30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/1

—

tekintettel az Európai Bizottságnak a 2017. évi éves növekedési jelentésről szóló közleményére (1) és a 2017-es európai szemeszter kezdetére,

—

tekintettel az Európai Parlament „A gazdaságpolitikai koordináció európai szemesztere: a 2016. évi prioritások végrehajtása” című, 2016. október 26-i állásfoglalására (2),

1.

üdvözli, hogy az éves növekedési jelentés a beruházásokra, a strukturális reformokra és a felelős államháztartásra helyezi a hangsúlyt, de úgy véli, hogy a 2020 utáni európai gazdasági, szociális és környezetvédelmi stratégia egyik pilléreként nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni a fenntartható fejlesztési célok megvalósítására;

2.

megjegyzi, hogy számos mutató – a GDP, a beruházások, a munkahelyteremtés, a foglalkoztatási és aktivitási ráta – azt jelzi, hogy a világszerte növekvő bizonytalanság ellenére az EU gazdasága fellendülőben van. Osztja ugyanakkor az Európai Bizottság nézetét, hogy nem dőlhetünk hátra elégedetten, mivel a munkanélküliségi ráta számos európai régióban továbbra is túlságosan magas, és a beruházások több éven keresztül igen alacsony szintje (a ‘beruházási hiány’) súlyos terhet jelent az európai versenyképességre és kohézióra nézve;

3.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az EU-n és az euroövezeten belül tapasztalható egyenlőtlenségek jelentős kihívást képviselnek a növekedés és a kohézió szempontjából, valamint hogy a tagállamok közötti és a tagállamokon belüli konvergencia sok esetben elakadt. Hangsúlyozza, hogy elsősorban a tagállamokon belüli eltérések állnak az EU-szerte egyre nagyobb gazdasági és társadalmi eltérések hátterében. Az RB sajnálja, hogy az éves növekedési jelentés nem foglalkozik strukturált módon ezekkel az eltérésekkel;

4.

hangsúlyozza, hogy a szociális jogok európai pillére, amelynek tiszteletben kell tartania a szubszidiaritás és az arányosság elvét, jelentősen elősegíthetné a szociális normák koordinálását és felfelé irányuló konvergenciáját, és megerősíthetné az EU demokratikus legitimációját;

5.

kéri, hogy az Európai Bizottság tegyen javaslatot egy, az euroövezetre vonatkozó, minden tagállam felé nyitott közös fiskális rendszerre, és ezt kapcsolja össze egy költségvetési hatásvizsgálattal (3);

6.

üdvözli az ESBA első évében elért eredményeket, gondolva itt az aktivált beruházások számára. Aggodalmát fejezi ki azonban amiatt, hogy az ESBA addicionalitással kapcsolatos eredményei bizonytalanok, a keretében finanszírozott projektek földrajzi megoszlása egyenlőtlen, és nem állnak rendelkezésre megfelelően részletes és átlátható információk az ESBA-ról. Megjegyzi, hogy az Európai Számvevőszék (4), de az Európai Bizottság által közzétett független értékelés (5) is osztja ezeket az aggodalmakat. Hangsúlyozza, hogy a projekteknek 10 millió eurós projektértéktől kezdve jogosultaknak kellene lenniük ESBA-támogatásra, mert így a helyi és regionális önkormányzatok gyakrabban fel tudnák használni az ESBA-t, többek között beruházási platformokon keresztül, és sajnálja, hogy sok önkormányzat még mindig nem tud eleget az alapról. Meggyőződése, hogy az adminisztratív kapacitás problémájának orvoslását prioritásként kell kezelni az európai szemeszter kontextusában, mivel gyakran a kapacitáshiány akadályozza meg a helyi és regionális önkormányzatokat az ESBA felhasználásában;

7.

üdvözli, hogy az éves növekedési jelentés utal a helyi és regionális szintű beruházások előtt álló akadályok meglétére; mindamellett sajnálja, hogy a beruházási akadályok 2016-os európai szemeszter során indított elemzését – amelyhez az RB az ilyen akadályok területi szintű elemzésével (6) járult hozzá – nem követi nyomon a 2017-es éves növekedési jelentés. Fontosnak tartja, hogy elismerjék, hogy az egységes piac elmélyítését célzó intézkedések fontos szerepet játszanak az általános beruházási környezet uniós szintű javításában, valamint a beruházások nemzeti, regionális és helyi szintű akadályainak lebontásában;

8.

hangsúlyozza az esb-alapok hozzájárulását a beruházásokhoz, kiemelve, hogy a 2016. évi országspecifikus ajánlások közül 61-et figyelembe vesznek a tagállami szintű kohéziós szakpolitikai programokban. Osztja azt a nézetet, hogy az esb-alapokat az ESBA-val ötvözve lehetne felhasználni, és hangsúlyozza, hogy az esb-alapok az EU fő beruházási eszközét jelentik, és – a Szerződésekben megfogalmazottak szerint – a kohézió növelését célozzák;

9.

üdvözli, hogy az éves növekedési jelentésben megemlítik, hogy a globalizáció előnyeit igazságosan kell elosztani, és növelni kell a kereskedelempolitika legitimitását. Felhívja továbbá a figyelmet az állampolgárok aggodalmainak súlyára, és fontosnak tartja, hogy biztosítva legyen az Európai Unió, a tagállami parlamentek és kormányok, valamint a régiók cselekvési mozgástere és demokratikus döntéshozatali mozgástere, és így a polgárok továbbra is demokratikus módon befolyást gyakorolhassanak ezekre a folyamatokra. Úgy véli, hogy kereskedelmi megállapodások tárgyalásakor és megkötésekor az Európai Bizottságnak jobban ki kellene állnia az európai minőségi normák, valamint a nemzeti szabályozások és előírások megőrzése mellett többek között a környezet-, állat-, éghajlat-, adat-, egészség- és fogyasztóvédelem terén, hogy a kereskedelmi megállapodások tisztességes és átlátható eredményre vezethessenek;

10.

üdvözli, hogy az éves növekedési jelentés elismeri, hogy a reálgazdaság finanszírozásának elősegítése szempontjából fontos szerepet töltenek be az arról szóló világos útmutatások, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályok miként alkalmazandók az infrastruktúra közfinanszírozására. Hangsúlyozza, hogy ennek a finanszírozásnak jelentős része az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat érinti, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy szélesítse az általános gazdasági érdekű szolgáltatások körét, így véve figyelembe az új kihívásokat;

11.

megjegyzi, hogy a strukturális reformok a jobb versenyképesség kulcstényezői, amelyre a globális kereskedelem és verseny kapcsán egyre nagyobb szükség van a fenntartható és inkluzív növekedés és a munkahelyteremtés elősegítése érdekében;

12.

üdvözli annak elismerését, hogy a közbeszerzés fontos szerepet játszik a versenyképesség és az innováció fokozásában, és hangsúlyozza, hogy a közbeszerzések jelentős részét helyi és regionális önkormányzatok bonyolítják le. Hangsúlyozza, hogy a közbeszerzések kezelésére irányuló adminisztratív kapacitás javítását célzó erőfeszítéseknek kifejezetten a helyi és regionális önkormányzatokat kell megcélozniuk;

13.

hangsúlyozza, hogy a finanszírozáshoz való hozzáférés elősegítése, a kutatási és fejlesztési tevékenységekbe történő beruházások ösztönzése, az adminisztratív terhek csökkentése és a jobb szabályozás napirenden tartása révén támogatni kell a kkv-kat, az induló vállalkozásokat és a vállalkozói készségeket. Hangsúlyozza, hogy többek között egy támogató jellegű ágazati és szabályozási politika útján gondoskodni kell arról, hogy a kkv-k valamennyi ágazatban, így a szolgáltatói ágazatban is részt vehessenek a globális értékláncokban;

14.

hangsúlyozza, hogy a közigazgatásban minden szinten, de különösen helyi és regionális szinten jelentkező adminisztratív kapacitáshiány akadályozza a strukturális reformok végrehajtását, és az Európai Bizottságnak egységes stratégiai dokumentumot kellene kidolgoznia, amely valamennyi, az EU által finanszírozott, közigazgatási hatékonyságnövelést célzó technikai segítségnyújtási programot koordinálja, a strukturálisreform-támogató programot is beleértve;

15.

örömmel fogadja, hogy az éves növekedési jelentésben utalás történik a humántőke-beruházásoknak biztosítandó kiemelt támogatásra. Különösen fontosnak tartja az ifjúsági garancia végrehajtásának előmozdítását, valamint az ifjúsági munkanélküliség további csökkentését, mivel az még mindig magas több régióban és helyi településen;

16.

üdvözli, hogy vita indult az euroövezet egészére vonatkozó pozitív költségvetési irányvonalról, melyet mindenképpen össze kell kötni különféle strukturális reformok végrehajtásával;

17.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a Stabilitási és Növekedési Paktum által lehetővé tett rugalmasság teljes körű kihasználásában érdekeltek. Ismételten kéri, hogy a helyi és regionális önkormányzatok által az esb-alapok keretében megvalósított beruházásokat egyik uniós tagországban se vegyék figyelembe a deficit és az adósságplafon kiszámításánál;

18.

hangsúlyozza, hogy valamennyi kormányzati szinten szilárd államháztartásra és az államadósság korlátozására van szükség. Ennek az átfogó erőfeszítésnek a részeként hangsúlyozza, hogy a különböző kormányzati szinteken történő, hatékony közberuházásokra vonatkozó OECD-alapelvek fényében javítani kell a közkiadások összetételét. Az RB szerepet vállal az ilyen szabályok végrehajtásának ellenőrzését célzó gyakorlat elindításában, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen lépéseket a fiskális decentralizáció népszerűsítésére EU-szerte, ami – a rendelkezésre álló adatok alapján – elősegítené az állami kiadások hatékonyságának javítását;

19.

megjegyzi, hogy az országspecifikus ajánlások több mint fele strukturális reformokat érint, amelyeket kizárólag a helyi és regionális önkormányzatokkal partnerségben lehet végrehajtani. Hangsúlyozza ezért, hogy a helyi és regionális önkormányzatok korlátozott bevonása az egyik oka annak, hogy az európai szemeszter keretében végzett gazdaságpolitikai koordináció nem hatékony, és hiányzik az egyéni felelősségvállalás, ahogyan azt az országspecifikus ajánlásokban körvonalazott strukturális reformok szerény teljesülési szintjei is mutatják;

20.

helyesli, hogy az Európai Bizottság által a tagállamokba küldött ESO tisztviselők (European Semester Officer) egyes tagállamokban már most is együttműködnek a helyi és regionális önkormányzatokkal. Ezt a gyakorlatot állandósítani kellene és minden tagállamra ki kellene terjeszteni;

21.

sajnálja, hogy az éves növekedési jelentés nem méltatja a helyi és regionális önkormányzatok szerepét, az országspecifikus ajánlások pedig nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy számos hatáskör kizárólag a regionális szintet illeti meg. Hangsúlyozza, hogy véleményt dolgoz ki, amelyben magatartási kódexre tesz javaslatot a helyi és regionális önkormányzatok európai szemeszterbe való bevonását illetően. Üdvözli, hogy az Európai Parlament támogatja ezt a javaslatot, és arra kéri az uniós intézményeket, hogy közzétételét követően vitassák meg azt;

22.

megjegyzi, hogy számos országspecifikus ajánlás olyan strukturális reformokat sürget, amelyek végrehajtása jóval tovább tarthat egy évnél, így a megvalósítás egy év után történő felmérése alábecsülheti az elért előrehaladást, ami félrevezető és egyben visszatartó is lehet az érintett nemzeti és szubnacionális kormányzati szintek számára. Ezért arra kéri az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy az országspecifikus ajánlásokat olyan módon fogalmazzák meg, hogy azok lehetővé tegyék a végrehajtásuk terén elért előrehaladás tisztességes és átlátható mérését;

23.

arra kéri az elnököt, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, a Tanács máltai elnökségének, valamint az Európai Tanács elnökének.

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/5

1.

csatlakozunk a Római Szerződés aláírásának ünnepléséhez, amely az Európai Unió (EU) jövőjéről szóló átfogó gondolkodási folyamat fontos pillanata, és ismét felidézzük, hogy az Unió létének értelme az, hogy biztosítsa az alapvető jogok tiszteletben tartását, illetve békét, jólétet, stabilitást és valamennyi polgára számára új, uniós szintű lehetőségeket nyújtson;

2.

olyan Európát szeretnénk, amely meg tudja erősíteni a polgárai bizalmát, jobban szembe tud nézni az EU-ban, valamint a világban előttünk álló kihívásokkal, és a szolidaritás szellemében, a szubszidiaritás elvét is tiszteletben tartva jobb döntéseket képes hozni a közös fellépés érdekében;

3.

emlékeztetünk arra, hogy Európa identitása történelmileg a régióiban, városaiban és falvaiban gyökerezik, és hogy a helyi és regionális önkormányzatok európai integrációs folyamathoz való hozzájárulása gazdasági, kulturális és politikai értelemben is egyre jelentősebb;

4.

emlékeztet annak elismerésére, hogy szakadék van a polgárok és az EU között, amivel 25 évvel ezelőtt foglalkozott a Maastrichti Szerződés is, amely többek között az európai uniós polgárságot és a Régiók Európai Bizottságát is létrehozta. A decentralizált helyi és regionális önkormányzatoknak a Lisszaboni Szerződésben előirányzott vezető szerepe biztosításához azonban még garantálni kell a szubszidiaritást és az európai jogalkotási folyamatban való részvételt. Ezért alapvetően fontos, hogy javítsunk a jelenlegi helyzeten, amikor a helyi és regionális önkormányzatok továbbra is túlságosan gyakran csak az uniós szakpolitikák végállomásaként működnek, és nem kapnak igazi szerepet e szakpolitikák, mindenekelőtt a jogszabályok kidolgozásában, dacára annak az erőfeszítésnek, illetve politikai és intézményi szerepnek, melyet a Régiók Európai Bizottsága a többi uniós intézménnyel fenntartott kapcsolataiban vállal;

5.

úgy látjuk, hogy az RB – mint a regionális és helyi képviselők európai uniós közgyűlése – a globalizálódott világon belül a maga kulturális és nyelvi sokszínűségében is egységes Unió megtestesítője; elkötelezettek vagyunk az európai demokrácia és az aktív polgárság előmozdítása, az alapvető jogok rögzítése és a kisebbségek védelme, a biztonság erősítése és az egyenlőség előmozdítása, valamint a gazdasági, szociális és területi kohéziós célkitűzéseinkkel összhangban lévő, harmonikus és fenntartható fejlődés biztosítása iránt;

6.

hangsúlyozzuk, az Európai Unió és polgárai közötti demokratikus kapcsolatot minél előbb meg kell erősítenünk, gondoskodva arról, hogy az Unió eredményes és gyors megoldásokat nyújtson azokra a legfőbb közös kihívásokra, amelyekkel a városok, régiók és tagállamok nem tudnak egyedül megbirkózni – ilyen például az EU versenyképességének javítása; a kohézió erősítése; az, hogy az EU-t olyan, biztos hellyé tegyük, ahol a jog érvényesülése, a biztonság és a szabadság mindenki számára garantált, illetve hogy a fiataloknak konkrét jövőképet kínáljunk, legyen szó akár tanulásról, akár munkáról; a migráns- és menekültválság kezelése; a schengeni térség védelme; az éghajlatváltozás kézben tartása és a katasztrófákkal szembeni ellenálló-képesség megteremtése; a karbonszegény gazdaság előmozdítása és az energiaunió támogatása; az Unió mint fontos globális szereplő jelentőségének fokozása, különösen a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend fenntartható fejlesztési céljainak elérése során; a munkanélküliség megfékezése; valamint a terrorizmus elleni küzdelem;

7.

hangsúlyozzuk, hogy az EU egységes piacának „négy alapszabadsága” – vagyis az emberek, a szolgáltatások, az áruk és a tőke szabad mozgása – konkrét vívmányokat jelentenek az uniós polgárok számára, és egyben az európai politikai projekt nélkülözhetetlen elemei; olyan oszthatatlan jogokat jelentenek, amelyeket nem lehet egymástól elkülönítve szemlélni, különben aláásnánk az EU létének alapját képező értékeket. Ezért aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy néhány tagállam kísérletet tesz alkalmazásuk korlátozására, különösen a személyek szabad mozgását illetően;

8.

megerősítjük ugyanakkor, hogy az „egységes piacnak” a társadalmi haladást is garantálnia kell, illetve hogy a legfontosabb gazdasági szabadságokra és a versenyre vonatkozó szabályok nem élvezhetnek elsőbbséget az alapjogokkal szemben, gondolva itt elsősorban a hátrányos megkülönböztetés, a szegénység és a munkanélküliség elleni küzdelemre;

9.

úgy gondoljuk, hogy a Római Szerződés ünneplése alkalmával el kell érnünk, hogy az uniós polgárok kritikusan gondolkodjanak az Unió jövőjének alakításáról, aktívan érdeklődjenek iránta és közvetlenül részt vegyenek benne, valamint hogy a döntéseket a hozzájuk lehető legközelebb lévő szinten hozzák meg; úgy véljük, hogy ennek a folyamatnak a részvételen kell alapulnia és reprezentatívnak kell lennie, és a folyamat során minden polgárnak azonos lehetőséget kell kapnia a részvételre, valamint arra, hogy hozzájáruljon az Unió működéséhez és az uniós projekt mögé álljon. A helyi és regionális önkormányzatok ideális helyzetben vannak ennek a folyamatnak az előreviteléhez és annak előmozdításához, hogy a polgárok Európája valósággá váljon;

10.

fontosnak tartjuk, hogy pontos képet kapjunk egyrészt arról, hogy a polgárok mit várnak és mit remélnek az EU-tól, másrészt arról, hogy mi az, ami aggodalmat vagy csalódottságot kelt bennük; ezért üdvözöljük az uniós polgárságról szóló harmadik, 2017. évi jelentést, amely a polgárok által felmérések és nyilvános konzultációk keretében nyújtott információkon alapul;

11.

hangsúlyozzuk ezért, hogy az EU-nak

12.

vállaljuk, hogy az Unió jövőjéről tartandó politikai vitákhoz készülő hozzájárulásunk előkészítéseként

13.

hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy Európa-szerte garantáljuk a fiatalok jogait. Egy kézzelfoghatóbb EU ösztönzi majd a nyílt párbeszédet a különböző generációkhoz tartozók között. A béke és a jólét előmozdításának alapelvét tekintve egy reagálni kész EU választ tud adni a fiatalok törekvéseire;

14.

felkérjük elnökünket, hogy juttassa el ezt az állásfoglalást az Európai Parlamenthez, az Európai Tanácshoz, a Tanácshoz, az Európai Bizottsághoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz, valamint a nemzeti és regionális parlamentekhez és a kormányokhoz, továbbá a helyi önkormányzatokhoz.

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/7

1.

megjegyzi, hogy Európában a pénzügyi és gazdasági válság közvetlen következményeként, valamint az állami beruházásokat illetően a költségvetési ellenőrzési mechanizmusok általi, európai és nemzeti szintű megszorítások miatt is összességében 15 %-kal csökkentek a beruházások, a beruházási szint pedig összességében – nominális értelemben – a válság előtti szintek alatt marad, és 2015-ben közel 60 milliárd euróval volt alacsonyabb a 2008. évinél (1). Megítélése szerint amellett, hogy abszolút számokban mérve csökkentek a beruházások, az Európai Unió a versenyképesség terén is le van maradva az infrastruktúra elhasználódásából és abból adódóan, hogy nem történik elegendő beruházás a digitális és ökológiai átállásba és az innovációba;

2.

hangsúlyozza, hogy az Unión belüli közberuházások több mint feléért a helyi és regionális önkormányzatok felelősek, és az infrastruktúra, az energiaügy, a tömegközlekedés, az oktatás, az egészségügy terén és számos hasonló területen végrehajtott beruházásaik közvetlen hatással vannak a helyi gazdaságokra, a vállalkozások dinamizmusára, valamint az európai polgárok életére és jólétére;

3.

üdvözli az Európai Parlament felhívását, amely nemzeti, regionális és helyi szinten nagyobb szerepvállalást szorgalmaz a növekedési és foglalkoztatási stratégiák kidolgozása és végrehajtása terén, és üdvözli azon kérésének támogatását, hogy készüljön magatartási kódex a helyi és regionális önkormányzatok európai szemeszterbe való bevonása érdekében (2);

4.

ezzel összefüggésben rámutat arra, hogy a beruházásokra irányuló jelenlegi közkiadások továbbra is a válság előtti összeg felét teszik ki, ami azt jelenti, hogy Európa régióiban és városaiban évente több száz millió euro értékű beruházás nem valósul meg;

5.

emlékeztet a Régiók Európai Bizottsága és az OECD 2015. évi közös felmérésére, amelyben a városokat és régiókat képviselő válaszadók 96 %-a számolt be a közberuházásokra fordított kiadások hiányáról (3). Ezt megerősítette a Régiók Bizottságának egyik közelmúltbeli felmérése (4), amelyben helyi és regionális szinten a válaszadók 75 %-a állította azt, hogy jelentős csökkenést tapasztal a városában vagy régiójában 2008 és 2014 között összességében végrehajtott beruházások tekintetében, és csupán egyharmaduk vélte úgy, hogy a helyzet immár javul;

6.

megismétli az OECD-nek (5) és az IMF-nek egy koordinált globális fiskális ösztönző programra vonatkozó felhívását, tekintettel a monetáris politika jelenleg korlátozott mozgásterére, a rendkívül alacsony kamatlábakra és arra, hogy az utóbbi évek költségvetési konszolidációs erőfeszítései több országban is lehetővé tették a GDP-arányos államadósság csökkentését, és ma már nagyobb mozgásteret kínálnak. A tevékenység sikeres beindítása érdekében a további állami kiadásoknak arányosnak kell lenniük és mindenekelőtt egyértelműen olyan beruházásokra kell irányulniuk, amelyek kedveznek a növekedésnek, ilyen például a kutatás és a fejlesztés, a munkavállalók képzése vagy a zöld infrastruktúrák;

7.

hangsúlyozza, hogy a városokban és régiókban végrehajtott stratégiai beruházásokban rejlő potenciál – nem utolsósorban a kiterjedt tudás- és kompetenciafejlesztésnek, a kamatlábak csökkenésének és a digitalizálásban rejlő lehetőségeknek, a közösségi és a körforgásos gazdaságnak, valamint annak köszönhetően, hogy a kkv-k egyre inkább részt vehetnek a mind globalizáltabb üzleti környezetben – jóval meghaladja azt, amit a válság előtti általános tendenciák mutattak;

8.

ismételten rámutat arra, hogy a beruházások összességében vett tartós csökkentése fenntarthatatlan, és hogy az alacsony szintű beruházás amellett, hogy lelassítja a fellendülést, az EU jövőbeni növekedési és innovációs potenciálját is fenyegeti, mivel károsan hat a hosszú távú gazdasági teljesítményre és a munkahelyteremtésre;

9.

hangsúlyozza, hogy az európai városokban és régiókban végrehajtott beruházások nélkülözhetetlenek a fenntartható növekedés és munkahelyteremtés Európa-szerte történő serkentéséhez, valamint a jelenlegi alacsony beruházási szint miatt veszélyben forgó munkahelyek fenntartásához; ezért rámutat arra, hogy törekedni kell a válság előtti európai beruházási szintek elérésének útjában álló akadályok megszüntetésére, és be kell ruházni abba a tényleges potenciálba, amely Európa motorjaiként a régiókban és a városokban rejlik;

10.

támogatja az alapvető szükségletek finanszírozását hosszú távú perspektívába ágyazó türelmes tőke („patient capital”) globális, európai és nemzeti szintű fejlesztését, mely nem a közkiadások éves meghatározásán és a magánfinanszírozók szokásos negyedéves megközelítésén alapul. Ennek középpontjában az éghajlatváltozás elleni küzdelmet célzó intézkedések ösztönzése, a stratégiai infrastruktúrákba való beruházások, az innováció és a szűkös erőforrásokhoz való hozzáférés szerepel;

11.

kiemeli, hogy a 2015 és 2020 közötti mandátumidőszak kulcsfontosságú politikai prioritásaként (6) átfogó vízióval kell rendelkezni a fenntartható és intelligens beruházással kapcsolatban. Ez – egyebek mellett, illetve a pozsonyi nyilatkozattal (7), valamint a Régiók Bizottsága beruházásokra vonatkozó cselekvési tervével együtt – elengedhetetlen ugródeszka ebben a folyamatban;

12.

üdvözli az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank (EBB) kezdeményezéseit és azt, hogy azok alapvetően a beruházások fellendítésére összpontosítanak, és emlékeztet arra, hogy az EBB és a Régiók Bizottsága gyümölcsözően működik együtt a közös cselekvési tervük révén (8);

13.

kiemeli az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank (EBB) intézkedéseit, melyek a pénzügyi eszközök számos régió bevonásával történő végrehajtására irányulnak, mivel ezek jelentős mértékben hozzájárulnak a piaci likviditás javításához és a beruházások serkentéséhez;

14.

rámutat arra, hogy az európai beruházási eszközök pozitív hatással lehetnek a közfinanszírozásra, például az előzetes adminisztratív kapacitás szempontjából, különösen a jövedelemtermelő projektek esetében; ezért ezeknek az eszközöknek a hitelek, az innovatív pénzügyi eszközök és az innovatív közbeszerzések alkalmazásának irányába kellene elmozdulniuk. Hangsúlyozza ugyanakkor a támogatások szerepét is, amelyek kulcsfontosságú pénzügyi eszközök a régiókban és városokban azon projektek vonatkozásában, amelyek a piac nem megfelelő működésével foglalkoznak, vagy nem termelnek elegendő jövedelmet ahhoz, hogy beruházókat vonzzanak;

15.

rámutat a kohéziós támogatás fontosságára, amelynek továbbra is az EU beruházási politikájának gerincét kell alkotnia, és az együttműködés és szolidaritás valódi megnyilvánulásaként erősítenie kell az európai régiók közötti partnerséget: a kohéziós politika jövője összekapcsolódik az EU jövőjével; ezért biztosítanunk kell a kohéziós politika Unión belüli szerepét a 2020 utáni időszakra (9);

16.

ismételten hangsúlyozza, hogy értékelni kell valamennyi finanszírozási formát: a többéves pénzügyi keretet, a kohéziós politikát és az európai strukturális és beruházási alapokat, a Juncker-tervet és az Európai Stratégiai Beruházási Alapot, valamint az egyéb pénzügyi eszközöket: ezek egyedi, de egymással nem ellentétes filozófiákat követnek, és ezért ki kellene egészíteniük egymást, szinergiában működve, ahol és amennyiben ez szükséges;

17.

üdvözli az Európai Stratégiai Beruházási Alap bővítésének elvét (10) mind az időtartam, mind pedig a pénzügyi kapacitás szempontjából, mely alkalmat ad a meglévő eljárások finomhangolására; megjegyzi azonban, hogy ahhoz, hogy az ESBA 2.0 sikeresebb legyen, tovább kell keresni a szinergiákat az esb-alapokon keresztül megvalósuló európai kohéziós politikával; úgy ítéli meg, hogy az ESBA-nak nem kell felváltania a meglévő uniós kohéziós politikai eszközöket; kéri, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat – javaslattevő, valamint a közép- és hosszú távú beruházások tervezésében betöltött szerepükre való tekintettel – nagyobb mértékben vonják be az alap kezelésébe, különösen a regionális vagy multiregionális szintű finanszírozási platformok létrehozását illetően;

18.

kéri, hogy részletesebb információk álljanak a nyilvánosság rendelkezésére az ESBA által finanszírozott projektekről, adott esetben rámutatva különösen azok addicionalitására és egymást kiegészítő jellegére. A Régiók Bizottságának a jelentéstételi és nyomonkövetési folyamatokba való szorosabb bevonása segíti a régiók és a városok közötti információáramlást. Ennek fényében rámutat arra, hogy biztosítani kell az ESBA által finanszírozott projektek tényleges addicionalitását, különös tekintettel az uniós költségvetésből származó források, például az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz és a Horizont 2020 felhasználására;

19.

kéri, hogy az ESBA-t ne más alapokból vagy versenyorientált programokból finanszírozzák;

20.

rámutat arra, hogy a beruházások akadályainak leküzdéséhez minden irányítási szinten nagyszabású reformokra van szükség, amelyek célja, hogy a beruházási környezet javítása érdekében megszűnjön minden olyan adminisztratív, szabályozási és egyéb akadály, amely elriasztja a beruházókat;

21.

emlékeztet arra, hogy a helyi és regionális szintű beruházások különféle átfogó ágazatokban valósulnak meg, ideértve az infrastruktúrát, a közlekedést, az oktatást, a kutatást és az innovációt, a környezetvédelmet, az egészségügyet, a szociális szolgáltatásokat, valamint a társadalmi és a humántőke egyéb formáit, amelyek nélkülözhetetlenek a stratégiai beruházások hosszú távú hatásának fokozásához;

22.

megjegyzi, hogy a helyi és a regionális önkormányzatok katalizátorokként szolgálhatnak, egybegyűjtve a beruházási projektekhez a különböző állami és magánszereplőket, különös tekintettel a nagyobb szabású projektekre vagy a köz- és magánszféra közötti partnerségekre. Ugyanakkor úgy véli, hogy jobban elő kell mozdítani a határokon átívelő összeköttetéseket és a többszintű együttműködést, tevékenyen elősegítve a régiókon átívelő beruházásokat a páneurópai egységes piac felgyorsítása érdekében, különösen a tőkepiaci unió kialakítása révén, egyidejűleg továbbra is kezelve a szabályozási és igazgatási kihívásokat a jogalkotás minőségének javítására irányuló európai bizottsági programon keresztül, biztosítva ezáltal, hogy a szakpolitikai célokat a lehető leghatékonyabban és a legkevésbé megterhelő módon lehessen elérni;

23.

rámutat a regionális intelligens szakosodási stratégiák jelentőségére, mivel azok elősegítik az európai partnerségek együttes létrehozását a teljesítmény-összehasonlításon alapuló tanulás, valamint a minőségi, sokszereplős és többdimenziós beruházási projektek levezénylése céljából. Ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy a beruházások akadályainak felszámolása együtt járhat az intelligens szakosodáson alapuló regionális innovációs stratégiák (RIS3) Unió-szerte történő végrehajtásával, ami hasznos eszköz lehet ahhoz, hogy a szakpolitikai támogatás és a beruházások a kulcsfontosságú prioritásokra és kihívásokra összpontosuljanak, ösztönözve ezáltal a magánberuházásokat;

24.

rámutat arra, hogy az európai szemeszter folyamata során megnevezett beruházási akadályok jelentős része területi jellegű abban az értelemben, hogy vagy a helyi és regionális önkormányzatok beruházásokkal kapcsolatos funkcióihoz kapcsolódnak, vagy a helyi és regionális önkormányzatok közreműködésével enyhíthetők vagy számolhatók fel;

25.

következésképpen előfordulhat, hogy a beruházások útjában álló jelenlegi akadályok gyökerét – és ebből fakadóan egyszersmind megoldását is – gyakran helyi és regionális szinten és transznacionális együttműködés keretében lehet fellelni;

26.

hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a beruházási gyakorlatok, illetve a beruházások útjában álló akadályok tagállamokszerte rendkívül változatos képet mutatnak, ezért nincs egységesen alkalmazható megoldás;

27.

megjegyzi, hogy ez elsősorban annak tudható be, hogy a helyi és regionális önkormányzatok különféle szerepeket töltenek be a beruházások vonatkozásában: először is, a városok és a régiók beruházók, mivel ők felelnek az Unión belüli közberuházások több mint feléért (54 %). Ezekre a beruházásokra különböző, egymást kiegészítő ágazatokban és funkciók tekintetében kerül sor (humántőke, készségek, oktatás, egészségügy és mások). Ezáltal a városok és a régiók szolgáltatók és szolgáltatásokat lehetővé tévő szereplők. Emellett a helyi és regionális önkormányzatok tervezők is, tekintve, hogy fejlesztési stratégiákat irányítanak, és az előre történő tervezéssel a kulcsfontosságú prioritásokra és kihívásokra összpontosíthatják a szakpolitikai támogatást és a beruházásokat, ösztönözve ezáltal a beruházást. Továbbá a városok és a régiók – például a területfejlesztés és az építési engedélyek kapcsán – katalizátorai és szabályozói a változásoknak. Végezetül beruházási partnerek is, akik beruházási projektek megvalósítása céljából egybegyűjtik a különböző állami és magánszereplőket (11);

