2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/1

Előadó:

Petr ZAHRADNÍK

1.1.

Az EGSZB meglátása szerint az EU költségvetése lényeges eszköz lehet az Unió számára felmerülő jelenlegi kihívások és a strukturális változások kezelésében. Mindazonáltal gondosan elemezni és értékelni kell az EU pénzügyi eszközei kiadásának rendeltetését, ezen eszközök elköltésének módját, azok teljesítménye értékelésének módszerét, valamint az elért eredmények közlésének módját (1). Ebben az esetben az uniós költségvetés az EU elsődleges kihívásaival foglalkozhat és segíthet az európai polgárok Unióba vetett hitének újjáteremtésében, még összegének abszolút és relatív értelemben vett csökkentése mellett is.

1.2.

Az uniós költségvetés teljesítménye fokozásának előfeltétele az egyértelműen definiált, az EU polgárainak javát szolgáló prioritási célkitűzések meghatározása, a megfelelő összesített mutatók és egy meggyőző elszámolási rendszer megállapításával párhuzamosan. Mindennek összhangban kell lennie az uniós költségvetésből finanszírozott konkrét fellépésekkel, lehetővé téve a költség-haszon arány maximalizálását. Ennek eléréséhez igénybe lehet venni előzetes feltételrendszereket, pénzügyi eszközöket, vagy a hirtelen adódó kihívások kezelésére szolgáló rugalmasságot és kapacitást (2). Az uniós költségvetésnek az alapvető prioritások és az azoknak megfelelő politikák meghatározásához az elsődleges, – az EGSZB szerint is – nagy jelentőséggel bíró, mennyiségi szempontot ki kell egészítenie minőségi dimenzióval is.

1.3.

Az EGSZB egyetért azzal a megközelítéssel, amely szerint az uniós költségvetési kiadások esetében nem csak az a fontos, hogy meggyőződjenek arról, hogy e kiadások tiszteletben tartják az eljárások jogszerűségét és szabályszerűségét, de az is, hogy azokat célzottan és rendszerszinten azokra az eredményekre és teljesítményre irányítsák, amelyeket e költségvetés az EU prioritási területein kíván elérni.

1.4.

Az EGSZB elismeri, hogy a teljesítménykultúrát szolgáló szabályok uniós költségvetéssel összefüggésben történő elfogadásához szoros kapcsolatra van szükség egyfelől a kiadások összege és jellege, másfelől a teljesítmény és az eredmények mérését szolgáló aggregált teljesítménymutatók koherens egysége között.

1.5.

Az EGSZB ugyanakkor úgy véli, hogy az ilyen teljesítménykultúra meghonosítása nem korlátozódik egy konkrét intézkedésre, hanem olyan fokozatos folyamat, amelynek előfeltétele mind a megfelelő jogi keret, mind egy olyan eszköztár, amely arra indítja az elsődleges szereplőket, hogy a kívánt irányban cselekedjenek. A teljesítményen alapuló uniós költségvetésről szóló jövőbeli megbeszélések és az ilyen költségvetés végrehajtása során ezenfelül előzetesen meg kell határozni a költségvetés tartalmát.

1.6.

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a teljesítményen alapuló uniós költségvetés képes biztosítani az Unió prioritási területein az egyértelműen meghatározható hozzáadott értéket jelentő eredmények és hatások elérését. A teljesítményen alapuló uniós költségvetésről szóló vita tehát a szükséges strukturális változásokat garantálni képes uniós politikai prioritásokról szóló vitát is jelent.

1.7.

Mindezidáig kísérleti gyakorlatokat végeztek az uniós költségvetésnek az Európa 2020 stratégiában rögzített prioritások és számszerűsített célkitűzések megvalósítására gyakorolt hatásainak mérésére. Az EGSZB úgy véli, hogy ez az eljárás a jó irányban tett előremutató lépésnek tekinthető, és azt szisztematikusan és még sokkal globálisabban ki kellene terjeszteni. Különféle elemzések kimutatták, hogy nagy eltérés tapasztalható a kitűzött célok és az elért eredmények között, illetve hogy számos példát találhatunk az EU pénzügyi eszközeinek nem hatékony felhasználására, valamint az ezzel kapcsolatos eljárások hibáira.

1.8.

Az EGSZB támogatja, hogy továbbra is törekedjenek az Európa 2020 stratégia és a 2014–2020-as többéves pénzügyi keret vagy a különböző, ahhoz tartozó különféle uniós költségvetési eljárások kölcsönös összefüggésének és kapcsolatának javítására és szorosabbra fűzésére hatáselemzési mutatók, illetve az azokból következő értelmezés segítségével. Ebből az alkalomból kívánatos lehet elgondolkodni azon, hogy az Európa 2020 stratégia az évtized második felében is megfelelően irányul-e az EU valódi fejlesztési prioritásaira.

1.9.

Az EGSZB egyetért azzal is, hogy gondoskodni kell arról, hogy a partnerségi megállapodások és operatív programok hatékonyan betölthessék azt a szerepüket, hogy az EU célkitűzéseit és prioritásait az egyes tagállamok szintjén végrehajtott operatív célkitűzésekké alakítsák, legyen szó akár a megosztott irányítás, akár a közvetlenül az Európai Bizottság által az egyes tagállamokban irányított programok eljárási szabályainak javításáról.

1.10.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy ösztönözzék a tagállamokat arra, hogy partnerségi megállapodásaikba és operatív programjaikba vegyenek fel egy sor, az uniós költségvetési források támogatásával elérendő koherens és összehasonlítható, számszerűsíthető eredményt, amit később ki kell értékelni. Valamennyi partnerségi megállapodásban és operatív programban közös eredménymutatókat kell előírni transzverzális vagy horizontális alapon, egyértelműen feltárva a különböző alapok és az esb-alapok összessége hozzájárulását, továbbá e mutatókat úgy kell kidolgozni, hogy követni lehessen az uniós szinten, a tagállamok és az egyes régióik szintjén tett előrelépést.

1.11.

Az EGSZB lehetőséget lát a 2014–2020-as többéves pénzügyi keret félidős felülvizsgálatában arra, hogy határozottabban alkalmazzák a teljesítményen alapuló és eredményközpontú megközelítést, amelynek ezt követően, a 2021-től kezdődő többéves pénzügyi keretben teljes mértékben meg kellene nyilvánulnia.

1.12.

Az EGSZB úgy véli, hogy a 2021-ben induló többéves pénzügyi keretnek – összhangban az új versenyképességi és fejlesztési stratégiával és a szociális jogok kidolgozás alatt álló európai pillérével – olyan középtávú (a versenyképességi stratégiával azonos időszakot felölelő) kulcsfontosságú stratégiai platformot kell jelentenie, amelyet a valódi szükségletekhez és prioritásokhoz igazodó és súlyozott kiadási tételek szerint kellene strukturálni, és amelynek ezzel egyidejűleg nagyobb rugalmasságot kellene biztosítania az újonnan felmerülő szükségletek kielégítéséhez. Az EGSZB örömmel fogadná az uniós költségvetés pénzügyi eszközei végrehajtási szabályainak olyan irányú módosítását is, amely növelné a hatékonyságot a visszatérítendő eszközök szélesebb körű alkalmazásának és ezen eszközök és a támogatási hitelek egymást kiegészítő voltának biztosítására való törekvésnek köszönhetően. Ezenkívül az uniós költségvetés és annak hatékonysága értékelési módszereinek javítására széles mozgástér áll rendelkezésre. A megfelelő költségvetési rugalmassági tényező alapvető jelentőséggel bír ahhoz, hogy az uniós költségvetés képes legyen reagálni a megjelenő új kezdeményezésekre, fenyegetésekre és lehetőségekre, valamint az EU cselekvőképességéhez is fontos (itt említhetjük például a migrációs válságot, a gazdasági megrázkódtatások kezelésének szükségességét, vagy az uniós tagállamok számának változását és ennek hatásait a pénzmozgásokra, illetve a természeti katasztrófák esetére fenntartott szolidaritási alap forrásainak megfelelő alapját). Ez a tényező nemcsak az uniós költségvetés kiadásainak volumenét és struktúráját érinti, hanem a bevételi oldalt is.

1.13.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a 2020 utáni uniós költségvetési politikában határozzák meg az uniós költségvetés bevételi oldalán szereplő összeget, és azt, hogy ezt miként állapították meg (kiegyensúlyozott és szolidáris viszonyt kell ugyanis létrehozni a tagállami hozzájárulások és a költségvetés saját forrásai között).

1.14.

Az EGSZB egyetért aktív költségvetési politika által kínált lehetőségek további bővítésével, például az uniós kötvénykibocsátás lehetővé tételével. Ebből a célból kívánatos lenne javítani az EU költségvetési keretét és eljárását, továbbá kielégítően rendezni az uniós költségvetési politika hatályának kérdését egyfelől az euróövezet tagállamaiban, másfelől az EU többi tagállamában.

2.1.1.

Az uniós költségvetés az uniós prioritások finanszírozásának jelentős és létfontosságú eszköze, amelynek összege az EU GDP-jének körülbelül 1 %-át teszi ki; a 2015-es költségvetési évben ez 145,3 milliárd EUR volt. Az uniós költségvetés igen jelentős eszköze a gazdaságpolitika biztosításának az egyes tagállamokban, ahol a közkiadások átlagosan 1,9 %-át teszi ki; mindazonáltal egyes esetekben ez az arány érezhetően meghaladja a 10 %-ot.

2.2.1.

Ilyen összegű pénzügyi eszközök esetében fontos gondoskodni arról, hogy felhasználásuk ne pusztán a jogszerűség és szabályszerűség betartásával történjen, hanem ezzel egyidejűleg – amennyiben ez az első feltétel teljesül –, oly módon is, hogy lehetővé tegyék mindenekelőtt a megfelelő célkitűzések és eredmények elérését, továbbá a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás, valamint a teljesítmény kultúrája elvének való megfelelést. Az uniós költségvetés mutatókkal és releváns makrogazdasági kritériumokkal mért végrehajtása tényleges hatásainak feltárása az uniós költségvetési politikát érintő valamennyi aktuális politikai elgondolás tárgyát képezi.

2.2.2.

Az uniós költségvetésnek és végrehajtásának a következő prioritásokkal kellene összhangban lennie:

2.2.3.

Az uniós költségvetés rejt magában néhány olyan új összetevőt, amelyek a 2014–2020-as többéves pénzügyi keret működéséhez kapcsolódnak és relevánsak a teljesítményen alapuló és eredményközpontú megközelítés megerősítése szempontjából:

2.2.4.

Az EU esetében itt arról van szó, hogy költségvetési politikáját és költségvetésének gyakorlati működését jobban az igényeihez kell igazítania azáltal, hogy helytállóbb egyensúlyt teremt egyrészt az uniós költségvetés végrehajtásának alaki és eljárási szempontjai, másrészt a teljesítményen alapuló és eredményközpontú megközelítés között. E teljesítményen és eredményeken alapuló szemléletben nagyon is szükségesnek tűnik az e fogalommal kapcsolatos egységes felfogást és értelmezést célzó megközelítés.

2.2.5.

Az alaki szabályok megsértése kapcsán régóta használatos a hibaarány-mutató. Ez megközelítőleg 4 % (azaz az uniós költségvetés kiadásainak mintegy 4 %-át nem az alaki szabályok betartásával teljesítik, ami önmagában nem rossz eredmény, mindazonáltal abszolút értékben kifejezve 6 milliárd EUR-t jelent). A következő táblázat a teljes hibaarány alakulását mutatja be az elmúlt évek vonatkozásában:

2.2.6.

Az uniós költségvetés alapelve a pénzáramlás és az általa finanszírozott tényleges programok és projektek „rendezett” volta, amely lehetővé teszi az uniós források optimális felhasználásának értékelését minden tekintetben. Az EGSZB azonosulni tud a teljesítmény és az eredmények fokozottabb hangsúlyozásának jelenlegi tendenciájával, amely az Európai Bizottság tevékenységeiben (az eredményközpontú költségvetéssel foglalkozó kezdeményezése formájában (4)) és a Számvevőszék tevékenységeiben (a 2014-es költségvetési évre vonatkozó éves jelentése (5) struktúrájának és a teljesítményhez rendelt külön fejezetnek a formájában: a megosztott irányításra vonatkozó szövegrészek eredményekként tartalmazzák a programok teljesítményének értékelését egy kísérleti gyakorlat végén) jelenik meg.

2.2.7.

Az EGSZB egyetért a kísérleti gyakorlat során alkalmazott azon megközelítéssel, amelynek célja az Európa 2020 stratégia és a partnerségi megállapodások vagy adott esetben az operatív programok közötti kapcsolat és kölcsönös összefüggés elemzése, minthogy ezek lényeges eszközöknek tekinthetők az EU kohéziós politikájának megvalósítása szempontjából, továbbá az uniós költségvetés kiadási oldala jelentős tételeinek minősülnek. Úgy tekinthető, hogy ez a gyakorlat az uniós költségvetés teljesítményének és eredményeinek értékelésével kapcsolatos globális koncepció csírája (6).

2.2.8.

Ahhoz, hogy az uniós költségvetéshez kapcsolódó alaki és teljesítményi szempontokat kiegyensúlyozottan lehessen figyelemmel kísérni, kiemelten fontos az adatok és információk kezelésének, közlésének és az azokkal való gazdálkodásnak az Unió szervei és intézményei (elsődlegesen az Európai Bizottság) és a tagállamok közötti folyamata. Az uniós költségvetés végrehajtását hatalmas mennyiségű adat és információ kíséri, amelyet a gyakorlatban mindazonáltal csak korlátozottan hasznosítanak annak érdekében, hogy garantálni lehessen mind a hibaarány, mind különösen az uniós költségvetés által elért eredmények megvalósításának objektív értékelését és ki lehessen alakítani a feltárt helyzet javítását szolgáló eljárásokat.

3.1.

Az EGSZB véleménye szerint az uniós költségvetés meglétének elsődleges oka, hogy előnyt jelent az uniós polgároknak és egyúttal védi az uniós pénzügyi érdekeket. Az általa biztosított előnyök a fejlesztési és működési prioritások tiszteletben tartásán alapuló pénzügyi támogatás formáját öltik, amelynek összeegyeztethetőnek kell lennie a gazdaságpolitikai kerettel és a valódi és várt gazdasági teljesítményekkel. Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme abban áll, hogy megfelelően, a szabályok betartásával, hibák és csalások nélkül teljesítsék az uniós költségvetés kiadásait. A jelenlegi politikai megközelítésnek hozzá kell járulnia e teljes mértékű szabálykövetéshez és ehhez a kölcsönös egyensúlyhoz.

3.2.

Az EGSZB úgy véli, hogy a teljesítményen alapuló költségvetés felé történő elmozdulás nem öltheti egyszeri intézkedés konkrét formáját. Lényeges azzal a szándékkal kidolgozni az alapvető jogi normákat és az uniós költségvetés és a politika célkitűzéseit, hogy a minőségi mutatókat tiszteletben tartsák és mérhető eredményeket érjenek el.

3.3.

A teljesítményen alapuló uniós költségvetés megteremtéséhez azzal lehet jelentősen hozzájárulni, ha időbeli szempontból egyeztetik a költségvetési időszakot (azaz a jelenlegi hétéves pénzügyi keretet) az EU kulcsfontosságú fejlesztési stratégiájához rendelt időszakkal (azaz jelenleg a tíz évre szóló Európa 2020 stratégiával). Ebből a szempontból a 2021. év egyedülálló lehetőséget kínál erre az egyeztetésre és azon feltételek megteremtésére, amelyek biztosítják a teljesítményen alapuló és eredményközpontú uniós költségvetés optimális működését.

3.4.

Az EGSZB tudomásul veszi a Számvevőszék által közzétett, a 2014-es költségvetési évre vonatkozó éves jelentés következtetéseit, és alkalmazkodik azokhoz. E jelentés több problematikus pontra is rávilágított, amelyek esetében az Európa 2020 stratégia és a partnerségi megállapodások vagy adott esetben operatív programok közötti kölcsönös összefüggés egyáltalán nem optimális. Ez a jelentés megállapítja, hogy e különböző eszközöket nem úgy alakították ki, hogy lehetséges lenne az Európa 2020 stratégia politikai célkitűzéseit (a partnerségi megállapodásokban és az operatív programokban meghatározott) konkrét operatív célkitűzésekké alakítani (7).

3.5.

Az EGSZB véleménye szerint az öt európai strukturális és beruházási alap (esb-alap) közötti szinergiának az átfogó szabályozási és irányítási rendszer és az egyes tagállamok partnerségi megállapodásai révén történő megteremtéséből fakadó potenciális előnyök még nem konkretizálódtak, eközben az egyes alapokra vonatkozó különböző szabályok gyakorlata fennmarad, és a programozás széttöredezettségéhez vezet (az alapok között szükséges szinergia helyett).

3.6.

Az EGSZB úgy véli, hogy a 2014–2020-as időszak tekintetében az uniós pénzügyi eszközök felhasználásában megjelenő két új elem, azaz a feltételesség és az eredményességi tartalék tág teret kínál a teljesítményen alapuló és eredményközpontú megközelítés jobbá tételéhez. Pontosan a makrogazdasági feltételesség alkalmazásának kellene garantálnia, hogy az uniós költségvetési kiadásokra minden tagállamban kellően rendezett makrogazdasági környezetben kerüljön sor, illetve ennek kellene megakadályoznia, hogy az a tagállam, amely nem igyekszik makrogazdasági nehézségeit orvosolni, teljes mértékben használhassa ezeket az eszközöket. Az eredményességi tartaléknak szintén arra kellene megfelelő módon ösztönöznie a tagállamokat, hogy olyan teljesítményt mutassanak fel, amely az EU stratégiai célkitűzéseinek megvalósítására irányul az uniós költségvetés segítségével.

3.7.

Az EGSZB úgy véli mindazonáltal, hogy azt a kísérleti gyakorlatot, amely szerint a teljesítményen alapuló és eredményközpontú uniós költségvetést azon összefüggések útján tesztelik, amelyek e költségvetés és az Európa 2020 stratégia között állnak fenn, a továbbiakban ki kell terjeszteni más releváns területekre, oly módon, hogy lehetőség nyíljon az uniós költségvetés teljesítményre és eredményekre irányultságának valóban koherens és globális értékelésére. Helyénvaló lehet például vizsgálni az országspecifikus ajánlásokat és azok összhangját az európai szemeszter megvalósításából eredő mutatókkal.

3.8.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az uniós költségvetés működésével kapcsolatos elgondolásokba illesszenek be egy, a piac nem megfelelő működésének fogalmával kapcsolatos tanulmányt is, amely működési hiányosságok felszámolásához hozzá kellene rendelni az uniós költségvetés eszközeit. A piac nem megfelelő működésének (tökéletlenségének vagy kudarcának) jelei lehetnek például az aszimmetrikus információk, különösen azon módszert illetően, amellyel a pénzügyi intézmények a befektetések kereskedelmi jövedelmezőségét értékelik, ami korlátozza bizonyos típusú projektek finanszírozását, mivel nem vesz figyelembe egyes pozitív externáliákat, sem társadalmi hasznokat, amelyek tágabb kontextusban jelentkeznek, de nem relevánsak az adott kereskedelmi szempontból, viszont fontosak az uniós finanszírozás nyújtotta támogatás számára.

3.9.

Az EGSZB egyetért azzal a megállapítással, hogy szükség van az uniós szervek és intézmények (elsődlegesen az Európai Bizottság), valamint a tagállamok közötti megosztott irányítás jelentős javítására. Az uniós költségvetés összes kiadásának 76 %-át megosztott irányítás keretében teljesítik. A tagállamok minél inkább megvalósítják saját hatáskörükön belül az Európa 2020 stratégia számszerűsített célkitűzéseit, az uniós költségvetés annál inkább kötődik az említett stratégia célkitűzéseihez, és annál inkább tükrözik e célkitűzések az Unió valódi szükségleteit gazdasági, társadalmi, területi vagy környezeti síkon, továbbá annál kedvezőbb, rendezett pénzgazdálkodással jellemzett környezetet tudunk teremteni, hogy akadálytalanul össze lehessen kapcsolni az Európai Bizottságot és a tagállamokat.

3.10.

Az EGSZB úgy véli, hogy a teljesítmény növekvő súlyának és az uniós költségvetés eredményközpontúságának fontos megnyilvánulása a pénzügyi konstrukciók vagy innovatív pénzügyi eszközök megnövekedett alkalmazására helyezett hangsúly. E konstrukciók és eszközök jellegüknél fogva egészen alapjaiban alakítják át az uniós közpénzek felhasználásának módját és az ahhoz társuló várakozásokat. A pénzügyi konstrukciók vitathatatlan potenciáljának ellenére a 2007–2013 közötti időszakban az ilyen címen engedélyezett források mindössze 65 %-a jutott el a végső kedvezményezettekhez (a fennmaradó rész egyszerűen bennragadt a pénzügyi konstrukciókban, hogy alaki szempontból igazolni lehessen felhasználásukat). Ez a kérdés egyre jelentősebb lesz a 2020 utáni időszakban – tekintettel arra is, hogy meg kell erősíteni az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) melletti kiegészítő jelleget –, továbbá döntő fontosságú stratégiai elgondolásnak tekinthető az uniós közös költségvetési eszközök 2021. költségvetési évtől kezdődő irányának megszabása terén.

3.11.

Ugyanakkor, az EGSZB meglátása szerint a teljesítményre és eredményekre való irányultság megerősítése nyilvánvalóan nem jelentheti azt, hogy figyelmen kívül kellene hagyni az eljárások jogszerűségét és szabályszerűségét. A jogszabályok és eljárási szabályok betartásának fontossága nem szorítható háttérbe. Tekintettel arra, hogy a hibaarány mindazokat az eseteket tartalmazza, amelyekben a pénzügyi eszközöket nem kellett volna folyósítani, mivel azokat nem a szabályokat betartva használták fel, bizonyos mértékig automatikusan feltételezzük, hogy e szabályok helytállóak, és nincs bennük belső ellentmondás vagy nemkívánatos elem. Éppen ezért is kell előírnia a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás szabályait tiszteletben tartó eljárásnak azt, hogy e szabályok hatásait ellenőrizni kell, hogy vizsgálható legyen az Unió szükségleteivel és célkitűzéseivel való összeegyeztethetőség és koherencia (8).

3.12.

Az EGSZB elismeri az uniós költségvetés végrehajtása gyakorlati szabályainak fokozott összetettségét. Az uniós költségvetéssel összefüggő valamennyi tevékenység egyszerűsítése érdekében ténylegesen vállalt erőfeszítések, amelyek mind eljárási kérdéseket, mind tartalmiakat érintenek, szintén hozzájárulnak a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás követelményének kielégítéséhez. Ezen egyszerűsítési törekvéseknek a túlzott adminisztratív terhek mérséklésében és a túlszabályozási gyakorlat korlátozásában kell megnyilvánulniuk az egyes tagállamokban.

3.13.

Az EGSZB úgy véli, hogy az e vélemény 3. pontjában megfogalmazott javaslatok, amelyek az 1. pont végső következtetéseihez és ajánlásaihoz vezetnek, a jövőbeli uniós költségvetési politika döntő fontosságú fogalmi elgondolásai, amelyek részlegesen alkalmazhatók a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret félidős felülvizsgálatának keretében, de amelyeket a költségvetési szabályokba csak a 2021. költségvetési évtől lehet teljesen integrálni. A 2020 utáni költségvetést és többéves pénzügyi keretet érintő, távlati és a szükséges reformokra épülő koncepció alapul veheti az e tárgyban az EGSZB által a közelmúltban kidolgozott véleményeket, illetve illeszkedhet azok sorába (9).

2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/8

Előadó:

José Antonio MORENO DÍAZ

Társelőadó:

TOPOLÁNSZKY Ákos

1.1.

Az Európai Unió nem csupán egy közös piac, hanem a közös értékek uniója is, amint azt a Szerződés 2. cikke is kijelenti. Az EU ezenfelül elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített jogokat, szabadságokat és elveket. Ezek az Európai Unió alapját képező értékek jelentik az integrációs folyamat kiindulópontját, illetve az európai identitás részét is képezik. Amellett, hogy a csatlakozás kritériumai, ezt követő tényleges tiszteletben tartásuk a tagállamok felé is elvárás. Ezért elengedhetetlen a Szerződéshez kapcsolódó eljárások alkalmazása olyan helyzetekben, amikor támadás éri ezeket az értékeket. Az EGSZB véleménye szerint az európai intézményeknek a problémák megelőzése és elkerülése érdekében proaktív és megelőző megközelítést kellene alkalmazniuk.

1.2.

Sok európai civil társadalmi szervezethez hasonlóan az EGSZB-t is riadalommal tölti el az emberi jogok helyzetének romlása, a terjedő populista és önkényuralmi tendencia, valamint az ez által a demokráciát és az emberi jogok – az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága által garantált és az uniós jogi alapelveket (1) képező jogok – védelmét fenyegető veszély.

1.3.

A fent említett értékeket napjainkban Európa minden táján támadás éri. Számos civil szervezet elítéli azt a helyzetet, ami sok tagállamban tapasztalható és remélik, hogy az EGSZB új kezdeményezéseket fogad el annak érdekében, hogy az uniós intézmények határozott választ adjanak. Nemcsak az Európai Unió van veszélyben, de a polgárok nemzeti és európai szintű demokratikus intézményekbe vetett bizalma is. Az EGSZB szerint a veszély nagyon is komoly és rendszerszintű.

1.4.

A jogállamiságból fakadó elvek és normák tagállamonként eltérő, sajátos tartalommal rendelkeznek az egyes tagállamok alkotmányos berendezkedésétől függően. Az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga, valamint az Európa Tanács – különösen a Velencei Bizottság – által készített dokumentumok azonban felsorolják ezeket az elveket és uniós értékeket. Ezen elvek közé a következők tartoznak: jogszerűség, ami átlátható, felelős, demokratikus és pluralista jogalkotási folyamatot jelent; a végrehajtó hatalom önkényeskedésének tilalma; független és pártatlan bíróságok; hatékony bírósági felügyelet, ideértve az emberi jogok tiszteletben tartását is; törvény előtti egyenlőség; valamint az emberi jogok – köztük a kisebbségekhez tartozók jogainak – védelme.

1.5.

Az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága egyaránt megerősítette, hogy ezek az elvek nem csupán formai és eljárásjogi követelmények, hanem sokkal inkább a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítására szolgáló eszközök. A jogállamiság olyan alkotmányos elv, amely eljárási és tartalmi elemekkel egyaránt rendelkezik.

1.6.

A jogállamiság tiszteletben tartása valóban összekapcsolódik a demokrácia és az alapvető jogok tiszteletben tartásával: a jogállamiság tiszteletben tartása nélkül nem valósulhat meg a demokrácia és az alapvető jogok védelme, és fordítva: az alapvető jogoknak csak akkor van értelmük, ha érvényesíthetők. A demokrácia védelme csak úgy valósulhat meg, ha az igazságügyi rendszer, ezen belül is az alkotmánybíróságok betöltik alapvető szerepüket. Érdemes ehhez hozzátenni azt, hogy emberek, nem pedig tagállamok vagy kormányok jogairól van szó. Védelmüket tehát sürgős prioritással kellene kezelni.

1.7.

Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága által végzett munka fényében, valamint tekintettel az európai bizottsági jelentésekre és az Európai Parlament az alapjogok európai unióbeli helyzetéről szóló 2014. február 27-i állásfoglalására, az EGSZB úgy véli, hogy idővel módosítani kellene az EU Alapjogi chartájának 51. cikkét (2), hogy így kiterjesztésre kerüljön a Charta hatálya és biztosítva legyen, hogy minden rendelkezése alkalmazható legyen a tagállamokban (3).

1.8.

Az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága között rendszeres párbeszéd zajlik, amely várhatóan tovább erősödik, amennyiben az EU aláírja az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt (EJEE). Az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság 2017 első felében terjesszen elő javaslatot az EU-nak ehhez az egyezményhez történő csatlakozására, amit a Szerződés 6. cikkének (2) bekezdése is rögzített.

1.9.

A koppenhágai kritériumok értelmében a tagjelölt országokra vonatkozó kötelezettségek a Szerződés 2. cikkének megfelelően a tagállamokra az EU-hoz való csatlakozásukat követően is alkalmazandók, és ezért az EGSZB úgy véli, hogy valamennyi tagállamról rendszeres értékelést kell készíteni annak ellenőrzése céljából, hogy továbbra is tiszteletben tartják-e az Unió alapvető értékeit, valamint annak érdekében, hogy megelőzzük a kölcsönös bizalom leépülését.

1.10.

Az EGSZB úgy véli, hogy az uniós intézményeknek minden tagállamban meg kell erősíteniük a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok védelmére és betartására irányuló eljárásokat és mechanizmusokat. Az utóbbi időben – és különösen 2014 előtt – aggodalommal figyeltük meg, hogy az Európai Bizottságnak annak ellenére, hogy bizonyos esetekben kötelezettségszegési eljárást indított, nem sikerült betöltenie a Szerződések őreként rá háruló szerepet, és képtelen volt megfelelően reagálni az európai elvek és értékek számos tagállamban történő megsértésének eseteire.

1.11.

Az EGSZB arra biztatja az Európai Bizottságot, hogy az EUSZ 2. cikkében foglaltaknak megfelelően minden tagállamban aktívan lépjen fel az uniós értékek és elvek védelme és betartása érdekében, és ehhez maximálisan alkalmazza a jelenlegi 2014-es keretet.

1.12.

Az EGSZB azt javasolja, hogy a három fő intézmény (az Európai Bizottság, a Tanács és a Parlament) fogadjon el közös megközelítést. Egy ilyen fontos kérdésben elengedhetetlen az intézményközi párbeszéd és együttműködés. Az EGSZB azt ajánlja, hogy a Tanács álljon ki a már létező európai bizottsági keret mellett azzal, hogy tanácsi határozatot fogad el, amely megerősíti az említett keretet és támogatja a jogállamiság további megszilárdítását.

1.13.

A civil szervezetek kulcsfontosságú szerepet töltenek be a demokratikus értékek népszerűsítésében, a jogállamiság megfelelő működésében és az alapvető jogok védelmében. Mivel az NGO-k a tagállamokban egyre szűkebb demokratikus térben és egyre több korlátozás mellett működnek, tiszteletre méltó az a pozitív alulról építkező szerep, amit az NGO-k töltenek be. Az EGSZB aktívan együttműködik a szociális partnerekkel és NGO-kkal az alapvető jogok és a kisebbségek, a menekültek és a bevándorlók jogainak védelme terén.

1.14.

Az EGSZB az európai civil társadalmat képviselő testületként párbeszédet kíván kezdeményezni a Tanáccsal, az Európai Bizottsággal és a Parlamenttel a kormányzás javítása és az uniós intézmények és a tagállamok közötti szakpolitikai koordináció megerősítése, valamint egy korai előrejelző rendszer bevezetése érdekében.

1.15.

Az EGSZB alapvetőnek tartja egy jogilag kötelező érvényű európai mechanizmus, azaz egy olyan keret kialakítását, amely aktívan bevonja az Európai Bizottságot, a Parlamentet és a Tanácsot, és amelyben az EGSZB a civil társadalom képviselőjeként fontos szerepet játszik. E mechanizmus kiegészíti az Európai Bizottság által létrehozott keretet és a Tanács által indított kormányközi párbeszédet. A mechanizmus az „új koppenhágai mechanizmus” (4) nevet kaphatná, és demokratikus ellenőrzés és jogi vizsgálat alá kellene azt vonni (5).

