19.8.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 303/1

Főelőadó:

Dumitru FORNEA

Társelőadó:

Renata EISENVORTOVÁ

1.1

Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra történő energetikai átállás egyben mélyreható technológiai, gazdasági és társadalmi változásokat is jelent az Unió energiarendszerében, amely számos energiaágazatot érinteni fog, többek között a szénipart, és ebből következően az Unió szénbányászati vidékeit.

1.2

Egyes tagállamokban a saját szén és a lignit még mindig nagy szerepet játszik a hő- és villamosenergia-termelésben. Hozzájárulnak a biztonságos és megfizethető energiaellátáshoz, a gazdasági versenyképességhez, és stabilizáló szerepet játszanak az energiarendszerben, technikai és gazdasági szempontból egyaránt.

1.3

Ám a jelenleg aktív szénbányászati vidékeknek fel kell készülniük a széntermelés fokozatos kivezetésére vagy azért, hogy összhangban legyenek az Unió energia- és éghajlatvédelmi politikájával kapcsolatos, a fosszilis üzemanyagok használatára vonatkozó döntésekkel, vagy pedig gazdasági okokból.

1.4

A jelenleg a szénfelhasználástól függő vidékek jövőjét és a jövőbeni életfeltételeket figyelembe kell venni az előretekintő tervezés során, amelynek két generációt, vagyis 25–50 évet kell lefednie. Nem engedhető meg az, hogy az energiatermelési célokra felhasznált szén fokozatos kivezetése stagnálást idézzen elő ezeken a vidékeken. Ezeket a vidékeket – gazdasági és társadalmi lehetőségeikre való tekintettel – be kell vonni az Unió energia- és éghajlatvédelmi politikájának végrehajtásába. Ezeknek a vidékeknek a fenntartható fejlődését politikai, civil és társadalmi párbeszédek garantálása útján kell elérni, amelyeknek gondoskodniuk kell arról, hogy legyenek nemzeti, ipari és vállalati szintű átállási tervek.

1.5

A szénbányászati vidékeken az energiabiztonságnak, az ipar versenyképességének, a környezet védelmének, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkenésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének és a társadalmi kohéziónak a megőrzése érdekében az EGSZB azt ajánlja, hogy dolgozzanak ki egy tervet „Az átállás támogatása a széntermeléstől függő közösségek és területek esetében” címmel (a továbbiakban: terv), amely a széniparnak az energetikai átállás során felmerülő szerkezetátalakítási kérdéseivel foglalkozik, annak érdekében, hogy a szénbányászattal foglalkozó régiók alkalmazkodni tudjanak a változásokhoz.

1.6

A „tervet” egy tanácsadó csoport dolgozhatná ki, az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel együttműködve. Ez a tanácsadó csoport a bányavidékek, a szakszervezetek, a nem kormányzati szervezetek, a kutatás-fejlesztés és a szénipar képviselőiből állna.

1.7

A tervet három pillérre kellene felépíteni: (i) politikai, civil és társadalmi párbeszéd; (ii) gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi beruházások; valamint (iii) beruházások az oktatás, a képzés, a kutatás és fejlesztés, az innováció és a kultúra területén.

1.8

A tervnek ösztönöznie kellene a régiókat az átmenetre, illetve innovatív fejlesztésekre, a beruházások vonzerejének megtartására, valamint foglalkoztatási lehetőségek és a tisztességes élet megteremtésére kellene sarkallnia. Ennek az átállási folyamatnak a során teljes mértékben ki kell használni a bányavidékek szaktudásának és lehetőségeinek előnyeit.

1.9

A regionális önkormányzatoknak, a tagállamok kormányainak és az uniós intézményeknek foglalkozniuk kell az energetikai átállással és a szénbányászati vidékek ezzel kapcsolatos szerkezetátalakításával.

1.10

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Régiók Bizottsága rendelkezik olyan tapasztalatokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy részt vegyen ebben a folyamatban, európai és tagállami szinten egyaránt. Képesek továbbá hatékony keretet biztosítani a politikai, társadalmi és civil párbeszédhez, amely szükséges a szénbányászati vidékek lakosságával folytatandó konzultációhoz.

1.11

Az energetikai átállás tekintetében az Unió szénbányászati vidékeinek egyik fő aggálya az, hogy megvannak-e azok a megfelelő intézményi és politikai keretek, amelyek fellendíthetik a következő évek során szükséges állami és magánbefektetéseket.

2.1

Az elmúlt évtized során az Unió energiarendszerében alapvető változások zajlottak le. Az Unió jó úton halad az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra történő átállás felé, valamint hogy teljesítse az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásával, az energiahatékonysággal és a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos célkitűzéseit a „20-20-20”-céloknak megfelelően. 2014-ben az EU jóváhagyta a 2030-ig szóló éghajlat- és energiapolitikai keretet, amely elérendő célként tartalmazza az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 40 %-os csökkentését, a megújulóenergia-fogyasztás 27 %-os részarányát és a 27 %-os energiamegtakarítást. Ezeknek a félidős céloknak az a rendeltetése, hogy segítséget nyújtsanak az Uniónak az üvegházhatást okozó gázok csökkentésével kapcsolatos hosszú távú, 2050-ig szóló céljainak teljesítéséhez, amely szerint 80–95 %-kal kell csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

2.2

Ezért az EU energiarendszere eltávolodik a fosszilis üzemanyagok korszakától, a nagy központi erőművekben folytatott energiatermelésről átáll a megújuló energiaforrásokból és a decentralizált erőművekben történő energiatermelésre, miközben maximálisan kihasználja a megnövekedett energiahatékonyságból és a jobb keresletoldali szabályozásból fakadóan rendelkezésre álló lehetőségeket.

2.3

Az energetikai átállás és az Unió nagyratörő éghajlat-politikája erős támogatásban részesült az energiaunió projektben, és erőteljesen előmozdították azt a párizsi megállapodás után, ami egyértelműen jelzi, hogy olyan mértékben kell csökkenteni a kibocsátásokat, hogy az elegendő legyen ahhoz, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés az elfogadott 2 oC-os határ alatt maradjon az évszázad végére.

2.4

Az éghajlat stabilizálása érdekében messzeható változásokra van szükség az összes gazdasági ágazat energiarendszerében (1).

2.5

Az energetikai átállásnak technológiai, kutatási, társadalmi, kulturális, gazdasági és környezetvédelmi aspektusai is vannak, ezért egyértelműen együtt jár az egyének és a közösségek aktívabb szerepvállalásával. A folyamat során kiemelt figyelmet kell fordítani a kutatásra és a fejlesztésre, mivel az új kihívásokat támaszt az energiarendszerrel és az ipari ágazatokkal szemben, amelyek kénytelenek lesznek reagálni és alkalmazkodni ehhez a helyzethez.

3.1

A szénipar az egyik olyan ágazat, amelyet súlyosan érint az energetikai átállás. Évszázadokon keresztül a szén állt az ipari és a társadalmi fejlődés középpontjában Európában és szerte a világon. Magát az Európai Uniót egy arra irányuló politikai akarat hozta létre, hogy egyesítsék az első hat alapító tagállam szén- és acéltermelési erőforrásait (2).

3.2

A környezetvédelemmel, az éghajlatváltozással és az emberi egészséggel kapcsolatos jelenlegi aggályok  (3) egész sor olyan politikai és társadalmi megközelítéshez vezettek, amelyek megkérdőjelezik a szén és a többi fosszilis tüzelőanyag további használatának szükségességét a hő- és villamosenergia-termelésben.

3.3

Ezzel az új politikai megközelítéssel a szén napjai a jelek szerint meg vannak számlálva, annak ellenére, hogy jelenleg az Unióban felhasznált villamos energia több mint egynegyedét továbbra is 280 széntüzelésű erőmű állítja elő, 22 országban. Csak hat ország mentes teljes mértékben a szénerőművektől: Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, Luxemburg és Málta (4).

3.4

Jóllehet a szénnek az energiaszerkezetből való fokozatos kivezetésének gondolatát a jelek szerint általában elfogadják azok a tagállamok, amelyekben nem aknáznak ki saját szénkészleteket, ugyanez nem mondható el az Unió szénbányászattal foglalkozó régióiról, ahol a szénágazat 240 000 munkavállaló számára biztosít közvetlenül munkalehetőséget. A szénipar a bányászati berendezések ágazatában és az ellátási lánc más szintjein meglévő, valamint a közvetett munkahelyekkel együtt majdnem egymillió embernek ad munkát sok olyan régióban, ahol kevés más munkalehetőség áll rendelkezésre (5).

3.5

Feketekőszenet hat tagállamban, mégpedig a Cseh Köztársaságban, Németországban, Lengyelországban, Romániában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban bányásznak. Az energiatermeléshez versenyképes tüzelőanyagként felhasználható lignit kitermelése tíz tagállamban: Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Németországban, Görögországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában és Spanyolországban folyik.

3.6

Ezekben az országokban a saját szén és lignit fontos szerepet játszik az ellátás biztonságában, és így hozzájárul az Unió energiabiztonságának eléréséhez és a magas importfüggőség csökkentéséhez. Amint azt az európai energiabiztonsági stratégia leszögezi (6), az EU külső energiaszámlája meghaladja a napi 1 milliárd eurót. 2013-ban a teljes energiaszámla 400 milliárd euró volt, vagyis több mint az Unió összes importjának egyötöde. Importálni kellett a nyersolaj 90 %-át, a földgáz 66 %-át, a szilárd tüzelőanyagok 42 %-át és a nukleáris fűtőanyagok 40 %-át. Egyes uniós tagállamokban, ahol jelentős a saját szén kitermelése, például Németországban és a Cseh Köztársaságban, a villamos energia körülbelül 50 %-át széntüzelésű erőművek állítják elő. Lengyelországban ez az arány meghaladja a 80 %-ot.

3.7

A szenet a villamosenergia-termelés mellett számos más célra is felhasználják. Felhasználják a cementgyártásban, és átalakítható folyékony tüzelőanyagokká. A szén további fő felhasználói között meg kell említenünk az acélfinomítókat, a papírgyárakat, a vegyipart és a gyógyszeripart, valamint az élelmiszer-feldolgozó ágazatot.

3.8

A szén ezenkívül több különleges termék gyártásának egyik nélkülözhetetlen összetevője, ilyen például a szűrőkben használt aktív szén, vagy a repülőgépiparban, az építészetben, a katonai ágazatban stb. használt karbonszálak. Rendelkezésre állnak ipari eljárások szintetikus üzemanyagok, vagy az ipar által igényelt alapvető vegyi anyagok gyártására, ilyen például a metanol. Metanolból nagyon sokféle petrokémiai anyagot lehet gyártani, amelyeket ma más fosszilis tüzelőanyagból állítanak elő.

3.9

Az ellenállóképes, előretekintő éghajlatváltozási politikával rendelkező energiaunió céljának eléréséhez az Unió energetikai ágazatainak keményen és intenzíven kell fáradozniuk a szükséges energetikai átállás eléréséért. A széniparnak a szén hatékonyabb és tisztább felhasználására, emellett alternatív felhasználási módok kifejlesztésére kell összpontosítania. Ezért az Uniónak el kell különítenie a szénbázisú vegyiparban elvégzendő kutatáshoz és fejlesztéshez szükséges pénzeszközöket.

4.1

Még ha számítunk is arra, hogy valamikor a jövőben sikerül kivezetni a szén használatát az Unióban, egyes országokban és bányavidékeken a szenet még évtizedeken keresztül fogják használni. A Lisszaboni Szerződés szerint a tagállamok kiaknázhatják saját energiaforrásaikat és meghatározhatják saját energiaszerkezetüket, de tisztában kell lenniük azzal, hogy az energiatermelés nem támogatható, és szem előtt kell tartaniuk az éghajlatváltozással kapcsolatos összes kötelezettségüket. A széniparnak azonban reagálnia kell a folyamatban lévő energetikai átállásra, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő előrelépésre, és különösen a széntelenítési célra, és ehhez igénybe kell vennie minden rendelkezésre álló intézkedést és technológiát a szén kevésbé káros és hatékonyabb felhasználása érdekében. Ebben a tekintetben érdemes megemlíteni több hasznos és bevált eszközt: a hatékonyság növelése, rugalmasság és kapcsolt energiatermelés.

4.2

Mivel a szén legnagyobb részét a villamosenergia-termelésben használják fel, a magasabb hatékonyság a szén kevésbé szennyező módon történő felhasználásának nagyon fontos eszköze. Nagy hatékonysággal minden tonna szénből több villamos energiát lehet előállítani, a szén-dioxid-kibocsátás pedig akár 30 %-kal is alacsonyabb lehet. A nagy hatékonyságú széntüzelésű erőművek jó példáit Németországban lehet megtalálni, az optimalizált rendszertechnológiával működő erőművekben. Ezek a széntüzelésű erőművek emellett rendkívül rugalmasak, és kibocsátásuk gyorsan csökkenthető vagy növelhető, ezáltal képesek támogatni az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrásokat.

4.3

A kogeneráció (kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés) az energiatermelés hatékony és eredményes formája, amely jelentős előnyöket kínál mind az energia, mind pedig a környezet szempontjából. A hagyományos villamosenergia-termelő erőművek hulladékhőt bocsátanak ki a környezetbe. A kapcsolt energiatermelő létesítmények ezt a hőt nem engedik ki a szabadba, hanem hasznosítják, ezért hatékonyabban használják fel a tüzelőanyagot. Az Unió jelenleg a felhasznált villamos energia 11,7 %-át állítja elő kapcsolt energiatermeléssel (7).

4.4

Középtávon van remény arra, hogy a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás szerepet játszhat a szénmentes gazdaság megteremtésében. A jelenlegi eljárásokat tovább kell fejleszteni volumen tekintetében, az infrastruktúrát és a tárolást optimalizálni kell, továbbá a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás megkövetelésére irányuló bármilyen intézkedés meghozatala előtt egyértelműen meg kell győződni arról, hogy a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás technológiájával működő széntüzelésű erőművek által előállított villamos energia versenyképes. Költség-haszon elemzést és környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni.

4.5

A szén hatékony és kevésbé szennyező felhasználásának mérlegelése során a szén alternatív felhasználását is meg kell említenünk, például a szén cseppfolyósítását. A szén átalakítható folyékony tüzelőanyagokká – benzin, dízel és sugárhajtómű-üzemanyag, vagy petrokémiai anyagokká. A technológiák készen állnak, de figyelembe kell venni a beruházási és az üzemeltetési költségeket is.

5.1.1

A széntermelő régiók hagyományos iparvidékek, ahol az iparosodás összekapcsolódott a helyi ásványkincsek kiaknázásával. Ezért ezek a területek történelmileg összekapcsolódnak a gazdaság tradicionális ágazataival, amelyek közül fontos szerepet játszik a fémkohászati nehézipar, a vegyipar és az energiaágazat. Ezek az ágazatok és az ezekben működő vállalatok ki vannak téve a külső környezetben bekövetkezett gyors változásoknak (piaci feltételek, verseny, ügyfelek, technológiák) és az alapvető belső változásoknak (tulajdonosváltás, a tulajdonos célkitűzései és tőkeereje), amelyek az elmúlt években bekövetkeztek.

5.1.2

A fontos változások mellett néhány tradicionális iparág stagnált, kivonult a régióból, vagy akár fokozatosan meg is szűnt. Néhány régióban az európai szén nem volt képes versenyezni az importált szénnel vagy más fosszilis energiaforrásokkal, ami a szénbányászat drámai hanyatlásához vezetett. Hogy egy példát is említsünk: száz évvel ezelőtt az Egyesült Királyságban körülbelül 300 millió tonna szenet bányásztak évente és több mint egymillió bányászt foglalkoztattak. Az ipar leépülése miatt munkahelyek szűntek meg, ennek ellenére a szénkitermelő vállalatok továbbra is a legnagyobb munkáltatók között maradtak számos régióban. Ezért a szénkitermelő vállalatok működésének fokozatos megszüntetése vagy teljes leállítása súlyos hatásokat gyakorol az érintett régiókra. Ez a helyzet alapvető hatással van a bányatársaságokhoz kapcsolódó kis- és középvállalkozásokra.

5.1.3

Sok országban a széntermelő régiókban magasabb a munkanélküliség az országos átlagnál, és tartós munkanélküliség jellemző. Az elbocsátott bányászok ezért csak nagyon nehezen találnak új munkalehetőségeket. Így tehát egyre nagyobb a szegénység, az életszínvonal stagnál vagy romlik, és növekszik a társadalmilag kirekesztett területek és emberek száma.

5.1.4

A munkanélküliség növekedése által előidézett kulcsfontosságú probléma a munkaerőpiaci kínálat és kereslet kiegyensúlyozatlansága. Másként fogalmazva: annak ellenére, hogy magas a munkanélküliség szintje, egyértelműen van kereslet a munkavállalók iránt, de az a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő készségekre irányul. A volt bányászok képzettségi profilja, ahol elsősorban a manuális készségek dominálnak, nem igazán kompatibilis a munkaerőpiac szükségleteivel szakmai (képesítési) szempontból és személyes (motivációs) szempontból. Amikor egy bánya bezárása miatt sok bányászt leépítenek, nagyon sok munkahely eltűnik gyakorlatilag egyik napról a másikra, és ez erős helyi sokkhatást válthat ki.

5.1.5

Ezenkívül a bányászok körében sokkal kevésbé fejlett a vállalkozószellem, és kevés hajlandóságot mutatnak új vállalkozások elindítására. Az önálló vállalkozásért való lelkesedés hiánya annak tulajdonítható, hogy a nagy és befolyásos bányavállalatok hosszú időn keresztül erőteljes hatást gyakoroltak rájuk és egy adott munkavállalói kultúrát terjesztettek az alkalmazottaik körében, amelynek többek között a kockázatvállalás kerülése is része. Ez a trend azonban szélesebb körben is megfigyelhető. Még az egyetemi hallgatók is előnyben részesítik az alkalmazotti jogviszonyt az egyetem elvégzése után.

5.1.6

Ezt a helyzetet gyakran tovább súlyosbítja az ígéretes munkahelyi és szakmai előmeneteli kilátások hiánya, az önálló vállalkozás fenntartásának kevésbé kedvező feltételei, az alacsony életképességi mutatószámok és az elvárásoknak nem megfelelő innovációs teljesítmény, amelyhez a tudomány, a kutatás és a fejlesztés gyengébb szerepe is társul. Az állami kutatás-fejlesztési kapacitások nem mindenhol kellően fejlettek, és a tudás átadása és az üzleti szektorra történő alkalmazása nem túl jól működik. Ugyanez az oka annak is, hogy a gazdasági átalakulás még nagyobb kihívásokat támaszt, még nehezebb, és nem is minden esetben sikeres.

5.2.1

Az EU széntermelő országaiban a szerkezetváltásra sok esetben a válsághelyzetekre adott válaszként került sor, megfelelő politikai kötelezettségvállalások nélkül. Ez drámai következményekkel jár a bányászközösségek életminősége szempontjából. A széntermelés bármilyen mértékű csökkenése a munkanélküliség növekedésével járhat, különösen a hosszú távú strukturális hanyatlásnak kitett bányászrégiókban. Sok volt bányász és a bányászathoz kapcsolódó vállalkozásban dolgozó munkavállaló tartós és gyakran állandó munkanélküliséggel kénytelen szembenézni, amit még az elszegényedés is súlyosbít.

5.2.2

Sajnálatos módon – néhány kivételtől eltekintve – az illetékes európai és tagállami hatóságok mindeddig struccpolitikát folytattak az éghajlat-politikáknak a szénbányászati ágazatra gyakorolt várható hatásai tekintetében, és kerülték a párbeszédet a bányászközösségekben élő munkásokkal és polgárokkal a vonatkozó civil és társadalmi kérdésekről. Az előző szerkezetátalakítási próbálkozások emlékei, amelyeket populista politikai ígéretek alapján hajtottak végre, és amelyek végül nem öltöttek testet a szóban forgó közösségek gazdasági átalakítását szolgáló konkrét intézkedések formájában, még most is visszatükröződnek abban, hogy a dolgozók nem igazán bíznak abban, hogy a hatóságok képesek lennének eredményesen kezelni az ipari szerkezetátalakítási folyamatokat.

5.2.3

Ugyanakkor európai és országos szinten is megfigyelhető az együttérzés alacsony szintje és azon problémák valódi megértésének a hiánya, amelyekkel a bányavidékeknek szembe kell nézniük. Megfigyelhető az éghajlati politikák kapcsán a bányászat jövőjéről folytatott párbeszéd túlzott átpolitizálódásának tendenciája, különösen a szénbányászati területeken, ahol a szénkitermelési tevékenységekhez nincs szükség állami támogatásra, de a politikusok azokon a bányavidékeken is kerülik ezt a témát, ahol a szénipart már elérte a szerkezetátalakítás fájdalmas eljárása, mert az új regionális profil felé vezető átmeneti intézkedések nem biztosítanak azonnali választási tőkét, népszerűtlenek és csak évtizedek eltelte után mutatkoznak az eredmények.

5.2.4

Mivel egyértelmű a kapcsolat a szén kivezetése és az éghajlatváltozási politika között, az európai politika éghajlatváltozási célkitűzések végrehajtásával foglalkozó részének segítséget kell nyújtania a szerkezeti változásoktól szenvedő térségeknek, vagyis a szénbányászati területeknek.

5.2.5

Gyakran előállnak olyan helyzetek, hogy a helyi önkormányzatok nem rendelkeznek a szükséges pénzügyi és közigazgatási felkészültséggel a projektek vállalásához és azoknak az Európai Bizottság és a tagállami hatóságok sajátos követelményei szerinti menedzseléséhez, és ez az oka annak, hogy az európai pénzalapok meglehetősen korlátozott eredményeket hoznak a szénbányász közösségekben élő emberek lehetőségei és életminősége szempontjából.

5.3.1

„Igazságos átmenet” (8) a bányászközösségek számára akkor biztosítható, ha a tagállami és az európai hatóságok kellő időben képesek összeállítani egy célzott intézkedési tervet a következő célokkal: a tisztességes bérek és a munkahelyek biztonságának megőrzése az érintett munkavállalók számára; a képzés, készségfejlesztés és átképzés megkönnyítése, tisztességes munkalehetőségek biztosításával; az emberi jogok tiszteletben tartása és szociális védőintézkedések garantálása, ideértve a nyugdíjakat is, hogy ezzel átsegítsük az embereket az átmeneten; valamint beruházásokról való gondoskodás a közösség megújítása céljából, ideértve a bányák bezárását és a bányák helyszínének helyreállítására irányuló tevékenységeket, vagy az energetikai átállással kapcsolatos építkezéseket és szolgáltatásokat.

5.3.2

Ezért ezeknek a térségeknek sürgős pénzügyi és tudományos segítségre van szükségük, nem egyszerűen azért, hogy kibontakoztathassanak egy új gazdasági és társadalmi modellt, hanem azért is, hogy ésszerű időn belül képesek legyenek kezelni a jelenlegi és a múltbeli bányászati tevékenységekhez társuló, az emberi egészséget és a környezetet fenyegető sokféle veszélyt. Ebben a tekintetben a tagállamok bányák bezárásáért és helyreállításáért felelős geológiai felmérő testületeinek és hatóságainak együtt kell működniük az ásványokkal és a bányákkal kapcsolatos adatok összegyűjtése és azoknak a fő kockázatoknak a feltérképezése céljából, amelyek a múltbeli bányászati tevékenységekhez, a bányák bezárásához vagy megőrzéséhez kapcsolódnak.

5.3.3

A jelenleg a szénfelhasználástól függő vidékek jövőjét és a jövőbeni életfeltételeket figyelembe kell venni az előretekintő tervezés során, amelynek két generációt, vagyis 25–50 évet kell lefednie. Nem engedhető meg az, hogy az energiatermelési célokra felhasznált szén fokozatos kivezetése stagnálást idézzen elő ezeken a vidékeken. Ezeket a vidékeket – gazdasági és társadalmi lehetőségeikre való tekintettel – be kell vonni az Unió energia- és éghajlatvédelmi politikájának végrehajtásába. Ezeknek a vidékeknek a fenntartható fejlődését politikai, civil és társadalmi párbeszédek garantálása útján kell elérni, amelyeknek gondoskodniuk kell arról, hogy legyenek nemzeti, ipari és vállalati szintű átállási tervek.

5.3.4

Meg kell állítani a befektetések vonzerejének hanyatlását az új külföldi és hazai befektetők szemében; a munkaerő nem megfelelő készségei mellett a vonzerőt az is kikezdi, hogy kevés az olyan megfelelő és jól előkészített terület, amely alkalmas lenne arra, hogy vállalkozási célú ingatlanként és nagy stratégiai ipari övezetként hasznosítsák.

5.3.5

Így tehát nem könnyű a volt bányászok helyzete a széntermelő régiókban. A széntermelő régiók jól tájékozott képviselőinek a tagállami kormányokhoz kellene folyamodniuk és együttesen elő kellene készíteniük a széntermelő régiók szerkezetváltását és fejlesztését, jóval a szénbányászat bármiféle tervezett csökkentése vagy fokozatos kivezetése előtt.

5.3.6

A regionális önkormányzatoknak, a tagállamok kormányainak és az uniós intézményeknek mind-mind foglalkozniuk kell az energetikai átállással és a szénbányászati vidékek ezzel kapcsolatos szerkezetátalakításával.

5.3.7

Mindezek ellenére a széntermelő régiók jelentős potenciállal rendelkeznek mind a szerkezetátalakítás, mind pedig a fejlesztések tekintetében. Elő kell készíteni egy egész sor fejlesztési intézkedést, többek között a kutatás-fejlesztés innovatív környezetben történő előmozdítását, felölelve azokat a hagyományos ágazatokat is, amelyek fennmaradtak a széntermelő régiókban, valamint az új fejlődő ágazatokat is.

5.3.8

Teljes mértékben ki kell használni a szénbányászati vidékek meglévő energetikai infrastruktúráját és képzett humán erőforrását, és ebben a tekintetben a támogatandó intézkedések között szerepelnie kell az állami és magánbefektetések előmozdításának. A meglévő vállalatoknak és más piaci szereplőknek jelentős beruházásokat kell végrehajtaniuk új, többek között megújuló energiát termelő létesítményekbe, .

5.3.9

Megvalósíthatósági tanulmányok szemléltethetik, hogy egyes szénbányászati vidékek nem egyszerűen hatalmas lehetőségekkel rendelkeznek nap-, szél- és geotermikus energia termeléséhez, hanem még más feltételeket is könnyebben teljesíthetnek, amelyek szükségesek a beruházásokhoz és a környezetbarát energiatechnológiák telepítéséhez: könnyen hozzáférnek területhez, ami szükséges az új termelési létesítményekhez, adottak a képzett humán erőforrások, illetve a hajlandóság az átképzésben való részvételre, a helyi hatóságok jól ismerik az energiaágazat kihívásait, és a helyi közösségek hozzászoktak az ipari projektekhez.

5.3.10

A jelenlegi bányatársaságok jelentős földterületeket, illetve sok száz kilométer hosszú föld alatti folyosókat birtokolnak vagy kezelnek koncessziós jogok alapján, amelyeket fel lehet használni az energetikai átmenetben. Emellett a legtöbb bánya megbízhatóan össze van kapcsolva a regionális és az országos energiaszállítási hálózatokkal.

5.3.11

A magánszektor kulcsszerepet betöltő további beruházásainak ösztönzése érdekében az európai strukturális és beruházási alapok (esb-alapok) minimálisan 27 milliárd eurót különítettek el a kifejezetten a karbonszegény gazdasághoz – és ezen belül az energiahatékonysághoz – kapcsolódó beruházásokra. A kevésbé fejlett régiókban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) juttatott nemzeti összeg legalább 12 %-át, az átmeneti régiókban legalább 15 %-át, a fejlettebb régiókban pedig legalább 20 %-át valamennyi szektorban a karbonszegény gazdaságra való átállást támogató beruházásokra kell fordítani. Ha a Kohéziós Alapot használják fel ilyen beruházásokra, ez a részarány a kevésbé fejlett régiók esetében 15 %-ra emelkedik (9).

5.3.12

Az európai pénzalapok részlegesen támogathatják a bányászközösségeket a gazdasági diverzifikáció és az energetikai átállás elérésére irányuló erőfeszítéseikben, de a gazdasági fejlődést célzó beruházások nagy részét az érintett tagállamok állami pénzalapjaiból vagy új magánbefektetések odacsábításával kell biztosítani.

5.3.13

A fent említett szempontokat figyelembe kell venni azoknak az intézkedéseknek a megfogalmazásakor, amely célja, hogy segítsék a szénbányászati vidékeket az energetikai átállás és a gazdasági diverzifikáció elkerülhetetlen folyamatában, és a szociális partnereknek, a civil társadalomnak és általában az adott régióban élő embereknek részt kell venniük a közösségük fejlődéséhez vezető új utak felismerésében.

5.3.14

„Az átállás támogatása a széntermeléstől függő közösségek és területek esetében” című tervnek ösztönöznie kellene a régiókat az átállásra, illetve innovatív fejlesztésekre, a beruházások vonzerejének megtartására, valamint foglalkoztatási lehetőségek és a tisztességes élet megteremtésére kellene sarkallnia.

5.3.15

A „tervet” egy tanácsadó csoport dolgozhatná ki, az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel együttműködve. Ez a tanácsadó csoport a bányavidékek, a szakszervezetek, a nem kormányzati szervezetek, a kutatás-fejlesztés és a szénipar képviselőiből állna.

5.3.16

A széntermeléstől függő közösségek és területek támogatásáról szóló tervet három pillérre kellene felépíteni:

5.4.1

Az európai szénbányászati régiók jövője két irányban fog fejlődni. Egyes szénbányászati régiókban a széntermelés gyors, vagy akár hirtelen kivezetésére lehet számítani, míg máshol a termelés még évtizedekig folytatódhat.

5.4.2

Az első esetben a fokozatos kivezetés lehet a gazdasági és piaci helyzet következménye, ami nagyon bonyolult, különösen az európai kőszéniparban, amelynek versenyeznie kell a nagyon alacsony árú szénimporttal. Ez még azoknak a bányáknak az életét is nagyon megnehezíti, amelyek az eddigiekben még nyereségesek voltak. Egyes régiókban a kormány vagy a vállalatok dönthetnek a bányák bezárásáról a Lisszaboni Szerződés és az uniós tagállamok azon joga alapján, hogy önállóan határozhatják meg energiaszerkezetüket.

5.4.3

Ezekben a régiókban nagyon előnyös lenne, ha gyorsan létrehoznának egy szociális programot az Unió azon széntermelő országainak legjobb gyakorlatai alapján, amelyek rendelkeznek tapasztalatokkal a széntermelés kivezetése területén, vagy amelyek már készülnek a széntermelés kivezetésére. Ebben az összefüggésben a német tapasztalatok nagyon hasznosak lehetnek: a tervek szerint Németországban 2018-ig megszüntetik a kőszén bányászatát. Sok további volt szénbányászati régió létezik, például az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia és Belgium, és ezek mind értékes tapasztalatokkal rendelkeznek.

