—

2015. december 7–9-én Brüsszelben (Belgium) ülésezve,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel az EU és az AKCS-országok között létrejött Cotonoui Partnerségi Megállapodásra és különösen annak 1. cikkére, 8. cikkének (5) bekezdésére, 11. cikkére, 28. cikke (2) bekezdésének a) pontjára és 29. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel az AKCS–EK Miniszterek Tanácsának a kilencedik EFA hosszú távú fejlesztési keretéből az Afrikai Békekeret létrehozása érdekében források felhasználásáról szóló, 2003. december 11-i határozatára,

—

tekintettel az Afrikára vonatkozó, 2005. május 12-i uniós stratégiára,

—

tekintettel a konfliktusok megelőzésére, kezelésére és rendezésére vonatkozó afrikai képességek megerősítéséről szóló, 2006. november 13-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az EU Tanácsának a biztonságról és fejlesztésről szóló, 2007. november 19–20-i következtetéseire,

—

tekintettel az afrikai béke és biztonság helyzetéről szóló, a Béke- és Biztonsági Tanács 2011. április 26-i miniszteri ülésén elfogadott nyilatkozatra,

—

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács „A biztonságot és a fejlesztést szolgáló kapacitásépítés – A partnerek felkészítése a válságmegelőzésre és -kezelésre” című közös közleményére (2),

—

tekintettel az Európai Unió tagállamai kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői között az AKCS–EU partnerségi megállapodással összhangban a 2014–2020 közötti időtartamra szóló többéves pénzügyi keret értelmében nyújtandó európai uniós támogatás finanszírozásáról, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés negyedik részének hatálya alá tartozó tengerentúli országok és területek számára nyújtandó pénzügyi támogatás elosztásáról szóló belső megállapodásról szóló, 2013. június 26-i tanácsi határozatra,

—

tekintettel a 2014. április 2–3-án, Brüsszelben megrendezett negyedik EU–Afrika csúcstalálkozó során elfogadott, 2014–2017 közötti ütemtervre,

—

tekintettel a Béke- és Biztonsági Tanácsnak a tevékenységéről és az afrikai béke és biztonság helyzetéről szóló, 2015. január 31-i jelentésére,

—

tekintettel az Afrikai Békekeretnek az Európai Fejlesztési Alap áthidaló eszközéből és a 11. Európai Fejlesztési Alapból finanszírozandó 2014–2016 közötti cselekvési programjáról szóló, 2014. július 15-i európai bizottsági határozatra,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 208. cikkére,

—

tekintettel az Afrikai Unió alapokmányára,

—

tekintettel az Afrikai Unió Béke- és Biztonsági Tanácsának létrehozásáról szóló, az Afrikai Unió Közgyűlésének első rendes ülése által, 2002. július 9-én elfogadott jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az Afrikai Uniónak az Európai Unió által az Afrikai Unió számára a béketámogató műveletekre vonatkozó eszköz létrehozásáról szóló, 2003. július 12-i határozatára,

—

tekintettel az emberi jogok és a népek jogainak afrikai chartájára,

—

tekintettel az Afrikai Unió, a regionális gazdasági közösségek és a kelet- és észak-afrikai regionális készenléti erőket koordináló mechanizmusok közötti, a béke és a biztonság területére vonatkozó együttműködésről szóló, 2007. szeptember 2-i egyetértési megállapodásra,

—

tekintettel az Afrikai Unió Közgyűlésének az Afrikai Unió finanszírozására vonatkozó hozzájárulás mértékéről és az alternatív finanszírozási forrásokról szóló, 2015. június 15-i határozatára,

—

tekintettel a konfliktusmegelőzési, -kezelési és -megoldási, békefenntartó és biztonsági mechanizmusról szóló, 1999. december 10-i ECOWAS-jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló, 2000. október 31-i, 1325. sz. határozatára,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnökének a konfliktusok utáni béketeremtésről szóló, 2010. április 16-i nyilatkozatára,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnökének a nemzetközi béke és biztonság fenntartása során a jogállamiság előmozdításáról és megerősítéséről szóló, 2010. június 29-i nyilatkozatára,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának „A nemzetközi béke és biztonság fenntartása: A biztonsági ágazat reformja: kihívások és lehetőségek” című 2014. április 28-i, 2151. sz. határozatára,

—

tekintettel „A demokrácia és a fenntartható fejlődés gyökerei: Európa együttműködése a civil társadalommal a külkapcsolatokban” című, 2012. október 15-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a Politikai Ügyek Bizottságának jelentésére,

A.

mivel számos afrikai országban vannak vagy voltak olyan belső fegyveres konfliktusok, amelyeket politikai, társadalmi, gazdasági, etnikai vagy vallási feszültségek váltottak ki;

B.

mivel a társadalmi-gazdasági feltételek javítása, a szegénységnek, a megkülönböztetés valamennyi formájának, a rossz munkakörülményeknek, az emberi jogi jogsértéseknek, valamint az embertelen és megalázó bánásmódnak a sikeres kezelése elengedhetetlen a stabilitás és a fejlődés, valamint a megbékélés valóban inkluzív folyamatának biztosítása szempontjából, és mivel e folyamat az egyetlen mód a konfliktusok újjáéledésének megelőzésére;

C.

mivel a konfliktusok súlyosbítják az éhezés és az abszolút szegénység jelenségét, akadályozzák az emberi jogok érvényesítését, és hosszú időre gátolják a gazdasági, politikai és társadalmi fejlődést;

D.

mivel az Afrikai Békekeret (APF) létrehozásának oka a biztonság és a fejlődés közötti kölcsönös függés egy adott országon vagy térségen belül;

E.

mivel az APF-et 2004-ben hozták létre az Afrikai Unió (AU) és annak révén a nyolc regionális gazdasági közösség megerősítése, valamint annak érdekében, hogy idegen csapatok beavatkozása nélkül jobban tudják kezelni a kontinensen zajló konfliktusokat;

F.

mivel az Afrika–EU közös stratégia 2007-es, lisszaboni, illetve a 2014. áprilisi EU–Afrika csúcstalálkozón való ismételt elfogadása óta a békét és biztonságot a partnerség egyik kiemelt területeként, az APF-et pedig az Unió szélesebb körű stratégiának részét képező eszközként határozza meg;

G.

mivel 2005 óta az APF számára elkülönített összesen több mint 1,2 milliárd euro több mint 90 %-át hat ország béketámogató műveleteinek keretében kötötték le szerződésekben, nevezetesen az AMIS (Darfúr), az Amisom (Szomália), a Micopax, majd Misca (Közép-afrikai Köztársaság), az Afisma (Mali) és az RCI-LRA (Közép-afrikai Köztársaság, Kongói Demokratikus Köztársaság, Dél-Szudán, Uganda) keretében;

H.

mivel az APF hatályát 2007-ben kiterjesztették – előzőleg főként béketámogató műveleteket támogatott és műveleti támogatást nyújtott az Afrikai Béke- és Biztonsági Szervezetnek – a konfliktusmegelőzési és a konfliktusokat követő stabilizációra irányuló tevékenységek szélesebb körére;

I.

mivel konkrétan 2007 óta a szerződések mintegy 8,3 %-át az Afrikai Béke- és Biztonsági Szervezet (APSA) kapacitásépítési tevékenységei számára fordítják, jelentős támogatást biztosítva ezáltal az APSA működőképességéhez;

J.

mivel 2009 óta a költségvetés 1,3 %-át a korai reagálási mechanizmussal kapcsolatos tevékenységekre fordítják, ideértve a közvetítést, a beindítást, a tényfeltáró látogatásokat és a tervezési egység ideiglenes megerősítését célzó missziókat is;

K.

mivel azáltal, hogy az APF kiszámítható és megbízható erőforrásokat biztosít az AU és a regionális szervezetek számára a fellépéshez, lehetővé tette az afrikai országok számára, hogy az AU Béke- és Biztonsági Tanácsának most kialakuló politikai szerepe alapján közösen lépjenek fel a biztonság érdekében, ami egyszersmind lehetővé tette ez utóbbi tesztelését és működőképessé tételét is;

L.

mivel az AU 2015. június 15-én határozatot fogadott el az alternatív finanszírozási forrásokról, amelynek értelmében az összes forrás 25 %-át az AU béketámogató műveletekre vonatkozó költségvetésére fordítják majd;

M.

mivel 2013-ban való létrehozásakor az APF EFA-forrásokból való finanszírozását ideiglenesre, és csak addig tervezték, amíg alternatív finanszírozási forrásokat nem találnak; mivel 12 évvel később az EFA továbbra is az APF fő finanszírozási forrása;

N.

mivel az Unió béketámogató műveleteket célzó APF-je iránti igény a tevékenységek nem tervezett – néhány ENSZ-misszió példáján is tetten érhető – kiterjesztése és a „védelmi felelősség” ürügyén indított új missziók miatt növekszik,

O.

mivel egy sor egyéb támogató, például nemzetközi szervezetek (ENSZ és mások), politikai és katonai szövetségek (az Észak-atlanti Szerződés Szervezete – NATO) és egyes államok (az Egyesült Államok, Kína, Japán és az Európai Unió tagállamai) szintén tevékenyek e téren; mivel a komplementaritást az Afrikai Unió békével és biztonsággal foglalkozó partneri csoportja biztosítja, amely rendszeresen összeül Addisz-Abebában;

P.

mivel uniós szinten mind a közös biztonság- és védelempolitika (KBVP), mind a fejlesztési szereplők a biztonsági ágazat reformját és egy átlátható, elszámoltatható és hatékony rendőrségi, igazságügyi és katonai eszköz létrehozását támogatják a válságközeli állapotba került országokban; mivel hiányzik az uniós eszközök használatának megfelelő koordinációja;

Q.

mivel az Európai Unió Tanácsa elismeri, hogy a civil társadalmi szervezetek alapvető szerepet töltenek be a béke- és biztonsági menetrendben; mivel a civil társadalmi szervezetek szinte egyáltalán nem vesznek részt az APF-ben;

1.

elismeri, hogy az APF lehetővé tette a biztonság és a fejlődés közötti kapcsolat gyakorlatba való átültetését, és létrehozta az EU és az AU közötti, a békével és biztonsággal kapcsolatos kihívásokról szóló, elmélyült párbeszédet; elismeri, hogy az APF katalizátorszerepet töltött be egy olyan időszakban, amikor az AU vagy a regionális gazdasági közösségek béketámogató műveleteiben részt vevő afrikai csapatok finanszírozására semmilyen egyéb eszköz nem állt rendelkezésre;

2.

határozottan úgy véli, hogy az APF-nek arra kell irányulnia, hogy erősítse a civil társadalom aktív részvételét, a demokratikus és részvételi kormányzást és a kapacitásépítést; hangsúlyozza, hogy minden döntéshozatali folyamatnak az átláthatóság, a hatékonyság és az elszámoltathatóság elvén kell alapulnia;

3.

üdvözli az APF által finanszírozott tevékenységeknek a konfliktus-megelőzésre és a konfliktus utáni stabilizációra, valamint egy gyorsreagálási mechanizmus létrehozására való kiterjesztését; úgy véli, hogy ezek a fejlemények elsődleges fontosságúak annak érdekében, hogy elkerüljük, hogy az APF-et nagyrészt konfliktuskezelési mechanizmusként használják;

4.

felhívja az Afrikai Uniót és a regionális gazdasági közösségeket annak biztosítására, hogy a békefenntartó műveleteket a jó kormányzás összefüggésében, a nemzetközi jog és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett végezzék;

5.

elismeri az afrikai irányítású béketámogató műveletek által eddig elért jelentős eredményeket; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy foglalkozni kell a konfliktus kiváltó okaival, illetve a biztonság és a fejlődés kapcsolatával is, valamint hogy fokozni kell a párbeszédet, közös megközelítéseket kell kidolgozni, és meg kell erősíteni a válságkezelési koordinációt;

6.

sajnálatosnak tartja, hogy az APF finanszírozása továbbra is elsősorban az EFA-n keresztül történik, annak ellenére, hogy ezt még 2003-ban egyértelműen ideiglenes megoldásnak tervezték; felhívja Bizottságot, hogy az EU többéves pénzügyi keretének felülvizsgálata során tegyen arra irányuló javaslatot, hogy az APF finanszírozását integrálják az uniós költségvetésbe; úgy véli, hogy a finanszírozás e módja megoldaná az APF bizonyos kiadásainak támogathatóságával kapcsolatos folyamatos problémákat;

7.

felhívja az afrikai országokat, hogy a regionális stabilitás megszilárdítása, a támogatási műveletek legitim hatalmának kiterjesztése és a konfliktusok újbóli megjelenésének megelőzése céljából fogadjanak el fenntartható és inkluzív megközelítést; hangsúlyozza, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés elősegíti a fenntartható békét;

8.