E mechanizmusnak egyebek mellett olyan szempontokat kellene vizsgálnia, mint a jogszerűség, a jogszabályi hierarchia, a jogbiztonság, az egyenlőség, a diszkriminációmentesség, az igazságszolgáltatáshoz való szabad hozzáférés és a tisztességes eljáráshoz való jog, az állami hatóságok törvényekkel való visszaélésének és önkényeskedésének megakadályozása, a hatalmi ágak szétválasztása, a politikai pluralizmus, a kisebbségek, valamint a társadalmi és nemi sokszínűség tiszteletben tartása és védelme, a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság. Mindennek célja, hogy feltárja a jelenlegi hiányosságokat és kérje kijavításukat.

1.16.

Az EGSZB azt szeretné, ha elfogadnák az Európai Parlament LIBE bizottságában tárgyalt jelentéstervezetet, és intézményközi megállapodás születne a demokráciáról, a jogállamiságról és az alapvető jogokról szóló európai uniós paktum végrehajtásáról. Az EGSZB általában véve támogatja a javaslatot, mivel az lefekteti az alapokat egy jogilag kötelező érvényű, az európai kormányzást és az uniós intézmények és a tagállamok közötti szakpolitikai koordinációt megerősítő intézményközi megállapodás alapjait. Az EGSZB szintén részt vehetne ebben a paktumban, lehetővé téve így, hogy a keretei között civil társadalmi vitát folytassanak; az EGSZB számára ezenkívül a javasolt, a demokráciáról, a jogállamiságról és az alapvető jogokról szóló szemeszterben is szerepet kellene biztosítani.

1.17.

A mechanizmusnak olyan mutatókon kell alapulnia, amelyek maguk is mennyiségi és minőségi adatokra támaszkodnak:

1.18.

Az EGSZB hangsúlyozza a Charta I., II., III. és IV. címének jelentőségét a mutatók kidolgozása szempontjából, tekintve, hogy az alapvető gazdasági, szociális és kulturális jogok„elválaszthatatlanok” a polgári és politikai jogoktól.

1.19.

Fontos, hogy mind az uniós tagállamok, mind az EU intézményei, testületei és ügynökségei tiszteletben tartsák az alapvető jogokat, köztük a szociális jogokat – különösen válság idején. Ennek a harmadik országokkal fenntartott kapcsolatokra és megkötött megállapodásokra is vonatkoznia kellene, éspedig nemcsak a jogok tiszteletben tartása, hanem azok érvényesülésének garantálása kapcsán is.

1.20.

A mechanizmus keretében átlátható eljárásokat használó ellenőrzési és értékelési rendszert kell bevezetni. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét kifejezetten meg kellene bízni azzal, hogy támogasson egy ilyen jellegű mechanizmust. Az EGSZB támogatja az Európai Parlamentnek azt a javaslatát, hogy hozzanak létre egy független szakértői bizottságot (6) az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége Tudományos Bizottságának elnökletével.

1.21.

Az EGSZB azt javasolja, hogy őt magát is vonják be ebbe a csoportosulásba. Azt is ajánlja, hogy a kormányok által kijelölt szakértők a tagállami ombudsmanok legyenek.

1.22.

A szakértői csoport mutatókra támaszkodva és átlátható eljárások használatával áttekinti és értékeli a helyzetet az egyes tagállamokban. Az EGSZB segítheti ezt a munkát azzal, hogy a helyi civil társadalommal együttműködésben kiküldetéseket szervez a tagállamokba a helyzet megvizsgálására, és jelentéseket állít össze.

1.23.

Az EGSZB támogatja a demokráciáról, a jogállamiságról és az alapvető jogokról szóló szemeszter végrehajtását. A szakértők jelentése alapján az Európai Bizottság minden évben országspecifikus jelentéseket állít össze, és ezekben ajánlásokat tesz; az Európai Parlament interparlamentáris vitát tart és állásfoglalást készít; a Tanács éves vitát tart és következtetéseket fogad el. A mechanizmusnak az új éves szakpolitikai ciklus keretében kell működnie, hogy biztosítsa az egységes és koherens megközelítés alkalmazását az EU-ban.

1.24.

Az EGSZB részt kíván venni az intézményközi megállapodás előkészületeiben és akár állandó csoport felállítását is tervbe veheti ezzel kapcsolatos civil társadalmi meghallgatások szervezése, véleménytervezetek és jelentések összeállítása céljából.

1.25.

A demokráciáról, a jogállamiságról és az alapvető jogokról szóló szemeszter részeként a civil szervezetekkel együttműködésben éves fórumot szervezhetne a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetének áttekintésére, továbbá javaslatokat és ajánlásokat fogalmazhatna meg, amelyeket megküldene az Európai Bizottságnak, a Tanácsnak és a Parlamentnek. Az EGSZB ezenkívül kész együttműködni a többi intézménnyel a hatásvizsgálatok elkészítése során.

2.1.

Az utóbbi néhány év rávilágított arra, hogy nincsenek megfelelő mechanizmusok az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkében rögzített értékek védelmére. Ez a cikk kijelenti, hogy „az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”

2.2.

Az Unió ezeken az értékeken – többek között a demokrácián, a jogállamiságon és az emberi jogok védelmén – nyugszik. Az Uniónak módjában áll megvizsgálni, hogy egy adott állam Unióhoz való csatlakozására való felkészülés során teljesülnek-e ezek az értékek, vagyis ismertebb nevükön a „koppenhágai kritériumok” vagy „csatlakozási kritériumok” (7). A tagság megköveteli, hogy a csatlakozni kívánó ország garantálja a demokráciát biztosító intézmények stabilitását, a jogállamiságot, az emberi jogokat, valamint a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét.

2.3.

A tagállamok csatlakozását követő értékelésre azonban nincsen hasonló mechanizmus. A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok ellenőrzésére szolgáló mechanizmus hiánya „koppenhágai dilemmaként” ismert.

2.4.

Az EU megfelelő működésének alapja az európai intézmények és a tagállamok, illetve az egyes tagállamok közötti „kölcsönös bizalom”: bizalom aziránt, hogy az elfogadott jogszabályok és szakpolitikai döntések a jogállamisággal, a demokráciával és az alapvető jogokkal kapcsolatosan ugyanazokat az elveket tartják tiszteletben. Ez a tagállamok között egyenlő versenyfeltételeket teremt a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását illetően. Lehetővé teszi továbbá a kormányok számára, hogy igazságügyi és belügyi, ezen belül is büntetőjogi, menekültügyi és bevándorlási kérdésekben együttműködjenek.

2.5.

Az Európai Uniót annak érdekében hozták létre, hogy minden tagállamában biztosítsák a békét és a gazdaság virágzását, valamint fokozzák az uniós polgárok jólétét; mindez nemcsak a szabad kereskedelem létezésének függvénye, hanem az EU alapvető értékeinek védelmén is alapul. Ezek az alapvető értékek biztosítják, hogy az uniós polgárok elnyomás és intolerancia nélkül, demokratikusan megválasztott és felelős kormányok alatt élhessenek, amelyek a jogállamiság elve alapján működnek.

2.6.

Az elmúlt években néhány tagállamban olyan politikai és jogalkotási döntések születtek, amelyek vitát és ellentétet szültek az európai intézményekkel és a többi tagállammal, és megingott ez a kölcsönös bizalom. Sok esetben nem voltak kellő tekintettel a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok által megkövetelt szabályokra, az Európai Unió pedig képtelen volt megfelelő válasszal szolgálni.

2.7.

Az EGSZB mélységes aggodalommal figyeli, hogy több tagállamban is olyan jogszabályokat fogadnak el és olyan szakpolitikákat hajtanak végre, amelyek a demokrácia minőségének súlyos romlására utalnak: az emberi jogok, különösen a kisebbségek jogainak megsértése; az igazságszolgáltatás és az alkotmánybíróság függetlenségének hiánya; a hatalmi ágak szétválasztásának csökkenése; a sajtó-, a véleménynyilvánítási, a tüntetési és a gyülekezési szabadság korlátozása; az információszabadság, a kollektív konzultáció és tárgyalás, illetve más alapvető polgári és szociális jogok megcsonkítása. Az Európai Unió számos alkalommal találkozott olyan válsághelyzetekkel, amelyek néhány tagállamban a jogállamisággal kapcsolatos konkrét problémák miatt alakultak ki. Az Európai Bizottság politikai nyomásgyakorlással, illetve kötelezettségszegési eljárás indításával reagált ezekre a helyzetekre.

2.8.

Mindeddig nem használták az EUSZ 7. cikkében foglalt megelőző és büntetésalapú mechanizmusokat, jóllehet a Szerződésen belül ez a cikk foglalkozik egyedül a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok megsértésével az EU jogalkotási hatáskörén kívüli területeken. Két megközelítés van: az egyik a megelőzésen, a másik a büntetésen alapul. A gyakorlatban azonban ezeket soha nem használták politikai hatásuk és a végrehajtásukra vonatkozó szigorú követelmények miatt: e mechanizmusok legfeljebb a „súlyos és tartós jogsértések”„egyértelmű veszélye” esetében alkalmazhatóak.

2.9.

Az Európai Bizottság és a Parlament a megelőző szakaszban avatkozhat be. A második szakaszban a Tanács szankciókkal sújthatja a tagállamot, mégpedig felfüggesztheti egyes jogait, többek között az e tagállam képviselőit a Tanácsban megillető szavazati jogokat.

2.10.

A Tanács azonban széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik ezen intézkedések alkalmazását illetően, mivel az eljárás kezdeményezése, a használni kívánt mutatók vagy az értékelési eljárások mibenléte tekintetében nincsenek konkrét és átlátható kritériumok. Az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a Bíróság nagyon korlátozott felhatalmazással bír az ilyen helyzetekben (8); hasonlóképpen arra vonatkozó rendelkezés sincs, hogy konzultálni kelljen az EGSZB-vel.

3.1.

Az Európai Bizottság 2014 márciusában elfogadott egy közleményt „A jogállamiság megerősítésére irányuló új uniós keret” címmel (COM(2014) 158). A keretet akkor hozzák működésbe, ha a tagállamok „olyan intézkedéseket tesznek, vagy olyan helyzeteket tűrnek el, amelyek az intézmények tekintélyét, stabilitását vagy megfelelő működését, illetve a jogállamiság biztosítása céljából nemzeti szinten létrehozott védelmi mechanizmusokat szisztematikusan és hátrányosan befolyásolhatják”. Ez olyan kérdésekre is kiterjedne, amelyek az alkotmányos berendezkedésükhöz, a hatalmi ágak szétválasztásához, az igazságszolgáltatás függetlenségéhez vagy pártatlanságához, illetve bírósági felügyeleti rendszerükhöz, ezen belül is az alkotmánybírósághoz kapcsolódnak.

3.2.

Az európai bizottsági keret célja, hogy a tagállamokban még azt megelőzően kezeljék a jogállamiságot fenyegető veszélyeket, hogy teljesülnének az EUSZ 7. cikkében meghatározott mechanizmusokat aktiváló feltételek. A keret az Európai Bizottság felelősségi körébe tartozik és egyfajta szakadék áthidalására jött létre. Nem alternatívája a 7. cikk szerinti mechanizmusoknak, hanem inkább megelőzi és kiegészíti azokat. Amennyiben egyértelmű bizonyíték van arra, hogy rendszerszintű fenyegetés éri a jogállamiságot az egyik tagállamban, ez a keret strukturált párbeszédet tesz lehetővé az Európa Bizottság és az adott tagállam között. Az információcsere folyamata három fő szakaszból áll: az Európai Bizottság véleménye, az Európai Bizottság ajánlása és az ajánlás nyomon követése. Az Európai Bizottság az értékelés során szakértőkkel (9) is konzultálhat.

3.3.

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság által elfogadott, a jogállamiság megerősítésére szolgáló keretet. E keretnek azonban számos korlátja van.

3.3.1.

Az értékelés nem nyújt időszakos összehasonlító elemzéseket a tagállamok által a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok tekintetében előidézett problémákról és vitákról. Lényegénél fogva a keretet csak akkor lehet aktiválni, ha a probléma rendszerszintűvé vált – ez pedig tág határ. Rendszerszintű fenyegetés lehet, amikor az igazságszolgáltatás többé már nem képes biztosítani, hogy a kormány a jog korlátain belül tevékenykedjen, ami egy viszonylag késői pont.

3.3.2.

Az Európai Bizottságnak átlátható módon kell elemeznie az információkat: konkrét mutatókat vagy objektív eljárásokat kell alkalmaznia, valamint jegyzőkönyveket kell összeállítania a civil társadalommal és az EGSZB-vel való konzultációhoz.

3.3.3.

A keret nem tartalmaz semmiféle konkrét szerepet az Európai Parlament számára, pedig az intézmény saját politikai kezdeményezéseket indít e tárgyban.

3.3.4.

A keret ezenkívül a szorosabb intézményközi együttműködés számára sem biztosít modellt.

3.4.

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Tanácson belül nem követik nyomon a jogállamiság megerősítésére szolgáló keretet.

3.4.1.

Az Általános Ügyek Tanácsa 2014. december 16-i ülésén elfogadta a Tanácsnak a jogállamiság tiszteletben tartásának biztosításában játszott szerepéről szóló következtetéseket. A Tanács vállalta, hogy az Általános Ügyek Tanácsán belül a tagállamok között éves párbeszédet indít, amelyet a COREPER fog előkészíteni. A luxemburgi elnökség 2015 novemberében elindította az említett párbeszédet, amely a tervek szerint különféle konkrét témákkal foglalkozik, amelyeket azonban nem hoztak nyilvánosságra: a kormányokat arra kérték, hogy a jogállamisággal kapcsolatban minden, általuk megvitatni kívánt szempontról beszéljenek, és mondjanak egy-egy példát arra vonatkozóan, amit jól csináltak, illetve arra, ami kihívást jelentett számukra. Párbeszéd helyett így inkább monológok sora hangzott el. Az államok nem kezdtek párbeszédet egymással – tanáccsal, segítséggel vagy kritikával szolgálva –, nem adtak vagy kaptak javaslatokat, és semmilyen kötelezettséget nem vállaltak az azonosított kihívások kezelésére irányuló intézkedések kivitelezésére. A Tanács 2016 végén a szlovák elnökség égisze alatt értékelni fogja a tapasztalatokat.

3.4.2.

A Tanács következtetései nem vették figyelembe a jogállamisággal kapcsolatos európai bizottsági keretet, illetve nem hivatkoztak arra. A következtetések nem festettek világos képet arról, hogy mi is az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az EGSZB pontos szerepe e párbeszédben.

3.5.

A Juncker-bizottság egyik prioritásaként a jogállamiság kérdését határozta meg, és Frans Timmermanst a jogállamiságért és alapjogokért felelős alelnökké nevezte ki. Mindazonáltal nem tudni, hogy az Európai Bizottság ki fogja-e dolgozni a jogállamisággal kapcsolatos keret végrehajtására vonatkozó kritériumokat és mutatókat.

3.6.

Az Európai Bizottság első alkalommal akkor hozta működésbe ezt a keretet, amikor eljárást indított Lengyelország ellen az uniós jog megsértéséért, tekintettel arra, hogy az Európa Tanács egyik szerve, a Velencei Bizottság kritikusnak ítélte a helyzetet (10).

3.7.

Az Európai Parlament LIBE bizottsága jelenleg vizsgálja egy saját kezdeményezésű jelentés (11) tervezetét „a Bizottságnak szóló ajánlások a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus létrehozásáról” (2015/2254 (INL) – előadó: Sophia in ’t Veld), amely egyebek mellett „kéri a Bizottságot, hogy 2016 végéig az EUMSZ 295. cikke alapján terjesszen elő javaslatot a demokráciára, a jogállamiságra és az alapvető jogokra irányuló európai uniós paktum megkötésére olyan intézményközi megállapodás formájában, amely megállapítja az Unió intézményei és tagállamai közötti, az EUSZ 7. cikke szerinti együttműködést megkönnyítő, a meglévő mechanizmusokat integráló, kiigazító és kiegészítő intézkedéseket, [a] jelentéstervezet mellékletében meghatározott részletes ajánlások alapján”.

3.7.1.

A melléklet tartalmazza az EURÓPAI UNIÓS PAKTUM A DEMOKRÁCIÁRÓL, A JOGÁLLAMISÁGRÓL ÉS AZ ALAPVETŐ JOGOKRÓL című INTÉZMÉNYKÖZI MEGÁLLAPODÁS TERVEZETÉT, amelyről az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Bizottságnak kell megállapodnia.

3.7.2.

A paktumnak része egy eredménytábla, egy éves interparlamentáris vita, továbbá tartalmaz a lehetséges kockázatoknak és az értékek megsértésének orvoslására, valamint a 7. cikk megelőző és korrekciós ágának működésbe hozására irányuló intézkedéseket is.

3.7.3.

Az Európai Parlament a demokráciáról, a jogállamiságról és az alapvető jogokról szóló olyan szemeszter elindítását javasolja, amely tartalmazza az Európai Bizottság jogállamisági keretét, a Tanács által kezdeményezett éves szintű párbeszédet, valamint az interparlamentáris vitát is. Az európai szemesztert titkárság és szakértői bizottság segíti, amelynek elnöki teendőit az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) Tudományos Bizottságának elnöke látja el. A szakértői bizottság mutatókat dolgoz ki és értékeli az egyes tagállamok helyzetét, továbbá ajánlásokat tesz.

3.7.4.

A demokráciáról, a jogállamiságról és az alapvető jogokról szóló szakpolitikai ciklus tartalmazza az Európai Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament éves jelentéseit, és intézményközi hatásvizsgálati munkacsoport is létrehozásra kerül.

2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/15

Előadó:

Ioannis VARDAKASTANIS

1.1.

A fogyatékossággal élő személyek jogai tekintetében az EU és a tagállamok számára mérföldkövet jelent, hogy az Európai Unió ratifikálta az Egyesült Nemzetek Szervezete fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményét (UNCRPD). A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel foglalkozó bizottság 2015-ben elvégezte az Unió felülvizsgálatát, amellyel egyben lezárult a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény első végrehajtási szakasza. A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel foglalkozó bizottság összefoglaló megállapításai megkövetelik az uniós intézményektől, hogy teljesítsék a kötelezettségeiket, mivel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény végrehajtását a záró észrevételeknek megfelelően kell megszervezniük és koordinálniuk. A záró észrevételek újfent megerősítették, hogy a fogyatékosság területére vonatkozó uniós politikai döntéshozatal alapos változtatásokat tesz szükségessé a mostanáig alkalmazott politikai döntéshozatali folyamatban. Mind ez idáig az Unió lényegében nem látott hozzá a politikai döntéshozatali folyamatának a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény által megkövetelt átalakításához.

1.2.

Az EGSZB kéri az uniós intézményeket, hogy a záró észrevételeket építsék be a meglévő és jövőbeli uniós jogszabályokba és politikai döntéshozatalba. Ezenkívül felkéri az Európai Bizottságot, hogy 2016 őszéig tegyen jelentést a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel foglalkozó bizottságnak.

1.3.

Az EGSZB úgy véli, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az azzal foglalkozó bizottság záró észrevételei egyedülálló alkalmat jelentenek az Európai Bizottság számára arra, hogy kidolgozzon egy átfogó uniós stratégiát a fogyatékossággal élő személyek jogairól. A záró észrevételek olyan lendületet adtak, amelyet az uniós intézményeknek ki kell használniuk, és amelynek segítségével a fogyatékossággal élő személyek jogait következetesen be kell építeni minden uniós jogszabályba, szakpolitikába és programba.

1.4.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogainak általános érvényesítése érdekében az Európai Bizottságnak horizontális és átfogó helyzetfelmérést kell végeznie a jogszabályairól, szakpolitikáiról és programjairól annak érdekében, hogy biztosítsa azok teljes harmonizációját a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény rendelkezéseivel és aktívan be kell vonnia a folyamatba a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezeteket. Ezt a helyzetfelmérést a jelenleg hatályos jogszabályok, a politikai döntéshozatal, illetve a fogyatékossággal élő személyek jogainak általános érvényesítése és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény közötti eltéréseket vizsgáló hiányelemzésnek kell kísérnie. A helyzetfelmérést és a hiányelemzést kifejezetten be kell építeni a felülvizsgált európai fogyatékosságügyi stratégiába.

1.5.

Az EGSZB emlékezteti az Európai Bizottságot arra a kötelezettségére, hogy haladéktalanul el kell végeznie a hatásköri nyilatkozat és a jogi aktusok listájának felülvizsgálatát és naprakésszé tételét. Ezenkívül önkéntes alapon kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a hatásköri nyilatkozatot hivatali időszaka alatt legalább egyszer felülvizsgálja és átdolgozza.

1.6.

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel foglalkozó bizottság a 2014 és 2020 közötti programozási időszak közepén elvégezte az Unió felülvizsgálatát, továbbá elismeri azokat a nehézségeket, amelyekkel az EU-ra vonatkozó záró észrevételekből fakadó, a fogyatékossággal élő személyek jogaival kapcsolatos új menetrendnek a stratégiák, szakpolitikák, programok és finanszírozási eszközök félidős értékelésébe történő beépítése jár. Mindazonáltal azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság tegyen meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a záró észrevételeket minden téren érvényre juttassa és beépítse ezekbe a felülvizsgálati folyamatokba, valamint elkülönítse a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény keretében fennálló kötelezettségek végrehajtásához szükséges forrásokat.

1.7.

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetekkel konzultálni kell és be kell őket vonni az egyezmény végrehajtásába és nyomon követésébe. Az EGSZB arra buzdítja az Európai Bizottságot, hogy folytasson valódi és érdemi strukturált párbeszédet az európai fogyatékosügyi mozgalommal (a 4.3. és 33.3. cikk értelmében). Ezenkívül az Európai Bizottságnak kapacitásépítési programot kell kidolgoznia a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetek számára, hogy képessé váljanak alapvető feladataik teljesítésére.

1.8.

Az EGSZB rendkívüli fontosságot tulajdonít az uniós intézmények között a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtása terén megvalósuló együttműködésnek és partnerségnek. Ezért a záró észrevételek és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény gyors és zökkenőmentes végrehajtásának – többek között a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetekkel folytatott konzultáció és azok bevonásának – elősegítése érdekében javasolja egy intézményközi koordinációs mechanizmus bevezetését.

1.9.

A záró észrevételek megkövetelik az európai fogyatékosságügyi stratégia alapos felülvizsgálatát és átdolgozását. Ezért az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy mérje fel a fogyatékossággal élő személyek jogaival kapcsolatos fejleményeket és bővítse ki az európai fogyatékosságügyi stratégia hatókörét oly módon, hogy több intézkedési területet vezet be és a stratégiát összekapcsolja a szakpolitikák, programok és finanszírozási eszközök (pl. Európa 2020 stratégia, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia, a gyermekjogi stratégia, az Unió külső tevékenységre vonatkozó kötelezettségvállalásai) felülvizsgálatával és átdolgozásával, világos végrehajtási időkeretet, költségvetést, valamint konkrét és pontos referenciaértékeket és mutatókat határozva meg.

1.10.

Az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy teljes mértékben végrehajtja az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrendjében meghatározott fenntartható fejlesztési célokat, továbbá biztosítania kell, hogy a záró észrevételeket és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény rendelkezéseit az EU belső és külső tevékenysége során egyaránt teljes mértékben figyelembe vegye. Ezért az EGSZB határozottan ajánlja, hogy az Európai Bizottság európai célkitűzések és fellépések meghatározása által építse be a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend végrehajtását a felülvizsgált európai fogyatékosságügyi stratégiába annak érdekében, hogy az Unión belül a fogyatékossággal élő személyek tekintetében is megvalósuljon valamennyi fenntartható fejlesztési cél.

1.11.

Az EGSZB-nek határozott véleménye, hogy az Uniónak elejét kell vennie annak, hogy az uniós finanszírozást a fogyatékossággal élő személyek intézményi elhelyezésére szolgáló struktúrák kialakítására vagy további működtetésére fordítsák. Az EGSZB teljes mértékben támogatja, hogy az uniós finanszírozást a fogyatékossággal élő személyeknek szóló közösségi alapú szolgáltatások létrehozására használják annak érdekében, hogy független életet élhessenek saját közösségeikben. A fogyatékossággal élő személyek intézményi elhelyezése sérti a jogaikat, és az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy konkrét szakpolitikákon, programokon és finanszírozási eszközökön keresztül mozdítsa elő szisztematikusabban és hatékonyabban az intézményesítettség csökkentését.

1.12.

Az EGSZB arra buzdítja az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul ratifikálja a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény fakultatív jegyzőkönyvét, a marrákesi szerződést és az Európa Tanács egyezményét a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról (Isztambuli Egyezmény).

1.13.

Az EGSZB határozottan ajánlja, hogy az Európai Bizottság a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetek teljes körű bevonása és részvétele mellett valamennyi bizottsági főigazgatóságon, ügynökségen és szerven belül hozzon létre kapcsolattartási pontokat a fogyatékossággal élő személyek jogainak az uniós jogszabályokba, szakpolitikákba és programokba történő teljes mértékű beépítését és általános érvényesítését elősegítő horizontális és vertikális struktúrák kialakítása érdekében.

1.14.

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak más uniós intézményekkel, ügynökségekkel és szervekkel együttműködve el kell indítania a fogyatékossággal élő személyek jogaira vonatkozó, a 2020 és 2030 közötti időszakra szóló új globális menetrend körültekintő előkészítésére és kidolgozására irányuló folyamatot – e menetrendet teljes mértékben érvényre kell juttatni és be kell építeni a globális szociális és makrogazdasági stratégiákba (pl. az Európa 2020 stratégiába és annak végrehajtási mechanizmusaiba) –, továbbá ajánlja, hogy valamennyi érdekelt fél és a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetek részvételével hozzanak létre egy munkacsoportot e kezdeményezés megvalósítására és végrehajtására. Az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság a fogyatékossággal élő személyek jogaira vonatkozó, a 2020 és 2030 közötti időszakra szóló globális menetrend végrehajtását 2021-ben a fogyatékossággal élő személyek jogainak európai évével kezdje meg.

1.15.

Az EGSZB elismeri az Európai Bizottság pozitív kezdeményezéseit az akadálymentesség terén, különös tekintettel a közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítéséről szóló irányelvről háromoldalú egyeztetés keretében született megállapodásra és az európai akadálymentesítési intézkedéscsomagra vonatkozó bizottsági javaslatra, továbbá buzdítja az uniós intézményeket a tárgyalások lezárására. Az EGSZB-t ugyanakkor aggodalommal tölti el az egyenlő bánásmódról szóló horizontális irányelv, és kéri a tárgyalások folytatását, valamint a záró észrevételek és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény figyelembevételét ebben az új szakaszban.

1.16.

Az EGSZB arra kéri valamennyi uniós intézményt, hogy biztosítsák, hogy a megszorítási intézkedések ne érintsék a fogyatékossággal élő személyek képességét az ENSZ-egyezményben meghatározott jogaik gyakorlására, ennélfogva arra kéri az Európai Bizottságot, hogy határozza meg a szükséges szociális védelmi minimumokat e cél elérése, valamint e személyek megfelelő életszínvonalhoz és szociális védelemhez való jogának tiszteletben tartása érdekében.

1.17.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és az Eurostatot, hogy dolgozzon ki statisztikai eszközöket a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtása által a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetekre európai és nemzeti szinten gyakorolt hatások mérésére. Úgy véli továbbá, hogy a fogyatékossággal kapcsolatos emberi jogi megközelítés alapján és fogyatékosság, kor és nem szerinti bontásban történő adatgyűjtés pozitív hatással lesz az uniós jogszabályok, szakpolitikák és programok kidolgozására és végrehajtására.

1.18.

Az EGSZB elismeri, hogy az Unió hatáskörrel rendelkezik arra, hogy aktívan figyelemmel kísérje a nemzeti intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a törvény előtt valamennyi uniós polgár egyenlő legyen, ne fosszák meg őket jogképességüktől és jogaiktól, hanem mindenki mással egyenlő feltételek mellett vehessenek részt az európai választásokon és valamennyi választáson az Unióban. Ezért arra buzdítja az Európai Bizottságot és különösen a Jogérvényesülési Főigazgatóságot, hogy fogadjon el egy, a nyitott koordinációs módszeren alapuló programot annak előmozdítása érdekében, hogy a tagállamok minél jobban érvényesítsék a törvény előtti egyenlőség elvét.

1.19.

Az EGSZB kötelezettséget vállal arra, hogy példájával elöl jár a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel foglalkozó bizottság által kiemelt konkrét kötelezettségek végrehajtása terén, amelyeket az Uniónak közigazgatásként, oly módon kell teljesítenie, hogy biztosítja, hogy emberi erőforrásai, az EGSZB tagjainak jogai és a kommunikációs eszközök megfeleljenek a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek.

2.1.

Az EGSZB üdvözli a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel (1) foglalkozó bizottság záró észrevételeit, mivel átfogó programot kínálnak az Unió számára ahhoz, hogy politikai döntéshozatalában elmozduljon egy emberközpontúbb és az emberi jogokon alapuló fogyatékossági megközelítés felé.

2.2.

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy az egyenlő bánásmódról szóló irányelvre irányuló javaslat tervezetét az Európai Bizottság a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény megkötése előtt nyújtotta be. Ezenkívül az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa közötti tárgyalások fokozatosan olyan módosításokat vezettek be, amelyek nem felelnek meg a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény által meghatározott kötelezettségeknek. Ezért az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a folyamatban lévő intézményközi tárgyalások keretében nyújtson be egy arra vonatkozó javaslatot, hogy az irányelvre irányuló javaslat tervezetét dolgozzák át oly módon, hogy a fogyatékosság tekintetében összhangban legyen a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel és természetesen a záró észrevételekkel, és tartalmazza a halmozott és interszekcionális megkülönböztetés, valamint a kapcsolaton alapuló megkülönböztetés tilalmát.

2.3.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a megszorítási intézkedések negatív hatást gyakoroltak a fogyatékossággal élő személyek és családjaik életkörülményeire. A gazdasági válság következtében – amely számos tagállamban emberi jogi válsággá vált – nőtt a szegénység, a kirekesztettség, a megkülönböztetés és az egyenlőtlenség, aminek folytán sok fogyatékossággal élő személy és családja teljesen kiszolgáltatott helyzetben találta magát. Ezért az EGSZB azt javasolja az Európai Uniónak, hogy határozzon meg szociális védelmi minimumokat a fogyatékossággal élő személyek jogainak védelme, valamint megfelelő életszínvonaluk és szociális védelmük biztosítása érdekében. Ezt a mechanizmust be kell építeni az európai szemeszterek folyamatába.

2.4.

Ezenkívül a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel foglalkozó bizottság azt ajánlotta, hogy az EU dolgozzon ki egy, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel kapcsolatos átfogó stratégiát, amely valamennyi uniós intézményre vonatkozik, valamint a többéves pénzügyi keret részét képező költségvetési juttatásban részesül. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy az uniós intézmények és szervek vezetőinek magas szintű találkozójára van szükség ahhoz, hogy elkezdődjön a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel kapcsolatos, konkrét elérendő célokat és teljesítendő célkitűzéseket tartalmazó intézményközi menetrend kidolgozására és elfogadására irányuló folyamat. Az átfogó stratégiának azonosítania kell minden egyes uniós intézmény felelősségi körét a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtása terén.

