ISSN 1977-0979

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

C 126

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Tájékoztatások és közlemények

59. évfolyam
2016. április 8.


Közleményszám

Tartalom

Oldal

 

IV   Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2016/C 126/01

A Bizottság közleménye a robbanásveszélyes légkörben való használatra szánt felszerelésekre és védelmi rendszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 94/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)  ( 1 )

1

2016/C 126/02

A Bizottság közleménye a robbanásveszélyes légkörben való használatra szánt felszerelésekre és védelmi rendszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról szóló 2014/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)  ( 1 )

13

2016/C 126/03

A Bizottság közleménye a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról szóló 2006/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)  ( 1 )

25

2016/C 126/04

A Bizottság közleménye az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtása keretében (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)  ( 1 )

116


 


 

(1)   EGT-vonatkozású szöveg

HU

 


IV Tájékoztatások

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

Európai Bizottság

8.4.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/1


A Bizottság közleménye a robbanásveszélyes légkörben való használatra szánt felszerelésekre és védelmi rendszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 94/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében

(Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)

(EGT-vonatkozású szöveg)

(2016/C 126/01)

ESzSz (1)

A szabvány hivatkozási száma és címe (és a referenciadokumentum)

Első közzététel HL

A helyettesített szabvány hivatkozása

A helyettesített szabvány megfelelőségére vonatkozó vélelem megszűnésének időpontja

1. megjegyzés

(1)

(2)

(3)

(4)

(5)

CEN

EN 1010-1:2004+A1:2010

Gépek biztonsága. Nyomdai és papírfeldolgozó gépek tervezésének és kialakításának biztonsági követelményei. 1. rész: Általános követelmények

2011.6.8.

EN 1010-1:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.6.8.)

CEN

EN 1010-2:2006+A1:2010

Gépek biztonsága. Nyomdai és papírfeldolgozó gépek tervezésének és kialakításának biztonsági követelményei. 2. rész: Nyomó- és lakkozógépek, beleértve az előnyomó gépeket is

2011.2.4.

EN 1010-2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.2.28.)

CEN

EN 1127-1:2011

Robbanóképes közegek. Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem. 1. rész: Alapelvek és módszertan

2011.11.18.

EN 1127-1:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.7.31.)

CEN

EN 1127-2:2014

Robbanóképes közegek. Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem. 2. rész: Bányászati alapelvek és módszertan

2014.12.12.

EN 1127-2:2002+A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.31.)

CEN

EN 1710:2005+A1:2008

Föld alatti bányák potenciálisan robbanásveszélyes környezeteiben való használatra szánt berendezések és részegységek

2008.8.20.

EN 1710:2005

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.28.)

 

EN 1710:2005+A1:2008/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 1755:2015

Ipari targoncák biztonsága. Üzemelés robbanásveszélyes környezetben. Üzemeltetés éghető gázos, gőzös, ködös és poros környezetben

Ez az első közzététel

EN 1755:2000+A2:2013

2.1. megjegyzés

2017.11.30.

CEN

EN 1834-1:2000

Dugattyús belső égésű motorok. Potenciálisan robbanásveszélyes közegben üzemelő motorok tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 1. rész: Éghető gáz- és gőzközegben üzemelő, II. csoportú motorok

2001.7.21.

 

 

CEN

EN 1834-2:2000

Dugattyús belső égésű motorok. Potenciálisan robbanásveszélyes közegben üzemelő motorok tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 2. rész: Föld alatti bányában üzemelő sújtólég és/vagy éghető por veszélyének kitett I. csoportú motorok

2001.7.21.

 

 

CEN

EN 1834-3:2000

Dugattyús belső égésű motorok. Potenciálisan robbanásveszélyes közegben üzemelő motorok tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 3. rész: Éghető porközegben üzemelő, II. csoportú motorok

2001.7.21.

 

 

CEN

EN 1839:2012

Gázok és gőzök robbanási határainak meghatározása

2012.11.22.

EN 1839:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.3.31.)

CEN

EN 1953:2013

Bevonóanyag-porlasztó és -szóró berendezések. Biztonsági követelmények

2013.11.5.

