24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/1

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/2

—

tekintettel az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló 2011. évi 29. éves jelentésre (COM(2012)0714),

—

tekintettel a Bizottság „Az EU Pilot értékelő jelentése” című dokumentumára (COM(2010)0070),

—

tekintettel a Bizottság „Az EU Pilot második értékelő jelentése” című dokumentumára (COM(2011)0930),

—

tekintettel „Az eredmények Európája – a közösségi jog alkalmazása” című, 2007. szeptember 5-i bizottsági közleményre (COM(2007)0502),

—

tekintettel „A panaszossal való kapcsolattartás a közösségi jog megsértése tekintetében” című, 2002. március 20-i bizottsági közleményre (COM(2002)0141),

—

tekintettel „Az uniós jog alkalmazása tárgyában a panaszosokkal való kapcsolattartás korszerűsítése” című, 2012. április 2-i bizottsági közleményre (COM(2012)0154),

—

tekintettel az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló 2009. évi huszonhetedik éves jelentésről szóló, 2011. szeptember 14-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az Európai Parlament Jogi Szolgálatának „A jogsértés kivizsgálási szakaszában lévő ügyekkel kapcsolatos információhoz való hozzáférés az EU Pilottal és az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló éves jelentéssel összefüggésben” című, 2013. november 26-i jogi véleményére,

—

tekintettel az uniós jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló 29. éves jelentést kiegészítő bizottsági szolgálati munkadokumentumokra (SWD(2012)0399 és SWD(2012)0400),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és az Alkotmányügyi Bizottság, valamint a Petíciós Bizottság véleményére (A7-0055/2014),

A.

mivel a Lisszaboni Szerződés az uniós jog végrehajtásának, alkalmazásának és érvényesítésének megkönnyítését célzó számos új jogalapot vezetett be;

B.

mivel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke értelmében a megfelelő ügyintézéshez való jog azt jelenti, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék;

C.

mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 298. cikkében foglaltak értelmében feladataik ellátása során az Unió intézményei, szervei és ügynökségei a nyitott, hatékony és független európai igazgatásra támaszkodnak;

D.

mivel az Európai Parlament Jogi Szolgálata szerint az EU Pilot nevű online platform, amelyet a tagállamok és a Bizottság az uniós jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos problémák ténybeli és jogbeli hátterének tisztázására használnak, nem rendelkezik jogi státusszal, és mivel az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti kapcsolatokról szóló keretmegállapodás értelmében az utóbbi a felszólító levéltől kezdődően összefoglaló információt bocsát a Parlament rendelkezésére valamennyi kötelezettségszegési eljárásra vonatkozóan, eseti alapon is, és csak az EU Pilot adatbázisában található személyes adatokhoz való hozzáférést tagadhatja meg;

1.

megismétli, hogy az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 17. cikkében foglaltak értelmében a Bizottság alapvető szerepe, hogy „a Szerződések őreként” járjon el; ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy a Bizottság azon hatásköre és kötelessége (2), hogy felügyelje az uniós jog alkalmazását, és többek között jogsértési eljárásokat indítson a szerződésekben megállapított kötelezettségeknek eleget nem tevő tagállamok ellen, az Unió jogrendjének egyik sarokköve, és mint ilyen összhangban van a jogállamiságon alapuló Unió elképzelésével;

2.

megjegyzi, hogy éves jelentése (3) szerint a Bizottság az elmúlt években egyre kevesebb új jogsértési eljárást indított: míg 2009-ben 2 900, 2010-ben 2 100, 2011-ben pedig 1 775 ilyen eljárás indult; megjegyzi továbbá, hogy az éves jelentés szerint a késedelmes átültetéssel kapcsolatos ügyek száma az elmúlt néhány évben nőtt (2011-ben 1 185, 2010-ben 855, míg 2009-ben 531 ilyen eset volt), és hogy a kötelezettségszegés kockázatának leginkább kitett négy terület a környezetvédelem (17 %), belső piac (15 %), a közlekedés (15 %) és az adóügy (12 %);

3.

megállapítja, hogy 2011-ben csökkent azon kötelezettségszegési esetek aránya, amelyeket azelőtt lezártak, hogy a Bíróság elé kerültek volna (60,4 %), szemben a lezárt esetek 88 %-ával 2010-ben; úgy véli, hogy alapvető fontosságú a tagállami fellépések gondos nyomon követésének folytatása, mivel az Európai Parlamenthez benyújtott egyes petíciók és a Bizottsághoz benyújtott egyes panaszok olyan problémákra utalnak, amelyek az ügyek lezárását követően is megoldatlanok maradnak;

4.

megjegyzi, hogy összesen 399 kötelezettségszegési ügyet zártak le azért, mert az érintett tagállamok bizonyították, hogy megfelelnek az uniós jogszabályoknak, továbbá e tagállamok komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy bírósági eljárás nélkül oldják meg kötelezettségszegési ügyeiket; azt is megjegyzi, hogy a Bíróság 2011-ben 62 ítéletet hozott az EUMSZ 258. cikke alapján, amelyből 53 esetben (85 %) a Bizottság javára ítélt;

5.

aggodalmát fejezi ki a késedelmes átültetéssel kapcsolatos tagállami kötelezettségszegések folyamatos növekedése miatt, tekintve, hogy 2011 végén 763 késedelmes átültetéssel kapcsolatos ügy volt még mindig lezáratlan, ami az előző évhez képest 60 %-os növekedést jelent;

6.

megjegyzi, hogy 2011 végén a Bizottság az első késedelmes átültetéssel kapcsolatos kötelezettségszegést a Bíróság elé terjesztette, és az EUMSZ 260. cikkének (3) bekezdése szerinti pénzügyi szankciókat kért;

7.

úgy véli azonban, hogy ezek a statisztikai adatok nem adnak pontos képet az uniós jog betartásának tényleges hiányosságairól, csupán a legsúlyosabb jogsértéseket és a véleményüknek leginkább hangot adó személyek vagy jogalanyok panaszait tükrözik; megjegyzi, hogy a Bizottság jelenleg sem a szükséges szakpolitikával, sem forrásokkal nem rendelkezik ahhoz, hogy rendszeresen azonosítsa a jogszabályok végre nem hajtásának valamennyi esetét és érvényt szerezzen a jogszabályoknak (4);

8.

felhívja a figyelmet arra, hogy egy irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot ismertető nyilatkozatokra („megfelelési táblázatokra”) vonatkozóan az uniós intézmények között kötött megállapodás 2011. november 1-jén lépett hatályba, és hogy ezért annak végrehajtását ebben az éves jelentésben nem lehetett értékelni;

9.

elvárja, hogy a Bizottság 2014. november 1-jéig kerítsen sort az első felülvizsgálatra, ahogyan arra az éves jelentésben ígéretet tett;

10.

úgy véli, hogy az EUMSZ 258. és 260. cikke szerinti kötelezettségszegési eljárások működése tekintetében a Bizottságnak biztosítania kell a Parlamenthez benyújtott petíciók és a Bizottsághoz benyújtott panaszok egyenrangú kezelését;

11.

rámutat arra, hogy az Európai Unió polgárai által benyújtott petíciók az uniós jog megsértésére hivatkoznak, különösen az alapjogok, a környezet, a belső piac és a tulajdonjogok terén; úgy véli, hogy a petíciók azt bizonyítják, hogy még mindig széles körben és gyakran előfordul az uniós jog nem teljes körű átültetése vagy helytelen alkalmazása;

12.

felhívja a Bizottságot, hogy tegye az uniós jog betartatását valódi politikai prioritássá, amelynek érdekében működjön szorosan együtt a Parlamenttel; ez utóbbi köteles a) megtartani a Bizottság politikai elszámoltathatóságát, és b) társjogalkotóként meggyőződni arról, hogy a jogalkotási munka folyamatos javítása érdekében teljes körűen tájékozott;

13.

megjegyzi, hogy a panaszkezelési eljárások során a megfelelést ösztönző eszközöket és az EP ellenőrzéshez való jogát következetesen kell alkalmazni, illetve gyakorolni;

14.

megjegyzi, hogy a kötelezettségszegési eljárás két szakaszból áll: az adminisztratív (vizsgálati) szakaszból és a Bíróság előtt zajló bírósági szakaszból; megjegyzi, hogy a Bizottság elismeri, hogy „az ellenőrző munkához jelentős mértékben hozzájárulnak a polgárok, vállalkozások és érdekelt szervezetek azáltal, hogy jelentik, ha a tagállami hatóságok nem megfelelően ültetik át, illetve alkalmazzák az uniós jogot”; megjegyzi továbbá, hogy „észlelésüket követően a problémák orvoslása érdekében a Bizottság és az érintett tagállam kétoldalú megbeszéléseket folytat, lehetőleg az EU Pilot platformján keresztül” (5);

15.

ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy az EU Pilot meghatározása szerint a Bizottság és a tagállamok közötti kétoldalú megbeszélések platformja (6), amely nem rendelkezik jogi státusszal, csupán a Bizottság igazgatási autonómiája keretében a kötelezettségszegési eljárást megelőzően alkalmazott egyszerű munkaeszköz (7);

16.

sajnálatát fejezi ki az EU Pilot jogi státuszának hiánya miatt, és úgy véli, hogy „a legitimitás csak az átláthatóság, valamint a panaszosok és az Európai Parlament EU Pilotban való részvételének lehetővé tételével biztosítható, míg a jogszerűség egy olyan jogilag kötelező erejű jogi aktus mielőbbi elfogadásával biztosítható, amely tartalmazza a kötelezettségszegés kivizsgálási szakaszában és a kötelezettségszegési eljárás során alkalmazandó szabályokat”, ahogy ez a nemrégiben elkészült parlamenti tanulmányban (8) is olvasható; úgy véli, hogy egy ilyen jogilag kötelező erejű jogi aktusnak tisztáznia kell az egyéni panaszosok és a Bizottság jogait és kötelezettségeit, és arra kell törekednie, hogy lehetővé tegye a panaszosok EU Pilotban való lehető legnagyobb mértékű részvételét, legalább az eljárás különböző szakaszaival kapcsolatos tájékoztatásuk biztosításával;

17.

ezzel összefüggésben sajnálatának ad hangot amiatt, hogy nem követték nyomon korábbi állásfoglalásait, sem azon felhívását, hogy az EUMSZ 298. cikke alapján elfogadott rendelet formájában szabályozzák a kötelező szabályokat, amelyek meghatározzák a kötelezettségszegési, illetve az azt megelőző eljárás egyes szempontjait, beleértve az értesítéseket, a kötelező erejű határidőket, a meghallgatáshoz való jogot, az indokolási kötelezettséget, továbbá valamennyi személy azon jogát, hogy hozzáférjen a rá vonatkozó dokumentumokhoz, erősítve ezzel a polgárok jogait és biztosítva az átláthatóságot;

18.

úgy véli, hogy az „EU Pilot” platformjának megvalósítását a panasztevőkkel szembeni átláthatóság tekintetében javítani kell; kéri, hogy nyújtsanak számára hozzáférést a valamennyi panaszt tartalmazó adatbázishoz, hogy a Parlament elláthassa ellenőrző szerepét a Bizottság mint a Szerződések őre felett;

19.

hangsúlyozza a jó igazgatási gyakorlat fontosságát, és felszólít arra, hogy az EUMSZ 298. cikkét jogalapul véve rendelet formájában hozzanak létre egy eljárási kódexet, amely meghatározza a szabálysértési eljárás különböző szempontjait;

20.

ezért ismét felhívja a Bizottságot, hogy az EUMSZ 298. cikke jelentette jogalapnak megfelelő rendelet formájában javasoljon jogilag kötelező erejű szabályokat, hogy ezáltal biztosítsa az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke szerint a polgárokat megillető megfelelő ügyintézéshez való jog teljes körű tiszteletben tartását;

21.

emlékeztet arra, hogy a Parlamenttel fenntartott kapcsolatokról szóló felülvizsgált keretmegállapodásban a Bizottság vállalja, hogy „a felszólító levéltől kezdődően összefoglaló információt bocsát a Parlament rendelkezésére valamennyi jogsértési eljárásra vonatkozóan, beleértve esetenként a Parlament kérésére a jogsértési eljáráshoz kapcsolódó kérdéseket”, és elvárja, hogy e záradékot a gyakorlatban is jóhiszeműen alkalmazzák;

22.

ezért megismétli, hogy a Parlamentnek joga van ahhoz, hogy „részletes tájékoztatást kapjon azokról a konkrét jogi aktusokról vagy rendelkezésekről, amelyek átültetésével kapcsolatban problémák merülnek fel, valamint az egyes jogi aktusokhoz vagy rendelkezésekhez kapcsolódó panaszok számáról (9), továbbá, hogy míg a Bizottságnak jogában áll megtagadni az Európai Parlamenttől az EU Pilot adatbázisban található személyes adatokhoz való hozzáférést, a Parlamentnek jogában áll névtelen információt kérni annak érdekében, hogy teljes mértékben tisztában legyen az uniós jog végrehajtására és alkalmazására vonatkozó valamennyi szemponttal (10)”;

23.

üdvözli, hogy valamennyi tagállam részt vesz az EU Pilot projektben; reméli, hogy ennek következtében tovább csökken a kötelezettségszegési eljárások száma; kéri az EU Pilot projektről a polgárok bővebb tájékoztatását;

24.

úgy véli, hogy az EU Pilotnak, valamint általában az uniós jog megsértésével kapcsolatos eseteknek és a kötelezettségszegési eljárást megelőző és az azt követő eljárással kapcsolatos releváns információhoz való parlamenti hozzáférésnek egy jövőbeli intézményközi megállapodás kapcsán lényeges napirendi pontként kell szerepelnie;

25.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bíróságnak, az európai ombudsmannak és a tagállamok parlamentjeinek.

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/6

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, és különösen annak 286. cikkére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 108. cikkére,

—

tekintettel az Európai Számvevőszéknek az egységes ellenőrzési modellről (és egy közösségi belső ellenőrzési keretrendszerre irányuló javaslatról) szóló, 2/2004 sz. véleményére (1),

—

tekintettel a Számvevőszék tagjainak kinevezése során az Európai Parlamenttel való konzultációra vonatkozó eljárásról szóló, 1992. november 17-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a Számvevőszék tagjainak kinevezése során a Parlamenttel való konzultációra vonatkozóan követendő eljárásokról szóló, 1995. január 19-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az integrált belső ellenőrzési keretrendszerről szóló, 2013. július 3-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére (A7–0014/2014).

A.

mivel a Legfőbb Ellenőrző Intézmények Nemzetközi Szervezetének (INTOSAI) Limai és Mexikói Nyilatkozata rögzíti az ellenőrző intézmények függetlenségének alappilléreit, és megerősíti, hogy a nemzeti legfőbb ellenőrző intézmények a nyilatkozatban foglalt alapelvek értelmezése tekintetében jelentős szabadsággal rendelkeznek;

B.

mivel az Európai Számvevőszéknek mint ellenőrző szakintézménynek alkalmaznia kell a közszférára vonatkozó nemzetközi ellenőrzési standardokat;

C.

mivel az Európai Számvevőszéket az 1975. évi Költségvetési Szerződés az Unió pénzügyeinek ellenőrzésére hozta létre, és mivel az Unió külső ellenőreként hozzájárul az Unió pénzgazdálkodásának javításához, és egyben az uniós polgárok pénzügyi érdekeinek független őreként jár el;

D.

mivel a jelenlegi, gyorsan változó pénzügyi és gazdasági helyzetben hatékony mikro- és makroprudenciális felügyeletre van szükség, a gazdaságosság, hatékonyság és eredményesség elvének megfelelően, egy modern és kihívásokkal teli Európai Unióban;

E.

mivel az állami ellenőrző szervek mint a Számvevőszék vagy a tagállamok legfőbb ellenőrző intézményei, létfontosságú szerepet játszanak a bizalom helyreállításában és az Unió nyilvános elszámoltathatóságának javításában; mivel ezért fontos a Számvevőszék esetleges megreformálására vonatkozó bármely eszmecserét az Unió nyilvános elszámoltathatóságának javításával kapcsolatos kihívás tágabb összefüggésébe helyezni;

F.

mivel a Lisszaboni Szerződés újból megerősítette azt a jogi keretrendszert, mely alapján a Számvevőszék a nyilvános elszámoltathatóság támogatása révén, továbbá a Parlamentnek és a Tanácsnak az uniós költségvetés végrehajtásával kapcsolatos ellenőrzési feladataik gyakorlása során történő segítése által járul hozzá az Unió pénzgazdálkodásának javításához és a polgárok pénzügyi érdekeinek védelméhez;

G.

mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 286. cikke értelmében a Számvevőszék tagjait olyan személyek közül választják ki, akik államukban külső ellenőrzést végző szervekhez tartoznak vagy tartoztak, vagy akik rendelkeznek a szóban forgó hivatalhoz szükséges különleges képesítéssel, és akik függetlenségéhez nem fér kétség;

H.

mivel alapvető fontosságú, hogy a Számvevőszék olyan tagokból álljon, akiknek személye a lehető legnagyobb mértékben garantálja a Szerződés által megkövetelt szakmai hozzáértést és függetlenséget, és egyben kizárja a Számvevőszék hírneve megsértésének kockázatát;

I.

mivel egyes kinevezésekkel kapcsolatban véleménykülönbségek merültek fel a Parlament és a Tanács között, melyek tartós fennállása veszélyeztetheti a Számvevőszéknek az említett intézményekkel kialakult jó munkakapcsolatát, és esetlegesen súlyosan negatív következményekkel járhat a Számvevőszék hitelessége, következésképpen pedig eredményessége tekintetében is;

J.

mivel érthetetlen, és a Parlament iránti tisztelet hiányát tükrözi a Tanács azon döntése, hogy a Számvevőszék egyes tagjait olyan esetekben is kinevezte, amikor a Parlament meghallgatást tartott és kedvezőtlen véleményt fogalmazott meg;

K.

mivel a Parlament véleménye iránt a média élénk érdeklődést tanúsít; és mivel gyengítené az érintett intézményekbe vetett közbizalmat, ha olyan személyeket neveznének ki a Számvevőszék tagjává, akiknek jelöltségét korábban a Parlament nyilvánosan és formálisan is elutasította;

L.

mivel az ellenőrzési szakismeretekkel, valamint szélesebb és változatosabb funkcionális háttérrel rendelkező tagok biztosítják a különféle perspektívák és kompetenciák jelenlétét, ami javítani fogja a Számvevőszék ítélőképességét és működésének eredményességét; mivel napjainkban elfogadhatatlan, ha a nemek közötti megfelelő egyensúlyt nem sikerül megtalálni;

M.

mivel hátrányosan érinti a Számvevőszék és a Parlament közötti, az Unió költségvetésének ellenőrzési rendszerében központi szerepet játszó együttműködést, ha a Számvevőszék egyes tagjai nem szerzik meg a Parlament jóváhagyását;

N.

mivel a 2013-as szakértői értékelés kéri a Számvevőszéken belül rövidebb belső eljárások bevezetését, valamint a külső érdekeltekkel kapcsolatos feladatainak és megbízatásának egyértelművé tételét, és hangsúlyozza, hogy az ellenőrzött felek túlzott mértékben befolyásolják a Számvevőszék megállapításait és az ellenőri véleményeket;

O.

mivel a Parlament elsősorban azokat a javaslatokat helyezi előtérbe, amelyek nem teszik szükségessé a Szerződés módosítását;

P.

mivel a Tanács mindig tiszteletben tartotta az EUMSZ 255. cikke értelmében a Bíróság és a Törvényszék főtanácsnoki tisztségére jelölt személyek alkalmasságáról való véleménynyilvánításra létrehozott bizottság ajánlását, annak ellenére, hogy a Szerződés erre vonatkozóan nem fogalmaz meg egyértelmű kötelezettséget;

1.

úgy véli, hogy az Európai Számvevőszék amellett, hogy a jogalkotók számára megbízhatósági nyilatkozattal szolgál az elszámolások megbízhatóságáról és az azok alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségéről és szabályszerűségéről az adott költségvetési évben, az Unió intézményeinek külső ellenőreként kiemelt szerepet tölt be abban a tekintetben, hogy a jogalkotó és a költségvetési hatóság – különösen a Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága – számára értékes véleményeket biztosít az uniós politikák révén elért eredményekről az Unió által finanszírozott tevékenységek teljesítményének és eredményességének javítása, a tagállamok nemzeti politikái között a méretgazdaságosság és a választékgazdaságosság, valamint a továbbgyűrűző hatások azonosítása, továbbá annak érdekében, hogy a Parlament számára külső értékeléseket biztosítson a tagállamok államháztartásának Bizottság általi értékeléséhez;

2.

úgy véli, hogy a Számvevőszéknek meg kell őriznie a függetlenség, feddhetetlenség, pártatlanság és szakmaiság melletti elkötelezettségét, ugyanakkor az uniós intézmények elszámoltathatósági folyamata során szoros munkakapcsolatot kell kiépítenie partnereivel, különösen az Európai Parlamenttel, azon belül is annak Költségvetési Ellenőrző Bizottságával és a szakbizottságokkal is;

3.

megjegyzi, hogy a Számvevőszék – miután megvizsgálta az Unió költségvetésének szabályszerűségét, jogszerűségét és eredményeit – a Szerződés (az EUMSZ 287. cikke (1) bekezdésének második albekezdése) értelmében köteles megbízhatósági nyilatkozatot (DAS (5)) terjeszteni a Parlament és a Tanács elé a kifizetések jogszerűségéről és szabályszerűségéről, ezenkívül a Szerződés alapján különjelentéseket és véleményeket dolgoz ki; megjegyzi, hogy a Számvevőszék emberi erőforrásainak jelentős része az éves megbízhatósági nyilatkozattal kapcsolatos eljárással foglalkozik;

4.

véleménye szerint a Számvevőszék függetlensége, feddhetetlensége, pártatlansága és szakmaisága kulcsfontosságú ahhoz, hogy hitelesen segíthesse a Parlamentet és a Tanácsot az uniós pénzgazdálkodás felügyeletében és az annak javításában való közreműködésben, valamint abban, hogy megvédjék az Unió pénzügyi érdekeit a programozási szakasztól kezdve az elszámolás lezárásáig;

5.

sajnálattal állapítja meg, hogy a Számvevőszék ellenőrzésének eredményei – immár a tizennyolcadik éve – nem tették lehetővé a Számvevőszék számára pozitív megbízhatósági nyilatkozat (DAS) kiadását a kifizetések jogszerűségéről és szabályszerűségéről; hangsúlyozza továbbá, hogy önmagában véve a hibaarány csak részben ad átfogó képet az uniós szakpolitikák eredményességéről;

6.

emlékeztet arra, hogy az EUMSZ 287. cikke rögzíti, hogy a Számvevőszék az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló nyilatkozatot terjeszt az Európai Parlament és a Tanács elé; rámutat arra, hogy az elszámolások megbízhatóságára, valamint az azok alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségére és szabályszerűségére vonatkozó egyetlen megbízhatósági nyilatkozat helyett a Számvevőszék 2012-ben négy véleményt adott ki: egyet az elszámolások megbízhatóságáról és hármat az azok alapjául szolgáló műveletek jogszerűségéről és szabályszerűségéről (egyet a bevételekről, egyet a kötelezettségvállalásokról és egyet a kifizetésekről); úgy véli, hogy a vélemény ilyen módon való megfogalmazása megnehezíti a költségvetés Bizottság általi végrehajtásának értékelését;

7.

rámutat arra, hogy a megbízhatósági nyilatkozat egy többéves kiadási programra vonatkozó éves mutató, ami megnehezíti azt, hogy tükrözze a többéves struktúra ciklikus jellegét és ennek hatását, ezért az irányítási és kontrollrendszerek összhatása és eredményessége csak részben mérhető a finanszírozási időszak végén; úgy gondolja ezért, hogy a Számvevőszék számára lehetővé kell tenni, hogy a mentesítési hatóságnak a programozási időszak végén az éves megbízhatósági nyilatkozat mellett félidős értékelést és a végső teljesítményről összefoglaló jelentést terjesszen elő;

8.