úgy véli, hogy az EU által finanszírozott béketeremtő intézkedéseket, mint például a biztonsági ágazat reformját vagy a harcokból visszatért katonák lefegyverzését, leszerelését és reintegrációját integrált módon kell tervezni és létrehozni, a biztonsági és fejlesztési politikák rendelkezésre álló eszközeinek felhasználásával; úgy véli, hogy közös eszközöket és célokat kell kialakítani, és hogy a rövid távú intézkedéseket hosszú távú fejlesztési kezdeményezéseknek kell felváltaniuk, különös tekintettel a társadalmi-gazdasági stabilizációra;

9.

kiemeli, hogy támogatni kell a hosszú távú béke- és kapacitásépítési stratégiák végrehajtását, továbbá hangsúlyozza, hogy a pénzügyi támogatás és a gazdasági segélyek tekintetében, illetve a fenntarthatóság biztosítása érdekében javítani kell a béke és a biztonság területén mozgósított támogatók (főként a tagállamok, az EU, az ENSZ és a Világbank) közötti koordinációt és komplementaritást;

10.

kiemeli, hogy konfliktusmegelőzési stratégiát és intézkedéseket kell kidolgozni a demokráciával, a választásokkal és az emberi jogokkal kapcsolatos különböző AU-eszközök hatékony végrehajtásának biztosítására, kezelve egyúttal az instabilitás mögött meghúzódó gazdasági és társadalmi okokat, és megőrizve az egység és a sokszínűség közötti egyensúlyt; emlékeztet arra, hogy az AU tagállamai, az AU és a regionális gazdasági közösségek intézményi kapacitásának megerősítése kulcsfontosságú a tartós béke és biztonság, illetve a fejlődés szempontjából, és kéri ezért az uniós erőfeszítések koordinációjának APF és más eszközök révén történő javítását; megjegyzi, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a konfliktusmegelőzésre – ideértve a radikalizálódás megelőzését és a választási ciklusokkal kapcsolatos konfliktusokat is – és a közvetítési képességekre;

11.

arra ösztönzi az Európai Uniót és az AU-t, hogy tegye nyilvánvalóbbá ezen eszköz sikerét az európai és az afrikai polgárok számára; e tekintetben kéri egy, az APF-ről szóló, széles körű tájékoztatási kampány elindítását, különösen Afrikában, valamint hogy megfelelő képzést biztosítsanak az APF végrehajtásába bevont valamennyi érdekelt fél számára annak lehetővé tétele érdekében, hogy teljes mértékben értsék e mechanizmust és annak céljait, és hogy ők maguk is láthatóbbá és ismertebbé tegyék az APF-et;

12.

hangsúlyozza, hogy Afrika békéje mindenekelőtt azon múlik, hogy megszüntessék a politikai, társadalmi, gazdasági, etnikai és vallási kiváltó okokat, továbbá a politikai párbeszéden és azon, hogy az afrikai partnerek politikai hajlandóságot mutatnak-e az együttműködésre, többek között az által, hogy megerősítik az AU struktúráit;

13.

hangsúlyozza, hogy továbbra is az afrikai országok szerepvállalásának elvét kell követni, különösen néhány egyértelmű prioritás meghatározása és az uniós támogatás kapacitásépítés általi növelése révén; felhívja az EU-t, hogy tárja fel az APF program irányításával kapcsolatos szempontok további decentralizálására vonatkozó lehetőségeket, ideértve az AU és a regionális gazdasági közösségek/regionális mechanizmusok APF által finanszírozott tevékenységeinek nyomon követését, az APF-fel kapcsolatos uniós ügyek helyi koordinációját és a technikai támogatást; üdvözli „A biztonságot és a fejlesztést szolgáló kapacitásépítés – A partnerek felkészítése a válságmegelőzésre és -kezelésre” című közös közleményt (3); felhívja e tekintetben a Bizottságot, hogy a regionális biztonsági szereplőknek nyújtott uniós támogatás javítása érdekében tegyen javaslatot kiterjedt jogszabályok elfogadására;

14.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy támogassák a nők részvételét a béketárgyalásokban és a konfliktust követő újjáépítésben, illetve hogy megvédjék a nőket és a lányokat a szexuális és nemi alapú erőszaktól a fegyveres konfliktusok során;

15.

felhívja az EU-t, hogy gyakrabban folytasson tárgyalásokat az AU tagállamaival és a regionális gazdasági közösségekkel/regionális mechanizmusokkal mind szakpolitikai, mind politikai szinten annak érdekében, hogy megteremtse az APF jelenlegi eredményeinek közép- és hosszú távú megszilárdítására vonatkozó módozatokról folytatandó rendszeres párbeszéd alapjait;

16.

kéri, hogy a többi uniós eszközökkel és más szakpolitikák részeként szisztematikusabb közös programozásra kerüljön sor, és erősítsék meg az uniós küldöttségek szerepét és kapacitását;

17.

üdvözli az EU azon szándékát, hogy kapacitását működőképessé teszi arra, hogy a válsághelyzetekre gyorsan reagáljon, azáltal, hogy a Válságokra Azonnali Választ Adó Afrikai Kapacitást (ACIRC) beépíti az afrikai készenléti erőkbe;

18.

hangsúlyozza az APSA teljes működőképessége felé tett előrelépéseket, amelyek célja annak biztosítása, hogy az afrikai konfliktusok megelőzésére, kezelésére és megoldására létrehozott valamennyi AU-eszköz szinergikusan működjék, és a várt eredményekkel járjon;

19.

felhívja az APF partnereit (EU/AU/regionális gazdasági közösségek/regionális mechanizmusok), hogy fogadjanak el olyan, testre szabottabb megközelítést a béke és a biztonság területére vonatkozó kapacitásépítéssel kapcsolatban – különösen az Afrikai Unió szomáliai missziója tisztviselői számára –, amely a szükségletek alapos felmérésén az intézményrendszer fejlesztésére irányuló, általános stratégiai terven alapul;

20.

hangsúlyozza, hogy az APF csak a kollektív nemzetközi erőfeszítéseket kiegészítő eszköz lehet; üdvözli, hogy az AU az alternatív finanszírozási forrásokról szóló, 2015. június 15-i határozata révén hajlandó növelni a saját biztonságáért vállalt felelősséget; felhívja az Uniót, hogy vizsgálja meg további intézkedések lehetőségét az APF hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságának biztosítása érdekében; hangsúlyozza, hogy e tekintetben alapvető fontosságú lesz a pénzgazdálkodási kapacitásépítés;

21.

kéri a jelenlegi APF-modell újrastrukturálását a műveleti és pénzügyi döntéshozatal központosítása – és így hatékonyságának növelése – érdekében;

22.

üdvözli az EU azon határozatát, hogy 2016 januárjától az új béketámogató műveletek és az AMISOM tekintetében a csapatok juttatásaihoz való uniós hozzájárulásra 80 %-os felsőértéket alkalmaz;

23.

hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van hatékony intézkedések elfogadására, hogy megállítsák a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek felhalmozását, kereskedelmét és elterjedését, és előmozdítsák a leszerelést, mivel ez alapvető fontosságú ahhoz, hogy Afrikában megelőzzék a konfliktusok, az erőszak és az instabilitás fokozódását;

24.

kitart amellett, hogy az Európai Uniónak továbbra is elkötelezett partnernek kell maradnia az APF-ben és a békére irányuló egyéb vállalkozásokban, ugyanakkor rámutat, hogy optimális eredmények csak valódi afrikai szerepvállalás és regionális együttműködés esetén érhetők el;

25.

ajánlja, hogy az Európai Fejlesztési Alap részét képező APF-ről szóló vitát építsék be a Cotonoui Megállapodás jövőjéről folytatott vitába;

26.

javasolja, hogy az APF jelenlegi és jövőbeli programjait igazítsák jobban a rendelkezésre álló forrásokhoz, hogy a pénzügyeket jobban összekapcsolhassák a helyszíni célkitűzésekkel és igényekkel;

27.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az AU és az Európai Unió intézményeinek, az AKCS Tanácsának, az AKCS csoport regionális integrációs szervezeteinek és az ENSZ főtitkárának.

—

2015. december 7–9-én Brüsszelben (Belgium) ülésezve,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel a Cotonouban 2000. június 23-án aláírt, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportja, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött partnerségi megállapodásra (Cotonoui Megállapodás) (1), és különösen annak 21. cikkére, valamint a Cotonoui Megállapodás 2005. és 2010. évi felülvizsgálatára (2),

—

tekintettel „A gazdasági partnerségi megállapodások (GPM-ek): problémák és kilátások” című, 2004. február 19-i állásfoglalására (3), a gazdasági partnerségi megállapodásokról (GPM-ek) folyó tárgyalások áttekintéséről szóló, 2006. november 23-i állásfoglalására (4), a gazdasági partnerségi megállapodásokról (GPM-ek) és azok AKCS-államokra gyakorolt hatásáról szóló, 2009. április 9-i állásfoglalására (5) és a „Gazdasági partnerségi megállapodások – további lépések” című, 2013. június 19-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az AKCS–EU közös parlamenti közgyűlése „A regionális integrációról és a vámügyi modernizációról a fenntartható fejlődésért az AKCS-országokban, az Unióval együttműködve” című állásfoglalásra (7),

—

tekintettel az AKCS Miniszterek Tanácsának a 2015-öt követő időszakra vonatkozó fejlesztési menetrendről szóló, 2014. június 12-i nyilatkozatára (8) és a 2015-öt követő időszakra vonatkozó fejlesztési menetrendről szóló AKCS–EU közös nyilatkozatra,

—

tekintettel az Európai Parlament 2002. szeptember 26-i állásfoglalására, amely a Bizottságnak szóló ajánlásokat tartalmaz az AKCS-országokkal és régiókkal a gazdasági partnerségi megállapodásokról folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban (9), valamint a gazdasági partnerségi megállapodások fejlesztési hatásáról szóló, 2006. március 23-i állásfoglalására (10), a gazdasági partnerségi megállapodásokról szóló, 2007. december 12-i állásfoglalására (11), a gazdasági partnerségi megállapodásokról szóló, 2007. május 23-i állásfoglalására (12) és a gazdasági partnerségi megállapodások fejlesztésre gyakorolt hatásáról szóló, 2009. február 5-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel az Európai Parlamentnek az EK és a CARIFORUM közötti gazdasági partnerségi megállapodásról szóló, 2009. március 25-i állásfoglalására (14), az EK és a csendes-óceáni államok közötti átmeneti partnerségi megállapodásról szóló, 2011. január 19-i állásfoglalására (15), a kelet- és dél-afrikai államok, valamint az EK közötti gazdasági partnerségi megállapodás kereteit létrehozó átmeneti megállapodásról szóló, 2013. január 17-i állásfoglalására (16) és az EK és Közép-Afrika közötti átmeneti gazdasági partnerségi megállapodásról szóló, 2013. június 13-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel az Európai Parlamentnek a „Változtatási programról: az Unió fejlesztési politikájának jövője” című, 2012. október 23-i állásfoglalására (18), a 2014–2020 közötti időszakra szóló, az EU afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal, valamint a tengerentúli országokkal és területekkel folytatott együttműködésének finanszírozására vonatkozó többéves pénzügyi keret (11. Európai Fejlesztési Alap) előkészítéséről szóló, 2013. március 12-i állásfoglalására (19), a 2015 utáni uniós és globális fejlesztési keretről szóló, 2014. november 25-i állásfoglalására (20) és a fejlesztésfinanszírozásról szóló, 2015. május 19-i állásfoglalására (21),

—

tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés munkájáról szóló, 2015. február 11-i európai parlamenti állásfoglalásra (22),

—

tekintettel a „Változtatási program: az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” című, 2011. október 13-i bizottsági közleményre (23),

—

tekintettel „Az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok közötti 2020 utáni új partnerség felé” című, 2015. október 6-i közös konzultációs dokumentumra (24),

—

tekintettel az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményre (GATT), különösen annak XXIV. cikkére, valamint a WTO Miniszteri Konferenciájának Dohában, 2001. november 14-én tartott negyedik ülésszakán és a WTO Miniszteri Konferenciájának Hongkongban, 2005. december 18-án tartott hatodik ülésszakán elfogadott miniszteri nyilatkozatokra,

—

tekintettel az AKCS-országok állam- és kormányfőinek 2012. december 13–14-i csúcsértekezletén elfogadott Sipopói Nyilatkozatra: „Az AKCS-csoport jövője a változó világban: kihívások és lehetőségek”,

—

tekintettel a kiemelkedő személyek csoportja által az AKCS Miniszterek Tanácsa 2014. június 16–18-i 99. ülésére és 2014. december 12-i 100. ülésére készített, az AKCS-csoport 2020 utáni jövőjére vonatkozó eredményjelentésére (25),

—

tekintettel a Gazdaságpolitikai és Regionális Fejlesztési Hivatal (EPRD) „Az AKCS–EU kapcsolatok 2020 után: az EU által megvitatandó kérdések a konzultáció 1. szakaszában” című, 2015. július 1-jei zárójelentésére,

—

tekintettel a hatékony fejlesztési együttműködés érdekében 2011. december 1-jén elfogadott puszani partnerségre,

—

tekintettel az Európai Fejlesztési Alapra, annak programtervezésére és eljárásaira, valamint az EBB által az AKCS-országoknak nyújtott beruházási keretre és támogatásra,

—

tekintettel az AKCS–EU Miniszterek Tanácsa 2013. június 7-i 1/2013. számú határozatára az egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának tagjai, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti partnerségi megállapodásban meghatározott, a 2014–2020 közötti időtartamra szóló többéves pénzügyi keretre vonatkozó jegyzőkönyv elfogadásáról,

—

tekintettel az ENSZ főtitkárának a „Teremtsük meg a méltóságot 2030-ra: számoljuk fel a szegénységet, tegyük jobbá minden ember életét és védjük bolygónkat” című, a 2015 utáni időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendről szóló, összefoglaló jelentésére (26),

—

tekintettel a harmadik nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferencia záródokumentumára, a 2015. július 16-i addisz-abebai cselekvési menetrendre,

—

tekintettel a 2015 utáni fejlesztési menetrendről és a fenntartható fejlesztési célokról szóló záródokumentumra,

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

A.

mivel a 78 AKCS-ország és az EU közötti kapcsolatokat szabályozó, a hosszú távú fejlesztésfinanszírozást, a kereskedelmi és gazdasági együttműködést, illetve a politikai párbeszédet ötvöző Cotonoui Megállapodás az Észak és Dél közötti széles körű együttműködés legjobb példája; mivel a megállapodás 2020. évi lejárta után szükség lesz egy Cotonou utáni keretre;

B.

mivel a Cotonoui Megállapodás fő célkitűzése a szegénység csökkentése és esetleges felszámolása a fenntartható fejlődés céljaival összhangban, valamint az AKCS-országok fokozatos integrálása a világgazdaságba, továbbá a jó kormányzás előmozdítása és az elidegeníthetetlen emberi jogok védelme;

C.

mivel a Loméi Egyezményekre jellemző, egyoldalú, nem kölcsönösségen alapuló preferenciális piaci hozzáférés önmagában nem teljesítette kellőképpen a IV. Loméi Egyezmény azon célját, hogy „előmozdítsa és felgyorsítsa az AKCS-államok gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődését, és megszilárdítsa és diverzifikálja kapcsolataikat”; mivel a Loméi Egyezményekben foglalt, a kiviteli árak stabilizálását szolgáló mechanizmusok és a nyersanyagokra vonatkozó jegyzőkönyvek nem vezettek az export diverzifikálásához az AKCS-országokban;

D.

mivel a GPM-ekre irányuló tárgyalások azzal a céllal indultak, hogy létrejöjjön egy közös kereskedelmi és fejlesztési partnerség; mivel a tárgyalásoknak biztosítaniuk kell, hogy az árukereskedelem fokozatos és ellenőrzött liberalizálása és bizonyos ágazatok, így a szolgáltatások és a beruházás szabályozása hozzájáruljon az AKCS-országok fejlődéséhez és a világgazdaságba való teljes integrálódásukhoz;

E.

mivel a Loméi Egyezményekhez kapcsolódó kereskedelmi megállapodások és a Cotonoui Megállapodás kereskedelmi együttműködésről szóló fejezete, amelyek alapján az EU kiterjesztette a nem kölcsönös kereskedelmi preferenciákat az AKCS-országokra, 2007. december 31-én lejárt, és az AKCS és EU elhatározta, hogy tárgyal a gazdasági partnerségi megállapodásokról, amelyek célja, hogy az AKCS-államok kereskedelmi és fejlesztési eszközeivé váljanak, amelyek többsége legkevésbé fejlett ország;

F.

mivel a gazdasági partnerségi megállapodásokban megvan a lehetőség arra, hogy stabil és kiszámítható keretet biztosítsanak a kereskedelem, a beruházás, a strukturális reform és a munkahelyteremtés számára; mivel ugyanakkor a gazdasági partnerségi megállapodásokat – egyebek mellett – amiatt bírálták, hogy valószínűleg szűkítik az AKCS-országok politikai mozgásterét, aláássák a regionális integrációt, valamint adóbevétel-csökkenést és az ipar leépülését idézik elő az AKCS-országokban;

G.

mivel a regionális integráció elengedhetetlen az AKCS-n belüli együttműködés, ezen belül a kereskedelem és a beruházás felélénküléséhez;

H.

mivel az egyetemes emberi jogok, ezen belül a fejlődéshez való jog tiszteletben tartása a partnerség alapvető eleme és az is kell hogy maradjon;

I.

mivel a fejlesztési együttműködés és a kereskedelem az első Loméi Egyezmény óta az AKCS–EU kapcsolatok pilléreit képezik;

J.

mivel az Európai Fejlesztési Alap (EFA), amelyet kifejezetten azért hoztak létre, hogy technikai és pénzügyi segítséget nyújtson az AKCS-országoknak, továbbra is az EU legjelentősebb földrajzi fejlesztési együttműködési eszköze, amely 2014 és 2020 között 30,506 milliárd eurót nyújt az AKCS-országoknak, az európai tengerentúli országoknak és területeknek, valamint segítséget nyújt az igazgatási kiadások fedezéséhez;

K.

mivel a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának becsült költsége 2,6 billió dollár, amihez új, kiegészítő fejlesztésfinanszírozási forrásokra lesz szükség;

1.

