17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/1

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/2

—

tekintettel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szellemitulajdon-jogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodására (TRIPS),

—

tekintettel az „Európa hagyományos szakértelmének kiaknázása: a földrajzi jelzések európai uniós oltalmának nem mezőgazdasági termékekre való esetleges kiterjesztése” című bizottsági zöld könyvre (COM(2014)0469),

—

tekintettel a mezőgazdasági termékekről és élelmiszerekről szóló 1151/2012/EU rendeletre (1), az ún. „minőségrendeletre”,

—

tekintettel a borászati termékekről szóló 1308/2013/EU rendeletre (2), az ún. egységes KPSZ-rendeletre,

—

tekintettel a szeszes italokról szóló 110/2008/EK rendeletre (3),

—

tekintettel az aromás borokról szóló 251/2014/EU rendeletre (4),

—

tekintettel a Régiók Bizottságának 2015. február 12-i véleményére,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2015. február 18-i véleményére,

—

tekintettel az Európai Unió Bíróságának a földrajzi jelzésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatára;

—

tekintettel az eredetmegjelölések oltalmára vonatkozó 1958. október 31-i, 1967. július 14-én és 1979. szeptember 28-án Stockholmban felülvizsgált Lisszaboni Megállapodás szellemi tulajdonról szóló, valamint a nemzetközileg forgalmazott és egyedi származási földrajzi területüknek jellemzői tekintetében széles körben ismert termékek oltalmát garantáló Genfi Szövegére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére, valamint a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság és a Kulturális és Oktatási Bizottság véleményére (A8-0259/2015),

A.

mivel azok az egyedi földrajzi területről származó mezőgazdasági termékek, amelyek bizonyos tulajdonságokkal rendelkeznek vagy hagyományos eljárásokkal készülnek, földrajzi jelzésük tekintetében az EU egészére kiterjedő, egységes oltalmat kaphatnak;

B.

mivel a WTO definíciója szerint a földrajzi árujelző valamely WTO-tag területéről vagy e terület valamely vidékéről vagy helységéből származó olyan termékre vonatkozó megjelölés, amelynek adott minőségét, hírnevét vagy egyéb jellemzőit lényegében a földrajzi eredet határozza meg;

C.

mivel a hagyományos tudáson és technikákon alapuló hagyományos európai minőségi termékek az Európai Unió kulturális örökségének részét képezik, és olyan alapvető tényezők, amelyeket számos európai régió gazdaságában és társadalmában meg kell őrizni, mivel – különösen vidéki környezetben – alapul szolgálnak a helyi valósághoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységekhez, továbbá hozzájárulnak az adott terület általános vonzerejének fokozásához, a helyi identitások megőrzéséhez és egyediségük népszerűsítéséhez, ekképpen idegenforgalmi, kulturális, foglalkoztatási és kereskedelmi szempontból is kedvező hatást kifejtve;

D.

mivel e termékek hozzájárulhatnak új stratégiák kidolgozásához a vállalkozói szellem helyi és regionális szintű támogatása, az infrastruktúra karbantartásának elősegítése és a területhez kötődő új, minőségi foglalkoztatás kialakítása érdekében, különös tekintettel a vidéki térségekre, a hátrányos helyzetű területekre és a legmarginálisabb régiókra, amelyek közül sokban a foglalkoztatás a jellegzetes helyi termékektől függ, ezáltal új lendületet adva a térség és a termelési körzetek fejlesztésével szorosan összefüggő szakképzés számára, egyúttal megőrizve és népszerűsítve az egyes régiók egyedülálló és sokszínű örökségét;

E.

emlékeztet arra, hogy a nem mezőgazdasági termékek identitásunknak, valamint a tagállamok kulturális örökségének szerves részét képezik; hangsúlyozza, hogy a kulturális örökség ágazatának egyik fő kihívását a hagyományos készségek és mesterségek kihalása jelenti, továbbá hogy a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzéseinek védelme ösztönözheti e kulturális örökség és hagyományos tudás megőrzését, valamint e termékek készítői tisztességes javadalmazásának garantálását, valamint az eredetiségük és a lehető legnagyobb mértékű hozzáférhetőségük biztosítását;

F.

mivel valamely földrajzi jelzés hírneve olyan immateriális közös kincs, amelyet oltalom hiányában kötöttségek nélkül szabadon használhatnak, ami a termék értékének csökkenéséhez vagy akár a termék eltűnéséhez is vezethet;

G.

mivel a földrajzi jelzések komoly gazdasági potenciállal rendelkeznek, és megfelelő oltalom esetén jelentős előnyökkel járhatnak különösen a kkv-k és az uniós régiók esetében;

H.

mivel az európai régiók igen gazdagok olyan nem mezőgazdasági termékekben, amelyek a hírnevük megalapozását elősegítő, valamint a helyi és regionális kultúra szerves részét képező, rendkívül magas színvonalú hagyományos készségeken és kézművességen alapulnak;

I.

mivel a hatóságoknak védeniük, ha a magánszektor azt kéri, támogatniuk és segíteniük kell az európai hagyományos minőségi termékeket és földrajzi jelzéseiket;

J.

mivel egy termék minősége, hírneve és egyéb jellemzője származási helye révén meghatározható; mivel bizonyos gyakorlatok, köztük a terméknevekkel való visszaélések súlyos károkat okozhatnak az adott termék hírnevének, amely származási helyén alapul;

K.

mivel előfordulhat, hogy a fogyasztók és a gyártók rovására visszaélnek a hagyományos európai termékek nevével, tekintettel kiváló minőségükre és ennek következtében keresettségükre;

L.

mivel a nem mezőgazdasági termékek földrajzi jelzésének megfelelő európai szintű védelme, amely figyelemmel kíséri és nyomon követi használatukat és küzd a csalások ellen, elősegítené a hamisítás elleni küzdelmet és megelőzné a tisztességtelen versenyt, valamint a fogyasztók megtévesztését;

M.

mivel a fogyasztók érdeklődése nem csupán a termékek biztonsága, hanem a származásuk, eredeti mivoltuk és előállítási módjuk iránt is egyre nő;

N.

mivel lehetővé kell tenni, hogy a fogyasztók megfelelő információk alapján választhassanak azáltal, hogy azonosítani tudják a termékek eredetét és minőségét;

O.

mivel a nem mezőgazdasági termékeket védő hatályos nemzeti jogszabályok a tagállamokban eltérő szintű védelmet nyújtanak, ami nem felel meg a belső piac céljainak, és e termékek hatékony védelme tekintetében nehézségeket okoz Európában és azokban a tagállamokban, ahol nem tartoznak a nemzeti jog hatálya alá, ami rámutat a földrajzi árujelzések oltalma egységes rendszerének szükségességére egész Európában;

P.

mivel a kérdéssel kapcsolatos harmonizált európai jogszabály az Európai Unió számára nemzetközi kereskedelmi tárgyalásai során csak előnyös lehet;

Q.

mivel a nem mezőgazdasági termékek földrajzi jelzéseire vonatkozó, egységes európai uniós oltalmi rendszer hiánya nem megfelelő és különösen széttöredezett európai keretet hoz létre abból adódóan, hogy egyes tagállamok nem biztosítanak külön oltalmat, míg más tagállamokban eltérőek a meghatározások, az eljárások és a nemzeti, helyi, ágazati és horizontális normák által biztosított oltalom szintje, ami torzító és negatív hatást gyakorol mind a közös piac harmonikus fejlődésére és az egységes oltalomra, mind pedig az egyenlő feltételekkel folyó hatékony versenyre, továbbá előnytelen a fogyasztó tisztességes, valódi és összehasonlítható, a tájékozott döntéseket lehetővé tevő információkkal való ellátása szempontjából, és gátolja a fogyasztóvédelmet;

1.

üdvözli a Bizottság azon kezdeményezését, amely szerint konzultációt tart az érdekelt felekkel a földrajzi jelzések európai uniós oltalmának nem mezőgazdasági termékekre való esetleges kiterjesztéséről, valamint a 2014 októberében lezárt konzultáció eredményét, amely egyértelműen leteszi a voksot nem mezőgazdasági termékek földrajzi jelzésén alapuló oltalmának uniós rendszere mellett;

2.

úgy véli, hogy a kiváló minőségű uniós termékeket támogató tágabb stratégia részeként európai szintű oltalmi eszközt kell létrehozni, amely az uniós intézmények arra irányuló fokozott kötelezettségvállalásán alapulna, hogy az európai gyártó- és kézműipart a növekedés és az egységes piac kiteljesítése motorjaként kezeljék, lehetővé téve a helyi ipari és kézműves termelés felértékelődését, támogatva az érintett területeken a helyi gazdaság fejlődését és a foglalkoztatást, fellendítve a turizmust és erősítve a fogyasztói bizalmat;

3.

felszólítja a Bizottságot, hogy – az érdekelt felek körében már elvégzett konzultáció eredményei és a további elemzések nyomán, valamint biztosítva az új rendszer gyártókra, versenytársaikra, a fogyasztókra és a tagállamokra gyakorolt hatásainak teljes figyelembevételét – késedelem nélkül nyújtson be jogalkotási javaslatot a nem mezőgazdasági termékek földrajzi jelzéseire vonatkozó, egységes európai oltalmi rendszer létrehozása céljából;

4.

hangsúlyozza, hogy egy ilyen eszköz bevezetését tájékoztató és kommunikációs kampányoknak kell kísérniük, hogy a termelők és a fogyasztók megismerjék az új típusú földrajzi jelzéseket;

5.

határozott meggyőződésének ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a nem mezőgazdasági termékek földrajzi jelzéseire vonatkozó oltalom kiterjesztése többszörös pozitív hatást gyakorolhat a polgárokra, a fogyasztókra és a gyártókra, illetve az európai gazdasági és társadalmi szerkezet egészére;

6.

úgy véli, hogy e rendszer – elsősorban akkor, ha a létezéséről eredményes kommunikáció folyik – különösen a fogyasztókat tudja hatékonyabban védeni, fokozni a címkével ellátott termékekbe vetett bizalmukat, támogatva őket a tájékozottabb döntéshozatalban a megvásárolandó termékek vonatkozásában, növelve az átláthatóságot és megszüntetve a félrevezető nevek és leírások okozta zűrzavart; úgy véli, hogy hozzájárulhat a nyomon követhetőség javításához és a minőségre, az eredetre, a gyártási módszerekre és feltételekre vonatkozó információk nyújtásához is, nem utolsósorban az e kérdések iránti fogyasztói érdeklődés növekedésére való tekintettel;

7.

emlékeztet arra, hogy az Európai Unió számára igen fontos lenne, hogy a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzéseire vonatkozóan jogszabályokat fogadjon el annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben kihasználja a védett termékek egyedi jellegének és minőségének védelméből származó kedvező gazdasági hatásban rejlő potenciált, hogy a fogyasztók megbízható tájékoztatást kapjanak a gyártás helyéről és módjáról, illetve hogy megőrizze a termékhez kapcsolódó know-how-t és munkahelyeket;

8.

úgy véli, hogy az ilyen jogi szabályozás ösztönözheti a hagyományos termelési eljárások területén zajló innovációt és a hagyományos termékeken alapuló induló vállalkozások létrehozását, és hozzájárulhat a munkahelyek fenntarthatóságához kevésbé fejlett területeken különösen azáltal, hogy a kis- és középvállalkozások számára, amelyek a földrajzi jelzés rendszerének oltalma alá vonható, tipikusan helyi termékek közel 80 %-át állítják elő, lehetőséget nyújt az értékesítés fellendítésére az eredményesebb marketing révén, és egyúttal szorosabb együttműködésre ösztönzi őket, tekintettel a rendszer kollektív jellegére;

9.

rámutat, hogy hathatós módon hozzájárulhat a termékhamisítás, a földrajzi eredetmegjelölések csalárd használata és egyéb jogellenes, a végfogyasztót megtévesztő – és mindenekelőtt a potenciálisan oltalomban részesíthető termékek túlnyomó többségét jogszerűen előállító, érdekeik védelmére jelenleg jogi vagy pénzügyi eszközökkel nem rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások számára – káros gyakorlatok elleni fellépéshez, amelyek a kivitelükre is káros hatással bírnak;

10.

úgy véli, hogy az oltalom támogatja és elősegíti a hagyományos ismeretek és készségek eredményeként létrejövő európai kézműves termékek közös piacához és Unión kívüli piacaihoz való hozzáférést, hozzájárulva a társadalmi és területi közösségek egészére jellemző, az európai történelmi, kulturális, gazdasági és társadalmi örökség jelentős részét képező értékes szakértelem megőrzéséhez;

11.

úgy véli, hogy a nem mezőgazdasági termékek egységes földrajzijelzés-oltalma a hagyományos termékek készítésében foglalkoztatottak számának növelése révén ösztönözné a helyi és regionális műszaki és gazdasági fejlődést;

12.

kiemeli, hogy az egységes földrajzijelzés-oltalom nemcsak a hagyományos termékek népszerűsítéséhez járulna hozzá, hanem az esetükben felhasznált nyersanyagok minőségének és a termelési folyamat minden szakaszában szükséges kiválóság elismeréséhez is;

13.

rámutat, hogy a földrajzi jelzések biztosítják a vásárlókat a termék minőségét illetően, a termelők számára pedig a know-how elismerését és védelmet jelentenek;

14.

hangsúlyozza, hogy a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzése és a hagyományos, kiváló minőségű know-how oltalmának elismeréséhez mind defenzív, mind offenzív érdek fűződik a közös kereskedelmi politika keretében, és hogy az hatékony eszköz lehet a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) és a termelők támogatásához az utánzatok és a hamisítványok elleni küzdelem, a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból fenntarthatóbb, az Unión belüli és kívüli gazdasági fejlődés, valamint a tisztességes verseny és a fogyasztóvédelem biztosítása terén, lehetőséget teremtve ezzel a termékek eredetiségének és minőségének hatékonyabb azonosítására; úgy véli, hogy a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzéseinek egységes oltalma hozzájárulna továbbá az előállítás helye szerinti régiók társadalmi tőkéjének megteremtéséhez;

15.

véleménye szerint az egységes uniós rendszer növelné a kulturális örökséggel kapcsolatos szakmák vonzerejét;

16.

hangsúlyozza, hogy a hagyományos know-how és termelés megőrzése segíthet megállítani a vidéki területek elnéptelenedését és pusztulását, valamint a fiatalok elvándorlását;

17.

hangsúlyozza a folyamatban részt vevő nem mezőgazdasági termékek kulturális és társadalmi vonatkozásainak jelentőségét, valamint hangsúlyozza a hagyományos know-how és a kapcsolódó készségek megőrzésének, továbbadásának és fejlesztésének szükségességét, illetve a kreatív ágazatokkal való együttműködés szorosabbra fűzését, többek között a felhasznált nyersanyagok és a végtermékek minőségének hangsúlyozása érdekében; felszólít a név vagy a logó használatának lehetővé tételére minden olyan, az adott területről származó termelő számára, akik az előírtak szerint állítják elő a terméket;

18.

hangsúlyozza, hogy a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzéseinek oltalma hozzá fog járulni ahhoz, hogy megőrizzük az európai helyi és regionális hagyományokból összeálló kulturális és művészeti örökséget;

19.

elismeri azon kkv-k döntő szerepét, amelyek befektetnek a magas minőségű hagyományos tudásba és helyi foglalkoztatást, valamint tanulószerződéses gyakorlati képzéseket kínálnak olyan szakemberek képzése érdekében, akik fontos szerepet játszanak a hagyományos gyártási módszerek továbbadásában; elismeri az e területtel kapcsolatos oktatásba és képzésbe való befektetés fontosságát, és ösztönzi a tagállamokat a rendelkezésre álló uniós finanszírozás és programok optimális felhasználására a környezetbarát helyi és regionális kézműves és ipari termékek előállításában és promóciójában részt vevő szakemberek szakképzésének támogatásához;

20.

ösztönzi a tagállamokat a bevált gyakorlatok cseréjére a hagyományos kézműves ipar élénkítésére irányuló kezdeményezések létrehozatala és támogatása terén, ami növelné a tudatosságot a helyi kulturális örökséggel kapcsolatban, és ösztönözné a vidéki térségek fejlődését;

21.

kiemeli, hogy egy közismert földrajzi jelzés elősegítheti az európai kulturális útvonalak jobb promócióját;

22.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy segítsék elő a transzregionális és transznacionális együttműködést, valamint a bevált gyakorlatok összegyűjtését a nem mezőgazdasági termékcsoportok és a kapcsolódó ágazatok között;

23.

hangsúlyozza a földrajzi árujelzéseknek a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok szélesebb körén belüli jelentőségét, mint a helyi dolgok, többek között az infrastruktúra és a foglalkoztatás értéke védelmének, valamint a regionális fejlesztés javításának és a visszakövethetőség, az átláthatóság és a fogyasztói tájékoztatás előmozdításának módját;

24.

megjegyzi, hogy a meghatározott eredetű vagy egy adott térséghez kötődő ipari és kézműves termékek számos európai régióban a gazdaság és a társadalom olyan alapvető összetevői, amelyek – különösen falusi környezetben – a helyi valósághoz közvetlenül kapcsolódó, nem áthelyezhető tevékenységeket generálnak; hangsúlyozza, hogy a meghatározott eredetű vagy egy adott térséghez kötődő ipari és kézműves termékek uniós szintű védelmi rendszerének elfogadása lehetővé tenné az ipari és kézműves termékek eredetiségének megőrzését és a szabványosítás elkerülését;

25.

úgy véli, hogy a földrajzi jelzés oltalma alatt álló valamennyi – mezőgazdasági és nem mezőgazdasági – termék nyitott végű listáját bele kell foglalni a harmadik országokkal a jövőben kötendő uniós kereskedelmi megállapodásokba;

26.

úgy véli, hogy pozitív hatások érnék az EU és harmadik országok közötti meglévő, illetve tárgyalás alatt álló kereskedelmi kapcsolatokat, és ekképpen lehetővé válna az Unió számára, hogy ezen európai termékek számára a nemzetközi kereskedelmi tárgyalások keretében is egyenértékű oltalmat biztosítson;

27.

úgy véli, hogy az uniós földrajzi árujelzéseknek a nem mezőgazdasági termékekre történő kiterjesztése lehetőséget kínál az európai export serkentésére és a piaci részesedés növelésére, a szóban forgó termékek nemzetközi ismertségének fokozására, valamint imázsuk és hírnevük megteremtésére a kereskedelemben és a kereskedelmi tárgyalások során;

28.

úgy véli, hogy a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzéseinek uniós szintű oltalmazása erősítené az Unió pozícióját abban, hogy a WTO-n belül az összes termékre alkalmazandó egységes védelem szintjének emelésére szólítson fel, és a TRIPS-megállapodással teljes mértékben összhangban megújíthatná a WTO Dohai Fejlesztési Programterve keretében a földrajzi árujelzések többoldalú nyilvántartásának létrehozásáról folyó párbeszédet;

29.

véleménye szerint a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzésének oltalmát a szellemi tulajdonjogok harmadik országokbeli oltalmára vonatkozó hatékonyabb stratégiának kell kísérnie annak érdekében, hogy hathatósabb intézkedéseket hozzanak a hamisított termékek, illetve utánzatok ellen;

30.

úgy véli, hogy a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzéseinek egységes uniós oltalmából előny származhatna a harmadik országokkal kötendő kereskedelmi megállapodások tárgyalásakor, ugyanakkor rámutat, hogy nagyobb kereskedelmi partnereink közül néhányan, például India és Kína, már bevezettek a földrajzi árujelzések oltalmát szolgáló rendszereket;

31.

felhívja a Bizottságot, hogy az EU kereskedelmi és befektetési stratégiájáról szóló következő közleményébe foglaljon bele egy következetes és jól kidolgozott, az árujelzések felismerését és elismerését biztosító stratégiát az összes földrajzi árujelzés tekintetében.

32.

úgy véli, hogy a földrajzi jelzések oltalmának nem mezőgazdasági termékekre való kiterjesztése segíthet az EU pozíciójának még szilárdabbá és következetesebbé tételéhez ezen a területen, a kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokon és a multilaterális fórumokon egyaránt, és ennek végső célja, hogy magas szintű oltalmat biztosítsanak valamennyi európai minőségi termék számára az Unión kívül; úgy véli különösen, hogy a földrajzi jelzések oltalma alatt álló mind mezőgazdasági, mind nem mezőgazdasági termékeket teljes mértékben figyelembe kell venni a jövőbeli uniós kereskedelmi megállapodásokra irányuló tárgyalások során; úgy véli, hogy a földrajzi jelzések átfogó uniós rendszere elősegítené a kereskedelmi terjeszkedést, és megkönnyítené az Unión kívüli közös promóciós kampányok lefolytatását;

33.

hangsúlyozza, hogy a földrajzi árujelzések fontos eszközei a visszakövethetőség, az átláthatóság és a fogyasztói tájékoztatás fokozásának, illetve annak, hogy az uniós régiók és települések nagyobb szerepet vállaljanak egy társadalmi és környezeti szempontból fenntarthatóbb gazdaságfejlesztési megközelítésben, és hogy a földrajzi árujelzések kulcsfontosságú szerepet töltsenek be a kereskedelempolitikában;

34.

meggyőződése, hogy a rendszernek a bevált gyakorlatokon és átlátható és megkülönböztetésmentes elveken kell alapulnia, továbbá hatékony eszköz lehet az utánzatok és a hamisítványok elleni küzdelemben, valamint az EU-n belüli és kívüli gazdasági fejlődés szociális, gazdasági és környezetvédelmi szempontból fenntarthatóbb megközelítésének biztosítása, továbbá a fogyasztók védelmének erősítése tekintetében;

35.

kéri a Bizottságot, hogy a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari ágazatokban szerzett tapasztalatokból vonja le a tanulságokat azzal a céllal, hogy a bevált gyakorlatokon és megkülönböztetésmentes elveken alapuló, átlátható, hatékony, gördülékeny és a termékeiket önkéntesen valamely földrajzi jelzés alá bejelentő termelők számára a fölösleges adminisztrációs terhektől és elriasztó költségektől mentes rendszert hozzon létre; továbbá úgy véli, hogy egy ilyen rendszernek biztosítania kell a szigorú ellenőrzéseket és a lehető legnagyobb mértékű átláthatóságot, valamint megfelelő eszközöket kell magában foglalnia a csalások kezelésére; ezzel összefüggésben kéri a Bizottságot, hogy az oltalmi rendszer tekintetében ne ágazati megközelítést alkalmazzon;

36.

úgy véli, hogy az új rendszernek – csakúgy, mint korábban az agrár-élelmiszeripari termékek esetében – a megbízható és egyértelmű információkkal alátámasztott minőségi termékeket kereső fogyasztó számára ösztönösen érzékelhető garanciát kell jelentenie az eredetiség és az érintett földrajzi területhez szorosan köthető származás tekintetében; úgy véli, hogy a földrajzi jelzések egységes európai oltalmi rendszerének hatékonysága azon múlik majd, hogy a termelőkhöz és a fogyasztókhoz eljut-e valamennyi szükséges információ; hangsúlyozza, hogy a rendszernek átláthatónak kell lennie, és elérhető oltalmat kell biztosítania, mivel ez a fogyasztói és a termelői bizalom szempontjából alapvető fontosságú;

37.

úgy véli, hogy a közbeszerzésre vonatkozó új uniós jogalkotási kereten belül a termékminőség- és eredetigazoló rendszer hasznos lehet a szerződő hatóságok számára a műszaki leírások, a tanúsítás és az odaítélési kritériumok tekintetében, különösen helyi és regionális szinten;

38.

felszólít arra, hogy az ilyen termékek kerüljenek a regionális fejlesztések, a kutatási és innovációs projektek, valamint a Horizont 2020 és a kohéziós finanszírozás középpontjába;

39.