28.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság az európai szemeszter keretében – az éves növekedési jelentéstől és a beruházási kihívások abban foglalt listájától kezdve az országspecifikus ajánlásokig – a beruházás ezen akadályainak és kihívásainak azonosítására összpontosít. Mindazonáltal a közkiadások minőségre jobban összpontosító uniós megközelítésének előmozdítása érdekében támogatja azt a javaslatot, hogy az európai szemeszter országspecifikus ajánlásai minimális közberuházásokra vonatkozó célkitűzéseket is tartalmazzanak, többek között a folyó kiadások tekintetében (12);

29.

ezzel kapcsolatban ismételten arra kéri az Európai Bizottságot, hogy jelentessen meg egy fehér könyvet, amely a közkiadások számításakor alkalmazandó, uniós szintű tipológiát határoz meg a közberuházások minőségének tekintetében a hosszú távú hatások függvényében (13);

30.

emlékeztet továbbá arra a javaslatára (14), hogy az Európai Bizottság hivatalosan is csatlakozzon a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közberuházási alapelveket rögzítő 2014. márciusi ajánlásához (15). Üdvözli, hogy az ajánlás valamennyi politikai cselekvési terület (közberuházások összehangolása, kapacitásépítés, keretfeltételek meghatározása) vonatkozásában elismeri a regionális és helyi önkormányzatoknak a közberuházások tervezésében és végrehajtásában betöltött fontos és egyre növekvő szerepét;

31.

rámutat arra, hogy a 2016. évi országspecifikus ajánlásokban megjelölt 178 területi jellegű probléma valamennyi országra és szakpolitikai területre kiterjed, és közel 60 %-uk a beruházások akadályait érinti, amelyek elsősorban megterhelő horizontális és ágazati szabályozásokat, elégtelen színvonalú közigazgatást, egyedi munkaerőpiaci akadályokat, valamint a kis- és középvállalkozások finanszírozási piacán fennálló akadályokat foglalnak magukban (16);

32.

hangsúlyozza, hogy a Régiók Bizottsága helyi és regionális önkormányzatok körében végzett közelmúltbeli felmérése megerősíti, hogy a beruházást és az üzleti környezetet, a munkaerőpiacot, a kiskereskedelmet és egyéb területeket érintő megterhelő szabályok, valamint a valamely tevékenység megkezdéséhez, bővítéséhez vagy megszüntetéséhez szükséges költséges/hosszas/terhes adminisztratív eljárások, illetve a túlságosan lassú vagy terhes bírósági eljárások minden 10 válaszadó közül mintegy 9 számára valóban beruházási akadályokat jelentenek;

33.

javasolja, hogy az európai szemeszter továbbra is kiemelten összpontosítson a beruházással kapcsolatos kihívások azonosítására, beleértve az éves növekedési jelentéssel együtt első ízben 2015 novemberében előterjesztett, „A tagállamok beruházási környezetének kihívásai” című dokumentum évenkénti frissítését;

34.

szorgalmazza, hogy az ilyen területi jellegű beruházási kihívások hatékony kezelése érdekében jobban és strukturáltabb formában vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat az európai szemeszterbe. Arra kéri az Európai Parlamentet, hogy az európai szemeszterrel kapcsolatos parlamentközi üléseken való tevékeny részvétel révén vonja be ebbe a folyamatba a Régiók Bizottságát;

35.

emlékeztet arra, hogy tovább kell egyszerűsíteni az EU megosztott irányítású alapjait, különös tekintettel a pénzügyi eszközök alkalmazására, rámutatva annak fontosságára, hogy az Unión belüli beruházási hiány áthidalásával növekedjen az állami hatóságok igazgatási kapacitása és intézményi szakértelme;

36.

megjegyzi, hogy a beruházási akadályokkal kapcsolatos RB-felmérés (17) keretében a – többségében magukat a helyi és regionális önkormányzatokat képviselő – válaszadók rámutattak arra, hogy városukban, illetve régiójukban a helyi és regionális önkormányzatok igazgatási kapacitása kihívást jelent a beruházások tekintetében. 71 % szerint a beruházások tekintetében kihívást vagy jelentős kihívást jelent a köz- és magánszféra közötti partnerségekben való részvételt lehetővé tevő kapacitás kérdése, amely 70 % szerint kihívást vagy jelentős kihívást jelent a közbeszerzések kezelése tekintetében, különösen az összetettebb eljárások esetében (18);

37.

rámutat arra, hogy az igazgatási kapacitás hiánya nem csupán néhány, kevésbé fejlett uniós tagállamra, illetve régióra korlátozódik, mivel a 2016. évi országspecifikus ajánlásokban a 28 tagállam közül 20 esetében fogalmaztak meg ajánlást a közigazgatás minőségének javítására irányulóan, beleértve a szubnacionális szintet is (19);

38.

arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy csökkentsék még tovább az adminisztratív terheket és dolgozzanak ki új kezdeményezéseket, illetve erősítsék meg a meglévőket a köz-magán társulási folyamatokhoz szükséges ismeretek, készségek és kompetenciák, valamint az igazgatási hatékonyság, illetve különösen a helyi és regionális önkormányzatok igazgatási kapacitásának javítása érdekében, különös tekintettel a beruházások terén betöltött sokrétű szerepükre (tervező, beruházó, beruházási partner, szabályozó, szolgáltató és előmozdító/facilitátor);

39.

hangsúlyozza, hogy a bonyolult globális környezetben végrehajtott stratégiai beruházásokhoz újfajta igazgatási és irányítási kapacitásokra van szükség, amelyekkel erősíthető a jövőbeni üzleti modellek kialakítása és az értékteremtés, bevonva a helyi és regionális értékteremtési ökoszisztémákba a profitorientált és a nonprofit szervezeteket;

40.

rámutat arra, hogy az igazgatási hatékonyság növelésének eredményes eszközei közé tartozik a helyi és regionális önkormányzatok közötti partneri cserék, szakértői kiküldetések, tanulmányi látogatások és műhelytalálkozók révén megvalósuló kapacitásfejlesztés. Ezzel összefüggésben felhívja a figyelmet a „TAIEX REGIO PEER 2 PEER” eszköz által alkalmazott modellre (20) is, amely követésre és bővítésre érdemes;

41.

rámutat a pénzügyi eszközök hatékony felhasználásával kapcsolatos nehézségekre a helyi és regionális önkormányzatok igazgatási kapacitását érintően, amint azokra a Régiók Bizottságának felmérése is rávilágított (21). E tekintetben üdvözli a Fi-Compass platform létrehozását (22) és az Európai Bizottság „polcról levehető” pénzügyi eszközeit (23), amelyek értékes kezdeményezések különösen az igazgatási kapacitásuk tekintetében jelentősebb kihívásokkal küzdő helyi és regionális önkormányzatok számára. Ösztönzi a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy éljenek ezekkel az eszközökkel annak érdekében, hogy további állami és magánforrásokat mozgósítsanak beruházási projektjeikhez; továbbá hangsúlyozza, hogy a Régiók Bizottsága kész együttműködni az Európai Bizottsággal e kezdeményezés elősegítése és előmozdítása érdekében;

42.

hangsúlyozza, hogy miközben a helyi és regionális önkormányzatok kulcsszerepet játszanak az ESBA sikeres végrehajtásában, keveset tudnak róla. A Régiók Bizottsága helyi és regionális önkormányzatok körében végzett felmérése megállapította, hogy a válaszadók csupán 7 %-a tartotta magát „jól tájékozottnak” azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne felhasználni városában vagy régiójában az Európai Stratégiai Beruházási Alapot, 18 % tartotta magát „valamennyire tájékozottnak”, míg 35 % úgy nyilatkozott, hogy csak alapvető információkkal rendelkezik, 39 % pedig nem tartotta magát tájékozottnak (24);

43.

rámutat arra, hogy ez az ismerethiány egyéb, az ESBA-hoz kapcsolódó kezdeményezéseknél is jellemző: a Régiók Bizottsága felmérésében a válaszadók 73 %-a állította, hogy „nem tájékozott” azzal kapcsolatban, hogy beruházási platformokat lehet felállítani a városukon vagy régiójukon belüli beruházások ESBA-támogatással történő finanszírozásához, miközben csupán 2 % állította, hogy „jól tájékozott” a Beruházási Projektek Európai Portáljával vagy az Európai Beruházási Tanácsadó Platformmal kapcsolatban (25);

44.

arra kéri az Európai Bizottságot és az EBB-t, hogy tegyenek többet az ESBA-val és a kapcsolódó kezdeményezésekkel – például a helyi és regionális szintű állami és magánszereplők tanácsadó platformjaival – kapcsolatos tájékozottság és ismeretek javítása érdekében, mivel a jelenlegi helyzet veszélyezteti a beruházási terv sikerét;

45.

együttműködést javasol a helyi és regionális önkormányzatokkal, a Régiók Bizottságával, annak hálózataival, valamint a nemzeti és regionális fejlesztési bankokkal és egyéb intézményekkel a sikeres projektek nemzeti és regionális példáinak azonosítása érdekében, és leszögezi, hogy a Régiók Bizottsága kész a bevált gyakorlatok cseréjével támogatni a teljesítmény-összehasonlításon alapuló tanulás tekintetében a régiókban és a városokban rejlő potenciált, elérve ezáltal a kedvezményezettek és az irányító hatóságok kritikus tömegét;

46.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság a tagállamokban szervezett beruházási roadshow-k alkalmával még jobban megpróbálja felhívni a figyelmet a különböző finanszírozási lehetőségekre;

47.

rámutat arra, hogy nem illeszkednek egymáshoz a tanácsadási és a tájékoztatási stratégiák, és aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a meglévő platformok kizárólagos tanácsadó szerepe elégtelen lehet ahhoz, hogy a beruházási lehetőségeknek kevéssé tudatában lévő régiókban új projekteket lehessen beazonosítani és ösztönözni;

48.

hangsúlyozza, hogy annak elkerülése érdekében, hogy az ESBA tovább súlyosbítsa az eltéréseket az EU-n belüli kohézió szempontjából, szolgáltatásokat és ösztönzőket kell létrehozni a földrajzi egyenlőtlenségek orvoslására, ideértve az ESBA keretében támogatásra jogosult általános célkitűzések körének kibővítését, a tanácsadási és szakértői szolgáltatások javítását vagy decentralizálását, továbbá az Európai Beruházási Tanácsadó Platform szerepének megerősítését, valamint a Beruházási Projektek Európai Portáljának jobb kihasználását, melynek célja a finanszírozást kereső uniós projektgazdák és a világszerte beruházási lehetőségeket kereső beruházók közötti szakadék áthidalása;

49.

hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy gazdaságaink több beruházást és tőkét tudjanak magukhoz vonzani, alapvető változásokra van szükség a gazdasági és a költségvetési keret tekintetében, még jobban törekedve a szabályozási akadályok felszámolására is. Noha a gazdasági kormányzás és a költségvetési szabályok nem feltétlenül tekinthetők közvetlenül a beruházási környezet elemének vagy a beruházást akadályozó tényezőnek, mégis átfogó keretrendszert képeznek, különösen az állami beruházások szempontjából;

50.

rendkívül aggasztónak tartja, hogy válság idején gyakran csökkentik az állami beruházásokat, mivel azok kevésbé láthatóak és politikai szempontból az állami kiadások számos más típusához képest könnyebben visszanyeshetőek, különös tekintettel a humántőkébe, az egészségügybe és az oktatásba való alapvető beruházásokra, amelyek hosszú távon bőségesen megtérülnek. Ezért hangsúlyozza, hogy a jövőbeni fenntartható növekedés és jólét elsősorban a vállalkozások elindítását és növekedését lehetővé tévő gazdasági környezet javításától, valamint a magánberuházások vonzásától és a hosszú távú közberuházások biztosításától függ, amelyeket költségvetési konszolidáció idején is fenn kell tartani;

51.

megjegyzi, hogy – noha a Régiók Bizottsága támogatja a költségvetési politika erőteljesen szabályalapú megközelítését – a jelenlegi költségvetési szabályok korlátai közepette nehézségbe ütközhet a közberuházások megújítása, és ezért hangsúlyozza, hogy a beruházások – különösen, de nem kizárólag a PPP-k – szempontjából kedvezőbb megközelítésmódot kell megvizsgálni, amely a költségvetési szabályok teljes körű alkalmazását is biztosítja, és egyszersmind törekszik az európai régiókon és városokon belüli beruházási lehetőségek maximalizálására;

52.

a jelenlegi költségvetési keret is kínál jó megoldást, különösen a Stabilitási és Növekedési Paktumban és a költségvetési paktumban a strukturális deficithez középtávú célkitűzésként meghatározott adósságküszöb révén. Annak érdekében, hogy legyen elég lehetőség a beruházásokra, de közben tiszteletben tartsák a fiskális szabályokat is, a helyi és regionális önkormányzatoknak az kell, hogy fix reáldeficitszint legyen meghatározva az állami beruházásokhoz, amit nem vesznek figyelembe a strukturális deficithez meghatározott középtávú célkitűzésekben;

53.

ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy ellenzi az európai strukturális és beruházási alapok felfüggesztését mint a Stabilitási és Növekedési Paktum keretén belüli makrogazdasági feltételrendszer közvetlen következményét, mivel ez kedvezőtlenül hatna az uniós társfinanszírozású projektek végrehajtására, tágabb vonatkozásban pedig rontaná az érintett tagállamok és régiók beruházási helyzetét;

54.

ismételten rámutat arra, hogy a tagállamoknál és a helyi és regionális önkormányzatoknál az európai strukturális és beruházási alapok és az EBB általi társfinanszírozás keretében felmerülő állami kiadásokat nem helyénvaló a Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott strukturális kiadások közé sorolni, hiszen ezek a beruházások természetüknél fogva általános európai érdekű beruházások, amelyek a gazdasági növekedés előmozdítása tekintetében bizonyítottan fellendítő hatással bírnak;

55.

emlékeztet arra, hogy a Régiók Bizottságának legfőbb prioritása, hogy a helyi szükségletekre épülő célzott beruházások ösztönzése révén, alulról építkező megközelítésre alapozva és az alulról jövő bevált gyakorlatokra támaszkodva újraélessze az EU gazdaságát és ösztönözze az új vállalkozói szellemet. Hangsúlyozza továbbá, hogy polgárközpontú, innovatív és vállalkozó szellemű Európát kell teremteni;

56.

kiemeli, hogy a Régiók Bizottsága elkötelezett amellett, hogy támogatja a városokat és a régiókat valamennyi szerepük megfelelőbb betöltésében, elősegítve az ismeretek összekapcsolásán alapuló partneri (peer-to-peer) gyakorlatokat és ösztönözve az európai partnerségek fokozására irányuló kapcsolatteremtést. Mindezt pedig az ahhoz szükséges kapacitások kiépítése érdekében, hogy pénzügyi eszközök – európai strukturális és beruházási alapok, Európai Stratégiai Beruházási Alap és mások – felhasználásával közösen létre lehessen hozni minőségi és összetett projekteket;

57.

fontosnak tartja, hogy legyenek adatok az aktuális helyi szintű beruházási projektekről. Jelenleg ez még fejlesztésre szorul, pedig nagyon sokat segítene valamennyi kormányzati szintnek. Ezért azt javasolja, hogy hozzanak létre egy európai eredménytáblát a helyi és regionális beruházásokról, és arra kéri tagjait, hogy egy ilyen adatbázis létrehozása érdekében osszák meg projektjeiket, tapasztalataikat és aggályaikat;

58.

rámutat arra, hogy az Uniónak tovább kell dolgoznia a túlzott bürokrácia csökkentésén annak érdekében, hogy a beruházási környezet hozzáférhetőbb legyen az új – valamint a már meglévő – vállalkozások számára. Hangsúlyozza, hogy bár a városok és a régiók sokat tehetnek a maguk szintjén a szabályozási teher enyhítéséért, fellépésüket nemzeti és európai szintű kezdeményezésekkel kell kiegészíteni;

59.

ismételten hangsúlyozza, hogy a beruházások nemcsak a közlekedésről és az egyéb infrastruktúráról szólnak, hanem a humántőkére, a készségekre, az oktatásra, a kutatásra és az innovációra, az intelligens energiahálózatokra, a lakhatásra, a szociális és egészségügyi létesítményekre, valamint az innovatív és dinamikus vállalkozások alapításának és növekedésének támogatására is kell irányulniuk;

60.

emlékeztet arra, hogy a beruházási terveknek a környezetbarátabb, intelligensebb, befogadóbb és területileg kiegyensúlyozottabb gazdaság megteremtését kell célul kitűzniük annak érdekében, hogy az EU versenyképes maradjon a globális színtéren;

61.

elkötelezett amellett, hogy a magánszektorral összefogva megoldásokat keres a városokon és régiókon belüli beruházások számának növelésére, ami a Régiók Bizottsága által 2016. július 8-án elfogadott, „Invest and Connect” [A beruházás, ami összeköt] című pozsonyi nyilatkozatnak (26) is a legfontosabb politikai üzenete.

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/15

1.

megállapítja, hogy az eurót védelemnek szánták az árfolyam-ingadozásokkal szemben, és eszközként a fenntarthatóbb hosszú távú növekedés biztosítására. Az euro bevezetése azonban együtt járt azzal, hogy az aszimmetrikus sokkhatások ellensúlyozására szolgáló politikai lehetőségek, köztük az árfolyam-leértékelés, elapadtak;

2.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a gazdasági és monetáris uniót (GMU) a Maastrichti Szerződéssel történt létrehozása óta hiányosságok jellemzik, mivel a monetáris politikát uniós szintre emelték, míg a fiskális politika a tagállamok felelőssége maradt, és csak a nemzeti politikák viszonylag laza koordinációjáról szóló rendelkezések vonatkoznak rá;

3.

úgy látja, hogy a GMU sebezhetősége a globális pénzügyi és gazdasági válság alatt vált nyilvánvalóvá, amikor a túlzott mértékű állami és magán adósságszinttel összefüggő fenntarthatatlan egyenlőtlenségek államadósság-válsághoz vezettek, melynek nyomában a kormányzati hitelfelvételi költségek egyes tagállamokban drasztikusan megemelkedtek, ami – egy valódi költségvetési védőháló hiányában – az euro puszta létét is veszélyeztette;

4.

elismeri a válság kezdete óta elért eredményeket a kockázatcsökkentés és azon számos intézkedés terén, amelyeket az uniós intézmények a nemzeti költségvetési politikák összehangolásának megerősítése érdekében tettek;

5.

megállapítja, hogy ezen erőfeszítések és azon tény ellenére, hogy az EU számos régiójában nagyrészt külső tényezőknek köszönhetően ismét pozitív növekedési rátákat tapasztalhatunk, a nemzeti költségvetési politikák összehangolása önmagában se nem növelte a gazdasági sokkhatások elnyelésére irányuló nemzeti kapacitást, se nem gátolta meg a beruházási hiány kialakulását és az egyenlőtlenségek növekedését a GMU-n belül (1), és az intézkedések nem bizonyultak elégségesnek ahhoz, hogy növekedést serkentő, fenntartható és szociálisan kiegyensúlyozott strukturális reformokat valósítsanak meg;

6.

rámutat arra, hogy az EKB a válság kezdete óta törekedett a gazdasági ciklus stabilizálására. Az Európai Központi Bank elnöke integrált intézményeket, valamint erősebb és proaktívabb költségvetési politikát kért euroövezeti szinten, továbbá strukturális reformok végrehajtására szólította fel az euroövezet tagállamait. Az RB, miközben figyelmeztet arra, hogy a monetáris politika önmagában nem képes a gazdaság élénkítésére, hangsúlyozza, hogy a jelenlegi alacsony kamatlábak ösztönzőleg hatnak a hitelfelvételre és a beruházásokra. Az alapvető strukturális reformok, ezek felvállalása a polgárokhoz legközelebb álló szinten és a felelősségteljes költségvetési gazdálkodás jelentik azokat a kulcsfontosságú elemeket, amelyek szükségesek a hosszú távú, fenntartható növekedéshez való visszatéréshez;

7.

megállapítja, hogy az öt elnök „Az európai gazdasági és monetáris unió megvalósítása” című jelentése rámutat arra, hogy euroövezeti szinten – adott esetben – a sokkhatások kezelését célzó kapacitásra van szükség a nemzeti szintű automatikus stabilizátorok kiegészítéseképpen;

8.

úgy véli, hogy a bizalom visszanyerése érdekében az eurónak teljesítenie kell a stabilitásra, konvergenciára, növekedésre és foglalkoztatásra vonatkozó ígéretét. A költségvetési kapacitás segíthet e célok elérésében; A szolidaritás szorosan kapcsolódik a felelősséghez, és függ is tőle, ami azt jelenti, hogy kiegészítő pénzügyi támogatást az euroövezet szintjén csak a felelősségteljes költségvetési gazdálkodás és a strukturális reformok folyamatos, együttes jelenléte esetén volna szabad nyújtani;

9.

megismétli, hogy a GMU fejlesztéséről szóló valamennyi határozatban – amilyen például a költségvetési kapacitás és az automatikus stabilizátorok bevezetése – a helyi és regionális önkormányzatok szerepét a fenntartható növekedés feltételeinek megteremtése tekintetében teljes mértékben el kell ismerni, és ahol lehetséges, meg kell erősíteni, különösen a gazdasági és szociális politikák, valamint a strukturális reformok végrehajtását, továbbá olyan vállalkozásbarát környezet létrehozását illetően, amely megkönnyíti a munkahelyteremtést és a beruházások ösztönzését;

10.

hangsúlyozza, hogy rövid távon a bankunió kiteljesítése a leghatékonyabb eszköz annak érdekében, hogy elejét lehessen venni a pénzügyi rendszert fenyegető válságoknak, és minimálisra lehessen csökkenteni a gazdasági sokkok káros hatásait (2);

11.

úgy véli, hogy a bankuniónak köszönhetően hitelesebbé válik az EKB azon elve, hogy a nemzeti bankrendszerek finanszírozási szükségleteit el kell választani a nemzeti költségvetésektől, és hogy az Unió egyik országában bekövetkező bankválságnak nem kell bankválsághoz vezetnie az egész Unióban;

12.

rámutat arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat, valamint a gazdasági és szociális partnereket be kell vonni az új eszközök – például az aszimmetrikus sokkhatások enyhítését célzó automatikus stabilizátorok – bevezetéséről szóló vitákba;

13.

úgy látja, hogy a GMU szociális dimenzióját az egyes régiók és országok fejlettségi mutatóinak nyomon követésével kell fejleszteni. A hangsúlyt az aktív munkaerőpiaci intézkedések és strukturális társadalmi mutatók nyomon követésére kell helyezni. A szociális partnereket – regionális, nemzeti és uniós szinten egyaránt – be kell vonni a mutatókból következő intézkedésekbe;

14.

nyugtázza azt a meggyőződést, hogy fiskális kapacitásra van szükség ahhoz, hogy a GMU ideiglenes sokkelnyelő mechanizmussal rendelkezhessen (3). Egy lehetséges költségvetési kapacitás nem lehet átfedésben a kohéziós politikai eszközökkel, hanem ki kell egészítenie azokat;

15.

úgy véli azonban, hogy egy uniós szintű költségvetési kapacitást úgy kell kialakítani, hogy ne hordozza magában az állandó transzferek kockázatát, mivel egy ilyen kockázat aláásná azokat az ösztönzőket, amelyek a gazdasági és szociálpolitikákkal kapcsolatos egészséges döntéshozatalt és végrehajtást motiválják nemzeti vagy regionális szinten, illetve a nemzeti vagy regionális szintű strukturális gyengeségek kezelését mozdítják elő. Az erkölcsi kockázat elkerülése érdekében ezért a költségvetési kapacitásnak szorosan kötődnie kell az EU átfogó irányítási keretének megtartásához és a konvergenciák tekintetében történő előrelépéshez;

16.

kéri, hívják fel a tagállamok figyelmét arra, hogy csak akkor férhetnek hozzá a gazdaság stabilizálását szolgáló európai eszközökhöz, ha felelős gazdaságpolitikát mutatnak fel. A szóban forgó eszközök felhasználásának együtt kell járnia a strukturális reformok teljeskörű végrehajtásával, a figyelmet a konvergencia, az összehangolás és az integráció fokozására összpontosítva; továbbá hangsúlyozza, hogy a támogatásnak semmi esetre sem szabad állandó, egyirányú tőkeáramlásokhoz vezetnie az országok között (4); A támogatást európai szinten kell meghatározni, átmeneti jelleggel és egyértelmű ütemtervvel;

17.

nyomatékosan kéri, hogy tartsák tiszteletben a Stabilitási és Növekedési Paktumot, ahogyan az a Stabilitási és Növekedési Paktum hatályos szabályai által biztosított rugalmasság kihasználásáról szóló 2015. januári európai bizottsági közleményben is szerepel, és hangsúlyozza annak fontosságát, hogy minden tagállamnak helyes gazdaságpolitikája és stabil államháztartása legyen, mivel ez a szükséges rövid és hosszú távú beruházásoknak egyaránt előfeltétele;

18.

úgy véli továbbá, hogy ahhoz, hogy a költségvetési szabályok tiszteletben tartása mellett elegendő teret biztosítsunk a beruházási eszközöknek, a strukturális deficithez meghatározott adósságküszöb középtávú célkitűzését ki kellene egészíteni azzal, hogy a helyi és regionális önkormányzatok számára fix reáldeficitszint legyen meghatározva az állami beruházásokhoz;

19.

megismétli a nagyobb gazdasági és társadalmi konvergenciára és a felelősségteljesebb kormányzás erősítésére irányuló felhívását, mivel ezek alapvető fontosságúak az állandó transzferek és az erkölcsi kockázat elkerülése érdekében, és hangsúlyozza a nagyobb konvergencia szükségességét;

20.

hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a társadalmi, gazdasági és területi különbségeket – a tagállamok között és azokon belül egyaránt – csak olyan koncepciók segítségével lehet mérsékelni, amelyek magukban foglalnak egy területi dimenziót is. A felelősségteljes költségvetési gazdálkodás fogalma nem korlátozódhat egy közös rendszer központosított alkalmazására. Ugyanis minél jobban decentralizáljuk és helyi szintre irányítjuk a közkiadásokat, annál erősebbé válnak az ösztönzők, és annál hatékonyabbak lesznek a felelősségteljes költségvetési gazdálkodás, a reformok és a beruházások vonzerejének feltételei;

21.

úgy véli, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek kiküszöbölése, a növekedés fokozása, a munkahelyteremtés, valamint a versenyképesség és mind a GMU-n, mind az EU-n belüli kohézió növelése érdekében orvosolni kell a regionális különbségeket. Hangsúlyozza továbbá, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak munkaadóként, beruházóként, szolgáltatóként és szolgáltatásokat lehetővé tévő szereplőként, a változás tervezőjeként, katalizátoraként és szabályozójaként, valamint beruházási partnerként is fontos szerep jut;

22.

rámutat arra, hogy e területen a strukturális reformok iránti magas szintű felelősségvállalás az érintett helyi és regionális önkormányzatok részéről alapvető fontosságú a reformok sikere érdekében, és kiemeli az európai szemeszter területi dimenzióját. Ismételten felkéri az Európai Bizottságot és a Parlamentet, hogy fogadjanak el egy olyan magatartási kódexet, amely garantálja, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat strukturált módon bevonják az európai szemeszterbe, ami a strukturális reformok előkészítésének is egy módja (5);

23.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy valósítsák meg a tőkepiaci uniót, amely határokon átnyúló tőkeáramlást tesz lehetővé anélkül, hogy veszélybe sodorná a különböző régiók és országok stabilitását, valamint elősegíti, hogy a vállalatok és különösen a mikrovállalkozások és a kkv-k finanszírozási források széles köréhez férhessenek hozzá, és ezzel hozzájáruljanak a gazdasági sokkhatások enyhítéséhez (6);

24.

úgy véli, hogy az euro bevezetése az euroövezet egyensúlyhiányainak kezelését célzó költségvetési támogatási struktúra nélkül történt, és az EU költségvetése jórészt nem alkalmas a finanszírozás gyors mozgósítására, amennyiben az a piacok stabilizálása, a bankok refinanszírozása és a fizetésimérleg-válságok kezelése érdekében szükséges;

25.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy a jövőbeli európai gazdasági és pénzügyi politikák kidolgozása során gondoljon olyan gazdasági mutatók használatának a lehetőségére a régiók esetében, amelyek leírják a régió gazdasági helyzetét adósságállományuk, illetve az európai GDP-hez történő relatív hozzájárulásuk alapján;

26.

hangsúlyozza, hogy részletesen meg kell vitatni a költségvetési kapacitás szerkezetét és kialakítását, és olyan megoldást kell találni, amely összhangban áll az átláthatóságra és a demokratikus ellenőrzésre vonatkozó követelményekkel, valamint az EUMSZ 125. cikkében szereplő, a kötelezettségek átvállalásának tilalmára vonatkozó rendelkezéssel (7);

27.

úgy véli, hogy a költségvetési kapacitásnak két funkciót kellene betöltenie: először is – kedvező gazdasági időszakokban – ösztönözhetné a tagállamok strukturális reformjait annak érdekében, hogy támogatást kapjon a gazdasági és társadalmi konvergencia az euroövezetben, illetve javuljon az övezet gazdasági versenyképessége és ellenálló képessége. Másrészről az aszimmetrikus sokkok kezelésére szolgáló eszköz létrehozásával enyhíthetné az euroövezet tagállamaiban a strukturális tényezők okozta különbségeket a gazdasági ciklusok között;

28.

rámutat arra, hogy jelentős előrelépésre van szükség a fenntartható strukturális reformok terén ahhoz, hogy az aszimmetrikus sokkok hatékony megakadályozása érdekében ösztönözzük a konvergenciát, a növekedést, a foglalkoztatást és a versenyképességet;

29.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a helyi és regionális önkormányzatok esetében vegyék fontolóra a nagyobb költségvetési önállóságot, mert így az önkormányzatok több felelősséget vállalnak a strukturális reformokért, aminek köszönhetően biztosítható a reformok hatékonyabb végrehajtása is;

30.

rámutat arra, hogy fenntartással kell kezelni az olyan uniós szintű pénzügyi támogatást, amelyet a hatályos kohéziós politikai eszközöktől eltérő formában nyújtanak az elfogadott strukturális reformok tagállamokban történő végrehajtásához. Semmilyen lehetséges további támogatás nem lehet átfedésben a hatályos eszközökkel, hanem inkább ki kell, hogy egészítse azokat;

31.

hangsúlyozza, hogy a pénzügyi támogatásnak az országspecifikus ajánlások végrehajtásához kell kapcsolódnia. A strukturális reformokhoz kapcsolódó támogatási programot – amelynek célja, hogy technikai támogatást nyújtson a nemzeti hatóságok részére – a költségvetési kapacitás strukturális reformjaihoz történő hozzájárulásként lehetne továbbfejleszteni;

32.

észszerűnek tartja annak vizsgálatát, hogy célravezető lehet-e egy olyan, a strukturális reformok elősegítését célzó további eszköz, amelyet egy közberuházási stratégia finanszírozására nyújtott hitelek formájában alakítottak ki, ez pedig lehetővé tenné a finanszírozási források és beruházási projektek összesítő állományának létrehozását, amelyre a szükséges reformok végrehajtásának támogatásához van szükség;

33.