úgy véli, hogy az AKCS–EU keret nélkülözhetetlen szerepet tölt be, mivel lehetővé teszi az EU és az AKCS-államok közötti párbeszédet és kölcsönös jobb megértést, és azt oly módon kell kiigazítani, hogy választ adhasson az új globális kihívásokra – mint a bevándorlók és menedékkérők jelenlegi hulláma –, mindezt olyan alapelvek jegyében, mint a méltányosság és egyenlőség, a kölcsönös tisztelet, a befogadás, a béke garantálása, a biztonság, a stabilitás, az emberi jogok tiszteletben tartása, különös figyelmet fordítva a nők, a gyermekek és a kiszolgáltatott személyek helyzetére, a demokratikus elvekre és a jogállamiságra, valamint a jó kormányzásra, hogy el lehessen érni a hosszú távú fejlődéssel és a világgazdaságba való integrálódással kapcsolatos célokat; úgy véli azonban, hogy a jelenlegi rendelkezéseket azokra a kérdésekre kell szabni, amelyek esetén a partnerség hozzáadott értékkel jár;

2.

hangsúlyozza, hogy az AKCS–EU partnerség története bebizonyította, hogy önmagában sem a segélyezés, sem a kereskedelem nem elegendő a fenntartható fejlődéshez és a szegénység csökkentéséhez;

3.

úgy ítéli meg, hogy kölcsönös megegyezés és jó végrehajtás esetén a gazdasági partnerségi megállapodások az EU piacához való kedvező és stabil hozzáférést biztosíthatnak az AKCS-országoknak, annak érdekében, hogy azok növelhessék és diverzifikálhassák exportjukat és előmozdíthassák a regionális integrációt, miközben az egész régiójuk hasznára váló, a világgazdaságba teljesen integrálódó központok jönnek létre a fenntartható és tisztességes kereskedelmet támogató módon;

4.

hangsúlyozza az AKCS-országokban – például a megújuló energiák és az óceánok, ezen belül a gazdag halászati erőforrások és az akvakultúra fenntartható kiaknázása területén – kínálkozó gazdasági és beruházási lehetőségek köz-magán társulásokon keresztül történő támogatásának fontosságát;

5.

hangsúlyozza, hogy alapvetően fontos, hogy a Cotonoui Megállapodás teljes körű kihasználása érdekében fennmaradjon a valamennyi szinten folytatott, megfelelő párbeszéd;

6.

sajnálatosnak tartja, hogy az EU az Európai Parlament felszólításai ellenére nem hosszabbította meg a piacra jutási rendelet hatályát 2014. október 1-jén túlra;

7.

arra ösztönzi valamennyi felet, hogy a WTO tizedik, Nairobiban sorra kerülő miniszteri konferenciája előtt ratifikálják a kereskedelmi eljárások egyszerűsítéséről szóló megállapodást, annak érdekében, hogy teljes mértékben kihasználják a vámrendszerek modernizálásából és reformjából, illetve a szaktudásnak és a jó gyakorlatoknak a vámügyi együttműködés keretében történő cseréjéből származó előnyöket, és a jelenlegi kereten belül optimalizálják a források és eszközök felhasználását;

8.

emlékezteti az Európai Uniót és tagállamait a politikák fejlesztési célú koherenciájára irányuló menetrend végrehajtására vonatkozó kötelezettségvállalásukra, amelynek célja a kereskedelmi, mezőgazdasági, adóügyi, éghajlati, beruházási, a nyersanyagokhoz való hozzáférésre vonatkozó és fejlesztési politikák közötti koherencia növelése, és így az AKCS-államok önfenntartó gazdaságokká való átalakulásának elősegítése;

9.

emlékeztet arra, hogy a kereskedelem, a gazdasági fejlődés és a szegénység csökkenése közötti összefüggés nem automatikus; emlékeztet arra, hogy a legkevésbé fejlett országokban a kereskedelem már ma is a gazdaság jelentős részét teszi ki; megjegyzi ugyanakkor, hogy a szegénység csökkentése terén a legkevésbé fejlett országok jóval elmaradnak a többi fejlődő ország mögött; ennek megfelelően arra ösztönzi a Bizottságot, hogy – akár a WTO-szabályok alóli mentességeket lehetővé téve – találjon rugalmasabb módszereket a WTO-kompatibilis aszimmetrikus piacra jutás elérésére, és továbbra is tanúsítson rugalmasságot a partnerországokkal folytatott tárgyalásokon;

10.

úgy véli, hogy az európai uniós piacra jutást össze kell kapcsolni a gazdaságok és az export diverzifikálásával, ezenkívül hangsúlyt kell helyezni a dél–dél integráció és a köz-magán társulások előmozdítására és erősítésére;

11.

hangsúlyozza annak a fontosságát, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások és a jövőbeni együttműködési keret tartalmazzanak a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos rendelkezéseket; (valamint azt, hogy a végrehajtás elmulasztására vonatkozó záradék nem képezheti megbeszélés tárgyát);

12.

üdvözli a Kelet- és Dél-afrikai Közös Piac (COMESA), a Kelet-afrikai Közösség (EAC) és a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) közötti háromoldalú szabadkereskedelmi megállapodás aláírását és az afrikai kontinentális szabadkereskedelmi övezetről szóló tárgyalások megkezdését; felhívja az EU-t, hogy többek között a kereskedelmi eljárások egyszerűsítéséről szóló WTO-megállapodás keretében történő segítségnyújtás révén segítse elő a további regionális integrációs folyamatokat, mint például a kontinentális szabadkereskedelmi övezet létrehozása;

13.

felkéri az EU-t és az AKCS-t annak biztosítására, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások és a jövőbeni AKCS–EU keret továbbra is tartalmazzanak konkrét fejlesztési és emberi jogi rendelkezéseket, és felhívja az AKCS–EU partnerországokat, hogy tartsák be a környezetvédelmi és munkaügyi előírásokat, biztosítsák az erőforrások fenntartható felhasználását, és mozdítsák elő a vállalati társadalmi felelősségvállalást; arra biztatja a gazdasági partnerségi megállapodásokat aláíró partnereket, hogy hajtóerejükkel segítsék elő a fenntartható és tartós fejlődést;

14.

hangsúlyozza, hogy a 2015 utáni időszakra vonatkozó menetrendben és az ENSZ addisz-abebai fejlesztésfinanszírozási programjában meghatározott hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) továbbra is létfontosságú az AKCS-államok, különösképpen a legkevésbé fejlett országok számára; felhívja a figyelmet az EU azon kötelezettségvállalására, hogy az AKCS-országoknak fejlesztési segélyt nyújt; felhívja az Európai Uniót és tagállamait, hogy kölcsönök és támogatások formájában, valamint az azok ötvözésére szolgáló mechanizmusok révén nyújtsanak segítséget, hogy ne növeljék az adósságterhet; sajnálattal állapítja meg, hogy számos uniós tagállam nem teljesítette azt a célkitűzést, hogy 2015-ig bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 0,7 %-át hivatalos fejlesztési támogatásra fordítja; sajnálatosnak tartja, hogy egyes tagállamok, így Finnország, Dánia, Luxemburg és Franciaország, csökkentették a fejlesztési támogatásra fordított összegeiket; felszólítja a partnereket, hogy teljes mértékben tegyenek eleget kötelezettségvállalásuknak;

15.

emlékeztet arra, hogy a Cotonou utáni fejlesztési céloknak figyelembe kell venniük, hogy a kereskedelem különbözőképpen érinti a férfiakat és a nőket, különösen az AKCS-országokban, és megfelelő intézkedéseket kell biztosítani az esetleges negatív hatások mérséklése érdekében;

16.

elismeri, hogy az EFA mint az AKCS-országokkal folytatott fejlesztési együttműködés központi eszköze jelentős szerepet tölt be, és egyes megkülönböztető jellemzői – például, hogy a támogatás nagy részét a legkevésbé fejlett országoknak juttatja és közreműködik a nemzeti tervezési dokumentumok összeállításában – értéket képviselnek; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az erőforrások kiszámíthatóak legyenek, az azok felhasználása pedig rugalmas és hatékony legyen;

17.

aggodalommal jegyzi meg, hogy a GPM-ekkel kapcsolatos kiigazítási költségek finanszírozását szolgáló uniós támogatás nem új és kiegészítő támogatás, hanem az EFA keretébe tartozó meglévő forrásokból származik, így az egyébként az egészségügyre, oktatásra és szociális védelemre előirányzott összegeket csökkenti;

18.

rámutat, hogy a hivatalos fejlesztési támogatás csak az egyike a rendelkezésre álló fejlesztésfinanszírozási forrásoknak; arra ösztönzi az AKCS-államokat és az EU tagállamait, hogy keressenek új módszereket a szükséges források mobilizálására, többek között úgy, hogy jobban bevonják a magánszektort a kereskedelembe és a fejlesztési célú beruházásba, erősítik az országok fiskális kapacitását és képességét a hazai források mobilizálására, és az adókijátszás, az adókikerülés és a jogellenes pénzáramlások elleni fellépés révén a fejlődést elősegítő nemzetközi környezetet hoznak létre; hangsúlyozza, hogy a szűkösen rendelkezésre álló állami támogatásokat a fogadó országok közberuházásainak támogatására kell felhasználni, amelyek esetében nem feltétlenül várható, hogy rövid vagy középtávon pénzügyileg megtérüljenek;

19.

emlékeztet ezenkívül arra, hogy a magánberuházás nem helyettesítheti a hivatalos fejlesztési támogatást, ugyanakkor a kölcsönöket és támogatásokat ötvöző mechanizmusok révén finanszírozott köz-magán társulásokat minden körülmények között a fogadó ország nemzeti fejlesztési tervéhez igazítva kell létrehozni, és a felelős finanszírozásra, többek között a költségmegtérülésre és a nyereségfelosztásra vonatkozó szilárd szabályozás alá kell vonni;

20.

hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlesztési céloknak ösztönözniük kell az AKCS–EU együttműködés kreatív új formáinak létrehozását, amelyeket az EU más harmadik országokban is támogat, és amelyek célja a természeti erőforrások jelenlegi kiaknázásának mérséklése és a gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődés előmozdítása a megújuló energiaforrások megfelelő felhasználása és az azokba irányuló beruházás révén; emlékeztet a 2015. évi párizsi ENSZ éghajlat-változási konferencia (COP 21) sikeréhez való hozzájárulás fontosságára, hogy az AKCS-országoknak, amelyek jelenleg teljes mértékben a fosszilis tüzelőanyagoktól függnek, segíteni lehessen gazdaságuk szén-dioxid-mentesítésében;

21.

megjegyzi, hogy a leendő átfogó AKCS-EU együttműködésnek kollaboratív megközelítéseken, újszerű és elszámoltatható módszereken és innovatív közbeavatkozásokon kell alapulnia, és lehetővé kell tennie, hogy az AKCS-csoport fellépései hatékonyabbak és érezhetőbbek legyenek, ezért figyelembe kel venni a nemzeti és regionális sajátosságokat, és az összes érdekeltet be kell vonni a GPM-tárgyalásokba és a végrehajtás folyamatába, biztosítva a helyi közösségek felelősségvállalását és a későbbi politikák következetességét és hatékony nyomon követését;

22.

hangsúlyozza annak a fontosságát, hogy a GPM-ek végrehajtása és a Cotonou utáni keret előkészítése során figyelembe vegyék a megfelelő civil szervezetek igényeit;

23.

rámutat, hogy a Cotonou utáni keretről szóló tárgyalások lehetőséget nyújtanak annak az alapos elemzésére, hogy a jelenlegi megállapodás az AKCS-országok fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődése tekintetében milyen sikereket ért el és milyen kudarcokat szenvedett; hangsúlyozza, hogy a leendő EU–AKCS kereskedelemstratégiának tartalmaznia kell egy a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos fontos fejezetet, és hogy átlátható konzultációs eljárásokra van szükség;

24.

mély aggodalmát fejezi amiatt, hogy jelentések szerint jelentős eltérések vannak az EFA keretében az AKCS-országoknak juttatott összegek és a tényleges kifizetések között; felhívja a Bizottságot, hogy növelje a támogatás átláthatóságát, javítsa nyomon követését és hatékonyságát, és biztosítsa, hogy a fejlesztési támogatás eljusson azokhoz, akiknek a leginkább szükségük van rá; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy szorosan kövessen nyomon ezt a kérdést, és készítsen részletes rendszeres jelentéseket a támogatási összegek elköltéséről és elosztásáról;

25.

felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a fejlődő AKCS-országok azon erőfeszítéseit, amelyek célja a tisztességes verseny előmozdítása és megfelelő szabályozási és belföldi jogszabályi keret létrehozása, együttműködésben az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Nemzetközi Versenyügyi Hálózat (ICN) kezdeményezéseivel, amelyek a kereskedelem élénkítésének, a növekedés fokozásának és a társadalmi jólét növelésének stratégiai eszközei;

26.

hangsúlyozza, hogy biztosítani kell, hogy egyetlen AKCS-ország se kerüljön hátrányos helyzetbe, és hogy a szegénység csökkentése, a fenntartható fejlődés és a munkahelyteremtés álljon minden leendő AKCS–EU partnerség középpontjában;

27.

hangsúlyozza, hogy a munkahelyteremtés, különösen a zöld munkahelyek és a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó munkahelyek létrehozása, a jövőbeni AKCS–EU gazdasági kapcsolatok központi részét fogja képezni; elismeri ezért a mezőgazdasági és állattenyésztési ágazat stratégiai szerepét, mely ágazatnak olyan komoly kihívásokkal kell megküzdenie, mint az éghajlatváltozás, az áringadozás és a termelési biztonsági előírásoknak való megfelelés, és amely az AKCS-országok lakosságának többségét alkalmazza, és különös figyelmet igényel;

28.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak, az Európai Tanácsnak, az Afrikai Uniónak, a Pánafrikai Parlamentnek, a regionális és nemzeti parlamenteknek, az AKCS-országokhoz kapcsolódó regionális szervezeteknek, valamint az Európai Beruházási Banknak (EBB).