5.4.4

Azokban a régiókban, ahol a széntermelés várhatóan még hosszú időn keresztül folytatódik, mindenekelőtt a szén hatékony és minél kevesebb kárt okozó felhasználására kell törekednünk. A villamosenergia-termelésre használt szén esetében a kibocsátás csökkentése továbbra is elsődleges fontosságú. Az Unió rendelkezik az ehhez szükséges eszközökkel: a felülvizsgált kibocsátáskereskedelmi rendszerrel, amely előírja, hogy 2058-ra el kell érni a szén-dioxid-kibocsátás teljes megszüntetését, az ipari kibocsátásokkal kapcsolatos irányelvvel és a nagy tüzelőberendezésekre vonatkozó új BAT-referenciadokumentummal, amely már közel van a teljes megvalósításhoz.

5.4.5

A hosszabb távú jövővel rendelkező széntermelő régiókra vonatkozó stratégiában a kutatás és fejlesztés nagyon fontos szerepet játszik: az erőművek hatékonyságának további jövőbeni növekedése a kibocsátás nagyobb mértékű csökkenéséhez és alacsonyabb tüzelőanyag-fogyasztáshoz vezet. Az erőművek megnövelt rugalmassága hozzájárulhat az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások támogatásához. A tisztaszén-technológiák, vagy a szén-dioxid felhasználása és tárolása mellett a szén alternatív felhasználási lehetőségeit is figyelembe kell venni.

5.4.6

Ám még a hosszabb távú szénkitermelési kilátásokkal rendelkező széntermelő régiókban is prioritást kell élveznie a szénbányászat befejezésére irányuló felkészülésnek és a szénbányászati régiók szerkezetátalakításának.

19.8.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 303/10

Előadó:

Raymond HENCKS

1.1

Konferenciáján (COP 21), valamint az EU és tagállamai tervezett, nemzeti szinten meghatározott hozzájárulását, amely szerint 2030-ra legalább 40 %-kal, 2050-re pedig 80–95 %-kal fogják csökkenteni az üvegházhatású gázok (ÜHG) háztartási kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

1.2

Az EGSZB azt is üdvözli, hogy ezt a célkitűzést közösen, az EU és a tagállamok közös felelősségvállalása révén fogják elérni, valamint, hogy a tervezett nemzeti hozzájárulások új értékeit ötévente közzé fogják tenni.

1.3

A közlekedés tekintetében az üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak az 1990-es kibocsátási szintekhez képest 60 %-kal való csökkentése továbbra is rendkívül ambiciózus célkitűzés marad, amihez komoly erőfeszítésekre van szükség. Jóllehet mind a tagállami törekvések megosztásáról szóló, jelenleg hatályos és 2020-ig érvényes határozat (406/2009/EK határozat), mind pedig a 2020–2030-as időszakra szóló jövőbeli határozat teljes mértékben szabad kezet ad a tagállamoknak a tekintetben, hogy maguk dönthetik el, mely gazdasági ágazatokban kell csökkenteniük az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, az Európai Bizottság azt javasolja, hogy – abban az esetben, ha további erőfeszítésekre lenne szükség – használják a nemzetközi kvótákat, és kerüljék a további kötelezettségvállalásokat azokban az ágazatokban, amelyek nem tartoznak a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá (COM(2015) 81). Ezen túlmenően, ami a közlekedést illeti, az Európai Bizottság szerint „más gazdasági ágazatokban komolyabb csökkentések érhetők el” (COM(2011) 144). A közlekedés terén vállalt kötelezettségek – melyek értelmében 60 %-kal kell csökkenteni az ÜHG-kibocsátást – így továbbra is aktuálisnak tekinthetők és megfelelnek az EU – COP 21 szerinti – általános célkitűzésének, feltéve, hogy a kapcsolódó intézkedések és kezdeményezések végrehajtására sürgősen, a lehető leggyorsabban és a megadott határidőkön belül sor kerül.

1.4

Ez azonban nem veszi le az EU és a tagállamok válláról azt a feladatot, hogy a közlekedésről szóló fehér könyv (COM(2011) 144 final) 2016-ra bejelentett felülvizsgálata során újraértékeljék a fehér könyvben és a stabil energiaunióra vonatkozó keretstratégiában (COM(2015) 80 final) vállalt vagy tervezett különböző intézkedéseket és kezdeményezéseket hatékonyságuk és végrehajthatóságuk szempontjából és – különösen – a közlekedés dekarbonizációjának a céljára tekintettel, valamint e kezdeményezéseket megreformálják és/vagy újakkal egészítsék ki – és mindezt anélkül, hogy negatívan befolyásolnák az EU versenyképességét. A fellépések között vannak jogszabályi kezdeményezések, legtöbbjüknek azonban a magatartási formák vagy szokások – a sikerhez elengedhetetlenül fontos – megváltoztatását szem előtt tartó önkéntes nemzeti hozzájárulásokon kell alapulniuk.

1.5

Az EGSZB felhívja a figyelmet a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) számára előirányzott azon fellépésre, hogy hozzanak létre globális kibocsátáskereskedelmi rendszert a légi közlekedés terén, valamint a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) számára előirányzott azon fellépésre, hogy kövessék nyomon a tengeri közlekedésből származó kibocsátásokat; az EGSZB ambiciózus eredményeket vár az említett szervezetekkel jelenleg folytatott tárgyalások során.

1.6

Hangsúlyozza a rugalmasság jelentőségét a „szennyező fizet” elv alkalmazása terén, különösen a távol eső vidéki, hegyvidéki és szigeti területek vonatkozásában, amire azért van szükség, hogy elkerülhetők legyenek a fordítottan arányos hatások a költségek tekintetében, valamint, hogy a szállítási műveletek szervezése terén az elv továbbra is döntést befolyásoló tényezőként tudjon működni, illetve megszüntessen mindenfajta tisztességtelen versenyt a különböző közlekedési módok között. Az EGSZB ajánlja, hogy vizsgálják meg a vidéki közlekedés átfogó szervezésének lehetőségét a régiókban a COP21-megállapodásnak és a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyeknek való megfelelés érdekében.

1.7

A „szennyező fizet” elv alkalmazása önmagában nem elég az alacsony széndioxid-kibocsátású társadalom felé való átmenet biztosításához. Ugyanilyen fontosak az olyan kiegészítő intézkedések is, mint az energiahatékonyság növelése, az elektromos közlekedés, a közös autóhasználat és a komodalitás fokozása, az alternatív energiaforrások fejlesztése és a környezetvédelmi minőségi normák kidolgozása, valamint mindenekelőtt a tömegközlekedés előmozdítása.

1.8

A bioenergia tekintetében folytatni kell a munkát annak érdekében, hogy nagyobb mértékben csökkentsük az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, és megelőzzük a földhasználat megváltoztatását. Ezért továbbra is elő kell mozdítani a maradványtermékek, a melléktermékek és a hulladékok energetikai célú felhasználását üzemanyagok gyártásához. A közúti áruszállításban, a légi közlekedésben és a tengeri közlekedésben még mindig rejlenek lehetőségek. A bioüzemanyagok azonban önmagukban nem jelentenek megoldást, segítségükkel sem kerülhető el az, hogy olyan megoldásokat dolgozzunk ki és támogassunk, amelyek célja a belső égésű motorok helyett az elektromos közlekedés és/vagy a hidrogéntechnológiák, valamint más alternatív energiaforrásokon alapuló technológiák létrehozása.

Összességében nem magának a mobilitásnak a fékezéséről van szó, hanem – amennyiben létezik használható alternatíva – az egyéni motorizált mobilitás csökkentéséről és a kollektív közlekedés elősegítéséről a környezet általános érdekében, valamint azért, hogy a városokat ne fojtsa meg a közlekedés.

1.9

A szennyező tevékenységekből való tőkekivonás nem csupán a kormányok ügye kellene, hogy legyen, és nem is kerülhet rá sor anélkül, hogy jogszabályok, illetve ösztönző vagy visszatartó erejű intézkedések révén növelnék a teljes közlekedési lánc (gyártók, szállítással foglalkozók, felhasználók) tudatosságát és elköteleződését. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású közlekedési rendszerekre való átálláshoz helyi és tagállami szinten is alapvető fontosságú a kapacitásépítés, a technikai segítségnyújtás és a finanszírozáshoz való hozzáférés elősegítése. Az Európai Unió beruházási programjai ezért az összes közlekedési mód integrálása során – a COP21 következtetéseivel összhangban lévő értékelési kritériumok alkalmazásával – előnyben részesítik majd az éghajlat szempontjából leghatékonyabb projekteket .

1.10

A civil társadalmi szervezetek, valamint a gazdasági és társadalmi szereplők által a COP 21 tekintetében tanúsított erős elköteleződésnek folytatódnia kell „az éghajlati igazságosságra” irányuló társadalmi mozgalom bővítése és a szennyező tevékenységekből való tőkekivonás fokozása érdekében.

1.11

Következésképpen az EGSZB a részvételen alapuló, a civil társadalommal folytatott párbeszéd elvének alkalmazását javasolja, ahogy azt a 2012. július 11-én kiadott, „Közlekedésről szóló fehér könyv: a civil társadalom bevonása és részvétele” (CESE 1598/2012) című feltáró véleményében is meghatározza.

2.1

Az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye (amelyre a 2015. évi COP 21 hivatkozik) arra összpontosított, hogy az üvegházhatású gázok (a legjelentősebb üvegházhatású gáz a közlekedés terén a szén-dioxid (CO2), amely a villanymotorok esetében a termelési fázisban, az üzemanyagok esetében pedig a működési fázisban kerül a levegőbe) koncentrációja a levegőben olyan szinten stabilizálódjon, amely megakadályozza az éghajlati rendszerre gyakorolt veszélyes antropogén hatást. A 2015. december 12-i párizsi megállapodásban ezzel szemben – első alkalommal – a fenti keretmegállapodás mind a 195 aláírója vállalja, hogy meggyorsítják az ÜHG-kibocsátás csökkentését, mégpedig annak a hosszú távú célnak a szem előtt tartásával, hogy az átlagos globális hőmérsékletnövekedés jóval 2 oC alatt legyen (2100-ra) az iparosodás előtti korszakban jellemző szinthez képest. Vállalják még, hogy folyamatosan törekedni fognak arra, hogy a 21. század végére a hőmérséklet ne emelkedjen többel, mint 1,5 oC – szemben a jelenleg várható 3 oC-os felmelegedéssel.

2.2

A fenti megállapodás ratifikálása után az aláíró felek feladata az lesz, hogy a végső cél elérése érdekében ötéves programok szerint tervezett, nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásokra vállalásokat tegyenek és azokat kommunikálják.

2.3

A párizsi megállapodás hatálybalépése 2020-tól várható, feltéve, ha addig a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás 55 %-át jelentő legalább 55 állam ratifikálja azt – ám ettől még lehetséges, és nagyon is ajánlott annak a hatálybalépése előtti alkalmazása is.

2.4

Az EU és tagállamai 2015. március 6-án arról állapodtak meg, hogy – a 2014. október 23-i és 24-i európai tanácsi következtetésekkel összhangban – a háztartási üvegházhatásúgáz-kibocsátást 2030-ig legalább 40 %-kal, 2050-ig pedig 80–95 %-kal kötelesek csökkenteni.

2.5

A fenti következtetések alapján a célkitűzést az EU-nak és a tagállamoknak közösen kell teljesíteniük, mégpedig azáltal, hogy a kibocsátásokat a kibocsátáskereskedelmi rendszerbe tartozó ágazatokban 43 %-kal, a rendszerbe nem tartozó ágazatokban pedig 30 %-kal csökkentik (mindkét esetben a 2005. évi szintekhez képest), valamint biztosítják az igazságosság és szolidaritás szempontjait összehangoló részvételt.

3.1

Az Európai Bizottság a közlekedésről szóló, 2011. évi fehér könyvében (COM(2011) 144 final) nyomatékosan kiemelte, hogy az ÜHG-k kibocsátását jelentősen csökkenteni kell annak érdekében, hogy az éghajlatváltozás 2 oC alatt maradjon, továbbá azt is megjegyezte, hogy elengedhetetlenül fontos az ÜHG-kibocsátás legalább 60 %-kal való csökkentése a közlekedési ágazatban az 1990. évi kibocsátási szintekhez képest, valamint, hogy „más gazdasági ágazatokban komolyabb csökkentések érhetők el”.

3.2

A közlekedési ágazat felelős az EU ÜHG-kibocsátásának mintegy negyedéért: a „közlekedésből” származó globális kibocsátások 12,7 %-a a légi közlekedésből származik, 13,5 %-a a tengeri közlekedésből, 0,7 %-a a vasúti közlekedésből, 1,8 %-a a belvízi közlekedés során, 71,3 %-a pedig a közúti közlekedés során keletkezik (2008). A közlekedési mód környezetre gyakorolt hatása nem kizárólag a közvetlen kibocsátások függvénye: ugyanannyira hatással vannak a környezetre a közvetett – elsősorban az utazáshoz szükséges energia előállítása során keletkező – kibocsátások is.

3.3

Összességében az összes ipari ágazat közül a közlekedés CO2-kibocsátásának a növekedése a legmagasabb. Az EU-ban a közlekedés a második legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátó ágazat. Ezenfelül a légi és a tengeri közlekedési ágazat kibocsátásai növekednek a leggyorsabban, miközben ezeket az ágazatokat a párizsi megállapodás figyelmen kívül hagyta.

3.4

A közlekedésről szóló, 2011. évi fehér könyv szerint az EU közlekedési rendszere még nem fenntartható, és a fenntarthatóság javításához a következőket kell biztosítani:

3.5

Az Európai Bizottság a közlekedésről szóló fehér könyvben és a stabil energiaunióra vonatkozó stratégiai keret útitervében is több intézkedést javasol a szén-dioxidtól mentesített közlekedési ágazat létrehozásához.

3.6

A javasolt intézkedések többek között szigorúbb CO2-kibocsátással kapcsolatos előírásokat is tartalmaznak a gépjárművekre és tehergépjárművekre vonatkozóan 2020-tól kezdődően, ezenkívül az üzemanyag-hatékonyság javítására, a nehézgépjárművekből származó kibocsátások csökkentésére, valamint egy megfelelőbb közlekedésszervezésre irányuló intézkedéseket is. Ösztönözni kell a „szennyező/felhasználó fizet” elven alapuló úthasználati díjjal kapcsolatos rendszerek alkalmazását, ahogy az alternatív üzemanyagok – köztük az elektromos közlekedés – használatát is, különös tekintettel a megfelelő infrastruktúra kialakításának szükségességére.

4.1

A fenti megállapodás ratifikálása (legkésőbb 2017. április 21.) után az aláíró felek feladata az lesz, hogy a végső cél elérése érdekében ötéves programok szerint tervezett, nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásokra vállalásokat tegyenek és azokat kommunikálják.

4.2

Az Európai Unió – a párizsi megállapodás 4. cikkének (16) bekezdése értelmében – a tagállamokkal együttesen léphet fel a közös felelősség keretében, és köteles tájékoztatni a párizsi megállapodás titkárságát arról, hogy az egyes tagállamokhoz milyen kibocsátási szinteket rendeltek.

4.3

A párizsi megállapodás 4. cikkének (9) bekezdése és az 1/CP.21 határozat szerint a 2030-ig tartó ütemterv szerinti hozzájárulásokat 2020-ig kommunikálni, illetve korszerűsíteni kell, és ezt a 2050-ig alacsony ÜHG-kibocsátás elérését célzó fejlesztési stratégia keretében ötévente el kell végezni. Az új hozzájárulásoknak mindig előrelépésnek kell lenniük az előző hozzájárulásokhoz képest (4. cikk (3) bekezdés).

4.4

Még ha az Európai Unió már meg is határozta a 2030-ig és 2050-ig teljesítendő célokat és hozzájárulásokat, az továbbra is fennáll, hogy a COP 21 által a 2030-as nemzeti hozzájárulások (55 gigatonna) alapján becsült globális kibocsátási szintek (valamennyi ágazat tekintetében) nem megfelelőek a hőmérsékletemelkedés 2 oC alatt tartásának céljához, így mindenképpen további erőfeszítéseket kell tenni a kibocsátások 40 gigatonnára való csökkentése érdekében.

4.5

Jóllehet mind a tagállami törekvések megosztásáról szóló, jelenleg hatályos és 2020-ig érvényes határozat (406/2009/EK határozat), mind pedig a 2020–2030-as időszakra szóló jövőbeli határozat teljes mértékben szabad kezet ad a tagállamoknak a tekintetben, hogy maguk dönthetik el, mely gazdasági ágazatokban kell csökkenteniük az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, a Párizsi Jegyzőkönyv – terv a globális éghajlatváltozás 2020 utáni kezelésére című bizottsági közlemény (COM(2015) 81 final) azt javasolja, hogy ha további erőfeszítésekre van szükség, akkor használják fel a nemzetközi kibocsátási kvótákat és kerüljék el azt, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszerbe nem tartozó ágazatok további vállalásokat tegyenek. Az EGSZB támogatta az EU ezen álláspontját (2015. évi, NAT/665 jelű vélemény). Az Európai Bizottság a közlekedésről szóló fehér könyvben azt is kijelentette, hogy „más gazdasági ágazatokban komolyabb csökkentések érhetők el”.

4.6

A fentiek alapján, valamint annak figyelembevételével, hogy az ÜHG-kibocsátásnak a közlekedési ágazatban történő 60 %-os csökkentéséről már a hőmérsékletnövekedés 2 oC alatt tartásának összefüggésében, jóval a párizsi konferencia előtt döntés született, az EGSZB úgy véli, hogy e 60 %-os csökkentésre irányuló célkitűzés továbbra is aktuális és összhangban van a COP 21 határozataival.

4.7

Megjegyzendő, hogy az EU-nak az ICAO-n belüli, a globális kibocsátáskereskedelmi rendszernek a légi közlekedés terén való kidolgozását támogató fellépése, valamint az IMO-n belüli, az ÜHG-kibocsátásnak a tengeri közlekedés terén való figyelembevételével kapcsolatos fellépése nem képezi részét a tervezett nemzeti hozzájárulásoknak. Az EU-nak ambiciózus eredményeket kellene szorgalmaznia az ICAO-val és az IMO-val jelenleg folytatott tárgyalások során.

5.1

Az EGSZB tehát megállapítja, hogy jelentős összefüggés van az EU tervezett nemzeti hozzájárulásai és a különböző európai bizottsági közleményekben meghatározott, közlekedéssel kapcsolatos éghajlat-politikai célkitűzések között. Továbbra is rendkívül fontos azonban, hogy a közlekedésről szóló fehér könyv 40 intézkedésének és 131 kezdeményezésének a végrehajtására a megfelelő határozottsággal és a megadott határidőkön belül kerüljön sor.

5.2

Mindazonáltal a közlekedésről szóló fehér könyv ÜHG-kibocsátásra vonatkozó intézkedéseit az Európai Bizottság által 2016-ra bejelentett felülvizsgálat során az EU tervezett nemzeti hozzájárulásai és az uniós energiaügyi csomagban meghatározott célok tükrében újra kell értékelni (1).

5.3

Ennek során a közlekedésről szóló fehér könyv és az uniós energiaügyi csomag alapján indított különböző kezdeményezéseket a hatékonyság és a végrehajthatóság szempontjából kell értékelni és – különösen – a közlekedés dekarbonizációjának a célja tekintetében kell megvizsgálni, valamint adott esetben megreformálni és/vagy újakkal kiegészíteni. A fellépések között vannak jogszabályi kezdeményezések, legtöbbjüknek azonban a magatartási formák vagy szokások – a sikerhez elengedhetetlenül fontos – megváltoztatását szem előtt tartó önkéntes nemzeti hozzájárulásokon kell alapulniuk.

5.4

Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású közlekedés felé való átmenet a következő kihívások elé állít bennünket:

A kibocsátások tagállami és tagállami szint alatti csökkentését célzó megfelelő közlekedési tevékenységekkel a városok 2050-re eljuthatnának a kibocsátások jelenlegi szinthez viszonyított 50 %-os csökkentéséhez. A már létező elszigetelt megoldásokat a városrendezési és a közlekedési politikák jobb összehangolását lehetővé tevő stratégiai mobilitástervezési politikákba kellene integrálni. E célok eléréséhez helyi és tagállami szinten is alapvető fontosságú a kapacitásépítés, a technikai segítségnyújtás és a finanszírozáshoz való hozzáférés elősegítése.

5.5

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz, a strukturális alapok és a Kohéziós Alap, az Európai Stratégiai Beruházási Alap, valamint minden más, közlekedési beruházásokat támogató uniós program a projektek finanszírozásakor előnyben kell, hogy részesítse a klímavédelem szempontjából leghatékonyabb projekteket, miközben ezzel egyidejűleg egy európai közlekedési hálózat létrehozása érdekében integrálja a különböző közlekedési módokat. A finanszírozási kérelmek értékelésére szolgáló kritériumoknak kifejezetten utalniuk kell a COP21 következtetéseinek megfelelő elvekre.

5.6

A feladatoknak a tagállamok, valamint a kibocsátáskereskedelemben érintett és nem érintett ágazatok (köztük a közlekedés) közötti megosztása kulcsfontosságú eleme lesz az EU tervezett nemzeti hozzájárulásainak, továbbá összhangban is áll majd ezek stratégiai célkitűzéseivel. E tehermegosztás tekintetében – a kiegyensúlyozott eredmény elérése érdekében – meg kell vizsgálni a 2014. októberi európai tanácsi következtetéseket, figyelembe véve a költséghatékonyság és a versenyképesség szempontjait. Ezeknek a szempontoknak kell elsősorban érvényesülniük, amikor 2016-ban sor kerül a vállalások 2020–2030 közötti időszakra vonatkozó elosztására (COM(2015) 80, 1. melléklet), mindeközben szem előtt tartva az EU versenyképességének a fenntartását is.

5.7

A fehér könyv korábban említett felülvizsgálatának ki kell terjednie többek között olyan külön eszközök bevezetésére, amelyek révén széles körű vita kezdeményezhető a civil társadalommal, mivel elengedhetetlen a néha kevéssé népszerű intézkedések társadalmi elfogadtatása, hiszen az intézkedések hatástalanok maradnak, ha azok, akikre irányulnak, nem azonosulnak a lépéssel. A civil társadalmi szervezetek, valamint a gazdasági és társadalmi szereplők által a COP 21 tekintetében tanúsított erős elköteleződésnek folytatódnia kell tehát „az éghajlati igazságosságra” irányuló társadalmi mozgalom bővítése és a szennyező tevékenységekből való tőkekivonás fokozása érdekében.

5.8

Elő kell segíteni és ki kell terjeszteni az olyan kezdeményezéseket, mint a nemzetközi tüzelőanyag-gazdaságossági kezdeményezés (GFEI) – amely összefogja azokat az országokat, amelyek elkötelezettek a járművek energiahatékonyságára vonatkozó politikák és szabályozások kidolgozása mellett –, vagy az elektromos mobilitásról és a klímaváltozásról szóló párizsi nyilatkozat és az ahhoz csatolt cselekvési felhívás – amelynek alapja több száz partner elkötelezettsége aziránt, hogy meghatározó erőfeszítéseket tegyenek a közlekedés fenntartható villamosítása érdekében –, továbbá a MobiliseYourCity nevű kezdeményezés – amelynek célja, hogy támogassa a városokat, valamint a fejlődő és feltörekvő országokat a fenntartható városi mobilitási tervek, illetve a nemzeti városi közlekedéspolitikák kidolgozásában és végrehajtásában –, vagy a nemzetközi környezetbarát árufuvarozási folyosókra vonatkozó cselekvési terv.

5.9

Ahogy azt az EGSZB már kiemelte (2), a hatékonyság és a kívánt célok megvalósításához a részvételen alapuló kormányzásban jól átgondolt szervezeti és eljárási struktúrára van szükség. Az érdekelt feleknek a hosszú távú fenntartható fejlődés munkálataiba való bevonása akkor a legeredményesebb, ha alkalomszerűen vagy eseti alapon vállalt szerep helyett e munka folyamatos és integráló folyamatként történik.

5.10

Az EGSZB úgy határozott, hogy létrehozza a fenntartható fejlődés európai civil társadalmi fórumát, amelynek strukturált és független keretet kell biztosítania a civil társadalom részvételéhez a 2030-ig meghatározott fenntartható fejlődés program végrehajtása, nyomon követése és az ahhoz kapcsolódó horizontális kérdések újbóli megvizsgálása tekintetében, különös tekintettel a program 13. célkitűzésére (Sürgős fellépés az éghajlatváltozás és annak hatásai elleni küzdelem érdekében). A közlekedési ágazatra vonatkozó kérdések tekintetében az EGSZB által irányított és a közlekedésről szóló, 2011. évi fehér könyv végrehajtásához meghatározott részvételen alapuló párbeszéd eszközét kell alkalmazni.

5.11

Az EGSZB véleményt dolgoz ki (NAT/684) „A civil társadalom és a nemzeti szint alatti hatóságok koalíciójának kiépítése a Párizsi Egyezmény kötelezettségvállalásainak teljesítése érdekében” címmel is. A párizsi egyezménynek mindemellett nem kellene a már meglévők mellé létrehoznia egy új kötelezettségvállalási platformot, hanem inkább egy olyan átfogó keretet kellene teremtenie, amely hosszú távon összehangolná a nem állami és a kormányzati intézkedéseket. A civil társadalom alapvető szerepet tölt be a kötelezettségvállalások végrehajtásában.

5.12

A szennyező tevékenységekből való tőkekivonás nem csupán a kormányok ügye kellene, hogy legyen, és nem is kerülhet rá sor anélkül, hogy jogszabályok, illetve ösztönző vagy visszatartó erejű intézkedések révén növelnék a teljes közlekedési lánc (gyártók, szállítással foglalkozók, felhasználók) tudatosságát és elköteleződését.

5.13

Az önkéntes kötelezettségvállalások COP 21 által elfogadott stratégiája az egyes országok nem kötelező erejű kötelezettségvállalásaira korlátozódik, noha a standard kötelező kibocsátási értékek bevezetése lenne bizonyára a leghatékonyabb megoldás a párizsi megállapodás által előirányzott eredmények elérésére. Mindazonáltal a feladatoknak a 2020–2030 közötti időszakban az egész EU általi – az 5.5. pontban említett – megosztása megerősíti a kötelezettségvállalásokat.

6.1

A Lisszaboni Szerződés (EUMSZ 191. cikk (2) bekezdés) szerint az uniós környezetvédelmi politika az elővigyázatosság és a megelőzés elvén, a környezeti károk elsődlegesen a forrásuknál történő elhárításának elvén, valamint a „szennyező fizet” elven alapul.

6.2

A lényeg, hogy a szennyezők által okozott környezeti károkért fizetni kell. Márpedig a tagállamokban a szén-dioxid-kibocsátás díja nagyon sokféle módon képezi részét az éghajlat-politikának, ám döntően adók formájában, ami azonban elsősorban a legszegényebb háztartások vásárlóerejét és a munkavállalókat érinti.

6.3

A közlekedésről szóló fehér könyv szerint a díjszabások és adómegállapítások átstrukturálására van szükség, hogy megfelelőbb módon tükrözzék a „szennyező fizet”, illetve a „felhasználó fizet” elvet.

6.4

A megközelítés alapját – az Európai Bizottság szerint – a „szennyező fizet” elv alapján működő rendszer és az úthasználati díjak által kínált lehetőségek képezik, amelyek révén biztosítható az infrastruktúra kiépítéséhez és karbantartásához szükséges finanszírozás. Ez a rendszer a külső költségek internalizálása révén várhatóan hozzájárul majd a fenntartható közlekedési módok előmozdításához, ahogy a finanszírozás biztosításához is.

6.5

Nagyon sokféle, egymással nem összefüggő rendszer működik az EU-ban: elektronikus úthasználatidíj-rendszerek, matricahasználat, forgalommal összefüggő adók, műholddal (GNSS-szel) mért kilométer alapú díjak. Emellett a nehézgépjárművek közúti megadóztatására irányuló közösségi szabályokat (Eurovignette) már csak négy tagállamban alkalmazzák, míg más tagállamok egyáltalán nem szednek be semmilyen útdíjat. Ez a helyzet komoly kérdéseket vet fel az egységes piac létrehozása és a polgárok tekintetében, ami számos tagállamban negatívan befolyásolja a gazdasági növekedést és elmélyíti a társadalmi egyenlőtlenséget. Ezen túlmenően, ha az úthálózat használatára semmilyen adót nem vetnek ki (nem beszélve a környezetre gyakorolt negatív hatások költségeiről), az kedvezőtlen hatással lehet a versenyfeltételekre a vasúti közlekedés vonatkozásában, amennyiben ez utóbbi is rendelkezésre áll.

6.6

Mindazonáltal az európai útdíjrendszernek rendelkeznie kell bizonyos rugalmassággal, amely figyelembe veszi a gyéren lakott legkülső régiók, valamint a távol eső vidéki, hegyvidéki és szigeti területek helyzetét is, ahol alacsony a népsűrűség és a közúti közlekedésnek olyannyira nincs valódi alternatívája, hogy a külső költségek internalizálása nem lenne hatással a magatartásformákra vagy a közlekedés szervezésére, hanem mindössze rontaná e területek versenyképességét. A vidéki régiók gazdasági és társadalmi jóléte egy költséghatékony és egyben környezetbarát közlekedési rendszer függvénye. A közlekedésből eredő kibocsátások csökkentésére törekedve egyes kormányzatok a szén-dioxid-adó különféle fajtáit vezették be, ami azonban nem vezetett sikerre a közlekedésből eredő kibocsátások csökkentésében, és jelentősen megnövelte a háztartások költségeit, különösen a vidéki, hegyvidéki és távol eső területeken.

6.7

A közlekedésért felelős biztos szerint az Európai Bizottság 2016 végén javaslatot fog tenni arra, hogy hozzanak létre a tehergépjárművek és személygépjárművek úthasználati díjának szedése tekintetében egy valamennyi uniós országban egységes szabályozású európai rendszert, amely rendszer kizárólag a megtett kilométerek számán alapulna.

6.8

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság azon szándékát, hogy európai szinten harmonizálni kívánja a közúti díjrendszert „a szennyező fizet” elv alapján, de úgy véli, hogy a díjszabás „internalizálása” természetesen még nem fog a COP 21 keretei között tett kötelezettségvállalásokat betartó fenntartható közlekedéspolitikához vezetni, ami további intézkedéseket tesz szükségessé: az energiahatékonyság, az elektromos közlekedés, a közös autóhasználat és a komodalitás fokozását, az alternatív energiaforrások fejlesztését, környezetvédelmi minőségi normák kidolgozását, valamint mindenekelőtt a tömegközlekedés előmozdítását.

6.9

Egy másik lehetséges intézkedés a gazdasági és társadalmi kritériumok alapján meghatározott szén-dioxid-kibocsátás után fizetendő díj. A kőolaj ma jellemzően igen alacsony ára nyilvánvalóan nem fogja a közlekedésben érdekelt valamennyi felet ösztönözni arra, hogy változtassanak magatartásukon és tegyenek lépéseket energiafogyasztásuk csökkentése érdekében. Az üzemanyagokra vonatkozó szigorúbb szabályok és szabványok, az energiahatékonyság, a számítógéppel vezérelt forgalomirányítás és az alternatív üzemanyagok kifejlesztése utat nyithat a kibocsátások csökkentéséhez, mégpedig a versenyképességre gyakorolt negatív hatások nélkül.

7.1

Az EGSZB úgy véli, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés támogatása érdekében sürgősen szükség van egy aktív iparpolitikára és a kutatás-fejlesztés összehangolására. Folyamatos kutatás-fejlesztési tevékenységeket kell folytatni ahhoz, hogy a közlekedés elkerülhetetlen növekedése a szennyezőanyag-kibocsátás csökkenése mellett menjen végbe.

