19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/1

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/2

—

tekintettel a Meridában 2003. december 9-én aláírásra megnyitott, korrupció elleni ENSZ-egyezményre (UNCAC),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára,

—

tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

—

tekintettel a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

—

tekintettel a nemzetközi kereskedelmi ügyletekben a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló, 1997. december 17-én Párizsban aláírásra megnyitott OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) -egyezményre és annak kiegészítő ajánlásaira,

—

tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének és a Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „Emberi jogok és demokrácia az Európai Unió külső tevékenységének középpontjában: egy hatékonyabb megközelítés felé” című, 2011. december 12-i közös közleményére (COM(2011)0886),

—

tekintettel a Külügyi Tanács 2012. június 25-i 3179. ülésén elfogadott, az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós stratégiai keretre, valamint az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési tervre,

—

tekintettel a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, az Európai Uniónak a harmadik országokban az emberi jogok előmozdításában és a demokratizálódásban betöltött szerepéről szóló, 2001. május 8-i bizottsági közleményre (COM(2001)0252),

—

tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „A vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó megújult uniós stratégia (2011–2014)” című, 2011. október 25-i bizottsági közleményre (COM(2011)0681),

—

tekintettel „Az emberi jogoknak és a nemek közötti egyenlőségnek az európai biztonság- és védelempolitikában főszempontként való érvényesítése” című tanácsi dokumentumcsomagra (1) és különösen a KBVP-műveletekre vonatkozó általános viselkedési normákról szóló tanácsi dokumentumra (08373/3/2005. sz. dokumentum),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2000. szeptember 8-i millenniumi nyilatkozatára,

—

tekintettel az ENSZ-közgyűlés által 2010. október 10-én elfogadott, „Az ígéret betartása: egységben a millenniumi fejlesztési célok eléréséért” című globális cselekvési tervre,

—

tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Méltó életet mindenkinek: a szegénység felszámolása és a világ fenntartható jövőjének biztosítása” című, 2013. február 27-i bizottsági közleményre (COM(2013)0092),

—

tekintettel „Az Európai Beruházási Banknak a korrupció, a csalás, az összejátszás, a kényszerítés, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére és megakadályozására vonatkozó, politikája” című, az Európai Beruházási Bank (EBB) által 2008-ban elfogadott jelentésre („az EBB csalás elleni politikája”),

—

tekintettel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 2009 márciusában hatályba lépett végrehajtási politikájára és eljárásaira,

—

tekintettel „Az ENSZ üzleti vállalkozásokra és emberi jogokra vonatkozó irányadó elvei: a jogok védelmére, tiszteletben tartására és a jogorvoslatra vonatkozó ENSZ-keretrendszer végrehajtása” című dokumentumra (HR/PUB/11/04),

—

tekintettel a demokratizálódást támogató uniós külpolitikákról szóló, 2011. július 7-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az uniós külpolitika digitális szabadságra vonatkozó stratégiájáról szóló, 2012. december 11-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az Általános Ügyek Tanácsának 2008. december 8-án tartott 2914. ülésén elfogadott, az emberi jogi jogvédőkről szóló uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel a 2008. szeptember 17-én Montreux-ben elfogadott, a katonai és biztonsági magáncégek fegyveres konfliktus során végzendő műveleteivel kapcsolatos, tagállamokra vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségekről és helyes gyakorlatokról szóló montreux-i dokumentumra,

—

tekintettel az Európa Tanács korrupcióról szóló, 1999. január 27-én aláírásra megnyitott büntetőjogi egyezményére és az Európa Tanács korrupcióról szóló, 1999. november 4-én aláírásra megnyitott polgári jogi egyezményére, valamint az Európa Tanácson belül működő Korrupció Elleni Államok Csoport (GRECO) létrehozásáról szóló, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 1998. május 5-én és 1999. május 1-jén elfogadott (98)7 és (99)5 számú határozatra,

—

tekintettel a 2012. november 26–27-én elfogadott, a korrupcióellenes hivatalokra vonatkozó elvekről szóló dzsakartai nyilatkozatra,

—

tekintettel a nemzeti emberi jogi intézményekre vonatkozó párizsi elvekre (4),

—

tekintettel az OECD multinacionális vállalatok számára szóló iránymutatásaira (5),

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által kiadott, a multinacionális vállalatokra és a szociális politikára vonatkozó elvekről szóló háromoldalú nyilatkozatra (6),

—

tekintettel az ENSZ „Global Compact” elnevezésű kezdeményezésére (7),

—

tekintettel a biztonsági magánszolgáltatók nemzetközi magatartási kódexére,

—

tekintettel az ENSZ 2013. március 18–28-án New Yorkban megrendezett, a fegyverkereskedelmi szerződésről szóló zárókonferenciáján elfogadott fegyverkereskedelmi szerződésre (8),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére és a Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0250/2013),

A.

mivel a korrupció közvetlen vagy közvetett, egyéni vagy kollektív haszonszerzés céljából a hatalommal való visszaélésként definiálható, és mivel az ENSZ korrupció elleni egyezményében meghatározottak szerint a korrupciós bűncselekmények többek között magukban foglalják a megvesztegetést, a sikkasztást, a befolyással való üzérkedést, a hivatali visszaélést és a jogellenes meggazdagodást; mivel a csalás, a zsarolás, a mérlegelési jogkörrel való visszaélés, a részrehajlás, a nepotizmus, a kliensrendszer és a törvénytelen politikai hozzájárulások szorosan kapcsolódnak a korrupcióhoz; mivel a korrupció összefüggésben lehet a hatósági struktúrákkal párhuzamosan kollektív irányítás alatt álló szervezett bűnözéssel, különösen akkor, ha a hatóságok nem ügyelnek a jogszabályok érvényesülésére;

B.

mivel a korrupció az emberi jogok – akár a polgári, politikai és gazdasági, akár a szociális és kulturális jogok – egyenlő gyakorlása tekintetében egyenlőtlen, igazságtalan és diszkriminatív következményeket állandósít, illetve súlyosbítja ezeket; mivel a környezetre nézve negatív hatásai lehet a korrupciónak, és túlnyomórészt a leghátrányosabb helyzetű és a társadalom peremére szorult csoportokat érinti, többek között azzal, hogy akadályozza őket a politikai részvételhez, a közszolgáltatásokhoz, az igazságszolgáltatáshoz, a biztonsághoz, a földhasználathoz, a munkavállaláshoz, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a lakhatáshoz való egyenlő hozzáférésben, és mivel a korrupció különösen a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet, valamint a nemek közötti egyenlőség és a nők autonómiája irányába tett előrehaladást gátolja azáltal, hogy korlátozza a nők jogaik érvényesítésére való képességét;

C.

mivel a korrupció kedvezőtlenül hathat az államok gazdasági fejlődésére azzal, hogy olykor gátolja a kereskedelmet és a beruházást;

D.

mivel a korrupció elleni fellépés a jó kormányzás elvének részét képezi, ahogy azt a Cotonou-i Megállapodás 9. cikkének (3) bekezdése és 97. cikke is megállapítja és meghatározza;

E.

mivel a korrupciós cselekmények és az emberi jogi jogsértések jellemzően a hatáskörrel való visszaélést, az elszámoltathatóság hiányát és a megkülönböztetés különféle formáinak intézményesítését foglalják magukban; mivel a korrupció mindig gyakrabban fordul elő ott, ahol hiányos vagy teljes mértékben hiányzik az emberi jogok érvényesítése, és mivel a korrupció gyakran aláássa az intézmények és szervek hatékonyságát – így például a parlamenteket, a bűnüldöző hatóságokat, az igazságszolgáltatási és jogi rendszert, valamint a civil társadalmat –, amelyek rendes körülmények között fékeket és ellensúlyokat biztosítanak, valamint garantálniuk kellene a demokratikus elvek és az emberi jogok tiszteletben tartását;

F.

mivel a korrupció az általa áthatott társadalmak mentalitásában általában mély gyökerekkel rendelkezik, és mivel az ellene való küzdelemre irányuló összes erőfeszítés középpontjában elsősorban és mindenek előtt az oktatási rendszernek kellene állnia, hogy a lehető legfiatalabb korban szólítsa meg az embereket;

G.

mivel az államok olykor nem lépnek fel a köz- és magánszférán belüli korrupció megelőzése vagy szankcionálása érdekében, megsértve a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, valamint az egyéb vonatkozó nemzetközi és regionális emberi jogi eszközök szerinti nemzetközi kötelezettségeiket;

H.

mivel a korrupció torzítja az állami kiadások összegét és összetételét, ami súlyosan ártalmas az állam azon képességére nézve, hogy a rendelkezésére álló forrásokat maximálisan hasznosítsa a gazdasági, szociális és kulturális jogok teljes körű megvalósítása érdekében, és mivel a korrupció tetemes pénzösszegeket von el a gazdaságba irányuló befektetésektől, ami gátolja a nehéz gazdasági helyzetben lévő országok fellendülését, ideértve az uniós tagállamokat is;

I.

mivel a magas beosztású személyek megvesztegetése súlyos bizonytalanságot és instabilitást idézhet elő az érintett országokban, és magát az államot is veszélyezteti;

J.

mivel a Világbank adatai szerint a korrupció a globális GDP 5 %-át teszi ki (2,6 billió USD), amelyből évente több mint 1 billió USD-t megvesztegetésre fizetnek ki; és mivel a korrupció világszinten 10 %-kal növeli meg az üzleti tevékenységek összköltségét, a fejlődő országokban pedig 25 %-kal növeli meg a közbeszerzési szerződések költségét (9);

K.

mivel a Világbank becslései szerint a fejlődő országokban és az eldugott tengerentúli területeken évente 20–40 milliárd USD-t – azaz a hivatalos fejlesztési támogatás 20–40 %-ának megfelelő összeget – lopnak el magas szintű korrupció útján az állami költségvetésből (10);

L.

mivel 2000 és 2009 között a fejlődő országok 8,44 billió dollárt vesztettek a jogellenes pénzmozgások miatt, ami tízszer több, mint amit külföldi segélyként kaptak; mivel az elmúlt évtizedben a fejlődő országok a jogellenes pénzmozgások miatt évente 585,9 milliárd USD-t vesztettek; mivel a korrupció révén ellopott pénzösszegekből minden évben több mint nyolcvanszor lakhatnának jól a világ éhezői, ugyanakkor a kenőpénzek és az ellopott összegek szerte a világban 40 %-kal növelik meg a biztonságos ivóvízellátást szolgáló és közegészségügyi projektek összköltségét (11);

M.

mivel a korrupció azáltal, hogy fenyegetést jelent a demokrácia megszilárdulására és az emberi jogok érvényesítésére nézve, továbbra is a konfliktusok, a nemzetközi humanitárius jog széles körű megsértése és a büntetlenség egyik alapvető kiváltó oka és hajtóereje a fejlődő országokban, és mivel a korrupció tekintetében kialakult helyzet és az államhatalmi pozíciókban lévők jogellenes meggazdagodása hatalomhajhászáshoz és a hatalom fenntartásához, valamint új milíciák létrejöttéhez és az erőszak széles körű elterjedéséhez vezetett;

N.

mivel az igazságszolgáltatáson belüli korrupció sérti a megkülönböztetésmentesség elvét, az igazságszolgáltatáshoz való jogot, valamint a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogot, amelyek hozzájárulnak az összes többi emberi jog érvényesítéséhez, és mivel a korrupció súlyosan gyengíti a bírói kar és a közigazgatás függetlenségét, alkalmasságát és pártatlanságát, ami fokozza a közintézmények iránti bizalmatlanságot, aláássa a jogállamiságot, és erőszakhoz vezet;

O.

mivel a közszolgáltatások biztosítása lehetővé teszi az államok számára, hogy teljesítsék nemzetközi emberi jogi kötelezettségeiket, garantálva a víz-, élelmiszer- és egészségügyi ellátást, valamint az oktatást, lakhatást, biztonságot és közrendet az emberi fejlődés alkotóelemeiként, és mivel a közbeszerzés területén a nyitottság, az átláthatóság, a tájékoztatás, a verseny, az ösztönzők, a világos szabályok és előírások szigorú betartásának hiányában, illetve ott, ahol nem működnek független ellenőrzési és szankcionálási mechanizmusok, virágzik a korrupció;

P.

mivel a széles körben elterjedt korrupció, valamint az átláthatóság, az információkhoz való hozzáférés és a döntéshozatalban való társadalmi részvétel hiánya megakadályozza a polgárokat abban, hogy felelősségre vonják a kormányokat és a politikai képviselőket annak garantálása érdekében, hogy a források és a piacok feltárásához fűződő bevételeket emberi jogaik biztosítására használják fel; mivel a kormányok feladata az, hogy mind az állami, mind a magánvállalatok esetében minden tőlük telhetőt megtegyenek a korrupció elleni küzdelem érdekében;

Q.

mivel az emberi jogi jogvédők, a média, a civil társadalmi szervezetek, a szakszervezetek és az oknyomozó újságírók döntő szerepet játszanak a korrupció elleni küzdelemben az állami költségvetések ellenőrzése, a kormányok és a nagyvállalatok (elsősorban multinacionális vállalatok) tevékenységeinek és a politikai pártok finanszírozásának nyomon követése, a kapacitásépítési készségek és a szakértelem biztosítása, valamint az átláthatóság és elszámoltathatóság megkövetelése révén; mivel a korrupcióról és a szervezett bűnözésről tudósító újságírók fokozottan ki vannak téve a szervezett bűnözői csoportok, a „párhuzamos hatalmak” és a hatóságok zaklatásainak, különösen a fejlődő országokban;

R.

mivel a korrupció elleni küzdelemhez egyaránt szükséges online és offline, szabad és független sajtó és média alapvető fontosságú az átláthatóság és az ellenőrzés biztosításában, lévén hogy platformot biztosít a korrupció feltárásához, illetve a polgárok és a társadalom számára elérhetővé teszi az információkat;

S.

mivel a nyilvános adatok és a nyílt kormányzás lehetővé teszik a polgárok számára, hogy hozzáférjenek a kormányzati költségvetésekkel és kiadásokkal kapcsolatos információkhoz;

T.

mivel a visszaéléseket bejelentő személyek – a számottevő egyéni kockázat ellenére – létfontosságú szerepet játszanak a korrupció, a csalás, a hűtlen kezelés és az emberi jogi visszaélések felfedésében, és mivel a megtorlás elleni védelem hiánya, a tájékoztatásról, a rágalmazásról és becsületsértésről szóló jogszabályok felett gyakorolt ellenőrzés, valamint a visszaélést bejelentő személyek állításainak nem megfelelő kivizsgálása mind elrettentheti az egyéneket attól, hogy felszólaljanak; másfelől az gyakran személyes, illetve családjuk biztonságát is veszélyeztetheti; mivel az EU feladata, hogy megvédje őket, különösen azáltal, hogy a lehető legjobban felhasználja ezeket az együttműködési eszközöket, például a demokrácia és az emberi jogok európai finanszírozási eszközét (EIDHR);

U.

mivel a szükséghelyzetek és a beérkező segélyek a tevékenységek jellege, az intézkedések bonyolultsága és a műveleteket végrehajtó szereplők miatt korrupcióra adnak lehetőséget, és mivel ezen „lehetőségek” magukban foglalják a megvesztegetést, az obstrukciót, a segélyszervezetek munkatársainak megzsarolását, a segélyszervezetek személyzete által elkövetett kötelezettségszegést, a csalást, a hamis könyvelést, a beérkezett segélyek nem rendeltetésszerű felhasználását, valamint a rászorulók kizsákmányolását, és táplálják a hatóságokkal szembeni növekvő elkeseredést; mivel a humanitárius segély nem rendeltetésszerű felhasználása a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésének minősül;

V.

mivel az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által kezdeményezett összes vizsgálat 25 %-a a harmadik országokba irányuló európai külső segélyekhez kapcsolódik, és mivel 17,5 millió eurót sikerült visszaszerezni e vizsgálatok eredményeképpen (12);

W.

mivel előfordulhat, hogy a fejlődő országoknak szóló uniós támogatás veszendőbe megy egy olyan rendszer hiányában, amely megfelelő fékeket és ellensúlyokat tartalmaz a kedvezményezett országokban, és lehetővé teszi a források felhasználásához társuló feddhetetlenségi rendszer teljes körű és független ellenőrzését;

X.

mivel állítólag az Európai Unión kívüli működésük során az európai állami bankok – amelyek vagy uniós intézmények (EBB), vagy részvényeseik többsége uniós tagállam (EBRD) – is belekeveredtek a korrupciós botrányokba;

Y.

mivel a segélyadományozók és a nemzetközi pénzügyi intézmények – így például a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – feladata, hogy a kormányzás tekintetében valódi reformot segítsenek elő az adós országokban, és hozzájáruljanak a korrupció elleni valódi küzdelemhez azáltal, hogy felmérik és kezelik a korrupció és az emberi jogok gyengülésének kockázatát a strukturális alkalmazkodási programok keretében bevezetett számos intézkedéssel, így például az állami tulajdonú vállalatok és erőforrások privatizációjával összefüggésben;

Z.

mivel az emberkereskedelem erőteljesen hagyatkozik olyan összetett, korrupt hálózatokra, amelyek a kormányzat, a közigazgatás és a bűnüldözés egyes ágaiban, illetve a magánszférában is jelen vannak az áldozatok származási, tranzit- és célországában, és mivel a korrupció gyengíti az emberkereskedelem ellen küzdő szereplők fellépéseit, mégpedig a rendőrségi és igazságszolgáltatási alkalmazottak körében megjelenő korrupció, az emberkereskedők letartóztatására és a vádemelésre vonatkozó eljárások során tetten érhető korrupció, valamint az emberkereskedelem áldozatainak biztosított jogsegély és tanúvédelem során elkövetett korrupció miatt;

AA.

mivel a fegyveres erők, a védelmi ágazat, a bűnüldöző hatóságok és a békefenntartó erők által elkövetett korrupció és kötelezettségszegés súlyos kockázatokkal jár a fejlődő országok polgárainak életére, fizikai épségére, védelmére, szabadságára és jogaira nézve, és mivel a védelmi ágazatot és a védelmi beszerzéseket továbbra is elfogadhatatlan mértékű korrupció jellemzi, és azokat nemzetbiztonsági megfontolásból különleges titoktartás védi; mivel a biztonsági berendezésekkel kapcsolatos közbeszerzések esetén alapos vizsgálatokat kell folytatni;

AB.

mivel a katonai és biztonsági magáncégek köz- és magánszereplők által történő igénybevétele az elmúlt húsz évben exponenciális növekedést mutatott, és mivel tevékenységeik jellege miatt a katonai és biztonsági magáncégek különösen ki vannak téve a korrupció kockázatának, és a múltban az emberi jogok súlyos megsértésének vádjával szembesültek annak ellenére, hogy főleg a szigorú szabályozáson kívül eső területen, a fegyveres erőktől általában megkövetelt nyilvános elszámoltathatóság nélkül működnek;

AC.

mivel az ENSZ korrupció elleni egyezményének (UNCAC) IV. és V. fejezete szerinti a kölcsönös jogsegélyre és vagyonvisszaszerzésre irányuló mechanizmusok végrehajtása, alkalmazása és hatékonysága továbbra is csekély mértékű az UNCAC részes államainak körében, és mivel a részes államoknak még maradéktalanul teljesíteniük kell az egyezmény IV. fejezete (Nemzetközi együttműködés) és V. fejezete (Vagyonvisszaszerzés) szerinti, nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos kötelezettségeiket, konkrétabban szólva pedig a jövőben kielégítő mértékben eleget kell tenniük az UNCAC 46. cikke szerinti, kölcsönös jogsegélyre vonatkozó kötelezettségeiknek;

AD.

mivel a hagyományos fegyverek és lőszerek gyengén szabályozott és átláthatatlan globális kereskedelme konfliktust, korrupciót, szegénységet, az emberi jogok megsértését és büntetlenséget eredményez;

AE.

mivel a fejlődő országokban a nagymértékű korrupcióra többnyire a fejlett országok – többek között az uniós tagállamok – bizonyos üzletembereinek, jogászainak, pénzügyi intézményeinek és állami tisztviselőinek bűnrészességével, sőt segítségével kerül sor, és mivel ezek az intézmények és vállalatok a pénzmosás elleni szabályozás nyilvánvaló, uniós és nemzetközi szintű figyelmen kívül hagyásával csatornákat biztosítottak a korrupcióból származó jövedelem tisztára mosásához a fejlett és fejlődő országokban, valamint átláthatatlan struktúrák létrehozásához, és a vagyon „titoktartással visszaélő jogrendszerekben” való elrejtéséhez;

AF.

mivel a korrupció elleni politikák emberi jogokon alapuló megközelítése alátámasztja azt az általános felfogást, miszerint a korrupció a közpénzeken kívül a polgárok egyéni jogait és lehetőségeit is érinti; mivel a nemzetközi korrupcióellenes és emberi jogi mozgalmak szoros szövetsége növelni fogja a lakosság körében a tudatosságot, valamint megköveteli a nyitottságot, az elszámoltathatóságot és az igazságszolgáltatást, és mivel a korrupciós cselekményeknek az emberi jogok megsértésével való összekapcsolása új cselekvési lehetőségeket teremt, különösen ott, ahol a korrupció ellen harcba lehet szállni az emberi jogok betartásának ellenőrzésére szolgáló, meglévő nemzeti, regionális és nemzetközi mechanizmusok alkalmazásával;

1.

úgy véli, hogy az Unió csak akkor válhat a korrupció elleni küzdelem hiteles és befolyásos vezérévé, ha saját határain belül megfelelően kezeli a szervezett bűnözés, a korrupció és a pénzmosás problémáját; ezzel kapcsolatban üdvözli a Bizottság által közzéteendő „uniós antikorrupciós jelentést”; reméli, hogy a tagállamokban a korrupció szempontjából veszélyeztetett területek Bizottság által történő azonosítása fokozza majd a korrupció elleni erőfeszítéseket, elősegíti a bevált gyakorlatok cseréjét, feltárja az uniós tendenciákat, és ösztönzi az egymástól való tanulást, valamint az uniós és nemzetközi kötelezettségeknek való további megfelelést; felkéri a Bizottságot, hogy a korrupcióellenes küzdelem terén nyújtson be uniós szakpolitikai kezdeményezéseket, például egy korrupció elleni uniós cselekvési tervet;

2.

e tekintetben üdvözli, hogy újratárgyalják a megtakarítások megadóztatásáról szóló irányelvet, amelynek célja a banki titoktartás tényleges megszüntetése; úgy véli, hogy a cégjegyzékek és vagyonnyilvántartások összes uniós tagállamban megvalósuló szabályozásának és átláthatóságának megerősítése a korrupció kezelésének előfeltétele az uniós tagállamokban és a harmadik országokban is; úgy véli, hogy az uniós szabályoknak nyilvántartási kötelezettséget kell előírniuk valamennyi jogi struktúrára, illetve a tényleges tulajdonosok adataira vonatkozóan, ezen adatokat pedig internetes úton, elektronikusan felcímkézve és az ingyenes hozzáférhetőség érdekében kereshető formában kell közzétenni;

3.

véleménye szerint az Uniónak követnie kell az Egyesült Államok példáját a jogállamiság keretében biztosított elszámoltathatóságról szóló 2012. évi jogszabály, azaz a Szergej Magnyickij-törvény életbe léptetése terén, és uniós szinten hasonló jogszabályt kell elfogadnia olyan jelképes és operatív működési keretként, amely kapcsolatot teremt a korrupció és az emberi jogok megsértése között; felhívja ezért a Tanácsot, hogy fogadjon el egy határozatot, amely létrehozza a Szergej Magnyickij halálában, azt követően az ügy bírósági eltussolásában, valamint családjának továbbra is fennálló folyamatos zaklatásában érintett tisztviselők közös uniós jegyzékét; hozzáteszi, hogy e tanácsi határozatnak célzott szankciókat kell kivetnie az említett tisztviselőkre, így például az Unió egészére kiterjedő vízumtilalmat, és minden olyan vagyon ideiglenes befagyasztásának elrendelését, amellyel a szóban forgó személyek vagy közvetlen családtagjaik az Európai Unió területén esetlegesen rendelkeznek; felkéri a Bizottságot, hogy készítsen cselekvési tervet annak érdekében, hogy kialakítson egy mechanizmust olyan harmadik országbeli tisztviselők (köztük rendőrök, ügyészek és bírák) jegyzékbe vételére és hasonló célzott szankciókkal történő sújtására, akik közreműködtek az emberi jogok súlyos megsértésében, valamint a visszaélést bejelentő személyekkel, a korrupcióról tudósító újságírókkal és az emberi jogi aktivistákkal szemben harmadik országokban elkövetett igazságügyi „manipulációkban”; involved in grave human rights violations and judicial ‘manipulations’ against whistleblowers, journalists reporting on corruption and human rights activists in third countries; hangsúlyozza, hogy a jegyzékbe való felvétel kritériumainak megfelelően dokumentált, egybehangzó és független forrásokon, illetve meggyőző bizonyítékokon kell alapulniuk, lehetővé téve az érintettek számára a jogorvoslati mechanizmusokat;

4.

teljes mértékben támogatja az Unió arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy fejlesztési politikáiba belefoglalja és fő szempontként érvényesíti a demokratikus felelősségvállalás koncepcióját, azaz az emberek tényleges és teljes körű részvételét az adományozók és a partnerkormányok fejlesztési stratégiáinak és politikáinak megtervezésében, végrehajtásában és nyomon követésében; úgy véli, hogy az ilyen szakpolitika elősegíti a program kedvezményezettjeinek közreműködését, ezáltal pedig hozzájárul a korrupció elleni küzdelem terén megvalósuló fokozott ellenőrzéshez és elszámoltathatósághoz; arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fejlesztési támogatási programjaikban alkalmazzák a korrupcióval kapcsolatos nemzetközi normákhoz való kötöttség elvét, és hogy az OECD ajánlásának megfelelően vezessenek be korrupcióellenes záradékot a közbeszerzési szerződésekbe; kéri, hogy a Bizottság a továbbiakban is segítse elő a segélyek átláthatóságának magas fokát digitális, gépi olvasásra alkalmas formátumok használatával, valamint olyan közös szabvány alkalmazásával, amely garantálja egyrészről a többi adományozóval való összehasonlíthatóságot, másrészről pedig kimondottan igazodik a kedvezményezett kormányzatok igényeihez;

5.

hangsúlyozza, hogy annak biztosítása érdekében, hogy a támogatások ötvözését szolgáló eszközök növeljék a fejlesztési támogatások hatékonyságát, felül kell vizsgálni az említett eszközök irányítását azzal a céllal, hogy a projektek kiválasztási kritériumai és a társadalom egésze felé való elszámoltathatóság terén nagyobb átláthatóságot biztosítsanak; emlékeztet arra, hogy a projektek kiválasztására, nyomon követésére és értékelésére vonatkozó kritikus mennyiségű minimumkövetelmény megállapítása megkönnyítheti az összehasonlíthatóságot, és koherens alapot teremthet a műveletek teljesítéséről való tájékoztatáshoz; megállapítja, hogy rendszeresen jelentést kell készíteni a projektek előrehaladásáról és fejlődésre gyakorolt hatásairól, hogy ne csupán az adományozók és az európai pénzintézetek, hanem a nyilvánosság felé is igazolják a segélyforrásoknak a támogatások ötvözését szolgáló eszközök általi felhasználását;

6.