—

2015. december 7–9-én Brüsszelben (Belgium) ülésezve,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel a Cotonouban 2000. június 23-án aláírt, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportja, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött partnerségi megállapodásra (Cotonoui Megállapodás) (27), és különösen annak 21. cikkére, valamint a Cotonoui Megállapodás 2005. és 2010. évi felülvizsgálatára (28),

—

tekintettel az ebolajárvány kitöréséről szóló, 2014. december 3-i állásfoglalására (29),

—

tekintettel a 2015. szeptember 25-én, az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló, New York-i (USA) csúcsértekezletén elfogadott, a fenntartható fejlődésre vonatkozó menetrendre és azon belül a fenntartható fejlesztési célokra,

—

tekintettel az ENSZ 2015. július 13–16-án Addisz-Abebában megtartott harmadik nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferenciájának záródokumentumára,

—

tekintettel az Európai Parlament 2013. július 3-i jogalkotási állásfoglalására a pénzügyi tranzakciós adó területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (30),

—

tekintettel az Európai Parlamentnek az ebolaválság hosszú távú tanulságairól szóló 2015. október 26-i állásfoglalására,

—

tekintettel az Európai Parlamentnek az ebolajárvány kitörésére adott uniós reagálásról szóló 2014. szeptember 18-i állásfoglalására (31),

—

tekintettel az AKCS-országok egészségügyi minisztereinek 2015. február 25–26-án Brüsszelben (Belgium) megtartott 2. találkozóján az AKCS-államok 2015 utáni fejlesztési menetrendjével összefüggésben elfogadott, az egészségügyre vonatkozó következtetésekre és ajánlásokra,

—

tekintettel az Európai Fejlesztési Alap beruházási eszközére, valamint az Európai Beruházási Bank által az AKCS-országoknak kínált támogatásra,

—

tekintettel az illetékes hatóságok közötti, az adóügyi információk automatikus továbbításáról szóló többoldalú megállapodásra, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretében 2014. október 29-én írtak alá,

—

tekintettel az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) 2013-ban közzétett, „Food wastage footprint – Impacts on natural resources” (Az élelmiszer-pazarlás ökológiai lábnyoma – A természeti erőforrásokra gyakorolt hatások) című jelentésére,

A.

mivel az OECD becslése szerint a globális pénzügyi ágazat a teljes világgazdaság 12–19 %-át teszi ki, és a globális devizapiaci forgalom jelenleg napi 5,5 billió dollárra tehető és a tervek szerint 2019-re eléri a napi 7,8 billió dollárt; mivel a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok globális piacának teljes mérete 78 billió dollár, és a nyitott származtatott ügyletek bruttó piaci értéke 20,9 billió dollár, névértékük pedig 630 billió dollár,

B.

mivel az egészségügyi katasztrófák komoly társadalmi és gazdasági kihívásokkal állítják szembe az érintett országokat, mivel az ebolajárvány pusztító hatást gyakorolt Guinea, Libéria és Sierra Leone gazdaságára, és még mélyebb recesszióba taszította ezeket az országokat,

C.

mivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Nemzetközi Fizetések Bankja által készített tanulmányok azt mutatják, hogy a pénzügyi fejlődés csak egy bizonyos szint eléréséig előnyös, amely után korlátozhatja és meggátolhatja az általános gazdasági növekedést más ágazatokban, így például a mezőgazdaságban, és hogy a gyorsan növekedő pénzügyi ágazat kedvezőtlenül hat az összesített termelékenység-növekedésre;

D.

mivel a pénzügyi ágazatban végbement technológiai fejlődés és a központosított kereskedési rendszerekre való áttérés megnehezítette az ügyletek elrejtését;

E.

mivel 2014. október 29-én Berlinben az OECD és a G20-ak összesen 51 tagja aláírt egy, az illetékes hatóságok közötti többoldalú megállapodást, amely az adóügyek átláthatóságának növelése érdekében az adóügyekkel kapcsolatos pénzügyi információk automatikus továbbításáról szól;

F.

mivel becslések szerint az AKCS-országokban működő 60 millió gazdálkodás ezen országok GDP-jének egyharmadát adja; mivel ezek közül 50 millió kis családi gazdálkodás, amelyek átlagosan kevesebb mint 2 hektár földterületen gazdálkodnak és a mezőgazdaságban dolgozó népesség mintegy 80 %-át foglalkoztatják;

G.

mivel az alultápláltság évente 3,1 millió gyermek halálát okozza; mivel a világon évente 4 milliárd tonna élelmiszert állítanak elő, aminek egyharmada kárba vész, elsősorban a rossz betakarítási, tárolási és szállítási gyakorlatok miatt; mivel a FAO becslése szerint 2009-ben az AKCS-országokban az összes előállított élelmiszer 23 %-a – azaz körülbelül 545 kcal/fő/nap – tönkrement vagy kárba veszett;

H.

mivel a fejlődő országoknak politikai mozgástérre van szükségük ahhoz, hogy a fiatal iparágakat megvédjék a versenytől, valamint pénzügyi forrásokra és technikai segítségre gazdaságuk diverzifikálásának előmozdításához;

I.

mivel a kkv-k és a mikrovállalkozások világszerte a gazdaság gerincét képezik, alapvető részei a fejlődő országok gazdaságának, és a jól működő állami szektorral együtt a gazdasági növekedés, illetve a társadalmi és kulturális fejlődés kulcsfontosságú tényezői; mivel a kkv-k, különösen azok, amelyek kisebbséghez tartozó csoportok vagy nők tulajdonában állnak, korlátozottan jutnak tőkéhez, és a fejlődő országokban működő kkv-k közel fele arról számol be, hogy a finanszírozáshoz való korlátozott hozzáférés jelentős gátló tényező, továbbá a finanszírozási hiányuk a becslések szerint minden évben 200 milliárd euro;

J.

mivel a nem megfelelő adórendszerek hátrányos megkülönböztetést alkalmazhatnak a kkv-kkal és családi vállalkozásokkal szemben és a multinacionális vállalatok javára, és gyengíthetik az állami szektort a fejlődő országokban; mivel az EU fejlesztéspolitikájának, valamint maguk az AKCS-országok politikai döntéshozóinak egyik fő célkitűzését kell hogy képezze az AKCS-országok meglévő adórendszereinek megerősítése és olyan újak létrehozása, amelyek figyelembe veszik azoknak az országoknak a valós – gazdasági és társadalmi – helyzetét, amelyben végrehajtják azokat, hangsúlyt fektetve az adókijátszás, az adókikerülés és a jogellenes pénzáramlások elleni küzdelemre és a családi kkv-k és mikrovállalkozások védelmére;

K.

mivel a multinacionális vállalatok a fejlődő országokat arra használták, hogy nagy nyereséget termeljenek, anélkül, hogy alkalmazták volna azokat a normákat, amelyekhez saját országukban ragaszkodnak, üzleti erejüket pedig a helyi hatóságok kényszerítésére használták fel, továbbá tevékenységüket követően nem végezték el a tisztítási munkálatokat;

L.

mivel 2013 decemberében ebolajárvány tört ki Nyugat-Afrikában, amely 28 000 embert fertőzött meg és 11 000 ember halálát okozta; mivel a járványra adott nemzetközi válasz lassú volt, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csak 2014. augusztus 8-án nyilvánította azt nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek;

M.

mivel az érintett AKCS-országoknak feltétlenül létre kell hozniuk egy olyan hatékony egészségügyi rendszert, amely az egész lakosság számára biztosítja a magas színvonalú szolgáltatást, a képzett egészségügyi személyzetet, illetve a jó minőségű gyógyszereket és technológiákat, és amelyet egy olyan finanszírozási rendszer támogat, amely megóvja az embereket a pénzügyi nehézségektől és attól, hogy az egészségügyi ellátás költségei miatt elszegényedjenek;

N.

mivel az IMF és a Világbank által előírt, a közszférán belüli költségvetés lefaragását megkövetelő strukturális kiigazítási programok miatt számos afrikai országban romlott az egészségügyi és az oktatási rendszer;

O.

mivel az AKCS-országok társadalmi-gazdasági alulfejlettsége miatt nem sok lépés történt annak érdekében, hogy javítsák az egészségügyi kockázatmegelőzést, jobban tudatosítsák az egészségügyi kockázatokat és kellő számú egészségügyi vészhelyzeti központot építsenek, különösen a távoli területeken;

P.

mivel ha nincs szabadság, az oktatás lehetetlen, és amíg a cenzúrát nem szüntetik meg és nem biztosítanak szabad hozzáférést az információhoz, addig az oktatás és a képzés területén nem lehet fejlődést elérni;

Q.

mivel az AKCS-államokban nem jött létre kellő mértékben az az erős, dinamikus, versenyképes és magabiztos, korszerű tudásra és készségekre épülő magánszektor, amely döntő szerepet játszhat a gazdaságban; mivel a kkv-k és családi vállalkozások nem kapják meg a szükséges támogatást és nem részesülnek a megfelelő figyelemben;

R.

mivel az AKCS-államokban hiányzik a mindenki számára előnyöket kínáló, erős, magabiztos és részvételen alapuló gazdaság, ahol a nemzeti vagyon az állami költségvetésen keresztül méltányosan oszlik el, és ahol a természeti erőforrásokat felelős módon használják fel;

S.

mivel az oktatás hathatós szerepet játszik a szegénység felszámolásában, a társadalmi-kulturális átalakulásban, a gazdasági növekedés serkentésében, valamint végső soron a lakosság nagy része egészségének, életkörülményeinek és életmódjának javításában;

T.

mivel a béke és biztonság eredményeképpen létrejövő politikai stabilitás a gazdasági és társadalmi helyzet javításának, valamint a járványok és egészségügyi katasztrófák megelőzésének elsődleges feltétele;

1.

emlékeztet arra, hogy a 79 AKCS-ország közül számosat hosszú történelmi kapcsolatok fűznek az EU országaihoz, ezért az EU-nak különös figyelmet kell szentelnie az AKCS-országokkal folytatott együttműködésére; rámutat, hogy az EU és az AKCS-csoport összesen 106 államot foglal magában, amelyek lakossága összesen 1,4 milliárd fő; megjegyzi, hogy az EU gazdag és fejlett, ám évi növekedési rátája nem éri el a 2 %-ot; kiemeli, hogy az AKCS-csoport gazdasága ennél gyorsabb ütemben növekszik; felhívja a figyelmet továbbá arra, hogy az EU és az AKCS-csoport együttesen olyan globális gazdasági erőt képvisel, amely világszerte versenyképes lehet;

2.

javasolja egy kizárólag az alacsony jövedelmű AKCS-országok javára felhasználandó alap létrehozását, amely bevételeinek felét a pénzügyi tranzakciókra kivetett adók biztosítják; úgy véli, hogy az alap jelentős hányadát a kkv-k és családi vállalkozások infrastruktúrájának mikrofinanszírozására lehetne felhasználni ezen országokban, és hogy az egészségügyi, oktatási, közlekedési és energiainfrastruktúrát is finanszírozni kell, hogy hatékonyabb választ lehessen adni az ebolajárványhoz hasonló egészségügyi katasztrófákra, és minimálisra lehessen csökkenteni a fiatalok kivándorlását, egyúttal az általuk képviselt nélkülözhetetlen emberi erőforrás apadását és az elitelvándorlást; felhívja az AKCS-országokat, hogy lépjenek fel a korrupció ellen, erősítsék meg adórendszereiket, és az EU–val szorosan együttműködve tegyenek lépéseket a jogellenes pénzáramlások megakadályozására; úgy véli, hogy a szegénység miatt az adósságaikat nehezen törlesztő ezen AKCS-országok esetében adósságkönnyítést lehetne alkalmazni;

3.

megjegyzi, hogy az adókijátszás sok AKCS-országban komoly problémát jelent és eurómilliárdoktól fosztja meg az állami költségvetéseket;

4.

emlékeztet arra, hogy a világszerte a legáltalánosabb mezőgazdasági modellnek tekinthető családi gazdálkodás kulcsszerepet játszik a fenntartható fejlesztési célok megvalósításában: jelentősen hozzájárul az élelmezésbiztonsághoz, a talajerózió és a biodiverzitás csökkenése elleni küzdelemhez, valamint az éghajlatváltozás mérsékléséhez, miközben munkahelyeket biztosít; hangsúlyozza, hogy az EU-nak ezentúl világszerte elő kell mozdítania a fenntartható mezőgazdaságot, amely módot ad az élelmezésbiztonság garantálására, és tisztességes életet és jövedelmet biztosít a gazdálkodók számára; emlékeztet arra, hogy az EU felelőssége, hogy saját jó példájával járjon elöl, és a szociális és környezeti szempontokat teljes mértékben érvényesítse a mezőgazdasági termelésben, és a helyi közösségek javára erősítse a vidékfejlesztést; felszólítja különösen az EU-t, hogy az ENSZ élelemhez való joggal foglalkozó különmegbízottjának ajánlásaival összhangban vállaljon kötelezettséget az agroökológiára való határozott áttérésre, lehetőséget teremtve ezzel az élelmezési rendszerek ellenálló-képességének és fenntarthatóságának javítására;

5.

felkéri az EU-t, hogy hozzon létre egy finanszírozási programot (DEVETAX 2030), amelynek kifejezett célja, hogy támogassa az adórendszerek kialakítását a feltörekvő piacgazdaságokban, és segítsen a fejlődő országoknak új regionális adóhivatalok 2030-ig történő létrehozásában;

6.