úgy látja, hogy a konvergencia és a fenntartható strukturális reformok terén történő jelenlegi erőfeszítésektől függetlenül az euroövezet egészének stabilitását befolyásoló aszimmetrikus sokkhatások – az euroövezeti tagállamok erős integrációját figyelembe véve – nem zárhatók ki teljesen. Ezért olyan eszközre van szükség, amely vészhelyzetben azonnali stabilizációs hatást biztosíthat;

34.

rámutat arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok – a tagállamok szociális biztonsági rendszerében betöltött fontos szerepük miatt – egyes országokban lehet, hogy jobban ki vannak téve az aszimmetrikus sokkok hatásainak;

35.

hangsúlyozza, hogy az európai stabilitási mechanizmust (ESM) tovább kell fejleszteni és olyan európai valutaalappá kell alakítani, amely elegendő hitelnyújtási és hitelfelvételi kapacitással, valamint világosan meghatározott megbízatással rendelkezik, amely magában foglalja az euroövezet költségvetési kapacitásához történő lehetséges hozzájárulást is;

36.

kiemeli, hogy a költségvetési kapacitásnak közös döntéshozatal és GMU-szinten történő végrehajtás tárgyát kell képeznie, de önkéntes alapon az euroövezeten kívüli tagállamok előtt is nyitva kell állnia;

37.

megismétli, hogy az RB-t be kell vonni a GMU-reformok 1. és 2. szakasza közötti átmenetről szóló fehér könyv kidolgozásába;

38.

hangsúlyozza, hogy a valutaunió elmélyítésére irányuló erőfeszítések során ügyelni kell az euroövezeten kívüli országokat érintő következményekre is;

39.

hangsúlyozza, hogy minden olyan intézkedést, amely a GMU megvalósításához kapcsolódik, minél átláthatóbb módon kell megvalósítani, szem előtt tartva a monetáris unió demokratikus legitimitását.

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/19

1.

megállapítja, hogy az európai integráció elsősorban a határok mentén mutatkozik meg. Az európai eszme lényegét ugyanis a nyitott határok és az embereket összekötő infrastruktúrák képezik. Európában a határ menti régiók fejlődését pedig jórészt az határozza meg, hogy rendelkezésre áll-e olyan infrastruktúra, amely össze tudja kötni a városokat, vállalkozásokat és polgárokat a határ két oldalán.

Az, hogy a közelmúltbeli menekültválság határlezárásokhoz vezetett, számos határ menti régió elé új kihívásokat állít e régiók integrált fejlesztése szempontjából.

2.

A határ menti régiókat egyre inkább olyan funkcionális régióknak tekintik, amelyek csak akkor tudják kiaknázni a bennük rejlő növekedési és foglalkoztatási lehetőségeket, ha elegendő az összeköttetés a határ két oldala és az európai hálózat között. A migráció által a határ menti régiókra kifejtett hatást kiegyensúlyozott módon kell felmérni, szem előtt tartva a határokon keresztül ingázó munkavállalók és vásárlók, kkv-k és turisták érdekeit.

3.

A régiók és államok közötti együttműködésnek a foglalkoztatás megkönnyítésére is törekednie kell a határ mindkét oldalán. A kiváló minőségű infrastruktúra és összeköttetések kiépítése arra ösztönzi a határ menti régiókban lakókat, hogy képzettségüknek megfelelő munkát keressenek, adott esetben a lakóhelyüktől távolabb is. Ez javítaná a foglalkoztatásra, illetve arra vonatkozó mutatókat, hogy a képesítések mennyire igazodnak a munkaerőpiaci igényekhez, és így gondoskodna a humántőke jobb hasznosításáról. Nemcsak a gazdasági helyszínek elérhetőségéről van itt szó, hanem a különféle létesítményekéről is.

4.

E jelentés középpontjában a határokon átnyúló vasúti, közúti és kisebb mértékben a vízi összeköttetések állnak. Csak az Európán belüli, határok menti régiókkal foglalkozunk. Az RB azonban, a légiközlekedési stratégiáról szóló véleményre (1) is tekintettel, nem feledkezik meg arról, milyen jelentőséggel bírnak a peremterületek és a szigeti régiók, a legkülső régiók és az azokhoz közeli határ menti területek közötti légi és tengeri összeköttetések, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a TEN-T jövőbeli felülvizsgálata során legyen tekintettel erre a helyzetre.

5.

A határ menti régiókban az összeköttetések hiánya egy átfogóbb kérdéskörhöz köthető, nevezetesen ahhoz, hogy nincs elegendő pénzügyi eszköz a helyi és regionális infrastruktúra fejlesztésére. A határ menti régiókban jelentkező mobilitási problémák megoldásához innovatív gondolkodásmódra van szükség.

6.

Az elmúlt években az Európai Unió főként a nagyszabású transzeurópai közlekedési hálózatokat segítő centralizált megoldásokra fordított figyelmet, főként az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközzel (CEF), de a Horizont 2020 révén is. Viszonylag kevés forrás áll rendelkezésre olyan decentralizált eszközökhöz, mint az Interreg program, amelynek célja, hogy az európai határ menti területeken kiépüljenek a hiányzó, kisebb léptékű összeköttetések, jóllehet ezek a programok sokkal jobban figyelembe veszik az adott határon átnyúló terület helyi szükségleteit.

7.

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) a 2014–2020 közötti hétéves időszakra vonatkozóan már több jelentős, az Unión belüli mobilitásra vonatkozó projektet finanszírozott, és az ezekhez kapcsolódó források nagy részét már kiosztották. Ezért fontos lenne a CEF gazdasági kötelezettségvállalásának megújítása a finanszírozásának növelésével, többek között olyan intézkedések elősegítésével, amelyek a határ menti területeken átfogó hálózatok és a TEN-T hálózathoz kapcsolódó rendszerek kialakítására irányulnak.

8.

Központi jelentőségű feladat a határokon átnyúló közlekedési összeköttetések kiépítése, fejlesztése vagy újbóli megnyitása pénzügyi támogatásának feltérképezése és biztosítása is. Emellett az államok egységesebb kezelésére van szükség a társfinanszírozás szabályainak tekintetében. A munkák finanszírozásában ugyanis fontos szerep hárul a tagállamokra.

9.

A TEN-T hálózat elengedhetetlen az európai régiók fenntartható fejlesztéséhez. A pénzügyi eszközök túlnyomó részét a TEN-T hálózat törzshálózati folyosóira fordítják. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a helyi és regionális átfogó hálózatokkal való összeköttetéseket. Így első lépésként határozottan üdvözöljük, hogy az Európai Bizottság 2016 októberében a TEN-T-CEF keretében pályázati felhívást tett közzé kifejezetten a határon átnyúló összeköttetések kiépítésére.

10.

Ez a hiányzó összeköttetésekkel kapcsolatos CEF-pályázat jó példa arra, hogy milyen eredménye lehet, ha az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Régiók Európai Bizottsága, a tagállamok, valamint az érintett autonóm közösségek vagy régiók intézményközileg együttműködnek azért, hogy meghatározzák a határ menti régiók közös kihívásait, vázolják a lehetséges megoldásokat, és biztosítsák a kihívások kezeléséhez szükséges eszközöket. Ez az együttműködés azt is szolgálhatná, hogy levonjuk a lehetséges következtetéseket a CEF 2020 utáni tervezésére vonatkozóan, és mintául szolgálhatna a más uniós politikai területeken végzett hasonló tevékenységekhez.

11.

Az EU többéves pénzügyi keretének 2016 végén esedékes felülvizsgálata és a 2020 utáni kohéziós politika kialakításáról jelenleg folyó viták kitűnő esélyt kínálnak új javaslatok előterjesztésére annak érdekében, hogy az EU támogatást nyújtson a határ menti régiókban hiányzó infrastruktúra kiépítéséhez. A szubszidiaritás elvének értelmében a legmegfelelőbb megoldás az lenne, ha ezen infrastruktúra finanszírozása (beleértve a kisebbekét is) a határokon átnyúló együttműködési programok (Interreg A) keretében válna lehetővé, és ennek megfelelően emelkednének az azok számára biztosított források.

12.

A „The potential of closing missing links of small scale infrastructure in Europe’s border regions for growth and employment” [Az Európa határ menti régióiban működő kisléptékű infrastruktúra hiányzó összeköttetéseinek megteremtéséből adódó növekedési és foglalkoztatási lehetőségek] című tanulmány (2) számos olyan esettanulmányt mutat be, amelyek alátámasztják ezt az elképzelést.

13.

A határ menti régiókat gyakran peremterületnek tekintik, pedig gazdasági csomópont is lehet belőlük. A regionális gazdasági növekedéshez, a területi kohézióhoz és a határon átnyúló funkcionális területekben rejlő lehetőségek fejlesztéséhez azonban nélkülözhetetlen egy jól működő mobilitási rendszer. Éppen a határ menti területek azok, ahol még sokat lehet nyerni a gazdaságfejlesztéssel és a munkahelyteremtéssel.

14.

Felhívja a figyelmet arra, hogy sok határ menti régió profitál a határon átnyúló kereskedelemből. A könnyebben elérhető és jobb minőségű közúti, vasúti és vízi összeköttetések közvetett módon elősegítenék több társadalmi-gazdasági probléma megoldását, így többek között a munkanélküliség csökkentését és a lakosság életszínvonalának emelését. A határ menti finanszírozási mechanizmushoz való hozzáférés kapcsán prioritásként kell kezelni ezeket a szempontokat.

15.

Az idegenforgalom az infrastruktúra-fejlesztés motorja lehet. Másfelől az infrastruktúra fejlesztése is eredményezheti az idegenforgalom fellendülését. Ilyen katalizátorokat kell felhasználni a fejlődés érdekében. A turizmus fejlesztése szempontjából nem elhanyagolható a határon átnyúló kerékpárút-hálózatok szerepe.

16.

A határokon átnyúló összeköttetések esetében hosszabb ideig is eltarthat, míg jelentkezik a piaci kereslet. A magasabb költségek is ingatag egyensúlyhoz vezetnek a költségek és a haszon tekintetében, főként a kezdeti szakaszban. Erre figyelmet kell fordítani a projektek pénzügyi tervezése során. A projektek pénzügyi tervezése, a piaci megtérülés a határon átnyúló együttműködési programok infrastrukturális beruházásai, a közlekedésfejlesztésre irányuló fejlesztési programjainak gazdaságfejlesztésre gyakorolt hatása miatt is kiemelt jelentőségű. A finanszírozási források eltérő összetétele, az önerő mértéke, a tevékenységek finanszírozási aránya és a konzorciumi szereplők költségviselése meghatározó tényezők a projektek szempontjából. Mindehhez javasoljuk, hogy az egyes határszakaszokon a mindkét ország számára jelentős közlekedési fejlesztések esetében a tagállamok közötti még hatékonyabb projekt pénzügyi elszámolhatóságot célzó egységes útmutatás, szabályrendszer kerüljön kidolgozásra.

17.

Az összekötő pontok hiányának orvoslása az infrastruktúra kiépítését jelenti, de azt is, hogy lehetővé teszünk bizonyos szolgáltatásokat, például új közösségi közlekedési és áruszállító összeköttetéseket. Szó lehet már létező vonalak újbóli megnyitásáról is. Itt az új összeköttetések megvalósíthatósága szempontjából elsődleges szerepet játszik a piaci kereslet.

18.

A határokon átnyúló összeköttetések hiányának orvoslásához az árufuvarozás és a személyszállítás integrált megközelítésére, és minden közlekedési módra – azaz a közúti, a vasúti és a vízi közlekedésre egyaránt – szükség van. Különös figyelmet kell fordítani a határokon átnyúló, akadálymentes jegyárusításra és tájékoztatásra, és közben előnyben kell részesíteni az intermodális közlekedést. Ehhez mindenképpen egyeztetésre és koordinációra van szükség a különböző csatlakozásokat működtető cégek (különösen az állami vállalatok), illetve illetékességi területükön belül az államok és a régiók között.

19.

Az első lépések egyike a határ menti régiókban működő tömegközlekedés menetrendjeinek jobb összehangolása. Második lépés lehet a tömegközlekedésre irányuló, határokon átnyúló koncessziók megvalósítása.

20.

A lassú közlekedésmódok, például a kerékpározás, fontos szerepet tölthetnek be a határ menti régiókban. A kerékpározás ugyanis sok esetben – a közösségi közlekedés mellett – kiegészítő közlekedési eszközként szolgál; egyre többet használják és egyre versenyképesebb, elsősorban a zsúfolt városokban. Ehhez határokon átnyúló megközelítésre, valamint egy jó minőségű kerékpáros infrastruktúra határokon átnyúló hálózatára van szükség. Az EuroVelo úthálózatokhoz kapcsolódó közlekedésfejlesztés a turisztikai desztinációk jobb elérését is szolgálja, amely társadalmi és gazdasági célként is értelmezhető.

21.

A vidékiesebb és gazdasági szempontból kevésbé fejlett régiókban is ajánlatos az integrált tervezés a munkahelyek és különféle létesítmények elérhetőségét gátló akadályok megszüntetéséhez.

22.

Fontos, hogy ne csak a főbb infrastruktúra-hálózaton legyenek határátkelők, hanem az átfogó hálózatokon is. Így rugalmasabb lesz az ingázó forgalom, és könnyebb lesz munkát vállalni a határ mindkét oldalán. A zökkenőmentes mobilitási rendszer megteremtéséhez szorosabb határon átnyúló együttműködésre van szükség minden kormányzati szint és az érintett szereplők között.

23.

Nélkülözhetetlen emellett a közös politikai kezdeményezés az Európai Parlament, az Európai Bizottság, a Régiók Európai Bizottsága és a tagállamok részéről, mely az alábbi elemeket tartalmazhatná:

24.

E kezdeményezés részét képezheti a határ menti régiókban a közlekedési infrastruktúrával és a működési szabványok egységesítésével kapcsolatos projektek sorozata is. Ezt politikai szinten felügyelni és támogatni is lehet.

Az Európai Bizottság részéről a Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság koordinációs szerepet tölthet be a határokon átnyúló mobilitási kérdésekhez és a projektsorozathoz kapcsolódó kezdeményezések, információmegosztás és együttműködés során.

25.

Az Interreg nem csak a finanszírozásról gondoskodhat: megkönnyítheti a határon átnyúló infrastruktúra és létesítmények jobb tervezését is. Az Interreg-A keretében megvalósuló együttműködés fontos szerepet tölthet be a határokon átnyúló mobilitási kérdésekkel kapcsolatos egyeztetés és a problémák megoldása során.

26.

A beruházások könnyebben megvalósíthatók az európai területi együttműködési csoportosulások (EGTC) fokozottabb felhasználása révén. Ez a közlekedési infrastruktúra határokon átnyúló részeinek fejlesztésére nézve is előnyökkel jár.

27.

A polgárokat mielőbb be kell vonni a határokon átnyúló projektek fejlesztésébe. Ez létfontosságú a projektek sikere szempontjából, és hozzájárul azok elfogadottságához. A részvétel elősegíti, hogy a polgárok jobban rálássanak a határ menti területek adta lehetőségekre.

28.

A határokon átnyúló összeköttetések fejlesztése során tekintettel kell lenni a nyitott határokhoz való hozzáállás változására. Ennek oka a menekültválságban, a munkanélküliségben és az erősödő nacionalizmusban keresendő.

29.

Támogatni kell az olyan kezdeményezéseket, melyek az egymással határos uniós tagországok és az Unióval szomszédos országok határ menti területein élők integrálására irányulnak. A közlekedési összeköttetések hálózatának támogatása elősegítené egymás jobb megértését. Az ilyen jellegű fejlesztések révén közelebb kerülhetnének egymáshoz az emberek és a vállalatok, ami javítaná az emberek életminőségét is a határ mindkét oldalán.

30.

Ahhoz, hogy az infrastruktúra határon átnyúlóan jól összekapcsolódjon, és hogy a különböző érintett országos azonos módon közelítsék meg a kérdést, technikai, szabályozási és pénzügyi harmonizáció szükséges. Főként a vasúti síneket és összeköttetéseket kell szabványosítani. Gondolhatunk itt a villamosításra és az európai biztonsági rendszerekre (ERTMS), valamint Kelet-Európa számos országában eltérő szabvánnyal rendelkező keskeny és széles nyomtávú vasútvonalak problémáira. Technikai harmonizációként az infokommunikációs akadálymentesítés és az utastájékoztatás közös platformjának megteremtése, az e-jegyértékesítés, valamint az infrastruktúrához kapcsolódó adatátviteli korszerűsítés is említést érdemel. Ezeknek a céloknak az eléréséhez mindenképpen egyeztetésre és koordinációra van szükség azok között a vasúti infrastruktúrával foglalkozó állami felelősök között, akik az ilyen, határokon átnyúló csatlakozások terén illetékesek.

31.

A technikai harmonizáció mellett a jogszabályok és az engedélyezési eljárások harmonizálására is szükség van, hogy a határokon átnyúló intézkedések ütemezését össze lehessen hangolni. A határokon átnyúló tömegközlekedési koncessziók odaítélése ösztönzőként szolgálhat a határokon átnyúló mobilitási rendszerek javításához. Sokkal jobban együtt kellene működni a határokon átnyúló regionális közlekedési területekkel és közlekedési hatóságokkal.

32.

A Luxemburg által tett javaslat alkalmazása és esetleges kiterjesztése, amely szerint be kellene vezetni egy „a határokon átnyúló együttműködés javítására irányuló egyedi rendelkezések elfogadását és alkalmazását célzó eszközt”, amely lehetővé tenné, hogy az egyik ország jogi és műszaki előírásait egy szomszédos országban is alkalmazzák, csökkenthetné a műszaki akadályokat és a költségeket. Az RB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a határ menti régiókra vonatkozó különleges rendelkezésekről szóló határokon átnyúló európai egyezményre irányuló javaslatot, mérje fel annak lehetséges alkalmazását, és terjesszen elő javaslatot a megvalósítás módozataira vonatkozóan.

33.

Az uniós alapok (TEN-T-CEF) túlnyomó részét (95 %) jelenleg a TEN-T törzshálózati folyosóira fordítják. Az átfogó hálózathoz tartozó kisebb projektek, valamint a TEN-T hálózathoz való kapcsolódásra irányuló kezdeményezések – jóllehet létfontosságúak a határon átnyúló összeköttetések és gazdaságok sajátos problémáinak megoldásához és fejlődéséhez – most gyakran nem kapnak (társ)finanszírozást, de nemzeti finanszírozást sem. Ennek hátterében részben az áll, hogy határ menti területekről van szó. A belföldi útvonalak és összeköttetések volumene gyakran nagyobb.

34.

Egy viszonylag kisméretű projektekből álló összefüggő csomag nagymértékben hozzájárulhat az akadályok felszámolásához a határ menti régiókban. Ezért fontos, hogy a határon átnyúló kisebb infrastruktúra-projektek ugyanolyan előkelő helyet kapjanak az európai napirenden, mint a TEN-T nagyobb projektjei. Az infrastruktúrára irányuló intézkedések mellett külön figyelmet kell fordítani azokra a kezdeményezésekre, amelyek a szolgáltatások fejlesztését célozzák, és amelyek a határ menti államok összehangolt fellépései a mobilitási igény kielégítésére; például a saját közlekedési eszközök használata helyett tömegközlekedési eszközök vagy közös eszközök használatát ösztönzik. Az infrastrukturális beruházások az uniós források felhasználásakor az önerő biztosítását is igénylik. A kisméretű és nagyprojektek uniós forrásokból történő finanszírozása (ESIF) önerő biztosítását is elvárja a projekt partnerektől. Ezt tagállami szinten, a tagállamon belüli jogkörmegosztás alapján, eltérő mértékű nemzeti (társ)finanszírozással is ki kellene egészíteni. A sikeres megvalósítás és a forráslehívás záloga a határon átnyúló projektek, valamint a konzorciumi partnerek pénzügyi stabilitása.

35.

Az áruszállítás terén hasznosak lennének a közúti közlekedés szabályainak összehangolására irányuló lépések olyan kezdeményezések révén, amelyek mérsékelnék az egyes államokban érvényes korlátozások közúti közlekedésre gyakorolt hatását; emellett elő kellene segíteni a vasúti-közúti intermodális terminálok fejlesztését a határokon átnyúló közlekedés érdekében.

36.

Alternatív finanszírozási modellek is segíthetnek – ezeknél alapvetően fontos a közbeszerzési és állami támogatási szabályok egyszerűsítése. Közvetlen közösségi források felhasználásának tervezésekor már a projektfejlesztés időszakában jelentkezhetnek az állami és nem állami szereplők önerő biztosításával kapcsolatos bizonytalanságai. Tekintve az infrastrukturális beruházások jellemzően nagy méretét, közlekedésfejlesztést célzó önerő alap és projektfejlesztési támogatások kidolgozása, tagállami szintű és közös alapok átgondolásra érdemesek lehetnek. A határon átnyúló együttműködési projektek esetében már a tervezéskor gyakran jelentkeznek az önerő hiányából adódó partnerségi problémák.

37.

Az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) lehetőségeket kínál a határ menti régiókban megvalósuló mobilitási és infrastrukturális projektek innovatív finanszírozására. Ezért az RB üdvözli, hogy az ESBA 2.0 nagyobb hangsúlyt helyez a határokon átnyúló és fenntarthatóbb projektek finanszírozására.

38.

Az ESBA nagyobb hatást biztosít, ha léteznek határokon átnyúló pénzügyi szervezetek vagy együttműködés. Meg kellene vizsgálni, hogy az EGTC-k miként jelenthetnének ehhez megfelelő struktúrát, illetve hogyan lehet őket felhasználni az ESBA- és/vagy EBB-támogatásra való jogosultság érdekében.

39.

Az ESBA keretében további pénzügyi eszközöket kell kidolgozni a garanciákkal kapcsolatban az olyan, határokon átnyúló kezdeményezések elősegítése érdekében, amelyek – jóllehet létfontosságúak a hálózatok, valamint a mobilitás és a szolgáltatások elősegítése szempontjából – kevéssé jövedelmezőek.

40.

A meglévő és jól kihasznált vasúti infrastruktúra villamosítása megfelelő alanya lehet az ESBA koordinált felhasználásának.

41.

A határ menti régiók nem egyformák: mások a sajátosságaik, más a fejlettségi szintjük. Vannak nagyvárosi és vidékiesebb határ menti régiók. A földrajzi fekvés és a természeti akadályok befolyásolják az elegendő és megfelelő határokon átnyúló összeköttetés megvalósításának lehetőségeit, és olyan tényezőknek kellene tekinteni őket, amelyeknek előnyt kellene jelenteniük az ilyen stratégiai helyzetben levő, de határokon átnyúló csatlakozásokkal alig rendelkező, vidékiesebb vagy peremterületen levő régiók számára. A határ menti régiók gazdaságfejlesztési törekvéseire jelentős hatással vannak a harmadik országok határtérségének gazdasági, társadalmi jelenségei, különösen a foglalkoztatás, az eltérő regionális fejlettség miatt.

42.

A szigeti régiókban gyakran a komphajók jelentik az egyetlen kapcsolatot a környező területekkel. Erre külön figyelmet kell fordítani.

43.

Különös figyelmet kell fordítani a határon átnyúló hegyvidéki régiókra is, mivel bizonyos hegyvonulatok nehezen megközelíthető határ menti akadályokat képeznek, amelyek miatt ennek megfelelő, költséges műtárgyak építésére (viadukt, alagút stb.) van szükség. A jobb vasúti összeköttetések a hegyvidéki területeken jelentősen csökkenthetik a CO2-kibocsátást és javíthatják a levegő minőségét, illetve optimálisan kihasználhatják az idegenforgalmi potenciált, ezáltal pedig hozzájárulnak a hegyvidéki régiók demográfiai és környezeti életképességéhez.

44.

A határokon átnyúló projektek kidolgozása és az azokról való döntéshozatal esetében költség-haszon elemzéseket és a fejlesztési projektek sikeres megvalósítását megalapozó projekt előkészítési tevékenységeket kell folytatni. Az olyan infrastrukturális összeköttetések, mint például a vasút, gyakran igen drágák. Gondolni kell a projektek megvalósítása során jelentkező, a tagállamok esetében gyakran eltérő közbeszerzési, jogi, pénzügyi és kockázatelemzési lépésekre. Emellett a vasúti összeköttetés üzemeltetési költségeit is figyelembe kell venni a döntéshozatali folyamatban.

45.

Nemcsak rövid távú üzleti esettanulmányokból kell kiindulni, hanem figyelmet kell fordítani az új összeköttetések stratégiaibb értékére is, mivel azok a fejlődés katalizátoraiként szolgálhatnak a (peremterületi) határ menti régiókban. Ennek mentén a határon átnyúló projektek esetében már a projekt infrastruktúráinak tervezési és költségelemzési szakaszában is figyelembe kell venni és összhangot kell teremteni a tagállamok elfogadott közlekedésfejlesztési stratégiáival, valamint a kapcsolódó, a környezetvédelemre és a technológiai kutatás-fejlesztésre valamint az innovációra vonatkozó, tagállami szintű fejlesztési stratégiákkal is.

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/25

1.

kiemeli, hogy a kikötővárosok és a kikötők az Európai Unió (EU) gazdasági rendszerének fontos elemei, melyeknek az egyre erősebb globalizáció jellemezte körülmények között jelentős hatásuk van a gazdasági fellendülésnek, a hatékonyságnövelésnek, az innováció felélénkítésének és a hosszú távú versenyképesség biztosításának a lehetőségeire;

2.

felhívja a figyelmet arra, hogy a tengeri és belvízi hajózásban zajló technológiai változások a kikötői műveletek földrajzi koncentrációjához vezetnek, és csökkentik számos közepes és kis kikötő jelentőségét. Így ezek a kikötők elveszítik gazdasági funkcióikat, és – a hozzájuk kapcsolódó városi területekkel együtt – hanyatlásnak indulnak;

3.

felhívja a figyelmet arra, hogy a kikötőüzemeltetés liberalizációja fontos tendencia a kikötők hatékonyságának növelése szempontjából, a hatékonyságnövelés pedig erősíti az európai közlekedési ágazat versenyképességét. Ezzel összefüggésben megemlíti azokat az aggodalmakat, melyek szerint a liberalizáció esetlegesen megnehezíti azt, hogy a kikötők általános érdekű gazdasági szolgáltatásokat nyújtsanak (és más olyan kikötői feladatokat lássanak el, melyek fontosak a kikötők és városok közötti kapcsolatok működése és fejlesztése szempontjából). Az EUMSZ 345. cikke azonban kimondja, hogy a Szerződések nem sérthetik a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet, és az uniós jogszabályok nem írnak elő konkrét üzemeltetési modellt a kikötőt üzemeltető szervek számára;

4.

úgy véli, hogy a kikötővárosok és kikötők rehabilitációjára irányuló eddigi helyi és regionális szintű intézkedéseket – különösen a szigetek területén – intenzívebben és célirányosabban kell támogatni a kohéziós politika és más uniós politikák keretében, a területi menetrend, a városfejlesztési menetrend, a Lipcsei Charta és az Amszterdami Paktum szellemében, az általuk teremtett lehetőségek kiaknázásával;

5.

üdvözli a kikötőkről szóló rendelet (Ports Regulation) 15. cikkében rögzített elveket. Nem kérdőjelezi meg az elért megállapodást, de arra kéri az Európai Bizottságot, hogy adjon további iránymutatásokat a megállapodás végrehajtásáról. Kiemeli, hogy a kereskedelmi célú kikötői műveleteket magánüzemeltetők végzik, ezért fontos, hogy a kikötői hatóságok konzultáljanak velük a kikötők fejlesztéséről;

6.

szorgalmazza, hogy a kikötői hatóságok, a hajótulajdonosok, a vízi utakért felelős hatóságok, a magánterminálok üzemeltetői, valamint ezek európai és regionális szervezetei kezdeményezzenek alulról felfelé építkező, folyamatos párbeszédet a tengerparti, szigeti és folyóparti helyi és regionális önkormányzatokkal, hogy kompromisszumos és rugalmas megoldásokat dolgozzanak ki a tengeri és belvízi kikötők, kikötővárosok és kikötői területek minden típusának rehabilitációjára;

7.

tudatában van annak, hogy a tengeri kikötők – különösen a TEN-T hálózat 104 legfontosabb kikötője – továbbra is az európai gazdasági térség főkapuinak számítanak, ezért az európai gazdaság versenyképességének megőrzése és megerősítése, következésképpen pedig a társadalmi jólét és béke szempontjából alapvetően fontos, hogy ezek a kikötők össze legyenek kötve a nemzetközi jelentőségű (például a kínai) kikötőkkel és kikötővárosokkal;

8.

megállapítja, hogy a belvízi kikötők – különösen a TEN-T törzs- és átfogó hálózatához tartozó 79 belvízi kikötő – a helyi és regionális gazdaságok központjaiként működnek, az európai belvízi folyosókon pedig hatékony multimodális csomópontként szolgálnak. Itt találkozik az interkontinentális/tengeri szállítás a szárazföldi közlekedési módokkal (vasút, közút és belvízi hajózás), így ezek a kikötők a tengeri kikötők meghosszabbított kapuinak tekinthetők;

9.

kiemeli, hogy egyes európai helyi önkormányzatok, különösen a vidéki és szigeti közösségekben, aktív kikötői hatóságként is működnek, és széles körű hatáskörökkel rendelkeznek a part menti közösségek támogatása, a gazdasági fejlődés előmozdítása és a jól működő, fenntartható tengeri kikötők fejlesztése érdekében. A regionális és helyi önkormányzatok meghatározó állami hozzájárulást nyújthatnak a kikötők hatékony irányításához;

10.

levonja a következtetéseket abból a számos empirikus kutatásból, amelyek igazolják és dokumentálják, hogy az európai kikötők és kikötővárosok közötti évszázados kapcsolatok az utóbbi időben gyors változásnak vannak kitéve, ami az egyre nagyobb kereskedelmi és utasszállító hajókra, a konténeres szállítás terjedésére és a kikötői szolgáltatások földrajzi koncentrációjára vezethető vissza;

11.

felhívja a figyelmet arra, hogy a tengeri szállítás általános növekedése ellenére számos európai kikötőváros és kapcsolódó régió elveszíti gazdasági funkcióit, így eltűnnek a munkahelyek is, a városon belüli kikötők pedig lepusztulnak;

12.

emlékeztet arra, hogy a jelenlegi rossz gazdasági helyzetre és kilátásokra való tekintettel a további innovációk, az automatizálás, a digitalizáció, valamint az új kontinentális és fenntartható piacok – például a körforgásos és a biogazdaság – lehetőségeinek kiaknázása fontos feltételei a jövőbeli gazdasági növekedésnek;

13.

hangsúlyozza, hogy stabil beruházási környezetre és folyamatos uniós finanszírozásra van szükség az innovatív projektek és kezdeményezések számára. Támogatja az alulról felfelé építkező kezdeményezéseket és elképzeléseket, mint amilyenek a köz- és magánszférabeli szereplők és a kutatást és az innovációt támogató kormányzati intézmények között létrehozott, a kikötők és a város közötti kapcsolatoknak, valamint az ágazat innovatív kapacitásának javítását célzó hosszú távú európai belvízi hajózási platformok;

14.

határozottan figyelmeztet arra, hogy a globalizációból adódóan a kikötők által generált kedvező külső hatások – még a legnagyobb kikötők esetében is – távol eső, köztük akár Európán kívül fekvő régiókba és városokba helyeződnek át. Másrészről üdvözli a korábban leromlott állapotba került kikötők diverzifikációját, melynek révén a kikötők új gazdasági tevékenységeket vonzanak, ami helyi szinten is pozitív mellékhatásokkal jár;

15.

emlékeztet arra, hogy – tekintettel a közutak szükséges tehermentesítésére és az EU-nak arra a célkitűzésére, hogy 2030-ra a közúti árufuvarozás 30 %-át a vasúti vagy a vízi közlekedésnek kell átvállalnia (2011. évi fehér könyv a közlekedésről, COM(2011) 144 final) – a belvízi hajózási útvonalak jól kiépített hálózata és a számos belföldi kikötő egyre fontosabb szerepet tölthet be a tengeri kikötők és a hátország összekötésében;

16.

emlékeztet ugyanakkor a TEN-T hálózathoz tartozó közepes méretű kikötőknek, valamint a szigeteken, a szigetcsoportokon és a legkülső régiókban fekvő kisebb kikötőknek a gazdasági fejlődés motorjaként betöltött szerepére. Ezek a kikötők az EU területi kohéziója szempontjából is nagyon fontosak. Ezért gondoskodni kell arról, hogy sokkal könnyebben hozzáférjenek az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz forrásaihoz;

17.

megállapítja, hogy a tengeri és belföldi kikötők hatékonyságának és versenyképességének növelése, a kikötővárosok működésének javítása és a kikötők rehabilitációja nagyon fontos az EU, valamint az uniós tagállamok és régiók jelenlegi növekedési problémáinak megoldása, illetve a globális újraiparosítás szempontjából;

18.