7.2

A közlekedéspolitikai menetrend utal arra, hogy tovább kell fejleszteni a bioüzemanyagokat, különösen a légi közlekedés és a nehézgépjárművek számára, továbbá felhívja a figyelmet az élelmezésbiztonsággal és a környezettel kapcsolatos problémák és a bioüzemanyagok előállítása közötti összefüggésekre. Hangsúlyozza továbbá a második és harmadik generációs, fenntarthatóbb bioüzemanyagok előállításának a jelentőségét is.

7.3

A bioenergia tekintetében folytatni kell a munkát annak érdekében, hogy nagyobb mértékben csökkentsük az üvegházhatásúgáz-kibocsátást, és megelőzzük a földhasználat megváltoztatását. Ezért továbbra is elő kell mozdítani a maradványtermékek, a melléktermékek és a hulladékok energetikai célú felhasználását üzemanyagok gyártásához. A közúti áruszállításban, a légi közlekedésben és a tengeri közlekedésben még mindig rejlenek lehetőségek. A bioüzemanyagok azonban önmagukban nem jelentenek megoldást, segítségükkel sem kerülhető el az, hogy olyan megoldásokat dolgozzunk ki és támogassunk, amelyek célja a belső égésű motorok helyett az elektromos közlekedés és/vagy a hidrogéntechnológiák, valamint más alternatív energiaforrásokon alapuló technológiák létrehozása.

7.4

Az elektromos mobilitás felé irányuló átmenetnek a megosztott autóhasználatra történő átállással egy időben kell zajlania. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy még a fenntartható üzemanyagokkal működő motorokra történő teljes átállás esetén is fennmarad annak a veszélye, hogy a városokat megfojtja a közlekedés mindaddig, amíg a kollektív közlekedés és a hatékony áruelosztási rendszerek nem válnak általánossá.

19.8.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 303/17

Előadó:

Emmanuelle BUTAUD-STUBBS

1.1

A globális ellátási láncokon belüli, így például a textil-, ruha- és lábbeliiparon, az elektronikai iparon, az ásványiparon és az agráriparon belüli méltó munkafeltételek kérdése valóban kritikus problémát jelent valamennyi, az ellátási láncok kezelésének nemzeti és nemzetközi szintjén részt vevő, köz- és magánszférában működő szereplő számára.

1.2

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) úgy alakította belső eljárásait, hogy még a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia (ILC) 105., a globális ellátási láncokon belüli méltó munkafeltételek kérdéséről Genfben tartandó ülése előtt véleményt fogalmazhasson meg.

Az EGSZB az alábbiakat javasolja:

1.3

Az Európai Bizottság fogadjon el egy átfogó és ambiciózus stratégiát annak érdekében, hogy valamennyi belső politikája (az EU közbeszerzéseihez való hozzáférés, címkézés stb.) és külső politikája (kereskedelem, fejlesztés, szomszédságpolitika stb.) támogassa a méltó munkafeltételeket a globális ellátási láncokban.

1.4

Fogadjanak el egy közös nyelvet, közös fogalommeghatározásokat, és értékeljék a statisztikai adatokat a különböző érdekelt felek: az OECD, az ILO (1), a WTO, az Európai Bizottság, a Világbank és az IMF között a félreértések és a téves értelmezések elkerülése érdekében, valamint dolgozzanak ki egy koherens politikát az e területen, különböző hatáskörökkel működő közintézmények között.

1.5

Az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvek figyelembevétele mellett ismerjék el és népszerűsítsék a meglévő „eszköztárban” elérhető legjobb gyakorlatokat és kezdeményezéseket: az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatásait, az OECD kellő gondosságra vonatkozó ágazati útmutatását (textil- és ruhaipar, ásványipar, mezőgazdaság és pénzügyek), a kereskedelmi segélyeket és a károk kompenzálására szolgáló pénzügyi programokat, a magatartási kódexeket, a címkéket, a szabványokat és az önértékelési eszközöket. A cél a globális ellátási láncok felelős kezelésére vonatkozó fokozatos, következetes és fenntartható politika kialakítása.

1.6

Támogassanak olyan gyakorlati és megfelelő, kockázatalapú megközelítéseket, amelyek figyelembe veszik a globális értéklánc és a globális ellátási láncok sajátos természetét (lineáris vagy moduláris, egyszerű vagy összetett, rövid vagy hosszú szerkezetű).

1.7

A meglévő gyakorlatok értékelése alapján népszerűsítsék a több érdekelt fél bevonásával járó formát, amelyben részt vesznek a köz- és a magánszféra szereplői, a szociális partnerek, a nem kormányzati szervezetek, a szakértők stb. annak érdekében, hogy kidolgozzák az OECD iránymutatásai által ösztönzött cselekvések legjobb portfólióját: azonosítsák a kockázatokat, megelőzzék és mérsékeljék azokat, kommunikálják a cselekvési tervet és számoljanak be róla. A cselekvési tervekben szereplő intézkedések mind jogalkotási, mind nem jogalkotási intézkedéseket, legjobb gyakorlatokat, pénzügyi ösztönzőket, képzéshez való hozzáférést és a társadalmi párbeszédre és a szakszervezetekre vonatkozó kapacitásépítést is magukban foglalhatnak.

1.8

Külön vegyék fontolóra, hogy milyen típusú átláthatósági eszközöket lehetne alkalmazni annak érdekében, hogy a végső fogyasztók tájékoztatást kapjanak a termelés szociális körülményeiről.

1.9

A következő ILO-konferencián vitassák meg, hogy az ILO hogyan tudna aktív szerepet játszani abban, hogy a globális ellátási láncokban biztosítva legyenek a méltó munkafeltételek. Többek között megvizsgálhatnák olyan releváns és alkalmas eszközök kidolgozásának és majdani elfogadásának kérdését, amelyek az összes érintett fél kötelezettségvállalásával hozzájárulnak a munkakörülmények tényleges javításához.

2.1.1

Globális értéklánc: ez a koncepció a 90-es évek közepén született meg annak érdekében, hogy leírják vele „azon tevékenységek teljes körét, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy terméket eljuttassanak a tervezéstől a kialakításig, a beszerzett nyersanyagoktól és köztes alapanyagoktól a forgalomba hozatalon és forgalmazáson keresztül a végső fogyasztó számára nyújtott támogatásig” (2).

A globális értékláncoknak előnyben kell részesíteniük a „folyamatok korszerűsítését” (a termelő jobb technológiát alkalmaz a hatékonyság javítása érdekében) és a „funkcionális korszerűsítést” (a termelő képes fejleszteni a tervezési, márkázási és forgalomba hozatali képességeket). Azonban számos eset azt mutatja, hogy nem mindig ez a helyzet.

A globális értékláncok fenntartható és felelős kezelésének kérdése nemzetközi szinten (OECD, ILO, G7, G20, EU, ENSZ) az egyik legfontosabb ügy, tekintettel arra, hogy világszerte a kereskedelem és a befektetések egyre növekvő hányada zajlik globális értékláncokon keresztül, és a globális termelés vezető cégek általi kiszervezése és határokon átnyúló koordinációja jelentős szociális hatásokkal jár. Ezek közül néhány pozitív, pl. a jobban fizetett állások, a nagyobb női foglalkoztatás, a foglalkoztatáshoz való hozzáférést lehetővé tevő munkahelyteremtés, a képességek fejlesztése és az ismeretek és a technológia terjesztése. Mások aggodalomra adnak okot, mint például a bizonytalan munka, a rossz munkakörülmények (beleértve a munkahelyi egészségvédelem és biztonság területét is), a szociális jogok hiánya (beleértve a társadalombiztosítási fedezet hiányát) és az emberi és alapvető munkavállalói jogok megsértése.

Ez különböző eszközök kidolgozásához és végrehajtásához vezet nemzeti és nemzetközi szinten. Ilyenek az ILO-egyezmények, az OECD-iránymutatások vagy az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvek (lásd még: 2.3.3. bekezdés), és politikai keretek, mint például a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend (3) és az azt kísérő, a fejlesztésfinanszírozásra vonatkozó addisz-abebai cselekvési program (4), amely a munkaügyi szabványok tiszteletben tartását és a méltó munkafeltételek támogatását, valamint a kereskedelem, a beruházások, a magánszektor és az ellátási láncok további fejlesztését támogatja.

2.1.2

Globális ellátási lánc: a globális ellátási láncok olyan egymással összefüggő szervezetekből, erőforrásokból és folyamatokból állnak, amelyek termékeket és szolgáltatásokat állítanak elő és kínálnak a végső felhasználók számára. Ilyen minőségében része a globális értékláncnak, és a termékek és szolgáltatások beszerzésére irányul, nem pedig azok tervezésére vagy elosztására.

2.1.3

Méltó munkafeltételek: az ILO-ban részt vevő felek által megfogalmazott és az ILC által a tisztességes globalizációhoz szükséges társadalmi igazságosságról szóló nyilatkozatban (5) elfogadott fogalom – ami a következő négy stratégiai cél elérése érdekében bevezetett nemzeti és helyi programokat takarja:

Világméretű szabványügyi testületként az ILO számos egyezményt fogadott el, amelyek relevánsak a globális ellátási láncok szempontjából. Ezek alapvető munkaügyi szabványokat foglalnak magukban (pl. az egyesülési szabadság és a kollektív tárgyalások jogának támogatása, a munkahelyi hátrányos megkülönböztetés tilalmának támogatása és a kényszer- és gyermekmunka tilalma), valamint egyezményeket a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági, a munkaügyi ellenőrzési és egyéb területeken. Az ezeket ratifikáló országok kötelesek összehangolni jogszabályaikat és gyakorlatukat az egyezményekkel. Ráadásul az ILO 1998-as, az alapvető munkaügyi elvekről és jogokról szóló nyilatkozata (6) alapján valamennyi ILO-tagállam köteles tiszteletben tartani és megvalósítani a jogszabályokban és a gyakorlatban az alapvető munkaügyi szabványokat, még akkor is, ha nem ratifikálták a releváns egyezményeket.

2.2.1

A globális értékláncok súlya a világkereskedelemben gyorsan növekedett, és a WTO, az OECD, az ILO és az UNCTAD 2013 (7) szerint a nemzetközi kereskedelem 60–80 %-át és világszerte az állások több mint 20 %-át teszi ki (8). A multinacionális vállalatok által ösztönzött, a tervezés, a termelés, az elosztás és a fogyasztás és egyéb egymással összefüggő szervezeti alkotóelemek által lefedett ágazatok a következőket foglalják magukban: mezőgazdaság, ipar (például autóipar, repüléstechnika, textil-ruházat, játékok, elektronikai cikkek) és szolgáltatások (például call centerek, információtechnológia).

2.2.2

Az ilyen globális értékláncok formája és szerkezete szintén változatos: vannak köztük meglehetősen rövid láncok (ami kevés tevékenységet takar), míg mások hosszabbak, ami sok egymástól távol fekvő országban (az USA-tól az EU-ig és Ázsiáig) létrehozott vállalat közötti gazdasági, szociális és pénzügyi köteléket jelent. Gary Gereffi (9) szerint az irányításnak három domináns típusa van: vásárló által vezérelt globális értékláncok, a költségvezérelt értékláncok (ezek a leggyakoribbak, ilyenek a ruha- és cipőipari globális értékláncok) és a gyártó által vezérelt globális értékláncok, ahol a beszállítók esetén bizonyos technológiai kompetenciák, a tervezést és az innovációt is beleértve, a fejlődő országokban vannak (elektronika).

2.2.3

A globális értéklánc részét képező globális ellátási lánc a vevők és szállítók és potenciális alvállalkozók közötti kapcsolaton alapul. Ez a „lánc” sokféle alakot ölthet: vertikálisan integrált, rögzített lánc, moduláris láncirányítás (a nagyobb beszállítók képesek a vezető cégtől függetlenül működni) vagy piaci láncok az árupiacokon.

2.3.1

A vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) uniós fogalommeghatározása elismeri „a vállalkozásoknak a társadalomra gyakorolt hatásuk iránti felelősségét” (10).

2.3.2

Az elmúlt húsz év során felmerült számos probléma alapján, különösen az olyan ágazatokban, mint az elektronikai cikkek, sporttermékek és ruházat, a következő kérdéskörökről állapították meg (különösen az OECD), hogy azok kritikusak a multinacionális vállalatok mint a globális értékláncok és globális ellátási láncok vezető cégei általi fenntartható vezetés szempontjából:

2.3.3

Ezeken a problémákon jelenleg szereplők sokasága dolgozik: a köz- és a magánszféra számos szereplője, nemzeti, európai és nemzetközi szervezetek és testületek, különösen a Rana Plaza (Banglades) drámáját követően, amelyben több mint 1 100 munkavállaló vesztette életét 2013-ban:

Különböző magánkezdeményezéseket vezettek be állandó vagy ideiglenes jelleggel, pl. az egészségügy és biztonság javítására a bangladesi ruházati gyárakban a Rana Plaza-beli katasztrófát követően (bangladesi tűz- és épületbiztonsági megállapodás) (20).

2.3.4

Mindezek a köz- és magánszférában működő szereplők részt vesznek különböző, a munkakörülmények és a munkahelyi jogok javítására irányuló eszközök kidolgozásában és végrehajtásában:

3.1.1

A ruházati- és lábbeliipari globális ellátási lánc sokféle szereplőre és gyártási folyamatra terjed ki. Az ázsiai és csendes-óceáni térség 601 milliárd dollárnyi globális ruházati, textil és lábbeliexportot bonyolított. Ez a teljes világkereskedelem 60 %-át teszi ki, és oroszlánrészét Kína adta. Az olyan országok, mint Banglades vagy Kambodzsa fokozzák specializációjukat a ruházat és lábbeli termelésében és exportjában, ahol 2014-ben a teljes áruexport 89,2 %-át és 77,4 %-át érték el (22). Ennek oka elsősorban a kínai ruházati- és textiliparban történt hirtelen béremelkedés, aminek hatására a nemzetközi vevők új beszállítókat kerestek Ázsiában.

Az ILO szerint (23) 2014-ben az átlagos keresetek az országok többségében nem érték el a havi 200 dollárt. A szakképzetlen ruhaipari munkásoknál havi minimálbért alkalmaznak Kínában (legfeljebb 297 dollár), a Fülöp-szigeteken, Malajziában, Indonéziában (247 dollár), Thaiföldön, Vietnamban (145 dollár), Indiában (136 dollár), Kambodzsában (128 dollár), Pakisztánban (119 dollár), Bangladesben (71 dollár) és Sri Lankán (66 dollár).

A fő kockázatokat a megélhetést biztosító jövedelem hiánya, a kényszer- vagy gyermekmunka, az egyesülési szabadság gyenge védelme és a korlátozott kollektív tárgyalások miatti rossz munkaügyi kapcsolatok, a rossz munkahelyi egészségvédelem és biztonság, az elégtelen munkaügyi felügyelet, a munkahelyi sérülésekkel kapcsolatos fejletlen programok, a vízszennyezés, a vegyi anyagoknak való kitettség és a női munkaerő kizsákmányolása jelentik.

3.1.2

2013. április 24-én a ruházati gyárak által elfoglalt bangladesi Rana Plaza épület összeomlása 1 136 munkavállaló, főként női dolgozó halálát okozta. A baleset nagyságrendje, ami az épület nagyon rossz állapotából és a tűzvédelmi kijáratok hiányából adódott, a kormányzatok (az EU és tagállamai, az USA, Kanada, Norvégia), nemzetközi szervezetek (ILO, OECD és Világbank), nemzetközi és helyi érdekelt felek rendkívüli mozgósításához vezetett: ambiciózus cselekvési intézkedéscsomagot dolgoztak ki, hogy támogassák a nemzeti rövid távú intézkedéseket (az áldozatok családjának kárpótlása, a ruházati gyárak felügyelete és a jogorvoslatra irányuló intézkedések, új ellenőrzési módszerek, a munkaügyi törvény felülvizsgálata). Ezenkívül nemzeti középtávú intézkedéseket (pl. független szakszervezetek kialakítása és a munkaügyi felügyelet erősítése) és a globális ellátási láncok felelős kezelésének érdekében tett rendszerszintű intézkedéseket hoztak.

3.1.3

Az OECD útmutatást készít a ruházati és lábbeliágazatban működő felelős beszállítói láncokban alkalmazandó kellő gondosságról.

3.1.4

Az ILO, a nemzetközi adományozókkal, kormányokkal, munkavállalókkal és munkáltatókkal együttműködve projekteket valósít meg a ruházati ágazatban (pl. Ázsiában), amelyek a bérekről, munkakörülményekről és munkaügyi kapcsolatokról szóló információkhoz való fokozott hozzáférésre irányulnak, hogy javítsák a szociális párbeszéd minőségét a munkaügyi szabványokról, erősítve a szociális partnerek képességeit és a kollektív tárgyalási mechanizmusokat, valamint a gyárak szintjén biztosítva a munkaügyi szabványokat (25).

3.1.5

Az Európai Bizottság egy a fenntartható ruházati ellátási láncról szóló kiemelt kezdeményezésen dolgozik, amely magában foglalja programok közös tervezését, koordinált finanszírozását, közös megvalósítását, a fogyasztók körében a tudatosság fokozását és így tovább.

3.1.6

A textil- és ruházati ipari uniós szociális partnerek kidolgoztak egy, az Európai Bizottság által is támogatott közös kezdeményezést, amelynek része egy a globális ellátási láncok számára releváns kockázatértékelési eszköz is a vállalati társadalmi felelősség keretében. Jelenleg ennek véglegesítése folyik, hogy előkészítsék a kkv-k és egyéb érintett felek körében történő terjesztésre.

3.1.7

A holland uniós elnökség szeretné feltárni az EU fejlesztési és kereskedelmi politikái közötti szinergiák erősítésének eszközeit annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a globális értékláncok fenntarthatóságához.

3.1.8

A német szövetségi gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszter, Gerd Müller létrehozott egy specifikus szövetséget a „fenntartható textilekért”, amely magában foglalja a főbb partnereket. A legutóbbi G7-találkozón nagyon konkrét összefoglalást adott a helyzetről: „Egy euróba kerülne felelősséget vállalni; ruhánként, kabátonként vagy nadrágonként egyetlen euróval biztosíthatnánk azt, hogy a Bangladesben, Kambodzsában vagy Afrikában végzett kemény munka kifizetődjön, és a gyermekeknek és varrónőknek legyenek lehetőségeik az életben” (26).

3.1.9

A magánkezdeményezések elterjedése tapasztalatokat és segítséget hozott a legjobb gyakorlatok megosztásában. Ezek közé tartozik az ICS (Initiative Clause Sociale) 22 főbb kiskereskedelmi vállalat, például a Monoprix, a Carrefour vagy a Casino részvételével, amelyek több mint 243 milliárd eurós forgalmat képviselnek, és hasonló módszertant használnak szociális ellenőrzéseik során; illetve a Brüsszelben található Külkereskedelmi Szövetség (FTA) által 2003-ban indított BSCI (Business Social Compliance Initiative), amelynek 36 ország több mint 1 700 kiskereskedője és importőre a tagja, akik 30 000 üzemmel állnak üzleti kapcsolatban.

3.2.1

Sturgeon és Kawakami globális értékláncokról szóló tanulmánya szerint (27)„a ruházati ipar köztes ráfordításai jóval kevésbé tűnnek fontosnak a köztes áruk kereskedelmének értéke szempontjából, mint az elektronikai ipar és a személyszállító járművek iparának ráfordításai”.

3.2.2

Az elektronikai globális értéklánc az egyik legfontosabb az áruszektorban: összességében az ipari köztes termékek több mint 17 %-át termelte 2006-ban, szemben a vegyi anyagoknál és műanyagoknál elért 2,7 %-kal és a repülőgép-alkatrészeknél elért 1,9 %-kal. A köztes elektronikai termékek exportjában a két vezető ország Kína/Hong Kong és az Egyesült Államok.

3.2.3

Az „értéklánc-modularitást” működtető három erős szereplő a következő:

Ennek a konkrét értékláncnak a modularitása a fő üzleti folyamatok – például a számítógépes tervezés, termeléstervezés, leltár- és logisztikai ellenőrzés – kodifikációjában és szabványosításában rejlik.

3.2.4

A fogyasztói elektronikai cikkek életciklusa rövid, 3 hónaptól 18 hónapig terjed, és gyorsan terméktámogatási ciklusuk végére érnek. Ennek eredményeként ezen termékek beszállítói egyre gyorsabb piacra jutási idejű megrendelésekkel szembesülnek. Például amikor 2007-ben bevezették az Apple iPhone-t, a piacra jutási idő hat hónap volt; 2012-ben ez kevesebb mint két hétre zsugorodott (28). A gyártók és a munkások számára ez egy kihívás, és megoldásokat kell kidolgozni és megvalósítani ennek kezelésére.

Míg bizonyos vállalatoknál megállapodásra jutottak azzal kapcsolatban, hogy a csúcsidőszakban túlóráznak vagy műszakokban dolgoznak, és ezt az év további részében kompenzálják, másoknál jelentős növekedést jegyeztek fel az ideiglenes szerződések számában és az alkalmazott kölcsönzött munkaerő vagy bevándorlók számában (pl. Mexikóban 2009-ben az elektronikai iparág munkaerejének 60 %-a dolgozott ideiglenes, kölcsönzött munkaerőként, és arányuk a csúcsidőszakban 90 %-ra emelkedett) (29). Ez gyakran csökkentett munkavállalói jogokat jelent, pl. alacsonyabb béreket, a társadalombiztosítási fedezet hiányát vagy a szakszervezetekhez való csatlakozás tilalmát. A megoldások a nemzeti szabályozás mellett vállalati szintű megállapodásokat is magukban foglalhatnak, valamint a vevők és szállítók közötti jobb koordinációt és információmegosztást, lehetővé téve ezáltal a jobb termeléstervezést és az ideiglenes munkavállalók helyett inkább az állandó munkavállalók igénybevételét.

3.2.5

Az emberi és munkavállalói jogok tiszteletben tartásának kérdése az ásványi anyagok konfliktus sújtotta és magas kockázatú területeken, mint például az afrikai Nagy Tavak régiójában történő beszerzésének problémája révén is érinti az elektronikai iparágat (30). Az Egyesült Államok jogszabályának (Dodd-Frank Act) elfogadását követően az Európai Bizottság 2014-ben előterjesztett egy olyan rendeletjavaslatot, amely létrehozna egy öntanúsítási mechanizmust az ón, tantál, volfrám és arany uniós piacra szállító importőrei számára, biztosítva, hogy az ezen ásványi anyagok kitermelésével és kereskedelmével összefüggő folyamatok ne támogassák a helyi fegyveres konfliktusokat. Ehelyett az egyéb intézkedések által kísért átvilágításnak hozzá kell járulnia az átláthatósághoz az ellátási lánc mentén, és pozitív hatást kell gyakorolnia a munkahelyteremtésre és a munkakörülményekre a bányákban, például a munkahelyi egészségvédelem és biztonság, a jövedelmi szintek vagy a tevékenység hivatalossá tétele szempontjából. Emellett ez lehetővé teszi az afrikai beszerzés folytatását, ahelyett, hogy a világ egyéb, a konfliktus által nem érintett régiói felé fordulnának (31).

3.2.6

Az OECD kidolgozott egy útmutatást a konfliktusok által érintett vagy nagy kockázatot jelentő térségekből származó ásványok felelősségteljes ellátási lánca tekintetében követendő kellő gondosságról (32).

3.3.1

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja továbbá azt, hogy a globális értékláncok és globális ellátási láncok más ágazatokban, például a szolgáltatásoknál és az agráriparban a munkakörülmények, különösen a munkahelyi egészségvédelem és biztonság problémáival szembesülhetnek.

3.3.2

Az ILO támogatása a vidéki gazdaságon belüli méltó munkafeltételekkel kapcsolatban (33) három prioritási cselekvési területre összpontosít: a hátrányos helyzetű, marginalizált és sebezhető vidéki lakosság méltó munkafeltételeire, az ellátási láncokban dolgozó vidéki munkavállalók méltó munkafeltételeire és az ültetvényeken dolgozó vidéki munkavállalók méltó munkafeltételeire.

—

A kormányzatok felelősek a nemzeti munkaügyi és szociális törvények kidolgozásáért, végrehajtásáért és érvényesítéséért, az ILO-egyezmények ratifikációjáért és hatékony végrehajtásáért, és az uniós tagállamok esetén az uniós irányelvek átültetéséért és végrehajtásáért is; a kormányok kötelessége emellett valamennyi adminisztratív és pénzügyi erőforrás biztosítása, ideértve a munkaügyi felügyeletet is, biztosítva a jogi keretnek való megfelelést.

—

A nemzetközi szervezetek szabványokat állítanak fel és globális kezdeményezéseket dolgoznak ki annak érdekében, hogy támogassák a nemzetközi munkaügyi szabványokat és a felelős üzleti magatartást. Ebben a kontextusban az olyan dokumentumok, mint például az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvek („védelem, tisztelet és jogorvoslat” keretrendszer) útmutatást adnak a legfontosabb szereplők szerepére és felelősségére vonatkozóan.

—

A szociális partnerek ösztönzést kapnak arra, hogy vegyenek részt a munkaügyi szabványokról és a munkakörülményekről folytatott szociális párbeszédben és támogassák azt, beleértve annak ágazati és határokon átnyúló kontextusát is, és a kormányoknak biztosítaniuk kell az egyesülési szabadság és a kollektív tárgyalások hatékony védelmét és elősegítését.

—

A multinacionális vállalatoknak meg kell felelniük az alkalmazandó jognak azokban az országokban, amelyekben működnek; emellett ösztönzést kapnak arra, hogy kötelezzék el magukat a CSR és a kellő gondosság elvén alapuló megközelítés mellett.

—

A nem kormányzati szervezetek kiegészítik az egyéb szereplők erőfeszítéseit, és kulcsszerepet játszanak a munkavállalói jogokkal kapcsolatos tudatosság fokozásában, valamint a visszaélések leleplezésében.

Mivel e fontos szereplők számára igen összetett a helyzet és nyilvánvalóan hatalmasak a kockázatok, az EGSZB szót emel a strukturált, átlátható és az érdekelt feleket bevonó platformok érdekében, hogy ezek kezeljék az ilyen összetett problémákat.

19.8.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 303/28

Előadó:

Ariane RODERT

Társelőadó:

Oliver RÖPKE

1.1

Európa összetett kihívásokkal néz szembe, amelyek a társadalmi és gazdasági modellek megújítását teszik szükségessé. Európában a haladás, a növekedés és a jóllét csak az innovációra alapuló gazdaságra történő áttéréssel valósítható meg.

1.2

Ebben az összefüggésben olyan innovatív koncepciók és tevékenységi modellek alakulnak ki, amelyek a hagyományos innováció felől a műszaki, környezeti és társadalmi szempontokat is figyelembe vevő és az emberek életére és jólétére összpontosító innovációra történő áttérést képviselik.

1.3

Az EGSZB ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy hozzon létre olyan szakpolitikai keretet, amely támogatja ezeket a kialakuló új tevékenységi modelleket. Ehhez szükség van e vállalkozási modellek központi elképzeléseinek elismerésére, összekapcsolására és támogatására a közös érték, a kollektív hatás, a hatásmérés, a spirálpartnerség, a szociális innováció és más hasonló elméletek alapján.

1.4

Az említett keretnek feladata lenne, hogy az akadályokat felszámoló és a hagyományos vállalkozási koncepciókat kibővítő, támogató környezetet biztosítson. Meg kell vizsgálni a közbeszerzés, az innovációbarát szabályozás, a személyre szabott pénzügyi eszközök, a strukturális alapokból származó célzottabb támogatás, a lehetséges adóügyi ösztönzők, a képzés, a támogatás és a készségek naprakésszé tétele kérdését, az utóbbi esetében különösen figyelembe véve a digitalizációt és a robotizációt.

1.5

Elengedhetetlen, hogy a tagállamok és az európai intézmények teljes mértékben elismerjék és előmozdítsák a „méltányosabb” tevékenységi modelleket, amelyek fókuszában a társadalmi fejlődést előmozdító innováció áll, amely a gazdasági haladás megvalósításával párhuzamosan ügyel a társadalmi hatás mérésére is.

1.6

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy a szociális jogok európai pillérébe teljeskörűen építse be a szociális beruházási csomag elveit és a csomagnak a szociális innovációval való kapcsolatát, hiszen számos ilyen új tevékenységi modell ezeknek az elveknek a konkrét megvalósulása.

1.7

A tagállamoknak és az Európai Bizottságnak biztosítania kell, hogy a szociális innovációt teljes mértékben érvényesítsék az innovációs programokban. A szociális innovációt célzó uniós finanszírozási támogatást, például a Horizont 2020 keretprogramot teljes mértékben fel kell használni és értékelni kell (az egyes érdekelt felek által történő) technikai alkalmazása és politikai hatása alapján.

1.8

A tagállamoknak és az uniós intézményeknek az innováció elvét általánosan érvényesíteniük kell a vállalkozáspolitikában, hogy így megteremthető legyen az innovációt előmozdító, üdvözlő, jutalmazó és terjesztő háttérkultúra. Egy ilyen kultúra jellemzője többek között a kísérletezés, az új partnerségi együttműködések, illetve a társadalomban történő értékteremtéssel kapcsolatos tág látókör.

1.9

Az EU-nak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a kkv-k – különösen a szociális vállalkozások, a mikrovállalkozások és a családi vállalkozások –, továbbá valamennyi induló vállalkozás támogatására és védelmére az innovációs politikán belüli kezdeményezésekben, hogy javíthatók legyenek a fenntarthatóság és a terjesztés/léptéknövelés feltételei.

1.10

Az új innovatív tevékenységi modelleket teljes mértékben figyelembe kell venni a negyedik ipari forradalomra vonatkozó szakpolitikai kezdeményezésekben és a kapcsolódó szakpolitikákban, úgymint a körforgásos, a megosztásalapú és a funkcionális gazdaságban. Ennek keretében ösztönözni kell valamennyi meglévő tevékenység és modell adaptálását, támogatni az új és nem konvencionális vállalkozási formákat, az új kapcsolatok létrejöttét és a módosított együttműködési formákat.

1.11

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottságot, hogy az egységes piaci stratégia 2017-ben esedékes, soron következő felülvizsgálatában teljes mértékben vegye figyelembe ezeket az új tevékenységi modelleket, és javasoljon ebben a tekintetben új intézkedéseket.

1.12

Mint minden vállalkozás esetében, az új tevékenységi modellek összefüggésében is létfontosságú, hogy a tisztességes munka elvét, a munkavállalók szociális jogait, valamint a szociális partnerek szerepét teljes mértékben tiszteletben tartsák.

2.1

Európában gyors ütemben van kialakulóban egyfajta új társadalmi színtér, ami új szociális és gazdasági modelleket tesz szükségessé ahhoz, hogy Európát modern és globálisan versenyképes gazdasággá lehessen átalakítani.