üdvözli, hogy 2009 óta a Számvevőszék jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy termékeit és szolgáltatásait, valamint éves jelentését fejlessze; úgy gondolja azonban, hogy több erőfeszítésre, illetve több erőforrásra lenne szükség a minőség további javításához, elsősorban a Számvevőszéknek az Unió költségvetési eredményéről adatokat szolgáltató teljesítmény-ellenőrzési tevékenysége terén; úgy véli továbbá, hogy a Számvevőszéknek a megbízhatósági nyilatkozat modelljére alapozva meg kell vizsgálnia, hogy értek-e el eredményeket, és ki kell fejtenie, hogy ezeket hogyan érték el, a tanulságok levonása és annak érdekében, hogy azok más összefüggésben is alkalmazhatók legyenek;

9.

elismeri a megbízhatósági nyilatkozatnak a jogszerűségre és szabályszerűségre való összpontosításban az uniós finanszírozás valamennyi szintjén a jó pénzügyi gyakorlatok és az irányítás teljesítményének hasznos mutatójaként betöltött történelmi és konstruktív szerepét, valamint az annak igazolásában betöltött szerepét, hogy az uniós pénzeket a jogalkotó és költségvetési hatóság minőségében fellépő Parlament határozatainak megfelelően használták fel; hangsúlyozza azonban, hogy a Számvevőszéknek jelenleg és a jövőben is több erőforrást kell fordítania annak vizsgálatára, hogy a gazdaságosság, eredményesség és hatékonyság a Bizottságra bízott közpénzek felhasználása során megvalósult-e; a különjelentésekben szereplő megállapítások eredményeinek utalniuk kellene az uniós programok megfelelő kiigazítására;

10.

hangsúlyozza, hogy a Számvevőszéknek a Szerződésben rögzített megbízatása meghatározza a Számvevőszék által az Unió független külső ellenőrző szerveként betöltött szerep referenciakereteit; megjegyzi, hogy a Számvevőszék megbízatása jelentős rugalmasságot biztosít a Számvevőszéknek ahhoz, hogy küldetésének teljesítése során túllépjen a megbízhatósági nyilatkozat alkalmazási körén; emlékeztet arra, hogy megbízatása lehetővé teszi a Számvevőszék számára, hogy teljesítmény-ellenőrzéseinek eredményeit különjelentésekben ismertesse, mely fontos lehetőséget biztosít az értékteremtésre azáltal, hogy a magas kockázatú területek vizsgálatára összpontosít; e jelentések tájékoztatást nyújtanak továbbá az uniós polgároknak az Unió működéséről és az európai alapok számos ágazatban való felhasználásáról, ami által Európa közelebb kerülhet polgáraihoz, továbbá átláthatóbbá és érthetőbbé válhat;

11.

emlékeztet arra, hogy az uniós elszámolások ellenőrzésének javítására és az uniós finanszírozás teljesítményének és eredményességének fokozására az egyik legjobb módszer az, ha az ellenőrzött pénzügyi évet követő év december 31-e előtt mentesítést szavaznak meg; hangsúlyozza, hogy ez arra kényszerítené a Számvevőszéket, hogy június 30-ig benyújtsa éves jelentését;

12.

javasolja az Európai Számvevőszék számára – függetlenségének sérelme nélkül –, hogy véleményét az elfogadható hibaarány mellett a lényegességi küszöbre alapozza, mivel ez jobban megfelelne a nemzetközi ellenőrzési standardoknak;

13.

javasolja, hogy az Európai Parlament éves mentesítési jelentésében szenteljen külön szakaszt a Számvevőszék által a különböző teljesítmény-ellenőrzései során tett ajánlások nyomon követésének, hogy ezáltal ösztönözze a Bizottságot és a tagállamokat ezen ajánlások végrehajtására; a Parlamentnek ezenkívül – a Számvevőszék függetlenségének sérelme nélkül – jeleznie kellene, hogy a Számvevőszék mely jelentős nyomon követési intézkedésnek szentelhet külön figyelmet éves jelentésében;

14.

megjegyzi, hogy a Számvevőszék munkaprogramját éves és többéves alapon tervezi; megjegyzi, hogy a többéves terv lehetővé teszi a Számvevőszék stratégiájának meghatározását és naprakésszé tételét, valamint hogy az éves terv az adott évben elvégzendő konkrét feladatokat határozza meg; üdvözli, hogy a Számvevőszék minden évben bemutatja a Költségvetési Ellenőrző Bizottságnak éves munkaprogramját, mely felsorolja a kiemelt ellenőrzési feladatokat és a végrehajtásukhoz rendelt erőforrásokat;

15.

úgy gondolja, hogy a Számvevőszék és a Parlament, illetve a Tanács között a jelenlegi formában létrejövő találkozók értékes tanácsokkal szolgálnak a Számvevőszék éves munkaprogramja kidolgozásához; hangsúlyozza, hogy az ilyen jellegű strukturált előkészítő párbeszéd nagyban elősegíti az uniós célkitűzésekre fordított közpénzek felhasználásának a polgárok felé történő eredményes és demokratikus elszámoltathatóságát; hangsúlyozza, hogy a Parlamenttel és a Tanáccsal folytatott fokozott tanácsadási együttműködése ellenére a Számvevőszéknek politikai vagy nemzeti befolyástól függetlenül magának kell határoznia éves munkaprogramjáról;

16.

megjegyzi, hogy a külső érdekeltek – például az Európai Parlament – számára nagy jelentőségű kérdéseket és az azt követő vizsgálat iránti megkereséseket egyfelől nem strukturált módon gyűjtik össze, másfelől azok nem is élveznek teljes mértékben elsőbbséget; úgy véli, hogy ez hátrányosan hat a Számvevőszék ellenőrzési eredményeinek relevanciájára és hatására; megjegyzi továbbá, hogy a Számvevőszék által teremtett érték közvetlenül összefügg munkájának a Parlament és az elszámoltathatósági folyamatban érintett más érdekeltek általi felhasználásával; ezért felkéri a Számvevőszéket, hogy éves munkaprogramjában vegye figyelembe a jogalkotók politikai prioritásait és az uniós polgárok számára nagy jelentőségű kérdéseket, amelyeket – az uniós polgárok aggályainak hangot adó bizottságként – a Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága közölt vele;

17.

várakozása szerint az Európai Számvevőszék és a tagállami legfőbb ellenőrző intézmények között szorosabb együttműködés jön létre, és a Számvevőszék éves munkájának megosztása tekintetében konkrét eredmények születnek; ezenkívül konkrét módszertani lépésekre és megállapodásokra számít az ellenőrzési ütemtervekkel kapcsolatban; várakozása szerint a Bizottság jogi tanulmányon alapuló javaslatokat terjeszt elő arra vonatkozóan, hogy a tagállami legfőbb ellenőrző intézmények által végzett ellenőrzéseket beépítsék a Számvevőszék megosztott irányításra vonatkozó, adott tagállambeli ellenőrzéseibe;

18.

hangsúlyozza, hogy a Számvevőszéknek élen kell járnia azon munkamódszer kidolgozásában, melynek keretében a nemzeti legfőbb ellenőrző szervek és a Számvevőszék fokozzák erőforrásaik összehangolását az uniós költségvetés kiadásainak és teljesítményének értékelése terén, és az ellenőrzéssel kapcsolatos információk megosztása által elkerülik az ellenőrzési munka megkettőzését, meghatározzák a kockázatot jelentő területeket, közös ellenőrzéseket hajtanak végre, illetve a nemzeti legfőbb ellenőrző intézményeket szorosabban bevonják a Számvevőszék ellenőrző látogatásaiba, ami közös munkamódszerek kialakításához és az ellenőrzés mindkét szintjén nagyobb eredményességhez vezet; megjegyzi, hogy az ellenőrzési és kontrolladatoknak, továbbá a bevált gyakorlatoknak a Számvevőszék és a nemzeti legfőbb ellenőrző szervek közötti megosztása kulcsszerepet játszik a célzott ellenőrzési és kontrolltevékenységben; megjegyzi, hogy túlságosan sok kontrollszint létezik, és az irányító hatóságokra és a kedvezményezettekre háruló terhek csökkentése érdekében kerülni kell ezeket az átfedéseket;

19.

az EUMSZ 287. cikkének (3) bekezdése értelmében ezért szorosabb együttműködésre szólít fel a nemzeti számvevőszékek és az Európai Számvevőszék között a megosztott irányítás alatt álló területek tekintetében;

20.

javasolja annak vizsgálatát, hogy a nemzeti ellenőrző szervek – független külső ellenőrzői minőségükben és tiszteletben tartva a nemzetközi ellenőrzési standardokat – nemzeti ellenőrzési tanúsítványt állíthassanak ki az uniós alapok kezeléséről, amelyet megkapnának a tagállami kormányok, hogy ezeket a tanúsítványokat a mentesítési eljárás során felhasználják, egy, az e célnak megfelelő, később bevezetendő intézményközi eljárás szerint;

21.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az európai programok ellenőrzését – különösen a megosztott irányítás alatt álló területek tekintetében – be kell építeni a legfőbb ellenőrző intézmények által végzett ellenőrzések ütemezésekor; ebből a szempontból fontos szerepet játszanak a nemzeti parlamentek, mivel felkérhetik saját számvevőszékeiket az európai alapokkal és programokkal kapcsolatos ellenőrzések elvégzésére; megjegyzi, hogy e kontroll intézményesítése és rendszeressé tétele által ezek eredményeit a nemzeti parlamentnek évente be lehetne mutatni;

22.

megjegyzi, hogy a 2014–2020-as időszak fő kiadási területeire vonatkozó szabályozás lényegesen megváltoztatta az uniós költségvetés végrehajtásának pénzügyi és jogi keretszabályait; rámutat arra, hogy ezek a reformok olyan jelentős változásokat feltételeznek, melyek a finanszírozási szabályok egyszerűsítése, a feltételhez kötöttség szigorítása és az uniós költségvetési források tőkeáttételének növelése révén át fogják alakítani a pénzgazdálkodás kockázatait; ragaszkodik ezért ahhoz, hogy a Számvevőszék fokozottabban összpontosítson az ilyen típusú új eszközök teljesítményére és az ezekkel kapcsolatos kockázatokra vonatkozó megfelelő jelentések biztosítására;

23.

javasolja, hogy a Számvevőszék hangolja össze többéves munkaprogramját a többéves pénzügyi kerettel, és munkaprogramjának legyen része egy félidős értékelés, valamint a vonatkozó többéves pénzügyi kerethez tartozó elszámolások Bizottság általi lezárásának átfogó felülvizsgálata is;

24.

megjegyzi, hogy a teljesítmény-ellenőrzések sok esetben nem tartalmazzák az ellenőrzés megállapításaihoz vezető okok világos elemzését; megjegyzi továbbá, hogy nem áll rendelkezésre rendszer annak biztosítására, hogy a valamely meghatározott ellenőrzés végrehajtására kijelölt ellenőrök rendelkezzenek az ahhoz szükséges technikai ismeretekkel és módszertani készségekkel, hogy az ellenőrzést bármely ellenőrzési kérdésben teljes egészében önállóan elvégezzék; úgy véli, hogy ezek a körülmények csökkentik a Számvevőszék megállapításainak az eredményességét és hatékonyságát a teljesítmény-ellenőrzésekben;

25.

a Számvevőszéktől teljes átláthatóságot vár el azzal kapcsolatban, hogy mennyi időre van szükség termékeinek elkészítéséhez, és kéri a Számvevőszéket, hogy az egyes teljesítmény-ellenőrzések keretében tegye közzé a menetrendet és azt, hogy az adott termék milyen különböző szakaszokon ment keresztül fejlesztése során, azaz hogy mennyi időre volt szükség az egyes szakaszok elvégzéséhez, amelyek jelenleg a következők:

26.

megjegyzi, hogy a Számvevőszéknek az előzetes tanulmányt is magában foglaló teljesítmény-ellenőrzései két évet vesznek igénybe, ami számos esetben azt eredményezte, hogy az ellenőrzés megállapításai elveszítették aktualitásukat, és megakadályozta, hogy megfelelő intézkedéseket hajtsanak végre; azt várja a Számvevőszéktől, hogy egyszerűsítse teljesítmény-ellenőrzéseinek menetét, és csökkentse a felesleges eljárási lépéseket;

27.

kifejezi azon kívánságát, hogy a Számvevőszék amellett, hogy közzéteszi a megállapításaival, következtetéseivel és ajánlásaival kapcsolatos bizottsági észrevételeket, a jövőben adott esetben ezekre egyértelmű végleges viszontválaszt is adjon;

28.

úgy véli, hogy a Számvevőszéknek rendszeresen statisztikákat kell közölnie a Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságával tagjainak a luxembourgi székhelyén való jelenlétéről; e tekintetben teljes körű átláthatóságot vár el a Számvevőszéktől a Parlamenttel szemben; kéri, hogy a Bizottság készítsen elemzést annak megvalósíthatóságáról, hogy a Számvevőszék tagjainak nyújtott javadalmazás egy részét napidíjjal helyettesítsék;

29.

hangsúlyozza, hogy annak ellenére, hogy tisztességesen kell eljárni és az adott ellenőrzési jelentésben hivatkozni kell az ellenőrzött fél érveire, nem szükséges konszenzusra jutni az ellenőrzött féllel;

30.

megjegyzi, hogy néhány esetben a különjelentések által érintett kérdésekről folytatott parlamenti vitát már lezárták, ezért a Számvevőszék ellenőrzésének eredményeit nem lehetett hatékonyan felhasználni; ezenkívül rámutat, hogy néhány esetben a Számvevőszék által tett kulcsfontosságú ajánlásokat a Bizottság már végrehajtotta, mire a Számvevőszék benyújtotta jelentését; azt várja a Számvevőszéktől, hogy ellenőrzéseinek lefolytatása során az összes külső időkorlátot és fejleményt vegye figyelembe;

31.

elvárja a Számvevőszéktől, hogy jelentéseiben egyértelműen közölje a tagállami hatóságok gyengeségeit és legjobb gyakorlatait azok következetes közzététele révén;

32.

meggyőződése, hogy a Számvevőszék tagjai erőforrás-szükségleteinek alapos elemzésével elérhető a méretgazdaságosság és a választékgazdaságosság; elvárja, hogy a Számvevőszék vizsgálja meg az ilyen gazdaságosság elérésének lehetőségét többek között a tagoknak nyújtott közös sofőrszolgáltatás, valamint a közös iroda és személyzet tekintetében;

33.

sajnálatának ad hangot amiatt, hogy az uniós szerződések keretrendszerén kívüli kormányközi fellépések, mint például az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) és az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) létrehozása, szintén komoly kihívásokat teremtenek a nyilvános elszámoltathatóság és ellenőrzés szempontjából, és egyben gyengítik a Számvevőszék alapvető szerepét;

34.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az EFSF esetében ez idáig semmiféle intézkedés nem történt a független nyilvános külső ellenőrzés érdekében, és sajnálattal állapítja meg, hogy noha az ESM ellenőrző testületének egyik tagját már a Számvevőszék jelölte, a testület éves ellenőrzési jelentése sem a Parlament, sem a nyilvánosság számára nem lesz hozzáférhető; felszólítja a Számvevőszéket, hogy rendszeresen bocsássa a Parlament rendelkezésére a testület éves ellenőrző jelentéseit és a Számvevőszék által e tekintetben végzett tevékenységekkel kapcsolatos egyéb szükséges információkat, hogy a mentesítési eljárás során a Parlament ellenőrizhesse a Számvevőszék munkáját;

35.

megjegyzi, hogy a Számvevőszék összetételére és kinevezési eljárására irányadó szabályokat az EUMSZ 285. és 286. cikke rögzíti; hangsúlyozza azonban, hogy a Szerződést módosítani kell oly módon, hogy a Tanács és a Parlament egyenjogúan vegyenek részt a Számvevőszék tagjainak kinevezésében, ezáltal biztosítva a Számvevőszék demokratikus legitimitását, átláthatóságát és teljes függetlenségét;

36.

sajnálatának ad hangot amiatt, hogy egyes kinevezési eljárások során konfliktus alakult ki a Parlament és a Tanács között a jelöltekről, annak ellenére, hogy a Szerződés ilyen konfliktusok esetére nem tartalmaz rendelkezéseket; hangsúlyozza, hogy a Szerződésben megállapítottak értelmében a Parlament kötelessége a jelöltek ellenőrzése; véleménye szerint a Tanácsnak az európai intézmények közötti hatékony együttműködés szellemében tiszteletben kell tartania a Parlament által a parlamenti meghallgatást követően hozott döntéseket;

37.

követeli, hogy az EU-Szerződés következő felülvizsgálata során az Európai Számvevőszék tagjainak a Tanács javaslatán alapuló megválasztását tegyék az Európai Parlament feladatává; úgy véli, hogy egy ilyen jellegű eljárás fokozza a Számvevőszék tagjainak a tagállamoktól való függetlenségét;

38.

üdvözli, hogy a Számvevőszék 2010-ben új eljárási szabályzatot fogadott el, mely lehetővé tette számára döntéshozatali folyamatának egyszerűsítését a jelenlegi jogi keretek között, és így az ellenőrzési jelentéseket és véleményeket jelenleg 5–6 tagból álló tanács, és nem a 28 tagot számláló teljes testület fogadja el;

39.

arra az álláspontra helyezkedik, hogy a felső vezetésre irányadó jelenlegi földrajzi képviseleti szabály – mely szerint minden tagállam egy taggal rendelkezhet – kezdeti hasznosságát már rég meghaladta és hiteltelenné vált, ezért ezt egy egyszerűbb, szélesebb körű elszámoltathatósági felhatalmazáshoz igazított vezetési struktúrával lehetne felváltani, a Számvevőszék valamennyi tevékenységének függetlenségét biztosító megfelelő garanciális szabályok mellett;

40.

javasolja ezért, hogy a Számvevőszéknek legyen ugyanannyi tagja, mint a Bizottságnak; a tagok rendelkezzenek legalább az ellenőrzés és az irányítás terén szerzett szakmai tapasztalattal; a Számvevőszék tagjai rendelkezzenek az ehhez a hivatalhoz szükséges megfelelő képesítéssel, és függetlenségükhöz ne férhessen semmilyen kétség;

41.

javasolja a Számvevőszék tagjainak nyújtott javadalmazás számítási módszerének és az egyes tagok számára közvetlenül és személyesen kiutalt források felülvizsgálatát annak érdekében, hogy összhangba hozzák azokat a hasonló feladatkörökre vonatkozó nemzeti és nemzetközi gyakorlatokkal, és lehetővé tegyék a Számvevőszék tagjai számára feladataik független elvégzését;

42.

elfogadja az alábbi alapelveket, kiválasztási szempontokat és eljárásokat a Számvevőszék tagjának jelölt személyek véleményezésére vonatkozóan:

43.

úgy véli, hogy az Európai Számvevőszék tagjainak kinevezésére vonatkozó kritériumokat az EUMSZ 286. cikke alapján tovább kell pontosítani, és hangsúlyozza, hogy a Parlament értékelését elsősorban a következő szempontok alapján alakítja ki:

44.

felszólítja a Tanácsot, hogy vállaljon kötelezettséget arra, hogy:

45.

a Költségvetési Ellenőrző Bizottság és a plenáris ülés előtti eljárás tekintetében a következőket rögzíti:

46.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Számvevőszéknek, valamint tájékoztatás céljából az Európai Unió többi intézményének és a tagállamok parlamentjeinek és ellenőrző intézményeinek.

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/14

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodásra (1),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésnek a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. jegyzőkönyvére, különösen annak 4., 6. és 7. cikkére,

—

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács illetékes szervezeti egységei között létrejött, 2011. július 22-i gyakorlati megállapodásra az első olvasatban elfogadott megállapodások esetében az EUMSZ 294. cikke (4) bekezdésének alkalmazásáról,

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról – a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 18. jelentésről (2010) szóló, 2012. szeptember 13-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról, a szubszidiaritásról és az arányosságról, valamint az intelligens szabályozásról szóló, 2011. szeptember 14-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a független hatásvizsgálatok biztosításáról szóló, 2011. június 8-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a szubszidiaritásról és az arányosságról szóló bizottsági jelentésre (a jogalkotás minőségének javítása 2011. – 19. jelentés) (COM(2012)0373),

—

tekintettel az uniós szabályozás célravezetőségéről szóló bizottsági közleményekre (COM(2012)0746 és COM(2013)0685),

—

tekintettel az „Intelligens szabályozás – válasz a kis- és középvállalkozások szükségleteire” című bizottsági közleményre (COM(2013)0122),

—

tekintettel „A kkv-kkal kapcsolatos intelligens szabályozás – Nyomon követés és konzultáció” című bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2013)0060),

—

tekintettel az „Intelligens szabályozás az Európai Unióban” című bizottsági közleményre (COM(2010)0543),

—

tekintettel az intelligens szabályozásról szóló, 2013. május 30-i tanácsi következtetésekre;

—

tekintettel a független érdekképviselőkből álló, adminisztratív terhekkel foglalkozó magas szintű munkacsoport „Európa jobban is teljesíthet: az uniós jogszabályok lehető legkisebb terhet jelentő módon történő tagállami végrehajtásával kapcsolatos legjobb gyakorlatokról szóló jelentés” című, 2011. november 15-i jelentésére,

—

tekintettel a Régiók Bizottsága 2013. május 30-i véleményére (5),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és az Alkotmányügyi Bizottság véleményére (A7-0056/2014),

A.

mivel az intelligens szabályozás menetrendje kísérlet a jogalkotás minőségének javítására, az uniós jogszabályok egyszerűsítésére és az igazgatási terhek csökkentésére irányuló erőfeszítések megszilárdítására, valamint arra, hogy megkezdődjön a bizonyítékokon alapuló politikai döntéshozatalra támaszkodó jó kormányzás, amelyben a hatásvizsgálatok és az utólagos ellenőrzések alapvető szerepet játszanak;

B.