 

 

CEN

EN 12581:2005+A1:2010

Bevonatkészítő üzemek. Mártó- és galvanizálóberendezések szerves folyékony bevonóanyagokhoz. Biztonsági követelmények

2010.9.17.

EN 12581:2005

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.31.)

CEN

EN 12621:2006+A1:2010

Gépek a bevonóanyagok nyomás alatti forgatására és felvitelére. Biztonsági követelmények

2010.9.17.

EN 12621:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.31.)

CEN

EN 12757-1:2005+A1:2010

Keverőgépek bevonóanyagokhoz. Biztonsági követelmények. 1. rész: Keverőgépek járművek újrafényezésére

2010.9.17.

EN 12757-1:2005

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.31.)

CEN

EN 13012:2012

Üzemanyagtöltő állomások. Kútoszlopokon használatos automatikus töltőpisztoly szerkezeti és alkalmazási követelményei

2012.8.3.

EN 13012:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.12.31.)

CEN

EN 13160-1:2003

Szivárgásjelző rendszerek. 1. rész: Általános elvek

2003.8.14.

 

 

CEN

EN 13237:2012

Potenciális robbanásveszélyes közegek. A potenciális robbanásveszélyes közegekben való használatra tervezett berendezések és védelmi rendszerek szakkifejezései és meghatározásuk

2013.2.12.

EN 13237:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.30.)

CEN

EN 13463-1:2009

Robbanóképes közegekben használt nem villamos berendezések. 1. rész: Alapmódszer és követelmények

2010.4.16.

EN 13463-1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.31.)

CEN

EN 13463-2:2004

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetekben használatos nem villamos berendezések. 2. rész: Védelem az áramlást korlátozó „fr” tokozással

2005.11.30.

 

 

CEN

EN 13463-3:2005

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetekben használatos nem villamos berendezések. 3. rész: Védelem nyomásálló tokozással „d”

2005.11.30.

 

 

CEN

EN 13463-5:2011

Potenciálisan robbanóképes közegekben használatos nem villamos gyártmányok. 5. rész: Szerkezetbiztonsági védelem „c”

2011.11.18.

EN 13463-5:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.7.31.)

CEN

EN 13463-6:2005

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetekben használatos nem villamos berendezések. 6. rész: Védelem a gyújtóforrás vezérlésével „b”

2005.11.30.

 

 

CEN

EN 13463-8:2003

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetek nem villamos berendezései. 8. rész: Védelem folyadékba való bemerítéssel „k”

2004.8.12.

 

 

CEN

EN 13616:2004

Folyékony ásványolajtermékek helyhez kötött tartályainak túltöltésgátló berendezése

2006.3.9.

 

 

 

EN 13616:2004/AC:2006

 

 

 

CEN

EN 13617-1:2012

Üzemanyagtöltő állomások. 1. rész: Kútoszlopok, nyomott rendszerű kútoszlopok és nyomószivattyús egységek szerkezetének és működésének biztonsági követelményei

2012.8.3.

EN 13617-1:2004+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.11.30.)

CEN

EN 13617-2:2012

Üzemanyagtöltő állomások. 2. rész: Kútoszlopokon és nyomott rendszerű kútoszlopokon használt törőcsatlakozók szerkezetének és működésének biztonsági követelményei

2012.5.4.

EN 13617-2:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.9.30.)

CEN

EN 13617-3:2012

Üzemanyagtöltő állomások. 3. rész: A törőszelepek szerkezetének és működésének biztonsági követelményei

2012.5.4.

EN 13617-3:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.9.30.)

CEN

EN 13617-4:2012

Üzemanyagtöltő állomások. 4. rész: Kútoszlopokon és nyomott rendszerű kútoszlopokon használt forgócsuklók szerkezetének és működésének biztonsági követelményei

2013.11.5.

 

 

CEN

EN 13760:2003

Cseppfolyósított szénhidrogéngázt (LPG-t) töltő rendszer személy- és teherszállító gépjárművekhez. Töltőpisztoly, vizsgálati követelmények és méretek

2004.1.24.

 

 

CEN

EN 13821:2002

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetek. Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem. A por/levegő keverékek legkisebb gyújtási energiájának meghatározása

2003.5.20.

