23.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 482/1

23.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 482/2

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, és különösen annak XVII., XVIII. és XIX. címére,

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. július 11-i 1083/2006/EK tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel a kohézióra vonatkozó közösségi stratégiai iránymutatásokról szóló, 2006. október 6-i 2006/702/EK tanácsi határozatra (2),

—

tekintettel a Bizottság ötödik kohéziós jelentéséről és a 2013 utáni kohéziós politikai stratégiáról szóló 2011. július 5-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az ERFA és a többi strukturális alap hatékonyságának növelését szolgáló jelenlegi és jövőbeli szinergiákról szóló 2011. június 23-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel 2010. október 7-i állásfoglalására az Európai Unió 2013 utáni kohéziós és regionális politikájáról (5),

—

tekintettel a kohéziós politikának a lisszaboni és az EU 2020-célkitűzések eléréséhez való hozzájárulásáról szóló, 2010. május 20-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról szóló 1080/2006/EK rendeletben szereplő, a kutatás és az innováció számára elkülönített összegek, illetve az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hetedik kutatási és fejlesztési keretprogram egymást erősítő hatásainak a városokban és régiókban, valamint a tagállamokban és az Unióban való megvalósulásáról szóló, 2010. május 20-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel a Közös Stratégiai Kerethez tartozó Európai Regionális Fejlesztési Alapra, Európai Szociális Alapra, Kohéziós Alapra, Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. október 6-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0615),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és „a növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházás” célkitűzésről szóló egyedi rendelkezésekről, valamint az 1080/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. október 6-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0614),

—

tekintettel a Bizottság „Az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezése: „Innovatív Unió” című 2010. október 6-i közleményére (COM(2010)0546),

—

tekintettel a Bizottság 2010. november 9-i közleményére, melynek címe: „A gazdasági, szociális és területi kohézióról szóló ötödik jelentéssel kapcsolatos következtetések: a kohéziós politika jövője” (COM(2010)0642),

—

tekintettel „Az Európa 2020 keretei közötti intelligens növekedéshez hozzájáruló regionális politika” című, 2010. október 6-i bizottsági közleményre (COM(2010)0553),

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel az intelligens szakosodásra vonatkozó kutatási és innovációs stratégiáról (RIS 3) szóló, 2012. márciusi bizottsági iránymutatásra,

—

tekintettel „A régiók innováció által előmozdított növekedéséről: az intelligens szakosodás szerepe” című, 2012. decemberi OECD-jelentésre,

—

tekintettel a Belső Politikák Főigazgatósága által megrendelt „A kohéziós politika előzetes feltételrendszere” című, 2012. decemberi tanulmányára,

—

tekintettel a „2012. évi helyzetértékelés az »Innovatív Unió« megvalósításáról – A változás felgyorsítása” című, 2013. március 21-i bizottsági közleményre (COM(2013)0149),

—

tekintettel „Az innovációs output mérése Európában: egy új mutató felé” című, 2013. szeptember 13-i bizottsági közleményre (COM(2013)0624),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére (A7-0462/2013),

A.

mivel az EU-nak különösen a jelenlegi gazdasági, pénzügyi és szociális válság idején fokoznia kell az Innovatív Unió kiteljesítésére és a fenntartható gazdasági növekedés megteremtésére irányuló erőfeszítéseit, és mivel az ehhez rendelkezésre álló források sok tagállam és régió, továbbá az egész EU feszített költségvetési helyzete miatt korlátozottak, és azokat különösen hatékonyan kell felhasználni;

B.

mivel az „intelligens szakosodási stratégia” fogalmának meghatározása a következő: olyan nemzeti és regionális innovációs stratégiák, amelyek prioritásokat határoznak meg annak érdekében, hogy versenyelőnyt építsenek ki a saját kutatási és innovációs erősségek fejlesztésén és ezen erősségek üzleti szükségletekkel való összehangolásán keresztül a felmerülő lehetőségek és piaci fejlemények koherens módon történő kezelése érdekében, elkerülve mindeközben a párhuzamos munkát és az erőfeszítések szétforgácsolását; ezek a stratégiák ölthetik nemzeti vagy regionális K+I stratégiai szakpolitikai keret formáját, illetve beépíthetők abba (8);

C.

mivel a kutatás, a fejlesztés és az innováció (K+F+I) támogatása a kohéziós politika egyik célkitűzése, amely a 20142020 közötti időszakra szóló Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) keretében kötelező tematikus koncentráció tárgyát képezi;

D.

mivel a régiókat a 2014–2020-as programozási időszak tekintetében kötelezik először arra, hogy K+I stratégiát készítsenek, amelynek célja, hogy hozzájáruljon a regionális innovációs képesség erősítéséhez és a K+F+I területén a kiadások határozottabb összehangolásához (9);

E.

mivel a régióknak ennek kapcsán csak meghatározott, kis számú prioritásra kell összpontosítaniuk, amelyeknek összhangban kell lenniük saját egyéni erősségeikkel és gyenge pontjaikkal, és innovációs motorként fenntartható módon támogatniuk kell és meg kell újítaniuk a regionális gazdaságot;

F.

mivel a régióknak az intelligens szakosodás e stratégiáját (S3) kritikus önelemzés révén, a civil társadalommal és gazdasági szereplőkkel – például a kutatóközpontokkal, az egyetemekkel, a főiskolákkal és vállalkozásokkal – szoros együttműködésben kell kidolgozniuk (10);

G.

mivel a stratégia célja, hogy a K+F+I területén valamennyi eszköz és beruházás tekintetében a lehető legmagasabb fokú szinergiahatást érje el, valamint hogy különösen megerősítse a Horizont 2020 és a strukturális alapok közötti szinergiákat, éppen a régiók közötti innovációs szakadék megszüntetése érdekében;

H.

mivel a régióknak a K+F+I céljára rendelkezésre álló minden regionális, nemzeti és uniós forrás vonatkozásában beruházási tervet is ki kell dolgozniuk, amelyben azt is ki kell fejteniük, hogy miként ösztönzik a magánszektor beruházásait és azokat hogyan kell felhasználni a K+F+I területén kitűzött uniós prioritásoknak a következő években történő végrehajtása érdekében;

I.

mivel egy ilyen stratégia összefoglalásának, de legalább egy megfelelő végrehajtási tervnek szerepelnie kell a partnerségi megállapodásban és az operatív programokban;

J.

mivel ezen előzetes feltételrendszer teljesítésének elmulasztása esetén a Bizottság felfüggesztheti a K+F+I erősítésének tematikus célkitűzésére előirányzott ERFA-pénzeszközök időközi kifizetéseit;

K.

mivel a regionális politika többszintű irányítására való tekintettel az előzetes feltételrendszer teljesítése módjainak meghatározásában kiterjedt mozgásteret kell biztosítani a régiók számára;

L.

mivel a régióknak nemcsak a régión belüli összetartást, hanem az egymással való együttműködést is erősíteniük kell, hogy világszintű összehasonlításban versenyképesebbé váljanak;

1.

elismeri, hogy az intelligens szakosodás stratégiája esetében egy dinamikus és hosszú távú folyamatról van szó, amelynek szereplői folyamatosan tanulnak, és ennek a folyamatnak a következő programozási időszak során és azon túl is folytatódnia kell;

2.

úgy véli, hogy ezen előzetes feltételrendszer teljesítésétől függetlenül – az összehangolt megközelítés és a régiók innovációs potenciáljának intenzív vizsgálata okán – egy ilyen jellegű stratégia kialakítása közép- és hosszú távon is jelentős előnyöket nyújt egy adott régió K+F+I területén folytatott tevékenységének hatékonysága szempontjából;

3.

felszólítja az egyes régiókat, hogy ne csak törvényi kötelezettséget, hanem az e stratégia által kínált lehetőségeket is vegyék észre; felszólít ezért minden régiót és tagállamot, hogy amennyiben még nem történt meg, intenzíven mozdítsák elő az intelligens szakosodásra vonatkozó saját stratégiájuk kidolgozását, és ne engedjék, hogy e stratégia hiánya miatt a vonatkozó operatív programok uniós finanszírozása esetleg késedelmet szenvedjen;

4.

elismeri, hogy információra van szükség a régiókban, ezért rámutat a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság, a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság és más főigazgatóságok, valamint a sevillai platform által nyújtott tanácsadás és támogatás jelentőségére (11), és felszólítja az előbb felsorolt szereplőket, hogy még inkább fokozzák tevékenységeiket; felszólítja a régiókat, hogy használják nagyobb mértékben a platformot; ösztönzi a széles körű helyi kampányok kialakítását az intelligens szakosodási stratégiák terjesztése érdekében, amelyek lehetővé teszi a gazdasági szereplők és a civil társadalom részvételét;

5.

felhívja a Bizottságot, hogy értelmezhető mutatók alkalmazásával segítse a régiókat a tervezett ellenőrzési rendszer hatékony kialakításában, ennek során pedig különösen olyan adatokat szolgáltasson, amelyek uniós és nemzetközi szintű összehasonlítást tesznek lehetővé;

6.

hangsúlyozza, hogy a régiók fejlettségi szintjüket tekintve jelentősen különböznek, erősségeik és gyenge pontjaik pedig nagyon eltérőek; felszólítja ezért a régiókat, hogy a regionális alapú jellegzetességekre, potenciálra és versenyelőnyökre való összpontosítás révén válasszák ki saját megfelelő fellépéseiket ahelyett, hogy más régiók sikeres stratégiáit másolnák;

7.

hangsúlyozza, hogy az új piacok meghódítása érdekében a régióknak törekedniük kell arra, hogy élen járjanak az új technológiák feltalálásában, ugyanakkor a kapcsolódó tevékenységekben már meglévő tudásra, készségekre és képességekre is építhetnek – és ezáltal változatosabbá tehetik azokat – amennyiben azok körében a legnagyobb a tudásátadás („related diversity”);

8.

hangsúlyozza, hogy a regionális gazdasági erő fokozása szempontjából nem szabad kizárólag a versenyelőny egyéni területeire összpontosítani, hanem egy olyan értékteremtési lánc kialakítása is fontos, amely az alapkutatástól kezdve az alkalmazásközpontú kutatáson és a technológiaátadáson át konkrétan hasznosítható gazdasági termékekhez és vállalatok alapításához vezet, összekötve a fejlesztés és a gyártás valamennyi szakaszát;

9.

ösztönzi a régiókat, hogy olyan ágazatokon és technológiai területeken átívelő tevékenységekbe fektessenek be, amelyek a regionális gazdaság egészében képesek horizontális hatást kifejteni („cross-cutting links”), hogy ehhez a lehető legtöbb vállalkozás hozzájárulhasson és egyúttal profitálhasson a nagyobb növekedés és a több munkahely létrehozásából; ösztönzi e tekintetben, hogy a régiók a kkv-k valamennyi típusának – vagyis a mikro-, kis- és középvállalkozások (12) – potenciálját használják ki és ösztönözzék, mivel ezek a regionális innováció motorjai és ezért alapvető jelentőséggel bírnak az egyes régiók gazdaságán belül;

10.

úgy véli, hogy a régióknak prioritásaik kiválasztása során az innovációs rendszereik nagyobb fokú versenyképességre és értékteremtésre tekintettel történő erősítése mellett olyan intézkedéseket kell hozniuk, amelyek kezelik a strukturális és társadalmi kihívásokat – például a munkanélküliséget, a szegénységet, az energiabiztonságot és a demográfiai változást – a társadalomban;

11.

felszólítja a régiókat, hogy ne csak a technológiai irányú innovációra összpontosítsanak, hanem az innováció lehető legtágabban értelmezett fogalmára alapozzák a stratégiáikat; reméli, hogy ennek során nem csupán a „high-tech” innovációt, hanem a „low-tech” vagy akár a „non-tech” innovációt is figyelembe veszik, így például a folyamatoptimalizálást vagy a szervezeti átalakulásokat; ezzel összefüggésben kifejezetten utal a szociális és a környezetvédelmi innovációra; hangsúlyozza, hogy az innovációs stratégiák céljául az innovatív gyakorlatok ösztönzését kell kitűzni;

12.

tudatában van annak, hogy a prioritások meghatározása a régiók által végzett kockázatos folyamat; úgy véli ezért, hogy egy felülvizsgálati rendszer bevezetése lehetővé tenné a régiók számára, hogy átgondolják stratégiáikat; úgy véli, hogy már az értelmezhető, eredményközpontú mutatók kiválasztása, valamint az érintett szereplők közötti együttműködés minősége is döntően befolyásolja az intelligens szakosodási stratégiák sikerét, és a prioritások meghatározása során jelentősen csökkenti a hibák kockázatát;

13.

úgy véli, hogy az igazgatás és a régió érintett szereplői közötti együttműködés minősége döntően befolyásolja a RIS 3 stratégia sikerét, és a prioritások meghatározása során jelentősen csökkenti a hibás fejlődési irányok kockázatát;

14.

ennek kapcsán hangsúlyozza a vállalkozásokkal és különösen a kkv-kkal folytatott konzultáció fontosságát, mivel az innovációs jövőkép csak akkor lehet sikeres, ha a vállalkozások rendelkeznek a végrehajtáshoz szükséges megfelelő potenciállal;

15.

hangsúlyozza, hogy a régi konzultációs folyamatokat és célcsoportokat át kell gondolni és adott esetben ki kell bővíteni a jövőbeli innovációs motorok elmulasztásának elkerülése érdekében; ezzel összefüggésben ösztönzi különösen a jövőbeli vállalkozók bevonását;

16.

rámutat arra, hogy ennek kapcsán a közös jövőkép kialakításához a jövőkép befogadása és a tudatosság növelése szempontjából fontos a helyi és regionális politikai döntéshozók, az egyetemek, a kutató- és innovációs központok, a vállalkozások, valamint a civil társadalom és a társadalmi szereplő lehető legszorosabb részvétele;

17.

hangsúlyozza ezért a tudásháromszögön belüli szoros együttműködés jelentőségét a tudásátadás szempontjából, amint az például az Európai Kutatási és Innovációs Intézet vagy a regionális innovációs klaszterek és központok keretében is megvalósul; ezzel összefüggésben hangsúlyozza az „emberekbe történő beruházás” jelentőségét;

18.

felszólítja a köz- és magánszféra szereplőit, hogy használják ki az e tevékenységeknek a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó ERFA általi támogatására kínálkozó számos lehetőséget, többek között a regionális inkubátorházak létrehozásának támogatása, illetve az egyetemek, egyéb kutatási és felsőoktatási intézmények, innovatív és kreatív vállalkozók és vállalkozások, a vállalkozásokat támogató szervezetek és beruházók, vagyis a kreatív és kulturális iparágak közötti kapcsolatok és szinergiák létrehozása révén;

19.

úgy véli, hogy e folyamathoz megfelelő struktúráknak és hatékony közigazgatásnak kell rendelkezésre állnia, valamint hogy a közigazgatási hatóságoknak és a minisztériumoknak együttműködési kultúrát kell meghonosítaniuk, mind az egymással való együttműködés, mind a vállalkozásokkal és más szereplőkkel való érintkezés terén; felszólítja a regionális és nemzeti döntéshozókat és hatóságokat, hogy az új „vállalkozói felfedezési folyamat” követelményeinek megfelelően korszerűsítsék belső munkafolyamataikat, és felkéri őket különösen arra, hogy fokozott és hosszú távú párbeszédet kezdeményezzenek az érintett szereplőkkel; arra ösztönzi a kkv-kat – különösen az ilyen vállalatokból magas részaránnyal rendelkező régiókban –, hogy az intelligens szakosodásban betöltött szerepük megerősítése érdekében folytassanak együttműködést megfelelő platformokon keresztül; javasolja, hogy a kapacitásépítésre rendelkezésre álló forrásokat szükség esetén használják fel a közigazgatások és a civil társadalmi szervezetek felelősségvállalásának fokozására;

20.

úgy véli, hogy szükség esetén valamennyi, regionális szinten érintett hatóságnak és szereplőnek biztosítani kell az intelligens szakosodásra vonatkozó stratégiák előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos kérdésekre összpontosító, magas színvonalú képzésben és szemináriumokon való részvételt;

21.

üdvözli azokat a sikereket, amelyeket a Bizottság és az uniós jogalkotó ért el azzal a törekvéssel kapcsolatban, hogy javítsák az európai strukturális és beruházási alapok és más uniós programok, például a COSME és különösen a Horizont 2020 közötti szinergiák keretfeltételeit, például harmonizált átalánydíjak vagy kombinált támogatás révén (13);

22.

régiókat, hogy az összes támogatási, együttműködési és beruházási lehetőséget, mint például az alulról felfelé irányuló és a felülről lefelé irányuló intézkedéseket (14) teljes mértékben használják ki arra, hogy előmozdítsák az európai strukturális és beruházási alapok és a Horizont 2020 közötti szinergiákat, és ezáltal megszüntessék az innovációs szakadékot a régiók között;

23.

e tekintetben felszólítja a kutatási infrastruktúrák és kapacitások kiépítése szempontjából lemaradással rendelkező régiókat, hogy a „teaming/twinning for excellence” értelmében mozdítsák elő a kiváló kutatóintézményekkel való együttműködéseket, hogy a későbbiekben önállóan építsenek ki kiválósági központokat, amelyek az egész regionális gazdaság javára válnak;

24.

felszólítja a régiókat, hogy a stratégia keretében intenzíven foglalkozzanak annak kérdésével, hogy milyen módon ösztönözhetők a magánszektorbeli beruházások, mivel ebben a szférában még lényegesen növelhető lenne a K+F+I beruházási potenciálja;

25.

felszólítja a RIS3 stratégia, a Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fóruma (ESFRI) kutatási infrastruktúra kiépítésére vonatkozó menetrendje, az európai strukturális és beruházási alapok és a Horizont 2020 kialakítását és végrehajtását irányító összes regionális és nemzeti szereplőt, hogy működjenek szorosabban együtt a tervezés és a koordináció során, és ahol szükséges, alakítsanak ki megfelelő struktúrákat az állami cselekvési szintek hálózatba kapcsolása érdekében; felkéri a tagállamok az e struktúrákkal kapcsolatos legjobb gyakorlatok cseréjére;

26.

felszólítja a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságot és a Kutatási és Innovációs Főigazgatóságot, hogy a szinergiák kialakítása érdekében a továbbiakban se mérsékeljék a programok összeegyeztethetősége terén folytatott erőfeszítéseiket; hangsúlyozza, hogy közös támogatást kell nyújtani a nemzeti és regionális hatóságok számára a stratégiáik tervezésében és végrehajtásában; elvárja, hogy a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság és a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság fokozza az e téren folytatott együttműködését, különösen azáltal, hogy útmutatási dokumentumokat adnak ki a résztvevő szereplők számára;

27.

üdvözli a tanácsadói szolgáltatás nyújtására irányuló valamennyi erőfeszítést; úgy véli, hogy a Horizont 2020 program forrásainak lehetséges kedvezményezettjeit, valamint a megfelelő tanácsadó szerveket, mint például az EEN-t, megfelelő módon be kell vonni ebbe a cserébe;

28.

felszólítja a régiókat, hogy ne csupán az oktatási és kutatási intézmények, a vállalkozások és a közigazgatás közötti belső kapcsolataikat javítsák, hanem hozzanak létre szövetségeket más régiókkal is saját értékteremtési láncuk kiegészítése érdekében;

29.

hangsúlyozza, hogy a lehetőségeket tovább erősíti, ha szoros együttműködés jön létre a régiókban működő tudás és innovációs közösségi (TIT) partnerek, valamint a 2011/0276(COD), C7-0335/2011 jogalkotási eljáráshoz tartozó COM(2011)0615 dokumentum IV. mellékletében leírt RIS3 stratégiák tervezésében és kidolgozásában részt vevő hatóságok és szervezetek között, ideértve a meglévő és lehetséges helymegosztási központoknak – például a regionális innovációs és végrehajtási közösségeknek (RIC) – otthont adó régiókkal folytatott partnerséget is;

30.

úgy véli, kulcsfontosságú, hogy a regionális szakosodási stratégiák elősegítsék új európai kiválósági hálózatok létrehozását a különféle ágazatokban, ezáltal hozzájárulva az Európai Unió versenyképességének és nemzetközi pozíciójának erősítéséhez;

31.

úgy véli, hogy a különböző régiók közötti együttműködés esetén a tudás- és technológia átadás révén óriási haszonra tehetnek szert mind a régiók a helyi gazdasági erejük vonatkozásában, mind pedig az EU; e tekintetben felhívja a figyelmet a nagyon sikeres együttműködésekre, például a „tudás régiói” kezdeményezés keretében folytatott együttműködésre;

32.

felhívja a figyelmet arra, hogy sok régió még visszariad az összetett elemzésre és egyeztetésre irányuló erőfeszítésektől; ezért arra ösztönzi a régiókat, hogy éljenek a jogalkotó által biztosított lehetőséggel, miszerint a program forrásainak legfeljebb 15 %-át a programterületen kívüli beruházásokra fordítják (15);

33.

rámutat arra, hogy a határ menti régiókban gyakran azonos típusú kihívásokkal szembesülnek a határ mindkét oldalán, a közös területi jellegzetességekből kifolyólag; felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat, valamint a helyi és regionális hatóságokat, hogy az európai területi együttműködési előirányzatok felhasználásával dolgozzanak ki határokon átnyúló intelligens szakosodási stratégiákat és határokon átnyúló klasztereket;

34.

üdvözli a közös stratégiai keretben a területi együttműködés terén meghatározott opciókat (16); üdvözli továbbá a régiók és szereplőik „kicsiben történő nemzetközivé válásának” minden egyéb módját;

35.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamoknak.