2.2

A növekedés akkor állítható a haladás, a társadalmi kohézió és a jóllét szolgálatába, ha új megközelítést alkalmazunk az innovációval kapcsolatban. Az innováció és a kutatás világszerte magáévá tette ezt a megközelítést, számos olyan vállalkozáshoz hasonlóan, amely jelenleg a társadalmi, a környezeti és a gazdasági növekedést és hatást tűzi ki célul. Emellett a fogyasztói elvárások és kereslet is ilyenfajta megközelítést támogatnak. Egyértelműen ezt mutatják az olyan kezdeményezések, mint a közösségi, a körforgásos és a megosztásalapú gazdaság. Ezekben a kezdeményezésekben az a közös, hogy új értékrendszerre alapulnak, céljuk pedig a haladást szolgáló intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés, amely egyszerre törekszik műszaki, környezeti és szociális innovációra.

2.3

E vélemény célja az új tevékenységi modelleket mozgató innovációban kulcsszerepet játszó egyes új koncepciók feltárása. A példák illusztrálására elsősorban a szociális vállalkozásokat használja fel. A vélemény az EGSZB e területen szerzett tapasztalataira, és különösen az EGSZB szociális vállalkozásokkal kapcsolatos projektje keretében végzett munkára épít (1). A vélemény nem foglalkozik többek között a körforgásos, a közösségi, a funkcionális és a megosztásalapú gazdaság koncepciójával, illetve az innovációs vagy kkv-politikákkal, amelyeket az azoknak szentelt EGSZB-vélemények vizsgálnak.

3.1.1

Európa olyan összetett társadalmi kihívásokkal néz szembe, amelyeket a jelenlegi rendszerek nem képesek kezelni. Ez paradigmaváltásra utal, ami új megközelítést és innovatív megoldásokat igényel. Az így létrejövő innovációkat gyakran szociális vagy társadalmi innovációnak nevezik. „A szociális innováció mind céljait, mind eszközeit tekintve szociális. Ez a következőkkel egészíthető ki: a szociális innováció konkrétan új gondolatokként (termékekként, szolgáltatásokként és modellekként) határozható meg, amelyek – az alternatíváknál hatékonyabban – társadalmi igényeket elégítenek ki, ugyanakkor új társadalmi kapcsolatokat és együttműködést is eredményeznek. Más szóval, az innováció nemcsak hogy hasznos a társadalom számára, hanem növeli a társadalom cselekvőképességét is (2).” A szociális innovációk megjelenése valamennyi ágazatra jellemző; nem új jelenségről van szó, a közös ezekben az, hogy végső soron rendszerszintű változást eredményeznek.

3.1.2

A tudományos életben az innováció fogalma manapság tágabb a műszaki fejlődésre való utalásnál. A kutatók immár egyetértenek abban, hogy az innovációnak és a kutatásnak műszaki, környezeti és társadalmi szempontokat is figyelembe kell vennie. A szociális, digitális és műszaki innováció között kölcsönös függés áll fenn. A digitális technológia szerepe ebben az összefüggésben a megosztás ösztönzése és az emberek aktív fellépésének lehetővé tétele, ugyanakkor a fő célkitűzés a szociális innováció.

3.1.3

A szociális innováció eltérő formában nyilvánul meg, mint a műszaki. Az igények mozgatják, és célja gyakran egy társadalmi kihívásra való reagálás vagy pedig egy adott felhasználói csoportra összpontosít, figyelembe véve ugyanakkor társadalmi, környezeti és gazdasági szempontokat is. A legsikeresebb szociális innovációk mögött olyan holisztikus gondolkodást találunk, amely végső soron rendszerszintű változást eredményez, és nem pusztán egy adott problémával vagy témával foglalkozik.

3.1.4

A szociális innováció alapja valamilyen etikai, ideológiai vagy közérdekű szempont. Ezt illusztrálja az a szerep, amelyet a civil társadalom a jóléti rendszerek formálásában jelenleg betölt, illetve korábban betöltött. Bár a szociális innováció koncepciója új, mégis hosszú múltra tekint vissza.

3.1.5

A szociális innováció nyílt kommunikációra és együttműködő problémamegoldásra alapul, amelyben különféle érdekelt felek és gyakorlatok segítik elő új megoldások kidolgozását. A szociális innováció ledönti az ágazatok és a piacok közötti falakat, és a versenylogikát együttműködő és hosszú távú partnerségi megoldásokkal váltja fel. Lényege a megosztás, amely a nyílt forrás mozgalmához kapcsolódik, és nem versengő megközelítéseket alkalmaz.

3.1.6

A szociális innováció fontos távlatokat nyit meg Európa számára, és a Lisszaboni Szerződés 2. cikkének megfelelően a valódi „szociális piacgazdaságot” támogatja. Ez azonban csak akkor valósítható meg, ha az innováció célja egyértelműen a befogadás és az egyenlőség. Mindez aztán további társadalmi innovációt eredményezhet.

3.2.1

Egyre elterjedtebb az a nézet, hogy a vonzó vállalkozások az értékteremtést átfogóbb – gazdasági, társadalmi és környezeti – szemlélettel közelítik meg. Az a tény, hogy a nagyobb társadalmi vagy környezeti értékteremtés gazdasági hasznot eredményezhet vagy azt növelheti, nyilvánvalóan alátámasztja, hogy a gazdasági növekedés összefügg a társadalmi és a környezeti fejlődéssel. Ezt a több kutató által is vizsgált koncepciót nevezik közös értékteremtésnek (3).

3.2.2

E stratégia középpontjában az áll, hogy a rövid távú pénzügyi teljesítmény optimalizálásának normája felől olyan gazdasági értékteremtés felé kell elmozdulni, amely a társadalmi fejlődést is előmozdítja, és értéket teremt a társadalom számára. A közös érték a globális gazdaságban megindíthatja az innováció következő hullámát és a termelékenység növekedését is előmozdíthatja.

3.2.3

A valódi szociális piacgazdaság támogatásához olyan beruházási formákat kell ösztönözni, amelyeket külön egy nagyobb részvételen alapuló, demokratikusabb és befogadóbb gazdaság létrejöttének a támogatásához alakítanak ki. Ehhez teljes pénzügyi ökoszisztémára van szükség, amelyben különösen fontos lehet a hibrid és az ötvözött tőke szerepe, amivel az EGSZB korábban már foglalkozott (4).

3.2.4

A közös érték logikájának alkalmazása azt jelenti, hogy az értékteremtés többé nem a meglévő érték átadásának, hanem inkább általánosságban a társadalmi, környezeti és gazdasági érték növekedésének felel meg. Emellett pedig arra is rávilágít, hogy a piac immár nem pusztán gazdasági fogalom, hanem társadalmi és környezeti aspektusai is vannak. Kulcsfontosságú, hogy a közös érték a magán- és a civil társadalmi szektorok erősségeire és különbségeire épít, a közös alkotásra alapuló modellt alkalmaz, és végső soron piacteremtéshez és piacnövekedéshez vezet.

3.3.1

Az összetett társadalmi kihívásokat gyakran csak a kormány, a piac és a civil társadalom szoros együttműködésével lehet eredményesen megoldani. Ez a partnerség az egyes érdekelt felek szempontjainak alapos ismeretén, gyors döntéshozatalon és empatikus megközelítésen alapul.

3.3.2

Az együttműködés, a közös alkotás és a szektorközi innováció óriási előnyökkel bír ahhoz képest, ahogy a társadalom korábban próbálkozott a társadalmi problémák megoldásával. Ebben központi szerepe van annak, hogy az érdekelt felek már korai szakaszban együttműködhetnek a közös társadalmi célkitűzés és az oda vezető út meghatározásában.

3.3.3

Érdemes megemlíteni, hogy mivel az innováció gyakran a tényleges szükségletekhez közeli helyi szinten alakul ki, a társadalom egészére oda kell figyelni, és azt támogatni kell. E helyi tapasztalatok összegyűjtése és megosztása komoly lehetőségeket rejt magában, és közülük többet más régiókban és országokban is terjeszteni, illetve nagyobb léptékben alkalmazni lehet.

3.4.1

Mint említettük, a nagyléptékű társadalmi változáshoz széles körű szektorközi koordináció, harmonizáció és partnerség szükséges. Emellett a kollektív hatás is az eredmények között kell, hogy legyen.

3.4.2

A kollektív hatás alapja az egyes ágazatok legfontosabb érdekelt feleiből álló csoport kötelezettségvállalása arra, hogy közös program alapján oldjanak meg egy adott szociális vagy társadalmi problémát. Emellett központosított infrastruktúrára, elkötelezett személyzetre, strukturált folyamatra, közös mérésre, folyamatos kommunikációra és kölcsönösen megerősített tevékenységekre van szükség minden résztvevő részéről. A nagyléptékű társadalmi változás inkább a jobb ágazatközi koordináció, mintsem az egyes szervezetek tevékenységének eredménye.

3.5.1

Amennyiben azt szeretnénk, hogy az innováció fogalma ne csupán műszaki, hanem társadalmi és környezeti szempontokat is tartalmazzon, módosítani kell a haladás mérésének módját. Az EGSZB korábban már foglalkozott olyan témákkal (A társadalmi hatás mérése (5) és Gazdaság a közjó érdekében (6)), amelyek vizsgálatából egyértelműen kiderült, hogy az eredményekre és a jelentéstételre tágabb nézőpontból kell tekinteni.

3.5.2

A gazdasági mutatók már régóta az eredmények mérésének bevett eszközei. Azonban mivel innováció egyre többször hibrid struktúrákban jön létre, új és holisztikus indikátorokra van szükség, amelyek a társadalmi, környezeti és gazdasági hatásokat is képesek mérni.

3.5.3

A társadalmi hatás mérésének elvei megkövetelik az érdekelt felek szempontjából történő megközelítést, a legfontosabb eredmények közös értelmezését és meghatározását, valamint a mutatók közös megállapítását. Így a ténylegesen megteremtett érték mérhető. A gazdasági beszámoló helyett olyan tényezők mérésére kerül a hangsúly, mint a társadalmi input, output, eredmény és hatás. Fontos, hogy az érdekelt felek ezeket a fogalmakat egyformán értelmezzék, hiszen mind az innovációval, mind a tevékenységekkel kapcsolatban alkalmazzák ezeket.

3.6.1

A szociális és a műszaki innováció óriási hatást gyakorolhat a munkaszervezésre és a munkavállalók munkafeltételeire. A munkaügyi viszonyokon belül a fokozódó individualizáció, autonómia és rugalmasság nem jelentheti a szociális védelem mértékének romlását. Az innovatív modellek akkor lehetnek sikeresek, ha a tisztességes munka elveit a megváltozott környezetben is garantálják (7).

3.6.2

Az innováció csak akkor eredményez általános társadalmi haladást, ha abba valamennyi érdekelt felet bevonnak, abból mindannyian profitálnak, illetve ha a hozzáadott értéket méltányosan elosztják és ha a szociális jogok nem sérülnek. A munkavállalók szociális védelmét a megváltozott környezetben is garantálni kell.

3.6.3

Ugyanez vonatkozik a munkavállalók egyéni szociális jogaira, különösen a munkafeltételekre és a bérekre is. Az innovatív modellek – és különösen a digitalizáció – gyakran nagyobb fokú munkahelyi individualizációval járnak, és veszélyeztetik a szociális normákat. A fenntartható innovatív modelleknek tiszteletben kell tartaniuk a munkavállalói jogokat és a munkafeltételeket, a munka változó világában is.

3.6.4

Az új innovatív tevékenységi modellekben elő kell mozdítani a munkavállalók kollektív jogait, ezek gyakorlati végrehajtását, továbbá a szociális partnerek szerepét. A szociális partnerek, a kollektív szerződések és a munkavállalói részvétel gyakran forrásai az innovációnak, hiszen ezek teremtik meg a szükséges keretfeltételeket.

3.6.5

Továbbra is támogatni kell a szociális párbeszédet és az átfogó kollektív szerződéseket, mivel ezek is hozzájárulhatnak az innovatív tevékenységi modellekre történő áttérés keretfeltételeinek a javításához. A „szociális játékszabályokat” korábban rendszeresen az új műszaki és társadalmi fejleményekhez kellett igazítani, és erre a jövőben is szükség lesz. Lásd pl. a munka újraelosztását (pl. a munkaidő csökkentését).

4.1

Az EGSZB támogatja, hogy meg kell ismerni és támogatni kell azon tevékenységi és vállalkozási modellek valamennyi változatát és sokféleségét, amelyek együttesen alkotják az egységes piacot (8). Az EGSZB a szociális vállalkozások területén külön szakértelemmel rendelkezik. A szociális vállalkozások és a szociális vállalkozók több fent említett koncepciót is megtestesítenek, és jól illusztrálják az Európában kialakuló hibrid vállalkozási modelleket.

4.2

Európában több mint 2 millió szociális vállalkozás működik, és ezek a GDP 10 %-át adják. Számos tagállamban azonban új és fejletlen még ez az ágazat, ami jelentős fejlesztési lehetőségeket jelez. A civil társadalom és a szociális gazdaság szorosan kapcsolódik egymáshoz, és az innováció révén az eddigiekben jelentős rendszerszintű társadalmi változások kialakulásához járult hozzá, többek között a gyermekgondozás, a kórházi ellátás, az idős és a fogyatékos személyek személyes autonómiájának és független életvitelének előmozdítása, a munka és a magánélet egyensúlya, a munkahelyi integráció és a (szociális) lakhatás területén, emellett pedig számtalan tudományos felfedezés vagy találmány forrása is.

4.3

A szociális vállalkozások gazdasági tevékenységeik mellett kísérleteznek és innovatív megoldásokat is teremtenek, adott felhasználói csoportra, kielégítetlen társadalmi igényre vagy hiánypótlásra összpontosítva. A profitot társadalmi célkitűzés és hatás érdekében visszaforgatják. A szociális vállalkozások nemrég különösen reflektorfénybe kerültek, mivel a kettős értékteremtéssel érdekes megoldást adhatnak: tevékenységeik nyomán szociális (társadalmi kohézió vagy befogadás) és (a kereskedelem, az üzletkötés és a foglalkoztatás biztosítása révén) gazdasági érték is keletkezik.

4.3.1

Az innováció és a kreativitás fejlesztése az egyes érdekelt felektől, továbbá magatartásuktól és attitűdjeiktől függ. Elengedhetetlen ezért a szociális vállalkozói szektor erősítése mellett az is, hogy a kialakuló egyéb eltérő modellek iránt nyitottságot tanúsítsunk. Az együttműködés és a közös értékek kultúráját támogatni kell, és ez az elv már a kezdetek óta jellemzi például a szociális gazdaságot. Mivel a szociális vállalkozások innovációja új piaci lehetőségeket teremt, külön figyelmet kell fordítani az ilyen vállalkozások védelmére, lehetővé téve tovább fejlődésüket.

4.3.2

Különösen fontos megemlíteni, hogy kutatások szerint nagyobb a nők aránya a szociális vállalkozásokban, mint a hagyományosakban. Emellett az adatokat nemek szerinti bontásban gyűjtő tanulmányok alapján megállapítható, hogy egyes európai országokban a női szociális vállalkozók száma meghaladja a férfiakét. Ezek a tanulmányok továbbá azt is mutatják, hogy a női szociális vállalkozók innovatívabbak a férfi szociális vállalkozóknál, ugyanakkor kevesebbet költenek innovációra (9). Ez a kutatás komoly fejlesztési lehetőségeket jelez, amelyeken belül különösen a női szociális vállalkozók támogatása emelhető ki.

5.1

A szociális vállalkozások és más új és innovatív tevékenységi modellek a hagyományos gazdaság részei, és nem ütköznek más tevékenységi modellekkel. Európa változó társadalmi kontextusa miatt a hangsúlyt az új tevékenységi modelleket teremtő innováció valamennyi formájának megismerésére kell helyezni. Bár ezek az új modellek több, a 3. fejezetben ismertetett koncepción alapulnak, a legtöbb olyan program, amely a vállalkozások támogatására, fejlesztésére és indítására irányul, továbbá a jogalkotás, a pénzügyi eszközök és más szükséges feltételek gyakran nem képesek ilyen eltérő tevékenységi modelleket támogatni, mivel a jelenlegi támogatások és szakpolitikák legtöbbjét szabványos, hagyományosabb vállalkozási modellekhez és logikához alakították ki. Ezért az Európában kialakuló változatos tevékenységi modellek teljes spektrumának támogatásához az alábbi tényezőket kell figyelembe venni.

5.1.1

A szociális vállalkozások tekintetében az EGSZB aktívan törekszik egy olyan teljes ökoszisztéma megvalósítására, amelyet külön e tevékenységi modell egyedi tulajdonságaira szabtak (10). Ehhez hasonlóan ökoszisztémákat kell kialakítani más új és hibrid vállalkozási elképzelések számára is. A meglévő támogatásokat pedig naprakésszé kell tenni és ki kell igazítani egyrészt azért, hogy az említett új modellek esetében is felhasználhatók legyenek, továbbá hogy a meglévő vállalkozások támogatást kapjanak az új tendenciákhoz való igazodásban és azok alkalmazásában. Az ideális ökoszisztémának része a hibridtőke-megoldásokat tartalmazó, személyre szabott pénzügyi ökoszisztéma, a megfelelőbb beszerzési formák, a személyre szabott vállalkozásfejlesztési támogatás és a társadalmi hatás mérése. Mindez elengedhetetlen az egyes tevékenységi modellek létrejöttének és fenntarthatóságának támogatásához.

5.1.2

Az innováció immár nem lineáris. A műszaki, környezeti és szociális innovációs lehetőségek vegyítése kulcsszerepet játszik a jövőbeli megoldások meghatározásában. Ezek az elképzelések csak akkor integrálhatók teljes körűen, ha a beszámolási folyamatot illetően új, eredmény- vagy hatásalapú nézőpontot alkalmazunk. Különösen két tényező fontos itt: a közös értékteremtés és a hármas kiindulópont (vagyis hogy a szociális, a környezeti és a gazdasági haladás egyformán fontos). A gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok kollektív hatása révén keletkező összérték felismerésével hamarosan újfajta hibrid vállalkozások létrejöttére számíthatunk. A közös érték elképzelése még gyermekcipőben jár. Ezért a vezetőknek új készségeket és ismereteket kell kialakítaniuk, a kormányoknak pedig meg kell tanulniuk, hogy miként szabályozhatnak úgy, hogy a közös érték kialakulását támogassák és ne akadályozzák.

5.1.3

A pénzügyi piacok kulcsszereppel bírnak a források társadalmon belüli megfelelő elosztásában. Jobbára rövid távú szemléletük azonban közvetlen ellentmondásban van a társadalom hosszú távú szükségleteinek kielégítésére vonatkozó követelménnyel, amivel több jelentés is foglalkozik (11). A vállalkozásoknak lehetőséget kell biztosítani a jövőbe történő beruházásra, hogy a befektetők számára ugyanúgy értéket teremthessenek, mint általánosságban a társadalom számára. Ehhez olyan új rendszerekre van szükség, amelyek a hosszú távú befektetői magatartást jutalmazzák. Az állami finanszírozás – amely gyakran valamilyen ötvözött tőke formájában jelentkezik – jelentősége itt nagyon fontos, mivel gyakran a vállalkozások fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.

5.1.4

Az innováció akkor lehet új tevékenységi modellek motorja, ha folyamatosan előmozdítjuk az innovációbarát kultúrát. Az európai innovációs kultúra előmozdításában központi szerepet játszik az olyan, kísérletezésre alapuló rendszerek ösztönzése, amelyek (tanulási lépésként) mind a sikert, mind a bukást értékelik. Az elővigyázatosság elve nem akadályozhatja az innovációt; azt ki kell egészíteni az „innovációs elv” alkalmazásával, amely a törvények és rendeletek innovációra kifejtett hatásának figyelembevételét jelenti. Kiindulásként a partnerség koncepcióját a középpontba helyező folyamatokat és rendszereket kell kialakítani a fő érdekelt felek bevonása mellett (nyílt fórumok, párbeszéd-lehetőségek és együttműködési találkozók előmozdítása). Európában erre már sok helyen van példa, és ezeket könnyen lehet bővíteni, megosztani és terjeszteni (12).

5.2

Politikai szándék és felelősségvállalás nélkül Európában az új tevékenységek létrejötte nem fokozható. Elengedhetetlen az eltérő vállalkozási modellek támogatására szabott koherens szakpolitikai programok uniós és tagállami szintű kialakítása. Nyilvánvaló, hogy az európai növekedés és jóllét megvalósításához az innovációalapú gazdaság és társadalom felé kell elmozdulni. A belső piaci jogszabályokat és szakpolitikákat ennek megfelelően kell átalakítani. Az egységes piaci stratégia 2017-ben esedékes felülvizsgálata során fontolóra lehet venni az ilyen irányú intézkedéseket.

5.2.1

Létfontosságú az alap- és az alkalmazott kutatás mint a jövőbeli innováció alapköve megfelelő és folyamatos támogatása, figyelembe véve a közös értékre és a hármas kiindulópontra helyezett hangsúlyt. Emellett ezeknek az új vállalkozási modelleknek a tevékenységeit statisztikai módszerekkel kell mérni, hogy biztosítható legyen a legmegfelelőbb szakpolitikai támogatás.

5.2.2

Fontos a különféle innováció- és innovátortípusokkal kapcsolatos ismeretterjesztés. A szociális vállalkozások és a civil társadalom sokszor nem tekintik magukat innovátornak. Amennyiben nő a szociális innováció láthatósága és elismertsége azzal, hogy a társadalomban játszott jelentős szerepét kifejezetten értékelik, az más szektorokban is ösztönözni fogja a további innovációt.

5.2.3

Az EU továbbra is központi szerepet játszik az új kezdeményezések összegyűjtésében és megosztásában, a támogató környezet előmozdításában és annak biztosításában, hogy a fő szakpolitikai kezdeményezések ténylegesen képesek legyenek tükrözni ezeket az új tendenciákat. Az Európai Bizottság megfelelő helyzetben van ahhoz, hogy a terjesztendő bevált gyakorlatok és modellek cseréjét előmozdítsa.

19.8.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 303/36

Előadó:

Jorge PEGADO LIZ

1.1

Mivel a holland elnökség felkérte, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt a megosztásalapú gazdaság és az önszabályozás témájában, az EGSZB most előterjeszti véleményét és az alábbi következtetéseket fogalmazza meg.

1.2

Az EGSZB már számos véleményében – amelyeket természetesen a jelenlegi dokumentum alapul vesz – említést tett e jelenség különféle aspektusairól, a megfogalmazás nyelve és a megközelítés szempontja szerint eltérő megnevezéseket használva arra.

1.3

A beérkezett felkérésnek megfelelően most olyan definíciót keres a megosztásalapú gazdaság sajátos jellemzőire, amely tartalmazza a fogalomkörbe tartozó gazdasági tevékenységeket. Ezenkívül azt is megvizsgálja, hogy miként, milyen formában és eszközökkel kellene a jognak különösen az ön- és a társszabályozás révén kezelnie ezeket a gazdasági és társadalmi folyamatokat.

1.4

A társadalmi és gazdasági szempontból a 2000-es évek óta, az internet és a közösségi hálózatok használatának köszönhetően fellendülőben levő megosztásalapú gazdaság nem az emberiséggel egyidős cserekereskedelemnek felel meg, hanem inkább egyfajta „ellentételezést nem váró szociális magatartásnak”, vagy még pontosabban „olyan tevékenységnek és folyamatnak, amelynek keretében egy a tulajdonunkban levő dolgot megosztunk mással vagy másokkal cserébe annak felhasználásáért illetve azért, hogy másoktól saját felhasználásra valamit kapjunk vagy elvegyünk”.

1.5

A fogalommeghatározásnál – amit mindazonáltal meg kellene találni – fontosabb, hogy meghatározzuk e jelenség jellemzőit, amelyek közül kiemelkedik:

1.6

Ez a jellemzés, amit egy viszonylag konszenzusos elképzelés is alátámaszt, lehetővé teszi az ilyenfajta gazdasági kapcsolatok meghatározását és azt, hogy megkülönböztessük azokat a tevékenységeket, amelyek valóban a megosztásalapú gazdaság körébe tartoznak és sajátos rendszerrel kellene rendelkezniük, azoktól, amelyek esetenként jogosulatlanul használják ezt a megnevezést annak érdekében, hogy kibújjanak valamely rájuk alkalmazandó szabályozás alól – amire aktuális példa az Uber. A politikai döntéshozatalt és a megfelelőbb szabályozást jobban segítené, ha analitikai szempontból pontosabban meghatároznák, hogy mit jelent a „megosztáson alapuló” és a „platformra támaszkodó” jelleg.

1.7

Nyilvánvaló még az is, hogy egyre nagyobb a gazdasági jelentősége a megosztásalapú gazdaság Európában és a világban is immár jelentős kereskedelmi volument reprezentáló megnyilvánulásainak. Kiemelkedik szociális és környezetvédelmi dimenziója, továbbá az a jellemzője, hogy segít szorosabbra fűzni a polgárok közötti szolidaritást, fellendíteni a helyi gazdaságot, munkahelyeket teremteni, észszerűsíteni a családi fogyasztást azáltal, hogy lehetővé teszi bizonyos javak közös használatát, továbbá csökkenteni az energiafelhasználást és előnyben részesíteni a felelősségteljesebb és fenntarthatóbb fogyasztást. Az 5.2. pont bemutat néhány ilyen példát.

1.8

Minderre tekintettel az EGSZB ismételten arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy hozzon létre egy politikai eszköztárat, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az EU szintjén és a különböző tagállamokban támogatásban részesüljön, alkalmazásra kerüljön, hitelessé váljon és bizalmat kapjon a megosztásalapú gazdaság számos formája és módozata.

1.9

Az EGSZB figyelmeztet arra, hogy ezeknek az új kereskedelmi modelleknek tiszteletben kell tartaniuk a vonatkozó nemzeti és uniós jogszabályokat és különösen biztosítaniuk kell a munkavállalók jogait, a megfelelő adózást, a szereplők adatainak és magánéletének védelmét, a szociális jogokat, a tisztességes versenyt és a monopóliumok és a versenyellenes magatartás elleni küzdelmet, a partnerek által megkötött szerződésekben részt vevő platformok felelősségvállalását és az ajánlat jogszerűségét, valamint mindenekelőtt a megosztásalapú gazdaságban tevékenykedő összes partner – köztük a termelő-fogyasztók („prosumer”) – jogainak védelmét. Ezekre a kapcsolatokra továbbá alkalmazni kell a teljes hatályos uniós joganyagot, amely a fogyasztói jogok terén – különösen a tisztességtelen szerződéses feltételek, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, a biztonság és az egészségvédelem, valamint az elektronikus kereskedelem kapcsán – létezik.

1.10

Az EGSZB szerint ezért az EU-nak – és természetesen a holland elnökség égisze alatt a Tanácsban összeülő tagállamoknak – sürgősen meg kellene határoznia egy egyértelmű és átlátható, a 8.2.4. pontban meghatározottaknak megfelelő jogi keretet, amelyben ezek a tevékenységek fejlődhetnek és működhetnek az európai térségben. Felkéri az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul tegye közzé a már várt és késlekedő, a megosztáson alapuló vagy együttműködésre épülő gazdaságra vonatkozó stratégiát.

1.11

Kéri azt is, hogy ebben világosan határozzák meg, hogy milyen kiegészítő szerepet kell betöltenie az ön- és a társszabályozásnak, összhangban azokkal az – itt most megismételt és összefoglalt – elvekkel és módszerekkel, amelyeket az EGSZB már évekkel ezelőtt kifejtett azokban a véleményeiben és tájékoztató jelentéseiben, amelyek konkrétan ezeket a kérdéseket vizsgálták.

2.1

A holland elnökség Népjóléti és Munkaügyi Minisztériumán keresztül levelében kérte fel az EGSZB-t feltáró vélemény kidolgozására „A megosztásalapú gazdaság és az önszabályozás” címmel, ám nem határozott meg irányvonalakat, és nem tett fel kérdéseket sem ahhoz.

2.2

A megosztásalapú gazdaság a fogalommeghatározástól és a fogalmi körülhatárolástól kezdve a keretébe tartozó tárgykörökön és gyakorlatokon át, azok hatásaival bezárólag igen ellentmondásos és aktuális téma.

2.3

Az elmúlt években számos gyakorlat hivatkozott erre a fogalomra, illetve már sokféle és kiterjedt szakirodalom létezik a tárgyban.

2.4

Nem csoda tehát, hogy az EGSZB, mivel folyamatosan nyomon követi a civil társadalmi fejleményeket, immár számos véleményében – köztük (1) természetesen a jelenlegiben, amely az előbbiek általános megközelítését összegzi és fejleszti tovább – említést tett ennek a jelenségnek különféle aspektusairól, a megfogalmazás nyelve és a megközelítés szempontja szerint eltérő megnevezéseket használva arra.

2.5

A holland elnökség felkérésének megfelelően ennek a véleménynek a feladata, hogy olyan definíciót találjon a megosztásalapú gazdaság sajátos jellemzőire, amely tartalmazza a fogalom alá tartozó gazdasági tevékenységeket, illetve megvizsgálja, hogy miként, milyen formában és eszközökkel kellene a jognak különösen az ön- és a társszabályozás révén kezelnie ezeket a gazdasági és társadalmi folyamatokat.

3.1

Az úgynevezett megosztásalapú gazdaság keretébe tartozó gyakorlatok bizonyos formákban már a koncepció kialakulása előtt léteztek, köszönhetően a birtokláshoz és a létezéshez való, alapvetően abból az elképzelésből származó hozzáállásnak, amely szerint „nem az vagy, ami a tied, hanem amit meg tudsz szerezni”.

3.2

Egyértelmű, hogy van egyfajta megosztásalapú gazdaság, amely az emberiséggel egyidős és történelmi gyökerei a primitív társadalmak cserekereskedelmében találhatók, és amelyet lassanként a pénz bevezetése fosztott meg jelentőségétől, hiszen a pénz lehetővé teszi birtokosa számára, hogy könnyen vásároljon, és így birtokoljon dolgokat.

3.3

Bár a 2000-es évek óta az internet és a közösségi hálózatok használatának köszönhetően szociális és gazdasági szempontból a megosztásalapú gazdaság jelentősége egyre nőtt, az nem cserekereskedelemnek felel meg, hanem inkább egyfajta „ellentételezést nem váró szociális magatartásnak”, vagy még pontosabban „olyan tevékenységnek és folyamatnak, amelynek keretében egy a tulajdonunkban levő dolgot megosztunk mással vagy másokkal cserébe annak felhasználásáért illetve azért, hogy másoktól saját felhasználásra valamit kapjunk vagy elvegyünk”. A megosztásalapú gazdaság tehát különféle ideológiai áramlatokból merít ihletet az ismeretekhez való ingyenes, egyetemes és szabad hozzáféréstől a funkcionális gazdaságig vagy az ajándékgazdaságig (Gift Economy), amelyek mind a haszontermelés nélküli cserén alapulnak. A tiszta árucsere-gazdasággal szemben a megosztásalapú gazdaság pénzügyi vagy nem pénzügyi ellentételezésre támaszkodik.

4.1

Ebből az elképzelésből kellene kiindulni akkor, amikor a megosztásalapú gazdaságra jellemző és sajátos, sokarcú fogalomkört próbáljuk meghatározni, felsorolva azokat a jellegzetességeket, amelyekkel az ilyen gyakorlatoknak rendelkezniük kell és amelyek lehetővé teszik azok megkülönböztetését más, piacgazdasági gyakorlatoktól.

4.2

A legfőbb jellemző mindenekelőtt az, hogy ez a gyakorlat nem javak birtoklását vagy közös tulajdonlását eredményezi, hanem használatközösséget.