 

 

CEN

EN 13852-1:2013

Daruk. Part menti (offshore) daruk. 1. rész: Általános rendeltetésű part menti (offshore) daruk

2013.11.5.

 

 

CEN

EN 14034-1:2004+A1:2011

Porfelhők robbanási jellemzőinek meghatározása. 1. rész: A porfelhők legnagyobb robbanási nyomásának (pĄmax^) meghatározása

2011.6.8.

EN 14034-1:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.7.31.)

CEN

EN 14034-2:2006+A1:2011

Porfelhők robbanási jellemzőinek meghatározása. 2. rész: A porfelhők legnagyobb robbanásinyomás- növekedési sebességének (dp/dt)Ąmax^ meghatározása

2011.6.8.

EN 14034-2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.7.31.)

CEN

EN 14034-3:2006+A1:2011

Porfelhők robbanási jellemzőinek meghatározása. 3. rész: A porfelhők alsó robbanási határának (ARH) meghatározása

2011.6.8.

EN 14034-3:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.7.31.)

CEN

EN 14034-4:2004+A1:2011

Porfelhők robbanási jellemzőinek meghatározása. 4. rész: A porfelhők oxigén-határkoncentrációjának (OHK) meghatározása

2011.6.8.

EN 14034-4:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.7.31.)

CEN

EN 14373:2005

Robbanáselfojtó rendszerek

2006.3.9.

 

 

CEN

EN 14460:2006

Robbanásálló berendezés

2006.12.15.

 

 

CEN

EN 14491:2012

Szellőzőnyílásos porrobbanás-védelmi rendszerek

2012.11.22.

EN 14491:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.2.28.)

CEN

EN 14492-1:2006+A1:2009

Daruk. Gépi hajtású csörlők és emelők. 1. rész: Gépi hajtású csörlők

2010.4.16.

EN 14492-1:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.4.30.)

 

EN 14492-1:2006+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 14492-2:2006+A1:2009

Daruk. Gépi hajtású csörlők és emelők. 2. rész: Gépi hajtású emelők

2010.4.16.

EN 14492-2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.4.16.)

 

EN 14492-2:2006+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 14522:2005

Gázok és gőzök öngyulladási hőmérsékletének meghatározása

2005.11.30.

 

 

CEN

EN 14591-1:2004

Föld alatti bányák robbanásmegelőzése és robbanásvédelme. Védelmi rendszerek. 1. rész: A 2 bar nyomásig robbanásbiztos (sújtólégbiztos) szellőztető szerkezet

2006.3.9.

 

 

 

EN 14591-1:2004/AC:2006

 

 

 

CEN

EN 14591-2:2007

Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem föld alatti bányákban. Védelmi rendszerek. 2. rész: Passzív víz teknős porgátak

2007.12.12.

 

 

 

EN 14591-2:2007/AC:2008

 

 

 

CEN

EN 14591-4:2007

Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem föld alatti bányákban. Védelmi rendszerek. 4. rész: Vágatelőfejtők automatikus oltórendszerei

2007.12.12.

 

 

 

EN 14591-4:2007/AC:2008

 

 

 

CEN

EN 14677:2008

Gépek biztonsága. Másodlagos acélgyártás. Gépek és berendezések folyékony acél kezelésére

2008.8.20.

 

 

CEN

EN 14678-1:2013

LPG-berendezés és -tartozékok. Gépjármű-töltőállomások LPG-berendezéseinek felépítése és kialakítása. 1. rész: Kútoszlopok

2013.5.4.

EN 14678-1:2006+A1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.9.30.)

CEN

EN 14681:2006+A1:2010

Gépek biztonsága. Az acélok villamos ívkemencében való gyártásához szükséges gépek és berendezések biztonsági követelményei

2011.6.8.

EN 14681:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.6.8.)

CEN

EN 14756:2006

Az éghető gázok és gőzök oxigén-határkoncentrációjának (OHK) meghatározása

2007.12.12.

 

 

CEN

EN 14797:2006

Robbanásvédelmi szellőztetőeszközök

2007.12.12.