véleménye szerint a Bizottságnak az uniós finanszírozású projektek végrehajtására vonatkozó beszerzési eljárásokban a lehető legnagyobb fokú feddhetetlenséget kell érvényesítenie, elsősorban elősegítve a helyi szervezetek számára az ajánlati felhívásokhoz való hozzáférést; hangsúlyozza, hogy a beszerzések terén alkalmazott, emberi jogokon alapuló megközelítés a szereplők tágabb körének részvételéből fakadó előnyökkel jár, különös tekintettel az ajánlattételi eljárásban érintett szereplőkre (például a földtulajdonosok szövetségei és a hátrányos helyzetű csoportok); úgy véli továbbá, hogy az emberi jogokon alapuló megközelítés arra ösztönzi a hatóságokat, hogy lehetővé tegyék a hátrányos helyzetű csoportok számára a beszerzési eljárásokban való részvételt, és bővítsék azon kritériumokat, amelyek alapján a társaságokat elbírálják a beszerzési eljárások folyamán; emlékeztet arra, hogy a projektek eredményeinek nyomon követése a civil társadalommal folytatott együttműködés keretében, valamint a helyi hatóságok elszámoltatása elengedhetetlen annak megállapításához, hogy megfelelő módon történik-e az uniós források felhasználása; arra sürgeti a Bizottságot, hogy ne ítéljen oda projekteket olyan ajánlattevők részére, amelyek esetében a tényleges tulajdonosok nem ismertek, vagy amelyek olyan vállalati struktúrával rendelkeznek, amely könnyedén lehetővé teszi számukra a transzfer árképzés megvalósítását;

7.

sürgeti az EU-t, hogy mozdítsa elő az átláthatóságot a segélyfelajánlások nyomon követésére szolgáló globális rendszer létrehozásának támogatásával annak érdekében, hogy az adományozó országokkal betartathassák a segélyekkel kapcsolatos ígéreteiket, valamint hogy azok elszámoltathatók legyenek az általuk támogatott projektek, intézmények vagy csoportok vonatkozásában;

8.

emlékeztet továbbá arra, hogy meg kell akadályozni a korrupt módszereket, így többek között a projektköltségek felduzzasztását, a fiktív projekteknek és munkavállalóknak eszközölt kifizetéseket, a gazdasági és/vagy ipari kompenzációk nem megfelelő és korrupt felhasználását, az állami források egyértelmű eltulajdonítását, a megnövelt útiköltségeket és a kenőpénzeket az uniós finanszírozású projektek végrehajtása során; ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az uniós finanszírozási lánc egészét ellenőrizni kell, beleértve a döntéshozatalt és a szabályozást, a tervezést és a költségvetés megállapítását, a finanszírozást, a fiskális transzfereket, az irányítást és a programfejlesztést, a pályázati felhívást és a beszerzést, a kivitelezést, a működést és a fenntartást, valamint a szolgáltatások kifizetését is;

9.

javasolja, hogy a Bizottság tegye közzé, hogy az OLAF keretén belül milyen mechanizmusok állnak rendelkezésre annak bejelentésére, hogy a közbeszerzési eljárások résztvevői és az uniós támogatások kedvezményezettjei visszaélnek az uniós forrásokkal, és azt, hogy dolgozzon ki szakpolitikai iránymutatásokat a visszaéléseket bejelentő személyek által az uniós forrásoknak harmadik országokban megvalósuló nem rendeltetésszerű felhasználásával kapcsolatban szolgáltatott információk kezelésére vonatkozóan, lehetővé téve a megfelelő nyomon követést, visszajelzést és a megtorlással szembeni védelmet, külön figyelmet fordítva a legkiszolgáltatottabb csoportok, és különösen a nők helyzetére számos fejlődő országban, mivel esetükben különösen jellemző az, hogy a korrupció célpontjává válnak, illetve együttműködnek annak leleplezésében, az együttműködés miatt azonban jellemzően fokozottan kiszolgáltatottak és megbélyegzettek;

10.

hangsúlyozza, hogy az Uniónak nyomatékosítania kell a részvételhez való jog, valamint az információkhoz és a nyilvános elszámoltathatósági mechanizmusokhoz – így a nyilvános adatokhoz – történő hozzáféréshez való jog érvényesítésének fontosságát a demokrácia alapelveiként a harmadik országokkal folytatott párbeszéd valamennyi fórumán, a kétoldalú kapcsolatokat és a legmagasabb szinteket is ideértve; hangsúlyozza, hogy mind az online, mind az offline sajtó és média szabadsága alapvető fontosságú e tekintetben; javasolja, hogy az Unió a harmadik országokban finanszírozzon projekteket ezen elvek érvényesítésének támogatása céljából, különösen a demokratizálódás folyamatában lévő országokban, biztosítva a nemi szempontok érvényesítését, a civil társadalom szereplői, és különösen az emberi jogi jogvédők, a lakosság legkiszolgáltatottabb csoportjai és a nők bevonását, valamint segítséget nyújtva a bejelentő személyek hatékony védelmére szolgáló jogszabályok kidolgozásában;

11.

megjegyzi e tekintetben, hogy az Uniónak jó példával elöl kell járnia; ragaszkodik ahhoz, hogy az Unió és a tagállamok aktívan részt vegyenek a költségvetés fokozott átláthatóságára irányuló nemzetközi kezdeményezésekben – így például a nyílt kormányzati partnerségben, a nyílt költségvetési kezdeményezésben és a nemzetközi segélyek átláthatóságára irányuló kezdeményezésben – annak érdekében, hogy előmozdítsák a partnerországok ilyen típusú közreműködését a nemzetközi emberi jogi normák érvényesítésének elengedhetetlen feltételeként;

12.

kéri a Bizottságot, hogy indítványozza az „emberi jogi jogvédők” fogalma meghatározásának kibővítését az emberi jogi jogvédőkről szóló uniós iránymutatásokban oly módon, hogy az kiterjedjen a korrupcióellenes aktivistákra, az oknyomozó újságírókra és mindenekelőtt a visszaéléseket bejelentő személyekre is;

13.

rámutat arra, hogy az Uniónak – a világ vezető adományozójaként – szorgalmaznia és gyarapítania kell azon esetek előfordulását, amikor az uniós külső segélyt költségvetési reformokhoz kötik a nagyobb átláthatóság, az adatokhoz és a részvételi folyamatokhoz való hozzáférés, valamint e tekintetben az irányadó elveknek más adományozókkal történő összehangolása érdekében; úgy véli, hogy az Uniónak az ösztönzőkön alapuló megközelítés keretében egyértelmű és nyilvánosan elérhető referenciaértékeket és kritériumokat kell kialakítania a kedvezményezett kormányzatok számára annak érdekében, hogy azok megnyissák költségvetési eljárásaikat, erőfeszítéseik pedig képzés vagy technikai segítségnyújtás révén az átláthatóság, a nyilvános részvétel és a felügyelet komponenseire is kiterjedjenek; arra sürgeti az Uniót, hogy mozdítsa elő és támogassa egy olyan környezet kialakítását, amely lehetővé teszi a fejlődő országokban működő felügyeleti szervek (köztük a parlamentek, számvevőszékek, civil társadalmi szervezetek és a média) számára alapvető feladataik elvégzését, ezáltal pedig a korrupció elleni küzdelmet;

14.

rámutat ugyanakkor arra, hogy az Uniónak a harmadik országok esetében az „elmélyült partnerségek” keretében nyomást kell gyakorolnia az általánosan eluralkodó korrupciótól szenvedő rezsimekre, hogy a fent említett elvek teljesülése érdekében reformokat fogadjanak el; úgy véli, hogy az Unió részéről nyilvánvaló és átlátható politikai párbeszédre, nyomásgyakorlásra és együttműködésre van szükség a reform szükségességének nyomatékosítása érdekében, illetve megfelelő és ambiciózus nyomon követési mechanizmusokat kell magukban foglalniuk; úgy véli, hogy az Uniónak nyilvánosan el kell marasztalnia olyan jogszabályok kihirdetését, amelyek korlátozzák a média szabadságát és a civil társadalom tevékenységeit – amelyek az elszámoltathatóság sarokkövei –, és stratégiákat kell kidolgoznia az említett országokkal fenntartott kapcsolatok olyan jellegű átalakítására, amely látható módon segíti elő a reformokat; hangsúlyozza, hogy szükség van a harmadik országokkal kötött megállapodásokban olyan világosan megfogalmazott és tiszteletben tartott emberi jogi záradékokra, amelyek lehetővé tennék bármely partnerségi megállapodás felfüggesztését az emberi jogok súlyos megsértése esetén;

15.

támogatja az európai közpénzeknek az EBB és az EBRD olyan projektjeibe irányuló befektetésével kapcsolatos döntéshozatal fokozott átláthatóságát, amelyek káros hatást gyakorolhatnak az emberi jogokra; sürgeti az EBB-t és az EBRD-t, hogy erősítsék meg a csalás elleni és korrupcióellenes politikáikat az Európai Unión kívüli beruházások teljes átláthatóságának biztosítása érdekében; hangsúlyozza, hogy az EBB-nek és az EBRD-nek meg kell erősítenie a kockázatos beruházások – főként pénzügyi közvetítők alkalmazása révén történő – elkerülésére, a kockázatalapú megközelítés elfogadására, valamint az általuk támogatott projektek emberi jogi hatásainak fokozott értékelésére irányuló hajlandóságát, és emellett az ügyfeleik által végzett valamennyi művelettel kapcsolatban megfelelőségi vizsgálatot kell végezniük az emberi jogok betartása és a fedhetetlenség vonatkozásában; úgy véli, hogy különös figyelmet kell fordítani a nyilvánosság részvételének biztosítására, valamint az érintett közösségekkel való önkéntes, előzetes és tájékoztatáson alapuló konzultáció garantálására a finanszírozott projektek tervezésének, végrehajtásának, nyomon követésének és értékelésének valamennyi szakaszában; sürgeti az uniós tagállamokat és a Bizottságot, hogy az EBB kizárólagos tagjaiként és az EBRD fő részvényeseiként használják fel befolyásukat az ezen intézmények jelentős reformjának előmozdításához döntéseik fokozott demokratikus ellenőrzése és az elszámoltathatóság lehetővé tétele érdekében;

16.

úgy véli, hogy a nemzetközi pénzügyi intézményeknek, így például az IMF-nek és a Világbanknak a strukturális alkalmazkodási programok keretében az adós országokban bevezetett intézkedésekkel kapcsolatban mindenkor korrupciós kockázatértékelést kell végezniük, azon túlmenően, hogy értékelik ez utóbbi emberi jogokra gyakorolt hatását; véleménye szerint a strukturális alkalmazkodási programoknak az irányítás javítását és az átláthatóság fokozását elősegítő reformokat kell tartalmazniuk; ragaszkodik ahhoz, hogy megfelelő, kellő forrásokkal ellátott és független felügyeleti rendszerek kövessék nyomon a programok végrehajtását, gyakori ellenőrzések és vizsgálatok elvégzésével; hozzáteszi, hogy különös figyelmet kell fordítani a földharácsolásra, az erőszakos kilakoltatásokra, a védelmi beszerzésekre, a különálló védelmi költségvetésekre, valamint a katonai és félkatonai tevékenységek finanszírozására az adós országokban; felszólítja az uniós tagállamokat, hogy az IMF és a Világbank tagjaiként használják befolyásukat arra, hogy a strukturális alkalmazkodási programok és egyéb finanszírozási programok tárgyalása során biztosítsanak nagyobb fokú átláthatóságot és részvételi mechanizmusokat, és segítsék elő döntéseik fokozott demokratikus ellenőrzését és az elszámoltathatóságot;

17.

felkéri a bilaterális és multilaterális pénzügyi intézményeket – köztük a Világbank-csoportot, az IMF-et, a regionális fejlesztési bankokat, az exporthitel-intézeteket és a magánszektorban működő bankokat –, hogy követeljék meg a kitermelő vállalatoktól és kormányzatoktól a „Tedd közzé, amit fizetsz!” elvhez fűződő követelmények és/vagy a kifizetések átláthatóságára vonatkozó EITI-előírások teljesítését, valamennyi projekttámogatás előfeltételeként;

18.

üdvözli a G20-ak Szöulban elfogadott, korrupció elleni cselekvési tervét, és meggyőződése, hogy fenn kell tartani a létrejött lendületet, ezáltal biztosítva a főbb területeken a korrupció elleni küzdelemre irányuló nemzetközi erőfeszítések összehangolását;

19.

hangsúlyozza, hogy a kisstílű korrupció – beleértve az ún. „néma korrupciót” is, amikor a közalkalmazottak nem látják el a kormány által kifizetett szolgáltatásokat vagy feladatokat (a közoktatásból hiányzó oktatók és a kórházakból hiányzó orvosok) – aránytalanul súlyosan érinti azokat a legszegényebb rétegeket, akik a fejlődő országokban erőteljesen támaszkodnak a közszolgáltatásokra;

20.

hangsúlyozza, hogy a korrupció akadályozza a közvetlen külföldi befektetéseket, és visszatartja a külső szereplőket attól, hogy gazdasági együttműködést folytassanak a fejlődő országokkal;

21.

úgy véli, hogy a korrupció elleni küzdelem, beleértve az adóparadicsomok, az adócsalás és az illegális tőkekiáramlás elleni küzdelmet is, a jó kormányzás előmozdítására irányuló szélesebb körű erőfeszítések része, amelyet a 2011. évi változtatási program (COM(2011)0637) az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tételében egyik fő prioritásként határoz meg; ismételten hangsúlyozza, hogy teljes körűen és haladéktalanul meg kell kezdeni az Egyesült Nemzetek Szervezete Korrupció elleni Egyezményének alkalmazását;

22.

rámutat, hogy a korrupció leküzdésére irányuló minden erőfeszítéssel párhuzamosan támogatni kell azokat a programokat, amelyek célja a korrupció oktató és figyelemfelhívó kampányok révén történő megelőzése;

23.

emlékeztet a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló puszani partnerség keretében tett kötelezettségvállalásokra, és felszólítja az Uniót és tagállamait, hogy a korrupció és az illegális pénzáramlások leküzdésére irányuló közös erőfeszítéseik fokozása érdekében teljesítsék e kötelezettségvállalásokat;

24.

úgy véli, hogy a korrupció leküzdéséhez és felszámolásához elengedhetetlen a fejlesztési politikák koherenciájának biztosítása; hangsúlyozza továbbá, hogy a Fejlesztési Együttműködési Eszköz és az Európai Fejlesztési Alap keretében növelni kell az adóügyi kormányzással és az adócsalás elleni intézkedésekkel összefüggésben nyújtott uniós támogatást;

25.

felkéri a tagállamokat, hogy szükség esetén módosítsák büntetőjogukat annak érdekében, hogy joghatósággal rendelkezzenek olyan, a területükön tartózkodó, bármilyen állampolgárságú egyén felett, aki vesztegetést követett el, vagy a közpénzek hűtlen kezelésével vádolható, függetlenül a bűncselekmény elkövetési helyétől, amennyiben a bűncselekményből származó bevétel a kérdéses tagállamban fellelhető vagy azt ott mosták tisztára, vagy ha az egyént szoros kapcsolat fűzi a tagállamhoz, nevezetesen állampolgárság, lakóhely vagy a tagállamban székhellyel vagy leányvállalatokkal rendelkező társaság tényleges tulajdonlása révén;

26.

rámutat azonban arra, hogy a tagállamoknak körültekintően kell eljárniuk, amikor tájékoztatást nyújtanak harmadik országoknak a korrupcióval, hűtlen kezeléssel vagy adócsalással vádolt személyekről, hogy ne keverjenek bele igazságtalanul az ügybe emberi jogi jogvédőket, ahogy az Ales Bialiacki esetében is történt;

27.

úgy véli, hogy a becsületsértésről/rágalmazásról szóló jogszabályok eltántoríthatnak a korrupció esetleges bejelentésétől a harmadik országokban; ezért arra sürget minden tagállamot, hogy járjanak elöl jó példával, és saját jogrendjükben töröljék el a becsületsértésről/rágalmazásról szóló jogszabályokhoz társuló büntető szankciókat, legalább olyan esetekben, amikor a tagállamokban vagy külföldön elkövetett szervezett bűncselekményre, korrupcióra és pénzmosásra vonatkozó állítások vannak terítéken;

28.

az UNCAC ajánlásaival összhangban sürgeti a tagállamokat olyan jogalkotási és egyéb intézkedések alkalmazására, amelyek célja, hogy bűncselekményként határozzák meg a jogalap nélküli – és szándékosan megvalósuló – gazdagodást, ami nem más, mint valamely köztisztviselő vagyonának olyan jelentős mértékű növekedése, amelyet jogszerűen szerzett jövedelme alapján ésszerűen nem tud megmagyarázni;

29.

üdvözli a korrupcióellenes hivatalokra vonatkozó elvekről szóló, 2012. novemberi dzsakartai nyilatkozatot; arra ösztönzi az Uniót és a tagállamokat, hogy menjenek még messzebbre, és nemzetközi szinten erőteljesebben szorgalmazzák, hogy foglalkozni kell a számos fejlődő országban létrehozott korrupcióellenes hivatalok korrupciókezelési képességének csekély hatékonyságával, ami javarészt intézményi rendszerükből, a végrehajtó hatalomtól való funkcionális függetlenségük hiányából, a politikai támogatás hiányából, elégtelen finanszírozási forrásaikból, a tisztviselők kiválasztására és kinevezésére vonatkozó szabályaikból és végrehajtási hatásköreikből fakad;

30.

felkéri az Uniót és a tagállamokat, hogy kezdeményezzék a korrupcióellenes hatóságok függetlenségére és hatékonyságára vonatkozó nemzetközi normák kidolgozását, amelyeket kormányközi szinten állítanak össze az ENSZ-közgyűlésen történő végleges elfogadás céljából, és amelyek ugyanolyan kiterjedt alkalmazási körrel rendelkeznek, mint a nemzeti emberi jogi intézményekre vonatkozó párizsi elvek, illetve azokkal egyenrangúnak minősülnek; hangsúlyozza, hogy ezen elveket a teljesítményértékelések szakértői felülvizsgálatán keresztül elszámoltathatósági referenciaértékként kell alkalmazni;

31.

kéri a Bizottságot, hogy szilárdítsa meg a többi adományozóval és a Legfőbb Ellenőrzési Intézmények Nemzetközi Szervezetével folytatott együttműködését annak érdekében, hogy bővítsék a legfőbb ellenőrzési intézmények kapacitását a segélyezett országokban azzal a céllal, hogy a fejlődő országokban végrehajtsák a legfőbb ellenőrzési intézményekre vonatkozó nemzetközi előírásokat;

32.

arra ösztönzi az Uniót és a tagállamokat, hogy segítsék elő és támogassák egy Nemzetközi Korrupcióellenes Bizottság nemzetközi szerződéssel vagy egy, az UNCAC-hoz csatolt jegyzőkönyvvel történő létrehozását, aminek eredményeként létrejönne a bűnügyi nyomozók nemzetközi testülete, amely a nemzeti bűnüldöző hatóságok és ügyészségek hatáskörével megegyező hatáskörrel bírna annak érdekében, hogy az aláíró államok saját területein kivizsgálja a korrupciós bűncselekményeket, illetve azok ügyében pert indítson, egyúttal pedig képessé váljon arra, hogy az egyének ellen a nemzeti büntetőbíróságokon vádemelést kezdeményezzen;

33.

felkéri az uniós tagállamokat, hogy támogassák a pénzügyi bűncselekmények, a korrupció és az emberi jogok kérdésével megbízott különleges ENSZ-előadó kinevezését, aki általános megbízatással rendelkezik, és akinek a feladatai közé tartozik egy célirányos terv kidolgozása, valamint az államok által hozott korrupcióellenes intézkedések időszakos értékelése; felszólítja azon tagállamokat, amelyek aláírták, de még nem ratifikálták az Európa Tanács 1999. január 27-én aláírásra megnyitott korrupcióról szóló büntetőjogi egyezményét, hogy azt mihamarabb tegyék meg;

34.

emlékeztet a nemzetközi kereskedelmi ügyletekben külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló OECD-egyezményen alapuló útmutatóra, amelynek segítségével a vállalkozások hatékony belső ellenőrzési, etikai és megfelelőségi intézkedéseket tehetnek a transznacionális korrupció megelőzése és felderítése érdekében;

35.

felkéri az összes uniós vállalkozást, hogy vállalati felelősségvállalásuknak eleget téve tartsák tiszteletben az emberi jogokat, összhangban az ENSZ irányadó elveivel; üdvözli a Bizottság arra vonatkozó hajlandóságát, hogy emberi jogi útmutatást dolgozzon ki a kis- és középvállalkozások számára; felszólítja az uniós tagállamokat, hogy dolgozzák ki saját nemzeti terveiket az ENSZ irányadó elveinek végrehajtására vonatkozóan, és ragaszkodjanak ahhoz, hogy a partnerországok is betartsák a vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó, nemzetközileg elismert normákat, így például a multinacionális vállalatokra vonatkozó OECD-iránymutatásokat, valamint az ILO multinacionális vállalatokra és szociálpolitikára vonatkozó alapelvekről szóló háromoldalú nyilatkozatát;

36.

hatékonyabb átláthatósági és elszámoltathatósági normák kidolgozását szorgalmazza az EU technológiai vállalatai számára az emberi jogok megsértésére, a korrupció támogatására vagy az EU biztonsági érdekeivel ellenkező fellépésre alkalmas technológiák exportja vonatkozásában;

37.

megjegyzi, hogy a harmadik országokban – és különösen a konfliktusövezetekben – a vállalati gyakorlat fejlesztésére irányuló kezdeményezéseknek, így például az ENSZ „Global Compact” elnevezésű kezdeményezésének, valamint az üzleti vállalkozásokra és emberi jogokra vonatkozó ENSZ-iránymutatásoknak többnyire nem sikerül közös nevezőt létrehozniuk, illetve elérniük az iránymutatások megfelelő végrehajtását, mivel azok betartása terén a társaságok önkéntes indíttatására hagyatkoznak; felkéri az Uniót, hogy álljon azon nemzetközi erőfeszítések élére, amelyek célja e normatív előírások megállapítása legalább az Unió joghatóságán belül, a transznacionális vállalatok igazgatóinak elszámoltathatóságára és az áldozatok jogorvoslati mechanizmusaira helyezve a hangsúlyt;

38.

arra sürgeti a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogszabályjavaslatot, amely előírja az uniós társaságok számára, hogy a nyersanyag-ellátási láncaikra vonatkozó ellenőrzések és auditok elvégzése, illetve a megállapítások közzététele révén biztosítsák, hogy beszerzéseikkel nem támogatják a korrupciót elkövetőket, a konfliktusokat és az emberi jogok súlyos megsértését; úgy véli, hogy az OECD által közzétett iránymutatásokkal összhangban az uniós társaságok által kötelező jelleggel érvényesített kellő gondosság lehetővé tenné az európai vállalkozások fejlesztését, valamint egységesebbé tenné az Unió emberjogi és fejlesztési politikáit, különösen a konfliktussal sújtott területeken;

39.

emlékeztet arra, hogy az EU-nak és tagállamainak megfelelő intézkedéseket kell hozniuk azon vállalkozások – többek között büntetőjogi értelemben vett – ellenőrzése és esetleges szankcionálása céljából, amelyek székhelye a területükön található, és amelyek harmadik országokban korrupcióban vesznek részt; felkéri a Bizottságot, hogy állítsa össze azon társaságok nyilvános jegyzékét, amelyeket korrupt gyakorlatok vádjában elítéltek, vagy amelyek tisztviselőit korrupt gyakorlatokkal vádolnak a tagállamokban vagy harmadik országokban; véleménye szerint egy ilyen jegyzék alapján meg kell tiltani az említett társaságoknak, hogy a bűnösség megállapítása esetén, illetve a jogerős felmentő bírósági határozat megszületéséig közbeszerzési eljárásokban vegyenek részt vagy uniós támogatásokban részesüljenek az uniós tagállamokban vagy harmadik országokban; hangsúlyozza, hogy egy „feketelista” hatékonyan visszatarthatja a társaságokat attól, hogy korrupt tevékenységekben vegyenek részt, és megfelelő ösztönzést nyújt számukra belső feddhetetlenségi eljárásaik fejlesztéséhez és megszilárdításához;

40.

üdvözli az Európai Parlament és a Tanács között létrejött megállapodásokat, amelyek előírják a kitermelő ágazatban működő vállalatok és az elsődleges erdők fakitermelői számára, hogy országonkénti és projektenkénti bontásban tegyék közzé a kormányzatok részére teljesített kifizetéseket; valamennyi partnerország kormányát arra ösztönzi, hogy írják elő a joghatóságuk alá tartozó pénzügyi piacokon nyilvántartásba vett vagy jegyzett transznacionális vállalatok kifizetéseinek azonos bontásban történő közzétételét; arra sürgeti az Uniót, hogy a partnerországokkal fenntartott kapcsolatainak keretében mozdítsa elő ezt a jelentéstételi követelményt; úgy véli, hogy a Bizottságnak a kérdéses jogszabályok közelgő felülvizsgálata során fontolóra kellene vennie, hogy terjesszék ki az országonkénti jelentéstétel hatályát az összes ágazat transznacionális vállalatára, valamint több információt tegyenek közzé, többek között a forgalommal, az eszközökkel, az alkalmazottakkal, a profittal és az adókkal kapcsolatban;

41.

hangsúlyozza, hogy a korrupció gyakran bűncselekményt szít, emellett hozzájárul a konfliktusokhoz és az instabilitáshoz, és véleménye szerint a korrupció elleni küzdelemnek nagyobb hangsúlyt kellene kapnia az Unió konfliktusok megelőzésére irányuló erőfeszítéseiben és az instabil helyzetek kezelésével kapcsolatos intézkedéseiben;

42.

hangsúlyozza, hogy a feddhetetlenség magas szintű normái létfontosságú szerepet játszanak a békefenntartó erők körében az ENSZ-en és az Afrikai Unión belül, nevezetesen az afrikai békeprogram összefüggésében; támogatja a feddhetetlenségi intézkedések ENSZ-rendszerének reformjára vonatkozó követeléseket, nevezetesen annak szükségességét, hogy a tisztviselők által elkövetett kötelezettségszegésekre irányuló vizsgálatok – a helyszíni vizsgálatokat is ideértve – egyetlen belső felügyeleti szerv kezében összpontosuljanak; ezért felkéri az ENSZ-t, hogy hozzon lépéseket annak biztosítására, hogy a békefenntartók tevékenységeinek károsultjai élhessenek jogorvoslathoz való jogukkal, és fejlessze a jelentéstételi mechanizmusokat, valamint a visszaéléseket bejelentő személyekre vonatkozó védelmi politikát;

43.

hangsúlyozza, hogy fejleszteni és aktualizálni kell az Unió KBVP-misszióira vonatkozó általános magatartási szabályokat és magatartási kódexet annak érdekében, hogy megfelelően tükrözzék a korrupció elleni erőfeszítéseket a missziók során és a missziós területeken egyaránt; felkéri az Uniót és tagállamait, hogy tegyenek lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy a békefenntartó és jogállamiság-missziók európai személyzete által megkárosított egyének ténylegesen élhessenek jogorvoslathoz való jogukkal; sürgeti a Tanácsot, hogy hozzon létre biztonságos és megfelelő jelentéstételi mechanizmusokat, valamint a visszaélést bejelentő személyekre vonatkozó hatékony védelmi politikát; hangsúlyozza, hogy e mechanizmusoknak figyelembe kell venniük a nemek közötti egyenlőséget;

44.