23.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 482/9

—

tekintettel a szén-dioxid geológiai tárolásáról, valamint a 85/337/EGK tanácsi irányelv, a 2000/60/EK, a 2001/80/EK, a 2004/35/EK, a 2006/12/EK és a 2008/1/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1013/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2009. április 23-i 2009/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (a CLT irányelv) (1)

—

tekintettel a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás európai jövőjéről szóló 2013. március 27-i bizottsági közleményre (COM(2013)0180),

—

tekintettel a Bizottság „Az éghajlat- és energiapolitika 2030-ra szóló kerete” című, 2013. március 27-i zöld könyvére (COM(2013)0169),

—

tekintettel az Európai Unió 2008. decemberi éghajlat-változási és energiaügyi csomagjára,

—

tekintettel az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervéről szóló, 2012. március 15-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére és az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményére (A7-0430/2013),

A.

mivel a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CLT) ígéretes technológia, amely nem kizárt, hogy az egyetlen olyan eszköz, amely alkalmas az ipari forrásokból származó szén-dioxid-kibocsátások jelentős mértékű csökkentésére, és amelyben megvan a lehetőség a fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművekből származó szén-dioxid-kibocsátás jelentős mértékű csökkentésére, amely ugyanakkor beruházásokat és pari méretű demonstrációt tesz szükségessé az innováció, a biztonságos költségcsökkentés előmozdítása és környezetvédelmi biztonságosságának megerősítése érdekében;

B.

mivel a Nemzetközi Energia Ügynökség azt jelzi előre, hogy 2030-ra a fosszilis tüzelőanyagok továbbra is a világ energiaforrás-összetételének 75 %-át fogják adni, azt állítja, hogy a szén-dioxid-kibocsátás 2050-re előírt csökkentésének megközelítőleg 20 %-át szén-dioxid-leválasztással és -tárolással lehet teljesíteni, valamint hogy ha nem kerül sor a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás alkalmazására, a villamos energia terén 40 %-os többletberuházásra lesz szükség ahhoz, hogy a hőmérséklet globális emelkedése ne haladja meg a 2 fokot;

C.

mivel a CLT az egyetlen olyan technológia, amely képes jelentősen csökkenteni a legfontosabb iparágakból – többek között az acél-, cement-, vegy- és olajfinomító-iparból – származó szén-dioxid-kibocsátásokat, és a biomassza villamosenergia-termelésben való alkalmazásával együtt lehetőséget kínál a szén-dioxid-kibocsátás nettó csökkentésére;

D.

mivel a fosszilis tüzelőanyagok jelenlegi és az előrejelzések szerinti jövőbeni felhasználási szintje alapján a CLT alkalmazása kulcsfontosságúnak bizonyul a globális hőmérséklet 2 oC alatt tartásával kapcsolatos cél eléréséhez;

E.

mivel a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás fejlesztését a megújuló energiaforrások fejlesztését kiegészítő stratégiának kell tekinteni az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás során;

F.

mivel 2007-ben az uniós kormányfők célkitűzése az volt, hogy 2015-re akár 12 szén-dioxid-leválasztást és -tárolást alkalmazó demonstrációs erőművel rendelkezzenek, azonban ezek pénzügyi életképessége a szén-dioxid magas árától függött, így ezeket a terveket egyelőre nem lehet megvalósítani;

G.

mivel e technológia fejlesztése nem ösztönözheti a fosszilis tüzelőanyagokat felhasználó erőművek arányának növelését;

H.

mivel az Európai Unió veszít a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás terén betöltött technológiai vezető szerepéből – egyetlen projekt esetében veszik fontolóra a NER300 finanszírozást, és az EEGP projekteket lezárták vagy felfüggesztették –, jelenleg nem áll hatékony politika a rendelkezésére, hogy előmozdítsa a szén-dioxid-leválasztással és -tárolással kapcsolatos vezérprojektek fejlesztését;

I.

mivel bármilyen projekt kereskedelmi méretű kidolgozása előtt teljes körű és egyértelmű tájékoztatást kell nyújtani a nyilvánosság számára a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás előnyeiről és a lehetséges veszélyekről;

1.

elismeri, hogy a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CLT) bevezetése lehetőséget kínál arra, hogy az Európai Unió teljesítse 2050-ig az alacsony szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó célkitűzéseit a lehető legalacsonyabb költségek mellett, továbbá hogy különösen fontos szerepe van a nagy szén-dioxid-kibocsátású iparágak CO2-mentesítésében; úgy véli, hogy hozzájárulhat az energiaellátás változatosságához és biztonságához, a foglalkoztatási lehetőségek egyidejű megtartása és létrehozása mellett; hangsúlyozza, hogy a legmegfelelőbb és a gazdaságilag legelőnyösebb megoldások azonosítása érdekében sürgősen szükség van a teljes CLT-láncot lefedő vezérprojektek sorára, és felszólítja a Bizottságot, hogy tűzzön ki az ennek megvalósításához vezető célokat; értékeli, hogy tekintettel a jelentős mértékű szükséges beruházásra az EU ETS mellett szükség van egyéb eszközökre a CLT kutatásának és műszakilag biztonságos alkalmazásának előmozdításához;

2.

úgy véli, hogy bár a CLT részleges megoldást kínálhat az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos célok teljesítésére, jobb lenne, ha a tagállamok a CLT alkalmazása nélkül is teljesíteni tudnák e célokat;

3.

felszólítja a Bizottságot, hogy ne csak a szénből és gázból történő energiatermeléssel összefüggésben ösztönözze a CLT bevezetését, hanem egy sor iparágban, például a vegyiparban, a fém-, vas- és acélkohászat, a cementgyártás és a finomítóipar esetében is; kitart amellett, hogy a Bizottságnak foglalkoznia kell a CLT 2030-ra szóló éghajlat- és energiapolitikai keretben történő bevezetésének kérdésével, és be kell terjesztenie javaslatokat a CLT-vezérprojektek korai építésének támogatására;

4.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a bővülő gazdaságok fejlődési alternatívák, például alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású szén-dioxid-leválasztás és -tárolás irányába terelése érdekében hozzanak széles hatókörű intézkedéseket, amelyekkel ösztönzik a nemzetközi együttműködést és előmozdítják az éghajlatváltozás hatását mérséklő technológiák alkalmazását;

5.

véleménye szerint az acélipari cselekvési tervnek külön utalnia kellene a CLT vezérprojektek ágazaton belüli kialakításának szükségességére;

6.

elismeri, hogy a CLT csak a tagállamok és magánberuházók támogatásával vezethető be, és az előbbieknek abszolút és szuverén joguk alkalmazásának ösztönzése vagy elkerülése; megállapítja, hogy míg bizonyos tagállamok azt jelezték, hogy nem céljuk a CLT alkalmazása kibocsátáscsökkentési stratégiájukban, mindennek nem szabad eltántorítania azon tagállamok kezdeményezéseit, amelyek úgy vélik, hogy a technológia hatékony szerepet játszhat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságba való átmenetükben;

7.

emlékezteti a Bizottságot, hogy a Parlament szorgalmazta azt a jogszabályt, mely megköveteli, hogy minden tagállam dolgozzon ki egy 2050-ig szóló dekarbonizációs stratégiát; javasolja ezen nemzeti ütemtervek ötéves időközönkénti frissítését; elvárja, hogy az ütemtervek ismertessék, az illetékes tagállamok bevezetik-e a CLT-t, illetve hogyan teszik ezt;

8.

felkéri a Bizottságot, hogy javasolja annak előírását, hogy a tagállamok az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 2015. évi konferenciája előtt készítsenek és tegyenek közzé az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra vonatkozó nemzeti ütemterveket;

9.

hangsúlyozza, hogy magas szén-dioxid-árak hiányában a CLT alkalmazását támogató tagállamok kulcsfontosságú szerepet játszanak a jövedelembeáramlás átláthatóságának és olyan más pénzügyi támogatás biztosításában, amely szükséges lehet a vezérprojektek építéséhez és működtetéséhez, egyúttal azon szereplők számára, akik az elsőként lépők magas költségeivel szembesülnek, lehetővé kell tenniük befektetésük megtérülését; megjegyzi, hogy szükség lehet megfelelő szabályozó intézkedésekre, ha a CLT-t kereskedelmi alapon kívánják bevezetni; elismeri, hogy teljesíteni kell a környezetvédelmi biztonsági előírásokat;

10.

felszólítja a Bizottságot, fontolja meg egy uniós ipari innovációs befektetési alap létrehozását, amely támogatná az innovatív éghajlatbarát technológiák – például a CLT-vezérprojektek, más alacsony szén-dioxid-kibocsátású innovatív technológiák, az energiaigényes iparágakból és folyamataikból keletkező szén-dioxid-kibocsátások csökkentését szolgáló intézkedések – kidolgozását; úgy véli, hogy mindezt az EU kibocsátáskereskedelmi rendszeréből származó egységek értékesítéséből lehetne finanszírozni; hangsúlyozza, hogy mindez nem vezethet az uniós költségvetést terhelő újabb követeléshez; elismeri, hogy egy ilyen alap felhasználási paramétereinek meghatározásakor figyelembe kell venni a NER300 finanszírozási mechanizmus korlátaiból és rugalmatlanságából nyert tapasztalatokat;

11.

meggyőződése, hogy a CLT-re vonatkozó valamennyi politikát és stratégiát kizárólag olyan szilárd bizonyítékok alapján lehet meghatározni, amelyek kimutatják azok kedvező hatását a környezetre, az európai ipar stabilitására, az Európai Unió területén lévő munkahelyekre, valamint a lakossági és ipari célú, elviselhető energiaárakra;

12.

úgy véli, hogy a CLT hosszú távú támogatását lényegében megfelelő CO2-árjelzéssel kell megoldani, véleménye szerint a Bizottságnak elő kell segítenie a lehetséges megoldásokról szóló vitát azáltal, hogy elvégzi azon rendszerek elemzését, amelyek előírják olyan CLT-tanúsítványok megvásárlását, amelyek bizonyítják, hogy tárolás vagy kezelés révén megelőzik a forgalmazott fosszilis tüzelőanyagokban lévő szén-dioxid mennyiségével arányos mértékű szén-dioxid kibocsátását;

13.

kéri, hogy a Bizottság készítsen iránymutatásokat a tagállamok számára az általuk annak érdekében alkalmazható különböző pénzügyi és egyéb mechanizmusokról, hogy támogassák és ösztönözzék a CLT-fejlesztéseket, és hozzáférjenek az uniós költségvetésben lévő támogatási alapokhoz;

14.

tudomásul veszi az Európai Beruházási Bank határozatát, amely megtiltja az 550 g CO2/kWh kibocsátást meghaladó szénerőművek építésére nyújtott kölcsönt; hangsúlyozza, hogy a CLT fejlesztésére nyújtott pénzügyi támogatás hiányában elengedhetetlen lesz a szigorú kibocsátási előírások bevezetése;

15.

javasolja a Bizottság számára annak áttekintését, hogy miként használható fel az Unió Szén- és Acélipari Kutatási Alapja ezen iparágakban a CLT kereskedelmi hasznosítás előtti demonstrációjának támogatására;

16.

értékeli, hogy a norvég kormány ösztönzi az Unión belüli CLT projekteket, és kifejezi azon kívánságát, hogy a következő programozási időszak megtárgyalásakor kérjék a CLT vezérprojektek finanszírozás útján való támogatását;

17.

felhívja a Bizottságot, hogy mérje fel a spanyolországi „Ciuden” CLT kísérleti projekt elfogadásának és kialakításának előnyeit, amely projekt a leválasztási technológiák és a szárazföldi szén-dioxid-tárolás európai próbalétesítményeként mintegy 100 millió EUR összegű finanszírozási támogatásban részesült uniós forrásokból;

18.

elismeri, hogy jelentős pénzügyi megtakarításokat lehet elérni azáltal, hogy létrehozzák a közös csővezetéket használó ipari létesítmények CLT klasztereit vagy más szén-dioxid-szállítási rendszereket; rámutat arra, hogy általában nem várható el az erőművek üzemeltetőitől, hogy figyelembe vegyék az egyéb létesítmények által támasztott jövőbeli követelményeket, valamint hogy a főbb beruházásokat, például az esetlegesen több forrásból származó szén-dioxidot szállító fővezetékeket a köz- és magánszféra közötti partnerségek által kell fejleszteni; hangsúlyozza, hogy a CLT alkalmazására törekvő tagállamok közvetlen szerepet játszanak a CLT-vel kapcsolatos szállítás biztosításában, és a tárolási infrastruktúra hozzáférhetőségének meghatározásában;

19.

szorgalmazza az Egyesült Államokkal és Kanadával a szorosabb, a szaktudás és a legjobb gyakorlatok cseréjének formájában megvalósuló együttműködést, figyelemmel a tiszta energiáról szóló kétoldalú kanadai–amerikai párbeszéd keretében a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás területén végzett tevékenységekre;

20.

kitart amellett, hogy az új alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákra úgy kell tekinteni, hogy azok egymást kiegészítik, nem pedig úgy, hogy egymással versenyeznek; hangsúlyozza, hogy mind a megújuló energiaforrásoknak, mind a CLT-nek megvan a szerepe a jövőbeli enrgiaszerkezetben, és az utóbbi nem mehet a megújuló energiaforrások fejlesztésére irányuló kötelező uniós cél megvalósulásának rovására; olyan intézkedésekre irányuló javaslatoknak a 2030-as éghajlat-változási és energiaügyi keretrendszerben való benyújtására szólít fel, amelyek mindkét technológia alkalmazását támogatják;

21.

megállapítja, hogy Európai geológiai adottságai miatt bőségesen rendelkezik a szén-dioxid nagy mennyiségben történő tartós megkötésére alkalmas potenciális helyszínekkel, nem utolsósorban a Fekete-tenger alatt, távol az emberek lakta területektől; támogatja az uniós intézkedéseket és finanszírozást, amelynek célja, hogy létrehozzák a tárolóhely jellegére vonatkozó általános meghatározást, azonosítsák Európa-szerte az alkalmas tárolóhelyeket, fejlesszenek ki kísérleti projekteket, valamint a támogató tagállamok területén készítsék elő a helyeket kereskedelmi méretű tárolóhellyé;

22.

felszólítja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a lehetséges szén-dioxid-tárolóhelyek európai atlaszának előállítását;

23.

elismeri, hogy a Londoni Jegyzőkönyv 6. cikkét úgy módosították, hogy többé nem akadályozza a szén-dioxid lekötés érdekében történő határokon átnyúló szállítását; ugyanakkor megállapítja, hogy e módosítás ratifikálása évekig tarthat; felszólítja a Bizottságot, ismertesse, hogy a jegyzőkönyv ratifikálása előtt milyen körülmények között engedélyezi a szén-dioxid határokon átnyúló szállítását;

24.

felhívja a figyelmet néhány potenciális CLT-fejlesztő aggodalmára, amely szerint a szén-dioxid tagállamok által jóváhagyott helyszíneken történő geológiai tárolásával kapcsolatban megszámlálhatatlanul sok és túlzó követelményt és felelősséget rónak rájuk; ismételten felhívja ugyanakkor a figyelmet a szén-dioxid geológiai tárolásáról szóló irányelvben (CLT-irányelvben) a szén-dioxid tárolására vonatkozóan kialakított felelősségi rendszerre és a tárolási engedélyek birtokosaira háruló kötelezettségekre;

25.

teljes mértékben elfogadja, hogy a szén-dioxidnak a tárolóhelyről bármilyen véletlenszerű kibocsátását meg kell előzni, és meg kell védeni a projekt környezeti integritását a CLT-irányelv 1. cikkében foglaltaknak megfelelően; felszólítja a Bizottságot, hogy adjon iránymutatást arról, hogy mennyire kell részletesen előre meghatározni a megfelelőségi rendelkezéseket a lehetséges üzemeltetők és az érintett tagállamok illetékes hatósági között zajló tárgyalásokon;

26.

rámutat arra, hogy a CLT irányelv nagy szabadságot nyújt a tagállamoknak a CLT-üzemeltetők által bemutatandó pénzügyi biztosíték valamint azon időszak meghatározását illetően, amely megelőzi a bezárt tárolóhellyel kapcsolatos felelősség illetékes hatóságnak történő átruházását; rámutat arra, hogy azon tagállamoknak, amelyek a CLT fejlesztését elő kívánják segíteni, sokkal nagyobb vállalkozói szerepet és a kötelezettségekből az eddiginél jóval nagyobb részt kell vállalniuk;

27.

felhívja a Bizottságot, hogy ezek tisztázása érdekében vizsgálja felül a CLT irányelvet kísérő iránymutatását;

28.

utal arra, hogy a CLT-irányelv azon követelménye, miszerint a CO2-szivárgás esetén az üzemeltetők kötelessége a kibocsátási egységek átadása, nem veszi figyelembe az előírt költséges kárfelszámolási erőfeszítéseket; attól tart, hogy ez a kötelezettség újabb akadályt gördít a CLT fejlesztése elé; felszólítja a Bizottságot, hogy a CLT-irányelv értékelése során javasolja annak felülvizsgálatát;

29.

kitart amellett, hogy elfogadhatatlan olyan erőművekbe vagy ipari létesítményekbe beruházni, amelyek valószínűsíthetően nagy mennyiségű szén-dioxidot bocsátanak ki, tekintet nélkül a kibocsátott mennyiség jövőbeli csökkentésének módjára;

30.

kiemeli, hogy az Eurobarométer felmérése szerint az európai lakosság nagy része továbbra sem ismeri a szén-dioxid-leválasztást és -tárolást, viszont akik tájékozottak, azok nagyobb valószínűséggel támogatják azt; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyújtsanak jobb tájékoztatást a szén-dioxid-leválasztással és -tárolással kapcsolatos tudatosság növelésének fokozása érdekében, és úgy véli, hogy a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás szélesebb körű megértése alapvető fontosságú a nyilvános elfogadottság és ezáltal a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás megvalósítása szempontjából;

31.

megállapítja, hogy a tagállamok különböző módon értékelhetik a CLT irányelv azon rendelkezéseit, amelyek előírják a leválasztás, a szállítás és a tárolókapacitás felmérését az erőművek működési engedélyének kiadását megelőzően;

32.

kéri a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot arra, hogy a CLT technológia alkalmazása mellett döntő tagállamokban minden új, fosszilis tüzelőanyaggal működő erőmű és a jóváhagyott méretűnél nagyobb, magas kibocsátású ipari létesítmény építése lehetséges feltételeként megfelelő előkészületeket kelljen tenni a CLT vagy a szén-dioxid-kibocsátást jelentős mértékben csökkentő más intézkedés megvalósítása érdekében, kivéve a villamosenergia-idény csúcsának kiegyenlítésére szolgáló létesítmények esetén, illetve ha a tagállam a jogszabályi előírásnak eleget téve közzétette ütemtervét, amelyben jelzi, hogy miként éri el a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó, 2050-ig teljesítendő célokat a CLT használata nélkül;

33.

felkéri a Bizottságot, hogy készítsen elemzést és nyújtson be jelentést a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás azon szintjéről, amelyet bizonyos kiemelt határidőkig, például 2030-ig be kell vezetni annak érdekében, hogy a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás jelentős mértékben hozzájáruljon a 2050-es kibocsátáscsökkentési célokhoz;

34.

üdvözli azokat a különböző kezdeményezéseket, amelyek oly módon hasznosítják a CO2-t, hogy a légkörbe jutó teljes kibocsátás csökken, továbbá úgy, hogy alternatív termékeket, például fenntartható közlekedési üzemanyagokat állítanak elő; haladéktalanul felszólítja a Bizottságot, hogy mérje fel annak a lehetőségét, hogyan lehetne a szén-dioxidot az uniós olaj- és gázkitermelés megkönnyítésére használni biztonságos körülmények között;

35.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és Bizottságnak.

23.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 482/14

—

tekintettel az „Elektronikus egészségügyi cselekvési terv a 2012–2020 közötti időszakra – innovatív egészségügyi ellátás a 21. században” című 2012. december 6-i bizottsági közleményére (COM(2012)0736),

—

tekintettel az „E-egészségügy – az európai állampolgárok egészségvédelmének javítása: az Európai eEgészségügyi Térségre vonatkozó cselekvési terv” című, 2004. április 30-i bizottsági közleményre (COM(2004)0356),

—

tekintettel az elektronikus egészségügyi nyilvántartó rendszerek határokon átnyúló átjárhatóságáról szóló 2008. július 2-i bizottsági ajánlásra (2008/594/EC),

—

tekintettel „A távorvoslásról a betegek, az egészségügyi ellátórendszerek és a gazdaság javára” című, 2008. november 4-i bizottsági közleményre (COM(2008)0689),

—

tekintettel a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló, 2011. március 9-i 2011/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel „Az európai országok útja az e-egészségügy nemzeti infrastruktúrái felé” című, az e-egészségügyi stratégiákról szóló 2011. januári bizottsági jelentésre (1),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére, valamint a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság, a Regionális Fejlesztési Bizottság és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A7-0443/2013),

A.

mivel a minőségi általános egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés nemzetközileg, különösen az EU-ban elismert alapvető jog;

B.

mivel az egészségügyi rendszerhez való hozzáférés sok esetben korlátozott, akár pénzügyi, akár regionális korlátok miatt (például a ritkán lakott térségekben), és az e-egészségügyi rendszerek fontos szerepet tölthetnek be az egészségügy terén mutatkozó ilyen egyenlőtlenségek csökkentésében;

C.

mivel a betegeknek a számukra nyújtott egészségügyi ellátó szolgáltatásokba vetett bizalma kulcsfontosságú a minőségi egészségügyi ellátás biztosításához;

D.

mivel a Szerződés 168. cikke úgy rendelkezik, hogy az Európai Unió fellépése, amely kiegészíti a nemzeti politikákat, a népegészségügyi helyzet javítására, az emberi megbetegedések és betegségek, valamint az emberi fizikai és mentális egészséget fenyegető veszélyek okainak megelőzésére irányul;

E.

mivel ebből következően az e-egészségügy terén az uniós fellépés célja, hogy segítséget nyújtson a helyi, regionális, nemzeti vagy állami szintű összes illetékes hatóságnak a nemzeti és a határon átnyúló szinteken kifejtett erőfeszítéseik összehangolásában, illetve támogassa tevékenységüket olyan területeken, ahol az uniós beavatkozás a polgárok életminőségének javítása céljából hozzáadott értéket nyújthat;

F.

mivel a gazdasági visszaesés a nemzeti egészségügyi költségvetések megszorításához vezet, ami azt jelenti, hogy megoldásokat kell találni az egészségügyi ellátó rendszerek hatékonyságának növelésére és ezáltal azok fenntarthatóságának biztosítására;

G.

mivel az e-egészségügynek költséghatékony és eredményes módot kell biztosítania a betegek egészségügyi ellátására – egészségügyi költségeik csökkentésére törekedve – anélkül, hogy ez indokolatlan terhet róna a jelenlegi nemzeti egészségügyi ellátó rendszerekre;

H.

mivel a digitális szakadék miatti egyenlőtlenségek az egészségügyi ellátás terén tapasztalható különbségekre is ki fognak terjedni, ha az e-egészségügyi szolgáltatások terjedésével párhuzamosan nem javítják a nagy sebességű internetkapcsolatokat;

I.

mivel az egészségügyi ellátás tagállamonként különböző szervezeti és kulturális megközelítése jelentős értékkel bír különösen az innováció ösztönzése szempontjából;

J.

mivel sokféle, határokon átnyúló egészségügyi problémával állunk szemben;

K.

mivel a polgárok saját országuk egészségügyi rendszerein belüli mobilitása megnövekedett, és mivel a betegek egy része körében gyakoribb, hogy a lakóhelyük szerinti országon kívül is részesülnek orvosi ellátásban;

L.

mivel a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló, 2011. március 9-i 2011/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy az uniós fellépés nem érinti a nyelvek használatával kapcsolatos tagállami törvényeket és rendeleteket;

M.

mivel a betegek számára nem jár előnyökkel olyan klinikai vizsgálatok felesleges megismétlése, amelyek már szerepelnek az orvosi nyilvántartásukban, és amelyekhez a betegeket különböző helyeken ellátó szakemberek hozzáférhetnek;

N.

mivel az információs és kommunikációs technológiák (ikt) megfelelő érettségi szintet értek el ahhoz, hogy alkalmazni lehessen őket az e-egészségügyi rendszerekben, és számos tagállamban szereztek sikeres tapasztalatokat e téren, ami nemzeti szinten sok előnnyel szolgál, különösen lehetőséget nyújt a betegbiztonság erősítésére, a betegeknél alkalmazott holisztikus megközelítés előmozdítására, a személyre szabott gyógyászat fejlesztésének támogatására, valamint az egészségügyi ellátó rendszerek hatékonyságának és ezáltal fenntarthatóságának növelésére;

O.

mivel a kutatás, fejlesztés, értékelés és nyomon követés terén azonban további beruházásra van szükség annak biztosításához, hogy az e-egészségügyi rendszerek (köztük a mobil alkalmazások) pozitív eredményeket hozzanak;

P.

figyelembe véve az ikt-szakemberek, a fogyasztók, a betegek, a nem hivatalos gondozók, általában az egészségügyi szakemberek, és különösen az orvosok és a közegészségügyi hatóságok között szükséges együttműködést;

Q.

mivel a sikeres e-egészségügyi kezdeményezések és projektek – mint például az epSOS vagy a virtuális humánfiziológiai kezdeményezés – igazolták az e-egészségügyi megoldások hatalmas értékét;

R.

mivel elsődleges fontosságot kell tulajdonítani az adatbázisoknak (például a számítási felhő), illetve tárolási helyüknek és módjuknak, és mivel ezen adatbázisok biztonságát prioritásként kell kezelni;

S.

mivel az e-egészségüggyel kapcsolatos jogi és adatvédelmi szempontokat prioritásként kell kezelni, illetve a betegek egészségügyi adatai rendkívül érzékeny jellegére tekintettel az egyensúlyt kell teremteni az adatvédelem és az adatokhoz való hozzáférés között, valamint világos helyzetet kell teremteni a felelősséget illetően;

T.

mivel valamennyi tagállamban szabályozási keretre van szükség az e-egészségügyre vonatkozóan;

U.

mivel az egészségügyi szakembereknek szóló uniós iránymutatásokra van szükség azzal kapcsolatban, hogyan használják helyesen a betegek adatait;

V.

mivel az e-egészségügyi rendszerek megtervezése során a szabványok alkalmazását EU-szerte elő kell mozdítani, és e rendszereket a hatékonyságuk európai, határokon átnyúló szintű biztosítása érdekében kölcsönösen átjárhatóvá kell tenni a különböző tagállamokban, annak garantálása mellett, hogy a szabványosítási intézkedések a kölcsönös átjárhatóságra irányuljanak, s ne járjanak egyetlen szereplő monopolhelyzetbe hozásával;

W.

mivel nem minden polgár és egészségügyi szakember számára nyílik lehetőség IT-eszközök használatára és nem mindnyájan rendelkeznek az e-egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez szükséges ismeretekkel;

X.

mivel ennek következtében ahhoz, hogy valamennyi szereplő számára biztosítsák az e-egészségügyben való részvételhez szükséges ismereteket és készségeket:

Y.

mivel hosszabb várható élettartamuk és nemükből adódóan bizonyos betegségek iránti fokozott hajlamuk következtében a nők jobban ki vannak téve a krónikus és fogyatékosságot okozó betegségeknek, mint a férfiak;

Z.

mivel a krónikus betegséggel élő betegek esetében multidiszciplináris megközelítésre van szükség;

AA.

mivel az e-egészségügyi megoldások a – különösen a krónikus – betegek jólétének növelésével kapcsolatos potenciállal rendelkeznek, mivel könnyebb őket otthon kezelni;

1.