 

 

CEN

EN 14973:2015

Szállítószalag-hevederek föld alatti létesítményekhez. Villamos és lángállósági biztonsági követelmények

Ez az első közzététel

EN 14973:2006+A1:2008

2.1. megjegyzés

2016.5.31.

CEN

EN 14983:2007

Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem föld alatti bányákban. Berendezés és védelmi rendszerek sújtólég levezetéséhez

2007.12.12.

 

 

CEN

EN 14986:2007

Potenciálisan robbanóképes környezetekben működő ventillátorok kialakítása

2007.12.12.

 

 

CEN

EN 14994:2007

Szellőzőnyílásos gázrobbanás-védelmi rendszerek

2007.12.12.

 

 

CEN

EN 15089:2009

Robbanásleválasztó rendszerek

2010.4.16.

 

 

CEN

EN 15188:2007

A porfelhalmozódás öngyulladási viselkedésének meghatározása

2007.12.12.

 

 

CEN

EN 15198:2007

Potenciálisan robbanásveszélyes közegekben való használatra szánt, nem villamos készülékek és alkatrészek kockázatértékelésének módszertana

2007.12.12.

 

 

CEN

EN 15233:2007

Potenciálisan robbanásveszélyes közegekben használt védelmi rendszerek üzembiztonsági értékelésének módszertana

2007.12.12.

 

 

CEN

EN 15268:2008

Üzemanyagtöltő állomások. A merülőszivattyú-csoportok biztonsági követelményei

2009.1.27.

 

 

CEN

EN 15794:2009

Éghető folyadékok robbanáspontjának meghatározása

2010.4.16.

 

 

CEN

EN 15967:2011

A gázok és gőzök legnagyobb robbanási nyomásának és a nyomásnövekedés legnagyobb sebességének meghatározása

2011.11.18.

EN 13673-2:2005

EN 13673-1:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.2.29.)

CEN

EN 16009:2011

Láng nélküli robbanás nyomását leeresztő eszközök

2011.11.18.

 

 

CEN

EN 16020:2011

Robbanáselterelő szerkezetek

2011.11.18.

 

 

CEN

EN 16447:2014

Robbanás leválsztó szelepek

2014.12.12.

 

 

CEN

EN ISO 16852:2010

Lánggátló berendezések. Működési követelmények, vizsgálati módszerek és használati korlátok (ISO 16852:2008, amely tartalmazza a 2008. évi 1. és 2009. évi 2. helyesbítést)

2010.9.17.

EN 12874:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.31.)

Cenelec

EN 50050-1:2013

Elektrosztatikus, kézi szórókészülék. Biztonsági követelmények. 1. rész: Kézi szórókészülék gyúlékony folyékony bevonó anyagok számára

2014.3.14.

EN 50050:2006

2.1. megjegyzés

2016.10.14.

Cenelec

EN 50050-2:2013

Elektrosztatikus, kézi szórókészülék. Biztonsági követelmények. 2. rész: Kézi szórókészülék gyúlékony por bevonat számára.

2014.3.14.

EN 50050:2006

2.1. megjegyzés

2016.10.14.

Cenelec

EN 50050-3:2013

Elektrosztatikus, kézi szórókészülék. Biztonsági követelmények. 3. rész: Kézi szórókészülék gyúlékony állomány számára.

2014.3.14.

EN 50050:2006

2.1. megjegyzés

2016.10.14.

Cenelec

EN 50104:2010

Villamos készülékek az oxigén érzékelésére és mérésére. Működőképességi követelmények és vizsgálati módszerek

2011.2.4.

EN 50104:2002

+ A1:2004

Az időpont lejárt

(2013.6.1.)

Cenelec

EN 50176:2009

Stacionárius elektrosztatikus berendezések éghető folyadékok felviteléhez. Biztonsági követelmények

2010.4.16.

 

 

Cenelec

EN 50177:2009

Stacionárius elektrosztatikus berendezések éghető porok felviteléhez. Biztonsági követelmények

2010.4.16.

 

 

 

EN 50177:2009/A1:2012

2012.11.22.

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.7.23.)