üdvözli az olyan kezdeményezéseket, mint a montreux-i dokumentum és a biztonsági magánszolgáltatók nemzetközi magatartási kódexe (ICoC); üdvözli annak tényét, hogy az Európai Unió nemrégiben támogatását fejezte ki a montreux-i dokumentum iránt, annak támogatottsága pedig az uniós tagállamok körében is jelentős és egyre növekszik; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy még inkább érvényre kell juttatni a megállapított elveket; felkéri valamennyi uniós tagállamot, hogy a montreux-i dokumentumban meghatározott normákkal összhangban fejlesszék tovább nemzeti jogukat és szabályozásukat, és azt ajánlja, hogy a tagállamok és az Unió kizárólag olyan katonai és biztonsági magáncégekkel lépjenek szerződésre, amelyek támogatják a kezdeményezések alapelveit; felkéri az Uniót és tagállamait, hogy támogassák az ICoC felügyeleti mechanizmusának létrehozását, amelynek egy olyan megfelelést biztosító szervnek kell lennie, amely képes arra, hogy kezelje a panaszokat, és visszatartó erejű szankciókat állapítson meg (ideértve a további korlátozásokat előíró szerződésmódosításokat, hivatalos figyelmeztetések kiadását, pénzbírságok kiszabását, valamint a katonai és biztonsági magáncégek ideiglenes vagy végleges eltávolítását az ICoC-rendszerből) annak garantálása érdekében, hogy a katonai és biztonsági magáncégek teljesítsék az ICoC szerinti kötelezettségvállalásaikat, és azokért végső soron felelősségre vonhatók legyenek;

45.

kéri, hogy az Unió és tagállamai támogassák, hogy a katonai és biztonsági magáncégek tevékenységeinek szabályozása érdekében egy nemzetközi keretet hozzanak létre, egyenlő feltételeket teremtve, hogy ezáltal a fogadó országok hatáskörrel rendelkezzenek a katonai és biztonsági magáncégek szabályozására, a szerződő országok pedig felhasználhassák hatáskörüket az emberi jogok védelmére és a korrupció megelőzésére; hangsúlyozza, hogy egy ilyen keretnek magában kell foglalnia a jogsértésekre vonatkozó, visszatartó erejű szankciókat, a jogsértők felelősségre vonását, valamint az áldozatok hatékony jogorvoslathoz való jogát is egy olyan engedélyezési és ellenőrzési rendszeren felül, amely valamennyi katonai és biztonsági magáncégtől megköveteli, hogy független ellenőrzéseknek vessék alá magukat, teljes személyzetük pedig kötelező emberi jogi képzésen vegyen részt;

46.

ajánlja, hogy a tagállamok fokozzák az UNCAC IV. fejezetének (Nemzetközi együttműködés) és V. fejezetének (Vagyonvisszaszerzés) végrehajtását, különösen annak érdekében, hogy növeljék a harmadik országok által kért kölcsönös jogsegély hatékonyságát, nevezetesen a hazai jog olyan értelmezése révén, ami megkönnyíti a kért jogsegélyt, valamint azáltal, hogy a kölcsönös jogsegély biztosítása céljából az elkobzást különválasztják az elítéléstől a kérelmező országban, továbbá azzal, hogy igazságszolgáltatási rendszereik számára biztosítják azokat az emberi erőforrás- és pénzügyi eszközöket, amelyek segítségével megfelelően és gyorsan kezelhetik az ügyeket; arra sürgeti az Uniót, hogy e lényeges kérdést prioritásként kezelje a demokratizálódás folyamatában lévő harmadik országokban, nevezetesen azáltal, hogy foglalkozik a jogi akadályokkal, valamint az együttműködésre való hajlandóság hiányával az Unión belül működő pénzügyi központok részéről, amelyek gyakran nehézkes és csekély hatékonyságú kölcsönös jogsegélyrendszert tartanak fenn;

47.

úgy véli, hogy a harmadik országokkal kötött valamennyi megállapodásban bevezetett általános emberi jogi záradéknak tartalmaznia kell a jó kormányzás védelmével és előmozdításával kapcsolatos kötelezettségvállalást is;

48.

ösztönzi a Bizottságot, hogy a Cotonou-i Megállapodás következő felülvizsgálatakor javasolja a megállapodás alapvető elemét jelentő jó kormányzás tiszteletben tartását, valamint a korrupció fogalommeghatározása hatályának kiterjesztését, lehetővé téve a jó kormányzási záradék megsértésének szankcionálását minden súlyos esetben, és nem csak akkor, amikor olyan gazdasági és ágazati politikákról és programokról van szó, ahol az Európai Unió a pénzügyi támogatás tekintetében jelentős partnerként van jelen;

49.

üdvözli az EU–Tunézia és az EU–Egyiptom munkacsoport arra irányuló döntését, hogy véglegesíti a jogtalanul megszerzett, harmadik országokban még mindig befagyasztott javak visszaszolgáltatására vonatkozó ütemtervet; sürgeti az EU-t és tagállamait, hogy a vagyonvisszaszerzésre irányadó nemzetközi normákat – például a korrupció elleni ENSZ-egyezmény V. fejezetét, a deauville-i G8-as csúcstalálkozón az átalakulóban lévő arab országokkal létrejött partnerség keretében kidolgozott vagyonvisszaszerzési cselekvési tervet és a Tanács által 2012. november 26-án kidolgozott új jogalkotási keretet – teljes mértékben tartsák be; úgy véli, hogy a javak visszaszerzésére vonatkozó rendelkezések elősegítik az országok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy orvosolják a korrupció legrosszabb hatásait, valamint sürgeti az EU-t és a tagállamokat, hogy tegyenek jelentős erőfeszítéseket azzal a céllal, hogy elősegítsék a korábbi rezsimek által ellopott és jogellenesen használt javak visszaszolgáltatását az arab tavasz országaiban élő lakosságnak; hangsúlyozza az emberi jogokon alapuló megközelítés fontosságát az általánosan eluralkodó korrupciótól szenvedő rezsimek vagyonvisszaszerzésének és államadósságának kezelése szempontjából; támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a külső és belső államadósság ellenőrzésére irányulnak azzal a céllal, hogy feltárják a korrupciót és annak emberi jogokra gyakorolt hatásait; kéri a tagállamokat, hogy támogassák az adósság ellenőrzésére vonatkozó kezdeményezést;

50.

felszólítja az Uniót és a tagállamokat, hogy nyújtsanak jogi és technikai támogatást azon fejlődő országok számára, amelyek vissza kívánják szerezni az ellopott (vagy a diktatúrák által törvénytelen módon felhalmozott) és az Európai Unió területére juttatott javakat;

51.

rámutat, hogy a fegyverkereskedelmen belüli korrupció a világkereskedelmen belüli korrupció jelentős részét teszi ki; üdvözli az ENSZ-közgyűlés által 2013. április 2-án elfogadott fegyverkereskedelmi szerződést, amely a nemzetközi fegyverátadások ellenőrzésére közös és kötelező érvényű előírásokat és követelményeket állapít meg; üdvözli a tagállamok arra irányuló kötelezettségvállalását, hogy mielőbb aláírják a fegyverkereskedelmi szerződést, továbbá arra kéri őket, hogy vállaljanak vezető szerepet a nemzetközi fegyverkereskedelmi szerződés valamennyi ENSZ-tagállam általi mihamarabbi ratifikálására és végrehajtására irányuló ENSZ-erőfeszítésekben is; ösztönzi, hogy az Unió fokozott éberséget tanúsítson az európai fegyvergyártók kivitelével kapcsolatban, és a katonai technológia és felszerelések kivitelének ellenőrzésére vonatkozó közös szabályok meghatározásáról szóló 2008. december 8-i 2008/944/KKBP tanácsi közös állásponttal összhangban küzdjön a fegyverkereskedelmi ágazat átláthatatlansága ellen, különösen a közvetítők alkalmazását, valamint a gazdasági/ipari kompenzációkat illetően;

52.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, az uniós tagállamok, valamint a tagjelölt és társult országok kormányainak és parlamentjeinek, az Európa Tanácsnak, az Afrikai Uniónak, a Nemzetközi Valutaalapnak, a Világbanknak, az Európai Beruházási Banknak, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak és az Egyesült Nemzetek Szervezetének.

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/16

—

tekintettel az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésére (1), és különösen a 2013. évi költségvetésnek „A hosszú távú trendeket azonosító intézményközi rendszer” elnevezésű előkészítő fellépésére,

—

tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó 966/2012/EU, Euratom költségvetési rendeletre, különösen annak 54. cikke (2) bekezdésének a) és b), valamint e) pontjára, és a rendelet alkalmazási szabályaira,

—

tekintettel az ESPAS (európai stratégiai és politikai elemzési rendszer) „Globális trendek 2030-ig: Állampolgárok egy összefonódó és többközpontú világban” című, az Európai Unió Biztonságpolitikai Kutatóintézete (EUISS) által készített jelentésére (2),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Költségvetési Bizottság jelentésére, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottság és az Alkotmányügyi Bizottság véleményére (A7-0265/2013),

A.

mivel egy gyors átmenet időszakát éljük – ami különösen a hatalom dinamikája, a demográfiai változások, az éghajlatváltozás, az urbanizáció és a technológia kapcsán nyilvánvaló –, ezért egyre nagyobb szükség van arra, hogy valamennyi ország politikai döntéshozói fokozott erőfeszítéseket tegyenek a főbb globális trendek tanulmányozására és nyomon követésére;

B.

mivel a 2010. évi uniós költségvetés a Parlament kezdeményezésére biztosította a Bizottság számára azt a lehetőséget, hogy több mint kétéves időtartamra kísérleti projektet indítson azzal a céllal, hogy megvizsgálják „az Unió előtt álló főbb politikai kérdésekkel kapcsolatos hosszú távú trendeket azonosító intézményközi rendszer” létrehozásának lehetőségét;

C.

mivel a 2012. évi uniós költségvetés jóváhagyta, hogy a projekt a 2012–2014 közötti három év vonatkozásában előkészítő intézkedésként a következő szakaszba lépjen, azzal a céllal, hogy 2014 végéig létrehozzanak egy teljes körűen működő „európai stratégiai és politikai elemzési rendszert” (ESPAS), amelyben „a közép- és hosszú távú politikai trendek elemzésével foglalkozó különböző uniós intézmények és szervek kutatási osztályai közötti szorosabb együttműködés” kialakítása révén valamennyi illetékes uniós intézmény részt vesz (3);

D.

mivel a jövőbeli politikai környezetet várhatóan alakító főbb trendek azonosítását és feltérképezését szolgáló tartós intézményközi rendszer igazgatási szintű létrehozása segítené és támogatná az uniós intézmények kihívásokra való felkészülését és válaszadását, valamint az elkövetkező évekre vonatkozó koherens stratégiai opciók meghatározását;

E.

mivel egy ilyen jól bevált és elismert rendszer megfelelő támpontot jelentene az uniós költségvetés elkészítéséhez és az egy vagy több évre szóló politikai prioritások megállapításához, illetve a pénzügyi források szorosabb összekapcsolásához a politikai célkitűzésekkel;

F.

mivel a nők társadalmi szerepvállalásának növelése nem valósítható meg jogaik elismerése és a gyakorlatba való tényleges átültetése nélkül; mivel az ESPAS hatékony elemzést is nyújthat a nemek közötti egyenlőségnek a politikai szerepvállalás növelésétől kezdve a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának leküzdéséig terjedő előmozdítása terén jelentkező kihívásokról;

G.

mivel az ESPAS által támogatott első, az EUISS megbízására készített „Globális trendek 2030-ig: Állampolgárok egy összefonódó és többközpontú világban” című jelentés több olyan globális trendet azonosít, amelyek az elkövetkező évtizedekben várhatóan alakítják majd a világot;

H.

mivel ezek a trendek különösen a következőket foglalják magukban: az egyének fokozott szerepvállalása, amit részben a technológiai változások táplálnak; a fenntartható fejlődésre helyezett fokozott hangsúly az egyre jelentősebb erőforráshiányra és a tartós szegénységre tekintettel, amely jelenségeket csak fokozza az éghajlatváltozás hatása; az államok csökkenő hatalmával és a növekvő kormányzási hiányosságokkal jellemezhető nemzetközi rendszer létrejötte, mivel az államközi kapcsolatok hagyományos mechanizmusai nem adnak megfelelő választ a közösségi igényekre;

1.

véleménye szerint a koherens és hatékony uniós politikai döntéshozatal egyre nagyobb mértékben függ az olyan hosszú távú globális trendek időben történő azonosításától, amelyek hatást gyakorolnak azon kihívásokra és döntésekre, amelyekkel az Unió az egyre inkább összetett és a kölcsönös függőség által jellemzett világban szembesül;

2.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy e hosszú távú trendek nyomon követése és elemzése érdekében az uniós intézményeknek együtt kell működniük egymással, valamint az Európai Unión belüli és kívüli, a harmadik országok hasonló kérdései iránt érdeklődő szereplőkkel – köztük a szélesebb kutatói közösséggel – is, továbbá hálózatot kell kiépíteniük velük; hangsúlyozza ezzel összefüggésben annak fontosságát, hogy folytatni kell egy olyan hatékony kapacitás kialakításának folyamatát, amelynek révén független és minőségi intézményközi elemzés és tanácsadás nyújtható azon főbb trendekről, amelyekkel az uniós rendszer politikai döntéshozói szembesülnek;

3.

rámutat, hogy a szubszidiaritás elvével összhangban a hosszú távú társadalmi-gazdasági stratégiák kidolgozása és a szakpolitikák uniós végrehajtása számos közszervezet – például az uniós intézmények, a kormányzati minisztériumok, regionális vagy helyi hatóságok és speciális ügynökségek – feladata; felhívja a figyelmet arra, hogy a tagállami közintézmények és az uniós intézmények mellett a gazdasági és szociális partnerek, a nem kormányzati szervezetek és más érdekképviseletek is részt vesznek a hosszú távú stratégiák kidolgozásában; hangsúlyozza ezért, hogy többszintű irányítási megközelítést kell alkalmazni;

4.

hangsúlyozza, hogy többéves, hosszú távú és horizontális jellege miatt a kohéziós politika szükségszerűen olyan politika, amelyben erősen jelen van az előretervezés eleme, illetve hangsúlyozza, hogy mivel az EU költségvetésének jelentős részét teszi ki, kiemelt szerepet kell kapnia bármilyen előretekintő költségvetési tervezésben;

5.

úgy véli, hogy a kohéziós politikához és egyéb területekhez kapcsolódó politikaalakítás egyre fokozottabban függ a hosszú távú globális tendenciák kellő időben való felismerésétől; ebben az összefüggésben tudomásul vesz számos előretekintő jelentést, többek között az Európa 2030 projektet (az Európai Unió jövőjét 2030-ig vizsgáló vitacsoport Európai Tanácshoz benyújtott jelentése) és a Európai Unió Biztonságpolitikai Kutatóintézete által az európai stratégiai és politikai elemző rendszerre vonatkozó projekt részeként készített „Globális tendenciák 2030-ig – egy összekapcsolt és policentrikus világ polgárai” című jelentést; ajánlja az ilyen jelentéstételi kezdeményezések jobb koordinációját;

6.

az emberi jogi jogsértésekkel, a megkülönböztetéssel és a szegénységgel szembeni küzdelem eszközeként kéri a nemek közötti egyenlőség szempontjának beépítését a hosszú távú globális tendenciák értékelésébe és a jövőbeni jelentésekbe;

7.

külön üdvözli az európai stratégiai és politikai elemzési rendszer (ESPAS) kialakítására irányuló igazgatási szintű kísérleti projekt (20102–2011) és előkészítő intézkedés (2012–2014) eddigi eredményeit, mivel e lépések segítik az Unió előtt álló főbb kérdésekkel kapcsolatos hosszú távú trendek azonosítását, és határozott javaslata szerint e folyamatnak a jelenlegi előkészítő intézkedés befejezését követően is folytatódnia kell; és úgy ítéli meg, hogy egy ilyen rendszerben részt kell vennie az EU valamennyi érintett intézményéből és testületéből – beleértve a Régiók Bizottságát – érkező munkatársaknak; úgy véli, hogy jelentéstételi mechanizmusnak vita tárgyát kell képeznie, amelyben minden érintett érdekcsoport, vállalkozás és nem kormányzati szervezet is részt vesz;

8.

arra sürgeti az ESPAS-folyamatban jelenleg részt vevő négy intézményt és szervet – a Bizottságot, a Parlamentet, a Tanácsot és az Európai Külügyi Szolgálatot –, hogy dolgozzanak ki és írjanak alá valamilyen intézményközi megállapodást, amelyet ideális esetben 2014 tavaszán kötnének meg, és amelyben valamennyi partner vállalja, hogy folyamatosan fenntartja a megállapodást és részt vesz benne;

9.

hangsúlyozza, hogy a részt vevő intézményeknek és szerveknek – költségvetéseiken keresztül, a költségvetési rendelet és különösen annak 54. cikke e) pontjának teljes mértékű tiszteletben tartása mellett és az éves költségvetési eljárás szerint – az ESPAS-rendszer rendelkezésére kell bocsátaniuk a szükséges személyzetet és pénzügyi erőforrásokat, ezzel biztosítva e képesség költségvetési szempontból semleges fejlesztését a következő években, hangsúlyozza, hogy az uniós intézményeknek a globális trendek elemzéséhez és nyomon követéséhez való teljes hozzájárulásuk érdekében be kell ruházniuk a specifikus szaktudással rendelkező munkatársakba, valamint a lehetőségek meghatározásához és az egyes uniós intézmények sajátos szükségleteinek megfelelő szakpolitikai ajánlások megfogalmazásához szükséges szakértelembe;

10.

ragaszkodik ahhoz, hogy ESPAS-t egy megfelelő módon összeállított – és az Európai Parlamentet (amennyiben úgy dönt) a képviselői révén képviselő – intézményközi testület irányítsa és felügyelje, amelynek feladata, hogy meghatározza az ESPAS megbízatását és prioritásait, kinevezze annak igazgatóját és más munkatársait, tudomásul véve, hogy megbízatása keretében az ESPAS független módon legyen képes munkája egészét elvégezni;

11.

üdvözli, hogy az ESPAS-folyamatot a globális hálózatára építve egy olyan globális online gyűjtemény kiépítésére szándékozzák felhasználni, amely tartalmazza a közép- és hosszú távú trendekkel kapcsolatos, különböző forrásokból származó dokumentumokat és anyagokat, és amelyhez a politikai döntéshozók és a polgárok világszerte ingyenesen hozzáférnek;

12.

üdvözli, hogy az uniós intézmények között az ESPAS-folyamat révén megvalósuló szorosabb igazgatási együttműködés eredményeként az előkészítő intézkedés részeként előretekintő elemző jelentést nyújtanak be a 2014–2019 közötti időszak tekintetében a hosszú távú trendekről és az Unió előtt álló kihívásokra és választásokra gyakorolt hatásaikról, és e jelentést – annak figyelembevétele érdekében – az intézmények elnöki pozícióit 2014 során betöltő személyeknek nyújtják be; véleménye szerint sikerességére tekintettel e gyakorlatot legalább ötévente meg kell ismételni;

13.

véleménye szerint egy olyan állandó rendszernek, amelynek az a célja, hogy a döntéshozatallal kapcsolatos, még inkább stratégiai megközelítés ösztönzése érdekében rendszeres elemzéseket készítsen az uniós intézmények számára a közép- és hosszú távú trendekről, rendelkeznie kell arról, hogy az Unió helyzetéről szóló vitát megelőzően jelentést nyújtsanak be az intézmények számára a stratégiai trendekről a hosszú távú trendek változó struktúrájának nyomon követése és értékelése, valamint annak érdekében, hogy különleges információkkal szolgáljanak a költségvetési hatóság számára a 2020 utáni többéves pénzügyi keret megtárgyalása előtt, valamint a 2014–2020 közötti többéves pénzügyi keret félidős felülvizsgálatához;

14.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a jelentést a Tanácsnak, a Bizottságnak és az Európai Külügyi Szolgálatnak.

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/19

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 12., 15., 16., 27., 28., 30., 31. és 33. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkének (3) bekezdésére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 45., 81. és 146. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Bíróságának a C-18/02. (1), C-341/05. (2) és C-438/05. (3) számú ügyben hozott ítéleteire,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A7-0291/2013),

A.

mivel a Brüsszel I. rendelet felülvizsgálata (4) nagyon sikeres volt, mivel jelentősen javította az Európai Unión belüli polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló szabályokat;

B.

mivel az átdolgozási eljárás hatálya nem terjedt ki bizonyos munkajogi kérdésekre;

C.

mivel a 2001. november 28-i intézményközi megállapodás (5) előírja, hogy a gyakran módosított jogi aktusok esetében az átdolgozási technikát kell használni;

D.

mivel fontos biztosítani a jogvita feletti joghatóságra vonatkozó szabályok és a jogvitára alkalmazandó jogra irányadó szabályok közötti koherenciát;

E.

mivel a nemzetközi magánjognak európai szinten az is fontos célja, hogy megakadályozza a „forum shopping” (a legkedvezőbb igazságszolgáltatási fórum kiválasztása) jelenségét – különösen amikor ez a gyengébb fél, konkrétan például a munkavállaló kárára történne –, és a joghatóságot illetően a lehető legnagyobb fokú kiszámíthatóságot biztosítsa;

F.

mivel általános elvként annak a bíróságnak kell joghatósággal rendelkeznie, amelyik a legszorosabb kapcsolatban van az üggyel;

G.

mivel a joghatósággal és az egyéni munkaszerződésekre és szervezett fellépésre alkalmazandó joggal kapcsolatos magas szintű európai bírósági ügyek nyomán felmerült az a félelem, hogy az európai szabályok alááshatják a munkajogra vonatkozó nemzeti rendelkezéseket, ami egyes esetekben oda vezethet, hogy az egyik tagállam bírósága egy másik tagállam jogát alkalmazza (6);

H.

mivel fontos, hogy az európai jog tiszteletben tartsa az ezen a téren kialakult tagállami hagyományokat, tekintettel a munkajog kiemelkedő fontosságára a tagállamok alkotmányos és politikai identitásának szempontjából;

I.

mivel a megfelelő igazságszolgáltatás érdekét is szolgálja a joghatóságra vonatkozó szabályoknak az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályokkal való lehető legnagyobb mértékű összehangolása;

J.

mivel helyénvalónak tűnik értékelni, hogy változtatni kell-e a munkajog területén a joghatóságra vonatkozó szabályokon;

K.

mivel a szervezett fellépés esetében különösen igaz, hogy azon tagállam bíróságainak kell joghatósággal rendelkezniük, ahol a szervezett fellépésre sor fog kerülni vagy sor került;

L.

mivel az egyéni munkaszerződések esetében – a kívánt mértékben – biztosítani kellene, hogy annak a tagállamnak a bíróságai gyakorolják a joghatóságot, amelyik a munkaviszonnyal a legszorosabb kapcsolatban van;

1.

gratulál az intézményeknek a Brüsszel I. rendelet sikeres felülvizsgálatához;

2.

úgy véli, hogy a Bizottságnak továbbra is foglalkoznia kellene a munkajogi kérdésekkel az esetleges jövőbeli felülvizsgálat céljából;

3.

megjegyzi, hogy a joghatóságra vonatkozó nemzetközi magánjogi alapelvek közül az egyik a gyengébb fél védelme, és hogy a jelenlegi joghatósági szabályokban megnyilvánul a munkavállalók védelmére vonatkozó célkitűzés;

4.

megállapítja, hogy a joghatóságra vonatkozó szabályok – a Brüsszel I. rendeletben megállapított kizárólagos joghatósági okok révén – általában biztosítják a munkavállalók megfelelő védelmét azokban a munkaviszonnyal összefüggő, a munkáltatók által kezdeményezett bírósági eljárásokban, amelyekben alperesként szerepelnek;

5.

arra ösztönzi a Bizottságot, hogy értékelje, hogy a Brüsszel I. rendelet értelmében jelenleg érvényes keret megfelelően figyelembe veszi-e a munkaviszonnyal összefüggő eljárások sajátosságait;

6.

arra kéri a Bizottságot, hogy szenteljen különös figyelmet a következő kérdéseknek:

7.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak.

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/21

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkére, amely hangsúlyozza a tagállamok olyan közös értékeit, mint a pluralizmus, a megkülönböztetésmentesség, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a nők és férfiak közötti egyenlőség, valamint tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésnek (EUMSZ) a nemek közötti egyenlőség érvényesítéséről szóló 8. cikkére, amely kimondja, hogy az Unió tevékenységeinek folytatása során törekszik az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítására,

—

tekintettel az EUMSZ 19. cikkére, amely a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéssel szembeni küzdelemre utal,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

—

tekintettel a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-i ENSZ-egyezményre (CEDAW),

—

tekintettel az 1995. szeptember 15-én Pekingben tartott 4. Nőügyi Világkonferencián elfogadott pekingi nyilatkozatra és cselekvési platformra, és a Parlament 2000. május 18-i (1), 2005. március 10-i (Peking + 10) (2) és 2010. február 25-i (Peking + 15) (3) állásfoglalására,

—

tekintettel az ENSZ 2000. szeptemberi millenniumi csúcstalálkozóján elfogadott millenniumi fejlesztési célokra (MFC), és különös tekintettel a nemek közötti egyenlőség és a női szerepvállalás előmozdításával kapcsolatos MFC-re, amely előfeltétele az éhezés, a szegénység és a betegség leküzdésének, az egyenlőség elérésének az oktatás minden szintjén és a munka minden területén, a források egyenlő ellenőrzésének és az egyenlő képviseletnek a közéletben és a politikai életben,

—

tekintettel az Európai Tanács által 2011 márciusában elfogadott, a nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumra (2011–2020),

—

tekintettel a fejlesztési politikára vonatkozó európai konszenzusra,

—

tekintettel az emberi jogokról és a biomedicináról szóló európai egyezményre,

—

tekintettel a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásának előmozdításáról, a halálbüntetésről, a kínzásról és más kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódról vagy büntetésről, továbbá az emberi jogi jogvédőkről, illetve a nem uniós országokkal folytatott emberi jogi párbeszédről és a gyermek jogainak előmozdításáról és védelméről, valamint a nőkkel és kislányokkal szembeni szexuális erőszakról és a velük szemben tanúsított megkülönböztetés minden formája elleni küzdelemről szóló európai uniós iránymutatásokra,

—

tekintettel a Tanács 1998. december 2-i következtetéseire, amelyek kimondják, hogy a pekingi cselekvési platform végrehajtásáról szóló éves értékelés mennyiségi és minőségi mutatókon és referenciaértékeken alapul,

—

tekintettel a Tanács 2005. június 2–3-i következtetéseire, amelyekben a tagállamokat és a Bizottságot felkérik a nemek közötti egyenlőség előmozdítására irányuló intézményi mechanizmusok megerősítésére, valamint a pekingi cselekvési platform végrehajtásának értékelésére szolgáló keret kialakítására a folyamat következetesebb és módszeresebb ellenőrzése érdekében,

—

tekintettel a pekingi cselekvési platform uniós intézmények és tagállamok általi végrehajtásának áttekintéséről szóló 2007. december 5–6-i tanácsi következtetésekre, valamint a portugál elnökség által készített kísérő jelentésre, amely támogatja a nőkkel és a szegénységgel kapcsolatos mutatókat,

—

tekintettel „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia 2010–2015” című, 2010. szeptember 21-én bemutatott bizottsági közleményre, valamint a stratégia végrehajtására irányuló intézkedésekről szóló, kapcsolódó szolgálati munkadokumentumra,

—

tekintettel a nemek közötti egyenlőségre és a fejlesztési együttműködésben a nők szerepének erősítésére irányuló, a 2010–2015 közötti időszakra vonatkozó uniós cselekvési tervről szóló bizottsági szolgálati munkadokumentumra,

—

tekintettel az európai uniós esélyegyenlőségi miniszterek 2005. február 4-i, a pekingi cselekvési platform tízéves felülvizsgálata kapcsán tett közös nyilatkozatára, amelyben megerősítik többek között a pekingi nyilatkozat és cselekvési platform teljes körű és hatékony végrehajtása iránti határozott támogatásukat és kötelezettségvállalásukat,

—

tekintettel az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának 57. ülésszakán, 2013. március 15-én elfogadott következtetésekre, amelyek egy nemzetközi szövegben első ízben ismerik el kifejezetten a nemi alapon elkövetett gyilkosságok vagy „feminicídiumok” jelenségének létezését,

—

tekintettel a 2011. évi, „A nemekkel szembeni elfogultságon alapuló, nemek szerinti szelekció megelőzése” című szervezetközi nyilatkozatra, amelyet az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala (OHCHR), az Egyesült Nemzetek Népesedési Alapja (UNFPA), az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja (UNICEF), az ENSZ Nők és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mutatott be,