2.5.

Az Uniónak valódi és érdemi strukturált párbeszédet kell indítania a fogyatékossággal élő személyeket képviselő európai szervezetekkel, és biztosítania kell, hogy e szervezetek ténylegesen és érdemben részt vehessenek az uniós jogalkotásban és politikai döntéshozatalban, valamint proaktívan folytathassák a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezménnyel kapcsolatos érdekképviseleti kampányaikat. Az EU-nak ezenkívül biztosítania kell, hogy a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetek rendelkezzenek a munkájukhoz szükséges pénzügyi kapacitással. Ezért létre kell hozni egy külön költségvetési tételt a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetek kapacitásépítési igényei számára.

2.6.

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény rendelkezéseinek az Unió általi átfogó és transzverzális érvényesítése és végrehajtása, valamint a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel kapcsolatos új uniós menetrend kidolgozása megköveteli egy olyan, részvételen alapuló kormányzási és partnerségi keret létrehozását, amelyen keresztül valamennyi fő érdekelt fél és szereplő az uniós intézményekkel együtt teljes mértékben, inkluzív módon részt vehet a politikai döntéshozatalban.

2.7.

Az Európai Bizottságnak haladéktalanul és sürgősen el kell kezdenie az Unió valamennyi belső és külső politikájával és programjával kapcsolatos helyzetfelmérést és hiányelemzést, biztosítva azok összhangját a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény rendelkezéseivel. Ezenkívül az Unió valamennyi globális stratégiájának és szakpolitikájának – ideértve az Európa 2020 stratégiát és az európai szemesztert, a szociális jogok európai pillérét, az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjét és a finanszírozási eszközöket, például az európai strukturális és beruházási alapokat – meg kell felelnie a záró észrevételeknek.

2.8.

Kiemelkedően fontos, hogy a záró észrevételek Unió általi végrehajtásával a legmagasabb politikai szinten foglalkozzanak. Ez konkrétabban azt jelenti, hogy az Európai Bizottságnak be kell építenie a 2017. évi munkaprogramjába egy kifejezetten erre a célra irányuló szakpolitikai kezdeményezést. A záró észrevételek uniós szakpolitikákba és programokba való teljes mértékű beépítése és általános érvényre juttatása megköveteli, hogy az Európai Bizottság kidolgozzon egy, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel kapcsolatos átfogó stratégiát. Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy sürgősen indítsa el a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel kapcsolatos átfogó stratégia kidolgozását, amelynek a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetekkel folytatott teljes körű konzultációval és e szervezetek részvételével kell megtörténnie.

2.9.

2021-ben lesz tíz éve, hogy az Európai Unió aláírta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt. Az EGSZB úgy véli, hogy ez az év megfelelő lesz arra, hogy a fogyatékossággal élő személyek második európai éve legyen. Az EGSZB megjegyzi, hogy a fogyatékossággal élő személyek első európai évét az Európai Bizottság 2003-ban szervezte meg. Ezért az EGSZB azt javasolja, hogy az uniós intézmények haladéktalanul kezdjék meg az előkészületeket és tegyék meg az ahhoz szükséges lépéseket, hogy 2021-et a fogyatékossággal élő személyek második európai évévé nyilvánítsák.

3.1.1.

Bár az EU ratifikálta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt, még mindig nem látott hozzá az uniós jogszabályok, szakpolitikák és programok horizontális és átfogó felülvizsgálatához. Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy sürgősen végezze el ezt a felülvizsgálatot. Az Európai Bizottságnak továbbá minden főigazgatóságon belül ki kell jelölnie egy kapcsolattartási pontot e feladat végrehajtására.

3.1.2.

Sajnálatos, hogy az Unió még nem ratifikálta az egyezmény fakultatív jegyzőkönyvét. Ezért az EGSZB arra kéri az Uniót, hogy további késedelem nélkül ratifikálja a fakultatív jegyzőkönyvet, ily módon lehetővé téve a fogyatékossággal élő személyek számára, hogy panaszt tehessenek a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel foglalkozó bizottságnál az egyezményben foglalt jogaik megsértése esetén.

3.1.3.

A fogyatékosság emberi jogi alapú megközelítését teljes mértékben be kell építeni az uniós jogalkotásba és politikai döntéshozatalba. Az EGSZB arra ösztönzi az uniós intézmények jogi szolgálatait, hogy készítsenek átfogó tanulmányt a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény ratifikálásának az Unió jogrendszerét érintő következményeiről, hogy az a jogalkotás és a politikai döntéshozatal megfelelő kerete legyen. Az Unió jogi szolgálatai nem veszik kellőképpen figyelembe az Uniónak a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel kapcsolatos kötelezettségeit.

3.1.4.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottság főtitkárát, hogy vizsgálja felül a hatásvizsgálati iránymutatásokat és módosítsa azokat oly módon, hogy az egyezménynek való megfelelés jobb felmérése érdekében a vonatkozó témák és kérdések átfogóbb listáját tartalmazzák.

3.1.5.

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel foglalkozó bizottság arra kérte az Uniót, hogy 2016 őszéig nyújtson be egy felülvizsgálati jelentést a hatásköri nyilatkozatról és a jogi aktusok listájáról, figyelembe véve a 17. záró észrevételben szereplő átfogó megközelítést. A fent említett nyilatkozat felülvizsgálatát hivatali időszakonként legalább egyszer el kell végezni.

3.2.1.

Az Európai Bizottság nem hajtotta végre a fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó uniós megkülönböztetésmentességi és esélyegyenlőségi stratégiát, amely összhangban van a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény rendelkezéseivel és a záró észrevételekkel, ezért az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul intézkedjen az egyenlő bánásmódról szóló horizontális irányelv tekintetében (lásd a 2.2. pontot), valamint végezze el a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK irányelv felülvizsgálatát.

3.2.2.

Az Európai Bizottságnak be kell építenie a fogyatékossággal élő nők és lányok szempontjait a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos politikájába, ideértve a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének adatgyűjtéseit is. Ezenkívül az Európai Bizottság nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos, a 2016 és 2019 közötti időszakra vonatkozó stratégiai kötelezettségvállalásában, valamint a munka és a magánélet közötti egyensúllyal kapcsolatos jogalkotási és szakpolitikai munkájában teljes mértékben érvényre kell juttatni a fogyatékossággal élő nők és lányok jogait. Az EGSZB arra ösztönzi az Uniót, hogy mihamarabb ratifikálja az Európa Tanács egyezményét a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról (Isztambuli Egyezmény).

3.2.3.

Az EU megújult gyermekjogi ütemtervébe be kell építeni és integrálni egy, a fogyatékossággal élő fiúkra és lányokra vonatkozó, a jogaikon alapuló átfogó stratégiát, és valamennyi uniós fogyatékossági politikában érvényesíteni kell a fogyatékossággal élő gyermekek jogait. A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 4.3. cikkének megfelelően a fogyatékossággal élő gyermekeket és családjaikat szintén be kell vonni az uniós döntéshozatalba.

3.2.4.

Az EU-nak figyelemmel kell lennie a fogyatékosságal élő fiatalok speciális helyzetére és arra is, hogy ők mindennapi életük során gyakran többféle hátrányos megkülönböztetésben is részesülnek, különösen a fiatalok egyenlő munkaerőpiaci esélyeit, illetve általában véve a fogyatékossággal élő fiataloknak a társadalom életében való aktív részvételét érintően. Az EU-nak ezért fel kell mérnie az Unió területén fogyatékossággal élő fiatalok sajátos helyzetét, és megfelelő javaslatokat kellene tennie arra, hogy miként lehetne ezen javítani (2). Emellett az EU-nak azt is biztosítania kell, hogy ezt a szempontot felvegyék a következő uniós ifjúsági stratégiába.

3.2.5.

Az Uniónak a fogyatékossággal élő személyek elleni előítéletek felszámolása érdekében a közszolgálati médiával – ideértve a közösségi médiát – együttműködve átfogó tájékoztató kampányt kellene szerveznie és megvalósítania az egyezményről. Kiemelkedően fontos, hogy a kampányban – az őket képviselő szervezeteken keresztül – részt vegyenek maguk a fogyatékossággal élő személyek is.

3.2.6.

Az Uniónak elő kell mozdítania, meg kell könnyítenie és finanszíroznia kell a közlekedési és idegenforgalmi ágazatban dolgozók képzését a fogyatékossággal kapcsolatos tudatosság és egyenlőség terén, valamint ösztönöznie kell a fogyatékosság terén működő európai szervezetek és a közlekedésért felelős magán- és közszférabeli szervezetek közötti együttműködést és a bevált gyakorlatok cseréjét. A kapacitásépítéssel, képzéssel, tájékoztatással kapcsolatos valamennyi anyagot, valamint – többek között – a nyilvános nyilatkozatokat elérhető formátumban hozzáférhetővé kell tenni.

3.2.7.

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság javaslatát az európai akadálymentesítési intézkedéscsomagra, amelynek – hatékony és akadálymentesen hozzáférhető nemzeti végrehajtási és panasztételi mechanizmusok mellett – teljes mértékben meg kell felelnie a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 9. cikkének és egyéb rendelkezéseinek. Arra kéri az uniós intézményeket, hogy vegyék figyelembe az EGSZB európai akadálymentesítési intézkedéscsomagról szóló véleményének (3) következtetéseit és ajánlásait, és biztosítsák a fogyatékossággal élő személyek részvételét – az őket képviselő szervezeteken keresztül – a csomag elfogadásában.

3.2.8.

Az EGSZB üdvözli a közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítéséről szóló irányelvre irányuló javaslatról folyó háromoldalú egyeztetés keretében született intézményközi megállapodást, és sürgeti az intézményeket, hogy szülessen abból határozat, valamint sürgeti a nemzeti kormányokat, hogy a javaslat rendelkezéseit haladéktalanul ültessék át a nemzeti jogba. Az EGSZB továbbá üdvözli, hogy az általa kidolgozott véleményben (4) elfogadott ajánlások közül sok bekerült az irányelv végleges szövegébe.

3.2.9.

Az Unió még nem emelt be kellő számú, a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos intézkedést a katasztrófák kockázatának csökkentésére irányuló stratégiákba. Ezért az EGSZB sürgeti, hogy az Európai Unió Tanácsa fogadjon el egy katasztrófakockázat-csökkentési keretet a fogyatékossággal élő európai személyek vonatkozásában.

3.2.10.

Az Uniónak minden szükséges intézkedést meg kell hoznia annak érdekben, hogy a 112-es segélyhívó szám mindenki számára akadálymentesen elérhető legyen. Az EGSZB kiemeli, hogy sürgető szükség van ugyanolyan megfelelő intézkedésekre, amelyek biztosítják a nemzeti vészhelyzeti kapcsolattartó pontok akadálymentesítését.

3.2.11.

Az EGSZB arra kéri az Uniót és tagállamait, hogy a fogyatékossággal élő személyek tekintetében a migrációs és menekültügyi politikák terén vezessenek be egy, az emberi jogokon alapuló megközelítést. Az EGSZB ezenkívül hangsúlyozza, hogy egyes országokban a fogyatékosság gyakran üldözés és megkülönböztetés forrása lehet, ezért arra buzdítja az Unió hatóságait, hogy az ügynökségeik és a tagállamok számára dolgozzanak ki iránymutatásokat és szervezzenek – a fogyatékossággal élő személyek számára is akadálymentesen hozzáférhető – tájékoztató kampányokat a fogyatékosságról, a migrációról és a menedékjogról, valamint következetesen és átfogóan érvényesítsék a fogyatékossággal kapcsolatos szempontokat az Unió migrációs és menekültügyi politikáiban.

3.2.12.

Az Uniónak be kell vezetnie egy kockázati és vészhelyzetre vonatkozó, az emberi jogokon alapuló fogyatékosságügyi megközelítést azáltal, hogy a Tanács a fogyatékossággal élő személyekre is kiterjedő katasztrófavédelemről és a sendai katasztrófakockázat-csökkentési keretről szóló 2015. februári következtetéseinek megfelelően elfogad egy végrehajtási tervet. Ezenkívül a fogyatékossággal élő személyek és a katasztrófa- és polgári védelmi tisztviselők figyelmét fel kell hívni a katasztrófakockázat-csökkentési kezdeményezésekre, és tájékoztatást kell nyújtani nekik.

3.2.13.

Az Európai Bizottságnak vezető szerepet kell vállalnia a fogyatékossággal élő személyek igazságszolgáltatáshoz való jogának és emberi jogainak érvényre juttatása terén. Az EGSZB kéri, hogy a Jogérvényesülési Főigazgatóság tartson egy, az Unióban működő valamennyi igazságügyi szolgálatnak szóló európai konferenciát, amely lehetőséget biztosít az eszmecserére a fogyatékossággal élő személyek igazságszolgáltatáshoz való jogáról, valamint arról, hogy ez a jog milyen kapcsolatban áll más jogokkal, például a jogképességgel vagy a törvény előtti egyenlőséggel.

3.2.14.

Az Európai Bizottságnak biztosítania kell az uniós és tagállami tisztviselők uniós jogszabályokkal és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel kapcsolatos képzéséhez szükséges finanszírozást. Az EGSZB továbbá sürgeti az uniós és nemzeti bíróságokat, hogy belső szabályaikat és útmutatásaikat úgy alkalmazzák, hogy az megkönnyítse a fogyatékossággal élő személyek igazságszolgáltatáshoz való jogának biztosítását. A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel foglalkozó bizottság általános ajánlásait mind az uniós, mind a nemzeti szintű igazságszolgáltatásban figyelembe kell venni. Ezenkívül az EGSZB ajánlja, hogy a Jogérvényesülési Főigazgatóság alkalmazza a nyitott koordinációs módszert annak érdekében, hogy a tagállamok kiegyensúlyozott és összehangolt megközelítést alakítsanak ki e lényeges kérdést illetően, ily módon előkészítve a törvény előtti egyenlőségre adandó európai szintű választ. Az Európai Bizottságnak európai szabványokat kell kidolgoznia és elő kell mozdítania az igazságszolgáltatáshoz való jog kapcsán végzett összehasonlító teljesítményértékelést.

3.2.15.

Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy töröljék el a diszkriminatív gyámsági törvényeket, ily módon lehetővé téve, hogy valamennyi fogyatékossággal élő személy másokkal azonos módon gyakorolhassa politikai jogait. Megjegyzi, hogy mindenképpen biztosítani kell a fogyatékossággal élő személyek igényeihez való észszerű alkalmazkodást és az akadálymentességet a szavazási eljárások, létesítmények és anyagok tekintetében.

3.2.16.

Sajnálatos módon ismeretlen számú fogyatékossággal élő európai polgár szabadságától és biztonságától megfosztva, fogva tartva él, kényszerkezelésnek, akár sterilizációnak alávetve. Az EGSZB arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy hozzon hathatós intézkedéseket e tarthatatlan helyzet felszámolására, az Eurostat közreműködésével biztosítson megbízható adatokat, és vezessen be egy hatékony értékelési mechanizmust.

3.2.17.

Az EGSZB arra kéri az Uniót, hogy vizsgálja felül a kutatással kapcsolatos etikai iránymutatásait, valamint akadálymentes és könnyen olvasható formátumú beleegyező nyilatkozatok kidolgozásával nyújtson példákat bevált gyakorlatokra, és akadályozza meg e területen a helyettes döntéshozatalt.

3.2.18.

Az Uniónak jogszabályokat kell elfogadnia az összehangolt védelem biztosítása, valamint az erőszak, a bántalmazás és a kizsákmányolás elleni küzdelem érdekében, továbbá ratifikálnia kell az Európa Tanács egyezményét a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról (5). Az EGSZB úgy véli, hogy az Uniónak európai szintű jogalkotási és szakpolitikai intézkedéseket kell hoznia az uniós országokban zajló, fogyatékossággal élő nők és gyermekek kereskedelmét magában foglaló határokon átnyúló tevékenységek ellen, valamint arra kéri az Uniót, hogy konkrét intézkedésekkel és akadálymentes támogatási szolgáltatásokkal lépjen fel a fogyatékossággal élő gyermekek elleni erőszak ellen.

3.2.19.

A szociális jogok európai pillérével kapcsolatos európai bizottsági kezdeményezésnek teljes mértékben figyelembe kell vennie és érvényre kell juttatnia a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény rendelkezéseit, meg kell teremtenie a szükséges szociális védelmi minimumot, és hatékony mechanizmusokat kell kidolgoznia a fogyatékossággal élő személyek és a családjaik körében tapasztalható szegénység, kiszolgáltatottság és társadalmi kirekesztettség megelőzésére és enyhítésére, különös tekintettel a nőkre, a gyermekekre és a fogyatékossággal élő idősebb személyekre.

3.2.20.

Egyértelmű szükség van az EU-n belüli szociális ellátások összehangolását célzó uniós rendszer kialakítására, beleértve egy, a jogosultság hordozhatóságára vonatkozó világos keretet, amely meghatározza a fogyatékossággal élő személyként való elismerés eljárásának maximális hosszát.

3.2.21.

Az Uniónak ki kell dolgoznia és végre kell hajtania az intézményesítettség csökkentésére (6) irányuló régóta várt európai stratégiát, amelynek mindenek előtt rendelkeznie kell az európai strukturális és beruházási alapokból származó finanszírozás felhasználásának nagyon szigorú nyomon követéséről annak biztosítása érdekében, hogy azt szigorúan olyan támogatási szolgáltatások fejlesztésére használják, amelyek célja megkönnyíteni a fogyatékossággal élő személyek számára, hogy helyi közösségeikben önállóan éljenek. Az EGSZB egy önfenntartó európai intézményesítettségcsökkentési alap létrehozását is kéri.

3.2.22.

Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság még nem végzett elemzést az európai strukturális és beruházási alapok fogyatékossággal élő személyekre gyakorolt hatásáról, amint azt az Európai Szociális Alapról szóló rendelet kötelezettségként előírja a fogyatékossággal kapcsolatos intézkedésekről való éves jelentéstételt illetően. Ebben szerepelnie kellene annak is, hogy meg kell erősíteni az európai strukturális és beruházási alapoknak a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel összhangban és a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetekkel konzultálva történő felhasználásának Európai Bizottság általi nyomon követését, valamint az Unió által az előzetes feltételrendszernek való meg nem felelés miatt indított kötelezettségszegési eljárásokat (felfüggesztés, visszavonás, behajtás).

3.2.23.

Hatékonyabb nemzeti végrehajtási szervekre van szükség, amelyek hatásköreit össze kell hangolni és javítani kell az utasjogok valamennyi közlekedési mód vonatkozásában való érvényesítésének megkönnyítése érdekében, továbbá egyszerűsíteni kell a panasztételi eljárást. Ezenkívül az EGSZB arra buzdítja az Európai Bizottságot, hogy valamennyi közlekedési mód használata esetén – ideértve a légi közlekedést is – biztosítson ingyenes utazási lehetőséget a gondozók számára, ahogy azt az 1371/2007/EK rendelet (7) és az 1177/2010/EU rendelet (8) már biztosítja.

3.2.24.

Az Európai Bizottságnak teljes mértékben és haladéktalanul hivatalosan el kell ismernie a jelnyelvet és a Braille-írást, valamint meg kell vizsgálnia a kommunikációs csatornáit és belső folyamatait annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek számára akadálymentesen hozzáférhető módon állítsák elő és ismertessék az információkat. Ez alatt több akadálymentes formátumot kell érteni, amilyen például a jelnyelv, a Braille-írás, valamint az augmentatív és alternatív kommunikáció, beleértve a könnyen olvasható formátumot. Az Uniónak biztosítania kell, hogy pénzügyi lehetőségeitől függetlenül valamennyi fogyatékossággal élő személy hozzáférhessen az inkluzív oktatáshoz.

3.2.25.

Az Uniónak be kell vezetnie egy, az inkluzív oktatás terén megvalósuló cserékre vonatkozó kötelező minőségi keretet, amely minimális akadálymentesítési kritériumokat határoz meg annak érdekében, hogy biztosított legyen az összes fogyatékossággal élő diák, köztük különösen a fiatal diákok mobilitása a középfokú oktatásban, a felsőoktatásban és a szakképzésben. Az Erasmus hallgatói csereprogram valamennyi partneregyetemének gondoskodnia kell az oktatási programok és létesítmények akadálymentességéről, ily módon biztosítva az összes fogyatékossággal élő diák, köztük különösen a fiatal diákok teljes részvételét.

3.2.26.

Az Uniónak ratifikálnia kell a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) marrákesi szerződését, elő kell mozdítania és ösztönöznie kell, hogy a tagállamok is ratifikálják azt nemzeti szinten, ily módon lehetővé téve a nyomtatott anyagok látássérült és a nyomtatott szöveget használni képtelen személyek számára készült akadálymentes változatának szabad áramlását.

3.2.27.

Az EGSZB arra buzdítja az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki és valósítson meg egy külön kezdeményezést a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend és a fenntartható fejlesztési célok fogyatékossággal élő személyeket érintő alkalmazására az Unión belül, valamint az uniós külső politikák, például a fejlesztési együttműködés és a nemzetközi kereskedelem terén.

3.3.1.

Az EGSZB sürgeti az Eurostatot, hogy a 71. záró észrevétel nyomán szervezzen egy konferenciát a célból, hogy megállapodás szülessen egy valamennyi uniós tagállam statisztikai hivatala által alkalmazandó egységes mechanizmusról. A fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos európai és nemzeti szakpolitikákhoz szükséges operatív információk gyűjtése céljából létre kell hozni egy európai fogyatékossági statisztikai és emberi jogi mechanizmust, amely az adatokat fogyatékosság, nem és kor szerinti bontásban kezeli.

3.3.2.

Az Európai Bizottságnak az Unió valamennyi nemzetközi együttműködési politikájában és programjában következetesen érvényre kell juttatnia a fogyatékossággal élő személyek jogait. Az EGSZB üdvözli az Unió „A szakadék áthidalása” elnevezésű kísérleti projektjét, és kéri egy uniós fogyatékossági finanszírozási program bevezetését a fogyatékossággal élő személyek jogainak érvényesítése érdekében. Ezt a finanszírozási programot – egyes európai országok példáját követve – a fogyatékossággal élő személyeket képviselő európai szervezetekkel szorosan együttműködve kell végrehajtani, amelyek közvetítő szerepet töltenek be, valamint a szakpolitikai és finanszírozási prioritások irányításáért, kezeléséért és meghatározásáért felelősek. Biztosítani kell, hogy ne részesüljenek uniós finanszírozásban olyan projektek, amelyek nem felelnek meg a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény rendelkezéseinek.

3.3.3.

Az Európai Bizottságnak teljes mértékben meg kell felelnie a 75. záró észrevételnek azáltal, hogy kapcsolattartási pontokat hoz létre és alakít ki valamennyi főigazgatóságon, ügynökségen és szerven belül. Valamennyi kapcsolattartási pontnak évente legalább három ülést kell tartania, amelyeken a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetek képviselőinek jelen kell lenniük és teljes mértékben részt kell venniük. Minden év december 3-án az Európai Bizottságnak közzé kell tennie a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek az Unió és a tagállamok általi végrehajtásáról szóló éves jelentését.

3.3.4.

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak azt a döntését, hogy nem vállal többé szerepet a független nyomonkövetési keretben, ily módon lehetővé téve egy valóban független mechanizmus kidolgozását egy, a független keret tagjaiból álló irányító szerv felügyelete alatt. Mindazonáltal ahhoz, hogy az uniós keret képes legyen a feladatai hatékony elvégzésére, sürgősen el kell különíteni a szükséges pénzügyi és emberi erőforrásokat.

3.4.1.

Az uniós intézményeknek egyértelműen felül kell vizsgálniuk az emberi erőforrásokkal kapcsolatos politikáikat és össze kell hangolniuk azokat a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény rendelkezéseivel annak érdekében, hogy biztosítsák a fogyatékossággal élő személyek és a fogyatékossággal élő hozzátartozóval rendelkező munkavállalók igényeihez való észszerű alkalmazkodást és támogatást, hogy megteremthessék a munka és a családi kötelezettségek közötti megfelelő egyensúlyt. Az EGSZB arra buzdítja az Uniót, hogy vizsgálja felül közös betegségbiztosítási rendszerét, a nyugdíjrendszert és a fogyatékossággal kapcsolatos szociális biztonsági és szociális védelmi intézkedéseket annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek számára biztosítsa a megkülönböztetésmentességet és az esélyegyenlőséget többek között azáltal, hogy a betegségektől különbözőnek ismeri el a fogyatékossággal összefüggő egészségügyi szükségleteket, valamint a szükséges felszerelések vagy szolgáltatások többletköltségeinek teljes megtérítésével előmozdítja a fogyatékossággal élő személyek önálló életét és munkavégzését.

3.4.2.

Elengedhetetlen, hogy valamennyi uniós intézmény proaktívan kezdeményezéseket indítson a közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítéséről szóló irányelv akadálymentesítési rendelkezéseinek konkrét határidőn belüli teljesítése céljából, jó példával járva elöl a fogyatékossággal élő személyek jogainak alapvető fontosságú területén.

3.4.3.

Az EGSZB arra buzdítja az Európai Bizottságot és az Európai Iskolák Igazgatótanácsát, hogy fogadjon el egy tervet és különítse el az Európai Iskolák minden szintjén az inkluzív minőségi oktatási rendszer kialakításához és megvalósításához szükséges pénzügyi és emberi erőforrásokat, valamint biztosítsa az összes fogyatékossággal élő diák igényeihez való észszerű alkalmazkodást, a nekik nyújtott támogatást és a velük szemben alkalmazott megkülönböztetést elutasító politika alkalmazását az alap- és középfokú oktatásban.

3.4.4.

Mivel az Unióban alacsony a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatottsági szintje, az EGSZB arra buzdítja az uniós intézményeket, hogy vezessenek be egy támogató intézkedésekből álló foglalkoztatási rendszert – többek között speciális versenyvizsgákat – annak érdekében, hogy az igényeikhez való észszerű alkalmazkodás és támogatás nyújtása révén növeljék a szolgálataiknál dolgozó fogyatékossággal élő személyek számát. E politika végrehajtását kétévente felül kell vizsgálni annak értékelése céljából, hogy szükség van-e korrekciós intézkedésekre.

3.4.5.

Az EGSZB arra kéri az uniós intézményeket, ügynökségeket és szerveket, hogy gondoskodjanak róla, hogy a meglévő személyzeti szabályzatokat teljes mértékben, hatékonyan és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek megfelelően hajtsák végre, valamint hogy a belső szabályzatokat és a végrehajtási rendelkezéseket az egyezmény rendelkezéseivel teljes összhangban dolgozzák ki.

3.4.6.

Az EGSZB kötelezettséget vállal arra, hogy megfelelő struktúrát alakít ki a záró észrevételek házon belüli végrehajtására az emberi erőforrásokkal kapcsolatos politika, a polgárokkal és az EGSZB tagjaival való kommunikáció, valamint az EGSZB fogyatékossággal élő tagjainak teljes beilleszkedése és egyenlősége tekintetében. Biztosítja emellett e cél előmozdítását az üzleti szférával, a szakszervezetekkel és a civil társadalommal fenntartott kapcsolatai keretében is. Ez az új politika a fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó, az EGSZB-n belül működő állandó tanulmányozócsoporttal szoros együttműködésben kerül kidolgozásra.

2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/24

Előadó:

Antonello PEZZINI

Társelőadó:

Enrico GIBELLIERI

1.1.

Az EGSZB úgy véli, hogy a kutatás és az innováció területén működő köz-magán társulások (1) különböző típusai egyrészt a kiválóság különböző formáit alkotják, másrészt hatékony eszközt jelentenek az Európa versenyképességét befolyásoló legfontosabb kérdések megoldására, továbbá hatékony választ képesek adni a társadalmi-gazdasági, foglalkoztatási és környezeti fenntarthatósági kihívásokra.

1.2.

A kutatás és innováció nem egydimenziós lineáris folyamat. Az EGSZB úgy véli, hogy a technológiai, környezeti és társadalmi dimenzió teljes mértékű beépítése a Horizont 2020 köz-magán társulásaiba olyan új megközelítést igényel, amely az elért eredmények és társadalmi-gazdasági hatás nagyobb átláthatóságán alapul.

1.3.

Az EGSZB véleménye szerint biztosítani kell, hogy a társulások szélesebb körben értelmezzék az innovációt, figyelembe véve a szolgáltatások terén megvalósuló innovációt, a szociális innovációt, valamint a kkv-k és a szociális gazdaság ahhoz szükséges korszerűsítését, hogy nagyobb mértékben részt tudjanak venni a demonstrációs tevékenységekben és az alkalmazások fejlesztésében.

1.4.

A közös technológiai kezdeményezésekben és a szerződéses köz-magán társulásokban elő kell mozdítani az innováció társadalmi legitimitását, a szabványosításról szóló 1025/2012/EU rendelettel összhangban elősegítve a gazdaságilag gyengébb érdekelt felek (szakszervezetek, kis- és középvállalkozások, nem kormányzati szervezetek) részvételét a kutatási és innovációs tevékenységek irányításában és stratégiai tervezésében, különösen a projektek stratégiái, kiválasztása és társadalmi hasznossága tekintetében.

1.5.

Az EGSZB szükségesnek tartja a köz-magán társulások piacorientáltságának növelését, valamint az átjárhatóság, a szabványosítás, a harmonizáció és a nemzetközi technológiatranszfer szempontjainak szem előtt tartását annak érdekében, hogy az eredmények területi szinten fenntarthatóak és az EU teljes területére átültethetők legyenek.

1.6.

Az EGSZB úgy véli, hogy a közös technológiai kezdeményezéseknek és a szerződéses köz-magán társulásoknak lépéseket kell tenniük az alábbiak érdekében:

1.7.

Az EGSZB javasolja, hogy a közös technológiai kezdeményezések és a szerződéses köz-magán társulások új innovatív intézkedések révén lépjenek szorosabb kapcsolatba vezető befektetőkkel, hogy innovatív üzleti modelleket és korszerű szakmai profilokat hozzanak létre, és kialakuljon egy, a szociális partnereket magában foglaló fórum, amely a projektet követően célzottabban támogatja a piaci lehetőségek gyors kiaknázását.

1.8.

Az EGSZB véleménye szerint új, rugalmasabb és a piaci igényeknek megfelelőbb eszközökkel meg kell erősíteni a közös technológiai kezdeményezések és a szerződéses köz-magán társulások végrehajtási képességének és koherenciájának ellenőrzését; valamint dinamikusabb megközelítést igényel a minőségbiztosítás és ezen belül különböző kezdeményezések esetén összehasonlítható fő dinamikus teljesítménymutatók (KPDI-key performance dynamic indicators) teljes rendszere terén, annak érdekében, hogy ki lehessen alakítani az összes közös technológiai kezdeményezés és szerződéses köz-magán társulás éves összefoglaló értékelésének keretét, amelyet ismertetni kell az európai és a nemzeti intézményekkel, valamint az európai adófizetőkkel.

1.9.

Az EGSZB számottevő erőfeszítéseket sürget a kilencedik uniós kutatási és innovációs keretprogram célkitűzései és prioritásai, valamint a közös technológiai kezdeményezések és a szerződéses köz-magán társulások által kifejezett, ipari kutatási és innovációs stratégiák közötti belső koherencia biztosításához, összehangolva azokat a többi regionális, nemzeti és uniós szakpolitikában jelen lévő innovációs partnerségi formákkal.

1.10.