úgy véli, hogy a nem mezőgazdasági termékek földrajzi jelzéseire vonatkozó koherens, egyszerű, átlátható, valamint ügyintézési és gazdasági szempontból nem megterhelő — és így elsősorban a kkv-k hozzáférését megkönnyítő — uniós szintű oltalmi rendszer lehetővé tenné az EU számára, hogy a nemzetközi kereskedelmi tárgyalások keretében egyenértékű oltalmat biztosítson az európai termékeknek az Európai Unión kívül is, és jelentős előny származhatna belőle az uniós kereskedelmi partnerekkel folytatandó kétoldalú tárgyalások, illetve a WTO-n belüli multilaterális tárgyalások eredményeként kötendő szabadkereskedelmi megállapodások tekintetében;

40.

azon a véleményen van, hogy a hatékonyságot mind az EU-n belül, mind a harmadik országokkal folytatott tárgyalások során a legjobban a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzései uniós szintű egységes oltalmi rendszerének létrehozása biztosítaná, amely magában foglalná a közös meghatározásokat, egy uniós szinten elismert nyilvántartásba vételi eljárást és a költségeket, az oltalom hatályát és a végrehajtási eszközöket, valamint a nem mezőgazdasági földrajzi árujelzés státuszának megadásáról határozó, hiteles, uniós szinten elismert hatóság felállítását, a 15 tagállamban már létező oltalmi normák aláásása nélkül;

41.

megerősíti, hogy a területi referencia nélkülözhetetlen a szakértelem azonosításához és a termék minőségének, eredetiségének és jellemzőinek jelöléséhez;

42.

támogatja azt a tág meghatározást, amely lehetővé tenné a termék és a földrajzi jelzéshez tartozó földrajzi terület közötti kapcsolat elismerését; úgy véli, hogy egy uniós szintű oltalmi rendszernek ki kell terjednie azokra a nem földrajzi nevekre is, amelyeket egyértelműen egy adott helyhez lehet társítani;

43.

e tekintetben támogatja, hogy az oltalmi rendszerbe olyan nem szövegalapú jelek és jelképek is bekerüljenek, amelyek egyértelműen egy adott régióhoz kötődnek;

44.

hangsúlyozza, hogy a nem mezőgazdasági földrajzi jelzések esetében a címkének/ismertető jelnek/márkanévnek/logónak egyszerűnek és könnyen felismerhetőnek kell lennie, tükröznie kell az áru regionális/helyi azonosságát, és legalább a termék származási helyének nyelvén és azon ország nyelvén kell készülnie, amelybe importálják;

45.

hangsúlyozza, hogy bizonyos jelzéseket ki kell zárni a földrajzi jelzések oltalma alól, úgy mint az általános fogalmakat vagy a homonimákat; hozzáteszi, hogy e tekintetben a mezőgazdasági földrajzi jelzésekről szóló 1151/2012/EU rendelet 6. cikkének (1), (3) és (4) bekezdésében szereplő kivételek példaként szolgálhatnának;

46.

úgy véli, hogy a nyilvántartásba vételi eljárást kötelezővé kell tenni a jogbiztonság fokozása érdekében, különösen, ami a jogok alkalmazását illeti jogvita esetén; felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a leghatékonyabb, legegyszerűbb leghasznosabb és legkönnyebben hozzáférhető termék-nyilvántartási mechanizmusra, és gondoskodjon arról, hogy a rendszer megfizethető, egyértelmű és átlátható eljárásokat biztosítson a nyilvántartásba vételhez, a módosításokhoz és a törlésekhez, ekképpen az érintettek számára jogi biztosítékokat nyújtva; felhívja a Bizottságot, hogy végezzen alapos elemzést az érdekelt felek pénzügyi és adminisztratív teendőinek minimalizálása érdekében;

47.

hangsúlyozza, hogy e rendszerhez kapcsolódóan létre kell hozni a földrajzi jelzések oltalma alatt álló nem mezőgazdasági termékek egységes, szabványosított és nyilvános európai nyilvántartását a kézműves termékek támogatása, valamint a fogyasztók és a termelők tájékoztatása és védelme érdekében, elkerülve ugyanakkor a fölösleges adminisztratív terheket;

48.

hangsúlyozza továbbá, hogy ennek a rendszernek a gazdasági és társadalmi hatás maximalizálása érdekében horizontális megközelítést kell követnie, valamint jelentősen meg kell szilárdítania a termelés és a származási terület közötti kapcsolatot, és fokoznia kell az átláthatóságot a termék hitelességének és eredetiségének megerősítése, valamint származásának szavatolása és nyomon követhetősége javításának elősegítése érdekében; rámutat, hogy rendszeres ellenőrzéseket kell végezni a „földrajzi jelzés” státusz odaítélése után annak biztosítása érdekében, hogy továbbra is teljesüljenek azok a kritériumok, amelyeken a státusz alapul;

49.

úgy véli, hogy a nyilvántartásba vételnek két fázisból kell állnia: először a nemzeti vagy regionális hatóságoknak helyszíni ellenőrzéseket kell végezniük annak megállapítása érdekében, hogy az egyedi jellemzők nem módosulnak-e; majd másodjára az egységes európai nyilvántartási rendszernek kell garantálnia a közös kritériumoknak való megfelelést az EU-ban mindenütt;

50.

azt javasolja, hogy a Bizottság ezzel összefüggésben vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a nem mezőgazdasági földrajzi jelzések nyilvántartása átkerüljön a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz; javasolja, hogy az uniós szintű rendszer kezelését a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (BPHH) végezze;

51.

hangsúlyozza, hogy a rendszernek a minimálisra kell korlátoznia a vállalatok költségeit és adminisztratív terheit, emellett elegendő garanciát kell nyújtania a fogyasztók számára, és segítenie kell őket, hogy vásárláskor megalapozottabban dönthessenek;

52.

úgy véli, hogy a fent ismertetett rendszer keretében az érintett vállalkozásokra kellene hagyni a földrajzi árujelzések kidolgozását, különösen, ami a termékleírás meghatározását illeti, amellyel a földrajzi árujelzésnek összhangban kell állnia;

53.

támogatja a termékleírásban foglalt kritériumok rugalmas megközelítését annak érdekében, hogy ne csak akadályozzák, hanem elő is mozdítsák a termelési folyamatok fejlődését és a jövőbeni innovációkat, feltéve, hogy a végtermék minősége és eredetisége nem csorbul;

54.

úgy véli, hogy a termékleírásba bele kell foglalni legalább az alábbi kritériumokat: a felhasznált nyersanyagok, a termelési folyamat leírása, a területtel fennálló kapcsolat bizonyítása, a vállalati társadalmi felelősségvállalás elemei;

55.

javasolja, hogy elsősorban a termelők, egyesületeik és az érdekképviseleti szervezetek kapjanak felhatalmazást a nem mezőgazdasági termékek földrajzi jelzésének nyilvántartásba vétele iránti kérelem benyújtására;

56.

hangsúlyozza, hogy a földrajzi árujelzésért cserébe hozzájárulást lehetne kérni a gyártóktól, feltéve, hogy egyszeri hozzájárulásról van szó, amely a viselt költségekhez képest méltányos, és az egész EU-ban egyformán alkalmazzák;

57.

úgy véli, hogy rendelkezni kell azokról a forrásokról is, amelyek a fenti eszköz által biztosított oltalmat hatékonnyá teszik a gyakorlatban függetlenül attól, hogy visszaélés esetén milyen eszközökkel forgalmazzák a terméket; hangsúlyozza, hogy gondoskodni kell arról, hogy a földrajzi jelzéseket a digitális piacon is hasonlóképpen oltalmazzák;

58.

hangsúlyozza a minőségellenőrzések fontosságát figyelembe véve a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági termékek közötti jelentős eltéréseket (pl. a gyártók száma);

59.

azt is támogatja, hogy az Európában forgalmazott termékek földrajzi árujelzéseinek nyomon követése érdekében vizsgálati, jogsértési és szankcionáló rendszert hozzanak létre;

60.

úgy véli, hogy a nem mezőgazdasági földrajzi árujelzések oltalmának maximalizálása érdekében a földrajzi jelzések helytelen használatára vonatkozó tilalmat nem csak ott kell alkalmazni, ahol fennáll a fogyasztók megtévesztésének veszélye, vagy ahol tisztességtelen verseny zajlik, hanem azokban az esetekben is, amikor egyértelműen feltüntetik az adott termék konkrét származását; ezért azt javasolja, hogy a TRIPS-megállapodás 23. cikkében előírt további oltalmat, amely eredetileg csak a borokra és a szeszes italokra alkalmazandó, terjesszék ki a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzéseire is;

61.

valamennyi érdekelt fél előtt nyitott eljárás bevezetését javasolja, amelynek keretében kifogást lehet emelni a földrajzi jelzések nyilvántartásba vétele ellen;

62.

úgy véli, hogy mindez megkönnyítheti a hatékony felügyeleti eljárások létrehozását, így lehetőséget biztosít a fogyasztók és a gyártók számára, hogy megvédjék magukat a hamisítás, az utánzás és egyéb jogellenes gyakorlatok ellen;

63.

úgy véli, lehetővé kell tenni, hogy a jövőbeli földrajzi árujelzések bármelyike párhuzamosan létezhessen az adott termékhez már hozzákapcsolt jogokkal, és figyelembe kell venni az Unióban nemzeti és helyi szinten jelenleg alkalmazott bevált gyakorlatokat;

64.

hangsúlyozza, hogy a márkanevek és a földrajzi árujelzések közötti viszonyt egyértelművé kell tenni a konfliktusok elkerülése érdekében;

65.

azt javasolja, hogy a márkanevek és a földrajzi árujelzések közötti kapcsolatra vonatkozó szabályokat a nem mezőgazdasági termékek földrajzi árujelzésének oltalmára is alkalmazzák;

66.

javasolja, hogy azok a tagállamok, amelyek már rendelkeznek oltalom alá tartozó földrajzi árujelzéssel, megfelelő hosszúságú átmeneti időszakot kapjanak a megfelelés biztosításához, egyúttal azon átmeneti intézkedések alkalmazásához, amelyek az uniós mechanizmusra való áttérést megelőzően lehetővé teszik a két rendszer egymással párhuzamos létezését;

67.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/11

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2000. szeptember 8-i Millenniumi Nyilatkozatára,

—

tekintettel az ENSZ fenntartható fejlesztési célokkal foglalkozó nyílt munkacsoportja által 2014. júliusban elfogadott jelentésre,

—

tekintettel a 2015 utáni uniós és globális fejlesztési keretről szóló, 2014. november 25-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a fenntartható fejlesztésfinanszírozással foglalkozó kormányközi szakértői ENSZ-bizottság által 2014. augusztus 8-án elfogadott jelentésre,

—

tekintettel a fenntartható fejlődéssel foglalkozó magas szintű politikai fórum 2014. júliusi miniszteri nyilatkozatára,

—

tekintettel a millenniumi fejlesztési célok megvalósításáról szóló, 2014. évi ENSZ-jelentésre,

—

tekintettel a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló globális partnerség (GPEDC) 2014. áprilisi mexikóvárosi magas szintű találkozójának záródokumentumára,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNDP), a globális munkacsoport és az ENSZ Emberi Települések Programja (UN-HABITAT) által készített 2014. október 31-i, „Párbeszéd a 2015 utáni fejlesztési menetrend helyi viszonyokhoz való igazításáról” című jelentésre (2),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Csoportja (UNDG) „A 2015 utáni fejlesztési menetrend meghatározása: nemzeti és helyi szintű lehetőségek” című 2014-es jelentésére,

—

tekintettel az UNDP „Az emberi fejlődés fenntartása: a sebezhetőség csökkentése és az ellenálló képesség erősítése” című 2014-es emberi fejlődési jelentésére,

—

tekintettel az ENSZ-főtitkár 2015 utáni menetrendről szóló összefoglaló jelentésére,

—

tekintettel az ENSZ „Gender Chart 2012” (Nemek közötti fejlődési táblázat, 2012) című jelentésére, amely értékeli a nyolc millenniumi fejlesztési cél nemek közötti egyenlőségre vonatkozó szempontjainak javulását,

—

tekintettel az ENSZ 1992. évi környezetvédelmi és fejlesztési konferenciájának eredményeire, valamint a fenntartható fejlődéssel foglalkozó, 2012. június 20–22. között Brazíliában, Rio de Janeiróban tartott utókonferencia jelentésére,

—

tekintettel az ENSZ 2013 utáni fejlesztési menetrenddel foglalkozó, kiemelkedő szakértőkből álló magas szintű munkacsoportjának 2015. májusi jelentésére,

—

tekintettel az ENSZ 2015 utáni fejlesztési menetrendjének rendszerszintű előkészületeivel foglalkozó ENSZ-munkacsoportnak az ENSZ főtitkárához benyújtott, „Realising the future we want for all” (A mindenkinek kívánt jövő megvalósítása) című, 2012. júniusi jelentésére,

—

tekintettel a legkevésbé fejlett országokra irányuló, a 2011–2020-as évtizedre szóló isztambuli cselekvési programra,

—

tekintettel a fejlesztési segélyezés hatékonyságáról szóló, 2011 decemberében a dél-koreai Puszanban megrendezett magas szintű találkozón elfogadott nyilatkozatra és cselekvési tervre,

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára és az emberi jogok jogi keretére,

—

tekintettel a segélyezés hatékonyságáról szóló párizsi nyilatkozatra és az accrai cselekvési programra,

—

tekintettel a fejlődéshez való jogról szóló, 1986. évi nyilatkozatra,

—

tekintettel a fejlesztési politikáról létrejött európai konszenzusra (3) és az Európai Uniónak a fejlesztési politika terén való komplementaritásról és munkamegosztásról szóló magatartási kódexére (4),

—

tekintettel „A helyi hatóságok hatáskörének megerősítése a partnerországokban a hatékonyabb kormányzás és a kézzelfoghatóbb fejlesztési eredmények érdekében” című, 2013. május 15-i bizottsági közleményre (COM(2013)0280),

—

tekintettel „A helyi hatóságokról és a civil társadalomról: Európa elköteleződése a fenntartható fejlődés támogatása mellett” című, 2013. október 22-i állásfoglalására (5), valamint a helyi hatóságokról és a fejlesztésről szóló 2013. július 22-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 7. cikkére, amely újólag megerősíti, hogy az EU „valamennyi célkitűzését figyelembe véve […] biztosítja különböző politikái és tevékenységei összhangját”,

—

tekintettel az EUMSZ 208. cikkére, amely kimondja, hogy az „Unió azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit”,

—

tekintettel a „Globális partnerség a szegénység felszámolásáért és a fenntartható fejlődésért 2015 után” című, 2015. február 5-i bizottsági közleményre (COM(2015)0044),

—

tekintettel a Bizottság „Méltó életet mindenkinek: az elképzeléstől az együttes fellépésig” című, 2014. június 2-i közleményére (COM(2014)0335),

—

tekintettel a Bizottság „A magánszektor meghatározóbb szerepe a fejlődő országok inkluzív és fenntartható növekedésének elérése érdekében” című, 2014. május 13-i közleményére (COM(2014)0263),

—

tekintettel a „Jogokon alapuló megközelítés, amely az összes emberi jogot összefogja az uniós fejlesztési együttműködéshez” című eszközkészletre, a 2014. április 30-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2014)0152),

—

tekintettel a Bizottság „Méltó életet mindenkinek: A szegénység felszámolása és a világ fenntartható jövőjének biztosítása” című, 2013. február 27-i közleményére (COM(2013)0092),

—

tekintettel a Bizottság „A demokrácia és a fenntartható fejlődés gyökerei: Európa együttműködése a civil társadalommal a külkapcsolatokban” című, 2012. szeptember 12-i közleményére (COM(2012)0492),

—

tekintettel a Bizottság „A 2015 utáni fejlesztési keret felé” címmel, egy uniós álláspont előkészítéséről rendezett nyilvános konzultációjára, amely 2012. június 15-tőlszeptember 15-ig tartott,

—

tekintettel a Bizottság „Helyi hatóságok: a fejlődés tevékeny szereplői” című, 2008. október 8-i közleményére (SEC(2008)2570),

—

tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság az EU fejlesztési politikájáról szóló, „Az európai konszenzus” című együttes nyilatkozatára (6),

—

tekintettel az Európai Fejlesztési Napok keretében 2008. november 16-án elfogadott, a helyi hatóságok támogatására irányuló fejlesztési együttműködésről szóló európai chartára,

—

tekintettel a Bizottság „Politikák fejlesztési célú koherenciája” című, 2005. április 12-i közleményére (COM(2005)0134), és a Külügyek Tanácsának 2012. május 14-i 3166. ülésén elfogadott, „Változtatási program: az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” című következtetéseire,

—

tekintettel a Régiók Bizottsága „Méltó életet mindenkinek: az elképzeléstől az együttes fellépésig” című, 2015. február 24-i véleményére,

—

tekintettel a Régiók Bizottsága „A helyi hatóságok hatáskörének megerősítése a partnerországokban a hatékonyabb kormányzás és a kézzelfoghatóbb fejlesztési eredmények érdekében” című, 2013. október 9-i véleményére,

—

tekintettel a Régiók Bizottsága „Tavaszi csomag: Az EU cselekvési terve a millenniumi fejlesztési célok megvalósítására” című, 2010. június 9-i véleményére,

—

tekintettel a Régiók Bizottsága „Helyi hatóságok: a fejlesztés tevékeny szereplői”című, 2009. április 22-i véleményére,

—

tekintettel a 2014–2020-as időszakra szóló fejlesztési együttműködési finanszírozási eszköz létrehozásáról szóló, 2014. március 11-i 233/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (7),

—

tekintettel a fejlesztés 2015-ös európai évéről szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló javaslatról szóló, 2014. április 2-i álláspontjára (8),

—

tekintettel a millenniumi fejlesztési célokról – a 2015 utáni keret kialakításáról szóló, 2013. június 13-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel a Külügyek Tanácsának a fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos, jogokon alapuló, az összes emberi jogra kiterjedő megközelítésről szóló, 2014. május 19-i következtetéseire,

—

tekintettel a Külügyek Tanácsának a szegénység felszámolása és a fenntartható fejlődés 2015 utáni finanszírozásáról szóló, 2013. december 12-i következtetéseire,

—

tekintettel a 2015-öt követő időszakra vonatkozó fejlesztési menetrendről szóló, 2014. június 20-i AKCS–EU közös nyilatkozatra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére (A8-0232/2015),

A.

mivel a helyi hatóságokra – amelyek a helyi közösségek részvételére és annak demokratikus kifejezésére támaszkodva a helyi kormányzás, az alulról építkező demokrácia és a fenntartható területi fejlődés kialakulásának lényeges állami és intézményi szereplői – fontos feladatok hárulnak majd a 2015 utáni célok elérésében;

B.

mivel a helyi hatóságok kulcsfontosságú szerepet játszanak a fejlesztési célok meghatározásában, szervezésében és elérésében;

C.

mivel a helyi hatóságok szilárd összeköttetést jelentenek a 2015 utáni menetrenden belüli közösségi, nemzeti és világszintű célok között;

D.

mivel a helyi hatóságok kulcsfontosságú szerepet játszanak a kiszolgáltatott helyzetben lévő lakosság védelmében a törékeny, válsággal küzdő államokban és a közepes jövedelmű országokban;

E.

mivel az új, globális fenntartható fejlesztési keret lehetőséget kínál a civil társadalmi szervezetek, a helyi hatóságok és a nemzeti parlamentek széles körű bevonásának biztosítására; mivel a helyi hatóságok és a civil társadalmi szervezetek bevonása feltétlenül szükséges a helyes, átlátható és elszámoltatható irányítás biztosításához;

F.

mivel az EU nagymértékben részt vett a helyi hatóságok támogatásában a fejlődő országokban abból a célból, hogy hozzájáruljon a szegénység csökkentéséhez és a millenniumi fejlesztési célok eléréséhez, továbbá hogy előmozdítsa a demokratikus irányítást helyi szinten;

G.

mivel a regionális kormányok és a helyi hatóságok képviselői részt vettek az ENSZ fenntartható fejlesztési célokkal foglalkozó nyílt munkacsoportjának (OWG) ülésein, és a globális munkacsoport egyik irányítója volt „a 2015 utáni fejlesztési menetrend helyi viszonyokhoz való igazításáról” szóló ENSZ-tanácskozásoknak az UNDP-vel és az UN-HABITAT-tal;

H.

mivel az ENSZ-főtitkár 2015 utáni fejlesztési menetrendről szóló összefoglaló jelentése ismételten megállapítja, hogy az új fejlesztési menetrendnek átalakító jellegűnek, egyetemesnek és emberközpontúnak kell lennie, továbbá az emberi jogok és a jogállamiság elvein kell alapulnia; mivel a főtitkár azt kéri, hogy az innovatív partnerségek, beleértve a helyi hatóságokat is, vállaljanak főszerepet abban, hogy ez a menetrend a polgárokhoz legközelebbi szinten valósuljon meg;

I.

mivel a 2015 utáni globális fejlesztési menetrend legfontosabb céljai és kihívásai a helyi fellépéstől és az erős partnerségektől függenek;

J.

mivel a világ népessége az előrejelzések szerint 2050-re a jelenlegi mintegy 7 milliárdról 9,3 milliárdra fog nőni, és a növekedés nagyrészt a fejlődő országokban várható, különösen a városi térségekben; mivel a túlzott mértékű urbanizáció minden szempontból aláássa a fejlődés fenntarthatóságát;

K.

mivel a két és fél milliárd új városi lakos számára hozzáférést kell biztosítani az oktatáshoz, az egészségügyi szolgáltatásokhoz, a munkahelyekhez, az élelmezéshez, a higiéniai szolgáltatásokhoz, a közlekedéshez, a lakhatáshoz és az energiaellátáshoz; mivel ezek kulcsfontosságú kihívások az e szolgáltatásokért felelős helyi és regionális hatóságok és önkormányzatok számára;

L.

mivel a riói nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az őshonos népek és közösségeik létfontosságú szerepet játszanak a környezeti irányításban és a fejlesztésben; mivel a kormányoknak el kellene ismerniük és megfelelően támogatniuk kellene önazonosságukat, kultúrájukat és érdekeiket, és lehetővé kellene tenniük tényleges részvételüket a fenntartható fejlődés elérésében;

M.

mivel a szegénység csökkentése egyenlőtlen, és az országok közötti, illetve országokon belüli egyenlőtlenségek, amelyek mind a fejlett, mind a fejlődő országokban nőttek, fontos fejlesztési kihívást jelentenek;

N.

mivel az erőszakos konfliktusok és a humanitárius válságok továbbra is romboló hatással vannak a fejlesztési erőfeszítésekre; mivel a kiszolgáltatott csoportokat, például a nőket, gyermekeket és az időseket jobban sújtják a katonai konfliktusok és válságok, és a helyi hatóságok kulcsszerepet játszanak a konfliktusok megelőzésében és kezelésében;

O.

mivel további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy felére lehessen csökkenteni az éhezéstől szenvedők arányát, mivel 162 millió kisgyermeket fenyeget az alultápláltság veszélye; mivel a „rejtett éhezés” a mikrotápanyagok hiányát jelenti, amely visszafordíthatatlan egészségügyi és a termelékenység csökkenésével összefüggő társadalmi és gazdasági következményekkel is járhat;

P.

mivel az éghajlatváltozás és a környezetkárosodás fenyegetést jelent a szegénység csökkentésére nézve, és nagy kihívást jelent a helyi hatóságok számára, mivel elsősorban a helyi lakosságot érinti;

Q.

mivel több új és méltányos munkahelyet kell létesíteni a demográfiai növekedésre adandó globális válaszként; mivel a fejlett és a fejlődő országokban is a magánszektor a legjelentősebb munkahelyteremtő, és ezáltal nélkülözhetetlen partner lehet a szegénység elleni küzdelemben;

R.

mivel a fejlődő országokban a segélyezés továbbra is különleges szerepet játszik a szegénység csökkentésében, és olyan tényező, amely gyökeres változást képes előidézni; mivel célzottabbnak kell lennie, hogy megfeleljen a leginkább rászoruló lakosság igényeinek; mivel a segélyezés önmagában nem elegendő, és mivel ezért innovatív finanszírozást kell igénybe venni;

S.

mivel a nemzetközi, köz- és magánforrások döntő fontosságúak a fenntartható helyi fejlődés támogatása szempontjából;

T.

mivel az EU-nak és tagállamainak a fejlesztési segélyek legnagyobb adományozóiként, de kulcsfontosságú döntéshozókként és a de centralizált együttműködés előmozdítóiként ennek megfelelően az ENSZ keretében zajló tárgyalások soron következő szakaszában továbbra is vezető szerepet kell játszaniuk, különösen a fenntartható fejlesztési célok végrehajtása tekintetében;

U.

mivel az EUMSZ 208. cikke kimondja, hogy az Unió fejlesztési politikája elsődleges célként a szegénység felszámolására irányul, és megalapozza a politikák fejlesztési célú koherenciáját;

1.

emlékeztet arra, hogy a puszani partnerség egyre táguló fórumot biztosít a fejlesztés olyan új szereplői számára, mint a helyi és a regionális szereplők;

2.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság közleményében a helyi hatóságokkal és állami érdekelt felekként történő elismerésükkel kapcsolatban szereplő új iránymutatások fontos előrelépést jelentenek az Európai Unió új fejlesztési ütemtervében;

3.

hangsúlyozza, hogy konkrétan át kell ültetni ezeket az új iránymutatásokat az európai együttműködés megvalósítása során, mind a 11. Európai Fejlesztési Alap (EFA), mind a Fejlesztési Együttműködési Eszköz szintjén;

4.

hangsúlyozza, hogy a nemzeti és helyi szintű stratégiai tervezés alapvetően szükséges a fejlesztés következő három fő dimenziójának előmozdításához és integrálásához: társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi dimenzió;

5.