úgy véli, hogy a nemzeti parlamenteknek is részt kell venniük az új szabályozás utólagos értékelésében, ami következésképpen segítené a Bizottságot a jelentések elkészítésében, és általában véve javítaná az európai kérdések nemzeti parlamentek általi értékelését;

C.

mivel a jogalkotás minőségének javításáról szóló 2003. évi intézményközi megállapodás már nem illeszkedik a Lisszaboni Szerződéssel létrehozott jelenlegi jogalkotási környezetbe, főként az uniós intézmények által a magyarázó dokumentumokra vonatkozó együttes politikai nyilatkozatok és az EUMSZ 294. cikkének végrehajtására vonatkozó titkársági szintű gyakorlati szabályok elfogadásakor alkalmazott rendszertelen megközelítés miatt;

1.

hangsúlyozza, hogy az európai szinten előterjesztett és elfogadott jogszabályoknak egyszerűnek, eredményesnek és hatékonynak, könnyen érthetőnek és a tagállamok valamennyi hivatalos nyelvén hozzáférhetőnek kell lenniük, világos hozzáadott értéket kell nyújtaniuk, illetve a lehető legkisebb költségek mellett teljes mértékben meg kell valósítaniuk a bennük rejlő előnyöket; elismeri, hogy a gazdasági válság fokozott terhet ró a nemzeti közigazgatási erőforrásokra, és úgy véli, hogy a világos és könnyen átültethető jogszabályok létrehozása iránti elkötelezettség segítene a jogszabályok betartására kötelezett nemzeti hatóságok és magánszemélyek terheinek enyhítésében; hangsúlyozza, hogy az uniós intézmények feladata annak biztosítása, hogy a jogszabályok világosak és könnyen érthetőek legyenek, és ne rójanak felesleges adminisztratív terheket a polgárokra vagy a vállalkozásokra;

2.

hangsúlyozza, hogy az új szabályok kkv-kra vagy nagyvállalkozásokra gyakorolt hatásának vizsgálata nem vezethet a munkavállalók között az őket foglalkoztató vállalkozás mérete szerinti megkülönböztetéshez, és a munkavállalók alapvető jogainak – többek között a tájékoztatáshoz és a konzultációhoz való jog, a munkakörülményeik, a munkahelyi jólétük és a társadalombiztosításhoz való jogaik – csökkenését sem vonhatja maga után, továbbá nem gátolhatja sem e jogok fejlesztését, sem a munkával összefüggő meglévő és új kockázatokkal szembeni munkahelyi védelmüket;

3.

hangsúlyozza, hogy a jogalkotás során az uniós intézményeknek tiszteletben kell tartaniuk a szubszidiaritás és az arányosság elvét;

4.

emlékeztet azon korábbi észrevételeire, miszerint a Hatásvizsgálati Testület és a nemzeti parlamentek számos alkalommal megállapították, hogy a Bizottság hatásvizsgálatai nem vették kellőképpen figyelembe ezeket az elveket; ismételten csalódottságát fejezi ki amiatt, hogy e bírálatok egy újabb éven át ismétlődtek;

5.

úgy véli, hogy a jogalkotás minőségének javítását a többszintű kormányzás szellemében kell megvalósítani, azaz az EU, a nemzeti intézmények, valamint a helyi és regionális hatóságok általi összehangolt fellépés keretében;

6.

ismételten felszólít arra, hogy a Lisszaboni Szerződéssel létrehozott új szabályozási környezet figyelembevétele, a jelenlegi legjobb gyakorlatok megszilárdítása és a megállapodásnak a minőségi jogalkotásra vonatkozó menetrenddel összhangban való korszerűsítése érdekében tárgyalják újra a jogalkotás minőségének javításáról szóló 2003. évi intézményközi megállapodást; javasolja, hogy minden új megállapodás rendelkezzen kötelező erővel és elfogadásuk az EUMSZ 295. cikke alapján történjen;

7.

sürgeti a Bizottságot és a Tanácsot, hogy kezdjenek tárgyalásokba a Parlamenttel az EUMSZ 290. és 291. cikke megfelelő alkalmazásának kritériumairól; úgy véli, hogy ez a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodás felülvizsgálata keretében megvalósítható, hiszen e megállapodás így többek között ilyen kritériumokat is magában foglalhatna;

8.

úgy véli, hogy a Bizottság által az elfogadott jogszabályok értékelésére és a terhek csökkentésére használt rendszerek eltérő elnevezései zavart keltenek és szükségtelenül bonyolultak; javasolja, hogy „a jogalkotás minőségének javítása” keretében fogadjanak el egy egységes elnevezést, és ismételten felszólít arra, hogy egyetlen biztos legyen felelős a kérdésért;

9.

kéri a Bizottságot, hogy fokozza az arányosság elve alkalmazásának felülvizsgálatát, különösen az EUMSZ felhatalmazáson alapuló és végrehajtási aktusokról szóló 290. és 291. cikkének alkalmazása tekintetében;

10.

úgy véli, hogy a demokratikus legitimitás növelése jegyében nagy figyelmet kell fordítani a korai előrejelző mechanizmusra;

11.

rámutat arra, hogy míg a gazdasági és pénzügyi válság a szakpolitikák széles körének jobb összehangolását és az Unió hatásköreinek számos területen való megerősítését teszi szükségessé, elengedhetetlen, hogy továbbra is világosan érthető maradjon az Európai Unió többszintű kormányzási rendszerén belüli hatáskörmegosztás, valamint hogy a döntéseket átlátható vitát követően a megfelelő szinten, átlátható módon hozzák meg, a bürokratikus terhek csökkentésével;

12.

hangsúlyozza, hogy az európai intézményeknek tiszteletben kell tartaniuk az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikkében és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 2. jegyzőkönyvében rögzített szubszidiaritás és arányosság elvét, amelyek olyan általános jellegű elvek, melyek az intézményeket az uniós hatáskörök gyakorlása során kötelezik, azzal a kivétellel, hogy a szubszidiaritás elve nem alkalmazandó az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozó területeken;

13.

javasolja, hogy vegyék fontolóra a szubszidiaritás és az arányosság elvei betartásának értékelését lehetővé tévő megfelelő, uniós szintű feltételek meghatározását;

14.

megjegyzi, hogy a 2. jegyzőkönyv formálisan is lehetőséget ad a nemzeti parlamenteknek arra, hogy véleményt nyilvánítsanak az uniós jogalkotónak arról, hogy valamely javasolt jogszabály nem felel meg a szubszidiaritás elvének, azaz hogy célkitűzései léptékük vagy hatásaik miatt nem valósíthatók meg jobban az Unió szintjén, mint tagállami szinten;

15.

felhívja a figyelmet a hatásvizsgálat – mint a jogalkotási folyamat során a döntéshozatali folyamatot támogató eszköz – kiemelkedő jelentőségére; hangsúlyozza továbbá, hogy ezzel összefüggésben gondosan mérlegelni kell a szubszidiaritással és az arányossággal kapcsolatos kérdéseket;

16.

üdvözli a tagállamok parlamentjeinek fokozottabb részvételét az európai jogalkotási folyamatban, továbbá megjegyzi, hogy a nemzeti parlamentek egyre növekvő érdeklődést tanúsítanak a fenti elveknek az Unió intézményei általi megfelelő alkalmazása iránt; ezt jól tükrözi, hogy 2011-ben az Európai Parlamenthez 77 olyan indokolással ellátott vélemény érkezett, mely szerint a jogalkotási aktus tervezete nem egyeztethető össze a szubszidiaritás elvével, valamint 523 egyéb észrevétel érkezett jogszabálytervezetek érdeméről, míg 2010-ben csak 41 ilyen indokolással ellátott vélemény, illetve 299 ilyen észrevétel érkezett; hangot ad abbéli hajlandóságának, hogy folytassa és erősítse a nemzeti parlamentekkel való együttműködést és parlamentközi párbeszédet;

17.

nyomatékosan hangsúlyozza a mind az Európai Parlament, mind pedig a nemzeti parlamentek által végzett parlamenti ellenőrzés fontosságát; javasolja, hogy a nemzeti parlamenteknek továbbra is nyújtsanak jelentős segítséget, hogy gyakorolni tudják ellenőrzési feladataikat; javasolja, hogy bocsássanak iránymutatásokat a nemzeti parlamentek rendelkezésére, amelyek segítségével megkönnyíthető a szubszidiaritás elvével való összhang értékelése;

18.

hangsúlyozza, hogy a Bíróság az EUMSZ 263. cikke értelmében hatáskörrel rendelkezik arra, hogy felülvizsgálja a jogalkotási aktusok jogszerűségét a szubszidiaritás elvének való megfelelés tekintetében, és hogy a szubszidiaritás elve a hatáskörök uniós szintű gyakorlására vonatkozó politikai iránymutatásként szolgál;

19.

ugyanakkor rámutat arra, hogy a Bíróság a Szerződések alapján hatáskörrel rendelkezik a „Szerződések vagy az alkalmazásukra vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése” miatt benyújtott kereset elbírálására, és hogy az Európai Unióról szóló szerződés alapján a szubszidiaritás és az arányosság elvei is e rendelkezések közé tartoznak; megjegyzi, hogy következésképp az uniós aktusok érvényességének bírósági felülvizsgálata az ezen elveknek való megfelelés vizsgálatára is kiterjed;

20.

hangsúlyozza, hogy a Bíróság, a C-176/09. sz. (Luxemburgi Nagyhercegség kontra Európai Parlament) ügyben 2011. május 12-én hozott ítéletében kijelenti, hogy „az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós jog valamely rendelkezése által alkalmazott eszközök alkalmasak legyenek az érintett szabályozással kitűzött célok megvalósítására, és ne haladják meg az azok eléréséhez szükséges mértéket”, valamint hogy „olyan területeken, ahol az uniós jogalkotó széleskörű jogalkotási hatáskörrel rendelkezik”, csak az e területen meghozott intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmények által elérni kívánt céllal kapcsolatos nyilvánvalóan alkalmatlan jellege lehet kihatással az ilyen intézkedés jogszerűségére, ami azonban nem mentesít az alól, hogy „az uniós jogalkotónak választását még ilyen jogkör birtokában is objektív megfontolásokra kell alapoznia, ezen túlmenően pedig a különböző lehetséges intézkedésekhez kapcsolódó korlátok értékelése során meg kell vizsgálni, hogy az elfogadott intézkedéssel elérni kívánt célok igazolhatnak-e az egyes gazdasági szereplőket érő, akár jelentős mértékű, kedvezőtlen gazdasági következményeket”;

21.

megállapítja, hogy a szubszidiaritás elve a Szerződések megfogalmazása szerint az uniós fellépést azokon a területeken, amelyek nem tartoznak az Unió kizárólagos hatáskörébe, csak akkor engedi meg, „amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók”, míg az arányosság elve értelmében az uniós fellépés sem tartalmilag, sem formailag nem léphet túl a Szerződésekben kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéken; rámutat arra, hogy a szubszidiaritás és az arányosság egymással szorosan összefüggő, ám egymástól elkülönülő elvek: míg az előbbi azzal kapcsolatos, hogy megfelelő-e az uniós fellépés olyan területeken, amelyek nem tartoznak az Unió kizárólagos hatáskörébe, az utóbbi az uniós hatáskörök gyakorlásának általános szabályaként a jogalkotó által meghatározott eszközök és célok közötti arányosságra vonatkozik; rámutat arra, hogy valamely jogalkotási aktus tervezetére vonatkozóan az arányosság vizsgálatára értelemszerűen a szubszidiaritásra vonatkozó vizsgálatot követően kerül sor, ugyanakkor a szubszidiaritás vizsgálata önmagában nem lenne kellően hatékony az arányosság vizsgálata nélkül;

22.

megállapítja, hogy 2011-ben a Bizottságnak feltett parlamenti kérdések közül csak kevés (a több mint 12 000 kérdés közül 32) érintett a szubszidiaritás és arányosság elvének tiszteletben tartásával kapcsolatos kérdéseket;

23.

felhívja a figyelmet arra, hogy 2011-ben a Bizottsághoz 64 indokolással ellátott vélemény érkezett a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. jegyzőkönyv alapján, ami 2010-hez képest számottevő növekedést jelent; megjegyzi azonban, hogy a 64 indokolással ellátott vélemény a nemzeti parlamentekkel folytatott politikai párbeszéd keretében a Bizottságnak 2011-ben továbbított 622 véleménynek mindössze 10 %-át képviseli; felhívja a figyelmet továbbá arra, hogy egyetlen bizottsági javaslatra sem érkezett elegendő számú indokolással ellátott vélemény ahhoz, hogy beinduljon a jegyzőkönyv szerinti „sárga lapos” vagy „narancssárga lapos” eljárás; megjegyzi ugyanakkor, hogy a Bizottság javaslata (a kollektív fellépéshez való jognak a letelepedés szabadságával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával összefüggésben való gyakorlásáról szóló tanácsi rendeletre, az úgynevezett Monti II. rendeletre irányuló javaslat) kapcsán első alkalommal 2012. május 22-én került sor „sárga lapos” eljárásra; hangsúlyozza, hogy a Bizottság a javaslatot nem a szubszidiaritás elvének megsértésére tekintettel vonta vissza, hanem mert úgy ítélte meg, hogy a javaslat a Parlament és a Tanács részéről valószínűleg nem fogja megkapni az elfogadásához szükséges politikai támogatást;

24.

úgy véli, hogy a szubszidiaritás elvének ellenőrzési mechanizmusát úgy kell kialakítani és alkalmazni, hogy az európai és a nemzeti intézmények közötti együttműködés fontos eszköze lehessen; elégedettséggel állapítja meg, hogy a gyakorlatban ezt az eszközt a többszintű európai intézményrendszer különböző szintjei közötti kommunikáció és az együttműködő párbeszéd eszközeként használják;

25.

aggodalommal jegyzi meg, hogy a nemzeti parlamentektől beérkezett egyes indokolással ellátott vélemények arra világítanak rá, hogy a szubszidiaritásra vonatkozó indokolás számos bizottsági javaslatban hiányos vagy egyáltalán nincs meg;

26.

javasolja annak megvizsgálását, hogy mi okozza a nemzeti parlamentek hivatalos, indokolással ellátott véleményeinek csekély számát, és annak megállapítását, hogy ez arra vezethető-e vissza, hogy a szubszidiaritás elvét minden fél betartja, vagy pedig arra, hogy a nemzeti parlamentek az erőforrások hiánya vagy a túl rövid határidők miatt nem tudják érvényesíteni ezt az elvet; kívánatosnak tartja, hogy a Bizottság végezzen erre vonatkozó elemzést;

27.

hangsúlyozza, hogy az európai intézményeknek lehetővé kell tenniük, hogy a nemzeti parlamentek elvégezhessék a jogalkotási javaslatok ellenőrzését, annak biztosítása által, hogy a Bizottság jogalkotási döntéseit a szubszidiaritás és az arányosság elve vonatkozásában az Európai Unióról szóló szerződés 2. jegyzőkönyve 5. cikkének megfelelően átfogó és részletes indokolással támassza alá;

28.

ezzel összefüggésben megjegyzi továbbá, hogy a nemzeti parlamentek számára a szubszidiaritás és az arányosság elvének való megfelelés ellenőrzésére előírt jelenlegi határidőket gyakran nem tekintették elegendőnek;

29.

úgy véli, hogy a jogszabálytervezetekre való reagáláskor az idő és az erőforrások tekintetében a nemzeti parlamentekre nehezedő nyomás hozzájárul az EU-n belül észlelt „demokratikus deficithez”;

30.

emlékeztet korábbi, arra irányuló kéréseire, hogy nemzeti parlamentek által tapasztalt problémákat a meglévő mechanizmus működésének javítása érdekében részletesen vizsgálják meg; úgy véli, hogy kívánatos lenne feltérképezni e mechanizmus megerősítésének lehetőségeit, ami – a Szerződés esetleges jövőbeli felülvizsgálata keretében – több jogot biztosíthatna a nemzeti parlamenteknek; javasolja, hogy egy ilyen felülvizsgálat során mérlegeljék, hogy szám szerint hány nemzeti parlamenti választ követően induljon meg ez az eljárás, kizárólag a szubszidiaritás vagy az arányosság elve adjon-e rá alapot, és milyen következményekkel járjon, hivatkozva különösen a „sárga lapos” eljárással kapcsolatos közelmúltbeli tapasztalatokra; véleménye szerint e kérdés megvitatása a nemzeti parlamenteknek biztosított hatáskörök fejlődésének hasznos állomása, mivel összehangolja az ellenőrzési jogkör gyakorlására irányuló ösztönzőket az európai szintű következményekkel;

31.

úgy véli, hogy addig is számos kezdeményezést lehetne bevezetni az európai kérdések nemzeti parlamentek általi értékelésének javítása érdekében; így különösen:

32.

úgy véli, hogy a jogalkotás minőségének javításával kapcsolatos kihívások tekintetében alkalmazott hatékony megközelítés – a jelenlegi és a jövőbeni jogszabályok tekintetében egyaránt – segíteni fogja az európai intézményeket abban, hogy a válságra reagáljanak; úgy véli, hogy az európai jogalkotás és a jogalkotási gyakorlatok reformja alapvető fontosságú eszköz az európai növekedés, a versenyképesség és a tisztességes munkahelyek megteremtéséhez;

33.

üdvözli, hogy a Bizottság fokozott hangsúlyt helyez a szakpolitikai ciklusra, amelyben az európai jogalkotás kezdeményezési, hatásvizsgálati, konzultációs, hatálybaléptetési, végrehajtási és értékelési szakaszait egy egységes folyamat részének tekintik; úgy véli ezzel összefüggésben, hogy a „gondolkozz először kicsiben” elvnek végig kulcsfontosságú elemnek kell lennie, továbbá hogy az új jogszabályok előzetes értékelését javítani kell, létrehozva ezáltal egy érthető és átlátható folyamatot a növekedés és a versenyképesség Európán belüli serkentése érdekében;

34.

e tekintetben üdvözli az intelligens szabályozásról, illetve az uniós szabályozás célravezetőségéről szóló bizottsági közleményt, valamint a kkv-k számára legnagyobb terhet jelentő 10 jogszabályról szóló „Melyik az a tíz uniós jogszabály, amely a legnagyobb terhet rója a kkv-kra?” című bizottsági szolgálati munkadokumentumot; úgy véli, hogy e dokumentumok meggyőző előrelépést jelentenek a jogalkotás minőségének javítására vonatkozó menetrend terén, és a Parlament számos korábbi kérését tükrözik;

35.

úgy véli, hogy e retorikai előrelépést most konkrét tettekkel kell alátámasztani; sürgeti ezért a Bizottságot, hogy terjesszen elő további konkrét javaslatokat az általános uniós szabályozási teher csökkentésére anélkül, hogy gyengítené a munkahelyi egészségvédelmet és biztonságot, és különösen, hogy:

36.

hangsúlyozza, hogy egyrészről a munkahelyi egészségvédelem és biztonság javítása, másrészről pedig a munkavállalók számára adott tájékoztatás és a velük folytatott konzultáció javítása két kulcsfontosságú tényező az európai gazdaság termelékenységének és versenyképességének megerősítésében; hangsúlyozza, hogy az e területeken érvényesített erős és megbízható szabályozás nem gátolja, hanem inkább segíti a növekedést;

37.

úgy véli, hogy ha az érdekelt felek számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy észrevételeket tegyenek a javaslattervezetekkel és az azokhoz kapcsolódó, nem végleges hatásvizsgálatokkal kapcsolatban, az javítaná a Bizottság által előterjesztett jogszabálytervezetek minőségét, és nem hosszabbítaná meg indokolatlanul az elfogadásra kerülő jogszabályok kidolgozási szakaszát;

38.

emlékeztet továbbá arra, hogy a Parlament felkérte a Bizottságot, hogy nyújtson be a kiegyenlítő szabályozást végrehajtó javaslatokat, amelyek előírnák, hogy az újabb költségeket bevezető új jogszabályok elfogadását megelőzően azonosítsák az e költségekkel egyenértékű költségkiegyenlítéseket; megjegyzi, hogy az uniós jogalkotás nem jelenti automatikusan azt, hogy 28 nemzeti jogszabályt kell félredobni egyetlen uniós jogszabály érvényesítése érdekében, és azt sem, hogy az új európai jogszabály kisebb terhet jelent a megfelelő nemzeti jogszabályoknál; ezért sürgeti a Bizottságot, hogy komolyan vizsgálja meg ezt a javaslatot, és 2014-ig, és a jelenlegi parlamenti ciklus végéig terjesszen elő erre vonatkozó hatásvizsgálatot;

39.

sajnálatát felezi ki amiatt, hogy a Bizottság vissza szándékozik vonni az európai zártkörű társaság statútumáról szóló javaslatát, amelyet a Parlament szorgalmazott saját kezdeményezésű jogalkotási jelentésében; kéri a Bizottságot, hogy konzultáljon a Parlamenttel, mielőtt visszavonna egy ilyen parlamenti jelentésen alapuló javaslatot;

40.

hangsúlyozza az egyszerűsítés jelentőségét szabályozási környezet ésszerűsítésében, különösen a helyi és regionális hatóságok számára, ahol gyakran korlátozottak, illetve csökkennek a jogszabályok végrehajtására szolgáló erőforrások;

41.

úgy értelmezi, hogy a túlszabályozás („gold-plating”) alatt azt a gyakorlatot kell érteni, amikor a tagállamok az uniós irányelvek nemzeti jogszabályokba való átültetése során túlmennek a minimális követelményeken; megismétli, hogy támogatja a szükségtelen túlszabályozással szembeni intézkedéseket, és ezért felkéri a tagállamokat, hogy túlszabályozás esetén magyarázzák el erre vonatkozó indokaikat;

42.

üdvözli, hogy a Bizottság hatásvizsgálatai megpróbálják széleskörűen és átfogóan lefedni a lehetséges hatásokat, de véleménye szerint a rendszert még számos tekintetben tovább lehetne erősíteni, például a területi dimenzióval (a nemzeti, regionális és a helyi hatóságokat érintő pénzügyi és igazgatási következményekkel) való kiegészítés által; e tekintetben biztatónak találja a Bizottság azon döntését, miszerint 2014 júniusáig naprakésszé teszi, egységes szerkezetbe foglalja és felülvizsgálja a hatásvizsgálati iránymutatásait, és fenntartja a jogot ahhoz, hogy az elkövetkező hónapokban részletes észrevételeket tegyen ezen iránymutatások lehetséges javításaival kapcsolatban; kitart amellett, hogy e hatásvizsgálatoknak – melyek alapvető jelentőséggel bírnak a közvélemény és a politikai álláspont kialakításában – fenn kell tartaniuk a többnyelvűség elvét;

43.

kéri a Bizottságot, hogy elemezze a hatásvizsgálatok elkészítéséhez alkalmazott módszertant annak érdekében, hogy megvizsgálja a javítás lehetőségeit a minőségi mutatók és a konzultációs folyamat általános lebonyolítása terén egyaránt, különös tekintettel az érintett érdekeltek közreműködésére;

44.

úgy véli, hogy a Bizottság által közzétett hatásvizsgálatnak és a biztosi testület által elfogadott jogalkotási javaslat tartalmának teljes összhangban kell lennie; kéri a biztosi testület által módosított javaslatra vonatkozó hatásvizsgálatok automatikus frissítését, hogy tükrözzék a biztosok módosításait;

45.

felszólítja a Bizottságot a Hatásvizsgálati Testület szerepének és függetlenségének megerősítésére, és különösen arra, hogy csak e testület kedvező véleménye mellett jóváhagyott jogalkotási javaslatokat véglegesítsen és terjesszen elő; sürgeti a Hatásvizsgálati Testületet, hogy vegye igénybe a szociális partnerek szakértelmét;

46.

úgy véli, hogy a jelenlegi felelősségi nyilatkozat, amely szerint a Bizottság hatásvizsgálata „csak az összeállításában részt vevő bizottsági szervezeti egységeket köti, és nem kötelezi el a Bizottságot későbbi határozatainak végleges formája tekintetében”, rávilágít a jelenlegi rendszer egyik lényeges gyenge pontjára;

47.