üdvözli az „Elektronikus egészségügyi cselekvési terv a 2012–2020 közötti időszakra – innovatív egészségügyi ellátás a 21. században” című bizottsági közleményt, amely a 2004-ben elfogadott cselekvési tervet teszi naprakésszé további, különösen az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítására, az egészségüggyel kapcsolatos költségek csökkentésére és az európai polgárok közötti nagyobb egyenlőség biztosítására irányuló intézkedések életbe léptetése révén; sürgeti a Bizottságot, hogy folytassa az e-egészségügy általános uniós elfogadtatása érdekében végzett tevékenységét;

2.

úgy véli, hogy valamennyi hiányossága ellenére az elektronikus egészségügy nagy lehetőségekkel rendelkezik és az egészségügyben közreműködő szakemberek, a betegek, a nem hivatalos gondozók, illetve maguk az illetékes hatóságok is profitálnának belőle;

3.

felhívja a figyelmet az e-egészségügyi alkalmazások azon lehetőségeire, hogy lehetővé tegyék a regionális vagy helyi szintű, decentralizált egészségügyi ellátási politikákat, és az egészségügyi ellátási politikákat a helyi igényekhez és különbségekhez igazítsák;

4.

úgy véli, hogy biztosítani kell a szükséges eszközöket az előnyök-kockázatok jobb megértésére vonatkozó nyilvános és valós idejű adatok hasznosítása, a kedvezőtlen események előrejelzése és az egészségügyi technológiák értékelésének jobb hatékonysága végett;

5.

hangsúlyozza, hogy az e-egészségügyi alkalmazásoknak mindenki számára hozzáférhetőnek kell lenniük, illetve bármilyen termék vagy szoftveralkalmazás fejlesztésekor a hozzáférhetőségnek kötelező feltételnek kell lennie a hozzáféréssel kapcsolatos egyenlőtlenség bekövetkezésének megelőzése érdekében;

6.

javasolja, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a tagállamok különböző régiói, illetve a városi és vidéki népesség közötti digitális szakadék megszüntetésére, továbbá annak biztosítására, hogy a minőségi e-egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés és azok használata ne teremtsen alkalmat a társadalmi egyenlőtlenségekre és minden uniós polgár számára egyformán nyitott legyen, elérve azokat a betegeket, akik nem jártasak az ikt terén, illetve azokat, akik a nemzeti egészségügyi ellátó rendszerekből egyébként ki lennének zárva vagy elégtelen szolgáltatásban részesülnének;

7.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak a nők számára egyenlő hozzáférést az e-egészségügy területéhez, nemcsak páciensi, hanem (hivatásos vagy nem hivatásos) gondozói, ikt-szakértői és politikai döntéshozói minőségükben; hangsúlyozza, hogy a nők egész életük során az egészségügyi ágazat valamennyi szintjén jelen vannak;

8.

felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze és mozdítsa elő a (nem hivatásos) családgondozóknak szóló e-egészségügyi szolgáltatásokat annak érdekében, hogy támogatásban részesüljenek gyakran megerőltető gondozási feladataik ellátásában, és gondozói munkájukat a lehető legjobban tudják ellátni;

9.

rámutat, hogy az „e-egészségügyi kultúra” egészségügyi szakemberek általi alkalmazása kiemelkedő jelentőségű, csakúgy, mint a betegek e-egészségüggyel kapcsolatos önrendelkezéséhez és az ebbe vetett bizalmához vezető feltételek megteremtése;

10.

e tekintetben hangsúlyozza, hogy fontos erősíteni az egészségügyi szakemberek, valamint a betegek és érdekképviseleti szervezeteik szerepét az e-egészségügyi cselekvési terv kidolgozásában és végrehajtásában;

11.

különösen hangsúlyozza, hogy a betegeknek lehetőséget kell biztosítani az egészségükkel kapcsolatos információkhoz való hozzáférésre és azok használatára, ezért felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az e-egészségügyi eszközök hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében fordítsanak figyelmet a betegek egészséggel kapcsolatos ismereteire;

12.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fordítsanak különleges figyelmet a digitális jártasságra és technikai képzésre annak biztosítása érdekében, hogy az e-egészségügyi eszközök – különösen a telemedicina – valóban hatékonyan működjenek és a teljes népesség számára hozzáférhetők legyenek;

13.

igen sajnálatosnak tartja – különösen a jelenlegi uniós szintű versenyképességi válságban – a széles sávú és a digitális szolgáltatásokat támogató Európai Hálózatfinanszírozási Eszközt érintő javasolt forráscsökkentést; reméli, hogy e területnek szánt támogatás megmarad a Horizont 2020 alatt; arra ösztönzi a helyi és regionális hatóságokat, hogy hatékonyan használják fel az uniós pénzeszközöket az elektronikus egészségügy finanszírozására, anélkül azonban, hogy csökkentenék a hagyományos egészségügyi szolgáltatások finanszírozását vagy például önkormányzati kézben levő kórházakat zárnának be, és osszák meg az egészséggel kapcsolatos ismereteket;

14.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a szükséges pénzügyi, anyagi és emberi erőforrásokat annak érdekében, hogy az e-egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés és ezek használata ne növelje az ikt-szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében fennálló területi egyenlőtlenségeket;

15.

sürgeti különösen a tagállamok illetékes hatóságait, hogy teljes mértékben használják ki az EU strukturális alapjait az internetes összeköttetés javítására és a digitális szakadék csökkentésére;

16.

felhívja a Bizottságot, hogy az európai digitális menetrend révén támogassa ezeket az erőfeszítéseket, könnyítse meg az erre irányuló alapok felhasználását, valamint a támogatásra vonatkozóan nyújtson egyértelmű iránymutatásokat annak érdekében, hogy az ikt- és egészségügyi ágazatokat közvetlenül lehessen támogatni, továbbá fokozza az együttműködést a távközlési szolgáltatókkal a széles sávú infrastruktúra feltérképezésének ösztönzése érdekében;

17.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fejlesszenek ki az idősek és a fogyatékossággal élők számára hozzáférhető és felhasználóbarát, új e-egészségügyi eszközöket;

18.

felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözzön e-egészségügyi megoldásokat az elszigetelten élő nők számára, nemcsak azoknak, akik távoli területeken élnek, hanem az otthonukat elhagyni nem tudó, mozgásképtelen és/vagy az egészségük és jólétük előmozdításához szükséges (szociális) támogatási hálózatot nélkülöző nőknek is;

19.

felhívja a Bizottságot és tagállamokat, hogy vállaljon jelentős szerepet a különböző érdekelt felek összefogásában a tapasztalatok és a bevált gyakorlatok megosztása érdekében;

20.

e megfontolásokra való tekintettel a kutatás terén a betegek, a felsőoktatás, az iparág és a szakemberek közötti együttműködés platformjának létrehozására szólít fel az eredményes és mindenre kiterjedő e-egészségügyi politika kidolgozásának biztosítása érdekében;

21.

rámutat, hogy az e-egészségügyi alkalmazások fejlesztéséhez – beleértve az egészségügyi adatok felhasználását és újbóli felhasználását – a titkosságra, az adatvédelemre és a felelősségre vonatkozó intézkedésekre van szükség annak biztosítása érekében, hogy az érzékeny adatokat megvédjék a feltöréstől, az adatok jogtalan eladásától és a visszaélés más formáitól; e tekintetben üdvözli, hogy a Bizottság az elektronikus egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó vizsgálatot kíván indítani;

22.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a rendszer hatékony európai szintű alkalmazása érdekében olyan iránymutatásokat és jogalkotási javaslatokat nyújtsanak be, amelyek kiküszöbölik a jelenleg meglévő jogi kiskapukat, különösen a kötelezettségek és a felelősség terén;

23.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az adatvédelem és az adatokhoz való hozzáférés közötti egyensúly megteremtése érdekében vezessenek be iránymutatásokat és jogszabályokat az e-egészségügy jogi és adatvédelmi szempontjaira vonatkozóan, különösen a biztonságos adatmegosztást, -feldolgozást és -elemzést lehetővé tevő jogszabályokat;

24.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gondoskodjanak az interneten található egészségügyi információkkal kapcsolatos megfelelő irányításról és műveletekről;

25.

hangsúlyozza, hogy az orvosok, más egészségügyi szakemberek, betegek és nem hivatalos gondozók számára folyamatos szakosodott támogatást és képzést kell biztosítani az e-egészségügy terén, annak érdekében, hogy fejlesszék digitális jártasságukat, és így teljes mértékben kihasználják az e-egészségügyi szolgáltatások előnyeit a társadalmi vagy területi egyenlőtlenségek növelése nélkül;

26.

meggyőződése, hogy az ilyen segítségnyújtásnak és szakképzésnek a következőkre kell összpontosítania:

27.

javasolja, hogy ne csak az elektronikus alkalmazások kidolgozása, hanem annak értékelése és nyomon követése során is vegyék figyelembe az orvosok és az egészségügyben közreműködő más szakemberek, illetve a betegképviseleti szervezetek véleményét;

28.

hangsúlyozza az emberi dimenzió megőrzésének jelentőségét az egészségügyön belül, kiváltképp az idősödő népességre, illetve az egészségügyi és a szociális vetület megkülönböztethetőségében gyakran fennálló nehézségre tekintettel; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy bizonyosodjon meg róla, hogy az e-egészségügyi technológiák nem fognak a betegek és az egészségügyi szakemberek közötti bizalmi kapcsolat helyébe lépni;

29.

felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a betegek, a polgárok és az egészségügyi szakemberek körében tapasztalható ismeret- és bizalomhiány kezelése érdekében indítsanak figyelemfelkeltő kampányokat és informatikai jártassági képzéseket az e-egészségügyről (figyelembe véve a társadalmi és területi egyenlőtlenségeket); véleménye szerint e kampányokat a célba vett társadalmi csoporthoz kell igazítani, minthogy az állampolgárok tájékoztatása és aktív részvétele kulcsfontosságú az egészségügyi ellátás új modelljeinek sikeres kiépítéséhez;

30.

ösztönzi a tagállamokat, hogy folytassák és fokozzák nemcsak a nemzeti és a regionális, hanem a határokon átnyúló együttműködést az e-egészségügy terén, oly módon, hogy a fejlettebb országok át tudják adni ismereteiket a kevésbé tapasztalt országoknak;

31.

felhívja a tagállamokat, hogy egymás között, a Bizottsággal és az érdekelt felekkel együttműködve osszák meg tapasztalataikat, tudásukat és bevált gyakorlataikat, hogy ezáltal hatékonyabbak legyenek a betegközpontú e-egészségügyi rendszerek;

32.

hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak folytatniuk kell az olyan elektronikus platformokon történő együttműködést, amely lehetővé teszi számukra az e-egészségügyi rendszerekkel és megoldásokkal kapcsolatban bevált gyakorlatok megosztását, illetve a Bizottságnak és a tagállamoknak támogatniuk kell a kapcsolatot az EU-ban a különböző e-egészségügyi projektek között;

33.

hangsúlyozza a mobil eszközökre szánt alkalmazásokban a betegek, különösen a krónikus betegséggel élők számára rejlő potenciált, és ösztönzi, hogy a kifejezetten az egészséggel kapcsolatos, segítő alkalmazások fejlesztése kizárólag orvosi szempontból ellenőrzött tartalommal történjen;

34.

sürgeti a Bizottságot, hogy nyújtson be egy, a mobil eszközökre szánt „mobil egészségügyi cselekvési tervet”, amelynek iránymutatásokat kell tartalmaznia a mobil egészségügyi alkalmazások piacfelügyeletére vonatkozóan, az adatvédelem és a közölt egészségügyi információ megbízhatóságának biztosítása, valamint annak garantálása érdekében, hogy az ilyen alkalmazások fejlesztése megfelelő orvosi ellenőrzés mellett történjen;

35.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vezessenek be szabályozást az egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó mobil alkalmazásokra vonatkozóan, az ilyen alkalmazások segítségével továbbított információk hitelességének biztosítása, és a gyűjtött adatok felhasználásával kapcsolatos jogi egyértelműség és átláthatóság hiányának kezelése érdekében;

36.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az európai szintű átjárhatóság kiépítése érdekében folytassák a kísérleti projektekben – például az epSOS-ban és a „Megújuló egészségügy” projektben és/vagy a virtuális humánfiziológiai kezdeményezésben – folyó munkát, és folytassák a személyközpontú ellátást szolgáló innovatív megoldásokat, beleértve a fejlett modellezést és szimulációt, amelyek a prediktív és személyre szabott gyógyászat céljainak eléréséhez szükségesek;

37.

hangsúlyozza, hogy az egészségügyi rendszerek megszervezése a tagállamok hatóságainak hatáskörébe tartozik; sürgeti a Bizottságot, hogy a szakpolitikák kialakítása és az e-egészségügy ellentmondásos prioritásainak kezelése során folytassa az együttműködést az egészségügyi szakemberekkel, a betegképviseleti szervezetekkel, egyéb fontos érdekelt felekkel, valamint az illetékes tagállami hatóságokkal, szem előtt tartva, hogy a fő prioritás a betegek eredményes és megfizethető egészségügyi rendszerhez való hozzáférése;

38.

hangsúlyozza, hogy az e-egészségügy új munkahelyeket teremt a gyógyászat, a kutatás és az egészségüggyel kapcsolatos szolgáltatások terén, és e tekintetben felhívja a Bizottságot, hogy ösztönözze a nemzeti hatóságokat az uniós alapok felhasználására az e-egészségügyi programokkal és a határokon átnyúló egészségügyi veszélyekkel kapcsolatos finanszírozáshoz;

39.

felszólítja a tagállamokat, hogy fordítsanak különös figyelmet a nemek közötti egyensúlyra a kutatási, egészségügyi, orvosi és az ikt-ágazatokhoz kapcsolódó oktatásban, képzésben és munkaerő-felvételben, mivel ezen ágazatokban az e-egészségügyi cselekvési terv új munkalehetőségek teremtésére irányul;

40.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy működjenek együtt az e-egészségügyi szolgáltatások nemzeti egészségügyi költségvetéseken belüli, fenntartható finanszírozási modelljeinek kidolgozása érdekében, és ennek során egyeztessenek más érdekelt felekkel, például az egészségbiztosító alapokkal, nemzeti egészségügyi intézményekkel, egészségügyi szakemberekkel és betegképviseleti szervezetekkel;

41.

hangsúlyozza, hogy az e-egészségügy területén megvalósuló innováció üzleti lehetőségeket teremt, és hozzájárul a jövőbeli növekedéshez;

42.

hangsúlyozza, hogy növelni kell a kutatást az e-egészségügyi rendszerek terén, anélkül, hogy a kutatási kiadások közvetlen hatással lennének a szolgáltatási költségekre;

43.

sürgeti a Bizottságot, hogy a jövőbeli kutatási és fejlesztési keretprogramokban különítsen el forrásokat az e-egészségügyre;

44.

kiemeli, hogy szükségszerű a kkv-k megfelelő támogatásának garantálása annak érdekében, hogy egyenlő feltételeket lehessen számukra biztosítani az e-egészségügyi ágazaton belül, illetve biztosítani lehessen a szociális és területi kohézióhoz való hozzájárulásukat;

45.

ezért felhívja a Bizottságot, hogy az e-egészségügy piacára vonatkozó iránymutatások meghatározásával és egyrészt a kkv-k, másrészt az érdekelt felek, kutató testületek és egészségbiztosító rendszerek közötti együttműködés javításával támogassa és segítse a kkv-k e-egészségügyi projektjeit az egészségügyi szolgáltatókat célzó innováció érdekében;

46.

hangsúlyozza, hogy az ikt-eszközöket fejlesztő kkv-k esetében átláthatóságra és versenyképességre van szükség az e-egészségügyi eszközök megfizethető árának biztosításához;

47.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a határokon átnyúló, egészségüggyel összefüggő kérdések dokumentálása, megosztása és jelentése tekintetében dolgozzanak ki adatszabványokat;

48.

ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy működjenek együtt a betegekkel és más jelentős érdekelt felekkel az olyan eszközök és e-egészségügy modellek azonosítása érdekében, amelyek támogathatják a 2011/24/EU irányelvnek az egészségügyi szolgáltatók és szakértői központok közötti európai referenciahálózatok fejlesztésével foglalkozó 12. cikke végrehajtását vagy továbbfejlesztését;

49.

ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy továbbra is dolgozzanak a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011/24/EU irányelvnek az e-egészségügyi hálózatot létrehozó 14. cikke végrehajtásán;

50.

felhívja a Bizottságot, hogy tegye lehetővé a tagságot az e-egészségügyi alkalmazásokkal kapcsolatos hatáskörrel rendelkező összes regionális hatóság számára a 2011/24/EU irányelv által létrehozott e-egészségügyi hálózatban;

51.

hangsúlyozza, hogy a szubszidiaritás elvének sérelme nélkül etikai magatartási kódexre van szükség a határokon átnyúló tevékenységekkel kapcsolatban;

52.

hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen, hogy a betegek hozzáférhessenek saját személyes egészségügyi adataikhoz; hangsúlyozza, hogy a betegeket mindig érthető és átlátható módon kell tájékoztatni arról, hogyan történik az említett adatok feldolgozása azt követően, hogy ők előzetes beleegyezésüket adták az adatok ilyen felhasználásához;

53.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a rendelet hatálybalépését követően alkalmazzák a személyes adatok feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló rendeletre irányuló javaslatban foglalt egészségügyi vonatkozású szabályokat;

54.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy valamennyi tagállamban nemzetközi szabványokat alkalmazzanak az adatok modellezéséhez és cseréjéhez egyaránt, valamint nemzetközi kódexeket dolgozzanak ki az e-egészségügyi szakmákról és harmonizálják a fogalommeghatározásokat;

55.

e tekintetben üdvözli a WHO-val és az OECD-vel való jelenlegi nemzetközi együttműködést;

56.

üdvözli az e-egészségüggyel kapcsolatos EU-USA közös munkát, amelyet folyamatos együttműködés jellemez, beleértve az egészségügyi információval és a kommunikációs technológiákkal kapcsolatos együttműködésről szóló egyetértési nyilatkozat keretében zajlót, és beleértve különösen az EB és az USA egészségügyi minisztériuma (HHS) által az elektronikus egészségügyi információs rendszerek nemzetközileg elismert átjárhatósági szabványairól és átjárhatóságuk végrehajtási leírásáról közösen kidolgozott ütemtervet;

57.

hangsúlyozza, hogy el kell érni a műszaki szabványosítást, illetve az ikt-alapú műveletek és az adatmegosztás kölcsönös átjárhatóságát az európai egészségügyi rendszerek valamennyi szintjén, az ilyen rendszerek uniós szintű átjárhatóságára vonatkozó iránymutatások kidolgozása mellett;

58.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a jobb eredmények elérése és a jobb kommunikáció érdekében biztosítsák a betegek által használt és az orvosok által használt szoftveralkalmazások átjárhatóságát;

59.

üdvözli, hogy a Bizottság 2015-ig javaslatot kíván előterjeszteni az e-egészségügyi interoperabilitási keretrendszerről, és ezt rendkívül fontos lépésnek tartja a betegek e-egészségüggyel kapcsolatos önrendelkezése felé; fontosnak véli, hogy ebben a keretrendszerben ki kell térni az orvosi nyilvántartásokra vonatkozó bejelentések egységessé tételére, valamint az olyan orvosi eszközök kifejlesztésének támogatására, melyek automatikusan képesek tárolni az orvosi adatokat;

60.

hangsúlyozza, hogy az európai egészségügyi rendszerek műszaki szabványosítása és átjárhatósága tekintetében biztosítani kell az Európai Unió kulturális és nyelvi sokféleségének teljes körű tiszteletben tartását;

61.

kéri, hogy az e-egészségügyi eszközök fejlesztését ne csak technológiai vagy gazdasági megfontolásokra, hanem az eszközök hatékonyságán és az egészségügyi eredmények és az életminőség javításával kapcsolatos hasznosságán is alapuljanak, hangsúlyozva, hogy ezen eszközök kifejlesztése során a legfontosabb célt a betegek érdekei kell, hogy jelentsék, beleértve az időseket és a fogyatékossággal élő betegeket;

62.

felszólítja a tagállamokat, hogy a terv előmozdítása során helyezzenek hangsúlyt a nemek közötti egyensúlyra;

63.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a nemek közötti egyensúly szemléletmódját az egészségügyi és orvosi ágazatban, és az e-egészségügyi cselekvési terv végrehajtásakor vegyék figyelembe az egészségügyi ellátásban részesülő nők és lányok egyedi igényeit;

64.

hangsúlyozza a globális felmérések fontosságát az e-egészségüggyel kapcsolatos bizonyító adatok gyűjtése terén;

65.

javasolja, hogy a tagállamok és a Bizottság a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete segítségével gyűjtsenek nemek szerint lebontott adatokat a kezdeti eredményekről, amelyek az e-egészségügyi rendszerek és eszközök hozzáférésére és hatására vonatkoznak, valamint felszólít az e-egészségügy végrehajtása területén szerzett bevált gyakorlatok megosztására;

66.

emlékeztet arra, hogy a jövőbeli elektronikus egészségügyi cselekvési tervnek biztosítania kell az alábbi kulcsfontosságú elvek érvényesülését:

67.

felhívja a Bizottságot, hogy kétévente tegyen közzé beszámolót az elektronikus egészségügyi cselekvési terv végrehajtása során az egyes tagállamokban elért előrelépésről, amely képet ad az eszköz azon innovatív módosításairól, amelyek célja, hogy magas szintű és hatékony egészségügyi rendszert biztosítsanak a polgárok számára, illetve – ennek fényében – nemzeti és uniós szinten határozzon meg hatékony mutatókat a tervezett intézkedések terén elért haladás és hatásuk mérésére, különös figyelmet fordítva a fogyasztókat és a betegeket esetlegesen érintő lehetséges megkülönböztetésre vagy hozzáférési egyenlőtlenségekre;

68.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Régiók Bizottságának és a tagállamoknak.

