tengeri régió, valamint a Tirrén-tenger partja és az adriai- és jón-tengeri part közötti vasúti összeköttetés javításának fontosságát;

59.

sürgeti a részt vevő országokat, hogy fejlesszék tengeri, vasúti és légiközlekedési infrastruktúrájukat, fejlesszék tovább a makrorégió tengeri autópályáját intermodális szállítási eszközök ötvözésével, különösen a hátországgal való összeköttetés kialakítása érdekében, valamint a legfejlettebb technológiákat alkalmazva és minden esetben gondoskodva az állandó magas szintű biztonságról és környezeti fenntarthatóságról javítsanak a szállítási logisztikán; felhívja a részt vevő országokat, hogy értékeljék az e-mobilitási eszközökkel történő fejlesztésére rendelkezésre álló lehetőségeket, amelyek megkönnyíthetik nemzetközi elektronikus jegyértékesítési szolgáltatás nyújtását;

60.

hangsúlyozza a szigetekkel való tényleges összeköttetések hiányát; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy e területek életminőségének javítása, az elnéptelenedés megállítása és a társadalmi-gazdasági lehetőségek kiaknázásának lehetővé tétele érdekében, új, összehangolt és piaci alapú lehetőségek feltárásával, az áru- és személyszállító útvonalak használatának optimalizálásával, valamint a magán- és az állami szektor érdekeltjeinek bevonásával biztosítsanak jobb összeköttetéseket; kiemeli, hogy meg kell erősíteni a szigeteken belüli összeköttetéseket és a közlekedési infrastruktúrát a fenntartható belső mobilitás érdekében; hangsúlyozza továbbá, hogy a szigeteken élők számára egész évben megfelelő egészségügyi ellátást és oktatási programokat kell biztosítani;

61.

szorgalmazza a szigetek intermodális összeköttetései terén nagyberuházások megvalósítását, különösen határozott támogatást szeretne a stratégiai fontosságú repülőterek – infrastruktúra, valamint a makrorégió egyéb régióiba vezető új útvonalak tekintetében történő – fejlesztéséhez;

62.

sürgeti a részt vevő országokat, hogy folytassák az energiaellátás diverzifikálására irányuló erőfeszítéseiket, amely folyamat nemcsak a makrorégió energiabiztonságát fogja növelni, hanem növeli a versenyt és az energiaszegénységet is segít leküzdeni, ami jelentős előnyöket hoz majd a térség gazdasági és társadalmi fejlődése számára; hangsúlyozza, hogy az energiaágazatbeli beavatkozások környezeti hatásának alapos értékelésére van szükség; hangsúlyozza a cseppfolyósítottföldgáz-terminálok (LNG-terminálok) és a hiányzó gázvezeték-hálózatok fejlesztésébe történő beruházások közös tervezésének fontosságát a makrorégióban, ezáltal elősegítve a nagyobb függetlenség és energiabiztonság megvalósítását; ösztönzi továbbá, hogy hozzanak intézkedéseket az energia- és erőforrás-hatékonyság növelése érdekében, ezzel is hozzájárulva a versenyképességhez;

63.

ösztönzi olyan energia-infrastruktúra kifejlesztését, amely képes csökkenteni a szénlábnyomot, növelni az energiahatékonyságot és biztosítani a makrorégió és az azon kívüli területek energiabiztonságát; kiemeli továbbá az intelligens városok koncepciója fejlesztésének és előmozdításának fontosságát hozzáadott érték biztosítása érdekében a makrorégió jelenlegi energiainfrastruktúrája számára;

64.

elismeri a kihasználatlan megújuló energiaforrásokban a makrorégió szempontjából rejlő nagy potenciált; sürgeti a rendelkezésre álló megújuló erőforrások, például a nap-, a szél-, (amennyiben műszakilag kivitelezhető) az árapály- és a hullámenergia kiaknázását az energiatermelés összetételén belül; hangsúlyozza a potenciális vízerőművek fenntarthatóságát és versenyképességét valamennyi részt vevő országban; sürgeti a részt vevő országokat, hogy járuljanak hozzá egy jól működő és összekapcsolt földgáz- és villamosáram-piac kialakításához a makrorégióban, amely egyenlő hozzáférést biztosít az olcsó, megfizethető energiához; hangsúlyozza a határokon átnyúló energiahálózati kapcsolatok fejlesztésének fontosságát az energiaszektorban megvalósuló beruházások támogatásának érdekében, amely kulcsfontosságú előfeltétele az uniós energiahálózatba való integrációnak, továbbá az energiaszektor határokon átnyúló beruházásait akadályozó korlátok felszámolásának fontosságát;

65.

támogatja a makrorégióban a villamosáram- és gáztermelési és -szállítási energetikai infrastruktúra közös tervezését és az abba való beruházást a TEN-T hálózatnak megfelelően, az energiaközösségi érdekű projektek (PECI) listáján szereplő konkrét projektek megvalósításával;

66.

aggodalmának ad hangot, amiért a kőolaj és földgáz tengeri és szárazföldi feltárása és kiaknázása új lendületet kapott, ami katasztrófák és igen súlyos környezeti, gazdasági – a halászati ágazatra is kiterjedő – és közegészségügyi következmények veszélyének teszi ki a makrorégiót; hangsúlyozza, hogy bármely ilyen tevékenységnek összhangban kell lennie az éghajlatváltozásra és megújuló energiára vonatkozó uniós szabályokkal és útmutatásokkal; hangsúlyozza, hogy az Adriai-tenger egy zárt, sekély tenger, amely nem képes szétoszlatni a szennyező anyagokat, és mindkét partján virágzik a turistákat célzó kereskedelem, és a makrorégió növekedésének elsősorban a turizmuson és a különleges környezeti adottságaihoz és ökoszisztémáihoz kapcsolódó tevékenységeken kell alapulnia; hangsúlyozza, hogy a környezetvédelmi fenntarthatóságra és a tengeri tevékenységek biztonságára vonatkozó uniós jogszabályokat és nemzetközi egyezményeket következetesen kell végrehajtani; kéri a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv (2008/56/EK) és a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonságáról szóló irányelv (2013/30/EU) maradéktalan végrehajtását;

67.

felhív az adriai- és jón-tengeri makrorégió közös európai közlekedésbiztonsági szabványainak meghatározására;

68.

szükségesnek tartja a határokon átnyúló légi szolgáltatások előmozdítását a makrorégión belüli összeköttetések biztosítására és fejlesztésére irányuló közös projektek megvalósítása révén;

69.

emlékeztet a részt vevő országok tengeri, part menti és szárazföldi ökoszisztémáinak gazdagságára; megjegyzi, hogy az Adriai-tenger a nyilvántartásba vett földközi-tengeri fajok közel felének (49 %-ának) ad otthont, és sekélységének, korlátozott áramlásainak és a betorkolló folyók jelentős hatásának köszönhetően a földközi-tengeri térség legegyedibb szubrégiója; közös erőfeszítéseket sürget minden olyan lehetséges intézkedés meghozatala érdekében – mint például tiszta üzemanyagok használata a tengeri közlekedés és a logisztika terén –. amelynek célja a tengeri környezet és a határokon átnyúló szárazföldi élőhelyek megőrzése, valamint a tengeri szennyezés és a part menti és tengeri biológiai sokszínűséget érintő egyéb fenyegetések megelőzése és csökkentése; hangsúlyozza a tengeri és szárazföldi fajok, például a mediterrán barátfókák, barlangi vakgőték, hiúzok, fakókeselyűk és más fajok védelmének fontosságát, és felszólítja a részt vevő országokat, hogy hajtsanak végre arányos intézkedéseket e cél megvalósítása érdekében;

70.

felszólítja a részt vevő országokat, hogy fenntartható turistalátványosságok létrehozásának szándékával osszák meg egymás között a természeti és kulturális örökség kezelése terén, többek között a Natura 2000 területek és az UNESCO helyszínek kapcsán alkalmazott bevált gyakorlataikat;

71.

sürgeti az összes részt vevő országot, hogy erőiket egyesítve valósítsák meg a tengeri területrendezést a tengeri területrendezés keretének létrehozásáról szóló 2014/89/EU irányelvnek megfelelően és a tengerparti övezetek integrált kezelését különböző érdekeltek (a nemzeti, regionális és helyi hatóságok, a helyi lakosság, a kutatói közösség, nem kormányzati szervezetek stb.) bevonásával; úgy véli, hogy a tengeri területek megfelelő közös irányítása fontos keretet biztosít a tengeri erőforrások fenntartható és átlátható használatához;

72.

hangsúlyozza az adriai- és jón-tengeri medencében található folyók és tavak védelmének és megőrzésének fontosságát;

73.

felhívja a figyelmet arra, hogy felelősen kell kezelni a korábbi és a határokon átnyúló környezetszennyezéseket, és meg kell tisztítani az ipari talaj-, víz- vagy légszennyezés, vagy adott esetben a katonai konfliktusokból következő szennyezés által érintett helyszíneket; támogatja a tenger vegyi és hagyományos fegyverek okozta szennyezésének csökkentésére irányuló aktív intézkedéseket; támogatja a tengeri hulladék mennyiségének a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvvel összhangban történő csökkentését, különös tekintettel az adriai-tengeri szigetek hulladékból származó szennyezésére;

74.

aggasztja a műanyaghulladék által a tengerben okozott kár; kéri a Bizottságot, hogy támogassa e hulladék összegyűjtésére és újrahasznosítására irányuló kezdeményezéseket; hangsúlyozza, hogy fontos a halászok bevonása e folyamatba;

75.

felhívja az országokat, hogy dolgozzanak ki és hajtsanak végre a használaton kívüli ipari és katonai helyszínek újrahasznosítására vonatkozó átfogó terveket; hangsúlyozza, hogy ezek a helyszínek nem csak veszélyeztetik a környezetet, hanem jelentős kiaknázatlan gazdasági lehetőségeket rejtenek;

76.

felszólít arra, hogy az életminőség javítása céljából ösztönözzék az ipari létesítmények városi központokból és part menti területekről történő áthelyezését;

77.

ragaszkodik az összes meglévő eszköz felhasználásához a legjobb hulladék- és szennyvíz-gazdálkodási megoldások megvalósítása érdekében a térségben a települési szennyvíz kezeléséről szóló, 1991. május 21-i 91/271/EGK európai tanácsi irányelvnek megfelelően;

78.

felhívja a figyelmet azokra a természeti és ember okozta katasztrófákra, amelyek az utóbbi években e régiót sújtották; felhívja a figyelmet az erdőirtás problémájára és éghajlatváltozáshoz kapcsolódó egyéb kockázatokra; hangsúlyozza, hogy a cselekvési terv és minden egyes pillér prioritásai végrehajtása érdekében a természeti katasztrófák kockázatának kezelésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó horizontális elveket teljes körűen alkalmazni kell; ösztönzi az országok hidrometeorológiai intézményei közötti együttműködést az extrém időjárási események, éghajlat-változási következmények és a katasztrófakockázat kezelése érdekében; elismeri, hogy a vízügyi, mezőgazdasági és idegenforgalmi ágazat van leginkább kitéve az éghajlatváltozásnak, ezért ösztönzi az együttműködést a nemzeti hatóságok között az alkalmazkodási és kárenyhítő intézkedések végrehajtásának kerete és támogatási mechanizmusa létrehozása céljából;

79.

kiemeli, hogy csökkenteni kell az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, különösen a tengeri szállítási ágazatban;

80.

hangsúlyozza, hogy gondot jelentenek a vízkészletekhez való hozzáférés földrajzi és idénybeli eltérései, és hogy nyaranta – amikor a nagyszámú turista érkezése miatt többszörösére nő a vízigény – jelentős vízhiány van a szigeteken és a part menti területeken;

81.

sürgeti egy katasztrófakészültségi regionális központ felállítását az olajszennyezések és nagymértékű környezetszennyezések esetén alkalmazandó közös vészhelyzeti terv létrehozása mellett az Adriai-tenger térségében bekövetkező természeti, illetve az ipari, közlekedési és egyéb tevékenységek, például árvizek, tüzek és kitermelési tevékenységek okozta katasztrófák megakadályozását célzó korai figyelmeztető rendszer létrehozása érdekében; hangsúlyozza, hogy a központnak közvetlen kapcsolatban kell állnia az EU polgári védelmi mechanizmusaival; hangsúlyozza a térség ökoszisztémája és biológiai sokfélesége megőrzésének fontosságát jobb ismeretek és a bevált gyakorlatok megosztása révén;

82.

felhívja a nem uniós országokat, hogy az Unióhoz való jövőbeli csatlakozásukra való felkészülés jegyében gyorsítsák fel az uniós joganyag ágazati szabályozásainak (például a víz-keretirányelv) végrehajtását;

83.

felszólítja a tagállamokat, hogy folytassanak konzultációt a szomszédos országok illetékes hatóságaival és a makrorégió helyi közösségeivel, különösen azon gazdasági tevékenységekkel kapcsolatban, amelyeket az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 2011/92/EU irányelv módosításáról szóló, 2014. április 16-i 2014/52/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni;

84.

hangsúlyozza az idegenforgalom rendkívüli fontosságát az európai gazdaság és a társadalmi kohézió unión belüli kialakulása szempontjából, különösen a földközi-tengeri országok, valamint a térség egésze számára; hangsúlyozza, hogy az idegenforgalom környezeti hatásának és fenntarthatóságának megfelelő, az idényjelleget ellensúlyozó új megközelítéseket kell kialakítani; további támogatást sürget a különböző idegenforgalmi projektek közös stratégiai keret hatálya alá tartozó alapokból és más forrásokból történő finanszírozására;

85.

szorgalmazza a határokon átnyúló közúti összeköttetések sürgős javítását a turizmus versenyképességnek növelése érdekében, tekintettel arra, hogy a rossz összeköttetések közlekedési dugókat és hosszú késedelmeket okoznak; hangsúlyozza, hogy turisztikai célokból javítani kell a meglévő légi infrastruktúrát és az Adriai-tenger két partja közötti tengeri összeköttetést;

86.

emlékeztet arra, hogy ösztönözni kell a makrorégió meglévő repülőtereinek használatát az utasok kisszámú csomóponton történő túlzott koncentrációjának elkerülése, valamint a különböző területeken tapasztalt turistaforgalom szempontjából kiegyensúlyozottabb, fenntartható idegenforgalom előmozdítása érdekében;

87.

elismeri a térség gazdag kulturális és természeti örökségét (többek között az olyan kulturális tevékenységeket, mint a mozi, a színház és a zene) mint olyan értéket, amelyre az idegenforgalmi ágazat épül; rámutat arra, hogy valamennyi részt vevő országban számos UNESCO-védelem alatt álló helyszín és Natura 2000 terület található; úgy véli, hogy ezen ágazat jelentős mértékű gazdasági hozzájárulása ellenére az idegenforgalomban rejlő lehetőségek kiaknázása még nem teljes körű, különösen a jelentős szezonális jelleg, valamint az innováció, a fenntarthatóság, a közlekedési infrastruktúra, a turisztikai ajánlatok minősége, a részt vevő érdekeltek készségei és a felelős idegenforgalom-irányítás terén tapasztalható hiányosságok miatt; felhívja a részt vevő országokat, hogy a turistaforgalom diverzifikálása és az év különböző időszakaiban állandó turistaforgalom biztosítása érdekében fogadjanak el olyan politikákat, amelyek a nyári idényen kívül is képesek megfelelő összeköttetéseket és szálláshely-szolgáltatásokat biztosítani; hangsúlyozza az idegenforgalom és a természeti, kulturális és művészeti örökség összekapcsolásának fontosságát;

88.