úgy véli továbbá, hogy ha a kohéziós politika és más ágazati politikák keretében nagyobb mértékben támogatjuk a kikötővárosok és a kikötők fellendítését, akkor ez az EU gazdasági, társadalmi és területi fejlődésének katalizátorává válhatna;

19.

felhívja a figyelmet arra, hogy az európai tengeri és belföldi kikötők és kikötővárosok jelentősen különböznek egymástól, ha méretüket, földrajzi helyüket, lehetőségeiket, átrakási profiljukat, az ezekkel összefüggő gazdasági funkcióikat, illetve azt tekintjük, hogy a kikötőnek milyen jelentősége van az adott város gazdaságában;

20.

megállapítja, hogy a helyi, regionális és nagyvárosi jelentőségű tenger menti városok és a kis, közepes és nagy forgalmú kikötők közötti kapcsolatokat más-más problémák jellemzik, ezért kezelésükhöz eltérő megközelítésekre van szükség. Javasolja, hogy az Európai Bizottság a problémák megoldását szolgáló szakpolitikai intézkedések előterjesztésekor vegye figyelembe ezeket a különbségeket, valamint – a szubszidiaritás elvével összhangban – a tengergazdaságban érdekelt feleknek és a tenger menti területek önkormányzatainak a nézeteit;

21.

úgy véli, hogy a kikötőknek a kikötővárosokkal szembeni dominanciája (és viszont) általában aránytalanságokhoz vezet a kikötő–kikötőváros viszonyrendszerének alakulásában, ami mindkét oldalnak árt. Ezt a területi menetrend elveivel összhangban, a tengergazdasági ágazat, az ipar, a szolgáltatói ágazat, valamint a települési és regionális hatóságok szereplőinek közös kezdeményezéseivel kellene megakadályozni, melyeket koordinált uniós ágazatspecifikus politikák keretében jogi és pénzügyi eszközökkel lehet támogatni;

22.

tudatában van annak, hogy a kikötők sajátos területtípusok, amelyeken számos gazdasági tevékenység és ezzel összefüggő igény és érdek összpontosul rendkívül kis helyen. Következésképpen egy olyan összetett területi, gazdasági és társadalmi szerkezet jön létre, amely elkerülhetetlenül ellentétekhez és konfliktusokhoz vezet, és ez nélkülözhetetlenné teszi egy specifikus, integrált, partnerségen alapuló és többszintű megközelítés alkalmazását;

23.

felhívja a figyelmet arra, hogy számos európai kikötő, különösen a 19. században épített kikötők a gyakorlatban kikötői–ipari telephelyek, melyeken vízhez való hozzáférést igénylő vagy a kikötőben kirakodott nyersanyagokat és félkész termékeket feldolgozó termelőegységek gyűltek össze, mellettük pedig sok olyan szolgáltatás, amely a hajózáshoz, az átrakodáshoz és más kikötői tevékenységekhez kötődik (például halászat és akvakultúra, szabadidőprogramok és energiatermelés);

24.

fontosnak tartja, hogy megfelelő koordinációról gondoskodjunk az azonos közigazgatási régióban fekvő kikötők között, és szorosabb legyen az együttműködés az azonos partvonalon fekvő kikötők között, függetlenül attól, hogy melyik régióhoz tartoznak;

25.

hangsúlyozza, hogy javítani kell a kikötői területek és a városok közötti intézményi kapcsolatokat, és ajánlja, hogy állítsanak fel a kikötők és városok integrációjával foglalkozó bizottságokat, követve azoknak a nagy európai kikötőknek a bevált gyakorlatait, ahol már létezik ilyen – a helyi és regionális önkormányzatok, illetve a kikötői hatóságok képviselőiből összeálló – bizottság;

26.

szorgalmazza, hogy a TEN-T folyosókkal foglalkozó fórumok foglalkozzanak a kikötővárosok és kikötők közötti kapcsolatokkal, és ajánlja, hogy specifikus platformokat hozzanak létre a városi csomópontként meghatározott kikötővárosok számára;

27.

kiemeli, hogy a kikötővárosok és kikötők fellendítéséhez többféle tényezőt is integrált módon figyelembe kell venni, így a következőket: a kikötővárosok stratégiai irányítása, szinergiák a kikötővárosok között és a kikötő–kikötőváros–part menti régió viszonylatában, állami ösztönzők és beruházások, a városok és kikötők gazdasági szerkezetének diverzifikációja, a közúti és belvízi közlekedés összekötése, kapcsolódások a vasúti közlekedéshez, környezeti problémák, a kikötők, városok és partszakaszok területrendezése, a kikötők bekötése a város társadalmi életébe;

28.

felhívja a figyelmet arra, hogy a kikötővárosok kiegyensúlyozott fejlesztéséhez innovatív és integrált megoldásokra van szükség, melyek összhangban vannak az uniós városok integrált fejlesztésének elveivel, és figyelembe veszik az adott területek gazdasági, társadalmi és környezeti szempontjait;

29.

megállapítja, hogy a modern konténer- és tömegterminálok egyre inkább kihúzódnak a várossal összekötött, gyakran a város közepén elhelyezkedő kikötőkből. A kikötő és a város közötti kapcsolatok szinergiái ennek megfelelően változnak ugyan, de nem gyengülnek, különösen ami a kikötő és a hátország közötti közlekedési összeköttetéseket, a távközlési és villamosenergia-infrastruktúrákat, a városi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a képzett munkaerőt, a biztonság garantálását, az erősen szakosodott kikötői szolgáltatásokat és az üzleti környezetet illeti;

30.

kiemeli, hogy fel kell mérni és fokozni kell a kikötő–város viszonylatban megjelenő szinergiahatásokat. Ahol szükséges, hasznosnak bizonyulhatnak olyan „puha” politikai eszközök, amilyen például a tapasztalatcsere megfelelő feltételeinek megteremtése, a közlemények, a magatartási kódexek, az iránymutatások;

31.

megállapítja, hogy azok a kikötők, ahol korlátozták vagy felszámolták a vízhez kötött átrakodó vagy ipari tevékenységet, egyfelől nagy terhet jelentenek a kikötővárosoknak, másfelől viszont komoly fejlesztési esélyeket is teremtenek, és főként a kikötő–város kapcsolat jellegétől függ az, hogy a veszélyek vagy az esélyek dominálnak-e;

32.

felhívja a figyelmet arra, hogy a leállított kikötőkben és vízparti ipartelepeken majdnem mindig szükség van egy költséges, hosszadalmas és nehézkes műszaki és környezeti szanálásra, a környező városi területek pedig szociális rehabilitációra szorulhatnak, ami nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a terület alkalmas legyen a beruházásokra. Elengedhetetlenek lehetnek a rehabilitációt és az átalakulást támogató beruházások;

33.

kéri, hogy a városfejlesztési menetrend és az Amszterdami Paktum végrehajtása során hozzanak létre olyan jogi eszközöket, amelyekkel jogi és pénzügyi támogatást lehet nyújtani az ilyen területek műszaki és környezeti szanálásához;

34.

a kikötők gazdasági, kulturális és történelmi téren is fontos mentőövet jelentenek a vidéki, szigeti és periférikus területek számára. A természeti és kulturális örökséget maximális mértékben kihasználó idegenforgalom, üdülési célú hajóutak és vitorlázási tevékenységek bővítése kulcsfontosságú a növekedéshez. A vidékiesebb, szigeti vagy távoli közösségek számára a városközpont-rehabilitáció és a beruházás jelentősége még életbevágóbb;

35.

javasolja, hogy a leállított kikötőkben és vízparti ipartelepeken tegyék lehetővé a különleges gazdasági övezetekhez hasonló intézményes megoldások kidolgozását, tiszteletben tartva a szubszidiaritás és a pénzügyi átláthatóság elvét és világosan meghatározva az állami támogatási kritériumokat;

36.

felhívja a figyelmet arra a lehetőségre is, hogy – különösen a városi partszakaszok tekintetében – kihasználják az eddig szerzett tapasztalatokat, illetve az uniós vagy tagállami szinten kidolgozott megoldásokat a köz-magán társulások terén;

37.

felhívja a figyelmet arra, hogy a kikötők az EU tömegközlekedési infrastruktúrájának részét képezik, és továbbra is főként az állami, regionális vagy helyi kormányzatok irányítása alatt állnak, amit – az egész EU erőteljesebb és kiegyensúlyozottabb gazdasági fejlődése érdekében – így is kell hagyni;

38.

tudatában van annak, hogy a kikötők rehabilitációjához és a kikötővárosok ezzel együtt járó felélénkítéséhez olyan beruházásokra van szükség, amelyek jelentősen meghaladják az állami költségvetések lehetőségeit, ezért elengedhetetlen a magántőke és így a pénzintézmények bevonása. Ezért a közigazgatási szervektől valamennyi szinten, egész Európában egy olyan szakpolitikai intézkedéscsomag biztosítását kéri, amely vonzó az ilyen beruházások számára. Ily módon az állami költségvetéseket, különösen, ha ezeket komoly megszorítások sújtják, hatékonyabban lehet összpontosítani az olyan esetekre, ahol a piaci erők önmagukban nem tudnak megfelelő megoldásokat biztosítani;

39.

hangsúlyozza, hogy a kikötők és kikötővárosok uniós jelentőségét és fejlettségüket a közérdek másképpen látja, mint a magánérdek. Ennek a különbségnek a kiegyenlítése érdekében minden esetben egyedi megközelítésre van szükség, és olyan kompromisszumra kell törekedni, amely hosszú távon mindenki számára előnyös;

40.

kéri, hogy az Európai Bizottság dolgozzon ki olyan megoldásokat, melyek a kikötőkben magánberuházási lehetőségeket teremtenek. E tekintetben biztosítani kell a gazdasági szabadságot, a szereplőkkel való egyenlő bánásmódot, a pénzügyi átláthatóságot és a világos állami támogatási kritériumokat, miközben figyelembe kell venni a hosszú távú regionális és helyi érdekeket is;

41.

felhívja a figyelmet arra, hogy a tengeri és szárazföldi közlekedésre jellemző egyre erősebb globalizáció és technológiai változások következményeképpen több európai kikötő és kikötőváros pozíciója módosul a nemzeti és regionális települési, közlekedési és gazdasági szerkezetben;

42.

úgy véli, hogy ezek a változások nemcsak a gazdasági bázis meggyengüléséhez, hanem a városoknak és ezek helyi közösségeinek funkcionális diverzifikációjához is vezetnek, illetve ahhoz is, hogy rehabilitálni kell a leállított kikötői területeket és vízparti ipartelepeket. Hangsúlyozza, hogy a kikötők és kikötővárosok új gazdasági funkcióihoz nincs mindig szükség vízparti fekvésre, a beruházók választása inkább a városközpont jó elérhetősége, a kiépített infrastruktúra, illetve a táj szépsége és a kulturális értékek miatt esik mégis rájuk;

43.

kiemelten fontosnak tartja megemlíteni, hogy több európai – tengeri és belföldi – kikötő jelentős kulturális értéket képvisel, ezért – jellegzetességeikre való tekintettel – specifikus intézkedésekre van szükség az európai kulturális örökség megőrzését célzó programok és projektek keretében;

44.

úgy véli, hogy a kikötők és vízparti ipartelepek rehabilitációjára irányuló programoknak és eszközöknek ösztönözniük kell az olyan magán- és állami kezdeményezéseket, melyek e területek jobb kihasználását szolgálják, akkor is, ha az adott kezdeményezéseknek nincs közük a tengergazdasághoz és a vízi közlekedéshez;

45.

felhívja a figyelmet arra, hogy az európai tengeri kikötők fejlődését az akadályozza jelentős mértékben, hogy közlekedési szempontból nincsenek megfelelően összekötve a hátországgal, ami gátolja a szállítási és logisztikai láncok hatékonyságát. Ezért szorgalmazza, hogy a kikötőket és a kikötői térségeket hatékonyabban kapcsolják össze az összes egyéb közlekedési móddal, különösen a vasúttal, és folytassanak többletértéket teremtő tevékenységeket, így segítve elő az érintett területek fenntartható fejlődését;

46.

hangsúlyozza, hogy – az integrált logisztikára való tekintettel – a hatékony közlekedési hálózatok kialakításához olyan szárazföldi logisztikai platformok létrehozására is szükség van, amelyek az áruk raktározására, válogatására és tárolására szolgálnak, és megfelelnek az intermodalitás követelményeinek;

47.

úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak – főként egy jogi keret létrehozása révén, de új pénzügyi eszközökkel is – támogatnia kellene az olyan kezdeményezéseket, melyek a hátország meglévő és tervezett kikötőkből való elérhetőségének, valamint a távoli, a szigeti és a legkülső területek megközelíthetőségének javítását célozzák. Ennek érdekében a TEN-T és a TEN-R, valamint a transzeurópai energiahálózat (TEN-E) és a transzeurópai távközlő hálózat (TEN-Telecom) keretében korszerűsíteni kellene a meglévő közlekedési összeköttetéseket, figyelembe véve a kikötővárosok szükségleteit és érdekeit a városi és regionális közlekedés terén;

48.

a part menti régióknak, különösen, ha kikötőkkel is rendelkeznek, természeti adottságaik miatt komoly potenciáljuk van arra, hogy a megújuló energia, a fenntartható turizmus és a kreatív iparágak kiválósági központjaivá váljanak. A part menti régiók azonban gyakran a peremterületeken és legkülső régiókban találhatók, és így az infrastruktúra fejlesztését követelik meg az uniós egységes piachoz, illetve a régió többi részéhez való erősebb kapcsolódás érdekében;

49.

megállapítja, hogy a kikötők működése és fejlesztése számos fontos környezetvédelmi problémát generál, melyek nemcsak magát a kikötővárost, hanem az egész tengerparti régiót érintik. Gondolhatunk itt a partszakasz egyensúlyának megzavarására, a partok átépítésére, a vízszennyezésre, a vízi ökoszisztémák tönkretételére, helyi szinten pedig a (veszélyes) hulladékok keletkezésére, a bakteriális veszélyekre, a zajra és a káros anyagok kibocsátására;

50.

felhívja a figyelmet arra, hogy a leállított kikötők és vízparti ipartelepek általában erősen szennyezettek, ezért környezetvédelmi alapon szanálni kell őket, és ehhez külön támogatást kell biztosítani a különféle szintű környezetvédelmi programok és projektek – köztük természetvédelemre, illetve tenger- és folyópartvédelemre irányuló kezdeményezések –keretében. Ez különösen igaz az olyan terminálokra, ahol olajt, olajtermékeket és földgázt rakodnak át, illetve az ezekhez kapcsolódó feldolgozó üzemekre, amelyek komoly környezeti kockázatot jelentenek;

51.

hangsúlyozza, hogy az új átrakodó terminálok – melyek általában a meglévő kikötőktől távol épülnek – gyakran komoly természeti károkat okoznak. Ezért a károk minimalizálása és egy esetleges környezeti kompenzáció biztosítása érdekében különösen körültekintő tervezésre van szükség, a helyi és regionális önkormányzatok, a társadalmi szereplők és a környezetvédelmi szervezetek bevonásával;

52.

a munkavállalók támogatását célzó kockázatértékelési és biztonsági irányító rendszerek rendkívül fontosak a kikötők és sportkikötők folyamatos működésének szempontjából. Nem szabad megengedni, hogy az uniós kikötők és a környező területek jó hírneve csorbuljon ebben a tekintetben;

53.

emlékeztet az alternatív üzemanyagok kikötői infrastruktúrájának kiépítéséről szóló 2014/94/EU irányelvből fakadó új kötelezettségekre, melyek alapján LPG-t (cseppfolyósított földgázt) és villamos energiát kell rendelkezésre bocsátani a rakpartokon 2025. december 31-től. Ezek az új rendelkezések teljes mértékben indokoltak a környezetvédelem és a kikötővárosi lakosság egészségének szempontjából, de végrehajtásukhoz európai pénzügyi segítségre van szükség, amit figyelembe kell venni már a jelenlegi, de főként a 2020 utáni programozási időszak közlekedési csomagjában is;

54.

felhívja a figyelmet arra, hogy a környezettel kapcsolatos kérdéseket minden olyan uniós programban és projektben tartósan figyelembe kell venni, amelynek célja a kikötővárosok és kikötők rehabilitációja, összefüggésben a környezetvédelmet, ezen belül pedig különösen a tengeri és vízi környezet védelmét szolgáló programokkal;

55.

felhívja a figyelmet arra, hogy a történelmi kikötők az akkori műszaki és gazdasági feltételekből következően általában a belvárosi területek közvetlen szomszédságában helyezkednek el, és gyakran ezek legvonzóbb részét alkotják;

56.

tudatában van annak, hogy mivel számos funkció áthelyeződött a város szélére, sok európai belváros műszaki, gazdasági és társadalmi rehabilitációra szorul, hogy vonzóbbá válhasson az ott lakók, a kereskedelem, a vendéglátóipar, a kulturális intézmények, valamint a köz- ás civil társadalmi intézmények számára;

57.

úgy véli, hogy érdemes közös koncepciót kidolgozni a lepusztult városközpontok, valamint az elhagyott kikötők és vízparti ipartelepek számára, mivel mindkét esetben rehabilitációra és támogatásra van szükség a városfejlesztési menetrend és az Amszterdami Paktum elveivel összhangban;

58.

hangsúlyozza, hogy az ilyen jellegű kezdeményezések sikerének záloga az, hogy bevonják a helyi lakosságot, és a rehabilitált területeknek legalább egy részét közterületté nyilvánítsák, amelyet a helyiek és a turisták egyaránt használhatnak;

59.

felhívja a figyelmet arra, hogy a kikötők szanálásakor nagyobb mértékben kellene támaszkodni azokra az uniós, tagállami és regionális programokra és projektekre, melyek rendelkezésre állnak a közterületek kialakítása és a helyi lakosság támogatása érdekében;

60.

úgy véli, hogy a kikötővárosok és kikötők sikeres rehabilitációjához szorosan együtt kell működnie minden érdekelt (magán- és közszférabeli, valamint társadalmi) szereplőnek, és a tengeri medencéket, a belföldi vizeket, a kikötővárosokat és a tengerparti területeket illetően helyi és regionális szintű innovatív megoldásokat kell találni a stratégiai tervezés és a területrendezés terén;

61.

megállapítja, hogy a stratégiai tervezésre, a területrendezésre és a kikötők működtetésére vonatkozó szabályok és eljárások összhangjának hiánya jelentősen megnehezíti az ilyen területek felélénkítését, és ezért támogatásra, tapasztalatcserére és adott esetben „puha” uniós szabályozásokra van szükség;

62.

kéri, hogy az uniós városfejlesztési menetrend vegye figyelembe a városok földrajzi és funkcionális különbségeit, így a kikötővárosok specifikus fejlesztési problémáit is, amelyekkel a végrehajtás további szakaszaiban mindenképpen foglalkozni kell;

63.

üdvözli, hogy mindkét dokumentum szem előtt tartja a partnerségi elvet, valamint azt, hogy mennyire fontos részvételt biztosítani a települési önkormányzatok, a civil társadalmi szereplők, a tudás- és innovációs központok és a gazdasági szereplők számára;

64.

úgy véli, hogy bár a kikötők és kikötővárosok problémái elsősorban a regionális és nemzeti hatóságok hatáskörébe tartoznak, a hatékony uniós szintű együttműködés és támogatás is előnyös lehet. Fontos a különböző transzeurópai hálózatok – a TEN-T, a TEN-E és a TEN-Telecom fejlesztésének folytatása, különös hangsúlyt fektetve a közlekedési összeköttetések korszerűsítésére, elsősorban a TEN-R keretében, és azt sem kellene kizárni, hogy új összeköttetéseket hozzunk létre;

65.

ajánlja, hogy a közlekedéssel, a tengergazdasággal, illetve a tengeri és vízi környezet védelmével kapcsolatos uniós szakpolitikákban vegyék figyelembe a kikötők és kikötővárosok fejlesztési kihívásait;

66.

ajánlja továbbá, hogy a városfejlesztési menetrend és az Amszterdami Paktum végrehajtásának további szakaszaiban vegyék figyelembe a kikötővárosok működésének és fejlesztésének sajátosságait;

67.

javasolja a peremterületeken fekvő kikötők és kikötővárosok vasúti csatlakozásainak bővítését és korszerűsítését.

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/32

1.

üdvözli az új partnerségi keret létrehozásáról szóló közleményt, mivel az hangsúlyozza, hogy a migráció összetett probléma, amelyet különböző szinteken kell kezelni; rámutat, hogy a menedékjog olyan alapvető emberi jog, amelyet a nemzetközi jog mellett az összes tagállamot kötelező nemzetközi kötelezettségek is védenek. Sürgeti ezért az EU-t és a tagállamokat, hogy hozzanak létre biztonságos, jogszerű útvonalakat és lehetőségeket a menekültek számára: például humanitárius folyosókat és humanitárius vízumokat, illetve erősítsék meg a családegyesítést. A tagállamoknak meg kell vizsgálniuk a menedékjog iránti kérelmek nagykövetségeiken és konzulátusaikon történő benyújtásának lehetőségét;

2.

elismeri, hogy a közlemény olyan innovatív megközelítést tartalmaz, amely a migráció jobb kezelésének biztosítása érdekében mindenekelőtt a harmadik országokkal folytatott együttműködésen alapul, és mind az Unió, mind a partnerországok érdekeit figyelembe veszi;

3.

támogatja és elismeri, hogy az Uniónak egységes hangon kell felszólalnia, valamint be kell vonnia az érdekelt feleket és az érintett intézményeket. A helyi és regionális önkormányzatok szerepet vállalhatnak és kell is vállalniuk az átfogó migrációs partnerségek (paktumok) végrehajtására irányuló, uniós és nemzeti szinten, illetve harmadik országokkal összehangolt közös erőfeszítésekben – ez különösen azokra a régiókra és településekre vonatkozik, amelyekben jelentős a partnerségi kerethez köthető országokból származó diaszpóra;

4.

egyetért azzal, hogy sokkal többre van szükség, mivel az Unió még mindig humanitárius válsággal küzd. Harmadik országok és az EU partnerei menekültek millióit fogadták be, akik közül sokan otthonukat elhagyni kényszerült, kísérő nélküli kiskorúak, valamint többen Európába vágyó gazdasági migránsok. Ennek kapcsán az EU és harmadik országok közötti nemzetközi együttműködésnek új dimenziót kell kapnia, és további eszközöket kell bevezetnie, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy megfelelő választ adjanak a közelmúlt és a jövő migrációs kihívásaira;

5.

sürgeti az Európai Bizottságot, hogy minden szereplőt – a tagállamokat, az uniós intézményeket és a legfontosabb harmadik országokat – arra ösztönözzön, hogy partnerségben működjenek együtt a migrációs áramlások rendezetté tétele érdekében, valamint hogy megelőzzék, hogy a menedékkérők és a dokumentumokkal nem rendelkező gazdasági migránsok embercsempészek vagy emberkereskedők kezében veszélyes tengeri utakra vállalkozzanak. Ugyanakkor az RB tudatában van annak, hogy sürgősen kezelni kell és meg kell szüntetni az irreguláris migráció és a kényszerű lakóhelyelhagyás kiváltó okait a származási országokban. A nemzetközi, nemzeti, regionális és helyi szintű együttműködés létfontosságú ahhoz, hogy az európai migrációs stratégiával összhangban valósággá váljon a közös európai migrációs politika;

6.

elismeri, hogy a migrációs és a fejlesztési politika szorosan összekapcsolódik egymással. Ez a kapcsolat az ENSZ 2015 szeptemberében, New Yorkban jóváhagyott, 2015 utáni időszakra szóló fejlesztési menetrendjével kapcsolatos viták alapvető részét képezte. A menetrend sikeres végrehajtása szempontjából döntő fontosságúnak kell tekinteni a migráció hatékony és humánus kezelését. Az RB tudatában van annak, hogy milyen előnyöket és lehetőségeket jelent a biztonságos, rendezett és szabályos migráció a migránsok, a származási, a tranzit- és a célországok számára. Azt is hangsúlyozza, hogy a diaszpórában élőket is be kell vonni származási országuk fejlesztésébe. Annak is tudatában van, hogy az irreguláris migráció káros hatással van a migránsokra és a származási országoknak azon kötelezettségére, hogy az EU visszatérési irányelvével és más nemzetközi eszközökkel összhangban visszafogadási és hazatérési eljárások keretében fogadják állampolgáraikat;

7.

megismétli, hogy támogatja a 2015-ben előterjesztett európai migrációs stratégiát, amely vázolja a jelenlegi migrációs kihívás külső és belső szempontjainak kezelése érdekében egyidejűleg végrehajtandó különféle intézkedéseket. A külső stratégia a menekülésre kényszerülő személyek számának csökkentésére vonatkozó, az irreguláris migráció kiváltó okait figyelembe vevő, hiteles és elérhető célok kidolgozása során a harmadik országokkal létrejött partnerségekre összpontosít;

8.

egyetért azzal, hogy az Unió által már meghozott intézkedések – például a vallettai csúcstalálkozó, az EU–Törökország nyilatkozat, a migrációról folytatott magas szintű párbeszédek, a felülvizsgált európai szomszédságpolitika, a Nyugat-Balkánról szóló vezetői találkozó – mellett a harmadik országokkal szembeni hosszú távú, stratégiai uniós megközelítés megerősítésére, valamint az uniós tagállamok közötti belső összhang és koordináció fokozására van szükség. Az Unió külső és belső politikái közötti szinergiák és ösztönző hatások maximális kihasználása érdekében összehangoltabb, rendszeresebb és strukturáltabb megközelítésre van szükség. Emellett a helyi és regionális önkormányzatok számára garantálni kellene a hozzáférést az európai szomszédságpolitika forrásaihoz, illetve a mediterrán térségre irányuló egyéb forráshoz;

9.

egyetért azzal, hogy az irreguláris migráció és az EU-ba történő illegális belépés lehetőségeinek csökkentése mellett az EU-nak koherens, hiteles és eredményes visszafogadási és visszatérési politikákat kell folytatnia a származási országokkal, amelyekben részt vesznek az uniós tagállamok migránsközösségei is, tiszteletben tartva az emberi jogokat és a visszaküldés tilalmának elvét, valamint figyelembe véve a származási vagy tranzitországok tényleges lehetőségeit a visszafogadottak vagy visszatértek jogainak biztosítására;

10.

az arra vonatkozó nemzetközi kötelezettségek sérelme nélkül, hogy az EU-ba történő belépésük szabályosságától függetlenül védelemben kell részesíteni a menedékkérőket és mindenki mást, aki nemzetközi védelem másfajta formáira jogosult, az RB azt kéri, hogy hozzanak létre harmadik országokban fogadóállomásokat (hotspot) a nemzetközi védelmet kérelmezők számára. Ezeket a fogadóállomásokat harmadik országokban kellene létrehozni, az EU-nak, valamint nemzetközi szervezeteknek (UNHCR) kellene irányítani, feladatuk pedig a menedékjog iránti kérelmek legitimitásának megvizsgálása lenne. Azoknak, akiket menedékjogra vagy nemzetközi védelemre jogosultaknak ismernek el, menetrend szerinti közlekedési eszközök álljanak rendelkezésre az általuk választott európai országokba való eljutáshoz, ily módon elkerülve a csempészek irányítása alatt álló, tengeri közlekedésre alkalmatlan lélekvesztőkön való átkelést;

11.

egyetért azzal is, hogy az Uniónak lehetőségeket kell teremtenie arra, hogy az érintett személyek legálisan utazzanak az Unióba, hogy ott nemzetközi védelemért folyamodjanak, illetve munkát, oktatási, kutatási vagy befektetési lehetőségeket keressenek;

12.

sürgeti az Uniót és az Európai Bizottságot, hogy ragaszkodjanak az emberkereskedők és embercsempészek ellen küzdő különböző szervek és ügynökségek – Frontex, NATO, EUNAVFORMED, az Europolon belül működő Embercsempészés Elleni Európai Központ – közötti jobb együttműködéshez, valamint a hírszerzési adatok említett ügynökségek és a tagállami ügynökségek közötti jobb megosztásához;

13.

sürgeti az EU-t, hogy nyújtson külön támogatást az olyan szervezeteknek, mint a Nemzetközi Migrációs Hivatal, amelyek segítik azoknak a migránsoknak a visszatérését, akik tranzitországokba érve rájönnek, hogy becsapták őket, vagy egyszerűen csak nem kívánják útjukat tovább folytatni az EU-ba;

14.

üdvözli, hogy a partnerségi keret végső célja olyan következetes és célzott szerepvállalás, amelynek keretében az Unió és tagállamai összehangoltan alakítják ki a harmadik országokkal megkötendő átfogó partnerségek (paktumok) létrehozására szolgáló mechanizmusokat, eszközöket és ösztönzőket, hogy az összes partner humanitárius és emberi jogi kötelezettségeinek maradéktalan tiszteletben tartása mellett javítsák a migráció kezelését;

15.

teljes mértékben támogatja a Földközi-tengeren végrehajtott életmentéssel kapcsolatos rövid távú célt, és hosszú távú célként a partnerországokkal való együttműködést sürgeti a szervezett bűnözői csoportok által irányított veszélyes tengeri utazások megakadályozása érdekében; támogatja a származási országokba való visszatérést és visszafogadást ösztönző intézkedések bevezetését, valamint az annak lehetővé tételére irányuló célt, hogy a migránsok és a menekültek az otthonukhoz a lehető legközelebb tartózkodjanak; elsőbbséget kell biztosítani a kiszolgáltatott helyzetben levő kérelmezők számára, különös tekintettel a kísérő nélküli kiskorúakra, akiknek mindenek felett álló érdekeit az Európai Bíróság ítéleteivel összhangban minden esetben elsődleges szempontként kell figyelembe venni. Ennek kapcsán arra kéri az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzon tovább a migrációs folyamatba bekerülő kísérő nélküli kiskorúak kérdésével, akiknek a kezelése sokszor a régiók hatáskörébe tartozik. Várakozással tekint ezért az Európai Bizottság új, átfogó stratégiája elé, amely a kísérő nélküli kiskorúakra vonatkozó cselekvési terv (2011–2014) kiegészítéseként jelenik majd meg, hogy az eltűnt, illetve kísérő nélküli kiskorúak helyzetét is figyelembe lehessen venni;

16.

megismétli az EU arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy az EU migrációs stratégiájával és más fontos migrációpolitikai eszközökkel összhangban a legális migrációra vonatkozó célzott új politikák révén kezelje a hosszú távú gazdasági, társadalmi és demográfiai kihívásokat és munkaerőhiányt az EU-ban. Ezt a célt szolgálhatja az is, ha támogatjuk a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezők legitim törekvéseit arra, hogy részt vegyenek a közéletben és a politikai életben, és hozzájárulásaikkal gazdagítsák azt. A harmadik országokból érkező migráció garantálhatja az uniós gazdaság fenntartható növekedését, Európának pedig képzett emberekre van szüksége ahhoz, hogy biztosíthassa világszintű versenyképességét. Ugyanakkor a partnerországok tartanak az agyelszívástól. A körkörös migráció megoldás lehet arra, hogy elkerüljük az agyelszívás veszélyét a partnerországokban;

17.

emlékezteti a Tanácsot, hogy a Régiók Bizottsága előmozdíthatja a migránsok származási és tranzitországainak helyi és regionális önkormányzataival folytatott párbeszédet és együttműködést, például a meglévő szerveken és platformokon – a helyi és regionális önkormányzatok euromediterrán közgyűlésén (ARLEM), a keleti partnerség helyi és regionális önkormányzatainak konferenciáján (CORLEAP), a konzultatív vegyes bizottságokon és a munkacsoportokon – keresztül. Ez az együttműködés az Unióba jogszerűen utazni kívánó migránsokat vagy a jelenleg partnerországokban (például Törökországban, Libanonban és Jordániában) befogadott, áttelepítésre váró menekülteket felkészítő, indulás előtti intézkedések végrehajtásának szükséges feltétele;

18.

azt javasolja, hogy könnyítsék meg az uniós helyi és regionális önkormányzatok és a gazdasági migránsok származási országai közötti információcserét, ami jelentősen csökkentené az irreguláris migrációt ösztönző erőket. Az információcsere keretében tájékoztatást kellene adni a visszafogadási egyezményekről, az EU-ba készülő migránsokat tájékoztatni kellene az EU-ban ténylegesen várható munkalehetőségekről, a jogellenes migrációs útvonalak igénybevételének veszélyeiről, a nemzetközi védelemre vonatkozó szabályokkal és előírásokkal kapcsolatos valós helyzetről (ezeket az információkat ugyanis gyakran eltorzítják annak érdekében, hogy rávegyék a migránsokat arra, hogy rábízzák magukat az embercsempészekre), a foglalkoztatási lehetőségekről, az elérhető szociális jóléti juttatásokról stb.;

19.

egyetért azzal, hogy pozitív ösztönzőket kell beépíteni az uniós fejlesztéspolitikába, jutalmazva egyrészt azokat az országokat, amelyek eleget tesznek arra vonatkozó nemzetközi kötelezettségüknek, hogy visszafogadják saját állampolgáraikat, másrészt azokat, amelyek együttműködnek a harmadik országokból eredő migráció szabályozása terén, továbbá azokat az országokat is, amelyek megfelelő intézkedéseket hoznak a konfliktusok és üldözés elől menekülő személyek befogadására;

20.

egyetért azzal, hogy az új megközelítés sikerének biztosítása érdekében partnereink kapcsán ötvözni kell a pozitív és negatív ösztönzőket. Ugyanakkor meg kell teremteni a kényes egyensúlyt a migrációkezelési ösztönzők és a globális uniós fejlesztési segélyek között. A segélyeket nem szabad teljes mértékben a harmadik országokkal kötött visszafogadási megállapodások keretében vállalt kötelezettségek teljesítésétől függővé tenni, mivel ez veszélybe sodorhatja a fenntartható fejlesztési célok elérését és az EU Lisszaboni Szerződésének a mélyszegénység és az egyenlőtlenség felszámolására irányuló vállalásait. Egyértelműen el kell választani egymástól azt, hogy a partnerországok mennyiben képesek és mennyiben hajlandóak arra, hogy együttműködjenek az EU-val a migrációkezelésben, hiszen ez a két dolog alapvetően eltér. Ezzel összefüggésben az RB úgy véli, hogy hivatalos fejlesztési támogatást csak akkor kellene biztonsági és határigazgatási projektekre irányítani, ha ezek egyértelműen előnyösek a kedvezményezettek számára. A migrációs megállapodások végrehajtására nem képes partnerországoknak továbbra is részesülniük kell azokból a pénzügyi és egyéb eszközökből, amelyek célja az EU migrációs paktumainak működőképessé tétele;

21.

sürgeti ezért az Uniót, hogy igyekezzen a harmadik felekkel olyan személyre szabott partnerségi megállapodásokat kialakítani, amelyek valóban tükrözik a harmadik felek igényeit, problémáit és kapacitásait, figyelembe véve, hogy a különböző partnerek eltérő kihívásokkal és körülményekkel néznek szembe;

22.