örömmel látja a helyi hatóságoknak szóló tematikus költségvetési soron keresztül a helyi hatóságok képességeinek megerősítéséhez nyújtott támogatást, és különösen a helyi hatóságok koordinációs szerkezeteinek megerősítéséhez biztosított támogatást nemzeti, regionális és az egész földrészt érintő szinten, valamint az európai szintű partnerség megvalósítását;

6.

elismeri a helyi hatóságok fontos szerepét a fejlődő országokban; ösztönzi partnerségi megállapodások megkötését az uniós tagállamok helyi hatóságai és a fejlődő országok helyi hatóságai között olyan területeken, mint például a képzés és az emberi erőforrások, mert ez olyan nagyobb előnyökkel jár, mint például a környezeti tervezés javulása;

7.

úgy véli, hogy ezek a koordinációs szerkezetek lényeges szerepet játszanak a helyi képességfejlesztés technikájának és módszertanának támogatásában, az ismeretek megosztásában a decentralizáció folyamatának támogatása érdekében, és az alapszolgáltatások nyújtásában; a megfelelő fórumot jelentik a politikai párbeszédhez és a helyi hatóságok hangjának hallatásához a kormányzás minden szintjén;

8.

arra ösztönzi az Európai Uniót, hogy mozdítsa elő a decentralizált együttműködést mint a 2015 utáni fejlesztési keret megvalósításának eszközét; ennek érdekében kéri a Bizottságot, hogy tanulmányozza annak lehetőségét, hogy a decentralizációt a külső segélyeket finanszírozó eszközök, elsősorban a Fejlesztési Együttműködési Eszköz és az EFA kiemelt pénzügyi elemévé tegye, valamint hogy erősítse meg azon erőfeszítéseit, amelyek a helyi hatóságok teljes értékű szereplőként való bevonására irányulnak a 11. EFA végrehajtása során mind a partnerországok, mind a régiók és az ágazati és költségvetési támogatás szintjén; felkéri a tagállamokat, hogy fejlesztési programjaikban tartsanak fenn megfelelő helyet a helyi hatóságoknak, fellépéseiket az Európai Bizottsággal és más tagállamokkal összehangolva;

9.

hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a pénzügyi erőforrások méltányosabb átcsoportosítását nemzeti szintről szubregionális, városi és önkormányzati szintre;

10.

hangsúlyozza, hogy a folyamatban lévő decentralizáció során ösztönözni kell a tagállamokat, hogy a nemzeti költségvetési források egy részét csoportosítsák át a regionális és helyi kormányzati szintre; ezért úgy véli, hogy nagyobb támogatást kell nyújtani a helyi hatóságok pénzügyi és költségvetési kapacitásai megerősítésének szintjén, különösen szövetségeiken keresztül;

11.

úgy véli, hogy az európai költségvetési támogatás egy részét a helyi közösségek finanszírozására kell elkülöníteni;

12.

ragaszkodik ahhoz, hogy valódi politikai párbeszédet kell folytatni a helyi hatóságokkal az európai együttműködés keretében, ami lehetővé teszi a folyamatban lévő előrelépés, a nehézségek és a támogatáshatékonyság megerősítésével kapcsolatos szempontok értékelését helyi szinten;

13.

kéri e párbeszéd intézményesítését a különböző együttműködési keretekben már létező koordinációs szerkezetekre támaszkodva;

14.

hangsúlyozza, hogy a millenniumi fejlesztési célok megmutatták, hogy a helyi hatóságok döntő szerepet játszanak a szegénység elleni küzdelemben és a közösségi szolgáltatások, például a vízellátás és a megfelelő köztisztaság, az elsődleges egészségügyi ellátás és az oktatás biztosításában;

15.

üdvözli a decentralizált fejlesztési együttműködési kezdeményezések terjedését és a városok közötti együttműködési mechanizmusok alkalmazását;

16.

hangsúlyozza, hogy kiegészítő eszközöket kell elkülöníteni a decentralizált hatóságok kapacitásainak megerősítésére, hogy minőségi közszolgáltatásokat tudjanak nyújtani, továbbá biztosítva legyen az esélyegyenlőség, illetve a társadalmi kohézió megteremtése érdekében;

17.

sajnálja, hogy a millenniumi fejlesztési célok nem vették figyelembe elegendő mértékben a fejlesztés helyi szempontjait; sajnálja továbbá, hogy a fejlesztési programok nem foglalják magukban elegendő mértékben a kulturális szempontokat, amelyek nélkülözhetetlen alkotórészei a helyi sajátosságok megértésének; kéri a kulturális dimenzió figyelembevételét a szegénység csökkentésére irányuló helyi, nemzeti és nemzetközi stratégiákban;

18.

sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a jelenlegi millenniumi fejlesztési célok nem egyértelműek, ami a globális célok nemzeti és helyi viszonyokhoz való igazítását illeti;

19.

úgy véli, hogy a 2015 utáni folyamat keretében a Rio+20 csúcstalálkozó eredményeinek végrehajtására vonatkozóan olyan egyértelmű jövőképet kell kialakítani, amely elismeri a helyi hatóságok szerepét;

20.

hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlődés céljaihoz olyan célokat és megbízható mutatókat kell meghatározni, amelyek megfelelnek a helyi lakosság körülményeinek, szükségleteinek és törekvéseinek; felszólítja az EU-t, hogy erősítse meg a helyi hatóságok szerepét, és vegye figyelembe szakértelmüket a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos többi cél tekintetében;

21.

felszólítja az EU-t, hogy a fejlesztési tervezésben, végrehajtásban és a pénzügyi segítség nyújtása során továbbra is szenteljen külön figyelmet a helyi hatóságoknak; hangsúlyozza, hogy ehhez valódi részvételi folyamatra lenne szükség már a kidolgozási szakasz elején, és hogy ebből a szempontból el kell ismerni és meg kell erősíteni a decentralizált állami támogatást; kiemeli annak szükségességét, hogy biztosítsák fokozott részvételüket a fejlesztési stratégiák meghatározásában;

22.

kéri az Uniót, hogy biztosítsa a helyi hatóságok jobb képviseletét a 2015 utáni ütemterv elfogadására irányuló nemzetközi tárgyalásokon, a fejlesztésfinanszírozásról szóló nemzetközi konferencián és az éghajlatról szóló nemzetközi konferencián;

23.

felszólítja az EU-t, hogy továbbra is támogasson a városokra és településekre vonatkozó különálló célkitűzést;

24.

felszólítja az EU-t, hogy segítse elő a több érdekelt felet összefogó partnerségek megerősítését, a helyi körülményekhez igazítva a 2015 utáni menetrend végrehajtását;

25.

felszólít a feladatok egyértelmű meghatározására és elosztására a partnerek között;

26.

emlékeztet arra, hogy a közszféra lesz az új globális fejlesztési menetrend kulcsfontosságú katalizátora és végrehajtója, és hangsúlyozza, hogy az állami bevételek igénybevétele és a polgárok hozzájárulási képességén, illetve a természeti erőforrások átlátható kiaknázásának igazságos jövedelemelosztásán alapuló pénzügyi rendszer megerősítése hatékonyságának lényeges eleme lesz;

27.

megerősíti, hogy támogatni kell egy középosztály megjelenését a magánvállalkozások, különösen a fiatalok és a nők által vezetett vállalkozások előmozdítása révén;

28.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a köz- és magánszféra partnerségére vonatkozó politikák révén helyzetbe hozzák a helyi mikro-, kis- és középvállalkozásokat munkahelyteremtés és a fenntartható és inkluzív gazdasági növekedés tekintetében;

29.

megismétli, hogy valódi elszámoltatási mechanizmusokat kell bevezetni, és meg kell határozni a kötelező szociális és környezetvédelmi biztosítékokat;

30.

úgy véli, hogy a 2015 utáni globális fejlesztési menetrendnek meg kell változtatnia a civil társadalmi szervezetek szerepét és hatását; véleménye szerint a tagállamoknak szorosan együtt kell működniük a civil társadalmi szervezetekkel, a rendszeres párbeszédet szolgáló mechanizmusokat létrehozva, hogy olyan hatékonyságot érhessenek el, hogy a civil társadalom részéről pozitív visszajelzést kapnak;

31.

hangsúlyozza, hogy a kormányoknak elszámoltathatónak kell lenniük az érintett hazai partnerek és a nemzetközi közösség felé egyaránt;

32.

kiemeli az átláthatóság fontosságát és a több érdekelt fél részvételével zajló párbeszéd előmozdítását a helyi kultúrák, az őslakos népek, migránsok és kisebbségek részvételének erősítése érdekében;

33.

úgy véli, hogy komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy javuljon a helyi hatóságok kapacitása a közszolgáltatások biztosítása terén;

34.

hangsúlyozza, hogy helyi szinten elő kell mozdítani a jó kormányzást a felelősségvállalás, a jó irányítás, az átláthatóság, a részvétel, a reakcióképesség és a jog elsőbbsége elveinek előmozdításán keresztül;

35.

ösztönzi helyi egyeztetési fórumok létrehozását a költségvetési tervezés keretében;

36.

hangsúlyozza, hogy sürgetően fontos a hivatalos adatgyűjtési szolgáltatások reformja;

37.

hangsúlyozza, hogy az őslakos népeket teljes mértékben be kell vonni a helyi és területi fejlesztéssel kapcsolatos fejlesztési és beruházási tervek előkészítésébe;

38.

felszólítja a nemzeti kormányokat és a helyi hatóságokat, hogy: a) erősítsék meg a hagyományos földbirtoklási viszonyok elismerését rögzítő helyi szintű jogszabályokat; b) működjenek együtt a természeti erőforrások kezeléséért hagyományosan felelős hatóságokkal; c) kezeljék az őslakos népek körében meglévő nemi alapú és generációk közötti problémákat; d) őrizzék meg az őslakos népek tudását; e) erősítsék az őslakosok fejlesztési tervezésben való részvétellel kapcsolatos kapacitását;

39.

hangsúlyozza, hogy a nemzeti kormányoknak és a helyi hatóságoknak a technológiaátadást elősegítő környezetet kell teremteniük;

40.

úgy véli, hogy az ilyen együttműködésnek hosszabb távú beruházásokat is magában kell foglalnia;

41.

üdvözli az afrikai városok mozgósítását és bevonását a lakhatásról és a fenntartható városi fejlődésről (Habitat III) szóló ENSZ-konferencia előkészítése keretében; kéri a Bizottságot, hogy támogassa ezt a mozgósítási folyamatot, és a partnerségi terveiben számoljon azzal, hogy támogatja a fenntartható városi fejlődés folyamatának irányítását;

42.

üdvözli a nyílt munkacsoport arra vonatkozó döntését, hogy a városi fenntartható fejlődést mint önálló célt tűzi ki;

43.

hangsúlyozza egy területi megközelítés elfogadásának fontosságát az olyan kérdések kezelésére, mint a hulladékok és a városi szegénység kezelése, az egyenlőtlenségek csökkentése, a polgárok önállósulása, a befogadó és részvételen alapuló kormányzás, az innovatív infrastruktúra elve, a szolgáltatásnyújtás, a földgazdálkodás, a városok szerepe a globális környezeti változások előidézésében és az ökoszisztémákra gyakorolt hatásuk, a természeti katasztrófák kockázatának csökkenése, az energiafelhasználás stb.;

44.

hangsúlyozza a fejlődő és legkevésbé fejlett országok többek között pénzügyi és technikai segítségnyújtás révén megvalósuló támogatásának fontosságát;

45.

hangsúlyozza, hogy erősíteni kell az illegális pénzmozgásokkal foglalkozó nemzetközi együttműködést annak biztosítása érdekében, hogy a helyi és a nemzetközi vállalatokra egyenlő versenyfeltételek vonatkozzanak az adózás terén;

46.

hangsúlyozza, hogy a hatalom decentralizálása hatékony eszköz a korrupció elleni küzdelemhez, ideértve a multinacionális vállalatoktól eredő korrupció elleni küzdelmet is, valamint a közigazgatás korszerűsítésének elősegítéséhez és a lakosság szükségleteinek megfelelő gazdasági és társadalmi reformokhoz;

47.

hangsúlyozza, hogy kreatív és méltányos finanszírozási mechanizmusokat kell találni;

48.

hangsúlyozza a természeti erőforrások helyi szintű felhasználásának kiemelkedő fontosságát a 2015 utáni ütemterv sikere szempontjából, mivel ez kulcsszerepet játszik a nemzeti és a helyi fejlesztési stratégiák és politikák végrehajtásában; ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy szükséges a partnerországok helyi hatóságainak mielőbbi megerősítése a helyi adózás és a költségvetési tervezés terén; örömmel fogadja a helyi pénzügyekkel foglalkozó megfigyelőközpontok fokozatos felállítását, amelyek nagyobb támogatást érdemelnek az Európai Uniótól;

49.

úgy véli, hogy különösen a vidéki területeken helyi szinten hatékonyabban lehet fellépni a közösségek életkörülményeinek javítása érdekében, továbbá hogy a helyi és a nemzeti hatóságokat érő egyik fontos kihívás abban áll, hogy olyan körülményeket teremtsenek, amelyek az innováció hátráltatása nélkül elősegítik az informális szektor fokozatos reintegrációját;

50.

felszólítja a Világbankot és a nemzetközi pénzügyi intézményeket a környezetvédelmi és szociális biztosítékokra vonatkozó politikák frissítésére;

51.

emlékeztet arra, hogy elsősorban a helyi kormányzatokra hárul az egyre növekvő számú válság kezelése, azonban a hatékony válaszintézkedésekhez többnyire nem rendelkeznek elegendő kapacitással és eszközzel;

52.

kéri a Bizottságot, hogy ösztönözze az innovatív finanszírozási források igénybevételét a decentralizált együttműködéshez, különös tekintettel a kölcsönöket és adományokat ötvöző eszközökre, amelyek nincsenek a helyi hatóságok sajátosságaihoz igazítva;

53.

arra buzdítja az Európai Uniót, hogy ezentúl erősítse meg a decentralizált költségvetéseket, amelyek a helyi fejlesztéshez nélkülözhetetlenek;

54.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/20

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságról szóló korábbi állásfoglalásaira,

—

tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés munkájáról szóló, 2015. február 11-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzetről szóló 2013. június 19-i, 2014. március 19-i és 2015. június 17-i állásfoglalására,

—

tekintettel a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzetről szóló, 2014. október 13-i nyilatkozatára,

—

tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) szóvivőjének a Közép-afrikai Köztársaságban tapasztalt erőszakról szóló, 2015. szeptember 28-i nyilatkozatára,

—

tekintettel a Tanács Közép-afrikai Köztársaságról szóló 2015. február 9-i és 2015. július 20-i következtetéseire;

—

tekintettel a Marie-Therese Keita Bocoum független ENSZ-szakértő által tett, a közép-afrikai köztársasági emberi jogi helyzetről szóló 2015. október 1-i észrevételekre,

—

tekintettel az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun és a Biztonsági Tanács 2015. szeptember 28-i felhívására, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban haladéktalanul vessenek véget a hirtelen kitört erőszaknak,

—

tekintettel az ENSZ 2217 (2015). számú, a Biztonsági Tanács által annak 7434. ülésén, 2015. április 28-án elfogadott határozatára, amely 2016. április 30-ig megújítja a MINUSCA megbízatását a jelenleg engedélyezett katonai létszámmal,

—

tekintettel az ENSZ 2196 (2015). számú határozatára, amely 2016. január 29-ig meghosszabbítja a Közép-afrikai Köztársaságra vonatkozó szankciórendszer alkalmazását, valamint 2016. február 29-ig a Közép-afrikai Köztársasági Szankcióbizottságot segítő szakértői testület megbízatását,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek és az azzal kapcsolatban álló személyzet által a békefenntartó műveletek során elkövetett szexuális kizsákmányolás és visszaélések kapcsán tett rendfenntartási és segítségnyújtási erőfeszítésekről szóló, 2015. május 15-i ENSZ értékelő jelentésre,

—

tekintettel az ENSZ főtitkárának a béketámogató műveletekkel foglalkozó magas szintű független szakértői testületének ajánlásairól szóló 2015. szeptember 11-i jelentésére,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársasággal foglalkozó nemzetközi vizsgálóbizottság 2014. december 19-i zárójelentésére,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságról Brüsszelben, 2015. május 26-án, „A humanitárius segélytől az ellenálló képességig” címmel tartott magas szintű nemzetközi konferenciára,

—

tekintettel a bangui fórum során nagyszámú fegyveres csoport által 2015. május 10-én aláírt lefegyverzési, leszerelési, újrabeilleszkedési és rehabilitációs megállapodásra,

—

tekintettel a felülvizsgált Cotonoui Megállapodásra,

—

tekintettel a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECCAS) állam- és kormányfőinek égisze alatt aláírt, a Közép-afrikai Köztársaságban uralkodó politikai-katonai válság rendezéséről szóló, 2013. január 11-i libreville-i (Gabon) megállapodásra, amely meghatározza a Közép-afrikai Köztársaságban fennálló válság megszüntetésének feltételeit,

—

tekintettel a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECCAS) állam- és kormányfőinek 2012. december 21-én, 2013. április 3-án és 2013. április 18-án N’Djamenában (Csád) tartott rendkívüli csúcstalálkozóira, és az azokon hozott határozatokra, amelyek értelmében egy jogalkotási és alkotmányozó hatáskörrel rendelkező Átmeneti Nemzeti Tanácsot alakítanak, és ütemtervet fogadnak el a Közép-afrikai Köztársaság átállási folyamatára,

—

tekintettel a nemzetközi kapcsolattartó csoport Brazzaville-ben (Kongói Köztársaság), 2013. május 3-án tartott ülésére, amely jóváhagyta az átalakulás ütemtervét, és létrehozta a Közép-afrikai Köztársaság támogatására szolgáló különleges alapot,

—

tekintettel a hadiállapot megszüntetéséről szóló, 2014 júliusában aláírt megállapodásra,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársasággal foglalkozó nemzetközi kapcsolattartó csoport 2015. március 16-án Brazzaville-ben tartott hetedik ülésének következtetéseire,

—

tekintettel az Afrikai Unió Béke és Biztonsági Tanácsa által kiadott 2014. szeptember 17-i és a 2015. március 26-i közleményekre,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársaság alkotmányára, amelyet az Átmeneti Tanács 2015. augusztus végén fogadott el,

—

tekintettel a Nemzetközi Büntetőbíróság 1998. évi Római Statútumára, amelyet a Közép-afrikai Köztársaság 2001-ben ratifikált,

—

tekintettel a gyermekek fegyveres konfliktusba történő bevonásáról szóló, a gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött fakultatív jegyzőkönyvre, amelyet a Közép-afrikai Köztársaság aláírt,

—

tekintettel eljárási szabályzata 135 cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel új összecsapásokra került sor 2015. szeptember végén, amelyek miatt 42 ember halt meg és mintegy 37 000 embernek kellett lakóhelyét elhagynia;

B.

mivel több mint 500 fogoly szökött meg 2015. szeptember végén a Banguiban található Ngaragba börtönből és Bouarból, köztük jól ismert, emberi jogi jogsértéseket és visszaéléseket elkövető személyek; mivel ez komolyan fenyegeti a polgári lakosságot és az áldozatok és a tanúk védelmét; mivel a börtönből történt szökés visszalépést jelent a jog- és a közrend megőrzése, valamint a büntetlenség elleni küzdelem tekintetében a Közép-afrikai Köztársaságban;

C.

mivel a Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatal szerint a segélyszervezetek körülményei Banguiban tovább romlottak; mivel a segélyszervezetek számos irodáját és lakóépületét kifosztották, és akadályozott az alkalmazottaik szabad mozgása, különösen a kórházakban dolgozó egészségügyi alkalmazottak esetében;

D.

mivel a humanitárius segítségnyújtást a harcok és számos útelzárás nehezítik, hátráltatva a hatóságokat abban, hogy eljuthassanak az országon belül a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekhez és felmérhessék a szükségleteket; mivel a Bangui városrészeihez való biztonságos belépéssel kapcsolatos aggodalmakat a Médecins Sans Frontières (MSF – Orvosok Határok Nélkül) is osztja, amely azt nyilatkozta, hogy a sebesült emberek számos esetben gyalog érkeznek és a csoport mentőautói nem tudnak közlekedni, mivel a főváros túlságosan veszélyessé vált;

E.

mivel az ENSZ úgy határozott, hogy 2016. április 30-ig meghosszabbítja a MINUSCA megbízatását, amely legfeljebb 10 750 fő katonai állományra – köztük 480 katonai megfigyelőre és katonatisztre –, valamint 2 080 fős rendőri állományra – köztük 400 rendőrtisztre és 40 büntetés-végrehajtási tisztre – terjed ki;

F.

mivel az országban működő ENSZ békefenntartó misszió (MINUSCA) szerint ugyan a biztonsági helyzet a közelmúltban nyugodtabbá vált, a feszültségek továbbra is fennállnak Banguiban, amely a polgári lakosság elleni támadások, a közösségek közötti erőszak és a humanitárius személyzet elleni támadások színterévé vált;

G.

mivel a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze, Fatou Bensouda felszólította az összecsapások résztvevőit az erőszak azonnali beszüntetésére, és hozzátette, hogy bármely háborús bűncselekmény elkövetését meg fogják büntetni; mivel 2014. szeptember 24-én megindult a második vizsgálat a közép-afrikai köztársasági konfliktussal kapcsolatban;

H.

mivel a közelmúltbeli összecsapások veszélyeztetik a gyermekcipőben járó békefolyamatot és visszavethetik az országot a 2013-ban és 2014-ben tapasztalt sötét időkbe, amikor több ezer embert öltek meg és tízezreknek kellett elmenekülniük otthonaikból; mivel a bűnözés továbbra is jelentős veszélyt jelent; mivel a Közép-afrikai Köztársaságban a nők helyzete rendkívül súlyos, és mivel a nemi erőszakot valamennyi érintett fél gyakran alkalmazza háborús fegyverként;

I.

mivel a 2013-os államcsínyt és azt követően az átmeneti államfő, Michel Djotidia és az átmeneti miniszterelnök, Nicolas Tiangaye elűzését tömeges és súlyos emberi jogi jogsértések kísérték, amelyek során egyértelműen fennállt a népirtás veszélye, ideértve a bírósági eljárás nélküli kivégzéseket, a kínzást, a fosztogatást, a tömeges nemi erőszakot és szexuális visszaéléseket, nők és gyermekek elrablását és gyermekkatonák kényszertoborzását;

J.

mivel 2015. október 4-én a közép-afrikaiaknak népszavazás útján kellett volna dönteniük egy új alkotmány elfogadásáról, és ezzel párhuzamosan saját képviselőik megválasztásáról az eredetileg 2015. október 18-ra (első forduló) és 2015. november 22-re (második forduló) tervezett elnök- és parlamenti választások során; mivel az átmeneti hatóságok néhány hete a választások elhalasztásán munkálkodnak, ám a nemzeti választási ügynökség még mindig nem jelentett be új ütemtervet, a választói névjegyzékeket nem állították össze és a választói kártyákat nem osztották ki;

K.

mivel az ország 1960-os függetlenné válása óta a legsúlyosabb humanitárius válsággal néz szembe, amely a 4,6 millió főt számláló teljes népességét érinti, akiknek a fele gyermek; mivel 2,7 millió ember szorul segítségre, többek között élelmiszersegélyre, védelemre, valamint az egészségügyi ellátáshoz, ivóvízhez, a megfelelő higiénés körülményekhez és a lakhatáshoz való hozzáférésre; mivel becslések szerint az országban több mint 100 000 gyermek lett szexuális zaklatás vagy fegyveres csoportok toborzásának áldozata, és mivel a becslések szerint a válság következtében egymillió gyermek maradt iskola nélkül;