4.3

Másrészről alapvető az, hogy a kapcsolat egy platform közreműködésével, elsősorban elektronikus úton (böngésző – browser – vagy alkalmazás segítségével) alakul ki egyrészt számos jószág- vagy szolgáltatástulajdonos, másrészt pedig több felhasználó között.

4.4

Az ilyen típusú tevékenységek közös és jellegzetes célja, hogy a megosztásuk révén nőjön a rendelkezésre álló javak vagy szolgáltatások kihasználtsága (idling capacity).

4.5

Ebben az üzleti modellben alapvető az is, hogy a tranzakció két végpontján elhelyezkedő szereplők alapvetően egyenlők („partnerek”; P2P), és soha nem állnak B2C jellegű szerződéses kapcsolatban, legyen szó akár magánszemélyekről, akár cégekről vagy társaságokról, amennyiben ezek nem kereskedelmi céllal vesznek részt a megosztási ügyletben (például egy társaság megoszthatja egy másikkal gépjárműparkja vagy sokszorosító berendezései használatát). Nem lehet azonban kizárni annak a lehetőségét, hogy egy teljes „tranzakció” egyenlő felek között jön létre.

4.6

Az alábbi ábra bemutatja az egyes üzleti modellek közötti különbségeket:

4.7

Az ilyenfajta tranzakció azt feltételezi, hogy bonyolult szerződéses háromszög alakul ki egyrészt a tulajdonos vagy szolgáltatásnyújtó, valamint a platformkezelő közötti másrészt a felhasználó és a platformtranzakció (adott esetben díj ellenében történő) közvetítője közötti, harmadrészt pedig az egyes platformfelhasználók közötti szerződéses kapcsolatban az adott tranzakció kapcsán.

4.8

Emiatt nem tekinthető különösen jellemzőnek vagy sajátosnak:

5.1

Jelen vélemény terjedelmi korlátai miatt a felsorolás nem lehet túl részletes, és még kevésbé van lehetőség tüzetesen megvitatni annak a számos helyzetnek a természetét, amelyek állítólag megfelelnek a megosztásalapú gazdaság fent említett jellemzőinek.

5.2

Néhány példát azonban érdemes konkrétan megemlíteni a vélemény témájának illusztrálása érdekében:

5.2.1

A szálláshely-szolgáltatás ágazatában kiemelkedik az Airbnb, a Rentalia, a Homeaway, a Couchsurfing és a Bedycasa. Ezeken a platformokon olyan ingatlantulajdonosok regisztrálnak, akik ideiglenesen rendelkezésre bocsátják szobájukat vagy az egész házat. Eközben arra is van lehetőség, hogy a szállók, vendégfogadók és más turistaszállások ezeken a platformokon hirdessék meg szálláskínálatukat. Mivel bárki nagyon egyszerűen regisztrálhat ingatlant ezeken a megosztóhálózatokon és a tulajdonosok ilyen jellegű tevékenységből származó jövedelme egyre jelentősebb, az ágazat szálláskínálatának bővülése miatt elsősorban Párizsban és Amszterdamban együttműködési megállapodások jöttek létre az adóztatás és az adófizetés terén az említett platformok és az adóhatóságok között. Amszterdamban, Barcelonában, Londonban és Berlinben kötelező nyilvántartási rendszert hoztak létre ezen szállásadók számára, és korlátozták az ilyen tevékenység időtartamát annak érdekében, hogy megvédjék a hosszú távú albérlői rendszert és megelőzzék az albérleti díjak emelkedését.

5.2.2

A közlekedési ágazatban megemlíthetjük a Blablacar, az Umcoche, a Liftshare vagy a Karzoo alkalmazást, amelyek segítségével olyan egyéni gépjármű-tulajdonosok regisztrálhatnak, akik készek felajánlani az autójukban lévő szabad helyeket egy-egy útjuk során (carpooling). Ezen platformok némelyike engedélyezi az utazással kapcsolatos költségek megosztását, ám a jövedelemszerzés tilos. Az Uber esetét azonban meg kell különböztetni, hiszen egyrészt lehetővé teszi magánszemélyek autóinak megosztását (UberPop – amely gyakorlatilag az egész EU-ban be van tiltva), másrészt pedig alkalmas arra is, hogy rajta keresztül fuvarozási szolgáltatást rendeljünk meg profi sofőröktől (Uberblack és UberX – amelyek hasonlatosak a hagyományos taxiszolgáltatáshoz). Az Uber besorolása nem egyértelmű, hiszen a vállalat üzleti modellje nem átlátható, és jogilag még az is vitatott, hogy az Uber sofőrjei a cég munkavállalóinak minősülnek-e (2). Ez a szolgáltatás már több esetben váltott ki esetenként erőszakos tüntetéseket, illetve akár bírósági eljárásokat is nagyjából Európa minden részén. Csak Anglia és Észtország jogszabályai ismerik el az Uber működését, addig is, amíg megérkezik az Európai Bíróság válasza egy barcelonai és egy brüsszeli bíróság által elküldött, a szolgáltatás természetére vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre (3).

5.2.3

A közösségi finanszírozásra példa a kamatos hitelnyújtással történő finanszírozás (pl. Zopa és Auxmoney); a létrejövő vállalkozásban való részesedésért történő tőkefinanszírozás (pl. Fundedbyme és Crowdcube); az ellenszolgáltatásért történő finanszírozás (pl. Kickstarter vagy Indiegogo); végül pedig az adományozással való finanszírozás, amelyben az összeg mindenféle ellenszolgáltatás nélkül kerül átadásra.

6.1

Szokás szerint a fogalmi meghatározás menete – különösen, amikor a módszer induktív – nem lineáris: időre van szükség ahhoz, hogy a dolgok leülepedjenek és egyetértés alakuljon ki értelmezésük kapcsán. Ugyanígy van a „megosztásalapú gazdaság” fogalma kapcsán is, amelyre a közösségi hálózatokon olyan fogalmakat használnak szinonimaként, mint „szociális vagy szolidáris gazdaság”, „körforgásos gazdaság”, „funkcionális gazdaság”, „zöld”, „kék” vagy „megoldásgazdaság”, „horizontális”, „on demand, avagy lekérhető gazdaság”, „platformgazdaság”, illetve „gig gazdaság”.

6.2

Emiatt egyes szerzők inkább nem is próbálnak meg definíciót alkotni, félve attól, hogy az nem lenne megfelelően átfogó, vagy éppen ellenkezőleg, nem határolná körül megfelelő mértékben a fogalmat.

6.3

Az EGSZB véleményeiben – bár azok több alkalommal is utaltak a megosztásalapú gazdaság témájára – soha nem történt kísérlet a fogalommeghatározásra. Az RB véleménye (4) ugyanígy, annak ellenére, hogy megkísérli két fő kategória és négy forma megállapítását, nem kockáztatja meg a definícióalkotást. Végezetül az Európai Bizottság a nemrégiben közzétett, „Az egységes piac továbbfejlesztése” című közleményében (5) elsősorban a „megosztásalapú gazdaság” kifejezést használja, ám ahelyett, hogy meghatározná a fogalmat, arra szorítkozik, hogy felsorolja az egyes érdekcsoportok (fogyasztók, munkavállalók) számára jelentkező előnyöket, és kiemeli a termelékenység és a fenntarthatóság terén jelentkező hatásokat, azt ígérve, hogy 2016-ban kidolgozza a megosztásalapú gazdasághoz kapcsolódó európai fellépések menetrendjét. Az Európai Parlament a maga részéről mindeddig nem szólalt meg érdemben a témában – eltekintve a 2015. december 21-i, „A digitális egységes piaci intézkedéscsomag megvalósítása felé” című állásfoglalástól (6), néhány magas színvonalú tanulmánytól és néhány, jól meghatározott témában készült feljegyzéstől. Mindeddig azonban a fenti dokumentumok egyikében sem készült hatástanulmány a munkahelyteremtést és a növekedést illetően.

6.4

Úgy véljük, hogy ebben a témában nem kell úttörőnek lenni, mivel a fent említett számos definíció közül az egyik kapcsán láthatólag nagy egyetértés alakult ki. Botsman & Rogers meghatározását fogjuk tehát használni, amely szerint „a kihasználatlan javak vagy szolgáltatások ingyenes vagy fizetés ellenében történő, közvetlenül magánszemélyek közötti megosztásán alapuló gazdasági rendszer”, amely online platformokat használ. Igaz, hogy A politikai döntéshozatalt és a megfelelőbb szabályozást jobban segítené, ha analitikai szempontból pontosabban meghatároznák, hogy mit jelent a „megosztáson alapuló”, a „non-profit” és a „platformra támaszkodó” jelleg.

6.5

Ez a definíció elegendően széles körű ahhoz, hogy magában foglaljon olyan változatos területeket, mint a termelés, a fogyasztás, a finanszírozás (crowdfunding) vagy maga a tudás, illetve hogy lehetővé tegye a fogalom alábbi négy, némileg önálló területre történő felosztását: együttműködésen alapuló fogyasztás; együttműködésen alapuló oktatás, képzés és tudás; közösségi finanszírozás; közösségi termelés (7).

6.6

Ez a megfogalmazás lehetővé teszi olyan üzleti modellek megkülönböztetését is, amelyek azt állítják magukról, hogy a megosztáson alapuló gazdasághoz tartoznak, ám valójában egyértelműen nyereségorientált, B2C jellegű modellben működő vállalkozások. Ezt a következtetést az ilyen platformok (nem minden esetben átlátható) működési módját vizsgáló elemzésből vonhatjuk le, és találkozhatunk olyan esetekkel is, amikor valóban megosztásalapú gazdasági modellekkel van dolgunk, amelyekben a platformon keresztül létrejött kapcsolat valóban P2P jellegű, és a platform egyetlen szerepe az, hogy lehetővé tegye az egyenlő felek közötti kapcsolatfelvételt. Vannak azonban olyan példák is, amikor vállalatok P2P-platformnak tűnve olyan formában vesznek részt a tranzakcióban – jutalékot kapnak, fizetések címzettjei, kiegészítő szolgáltatásokat nyújtanak – amit nem szabadna a megosztáson alapuló gazdaság körébe tartozónak tekinteni, hanem B2C jellegű szolgáltatásnyújtásnak az azzal járó következményekkel együtt.

6.7

Másrészről ez a definíció lehetővé teszi, hogy a megosztáson alapuló gazdaság fogalmából kizárjunk bizonyos típusú tevékenységeket, amelyeket pedig egyesek ide sorolnának. Ilyen például:

7.1

Annak ellenére, hogy a jelenség egyelőre nincsen nagyon pontosan definiálva, számos tanulmány és felmérés készült mind az EU-ban, mind pedig világszerte azzal a céllal, hogy meghatározzák gazdasági súlyát.

7.2

Emiatt nyilvánvaló, hogy a közelmúltban, pontosabban pedig a válság idején és arra adandó válaszként a megosztáson alapuló gazdaság körében indított kezdeményezések száma folyamatosan nő: a www.collaborativeconsumption.com internetes oldal ezernél is többet sorol fel.

7.3

Az Európai Bizottság által használt becslések szerint a megosztásalapú gazdasághoz sorolt üzleti tevékenységek volumene 2013-ban világszinten elérte a 3,5 milliárd dollárt, ami 25 %-os éves növekedésnek felel meg. Jelenleg mintegy 20 milliárd dollárnál járhatunk. A PwC tanulmányirodájának előrejelzései 2025-ig nagyon meredek emelkedést várnak (8).

7.4

A gazdasági értékteremtés mellett a megosztásalapú gazdaság szociális és környezetvédelmi dimenziója révén segít szorosabbra fűzni a polgárok közötti szolidaritást, fellendíteni a helyi gazdaságot, munkahelyeket teremteni, észszerűsíteni a családi fogyasztást azáltal, hogy lehetővé teszi bizonyos javak közös használatát, továbbá csökkenteni az energiafelhasználást és előnyben részesíteni a felelősségteljesebb és fenntarthatóbb fogyasztást.

7.5

Az EGSZB szerint ez a fajta gazdaság „innovatív, gazdaságilag, szociálisan és ökológiai szempontból előnyös kiegészítést jelent a termelésalapú gazdaság számára” és „megoldással is szolgál a gazdasági és pénzügyi válságra” (9).

7.6

Az EGSZB ezért ismételten arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy hozzon létre egy politikai jellegű eszköztárat, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az EU szintjén és a különböző tagállamokban támogatásban részesüljön, alkalmazásra kerüljön, hitelessé váljon és bizalmat kapjon a megosztásalapú gazdaság számos formája és módozata. Jelen vélemény keretében tehát csak megismételni tudjuk azt az álláspontot, amit ezen szempontok kapcsán az EGSZB már elfogadott, és amire itt kifejezetten utalunk. Ezért úgy véljük, hogy a platformok által képviselt új kereskedelmi modellek sürgős kérdéseket vetnek fel egyebek között a nemzeti jogszabályok alkalmazása, a munkavállalói jogok biztosítása és a megfelelő adófizetés garantálása kapcsán. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzon ezekkel az aggályokkal annak érdekében, hogy valóban kézzelfoghatóvá válhassanak ezeknek az üzleti modelleknek a társadalom számára nyújtott előnyei.

7.7

Fontos emlékeztetni arra, hogy európai szinten sürgősen meg kell határozni a definíciókat, iránymutatásokat vagy irányvonalakat, mivel egyes tagállamok már egyénileg, proaktív módon megkezdték saját politikáik kialakítását, látván az európai intézmények késlekedését és nyilvánvaló bizonytalanságát.

8.1.1

Mint minden más tevékenységre, amely kapcsolatot teremt személyek és így azok sajátos, esetleg egymással ellentétes érdekei között, a megosztásalapú gazdaságra az említett érdekeket szabályozó jog rendelkezései vonatkoznak. Emiatt komolytalannak tűnik az az egyesek által elfoglalt álláspont, amely szerint a megosztásalapú gazdaságnak „jog nélkülinek” kellene lennie, amelyben a szabadságnak mindenféle korlát és akadály nélkül kell érvényesülnie, és amelynek kizárólag a bizalomra és a természetes jóságra (Rousseau „vad jóságának” mintájára) kellene alapulnia.

8.1.2

Az EGSZB folyamatosan és következetesen amellett állt ki, hogy mindenfajta gazdasági tevékenységnek a jog oltalma alá kell tartoznia; ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy ennek a szabályozásnak sok formája lehet, amelyeket harmonikus módon össze kell hangolni.

8.1.3

Különösen a legutóbbi, az ön- és a társszabályozás EU-ban betöltött szerepéről készült véleményében (10) – utalva ennek tartalmára – az EGSZB mindenekelőtt azzal érvelt, hogy „az önszabályozás és a társszabályozás olyan spontán vagy kikényszerített mechanizmus, amely a gazdasági és szociális érdekeket vagy a különféle gazdasági szereplők […] kereskedelmi viszonyait és gyakorlatait szabályozza”, így a felülről történő szabályozás (hard law) fontos kiegészítő eszközének kell tekinteni, ám semmi esetben sem alternatívájának. Az ilyenfajta szabályozások érvényességének feltétele az, hogy „jogilag kötelező érvényű és alkalmazható, kifejezett és explicit előírásokkal meg kell határozni jellemzőiket és hatáskörüket – akár nemzeti, akár uniós szinten. Ugyanakkor tiszteletben kell tartani ezen eszközök jellegzetességét, különösen a résztvevők megállapodásának önkéntességét.”

8.2.1

Valójában amint ezek a magánszemélyek közötti teljesen spontán eljárások gazdasági tevékenység formáját öltik és a felek kölcsönös jogai és kötelezettségei szerződéses jelleget kapnak, azokra nemzeti vagy európai szintű jogszabályoknak kell vonatkozniuk, amelyek jogilag behatárolják minden résztvevő jogait és kötelezettségeit.

8.2.2

Előfordul, hogy a jelenséget alkotó és a 4.7. pontban leírt kapcsolatok bonyolultsága indokolja a szereplők mozgásterét behatároló jogi keret meghatározását – különösen olyankor, amikor a tevékenység hibrid jellegű, például a freemium (ingyenes szolgáltatásnyújtás fizetős bónuszokkal) vagy a donationware (a felhasználó által meghatározott árért rendelkezésre bocsátott szoftver) esetében, amint azt a geocaching (geoláda-elrejtés és -keresés) esete is jól példázza.

8.2.3

Mivel a jelenség természetéből adódóan napjainkban egyértelműen túlnyúlik a tagállamok határain, az EU-nak a belső és integrált egységes piac érdekében meg kell határoznia az azokban az esetekben alkalmazandó jogi keretet, amikor az ilyen jellegű tevékenységek átnyúlnak országhatárokon. Ennek a keretnek a hiánya már oda vezetett, hogy különböző tagállamokban konkrét esetek (pl. az Uber) kapcsán eltérő és egymásnak ellentmondó álláspontokat alakítottak ki – hasonló módon történt nemrég az USA-ban is.

8.2.4

Az említett jogi keret elsősorban az alábbi kiemelt területekre vonatkozik:

8.3.1

Az EU szintjén – amely a jelen vélemény szempontjából az egyetlen fontos szint – az EGSZB szerint az intézményeknek, és kezdeményezési hatásköréből adódóan legelőször is az Európai Bizottságnak, de ugyanígy a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is célul kell kitűznie, hogy sürgősen kiemelt figyelmet fordítson egy olyan szabályozási keret elfogadására, amely pontosan meghatározza alkalmazási körét és azokat a paramétereket, amelyek mellett az ilyen jellegű tevékenységet folytatni kell. Az eszközöket bizonyára hozzá kell igazítani a megosztásalapú gazdaság különféle típusaihoz.

8.3.2

Ebben a keretben ki kell emelkedniük a közérdek és a közrend közös elveinek, amelyeket kötelezően teljesítendőnek kell tekinteni az ilyen, és különösen a 8.2.4. pontban vázolt gazdasági tevékenységi formák szereplőinek részéről.

8.3.3

Ám, amint azt az EGSZB mindig is mondta, ezzel párhuzamosan létezik egy terület, amelyet az ön- és társszabályozásra kellene hagyni; úgy tűnik, hogy itt példaértékű esetét látjuk annak, amit egyesek „közös szabályozás” néven illetnek, amint azzal a közelmúltban a londoni Royal Society for the encouragement of Arts, Manufactures and Commerce (RSA HOUSE) vagy a Sharing Economy UK (SEUK) (12) által kidolgozott magatartási kódex is egyetértett.

8.4.1

Az EGSZB mindig is úgy vélte, hogy nem az EU intézményeinek vagy a nemzeti hatóságoknak kellene meghatározniuk az önszabályozási kódexek tartalmát, hanem azokat teljes mértékben a felekre kellene bízni, amennyiben azoknak nem célja a felek egymásra nézve kölcsönösen kötelező elismerése.

8.4.2

Amikor azonban az említett megállapodások törekszenek arra, hogy „az adott jogrenden belüli kiegészítő szabályozási eszközként” legyenek elismerve, az EGSZB – már az említett véleményében is – úgy vélte, hogy az EU oldaláról „egyértelműen rendelkezni kell az elismerésük paramétereiről, az alkalmazást szabályozó elvekről és […] korlátaikról”. Ez az elv teljes mértékben alkalmazandó a megosztáson alapuló gazdaság esetére: az nem lehet alóla kivétel.

8.4.3

Az EGSZB sajnálja, hogy a Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság között létrejött, 2016. április 13-án elfogadott új intézményközi megállapodásban az érintett intézmények nem javították ki azt, amit az EGSZB az említett, az ön- és társszabályozásról készült véleményében az előző megállapodásban szereplő, ehhez a témához kapcsolódó elemekre vonatkozóan ajánlott. Az EGSZB sajnálja, hogy a szabályozás javítását célzó intézkedéscsomagról szóló közleményben, eltekintve néhány elszórt utalástól az iránymutatások és az eszköztár elemei között, ezt a témát mindössze homályosan említik meg egy lábjegyzetben, ahol utalnak az ön- és társszabályozás jobb alkalmazásának elveire és a CoP platformra.

8.4.4

Ha azonban van olyan terület, ahol a fent említett paraméterek meghatározására nagyobb szükség van a hitelesség és a felhasználói bizalom érdekében, az kétségtelenül a megosztásalapú gazdaság témája, amely sokat nyerhetne azzal, ha szilárd struktúrát és felelős ön- és társszabályozási keretet kapna európai szinten.

8.4.5

Az EGSZB ezért nagy érdeklődéssel várja a megosztásalapú gazdaságra vonatkozó európai stratégiát, és már most arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy ne hagyja figyelmen kívül egyrészt az ilyenfajta tevékenységek szabályozási aspektusait, másrészt pedig az ön- és a társszabályozás által azokban betöltendő szerepet.

19.8.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 303/45

Előadó:

Denis MEYNENT

1.1

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a REFIT (1) program elsődleges célja az uniós jogszabályok minőségének és hatékonyságának javítása, valamint egyszerű, érthető és koherens szabályozások kidolgozása, mégpedig a kitűzött stratégiai célok megkérdőjelezése, valamint a polgárok, a fogyasztók, a munkavállalók és a társadalmi párbeszéd vagy a környezet védelmének kárára történő eljárás nélkül.

1.2

Az uniós szabályozás lényeges integrációs tényező, amely nem jelent csökkentendő terhet vagy költséget. Éppen ellenkezőleg: amennyiben arányos, valamennyi uniós szereplő és polgár számára fontos záloga a védelemnek, a támogatásnak és a jogbiztonságnak.

1.3

Az összes jogalkotási javaslat hatásvizsgálatát bele kell foglalni, és a gazdasági, szociális és környezeti, valamint a kkv-kat érintő vetületeket fontosságuknak megfelelően kell kezelni. Az EGSZB reméli, hogy a Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság meg tud állapodni egymással a hatásvizsgálat közös módszertanáról, amelyből az EGSZB és a Régiók Bizottsága is meríthet.

1.4

A nyilvános konzultációs eljárásnak, csakúgy mint a szakértőkkel és a részes felekkel folytatott konzultációnak a lehető legnyitottabbnak kell lennie, de nem helyettesítheti a szociális partnerekkel és az EGSZB-vel folytatott konzultációkat.

1.5

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy ütemtervébe foglalja bele a REFIT programhoz tartozó intézkedések becsült fő költségeinek és hasznának éves mennyiségi és minőségi értékelését, beleértve a foglalkoztatás, a szociális és környezetvédelem, valamint a fogyasztóvédelem szintjét és minőségét is.

1.6

A döntéshozatali folyamatnak minél zökkenőmentesebbnek és megfelelőbbnek kell maradnia. A megalapozottság ellenőrzése céljából létrehozott szervek és szűrők nem befolyásolhatják a politikai döntést, amelynek szuverénnek kell maradnia. E tekintetben küzdeni kell a döntéshozatali folyamat bürokratizálódása ellen.

1.7

Az EGSZB tudomásul veszi a REFIT-platform létrehozását, melyet azzal bíztak meg, hogy járuljon hozzá a hatékonyabb jogalkotáshoz és az adminisztratív szabályok egyszerűsítéséhez. Hangsúlyozza, hogy e platformnak bizonyos számú téma vizsgálatára kell szorítkoznia, és nem helyettesítheti a társjogalkotókat vagy az EGSZB-vel folytatandó kötelező konzultációkat – mivel a munkája más jellegű –, valamint a szerződésekben meghatározott szociális partnereket sem. Kéri az Európai Bizottságot, hogy tegye nyilvánossá a platformnak címzett javaslatok előzetes válogatásának kritériumait, gondoskodjon ezek egyensúlyáról, valamint egyértelműen jelezze a platform által megfogalmazott javaslatok figyelembevételét úgy, hogy azok hatása nyomon követhető legyen.

1.8

A REFIT-platform reprezentativitását illetően az EGSZB úgy véli, hogy ha még két helyet kapna, akkor megbízatását maradéktalanul tiszteletben tartva tudná képviselni az egész civil társadalmat. Ezenkívül az EGSZB hiányolja a mikrovállalkozások és kkv-k páneurópai képviseletét a platform „részes felek csoportjából”, és kéri ennek mielőbbi orvoslását.

1.9

Az EGSZB, amely közvetlen helyi szintű kapcsolatokkal és sok tagállami szervezetből álló kiterjedt hálózattal rendelkezik és számíthat tagjainak szakértelmére, megfelelő helyzetben van ahhoz, hogy jelentősen hozzá tudjon járulni az uniós szinten végzett hatásvizsgálatokhoz. Az EGSZB az utólagos minőségi értékeléseket kívánja előnyben részesíteni, amelyek segítségével meghatározható egy jogalkotási beavatkozás vagy egy uniós szakpolitika pontos hatása, és értelmezhetőek az uniós gazdasági és szociális partnerek tapasztalatai, nézetei.

1.10

Bizonyos irányelvek nemzeti jogba történő átültetése esetén az EGSZB külön hozzá kíván járulni az Európai Parlamentnek az uniós jogszabályok tagállamok általi végrehajtásáról szóló éves jelentésről szóló saját kezdeményezésű jelentéséhez, az átültetés során a tagállamok által hozzáadott értékre összpontosítva.

1.11

Az EGSZB kéri, hogy a REFIT program egy két irányban működő gyakorlat legyen, vagyis ne ítélje meg előre, hogy milyen legyen a szabályozás irányultsága: egy jogalkotási aktus jóváhagyása, kibővítése, kiegészítése, módosítása vagy törlése.

1.12

Az EGSZB nem tudja vállalni olyan célkitűzések végrehajtását, amelyek az EU vívmányainak mennyiségi alapú csökkentését célozzák a szociális és a környezetvédelemre, a fogyasztók védelmére gyakorolt valamennyi hatás előzetes felmérése nélkül.

1.13

Az EGSZB támogatja, hogy az EU politikai ciklusa keretében készüljön szigorúbb utólagos értékelés az EU-s szabályozás hatásairól, elsősorban az eredeti jogalkotási javaslathoz csatolt hatásvizsgálatban jelzett, a növekedésre és a foglalkoztatásra vonatkozóan várt hatásokat illetően. Az utólagos elemzéseket többoldalúan, a nemzeti jogba való átültetés határidejét követően, észszerű idő elteltével kellene elvégezni.

2.1

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a jogalkotás lényeges a szerződés célkitűzéseinek eléréséhez, valamint a polgárok, a vállalkozások és a munkavállalók javát szolgáló intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés feltételeinek megteremtése érdekében (2). A szabályozás hozzájárul a jólét javításához, az általános érdek és az alapvető jogok védelméhez, a szociális védelem és a környezetvédelem magas szintjének elősegítéséhez, valamint a jogbiztonság és a jogi kiszámíthatóság biztosításához is. Célja többek között a versenytorzulás és a szociális dömping megakadályozása.

2.2

Az EGSZB ugyanakkor üdvözli, hogy Timmermans alelnök több alkalommal is emlékeztetett arra, hogy a REFIT program nem vezethet az EU vívmányainak a leépítéséhez, és nem járhat a szociális védelem, a környezetvédelem és az alapvető jogok védelmének a csökkenésével (3).

2.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a szabályozás adminisztratív költségeket és terheket generál, amelyek magasnak vagy szükségtelennek bizonyulhatnak, de a polgárok, a vállalkozások és a hatóságok számára lényeges előnyökkel is járhat. Emlékeztet arra, hogy az intelligens szabályozás mindig a tényleges hozzáadott érték elérésére törekszik. Ahol csak lehetséges, az uniós szabályoknak meg kell szüntetniük a terheket ahelyett, hogy továbbiakat hoznának létre.

2.4

Az EGSZB úgy véli, hogy „a jogalkotás minőségének javítása” során a legmegfelelőbb választ kell preferálni az EU belső piacának fejlesztése érdekében: célzott harmonizáció, a nem harmonizált területeken a kölcsönös elismerés elvének megfelelő alkalmazása, társszabályozás, önszabályozás és normák meghatározása. Az EGSZB e tekintetben emlékeztet arra, hogy a jogszabályok célzott és intelligens összehangolása hozzájárul a belső piac megfelelő működése előtt álló akadályok leküzdéséhez. A 28 nemzeti joganyag harmonizációja az uniós vállalkozások és polgárok számára a szabályozási és adminisztrációs terhek jelentős egyszerűsítését és csökkentését jelenti.

2.5

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a REFIT program elsődleges célja az uniós jogszabályok minőségének és hatékonyságának javítása, valamint egyszerű, érthető és koherens szabályozások kidolgozása, mégpedig a kitűzött stratégiai célok megkérdőjelezése, valamint a polgárok, a fogyasztók, a munkavállalók és a társadalmi párbeszéd vagy a környezet védelmének kárára történő eljárás nélkül.

2.6

Az EGSZB ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy elengedhetetlennek tartja, hogy az adott jogszabályok és az azokhoz kapcsolódó terhek észszerűek legyenek, a hozadékuk végül nagyobb legyen, mint az általuk generált költségek, és hogy a jogszabályok arányosak legyenek és kellő jogbiztonságot garantáljanak.

2.7.1

Az EGSZB tudomásul veszi a három intézmény közötti, „A jogalkotás minőségének javítása” című megállapodás 2016. április 13-i aláírását.

2.7.2

Az EGSZB elsősorban annak örül, hogy a három intézmény elismerte, hogy a hatásvizsgálati rendszer egy olyan eszköz, amelynek feladata a három intézmény tájékozott döntéshozatalhoz való hozzásegítése, és amely nem helyettesíti a politikai döntéseket (4).

2.7.3

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság az integrált, kiegyensúlyozott és pluralista hatásvizsgálataiba alternatív megoldásokat is felvesz, amelyek az európai szintű fellépés hiányának költségeit és a különböző lehetőségek versenyképességre gyakorolt hatásait, továbbá a javaslatok kkv-kra és mikrovállalkozásokra kifejtett hatását, a digitális és területi kérdéseket is érintik (5).

2.7.4

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság saját kezdeményezésére vagy az Európai Parlament, illetve a Tanács kérésére kiegészítheti a hatásvizsgálatát, azonban sajnálja, hogy az egyes intézmények egyedül határozzák meg a vizsgálattal kapcsolatos munkák szervezési módját. Az EGSZB reméli, hogy a három intézmény meg tud állapodni egymással a hatásvizsgálat közös módszertanáról, amelyből az EGSZB és a Régiók Bizottsága is meríthet saját módosításaihoz.

2.7.5

Az EGSZB azt a nézetet vallja, hogy a hatásvizsgálatokat az uniós intézményeken belül kell elvégezni. Ugyanakkor amennyiben meghatározott okokból magánszakértők igénybevételét tervezik, az EGSZB kitart a következők mellett:

2.8.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a részes felekkel és a szakértőkkel folytatott konzultáció nem helyettesítheti sem a szociális partnerekkel, az EGSZB-vel és a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt, akik a jogalkotási folyamat pontosan meghatározott pontjain az EUMSZ által szabályozott határokon belül járnak el, sem pedig a nemzeti szinten végzett konzultációkat, melyeknek a szociális partnerek megerősített részvételére kell alapulniuk. Hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen a részes felek megfelelő feltérképezése a szereplők megfelelő képviseletéhez és a minőségi konzultációs eljáráshoz, és kéri az Európai Bizottságot, hogy e feladatnál támaszkodjon az átláthatósági nyilvántartásra.

2.8.2

Az EGSZB kéri, hogy a konzultáció a civil társadalommal folytatott strukturált párbeszéd (EUSZ 11. cikk (2) bekezdés), illetve a különleges keretek között folytatott konzultációk sérelme nélkül történjen, ilyen például a szociális párbeszéd keretében a szociális partnerekkel (munkáltatói szervezetekkel és szakszervezetekkel) folytatott konzultáció (EUMSZ 154. cikk), vagy a tanácsadó szervekkel, pl. az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal folytatott konzultáció (EUMSZ 304. cikk).