ösztönzi azokat az uniós tagállamokat, amelyek hagyományosan szoros (történelmi, kulturális, gazdasági stb.) kapcsolatokat ápolnak bizonyos országokkal, hogy kapcsolataikat felhasználva mozdítsák elő az ezen országokkal és ezen országok között folytatott együttműködést annak érdekében, hogy megkönnyítsék a visszafogadott személyek visszafogadását és visszailleszkedését;

23.

ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy az európai szomszédságpolitika 2015-ös felülvizsgálatát követően haladéktalanul véglegesítse Jordániával és Libanonnal az új partnerségi prioritásokat. Libanon és Jordánia fogadta be – Törökországgal együtt – az ötmillió szíriai menekült többségét. Jordániában jelenleg minden kilencedik ember – a 6,7 millió lakosból 700 000 fő – a szíriai polgárháború elől menekült oda. Libanonban az adatok jelenlegi állása szerint a szíriai menekültek száma a 4,6 millió lakosból 1,1 milliót, Törökországban pedig a 79,5 millió lakosból 2,5 milliót tesz ki;

24.

aggodalmát fejezi ki a menekültekről szóló, 2016. március 18-i EU–Törökország megállapodás és különösen a menedékkérőknek a görög égei-tengeri szigeteken található csomópontokon történő fogva tartásával kapcsolatban felmerült számos súlyos emberi jogi kérdés miatt, továbbá a menedékkérők Törökországba mint „az első menedék országába” vagy „biztonságos harmadik országba” való visszatérése, valamint az azzal kapcsolatos félelmek miatt is, hogy Törökország esetleg magába Szíriába küldi vissza a menekülteket. A Régiók Bizottsága ugyancsak aggasztónak találja, hogy a görög menekültügyi rendszeren belül lassan megy végbe a csomópontokon folytatott menekültügyi eljárásokkal kapcsolatos kapacitásbővítés, késik a Görögországnak nyújtandó támogatás, mindezidáig rendkívül alacsony mértékű volt a Törökországból érkező menekültek letelepítése, valamint késedelem tapasztalható a szíriai menekültek támogatására irányuló török erőfeszítésekhez kapcsolódó uniós pénzügyi segítségnyújtás kifizetése terén;

25.

bírálja, hogy az új megállapodás tekintetében a közlemény valódi garanciák nélkül határoz meg 16 kiemelt országot, mivel közülük nem mindegyik tekinthető „biztonságos harmadik országnak” és/vagy nem mindegyikben elfogadható az emberi jogi helyzet. Még ha a „biztonságos harmadik országgal” kapcsolatos szabályt nem is alkalmaznák ezekben a megállapodásokban, Törökország példája aggasztó jelzésként szolgál e tekintetben. Az EU-nak mechanizmusokat kell létrehoznia az említett országokban történő fogadás ellenőrzésére;

26.

várakozással tekint a Tunéziáról szóló stratégiai közlemény elfogadása elé. Ha Tunéziában a forradalom után folytatódik a békés és demokratikus átmenet a gazdasági és biztonsági stabilitás megteremtése irányába, az rendkívül pozitív jeleket küldene a térség számára, ezért az Uniónak támogatnia kell ezt a folyamatot;

27.

emlékeztet arra, hogy a Líbiában fennálló helyzet különleges figyelmet és stratégiai lépéseket igényel, és üdvözli a közleményben ezzel kapcsolatban előirányzott szerepvállalást. A Régiók Bizottsága hangsúlyozza a líbiai helyi és regionális önkormányzatokkal folytatott együttműködés jelentőségét, továbbá arra kéri az Európai Bizottságot, hogy teljes mértékben támogassa a Régiók Bizottsága és az ARLEM arra irányuló erőfeszítéseit, hogy előmozdítsák az uniós helyi és regionális önkormányzatok és azok líbiai partnerszervezetei közötti együttműködést célzó, az ARLEM legutóbbi, nicosiai közgyűlésén elindított kezdeményezéseket (nicosiai kezdeményezés);

28.

üdvözli, hogy hangsúlyt fektetnek a tranzitországokkal való együttműködésre, amelyekre általában jelentős pénzügyi teher hárul – különösen helyi és regionális szinten – a menedékkérők és az irreguláris migránsok fogadása kapcsán. Az ENSZ 2016 szeptemberében elfogadott, a menekültekről és a migránsokról szóló New York-i nyilatkozata elismeri, hogy a menekültek és migránsok tömeges vándorlása aránytalanul érinti a szomszédos és a tranzitországokat, és kimeríti kapacitásaikat. A tranzitországok helyi és regionális önkormányzatainak ezért uniós vezetéssel kapacitásépítésben, pénzügyi támogatásban kell részesülniük, és információmegosztásban kell részt venniük. Az RB kéri, hogy az EU gondoskodjon olyan mechanizmusokról is, amelyek támogatják a közvetlen, személyes együttműködést az EU és a partnerországok helyi és regionális önkormányzatai között, a tervezési és irányítási kapacitás helyi és regionális szintű erősítése érdekében;

29.

egyetért azzal, hogy az elutasított menedékkérők és az irreguláris migránsok visszatérésének és visszafogadásának megvalósíthatóságára irányuló közös erőfeszítések minden paktum lényeges részét képezik majd. Az RB szerint a származási országok helyi és regionális önkormányzatai a migrációs politikák főszereplői, mivel számos kulcsfontosságú hatáskör az ő kezükben van: többek között a munkaerőpiachoz, a lakhatáshoz, az oktatáshoz és az egészségügyhöz való hozzáférés biztosítása, amelyek mind közvetlenül kihatnak a hazatelepülők visszailleszkedésével, és ily módon a társadalmi kohézió és a fenntartható társadalmak biztosításával kapcsolatos kapacitásukra. A migránsok befogadásával, beilleszkedésével és visszailleszkedésével kapcsolatos mindennapos kérdések különösen helyi és regionális szinten merülnek fel. A paktumoknak ezért a hazatérési eljárás eredményességének és fenntarthatóságának növelését kell célozniuk, és megfelelő finanszírozást kell biztosítaniuk az önkéntes hazatéréshez, illetve segíteniük kell a származási országokat a visszafogadott állampolgárok reintegrációjában;

30.

meggyőződése, hogy ha optimális eredményeket szeretnénk elérni a migránsok befogadása, beilleszkedése és visszailleszkedése terén, akkor a többszintű kormányzás a legmegfelelőbb módszer a szükséges intézkedések és kezdeményezések együttesének kialakításához;

31.

emlékeztet arra, hogy az Unióban és a harmadik országokban egyaránt meg kell osztani a bevált gyakorlatokat a helyi és regionális önkormányzatok körében a migrációval kapcsolatos valamennyi kérdést illetően. Ilyen kérdés többek között a beilleszkedési és visszailleszkedési politikák ügye, az irreguláris migráció kezelése, a krízishelyzetek korai figyelmeztető jeleinek felismerése és/vagy a válságok korai megelőzése, az embercsempészet és a migránskereskedelem elleni (a migránscsempészet elleni uniós cselekvési tervvel (2015–2020), a migránsok szárazföldön, légi úton és tengeren történő csempészése elleni fellépésről szóló ENSZ-jegyzőkönyvvel, az emberkereskedelem felszámolására irányuló, a 2012–2016 közötti időszakra szóló uniós stratégiával és a palermói jegyzőkönyvvel összhangban folytatott) küzdelem. A Régiók Bizottsága alkalmas arra, hogy a többszintű kormányzás és a szubszidiaritás elvével összhangban megszólítsa a partnerországok városait és régióit, és így elősegítse és ösztönözze az innovatív ötletek és gyakorlatok cseréjét, valamint előmozdítsa a helyi és regionális önkormányzatok hatékonyabb bevonását a bevándorlási és integrációs politikák megtervezésébe és végrehajtásába;

32.

egyetért azzal, hogy a paktumok végrehajtásához elengedhetetlenül szükség van a tagállamok tapasztalatára és erőforrásaira, valamint azzal is, hogy a hatékony együttműködés az uniós szakértőkből, köztük a migráció helyi és regionális vetületeit jól ismerő, helyi szinten tevékenykedő szakemberekből álló hálózatoktól függ. Az RB üdvözli ezért, hogy a migránscsempészet elleni uniós együttműködés összehangolásának elősegítése céljából európai migrációs összekötő tisztviselőket küldenének a kiemelt származási és tranzitországokba, és sürgeti a tagállamokat, hogy haladéktalanul jelöljék ki a megfelelő szakembereket erre a feladatra;

33.

támogatja, hogy a paktum rövid távú céljainak elérése érdekében a meglévő pénzügyi eszközöket és a meglévő alapokat vegyék igénybe, azonban ezzel kapcsolatban arra kéri az uniós tagállamokat, hogy haladéktalanul teljesítsék az adott alapok tekintetében megállapított hozzájárulásaikat;

34.

kiemeli a meglévő alapok – például a törökországi menekülteket támogató eszköz (3 milliárd EUR), az Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért (1,8 milliárd EUR), a szíriai válság kezelésére szolgáló uniós regionális alap (1 milliárd EUR) – és a paktumok végrehajtásához a 2016–2020 közötti időszakra esetleg rendelkezésre bocsátható, legfeljebb 8 milliárd EUR összegű egyéb pénzügyi eszközök közötti szinergiák kiaknázásának jelentőségét. A strukturális alapokkal meglévő lehetséges szinergiákat ugyancsak meg kell vizsgálni;

35.

üdvözli az Európai Bizottság ambiciózus Külső Beruházási Tervre vonatkozó javaslatát, amely az irreguláris migráció kiváltó okait kezelné, és támogatná a partnerországokat Afrikában és az EU szomszédságában az irreguláris migráció következményeinek kezelésében, eközben pedig hozzájárulna az ENSZ más fejlesztési céljainak eléréséhez. Arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az uniós tagállamokkal és a nemzetközi partnerekkel folytatott szoros párbeszéd keretében mihamarabb dolgozza ki ezt az eszközt;

36.

üdvözli az Afrika és az EU szomszédos országai számára javasolt Külső Beruházási Terv csomagot, amelynek célja a beruházások mozgósítása (a jobb üzleti környezetnek, a magánberuházásoknak, valamint a beruházásfinanszírozási kérelmek egyablakos ügyintézési rendszerének köszönhetően) és a munkahelyteremtés fellendítése a partnerországokban;

37.

üdvözli az üzleti környezet javítását célzó gazdasági és strukturális reformoknak nyújtandó uniós technikai segítség és támogatás fokozását. Az RB határozottan kéri, hogy a helyi önkormányzatokat és vállalkozásokat vonják be a javasolt technikai segítségnyújtásba, amely segítené ezeket abban, hogy több bankképes projektet dolgozzanak ki. Ez javítaná az általános vállalkozói környezetet, és felhívná a nemzetközi befektetői közösség figyelmét a helyi önkormányzatokra és vállalkozásokra;

38.

meg van győződve arról, hogy a javasolt beruházási terv rövid és hosszú távon is kihat majd a fenntartható fejlődés javítására az EU partnerországaiban, amelyekből sok migráns érkezik vagy amelyeken sok menedékkérő és irreguláris migráns halad át. A javasolt terv tehát közvetlenül kezeli majd az irreguláris migráció eredendő okait, és segít visszaszorítani az irreguláris migrációt;

39.

véleménye szerint nagyon fontos, hogy az EU, a tagállamok, a harmadik országok, a nemzetközi pénzügyi intézmények, az európai kétoldalú fejlesztési intézmények és a magánszektor egyaránt hozzájáruljon a beruházási tervhez. A Régiók Bizottsága üdvözli az ambiciózus Külső Beruházási Terv benyújtására irányuló európai bizottsági kezdeményezést, amelynek célja, hogy 62 milliárd eurót mozgósítsanak az ENSZ fejlesztési céljainak könnyebb elérésére és ezáltal az irreguláris migráció kiváltó okainak kezelésére;

40.

ezzel kapcsolatban kéri, hogy az Európai Bizottság kezdeményezését a tagállamokkal és más nemzetközi partnerekkel megkötött különleges megállapodás révén valósítsák meg, melyben elköteleznék magukat amellett, hogy azonos összeggel egészítsék ki az összes uniós hozzájárulást, ösztönzésképpen a további köz- és magánbefektetések számára;

41.

üdvözli a szeptemberben előterjesztett tervet, amely három pilléren nyugszik: a magánberuházások mozgósítása; a technikai segítségnyújtás fokozása; valamint az általános üzleti környezet javítása. Sajnálja, hogy a közlemény nem említi a helyi és regionális önkormányzatokat, és kiemelten fontosnak tartja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok segítséget és forrásokat kapjanak. A második pillérnek egyértelműen be kell vonnia a helyi és regionális önkormányzatokat is, és a Régiók Bizottságának partnerként részt kell vennie annak végrehajtásában. A Régiók Bizottsága által kidolgozott decentralizált együttműködési atlasz hasznos eszközt jelenthet a finanszírozást igénylő projektek és a lehetséges együttműködő partnerek feltérképezésében. Az RB kéri, hogy a külső beruházási terv irányítási struktúrájában a helyi és regionális önkormányzatok is képviseltethessék magukat;

42.

sürgeti ezért az Európai Bizottságot, hogy a terv kidolgozásába vonja be a Régiók Bizottságát mint az uniós helyi és regionális önkormányzatok szószólóját, amelyek közül sokan széles körű tapasztalattal rendelkeznek a fejlesztési együttműködés terén;

43.

annak megvizsgálására kéri az Európai Bizottságot, hogy az uniós tagállamokban a különféle diaszpóracsoportok miként vállalhatnak partneri szerepet a származási országukon belüli beruházások finanszírozásában. 2013-ban a fejlődő országokból származó migránsok több mint 400 milliárd eurót küldtek haza. Ezek az átutalások általában stabilabbak, mint az egyéb magántőke-áramlások, hiszen a legutóbbi globális pénzügyi válság során csupán 5 %-kal estek vissza és gyorsan visszaálltak a válság előtti szintre. Az átutalásokban rejlő lehetőségekre jó példa, hogy 2013-ban a diaszpóra által Szenegálba átutalt összegek az ország GDP-jének 10 %-át tették ki;

44.

megismétli, hogy az uniós és harmadik országokban működő helyi és regionális önkormányzatok szerepet vállalhatnak és kell is vállalniuk a migrációs partnerségek végrehajtására irányuló, uniós és nemzeti szinten, illetve harmadik országokkal összehangolt közös erőfeszítésekben. Ezen belül a helyi és regionális önkormányzatok kulcsfontosságú szerepet töltenek be a tájékoztatásban, valamint a származási, a tranzit- és a célországok polgárai számára a szükséges információk biztosításában;

45.

a potenciális migránsoknak tisztában kell lenniük azokkal a kockázatokkal és veszélyekkel, amelyekkel az Unióba való szabálytalan belépés megkísérlésekor néznek szembe. Tájékoztatni kell őket arról is, hogy a célországokban milyen feltételekkel és rendszerekkel találkozhatnak, ideértve a munkaerőpiacra, az elérhető képzésekre és nyelvtanfolyamokra, valamint a családegyesítés feltételeire vonatkozó információkat is. A potenciális migránsokat tájékoztatni kell továbbá a származási országuk és a célország közötti kulturális különbségekről, figyelmeztetve őket az elfogadhatatlan viselkedésre és gyakorlatokra;

46.

a célországok lakosait és vállalatait tájékoztatni kell a migráció előnyeiről, valamint megfelelően fel kell készíteni őket arra, hogy miként segíthetik a migránsok beilleszkedését. Ez a tájékoztatás helyi és regionális szinten valósítható meg a legjobban, ahol a legkisebb a távolság az önkormányzatok és a polgárok között. A legális migrációval és a hosszú távú integrációval kapcsolatos megfelelő, helyi és regionális szintű politikák a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelem eszközeként szolgálnak;

47.

emlékeztet arra, hogy miközben a javasolt partnerségi keret megemlíti bevezetőjében, hogy a fejlesztési és szomszédsági politikák révén meg kell erősíteni a helyi szintű kapacitásépítést, azt nem fejti ki jobban, hogy milyen konkrét intézkedésekkel kell ezt elérni. Az RB képes arra, hogy partner legyen a partnerországokbeli helyi és regionális szintű kapacitásépítési erőfeszítésekben, és erre lehetőséget is kell biztosítani számára;

48.

kiemeli, hogy be kell ruházni a partnerországok helyi kapacitásaiba és helyi és regionális kormányzataik fellépéseibe. A helyi kormányzatokat partnerként kell bevonni a külső beruházási terv összes pillérébe, és az RB támogatja a PLATFORMA azon megjegyzését, hogy az EU városainak a partnerországok városaival való együttműködése kulcsfontosságú eszköz a helyi migrációkezeléssel kapcsolatos új megközelítés alkalmazásában, a kapacitásépítésben, valamint a technikai szakértelem megosztásában. Ezzel összefüggésben úgy véli, hogy a külső beruházási tervnek finanszíroznia kellene a városok közötti és régiók közötti együttműködést;

49.

hangsúlyozza, hogy az EU, a tagállamok, az uniós helyi és regionális önkormányzatok, illetve a migránsok származási és tranzitországaiban működő helyi és regionális önkormányzatok közötti együttműködés az összes partner számára előnyös módon segítheti elő a migráció hatékonyabb kezelését. E célból az Uniónak és a tagállamoknak pénzügyileg és politikailag egyaránt támogatniuk kell a helyi és regionális önkormányzatokat.

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/39

1.

elismeri, hogy az ENSZ által 2015. szeptemberben elfogadott, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend egy új és ambiciózus kötelezettségvállalási keretet határoz meg, amely változtatásokra irányuló erőfeszítésre szólít fel valamennyi országot az inkluzív és fenntartható fejlesztési stratégiákra való átállás érdekében, mind nemzeti, mind nemzetközi szinten;

2.

elismeri, hogy a 2030-as menetrend kezdetektől fogva egyetemes jelleggel került meghatározásra, ezért valamennyi országot, az Európai Uniót és az uniós tagállamokat is, kötelezi azok hazai politikájának és nemzetközi kötelezettségvállalásainak felülvizsgálatára a 2030-as menetrend céljaival és célkitűzéseivel való összeegyeztetés érdekében; ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezt a feladatot nemcsak nemzeti szinten kell elvégezni, hanem az Európai Unió helyi és regionális szintű uniós önkormányzatainak hatáskörébe tartozó politikák és kompetenciák területén is;

3.

hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak és tagállamainak meghatározó szerepet kell betölteniük a 2030-as menetrend kidolgozásában és végrehajtásában; pozitívan értékeli e tekintetben „A következő lépések Európa fenntartható jövőjéért: Európai fellépés a fenntarthatóságért” című közlemény és „Az Európai Unió átfogó kül- és biztonságpolitikai stratégiája” révén tett lépéseket;

4.

úgy véli, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet többszintű és többszereplős menetrendnek kell tekinteni, amely együttműködésre hívja fel és kötelezi el a hatóságokat a különböző szinteken (helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi), valamint a kormányon kívüli egyéb társadalmi szereplőket; ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a 2030-as menetrend számos célja és célkitűzése közvetlenül érinti a nemzeti szint alatti hatóságok fellépési és illetékességi területeit, ezért a megvalósíthatóság érdekében a régiókat és a helyi önkormányzatokat teljeskörűen be kell vonni a fenntartható fejlesztési célok átültetésébe és az azok eléréséhez szükséges politikák kidolgozásába;

5.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy olyan új konszenzust kell meghatározni a fejlesztésre vonatkozóan, amely felülvizsgálja és aktualizálja a 2005-ben meghatározottakat, lehetővé téve a 2030-as menetrend kihívásainak, valamint a nemzetközi színtéren és a fejlesztési együttműködési rendszerben bekövetkezett változásoknak a kezelését;

6.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend előbbre vitelének legjobb módja az, ha megerősítik az EU és a tagállamai közötti együttműködésre irányuló politikák koordinációját; ugyanakkor fenntartja, hogy a 2030-as menetrend átfogó jellege és a célkitűzései között fennálló összefüggések miatt szükséges a politikák koherenciájának előmozdítása is, mind közösségi, mind tagállami szinten;

7.

megállapítja, hogy a globalizáció nagyobb dinamikája egy integráltabb és összetettebb világ kialakulásához vezetett: megváltozott a hatalom jellege és nemzetközi megoszlása, a fejlődő világ heterogénebbé vált, máshogy oszlik meg a globális szegénység, megnövekedtek az országokon belüli különbségek és kiszélesedett a nemzetközi közjavak köre; úgy véli, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend egyértelmű válaszadási kísérlet a fent említett változásokra, valamint a következő évtizedekbeli fejlődés előmozdítása által felvetett kihívásokra;

8.

elismeri a 2030-as menetrend egyetemes jellegét, amely arra ösztönzi az országokat és a társadalmakat, hogy próbálják meg az országok politikáit közösen a menetrendben kitűzött célkitűzésekhez igazítani; ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ezt az erőfeszítést az állami fellépés valamennyi szintjén meg kell tenni, a regionális és a helyi hatóságokat is ideértve;

9.

megerősíti, hogy a fenntartható fejlesztési célokat támogató célkitűzések ösztönzik a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) kiterjesztését; úgy véli, hogy míg az ODA továbbra is meghatározó lesz a legszegényebb országok finanszírozásának forrásaként és más típusú országokban a változást elősegítő katalizátor mechanizmusként, az új menetrend más, az ODA hatótávolságán kívülre eső folyamatok és eszközök felé fordulásra késztet majd;

10.

úgy véli, hogy az erőforrások és kapacitások mobilizálásának igénye a segítségnyújtáson túl a meglévő együttműködési rendszerekkel és módszerekkel való stratégiaibb jellegű működésre kötelez nemzetközi szinten; habár a jövőben az észak–dél együttműködés továbbra is kiemelkedő szerepet tölt be, szükséges a dél–dél vagy háromszög jellegű együttműködési programokkal való összehangolása; ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a decentralizált együttműködés központi szerepet tölthet be az új menetrendben azzal, hogy segíti az állam alatti szint szereplői közötti, azok hatáskörein belüli tapasztalatcserét; végül úgy véli, hogy a 2030-as menetrendben meghatározott többszintű logikájának megfelelően az Európai Unió és a tagállamok közötti együttműködés keretében fokozottan igénybe kell venni a különböző regionális és többoldalú együttműködési programokat;

11.

úgy véli, a 2030-as menetrend – törekvéseinek és átfogó jellegének köszönhetően – minél több és változatosabb szereplő részvételére szólít fel a menetrend támogatásában, ideértve többek között a regionális és helyi hatóságokat, valamint a civil társadalmi szervezeteket, vállalatokat, alapítványokat, egyetemeket és oktatási központokat, hogy olyan hozzáadott értéket lehessen így generálni, illetve hasznosítani, amely ezek tapasztalataiból és fellépési területéből származik;

12.

támogatja az Európai Unió és tagállamai azon szándékát, hogy határozott és aktív kötelezettséget vállaljanak a 2030-as menetrend végrehajtásában, amihez szükséges a fenntartható fejlesztési célok horizontális szerepének következetes előmozdítása az EU-n belül alkalmazott közpolitikák területén, mind uniós, nemzeti, regionális és helyi szinten; továbbá hangsúlyozza, hogy a szereplők által alkalmazott politikákat és kezdeményezéseket fokozatosan a menetrendben megállapított célokhoz kell igazítani;

13.

egyetért abban, hogy az Európai Unió külső fellépése meghatározó szerepet tölt be a fenntartható fejlesztési célok megvalósításában, ezért üdvözli az ennek megvalósulása érdekében, és az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ – 21. cikk (2) bekezdés) és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ – 208. cikk) által meghatározott prioritások értelmében tett előrelépéseket; valamint támogatja az Európai Bizottság azon szándékát, hogy a fejlesztésre vonatkozó új konszenzus, az Európai Unió átfogó kül- és biztonságpolitikai stratégiájában meghatározottaknak megfelelően, hozzájáruljon az Európai Unió külső tevékenységével kapcsolatos prioritások hatékony megvalósításához;

14.

támogatja azt az európai bizottsági szándékot, hogy a fejlesztési politikát összeegyeztessék az egyéb, nemzetközi szintű uniós politikával – például többek közt a humanitárius segítségnyújtással, a kereskedelemmel, a regionális integrációval, az egészségüggyel, az oktatással, az energiaüggyel kapcsolatos politikával, a halászati, a mezőgazdasági politikával, a környezetvédelmi politikával, a tudománnyal és a technológiával foglalkozó politikával, a migrációs és menekültügyi vagy az európai szomszédságpolitikával; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a politikák koordinációs szintjének javítása mellett szükség van e politikák és a nemzetközi szinten elfogadott fejlesztési célok nagyobb mértékű összehangolására is;

15.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a hatékonyság érdekében az Európai Uniónak közös szempontok alapján egységes választ kell adnia; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ennek nem csupán az EU és a tagállamok között, hanem a tagállamok és a regionális és helyi hatóságok között is meg kell valósulnia, mert a fenntartható fejlesztési célok megvalósításához szükséges hatáskörök egy részével azok rendelkeznek;

16.

támogatja azt az európai bizottsági szándékot, hogy az Európai Unió és a tagállamok fejlesztési együttműködése egy, a jogokból kiinduló megközelítésre épüljön, amelynek értelmében a fejlesztésre irányuló erőfeszítések végső céljaként az ember áll a középpontban; továbbá úgy véli, hogy ez a megközelítés összhangban van a fenntartható fejlesztési célokkal és a 2030-as menetrend alapelvével, mely szerint „senkit sem hagyunk magára”, hogy a fejlődés terén elért előrelépések a társadalom legtörékenyebb és legsebezhetőbb rétegeit is elérjék;

17.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a nemek közötti egyenlőség hangsúlyozása ennek a jogokra épülő megközelítésnek szerves részét képezi, és ösztönöznie kell az EU és a tagállamok fejlesztési együttműködési fellépéseit, valamint a decentralizált együttműködést, ami nemcsak az ezen a területen meglévő egyenlőtlenségek elleni küzdelemhez járul hozzá, hanem a nők jogainak, érvényesülésüknek és az oktatáshoz való hozzáférésüknek minden szinten történő előmozdításához is;

18.