Az EGSZB egy erőteljes ipari és szociális elemeket tartalmazó és az innováció infrastrukturális támogatását biztosító pán-európai hálózatokkal összekapcsolt Európai Innovációs Tanács létrehozását javasolja, mely hasznos eszköze a kezdeményezések erőteljesebb, más európai és nemzetközi kutatási és innovációs szervezetek, valamint hasonló nemzetközi partnerségek (2) cselekvési irányvonalaival való összehangolásának is.

1.11.

Az EGSZB ösztönzi a regionális és a helyi önkormányzatokat, hogy kezeljék prioritásként az érintett közös technológiai kezdeményezések és szerződéses köz-magán társulások innovációit az olyan intézkedések megtervezése és végrehajtása során, mint az intelligens szakosodási stratégiák, a kohéziós politikához tartozó operatív és együttműködési programok, illetve a kutatási, innovációs és fejlesztési programok az éghajlat-változáshoz való alkalmazkodás terveinek végrehajtását célzó projektek esetében.

1.12.

Az EGSZB meggyőződéssel vallja, hogy a megfelelő, környezetbarát és innovatív megoldások, valamint a zöld infrastruktúrák terén megvalósuló stratégiai, intelligens és időszerű beruházások képezik a kutatáson és innováción, valamint ezek piaci alkalmazásain alapuló, egészséges és hatékony újraiparosítási folyamat fellendülésének alapját.

1.13.

Az EGSZB kiemeli, hogy hozzá „kell igazítani a kutatási és innovációs eszközöket és menetrendeket Európában” a következő keretprogram eszközeihez és menetrendjéhez, hogy „biztosított legyen a folyamatos beruházás azokban az ágazatokban, amelyek terén Európa világelső” (3), és amelyek – rendszeres hatékonysági ellenőrzések mellett – stabil kilátásokkal rendelkeznek.

1.14.

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy közösen mérlegeljék egy intézményközi konferencia mielőbbi megszervezését a technológiai köz-magán társulásoknak Európa újraiparosításában játszott szerepéről, tekintettel a 2020 utáni időszakra vonatkozó, következő kutatási és innovációs keretprogramra.

2.1.

A közös technológiai kezdeményezések az európai kutatás és innováció 1982/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozatban (4) meghatározott kulcsfontosságú területein működő köz-magán társulások. A hagyományos eszközök már a hetedik keretprogramban sem bizonyultak elegendőnek az európai gazdaság versenyképességének növelésére és javítására irányuló célkitűzések eléréséhez. Az ipari partnerségek tevékenysége a kutatás és innováció területére irányul, és jól meghatározott piaci ipari célokkal rendelkeznek, jobban összpontosítják a pénzügyi és humán erőforrásokat, a belőlük fakadó multiplikátorhatással meghatározó lendületet adnak ahhoz, hogy a tudományos és technológiai felfedezések gyorsabban piaci innovációkká váljanak.

2.2.

A jelenlegi Horizont 2020 keretprogram struktúrája alapvető újításokat tartalmaz, amelyek több teret engednek az ipar és a tagállamok befolyásának és a velük való szinergiáknak a különböző formában megvalósuló köz-magán társulások révén, amelyek olyan ágazatokat támogatnak, amelyek:

2.3.

Különböző kezdeményezések indultak el az ipari szektorra irányuló, a tudományos közösségek által támogatott vagy hatóságok által vezetett partnerségek különböző típusainak támogatása céljából.

2.4.

Az uniós intézmények jelentős támogatást nyújtottak az ipari kezdeményezések révén azzal a céllal létrehozott európai technológiai platformoknak, hogy egy alulról építkező folyamat során meghatározzák a közös célkitűzéseket és stratégiai prioritásokat.

2.5.

A jelenlegi 38 európai technológiai platform – amelyhez 3 horizontális kezdeményezés tartozik – stratégiai, mozgósítási és terjesztési funkciót lát el. E szerepüket az alábbi főbb tevékenységek révén töltik be:

2.6.

A közös technológiai kezdeményezések a társadalom számára magas értéket képviselő tudományos és technológiai ágazatok terén egyesítik az Európai Közösséget, a tagállamokat, a tudományos köröket és az ipart, miközben támogatják az együttműködésen alapuló európai kutatást és innovációt, ha az egyértelműen meghatározott, közös technológiai és gazdasági célkitűzések elérése érdekében folyik.

2.7.

A közös technológiai kezdeményezések elsődleges célja a köz- és magánberuházások kutatási tevékenységekre gyakorolt hatásának növelése, valamint az Európai Kutatási és Innovációs Térség megszilárdítása a tudományos és technológiai innovációs vezető szerep megerősítésével az Európa 2020 stratégia keretében.

2.8.

A közös technológiai kezdeményezések alapötlete nem más, mint a hozzáférés biztosítása új résztvevők számára, a nagy nyilvánossággal való kommunikáció lehetőségének megteremtése és európai gazdasági értéket jelentő fellendítő hatások generálása egy az ipart, a kkv-kat, a szociális gazdaságot és a tagállamokat a részvételük és beruházásaik növelésére sarkalló, világos struktúra keretében.

2.9.

A közös technológiai kezdeményezések elsősorban az európai technológiai platformok munkája révén jöttek létre, amelyekkel kapcsolatban az EGSZB saját kezdeményezésű véleményt is elfogadott (5), melyben azonosította a megoldandó problémákat, és vázolta az ágazatok fejlesztésével kapcsolatos közös elképzeléseket.

2.10.

Azok az ágazatok, amelyekben közös technológiai kezdeményezést kell létrehozni, az alábbi kritériumok alapján határozhatók meg: az ágazat stratégiai jelentősége és világos célok; a tevékenység európai szinten magas hozzáadott értéket képvisel; jelentős és hosszú távú beruházásokra gyakorolt ösztönző hatás; megfelelő és gyors válaszok a növekedési, fenntarthatósági és éghajlati kihívásokra.

2.11.

Az innováció intenzitásának felméréséhez nem elegendő csak a befektetéseket számba venni: az ehhez kapcsolódó gazdasági eredménymutatókra és piaci mutatókra is szükségünk van. A szerződéses köz-magán társulásoknak éves jelentéseket kell benyújtaniuk, amelyekben kitérnek az alábbiakra: elvégzett tevékenységek, az európai hozzáadott érték tényleges növekedése, a multiplikátorhatással rendelkező innovatív pénzügyi eszközök hatékonysága, a társadalmi-gazdasági célok mennyiségi és minőségi elérése előre meghatározott mutatók alapján.

2.12.

E vélemény célja egyrészt annak megvilágítása, hogy miként befolyásolja az iparpolitikát és az ipari szerkezetváltást az ipari ágazatoknak a közös technológiai kezdeményezésekben testet öltő intézményes partnerségi formák és a szerződéses köz-magán társulások révén történő közvetlen részvétele az EU által finanszírozott kutatásban és innovációban, másrészt az, hogy javítási célú megállapításokat tegyen.

3.1.

Az EU kutatási és innovációs keretprogramjainak tapasztalatai szerint nem könnyű figyelembe venni az európai ipar valós igényeit, gyakran fennáll az a veszély, hogy figyelmen kívül hagyják őket mind az általános célok meghatározásakor, mind a munkaprogramok kialakításakor, ami tovább erősíti azt az európai paradoxont, miszerint a magasabb európai tudományos érték alacsonyabb szinten és lassabban alakul piaci innovációvá, mint ahogy ez a globális versenytársainál történik.

3.2.

Az európai technológiai platformok munkája és fellépése fokozatosan módosított ezen a megközelítésen. Az európai iparnak sikerült meghatároznia a jelentős feldolgozóipari ágazatok célkitűzéseit és prioritásait, amelyek nagy része be is került a Horizont 2020 program struktúrájába és célkitűzései közé.

3.3.

A felülről építkező megközelítést felváltotta az alulról építkező megközelítés, hogy ez fedje le immár az egész innovációs ciklust a magasabb technológiai érettségű eredmények elérése, és ezáltal új gyártási technológiák, új termékek és új kompetenciák kialakítása érdekében.

3.4.

A közös technológiai kezdeményezéseknek és a szerződéses köz-magán társulásoknak kulcsfontosságú eszközöknek kellene lenniük ahhoz, hogy az ipari ágazatok aktív szerepet tölthessenek be a Horizont 2020 program közösségi intézkedéseinek többéves programozásában és végrehajtásában. A magánszektor kötelezettséget vállalt arra, hogy befektet mintegy 10 milliárd eurót olyan közös technológiai kezdeményezésekbe, amelyek célja, hogy hét ágazatban ösztönözzék az innovációt, ezáltal hozzájárulva az európai feldolgozóipar hanyatló tendenciájának megfordításához.

4.1.

Az EGSZB-nek szilárd meggyőződése, hogy a kutatás és az innováció területén működő társulások különböző típusai egyrészt a kiválóság fejlődést előmozdító formáit alkotják, másrészt hatékony eszközt jelentenek az Európa versenyképességét befolyásoló legfontosabb kérdések megoldására.

4.2.

Az EGSZB úgy véli, hogy a közös technológiai kezdeményezések és szerződéses köz-magán társulások pozitív tapasztalatokat jelentenek az uniós szintű partnerségek létrehozása terén, ha a tudásmegosztás céljának égisze alatt képesek többéves keretben egyesíteni az uniós és nemzeti forrásokat a magánforrásokkal, a know-how-val, valamint a kutatási és innovációs kapacitással, illetve a kulcsfontosságú innovációk terjesztésével a globális piacon meghatározó sikeres ágazatokban.

4.3.

Az EGSZB véleménye szerint a közös technológiai kezdeményezéseknek és a szerződéses köz-magán társulásoknak hatékonyan eleget kell tenniük az alábbiakkal kapcsolatos kötelezettségeiknek:

Az új technológiák és innovációk ipar által megvalósított fejlesztésének minőségi emberi erőforrásokat és új, korszerű szakmai készségeket kell eredményezniük a szociális partnerek és a helyi önkormányzatok szorosabb és rendszeresebb együttműködése mellett az ágazatok stratégiai irányvonalainak meghatározása és végrehajtása terén.

4.4.

Az Európai Bizottság legfrissebb, 2016-os jelentései (6) szerint a kvalitatív felmérések kezdeti eredményei (7) azt mutatják, hogy míg úgy tűnik, hogy a Horizont 2020 program megfelelő választ ad a köz-magán társulások felé való nyitás szükségszerűségére, a vizsgált formák nem mindig biztosítják teljes mértékben az újoncok részvételével kapcsolatban elvárt és szükséges nyitottságot és ösztönzést, továbbá a foglalkoztatás, a növekedés, a beruházások és a digitális egységes piac gyorsabb kiteljesítésének előmozdítására irányuló képességük megítélése nem annyira egyértelmű, mint például az energetikai vagy éghajlati kihívásokra adott válaszaiké.

4.5.

Hasonlóképpen rendkívül alacsonynak tartja a közös technológiai kezdeményezések és a szerződéses köz-magán társulások azon képességét is, hogy sikerrel működjenek együtt más közösségi pénzügyi eszközökkel – például az európai strukturális és beruházási alapokkal és az Európai Stratégiai Beruházási Alappal –, még ha néhány közös technológiai kezdeményezés alá is írt erről szóló jegyzőkönyveket. Az EGSZB fontosnak tartja olyan szinergiák létrejöttét, amelyek előmozdítják a regionális és helyi szereplők részvételét, és megkönnyítik a közös működési normák összehangolását.

4.6.

Mivel a Horizont 2020 program keretében a projektjavaslatok száma 7:1 arányban csökken – ez az arány a 7. keretprogram 5:1-es arányához képest növekedést jelent –, helyre kellene állítani az egyensúlyt azon független szakértői-értékelő csoportokon belül, amelyek a projektjavaslatokat elbírálják, mivel a Horizont 2020 program szerződéses köz-magán társulásokra vonatkozó első pályázati felhívásaikor a projektjavaslatok több mint 50 %-a az iparból származott, míg a szakértő-értékelői csoportok tagjainak több mint fele a tudományos körökből érkezik, a magánszférából érkező szakértők aránya pedig alig haladja meg a 20 %-ot.

4.7.

A közös technológiai kezdeményezések és a szerződéses köz-magán társulások rendelkezésére álló keretek fontos pozitív tulajdonságokkal rendelkeznek az európai ipar fenntarthatósága és versenyképessége szempontjából. A tevékenységeket magánpartnerek alakították ki a munkaprogramok és a kapcsolódó ajánlattételi felhívások kidolgozására irányuló nyílt, széles körű konzultációs eljárás során, az ipar tényleges igényeire válaszul és azoknak megfelelően, magas mobilizációs aránnyal és erőteljes multiplikátorhatással (3–9-ig).

4.8.

A közös technológiai kezdeményezések által 2014-ben megvalósított részleges pályázatok keretét tekintve ennek a típusú partnerségnek egyértelműbb, az európai adófizetők és a közösségi intézmények elvárásainak megfelelő, világosabb intézményi szabályokat és irányítási szinteket kell kialakítania.

4.9.

Az EGSZB szerint a közös technológiai kezdeményezéseknek és a szerződéses köz-magán társulásoknak a nyitást és a részvételen alapuló hozzáférést biztosító mechanizmusaikban is megfelelő választ kell adniuk az elsődleges igényekre, amelyek összhangban vannak a szociális partnerek által támogatott erőteljes növekedési politikával.

4.10.

A közös technológiai kezdeményezéseknek és a szerződéses köz-magán társulásoknak olyan globális versenyben kell helyt állniuk, ahol a cél az új, jövőbeli technológiák fejlesztésében és értékesítésében elért elsőség, ezért megkövetelik az alábbi, világos ipari stratégiai célkitűzések kidolgozását és végrehajtását:

4.11.

Az EGSZB kiemeli, hogy mind a termékcsoport típusa, a vállalatméret, mind pedig az emberi erőforrás, annak képzése és fejlesztése, valamint képviselete szempontjából kulcsfontosságú európai ipari ágazatok minden szereplőjét be kell vonni a folyamatba a társadalmi szempontok és a kkv-k jobb integrálása, valamint az érdekelt felek kutatási és innovációs projektekben való részvételének növelése érdekében.

4.12.

Ebben a tekintetben az EGSZB fontosnak tartja megfelelő szociális és képzési eszközök bevezetését és a fő dinamikus teljesítménymutatók (key performance dynamic indicators – KPDI) révén történő ellenőrzést, amelynek a szabadalmakon és a tudományos publikációkon kívül ki kell terjednie mindenekelőtt a társadalmi-gazdasági hatás alakulására és az új szakemberek képzésére is.

4.13.

Az EGSZB az Európa 2020 stratégia növekedési és foglalkoztatási célkitűzéseinek – és különösen a kutatás és az innováció ösztönzésére irányuló beruházásokra vonatkozó 3 %-os cél – elérése szempontjából kulcsfontosságú tényezőnek tartja a magánszektor beruházásainak sikeres fellendítését, legelőször is állami finanszírozás segítségével.

4.14.

A magasabb technológiai érettségű innovációs tevékenységeket továbbra is támogatni kell olyan beruházástámogatási tervek révén, amelyek stabil kilátásokra alapulnak, rendszeresen ellenőrzik a hatékonyságukat, és az infrastruktúra és az ipari üzemek fejlesztését célozzák, a Juncker elnök által létrehozott Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) nyomán.

4.15.

Az EGSZB úgy véli, helyénvaló lenne, ha az ipar szereplői nagyobb arányban vennének részt a kutatási és innovációs programokban és az azokhoz kapcsolódó bizottságokban, mivel e szereplők kulcsszerepet töltenek be az egyes tagállamok ipari részvételének bővítésében.

4.16.

Az EGSZB végezetül úgy véli, hogy a tagállamoknak és az Európai Bizottságnak felül kellene vizsgálnia és harmonizálnia kellene – ahol az lehetséges és helyénvaló – azon ágazatok ipari szabályozási keretét, amelyekben közös technológiai kezdeményezések és szerződéses köz-magán társulások működnek, amelyektől elvárható, hogy maximális hozzáadott értéket állítsanak elő mind a környezeti, gazdasági, szociális és foglalkoztatási előnyök, mind az intelligens üzleti modellek, mind pedig az integrált területi megoldások, az új készségek és a szociális innovációk tekintetében (8).

4.17.

Az EGSZB véleménye szerint a Horizont 2020 programon túl is számos közösségi politikában megjelenő, különböző kutatási és innovációs partnerségi formák fejlődését az Európai Unió belső és külső dimenzióról alkotott átfogó kép mellett a kutatási és innovációs tevékenységek nagyobb koherenciájának és összehangoltságának kell fémjeleznie. Egy erőteljes ipari és szociális elemeket tartalmazó és az innováció infrastrukturális támogatását biztosító pán-európai hálózatokkal összekapcsolt Európai Innovációs Tanács létrehozása megkönnyítené egy hatékonyabb keret kialakítását.

4.18.

A kilencedik keretprogramra előretekintve (9) az EGSZB helyénvalónak tartja egy olyan átlátható értékelési keret meghatározását, amely minőségi és mennyiségi szempontból értékeli a gazdasági-innovációs, társadalmi és környezeti sikert/sikertelenséget és az aktuális közös technológiai kezdeményezések és köz-magán társulások végső ipari felhasználók, szociális partnerek, valamint a kkv-k és a civil társadalom képviselőinek részvételével folytatott tevékenységét, a stratégiai prioritások értékelésének, valamint a 2030-as elérendő célokra összpontosító jövőbeni partnerségek megtervezése céljából.

2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/31

Előadó:

Madi SHARMA

Társelőadó:

Dirk JARRÉ

1.1.

Európa mindig kulcsfontosságú szerepet játszott a testápolási, a higiéniai és a szépségápolási termékek gyártásában, innovációjában és fejlesztésében. Az utóbbi időben az ágazatban betöltött vezető szerepe folyamatosan gyengül a globális verseny miatt és azon körülmények következtében, amelyek figyelmen kívül hagyják az innovációs technológiai nyomást és azt a kereskedelmi realitást, hogy meg kell őrizni a versenyképességet.

1.2.

Ez a vélemény azt vizsgálja, hogy miként erősíthető az európai testápolási, higiéniai és szépségápolási termékek iparága, kiváltképp a kozmetikai termékekről szóló 1223/2009/EK rendeletben említett termékek tekintetében. „Kozmetikai termék” minden olyan anyag vagy keverék, amely azt a célt szolgálja, hogy az emberi test különböző külső részeivel (hámréteg, haj és testszőrzet, körmök, ajkak és külső nemi szervek) vagy a fogakkal és a szájüreg nyálkahártyájával érintkezésbe kerüljön, kizárólag vagy elsősorban azok tisztítása, illatosítása, kinézetük megváltoztatása, védelme, megfelelő állapotban tartása céljából, vagy a testszag megszüntetése érdekében; a lenyelés, belégzés, befecskendezés vagy beültetés útján az emberi testbe kerülő anyagok vagy keverékek nem tartoznak a kozmetikai termékek körébe.

1.3.

A higiéniai papír és a higiéniai termékek ágazata nem tartozik a kozmetikai termékekről szóló rendelet hatálya alá, azonban, tekintettel az ágazatnak a személyes higiénia terén jelentett többletértékére, számos ajánlásban figyelembe lehet venni azokat.

1.4.

A vélemény nem tér ki a gyógyszerekre, tetoválásokra, tartós sminkekre, szépségápolási szolgáltatásokra, valamint sebészi beavatkozás során vagy eszközök segítségével alkalmazott termékekre, továbbá állatbőrápolási termékekre sem. Mindazonáltal az EGSZB azt ajánlja, hogy az ártalmas vegyi anyagokkal kapcsolatos növekvő fogyasztói aggályok miatt külön dokumentum foglalkozzon valamennyi fent említett területtel.

1.5.

Miközben Európa szakosodott vállalkozásainak innovációs kapacitása elismerésre méltó, az innováció maga és az uniós találmányok gyártása és kereskedelmi hasznosítása a világ más részeire tevődött át, ami súlyos gazdasági és társadalmi következményekkel jár. Annak érdekében, hogy az „Ipar 4.0” elképzelésén túlhaladjunk, a fejlett biotechnológiai haladás figyelembevételével, megfelelő stratégiák révén kedvező környezetet kell kialakítani, ami nagy mértékben hozzá fog járulni az ipari visszatelepüléshez és az új termékek fejlesztéshez.

1.6.

Az EGSZB – annak elfogadása mellett, hogy az ágazat a fogyasztóvédelem és -biztonság szavatolása érdekében eleve jól szabályozott, további jogszabályok meghozatala szükségtelen, azonban az átláthatóság fokozását fontolóra kellene venni – a következő ágazatspecifikus ajánlásokat teszi:

2.1.

A kozmetikai és testápolási termékek napi szükségletet jelentenek több mint 500 millió, valamennyi korcsoporthoz tartozó európai fogyasztó számára. Az érintett termékek sora az olyan mindennapi higiéniai termékektől, mint a szappan, sampon, dezodor vagy fogkrém, az olyan szépségápolási luxuscikkekig terjed, mint a parfüm és a sminkkészlet. Az ágazat egymaga 77 milliárd eurót képvisel (2015), és azon kevés ágazatok egyike volt, amelyeket nem érintett a globális pénzügyi válság. Európa világszinten vezető szerepet tölt be az ágazatban, és a kozmetikai termékek meghatározó exportőre. Az Európán kívüli kereskedelem 17,2 milliárd eurót tett ki 2015-ben.

2.2.

A nagyfokú versenynek köszönhetően a márkaismertség fontos a kozmetikai iparágban. A fogyasztói hűség a megbízható reklámanyagon, a minőségen, a biztonságosságon és az új termékek fejlesztésén alapul, és a divatiparághoz hasonlítható, amelyben szezonális jellegű változó trendek figyelhetők meg.

2.3.

Az ágazatban – amely Európában a kozmetikai iparágban több mint 4 600 kkv-t foglalkoztat – mindenféle méretű vállalkozás megtalálható. A kkv-szegmens hozzávetőleg a piac 30 %-át teszi ki, de egyes uniós tagállamokban ez az arány a 98 %-ot is elérheti. A termékportfólió a nagyvállalatok több mint 20 000 termékes kínálatától a kisebb vállalkozások mintegy 160 termékes kínálatáig terjed. Egy nagy kozmetikai gyártó hozzávetőleg 2 000, egy kkv 600 összetevőt használ, ez a szám mindkét esetben évente közel 4 %-nyi új összetevővel bővül. Ezek az új összetevők jelentős hatással vannak a nyereségességre és a növekedésre.

2.4.

Az európai értékláncban legalább 2 millió főt foglalkoztatnak a gyártástól a viszonteladásig. Csak a gyártás terén 2015-ben 152 000 munkavállalót foglalkoztattak (1), akik között a női munkavállalók aránya (56 %) valamivel nagyobb volt, mint a férfiaké (44 %). Az utóbbi öt év során az iparág a közvetlen és közvetett foglalkoztatottak számát 2,3 %-kal, azaz több mint 39 000 fővel növelte (2).

2.5.

2015-ben a kutatás-fejlesztésre fordított kiadások hozzávetőleg 1,27 milliárd eurót tettek ki. Az összeg országonként jelentősen eltér. Az iparágban több mint 26 000 tudóst foglalkoztatnak, akik új tudományterületeket kutatnak, új összetevőkkel dolgoznak, különféle receptúrákat fejlesztenek ki és biztonsági értékeléseket hajtanak végre, ami minden évben jelentős számú szabadalom bejegyzését eredményezi az EU-ban.

2.6.

Az európai papíripar, ezen belül a tissue-papír ágazata több mint évi 10 milliárd eurót képvisel, amely a tissue-papír globális piacának 25 %-át jelenti. A jó minőségű tissue-termékek – vagyis papírtörlők, papírzsebkendők, toalettpapír stb. – fokozott felhasználása otthon és az otthonon kívül is az életminőség és az általános higiéniai feltételek javulásának fontos eleme, így ezek a termékek jelentős mértékben hozzájárulnak a testápolási cikkek ágazatához.

2.7.

Az európai ágazat vezető szerepet tölt be az állatkísérletek teljes körű betiltásának terén, ugyanakkor ösztönzi az innovációt és a versenyképességet. Korunk piacának motorja a biztonság és egyben az innováció is, többek között új színpaletták, bőrspecifikus kezelések, öregedésgátló termékek és egyedülálló összetételek kidolgozásával. A fogyasztók folyamatosan bővülő választási lehetőséget, fokozott személyreszabottságot és még nagyobb hatékonyságot igényelnek. A felhasználói preferenciák és elvárások hatékonyabb kielégítése érdekében a fogyasztói csoportokat és szervezeteket rendszerint a fejlesztés lehető legkorábbi szakaszában bevonják a folyamatba.

3.1.

Az összetevők nyomon követésére és a vizsgálati kritériumokra, többek között az állatkísérletekre vonatkozó tilalomra, valamint a környezetvédelemre és a címkézésre egyaránt vonatkoznak az uniós jogszabályok és iránymutatások. A piacra jutás, a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok és a szabályozási konvergencia szabályozási keretét egyaránt az Európai Bizottság felügyeli.

3.2.

Az 1976-ban elfogadott 76/768/EGK irányelvet felváltó, a kozmetikai termékekről szóló 1223/2009/EK rendeletet 2013 óta alkalmazzák. Célja, hogy harmonizálja a kozmetikai termékek belső piacának és az emberi egészség magas szintű védelmének megvalósítására irányuló szabályokat.

3.3.

A gyártási folyamatoktól és az értékesítési csatornától függetlenül az uniós piacon forgalomba hozott kozmetikai termékeknek biztonságosnak kell lenniük. A kozmetikai termékekről szóló rendelet (beleértve a mellékleteket is) és annak módosításai a kozmetikai termékekben felhasznált valamennyi anyagra vonatkozó szabályozási követelményeket és korlátozásokat meghatározzák. A kozmetikai termék „felelőse” gondoskodik a termék biztonságosságáról, és biztosítania kell, hogy a forgalomba hozatal előtt szakértői biztonsági értékelést végezzenek a terméken. A CosIng, a kozmetikai anyagokra és összetevőkre vonatkozó információk adatbázisa könnyű hozzáférést biztosít az ezen anyagokra vonatkozó adatokhoz. Az emberi egészség és a fogyasztói biztonság magas szintű védelmének biztosítása azt is feltételezi, hogy az illetékes tudományos bizottságok különös figyelmet szenteljenek az olyan foglalkozási csoportokhoz (pl. fodrászok és kozmetikusok) köthető potenciális egészségügyi kockázatoknak, amelyek szakmai tevékenységük gyakorlása során nap mint nap használnak kozmetikai termékeket, és így ezeknek az átlagnépességnél nagyobb mértékben ki is vannak téve.

4.1.

A versenyképesség megőrzése érdekében a gyártók szüntelen innovációt folytatnak új összetevők felfedezése érdekében, új felhasználási területen hasznosítják a meglévő összetevőket, és személyre szabottabb termékeket hoznak létre. Elszigetelten azonban nem tudják folytatni tevékenységüket, ezért az Európai Bizottságnak, a nemzeti kormányoknak és az érdekelt feleknek együtt kell működniük a növekedést serkentő környezet létrehozása érdekében.

4.2.

Az EGSZB elismeri, hogy az ágazat növekedése előtt álló főbb kihívások hasonlatosak a többi ipari ágazatéhoz, és a következő külön ajánlásokat teszi a testápolási és a kozmetikai ágazattal kapcsolatosan:

4.2.1.

Az élettudományokhoz kapcsolódó technológiák, köztük a genomkutatás és a szépség- és testápolási ágazat nagyobb konvergenciája jobban elősegítené a termékek diverzifikációját. A bőr az emberi test legnagyobb szerve. A kozmetikai szerek bőrön történő alkalmazása és a gyógyászati készítményekkel való kezelés között azonban egyre inkább eltűnik a különbség. Figyelembe kell venni bizonyos hatásokat, mint a bőrirritációkat, allergiákat és a bőrrákot is. A kulcsfontosságú egészségügyi területeket – köztük a gyógyszeripart, a gyógyászattechnikai ágazatot, a biotechnikai ágazatot, a digitális egészségügyi szolgáltatásokat – átfogó EIT Egészséghez (3) hasonló kezdeményezések jó példát jelentenek az együttműködésre. A kozmetikai termékek jobb személyes higiéniához vezetnek, emellett jóléti előnyöket és/vagy életmódtényezők javulását (a szabályozásban nem elismert olyan kedvező hatások, mint a stressz csökkentése, a nagyobb önbizalom vagy a jobb alvás) is eredményezik. A kozmetikai cikkek, bár nem gyógyszerkészítmények, a bőrrel és annak funkciójával foglalkozó kifinomult tudományon alapulnak. A kozmetikai cikkek fejlesztése ezért profitálhat a biológiai tudományok más területein, főként a gyógyszeriparban tett előrelépésekből. Ösztönözni kell, hogy a kutatási együttműködés a személyre szabott életmód- és jóléti termékek tervezése révén az individualizációra irányuljon.

4.2.2.

A kis- és nagyvállalkozások közötti jobb együttműködés, az ágazatspecifikus inkubátorházak (4) vagy klaszterek kialakítása mellett, növelheti a versenyképességet és fokozhatja a növekedést. Valamennyi kozmetikai terméken szakértői biztonsági értékelést hajtanak végre a forgalomba hozataluk előtt, ami adminisztratív vagy pénzügyi téren korlátot jelenthet a kisebb vállalkozások számára. Bár kulcsfontosságú a biztonsági értékelés fenntartása, a kisebb innovatív vállalkozások számára lehetővé kell tenni egy sor olyan vállalkozástámogató intézkedés alkalmazását, amelyek segíthetik őket az innováció és az új termék fejlesztése, valamint a végső termék sikeres forgalomba hozatala közötti fejlesztési időszakban, így csökkentve a kudarc kockázatát. Ilyen intézkedések lehetnének az információ jobb megosztása a technológia és a tudás átadása révén; együttműködés a beruházási lehetőségek érdekében; a költségek csökkentésének elemzése és a finanszírozási forrásokhoz való hozzáférés biztosítása (5). Továbbá a kormányoknak át kell helyezniük a gyártással kapcsolatos gondolkodásmódjuk fókuszát a helyi termelés támogatása és az európai munkahelyteremtés felé.

4.2.3.

A tudományos világ, az iparág és a fogyasztók körében megvalósuló kiterjedtebb piackutatás és adatszolgáltatás a tudástranszfer révén fokozza a növekedést. A testápolási trendek elmozdultak az ökológiai, természetes, UVA- és UVB-sugárzás ellen védő, érett korosztálynak szánt és öregedés elleni termékek irányába, kiterjesztve az innováció célterületeit. Jelenleg a menopauzával és az idősödéssel kapcsolatos innováció kínál fejlesztési területet a szépségipar számára, és sokakat céloz meg olyan termékekkel, amelyek segítik őket abban, hogy elégedettek legyenek kinézetükkel és a lehető legjobban érezzék magukat. Az ember genetikai állományának feltérképezése terén bekövetkezett tudományos és technológiai előrelépést, valamint az emberi genom különböző funkcióinak és egyediségének megértése terén elért haladást tekintve a kozmetikai ipar jövője a termékek igen messzire menő személyre szabásában van. Az ezen a téren, az egészségügyi szakmákkal és a tudományos világgal együttműködésben történő kutatás és beruházás kulcsfontosságú szempont az ágazat számára.

4.2.4.