23.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 482/22

—

tekintettel a lóhúst marhahúsként feltüntető csalók kiterjedt hálózatának leleplezése nyomán a Bizottság által 2013 márciusában előterjesztett, öt pontból álló cselekvési tervre (1);

—

tekintettel a takarmány- és élelmiszerjog, valamint az állat-egészségügyi és az állatok kíméletére vonatkozó szabályok követelményeinek történő megfelelés ellenőrzésének biztosítása céljából végrehajtott hatósági ellenőrzésekről szóló, 2004. április 29-i 882/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre,

—

tekintettel az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2002. január 28-i 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre,

—

tekintettel az 1924/2006/EK és az 1925/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, a 87/250/EGK bizottsági irányelv, a 90/496/EGK tanácsi irányelv, az 1999/10/EK bizottsági irányelv, a 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2002/67/EK és a 2008/5/EK bizottsági irányelv és a 608/2004/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről, valamint a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló, 2011. október 25-i 1169/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre,

—

tekintettel az élelmiszer- és takarmányjog, valamint az állat-egészségügyi és állatjólléti, a növény-egészségügyi, a növényi szaporítóanyagokra és a növényvédő szerekre vonatkozó szabályok alkalmazásának biztosítása céljából végzett hatósági ellenőrzésekről és más hatósági tevékenységekről szóló rendeletre irányuló javaslatra (COM(2013)0265),

—

tekintettel az Európai Számvevőszék négy európai uniós ügynökség összeférhetetlenségének kezeléséről szóló 2012. október 11-i jelentésére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére, és a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményére (A7-0434/2013),

A.

mivel az uniós élelmiszerjog alapelvei a 178/2002/EK rendelettel összhangban tiltják a nem biztonságos élelmiszerek forgalmazását, valamint a csalárd gyakorlatokat, az élelmiszerek hamisítását és minden más olyan gyakorlatot, amelyek megtéveszthetik a fogyasztót;

B.

mivel az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló 1924/2006/EK rendelet, valamint a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU rendelet részletes rendelkezéseket állapít meg a megtévesztő reklámozási és címkézési gyakorlatok tilalmával kapcsolatban;

C.

mivel az élelmiszer-biztonságra és az élelmiszerláncra vonatkozó hatályos uniós szabályozási keret ez idáig magas szintű élelmiszer-biztonságot garantált az uniós fogyasztók számára; mivel azonban a jelenlegi jogszabályok még nem elég kiforrottak, és nem minden esetben megbízhatók, így szükség van azok gyakorlati továbbfejlesztésére;

D.

mivel ezzel egyidejűleg a közelmúltbeli élelmiszer-csalási ügyek nyomán megrendült az élelmiszerlánc iránti fogyasztói bizalom, ami kedvezőtlen hatást gyakorol az agrár-élelmiszeripari ágazatra, mivel ezek a botrányok az uniós gazdaság e kulcsfontosságú ágazatának egészéről lesújtó képet festenek; mivel elengedhetetlen a fogyasztók európai agrár-élelmiszerekbe vetett bizalmának helyreállítása mind az Európai Unión belül, mind azon kívül; mivel ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az európai agrár-élelmiszerek túlnyomó többségének minősége kiváló, és ennek megfelelően nemzetközi elismerést érdemelnek;

E.

mivel az átláthatóság központi eleme a Bizottság és a tagállamok élelmiszer-biztonsági ellenőrzésekre vonatkozóan elfogadott megközelítésének;

F.

mivel az agrár-élelmiszeripari ágazat az EU egyik legnagyobb gazdasági ágazata, amely 48 millió főt foglalkoztat, és amelynek a forgalma évi 715 milliárd euróra tehető;

G.

mivel az élelmiszercsalások elszigetelt esetei negatív hatással vannak az egész agrár-élelmiszeripari ágazatról kialakított képre;

H.

mivel az uniós élelmiszerjog részletes élelmiszer-biztonsági szabályokat ír elő, valamint rendelkezik az élelmiszerekben és takarmányokban található maradványok és más szennyeződések ellenőrzéséről és vizsgálatáról, ám mivel a fogyasztók megtévesztésének általános tilalmán kívül nem létezik olyan keret, amely kifejezetten az élelmiszercsalásra irányul;

I.

mivel a problémák a jelenlegi jogszabályok alkalmazását is érintik, és az élelmiszerlánc minden szakaszában szükség van az állati eredetű élelmiszerek hatékonyabb hatósági ellenőrzésére;

J.

mivel nincsenek statisztikák az Unióban előforduló élelmiszer-csalási esetekről, és mivel a Bizottság csak a közelmúltban nyilvánította új intézkedési területté az élelmiszercsalást;

K.

mivel a közelmúltbeli csalási ügyek között említhetjük a lóhús marhahúsként és a fenilbutazonnal kezelt versenylovak húsának ehető lóhúsként, a hagyományos liszt biolisztként, a ketrecblokkból származó tojások biotojásként, az útszóró só konyhasóként, történő forgalmazását, metanollal szennyezett alkohol röviditalokban történő alkalmazását, dioxinnal szennyezett zsírok állati takarmányok előállításban történő felhasználását, valamint halfajok és tengeri eredetű élelmiszertermékek félrecímkézését;

L.

mivel élelmiszercsalásra általában ott kerül sor, ahol a csalások lehetősége és az elkövetésére való kísértés nagy, a lelepleződés kockázata és a szankciók pedig alacsonyak;

M.

mivel a számos élelmiszer-ipari vállalkozót és más érdekelt felet magában foglaló élelmiszer-ellátási lánc gyakran hosszú és összetett; mivel a fogyasztók egyre kevesebbet tudnak arról, hogyan készül az általuk fogyasztott élelmiszer, és az egyes élelmiszer-ipari vállalkozók nem mindig látják át, vagy nem kell átlátniuk a teljes élelmiszerláncot;

N.

mivel a lóhúsból készült élelmiszerekkel Európa-szerte elkövetett, tömeges méreteket öltött csalások az ellenőrizhetetlenné vált globalizált ellátórendszerre, az alacsony árú termékeket előállító agrár-élelmiszeripari termelésre és a címkézési rendszer hiányosságaira vezethetők vissza;

O.

mivel az élelmiszerláncban érintett kereskedők és közvetítők nem minden esetben bejegyzett és tanúsítvánnyal rendelkező élelmiszer-ipari vállalkozók; mivel a Bizottság és a tagállamok gyakran nincsenek tisztában azzal, hány nem bejegyzett kereskedő tevékenykedik aktívan;

P.

mivel a komoly élelmiszercsalások után a csalásokat elkövető, elítélt élelmiszeripari vállalkozásokat olykor bezárják az illetékes nemzeti hatóságok; mivel ezek a vállalkozások ezt követően hamarosan más helyen újra bejegyeztetik magukat és zavartalanul folytatják a kereskedelmet; mivel a tagállamok közötti, az elítélt, csalást elkövető vállalkozásokra vonatkozó, az új csalások elkövetésének megelőzése céljából folytatott információcsere javítaná e vállalkozások felügyeletét;

Q.

mivel az uniós élelmiszerjog végrehajtása és érvényesítése a tagállamok feladata, és mivel így a végrehajtás és az ellenőrzés többnyire a nemzeti szintre korlátozódik, aminek következtében valójában nem létezik uniós szintű, határokon átnyúló ellenőrzés;

R.

mivel a nemzeti hatóságok hajlamosak az ellenőrzéseket a kapacitás- és forráshiány miatt az élelmiszer-biztonságra, nem pedig az élelmiszercsalásokra összpontosítani.

S.

mivel néhány tagállamban az illetékes hatóságnak van olyan rendőri egysége, amely az élelmiszercsalások elleni küzdelemre szakosodott; mivel néhány tagállamban az ellenőrzési feladatokat részben magán ellenőrző szervek látják el; mivel más tagállamokban az ellenőrzéseket teljes körűen az illetékes hatóságok végzik;

T.

mivel az élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszer a tagállamok és a Bizottság közötti gyors információcsere hasznos eszköze, amely például a lóhússal kapcsolatos közelmúltbeli csalás esetén is bizonyított;

U.

mivel az uniós élelmiszer-biztonsági és -minőségi követelmények teljesítésének ellenőrzéséért a Bizottság Élelmiszerjogi és Állategészségügyi Hivatala (FVO) felel, továbbá mivel a Hivatal jellemzően előre bejelenti és az illetékes hatóságokkal közösen készíti elő az ellenőrzéseit; mivel az FVO szűkös kapacitása miatt évente csak korlátozott számú ellenőrzés végezhető; mivel az FVO jelezte, hogy nem rendelkezik az élelmiszercsalások vizsgálatához szükséges eszközökkel és ismeretekkel;

V.

mivel a leölt lovak számának egyes uniós tagállamokban tapasztalható növekedésére vonatkozó riasztásokat az illetékes hatóságok – különösen az Élelmiszerügyi és Állategészségügyi Hivatal – teljes mértékben figyelmen kívül hagyták;

W.

mivel az Europol megfigyelései szerint egyre több élelmiszer-csalási eset történik, és ez a tendencia – a bűnszervezetek élelmiszercsalásokban való fokozott részvételével együtt – várhatóan folytatódik;

X.

mivel a tagállamok igénybe vehetik az Europol információs rendszerét a határokon átnyúló vizsgálatokkal kapcsolatos információk megosztásához; mivel az Europol csak a tagállamok kérésére bocsáthatja a rendelkezésükre szakértelmét, elemzési eszközeit és adatbázisait; mivel a lóhússal kapcsolatos csalás esetében a tagállamok kezdetben nem szívesen működtek együtt az Europollal;

Y.

mivel 2011 óta az Europol több OPSON-műveletet is sikeresen végrehajtott a hamisított és nem kielégítő minőségű élelmiszerek feltárására; mivel e műveletek során az Europol az Interpollal, a tagállamok hatóságaival, nem EU-tagállamokkal és magánpartnerekkel is együttműködik;

Z.

mivel a húsok és hústermékek származási országának vagy helyének címkével történő megjelölése önmagában nem gátolja meg a csalás elkövetését; mivel bizonyos esetekben egy adott élelmiszer származási helye részben befolyásolja a termék árát;;;

AA.

mivel az Unió által jelenleg tervezett szabadkereskedelmi megállapodások megkötése az élelmiszer-biztonságra vonatkozó európai jogszabályok meggyengüléséhez vezethet;

AB.

mivel a csalást újra a gazdasági világválság, valamint az Unión belülről és kívülről származó szociális dömping által meghatározott gazdasági helyzet kontextusában kell szemlélni;

AC.

mivel a tőzsdei kereskedés olyan gyakorlat, amely lefelé gyűrűző versenyt idéz elő a minőség, a biztonság és az átláthatóság tekintetében, továbbá az egész ágazat haszonkulcsaira hatással vannak;

AD.

mivel a forgalmazási gyakorlatok, valamint a forgalmazás során a közvetítők igénybevétele a termelők haszonkulcsainak csökkentése révén destabilizálják a termelői piacokat;

1.

sajnálatosnak tartja, hogy az élelmiszercsalás elleni küzdelem az európai napirend viszonylag új pontja, és hogy korábban nem kapott kiemelt figyelmet az uniós és nemzeti jogalkotás és végrehajtás területén;

2.

aggodalmát fejezi ki az élelmiszercsalás fogyasztói bizalomra, élelmiszer-biztonságra, az élelmiszerlánc működésére, valamint a mezőgazdasági árak stabilitására gyakorolt lehetséges hatásai miatt, valamint hangsúlyozza annak fontosságát, hogy mielőbb helyreállítsák az európai fogyasztók bizalmát;

3.

ezért felhívja a Bizottságot, hogy fordítsa az azt megillető kiemelt figyelmet az élelmiszercsalásra és hogy minden szükséges intézkedést vegyen fontolóra annak érdekében, hogy az élelmiszercsalás megelőzése és az ellene irányuló küzdelem a magas szintű élelmiszer-biztonságot szavatoló stratégia szerves részét képezze az Unióban;

4.

hangsúlyozza, hogy jobban meg kell ismerni az uniós élelmiszer-csalási esetek mértékét, előfordulását és összetevőit; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy rendszeresen gyűjtsék az élelmiszer-csalási ügyekkel kapcsolatos adatokat, valamint cseréljék ki egymással az élelmiszercsalás feltárásának és leküzdésének bevált gyakorlatait;

5.

megjegyzi, hogy az uniós jog jelenleg nem határozza meg az élelmiszercsalás fogalmát, és a tagállamok a fogalommeghatározás során eltérő módszertanokat követnek; úgy véli, hogy az élelmiszercsalás elleni küzdelemre irányuló európai megközelítés kidolgozásához elengedhetetlen az egységes fogalommeghatározás; hangsúlyozza, hogy uniós szinten összehangolt, a tagállamokkal, az érintett felekkel és a szakértőkkel való egyeztetésen alapuló, a következő szempontokat magában foglaló fogalommeghatározást kell mielőbb elfogadni: az élelmiszerjognak való megfelelés hiánya és/vagy a fogyasztó megtévesztése (beleértve a termékről szóló tájékoztatás elmulasztását), a szándék és a pénzügyi haszonszerzés;

6.

hangsúlyozza, hogy az egységes európai piac jellege miatt az élelmiszer-hamisítás sok esetben átlépi a tagállamok határait, és valamennyi európai polgár egészségét veszélyezteti;

7.

megjegyzi, hogy a közelmúltbeli élelmiszer-csalási ügyek különböző típusú csalásokra hívták fel a figyelmet, úgymint a fő összetevő olcsóbb alternatívákkal való helyettesítése, a hústermékek vagy tengeri eredetű élelmiszertermékek alapjául szolgáló állatfaj téves feltüntetése a címkén, helytelen súlymegjelölés, hagyományos élelmiszer bioélelmiszerként történő értékesítése, a származási országra vonatkozó vagy állatjóléti minőségi címkék tisztességtelen alkalmazása, tenyésztett hal kifogott vadon élő halként történő értékesítése, alacsonyabb kategóriájú halfajta felsőbb kategóriájú vagy drágább faj neve alatt való értékesítése; valamint az élelmiszerek hamisítása és a fogyaszthatósági időn túli forgalmazása;

8.

rámutat, hogy gyakran történik csalás az olívaolaj, a halak, az ökológiai gazdálkodásból származó termékek, a gabonafélék, a méz, a kávé, a tea, a fűszerek, a bor, egyes gyümölcslevek, a tej és a hús esetében;

9.

aggodalommal tölti el, hogy a jelek szerint egyre több csalás történik, és hogy a növekvő élelmiszer-csalási tendencia az élelmiszerlánc strukturális gyengeségét tükrözi;

10.

megjegyzi, hogy élelmiszercsalásra általában akkor kerül sor, ha az jelentős pénzügyi haszonnal kecsegtet, és alacsony a lelepleződés kockázata; véleménye szerint tarthatatlan, hogy az Unión belül jövedelmező üzlet az élelmiszercsalás, valamint hogy viszonylag kicsi a lelepleződés esélye;

11.

rámutat az élelmiszerlánc összetett és határokon átnyúló jellegére, és arra, hogy ehhez túlnyomórészt nemzeti szintű ellenőrzések, szankciók és végrehajtás párosul, ami olyan helyzetet teremt, amely feltehetően növeli az élelmiszercsalás kockázatát; úgy véli, hogy az összetevők és termékek az egész élelmiszerláncon belüli jobb követhetősége elősegítené az élelmiszercsalás elleni harcot;

12.

kiemeli annak szükségességét, hogy a harmadik országokból importált áruk esetén több figyelmet szánjanak az ellenőrzésre, és a termékek európai uniós élelmiszer- és takarmánybiztonsággal kapcsolatos előírásoknak való megfelelésére;

13.

felhívja továbbá a figyelmet a gyakran az élelmiszercsalást elősegítőként említett egyéb tényezőkre, például a jelenlegi gazdasági válságra, az ellenőrző szerveket érintő megszorító intézkedésekre, valamint arra a kiskereskedelmi ágazat és mások részéről tapasztalható nyomásra, hogy egyre alacsonyabbra szorítsák az élelmiszergyártás költségeit;

14.

üdvözli a Bizottság élelmiszercsalásokért felelős csoport létrehozására irányuló határozatát, és elismeri az Europol által az élelmiszercsalás elleni küzdelem terén tett erőfeszítéseket; arra kéri a Bizottságot, hogy fontolja meg egy, az élelmiszerek eredetiségét vizsgáló uniós referencialaboratórium felállítását;

15.

üdvözli a Bizottság azon tervét, hogy 2014-ben konferenciát szervezzen, amely az élelmiszercsalással foglalkozik, és amelynek célja az érintett piaci szereplők tudatosságának növelése;

16.

meggyőződése, hogy a nem bejelentett független vizsgálatok nélkülözhetetlenek az élelmiszer-biztonsági és címkézési szabványok hatékony végrehajtásának biztosításához; ezért úgy véli, hogy a bejelentés nélküli ellenőrzéseket kellene általános gyakorlattá tenni;

17.

felhívja a Bizottságot, hogy az FVO ellenőrzéseinek hatályát terjessze ki az élelmiszercsalásokra; úgy véli, hogy az FVO-nak rendszeres, független és kötelező szúrópróbaszerű ellenőrzéseket kellene végeznie a szándékos jogsértések azonosítására, a legmagasabb szintű élelmiszer-biztonsági szabályoknak való megfelelés biztosítása érdekében; úgy véli, hogy a fogyasztói bizalom visszaállítása és fenntartása érdekében fontos a hivatalos ellenőrzések és vizsgálatok átlátható lefolytatása, valamint az élelmiszer-ipari vállalkozásokra vonatkozó ellenőrzések és vizsgálatok eredményeinek és jelentéseinek nyilvánosságra hozatala;

18.

sajnálatosnak tartja, hogy a Bizottság és a tagállamok korlátozottan ismerik és használják fel az FVO jelentéseit és ellenőrzéseit; arra sürgeti a Bizottságot, hogy nagyobb odafigyeléssel kövesse nyomon a Hivatal jelentéseit és ajánlásait;

19.

felhívja a költségvetési hatóságot, hogy növelje az FVO, valamint az élelmiszercsalásokért felelős bizottsági csoport kapacitását és erőforrásait;

20.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy csökkent e kulcsfontosságú ellenőrzési feladatokat ellátó szervek finanszírozása az Unióban;

21.

felhívja a tagállamokat és az európai régiókat, hogy az ellenőrző szerveket elegendő humán, pénzügyi és technikai erőforrással lássák el;

22.

hangsúlyozza, hogy az ellenőrzéseket és a vizsgálatokat úgy kell elvégezni, hogy ne jelentsenek indokolatlan igazgatási terheket a kkv-k számára;

23.

javasolja az FVO ENVI Bizottságon belüli éves meghallgatását, ahol az elvégzett és a várható ellenőrzésekről egyeztetnének, mielőtt a Hivatal elfogadja a következő évre vonatkozó munkaprogramját;

24.

felszólítja a tagállamokat, hogy megfelelő módon foglalkozzanak az FVO által felvetett kérdésekkel;

25.

megjegyzi, hogy az FVO munkaprogramjának rangsorolási és felülvizsgálati folyamata nem változtathatja meg a Hivatal munkaprogramjainak elfogadására vonatkozó jogi folyamatokat;

26.

különösképp felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy lépjenek fel az EU-ba exportálandó, levágásra szánt állatok hamisított orvosi kezelési dokumentációjára vonatkozó FVO-ellenőrzések eredményei alapján, valamint hogy zárják ki a harmadik országokból származó olyan hús- és állati eredetű termékeket, amelyeknek az uniós élelmiszerbiztonsági előírásoknak való megfelelését nem lehet garantálni;

27.

megjegyzi, hogy a tagállamok joghatósági problémák miatt gyakran nehézségekbe ütköznek, ha bírósági eljárást kívánnak indítani a több országban tevékenykedő csaló élelmiszer-ipari vállalkozók ellen; sajnálatosnak tartja, hogy határokon átnyúló élelmiszer-csalási ügyekben a tagállamok az Europollal folytatott rendszeres együttműködés helyett kétoldalú munkát folytatnak;

28.

elismeri a visszaélést jelentő személyeknek az élelmiszeriparban folytatott csalárd gyakorlatok feltárása terén játszott fontos szerepét; felszólítja a tagállamokat, hogy teremtsék meg a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy a visszaélést jelentő személyek biztonságban és névtelenül leplezhessék le a rosszindulatú gyakorlatokat;

29.

úgy véli, hogy a nemzeti illetékes hatóságoknak a lehetőségekhez mérten és a megfelelő mértékben tájékoztatniuk kellene a nyilvánosságot a termékvisszahívásokról és az illetékes hatóságok élelmiszer-csalási ügyekben hozott egyéb intézkedéseiről;

30.

úgy véli, hogy a hatósági ellenőrzések során az élelmiszer-biztonsági problémákon túl a csalásmegelőzésre és a fogyasztók félrevezetésének kockázatára is figyelmet kell fordítani; üdvözli, hogy a hatósági ellenőrzések felülvizsgálatára irányuló bizottsági javaslat az élelmiszercsalásokra vonatkozóan további ellenőrzéseket ír elő abban az esetben, ha az illetékes hatóság okkal feltételezheti, hogy a vállalkozó csalárd magatartást tanúsít;

31.

megjegyzi, hogy egyes tagállamok részben magán ellenőrző szerveket bíznak meg az ellenőrzések elvégzésével; hangsúlyozza, hogy a tagállami illetékes hatóságoknak minden esetben felügyelniük kell az ellenőrzési rendszereket, és valamennyi magán ellenőrző rendszert hitelesíteniük, tanúsítaniuk és folyamatosan ellenőrizniük kell annak biztosítása érdekében, hogy azok megfeleljenek a nemzeti és nemzetközi szabványoknak, biztosítva a megállapításaikhoz való hozzáférést a hivatalos szervek számára;

32.

elutasít minden arra vonatkozó tervet, hogy az ellenőrzési feladatokat a közhatóságokról a gazdasági szereplőkre ruházzák át;

33.

úgy véli, hogy pontosítani kell a kereskedők szerepét, valamint a vállalkozások közötti eladásokra alkalmazandó jogi keretet;

34.

úgy véli, hogy az élelmiszerláncon belül nyersanyagot, élelmiszer-összetevőket vagy élelmiszereket feldolgozó, értékesítő vagy tároló kereskedelmi vállalkozóknak, többek között a kereskedőknek és a hűtőházak tulajdonosainak bejegyzett élelmiszer-ipari vállalkozónak kell lenniük, és ellenőrzéseknek kell őket alávetni;

35.

úgy véli, az élelmiszeripari vállalkozóknak képesnek kell lenniük számot adni arról, hogy honnan származik az élelmiszer vagy a használt összetevők, vagyis a termelési láncban minden egyes élelmiszeripari vállalkozó felelősséget vállal a végtermékkel kapcsolatban;

36.

elismeri a vállalkozások közötti, illetve a vállalkozások és fogyasztók közötti egyértelmű és átlátható címkézés jelentőségét, és felhívja a Bizottságot, hogy az élelmiszercsalás kockázatának csökkentése érdekében vizsgálja felül az uniós élelmiszerjog e területét;

37.

a fagyasztott élelmiszerek a vállalkozások és fogyasztók közötti címkézése tekintetében nagyobb tudatosságra és jobb ellenőrzésre szólít fel; arra kéri a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot a hús- és haláru kötelező címkézésére, amely jelzi, hogy fagyasztották-e a terméket, illetve hányszor és mennyi ideig fagyasztották;

38.