Cenelec

EN 50223:2015

Helyhez kötött elektrosztatikus szórókészülék éghető szálasanyagokhoz. Biztonsági követelmények

2015.10.9.

EN 50223:2010

2.1. megjegyzés

2018.4.13.

Cenelec

EN 50271:2010

Villamos készülékek éghető gázok, mérgező gázok vagy oxigén érzékelésére és mérésére. Szoftvert és/vagy digitális technológiát használó készülékek követelményei és vizsgálatai

2011.2.4.

 

 

Cenelec

EN 50281-2-1:1998

Gyúlékony por jelenlétében alkalmazható villamos gyártmányok. 2-1. rész: Vizsgálati módszerek. A legkisebb gyulladási hőmérséklet meghatározási módszerei

1999.11.6.

 

 

 

EN 50281-2-1:1998/AC:1999

 

 

 

Cenelec

EN 50303:2000

Sújtólégveszélyes és/vagy szénporveszélyes környezetben alkalmazható, I-es alkalmazási csoportú, M1 kategóriájú berendezések

2001.2.16.

 

 

Cenelec

EN 50381:2004

Belső kibocsátó forrással rendelkező vagy nem rendelkező, hordozható, szellőztetett kamrák

2006.3.9.

 

 

 

EN 50381:2004/AC:2005

 

 

 

Cenelec

EN 50495:2010

Gyártmányok biztonságos működéséhez előírt védelmi eszközök a robbanási kockázatra tekintettel

2010.9.17.

 

 

Cenelec

EN 60079-0:2012

Robbanóképes közegek. 0. rész: Gyártmányok. Általános követelmények

IEC 60079-0:2011 (Módosítva) + IS1:2013

2014.3.14.

EN 60079-0:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.4.2.)

 

EN 60079-0:2012/A11:2013

2014.3.14.

3. megjegyzés

2016.10.7.

Cenelec

EN 60079-1:2014

Robbanóképes közegek. 1. rész: Gyártmányok védelme lángálló „d” tokozással

IEC 60079-1:2014

2015.10.9.

EN 60079-1:2007

2.1. megjegyzés

2017.8.1.

Cenelec

EN 60079-2:2014

Robbanóképes közegek. 2. rész: Gyártmányok védelme túlnyomásos tokozással „p”

IEC 60079-2:2014

2015.10.9.

EN 61241-4:2006

EN 60079-2:2007

2.1. megjegyzés

2017.8.25.

 

EN 60079-2:2014/AC:2015

 

 

 

Cenelec

EN 60079-5:2015

Robbanóképes közegek. 5. rész: Készülékek védelme „q” kvarchomoktöltéssel

IEC 60079-5:2015

2015.10.9.

EN 60079-5:2007

2.1. megjegyzés

2018.3.24.

Cenelec

EN 60079-6:2015

Robbanóképes közegek. 6. rész: Készülékek folyadék alatti védelemmel „o”

IEC 60079-6:2015

Ez az első közzététel

EN 60079-6:2007

2.1. megjegyzés

2018.3.27.

Cenelec

EN 60079-7:2015

Robbanóképes közegek. 7. rész: Gyártmányok védelme fokozott biztonsággal, „e”

IEC 60079-7:2015

Ez az első közzététel

EN 60079-7:2007

2.1. megjegyzés

2018.7.31.

Cenelec

EN 60079-11:2012

Robbanóképes közegek. 11. rész: Gyártmányok gyújtószikramentes védelemmel, „i”

IEC 600

IEC 60079-11:2011

2012.5.4.

EN 60079-27:2008

EN 60079-11:2007

EN 61241-11:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.8.4.)

Cenelec

EN 60079-15:2010

Robbanóképes közegek. 15. rész: Gyártmányok védelme „n” típusú védelemmel

IEC 60079-15:2010

2011.6.8.

EN 60079-15:2005

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60079-18:2015

Robbanóképes közegek. 18. rész: Készülékek védelme kiöntéssel, „m”

IEC 60079-18:2014

2015.10.9.

EN 60079-18:2009

2.1. megjegyzés

2018.1.16.