—

tekintettel az 1994-ben Kairóban tartott nemzetközi népesedési és fejlődési konferencia (ICPD) nyilatkozatára és cselekvési programjára, a további végrehajtása érdekében tett főbb fellépésekre, valamint az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének a nemzetközi népesedési és fejlődési konferencia 2014 utáni nyomon követéséről szóló, 65/234. sz. állásfoglalására (2010. december),

—

tekintettel a nemek közötti egyenlőségről és a fejlesztési együttműködésben a nők szerepének erősítéséről szóló, 2008. március 13-i állásfoglalására (4), különösen annak 37. bekezdésére,

—

tekintettel „Az emberi jogok helyzete a világban” című, 2009. évi éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló, 2010. december 16-i állásfoglalására (5), és különösen annak 76. bekezdésére, amely hangsúlyozza, hogy meg kell szüntetni a nőkkel és lányokkal szembeni megkülönböztetés és erőszak minden formáját, beleértve a születendő gyermek neme alapján végzett szelektív abortuszt is,

—

tekintettel „Az emberi jogok és a demokrácia helyzete a világban” című 2011. évi éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló, 2012. december 13-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel „az asszonygyilkosságokról (feminicídiumokról) Közép-Amerikában és Mexikóban és az Európai Unió szerepéről az e jelenség elleni küzdelemben” című, 2007. október 11-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére, valamint a Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0245/2013),

A.

mivel a „gendercídium” a nemek szempontjából semleges kifejezés, amely adott nemhez tartozó személyek módszeres, szándékos és nemek szerinti tömeges megölésére utal, ami számos országban növekvő – ám kevéssé jelzett, de számos halálesethez vezető – problémát jelent; mivel e jelentés célja, hogy a – gyermekgyilkosság és a nemek szerinti szelekció révén az erőszak formájában megtestesülő – nemek szerinti szelekció gyakorlatának okait, jelenlegi folyamatait, következményeit és az ellene való küzdelem módozatait feltérképezze (más elnevezéseit, pl. „femicídium/feminicídium” – amelyekről külön parlamenti jelentés (8) készült –, a nők és lányok ellen elkövetett gyilkosságokra mint a nőkkel szembeni megkülönböztetés és erőszak legbrutálisabb megnyilvánulásának leírására használják);

B.

mivel a nemek szerinti szelektív gyakorlatokkal szembeni közelmúltbeli jogszabályok ellenére a lányok aránytalan mértékben válnak a kíméletlenül érvényesülő nemi alapú megkülönböztetés áldozataivá, amely gyakran kiterjed a meg nem született, ismert nemű lánymagzatokra, akiket kizárólag amiatt vetetnek el, hagynak el vagy ölnek meg, mert lányok;

C.

mivel becslések szerint a világ népességéből már 1990-ben több mint 100 millió nő „hiányzott” demográfiailag a gendercídium miatt (9); mivel a közelmúltbeli becslések szerint a világ népességéből „hiányzó” nők száma közel 200 millióra emelkedett (10);

D.

mivel a gendercídium olyan globális kérdés, amely nemcsak Ázsiában és Európában, hanem Észak-Amerikában, Afrikában és Latin-Amerikában is aggodalomra ad okot; mivel gendercídiumról beszélünk minden olyan esetben, amikor az állapotos nők szándékosan vagy nyomás hatására úgy határoznak, hogy nem adnak életet lánynak, mivel a közfelfogás szerint a lányok terhet jelentenek a társadalom számára;

E.

mivel Ázsiában, különösen Kínában, Indiában és Vietnamban igen nagy mértékben torzultak a nemek közötti arányok; mivel 2012-ben Kínában 100 újszülött lányra 113 újszülött fiú jutott, míg Indiában és Vietnamban 100 újszülött lányra 112 újszülött fiú jutott (11);

F.

mivel Európa egyes országaiban szintén rendkívüli módon torzultak a nemek közötti arányok, hiszen 2012-ben Albániában, Örményországban, Azerbajdzsánban és Grúziában 100 újszülött lányra 112 újszülött fiú jutott (12);

G.

mivel a gendercídium gyakorlata a leggyakrabban mélyen gyökerezik azon kultúrákban, amelyeket a fiúgyermek előtérbe helyezése, a nemek közötti egyenlőtlenség, a folyamatosan fennálló hátrányos megkülönböztetés vagy a lányokkal szembeni sztereotípiák jellemeznek, valamint egyes esetekben azokban az országokban, ahol kényszerítő kormányzati politikákat alkalmaznak;

H.

mivel a fiúgyermekek előnyben részesítése mélyre nyúló gyökerekkel rendelkezik, és olyan régóta fennálló hagyományok része, amelyek többek között a tulajdon örökléséhez, a gazdasági támogatás és a biztonság érdekében az idősödő szülők fiúgyermekekre való támaszkodásához, a családnév továbbadásához, a rokoni ág folytonosságához és ahhoz a szándékhoz kapcsolódnak, hogy a pénzügyi nehézségek elkerülése érdekében megtakarítsák a lányok hozományának hagyományosan magas költségeit;

I.

mivel a családok számára számos kultúrában nem állnak rendelkezésre megfelelő szociális biztonsági rendszerek és biztosítási lehetőségek, ami félrevezető módon a fiúgyermekek előnyben részesítéséhez és nemek szerinti szelektív gyakorlatokhoz vezethet;

J.

mivel a nemek szerinti szelektív gyakorlatok megbontják a nemek közötti társadalmi egyensúlyt, ezáltal torzítják a nemek népességen belüli arányát, illetve gazdasági és társadalmi hatásokat vonnak maguk után, mivel a nemek közötti egyenlőtlenség a férfiak túlsúlyával hosszú távon kihat a társadalmi stabilitásra, ami frusztrációhoz és erőszakhoz, az emberkereskedelem növekedéséhez, szexrabszolgasághoz és nemi erőszakhoz vezet;

K.

mivel a fiúgyermekeket továbbra is előnyben részesítő patriarchális kultúrák nemcsak a sztereotípiákat, a demokrácia hiányosságait és a nemek közötti egyenlőtlenségeket tartják fenn, hanem hátrányos megkülönböztetésben részesítik a nőket, így azt is megakadályozzák, hogy az élet valamennyi területén teljes mértékben egyenlő bánásmódban részesüljenek és egyenlő lehetőségeket élvezzenek;

L.

mivel a nemek szerinti szelektív gyakorlatok előfordulása, a fiatal lányok körében megfigyelhető magas halálozási arányok és a fiúkkal összehasonlítva a lányok alacsonyabb iskolai beiratkozási aránya arra utalhat, hogy egyes társadalmakban a fiúkat előnyben részesítő kultúra érvényesül; fontos megvizsgálni és meghatározni, hogy e jelenséget nem kísérik-e a lánygyermekekkel szembeni további demokráciabeli hiányosságok, például az élelemhez, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a tisztálkodási lehetőségekhez, a biztonságos vízhez, az orvosi ellátáshoz és a szociális támogatáshoz való hozzáférés terén, amelyek hiánya a velük szembeni küzdelem hatékony módja;

M.

mivel a lányok és a nők demográfiai hiányának kezelésére számos országban azért nem kerülhet sor, mert nem állnak rendelkezésre a születések és a halálesetek nyomon követéséhez szükséges megbízható statisztikai adatok;

N.

mivel a nők társadalmi szerepvállalásának növelése hosszú távon támogatni fogja a nemek szerinti szelekció gyakorlatának megszüntetéséhez szükséges viselkedésbeli és társadalmi változásokat;

O.

mivel a nemek szerinti szelekció gyakorlatának megszüntetése összetett folyamat, amely számos egymással összefüggő megközelítést és módszert igényel, többek között az egészségügyi szakemberek speciális képzését, hogy tanácsot adhassanak és megelőzhessék a nemek szerinti szelekció gyakorlatát az Európai Unióban és világszerte is;

P.

mivel a tanácsadás, a szakpolitikai intézkedések és az olyan bevált gyakorlatok mint a kínai „Ellátást a lányoknak!” kampány, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a lányok értékeire, és az indiai „Balika Samriddhi Yojana” rendszer, amely pénzügyi ösztönzőket kínál a szegény családokból származó lányok taníttatásához, alapvető fontosságúak a lányokkal és nőkkel szembeni magatartás megváltoztatásához;

Q.

mivel meg kell említeni Dél-Korea sikeres példáját, ahol sikerült megfordítani a nagymértékben torzult nemi arányt (1994-ben 100 újszülött lányra 114 újszülött fiú jutott), és 2010-ben 100 újszülött lányra már csak 107 újszülött fiú jutott (13);

1.

hangsúlyozza, hogy a gendercídium továbbra is bűncselekményt és súlyos emberi jogi jogsértést képez, ezért olyan hatékony eszközökre van szükség, amelyekkel kezelhetők és kiiktathatók a patriarchális kultúra kialakulásának alapvető okai;

2.

hangsúlyozza valamennyi állam és kormány azon kötelezettségét, hogy előmozdítsa és védje az emberi jogokat és megelőzze a megkülönböztetést, alapot teremtve ezzel a nők elleni erőszak minden formájának kiküszöbölését eredményező fellépésekhez;

3.

felszólítja a kormányokat, hogy a nőkkel szembeni erőszakot fenntartó káros hiedelmek és magatartások leküzdése érdekében dolgozzanak ki és hajtsanak végre a nőkkel szembeni mentalitás és attitűdök mélyreható megváltozását előmozdító intézkedéseket;

4.

felszólítja a kormányokat, hogy a feminicídiumot vagy a gendercídiumot minősítsék bűncselekménynek, következésképpen dolgozzanak ki és alkalmazzanak jogalkotási intézkedéseket annak érdekében, hogy a feminicídium eseteiben nyomozás induljon, az elkövetőket elítéljék, és a túlélők könnyen hozzájuthassanak a hosszú távon biztosított egészségügyi és támogató szolgáltatásokhoz;

5.

hangsúlyozza, hogy az Európa Tanácsnak a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezménye, valamint a pekingi nyilatkozat és cselekvési terv értelmében a család és a társadalom által a nőkre gyakorolt bármely olyan nyomás, hogy nemek szerinti szelektív abortuszhoz folyamodjanak, a fizikai és pszichológiai erőszak formájának minősül;

6.

hangsúlyozza, hogy a nemi alapú gyakorlatok elleni küzdelem összetett folyamat, amely egymással kölcsönösen összekapcsolt megközelítéseket és módszereket követel meg a kiváltó okok és a fiúgyermeket előnyben részesítő országokra jellemző kulturális és társadalmi-gazdasági tényezők vizsgálatától a lányok és nők jogaiért és helyzetéért való küzdelemig, valamint jogszabályok és rendeletek bevezetéséig; még általánosabban úgy véli, hogy az egyetlen fenntartható módja annak, hogy a nemi alapú gyakorlatok továbbfejlesztését megakadályozzuk az, ha minden egyes társadalomban támogatjuk a nemek egyenlő értékét;

7.

hangsúlyozza annak szükségességét, valamint felszólítja a Bizottságot, hogy elő kell mozdítani a nemek szerinti szelektív gyakorlatok kiváltó okainak alapos tudományos vizsgálatát és tanulmányozását annak érdekében, hogy előmozdítsák az esetlegesen nemek szerinti szelekcióhoz vezető országspecifikus szokásokra és hagyományokra, valamint a nemek szerinti szelekció hosszú távú társadalmi következményeire irányuló kutatást;

8.

kéri, hogy részletesen vizsgálják meg azokat a fennálló pénzügyi és gazdasági okokat, amelyek a nemi alapú gyakorlatokhoz vezetnek; továbbá felszólítja a kormányokat, hogy foglalkozzanak aktívan a családokra nehezedő terhekkel, ami a férfiak számának emelkedéséhez vezethet;

9.

hangsúlyozza a nemi alapú szelekció elleni jogszabály kidolgozásának fontosságát, amelynek tartalmaznia kell a nők társadalmi védelmét, a hatályos szabályozás alkalmazásának hatékonyabb nyomon követését és a jelenség kulturális és társadalmi-gazdasági hatásaira való fokozottabb összpontosítást annak érdekében, hogy a problémát fenntartható és holisztikus módon kezelhessék a nemek közötti egyenlőség támogatásával és a civil társadalom tevékeny részvételére való buzdítással;

10.

felszólítja a kormányokat, hogy szüntessék meg a demokrácia és jogalkotás terén mutatkozó hiányosságokat, vegyék fel a küzdelmet a lánygyermekekkel szembeni hátrányos megkülönböztetést jelentő akadályokkal, biztosítsák a nők öröklési jogait, hajtsák végre azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek az élet valamennyi területén biztosítják a nők és a férfiak törvény előtti egyenlőségét, valamint biztosítsák a nők és a lányok gazdasági, oktatási és politikai helyzetének megerősítését;

11.

felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa és ösztönözze a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetéssel, többek között a gendercídiummal kapcsolatos fokozott figyelemfelhívásra irányuló valamennyi kezdeményezést, és tárja fel e jelenség leküzdésének hatékony módjait – így például kínáljon iránymutatást, támogatást és megfelelő szakpolitikákat, valamint külkapcsolatai részeként finanszírozza a humanitárius segítségnyújtást és a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítését;

12.

kiemeli, hogy a nők és a lányok szerepe erősítésének, valamint a társadalmi normák és a társadalom felépítésének megváltoztatására irányuló intézkedéseknek a hiánya komoly, adott esetben hosszú távú jogi, erkölcsi, egészségügyi és emberi jogi következményekkel jár, károsítva az érintett társadalmat;

13.

hangsúlyozza, hogy számos tanulmány szerint a nemek közötti egyensúlyhiány a házasság vagy kizsákmányolás céljából történő, nőkkel való kereskedés és a nők és a gyermekek elleni erőszak növekedéséhez, korai és kényszerházasságokhoz, valamint a HIV/AIDS és más szexuális úton terjedő betegségek terjedéséhez vezethet; hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyensúlyhiány ezáltal veszélyezteti a társadalmi stabilitást és a biztonságot, ezért felszólít a férfiak számának hirtelen emelkedéséből adódó lehetséges egészségügyi, gazdasági és biztonsági következmények részletes vizsgálatára;

14.

támogatja a vonatkozó reformokat, valamint a nemek közötti egyenlőségről és a megkülönböztetésmentességről szóló jogszabályok folyamatos nyomon követését és tényleges végrehajtását, különösen az alacsony és közepes jövedelmű, valamint az átalakulóban lévő országokban;

15.

felszólítja a Bizottságot, hogy intenzíven járuljon hozzá a nemek szerinti szelekció megelőzéséhez, de ahelyett, hogy korlátozásokat írna elő a reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz és technológiákhoz való hozzáférés terén, inkább mozdítsa elő azok felelősségteljes alkalmazását, készítsen iránymutatásokat és erősítse meg azokat, biztosítsa az egészségügyi személyzet speciális képzését a nemek szerinti szelektív gyakorlatokról való tanácsadás és e gyakorlatok – a nemhez kötött genetikai betegségek igazolt eseteinek ritka kivételével – megelőzése érdekében, valamint akadályozza meg a nemek szerinti szelekciót és/vagy nyereségszerzést szolgáló technológiák alkalmazását és előmozdítását;

16.

hangsúlyozza, hogy a nemek szerinti szelekciót kezelő vagy korlátozó jogszabályoknak védeniük kell a nők azon jogát, hogy férjük engedélye nélkül is hozzáférjenek a jogszerű szexuális és reproduktív egészségügyi technológiákhoz és szolgáltatásokhoz, valamint hogy a jogszabályt hatékonyan végre kell hajtani, a törvénysértőket pedig megfelelő szankciókkal kell sújtani;

17.

ösztönzi a kormányok és az egészségügyi dolgozók közötti szorosabb kapcsolatokat és együttműködést, és sürgeti a klinikák és a kórházak szigorúbb önszabályozására vonatkozó iránymutatásokat, hogy aktívan megelőzzék az üzletszerűen, pénzügyi haszonszerzés érdekében folytatott nemek szerinti szelekciót;

18.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy azonosítsák azokat az európai klinikákat, ahol nemek szerint szelektív abortuszokat végeznek, készítsenek erről statisztikát és dolgozzák ki az ennek megelőzését szolgáló legjobb gyakorlatok listáját;

19.

elismeri, hogy a nők és a lányok egyenlő lehetőségeinek és jogainak biztosítása és előmozdítása – különösen az oktatás és a foglalkoztatás terén – alapvető fontosságú ahhoz, hogy meg lehessen szüntetni a szexizmust és fel lehessen építeni egy olyan társadalmat, ahol a férfiak és nők egyenlőségének elve valóságosan érvényesül; kiemeli, hogy a nők iskolai végzettségének, foglalkoztatási lehetőségeinek és integrált egészségügyi szolgáltatásainak javítása, beleértve a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokat, rendkívül fontos a nemi alapú – a terhességmegszakítástól a gyermekgyilkosságig terjedő – gyakorlatok leküzdése és a fejlődő országokban az általános gazdasági növekedés elérése, valamint a szegénység visszaszorítása érdekében; hangsúlyozza, hogy a nők szerepének erősítése és a férfiak bevonása hosszú távon kulcsfontosságú a nemek közötti egyenlőtlenség elleni küzdelem és a nemi alapú gyakorlatok leküzdése érdekében tett magatartásbeli és társadalmi változtatások előmozdításáért;

20.

felszólítja ezért a Bizottságot, hogy mozdítsa elő egy olyan, sztereotípiáktól és hátrányos megkülönböztetéstől mentes oktatási és társadalmi környezet létrejöttét, amelyben mindkét nem tiszteletben és egyenlő bánásmódban részesül, és amelyben elismerik mindkét nem saját képességeit és a bennük rejlő lehetőségeket, valamint erősítse meg a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítését, az egyenlő lehetőségeket és a felek egyenrangúságán alapuló élettársi kapcsolatot;

21.

felszólítja a Bizottságot, valamint sürgeti a vonatkozó nemzetközi szervezeteket, hogy támogassák a nők szerepének erősítését előmozdító oktatási programokat, amelyek segítségével növelhetik önbecsülésüket, ismeretekre tehetnek szert, döntéseket hozhatnak és felelősséget vállalhatnak saját életükért, egészségükért és foglalkoztatásukért, ami lehetővé teszi számukra, hogy anyagilag független életet élhessenek;

22.

felszólítja a Bizottságot, az Európai Külügyi Szolgálatot és a harmadik országok kormányait, hogy dolgozzanak ki figyelemfelhívó és tájékoztató kampányokat azzal a céllal, hogy előmozdítsák a férfiak és nők közötti egyenlőség elvét és az embereket a nők és a férfiak emberi jogainak kölcsönös tiszteletben tartására ösztönözzék, különösen a tulajdonhoz, a munkához, a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, az igazságszolgáltatáshoz és az oktatáshoz való jog érvényesítése terén;

23.

emlékeztet a millenniumi fejlesztési célokra és hangsúlyozza, hogy az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés – a szexuális és a reproduktív egészséggel és jogokkal együtt – alapvető emberi jog; hangsúlyozza, hogy külön ki kell térni a gendercídiumra és a nemek szerinti szelekció kérdéseire a millenniumi fejlesztési célokról folytatott párbeszédekben és az e célokról készített jelentésekben, valamint más nemzetközi tapasztalatmegosztó fórumokon;

24.

hangsúlyozza, hogy a nők jogainak érvényesülését kétségkívül az biztosítja, ha képesek önállóan és házastársuktól függetlenül döntéseket hozni, ezért feltétlenül lehetővé kell tenni, hogy a nők mások engedélye vagy egyetértése nélkül is hozzáférhessenek az oktatáshoz, a munkához, az egészségügyi ellátáshoz, könnyen hozzájuthassanak a fogamzásgátlási lehetőségekhez, valamint bankszámlával rendelkezhessenek;

25.

felszólítja a partnerországok kormányait, hogy csökkentsék a gyermekek, különösen a lányok egészségügyi ellátásának költségeit, akik egyes esetekben belehalnak a rossz vagy nem megfelelő kezelés következményeibe;

26.

felszólítja a kormányokat, hogy javítsák a nők egészségügyi ellátáshoz – többek között szülés előtti és anyasági egészségügyi ellátáshoz –, oktatáshoz, mezőgazdasághoz, hitelhez és mikrokölcsönökhöz, valamint gazdasági lehetőségekhez való hozzáférését és tulajdonszerzését;

27.

felszólít arra, hogy a fejlődő országokban helyezzenek különös hangsúlyt a társadalombiztosításban érvényesülő kölcsönösség szellemének kialakításához, többek között a nyugdíjpénztárak létrehozásához megfelelő feltételek megteremtésére annak érdekében, hogy csökkentsék a családokra és az egyénekre nehezedő gazdasági terheket, ezáltal csökkentve egyben a fiúgyermekektől való függésüket és a fiúgyermekek iránti preferenciájukat;

28.

megjegyzi, hogy a nemek szerinti szelektív gyakorlatok továbbra is megfigyelhetők még a gazdagabb, írástudó népességgel rendelkező régiókban is;

29.

ösztönzi a nőket és a családokat célzó olyan támogatási mechanizmusok kialakítását, amelyek tájékoztatást és tanácsadást tudnak nyújtani a nők számára a nemek szerinti szelektív gyakorlatok veszélyeiről és káros hatásairól, valamint tanácsadás formájában támogatják azokat a nőket, akikre lánymagzatuk megölése iránti nyomás nehezedhet;

30.

arra bátorítja a civil társadalmat és a kormányügynökségeket, hogy lépjenek fel közösen és mozdítsák elő a nemek szerinti szelektív gyakorlatok által az anyára gyakorolt káros hatásokkal kapcsolatos tájékoztató és figyelemfelhívó kampányokat;

31.

felszólítja a Bizottságot, hogy nyújtson technikai és pénzügyi támogatást az olyan innovatív tevékenységek és oktatási programok számára, amelyek célja, hogy valamennyi elérhető médiaeszközt és szociális hálózatot felhasználva ösztönözzék a lányok és a fiúk egyenlő értékeinek megértését és az ezen értékekről folytatott vitákat, és amelyek célcsoportját és egyben résztvevőit a fiatalok, a vallási és spirituális vezetők, a tanárok, a közösségi vezetők és más befolyásos személyek alkotják, és amelyek egy adott társadalomban a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kulturális szemlélet megváltoztatására törekednek és hangsúlyozzák a megkülönböztetésmentes magatartás szükségességét;

32.

kéri az Európai Uniót, hogy a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzusban foglaltak szerint építsen be egy nemekkel kapcsolatos fontos elemet a fejlődő országokkal való partnerségekbe és a velük folytatott összes párbeszédbe, valamint összpontosítson a nők szerepének megerősítésére; továbbá úgy véli, hogy szükség van a nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítésére a költségvetési támogatás minden szakaszában, többek között a fejlődő országokban működő nőszervezetekkel való párbeszéd elősegítése és a nemekre lebontott mutatók meghatározása által;

33.

felszólítja az érintett országok hatóságait, hogy javítsák a nemek közötti arány nyomon követését és a vonatkozó statisztikai adatok gyűjtését, és tegyenek intézkedéseket a lehetséges egyensúlytalanságok kezelésére; ezzel kapcsolatban felszólít az Unió, az ENSZ szervezetei és más nemzetközi partnerek és partnerkormányok közötti szorosabb együttműködésre;

34.

felszólítja a Bizottságot és valamennyi vonatkozó szereplőt, hogy tegyék meg a szükséges jogalkotási vagy egyéb intézkedéseket annak biztosítására, hogy büntetőjogi felelősségre vonást vonjon maga után a kényszerabortusz és a nemek szerinti szelekció céljával történő olyan terhességmegszakító műtét, amelyre az érintett nő tájékoztatáson alapuló előzetes beleegyezése hiányában vagy anélkül kerül sor, hogy megértette volna az eljárás lényegét;

35.

felszólítja a kormányokat és valamennyi érintett szereplőt, hogy gondoskodjanak a nemek szerinti szelekcióra vonatkozó jogszabályok hatékony végrehajtásáról és a jogszabályok megsértőivel szemben a megfelelő szankciók alkalmazásáról;

36.

felszólítja a Bizottságot a más nemzetközi szervezetekkel és szervekkel – például az ENSZ-szel, a WHO-val, az UNICEF-fel, az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának Hivatalával, az ENSZ Népesedési Alapjával és az ENSZ Nőkkel – való együttműködés megerősítésére annak érdekében, hogy valamennyi országban kezeljék a nemek szerinti szelektív gyakorlatokat és leküzdjék azok kiváltó okait, valamint hogy hálózatokat építsenek ki a kormányokkal, a parlamentekkel, a különböző szereplőkkel, a médiával, a nem kormányzati szervezetekkel, a nőügyi szervezetekkel és más közösségi szervekkel, ezáltal növelve a gendercídiummal és megelőzési módjaival kapcsolatos figyelemfelhívást;

37.

felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy működjön együtt a fent említett nemzetközi szervezetekkel annak érdekében, hogy valamennyi országban kezeljék a nemek szerinti szelektív gyakorlatokat és leküzdjék azok kiváltó okait, valamint hogy építsenek ki hálózatokat a kormányokkal, a parlamentekkel, a különböző szereplőkkel, a médiával, a nem kormányzati szervezetekkel, a nőügyi szervezetekkel és más közösségi szervekkel, ezáltal növelve a gendercídiummal és megelőzési módjaival kapcsolatos figyelemfelhívást;

38.

felszólítja a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy a humanitárius segélycsomagok tárgyalásakor kezeljék prioritásként a gendercídiumot mint olyan kérdést, amelyet az érintett harmadik országoknak meg kell oldaniuk, és írják elő e harmadik országoknak, hogy vállaljanak kötelezettséget a gendercídium prioritással rendelkező kérdésként való kezelése és a mellett, hogy fokozzák a kérdéssel kapcsolatos tájékozottságot, valamint törekednek a jelenség megelőzésére;

39.

kéri az Európai Uniót és partnerországait, hogy fejlesztési együttműködés által segítsék a születéskori nemi arányok nyomon követését és az ezzel kapcsolatos adatgyűjtést, valamint azonnal intézkedjenek a lehetséges egyensúlyhiány kezelése érdekében; hasonlóképpen hangsúlyozza, hogy a nemzetközi kereskedelmi és együttműködési megállapodásokhoz nemi alapú diszkriminációra vonatkozó emberi jogi záradékot kell csatolni;

40.

felszólítja az Európai Uniót, hogy biztosítsa az emberi jogokat is felölelő, jogokon alapuló megközelítést, és hogy összpontosítson erőteljesen a nők képességeinek kibontakoztatására és előmozdítására, valamint a nők és lányok jogainak tiszteletben tartására és érvényesítésére, ideértve a szexualitáshoz és a reprodukcióhoz fűződő jogaikat és a nemek közötti egyenlőséget is, amelyek mind előfeltételei – a 2015 utáni időszakra szóló fejlesztési politikai menetrend egyik kiemelt kérdéseként számon tartott – gendercídium leküzdésének;

41.

hangsúlyozza, hogy a kairói nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia szexuális és reproduktív egészségügyi kérdésekben erőszak vagy kényszer alkalmazásának tilalmát kifejezetten kimondó rendelkezéseinek, valamint a jogilag kötelező érvényű nemzetközi emberi jogi normák, a közösségi vívmányok és a vonatkozó uniós szakpolitikák hatásköreinek végrehajtása során nem adható uniós támogatás olyan hatóság, szervezet vagy program számára, amely emberi jogi visszaéléseket – így például kényszerabortuszt, a nők vagy a férfiak kényszersterilizációját, a magzat nemének meghatározását követő, születés előtti nemválasztást vagy csecsemőgyilkosságot – is magában foglaló programok irányításában vesz részt, vagy ilyen programok irányítását támogatja;

42.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányainak.