2.8.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy megfelelő földrajzi és célcsoportonkénti megoszlást kell biztosítani a „részes felek feltérképezésénél”, megkülönböztetett figyelmet fordítva az alulképviselt csoportokra. A konzultáció kérdéseire adott válaszok elemzésekor súlyozási mechanizmust kell alkalmazni (6).

2.9.1

Az EGSZB tudomásul veszi a REFIT program általános célkitűzéseit, amelyeket az Európai Bizottság alakított ki, és felhívja a figyelmet azokra a véleményeire (7), amelyek „A jogalkotás minőségének javítása” programmal és az „intelligens szabályozással” foglalkoznak. Az EGSZB megítélése szerint az intelligens szabályozás nem mentesít a polgárok, a fogyasztók és a munkavállalók védelmére vonatkozó szabályozás, a férfiak és a nők közötti egyenlőségre vonatkozó normák vagy a környezetvédelmi előírások betartása alól, és nem hathat a javítások megakadályozásának irányába. Tiszteletben kell tartania a belső piac szociális vetületét is, a szerződésben foglaltaknak megfelelően, elsősorban az európai szociális párbeszéd keretében tárgyalt megállapodások átültetése szintjén.

2.9.2

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság a végrehajtási folyamat és a végrehajtás optimális nyomon követésének biztosítását szolgáló eszközök minőségének a javítására törekszik.

2.9.3

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy ütemtervébe foglalja bele a REFIT programhoz tartozó intézkedések becsült fő költségeinek és hasznának éves mennyiségi és minőségi értékelését, beleértve a foglalkoztatás, a szociális és környezetvédelem, valamint a fogyasztóvédelem szintjét és minőségét is.

2.9.4

Az EGSZB megjegyzi, hogy a minőségi jogalkotásnak nem lehet és nem is szabad helyettesítenie a politikai döntéseket.

2.10.1

Az EGSZB tudomásul veszi a REFIT-platform létrehozását, amelyben részt vesz, és amelynek célja a felesleges adminisztratív és szabályozási terhek csökkentésére és az uniós jogszabályok tagállami alkalmazásának megkönnyítésére irányuló javaslatok elemzése. Megjegyzi, hogy a platform hatásköréből kizárták a szociális párbeszéddel és a szociális partnerek hatásköreivel kapcsolatos területeket.

2.10.2

Az EGSZB ugyanakkor megjegyzi, hogy a platformnak:

2.10.3

Az EGSZB reméli továbbá, hogy a platform:

2.10.4

Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy e platform résztvevőinek magas száma, a résztvevők igen eltérő jellege (tagállamok, szociális partnerek, nem kormányzati szervezetek, a civil társadalom tagjai), a napirendre tűzött témák nagyon széles köre, valamint az ülések korlátozott gyakorisága jellegüknél fogva nem generálnak elmélyített vitákat a platform napirendjére vett javaslatokról.

2.11.1

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy annak ellenére, hogy a Szerződésekkel létrehozott intézmény, amely az EU sokféleségét hivatott képviselni, a platformban csupán egyetlen helyet kapott, és a munkákban a három csoportja rotációs alapon vesz részt.

2.11.2

Ezért úgy véli, hogy ha két további helyet kapna, akkor tiszteletben lehetne tartani az intézmény háromoldalú jellegét és megbízatását, és így tükrözhetné az általa képviselt civil társadalmat.

2.11.3

Az EGSZB megállapítja, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k páneurópai képviselete nincs jelen a platform „részes felek csoportjában” és kéri ennek mielőbbi orvoslását.

2.12.1

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy:

3.1.1

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy teljes jogú intézményi partnerként kell rá tekinteni, nem pedig sokrétű, sokféle és ellentétes érdekű részes felekből álló alkategóriaként.

3.1.2

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy mivel közvetlen helyi szintű kapcsolatokkal és sok tagállami szervezetből álló kiterjedt hálózattal rendelkezik, és számíthat tagjainak szakértelmére, megfelelő helyzetben van ahhoz, hogy jelentősen hozzá tudjon járulni ehhez a hatásvizsgálathoz.

3.1.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy ez az értékelési tevékenység jellegénél fogva javítani fogja a civil társadalom különböző szervezeteivel fenntartott kapcsolatait, és tovább erősítheti majd az intézmények és a civil társadalom között betöltött hídszerepet.

3.1.4

Az EGSZB pontosítani kívánja, hogy az általa végzendő értékelés a politikára vonatkozó ajánlások formájában ölt majd testet, és ezek az ajánlások rámutatnak majd a vizsgált politikának a civil társadalomra gyakorolt fő hatásaira és jobb eljárást javasolnak a jövőre nézve.

3.1.5

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az utólagos minőségi értékeléseket fogja előnyben részesíteni, amelyek segítségével meghatározható egy jogalkotási beavatkozás vagy egy uniós szakpolitika pontos hatása, és értelmezhetőek az uniós gazdasági és társadalmi partnerek tapasztalatai, nézetei.

3.1.6

Az EGSZB azon a véleményen van, hogy az Európai Bizottság és a Parlament által az EGSZB hozzájárulásával készített utólagos értékeléseket kell majd alapul venni a jogalkotási módosításokhoz vagy az új jogszabályokhoz, amelyekkel kapcsolatban kikérik az EGSZB véleményét.

3.1.7

Az EGSZB üdvözli, hogy így teljes mértékben bekapcsolódhat a jogalkotási ciklusba, és számos lehetőséghez jut, amelyek révén hozzájárulhat a jövőbeli uniós szakpolitikai stratégiák meghatározásához.

3.2.1

Az irányelvek nemzeti jogba történő átültetése során a tagállamok esetenként olyan elemeket is hozzáadnak a jogszabályokhoz, amelyek semmilyen módon nem kapcsolódnak az érintett uniós jogszabályokhoz. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy egy vagy több átültetési aktussal vagy azokra vonatkozó dokumentumokkal külön fel kellene hívni a figyelmet az ilyen kiegészítésekre (8). Ezzel összefüggésben az EGSZB úgy véli, hogy a „gold-plating” kifejezést, amely a „túlszabályozásra” utal, nem szabadna használni, mivel az megbélyegez bizonyos nemzeti gyakorlatokat és kizárja a differenciált és rugalmas megközelítést.

3.2.2

Az EGSZB úgy véli, hogy minimális harmonizáció esetén a tagállamoknak meg kell hagyni a lehetőséget arra, hogy saját belső jogukban olyan rendelkezéseket írjanak elő, amelyek célja a foglalkoztatás elősegítése, az élet- és munkakörülmények javítása, a megfelelő szociális védelem, a magas és fenntartható foglalkoztatási szint, a kirekesztés elleni küzdelem (9), a kkv-k támogatása és fejlesztése, továbbá az emberi egészség vagy a fogyasztók védelmének magas szintje (10) és a környezetvédelem (11), szükségtelen szabályozási és adminisztratív akadályok létrehozása nélkül. Ezért véleménye szerint amikor csak lehetséges, a rendeleteket kell előnyben részesíteni az irányelvekkel szemben.

3.2.3

Az EGSZB megállapítja, hogy a jogalkotási javaslatokban szereplő, maximális harmonizációra irányuló törekvések igen gyakran az eltérések és mentességek széles köréhez vezetnek, ez pedig a belső piac működésének újabb akadályait hozza létre és „legitimálja”.

3.2.4

Az EGSZB úgy véli, hogy hasznos szerepet tölthet be közvetítőként a jogalkotók és az uniós jogszabályok használói között, és speciális módon járulhat hozzá az Európai Parlamentnek az uniós jogszabályok tagállamok általi végrehajtásáról szóló éves jelentésről szóló saját kezdeményezésű jelentéséhez, az átültetés során a tagállamok által hozzáadott értékre összpontosítva, és e tekintetben úgy véli, hogy az egységes piac megfigyelőközpontja által készített, „A szolgáltatási irányelv hatása az építőiparra” című tanulmány (12), valamint a munkaerőpiac megfigyelőközpontja által a fiatalok munkanélküliségéről készített tanulmány (13), mely csupán két példa, metodológiai szempontból hasznosnak bizonyulhat.

3.3.1

Az EGSZB kéri, hogy a REFIT program egy két irányban működő gyakorlat legyen, vagyis ne ítélje meg előre, hogy milyen legyen a szabályozás irányultsága: egy jogalkotási aktus kibővítése, kiegészítése, módosítása vagy törlése.

3.3.2

Az EGSZB egyetért azzal, hogy az Európai Bizottság folyamatosan világítsa át és értékelje újra az uniós vívmányokat, mindenekelőtt az EU jogalkotási és nem jogalkotási aktusainak helytállóságát és hozzáadott értékét vizsgálva.

3.3.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a hatásvizsgálatok integrált és holisztikus jellege alapvető, és hogy az Európai Bizottságnak nem csupán a versenyképesség vetületére kell összpontosítania; véleménye szerint megfelelően figyelembe kell venni az EU fellépésének hozzáadott értékét és a költség-haszon elemzésben valamennyi vetületet vizsgálni kellene, a cselekvés hiányának a költségeit is beleértve.

3.3.4.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a hatásvizsgálati kritériumok megsokszorozódása nem vezethet oda, hogy az Európai Bizottság nem tesz semmit, vagy elutasítja a kezdeményezést azzal az indokkal, hogy egy vagy több kritérium nem teljesül. Ezért úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak egymás között súlyoznia kell a kritériumokat, és megítélése szerint a kritériumok nagy száma nem eredményezheti a döntéshozatali folyamat bürokratizálódását és a jogalkotás elmaradását.

3.3.4.2

Az EGSZB megkülönböztetett figyelmet fordít a „Gondolkozz előbb kicsiben!” („Think Small First”) elvre és a kkv-tesztre, melyekkel különösen az európai kisvállalkozói intézkedéscsomagról írt véleményében (14) foglalkozott, de úgy véli, hogy nem volna szerencsés a mikrovállalkozásoknak általános mentességeket adni, és jogalkotási javaslatokról lévén szó, tanácsosabb volna egy aprólékos hatásvizsgálat alapján, eseti alapon külön-külön megközelítést elfogadni.

3.3.4.3

Az EGSZB egyetért azzal, hogy az európai bizottsági javaslatokat tényeken alapuló („evidence-based”), szigorú hatásvizsgálatok kísérjék, de hangsúlyozza, hogy a mérlegelés joga az uniós jogalkotót illeti meg – bizonyos mértékű egyensúlyt biztosítva egyik részről az egészségvédelem, a környezetvédelem és a fogyasztók védelme, másik részről a szereplők gazdasági érdekei között – a szerződésben rá bízott azon célkitűzés megvalósítása során, mely szerint magas szintű egészségvédelmet és környezetvédelmet kell biztosítani (15).

3.3.4.4

Az EGSZB megállapítja, hogy e feladat kiterjedhet a szabályozási és adminisztratív terhek mennyiségi felmérésére is, amennyiben az:

3.3.4.5

Az EGSZB nem tudja vállalni olyan célkitűzések végrehajtását, amelyek az EU vívmányainak mennyiségi alapú csökkentését célozzák a szociális és a környezetvédelemre, a fogyasztók védelmére gyakorolt valamennyi hatás előzetes felmérése nélkül.

3.3.4.6

Az együttes költségek értékelése kapcsán az EGSZB rámutat, hogy amikor az Európai Bizottság egy uniós jogszabálytervezet előzetes vagy utólagos hatásvizsgálatát elvégzi, figyelembe kell vennie, hogy ezek az új költségek hozzáadódnak a szabályok betartásának és végrehajtásának már létező költségeihez. Az EGSZB elfogadja, hogy az együttes költségek értékelésénél egy adott ágazatra vonatkozó jogalkotást terhelő pénzügyi költségek kiszámítására törekszenek, de megjegyzi, hogy e vizsgálat sem részlegesen, sem teljes egészében nem mentesítheti az ágazatot.

3.3.5.1

Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az eljárással kapcsolatos vitára egyre korábban kerül sor, azaz még azelőtt, hogy a társjogalkotók és a szociális partnerek léphetnének, ami azzal a veszéllyel jár, hogy megfosztják őket a vita lehetőségétől, mivel arra már korábban sor került nélkülük.

3.3.6.1

Az EGSZB úgy véli, hogy az utólagos értékelések legalább olyan fontosak, mint az előzetes értékelések; kéri az Európai Bizottságot, hogy erre vonatkozóan terjesszen elő metodológiai útmutatót a fenntartható fejlődés kritériumairól.

3.3.6.2

Az EGSZB támogatja, hogy az EU politikai ciklusa keretében készüljön szigorúbb utólagos értékelés az uniós szabályozás hatásairól, elsősorban az eredeti jogalkotási javaslathoz csatolt hatásvizsgálatban jelzett, a növekedésre és a foglalkoztatásra vonatkozóan várt hatásokat illetően.

3.3.6.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az utólagos elemzéseket többoldalúan, a nemzeti jogba való átültetés határidejét követően, észszerű idő elteltével kellene elvégezni.

3.3.6.4

Az EGSZB úgy véli, hogy az utólagos értékelések fontos elemzési eszközök, és az értékelésekből levont következtetések közvetlenül felhasználhatók egy jogalkotási aktus felülvizsgálatát célzó esetleges hatásvizsgálathoz.

19.8.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 303/54

Előadó:

Kathleen WALKER SHAW

1.1

A munka és a foglalkoztatási viszonyok jellege igen gyorsan változik. Az EU számára abban áll a kihívás, hogy az innovációt, a technológiai fejlődést és a kreativitást oly módon ösztönözze, hogy pozitív eredményeket hozzon létre egy fenntartható és versenyképes szociális piacgazdaság érdekében. Fel kell mérni ezen fejlemények munkaerőpiacra és normákra, a gazdaságra, az adózási és társadalombiztosítási rendszerekre és a tisztességes bérekre gyakorolt hatását. A megoldandó legfontosabb kihívások közé tartozik az azonos versenyfeltételek és a tisztességes digitális gazdaság létrehozása a munkavállalók és bármely méretű és ágazatbeli vállalatok számára, valamint a digitális készségek fejlesztése. Európának és a szociális partnereknek kulcsfontosságú szerepet kell vállalniuk annak biztosításában, hogy ez a folyamat kedvező, méltányos és fenntartható eredményekhez vezessen, valamint hogy a jogok és a védelem terén fennálló szürke területeket megfelelően kezeljék.

1.2

Az EGSZB prioritásnak tekinti az egész EU-ban a szociális jóléti rendszerek minőségének és pénzügyi fenntarthatóságának védelmét, és javasolja, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok a szociális partnerekkel is konzultálva kutassák fel a legjobb gyakorlatokat, olyan szociális jóléti modellek kidolgozásának alapjaként, amelyek a foglalkoztatás rugalmasabb formáira is kiterjednek, a teljes munkaerő számára biztosítva a megfelelő szintű szociális védelmet, beleértve a hagyományos jóléti rendszereken kívül eső független munkavállalókat is. Erre tekintettel kell lenni a szociális jogok uniós pillérjének kidolgozása során. Üdvözöljük, hogy az EGSZB egy külön véleményben vizsgálja ezt a kérdést.

1.3

Az EGSZB e fejlemények készségekre gyakorolt hatásának további elemzését javasolja, valamint annak felmérését, hogy milyen egész életen át tartó tanulási, átképzési és továbbképzési lehetőségek érhetők el az ezekben az új viszonyokban foglalkoztatott munkavállalók számára, hogy elkerüljék ezen innovációk bármely, szakképzettség elvesztésére irányuló hatását vagy a képesítésekre gyakorolt negatív hatást, és jobb foglalkoztatási lehetőségeket biztosítsanak. A digitális készségek mindenki számára történő ösztönzésének és fejlesztésének prioritást kell jelentenie az EU-ban.

1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy uniós szinten további adatok és elemzések szükségesek a közösségi kiszervezés keretében történő foglalkoztatás mértékére, az így foglalkoztatott munkavállalók jellemzőire, az olyan új foglalkoztatási formákra, mint a munkaidőt nem rögzítő és „igény szerinti” szerződések, valamint új foglalkozások, a polgári jogi szerződésekre, a „platformgazdaság” méretére, az annak működési terepét jelentő ágazatokra és EU-n belüli földrajzi eloszlására vonatkozóan. Ez segíteni fog a vállalkozások és munkavállalók ezen foglalkoztatási formák alkalmazásával kapcsolatos igényeit felmérni.

1.5

Az ezen fejleményekről készült statisztikai adatokat folyamatosabb jelleggel kell gyűjteni az európai munkaerő-felmérésekben és adott esetben a legjobb gyakorlatokat azonosító munkaerő-piaci jelentésekben. Ez lehetővé teszi a foglalkoztatási viszonyok és a munka új formáinak munkaerőpiacra és gazdaságra gyakorolt hatásainak megfigyelését és a fenntartható minőségi munkahelyek létrehozásához és a növekedéshez való hozzájárulásuk felmérését az uniós foglalkoztatáspolitika fejlesztése érdekében, beleértve az európai szemesztert és az Európa 2020 stratégiát. Ezt a kutatást a „Horizont 2020”-nak és egyéb releváns uniós pénzügyi kereteknek kell finanszírozniuk.

1.6

Az új munkavégzési formák egész életre gyakorolt hatásainak megállapításához és az életpálya során végzett munka fenntarthatóságára gyakorolt hatásaikról longitudinális adatok is szükségesek (1). Azt is fontos meghatározni, hogy ezek milyen mértékben függenek a nemektől vagy kapcsolódnak egyéb demográfiai változókhoz (mint a kor, a fogyatékosság, az etnikai hovatartozás és a migráns státusz).

1.7

Sürgősen tisztázni kell az új munkaerő-piaci közvetítők, pl. az online platformok jogi helyzetét annak érdekében, hogy azonosíthatók legyenek a hivatalos statisztikákban, hogy nyomon követhető legyen növekedésük, és meg lehessen állapítani, mely normák, kötelezettségek, felelősségek és működési szabályok vonatkoznak rájuk, és mely szabályozó szervek felelősek a felügyeletért és a végrehajtásért, elismerve ugyanakkor azt, hogy ezek a platformok az innováció, a munkalehetőségek és a gazdasági növekedés forrását jelenthetik.

1.8

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság jelenleg konzultál az írásos nyilatkozatról szóló irányelvről (2), és feltételezi, hogy a foglalkoztatási viszonyok új formáinak kezelése szerepelni fog a javaslatokban, ha az Európai Bizottság e jogszabály felülvizsgálata mellett dönt. Különösen reméli, hogy pontosításokat tesznek majd az új foglalkoztatási és munkaformák tekintetében, figyelembe véve ugyanakkor a kkv-k szükségleteit is. Fontolóra lehetne venni azt is, hogy az irányelv hatálya kiterjedjen a „munkavállalókra”; az írásos nyilatkozatok első naptól való biztosítására; és a minimális óraszám megállapítására a munkaidőt nem rögzítő szerződések megszüntetése céljából.

1.9

Az EGSZB javasolja, hogy az online platformokkal, a közösségi kiszervezésekkel, a gazdaságilag függő önálló vállalkozókkal és az önfoglalkoztatás egyéb új formáival kapcsolatban foglalkozni kell a közvetítő tevékenységének szabályozásával, a balesetek, károk és szolgáltatási hibák esetén fennálló felelősséggel kapcsolatos kérdéseket, hogy megvédjék a munkavállalókat, a fogyasztókat és a lakosságot. Tisztázni kell a munkahelyi biztonság- és egészségvédelemre vonatkozó meglévő EU-szabályozások alkalmazhatóságát ezen új foglalkoztatási formákra vonatkozóan, az ezen szabályozások megsértésének kezelésével kapcsolatos eljárásokat, a felügyelettel és a munkavállalói, fogyasztói és lakossági felelősségbiztosítással kapcsolatos kötelezettségeket.

1.10

A munkaügyi felügyeleteknek egyértelmű szerepet kell biztosítani arra, hogy a nemzeti gyakorlatnak megfelelő saját hatáskörükben foglalkozzanak ezekkel a foglalkoztatási formákkal, és felügyelőiket megfelelő erőforrásokkal, kompetenciákkal és képzéssel kell ellátni. A szakszervezetekkel, fogyasztói vagy egyéb képviseleti szervezetekkel való partnerségek létrehozása hasznos lehet a nagyközönség aggályainak kezelése és a jogorvoslat terén. Ennek a folyamatnak fontos része a bevált gyakorlatok cseréje.

1.11

Elemezni kell továbbá az érintett ágazatokban a kollektív tárgyalások érvényességi területére gyakorolt hatást, tekintettel arra, hogy számos munkavállaló kerülhet a kollektív tárgyalási rendszereken és a szakszervezeti képviseleten kívül. Az EGSZB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy ahol a munkavállalókat önálló vállalkozónak tekintik, a szabad egyesülésre való joguk kérdéses lehet, ha egyesülésük kartellalkotásnak tekinthető, így fennáll annak veszélye, hogy ellentétbe kerülnek a versenyellenes gyakorlatra vonatkozó EU-szabályokkal. Ezeket az aggodalmakat, amelyek alááshatják ezt az alapvető jogot, kezelni és orvosolni kell. Iránymutatás szükséges az alkalmazotti jellegű helyzetben lévő, önálló vállalkozóként működő munkavállalók esetén a versenyjogi szabályok alkalmazására vonatkozóan. Ebben a kontextusban inkább az ILO értelmezése szerinti „munkavállaló”, nem pedig a szűkebben meghatározott „alkalmazott” segítheti annak jobb megértését, hogy a munkahelyen hogyan érvényesülnek az alapvető elvek és jogok (3), melyek gyakorlását nem akadályozhatják az EU versenyjogi szabályai.

1.12

Az EGSZB kéri, hogy vizsgálják meg a közösségi kiszervezés és az új munka- és foglalkoztatási formák keretében dolgozó munkavállalók szerződéses státuszát, valamint a munkaközvetítők kötelezettségeit, figyelembe véve azt, hogy az ilyen munkavállalók mennyire képesek tárgyalásra és döntéshozatalra a fizetést, munkaidőt és -körülményeket, szabadságot, nyugdíjakat, anyasági jogokat, munkáltató által fizetett egészségbiztosítást és egyéb munkavállalói jogokat illetően, valamint az általuk előállított szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok védelmére. Iránymutatások szükségesek a foglalkoztatási státuszhoz kapcsolódó, az adózás és a társadalombiztosítás terén fennálló esetleges szürke zónák tisztázása érdekében is.

1.13

Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság, az OECD és az ILO működjön együtt a szociális partnerekkel a tisztességes munkakörülményekre és az online munkavállalók, valamint más újfajta foglalkoztatási kapcsolatban dolgozó munkavállalók védelmére vonatkozó megfelelő rendelkezések kidolgozása érdekében. Az EGSZB úgy véli, hogy egy uniós szintű megközelítés kidolgozása hasznos lehet, megjegyzi ugyanakkor, hogy a legtöbb intézkedést nemzeti, ágazati vagy munkahelyi szinten kell meghozni.

1.14

Amint az európai szociális partnerek jelezték, fontos, hogy az Európai Bizottság olyan módon tervezze meg foglalkoztatáspolitikai menetrendjét, hogy az alátámassza gazdaságaink és munkaerőpiacaink digitális átalakulását. Ugyanakkor célként kell kitűznie azt is, hogy gazdaságaink digitalizációja a lehető legtöbb minőségi munkalehetőséget eredményezze. A munkaerő-piaci politikának célul kell kitűznie a digitalizáció által érintettek védelmét és átképzését/továbbképzését is. Az EGSZB e tekintetben javasolja hatékony jogok és védelem, ellenőrzés és végrehajtás bevezetését annak érdekében, hogy ne növekedjenek a jövedelmi egyenlőtlenségek, ne csökkenjenek a rendelkezésre álló jövedelmek és biztosítható legyen az EU-ban a gazdasági növekedés fenntartható lehetősége.

1.15

Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság fontolja meg, milyen módon lehet ösztönözni az európai platformok fejlesztését úgy, hogy a létrehozott érték a helyi gazdaságokban maradjon, Európa kölcsönösséggel és együttműködéssel kapcsolatos gazdag hagyományaira támaszkodva a munkaerő-piaci koordináció terén, amelyet gyakran közösségi szinten valósítanak meg, a szakszervezetek, a helyi munkáltatók és az önfoglalkoztatók nemzeti szövetségeinek aktív együttműködésével. Fontolóra kellene venni olyan intézkedéseket, amelyek segítik a vállalkozásokat a fenntartható, minőségi állások megteremtésében azáltal, hogy a kezdeti „induló” szakaszon túl is támogatást nyújtanak a terjeszkedési, „kilépési” szakaszhoz, ahol sok új vállalkozás jelenleg nem jut finanszírozáshoz.

2.1

A gyors technológiai fejlődés egyéb gazdasági és társadalmi fejleményekkel együttesen a munka és a foglalkoztatási viszonyok növekvő számú, átalakuló új formáihoz vezetett, ami egyre összetettebb munkaerő-piaci helyzetet hoz létre. Az innováció és a kreativitás fontos a fenntartható és versenyképes szociális piacgazdaság ösztönzéséhez. Létfontosságú, hogy egyensúlyt érjünk el az ezen új fejlemények gazdasági és társadalmi előnyeinek előmozdítása és a munkavállalók, a fogyasztók és a vállalkozások számára szükséges védelem biztosítása között, elkerülve ugyanakkor, hogy a tisztességes munkaügyi gyakorlatok megkerülésére használják ki őket.

2.2

A foglalkoztatási viszonyok új formái lehetővé tehetik új munkalehetőségek létrehozását, a munkaerőpiacok zavartalanabb működését, fokozott rugalmasságot nyújtva mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára, fokozva a munkavállalók autonómiáját és a munkahelyek alkalmazkodóképességét, elősegítve a készségfejlesztést, valamint fokozott lehetőséget biztosítva a munka és a magánélet közötti pozitív egyensúly kialakítására. Ugyanakkor fontos a minőségi foglalkoztatás, a társadalmi párbeszéd és a kollektív tárgyalási rendszerek előmozdítása, ahol lehetséges, és minden, a munkáltatók és munkavállalók jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos homályos pont tisztázása; a munkavállalók foglalkoztatási státusza; a baleseti felelősség, a biztosítás és a szakmai felelősség; valamint az adózási, szociális védelmi és egyéb szabályozások alkalmazhatósága. Arról, hogy mennyire képes szembenézni ezekkel a fejleményekkel a jelenlegi munkaerőpiac és a szociális biztonsági rendszerek, átfogó elemzés szükséges a nagyobb jövedelmi egyenlőtlenségek elkerülése érdekében, valamint annak biztosítása céljából, hogy az emberek megtarthassanak egy tisztességes, megbízható jövedelmi szintet és a munka és a családi élet közötti egyensúlyt.

2.3

Az EGSZB számos, a jelen feltáró vélemény elkészítéséhez hasznos véleményben (4) mérlegelte az ezen megjelenő tendenciákkal kapcsolatos problémákat. Hollandiában és Szlovákiában, amely országok elnöksége a jelen feltáró véleményt kérte, a nem szabványos foglalkoztatás aránya megközelíti a 60, illetve a 20 %-ot (5).

2.4

Az Eurofound (6) és az ILO (7) közelmúltban készült jelentései segítettek azonosítani az elmúlt évtizedben a hagyományos foglalkoztatási viszonyokról a kevésbé szokványos foglalkoztatási formákra való váltást. Az ILO megállapítja: „A foglalkoztatási viszonyok folyamatos átalakulása jelentős gazdasági és társadalmi következményekkel jár. Hozzájárul a munkából származó jövedelmek és a termelékenység közötti növekvő különbségekhez, és […] táplálhatja a jövedelmi egyenlőtlenségeket” (8). Az ILO szerint (9) a teljes globális foglalkoztatás 84 százalékát kitevő, adatokkal rendelkező országokban a munkavállalóknak csak mintegy egynegyedét (26,4 százalékát) foglalkoztatják határozatlan idejű szerződéssel, míg a magas jövedelmű gazdaságokban a munkavállalók több mint háromnegyedét. Bár a szabványos foglalkoztatási modell egyre kevésbé domináns, továbbra is az európai munkaerőpiac fontos eleme marad. A dokumentum rávilágít annak fontosságára, hogy a kormányok, az uniós intézmények és a szociális partnerek azonosítsák és meghatározzák az új foglalkoztatási formákat, kidolgozzák, illetve kiigazítsák a politikát és a jogszabályokat, hogy kezelni tudják a változást, és olyan pozitív eredményeket biztosítsanak, amelyek kedvező politikai és szabályozási környezetet garantálnak a vállalatok és a munkavállalók érdekeinek védelméhez valamennyi foglalkoztatási formán belül.

3.1

Az európai gazdaságokban számos olyan foglalkoztatási gyakorlat előfordulási gyakorisága növekedett, amely egyrészt kihívások elé állítja a meghatározott munkaidővel, megállapodás szerinti jogokkal és juttatásokkal és a nemzeti szociális védelmi rendszerekbe való felvétellel járó teljes munkaidős, állandó munkahely hagyományos normáját, másrészt több munkahely létrehozásához és innovatív munkamódszerekhez vezethet. Az ilyen munkahelyek minőségét fontos biztosítani az új üzleti modelleknek megfelelően. Ezen formák némelyike a globalizációval, a digitalizációval, a változó termelési modellekkel, pl. korábban vállalaton belül elvégzett munkák kiszervezésével kapcsolatos, némelyek a vállalatokon belüli új gyakorlatok bevezetését, mások pedig teljesen új foglalkoztatási modelleket jelentenek.

3.2

Az új munkavégzési formák új lehetőségeket nyithatnak meg az egyének számára arra, hogy vállalkozóként kezdjenek működni és olyan foglalkozásokat kezdjenek, amelyek korábban hozzáférhetetlenek voltak számukra, vagy kilépjenek a be nem jelentett munka árnyékgazdaságából. A vállalkozói motivációval kapcsolatos felmérések azt mutatják, hogy többen kezdenek vállalkozásba pozitív indokokkal (pl. hogy a legjobbat hozzák ki egy jó ötletből), mint negatív okokból (pl. mert nem volt más munkalehetőségük) (10).

3.3

Az új foglalkoztatási viszonyok magukban foglalják a munkaidőt nem rögzítő, az „igény szerinti” vagy „csak repülésidős” szerződéseket, a „miniállásokat”, a „portfóliómunkákat”, az utalvány alapú munkát, a polgári jogi szerződéseket és a munkakörmegosztási megállapodásokat. Ezt számos olyan szerződéses forma kíséri, ahol a munkát közvetítőkön keresztül szervezik, ideértve az „ernyőcégeket”, az önfoglalkoztatókra irányuló ügynökségeket, az „együttes foglalkoztatási ügynökségeket” vagy az online „közösségi kiszervezési” platformokat is. Ezeknél a formáknál a munkavállalókra gyakran független vállalkozóként, „társként”, „munkavégzőként”, „partnerként” vagy egyéb terminológiával hivatkoznak, amely időnként elfedi foglalkoztatási státuszukat. Bár ezeket gyakran tekintik önfoglalkoztatásnak, az ilyen munkák egy része nem felel meg a valódi önfoglalkoztatáshoz kapcsolódó kritériumoknak, mint például a feladatok és a tarifák meghatározására való képesség vagy a létrehozott szellemi tulajdon birtoklása. Egyes ágazatokban, például az idegenforgalomban, az élelmezésben és a mezőgazdaságban a szakaszos, alkalmi vagy szezonális munka tipikus, és mind a munkáltató, mind a munkavállaló részéről szükséges bizonyos fokú rugalmasság. Akár ügynökségen keresztül, akár függetlenként szervezik az ilyen munkákat, a be nem jelentett munkavégzés problémájának elkerülése érdekében szabályozások szükségesek az ilyen szerződésekre vonatkozóan.