úgy véli, hogy az Európai Unió és a tagállamok fejlesztési politikájának egyik központi célkitűzése az országok segítése a szegénység elleni küzdelemben, ideértve az alapvető szociális szolgáltatások szintjének és minőségének javítását a lakosság egészére nézve, amint azt a 2030-as menetrend is meghatározza; azonban felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy az említett szolgáltatások nagy részét decentralizált hatóságok nyújtják, ezért alapvető fontosságú, hogy a regionális és helyi hatóságok támogatást kapjanak a fenntartható fejlesztési célok megvalósításához;

19.

egyetért a 2030-as menetrend arra irányuló célkitűzésével, hogy az egyenlőtlenség elleni küzdelem és a társadalmi kohézió előmozdítása révén befogadó társadalmakat alakítsanak ki; ugyanakkor úgy gondolja, hogy a decentralizált közigazgatás központi szerepet tölt be az egyenlőtlenségeket okozó társadalmi kirekesztés és marginalizálódás azonosításában és orvoslásában;

20.

hangsúlyozza, hogy a bizonytalanság és az erőszak felszámolása, valamint hatékony és átlátható intézmények megerősítése révén békés és helyesen kormányzott társadalmakat kell kialakítani; felhívja a figyelmet arra, hogy ennek a folyamatnak az állampolgárokhoz legközelebb eső területről kell kiindulnia, a helyi és a regionális intézmények fejlesztésének támogatásával, lehetővé téve ezáltal az állampolgárok demokratikus részvételi és ellenőrzési mechanizmusai megteremtésének elősegítését. Az állampolgárok elkötelezettek a 2030-as menetrendben szereplő fenntartható fejlesztési célok elérése iránt, ezért a globális polgárságra való nevelést a fejlesztési együttműködés nemzetközi rendszerét alkotó – kormányzati és nem kormányzati – szervek és szereplők politikáinak és stratégiáinak alapvető dimenziójává kell tenni;

21.

egyetért a 2030-as menetrend azon célkitűzésével, amely a fejlesztési folyamatok környezeti fenntarthatóságának feltételeit hivatott biztosítani, a természetierőforrás-gazdálkodásnak és a legsérülékenyebb ökoszisztémák védelmének javításával; ismételten leszögezi, hogy a helyi és regionális hatóságok kulcsfontosságúak ezeknek a politikáknak a megvalósításában azzal, hogy a fenntarthatóság, valamint az érintett közösségek gazdasági és társadalmi fejlődésének összehangolására törekednek; ez a célkitűzés kiemelten fontos a 11. fenntartható fejlesztési célra vonatkozóan, amely a „befogadó, biztonságos, ellenállóképes és fenntartható városok és települések kialakítása” igényével foglalkozik;

22.

fontosnak tartja az országokban az inkluzív és fenntartható gazdasági növekedés útjának ösztönzését, amely – ahogy az a 2030-as menetrendben is szerepel – képes a tisztességes munka biztosítására; felhívja a figyelmet arra a szerepre, amelyet a regionális és helyi hatóságok tölthetnek be ezeknek a folyamatoknak az előmozdításában azzal, hogy a szereplők – ideértve a helyi kis- és középvállalkozásokat is – összefogása révén jól meghatározott területi bázisokra épülő termelési struktúrákat alakítanak ki;

23.

röviden összefoglalva, felhívja a figyelmet a partnerországokban a decentralizált közigazgatásnak a 2030-as menetrend végrehajtásában betöltött jelentőségére; hangsúlyozza, hogy a decentralizált együttműködés adott esetben szerepet játszhat a tapasztalatok és képességek ilyen jellegű szereplők közötti megosztásában; és kéri, hogy az új fejlesztési konszenzus ismerje el és ösztönözze az ilyen jellegű együttműködés lehetőségeit;

24.

elismeri, hogy habár minden ország maga felel a fejlődéséért, a fenntartható fejlesztési célok elérése valójában csak egy valamennyi országot, többoldalú intézményeket és egyéb társadalmi szereplőket felölelő globális szövetség megteremtésével valósítható meg, amely a 2030-as menetrendnek megfelelően az együttműködésen alapulva építi ki a befogadó és fenntartható fejlesztési stratégiákat; ugyanakkor újólag megerősíti, hogy tevékenységi területükből eredő képességeiket és erőforrásaikat kamatoztatva a regionális és helyi hatóságokat be kell vonni ebbe a kooperatív erőfeszítésbe;

25.

hangsúlyozza, hogy – ahogy az a 2030-as menetrendben is szerepel – a decentralizált együttműködés fontos szerepet tölthet be abban, hogy a fejlődő országokban többszereplős szövetségek jöjjenek létre a változások elősegítésére; az új fejlesztési konszenzusban figyelembe kell venni, hogy ez az együttműködési forma mivel tud hozzájárulni a sikerhez és hogyan tudja kiegészíteni az egyéb együttműködési módozatokat;

26.

hangsúlyozza, hogy ennek a globális szövetségnek a keretein belül az Európai Uniónak és a tagállamoknak elő kellene segíteniük a koordinációs folyamatokat, a feladatok elosztását és a szereplők közötti összetartást; úgy véli, hogy ez a célkitűzés könnyebben elérhető, ha a jövőképek partnerországokkal való megosztása révén az Európai Unió és a tagállamok megerősítik a közös programozást a fejlesztési együttműködés terén,; ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ebben a párbeszédben és egyeztetési folyamatban a regionális és helyi hatóságoknak is részt kell venniük;

27.

emellett úgy véli, hogy ennek a koordinációs erőfeszítésnek úgy kell a gyakorlatban, operatív formában megjelennie, hogy a partnerországokban közös indikatív programokat vezetnek be; hangsúlyozza továbbá, hogy minél nagyobb mértékű közös fellépésre van szükség nemzeti, regionális és nemzetközi szinten, hogy javuljon az Európai Unió és a tagállamok fellépésének általános hatása; valamint kiemeli, hogy a decentralizált együttműködés szereplőinek a programok meghatározásában, végrehajtásában, felügyeletében és értékelésében egyaránt szerepet kell vállalniuk;

28.

sürgeti, hogy a partnerországokban, amikor csak lehetséges, azokat az együttműködési módozatokat alkalmazzák, amelyek elősegítik a szereplők közötti együttműködést, és lehetővé teszik az erőforrások integráltabb és rugalmasabb felhasználását a partnerországokban – ilyen például a közvetlen költségvetési támogatás vagy az uniós vagyonkezelői alapok;

29.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy – ahogy azt az accrai cselekvési program is megállapítja – a 2030-as menetrend célkitűzéseihez tömegesen mozgósítani kell nemzeti és nemzetközi magán- és állami erőforrásokat; úgy véli, hogy e tekintetben fontos, hogy innovatív pénzügyi eszközök és a blending (támogatások és kölcsönök kombinációja) különböző formái révén, a fejlődés szolgálatában álló magánforrások mozgósítása és kihasználása érdekében állami erőforrásokat használjanak fel; ugyanakkor felhívja a figyelmet arra az igényre, hogy megfelelő módon biztosítva legyen, hogy a mozgósított erőforrások: 1. egyértelmű fejlesztési céllal rendelkeznek; 2. megfelelnek a partnerország prioritásainak; és 3. világos addicionalitást jelentenek az állami erőforrásokhoz képest; és 4. felhasználásukat/rendeltetésüket illetően hatékony ellenőrzési mechanizmusoknak, a kitűzött fejlesztési célok teljesítését illetően pedig progresszív felülvizsgálatoknak vannak alávetve;

30.

hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy az Európai Unió és a tagállamok fejlődése érdekében megvalósított együttműködés a lehető legtöbb szereplőt hívja össze, mozgósítsa és vonja be a fenntartható fejlesztési célok támogatására, ideértve többek között a helyi és regionális önkormányzatokat, a magánszektort, a civil társadalmat és a tudományos világot – szem előtt tartva ezek képességeit, tapasztalatait és erőforrásait; felhívja a figyelmet arra, hogy a decentralizált együttműködés kifejezetten az ilyen jellegű területen alapuló, többszereplős szövetségek előmozdítására és kialakítására szolgáló együttműködési módozat; arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a helyi és regionális közigazgatási szerveket abban, hogy integrálni tudják a fenntartható fejlesztési célokat a politikáikba; hangsúlyozza továbbá, hogy a decentralizált együttműködés területe különösen alkalmas globális polgársági terek létrehozására azzal a céllal, hogy a polgárok foglalkozzanak a fenntartható fejlesztési célok kérdésével, és részt vegyenek az elérésükre irányuló közpolitikákban, valamint a 2030-as menetrend végrehajtásának nyomon követésében;

31.

hangsúlyozza a partnerországok technikai és intézményi kapacitásai megerősítésének fontosságát, hogy előmozdíthassák a befogadó és fenntartható fejlesztési stratégiák felé való elmozdulást, amint azt a 2030-as menetrend megköveteli; felhívja a figyelmet arra, hogy ennek a folyamatnak a partnerországok decentralizált közigazgatására is ki kell terjednie;

32.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unió és a tagállamok fejlődésére irányuló együttműködésnek egyértelmű és átlátható szabályok szerint kellene szétosztania az erőforrásait, figyelembe véve a partnerországok szükségleteit, strukturális szakadékait és az alternatív erőforrások mozgósítására való képességét; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az erőforrások és fellépések végrehajtása során törekedni kell a „senkit sem hagyunk magára” alapelv betartására;

33.

rámutat arra, hogy az említettekkel összhangban az EU és a tagállamok által nyújtott nemzetközi segély legkedvezőbb elemeinek elsődlegesen az alacsony jövedelmű, különösen a legkevésbé fejlett országokra, az instabil helyzetű államokra vagy konfliktus utáni helyzetben lévő országokra kell összpontosítaniuk;

34.

ugyanakkor figyelmeztet rá, hogy közepes jövedelmű országok nagy csoportjai súlyos strukturális korlátozásoktól szenvednek, nagyon heterogén belső helyzettel, instabil intézményrendszerrel és szétaprózódott társadalommal rendelkeznek; a fejlesztési együttműködés, ideértve a pénzügyi együttműködést is, hasznos lehet arra, hogy ezek az országok felülkerekedjenek korlátaikon és fenntartott fejlődési folyamatot indítsanak el, amely a 2030-as menetrend megvalósításában való aktív részvételt is elősegíti;

35.

úgy véli, hogy a rendezett migráció elindíthat egy fejlődési folyamatot mind a származási ország, mind a fogadó ország számára, azon kívül, hogy előnyt jelent maguknak a migránsoknak; úgy véli, hogy az ellenőrizetlen migrációs hullámok által okozott nyomás mérséklése érdekében a fejlesztési cselekvés célkitűzéseibe be kell építeni a rendezett migrációirányítást, megfelelő szabályozási válaszokról és támogató intézkedésekről gondoskodva, amelyek védik a bevándorlók emberi jogait a migrációs útvonalon és a célországban, és lehetőségeket biztosítanak számukra származási országukban;

36.

megállapítja, hogy a fejlesztési együttműködés eszköztára meghaladja a nemzetközi segély által meghatározottakat, beleépítve olyan eszközöket, amelyek bár nem minősülnek ODA-nak, fejlődési lehetőségeket teremtő lehetséges hatásokkal rendelkeznek; úgy ítéli meg, hogy az EU és a tagállamok fejlesztési együttműködésébe aktívan bele kell építeni ezeket az eszközöket, és a felhasznált forrásokat és eszközöket a partnerországok saját körülményeihez kell igazítani, ideértve az átlagos jövedelemmel rendelkező országokat is;

37.

támogatja azt az európai bizottsági javaslatot, hogy a magánbefektetések előmozdítása, a helyi hatóságok és a vállalatok projektjeinek megfelelő kialakítását szolgáló műszaki támogatás megerősítése, valamint a jó üzleti környezet megteremtése érdekében valósítsanak meg – a helyi és regionális önkormányzatok területfejlesztési prioritásainak kellő figyelembevétele mellett – egy ambiciózus külföldi beruházási tervet; úgy véli, hogy a tervnek összhangban kell lennie a 2030-as menetrendben meghatározott célkitűzésekkel, és a menetrend megfelelő végrehajtása érdekében elő kell segíteni a helyi és regionális önkormányzatok részvételét ebben;

38.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a 2030-as menetrend jobb megvalósításához fontos, hogy az érintett országok fejlődési folyamatainak megerősítése és a regionális közjavak biztosítása érdekében támogassák a regionális integrációs programokat; úgy véli, hogy a 2030-as menetrendből eredő új prioritások fényében felül kell vizsgálni a szomszédságpolitikát; ugyanakkor megjegyzi, hogy e politika keretében megfelelő támogatási intézkedésekkel erősíteni kell a régióközi együttműködést;

39.

hangsúlyozza, hogy a római, a párizsi, az accrai és a busani csúcstalálkozón elért megállapodások alkalmazásával folytatni kell a fejlesztési együttműködés hatékonyságának növelése érdekében tett erőfeszítéseket; ugyanakkor fontosnak tartja az intézményi kapacitások fejlesztésének támogatását a partnerországokban, illetve többek között annak ösztönzését, hogy a partnerországok a nemzeti tervezési dokumentumaikban figyelembe vegyék a helyi és regionális önkormányzatok legfontosabb prioritásait is, hogy ezáltal az együttműködési erőfeszítések eredményeket hozzanak, és tükrözzék az adott terület és az ott élők szükségleteit;

40.

úgy véli, hogy a fejlesztési együttműködés önmagában nem képes a 2030-as menetrend által megkövetelt változások finanszírozására; ezért hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az Európai Unió és a tagállamok az együttműködést a más forrásokból származó kiegészítő erőforrások tőkeáttételi mechanizmusaként, és az ösztönzések megváltoztatását szolgáló, a fejlődő országok pozitív átalakulását elősegítő katalizátorként használják;

41.

megismétli, hogy amennyiben az EU országai hiteles referenciák akarnak lenni a nemzetközi környezetben, akkor teljesíteniük kell kötelezettségeiket; úgy véli tehát, hogy az országoknak vállalniuk kell, hogy teljesítik az EU által a fejlesztésfinanszírozásra vonatkozó nemzetközi stratégia keretében vállalt célokat; valamint támogatja, hogy az országoknak teljesíteniük kelljen az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményben vállaltakat, ideértve a környezeti finanszírozási területre vonatkozó megállapodásokat;

42.

érdeklődést tanúsít az együttműködés olyan eszközök és fellépések területén való bevezetése iránt, amelyek a segélyen túlmenően a fejlesztési folyamatokat támogató nemzetközi programban alkalmazásra kerülnek; ebben az értelemben egyetért azzal, hogy nyomon kövessék azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az OECD tesz a fejlesztés finanszírozása terén alkalmazandó új mérték kidolgozása érdekében, ilyen például a fenntartható fejlődés összes hivatalos támogatása fogalmának kidolgozása;

43.

elismeri, hogy sok, a 2030-as menetrendben említett problémára nincs megbízható technikai válasz, ezáltal kreativitáson alapuló alternatívák keresésére, az ismeretek fejlesztésére, valamint technikai és társadalmi újításokra van szükség; úgy véli, hogy e tekintetben – a helyi és regionális környezetben elterjedt tapasztalatok átadása révén – meghatározó szerepe lehet a decentralizált együttműködésnek;

44.

megállapítja, hogy a politikák koherenciájának jelentős mértékű javulása nélkül a 2030-as menetrend nem lesz megvalósítható, figyelembe véve a közpolitikák összessége által, a fejlesztési célokra kifejtett hatást; hangsúlyozza továbbá, hogy a koherencia terén előrelépéseket kell tenni mind az állami fellépés szintjén (horizontális), mind a kormányzati szintek között (helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi), „összkormányzati megközelítést” alkalmazva a rövid, közép- és hosszú távú állami politikákra és programokra;

45.

felhívja a figyelmet arra, hogy valamennyi uniós együttműködési szereplőnek részt kell vennie az átláthatóság érdekében tett erőfeszítésekben, amelyeknek hatással kell lenniük az általuk mozgósított erőforrásokra; úgy véli, hogy a (közösségi, nemzeti, regionális és helyi) hatóságoknak fontos szerepet kell betölteniük ezekben az erőfeszítésekben, hogy intézkedéseik jobban elszámoltathatóak és jobb minőségűek legyenek;

46.

úgy véli, hogy az átalakulást célzó fellépéseknek területi jellegűeknek kell lenniük, bevonva az ott együtt élő szereplőket és támogatva a decentralizált együttműködést. Ez lehet a legjobb módja egy befogadó és fenntartható fejlesztési modell felé tartó, összefogott és mindenre kiterjedő átalakulási folyamatnak;

47.

a fent említettekkel kapcsolatban a Régiók Bizottsága ismételten felkínálja hozzájárulását a 2030-as menetrend végrehajtásához, valamint az ismeretek és tapasztalatok cseréjéhez valamennyi hatósággal és a fejlődő országok megfelelő hatóságaival a fejlődés területén illetékes regionális és helyi hatóságainak információs és vitaplatformjain, a decentralizált együttműködésről szóló kétévenkénti párbeszéden, valamint a helyi és regionális önkormányzatok euromediterrán közgyűlésének (ARLEM) nemzetközi vitafórumán és a keleti partnerség helyi és regionális önkormányzatainak éves konferenciáján (CORLEAP) keresztül. A Régiók Bizottsága ösztönözni és koordinálni szeretné az Európai Unió és a szomszédos országok helyi és regionális önkormányzatai közötti, egyedi kezdeményezések keretében folytatott decentralizált együttműködést – ilyen például a Líbiával közös nicosiai kezdeményezés;

48.

úgy véli, hogy a fenntartható fejlődés érdekében hatékony kommunikációs politikát kell folytatni, hogy tájékozottabb képet alkossunk a kihívásokról és a bevezetendő intézkedésekről, és hogy a polgárok ennek következtében tudatosabb és aktívabb támogatást nyújtsanak, a jövőbe való befektetésként tekintve a fejlesztési együttműködésre és a 2030-as menetrend melletti elkötelezettségre. Emellett meg kell értetni az európai polgárokkal a fejlesztési együttműködési célok jelentőségét, tájékoztatva őket e politika kölcsönös előnyeiről, például a regionális stabilitás megteremtéséről; végül pedig meg kell ismertetni a folyamatban részt vevő különféle szereplők, köztük a helyi és regionális önkormányzatok munkáját, nem feledkezve meg a legkülső régiókról, melyek évek óta sikeres együttműködést folytatnak a szomszédos országokkal;

49.

támogatja, hogy az együttműködés valamennyi szereplője fokozatosan igazítsa jelentési rendszereit és nyomonkövetési mutatóit a 2030-as menetrendben meghatározott formákhoz; szintén támogatja, hogy a 2030-as menetrend vonatkozásában tett előrelépésekről szóló beszámolókhoz készüljenek közös összefoglaló jelentések, hogy azokat be lehessen nyújtani az Egyesült Nemzetek magas szintű politikai fórumához; és kitart amellett, hogy a regionális és helyi önkormányzatok vállaljanak aktív részvételt a jelentések elkészítésében, beszámolva a hatáskörükbe tartozó és a decentralizált együttműködésen keresztül megvalósított fellépésekről;

50.

egyetért azzal, hogy meg kell erősíteni a 2030-as menetrend nyomon követésére szolgáló statisztikai rendszereket; felhívja a figyelmet arra, hogy ennek a megerősítésnek ki kell terjednie a regionális és helyi jellegű információk előállítására is, hogy az eredmények minden ágazathoz és területre eljussanak.

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/45

1.

megállapítja, hogy a tiszta és elegendő mennyiségű víz, mint életünk forrása, nélkülözhetetlen egészségünkhöz és jólétünkhöz. Számos lehetőséget kínál a fejlődésre, ugyanakkor azonban fenyegetést is jelent. Áradások, szárazság és rossz vízminőség fenyegetik életünket, egészségünket és jólétünket;

2.

méltatja, hogy az Európai Bizottság 2000-ben bevezette a víz-keretirányelvet, amely konkrétabb közösségi jogszabályokkal kiegészítve (1) ésszerűsítette a régi szabályozások nagy részét, szabályozta a vízgyűjtőterületeken alapuló vízgazdálkodási megközelítést, valamint ambiciózus hosszú távú vízgazdálkodási célokat vezetett be;

3.

tud arról, hogy az Európai Bizottság jelenleg az európai vízpolitika következő részein dolgozik:

4.

szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a legtöbb tagállamban a helyi és regionális önkormányzatok intézményi és politikai hatáskörrel rendelkeznek a vízgazdálkodás és az azzal kapcsolatos feladatok terén, így a vízre vonatkozó uniós irányelvek legtöbbjét ők öntik konkrét formába. Emellett a helyi és regionális önkormányzatok hatáskörébe tartoznak a fenntartható vízgazdálkodással összefüggő szakpolitikai területek, köztük a területrendezés, az infrastruktúra, a mobilitási politika, az engedélyezés, a mezőgazdasági és kultúrtájkezelés, a vízkészlet-gazdálkodás, a felszíni és felszín alatti vizek védelme, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az árvízvédelem;

5.

tudomásul veszi a Tanács fenntartható vízgazdálkodásról szóló, 2016. október 17-i következtetéseit. Egyetért a Tanács azon következtetésével, mely szerint a víz az egyik legfontosabb prioritás, valamint annak elismerésével, hogy az EU-ban különbözőek a vízgazdálkodás feladatai, és ezért rugalmasságra van szükség a választandó megoldási irányok terén, melyek egyike a vízkészleteket szabályozó infrastruktúrák kezelése a magas szintű környezet- és vízminőség elérése és a kereslet kielégítése érdekében;

6.

ezért felhívja a figyelmet a szubszidiaritási és arányossági elv betartásának jelentőségére. Például a víz újrafelhasználásával vagy a keresleti oldalon a hatékonyság növelésével (víztakarékossággal) összefüggő intézkedéseknél döntően fontos a nemzeti, regionális és helyi kontextus, mivel területenként más-más mennyiségben áll rendelkezésre víz. Ezért egy európai perspektívából kiindulva fontos, hogy a problémát nemzeti, regionális vagy helyi szinten vizsgálhassuk, és ezeken a szinteken meghozhassuk a szükséges intézkedéseket;

7.

elismeri a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó, igen ambiciózus önkéntes városi vízgazdálkodási stratégiát, melyet a 2016. februárban Leeuwardenben tartott „Cities and Water” konferencián határoztak meg, és arra biztatja az európai városokat, hogy csatlakozzanak hozzá;

8.

támogatja az Európai Bizottságnak azt a tervét, hogy 2017-ben a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési terv végrehajtásának keretében javaslatot terjeszt elő a víz újrafelhasználásával kapcsolatos minimumkövetelményekre és felülvizsgálja (REFIT) az ivóvíz-irányelvet (2), ennek során figyelembe véve, hogy az esetleges negatív hatások ne járjanak aránytalan következményekkel más ágazatok, például a mezőgazdaság számára;

9.

hangsúlyozza, hogy figyelembe kell venni a vízkészletek mennyisége terén a régiók között meglévő különbségeket. A víz újrafelhasználását nem szabad indokolatlanul elvárni. Ez alapvetően azokon a területeken kínálhat megoldást, ahol a vízkészletek elégtelen mennyisége gondot okoz;

10.

egy kiegyensúlyozott és következetes megközelítés fényében ennek kapcsán annak biztosítására kéri az Európai Bizottságot, hogy a víz újrafelhasználása csak mint további vízellátási forrás jöjjön szóba, egyúttal pedig a keresleti oldalon a hatékonyság növelésével járjon együtt, valamint hogy elemezzék és vegyék figyelembe, milyen lehetséges hatással járhat a víz korlátozott elérhetősége;

11.

alapvetően fontosnak tartja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok számára e saját kezdeményezésű vélemény révén ajánlásokat adjon az uniós vízügyi politika végrehajtásának javítása érdekében, valamint hogy az önkormányzatokat továbbra is szorosan bevonják az európai vízügyi politikába;

12.

már több alkalommal is kifejezésre juttatta álláspontját a vízgazdálkodás témakörét illető kérdésekben. Ez a saját kezdeményezésű vélemény az alábbi témákban kidolgozott korábbi RB-vélemények sorát folytatja:

13.

az éghajlatváltozásnak a vízgazdálkodásra gyakorolt következményeit illetően hangsúlyozza, hogy biztosítani kell az összhangot és következetességet az uniós, nemzeti, regionális és helyi politikai intézkedések, valamint az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló uniós stratégia kapcsán hozott intézkedések között, és ennek kapcsán hivatkozik „Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló új uniós stratégia felé – integrált megközelítés” című saját kezdeményezésű véleményre (CdR 2430/2016);

14.

elismeri, hogy a vízügy igen széles politikai terület, és úgy véli, hogy ennek a saját kezdeményezésű véleménynek a belföldi vízgazdálkodásra kell összpontosítania, mégpedig a vízminőségre, az édesvíz hiányára, valamint az áradások elleni védekezésre. A tengeri és az óceáni vízgazdálkodást és így – az RB korábbi véleményeiben már megvitatott – tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvet, valamint tengeri területrendezésről szóló irányelvet figyelmen kívül hagyja ebben a véleményben;

15.

fel szeretné hívni a figyelmet a vízgazdálkodás terén mutatkozó nagy kihívásokra, melyekkel az éghajlatváltozás és az egyre intenzívebb földhasználat következtében szembesülünk:

16.

szeretné felhívni a figyelmet a vízügyi ágazat nagy gazdasági értékére, valamint a megfelelő vízgazdálkodás gazdasági jelentőségére. Ennek néhány példája:

17.

mivel jelenleg még sok a bizonytalanság a vízzel kapcsolatos jövőbeli problémák mértékét és hatását tekintve, és a normatív keret is eltérő, az RB úgy véli, hogy egy „előre meghatározott terven” alapuló szakpolitika jó kiindulópontnak tekinthető a különböző intézmények közötti kapcsolat javításához, valamint a politikai döntéshozatal olyan új innovatív módjainak feltárásához, amelyek a szinergiák keresése és a konfliktusok kerülése révén lehetővé teszik a különböző ágazatok közötti együttműködést. Ehhez egy olyan politikát kell megvalósítani, amelyet „adaptív politikának” hívunk. Az alábbi ábrában fel vannak tüntetve a különféle lehetőségek:

18.

sürgeti az Európai Bizottságot, hogy az ivóvíz-irányelv tervezett felülvizsgálatához, a víz újrafelhasználásával kapcsolatos intézkedésekhez, a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv esetleges felülvizsgálatához és hosszabb távon a víz-keretirányelv felülvizsgálatához kapcsolódóan vizsgálja meg egy adaptív szakpolitika kialakításának lehetőségét a vízpolitika területén. Ennek a vizsgálatnak az adaptív szakpolitika legfontosabb feltételeire kellene összpontosítania, azaz az egységességre, az információ-cserére, a rugalmasságra és differenciálásra a célkitűzések és az erőfeszítések tekintetében, valamint az innovációra. Egy új politika lehetőségeinek megvizsgálása során az Európai Bizottságnak konzultálnia kell a helyi és regionális önkormányzatokkal annak biztosítása érdekében, hogy minden jövőbeli javaslat a helyi és regionális önkormányzatok legjobb érdekeit szolgálja, és inkább támogassa őket, mint korlátozza hatásköreiket;

19.

sürgeti az Európai Bizottságot, hogy a nagyrészt ágazati jellegű vízpolitikáit alakítsa integrális szakpolitikává, és tegyen erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a vízgazdálkodást horizontális elemként vegyék figyelembe más olyan szakpolitikai területeken, amelyek szoros kapcsolatban állnak ezzel az erőforrással, például a lakossági fogyasztás, az energetika, a mezőgazdaság, a halászat, a turizmus vagy a környezetvédelem területén;

20.

úgy véli, hogy az elővigyázatosság elvének és a „szennyező fizet” elvnek kell kiindulópontként szolgálnia a vízügyi politikában. Egy differenciált megközelítés keretében azonban minden lehetőségnek nyitva kell maradnia a leghatékonyabb és legeredményesebb megoldások megtalálása érdekében, hogy – kivételes esetekben – el lehessen térni a kiindulási ponttól. A szóban forgó megoldások innovatív, specifikus és környezeti szempontból fenntartható tudományos megközelítéseket alkalmazásával valósíthatók meg;

21.

ebben a tekintetben felhívja a figyelmet arra, hogy az energia, illetve az energiával kapcsolatos költségek komolyan gátolhatják az innováció és a vízhiány kezelésére irányuló nem hagyományos megoldások megvalósítását, például a víz aszályos területekre vagy sótalanító üzemekbe való szállítását, és hangsúlyozza, hogy ezzel összefüggésben, az uniós szakpolitikák tervezésekor figyelembe kell venni a megújuló energia felhasználását, illetve magának a víznek mint energiaforrásnak a potenciálját;

22.

felhívja a figyelmet a gyógyszerek, például az antibiotikumok egyre nagyobb mértékű használatára, aminek során a hatóanyagok a csatornarendszeren keresztül a felszíni vizekbe kerülnek. Ez megnehezíti az ivóvíz felszíni vizekből történő előállítását, ugyanakkor megnövelheti az antibiotikum-rezisztencia kockázatát is. Az e probléma megoldása felé vezető út a gyógyszer-maradékanyagok diffúz forrásainak (maradék gyógyszerek és a vizeletben, illetve a székletben visszamaradó gyógyszerhatóanyagok) kezelésére irányuló megközelítésben rejlik;

23.

arra biztatja a tagállamokat és a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy a zöld infrastruktúra modelljeit és a természetes vízmegtartást célzó intézkedéseket a hagyományos szürke strukturális intézkedések (pl. a vízgyűjtő területekre nehezedő hidromorfológiai terhelés csökkentése) mellett vagy azok helyett építsék be vízügyi politikáikba, az esb-alapokból finanszírozott operatív programjaikba (pl. az erdők és vizes élőhelyek helyreállítása) vagy a várostervezésbe (pl. az esővíz – újrahasznosítási céllal való – tárolása vagy a vízmegtartás növelése az árvizek hatásának csökkentése érdekében);

24.

felhívja a figyelmet arra, hogy javítani kell a vízgazdálkodást, segítve az ivóvízellátás védelmét természeti katasztrófák esetén (12);

25.

arra ösztönzi a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy működjenek együtt a biztosító társaságokkal és a nemzeti kormányokkal, hogy megoldható legyen az árvíz által veszélyeztetett összes háztartás, gazdaság és vállalkozás biztosítása reális áron. További munka szükséges ahhoz, hogy az összes érintett megértse: a természeti katasztrófákkal kapcsolatos kockázatok minimalizálásának és a hosszú távú költségek csökkentésének a leghatékonyabb módja, ha már eredetileg ellenálló épületeket hozunk létre;

26.

megjegyzi, hogy a különféle szakpolitikai területek célkitűzései önmagukban elfogadhatók („tervezett politika”), azonban a szükséges intézkedések végrehajtásukat tekintve gyakran ellentmondásosak. Felhívja a figyelmet arra, hogy a végrehajtás helyszínéül szolgáló régiókban és városokban gyakran egyensúlyt kell találni az ilyen, egymásnak ellentmondó intézkedések között;

27.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy erősítse a vízpolitika végrehajtóitól, azaz a helyi és regionális önkormányzatoktól a brüsszeli döntéshozók felé irányuló információcserét, és például az egymásnak ellentmondó célkitűzésekkel kapcsolatos információkat építse be új szakpolitikájába, illetve szakpolitikájának módosításaiba;

28.

elvárja, hogy az ivóvízről szóló irányelv tervezett felülvizsgálata javítsa a felügyeleti rendszereket és az elemzési paramétereket, biztosítsa az ivóvíz minőségéről szóló információk jobb hozzáférhetőségét a polgárok számára, foglalkozzon a szivárgás problémájával, alakítsa ki a kisméretű és egyéni ivóvízellátás szabályozási keretét, javasoljon megoldásokat az ivóvízzel kapcsolatba kerülő anyagok által okozott problémákra, valamint aktualizálja a jogszabályok alóli jelenlegi kivételeket;

29.

ragaszkodik ahhoz, hogy a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv jövőbeli felülvizsgálata elsősorban az adatok nyomon követésének, jelentésének és nyilvános terjesztésének javítására irányuljon, és hogy vegyék figyelembe az Unióban megvalósítandó körforgásos gazdasággal és a forráshatékonysággal való kapcsolódási pontokat. A jelentéstételnél legalább olyan mértékben tehermentesíteni kellene a tagállamokat, amilyen mértékben már teljesítették kötelezettségeiket;

30.

üdvözli az Európai Bizottság új megközelítését, amelynek alapján értékeli a megfelelőség fokát, és a ténylegesen helyesen összegyűjtött, bekötött és kezelt szennyvíz esetében a fennmaradó hiányosságokra összpontosít, továbbá kiegészíti a megfelelés hivatalos értékelését a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelvből (UWWTD) fakadó jogi követelményekkel. Megelégedéssel nyugtázza, hogy az Európai Bizottság az UWWTD végrehajtásáról szóló 8. jelentésében – most első alkalommal – regionális szintű eredményeket is feldolgozott és mellékelt. Kéri az Európai Bizottságot, hogy tartsa fenn mind a megfelelőség fokának megállapításán alapuló megközelítését, mind a regionális megközelítést, és fejlessze őket tovább a helyi és a regionális szereplőkkel együttműködésben;

31.

arra kéri az Európai Bizottságot, a tagállamokat és a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy enyhítsék a vízhiányt és fokozzák a vízfelhasználás hatékonyságát, különösen a következők révén:

32.

megállapítja, hogy lehetnek feszültségek a vízminőségi célkitűzések és a közös agrárpolitika (KAP) között, és sürgeti az Európai Bizottságot, hogy biztosítsa a szóban forgó két szakpolitikai terület jobb összehangolását. Az EU-nak el kellene kerülnie az olyan ellentétek elmélyülését és a kapcsolódó adminisztratív terhek növekedését, amelyek egymásnak potenciálisan ellentmondó jogszabályok végrehajtásából származnak, és inkább a leghatékonyabb, költséghatékony és egymást erősítő kompromisszumokat kell megkeresnie;

33.

célszerűnek és szükségesnek tartja, hogy a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló, 1991. december 12-i 91/676/EGK irányelvet integrálják a víz-keretirányelvbe, hogy egységesítsék a víztestek jó állapotának elérését és az emberi fogyasztásra alkalmas minőség biztosítását szolgáló eszközöket;

34.

az Európai Bizottságot egy rugalmasabb és differenciáltabb vízpolitika lehetőségeinek vizsgálatára kéri. A rugalmasságra a jövőbeli, vízzel kapcsolatos problémákat illető bizonytalanság miatt van szükség. Ezért a vízpolitikának a célkitűzését és az alkalmazott megközelítést tekintve óhatatlanul meg kell találnia az egyensúlyt a hosszú távú tervezést és a több évre szóló, költséghatékony beruházásokat lehetővé tevő jogbiztonság és a között az igény között, hogy, amikor szükséges, alkalmazkodni kell az új körülményekhez. Ezért szükség van a célkitűzések időben és térben történő differenciálására, az intézkedések hatékonyságának javítása, valamint támogatottságuk növelése érdekében (13). Mindennek az elérni kívánt célok gyengítése nélkül kell történnie;

35.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki alternatívát a „one out = all out” ellenőrzési normára a víz-keretirányelven belül. Ez az elv pontatlanabbul jellemzi a tényleges ökológiai és kémiai állapotokat és a vízminőség javítása érdekében eddig megtett erőfeszítéseket. Többek között a szükséges intézkedések támogatottságának megőrzése érdekében elengedhetetlen egy olyan ellenőrzési eszköz létrehozása, amely figyelembe veszi a tagállamokban eddig elért eredményeket;

36.

meggyőződése, hogy a szakpolitikai innováció mellett a mélyreható technikai innovációk is rendkívüli jelentőséggel bírnak a jelenlegi és jövőbeli vízgazdálkodási problémák leküzdése érdekében (14). Az effajta innováció támogatására hangsúlyozza egy uniós szintű, egy fenntartható és körforgásos, a vizet intelligens módon használó társadalom felé mutató, európai vízinnovációs cselekvési program lehetséges előnyeit. Egy ilyen keret arra ösztönözné a tagállamokat, valamint a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy – az Európai Bizottság támogatásával – szisztematikus, innovatív elképzeléseket alkalmazzanak, és hozzanak létre vagy kezdeményezzenek partnerségeket a vízinnovációs projektek keretében. Bár az innovációk jelenlegi tudásplatformjai és finanszírozási lehetőségei erőteljes fejlődést, erősödést és bővülést mutatnak, az RB két olyan akadályt lát, amelyek gátolják az innovatív megoldások bevezetését. Ezért az RB azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy:

37.

hangsúlyozza, hogy vízgazdálkodás tőkeigényes szakpolitikai terület, amelybe komoly beruházások történnek. Ezek a beruházások a jövőben csak fokozódnak majd. Ha a problémák meghatározásakor és a lehetséges megoldások keresésekor szélesebb körben gondolkodunk, és javítjuk az egymáshoz kapcsolódó szakpolitikai területek (mint például mezőgazdaság, energetika vagy egészségügy) bevonását, amelyről már a jelenlegi jogszabályok is rendelkeznek, csökkenhet az elhibázott beruházások esélye, új lehetőségek születnek, és ezáltal táptalajt teremtünk az innováció számára. A kihívás az észszerű döntések meghozatalában áll, amelyek eleget tesznek annak, amit meg akarunk őrizni, ugyanakkor elegendő teret adnak a bizonytalan jövő kihívásainak való megfelelésnek is: Manage the source of life!