L.

mivel 2015. május 5-én a Közép-afrikai Köztársaság fegyveres csoportjai megállapodtak 6 000–10 000 gyermekkatona elengedésében;

M.

mivel a békefenntartó műveletre árnyékot vet, hogy az ENSZ-katonákat és a francia békefenntartókat gyermekek és lányok szexuális zaklatással vádolták;

N.

mivel mind a Seleka és az anti-balaka fegyveres csoportok nyereségre tesznek szert a fa és a gyémánt kereskedelméből a helyszínek ellenőrzése és „adóztatás” vagy „védelem” kikényszerítése révén a bányászoktól és a kereskedőktől, és mivel a közép-afrikai köztársasági kereskedők több millió dollár értékben vásároltak gyémántokat anélkül, hogy kellőképp vizsgálták volna, hogy ezzel fegyveres csoportokat finanszíroznak-e;

O.

mivel az emberi jogok tiszteletben tartása az Európai Unió alapértékének számít, és a Cotonoui Megállapodásnak, különösen 8. cikkének is alapvető eleme;

P.

mivel a súlyos emberi jogi jogsértések miatti igazságszolgáltatás és a büntetőeljárás lefolytatása az egyik kritikus feladat a visszaélések beszüntetése és a Közép-afrikai Köztársaság újjáépítése érdekében;

Q.

mivel az erőszakos cselekedetek továbbra is büntetlenül maradnak annak ellenére, hogy az Átmeneti Tanács elfogadta és az ideiglenes elnök aláírásával törvényerőre emelte a nemzeti és nemzetközi bírákból és ügyészekből álló különleges büntetőbíróság felállítását, melynek feladata a Közép-afrikai Köztársaságban 2003 óta elkövetett súlyos emberi jogi jogsértések kivizsgálása és a büntetőeljárás lefolytatása;

R.

mivel 2014 szeptemberében az EU elindította a Közép-afrikai Köztársaság számára létrehozott több adományozót összefogó adományozói alapból finanszírozott első három fejlesztési projektet, amelyek az egészségügyet, a munkahelyteremtést, a bangui sérült infrastruktúra helyreállítását, valamint a nők társadalmi szerepvállalásának és gazdasági integrációjának növelését célozzák;

S.

mivel az Európai Tanács 2015 márciusában elindította a Közép-afrikai Köztársaságban az Unió katonai tanácsadó misszióját (EUMAM RCA), melynek célja az, hogy támogassa a közép-afrikai hatóságok felkészülését a biztonsági ágazat, és elsősorban a fegyveres erők reformjára;

T.

mivel 2015 májusa óta az EU összesen 72 millió euróval növelte a Közép-afrikai Köztársaságnak nyújtott támogatást, amelyből 10 millió euró a humanitárius segélyekre, 40 millió euró a költségvetés támogatására, és 22 millió euró a Közép-afrikai Köztársaság számára létrehozott uniós vagyonkezelői alap forrásainak bővítésére szolgált;

U.

mivel a Közép-afrikai Köztársaság támogatása érdekében az EU 2014. július 15-én elindította az első több adományozót összefogó adományozói vagyonkezelői alapot, melynek célja a veszélyhelyzeti reagálásról a hosszú távú fejlesztési támogatásra való fokozatos áttérés elősegítése;

1.

mélységes aggodalmát fejezi ki a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzet miatt, amely – ha az erőszakot nem sikerül megfékezni – az országot a polgárháború szélére sodorhatja; sajnálatát fejezi ki a kioltott emberéletek miatt, és együttérzését fejezi ki az áldozatok családjainak, valamint a Közép-afrikai Köztársaság népének;

2.

határozottan elítéli a humanitárius szervezetek és rezidenciák ellen a legutóbbi erőszakos cselekmények során intézett támadásokat; felszólít arra, hogy biztosítsák a segélyszervezetek alkalmazottainak szabad mozgását, hogy eljuthassanak a – különösen a lakóhelyüket elhagyni kényszerült – segítségre szoruló polgári lakossághoz; emlékeztet arra, hogy az országon belül lakóhelyét elhagyni kényszerült majdnem félmillió embernek sürgős szüksége van élelmiszerre, egészségügyi ellátásra, vízre, megfelelő higiéniás körülményekre és létesítményekre, hajlékra és alapvető háztartási eszközökre;

3.

felszólítja a Közép-afrikai Köztársaság hatóságait, hogy összpontosítsanak a büntetlenség elleni küzdelemre és a jogállamiság visszaállítására, többek között bíróság elé idézve az erőszakért felelős személyeket; üdvözli a különleges büntetőbíróság felállítását, melynek feladata az országban 2003 óta elkövetett súlyos emberi jogi jogsértések kivizsgálása és a büntetőeljárás lefolytatása lesz, és rámutat arra, hogy azt mielőbb működőképessé kell tenni; hangsúlyozza, hogy a nemzetközi pénzügyi és technikai támogatás alapvető fontosságú a büntetőbíróság működéséhez; az adományozók nemzetközi adományozói ülésének lehető leghamarabbi összehívására szólít fel; arra ösztönzi a Közép-afrikai Köztársaság hatóságait, hogy fogadjanak el hatékony és átlátható felvételi eljárásokat a büntetőbíróság személyzetének felvételéhez;

4.

dicsérettel illeti a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségét (ECCAS) az átmeneti folyamat kidolgozásában játszott alapvető szerepéért és azért, hogy a 2015. január 31-én Addisz-Abebában tartott megbeszélésen határozottan kiállt minden olyan párhuzamos kezdeményezéssel szemben, amely hátráltathatja a nemzetközi közösség arra irányuló jelenlegi erőfeszítéseit, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban helyreállítsa a békét, a biztonságot és a stabilitást;

5.

üdvözli az átmeneti kormány eddigi erőfeszítéseit, azonban felszólítja a Közép-afrikai Köztársaság átmeneti hatóságait és a nemzetközi közösséget, hogy foglalkozzanak a válság kiváltó okaival, mint például a tömeges szegénységgel, a gazdasági különbségekkel és egyenlőtlenségekkel, a munkanélküliség növekedésével, valamint az ország természeti erőforrásaiból származó bevételek az állami költségvetésen keresztüli újraelosztásának hiányával; olyan átfogó megközelítésre szólít fel, amelynek középpontjában a biztonság, a humanitárius segítségnyújtás, a stabilizáció és a gazdasági fellendülés áll;

6.

sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy támogassák a Közép-afrikai Köztársaságban e kritikus időkben zajló politikai folyamatokat, és fokozzák a közös erőfeszítéseket a politikai párbeszéd megkönnyítésére, a kölcsönös bizalom kiépítésére, valamint a vallási közösségek közötti békés egymás mellett élés biztosítására; sürgeti a Közép-afrikai Köztársaság kormányát, hogy a hosszú távú békés egymás mellett élés előmozdítása érdekében kezelje kiemelten az oktatási rendszer rekonstrukcióját;

7.

elítéli, hogy bár az ENSZ embargót hirdetett a fegyverkezésre, a milíciák megerősítése folytatódik; felhívja az összes felet, hogy tartsák be a 2015. május 10-én aláírt leszerelési megállapodást; hangsúlyozza, hogy a fegyveres csoportok lefegyverzésének abszolút prioritást kell kapnia, különösen a Közép-afrikai Köztársaságban az év végéig tervezett elnök- és parlamenti választások előestéjén;

8.

sürgeti az Afrikai Uniót és az Európai Uniót, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel és módon – nevezetesen a Stabilitási és Béketeremtési Eszköz, az afrikai békefenntartási mechanizmus és az afrikai készenléti haderő segítségével – támogassák az átmeneti kormányt abban, hogy meg tudja előzni a már amúgy is instabil állam összeomlását és az etnikumok közötti ellenségeskedés eszkalálódását, hogy le tudja szerelni az egymással versengő milíciákat, és hogy sikeres átmenetet biztosítson egy működőképes, befogadó jellegű és demokratikus állam felé;

9.

üdvözli a megbékélést és a békét előmozdító bangui fórum létrehozását, és valamennyi politikai, katonai és vallási vezető, valamint a helyi közösségek és a civil társadalom feltétel nélküli részvételére sürget; kitart amellett, hogy demokratikus választásokat kell tartani;

10.

felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a többi nemzetközi szereplőt, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a választások átmenetre vonatkozó ütemterv szerinti megszervezésének támogatására, különösen azáltal, hogy hozzájárulnak az ENSZ Fejlesztési Programja által felügyelt választási segítségnyújtási programhoz annak érdekében, hogy a választásokra még az év vége előtt sor kerülhessen, ezáltal teljesítve az átmenetre vonatkozó ütemterv egyik központi elemét;

11.

újra megerősíti, hogy támogatja a Közép-afrikai Köztársaság függetlenségét, egységét és területi integritását; emlékezet a külső beavatkozástól mentes önrendelkezési jog fontosságára;

12.

újólag megerősíti, hogy az év végéig megrendezendő választások előestéjén támogatja az ENSZ-et, a MINUSCA békefenntartó erőt és a francia Sangaris katonai kontingenst; határozottan elítél minden olyan kísérletet, amely akadályozza a stabilitásra irányuló folyamatos erőfeszítéseket;

13.

emlékeztet arra, hogy az átmeneti időszak 2015. december 30-án véget ér; sürgeti a nemzeti hatóságokat, hogy a MINUSCA és a Sangaris-erők segítségével állítsák helyre a nyugalmat az országban, és különösen Banguiban annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben tartani lehessen a választási menetrendet;

14.

üdvözli az Európai Unió katonai tanácsadó misszióját (EUMAM RCA), valamint az olyan projektek elindítását, amelyek célja a közösségi rendfenntartási és tömegoszlatási feladatokat ellátó rendőrségi és csendőrségi kapacitások helyreállítása, a közös műveleti parancsnoki központ visszaállítása, az igazságszolgáltatás megerősítése és a börtönlétesítmények rehabilitációja;

15.

határozottan elítéli a gyermekek és a nők elleni erőszak valamennyi formáját, és sürget minden milíciát és a nem állami fegyveres csoportokat, hogy tegyék le a fegyvert, vessenek véget az erőszak minden formájának, és haladéktalanul bocsássák szabadon a gyermekeket; felkéri az összes érdekelt felet, hogy kötelezzék el magukat a gyermekek jogainak védelme mellett, és hogy akadályozzák meg a gyermekek kárára elkövetett újabb jogsértéseket és visszaéléseket; sürgeti, hogy a fegyveres konfliktusok keretében nemi erőszak áldozatává vált lányok és nők számára biztosítsanak teljes körű szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokat;

16.

sürgeti a Közép-afrikai Köztársaság gyémántkereskedőit, hogy kellő gondossággal járjanak el, és arra szólítja fel a nemzetközi gyémántkereskedő cégeket, hogy orvosolják a Közép-afrikai Köztársaságból származó gyémántok ellátási láncában jelentkező, a kimberley-i folyamatnak betudható hiányosságokat; felhívja a Közép-afrikai Köztársaság hatóságait és a külföldi vállalatokat, hogy a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára irányuló kezdeményezés betartásával járuljanak hozzá a kormányzás megerősítéséhez a kitermelő ágazatban;

17.

felhívja a nemzetközi gyémántkereskedő cégeket, hogy vizsgálják meg tüzetesebben a gyémántok eredetét, ezzel is elkerülve a konfliktus további kiélezését azzal, hogy illegálisan kitermelt és értékesített gyémántokat vásárolnak a Közép-afrikai Köztársaságtól; sürgeti a Közép-afrikai Köztársaság fakitermelő vállalkozásaival kereskedő európai vállalatokat, hogy tartsák be a fára és fatermékekre vonatkozó uniós rendeletet, és felhívja az EU-t, hogy szigorúan tartassa be a fára és fatermékekre vonatkozó rendeletet a Közép-afrikai Köztársaságból származó fát importálók tekintetében;

18.

felkéri a Közép-afrikai Köztársaság hatóságait, hogy dolgozzanak ki saját nemzeti stratégiát a természeti erőforrásokat illegálisan kiaknázó és az azokkal kereskedő hálózatok ellen;

19.

sürgeti azon országokat, amelyeknek katonái a közép-afrikai köztársasági békefenntartó missziók során szexuális visszaéléseket követtek el, hogy vonják felelősségre ezeket a katonákat és állítsák őket bíróság elé, mert a büntetés nem maradhat el; hangsúlyozza, hogy egy működőképes és átlátható ellenőrzési és elszámoltathatósági mechanizmus révén sürgősen meg kell reformálni a békefenntartó struktúrákat; meggyőződése, hogy ezeknek a súlyos bűncselekményeknek a számát képzés és oktatás révén csökkenteni lehetne, illetve azokat meg lehetne előzni;

20.

sürgeti a Közép-afrikai Köztársaságot, a szomszédos államokat és a Nagy-tavak Régió Nemzetközi Értekezlete (ICGLR) többi tagállamát, hogy regionális együttműködésben vizsgálják ki a természeti erőforrások – többek között az arany, a gyémánt – illegális kiaknázásával és csempészetével, valamint orvvadászattal és a vadon élő állatok kereskedelmével foglalkozó regionális bűnözői hálózatokat és fegyveres csoportokat, és lépjenek fel velük szemben;

21.

felhívja az EU-t, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy jobban koordinált és hatékonyabb segítséget nyújtson a Közép-afrikai Köztársaság lakosságának; üdvözli ugyanakkor, hogy a változó igényekre reagálva az EU és a tagállamok fokozzák humanitárius szerepvállalásukat a Közép-afrikai Köztársaságban; hangsúlyozza, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban a leginkább rászorulók, valamint a szomszédos országokban élő menekültek számára életmentő segítséget kell nyújtani;

22.

elítéli, hogy a milíciák megsemmisítették az állami levéltárakat és nyilvántartásokat; sürgeti az EU-t, hogy támogassa a Közép-afrikai Köztársaság állami nyilvántartásainak helyreállítását, és hogy előzze meg a választási szabálytalanságokat;

23.

felszólítja a tagállamokat és a többi adományozót, hogy fokozzák hozzájárulásaikat a Közép-afrikai Köztársaság érdekében létrehozott uniós alaphoz, az úgynevezett Bêkou vagyonkezelői alaphoz, amelynek célja, hogy elősegítse a Közép-afrikai Köztársaság stabilizációját és újjáépítését, figyelemmel arra, hogy az újjáépítési és fejlesztési programokat jobban össze kell kapcsolni a humanitárius segítségnyújtási fellépésekkel;

24.

felszólítja az EU-t, az Afrikai Uniót és a nemzetközi közösséget, hogy támogassák a Közép-afrikai Köztársaságból a szomszédos országokba érkező menekülteket;

25.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Közép-afrikai Köztársaság ideiglenes kormányhatóságainak, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, Federica Mogherini asszonynak, az ENSZ Biztonsági Tanácsának, az ENSZ főtitkárának, az Afrikai Unió intézményeinek, a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségének, az AKCS–EU Parlamenti Közgyűlésnek és az uniós tagállamoknak.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/26

—

tekintettel a Thaifölddel kapcsolatos korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2010. május 20-i (1), a 2014. február 6-i (2) és a 2015. május 21-i (3) állásfoglalására,

—

tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini szóvivője által 2015. április 2-án tett, a thaiföldi fejleményekről szóló nyilatkozatra,

—

tekintettel az EU thaiföldi küldöttsége által az EU thaiföldi misszióvezetőinek egyetértésével 2014. november 14-én, 2015. június 30-án és 2015. szeptember 24-én tett nyilatkozatra,

—

tekintettel a Thaiföldről szóló, 2014. június 23-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton által a Bizottság nevében adott, Andy Hall helyzetéről szóló, 2013. május 15-i válaszra,

—

tekintettel a szabad véleménynyilvánítás jogának előmozdításával és védelmével foglalkozó különleges ENSZ-előadó 2015. április 1-jei sajtóközleményére,

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa számára készített 2011. október 5-i, Thaiföldre vonatkozó egyetemes emberi jogi helyzetértékelésre, valamint annak ajánlásaira,

—

tekintettel az Emberi Jogok 1948. évi Egyetemes Nyilatkozatára,

—

tekintettel az ENSZ emberi jogvédőkről szóló, 1998. évi nyilatkozatára,

—

tekintettel a Polgári és Politikai Jogok 1966-os Nemzetközi Egyezségokmányára (PPJE), amelynek Thaiföld is részes fele,

—

tekintettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód elleni 1984. évi ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének emberi jogi nyilatkozatára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel 2014. május 20-án Thaiföld hadserege megdöntötte az ország kormányát és katonai bíráskodást vezetett be, kikényszerítve az ügyvezető kormány által létrehozott, a Béke és Rend Közigazgatási Központja elnevezésű szervezet feloszlatását;

B.

mivel a fegyveres erők létrehozták a Béke és Rend Nemzeti Tanácsa (BRNT) nevű szervezetet, amelynek elnöke, Prajut Csan-ocsa tábornok teljhatalmat gyakorol és korlátlan jogkörrel rendelkezik rendeletek kibocsátása és az alkotmány reformja tekintetében;

C.

mivel a BRNT által létrehozott alkotmányos szervek katonai ellenőrzés alatt állnak, és a Tanács tagjai teljes mentességben részesülnek a felelősségre vonás és a törvénysértés miatti eljárások alól az ideiglenes alkotmány 44. és 47. cikke értelmében kapott feladataik teljesítése kapcsán;

D.

mivel 2015. augusztus 29-én az alkotmányozó bizottság befejezte az új alkotmány tervezetét, de a Nemzeti Reformtanács 2015. szeptember 6-án elutasította a szöveget; mivel egy új alkotmányozó bizottságnak kell új alkotmánytervezetet megfogalmaznia 180 napon belül, és az újabb elutasítás meghosszabbíthatja a katonai uralom időszakát az országban;

E.

mivel a BRNT az ideiglenes alkotmány 44. cikkére hivatkozva azzal vádol a thaiföldi politikai és emberi jogi helyzettel foglalkozó vezető weboldalakat, hogy fenyegetik a nemzetbiztonságot, és mivel szigorú cenzúrát alkalmaznak a hazai politikai erőkhöz köthető televíziós csatornákkal és közösségi rádióadókkal szemben;

F.

mivel a gyülekezésről szóló, nemrég elfogadott, és 2015. augusztus 14-én hatályba lépett törvény súlyosan korlátozza a gyülekezés szabadságát, és akár 10 évig terjedő börtönbüntetéssel szankcionálja például a közszolgáltatások megzavarását;

G.

mivel a hadsereg állományának egy részét „béke- és rendfenntartó tisztekké” nevezték ki, akik bírósági végzés nélkül önkényesen fogva tartanak embereket, valamint nyomozásokat és házkutatásokat hajtanak végre;

H.

mivel számos alkalommal békés tüntetések résztvevőit vádolták meg lázadással és törvénysértéssel, és mivel őrizetbe vették az Új Demokrácia Mozgalom 14 aktivistáját;

I.

mivel Thaiföldön továbbra is alkalmazzák a halálbüntetést, és mivel az új szabályozás kiterjesztette e büntetés alkalmazási körét;

J.

mivel az államcsíny óta nőtt a felségsértés miatt bebörtönzöttek száma;

K.

mivel a Nemzeti Emberi Jogi Bizottságtól megtagadták a katonai bíróságok által vádemelés vagy bírósági eljárás nélkül határozatlan időre fogva tartott, megkínzott vagy embertelen bánásmódban részesített személyekkel való kapcsolattartás lehetőségét;

L.

mivel az államcsíny óta romlott a helyi közösségek és a földdel kapcsolatos jogokért küzdő aktivisták biztonsága;

M.

mivel Thaiföld nem írta alá a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi menekültügyi egyezményt és annak 1967. évi jegyzőkönyvét, valamint nem rendelkezik hivatalos nemzeti menekültügyi kerettel; mivel a thaiföldi hatóságok továbbra is visszafordítják a menekülteket és a menedékkérőket olyan országokba, ahol valószínűleg üldöztetésnek lesznek kitéve;

N.

mivel Thaiföld az általa aláírt nemzetközi szerződések értelmében köteles kivizsgálni a kínzással, foglyok halálával és más súlyos emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatos vádakat, illetve köteles megfelelően büntetni az ilyen eseteket;

O.

mivel megszüntették ugyan a munkavállalói jogok védelmével foglalkozó aktivista, Andy Hall uniós állampolgár ellen rágalmazás miatt indított büntetőeljárást, ám továbbra is vád alatt áll számítástechnikai bűncselekmény és rágalmazás miatt, illetve két polgári jogi eljárás is zajlik ellene rágalmazás miatt, és ezek kapcsán akár hét évig terjedő börtönbüntetéssel és több millió dolláros pénzbüntetéssel sújthatják, miután hozzájárult egy Finnwatch-jelentés elkészítéséhez, amely munkajogi visszaélésekkel vádolt egy thaiföldi ananász-nagykereskedőt, holott korábbi bírósági tárgyalások alkalmával a thaiföldi munkaügyi minisztérium és egy vállalati alkalmazott is megerősítette, hogy a vállalat megsértette a munkavállalói jogokat; mivel Andy Hall ügyében 2015. október 19-én tartják a tárgyalást;

P.

mivel a migráns munkavállalók csak igen csekély védelmet élveznek, holott Thaiföld ratifikálta az ILO 29. számú egyezményét; mivel súlyos problémát jelent a munkavégzési célú emberkereskedelem; mivel a helyzet különösen aggasztó a halászati ágazatban;

Q.

mivel az EU felfüggesztette a 2013-ban kezdett, kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásra irányuló tárgyalásokat Thaifölddel, és mivel az EU nem írja alá a 2013 novemberében véglegesített partnerségi és együttműködési megállapodást mindaddig, amíg nem kerül hatalomra egy demokratikus kormány Thaiföldön; mivel az EU Thaiföld harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere;

1.

üdvözli az Unió határozott elkötelezettségét a thai nép iránt, amellyel az Unió hosszú ideje erős politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat ápol; hangsúlyozza, hogy az Unió Thaiföld barátjaként és partnereként rendszeresen követelte a demokratikus folyamat helyreállítását;

2.

mélységes aggodalommal figyeli ugyanakkor a 2014. májusi jogellenes puccs óta romló thaiföldi emberi jogi helyzetet;

3.

nyomatékosan felszólítja a thaiföldi hatóságokat, hogy vessenek véget a szabadsághoz és az egyéb emberi jogok békés gyakorlásához való jog és az egyéb – különösen a politikai tevékenységekben való békés részvételhez kapcsolódó – emberi jogokat elnyomó korlátozásoknak;

4.

felhívja a thai hatóságokat, hogy semmisítsék meg az ítéleteket, vonják vissza a vádakat és bocsássák szabadon azokat a magánszemélyeket és médiaszolgáltatókat, akiket elítéltek amiatt vagy vád alá helyeztek csupán azért, mert békésen gyakorolták a véleménynyilvánítás vagy a gyülekezés szabadságához való jogukat; felhívja a kormányt, hogy haladéktalanul vonja vissza az ideiglenes alkotmány 44. szakaszát és az ahhoz kapcsolódó rendelkezéseket, amelyek alapján a thai hatóságok elnyomhatják az alapvető szabadságokat, és büntetlenül emberi jogi visszaéléseket követhetnek el;

5.

felszólítja a thaiföldi hatóságokat, hogy segítsék elő a lakosságot érintő biztonsági kockázatok megelőzését, és adjanak megfelelőbb választ a közösség tagjainak és a földdel kapcsolatos jogokért küzdő aktivisták aggodalmaira;

6.

felhívja a thaiföldi hatóságokat, hogy mielőbb kezdjék meg a politikai hatalom katonai hatóságokról polgári hatóságokra való átruházását; tudomásul veszi a szabad és tisztességes választásokra irányuló tervet, és kéri az ütemterv betartását;

7.