úgy véli továbbá, hogy pénzügyi támogatást lehetne biztosítani az olyan aktív támogatási formákhoz, mint a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élő embereknek juttatott minimáljövedelem, és hogy meg kell vizsgálni, hogy a vállalkozói szellem előmozdítása érdekében – különösen a fiatalok körében – ajánlatos-e növelni a közösségi finanszírozást;

7.

felkéri a fejlesztési bankokat, többek között az EBB-t, hogy a támogatásban részesülő AKCS-országok kormányaival együttműködve dolgozzanak ki egy olyan eszközt, amely mikrohitelek formájában kölcsönt biztosít a családi gazdálkodásoknak azok termelékenységének javítása és az élelmiszer-pazarlás csökkentése érdekében; hangsúlyozza, hogy a mikrofinanszírozás hozzájárul a nők munkakörülményeinek javításához; felkéri az AKCS-országok kormányait, hogy segítsék elő és támogassák a gazdálkodói szervezetek, többek között a szövetkezetek létrehozását; aggodalommal mutat rá arra, hogy a földfelvásárlások és a nagyléptékű agráripar veszélyt jelentenek a helyi lakosság számára, mivel rövid távon a földterületek túlzott kiaknázásához, majd azok művelésének feladásához vezethetnek;

8.

megjegyzi, hogy a világ népessége több mint 40 %-ának otthonában nincs vezetékes víz; felhívja a figyelmet arra, hogy a szennyezett víz évente 1,5 millió ember halálát okozza, és hogy a vidéki területeken található, a szennyezés veszélyének leginkább kitett vizeket fúrt kutak létesítésével és klórtabletták használatával alacsony költségen biztonságosan ihatóvá lehet tenni; úgy véli, hogy a kkv-k sokkal takarékosabb vízfogyasztók, mint a nagyvállalatok vagy a multinacionális vállalatok; felszólítja az AKCS-országokat, hogy a vízszennyezés felszámolása érdekében szabjanak ki büntetést a szennyezőkre;

9.

arra buzdít, hogy elérhető és stabil hitelek segítségével indítsanak beruházási programokat a családi vállalkozások számára; hangsúlyozza, hogy a nők fontos és pozitív szerepet játszanak a családi vállalkozásokban;

10.

felhívja a kormányokat, hogy teremtsenek a gazdasági fejlődést elősegítő feltételeket, és dolgozzanak ki megfelelő stratégiákat és politikákat általában a magánszektor és különösen a kkv-k és családi vállalkozások fejlesztése érdekében;

11.

felszólít arra, hogy mindenki számára biztosítsák az élelmiszer-önrendelkezéshez való jogot;

12.

emlékeztet arra, hogy a globalizáció következtében az egyes országoknak kevésbé áll módjában államháztartási bevételekre szert tenni és megválasztani saját adózási rendszerüket; megjegyzi, hogy a tőke megnövekedett mobilitása és az adóparadicsomok széleskörű használata nagymértékben módosította a jövedelmek és a vagyonok megadóztatásának feltételeit, ezáltal hatással volt az adórendszer igazságosságára is; ennek fényében hangsúlyozza, hogy a belföldi források hatékony mobilizálása és az adórendszerek megerősítése – például a kkv-k nagyobb támogatása révén – elengedhetetlen ahhoz, hogy javuljanak a fejlődő országok gazdasági és társadalmi feltételei; e célból kéri az EU-t, hogy fejlessze a fejlődő országokban biztosított pénzügyi és technikai segítségnyújtását;

13.

megjegyzi, hogy bár 1990 óta jelentősen csökkent a gyermekhalandóság, az UNICEF legfrissebb adatai szerint minden évben 6,3 millió öt évesnél fiatalabb gyermek hal meg jórészt megelőzhető okok miatt; rámutat, hogy e halálesetek háromnegyedét tüdőgyulladás, hasmenés, malária, illetve az újszülöttek körülményeiből származó okok, így például fulladás és fertőzések idézik elő, pedig ezekre léteznek ismert, költséghatékony kezelési módok; megjegyzi, hogy a szegényeket, akik körében aránytalanul magasabb a megbetegedések száma és nehezebben jutnak egészségügyi ellátáshoz, súlyosabban érinti ez a probléma; rámutat, hogy a gyermekek egészségnek javításához átfogó és integrált megközelítésre van szükség, amelyben több tényező egyszerre van jelen, többek között az alapvető egészségügyi szolgáltatások rendelkezésre állása, valamint a tiszta vízhez, a közegészségügyi és higiéniai létesítményekhez, az élelemhez és az oktatáshoz való hozzáférés;

14.

felszólít a földfelvásárlások beszüntetésére és olyan politikák kialakítására, amelyek biztosítják, hogy a gazdálkodók földterületekhez, vízhez és vetőmaghoz jussanak;

15.

megjegyzi, hogy még mindig évente 140 000 gyermek hal meg kanyaróban, jóllehet ez a betegség egy nem drága oltás dupla adagjával megelőzhető; felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy folytassa a kanyaró felszámolását célzó kampányát;

16.

szorgalmazza a kisléptékű és családi gazdálkodás fejlesztését és ezáltal a helyi és regionális piacok ellátását célzó politikák kidolgozását;

17.

felhívja a nemzeti kormányokat, az Afrikai Uniót és az EU-t, hogy az egészségügyi rendszerek megelőző és fenntartható jellegének hangsúlyozása érdekében hozzanak létre és hajtsanak végre – helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi szintű – speciális közegészségügyi keretprogramokat;

18.

úgy véli, hogy a kisüzemi és kis léptékű halászat támogatását és fejlesztését célzó politikákra van szükség;

19.

felkéri az EU-t, hogy támogassa és mozdítsa elő az AKCS-országokon belüli orvosképzést, annak érdekében, hogy megszűnjön az agyelszívás és több egészségügyi szakember – többek között gyermekorvos, bőrgyógyász, szemorvos, trópusi betegségekre szakosodott orvos, valamint szülész és sebész – dolgozzon az AKCS-országok egészségügyi rendszereiben;

20.

hangsúlyozza, hogy a szociális párbeszéd elengedhetetlen annak biztosításához, hogy a magánszektor ténylegesen részt vegyen a fejlesztésben; kitart amellett, hogy a fejlődő országok felelősséggel tartoznak a magánszektorbeli munkaadók, a munkavállalók és a nemzeti kormányok közötti szociális párbeszéd támogatásáért, ami a jó kormányzás és az állami stabilitás előmozdításának egyik módja; felhívja a fejlődő országokat különösen annak biztosítására, hogy a szociális párbeszéd terjedjen ki az exportfeldolgozó övezetekre és az ipari klaszterekre is;

21.

úgy véli, hogy az ebolajárványra adott nemzetközi válasz nem volt megfelelő, és rámutatott a járványokkal és pandémiákkal szembeni felkészültség hiányára; kéri a legrövidebb időn belül igénybe vehető, korai fellépést biztosító, szakértőkből, laboratóriumi hátteret biztosító egységekből és járványokkal foglalkozó szakorvosokból álló állandó európai csapat felállítását és logisztikai infrastruktúra, többek között mobil laboratóriumok kiépítését; általánosabban úgy véli, hogy egy rugalmas egészségügyi rendszerhez hosszú távon többek között a következőkre van szükség: i. a közegészségügyi alapszolgáltatásokba irányuló beruházás, ii. biztonságos és minőségi ellátás biztosítása az egészségügyi dolgozók megfelelő képzésére, ellenőrzésére és bérezésére fordított összegek növelése és a biztonságos gyógyszerekhez való hozzáférés biztosítása révén, iii. a helyi érdekeltek és közösségek bevonása a válsághelyzetekre adott reagálásba és a fejlesztések tervezésébe; felhívja a nemzetközi támogatókat, hogy különböző nemzeti rendszerek, például költségvetési támogatás révén növeljék az ezen országoknak nyújtott hivatalos fejlesztési támogatásokat (ODA);

22.

megjegyzi, hogy a bevált gyakorlatok meglévő modelljei – mint például a paralízis megelőzése (vagy a paralízis elleni kampány) – általános példaként szolgálhatnak a vészhelyzetek és egészségügyi katasztrófák kezeléséhez alkalmazott új struktúrák kifejlesztéséhez és általában az egészségügyi ágazat számára;

23.

hangsúlyozza, hogy a védőoltás a legköltséghatékonyabb módja az ebolához hasonló fertőző betegségek megelőzésének és ellenőrzésének; felszólítja a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó közösséget arra, hogy fektessen be a szegényeket leginkább sújtó – ugyanakkor az országhatárokon túl is terjedni képes – fertőző betegségek elleni védőoltások kifejlesztésébe;

24.

arra ösztönzi az AKCS-államokat, hogy hozzanak létre egészségügyi kockázatmegelőzési mechanizmusokat, többek között indítsanak tájékoztató programokat, és a szükséges munkaerővel és orvosi eszközökkel ellátott egészségügyi központok építésekor részesítsék előnyben a távoli és hátrányos helyzetű területeket;

25.

úgy véli, hogy az ebola és más betegségek megelőzése érdekében az ezt célzó politikáknak biztosítaniuk kell, hogy a lakosság hozzájusson elegendő mennyiségű egészséges élelmiszerhez, biztonságos ivóvízhez és higiéniai szolgáltatásokhoz, valamint meg kell erősíteniük a közegészségügyi rendszereket;

26.

meggyőződése, hogy az ebolához hasonló járványokkal kapcsolatos megközelítésnek különös figyelmet kell fordítania a fertőzés megelőzésére; úgy véli ezért, hogy a gyógyító, ápoló és gondozó személyzet széleskörű képzését – az oktatási ágazat bevonásával – úgy kell megszervezni, hogy a lehető legtöbb információt nyújtson arról, hogy a fertőzésveszély elhárítása érdekében milyen, az egészséggel kapcsolatos és napi magatartást meghatározó szabályokra van szükség;

27.

megjegyzi, hogy az élelmiszer-pazarlás veszteséget okoz a gazdálkodók számára és az erőforrások – mint a víz és a föld – elvesztegetését jelenti, miközben a világ népessége a 2015. évi 7,3 milliárdról 2050-re előreláthatólag 9,5 milliárdra gyarapszik, és az élelmiszer-kereslet ennek megfelelően nő, és hogy az AKCS-országokban az élelmiszer-pazarlás háromnegyede az előállítás, a mozgatás és a tárolás szakasza alatt következik be, ami alacsony költségen, alacsony technológiai szintű megoldásokkal orvosolható; ha az AKCS-országokban az e szakaszok során bekövetkező pazarlást az európai szintre csökkentenék, az AKCS-csoport GDP-je évi 2,6 %-kal növekedne;

28.

felszólítja a nemzetközi közösséget a legérintettebb nyugat-afrikai országok (Guinea, Libéria és Sierra Leone) ebolajárvány utáni társadalmi és gazdasági újjáépítésének támogatására vonatkozó – különösen az „Ebola: a vészhelyzettől az újjáépítésig” címmel 2015. március 3-án megrendezett magas szintű brüsszeli konferencián elfogadott – kötelezettségei teljesítésére;

29.

felhívja az EU tagállamait, hogy támogassák a megelőző egészségügyi ellátással kapcsolatos képzési programok végrehajtását, és ne csak pénzügyi támogatást nyújtsanak, hanem mozdítsák elő a megelőzés valódi kultúráját az AKCS-országokban;

30.

megjegyzi, hogy a családi vállalkozások többsége kkv, hogy e vállalkozások javítják az elmaradott régiókban és a vidéki területeken élő családok társadalmi-gazdasági státusát, és hogy a családi vállalkozások számára nem a jövedelmezőségi szint az elsődleges szempont;

31.

megjegyzi, hogy a kkv-k alkalmazzák a legtöbb embert és fizetik a legtöbb adót az AKCS-országokban, ha tőkeigényük teljesül, nagyobb növekedési lendületet kapnak, mint a nagyvállalatok, és ugyanakkora befektetés esetén arányosan több munkahelyet hoznak létre, nagyobb bevételt érnek el és több adót fizetnek;

32.

kéri a duális oktatási rendszer kidolgozását, amelyben a gyakorlati készségek elsajátítása érdekében a vállalati gyakornoki képzést ötvözik a szakközépiskolai szakképzéssel, hogy a tanulók a megszerzett tudásukat a gyakorlatban is kipróbálhassák, a vállalatokat pedig ösztönzőkkel, például adómentességekkel sarkallják arra, hogy – a teljes adóbevétel csökkentése nélkül – tanulókat vegyenek fel gyakornoki állásokba; hatékony, eredményes és átlátható korrupcióellenes programok végrehajtására szólít fel az agyelszívás elkerülése érdekében;

33.

felkéri az EU-t, hogy az Unióban és az AKCS-államokban működő kkv-k közötti szoros együttműködést tegye a vállalati társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos politikájának egyik kifejezett céljává; felszólít egy EU–AKCS partnerségi hálózat létrehozására azzal a céllal, hogy az AKCS-államokban olyan szelektív kísérleti programok induljanak, amelyek révén a fiatal vállalkozóknak és az innovatív induló vállalkozásoknak lehetőségük nyílik a szakmai fejlődésre a fellendülőben lévő gazdasági ágazatokban, illetve az együttműködésre európai kutatóintézetekkel vagy vállalkozásokkal;

34.

arra buzdítja az AKCS-országokat, hogy készségfejlesztési stratégiáikba építsék be a műszaki és a szakképzést, valamint a képzési programokat, és vonják be ebbe az ipari szférát, biztosítva többek között azt, hogy a vállalkozói ismeretek a minőségi képzési programok részét képezzék;

35.

kéri az egyes országok igényeihez és prioritásaihoz igazodó tantervet végrehajtó közoktatási rendszerek kialakítását;

36.

úgy véli, hogy a gyakorlati és gyakornoki képzési rendszerekkel való mindenfajta visszaélés elkerülése érdekében szabályozni kell e rendszereket, egyenértékűvé téve az azok keretében végzett munkát minden egyéb munkavégzési formával, és biztosítva a szükséges bérgaranciát;

37.