úgy véli, hogy – bár önmagában nem képezi az élelmiszercsalás elleni küzdelem eszközét – a származási ország címkén való feltüntetése segíthet biztosítani a jobb nyomonkövethetőséget az élelmiszer-ellátási láncon belül, stabilabbá teszi az húsbeszállítók és -feldolgozók közötti kapcsolatot, valamint növeli az élelmiszeripari vállalkozók körültekintését a beszállítók és a termékek megválasztásakor;

39.

emlékeztet arra, hogy a 1169/2011/EU rendelet kiköti, hogy a Bizottságnak hatásvizsgálatot követően 2013 decemberéig végrehajtási aktusokat kell elfogadnia a származási ország kötelező feltüntetéséről, a sertés-, juh-, kecske- és a baromfihús címkézéséről, valamint az önkéntes címkézésről;

40.

felhívja továbbá a Bizottságot arra, hogy mihamarabb tegyen javaslatot a friss juh-, sertés-, kecske- és baromfihús címkézésére vonatkozó végrehajtási aktusokra a feldolgozatlan marha- és borjúhús tekintetében már alkalmazandó szabályok alapján, biztosítva azt, hogy a fogyasztók tájékoztatást kapjanak az állatok születésének, tenyésztésének és levágásának helyéről, figyelembe véve ugyanakkor a hús származási helyének jelzésére már meglévő nemzeti és regionális rendszereket;

41.

emlékeztet továbbá arra, hogy a Parlament korábban kérte valamennyi húsáru és a feldolgozott élelmiszerekben található hús eredetének felcímkézését, illetve arra, hogy a Bizottság már dolgozik a húst tartalmazó termékek származási országot feltüntető kötelező címkézéséről szóló jelentésen; sürgeti a Bizottságot, hogy mihamarabb készítse el a jelentést és annak nyomán a feldolgozott élelmiszerekben található hús eredetének feltüntetését kötelezővé tévő jogalkotási javaslatokat, figyelembe véve ugyanakkor hatásvizsgálatait, és kerülve a túlzott költségeket és adminisztratív terheket;

42.

felszólít a halat tartalmazó feldolgozott termékek megfelelőbb címkézésére, különösen, ami a halak származási országát, illetve az alkalmazott halászati technikákat illeti;

43.

felhívja a Bizottságot, hogy az érdekelt felekkel és a tagállamokkal közösen fokozottan törekedjen annak felmérésére, hogy az élelmiszerláncon belül szükség van-e – és ha igen, mely területeken – elektronikus tanúsítási rendszerek bevezetésére, ez ugyanis csökkentheti a papíralapú tanúsítványokra épülő csalás valószínűségét;

44.

kéri a Bizottságot, hozzon létre központi európai nyilvántartást a lóútlevelek számára, megelőzve a kettős útlevelek csalárd módon történő kiállítását;

45.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a klónozott állatokból származó hús vonatkozásában nincs európai jogszabályi keret;

46.

felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki módszert a klónozott állatokból származó hús nyomon követésére és beazonosítására, például egy – a klónozott állatok genetikai információit tartalmazó – nemzetközi adatbázis létrehozása által;

47.

véleménye szerint hasznos lenne az élelmiszeripar számára magánszektorbeli csalás elleni programok, például a termékek épségét vizsgáló ellenőrzések kidolgozása, valamint üdvözli a legújabb kezdeményezéseket, köztük a Globális Élelmiszer-biztonsági Kezdeményezést és a Michigani Állami Egyetem élelmiszercsalás-ellenes kezdeményezését;

48.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mérlegeljék az élelmiszer-ipari vállalkozókra vonatkozó jogi kötelezettség előírását, amelynek értelmében az élelmiszer-csalási eseteket jelenteniük kellene az illetékes hatóságoknak;

49.

úgy véli, hogy a kiskereskedelmi ágazatnak kiemelt felelőssége az élelmiszerek épségének szavatolása, és szállítóiktól meg kell követelniük, hogy biztonságos ellátási lánccal rendelkezzenek; úgy véli, a kiskereskedők felelőssége, hogy meggyőződjenek legalább arról, hogy formailag teljesítették a címkézési szabályokat; sajnálatosnak tartja, hogy a kiskereskedők és más élelmiszer-ipari vállalkozók nyomást gyakorolnak az őstermelőkre a még alacsonyabb termelői árakért, aminek gyakran az élelmiszer vagy az összetevők minősége látja kárát;

50.

megjegyzi, hogy az élelmiszer-ipari vállalkozók nem minden esetben tudják, hogy honnan származnak a vállalkozásuk által használt összetevők; ebben az összefüggésben úgy véli, hogy a rövid (helyi és regionális) ellátási láncok nagyobb átláthatóságot biztosítanak, és a hosszú és összetett ellátási láncok helyébe léphetnek, amelyek jelentős szerepet játszottak az élelmiszer-hamisítási válság kialakulásában;

51.

felhívja a Bizottságot, hogy a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló 1151/2012/EU rendeletnek megfelelően nyújtson be jogalkotási javaslatokat a „helyi termelésre és közvetlen értékesítésre” vonatkozó címkézés tekintetében, az érintett piacok előmozdítása és annak elősegítése érdekében, hogy a gazdálkodók növelhessék termékeik értékét;

52.

arra hívja fel a Bizottságot, hogy a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU rendelet 7. és 17. cikkének értelmében vegye fel a harcot azoknak a termékeknek a forgalmazása ellen, amelyeket szándékosan pontatlan vagy félrevezető néven kínálnak, és gátolja azt meg, mivel ezt is az élelmiszercsalás egy fajtájának kell tekinteni;

53.

meggyőződése, hogy az illetékes hatóságoknál szemléletváltásra van szükség, és az igazgatási és állat-egészségügyi megközelítés helyett – a dán élelmiszer-hatóság „gyorsjárőrei”, valamint az olaszországi Arma dei Carabinieri és Guardia di Finanza tapasztalataiból merítve – a bűnüldözési megközelítés felé kell elmozdulni; hangsúlyozza, hogy egy ilyen megközelítés feltétele az, hogy kijelölt bíróságokon az élelmiszerjog terén tapasztalatokkal rendelkező bírókat alkalmazzanak;

54.

hangsúlyozza, hogy az ellenőrzések végrehajtásának kockázatalapúnak kell lennie, és annak során az egyes ellátási láncok és élelmiszerek tekintetében kockázati profilokat és sebezhetőségi értékeléseket kell kidolgozni jelenleg zajló, az élelmiszerek eredetiségvizsgálatával kapcsolatos és kriminológiai ismereteket ötvöző tudományos tanulmányok, például az amszterdami VU Egyetem és a Wageningeni Egyetem jelenleg folyó kutatásai alapján;

55.

az európai és nemzeti szintű kutatási és fejlesztés programok további ösztönzésére kéri a Bizottságot és a tagállamokat az élelmiszercsalás leleplezésére használt technológiák és módszerek – mint például a szenzoros technológia, az adatelemzés és a termék-ujjlenyomat – fejlesztése és megvalósítása, valamint a tesztek rövid időn belül kereskedelmi forgalomba kerülésének előmozdítása érdekében; elismeri a már létező, az élelmiszerek épségével és eredetiségével kapcsolatos olyan európai kutatási projekteket, mint például a TRACE és az AuthenticFood;

56.

javasolja, hogy az Élelmiszerügyi és Állategészségügyi Hivatal és a nemzeti hatóságok ellenőrzéseik során végezzenek úgynevezett tömegmérleg-ellenőrzéseket a bemeneti, a kimeneti és a hulladékáramoknál;

57.

szorgalmazza az élelmiszercsalások kivizsgálásáért felelős nemzeti hatóságok közötti koordináció és kommunikáció javítását, hogy ezáltal segítsék a tagállamokat az e probléma leküzdésére irányuló erőfeszítéseik növelésében; felhívja a Bizottságot, hogy haladéktalanul hozzon létre egy olyan elektronikus rendszert, amely a Bizottság javaslata értelmében a meglévő élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszeren (RASFF) alapszik, hogy az élelmiszer-csalási ügyekben lehetővé tegye a tagállamok és a Bizottság közötti gyors információcserét; éves jelentések közzétételét kéri, amelyek ismertetik a leleplezett élelmiszer-csalási ügyeket, hasonlóan a RASFF-jelentésekhez;

58.

felszólít egy élelmiszercsalás elleni hálózat létrehozására, amely javítaná a különböző illetékes európai szervek (Europol, Eurojust, Élelmiszerügyi és Állategészségügyi Hivatal) közötti koordinációt annak érdekében, hogy hatékonyabbá váljon az élelmiszercsalások megelőzése és kiszűrése;

59.

javasolja, hogy vezessék be a DNS-tesztet a fajmeghatározást célzó szúrópróbaszerű szabványos eljárásként, különösen a húsból és halból készült termékek esetében, és hogy ebből a célból hozzanak létre egy központi DNS-adatbázist;

60.

felhívja a Bizottságot arra, hogy foglalkozzon az élelmiszercsalás magasabb kockázatával járó, harmadik felektől származó élelmiszer-behozatallal kapcsolatos élelmiszer-biztonsági és nyomonkövethetőségi szabályozások joghézagaival;

61.

ragaszkodik ahhoz, hogy az EU által tárgyalt szabad kereskedelmi megállapodások ne okozzanak változást az élelmiszer- és az élelmezésbiztonságra vonatkozó európai jogszabályokban, és ne csökkentsék az e jogszabályok végrehajtására irányuló erőfeszítéseket;

62.

úgy véli, hogy az ellenőrzések eredményeit oly módon kell közzétenni, hogy azok a fogyasztók számára könnyen hozzáférhetőek és érthetőek legyenek, például osztályozási rendszer formájában; meggyőződése, hogy ez segítené a fogyasztókat a döntéshozatalban, és ösztönözné az élelmiszeripari vállalkozókat a jó teljesítményre;

63.

üdvözli a Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy a szankciókat legalább a jogsértés nyomán várt, becsült gazdasági haszon mértékét kompenzáló mértékben növeljék, ugyanakkor úgy véli, hogy ez nem bír kellő visszatartó erővel; úgy véli, hogy élelmiszercsalás esetén a tagállamoknak a csalárd tevékenységből várt, becsült gazdasági haszon összegének legalább a kétszeresét kitevő szankciókat kell kirónia; szükségesnek tartja, hogy további visszatartó erőként a tagállamok ennél is súlyosabb büntetéseket (ideértve a büntetőjogi szankciókat is) határozzanak meg a közegészséget szándékosan veszélyeztető csalások, vagy a kiszolgáltatottabb fogyasztókat célzó termékeket érintő csalások esetében; javasolja továbbá, hogy ismétlődő jogsértések esetén vonják vissza az élelmiszer-ipari vállalkozó bejegyzését;

64.

sajnálattal tölti el, hogy a Bizottság nem rendelkezik átfogó képpel az élelmiszercsalással kapcsolatos szabálysértésekre vonatkozó különböző nemzeti szankciórendszerekről és ezeknek a rendszereknek az uniós jogszabályokon alapuló működéséről; felszólítja a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb tegyen lépéseket ennek az átfogó képnek a kialakítása érdekében;

65.

felszólít az állatjóléti szempontok fokozottabb figyelembevételére, valamint a vonatkozó szabályok megsértése esetén szigorúbb szankciók alkalmazására;

66.

felhívja a Bizottságot, hogy az élelmiszer-csalási jogsértésekre kirótt szankciók típusa és mértéke, valamint a szankciórendszerek működése tekintetében gyűjtsön adatokat a tagállamoktól, és készítsen jelentést az egyes tagállami rendszerekről;

67.

arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vegyenek fontolóra más, az élelmiszercsalás megelőzésére és az attól való eltántorításra szolgáló módszereket, például a csalás vádjában bűnösnek talált élelmiszeripari vállalkozók megnevezését és megszégyenítését egy európai nyilvántartásban;

68.

kéri a jelenlegi nyomon követési rendszerek fejlesztését és a 178/2002/EK rendeletben rögzített „fokozatmentes” nyomonkövethetőség következetes végrehajtását, amely vonatkozik élelmiszerre, takarmányra, élelmiszer előállítására szánt állatra és minden egyéb anyagra, amelyet élelmiszer vagy takarmány előállításánál feldolgozásra vagy vélhetően feldolgozásra szánnak; kéri, hogy az európai élelmiszerlánc egésze, ideértve a gyártás, feldolgozás és forgalmazás minden szakaszát, az ellenőrök számára maradéktalanul nyomon követhető és átlátható legyen, a csalárd élelmiszeripari termékek gyors azonosíthatósága érdekében;

69.

javasolja, hogy kötelezzék a kutatólaboratóriumokat és alkalmazottaikat, hogy az élelmiszer- és takarmányvizsgálatok összes csalásra utaló eredményét, illetve a csalás elleni küzdelem szempontjából lényeges eredményét közvetlenül az illetékes felügyeleti hatóságoknak jelentsék;

70.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

23.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 482/31

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és különösen annak preambulumára, valamint 3. és 6. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 6., 9., 145., 151., 152., 153., 154., 156., 159. és 168. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, különösen annak 1., 3., 27., 31., 32. és 33. cikkére,

—

tekintettel az 1996. május 3-i Európai Szociális Chartára, és különösen annak I. részére, valamint II. részének 3. cikkére,

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) munkára vonatkozó alapvető normáira, a munkaügyi igazgatásról és a munkaügyi ellenőrzésről szóló ILO-egyezményekre és -ajánlásokra (81. és 129. egyezmény), amelyek a munkavállalók munkafeltételeire és védelmére vonatkozó törvényi rendelkezések alkalmazásának garantálása szempontjából nemzetközi referenciát jelentenek,

—

tekintettel az ILO 143., a bevándorló munkavállalókról szóló egyezményére (1975), valamint a bevándorló munkavállalókra vonatkozó kiegészítő ILO-rendelkezésekre, amelyek előírják valamennyi szükséges és megfelelő intézkedés elfogadását a munkavállalási célú illegális bevándorlás és a bevándorlók illegális munkavállalásának megszüntetése érdekében; másfelől tekintettel a bevándorló munkavállalók illegális munkavállalása esetén kiszabható közigazgatási, polgári és büntetőjogi szankciók alkalmazását célzó rendelkezésekre,

—

tekintettel az ILO tisztességes munkára vonatkozó menetrendjére,

—

tekintettel a munkahelyi egészségvédelem és biztonság területére vonatkozó ILO-egyezményekre és -ajánlásokra,

—

tekintettel a népegészségre és a munkahelyi egészségre és biztonságra vonatkozó közösségi statisztikáról szóló, 2008. december 16-i 1338/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1989. június 12-i 89/391/EGK tanácsi irányelvre (keretirányelv) (2) és annak egyedi irányelveire,

—

tekintettel a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel a Tanács és a tagállamok képviselői által az 1999. április 22-i tanácsi ülésen a társadalombiztosítási juttatások és járulékok terén elkövetett transznacionális csalások és a be nem jelentett munkavégzés elleni harc, továbbá a munkavállalók transznacionális kiközvetítése terén a tagállamok hatóságainak jobb együttműködését szolgáló magatartási kódexről elfogadott állásfoglalására (4),

—

tekintettel kedvezményes hozzáadottértékadó-mérték munkaigényes szolgáltatásokra történő kísérleti alkalmazásának lehetősége tekintetében a 77/388/EGK irányelv módosításáról szóló, 1999. október 22-i 1999/85/EK tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2009. június 18-i 2009/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (6),

—

tekintettel a „Határozottabb fellépés a be nem jelentett munkavégzés ellen” című, 2007. október 24-i bizottsági közleményre (COM(2007)0628),

—

tekintettel „A munkajog korszerűsítése szembenézve a XXI. század kihívásaival” című bizottsági zöld könyvről folytatott nyilvános konzultáció eredményeiről szóló, 2007. október 24-i bizottsági közleményre (COM(2007)0627),

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020), valamint fő célkitűzésére, amely szerint az évtized végére az Európai Unióban 75 %-ra kell növelni a foglalkoztatottságot,

—

tekintettel az egészségre és a munkabiztonságra vonatkozó, 2007–2012 közötti európai stratégia középtávú értékeléséről szóló, 2011. december 15-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel a be nem jelentett munkavégzés elleni határozottabb fellépésről szóló, 2008. október 9-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel a mindenki számára biztosítandó tisztességes munka ösztönzéséről szóló, 2007. május 23-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel „A munkajog korszerűsítése szembenézve a XXI. század kihívásaival” című 2007. július 11-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a munkavállalók kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv végrehajtásáról szóló, 2006. október 26-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel a termelési láncban tevékenykedő alvállalkozók társadalmi felelősségvállalásáról szóló, 2009. március 26-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel az Európai Parlament a „Munkakörülmények és egészségügyi és biztonsági előírások a közelmúltbeli bangladesi gyártüzeket és épület-összeomlást követően” című, 2013. május 23-i állásfoglalására (13);

—

tekintettel az „Integrált iránymutatások a növekedésről és a foglalkoztatásról (2008–2010)” című közleményre (COM(2007)0803),

—

tekintettel a bevándorlás és az illegális munkavállalás elleni harc eszközeinek harmonizálásáról szóló, 1995. december 22-i tanácsi ajánlásra (14),

—

tekintettel az 1996. szeptember 27-i, a harmadik államok állampolgárainak illegális munkavállalása elleni harcról szóló tanácsi ajánlásra (15),

—

tekintettel az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) jelentésére az Európai Unióban a be nem jelentett munkavégzés elleni harcról,

—

tekintettel az Eurobarométer által a be nem jelentett munkavégzésről készített tematikus felmérésre,

—

tekintettel az „ICENUW – Implementing Cooperation in a European Network against undeclared work (Európai hálózati együttműködés megvalósítása a be nem jelentett munka elleni harc terén)” (2010) című tanulmányra,

—

tekintettel a „CIBELES: Convergence of Inspectorates building a European Level Enforcement System (Európai szintű végrehajtási rendszert képező munkaügyi felügyelőségek konvergenciája)”című tanulmányra,

—

tekintettel „A be nem jelentett munkavégzés közvetett mérési módszerei az Európai Unióban” (2010) című tanulmányra,

—

tekintettel „A be nem jelentett munkavégzés megakadályozása és a be nem jelentett munkavégzés elleni harc érdekében a munkaügyi felügyelőségek és más érintett felügyeleti és végrehajtó szervek közötti európai együttműködési platform létrehozásának megvalósíthatósága” című tanulmányra (2010, Regioplan),

—

tekintettel az Európai Bíróság C-577/10. sz. Európai Bizottság kontra Belga Királyság ügyben 2012. december 19-én hozott ítéletére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére (A7-0458/2013),

A.

mivel a munkaügyi ellenőrzések fontos szerepet játszanak a munkavállalók jogainak védelmében, a munkahelyi egészség és biztonság garantálásában, a nem biztonságos munkahelyi környezet elleni fellépésben, a munkavédelmi szabályok megsértésének megakadályozásában, valamint a társadalmi szempontból méltányos gazdasági növekedés előmozdításában, és ennek keretében hozzájárulnak a bérfizetések és társadalombiztosítási járulékok teljesítéséhez, ezáltal pedig az adóbevételek és a társadalombiztosítási pénztár bevételeinek növeléséhez, a munkavállalóknak többek között a betegbiztosításhoz, a munkahelyi balesetbiztosításhoz, a nyugdíjhoz hasonló társadalombiztosítási formákhoz való hozzáférésének biztosítása mellett;

B.

mivel a tagállamok különböző modelleket vetnek be a különböző speciális munkahelyi ellenőrzések ellátása során;

C.

mivel a munkavállalók Európa-szerte való kiküldetésére tekintettel egyre nagyobb szükség van a munkaügyi ellenőrzésekre;

D.

mivel a munkaügyi ellenőrzések kulcsszerepet játszanak a jogok gyakorlati érvényesítésének biztosításában, mégpedig azáltal, hogy biztosítják a jogszabályok betartását, azt, hogy a szereplők ismerjék jogaikat és kötelezettségeiket, és hogy a baleseteket és a visszaéléseket meg lehessen akadályozni;

E.

mivel meg kell erősíteni a munkaügyi ellenőrzéseket a kkv-knál és a kisebb építkezéseken;

F.

mivel a multinacionális vállalatok a javakat előállító és a szolgáltatásokat nyújtó munkavállalók munkakörülménye, megélhetése és egészsége iránti felelőssége nem ér véget a boltajtónál vagy a gyárkapunál és nem is biztosítható kizárólag a vállalati társadalmi felelősségvállalásról szóló megállapodásokkal;

G.

mivel a munka alvállalkozás alkalmazásán és munkaerő-kölcsönzésen alapuló kiszervezése gyakran kevésbé képzett munkaerő alkalmazását jelenti és lazább munkakapcsolatokat eredményez, ami megnehezíti a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági (OHS) rendelkezésekkel kapcsolatos felelősség megállapítását;

H.

mivel a be nem jelentett munkavállalás káros hatással van a tagállamok gazdaságára és az európai szociális modell pénzügyi teherbírására, továbbá aláássa a szociális juttatások és a közszolgáltatások finanszírozását és elosztását, valamint bizonytalan, védtelen helyzetbe és szegénységbe kényszeríti az érintetteket most és idős korukban;

I.

mivel a visszaélések megakadályozása és a gazdasági-társadalmi fejlődés előmozdítása révén a munkaügyi ellenőrök alapvető szerepet töltenek be a munkavállalók jogainak védelmét illetően;

J.

mivel a gazdasági válság következtében fokozódott a munkateher és a munkavállalókra gyakorolt nyomás, különösen hatást gyakorolva a munkaidőkre, és mivel ebből következően növelni kell a munkakörülmények ellenőrzésére irányuló kezdeményezések számát;

K.

mivel egyre több olyan új foglalkoztatási forma jön létre, amelyekről a meglévő jogszabályok egyre nehezebben rendelkezhetnek;

L.

mivel a jogellenesen foglalkoztatott munkavállalók másodlagos negatív következményektől, például a tájékoztatáshoz, a munkahelyi egészségi ellátásokhoz és a képzéshez való hozzáférés hiányától, esetleges baleset bekövetkezésétől vagy elfogástól való félelmekkel kapcsolatos pszichológiai korlátoktól szenvednek, amelyek kihatnak a vállalatok termelékenységére és az egész gazdaságra, továbbá olyan hosszú távú következményektől, mint az öregségi nyugdíjjogosultság hiánya vagy a nagyon alacsony nyugellátás, ami a szegénység kockázatának növekedéséhez vezet;

M.

mivel a be nem jelentett munkavállalás a felelős a belső piacon tapasztalható versenytorzulásért, hiszen ez más vállalkozásokkal szemben tisztességtelen versenyt teremt;

N.

mivel a valódi közös piac megerősítése és a szociális dömping minden formájának felszámolása elválaszthatatlanok egymástól;

O.

mivel a feketemunka mértéke a 27 tagú Unióban időközben eléri a GDP 18,8 %-át, egyes tagállamokban pedig meghaladja a 30 %-át;

P.

mivel több tagállamban a be nem jelentett munkavégzés előfordulása – többek között a válság következtében – még mindig fokozódik;

Q.

mivel a visszaélések jelentésével kapcsolatos intézkedésekre van szükség a visszaélések felderítésének megkönnyítése és a visszaélést jelentő személy védelmének biztosítása érdekében, és mivel az EU és a tagállamok kötelesek teljes körű védelmet nyújtani a visszaélést jelenő személy számára;

R.

mivel évente 168 000 európai polgár hal meg munkával kapcsolatos balesetben vagy betegségben, és 7 millió sérül meg balesetben (16),

S.