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/29

—

tekintettel a 2012. június 28-i és 29-i Európai Tanács következtetéseire (1),

—

tekintettel a 2013. március 14-i és 15-i Európai Tanács következtetéseire (2),

—

tekintettel a jövőbeni kohéziós politikáról és a többéves pénzügyi keretről szóló, folyamatban lévő intézményközi tárgyalásokra,

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. július 11-i 1083/2006/EK tanácsi rendeletre,

—

tekintettel az Európai Tanács, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az eurócsoport elnökeinek „A valódi Gazdasági és Monetáris Unió felé” című jelentésére vonatkozó, Bizottsághoz intézett ajánlásokkal ellátott, 2012. november 20-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel „Az Európai városfejlesztési menetrend és jövője a kohéziós politikában” című 2011. június 23-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az előzetes költségvetési tervek monitoringjára és értékelésére, valamint az euróövezeti tagállamok túlzott hiánya megszüntetésének biztosítására vonatkozó közös rendelkezésekről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2013. március 12-i álláspontjára (5),

—

tekintettel a pénzügyi stabilitásuk tekintetében súlyos nehézségekkel küzdő vagy súlyos nehézségek által fenyegetett euróövezeti tagállamok gazdasági és költségvetési felügyeletének megerősítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2013. március 12-i álláspontjára (6),

—

tekintettel az kohéziós politikáról szóló 2009. március 11-i állásfoglalására: Reálgazdasági beruházások (7),

—

tekintettel az Európai Tanács többéves pénzügyi keretre vonatkozó, 2013. február 7–8-i következtetéseiről szóló, 2013. március 13-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel a Régiók Bizottsága „Szinergiák a magánberuházások és a közfinanszírozás között helyi és regionális szinten – partnerségek a gazdasági növekedés és a prosperitás érdekében” című, 2013. március 6-i véleménytervezetére,

—

tekintettel a Régiók Bizottsága „Nagyobb szinergiák kialakítása az uniós, nemzeti és szubnacionális költségvetések között” című, 2013. február 1-jei véleményére,

—

tekintettel a Régiók Bizottságának „A költségvetési megszorítások helyi pénzügyekre és beruházásra gyakorolt hatása” című, 2012. évi tájékoztató feljegyzésére,

—

tekintettel az Európai Beruházási Banknak „A 2008–2009. évi recesszió hatása az Európai Unión belüli regionális konvergenciára” című, 2012. december 14-i feljegyzésére (9),

—

tekintettel az Európai Bizottság által kiadott „Occasional Papers” 2012. decemberi, „The Quality of Public Expenditures in the EU” (A közkiadások minősége az EU-ban) címmel megjelent számára (10),

—

tekintettel a Nemzetközi Valutaalap 2012 októberében kiadott „Világgazdasági kilátások” című jelentésére;

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére, valamint a Költségvetési Bizottság és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményeire (A7-0269/2013),

A.

mivel a globális gazdasági és pénzügyi válság az Európai Unióban meggyengítette a társadalmi, gazdasági és területi kohéziót, magasabb munkanélküliséget és alacsonyabb GDP-t eredményezett, valamint növelte a regionális különbségeket és a költségvetési hiányt nemzeti, regionális és helyi szinten egyaránt;

B.

mivel a válság a különböző uniós régiókban igen eltérő súlyossággal és időpontokban következett be, és kihangsúlyozta a már fennálló strukturális hiányosságokat, erőteljesen visszavetette a GDP növekedését, rekordszintű munkanélküliségi rátákhoz és a legveszélyeztetettebb társadalmi rétegek jelentős elszegényedéséhez vezetett, továbbá az üzleti környezet romlását és a fogyasztói bizalom csökkenését idézte elő;

C.

mivel a bankok és a pénzügyi piacok a szuverén és a nemzeti szint alatti kormányok hitelképességének romlását érzékelték, ezért egyre kevésbé voltak hajlandók hitelezni;

D.

mivel a költségvetési paktum nem bizonyult alkalmasnak a válság kihívásainak megválaszolására, és a legéletképesebb megoldásként egy növekedési paktumot helyeztek kilátásba, amelynek köszönhetően közösségi szinten jelentős beruházásokra kerülhet sor, mivel abban a kérdésben jelenleg egyetértés van, hogy a pénzügyi szigor és a költségvetési megszorítások beruházások nélkül nem lendítik fel a gazdaságot, és nem biztosítanak a munkahelyteremtésnek és a gazdasági növekedésnek kedvező körülményeket;

E.

mivel az európai strukturális és beruházási alapok célja, hogy a regionális különbségek csökkentésével, a konvergencia előmozdításával és a fejlődés, a foglalkoztatás és a társadalmi előrehaladás termelő beruházások általi ösztönzésével növeljék a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót az Európai Unióban;

F.

mivel az európai strukturális és beruházási alapok egyaránt olyan kiadások, amelyeket az intelligens, inkluzív és fenntartható növekedés és a versenyképesség támogatására irányoztak elő, így pozitívan befolyásolják a GDP-arányos államadósságot;

G.

mivel az államadósság-válság által kiváltott, egész Európát érintő államháztartás-összeomlás nyomán széles körben kellett megszorító politikákat alkalmazni; mivel e politikák rendkívül káros hatással voltak a helyi pénzügyekre, számos költségvetési tétel csökkenését vagy mérséklését okozták, és súlyosan veszélyeztették a nemzeti, regionális és helyi hatóságok képességét a termelő beruházások finanszírozására és társfinanszírozására;

H.

mivel csak néhány állam folytatta a helyi beruházások támogatását, míg az államadósság-válság által sújtott többi ország úgy döntött, hogy befagyasztja vagy csökkenti a helyi hatóságoknak nyújtott beruházási támogatást, és egyre inkább központosításhoz és olyan belső stabilitási szabályok bevezetéséhez folyamodik, amelyek erőteljesen visszafogják a beruházásokat;

I.

mivel a fontosabb területeken és ágazatokban végrehajtott jelentős költségvetési megszorítások jelentik az egyik legfontosabb problémát, amellyel a helyi és regionális hatóságok jelenleg szembesülnek;

J.

mivel a nemzeti szint alatti kormányok kulcsszerepet játszanak a regionális fejlődésben: a közberuházások 60 %-át és a gazdasági célú konszolidált kormányzati kiadások 38 %-át képviselik, ami magában foglalja a regionális fejlődésre befolyást gyakorló kiadások, így a kereskedelmi és munkaügyekkel, a mezőgazdasággal, a közlekedéssel vagy a kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos kiadások nagy részét;

K.

mivel a beruházás az Unió országainak kétharmadában kiigazítási tényezőként működött, ami részben a válság leküzdésére 2009-ben kifejtett erőfeszítéseknek tudható be; mivel 2010-hez képest 2011-ben a közvetlen beruházások 17 tagállamban, köztük 10 országban (Ausztriában, Lettországban, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Bulgáriában, Görögországban, Portugáliában, Magyarországon és Spanyolországban) több mint 10 %-kal visszaestek; mivel a beruházások 2010-ben kezdődött visszaesése (a központi kormányzatok által nyújtott beruházási támogatások -8,7 %-kal zuhantak) tovább tart, és úgy tűnik, hogy egy negatív spirálban folytatódik;

L.

mivel a nemzeti szint alatti kormányok eladósodottsági szintje jóval a nemzeti szereplők eladósodottsági szintje alatt van;

M.

mivel a nemzeti szint alatti hatóságok kötelesek részt venni a konszolidációs erőfeszítésekben és csökkenteni hiányukat és adósságukat, miközben a pénzügyileg gyengébb, nemzeti szint alatti kormányok számára romlottak a hitelfeltételek;

N.

mivel a közberuházások kulcsszerepet játszanak a társadalmi befogadásban, és az Unió gazdaságának számos létfontosságú szektorában – így a munkaerőpiacon, az infrastruktúra, a kutatás és az innováció területén, valamint a kkv-k vonatkozásában –, alapvető szükség van a beruházásokra;

O.

mivel a konvergencia a 2000 és 2007 között tapasztalt erősödést követően a recesszió idején jelentősen lelassult az Unióban; mivel a leginkább érintett régiók azok voltak, amelyekben nem fenntartható és spekulatív beruházásokat hajtottak végre, illetve azok, amelyek erős exportorientált feldolgozó ágazatokkal rendelkeztek;

P.

mivel az EU strukturális alapjainak felhasználási mechanizmusa értelmében a Bizottság a tagállamok által már megfinanszírozott kiadásokat igazoló nyilatkozatok alapján csak visszatéríteni tudja az időközi kifizetéseket.

Q.

mivel az EU-27-re és a 2007–2013 közötti programozási időszakra vonatkozó strukturális alapok állami társfinanszírozása kb. 132 milliárd eurót teszi ki, és mivel ezen összeg megléte elengedhetetlen feltétele az Alapok szabályos felhasználásának és a befektetések minőségének, növelve az uniós Alapok felhasználásában vállalt önrészt és felelősséget;

R.

mivel a Stabilitási és Növekedési Paktum rugalmatlan alkalmazása veszélyeztetheti a kohéziós politika által támogatott programok állami társfinanszírozását, és ily módon csökkentheti a kohéziós politikának a versenyképesség javításához és a jelenlegi válság leküzdéséhez való hozzájárulását;

1.

mély aggodalommal állapítja meg, hogy az Unióban – sőt még a tagállamokon és régiókon belül is – ma nyilvánvalóan nőnek a regionális különbségek, számos, viszonylag szegény régió van az új tagállamokban és Dél-Európában, a gazdag régiók többsége pedig Közép- és Észak-Európában található; hangsúlyozza ezzel összefüggésben az EU kohéziós politikájának kulcsfontosságú szerepét, mivel az a konvergencia és az EU fenntartható fejlődése szempontjából a legfontosabb beruházási eszközt jelenti;

2.

hangsúlyozza, hogy a helyi gazdaság kiemelkedő jelentőségű fellendítő tényező a közösségek számára, és ez fontos a jelenlegi válsághelyzetben; ezzel összefüggésben kiemeli a szociális gazdaságnak a társadalmi kohézió helyi szinten történő javítására gyakorolt gazdasági és társadalmi hatásait; felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsanak finanszírozási lehetőségeket a szociális gazdaság számára a 2014–2020 közötti időszakra szóló strukturális alapokon keresztül;

3.

ismételten hangsúlyozza a kohéziós politika mint fő beruházási eszköz jelentőségét, amely központi szerepet játszik a válság elleni küzdelemben, az egyenlőtlenségek csökkentésében és abban, hogy az Uniót és régióit a fenntartható növekedés útjára állítsa; hangsúlyozza, hogy az Európai Szociális Alap (ESZA) különleges szerepet tölt be a szociális beruházás támogatásában és az Európa 2020 stratégia végrehajtásában, különösen a magas szintű fenntartható foglalkoztatáshoz és termelékenységhez való hozzájárulása, valamint ezzel egyidejűleg a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni eredményes küzdelem és a társadalmi kohézió erősítése révén; hangsúlyozza ezért, hogy a többéves pénzügyi keretről szóló tárgyalások során elegendő költségvetési forrást kell biztosítani a strukturális és beruházási alapok számára, és felhívja a figyelmet különösen arra, hogy számos területen – foglalkoztatás, innováció, fenntartható fejlődés, karbonszegény gazdaság és a kkv-k támogatása – ezek az alapok biztosítják a beruházások nagy részét;

4.

rámutat arra, hogy a kohéziós politika ellenállónak bizonyult a válsággal szemben azáltal, hogy programjait és finanszírozási eszközeit az adott helyzethez igazította, és így nagyobb rugalmasságot biztosított és döntő hozzájárulást nyújtott azokon a területeken, ahol a gazdaság korszerűsítéséhez, a versenyképesség javításához és a földrajzi különbségek csökkentéséhez beruházásokra van szükség;

5.

kiemeli a számos nemzeti szint alatti hatóság szerepét a költségvetés kiegyensúlyozásában, amit azáltal biztosítanak, hogy szinten tartják a beruházásokat, társfinanszírozást nyújtanak az új projektekhez és ösztönző hatást gyakorolnak a magánberuházásokra, különösen, ha ezek szintje alacsony; hangsúlyozza, hogy recesszió és gyenge növekedés idején a növekedési potenciál fenntartása érdekében létfontosságú a fenntartható közbeszerzés, továbbá a finanszírozási és társfinanszírozási, valamint a beruházások iránti kötelezettségvállalások megtételére való kapacitás;

6.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az elhúzódó megszorító intézkedések és a 2011-ben és 2012-ben végrehajtott, az állami költségvetésekre fokozott nyomást gyakorló és azokat visszafogó szigorú gazdasági kormányzás csökkenthetik az Európa 2020 stratégia megvalósítását szolgáló helyi politikák mozgásterét;

7.

hangsúlyozza, hogy a különösen a regionális és helyi szinten fenntartható növekedés ösztönzését, a társadalmi kirekesztés leküzdését és a társadalmi szövet megújítását, a megfelelő egészségügyi és szociális szolgáltatások nyújtását és a munkahelyek megőrzését célzó közberuházási programok és projektek biztosítása érdekében helyre kell állítani és javítani kell a nemzeti szint alatti szint finanszírozási kapacitását és megfelelő technikai támogatást kell nyújtani, különösen a helyi szinten vezetett összetett közös projektek végrehajtása révén; fenntartja, hogy a legkülső régiók számára elkülönített egyedi kiegészítő források nem képezhetik tematikus koncentráció tárgyát, és azokat a legkülső régiókra háruló, az EUMSZ 349. cikkében említett jellemzőkkel és korlátokkal kapcsolatos többletköltségek ellensúlyozására kell használni; megjegyzi továbbá, hogy az egyedi kiegészítő forrást fel lehet használni a legkülső régiókban a közszolgáltatási kötelezettségeket és szerződéseket fedező működési támogatások és kiadások finanszírozásának a segítésére is;

8.

hangsúlyozza, hogy tovább kell erősíteni a regionális és helyi hatóságok közigazgatási kapacitását, és további erőfeszítéseket kell tenni a bürokrácia csökkentésére, ami kedvezményezettként e hatóságokat is negatívan érinti, és csökkenti kapacitásukat az Unió által finanszírozott projektek végrehajtására;

9.

kéri az intézményeket, hogy tökéletesítsék a meglévő rendelkezéseket annak érdekében, hogy a pénzügyi válság által különösen sújtott egyes tagállamok régiói tovább fejleszthessék a strukturális és kohéziós alapok felhasználására való képességüket, és megelőzzék a kötelezettségvállalások várhatóan hatalmas mértékű visszavonását;

10.

a szabályok további egyszerűsítésére és nagyobb rugalmasságra szólít fel a strukturális alapok tervezésében és kezelésében, lehetővé téve a projektek jobb végrehajtását és a szociális kihívásokra és fenyegetésekre adott gyorsabb és megfelelőbb válaszokat;

11.

üdvözli a Bizottság 2012. évi jelentését a gazdasági és monetáris unión belüli államháztartásokról és különösen a jelentésnek az Unión belüli költségvetési decentralizációról szóló fejezetét, amely hangsúlyozza a föderalista, a bevételnövelést és a kiadásokkal kapcsolatos feladatokat az állam alatti szint hatóságaihoz utaló költségvetési modell helyességét; felkéri a Bizottságot, hogy a gazdasági és monetáris unión belüli államháztartásokról szóló jövő évi jelentésbe vegyen fel egy fejezetet, amely az állam alatti szintű költségvetések és reformok helyzetével foglalkozik;

12.

hangsúlyozza, hogy nagyobb szinergiát kell teremteni a nemzeti, a nemzeti szint alatti és az európai költségvetések között a különböző uniós, tagállami és állam alatti szintű költségvetési hatóságok szerepének és feladatainak egyértelmű meghatározása révén, ezen belül az uniós szakpolitikai és finanszírozási közreműködés szerepének és alapjainak egyértelmű meghatározásával, betartva a késedelmes fizetésekről szóló 2011/7/EU irányelvben rögzített fizetési határidőket, tiszteletben tartva a szubszidiaritást és a helyi és regionális hatóságok költségvetési jogait (a döntéshozatalban és ellenőrzésben betöltött szerepüket), vagyis az őket megválasztó közösségeknek való demokratikus elszámoltathatóságukat, valamint a prioritások és a kiadások meghatározásában az egyes kormányzati szintek önállóságának biztosításával; kéri a Bizottságot, hogy szolgáltasson egyértelmű tényadatokat arról, hogyan lehetne az uniós költségvetésnek a különböző szintű befektetések fellendítésében betöltött szerepét növelni;

13.

határozottan támogatja a költségvetési folyamatok nagyobb átláthatóságát és egyszerűsítését valamennyi kormányzati szinten (ami magában foglalja az uniós finanszírozási források pontos megjelölését a nemzeti és állam alatti szintű költségvetéseken belül), valamint a regionális szintű uniós finanszírozási programok kiadásaira vonatkozó adatok elérhetőségének biztosítását uniós szinten (ahol ez lehetséges), továbbá annak tisztázását, hogy uniós, tagállami és állam alatti szinten hogyan hangolják össze a prioritásokat és a finanszírozást a megállapított uniós szintű prioritásokkal;

14.

hangsúlyozza az Európa-szerte jelenleg is zajló költségvetési megszorításokhoz való igazodás fontosságát, a jövőbe való befektetés folytatása mellett; emlékezteti a tagállamokat, hogy nem az jelenti a kihívást, hogy többet költsenek, hanem az, hogy hatékonyabb módon költsenek;

15.

üdvözli, hogy a pénzügyi eszközök alkalmazását a kohéziós politika keretén belül minden tematikus célkitűzésre és minden KSK-alapra kiterjesztik; felkéri a Bizottságot, hogy végezze el a növekedést szolgáló beruházások támogatását célzó új finanszírozási eszközökben és forrásokban – mint a kötvénypiac, a kockázatmegosztó eszköz és az innovatív pénzügyi eszközök – rejlő potenciál alapos elemzését és értékelését; felszólítja a Bizottságot és az Európai Beruházási Bankot (EBB), hogy javasoljanak olyan innovatív módszereket, amelyekkel a helyi és regionális hatóságok hosszú távú befektetései finanszírozhatók, többek között magántőke bevonása révén; hangsúlyozza, hogy az EBB kölcsönkonstrukciói kulcsfontosságú szerepet játszanak az európai érdekű projektek finanszírozásában, és felszólít arra, hogy teremtsenek nagyobb összhangot és szinergiát e konstrukciók és a strukturális alapok között;

16.

hangsúlyozza a Jessica kezdeményezés jelentőségét a fenntartható városfejlesztés és a városi területek helyreállításának különböző pénzügyi mechanizmusok révén történő támogatásában, és felszólít arra, hogy e kezdeményezést szélesebb körben használják a jövőbeli programozási időszakban;

17.

hangsúlyozza a helyi és regionális hatóságok lehetséges szerepét az Európa 2020 stratégiának az intelligens, inkluzív és fenntartható növekedésre irányuló célkitűzései elérésében; megismétli a központi hatóságok, valamint a regionális és helyi hatóságok közötti partnerség jelentőségét a prioritások meghatározásában és a programok végrehajtásához nyújtandó szükséges társfinanszírozás biztosításában, ami előfeltétele annak, hogy e célkitűzések elérése során korlátozott erőforrásokkal is maximális hatást érjenek el; ezzel összefüggésben kiemeli az új eszköz fontosságát a közösségi szinten irányított helyi fejlesztés számára, ami lehetővé tenné a helyi szintű akciócsoportoknak az intelligens, inkluzív és fenntartható növekedésre irányuló helyi stratégiák kidolgozását és végrehajtását; felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák ezt a lehetőséget a jelenleg zajló programozási folyamatban a helyi akciócsoportok jelentős innovációs potenciáljának hasznosítása érdekében; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a növeljék a helyi és regionális hatóságok, valamint adott esetben a szociális és más érintett partnerek részvételét a strukturális alapok programozásában, végrehajtásában, nyomon követésében és értékelésében, valamint a partnerségi megállapodások elkészítésében, ami az uniós, a nemzeti, a regionális és a helyi stratégiák hatékonyabb összekapcsolását eredményezné;

18.

úgy véli, hogy néhány prioritást magában foglaló, tematikus koncentrációra van szükség; mindazonáltal hangsúlyozza, hogy rugalmasságra van szükség annak lehetővé tétele érdekében, hogy a tagállamok és a régiók a közös célokra a lehető leghatékonyabban reagálhassanak, tiszteletben tartva ugyanakkor a területi, gazdasági és társadalmi sajátosságokat;

19.

nyomatékosítja, hogy ellenzi a makrogazdasági feltételesség bevezetését a 2014–2020 közötti kohéziós politikában, mivel az hátrányosan érintené a válság miatt már meggyengült régiókat és társadalmi csoportokat, és a kifizetések felfüggesztésével aránytalan hatásokat eredményezhet bizonyos tagállamokban és különösen egyes régiókban annak ellenére, hogy azok teljes mértékben kiveszik a részüket az állami költségvetések kiegyensúlyozását célzó erőfeszítésekből, továbbá csak a pénzügyi nehézségekkel küzdő államok gyengítéséhez vezetne és figyelmen kívül hagyná az Unión belüli makrogazdasági egyensúly fenntartásához nélkülözhetetlen szolidaritás minden formáját; véleménye szerint azon túl, hogy egy ilyen szankcionálási eszköz ütközne az európai közvéleménnyel és növelné a bizalmatlanságot egy olyan történelmi pillanatban, amikor a lakosságot már így is súlyosan érinti a válság és a megszorító politikák hatásai;

20.

úgy véli, hogy az állami kiadások csökkentésének időszakában az addicionalitás elvét újra kell gondolni, hogy végrehajtása az európai gazdasági irányítás keretével összhangban történjen, valamint sürgeti, hogy ezt a kérdést vitassák meg a 2013 utáni időszakra vonatkozó kohéziós politikával kapcsolatos tárgyalások keretében;

21.

tudomásul veszi a Nemzetközi Valutaalap közelmúltbeli megállapításait, amelyek szerint a megszorítások gyengítik azokat az országokat, ahol mechanikusan alkalmazzák azokat: gyenge világgazdasági környezetben az államháztartások gyors konszolidációja rövid távon nehezíti a fellendülést, ami csökkenti az adóbevételeket, így végső soron növeli a hiányt; egyetért az IMF-fel abban, hogy a hangsúlyt nemcsak a fiskális konszolidációra kell helyezni, hanem a konszolidáció és a növekedés közötti egyensúly megteremtésére is;

22.

üdvözli azt a néhány tagállam által benyújtott javaslatot, miszerint a többéves pénzügyi keretről szóló tárgyalások keretében meg kellene vitatni egy felülvizsgálati záradékot a 2015 és 2016 közötti időszakra szóló elszámolásokra vonatkozóan, amely lehetővé tenné az olyan alapvetően fontos ágazatok folyó költségvetésének megemelését, mint a fiatalok foglalkoztatása és a kkv-k;

23.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy minden meglévő mozgásteret vegyenek igénybe a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágában a termelő és fenntartható állami beruházások szükségessége és a költségvetési fegyelem célkitűzése közötti egyensúly megteremtése céljából; úgy véli, hogy ez például azzal lehetne megvalósítható, hogy az uniós strukturális és beruházási alapok nemzeti társfinanszírozásának teljes összegét kiveszik a Stabilitási és Növekedési Paktum korlátozásai alól, vagy például azzal, hogy a Paktumhoz kapcsolódó számításokban az állam nettó – nem pedig bruttó – önfinanszírozási szükségletét, azaz a tényleges kiadásokat terhelő, adók nélküli önfinanszírozási szükségletet veszik figyelembe (különös figyelmet fordítva a HÉÁ-ra), vagy azzal, hogy e programok kétféle – uniós és nemzeti –finanszírozások határidőire más modulációt alkalmaznak, lehetővé téve, hogy a program első éveiben teljesen felhasználják az uniós támogatásokat, és hogy a nemzeti önrész felhasználását a program utolsó éveire halasszák, feltételezve, hogy az adott tagállam addigra konkrét eredményeket tud elérni az adósság GDP-hez mért arányával kapcsolatban alkalmazott megszorító politikájának köszönhetően;

24.

felkéri a Bizottságot, hogy a tagállamok által a strukturális alapok támogatása céljából biztosított állami kiadásokat ne sorolják a partnerségi megállapodás keretében figyelembe vett strukturális, állami vagy azzal egyenértékű kiadások közé a Stabilitási és Növekedési Paktum betartásának ellenőrzésekor, mivel ez olyan kötelezettség, amely közvetlenül az addicionalitás elvének tiszteletben tartásából következik, amely pedig a kohéziós politika egyik alapelve; felszólít ezért, hogy a strukturális és beruházási alapok által társfinanszírozott programok végrehajtásához kapcsolódó állami kiadásokat vegyék ki a Stabilitási és Növekedési Paktum szerinti strukturális hiány fogalommeghatározása alól, mivel ezek a kiadások az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek elérését, továbbá a versenyképesség, a növekedés és a munkahelyteremtés, különösen a fiatalok foglalkoztatásának támogatását szolgálják;

25.

felkéri a Bizottságot, hogy készítsen jelentést a meglévő uniós költségvetési keretrendszeren belüli lehetséges intézkedésekről, hogy ezzel is elősegítse a folyó kiadások és a beruházások különválasztását a költségvetési hiány kalkulációjában, ezzel elkerülve, hogy a hosszú távú nettó előnyökkel járó állami beruházásokat kiadásként számítsák be;

26.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a gazdasági és monetáris unió jövőjéről szóló, folyamatban lévő tárgyalások keretében a makrogazdasági kormányzási rendszer teljes rugalmassági mozgásterét vegyék figyelembe a termelő beruházás lehetővé tétele érdekében, és e célból gondolják át különösen a Stabilitási és Növekedési Paktum és a termelő állami beruházás közötti kapcsolatot, és vegyék ki a Stabilitási és Növekedési Paktum szerinti költségvetési felügyeleti szabályok hatálya alól azokat az állami kiadásokat, amelyek a növekedésbarát politikák keretében a strukturális és beruházási alapok által társfinanszírozott programok végrehajtásához kapcsolódnak;

27.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/35

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i Tengerjogi Egyezményére,

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlésének halászattal kapcsolatos határozataira, különösen a 66/68. számú határozat 157. bekezdésére a fejlett országok kötelezettségeiről a legkevésbé fejlett országok és a kis fejlődő szigetállamok iránt,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i tengerjogi egyezményében foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a hosszú távon vándorló halállományok védelmére és kezelésére vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról szóló, 1995. évi megállapodásra,

—

tekintettel a FAO halászati kapacitások kezelésére vonatkozó nemzetközi cselekvési tervére (IPOA), amelyet a FAO Tanácsa 2000 novemberében hagyott jóvá,

—

tekintettel a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat (a továbbiakban: jogellenes halászat) megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló közösségi rendszer létrehozásáról szóló, 2008. szeptember 29-i 1005/2008/EK tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel a kikötő szerinti államoknak a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló intézkedéseiről szóló, a FAO-konferencia 36. ülésszakán 2009. november 22-én jóváhagyott megállapodásra,

—

tekintettel a közös halászati politika külső dimenziójáról szóló 2012. november 22-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel „Az EU és a csendes-óceáni térség közötti megújult fejlesztési partnerség felé” című, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, 2012. március 21-i közös bizottsági közleményre (3),

—

tekintettel a Csendes-óceán nyugati és középső körzetében található hosszú távon vándorló halállományok védelméről és kezeléséről szóló egyezményre, amelynek az EU a 2005/75/EK határozat értelmében 2005. január 25-i hatállyal szerződő fele (4),

—

tekintettel az Amerikai Egyesült Államok és a Costa Rica Köztársaság között megkötött 1949. évi egyezmény által létrehozott Amerika-közi Trópusi Tonhalbizottság (IATTC) megerősítéséről szóló egyezménynek az Európai Közösség nevében történő megkötéséről szóló, 2006. május 22-i 2006/539/EK tanácsi határozatra (5),

—

tekintettel a Csendes-óceán déli részén található nyílt tengeri halászati erőforrások védelméről és kezeléséről szóló egyezményre (6), amelyet az EU nevében a Tanács 2012/130/EU határozata (7) hagyott jóvá, és amely létrehozta a Dél-csendes-óceáni Regionális Halászati Szervezetet (SPFO),