ösztönzi a fenntartható vállalkozói szellem erősítését a fiatalok körében az AKCS-országokban, ahol a népesség több mint 75 %-a 25 év alatti, és ennek érdekében arra buzdít, hogy az iskolai oktatásban helyezzenek hangsúlyt a vállalkozási ismeretekre, és hozzanak létre hatékonyabb egyetemi partnerségeket és Erasmus csereprogramokat; kéri oktatói képzési és csereprogramok bevezetését, elősegítve ezzel az AKCS-országokbeli oktatás színvonalának és magának az oktatási tevékenységnek a javítását; az iskolai oktatás ösztönzése érdekében arra hívja fel az AKCS-országokat, hogy minden lehetséges módon igyekezzenek biztosítani, hogy minden gyermek hozzáférjen az ingyenes, minőségi oktatáshoz, figyelembe véve különösen a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyével fenyegetett, legkiszolgáltatottabb lakossági csoportok igényeit;

38.

felszólítja az AKCS-államokat, hogy építsenek ki a társadalmi igazságosságon, az önállóságon és a nyilvánosság részvételén alapuló gazdasági rendszereket, amelyek elsősorban az emberi és természeti erőforrások fejlesztésére és felelős felhasználására támaszkodnak, az inkluzív és fenntartható fejlődés garantálás mellett; a kormányoknak a szegényeket támogató és eredményorientált politikákat kell végrehajtaniuk, amelyek ösztönzik a magánkezdeményezéseket, a versenyt és a beruházást, elősegítik a tudás és a készségek megszerzését, növelik a termelékenységet, biztosítják az összes alapszolgáltatás tisztességes és megfelelő elosztását, továbbá ösztönzik és erősítik a nemzetközi gazdasági együttműködést és beruházást;

39.

felszólítja az EU-t és az AKCS-országokat, hogy mozdítsák elő az etikus üzleti elvek érvényesülését, amelyek a leendő nemzetközi piacok alapját képezik, és tegyenek meg mindent a korrupció leküzdése és a jogellenes pénzáramlások megakadályozása érdekében; felszólít minden AKCS-országot, hogy vezessenek be eredményes, hatékony és átlátható korrupcióellenes programokat; megjegyzi, hogy az etikai tudatosságot a lehető legkorábban meg kell tanulni, ezért arra szólítja fel az AKCS-országokat, hogy illesszék be azt oktatási programjaikba valamennyi szinten, az alapfokú oktatástól az egyetemi képzésig;

40.

emlékeztet arra, hogy az EBB-nek nyújtott uniós garancián keresztül a fejlődő országokban végrehajtott EBB finanszírozási műveleteknek a szegénység csökkentését, és hosszú távon annak felszámolását kell elsődleges célul kitűzniük; hangsúlyozza különösen, hogy az EBB-nek és az európai fejlesztésfinanszírozási intézményeknek csak olyan pénzügyi közvetítőkkel szabad együttműködniük, amelyek nem offshore központokban működnek, amelyekben jelentős a helyi szerepvállalás, és amelyek képesek olyan, fejlesztést szolgáló megközelítést alkalmazni, amely támogatja a művelet helye szerinti ország kkv-inak sajátosságait;

41.

úgy véli, hogy a fejlődő országokban egyenlő és ingyenes hozzáférést kell biztosítani a valamennyi szinten zajló minőségi oktatáshoz, különösen tekintettel az írás-olvasás és a számolás tanítására; úgy véli, hogy oktatni kell a vállalkozói készségeket és különösen műszaki és szakképzést, illetve szakmai továbbképzést kell biztosítani; úgy ítéli meg, hogy az információs és kommunikációs technológiák használata alapvetően fontos az oktatásban és a készségfejlesztésben; véleménye szerint minden iskolának rendelkeznie kell számítógépekkel, megfelelő erőforrásokkal és saját használatú energiaforrással; biztosítani kell, hogy a tananyagok országspecifikusak legyenek és azokat az egyes országok hivatalos nyelvein oktassák; továbbá úgy véli, hogy erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy elérhető legyen a nők és férfiak közötti egyenlőség az emberi erőforrások fejlesztése terén;

42.

megjegyzi, hogy a múltban a Világbank által az AKCS-országoknak nyújtott kölcsönök esetében sok esetben olyan normákat alkalmaztak, amelyek nem feleltek meg kellőképpen a kedvezményezett országok sajátos igényeinek; megjegyzi ezenkívül, hogy a Világbank egyes projektjei a támogatók számára előnyösebbek voltak, mint a fogadó országok számára; rámutat továbbá arra, hogy a fejlődő országokat a Világbank által előírt bizonyos feltételek miatt az eladósodás veszélye fenyegeti, és nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ennek a gyakorlatnak véget kell vetni;

43.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak, az Európai Tanácsnak, a Világbanknak és az EBB-nek.

—

2015. december 7–9-én Brüsszelben (Belgium) ülésezve,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel korábbi állásfoglalásaira,

—

tekintettel a felülvizsgált Cotonoui Megállapodásra és különösen annak 13. cikkére, amely az AKCS–EU migrációs párbeszéd alapját képezi,

—

tekintettel az Afrikai Egységszervezet Közgyűlése által 1981. június 27-én elfogadott Ember és a Népek Jogainak Afrikai Chartájára (Banjuli Charta),

—

tekintettel az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának migrációról és fejlődésről szóló 2010. júniusi közös nyilatkozatára,

—

tekintettel az AKCS–EU Miniszterek Tanácsa által a 2012. június 14-én Port Vilában megrendezett 37. ülésszakon jóváhagyott, a migráció és a fejlődés tárgyában 2011–2012 között folytatott párbeszédről szóló jelentésre,

—

tekintettel az AKCS migrációs megfigyelőközpontra,

—

tekintettel a közös EU–Afrika stratégiára,

—

tekintettel a 2014. áprilisi, negyedik EU–Afrika csúcsértekezleten az állam- és kormányfők által elfogadott fő politikai nyilatkozatra és a 2014 és 2017 közötti időszakra szóló, a migrációval és mobilitással kapcsolatos menetrendre,

—

tekintettel a 2014. novemberi, a migrációról és fejlesztésről szóló negyedik euroafrikai miniszteri konferencián elfogadott, 2015–2017-re szóló Római Nyilatkozatra és Programra,

—

tekintettel a 2014. november 28-án elindított EU–Afrika szarva migrációs útvonal kezdeményezésre,

—

tekintettel a Tanács 2015. április 20-án elfogadott, a Száhel-övezetre vonatkozó, a 2015 és 2020 közötti időszakra szóló regionális cselekvési tervre,

—

tekintettel a 2015. november 11–12-i, a migrációról szóló EU–Afrika csúcsértekezletre és a közös nyilatkozat és cselekvési terv elfogadására,

—

tekintettel a nemzetközi migrációról és fejlődésről szóló, 2013. október 3-án megrendezett magas szintű ENSZ-párbeszédre, valamint az Unió és tagállamai, illetve az AKCS-országok által ugyanezen tárgyban kiadott közös nyilatkozatra,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2240. számú határozatára a földközi-tengeri migránscsempészet és emberkereskedelem utóbbi időben tapasztalható fokozódása és az emberéletek e tevékenységek általi veszélyeztetése elleni küzdelemről,

—

tekintettel az ENSZ migránsok emberi jogaival foglalkozó különleges előadója által készített éves jelentésekre, különösen „Az Európai Unió külső határainak igazgatása és annak hatásai a migránsok emberi jogaira” című 2013. áprilisi, valamint a migráns munkavállalók kizsákmányolásáról szóló 2014. áprilisi jelentésére;

—

tekintettel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a Földközi-tenger középső térségére vonatkozó kezdeményezésére és az Európába jelenleg és a jövőben érkező menedékkérők, menekültek és migránsok hullámának fogadására vonatkozó javaslataira,

—

tekintettel a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó, a 2016 és 2020 közötti időszakra szóló cselekvési tervről szóló 2015. október 26-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre,

—

tekintettel az 1951-es Genfi Egyezményre és annak kiegészítő jegyzőkönyvére,

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlése által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

—

tekintettel az Európai Parlamentnek a migránsok, menekültek és menedékkérők helyzetéről szóló állásfoglalásaira, különösen a 2014. december 17-i, a 2015. április 29-i és a 2015. szeptember 10-i állásfoglalásokra,

—

tekintettel a Bizottság részéről az Európai Parlamenthez, az Európai Tanácshoz és a Tanácshoz intézett, „A menekültügyi válság kezelése: azonnali műveletek és költségvetési és jogi intézkedések az európai migrációs stratégia keretében” című 2015. szeptember 29-i közleményre,

—

tekintettel a Bizottság részéről az Európai Parlamenthez, az Európai Tanácshoz és a Tanácshoz intézett, „A menekültügyi válság kezelése: Az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt intézkedések végrehajtásának helyzete” című 2015. október 14-i közleményre,

—

tekintettel a faji megkülönböztetés valamennyi formájának megszüntetéséről szóló, az ENSZ Közgyűlése által 1965. december 21-én elfogadott nemzetközi egyezményre,

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlése által 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

—

tekintettel a gyermek jogairól szóló, az ENSZ Közgyűlése által 1989. november 20-án elfogadott ENSZ-egyezményre, és annak fakultatív jegyzőkönyveire,

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlése által 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

—

tekintettel a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához az ENSZ Közgyűlése által 2008. december 10-én elfogadott fakultatív jegyzőkönyvre,

—

tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának megszüntetéséről szóló, az ENSZ Közgyűlése által 1979. december 18-án elfogadott egyezményre,

—

tekintettel az Európai Unió 2000. december 7-én kihirdetett Alapjogi Chartájára,

—

tekintettel a nemzetközi védelem területén Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedések megállapításáról szóló, 2015. szeptember 22-i 2015/1601/EU és 2015. szeptember 14-i 2015/1523/EU tanácsi határozatokra,

A.

mivel a politikai, társadalmi és gazdasági instabilitás, a gazdasági hanyatlás, a rossz kormányzás, a biztonság hiánya, az emberi jogok megsértése, a politikai elnyomás, a humanitárius válságok és a természeti katasztrófák, valamint az életkörülményekben tapasztalható növekvő különbségek a migráció fő mozgatórugói;

B.

mivel a becslések szerint mintegy 232 millió nemzetközi migráns közel háromnegyede nem OECD-ország állampolgára, és mintegy harmaduk alacsony vagy közepes jövedelmű országokból származik; mivel több mint 10 millió menekült elhúzódó válsághelyzetben él a fejlődő országokban;

C.

mivel a regionális instabilitás, az emberi jogok megsértése és az állandó konfliktusok soha nem tapasztalt humanitárius válságot okoztak, amelynek következtében 2014-ben 60 millió ember kelt útra;

D.

mivel a megfelelően kezelt migráció az uniós és AKCS-országok számára egyaránt előnyös lehet, elősegítve a jelenlegi és jövőbeli munkaerő-piaci igények kielégítését, valamint hozzájárulva az összes érintett ország fejlődéséhez; mivel számos kormány továbbra is azt az illúziót táplálja, hogy embertelen bánásmóddal, nehézkes eljárásokkal, kerítésekkel és akár az emberi jogok nyílt megsértésével feltartóztathatja a migrációs hullámot;

E.

mivel a 2016 májusában tartandó világszintű humanitárius csúcstalálkozón átfogó módon kell kezelni a humanitárius válságot;

F.

mivel az AKCS–EU Tanács 2011 májusában megállapodott abban, hogy folytatni kell a képzett emberek mobilitásáról, a legális migrációról, a visszafogadásról, a vízumokról, a migránsok csempészéséről és az emberkereskedelemről, illetve a migránsok jogairól és hazautalásairól szóló párbeszédet; mivel az AKCS-országok és az EU tagállamai kötelezettséget vállaltak arra, hogy továbbra is tiszteletben tartják a migránsok emberi jogait, függetlenül azok bevándorlással kapcsolatos jogállásától;

G.

mivel a Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint 2000 és 2015 között legalább 22 000 ember halt meg a Földközi-tengeren az Észak-Afrikából Európába való átkelés során; mivel az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adatai szerint 2 800 nő, férfi és gyermek vesztette életét vagy tűnt el 2015-ben, miközben biztonságot keresve Európába próbált eljutni; mivel az éghajlatváltozás következtében emberek milliói válnak majd migránssá, és az EU-nak és az AKCS-országoknak késznek kell lenniük a következmények kezelésére;

H.

mivel becslések szerint Afrika évente több mint 70 000 képzett szakembert veszít el a kivándorlás miatt, ami óriási humán kapacitáshiányt okoz a kontinensen;

I.

mivel a Dél–Dél migráció sokkal jelentősebb, mint az Észak–Dél migráció, mivel a teljes migráció körülbelül kétharmadát képezi; mivel az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint a világon 60 millió lakóhelyét elhagyni kényszerült személy és menekült van, és 80 %-uk a destabilizáció és háborúk által sújtott 10 országból származik; mivel az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága azt jelezte előre, hogy Afrikában 2015-ben 15 millió ember hagyja el lakóhelyét; mivel a fejlődő országokból származó menekültek 85 %-a a saját régiójában keres menedéket, és e hatalmas számok ellenére Afrikában nagymértékben tiszteletben tartják a menedékkereséshez és a menekültstátuszhoz való jogot;

J.

mivel az uniós és AKCS-országokat mélységesen aggasztja a mindenekelőtt a migránsok, menekültek és menedékkérők ellen irányuló megkülönböztetés és erőszak, amit az idegengyűlölet, a migránsokkal szembeni ellenérzések, a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények előfordulásának szemmel látható növekedése kísér; mivel sok közel-keleti és afrikai menekülttáborban romlanak a körülmények, és a menekültek biztonsága sok esetben nem garantált;

K.

mivel az embercsempészet, kényszerházasságok, szexuális kizsákmányolás és nemi alapú erőszak áldozataivá váló menekült nők és lányok különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak; mivel az EU a 2016 és 2020 közötti időszakra szóló, a nemekre vonatkozó cselekvési tervében kötelezettséget vállalt arra, hogy külkapcsolataiban teljes mértékben kiáll a nemek közötti egyenlőség és a nők szerepvállalásának erősítése mellett;

1.

mélységes szomorúságának és sajnálatának ad hangot a migránsok és az Európai Unióban menedéket kereső emberek halála miatt; sürgeti az Európai Uniót és a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a további tengeri vagy szárazföldi halálesetek megakadályozása érdekében; felszólítja az Uniót, a Frontexet és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a bajba jutott migránsoknak történő segítségnyújtás az EUROSUR-rendelet végrehajtásának keretébe tartozó fő prioritások részét képezze;

2.

kiemeli, hogy a migrációval kapcsolatos közös EU–AKCS megközelítésre van szükség; emlékeztet arra, hogy a Cotonouban 2000 júniusában aláírt AKCS–EU partnerségi megállapodás 13. cikke szerint „a migráció kérdése mélyreható párbeszéd tárgyát kell hogy képezze”;

3.

üdvözli a 2015. november 11–12-i vallettai migrációs csúcsértekezlet eredményét; úgy véli, hogy a csúcsértekezlet egy olyan hathatós EU–Afrika stratégia kidolgozásának kiindulópontja lehet, amely választ ad az Afrika és az EU közötti migrációs hullám emberi, társadalmi és politikai kihívásaira, és a kiváltó okokra összpontosít;

4.

felszólítja a konfliktusokban részt vevő valamennyi állami és nem állami szereplőt, hogy szüntessék be a civilek ellen irányuló összes támadást, tartsák be a nemzetközi humanitárius jogszabályokat, és biztosítsák, hogy a civilek védelemben részesüljenek, akadálytalanul hozzájussanak az orvosi ellátáshoz és a humanitárius segítséghez, és biztonságban és méltósággal elhagyhassák az erőszak által érintett területeket;

5.

felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy a jelenlegi válságok méretének megfelelően lépjen fel, és a meghatározott szükségletek szerint nyújtson pénzügyi támogatást az UNHCR és más szervezetek humanitárius erőfeszítéseihez;

6.