üdvözli a Parlamenten belüli pozitív fejleményt, amit a Hatásvizsgálatok és az Európai Hozzáadott Érték Igazgatósága képvisel; úgy véli, hogy a Parlament egészében következetes megközelítést kellene alkalmazni a hatásvizsgálatok megvitatásával kapcsolatban; üdvözli, hogy a Hatásvizsgálati Igazgatóság rövid összefoglalókat dolgoz ki a bizottsági javaslatokhoz tartozó hatásvizsgálatokról, és véleménye szerint ezeknek alapvető részét kell képezniük a bizottságok jogalkotási javaslatokról folytatott vitájának; javasolja, hogy a Parlament hatásvizsgálatai adott esetben terjedjenek ki a területi dimenzióra; arra kéri a Bizottsági Elnökök Értekezletét, hogy mérlegelje, miként hajtható végre legjobban ez az ajánlás;

48.

emlékeztet arra, hogy a Parlament és a Tanács a hatásvizsgálatokra vonatkozó 2005. évi intézményközi közös megközelítésben elkötelezte magát amellett, hogy bármely érdemi módosítás elfogadását megelőzően hatásvizsgálatokat végezzenek, amennyiben azt helyénvalónak és szükségesnek látják a jogalkotási folyamat szempontjából; felszólítja a bizottságokat, hogy e kötelezettségvállalás végrehajtásakor vegyék igénybe a Hatásvizsgálati Osztályt;

49.

emlékeztet továbbá a jogalkotás minőségének javításáról szóló 2003. évi intézményközi megállapodásra, és arra ösztönzi a Tanácsot, hogy a 2003. évi megállapodás szerinti kötelezettségeinek eleget téve haladéktalanul fejezze be az általa tett érdemi módosításokra vonatkozó hatásvizsgálatok lefolytatásával kapcsolatos saját mechanizmusának kialakítását;

50.

ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottság alaposan mérlegelje a saját kezdeményezésű jogalkotási jelentéseket kísérő, az európai hozzáadott értékre vonatkozó értékeléseket, és részletesen fejtse ki, hogy miért nem fogadja el vagy tartja fontosnak a Parlament által előterjesztett indokokat;

51.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/21

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 8. és 10. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és különösen annak 21. cikkére,

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezményre,

—

tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága CM/Rec(2010)5 számú, a szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló, tagállamoknak címzett, 2010. március 31-i ajánlására,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának hatékony végrehajtására irányuló stratégiáról szóló bizottsági közleményre (COM(2010)0573),

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának alkalmazásáról szóló 2012. évi bizottsági jelentésre (COM(2013)0271) és az azt kísérő munkadokumentumokra,

—

tekintettel a személyek közötti, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló tanácsi irányelvre irányuló javaslatra (COM(2008)0426) és a Parlament erre vonatkozó 2009. április 2-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az Európai Unió Tanácsának 2013. június 24-i ülésén elfogadott, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyek emberi jogai maradéktalan érvényesítésének elősegítését és védelmét szolgáló iránymutatásokra,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2010. novemberi, „Homofóbia, transzfóbia, valamint szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló megkülönböztetés” című jelentésére,

—

tekintettel az Európai Unió leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyekre irányuló felmérésére, amelyet az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) végzett el és adott ki 2013. május 17-én,

—

tekintettel a FRA 2013. október 1-jei, 10 évvel az esélyegyenlőségre vonatkozó irányelvek kezdeti végrehajtása után az esélyegyenlőség európai uniós helyzetéről szóló véleményére,

—

tekintettel a homofóbia elleni európai küzdelemről szóló 2012. május 24-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel 2012. december 12-i állásfoglalására az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2010–2011) (3),

—

tekintettel a rasszizmus, az idegengyűlölet és a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem erősítéséről szóló, 2013. március 14-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A7-0009/2014),

A.

mivel az Európai Unió az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul;

B.

mivel politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Európai Uniónak küzdenie kell mindenfajta nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés ellen;

C.

mivel az Európai Unió Tanácsa 2013 júniusában határozott iránymutatásokat fogadott el az LMBTI személyek emberi jogai maradéktalan érvényesítésének elősegítésére és védelmére az Európai Unión kívül, és biztosítania kell, hogy hatékony védelemben részesülnek az Unión belül;

D.

mivel az Európai Unió átfogó politikákon keresztül már koordinálja a fellépését az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség terén a „Megkülönböztetésmentesség és esélyegyenlőség mindenki számára – Keretstratégia”, a nemek közötti egyenlőség terén „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia 2010–2015”, a fogyatékosság terén az „Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010–2020”, a romák egyenlősége terén pedig „A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig” eszközökön keresztül;

E.

mivel „Az Európai Unió Alapjogi Chartájának hatékony végrehajtására irányuló stratégia” című közleményében a Bizottság elismerte konkrét szakpolitikák kidolgozásának szükségességét az egyes alapjogok vonatkozásában;

F.

mivel az LMBT személyekkel kapcsolatos 2013-as uniós felmérés során az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) úgy találta, hogy a felmérést megelőző évben Unió-szerte minden második megkérdezett LMBT személy élt már át szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést vagy zaklatást, minden harmadikat ért megkülönböztetés az árukhoz vagy szolgáltatásokhoz való hozzáférés során, minden negyediket ért fizikai támadás, és minden ötödiket ért már megkülönböztetés munkahelyi vagy szakmai környezetben;

G.

mivel a FRA ajánlása szerint az Uniónak és a tagállamoknak cselekvési terveket kellene kidolgozniuk az LMBT személyek tiszteletben tartásának elősegítésére és alapvető jogaik védelmére;

H.

mivel 2013 májusában tizenegy egyenlőségi miniszter (5) felszólította a Bizottságot, hogy alakítson ki átfogó uniós szakpolitikát az LMBT személyek egyenlőségére, és már tíz tagállam (6) fogadott el hasonló szakpolitikákat vagy kezdte meg róluk az egyeztetést nemzeti és regionális szinten;

I.

mivel az Európai Parlament már tíz alkalommal kérte átfogó európai uniós politikai eszköz létrehozását a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló egyenlőség céljából;

1.

határozottan elítéli a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetést, és mélyen sajnálja, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyek alapvető jogai még nem érvényesülnek mindig teljes mértékben az Európai Unióban;

2.

úgy véli, hogy az Európai Unióban jelenleg nincs átfogó szakpolitika az LMBTI személyek alapvető jogainak védelmére;

3.

elismeri, hogy az alapvető jogok védelme a Bizottság és a tagállamok közös felelőssége; felszólítja a Bizottságot, hogy szélesebb körben éljen hatásköreivel, például a bevált gyakorlatok tagállamok közötti cseréjének támogatására; felszólítja a tagállamokat, hogy teljesítsék az uniós jog és az Európa Tanács ajánlása szerint rájuk háruló kötelezettségeket a szexuális irányultságon vagy a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni küzdelem eszközei vonatkozásában;

4.

felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat és az érintett ügynökségeket, hogy dolgozzanak közösen az LMBTI személyek alapvető jogait védelmező átfogó többéves szakpolitika kialakításán, ami egy menetrend, egy stratégia vagy egy cselekvési terv formájában öltene testet, és tartalmazná az alábbiakban felsorolt témákat és célokat;

5.

hangsúlyozza, hogy ezen átfogó szakpolitikának tiszteletben kell tartania az Európai Unió, illetve ügynökségei és tagállamai hatáskörét;

6.

emlékeztet, hogy tiszteletben kell tartani az egyéni meggyőződés és vélemény kifejezésének és megnyilvánulásának szabadságát a gondolati pluralitás elvének megfelelően, feltéve hogy ez nem uszít gyűlöletre, erőszakra vagy megkülönböztetésre;

7.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, a fent felsorolt valamennyi ügynökségnek és az Európa Tanácsnak.

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/27

—

tekintettel a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) (1),

—

tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz intézett, „A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazásáról szóló első jelentés” című bizottsági jelentésre (COM(2013)0139),

—

tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz intézett, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv alkalmazásáról szóló bizottsági közleményre (COM(2013)0138),

—

tekintettel a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre („Rendelet a fogyasztóvédelmi együttműködésről”) (2),

—

tekintettel a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló, 1998. május 19-i 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK irányelv, valamint a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló 2006/114/EK irányelv átültetéséről, alkalmazásáról és végrehajtásáról szóló, 2009. január 13-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a reklámok fogyasztói viselkedésre gyakorolt hatásáról szóló, 2010. december 15-i állásfoglalására (5) és a Bizottság annak nyomán elfogadott 2011. március 30-i válaszára,

—

tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságának megrendelésére készült „A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló (2005/29/EK) irányelv és a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló (2006/114/EK) irányelv átültetése és alkalmazása” című tanulmányra (6),

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére és a Jogi Bizottság véleményére (A7-0474/2013),

A.

mivel a fogyasztás az Unió növekedésének egyik kulcsfontosságú motorja, és ezért a fogyasztók alapvető szerepet játszanak az európai gazdaságban;

B.

mivel a fogyasztók és a fogyasztói jogok védelme az Unió alapvető értékei közé tartozik;

C.

mivel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK a megtévesztő reklámot és az üzleti vállalkozások és a fogyasztók közötti ügyletekben jelentkező egyéb tisztességtelen gyakorlatokat szabályozó legfőbb uniós jogalkotási eszköz;

D.

mivel a belső piacra vonatkozó rendelkezés útján az irányelv a vállalkozások számára fontos jogbiztonság garantálása és a határon átnyúló kereskedelem akadályainak lebontása mellett az egész Unióban biztosítani kívánja a fogyasztók magas szintű védelmét és az egységes piac iránti bizalmuk növelését;

E.

mivel a 2005/29/EK irányelv alkalmazásában jelentős különbségek mutatkoznak a tagállamok között;

F.

mivel 2013. június 12-én véget ért azon ideiglenes eltérések alkalmazásának időszaka, amelyek értelmében a tagállamok továbbra is alkalmazhatták azokat a nemzeti rendelkezéseket, amelyek megszorítóbbak vagy szigorúbbak magánál az irányelvnél, és amelyek minimumharmonizációs kikötéseket tartalmazó más uniós jogszabályokat hajtottak végre;

G.

mivel saját döntésüknek megfelelően a tagállamok a vállalkozások közötti kapcsolatokra is szabadon kiterjeszthetik az irányelv hatályát, és mivel ez idáig mindössze négy tagállam döntött emellett;

H.

mivel a Bizottság bejelentette, hogy a vállalkozások közötti kapcsolatok okán a közeljövőben javaslatot tesz a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló 2006/114/EK irányelv felülvizsgálatára;

I.

mivel a digitális gazdaság fejlődése és technológiai alkalmazásai forradalmi változást hoztak a vásárlási szokásokban és abban, hogy a vállalkozások miként reklámozzák és értékesítik a termékeket és a szolgáltatásokat;

J.

mivel bizonyos vállalkozások, köztük is különösen a legkisebbek, valamint számos fogyasztó nincs kellőképpen tisztában a fogyasztókat Európában megillető jogokkal;

K.

mivel növelni kell a fogyasztóvédelmi szövetségek szerepét, és lehetőséget kell adni számukra kapacitásaik megerősítésére;

1.

hangsúlyozza az irányelvvel bevezetett jogalkotási eszköz hatékonyságát és jelentőségét a fogyasztók és a kereskedők belső piaci ügyletek – különösen a határokon átnyúló ügyletek – iránti bizalmának növelésében, a fokozott jogbiztonság vállalkozások számára való biztosításában, valamint a fogyasztóvédelem erősítésének támogatásában az Unióban; emlékeztet arra, hogy ezen irányelv egységes alkalmazásának hiánya csökkentheti az irányelv hatókörét;

2.

sajnálatosnak tartja, hogy a vállalkozások közötti kapcsolatokban alkalmazott megtévesztő reklámokkal – különösen a szakmai címjegyzékekkel történő megtévesztéssel – kapcsolatos gyakorlatok továbbra is megfigyelhetők annak ellenére, hogy a 2006/114/EK irányelv rendelkezéseket tartalmaz ezek leküzdésére; tudomásul veszi, hogy az említett gyakorlatokkal szembeni hatékonyabb küzdelem érdekében a Bizottság a közeljövőben javaslatot kíván tenni a vállalkozások közötti kapcsolatokkal foglalkozó 2006/114/EK irányelv módosítására; javasolja, hogy a Bizottság ebben az összefüggésben mérlegelhetné azon kereskedelmi gyakorlatok célzott feketelistájának előnyeit, amelyeket a 2006/114/EK irányelv szerint a vállalkozások közötti kapcsolatok terén minden esetben tisztességtelennek kell tekinteni, hasonlóan a 2005/29/EK irányelv vonatkozásában már létező gyakorlathoz; nem tartja ugyanakkor célszerűnek a vállalkozások és a fogyasztók közötti kapcsolatokkal foglalkozó 2005/29/EK irányelv hatályának a vállalkozások közötti tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra való azonnali kiterjesztését;

3.

felszólítja a Bizottságot, hogy tisztázza a 2005/29/EK és a 2006/114/EK irányelv kapcsolatát annak érdekében, hogy biztosítsa valamennyi uniós gazdasági szereplő, különösen a fogyasztók és a kkv-k magas szintű védelmét a megtévesztő vagy tisztességtelen gyakorlatokkal szemben, megerősítve ezzel az egységes piacon belüli bizalmat;

4.

indokoltnak tartja az ingatlanszektorra és a pénzügyi szolgáltatások ágazatára vonatkozó eltéréseket, ezért azokat fenn kell tartani;

5.

véleménye szerint e szakaszban nem célszerű az I. mellékletben szereplő „feketelista” bővítése; felszólítja ugyanakkor a Bizottságot, hogy egy ilyen irányú esetleges jövőbeli bővítés mérlegelése érdekében készítse el a nemzeti hatóságok által az irányelvben foglalt általános elvek alapján tisztességtelenként megjelölt gyakorlatok listáját;

6.

megjegyzi, hogy az üzleti vállalkozások és a fogyasztók közötti kapcsolatok bizonyos formáinál – például egy termék kereskedőnek történő viszonteladásakor – a fogyasztók tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok áldozatául eshetnek; felszólítja a Bizottságot az ilyen jellegű problémák kivizsgálására, adott esetben pedig célzott és gyakorlatias jogorvoslatok keresésére, amelyek többek között magukban foglalhatják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv rendelkezéseinek rugalmasabb értelmezését, és azokat a szóban forgó irányelv alkalmazására vonatkozó bizottsági iránymutatás ismertetheti;

7.

emlékeztet arra, hogy 2013. június 12-e óta a tagállamok már nem tarthatják fenn az addig ideiglenes eltérésként alkalmazott rendelkezéseket; felszólítja ezért a tagállamokat, hogy mihamarabb biztosítsák az irányelv szövegével való összhangot; felszólítja ugyanakkor a Bizottságot, hogy mérje fel, a tagállamok mennyiben ültették át az irányelvet, különösen az I. mellékletben nem szereplő nemzeti tilalmak tekintetében, és hogy két éven belül terjesszen a Parlament és a Tanács elé egy új, átfogó jelentést az irányelv alkalmazásáról, amely többek között a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó közösségi jog további harmonizációjára és egyszerűsítésére vonatkozó lehetőségek elemzését, illetve a közösségi szinten megvalósítandó szükséges intézkedésekre irányuló javaslatokat tartalmazza a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében;

8.

megerősíti az irányelv tagállamok általi maradéktalan és egységes alkalmazásának és megfelelő végrehajtásának jelentőségét és elengedhetetlenségét a jog- és a működési bizonytalanság felszámolása érdekében; aggodalommal veszi tudomásul, hogy az irányelv helytelen átültetése miatt a Bizottságnak 2011 és 2012 között egyes tagállamok kapcsán az „EU Pilot” konzultációs rendszerhez kellett folyamodnia; felszólítja a tagállamokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel, és különösen megfelelő erőforrásokkal támogassák a nemzeti szintű végrehajtást; hangsúlyozza, hogy alapvető szerepe van az irányelv végrehajtásával megbízott nemzeti hatóságok közötti együttműködés megerősítésének, emellett fontos strukturált párbeszéd kialakítása a végrehajtó hatóságok és a többi érintett fél, különösen a fogyasztói egyesületek között;

9.

megállapítja, hogy az irányelv átültetésére kijelölt 2007-es határidő lejárta óta számos olyan eset fordult elő, amikor a tagállamok nem hajtottak végre helyesen vagy nem alkalmaztak egyes kulcsfontosságú rendelkezéseket, különösen a tiltott, megtévesztő és agresszív kereskedelmi gyakorlatok feketelistáját; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy továbbra is kísérje szorosan figyelemmel az irányelv alkalmazását, és az Európai Unió működéséről szóló szerződésnek megfelelően, adott esetben indítson eljárást azon tagállamokkal szemben, amelyek az irányelvet megsértik, nem hajtják végre, vagy nem alkalmazzák helyesen; felszólítja különösen a Bizottságot, hogy a 2011-ben megkezdett konzultációkkal kapcsolatban még fennálló problémákat sürgősen oldja meg az eljárások megszüntetésével vagy azáltal, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményez a Bíróságnál;

10.

támogatja a Bizottság azon szándékát, hogy létrehozza a tagállamok által az irányelv végrehajtására alkalmazott mechanizmus hatékonyságának értékelésére szolgáló mutatók jegyzékét;

11.

üdvözli, hogy az irányelv tagállami átültetése óta nőtt a határokon átnyúló vásárlások száma; emlékeztet ugyanakkor arra, hogy az egységes végrehajtási gyakorlatok előmozdítása, valamint a gyors és hatékony reagálás érdekében elengedhetetlen a Bizottság és a nemzeti hatóságok közötti együttműködés és koordináció megerősítése; megjegyzi, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a határokon átnyúló online vásárlások kezelésére, különösen abban az esetben, ha az ár-összehasonlítási weboldalak nem hozzák nyilvánosságra a weboldalt üzemeltető kereskedő személyazonosságát;

12.

megerősíti az irányelv végrehajtásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködés megerősítésének jelentőségét az irányelv tagállamok általi maradéktalan alkalmazása és megfelelő végrehajtása céljából; arra bátorítja e tekintetben a Bizottságot, hogy korábbi vállalásának megfelelően 2014 végéig végezze el a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet hatályának, hatékonyságának és működési mechanizmusainak mélyreható vizsgálatát; üdvözli e tekintetben a valamennyi uniós nyelven elérhető nyilvános konzultációt, amelyet a Bizottság a közelmúltban e rendelet felülvizsgálatáról indított; felszólítja az érintett érdekelt feleket, hogy vegyenek részt a konzultációban;

13.

kitart a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet keretében folytatott „sweep” ellenőrzések hasznossága mellett, és felszólítja a Bizottságot e fellépések fejlesztésére és megerősítésére, valamint alkalmazási körük kibővítésére; sürgeti a Bizottságot, hogy összegezze az így gyűjtött adatokat és a Bizottság és a tagállamok által e fellépéseket követően hozott intézkedéseket, valamint hozza nyilvánosságra elemzését, egyúttal figyelembe véve, hogy gondoskodni kell a nemzeti szintű bírósági eljárásokban felhasznált egyes érzékeny információk bizalmas kezeléséről; felszólítja a Bizottságot, hogy megállapításairól készítsen jelentést az Európai Parlamentnek, és szükség esetén tegyen javaslatot további intézkedésekre, amelyek javítják a belső piac működését;

14.

egyetért azzal, hogy további erőfeszítésekre van szükség a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvnek a kiszolgáltatott fogyasztók tekintetében történő végrehajtásának erősítése érdekében;

15.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy egyes gazdasági szereplők az ügyfelek megtévesztésére használják a véleménynyilvánítási és az árak összehasonlítására szolgáló weboldalakat, ami összeférhetetlenséget eredményezhet; e tekintetben üdvözli a Bizottságnak azt az elhatározását, hogy megoldási lehetőségeket keres annak érdekében, hogy az e felületeken található információk a fogyasztók számára egyértelműbbek legyenek;

16.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv megfelelő végrehajtását, különös tekintettel a közösségi oldalakon, fórumokon vagy blogokon olyan hozzászólások formájában megjelenő megtévesztő „bújtatott” internetes reklámokra, amelyek látszólag maguktól a felhasználóktól származnak, valójában azonban gazdasági szereplők által közvetlenül vagy közvetve megjelentetett vagy finanszírozott reklámok vagy kereskedelmi jellegű üzenetek; hangsúlyozza az ilyen gyakorlatok fogyasztói bizalomra és versenyszabályokra gyakorolt káros hatását; felszólítja a tagállamokat, hogy megfelelő intézkedésekkel – többek között a fogyasztók figyelmét az ilyen „bújtatott” reklámozási formákra felhívó tájékoztató kampányok indításával, vagy a fórumokon a „bújtatott” reklámozás területén célzott képzésben részesült, és azt felismerni képes megfigyelők/moderátorok alkalmazásának elősegítésével – hatékonyabban vegyék elejét az ilyen gyakorlatok kialakulásának;

17.

hangsúlyozza, hogy az internetes hirdetések gyors terjedése miatt, megfelelő nyomon követési mechanizmusokat kell kialakítani a sérülékeny csoportok, és különösen a kiskorúak védelme és a hirdetők hozzájuk való hozzáférése tekintetében;

18.

sajnálatosnak tartja, hogy a légi viteldíjakra vonatkozó hatályos uniós jogszabályok és a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet keretében 2007-ben folytatott, a repülőjegyeket értékesítő internetes oldalakat célzó „sweep” ellenőrzés ellenére a fogyasztók továbbra is számos megtévesztő gyakorlat áldozatává válnak ebben az ágazatban, amilyenek például online foglalás esetén az elkerülhetetlen költségek, többek között a hitel- és betéti kártyákkal kapcsolatos felár feltüntetésének elmulasztása; aggodalmának ad hangot az online jegyértékesítést nyújtó weboldalak olyan felhasználóitól érkező panaszok egyre növekvő száma miatt, akik úgynevezett IP-cím nyomozás áldozatai lettek, ami arra szolgál, hogy kövessék az internetfelhasználó azonos IP-címen keresztül létrehozott kapcsolódásait, annak érdekében, hogy a többszöri rákeresés szerinti érdeklődéstől függően egy adott termék árát mesterségesen felvigyék; felhívja a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy ez a gyakorlat – amely tisztességtelen versenyhez vezet és visszaél a felhasználók személyes adataival – mennyire gyakori, és hogy adott esetben javasoljon a fogyasztók védelmére irányuló megfelelő jogszabályokat;

19.

véleménye szerint az irányelv megsértése miatt kiszabott szankcióknak minden esetben meg kell haladniuk a tisztességtelennek vagy megtévesztőnek tartott gyakorlat révén szerzett nyereség összegét; emlékezteti a tagállamokat arra, hogy az irányelv értelmében a szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük; kéri a Bizottságot, hogy összesítse és elemezze a tagállamok által alkalmazott szankciókra és a végrehajtási rendszerek hatékonyságára vonatkozó adatokat, különös tekintettel a végrehajtási eljárások bonyolultságára és hosszadalmasságára; felszólítja a Bizottságot, hogy ezen elemzések eredményeit bocsássa az Európai Parlament rendelkezésére;

20.

üdvözli az irányelv átültetése és alkalmazása tekintetében a tagállamok támogatására irányuló bizottsági erőfeszítéseket;

21.