ösztönzi a tagállamokat, hogy támogassák a fenntartható mobilitási megoldásokat az idegenforgalmi ágazatban, javítva ezzel a turisztikai szolgáltatások minőségét és bővítve azok körét;

89.

elismeri a nemzeti parkok és a természetvédelmi területek, valamint a tájvédelmi körzetek jelentőségét, amelyek a polgárok természetvédelemmel és az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos jövőbeli oktatásának alapját képezik;

90.

hangsúlyozza, hogy a térség idegenforgalmának további fejlődése szempontjából alapvető fontosságú az országok közötti együttműködés; sürgeti az Adriai-tengerre és a Jón-tengerre vonatkozó idegenforgalmi stratégiák kidolgozását, amelyek alapját a fenntarthatóság képezi, és amelyek lehetővé teszik az országok számára, hogy kihasználják a szinergiák előnyeit és a közös kihívásokra makroregionális szinten adjanak válaszokat; úgy véli, hogy együttműködésre van szükség az adriai és a jón-tengeri régió mint úti célpont népszerűsítéséhez;

91.

felszólítja az Európai Bizottságot, a részt vevő országokat és a helyi és regionális hatóságokat, hogy hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek az érdekelt szereplőket a turisztikai infrastruktúra fejlesztésére sarkallják;

92.

hangsúlyozza a kulturális és kreatív iparágak támogatásának fontosságát, különös tekintettel az ágazat vállalkozásainak fejlesztéséhez, a vállalkozói társulási folyamatokhoz, illetve a zene, a színház, a táncművészet és a filmművészet ágazatának nyújtott támogatásokra; ösztönzi az integrációt népszerűsítő fesztiválok, kongresszusok és kulturális rendezvények szervezését;

93.

felhívja a figyelmet arra, hogy könnyebb hozzáférést kell biztosítani a támogatásokhoz és finanszírozáshoz a turisztikai ágazat számára nélkülözhetetlen kkv-k számára; arra ösztönzi a régió érdekelt szereplőit, hogy a tapasztalatok megosztása, a kapcsolatépítés és nemzetközi partnerek találása érdekében vegyenek részt az európai vállalkozások hálózatában (Enterprise Europe Network);

94.

hangsúlyozza az intelligens szakosodás, valamint az intelligens városok és községek projekt fontosságát a meglévő innovációs platformok fejlesztése, például az adriai- és jón-tengeri területen egy kreatív körzet kialakítása révén;

95.

az egész éves idegenforgalom előmozdítása és a turisztikai célpontok versenyképességének javítása érdekében támogatja a diverzifikált idegenforgalmi ajánlatok fejlesztését, beleértve a tematikus turisztikai parkokat és útvonalakat, a kulturális, vidéki, egészség-, orvosi, önogasztronómiai, tengeri, konferencia- és sportturizmust, köztük a kerékpározást, golfot, búvárkodást, túrázást, síelést, hegymászást és szabadtéri sportokat, a fenntarthatóságra alapozva; a jelentős turisztikai központokra és a keskeny tengerparti területekre nehezedő nyomás csökkentése és az idényjelleg megszüntetése érdekében támogatja a falusi turizmus fejlesztését; támogatja az idegenforgalmi tevékenységeknek a hátország irányába történő kiterjesztését a makrorégiók fővárosainak fő nevezetességeit is magukban foglaló integrált turisztikai termékek létrehozása segítségével;

96.

hangsúlyozza az idegenforgalmi igazgatás és infrastruktúra közötti összhang fontosságát, valamint annak szükségességét, hogy a regionális sajátosságok figyelembevétele mellett javítsák a szolgáltatások és a lehetőségek minőségét és kínálatát; hangsúlyozza továbbá a helyi és regionális hagyományok támogatásának és megőrzésének jelentőségét is;

97.

hangsúlyozza az alternatív útvonalak és üzleti modellek felfedezésének fontosságát, valamint a hajós körutazások kínálatának jobb összekapcsolását a helyi emberekkel és termékekkel, mivel így a fenntarthatatlan torlódás jobban kezelhető és a lehetőségek jobban kiaknázhatók, továbbá a helyi gazdaság is tartós gazdasági haszonhoz jut; elismeri a makroregionális turisztikai útvonalak meglévő útvonalak feltérképezése és további népszerűsítése révén történő fejlesztésének és az ezekhez kapcsolódó márkaépítésnek a fontosságát;

98.

támogatja a terület reprezentatívabb termékcsoportjainak idegenforgalmi célokra történő fejlesztését és promóciós-forgalmazási programok kidolgozását;

99.

hangsúlyozza, hogy a környezetbarát és minőségi idegenforgalom fejlesztéséhez megfelelő szolgáltatásokat és kapcsolódási területeket kínáló hálózattal rendelkező, valóban intermodális szállításra van szükség;

100.

támogatja egy adriai- és jón-tengeri charta kidolgozását, amely konkrét kritériumok, alapelvek és iránymutatások megfogalmazásával, valamint az idegenforgalmi célpontok teljesítményének a fenntartható fejlődésük javítása céljából történő értékelését lehetővé tevő európai turisztikai indikátorrendszer (ETIS) végrehajtásával a fenntartható idegenforgalmat előmozdítaná;

101.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint az EUSAIR stratégiában részt vevő országok (Horvátország, Görögország, Olaszország, Szlovénia, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Szerbia) kormányainak és parlamentjeinek.

20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/37

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és különösen annak 4., 162. és 174–178. cikkére,

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (a továbbiakban: a közös rendelkezésekről szóló rendelet) (1),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1301/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel az Európai Szociális Alapról és az 1081/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i európai parlamenti és tanácsi 1304/2013/EU rendeletre (3),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az európai területi együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2013. december 17-i 1299/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (4),

—

tekintettel az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 1082/2006/EK rendeletnek a csoportosulások létrehozásának és működésének egyértelművé tétele, egyszerűsítése és javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2013. december 17-i 1302/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel a Kohéziós Alapról, és az 1084/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1300/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel a 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló 2013. december 2-i 1311/2013/EU, Euratom tanácsi rendeletre (7),

—

tekintettel az „A növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló beruházások: a fejlődés és a jó kormányzás előmozdítása az Unió régióiban és városaiban” című, a gazdasági, szociális és területi kohézióról szóló hatodik, 2014. július 23-i bizottsági jelentésre (a továbbiakban: a hatodik kohéziós jelentés),

—

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre (8),

—

tekintettel a Bizottság gazdasági, társadalmi és területi kohézió terén elért haladásról szóló, „A válság városi és regionális vetülete” című, 2013. június 26-i nyolcadik jelentésére,

—

tekintettel a 2014. január 14-i, „Intelligens szakosodás: hálózatépítési kiválóság a jó kohéziós politikáért” című állásfoglalására (9),

—

tekintettel az Európai Unió tagállamainak a kohéziós politika új programozási időszakának hatékony és időbeni elindítására való felkészültségéről szóló, 2014. január 14-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel az Európai Bizottságnak az EU kohéziós politikájáról szóló 7. és 8. eredményjelentéséről, valamint a 2007-2013 közötti időszak programjainak végrehajtásáról szóló 2013. évi stratégiai jelentésről szóló, 2014. február 26-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel a 2014-2020 közötti időszakra szóló kohéziós politika elindulásában bekövetkezett késedelemről szóló, 2014. november 27-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel „Az innovatív pénzügyi eszközök következő generációjának kerete: az EU tőke- és hitelfinanszírozási platformja” című, 2011. október 19-i bizottsági közleményre (COM(2011)0662),

—

tekintettel az európai hosszú távú befektetési alapokról szóló, 2015. április 29-i (EU) 2015/760 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (13),

—

tekintettel „A Stabilitási és Növekedési Paktum hatályos szabályai által biztosított rugalmasság legjobb kihasználása” című, 2015. január 13-i bizottsági közleményre (COM(2015)0012),

—

tekintettel az Általános Ügyek (Kohézió) Tanácsa által 2014. november 19-én elfogadott, a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról és a növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló beruházásokról szóló hatodik jelentésről szóló tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a Régiók Bizottságának a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról szóló hatodik jelentésről szóló, 2014. december 3-i véleményére (14),

—

tekintettel az „Az Európa 2020 stratégia felülvizsgálatának terve: hozzájárulás a Régiók Bizottsága az Európa 2020 stratégiát nyomon követő platformjának irányítóbizottsága részéről” című munkadokumentumra (15),

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak a Bizottság hatodik kohéziós jelentéséről szóló, 2015. január 21-i véleményére (16),

—

tekintettel „A nyilvános konzultáció eredményei az Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiájáról” című 2015. március 2-i bizottsági közleményre (COM(2015)0100),

—

tekintettel „A Stabilitási és Növekedési Paktum hatályos szabályai által biztosított rugalmasság legjobb kihasználása” című, 2015. január 13-i bizottsági közleményre (COM(2015)0012),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére (A8-0277/2015),

A.

mivel a kohéziós politika az EU-nak az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést szolgáló Európa 2020 stratégia céljaival összehangolt, fő beruházási és fejlesztési politikája, melynek célja a régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentése és a konvergencia előmozdítása, és amely 2020 végéig 351,8 milliárd eurós költségvetéssel rendelkezik; mivel az EU-ban továbbra érezhetőek a gazdasági és pénzügyi válság hatásai – nagyarányú munkanélküliség, egyenetlen és lassú gazdasági fellendülés; és mivel a kohéziós politika célja annak biztosítása, hogy minden energiát és kapacitást az Európa 2020 stratégia fenntartható növekedésre és munkahelyekre irányuló céljai érdekében mozgósítsanak, illetve arra összpontosítsanak;

B.

mivel kulcsfontosságú, hogy a növekedésre és munkahelyekre, valamint a környezet és az éghajlat védelmére irányuló, különböző uniós kezdeményezések továbbra is koherens megközelítést alkalmazzanak; mivel az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezései kulcsszerepet játszanak a kohéziós politika végrehajtására irányuló helyi és regionális szintű koordinációs erőfeszítések fokozásában; mivel a programozásra és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések között nem szerepel olyan egyértelmű mechanizmus, amely kifejezetten a kiemelt kezdeményezéseket célozná, az európai strukturális és beruházási alapoknak (esb-alapok) e kezdeményezések teljesüléséhez történő hozzájárulása vonatkozásában; mivel az Európa 2020 stratégia felülvizsgálatának a kiemelt kezdeményezések végrehajtásával kell foglalkoznia, valamint arra kell irányulnia, hogy egyensúlyt teremtsen egyrészt a pénzügyi, fiskális és gazdasági intézkedések, másrészt a társadalmi, oktatási, környezetvédelmi és egyenlőségi (nemek közti egyenlőség) szempontok között;

C.

mivel egyre nagyobb szükség van arra, hogy a különböző kormányzási szintek és a különböző érintett szereplők jobban magukénak érezzék a stratégiát, valamint hogy a projekt valamennyi végrehajtási szintjén a felelősségmegosztás elve érvényesüljön a megfelelő jogokkal és kötelezettségekkel együtt; mivel a többszintű kormányzást és partnerséget meg kell erősíteni, mivel ezekben az elvekben benne rejlik a lehetőség az adminisztratív kapacitás hiányának kezelésére;

D.

mivel a kohéziós politika céljai vitathatatlanul módosultak az idők során, hogy támogassák a fő uniós prioritásokba történő beruházást, és ennek során beigazolódott alkalmazkodóképességük és hatékonyságuk, ugyanakkor továbbra is központi célként tartva fenn a különböző régiók fejlődési szintjei közötti különbségek csökkentését, a régiók potenciáljának megerősítését és a fenntartható fejlődés előmozdítását; mivel az Európai Stratégiai Beruházási Alap új elemekkel gazdagítja az innovatív, fenntartható és inkluzív növekedés és a szakképesítést igénylő munkahelyek megteremtésére irányuló uniós stratégia egészét;

E.

mivel az Európa 2020 stratégia felülvizsgálata során figyelembe kell venni a gazdasági és pénzügyi válság a tagállamokra és régiókra gyakorolt súlyos, egyenlőtlenül eloszló hatásait, és a koherencia és a hatékonyság érdekében intelligens és kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség; mivel ugyanakkor egyéb, pl. az infrastruktúrára, a belső piacra és az adminisztratív kapacitásokra irányuló intézkedéseket is megfontolhat; mivel figyelembe kell venni a különböző területi jellemzőket, különös tekintettel az EU-nak az EUMSZ 174. és 349. cikkében említett régióira;

F.

mivel az Európa 2020 stratégia félidős felülvizsgálata, bár 2015-ben késést szenvedett, mindenek felett lehetőséget kínál a kohéziós politika a stratégia céljainak megvalósításához és a különböző uniós politikák és az uniós költségvetés közt már kialakult kölcsönhatások és kapcsolódások javításához való hozzájárulásának értékelésére (és tudomásul vételére), hogy ezek a stratégia végrehajtásának hatékony hajtóerejévé váljanak; mivel ez a szakasz kulcsfontosságú a jövő kohéziós politikájának egy Európa-szerte érvényesülő beruházási politikaként való kialakítása szempontjából, kiemelten kezelve a fejlődési különbségek csökkentését és újra felgyorsítva a konvergencia-folyamatot;

1.

emlékeztet arra, hogy az Európa 2020 stratégia az Európai Unió átfogó, hosszú távú, a foglalkoztatást és növekedést célzó stratégiája, amelynek középpontjában öt, ambiciózus célkitűzés áll: foglalkoztatás, innováció, éghajlatváltozás és energetikai fenntarthatóság, oktatás, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolása; megjegyzi, hogy a célkitűzéseket hét kiemelt kezdeményezés kíséri, valamint hogy a 2010-ben azonosított kihívásokat egyenlőtlenül kezelték, valamint hogy a célok – így a munkanélküliség leküzdése – megvalósítása felé tett uniós szintű előrelépés még mindig mérsékelt; hangsúlyozza, hogy az EU-nak a fenntartható növekedést és fejlődést, valamint a tisztességes foglalkoztatást kell a középpontba állítania, hogy beruházásai hosszú távon hasznot hozzanak;

2.

kiemeli, hogy a nemek közti egyenlőség terén való előrelépés a gazdasági növekedéshez, a fenntartható fejlődéshez és a társadalmi kohézióhoz is hozzájárulhat;

3.

rámutat, hogy az EU gazdaságirányítási keretét és annak végrehajtási mechanizmusát, az európai szemesztert, 2010-ben hozták létre, hogy biztosítsák a tagállami költségvetési politikák, strukturális reformok és a növekedéssel és munkahelyekkel kapcsolatos nemzeti költségvetési politikák jobb hozzáigazításának uniós és nemzeti szintű koordinációját a stratégia végrehajtása érdekében; felhívja a figyelmet arra, hogy továbbra is vannak még megválaszolatlan koordinációs és szinkronizációs kihívások;

4.

hangsúlyozza, hogy a 2007–2013 közti időszakra vonatkozó kohéziós politika, amely az azt megelőző lisszaboni stratégiához igazodik, és amely hasonló alapvető célkitűzésekkel rendelkezik, az Európa 2020 stratégia indításakor már végrehajtási szakaszban volt, és ezért az új stratégiai célkitűzéseknek megfelelő átprogramozás egyszerre lett volna nehéz és kontraproduktív; rámutat ugyanakkor, hogy a globális gazdasági válság idején a kohéziós politika nemcsak hogy az egyetlen beruházási forrás volt sok tagállam számára, de a lisszaboni forráselkülönítés révén jelentős mértékben támogatta a stratégia végrehajtását célzó nemzeti politikákat, illetve hozzájárult azokhoz, ahogyan az a hatodik kohéziós jelentésből és számos bizottsági közleményből és tanulmányból is kitűnik; emlékeztet arra, hogy a lisszaboni stratégia idővel elvesztette a tagállamok, régiók és városok elkötelezettségét, és hogy az Európa 2020 stratégia irányítása különösen összhangban van a kohéziós elvekkel és eszközökkel, ami biztosíthatja, hogy a stratégia végrehajtása mellett minden fél elkötelezze magát;

5.

a 2007–2013 közötti programozási időszakra vonatkozó utólagos értékelések összefüggésében felhívja a Bizottságot, hogy tájékoztasson a kohéziós politikának az Európa 2020 stratégia célkitűzéseihez való konkrét hozzájárulásáról, teljesítményéről és eredményorientáltságáról; fontosnak tartja a kohéziós politikának a stratégia átfogó célkitűzéseihez való hozzájárulásával kapcsolatos, rendelkezésre álló bizonyítékok valósága és korlátai megértését, valamint az EU gazdaságait érintő zavarok végiggondolását, különösen a válság által súlyosan érintett országok esetében; úgy értékeli, hogy ezek a következtetések hasznosak lehetnek a stratégia végrehajtása tekintetében;

6.

hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika az EU legfontosabb, valamennyi régiót lefedő eszköze a reálgazdaságba való beruházáshoz, és az európai szolidaritás kifejeződéseként funkcionál a növekedés és a jólét kiterjesztése, illetve a gazdasági, társadalmi és területi egyenlőtlenségek csökkentése révén; rámutat, hogy a kohéziós politika maradéktalanul igazodik az Európa 2020 stratégia célkitűzéseihez, és biztosítja a szükséges beruházási keretet, anélkül azonban, hogy annak puszta végrehajtási eszköze volna; ebben az összefüggésben hangsúlyozza, hogy az új felépítésben az európai strukturális és beruházási alapok (esb-alapok) tematikus koncentráció révén 11, egyenesen az Európa 2020 stratégia célkitűzéseiből eredő tematikus célkitűzésre irányulnak, valamint hogy közvetlenül ezekhez a tematikus célkitűzésekhez kapcsolódó előfeltételeket határoztak meg annak biztosítása érdekében, hogy a beruházásokat azok maximális hatékonyságát biztosítva hajtsák végre; hangsúlyozza, hogy teljes mértékben támogatja ezt az új megközelítést, amely hozzájárul a ráfordítások hatékonyságának fokozásához;

7.

hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika szinergiákat alakít ki egyéb uniós politikákkal, így a digitális egységes piacra, az energiaunióra, az egységes tőkepiacra irányuló politikával, valamint a szociális politikával, valamint hogy, eszközei és célkitűzései révén, ideértve a makroregionális stratégiákat, a városfejlesztési menetrendet, a területfejlesztési menetrendet, a kkv-kba való beruházást, az intelligens növekedést és az intelligens szakosodási stratégiákat, jelentősen hozzájárul az egységes piac megerősítéséhez és az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósításához; ebben az összefüggésben Európa-szerte felhívja a nemzeti és regionális hatóságokat, hogy hozzanak létre intelligens szakosodási stratégiákat és használják ki a különböző uniós, nemzeti és regionális (magán- és állami) eszközök szinergiáit;

8.

rámutat a szélesebb körű, gazdasági irányítási folyamathoz az esb-alapok hatékonyságát a gondos gazdasági irányításhoz kapcsoló intézkedések révén való kapcsolódásra; felhívja a tagállamokat, hogy felelősen járjanak el annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben elkerüljék azok alkalmazását, valamint hogy megelőzzék az esb-alapok végrehajtását és a kohéziós politika célkitűzéseinek elérését hátráltató hatásokat; hangsúlyozza továbbá, hogy támogatni kell az átmenetileg költségvetési nehézségekkel küzdő tagállamokat; üdvözli a Stabilitási és Növekedési Paktum hatályos szabályainak keretei között bevezetett rugalmassági mechanizmust (COM(2015)0012), amelynek célja a beruházások, a strukturális reformok és az erőforrásoknak a hosszú távú fenntartható növekedés előmozdítását és az Európa 2020 stratégia célkitűzései felé való előrelépés megkönnyítését szolgáló felhasználása közötti kapcsolat megerősítése;

9.

aggodalommal hangsúlyozza a kohéziós politika késedelmes végrehajtását a jelenlegi programozási időszak folyamán; kiemeli, hogy ugyan az operatív programok nagy többségéről már megállapodtak, maga a végrehajtás még rendkívül korai szakaszban van; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy értékeléseket lehet végezni a politika forrásainak a fenntartható növekedéshez és munkahelyteremtéshez hozzájáruló prioritásokhoz való hozzárendeléséről; ebben az összefüggésben megjegyzi, hogy a Bizottság által közzétett első értékelés szerint a K+I, a kkv-k, az ikt, a karbonszegény gazdaság, a foglalkoztatás, a társadalmi befogadás, az oktatás és kapacitásépítés céljaira juttatott összegek az előző programozási időszakokhoz képest jelentősen növekedtek, míg a közlekedési és környezeti infrastruktúrára irányuló támogatás szintje csökkent; felhívja a figyelmet arra, hogy az Európa 2020 stratégia félidei felülvizsgálatakor az európai strukturális és beruházási alapok 2014-2020 közötti időszakra szóló végrehajtására vonatkozó adatok valószínűleg még nem fognak rendelkezésre állni, és hogy ennek eredményeként lehetséges, hogy ebben a szakaszban még nem lehet konkrétan értékelni az említett alapoknak a stratégia céljai megvalósításához való hozzájárulását; értékeli, hogy a tagállamok intézkedéseket hoztak például annak biztosítása érdekében, hogy forrásaik 20 %-át az éghajlatváltozás elleni fellépésre fordíthassák;

10.

elismeri, hogy az eredményességmérési keret létrehozása és az előzetes feltételeknek való megfelelés bevezetése, valamint az országspecifikus ajánlásokkal való kapcsolatok a kohéziós politika 2014 – 2020 közötti programozási időszaka során jobb beruházási környezet biztosítanak ahhoz, hogy a kohéziós politika maximálisan hozzájáruljon az Európa 2020 stratégia kiemelt céljainak eléréséhez;

11.

emlékeztet arra, hogy a Bizottság 2014-ben azzal indította el a stratégia felülvizsgálatára irányuló folyamatot, hogy közzétette „Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést szolgáló Európa 2020 stratégia végrehajtásának áttekintése” című közleményét, ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy a dokumentum nem hivatkozik kellőképp a kohéziós politikára és az azzal összefüggő eszközökre; értékeli, hogy a folyamat egy 2014 májusa és októbere között végrehajtott nyilvános konzultációval folytatódott, melynek célja a felülvizsgálati folyamatot támogató adatgyűjtés volt, és üdvözli, hogy megerősítést nyert a stratégia relevanciája és célkitűzéseinek hasznossága;

12.

megjegyzi, hogy általános vélekedés szerint a kiemelt kezdeményezések betöltik céljukat, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy láthatóságukat meglehetősen alacsonynak tartják; sajnálatát fejezi ki, hogy a gazdasági és pénzügyi válság súlyosbította az egyenlőtlenségeket az Európai Unión belül, valamint a stratégia több kiemelt célja megvalósításában elért elégtelen eredmények miatt, különösen a foglalkoztatás, a kutatás és fejlesztés, valamint a szegénység és a társadalmi kirekesztés vonatkozásában; üdvözli azt a következtetést, miszerint a stratégia megvalósításának javítása érdekében – a vertikális és horizontális partnerségek megszilárdításával – szükséges a felelősségvállalás és a helyszínen való szerepvállalás fokozása; hangsúlyozza, hogy a stratégiának ösztönöznie kell a folyamathoz és az eredményekhez való igazodástól a tényleges eredményorientált megközelítéshez való elmozdulást, hogy a stratégiához kapcsolódó uniós politikák a lehető leghatékonyabb és legeredményesebb módon valósuljanak meg;

13.

üdvözli az Európa 2020 stratégia végrehajtására vonatkozó eredménymutatók Eurostat általi rendszeres közzétételét; ugyanakkor a NUTS II és NUTS III szinten biztosított adatok vonatkozásában nagyobb és pontosabb regionális részletességre szólít fel, amely a különböző uniós régiókban – azok fejlettségi szintjétől függetlenül – egyre nagyobb jelentőséggel fog bírni az előre nem látható gazdasági és társadalmi problémák miatt; emellett rámutat a kohéziós politika három – gazdasági, társadalmi és területi – dimenziójára, és ennek fényében úgy véli, hogy a kohéziós politika eredményességét nem csupán gazdasági indikátorok alapján kellene mérni; felhívja ebben az összefüggésben a Bizottságot és a tagállamokat, hogy folytassák a megbeszéléseket és hatékonyabban működjenek együtt inkluzívabb mutatók kialakítása érdekében, melyek kiegészítenék a GDP-t, és amelyeket jobban figyelembe vennének az Európa 2020 stratégia kiemelt céljai elérése felé tett előrehaladás értékelésekor;

14.

megjegyzi, hogy az Európa 2020 stratégia felülvizsgálatára vonatkozó bizottsági javaslat közzététele 2015 vége előtt esedékes, és sajnálattal veszi tudomásul ezt a késedelmet, mivel azt eredetileg 2015 elejére ütemezték; hangsúlyozza, hogy erre ismét a kohéziós politikai ciklus egy „meglehetősen alkalmatlan” pillanatában kerül sor, amikor a végrehajtási folyamat már jó ideje tart; emellett hangsúlyozza, hogy a korai átprogramozás a kohéziós politika hosszú távú stratégiai tervezése tekintetében a kívánt eredménnyel teljesen ellentétes hatást eredményezne;

15.

üdvözli az uniós pénzeszközök jobb végrehajtásáért felelős munkacsoport létrehozását; üdvözli továbbá a „Strukturálisreform-támogató Szolgálat” létrehozását, amely hivatalosan 2015. július 1-jén kezdte meg munkáját, és amely technikai segítséget nyújt a tagállamoknak ahhoz, hogy hatékonyabban valósítsák meg a strukturális reformokat és az országspecifikus ajánlásokat;

16.

mindazonáltal elismeri, hogy figyelembe kell venni a gazdasági kilátások alakulását, az új eszközök használatát, a stratégia célkitűzéseinek megvalósítása felé tett előrelépést és a műveleti kiigazítások végrehajtásának ebből eredő szükségességét;

17.

ezért kéri, hogy az Európa 2020 stratégia félidős felülvizsgálatának hatóköre intelligens és kiegyensúlyozott legyen, és összpontosuljon a stratégia öt célkitűzésének és kiemelt kezdeményezéseinek jobb összekapcsolására, valamint azon módszerek azonosítására, amelyekkel mindez az összetettség mértékének további növelése és túlzott adminisztratív terhek nélkül jobban kivitelezhető és értékelhető; hangsúlyozza, hogy ennek figyelembe kell vennie az uniós gazdaság erősségeit és gyengeségeit, a növekvő egyenlőtlenségeket (például a vagyon tekintetében), a nagyarányú munkanélküliséget és a magas államadósságot; hangsúlyozza, hogy a költségvetési és gazdasági kormányzás makrogazdasági feltételeinek középpontba állításával párhuzamosan folytatni kell az EU 2020 stratégiában kitűzött, kiemelt célok felé tett előrelépést; úgy véli, hogy emellett figyelmet kell fordítani a fokozott társadalmi és környezeti fenntarthatóság, a fokozott társadalmi befogadás, valamint a nemek közötti egyenlőség kérdésére; hangsúlyozza, hogy fontos az Európai Bizottság szolgálatainak a tagállami hatóságok adminisztratív kapacitása javításához nyújtott további támogatása;

18.

ismételten felszólít a stratégia felelősségvállalással, elkötelezettséggel, átláthatósággal és részvétellel kapcsolatos dimenzióinak a helyi és regionális hatóságok és valamennyi érintett civil társadalmi szereplő és érdekelt fél bevonása révén történő növelésére, a célkitűzések megállapításától és kidolgozásától egészen a stratégia végrehajtásáig, nyomon követéséig és értékeléséig; hangsúlyozza a többszintű kormányzáson, ösztönző rendszereken, hatékony, vegyes, felülről és alulról is építkező megközelítésen, a kohéziós politika partnerségi modelljén és általában a köz- és magánszféra közötti partnerségeken alapuló megerősített kormányzási struktúra kiemelt fontosságát a hosszú távú célkitűzések végrehajtásához szükséges tényleges kapacitások biztosítása szempontjából; emlékeztet arra, hogy tagállami intézményi és jogi keretekkel összhangban a regionális és helyi önkormányzatok is felelősek az állami beruházásokért, ezért el kell ismerni kulcsfontosságú szerepüket a stratégia végrehajtásában;

19.

emellett javasolja, hogy a helyi és regionális hatóságok és érdekelt felek az Európa 2020 stratégiával kapcsolatos kötelezettségvállalásait újítsák meg egy, a szóban forgó partnerek, a tagállamok és a Bizottság közti paktum formájában, a felelősségvállalás és részvétel biztosítása érdekében, valamint hogy fogadjanak el egy, a 2014–2020 között időszakra vonatkozó kohéziós politika által a partnerséggel kapcsolatban bevezetett magatartási kódexhez hasonló magatartási kódexet;

20.

hangsúlyozza az Európa 2020 stratégia valóban területi megközelítésének szükségességét az állami beavatkozásoknak és beruházásoknak a különböző territoriális sajátosságokhoz és egyedi szükségletekhez való hozzáigazítása céljából; hangsúlyozza, hogy rendkívül fontos az Európa 2020 stratégia átfogó megközelítésének és a területfejlesztési menetrend 2020 (TM 2020) területi megközelítésének összekapcsolása; emellett úgy véli, hogy lehetővé kell tenni az Európa 2020 stratégia testre szabott, önkéntes regionális célkitűzéseinek kialakítását, és azt regionális szinten kell megvitatni, a helyi adminisztratív terhek növelése nélkül; hangsúlyozza, hogy a régiók sajátosságaihoz igazított, önkéntes célkitűzéseknek tükrözniük kell a stratégia átfogó céljait, és azokat az előre meghatározott céloknak tartalmazniuk kell; ezzel összefüggésben emlékeztet továbbá a közösségi szinten irányított helyi fejlesztési stratégiák fontosságára;

21.

elismeri azt a jelentős szerepet, amelyet a városok és városi területek töltenek be a növekedés és a munkahelyteremtés előmozdításában, és kéri, hogy az Európa 2020 stratégia felülvizsgálatakor kövessenek szélesebb, holisztikus megközelítést a városok mint olyan egységek jövőbeli fejlesztése vonatkozásában, amelyek aktív szerepet játszanak a az EU 2020 stratégia céljainak elérésében; ezért kéri a Bizottságot, hogy fordítson kellő figyelmet a közelmúltban kiadott, a városfejlesztési menetrendről szóló rigai nyilatkozatra, tekintettel az – akár kicsi, közepes vagy nagy – városi területek által betöltött alapvető szerepre; különösen hangsúlyozza, hogy olyan stratégiát kell kidolgozni, amely figyelembe veszi a kis- és közepes méretű városi területek sajátos igényeit, egy olyan megközelítés alapján, amely szinergiákat alakít ki a digitális menetrend és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz között;

22.

felhívja a Bizottságot, hogy nyújtson tájékoztatást a territoriális aspektusoknak a gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és a fenntartható fejlődés tényezőiként betöltött szerepéről, továbbá kéri, hogy az Európa 2020 stratégia felülvizsgálata során foglalkozzanak a territoriális hatásokkal és adjanak útmutatást az ilyen hatások kezeléséhez; megismétli a helyi és regionális hatóságokkal való konzultáció fontosságát e tekintetben, mivel ezek meghatározó szerepet játszanak a területfejlesztési stratégiák végrehajtásában; hangsúlyozza továbbá, hogy a makroregionális stratégiák és általában az európai területi együttműködés jelentős szerepet játszhatnak az Európa 2020 stratégia céljainak sikeres végrehajtásában, mivel sok fejlesztési projekt határokon átnyúló területekkel is rendelkezik, és így számos régiót és országot magában foglal, valamint képesek helyi válaszokat adni a hosszú távú kihívásokra;

23.

hangsúlyozza az új uniós beruházási eszköz, az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) fontosságát, amely támogatni fogja akár 315 milliárd euró mozgósítását befektetések céljaira, az uniós beruházási hiány kiegyenlítése és a közkiadások hatásának maximalizálása érdekében; hangsúlyozza, hogy az EFSI-nek ki kell egészítenie az esb-alapokat, illetve azokhoz hozzá kell adódnia; sajnálattal állapítja meg, hogy az EFSI nem kötődik egyértelműen az Európa 2020 stratégiához, de úgy véli, hogy célkitűzései és megvalósítható, fenntartható projektek kiválasztása révén egyes területeken hozzájárul annak végrehajtásához;

24.

hangsúlyozza továbbá, hogy az intelligens szakosodási stratégiáknak a befektetési eszközök egyik központi elemeként való kezelése révén mindenképpen biztosítani kell az uniós eszközök közti teljes koherenciát és szinergiákat a köztük vagy a politika végrehajtásának különböző szintjei közti átfedések vagy ellentmondások kiküszöbölése érdekében; ezért kéri, hogy az Európa 2020 stratégia felülvizsgálata erősítse azt meg a növekedés és munkahelyteremtés hosszú távú uniós stratégiai kereteként, és foglalkozzon a politikai eszközök, többek között az EFSI koordinálása által jelentett kihívással, valamennyi rendelkezésre álló forrás hatékony felhasználása és az átfogó stratégiai célok tekintetében várt eredmények elérése érdekében;