ösztönzi a polgári személyek feletti valamennyi igazságszolgáltatási joghatóság katonai bíróságokról polgári bíróságokra való átadását, a katonai bíráskodáson alapuló önkényes fogva tartások felszámolását és a hadsereg polgári személyek fogva tartására vonatkozó hatáskörének korlátozására – nem pedig bővítésére – irányuló intézkedéseket;

8.

arra buzdítja a hatóságokat, hogy vizsgálják felül a felségsértésről szóló törvényt annak megelőzése érdekében, hogy az a politikai véleménynyilvánítás békés gyakorlását is büntesse, valamint hogy függesszék fel e törvény össze nem függő esetekben való, széles körű alkalmazását;

9.

kéri, hogy tartsák tiszteletben és védjék meg a biztonsághoz való jogot – többek között az emberijog-védők esetében –, továbbá hogy az emberijog-védők jogainak mindennemű megsértését azonnal, hatékonyan és független módon vizsgálják ki;

10.

tudomásul veszi, hogy a thai kormány egy új alkotmányszövegezési bizottságot állított fel egy új alkotmány mielőbbi megalkotása céljából; egy demokratikus elveken, többek között az egyenlőségen, a szabadságon, a tisztességes képviseleten, az átláthatóságon, az elszámoltathatóságon, az emberi jogokon, a jogállamiságon és az erőforrásokhoz való nyilvános hozzáférésen alapuló alkotmány megalkotását kéri;

11.

felhívja a thaiföldi kormányt, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége, a véleménynyilvánítás, a békés gyülekezés és az egyesülés szabadsága, a politikai pluralizmus tekintetében – különösen a rágalmazás elleni, egyre szigorúbb törvények fényében – tegyen eleget saját alkotmányos és nemzetközi kötelezettségeinek;

12.

tudomásul veszi a thai kormány által az emberkereskedelem felszámolását és a halászati ágazat ellátási láncában egyre jobban terjedő modernkori rabszolgaság megszüntetését célzó minimumszabályoknak való megfelelés érdekében hozott intézkedéseket; arra ösztönzi a kormányt, hogy sürgősséggel hajtsa végre ezen intézkedéseket, és fokozza erőfeszítéseit;

13.

felhívja Thaiföldet, hogy írja alá és ratifikálja a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi egyezményt vagy az ahhoz csatolt 1967. évi jegyzőkönyvet;

14.

nyomatékosan felszólítja Thaiföldet, hogy tegyen konkrét lépéseket a halálbüntetés megszüntetése felé;

15.

határozottan üdvözli a nemek egyenlőségéről szóló thai törvény elfogadását, ami azt jelzi, hogy az ország a jövőben a törvény értelmében befogadóbban kezeli majd a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személyeket;

16.

üdvözli az Andy Hall elleni rágalmazási büntetőügy megszüntetését és az aktivista ezt követő szabadon bocsátását; kéri, hogy a vele szemben a Bangkoki Büntetőbíróságon számítógépes bűncselekmény és rágalmazás miatt indított ügyeket szintén ejtsék, minthogy emberijog-védőként tetteinek célja az emberkereskedelem eseteinek feltárása és a thaiföldi migráns munkavállalók jogi helyzetének javítása volt, ami megerősíti, hogy jogában állt kutatási és kampánytevékenységet folytatni anélkül, hogy megtorlásoktól kellene tartania; a polgári rágalmazási ügyekkel kapcsolatban aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az Andy Hall elleni eljárás adott esetben nem lesz teljesen pártatlan, minthogy egyes jelentések a keresetet benyújtó vállalat és magas rangú thai politikusok közötti összefonódásokra utalnak; kéri az EU képviseletét, hogy Andy Hall jogi helyzetét továbbra is kísérje szoros figyelemmel, és vegyen részt tárgyalásán;

17.

üdvözli, hogy a phuketi tartományi bíróság 2015. szeptember 1-jén felmentette Csutima „Oi” Szidaszathian és Alan Morison újságírókat;

18.

sürgeti a nemzetközi közösséget és különösen az EU-t, hogy minden erőfeszítést tegyenek meg az embercsempészet, a rabszolgamunka és a kényszerű migráció elleni fellépés érdekében azzal, hogy nemzetközi együttműködést szorgalmaznak a munkaügyi jellegű emberi jogi visszaélések nyomon követése és megelőzése terén;

19.

ösztönzi az EU-t és a thaiföldi kormányt, hogy kezdjenek építő párbeszédet az emberi jogok védelmének és a demokratizálódás folyamatának thaiföldi és régióbeli helyzetével kapcsolatosan; ismételten kijelenti, hogy támogatja a thaiföldi demokratizálódási folyamatot;

20.

támogatja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot a thaiföldi demokrácia helyreállítása érdekében gyakorolt gazdasági és politikai nyomás fenntartásában; ezzel összefüggésben emlékezteti a thaiföldi kormányt, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás és a partnerségi és együttműködési megállapodás terén ne számítson előrelépésre mindaddig, amíg a katonai junta van hatalmon;

21.

üdvözli, hogy Thaiföld új szerepet kapott azzal, hogy a 2015–2018-as időszakra megbízták az ASEAN és az EU közötti kapcsolatok koordinálásával; hangsúlyozza, hogy az ASEAN és az EU számára egyaránt előnyös ez az együttműködés;

22.

felkéri az EKSZ-t és az EU küldöttségét, valamint a tagállamok küldöttségeit, hogy valamennyi rendelkezésükre álló eszközzel, különösen az ellenzéki vezetők elleni nyomozások és bírósági tárgyalások további megfigyelésével biztosítsák az emberi jogok és a jogállamiság thaiföldi tiszteletben tartását;

23.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Bizottságnak, Thaiföld kormányának és parlamentjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának, valamint az ASEAN-tagállamok kormányainak.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/30

—

tekintettel Nigériáról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2014. július 17-i (1) és 2015. április 30-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini 2015. január 8-i és 19-i, március 31-i, valamint április 14-i és 15-i, valamint július 3-i nyilatkozataira,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnökének 2015. július 28-i nyilatkozatára,

—

tekintettel Muhammadu Buhari elnöknek 2015. szeptember 28-án az ENSZ Közgyűléséhez intézett beszédére és az ENSZ terrorizmusellenes csúcstalálkozójára,

—

tekintettel a Cotonoui Megállapodásra,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló, 2000. október 31-én elfogadott 1325. számú határozatára,

—

tekintettel a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezményre és az Afrikai Egységszervezet (OAU) gyermekek jogairól és jólétéről szóló chartájára (1990),

—

tekintettel a Nigéria szövetségi kormánya által törvényerőre emelt 2003. évi gyermekjogi törvényre,

—

tekintettel az Emberi Jogok 1948. évi Egyetemes Nyilatkozatára,

—

tekintettel az Afrikai Uniónak a terrorizmus megelőzéséről és leküzdéséről szóló egyezményére, amelyet Nigéria 2003. május 16-án ratifikált, valamint az ahhoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvre, amelyet Nigéria 2008. december 22-én ratifikált,

—

tekintettel az afrikai stabilitás megteremtését, valamint az illegális migráció és a kényszerű lakóhelyelhagyás kiváltó okainak kezelését célzó uniós vészhelyzeti alapra,

—

tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosának a Boko Haram által elkövetett erőszakos cselekményekről és visszaélésekről, valamint az érintett országokban ezek emberi jogokra gyakorolt hatásáról készített 2015. szeptember 29-i jelentésére, tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosának arról szóló nyilatkozataira, hogy a Boko Haram tagjait háborús bűncselekményekkel lehetne megvádolni,

—

tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel Nigériát, Afrika legnépesebb országát és legnagyobb gazdaságát – amely etnikailag megosztott, regionális és vallási különbségek jellemzik, az északi és déli országrész között pedig súlyos gazdasági és társadalmi különbségek állnak fenn – 2009 óta az ISIS-hez csatlakozott Boko Haram iszlám terrorista csoportosulás hadszíntérré változtatta; mivel a Boko Haram egyre nagyobb fenyegetést jelent Nigéria és Nyugat-Afrika stabilitására nézve; mivel a nigériai biztonsági erők gyakran alkalmaztak túlzott mértékű erőszakot, illetve visszaéléseket követtek el a lázadók ellen végrehajtott katonai műveletek során;

B.

mivel az utóbbi négy hónap során a Boko Haram legalább 1 600 polgári lakost gyilkolt meg, és így a megölt civilek száma csak 2015-öt tekintve legalább 3 500-ra emelkedett;

C.

mivel a Boko Haram a lázadás kezdetétől fogva célzott támadásokat követett el iskolás gyermekek ellen, akiket az érintett területen megfosztott az oktatáshoz való hozzáféréstől, miközben 10,5 millió iskolás korú gyermek nem jár Nigériában iskolába, ami az UNESCO adatai szerint a legnagyobb arány szám a világon; mivel a Boko Haram – a szomáliai al-Shabaabhoz, az észak-mali AQUIM-hoz, MUJAO-hoz és Ansar Dine-hoz, vagy az afganisztáni és pakisztáni tálibokhoz hasonlóan – célpontjának tekinti az iskolába járó gyermekeket, illetve nőket;

D.

mivel a nigériai, illetve a regionális fegyveres erők sikerei ellenére a sokasodó támadások és öngyilkos bombamerényletek – amelyeket nem csak az országban, hanem a határokon túl is elkövetnek – az egész régió stabilitását és emberek millióinak a megélhetését fenyegetik; mivel a gyermekeket súlyosan veszélyezteti a romló humanitárius helyzet, az élelmiszer-ellátás növekvő bizonytalansága, az oktatáshoz, a biztonságos ivóvízhez és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való korlátozott hozzáférés;

E.

mivel az ENSZ becslései szerint Borno, Yobe és Adamawa államban az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerülő személyek száma a közelmúltban drámai mértékben – 2,1 millióra – növekedett, akiknek a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint 58 %-a gyermekkorú; mivel a lázadás több mint 3 millió embert érint és 5,5 millióan szorulnak humanitárius segítségre a Csád-tó medencéjében;

F.

mivel Nigériában nagyjából sikerült békésen levezetni az elnöki és kormányzósági választásokat, annak ellenére, hogy a Boko Haram a választások megzavarásával fenyegetőzött; mivel Nigéria és a szomszédos országok 2015. június 11-én Abujában létrehozták a Közös Multinacionális Erőket (MNJTF), a 2015. januárban Niamey-ben a Boko Haram elleni küzdelem érdekében elfogadott határozatoknak megfelelően;

G.

mivel a Boko Haram 2009 óta Nigériában elrabolt több mint 2 000 nőt és lányt, köztük azt a 276 chiboki diáklányt az ország északkeleti részén 2014. április 14-én, akiknek elrablása az egész világot megrázta, és akiknek megmentése érdekében nemzetközi kampány indult („Hozzátok vissza a lányainkat!”); mivel csaknem másfél év elteltével több mint 200 elrabolt lány még mindig nem került elő;

H.

mivel azóta ennél sokkal több gyermek eltűnt vagy elrabolták, illetve harcosnak és cselédnek toborozták őket, a lányok nemi erőszak és kényszerházasság áldozataivá váltak, vagy arra kényszerítették őket, hogy térjenek át az iszlám vallásra; mivel 2015. április óta mintegy 300 másik lányt a nigériai biztonsági erők kiszabadítottak a terroristák fogságából, akik – azzal a mintegy 60 lánnyal egybehangzóan, akiknek sikerült fogvatartóiktól egy másik helyszínen megszökniük – a fogságban töltött időszakot úgy írták le a Human Rights Watch-nak (HRW), mint a mindennapos erőszak és terror, a fizikai és lelki visszaélések világát; mivel a gyermekekkel és a fegyveres konfliktusokkal foglalkozó különleges ENSZ-előadó szerint Nigéria északkeleti részén dúló fegyveres konfliktus – gyilkosságok, a gyermekek növekvő számban történő toborzása és felhasználása, a lányok elrablása és az ellenük elkövetett szexuális erőszak – következtében a gyermekek számára az elmúlt év volt az eddigi legpusztítóbb esztendő; mivel az UNICEF szerint több mint 23 000 gyermeket választottak el erőszakkal szüleiktől és kényszerítettek lakóhelyük elhagyására és arra, hogy életüket Nigérián belül, illetve a határokon túl, Kamerunban, Csádban és Nigerben próbálják menteni;

I.

mivel a legtöbb, az országon belül lakóhelyét elhagyni kényszerült vagy menekülttáborban élő gyermek elvesztette egyik vagy mindkét szülőjét (akiket megöltek vagy akik eltűntek), továbbá testvéreit és más rokonait; mivel annak ellenére, hogy számos nemzetközi és nemzeti humanitárius szervezet működik a táborokban, az alapvető jogokhoz – ideértve a táplálkozást, a (túlzsúfolt és egészségtelen) menedéket, az egészségügyi ellátást és az oktatást – való hozzáférés sok ilyen gyermek számára továbbra is rendkívül alacsony szintű;

J.

mivel a régió e részén (Nigériában, Kamerunban, Csádban és Nigerben) legalább 208 000 gyermek nem fér hozzá az oktatáshoz, 83 000-nek nem jut biztonságos ivóvíz, 23 000 gyermeket pedig Nigéria északkeleti részén elszakítottak családjuktól;

K.

mivel a Boko Haram támadásai megsűrűsödtek Nigériában, valamint a szomszédos Kamerunban, Csádban és Nigerben is; mivel a Boko Haram továbbra is arra használja fel az elrabolt nőket és gyermekeket, hogy – erről mit sem tudva – öngyilkos merénylőkként robbanószerkezeteket juttassanak célba; mivel azok közül néhányan, akik a Csád-tó csádi oldalán kerestek menedéket, Csádban ismét a terroristák célpontjaivá váltak;

L.

mivel 2015 júniusában az EU 21 millió eurónyi humanitárius segélyt nyújtott a Nigériában és a terrorszervezetek erőszakhulláma által érintett szomszédos országokban lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek számára;

M.

mivel az UNICEF Nigéria, Kamerun, Csád és Niger kormányaival és ottani partnereivel együtt fokozza a több ezer gyermek és családjaik megsegítésére irányuló tevékenységét a régióban, tiszta ivóvizet, oktatást, tanácsadást és pszichológiai támogatást, valamint védőoltásokat biztosítva számukra és kezelve a súlyos akut alultápláltságot; mivel az UNICEF az erre az évre a Csád-tó térségében biztosított humanitárius segítségnyújtásra igényelt 50,3 millió eurónyi összegnek csupán 32 %-át kapta meg;

N.

mivel a Human Rights Watch szerint számos korábban elrabolt, de megszökött, megmentett vagy kiszabadított nő és lány terhesen tér haza és égető szüksége van a reproduktív egészséggel és az anyai teendőkkel kapcsolatos egészségügyi ellátásra, mások pedig a szexuális erőszak elszenvedése után nem jutnak hozzá alapvető egészségügyi szűréshez, poszttraumás ellátáshoz, szociális támogatáshoz és tanácsadáshoz; mivel a Bizottság kijelentette, hogy abban az esetben, ha a terhesség elviselhetetlen szenvedést okoz, a nők számára egészségügyi állapotuknak megfelelő hozzáférést kell biztosítani a teljes körű, a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz, ezáltal biztosítva a nemzetközi humanitárius jog minden esetben történő érvényesülését;

1.

határozottan elítéli a Boko Haram által Csádban, Kamerunban és Nigerben elkövetett bűncselekményeket, köztük a terrorista akciókat és öngyilkos merényleteket; kiáll az áldozatok mellett és részvétét fejezi ki valamennyi szeretteit elvesztő családnak; elítéli nigériai Borno, Yobe és Adamawa államokban és az ország más városaiban folyó lankadatlan erőszakot;

2.

elítéli az ártatlan gyermekek tömeges elvándorlásához vezető cselekményeket és azonnali nemzetközi szinten összehangolt fellépést sürget az ENSZ-ügynökségek és a nem kormányzati szervezetek munkájának támogatására, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerült gyermekeket és fiatalokat meg lehessen menteni a szexrabszolgaságtól, a nemi erőszak egyéb formáitól, az emberrablástól és nigériai polgári, kormányzati és katonai célpontok elleni fegyveres harcokba kényszerítéstől a Boko Haram terrorista csoport részéről; hangsúlyozza, hogy a gyermekek jogait mindenképpen megfelelő védelemben kell részesíteni Nigériában, ahol a lakosság több mint 40 %-a 0 és 14 év közti életkorú;

3.

úgy véli, hogy amennyiben egy gyermek korábban csatlakozott a Boko Haramhoz vagy más fegyveres csoporthoz, az igazságszolgáltatáson kívüli intézkedéseket a büntetőeljárás alá vonás és letartóztatás alternatíváiként kellene kezelni;

4.

üdvözli a Bizottság által tett legutóbbi bejelentést, hogy további forrásokat biztosít a régiónak nyújtott sürgős humanitárius segélyek számára; komoly aggodalmának ad ugyanakkor hangot a széles értelemben vett nemzetközi közösség által az UNICEF régióbeli műveletei számára biztosított kötelezettségvállalások és a tényleges kifizetések közötti finanszírozási hiány miatt; felszólítja az adományozókat, hogy haladéktalanul tegyenek eleget kötelezettségvállalásaiknak, hogy kezelni lehessen az alapszolgáltatásokhoz, például az ivóvízhez, az alapvető egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz való hozzáférés krónikus igényét;

5.

felszólítja Nigéria elnökét és az újonnan kinevezett szövetségi kormányt, hogy fogadjon el határozott intézkedéseket a polgári lakosság védelmére, fektessen külön hangsúlyt a nők és a lányok jogainak védelmére, kezelje prioritásként a nők és a gyermekek jogait a szélsőségesség elleni küzdelemben, nyújtson segítséget az áldozatoknak, vonja felelősségre az elkövetőket és minden szinten biztosítsa a nők döntéshozatalban való részvételét;

6.

felszólítja a nigériai kormányt, hogy – amint azt Buhari elnök megígérte – indítson el egy sürgős, független és alapos vizsgálatot a konfliktusban érintett felek által elkövetett, a nemzetközi jog hatálya alá tartozó bűncselekmények és az emberi jogok súlyos megsértésének más esetei kapcsán;

7.

üdvözli a katonai vezetés megváltozását és kéri, hogy vizsgáljanak ki minden mind a terroristák, mind a nigériai biztonsági erők által elkövetett emberi jogi visszaélést és bűncselekményt, hogy orvosolni lehessen az elszámoltathatóság korábbi elnökség során tapasztalt hiányosságait; üdvözli, hogy Buhari elnök ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja azokat a bizonyítékokat, melyek szerint a nigériai katonai erők olyan súlyos emberi jogi jogsértéseket, háborús bűnöket és cselekményeket követtek el, amelyek emberiség elleni bűncselekménynek minősülhetnek;

8.

sürgeti a szövetségi köztársaság elnökét, tartsa be a választási kampányban és a legutóbbi nyilatkozatokban tett valamennyi ígéretét, amelyek közül a legfontosabbak a terrorfenyegetés leküzdése, az emberi jogoknak és a humanitárius jognak a katonai műveletek központi pillérévé tétele, a chiboki lányok és minden más elrabolt nő és gyermek élve és sértetlenül történő visszavitele, az alultápláltság egyre növekvő problémájának kezelése, valamint a korrupció és a büntetlenség elleni küzdelem a jövőbeli visszaélések megakadályozása és a valamennyi áldozat számára történő igazságszolgáltatás érdekében;

9.

sürgeti a nigériai hatóságokat és a nemzetközi közösséget, hogy szorosan működjenek együtt és fokozzák erőfeszítéseket a lakhelyelhagyás folyamatos tendenciájának megfordítása érdekében; üdvözli a 2015. január 20–21-i niameyi regionális csúcstalálkozón részt vevő 13 ország által kinyilvánított határozott szándékot, különösen Csád Kamerunnal és Nigerrel közös kötelezettségvállalását a Boko Haram jelentette terrorfenyegetés leküzdésére; felhívja a Közös Multinacionális Erőket (MNJTF), hogy a Boko Haram elleni fellépéseik során lelkiismeretesen tartsák tiszteletben a nemzetközi emberi jogokat és a humanitárius jogot; megismétli, hogy a katonai fellépés önmagában nem elegendő a Boko Haram lázadásának leveréséhez;

10.

emlékeztet, hogy a Boko Haram eredete a rossz kormányzás, a széles körben elterjedt korrupció és a nigériai társadalmon belüli súlyos egyenlőtlenségek miatti elkeseredettségben gyökerezik; sürgeti a nigériai hatóságokat, hogy számolják fel a korrupciót, a rossz gazdálkodást és az állami intézmények és a hadsereg hatékonytalanságát és vezessenek be méltányos adózást; olyan intézkedések elfogadását sürgeti, amelyek a szomszédos országokkal együttműködésben megfosztják a Boko Haramot illegális – különösen a csempészethez és emberkereskedelemhez kapcsolódó – bevételi forrásaitól;

11.

sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy segítse Nigériát és a menekülteket befogadó szomszédos országokat (Kamerun, Csád és Niger) abban, hogy minden szükséges orvosi és pszichológiai segítséget megadjanak a rászorulóknak; kéri a szűkebb régió hatóságait, hogy összhangban a genfi egyezmények közös 3. cikkével a megerőszakolt nők és lányok számára biztosítsanak egyszerű hozzáférést a teljes körű szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz; hangsúlyozza, hogy végre kell hajtani a háborúban elkövetett nemi erőszak áldozatainak kezelésére vonatkozó egyetemes normát és a fegyveres konfliktusok során elsőbbséget kell biztosítani a nemzetközi humanitárius jog érvényesülésének; mély együttérzését fejezi ki a Boko Haram által elkövetett vak terrorcselekményeket túlélő nőknek és gyermekeknek; olyan speciális oktatási programok kidolgozására szólít fel a háború áldozataivá vált nők és gyermekek, valamint a társadalom egésze számára, amelyek segítenek felülemelkedni a megtapasztalt terroron, megfelelő és átfogó tájékoztatást nyújtanak, küzdenek a megbélyegzés és a társadalmi kirekesztés ellen és segítséget nyújtanak számukra abban, hogy a társadalom értékes tagjaivá váljanak;

12.

sürgeti a Bizottságot, hogy az afrikai stabilitás megteremtését, valamint az illegális migráció és a kényszerű lakóhely-elhagyás kiváltó okainak kezelését célzó uniós vészhelyzeti alap keretében tegye prioritássá az otthonuktól elszakított gyermekek és fiatalok megsegítését Nigériában, Kamerunban, Csádban és Nigerben, különös tekintettel megvédésükre a kegyetlenség és a nemi alapú erőszak valamennyi formájától, valamint az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a biztonságos ivóvízhez való hozzáférésre;

13.

felszólítja a nigériai kormányt, hogy hozzon olyan intézkedéseket, amelyek megkönnyítik a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek hazatérését, különös tekintettel a gyermekekre, szavatolják biztonságukat, és segítse a nem kormányzati szervezetek erőfeszítéseit azon táborok körülményeinek javítása érdekében, ahol a konfliktus miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek élnek, többek között a higiéniai és közegészségügyi körülmények javításával, megelőzve a betegségek esetleges terjedését;

14.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, Nigériai Szövetségi Köztársaság kormányának és parlamentjének, az ECOWAS képviselőinek és az Afrikai Uniónak.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/34

—

tekintettel korábbi, a szaúd-arábiai Raif Badawi ügyéről szóló 2015. február 12-i (1), valamint a Szaúd-Arábiáról, az Unióval való kapcsolatairól, illetve a Közel-Keleten és Észak-Afrikában játszott szerepéről szóló 2014. március 11-i (2) állásfoglalásaira,

—

tekintettel a halálbüntetésről szóló, 1998 júniusában elfogadott és 2013 áprilisában felülvizsgált és módosított európai uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozataira, különösen a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratóriumról szóló, 2014. december 18-i határozatra (A/RES/69/186),

—

tekintettel az ENSZ emberi jogi szakértőinek Ali Mohammed al-Nimr ügyével kapcsolatos 2015. szeptember 22-i nyilatkozataira,

—

tekintettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikkére, amely kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, valamint 4. cikkére, amely tiltja a kínzást,

—

tekintettel az emberi jogok védelmezőiről szóló, 2004 júniusában elfogadott és 2008 decemberében felülvizsgált európai uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményre, amelynek Szaúd-Arábia részes fele,

—

tekintettel az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikkére, valamint az 1966. évi Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 19. cikkére,

—

tekintettel az Emberi Jogok Arab Chartájára, amelynek Szaúd-Arábia részes fele, különösen annak 32. cikke (1) bekezdésére, amely garantálja a tájékoztatáshoz való jogot és a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint 8. cikkére, amely tiltja a testi vagy lelki kínzást és a kegyetlen, megalázó, megszégyenítő vagy embertelen bánásmódot,

—

tekintettel arra az újabb közelmúltbeli ügyre, amelyben lefejezésre ítéltek egy második fiatalkorút, Davoud al-Marhunt, akit 17 évesen állítólag megkínoztak, és beismerő vallomás aláírására kényszerítettek, amelyet hatósági személyek felhasználtak elítélése érdekében, miután 2012 májusában a Szaúd-Arábia keleti tartományában zajló tüntetések során letartóztatták,