üdvözli, hogy a Bizottság adatbázist hozott létre a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatos nemzeti jogszabályokról és joggyakorlatról, és elismeri, hogy az igen hasznosnak bizonyulhat a fogyasztók rendelkezésére álló információk körének bővítése tekintetében; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ez az adatbázis csak angol nyelven érhető el; arra kéri a Bizottságot, hogy fokozatosan emelje azon nyelvek számát, amelyeken az adatbázis elérhető, és különösen a gazdasági szereplők körében növelje az adatbázis láthatóságát; felszólítja a Bizottságot, hogy mérlegelje további olyan eszközök bevezetését is, amelyek a kkv-k körében növelik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatos tudatosságot;

22.

hangsúlyozza a Bizottság által készített, az irányelv alkalmazását kísérő iránymutatás jelentőségét; üdvözli, hogy a Bizottság 2014-ig felül kívánja vizsgálni az említett dokumentumot; arra ösztönzi a Bizottságot, hogy átlátható módon végezze a munkáját, és a teljes folyamat során folytasson széles körű konzultációt az érdekelt felekkel; felszólítja a Bizottságot, hogy a jövőben is rendszeresen és gyakorta frissítse és pontosítsa ezt a dokumentumot; felszólítja a tagállamokat, hogy a lehető legnagyobb mértékben vegyék figyelembe ezt az iránymutatást, és osszák meg egymással a végrehajtás során tapasztalt bevált gyakorlatokat; felszólítja a Bizottságot, hogy az iránymutatás fejlesztést igénylő részeinek beazonosítása céljából készítsen értékelést azokról az értelmezési és végrehajtási problémákról, amelyekkel a nemzeti hatóságok és érintett felek az irányelv rendelkezéseinek végrehajtása során rendszeresen szembesültek;

23.

felhívja a figyelmet arra, hogy az irányelvben meghatározott maximális harmonizáció elvéből következik, hogy a nemzeti jogszabályok nem írhatnak elő az ezen irányelvben foglaltaknál szigorúbb rendelkezéseket; hangsúlyozza, hogy a Bíróság értelmezésében ez az elv előírja, hogy az I. melléklet szerinti feketelistán nem szereplő és a Bíróság által tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak tartott, csomagban történő értékesítések csak eseti alapon tilthatók; hangsúlyozza, hogy a jogbiztonság, valamint a fogyasztóvédelem magas szintjének garantálása érdekében a Bizottságnak – legalább az iránymutatás felülvizsgálatának keretében – pontosítania kell, hogy mely esetekben tekintendők jogellenesnek a csomagban történő értékesítések; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a kereskedelmi ajánlatokra vonatkozó új jogalkotási javaslat szükségességét;

24.

hangsúlyozza, hogy terjedőben van a környezetbarát jellegre utaló hamis állítások alkalmazásának tisztességtelen gyakorlata; arra bátorítja a Bizottságot, hogy dolgozza ki jobban az iránymutatás említett gyakorlattal foglalkozó szakaszát, ezáltal pontosítva a gazdasági szereplők számára az irányelv alkalmazását; ezzel párhuzamosan felszólítja a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy milyen kezdeményezéseket tehetne a fogyasztók említett gyakorlatokkal szembeni fokozott védelme érdekében;

25.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozottan hívják fel a vállalkozások figyelmét a fogyasztói jogokra annak érdekében, hogy előmozdítsák e jogok gazdasági szereplők általi nagyobb fokú tiszteletben tartását;

26.

emlékeztet arra, hogy alacsonyabb kártérítési összeg esetén a fogyasztók vonakodnak érvényesíteni kártérítési követeléseiket; hangsúlyozza, hogy fokozottan fel kell hívni a fogyasztók figyelmét arra, hogy a fogyasztóvédelmi szövetségek és az Európai Fogyasztói Központok Hálózata támogatást nyújthat számukra; kiemeli a fogyasztóvédelmi szervezeteknek a létező tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatos tudatosság megelőző intézkedésként történő növelésében játszott fontos szerepét, valamint a tisztességtelen gyakorlatok áldozatainak történő segítségnyújtásban való közreműködését, amivel hozzájárul ahhoz, hogy a fogyasztók megfelelően tudják érvényesíteni jogaikat; felszólít a nemzeti és az európai szintű fogyasztóvédelmi szervezetek közötti, valamint a nemzeti hatóságokkal és a Bizottsággal folytatott összehangolt fellépésre;

27.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy hatékony, gyors és alacsony költségű jogorvoslati lehetőségeket biztosítsanak a fogyasztók számára; kéri e tekintetben a tagállamokat, hogy maradéktalanul hajtsák végre a fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről szóló irányelvet és az internetes ügyletekből fakadó vitás ügyek bírósági eljáráson kívüli rendezéséről szóló rendeletet;

28.

emlékeztet a kollektív jogorvoslati mechanizmusok fogyasztók számára jelentett fontosságára, és üdvözli a Bizottság nemrégiben közzétett C(2013)3539 számú ajánlását és COM(2013)0401 számú közleményét; egyetért azzal, hogy a kollektív jogorvoslat horizontális keretével elkerülhető a nem összehangolt uniós ágazatspecifikus kezdeményezések kockázata; felszólítja a tagállamokat a horizontális közös elvek kidolgozására irányuló bizottsági ajánlás megvalósítására, amelynek tagállami végrehajtása során fel lehetne mérni, hogy szükség van-e további jogalkotási intézkedésekre – beleértve egy jogalkotási javaslatot –, különösen a határokon átnyúló esetek számára; emlékeztet, hogy az Unió kollektív jogorvoslattal kapcsolatos semelyik megközelítése nem nyújthat gazdasági ösztönzést visszaélésszerű kollektív eljárások indításához, és hogy valamennyi ilyen megközelítésnek megfelelő biztosítékokkal kell szavatolnia a megalapozatlan keresetek kiküszöbölését;

29.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/32

—

tekintettel a Bizottság által az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Központi Banknak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, „Az EU igazságügyi eredménytáblája – A hatékony igazságszolgáltatás és a növekedés előmozdításának eszköze” című, 2013. március 27-i közleményre (COM(2013)0160),

—

tekintettel az Európa Tanács igazságszolgáltatás hatékonyságával foglalkozó európai bizottságának (CEPEJ) az európai igazságügyi rendszerekről készített félévenkénti értékelő jelentéseire;

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére és 119. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére (A7-0442/2013),

A.

mivel a Bizottság létrehozta az EU igazságügyi eredménytábláját, mely a nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságának értékelését célzó, kötelező erővel nem rendelkező összehasonlító eszköz, és melynek célja az igazságügyi politikák jobb meghatározása, valamint melynek hatóköre elsősorban az igazságszolgáltatási rendszernek az Unió üzleti és befektetési légkörének javításával összefüggő paramétereire összpontosít;

B.

mivel az EU igazságügyi eredménytáblája a nemzeti igazságszolgáltatási rendszereket meghatározott mutatók alapján összehasonlítja, de nem állapít meg összesített rangsort a nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek között;

C.

mivel a 2013-as igazságügyi eredménytábla kizárólag a polgári, kereskedelmi és közigazgatási igazságszolgáltatásra összpontosít;

D.

mivel egy kötelező erővel nem rendelkező felmérés rendelkezik az előrelépések és a visszalépések azonosításának, valamint a bevált gyakorlatok uniós szintű megosztásának elérésére való törekvés előnyével, és egyúttal érintetlenül hagyja a nemzeti jog- és igazságszolgáltatási rendszerek autonómiáját;

1.

nagy érdeklődéssel veszi tudomásul az EU igazságügyi eredménytábláját; kéri a Bizottságot, hogy ezt a munkát a Szerződésekkel összhangban és a tagállamokkal konzultálva a jövőben is folytassa, annak figyelembevételével, hogy el kell kerülni a más szervek munkájával való szükségtelen átfedéseket;

2.

támogatja a bevált gyakorlatok megosztásának célját egy hatékony és független igazságszolgáltatási rendszer biztosítása érdekében, mely hozzájárulhat Európában a gazdasági növekedéshez és a versenyképesség fokozásához; hangsúlyozza, hogy egy hatékony és megbízható igazságszolgáltatási rendszer ösztönzően hat a vállalkozások nemzeti és határokon átnyúló szintű fejlesztéseire és befektetéseire;

3.

megjegyzi, hogy az igazságszolgáltatás összehasonlító teljesítményértékelése fontos szerepet játszik a határokon átnyúló bizalom megerősítésében, valamint az igazságügyi intézmények közötti együttműködésben, és egy közös igazságügyi térség és európai igazságszolgáltatási kultúra megteremtésében;

4.

úgy véli, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási rendszerek bármely összehasonlításának – különösen a korábbi helyzetükkel való összehasonlítás tekintetében – objektív szempontokon és objektív módon összeállított, összehasonlított és elemzett bizonyítékokon kell alapulnia; rámutat annak fontosságára, hogy a működő igazságszolgáltatási rendszereket teljes egészében értékeljék, anélkül, hogy azokat elválasztanák a tagállamok társadalmi, történelmi és gazdasági helyzetétől vagy az azok alapjául szolgáló alkotmányos hagyományoktól; hangsúlyozza a tagállamokkal való pártatlan bánásmód fontosságát, ezáltal biztosítva valamennyi tagállam számára az egyenlő bánásmódot igazságszolgáltatási rendszereik értékelése során;

5.

kéri a Bizottságot, hogy a tervezett módszereket kellő időben, egy átlátható eljárásban a tagállamok bevonásával vitassa meg;

6.

rámutat arra, hogy még a nemzeti igazságszolgáltatási rendszerekre vonatkozó információk összegyűjtése előtt összehasonlító teljesítményértékelési mutatókat kell meghatározni a módszertan és a mutatók egységes értelmezésének biztosítása céljából;

7.

elismerését fejezi ki a Bizottságnak a mérhető adatok szolgáltatása iránti erőfeszítései iránt; rámutat azonban arra, hogy bizonyos célok, mint az igazságszolgáltatás minősége és pártatlansága objektív módon nagyon nehezen mérhetők;

8.

rámutat arra, hogy az igazságügyi rendszerek hatékonyságát nem lehet egyedül a statisztikailag számszerűsíthető paraméterek alapján mérni, hanem figyelembe kell venni a tagállamok strukturális sajátosságait és eltérő társadalmi szokásait; kéri e tekintetben a Bizottságot, hogy a jövőben az adatok gyűjtése és a mutatók meghatározása során nagyobb mértékben vegye figyelembe a nemzeti igazságügyi rendszerek különbségeit;

9.

felszólítja a Bizottságot, hogy a társasági jog területén a monista és dualista rendszereket egyenlő feltételek szerint vegye figyelembe;

10.

felhívja a tagállamokat arra, hogy alaposan vizsgálják meg a 2013-as igazságügyi eredménytábla eredményeit, és állapítsák meg, hogy szükséges-e ezek alapján a polgári, kereskedelmi és közigazgatási igazságszolgáltatási rendszerük szervezetére és fejlődésére vonatkozóan bármely következtetést levonni;

11.

bátorítja a tagállamokat arra, hogy gyűjtsék a releváns adatokat olyan kérdésekről, mint például az eljárások költsége, a közvetítői eljárásos ügyek és a végrehajtási eljárások; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egyes tagállamok az igazságügyi eredménytáblában jelölt bizonyos kategóriákkal kapcsolatban nem szolgáltattak adatokat; úgy véli azonban, hogy a Bizottságnak külön kellett volna választania azokat az eseteket, amelyekben az adatok nem álltak rendelkezésre, illetve azokat, amelyekben a mutatók nem voltak az adott tagállam vonatkozásában relevánsak vagy mérvadók;

12.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ösztönözzék a nemzeti igazságügyi rendszerek közötti kölcsönös megértést és együttműködést, beleértve a kapcsolattartó bírák hálózatait is;

13.

felhív arra, hogy tulajdonítsanak nagyobb jelentőséget a bírák, bírósági személyzet és más gyakorló jogászok képzési programjainak, különösen az európai jog és az összehasonlító jog területén; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a nyelvi képzés a jogi tanulmányok elengedhetetlen részét képezze;

14.

kinyilvánítja érdeklődését aziránt, hogy adatokat kapjon a határokon átnyúló ügyekkel kapcsolatban, melyek gyakran összetettebbek, mint a tisztán nemzeti vonatkozású ügyek, és melyek példázzák azokat a nehézségeket, amelyekkel az uniós polgárok az Unió egységes piacából következő jogaik gyakorlása során, különösen az uniós jog alkalmazása terén szembesülnek;

15.

rámutat az alternatív vitarendezés fontosságára a bírósági rendszerek leterheltségének csökkentése és az érintettek költségeinek megtakarítása terén;

16.

kéri a Bizottságot, hogy a következő alkalommal vizsgálja meg a határokon átnyúló közvetítői eljárások lehetőségét; arra bátorítja a tagállamokat, hogy aktívan támogassák a közvetítői eljárások elterjesztését, különösen az uniós szinten szabályozott kereskedelmi ügyek és családjogi ügyek tekintetében (például a Róma III. vagy a Brüsszel II. rendelet esetében);

17.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok között jelentős egyenlőtlenségek tapasztalhatók az ikt-rendszerek fejlettsége terén; rámutat arra, hogy az új technológiák, különösen az ügykezelő és kommunikációs számítógépes alkalmazások használata hatékonyan hozzájárulhat a költségek csökkentéséhez és a bírósági eljárások felgyorsításához;

18.

rámutat arra, hogy a kis értékű követelésekkel kapcsolatos eljárások, illetve a nem vitatott követelések ikt-eszközök alkalmazásával gyorsabban kezelhetők;

19.

hangsúlyozza az igazságszolgáltatás hatékonyságával foglalkozó európai bizottság (CEPEJ) szerepét a releváns adatok összegyűjtésében és ismertetésében nemzeti és regionális szinten egyaránt; úgy véli, hogy az uniós intézményeknek törekedniük kell a CEPEJ-jel való együttműködésre, mivel ez kiváló alapot ad a bevált gyakorlatok megosztásához, és mivel el kell kerülni az átfedéseket;

20.

emlékeztet arra, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben létrehozott Európai Igazságügyi Hálózat és az e-igazságügyi portál vezető szerepet játszik az uniós és nemzeti polgári és kereskedelmi jogi ismeretek hozzáférhetőségének elősegítésében;

21.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamoknak.

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/34

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174., 175., 176., 177., 178. és 191. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 37. cikkére,

—

tekintettel az EUMSZ (26.) jegyzőkönyvére,

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és a tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és a „Beruházás a növekedésbe és munkahelyteremtésbe” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1301/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel a Kohéziós Alapról, és az 1084/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1300/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel az 1083/2006/EK tanácsi rendeletnek az Európai Szociális Alapból egyes tagállamok számára biztosított pénzügyi allokációk tekintetében történő módosításáról szóló, 2013. december 11-i 1298/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (4),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alap által az európai területi együttműködési célkitűzésnek nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2013. december 17-i 1299/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 1082/2006/EK rendeletnek a csoportosulások létrehozásának és működésének egyértelművé tétele, egyszerűsítése és javítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2013. december 17-i 1302/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13-i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (7),

—

tekintettel a környezetvédelem állami támogatásáról szóló közösségi iránymutatásra (8),

—

tekintettel az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 659/1999/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2013. július 22-i 734/2013/EU tanácsi rendeletre (9),

—

tekintettel az „Uniós iránymutatás az állami támogatásra vonatkozó szabályoknak a széles sávú hálózatok mielőbbi kiépítésére való alkalmazásáról” című bizottsági közleményre (10),

—

tekintettel az „Intelligens hálózatok: az innovációtól a megvalósításig” című, 2011. április 12-i bizottsági közleményre (COM(2011)0202),

—

tekintettel a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23-i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (11),

—

tekintettel az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (12),

—

tekintettel az „Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemterve” című, 2011. március 8-i bizottsági közleményre (COM(2011)0112),

—

tekintettel „A belső energiapiac működőképessé tétele” című, 2012. november 15-i bizottsági közleményre (COM(2012)0663),

—

tekintettel a „Megújuló energia: az európai energiapiac egyik meghatározó tényezője” című, 2012. június 6-i bizottsági közleményre (COM(2012)0271),

—

tekintettel a Bizottság „Az éghajlat- és energiapolitika 2030-ra szóló kerete” című, 2013. március 27-i zöld könyvére (COM(2013)0169),

—

tekintettel a mikrotermelésről, azaz a kis léptékű elektromosáram- és hőtermelésről szóló, 2013. szeptember 12-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel „Az uniós kohéziós politika és résztvevőinek szerepéről az új európai energiapolitika végrehajtásában” című, 2013. január 16-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel a kohéziós politika energiahatékonysági intézkedéseinek végrehajtásáról és hatásáról szóló, 2013. szeptember 10-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (általános adatvédelmi rendelet) irányuló, 2012. január 25-i javaslatra (COM(2012)0011),

—

tekintettel a „Régiók 2020-ban – az EU régiói előtt álló jövőbeli kihívások értékelése” című, 2008. november 14-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SEC(2008)2868),

—

tekintettel az Európa 2020 stratégia keretei közötti intelligens növekedéshez hozzájáruló regionális politikáról szóló, 2010. október 6-i bizottsági közleményre (COM(2010)0553),

—

tekintettel a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, XXX-i …/…/EU bizottsági rendelettervezetet tartalmazó konzultációs anyagra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére, valamint az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményére (A7-0019/2014),

A.

mivel a hatékony energiafelhasználás és a decentralizált energiatermelés bevált gyakorlatainak számos példája – mint például Burgenland régió, a „MaReS – Macaronesia Research Strategy” és a „Green Islands” elnevezésű projekt, a hollandiai Energy Valley, a Regenerative Model Region Harz nevű németországi projekt, a csehországi Hostětín, a skóciai „Orkney Micro Renewables” című projekt, valamint CONCERTO elnevezésű bizottsági kezdeményezés keretében megvalósított városi és közösségi kísérleti projektek vagy a CO-POWER elnevezésű projekt – arra utal, hogy a helyi közösségek és a polgárok termeléshez hozzájáruló fogyasztókká válhatnak, akik a saját energiaszükségleteik kielégítésére termelnek, ugyanakkor eladják az energiát a hálózatnak, vagy az általuk termelt energia fel nem használt részét értékesítik a piacon, a nettó fogyasztás mérésének alkalmazásával pedig jóváírást kapnak a villamosenergia-többletért, és a többi szereplővel együtt virtuális erőműveket üzemeltetnek, az érintett szereplőknek a regionális intézkedések tervezésébe és végrehajtásába történő bevonásával maximalizálják az elért előnyöket, ösztönzik az aktív részvételt és információcserét, emellett az energiához kapcsolódó más ágazatok, például a közlekedés és a lakhatás bevonásával átfogó megközelítést alakítanak ki, valamint intelligens pénzügyi támogatási mechanizmusokat vesznek igénybe, és új munkahelyeket teremtenek;

B.

mivel a Parlament már elfogadott jelentéseket az Unió kohéziós politikájának és közreműködő feleinek az új európai energiapolitika végrehajtásában betöltött szerepéről, valamint a kohéziós politika keretében szorgalmazott energiahatékonysági intézkedések végrehajtásáról és hatásairól;

C.

mivel az intelligens energiarendszerek működése céljából gyűjtött személyes adatok fokozottan bizalmas adatok, hiszen ezekből vissza lehet következtetni a felhasználói magatartásra, és ezért biztosítani kell ezen adatok különleges védelmét;

1.

üdvözli az energiatermelés és -fogyasztás módját illetően a régiókban megfigyelhető paradigmaváltást, amelynek keretében az „alapterhelési logika” szerint működő, rugalmatlan hagyományos modell felől egy változatos forrásokat felhasználó, decentralizált és helyi termelés felé való elmozdulás tapasztalható, amely a megújuló forrásokból történő kis léptékű energiatermelés nagy részarányát rugalmas, és a változásokhoz igazodó kereslettel és elosztott tárolással egyesíti; a fenntartható fejlődés megőrzése és a jövőbeli kereslet kívánalmainak teljesítése érdekében elő kell mozdítani a decentralizált és helyi termelésen alapuló új energiatermelési és -fogyasztási modelleket; hangsúlyozza, hogy ehhez a paradigmaváltáshoz nélkülözhetetlen az intelligens hálózat, és hogy az intelligens hálózat megvalósítását – a régiók számára kínált előnyök és piaci lehetőségek maximalizálása, valamint a fenntarthatóság, a növekedés és az innováció megvalósítása érdekében – a regionális fejlesztésre irányuló ágazatközi és átfogó megközelítés kontextusába kell helyezni;

2.

rámutat, hogy a jelenlegi uniós keretrendszerben Európa számos régiójában folynak olyan projektek, amelyek egyrészt elősegítik a szinergiák kialakulását a kiválasztott területeken, másrészt ösztönzik a fenntartható energiafelhasználást és a megújuló energiaforrások kiaknázását, és ahol köz- és magánszférabeli partnerek közös erővel törekednek az energiaágazatban a regionális növekedési lehetőségek feltárására az európai strukturális és beruházási alapok forrásainak korai bevonása, a helyi, regionális, nemzeti és európai szintű célirányos partnerségek, illetve a helyi energiaforrások kinyerésére irányuló hatékony decentralizált végrehajtási stratégiák révén;

3.

hangsúlyozza az intelligens energiahálózatok számos előnyét az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, a megújuló energiák és az elosztott villamosenergia-termelés részesedésének növelése, az ellátásbiztonság háztartások számára való biztosítása, valamint a közlekedésben az elektromosság hatékony felhasználásához szükséges feltételek megteremtése szempontjából, ezenkívül a fogyasztók számára azon lehetőség megadása tekintetében, hogy fogyasztásukat úgy alakítsák, hogy a legalacsonyabb árak előnyeit élvezzék, és egyúttal energiát takarítsanak meg, továbbá az energiahatékonyság javítása, a villamos energia megtakarítása, az energia csúcsidőszakon kívüli felhasználása révén a villamosenergia-hálózatba való költséges beruházások megtakarítása, az Unió technológiai innovációjának és fejlődésének fellendítése terén; hangsúlyozza a polgárok részvételének szükségességét minden szakaszban, beleértve a kétirányú adatáramlást biztosító fejlett mérési infrastruktúra alkalmazását, valamint az elosztórendszer-üzemeltetők és az intelligens hálózati technológiák szolgáltatói által tervezett tevékenységeket is; rámutat, hogy az intelligens hálózatok fejlesztése és használata jelentősen csökkenti az átvitel és az elosztás során az energiaveszteséget; kiemeli, hogy önjavító képességének köszönhetően az automatikus hálózati rekonfiguráció a feszültségkimaradások megelőzése vagy helyreállítása érdekében is alkalmazható; megjegyzi azonban, hogy számos régióban a nemzeti támogatási rendszer nem a megújuló technológiák magánháztartásokban történő alkalmazásának leghatékonyabb módját részesíti előnyben;

4.

ebben az összefüggésben felhívja a figyelmet arra, hogy a hátrányos helyzetű régiók – beleértve a legkülső és külső régiókat, illetve a szigeteket – esetében lehetőség van az energiahálózatot érintő földrajzi (vagy területi) módosításokra és az intelligens energiahálózatok támogatására, így e régiók energiafogyasztókból energiatermelőkké válhatnak, és az energiaellátás biztonságának, valamint az intelligens hálózatok alkalmazásának és üzemeltetésének szavatolásával egyidejűleg jelentős gazdasági és versenyelőnyökre tehetnek szert; megjegyzi, hogy az intelligens hálózatok alkalmazása és üzemeltetése lehetőségeket teremt e régiók számára a felmerülő energiaköltségek csökkentésére;

5.

rámutat, hogy a hálózati infrastruktúra, a hálózatkezelés és a piaci szabályok jelenleg a nukleáris és a fosszilis tüzelőanyagokkal működő erőművek igényeihez és lehetőségeihez igazodnak, és ezért azok versenyhátrányt jelentenek az új technológiák – így a megújuló energiaforrások – számára;

6.