úgy véli, hogy az EU-t és Afrikát érintő migrációs válságokra egy olyan hosszú távú megközelítés fog valódi választ adni, amely a kiváltó okok – nevezetesen a szegénység, az instabilitás, az egyenlőtlenség, a szervezett bűnözés, a fegyveres konfliktusok, az emberkereskedelem, az üldöztetés, az emberi jogok megsértése, az éghajlatváltozás és a természeti katasztrófák – kezelésére irányul;

7.

felszólítja az EU-t, hogy törekedjen a származási országok további fejlesztésére és demokratizálására; sürgeti az EU-t és az AKCS-országokat, hogy járuljanak hozzá fenntartható politikai megoldások kialakításához a konfliktus sújtotta országokban, továbbá az inkluzív és demokratikus intézmények támogatása érdekében erősítsék meg a valamennyi emberi jogi vonatkozásra kiterjedő politikai párbeszédet, fokozzák a helyi közösségek ellenálló képességét, valamint szilárdítsák meg a társadalmi és demokratikus fejlődést a származási országokban és népeik között;

8.

felszólítja az EU-t és az AKCS-országokat, hogy a jelenlegi széleskörű szegénység és jövedelmi egyenlőtlenségek számottevő csökkentése érdekében hozzanak konkrét intézkedéseket a gazdasági fejlődés fellendítése és a foglalkoztatás bővítése érdekében; sajnálatosnak tartja, hogy számos uniós tagállam nem teljesítette azt a célkitűzést, hogy bruttó nemzeti jövedelmének 0,7 %-át fejlesztési támogatásra fordítja, és hogy néhány ország csökkenti a fejlesztési támogatásra szánt kiadásait;

9.

tudomásul veszi az afrikai stabilitás megteremtését, valamint az irreguláris migráció és a kényszerű lakóhelyelhagyás kiváltó okainak kezelését célzó uniós vészhelyzeti alap („Vészhelyzeti Alap”) létrehozását, valamint az e célra uniós forrásokból biztosított 1,8 milliárd euro és az európai országoktól származó 81 millió euro rendelkezésre bocsátását; hangsúlyozza, hogy az ezen alap keretében biztosított forrásokat a megfelelő támogatási programok – különösen a legkiszolgáltatottabb csoportok, így a nők és a gyermekek támogatását és segítését célzó programok – finanszírozására kell fordítani, és hogy a fejlesztési együttműködés során érvényesíteni kell a segélyhatékonysági elveket, többek között biztosítva a helyi felelősségvállalást és azt, hogy a forrásokat ne a támogatók, hanem a kedvezményezettek által meghatározott prioritásokkal összhangban osszák el; hangsúlyozza, hogy a Vészhelyzeti Alap nem használható fel a határigazgatással és visszafordítással kapcsolatos együttműködés finanszírozására; megjegyzi, hogy egyes uniós tagállamok úgy döntöttek, hogy jelentős összegekkel járulnak hozzá az alaphoz, míg mások igen korlátozott hozzájárulást nyújtottak; felkéri a Bizottságot, hogy teljes mértékben biztosítsa a Vészhelyzeti Alap politikai elszámoltathatóságát és pénzügyi átláthatóságát;

10.

emlékeztet, hogy az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 13. cikke rögzíti azt a jogot, hogy bárki elhagyhasson bármely országot, beleértve a sajátját; hangsúlyozza, hogy míg ez egy olyan szabadság és alapvető jog, amelyből mindenkinek részesülnie kellene, jelenleg csak a „globális Észak” polgárai és a „globális Dél” jobb módú polgárai tudják ezt a jogot gyakorolni;

11.

felszólít az állandó letelepítési mechanizmus megszilárdítására, és felszólítja a tagállamokat, hogy sürgősen bocsássanak rendelkezésre a jelenlegi humanitárius katasztrófa nagyságának megfelelő számú letelepítési helyet; felszólít a menedékkérők és menekültek fogadásával kapcsolatos intézkedéseket finanszírozó uniós források jelentős növelésére; hangsúlyozza, hogy a migránsok integrálását prioritásként kell kezelni, különösen az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás, az egészségügy és a szociális biztonság területén, annak érdekében, hogy valamennyi polgár azonos jogokban részesüljön;

12.

a menekültek fogadásával és jogaik védelmével kapcsolatban kiemeli a nemzetközi kötelezettségek betartásának fontosságát; üdvözli ezzel összefüggésben az Európai Bizottság eltökéltségét, ami a számos jogsértési eljárás elindításában mutatkozik meg;

13.

felszólítja a közös európai menekültügyi rendszerben részt vevő valamennyi tagállamot, hogy gondoskodjanak annak gyors és maradéktalan átültetéséről és hatékony végrehajtásáról, biztosítva ezáltal a hatályos jogszabályoknak megfelelő, közös európai minimumszabályok betartását, többek között a menedékkérők fogadásának feltételei és az alapvető jogok tiszteletben tartása tekintetében;

14.

elítéli az EU tagállamaiban elkövetett, a migránsok és menekültek életét és méltóságát érintő valamennyi emberi jogi jogsértést; emlékeztet arra, hogy a nemzetközi joggal és az uniós joggal összhangban minden ember jogait tiszteletben kell tartani; felhívja az EU tagállamait, hogy tartsák tiszteletben a visszaküldés tilalmának elvét, és haladéktalanul vessenek véget minden olyan gyakorlatnak, amely megalapozatlan és hosszan tartó fogva tartást tesz lehetővé; sürgeti a menekülttáborokban uralkodó életkörülmények javítását és a táborok kapacitásának növelését; határozottan kijelenti, hogy az emberi jogokat mindenkor tiszteletben kell tartani, és hogy különös figyelmet kell fordítani a legkiszolgáltatottabb egyénekre, például a kísérő nélküli fiatalkorúakra, az idősekre és az egyedülálló nőkre; elutasít minden olyan kísérletet, amely arra irányul, hogy a fejlesztési támogatást összekapcsolja a hazatelepítési politikák vagy a határigazgatás területén folytatott együttműködéssel;

15.

úgy véli, hogy az emberi jogok megsértése és azok a problémák, amelyekkel a migráns és menekült nők és lányok a migrációs folyamat során szembesülnek, valamint e folyamatnak a nők társadalmi szerepének erősítésére és emberi jogaira gyakorolt hatásai rendkívüli jelentőségűek; hangsúlyozza, hogy a migrációval és a menekültválsággal kapcsolatos politikákba kifejezetten be kell építeni a nemek közötti egyenlőség szempontjait, és hogy mindenfajta szolgáltatást elérhetővé kell tenni, beleértve a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokat; felszólít különösen a nemi alapú megkülönböztetés és erőszak felszámolására a migrációval összefüggésben;

16.

hangsúlyozza, hogy a gyermekek zaklatással és kizsákmányolással szembeni mindenkori védelme érdekében meg kell erősíteni a gyermekvédelem meglévő mechanizmusait, többek között olyan alapvető szolgáltatások nyújtása révén, mint orvosi ellátás, pszichológiai támogatás, színvonalas oktatás, valamint a különböző tagállamokba történő fokozatos integrálásukra irányuló konkrét intézkedéseket; felszólít arra, hogy fordítsanak különös figyelmet a szétválasztott családok és a hátramaradt családtagok szükségleteire, elősegítve a családok egyesítését;

17.

úgy véli, hogy azok a kérdések és problémák, amelyekkel a nők, a gyermekek és a kiszolgáltatott csoportok (mint az idősek, a speciális szükségletű személyek, a fogyatékossággal élők, az LMBTI emberek, a kisebbségek és mások) a migrációs folyamat során az Európai Unión belül szembesülnek, valamint azok a hatások, amelyeket e problémák e személyek és csoportok társadalmi szerepének erősítésére és emberi jogaira gyakorolnak, rendkívüli jelentőségűek; hangsúlyozza, hogy alapvető fontosságú, hogy a migrációs politikák befogadó megközelítést kövessenek, amely valamennyi kiszolgáltatott csoport sajátos jellemzőit figyelembe veszi, és felszólít arra, hogy ezt a megközelítést valamennyi migrációs politikába foglalják bele;

18.

sajnálatosnak tartja azt a tendenciát, amely az „irreguláris” migráció elleni küzdelmet helyezi előtérbe, ugyanakkor nem fordít elegendő figyelmet a mobilitás és a migráció legális formáira és a körkörös migrációból származó kölcsönös előnyök kihasználására; felszólít a legális migrációval és mobilitással kapcsolatos jobb keretrendszer – többek között a körkörös és ideiglenes migrációval kapcsolatos rendszerek – létrehozására, a jobb tájékoztatásra, védelemre és indulás előtti képzésre, valamint további biztonságos és legális migrációs csatornák és humanitárius folyosók létrehozására, oly módon, hogy több vízumot, különösen humanitárius vízumot állítanak ki a konfliktusok vagy humanitárius válságok által sújtott országokból származó migránsok számára, illetve megkönnyítik a munkavállalók családjainak egyesítését és legális migrációs csatornákat biztosítanak számukra; felszólítja az EU-t, hogy tegye lehetővé a menedékkérelmek Unión kívüli területekről történő benyújtását, ily módon támogatva az EU-ba való biztonságos és legális belépést;

19.

az embercsempészet és az emberkereskedelem elleni küzdelem javítására irányuló közös konkrét intézkedésekre szólít fel; hangsúlyozza, hogy ezen intézkedéseknek intézményi és adminisztratív kapacitásépítést, a szabályozási keret javítását és közös operatív lépéseket kell magukban foglalniuk, kiegészítve mindezt a kapcsolódó kockázatelemzésekkel és információcserével; emlékeztet arra, hogy az embercsempészet véget ér, mihelyt a migránsok megérkeznek a célállomásra, míg az emberkereskedelem az áldozatok folyamatos kizsákmányolását és ellenőrzését is magában foglalja;

20.

kiemeli, hogy az EU tagállamainak és az AKCS-országoknak is szigorú büntetőjogi szankciókat kell alkalmazniuk az emberkereskedelemmel és az embercsempészettel szemben, valamint az EU területén a kiszolgáltatott migránsokat kizsákmányoló egyénekkel és csoportokkal szemben; hangsúlyozza, hogy széleskörű információs kampányokra van szükség azon kockázatok megismertetése érdekében, amelyekkel azok az emberek szembesülnek, akik életüket embercsempészekre bízzák vagy emberkereskedelem áldozataivá válnak; határozottan elítéli az emberkereskedelmet és embercsempészetet szervező, az emberéleteket semmibe vevő bűnözői hálózatokat, és sürgős fellépésre szólít fel az ilyen hálózatok felszámolása érdekében; támogatja ezért az AKCS–EU Tanács 2015. júniusi ajánlásait;

21.

felszólít a határokon átnyúló rendőrségi együttműködés és hírszerzési információmegosztás javítására, ami segíteni fogja a szervezett bűnözői tevékenységek elleni küzdelmet;

22.

felszólítja a tagállamokat, hogy nagyobb mértékben járuljanak hozzá a meglévő letelepítési programokhoz, és fokozottabban támogassák a huzamos időre érkező menekültek és lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek befogadó közösségekbe történő integrálódását, különösen azon uniós tagállamok esetében, amelyek semmilyen hozzájárulást nem nyújtottak; felszólítja az Uniót, hogy növelje támogatását;

23.

felhívja a tagállamokat, hogy hajtsák végre a nyilvánvalóan nemzetközi védelemre szoruló 160 000 ember uniós területen belüli áthelyezésére vonatkozó tanácsi határozatot;

24.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok minden arra irányuló kísérlete, hogy „visszatoloncoljanak” migránsokat, akik nem kaptak lehetőséget menedékkérelem benyújtására, ellentétes az uniós és a nemzetközi joggal; rámutat, hogy az egyéni körülményeket figyelmen kívül hagyó kollektív kiutasítás a nemzetközi jog megsértését jelenti;

25.

emlékeztet arra, hogy a migránsok hazatelepítését biztonságos körülmények között, lehetőleg önkéntes beleegyezésükkel kell végrehajtani, és kizárólag azt követően, hogy kérelmüket megfelelő módon, az egyes migránsok alapvető és eljárási jogaival teljes összhangban, egyedileg megvizsgálták;

26.

emlékeztet arra, hogy a fegyverexport és a fejlődő országokból kiinduló jogellenes tőkeáramlások elleni küzdelmet szolgáló erőfeszítések korlátozott volta negatív hatással van a gazdasági és társadalmi fejlődésre, valamint a békére, a biztonságra és az emberi jogokra a fejlődő országokban, ezáltal hozzájárul az instabilitáshoz és a migrációs hullámhoz; hangsúlyozza ezenkívül, hogy a politikák fejlesztési célú koherenciája, különösen az EU kereskedelmi, halászati és mezőgazdasági politikájának meghatározásakor, alapvető fontosságú e hatások elkerüléséhez;

27.

felszólítja az EU-t és tagállamait, valamint az AKCS-államokat, hogy a politikák fejlesztési célú koherenciájával összhangban vizsgálják felül fegyverkereskedelmi jogszabályaikat, és erősítsék meg a szürke piac és az illegális fegyverkereskedelem elleni intézkedéseket;

28.

arra szólít fel, hogy a klímamenekültek problémáját a meglévő jogi eszközök vagy alapelvek kiterjesztésével kezeljék, ami egy koherens és kötelező erejű megoldást tenne lehetővé; felhívja ezzel kapcsolatban az EU-t, hogy bocsássa rendelkezésre a korábban megígért klímafinanszírozási forrásokat, hogy megvalósuljon – a szegénység felszámolását célzó hagyományos fejlesztési segélyen felül – a klímafinanszírozás mobilizálására vonatkozó közös cél;

29.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS–EU Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az uniós tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Afrikai Unió tagállamainak és intézményeinek, az Egyesült Nemzetek főtitkárának, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének, a Pánafrikai Parlament elnökének, a közel-keleti országok és az európai szomszédságpolitikában részt vevő országok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az Unió a Mediterrán Térségért főtitkárának.