25.

kéri a Bizottságot, az EU általános harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében és tekintettel a kohéziós politikának az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek elérésében játszott kulcsfontosságú szerepére, hogy vegye ezt figyelembe, mikor felülvizsgálja a stratégia célkitűzéseit, az egyes területek jellegzetességeit és korlátait, így például a vidéki területek, az ipari átalakulás által érintett térségek, a súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiók, valamint a szigetek, a határokon átnyúló és hegyvidéki térségek és az EU legkülső régiói esetében, az EUMSZ 174. és 349. cikkeivel összhangban; ezzel összefüggésben rámutat az ez utóbbi régiókban rejlő lehetőségekre az olyan területeken, mint a biotechnológia, a megújuló energia és a biológiai sokféleség;

26.

hangsúlyozza a K+I beruházások mennyisége, minősége és hatása növeléséből eredő egyre jobb eredményeket a kohéziós politika eszközei és a Horizont 2020 keretprogram összehangolt, az Európa 2020 stratégia félidős felülvizsgálata összefüggésében történő használata révén; ezzel összefüggésben kéri a Bizottságot, hogy az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek felülvizsgálata során erősítse meg a szóban forgó két, fontos szakpolitikai keret között lehetséges valamennyi kölcsönhatást és szinergiát, és hozzon létre egy internetalapú ellenőrzési rendszert, amely azonosítja a strukturális és beruházási alapokból származó finanszírozás, a Horizont 2020, az Európai Stratégiai Beruházási Alap és az egyéb közösségi programok ötvözésének eseteit; üdvözli továbbá azt a tervet, miszerint bevezetnék „a kiválóság pecsétjét” azon kiválóként értékelt pályázók számára, akik ennek ellenére nem tudnak finanszírozáshoz jutni a Horizont 2020-ból, hogy segítsék őket esb-alapokhoz való hozzáférésben;

27.

felhívja a Bizottságot, hogy alakítson ki koherens és folyamatos értékelési folyamatot az Európa 2020 stratégia céljai megvalósítása terén tett előrehaladás rendszeresen felmérésére, valamint hogy javasoljon megfelelő intézkedéseket azok eléréséhez, illetve fogalmazzon meg ajánlásokat a 2020 utáni kohéziós politikára vonatkozóan; hangsúlyozza továbbá az Európai Parlament felügyeleti szerepét az Európa 2020 stratégia és a kohéziós politika összehangolt, nem csak a Parlamenten belül, hanem valamennyi érintett intézménnyel együtt történő végrehajtása vonatkozásában; e tekintetben arra szólít fel, hogy kellő időben vonják be az Európai Parlamentet a stratégia által érintett politikák kialakítását célzó összes vonatkozó egyeztetésbe, azok végrehajtásába és értékelésébe; fontosnak tartja, hogy ezekben az eszmecserékben mozgósítsák a Régiók Bizottságát, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, a nemzeti és regionális parlamenteket, a helyi és regionális hatóságokat, valamint az egyéb érintetteket és érdekelt feleket;

28.

úgy véli, hogy az Európa 2020 stratégia felülvizsgálata, amely megelőzi majd a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret félidős felülvizsgálatára irányuló javaslat benyújtását, alapot biztosít a jövőbeli, 2020 utáni kohéziós politika szerkezetének, valamint az egyéb, a többéves pénzügyi kerettel kapcsolatos eszközöknek; ezzel összefüggésben fontosnak tartja, hogy hatékonyan kezeljék az összes, fent említett problémát, biztosítva ugyanakkor a stratégiai megközelítés folyamatosságát; emlékeztet továbbá az Unió egészére kiterjedő kohéziós politika hozzáadott értékére, amelynek továbbra is meg kell maradnia az EU egyik fő beruházási eszközének a növekedés, a munkahelyteremtés és az éghajlatvédelem tekintetében, biztosítva ugyanakkor a kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődést az Unió valamennyi tagállamában, a változás katalizátoraként és a jólét elősegítőjeként a legkevésbé fejlett régiókban is; e tekintetben hangsúlyozza, hogy az esb-alapok finanszírozásának fenntartható szintjét 2020 után is biztosítani kell;

29.

rámutat, hogy mind a jövőbeli kohéziós politikát, mind az EU jövőbeli hosszú távú stratégiáját a Bizottság jelenlegi mandátumának lejárta előtt meg kell fogalmazni, tekintettel arra, hogy 2019-ben európai parlamenti választásokra kerül sor, ami jelentős, egyedi időkorlátokat szab a társjogalkotók számára a tárgyalási menetrend vonatkozásában, valamint az új Bizottság és a tagállamok számára az új partnerségi megállapodások és operatív programok a következő többéves pénzügyi keret megkezdése előtt való elkészítésével és elfogadásával kapcsolatban; ugyanakkor megjegyzi, hogy a jövőbeli többéves pénzügyi keretről is megkezdődnek a tárgyalások; ezért felhívja a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a kölcsönös összefüggésekből és az időzítés összehangolására vonatkozó követelményekből eredő valamennyi egyedi korlátot, valamint hogy alakítson ki koherens megközelítést az EU hosszú távú fenntartható növekedési és munkahely-teremtési stratégiája, az EU költségvetése, különösen a kohéziós politika, és a többéves pénzügyi kerettel kapcsolatos, egyéb eszközök vonatkozásában;

30.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamoknak és a régióknak.

20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/45

—

tekintettel a Bizottság közleményére az 1303/2013/EU rendelet 23. cikke szerint az európai strukturális és beruházási alapok eredményességét és a gondos gazdasági kormányzást összekapcsoló intézkedések alkalmazására vonatkozó iránymutatásról (COM(2014)0494) (a továbbiakban: „az iránymutatás”),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és különösen annak 4., 162. és 174–178. cikkeire,

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) (a továbbiakban: a közös rendelkezésekről szóló rendelet),

—

tekintettel a Bizottságnak a 23. cikkről szóló nyilatkozatára, amely az 1303/2013/EU rendeletről szóló nyilatkozatok részét képezi (2),

—

tekintettel „A költségvetési megszorítások regionális és helyi hatóságokra kifejtett hatásai, tekintettel az uniós strukturális alapok kiadásaira a tagállamokban” című, 2013. október 8-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a kohéziós politikának a lisszaboni célkitűzések és az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósításához való hozzájárulásáról szóló, 2010. május 20-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az Európai Bizottságnak az EU kohéziós politikájáról szóló 26. és 8. eredményjelentéséről, valamint a 2007–2013 közötti időszak programjainak végrehajtásáról szóló 2007. évi stratégiai jelentésről szóló, 2014. február 26-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel „A gazdaságpolitikai koordináció európai szemesztere: a 2014. év prioritásainak végrehajtása” című, 2014. október 22-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a Bizottságnak az Unión belüli gazdasági, társadalmi és területi kohézióról szóló, „A növekedést és a munkahelyteremtést szolgáló beruházások: a gazdasági, társadalmi és területi kohézió előmozdítása az Unióban” című, 2014. július 23-i hatodik jelentésére,

—

tekintettel a Bizottság „Kohéziós politika: 2013. évi stratégiai jelentés a 2007–2013 közötti programok végrehajtásáról” című, 2013. április 18-i jelentésére (COM(2013)0210),

—

tekintettel a Régiók Bizottságának az európai strukturális és beruházási alapok (ESBA) eredményességét és a gondos gazdasági kormányzást összekapcsoló intézkedések alkalmazására vonatkozó iránymutatásról szóló, 2015. február 12-i véleményére;

—

tekintettel a Parlament „Európai gazdasági kormányzás és kohéziós politika” című, 2014. januári tanulmányára (Belső Politikák Főigazgatósága, „B” Tematikus Főosztály: Strukturális és Kohéziós Politikák),

—

tekintettel a Parlament „Az európai strukturális és beruházási alapok és az eredményes gazdasági kormányzás: iránymutatás a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének végrehajtásához” című, 2014. decemberi tájékoztató feljegyzésére (Belső Politikák Főigazgatósága, „B” Tematikus Főosztály: Strukturális és Kohéziós Politikák),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére, továbbá a Költségvetési Bizottság, a Gazdasági és Monetáris Bizottság, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A8-0268/2015),

A.

mivel a kohéziós politika mindenekelőtt és legfőképpen a Szerződésen alapuló politika, amelynek célja a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megerősítése az Unióban, és különösen az egyes régiók fejlettségi szintje tekintetében tapasztalható eltérések csökkentése;

B.

mivel a kohéziós politika jelenlegi jogi kerete kapcsolatban áll ugyan az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés uniós stratégiájával, az európai szemeszterrel, az Európa 2020 stratégiára vonatkozó iránymutatással és az érintett tagállamokra vonatkozó országspecifikus ajánlásokkal, ugyanakkor azonban rendkívül sajátos feladatokat is ellát, egyedi célokat követve és horizontális elvek alapján;

C.

mivel az európai strukturális és beruházási alapokra (az esb-alapokra) vonatkozó jelenlegi jogi keret további rendeltetése, hogy megerősítse az összhangot, a kiegészítő jelleget és a szinergiákat a többi uniós politikával és eszközzel;

D.

mivel nyilvánvaló, hogy a gondos kormányzás és a hatékony intézmények az erőteljes gazdasági és társadalmi fejlődés alapfeltételei, mellettük azonban túl kevés figyelmet kapott a makrogazdasági tényezőknek a kohéziós politika működési keretére gyakorolt hatása;

E.

mivel a gazdasági és pénzügyi bizonytalanság és kiszámíthatatlanság következménye az állami és a magánberuházások csökkenése lehet;

F.

mivel az iránymutatás tárgya az esb-alapok hatékonyságát a megfelelő gazdasági kormányzással összekapcsoló, a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének első részében foglalt intézkedések együttese; mivel ez átprogramozással és a nem kötelező kifizetések felfüggesztésével kapcsolatos, eltérően a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének második részben foglalt intézkedésektől, amelyek esetében akkor kerül sor a kötelezettségvállalások vagy kifizetések felfüggesztésére, ha a tagállamok a gazdasági kormányzás keretében nem gondoskodnak kiigazító intézkedésről;

G.

mivel a 2012-ben és 2013-ban kibocsátott 279 országspecifikus ajánlás végrehajtása tekintetében a tagállamok által elért eredményekre vonatkozó európai bizottsági értékelések szerint 28 országspecifikus ajánlás esetében volt teljes vagy lényegesen előrehaladott a megvalósítás (10 %), 136 esetében mérsékelt (48,7 %), 115 esetében pedig igen csekély vagy semmilyen előrehaladás sem volt megállapítható (41,2 %);

1.

hangsúlyozza a kohéziós politika céljaira szolgáló eszközök és források jelentőségét a tagállamokban és az uniós régiókban európai hozzáadott értéket teremtő beruházások szintjének fenntartása szempontjából, különösen, ha a gazdasági és pénzügyi válság következtében a beruházás jelentősen visszaesik;

2.

úgy véli, hogy a gazdasági kormányzás mechanizmusainak nem szabad gátolniuk az ESB-alapok politikai célkitűzéseinek megvalósítását, elismerve egyúttal e mechanizmusok tényleges hozzájárulását a makrogazdasági környezet stabilitásához, valamint a hatékony és eredményközpontú kohéziós politikához;

3.

véleménye szerint a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének alkalmazása az ESB-alapok hatékony végrehajtásához való hozzájárulás szempontjából csak az utolsó lehetőségként vehető igénybe;

4.

hangsúlyozza, hogy az ESB-alapok keretében folytatott programok és kitűzött célok többéves és hosszú távú jellegére, szemben az európai szemeszter éves ciklusával; rámutat ezzel összefüggésben, hogy biztosítani kell az európai szemeszter végrehajtására szolgáló mechanizmusok egyértelműségét, és szoros egyeztetésre szólít fel a két eljárás között, valamint az egyes eljárások végrehajtásáért felelős testületek között is;

5.

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak figyelembe kell vennie a közberuházások hosszú távú hatásait, és tipológiát kell létrehozni a minőségi beruházásokra vonatkozóan annak érdekében, hogy azonosítani lehessen közöttük a hosszú távon legjobb hatást kifejtőket;

6.

emlékeztet arra, hogy a jelenlegi válság összefüggésrendszerében a kohéziós politika létfontosságú szerepet töltött be, és jelentős reakciókészségről tett bizonyságot a korlátozott makrogazdasági és költségvetési lehetőségek idején: 2007 és 2012 között a rendelkezésre álló költségvetés több, mint 11 %-a került átprogramozásra a legsürgetőbb szükségletek kielégítésének támogatása és bizonyos beavatkozások megerősítése érdekében; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy a 2007 és 2013 közötti időszak során több tagállamban a kohéziós politika az állami beruházások 80 %-át képviselte;

7.

kéri a Bizottságot, hogy bocsásson rendelkezésre további analitikai adatokat a makrogazdasági mechanizmusoknak a regionális fejlődésre gyakorolt hatásáról és jelentőségéről, a kohéziós politika hatékonyságáról, valamint az európai gazdaságirányítási keretrendszer és a kohéziós politika kölcsönhatásairól, továbbá szolgáltasson konkrét tájékoztatást arról, hogy miként járul hozzá a kohéziós politika az adott országspecifikus ajánlások és tanácsi ajánlások végrehajtásához;

8.

kéri a tagállamokat, hogy a lehető legnagyobb mértékben éljenek a stabilitási és növekedési paktumban rögzített szabályok által biztosított rugalmassággal;

9.

emlékeztet arra, hogy az átláthatóság biztosítása, valamint az ellenőrzés és a felülvizsgálat lehetővé tétele érdekében a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikke alapján történő átprogramozás vagy felfüggesztés tekintetében hozott minden határozatot csak kivételes esetekben szabad alkalmazni, azt alaposan meg kell fontolni és maradéktalanul indokolni kell, és végrehajtását körültekintő módon, az érintett programok vagy prioritások megjelölése mellett kell megvalósítani; hangsúlyozza ezen kívül, hogy az ilyen határozatok nem növelhetik a régiók és a tagállamok társadalmi-gazdasági környezetéből vagy földrajzi fekvéséből, valamint az EUMSZ 174. és 349. cikkének értelmében vett sajátosságaiból fakadó nehézségeit;

10.

úgy véli, hogy a partnerségi megállapodások és a folyamatban lévő programozási időszakban elfogadott programok figyelembe vették a vonatkozó országspecifikus ajánlásokat és a vonatkozó tanácsi ajánlásokat, megfelelő alapot biztosítva az az átprogramozás elkerüléséhez középtávon, ha nem következik be a gazdasági körülmények jelentős romlása;

11.

hangsúlyozza, hogy a gyakori átprogramozás a céllal ellentétes hatást gerjesztene, és el kell kerülni annak érdekében, hogy az alapok igazgatása ne szenvedjen törést, ne kerüljön veszélybe a többéves beruházási stratégia stabilitása és kiszámíthatósága, és semmilyen negatív hatás ne keletkezzen, többek között az ESB-alapok felhasználására nézve sem;

12.