felszólítja a tagállamokat, illetve a regionális és helyi hatóságokat, hogy az európai strukturális és beruházási alapok, többek között a magánberuházásokat ösztönző pénzügyi eszközök igénybevétele révén történő beruházásösztönzés alapos megfontolásával a lehető leghamarabb végezzenek a helyi intelligens hálózatokra irányuló beruházásokat, az adott régiók környezeti, gazdasági, társadalmi és területi szükségleteire és sajátosságaira is figyelemmel, mivel nincs olyan egységes megoldás, amely minden régió számára megfelel; rugalmas helyi és regionális szintű megközelítést sürget, amely csökkentené az energiatermelési, -tárolási és -hatékonysági intézkedések akár határokon átnyúló együttes alkalmazása, valamint a más ágazatokkal, például az információs és kommunikációs technológiák (ikt) ágazatával és a közlekedési ágazattal való együttműködés előtt álló akadályokat; hangsúlyozza e tekintetben a megújuló energiaforrások kiaknázásához kapcsolódó szivattyús energiatározó rendszerek jelentőségét;

7.

hangsúlyozza, hogy az intelligens hálózatok kiépítéséhez állandó, hosszú távú szakpolitikai keretre van szükség; felszólítja a Bizottságot, hogy terjesszen elő 2030-ig megvalósítandó ambiciózus energiahatékonysági és a megújuló energiákra, illetve az üvegházhatású gázkibocsátásokra vonatkozó stratégiákat, szakpolitikákat és célokat, biztonságos jövőképet nyújtva ezáltal a befektetők és a kapcsolódó ágazatok számára, és előmozdítva egy intelligens energiarendszer kialakítását;

8.

emlékeztet, hogy a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervben felvázolt forgatókönyvek többségében az elosztott megújuló energiatermelés megfelelő integrációja megvalósíthatatlan a helyi és regionális intelligens villamosenergia-elosztó hálózatok fejlesztése nélkül, főként mivel e hálózatok információáramlási és villamosenergia-ellátási összeköttetést teremtenek a helyi társadalmi-gazdasági fejlesztési övezetek között, ami lehetővé teszi e változó energiaforrások rugalmas kezelését és szükséges tartalékolását; felszólít ezért, hogy tulajdonítsanak nagyobb jelentőséget az elosztó hálózatoknak; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az intelligens hálózatok fejlesztésének lényege, hogy az energiának a termelési helyszíntől a végső felhasználás helyszínéig való szállítása hatékonyan történjen; rámutat továbbá, hogy az intelligens hálózatok jelentős hozzáadott értékét csak tovább növeli, hogy e hálózatok nagyobb léptékű – például nemzeti, vagy akár európai – szinten állnak egymással összeköttetésben, a villamos energia iránti kereslet e szinteken történő irányításával és a kereslet széthúzásának köszönhetően pedig a túlságosan alacsony (vagy túlságosan magas) helyi termelés esetén még inkább lehetővé válik a fogyasztás (vagy a fogyasztási források) kiiktatása;

9.

felszólít a belső piacra vonatkozó uniós rendeletekben és irányelvekben rugalmasabb megközelítés alkalmazására, amely csökkentené az energiatermelési, -ellátási, -tárolási és -hatékonysági intézkedések tekintetében a régióspecifikus megoldások és az ilyen intézkedések együttes alkalmazása, köztük a köz- és magánszféra közötti partnerségek és a határon átnyúló projektek előtt álló akadályokat;

10.

hangsúlyozza, hogy az intelligens hálózatok sikeres megvalósításához ki kell alakítani a regionális és helyi közösségek számára szóló, „intelligens energiarendszerre” irányuló stratégiát, amelynek értelmében az intelligens hálózatok a regionális energiarendszer részét képeznék, és nagy lenne bennük a megújuló forrásokból – többek között a decentralizált termelési kapacitásokból – származó energia részaránya, amit a keresletoldali szabályozás, energiahatékonysági intézkedések, fokozott energiatakarékosság és intelligens tárolási megoldások, valamint a közlekedési ágazat bevonása (e-közlekedés) és a szomszédos hálózatokkal való intenzívebb kapcsolatok egészítenének ki;

11.

megjegyzi, hogy az intelligens fogyasztásmérők szerepet játszanak a kétirányú kommunikáció biztosításában, ami lehetővé teszi pontos számláknak a fogyasztók részére történő kiállítását, és növeli a keresleti oldal közreműködését, amikor is a fogyasztók az energiatermelés csúcsidőszakaihoz és legkevésbé intenzív időszakaihoz igazítják szokásaikat; hangsúlyozza, hogy a polgároknak az intelligens energiarendszer minden előnyéből részesülniük kell, és hogy a polgárok szerepvállalása hatékonyabb magatartást, ezáltal pedig a nyílt protokollok révén összességében fokozottabb energiamegtakarítást eredményez; kiemeli az elosztórendszer-üzemeltetőknek mint szolgáltatóknak a helyi, regionális vagy nemzeti hatóságok felé fennálló felelősségét, hogy hozzáférést biztosítsanak ezen általános érdekű szolgáltatáshoz a hálózati biztonság és stabilitás garantálásával; kiemeli, hogy minden polgárnak közvetlen hozzáféréssel kell rendelkeznie a fogyasztási és termelési adatokhoz az intelligens hálózatok hatékony és biztonságos működésének biztosítása érdekében; sürgeti a Bizottságot, hogy tegyen lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy – az intelligens fogyasztásmérők felhasználásával – lehetővé váljon az elektromos berendezéseknek (különösen a mosógépek, a mosogatógépek, a hőszivattyúk, a hőtárolós berendezések, stb.) a legkedvezőbb díjszabási időszakokban való automatikus üzemeltetése;

12.

felszólítja a Bizottságot és annak az intelligens energiahálózatokkal foglalkozó munkacsoportját, hogy frissítse az intelligens hálózatok meglévő fogalommeghatározását, és terjessze ki azt az intelligens energiarendszerre; felszólítja a helyi és regionális hatóságokat, hogy tartsák kézben az energiafogyasztást és a terhelés csökkentését, valamint dolgozzanak ki és fogadjanak el intelligens energiarendszeren alapuló regionális stratégiákat;

13.

hangsúlyozza, hogy az intelligens hálózatok régiók számára nyújtott gazdasági hatékonyságának biztosítása érdekében a közvetlen és közvetett előnyöket együttesen kell érvényesíteni, az energiaágazatot több más szektorral, különösen a lakhatással és a közlekedéssel, egyúttal azonban a környezetvédelmi, várostervezési, társadalmi befogadási és hulladékgazdálkodási ágazattal, valamint az építőiparral is összekapcsolva, hogy a gazdasági előnyök maximálásával, valamint a régiók energiakínálatának és -keresletének összehangolásával egyidejűleg az energiatakarékossági célok elérésére is sor kerüljön;

14.

felszólít az intelligens technológiák előtt álló legfőbb kihívások – többek között a technológiák meglévő hálózattal való interoperabilitása és egyes szabályozási nehézségek – leküzdése érdekében az ikt-ágazaton belüli innovációra és fokozott beruházásokra; felszólítja a Bizottságot, valamint a nemzeti és regionális szereplőket, hogy teremtsenek kedvező szabályozási és beruházási körülményeket, amelyek lehetővé teszik interoperábilis ikt-megoldások fejlesztését;

15.

ösztönzi valamennyi régiót és helyi hatóságot az intelligens energiarendszereknek mint a helyi zöld és fenntartható munkahelyek forrásainak megfontolására és az azokba történő beruházásra; kiemeli, hogy az építőipar az egyik olyan fő terület, ahol munkahelyek jönnek majd létre, nemcsak az intelligens energiahálózatokba való közvetlen beruházások révén, hanem az uniós technológiai fejlesztések, az innováció és a kkv-k versenyképességének fokozása, az energiahatékonysági intézkedésekbe és a felújításokba való beruházások útján, például a lakhatási ágazatban, valamint a szektor magas energiahatékonyságú épületek építésére javasolt új technológiai megoldásokhoz való igazítása révén is;

16.

hangsúlyozza, hogy az intelligens hálózatok bevezetése lehetőséget ad – a főként kkv-k által fémjelzett – elektronikai és elektrotechnikai iparban tevékenykedő uniós technológiaszolgáltatóknak arra, hogy fokozzák versenyképességüket, és vezető szerepet töltsenek be a globális technológiai színtéren;

17.

felszólít valamennyi régiót az ezen új munkahelyekhez kapcsolódó készségekre és képzésre irányuló beruházások megfontolására, figyelembe véve, hogy az ikt-szolgáltatások, a közlekedési ágazat, valamint az intelligens felszereléseket, infrastruktúrát és szolgáltatásokat, például az új berendezéseket szállító ágazatok területén is számos új helyi munkahely jöhet létre, emellett viszont kerüljék el a szakképzett munkaerő hiányát, és tegyék lehetővé az adott ágazatokban megjelenő új foglalkozások követelményeihez való alkalmazkodást; felszólítja a tagállamokat és a régiókat, hogy támogassák a megújuló energiák területén a felsőoktatási és szakképzési szinten indított képzési kezdeményezéseket, például környezetvédelmi műszaki tanulmányok, valamint új szakmai képzések (pl. napelemszerelő) kidolgozása révén; kiemeli, hogy az intelligens energiarendszert sikeresen bevezető régiók további munkahelyeket vonzhatnak a térségbe speciális képzések formájában, e szakterületen jártas műszaki egyetemek és főiskolák létrehozásával; felszólítja a régiókat, hogy folytassanak együttműködést az intelligens szakosodás terén, és üdvözli azokat a programokat, amelyek keretében sor kerül az ismeretek régiók közötti és határokon átnyúló jellegű megosztására; felhívja a figyelmet azon kezdeményezésekre, amelyeket az EIT szorgalmaz a fenntartható energia témájában létrejött tudományos és innovációs társulás („KIC InnoEnergy”) keretében az intelligens hálózatok kutatása és fejlesztése, valamint az ágazatban működő szakemberek képzése területén; rámutat továbbá a regionális innovációs programok (Regional Innovation Schemes, RIS) kialakításának új lehetőségeire;

18.

kiemeli, hogy az intelligens energiarendszerekre irányuló, többek között az európai strukturális és beruházási alapok révén megvalósuló állami beruházások megerősíthetik a fenntartható helyi foglalkoztatási lehetőségeket, továbbá szinergiahatásokat és továbbgyűrűző hatásokat eredményezhetnek a foglalkoztatás terén, a régiók számára pedig hosszú távú helyi előnyöket gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból is, valamint egyaránt alkalmazhatók a gazdasági nehézségek leküzdésének eszközeként, különösen a válság sújtotta országok egyes térségeiben;

19.

hangsúlyozza, hogy a bevált gyakorlatokat és követendő példákat vizsgáló tanulmányok szerint az intelligens energiarendszer sikere gyakran az egyes polgárok, valamely szövetkezet, egy helyi közösség vagy több ilyen szereplő együttes helyi szerepvállalásának köszönhető; elismeri, hogy ez a szerepvállalás javítja az intelligens energiarendszerek valamennyi elemére irányuló beruházások elfogadottságát; hangsúlyozza, hogy a polgárok számára jobb tájékoztatást, valamint ösztönzőket, így például dinamikus árképzési mechanizmusokat és megfelelő ikt-eszközöket kell biztosítani annak érdekében, hogy részt vehessenek az intelligens energiarendszerek kialakítása, az energiatermelés, valamint az energetikai és hálózati tervezés és elosztás valamennyi szakaszában;

20.

hangsúlyozza, hogy az intelligens rendszerek technikai jellegére való tekintettel a felhasználókat tájékoztatni kell, és számukra oktatást kell szervezni arról, hogy hogyan válhatnak a termeléshez hozzájáruló tájékozott fogyasztóvá, akik – különösen a hálózatok és az intelligens mérőórák közötti kapcsolat tekintetében – tudatában vannak e hálózatok kínálta lehetőségeknek; hangsúlyozza a fiatalok körében való figyelemfelhívás fontosságát a középfokú és szakképzésben tanuló diákoknak szóló oktatási programok végrehajtása révén;

21.

felhívja a Bizottságot, hogy számolja fel a meglévő uniós jogszabályokban, különösen az állami támogatási szabályokban foglalt, a helyi szerepvállalást gátló akadályokat, valamint a szabályozási és jogi gátakat; felkéri a tagállamokat, hogy támogassák a helyi energiabetáplálási lehetőségeket és a helyi energia nemcsak a hálózat és a végfelhasználó közötti kétirányú megosztását, hanem a határokon átnyúló és a végfelhasználói egységek közötti megosztást is, ösztönözve ezáltal a helyi energiatermelésben való szerepvállalást és a helyben termelt energia megosztását;

22.

hangsúlyozza, hogy az intelligens energiarendszerek megvalósítása jelentősen megváltoztatja majd a magán- és a közszférát, mivel a villamosenergia-ellátás adatgyűjtéssel és az adatok valós idejű közlésével jár majd; ennélfogva valamennyi szinten átlátható eljárásokat sürget, amelyekben minden szereplő, azaz a polgárok, a vállalkozások, az ágazat, a helyi hatóságok, az elosztórendszer-üzemeltetők, az átvitelirendszer-üzemeltetők, a helyi és regionális adatvédelmi tisztviselők vagy ombudsmanok és az intelligens hálózati technológiák szolgáltatói is részt vesznek;

23.

hangsúlyozza, hogy az intelligens energiarendszerek üzemeltetéséhez nagy mennyiségű személyes adatra és számos profilra lesz szükség, ami az adatbiztonság megsértésének nagy kockázatával jár; nyomatékosítja, hogy az intelligens fogyasztásmérőkre vonatkozóan magas szintű előírásokra van szükség az adatvédelem és a személyes adatok védelme tekintetében, a polgárok számára pedig lehetővé kell tenni annak eldöntését és irányítását, hogy az energiaszolgáltatáshoz legminimálisabban szükséges adatokon felül mely adatokat továbbítják a hálózatüzemeltetőknek; felhívja a figyelmet különösen az intelligens hálózati rendszerek biztonságával és az intelligens fogyasztásmérők fogyasztók részére biztosított előnyeivel kapcsolatos aggodalmakra, és ezen a területen részletesebb értékelést, valamint az intelligens fogyasztásmérők adatvédelmi és bizalmas adatkezelési vonatkozásait illetően további vizsgálatot kér; hangsúlyozza ezért, hogy a személyes adatok védelmét a folyamatos adatvédelem és adatbiztonság érdekében kivételek nélkül kell biztosítani; hangsúlyozza továbbá, hogy az adatbiztonságot be kell építeni az intelligens hálózatok kiépítésére irányuló stratégiákba;

24.

hangsúlyozza, hogy az intelligens fogyasztásmérők üzembe helyezésekor hatékonyabb adat- és magánélet-védelmi szabályozásra és gyakorlatra van szükség; kiemeli, hogy az intelligens hálózatok működése és kiépítése szempontjából elengedhetetlen a hálózathoz kapcsolódó valamennyi személy és háztartás részére biztosított adatvédelem és bizalmas adatkezelés; hangsúlyozza, hogy az összegyűjtött adatok kizárólag a villamosenergia-ellátás biztonságának szavatolásához használhatók; felszólítja a tagállamokat, hogy hajtsák végre az adatvédelmi szabályokat, miközben szinergiákat alakítanak ki és tartanak fenn a távközlési és energetikai hálózatokon belül, és érvényesítsék az egyének jogait ezen a területen; hangsúlyozza, hogy az intelligens energiarendszerek tekintetében történő adatgyűjtéshez normákat kell kidolgozni annak biztosítására, hogy kizárólag az energiaellátás garantálásához szükséges adatok kerüljenek továbbításra, hogy adatokat harmadik felek számára ne adjanak tovább, hogy a fogyasztóknak jogukban álljon betekinteni az összegyűjtött adatokba, és törölni azokat, amennyiben azok a gyűjtés vagy bármilyen feldolgozás céljaira többé már nem szükségesek, valamint hogy a polgárok rendelkezzenek saját adataik felett, és teljes körű ellenőrzést gyakorolhassanak a tekintetben, hogy kinek engedélyezik az ilyen adatokhoz való hozzáférést;

25.

kéri a Bizottságot, hogy a felülvizsgált uniós adatvédelmi jogszabályokra figyelemmel adjon ki további útmutatást az intelligens hálózat személyes és nem személyes adatainak felhasználásáról, valamint ezen adatok tulajdonjogára és elosztórendszer-üzemeltetők, szolgáltatók és más, kereskedelmi alapon működő vállalkozások általi kezelésére megállapított szabályokról;

26.

felszólítja a Bizottságot, hogy intézkedjen az intelligens hálózatok bevezetésének meggyorsítása érdekében, és az alábbiakra összpontosítson: beruházások és pénzügyi ösztönzők alkalmazásának ágazati ösztönzése, műszaki szabványok kidolgozása, a fogyasztói adatok védelmének biztosítása, az intelligens hálózatok alkalmazását ösztönző szabályozási keret megalkotása, nyitott és versenyalapú kiskereskedelmi piac biztosítása a fogyasztók érdekében, valamint a technológiai és rendszerinnovációk folyamatos támogatásának biztosítása.

27.

rámutat, hogy az európai strukturális és beruházási alapokról szóló, a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó új rendelet értelmében a tagállamok kötelesek az európai strukturális és beruházási alapok forrásait elsősorban az intelligens, fenntartható és inkluzív Európa megteremtését célzó beruházásokra fordítani; megjegyzi, hogy a minimális részarány megállapításának célja, hogy a régiók – gazdasági fejlettségük szintjétől függően – az ERFA-ból származó források legalább 20 %-át az energiaátállásra irányuló beruházásokra összpontosítsák, különös figyelmet fordítva az intelligens hálózatokra, a megújuló forrásokból származó energia termelésére és elosztására, az energiahatékonyságra, az energiamegtakarításra, a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésre és az alacsony kibocsátású stratégiákra – különös tekintettel a városi környezetre –, valamint az elosztás szintjén az intelligens hálózatokból származó energiára; hangsúlyozza, hogy a közfinanszírozás továbbra is alapvető szerepet játszik az intelligens hálózatokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztésbe és demonstrációs projektekbe való magánbefektetések ösztönzésében; rámutat, hogy a Kohéziós Alap szintén lehetővé teszi az e területre irányuló beruházásokat; felszólítja a tagállamokat, hogy a lehető legjobban aknázzák ki ezt az új lehetőséget; a nem a kötelező tematikus koncentráció hatálya alá tartozó beruházások tekintetében kiemeli, hogy az ERFA ugyanúgy támogathatja az energia elosztására, tárolására és szállítására szolgáló intelligens rendszerek fejlesztését, valamint a megújuló forrásokból előállított energia elosztásának integrációját;

28.

hangsúlyozza, hogy az európai strukturális és beruházási alapok serkenthetik a beruházásokat, valamint, hogy mivel a finanszírozási és döntéshozatali folyamatban számos területi szint vesz részt, a többszintű kormányzásnak fontos szerepe van a sikeres végrehajtásban; üdvözli az „Intelligens Energia – Európa” programon belül biztosított további finanszírozási lehetőségeket;

29.

üdvözli az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz által a közös érdekű intelligens energiaprojektekre helyezett hangsúlyt, ugyanakkor sajnálatának ad hangot annak kapcsán, hogy mindössze két intelligens hálózati projektet vettek fel a jelenlegi kétéves jegyzékbe; hangsúlyozza, hogy az intelligens energiahálózatokkal kapcsolatos projekteket az elosztórendszerek szintjén is figyelembe kell venni; hangsúlyozza, hogy az infrastruktúra-projekteknek teljesíteniük kell a fenntarthatósági és a versenyképességi kritériumokat, és olyan integrált megközelítésen kell alapulniuk, amely biztosítja az elosztórendszer-üzemeltetők bevonását; hangsúlyozza továbbá, hogy a földközi-tengeri térségben ki kell alakítani az energiahálózatok észak-dél irányú összekapcsolását;

30.

felhívja a Bizottságot, hogy csökkentse az intelligens energiarendszerekre irányuló beruházás előtt álló akadályokat, különösen az állami támogatás korszerűsítésének keretében biztosított mentesség kiterjesztésével, lehetővé téve a regionális és helyi intelligens energiarendszerek valamennyi elemének állami támogatását, a több ágazatot érintő beruházásokat és műveleteket is beleértve; szorgalmazza, hogy az intelligens energiarendszerek kategóriája szerepeljen a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról és az intelligens energiarendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó más csoportmentességi kategóriákra vonatkozó rendeletek módosításáról szóló jövőbeli bizottsági rendeletben (általános csoportmentességi rendelet);

31.

hangsúlyozza, hogy az intelligens infrastruktúrához kulcsfontosságú az interoperabilitás, mivel a szabályozási bizonytalanság és az eltérő szabványok lelassítják az intelligens infrastruktúra terjedését; ezért a különböző európai műszaki szabványügyi szervezetekkel folytatott fokozott együttműködést szorgalmaz; kiemeli, hogy az interoperabilitás elősegítéséhez, valamint a technológiák fejlesztésének és bevezetésének felgyorsításához nyílt szabványokra van szükség;

32.

felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen intézkedéseket a következő kulcsfontosságú akadályok felszámolása érdekében: a kölcsönös átjárhatóság és a szabványok hiánya (a szabványosított automatikus felismerés és konfigurálás csökkentené a költségeket, és lehetővé tenné a kisebb elosztott energiaforrások [vagy a kisebb elosztott energiaforrás- alkalmazások] bekapcsolását is); az új intelligens hálózati alkalmazások szerepével és feladataival kapcsolatos bizonytalanság; a költség- és haszonmegosztással és következésképpen az új üzleti modellekkel kapcsolatos bizonytalanság; a fogyasztók vonakodása a próbaüzemben való részvételtől; egy sor európai szabályozási rendelkezés jelentősen akadályozhatja a projekteredmények más országokban való megismételhetőségét;

33.

emlékeztet az európai intelligens hálózat kiépítésének támogatása érdekében 2011-ben adott szabványosítási megbízásra és arra, hogy a megbízás keretében végzett munkát 2012-ig kellett befejezni; üdvözli a megbízás keretében tett előrelépéseket, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy további munkára van szükség; kéri a Bizottságot, hogy munkájuk felgyorsítása érdekében működjön együtt a szabványügyi szervekkel, valamint – amennyiben szükségesnek tartja – adjon újabb megbízást;

34.

arra kéri a tagállamokat, hogy az Európai Energiaszabályozók Tanácsa (CEER) fórumán belül továbbra is működjenek együtt és osszák meg egymással a nemzeti elosztórendszer-üzemeltetői szabályozással kapcsolatos bevált gyakorlatokat; ugyanakkor megállapítja, hogy az elosztórendszer-üzemeltetők szerveződése sokféle, hiszen egyes tagállamok egyetlen elosztórendszer-üzemeltetővel rendelkeznek, míg mások több mint 800-zal; ösztönzi a tagállamokat a szorosabb együttműködésre; felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy állapodjanak meg egységes osztályba sorolási rendszerben azzal kapcsolatban, hogy egy szervezet átvitelirendszer-üzemeltetőnek, elosztórendszer-üzemeltetőnek vagy kombinált üzemeltetőnek minősül-e;

35.

felszólítja a Bizottságot annak felmérésére, hogy szükség van-e a harmadik belső energiapiaci csomaggal összhangban az intelligensebb villamosenergia-hálózatok fejlesztésére és támogatására vonatkozó javaslatok előterjesztésére, mivel ezek bevezetése – amelyet az Európai Bizottságnak továbbra is következetes fellépés révén kell biztosítania – még inkább lehetővé tehetné több piaci résztvevő bevonását, és a távközlési és energiahálózatokon belül a kiépítés, fejlesztés és karbantartás során megvalósuló lehetséges szinergiák növelését; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy e javaslatoknak a Bizottság által meghatározott elvek értelmében egy ésszerű szabályozási keretbe kell beépülniük;

36.

felszólít az intelligens hálózatok fejlesztése során az európai, nemzeti és regionális szintű együttműködésre; úgy véli, hogy az intelligens hálózatok fontos lehetőséget kínálnak az európai iparban helyi és regionális szinten az innováció, a kutatás és a fejlesztés fellendítésére, a munkahelyteremtésre és a versenyképesség erősítésére, különös tekintettel a kkv-kra;

37.

felhívja a régiókat, hogy hálózatba szerveződve osszák meg egymással az előnyöket, az ismereteket és a bevált gyakorlatokat, valamint hogy az európai strukturális és beruházási alapok területi együttműködésre vonatkozó célkitűzése keretében működjenek együtt az intelligens energiarendszerek költség-haszon elemzése tekintetében; felhívja a Bizottságot az intelligens energiarendszerekkel rendelkező régiók transznacionális hálózatának létrehozására; felkéri a határokon átnyúló régiókat, hogy az európai területi együttműködési csoportosulások jogi eszközét igénybe véve közösen hozzanak létre és lássanak el általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat e hálózaton belül a megújuló energia és az energiatakarékosság, valamint az intelligens hálózati infrastruktúra területén;

38.

hangsúlyozza az olyan kezdeményezések fontosságát, amelyek ösztönzik és támogatják a helyi hatóságok által a fenntartható energiapolitikák végrehajtása terén tett erőfeszítéseket, mint amilyen például a Polgármesterek Szövetsége, amely egy főáramhoz tartozó mozgalomként helyi és regionális hatóságokat von be az éghajlatváltozás elleni küzdelembe, és amely a részes felek arra vonatkozóan tett önkéntes kötelezettségvállalásán alapul, hogy az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiaforrások fejlesztése révén teljesítik és meghaladják a szén-dioxid-kibocsátás 20 %-os csökkentésére irányuló uniós célkitűzést; hangsúlyozza, hogy a helyi önkormányzatok létfontosságú szerepet töltenek be az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésében, főként ha figyelembe vesszük, hogy az energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás 80 %-a városi tevékenységekhez köthető;

39.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Régiók Bizottságának.