—

tekintettel eljárási szabályzata 135. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel a 21 éves Ali Mohammed al-Nimrt, egy ismert ellenzéki személy unokaöccsét 2015 májusában Szaúd-Arábia Legfelsőbb Bírósága izgatás, zavargás, tiltakozás, rablás és terrorista sejtben való részvétel vádjával – a jelentések szerint lefejezést követő keresztre feszítés által végrehajtandó – halálbüntetésre ítélte; mivel Ali al-Nimr még nem töltötte be 18. életévét – tehát fiatalkorú volt –, amikor letartóztatták, miközben demokráciáért és egyenlő jogokért tüntetett Szaúd-Arábiában; mivel a Szaúd-Arábia többségében síita keleti tartományában folytatott tiltakozásokért ítélték halálra; mivel megbízható források állítása szerint Ali al-Nimrt megkínozták, és kényszerítették beismerő vallomásának aláírására; mivel a biztonságos tárgyalásra és a megfelelő jogi eljárásra vonatkozó, nemzetközi jognak megfelelő minden garanciát megtagadtak tőle;

B.

mivel a halálbüntetés kiszabása olyan személyre, aki a bűncselekmény elkövetésekor még gyermeknek minősült, valamint az ezt követően végrehajtott állítólagos kínzás összeegyeztetetlen Szaúd-Arábia nemzetközi kötelezettségeivel;

C.

mivel a kínzás és a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalma valamennyi nemzetközi és regionális emberi jogi eszköz részét képezi, és a nemzetközi szokásjog egyik szabályát alkotja, amely a vonatkozó nemzetközi megállapodások ratifikálásától függetlenül minden államra nézve kötelező;

D.

mivel a halálos ítéletek elszaporodása szorosan kapcsolódik Szaúd-Arábia büntetőügyekben eljáró különbíróságának a terrorizmussal összefüggő bűncselekményekre válaszul indított tárgyalásokon hozott ítéleteihez; mivel nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint 2014 augusztusa és 2015 júniusa között legalább 175 kivégzést hajtottak végre Szaúd-Arábiában;

E.

mivel ez az ügy egyike azon számos ügynek, amelyben súlyos ítéleteket szabtak ki és zaklatást alkalmaztak azokkal a szaúdi aktivistákkal szemben, akiket nézeteik miatt üldöznek, és többüket olyan bírósági eljárással ítélték el, amelyek nem felelnek meg a tisztességes eljárás nemzetközi normáinak, amint azt az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa is megerősítette 2014. júliusban;

F.

mivel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikke kimondja, hogy minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához az interneten és azon kívül; mivel ez magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon;

G.

mivel Szaúd-Arábia genfi ENSZ-nagykövetét, Fejszál bin Hasszán Tradot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa egyik független szakértői testületének elnökévé nevezték ki;

H.

mivel a Szaúd-arábiai Királyság és az EU között az emberi jogokról folytatott párbeszéd megnyitása konstruktív lépés lehet a kölcsönös megértés erősítése és az országban végrehajtandó reformok, ezen belül az igazságszolgáltatás reformja előmozdítása terén;

I.

mivel Szaúd-Arábia befolyásos és fontos politikai és gazdasági szereplő a közel-keleti és észak-afrikai térségben;

1.

határozottan elítéli az Ali Mohammed al-Nimrt halálbüntetéssel sújtó ítéletet; ismételten hangsúlyozza, hogy elítéli a halálbüntetés alkalmazását, és határozottan támogatja a halálbüntetésre vonatkozó moratórium bevezetését mint a halálbüntetés megszüntetéséhez vezető út egyik állomását;

2.

felszólítja a szaúd-arábiai hatóságokat, és különösen őfelségét, Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd királyt, hogy állítsák le Ali Mohammed al-Nimr kivégzését, és adjanak kegyelmet vagy változtassák meg az ítéletet; felszólítja az Európai Külügyi Szolgálatot és a tagállamokat, hogy e kivégzés leállítása érdekében használják fel minden diplomáciai eszközüket és erőfeszítésüket;

3.

emlékezteti a Szaúd-arábiai Királyságot, hogy részes állama a gyermek jogairól szóló egyezménynek, amely tiltja a halálbüntetés kiszabását a 18 évesnél fiatalabb személyek által elkövetett bűncselekmények esetében;

4.

sürgeti a szaúdi hatóságokat, hogy töröljék el a büntetőügyekben eljáró különbíróságot, amelyet 2008-ban a terrorizmussal kapcsolatos ügyek elbírálására hoztak létre, ám egyre inkább arra használják, hogy szemmel láthatólag politikai indíttatású vádakkal és a tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető jogot sértő eljárásokkal üldözzék a békés másként gondolkodókat;

5.

felszólítja Szaúd-Arábia kormányát, hogy gondoskodjon az állítólagos kínzások haladéktalan és pártatlan kivizsgálásáról, és biztosítsák, hogy Ali Mohammed al-Nimr megkapjon minden szükséges orvosi ellátást, és rendszeresen találkozhasson családtagjaival és ügyvédeivel;

6.

emlékezteti Szaúd-Arábiát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tagjaként rá háruló kötelezettségeire; rámutat arra, hogy Szaúd-Arábia nemrégiben megkapta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa egyik független szakértői testületének elnöki posztját; határozottan sürgeti a szaúdi hatóságokat annak biztosítására, hogy országukban az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartásának színvonala összeegyeztethető legyen ezzel a nemzetközi szereppel;

7.

szorgalmazza az EU és Szaúd-Arábia közötti, emberi jogi kérdésekről, valamint igazságügyi és jogi ügyekről folytatott párbeszédre vonatkozó megerősített mechanizmus létrehozását az egyéni jogok védelmének az ország által vállalt igazságügyi reformfolyamattal összhangban történő megerősítése érdekében a Szaúd-arábiai Királyságban; felszólítja a Szaúd-arábiai Királyság hatóságait, hogy folytassák a szükséges emberi jogi reformokat, különösen azokat, amelyek a halálos ítéletek és a halálbüntetés korlátozására irányulnak;

8.

buzdítja Szaúd-Arábiát, hogy írja alá és ratifikálja az 1976-ban hatályba lépett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, amelynek 6. cikke kimondja, hogy „minden embernek elidegeníthetetlen joga van az élethez”;

9.

mély aggodalmát fejezi ki a Szaúd-arábiai Királyságban 2014-ben kiszabott halálos ítéletek számának növekedéséről szóló jelentések és a halálbüntetést elrendelő 2015-ös bírósági döntések riasztó gyakorisága miatt;

10.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, őfelségének, Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd királynak, a Szaúd-arábiai Királyság kormányának, az ENSZ emberi jogi főbiztosának és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/37

—

tekintettel a jelzálogra vonatkozó spanyol jogszabályokról szóló 626/2011. számú, valamint további 15 (a 179/2012., 644/2012., 783/2012., 1669/2012., 0996/2013., 1345/2013., 1249/2013., 1436/2013., 1705/2013., 1736/2013., 2120/2013., 2159/2013., 2440/2013., 2563/2013.és a 2610/2013.) petícióra,

—

tekintettel a kockázatos spanyol pénzügyi eszközökről szóló 513/2012. számú, valamint további 21 (a 548/2012., 676/2012., 677/2012., 785/2012., 788/2012., 949/2012., 1044/2012., 1247/2012., 1343/2012., 1498/2012., 1662/2012., 1761/2012., 1851/2012., 1864/2012., 169/2013., 171/2013., 2206/2013., 2215/2013., 2228/2013., 2243/2013. és a 2274/2013.) petícióra,

—

tekintettel a Petíciós Bizottságnak a panaszosok jelenlétében – legutóbb 2015. április 16-án – folytatott tanácskozásaira,

—

tekintettel a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 2014/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, 2014. május 15-i 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (2),

—

tekintettel a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel az üzleti kudarccal és a fizetésképtelenséggel kapcsolatos új megközelítésre vonatkozó 2014. március 12-i bizottsági ajánlásnak a családok fizetésképtelensége és az egyének és háztartások számára biztosított második esély tekintetében való felülvizsgálatáról és kibővítésről szóló, a Bizottság által a fizetésképtelenségi eljárásról folytatott 2015. május 19-i közös vitán tett nyilatkozatra;

—

tekintettel az európai unióbeli szociális lakhatásról szóló, 2013. június 11-i állásfoglalására (4)

—

tekintettel (a beérkezett petíciók alapján) a jelzálogra vonatkozó spanyolországi jogszabályokról és kockázatos spanyol pénzügyi eszközökről szóló, Bizottsághoz intézett kérdésre (O-000088/2015 – B8-0755/2015),

—

tekintettel a Petíciós Bizottság által benyújtott állásfoglalási indítványra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel számos beérkező petíció több ezer olyan személyes tragédiára derített fényt, ahol a polgárok egész életen át megtakarított pénzük részleges vagy teljes elvesztését élték át, és mivel ezek a petíciók rávilágítottak azokra az akadályokra, amelyekbe a fogyasztók ütköznek, amikor pénzügyi eszközökre vonatkozó pontos és alapvető információkat kívánnak beszerezni;

B.

mivel Spanyolországban a civil társadalmi szervezetek folyamatosan tiltakoznak a több százezer kilakoltatás, a jelzáloghitel-szerződésekben előforduló tisztességtelen feltételek, valamint az ellen, hogy a hitelfelvevők nem részesülnek védelemben; mivel egy ilyen, a jelzáloghitel áldozataival foglalkozó platform, az „Afectados por la Hipoteca” (PAH) nevű szervezet szerint 2015 első negyedévében 19 261 kilakoltatásra került sor Spanyolországban (ez 2014 első negyedévéhez képest 6 %-kal több); mivel a PAH több mint 397 954-re becsüli a 2008 óta lefolytatott spanyolországi kilakoltatások számát; mivel több mint 100 000 háztartás veszítette el otthonát;

C.

mivel a válság hatása tovább súlyosbította a kilakoltatott családok helyzetét, akiknek azóta is fizetniük kell jelzáloghitelüket és az abból fakadó növekvő kamatokat; mivel a spanyol kormány a „datio in solutum” lehetőségét kivételes intézkedésként vezette be a 6/2012. sz. törvény értelmében; emlékeztet rá, hogy a 2014 második negyedévére vonatkozó hivatalos adatok szerint a „datio in solutum” iránti 11 407 kérelemből mindössze 1 467-et, azaz a kérelmek 12,86 %-át hagyták jóvá;

D.

mivel a nemzeti és európai bíróságok rámutattak a spanyol jelzálog-hitelezési ágazatban alkalmazott számos tisztességtelen szerződési feltételre és gyakorlatra (lásd a C–243/08. sz. Pannon GSM ügyben, a C–618/10. sz. Banco Español de Crédito ügyben és a C–415/11. sz. Catalunyacaixa ügyben hozott bírósági ítéletet), amelyeket a 93/13/EGK, a 2004/39/EK és a 2005/29/EK irányelv maradéktalan spanyolországi átültetésével és végrehajtásával meg lehetett volna akadályozni;

E.

mivel a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2014/17/EU irányelv (jelzáloghitel-irányelv) a 2016. március 21. után életbe lépő jelzáloghitel-megállapodásokra vonatkozik majd, és arra fogja kötelezni a hitelezőket, hogy a hitelmegállapodás főbb jellemzőiről tájékoztassák a fogyasztót;

F.

mivel az Aziz ügyben született ítéletet (C-415/11. sz. ügy) követően a spanyol hatóságok gyorsított eljárás keretében elfogadták a 2013. május 14-i 1/2013 sz. törvényt a jelzáloghitel-adósok védelmének erősítése érdekében bevezetendő intézkedésekről, az adósság átütemezéséről és a szociális bérlakásokról (Ley 1/2013 de medidas para reforzar la protección a los deudores hipotecarios, reestructuración de la deuda y alquiler social);

G.

mivel a C-169/14. sz. ügyben hozott ítéletet követően a spanyol hatóságok módosították a jelzálogra vonatkozó nemzeti fellebbezési rendszert a 2015. május 25-i 9/2015. sz., a fizetésképtelenséggel kapcsolatos ügyekben bevezetett sürgős intézkedésekről szóló törvény (Ley 9/2015 de medidas urgentes en material concursal) záró rendelkezésével, hogy összhangba hozzák azt a 93/13/EGK irányelvvel;

H.

mivel a spanyol parlament elfogadta a „saját lakhatás céljára szolgáló lakóingatlant terhelő jelzálogjoghoz kapcsolódó adósság ésszerű átalakítására vonatkozó bevált gyakorlatok kódexét”, amelyet a pénzügyi intézmények nagyrészt figyelmen kívül hagytak önkéntes jellege miatt, és amely szerény eredményeket ért el a kilakoltatások megakadályozása és a „datio in solutum” jogintézmény bevezetésének ösztönzése terén, mivel a jogosultsági követelmények kizárják az érintettek több mint 80 %-át;

I.

mivel a bankok a fogyasztókat sok esetben nem tájékoztatták megfelelően a javasolt befektetésekhez kapcsolódó kockázatok mértékéről, és mivel a bankok ilyen esetekben elmulasztották elvégezni az alkalmassági tesztet is annak megállapítása érdekében, hogy az ügyfelek elegendő ismerettel rendelkeznek-e azon kockázat felméréséhez, amelynek kitették őket; mivel sok érintett polgár idős ember, aki egész életen át megtakarított pénzét kockázatmentesnek mondott befektetésekben helyezte el;

J.

mivel az elmúlt néhány évben 700 000 főre becsülhető azoknak a spanyol állampolgároknak a száma, akik pénzügyi csalás áldozatává váltak, mivel bankjuk rosszhiszeműen adott el nekik kockázatos pénzügyi eszközöket anélkül, hogy tájékoztatta volna őket a kockázatok mértékéről és a megtakarításukhoz való hozzáférés hiányának valós következményeiről;

K.

mivel a spanyol hatóságok által bevezetett választottbírósági eljárást a pénzügyi csalás sok áldozata elutasította;

L.

mivel a befektetési vállalkozások és hitelintézetek befektetési szolgáltatásait a pénzügyi eszközök – többek között az elsőbbségi részvények – vonatkozásában a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2004/39/EK irányelv (MiFID) szabályozza; mivel a MiFID 19. cikke tartalmazza azokat az üzletvitelre vonatkozó magatartási szabályokat, amelyeket be kell tartaniuk azoknak, akik az ügyfelek számára befektetési szolgáltatásokat nyújtanak;

1.

felhívja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon a jelzálogra vonatkozó spanyol jogszabályokban a C-415. sz. Aziz ügyben hozott ítélet és a 93/13/EGK irányelv végrehajtását valamennyi tagállamban annak érdekében, hogy biztosítsa ezeknek a nemzeti hatóságok általi teljes körű betartását;

2.

felhívja az Európai Unióban működő pénzügyi szervezeteket, hogy hagyjanak fel az ügyfelekkel szemben tanúsított visszaélésszerű magatartással a jelzáloghitelek, a bonyolult pénzügyi termékek és a hitelkártyák terén, beleértve a túl magas kamatlábak felszámítását és a szolgáltatás egyoldalú megszüntetését;

3.

felhívja az Európai Unióban működő pénzügyi szervezeteket, hogy kerüljék az egyetlen lakhellyel rendelkező családok kilakoltatását, ehelyett válasszák az adósság átütemezését;

4.

felszólítja a spanyol hatóságokat, hogy használják a rendelkezésükre álló eszközöket annak érdekében, hogy találjanak egy átfogó megoldást a tűrhetetlen számú kilakoltatás drasztikus csökkentésére;

5.

felhívja a Bizottságot, hogy kísérje szoros figyelemmel minden tagállamban a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2014/17/EU irányelv (jelzáloghitel-irányelv) átültetését;

6.

felszólítja a Bizottságot, hogy ossza meg a „datio in solutum” egyes tagállamokban való alkalmazásának bevált gyakorlatát, és mérje fel a fogyasztókra és a vállalkozásokra gyakorolt hatásait;

7.

figyelmezteti a Bizottságot arra, hogy a főtanácsnok kétségét fejezte ki a spanyol kormány által elfogadott, a Bíróság által 2013. március 14-én elítélt jogsértések orvoslására és a jelzálog-hitelezési ágazatban alkalmazott visszaélésszerű gyakorlatok megakadályozására irányuló intézkedések jogszerűségével kapcsolatban;

8.

felhívja a Bizottságot, hogy a kialakult problémák megoldása és a visszaélésszerű banki és kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében szorosan kövesse nyomon a spanyol kormány által elfogadott új intézkedések tényleges végrehajtását;

9.

felszólítja a Bizottságot, hogy indítson tájékoztató kampányt a pénzügyi termékekkel kapcsolatban, és oktatás útján fejlessze a pénzügyi jártasságot annak biztosítása érdekében, hogy az uniós polgárok jobban tisztában legyenek a pénzügyi termékek vásárlásában rejlő kockázatokkal;

10.

felszólítja a Bizottságot, hogy ossza meg a bevált gyakorlatokat, amelyek erősítik a polgárok védelmét pénzügyi nehézségek esetén; úgy véli, hogy az alapvető pénzügyi oktatás kiegészítő eszköz lehet a túlzott eladósodás következményeinek elkerülésében;

11.

felszólítja az Európai Bankhatóságot (EBH) és az Európai Központi Bankot (EKB) egy bevált gyakorlatról szóló kampány létrehozására annak érdekében, hogy a bankokat és az alkalmazottaikat világos, érthető és helytálló információk közlésére ösztönözzék; hangsúlyozza, hogy a fogyasztóknak a megalapozott döntéshez szükségük van az esetlegesen felmerülő kockázatok megértésére; a várható kockázatok a kereskedők és a bankok nem vezethetik félre a fogyasztókat;

12.

felszólítja az EBH-t és az EKB-t, hogy az uniós pénzügyi szektor erejének megőrzése érdekében tegyen további lépéseket, hogy megkövetelje a bankoktól a potenciálisan kockázatos kereskedelem és a betétgyűjtési üzletág elkülönítését, amennyiben a tevékenység veszélyezteti a pénzügyi stabilitást;

13.

felszólítja a Bizottságot és az EKB-t, hogy értékeljék a pénzügyi csalás áldozatává vált polgárok érdekében bevezetett spanyol választottbírósági eljárást;

14.

felhívja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon az uniós jogszabályok Spanyolország általi helyes átültetését és alkalmazását a pénzügyi eszközök – többek között az elsőbbségi részvények – vonatkozásában;

15.

felszólítja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon a beérkező panaszokat, és folytassa le a szükséges vizsgálatokat;

16.

felkéri a Bizottságot, hogy nyújtson be a családok fizetésképtelenségére vonatkozó jogalkotási javaslatot;

17.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a spanyol kormánynak, a Tanácsnak, a Bizottságnak és az Európai Központi Banknak.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/41

—

tekintettel a halálbüntetés eltörléséről szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2010. október 7-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára által a halálbüntetés elleni európai és világnap alkalmából 2014. október 10-én tett együttes nyilatkozatra,

—

tekintettel az emberi jogok európai egyezményének 6. és 13. jegyzőkönyvére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 2. cikkére,

—

tekintettel a halálbüntetésről szóló uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel a halálbüntetés végrehajtására felhasználható árukra vonatkozó uniós exportellenőrzési rendszerre, melynek aktualizálása jelenleg folyik;

—

tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára (ICCPR) és az ahhoz csatolt második fakultatív jegyzőkönyvre,

—

tekintettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni 1984-es ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosa által kiadott, az egész világra kiterjedő kábítószer-probléma emberi jogok gyakorlására kifejtett hatásairól szóló, 2015. szeptemberi tanulmányra,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozataira, különösen a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratóriumról szóló, 2014. december 18-i határozatra (A/RES/69/186),

—

tekintettel a halálbüntetés elleni – 2013. június 12–15-én Madridban tartott – 5. világkongresszus által elfogadott zárónyilatkozatra,

—

tekintettel a minden év október 10-én tartott, halálbüntetés elleni világnapra és európai napra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (4) bekezdésére,

A.

mivel a halálbüntetés eltörlése világszerte az EU emberi jogi politikájának egyik fő célkitűzése;

B.

mivel a halálbüntetés elleni 2015. október 10-i világnap kiemelt célja, hogy a „közvélemény figyelmét ráirányítsa a halálbüntetés kábítószerhez kapcsolódó bűncselekmények esetén való alkalmazására”;

C.

mivel az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala szerint több mint 160 – jogrendszer, hagyomány, kultúra és vallási háttér tekintetében eltérő berendezkedésű – ENSZ-tagállamban vagy eltörölték a halálbüntetést vagy nem alkalmazzák azt a gyakorlatban;

D.

mivel a legutóbbi adatok szerint 2014-ben 55 országban legalább 2 466 embert ítéltek halálra, ami a 2013-as adathoz képest 23 %-os növekedést jelent; mivel 2014-ben világszerte legalább 607 kivégzést hajtottak végre; mivel ezek a számok nem foglalják magukban a Kínában végrehajtott ítéletek valószínűsíthető számát, mely országban továbbra is több embert végeznek ki, mint a világ többi részében együttvéve, és több ezer további halálos ítéletet mondanak ki; mivel 2015-ben a halálbüntetések kiszabása és a kivégzések riasztó ütemben folytatódnak; mivel a halálbüntetések számának emelkedése szorosan kapcsolódik a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények nyomán egyes országokban – például Egyiptomban és Nigériában – lefolytatott tömeges perekben hozott bírósági ítéletekkel; mivel Csádban és Tunéziában felmerült a halálbüntetés újbóli bevezetésének lehetősége; mivel az USA bizonyos államaiban továbbra is mondanak ki halálos ítéleteket és azokat végre is hajtják;

E.

mivel jelentések szerint Nigériában, Afganisztánban, Pakisztánban, Iránban, Irakban, Szudánban, Szomáliában és Szaúd-Arábiában számos embert ítéltek megkövezés általi halálra, és mivel az elmúlt években több száz nőt köveztek meg házasságtörésért; mivel a megkövezés mint kivégzési mód a kínzás egy formájának tekinthető;

F.

mivel nyolc állam jogszabályainak részét képezi a halálbüntetés a homoszexualitással összefüggésben (Mauritánia, Szudán, Irán, Szaúd-Arábia, Jemen, Pakisztán, Afganisztán és Katar), és mivel Nigéria és Szomália egyes tartományai hivatalosan alkalmaznak halálbüntetést az azonos neműek közötti szexuális aktusok vádja esetén;

G.

mivel a halálbüntetést gyakran alkalmazzák hátrányos helyzetűek, mentálisan betegek, valamint a nemzeti és kulturális kisebbségek tagjai ellen;

H.

mivel 33 állam alkalmazza a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén, ami mintegy 1 000 kivégzést jelent évente; mivel ismert, hogy 2015-ben ilyen bűncselekményekért kivégzéseket hajtottak végre Kínában, Iránban, Indonéziában és Szaúd-Arábiában; mivel Kínában, Indonéziában, Iránban, Kuvaitban, Malajziában, Szaúd-Arábiában, Srí Lankán, az Egyesült Arab Emírségekben és Vietnamban 2015-ben is továbbra is szabnak ki halálos ítéleteket kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért; mivel e bűncselekmények kábítószer-kereskedelemmel és kábítószer birtoklásával kapcsolatos különböző cselekményeket is magukban foglalhatnak;

I.

mivel az elmúlt 12 hónapban világszerte gyakoribbá vált a halálbüntetés alkalmazása kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén, számos államban jelentősen megnövekedett a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért kivégzett emberek száma, máshol a halálbüntetés újbóli bevezetését tervezik az ilyen bűncselekmények esetén, vagy megszüntetik a halálbüntetésre régóta vonatkozó moratóriumot;

J.

mivel Irán jelentések szerint 394, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt elkövető személyt végzett ki 2015 első hat hónapjában, a 2014-es egész éves 367-hez képest; mivel a Szaúd-Arábiában idén végrehajtott összes kivégzés fele kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt történt, míg ugyanez az arány 2010-ben még mindössze 4 %volt; mivel legalább 112, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt elkövető személyre vár kivégzés Pakisztánban;

K.

mivel harmadik országokban uniós tagállamok több állampolgárát kivégezték – vagy kivégzés előtt állnak – kábítószerhez kapcsolódó bűncselekmények miatt;

L.