üdvözli a Bizottság által az átprogramozás tekintetében követett körültekintő megközelítést és azt a szándékát, hogy az átprogramozást az elengedhetetlenül szükséges minimális szinten tartja; kéri olyan „korai figyelmeztető” megközelítés bevezetését, amely tájékoztatja az érintett tagállamokat közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikke szerinti átprogramozási eljárás megindításáról, és hangsúlyozza, hogy az átprogramozásra irányuló minden kérelem előtt konzultálni kellene a monitoring-bizottsággal;

13.

kéri a Bizottságot, hogy az érintett tagállamokkal szorosan együttműködve vessen átfogó elemzés alá minden rendelkezésre álló lehetőséget, amely a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének alkalmazásától eltérő módon képes megoldani az átprogramozásra irányuló kérelem benyújtására okot adó problémákat;

14.

ellenez minden olyan intézkedést, amely az érintett igazgatás bármely szintjén aránytalanul megnöveli az adminisztratív terheket és az ebből fakadó költségeket, tekintettel a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikke szerinti átprogramozási eljárás szűk határidőire és bonyolultságára; óva int attól, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikke szerinti átprogramozási eljárás bármely módon átfedésbe kerüljön az európai szemeszter ciklusaival; felhívja a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy lehetséges-e a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének (16) bekezdése szerinti felülvizsgálatra vonatkozó határidők alkalmazásának újraértékelése;

15.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az irányvonalak nem tesznek egyértelmű hivatkozást a közös rendelkezésekről szóló rendelet 4–8. cikkeiben lefektetett általános és horizontális elvekre, és emlékeztet arra, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének értelmezésekor figyelembe kell venni és tiszteletben kell tartani ezeket – különösen a partnerségre és a többszintű kormányzásra vonatkozó – az elveket, továbbá az európai alapok közös stratégiai keretéről szóló rendelet egészét; felhívja ezzel összefüggésben a Bizottságot annak tisztázására, hogy ezeket az elveket miként lehet figyelembe venni kifejezetten a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkében foglalt rendelkezések alkalmazása során;

16.

hangsúlyozza, hogy az államadósság növekedésének legfőbb okát a tagállamok kormányai által követett politikák jelentik, és komoly aggodalmát juttatja kifejezésre amiatt, hogy ha nemzeti szinten nem sikerül megfelelően kezelni makrogazdasági ügyeket, akkor ez okot adhat a szubnacionális hatóságok, valamint az ESB-alapok kedvezményezettjeinek és igénybe vételét kérelmezőinek megbüntetésére;

17.

emlékeztet arra, hogy a 2014 és 2020 között időszakra vonatkozó kohéziós politika tematikus koncentrációra vonatkozó szabályai bizonyos fokú rugalmasságot tesznek lehetővé a tagállamok és régióik szükségleteinek kezelése tekintetében, és megjegyzi, hogy közös rendelkezésekről szóló rendelet alkalmazása korlátozhatja ezt a rugalmasságot; hangsúlyozza, hogy figyelembe kell venni a legfontosabb területi kihívásokat és a szubszidiaritás elvét, amint azt a közös rendelkezésekről szóló rendelet 4. cikkének (3) bekezdése rögzíti;

18.

kéri a Bizottságot, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikke szerint elfogadandó bármely intézkedés esetében a tagállamokkal és a partnerekkel szorosan együttműködve – amint azt a közös rendelkezésekről szóló rendelet 5. cikke előírja – mérje fel az intézkedés regionális és helyi szintű hatásait és költséghatékonyságát;

19.

emlékeztet arra, hogy a helyi és a regionális hatóságokat aktívan be kell vonni minden átprogramozás gyakorlati megvalósításába, és mivel az ESB-alapok összekapcsolódnak a megfelelő gazdasági kormányzással, véleménye szerint az európai szemeszternek e hatóságok bevonása révén területi dimenziót kell adni;

20.

kéri a Bizottságot, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkét az arányosság elvével összhangban értelmezze, figyelembe véve a gazdasági-társadalmi nehézségekkel küzdő, valamint az olyan tagállamok és régiók tényleges helyzetét, amelyekben az ESB-alapok a befektetések jelentős arányát képviselik, ami válságkörülmények között még egyértelműbb; hangsúlyozza, hogy a tagállamokat és a régiókat – különösen a már lemaradással küzdőket – nem szabad további hátrányos következményekkel sújtani;

21.

emlékeztet arra, hogy az erős intézményközi egyeztetés alapvető a politikák egymást kiegészítő jellege és a szinergiák biztosítása szempontjából, valamint ahhoz, hogy a gondos gazdasági kormányzás keretének értelmezése és a kohéziós politikával való kölcsönviszonya megfelelő és szilárd legyen;

22.

kéri, hogy megfelelő legyen az információáramlás a Bizottság, a Tanács és a Parlament között, és hogy a kellő politikai szinten folytassanak nyilvános vitát annak érdekében, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének alkalmazására vonatkozó feltételek értelmezése tekintetében biztosított legyen a közös egyetértés; emlékeztet ezzel összefüggésben arra, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikke szerint hozandó határozatokat a Tanácsban a kifejezetten a kohéziós politikának szentelt összetételben kell megvizsgálni;

23.

lényegesnek tekinti az átláthatóság és az elszámoltathatóság biztosítását, felruházva a Parlamentet a kormányzási rendszer feletti demokratikus felügyelet hatáskörével a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkével összefüggésben, ez a cikk ugyanis korlátozásokat vezet be az alulról építkező megközelítés tekintetében, amely a kohéziós politika egyik fontos eleme;

24.

emlékeztet arra, hogy a kifizetések felfüggesztése olyan kérdés, amelyben a Tanács dönt a Bizottság által adott esetben elfogadott javaslat alapján, amennyiben az érintett tagállam nem tesz hathatós intézkedéseket; emlékeztet a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikke által létrehozott jogi biztosítékok jelentőségére annak szavatolása szempontjából, hogy az átprogramozási mechanizmus csak kivételes esetben kerülhessen alkalmazásra;

25.

hangsúlyozza a kifizetések felfüggesztésének minden esetben büntető jellegét, és kéri a Bizottságot, hogy mérlegelési jogkörével élve, rendkívüli elővigyázatossággal és a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének (6) bekezdésével szigorúan összhangban tegyen csak javaslatot a kifizetések felfüggesztésére, miután kellően figyelembe vett a strukturált párbeszédből származó minden érdemleges információt, valamint az e párbeszéd során kifejtett véleményeket;

26.

üdvözli – a felfüggesztendő programok meghatározására és az intézkedések első területére vonatkozó felfüggesztésre vonatkozó kritériumokkal összefüggésben – az iránymutatások által követett óvatos megközelítést, amely a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének (9) bekezdése szerinti felfüggesztések során előirányzott enyhítő körülményekhez hasonló körülmények mérlegelésével figyelembe veszi a tagállamok gazdasági és társadalmi viszonyait;

27.

felhívja a Bizottságot, hogy állapítson meg ütemtervet a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikkének (8) bekezdése szerinti felfüggesztés megszüntetése tekintetében;

28.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az iránymutatások semmilyen hivatkozást sem tesznek a Parlament szerepére annak ellenére, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet elfogadására a rendes jogalkotási eljárás lefolytatásával került sor, és hogy a Parlament többször és következetesen felszólított a demokratikus elszámoltathatóság és az ellenőrzés megerősítésére a gazdaságirányítás terén;

29.

úgy gondolja, hogy a Parlament – mint a közös rendelkezésekről szóló rendelet 23. cikke (15) bekezdése megfelelő végrehajtásának legfőbb demokratikus szavatolója – bevonását egyértelmű módon rendszeresíteni kell, minden szakaszban lehetővé téve a Parlamenttel folytatott konzultációt az átprogramozásra irányuló kérelmek elfogadása, illetve a kötelezettségvállalások vagy kifizetések felfüggesztésére vonatkozó bármely javaslat és határozat elfogadása tekintetében;

30.

hangsúlyozza, hogy intézményközi szinten működő állandó, világos és átlátható együttműködésre van szükség, és úgy véli, hogy egy ilyen eljárásnak tartalmaznia kell legalább az alábbi lépéseket:

31.

felhívja a Bizottságot, hogy a közös rendelkezésekről szóló rendelet végrehajtása tekintetében a rendelet 23. cikkének (17) bekezdésével összhangban elvégzendő felülvizsgálat keretében számoljon be a nevezett cikk alkalmazása során tapasztalt hatásokról és az elért eredményekről, többek között minden átprogramozásra irányuló kérelem esetében részleteket szolgáltatva arról, hogy a kérelem milyen mértékben alapult a vonatkozó országspecifikus vagy tanácsi ajánlásokon, illetve mennyiben fokozta a tagállamok számára a pénzügyi támogatási programok keretében rendelkezésre álló ESB-alapok növekedésre és versenyképességre gyakorolt hatását, továbbá adatokat bocsátva rendelkezésre minden felfüggesztett összegről és az érintett programokról;

32.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamoknak és régióiknak.

20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/51

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) és különösen annak 2., 3., 4., 5., 6., 7., 10. és 21. cikke, az Európai Unió Alapjogi Chartája és különösen annak 1., 3., 6., 7., 8., 10., 11., 20., 21., 42., 47., 48. és 52. cikke, az emberi jogok európai egyezménye és különösen annak 6., 8., 9., 10. és 13. cikke és az európai bíróságok biztonságra, magánéletre és a szólásszabadságra vonatkozó ítélkezési gyakorlata által meghatározott jogi keretre,

—

tekintettel az egyesült államokbeli NSA megfigyelési programjáról, a különféle tagállamokban megfigyelést végző szervekről és az uniós polgárok alapvető jogaira, valamint a transzatlanti bel- és igazságügyi együttműködésre gyakorolt hatásukról szóló, 2014. március 12-i állásfoglalására (1) (a továbbiakban: az állásfoglalás),

—

tekintettel „Az uniós polgárok tömeges elektronikus megfigyeléséről szóló LIBE-vizsgálat nyomon követéséről” című, 2015. január 19-i munkadokumentumra (2),

—

tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének a tömeges megfigyelésről szóló 2015. április 21-i határozatára,

—

tekintettel az európai uniós polgárok tömeges elektronikus megfigyeléséről szóló 2014. március 12-i európai parlamenti állásfoglalás nyomon követéséről a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett kérdésekre (O-000114/2015 – B8-0769/2015 és O-000115/2015 – B8-0770/2015),

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság állásfoglalásra irányuló indítványára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel a Parlament állásfoglalásában felhívta az Egyesült Államok hatóságait és a tagállamokat, hogy tiltsák be az átfogó tömeges megfigyelési tevékenységeket és a polgárok személyes adatainak nagytömegű feldolgozását, és elítélte a hírszerző szolgálatok azon nyilvánosságra került tevékenységeit, amelyek súlyosan érintették az uniós polgárok bizalmát és alapvető jogait; mivel az említett tömeges megfigyelési programok nagyságrendjéből kifolyólag az állásfoglalás rámutatott egyéb okok – többek között a politikai és a gazdasági kémkedés – esetleges létezésére;

B.

mivel az állásfoglalás nyomán létrejött a nyolc külön fellépést megfogalmazó „Európai digitális habeas corpus – az alapvető jogok védelme a digitális korszakban” című kezdeményezés, és a Parlament felszólította az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy egy éven belül foglalkozzon a kérdéssel, és értékelje, milyen mértékben valósultak meg az ajánlások;

C.

mivel a 2015. január 19-i munkadokumentum beszámolt az állásfoglalás elfogadása óta történt fejleményekről – például arról, hogy kiderült: az állítólagos tömeges elektronikus megfigyelési tevékenység folytatódik – és a javaslatban szereplő „Európai digitális habeas corpus” kezdeményezés végrehajtásának állapotáról, jelezve az intézmények, a tagállamok és a cselekvésre felszólított érdekelt felek korlátozott válaszlépéseit;

D.

mivel a Parlament állásfoglalásában az EUMSZ 265. cikkével összhangban („mulasztás megállapítása”) felszólította a Bizottságot és a többi uniós intézményt, szervet, hivatalt és ügynökséget, hogy tegyenek eleget az ajánlásoknak;

E.

mivel a Wikileaks a közelmúltban nyilvánosságra hozta, hogy a legutóbbi három francia elnök, valamint francia miniszterek és Franciaország USA-ba akkreditált nagykövetének kommunikációját célzottan megfigyelték; mivel ez az NSA által az utóbbi tíz évben folytatott nagyarányú stratégiai és gazdasági kémkedés valamennyi francia állami szervre és a legnagyobb francia vállalatokra irányult;

F.

mivel a véleményalkotáshoz és a véleménynyilvánítási szabadsághoz való jog előmozdításával és védelmével foglalkozó különleges előadó jelentése szerint a digitális korszakban a titkosítás és az anonimitás biztosítja a személyes adatoknak a véleményalkotási és véleménynyilvánítási szabadsághoz való jog gyakorlásához szükséges védelmét és biztonságát; mivel a jelentés azt is leszögezi, hogy a titkosítás és anonimitás mindennemű korlátozását a jogszerűség, a szükségesség, az arányosság és a legitim cél elveinek megfelelően szigorú keretek között kell tartani;

1.

üdvözli a német Bundestag, az Európa Tanács, az ENSZ és a brazil szenátus által indított vizsgálatokat, a számos egyéb nemzeti parlamentben lefolytatott vitákat és a civil társadalom számos szereplőjének munkáját, amely hozzájárult a tömeges elektronikus megfigyeléssel kapcsolatos általános tájékozottság növeléséhez;

2.

felszólítja az uniós tagállamokat, hogy ejtsék az Edward Snowden elleni esetleges büntetőjogi vádakat, nyújtsanak számára védelmet, és következésképpen akadályozzák meg kiadatását vagy harmadik felek általi átadását, elismerve ezzel a visszaélést jelentő személyként és a nemzetközi emberi jogok védelmezőjeként betöltött szerepét;

3.

mély csalódottságát fejezi ki azonban amiatt, hogy sem a legtöbb tagállam, sem az uniós intézmények nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy sürgősséggel cselekedjenek és komolyan foglalkozzanak az állásfoglalásban felvetett kérdésekkel, valamint végrehajtsák az abban foglalt konkrét ajánlásokat, továbbá hiányolja a Parlamenttel szemben tanúsított átláthatóságot és a vele folytatott párbeszédet;

4.

aggodalmának ad hangot a közelmúltban néhány tagállamban elfogadott, a hírszerző szervek megfigyelési képességeit bővítő egyes törvények miatt, ideértve a Franciaországban a Nemzetgyűlés által 2015. június 24-én elfogadott új hírszerzési törvényt, amelynek a Bizottság szerint több rendelkezése jelentős jogi kérdéseket vet fel, az Egyesült Királyságban az adatmegőrzésről és a felderítési hatáskörökről szóló 2014. évi törvény elfogadását és azt a későbbi bírósági határozatot, amely szerint a törvény egyes cikkei jogellenesek és nem alkalmazandók, illetve Hollandiában a 2002. évi hírszerzési és biztonsági törvény aktualizálását célzó új jogszabályokra irányuló javaslatokat; ismételten felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a hírszerző ügynökségek tevékenységeit szabályozó jelenlegi és jövőbeli jogalkotási kereteik és felügyeleti mechanizmusaik összhangban álljanak az emberi jogok európai egyezményében és valamennyi vonatkozó uniós jogszabályban foglalt normákkal;

5.

üdvözli a német Bundestagban a tömeges megfigyelésekről folytatott vizsgálatot; komoly aggodalmának ad hangot az Unión belüli távközlésnek és internetes forgalomnak a BDN német hírszerző ügynökség által az NSA-val együttműködésben folytatott tömeges megfigyeléséről napvilágot látott hírek miatt; úgy tekinti, hogy ez sérti a lojális együttműködés EUSZ 4. cikke (3) bekezdése szerinti elvét;

6.

kéri elnökét, hogy kérje fel az Európa Tanács főtitkárát az 52. cikk szerinti eljárás elindítására, amelynek értelmében „az Európa Tanács Főtitkára által előterjesztett megkeresésre minden Magas Szerződő Fél tájékoztatást ad arról a módról, ahogy belső joga biztosítja a jelen Egyezmény rendelkezéseinek hatékony végrehajtását”;

7.

úgy véli, hogy – a napvilágra került esetek nagyságrendjének ismeretében – a Bizottság ez idáig egyáltalán nem megfelelő módon reagált az állásfoglalásra; felszólítja a Bizottságot, hogy legkésőbb 2015 decemberéig tegyen lépéseket az állásfoglalásban megfogalmazott felhívások nyomán; fenntartja a jogot, hogy mulasztás megállapítása iránti keresetet nyújtson be, vagy hogy a Bizottság bizonyos költségvetési forrásait tartalékba helyezze mindaddig, amíg az valamennyi ajánlással nem foglalkozik megfelelően;

8.

hangsúlyozza az Európai Unió Bírósága (EUB) 2014. április 8-i ítéletének jelentőségét, amely érvénytelennek nyilvánította az adatmegőrzésről szóló 2006/24/EK irányelvet; emlékeztet arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy az ezen eszköz által a magánélethez való jogba való beavatkozást a szigorúan szükséges mértékre kell korlátozni; hangsúlyozza, hogy ez az ítélet egy új szempontot vezet be, amennyiben a Bíróság kifejezetten hivatkozik az Emberi Jogok Európai Bíróságának az általános megfigyelési programokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára, és mára gyakorlatilag átemelte az ezen ítélkezési gyakorlatból eredő elveket az e területre vonatkozó uniós jogba; hangsúlyozza, hogy a Bíróság minden bizonnyal a jövőben ugyanezen elvek mentén fogalmazza majd meg érveit, amikor az általános megfigyelési programokra vonatkozó egyéb uniós és tagállami jogalkotási aktusok Alapjogi Chartával való összeegyeztethetőségét értékeli;

9.