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/42

—

tekintettel a közös agrárpolitikának az Európai Unió működéséről szóló szerződés 39. cikkében meghatározott céljaira, különös tekintettel a mezőgazdasági termelékenység növelésére a műszaki fejlődés előmozdításával, valamint a mezőgazdasági termelés ésszerű fejlesztésének és a termelési tényezők, így különösen a munkaerő lehető legjobb hasznosításának biztosításával és a mezőgazdasági népesség megfelelő életszínvonalának biztosítására, különösen a mezőgazdaságban dolgozók egy főre jutó jövedelmének növelésével,

—

tekintettel a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK tanácsi rendelet és a 73/2009/EK tanácsi rendelet és különösen ennek a támogatások újraelosztásáról, illetve a mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszerről szóló 32. és 61. cikkének hatályon kívül helyezéséről szóló 2013. december 17-i 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról, valamint az 1698/2005/EK tanácsi rendelet és különösen annak a tematikus alprogramokról szóló 7. cikkének és a mezőgazdasági üzemek és vállalkozások fejlesztéséről szóló 19. cikkének hatályon kívül helyezéséről szóló 2013. December 17-i 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel a 2011. május 3-i, „Életbiztosításunk, természeti tőkénk: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia” című bizottsági közleményre (COM(2011)0244),

—

tekintettel a „Tisztességes jövedelem a gazdáknak: hatékonyabban működő élelmiszer-ellátási lánc Európában” című 2010. szeptember 7-i állásfoglalásra (3);

—

tekintettel a Parlament B. Tematikus Főosztálya (Strukturális és kohéziós politikák) által készített, „Félig önellátó mezőgazdaság – Értékek és fejlődési irányok” című 2013-as tanulmányra,

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság jelentésére (A7-0029/2014),

A.

mivel Európában a mezőgazdasági kisüzemeknek helyt kell állniuk az állandó demográfiai nyomással, valamint a kereskedelmi és technológiai nyomással szemben, ami a mezőgazdaság jelentőségének lassú visszaszorulásához és a falvak népességének csökkenéséhez vezet az elsősorban ilyen üzemekkel rendelkező vidéki térségekben, valamint azt eredményezi, hogy tömegesen hagyják el a kisméretű állattenyésztő gazdaságokat, és megszüntetik bizonyos területspecifikus termények termesztését;

B.

mivel ezek a kisüzemek egy szociális jellegű mezőgazdasági modellt testesítenek meg, amely még ma is a legelterjedtebb az EU-ban, és amelynek az egyéb, nagyobb méretű és piacorientáltabb mezőgazdasági modellekkel párhuzamosan lehet és kell működnie;

C.

mivel a mezőgazdasági kisüzemek nem csupán termelő feladatot látnak el, hanem fontos funkciókat töltenek be a közjavak előállításával összefüggésben is; mivel ezek a természettel és a tájjal kapcsolatos szerepeket (hozzájárulnak az európai vidék jellegzetes tájképének, valamint a vidéki területek biológiai sokféleségének megőrzéséhez), szociális szerepeket (emberek millió számára biztosítják a megélhetést Európában, megelőzik a szegénységet, valamint tartalék munkaerőt biztosítanak az ipar és más gazdasági ágak, például az idegenforgalom számára), és kulturális szerepeket (csodálatos hagyományokat, népszokásokat és egyéb immateriális történelmi javakat ápolnak, valamint regionális és hagyományos termékeket állítanak elő) is magukban foglalnak;

D.

mivel a mezőgazdasági kisüzemek kedvező feltételeket teremtenek a környezetbarát és az állatjólléti szempontoknak megfelelő mezőgazdasági tevékenységek számára;

E.

mivel a népesség csökkenése és a vidékről való elvándorlás rendkívül káros hatást gyakorol a vidéki közösségek életkörülményeire és így a mezőgazdasági termelők életminőségére és munkakörülményeire, és gyakran döntő súllyal esnek latba a kisüzemek fenntartására vagy feladására irányuló döntések meghozatalakor; mivel a vidéki térségekben a maradásra ösztönző kilátások különösen a fiatalok számára történő megteremtése kulcsfontosságú a mezőgazdasági kisüzemek jövője szempontjából;

F.

mivel egyes területeken a mezőgazdasági kisüzemek jelenléte és túlélése jövedelemforrást garantál, valamint korlátozza az elnéptelenedést;

G.

mivel a piaci árak ingadoznak, amit sokszor még tovább súlyosbít, hogy az árakat a termelők gyenge helyzetét kihasználva a közvetítő kereskedők diktálják;

H.

mivel a mezőgazdasági kisüzemek rendszerint rugalmasabbak és könnyebben tudnak alkalmazkodni a piaci válságokhoz;

I.

mivel számos mezőgazdasági kisüzem szakosodott és tömörült termelői szervezetekbe, ami lehetővé teszi, hogy jogos igényt támasszanak arra, hogy a nagyobb üzemekhez hasonlóan közvetlenül az élelmiszerpiacra termeljenek;

J.

mivel a mezőgazdasági kisüzemek problémái átfogó megközelítést igényelnek; mivel a lehetséges alternatív jövedelmi források támogatása és a diverzifikáció lehetősége, valamint a vidéki térségekben a nem mezőgazdasági munkahelyek létrehozása és a közszolgáltatások biztosítása kulcsfontosságú a mezőgazdasági kisüzemek és vidéki közösségek jövője szempontjából;

K.

mivel a közös agrárpolitika (KAP) keretében a mezőgazdasági kisüzemek nem kapnak elég figyelmet, és mivel ez többek között arra vezethető vissza, hogy a KAP keretén belüli támogatási struktúra túlnyomórészt a területen és a történelmi termelési szinteken alapul, és ezért képtelen megfelelő választ adni a mezőgazdasági kisüzemek helyzetét és funkcióját érintő problémákra, továbbá arra, hogy néhány tagállam a második pilléren belül minimumkövetelményeket állapít meg a támogathatóságra, valamint hogy a tagállamok nem olyan végrehajtási rendelkezéseket vezetnek be, amelyek megfelelnek a mezőgazdasági kisüzemek szükségleteinek;

L.

mivel a kistermelők számára nehézséget okoz, hogy pénzügyi támogatáshoz jussanak, mivel előfordulhat, hogy pl. nehezen férnek hozzá az uniós programokból származó pénzeszközökhöz, mivel képtelenek megfelelni a támogathatóságra vonatkozó, tőke- és/vagy kapacitáskövetelményeknek, vagy mivel rossz a hitelképességük, vagy egyáltalán nem hitelképesek;

M.

mivel a tevékenységüket kétszeres nehézségek közepette folytató legkülső régióbeli mezőgazdasági kisüzemekre is külön figyelmet kell fordítani;

N.

mivel a kiegészítő és mellékes keresőtevékenységek sok mezőgazdasági kisüzem számára rendkívül fontosak;

O.

mivel a mezőgazdasági kisüzemek bizonyos típusai, mint például a saját szükségletre termelő üzemek, pufferként szolgálnak a teljes nélkülözéssel szemben azáltal, hogy legalább csekély mértékű élelmiszert és jövedelmet biztosítanak;

P.

mivel bizonyos esetekben a kistermelők nem részesülnek elég adminisztratív támogatásban vagy jó minőségű tanácsadásban; mivel a tagállamok gyakran szükségtelen bürokráciát hoznak létre, és egyes kistermelők nem rendelkeznek a vonatkozó adminisztratív eljárások hatékony követéséhez szükséges forrásokkal és tapasztalattal;

Q.

mivel a mezőgazdasági üzemek földrajzi szétszóródottságuk miatt sokkal rosszabb tárgyalási helyzetben vannak az élelmiszerláncban, mint más piaci szereplők, ami különösen a mezőgazdasági kisüzemek számára érezhető;

R.

mivel a mezőgazdasági kisüzemek sajátos szerepet játszanak egyes régiók, például a hegyvidéki térségek, a hátrányos helyzetű térségek és a legkülső régiók, valamint azon régiók életképességének fenntartásában, amelyekben a földrajzi és morfológiai korlátozó tényezők következtében a mezőgazdaság egyike a kevés gazdaságilag fenntartható tevékenységnek, hacsak nem az egyetlen ilyen;

S.

mivel a megélhetésüket a mezőgazdasági kisüzemekben előteremtő családok jövedelmi szintje és életszínvonala sokkal alacsonyabb, mint azoké a gazdálkodóké, akik nagyüzemekben vagy más gazdasági ágazatokban dolgoznak;

T.

mivel számos kisebb mezőgazdasági üzem nem képes megélni kizárólag a mezőgazdaságból, és mivel a megélhetés biztosításához alternatív jövedelmi forrásokra van szükség; mivel ugyanakkor e kistermelőknek fokozottabban tevékenységeik jövedelmezőségére és termelékenységére kell helyezniük a hangsúlyt;

U.

mivel a mezőgazdasági kisüzemek számos régióban olyan családok megélhetését biztosítják, amelyeknek nincs lehetőségük arra, hogy más jövedelemforrást találjanak;

V.

mivel nem állnak rendelkezésre kellően hiteles információk a mezőgazdasági kisüzemek helyzetéről és a KAP eszközeinek e szektorra gyakorolt hatásairól, és a kisüzem fogalmát az egyes tagállamokban rendkívül eltérően határozzák meg;

W.

mivel egyes mezőgazdasági kistermelők, mint például a méhészek, nem birtokolnak vagy művelnek földet, és ezáltal ki vannak zárva a mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszerből;

X.

mivel az Egyesült Nemzetek Közgyűlése a 2014-es évet a Családi Gazdálkodás Nemzetközi Évévé nyilvánította;

1.

felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket az új közös agrárpolitika keretében és a 2020 utáni időszakra állapítsanak meg olyan irányelveket, amelyek fokozottabban figyelembe veszik a családi mezőgazdasági kisüzemek sajátos igényeit, mivel ezek az európai mezőgazdasági modell fontos részét, valamint a vidéki térségek többfunkciós fejlesztésének és általában a régiók fenntartható fejlődésének központi elemét képezik;

2.

kéri a mezőgazdasági földterületek konszolidációjának támogatására irányuló politika folytatását, valamint – a mezőgazdasági termelési struktúra javítására irányuló hatékony eszközként –a pénzügyi támogatások odaítélésének folytatását azon mezőgazdasági termelők számára, akik részt vesznek a mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszerben, és akik mezőgazdasági földterületeiket végérvényesen más termelőnek adták át;

3.

úgy véli, hogy a szerkezetátalakítási intézkedések fő célját nem a mezőgazdasági kisüzemek számának csökkentése kellene, hogy képezze, mivel ez nem növeli a nagyobb üzemek versenyképességét; ezzel kapcsolatban felszólítja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki megfelelő megoldási javaslatokat és modelleket a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére, és ennek során vegyék figyelembe a mezőgazdaság sajátos jellemzőit az adott országban, valamint a regionális különbségeket, erősítsék ezen üzemek versenyképességét, életképességét és jövedelmezőségét, ösztönözzék a vállalkozó szellemet, teremtsenek munkahelyeket, és állítsák meg a vidéki térségek népességcsökkenésének folyamatát;

4.

úgy véli, hogy annak érdekében, hogy a mezőgazdasági kisüzemek számára megfelelő környezetet és ezáltal telephelyükön hosszú távú lehetőségeket lehessen nyújtani, sürgősen fel kell lépni a vidékről való elvándorlás és a vidéki térségek népességcsökkenése ellen; felszólítja a tagállamokat, hogy a városi és vidéki életkörülmények egységességének biztosítása céljából használja fel hatékonyan a rendelkezésre álló uniós eszközöket az infrastruktúra, az oktatási, orvosi és az ápolási létesítmények, a gyermekgondozás, a nagysebességű internethez való hozzáférés és a kkv-k kialakítása és fejlesztése előmozdításának érdekében; javasolja, hogy az érdekelt felek erőfeszítéseinek középpontjában elsősorban a fiatalok, a jól képzettek és a nők fenntartható jövőbeli kilátásainak megteremtése álljon;

5.

szorgalmazza a helyi és regionális piacokon történő, a hagyományos termékeket is felölelő közvetlen értékesítés fokozását és a kisméretű gazdaságokban a feldolgozás fenntartható, felelős formájának, valamint egy nélkülözhetetlen és arányos ellenőrzési rendszer kialakítását; ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vizsgálják felül az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos jelenlegi előírásokat, azoknak a terheknek a csökkentése és azoknak az akadályoknak a felszámolása céljából, amelyeket ezen előírások okozhatnak az élelmiszerek mezőgazdasági kisüzemek általi feldolgozásának és értékesítésének a fejlesztése szempontjából; arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak létre platformot az élelmiszerek mezőgazdasági kisüzemek általi feldolgozásának szabályozása és nyomon követése tekintetében bevált gyakorlatok cseréjéhez; ezen túlmenően felhívja a regionális hatóságokat, hogy fokozottabban vegyenek részt a közvetlen értékesítés infrastruktúrájának fejlesztésben, a vidéki és városi piacokat is beleértve, megkönnyítve ezáltal, hogy a fogyasztók olcsó, egészséges és jó minőségű mezőgazdasági termékekhez férjenek hozzá;

6.

úgy véli, hogy a mezőgazdasági kisüzemek problémáinak megoldási folyamatába a KAP mellett be kell vonni az Unió más szakpolitikai területeit is, beleértve a kohéziós politikát, hogy azok hozzájáruljanak a műszaki infrastruktúra és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javításához a vidéki térségekben, míg az Európai Szociális Alap forrásait a társadalmi integrációt, oktatást, képzést és tudástranszfert magában foglaló közösségi és társadalmi tevékenységek finanszírozására kell felhasználni; ezen túlmenően úgy véli, hogy a Bizottsággal egyeztetett szabályokkal összhangban és a verseny akadályozása nélkül engedélyezni kellene a nemzeti forrásokból történő kiegészítő támogatást, mivel ezek a kisméretű gazdaságok nem gyakorolnak jelentős befolyást a piacra;

7.

felhívja a figyelmet arra, hogy az új tagállamokban a földpiac közelgő liberalizációja felfelé nyomja a mezőgazdasági földterületek árát; rámutat arra, hogy a földárak emelkedése a mezőgazdasági kistermelőket fogja a legsúlyosabban érinteni;

8.

felszólítja a tagállamokat, biztosítsák, hogy képzési rendszereik megfelelő képzési infrastruktúrával rendelkeznek a mezőgazdasági szakképzéshez;

9.

felhívja a figyelmet arra, hogy a városok terjeszkedése felfelé ható nyomást gyakorol a mezőgazdasági földterületek árára;

10.

üdvözli, hogy a KAP első pillére keretében támogatási mechanizmust hoztak létre a mezőgazdasági kistermelők számára, azonban úgy véli, hogy csupán a transzfer formáját egyszerűsítették, miközben az alacsonyabb mértékű közvetlen kifizetések nem nyújtanak lehetőséget a fejlődésre, és ezért ezek az intézkedések még mindig nem elégségesek a mezőgazdasági kisüzemek helyzetének javítására az EU-ban; úgy véli, hogy egy olyan mechanizmust kell bevezetni, amely lehetővé teszi a mezőgazdasági kisüzemek számára a közvetlen kifizetések iránti kérelmek több évre szóló benyújtását, amelyeket csak a szóban forgó gazdaságban végrehajtott módosítások esetén aktualizálnak;

11.

ismételten felhívja a figyelmet a különböző tagállamokban nyújtott agrártámogatások közötti, az új tagállamok hátrányára mutatkozó lényeges különbségekre;

12.

hangsúlyozza, hogy mivel a KAP első pillérében foglalt mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszer önkéntes jellegű, a második pillérben a kistermelők támogatására nyíló minden lehetőséget számba kell venni és ki kell használni;

13.

úgy véli, hogy ezenkívül meg kell találni a hatékony módját azon mezőgazdasági kistermelők támogatásának, akik tevékenységei és termékei nem kötődnek mezőgazdasági terület birtoklásához és használatához;

14.

felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak létre megfelelő pénzügyi eszközöket, például mikrohitelek, kölcsönökhöz nyújtott kamattámogatások, pénzügyi lízing, részletfizetés vagy kölcsöngarancia formájában; úgy véli továbbá, hogy ebbe a támogatási folyamatba be kell vonni a regionális és helyi hatóságokat;

15.

hangsúlyozza, hogy még a mezőgazdasági kisüzemek számára is mérvadók a helyes mezőgazdasági gyakorlatokra vonatkozó követelmények és különösen a mezőgazdasági termelésre és a fogyasztóvédelemre vonatkozó, európai és nemzeti előírások, ezért elengedhetetlen, hogy a gazdálkodók minimális képzettségi szinttel rendelkezzenek; ezzel kapcsolatban felszólítja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, vizsgálják meg, hogyan lehet biztosítani a szóban forgó képesítések általános megszerezhetőségét, illetve azoknak a kisméretű gazdaságok igényeihez való hozzáigazíthatóságát;

16.

szorgalmazza, hogy az ingyenes tanácsadás jobban igazodjon a mezőgazdasági kisüzemek szükségleteihez, hogy a tájékoztatással, képzéssel, kockázatfelméréssel és egészségügyi felülvizsgálattal kapcsolatos eljárások egyszerűsödjenek, hogy induljanak tájékoztatási kampányok, továbbá kéri a rövid élelmiszer-ellátási láncok legjobb gyakorlatainak megosztását és technikai segítségnyújtás biztosítását az uniós támogatást igénylők segítése érdekében, valamint az olyan jellegű tanácsadást, amelynek segítségével a kisüzemek termelési tevékenységük profilját hozzá tudják igazítani a termelési és a környezeti potenciáljukhoz;

17.

ennek során hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági kisüzemeknek szervezetekbe, termelői csoportokba vagy szövetkezetekbe kell tömörülniük, és közös marketingprogramokat kell elfogadniuk; úgy véli, hogy a mezőgazdasági kistermelők valamennyi – szövetkezeti, termelői szervezeti vagy az erőforrások, így a gépek közös használatában megnyilvánuló – együttműködési formáját különleges támogatásban kell részesíteni az unió és nemzeti mechanizmusok keretében;

18.

úgy véli, hogy a hegyvidéki térségekben, a hátrányos helyzetű térségekben és a legkülső régiókban lévő mezőgazdasági kistermelők számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a termeléstől függő támogatásban részesüljenek, például az állattenyésztés tekintetében, ha ennek során bizonyos környezetvédelmi funkciókat is ellátnak;

19.