mivel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 6. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy a halálbüntetést csak a „legsúlyosabb bűncselekmények” esetén lehet alkalmazni; mivel az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága és a bírósági eljárás nélküli, törvénytelen vagy önkényes kivégzések vizsgálatával és a kínzás elleni küzdelemmel foglalkozó ENSZ-különmegbízottak megállapították, hogy nem lenne szabad halálbüntetést kiszabni kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén; mivel a kötelező halálbüntetés és annak kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében való alkalmazása ellentétes a nemzetközi joggal és normákkal;

M.

mivel a kábítószerek ellenőrzésének nemzetközi tanácsa ösztönözte a halálbüntetést alkalmazó államokat, hogy szüntessék be annak alkalmazását a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén;

N.

mivel a Bizottság és a tagállamok legalább 60 millió eurót adtak az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) kábítószer-ellenes programjaira, melyek a kábítószerrel kapcsolatos szankciókra összpontosítottak azokban az országokban, amelyek ténylegesen alkalmazzák a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén; mivel nem kormányzati szervezetek közelmúltban készült jelentéseiben súlyos aggodalmak fogalmazódnak meg amiatt, hogy a halálbüntetést alkalmazó országokban uniós forrásokból támogatott kábítószer-ellenes programok ösztönözhetik a halálos ítéleteket és a kivégzéseket, és mivel e jelentéseket meg kell vizsgálni;

O.

mivel a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszköz (IcSP) és elődje, a Stabilitási Eszköz (IfS) keretében a Bizottság két nagyszabású regionális kábítószer-ellenes intézkedést – a kokain és a heroin útjával kapcsolatos programokat – kezdeményezett, amelyek hatálya kiterjed a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén alkalmazó országokra is; mivel a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszközről szóló rendelet 10. cikke szerint a Bizottságnak a szervezett bűnözés elleni küzdelemmel kapcsolatban operatív iránymutatást kell alkalmaznia az emberi jogok és a humanitárius jognak való megfelelés vonatkozásában;

1.

ismételten hangsúlyozza, hogy elítéli a halálbüntetés alkalmazását, és határozottan támogatja a halálbüntetésre vonatkozó moratórium bevezetését mint a halálbüntetés megszüntetéséhez vezető út egyik állomását; újra hangsúlyozza, hogy a halálbüntetés eltörlése hozzájárul az emberi méltóság erősítéséhez, és hogy az EU végső célja a halálbüntetés egyetemes eltörlése;

2.

elítél minden kivégzést, függetlenül attól, hogy hol kerül rájuk sor; továbbra is mélyen aggasztja a halálbüntetés fiatalkorúakra vagy mentálisan, illetve értelmileg sérült személyekre való kiszabása, és felszólít az ilyen – a nemzetközi emberi jogi normákat sértő – gyakorlatok azonnali és végleges eltörlésére; mély aggodalmát fejezi ki a legutóbbi tömeges tárgyalások kapcsán, amelyek nagyszámú halálos ítélettel zárultak;

3.

súlyos aggodalmát fejezi ki a megkövezés számos országban még mindig élő gyakorlata miatt, és sürgeti az érintett országok kormányait, hogy azonnal fogadjanak el a megkövezést tiltó jogszabályokat;

4.

sürgeti az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ) és a tagállamokat, hogy folytassák küzdelmüket a halálbüntetés alkalmazása ellen, erőteljesen támogassák a moratóriumot mint a halálbüntetés megszüntetéséhez vezető út egyik állomását, továbbra is ösztönözzék a halálbüntetés világszerte való eltörlését, és erőteljesen ösztönözzék a halálbüntetést még mindig alkalmazó országokat arra, hogy teljesítsék a legalapvetőbb nemzetközi normákat és korlátozzák a halálbüntetés kiszabhatóságát és alkalmazását, valamint tegyenek közzé világos és pontos, számszerű adatokat a halálos ítéletekről és a kivégzésekről; sürgeti az EKSZ-t, hogy továbbra is kövesse nyomon az összes országban e téren történő fejleményeket – különös tekintettel Fehéroroszországra, a halálbüntetést Európában utolsóként fenntartó országra –, és használja az összes rendelkezésére álló befolyásolási eszközt;

5.

üdvözli, hogy az USA bizonyos államaiban eltörölték a halálbüntetést, és arra ösztönzi az EU-t, hogy folytassa a halálbüntetés teljes megszüntetésére irányuló párbeszédet az Egyesült Államokkal, hogy közösen küzdhessenek a halálbüntetés megszüntetéséért világszerte;

6.

felhívja a Bizottságot, hogy segítségnyújtás és politikai támogatás tekintetében fordítson különös figyelmet azon országokra, amelyek a halálbüntetés eltörlése terén előrehaladást érnek el, illetve amelyek ösztönzik a halálbüntetésre vonatkozó általános moratóriumot; két- és többoldalú kezdeményezéseket ösztönöz a tagállamok, az EU, az ENSZ, harmadik országok és más regionális szervezetek között a halálbüntetéssel kapcsolatos problémák terén;

7.

emlékeztet arra, hogy a halálbüntetés nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletben tartásával, a szabadsággal, a demokráciával, az egyenlőséggel, a jogállamisággal és az emberi jogok tiszteletben tartásával, amelyek az Európai Unió alapvető értékei, valamint hogy a Szerződések és az Alapjogi Charta megsértését jelentené, ha valamelyik tagállam visszaállítaná a halálbüntetést;

8.

különösen aggasztja, hogy a halálbüntetést több országban egyre gyakrabban alkalmazzák a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggésben, és hogy más országok a halálbüntetés újbóli bevezetését fontolgatják;

9.

különösen elítéli a halálbüntetés alkalmazását az ellenállás letörése céljából, továbbá vallási vagy meggyőződésbeli különbség, homoszexualitás vagy házasságtörés alapján, illetve olyan egyéb okból, amely vagy jelentéktelennek tekinthető, vagy egyáltalán nem minősíthető bűncselekménynek; felszólítja ezért a homoszexualitást bűncselekménynek minősítő országokat, hogy arra ne alkalmazzák a halálbüntetést;

10.

továbbra is teljes mértékben meg van győződve arról, hogy a halálos ítéletek nem rettentenek el a kábítószer-kereskedelemtől és nem akadályozzák meg, hogy egyes emberek a kábítószerekkel való visszaélés áldozatává váljanak; felszólítja a halálbüntetést alkalmazó országokat, hogy a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények esetében a halálbüntetés helyett vezessenek be más megoldásokat, különös tekintettel a drogprevenciós és ártalomcsökkentési programokra;

11.

ismételten ajánlja a Bizottságnak és a tagállamoknak, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében kiszabható halálbüntetés eltörlését tegyék a pénzügyi és technikai segítség, a kapacitásbővítés és a kábítószer-ellenes politika egyéb támogatása előfeltételévé;

12.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék meg azt az általános elvet, hogy az európai segély és segítségnyújtás – ideértve az UNODC kábítószer-ellenes programjait is – nem segíthet elő olyan bűnüldözési tevékenységet, amely halálos ítéletekhez és a letartóztatott személyek kivégzéséhez vezet;

13.

sürgeti a Bizottságot, hogy erősítse meg a halálbüntetés végrehajtására felhasználható termékek kivitelének ellenőrzését;

14.

mélységesen aggasztónak tartja, hogy a Bizottság és a tagállamok átláthatatlan módon biztosítanak segítségnyújtást és támogatást azokban az országokban, amelyek ténylegesen alkalmazzák a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén; kéri, hogy a Bizottság évente tegyen közzé beszámolót a halálbüntetést a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében fenntartó országokban folytatott kábítószer-ellenes programok támogatását illetően, kifejtve abban, hogy milyen emberi jogi biztosítékok kerültek alkalmazásra annak biztosítására, hogy ez a támogatás ne tegye lehetővé halálos ítéletek meghozatalát;

15.

sürgeti a Bizottságot, hogy minden további késedelem nélkül hajtsa végre a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszközről szóló rendelet 10. cikke szerinti operatív iránymutatást, és alkalmazza azt szigorúan a kokain és a heroin útjával kapcsolatos programokra;

16.

sürgeti a Bizottságot, hogy tartsa be a kábítószerrel kapcsolatos uniós cselekvési terv (2013–2016) azon ajánlását, hogy ki kell dolgozni és meg kell valósítani egy „emberi jogi iránymutatásra és hatásértékelésre szolgáló eszközt” annak biztosítására, hogy az emberi jogok „ténylegesen integrálva legyenek az EU kábítószer elleni külső tevékenységébe”;

17.

sürgeti az Európai Külügyi Szolgálatot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyújtsanak iránymutatást egy átfogó és hatékony európai stratégia kialakításához tekintettel arra, hogy több tucat európai polgár áll kivégzés előtt harmadik országokban, és ennek keretében gondoskodjanak a személyazonosítást, a jogi segélynyújtást és a diplomáciai képviseletet célzó megerősített mechanizmusokról;

18.

felhívja az EU-t és tagállamait annak biztosítására, hogy az ENSZ-közgyűlés globális kábítószer-problémával foglalkozó, 2016 áprilisában tartandó rendkívüli ülése napirendre vegye a halálbüntetés kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetében történő alkalmazásának ügyét, és ítélje el annak gyakorlatát;

19.

támogatja valamennyi ENSZ-ügynökség, kormányközi regionális testület és nem kormányzati szervezet folyamatos erőfeszítéseit, melyekkel az államokat a halálbüntetés eltörlésére ösztönzik; felhívja a Bizottságot, hogy a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze prioritásaként továbbra is finanszírozzon projekteket ezen a területen;

20.

üdvözli, hogy több állam a közelmúltban ratifikálta a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának a halálbüntetés eltörlését célzó második fakultatív jegyzőkönyvét, aminek eredményeként a részes államok száma 81-re nőtt; felszólítja a jegyzőkönyvben még nem részes valamennyi államot annak haladéktalan ratifikálására;

21.

a halálbüntetésnek az Európa Tanács egész térségében való tényleges felszámolása érdekében az emberi jogok európai egyezménye 6. és 13. jegyzőkönyvének megerősítésére szólítja fel az Európa Tanács azon tagállamait, amelyek ezt még nem tették meg;

22.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, az uniós tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ főtitkárának, az ENSZ-közgyűlés elnökének, valamint az ENSZ-tagállamok kormányainak.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/45

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 191. cikkében rögzített környezetpolitikai elvekre, és különösen azokra, amelyek szerint megelőző intézkedéseket kell tenni és a szennyezőnek kell fizetnie;

—

tekintettel a Földközi-tenger tengeri környezetének és partvidékének szennyezés elleni védelméről szóló egyezményre (a barcelonai egyezményre) és az ahhoz csatolt jegyzőkönyvekre;

—

tekintettel a veszélyes hulladékokról szóló, 1991. december 12-i 91/689/EGK tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel a Bizottság 2000. május 3-i 2000/532/EK határozatára, amely a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében hulladékjegyzéket létrehozó 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében a veszélyes hulladékok jegyzékét (az „európai hulladékjegyzéket”) létrehozó 94/904/EK tanácsi határozat (2) helyébe lép,

—

tekintettel a hulladékjegyzékről szóló 2014. december 18-i 2000/532/EK határozatnak a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásával történő módosításáról szóló, 2014. december 18-i 2014/955/EU bizottsági határozatra (3),

—

tekintettel az Európai Bizottság Magyarországnak küldött, indokolással ellátott 2015. júniusi véleményére, amelyben felszólítja Magyarországot egy másik vörösiszap-zagytározóra vonatkozó környezetvédelmi előírások frissítésére (4);

—

tekintettel az ásványinyersanyag-kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről és a 2004/35/EK irányelv módosításáról szóló 2006. március 15-i 2006/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5) (a bányászati hulladékról szóló irányelv),

—

tekintettel a tagállamokban végzett környezetvédelmi ellenőrzések minimumkövetelményeinek megállapításáról szóló 2001. április 4-i 2001/331/EK európai parlamenti és tanácsi ajánlásra (6),

—

tekintettel a tagállamokban végzett környezetvédelmi ellenőrzések minimumkövetelményeinek megállapításáról szóló 2001/331/EK ajánlás felülvizsgálatáról szóló 2008. november 20-i állásfoglalására (7);

—

tekintettel a „Jólét bolygónk felélése nélkül” című, a 2020-ig tartó időszakra vonatkozó általános uniós környezetvédelmi cselekvési programról (hetedik környezetvédelmi cselekvési program) szóló, 2013. november 20-i 1386/2013/EU európai parlamenti és tanácsi határozatra (8),

—

tekintettel a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló, 2004. április 21-i 2004/35/EK európai parlamenti és tanács irányelvre (9) (a környezeti felelősségről szóló irányelv),

—

tekintettel az ásványinyersanyag-kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről szóló 2006/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben előírt pénzügyi biztosíték nyújtására vonatkozó technikai iránymutatásokról szóló, 2009. április 20-i 2009/335/EK bizottsági határozatra (10),

—

tekintettel az iparikatasztrófa-kockázatok megosztását szolgáló uniós szintű eszköz létrehozásáról szóló bizottsági megvalósíthatósági tanulmányra (11),

—

tekintettel a „Kihívások és akadályok a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelv végrehajtásával kapcsolatban” című jelentésre (a Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága számára készített végleges jelentés, 2013),

—

tekintettel „A vörösiszap-katasztrófa tanulságairól, öt évvel a Magyarországon bekövetkezett baleset után” tárgyában a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett kérdésekre (O-000096/2015 – B8-0757/2015 és O-000097/2015 – B8-0758/2015),

—

tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel 2010. október 4-én Magyarországon egy zagytározó beomlása miatt csaknem egymillió köbméter erősen lúgos vörösiszap ömlött ki a környezetbe, több falvat elárasztott, tíz ember halálát okozta és csaknem 150 személynek okozott sérüléseket, valamint szennyezéssel sújtott nagy kiterjedésű nagy területeket, közöttük négy NATURA 2000 területet is;

B.

mivel az ebben a zagytározóban tárolt vörösiszap a 91/689/EGK tanácsi irányelv értelmében veszélyes hulladék volt;

C.

mivel a 2014/955/EU bizottsági határozat kifejezetten előírja, hogy a vörösiszapot az ellenkező bizonyításáig veszélyes hulladékok közé kell sorolni; mivel ez a határozat 2015. június 1-től alkalmazandó;

D.

mivel fennáll a kockázata, hogy a vörösiszapot a múltban – tévesen – más tagállamokban esetleg ugyancsak a nem veszélyes hulladékok közé sorolták, aminek következtében helytelen engedélyek kibocsátása is megtörténhetett;

E.

mivel a vörösiszap nyersanyag-kitermelésből származó hulladéknak minősül a bányászati hulladékról szóló irányelv értelmében, amely többek között a legjobb rendelkezésre álló technikai megoldások alapján biztonsági rendelkezéseket ír elő a nyersanyag-kitermelésből származó hulladékok kezelése tekintetében;

F.

mivel más bányászati tevékenységek számlájára írható környezetszennyezés (például a cianid használata az aranybányákban), illetve a veszélyes hulladékok nem megfelelő kezelése ugyancsak súlyos problémákat okoz különböző tagállamokban;

G.

mivel a 2001/331/EK ajánlás célja az volt, hogy megerősítse az uniós környezetvédelmi jogszabályok betartását, valamint hozzájáruljon e szabályok következetesebb végrehajtásához és érvényre juttatásához;

H.

mivel a Parlament 2008. november 20-i állásfoglalásában a környezetvédelmi jogszabályok tagállamokban történő végrehajtását hiányosnak és következetlennek nevezte, és nyomatékosan felhívta a Bizottságot, hogy 2009 vége előtt terjesszen elő jogalkotási javaslatot a környezetvédelmi ellenőrzésekről;

I.

mivel a hetedik környezetvédelmi cselekvési program kinyilvánítja, hogy az EU bővíteni fogja a vizsgálati és felügyeleti követelmények alkalmazási körét az uniós környezetvédelmi jogban, és uniós szinten tovább fogja fejleszteni a vizsgálattal kapcsolatos támogatási kapacitást;

J.

mivel a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelv célja az volt, hogy környezeti felelősségre vonatkozó keretrendszert hozzon létre a „szennyező fizet” elv alapján, és kötelezi a tagállamokat, hogy ösztönözzék a megfelelő gazdasági és pénzügyi piaci szereplőket a pénzügyi biztosítékok és azok piaca fejlesztésére; mivel a 18. cikk (2) bekezdése előírja a Bizottság számára, hogy 2014. április 30-ig terjesszen jelentést a Parlament és a Tanács elé, ami mindmáig még nem történt meg;

K.

mivel a Bizottság megbízásából készített, a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelv végrehajtásáról szóló jelentés az alábbi következtetést vonta le: „a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelvnek a tagállamok nemzeti jogaiba történő átültetése nem eredményezte egyenlő versenyszabályok létrejöttét, csupán különböző felelősségi rendszerek egyvelegét hozta létre a természeti károk megelőzése és orvoslása céljával az EU-ban”.

L.

mivel a Bizottság 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa kapcsán kijelentette, hogy még a környezeti felelősségvállalásról szóló irányelv 2014-ben esedékes felülvizsgálata előtt fontolóra fogja venni a kötelező pénzügyi biztosítékokat előíró harmonizált rendszer bevezetésének lehetőségét;

1.

emlékeztet arra, hogy a 2010-es vörösiszap-katasztrófa Magyarország legsúlyosabb ipari katasztrófája volt, és e tragikus esemény ötödik évfordulóján őszinte együttérzését fejezi ki az áldozatoknak;

2.

elismerését fejezi ki a nemzeti hatóságoknak a gyors és hatékony beavatkozásért a válságkezelési szakaszban, valamint a civil társadalomnak a példátlan katasztrófa alatti hatalmas erőfeszítéseiért;

3.

emlékeztet arra, hogy Magyarország beindította az uniós polgári védelmi mechanizmust és európai szakértőkből álló csapatot fogadott, amelynek feladata ajánlások megfogalmazása volt többek között arról, hogy miként lehet kialakítani a lehető legjobb megoldásokat a károk elhárítása és enyhítése érdekében;

4.

megjegyzi, hogy a vörösiszap-katasztrófa bekövetkezése összefüggésbe hozható az uniós jogszabályok gyenge hatásfokú végrehajtásával, ellenőrzési hiányosságokkal, a vonatkozó uniós szabályozás fogyatékosságaival és a telep üzemeltetőjének teljesítményével;

5.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a jelek szerint az elmúlt öt év során szinte semmilyen tanulságot sem vontak le, továbbra is alacsony a vonatkozó uniós jogszabályok és a nemzetközi megállapodások végrehajtásának hatásfoka, fennmaradtak az elégtelenségek az ellenőrzések tekintetében és a vonatkozó uniós jogszabályok hiányosságainak jóformán egyikét sem szüntették meg azóta sem;

6.

különösen aggályosnak tartja a bányászati hulladékról szóló irányelvet és az európai hulladékjegyzéket;

7.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy hasonló telepek több tagállamban is léteznek; kéri a tagállamokat a megfelelő ellenőrzések elvégzésének biztosítására;

8.

kéri mindazokat a tagállamokat, amelyek területén vörösiszap-tározók találhatók, győződjenek meg arról, hogy a vörösiszapot helyes módon a veszélyes hulladékok kategóriájába sorolták-e, és a lehető legrövidebb időn belül vizsgáljanak felül minden olyan engedélyt, amelyet helytelen besorolás alapján bocsátottak ki; felhívja a Bizottságot, gondoskodjon arról, hogy a tagállamok megtegyék a megfelelő intézkedéseket és azokról beszámoljanak a Bizottságnak; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy 2016 végéig tegyen közzé jelentést a tagállamok által foganatosított intézkedésekről;

9.

alapvetőnek tartja, hogy a jövőben a katasztrófamegelőzés nagyobb hangsúlyt kapjon, tekintettel arra, hogy hasonló sajnálatos környezeti események más tagállamokban is bekövetkeztek;

10.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák minden vonatkozó uniós jogszabály és nemzetközi egyezmény maradéktalan végrehajtására és megfelelő alkalmazására irányuló erőfeszítéseiket, és ne csupán az alumíniumtermelés és a vörösiszap környezetvédelmi szempontból helyes kezelése tekintetében, hanem általában véve a veszélyes hulladékok megfelelő kezelése tekintetében;

11.

hangsúlyozza, hogy szigorúan alkalmazni kell a nyersanyag-kitermelésből származó hulladék kezelése terén rendelkezésre álló legjobb technikákat, és felszólít a száraz ártalmatlanítási technológiák használatára történő teljes átállásra 2016 végéig, biztosítva egyúttal, hogy az átállás ne okozzon se levegő-, se vízszennyeződést;

12.

kéri a Bizottságot, hogy a veszélyes hulladék keletkezésének megelőzése, valamint az ilyen hulladék kezelése tekintetében fektessen nagyobb súlyt a kutatásra és a fejlesztésre;

13.

nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy készítsen iránymutatásokat a nagy zagytározójú meglévő bányákra vonatkozó stressztesztek elvégzéséről;

14.