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/51

1.

kiemeli, hogy az EU alkalmazkodási stratégiájával kapcsolatos számos eredeti ajánlása (CoR 3752/2013) továbbra is érvényes, és azok kiegészítik a jelen véleményben foglaltakat; különösen felhívja a figyelmet azokra az ajánlásokra, amelyek szerint az alkalmazkodási stratégiát közvetlenebb módon össze kell kapcsolni az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség koncepciójával, tovább kell fejleszteni a különféle területek sérülékenységének fogalmát/értékelését, nagyobb hangsúlyt kell helyezni a zöld infrastruktúrán alapuló alkalmazkodási megoldásokra, a biodiverzitással és az ökoszisztémával kapcsolatos megfontolásokra; emlékeztet arra a figyelmeztetésre is, hogy arra az esetre, ha a Párizsi Megállapodás keretében indított globális erőfeszítések sikertelenek maradnak, szükség lehet olyan forgatókönyvekre is, amelyek egy 2 foknál magasabb hőmérséklet-emelkedéshez való alkalmazkodásra irányulnak;

2.

elismeri, hogy éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásról szóló uniós stratégia (SACC) mind a nyolc intézkedésével kapcsolatban folyamatban van valamilyen munka, és az eredmények kezdenek megmutatkozni (pl. nemzeti alkalmazkodási stratégiák elfogadása az uniós tagállamok 75 %-ában, az Alkalmazkodó polgármesterek kezdeményezés elindítása, amely jelenleg már beépül a Polgármesterek Szövetségébe), ezért kíváncsian várja a SACC Európai Bizottság általi értékelését. Kiemeli, hogy olyan állandó folyamatról van szó, amelyben a tagállamoknak is folyamatosan frissíteniük kell stratégiáikat azért, hogy tartsák a lépést a fejlődő tudásbázissal, a megfelelő jogi keretekkel és nemzetközi megállapodásokkal;

3.

elismeri, hogy miközben az Európai Bizottság és a tagállamok kulcsszerepet játszanak a szakpolitikai és szabályozási keret létrehozásában, a helyi és regionális önkormányzatok kiemelt szereppel bírnak abban, hogy az éghajlatváltozáshoz való konkrét alkalmazkodási intézkedések révén csökkentsék a fennhatóságuk alá tartozó területeknek az éghajlatváltozás különféle hatásaival szembeni sebezhetőségét, és ezért hangsúlyozza, hogy a jól működő többszintű kormányzási keret döntő fontosságú;

4.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ösztönözze a különböző kormányzási szintek (EU, tagállamok, regionális és helyi önkormányzatok) közötti együttműködés szorosabbra fűzését a prioritások kiigazítása, az ellentétes vagy párhuzamos és egymástól különválasztott folyamatok minimálisra csökkentése, az uniós és nemzeti szinten kidolgozott stratégiák és tervek, illetve a regionális és helyi szinten kidolgozottak közötti szinergiák maximalizálása érdekében – és ezáltal biztosítsa a szakpolitikák közötti nagyobb koherenciát, ugyanakkor az összehangolt és kiegészítő jellegű fellépést;

5.

támogatja az olyan uniós kezdeményezéseket, mint amilyen az Európai Unió Polgármesterek Klíma- és Energiaügyi Szövetsége és az új uniós Városfejlesztési Menetrend – Partnerségek, amelyek előmozdítják az összehangolt többszintű kormányzási rendszerek és együttműködési platformok létrejöttét. Ezekre a kezdeményezésekre célszerű úgy tekinteni, hogy szerepet játszanak a városok és régiók igényeinek kielégítésében és az együttműködés javításában. Az RB ezenkívül várakozással tekint az elé, hogy végre létrejöjjön egy, a városfejlesztési menetrenddel kapcsolatos partnerség az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás tematikus prioritásához, amely ennek gazdasági, társadalmi és környezeti dimenziójára is kiterjed;

6.

e tekintetben hangsúlyozza, hogy a városokat és régiókat jobban be kell vonni a nemzeti alkalmazkodási stratégiák és tervek elkészítésébe és végrehajtásába. Felkéri ezért az EU-tagállamokat, hogy hozzák létre a megfelelő intézményi struktúrákat vagy platformokat, amelyek előmozdítják a folyamatos konzultációt és a szorosabb együttműködést (pl. munkacsoportok útján) – figyelembe véve a tagállami sajátosságokat is; felkéri továbbá az Európai Bizottságot, hogy támogassa és ösztönözze ezeket a lépéseket;

7.

úgy véli, hogy a felülvizsgált SACC-ban (pl. egy kifejezetten ezzel foglalkozó fejezet révén) nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a régiók alapvető szerepének, és a régiók erőfeszítéseit is jobban támogatni kell. A régiók valójában koordináló/közvetítő szerepet játszanak az alkalmazkodási folyamatban, biztosítva azt, hogy a tagállamok által meghatározott prioritások, valamint a helyi igények és elvárások összhangban legyenek egymással. A régiók ugyanakkor katalizátorként is funkcionálhatnak azáltal, hogy támogatják a helyi önkormányzatok által az éghajlati és katasztrófakockázatokkal szembeni ellenálló képességük megerősítése, kapacitásaik fejlesztése és a rendelkezésre álló finanszírozás felhasználása terén tett erőfeszítéseit, ahogyan azt a Polgármesterek Szövetségében jelenleg már „koordinátorként” részt vevő régiók is teszik. A Régiók Bizottsága arra kéri az Európai Bizottságot, hogy továbbra is méltányolja a mind a helyi, mind a regionális önkormányzatok által a Polgármesterek Szövetsége kezdeményezés keretében vállalt felelősségeket és végrehajtott intézkedéseket (pl. ahhoz hasonlóan, ahogyan az jelenleg a RegionsAdapt [Alkalmazkodó régiók] kezdeményezés keretében történik);

8.

rámutat arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok az előíró jogszabályi keret hiányát bizonyos tagállamokban a fellépés akadályának tekintik. Ezek az önkormányzatok következésképpen örömmel fogadnák, ha egyértelműbb felhatalmazást kapnának az Európai Uniótól és a nemzeti hatóságoktól arra, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás területén fellépjenek. A Régiók Bizottsága a nemzeti szintet tekintve üdvözli, hogy bizonyos tagállamok a közelmúltban erőfeszítéseket tettek arra, hogy az alkalmazkodással kapcsolatos megfontolásokat konkrét jogszabályban juttassák érvényre (pl. a víz keretirányelv és az árvízvédelmi irányelv példáját követve);

9.

annak megvizsgálására kéri az Európai Bizottságot, hogy az EU-ban és tagállamonként hány helyi és regionális önkormányzat rendelkezik alkalmazkodási stratégiával vagy tervvel. Ennek alapján az Európai Bizottság a helyi és regionális önkormányzatokkal együttműködésben uniós és nemzeti szintű célkitűzéseket javasolhatna a helyi és regionális alkalmazkodási stratégiák/tervek helyi és regionális önkormányzatok általi továbbfejlesztésének ösztönzése érdekében;

10.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló hatékonyabb és integrált helyi fellépés érdekében – a jól működő többszintű kormányzási kereten kívül – a felülvizsgált SACC-nak nagyobb hangsúlyt kellene helyeznie arra, hogy be kell vonni az érdekelt feleket, és hogy (a silóalapú helyett) ágazatokon átívelő megközelítésre van szükség. A felülvizsgált stratégiába be lehetne építeni néhány olyan konkrét példát (vagy abban hivatkozni lehetne rájuk), amelyek igazolják, hogy a regionális/helyi szintű megoldások együttes létrehozása érdekében folytatott együttműködés előnyösebb az elkülönült munkavégzéshez képest. Az ilyen részvételen alapuló megközelítéseket határozottan ösztönözni és támogatni kell, például az EU által finanszírozott projektek (pl. a LIFE vagy a Horizont 2020 jövőbeni pályázati felhívásai) útján;

11.

hangsúlyozza, hogy alaposan ki kell vizsgálni a sikertényezőket, illetve azt, hogy milyen tényezők akadályozzák a tudományos munkatársak, gyakorló szakemberek és a helyi/regionális szintű politikai döntéshozók közötti együttműködés különféle formáinak fejlesztését. Az így szerzett információk és a (több érdekelt fél/köz- és magánszféra közötti) partnerségek konkrét példái alapján gyakorlati ajánlásokat kell megfogalmazni, amelyeket széles körben terjeszteni kell, például az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás európai platformján (Climate-ADAPT) keresztül;

12.

emlékeztet arra, hogy az összes lehetséges kommunikációs csatornán keresztül fel kell hívni a figyelmet az éghajlatváltozás mérséklésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló integrált fellépés szükségességére, hogy minél erősebb szinergiák jöjjenek létre az éghajlat-politika két ága között, és elkerüljük a helytelen alkalmazkodást. A Régiók Bizottsága ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a felülvizsgálat során tárjon fel olyan innovatív mechanizmusokat, amelyek a helyi és regionális szereplők (ideértve a polgárokat és a vállalkozásokat is) körében a tájékozottság és az elfogadás fokozására, valamint a magatartásformák megváltoztatásának ösztönzésére irányulnak;

13.

hangsúlyozza, hogy az európai városokban és régiókban továbbra is folytatni kell a kapacitásfejlesztést és kezelni kell az ismeretbeli hiányosságokat; továbbá úgy véli, hogy a Climate-ADAPT portál és az ahhoz kapcsolódó, a városok alkalmazkodását támogató eszköz (Urban Adaptation Support Tool) jó alapul szolgál ehhez. Az utóbbit viszont folyamatosan fejleszteni és bővíteni kell, illetve támogatni és jobban összekapcsolni a Polgármesterek Szövetsége platformmal, valamint még felhasználóbarátabbá tenni. A Régiók Bizottsága arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a városokkal és régiókkal egyeztetve állapítsák meg közösen, hogy hogyan lehetne a Climate-ADAPT portált testre szabni úgy, hogy az az igényeiket a legjobban kielégítse, továbbá döntsék el, hogy az eszközt célszerű-e a Polgármesterek Szövetsége weboldalába beágyazni;

14.

hangsúlyozza, hogy folytatni kell a helyi szinten már kipróbált bevált gyakorlatok gyűjtését. A városokban és régiókban beazonosított bevált gyakorlatokat egyetlen, nyilvánosan hozzáférhető és könnyű keresést lehetővé tevő tárhelyen (mint például a Climate-ADAPT portálon, illetve a Polgármesterek Szövetségének weboldalán elérhető bevált gyakorlatok jegyzékében) kellene tárolni, hogy megkönnyítsék a tapasztalatcserét az érintettek között. Az ilyen adatbázisnak tartalmaznia kell a megfelelő elemeket, amelyek segítenek megtalálni a hasonló körülményeken (pl. az éghajlatváltozás veszélyének kockázata, népsűrűség) vagy hasonló földrajzi jellemzőkön (pl. hegyvidéken, folyón vagy tengeren való, vagy azok menti elhelyezkedés) alapuló példákat, hogy alkalmazkodási tipológiákat lehessen kidolgozni. A Régiók Bizottsága készen áll arra, hogy részt vegyen a sikeres regionális gyakorlatok feltérképezésében és az élenjáró régiók mobilizálásában, elsősorban az ENVE szakbizottsága és a „Polgármesterek Szövetségének RB-s követei” csoportja által végzett munka révén, amit tovább kell bővíteni és ösztönözni;

15.

hangsúlyozza, hogy az ismeretek átadását a városok közötti együttműködés útján is elő kell segíteni. Az Európai Bizottságnak megfelelő „peer-to-peer” és mentorálási tevékenységeket kellene meghatároznia, támogatnia, illetve kellő finanszírozást biztosítani ezekhez. A Polgármesterek Szövetsége kezdeményezés keretében már javasolt ikerintézményi programok sikeresnek és értékesnek bizonyultak, ezért ezeket a jövőben ajánlott megismételni vagy kibővíteni (pl. éves pályázati felhívások útján);

16.

sürgeti az Európai Bizottságot, hogy fokozza a városok és régiók kapacitásfejlesztését lehetővé tevő keret létrehozására irányuló erőfeszítéseket. A városok és régiók számára különféle kapacitásfejlesztési lehetőségeket kínáló európai uniós kezdeményezések, eszközök és programok (pl. műhelytalálkozók, webináriumok, útmutató anyagok) bősége jelenleg zavart okoz a kedvezményezetteik körében;

17.

noha történnek bizonyos erőfeszítések – nevezetesen az uniós városfejlesztési menetrend keretében az új „egyablakos” portál közelmúltban történt elindításával –, az Európai Bizottságnak pontosítania kellene, hogy a városok és a régiók számára az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás területén (vagy az ahhoz kapcsolódó területen/területeken) javasolt különféle szolgáltatásoknak milyen sajátosságaik vannak, és hogy a szolgáltatások között milyen komplementaritások léteznek. Fel kellene számolnia az ezek meghatározása és összegyűjtése során felmerülő ismeretbeli hiányosságokat is. A Régiók Bizottsága arra kéri az Európai Bizottságot, hogy ennek során:

18.

elismeri, hogy valamennyi kormányzási szintnek – ideértve a városokat és régiókat is – alaposan meg kell értenie a területükre jellemző éghajlati kockázatokat és sebezhető pontokat ahhoz, hogy azokra alapozzák döntéshozatali és politikaformálási folyamataikat. A Régiók Bizottsága e tekintetben arra kéri az Európai Bizottságot, hogy folytassa a regionális és helyi szintű kockázatok és sebezhető pontok értékelésére szolgáló keretek támogatását, mivel azok kiindulási pontként szolgálnak bármely alkalmazkodási stratégiához és segítik a tényekre épülő fellépést;

19.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális hatóságok rendszeresen az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó fellépést akadályozó tényezőkként nevezik meg 1) a felhasználható és érthető éghajlati információk(hoz való hozzáférés) hiányát, valamint 2) az ilyen információk értelmezéséhez szükséges szakértelem és tapasztalat hiányát. Következésképpen – dokumentálás és a bevált gyakorlatok megosztása révén – további segítséget kell nyújtani számukra abban, hogy először is megismerjék a már meglévő információkat, másodsorban pedig hogy a városi/regionális szintre átültetve értelmezni tudják a hatásokat;

20.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy továbbra is segítse a városokat és a régiókat az éghajlati projekció és kockázatértékelés terén úgy, hogy ehhez megerősíti a megfelelő (kockázatmodellezési) eszközök és módszerek beazonosításával kapcsolatos (kutatási) tevékenységeit, lehetséges forgatókönyveket dolgoz ki a (makro)regionális éghajlati hatásokra vonatkozóan és (a Horizont 2020 program keretében) éghajlati szolgálati hálózatokat hoz létre nemzetközi, európai és nemzeti/nemzetek alatti szinten. Az ilyen éghajlati szolgálatok hálózatai mozgósítják az illetékes szakértőket és adatszolgáltatókat (pl. a kutatói közösséget) és a helyi és regionális politikai döntéshozók számára hozzáférhetővé és érthetővé teszik a meglévő információkat és ismereteket;

21.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló fellépés és beruházás ösztönzése érdekében fontos támogatni az éghajlati kockázatok nyilvánosságra hozatalát. Számos új önkéntes és/vagy egyéni kezdeményezés jön létre, amely az éghajlati kockázatok nyilvánosságra hozatalára irányul, és ezeket az Európai Bizottság tovább támogathatná és népszerűsíthetné;

22.

e tekintetben üdvözli az Európai Bizottságnak a biztosítási ágazattal mint kulcsfontosságú adatszolgáltatóval és a potenciális befektetőkkel való együttműködési lehetőségek feltárására irányuló kezdeményezését. Arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy értékelje az olyan biztosítási mechanizmusokat, amelyek ösztönözhetik a kockázatok megelőzését és segíthetik a károk csökkentését, illetve működjön együtt a biztosítótársaságokkal annak garantálása érdekében, hogy azok megosszák a kockázatmodellezés és a katasztrófakockázat-kezelés terén szerzett ismereteiket és tapasztalatukat a közszférával. A felülvizsgált stratégia keretében folytatni kellene a már kialakult sikeres partnerségek népszerűsítését, hogy ezzel is ösztönözzük további partnerségek létrejöttét. Ennek kapcsán rámutat még arra, hogy fordított helyzetben a biztosítótársaságok által „túl kockázatosnak” tartott városok vagy régiók is különös akadályokkal szembesülhetnek a beruházás és a fejlesztés terén, és arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy a felülvizsgálatban tárja fel, hogy miként oldhatóak meg ezek a problémák;

23.

úgy véli, hogy a felülvizsgált stratégiának továbbra is népszerűsítenie kell azt, hogy milyen előnyökkel jár az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás társadalmi-gazdasági következményeinek értékelése. Egy ilyen gazdasági-társadalmi elemzés iránymutatásként szolgál a döntéshozók számára azáltal, hogy érthetőbb áttekintést nyújt részükre az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló fellépés lehetséges költségeiről és előnyeiről, összehasonlítva azzal a helyzettel, ha nem történne fellépés. Segítséget jelent tehát a tájékoztatásban, a kapacitáskorlátok megértésében és a gazdaságilag legéletképesebb szakpolitikai opciók feltárásában;

24.

rámutat arra, hogy a városoknak és régióknak további információkra van szükségük az ilyen értékelés céljára alkalmazható különféle értékelési módszerekről (pl. költségek és előnyök, több kritérium, és az érdekelt felek általi döntéshozatal, kipróbálás és megfigyelés) és azok különféle kontextusokban történő alkalmazhatóságáról. Ezért azt javasolja, hogy az Európai Bizottság referenciaplatformjain, azaz a Climate-ADAPT és a Polgármesterek Szövetsége platformon keresztül nyújtson megfelelő támogatást;

25.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat megfelelő nyomonkövetési, jelentéstételi és értékelési (MRE) eszközökkel és mutatókkal kell ellátni, hogy azok információkkal szolgáljanak és segítsék az éghajlatváltozáshoz való helyi alkalmazkodás tervezését. Az alkalmazkodási referenciaplatformok (Climate-ADAPT és a Polgármesterek Szövetsége) segítségével ezt az utóbbit is támogatni lehetne;

26.

meggyőződése, hogy fontos gondoskodni arról, hogy a nemzetközi, európai, nemzeti és regionális/helyi nyomonkövetési, jelentéstételi és értékelési keretek kölcsönösen kompatibilisek legyenek és egymásra építkezzenek – ezáltal biztosítható az összhang és minimálisra csökkenthető a városokra és régiókra eső teher;

27.

üdvözli az SACC közzététele óta e tekintetben elért haladást, amely az uniós tagállamok részére az „alkalmazkodási felkészültségére vonatkozó eredménytábla” kidolgozásával, az aláíró városok számára pedig a „Polgármesterek Szövetsége nyomon követési és jelentéstételi formanyomtatvány” kidolgozásával valósult meg. Örömmel fogadja a kettő közötti szoros kapcsolatot, azonban úgy véli, hogy további útmutatásra van szükség a használatukkal kapcsolatban és azokat tovább kell népszerűsíteni (például a Polgármesterek Szövetsége weboldalon keresztül);

28.

hangsúlyozza, hogy fel kell tárni, hogy milyen további szinergiákat lehet elérni a nemzetközi vagy európai szinten párhuzamosan javasolt és saját MRE-rendszerekkel rendelkező többi partnerkezdeményezéssel (pl. Regions Adapt [Alkalmazkodó régiók], CRAFT [Az éghajlatváltozási kockázatok értékelésére szolgáló keret és eszköz], Resilient Cities [Rugalmas városok]). Ugyanakkor megállapítja, hogy a további harmonizációs vagy együttműködési törekvések nem mehetnek a városok/régiók igényeinek és érdekeinek rovására;

29.

üdvözli a helyi és regionális éghajlat-politikai fellépés támogatására szolgáló, jelenleg is igénybe vehető uniós finanszírozási eszközöket (pl. európai strukturális és beruházási alapok, továbbá a Horizont 2020, a LIFE, az Európai Unió Szolidaritási Alapja, a Természetitőke-finanszírozási Eszköz), ám hangsúlyozza, hogy az ezen alapokhoz való hozzáférés továbbra is a legnagyobb kihívást jelenti a városok és régiók számára. Következésképpen arra kéri az Európai Bizottságot, hogy biztosítson az európai helyi és regionális önkormányzatok számára 1) könnyen hozzáférhető és érthető információkat a cselekvési terveik kidolgozásához és végrehajtásához igénybe vehető alapokról és pénzügyi eszközökről, valamint 2) további útmutatást és támogatást a meglévő eszközökhöz való hozzáférésnek és azok alkalmazásának a módjáról, és adott esetben kombinálja azokat (pl. az igényeknek megfelelően kialakított képzés útján);

30.

emlékeztet arra a javaslatára, hogy annak biztosítása érdekében, hogy az ellenálló képességet növelő beruházások hosszú távon kifizetődőek legyenek, a költségek és előnyök olyan megközelítését kellene elfogadni, amely az egész életciklust figyelembe veszi. Meg kellene követelni, hogy a mérlegekben és kockázat-nyilvántartásokban szerepeljenek azoknak az intézkedéseknek és tőkebefektetéseknek a gazdasági, környezeti és szociális hatásai, amelyek nem veszik figyelembe az éghajlatváltozást, illetve szerepeljenek az intézkedések esetleges elmaradásával járó gazdasági, környezeti és szociális hatások is;

31.

reméli, hogy a felülvizsgált stratégia nagyobb hangsúlyt fog helyezni a régióknak a finanszírozási rendszerekhez való hozzáférés megkönnyítésében betöltött potenciális szerepére. Néhány régió már most segítséget nyújt az Európai Unió strukturális alapjainak kezeléséhez és újraelosztásához a területükön található települések által kidolgozott kisebb volumenű projektek összekapcsolásával és összevonásával, vagy közvetlenül finanszírozást kínál. A Régiók Bizottsága ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy ezek az irányító hatóságok segítséget kapjanak a rendelkezésre álló uniós alapok és innovatív finanszírozási eszközök teljes potenciáljának kiaknázáshoz, még mindig további útmutatásra van szükség;

32.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy folytassa annak az elképzelésnek a kidolgozását, hogy elsősorban a helyi és regionális önkormányzatok könnyebben hozzáférjenek a pénzügyi eszközökhöz – így például azok az önkormányzatok, amelyek nyilvánosan elkötelezték magukat az éghajlatváltozáshoz való átfogó alkalmazkodás mellett (például azáltal, hogy csatlakoztak a Polgármesterek Szövetsége kezdeményezéshez), már elvégezték a kockázatok és sebezhető pontok átfogó értékelését, vagy már előterjesztették alkalmazkodási cselekvési terveiket. Segítené a „gyors hozzáférést”, ha az Európai Bizottság felülvizsgálná az egyes alapokhoz való hozzájutás előfeltételeit vagy a különféle programok (azaz a Horizont 2020 és a LIFE) támogatásai esetében alkalmazott kiválasztási és bírálati szempontokat. Ezt a lehetőséget határozottabban fel kellene tárni az európai strukturális és beruházási alapok esetében is, és javasolni kellene, hogy az összes irányító hatóság éljen azzal a – már egyes regionális operatív programokban meglévő – lehetőséggel, hogy a Polgármesterek Szövetségében részt vevő önkormányzatok által elfogadott, fenntartható energiával kapcsolatos cselekvési tervek (SEAP), valamint fenntartható energiával és éghajlat-politikával kapcsolatos cselekvési tervek (SECAP) kezdeményezéseit kiemelt helyen kezeli;

33.

üdvözli, hogy – a következő többéves pénzügyi keret előkészítésének keretében – az Európai Bizottság kezdeményezi annak felmérését, hogy a különböző uniós alapok, illetve a támogatások és egyéb pénzügyi eszközök felhasználása terén milyen előrelépéseket sikerült elérni (pl. a LIFE programból levont következtetések és az éghajlati intézkedések beépítése az esb-alapokba). Ez segíthet 1) meghatározni az általános és az alkalmazkodásspecifikus pénzügyi eszközök helyes kombinációját, anélkül hogy csökkennének az éghajlatváltozás mérsékléséhez szükséges költségvetési források, és 2) ajánlásokat megfogalmazni a jövőbeli projektkiírásokhoz (pl. a LIFE és a Horizont 2020 programokban) – ezzel is orvosolva a helyi szintű éghajlati alkalmazkodási intézkedések finanszírozásának még meglévő hiányosságait;

34.

hangsúlyozza, hogy a városok és régiók szerint a LIFE program – és azon belül is elsősorban a LIFE éghajlat-politikai integrált projektek – jelentik az egyik legfontosabb pénzügyi eszközt ahhoz, hogy ágazatok közötti módszert alkalmazva és nagy területi kiterjedtséggel (regionálisan, több régióra kiterjedően, nemzeti vagy nemzetközi szinten) ki lehessen kísérletezni, le lehessen tesztelni és demonstrálni lehessen az alkalmazkodáshoz kapcsolódó intézkedéseket. Ezért nyomatékosan azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy bővítse ki és továbbra is támogassa a LIFE programot;

35.

elismeri, hogy számos európai város és régió hatalmas kiaknázatlan potenciállal bír abban a tekintetben, hogy még több beruházást vonzzon, és sokan közülük komoly akadályokkal is szembesülnek saját beruházásaik megvalósítása terén;

36.

úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak ezért folytatnia kell az arra szolgáló innovatív módszerek feltárását, hogy az alkalmazkodási fellépésekre irányuló beruházásokat eljuttassák a helyi és regionális önkormányzatokhoz. Emellett azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy (például az Európai Beruházási Tanácsadó Platformon vagy más célzott kapacitásfejlesztési tevékenységeken keresztül) adjon a helyi és regionális önkormányzatoknak megfelelő szakértői tanácsadást, iránymutatást és támogatást életképes beruházások kidolgozásához és a finanszírozás biztosításához. A felülvizsgált stratégia példákkal szolgálhatna a magánbefektetőkkel való megállapodásra és a biztosítótársaságokkal való együttműködésre irányuló mechanizmusok köréből – az Európai Bizottságnak pedig ajánlott folytatnia az ebbe az irányba mutató kísérleti kezdeményezések támogatását;

37.

hangsúlyozza, hogy segíteni kell a városoknak és a régióknak abban, hogy – nemzetközi, európai, nemzeti és helyi forrásokat felhasználva – megtalálják az állami és magánforrásoknak azt a kombinációját, amely helyi körülményeik között a legcélravezetőbb az alkalmazkodási intézkedések finanszírozásához. Ahogyan az a 2014–2020-as időszakra szóló többéves pénzügyi keret félidei felülvizsgálatában is szerepel, az Európai Bizottságnak további módszereket kellene feltárnia arra, hogy miként lehet uniós, nemzeti és magánforrások együttes felhasználásával kezelni a fennmaradó finanszírozási igényeket;

38.

elismeri, hogy az utóbbi években intenzívebbé vált az éghajlati kérdésekről folyó nemzetközi párbeszéd, amely új nemzetközi megállapodásokhoz is vezetett – ilyen például a 2015–2030-as időszakra szóló sendai katasztrófakockázat-csökkentési keret, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend és az éghajlatváltozásról szóló párizsi megállapodás. Ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy idevonatkozó tevékenységét jobban ágyazza bele ezekbe a globális keretekbe, erősítse meg példaértékű szerepét, illetve segítsen szinergiákat létrehozni e kezdeményezések között;

39.

hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálatnak jobban kellene tükröznie az éghajlati kockázatkezelés problémájának határokon átnyúló megközelítését. Ebből a szempontból a makroregionális együttműködés releváns megközelítésnek tűnik ahhoz, hogy az információcsere fokozásával és az erőfeszítések adminisztratív határokon túlmutató egyesítésével előrelépéseket lehessen elérni az éghajlatváltozáshoz való uniós alkalmazkodás terén. Ebből kifolyólag az Európai Bizottságnak el kellene gondolkodnia azon, hogy tovább bővíti és támogatja transznacionális kísérleti kezdeményezéseit (mint amilyenek például a Duna-vidékre, a balti-tengeri régióra, az Alpok-régióra, az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozóak), és más európai és Európán kívüli makrorégiókra is átülteti azokat;

40.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy helyezzen nagyobb hangsúlyt a régiók közötti (és a városok közötti) együttműködés előnyeire. Ebből a szempontból a Polgármesterek új Globális Éghajlat- és Energiaügyi Szövetsége a világ más régiói számára is új lehetőségeket tartogathat arra, hogy hasznosítsák az európai tapasztalatokat és példákat, ugyanakkor európai helyi és regionális önkormányzatoknak is esélyt ad arra, hogy a más földrészeken levő önkormányzatoktól tanuljanak;

41.

rámutat arra, hogy – a jövőbeli migrációs áramlásokkal kapcsolatos UNFCCC-előrejelzéseket figyelembe véve – a felülvizsgálatnak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és a migráció közötti kapcsolatra is tekintettel kell lennie, ezért új fejezetet kell felvenni arról, hogy az éghajlatváltozás által generált migráció milyen kihívásokat és lehetőségeket tartogat. Ebből kiindulva az Európai Bizottságnak fel kell tárnia, hogy miként tudná jobban segíteni a városokat és régiókat a mobilitás, illetve adott esetben a migránsok és menekültek integrációja terén;

42.

végezetül a Régiók Bizottsága szeretné kifejezni, hogy törekszik arra, hogy részt vegyen az érdekelt felek által az SACC felülvizsgálatáról folytatandó konzultációs eljárásban, amelyet az Európai Bizottság a tervek szerint 2017 elején fog lebonyolítani, és úgy véli, hogy az e véleményben – és az alkalmazkodással kapcsolatos témákról szóló egyéb véleményekben (1) – foglalt ajánlások jó alapul szolgálnak az elkövetkezendő vitához.