Az alkalmazottak aktívabb részvételének ösztönzése. Az alkalmazottak központi szerepet töltenek be a termékinnovációban, mivel átlátják az ágazatot a fejlesztési folyamattól a fogyasztói visszajelzésekig. Ezért a fokozott konzultáció, többek között a belső vállalkozói készség fejlesztése, segítheti a vállalat növekedését. Az ágazatban sokrétű a foglalkoztatási lehetőségek köre, és a jelenlegi és jövőbeli fejlődéshez elvárt készségeket és kompetenciákat bemutató jobb kommunikáció még vonzóbbá teszi az ágazatot. Európában több mint 514 000 élettudományokat tanuló hallgató (6) foglalkozik új területek kutatásával és az ágazatok közötti együttműködés fokozásának lehetőségeivel. A tudományos élet és az ipar közötti fokozottabb együttműködés ebben az esetben is elősegítené a munkavállalók szélesebb körének az ágazathoz vonzását.

4.2.5.

A kutatás-fejlesztés biztosítására, beruházásra, kutatás-fejlesztési kiadásokra és biztonsági rendelkezésekre van szükség a növekedés fenntartásához. Ehhez fontolóra lehet venni az Európai Unión belüli gyártóipari kutatás-fejlesztésre, szabadalombejegyzésre és az új termékek fejlesztésére irányuló, magán- és közszférabeli finanszírozási mechanizmusokat.

4.2.6.

A szabadalmakkal kapcsolatos jogsértések és a hamisított áruk komoly veszélyt jelentenek az európai nagy- és kisvállalatok nyereségességére, illetve a fogyasztók egészségére nézve. 2006-ban a hamisított parfümök és kozmetikai termékek 3 milliárd eurós bevételkiesést okoztak az EU-nak. A védjegyekhez kapcsolódó szellemi tulajdon fokozottabb védelmét biztosíthatná, ha a gyártási ország is szerepelne a terméken.

4.2.7.

A „kockázatalapú” szabályozás iránti elkötelezettség: Jelenleg az alapanyagokat nem lényegi tulajdonságuk (pl. irritatív) alapján szabályozzák, hanem az alapján, hogy az alapanyag tulajdonságai valóban jelentkezni fognak-e a valós használati feltételek mellett (pl. az irritációs küszöb alatti koncentrációban való használat esetén). Erre a megközelítésre azért nyílik lehetőség, mert a kozmetikai termékek használata jól meghatározott, és teljes kockázatértékelés hajtható végre velük kapcsolatban. Ez nem így van a (nem meghatározott felhasználású) vegyi anyagokra vonatkozó jogszabályok esetében, ahol a jogalkotást a „veszély” lényegi tulajdonsága vezérli. Alapvető fontosságú az iparág jövőbeli innovációs és növekedési képességéhez, hogy az uniós jogszabályokban és szakpolitikákban megfelelően megkülönböztessék egymástól a veszélyt és a kockázatot.

4.2.8.

Területspecifikus összetevők népszerűsítése. A régióspecifikus természetes termékek kutatásának és tanúsításának az oltalom alatt álló földrajzi jelzés (7) (pl. korzikai szalmagyopár) révén történő elősegítésével lehetőség nyílna az EU regionális termékeinek népszerűsítésére, ráirányítva a figyelmet a helyi árukra és a kézműves termékekre. Jelenleg a természetes termékek izotópos nyomon követésének vagy laboratóriumi vizsgálatának költségei akadályt jelentenek a vállalkozók és a kkv-k számára.

4.2.9.

Az állatkísérletek tilalma: A kozmetikai termékekről szóló rendelet kísérleti tilalmakat (kozmetikai késztermékek és kozmetikai összetevők állatokon való kipróbálásának tilalma) és értékesítési tilalmakat (állatokon kipróbált kozmetikai késztermékek és összetevők értékesítésének tilalma az EU-ban) vezetett be. Nincs törekvés ezeknek a tilalmaknak a feloldására, azonban a gyártók az innováció, az új termékek fejlesztése és a kivitel során a következő kihívásokkal szembesülnek:

4.2.10.

Erőforrás- és hulladékgazdálkodás: A népesség növekedése, a fogyasztás fokozódása és az erőforrások, különösen a víz szűkössé válása a fogyasztókat és az ipart is érintő kérdések a fenntartható fogyasztást és a vállalati társadalmi felelősségvállalást tekintve. Az erőforrás- és hulladékgazdálkodásra is tekintettel lévő környezetbarát termékek gyártása az ágazat egyik prioritása. Az Európai Bizottság körforgásos gazdaságra vonatkozó csomagja és a Cosmetics Europe „Guidelines for Cosmetic Companies, especially SMEs (2012)” (Iránymutatás a kozmetikai vállalatok, különösen kkv-k részére [2012]) című dokumentuma értékes hozzájárulások, de ennél többre van szükség, mert továbbra is jelentős kihívások állnak előttünk. Az ágazat számára fontos erőforrások védelme összekapcsolódik a jelenlegi és jövőbeli nemzedékek közös kincsének tekinthető biológiai sokféleség szükséges védelmével. Az új termékek utáni kutatás nem mehet az őshonos népek és szellemi tulajdonuk kárára. Hasznos és rendkívül fontos, hogy az ágazathoz tartozó vállalkozások körében egyre jobban elterjedjenek a tisztességes kereskedelem elvei és a környezettudatos magatartási kódexek. Hasonló jelentőségű a fogyasztók hozzáállása: nem szabad, hogy elfogadjanak olyan termékeket, melyek előállítási módja ütközik a fenntartható fejlődés elveivel.

4.2.11.

Fokozott átláthatóság: A piacfelügyelet kulcsfontosságú a fogyasztóvédelem biztosításához. A nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok, fogyasztóvédelmi szervezetek, felhasználók és egészségügyi szakemberek közötti nemzeti szintű fokozott együttműködés növelné a fogyasztók bizalmát és az átláthatóságot. Az érdekelt felekkel a termékfejlesztés és az innováció teljes folyamata során konzultációkat kell folytatni. A termékek RAPEX-rendszerben történő bejelentése lehetővé teszi, hogy a fogyasztók nagyobb biztonságot követeljenek meg az ellátási lánc egésze során, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a súlyos veszélyek bejelentésére a lehető legkorábban sor kerüljön. A fogyasztók véleménye szerint a következők tekintetében van szükség nagyobb átláthatóságra:

4.2.12.

Az új piacokon nyíló lehetőségek, köztük a változó fogyasztói vásárlási szokásokkal kapcsolatosak, mint az e-kereskedelem és a közvetlen értékesítés, új értékesítési modelleket kínálnak és határokon átnyúló kereskedelmet tesznek lehetővé. Az e-kereskedelmi ágazatot érintő felmérés kezdeti megállapításai rámutattak, hogy az EU kozmetikai és egészségügyi ágazatában megvizsgált vállalatok fele nem értékesített határon túlra. Bár a kozmetikai vállalatok kihasználják a digitális korszak előnyeit, lehetőségeiket továbbra is korlátozzák olyan szabályozási követelmények, amelyek gyakran egy országhoz kötődnek: a nemzeti nyelven történő címkézés; az állatokon való tesztelésre vonatkozó törvények; kozmetovigilanciai követelmények.

4.2.13.

Kereskedelmi akadályok: Az EU jelentős kereskedelmi többlettel rendelkezik a kozmetikai termékek terén, az Európai Bizottságnak azonban tovább kell szorgalmaznia a konvergencia megvalósítását a kozmetikai termékek szabályozására vonatkozó nemzetközi együttműködéshez hasonló fórumok keretében, valamint a kereskedelmi tárgyalások során, ahol az uniós szabályozás válik nemzetközi szabvánnyá. A kozmetikai termékekről szóló uniós rendelet nyújt továbbra is ösztönző példát a fogyasztók biztonságát illetően a feltörekvő térségek (ASEAN, Oroszország, Latin-Amerika, Kína) számára. Ez lehetőséget biztosít az EU szabályozói és ipara számára, hogy a főbb kiviteli piacokon olyan szabályozási rendszerek kialakításához járuljanak hozzá, amelyek nagymértékben összeegyeztethetőek az uniós rendszerrel.

2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/38

Előadó:

Martin SIECKER

Társelőadó:

Richard ADAMS

1.1.

Az uniós hajótulajdonosok rendelkeznek a világ kereskedelmi flottájának közel 40 %-a felett. Ugyancsak ők felelősek az előírásoknak nem megfelelő dél-ázsiai telepeken partra futtatott elhasználódott hajókapacitás egyharmadáért. Az EU a legnagyobb piac, amely elhasználódott hajókat küld veszélyes és környezetszennyező hajóbontás céljából. Az EU ad otthont a legnagyobb hajótulajdonosi közösségnek, ezért kifejezetten felelős a hajó-újrafeldolgozás szabályozásáért is.

1.2.

Az EGSZB úgy véli, hogy társadalmi és erkölcsi szempontból óriási jelentősége van annak, hogy a felelőtlen hajóbontás okozta károkat megszüntessük egy olyan rendszer révén, amely az elhasználódott hajókból olyan hozzáadott értéket teremt, amely elegendő a felelősségteljes újrafeldolgozás magasabb költségeinek fedezésére. A hajó-újrafeldolgozás nagy része vélhetőleg olyan országokban folyik majd tovább, ahol a munkaerő költségei alacsonyak, de a munkahelyi és környezeti feltételek jobbak. Ugyanakkor mindez lehetőséget nyújt az uniós bontótelepek versenyképességének növelésére is.

1.3.

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) fellépéseinek mindeddig elenyésző hatásuk volt. Ennek ellenére a továbbiakban is mindent meg kell tenni azért, hogy e fórum révén egyetemes, jogilag kötelező érvényű eszközt hozzunk létre. Az EU-ra ebben a folyamatban befolyásos és dinamikus szerep hárulhat. A felelőtlen hajóbontás problémájának hatékony megoldása évekig az EU napirendjén volt, aminek eredményeképp mostanra létrejött a hajók újrafeldolgozásáról szóló európai uniós rendelet, amelyet legkésőbb 2018. december 31-ig kell teljes mértékben alkalmazni. Mindennek azonban alapvető gyenge pontja, hogy a hajótulajdonosok könnyedén megkerülhetik a hajó-újrafeldolgozási rendeletet azáltal, hogy egyszerűen egy EU-n kívüli ország lobogója alatt hajóznak tovább.

1.4.

A rendeletből hiányzik egy olyan gazdasági eszköz, amellyel az Európai Bizottság a kívánt irányba terelhetné a fejlődést. Egy igen részletes jelentés alapján napjainkra létrejött egy tervezet egy ilyen jellegű eszköz kialakítására, ami a hajó-újrafeldolgozási engedélyek rendszerének bevezetése révén valósulhatna meg. Az év végéig az Európai Bizottság előterjeszt egy ezen az elképzelésen alapuló javaslatot, amely a hajótulajdonosokat arra ösztönzi majd, hogy a hasznos életciklusuk végét elérő hajóikat társadalmilag és környezeti szempontból is elfogadható módon az EU által jóváhagyott létesítményekben bontassák.

1.5.

A javasolt pénzügyi mechanizmus egyik előnye a hatályos szabályozási kerettel kialakított szinergia lesz. Ellenőrzési mechanizmusai nem ütköznek a hajó-újrafeldolgozási rendelet mechanizmusaival. A meglévő uniós intézmények már rendelkezésre állnak, hogy ellássák az ilyen engedélyhez kapcsolódó igazgatási és végrehajtási feladatokat. Az EGSZB ugyanakkor sürgeti az Európai Bizottságot, hogy mérje fel annak kockázatát, hogy az EU kereskedelmi partnerei esetleg a nemzetközi hajózásba történő versenyellenes beavatkozásnak tekintik ezt a javaslatot.

1.6.

A jelenlegi káros gyakorlatok kizárólag úgy szüntethetők meg, ha a hajótulajdonos „a szennyező fizet” elvnek megfelelően elismeri felelősségét, és a felelősségteljes újrafeldolgozás költségeit beépíti a hajó üzemeltetési költségeibe. Az ömlesztettáru-, teher- és személyszállító hajózás üzemeltetői és igénybevevői egyaránt szerepet kell, hogy vállaljanak ebben, elsősorban annak elismerésével, hogy komoly problémával állunk szemben, másodsorban pedig egy globálisan kiterjeszthető progresszív, végrehajtható pénzügyi mechanizmus – például az IMO keretében és az EU-n kívüli tájékoztató kampány segítségével világszinten is elterjeszthető hajó-újrafeldolgozási engedély – támogatásával.

1.7.

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottságot ebben a törekvésében. Amellett, hogy ez a célkitűzés jól illeszkedik az EU újrahasznosító társadalommal kapcsolatos politikájába, fontos előrelépés is lehet a veszélyes és környezetszennyező dél-ázsiai hajóbontó iparág megreformálásában és annak megakadályozásában, hogy az máshova települjön át. Az EGSZB elismeri a hongkongi egyezményben rejlő lehetőségeket, amennyiben az magában foglalja a hajók újrafeldolgozásáról szóló európai uniós rendelet elveit, illetve hangsúlyozza, hogy szükség van egy pénzügyi eszközre. Arra biztatjuk az EU-t, hogy nyújtson technikai segítséget a világszerte működő újrahasznosító telepeknek ahhoz, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek.

2.1.

A globális gazdaság nem működhet hajózás nélkül. Minden évben hozzávetőleg 1 000 nagy óceánjáró hajót (tartályhajót, konténerszállító hajót, teher- és személyszállító hajót) adnak el bontás céljából. Ezen kiszolgált hajók több mint 70 %-a India, Banglades vagy Pakisztán partjain köt ki veszélyes bontási tevékenység céljából. A fennmaradó részt főleg Kínában és Törökországban bontják, ahol a megfelelő infrastruktúra – megfelelő eljárások alkalmazása esetén (1) – jobban szolgálja a tisztább és biztonságosabb gyakorlatokat.

2.2.

A leszerelt hajók többségét elfogadhatatlan módon, a partra futtatás módszerét alkalmazva bontják. A módszer abból áll, hogy a hajót homokos partszakaszon partra húzzák, ahol főleg képzetlen munkásokkal szétszedetik (aminek során igazoltan gyermekmunkát is igénybe vettek Bangladesben), akik nem rendelkeznek teljes mértékben megfelelő eszközökkel, és a nagy mennyiségben felszabaduló veszélyes anyagok ellen kevés vagy semmilyen védelemmel sem látják el őket (2).

2.3.

A hajó-újrafeldolgozási iparág Kelet-Ázsiába (Kína és Tajvan) helyezte át tevékenységét az 1970-es években, amikor szigorúbb környezetvédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírásokat vezettek be Európában. Az 1980-as években az iparág Kelet-Ázsiában is szigorúbb szabályozással szembesült, így Dél-Ázsiába költözött. Az elmúlt 30 év során 470 ezzel kapcsolatos halálesetről tettek bejelentést Indiában. 2014-ben 25 halálesetet és 50 súlyos sérültet jelentettek a dél-ázsiai bontótelepekről. A múlt évben 16 munkás vesztette életét bangladesi bontótelepeken, míg ugyanitt ebben az évben eddig 12 munkavállaló halt meg. Ennél sokkal nagyobb a száma azoknak, akik súlyos sérülést szenvednek vagy megbetegednek a mérgező füstöktől, valamint fájdalmas halált halnak a veszélyes anyagoknak – pl. azbesztnek – való kitettség által okozott rákos megbetegedések miatt. A partra futtatást végző létesítményeket övező természeti környezet súlyosan károsodott (3).

3.1.

A hajó-újrafeldolgozási probléma középpontjában a globális megoldásra irányuló hatékony nemzetközi irányítás hiánya áll. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO), az ENSZ egyik szakosított intézménye elkészítette a hajók biztonságos és környezetkímélő újrafeldolgozásáról szóló hongkongi nemzetközi egyezményt, amelyet továbbra sem ratifikáltak, és amelynek hatása egyelőre bizonytalan. Sok más területhez hasonlóan az EU a helyes gyakorlatok és gyakorlati megoldások ösztönzése révén olyan szabályozási és jogi keretet tud biztosítani, amely képes világszerte kedvező eredményeket elérni, és hatékonyan tudja kezelni a hajóiparra jellemző, a felségterületén kívül eső területeket érintő kérdések egyedi körét.

3.2.

A nemzetközi jog előírja, hogy minden kereskedelmi hajónak szerepelnie kell valamely ország lajstromában. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia (UNCTAD) jelentése szerint a világ hajóflottájának közel 73 %-át olyan országban lajstromozzák, illetve olyan ország lobogója alatt hajózik, amely eltér a hajó tényleges tulajdonosának székhelye szerinti országtól. A lobogó másik országba való áthelyezésének okai között szerepel az adókikerülés, a nemzeti munkaügyi és környezetvédelmi szabályozás elkerülése, valamint személyzet felvétele olyan országból, ahol a munkaerő költségei alacsonyak. E nyílt lajstromok közül sokat olcsó lobogónak (FOC) vagy jogsértő lobogónak (FONC) neveznek. Ezek olyan országok lobogói, amelyek köztudottan gondatlanul hajtják végre a nemzetközi jogot. A Dél-Ázsiában partra futtatott kiszolgált hajók hozzávetőleg 40 %-át olyan olcsó vagy jogsértő lobogó alatt importálták, mint Saint Kitts és Nevis, a Comore-szigetek és Tuvalu lobogója. Ezeket a „selejtezési” lobogókat nagyon ritkán használják a hajók üzemeltetési ideje alatt, és e lobogók az utolsó útra szóló külön engedményeket és mindenféle állampolgársági követelményt mellőző, gyors lajstromba vételt nyújtanak.

3.3.

Csak néhány hajótulajdonos tett önkéntes intézkedéseket a forgalomból kivont hajója tiszta és biztonságos újrafeldolgozásának biztosítására. A bontás céljából értékesített hajók kevesebb mint 8 %-a rendelkezik továbbra is európai lobogóval, és ezek bontása a legtöbb esetben biztonságos és fenntartható módon történik. A szolgálati idejük végére ért hajók többségét úgynevezett készpénzes felvásárlóknak adják el, akik a hajót eljuttatják a dél-ázsiai végállomásra. A hajótulajdonosok többsége személyesen nincsen kapcsolatban az újrafeldolgozó létesítményekkel: kényelmes távolságban maradnak a végleges ártalmatlanítástól, amit az említett készpénzes felvásárlókra hagynak, akik elhasználódott hajókra szakosodtak és a hajótulajdonosok és a hajóbontó telepek közötti közvetítőként tevékenykednek. Szolgáltatásaik körébe tartozik a hajók utolsó útján való üzemeltetése és személyzettel való ellátása, valamint a szükséges papírmunka elvégzése és a hatóságokkal folytatott ügyintézés a bontás helyszínén.

A magán- és a közszféra hajótulajdonosai egyaránt alkalmazzák ezt a gyakorlatot.

3.4.

Az üzlet a következők számára jövedelmező:

3.5.

Miközben 2009 óta léteznek önkéntes és összehangolt fellépések a hajótulajdonosok részéről – például 2015-ben iránymutatások készültek a veszélyes anyagok leltárának összeállításáról és más, az életciklus végén végrehajtandó teendőkről –, a leselejtezendő hajók elsődleges célpontja mégis Banglades volt, ahol közismerten a legrosszabbak a körülmények (4).

4.1.

2009-ben az IMO elfogadott egy kifejezetten a hajózás számára létrehozott eszközt, a hongkongi egyezményt. Ez szabályozási keretet hoz létre, amelynek végső célja, hogy világszerte fenntartható módon biztosítsa a hajó-újrafeldolgozási tevékenységek terén szükséges egyenlő versenyfeltételeket. A valóságban azonban ezt az állítást semmi nem igazolja. Előrelépést jelent ugyan, ám a végrehajtási és érvényesítési szabályok gyengék és sokféleképpen értelmezhetők, nincs kikötve független tanúsítás és ellenőrzés, és a partra futtatás a gyakorlatban továbbra is megengedett.

4.2.

A hongkongi egyezmény csak 24 hónappal azt követően lép életbe, hogy 15 olyan állam ratifikálja azt, amelyek a globális hajófuvarozási kapacitás 40 %-át képviselik és az aláíró felek összesített hajófuvarozási kapacitásának legalább 3 %-ára kiterjedő éves hajó-újrafeldolgozási kapacitással rendelkeznek. Egyelőre mindössze öt ország – a fontos lobogó szerinti államok közül csak Panama – ratifikálta a hongkongi egyezményt, ám egyikül sem teljesíti az annak hatálybalépéséhez szükséges, a hajó-újrafeldolgozási kapacitásra vonatkozó követelményt. Az egyezmény hatálybalépése tehát nem várható rövid távon.

4.3.

Az IMO egy másik kezdeményezése, a Nemzetközi Hajó-újrafeldolgozási Alap nem részesült nemzetközi szintű támogatásban. Bár az IMO számos téren üdvözlendő tengerészeti reformokat hajtott végre, a hajóbontással kapcsolatos hathatós fellépés nem szerepel ezek között. A hajó-újrafeldolgozási iparág hajlamos olyan országokban megtelepedni vagy oda áttelepülni, ahol alacsonyak a munkaerőköltségek, és ahol a környezetvédelmi, valamint az egészségvédelmi és biztonsági előírások gyengék és végrehajtásuk nem biztosított. Az ilyen államok „facilitáló” szerepe csak úgy szüntethető meg, hogy minden egyes hajóhoz jelentős mértékű, független módon elhelyezett pénzügyi alapot kapcsolunk, ami felelősségteljes újrafeldolgozás esetén visszaigényelhető. A hajózás globális iparág, míg a hajóbontás – a teljes hajóállomány 70 %-át Dél-Ázsia három tengerpartján bontják szét – regionális botrány, amely hatékony megoldást érdemel.

4.4.

Az EU-n belül a leszerelt hajókat veszélyes hulladéknak tekintik, és azok a Bázeli Egyezmény hatálya alá tartoznak. Ez az egyezmény a veszélyes hulladék szállításának valamennyi módját szabályozza és uniós szinten a hulladékszállítási rendelet révén került átültetésre. Ennek elméletileg meg kellett volna akadályoznia, hogy az uniós tulajdonban lévő hajókat felelőtlen módon ártalmatlanítsák. A hajótulajdonosok következetesen megkerülik az egyezmény és a hulladékszállítási rendelet szabályait is, mivel az életciklusuk végéhez közeledő hajóikat – amint utolsó útjukon elhagyták az uniós felségvizeket – eladják készpénzes felvásárlóknak. Ha azonban az EU-n belül hatályba lép a hajók újrafeldolgozásáról szóló rendelet, akkor a valamely uniós tagállam lobogója alatt jegyzett leszerelt hajók 2019-től kikerülnek majd az uniós hulladékszállítási rendelet és a veszélyes hulladék szállításának valamennyi módját szabályozó Bázeli Egyezmény hatálya alól.

4.5.

Az EU és tagállamai elemzést követően arra a következtetésre jutottak, hogy úgy tűnik, a hongkongi egyezmény és a Bázeli Egyezmény azonos ellenőrzési és végrehajtási szintet biztosít a hulladékká nyilvánított hajók vonatkozásában. A nem kormányzati szervezetek világszerte, az ENSZ emberi jogokkal és mérgező hulladékkal foglalkozó különleges előadója, valamint az Európai Parlament és az EGSZB is kifogást emeltek a hongkongi egyezménnyel szemben, mivel az nem nyújt megfelelő megoldásokat.

4.6.

A hatékony megoldás keresése hosszú évek óta szerepel az EU napirendjén. 2007-ben az Európai Bizottság zöld könyvet (5) adott ki a témában, amelyet 2008-ban közlemény (6) és végül 2012-ben a hajók újrafeldolgozásáról szóló rendeletre (7) irányuló javaslat követett. A rendelet 2013. december 30-án lépett hatályba, azonban csak 2018. december 31-től kell teljes mértékben alkalmazni. A rendelet a hongkongi egyezményben foglalt számos követelményt korábban hatályba léptet. Ezenkívül a hajó-újrafeldolgozási rendelet létrehozza azoknak a jóváhagyott hajó-újrafeldolgozó létesítményeknek az európai jegyzékét, ahol az EU-tagállami lobogó alatt közlekedő hajók bontását el kell végezni. Ezeket a létesítményeket független tanúsításnak és ellenőrzésnek kell alávetni. A hajó-újrafeldolgozási rendelet abban a tekintetben is túlmutat a hongkongi egyezményen, hogy szigorúbb előírásokat határoz meg az újrafeldolgozó létesítmények vonatkozásában, valamint figyelembe veszi a kapcsolódó hulladékgazdálkodást és a munkavállalói jogokat.

4.7.

A hajók újrafeldolgozásáról szóló rendelet azonban csak halvány tükörképe az ugyanerről a kérdésről korábban közzétett zöld könyvnek és közleménynek. E két dokumentum részletesen elemzi a hajók újrafeldolgozásával kapcsolatos gondokat Dél-Ázsiában, és azon az állásponton van, hogy hathatós intézkedéseket kell tenni az itt található országokban uralkodó elfogadhatatlan körülmények kezelésére. A hajó-újrafeldolgozási rendeletben foglalt intézkedések azonban nem oldják meg a problémákat. Bár a hajó-újrafeldolgozási rendelet magas szintű előírásokat határoz meg a hajó-újrafeldolgozó létesítmények vonatkozásában, amelyek valóban kizárják a partra futtatás nem megengedett módszerét, azonban a hajótulajdonosok nagyon könnyen megkerülhetik ezeket az előírásokat azáltal, hogy átadják a tulajdonjogot, illetve egyszerűen egy EU-n kívüli ország lobogója alatt hajóznak tovább. Ahogy azt az EGSZB korábban megállapította, a hajóipar felelőssé tételére irányuló politikai akarat egyértelműen hiányzott, és érezhető volt, hogy az Európai Bizottságnak jobb, kreatívabb és merészebb javaslatot kellett volna készítenie, amely több kezdeményezést tartalmaz, és összhangban áll a korábbi európai bizottsági dokumentumok ambícióival (8).

5.1.

A rendeletből hiányzik egy olyan gazdasági eszköz, amellyel az Európai Bizottság a kívánt irányba terelhetné a fejlődést. Az Európai Bizottság 2012. évi kezdeti javaslatában – amely tartalmazott egy záradékot az „utolsó előtti tulajdonos felelősségéről” – felismerte a rendelet leglényegesebb gyengeségét, miszerint a hajótulajdonosok könnyedén megkerülhetik a hajó-újrafeldolgozási rendeletet azáltal, hogy egyszerűen egy EU-n kívüli ország lobogója alatt hajóznak tovább. Bár ezt a záradékot a háromoldalú tárgyalások során elutasították, az Európai Parlament gondoskodott arról, hogy a rendeletbe bekerüljön egy cikk, amely felkéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgáljon meg szóba jöhető alternatív pénzügyi mechanizmusokat.

5.2.

Idén júliusban az Európai Bizottság közzétett egy, az Ecorys, a DNV-GL és a Rotterdami Erasmus Egyetem által készített új tanulmányt egy hajó-újrafeldolgozási engedélyről, amelynek célja a hajótulajdonosok ösztönzése arra, hogy végre vállalják a felelősséget a tiszta és biztonságos hajóbontás tekintetében.

5.3.

A hajó-újrafeldolgozási engedély minden egyes hajó vonatkozásában elkülönített alapot hozna létre, amelyet egy jelentősebb pénzügyi intézménynél helyeznének letétbe. Ebben az alapban halmozódna fel a biztonságos és fenntartható hajó-újrafeldolgozás finanszírozására szolgáló tőke. Az alap összegét a hajó űrtartalma, a szállítás típusa és az uniós kikötők igénybevételének gyakorisága, valamint a bölcsőtől a bölcsőig elven alapuló tervezés és a toxikus anyagok fedélzeti jelenléte határozná meg. A tőke a hajótulajdonosoktól származna, akik minden alkalommal, amikor egy hajójuk uniós kikötőbe hajózik, befizetik az annak megfelelő díjat az adott hajóhoz tartozó alapba.

5.4.

A hajó életciklusának végén az alap visszaigényelhető, amennyiben a hajó újrafeldolgozását valóban az EU által jóváhagyott bontótelepen végezték, és az összeg ekképp felhasználható a felelősségteljes bontás választásából eredő bevételkiesés ellensúlyozására. Az Európai Bizottság még az év vége előtt előterjeszti a tanulmánnyal kapcsolatos hivatalos álláspontját.

5.5.

A javasolt pénzügyi mechanizmus egyik fő előnye a hatályos szabályozási kerettel kialakított szinergia. A javasolt pénzügyi mechanizmus keretében működő ellenőrzési mechanizmusok nagyon jól kiegészítenék a hajó-újrafeldolgozási rendelet keretében jelenleg működőeket, például a létesítményeknek az európai jegyzékbe való felvételük előtt és után történő helyszíni ellenőrzését. Az engedélyeket akár fel lehet venni a kikötő szerinti állam hatósága által a már meglévő kötelezettségek részeként rendszeresen ellenőrizendő engedélyek jegyzékébe. Hasonlóképp, a már létező Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség (EMSA) tűnik a legalkalmasabbnak az engedélyek ellenőrzésének és kibocsátásának a feladatára, míg az esetleges hajó-újrafeldolgozási engedélyből szerzett bevételek kezelését az európai pénzügyi intézmények egyike, például az Európai Beruházási Bank (EBB) vagy az Európai Beruházási Alap (EBA) láthatná el legjobban. Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy mérje fel annak kockázatát, hogy az EU kereskedelmi partnerei esetleg a nemzetközi hajózásba történő versenyellenes beavatkozásnak tekintik ezt a javaslatot.

5.6.

A szóban forgó pénzeszköz közelítene ahhoz, amit az EGSZB javasolt a kiterjedtebb és életképesebb európai hajó-újrafeldolgozási ipar érdekében. Az EU-ban elegendő olyan kapacitás van, amit már nem használnak hajóépítésre és -javításra, de amely kitűnően alkalmas a hajók bontására és újrafeldolgozására. Ez beleillik az Európai Unió arra irányuló terveibe, hogy körforgásos gazdasággal rendelkező, fenntartható, újrafeldolgozó társadalommá fejlődjön, amelyben a hulladék, egy leleményes és szerteágazó újrafeldolgozási rendszer révén, nyersanyaggá alakul. Mindez – tekintettel a hol változó, hol kitartóan emelkedő nyersanyagárakra és a több uniós tagállamban tapasztalható jelentős munkanélküliségre, valamint azon tényre, hogy az EU felségvizeiben álló sok olajtorony közel jár gazdaságilag kifizetődő életciklusa végéhez – egész Európa számára felettébb előnyös lehet. Ezen túlmenően az elhasználódott hajók újrafeldolgozására épülő iparág lehetőséget jelentene a tengeri területek fejlesztésére, valamint a fiatalok és a munkanélküliek újonnan megjelenő szakterületeken való képzésére.

5.7.

Az Európai Bizottság 2016. április 12-én technikai iránymutatást tett közzé a hajó-újrafeldolgozási rendelet értelmében tanúsítást kérelmező hajó-újrafeldolgozó létesítmények számára. Azoknak a létesítményeknek, amelyek be kívánnak kerülni az EU által jóváhagyott létesítmények jegyzékébe, biztosítaniuk kell az egészséges és biztonságos munkafeltételeket, a szennyezés csökkentését – ideértve a megfelelő kapcsolódó hulladékgazdálkodást – és a nemzetközi munkaügyi jog végrehajtását. Az EU-n belüli és kívüli létesítmények egyaránt pályázhatnak a jegyzékbe kerülésre. Az uniós létesítményeken kívül igen valószínű, hogy a jobb kínai és török bontótelepek is bekerülnek a jegyzékbe, amelyet ez év végéig tesznek közzé. A partra futtatás módszerét alkalmazó újrafeldolgozó létesítmények már kérték az uniós jegyzékbe való felvételüket. Az EGSZB egyetért a Parlamenttel és az Európai Bizottsággal abban, hogy a partra futtatás jelenlegi módszerét nem szabadna felvenni az uniós jegyzékbe.