—

tekintettel az egyrészről az Európai Közösség, másrészről a csendes-óceáni államok közötti átmeneti partnerségi megállapodás megkötéséről szóló, 2011. február 15-i 2011/144/EU tanácsi határozatra (8),

—

tekintettel az egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok (AKCS), másrészről az Európai Közösség és tagállamai között 2000. június 23-án Cotonouban aláírt partnerségi megállapodásra (9) (a továbbiakban: Cotonoui Megállapodás),

—

tekintettel a 10. Európai Fejlesztési Alapra alkalmazandó pénzügyi szabályzatról szóló, 2008. február 18-i 215/2008/EK tanácsi rendeletre (10),

—

tekintettel az Európai Közösség és a Mikronéziai Szövetségi Államok között létrejött, a Mikronéziai Szövetségi Államok partjainál folytatott halászatról szóló partnerségi megállapodásra (11),

—

tekintettel az egyrészről az Európai Közösség, másrészről a Kiribati Köztársaság között létrejött halászati partnerségi megállapodásra (12),

—

tekintettel az EU és a Salamon-szigetek közötti halászati partnerségi megállapodásra (13),

—

tekintettel a Bizottság által a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló közösségi rendszer létrehozásáról szóló 1005/2008/EK tanácsi rendelet értelmében nem együttműködő harmadik országként azonosíthatónak tekintett harmadik országok értesítéséről szóló, 2012. november 15-i bizottsági határozatra (14),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére és a Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0297/2013),

A.

mivel a politikák fejlesztési célú koherenciájának foganatosítása céljából azon uniós politikákat, amelyek kihatással vannak a csendes-óceáni AKCS-országok halászatára (pl.: a halászati, a kereskedelmi és a fejlesztési politikát), úgy kell végrehajtani, hogy hozzájáruljanak a csendes-óceáni AKCS-országok által kitűzött, fenntartható halászattal kapcsolatos fejlesztési célokhoz; mivel ezt a megközelítést bele kell foglalni a Cotonoui Megállapodás következő megújított változatába vagy az említett megállapodást esetleg követő eszközökbe;

B.

mivel az Uniónak törekednie kell a politikák fejlesztési célú koherenciájára az EUMSZ 208. cikkének (1) bekezdése értelmében, amely szerint „az Unió azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit”;

C.

mivel az EU – az Európai Fejlesztési Alapon (EFA) keresztül juttatott támogatásai révén – Ausztrália után e régió második legfontosabb támogatója, és mivel annak ellenére, hogy a csendes-óceáni AKCS-országokban a halászati erőforrások jelentik a legfőbb és egyben az egyetlen közös erőforrást, továbbá annak ellenére, hogy a nyugat- és közép-csendes-óceáni térség országai több ízben kifejezték szándékukat, hogy a tonhalhalászat segítségével kívánják felpörgetni a régió társadalmi-gazdasági fejlődését, a tizedik EFA mindössze 2,3 %-a célozza a halászattal összefüggő tevékenységeket;

D.

mivel az Unió által két- és többoldalú kereskedelmi megállapodásokról folytatott tárgyalások előtt hatásvizsgálatot kell végezni, különösen a tengerek biológiai erőforrásai megőrzésének és a megállapodások helyi lakosságra gyakorolt hatásainak tekintetében; mivel ezekhez a két-, illetve többoldalú megállapodásokhoz az említett hatásvizsgálatok következtetéseinek kell alapul szolgálniuk;

E.

mivel az EU és a csendes-óceáni AKCS-országok közötti, a Cotonoui Megállapodásból származó általános preferenciarendszernek a Kereskedelmi Világszervezet szabályaihoz való hozzáigazítását célzó gazdasági partnerségi megállapodásról szóló, folyamatban lévő tárgyalások során a halászati termékek döntő szerepet játszanak az európai piacokra és az erőforrásokhoz jutás, valamint a fenntartható fejlődést szem előtt tartó, jó halászati irányítás megvalósítása tekintetében;

F.

tudatában annak, hogy milyen veszélyt jelent a származási szabályoktól való eltérés, amelyről az Európai Közösség és a csendes-óceáni államok közötti átmeneti partnerségi megállapodáshoz csatolt, származási szabályokról szóló II. jegyzőkönyv 6. cikkének (6) bekezdése rendelkezik, és amely a tisztességtelen verseny veszélyét eredményezi a halászati termékek európai piacán;

G.

mivel az EU-nak az az érdeke, hogy előmozdítsa a csendes-óceáni régióval fennálló kapcsolatait, és a fejlesztési cél elérése érdekében együttműködjön e térséggel, mely együttműködés kiindulópontja a halászati erőforrások megőrzése, a fenntartható fejlődés előmozdítása és a halászati gazdálkodás átláthatóságának támogatása;

H.

mivel a Csendes-óceán nyugati és középső térsége adja a világ tonhalfogásának közel felét, aminek 80 %-át a szigetállamok kizárólagos gazdasági övezeteiben ejtik, és csak 20 %-át a nemzetközi vizeken;

I.

mivel a Nyugat- és Közép-csendes-óceáni Halászati Bizottság (WCPFC) Tudományos Bizottsága által 2012-ben végzett legutóbbi állományfelmérés szerint szabályozási területén sem a bonitót (Katsuwonus pelamis), sem pedig a sárgaúszójú tonhalat (Thunnus albacares) nem halásszák túl, túlhalásszák viszont a nagyszemű tonhalat (Thunnus obesus); mivel a növendék nagyszemű tonhal mortalitása – különösen a halak csoportosulását előidéző eszközöket használó – erszényes kerítőhálós halászatban súlyos aggodalomra ad okot;

J.

mivel bár tapasztalható némi javulás a nyomon követés ,, a felügyelet és az ellenőrzés terén a Csendes-óceán említett övezetében, megállapítható, hogy a többnyire az ázsiai országokból és a szigetállamokból származó erszényes kerítőhálós halászhajók számának jelentős gyarapodása, valamint a halászati erőkifejtés és a jogellenes halászat növekedése a régió erőforrásainak fenntarthatóságát fenyegetik;

K.

mivel az EU csendes-óceáni halászatra vonatkozó megközelítése révén aktívan támogatni kell a túlzott kapacitás kezelésére és a halászati gazdálkodás javítására irányuló, folyamatban lévő regionális erőfeszítéseket;

L.

mivel hagyományosan léteznek a térségben tonhalgazdálkodással foglalkozó ügynökségek és regionális szervezetek, így a Csendes-óceáni Szigetek Fórumának Halászati Ügynöksége (FFA) vagy a naurui megállapodás részes felei (PNA) szubregionális szervezet;

M.

mivel a naurui megállapodás részes felei (PNA) 2008-ban bevezették a hajónaprendszert (VDS), kísérletet téve a PNA felségvizeihez való hozzáférés irányítására, az e vizeken végzett halászati erőkifejtés korlátozására és a halászatból származó haszon maximalizálására a kis fejlődő szigetállamok számára;

N.

mivel a részes felek túlzott erőkifejtése valós, és a WCPFC-n belül zajlanak az elkövetkezendő évekre vonatkozó új védelmi és irányítási intézkedés bevezetéséről szóló megbeszélések, amelyek során az erőkifejtés határai is szóba kerülnek;

O.

mivel az Egyesült Államok és a Csendes-óceán nyugati és középső térségének államai között 1988 óta van hatályban többoldalú – újratárgyalás alatt lévő – megállapodás, amely a régió halászati napjainak mintegy 20 %-ához biztosít hozzáférést;

P.

mivel a hajónaprendszernek (VDS) teljes mértékben átláthatónak kell lennie, rendelkezéseit pedig javítani kell, és valamennyi részt vevő államban végre kell hajtani annak érdekében, hogy célkitűzései megvalósuljanak, és biztosítva legyen a kizárólagos gazdasági övezetekben és a nyílt tengeren hozott intézkedések teljes összeegyeztethetősége;

Q.

mivel a nagy távolságra közlekedő flották hozzáférési költsége várhatóan továbbra is számottevően emelkedni fog a következő években, lévén, hogy ez jelentős bevételi forrás a térség országai számára; mivel egy halászati nap költsége, amelyet a PNA-országok éves ülésén állapítottak meg, 2014-ben legalább 6 000 USD lesz;

R.

mivel az EU által – többek között e térség országaival – megkötött halászati partnerségi megállapodások a hajók számának irányadó referencia-űrtartalommal való korlátozásán alapulnak, és mivel nézeteltérések adódtak abból, hogy a PNA-országok bevezették a hajónaprendszert és azt az EU-val kötött partnerségi megállapodásokban is alkalmazni kívánják;

S.

mivel egy jól kidolgozott és megfelelően végrehajtott hajónaprendszer eszközt nyújthat a régióbeli erőkifejtés további növekedésének megakadályozásához;

T.

mivel az EU a jogellenes halászat elleni küzdelem területén való együttműködést és az ezzel összefüggő szabályok betartását feltételként szabta a harmadik országokkal fenntartott, jövőbeli halászati partnerségi megállapodásokat célzó kapcsolataiban; mivel a jogellenes halászat elleni küzdelmet szolgáló 1005/2008/EK rendelet 38. cikkének (9) bekezdése kimondja, hogy a Bizottság nem kezdeményez partnerségi megállapodások megkötésére irányuló tárgyalásokat ilyen országokkal;

U.

mivel a gazdasági partnerségi megállapodásokba külön hivatkozást kell beilleszteni a jogellenes halászatról szóló rendelet végrehajtásáról, nem pedig általános megfogalmazásban említeni a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelem szükségességét, valamint nem helyénvaló ilyen megállapodást kötni „nem együttműködőként” meghatározott harmadik országokkal;

V.

mivel 2012. november 15-i határozatában a Bizottság a jogellenes halászatról szóló rendelet értelmében lehetséges nem együttműködő harmadik országként azonosította Fidzsit és Vanuatut, egyrészt, mivel nem hoztak visszatartó erejű intézkedéseket és szankciókat az ezen országokban lajstromba vett, jogellenes halászatot folytató hajók vonatkozásában, másrészt, mivel nem ültették át a gyakorlatba a regionális halászati szervezetek által kiadott ajánlásokat;

W.

mivel Európa erszényes kerítőhálós flottája halászati tevékenységét hagyományosan elsősorban a közép-csendes-óceáni térségben végzi, részben nemzetközi vizeken, részben Kiribati kizárólagos gazdasági övezetében, valamint magánmegállapodások révén Tuvalu, Tokelau és Nauru kizárólagos gazdasági övezetében;

X.

mivel mindemellett a Kiribatival megkötött halászati partnerségi megállapodáson kívül az EU a nyugat-csendes-óceáni térség országaival hasonló megállapodásokat kötött, amelyek nem léptek hatályba, mert egyrészt a Mikronéziai Szövetségi Államokkal kötött megállapodást az ország parlamentje nem ratifikálta, másrészt a Salamon-szigetekkel kötött megállapodás megújítására irányuló tárgyalások 2012-ben megrekedtek;

Y.

mivel az Európai Bizottság befejezte a Cook-szigetekkel és Tuvaluval kapcsolatos, az ezen országokkal kötendő halászati megállapodásokra irányuló tárgyalások megkezdéséhez szükséges előzetes értékeléseket, és mivel a tárgyalási mandátumok Tanácstól való kérésének előzetes lépéseként aláírásra kerültek a megfelelő egyetértési megállapodások;

Z.

mivel az Európai Külügyi Szolgálatnak mindmáig nem volt a fidzsi-szigeteki küldöttségre rendelt, a halászati ügyekért felelős munkatársa;

1.

sürgeti a Bizottságot, hogy az EUMSZ 208. cikke értelmében gondoskodjon a csendes-óceáni régiót érintő uniós politikák koherenciájáról, különösen a halászati, a fejlesztési és a kereskedelempolitika tekintetében, és erősítse az ezek közötti lehetséges szinergiákat, hogy multiplikátor hatást érjen el, amely maximalizálja az előnyöket mind a Csendes-óceán e régiójának országai, mind az EU tagállamai számára, erősíti a nemzetközi dimenziót, fokozza az Unió stratégiai jelenlétét, továbbá növeli az EU láthatóságát a Csendes-óceán nyugati és középső térségében, és hozzájárul a csendes-óceáni erőforrások fenntartható kiaknázásához;

2.

úgy véli, hogy a csendes-óceáni AKCS-országokkal fenntartott, a Cotonoui Megállapodás utáni jövőbeli kapcsolatok keretében a halászati stratégiának olyan regionális megközelítést kell alkalmaznia, amely megerősíti az EU helyzetét és szerepét a Csendes-óceán nyugati és középső térségében;

3.

kéri, hogy a Bizottság biztosítsa, hogy a tizenegyedik EFA vegye figyelembe e stratégiát, valamint tegye lehetővé az ágazati támogatások hányadának növelését a halászközösségek szükségleteinek kielégítése (többek között a helyi élelmiszerbiztonsághoz való hozzájárulásuk fokozása) tekintetében, valamint a fogások helyben történő kirakodásához és feldolgozásához szükséges halászati infrastruktúra fejlesztése tekintetében, mivel a halászat a régió egyik fő gazdasági erőforrása;

4.

üdvözli, hogy nemrégiben kifejezetten a halászati ügyekkel foglalkozó személyzet érkezett az EU fidzsi-szigeteki küldöttségére, és bízik abban, hogy ez elősegíti a halászattal összefüggő állandó és specializált kapcsolatok kiépítését a régió országaival;

5.

kéri továbbá, hogy a fejlesztési segélyek terén törekedjenek jobb koordinációra és komplementaritásra a régió más szereplőivel, összhangban a 2009 augusztusában létrejött „Cairns Compact” elnevezésű kezdeményezéscsomaggal; üdvözli a 2012. június 12-én tartott második EU–PIF miniszteri találkozót, amely megerősíti az Unió és a csendes-óceáni térség közötti politikai párbeszédet, különösen a halászat és a fejlesztés terén, és így biztosítja az Unió és a régió országai által e területeken végzett fellépések fokozottabb hatékonyságát;

6.

hangsúlyozza, hogy a saját felségvizeiken kívül halászó flottáknak a csendes-óceáni országokkal együttműködve hozzá kell járulniuk a trópusi tonhalállományokra nehezedő halászati terhelés csökkentéséhez, többek között a régióban gazdaságilag nagy jelentőséggel bíró és jelenleg túlhalászott növendék nagyszemű tonhalak mortalitásának jelentős csökkentésével;

7.

hangsúlyozza a nyugat- és közép-csendes-óceáni térségre vonatkozó halászati stratégia kialakításának fontosságát, tekintettel arra, hogy a régió a halászat területén jelentős szerepet tölt be, és jelentős értéket képvisel az uniós flotta, az uniós piac és a halászati feldolgozóipar számára, hangsúlyozza továbbá, hogy fontos az e térségben működő hajók jogbiztonságáról gondoskodni;

8.

megállapítja, hogy az EU azon stratégiája, amely a régió országaihoz tartozó kizárólagos gazdasági övezetek erőforrásaihoz való hozzáférést halászati együttműködési megállapodásokkal kívánta biztosítani, Kiribatin kívül nem működött megfelelően, és úgy véli, hogy a megállapodások megújításához és megerősítéséhez a különböző érintett felek közötti szoros és előnyös kapcsolatokat szolgáló új keretre van szükség;

9.

úgy véli, hogy a problémák egy része onnan ered, hogy az EU pozitív eredményt nem hozó megállapodásokat kötött a Salamon-szigetek és a Mikronéziai Szövetségi Államok kizárólagos gazdasági övezeteit magában foglaló nyugat-csendes-óceáni térség országaival ahelyett, hogy erõfeszítéseit a közép-csendes-óceáni térségre összpontosította volna, amely az uniós erszényes kerítõhálós flotta tevékenységének hagyományos helyszíne;

10.

igen kedvezően értékeli, hogy a Bizottság befejezte a Cook-szigetekkel és Tuvaluval kapcsolatos előzetes értékeléseket, így elindíthatja a halászati partnerségi megállapodásokra irányuló tárgyalásokat, és hogy a tárgyalási mandátumok Tanácstól való kérésének előzetes lépéseként aláírta a megfelelő egyetértési megállapodásokat;

11.

úgy véli, hogy ez az új tárgyalási módszer nagyobb összhangban áll a Parlament által – különösen a hosszú távon vándorló halfajok halászata tekintetében – többször szorgalmazott regionális megközelítéssel; kéri a Bizottságot, hogy a naurui megállapodás részes feleivel és egyéb csendes-óceáni AKCS-országokkal folytatott tárgyalások esetében gondoskodjon a WCPFC rendelkezéseinek tiszteletben tartásáról;

12.

megállapítja, hogy az Uniónak a Csendes-óceán tekintetében alkalmazott megközelítése révén támogatnia kell a fejlődő országokat, különösen a kis fejlődő szigetállamokat abban, hogy nagyobb mértékben részesedjenek a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló és a nagy távolságra vándorló állományok fenntartható kiaknázásából, valamint az arra irányuló regionális erőfeszítések megerősítésében, hogy fenntartható módon megőrizzék és irányítsák az említett állományok halászatát, ahogyan erre az UNFSA felülvizsgálati konferenciája is felhív;

13.

aggodalmának ad hangot a térségben tapasztalható jogellenes halászat miatt, és bár elismeri az irányítás terén elért bizonyos javulást, úgy véli, hogy ez még nem elégséges, különösen, ha a jogellenes halászat elleni alapvető eszközök bevezetésének helyzetét tekintjük;

14.

felszólítja a Bizottságot, hogy a csendes-óceáni országokkal tárgyalt gazdasági partnerségi megállapodásba illesszen be olyan hivatkozást, amely kifejezetten említi a jogellenes halászatról szóló 1005/2008/EK rendeletet;

15.

felhívja az AKCS-államokat, hogy továbbra is tevékenyen vegyenek részt a regionális halászati gazdálkodási szervezetek munkájában, és rendszeresen tájékoztassák a civilszervezeteket és a társadalmi-szakmai szervezeteket a halászat területén hozott döntésekről.

16.

felkéri a Bizottságot, hogy az EU flottája által az e térség országaihoz tartozó kizárólagos gazdasági övezetek erőforrásaihoz való hozzáférés szabályozása érdekében gondoskodjon egy olyan hosszabb távú stratégia létrehozásának lehetőségéről, amelynek alapját az Európai Unió és a nyugat- és közép-csendes óceáni térség országai közötti, az FFA révén megkötött regionális keretmegállapodás képezi, amely a következő szempontokon alapul:

17.

hangsúlyozza, hogy e folyamat befejező szakaszában kizárólag regionális megközelítést kell alkalmazni, vagyis a gazdasági partnerségi megállapodást aláíró országokkal egy olyan többoldalú halászati együttműködési megállapodásra kell jutni, amely a uniós flotta számára hozzáférést biztosít ezen országok kizárólagos gazdasági övezeteinek erőforrásaihoz;

18.

javasolja, hogy a Bizottság a Cotonoui Megállapodás felülvizsgálata során vegye figyelembe a csendes-óceáni térségre vonatkozó e halászati stratégiát, valamint a szigetállamok sajátosságait;

19.

hangsúlyozza a Parlament igényét, hogy – az EUMSZ rendelkezéseinek megfelelően – megfelelő módon vonják be a kétoldalú megállapodások előkészítésébe és tárgyalási folyamatába, mind pedig azok működésének hosszú távú nyomon követésébe és értékelésébe; ragaszkodik ahhoz, hogy a Parlamentet az EUMSZ 13. cikkének (2) bekezdése és 218. cikkének (10) bekezdése értelmében az eljárás minden szakaszában haladéktalanul és teljes körűen, a Tanáccsal egyenrangú módon tájékoztassák; ismételten hangot ad azon meggyőződésének, hogy a Parlamentet megfigyelők útján kell képviseltetni a halászati megállapodásokban előirányzott vegyes bizottság ülésein; kitart amellett, hogy a civil társadalom – ideértve az EU és a harmadik országok halászati képviselőit is – megfigyelőként vegyen részt az ilyen üléseken;

20.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a jelentést a Tanácsnak, a Bizottságnak és az Európai Külügyi Szolgálatnak.

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/41

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i tengerjogi egyezményére (UNCLOS),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i tengerjogi egyezményében foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a hosszú távon vándorló halállományok védelmére és kezelésére vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról szóló, 1995. évi megállapodásra,

—

tekintettel a Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezet (FAO) 1995. októberi konferenciája által elfogadott, a felelősségteljes halászatra vonatkozó magatartási kódexre,

—

tekintettel a Fekete-tenger szennyezés elleni védelméről szóló, 1992 áprilisában Bukarestben aláírt egyezményre,

—

tekintettel a Földközi-tenger tengeri környezetének és partvidékének szennyezés elleni védelméről szóló, 1976 februárjában Barcelonában aláírt és 1995 júniusában ugyanott módosított egyezményre és a hozzá csatolt jegyzőkönyvekre,

—

tekintettel a fekete-tengeri környezetvédelemre és rehabilitációra vonatkozó, 2009 áprilisában Szófiában elfogadott stratégiai cselekvési tervre,

—

tekintettel a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2008. június 17-i 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv) (1),

—

tekintettel a tengeri területrendezés és az integrált partiövezet-gazdálkodás keretének létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló bizottsági javaslatra (COM(2013)0133),

—

tekintettel a közös halászati politikáról szóló […]-i […]/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet [külpolitikáról szóló VII. szakaszára] (2),

—

tekintettel az Unió fekete-tengeri stratégiájáról szóló, 2011. január 20-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a jelenlegi és jövőbeli fekete-tengeri halászati gazdálkodásról szóló, 2011. szeptember 13-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a közös halászati politika külső dimenziójáról szóló 2012. november 22-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett „Az Európai Unió integrált tengerpolitikája” című 2007. október 10-i közleményére (COM(2007)0575),

—

tekintettel az integrált tengerpolitikáról (IMP) – az elért eredmények értékeléséről és az új kihívásokról szóló, 2010. október 21-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a Bizottságnak a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett „A földközi-tengeri térségben folytatott tevékenységek jobb irányítását célzó integrált tengerpolitika felé” című 2009. szeptember 11-i közleményére (COM(2009)0466),

—

tekintettel az európai szomszédságpolitikára és az ahhoz kapcsolódó finanszírozási eszközökre,

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett „A tengerekkel kapcsolatos tudás 2020: tengermegfigyelés és tengeriadat-kezelés az intelligens és fenntartható növekedés szolgálatában” című 2010. szeptember 8-i közleményére (COM(2010)0461),

—

tekintettel az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz révén megvalósuló, az Európai Bizottság által 2008. augusztus 14-én elfogadott, „Földközi-tengeri medence 2007–2013” elnevezésű, határokon átnyúló együttműködési programra,

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett „Kék növekedés – A fenntartható tengergazdálkodási és tengergazdasági növekedés lehetőségei” című 2012. szeptember 13-i közleményére (COM(2012)0494),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére és a Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0288/2013),

A.

mivel 2025-re a földközi-tengeri térség urbanizációja elérheti a 60 %-ot, így a lakosság egyharmada a part menti területeken összpontosul majd, aminek következtében megkétszereződik a víz és a halászati erőforrások iránti kereslet;

B.

mivel a Földközi-tengeren zajlik a világ tengeri forgalmának 30 %-a;

C.

mivel a Földközi-tenger és a Fekete-tenger oceanográfiai, halászati, környezeti és társadalmi-gazdasági szempontból egyedi tulajdonságokkal rendelkezik;

D.

mivel a tengeri és part menti területek irányítása összetett feladat, és különböző magán- és közhatóságok részvételével folyik;

E.

mivel a Földközi-tenger és a Fekete-tenger vize nagyon lassan cserélődik ki (80-90, illetve 140 év alatt), ezért rendkívül érzékeny a tengeri szennyezésre;

F.

mivel a Földközi-tenger halállományának közel 75 %-a túlhalászott;

G.

mivel a hajók nemzeti halászati területekhez való hozzáférését szabályozó jogi rendszerek a hajók felségjelzése szerint váltakoznak;

1.

aggályának ad hangot a kevesebb állományért és tengeri erőforrásért folyó nagyobb verseny miatt, amely regionális feszültségekhez és a part menti államok között vitákhoz vezethet a tengeri területek kapcsán; fokozott regionális, tagállami és uniós szintű erőfeszítésekre szólít fel ezzel összefüggésben az erőforrásokhoz való hozzáférés szabályozásának javítása érdekében;

2.

arra buzdít minden part menti államot, hogy fokozza erőfeszítéseit a Földközi- és a Fekete-tenger túlhalászásának megakadályozása érdekében, mivel a halállományok csökkenése növeli a konfliktusok veszélyét a térségben;

3.

határozott meggyőződése, hogy a tengeri területeket és a tengeri határok megállapítását illető viták békés rendezése – összhangban a tagállamok és harmadik országok uniós és nemzetközi jogszabályokban, különösen az ENSZ tengerjogi egyezményében rögzített jogaival és kötelességeivel – az óceánok jó kezelésének alapvető eleme;

4.

meggyőződése, hogy a földközi-tengeri és a fekete-tengeri tengergazdálkodás az érintett part menti államok közötti nagyobb fokú politikai kohéziót és együttműködést igényel; hangsúlyozza a kétoldalú együttműködés és a nemzetközi egyezmények fontos szerepét, mivel a fekete-tengeri és földközi-tengeri országok többsége nem tagja az Uniónak, és így nem terjed ki rájuk az uniós jogszabályok hatálya;

5.

örömmel veszi tudomásul, hogy a Bizottság szerepet vállal a Földközi-tenger és a Fekete-tenger partján fekvő nem tagállamokkal folytatott szilárdabb és strukturáltabb párbeszéd előmozdításában az e medencékben található közös állományokkal való gazdálkodás javítása érdekében; arra ösztönzi a Bizottságot, hogy e célból regionális megközelítést alkalmazva fokozza erőfeszítéseit;

6.

meggyőződése, hogy a tengergazdálkodás a földközi-tengeri és fekete-tengeri régiókban lehetőséget kínál a nemzetközi kapcsolatokra és a régió hatékony kormányzására;

7.

hangsúlyozza, hogy a csökkent halállományokért és tengeri erőforrásokért folytatott verseny a harmadik országokkal való súrlódások forrása lehet; arra ösztönzi az Uniót és a tagállamokat, hogy működjenek együtt a parti tengervizek és parti tengerek, a kizárólagos gazdasági övezetek, a kontinentális talapzat, a tengeri infrastruktúra és a tengeri erőforrások felügyeletének, ellenőrzésének, biztonságának és védelmének biztosítása érdekében; megállapítja, hogy ebben a vonatkozásban az Uniónak erőteljes politikai jelenlétet kell fenntartania és a nemzetközi viszályok megakadályozására kell törekednie;

8.

arra ösztönzi az Uniót, hogy használja diplomáciai eszközeit a tagállamok és harmadik országok közötti párbeszéd ösztönzésére annak biztosítása érdekében, hogy fontosságot tulajdonítsanak az Unió közös halászati politikájának, és ellenőrizzék szabályainak betartását; hangsúlyozza, hogy az uniós tagjelölt országoknak különösen tiszteletben kell tartaniuk az uniós halászati politika elveit, valamint a halászati tevékenységekre alkalmazandó uniós és nemzetközi jogszabályokat;

9.

megállapítja, hogy a 21 földközi-tengeri állam közül három nem írta alá és nem ratifikálta az ENSZ tengerjogi egyezményét; kéri a Bizottságot, hogy ösztönözze ezeket az országokat, különösen az uniós tagjelölt országokat arra, hogy csatlakozzanak az egyezményhez, és hajtsák végre az uniós tengerügyi szabályozási keret szerves részeként;

10.

felhívja a Bizottságot és a harmadik országokat, hogy dolgozzanak ki regionális megközelítést a földközi-tengeri és fekete-tengeri halállományok megőrzésére és halászatára vonatkozóan, figyelembe véve a halászat határokon átnyúló dimenzióját és azt, hogy egyes fajok vándorolnak; e tekintetben hangsúlyozza a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság (GFCM) jelentős szerepét az egyenlő versenyfeltételek biztosításában és a fekete-tengeri fenntartható halászat biztosításának regionális fórumaként;

11.

hangsúlyozza a környezetvédelem és fenntartható fejlődés szükségességét e tengeri medencékben és azt, hogy fokozott erőfeszítésekre van szükség a tengerirányítás és -ellenőrzés érdekében, a nemzetközi jogszabályokkal – különösen az UNCLOS-szal –összhangban, ami hozzájárul a part menti és tengeri területek fokozott környezetvédelméhez;

12.