mivel a kockázatmegelőzés elengedhetetlen a munkával összefüggő balesetek és megbetegedések arányának csökkentésében; mivel a munkahelyi egészségvédelem és biztonság megfelelő kezelése pozitív hatást gyakorol mind nemzeti, mind európai szinten, továbbá a vállalkozásokra is;

T.

mivel a vizsgálati rendszerek személyi és pénzügyi forrásai többé-kevésbé nem elegendőek a munkaügyi ellenőrzések hatékony végrehajtásához; mivel ennek következtében az EU-ban hiányos a munkaügyi ellenőrző szervek személyzetére vonatkozó stratégiai tervezés, miközben sok országban folyamatosan csökken a munkatársak száma, a munkaügyi ellenőrök munkája pedig egyre összetettebbé válik;

U.

mivel a munkaerőpiac széttöredezettsége – a foglalkoztatás bizonyos formáinak egyes tagállamokban tapasztalható ellenőrizetlen és szabályozatlan elharapózásával – a munkadíjak mértékét különösen alacsony szintre nyomja le, ekként pedig olyan helyzetet teremt, amely valószínűleg tovább súlyosbítja a be nem jelentett munkavégzést;

V.

mivel a be nem jelentett munkavégzés által leginkább érintett, bizonytalan munka- és bérezési feltételekkel jellemzett ágazatok – például az építési, biztonsági, takarítási és háztartási ágazat, valamint a szállás és az ellátás – ugyancsak munkaerő-igényesek;

W.

mivel szoros kapcsolat áll fenn az illegális bevándorlás és a be nem jelentett munkavégzés között, mivel az Európában illegálisan élő emberek nem vállalhatnak bejelentett munkát, így nem élvezhetnek védelmet sem;

X.

mivel a be nem jelentett munkát végző munkavállalók nem rendelkeznek társadalom-, betegség- és balesetbiztosítással, így a személyes pénzügyi veszteségek terén fokozott kockázatnak vannak kitéve;

Y.

mivel a határokon átnyúló szolgáltatások és munkaviszonyok tekintetében a munkaügyi ellenőrzések is határokon átnyúló tényállást képviselnek, és az adatokhoz való határokon átnyúló hozzáférés nem kielégítő;

Z.

mivel a munkavállalók gyakran nem önként vállalják a be nem jelentett munkavégzést, hanem ráveszik őket arra;

1.

hangsúlyozza, hogy a munkaügyi ellenőrzések közjogi feladatot jelentenek, amelyeket kizárólag független közalkalmazottak kellene ellátniuk, ennek azonban nem szabad kizárnia azt, hogy a munkaügyi ellenőröket a szociális partnerek képviselői támogassák; úgy véli, hogy biztosítani kell a munka-egészségügyi szolgáltatások munkáltatókkal szembeni függetlenségét; a munkahelyi egészségvédelem tekintetében úgy véli, hogy az ellenőrzést, a riasztásokat, az egészségügyi szakértelmet és az ezekből következő hozzáértő tanácsadást csak független egészség- és biztonságügyi szakértők biztosíthatják; sajnálattal tölti el, hogy egyes tagállamokban a munka-egészségügyi szolgálatok irányítása továbbra is a munkáltatói szervezetek feladata; hangsúlyozza, hogy a munkahelyi egészségvédelem ellenőrzését és figyelemmel kísérését független egészség- és biztonságügyi ellenőröknek kell végezniük;

2.

hangsúlyozza a nemzeti cselekvési tervek elkészítésének jelentőségét a munkaügyi ellenőrzési mechanizmusok megerősítése és az európai strukturális alapokból való finanszírozásuk érdekében, tekintettel a hatékony munkaügyi ellenőrzéseknek a társadalmi kohézió erősítésében, és – általánosságban – a jognak a munkahelyen történő megszilárdulásában gyakorolt hozzáadott értékére;

3.

megerősíti, hogy a munkaügyi ellenőrző hatóságok fontos szerepet játszanak a megelőzésben és az ellenőrzésben, a vállalkozáson belül pedig pozitív szerepet töltenek be a tájékoztatás és a szakértelem javításában; ösztönzi a tagállamokat, hogy az ILO ajánlásainak megfelelően erősítsék meg munkaügyi ellenőrző hatóságaik létszámát és forrásait, valamint teljesítsék a 10 000 munkavállalóra jutó egy munkaügyi felügyelő célkitűzését, továbbá alkalmazzanak szigorúbb szankciókat az alapvető jogokkal (bérek, munkaidő és a munkahelyi egészségvédelem és biztonság) kapcsolatos kötelezettségeik betartását elmulasztó vállalatokkal szemben; úgy véli, hogy ezeknek a szankcióknak hatékonyaknak, visszatartó erejűeknek és arányosaknak kell lenniük;

4.

rámutat, hogy státuszuktól, munkaviszonyuktól vagy származásuktól függetlenül az alkalmazotti vagy önfoglalkoztatói keretek között dolgozó munkavállalók valamennyi kategóriája a nemzeti ellenőrzési hatóságok hatáskörébe tartozik, és számukra azonos védelmet kell biztosítani; hangsúlyozza, hogy a munkaügyi ellenőrzések hatókörének korlátozására irányuló minden próbálkozás kedvezőtlen hatást gyakorolhat az egészségvédelemre és a biztonságra, valamint az egyének jogaira;

5.

hangsúlyozza, hogy fokozni kell a nemzeti munkaügyi ellenőrző hatóságok szerepét, biztosítani kell magas beosztású személyzetük képzését, valamint hogy össze kell hangolni feladatköreiket ahhoz, hogy sikeresen meg tudjanak felelni az új ellenőrzési követelményeknek;

6.

úgy véli, hogy a munkaügyi ellenőrzéseket a hatóságok kizárólag akkor tudják hatékony végrehajtani, ha elegendő pénzügyi és személyzeti erőforrással rendelkeznek; aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a tagállamokban az ellenőrzési hatóságok nem rendelkeznek kellő létszámú személyzettel és hiányzik a – különösen az európai problémákkal kapcsolatos – továbbképzés; felszólítja a tagállamokat, hogy erősítsék meg munkaügyi ellenőrzési rendszerüket, mivel ennek a gazdasági válságra választ adó nemzeti tervek alapvető részét kell képeznie; rámutat, hogy a munkaügyi ellenőrzések létfontosságú szerepet töltenek be azáltal, hogy biztosítják a hatályos jogszabályok maradéktalan betartását, valamint azt, hogy a különösen sérülékeny munkavállalók biztosítási fedezetben és védelemben részesüljenek;

7.

emlékeztet arra, hogy a munkavállalók védelméről szóló uniós jog hatékonyságának fokozása céljából egységes képzést kell nyújtani a munkaügyi felügyelők és az érintett szereplők számára;

8.

hangsúlyozza, hogy a bizonyos tagállamokban megkísérelt költségvetési konszolidáció semmiképpen sem vonhat el a munkaügyi ellenőrző hatóságok humán erőforrásából, finanszírozásából és anyagi és műszaki infrastruktúrával kapcsolatos forrásokból;

9.

emlékeztet arra, hogy a munkáltatókat a jelek szerint elsősorban a jogi követelmények és a munkavállalói követelések ösztönzik a megelőzésre irányuló eljárások kialakításában (17);

10.

meggyőződése, hogy kockázatértékelés nélkül lehetetlen megfelelő védelmet nyújtani a munkavállalók számára; fontosnak tartja, hogy támogassák a kkv-kat kockázatmegelőző politikáik kialakításában; hangsúlyozza az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által kifejlesztett online interaktív kockázatelemzéshez (OiRA) hasonló egyszerű, ingyenes és célzott kezdeményezések pozitív szerepét;

11.

emlékeztet arra, hogy minden tagállam aláírta és ratifikálta a munkaügyi ellenőrzésekről szóló 81. sz. ILO-egyezményt; következésképpen felszólítja a tagállamokat, hogy hajtsák végre az egyezmény alapelveit;

12.

hangsúlyozza, hogy a munkaügyi ellenőrzések akkor is hatékonyak, ha azokat bejelentés nélkül, ismételten és szúrópróbaszerűen végzik; rámutat, hogy a szabályok megsértésére kivetett szankciókat úgy kell hatékonyan kialakítani, hogy a munkáltatók a meglévő kollektív és jogi szabályok megkerülésével ne tehessenek szert semmiféle nyereségre;

13.

rámutat, hogy a munkaügyi ellenőrzések eredményeinek az intézkedésekre vonatkozó egyértelmű határidőkkel kell párosulniuk annak érdekében, hogy a visszaéléseket időben meg lehessen akadályozni és az áldozat számára mihamarabb védelmet lehessen biztosítani;

14.

rámutat, hogy a munkaügyi ellenőröknek valamennyi tagállamban jogosultaknak kell lenniük helyszíni ellenőrzések végzésére, intelligens ellenőrzési eszközök használatára, valamennyi érintett hatósággal való összehangolt munkavégzésre, valamint arra, hogy megfelelő hatáskörökkel rendelkezzenek, és önállóan végezhessék munkájukat;

15.

felszólítja a tagállamokat, hogy amikor a munkaügyi ellenőrök visszaéléseket fednek fel, vagy amikor a visszaélést bejelentők felhívják a hatóságok figyelmét a visszaélésekre, az érintett munkavállalóknak és a visszaélések érintett bejelentőinek biztosítsanak védelmet, illetve lehetőséget jogaik ingyenes érvényesítéséhez; felhívja a figyelmet arra, hogy az ezzel kapcsolatos intézkedések, például a közvetlen kereseti jog vagy a csoportos kereseti jog, hatékonyan védik az érintett munkavállalókat és a visszaélést bejelentőket; felhívja a tagállamokat, hogy a visszaélések felfedésének elősegítése érdekében fogadjanak el intézkedéseket a visszaélést bejelentők és családjaik védelmére; hangsúlyozza, hogy fontos az illegális helyzetű migráns munkavállalók védelmezése, és őket kell az egyik kiemelt területként kezelni; ebben az összefüggésben emlékezteti a tagállamokat a migráns munkavállalókról szóló, 1975. évi 143. sz. ILO-egyezményre (kiegészítő rendelkezések);

16.

felhívja a tagállamokat, hogy a jogsértés súlyosságával arányban álló büntetések alkalmazásával hajtsák végre a jogi rendelkezéseket, és hogy visszatartó erővel bíró szankciókkal büntessék a munkafeltételek be nem tartását; hangsúlyozza, hogy a kutatások egyértelműen jelzik, hogy a munkakörülmények javítása terén a legnagyobb hatást a határozott és megfelelően összehangolt megelőzéssel és a korai szakaszban végzett ellenőrzésekkel lehet elérni, többek között a munkáltatók tájékoztatása és a számukra nyújtott tanácsadás révén, úgymint a be nem jelentett munkavállalók visszamenőleges hatályú bejelentése;

17.

rámutat arra, hogy az összes érintett szociális hatóságot összekötő elektronikus hálózat, mint amilyen például a belga „Crossroads Bank for Social Security” (18), és az ezzel együtt járó, e hatóságok közötti könnyebb adatcsere hasznos eszközt jelent a nemzeti munkaügyi ellenőrzések számára, gyors hozzáférést biztosítva az ellenőrzésekhez szükséges adatokhoz;

18.

hangsúlyozza, hogy a munkaügyi ellenőrzések bizonyos kihívásokkal szembesülnek olyan ellenőrzéseket illetően, amelyek az EU-ból és harmadik országokból származó migráns és kiküldött munkavállalókat érintenek; hangsúlyozza, hogy a munkaügyi ellenőrzések hatékonysága érdekében fontos, hogy a munkaügyi ellenőrök kellően ismerjék azokat a helyzeteket, ahol magas a nem megfelelés kockázata; rámutat, hogy a munkaügyi ellenőrzéseket jelentősen leegyszerűsíthetnék a külföldi munkavállalók munkáltatók általi kötelező előzetes bejelentésére szolgáló nemzeti elektronikus rendszerek;

19.

rámutat, hogy a szociális partnerek a nemzeti jogszabályok és gyakorlatok tiszteletben tartásával fontos szerepet játszanak a meglévő szabályok betartásának biztosítására irányuló törekvésben; felszólítja a tagállamokat, hogy a szociális partnereket vonják be a nemzeti munkaügyi ellenőrzési tervek megtervezésébe és megfogalmazásába, valamint magukba a munkaügyi ellenőrzésekbe is;

20.

javasolja az államot, munkavállalókat és munkáltatókat képviselő háromoldalú ágazati felügyelőségek létrehozását, és felszólít arra, hogy azokat alkalmazzák kísérleti jelleggel azokban a tagállamokban, ahol a nem bejelentett munkavégzés aránya a legnagyobb;

21.

megállapítja, hogy a vidéki térségekben kevesebb munkaügyi ellenőrzést hajtanak végre; felhívja a tagállamokat, hogy az ellenőrzéseket a vidéki régiókra is megfelelő mértékben terjesszék ki;

22.

rámutat, hogy a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozó munkavállalók munkakörülményei általában rosszabbak az állandó munkavállalók munkakörülményeihez képest; megjegyzi, hogy a munkaerő-kölcsönzés formájában létesített munkaviszony hatékony ellenőrzése érdekében az ellenőrzést végzőnek a munkaerő-kölcsönző vállalkozás ellenőrzésére való jogát ki kell terjeszteni, és annak a kollektív és vállalati szabályok, valamint a minimálbérek betartásának ellenőrzésére is kell terjednie, amennyiben azt a tagállami jog vagy a nemzeti kollektív szerződések megkövetelik; hangsúlyozza, hogy a magánszektorban és a közszektorban ugyanakkora figyelmet kell fordítani a munkahelyi egészségügyi és biztonsági problémák megelőzésére; felhívja a figyelmet arra, hogy a megkülönböztetésmentesség elve kötelező erejű; a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy internetes fiókon vagy honlapon keresztül tájékozódhassanak (a kollektív szerződésben rögzített) jogaikról;

23.

aggodalmát fejezi ki a legtöbbször harmadik országokból származó, a mezőgazdaságban dolgozó idénymunkások helyzete miatt; úgy véli, hogy fokozni kell a munkaügyi ellenőrzéseket ebben az ágazatban; emlékeztet arra, hogy sok munkaviszony bejelentett és be nem jelentett munkavégzés keveréke;

24.

emlékeztet arra, hogy bár a háztartási szolgáltatásokat nyújtó munkavállalók sokszor nincsenek bejelentve és más munkavállalókhoz képest kevesebb joggal rendelkeznek, ez a tényállás gyakran nem tartozik a nemzeti munkaügyi ellenőrzések hatáskörébe; felszólítja a tagállamokat, hogy ratifikálják az ILO 189. sz. egyezményét, és ezzel az egyezménnyel összhangban dolgozzák ki és hajtsák végre a munkaügyi ellenőrzésre, a végrehajtásra és a szankcionálásra vonatkozó intézkedéseket, a nemzeti törvényekkel és rendeletekkel összhangban kellően figyelembe véve a háztartási munka sajátos jellemzőit; hangsúlyozza, hogy a nemzeti törvényekkel és rendeletekkel összeegyeztethető módon ezeknek az intézkedéseknek meg kell határozniuk azokat a feltételeket, amelyek mellett belépést lehet biztosítani a háztartások épületeibe, kellően tiszteletben tartva a magánéletet;

25.

felhívja a figyelmet az otthonról dolgozók és a távmunkában dolgozók sajátos helyzetére, akik az otthoni vagy a rendes munkavégzési helytől eltérő helyszínen megvalósuló munkavégzésük során szintén munkajogi visszaéléseket tapasztalhatnak, amennyiben a munkáltatók nem teljesítik az ezekkel a munkavállalókkal szemben fennálló jogi kötelezettségeiket;

26.

hangsúlyozza, hogy különös figyelmet kell fordítani a közlekedési ágazatra, amely mobil jellege miatt további kihívások elé állítja a munkaügyi ellenőrző hatóságokat; kéri, hogy a munkaügyi ellenőrző hatóságokat szereljék fel a megfelelő eszközökkel, hogy hatékony ellenőrzéseket tudjanak végezni ebben az ágazatban;

27.

sajnálatát fejezi ki a színlelt önfoglalkoztatás főleg az építőiparban és a húsfeldolgozó iparban, többek között a kiküldetésekkel kapcsolatos megoldások keretében tapasztalható problematikusan gyakori előfordulása miatt; felszólítja a tagállamokat, hogy a színlelt önfoglalkoztatás leküzdése céljából vezessenek be megfelelő ellenőrzési intézkedéseket, például az annak meghatározására irányuló kritériumok megállapításával, hogy ki minősül alkalmazottnak és ki nem, aminek révén a munkaügyi ellenőrök különbséget tehetnek a színlelt és a törvényszerű önfoglalkoztatás esetei között; a színlelt önfoglalkoztatás megelőzése érdekében olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek lehetővé teszik a tagállamoknak számára, hogy kiegészítő és magas fokú követelményeket vagy ellenőrző intézkedéseket vezessenek be;

28.

felszólítja a nemzeti munkaügyi ellenőrző hatóságokat és más érintett hatóságokat, hogy dolgozzanak ki egy, a be nem jelentett foglalkoztatás leküzdésére irányuló cselekvési tervet, amely az alkalmazotti és önfoglalkoztatói keretek közötti foglalkoztatással kapcsolatos visszaélés valamennyi formájára kiterjed; hangsúlyozza, hogy a be nem jelentett munkavégzés – nem megfelelő kezelése esetén – azzal a veszéllyel jár, hogy aláássa az EU azon képességét, hogy teljesítse a több és jobb munkahelyre és az erőteljesebb növekedésre irányuló foglalkoztatási céljait;

29.

komoly aggodalmának ad hangot az illegális vagy nem hivatalos státuszú migráns munkavállalók rendkívüli kiszolgáltatottsága miatt, mivel ők azt kockáztatják, hogy alacsony szintű, alacsony bérekkel, hosszú munkaidővel és nem biztonságos munkakörülményekkel jellemzett, be nem jelentett munkavégzés során kizsákmányolják őket; hangsúlyozza, hogy a munkaügyi ellenőrök és a bevándorlási hatóságok közötti együttműködésnek a visszaélést elkövető munkáltatók azonosítására kell szorítkoznia, és nem adhat alkalmat az érintett migráns munkavállalókkal szembeni szankciókra, illetve a kiutasításukra, mivel ez lényegében aláásná a be nem jelentett munka kezelésére irányuló erőfeszítéseket;

30.

úgy véli, hogy amennyiben a nemzeti munkaügyi ellenőrző hatóságok feladata, hogy foglalkozzanak a migráns vagy kiküldött munkavállalókkal, a munkaügyi ellenőröknek szóló képzési programoknak ezekkel a témákkal, valamint az ezekkel szoros összefüggésben álló be nem jelentett munkával és embercsempészettel kapcsolatos modulokat, illetve adott esetben nyelvi modulokat is kell tartalmazniuk;

31.

úgy véli, hogy a szankciók csak akkor hatékonyak, ha a munkáltatók nem tehetnek szert nyereségre az illegális munkavállalók foglalkoztatásából, mert a büntetések mértéke egyértelműen meghaladja a bejelentett munkavállalóval kapcsolatos bérköltségeket;

32.

tudomásul veszi, hogy a színlelt önfoglalkoztatás, a munkaerő-kiszervezés és az alvállalkozói szerződések növekvő tendenciája figyelhető meg, ami a bizonytalan munkahelyek számának növekedéséhez, valamint a be nem jelentett munkavállalók már most is alacsony szintű védelmének további romlásához vezethet; úgy véli, hogy a fővállalkozói felelősség rendszerei hatékony eszközként szolgálhatnának a munkaügyi normáknak való megfelelés fokozására a teljes termelési folyamat során, valamint hogy meg kellene fontolni az ilyen rendszerek összes tagállamban történő bevezetését, míg elismeri, hogy a munkaügyi ellenőrök által végzett ellenőrzések továbbra is elengedhetetlenek;

33.

felhívja a figyelmet arra, hogy a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos rendelkezések végrehajtása problémát jelent az olyan munkavállalók esetében, akik be nem jelentett tevékenységeket folytatnak; hangsúlyozza, hogy a munkahelyi biztonsághoz és egészségvédelemhez való jog minden munkavállalóra és minden önfoglalkoztatott személyre vonatkozóan fennáll, és ezt a jogot a jelenlegi jogszabályok jobb végrehajtása révén érvényre kell juttatni; javasolja, hogy a minimális védelem biztosítása érdekében a tagállamok vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy évente – vagy legalább szerződésenként egyszer – ingyenes orvosi vizsgálatot ajánljanak valamennyi munkavállalónak;

34.

támogatja, hogy szigorítsák meg a szankciókat azon vállalatok tekintetében, amelyek nem tesznek eleget az alapvető jogokkal kapcsolatos kötelezettségeiknek, és úgy véli, hogy e szankcióknak kellően elrettentő és visszatartó hatásúaknak kell lenniük, hogy a munkáltatók és a munkavállalók semmiképpen ne húzhassanak hasznot a meglévő munka- és egészségvédelmi szabályok megkerülésével; felszólítja a tagállamokat, hogy szankcionálási rendszerükben mérlegeljék azt, hogy a bírságok nagysága arányos legyen az okozott kárral, és biztosítsák, hogy a bírság meghaladja a munka- és egészségvédelmi szabályok megkerüléséből húzott hasznot;

35.

rámutat arra, hogy az Európa 2020 stratégia felhívja a figyelmet a nők fokozott munkaerő-piaci részvételének szükségességére, és úgy véli, hogy a munkaügyi ellenőröknek mind a nők, mind a férfiak munkakörülményeit ismerniük kell;

36.

felszólít arra, hogy ezeket a szankciókat alkalmazzák azokra a vállalatokra is, amelyekről megállapították, hogy a munkavállalókat feketelistára helyezik szakszervezeti vagy egészségvédelmi és biztonsági képviselőként végzett tevékenységeik miatt;

37.

kéri a nemzeti munkaügyi ellenőrző hatóságok támogatását a hatékony és vállalati szintű munkavédelem végrehajtása során, főként a kis- és középvállalatokban; sürgeti a tagállamokat annak biztosítására, hogy az ellenőrzések fokozottan a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén megállapított hiányosságok felszámolására irányuló konkrét és végrehajtható megoldások felkutatásának irányába mutassanak;

38.

támogatja a vezető munkaügyi felügyeleti tisztviselők bizottságának (CHRIT) a nemzeti kultúrák közelítésére kedvezően ható tevékenységét; kéri, hogy erősítsék meg a bizottság forrásait és hatásköreit; szeretné, ha megerősítenék az együttműködését a Luxemburgi Tanácsadó Bizottsággal; úgy véli, hogy a Bizottság munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi tanácsadó bizottságát rendszeresen naprakész tájékoztatással kell ellátni a munkaügyi ellenőrzések, valamint a munkahelyi egészségvédelem és biztonság terén bekövetkezett tagállami fejleményekről;

39.

úgy véli, hogy a szóban forgó egészségvédelmi és biztonsági szempontokat a küszöbön álló uniós munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági stratégiában is figyelembe kell venni; felszólítja a munkaügyi ellenőrző hatóságokat, hogy fokozzák az egészségvédelmi és biztonsági szabályok és eljárások fontosságát a polgárok körében tudatosítani hivatott, a jól célzott megelőzési és nevelési intézkedéseket; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel a REACH végrehajtását és különösen a leginkább aggodalomra okot adó vegyi anyagok kiváltását; úgy véli, hogy a foglalkozási megbetegedéseket figyelembe kellene venni ezen anyagok fontossági sorrendjének megállapításakor;

40.