5.8.

Amennyiben Európa azt szeretné, hogy hajói bontását felelősségteljes módon végezzék, gondoskodnia kell arról, hogy ennek költségeit beépítsék a hajó üzemeltetési költségeibe. A piacgazdaságban semmi sem ingyenes, mindennek megvan az ára. A hajók felelős módon történő bontásánál ezt az árat pénzben fizetik. A felelőtlen bontás árát más formában, például a helyi környezet pusztulásával és emberéletekkel kell megfizetni. Mivel ezeket az értékeket az EU nem hajlandó a fizetség törvényes formájának elfogadni, azt sem szabad hagynia, hogy ezek bekerüljenek az Európán kívüli fejlődő országokkal zajló pénzforgalomba.

5.9.

Egy olyan időszakban, amikor az iparágat többletkapacitás és alacsony profit jellemzi, számos jel arra mutat, hogy a hajótulajdonosok nagy többsége ellenáll minden olyan intézkedésnek, amelyek a költségek növekedését vonják magukkal. Mindazonáltal a hajótulajdonosokat érintő hatások mérsékeltek lesznek. Becslések szerint az ahhoz szükséges intézkedések, hogy a hajótulajdonosok 42 %-ának magatartását megváltoztassuk, egy kisebb hajó üzemeltetési költségeit 0,5 %-kal, a nagyobb kategóriákba tartozó hajókét pedig mintegy 2 %-kal emelik meg. Amennyiben megemelkednek az engedélyek díjai és/vagy megrövidül a tőkefelhalmozás időszaka, akkor a fenntartható újrahasznosításra értékesített hajók aránya akár 68 %-ra is emelkedhet. Hosszú távon a jelentés becslései szerint akár az európai kikötőkbe befutó hajók 97 %-a is képes lehet arra, hogy megfelelő finanszírozást gyűjtsön össze a biztonságos újrahasznosítás többletköltségének fedezésére (9).

5.10.

A hajó-újrafeldolgozási engedélyből származó bevételek tekintetében azonban igazolni kell, hogy fedezik a felelősségteljes újrafeldolgozás költségeit, valamint hogy a díjakat az uniós kikötőket igénybe vevő valamennyi üzemeltetőre egyenlő módon alkalmazzák és vetik ki. Egy olyan regionális (kontinensszintű) intézkedést, mint amilyen az uniós hajó-újrafeldolgozási engedély bevezetése, nem lehet világszinten eredményesen alkalmazni a hajótulajdonosok és az IMO együttműködése nélkül. Nagy valószínűséggel elindítaná a globális szintű megoldás kialakulását egy olyan uniós pénzügyi eszköz, amely minden, valamely uniós kikötőt igénybe vevő hajóra alkalmazandó lenne, majd pedig az IMO révén kiterjesztésre kerülhetne. Azon tagállamok kormányainak, ahol jelentős számú hajótulajdonos rendelkezik székhellyel, számottevő erőfeszítéseket kell tenniük, hogy a csalásellenes politikákkal és a WTO iránymutatásaival összhangban előmozdítsák a vonatkozó jogalkotást.

5.11.

A politikai akaratot a megfelelően tájékozott közvélemény is kialakíthatja és támogathatja. A dél-ázsiai újrafeldolgozó létesítmények többségében tapasztalható botrányos körülményeknek a nyilvánosság elé tárása ért el valamennyi hatást, de jelenleg nincs lehetőség arra, hogy a lakosságnak a helyzet miatt aggódó része közvetlenül befolyásolja a hajóipart azzal, hogy bizonyos hajózási szolgáltatásokat igénybe vesz vagy bojkottál. Ezen változtatni kell: a tengeri árufuvarozási szolgáltatások főbb vállalati felhasználóit ösztönözni kell annak megkövetelésére, hogy áruikat olyan hajókon szállítsák, amelyeken felelősségteljes és nem felfüggeszthető elhasználódási irányelveket követnek.

5.12.

Sok más területhez hasonlóan az EU a helyes gyakorlatok és gyakorlati megoldások ösztönzése révén tölthet be szerepet, és olyan támogató szabályozási keretet tud biztosítani, amely képes világszerte kedvező eredményeket elérni és hatékonyan tudja kezelni a hajóiparra jellemző, a felségterületén kívül eső területeket érintő kérdések egyedi körét.

2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/44

Előadó:

Janusz PIETKIEWICZ

1.1.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) úgy véli, hogy a decentralizált, termelő-fogyasztói energiatermelés általános fejlesztése fontos és tartós részét kellene, hogy képezze az Európai Unió energiapolitikájának. Hasznos megoldásról van szó, amely – az energiabiztonságra való tekintettel, illetve környezetvédelmi és társadalmi szempontból – akár nélkülözhetetlennek is bizonyulhat.

1.2.

A termelő-fogyasztói energiatermelés általános energiatermelésben való részarányát az adott tagállamok sajátosságaihoz kell igazítani. Ezért az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság dolgozzon ki egy általános keretet a termelő-fogyasztói energiatermeléshez, de az erre a területre vonatkozó konkrét szabályozások tagállami hatáskörbe tartozzanak.

1.3.

A termelő-fogyasztói energiatermelés sokféle megújuló energiaforrással megoldható, és független az adott terület éghajlati jellemzőitől.

1.4.

A termelő-fogyasztók piaci megjelenését az új technológiák, a digitális forradalom és a gazdasági folyamatokban közvetlen részvételre számot tartó fogyasztók elvárásai tették lehetővé.

1.5.

A „termelő-fogyasztó” fogalmának jobb tagállami megértéséhez az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság határozza meg a „termelő-fogyasztó” fogalmának keretét, amelybe olyan közös, általános szempontok tartoznak bele, mint a berendezés nagysága, az egyéni és közösségi energiatermelés, a berendezés tulajdonlása és a szükségleteken felül megtermelt energia kérdése.

1.6.

Termelő-fogyasztói tevékenységet bárki folytathat, függetlenül attól, hogy tulajdonosa-e az adott ingatlannak, berendezésnek vagy felszerelésnek. Így például egy családi ház tulajdonosa ugyanúgy lehet termelő-fogyasztó, mint egy társasház egyik lakásának bérlője.

1.7.

A termelő-fogyasztói energiatermelésből következő gazdasági előnyök – különösen az alacsony energiaátviteli költségek, a helyi energiaforrások jobb hasznosítása és a helyi lakosság foglalkoztatása – középtávon alighanem oda vezetnek, hogy ez az energiatermelési mód további támogatási mechanizmusok nélkül is működőképes lesz.

1.8.

A tudatosabb és aktívabb fogyasztásból származó megtakarításoknak és társadalmi előnyöknek, a megújuló energiaforrások decentralizált hasznosításának, az alacsonyabb hálózati veszteségeknek és az együttműködésből adódó hatékonyságnak köszönhetően gyorsan megtérülhet az a tőke, melyet a termelő-fogyasztói berendezésekbe, az iparfejlesztésbe, az ellátási és helyi hálózatokba, ezek irányítási rendszereibe és az energiatárolás fejlesztésébe fektettek.

1.9.

A termelő-fogyasztók támogatási rendszereinek semmiképpen sem szabad torzítaniuk az energiapiaci versenyt vagy kiszorítaniuk más szereplőket. Inkább azt kell figyelembe venniük, hogy olyan energiafogyasztók is vannak ezen a piacon, melyek nem tudnak vagy nem akarnak termelő-fogyasztók lenni.

1.10.

A termelő-fogyasztók számára kedvezően kell kialakítani azokat a pénzügyi megoldásokat (például adókat, járulékokat és más díjakat), amelyek hatást gyakorolhatnak a termelő-fogyasztói magatartásra. Semmiképpen sem szabad megengedni, hogy az energiapiacon diszkriminálják a termelő-fogyasztókat.

1.11.

A termelő-fogyasztói energia dinamikus fejlődésének alapja az, hogy jó, partnerségen alapuló kapcsolatok jöjjenek létre a termelő-fogyasztók, más energiatermelők és a villamos energiát szállító és elosztó vállalkozások között. Olyan feltételeket kell teremteni, amelyek szavatolják, hogy a termelő-fogyasztói energiatermelés kiépítése az energiapiac minden szereplője számára előnyökkel jár. Az EGSZB ajánlja, hogy az Európai Bizottság vizsgálja meg, milyen megoldásokat lehet kidolgozni ezen a területen.

1.12.

Olyan megoldásokra van szükség, amelyek a termelő-fogyasztókat megvédik a villamos energiát szállító és elosztó vállalkozások, valamint a nagy energiatermelők monopolisztikus gyakorlataitól.

1.13.

A termelő-fogyasztók általában egyéni szükséglet alapján (saját maguknak vagy polgárok, háztartások, mezőgazdasági üzemek, kisvállalkozások egy csoportjának) termelnek energiát. A berendezések teljesítményét nem lehet pontosan hozzáigazítani az egyéni energiaszükséglethez. Ezért fontos, hogy megoldást találjunk az energiatöbblet problémájára. A kérdés még fontosabbá válik, ha a termelő-fogyasztókat energiatakarékosságra szeretnénk ösztönözni – és mindig fontos, hogy erre ösztönözzük őket.

1.14.

Az termelő-fogyasztók általi energiafogyasztás optimalizálását az intelligens életmód (smart living) rendszereivel kellene támogatni. Az EGSZB amellett szól, hogy ezt vegyék figyelembe az Európai Bizottság által kidolgozott rendszerszintű megoldások keretében.

1.15.

Tekintettel az egyéni termelő-fogyasztók által megtermelt energia kis mennyiségére, nem kellene korlátozni a termelő-fogyasztók hozzáférését a hálózathoz.

1.16.

A termelő-fogyasztói energiatermelés fejlesztése az elosztó- és átvivőhálózatok megfelelő átalakításával és működtetésével jár együtt. A termelő-fogyasztóknak részt kell venniük a járulékos költségek fedezésében, fontos azonban, hogy átlátható szabályok vonatkozzanak a költségmegosztásra.

1.17.

A termelő-fogyasztói energiatermelést csak úgy lehet fejleszteni, ha egyidejűleg a helyi intelligens hálózatokat is építjük. Az intelligens fogyasztásmérők általános bevezetése az EGSZB szerint a hálózati infrastruktúrához tartozik, ezért a költségeket nem szabad közvetlenül a fogyasztókra hárítani. Az EGSZB felhívja a figyelmet a gyűjtött adatok szükséges védelmére.

1.18.

A termelő-fogyasztói energiatermelésből adódó előnyök a kis energiatárolók fejlesztésével megsokszorozódnak. Az EGSZB ajánlja, hogy a tudományos kutatómunka továbbra is a meglévő energiatárolási technológiák tökéletesítésére és újak keresésére irányuljon.

1.19.

A termelő-fogyasztói energiatermelés fejlesztését úgy is lehet fokozni, hogy energiaközösségeket vagy más típusú termelő-fogyasztói csoportosulásokat hozunk létre. A termelő-fogyasztók hatékonyabbak, ha csoportban működnek. Így például hozzájárulnak az áramtermelési költségek csökkentéséhez, erősítik pozíciójukat az energiapiacon, és közvetlenül részt vesznek a helyi energiabiztonság javításához.

1.20.

A termelő-fogyasztói csoportok az egyéni energiatermelést jobban hozzá tudják igazítani az energiaszükséglethez. Így még kevésbé lesz szükség energiaátvitelre, ami csökkenti a csapatban részt vevők energiaköltségeit. A kereslet és a kínálat közötti enyhébb ingadozásnak köszönhetően a termelő-fogyasztói csoportok az elosztási és átviteli hálózatok szempontjából is jobban működnek, mint az egyéni termelő-fogyasztók.

1.21.

Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság a közel nulla energiaigényű épületek támogatását célzó intézkedéseiben hívja fel a figyelmet a termelő-fogyasztói energiatermelés fejlesztésének nagy jelentőségére.

1.22.

Az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a termelő-fogyasztói energiatermeléssel kapcsolatos kérdéseket azokban a jelenlegi kezdeményezéseiben is vegye figyelembe, melyek célja a villamosenergia-piacok újratervezése és a megújuló energiákra vonatkozó jogalkotási csomag felülvizsgálata.

1.23.

Az EGSZB úgy véli, hogy a termelő-fogyasztói energiatermelésből adódó előnyöknek szerepet kellene kapniuk az energiaszegénység csökkentésére és a legsérülékenyebb társadalmi csoportok védelmére irányuló aktív politikákban, valamint az ezüstgazdasággal (silver economy) és az öregedő társadalommal kapcsolatos problémák megoldásában. Ezzel összefüggésben alapvetően fontos lesz a civil társadalmi szervezetek közreműködése.

1.24.

A termelő-fogyasztói energiatermelés átfogó fejlesztése a helyi vállalkozások fellendítésére is esélyt kínál, így elősegítheti új munkahelyek létrehozását a szükséges felszerelések és szolgáltatások biztosítása területén.

1.25.

A termelő-fogyasztói energiatermelés további fejlesztésére rendkívül nagy hatással van a helyi és regionális önkormányzatok megfelelő elkötelezettsége. Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság a Polgármesterek Szövetsége keretében foglalkozzon ezzel a szemponttal.

1.26.

Mivel a tagállamokban különbségek mutatkoznak a termelő-fogyasztói energiatermelés fejlettségét illetően, különféle fórumokat kellene szervezni a tapasztalatcsere megkönnyítésére. Az EGSZB szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság az energiaunió keretében készülő éves jelentés részeként kövesse nyomon a termelő-fogyasztói energiatermelés fejlődését a tagállamokban. Az összegyűjtött adatokat igen jól lehet majd hasznosítani a tagállami intézkedésekben.

1.27.

A termelő-fogyasztói energiatermelés általános bevezetése összetett, sokrétű és hosszú folyamat. Ezért fontos, hogy a termelő-fogyasztói energiatermelés fejlesztését ösztönző megoldások hosszú távon stabilak legyenek.

2.1.

Az energiaforrásokhoz való hozzáférés, az energiabiztonság, valamint az egyes társadalmi csoportok és a nehéz helyzetben lévő fogyasztók szükségleteit figyelembe vevő árképzési politika komoly kihívást jelent a társadalmak, valamennyi politikai vezetés és az egyes fogyasztók számára.

2.2.

Egészen mostanáig kizárólag égetés útján tudtunk hatékonyan energiát nyerni, talán a vízenergia-hasznosítás kivételével. A technológiai fejlesztések eredményeként lehetővé vált, hogy égetés nélkül állítsunk elő nagy mennyiségű energiát. Megtanultuk, hogyan lehet energiát előállítani a legtisztább formában: a napfényből, a környezet szennyezése nélkül. Ez az energiaforrás ráadásul ingyenes és kimeríthetetlen, csak a berendezések jelentenek költséget.

2.3.

Ugyanilyen hatékonyan lehet előállítani villamos energiát a szélenergiából, azaz ugyanabból forrásból: a Napból, amely a Föld felmelegítésének különbségeivel légtömegmozgásokat okoz. Ugyanez érvényes a biomasszára is, mivel a fotoszintézis a fő oka folyamatos újratermelődésének.

2.4.

A megújuló energia fejlesztése elkerülhetetlen. Ennek okai között említhetjük a fosszilis tüzelőanyagok korlátozott rendelkezésre állását (egyre nagyobb mértékű kiaknázásuk miatt), sok ország importfüggőségét, illetve a globális felmelegedést és a légszennyezést. Következésképpen Európa és vele együtt a legnagyobb gazdaságok többsége elkezdett beruházni a megújuló energiába.

2.5.

Az 1992-ben Rio de Janeiróban tartott Föld-csúcstalálkozón alapvető társadalmi-gazdasági elveket fogadtak el, melyek kötelező célként határozták meg a környezet védelmét, többek között az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye révén.

2.6.

2015 szeptemberében az ENSZ Közgyűlése elfogadta a fenntartható fejlesztési célokat. Egyikük (a 7. cél) arra vonatkozik, hogy mindenki számára biztosítani kell a megújuló energiához való hozzáférést. Jelenleg a világon 1,2 milliárd ember nem fér hozzá villamos energiához.

2.7.

Több mint 120 millió uniós polgárt fenyeget a szegénység és a társadalmi kirekesztődés. Az európaiak 10 %-a olyan háztartásban él, amelyben senkinek sincs munkahelye, és növekszik a hajléktalanok száma. Ezek a számadatok az energiaszegénységről is tájékoztatást adnak.

2.8.

A civil társadalmakban rendkívüli támogatottságot élveznek a megújuló energiaforrások. Ezt bizonyítja Ferenc pápa 2015. évi környezetvédelmi enciklikája és a muszlim, hindu és buddhista vallási vezetők nyilatkozatai az éghajlatváltozásról. A vallási vezetők arra szólították a hitközségeket, hogy kötelezzék el magukat a nulla vagy alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövő mellett.

2.9.

A 2015-ben Párizsban tartott COP21 konferencián, amelyen közel 200 ország vett részt, megerősítették a fosszilis tüzelőanyagoktól való elmozdulás szükségességét. Úgy fogalmaztak, hogy az elsődleges cél „a globális átlaghőmérséklet növekedésének jóval – az iparosodás előtti szintet 2 oC-kal meghaladó – szint alatt tartása, valamint erőfeszítések meghozatala a hőmérsékletnövekedés 1,5 oC-ra korlátozására”.

3.1.

Az elmúlt fél évszázad során a Föld lakossága megháromszorozódott. A globális pénzügyi rendszer törékenysége azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a világgazdaságban hosszú távú stagnálás következik be. A magas munkanélküliség és a növekvő energiaköltségek számos országban instabilitást okoztak, növekedtek a vállalkozások működési költségei és a fogyasztókra is több teher hárult.

3.2.

A világ azzal szembesült, hogy elengedhetetlen a gazdasági paradigmaváltás és az üzleti modellek átalakítása, ami a társadalmakat sem hagyja érintetlenül. A digitális világforradalomnak és a dolgok internetének köszönhetően kialakult a új rendszer eszköztára.

3.3.

2020-ra több mint 50 milliárd hálózati csatlakozású készülék lesz a piacon, azaz hétszer több, mint amennyi ember él a világon. Nem is a személyi számítógépek, hanem az okostelefonok jelentik már most a legfontosabb eszközt arra, hogy a világgal kommunikáljunk. 2020-ban körülbelül 6,1 milliárd okostelefon lesz a piacon.

3.4.

A dolgok internete emberek milliói számára tette lehetővé, hogy közösségi hálózatokban vegyenek részt. Létrejött a „megosztásalapú gazdaság” (sharing economy) modellje, amely jobban igazodik a társadalmi kohézióra összpontosító társadalomszerveződéshez. A gazdaság kezd elmozdulni a felülről lefelé szerveződő módon irányított, centralizált intézményektől a megosztás elképzelése felé, és számos kizárt társadalmi csoport esélyt kap arra, hogy tevékenyen részt vegyen a gazdasági életben.

3.5.

Az online platformoknak köszönhetően a fogyasztók termelőkké válhatnak, akik információkat és – 3D nyomtatók segítségével – termékeket hoznak létre és terjesztenek. Az ilyen platformok lehetővé teszik személygépkocsik, otthonok, ruhák és egyéb cikkek megosztását. A fogyasztó/termelő képzésben is vehet részt az interneten, orvosi tanácsadásban részesülhet, vagy mesterembert kereshet otthona felújításához. A fiatal megosztásalapú gazdaságban a szociális vállalkozók a bankok kihagyásával, a közösségi finanszírozás igénybevételével finanszírozhatják gazdasági tevékenységeiket.

3.6.

A digitális lehetőségek világában a társadalmi tőke éppen olyan fontos, mint a pénztőke, a hozzáférés fontosabb, mint a tulajdonlás, és a kapitalista piacokon jellemző „ellenérték” helyébe egyre inkább az együttműködő közösségben jellemző „megosztási érték” lép.

3.7.

A digitális technológia fejlődése és az energiaágazatbeli új üzleti modelleknek, többek között a decentralizált energiatermelés modelljének megjelenése lehetővé teszi, hogy a vidéki területeket, az agglomerációk peremvárosait, a családi házakból álló lakóterületeket, a társasházi közösségeket és a lakásszolgáltató társaságokat hatalmas potenciállal rendelkező nagy erőműveknek tekintsük. Ugyanez érvényes a decentralizált erőforrások felhőjére, amelynek alapján megszületik az energiabiztonság új doktrínája, amely alulról felfelé építkezik, a háztartásoktól, a gazdaságoktól, a kisvállalkozásoktól és a mikrovállalkozásoktól kiindulva.

3.8.

Az energiaágazatban az internet emberek milliói számára tette lehetővé – a megosztáson alapuló gazdaság keretében – a közösségi hálózatokban való részvételt, az energia előállítását otthonaikban, irodaépületekben és raktárépületek tetején, majd annak megosztását az energia internetén (Internet of Energy) keresztül, éppen úgy, ahogyan manapság információkat hozunk létre és osztunk meg a hálózaton keresztül. A rendszer még jelentős mértékben fejlesztendő elemei között szerepel az energiatárolás, az energiahálózatok internetképessé tétele és az elektromos járművek.

4.1.

A piac kiegészítésére irányuló tisztaenergia-termelés és a fosszilis tüzelőanyagok helyettesítése szükségessé tette az energiarendszerek átalakítását és az új szereplők piaci részvételére vonatkozó szabályok bevezetését.

4.2.

A Lisszaboni Szerződés 2. cikke (3) bekezdésének megfelelően a fenntartható fejlődés Európában a szociális piacgazdaságban valósul meg. A civil társadalmi partnerek fontos szerepet játszanak ebben, és központi jelentőségű kérdés az energiarendszereink átalakításának általános elfogadása, különösen helyi szinten.

4.3.

Az Európai Unió célokat tűzött ki az energiaunióval és azzal kapcsolatban, hogy az EU 2030-ra egy energiahatékony és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasággá alakuljon át. A fő célok közül kettőt említünk: az egyik az üvegházhatású gázok kibocsátásának 40 %-os csökkentése, a másik pedig a megújuló energiaforrások arányának 27 %-ra való növelése, de ehhez nem határoztak meg országspecifikus mutatókat. Az alacsony energiafogyasztású gazdaság úgy gondoskodik az energiabiztonságról és a gazdasági növekedésről, hogy közben alacsony szinten tartja a szén-dioxid-kibocsátást, hosszabb távon pedig biztosítja a helyileg termelt energia előállításának és fogyasztásának növekedését. A legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint a megújuló energiaforrásoknak köszönhetően 2014-ben világszerte 380 millió tonnával lehetett csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást.

4.4.

Az Európai Unió által kitűzött, 2030-ra elérendő egyedi célok egyike a magánháztartások és a vállalkozások energiára fordított kiadásainak csökkentése. Az új technológiák teremtette lehetőségeknek köszönhetően mindkét kategória képes lesz aktívan belépni az energiapiacra.

4.5.

Az EU energiamérlege a kereskedelemtől függ. Az EU éves bruttó hazai energiafogyasztásának több mint a fele (400 milliárd EUR) importból származik. Néhány tanulmány szerint 2030-ra az EU külső energiaellátástól való függésének mértéke elérheti a 70 %-ot. Becslések szerint a megújuló energiaforrások 2014-ben lehetővé tették, hogy a fosszilis tüzelőanyagok fogyasztásának csökkenése világviszonylatban elérje a 114 millió tonna kőolaj-egyenértéket (Mtoe).

4.6.

Az EU számára kulcsfontosságú, hogy javuljon az energiamérlege. Az egyik megoldás az, ha az energiát több helyi forrásból közvetlenül az egyes fogyasztók állítják elő. A helyi igények kielégítésére irányuló megújulóenergia-termelés széles körű helyi támogatása nélkül előfordulhat, hogy a meglévő keretben számos országnak gondot fog okozni az energiabiztonság szavatolása.

4.7.

Sokat fejlődtek az otthoni berendezésekkel folytatott energiatermelési technológiák, és egyre hatékonyabb megoldások léteznek az energia ezekben a berendezésekben történő tárolására, az energia intelligens hálózatokon keresztül történő továbbítására, az intelligens fogyasztásmérőkre és a helyi keresletgazdálkodásra, aminek köszönhetően a fogyasztói berendezések jelentős hatással lehetnek minden egyes ország energiaszerkezetére.

4.8.

A megújuló energiával foglalkozó ágazat fontos lendületet adhat a műszaki innovációnak, és nélkülözhetetlen az európai energiarendszer alapvető átalakításához a digitális egységes piaci stratégia keretében.

4.9.

A passzív fogyasztók különböző ágazatokban aktív termelő-fogyasztókká válásáról, illetve arról a lehetőségről, hogy a mikrovállalkozásokat és az egységes piaci stratégiákat beépítsük a dolgok internete digitális korszakába, az Európai Bizottság „Európai digitális egységes piaci stratégia” című, 2016. májusi közleménye (COM(2015) 192 final) számol be részletesen. A stratégia három pillérre épül: 1. az internetes termékek és szolgáltatások elérhetőbbé tétele, 2. a digitális hálózatok és szolgáltatások fellendülését elősegítő feltételek megteremtése, és 3. az európai digitális gazdaság növekedési potenciálja. Ez évente 415 milliárd EUR-t hozhat az Európai Unió gazdaságának, és több százezer új munkahely létrejöttét eredményezheti, többek között a megújuló energia ágazatában.

4.10.

A nagy energiatermelők és -elosztók által dominált piacot meg kellene nyitni az egyéni szereplők előtt, és több szegmensre kellene osztani. A villamos energia többé nem felülről lefelé irányulóan, nem központilag szabályozott módon fog áramlani a nagy erőművektől a fogyasztókig. Az áramot több decentralizált megújuló energiaforrásból fogják előállítani.

4.11.

A villamosenergia-termelés decentralizációjának mértékét az energiafogyasztók sajátosságaihoz kell szabni. E tekintetben a különbségek mindenekelőtt azzal függnek össze, hogy az adott országban működnek-e energiaintenzív iparágak.

4.12.

Az energiabiztonság manapság egyre nagyobb mértékben függ az energiarendszernek a terrorista támadásokkal szembeni ellenálló képességétől. A decentralizált villamosenergia-termelés kialakításával az energiabiztonság is nő, mivel a decentralizált energiatermelés kevésbé érzékeny a terrorista fenyegetésekre.

4.13.

A decentralizált energiaforrások lehetővé teszik, hogy az olyan szereplők energiaellátásának folytonosságával kapcsolatos problémákat is megvizsgáljuk, akiknek gazdasági tevékenysége jelentős mértékben függ az áramellátástól (pl. baromfitenyésztő gazdaságok, feldolgozóüzemek, hűtőházak). Léteznek olyan EU-tagállamok, amelyekben az áramszünetek átlagos időtartama évente nem több mint húsz perc, viszont léteznek olyanok is, amelyekben az áramellátás szünetelésének éves átlagos időtartama 450–500 perc. A termelő-fogyasztói mikroberendezések az ilyen országban működő termelőknek biztosítják a rendszerműködés folytonosságát.

4.14.

A decentralizált termelő-fogyasztói energiatermelés általános fejlesztése olyan lehetőségeket teremt, melyeket ki lehet aknázni az Európa 2020 stratégiában meghatározott, társadalmilag fontos uniós területeken, így például az idősödő társadalomhoz társuló demográfiai problémák megoldásához, illetve a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben.

4.14.1.

A stratégia egyik célkitűzése az, hogy legalább 20 millióval csökkentse a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett polgárok hatalmas számát (122 millió fő). Támogatást operatív támogatási programok, aktív munkaerőpiaci eszközök és célzott alapok – többek között az Európai Szociális Alap költségvetésének legalább 20 %-a – fognak bizosítani. Ha logisztikai és pénzügyi támogatást nyújtunk a szóban forgó embereknek abban, hogy mikro-energiaközösségeket alapítsanak és/vagy részt vegyenek a dolgok internetéhez kapcsolódó, már működő helyi vállalkozásokban, akkor ezzel utat nyithatunk számukra a szakmai és társadalmi integráció felé, és segíthetünk nekik abban, hogy megmeneküljenek a fenyegető szegénységtől.

4.14.2.

Hasonló kihívásokkal találkozunk az ezüstgazdasággal kapcsolatban is. Az Európai Unió olyan történelmi kihívással áll szemben, amellyel még egyetlen társadalomnak sem kellett szembesülnie, nevezetesen az élettartam meredek növekedésével és a mindennapi élet ezzel egyidőben zajló általános digitalizációjával, ami a megszokottaktól eltérő gazdasági megoldásokat és új társadalmi stratégiákat tesz szükségessé.

4.14.3.

2060-ban minden egyes fiatalra két idős állampolgár fog jutni (1). Az idős lakosságot és az idős munkavállalókat nem kellene a társadalomra veszélyt és terhet jelentő tényezőnek tekinteni, hanem esélynek arra, hogy a digitális forradalom korában létrejöjjön egy munkahelyekben gazdag gazdaság (job-rich economy), amely arra használja az idősek rengeteg tapasztalatát és szabad idejét, valamint – akár szerény – pénzügyi tőkéjüket, hogy biztonságosan beruházzon a digitális korszak vállalkozásaiba. Az egyik lehetőség az idősek „e-szeniorként” (vagyis az e-gazdaságban részt vevő idősként) való bevonása az energiatermelő tevékenységekbe, például a lakótelepeken vagy lakótömbökben működő szövetkezeti erőművekben.

5.1.

A modern kapitalizmus megkülönböztető jegye, hogy a fogyasztás fogalmát a termelési és forgalmazási folyamatokkal összefüggésben határozza meg, így a fogyasztás már nem egy bőségben élő elit kiváltsága, hanem tömegjelenség.

5.2.

A „termelő-fogyasztó” kifejezést elsőként Alvin Toffler író és jövőkutató használta 1980-ban. A „Harmadik hullám” című művében a termelő-fogyasztást olyan jelenségként határozta meg, amely elmossa a piaci termelés és fogyasztás közötti különbséget. A szóban forgó harmadik hullám egy folyamat, amelynek során az egyének vagy szervezett termelő-fogyasztói csoportok részt vesznek a saját használatra szánt termékek termelésében, elmozdítva a termelők és a fogyasztók közötti határt.

5.3.

A fogyasztókat, többek között a háztartásokat kizárólag passzív piaci szereplőként szemlélő piac fogalma többé már nem volt összhangban a technológiai fejlesztésekből következő kihívásokkal. Marshall McLuhan és Barrington Nevitt már 1972-ben jelezte, hogy az elektrotechnika fejlődésével a fogyasztó képessé válhat arra, hogy termelővé váljon.

5.4.

A modern társadalomban a gazdaságok gerincét a fogyasztók biztos és megfizethető energiaellátása jelenti, melynek során az energiaszegénység elleni küzdelem keretében figyelembe veszik a sérülékeny társadalmi csoportok szükségleteit is.

5.5.