úgy véli, hogy egy integrált tengerpolitika és különösen a tengeri területrendezés központi szerepet játszhat a konfliktusok megelőzésében az uniós tagállamok között, illetve a tagállamok és harmadik országok között;

13.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a „Kék növekedés” stratégia és a szomszédos országokkal – az egyazon földrajzi régióban elhelyezkedő harmadik országokkal is – meglévő megállapodások keretében vezessék be az integrált partiövezet-gazdálkodást és a tengeri területrendezést a nyílt tengeri szélerőművek, víz alatti kábelek és vezetékek lefektetése, tengeri szállítás, halászat és akvakultúra, valamint halállománypótló területek kialakítása tekintetében;

14.

ösztönzi a tengeri övezetek, különösen a kizárólagos gazdasági övezetek és a védett tengeri területek kialakítását, ami nem csupán a halállományok megőrzését és a parti tengereken túli gazdálkodást fogja javítani, hanem elő fogja mozdítani a fenntartható halászati erőforrásokat, elősegíti a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat ellenőrzését és az ellene folytatott küzdelmet, valamint javítani fogja a tengergazdálkodást ezekben a medencékben; hangsúlyozza, hogy az Uniónak e tekintetben megfelelő iránymutatást, koordinálást és támogatást kell nyújtania a tagállamoknak;

15.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg alaposabban e kérdést, hogy biztosítva legyen a koherencia a vonatkozó uniós szakpolitikai területeken, elsősorban a közös halászati politika és az integrált tengerpolitika területén, továbbá hogy fokozott együttműködés és párbeszéd révén támogassa e koherenciát – és az egyenlő versenyfeltételeket – az Unión belül és a szomszédos partnerországok vonatkozásában is;

16.

hangsúlyozza az állományfelmérések jelentőségét, és fokozott együttműködésre hívja fel a tudományos intézeteket mindkét medence tekintetében, ideértve a tudományos adatok cseréjét és az információk egymással való megosztását; meggyőződése, hogy az Uniónak támogatnia, ösztönöznie és segítenie kell az együttműködést és a közös munkát az Unió tudományos csoportjai és az érintett nem tagállamokban működő partnereik között; e tekintetben üdvözli a „tengerekkel kapcsolatos tudás 2020” kezdeményezést, melynek célja a tengeri környezettel kapcsolatos adatok elérhetővé tétele számos potenciálisan érdekelt fél, például a közvélemény, az ipari, oktatási és kutatási intézmények és a civil társadalom számára;

17.

az ökoszisztéma megóvásának erősítését célzó integrált célkitűzés keretében felhív a halászati tevékenységek nyomon követési, ellenőrzési és felügyeleti rendszerének javítására mindkét medencében, összhangban az uniós és nemzetközi jogszabályokkal – különösen az UNCLOS-szal –, hatékonyabban járulva hozzá ezáltal a halállományok hosszú távon való fenntartható kiaknázásához és a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelemhez;

18.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/45

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2., 3., 6. és 21. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 153., 191., 207. és 218. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 12., 21., 28., 29. 31. és 32. cikkére,

—

tekintettel az emberi jogokra és demokráciára vonatkozó, 2012. június 25-i uniós stratégiai keretre és cselekvési tervre,

—

tekintettel a Kínai Népköztársaság WTO-hoz való csatlakozásáról szóló, 2001. november 23-i jegyzőkönyvre,

—

tekintettel a 2012. május 23-i, „EU és Kína: kiegyenlítetlen kereskedelem?” című állásfoglalására (1), illetve a Külső Politikák Igazgatósága által a Kínával ápolt kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokról készített 2011. júliusi jelentésre,

—

tekintettel az EU és Kína közötti kapcsolatokról szóló, 2013. március 14-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az IMF állami befektetési alapokkal foglalkozó nemzetközi munkacsoportja által 2008 októberében elfogadott, ún. santiagói elvekre (általánosan elfogadott elvek és gyakorlatok),

—

tekintettel a 2012. szeptember 20-án Brüsszelben tartott 13. EU–Kína csúcstalálkozón kiadott közös nyilatkozatra,

—

tekintettel a „Kereskedelem, növekedés és globális ügyek – a kereskedelempolitika mint az Európa 2020 stratégia kulcseleme” című bizottsági közleményre (COM(2010)0612) és az Európa 2020 stratégia keretében kialakítandó új európai kereskedelempolitikáról szóló, 2011. szeptember 27-i európai parlamenti állásfoglalásra (3),

—

tekintettel a kereskedelem és a befektetések útjában álló akadályokról szóló, 2011. december 13-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a jövőbeni európai nemzetközi beruházási politikáról szóló, 2011. április 6-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel „A nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban a vállalati társadalmi felelősségvállalásról” (6), „Az emberi jogokról, valamint a szociális és környezetvédelmi normákról a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban” (7), valamint a „Nemzetközi kereskedelempolitika az éghajlatváltozás által támasztott követelmények összefüggésében” (8) című, 2010. november 25-i állásfoglalásaira,

—

tekintettel a Bizottság „EU–Kína: Közelebbi partnerség, növekvő felelősség” című közleményére (COM(2006)0631), valamint az azt kísérő „Verseny és partnerség: az EU és Kína közötti kereskedelemről és befektetésekről” szóló szakpolitikai dokumentumra (COM(2006)0632),

—

tekintettel az európai kis- és középvállalkozások nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepének megerősítéséről szóló, 2009. február 5-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel azon közelmúltbeli döntésére, mely közzétételi követelmények bevezetését írja elő a nyersanyag- és fakitermelő iparágakban kormányoknak történő kifizetéseik vonatkozásában (10),

—

tekintettel az EU és Kína által 2012 februárjában Pekingben tartott 14. EU–Kína csúcstalálkozón a kétoldalú beruházási megállapodásról szóló tárgyalások megkezdéséről hozott közös döntésre,

—

tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel az EU és Kína közötti kereskedelem az elmúlt három évtizedben gyorsan és folyamatosan nőtt, 2012-ben 433,8 milliárd euróval érve el a tetőpontot, és mivel a kétoldalú kereskedelem egyensúlya 1997 óta Kína javára tolódott el; mivel ez a kereskedelmi deficit a 2000. évi 49 milliárd euróról 2012-re 146 milliárdra nőtt,

B.

mivel 2011-ben az EU által Kínában eszközölt külföldi befektetések volumene 102 milliárd eurót, az ugyanebben az évben Kína által az EU-ban eszközölt külföldi befektetések volumene pedig 15 milliárd eurót tett ki; mivel 2006-ban a Kína által az EU-ban eszközölt külföldi befektetések volumene 3,5 milliárd eurót tett ki,

C.

mivel a Lisszaboni Szerződés a közvetlen külföldi befektetéseket az EU kizárólagos hatáskörébe vonta,

D.

mivel 26 tagállam rendelkezik Kínával kötött, hatályos kétoldalú beruházási megállapodással; mivel az új uniós külföldi befektetési politika keretében az EU még nem dolgozott ki hosszú távú és fenntartható iparpolitikát, mely körvonalazza offenzív és defenzív érdekeit,

E.

mivel Kína még mindig a világ első három, befektetéseket vonzó piacának egyike annak ellenére, hogy az elmúlt években a munkaerőköltségek évente 10 %-kal nőttek,

F.

mivel Kína 12. 5 éves tervében és az Európa 2020 stratégiában kifejtett fejlesztési célok nagy számú közös érdeket és közös kihívásokat tartalmaznak; mivel az Európai Unió és a kínai gazdaság közötti integráció és technológiai csere magasabb szintje szinergiákhoz és kölcsönös előnyökhöz vezethet,

G.

mivel a magán- és állami vállalatoknak egyenlő versenyfeltételekben kell részesülniük,

H.

mivel a jelen beruházási megállapodás az első, amelyet az EU teljes jogkörében tárgyal a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően; mivel a jelen, a piacra jutást is magában foglaló beruházási megállapodásról szóló tárgyalások nagy érdeklődésre tarthatnak számot és a lakosság körében aggályokra adhatnak okot, és ezért a lehető legmagasabb fokú átláthatósággal kell azokat lefolytatni a szükséges parlamenti felügyelet lehetővé tétele érdekében, ezáltal teljesítve annak egyik előfeltételét, hogy az Európai Parlament megadhassa szükséges egyetértését a tárgyalások eredményéhez,

I.

mivel a beruházóknak meg kell felelniük mind a fogadó ország jogszabályainak, mind az EU és Kína által kötendő bármely megállapodás rendelkezéseinek annak hatálybalépését követően azért, hogy teljes mértékben részesülhessenek beruházásaik lehető legjobb védelméből,

J.

mivel az a tény, hogy Kína csekély mértékben vagy egyáltalán nem tart be bizonyos – nemzetközileg elismert – alapvető szociális és munkajogokat, valamint környezetvédelmi normákat az egyik oka az EU és Kína közötti kereskedelemben jelenleg fennálló egyensúlyhiányának, amely tovább fokozódhat a beruházási kapcsolatok elmélyítésével, amennyiben nem történik javulás e jogok és normák végrehajtása tekintetében; mivel a beruházási megállapodás ezért nem okozhatja a szociális és környezetvédelmi normák további csökkenését Kínában, hanem ellenkezőleg, hozzá kell járulnia azok javulásához, mintegy előfeltételként a kiegyensúlyozottabb és kölcsönösen előnyös kereskedelmi és beruházási kapcsolatok kialakulásához,

K.

mivel a beruházási megállapodásnak magában kell foglalnia a beruházó kötelezettségeit, többek között a – mindkét fél jogszabályaiban előírtak szerinti –szakszervezeti és más munkajogok, az átláthatóság és a környezetvédelem tiszteletben tartását, valamint összhangban kell állnia a WTO szabályaival és a felek által aláírt és ratifikált egyéb releváns nemzetközi megállapodásokkal és alapvető egyezményekkel; mivel a beruházási megállapodások nem terjednek ki a külön a munkajogok és munkaügyi előírások, illetve egyéb jogszabályi előírások kijátszására létrehozott övezetekre,

L.

mivel az olyan EU-exportra szánt termékek, amelyeket kényszermunkatáborokban, köztük az átnevelő munkatáborok rendszerében – közismertebben a „laogai táborokban” – állítottak elő nem részesülhetnek a jelen kétoldalú beruházási megállapodás keretében történt beruházásokból,

M.

mivel a Bizottság és a Tanács elkötelezte magát annak biztosítására, hogy az uniós beruházási politika figyelembe veszi az Unió külső tevékenységének elveit és célkitűzéseit – többek között az emberi jogokat –, és hogy ezeket 2013-tól kezdődően érvényesíti,

N.

mivel egy Kínával kötendő beruházási megállapodás lényegesen javítaná az EU–Kína gazdasági kapcsolatokat, az EU és Kína közötti politikai párbeszéd javulásához is hozzá kellene járulnia, nevezetesen az olyan kérdésekben, mint az emberi jogok – egy hatékony és eredményorientált emberi jogi párbeszéd keretében – és a jogállamiság, a politikai és gazdasági kapcsolatok párhuzamos vonalon történő tartása érdekében, a stratégiai partnerség szellemével összhangban,

O.

mivel a beruházóknak és a befektetéseknek gazdálkodási politikáik és gyakorlataik révén arra kell törekedniük, hogy összhangban legyenek a fogadó állam és azon helyi kormányzati szintek fejlesztési célkitűzéseivel, ahol a beruházásra sor kerül;

1.

üdvözli az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok megerősítését; felszólítja az EU-t és Kínát, hogy ezt a kiegyensúlyozott kapcsolatot a partnerség, rendszeres magas szintű párbeszéd és a kölcsönös előnyök alapján vigyék tovább, ahelyett hogy konfrontációs versenybe kezdenének;

2.

rámutat, hogy Kínának – amely 2001 óta a WTO tagja – nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie kereskedelmének liberalizációjára és piacának megnyitására az egyenlőbb versenyfeltételek biztosítása, illetve azon mesterséges akadályok megszüntetésének felgyorsítása érdekében, amelyekkel a vállalatok a kínai piacra való bejutás során szembesülnek;

3.

megjegyzi, hogy az európai vállalatok sajnálatosnak tartják, hogy számos vámjellegű és nem vámjellegű akadály létezik a kínai piacon, például a külföldi gazdasági szereplőkkel szembeni diszkrimináció bizonyos fajtái, valamint a vámszerkezet bonyolultsága és a kereskedelmet akadályozó technikai tényezők;

4.

üdvözli a piacra jutás kérdésének felvételét a tárgyalási megbízatásba; úgy véli, hogy a piacra jutás tárgyalásokba történő felvételének Kína általi visszaigazolása a tárgyalások megkezdésének előfeltétele;

5.

hangsúlyozza, hogy a tárgyalási folyamatba egyértelműen be kell vonni mind a közvetlen külföldi befektetéseket, mind a portfólióbefektetéseket;

6.

megállapítja, hogy a kínai vállalkozások általában stabil befektetési környezetnek tekintik az Uniót, de sajnálatosnak tartják azt, amit az európai mezőgazdasági termékekre vonatkozó még fennálló exporttámogatásoknak látnak, továbbá az uniós piachoz való hozzáférést nehezítő bizonyos kereskedelmi akadályok meglétét, például a technikai jellegű kereskedelmi akadályokat és a bizonyos tagállamokban a harmadik országok befektetései elé gördített akadályokat, továbbá hogy kérik a fennmaradó indokolatlan akadályok felszámolását és a tagállamokban való beruházások könnyítését; emlékeztet azonban arra, hogy Kína a közelmúltban biztonsági felülvizsgálati mechanizmust vezetett be a külföldi befektetések ellenőrzésére, és hogy az ilyen mechanizmusok alkalmazása mindkét fél esetében törvényes indokokon alapulhat; rámutat, hogy az EU-nak és Kínának a biztonsággal kapcsolatban lehetnek olyan jogos aggodalmai, amelyek bizonyos ágazatokban indokolják a külföldi beruházás teljes vagy részleges, ideiglenes vagy hosszú távú kizárását;

7.

emlékeztet arra, hogy a külföldi vállalatok kínai jelenlétének jelenleg engedélyezett alapvető formája a „joint venture”, amely vállalati forma gyakran stratégiai technológiák átadásával jár, az európai ipar rovására elősegítve Kína versenyképességének fejlődését; meggyőződése, hogy Kína a külföldi befektetők letelepedését lehetővé tévő további jogi szabályozások irányába történő nyitása, a szellemitulajdon-jogok, az ipari tulajdon, a márkák és a földrajzi árujelzők megfelelő védelmével ötvözve kölcsönösen előnyös lenne, és megkönnyítené az európai és kínai gazdaságok többek között a környezetbarát technológia és innováció felé orientált, fokozottabb stratégiai megközelítésen alapuló gazdasági együttműködésének nagyobb fokú integrációját;

8.

meggyőződése, hogy Kínában a szellemitulajdon-jogok megfelelőbb védelme és az azzal kapcsolatos szabályok hatékony alkalmazása jelentős mértékben ösztönözné az uniós és más államok befektetőit arra, hogy beruházzanak, megosszák az új technológiai ismereteket, és korszerűsítsék a Kínában már meglévő technológiákat, különös tekintettel a környezetvédelmi szempontból biztonságos technológiákra;

9.

üdvözli a Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozás óta a kínai hatóságok által a szellemitulajdon-jogok tiszteletben tartásának fokozására tett erőfeszítéseket, de továbbra is sajnálatosnak tartja, hogy e jogok védelme nem kielégítő, illetve hogy semmilyen eszköz nem áll az európai vállalkozások, köztük a kkv-k rendelkezésére ahhoz, hogy hatékonyan léphessenek fel a szellemi tulajdonhoz fűződő jogaik megsértése esetén;

10.

nyugtalanítja a kötelmi kötelezettségek betartatására nem képes kínai igazságszolgáltatási rendszer megbízhatatlansága, valamint a beruházásokra irányadó szabályozási rendszer alkalmazása tekintetében az átláthatóság és az egységesség hiánya;

11.

sürgeti a Bizottságot, hogy folytasson tárgyalásokat egy nagyra törő és kiegyensúlyozott EU–Kína beruházási megállapodásról, amelynek révén kedvezőbb körülményeket – többek között a piacra jutás javítását – lehet kialakítani az európai befektetők számára Kínában és fordítva annak érdekében, hogy nőjön a kölcsönös tőkeáramlás volumene, továbbá hogy nagyobb átláthatóságot biztosítsanak a partnerország gazdaságában beruházó állami és magánvállalkozások irányítása tekintetében; a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vállalatirányításról szóló iránymutatásait referenciadokumentumként ajánlja; az állami és magánszereplők közötti tisztességes verseny biztosítása, a korrupció visszaszorítása, valamint a kínai üzleti környezet jogbiztonságának és kiszámíthatóságának fokozása érdekében ragaszkodik a hatékonyabb jogérvényesítéshez;

12.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a megállapodás révén meg kell teremteni az EU és Kína közötti tisztességes verseny előfeltételeit; e célból javasolja, hogy az átláthatóság és a tisztességes verseny kapcsán a Bizottság szigorú és kötelező érvényű feltételeket próbáljon a megállapodásba foglalni annak érdekében, hogy az egyenlő versenyfeltételek az állami tulajdonú vállalatokra és az állami befektetési alapok befektetési gyakorlataira is vonatkozzanak;

13.

kéri, hogy a tárgyalás alatt lévő megállapodás foglalkozzon mind a piacra jutással, mind a befektetők védelmével;

14.

hangsúlyozza, hogy a befektetési megállapodásban semmi sem korlátozhatja a részes felek szakpolitikai hatáskörét és azon jogkörét, hogy a közérdeket szolgáló jogos és indokolt célok érdekében jogszabályokat alkossanak, törekedve arra, hogy ne számolják fel a felek kötelezettségvállalásából származó előnyöket; hangsúlyozza, hogy a jogállamiság valamennyi uniós és kínai befektető és állampolgár számára történő garantálásának prioritásnak kell maradnia;

15.

felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa az állami befektetési alapok teljes átláthatóságát;

16.

rámutat, hogy egyértelmű időkeretet kell szabni a tárgyalásnak, és hogy ésszerű és elfogadható átmeneti időszakokat kell bevezetni;

17.

úgy véli, hogy a Kínával kötendő beruházási megállapodásoknak a tagállami tapasztalatok bevált gyakorlatain kell alapulniuk, hozzá kell járulniuk a nagyobb koherenciához, és a következő normákat kell tartalmazniuk:

18.

ismételten megállapítja, hogy a tárgyalások sikeresének garantálásához a minőséget fontosabb szempontnak kell tekinteni a gyorsaságnál;

19.

rámutat, hogy a befektetésvédelmi megállapodásnak egyértelműen meg kell határoznia a védelmezendő „befektetés” és „befektető” fogalmát, és hogy a megállapodásnak nem szabad védenie a tisztán spekulatív célú befektetéseket;

20.

arra szólít fel, hogy a gazdasági integrációs megállapodás kritériumainak teljesítése érdekében ez a megállapodás legyen kompatibilis a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános megállapodás (GATS) szerinti többoldalú kötelezettségekkel;

21.

üdvözli, hogy a jogi kiszámíthatóság remélt javulása a kis- és középvállalkozások segítségére lesz a külföldi beruházások tekintetében, és hangsúlyozza, hogy a tárgyalások során meg kell hallgatni a kkv-k véleményét (többek között az EU Kínában létrehozott új kkv-központjának, az EU IPR kkv-ügyfélszolgálata és az EU kínai kereskedelmi kamarájának bevonása révén) annak érdekében, hogy az aláírandó megállapodás előmozdítsa azon kkv-k nemzetközivé válását, amelyek be kívánnak jutni a másik fél piacára;

22.

hangsúlyozza, hogy a megállapodás aláírásának előfeltételeként a megállapodásba bele kell foglalni a feleknek a gazdasági, társadalmi és környezeti dimenziók tekintetében és a beruházásokkal kapcsolatban a fenntartható és inkluzív fejlődés iránti határozott kötelezettségvállalását annak érdekében, hogy az EU és Kína között kiegyensúlyozottabbak legyenek – az elsősorban nem az alacsony kínai munkaerőköltségeken és a nem túl szigorú környezetvédelmi normákon alapuló – kereskedelmi és beruházási kapcsolatok;

23.

hangsúlyozza, hogy az EU által kötendő beruházási megállapodások nem lehetnek ellentétesek azokkal az alapvető értékekkel, amelyeket az EU külpolitikái révén előmozdítani kíván, és hogy azok nem akadályozhatják az állami beavatkozási képességet, különösen az olyan közérdekű politikai célok teljesítése során, mint a szociális és környezeti kritériumok, az emberi jogok, a hamisítás elleni küzdelem, a biztonság, a munkavállalók és a fogyasztók jogai, a közegészségügy és közbiztonság, iparpolitika és kulturális sokféleség; felhív az ezeket tartalmazó különleges és kötelező érvényű záradékok megállapodásba történő beillesztésére;

24.

kéri, hogy az Unió által kötött többi kereskedelmi megállapodás mintájára a közszolgáltatások védelme a megállapodás egyik alapvető elve legyen;

25.

hangsúlyozza, hogy az EU és Kína közötti befektetési megállapodás jövőbeni alakulásának a kölcsönös bizalmon és a WTO által szabott kötelezettségek maradéktalan tiszteletben tartásán kell alapulnia; elítéli a jelentős növekedési potenciállal rendelkező egyes ágazatok – köztük a napelem-gyártás – nagy mértékű állami támogatását, és felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a tárgyalások felgyorsítása érdekében az ilyesfajta dömping és állami támogatás káros hatásait teljes mértékben szüntesse meg;

26.

ajánlja, hogy a piacra jutás tekintetében bizonyos ágazatok esetében mindkét fél kötelezze el magát megfelelő bevezetési időszakok és átmeneti megoldások mellett annak érdekében, hogy megkönnyítsék a teljes vagy részleges liberalizációt; tudatában van annak, hogy egyes ágazatok esetében nem vállalhat mindkét fél kötelezettségeket; ebben az összefüggésben felszólít a kulturális és audiovizuális szolgáltatásoknak a piacra jutással kapcsolatos tárgyalásokból való kizárására, összhangban az EU-szerződések vonatkozó rendelkezéseivel; hangsúlyozza, hogy foglalkozni kell az intervencionista iparpolitikákkal, a szellemi tulajdonjogok nem megfelelő oltalmával, valamint a szabályok tartalma és alkalmazása kapcsán felmerülő bizonytalanságokkal és a kereskedelem egyéb, nem vámjellegű és technikai akadályaival;

27.

úgy véli, hogy mivel az állami vállatok monopolhelyzete miatt nehéz bejutni a kínai piacra, a megállapodásra – a kiegyensúlyozottság érdekében – mint az állami és magánvállalatok közötti azonos versenyfeltételek megteremtésének kiemelt lehetőségére kell tekinteni;

28.

hangsúlyozza, hogy garantálni kell a megállapodásban, hogy az EU kizárhassa a kínai befektetőket egyes stratégiai ágazatokból;

29.

hangsúlyozza, hogy a megállapodásnak lehetővé kell tennie a felek számára – az Unió esetében a tagállamok számára – hogy kulcsfontosságú politikákat határozzanak meg és hajtsanak végre a kulturális sokféleség előmozdítása és védelme érdekében;

30.

hangsúlyozza, hogy a megállapodásnak azokat a beruházásokat kell támogatnia, amelyek fenntarthatók, inkluzívak és környezetbarátok – különösen a kitermelő iparágak területén –, és ösztönzik a jó munkakörülmények megteremtését a beruházásokban érintett vállalkozásoknál;

31.

felszólít egy olyan záradék beillesztésére, amely kimondja, hogy a befektetőnek minden olyan információval el kell látnia a lehetséges fogadó államot, amelyre annak az érintett beruházással kapcsolatban a döntéshozatalban, vagy kizárólag statisztikai célokból szüksége lehet, míg az állami félnek biztosítania kell a bizalmas üzleti információk védelmét az olyan közzététellel szemben, amely a befektető vagy a beruházás versenyképes helyzetére nézve hátrányos lenne;

32.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a jövőbeli megállapodás az állami vállalatok és az állami befektetési alapok átláthatóságára és irányítására vonatkozó, az állami befektetési alapok irányítására és intézményi felépítésével, valamint befektetési stratégiáinak átláthatóságával összefüggő alapelveket meghatározó, az IMF égisze alatt elfogadott santiagói elveken alapuló rendelkezéseket is tartalmazzon;

33.

megismétli felhívását a vállalatok társadalmi felelősségvállalására irányuló és az üzleti és emberi jogokra vonatkozó irányadó ENSZ-alapelveknek megfelelő hatékony záradék beillesztésére; megerősíti, hogy a befektetőknek alkalmazniuk kell a multinacionális vállalatokra és a szociálpolitikára vonatkozó háromoldalú ILO-nyilatkozatot és a multinacionális vállalatoknak szóló OECD-iránymutatásokat, valamint az esetlegesen meglévő, felelősségteljes gyakorlatra vonatkozó egyedi vagy ágazati nemzetközi normákat; kéri kötelező erejű szociális és környezeti záradékok beillesztését egy vitarendezési mechanizmus hatálya alá tartozó, teljes körű, fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezet részeként; felhívja mindkét felet egy olyan fenntartható és inkluzív beruházási stratégia végrehajtására, amely a vállalatok társadalmi felelősségvállalására vonatkozó, a befektetőknek szóló konkrét iránymutatásokat tartalmazó záradékot, valamint a beruházásokat felügyelő állami hatóságok számára a beruházások szociális és környezeti hatás szempontjából történő értékelésére szolgáló hatékony értékelési módszereket tartalmaz;

34.

hangsúlyozza, hogy a megállapodásnak köteleznie kell az Unióban tevékenykedő kínai befektetőket az európai szociális normák és a társadalmi párbeszéd szabályainak betartására;

35.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az EU és Kína közötti kétoldalú beruházási megállapodás fenntartható növekedést és munkahelyteremtést eredményezzen, továbbá segítse elő a szinergiák és a pozitív átgyűrűző hatások megteremtését az EU vagy Kína által megkötött többi regionális kereskedelmi és beruházási megállapodással;

36.

felszólítja a Bizottságot, hogy és az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó stratégiai keret és cselekvési terv szerinti kötelezettségvállalásának megfelelően egészítse ki hatásvizsgálatát az EU–Kína beruházási megállapodás emberi jogokra gyakorolt hatásainak értékelésére is;

37.