úgy véli, hogy a nemzeti hatóságok és a szociális partnerek közötti megfelelő együttműködés fontos abból a szempontból, hogy véget vessenek a szociális dömpingnek, és a belső piacon tisztességes versenyt biztosítanak; üdvözli a Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy a munkaügyi ellenőrök számára létrehozzanak egy európai platformot; e tekintetben felszólítja a Bizottságot, hogy az Eurofound keretében hozza létre a munkaügyi ellenőrök be nem jelentett munkavégzéssel foglalkozó európai platformját azzal a megbízással, hogy – az ügynökség egy újabb feladataként – szervezze meg a platform munkáját és segítse elő a tapasztalatok és bevált gyakorlatok cseréjét, nyújtson aktuális, megbízható és összehasonlítható információkat, fokozza a határokon átnyúló együttműködést, valamint azonosítsa és tartsa nyilván a postafiókcégeket és a hasonló tevékenységeket;

41.

felszólítja a Bizottságot, hogy a szociális partnerekkel és az érintett nemzeti hatóságokkal együttműködve, és a szubszidiaritás elvének sérelme nélkül szenteljen kellő humán erőforrást a munkavédelmi visszaélések és a be nem jelentett munkavégzés határokon átnyúló eseteinek kezelésére – akiknek feladatai közé tartozhatna többek között a postafiókcégek azonosítása és a nemzetközi szolgáltatók ellenőrzése – dolgozzon ki a színlelt önfoglalkoztatáshoz és kiküldetéshez, az új szabálymegkerülési módszerek azonosításához és a határokon átnyúló ellenőrzések megszervezéséhez hasonló kihívások kezelését felölelő uniós szintű továbbképzési programokat az ellenőrző hatóságok számára; ajánlja továbbá, hogy a nemzeti ellenőrző hatóságok végezzenek közös, határokon átnyúló eseti ellenőrzéseket, különösen a határ menti övezetekhez közeli területeken;

42.

felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy nem hamisítható európai társadalombiztosítási kártya vagy egyéb, az egész Unióban érvényes elektronikus dokumentum bevezetésének előnyeit és adott esetben bocsásson is ki ilyet. Ezen a munkaviszony ellenőrzéséhez szükséges minden fontos adat – például az illető társadalombiztosítási státusza és a munkaidő – tárolható lenne, és szigorú adatvédelmi szabályok vonatkoznának rá, különösen az adatvédelmi szempontból érzékeny személyes adatok feldolgozását illetően; ezért hangsúlyozza, hogy egy ilyen kártya kialakítását megelőzően és annak folyamata során körültekintően meg kell vizsgálni annak az adatvédelemre gyakorolt hatását;

43.

felszólítja a Bizottságot, hogy végezzen kísérleti projektet a munkavédelmi szabályok megsértéséről és a be nem jelentett munkavégzés eseteiről tájékoztató európai szintű korai előrejelzési mechanizmusra vonatkozóan, amely előmozdítja a tagállamok közötti gyors adatcserét, illetve amelyet egy feketelista kísér annak érdekében, hogy hatékonyabban és időben megakadályozzák a munkavédelmi szabályok megsértését; rámutat, hogy ez a korai előrejelzési mechanizmus a már meglévő fogyasztóvédelmi riasztási rendszerhez (RAPEX) igazodhat; hangsúlyozza, hogy a visszaélésekkel szembeni célzott fellépés érdekében szükség van a szabályok megsértésének az ellenőrzés eredményeinek szisztematikus rögzítésével történő pontos dokumentálására;

44.

úgy véli, hogy a tagállamok közötti fokozott együttműködés és információmegosztás fontos európai hozzáadott értéket jelent a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelem terén; hangsúlyozza, hogy ez termékeny alapot szolgáltatna a be nem jelentett munkavégzésre vonatkozó uniós jogalkotási kezdeményezések számára, elősegítené a bevált gyakorlatok cseréjét és javítaná a különböző országok munkaügyi ellenőrző hatóságai közötti koordinációt;

45.

rámutat, hogy a nemzeti ellenőrzési hatóságok külföldi vállalkozásokkal kapcsolatos ellenőrzési joga bizonyos határokon átnyúló helyzetekben erősen korlátozott, és ez veszélybe sodorta mind a munkavállalók védelmét, mind pedig az egyenlő versenyfeltételeket; szorgalmazza, hogy a munkavállalók kiküldetéséről szóló információk (például az A1-es kiküldetési igazolások) ne legyenek visszamenőleges érvényűek, és azokat egy, a meglévő nemzeti nyilvántartásokat kiegészítő európai szintű, többnyelvű elektronikus nyilvántartásban rögzítsék és Unió-szerte tegyék hozzáférhetővé a hatóságok számára annak érdekében, hogy megkönnyítsék a kiküldetési munkaviszonyok tagállami szintű ellenőrzését; ebben az összefüggésben kiemelkedően fontos a különböző illetékes hatóságok közötti hatékony és határokon átnyúló információcsere; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a munkaügyi ellenőrzések teljes mértékben gyakorolhassák a megkülönböztetésmentes független ellenőrzések lefolytatásával kapcsolatos jogukat, függetlenül a vállalat letelepedési helyétől;

46.

emlékeztet arra a munkavállalók kiküldetésének végrehajtásáról szóló irányelvvel kapcsolatban, hogy az iratok terjedelme nem gátolhatja azok lefordítását, amennyiben egy ellenőrzés keretében erre irányuló kérelem érkezik;

47.

hangsúlyozza, hogy a szociális és foglalkoztatási téren meglévő irányelvek nem hangsúlyozzák kellően a munkaügyi ellenőrzések jobb végrehajtásával és szerepével kapcsolatos szempontokat; úgy véli, hogy ezzel kapcsolatban meg kell vizsgálni és adott esetben felül kell vizsgálni a meglévő irányelveket, valamint hogy a végrehajtást jobban kell kezelni az európai munkajogban; üdvözli ebben az összefüggésben a Bizottság által a bizonyos munkavállalói csoportokkal foglalkozó irányelvekben az ellenőrzés minimumszabályaira tett javaslatokat; hangsúlyozza, hogy a szociális és foglalkoztatási kérdésekkel foglalkozó új jogalkotási kezdeményezéseken belül a munkaügyi ellenőrző hivatalok és a szociális partnerek szerepét olyan formában kell figyelembe venni, amely hatékony védelmet tesz lehetővé;

48.

felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy ingyenes és nemzeti vagy európai szinten elismert szociális címkézés létrehozása révén mozdítsa elő a munkaügyi normák minőségének vállalkozások általi önkéntes bevezetését;

49.

rámutat, hogy egyes tagállamokban vannak olyan 14 év alatti gyermekek, akik fizetett munkát végeznek; úgy véli, szükség van a munkaügyi ellenőrök szerepének erősítésére és a gyermekmunka elleni kampányok fokozására; felhívja a Bizottságot, hogy uniós szinten vezessen be konkrét ellenőrzési és felügyeleti kampányokat a fiatalok, különösen a fiatal migráns munkavállalók munkakörülményeire vonatkozóan;

50.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy minden munkavállaló számára rendelkezésre álljanak az eljárási és végrehajtási jogok, például azok, amelyeket a munkavállalók szabad mozgásával összefüggésben a munkavállalóknak biztosított jogok gyakorlását megkönnyítő intézkedésekről szóló irányelvre irányuló javaslat tartalmaz;

51.

fontosnak tartja az utazó munkavállalókkal kapcsolatban, hogy a nemzeti munkaügyi ellenőrzési hatóságok – és adott esetben a munkavállalói szervezetek – minden általuk fontosnak ítélt esetben ellenőrzést végezhessenek; megállapítja, hogy a vonatkozó irányelvekben előírt rendelkezések és szabályok végrehajtásának ellenőrzése és nyomon követése céljából a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy területükön hatékony ellenőrzések és felügyeleti mechanizmusok legyenek életben;

52.

felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki és bocsásson a tagállamok rendelkezésére útmutatásokat a bevált gyakorlatokkal kapcsolatban, és könnyítse meg a tagállamok közötti együttműködést és információcserét, hogy hatékonyabban vizsgálhassák meg és ellenőrizhessék a munkaerő-kölcsönző ügynökségek tevékenységét; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak fokozniuk kellene a munkaerő-kölcsönzés átfogó ellenőrzését, és meg kellene fontolniuk olyan intézkedések bevezetését, amelyek révén ezekre a cégekre tanúsítási és jelentéstételi kötelezettségek vonatkoznának;

53.

felszólítja a Bizottságot, hogy a szubszidiaritás elvének sérelme nélkül tegyen javaslatot egy olyan zöld könyvre, amely megerősíti a munkaügyi ellenőrök szerepét, valamint munkaügyi ellenőrzésekre vonatkozó európai előírásokat, illetve egységes képzési követelményeket határoz meg ezen a területen, miközben figyelembe veszi a nemzeti munkaerőpiacok közötti eltéréseket;

54.

felhívja a Bizottságot, hogy találjon jobb módokat a szociális dömping Unión belül előforduló eseteinek azonosítására, és e tekintetben javasoljon megfelelő eszközöket;

55.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

23.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 482/41

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és különösen annak 3. cikke (3) bekezdésére,

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel a Bizottság 2012. december 12-i, „Cselekvési terv: Európai társasági jog és vállalatirányítás – a részvényesek nagyobb szerepvállalását és a fenntartható vállalatokat szolgáló modern jogi keret” (COM(2012)0740) című közleményére,

—

tekintettel a munkavállalók pénzügyi részvétele előmozdításának keretéről (COM(2002)0364) szóló 2002. július 5-i bizottsági közleményre és a Parlament 2003. június 5-i, arról szóló állásfoglalására (1),

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) 2010. október 21-i, „A munkavállalók pénzügyi részvétele Európában” című véleményére (2),

—

tekintettel a Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága kérésére készült és 2012 szeptemberében közzétett, „A munkavállalók részesedése a vállalatok bevételeiből” című tanulmányra (3),

—

tekintettel „A nyereségből és a vállalati eredményekből való munkavállalói részesedéssel kapcsolatos teljesítményértékelés az Európai Unió tagállamaiban és a tagjelölt országokban” című PEPPER IV. jelentésre, amelyet a Berlini Szabadegyetem 2009 októberében tett közzé,

—

tekintettel „A nyereségből és a vállalati eredményekből való munkavállalói részesedés támogatása az Európai Unió új tagállamaiban és tagjelölt országaiban” című PEPPER III. jelentésre, amelyet a Berlini Szabadegyetem 2006 júniusában tett közzé,

—

tekintettel a Bizottság 1997. január 8-i, „A nyereségből és a vállalati eredményekből való munkavállalói részesedés (többek között tőkerészesedés) támogatása” című PEPPER II. jelentésére (COM(1996)0697),

—

tekintettel „A nyereségből és a vállalati eredményekből való munkavállalói részesedés támogatása” című PEPPER I. jelentésre, amelyet a Bizottság és az Európai Egyetemi Intézet 1991 márciusában tett közzé,

—

tekintettel a Bizottság a munkavállalói tőkerészesedés és részvétel támogatásáról végzett kísérleti projektjére (4),

—

tekintettel a független szakértők transznacionális vállalatokban való munkavállalói pénzügyi részvétel növekedésének transznacionális akadályaival foglalkozó magas szintű csoportjának 2003. december 18-i jelentésére,

—

tekintettel „A második egységes piaci intézkedéscsomag – Együtt egy újfajta növekedésért” című, 2012. október 3-i bizottsági közleményre (COM(2012)0573),

—

tekintettel „A Közösség növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni programjának végrehajtásáról: Vállalkozások átadása – folyamatosság és megújulás” című, 2006. március 14-i bizottsági közleményre (COM(2006)0117);

—

tekintettel a munkavállalók tájékoztatásáról és a velük folytatott konzultációról, a szerkezetátalakítás előrejelzéséről és kezeléséről szóló 2013. január 15-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére, valamint a Gazdasági és Monetáris Bizottság véleményére (A7-0465/2013),

A.

mivel a munkavállalói pénzügyi részvételi programok a kialkudott alapvető javadalmazási struktúrákon túl közvetlen pénzügyi előnyöket is kínálnak a következőkön keresztül:

B.

mivel válság esetében a munkavállalóknak kettős kockázattal kell szembenézniük: egyfelől munkahelyük és jövedelmük elvesztése, másfelől a vállalatukba befektetett tőkéjük elvesztésének kockázata fenyegeti őket;

C.

mivel a vállalatok a következő három főbb munkavállalói pénzügyi részvételi modell közül választhatnak: nyereségrészesedés (készpénzben, elhalasztva vagy részvényalapon), egyéni munkavállalói tőkerészesedés (dolgozói részvények vagy részvényopciók) és a munkavállalói részvénytulajdonosi programok (ESOP-ok); mivel a munkavállalói pénzügyi részvétel részvények vagy készpénz formájában valósulhat meg;

D.

mivel a munkavállalói pénzügyi részvétel legmegfelelőbb formája gyakran a vállalat méretétől és helyzetétől függ, különösen pedig attól, hogy jegyzett vagy nem jegyzett vállalatról van-e szó;

E.

mivel a munkavállalói pénzügyi részvétel – különösen ESOP-ok vagy résztulajdonlás formájában – „lengéscsillapítóként” működhet annak lehetővé tétele révén, hogy a bónuszokat és más fizetéskiegészítéseket vagy jutalmakat harmadik feleknél alapokban elhelyezve kezeljék, a befektetési kockázatot a vállalat fő részvényesei között megosztva és biztosítva, hogy a munkavállalók védett részvényekből álló portfólióval rendelkezzenek;

F.

mivel a munkavállalók vállalatukban való pénzügyi részvétele a munkavállalók számára számos potenciális kockázattal jár; mivel a pénzügyi részvételt nem szabad felhasználni sem a munkaügyi jogszabályoknak való megfelelés elkerülésére, sem a munkavállalók szerzett szociális és munkajogait csorbító eszközként, sem pedig a munkaerőpiac rugalmasságának növelését célzó nyomás gyakorlására;

G.

mivel amennyiben a munkavállalók a vállalat tulajdonosaitól elsőbbségi jogot kapnak a részvények kivásárlására, és így átvehetik a nehézségekkel küzdő vállalatokat, megpróbálhatják biztosítani saját munkahelyeiket, és ez az eljárás csökkentheti a foglalkoztatás folytonosságával kapcsolatos bizonytalanságot, ha lehetőség van más vállalatok általi kivásárlásra; mivel a munkavállalói tőkerészesedés megoldást jelenthet a vállalat utódlási problémáira is, mivel a vállalatokat gyakran olyankor zárják be vagy adják el esetleges szanálás vagy bezárás céljából, amikor az utódlás nem lehetséges; mivel ez az eljárás különösen a kkv-k és a mikrovállalkozások számára lehet hasznos a fenntartható üzleti tevékenységek folytatásának biztosítása céljából; mivel ezeket az előnyöket kizárólag a munkavállalói részvétellel együtt lehet biztosítani;

H.

mivel az ESOP a nem jegyzett vállalatok esetében a munkavállalók általi kivásárlás egyik hatékony modellje, amelynek során a részvényeket egy közvetítő szervezet szerzi meg a munkavállalók nevében; mivel a munkavállalókra nem hárul többletkockázat, hiszen a vásárlást a munkavállalók bérén kívüli nyereségrészesedésből vagy a nyereségrészesedésből visszafizetendő kölcsönből finanszírozzák;

I.

mivel a spanyol sociedades laborales koncepciója a bevált gyakorlatok egyik példája a mikrovállalkozásokra vonatkozó munkavállalói pénzügyi részvételi programok tekintetében; mivel e program a munkanélküliek számára is lehetővé teszi, hogy egy új társaság alapítása vagy egy meglévő feltőkésítése érdekében munkanélküli ellátásukat döntésük szerint egy összegben vegyék fel;

J.

mivel a munkavállalói pénzügyi részvétel csökkenti a rövidlátó vezetői stratégiai döntéshozatalt, elősegíti a fenntarthatóságot és a hosszú távú gondolkodást, valamint fokozhatja a munkavállalók hosszú távú kötelezettségvállalás és a termelési folyamat innovatív megoldásainak keresése iránti érdeklődését; mivel a munkavállalói pénzügyi részvétel ezért stabilitást, fejlődést és növekedést hozhat, miközben csökkentheti a munkahelyek elvesztésével járó túlbővítés kockázatát; úgy véli, hogy ezek a hatások tovább erősíthetők a munkavállalói részvétel stabil és működőképes intézményei révén;

K.

mivel a pénzügyi részvételi programok ösztönzik a képzésbe való beruházást, hiszen a képzés növeli annak valószínűségét, hogy a vállalatok a képzett munkavállalókat hosszú távon megtarthatják;

L.

mivel a vállalatok bevételeiből való munkavállalói részesedés – és adott esetben a munkavállalók ehhez kapcsolódó részvétele a döntéshozatalban – hozzájárulhat a munkavállalók munkahelyükkel kapcsolatos elégedettségének, általános teljesítményének és motivációjának javításához; mivel mindez egyúttal ösztönözheti a munkavállalók tulajdonosi hozzáállását és vállalatuk ügyeinek jobb megértését, valamint növelheti a munkavállalók és a munkaadók kölcsönös megbecsülését;

M.

mivel a tulajdonosi hozzáállás és felelősségérzet kialakítására való ösztönzés hatására a munkavállalókban erősödik az érzet, hogy nagyobb mértékben vehetnek részt a vállalat működésében, és nő annak valószínűsége, hogy a munkáltatók bevonják őket, megértik aggodalmaikat, terveiket és ötleteiket;

N.

mivel a munkavállalói pénzügyi részvételi formák kialakítása hozzájárulhat a termelékenység fellendítéséhez, javíthatja a teljesítményt, elősegítheti a munkavállalók és a részvényesek érdekeinek összeegyeztetését, valamint a kulcsfontosságú személyzet odavonzását és megtartását;

O.

mivel a vezetésben szavazati joggal vagy más formában megvalósuló munkavállalói részvétel javíthatja a vezetést és az információáramlást és segítséget nyújthat abban, hogy a munkavállalók nehézségek esetén jobban megértsék a társaság helyzetét, jó teljesítés estén pedig könnyebben hozzáférhessenek a jutalmakhoz;

P.

mivel azok a munkavállalói pénzügyi részvételi modellek, amelyek közvetítő szervezetet alkalmaznak, a kollektív képviseletet lehetővé téve e szervezet gyakorolhatja a munkavállalók nevében a szavazati jogot vagy az irányítás egyéb formáit;

Q.

mivel a szerkezetátalakítás során a munkavállalói pénzügyi részvételi programok jelentős szerepet tölthetnek be a munkavállalók tájékoztatási, konzultációs és döntéshozatali eljárásokba való bővebb bevonásában;

R.

mivel a munkavállalói pénzügyi részvételt a nemzeti adózási szabályok befolyásolják, és mivel nem helyénvaló egy uniós szinten egységes, mindenkire egyaránt alkalmazható munkavállalói pénzügyi részvételi modell kidolgozása; mivel a munkavállalói pénzügyi részvételről körültekintő döntést kell hoznia az adott vállalatnak és munkavállalóinak, megfelelően figyelembe véve a tágabb nemzeti és ágazati környezetet; mivel az alapvető iránymutatások hozzájárulhatnának a közbizalom eléréséhez és a munkavállalói pénzügyi részvétel céljainak megvalósulásához;

S.

mivel a munkavállalói pénzügyi részvétel nem feltétlenül megfelelő minden vállalat vagy munkavállaló esetében, és ezért egy ilyen program bevezetése előtt igen körültekintő vizsgálatot kell folytatni;

1.

felhívja a tagállamokat azon transznacionális akadályok átgondolására, amelyekkel egyaránt szembesülnek azok a vállalatok, amelyek több tagállamban munkavállalói részvételi programokat kínálnak munkavállalóiknak, illetve azok a munkavállalók, akiknek a kettős adóztatás a szabad mozgáshoz való jogát sértheti;

2.

rámutat a tagállamok között a pénzügyi részesedésből származó bevétel kötelező társadalombiztosítási járulékai tekintetében fennálló különbségekre;

3.

hangsúlyozza, hogy bizonyos esetekben indokolt lehet a meglévő pénzügyi részvételi programok, illetve a vonatkozó nemzeti jogszabályok fokozatos közelítése annak érdekében, hogy a munkaadók a jövőben valamennyi olyan államban azonos vagy hasonló formában kínálhassák a programokat, amelyekben munkavállalókkal rendelkeznek;

4.

kitart amellett, hogy a létező pénzügyi részvételi programokkal kapcsolatos információhiányon javíthatna a velük kapcsolatos, összehasonlításra alkalmas információk mennyiségének nemzetközi szintű növelése, amely egyaránt csökkentené a nagyobb vállalatok és a kkv-k költségeit is, lehetővé téve ezáltal számukra, hogy saját igényeiknek megfelelő munkavállalói részvételi programokat kínáljanak;

5.

rámutat, hogy hiányoznak a munkavállalói pénzügyi részvételi programok fejlődésének kedvező nemzeti jogalkotási intézkedések; ezzel kapcsolatban megjegyzi az EU-15 (6) és EU-23 (7) országai ilyen programokban való részvételi szintjének eltéréseit; elismeri a munkavállalói pénzügyi részvételi programoknak kedvező nemzeti szintű jogalkotási intézkedések bevezetése és az ilyen programokban részt vevő munkavállalók száma közötti kapcsolatot (8);

6.

hangsúlyozza, hogy nagyobb átláthatóságra van szükség a nemzeti munkavállalói tőkerészesedési programokban és különösen a tényleges adótehernek az EU 28 tagállamában való kiszámításában, a kettős adóztatás és a hátrányos megkülönböztetés megakadályozása érdekében;

7.

megjegyzi, hogy a munkavállalói tőkerészesedés európai modelljének nem szabad sértenie a nemzeti adózási szabályokat;

8.

felszólítja a tagállamokat, hogy a munkavállalói tőkerészesedési programok előmozdítása során nyújtsanak adókedvezményeket a legjobb gyakorlatra vonatkozó elvek alapján;

9.

rámutat, hogy a pontosan célzott adókedvezmények több tagállamban növelhetik a munkavállalói pénzügyi tőkerészesedést, és akár a gazdasági növekedéshez is hozzájárulhatnak;

10.

ezért úgy véli, hogy a Bizottságnak a munkavállalói pénzügyi részesedés adóztatásáról szóló iránymutatásokat kell készítenie;

11.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vegyenek fontolóra megfelelő intézkedéseket a vállalatok arra való bátorítására, hogy önkéntesen alakítsanak ki és vezessenek be a munkavállalók számára megkülönböztetés nélkül nyitva álló munkavállalói pénzügyi részvételi programokat, figyelembe véve a kkv-k és a mikrovállalkozások sajátos helyzetét; felhívja a tagállamokat, hogy e tekintetben gyorsítsák fel a bevált gyakorlatok egymás közötti megosztását;

12.

úgy véli, hogy a munkavállalók pénzügyi részesedése megvalósulhat a munkavállalónak adott bónusz formájában is, tőkerészesedés vagy egyedi kötvények révén, az adott pénzügyi terméktől és a szóban forgó vállalat formájától függően;

13.

úgy véli, hogy a munkavállalók vállalati jövedelemből való pénzügyi részesedése valamennyi formájának hosszú távon fenntarthatónak kell lennie, és – különösen a kkv-k esetében – az önkéntes részesedés, a munkavállalók közötti egyenlőség és a kellő gondosság elvein kell alapulnia; hangsúlyozza, hogy bár az EU elismeri, hogy a munkavállalói pénzügyi részesedési programok hasznosak, ez a terület nem tartozik az Unió hatáskörébe;

14.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlatokkal összhangban vonják be jobban a szociális partnereket, a munkavállalói részvételi szervezeteket és az érdekelt feleket a döntéshozók, a munkáltatók és a munkavállalók képviselői közötti párbeszédbe, tiszteletben tartva a szociális partnerek kollektív tárgyalásokra vonatkozó autonómiáját, biztosítva, hogy a munkavállalói pénzügyi részvételi programok vállalkozások általi végrehajtásának megkönnyítését célzó szakpolitikák kialakítása során figyelembe lehessen venni a már bevált gyakorlatokat;

15.