3.4

Fontos különbséget tenni a valódi vállalkozói lét, az önfoglalkoztató szakemberek és a függő helyzetben lévő önfoglalkoztatás új formái között, és biztosítani a munka minőségét. Még a hivatalos munkavállalói szerződéssel rendelkező munkavállalók esetében is a munkaszervezéssel kapcsolatos fejlemények következtében, ahol az értékelés feladatalapú, a munkavégzés pedig projektalapú, módosul a hagyományos munkaidő, befolyásolva az életritmust és a jövedelem biztonságát. Sok munkahelyen, például a telefonos ügyfélszolgálatoknál, a társadalmi párbeszéd és kollektív tárgyalások sikerrel jártak a szürke területek kezelésében és a munkakörülmények javításában.

4.1

A digitalizáció fokozhatja a meglévő vállalkozások termelékenységét és rugalmasságát, és biztosíthatja az új iparágak és foglalkoztatás alapját, hozzájárulva Európa növekedéséhez és versenyképességéhez. Fontos szerepet játszik továbbá a szociális piacgazdaság fejlődésében és a munka és magánélet közötti egyensúly iránti igények támogatásában, valamint a foglalkoztatás és a szociális biztonság terén a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentésében, ha hatékonyan kezelik. Az ETUC, a BusinessEurope, a CEEP és az UEAPME közelmúltban elfogadott közös nyilatkozata hasznos referencia ebben a kérdésben (11).

4.2

A digitalizáció jelentős hatást gyakorolt a munka és a foglalkoztatás szervezésére, ami további politikai figyelmet és irányítást tesz indokolttá. Átalakította a fogyasztói kapcsolatokat is, mivel könnyű hozzáférést eredményez árukhoz és szolgáltatásokhoz. A fogyasztók igen elégedettek ezzel, vannak azonban aggályok a gazdaságra gyakorolt hatást illetően, és javulás szükséges a hatékony jogorvoslati mechanizmusok terén. Az EU-s és a nemzeti szinten zajló proaktív politikaformálásnak biztosítania kell, hogy a digitalizáció által nyújtott lehetőség nyitott legyen, miközben elkerülik annak buktatóit (12).

4.3

A lakosság rendkívül nagy része fér hozzá az internethez számos helyről, és elvben bármikor és bárhol kapcsolatba lehet velük lépni munkával kapcsolatos célból, ami a „nomád munka” növekedéséhez és a munka és a magánélet közötti térbeli és időbeli korlátok lebontásához vezet. Ez a rugalmasság a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak is előnyös lehet, ha mindkét fél érdekeit tiszteletben tartják. Tovább kell vizsgálni, hogy a mindenütt jelen lévő digitális és mobil kommunikáció korában a munkavállalók magán- és családi élete további védelmet igényel-e, és ha igen, milyen mértékben, valamint hogy a folyamatos elérhetőség, illetve rendelkezésre állás korlátozása érdekében milyen intézkedések észszerűek esetleg nemzeti és európai uniós szinten (13).

4.4

Az IKT-készségek elterjedése és a sztenderd szoftverek és globális nyelvek ismerete elősegítette, hogy a munkáltatók a globális munkaerőpiacról merítsenek a kiszervezett munkákhoz. Ez lehetőségeket teremt az európai polgárok számára arra, hogy globális ügyfelek számára dolgozzanak, tekintet nélkül a földrajzi helyre, de az egyenlőtlen versenyfeltételek fenyegetését is jelenti a vállalkozások és munkavállalók számára annyiban, hogy alacsony bérköltségű gazdaságokban lévő társaikkal kell versengeniük ezekért a munkákért, akik esetleg nem tartják be az ILO alapvető munkaügyi normáit és nem garantálnak tisztességes munkát.

5.1

A technológiai változás fokozhatja a készségek fejlődését, de az is lehetséges, hogy a hagyományos foglalkozásokban a munkavállalók szakképzettségének elvesztését okozza. Mérlegelni kell ezen fejlemények készségekre gyakorolt hatását, valamint fel kell mérni, hogy az egész életen át tartó tanulásra, átképzésre és továbbképzésre vonatkozóan milyen lehetőségek szükségesek és elérhetők az ezen új viszonyok keretében dolgozó munkavállalók számára. A vállalkozásoknak a szakszervezetekkel, a CEDEFOP-pal és az államigazgatás szintjeivel együttműködve biztosítaniuk kell, hogy a készségeket úgy fejlesszék, hogy azok megfeleljenek a munka változó világa által támasztott igényeknek. Az ezen kihívásoknak való megfelelés során létfontosságú az Európai Szociális Alap és egyéb erőforrások hatékony felhasználása.

5.2

Kulcsfontosságú kihívás annak biztosítása, hogy az emberek rendelkezzenek a minőségi munkahelyeken való előrelépéshez szükséges készségekkel a változó munkaerőpiacokon, és ennek a készségekre vonatkozó jövőbeli uniós menetrend központi részét kell képeznie. A készségek kiigazításával kapcsolatos legjobb módszerek felmérésének, valamint a digitális készségek mindenki számára történő fejlesztésének prioritást kell jelentenie az EU-intézmények és a hatóságok számára, a szociális partnerek valamennyi szinten történő aktív bevonásával. Az EGSZB megjegyzi, hogy ez már az EU szociális párbeszédről szóló 2015–2017. évi munkaprogramjának egyik kötelezettségvállalása.

6.1

Nincsenek megbízható statisztikák ezen fejleményekkel kapcsolatban. Adatok szükségesek a közösségi kiszervezés keretében történő foglalkoztatás mértékére, az így foglalkoztatott munkavállalók jellemzőire, az önfoglalkoztatás változataira, a gazdaságilag függő önfoglalkoztatásra, a színlelt önfoglalkoztatásra és a bizonytalan foglalkoztatási formákra vonatkozóan; a „platformgazdaság” méretére, az annak működési terepét jelentő ágazatokra és földrajzi eloszlására vonatkozóan, összevetve az EU helyzetét a globális kontextussal.

6.2

Olyan statisztikák is szükségesek, amelyek lehetővé teszik a foglalkoztatási viszonyok új formái által a munkaerőpiacra gyakorolt hatások, a munka, a jövedelem és a gazdaság polarizációjának megfigyelését, továbbá tájékoztatást adnak az uniós foglalkoztatáspolitika számára, az európai szemesztert és a 2020-as stratégiát is beleértve.

6.3

Az új munkavégzési formák egész életre gyakorolt hatásainak megállapításához és az életpálya során végzett munka fenntarthatóságára gyakorolt hatásaikról longitudinális adatok is szükségesek, amint annak meghatározásához is, hogy ezek milyen mértékben függenek a nemektől vagy kapcsolódnak egyéb demográfiai változókhoz (mint a kor, a fogyatékosság, az etnikai hovatartozás és a migráns státusz). Elemezni kell továbbá a leginkább érintett ágazatokban a kollektív tárgyalások hatókörére gyakorolt hatást, tekintettel arra, hogy számos munkavállaló, aki szeretné, ha kiterjednének rá a kollektív tárgyalási rendszerek és a szakszervezeti képviselet, ezeken kívül kerülhet.

6.4

Ezt a kutatást a „Horizont 2020”-nak és egyéb releváns EU-s pénzügyi kereteknek kell támogatniuk.

7.1

Az új foglalkoztatási formák olyan gyorsan fejlődnek, hogy a szerződési viszonyok nem tudnak lépést tartani velük, ezért meg kell vizsgálnunk azok jogi helyzetét. Sürgősen szükséges a munkaerő-piaci közvetítők és online platformok helyzetének tisztázása annak érdekében, hogy azonosíthatók legyenek a hivatalos statisztikákban, hogy nyomon követhető legyen a növekedésük és megállapítható legyen, hogy mely normák, kötelezettségek, felelősségek és működési szabályok vonatkoznak rájuk, és mely szabályozó szervek felelősek a felügyeletért és a végrehajtásért. A munkavállalók, alkalmazottak, önálló vállalkozók és gyakornokok fogalommeghatározásaiban EU-szerte meglévő eltérések tovább bonyolítják a felméréseket.

7.2

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság jelenleg konzultál az írásos nyilatkozatról szóló irányelvről (14), és feltételezi, hogy a foglalkoztatási viszonyok új formái szerepelni fognak a javaslatokban.

7.3

Az online platformok gyorsan terjeszkednek, ami általánosságban kedvező hatással van a gazdaságra, a foglalkoztatásra és az innovációra, ugyanakkor bizonyos esetekben olyan mértékben fejlődnek, hogy az monopóliumok létrehozásának kockázatát jelenti, ami torzíthatja a piacot és egyenlőtlen versenyfeltételeket teremthet. A „megosztáson alapuló gazdaságot” és más új foglalkoztatási modelleket nem szabad a tisztességes bérek megfizetésének, az adózási és társadalombiztosítási kötelezettségek teljesítésének és az egyéb, munkaviszonyhoz kapcsolódó jogok és feltételek biztosításának elkerülésére felhasználni a költségek felhasználókra és munkavállalókra történő áthárítása és az offline vállalkozásokra nézve kötelező szabályozások megkerülése révén. Ez ugyanis azzal a kockázattal járna, hogy alákínálnak az egyéb ágazatokban tevékenykedő vállalkozások és munkavállalók árainak, aláásva a megállapodás szerinti normákat, valamint az azonos versenyfeltételeket.

8.1

A telephelyen kívüli foglalkoztatás egészségi és biztonsági kockázatokat vonhat maga után a munkavállalókra, az ügyfeleikre és a lakosságra vonatkozóan. A munkavégzés történhet nyilvános helyeken vagy magánlakásokban, veszélyes anyagok és felszerelés használatával, megfelelő utasítások vagy védőruházat nélkül. Előfordulhat, hogy a biztosításra, tanúsításra és szakmai felelősségre vonatkozó kötelezettség nem egyértelmű. Az online munkavállalók intenzív, képernyő előtti munkát végezhetnek nem megfelelő környezetben, olyan bútorok és felszerelések használatával, amelyek nem felelnek meg az ergonómiai normáknak.

8.2

Bizonyos online platformokkal összefüggésben a biztonsággal és balesetekkel kapcsolatos felelősség szürke területet jelent, és a munkavállalók, az ügyfelek és a lakosság védelme érdekében meg kell oldani ezt a kérdést.

8.3

Az e vélemény kapcsán tartott meghallgatáson (15) más olyan kérdések is felmerültek, amelyeket meg kell vizsgálni, köztük a hosszú és szabályozatlan munkaidő miatti kimerültség, valamint a munka és a jövedelem kiszámíthatatlansága, a visszautasított munkáért meg nem kapott fizetség, az ügyféltől kapott rossz és nem vitatható értékelés, a platformról vagy szerződésből való „deaktiválás”, az egyértelmű munkabeosztás nélküli gondozási kötelezettségek kezelésével kapcsolatos kihívások, a társadalmi elszigeteltség és a több munkahely közötti egyensúlyozás együttes hatásai eredményezte stressz.

8.4

Tisztázni kell, hogy a munkahelyi biztonság- és egészségvédelemre vonatkozó meglévő uniós és nemzeti szabályozások és az e szabályok megsértésének kezelésével kapcsolatos eljárások, a felügyelettel és a munkavállalói, fogyasztói és lakossági felelősségbiztosítással kapcsolatos kötelezettségek milyen mértékben védik ezeket az új foglalkoztatási formákat. Ezen a területen a bilbaói székhelyű EU-OHSA tud kutatással és elemzéssel segíteni.

8.5

A munkaügyi felügyeleteknek egyértelmű szerepet kell biztosítani arra, hogy a nemzeti gyakorlatnak megfelelő saját hatáskörükben foglalkozzanak ezekkel a foglalkoztatási formákkal, és hatékonyságuk biztosítása érdekében felügyelőiket megfelelő erőforrásokkal, kompetenciákkal és képzéssel kell ellátni. A szakszervezetekkel, fogyasztói vagy egyéb képviseleti szervezetekkel való partnerségek létrehozása hasznos lehet a nagyközönség aggályainak kezelése és a jogorvoslat terén.

9.1

Az új foglalkoztatási formák a foglalkozások széles és heterogén körét érintik, és lefedik azokat a munkákat, amelyeket korábban az informális gazdaságban, szabadúszó munkákkal és általában közvetlen alkalmazottakkal végeztek el. Bevezetésük olyan helyzeteket teremthet, ahol azonos feladatokat azonos körülmények között eltérő státuszú munkavállalók végeznek el, ami egyenlőtlenségeket teremt a védelemmel, a jogokkal és a bérszintekkel összefüggésben.

9.2

Az új közvetítők foglalkoztatási viszonyokba való bevezetése egyes esetekben az átláthatóság hiányát vezette be a felek közötti viszonyokba, gátolva a munkavégzési feltételek egyéni tárgyalását, és korlátozva a munkavállalók hozzáférését a kollektív tárgyalásokhoz.

9.3

Kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy melyik fél tekintendő munkáltatónak, és hogyan kell meghatározni az önfoglalkoztatást, beleértve a jogi meghatározást is és a munka illegális biztosításáért és a kizsákmányolás súlyosabb formáiért járó szankciók rendszerét is. Az online platformokon több különböző foglalkoztatási modell létezik, beleértve az olyan platformok példáit is, amelyek átváltottak arra, hogy alkalmazotti státuszt ajánlanak a munkavállalóiknak a minőség javítása és a fluktuáció csökkentése érdekében (16). Az alkalmazotti státusz hozzáférést biztosít egyéb munkavállalói jogokhoz is. Ahol a munkavállalókat önálló vállalkozónak tekintik, a szabad egyesülésre való joguk kérdéses lehet, ha egyesülésük kartellalkotásnak tekinthető, amivel ellentétbe kerülnek a versenyellenes gyakorlatra vonatkozó EU-szabályokkal. Ezt kezelni kell, különösen olyan helyzetekben, ahol az állítólagos önálló vállalkozóként működő munkavállalók nem rendelkeznek autonómiával a feladataik és bérszintjük meghatározásában.

9.4

Az EGSZB kéri a tömegesen foglalkoztatott munkavállalók foglalkoztatási státuszának és a foglalkoztatási viszonyok egyéb új formáinak kivizsgálását, figyelembe véve a feltételek megtárgyalására való képességüket, a fizetési formákat (és az azokat meghatározó szereplőket) és a létrehozott szellemi tulajdonok tulajdonjogát. A vizsgálat célja, hogy iránymutatást adjon a tagállamok számára ahhoz, hogy nemzeti gyakorlatuknak megfelelően tisztázzák a munkavállalók adózási, társadalombiztosítási és foglalkoztatási státuszát, valamint ezen platformok munkaidővel, fizetéssel, szabadsággal, nyugdíjakkal, anyasági jogokkal, munkáltató által fizetett egészségbiztosítással és egyéb munkavállalói jogokkal kapcsolatos kötelezettségeit.

10.1

Számos kérdéssel kapcsolatban kell tisztázni a közösségi kiszervezés keretében foglalkoztatott munkavállalók és egyéb, bizonytalan és változó foglalkoztatási viszonyban dolgozó munkavállalók jogait, beleértve a következőket:

10.2

Az Európai Bizottságnak, az OECD-nek és az ILO-nak együtt kell működnie a szociális partnerekkel a tisztességes munkakörülményekre és az online munkavállalók, valamint a más újfajta foglalkoztatási kapcsolatban dolgozó munkavállalók védelmére vonatkozó megfelelő rendelkezések kidolgozása érdekében. Az EGSZB úgy véli, hogy egy uniós szintű megközelítés kidolgozása hasznos lehet, megjegyzi ugyanakkor, hogy a legtöbb intézkedést nemzeti, ágazati vagy munkahelyi szinten kell meghozni.

10.3

A szakszervezetek és önfoglalkoztatókat tömörítő szervezetek nemrégiben kezdték meg az együttműködést a jobb megoldásokra, valamint a szociális védelem és juttatások hatályára vonatkozó ajánlások kidolgozása céljából.

11.1

A foglalkoztatási viszonyok új formái nem korlátozódnak az alacsony képzettséget igénylő manuális vagy szolgáltatási munkakörökre. A nem rögzített munkaidő és az „igény szerinti” munkavégzés egyéb formái a jobban fizetett és magas képzettséget igénylő foglalkozásokban is terjednek, beleértve az oktatókat, a légijármű-pilótákat és az egészségügyi és egyéb közszolgáltatási dolgozókat is, ami ronthatja a kereseti lehetőségeket és a munkahelyi biztonságot.

11.2

Az a lehetőség, hogy az IKT- és a médiaalapú munkák és szolgáltatások nagy része a világon bárhol elvégezhető, további egyenlőtlen versenyfeltételeket teremt a vállalkozások és munkavállalók számára, mivel az ilyen munkákat egyre inkább az alacsony bérszintű gazdaságokba szervezik ki, ami lenyomja a kollektív tárgyalásokon elért béreket.

11.3

Kutatások (17) igazolták, hogy a digitalizáció polarizálja a foglalkoztatást a magas képzettséget igénylő, jól fizetett és az alacsony képzettséget igénylő, rosszul fizetett munkák közt, és hogy a bankokban, biztosításban, közigazgatásban dolgozó közepes jövedelmű, közepesen képzett munkavállalók jelentik az egyre egyenlőtlenebb munkaerőpiac áldozatait. Sokan kénytelenek több állást vállalni a tisztességes megélhetés eléréséhez. Pedig e független munkavállalók közül sokan magasan képzett és tapasztalt szakemberek, akik jól ismerik piaci helyzetüket, tudják, mennyit érnek és ténylegesen folytatni szeretnék tevékenységüket, vagy azért keresnek független munkát, hogy diverzifikálják jövedelmüket, tartalékot biztosítva fő jövedelmi forrásuk elveszítésének esetére, pénzt keressenek egy kedvelt tevékenységük révén és új karrier- és üzleti lehetőségeket fedezzenek fel. Mindkét helyzet valós, és mindenki számára biztosítani kell a szükséges jogokat és védelmet.

11.4

Bizonyos új foglalkoztatási formákat az a vágy ösztönzött, hogy elkerüljék a szokványosabb foglalkoztatási formák költségeit és kötelezettségeit. Fennáll a kockázata annak, hogy hatékony jogok és védelem, ellenőrzés és végrehajtás nélkül a foglalkoztatási viszonyok sok új formája eredményez a fizetés és a körülmények rosszabbodása irányába mutató versenyt, táplálja a növekvő jövedelmi egyenlőtlenségeket, csökkenti a rendelkezésre álló jövedelmet, elnyomja az EU-ban a gazdasági növekedés iránti igényt és lehetőségeket, valamint további hosszú távú makrogazdasági kihívásokhoz vezet. A tisztességes bérek fenntartásához létfontosságú, hogy ezek a munkavállalók képesek legyenek meghatározni a bérszintjüket és a körülményeiket kollektív megállapodásokon keresztül.

11.5

Az új foglalkoztatási formákban a fizetés gyakran inkább bizonyos feladatok elvégzésén, semmint óradíjakon alapul. A méltányos díjazás elvét minden ilyen körülmények között tiszteletben kell tartani, és figyelembe kell venni a díjazás valamennyi fontos szempontját, mint például az elvégzett munka minőségét és a munkaidő kompenzálását (18).

11.6

Mivel a családtámogatási és jóléti rendszerek eltérőek az EU-ban, fontos felmérni, hogy milyen hatást gyakorolnak az új foglalkoztatási formák a családtámogatási politikák finanszírozására, elismerve, hogy egyetlen tisztességes bér esetleg nem elegendő egy gyermeket nevelő család fenntartásához.

11.7

A bérrel kapcsolatos kérdéseket nem lehet a bérek és az adók/szociális védelem és a juttatási rendszerek közötti problémás kapcsolódási felülettől elszigetelten vizsgálni a kevésbé egyértelműen meghatározott foglalkoztatási viszonyokban. Itt is kritikus jelentősége van annak, hogy egyértelmű legyen, ki a munkáltató és mi a munkavállaló státusza.

12.1

Az EGSZB elismeri a tagállamokon belül a rendszerek sokszínűségét, és úgy véli, hogy kutatás szükséges az olyan szociális jóléti modellek kidolgozásához, amelyek kiterjednek a rugalmasabb munkaerőpiacokra is, és biztosítják a fenntartható és megfelelő jövedelmet a tisztes megélhetés garantálásához. Erre tekintettel kell lenni a szociális jogok uniós pillérjének kidolgozása során. Üdvözöljük, hogy az EGSZB egy külön véleményben vizsgálja ezt a kérdést.

12.2

Amint a munkaerőpiacok rugalmasabbá válnak, és egyre nagyobb lesz azon munkavállalók aránya, akik nem tudják előre, hogy mikor és hol fognak dolgozni, egyre nagyobbak az összeférhetetlenségek a nemzeti szociális védelmi rendszerekkel, amelyek arra a feltételezésre alapulnak, hogy az „foglalkoztatott” és a „nem foglalkoztatott” státusz egyértelműen megkülönböztethető. Ezek az összeférhetetlenségek sem a vállalkozások, sem a munkavállalók számára nem előnyösek.

12.3

A munkaerő növekvő hányada nem járul hozzá az elfogadott társadalombiztosítási rendszerekhez (mint a munkanélküliségi, egészségügyi és nyugdíjjuttatások vagy biztosítás) és nem részesül azokból. Bizonyos tagországokban, ahol a szociális partnerek kulcsszereplők, ez már vita tárgyát képezi a szociális partnerek és a kormányok között, de ezt ki kell terjeszteni az egész EU-ra, és be kell vonni a helyi önkormányzatokat, a civil társadalom egyéb szereplőit, az egyesületeket és a szolgáltatókat abból a célból, hogy olyan megvalósítható és fenntartható politikai intézkedéseket, jogszabályokat és kiegészítő intézkedéseket határozzanak meg, amelyek biztosítják a megfelelő szintű szociális védelmet a munkaerő egésze számára – beleértve az önálló vállalkozókat, a közösségi kiszervezés keretében foglalkoztatott munkavállalókat és a megosztáson alapuló gazdaságban dolgozó munkavállalókat is.

12.4

Az EGSZB elismeri, hogy jelentős különbségek vannak a tagállamok között a jóléti rendszerek szolgáltatásainak tekintetében. Egyértelműen szükség van annak értékelésére, hogy a jóléti rendszerek szembe tudnak-e nézni azokkal a kihívásokkal, melyeket az új fejlemények indítottak el a gazdaságban és a munkaerőpiacokon, az EGSZB ugyanakkor úgy véli, hogy fontos az EU egészében az adózási és szociális jóléti rendszerek bevételének védelme, valamint általános minőségük, megbízhatóságuk, hozzáférhetőségük és hatékonyságuk fokozása, ami jelenleg számos tagállamban a szokványos foglalkoztatási formák magas arányától és azok hozzájárulásaitól függ. Egy ilyen hatékonyságcsökkenés veszélyeztetné az európai szociális modell és a szociális piacgazdaság szerkezetét, amely az általános érdekű szolgáltatások és a hatékony szociális biztonsági háló finanszírozásában és biztosításában való jelentős állami szerepvállalásra épül.

12.5

Alaposan meg kell vizsgálni az adórendszereket és a szociális védelmi rendszereket annak érdekében, hogy minden jövedelemtípust megfelelő mértékű adó és társadalombiztosítás terheljen a hagyományosan szervezett ágazatokban és a közösségi/platformgazdaságban egyaránt. Az EGSZB úgy véli, hogy e platformok szerepét olyan rendelkezésekkel és szükség esetén jogszabályokkal lehet tisztázni, amelyek meghatározzák a védelmet mind az alkalmazottakra, mind az önálló vállalkozókra vonatkozóan, bevonva őket a szociális védelmi rendszerbe mind a szabályozás, mind a hozzájárulások tekintetében. Az Uniónak ösztönöznie és koordinálnia kell a tagállami szintű reformokat a legjobb gyakorlat alapján.

13.1

Az online platformok olyan innovációt jelentenek, amely Európában már gazdasági realitás. Jelenleg azonban jelentős hányaduk esetében a székhelyük az EU-n kívül van, és minden egyes, az EU-n belül zajló tranzakciónál jelentős, időnként az érték 25 %-át is elérő összeget vonnak le, amelynek nagy része EU-n kívülre kerül. Azokon az európai helyszíneken, ahol működnek, kevés adót vagy hozzájárulást fizetnek az oktatáshoz, az infrastruktúrához vagy a közszolgáltatásokhoz, vagy egyáltalán nem fizetnek. Ahol a munkavállalók nem ténylegesen önálló vállalkozók, eltérések lehetnek az adók, a nyugdíjak vagy egyéb szociális védelmi rendszerek fizetésében. Fel kell mérni az EU-n belüli fenntartható munkahelyekre és növekedésre gyakorolt hatásukat és az azokhoz való hozzájárulásukat.

13.2

Az Európai Bizottság fontolja meg, milyen módon lehet ösztönözni az európai platformok fejlesztését úgy, hogy a létrehozott érték a helyi gazdaságokban maradjon, Európa kölcsönösséggel és együttműködéssel kapcsolatos gazdag hagyományaira támaszkodva a munkaerő-piaci koordináció terén, amelyet gyakran közösségi szinten valósítanak meg, a szakszervezetek és a helyi munkáltatók aktív együttműködésével. Fontos mérlegelni olyan intézkedéseket, amelyek segítik a vállalkozásokat a fenntartható, minőségi állások megteremtésében azáltal, hogy a kezdeti „induló” szakaszon túl is támogatást nyújtanak a terjeszkedési, „kilépési” szakaszhoz, ahol sok új vállalkozás jelenleg nem jut támogatáshoz.

19.8.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 303/64

Előadó:

Mindaugas MACIULEVIČIUS

1.1

Felismerve azt, hogy sürgősen kezelni kell az élelmiszer-termelés és -fogyasztás többszörös gazdasági, környezeti és társadalmi következményeit, az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzon ki egy világos uniós szakpolitikai és végrehajtási tervet egy olyan fenntartható, rugalmas, egészséges, méltányos és éghajlatbarát élelmiszerrendszer kiépítésére, amely ösztönzi az együttműködést és kölcsönös megértést az élelmiszer-ellátási láncban működő valamennyi érdekelt fél körében. A fenntarthatóság három pillérét figyelembe véve biztosítani kell az élelmiszerrel kapcsolatos szakpolitikai (pl. mezőgazdasági, környezetvédelmi, egészségügyi, éghajlat-politikai, foglalkoztatási stb.) célkitűzések és eszközök közötti jobb koherenciát és integrációt.

1.2

Nagy szükség van arra, hogy a termeléstől a fogyasztásig minden szakaszt felölelő, fenntarthatóbb élelmiszerrendszerekre térjünk át – a termelőknek a környezeti hatás csökkentése mellett több élelmiszert kell előállítaniuk, a fogyasztókat pedig arra kell ösztönözni, hogy olyan tápláló és egészséges étrendre váltsanak, amelynek kisebb a szénlábnyoma. Az Uniónak fokoznia kell az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak végrehajtására irányuló erőfeszítéseit, mivel ezek biztosítják a világ fenntartható élelmezésének 2030-ig történő megteremtéséhez szükséges közös fellépés döntő fontosságú keretét.

1.3

Az EGSZB elismeri, hogy önmagában egy élelmiszer-termelési rendszer sem fogja biztonságosan ellátni a Föld élelmezését, azonban a különböző hagyományos, innovatív és agroökológiai gyakorlatok kombinációja segíthet abban, hogy jobban kezeljék a jelenlegi élelmiszer-termelési rendszerek környezeti és éghajlati vonatkozásait. Különösen az ikt- és műholdas rendszerek továbbfejlesztésével járó precíziós mezőgazdaság és az agroökológia egészítheti ki a hagyományos mezőgazdaságot azzal, hogy olyan elvek és gyakorlatok készletét bocsátja rendelkezésre, amelyek a gazdálkodási rendszerek fenntarthatóságának javítására irányulnak, ilyen például a biomassza jobb kihasználása, tárolásának és mobilizálásának javítása, a kedvező talajfeltételek biztosítása, a növénytermesztés diverzifikálásának előmozdítása és a növényvédő szerek használatának minimalizálása. A zárt mezőgazdasági modellek további fejlesztése elvezethet egy fosszilis tüzelőanyagoktól mentes mezőgazdaság megteremtéséhez. A közös agrárpolitika (KAP) reformja egy intézkedéscsomagot vezetett be (ökologizálás, agrár-környezetvédelmi-klímaügyi rendszerek), ami a helyes irányba tett lépésnek tekinthető.

1.4

Az élelmiszer-ellátási lánc összes szereplője számára állandó és méltányos jövedelmet kell nyújtani ahhoz, hogy biztosítsák a további fenntartható és egyenletes beruházásokat az agrár-környezetvédelmi technológiák és az éghajlatbarát technikai módszerek számára.

1.5

Az élelmiszer-pazarlás megakadályozása és csökkentése az élelmiszerlánc minden szereplőjének közös felelőssége. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak a körforgásos gazdaságra irányuló intézkedéscsomagban előterjesztett tervét, hogy létrehozzon egy érdekelt feleket tömörítő platformot, amely arra szolgál, hogy segítséget nyújtson a szükséges intézkedések keretének megteremtéséhez, és megossza az élelmiszer-pazarlás megakadályozásával és csökkentésével kapcsolatos bevált gyakorlatokat. Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, miként alkalmazzák a tagállamok a gyakorlatban az élelmiszer-felhasználási hierarchiát, az olyan gazdasági ösztönzőket is ideértve, amelyek vegyes jelzéseket küldhetnek a vállalkozásoknak. A hulladékhierarchia eredményes alkalmazásának támogatása mellett az EGSZB kéri az 1608/2009/EK rendelet olyan módon történő felülvizsgálatát is, hogy az emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszert fel lehessen használni takarmányként, ha az biztonságos.

1.6

Elő kell segíteni, hogy a fogyasztók a fenntartható élelmiszereket válasszák, mégpedig úgy, hogy növelik az ilyen élelmiszerek elérhetőségét és hozzáférhetőségét. Ösztönözni kellene a fenntartható élelmiszertermékek fogyasztását oly módon, hogy környezetbarát közbeszerzés vagy más megközelítések segítségével növeljük a piaci keresletet. Az EGSZB sürgeti a tagállamokat, hogy az étrendre vonatkozó nemzeti iránymutatásaikat a fenntarthatóság szempontjának figyelembevételével dolgozzák át, továbbá kéri őket, hogy támogassák az élelmiszerekkel kapcsolatos oktatást az iskolai tantervekben. Az Uniónak elő kell mozdítania az eredetmegjelölést, olyan címkék kidolgozását is, amelyek egyértelműen közvetítik az élelmiszertermékek fenntarthatósági szempontjait, valamint Unió-szerte támogatnia kell az egészségesebb élelmiszereket és étrendeket népszerűsítő reklámkampányokat.