üdvözli az általános adatvédelmi rendelet tervezetéről folytatott informális intézményközi tárgyalások megindítását, és hogy a Tanács az adatvédelmi irányelv tervezetével kapcsolatban általános megközelítést fogadott el; ismételten kijelenti, hogy 2015-ben le kívánja zárni az adatvédelmi csomagról folytatott tárgyalásokat;

10.

emlékezteti a Tanácsot azon kötelezettségvállalására, hogy a bizottsági javaslatokhoz benyújtott módosításaiban tiszteletben tartja az Európai Unió Alapjogi Chartáját; ismételten leszögezi, hogy a kínált védelem szintje nem maradhat el a 95/46/EK irányelvben már megállapított szinttől;

11.

hangsúlyozza, hogy az adatvédelmi rendeletre és az adatvédelmi irányelvre egyaránt szükség van az egyének alapvető jogainak védelméhez, ezért e kettőt egyetlen csomagként kell kezelni és egy időben kell elfogadni annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi uniós adatfeldolgozó tevékenység magas szintű védelmet biztosítson minden körülmények között; hangsúlyozza, hogy a csomag elfogadásával teljesíteni kell a személyek személyes adataik feldolgozásával összefüggő jogainak és védelmének megerősítésére irányuló célkitűzést;

12.

megállapítja, hogy az állásfoglalás elfogadása óta lezárultak az USA-val az EU és az Egyesült Államok közötti, a személyes adatok bűnüldözési célból történő továbbítására és feldolgozására vonatkozó adatvédelmi megállapodásról (a továbbiakban: keretmegállapodás) folytatott tárgyalások, és a megállapodás tervezetét parafálták;

13.

üdvözli az amerikai kormány arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a keretmegállapodás révén helyreállítsa a bizalmat, valamint különösen azt, hogy a Képviselőház az Egyesült Államok által az uniós aggodalmak nyomán tett pozitív lépéseket hangsúlyozva 2015. október 20-án sikeresen elfogadta a 2015. évi bírósági jogorvoslati törvényt; azt kiemelkedő jelentőségűnek tartja annak biztosítása szempontjából, hogy azon uniós polgárokat/magánszemélyeket, akiknek személyes adatait az Unióban feldolgozzák és az USA-nak átadják, a hatékony bírósági jogorvoslat tekintetében az uniós és az amerikai állampolgárok közötti megkülönböztetés nélkül minden körülmények között ugyanazon jogok illessék meg; felhívja az amerikai Szenátust, hogy olyan jogszabályt fogadjon el, amely ezt garantálja; hangsúlyozza, hogy a keretmegállapodás aláírásának és megkötésének egyik előfeltétele a bírósági jogorvoslatról szóló törvény amerikai Kongresszus általi elfogadása;

14.

emlékeztet arra, hogy az állásfoglalás felhív a védett adatkikötőről szóló határozat azonnali felfüggesztésére, mivel az nem biztosít megfelelő védelmet az uniós polgárok személyes adatai számára;

15.

emlékeztet arra, hogy az Unió által kötött bármely nemzetközi megállapodás elsőbbséget élvez a másodlagos uniós joggal szemben, és ezért hangsúlyozza, hogy a keretmegállapodás nem korlátozhatja az érintettek jogait és az adattovábbításra vonatkozó, uniós jog szerinti biztosítékokat; ezért sürgeti Bizottságot, hogy részletesen értékelje, hogy a keretmegállapodás hogyan működik együtt az adatvédelemre vonatkozó uniós jogi kerettel, és azt pontosan milyen módon befolyásolja, ideértve a jelenlegi tanácsi kerethatározatot, az adatvédelmi irányelvet (95/46/EK) és a jövőbeli adatvédelmi irányelvet és rendeletet; felszólítja a Bizottságot, hogy a ratifikációs eljárás megkezdését megelőzően nyújtsa be a Parlamentnek az erről szóló jogi értékelést tartalmazó jelentést;

16.

emlékeztet arra, hogy a Bizottság 2013. november 27-i közleményében 13 ajánlást fogalmazott meg az Egyesült Államok számára a védett adatkikötő működéséről a megfelelő védelmi szint biztosítása érdekében;

17.

üdvözli, hogy az EUB 2015. október 6-i ítéletében érvénytelennek nyilvánította a Bizottságnak az amerikai védett adatkikötőre vonatkozó 2000/520/EK megfelelőségi határozatát; hangsúlyozza, hogy ez az ítélet megerősítette a Parlament régóta hangoztatott álláspontját, miszerint az ezen eszköz értelmében biztosított védelem szintje nem megfelelő; felhívja a Bizottságot, hogy haladéktalanul tegye meg az annak biztosításához szükséges intézkedéseket, hogy az USA-nak átadott valamennyi személyes adat az Unióban biztosítottal egyenértékű, hatékony védelmi szintben részesüljön;

18.

tiltakozik az ellen, hogy a Parlament semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott a Bizottságtól e 13 ajánlás végrehajtásának aktuális helyzetére vonatkozóan, annak ellenére, hogy a Bizottság bejelentette, hogy azt 2014 nyaráig megadja; hangsúlyozza, hogy az EUB-nek a 2000/520/EK határozatot érvénytelenné nyilvánító ítélete nyomán a Bizottságnak sürgősen alapos áttekintést kell nyújtania az eddig folytatott tárgyalásokról és az ítéletnek a már bejelentett további tárgyalásokra gyakorolt hatásáról; felhívja a Bizottságot, hogy haladéktalanul vegye számba a védett adatkikötő alternatíváit és az ítéletnek az egyéb eszközökre gyakorolt hatásait az USA-nak átadott személyes adatok vonatkozásában, és arról 2015 végéig készítsen jelentést;

19.

sürgeti a Bizottságot, hogy értékelje a Bíróság Schrem ügyben (C-362/14) 2015. október 6-án hozott ítéletének jogi hatását és következményeit a harmadik országokkal kötött, a személyes adatok továbbítására lehetőséget biztosító bármilyen megállapodás – például a terrorizmus finanszírozásának felderítését célzó programról (TFTP) szóló megállapodás, az utas-nyilvántartási adatállományról (PNR) szóló megállapodások, az EU–USA keretmegállapodás, illetve egyéb uniós eszközök – tekintetében, amelyek magukban foglalják személyes adatok gyűjtését és feldolgozását;

20.

maradéktalanul tiszteletben tartva, hogy a nemzeti parlamentek teljes körű hatáskörrel rendelkeznek a nemzeti hírszerző szolgálatok felügyelete terén, felhívja a nemzeti parlamenteket, hogy amennyiben még nem tették meg, alaposan értékeljék a hírszerző tevékenységeket és hozzanak létre számukra ésszerű felügyeletet, továbbá biztosítsák, hogy e felügyeleti bizottságok/szervek elegendő erőforrásokkal, technikai szakértelemmel és jogi eszközökkel rendelkezzenek, valamint hozzáférjenek a vonatkozó dokumentumokhoz annak érdekében, hogy hatékonyan és függetlenül felügyelhessék a hírszerző szolgálatokat és az információk külföldi hírszerző szolgálatokkal való megosztását; ismételten kötelezettséget vállal arra, hogy szorosan együttműködik a nemzeti parlamentekkel a hatékony ellenőrzési mechanizmusok biztosítása érdekében, többek között a bevált gyakorlatok és közös normák megosztása révén;

21.

szándékában áll nyomon követni a 2015. május 28–29-én„A titkosszolgálatok demokratikus felügyelete az Európai Unióban” címmel megrendezett konferenciát, és a nemzeti parlamentekkel szoros együttműködésben folytatni a hírszerzési felügyeletre vonatkozó bevált gyakorlatok megosztásának biztosítását célzó erőfeszítéseit; üdvözli a konferencia társelnökeinek közös záró megjegyzéseit, amelyben kifejezik azon szándékukat, hogy két év múlva nyomonkövetési konferenciát hívnak össze;

22.

úgy véli, hogy támogatni kell a felügyeleti szervek közötti együttműködés jelenlegi eszközeit, például a Nemzeti Hírszerzési Felügyeletek Európai Hálózatát (ENNIR), és fokozottabban igénybe kell venni munkájukat, lehetőség szerint kihasználva az IPEX által – hatályának és technikai lehetőségeinek megfelelően – a nemzeti parlamentek közötti információcsere céljaira kínált lehetőségeket;

23.

ismételten szorgalmazza a terrorizmus finanszírozásának felderítését célzó programról szóló megállapodás (TFTP) felfüggesztését;

24.

hangsúlyozza, hogy a jogbiztonság megteremtése érdekében a „nemzetbiztonság” fogalmának közös definíciójára van szükség az Unióban és tagállamaiban; megjegyzi, hogy az egyértelmű fogalommeghatározás hiánya lehetővé teszi az Unión belüli végrehajtó és hírszerző közösségek számára, hogy önkényesen járjanak el, és megsértsék az alapvető jogokat és a jogállamiságot;

25.

arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vezessenek be a hatályvesztésre, illetve -meghosszabbításra vonatkozó rendelkezéseket a személyes adatok gyűjtését vagy az európai polgárok megfigyelését lehetővé tévő jogszabályokba; hangsúlyozza, hogy e rendelkezések alapvető fontosságúak annak biztosításához, hogy a magánélethez való jogot sértő eszközöket egy demokratikus társadalomban rendszeresen ellenőrzésnek vessék alá szükségszerűségüket és arányosságukat illetően;

26.

hangsúlyozza, hogy az EU és az Egyesült Államok közötti egészséges kapcsolat fenntartása mindkét fél számára alapvetően fontos; megjegyzi, hogy a megfigyelések napvilágra kerülése aláásta e kapcsolat lakosság általi támogatottságát, és hangsúlyozza, hogy intézkedéseket kell hozni a bizalom helyreállítása érdekében, különösen annak fényében, hogy jelenleg sürgős együttműködésre van szükség számos, mindkét felet érintő geopolitikai kérdésben; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy a tárgyalások során az Egyesült Államok és az EU egésze között létrejövő, az alapvető jogokat tiszteletben tartó megoldást kell találni;

27.

üdvözli az Egyesült Államokban a közelmúltban hozott, az NSA általi tömeges megfigyelések korlátozását célzó jogalkotási és bírósági határozatokat – ideértve azt is, hogy a Kongresszus kétkamarás és kétpárti kompromisszum eredményeként módosítás nélkül elfogadta az „USA Freedom Act” törvényt –, valamint a másodfokú fellebbviteli bíróság ítéletét az NSA telefonos adatokat gyűjtő programjáról; fájlalja ugyanakkor, hogy e határozatok főként az egyesült államokbeli személyekre összpontosítanak, míg az uniós polgárok helyzete változatlan;

28.

úgy véli, hogy a megfigyelési célú technológia alkalmazására vonatkozó bármely határozatnak a szükségességet és arányosságot vizsgáló alapos elemzésen kell alapulnia; üdvözli a SURVEILLE kutatási projekt eredményeit, amely jogi, etikai és technológiai szempontok figyelembevételével kínál módszertant a megfigyelési technológiák értékeléséhez;

29.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak az adatvédelem globális kereteinek létrehozása és ezen belül a nemzetbiztonsági célokból történő adatgyűjtés konkrét korlátainak megállapítása érdekében közre kell működnie olyan nemzetközi – ENSZ-szintű – normák/elvek kidolgozásában, amelyek összhangban vannak az ENSZ keretében létrejött Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával;

30.

meggyőződéssel vallja, hogy a „megfigyelési fegyverkezési verseny” csak hiteles, globális szintű normák bevezetésével kerülhető el;

31.

üdvözli az informatikai magáncégek kezdeményezéseit a magánélet védelmének javítását szolgáló, titkosított biztonsági megoldások és internetszolgáltatások kifejlesztése terén; ösztönzi az alkalmazások felhasználóbarát beállításainak továbbfejlesztését, amelyek segítik a fogyasztókat annak beállításában, hogy milyen információkat, kivel és hogyan osztanak meg; megjegyzi, hogy különböző vállalatok szintén bejelentették, hogy a napvilágra került tömeges megfigyelési ügyekre reagálva lehetővé kívánják tenni a végpontok közötti titkosítást;

32.

emlékeztet arra, hogy a 2000/31/EK irányelv 15. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok nem állapíthatnak meg a továbbítási, tárolási és tárhelyszolgáltatást nyújtókat terhelő olyan általános kötelezettséget, amely szerint az általuk továbbított vagy tárolt információkat nyomon kellene követniük, sem olyan általános kötelezettséget, amely szerint jogellenes tevékenységre utaló tényeket vagy körülményeket kellene kivizsgálniuk; emlékeztet különösen arra, hogy az EUB a C-360/10. és C-70/10. számú ügyben hozott ítéleteiben elvetette az érintett (az egyik esetben internetes hozzáférést nyújtó, a másikban közösségi hálózatot működtető) szolgáltatások szinte összes felhasználójának „aktív nyomon követésére” vonatkozó intézkedéseket, és kimondta, hogy tilos minden olyan rendelkezés, amely általános nyomonkövetési kötelezettséget ró a tárhelyszolgáltatókra;

33.

üdvözli, hogy informatikai és távközlési vállalatok átláthatósági jelentéseket tettek közzé a kormányok felhasználói adatokra vonatkozó adatigényléseiről; felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek közzé statisztikákat a magánvállalatokhoz intézett, magánfelhasználói adatok iránti adatigénylésekről;

34.

csalódottságát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta a Parlament arra vonatkozó egyértelmű felhívását, hogy mivel nem áll rendelkezésre egyértelmű információ a tekintetben, hogy a SWIFT-adatok a TFTP-megállapodás keretein kívül elérhetőek lehettek-e az Egyesült Államok bármely más kormányzati szerve számára, függesszék fel a TFTP-megállapodást; a fentiek figyelembevételével szándékozik határozni arról, hogy hozzájárulását adja-e jövőbeni nemzetközi megállapodásokhoz;

35.

hangsúlyozza azon álláspontját, miszerint minden olyan megállapodás, mechanizmus és megfelelőségi határozat esetében, amely személyes adatok harmadik országokkal való cseréjét is magában foglalja, a Bizottságnak – a Szerződés őreként – szigorú ellenőrzési és azonnali nyomonkövetési intézkedéseket kell hoznia;

36.

üdvözli az EU és az Egyesült Államok a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel kapcsolatos transzatlanti együttműködés elmélyítéséről szóló, 2015. június 3-i rigai nyilatkozatát, amelyben az aláíró felek elkötelezik magukat az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló megállapodás végrehajtásának erősítése, a megállapodás által előirányzott felülvizsgálat lezárása és munkaértekezletek lefolytatása mellett az érintett kérdések illetékes nemzeti hatóságokkal történő megvitatása érdekében; hangsúlyozza, hogy a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló megállapodások jelentik azt az eszközt, amelynek alapján a tagállami bűnüldöző hatóságoknak a harmadik országok hatóságaival együtt kell működniük; ebben a tekintetben felhívja a tagállamokat és az Egyesült Államok kormányát a fent említett kötelezettségvállalások tiszteletben tartására az USA–EU kölcsönös jogsegélyről szóló megállapodás felülvizsgálatának gyors lezárása céljából;

37.

felhívja a Bizottságot, hogy 2015 végéig számoljon be a Parlamentnek a harmadik országok bűnüldöző és hírszerző szolgálatainak hozzáférése tekintetében a különböző nemzetközi adattovábbítási eszközökkel kapcsolatban feltárt hiányosságokról, valamint a harmadik országokba továbbított uniós személyes adatok megfelelő védelmének folyamatos biztosítását célzó eszközökről;

38.