érdeklődéssel várja a kísérleti projekt eredményeit, nevezetesen a munkavállalói pénzügyi részvétel virtuális központjának, valamint a CETREPS effektívadókulcs-kalkulátor kialakítását; kéri a Bizottságot, hogy e kísérleti projekt eredményei alapján szolgáljon ötletekkel a tagállamok számára a részvételi mechanizmusokkal kapcsolatban;

16.

érdeklődéssel tekint egy lehetséges opcionális „29. rendszer” elé, amely az EU területén minden munkáltató számára nyitott, és egyúttal a tagállamok adó- és munkajogi hatásköreit is tiszteletben tartó egységes jogi szabályozási keret lehet, az alábbiak vonatkozásában:

17.

úgy véli, hogy a „29. rendszerre” vonatkozó hatásvizsgálat segítene azon lehetőségek értékelésében, miként lehetne egyenlő feltételeket teremteni és elkerülni a vállalkozások nemzetközivé válásának megakadályozását;

18.

rámutat, hogy a munkavállalói tőkerészesedés elősegíti az olyannyira szükséges társadalmi kohéziót, és fontos kiegészítője a fenntartható vállalatirányításnak; hangsúlyozza azonban, hogy óvatosan kell eljárni a tőkerészesedési programok előmozdítása során, hogy a béreket ne váltsák fel a nyereségrészesedési programok;

19.

ezért felkéri a Bizottságot és az érintett érdekelt feleket, hogy továbbra is támogassák az „építőelem-modell” betartását;

20.

ösztönzi a Bizottságot, hogy készítsen független hatásvizsgálatot a munkavállalói pénzügyi részvétel e „29. rendszeréről”, és érdeklődéssel várja, hogy a Bizottság erre vonatkozóan tájékoztatást adjon az általa készítendő időközi jelentésben;

21.

felhívja a Bizottságot, hogy a független hatásvizsgálat közzététele után és a munkavállalói tőkerészesedéssel foglalkozó szervezetekkel, a tagállamokkal és adott esetben a szociális partnerekkel együttműködve vegye fontolóra a sikeres munkavállalói pénzügyi részvételi programok alapelveire vonatkozó iránymutatások kidolgozását, amelyek magában foglalják a következő elemeket:

22.

megjegyzi, hogy – amint azt a pénzügyi válság előtt már jelezték – a munkavállalók túlzottan kockázatos magatartását ösztönző javadalmazási politikák akadályozhatják a hitelintézetek, a befektetési alapok és a pénzügyi ágazat egyéb vállalkozásainak eredményes és hatékony irányítását;

23.

arra ösztönzi a szociális partnereket, hogy továbbra is működjenek együtt a munkavállalói pénzügyi részvételre irányuló új lehetőségek és innovációs eredmények kialakítása érdekében a megfelelő szinteken;

24.

úgy véli, hogy a pénzügyi részesedés abból a célból való előmozdítása érdekében, hogy létrehozzanak egy új társasági finanszírozási formát, és lehetővé tegyék a munkavállalók számára, hogy jobban kötődjenek az őket alkalmazó vállalathoz, lehetővé kell tenni a munkaadók számára, hogy a munkavállalók részére felajánlhassák a részvénytőke vagy a külön kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (kötvények) jegyzésének lehetőségét; úgy véli, hogy a tőkejegyzésnek – az egyénileg vagy csoportosan fellépő – munkavállalók és a vállalat számára önkéntes jellegűnek kell lennie;

25.

elismeri, hogy a vállalatutódlást, a kiegészítő finanszírozást, a munkatársak megtartását és a kis- és középvállalkozások egyéb jellemző problémáit munkavállalói tőkerészesedési programok révén enyhíteni lehet; úgy véli, hogy a kis- és mikrovállalkozások munkavállalói tőkerészesedési programjait a munkanélküliek visszaállítása érdekében össze lehet kapcsolni egyéb munkaerő-piaci intézkedésekkel – például a munkanélküli ellátással – is.

26.

megjegyzi, hogy hiányzik a lehetséges munkavállalói tőkerészesedési programokkal kapcsolatos tájékoztatás és oktatás, különösen a kkv-k körében; felszólítja e tekintetben a Bizottságot és a tagállamokat, hogy jobban szervezzék meg a tájékoztató kampányokat, és ösztönözzék a legjobb gyakorlatok rendszereinek határokon átnyúló hordozhatóságát a tagállamok között;

27.

szorgalmazza, hogy a tagállamok a szociális partnerekkel, a munkavállalói tőkerészesedéssel foglalkozó szervezetekkel és a Bizottsággal együttműködve használják fel a már meglévő egységes, egyablakos a munkáltatók és a munkavállalók számára egyaránt hozzáférhető információs portálokat – vagy pedig fejlesszenek ki újakat – annak érdekében, hogy felvilágosítást nyújtsanak a munkavállalói pénzügyi részvételi programok előnyeiről és kockázatairól, a rendelkezésre álló ösztönzőkről és a meglévő különböző modellekről, azzal a céllal, hogy a munkavállalók tájékozott döntéseket hozhassanak a munkavállalói pénzügyi részvételi programok tekintetében, és megtalálják legmegfelelőbb megállapodási lehetőséget vállalati szinten, jobban felmérhessék a számukra elérhető választási lehetőségeket és a munkavállalói pénzügyi részvételi programba való belépéssel járó kihívásokat; javasolja, hogy ezeket az egységes információs portálokat a nemzeti szinten meglévő szervekhez vagy hatóságokhoz kell kapcsolni, vagy azokba kell integrálni;

28.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

23.12.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 482/48

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkének (3) és 6. cikkének (3) bekezdésére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 9., 53. és 151–157. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 5., 15., 16., 27. 31., 34. és 35. cikkére,

—

tekintettel a (felülvizsgált) Európai Szociális Charta 1., 2., 3., 4., 11., 12., 13., 19. és 23. cikkére,

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 1952. évi, a társadalombiztosítás minimális normáiról szóló 102. sz. egyezményére,

—

tekintettel a szociálpolitikáról szóló 117. számú, 1962. évi ILO-egyezményre (alapvető célok és normák),

—

tekintettel a munkahelyi baleset esetén nyújtott ellátásokról szóló, 1964. évi 121. sz. ILO-egyezményre, a rokkantsági, öregségi és túlélő hozzátartozói ellátásokról szóló, 1967. évi 128. sz. egyezményre, az egészségügyi ellátásról és a betegségi ellátásokról szóló, 1969. évi 130. sz. egyezményre, a foglalkoztatás előmozdításáról és a munkanélküliséggel szembeni védelemről szóló, 1988. évi 168. sz. egyezményre és az anyaság védelméről szóló egyezmény felülvizsgálatáról szóló, 2000. évi 183. sz. egyezményre,

—

tekintettel a nemzeti szinten meghatározott szociális védelmi minimumról szóló, 2012. évi ILO-ajánlásra,

—

tekintettel az ILO „Biztosítás nyújtása a válság idején és azon túl” című, globális szociális biztonságról (2010/2011) szóló jelentésére (1),

—

tekintettel az ILO „Szociális védelem: egy életcikluson átívelő befektetés a társadalmi igazságosság, a szegénység csökkentése és a fejlődés érdekében” című, 2003. novemberi jelentésére (2),

—

tekintettel a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló, 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel az önálló vállalkozói tevékenységet folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról és a 86/613/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2010. július 7-i 2010/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (4),

—

tekintettel a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel a szociális védelmi rendszerek megfelelő forrásaira és a szociális támogatásra vonatkozó közös kritériumokról szóló, 1992. június 24-i 92/441/EGK tanácsi ajánlásra (6),

—

tekintettel a szociális védelmi célok és politikák összehangolásáról szóló, 1992. július 27-i 92/442/EGK tanácsi ajánlásra (7),

—

tekintettel a szociális védelem modernizálása és fejlesztése terén folytatott együttműködés megerősítéséről szóló, 1999. december 17-i tanácsi következtetésekre (8),

—

tekintettel a szociális védelemmel foglalkozó bizottság 2011. február 10-i, „Az Európa 2020 stratégia szociális dimenziójának értékelése” című jelentésére (9),

—

Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel a Bizottság „Fehér könyv – A megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendje” című, 2012. február 16-i közleményére (COM(2012)0055), tekintettel a Bizottság „Foglalkoztatási és szociális fejlemények Európában (2012)” című jelentésére,

—

tekintettel a Bizottság „Foglalkoztatási és szociális fejlemények Európában (2012)” című 2013. január 8-i felülvizsgálati jelentésére (10),

—

tekintettel a Bizottság „Szociális védelem az Európai Unió fejlesztési együttműködésében” című, 2012. augusztus 20-i közleményére (COM (2012)0446),

—

tekintettel a „A munkajog korszerűsítése szembenézve a XXI. század kihívásaival” című, 2006. november 22-i bizottsági zöld könyvre (COM(2006)0708),

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság „Az önfoglalkoztatás keretében végzett munka új trendjei: a gazdaságilag kiszolgáltatott önfoglalkoztatás speciális esete” című, 2010. április 29-i véleménye (11),

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak „Az önfoglalkoztatói státusszal való visszaélés” című, 2013. március 21-i véleményére (12),

—

tekintettel a munkaerőpiacról kiszorultak aktív befogadásának elősegítéséről szóló, 2008 október 3-i bizottsági ajánlásra (COM(2008)0639), és tekintettel a munkaerőpiacról kiszorultak aktív befogadásáról szóló, 2009. május 6-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel a Bizottság 2009. október 14-i közleményére (COM(2009)0545) és az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságáról és a gazdaságélénkítésről szóló, 2010. május 20-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel az atipikus szerződésekről, a foglalkoztatási pályák megóvásáról, a rugalmas biztonságról és a szociális párbeszéd új formáiról szóló, 2010. július 6-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel a szociális védelemről és társadalmi integrációról szóló 2006. március 15-i állásfoglalására (16),

—

tekintettel a szegénység elleni küzdelemben a minimáljövedelem szerepéről és Európában a befogadó társadalom előmozdításáról szóló, 2010. október 20-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel „A fiatalok munkanélküliségének kezelése:a kilábaláshoz vezető lehetséges utak” című, 2013. szeptember 11-i állásfoglalására (18),

—

tekintettel a be nem jelentett munkavégzés elleni határozottabb fellépésről szóló, 2008. október 9-i állásfoglalására (19),

—

tekintettel a mindenki számára biztosítandó tisztességes munka ösztönzéséről szóló, 2007. május 23-i állásfoglalására (20),

—

tekintettel 2007. július 11-i, „A munkajog korszerűsítése szembenézve a XXI. század kihívásaival” című állásfoglalására (21),

—

tekintettel az általános érdekű szociális szolgáltatások jövőjéről szóló 2011. július 5-i állásfoglalására (22),

—

tekintettel a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformjáról szóló 2011. november 15-i állásfoglalására (23),

—

tekintettel a megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendjéről szóló, 2013. május 21-i állásfoglalására (24),

—

tekintettel az Európai Parlamentnek a Bizottság „Szociális beruházás a növekedés és a kohézió érdekében, többek között a 2014–2020-as időszakra szóló Európai Szociális Alapon keresztül” című közleményéről szóló, 2013. június 12-i állásfoglalására (25),

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság által készített, „A gazdaságilag függő helyzetben lévő önfoglalkoztatók szociális védelmi jogai” című, 2013. májusi tanulmányra (26),

—

tekintettel Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) „Önfoglalkoztató vagy nem önfoglalkoztató? A »gazdaságilag függő helyzetben lévő munkavállalók« munkakörülményei” című, 2013. évi személyre szabott jelentésére (27),

—

tekintettel az Eurofound „Önfoglalkoztatók: munkaügyi kapcsolatok és munkakörülmények” című, 2009. március 2-i jelentésére (28),

—

tekintettel az Eurofound „Szociális partnerek részvétele az álláskeresési járadékok rendszereiben Európában” című, 2013. árpilisi összehasonlító jelentésére (29),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A7-0459/2013),

A.

mivel a szociális biztonsághoz való hozzáférés alapvető jog, amely az uniós jognak, valamint a nemzeti jognak és gyakorlatnak megfelelően az európai szociális modell szerves részét képezi; mivel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) ajánlásokat fogadott el a nemzeti szociális védelmi minimumokról, amelyek célja, hogy mindenki számára biztosítsák a szociális biztonsághoz és az emberi méltóságnak megfelelő életszínvonalhoz való alapvető jogot;

B.

mivel a szociális biztonság nemzeti hatáskörbe tartozik, és uniós szinten koordinálják;

C.

mivel a szociális védelem megkönnyíti a munkaerő-piaci változásokhoz való alkalmazkodást, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet, biztosítja a munkaerő-piaci integrációt és az emberi erőforrásokba való beruházást jelent; mivel a szociális védelem stabilizáló szerepet tölt be a gazdaságban és olyan anticiklikus tényező, amelynek köszönhetően nő a belső kereslet és a fogyasztás;

D.

mivel a válság leküzdése érdekében egyes tagállamok éppen akkor csökkentették jelentősen költségvetésüket, amikor a munkanélküliek számának növekedése következtében megnőtt a szociális védelem iránti igény; és mivel a nemzeti szociális védelem költségvetési előirányzatainak további nehézséggel kellett szembesülniük, mivel a befizetett járulékok csökkentek annak következtében, hogy számos ember veszítette el a munkahelyét vagy hogy csökkentek a bérek, és ezzel ténylegesen veszélyeztették az európai szociális modellt;

E.

mivel néhány uniós tagállamban a szociális védelem fedezete nem elegendő, és azt tovább lehetne növelni; mivel az Unióban még mindig előfordulnak a kiszolgáltatott munkavállalókkal szembeni visszaélések;

F.

mivel a hagyományos szociális védelmi modellek többségét, és különösen a társadalombiztosítást, valamint a munkajogot úgy alakították ki, hogy az alkalmazottak szociális és munkajogait garantálják, fennáll a veszélye annak, hogy a munka jellegének új formáival és az önálló vállalkozók számának növekedésével a munkavállalók új csoportjai pusztán csökkent szociális védelemben részesülnek;

G.

mivel a vállalkozóvá váló nők a férfiaknál gyakrabban említik döntésük fő motivációjaként a munka és a családi élet közötti jobb egyensúlyt és/vagy a gazdasági szükségszerűséget;

H.

mivel az önálló vállalkozói tevékenységet folytatók között kisebbségben vannak a nők, azonban körükben nagyobb a valószínűsége az elszegényedésnek;

I.

mivel a megfelelő nyugdíjjogosultsághoz, betegszabadsághoz, fizetett szabadsághoz és a szociális biztonság egyéb formáihoz való hozzáférés hiánya még súlyosabbá teszi a nők számára a nemek közötti bérszakadékot, különösen a nyugdíjba vonulás után;

J.

mivel az önálló vállalkozói tevékenységet folytató, túl kevés vagy nagyon rosszul fizetett munkát végző személyek – főleg nők – növekvő száma kerül a szegénységi küszöb alá, akik azonban nincsenek hivatalosan munkanélküliként nyilvántartva;

K.

mivel a munkavállalókat megillető szociális jogok megsértésének, a verseny torzulásának és a szociális dömping kockázatának elkerülése érdekében hasznos lehet világosan meghatározni a színlelt önfoglalkoztatást, és meg kell előzni az esetleges visszaéléseket;

L.

mivel a színlelt önfoglalkoztatás alapvetően a járulékfizetés részleges elkerülésének egy formája, amelyet nehéz kimutatni, és amely aláássa a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát és megfelelőségét, mivel alapvető forrásoktól fosztja meg őket;

M.

mivel a néhány tagállamban fennálló különösen magas munkanélküliségi arány a (fajlagos) munkaköltség csökkentésére irányuló állandó nyomással súlyosbítva olyan nemzeti munkaerő-piaci trendekhez és gyakorlatokhoz vezet, amelyek a színlelt önfoglalkoztatás további fejlődését és növekedését ösztönzik;

N.

mivel a gazdaságilag kiszolgáltatott önfoglalkoztatók munkafeltételei nem térnek el radikálisan az alkalmazottakétól, ezért szociális biztonsági és munkajogaiknak is szükség szerint jobban kellene hasonlítaniuk az alkalmazottak jogaihoz;

O.

mivel nem áll rendelkezésre megbízható, pontos és összehasonlítható információ és adat az önálló vállalkozói tevékenységet folytatók helyzetéről, munkakörülményeiről, illetve a munka és a gondozás összeegyeztethetőségét lehetővé tevő szociális biztonsági lehetőségekről;

P.

mivel 2012-ben az önálló vállalkozók a teljes foglalkoztatás 15 %-át tették ki az Európai Unióban miközben az önfoglalkoztatás sok esetben nem a leginkább preferált lehetőség az érintett személy számára, hanem inkább kényszerűség egyéb munkalehetőségek vagy a munka és a hozzátartozók gondozásának összeegyeztethetőségét lehetővé tevő, megfelelően rugalmas munkakörülmények hiánya miatt; mivel az önálló vállalkozóknak számos tagállamban nehézségeket okoz, hogy elegendő nyugdíjjogosultságot szerezzenek, és ezáltal e személyek számára megnő a jövőbeni szegénység kockázata; mivel a gazdaságilag függő önálló vállalkozók ritkán szerveződnek vagy képviseltetik magukat szakszervezetekkel, még akkor sem, ha jobban ki vannak téve a munkaidővel való és egyéb alapon történő visszaélésnek;

1.

hangsúlyozza, hogy tagállami szinten folyamatosan optimalizálni és korszerűsíteni kell a szociális védelmi rendszereket annak érdekében, hogy az általános hozzáférés és a megkülönböztetésmentesség elvein, valamint a demográfiai és a munkaerő-piaci változásokra való rugalmas reagálás képességén alapuló, stabil, fenntartható és megfelelő szociális védelmet biztosítsanak mindenki számára;

2.

felszólítja a tagállamokat, hogy a szociális juttatások megfelelőségének garantálása érdekében biztosítsák a szociális biztonsági rendszerek felelősségteljes és fenntartható hosszú távú finanszírozását, fejlesszék tovább a szociális biztonsági rendszerek megelőző ágát, és helyezzenek nagyobb hangsúlyt az intézkedések végrehajtására, különösen gazdasági válság idején, nem feledkezve meg arról, hogy a szociális beruházások egyik legfontosabb tényezője az, hogy lehetővé teszik a szociális és a gazdasági célok összeegyeztetését, és hogy hosszú távon hozzájárulhatnak a gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez; e tekintetben úgy véli, hogy a szociális beruházásokra pontosan így, azaz beruházásként és nem kiadásként kell tekinteni;

3.

felhívja a figyelmet arra, hogy néhány tagállamban az idősödő népesség, az alacsony születési arány és a változó munkaerőpiac sürgősebbé teheti a szociális biztonsági rendszerek – köztük a nyugdíjak – megreformálását, fenntarthatóságuk biztosítása érdekében; hangsúlyozza, hogy a nők a férfiaknál gyakrabban szakítják meg szakmai karrierjüket vagy vállalnak részmunkaidős állásokat gyermekek és más eltartottak gondozása céljából, aminek viszont negatív hatása lehet a nyugdíjukra, és jobban kiteszi őket a szegénység veszélyének; ennek kapcsán felszólítja a tagállamokat, hogy a szakmai karrier ilyen megszakításait biztosított időszakként ismerjék el a nyugdíjjogosultság megállapítása és kiszámítása során; hangsúlyozza, hogy a reformokba a nemzeti jogszabályoknak és gyakorlatnak megfelelően a társadalmi partnereket és az érdekelteket is be kell vonni, és azokról megfelelően tájékoztatni kell a polgárokat;

4.

felszólítja a tagállamokat, hogy garantálják a nemzeti szociális védelmet, amely biztosítja az ország által meghatározott tisztességes jövedelem védelmét és az alapvető szociális kedvezményekhez való hozzáférést biztosítja, különösen betegség, munkanélküliség, szülés, fogyatékosság és nyugdíj esetén, az adott tagállamban a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem érdekében; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az ILO javaslatainak megfelelően dolgozzanak ki stratégiákat a szociális biztonság fejlesztésére vonatozóan;

5.

hangsúlyozza, hogy a kellően magas színvonalú, hatékony szociális védelmet a foglalkoztatásban való részvétel ösztönzését elősegítő intézkedésekre kell alapozni, hozzájárulva a munkahelyi egészség és biztonság javításához és a termelékenység növeléséhez, ami komoly versenyelőnyt jelent; hangsúlyozza, hogy a szociális védelem szintjének csökkentését nem lehet olyan megoldásnak tekinteni, amely előkészíti az utat a foglalkoztatási szint növeléséhez;

6.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy minden munkavállaló és önálló vállalkozó számára elérhető legyen az egész életen át tartó tanulás azáltal, hogy a csak az állandó szerződéssel rendelkező munkavállalók számára elérhető meglévő uniós és nemzeti támogatásokat megnyitják – munkaszerződésük típusától függetlenül – valamennyi munkavállaló, köztük az önálló vállalkozók előtt;

7.

felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek még több erőfeszítést annak érdekében, hogy strukturális reformokat és intézkedéseket hajtsanak végre, hogy munkahelyeket hozzanak létre a fiatalok számára, és gondoskodjanak arról, hogy a fiatal munkavállalókat ne érje megkülönböztetés azáltal, hogy szociális biztonsági jogaikat korlátozzák; felkéri továbbá a tagállamokat, hogy a Bizottsággal együttműködve biztosítsanak megfelelő szociális védelmet a fiatalok számára a gyakornoki és szakmai képzési rendszerek keretében, melyek révén munkatapasztalatot szerezhetnek;

8.

hangsúlyozza, hogy az idősebb emberek nem jelentenek gazdasági és szociális terhet, hanem éppen ellenkezőleg, az élet során szerzett tapasztalataik és tudásuk érték; a generációk közötti szolidaritás keretében a 60 év feletti munkavállalókat arra kell ösztönözni, hogy továbbra is jelen legyenek a munkaerőpiacon annak érdekében, hogy átadhassák tudásukat és tapasztalatukat az utánuk következő nemzedékeknek.

9.

felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák elérhető gyermekgondozási és oktatási létesítmények rendelkezésre állását, illetve hozzáférést az önálló vállalkozók számára a közszolgáltatásokhoz, valamint a gyermekgondozáshoz kapcsolódó adó- és szociális kedvezményekhez;

10.

felszólítja a tagállamokat, hogy valamennyi munkavállaló, köztük az önálló vállalkozók és a tevékenységeikben részt vevő házastársak vagy partnerek számára is támogassák a munka és a gondozás összeegyeztethetőségének lehetőségét, például a 2010. július 7-i 2010/41/EU irányelv 7. és 8. cikke alkalmazásának felgyorsítása révén, illetve azáltal, hogy a munkavállalóknak kérésükre rugalmasságot biztosítanak a munkaidő, a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás terén kiskorúak vagy eltartottak gondozása céljából;

11.

kiemeli, hogy szükség van a munkavállalók, az önálló vállalkozók, illetve a foglalkoztatásból az önálló vállalkozás felé elmozdulók számára tovább- és újraképzési lehetőségek nyújtására; e tekintetben felszólítja a tagállamokat, hogy szüntessék meg a tovább- és újraképzés előtt álló akadályokat, és támogassák az egész életen át tartó tanulást mindenki számára;