úgy gondolja, hogy a szennyezés hatékony megelőzéséhez környezetvédelmi ellenőrzéseket előíró szigorú szabályokra, valamint az azokhoz kapcsolódó megfelelő végrehajtási intézkedésekre van szükség;

15.

felhívja a tagállamokat, hogy az ipari telepeken végzendő átlátható, rendszeres és módszeres ellenőrzések lehetővé tétele érdekében erősítsék meg környezetvédelmi ellenőrzési szerveiket, többek között biztosítva azok függetlenségét, megfelelő forrásokat bocsátva rendelkezésükre, egyértelműen meghatározva feladataikat, valamint előmozdítva a megerősített együttműködést és az összehangolt fellépést;

16.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy meglévő – kötelező és nem kötelező –eszközeikre támaszkodva javítsák a felügyeletet, de ennek során ne okozzanak szükségtelen bürokratikus terheket;

17.

ismételten felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő az ipar számára bürokratikus többletterheket nem okozó környezetvédelmi ellenőrzésekre vonatkozó jogalkotási javaslatot;

18.

nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy terjessze ki a kötelező tagállami ellenőrzések kritériumait az uniós környezetvédelmi vívmányok szélesebb körére, és dolgozzon ki uniós támogatási kapacitást a környezetvédelmi ellenőrzés terén;

19.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az EU-ban a felelősségi rendszerek jelentős eltérései veszélyeztethetik a közös standardokat, és nagyobb kockázatnak tesznek ki egyes tagállamokat és régiókat a környezetvédelmi katasztrófák bekövetkezése és azok pénzügyi következményei tekintetében;

20.

sajnálatosnak tartja, hogy a Bizottság még nem terjesztette elő a környezeti felelősségről szóló irányelv szerint elkészítendő jelentését; felhívja a Bizottságot, hogy 2015 vége előtt tegye ezt meg;

21.

kéri a Bizottságot, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv soron következő felülvizsgálata során biztosítsa, hogy a felülvizsgálatra vonatkozó javaslat maradéktalanul érvényre juttassa a „szennyező fizet” elvet;

22.

sürgeti a Bizottságot a 2009/335/EK bizottsági határozat tagállamokban történő alkalmazásának felmérésére és annak megvizsgálására, hogy elégségesek-e a megállapított pénzügyi biztosítékokra vonatkozó felső korlátok; sürgeti továbbá a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot harmonizált kötelező pénzügyi biztosítékra;

23.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak átláthatóságot a környezeti katasztrófák következményeinek enyhítését célzó intézkedések pénzügyi vonatkozásai tekintetében, ideértve az áldozatok pénzügyi kártalanítását is;

24.

kéri a Bizottságot, hogy tegyen jogalkotási javaslatot az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre a környezetvédelmi ügyekben, a hetedik környezetvédelmi cselekvési program rendelkezéseivel összhangban; felhívja a Bizottságot, hogy 2016 vége előtt tegye ezt meg;

25.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a helyi hatóságokat, a polgárokat és a civil társadalmat bevonják a veszélyes hulladékok ártalmatlanítására vonatkozó döntéshozatalba és a kockázatkezelési intézkedések tervezésébe;

26.

felhívja az illetékes hatóságokat, hogy rendszeresen tájékoztassák a nyilvánosságot a szennyezettség állapotáról, továbbá az állat- és növényvilágra, valamint a helyi lakosság egészségére gyakorolt lehetséges hatásairól;

27.

felhívja a Bizottságot, hogy a magas szintű kötelező pénzügyi biztosítékot meghaladó lehetséges kiadások fedezése érdekében – „a szennyező fizet” elv maradéktalan tiszteletben tartása mellett – folytassa az iparikatasztrófa-kockázatok megosztását szolgáló európai uniós szintű eszköz létrehozására irányuló elgondolás kidolgozását;

28.

véleménye szerint egy ilyen, kifejezetten a katasztrófa-kockázatok megosztását szolgáló európai uniós szintű eszköznek fedeznie kell a régebben okozott, de a társadalom számára továbbra is veszélyt jelentő környezetvédelmi ártalmakat is, amelyekért a jelenlegi jogi keretben objektív módon senki sem tehető felelőssé, így senki sem terhelhető meg a helyreállítás kiadásaival sem;

29.

hangsúlyozza az uniós szintű együttműködés és szolidaritás jelentőségét környezeti és ipari katasztrófák esetén;

30.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/50

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikkének (3) bekezdésére, amelyekben azon alapelvek közé vették fel a nemek közötti egyenlőség célkitűzését, amelyeken az EU alapul,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 208. cikkére, amely létrehozza a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvét, és amely előírja, hogy a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit vegyék figyelembe a fejlődő országokat érinthető szakpolitikákban,

—

tekintettel az 1995 szeptemberében Pekingben megrendezett negyedik Nőügyi Világkonferenciára, a Pekingi Nyilatkozatra és Cselekvési Platformra, valamint ezt követően az ENSZ Peking + 5, + 10, + 15 és + 20 rendkívüli ülésein 2000. június 9-én, 2005. március 11-én, 2010. március 2-án és 2015. március 9-én elfogadott, a Pekingi Nyilatkozat és a Cselekvési Platform végrehajtására irányuló további fellépésekről és kezdeményezésekről szóló záródokumentumokra,

—

tekintettel az 1994-ben Kairóban tartott nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia (ICPD) cselekvési programjának végrehajtására, amelyben a globális közösség elismerte és megerősítette, hogy a szexuális és reproduktív egészség és a reproduktív jogok elengedhetetlenek a fenntartható fejlődéshez;

—

tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2010–2015-ös ütemtervre (COM(2010)0491),

—

tekintettel „A nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése a fejlesztési együttműködés keretében” című cselekvési tervre (2010–2015), a 2013. évi végrehajtásról szóló jelentésre (SWD(2013)0509), a témával kapcsolatos 2014. május 19-i tanácsi következtetésekre, valamint a 2014. évi végrehajtásról szóló jelentésre (SWD(2015)0011),

—

tekintettel a Tanács „A nemek közötti egyenlőség és a fejlesztés kapcsolata” és az „Új globális partnerség a szegénység felszámolásáért és a fenntartható fejlődésért” című, 2015. május 26-i következtetéseire,

—

tekintettel a 2015 utáni uniós és globális fejlesztési keretről szóló, 2014. november 25-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a nemek közötti egyenlőséget és a nők szerepének partnerországokban történő megerősítését elősegítő uniós támogatás értékelésére (2);

—

tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-i ENSZ-egyezményre (CEDAW),

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. sz. (2000), illetve 1820. sz. (2008) határozatára,

—

tekintettel a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett, „a nemek közötti egyenlőség és a nők társadalmi szerepvállalásának növelése a fejlesztési együttműködés keretében” című cselekvési terv megújításával kapcsolatos kérdésekre (O-000109/2015 – B8-0762/2015 és O-000110/2015 – B8-0763/2015),

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság által benyújtott állásfoglalási indítványra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel az Európai Unió elkötelezett az iránt, hogy valamennyi fellépésében előmozdítsa a nemek közötti egyenlőséget és biztosítsa a nemek közötti egyenlőség szempontjainak érvényesülését; mivel a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése előfeltétele a 2015 utáni időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési célok megvalósításának, továbbá önálló emberi jogi kérdés is, amelyet attól függetlenül kell megvalósítani, hogy ez előnyökkel jár-e a fejlődésre és a növekedésre nézve; mivel a nemi alapú erőszak az emberi jogok súlyos megsértését jelenti, és amely a vallásra, a kultúrára vagy a hagyományokra hivatkozva semmilyen esetben sem igazolható;

B.

mivel a Pekingi Nyilatkozat és a Cselekvési Platform 20 éves végrehajtásának áttekintése során megállapították, hogy a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése irányában tett előrelépés lassú volt és nem egyenletes, továbbá a világ egyetlen országában sem sikerült teljesen megszüntetni a nemek közötti szakadékot; mivel a felülvizsgálat során megállapítást nyert, hogy az előrehaladás hiányát tovább súlyosbította az, hogy a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepének erősítése tekintetében folyamatosan és krónikusan elégtelen a beruházások mértéke;

C.

mivel a millenniumi fejlesztési célok közül kettő kifejezetten a nők jogaival foglalkozik, nevezetesen a nemek közötti egyenlőség elősegítésével és a nők társadalmi szerepvállalásának erősítésével (3. cél), valamint az anyák egészségének javításával (5. cél), amelyek továbbra is nagyrészt megvalósításra várnak; mivel becslések szerint a világon naponta 800 nő hal meg a terhesség vagy szülés során fellépő komplikációk miatt; mivel a fejlődő világban körülbelül 222 millió nő nem jut hozzá biztonságos és korszerű családtervezési módszerekhez, miközben a családtervezésre szánt fejlesztési támogatásnak az egészségre irányuló globális segélyezéshez viszonyított aránya csökken;

D.

mivel a világ szegénységben élő népességének nagyobb része nő és nők által vezetett háztartásban él; mivel a perifériára szorult nők sebezhetősége egyre nagyobb; mivel a világon 62 millió fiatal lány nem jár iskolába;

E.

mivel a világon minden harmadik nő élete során várhatóan fizikai és szexuális erőszakot szenved el; mivel évente 14 millió fiatal lányt kényszerítenek házasságra; mivel az EU elismeri minden ember arra vonatkozó jogát, hogy saját szexualitása, illetve szexuális és reproduktív egészsége felett – megkülönböztetéstől, kényszertől és erőszaktól mentesen – teljes ellenőrzést gyakoroljon, továbbá arra vonatkozóan szabad döntéseket hozzon;

F.

mivel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) arról számolt be (3), hogy a beruházások „jelentős mértékben nem képesek elérni a nemek közötti egyenlőséget” annak ellenére, hogy az ez irányú forrásokat 2012-ben a tagországok 28 milliárd dollár összegben megháromszorozták; mivel a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos finanszírozás főleg a szociális ágazatra összpontosít, valamint a gazdasági és a termelő ágazatokban kevés a befektetés, ugyanakkor az OECD elemzése szerint az összes fejlesztési beruházás közül a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos beruházásoknál mutatható ki a legnagyobb megtérülés;

G.

mivel 2,5 milliárd ember – többségében nő és fiatal – továbbra is ki van zárva a formális pénzügyi ágazatból;

1.

úgy véli, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó 1. cselekvési terv (GAP 1) értékelésének következtetései egyértelműen kimutatják, hogy minőségi változásra van szükség a nemek közötti egyenlőséggel és a nők szerepének erősítésével kapcsolatos uniós fellépés terén, és a teljesítmény javítása érdekében az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) és a Bizottság részéről megújított politikai elkötelezettségre van szükség; fontosnak tartja, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó következő cselekvési terv keretében végrehajtsák az értékelés fő ajánlásait, egy teljes körű igazgatási válaszintézkedéssel kezdve;

2.

üdvözli a Bizottság azon szándékát, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó új cselekvési tervvel átalakító változást kezdeményezzen, és ezért úgy véli, hogy a GAP 2-t bizottsági közlemény formájában kell megvalósítani; sajnálatát fejezi ki, hogy a GAP 2-t közös szolgálati munkadokumentumként és nem közleményként adták ki; sürgeti a Bizottságot és az EKSZ-t, hogy a lehető leghamarabb kezdje el az új terv végrehajtását, annak érdekében, hogy az EU-nak a fenntartható fejlesztési célokon belül a nemek közötti egyenlőségre és a nők szerepének erősítésére vonatkozó szélesebb körű elköteleződése részeként konkrét eredményeket lehessen elérni, és hogy e folyamat során végig vonja be a konzultációba a Parlamentet;

3.

úgy véli, hogy a GAP 2-nek összpontosítania kell az uniós külső politikák valamennyi aspektusára – fejlesztési együttműködés, humanitárius segély, kereskedelem, emberi jogok és külügyek, migráció és menekültügy, a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvével összhangban –, továbbá a fejlődő, a szomszédos és a tagjelölt országokra egyaránt vonatkoznia kell;

4.

úgy véli, hogy a nemek közötti egyenlőségnek és a nők szerepe erősítésének az uniós intézmények fő tevékenységébe kellene tartoznia, a központi igazgatásban és az uniós küldöttségeken egyértelműen meghatározott vezetői feladatkörökkel; hangsúlyozza, hogy a küldöttségvezetőknek, az osztályvezetőknek és a felső vezetésnek elszámoltathatónak kell lenniük a nemek közötti egyenlőséggel és a nők szerepének erősítésével kapcsolatos politikákra vonatkozó jelentéstétel, nyomon követés és értékelés tekintetében, valamint a nemek közötti egyenlőség érvényesítését be kell építeni a munkaköri leírásokba és a teljes személyzet számára nyújtott képzésekbe is;

5.

úgy véli, hogy a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek biztosítania kell, hogy a külső fellépésért felelős összes biztos gondoskodjon a GAP 2 sikeres végrehajtásához szükséges irányításról; üdvözli a 2015. májusi tanácsi következtetéseket, amelyek hangsúlyozzák a tagállamoknak a nők és lányok jogait átalakító program iránti kötelezettségvállalását; fontosnak tartja az Európai Bizottság/EKSZ fellépéseinek a tagállami intézkedésekhez képesti kiegészítő jellegét;

6.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kérdésekkel nem foglalkozik a DG DEVCO 2014. évi éves jelentése, és arra szólít fel, hogy a nemek közötti egyenlőséggel és a nők szerepének erősítésével kapcsolatos kérdések a jövőben szerepeljenek a Bizottság külkapcsolatokkal foglalkozó valamennyi főigazgatóságának és az EKSZ éves jelentéseiben; felszólítja az uniós küldöttségeket, hogy nyújtsanak be éves jelentést a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó cselekvési tervről, az uniós küldöttségek pedig éves jelentésükben, félidős és ország szintű értékeléseikben foglalják össze a nemek közötti egyenlőséggel és a nők szerepének erősítésével kapcsolatos teljesítményt, úgy véli, hogy az eredményeket be kell építeni az eredményorientált monitoringba (EOM);

7.

megjegyzi, hogy a Fejlesztési Együttműködési Eszköz programozási dokumentumainak 2017-es félidős felülvizsgálata során jó lehetőség nyílik a Fejlesztési Együttműködési Eszköz által finanszírozott programok nőkre és lányokra kifejtett hatásának elemzésére, illetve annak egyértelmű meghatározására, hogy a Fejlesztési Együttműködési Eszköz által finanszírozott programok milyen hányada szolgálja a nők és lányok javát, és amennyiben szükségesnek bizonyul, úgy végre lehetne hajtani a szükséges átcsoportosításokat;

8.

emlékeztet a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvére, és hangsúlyozza a belső és külső uniós politikák közötti koherencia fontosságát, valamint azt, hogy szükség van a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó új cselekvési terv és az emberi jogokról és demokráciáról szóló cselekvési terv közötti szakpolitikai koherencia biztosítására; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőségnek az EU és harmadik országok közötti, valamennyi emberi jogi párbeszéd szisztematikus és szerves alkotóelemét kell képeznie; felszólítja az EKSZ-t, hogy a harmadik országokkal folytatott emberi jogi párbeszédeken kívül teremtsen nemek közötti párbeszédet is;

9.

ismételten hangsúlyozza, hogy a központi szolgálatok, a delegációk, illetve a tagállami nagykövetségek közötti, a nemek szerinti országprofilokat és más eszközöket felhasználó teljes körű koordináció elengedhetetlen a GAP 2 sikeres végrehajtásához; e tekintetben hangsúlyozza, hogy az EFA országprogramozási felülvizsgálata lehetőséget teremt arra, hogy a GAP 2 teljes körű megvalósítása jó úton haladjon és elvégezzék a szükséges kiigazításokat;

10.

hatékonyabb végrehajtási stratégiára szólít fel, és kitart amellett, hogy a monitoring- és értékelési folyamat részeként alkalmazni kell a nemek közötti egyenlőséget mérő mennyiségi és minőségi mutatókat, és valamennyi fellépés kedvezményezettjére és résztvevőjére vonatkozó nemek szerint lebontott adatait rendszeresen és kellő időben kell gyűjteni; ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzügyi elszámoltathatóság és átláthatóság biztosítása érdekében az adatokat a nyilvánosság számára tegyék hozzáférhetővé; úgy véli, hogy a jelentéstételt össze kellene hangolni a már kialakított ellenőrzési és értékelési rendszerekkel, például a Bizottság Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Főigazgatósága (DEVCO) által a fejlesztési eredmények számára kialakított kerettel, illetve azt ezekbe kellene beépíteni; hangsúlyozza, hogy szükség van a nemzeti statisztikákba történő befektetésekre, és felszólítja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő ellenőrzési rendszereket;

11.

felszólítja az uniós képviseleteket és a tagállamok nagykövetségeit, hogy az országos szintű stratégia és programozás alapjaként kezeljék prioritásként a kiváló minőségű, nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos elemzéseket, illetve fektessenek be ezekbe; úgy véli, hogy az EU-nak az új GAP szempontjából felül kell vizsgálnia a nemzeti indikatív terveket;

12.

felismeri, hogy a lányok és a fiatal nők különösen hátrányos helyzetben vannak és veszélyeztetettek, és hogy külön figyelmet kell fordítani annak biztosítására, hogy a lányok hozzáférjenek az oktatáshoz, erőszaktól mentesen élhessék életüket, megszüntessék a diszkriminatív jogszabályokat és gyakorlatokat, és világszerte emancipálják a lányokat és fiatal nőket;

13.

hangsúlyozza, hogy nemre, életkorra, fogyatékosságra és más tényezőkre lebontott adatok alapján mérve egyértelmű célokat és mutatókat kell meghatározni, továbbá javítani kell a költségvetési előirányzatok nyomon követésén; hangsúlyozza, hogy a célkitűzéseket és a nyomon követési módszertant össze kell hangolni a 2015 utáni globális fejlesztési kerettel, valamint egyéb vonatkozó nemzetközi keretekkel;

14.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak elegendő pénzügyi és humán erőforrást kell felmutatnia és biztosítania annak érdekében, hogy teljesítse a nemek közötti egyenlőségre és a nők szerepének erősítésére vonatkozó kötelezettségvállalásait; hangsúlyozza a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítésének fontosságát az állami finanszírozásban a költségvetés olyan tervezésével, amely figyelembe veszi a nemek közötti egyenlőséget és foglalkozik az egyenlőtlenségekkel;

15.

úgy véli, hogy a GAP-nek kezelnie kell a nők és a lányok elleni erőszakról szóló uniós iránymutatások teljes körű végrehajtása előtt álló akadályokat, és biztosítania kell az erőszak minden formájának megszüntetését; felszólít a nők és a lányok elleni erőszak átfogó uniós megközelítésének fokozott erőfeszítéseket és forrásokat bevonó kialakítására, hogy megelőzzék és felszámolják a nőkkel szembeni megkülönböztető gyakorlatok minden formáját, továbbá hogy küzdjenek és fellépjenek az erőszak minden formája ellen, amely magában foglalja az emberkereskedelem, a női nemi szervek megcsonkítása, a kényszersterilizáció, a kényszerterhesség, a gendercídium, a családon belüli erőszak és a házasságon belüli nemi erőszak, a gyermek-, korai és kényszerházasság és a konfliktusok idején és a konfliktusok utáni helyzetekben a nemi alapú erőszak elleni fellépést; konkrét uniós intézkedések kidolgozására szólít fel a nők különböző csoportjai jogainak erősítése érdekében, különös figyelmet fordítva a fiatalok, a migránsok, a HIV-vel élő nők, valamint a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyekre és a fogyatékossággal élő személyekre;

16.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a lányok könnyebben hozzáférjenek az oktatás valamennyi szintjéhez, és elháruljanak a tanulással kapcsolatos nemi alapú akadályok;

17.

hangsúlyozza, hogy a nemi erőszakot mint háborús fegyvert és az elnyomás eszközét fel kell számolni, és hogy az EU gyakoroljon nyomást olyan harmadik országbeli kormányokra és minden érdekelt félre, amelyek azokban a régiókban érintettek, ahol az ilyen típusú nemi indíttatású erőszak előfordul, hogy ennek a gyakorlatnak véget vessenek, az elkövetőket bíróság elé állítsák, és megkezdjék a túlélők, az érintett nők és közösségek gyógyulását és egészségük visszanyerését célzó munkát;

18.

hangsúlyozza a női migránsok, menekültek és menedékkérők sebezhetőségét és azt, hogy különleges védelmet kell nyújtani számukra; a női menedékkérők jogainak megerősítése és teljes körű biztosítása érdekében konkrét intézkedésekre hív fel; európai szinten határozott lépéseket sürget a jelenlegi migrációs és menekültügyi válság kezelésére, beleértve egy holisztikus és a nemi szempontokat figyelembe vevő, lehetőség szerint minden tagállamban egységes megközelítés alkalmazását a migráció és a menekültügy tekintetében;

19.

elismeri az egészséget mint emberi jogot; hangsúlyozza az egészségügyi ellátáshoz és biztosításhoz való általános hozzáférés fontosságát, beleértve a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat, a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia cselekvési programjának és a Pekingi Cselekvési Platformnak megfelelően; ezzel összefüggésben további erőfeszítéseket szorgalmaz a nők egészséghez és egészségügyi képzéshez, családtervezéshez, terhesgondozáshoz és a szexuális és reproduktív egészséghez való hozzáférésének növelése érdekében, különösen a nagyrészt megvalósításra váró, az anyák egészségének javításával, többek között a csecsemő- és gyermekhalandósággal kapcsolatos 5. millenniumi fejlesztési cél területén; rámutat arra, hogy a hozzáférés hozzájárul minden egészséggel kapcsolatos fejlesztési cél megvalósulásához; e tekintetben különösen üdvözli a Tanács 2015. májusi következtetéseit;

20.

hangsúlyozza, hogy támogató környezetet kell teremteni, elsősorban azoknak a társadalmi és jogi akadályoknak a felszámolásával, melyek meggátolják a nőket abban, hogy a termelőeszközöket, így termőföldeket és más természeti és gazdasági erőforrásokat igénybe vehessenek, előmozdítva a nők számára a pénzügyi inkluzivitást, továbbá tisztességes munkanormákat, a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő szociális védelmet és egyenlő munkáért egyenlő díjazást;

21.

úgy véli, hogy a vállalkozások fontos szerepet töltenek be a nemek közötti egyenlőség előmozdításában olyan intézkedések révén, amelyek hozzájárulnak a nők gazdasági szerepének és a nők gazdasági jogainak erősítéséhez, például biztosítva számukra a tisztességes munkát, az egyenlő díjazást, a finanszírozáshoz és a banki szolgáltatásokhoz való hozzáférést, valamint a vezetésben és a döntéshozatalban való részvételi lehetőséget, továbbá a hátrányos megkülönböztetéssel és a munkahelyen való visszaéléssel szembeni védelmüket a nemi szempontokra fogékony vállalati társadalmi felelősségvállalás révén; ezzel összefüggésben felszólít a helyi – különösen a nők vezette – kkv-k fokozottabb támogatására, lehetővé téve számukra, hogy részesüljenek a magánszektor által generált növekedés előnyeiből; hangsúlyozza a mikrofinanszírozás, a szociális vállalkozói tevékenység és az alternatív üzleti modellek, például az önsegélyező szervezeteknek és szövetkezeteknek a nők gazdasági szerepének megerősítése és a társadalmi befogadás terén betöltött folyamatos szerepét;

22.

elismeri, hogy szükség van a nőkkel szemben a házasság vagy az anyaság alapján történő megkülönböztetés megelőzésére, és ténylegesen biztosítani kell számukra a munkához való jogot;

23.

megjegyzi, hogy a nők szerepének erősítése és az élelmezésbiztonság kölcsönösen erősítik egymást; hangsúlyozza, hogy lehetőséget kell biztosítani a vidéken élő nők számára azáltal, hogy, hogy orvosolják a földterülethez, a vízhez, az oktatáshoz, a képzéshez, a piacokhoz és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén tapasztalható hátrányos megkülönböztetést; felszólít a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés terén az állami beruházások lényeges növelésére, különös hangsúlyt fektetve a kistermelőkre, a termelőszövetkezetekre és a mezőgazdasági termelői hálózatokra;

24.

hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlődés szempontjából fontos feltörekvő gazdasági területeken szükség van a nők bevonására és képviseletére, többek között a zöld és a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó ágazatokban, a megújuló energiák, az információs és kommunikációs technológiák terén;

25.

megismétli, hogy a hivatalos és nem hivatalos oktatás alapvető szerepet játszik a társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai életben a nők és lányok társadalmi szerepvállalásának erősítése terén; hangsúlyozza, hogy az Unió kidolgozás alatt álló oktatási stratégiájában erőteljesen kell megjeleníteni a nemi dimenziót, különösen a fenntarthatóságra való nevelés, a konfliktust követő megbékélés, az egész életen át tartó oktatás és szakképzés, a tudomány, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika (az ún. „STEM”) terén, és a művészet szerepét a kultúrák közötti csere terén;

26.

hangsúlyozza a nők 2015 utáni keret alakításában és végrehajtásában történő fokozottabb részvételének fontosságát; kéri, hogy biztosítsanak fokozott pénzügyi támogatást a nőjogi szervezetek számára és szakpolitikai és kapacitásépítési intézkedéseket, amelyek célja a polgárokhoz közeli civil társadalmi és elsősorban a női szervezetek fokozott bevonása az érdekelt felekkel folytatott helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi szintű folyamatos konzultációkba, illetve e konzultációkban való részvételük;

27.

megjegyzi, hogy GAP-nek foglalkoznia kell az LMBTI-személyek helyzetével a harmadik országokban, és tartalmaznia kell az LMBTI-személyek jogainak előmozdítását és védelmét;

28.

hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontjait figyelembe vevő jogi reform révén meg kell erősíteni a nők törvény szerinti jogait és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésüket; úgy véli, hogy a jogi segítségnyújtás terén a nemek közötti egyenlőség célzott pénzügyi támogatása hozzájárul a jogállamiság megerősítéséhez;

29.

felszólítja az EU-t, hogy mozdítsa elő a nők fokozott részvételét a békefenntartó és béketeremtő folyamatokban, továbbá az EU katonai és polgári válságkezelési misszióiban; ennek kapcsán ismételten felhívja az EU-t, hogy támogassa az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 1325. (2000) és 1820. (2008) számú határozatát, és felszólít arra, hogy a nemek közötti egyenlőséggel és a nők jogaival kapcsolatos szempontokat építse be az összes békével és biztonsággal kapcsolatos kezdeményezésbe;

30.

felhívja az EU-t, hogy támogassa az emberi jogok egyetemes nyilatkozata által a nők és lányok számára biztosított alapvető emberi jogokat; ezzel összefüggésben kitart amellett, hogy a káros gyakorlatokkal – például a gendercídiummal – szembeni aktív küzdelem révén az összes nő és lány számára biztosítani kell az élethez és az emberi méltósághoz való jog védelmét;

31.

hangsúlyozza a nők és a nőjogi szervezetek állami és magánszférában betöltött vezető szerepének és részvételének erősítését célzó intézkedések fontosságát; fokozott erőfeszítésekre szólít fel annak érdekében, hogy – különösen az ilyen erőfeszítéseknek a demokráciát támogató összes programba történő beépítésével, többek között a Parlament átfogó demokráciatámogatási megközelítésével – növeljék a nők és a nőjogi szervezetek részvételét a politikai életben;

32.

hangsúlyozza, hogy szükség van a férfiak és a fiúk bevonására, és aktív szerepvállalásuk és felelős hozzáállásuk előmozdítására a diszkriminatív társadalmi normákkal, a nemi sztereotípiákkal és a nők és lányok elleni erőszakkal szembeni küzdelem terén;

33.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint a UN WOMEN-nek.

17.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 349/56

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. és 3. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8., 10., 19. és 157. cikkére,

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) (átdolgozás),