úgy véli, hogy a mezőgazdasági tevékenységek minden eddiginél inkább stratégiai tevékenységekké váltak, amelyekre minden tagállamnak figyelmet kell fordítania, amikor megoldásokat keres annak érdekében, hogy lehetővé tegye a mezőgazdasági kistermelők számára tevékenységeik fenntartását, hogy a mezőgazdasági termékek eladási árai egyensúlyban legyenek a termelési költségekkel;

20.

felszólítja a tagállamokat, hogy az első és második pillérbe tartozó programjaikba vegyenek fel a kisbirtokokra irányuló alprogramokat és intézkedéseket; rámutat arra, hogy az elegendő bevétel megtermelése érdekében különösen a kisüzemeknek van szükségük kiegészítő és mellékes tevékenységekre, például az idegenforgalom területén; ezzel kapcsolatban fontosnak tartja annak biztosítását, hogy a KAP második pillére bőséges forrásokkal rendelkezzen, valamint hogy a vidékfejlesztési programok megfelelően igazodjanak a kisüzemek igényeihez;

21.

ajánlja, hogy a mezőgazdasági számviteli információs hálózatok (FADN) körét bővítsék, hogy megvizsgálják a kisüzemek helyzetét és a KAP erre gyakorolt hatásait, és azt is tanácsolja, hogy tervezzék meg ezek továbbfejlesztését;

22.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/47

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkének (3) bekezdésére, amely előírja a kötelezettséget, miszerint az Unió a „magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon” munkálkodik, „amely a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul”,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 9. cikkére, amely kimondja, hogy „politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió figyelembe veszi a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítására, a megfelelő szociális biztonság biztosítására, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre, valamint az oktatás, a képzés és az emberi egészség védelmének magas szintjére vonatkozó követelményeket”,

—

tekintettel az EUMSZ 11. cikkére, amelynek értelmében „a környezetvédelmi követelményeket – különösen a fenntartható fejlődés előmozdítására tekintettel – be kell illeszteni az uniós politikák és tevékenységek meghatározásába és végrehajtásába”,

—

tekintettel az EUMSZ 12. cikkére, amelynek értelmében „a fogyasztóvédelmi követelményeket figyelembe kell venni az egyéb uniós politikák és tevékenységek meghatározásakor és végrehajtásakor”,

—

tekintettel az EUMSZ 14. cikkére és az általános (gazdasági) érdekű szolgáltatásokról szóló 26. jegyzőkönyvére,

—

tekintettel az EUMSZ 26. cikkére, amelynek értelmében „a belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben a Szerződések rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása”,

—

tekintettel az EUMSZ-nek a letelepedési jogról szóló 49. és a szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló 56. cikkére,

—

tekintettel az EUMSZ-nek a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályokról szóló 101. és 102. cikkére,

—

tekintettel az EUMSZ-nek a fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdításáról és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításáról szóló 169. cikkére,

—

tekintettel a postai szolgáltatásokról szóló, a 2002/39/EK és a 2008/6/EK irányelvvel módosított 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8-i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel a fogyasztói jogviták alternatív rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2013. május 21-i 2013/11/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel a fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre,

—

tekintettel a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25-i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel az „Integrált uniós csomagkézbesítési piac az e-kereskedelem bővülése érdekében” című, 2012. november 29-i bizottsági zöld könyvre (COM(2012)0698),

—

tekintettel az „Útiterv a csomagkézbesítés egységes piacának kialakítása felé – A kézbesítési szolgáltatások iránti bizalom növelése és az online értékesítés ösztönzése” című, 2013. december 16-i bizottsági közleményre (COM(2013)0886),

—

tekintettel „Az elektronikus kereskedelemre vonatkozó cselekvési terv (2012–2015) – 2013. évi helyzetjelentés” című, 2013. április 23-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2013)0153),

—

tekintettel az „Egységes keret az elektronikus kereskedelem és az online szolgáltatások digitális egységes piacába vetett bizalom megerősítésére” című, 2012. január 11-i bizottsági közleményre (COM(2011)0942),

—

tekintettel „Az európai digitális menetrend – európai növekedés digitális alapokon” című, 2012. december 18-i bizottsági közleményre (COM(2012)0784),

—

tekintettel az „Európai digitális menetrend” című, 2010. augusztus 26-i bizottsági közleményre (COM(2010)0245),

—

tekintettel „A piacok megfelelő működésének biztosítása a fogyasztók számára – a fogyasztói piacok eredménytáblájának nyolcadik kiadása” című, 2012. december 7-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2012)0432),

—

tekintettel „Az európai fogyasztóügyi stratégia: a fogyasztói bizalom növelése és a növekedés fellendítése” című, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, 2012. május 22-i bizottsági közleményre (COM(2012)0225),

—

tekintettel „Az európai kisvállalkozói intézkedéscsomag felülvizsgálata” című, 2011. február 23-i bizottsági közleményre (COM(2011)0078),

—

tekintettel a „»Vállalkozás 2020« cselekvési terv – A vállalkozói szellem felélénkítése Európában” című, 2013. január 9-i bizottsági közleményre (COM(2012)0795),

—

tekintettel a „Kisvállalkozás, nagyvilág – új partnerség, amelynek segítségével a kis- és középvállalkozások megragadhatják a globális lehetőségeket” című, 2011. november 9-i bizottsági közleményre (COM(2011)0702),

—

tekintettel a „2013. évi éves növekedési jelentés” című, 2012. november 28-i bizottsági közleményre (COM(2012)0750),

—

tekintettel az „Európa 2020 – Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel „Az egységes piaci intézkedéscsomag felé – A magas szinten versenyképes szociális piacgazdaságért – 50 javaslat az együttes munka, vállalkozás és a cserekapcsolatok javítása érdekében” című, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett 2010. október 27-i bizottsági közleményre (COM(2010)0608),

—

tekintettel „A második egységes piaci intézkedéscsomag” című, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett 2012. október 3-i bizottsági közleményre (COM(2012)0573),

—

tekintettel az „Egységes piaci intézkedéscsomag – Tizenkét mozgatórugó a növekedés serkentéséhez és a bizalom növeléséhez” című, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, 2011. április 13-i bizottsági közleményre (COM(2011)0206),

—

tekintettel az „Útiterv az egységes európai közlekedési térség megvalósításához” című, 2011. március 28-i bizottsági fehér könyvre (COM(2011)0144),

—

tekintettel „Az Európai Unió teherszállítási stratégiája: az európai teherszállítás hatékonyságának, integrációjának és fenntarthatóságának fokozása” című, 2007. október 18-i bizottsági közleményre (COM(2007)0606),

—

tekintettel a digitalizált egységes piacról és az egységes piac irányításáról szóló, 2012. május 31-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a digitális egységes piac megvalósításáról szóló, 2013. július 4-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a digitális egységes piac megvalósításáról szóló, 2012. december 11-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az e-kereskedelmi belső piac kialakításáról szóló, 2010. szeptember 21-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az európaiakat szolgáló egységes piacról (4), a vállalkozásokat és a növekedést szolgáló egységes piacról (5) és az egységes piacon belüli irányításról és partnerségről (6) szóló 2011. április 6-i állásfoglalásaira,

—

tekintettel az európai fogyasztóügyi politika új ütemtervéről szóló, 2013. június 11-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság, valamint a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság véleményére (A7-0024/2014),

A.

mivel az elektronikus kereskedelem értékesítési csatornája hatalmas lehetőségeket rejt magában a gazdasági és pénzügyi válság leküzdése, az egységes piac megerősítése és az Európai Unió egészén belüli gazdasági növekedés és munkahelyteremtés tekintetében; mivel az elektronikus kereskedelemről és az online szolgáltatásokról szóló 2012. januári bizottsági közlemény az online vásárolt áruk kézbesítését – amelynek fontosságát a Tanács és a Parlament is hangsúlyozta – az elektronikus kereskedelem 2015-ig való fellendítésére irányuló öt legfőbb prioritás egyikeként jelöli meg;

B.

mivel az e-kereskedelem uniós piaca 2012-ben több mint 20 %-kal bővült; mivel az előrejelzések szerint a határokon átnyúló e-kereskedelem a négyszeresére fog nőni; mivel a csomagkézbesítési piac az új szolgáltatók piacra lépésének, az innováció ösztönzésének és az újfajta szolgáltatások megjelenésének köszönhetően radikális átalakuláson megy keresztül;

C.

mivel a hatékony és megbízható kézbesítési szolgáltatások a valódi és hatékony egységes digitális piac alappillérét jelentik, hiszen jelentős hatást gyakorolnak az e-kereskedelem támogatására és az eladók és a vásárlók közötti bizalom kiépítésére;

D.

mivel a határokon átnyúló kézbesítés a kiskereskedők 57 %-a szerint akadályt jelent, a fogyasztók közül pedig minden második aggodalmát fejezi ki a határokon átnyúló kézbesítésekkel kapcsolatban; mivel az online vásárlás kapcsán a fogyasztók két legfőbb aggálya a kézbesítéshez (többek között a termékek visszaküldéséhez) és a magas kézbesítési költségekhez kapcsolódik, amelyek hozzájárulnak a határokon átnyúló e-kereskedelembe vetett fogyasztói bizalom alacsony szintjéhez;

E.

mivel e helyzet kezeléséhez alapvető fontosságú a fogyasztók kézbesítési szolgáltatók és szolgáltatások, illetve piac iránti bizalmának megerősítése, valamint a jogaikkal és kötelességeikkel kapcsolatos ismereteinek növelése azáltal, hogy több információt, jobb érthetőséget és nagyobb átláthatóságot biztosítanak számukra a kézbesítési feltételek tekintetében;

F.

mivel az Unió egészében üzleti lehetőségeket kereső kkv-k magasabb költségekkel, bonyolultabb ügyintézéssel és az átláthatóság hiányával szembesülnek a határokon átnyúló kézbesítés tekintetében; mivel a határokon átnyúló kézbesítés költségei háromszor vagy akár ötször magasabbak a belföldi áraknál; mivel a hatékony, egyszerű és megfizethető kézbesítési rendszerek jelentős mértékben befolyásolják a kis- és középvállalkozások üzleti modelljének fenntarthatóságát, és különösen vásárlóik kiszolgálására való képességüket;

1.

hangsúlyozza, hogy a hozzáférhető, megfizethető, hatékony és magas színvonalú kézbesítési szolgáltatások alapvető elemei az online árukereskedelemnek és azokat a szabad és tisztességes verseny révén elő kell mozdítani; megjegyzi azonban, hogy számos fogyasztó nem hajlandó online vásárolni, különösen, ha határokon átnyúló vásárlásról van szó, mivel kétségeik vannak a rendelkezésre álló kézbesítési módok, a kézbesítés, a kézbesítési költségek vagy a megbízhatóság kapcsán;

2.

üdvözli a Bizottság által annak érdekében készített zöld könyvet, hogy azonosítsa az európai kézbesítési piac esetleges hiányosságait, és felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen megfelelő lépéseket e problémák oly módon való kezelésére, hogy annak köszönhetően a vállalkozások és a fogyasztók teljes mértékben részesüljenek az egységes digitális piac kínálta lehetőségekből; hangsúlyozza, hogy valamennyi javasolt fellépésnek figyelembe kell vennie a kézbesítési folyamat fenntarthatóságát és törekednie kell a környezeti lábnyom minimalizálására;

3.

megállapítja, hogy egyes tagállamokban a kézbesítési szolgáltatók közötti verseny a határokon átnyúló kereskedelem szempontjából hiányosságokat mutat, és sajnálja a díjszabási feltételekkel és az érintett szolgáltatások teljesítményével kapcsolatos átláthatóság hiányát; úgy véli, hogy a kézbesítési szolgáltatók mindegyikének ajánlatait bemutató eszközöket kell kialakítani európai szinten;

4.

hangsúlyozza, hogy növelni kell a fogyasztók kézbesítési folyamat iránti bizalmát; véleménye szerint a fogyasztók számára elsőrendű fontosságú az elérhető kézbesítési lehetőségekkel, árakkal és feltételekkel kapcsolatos nagyobb átláthatóság és az összehasonlítást lehetővé tévő jobb tájékoztatás, különös tekintettel a fogyasztói megrendelések szállítási feltételeire és a késedelmesen megérkező vagy visszaérkező, sérült vagy elveszett áruk esetén követendő eljárásokra;

5.

hangsúlyozza, hogy támogatni kell azokat az intézkedéseket, amelyek célja a fogyasztó vásárlás időpontjában való választási lehetőségének biztosítása; megjegyzi, hogy jelentős szakadék van a fogyasztók elvárásai és az olyan kényelmes, innovatív szolgáltatások elérhetősége között, mint az összekötő pontok vagy csomagelosztó állomások, a csomagfelvevő automaták, a bármely napszakban elérhető szolgáltatások, a nyomonkövetési megoldások, a felhasználóbarát kézbesítési helyek és időpontok vagy a visszaküldésre vonatkozó egyszerű eljárások;

6.

hangsúlyozza a kézbesítési szolgáltatások megbízhatóságának alapvető fontosságát, valamint az olyan hatékony rendszerek biztosításának elengedhetetlenségét, amelyek garantálják, hogy a csomagok ésszerű időn belül ténylegesen eljussanak rendeltetési helyükre;

7.

rámutat arra, hogy a fogyasztók elégedetlenségének egyik legfőbb oka a határokon átnyúló kézbesítés, illetve a távoli területekre vagy legkülső régiókba történő kézbesítés magas költsége; hangsúlyozza, hogy a fogyasztók és az eladók – köztük a kkv-k – rendelkezésére álló megfizethetőbb kézbesítési lehetőségek elengedhetetlenek a távértékesítések és a távollévők közötti vásárlások számának növeléséhez és ahhoz, hogy valódi egységes piacról lehessen beszélni;

8.

hangsúlyozza, hogy javítani kell az egyetemes csomagkézbesítési szolgáltatás földrajzi lefedettségét és elérhetőségét a vidéki és a távoli területeken;

9.

úgy véli, hogy a csomagkézbesítés integrált belső piacának létrehozásához fontos egy olyan stabil és koherens szociális dimenzió, amelynek értelmében a kézbesítési szolgáltatásoknak eleget kell tenniük a munkajogoknak, a foglalkoztatási és javadalmazási feltételeknek, valamint a szociális és környezetvédelmi normáknak; e tekintetben megjegyzi, hogy a be nem jelentett foglalkoztatás és a visszaélések veszélyeztetik az ágazatot, és hogy a minőségi kézbesítési szolgáltatások megvalósításához fontos a felelős és minőségi foglalkoztatás, valamint a személyzet folyamatos és megfelelő képzése; hangsúlyozza, hogy a fogyasztói igények és elvárások maradéktalan kielégítéséhez, valamint ahhoz, hogy a vállalkozások az igényeknek és a várakozásoknak teljes mértékben megfelelő, jobb termékeket kínálhassanak a fogyasztók számára, kulcsfontosságú a szociális dimenzió fenntartása és egyidejűleg a kézbesítési piac fejlődését és technológiai újításokhoz való igazodását lehetővé tévő kellő rugalmasság biztosítása;

10.

felhívja a figyelmet a fogyasztói bizalomhoz szükséges jogbiztonság fontosságára; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy fontos a fogyasztók megfelelő tájékoztatása az alkalmazandó jogszabályokról;

11.

úgy véli, hogy a határokon átnyúló online kereskedelem fejlődése a fogyasztói bizalomtól is függ, és hogy a nemzeti problémamegoldó központokat összekötő – a SOLVIT-hoz hasonló – európai hálózat, illetve a csalárd gyakorlatokat alkalmazó weboldalakról a fogyasztókat figyelmeztető – a RAPEX-hez hasonló – rendszer kialakítása hozzájárulhat a fogyasztók bizalmának megerősítéséhez;

12.

megjegyzi, hogy egyre több felhasználó használ összehasonlító weboldalakat, hogy összevesse egymással az árakat, illetve a termékek kézbesítésének és a csomagkézbesítő vállalatok által nyújtott szolgáltatásoknak a jellemzőit és feltételeit, különösen az e-kereskedelem esetében; felhívja a Bizottságot, hogy az átláthatóság, a pártatlanság, a minőség a tájékoztatás és a felhasználóbarát működés alapelvére építve fogadjon el uniós irányelveket az összehasonlító weboldalakra vonatkozó minimumkövetelményekről;

13.

felhívja a Bizottságot, hogy az ágazattal és a fogyasztói szervezetekkel együttműködve dolgozzon ki közös minőségi mutatókat a kézbesítési szolgáltatásokra vonatkozóan, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy a különböző ajánlatokat pontosabban összehasonlíthassák egymással;

14.

kiemeli a kkv-k alapvető szerepét a növekedés és az innováció előmozdításában és a munkahelyteremtésben, különös tekintettel a fiatalok foglalkoztatására; hangsúlyozza, hogy a kézbesítési szolgáltatások rendkívül fontosak az európai kkv-k számára, valamint hogy a különböző kézbesítési lehetőségeket és logisztikai támogatást megfizethető áron biztosító, integrált és versenyképes kézbesítési piac előfeltétele annak, hogy új piacokon lehessen megjelenni és az Unión belül több fogyasztót lehessen elérni; hangsúlyozza a kkv-k számára a csomagmennyiségek egyesítésének lehetőségeire, valamint a kézbesítés utolsó szakaszának költségeit csökkentő innovatív kézbesítési és átvételi megoldásokra vonatkozóan nyújtott tájékoztatás javításának fontosságát;

15.

hangsúlyozza, hogy a határokon átnyúló e-kereskedelemmel összefüggésben a vállalkozásoknak, és elsősorban a kkv-k-nak képesnek kell lenniük egyszerűbb, gyorsabb, megfizethetőbb, átláthatóbb, megbízhatóbb és hatékonyabb szállítási szolgáltatásokkal kielégíteniük a fogyasztók igényeit és elvárásait; hangsúlyozza, hogy a fogyasztók elvárásainak nem megfelelő kézbesítési megoldások közvetlen hatást gyakorolnak a vállalkozások márkanevére, hírnevére és versenyképességére;

16.

megállapítja, hogy a kkv-k korlátozott mértékben fejlesztik határokon átnyúlóan az elektronikus kereskedelmet; ösztönzi a kkv-k közötti, valamint képviseleti szervezeteiken keresztüli együttműködést – nevezetesen közös internetes platformok bevezetése révén – egy előnyösebb kézbesítési díj elérése érdekében, valamint ösztönzi szolgáltatásaik minőségének javítását;

17.

aggodalmát fejezi ki azon hátrányok kapcsán, amelyekkel a kkv-k kis méretük miatt szembesülnek; hangsúlyozza, hogy a kkv-knak jelenleg magasabb költségekkel, a szétaprózódott európai piac miatt bonyolult ügyintézéssel, valamint a rendelkezésre álló kézbesítési lehetőségeket és árakat tekintve az információk hiányával kell szembenézniük;

18.

tudomásul veszi az európai postai ágazat egymás között kevéssé átjárható nemzeti hálózatokra való széttöredezettségét, valamint a közúti, vasúti és vízi közlekedés integrációjának hiányát; üdvözli a kézbesítési piac szereplői által már megtett lépéseket, amelyek célja olyan, az online kiskereskedők és a fogyasztók igényeihez jobban igazodó megoldások bevezetése, mint a rugalmasabb kézbesítési vagy visszaküldési lehetőségek; felhívja a Bizottságot, hogy továbbra is javasoljon intézkedéseket, ösztönözve az ágazatot, hogy javítsa az interoperabilitást, valamint gyorsítsa a költségek csökkentésére, a kézbesítési szolgáltatások méretgazdaságosságának növelésére, a kisebb kereskedők számára nyújtott mennyiségi árengedmények céljából több kis volumenű szállítmány összevonásának előmozdítására, a kézbesítési szolgáltatások elérhetőségének és minőségének javítására, továbbá a fogyasztók és a vállalkozások számára egyaránt megfizethető és rugalmas szállítási díjak biztosítására irányuló egyszerűsített csomagkezelési és csomagbegyűjtési folyamatok bevezetését;

19.

véleménye szerint e tekintetben különös jelentőségű a határokon átnyúló, interoperábilis nyomonkövetési rendszerekkel kapcsolatos, ágazaton belüli együttműködés; ösztönzi a Bizottságot, hogy az integrált nyomonkövetési rendszerek fejlesztése, valamint az elektronikus kereskedelemre alkalmazott integrált logisztikai szolgáltatások minőségének, megbízhatóságának és fenntarthatóságának előmozdítása érdekében aknázza ki jobban az európai szabványok kialakításában rejlő lehetőségeket;

20.

hangsúlyozza, hogy az egyszerűbb begyűjtési és visszaküldési megoldások már most is jelentősen befolyásolják az e-kereskedelem fejlődését, a jövőben pedig az árak csökkenéséhez és a vásárlói elégedettség növeléséhez vezethetnek, különösen a határokon átnyúló ügyletek tekintetében; a fogyasztói panaszokat kezelő ügyfélszolgálati központok interoperabilitásának növelése érdekében ösztönzi az együttműködés folytatását;

21.

felhívja a Bizottságot, hogy a kézbesítési szolgáltatók között hozzon létre olyan együttműködési és információcsere-platformokat, amelyek révén – az uniós versenyjog tiszteletben tartása mellett – azonnal csökkenthetők az Unió kézbesítési piacát az innováció, a rugalmasság, a készletgazdálkodás, a szállítás, az átvétel és a csomagok visszaküldése tekintetében jellemző különbségek, és amelyek révén meg lehet vitatni az infrastruktúrák futárszolgálatok és a postai szolgáltatások általi közös használatának kölcsönös előnyökkel járó lehetőségét;

22.

felhívja a Bizottságot, hogy a vállalkozásokkal együtt továbbra is törekedjen a címzésre és a címkézésre vonatkozó európai szabványok, valamint az e-kereskedelem-barát postaládaszabványok elfogadására;

23.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy páneurópai e-kereskedelmi megbízhatósági jelzés létrehozásának lehetőségét, valamint értékelje, hogy egy ilyen megbízhatósági jelzés elősegíthetné-e az integrált kézbesítési szolgáltatások minőségének és megbízhatóságának biztosítását és ezáltal a határokon átnyúló e-kereskedelembe vetett fogyasztói bizalom növelését, valamint ösztönözhetné-e az online kereskedőket és a csomagszállító vállalkozásokat a fogyasztók és a vállalkozások számára nyújtott átláthatóság és jogbiztonság javítására, illetve növelhetné-e a vállalkozások – különösen a kkv-k – versenyelőnyét, hozzájárulva ezzel a stabil gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez; hangsúlyozza, hogy a megbízhatósági jelzés eredményességének biztosítása érdekében e jelzésnek a fogyasztóvédelemre és a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó minimumszabványokon és átlátható rendelkezéseken, valamint a panaszkezelési és vitarendezési eljárásokra vonatkozó követelményeken kell alapulnia;

24.

hangsúlyozza, hogy az egyének személyes adatainak védelme és általában véve az adatvédelem kiemelkedő fontosságú, valamint hogy minden új intézkedést az európai uniós adatvédelmi jogszabályok és különösen a 95/46/EK irányelv szerint kell meghozni;

25.

elismeri a csomagkézbesítési piac dinamikus jellegét, amely piacon rövid időn belül jelennek meg új szolgáltatások és szolgáltatók; megjegyzi, hogy a verseny szempontjából várhatóan az online kiskereskedők és a fogyasztók igényeit kielégítő innovatív megoldások válnak a legfontosabb megkülönböztető tényezővé; megítélése szerint a csomagkézbesítési piac dinamikájára gyakorolt hátrányos hatás elkerülése érdekében előzetesen gondosan meg kell vizsgálni minden jogalkotási intézkedést, hogy a túlszabályozás ne akadályozza a piacot; felhívja a Bizottságot, hogy szorosan kövesse nyomon a piaci fejleményeket azon területek azonosítása érdekében, ahol a lehetséges piaci hiányosságok miatt a jövőben további fellépésre lehet szükség; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy a piac nyomon követése során nemcsak a hagyományos postai szolgáltatókat, hanem más típusú kézbesítési szolgáltatókat is figyelembe kell venni;

26.

kiemeli, hogy már létezik megfelelő szabályozási keret, és felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák a meglévő szabályozási keret teljes körű átültetését, végrehajtását és érvényesítését, különös tekintettel a postai szolgáltatásokról szóló irányelvre, az uniós versenyjogra, az alternatív vitarendezésről szóló irányelvre és a fogyasztók jogairól szóló irányelvre, különösen ami a távollevők között kötött szerződések formai követelményeit illeti;

27.

kiemeli, hogy a jogi keret hatékony végrehajtása a postai szolgáltatók jogi kötelezettségeinek a nemzeti szabályozók általi felügyeletétől is függ, különösen a 97/67/EK irányelv szerinti egyetemes szolgáltatási kötelezettséget illetően;

28.

rámutat, hogy a bonyolult héaszabályok jelentős akadályt jelentenek a határokon átnyúló kereskedelmet folytató kisvállalkozások számára; felhívja a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb nyújtsa be az egységes héabevallás bevezetésére irányuló, ígért javaslatát;

29.

hangsúlyozza, hogy a vállalkozások és a fogyasztók közötti szerződésekre vonatkozó, választható európai szerződési jog érezhető egyszerűsítéssel járna, és több kkv-t ösztönözne a nemzetközi csomagküldésre; felhívja a tagállamokat, hogy konstruktív módon mozdítsák előre az európai adásvételi jogról szóló, folyamatban lévő tárgyalásokat;

30.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

24.3.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 93/53

—

tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményre, és különösen annak 24. és 28. cikkére,

—

tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló 1979. évi ENSZ-egyezményre (CEDAW),

—

tekintettel az ENSZ-főtitkár által az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének benyújtott, „A migráns női munkavállalókkal szembeni erőszak” című 2013. július 23-i jelentésre,

—

tekintettel az ENSZ keretében létrejött Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 12. cikkére,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések kiküszöbölésével foglalkozó bizottságának a migráns nőkről szóló, 2008. december 5-i26. sz. általános ajánlására,

—

tekintettel a migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi ENSZ-egyezményre,