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/57

1.

megjegyzi, hogy az EU-ban a gazdaságokért felelős összes személy csak körülbelül 6 %-a 35 évesnél fiatalabb, míg több mint a fele 55 évesnél idősebb. A várható élettartam növekedése és a csökkenő születési ráták miatt az idős emberek arányának növekedése az EU népességének általános jellemzője. Ez a trend azonban hangsúlyosabb a mezőgazdaságban, mint az egyéb gazdasági ágazatokban. A hosszabb ideig élő idősebb gazdák jelenléte, valamint a számukra a gazdálkodás folytatásához nyújtott jelentős ösztönzők és a távozásukhoz kapott kevés ösztönző miatt az európai mezőgazdasági munkaerő fokozatosan idősödik, ami jelentős akadályokat hoz létre az új belépők számára;

2.

az idősebb gazdáknak a gazdaságaik átadásával kapcsolatos vonakodását általában az is befolyásolja, hogy a gazdálkodás a nyugdíjkorhatáron túl terjedő közösségi alapú életstílust jelent. E tekintetben a gazdálkodás eltér számos egyéb gazdasági tevékenységtől. Az átadás előtt álló akadályok gyakran abból következnek, hogy az idősebb gazdálkodók számára nehéz elhagyni a gazdaságukat és kivonni magukat a mezőgazdaságból, mivel lakóhelyük megegyezik a mezőgazdasági tevékenységeik helyszínével. A vidéki területeket érintő általános „agyelszívás” súlyosbítja a problémát, mivel az egyre jobban képzett munkaerő többé nem érdeklődik a mezőgazdasági munkák iránt;

3.

úgy véli, hogy sok fiatal hajlamos nemkívánatos szakmának tekinteni a mezőgazdaságot, az alacsony jövedelem, a beruházások alacsony megtérülése, a hosszú munkaidő, a szabadságok kivételének kevés lehetősége – különösen az állattenyésztők esetén –, valamint a sok kapcsolódó kockázat és bizonytalanság miatt. Míg a családon belüli közvetlen utódlás jelenti továbbra is a gazdálkodásba való első belépés legáltalánosabb mechanizmusát, vannak arra utaló jelek, hogy növekszik azoknak az új belépőknek a száma, akik nem öröklik a gazdaságukat. A vidéki területek előtt álló kihívások – a rossz kommunikáció; a közlekedéshez, az oktatási, kulturális, szociális vagy egészségügyi szolgáltatásokhoz való korlátozott vagy nehéz hozzáférés – tovább bonyolítják ezt a problémát. Annak érdekében, hogy a vidéki területeken maradjanak, a fiataloknak fejlett vidéki gazdaságra van szükségük, szolgáltatásokkal és szabadidős lehetőségekkel; ellenkező esetben gyakran előnyben részesítik a városokba költözést és a nem mezőgazdasági foglalkozásokat;

4.

úgy véli, hogy a gazdálkodó fiatalok hiánya veszélyezteti a vidéki területek gazdasági és társadalmi fenntarthatóságát. A fiatal gazdák támogatása szükséges feltétel a mezőgazdaság fennmaradásához EU-szerte és a vidéki területek életben tartásához, ami összhangban van a területi kohézió Lisszaboni Szerződésben rögzített céljával is;

5.

ismételten kéri, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok legyenek proaktívabbak a fiatalok, különösen a nők vidéki területeken történő letelepedésének bátorításában és elősegítésében, az olyan tevékenységek előmozdításával, amelyek segítik a gazdákat abban, hogy könnyebben elérjék a munka és a magánélet közötti egyensúlyt (1);

6.

úgy véli, hogy tovább kell dolgozni azon, hogy azonosítsák és kezeljék azokat az akadályokat, amelyekkel a nők változatlanul szembesülnek, amikor karriert indítanak vagy építenek az ágazatban;

7.

tudomásul veszi a Fiatal Gazdák Európai Tanácsa által 2015-ben közzétett „Fiatal gazdák kiáltványát”, amely a következőkre szólít fel: földhöz és hitelhez jutás állami támogatási intézkedések révén; az élelmiszer-ellátási láncban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megfékezésére irányuló szabályozás; a fiatal gazdák jövedelemingadozásának csökkentésére irányuló intézkedések; valamennyi uniós szabvány jogi védelme a kereskedelmi tárgyalásokon és az uniós termelők fokozott reklámtámogatása; valamint a földhöz jutás támogatása annak érdekében, hogy megőrizzék és védjék a talajt és optimalizálják a fiatal gazdák élelmiszertermelés érdekében történő földhasználatát;

8.

osztja a 2016. szeptember 6-i Cork 2.0 nyilatkozatban kifejezett aggodalmakat a vidékről való elvándorlással és a fiatalok elszívásával, valamint azzal kapcsolatban, hogy a vidéki területek és közösségek (a táj, a gazdaságok, a falvak és kisvárosok) esetén biztosítani kell, hogy továbbra is vonzó lakóhelyek és munkahelyek legyenek, a vidéken élők szolgáltatásokhoz és lehetőségekhez való hozzáférésének javításával és a vállalkozások támogatásával mind a hagyományos vidéki tevékenységekben, mind az új gazdasági ágazatokban;

9.

úgy véli, hogy a jelenlegi gazdasági válság megnehezítette a hitelhez jutást számos fiatal, vidéki vállalkozó számára, akik gyakran nem rendelkeznek a hiteleik garantálásához szükséges biztosítékkal, és túlzott bürokráciával szembesülhetnek;

10.

üdvözli az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank által 2015 márciusában javasolt mezőgazdasági garanciavállalási eszköz létrehozását, amely várhatóan megkönnyíti a fiatal gazdák hitelhez jutását;

11.

üdvözli, hogy a 2014–2020-as KAP-reform új intézkedéseket vezetett be a fiatal gazdák támogatására gazdaságaik létrehozásához. Azonban aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a bürokrácia és az adminisztratív terhek meggátolhatják ezeknek az intézkedéseknek az alkalmazását. El kell kerülni, hogy a bürokratikus szabályok túlburjánzása akadályozza a fiatal gazdákat az új intézkedések optimális alkalmazásában. Több tagállamban a fiatal gazdák például különféle társulási konstrukciókat alkalmaznak. Ezért fontos, hogy a brüsszeli intézkedések illeszkedjenek ezekhez a helyi jogi és pénzügyi konstrukciókhoz;

12.

sürgeti a tagállamokat, hogy használják a fiatal gazdák támogatására és a generációs megújulásra az új KAP keretében biztosított lehetőségeket, például az 1307/2013/EU rendelet 50. és 51. cikke szerinti támogatást;

13.

felhívja a figyelmet az esb-alapokban (2) a fiatal gazdák számára nyújtott lehetőségekre, hogy pénzügyi eszközöket tervezzenek és alkalmazzanak hitel, garancia vagy befektetési alapok formájában annak érdekében, hogy finanszírozáshoz való hozzáférést biztosítsanak az arra rászorulók számára;

14.

megjegyzi azonban, hogy a fiatal gazdák gazdasági pozícióját a vállalkozás tényleges átruházása után lehet a legjobban, leghatékonyabban megerősíteni. Ahhoz, hogy a vállalkozás társulási konstrukciókban történő átruházásakor megerősítsük a fiatal gazdák gazdasági pozícióját, módosítani kell az 1307/2013/EU rendelet 50. cikkének (5) bekezdését. Ezért a Régiók Bizottsága azt javasolja, hogy a rendelet esetleges jövőbeli felülvizsgálatakor maradéktalanul töröljék az 50. cikk (5) bekezdésének 2. mondatát, az alábbira módosítva a bekezdés szövegét: „A fiatal mezőgazdasági termelők részére nyújtott támogatás mezőgazdasági termelőnként legfeljebb ötéves időtartamra nyújtható”. Az RB kéri továbbá, hogy az Európai Bizottság gondoskodjon egy időközi megoldásról, amely lehetővé teszi, hogy a fiatal gazdák minél hatékonyabban alkalmazni tudják a szóban forgó intézkedéseket;

15.

megjegyzi, hogy az Európai Bizottság által 2016-ban javasolt „omnibusz-rendeletben” szerepel az, hogy a pénzügyi eszköz típusú támogatás használatára irányuló lehetőséget kiterjesztik a fiatal gazdák indulási támogatására is, ami lehetővé teszi e csoport finanszírozásának fokozását, figyelembe véve ezen eszköztípusok jellegét (a hitel vagy garancia segélytartalma jóval alacsonyabb, mint a támogatásé);

16.

úgy ítéli meg, hogy mindenekelőtt a családi gazdaságok számára kell támogatást biztosítani azon az alapon, hogy azok hozzáadott értéket és munkahelyeket teremtenek, és segítik lehetővé tenni, hogy a gazdák új generációi be tudjanak lépni az ágazatba, mivel életképes és észszerű méretű gazdaságokat könnyebb továbbadni;

17.

emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottságnak a fiatal gazdák igényeiről szóló jelentése azt mutatja, hogy a fiatal gazdák és a gazdálkodást kezdő új belépők számára a megvásárolható és bérelhető földek elérhetősége jelenti a legnagyobb problémát (4);

18.

aggodalommal jegyzi meg, hogy a gazdálkodás egyre gyorsabban távolodik a családi gazdaságok modelljétől, oly mértékben, hogy 2014-et a Családi Gazdálkodás Nemzetközi Évének nyilvánították, hogy globális szinten felhívják a figyelmet a kérdésre. Úgy véli, hogy mivel a föld jellemzően biztonságos befektetést jelent a nem mezőgazdasági befektetők számára, a földhöz jutás egyre nehezebbé válik a mezőgazdasági vállalkozást létrehozni kívánó fiatal gazdák számára;

19.

kéri az Európai Bizottságot, hogy értékelje, hogy az európai politika milyen közvetlen és közvetett hatással van a földterületek koncentrációjára és a nagyarányú földszerzésre Európában. A közös agrárpolitika (KAP) és az annak keretében nyújtott támogatások például kifejezetten a nagy gazdaságokat részesítik előnyben és marginalizálják a kis gazdaságokat, és különböző hatást gyakorolhatnak a különböző ágazatokra;

20.

megjegyezve, hogy több tagállam is olyan nemzeti szabályozással rendelkezik, amely megakadályozza a kényszerű földkoncentrációt és a külföldiek vásárlását – például elővásárlási jog biztosításával –, úgy véli, hogy a tagállamoknak és a régióknak nagyobb hatalmat kell kapniuk a mezőgazdasági földterületek szabályozására és e tekintetben korlátozások megállapítására, különösen a nagyarányú földszerzés és koncentráció Európában megfigyelhető jelenségének kezelésére, ami korlátozza a fiatal gazdák lehetőségeit az indulásnál;

21.

bár az Európai Bizottság beavatkozási hatásköre nagyon korlátozott a földpiaci szabályozás terén (ami nemzeti hatáskörbe tartozik), a következő elképzeléseket meg lehetne vizsgálni:

22.

úgy ítéli meg, hogy az ipar, a szabadidő és mindenekelőtt a növekvő urbanizáció a földterületek gyors átalakulásához és a termőföldek eltűnéséhez vezet. Ezért úgy ítéli meg, hogy a helyi közösségeket be kell vonni a földhasználatról szóló döntésekbe, és ezáltal további jogokat és lehetőségeket kell kapniuk;

23.

hangsúlyozva annak szükségességét, hogy a fiatal gazdáknak hosszú távú kilátást kell nyújtani annak érdekében, hogy kezelni lehessen a vidék elnéptelenedését, kéri, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok vezessenek be a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási vállalkozások, a feltörekvő iparágak és a munkaerőpiac támogatására irányuló kezdeményezéseket annak érdekében, hogy új mezőgazdasági munkahelyeket teremtsenek és fenntartsák a meglévőket, valamint vonzóbbá tegyék azokat a fiatalok számára;

24.

megjegyzi, hogy a fiatal gazdák képzési és tájékoztatási igényei jelentősek és sokfélék: egyes fiatal gazdák számára a technológiai készségek és a gazdálkodási stratégia kidolgozásával kapcsolatos készségek iránti igény az elsődleges, másoknak vállalkozói készségekre – például marketing-, kapcsolatépítési, kommunikációs és pénzügyi készségekre – van szükségük ahhoz, hogy gazdaságuk életképes maradjon. Nem mindig vannak tisztában azzal, hogy mindezek a különféle készségek előnyösek lehetnének számukra, mivel hajlamosak a gazdaságukat hagyományos módon irányítani, és nem látják szükségesnek a változást;

25.

ezért úgy véli, hogy erőfeszítéseket kell tenni azzal kapcsolatban, hogy felhívják a figyelmet ezekre a lehetőségekre és a közép- és felsőfokú oktatáson belüli továbbképzés előnyeire. E tekintetben fontos szerepet kell betölteniük a helyi és regionális önkormányzatoknak, valamint a nemzeti és uniós ügynökségeknek;

26.

hangsúlyozza, hogy a fiatal gazdák fiatal vállalkozók is, ezért rámutat, hogy az Erasmus fiatal vállalkozóknak program (melyet a kkv-k versenyképességére irányuló COSME keretprogram finanszíroz) nagy lehetőségeket rejt magában. A programnak – amely lehetővé teszi a határon átnyúló információcserét, melynek révén az új vagy leendő vállalkozók tanulhatnak gyakorlott kollégáiktól – megfelelő támogatást és teret kell biztosítani a primer szektorban is;

27.

emlékeztet arra, hogy a vidéki gazdaság innovációjáról és modernizációjáról szóló véleményében a Régiók Bizottsága ajánlja a vidéki területeken nyújtott szakképzés korszerűsítését és annak globális versenyfeltételekhez és a helyi vállalkozások igényeihez való igazítását, valamint az ESZA finanszírozásból a vidéki területeken zajló szakképzésre kiosztott összegek növelését (5).

30.6.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 207/61

1.

azt javasolja, hogy általános jelleggel, tudományos szempontok alapján határozzák meg, hogy mit jelent a „túlzott”, a „káros” és a „kóros” (alkohol)fogyasztás;

2.

megállapítja, hogy a káros alkoholfogyasztás súlyos költségeket okoz a társadalomnak; hangsúlyozza, hogy az uniós polgárok jólétének, egészségének és életminőségének elsőbbséget kell élveznie a gazdasági érdekekkel szemben;

3.

úgy véli, hogy az egészségügy terén a szerződésekkel összhangban hozott intézkedések célja a lakosság egészségének javítása, a kutatás elősegítése, valamint a betegségek és egészségügyi kockázatok – ideértve az életmóddal összefüggő kockázatokat, mint pl. a túlzott alkoholfogyasztás – megakadályozása;

4.

hangsúlyozza, hogy terhesség alatt, illetve gyermek- és serdülőkorban az ember különösen veszélyeztetett az alkoholnak való kitettség szempontjából. Felhívja a figyelmet a neurológiai károsodásokra is, amelyek az idegrendszeri fejlődés során bekövetkezett rendellenességekből erednek;

5.

rámutat, hogy az alkohollal kapcsolatos kérdések kezelése során tiszteletben kell tartani a szubszidiaritás és az arányosság elvét, valamint hogy a stratégia céljául a tagállamok erre vonatkozó nemzeti intézkedéseinek és egészségpolitikai kezdeményezéseinek kiegészítését és a tagállamok közötti együttműködés támogatását kell kitűzni;

6.

utal arra, hogy figyelembe kell venni a tagállami alkoholfogyasztási mintákat, a társadalom egészségi állapotát, az egészség terén fennálló egyenlőtlenségeket, valamint a kulturális, földrajzi és történelmi kontextust. Fontos, hogy tekintettel legyünk az Európa egyes régióiban és közösségeiben fennálló különböző körülményekre és követelményekre;

7.

hangsúlyozza, hogy fontos szerep hárul az EU intézményeire és szerveire abban, hogy különféleképpen támogassák a tagállamokat a kutatás ösztönzésében, valamint a stratégiák, intézkedések, fellépések, törvénymódosításokból következő hatások és tilalmak értékelésében;

8.

elismeri a termelési lánc egészében hárommillió alkalmazottat foglalkoztató borágazat (1), a 2,3 millió munkahelyet biztosító söripar (2) és a szeszipari ágazat jelentőségét, mely utóbbi körülbelül 1 millió munkahelyet biztosít a termelés és értékesítés területén (3). A termelés ezenkívül támogatja a vendéglátóipart is, és ezzel további munkahelyek biztosításához járul hozzá;

9.

megállapítja, hogy az alkoholfogyasztás – a dohánytermékek fogyasztását megelőzve – a 15–49 évesek körében világszerte a betegségek legnagyobb kockázati tényezője (4). A tagállami statisztikák azt mutatják, hogy a 15–64 évesek körében a férfiaknál hétből egy, a nőknél 13-ból egy halálesetért az alkoholfogyasztás felelős (5);

10.

tudatában van annak, hogy a veszélyes, kóros és függőséget okozó alkoholfogyasztás jelentős gazdasági költségeket okoz termeléskiesés (11,3 milliárd euro) és munkanélküliség (17,6 milliárd euro) formájában (6);

11.

hangsúlyozza, hogy az alkohol okozta ártalmakhoz közvetlenül kapcsolódó szociális kiadások az EU-ban 155,8 milliárd euróra tehetők, amelynek nagy része (82,9 milliárd euro) az egészségügyön kívül jelentkezik (7). Ha a harmadik felek számára okozott károkat is beleszámoljuk, vagyis azokat, amelyek a társadalom, valamint az alkoholfogyasztó környezetében élő kiskorú lányok és fiúk, nők és férfiak számára keletkeznek, akkor az alkoholfogyasztás szociális költségei ennek duplájára rúgnak (8);

12.

úgy véli, hogy mindenképpen intézkedéseket kell hozni az erőszak megelőzésére, kiemelt figyelmet szentelve a legsérülékenyebb csoportoknak és az olyan specifikus helyzeteknek, mint amilyenek az éjszakai szórakozóhelyeken elkövetett szexuális zaklatások;

13.

hangsúlyozza, hogy az alkoholhoz kapcsolódó társadalmi költségek az egyes országok GDP-jének mintegy 1,3 %-ára becsülhetők (9);

14.

utal arra, hogy a túlzott alkoholfogyasztás több mint 60 krónikus megbetegedés esetében kockázati tényezőt jelent. A krónikus megbetegedések egyre gyakoribbak az EU-ban, és évente kb. 700 milliárd eurónyi egészségügyi költséget okoznak (10);

15.

új uniós alkoholstratégiát követel, és biztosítékot szeretne kapni arról, hogy az uniós szervek továbbra is erősítik az ezzel kapcsolatos tagállami kapacitásokat és gondoskodnak a hatékony koordinációról; támogatja ezért a Tanács és az Európai Parlament erős politikai vezetés iránti követeléseit e kérdésben (11);

16.

utal arra, hogy az uniós szintű közös intézkedéseknek a nemzeti, regionális és helyi tevékenységek erősítésére szolgáló bevált eljárásokra vonatkozó utalásokat és ajánlásokat is magukban kell foglalniuk;

17.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak támogatnia, nem pedig akadályoznia kellene azokat a tagállamokat, amelyek ki akarják építeni az alkoholfogyasztás megelőzése terén végzett tevékenységeiket;

18.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a helyi és regionális szint lehetőséget kapjon arra, hogy kompetenciáikkal és tapasztalataikkal hozzájáruljanak ehhez, mivel ők ismerik a legjobban, milyen előfeltételek szükségesek ahhoz, hogy elkerülhető legyen a túlzott alkoholfogyasztás, valamint korlátozni lehessen az alkoholfogyasztásnak a társadalomra gyakorolt negatív hatásait. A helyi szint különösen fontos, hiszen az van a legközelebb az emberekhez és a közösségekhez;

19.

úgy véli, hogy a krónikus betegségek elleni küzdelem keretében az Európai Bizottságnak az alkoholprevenció érdekében hozott intézkedései üdvözlendők, de nem elegendőek, mivel nem foglalkoznak eleget a megelőzés szempontjaival és a harmadik feleknek történő károkozással (12);

20.

a közös uniós intézkedések közé fel kellene venni ajánlásokat is, hogy el lehessen kerülni, hogy a túlzott alkoholfogyasztást és az azzal járó veszélyeket turisztikai célpontok népszerűsítésére használják;

21.

fontosnak tartja, hogy az alkohollal kapcsolatos kérdésekkel való stratégiai munka a nemzetközi szinten folyó munkákra támaszkodjon és ezekkel koordinálva legyen; hangsúlyozza ennek kapcsán, hogy a további munka során erősebb szinergiákra kell törekedni a WHO cselekvési tervével (13) és az ENSZ fenntarthatósági céljaival;

22.

utal arra, hogy a nem állami szervezetek szaktudásukat és nemzetközi, nemzeti, regionális és helyi szinten szerzett tapasztalataikat tekintve fontos szereplői lehetnek az együttműködésnek;

23.

utal arra, hogy az előző alkoholellenes stratégia futamideje (2006–2012) (14) óta eltelt négy évben bizonyos mértékben folytatódott a létrehozott koordinációs platformok, a CNAPA és az EAHF tevékenysége. Továbbra is szükség van ezekre és más fórumokra az alkohollal kapcsolatos kérdések kezeléséhez. Szakértelmüket és az általuk gyűjtött tapasztalatokat figyelembe kell venni és tovább kell fejleszteni;

24.

felhívja a figyelmet arra, hogy mind a fiatalok alkoholfogyasztásáról és az alkalomszerű mértéktelen alkoholfogyasztásról szóló cselekvési terv, mind az alkohollal kapcsolatos károk csökkentésére irányuló közös fellépés (RARHA – Reducing alcohol related harm) 2016-ban jár le. Úgy véli, hogy ezt mindenképpen meg kell hosszabbítani és/vagy új cselekvési tervet kell indítani a kiskorúakra és a fiatalokra vonatkozóan;

25.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU támogassa a kutatást és azt, hogy a megszerzett tudást gyorsabban átültessék a gyakorlatba és az új munkamódszerekbe. Meg kell vizsgálni, hogyan járulhatnak hozzá az intézkedések ugyanakkor az egészségügy terén fennálló egyenlőtlenségek csökkentéséhez is;

26.

üdvözli a bevált eljárások tagállamokon belüli és tagállamok közötti megosztását. Ez központi jelentőségű, és ösztönzi a tanulást, az ismeretek gyarapítását és a közös kérdések meghatározását. Az intézkedéseknek és fellépéseknek tényeken és a költséghatékonysággal kapcsolatban szerzett gyakorlati tapasztalatokon kell alapulniuk;

27.

hangsúlyozza, hogy fontos az alkoholpolitikai intézkedések kidolgozásának célirányos felügyelete. Tovább kell fejleszteni a meglévő adatbankokat, amelyeknek összehasonlítható, megbízható és szabványosított felügyeleti és elemzési mutatókon kell alapulniuk;

28.

úgy véli, hogy létre kell hozni egy tudományos csoportot a tudományosan megalapozott adatgyűjtés támogatása érdekében;

29.

hangsúlyozza, hogy a reklám- és a marketingtevékenységek határokon átnyúló jellegűek, ezért igen fontos a tagállamok közötti együttműködés;

30.

azoknak az intézkedéseknek, amelyek az alkoholtartalmú italok reklámozásának gyermekekre és fiatalkorúakra gyakorolt hatása ellen irányulnak, korlátozóaknak és kényszerítőeknek kell lenniük, azaz meg kell tiltaniuk, hogy kiskorúaknak alkoholt adjanak el vagy reklámozzanak;

31.

hangsúlyozza, hogy az alkoholos italok gyártóinak és forgalmazóinak szigorúan be kell tartaniuk a marketingre és a reklámozásra vonatkozó hatályos szabályokat;

32.

kéri, hogy a gyermekek és fiatalok alkoholreklámok és marketing általi befolyásolásának csökkentésére irányuló munkákat terjesszék ki a közösségi médiában és az interneten történő értékesítésre, valamint a termékelhelyezésre és az alkoholmárkákkal kapcsolatos további termékekre is. Finnországban 2015 óta tilos versenyeket és játékokat használni az alkohol népszerűsítésére, és betiltották az alkohol nyilvános helyeken és a közösségi médiában való reklámozását is (15);

33.

utal arra, hogy a sport- és kulturális rendezvények szponzorálása növekvő piacot és költséghatékony marketingstratégiát jelent. A fiatalokat így a rendezvények helyszínén és tévéadások révén szólítják meg, illetve teszik ki az alkoholreklámoknak;

34.

hangsúlyozza, hogy az alkoholos italok forgalmazása és reklámozása során tájékoztatást kell nyújtani a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeiről;

35.

tudatában van annak, hogy az EU-ban az alkohol értékesítése terén nagymértékű önkéntes önellenőrzés érvényesül. Ennek kapcsán megoszlanak a vélemények arról, hogy ez ténylegesen csökkenti-e az alkoholfogyasztást (16), és az is egyértelmű, hogy az önellenőrzés nem elegendő a terhes nőknek, a gyermekeknek és fiataloknak az alkohol káros hatásaitól való megvédéséhez (17);

36.

utal arra, hogy túl sok gyermek és fiatal nevelkedik olyan családban, amelyben alkoholfüggőség és túlzott alkoholfogyasztás fordul elő. Becslések szerint az EU-ban öt–kilenc millió gyermek él olyan családban, ahol káros mértékű az alkoholfogyasztás (18). Ezeket a gyerekeket az a veszély fenyegeti, hogy rosszabb lehetőségeik vannak az oktatás és az egészségügy terén;

37.

fontosnak tartja, hogy feltérképezzék azokat a területeket, amelyeken a tagállamokban intézkedéseket kell hozni a fiatalok mértéktelen alkoholfogyasztásának csökkentésére, hogy biztonságos és egészséges környezetet lehessen garantálni számukra. Ezzel kapcsolatban úgy véli, hogy olyan szabadidős és társasági programokat kell népszerűsíteni, amelyeknek nem része az alkoholfogyasztás;

38.

leszögezi, hogy a terhesség és a szoptatás időszaka különösen veszélyeztetettnek számít az alkoholfogyasztás szempontjából, mivel ez az időszak felelős a magzati alkohol spektrumzavar fellépéséért; az alkohol a terhesség bármely szakaszában hatással van a magzat növekedésére és fejlődésére, és nem ismeretes olyan alkoholmennyiség, amelynek a fogyasztása még biztonságos lenne a terhesség alatt;

39.

osztja azt a nézetet, amely szerint a gyermekek jogairól szóló egyezmény céljai közé tartozik a gyermekeknek és fiataloknak az alkohol okozta károktól való védelme is. A szerződő államok a 33. cikk alapján kötelesek a gyermekek jólétének érdekében cselekedni, és minden, gyermekeket is érintő döntés esetében figyelembe kell venni érdekeiket;

40.

úgy véli, hogy a megelőzés és az egészségmegőrzés kultúrájának előmozdítása érdekében prioritásnak kell tekinteni a megelőző intézkedéseket a terhesség, a kisgyermekkor és a serdülőkor folyamán;

41.

utal az iskola mint az egészségfejlesztés szempontjából fontos olyan helyszín jelentőségére, ahol erősíteni lehet a gyermekek védelmének tényezőit, és időben fel lehet ismerni a túlzott alkoholfogyasztást és a veszélyeztetett gyermekeket. Az alkohol veszélyeiről szóló iskolai oktatásnak tudományos bizonyítékokon kell alapulnia, mivel a pusztán informatív programok és tevékenységek nem eléggé hatékonyak, és az iskolai közösség valamennyi szereplőjét – a tanulókat, családjukat és a tanárokat – egységes módon kell, hogy elérjék;

42.

fontosnak tartja a felnőttek túlzott alkoholfogyasztásának csökkentését, többek közt felvilágosító munka révén, mivel a felnőttek példamutatása jelentős a fiatalok és a fiatal felnőttek körében végzett hatékony prevenciós munkához. A felnőtteknek, illetve a gyermekeknek szánt tájékoztató anyagokat kutatások alapulvételével dolgozó, független szervezeteknek kellene kifejleszteniük. Ennek jegyében együtt kellene működni a vendéglátó- és a szállodaiparral, hogy legyen képzés arról is, hogy miként kell felelősségteljes módon alkoholos italokat felszolgálni úgy, hogy a felnőttek körében minimálisra lehessen csökkenteni a mértéktelen alkoholfogyasztást;

43.

kiemelten fontosnak tartja, hogy legyenek családokra irányuló prevenciós programok is, hiszen a család a gyermeknevelés és az oktatás, valamint a stratégiák, értékek, kompetenciák és készségek átadásának alapvető helyszíne;

44.

arra kéri az uniós intézményeket, hogy javítsák az alkoholtartalmú italok címkézését az EU-ban, és készítsenek jelentést az alkoholtartalmú italok csomagolásának felvételéről az összetevők, a tápérték és a kalóriatartalom megadásáról szóló jelenlegi jogszabályokba. Hangsúlyozza, hogy a fogyasztóknak joguk van ahhoz, hogy megismerhessék a termékek tartalmát, hogy helyes döntéseket tudjanak hozni a vásárlást illetően;

45.

a terhes nőkre, gyermekekre, fiatalokra és gépjárművezetőkre vonatkozó külön figyelmeztetés mellett foglal állást, amely fontos kiegészítés, és eszközt jelenthet az alkohol veszélyeire való figyelemfelhívásra és a veszélyek csökkentésére. A figyelmeztető jelzéseket a különböző célcsoportokhoz kell igazítani. Üdvözli azokat az intézkedéseket, amelyeket egyes gyártók és forgalmazók már meghoztak ezen a téren;

46.

ajánlja, hogy oktatás és tájékoztató kampányok révén hívják fel a figyelmet a nagyivás veszélyeire, és adjanak információt arról, hol érhető el tanácsadás, segítség és gyógykezelések;

47.

hangsúlyozza, hogy a médiának fontos szerepe van abban, hogy pontos tájékoztatást nyújtson az alkoholfogyasztással kapcsolatos veszélyekről úgy, hogy ne kicsinyítse a problémákat, de ne keltsen felesleges pánikot se;

48.

utal arra, hogy a társadalmi-gazdasági szempontból rossz helyzetben lévő csoportok és a fiatalok az egészségügyi problémák nagyobb veszélyének vannak kitéve, és figyelmeztet arra, hogy meg kell akadályozni az egészség terén fennálló egyenlőtlenségek növekedését. Nagy problémát jelent, ha az alkohol olcsón és könnyen megszerezhető, mivel ez magas alkoholfogyasztáshoz vezethet, ami pedig májkárosodást és korai elhalálozást eredményezhet (19). A tagállamok fontolóra vehetnek közös intézkedéseket, köztük kutatási programokat a rendkívül olcsó alkohol árusításának, többek között az interneten történő értékesítésnek a betiltása érdekében;

49.

megállapítja, hogy az alkohol hozzáférhetősége, valamint a túlzott alkoholfogyasztás és az alkohol okozta károk mértéke között összefüggés van. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az alkohol könnyebb hozzáférhetősége nagyobb fogyasztáshoz és ezzel egészségügyi problémák és károsodások gyakoribb fellépéséhez vezet (20);

50.

úgy véli, hogy a tagállamok tovább szigoríthatják az alkohol értékesítésére és vásárlására vonatkozó rendelkezéseket és ellenőrzéseket, a legtöbb tagállamban érvényes 18 éves korhatártól függetlenül. További lehetőséget jelent az értékesítési helyek számának korlátozása, a közterületen történő alkoholárusítás és -fogyasztás bizonyos időszakokban való betiltása, a nyitva tartásnak és az alkoholárusítási engedélyeknek a korlátozása, valamint a felelősségteljes árusítás. Ehhez a szakértők, a forgalmazók és a vendéglátóipar szereplőinek képzésre van szükség. A korlátozásokat azok betartásának ellenőrzésével kell kiegészíteni;

51.

megállapítja, hogy a veszélyes mértékű, kóros és függőséget okozó alkoholfogyasztás több betegszabadsághoz és rosszabb munkateljesítményhez vezethet, valamint más személyekre is negatív hatással jár. Az alkohol befolyása alatt álló személyek biztonsági kockázatot jelentenek, és a munkahelyi balesetek 20–25 %-át ők okozzák. A munkahely fontos helyszíne a káros alkoholfogyasztás megelőzésének (21);

52.

véleménye szerint fontolóra kellene venni, hogy a szabálysértőknek lehetőségük legyen arra, hogy bírságok vagy más büntető intézkedések helyett oktató és rehabilitációs programokban vehessenek részt – különösen, ha a feltételezett szabálysértők kiskorúak;

53.

hangsúlyozza, hogy az alkoholfogyasztás problémájával a munkahelyen is foglalkozni kellene, ez ún. korai beavatkozást jelentene. A munkahelyen lennie kellene arra vonatkozó iránymutatásoknak, hogy ilyen helyzetben mi a teendő. Ez helyes megelőző jellegű munkahelyi egészségügyi ellátásnak minősülne;