úgy véli, hogy az uniós polgárok alapvető jogai továbbra is veszélyben vannak, és túlságosan kevés intézkedés történt a tömeges elektronikus megfigyeléssel szembeni teljes védelmük érdekében; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a visszaélést bejelentő személyek és az újságírók védelmének biztosítása terén csak korlátozott előrelépések történtek;

39.

fájlalja, hogy számos tömeges és nagyarányú megfigyelési program létrehozását többek közt az e programokat kifejlesztő és működtető vállalatok gazdasági érdeke is ösztönzi, ahogy az NSA célzott „Thinthread” programjának esetében is, amelyet lecseréltek a „Trailblazer” nagyarányú megfigyelő programra, majd ezt 2001-ben kiszervezték a SAIC vállalatnak;

40.

ismételten hangsúlyozza, hogy komoly aggályai vannak az Európa Tanács számítástechnikai bűnözésről szóló 2001. november 23-i egyezménnyel (Budapesti Egyezmény) foglalkozó bizottságának munkájával kapcsolatban az egyezmény 32. cikkének értelmezését illetően, a tárolt számítógépes adatokhoz való, engedéllyel történő határokon átnyúló hozzáférés, illetve a nyilvános adatokhoz való hozzáférés tekintetében, és határozottan ellenzi bármely olyan kiegészítő jegyzőkönyv vagy iránymutatás elfogadását, amely e rendelkezés hatályát az egyezmény által létrehozott jelenlegi rendszeren túlra is kiterjesztené, mivel ez utóbbi már jelenleg is a területiség elve alóli jelentős kivételt képez, minthogy azt eredményezheti, hogy a bűnüldöző hatóságok távolról akadálytalanul hozzáférnek a más államok joghatósága alá tartozó területen található szerverekhez és számítógépekhez anélkül, hogy a kölcsönös jogsegélyről szóló megállapodásokhoz vagy az igazságügyi együttműködés más, az egyének alapvető jogainak – köztük az adatok védelméhez és a megfelelő eljáráshoz való jog – garantálása céljából létrehozott eszközökhöz kellene folyamodniuk; hangsúlyozza, hogy az Európai Unió már élt a számítástechnikai bűnözés terén meglévő hatáskörével, ezért mind a Bizottság, mind a Parlament előjogait tiszteletben kell tartani;

41.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság nem válaszolt a Parlament azon kérésére, hogy folytassanak vizsgálatot a visszaélést jelentő személyek védelmére irányuló, átfogó európai program tekintetében, és felhívja a Bizottságot, hogy legkésőbb 2016 végéig adjon ki ilyen tárgyú közleményt;

42.

üdvözli az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által 2015. június 23-án elfogadott, „a visszaélést bejelentő személyek védelmének javításáról” című állásfoglalást és különösen annak a visszaélések bejelentésének a megfigyelésre vonatkozó jogi korlátok tiszteletben tartásának biztosítása szempontjából való jelentőségéről szóló 9. pontját és a 10. pontját, amely felhívja az EU-t, hogy léptessen életbe a visszaélést bejelentő személyek védelmét célzó jogszabályokat, amelyek kiterjednek a nemzetbiztonsági és hírszerző szolgálatok és az e területen dolgozó magáncégek alkalmazottaira is, és – amennyiben az általuk feltárt visszaélések jogosulttá teszik őket a védelemre a közgyűlés által támogatott elvek alapján – lehetőség szerint a nemzeti jog alapján biztosítson menedékjogot a visszaélést bejelentő azon személyek számára, akiket hazájukban megtorlás fenyeget;

43.

hangsúlyozza, hogy a tömeges megfigyelés súlyosan veszélyezteti a szabályozott szakmákra, többek között az orvosokra, újságírókra és ügyvédekre kiterjedő szakmai titoktartási kötelezettséget; hangsúlyozza különösen az uniós polgárok azon jogait, hogy megvédjék őket az ügyvédekkel való bizalmas kommunikáció mindennemű megfigyelésével szemben, ami sértené az Európai Unió Alapjogi Chartáját, nevezetesen annak 6., 47. és 48. cikkét, valamint az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról szóló 2013/48/EU irányelvet; felhívja a Bizottságot, hogy legkésőbb 2016 végéig adjon ki közleményt a titoktartási kötelezettséggel járó szakmák keretében folytatott bizalmas kommunikáció védelméről;

44.

felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki iránymutatásokat a tagállamok számára arról, hogy miként hozhatók összhangba a bűncselekmények – többek között a terrorizmus – megelőzését, nyomozását, felderítését és a büntetőeljárás lefolytatását szolgáló, személyes adatokat gyűjtő eszközök az Európai Unió Bírósága adatmegőrzésről szóló, 2014. április 8-i ítéleteivel (C-293/12. számú és a C-594/12. számú ügy), valamint a védett adatkikötőről szóló, 2015. október 6-i ítéletével (C 362/14. számú ügy); kiemeli különösen az adatmegőrzésről szóló ítélet 58. és 59., valamint az adatkikötőről szóló ítélet 93. és 94. pontját, amelyek az adatgyűjtés számára egyértelműen célzott megközelítést követelnek meg a „teljes körű” adatgyűjtés helyett;

45.

hangsúlyozza, hogy a legfrissebb joggyakorlat és különösen az Európai Unió Bírósága adatmegőrzésről szóló 2014. április 8-i ítélete jogi követelményként írja elő, hogy a családi és magánélethez, valamint az adatvédelemhez való jogot esetlegesen sértő személyesadat-gyűjtést és -felhasználást magában foglaló bármilyen intézkedés esetében igazolni kell annak szükségességét és arányosságát; sajnálatosnak tartja, hogy a politikai megfontolások gyakran aláássák e jogelvek érvényesítését a döntéshozatali folyamatban; felszólítja a Bizottságot, hogy a minőségi jogalkotási program részeként biztosítsa, hogy valamennyi uniós jogszabály jó minőségű legyen, megfeleljenek minden jogi normának és ítélkezési gyakorlatnak, és összhangban legyenek az Unió Alapjogi Chartájával; javasolja, hogy a személyes adatok gyűjtését és felhasználását magában foglaló valamennyi bűnüldözési és titkosszolgálati intézkedés hatásvizsgálata minden esetben terjedjen ki a szükségesség és arányosság vizsgálatára;

46.

csalódottságának ad hangot amiatt, hogy a Bizottság nem tett lépéseket az állásfoglalásban megfogalmazott, az EU informatikai biztonságának és az magánélethez való jog online védelmének növelését célzó, részletes ajánlások nyomon követése érdekében;

47.

üdvözli a Parlament informatikai biztonságának megerősítését célzó eddigi intézkedéseket, amelyek az Innovációs és Technológiai Támogatási Főigazgatóságnak az EP ikt-biztonságra vonatkozó cselekvési terve alapján kerülnek végrehajtásra; kéri ezen erőfeszítések folytatását és az állásfoglalásban megfogalmazott ajánlások mielőbbi maradéktalan végrehatását; felhív a gondolkodásmód megújítására és szükség esetén a közbeszerzési jogszabályok megváltoztatására az uniós intézmények informatikai biztonságának növelése érdekében; kéri, hogy a jogvédett szoftvereket valamennyi uniós intézményben rendszerszerűen, auditálható és ellenőrizhető, nyílt forráskódú szoftverekre cseréljék le, a jövőben minden ikt-vel kapcsolatos közbeszerzési eljárásba illesszenek be egy, a nyílt forráskódra vonatkozó, kötelező erejű kiválasztási kritériumot, valamint hogy hatékonyan biztosítsák a titkosítási eszközök rendelkezésre állását;

48.

nyomatékosítja azon felhívását, hogy a digitális egységes piachoz hasonló új kezdeményezések keretén belül dolgozzanak ki az informatikai függetlenség és a magánélet online védelmének növelését célzó európai stratégiát, amely fellendíti az EU informatikai ágazatát;

49.

további ajánlásokat szándékozik előterjeszteni e terület vonatkozásában „A magánélet védelme az interneten az informatikai biztonság és az uniós informatikai autonómia fokozása révén” című, 2015 végére tervezett konferenciáját követően, a STOA közelmúltban közzétett, az informatikai rendszerek felhasználóinak tömeges megfigyeléséről szóló tanulmánya alapján;

50.

üdvözli a Bizottság azon célját, hogy az EU meghatározó szereplővé váljon az internet irányítása terén, valamint a többszereplős internetirányítási modellről alkotott elképzelését, amelyet az internet irányításának jövőjéről szóló, több érdekelt fél részvételével 2014 áprilisában Brazíliában megrendezett globális konferencián (NETMundial) ismételten kifejezésre juttatott; várakozással tekint az ezen a területen – többek között az Internetirányítási Fórum keretében – jelenleg zajló nemzetközi munka eredménye elé;

51.

figyelmeztet arra, hogy a magánélethez való alapvető jog és a személyes adatok védelme nyilvánvalóan egyre jobban gyengül abban az esetben, ha az emberi viselkedéssel kapcsolatos minden információt potenciálisan hasznosnak minősítenek a jövőbeni bűncselekmények elleni küzdelem során, ami szükségszerűen a tömeges megfigyelés kultúrájához vezet, amely minden polgárt potenciális gyanúsítottként kezel, és a társadalmi kohézió és bizalom erodálódását eredményezi;

52.

figyelembe szándékozik venni az Alapjogi Ügynökség által a megfigyeléssel összefüggésben az alapvető jogok védelméről végzett részletes kutatás megállapításait, különös tekintettel az egyéneknek az ilyen gyakorlatokkal kapcsolatban rendelkezésükre álló jogorvoslat tekintetében fennálló jelenlegi jogi helyzetére;

53.

utasítja az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy továbbra is kísérje figyelemmel az e téren bekövetkező fejleményeket, és kövesse nyomon az állásfoglalásban megfogalmazott ajánlások végrehajtását;

54.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az Európa Tanácsnak.

20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/59

—

tekintettel a tartósan munkanélküli személyek munkaerő-piaci integrációjáról szóló tanácsi ajánlásra vonatkozó, 2015. szeptember 17-i bizottsági javaslatra (COM(2015)0462),

—

tekintettel a 2015. évi éves növekedési jelentésről szóló, 2014. november 28-i bizottsági közleményre (COM(2014)0902),

—

tekintettel „A gazdaságpolitikai koordináció európai szemesztere: a 2015. évi éves növekedési jelentés foglalkoztatási és szociális vonatkozásai” című, 2015. március 11-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács 2015. március 9-i ülésén elfogadott, „A 2015. évi éves növekedési jelentés és közös foglalkoztatási jelentés: a foglalkoztatás- és szociálpolitikákra vonatkozó politikai iránymutatás” című tanácsi következtetésekre (2),

—

tekintettel a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról szóló 2015. július 8-i álláspontjára (3),

—

tekintettel az Európai Számvevőszék 3/2015. számú, „Uniós ifjúsági garancia: az első lépések megtörténtek, de kockázatok várhatók a végrehajtás során” című különjelentésére,

—

tekintettel a European Social Policy Network (ESPN) „A tartósan munkanélküli személyek integrált támogatása: tanulmány a nemzeti szakpolitikákról (2015)” című jelentésére,

—

tekintettel a tartósan munkanélküli személyek munkaerő-piaci integrációjáról szóló, a Tanácshoz intézett kérdésre (O-000121/2015 – B8-1102/2015),

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság állásfoglalási indítványára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel a gazdasági válság és annak következményei miatt 2007 óta megkétszereződött a tartósan munkanélküliek száma, és immár ebbe a kategóriába tartozik a munkanélküliek fele: több mint 12 millió fő, vagyis az EU aktív lakosainak 5 %-a; mivel 2014-ben a tartós munkanélküliek több mint 60 %-a már legalább két egymást követő évben munkanélküli volt;

B.

mivel a tagállamok között jelentős különbségek vannak a tartós munkanélküliség tekintetében, az ausztriai 1,5 %-tól a görögországi 19,5 %-ig; mivel Olaszországban, Portugáliában, Szlovákiában, Horvátországban, Spanyolországban és Görögországban a legmagasabb a tartós munkanélküliség aránya; mivel feltétlenül fel kell gyorsítani a gazdasági fellendülést, amely jelenleg nem elég dinamikus ahhoz, hogy jelentősen csökkentse a strukturális munkanélküliség arányának magas szintjét;

C.

mivel az adatgyűjtéssel kapcsolatos módszertani hiányosságok, valamint az, hogy a tartósan munkanélküliek jelentős részét nem veszik nyilvántartásba, azt jelenti, hogy a hivatalos statisztikák alábecsülik a helyzet súlyosságát;

D.

mivel a tartós munkanélküliség gyakran vezet szegénységhez, egyenlőtlenségekhez és társadalmi kirekesztettséghez, valamint aránytalanul nagy mértékben sújtja a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő veszélyeztetett személyeket;

E.

mivel a tartós munkanélküliség fokozatosan eltávolítja az embereket a munkaerőpiactól, hiszen kopnak a készségeik és a szakmai kapcsolataik, elveszítik a munka ritmusát, és ez a társadalomtól való elszakadás, az otthoni feszültségek és az elidegenedés érzésének egymást erősítő hatásaihoz vezet; mivel a sikertelen próbálkozások után évente minden ötödik tartósan munkanélküli személy felhagy az álláskereséssel és inaktív státuszúvá válik;

F.

mivel a tartós munkanélküliség következményei különösen súlyosak az aktív kereső nélküli háztartásokban, és gyakran alacsony iskolázottságot, a munka világától való elszakadást, fokozott mentális és egészségi problémákat, illetve társadalmi kirekesztettséget eredményeznek, a legsúlyosabb esetekben pedig egyik generációról a másikra száll a szegénység;

G.

a tartós munkanélküliség gyakran hosszú távú negatív következményekkel jár a foglalkoztatási kilátásokra, a szakmai pályafutás alakulására, valamint a bérprofilra és a nyugdíjra nézve („maradandó hatások”);

H.

mivel a tartós munkanélküliség hatalmas társadalmi költségekkel jár a képzett munkaerő kihasználatlansága és a fokozott szociális kiadások miatt, és ezenfelül pénzben ki nem fejezhető károkat is okoz azzal, hogy az érintett emberek elveszítik önbizalmukat és nem tudják kiaknázni saját lehetőségeiket, illetve azzal, hogy csorbul a társadalmi kohézió;

I.

mivel a tartós munkanélküliség folyamatosan magas szintje azzal a veszéllyel jár, hogy nem sikerül elérni az Európa 2020 kiemelt céljait, nevezetesen azt, hogy a 20 és 64 év közöttiek 75 %-a foglalkoztatott legyen, és legalább 20 millióval kevesebben legyenek szegénységben vagy a szegénység kockázatának kitéve, illetve társadalmi kirekesztettségben;

J.

mivel a munkahely elvesztése esetén a készségek fenntartása, valamint a jövőbeni igényekhez előre igazodó oktatás, képzés és átképzés fontos elemei a tartós munkanélküliség elkerülésének és orvoslásának;

K.

mivel ez az ajánlás hasonlít az ifjúsági garanciára; mivel tanulni kell az ifjúsági garancia végrehajtása kapcsán leszűrhető kezdeti tapasztalatokból;

1.