Cenelec

EN 60079-20-1:2010

Robbanóképes közegek. 20-1. rész: Anyagjellemzők gáz és gőz csoportosításához. Vizsgálati módszerek és adatok

IEC 60079

IEC 60079-20-1:2010

2010.9.17.

 

 

Cenelec

EN 60079-25:2010

Robbanóképes közegek. 25. rész: Gújtószikramentes villamos rendszerek

IEC 60079-25:2010

2011.6.8.

EN 60079-25:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

 

EN 60079-25:2010/AC:2013

 

 

 

Cenelec

EN 60079-26:2015

Robbanóképes közegek. 26. rész: Ga készülékvédelmi szintű (EPL-) készülékek

IEC 60079-26:2014

2015.10.9.

EN 60079-26:2007

2.1. megjegyzés

2017.12.2.

Cenelec

EN 60079-27:2008

Robbanóképes közegek. 27. rész: Gyújtószikramentes terepi busz (FISCO) biztonsági elvei

IEC 60079-27:2008

2010.4.16.

EN 60079-27:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.4.1.)

Cenelec

EN 60079-28:2015

Robbanóképes közegek. 28. rész: Optikai sugarat használó készülékek és átviteli rendszerek védelme

IEC 60079-28:2015

Ez az első közzététel

EN 60079-28:2007

2.1. megjegyzés

2018.7.1.

Cenelec

EN 60079-29-1:2007

Robbanóképes közegek. 29-1. rész: Gázérzékelők. Éghető gázok érzékelőinek működési követelményei

IEC 60079-29-1:2007 (Módosítva)

2008.8.20.

EN 61779-4:2000

EN 61779-5:2000

EN 61779-3:2000

EN 61779-2:2000

EN 61779-1:2000

+ A11:2004

Az időpont lejárt

(2010.11.1.)

Cenelec

EN 60079-29-4:2010

Robbanóképes közegek. 29-4. rész: Gázérzékelők. Éghető gázok nyílt optikai mérőutas érzékelőinek működési követelményei

IEC 60079-29-4:2009 (Módosítva)

2011.6.8.

EN 50241-2:1999

EN 50241-1:1999

+ A1:2004

Az időpont lejárt

(2013.4.1.)

Cenelec

EN 60079-30-1:2007

Robbanóképes közegek. 30-1. rész: Villamos ellenállásos kísérőfűtés. Általános és vizsgálati követelmények

IEC 60079-30-1:2007

2008.8.20.

 

 

Cenelec

EN 60079-31:2014

Robbanóképes közegek. 31. rész: Készülékek porgyújtás elleni védelme tokozással, „t”

IEC 60079-31:2013

2014.12.12.

EN 60079-31:2009

2.1. megjegyzés

2017.1.1.

Cenelec

EN 60079-35-1:2011

Robbanóképes közegek. 35-1. rész: Sújtólégveszélyes bányákban használatos fejlámpák. 1. rész: Általános követelmények. A robbanási kockázattal kapcsolatos kialakítás és vizsgálat

IEC 60079-35-1:2011

2011.11.18.

EN 62013-1:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.6.30.)

 

EN 60079-35-1:2011/AC:2011

 

 

 

Cenelec

EN ISO/IEC 80079-34:2011

Robbanóképes közegek. 34. rész: Minőségügyi rendszerek alkalmazása készülékgyártáshoz (ISO/IEC 80079-34:2011)

2011.11.18.

EN 13980:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.5.25.)

1. megjegyzés:

A megfelelőségre vonatkozó vélelem megszűnésének időpontja általában megegyezik az európai szabványügyi szervezet által meghatározott visszavonás időpontjával, azonban felhívjuk e szabványok használóinak a figyelmét arra, hogy bizonyos kivételes esetekben ez másképpen lehet.

2.1. megjegyzés:

Az új (vagy módosított) szabvány ugyanazzal az alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

2.2. megjegyzés:

Az új szabvány szélesebb alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

2.3. megjegyzés:

Az új szabvány szűkebb alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a (részben) helyettesített szabvány esetében a szabvány alkalmazási körébe eső termékekre vagy szolgáltatásokra megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem. Azon termékek és szolgáltatások esetében azonban, amelyek továbbra is (a részben) helyettesített szabvány alkalmazási területéhez tartoznak, de nem tartoznak az új szabvány alkalmazási területéhez, a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőség vélelme nem változik.