1.7

Az uniós szakpolitikáknak és egyedi kutatási és innovációs programoknak, amelyekhez az élelmiszer-termelőknek nyújtott pénzügyi ösztönzők is kapcsolódnak:

1.8

A fenntartható élelmiszerrendszerekre való áttéréshez nem csupán agrárpolitikára, hanem egy széles körű biogazdasági stratégiát is magában foglaló átfogó élelmiszer-politikára is szükség van. A kiélezett vita helyett interdiszciplináris gondolkodásra van szükség, amely az ebben a véleményben megvilágított, egymásba fonódó kihívások kezelése érdekében egyesíti az Európai Bizottság főigazgatóságait, a tagállamok legkülönbözőbb minisztériumait és intézményeit, a helyi és regionális önkormányzatokat, valamint az élelmiszerrendszerek érdekelt feleit. Az EGSZB reméli, hogy fel fogják ismerni az élelmiszer-termelés és -fogyasztás közötti kölcsönös függőségi viszonyt, és egy megfelelő, magánkezdeményezéseket is magában foglaló európai szakpolitikai megközelítést dolgoznak ki, amely kijelöli az utat a fenntartható, egészséges és ellenállóképes élelmiszer-termelés felé. A közös agrárpolitikának és a közös halászati politikának azonban a jövőben is fontos szerepe lesz az EU-ban.

2.1

Az EGSZB ezt a véleményt az EU holland elnökségének felkérésére dolgozza ki azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a civil társadalom növekvő aggályaira az élelmiszer-termelés és -fogyasztás környezeti, egészségügyi, gazdasági és szociális hatásaival kapcsolatban, valamint arra az ezzel összefüggő kihívásra, hogy a Föld növekvő népességét élelemhez juttassuk egy korlátozott erőforrásokkal rendelkező világban. Az élelmiszer társadalmaink központi eleme; függ a természeti erőforrásoktól, de hatást is gyakorol azokra; emellett közegészségügyi hatása is van, és alapvető szerepet játszik az európai gazdaságban, hiszen a foglalkoztatás és a GDP-hez való hozzájárulás tekintetében az Unió legnagyobb ágazata.

2.2

A Világélelmezés-biztonsági Bizottság élelmezésbiztonsággal és táplálkozással foglalkozó magas szintű szakértői munkacsoportja szerint a fenntartható élelmiszerrendszer „olyan élelmiszerrendszer, amely mindenki számára olyan módon biztosítja az élelmezésbiztonságot és a táplálkozást, hogy nem veszélyezteti a későbbi nemzedékek élelmezésbiztonságának és táplálkozásának előteremtésére szolgáló gazdasági, társadalmi és környezeti alapokat” (1). Az ellenállóképesebb és fenntarthatóbb élelmiszerrendszerekre való áttérés ezért az élelmiszerek előállításával, feldolgozásával, szállításával, raktározásával, forgalmazásával és fogyasztásával együtt járó valamennyi egymással összefüggő és egymásba kapcsolódó tevékenységet érinti. Az is elismert tény, hogy a globális fogyasztási tendenciák ösztönző szerepet játszanak abban, hogy milyen módon állítják elő az élelmiszert, és milyen típusú élelmiszereket állítanak elő.

2.3

Az EGSZB holisztikus módon közelíti meg a fenntartható élelmiszerrendszerek kérdését, és elsősorban az uniós összefüggésekre összpontosít majd, bár a külső kihatásokat is figyelembe fogja venni, mivel az Unió a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek legjelentősebb exportőre és importőre világszinten.

2.4

2014-re várták a fenntartható élelmezésről szóló közleményt, ezt azonban később törölték az Európai Bizottság munkaprogramjából. A körforgásos gazdaságról szóló 2015-ös uniós cselekvési terv foglalkozott e kérdések némelyikével, és az egyik legfontosabb prioritásként szerepeltette az élelmiszer-pazarlás csökkentését, megjelenítve ezzel az Unió és tagállamai által az ENSZ 2030-ra szóló fenntartható fejlesztési céljaival összefüggésben tett kötelezettségvállalást, miszerint kiskereskedelmi és fogyasztói szinten a felére csökkentik az egy főre jutó élelmiszer-pazarlást, és csökkentik a termelési és ellátási láncokban az élelmiszer-veszteséget (12.3. fenntartható fejlesztési cél).

3.1

Az ENSZ erőforrásokkal foglalkozó nemzetközi testülete az erőforrás-felhasználás tekintetében a legnagyobb környezeti hatású ágazatként határozza meg az élelmiszertermelést globális szinten (2) – jóllehet az Unióban jóval alacsonyabb ez a hatás. Az élelmiszerrendszerek számos természeti erőforrást használnak fel, többek között földet, talajt, vizet és foszfort, továbbá a nitrogénműtrágyák gyártásához, a feldolgozáshoz, a csomagoláshoz, a szállításhoz és a hűtéshez energiát igényelnek. Ezért nem meglepő, hogy a környezetre is globális szintű hatást gyakorolnak, ideértve a biodiverzitás csökkenését, az erdőirtást, a talajromlást, a víz- és légszennyezést, valamint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is. Továbbra is súlyos aggodalomra ad okot a gazdaságok szintjén a mezőgazdasági biodiverzitás folyamatos csökkenése (3). A halállományok többségét globális szinten teljes körűen kiaknázták, illetve túlhalászták. Ezért az összes ilyen erőforrás hatékony és fenntartható kezelésére van szükség ahhoz, hogy biztosítsuk az egészséges és megfizethető élelmiszerek folyamatos ellátását.

3.2

Világszinten az emberi fogyasztásra termelt élelmiszer egyharmada lesz élelmiszer-veszteség vagy -hulladék, ami majdnem 1,6 milliárd tonna élelmiszernek felel meg, és az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának 8 %-át teszi ki (4). Az olyan élelmiszerek előállítása, amelyeket nem fogyasztanak el, több mint 20 %-kal járul hozzá a biodiverzitásra nehezedő globális nyomáshoz, és a világ mezőgazdasági földterületeinek közel 30 %-át foglalja el.

3.3

Évente mintegy 100 millió tonna élelmiszert pazarolnak el (5) az Unióban, és az előrejelzések szerint 2020-ig ez 20 %-kal fog növekedni, ha nem kerül sor megelőző fellépésre. Az élelmiszer-pazarlás Európában az ellátási lánc minden szintjén jelentkezik, és a háztartások szintjén koncentrálódik: ennek becsült értéke 46 % (6). Megjegyzendő, hogy a kiskereskedelem és a feldolgozóipar az utóbbi években jelentős erőfeszítéseket tett az élelmiszer-pazarlás megelőzése és csökkentése érdekében. Kevés értelme van a termelés és az ellátási lánc fenntarthatóságának ösztönzésére irányuló erőfeszítéseknek, ha nem lépünk fel határozottan a pazarlás csökkentése érdekében.

3.4

Jelenleg nagyon keveset tudunk a mezőgazdasági üzemek szintjén keletkező élelmiszer-veszteségről és élelmiszer-hulladékról (7). Az élelmiszer-veszteséget és -pazarlást például egyes mezőgazdasági üzemek hiányzó korszerűsítése, megrendelések visszamondása vagy a nyersanyagárak volatilitása okozhatja. Ennek eredményeképpen a kultúrnövényeket beszántják, ha betakarításuk gazdaságilag nem kifizetődő (bár ennek legalább kedvező a környezeti hatása, mivel hozzájárul a talaj szervesanyag-tartalmának javításához), vagy az eladhatatlan élelmiszer kidobják és komposztálják. További fontos, a jövőben egyre nagyobb szerepet játszó kihívást jelentenek az időjárási körülményekre gyakorolt jelentős éghajlatváltozási hatások és a lehetséges járványok. Ha figyelembe vesszük ezeket a tényezőket, akkor az egyes években igen sok mindent tekinthetnénk élelmiszer-pazarlásnak. Globális viszonylatban az EU nagyon aktív szerepet tölt be e problémakör kezelésében, ezért támogatnia kellene a bevált gyakorlatok és szaktudás terjesztését e téren.

3.5

Az élelmiszerrendszerek az éghajlatváltozás kiváltó okai közé tartoznak; ugyanakkor természetükből adódóan érinti is őket az éghajlatváltozás (8). Az éghajlatváltozás következményekkel jár az alapvető természeti erőforrások (víz, talaj) rendelkezésre állására nézve, ami néhány területen jelentős változásokat eredményez az élelmiszer-termelés és az ipari termelés feltételeiben (9). A rendkívüli éghajlati körülmények, például az áradások, aszályok, tüzek, az erős széljárás, továbbá a szintén az éghajlatnak betudható növény- és állatbetegségek terjedése már most is sújtják az élelmiszer-termelést, a jövőben pedig még jobban fogják.

3.6

Jelenleg az alultápláltság és a túlzott élelmiszerbőség a világ bizonyos részein egyszerre van jelen. Mintegy 795 millió ember éhezik, miközben a túlsúlyos/elhízott emberek száma világszinten elérte az 1,4 milliárdot, ami a teljes felnőtt népesség mintegy 30 %-át jelenti; eközben az elhízással összefüggő egészségi problémákkal élők száma gyorsan nő mind a fejlődő, mind pedig a fejlett országokban (10). Ezek az adatok azt mutatják, hogy nyilvánvaló egyensúlyzavarok tapasztalhatók az élelmiszerek előállítási, elosztási és fogyasztási módjaiban. Mindkét problémát tovább súlyosbítja a népességnövekedés, valamint az a prognózis, hogy 2050-re 82 %-kal fog növekedni a globális húsfogyasztás (11). Az elmúlt 20 évben, ahogy az országok világszerte urbanizálódtak és gazdaságilag növekedtek, átalakult a táplálkozás is, ami megváltoztatta az élelmiszer-termelés és -fogyasztás arculatát. Az étkezési szokások világszerte eltolódnak az összetettebb termékek felé, és több húst és tejterméket, illetve több cukrot és cukortartalmú italt fogyasztunk (12). Ugyanakkor több ember folytat ülő életmódot, ami kevesebb fizikai tevékenységet eredményez.

3.7

Az állatállomány fontos és nélkülözhetetlen szerepet játszik az élelmiszerrendszerekben, mivel a jó minőségű fehérje és egyéb tápanyagok, például vitaminok és ásványi anyagok forrása. Az állatállomány fontos szerepet játszik a gazdaságok és a régiók tápanyag-körforgalmában, a nyitott és diverzifikált tájegységek, a tartós zöldterületek, a természetközeli élőhelyek védelmében, illetve a biológiai sokféleség megőrzésében is, továbbá jövedelmet, vagyont és megélhetést biztosít az embereknek. Másrészt az Unióban bőven van olyan mezőgazdasági terület, amely gyakorlatilag csak legeltetésre alkalmas. Az elmúlt 50 évben viszont megnégyszereződött a globális hús- és tojástermelés, a tejtermelés pedig több mint a kétszeresére emelkedett. A világ népessége ugyanebben az időszakban csak a kétszeresére nőtt (13). Felhívjuk a figyelmet, hogy a kereslet összetétele is megváltozott, és hogy a hús-, tej- és tojástermelés területén tapasztalható növekedés a jövedelmek növekedésével áll összefüggésben, miközben az árak alacsonyak maradtak.

3.8

Ha figyelembe vesszük az emberi fogyasztásra termelt növényi élelmiszereket, a növényi takarmányokat és a magvakként és ipari célból, például bioüzemanyagként felhasznált élelmiszernövényeket, akkor a világ jelenleg másfélszer annyi élelmiszert termel, mint ami a jelenlegi népesség táplálásához szükséges, és ez valószínűleg elég lesz majd a 2050-es népesség ellátására is. Azonban a globális élelmiszer-pazarlás jelenlegi szintje és a növekvő húsfogyasztás kielégítéséhez szükséges takarmánytermelés keresletet teremt az élelmiszer-termelés jelentős növelésére. Ahhoz, hogy 2050-ben és azt követően fenntarthatóan lehessen élelmezni a világot, össze kell kapcsolni a meglévő mezőgazdasági területeken és a halászati ágazatban a termelékenység és az optimalizálás révén jelentkező nyereségeket, méghozzá a környezet stabilitásával és minőségével, a munkahelyi egészséggel és biztonsággal és a társadalmi igazságossággal összhangban, továbbá át kell állni a fenntartható étrendekre, és tartósan csökkenteni kell az élelmiszer-veszteséget és -pazarlást.

3.9

Az agrártermékek és a mezőgazdasági inputanyagok növekvő ára és az árak volatilitása az elmúlt tíz évben kihívások elé állította az élelmezésbiztonságot és az élelmiszerrendszer teherbíró képességét, miközben súlyos aggályokat vetett fel mind a fogyasztók, mind pedig a termelők körében. A magas fogyasztói ár egyrészt nem eredményezett magasabb jövedelmet az élelmiszer-termelők számára, a jövedelmek csökkenése vagy stagnálása viszont nyomást gyakorol a munkatényező csökkentésére, valamennyi szereplő jövedelmének stabilitását veszélyeztetve. Másrészt a gazdasági válság aláásta a fogyasztók vásárlóerejét. Az élelmiszer-ellátási lánc összes szereplője számára állandó és méltányos jövedelmet kell nyújtani ahhoz, hogy biztosítsák a további fenntartható és egyenletes beruházásokat az agrár-környezetvédelmi technológiák és az éghajlatbarát technikai módszerek számára.

3.10

A mezőgazdasági piacok, különösen a tejágazat közelmúltbeli fejleményei egyértelműen bizonyítják ezt a potenciális egyensúlyhiányt, amelynek oka nemcsak a piaci túlkínálat, hanem a korábbi exportpiacokon bevezetett politikai indíttatású tilalmak is. A jövőbeli stabilitás nagyban függ attól, hogy az ellátás alapja mennyire ellenállóképes a sokkhatásokkal szemben, amelyek közül az éghajlatváltozás a legszembetűnőbb. Uniós szakpolitikák révén erőteljesen támogatni kell a mezőgazdasági üzemek diverzifikációját, az innovatív finanszírozási rendszereket, a jövedelembiztosítási rendszereket és az egyéb innovatív piacirányítási eszközöket, amelyek védelmet nyújtanak az éghajlati és a piaci turbulenciákkal szemben.

3.11

Mind a termelők, mind pedig a fogyasztók szemszögéből meg kell vizsgálni az élelmiszerárak szociális és újraelosztási hatását. Napjainkban sok fogyasztó nem tudja megfizetni a legjobb minőségű élelmiszereket. Az elmúlt években megváltoztak az erőviszonyok az élelmiszer-ellátási láncokban, ami az élelmiszergyártók és kiskereskedők fokozatos koncentrációjához vezetett a piacon, és így az alkupozíció is megváltozott, főként a kiskereskedelmi ágazat javára és az elsődleges termelők kárára. Ezzel a kérdéssel az EGSZB egy külön véleményben fog foglalkozni „Egy igazságosabb élelmiszer-ellátási lánc” címmel.

3.12

Most, hogy a WTO dohai fordulójának következtetései hiányában a világkereskedelmi hangsúly egyre inkább a kétoldalú és megaregionális tárgyalásokra helyeződik át, alapvetően fontos, hogy teljes körűen figyelembe vegyék a környezeti és éghajlati következményeket, az élelmiszer-minőségi és egészségügyi szabványokat, a tágabb értelemben vett egészségügyi és növény-egészségügyi szabványokat, valamint a termelési folyamatot (azaz a termelésnek teret adó „ipari ökoszisztémát”, a munkafeltételeket, a termelés kulturális kontextusát és a munkaügyi kapcsolatokat) is. Az EU-nak mindenképpen el kell kerülnie azt, hogy áttelepítsék az élelmiszer-termelést olyan harmadik országokba, ahol ez kizárólag vagy jórészt azért történne, mert ott az élelmiszer-termelésre vonatkozó jogi követelmények nem olyan szigorúak, mint az EU-ban. Az uniós politikák kulcsszerepet kell, hogy játsszanak globális szinten a biztonságos és egészséges élelmiszertermelés ösztönzésében, illetve az olyan élelmiszerek behozatalának megtiltásában, melyek nem felelnek meg a nemzetközi egészségügyi, növény-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági szabványoknak.

3.13

A termelői szövetkezetek az elmúlt 140 évben egyértelműen megmutatták, hogy ellenállóképesebbek a mezőgazdasági piacokon jelentkező zavarokkal szemben, és segítenek az élelmiszertermelés áthelyezésének elkerülésében. Ezért létfontosságú, hogy továbbra is, sőt még határozottabban támogassák a termelők és a – különösen a kisméretű – szövetkezetek közötti ágazati és regionális együttműködést. Különös hangsúlyt kell fektetni az olyan ágazatokra és régiókra, ahol az együttműködés szintje alacsony.

4.1

A mezőgazdaság, az akvakultúra és a halászat környezeti hatásának csökkentéséhez – üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is ideértve – változásra van szükség az élelmiszer-termelés módjában. Fenntarthatóbb gyakorlatokat kell elfogadni ahhoz, hogy megállítsuk a természeti erőforrások kimerítését, valamint alkalmazkodjunk az éghajlatváltozás hatásaihoz, és mérsékeljük azokat. Számos olyan intézkedés van, amelyekkel a környezeti fenntarthatóság és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelése mellett javítható a termelékenység, mint például a növény- és állatfajták sokféleségének növelése, a tenyészállomány javítása, a növénynemesítés, a mezőgazdasági ökoszisztémák és a vízgazdálkodás funkcióinak bővítése, a kutatás és innováció előmozdítása és gyakorlati alkalmazása, a talajfunkció optimalizálása, a tudástranszfer elősegítése és a képzés, valamint a technológiai változás ösztönzése beruházási támogatáson keresztül. Támogatni kell az uniós műholdrendszerek és nagy adatközpontok továbbfejlesztését is, hogy elősegítsék a szélsőséges időjárási körülmények és különböző betegségek korai észlelését és megelőzését, illetve az azokra való felkészültséget. Elő kell mozdítani a precíziós gazdálkodást.

4.2

Az is létfontosságú, hogy fenntartsuk a családi gazdálkodási modellt Európában, ami megköveteli, hogy az elöregedő népesség jelentette kihívás kezelése érdekében ösztönözzük a generációs megújulást a gazdaságokban. Ez pozitív hatással járna a munkahelyteremtésre a vidéki területeken. Az is fontos, hogy az EU összes régiójában fenn tudjuk tartani a sokoldalú agrártermelést. Kiemelt figyelmet kell fordítani a hátrányos helyzetű mezőgazdasági területekre. El kell ismerni a gazdaságok különböző típusait, és konkrét, célzott eszközöket kell alkalmazni erre a célra.

4.3

Az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy az élelmiszer-ellátási láncok szerkezete átalakult. Az átalakulás azt a célt követte, hogy újra összekapcsolják a termelőket a fogyasztókkal, és újra helyi szintre helyezzék a mezőgazdasági és élelmiszer-termelést. Ez magában foglalja a közösségi támogatású mezőgazdaságot, a rövid ellátási láncokat, az alternatív élelmiszer-hálózatokat, a helyi gazdálkodási rendszereket és a közvetlen értékesítést. Még ha az ágazat viszonylag kicsi is, továbbra is támogatni kell, mivel a friss, jó minőségű, hagyományos élelmiszerek értékesítése nagyon pozitív társadalmi és gazdasági hatást fejt ki. A kkv-k is fontos közreműködők ezen a területen. Ki kell emelni a városi települések specifikus szerepét, mivel a városi területeken a termelők közvetlen értékesítésének megkönnyítése érdekében biztosítani kellene a szükséges infrastruktúrát és a megfelelő beruházásokat. A magánszektor bevált gyakorlatait is bátorítani kellene; példa erre az, amikor egy ilyen infrastruktúrát helyi bevásárlóközpontok magánkezdeményezésére hoznak létre.

4.4

Az erőforrás-hatékony élelmiszer-termelés ösztönzése érdekében a közös agrárpolitika (KAP) reformja keretében többféle intézkedést kapcsoltak össze, köztük a kötelező ökologizálást, az agrár-környezetvédelmi rendszereket, valamint a mezőgazdasági szaktanácsadási rendszer és az alkalmazott kutatás által nyújtott átfogó támogatást, hogy kezeljék az élelmezésbiztonsággal, az éghajlatváltozással és a természeti erőforrások fenntartható kezelésével kapcsolatos kihívásokat, miközben törődnek a vidékkel, és életben tartják a vidéki gazdaságot. Mindez a helyes irányba tett fontos lépésnek tekinthető, megvalósításán azonban lehetne még javítani, mind a bürokráciacsökkentést, mind pedig az elért eredményeket illetően.

4.5

A halászati termékek ellátási lánca terén a legfontosabb az, hogy biztosítsuk a megfelelő egyensúlyt az egészséges táplálkozás és a fenntarthatóság között, hiszen a halfogyasztás egészséges, azonban a halászatra nehezedő túlzott nyomás szöges ellentétben áll az ökológiai fenntarthatósággal. A közös halászati politika 2013-ban bevezetett reformjának hozzá kell járulnia a halászati erőforrások hatékonyabb felhasználásához, különösen azáltal, hogy minden európai halállományra kötelezően meghatározzák a maximális fenntartható hozamot. Fontos szerepe van a tengeri és szárazföldi akvakultúra-modellek fenntartható fejlesztésének is.

4.6

A körforgásos gazdaságra irányuló intézkedéscsomagban az Unió és tagállamai kötelezettséget vállalnak arra, hogy teljesítik az ENSZ 12.3. fenntartható fejlesztési célját, azaz 2030-ig felére csökkentik az élelmiszer-pazarlást. E cél elérésének támogatása érdekében az élelmiszer-felhasználási hierarchiának kell irányadó elvként szolgálnia az élelmiszer-erőforrások kezelésében, emellett pedig minden idevágó uniós szakpolitikában gazdasági ösztönzőkkel kell támogatni ezt a megközelítést. Ezzel elkerülhető lenne a jelenlegi helyzet, amikor is gyakran olcsóbb hulladékként ártalmatlanítani az ehető élelmiszert, mint elkészíteni és elszállítani az élelmiszert az élelmiszerbankokba.

4.7

A fenntartható erőforrás-gazdálkodás azt is megköveteli, hogy fokozott erőfeszítéseket tegyenek a hulladékok lehető legmagasabb értéken történő újrahasznosítása érdekében. Egy olyan új kutatás, amely összehasonlítja, hogy milyen költségekkel jár az EU28-ban az élelmiszerek újraelosztásra, takarmányozási célú felhasználásra, anaerob biológiai lebontásra és hulladékként történő ártalmatlanításra történő előkészítése, segítene azonosítani azt, hogy milyen szerepet töltenek be a gazdasági ösztönzők az Unió hulladékhierarchiájának megfelelő alkalmazásában. A vendéglátóipar és közétkeztetési ágazat élelmiszer-adományainak kérdése továbbra is kihívást jelent, az ezzel kapcsolatos jogszabályokat pedig alig ismerik. Ez egy olyan kulcsfontosságú terület, ahol különösen hasznos lenne az európai iránymutatás, amelyet széles körben kommunikálnának a vendéglátóiparban.

4.8

A körforgásos gazdaságra irányuló intézkedéscsomag arra is rámutat, hogy tisztázni kell az emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszerek takarmányként való felhasználására vonatkozó iránymutatásokat. Az élelmiszer-hulladékok sterilizálására szolgáló új technológiákat egy központosított ipari szinten szabályozó, jól megalapozott jogszabály biztosítani tudná a takarmány mikrobiológiai biztonságosságát, miközben új munkahelyeket és befektetési lehetőségeket teremtene, kiaknázva ezzel a hulladékhierarchia hatékonyabb alkalmazásából származó környezeti előnyöket.

4.9

Mivel döntő tényező a fogyasztói tudatosság és elfogadottság, az élelmiszerekkel, az élelmezés fenntarthatóságával és az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos tananyagokra van szükség, hogy növeljük az élelmiszerek megbecsülését, és előmozdítsuk a szisztematikus magatartásváltozást. Az alap-, közép- és felsőfokú oktatásban már vannak ilyen modulok, és a bevált gyakorlatok széles körén alapuló speciális programok állnak rendelkezésre a mezőgazdasági ágazatban, a feldolgozóiparban és a vendéglátóiparban.

4.10

Az EU évek óta proaktívan támogatja az élelmiszer-pazarlás csökkentésére irányuló tevékenységeket. Az EU követendő példát mutat a 12.3. cél megvalósítását illetően, és ennek kulcsfontosságú szerepe lesz a cél globális szintű sikerre vitelében, ami például az európai bevált gyakorlatok és szaktudás terjesztése révén történhet.

4.11

Az éghajlatváltozás hatása az élelmezésbiztonság minden dimenziójában érezhető – nemcsak a terméshozamokon és a növényeken, hanem a mezőgazdasági termelők egészségi állapotán, a kártevők és betegségek terjedésén, a biodiverzitás csökkenésén, a bizonytalan jövedelmeken, a vízminőségen stb. is. A megművelhető földterületek talajromlás és urbanizáció miatti csökkenése is aggodalomra adhat okot. Ezért létfontosságú, hogy a földhasználat elsődleges célja továbbra is az élelmiszertermelés legyen. Az intézmények és a magánszektor döntő szerepet játszanak az élelmiszer-rendszerek ellenálló képességének biztosításában, például azzal, hogy a háztartásokat érő sokkhatások csökkentése érdekében javítják a szociális biztonsági rendszereket, továbbá biztosítják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba történő folyamatos beruházásokat a mezőgazdaságban és az élelmiszer-ágazatban, javítják a növénytermesztés diverzifikálását és fejlesztik a genetikai erőforrásokat, a mezőgazdasági üzemeken belül és kívül is beruháznak az ellenállóképes mezőgazdaság fejlesztésébe, és rendszereket vezetnek be az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kockázatok kezelése érdekében.

4.12

A fenntarthatóság gazdasági pillérét szem előtt tartva az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak mérlegelniük kell mind a hatásmérséklési, mind pedig a szénmegkötési potenciált, ezzel egyidejűleg pedig minden pénzügyi támogatási eszközt biztosítaniuk kell a végrehajtáshoz, és elő kell mozdítaniuk a köz- és magánszféra közötti innovatív partnerségi együttműködés mechanizmusait. A mezőgazdaság termelékenységéből adódó nyereségre, a meglévő földterületekre, valamint az étrendekre és az élelmiszer-veszteségre és -pazarlásra vonatkozó további mutatók tennék teljessé az élelmiszerrendszerek éghajlatváltozásra gyakorolt hatásáról alkotott képet.

4.13

Amikor egészséges élelmiszereket választunk, akkor gyakran a fenntarthatóságot támogatjuk (14), különösen egy kiegyensúlyozott étrend keretében. Például a szezonális, helyi és változatos növényi élelmiszerek fogyasztása az egészségnek és a környezetnek is jót tesz. Az egészségesebb étkezési szokások csökkentik a krónikus megbetegedések kockázatát, az egészségügyi ellátás költségeit és a munkatermelékenységben jelentkező veszteséget is. Meg kell határozni az egészséges és fenntartható étrendre vonatkozó iránymutatások kidolgozásának elveit is, amelyeket a tagállamok figyelembe vehetnek. Az étrendi és beszerzési iránymutatásoknak közvetlen hatása van a fogyasztásra, ha közintézmények, például iskolák és kórházak fogadják el ezeket az elveket. El kell ismerni, hogy a táplálkozás világszerte átalakulóban van, az Unió szerepe pedig az, hogy előremutató modellel álljon elő a fenntartható étrendekkel kapcsolatban. Ebből a szempontból jó példának tekinthető a többek között Hollandiában népszerűsített szemivegetáriánus megközelítés, amelynek lényege a húsfogyasztás csökkentése (legalább heti egyszeri mellőzése).

4.14

Az olyan kezdeményezések, mint az uniós iskolaétkeztetési rendszer, amely táplálkozási tanácsadást nyújt és tápláló élelmiszereket oszt szét, hozzájárulnak a kiegyensúlyozottabb étrendhez. Az Európai Bizottságnak fel kell kérnie a tagállamokat, hogy ösztönözzék az egészséges és fenntartható fogyasztást. EU-szerte támogatni kell az egészséges élelmiszereket láthatóvá tevő reklámkampányokat; ez arra is jó eszköz lehet, hogy a globális piacok zavarai esetén növeljék a helyi fogyasztást.

4.15

Mivel a fogyasztók egyre inkább hozzászoktak ahhoz, hogy olcsón vásároljanak élelmiszertermékeket, újra hangsúlyt kell helyezni az élelmiszer valós értékére. Az alacsony költségű termékek nem veszik figyelembe az olyan externáliákat, mint például a vízkezelés költsége. Ahogy a fentiekben is említettük, az iskolákban hangsúlyt kell helyezni az élelmiszerekkel kapcsolatos oktatásra, ahogy az egészséges étkezési szokások megértésére és az alapvető főzési készségekre is, amelyek a táplálkozási ajánlások szerint otthon elkészített ételek fogyasztásán keresztül előmozdíthatják a jó egészségi állapotot; ugyanígy hangsúlyt kell helyezni az élelmiszer-pazarlás csökkentésére is.

4.16

Megemlítendő, hogy a holland egészségügyi, jóléti és sportminisztérium kezdeményezte az élelmiszerek összetételének javításáról szóló megállapodás megkötését a termelői, a kiskereskedelmi, az étkeztetési és a vendéglátóipari szövetségekkel, hogy a termékek egészségesebbek legyenek, és így az egészséges termékeket legyen a legegyszerűbb választani. E megállapodás azt az ambiciózus célt tűzte ki, hogy 2020-ig fokozatosan csökkentik az ételek só-, telítettzsír- és kalóriatartalmát, miközben az ízvilág alig érezhetően változik (15). Ez a vélemény azt szorgalmazza, hogy vezessenek be egy uniós keretrendszert a kiválasztott tápanyagokkal kapcsolatos nemzeti kezdeményezések számára, mint amilyen a hozzáadott cukorra vonatkozóan nemrégiben elfogadott melléklet.

4.17

A termékfejlesztés, a piacfejlesztés és a kulcsfontosságú partnerségek kiépítése segíthet abban, hogy egyszerű és vonzó is legyen az egészségesebb és fenntarthatóbb termékeket választani. Az ágazatnak és a civil társadalomnak ki kell vizsgálnia és meg kell ragadnia minden lehetőséget, hogy növeljék a szezonális és helyi zöldségek és gyümölcsök és egyéb olyan termékek fogyasztását, amelyek természetes formában nagy mennyiségben tartalmaznak rostanyagokat, mint például a teljes kiőrlésű élelmiszerek vagy a hüvelyesek. Jó kiindulási pont, hogy az idei évet az ENSZ a hüvelyesek nemzetközi évének nyilvánította.

4.18

Megkönnyítené a fogyasztók döntését az élelmiszerek származására, előállítási módjára és tápértékére vonatkozó egyértelmű címkézési rendszer bevezetése. Az élelmiszerbiztonság szempontjából mind az élelmiszer-termelők, mind a fogyasztók számára nagyon fontos a nyomonkövethetőség. Mérlegelni kellene egy egységes, könnyen érthető „Fenntartható élelmiszer” címke bevezetését, az ötlet kivitelezhetőségét pedig az Európai Bizottságnak kellene értékelnie. Nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a technológiai megoldásokra, például a mobil alkalmazásokra, a kiskereskedelemben pedig népszerűsíteni kellene a fogyasztók számára az összes szükséges információt és teljes körű nyomonkövethetőséget biztosító kijelzőket.