A termelő-fogyasztók olyan személyek, csoportok vagy háztartások és mezőgazdasági üzemek, amelyek – adott esetben szervezett formában, például egyesületek, alapítványok vagy szövetkezetek keretében működve – egyidejűleg termelői és fogyasztói is annak az energiának, melyet a házuk udvarára vagy a lakó- és kereskedelmi épületekre szerelt kisméretű berendezésekkel (pl. mini szélturbinákkal, fotovoltaikus panelekkel, napkollektorokkal és hőszivattyúkkal) előállítanak. A termelő-fogyasztók lehetnek kisvállalkozások is, ideértve a szociális vállalkozásokat és a helyi önkormányzatokat is.

5.6.

Az termelő-fogyasztás koncepciója a villamosenergia-termelésen túl a fűtést és a hűtést is magában foglalja.

5.7.

A termelő-fogyasztók alapvetően saját felhasználásra termelnek energiát. Így az általuk fogyasztott javak társelőállítójává válnak. Azok a személyek is termelő-fogyasztónak minősülnek, akik a saját fogyasztásuknak többé-kevésbé megfelelő energiamennyiséget termelnek meg, akkor is, ha a két folyamat nem egy időben zajlik. Például előfordulhat, hogy főként nappal állítanak elő energiát, és ha ebből viszonylag keveset használnak fel saját szükségleteik kielégítésére, akkor a többletet más fogyasztóknak értékesítik, illetve az energia java részét akkor fogyasztják el, amikor ők maguk már jóval kevesebbet állítanak elő.

5.8.

Az egyéni termelő-fogyasztás megváltoztatja a mindennapok szervezését. Hátterében gyakran a szabványosított tömegtermeléssel való elégedetlenség áll. A digitális kor modern fogyasztói azt szeretnék, ha egyénként kezelnék őket, és lehetőséget látnak arra, hogy személyre szabottan elégítsék ki szükségleteiket és vágyaikat. Tudatosan részt vesznek a környezetvédelemmel és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás elleni küzdelemmel kapcsolatos projektekben.

5.9.

A termelő-fogyasztók a modern energiarendszerre való átállást a fejlődéshez, a kreativitás és függetlenség iránti igényhez társítják. A piacon legaktívabb termelő-fogyasztói csoport tagjai az úgynevezett netgenerációból kerülnek ki. Ez a generáció abban különbözik a többitől, hogy a világot nem a fogyasztás, hanem az alkotás szemszögéből szemléli. A szabadsághoz, a társadalommal szembeni hitelességhez, a gyors életritmushoz és az innovativitáshoz kapcsolódó szükségleteket kívánja kielégíteni.

5.10.

Az első termelő-fogyasztói folyamatok a szolgáltatási és e-kereskedelmi ágazathoz tartozó egyszerű önkiszolgáló tevékenységekben, a fogyasztó nem piacorientált lépéseiben gyökereztek. A termelő-fogyasztás egyéb kiváltó okai között szerepelnek a munkaerőpiacon bekövetkezett változások, a mindennapi tevékenységek számítógépesítése, az otthonról való munkavégzés lehetősége (távmunka), a több szabadidő rendelkezésre állása és az az igény, hogy ezt a szabadidőt minél jobban hasznosítsuk.

5.11.

A termelő-fogyasztás – nem csak az energiaágazatban való – fejlődésének piacra visszavezethető okai között említhetjük a háztartások jövedelmének a válság alatt bekövetkezett csökkenését, az áruk és szolgáltatások növekvő árait, a napi szintű takarékoskodás szükségességét, illetve áruk és szolgáltatások saját használatra történő, gazdaságilag motivált előállítását.

5.12.

Számos ország elismeri a decentralizált energiaforrások, köztük mikrolétesítmények párhuzamos fejlesztéséből származó előnyöket. Az ilyen létesítmények teljesítményének felső határa rendszerint 50–100 kW. Ez különösen a termelő-fogyasztói berendezésekre érvényes.

5.13.

A termelő-fogyasztóktól származó energia a decentralizált villamosenergia-termelésre való átállás alapvető elemének tekinthető, azaz olyan megoldásnak, amely az energiabiztonság szempontjából és a környezeti és társadalmi megfontolásokat szem előtt tartva általában véve kívánatos.

5.14.

A termelő-fogyasztás koncepciójának széles körű megvalósítása jelentősen segítheti a párizsi COP21 konferencián vállalt feladatok teljesítését.

5.15.

Az EU a fogyasztókat helyezte energiapolitikájának középpontjába, és lehetővé teszi számukra az új technológiák aktív kiaknázását. Az utóbbi években új megújulóenergia-technológiák jelentek meg mind a nagyipari berendezésekhez, mind a kisebb volumenű projektekhez, és ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a szükséges kezdeti beruházások költsége. A fotovoltaikus modulok költsége 2008 és 2012 között 80 %-kal csökkent. Ennek eredményeként a vállalkozások és a háztartások képessé váltak arra, hogy megkezdjék saját villamos energiájuk kifizetődő módon történő előállítását és fogyasztását.

5.16.

A termelő-fogyasztóktól származó energia fejlesztésének előnyeit szem előtt tartva, észszerű cél arra ösztönözni a potenciális termelő-fogyasztókat, hogy legyenek aktívak ezen a területen. Ez a támogatás magában foglalhatja az akadályok felszámolását és az adminisztratív eljárások egyszerűsítését, a hálózathoz való hozzáférés megkönnyítését, illetve az energiatöbblet értékesítéséhez kedvező feltételek kialakítását.

6.1.

A termelő-fogyasztói szövetkezetek korlátlan számú, jogi személyiséggel rendelkező személy önkéntes gyülekezete azzal a céllal, hogy a tagok segítségével közösen fedezzék energiaszükségletüket.

6.2.

A termelő-fogyasztók önállóan vagy a társasházban élő szomszédokkal együtt is folytathatják tevékenységüket. Szövetkezetről akkor beszélünk, ha több ember fektet be egy adott termelő-fogyasztó berendezésbe. Itt lehet szó akár egy adott terület egész lakóközösségéről is. Az elképzelés lényege az, hogy megújuló energiaforrások felhasználásával villamos energiát vagy hőt termeljenek saját szükségletük kielégítése céljából, vagy adott esetben azért, hogy a többletet térítés ellenében betáplálják a hálózatba. Szövetkezetalapításhoz Németországban három természetes személy, Lengyelországban pedig tíz természetes személy vagy három jogi személy együttműködése szükséges.

6.3.

A közelmúltbeli német tapasztalatok szerint a szövetkezetek célja nem a profit maximalizálása, hanem mindenekelőtt az, hogy gazdasági segítséget és támogatást biztosítsanak tagjaik számára. Közel ezer szövetkezet közül minden negyedik kizárólag a tagok hozzájárulásaiból tartja fenn magát. A többiek kétharmada szövetkezeti bankoktól kapott hitelekből gazdálkodik. Minden tag egy szavazattal rendelkezik, függetlenül pénzügyi hozzájárulásának összegétől. A tagdíjak általában nem magasak, az összeget a szövetkezet alapszabálya határozza meg. Ha a szövetkezet veszteséget termel, akkor a tagok felelőssége a saját befektetésük mértékére korlátozódik.

6.3.1.

A szövetkezeteknek gazdasági szempontból ugyanolyan hatékonyan kell működniük, mint minden vállalkozásnak. A szövetkezetek előnye a csődesemények elhanyagolható arányában mutatkozik meg (Németországban az összes csődesemény 0,1 %-a). Kezdetben átlagosan 5–6 %-os osztalék volt jellemző, jelenleg 2–3 %-os.

6.3.2.

Németországban az önkormányzatok nagyon fontos partnerei az energiaszövetkezeteknek, és nem pusztán azért, mert a tetőket és az önkormányzati épületeket rendelkezésre bocsátják beruházások céljára. Gyakran előfordult, hogy a polgármesterek kezdeményezték az energiaszövetkezetek létrehozását, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy megnyerjék a helyi lakosokat ennek az elképzelésnek.

6.4.

Az energiaszövetkezetek létrehozásának egyik figyelemre méltó előnye az, hogy így kisebb költséggel lehet energiát termelni, mint egyénileg.

6.5.

Az energiaszövetkezetek igen jelentősen erősítik a termelő-fogyasztók pozícióját az energiapiac nagy szereplőivel szemben.

6.6.

Az energiaszövetkezetek emellett közvetlenül bevonják a helyi lakosokat az adott terület energiabiztonságának növelésébe. Ez rendkívül fontos a helyi közösségek szükségleteihez és feltételeihez szabott megoldások optimalizálásához.

6.7.

A szövetkezeti mozgalom, különösen a régi EU-tagállamokban, jelentős szerepet játszott a gazdasági növekedés és a versenyképesség előmozdításában, valamint az olyan európai értékek támogatásában, mint a szolidaritás, az önrendelkezés és a demokrácia. A régi EU-tagállamok szövetkezeteinek gazdasági potenciálja még mindig óriási. Közép- és Kelet-Európa egykori szocialista országaiban azonban a szövetkezeti mozgalom szocialista gyökerei, valamint az egykor arra irányuló politika, hogy a szövetkezeteket a központi és regionális hatóságok ellenőrzése alá vonják, ma akadályozzák a szövetkezeti szektort a fejlődésben, és negatív hatással vannak a termelő-fogyasztó szövetkezetek felé tanúsított hozzáállásra.

6.8.

A „saját fogyasztás modellje” megnyitotta a lehetőséget az energiaköltségek csökkentésére, különösen a kkv-k előtt, amelyek számára a magas energiaköltségek súlyos terhet jelentettek. A társasházban élő fogyasztók körében új modellek jelentek meg, a saját lakásnak vagy harmadik felek lakásának a tetejére telepített fotovoltaikus panelektől kezdve egészen az olyan megújulóenergia-projektekig, melyeket energiaszövetkezetek valósítanak meg.

2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/53

Előadó:

Stéphane BUFFETAUT

1.1.

Tudósok és mérnökök évek óta dolgoznak az óceánok energiájának kiaknázásán. Végtelen megújuló energiatartalékokat jelentenek a folyóvizek, az árapály és a hullámenergia. Franciaországban az EDF-nek a Rance folyó torkolatában épült tengerienergia-üzeme, amelyet de Gaulle tábornok avatott fel 1966-ban, 240 MW energiát fejleszt 24 turbinával, amelyek egyenként 10 MW energiát termelnek. A szélerőművek legújabb generációja legjobb esetben 8 MW-ot termel. E technológia tehát hatékony, még akkor is, ha a Rance-on épült gát volt hosszú időn át az ilyen berendezés egyetlen példája a világon. Ma már létezik egy másik, hasonló létesítmény a Sihwa tavon, Dél-Koreában, amelynek a teljesítménye 254 MW. Voltak tervek Nagy Britanniában is, de azokat leállították vagy felfüggesztették az ökológiai okokra hivatkozó ellenzés miatt.

1.2.

Ebből következik, hogy az ilyen létesítményeknek akkor van létjogosultságuk, ha földrajzilag kedvező helyszínekre telepítik őket, ahol az árapály-együtthatók erősek, és így a nemzeti energiaszerkezetben jobban figyelembe kellene venni őket.

1.3.

Létrehozták az első ipari létesítményeket, ami azt mutatja, hogy ezeket a technikákat nem merész kísérleteknek, hanem fejlesztendő tiszta energiaforrásoknak kell tekintenünk.

1.4.

Az EGSZB véleménye szerint tehát érdemes fejleszteni ezt a típusú megújuló elektromosenergia-termelést, és nem csupán a szélerőmű- és napenergia-technikákra kell összpontosítani. Kétségtelen, hogy a tengeri energiák nem aknázhatók ki mindenhol, de káros volna egy előre kiszámítható megújuló energiaforrást mellőzni, amelynek a környezetre gyakorolt hatása csekély vagy kezelhető. Mindenki tudja, hogy az energia jövője az ellátási források változatosságán alapul majd.

1.5.

Németország, Belgium, Dánia, Franciaország, Írország, Luxemburg, Norvégia, Hollandia és Svédország 2016. június 6-án arról döntöttek, hogy megerősítik együttműködésüket a tengeri szélenergia terén. Az energetikai és klímaügyi unió megbízott európai biztosaival a kontinens északi-tengeri területeire vonatkozó külön cselekvési tervet írtak alá. Ez az együttműködés mindenekelőtt a szabályozások és a tengeri szélenergia támogatási rendszerének az összehangolásában, valamint az elektromos hálózatok összekapcsolásában nyilvánul majd meg.

1.5.1.

Az EGSZB kifejezetten ajánlja egy hasonló együttműködési eljárás elfogadását a tengeri energiákra vonatkozóan, mind a hidraulikus energiafejlesztők, mind pedig az árapálygátak esetében, amely azon tagállamok egymás közötti, illetve az Európai Unióval szomszédos olyan országokkal való együttműködését jelentené, amelyek az ilyen jellegű létesítmények működtetésére alkalmas területekkel rendelkeznek; ilyenek főként az Atlanti-óceán, a Fekete-tenger és az Északi-tenger partján fekvő országok.

1.6.

Az EGSZB úgy véli, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a technológiákat sem, amelyek még nem forrottak ki teljesen, például a hullámokból vagy az árapályhőből nyert energiát, de olyan időszakokban, amikor kevés közpénz áll rendelkezésre, annak odaítélése során hatékonysági szempontoknak kell teljesülniük, és ezért prioritásként kell kezelni a legrövidebb időn belül eredményt hozó technológiákat.

1.7.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az e területre fordított beruházások az Európai Unió számára lehetővé tennék, hogy idővel az új megújuló energiák élvonalába kerüljön. A megújuló energiaforrások terén a szabadalmak 40 %-ával már az európai vállalatok rendelkeznek. Az EGSZB további kutatási-fejlesztési erőfeszítéseket javasol a tengeri energia terén, csakúgy mint az ingadozó teljesítményű energiaforrásokból termelt energia tárolása kapcsán, hogy ezáltal a megújuló energiák termelését egyenletessé lehessen tenni.

1.8.

Az EGSZB óva int attól a kísértéstől, hogy a támogatásokat kizárólag a klasszikus megújuló energiákra tartsák fenn, hiszen ez csökkentheti a lehetőségeket, és a hatékony lobbi által támogatott technikák javára torzítaná a megújulóenergia-gazdálkodást.

2.1.

Bolygónk nagy részét óceánok borítják, ezért inkább tengeranyának, mintsem földanyának kellene hívni. A halállományokat az ember mindig hasznosította táplálkozásához. A közelmúltban sikerült erőforrásokat kiaknázni a tengerfenékbe vagy a tengerfenék alá fúrva (polimetál konkréciók, kőolaj stb.). Az óceánok által generált energiát az egyes partvidékeken található árapálymalmok évszázadok óta használják, de kisüzemi keretek között.

2.2.

Napjainkban a különféle szennyezések ellen folytatott küzdelem és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésének szükségessége miatt a tenger energetikai potenciálja felé kellene fordítani figyelmünket. Mindent egybevetve az Európai Unió és a tengerparttal rendelkező tagállamok hogyan hagyhatnák figyelmen kívül azokat a lehetőségeket, amelyeket az energia területén az óceánok tartogatnak számukra?

2.3.

Az európai tengeri terület jelentős méretű, ugyanakkor e hatalmas területek megújuló energiaforrásainak kiaknázása jelenleg még nagyon kezdeti szakaszban van. Pedig az Európai Unió és a tagállamok az energiaágazati innovációs vállalkozások és ipari csoportok révén hozzájárulhatnának a tengeri energiák kiaknázását célzó új technológiák megvalósításának elősegítéséhez. A tengeri energiák fóruma pont ezt kívánja elősegíteni.

2.4.

A megújuló tengeri energiaforrások változatosak: hullámzás, hullám, áramlás, árapálymozgások, hőmérsékletkülönbség a felszíni vizek között, szél. Minden egyes technika, minden egyes módszer eltérő földrajzi és ökológiai követelményekhez kötött, ami azt jelenti, hogy ezeknek az innovációs technikáknak a megvalósítása kizárólag a velük járó hátrányok és következmények figyelembevételével lehetséges.

3.1.

Mindenki, aki látta már a nyugodt vagy a haragos óceánt, tudja, hogy ez a hatalmas víztömeg állandó mozgásban van és erőhatások működnek benne. Ezért természetes, hogy felmerül a kérdés, vajon a tenger által fejlesztett energiát ki lehet-e aknázni, meg lehet-e kötni.

3.2.

Mely technikákat tanulmányozták vagy valósították meg a gyakorlatban?

3.3.

A gyakorlatban a legígéretesebb technikának az árapályáramlások kiaknázása tűnik. Mindazonáltal e technikák potenciálja nagyban függ a telepítési helytől. A legérdekesebbek az atlanti-óceáni és fekete-tengeri területek, ahol az árapály-együtthatók a legjelentősebbek. A leginkább említésre méltó hatékonyság azon területeken található, ahol az árapály maximális kiterjedése nagy. Ennek a típusú kiaknázásnak az a hatalmas előnye, hogy előre kiszámítható és rendszeres energiát szolgáltat, mivel az árapály állandó és a mértéke előre jól ismert.

Az EDF szerint az Európai Unió számára kiaknázható energiapotenciál 5 GW körül lehet (melyből 2,5 a francia partokon), ami 12, egyenként 10 800 MW teljesítményű atomerőműnek felel meg. Mindazonáltal az árapályáramlások kiaknázása technológiai kutatási szakaszban van, még nem működőképes, a rance-i gát esetét kivéve.

3.4.

Melyek a tesztelt hidraulikus energiafejlesztési technológiák?

4.1.

A hullámenergiát hasznosító megoldásoknak hosszú a listája, vannak vízbe helyezett, felszínre, partra vagy part mentén telepített prototípusok. Az energiamegkötő rendszerek prototípusonként változnak: felszíni (hullámzás) vagy víz alatti (égitest-eltolódások vagy -mozgások) mechanikus energiamegkötés, a hullámok áthaladásakor keletkező nyomásváltozás (a vízszint változása) megkötése vagy gát segítségével egy víztömeg fizikai megtartása.

4.2.

A fő hátrány az, hogy az árapály áramlásokkal ellentétben a hullámenergia kevéssé kiszámítható. Jelenleg a hullámzás és a hullámenergia kiaknázása technológiai kutatási szakaszban van, még nem működőképes. Mindazonáltal hat különböző technikát tesztelnek:

5.1.

Az óceánok felszíni és mély vízrétegei közötti hőmérséklet-különbség hasznosításáról van szó. Gyakran használják erre az „OTEC” mozaikszót, amely az ocean thermal energy conversion (az óceán termikus energiájának átalakítása) kifejezést takarja. Az európai uniós szövegekben a hidrotermikus energia kifejezés a használatos „a felszíni vízrétegekben hő formájában tárolt energiára”.

5.2.

A napenergiának köszönhetően a felszínen a víz hőmérséklete magas, és a trópusi területeken akár 25 oC-nál magasabb is lehet, míg a mélyebb rétegekben, ahová nem hatol le a napfény, a víz hideg, 2–4 oC körüli a hőmérséklete, kivéve a zárt tengereket, például a Földközi-tengert. Ráadásul a hideg vízrétegek nem keverednek a meleg vízrétegekkel. E hőmérséklet-különbséget termikus berendezéssel lehet kiaknázni. E berendezésnek egy hideg és egy meleg forrásra van szüksége az energiatermeléshez, és először a mély rétegekből érkező vizet, majd pedig a felszíni vízréteget használja fel forrásként.

5.3.

Az optimális és megtérülő működéshez azonban ezt a típusú tengeri termikus berendezést olyan speciális területekre kell telepíteni, ahol a felszíni vízrétegek és a mélyebb vízrétegek hőmérséklete meghatározott hőmérsékleti tartományban mozog. A vezetékek akár ezer méter körüli mélységig is lemehetnek, ellenőrzött költségek és technológia mellett. Ezért értelmetlen volna tehát a partoktól kilométerekkel távolabb telepíteni a tengeri termikus berendezéseket, mivel hosszabb csővezetékekre lenne szükség, ami többletköltségekkel járna. A gyakorlatban az optimális terület a Ráktérítő és a Baktérítő között fekszik, vagyis + 30 és –30 földrajzi szélességi fok között, tehát az Európai Unió számára az úgynevezett legkülső területeken.

6.1.

Noha nem a szó szoros értelmében vett tengeri energiákról van szó, meg kell említeni a tengerfenékhez rögzített vagy úszó (természetesen lehorgonyzott) szélerőműveket, amelyek messze a legfejlettebbek a tengeren, így szinte szokványosnak számítanak az előzőekben bemutatott technikákhoz képest. Ugyanakkor kétségtelenül van környezetre gyakorolt és vizuális hatásuk. Gyakran volt már szó a halászokkal fennálló területhasználati konfliktus kérdéséről. A gyakorlatban a tengerfenékhez rögzített szélerőműparkok a halak szaporodását elősegítő tengeri rezervátumok. Így közvetett módon ezek a létesítmények a halászok javát is szolgálják, mivel ezek a halászat számára tiltott területek hozzájárulnak a halállomány helyreállításához, az oszlopok alapja pedig mesterséges zátonyként funkcionál.

6.2.

Európában jelenleg leginkább ez a módszer elterjedt, alkalmazása fellendülőben van. Közel száz szélerőműtelep van jelenleg, főként az Északi-tengeren, az Atlanti-óceánon (Nagy-Britannia) és a Balti-tengeren. A Földközi-tengeren kevés létesítmény, illetve projekt van, mivel mély a tenger és kevés a kontinentális lemez, vagy egyáltalán nincsen.

6.3.

E technikák megvalósításának fő lépései az alábbiakban foglalhatók össze:

6.4.

A francia partok mentén is van két jelentős projekt, az egyik Bretagne-ban, a másik Noirmoutier és Yeu szigete között. Kiírták a közbeszerzési pályázatokat és kiválasztott ák a szolgáltatói konzorciumokat.

6.5.

Az offshore szélparkok gazdasági hozama a helyszíntől és mindenekelőtt a szél erejétől és rendszerességétől függ, teljesítménye így akár meg is duplázódhat. Alacsony kereslet idején néha előfordult, hogy a szélerőmű által termelt energiatöbbletet negatív árakon értékesítették az azonnali piacokon. Ezért az ilyen típusú elektromos energiatermelés fellendülése nehezen kiaknázható többletet eredményezhet, mivel rendkívül erősen függ egyszeri és előre nem látható meteorológiai eseményektől (lásd Wolf professzor véleményét az időszakos energiákról).

6.6.

A módszer fejlesztése és az elmúlt húsz év szélerőművekhez kapcsolódó technológiai előrelépései révén csökkennek a beruházási és az üzemeltetési költségek. A 2000-es évek elején egy megawattóra előállítási költsége 190 EUR volt, jelenleg 140–160 EUR. Összehasonlításképpen egy EPR-típusú modern atomreaktorban egy megawattóra előállítási költsége 130 EUR, de a termelés stabil és kiszámítható.

6.7.

Egyértelmű, hogy a többi tengeri energiafejlesztési technikának fel kell tudnia venni a versenyt az offshore szélparkokkal ahhoz, hogy ipari szintre tudjon fejlődni, és bizonyítania kell, hogy versenyképes előnyöket nyújt az offshore szélparkokhoz képest, amelyek nem elhanyagolható karbantartási és felügyeleti költségekkel járnak. Napjainkban a hidraulikus energiafejlesztők és a torkolatgátak tűnnek a leghatékonyabb és leginkább megtérülő rendszereknek. Egyik előnyük, hogy előre tervezhető és rendszeres energiát szolgáltatnak.

7.1.

Mivel zöldenergiákról van szó, a különböző európai és nemzeti támogatási rendszerekből támogathatók, nevezetesen a preferenciális vételár révén. Mindazonáltal az offshore szélerőművektől eltekintve e technológiákat, elsősorban a hidraulikus energiafejlesztőket még „nagy léptékben” tesztelni kell. Csak remélni lehet, hogy egyfajta ökológiai konzervativizmus nem gördít akadályt a kikísérletezett új technikák elé. Tudjuk, hogy a torkolatgátak fejlődése azért nem volt lehetséges, mert a környezetvédők és a halászok erősen ellenezték. Minden berendezésnek vannak környezeti hatásai. Ezért tehát a lehető legpontosabban mérni kell e hatásokat, hogy meg lehessen becsülni a költségek és az előnyök közötti tényleges egyensúlyt.

7.2.

Nemrégiben Paimpol és Bréhat szigete között a tengerben helyezték el az első hidraulikus turbinaerőművet. Az árapály emelkedő és süllyedő áramlásai mozgatják a turbinák lapátjait; minden egyes turbina 1 MW teljesítmény fejlesztésére képes, és e hidraulikus energiafejlesztők 3 000 háztartás elektromos energiaigényét lesznek képesek kielégíteni.

7.3.

Végezetül pedig a tengeri energia kitermelési technikái hatékonysági szempontból mind a telepítés helyétől függenek. Ezért tehát nem jelentenek egyetemesen hatékony energiaforrást. Ily módon e területen több észszerűséggel kell eljárni, mint bizonyos egyéb támogatott megújuló energiák, például a napkollektorok esetében, amelyeket esetenként inkább az adókedvezmények, mintsem a hatékonysági szempontok miatt telepítenek. Hangsúlyozni kell, hogy a szén-dioxid megadóztatása hozzájárul majd a ma még gyerekcipőben járó megújulóenergia-termelési technikák gazdaságossá tételéhez.

2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/58

Előadó:

Ioannis VARDAKASTANIS

1.1.

Az EGSZB üdvözli a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet, mivel a világunk megváltoztatására irányuló nagyratörő célkitűzéseket és célokat foglal magában, valamint történelmi jelentőségű változást képvisel a gazdasági, társadalmi és környezeti különbségek globális kezelése terén. Mivel az Európai Unió (EU) kiemelkedő nemzetközi szerepet tölt be a diplomácia, az emberi jogok előmozdítása, a kereskedelem, a fejlesztés és a humanitárius segítségnyújtás, valamint a multilaterális szervezetekkel folytatott munka, illetve a harmadik országokkal folytatott kétoldalú együttműködés terén, ezért globális szinten nagy hatással lehet a fenntartható fejlesztési célok megvalósítására irányuló folyamatra. Az önkéntes jelentéstétel azonban alááshatja a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend egységes, eredményes és mérhető végrehajtását. Az EGSZB sürgeti az EU-t, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtását tekintse kötelezettségnek és olyan lehetőségnek, amely révén a jövőbeli uniós szakpolitikák és programok kialakíthatók. Az EGSZB arra is rámutat, hogy az EU-nak fel kell karolnia a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet, mivel olyan újszerű, előretekintő narratívát kínál és biztosít, amellyel az EU fenntartható fejlesztési unióvá tehető, következésképp az uniós polgárok és a világ számára új megvilágításba helyezi az inkluzív humánfejlődést.

1.2.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend maradéktalanul tükrözi a mindenki számára elérhető jólétre, az emberi jogokra, a társadalmi igazságosságra, a szegénység elleni küzdelemre, a demokratikus kormányzásra, a szociális piacgazdaságra és a környezetvédelemre vonatkozó európai értékeket. Ezért az EU-nak vezető szerepet kell betöltenie a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásában, és hozzá kell járulnia a fenntartható fejlesztési célok globális szintű megvalósításához. Így az EU elismerten vezető szereplője lesz a környezetileg, társadalmilag és gazdaságilag felelős és fenntartható fejlődés, valamint az emberi jogok tiszteletben tartása, a nemek közötti egyenlőség, a megkülönböztetésmentesség és a veszélyeztetett csoportok támogatása előmozdításának. A szegénység felszámolásának átfogó prioritást kell biztosítani az uniós szakpolitikákban és programokban. Ezen túlmenően teljes mértékben és eredményesen érvényesíteni kell az éghajlati igazságosság és az igazságos átmenet alapelveit és be kell őket illeszteni a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtására vonatkozó átfogó uniós stratégiába.

1.3.

Az EGSZB rámutat, hogy az EU csakis akkor tudja globális szinten teljesíteni fenntartható fejlesztési kötelezettségvállalásait és következésképp lényegesen és eredményesen előmozdítani a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtását, ha megteszi a szükséges változtatásokat annak érdekében, hogy szakpolitikáit és programjait kiegyensúlyozott és inkluzív módon a fenntartható fejlesztési célok három pilléréhez igazítsa. Az EU-nak és a tagállamoknak erkölcsi és politikai kötelessége az uniós polgárok és a világ lakossága felé egyaránt, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtását politikailag egységes és összehangolt módon kezelje. Az uniós intézményeknek és a tagállamoknak a legmagasabb politikai szinten, az Európai Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament közötti intézményközi megállapodás révén sürgősen egyezségre kell jutniuk a követendő útirányról, hogy így szilárd alapot hozzanak létre a további politikai lépések számára (1). Ennek a fenntartható fejlesztési célok végrehajtását érintő megállapodásnak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend érvényesítésére irányuló átfogó stratégia számára kell biztosítania az alapot, amelynek célja hogy az EU-t fenntartható fejlesztési unióvá tegye.

1.4.

Az EGSZB – ahogy azt már egy korábbi véleményében (2) megtette – sürgeti egy fenntartható fejlődéssel foglalkozó európai civil társadalmi fórum létrehozását, amelynek feladata a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásának előmozdítása és nyomon követése az EU bel- és külpolitikái és programjai összhangjának biztosítása érdekében. A fórumban valamennyi érdekelt fél – ideértve a Tanácsot, az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet és a civil társadalmat – egyaránt kulcsfontosságú szereplőként vesz részt, ami a fórum munkáját az európai polgárok számára átláthatóvá és elszámoltathatóvá teszi. Az EGSZB kész támogatni ezt az eljárást.

1.5.

Az EU-nak 2017-től kezdődően proaktív módon rendszeres önkéntes felülvizsgálatot kell benyújtania bel- és külpolitikáiról és programjairól az ENSZ magas szintű politikai fórumának ülésén. Az EU lesz az első regionális szervezet, amely ilyet visz véghez. Ezen túlmenően az EU-nak éves tematikus jelentéseket kell készítenie az ENSZ magas szintű politikai fórumának éves tematikus felülvizsgálataival összhangban. Az említett jelentéstételi eljárásba teljes mértékben be kell vonni a civil társadalmat a fenntartható fejlődéssel foglalkozó európai fórum keretében. Az EGSZB kész támogatni ezt az eljárást (3).

1.6.

Az EU kötelezettséget vállalt arra, hogy hiánytalanul teljesíti a környezet, az emberi jogok, valamint a gazdasági, szociális és kulturális jogok védelmére irányuló nemzetközi és európai szerződéseket és megállapodásokat. Következésképp a nemzetközi és európai jogszabályoknak alá kell támasztaniuk a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásával, nyomon követésével és felülvizsgálatával kapcsolatos uniós megközelítést. A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend önkéntes jellege nem veszélyeztetheti a nemzetközi és európai jogszabályokkal kapcsolatos kötelezettségeknek a fenntartható fejlesztési célok megvalósítására vonatkozó átfogó uniós stratégiában való teljes és eredményes érvényesítésére és beillesztésére irányuló kötelezettséget. Az EU nemzetközi kötelezettségei valamennyi uniós politika és program tekintetében alkalmazandók.

1.7.

Az Európai Bizottságnak kell megszabnia, hogyan veszik figyelembe a külső tevékenységek eszközeit a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendben. Az első lépés a külpolitikák feltérképezése, azonban ez önmagában nem elegendő, ezért ezt ki kell egészíteni egy részletes és átfogó hiányelemzéssel és -értékeléssel, hogy megállapítsák a tényleges eltéréseket a jelenlegi külpolitikák és programok, illetve azon jövőbeli külpolitikák és programok között, amelyeknek teljes mértékben, kiegyensúlyozott és tisztességes módon magukban kell foglalniuk, érvényesíteniük és integrálniuk kell a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend gazdasági, szociális és környezeti pillérjeit. Az EGSZB ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen konkrét lépéseket mindezek felvételére a fenntartható fejlesztési célok megvalósításáról szóló következő közleménybe.