3. megjegyzés:

Módosítások esetén a hivatkozott szabvány EN CCCCC:YYYY, a korábbi módosításai, amennyiben van olyan, és az újak pedig idézett módosítások. A helyettesített szabvány ennek értelmében az EN CCCCC:YYYY-ból valamint annak korábbi módosításaiból áll, de ebbe nem tartoznak az idézett módosítások. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

MEGJEGYZÉS:

A szabványok hozzáférhetőségével kapcsolatos bármilyen információ az európai szabványügyi szervezeteknél vagy a nemzeti szabványügyi testületeknél kérhető, ez utóbbiak listája az 1025/2012/EU (2) rendelet 27. cikkének megfelelően kihirdetésre kerül az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

A harmonizált szabványokat az európai szabványügyi szervezetek angol nyelven fogadják el (a CEN és a CENELEC a francia és a német nyelvet is használja). Ezután a harmonizált szabványok címét a nemzeti szabványügyi testületek fordítják le az Európai Unió összes többi hivatalos nyelvére. Az Európai Bizottság nem vállal felelősséget a Hivatalos Lapban közzétételre szánt címek helyes fordításáért.

A helyesbítésekre való hivatkozások („… / AC: YYYY”) csak a tájékoztatás céljából kerülnek közzétételre. A helyesbítés eltávolítja a nyomtatási, nyelvi vagy hasonló hibákat a szabvány szövegéből, és egy európai szabványügyi szervezet által elfogadott szabvány egy vagy több nyelvi változatára is vonatkozhat (angol, francia és/vagy német).

A hivatkozások közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában nem vonja maga után azt, hogy a szabványok az Európai Unió összes hivatalos nyelvén elérhetők.

Ez a lista az Európai Unió Hivatalos Lapjában korábbiakban közzétett minden listát helyettesít. Az Európai Bizottság biztosítja ennek a listának a frissítését.

Az összehangolt szabványokról és más európai szabványokról további információk az interneten:

http://ec.europa.eu/growth/single-market/european-standards/harmonised-standards/index_en.htm


(1)  ESzSz:

CEN: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5500811; fax + 32 2 5500819 (http://www.cen.eu)

CENELEC: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5196871; fax + 32 2 5196919 (http://www.cenelec.eu)

ETSI: 650, route des Lucioles, F-06921 Sophia Antipolis, Tel. +33 492 944200; fax +33 493 654716, (http://www.etsi.eu)

(2)  HL L 316., 2012.11.14., 12. o.


8.4.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/13


A Bizottság közleménye a robbanásveszélyes légkörben való használatra szánt felszerelésekre és védelmi rendszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok harmonizációjáról szóló 2014/34/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében (átdolgozás)

(Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)

(EGT-vonatkozású szöveg)

(2016/C 126/02)

ESzSz (1)

A szabvány hivatkozási száma és címe (és a referenciadokumentum)

Első közzététel HL

A helyettesített szabvány hivatkozása

A helyettesített szabvány megfelelőségére vonatkozó vélelem megszűnésének időpontja

1. megjegyzés

(1)

(2)

(3)

(4)

(5)

CEN

EN 1010-1:2004+A1:2010

Gépek biztonsága. Nyomdai és papírfeldolgozó gépek tervezésének és kialakításának biztonsági követelményei. 1. rész: Általános követelmények

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 1010-2:2006+A1:2010

Gépek biztonsága. Nyomdai és papírfeldolgozó gépek tervezésének és kialakításának biztonsági követelményei. 2. rész: Nyomó- és lakkozógépek, beleértve az előnyomó gépeket is

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 1127-1:2011

Robbanóképes közegek. Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem. 1. rész: Alapelvek és módszertan

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 1127-2:2014

Robbanóképes közegek. Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem. 2. rész: Bányászati alapelvek és módszertan

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 1710:2005+A1:2008

Föld alatti bányák potenciálisan robbanásveszélyes környezeteiben való használatra szánt berendezések és részegységek

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 1710:2005+A1:2008/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 1755:2015

Ipari targoncák biztonsága. Üzemelés robbanásveszélyes környezetben. Üzemeltetés éghető gázos, gőzös, ködös és poros környezetben

Ez az első közzététel

EN 1755:2000+A2:2013

2.1. megjegyzés

2017.11.30.