üdvözli a Bizottság kezdeményezését, hogy tanácsi ajánlásra tesz javaslatot a tartósan munkanélküli személyek munkaerő-piaci integrációja témájában; hangsúlyozza, hogy a javaslat korábbi benyújtása és Tanács általi elfogadása részben megelőzhette volna a tartós munkanélküliség ma tapasztalható szintjének kialakulását; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy egy tanácsi ajánlás nem feltétlenül lesz elegendő a tartósan munkanélküli személyek helyzetének gyors orvoslásához, és sürgeti a tagállamokat, hogy minél hamarabb érjenek el eredményeket e téren;

2.

támogatja a javaslat három fő elemét, vagyis (1) a tartósan munkanélküli személyek valamelyik foglalkoztatási szolgálatnál való nyilvántartásba vételének kiterjesztését, a teljes körű nyilvántartásra törekedve, (2) a tartósan munkanélküli személyek egyedi képességeinek, szükségleteinek és munkahely-preferenciáinak értékelését már a munkanélküliség 18. hónapjának elérését megelőzően, valamint (3) a tartósan munkanélküli személyek és az érintett szolgálatok közötti személyre szabott, kiegyensúlyozott és közérthető munkaerő-piaci integrációs megállapodás felkínálását legkésőbb a munkanélküliség 18. hónapjának elérésekor; hangsúlyozza azonban, hogy az egyedi értékelésnek a munkanélküliség 12. hónapjának elérését megelőzően kell megtörténnie annak érdekében, hogy a munkanélküliség 18. hónapjának elérése előtt létrejöhessen egy munkaerő-piaci integrációs megállapodás; ragaszkodik hozzá, hogy a három lépésből álló megközelítés adott esetben nem zárhatja ki a folyamatból a nem állami szereplőket, például a tartósan munkanélküli személyekkel dolgozó nem kormányzati szervezeteket;

3.

hangsúlyozza, hogy valamennyi tartósan munkanélküli személyt, ideértve a nyilvántartásban nem szereplőket is segíteni kell, nem csupán a legalább 18 hónapja munkanélkülieket; különösen fontosnak tartja, hogy a rövid távú (12 hónapnál rövidebb ideje tartó) munkanélküliséggel és a fiatalok munkanélküliségével kapcsolatos tagállami szakpolitikák (ideértve az ifjúsági garanciát is) teljes mértékben illeszkedjenek a tartós munkanélküliséget kezelő politikákhoz;

4.

egyetért a tartósan munkanélküli személyek reintegrációjában érintett valamennyi fél (ideértve adott esetben a civil társadalmi szervezeteket is) közötti szoros együttműködés és hatékony koordináció szorgalmazásával, valamint olyan egyablakos ügyintézési helyek kialakításával, ahol a munkanélkülivel egyetlen professzionális ügyintéző foglalkozik (egyetlen kapcsolattartó pont), és a reintegráció érdekében tett erőfeszítést nem zavarja meg semmi akkor sem, ha a munkanélküli személy más támogatási rendszerbe kerül át;

5.

hangsúlyozza, hogy egyedi megközelítésre van szükség a tartósan munkanélküli személyek képességeinek és szükségleteinek a munkaerő-piaci integrációt célzó értékelésekor, amely tiszteletben tartja meglévő jogaikat és figyelembe veszi szélesebb körű személyes helyzetüket, és az ehhez kapcsolódó valamennyi szükségletet; hangsúlyozza, hogy elegendő számú és magasan képzett személyzetre van szükség, amely képes egyedi megközelítést alkalmazni annak ellenére, hogy a tartósan munkanélküli személyek rendkívül heterogén csoportot alkotnak;

6.

megjegyzi, hogy az ajánlás bevezetné az írásos és közérthető, a munkanélküli személlyel szemben méltányos, személyes képzettségeit és munkavállalói jogait tiszteletben tartó munkaerő-piaci integrációs megállapodást, amely egyaránt rögzíti a munkanélküli személy és az ügyintéző által képviselt hatóságok jogait és kötelezettségeit, ezáltal világossá téve, hogy az érintett felek mit várhatnak el egymástól; szorgalmazza, hogy ezt a megállapodást rendszeresen tegyék naprakésszé;

7.

kulcsfontosságúnak tartja, hogy a tartósan munkanélküli személyek reintegrációját célzó valamennyi program illeszkedjen a munkaerőpiac igényeihez, és a szociális partnerekkel szoros együttműködésben kerüljön kialakításra; felszólítja a tagállamokat, hogy – többek között a vállalati társadalmi felelősségvállalás szellemében – motiválják a munkaadókat arra, hogy aktívan kínálják fel az újonnan létrehozott álláshelyeket a tartósan munkanélküli személyek számára, és szükség esetén nevezzenek ki mentorokat a tartósan munkanélküli személyek zökkenőmentes munkahelyi beilleszkedésének elősegítése céljából; felkéri a tagállamok foglalkoztatási szolgálatait, hogy támogassák a kkv-kat az ilyen mentorálási tevékenységek elősegítésével; emlékeztet rá, hogy a sikeres munkaerő-piaci integráció érdekében a tartósan munkanélküli személyeknek nem csupán munkára van szükségük, hanem átfogó tanácsadásra és felkészítésre is;

8.

felkéri a tagállamokat, hogy a tartós munkanélküliséggel szembeni nemzeti politikáik céljaira az elsősorban az Európai Szociális Alapon keresztül folyósított uniós támogatásokat egészítsék ki megfelelő nemzeti forrásokkal; hangsúlyozza, hogy az egyes tagállamok (különösen a gazdasági kiigazítási program alá tartozó tagállamok) által tapasztalt költségvetési korlátok nem akadályozhatják meg az ajánlás gyors végrehajtását; felkéri a Bizottságot annak feltárására, hogy miként lehet gyors uniós finanszírozáshoz jutni, és lehetőség szerint további forrásokat is mobilizálni, ahogyan ez az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezés esetében is történt; hangsúlyozza, hogy bizonyos tagállamokban megfelelő finanszírozást kell fordítani a foglalkoztatási szolgálatok adminisztratív kapacitásainak megerősítésére;

9.

kéri a foglalkoztatási szolgálatok pénzügyi és adminisztratív kapacitásainak megerősítését annak érdekében, hogy központi szerepet tölthessenek be e javaslat végrehajtásában;

10.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat annak értékelésére, hogy miként lehet támogatni olyan konkrét munkahelyi képzési programokat, valamint üzleti fejlesztési és beruházási terveket, amelyek fenntartható és minőségi munkahelyeket hoztak létre tartósan munkanélküli személyek számára;

11.

hangsúlyozza, hogy az ajánlás hatékony végrehajtásához szoros együttműködésre van szükség a Bizottság és a tagállamok között, illetve nemzeti szinten az (ágazati) szociális partnerek, a munkanélkülieket képviselő civil társadalmi szervezetek, a helyi és regionális hatóságok, az állami és magán foglalkoztatási szolgálatok, a szociális és egészségügyi szolgáltatók, a helyi és regionális oktatási és képzési intézmények között, ahogyan fontos a munkáltatók aktív részvétele is annak érdekében, hogy jobban meg lehessen érteni a vállalkozások igényeit és szükségleteit;

12.

emlékeztet a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról szóló tanácsi határozatról szóló álláspontjára, amely ragaszkodik olyan konkrét intézkedések meghozásához, amelyek a Szerződések tiszteletben tartása mellett védik a tartósan munkanélküli személyeket a társadalmi kirekesztettségtől, és újból integrálják őket a munkaerőpiacba;

13.

felkéri a tagállamokat, hogy a tartós munkanélküliség visszaszorítását célzó nemzeti megközelítésük kialakításakor vegyék tekintetbe a regionális különbségeket, ideértve a városi és a vidéki területek közötti különbségeket is;

14.

üdvözli a Bizottság javaslatát, hogy az európai szemeszter és a Foglalkoztatási Bizottság révén legyen biztosítva az ajánlás végrehajtásának multilaterális felügyelete; ragaszkodik hozzá, hogy az ellenőrzés legyen mélyreható, és szükség esetén az adott tagállam országspecifikus ajánlásaiban is szerepeljenek ezzel kapcsolatos utasítások; felszólítja a Bizottságot, hogy segítse elő a magas szintű tartós munkanélküliséggel küzdő tagállamok és a (tartósan) munkanélküli személyek munkaerő-piaci integrációja terén sikeres tagállamok közötti kapcsolatfelvételt, illetve az egymástól való tanulást lehetővé tevő folyamatokat;

15.

felkéri a foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős minisztereket, hogy az ajánlással kapcsolatos megállapodás kialakítása előtt vegyék figyelembe az Európai Parlament álláspontját;

16.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak és a Tanácsnak.

20.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 355/63

—

tekintettel a Bizottság „Új korszak a légi közlekedésben – A légiközlekedési piac megnyitása a távirányított légijármű-rendszerek biztonságos és fenntartható polgári felhasználása előtt” című, 2014. április 8-i közleményére (COM(2014)0207),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, és különösen annak 4. cikke (2) bekezdésének g) pontjára, 16. cikkére és VI. címére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és különösen annak 7. és 8. cikkére,

—

tekintettel a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel az európai adatvédelmi biztosnak a Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „Új korszak a légi közlekedésben – A légiközlekedési piac megnyitása a távirányított légijármű-rendszerek biztonságos és fenntartható polgári felhasználása előtt” című bizottsági közleményről szóló véleményére,

—

tekintettel a távirányított légijármű-rendszerekkel foglalkozó európai irányítócsoport „Ütemterv a távirányított légijármű-rendszereknek az európai polgári légiközlekedési rendszerbe való integrálására” című zárójelentésére,

—

tekintettel a távirányított légi járművekről (drónokról) szóló, „A légi közlekedés jövőjének alakítása” című rigai nyilatkozatra,

—

tekintettel a Lordok Háza „Pilóta nélküli légi járművek polgári felhasználása az EU-ban” című jelentésére.

—

tekintettel az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) „A drónok üzemeltetésének koncepciója – A pilóta nélküli légi járművek szabályozásához kapcsolódó kockázatalapú megközelítés” című javaslatára,

—

tekintettel az 1944. december 7-i Chicagói Egyezményre,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság jelentésére és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére (A8-0261/2015),

A.

mivel a kisméretű, rádió-távirányítású légijármű-modellek több évtizede komoly rajongótáborral rendelkeznek; mivel az elmúlt 15 évben rohamosan terjedt a távirányított légijármű-rendszerek, közismert nevükön a pilóta nélküli légi járművek vagy drónok felhasználása; mivel különösen a hobbi- vagy szabadidős célokra készült kisméretű távirányított légijármű-rendszerek népszerűsége nőtt meg;

B.

mivel az eredetileg elsősorban katonai célokra kifejlesztett technológia napjainkra kereskedelmi forgalomban is elérhetővé vált, és ezzel a jogalkotási kereteket feszegeti; mivel a szakmai felhasználású távirányított légijármű-rendszerek jelenleg rendkívül hasznosnak bizonyulnak olyan különféle polgári felhasználási célokra is, amelyek hozzáadott értéke a berendezés és a távirányító közötti távolsággal nő (látótávolságon kívüli repülés); mivel ezek a rendkívül változatos és a jövőben még esetlegesen kibővülő felhasználási célok többek között magukban foglalják a biztonsági ellenőrzéseket és infrastruktúra (vasúti vágányok, gátak és erőművek) megfigyelését, a természeti katasztrófák okozta károk felmérését, a (környezetvédelmi szempontból felelős) precíziós mezőgazdasági műveleteket, a médiafelvételek készítését, a légi termográfiát vagy az elszigetelt régiókba történő csomagszállítást; mivel a közeljövőben új alkalmazások rohamos fejlődése várható, ami a távirányított légijármű-rendszerekre épülő iparág innovatív és dinamikus jellegét tükrözi;

C.

mivel ez a technológia a veszélyes környezetekben fel tudja váltani a közvetlen emberi beavatkozást;

D.

mivel a távirányított légijármű-rendszerek esetében kétféle felhasználási kategória létezik, nevezetesen a szakmai és a szabadidős felhasználású légijármű-rendszerek; mivel erre a két kategóriára, amelyek jellegüknél fogva különbözőek, egyazon uniós szabályozási kereten belül eltérő előírásokat kell alkalmazni;

E.

mivel a hatályos uniós jogi szabályozás szerint a 150 kilogrammnál nagyobb maximális felszállótömegű távirányított légijármű-rendszerek tekintetében elvben az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a tanúsító hatóság; mivel a legfeljebb 150 kilogrammos távirányított légijármű-rendszerek a tagállamok joghatósága alá tartoznak;

F.

mivel jelenleg Ausztriában, a Cseh Köztársaságban, Dániában, Franciaországban (1), az Egyesült Királyságban (2), Horvátországban, Írországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban van hatályban vagy áll kidolgozás alatt a távirányított légijármű-rendszerekre vonatkozó szabályzat; mivel engedélyezett repülőiskolák működnek Dániában, az Egyesült Királyságban és Hollandiában, és több mint ötszázan rendelkeznek távirányított légijármű-rendszer üzemeltetésére vonatkozó engedéllyel az Egyesült Királyságban és Hollandiában;

G.

mivel a távirányított légijármű-rendszerekre vonatkozóan Európában jelenleg hatályos szabályokat az üzemeltetéshez kapcsolódó biztonsági kockázatok felmérésére alakították ki; mivel ezek a távirányított légijármű-rendszerekre vonatkozó szabályok a pilótával történő repülés terén megszokott „légijármű-központúság” helyett „üzemeltető-központúak”; mivel nem kizárólag a gép típusa és annak jellemzői (súly, sebesség stb.) hordoznak kockázatot, hanem számos további tényező is, így például az átrepült terület, a repülési magasság, az üzemeltető szakértelme, a felhasználás jellege és az üzemeltető abbéli képessége, hogy megbirkózzon a váratlan helyzetekkel;

H.

mivel ebben az ágazatban akár a gyártók, akár a végfelhasználók szempontjából hatalmas gazdasági növekedési lehetőségek rejlenek, úgy a nagyvállalatok, mint a kkv-k ezreiből álló ellátási lánc, valamint az innovatív kezdő vállalkozások számára; mivel különösen fontos, hogy megőrizzük a gyártás világszínvonalát és a működési előírásokat, előmozdítva Európa vezető szerepét;

I.

mivel e piac gyors fejlődését felismerve jogos a távirányított légijármű-rendszerek beillesztése a meglévő, légi közlekedéssel kapcsolatos programokba, így az „Egységes európai égbolt” légiforgalmi szolgáltatási kutatási (SESAR) közös vállalkozásba, valamint a „Horizont 2020” keretprogramba; mivel az ipari szereplők már jelentős pénzügyi forrásokat fordítottak beruházásra, és ehhez még nagyobb ösztönzést kapnának, ha az ágazat legnagyobb részét kitevő kkv-k finanszírozáshoz való hozzáférését megkönnyítenénk; mivel a későbbi kutatás-fejlesztés további finanszírozása döntő fontosságú lesz ezen új iparág támogatása, valamint a távirányított légijármű-rendszerek légtérbe való biztonságos és megbízható integrálása szempontjából;

J.

mivel a tagállamok, az ipari szereplők és a Bizottság már ebben a korai szakaszban felismerték, milyen lehetőségek rejlenek ebben a piacban, ezért hangsúlyozza, hogy a nemzetközi versenyképesség érdekében a politikai keretnek támogatnia kell ezen európai ágazat növekedését;

K.

mivel ez a kialakulóban lévő piac a teljes ellátási láncban az egész társadalom javát szolgáló komoly beruházási, innovációs és munkahely-teremtési lehetőségekkel kecsegtet, felismerve ugyanakkor, hogy a közérdeket meg kell védeni, beleértve különösen a magánélet védelmével, az adatvédelemmel, az elszámoltathatósággal és a polgári felelősséggel kapcsolatos kérdéseket;

L.

mivel ugyan a távirányított légijármű-rendszerek hatalmas gazdasági lehetőségeket rejtenek, a légiközlekedési ágazat biztonsága, valamint a személyek és a vállalkozások biztonsága és védelme szempontjából e rendszer fejlesztése az egyik legfontosabb jövőbeli kihívás lesz;

M.

mivel az Uniónak mihamarabb ki kell alakítania egy olyan szabályozási keretet, amely kizárólag a távirányított légijármű-rendszerek polgári felhasználására vonatkozik;

N.

mivel az európai szabályozási keretnek egyrészt lehetővé kell tennie, hogy az ágazat továbbra is a lehető legjobb feltételek mellett újításokat vezethessen be és fejlődhessen, másrészt biztosítania kell a polgárokat arról, hogy életük és vagyonuk, valamint személyes adataik és a magánéletük hatékony védelem alatt állnak;

1.

megjegyzi, hogy sokak szerint az Egyesült Államok a távirányított légijármű-rendszerek legnagyobb piaca, azonban csak a katonai felhasználás tekintetében; hangsúlyozza azonban, hogy a polgári ágazatban Európa áll az élen, mivel itt 2 500 üzemeltető működik (400 az Egyesült Királyságban, 300 Németországban, 1 500 Franciaországban, 250 Svédországban stb.), míg a világ többi részén csak 2 342, és kiemeli, hogy Európának mindent meg kell tennie azért, hogy tovább erősítse versenypozícióját;

2.