úgy véli, hogy a megállapodásnak tartalmaznia kell egy olyan rendelkezést, amely kimondja, hogy valamennyi befektetőnek maradéktalanul meg kell felelnie a fogadó fél helyi, regionális, nemzeti és adott esetben nemzetek feletti szintű jogszabályainak, valamint a jogállamiság tiszteletben tartását elmulasztó befektetők ellen polgári jogi kártérítési keresetek indulhatnak a vonatkozó joghatóság szerinti igazságszolgáltatási keretében a beruházással kapcsolatos bármely törvénytelen fellépésért vagy döntésekért, különösen azokban az esetekben, amikor az ilyen tettek vagy döntések jelentős környezeti károkat, személyi sérüléseket vagy halálesetet okoztak;

38.

ragaszkodik ahhoz, hogy a megállapodásnak egy olyan záradékot kell tartalmaznia, amely tiltja a szociális és környezetvédelmi jogszabályok gyengítését a beruházások becsalogatása érdekében, és biztosítja, hogy egyik fél sem mulaszthatja el e jogszabályok tényleges alkalmazását folyamatos vagy rendszeres tevékenység révén, illetve tiltja a beavatkozás elmulasztását annak ösztönzése céljából, hogy területükön befektetést hozzanak létre, vásároljanak, bővítsenek vagy tartsanak meg;

39.

kitart amellett, hogy az EU és Kína közötti beruházási megállapodásnak meg kell felelnie az EU vívmányainak, beleértve a hatályos szociális és környezetvédelmi jogszabályokat, és hogy egyik fél sem mulaszthatja el jogszabályainak tényleges betartatását ezeken a területeken annak érdekében, hogy e megállapodás minden rendelkezése ösztönözze a beruházások jogszerű létrehozását, akvizícióját, bővítését és megtartását mindkét fél területén, és előmozdítsa a bevált vállalkozói gyakorlatok és az üzleti fair-play érvényesülését;

40.

kitart amellett, hogy a megállapodásban elő kell írni a külföldi beruházók számára, hogy tegyenek eleget az EU adatvédelmi normáinak;

41.

komoly aggodalmát fejezi ki a nemzetközi választottbírók befektetővédelmi záradékok tág értelmezésére vonatkozó mérlegelési jogkörének terjedelme miatt, ami a jogszerű állami szabályozás kizárását eredményezi; követeli, hogy a jogvitát folytató felek által kijelölt választottbírák pártatlanok és függetlenek legyenek, és a választottbírósági határozatok megfeleljenek az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL) a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) szabályain, illetve a felek által elismert és elfogadott valamennyi egyéb nemzetközi megállapodáson és normán alapuló magatartási kódexnek;

42.

kulcsfontosságú prioritásnak tekinti, hogy a megállapodás tartalmazzon az államok közötti és a befektetők és az államok közötti jogviták rendezésére szolgáló hatékony mechanizmusokat egyrészt annak megelőzése érdekében, hogy a komolytalan keresetek indokolatlan döntőbírósági eljárásokhoz vezessenek, másrészt annak biztosítására, hogy valamennyi befektető tisztességes eljáráshoz juthasson, amelyet a döntőbírósági határozatok késedelem nélküli végrehajtása követ;

43.

úgy véli, hogy a megállapodásnak az állami felek közötti vitarendezési eljárásokat, továbbá – a megfelelő jogi keretben és szigorú átláthatósági kritériumoknak megfelelően – a befektetők és államok közötti vitarendezési mechanizmusokat is tartalmaznia kell;

44.

felszólítja az EU-t és Kínát, hogy közösen hozzanak létre egy korai előrejelző mechanizmust annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítsanak a kereskedelmi vagy beruházásokkal kapcsolatban esetlegesen felmerülő viták lehető legkorábbi szakaszban történő proaktív rendezésére valamennyi megfelelő eszköz, többek között a „puha hatalom” és a kereskedelmi diplomácia felhasználásával;

45.

emellett véleménye szerint a megállapodásnak a bíróságon kívüli vitarendezésre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaznia kell az ilyen megoldást szabadon választó felek közötti viták gyors, olcsó és barátságos rendezésének előmozdítása érdekében;

46.

javasolja, hogy a megállapodás keretében pontosan határozzák meg a rugalmas vitarendezési mechanizmusok – mint a közvetítés –tekintetében például azok időtartamát, költségét és a felek által elfogadott megoldások végrehajtását;

47.

véleménye szerint aláírását és teljes körű ratifikálását követően az EU–Kína beruházási megállapodás az uniós jogszabályokkal összhangban az egyes uniós tagállamok és Kína között létrejött, jelenlegi kétoldalú beruházási megállapodások helyébe lépne;

48.

javasolja, hogy a tárgyalások csak azzal a feltétellel kezdődjenek meg, hogy a kínai Államtanács előzetesen hivatalosan jóváhagyja, hogy a piacra jutást belefoglalják a beruházási megállapodásba;

49.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/52

—

tekintettel az Európa 2020 stratégiáról szóló, 2011. február 17-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződős 3. cikkének (5) bekezdésére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 7. cikkére, amelyek kimondják, hogy „[…] a világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió […] hozzájárul […] a nemzetközi jog szigorú betartásához” és hogy „az Unió […] biztosítja a különböző politikái és tevékenységei összhangját”.

—

tekintettel a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) fő szempontjairól és alapvető választási lehetőségeiről szóló, az Európai Parlamenthez intézett 2009-es éves tanácsi jelentésről szóló 2011. május 11-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a közös kül- és biztonságpolitikáról szóló, a Tanács által az Európai Parlamenthez intézett éves jelentésről szóló 2012. szeptember 12-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az EU és Kína közötti kapcsolatokról szóló, 2013. március 14-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel „Az emberi jogok, valamint a szociális és környezetvédelmi normák a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban” című, 2010. november 25-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel az európai kis- és középvállalkozások nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepének megerősítéséről szóló 2009. február 5-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a hamisítás nemzetközi kereskedelemre gyakorolt hatásáról szóló, 2008. december 18-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel a szolgáltatások kereskedelméről szóló, 2008. szeptember 4-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel a nyersanyagok és alapanyagok kereskedelméről szóló, 2008. május 20-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az európai vállalkozások piacra jutásának elősegítésére vonatkozó európai uniós stratégiáról szóló, 2008. február 19-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a „Globális Európa – a versenyképesség külső szempontjai” című, 2007. május 22-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel az EU, Kína és Tajvan közötti kapcsolatokról és a távol-keleti biztonsági helyzetről szóló, 2005. július 7-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel a „Kereskedelem, növekedés és globális ügyek – A kereskedelempolitika mint az Európa 2020 stratégia kulcseleme” című bizottsági közleményre (COM(2010)0612),

—

tekintettel a „Globális Európa: nemzetközi versenyképesség. Hozzájárulás az EU növekedési és munkahely-teremtési stratégiájához” című bizottsági közleményre (COM(2006)0567),

—

tekintettel a Bizottságnak a kereskedelem és a befektetések útjában álló akadályokról szóló című 2013. évi jelentésére, amelyet 2013. február 28-án tettek közzé (COM(2013)0103),

—

tekintettel a Bizottsághoz intézett, az EU és Tajvan közötti kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozó kérdésekre (O-000093/2013 – B7-0509/2013),

—

tekintettel eljárási szabályzata 115. cikkének (5) bekezdésére és 110. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) révén létrehozott, szabályokon alapuló többoldalú kereskedelmi rendszer a legalkalmasabb keret a nyílt és tisztességes kereskedelem elérésére globális szinten; mivel azonban rendkívül fontos annak megértése, hogy a kétoldalú megállapodások szintén részét képezik a nemzetközi ügyek ugyanezen közös eszköztárának;

B.

mivel az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett a dohai fejlesztési menetrend kiegyensúlyozott és tisztességes eredményének elérése mellett, és ezt a megközelítést részesíti előnyben, és mivel az ezzel párhuzamosan az egyéb iparosodott országokkal kötendő kétoldalú kereskedelmi megállapodások terén való előrelépések szintén érdemi lehetőséget jelentenek;

C.

mivel az EU és Tajvan közötti kétoldalú kereskedelem az elmúlt két évtizedben több mint tizenkétszeresére nőtt, és 2011-ben meghaladta a 40 milliárd eurót;

D.

mivel Tajvan az EU 7. legnagyobb kereskedelmi partnere Ázsiában, világviszonylatban pedig az EU 23. legnagyobb kereskedelmi partnere;

E.

mivel az EU 2010-ben a közvetlen külföldi befektetések forgalmának 31,5 %-át, állományának pedig 21 %-át birtokolta, és ezzel a legnagyobb külföldi befektető volt Tajvanban;

F.

mivel jelenleg az EU és Tajvan közötti kereskedelmi kapcsolatok teljesítménye jóval elmarad az abban rejlő lehetőségektől;

G.

mivel a nyílt és méltányos kereskedelem hatásos eszköz a további növekedés és a jólét megteremtésére az egyes gazdaságok komparatív előnyeire, valamint a fokozottabb gazdasági integrációból és a tudás vezérelte gazdaságokhoz való újabb hozzájárulásokból származó lehetséges szinergiákra építve;

H.

mivel a két kereskedelmi partner között a vámok szintje általánosságban már amúgy is alacsony; mivel az EU és Tajvan között rendszeres strukturált párbeszéd folyik, amely során a közös érdekű kereskedelmi és befektetési kérdésekkel foglalkoznak; mivel ennek keretében négy technikai munkacsoportot állítottak fel, hogy foglalkozzon az szellemitulajdon-joghoz, a kereskedelem technikai akadályaihoz, az állat- és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásához és a gyógyszeripari ágazathoz kapcsolódó kérdésekkel;

I.

mivel a viszonylag alacsony vámtarifák ellenére az EU és Tajvan közötti kétoldalú kereskedelem volumene elmarad az EU egyéb fő kereskedelmi partnereivel bonyolított kereskedelmi forgalom mennyiségétől;

J.

mivel az információs és kommunikációs ágazatot magas szintű hozzáadott érték jellemzi és a növekedés forrását jelenti mind az EU-ban, mind Tajvanban, különös tekintettel az intelligens termékek és szolgáltatások továbbfejlesztésére;

K.

mivel az EU és Tajvan kölcsönösen előnyös módon tovább mélyítheti gazdasági kapcsolatait, részben a közös társadalmi kihívásokra való válaszadás érdekében;

L.

mivel Tajvan 2002 óta a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) teljes jogú tagja, ezenkívül teljes jogú tagja az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködésnek (APEC) és az Ázsiai Fejlesztési Banknak is;

M.

mivel Tajvan 2009. júliusi csatlakozása a WTO kormányzati közbeszerzési megállapodásához alapvető fontosságú előrelépés volt, amely révén Tajvan nem csak a kormányzati közbeszerzési megállapodások piacának kölcsönös megnyitásából kovácsol hasznot, de belső piacán is javítani fogja a hatékonyságot;

N.

mivel Tajvan és a Kínai Népköztársaság olyan konstruktív megközelítést fogadott el, amely hozzájárul Tajvan részéről a Szoroson Átívelő Cserekapcsolatok Alapítvány és a Kínai Népköztársaság részéről a Tajvani Szoroson Átívelő Kapcsolatok Szövetség által aláírt 19 megállapodás megkötéséhez; mivel e megállapodások magukban foglalják a 2010. június 29-én aláírt, a Tajvani-szoros két oldala közötti gazdasági együttműködési keretmegállapodást (ECFA) és a szellemi tulajdonjogokról (IPR) szóló megállapodást, valamint a 2012. augusztus 9-én aláírt beruházási megállapodást és vámügyi együttműködési megállapodást;

O.

mivel egyéb konstruktív alternatívák ahhoz vezettek, hogy Tajvan 31 kétoldalú befektetési megállapodást írt alá harmadik országokkal – többek között Japánnal (2011. szeptember 22-én) –, valamint 2013. július 10-én gazdasági együttműködési megállapodást kötött Új-Zélanddal, 2013. március 10-én újrakezdte a kereskedelmi és befektetési keretmegállapodásról (TIFA) szóló tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, és jelenleg a Koreai Köztársasággal folytat befektetési megállapodásról szóló tárgyalásokat, illetve szabadkereskedelmi megállapodásról tárgyal Szingapúrral (ASTEP);

P.

mivel Tajpej Egyesült Államokban található Gazdasági és Kulturális Képviseleti Irodája és a tajvani Amerikai Intézet a nemzetközi befektetésekre és ikt-szolgáltatásokra vonatkozó elvekről szóló közös nyilatkozatban állapodtak meg; mivel ehhez hasonlóan Tajvan átfogó jövedelemadó-megállapodást kötött 25 országgal, köztük 9 európai uniós tagállammal;

Q.

mivel a Tajvannal fenntartott szorosabb gazdasági kapcsolatok nem mondanak ellent az EU „egyetlen Kína” politikájának, mivel 1991-ben Kína és Tajvan is csatlakozott az APEC-hez, 2002-ben pedig a WTO-hoz;

1.

úgy véli, hogy továbbra is a WTO által megtestesített többoldalú kereskedelmi rendszer kínálja messze a leghatékonyabb keretrendszert a nyílt és méltányos kereskedelem világszerte történő megvalósításához; meggyőződése, hogy az EU-nak és Tajvannak hozzá kell járulnia a többoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladásához;

2.

úgy véli, hogy miközben az EU a Kínával fenntartott gazdasági kapcsolat fejlesztésén dolgozik, figyelembe kellene vennie annak lehetőségét, hogy ugyanezt tegye Tajvannal annak érdekében, hogy folyamatosan fenntartsa Tajvan demokratikus rendszerének, szociális pluralizmusának és az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartása terén elért jó eredményének biztosított támogatását;

3.

ezért úgy véli, hogy a befektetések jogbiztonságának további megerősítése és a befektetési forgalom mennyiségének és minőségének megnövelése érdekében az EU-nak pozitív választ kell adnia Tajvan azon szándékára, hogy a befektetések védelméről és a piacra jutásról szóló kétoldalú megállapodásokra irányuló tárgyalásokat indítson el;

4.

meggyőződése, hogy az e tárgyalások Tajvannal való elindítására vonatkozó határozatot gazdasági okokra kell alapozni, és azt nem szabad összefüggésbe hozni az EU és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatok értékelésével;

5.

hangsúlyozza, hogy a Parlament támogatja a befektetések védelméről és a piacra jutásról szóló kétoldalú megállapodások megkötését Tajvannal, ami az EU és Tajvan között fennálló gazdasági kapcsolatok elmélyítését eredményezné;

6.

úgy véli, hogy a befektetések védelméről és a piacra jutásról szóló, az EU és Tajvan közötti megállapodások ténylegesen mindkét fél számára előnyös helyzetet teremthetnek, amelyből mindkét félnek gazdaság előnye fog származni;

7.

megjegyzi, hogy mindenfajta megállapodásnak kellőképp figyelembe kell vennie a kkv-kat és javítania kell a külföldi befektetéssel kapcsolatos képességeiket;

8.

emlékeztet arra is, hogy az EU és Tajvan között már fennállnak a jól integrált gazdasági kapcsolatok, a mindkét oldalon általánosságban alacsony vámok, valamint a megfelelően strukturált párbeszéd, amely a bilaterális kereskedelmi és beruházási kérdések megoldása érdekében rendszeres találkozókat foglal magában;

9.

hangsúlyozza, hogy beruházások tekintetében a megállapodásnak magában kell foglalnia a felek határozott kötelezettségvállalását a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból fenntartható és inkluzív fejlesztésére;

10.

hangsúlyozza, hogy az EU által kötendő beruházási megállapodásoknak tiszteletben kell tartaniuk az állami beavatkozási képességet, különösen az olyan közérdekű politikai célkitűzések követésében, mint a szociális, környezetvédelmi normák és emberi jogok, a biztonság, a munkavállalók és a fogyasztók jogai, a közegészségügy és közbiztonság, valamint a kulturális sokféleség; kéri, hogy a megállapodásba foglaljanak bele e célokra vonatkozó speciális záradékokat;

11.

azt ajánlja, hogy a nemzeti stratégiai érdekek védelme érdekében a piaci hozzáférést figyelembe véve mindkét félnek lehetősége legyen arra, hogy ki bizonyos ágazatokat kizárjon a liberalizációra vonatkozó kötelezettségvállalásokból;

12.

ismételten hangot ad a vállalatok társadalmi felelősségvállalására vonatkozó hatékony záradékra és a hatékony társadalmi és környezetvédelmi záradékra vonatkozó kérésének;

13.

hangsúlyozza, hogy a megállapodásnak arra kell köteleznie az EU-ban a külföldi befektetőket, hogy tegyenek eleget az európai szociális normáknak és a szociális párbeszédnek;

14.

kéri a Bizottságot, hogy kezdjen tárgyalásokat az EU és Tajvan közötti ezen megállapodásokról;

15.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányának és parlamentjének, Tajvan kormányának és a tajvani törvényhozásnak, a Jüannak.

19.5.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 181/56

—

tekintettel a Szíriáról szóló korábbi, különösen a 2012. február 16-i (1), 2012. szeptember 13-i (2), 2013. május 23-i (3) és 2013. szeptember 12-i (4) állásfoglalásaira, valamint a fegyveres konfliktus elől menekülőkről szóló állásfoglalására,

—

tekintettel a Külügyek Tanácsa Szíriáról szóló 2013. január 23-i, február 18-i, március 11-i, április 22-i, május 27-i, június 24-i, július 9-i és július 22-i következtetéseire, tekintettel az Európai Tanács Szíriára vonatkozó, 2013. február 8-i következtetéseire,

—

tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton által a vegyi fegyverek damaszkuszi bevetésével kapcsolatos legutóbbi jelentésekről tett, 2013. augusztus 21-i, a szíriai konfliktus politikai megoldásának sürgető szükségességéről tett (az Unió Szíriáról elfogadott 2013. szeptember 7-i álláspontját tükröző) 2013. augusztus 23-i, a Szíria vegyi fegyvereinek nemzetközi ellenőrzés alá helyezésére irányuló javaslatról tett, 2013. szeptemberi 10-i, a szíriai vegyi fegyverekről szóló orosz–amerikai megállapodást követően tett, 2013. szeptember 14-i, valamint az általa a Parlament, 2013. szeptember 11-i strasbourgi plenáris ülésén tett nyilatkozatokra,

—

tekintettel az Európai Bizottság nemzetközi együttműködésért, humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa, Kristalina Georgieva által a szíriai menekültekről és az EU válaszintézkedéseiről tett nyilatkozatokra, különösen a szíriai válság sújtotta térségből érkező menekültek számára vonatkozó legfrissebb adatokról szóló, 2013. szeptember 3-i nyilatkozatára, valamint a Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (ECHO) által Szíriáról készített helyzetjelentésekre és tájékoztatókra,

—

tekintettel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa, António Guterres által a Bel- és Igazságügyi Tanács 2013. július 18-i, vilniusi nem hivatalos ülésén tett megállapításokra (5),

—

tekintettel a Biztonsági Tanács számára az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettesének és gyorssegélyekkel foglalkozó koordinátorának, Valerie Amosnak a Szíriáról szóló feljegyzéseire, különösen a 2013. április 18-ira,

—

tekintettel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa által 2013. szeptember 4-én a Szíriával szomszédos országok számára szervezett miniszteri találkozón kiadott közös nyilatkozatra,

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Szíriáról elfogadott határozataira,

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezményre,

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, amelyet 1948-ban fogadtak el,

—

tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések és bánásmódok elleni egyezményre, a gyermekek jogairól szóló egyezményre és az ahhoz csatolt, a gyermekek fegyveres konfliktusba való bevonásáról szóló fakultatív jegyzőkönyvre, valamint a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményre, amelyek mindegyikének Szíria részes fele,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 78., 79. és 80. cikkére,

—

tekintettel az 1949. évi genfi egyezményekre és azok kiegészítő jegyzőkönyveire,

—

tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel 2013. szeptember 20-ig az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a szomszédos országokban és Észak-Afrikában összesen 1 929 227 szíriai menekültet regisztrált; mivel a nem regisztrált menekültekkel együtt a menekültek összlétszáma 2 102 582-re tehető; mivel ugyanezen források szerint a szíriai menekültek 76 %-a nő és gyermek; mivel 410 000 szíriai menekült gyermek általános iskolás korú (5 és 11 év közötti); mivel az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala a szerint 2013. szeptember 9-én a belső menekültek száma 4,25 milliót tett ki;

B.

mivel az UNHCR adatai szerint 2013. szeptember 20-án a fogadó országokban tartózkodó menekültek létszáma az alábbiak szerint alakult (a regisztrációra várakozókkal együtt): Törökország: 492 687; Libanon: 748 608; Jordánia: 531 768; Irak: 190 857; Egyiptom: 124 373; Marokkó, Algéria és Líbia: 14 289 (regisztrált); mivel naponta szíriaiak ezrei menekülnek a szomszédos országokba és az ENSZ szíriai regionális reagálási tervének előrejelzése szerint a szíriai menekültek összlétszáma 2013 végére elérheti a 3,5 millió főt;

C.

mivel 2013-ban tovább nőtt a szíriai állampolgárok által benyújtott, uniós menedékjog iránti kérelmek száma: a konfliktus 2011-es kezdete óta 52 037 menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be az Európai Unióban és a legközelebbi szomszédos országokban (Svájcban és Norvégiában);

D.

mivel az Unió 28 tagállamában beérkező kérelmek 59 %-át Németországhoz (14 842) és Svédországhoz (14 083) nyújtották be; mivel, bár más országokban is jelentősen megemelkedett a kérelmek száma, csupán egy tagállamhoz érkezett több mint 2 000 kérelem (az Egyesült Királysághoz, 2 634);

E.

mivel az Európába menekülő szíriaiak összlétszámáról és az európai országokban menedékjogot keresők és jelen lévők számáról nincsenek teljesen pontos és megbízható adatok; mivel az UNHCR szerint e hiányosságok, valamint a menedékjog iránti kérelmek uniós tagállamokbeli megítélési gyakorlatára vonatkozó statisztikák és adatok hiányos volta ellenére is lehet az adatokból arra következtetni, hogy az Európai Unióban továbbra is hiányosságok vannak a szíriaiak védelme terén;

F.

mivel a szíriai menekültválság az újonnan felülvizsgált közös európai menekültügyi rendszer első próbaköve;

G.

mivel az uniós jogszabályok már biztosítanak néhány olyan, humanitárius vízum kiadását lehetővé tevő eszközt, mint a Vízumkódex (6) és a Schengeni Határ-ellenőrzési Kódex (7);

H.

mivel a tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy használják a Menekültügyi és Migrációs Alapban a jövőben rendelkezésre bocsátandó, valamint a „A menekültek áttelepítésének elősegítése vészhelyzetekben” elnevezésű előkészítő intézkedés keretében rendelkezésre álló forrásokat, mely többek között a következő intézkedéseket foglalja magában: az UNHCR által már menekültként elismert személyek támogatása; sürgősségi fellépések támogatása elsőbbséget élvező menekültcsoportok esetében, akiket fegyveres támadás ér, és akik olyan helyzetben vannak, amely rendkívül kiszolgáltatottá teszi őket, és az életüket fenyegeti; szükség esetén további pénzügyi támogatás nyújtása az UNHCR-nek, valamint a tagállamokban és uniós szinten tevékenykedő összekötő szervezeteinek;

I.

tekintettel a Lampedusa közelében 130 menekült életét követelő és több száz ember eltűnésével járó, 2013. október 3-i katasztrófára, tekintettel arra a több tízezer menekültre, akik életüket vesztették azért, mert el akartak jutni az EU-ba, újból emlékeztetve arra, hogy mindent meg kell tenni a veszélyben lévők életének megmentésére és annak szükségességére, hogy a tagállamok betartsák nemzetközi kötelezettségeiket a tengeri mentés területén;

1.

súlyos aggodalmát fejezi ki a folytatódó szíriai humanitárius válság miatt, amely komoly terhet ró a szomszédos országokra is; aggódik amiatt, hogy a menekültek kiáramlása továbbra is növekvő tendenciát mutat, és semmi jel nem utal arra, hogy a hamarosan véget érne;

2.

elismeréssel adózik a szomszédos országok hatóságainak erőfeszítéseiért és szolidaritásáért, valamint azért a nagylelkűségért, amellyel ezen országok lakossága segíti a Szíriából áramló menekülteket;

3.

üdvözli Szíria szomszédos országainak befogadó politikáját, és kéri őket, hogy tartsák nyitva határaikat a Szíriából áramló valamennyi menekült előtt;

4.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy egyre több szíriai teszi kockára életét azzal, hogy veszedelmes hajóútra szánva el magát a Földközi-tengeren át kíván bejutni az EU-ba;

5.

üdvözli, hogy az EU és tagállamai több mint 1 milliárd eurót irányoztak elő a Szíriában és Szírián kívül élő szíriaiaknak történő humanitárius és nem humanitárius segítségnyújtásra; megállapítja, hogy a szíriai válságban az EU a legbőkezűbb humanitárius adományozó; felszólítja az EU-t e finanszírozás elosztásának nyomon követésére is;

6.

kéri az EU-t, hogy a továbbiakban is tartsa fenn a szíriai lakosság és a szomszédos országokban tartózkodó menekültek szükségleteinek kielégítését célzó humanitárius és nem humanitárius segítségnyújtáshoz adott bőkezű pénzügyi támogatást;

7.

bátorítja a tagállamokat, hogy a meglévő nemzeti kvótákon felül és humanitárius befogadás keretében végrehajtott áttelepítéssel segítsenek kielégíteni a sürgős szükségleteket; ösztönzi a tagállamokat, hogy használják fel az újbóli beilleszkedéssel kapcsolatos előkészítő intézkedésből/kísérleti projektből még rendelkezésre álló forrásokat;

8.

kéri a nemzetközi közösséget, az EU-t és tagállamait, hogy a kivételes humanitárius válságra tekintettel folytassák a segítségnyújtást, és kötelezzék el magukat a Szíriával szomszédos országoknak való hatékony segítségnyújtás iránt;

9.

kéri az EU-t, hogy hívjon össze humanitárius konferenciát a szíriai menekültválság kapcsán, elsőbbséget adva a régió fogadó országaiba (különösen Libanonba, Jordániába, Törökországba és Irakba) irányuló fellépéseknek a folyamatosan növekvő menekülttömegek befogadására és határaik nyitva tartására tett erőfeszítéseik támogatása céljából; hangsúlyozza, hogy egy ilyen konferencián valamennyi uniós intézménynek és civil társadalmi szervezetnek képviseltetnie kell magát, és hogy a konferenciának a humanitárius erőfeszítésekre és az EU-nak a szíriai konfliktus lezárását célzó diplomáciai erőfeszítésekben való szerepvállalásának fokozására kell összpontosítania;

10.

hangsúlyozza, hogy e pillanatban fontos lenne konkrétan megvizsgálni, hogy a tagállamok tehetnek-e többet a Szíriának való védelmi segítségnyújtás megerősítésére, s ha igen, hogyan és mikor; kiemeli a szolidaritás, valamint az EU által összességében biztosított védelmi segítségnyújtás fokozott együttműködésen, információmegosztáson, kapacitásépítésen és politikai párbeszéden keresztül történő proaktív megerősítésének fontosságát;

11.

üdvözli a tagállamok között kialakult általános egyetértést a tekintetben, hogy a szíriai állampolgárokat nem kell visszaküldeni Szíriába; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy egységesebb megközelítésre és a különösen nagy nyomásnak kitett tagállamokkal vállalt szolidaritás fokozására van szükség a szíriai menekültek befogadása ügyében; kéri a tagállamokat a közös európai menekültügyi rendszer különböző eszközeire vonatkozó valamennyi rendelkezés megfelelő végrehajtásának biztosítására;

12.

kéri a tagállamokat, hogy vizsgálják meg, milyen uniós jogszabályok és eljárások állnak rendelkezésre, melyek lehetővé teszik a hazájukat elhagyó szíriai menekültek EU-ba való biztonságos ideiglenes belépését; megjegyzi, hogy előnyben kell részesíteni az EU-ba való jogszerű belépést a szabálytalan belépéssel szemben, amely veszélyeket – többek között emberkereskedelemmel összefüggő kockázatokat – hordoz magában; megállapítja, hogy egyes tagállamok (pl. Svédország) állandó tartózkodási engedélyt, mások (pl. Németország) ideiglenes tartózkodási engedélyt adtak a szíriai állampolgároknak;

13.

emlékezteti a tagállamokat, hogy a konfliktus sújtotta övezetből érkező, nemzetközi védelemért folyamodó szíriaiakat az illetékes nemzeti menekültügyi hatóságokhoz kell irányítani, méltányos és hatékony menekültügyi eljárásokat biztosítva számukra;

14.

felkéri az EU-t, hogy hozza meg a szükséges felelősségteljes intézkedéseket arra az esetre, amennyiben tagállamait is elérné a menekülthullám; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy kövessék továbbra is nyomon a helyzet alakulását, és készítsenek vészhelyzeti tervet, fenntartva az ideiglenes védelemről szóló irányelv (8) alkalmazásának lehetőségét, amennyiben a körülmények szükségessé teszik;