1.8.

Az Európai Bizottságnak teljesen be kell illesztenie és érvényesítenie kell a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet az Európai Uniós külső tevékenységeiben. Az EU jelentős világpolitikai szereplő, aki más (állami, kormányközi, magán és nem kormányzati) érdekelt felekkel külső tevékenységei és eszközei útján folytat együttműködést. Az Európai Bizottságnak ezért fel kell használnia a kulcsfontosságú területeket – többek között a kereskedelmi és fejlesztési politikákat, a szomszédságpolitikát, a környezeti politikákat és az éghajlat-politikát, a kül- és biztonságpolitikát, a szociális és szolidaritási gazdaságot, az emberi jogok előmozdítását, a humanitárius segítségnyújtást, a katasztrófakockázat-csökkentést és a technológiaátvitelt –, hogy tevékenyen elősegítse a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtását. Az Európai Bizottságnak teljes körűen integrálnia és hasznosítania kell a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzusban, és az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az nem érvényesül kellőképpen az EU globális kül- és biztonságpolitikai stratégiájában (4). Az Európai Bizottságnak fel kell vennie a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendről szóló, régóta várt és sokat késlekedő közleményébe a politikai koherencia és politikai koordináció külső tevékenységekben és programokban való megvalósítására irányuló érdemi programot, hogy biztosítsa a fenntartható fejlesztési megközelítés érvényesülését valamennyi külpolitikában.

1.9.

Az Európai Bizottságnak, pontosabban a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek hatékony mechanizmusokat kell kialakítania a hivatalos fejlesztési segítségnyújtás és az addisz-abebai cselekvési program egységes módon való koordinálására, annak biztosítása érdekében, hogy a hivatalos fejlesztési támogatást olyan partnerségek, valamint konkrét programok és projektek számára ítéljék oda, amelyeket a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend három pillérével összhangban és a szegénység felszámolására, a „senki se maradjon le” törekvésre, az éghajlati igazságosságra, az igazságos átmenetre, az inkluzív növekedésre és fejlődésre, a modernizáció, az infrastruktúrafejlesztés és fenntartható vállalkozások előmozdítására, az egyenlőtlenség elleni küzdelemre, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozó alapelvek teljes körű figyelembevételével dolgoztak ki.

1.10.

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság hasznosítsa az európai strukturális és beruházási alapok feltételességen alapuló megközelítését a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend külső tevékenységekre vonatkozó eszközökbe való integrálása során, ezért a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend hasonló, feltételességen alapuló megközelítését kellene alkalmazni valamennyi, a fenntartható fejlesztési célokhoz kapcsolódó szakpolitika és program esetében.

1.11.

A harmadik országokban található uniós delegációknak vizsgálatokat kell végrehajtaniuk a fenntartható fejlesztési célokkal kapcsolatos lakossági tudatosság és tájékozottság felmérése céljából. Az Európai Bizottságnak tudatosságnövelő tevékenységeket és kampányokat kell szerveznie és végrehajtania, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend európai menetrenddé váljon. Az Európai Bizottságnak rendszeresen Eurobarométer vizsgálatokat kell végeznie a fenntartható fejlesztési célokkal kapcsolatos lakossági tudatosság és tájékozottság felmérése céljából. A civil szervezetekre alapvető fontosságú szerep hárul ebben a folyamatban.

1.12.

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend tekintetében adjon ki éves jelentést a külső tevékenységek végrehajtásáról és a pénzeszközök felhasználásáról. Ezeknek a fenntartható fejlesztési célok megvalósítására vonatkozó, tervezett éves uniós jelentések részét kell képezniük. Az Európai Bizottságnak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrenddel kapcsolatos mutatókat is ki kellene dolgoznia, és be kell illesztenie ezeket külső politikáiba és programjaiba annak érdekében, hogy elősegítse az értékelést, elbírálást és jelentéstételt arra vonatkozóan, hogy az EU külső eszközei mennyire hatékonyan juttatják el a finanszírozási forrásokat a fenntartható fejlesztési célokkal kapcsolatos projektek és programok számára és különösen abban a tekintetben, hogy milyen mértékben vették figyelembe a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend gazdasági, szociális és környezeti pilléreit az EU külső tevékenységekkel kapcsolatos eszközeiben.

1.13.

Az Európai Bizottságnak elő kell mozdítania külső politikáiban és programjaiban a több érdekelt felet tömörítő kormányzási modell alkalmazását, így téve a harmadik országok civil társadalmi szervezeteit a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának valódi partnereivé. A konzultáció és a részvételen alapuló döntéshozatal ezen új megközelítését átláthatósággal, elszámoltathatósággal és partnerséggel kell támogatni. A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend demokratikus végrehajtásához valamennyi fázisban – beleértve a nyomon követést és a felülvizsgálatot is – a civil társadalmi szervezetek teljes körű bevonására van szükség.

1.14.

AZ EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a civil társadalmi szervezetek kapacitásépítését foglalja bele a külső szakpolitikák és programok finanszírozási eszközeibe. Az Európai Bizottságnak egyedi programot és költségvetési tételt kell létrehoznia a civil társadalmi szervezetek kapacitásépítésének támogatásához, hogy azok teljes mértékben részt vehessenek ebben a folyamatban. A meglévő kapacitásépítő programokat nyilvánvalóbb módon meg kell nyitni a helyi problémák és a kormányzással kapcsolatos kérdések között kapocsként szolgáló civil szervezetek előtt (5).

1.15.

Az EGSZB a világ sok országában számos partnerrel kerül kapcsolatba, ezért kész elősegíteni valamennyi (főleg civil társadalmi) partner tényleges és érdemi bevonását a fenntartható fejlesztési célok megvalósításába és nyomon követésébe, és e célból vállalja a civil társadalom nemzeti szinten való részvételének elősegítését.

2.1.

Az EGSZB üdvözli a világ vezetői által 2015. szeptember 25-én„Alakítsuk át világunkat” címmel, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend tekintetében tett kötelezettségvállalást, amely a szegénység megszüntetésére, bolygónk megóvására és a jólét mindenki számára való biztosítására irányuló célokat határoz meg. Valamennyi fejlesztési célon belül a következő 15 évben megvalósítandó egyedi célkitűzéseket határoztak meg. Következésképp a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend várhatóan elősegíti a szilárd és inkluzív partnerségek kialakítását és létrehozását valamennyi érdekelt fél között, és így jelentősen támogatja egy új kormányzási modell globális szintű megvalósítását.

2.2.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet a gazdasági, szociális és környezeti pillérekre vonatkozó egyetemes, oszthatatlan és integrált megközelítés jellemzi, ezért egyedülálló egyensúlyt teremt a fenntartható fejlődés három vetülete között. Ez az oka annak, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend történelmi jelentőségű változást képvisel a gazdasági, szociális és környezeti különbségek világszerte való kezelése terén.

2.3.

A 2030-as menetrend olyan cselekvési terv, amelynek középpontjában az emberek, a bolygónk és a jólét áll. A fenntartható fejlődés gazdasági, környezeti és szociális dimenzióját egyaránt érintő 17 fenntartható fejlesztési célt és 169 célkitűzést határoz meg, amelyek mindenki számára biztosítani kívánják a jólétet, a millenniumi fejlesztési célok eredményein alapulnak, kezelik a millenniumi fejlesztési célok hibáit és hiányosságait, valamint a világ számára a fenntartható fejlődésre és az inkluzív növekedésre vonatkozó olyan új elképzelést kínálnak, amely a lakosság minden rétege számára előnyös. A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendnek célkitűzése továbbá az emberi jogok és az egyenlőség mindenkire kiterjedő megvédése, előmozdítása és megvalósítása, a nemek közötti egyenlőség hangsúlyozása mellett (5. célkitűzés).

2.4.

Az EGSZB magáénak vallja és teljes mértékben támogatja a „senki se maradjon le” alapelv jelentőségét, ami valamennyi fenntartható fejlesztési célkitűzésre és célra vonatkozik, amit ezért teljes körűen érvényesíteni kell a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtására és nyomon követésére vonatkozó partnerségek, politikák és fellépések kialakítása során.

2.5.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend az ENSZ-en belül egy magas szintű politikai fórum (HLPF) elnevezésű, magas szintű kormányzási struktúrát hozott létre, amely a menetrend végrehajtására vonatkozó szisztematikus felülvizsgálatok és nyomon követés feladatával megbízott, több érdekelt felet tömörítő platform. A HLPF első ülését a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend aláírását követően 2016 júliusában tartották, és 22 kormány – köztük négy uniós tagállam – benyújtotta az első önkéntes nemzeti felülvizsgálatot, amelyben beszámolnak az országukban (Észtország, Finnország, Franciaország és Németország, valamint Egyiptom, Fülöp-szigetek, Grúzia, Kína, Kolumbia, Koreai Köztársaság, Madagaszkár, Marokkó, Mexikó, Montenegró, Norvégia, Sierra Leone, Svájc, Szamoa, Togo, Törökország, Uganda és Venezuela) a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtására tett erőfeszítéseikről.

2.6.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtása során nagyobb figyelmet kell fordítani az olyan fellépésekre, politikákra, programokra és a több érdekelt felet tömörítő, átlátható és részvételen alapuló partnerségek létrehozására, amelyek célja, hogy az egyetemesség, az oszthatatlanság, az átláthatóság, az elszámoltathatóság és az emberi jogok alapelveire alapozva világszerte felszámolja a gazdasági, szociális és környezeti különbségeket.

2.7.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend egyetemes és oszthatatlan jellege egyaránt vonatkozik a fejlődő és fejlett országokra, és végrehajtása minden féltől átalakító erejű gazdasági, szociális és környezeti változásokat követel meg. A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásában az EU-tól elvárják, hogy jó példával járjon elöl, ezért az EU-nak és a tagállamoknak össze kell hangolniuk valamennyi szakpolitikájukat és programjukat a szegénység és az egyenlőtlenség elleni küzdelem célkitűzéseinek elérése, bolygónk megóvása és az inkluzív gazdasági növekedés kiegyensúlyozott és koherens módon történő megvalósítása érdekében, mivel ez a lakosság minden rétege számára egyenlő mértékben előnyös, valamint integrálja és érvényre juttatja a fenntartható fejlesztési célok három pillérét.

2.8.

Az uniós intézményeknek magas szintű eljárásokat kell indítaniuk, amelyek az EU-t fenntartható fejlesztési unióvá tevő magas szintű politikai döntéseket eredményeznek. Rendkívüli fontosságú tehát, hogy kidolgozzanak egy, a fenntartható fejlesztési célok megvalósítására irányuló átfogó stratégiát, hogy kiegyensúlyozott módon, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend három pillérét egyformán figyelembe véve mozdítsák elő, biztosítsák és érvényesítsék a koherenciát és koordinációt az uniós politikákban és programokban.

3.1.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásának legnagyobb kihívása a szegénység valamennyi formájának – ideértve a mélyszegénységet is – felszámolása. Ez egyben az Európai Unió szerződéseiben foglalt kulcsfontosságú, több területet érintő alapelv és érték, valamint a fenntartható fejlődés megvalósításának előfeltétele (1. célkitűzés). Az EU jelentős globális jelenléttel rendelkezik és következésképp de facto az egyik legfőbb szereplővé vált, aki világszerte erőteljesen befolyásolja a gazdasági növekedési és a fejlesztési politikákat. Ezért egyedülálló lehetősége van arra, hogy külső politikáit és programjait a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend globális szintű végrehajtására irányítsa úgy, hogy biztosítja a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend három pillérének kiegyensúlyozott beillesztését az EU valamennyi külső tevékenységekkel kapcsolatos eszközébe. A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend egyetemességére és oszthatatlanságára tekintettel az EU számíthat arra, hogy fokozott vizsgálatnak vetik alá, elsősorban és leginkább abban a tekintetben, hogy hogyan birkózik meg ezzel a kihívással.

3.2.

Az EU-nak fel kell tárnia azokat a mechanizmusokat, amelyek révén megoszthatóak az éghajlatváltozással kapcsolatos terhek és előnyök, mivel az hatással van ez emberi jogokra, a szegénységre és az egyenlőségre. Az egyik ilyen mechanizmus az „éghajlati igazságosság”, amely a globális felmelegedést etikai és politikai, nem pedig csupán környezeti és fizikai kérdésként kezeli. Ez úgy történik, hogy az éghajlatváltozás hatásait összekapcsolják az igazságosság, kiváltképp a környezeti és szociális igazságosság elképzelésével, és megvizsgálnak olyan kérdéseket, mint az egyenlőség, az emberi jogok, a kollektív jogok és az éghajlatváltozással kapcsolatos történelmi felelősségek. Az éghajlati igazságosság alapvető tétele, hogy az éghajlatváltozás azokat sújtja a legjobban, akik a legkevésbé felelősek érte.

3.3.

Ugyanilyen fontos, hogy a külső és belső uniós szakpolitikákba és eszközökbe integrálják az „igazságos átmenet” elképzelését, amely segíti a lakosság és a munkavállalók jogainak érvényesítését (pl. méltányos munka), miközben korszerűsítést valósít meg és a nemzeti gazdaságokat és az üzleti szereplőket környezetbarátabbá és szociálisan felelősebbé teszi az EU külső eszközei révén.

3.4.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend gazdasági, szociális és környezeti pillérei külső uniós tevékenységek révén történő tisztességes végrehajtásának magában kell foglalnia olyan stratégiákat, amelyek előmozdítják a karbonszegény, körforgásos és együttműködésen alapuló gazdaságokat, a fenntartható élelmiszertermelést és -fogyasztást, az innovációba és a hosszú távú korszerűsítésbe való beruházást és a fenntartható vállalkozások ösztönzését (6).

3.5.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend az önkéntesség elvén és megközelítésén alapul, és ez hátráltathatja a teljes körű és gyors végrehajtást. Ugyanakkor az EU-nak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtását belső és külső viszonylatban is kötelező eljárássá kell tenni; 17 célja teljes mértékben összeegyeztethető az EU szerződésekben foglalt alapelveivel és értékeivel, amelyeket ezért érvényesíteni kell és végre kell hajtani az uniós szakpolitikák és programok révén. Az EU külső tevékenységének ezen alapelvekben és értékekben kell gyökerezni.

3.6.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend teljes uniós végrehajtása tényleges elkötelezettséget követel meg a legmagasabb politikai szinten az uniós intézményektől és a tagállamoktól annak érdekében, hogy a fenntartható fejlesztési célokat eredményesen és gyorsan érvényesítsék, integrálják és belefoglalják valamennyi uniós politikába és programba.

3.7.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend egyetemes jellege és a világ országai által tett kötelezettségvállalások – függetlenül a szóban forgó országok gazdasági és szociális fejlettségének és életszínvonalának szintjétől – igen komoly kihívást jelentenek az EU számára a tekintetben, hogy vezető szerepet töltsön be és iránymutatást nyújtson a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend globális szintű fokozatos végrehajtásához. Mindazonáltal ennek megvalósításához és ahhoz, hogy az EU a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend megvalósításában fontos szerepet töltsön be, meg kell hozni a szükséges döntéseket és meg kell tenni a szükségszerű változtatásokat a politikák és a programok terén.

3.8.

Meg kell jegyezni, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend elfogadása óta eltelt egy év, amely alatt az Európai Bizottság nagyon következetlenül és összehangolatlanul kezelte a menetrend végrehajtását. A magas szintű politikai fórum első ülésére az ENSZ keretében 2016 júliusában került sor, ahol négy tagállam (Észtország, Finnország, Franciaország és Németország) nyújtotta be önkéntes felülvizsgálatát. Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság nem készített koherens és koordinált stratégiát a magas szintű politikai fórum első ülésére, hogy elősegítse egyrészről az uniós tagállamok közötti, másrészről a tagállamok és az uniós intézmények közötti szinergiák jobb koordinálását és megvalósítását.

3.9.

A koordináció hiánya tükröződik a globális kül- és biztonságpolitikai stratégia és a fejlesztési politikáról szóló új konszenzus konzultációs dokumentumaiban is, ami mutatja a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend korlátozott fokú integrálását és érvényesítését. Az év elején az Európai Bizottság konzultációt kezdeményezett a szociális jogok európai pilléréről úgy, hogy említést sem tett a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendről, illetve konkrétabban annak szociális pilléréről. Megjegyzendő, hogy az EGSZB most dolgozza ki a szociális jogok európai pillérére vonatkozó véleményét, amely az EGSZB nézeteit fejti ki. Az EGSZB nyomatékosan hangsúlyozza, hogy nem lehet és az EU-nak nem is szabad részterületekre bontva végrehajtania a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendet.

3.10.

Az EU és a tagállamok közel 150 ország számára nyújtanak fejlesztési támogatást; ők nyújtják a legnagyobb hivatalos fejlesztési segítséget, amely az évente világszerte biztosított hivatalos fejlesztési segítségnyújtás több mint 50 %-a. Az előzetes számadatok azt mutatják, hogy az EU (uniós intézmények és a tagállamok) által biztosított teljes hivatalos fejlesztési segítségnyújtás harmadik éve folyamatosan növekedve, 2014-et 15 %-kal meghaladva, 2015-ben 68 milliárd euróra emelkedett, és elérte eddigi legmagasabb szintjét. Az EGSZB sürgeti az EU-t és a tagállamokat, hogy növeljék a teljes hivatalos fejlesztési segítségnyújtást, amely 2015-ben az EU bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 0,47 %-a volt, és amelynek el kell érnie a 0,7 %-os célkitűzést.

3.11.

Az Eurobarométer felmérése rámutat arra, hogy „tíz uniós polgárból közel kilencen támogatják a fejlesztési támogatást (89 % – ez közel négy százalékpontos emelkedés 2014-hez képest). Több mint felük gondolja úgy, hogy az ígért támogatási szinteket az EU-nak biztosítania kell” (7). Az európai polgárok elvárják az EU-tól, hogy teljesítse a fenntartható Európára vonatkozó új elképzelést nyújtó fenntartható fejlesztési célokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásait, és teljesítse végrehajtási kötelezettségeit.

3.12.

Az Európai Bizottságnak el kell végeznie a harmadik országokra irányuló politikák és programok felülvizsgálatát, hogy biztosítsa azok összeegyeztethetőségét a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrenddel. Az Európai Bizottság által végzett feltérképezést ki kell egészíteni egy átfogó és részletes hiányelemzéssel, hogy beazonosítsák a harmadik országokra szabott uniós politikák és programok egymás közötti és a fenntartható fejlesztési célokhoz viszonyított hiányosságait és következetlenségeit.

3.13.

Nem állnak rendelkezésre megbízható és lebontott adatok a világ kiszolgáltatott helyzetben lévő lakosságáról. Ezért az Európai Bizottságnak támogatnia kell a fenntartható fejlesztési célok mutatóival foglalkozó intézményközi és szakértői csoport munkáját. Az Eurostatnak növelnie kell a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend által az EU-n belüli kiszolgáltatott csoportokra kifejtett hatás mérésére irányuló kapacitását. Az EGSZB kéri, hogy készüljön éves jelentés arról, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend tekintetében hogyan hajtották végre a külső tevékenységeket, illetve hogyan használták fel a pénzeszközöket. Ezeknek a fenntartható európai fejlesztési célok megvalósítására vonatkozó, tervezett éves Eurostat jelentések részét kell képezniük.

3.14.

Az uniós intézményeknek meg kell tenniük a szükséges lépéseket ahhoz, hogy meg tudjanak felelni annak a kihívásnak, amit a „senki se maradjon le” alapelv életbeléptetése és ezen alapelv politikáikba és programjaikba való teljes körű integrálása jelent. Ennek megvalósításához jelentős mennyiségű lebontott, megbízható és hozzáférhető adatra van szükség.

3.15.

Az Európai Bizottságnak mindig be kell vonnia és konzultálnia kell a civil társadalommal, amikor átfogó felülvizsgálatot hajt végre, vagy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásának nyomon követésére irányuló folyamatokat hoz létre. Ugyanakkor az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak be kell építenie a civil társadalmi kapacitásépítési tevékenységeket valamennyi politikájába és programjába, és így – az uniós civil társadalom és egyéb térségek civil társadalmi szervezetei közötti nemzetközi együttműködéshez nyújtott finanszírozás révén – tényleges partnerré kell tennie a civil társadalmat a fenntartható fejlesztési célok végrehajtásában. E célból az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy hagyja jóvá a fenntartható fejlődéssel foglalkozó európai fórum létrehozását „A fenntartható fejlődéssel foglalkozó európai civil társadalmi fórum  (8)” című véleményében ajánlottakkal összhangban.

3.16.

Az uniós intézményeknek intézményközi koordinációs mechanizmust kell létrehozniuk ahhoz, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend céljait és célkitűzéseit eredményesen, gyorsan és koherensen érvényesítsék és integrálják őket az EU valamennyi külső tevékenységgel kapcsolatos politikájába és programjába. A fenntartható fejlesztési célok globális szintű végrehajtásában való átfogó uniós részvételhez az EU külső politikáinak és programjainak jövőjére vonatkozó stratégiai tervezésre van szükség. Az EGSZB ezért az alábbiakat szorgalmazza:

3.16.1.

Az Európai Bizottság a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendre vonatkozó következő közleményében nyújtson be érdemi programot arról, hogy külső tevékenységeiben és programjaiban miként valósítja meg a politikai koherenciát és a koordinációt. Egy olyan közlemény nem fog megfelelni a világ lakossága elvárásainak, amelyben nem található az EU külső politikáinak a 2030-as menetrenden alapuló politikákká való átalakítását célzó érdemi terv. Ennek egy olyan átfogó stratégia részét kell képeznie, amely kiterjed a szükséges intézkedésekre és megteszi a szükséges változtatásokat a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendnek az uniós politikákban és programokban való koherens, globális szintű végrehajtásához. A több érdekelt felet tömörítő kormányzási modell az átfogó stratégia alapvető alkotóeleme, amely biztosítja a civil társadalmi szervezetek teljes körű bevonását a fenntartható fejlesztési célok végrehajtásába (9);

3.16.2.

Az Európai Bizottság gondoskodjon arról, hogy az EU uniós globális kül- és biztonságpolitikai stratégiája tágabb mechanizmus legyen, hogy a 2030-as menetrendet is magában foglalja többek között a kereskedelem, a fejlesztés, a demokrácia, az emberi jogok, a humanitárius segítségnyújtás, a katasztrófakockázat-csökkentés, a technológiaátadás és az éghajlat-politika területén;

3.16.3.

Az Európai Bizottság biztosítsa, hogy a fejlesztési politikáról szóló jövőbeli konszenzus tényleges koordinációt valósítson meg az uniós intézmények és a tagállamok között, amelyek segítséget nyújtanak a harmadik országoknak. E koordinációnak magában kell foglalnia az erőforrások összevonását. A konszenzusnak magában kell foglalnia a nemzeti prioritásokra, az EU–val kialakított partnerségekre és az egyéb állami és magándonorok bevonására vonatkozó, az EU és a tagállamok közötti hatékony kétoldalú koordinációt. Ennek várhatóan multiplikátor hatása lesz a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend megvalósítására, és enyhíteni fogja a támogatások jelenlegi állapotot is jellemző elaprózódottságának és átfedéseinek kedvezőtlen hatását;

3.16.4.

Az Európai Bizottság mozdítsa elő a szociális és szolidaritási gazdaságot külső politikái és programjai révén. Az EGSZB úgy véli, hogy a szociális és szolidaritási gazdaság teljes körűen összhangban áll a fenntartható fejlesztési célok megvalósításával, ezért a gazdaság ezen ágazatának nagy szerepe lehet a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend gazdasági, szociális és környezeti pillérei kiegyensúlyozott végrehajtásában.

3.16.5.

Az Európai Bizottság pontosítsa és határozza meg a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásához használandó eszközöket, miközben határozott szinergiákat tár fel az addisz-abebai cselekvési programmal és a fejlesztésfinanszírozással foglalkozó fórummal.

3.17.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend új holisztikus megközelítése – a három egymással összefüggő pillér egyetemes és oszthatatlan jellegével együtt – az emberi fejlődés átfogóbb modelljére irányul, és ezért a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásának eredményei nem mérhetőek a hagyományos módon, amelynek során kizárólag a GDP-t használják a gazdasági növekedés és az inkluzív fejlődés mérésére.

3.18.

Az Európai Uniónak egyedi szakpolitikákat és programokat kell kidolgoznia és végrehajtania a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend teljes körű végrehajtása céljából, kiemelt figyelmet szentelve a demokrácia, az emberi jogok, a környezeti politikák, a jogállamiság és a kiszolgáltatott csoportok életkörülményeinek tényleges javulását eredményező inkluzív növekedés előmozdításának. Ezeknek az EU külső tevékenysége, politikái és programjai alapvető alkotóelemének kell lennie, külön hangsúlyt fektetve a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend három pillére kiegyensúlyozott végrehajtásának előmozdítására.

3.19.

Az Európai Külügyi Szolgálatnak ugyancsak ki kell dolgoznia és végre kell hajtania egy koherens tervet a számszerűsíthető fellépések és kezdeményezések bevonására. Ennek célja, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendnek az uniós tevékenységekben, politikákban és programokban való következetes érvényesítésében betöltött vezető szerepe révén az EU-t a világ a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend kiegyensúlyozott és tisztességes végrehajtása úttörőjének tekintsék.

3.20.

Az Európai Bizottságnak létre kell hoznia a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendnek a 17 célkitűzés alapján kialakított feltételrendszerét, amelyet bele kell foglalnia az EU által, külső tevékenysége révén finanszírozott valamennyi politikába és programba. A programok kedvezményezettjeinek felelősséget kell vállalniuk a feltételrendszer teljesítéséért a programok végrehajtása során. Kétségtelen, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend feltételrendszerét egyenlő módon és teljes körűen alkalmazni kell valamennyi uniós politikára és programra. A feltételesség alapelvét már az EU strukturális és beruházási alapjainak szabályozási kerete (10) is tartalmazza.

3.21.

Széles körben elfogadott, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend paradigmaváltást hoz a fejlesztési menetrend tekintetében, és ennek teljes mértékben tükröződnie kell az EU fejlesztési együttműködési programjaiban. Következésképp a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend 17 célját teljes körűen érvényesíteni, integrálni kell és bele kell foglalni az EU fejlesztési együttműködési menetrendjébe. Az EU-nak külső tevékenysége kidolgozása és végrehajtása során teljes mértékben tiszteletben kell tartania és figyelembe kell vennie a nemzetközi szerződéseket, beleértve a környezetvédelmi és emberi jogi szerződéseket is (11).

3.22.

Az Európai Bizottságnak külső politikáiba és programjaiba olyan intézkedéseket kell felvennie, amelyek révén felmérhető, hogy mi a lakosság nézete és elképzelése a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásának hatásáról. Következésképp az Európai Bizottságnak Eurobarométer felmérést kell végrehajtania az uniós tagállamokban, és megfelelő felméréseket a partnerországokban. Megjegyzendő és kiemelendő, hogy az Eurobarométer szerint csak „az európai lakosság egyharmada (36 %) hallott vagy olvasott a fenntartható fejlesztési célokról”.

4.1.

A 2030-as menetrend felhívja a világot, hogy tegyenek lépéseket egy több érdekelt felet tömörítő kormányzási modell irányába, amelyben a civil társadalom nagyobb szerepet kap. Ez új, fokozottabban az együttműködésen alapuló és inkluzív munkamódokat foglal magában, amelyek a részvételen alapuló döntéshozatal köré épülnek fel.

4.2.

A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend tárgyalási folyamata új civil társadalmi szereplőket mobilizált és vonzott, és ezért a civil társadalom említett részvételét hasznosítani kell, meg kell erősíteni és formalizálni kell a végrehajtási folyamat során. A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendről folytatott tárgyalások során a civil társadalmi szervezetek pozitív és eredményes hozzájárulásai elengedhetetlenné tették a civil társadalom szerepét a menetrend végrehajtásában, így a civil társadalom de facto partnerré vált ebben a folyamatban.

4.3.

A civil társadalomnak alapvető szerepet kell játszania a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend globális, regionális és nemzeti szintű végrehajtásában. Biztosítani kell, hogy a civil társadalom hatékony szerepet töltsön be nemzeti szinten is a tagállamokban és a partnerországokban. Ezen részvétel és partnerség megvalósítása érdekében az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a civil társadalmi kapacitásépítést érvényesítse, integrálja és foglalja bele politikáiba és programjaiba.

4.4.

Az EGSZB tudatában van azoknak a korlátozásoknak, akadályoknak és nehézségeknek, amelyekkel a civil társadalmi szervezeteknek a világ több részén szembe kell nézniük, és hogy ez a sajnálatos helyzet hátráltatja tényleges és eredményes részvételüket ebben a folyamatban. Ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy kötelezze a partnerországokat a civil társadalom tényleges részvételének elősegítésére – kiváltképp az EU által finanszírozott – projektekhez és programokhoz kapcsolódó rendszeres konzultáció, valamint a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend tervezésébe, végrehajtásába és nyomon követésébe való bevonásuk révén. Ennek eléréséhez a partnerországokban található uniós delegációknak szorosan nyomon kell követniük mindezt, és jelentést kell tenniük az Európai Bizottságnak és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének. A partnerországokban lévő ENSZ-delegációknak ugyancsak konzultációs találkozókat kell szervezniük a civil társadalmi szervezetekkel az uniós finanszírozási programok kapcsán.

4.5.

Ugyanakkor a civil társadalomnak tevékenyen kutatnia kell a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend követelményeihez való igazodás lehetőségeit annak érdekében, hogy hatékonyan befolyásolhassa a végrehajtását. Egyértelmű, hogy a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend felszólítja a civil társadalmi szervezeteket, hogy váljanak a menetrend végrehajtásának igazi hajtóerejévé, és ez azt jelenti, hogy a civil társadalomnak ezt a folyamatot a szervezeti felépítésben és a munkafolyamatban bekövetkező paradigmaváltásnak kell tekintenie. Ez csak abban az esetben valósítható meg, ha a civil társadalom felkészíti és átszervezi magát, hogy képes legyen teljes körűen részt venni a döntéshozatali folyamatban. A civil társadalmi szervezeteknek reprezentatívnak, demokratikusnak, átláthatónak és elszámoltathatónak kell lenniük.

4.6.

Az EU-ban a jövőben létrehozandó fenntartható fejlődéssel foglalkozó fórum jó mintaplatform, amelyet a helyi körülményekre szabva a világ más térségeiben és országaiban is ki lehet alakítani (12).

4.7.

Az EGSZB kész elősegíteni a civil társadalmi szervezetek érdemi bevonását globális szinten a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtásába, nyomon követésébe és felülvizsgálatába. Ehhez az EGSZB úgy tud segítséget nyújtani, hogy teljes körűen kihasználja a világ számos térségében meglévő széles kapcsolattartói, partneri és érdekelt felekből álló hálózatát. Sürgeti továbbá az Európai Bizottságot, hogy külső politikáiba és programjaiba integráljon és építsen be strukturális és érdemi támogatást, hogy lehetővé tegye a harmadik országbeli civil társadalmi szervezetek számára, hogy teljes körű partnerként vegyenek részt a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtási folyamatában.