—

2015. december 7–9-én Brüsszelben (Belgium) ülésezve,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel a felülvizsgált Cotonoui Megállapodásra,

—

tekintettel a Burundira vonatkozó, a békét és a megbékélést célzó 2000. augusztus 28-i arushai megállapodásra,

—

tekintettel Burundi alkotmányára és különösen annak 96. cikkére,

—

tekintettel a demokráciáról, a választásokról és a kormányzásról szóló afrikai chartára,

—

tekintettel az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartájára,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a burundi helyzetről szóló, 2248 (2015) sz., 2015. november 12-i határozatára,

—

tekintettel Jan Eliasson, az ENSZ főtitkárhelyettese, Nkosazana Dlamini-Zuma, az Afrikai Unió elnöke és Federica Mogherini, az Európai Bizottság alelnöke/az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője 2015. november 12-i közös nyilatkozatára;

—

tekintettel az Afrikai Unió Béke és Biztonsági Tanácsának a burundi helyzetről szóló, 2015. június 13-i, október 17-i és november 13-i határozatára,

—

tekintettel a Kelet-afrikai Közösség 2015. május 31-i és július 6-i nyilatkozatára a burundi helyzetről,

—

tekintettel az AKCS–EU közös parlamenti közgyűlés társelnökeinek 2015. június 17-i, a burundi helyzetről szóló nyilatkozatára,

—

tekintettel a burundi helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2015. október 1-jei 2015/1755/EU tanácsi rendeletre,

—

tekintettel a Burundiról szóló 2015. március 16-i, május 18-i, június 22-i és november 16-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Európai Parlamentnek a Burundiban kialakult helyzetről szóló, 2015. július 9-i állásfoglalására,

—

tekintettel a Cotonoui Megállapodás 96. cikke alapján a burundi hatóságokkal való konzultációk megkezdését kezdeményező, 2015. október 26-i uniós határozatra,

—

tekintettel az Európai Unió Tanácsának az Európai Unió és a Burundi Köztársaság közötti, a Cotonoui Megállapodás 96. cikke szerinti konzultációkról szóló, 2015. december 8-án elfogadott következtetéseire,

A.

mivel Burundi alkotmányának 96. cikke és a békét és a megbékélést célzó arushai megállapodás II. jegyzőkönyve 7. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy Burundi elnökét közvetlen és általános választójog alapján ötéves, egyszer megújítható időtartamra kell megválasztani;

B.

mivel Burundiban 2015. június 29-én parlamenti és helyi választásokat, 2015. július 21-én pedig elnökválasztást tartottak, mivel a nemzetközi közösség megfigyelői úgy ítélték meg, hogy egyik választási folyamat sem volt átlátható, inkluzív, szabad és hiteles; mivel ezért az Afrikai Unió nem küldött megfigyelőket a választásokra, az EU felfüggesztette a Burundiba indított választási megfigyelő misszióját, és a burundi ellenzék jelentős része a választások bojkottálása mellett döntött;

C.

mivel Nkurunziza elnök egy újabb elnöki időszakra történő jelölése – amely időszakot a nemzetközi közösség és a burundi ellenzék egy része egy harmadik időszaknak tekint – és a 2015. július 21-i választások az országot a polgárháború befejezése óta tapasztalt legmélyebb politikai válságba taszították;

D.

mivel a burundi kormány nem vette teljes mértékben figyelembe az Afrikai Unió és a Kelet-afrikai Közösség (EAC) által 2015. június 13-án, illetve 2015. július 6-án elfogadott határozatokat és ajánlásokat, amelyek teljes körű végrehajtása előkészítette volna a terepet a hiteles és az egész társadalom részvételével zajló választásokhoz;

E.

mivel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága és más emberi jogi szervezetek szerint az országban mind a választás előtt, mind az azt követő időszakban különösen az ellenzéki aktivisták, emberi jogi jogvédők és újságírók – többek között Pierre Claver Mbonimpa – ellen irányuló, politikai indíttatású emberi jogi jogsértésekre, emberi jogi visszaélésekre és erőszakra és erőszakos cselekményekre került sor; mivel széles körben elterjedt az a vélemény, hogy ezek többnyire, de nem kizárólag, állami intézményekhez kötődnek; mivel biztonságáért és a burundi lakosság védelméért – a jogállamiság, az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartása mellett – elsősorban a burundi kormány felel;

F.

mivel a burundi politikai helyzet romlása következtében több mint 200 000 ember vált belső menekültté vagy menekült a szomszédos országokba; mivel 2015 júliusában az EU megerősítette humanitárius támogatását és további 4,5 millió eurót mozgósított a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek javára;

G.

mivel 2015. október 26-án az Unió kérte a Cotonoui Megállapodás 96. cikke alapján folytatott konzultációk megkezdését a megállapodás lényeges elemei – nevezetesen az emberi jogokra, a demokratikus alapelvekre és a jogállamiságra vonatkozó rendelkezések – nem teljesítésének kivizsgálása céljából; mivel az említett konzultációk 2015. december 8-án megkezdődtek;

H.

mivel a Burundiban kialakult politikai patthelyzet, amelyet a burundi érdekelt felek közötti párbeszéd hiánya jellemez, valamint a biztonsági és gazdasági helyzet ebből fakadó romlása súlyos következményekkel jár a lakosságra nézve, és komolyan veszélyezteti a térség stabilitását;

I.

mivel a nemzetközi közösség az arushai megállapodás őreként fontos szerepet játszik a régióban; mivel azonban a válság kezelésére és a politikai erők közötti párbeszéd helyreállítására irányuló regionális és szubregionális erőfeszítések mindeddig nem hoztak elegendő pozitív eredményt;

J.

mivel 2015. augusztus 1-jén Addisz-Abebában találkoztak a politikai ellenzék és a civil társadalom képviselői, hogy létrehozzák az arushai megállapodás és a jogállamiság tiszteletben tartását célzó nemzeti tanácsot;

K.

mivel az elnök 2015. szeptember 23-án rendeletet írt alá a Burundin belüli párbeszédért felelős nemzeti bizottság létrehozásáról, melynek feladata, hogy hat hónapon keresztül vezesse a tárgyalásokat; mivel a civil társadalom jelentős része igen szkeptikusnak mutatkozott e bizottság potenciális eredményeit illetően;

L.

mivel az Afrikai Unió, az EU és az Egyesült Államok utazási tilalmat vezettek be, valamint elrendelték azon kormányzati és ellenzéki vezetők vagyoni eszközeinek befagyasztását, akiknek a fellépései és nyilatkozatai hozzájárulnak az erőszak tartós fennmaradásához, és akadályozzák a burundi válság politikai megoldását;

M.

mivel az Afrikai Unió Béke- és Biztonsági Tanácsa 2015. október 17-én a készenléti tervek véglegesítését kérte, melyek célja – amennyiben a helyzet úgy kívánja – egy afrikai vezetésű misszió bevetése Burundiban az erőszak megakadályozása érdekében, továbbá megállapodott a Burundiban elkövetett emberi jogi jogsértések és a civil lakossággal szembeni visszaélések alapos kivizsgálásáról;

N.

mivel 2015. november 30-án az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun három javaslatot tett a Biztonsági Tanácsnak, amelyekben az ENSZ burundi jelenlétére vonatkozó mandátum felülvizsgálatát javasolja a fejlemények alapján; mivel a javaslatok között szerepel egy békefenntartó misszió bevetése is, amennyiben a helyzet ezt indokolná;

O.

mivel az Afrikai Unió és más nemzetközi szereplők több ízben is szorgalmazták az összes érdekelt bevonásával megvalósuló, az arushai megállapodás és a burundi alkotmány tiszteletben tartásán alapuló inkluzív párbeszédet a burundi konfliktus konszenzusos megoldása érdekében; mivel az EU és az ENSZ támogatják ezt a felhívást;

P.

mivel az Afrikai Unió, az EU és az ENSZ teljes körű támogatását élvezve folytatódnak a közvetítésre irányuló erőfeszítések a burundi válság konszenzusos és békés megoldását célzó, Burundin belüli párbeszéd elősegítése érdekében;

Q.

mivel az Unió jelentős mértékben hozzájárul Burundi éves költségvetéséhez, amelynek közel fele nemzetközi segélyekből származik, és a közelmúltban 432 millió eurót irányzott elő Burundi számára a 2014–2020 közötti időre szóló Európai Fejlesztési Alapból;

R.

mivel a burundi hatóságok az 530/1597. számú rendelettel felfüggesztették tíz emberi jogi szervezet (nevezetesen: ACAT–Burundi, APRODH, AMINA, FOCODE, FORSC, FONTAINE–ISOKO, Maison Shalon, PARCEM, RCP és SPPDF) tevékenységét, és befagyasztották bankszámláikat;

1.

rendkívül aggasztónak találja a Burundiban kialakult súlyos biztonsági és politikai helyzetet, valamint a rohamos mértékben romló humanitárius helyzetet és annak az egész alrégió biztonságára és stabilitására kiható lehetséges következményeit;

2.

elítéli a közelmúltbeli erőszakos támadásokat és a szaporodó emberi jogi jogsértéseket és visszaéléseket, ideértve a gyilkosságokat, a bírósági eljárás nélküli kivégzéseket, az egyének testi épségének megsértését, a kínzást és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódot, az önkényes letartóztatásokat és a jogellenes fogva tartásokat, a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának megsértését, valamint a büntetlenség általános elterjedtségét;

3.

követeli az erőszak, az emberi jogi visszaélések és az ellenzék politikai megfélemlítésének azonnali beszüntetését, valamint a nemzetközi jogot és az emberi jogokat szigorúan betartva a politikai pártokhoz kötődő fegyveres csoportok haladéktalan leszerelését;

4.

rámutat, hogy a Burundiban tevékenykedő fegyveres csoportokon belül sok a fiatal, és kéri a nemzetközi közösséget, hogy fordítson különös figyelmet beilleszkedésükre és a békés politikai folyamatban való részvételük elősegítésére;

5.

felszólítja valamennyi burundi felet arra, hogy tartózkodjon minden olyan lépéstől, amely veszélyeztetné az ország békéjét és biztonságát; határozottan elítél minden olyan nyilvános nyilatkozatot, amelynek célja, hogy erőszakra vagy gyűlöletre uszítson a burundi társadalom különböző csoportjai ellen, mivel ezek súlyosbíthatják a jelenlegi feszültségeket, továbbá felhívja valamennyi szereplőt, hogy tartózkodjon az ilyen nyilatkozatoktól;

6.

emlékezteti a burundi hatóságokat azon kötelezettségükre, hogy garantálják a biztonságot Burundiban, és a burundi alkotmányban, az afrikai emberek és népek jogainak chartájában és más nemzetközi és regionális emberi jogi eszközökben foglaltak szerint szavatolják az emberi jogokat, a polgári és politikai jogokat és az alapvető szabadságokat;

7.

ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy az EU Burundival fennálló partnerségét a Cotonoui Megállapodás szabályozza, valamint hogy minden félnek tiszteletben kell tartania és végre kell hajtania a szóban forgó megállapodás feltételeit, különös tekintettel az emberi jogok tiszteletben tartására; emlékeztet arra, hogy a Cotonoui Megállapodás 96. cikke az emberi jogok, a demokratikus elvek és a jogállamiság megsértése esetére konzultációs eljárás megindításának lehetőségéről rendelkezik, és ezzel kapcsolatban üdvözli az EU azon döntését, hogy az e cikk szerinti konzultációk megkezdését kéri;

8.

nyomatékosan kéri az összes résztvevőt, hogy teremtsék meg a bizalom helyreállításához és a nemzeti egység előmozdításához szükséges feltételeket, továbbá kéri az inkluzív és átlátható, a kormányt, az ellenzéki pártokat és a civil társadalom képviselőit is magában foglaló nemzeti szintű párbeszéd azonnali folytatását;

9.

hangsúlyozza, hogy ennek a tartós béke, biztonság és stabilitás elérését és a demokrácia és a jogállamiság helyreállítását célzó, a burundi polgárok érdekét szolgáló párbeszédnek az arushai megállapodáson és a burundi alkotmányon kell alapulnia;

10.

üdvözli a Kelet-afrikai Közösség égisze alatt, az Afrikai Unió és az ENSZ támogatásával tett közvetítési erőfeszítéseket, melyek célja a burundi érdekelt felek közötti párbeszéd elősegítése; kéri a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy szintén támogassa e közvetítési erőfeszítéseket; határozottan kéri Burundi kormányát és a többi érdekelt felet, hogy teljes mértékben működjenek együtt a közvetítővel;

11.

mélységes aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a válság kezdete óta számos halálos áldozatról és súlyos emberi jogi jogsértésről érkeztek beszámolók; nyomatékosan felszólítja az illetékes hatóságokat, hogy alaposan és gyorsan vizsgálják ki a bűncselekmények körülményeit és indítékait, valamint biztosítsák, hogy a felelősöket bíróság elé állítsák; ismételten hangsúlyozza, hogy a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elkövetői nem maradhatnak büntetlenül; emlékeztet arra, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságnak ilyen esetekben lehetősége van a közbeavatkozásra;

12.

felhívja Burundi kormányát, hogy a lehető leghamarabb szüntesse meg a tíz emberi jogi szervezet tevékenységének felfüggesztését, és haladéktalanul oldja fel bankszámláik befagyasztását annak érdekében, hogy e szervezetek szabadon folytathassák tevékenységüket;

13.

üdvözli, hogy az AU emberi jogi megfigyelőket és szakértőket vetett be az emberi jogi helyzet figyelemmel kísérésére, és hangsúlyozza a velük való együttműködés fontosságát annak érdekében, hogy megkönnyítsék megbízatásuk teljesítését;

14.

üdvözli az EU által jóváhagyott célzott szankciókat, amelyek összhangban állnak az Afrikai Unió célzott szankciók kiszabásáról szóló döntésével, és többek között utazási tilalmat és a vagyoni eszközök befagyasztását rendelik el azon burundi szereplőkkel szemben, akiknek a fellépései és nyilatkozatai hozzájárulnak az erőszak tartós fennmaradásához, és akadályozzák a burundi válság politikai megoldását;

15.

arra ösztönzi az EU-t és tagállamait, hogy a Cotonoui Megállapodás 96. cikke alapján végrehajtott konzultációs eljárás eredményeinek ismeretében, a civil társadalom megerősítése érdekében alakítsák át támogatásaikat;

16.

mélységes aggodalmát fejezi ki a burundi menekültek szomszédos országokba történő folyamatos tömeges kivándorlása miatt; ismételten támogatásáról biztosítja a helyszínen működő valamennyi humanitárius szervezetet, valamint a szomszédos befogadó országokat; felhívja a nemzetközi közösséget és a humanitárius ügynökségeket, hogy továbbra is nyújtsanak segítséget a konfliktusok miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek és a menekülteknek; üdvözli az Unió arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy fokozza az ezen emberek azonnali szükségleteinek kielégítését célzó pénzügyi támogatást és humanitárius segítséget;

17.

felszólítja az Afrikai Uniót, az ENSZ-t és az Európai Uniót, hogy komolyan vegyék figyelembe a regionális dimenziót, és előzzék meg a térség további destabilizálódását, különösen a régió országai közötti folyamatos politikai párbeszéd fenntartása révén, határozottan kéri ezzel összefüggésben az Afrikai Uniót, hogy amennyiben tovább romlana a biztonsági és emberi jogi helyzet Burundiban, fontolja meg egy afrikai vezetésű békefenntartó misszió bevetését;

18.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást Burundi kormányának és Parlamentjének, az AKCS–EU Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, az Európai Unió Tanácsának, a Kelet-afrikai Közösségnek és tagállamai kormányainak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Afrikai Unió intézményeinek és az ENSZ főtitkárának.