CEN

EN 1834-1:2000

Dugattyús belső égésű motorok. Potenciálisan robbanásveszélyes közegben üzemelő motorok tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 1. rész: Éghető gáz- és gőzközegben üzemelő, II. csoportú motorok

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 1834-2:2000

Dugattyús belső égésű motorok. Potenciálisan robbanásveszélyes közegben üzemelő motorok tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 2. rész: Föld alatti bányában üzemelő sújtólég és /vagy éghető por veszélyének kitett I. csoportú motorok

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 1834-3:2000

Dugattyús belső égésű motorok. Potenciálisan robbanásveszélyes közegben üzemelő motorok tervezésének és gyártásának biztonsági követelményei. 3. rész: Éghető porközegben üzemelő, II. csoportú motorok

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 1839:2012

Gázok és gőzök robbanási határainak meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 1953:2013

Bevonóanyag-porlasztó és -szóró berendezések. Biztonsági követelmények

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 12581:2005+A1:2010

Bevonatkészítő üzemek. Mártó- és galvanizálóberendezések szerves folyékony bevonóanyagokhoz. Biztonsági követelmények

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 12621:2006+A1:2010

Gépek a bevonóanyagok nyomás alatti forgatására és felvitelére. Biztonsági követelmények

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 12757-1:2005+A1:2010

Keverőgépek bevonóanyagokhoz. Biztonsági követelmények. 1. rész: Keverőgépek járművek újrafényezésére

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13012:2012

Üzemanyagtöltő állomások. Kútoszlopokon használatos automatikus töltőpisztoly szerkezeti és alkalmazási követelményei

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13160-1:2003

Szivárgásjelző rendszerek. 1. rész: Általános elvek

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13237:2012

Potenciális robbanásveszélyes közegek. A potenciális robbanásveszélyes közegekben való használatra tervezett berendezések és védelmi rendszerek szakkifejezései és meghatározásuk

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13463-1:2009

Robbanóképes közegekben használt nem villamos berendezések. 1. rész: Alapmódszer és követelmények

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13463-2:2004

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetekben használatos nem villamos berendezések. 2. rész: Védelem az áramlást korlátozó „fr” tokozással

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13463-3:2005

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetekben használatos nem villamos berendezések. 3. rész: Védelem nyomásálló tokozással „d”

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13463-5:2011

Potenciálisan robbanóképes közegekben használatos nem villamos gyártmányok. 5. rész: Szerkezetbiztonsági védelem c

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13463-6:2005

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetekben használatos nem villamos berendezések. 6. rész: Védelem a gyújtóforrás vezérlésével „b”

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13463-8:2003

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetek nem villamos berendezései. 8. rész: Védelem folyadékba való bemerítéssel „k”

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13616:2004

Folyékony ásványolajtermékek helyhez kötött tartályainak túltöltésgátló berendezése

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 13616:2004/AC:2006

 

 

 

CEN

EN 13617-1:2012

Üzemanyagtöltő állomások. 1. rész: Kútoszlopok, nyomott rendszerű kútoszlopok és nyomószivattyús egységek szerkezetének és működésének biztonsági követelményei

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13617-2:2012

Üzemanyagtöltő állomások. 2. rész: Kútoszlopokon és nyomott rendszerű kútoszlopokon használt törőcsatlakozók szerkezetének és működésének biztonsági követelményei

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13617-3:2012

Üzemanyagtöltő állomások. 3. rész: A törőszelepek szerkezetének és működésének biztonsági követelményei

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13617-4:2012

Üzemanyagtöltő állomások. 4. rész: Kútoszlopokon és nyomott rendszerű kútoszlopokon használt forgócsuklók szerkezetének és működésének biztonsági követelményei

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13760:2003

Cseppfolyósított szénhidrogéngázt (LPG-t) töltő rendszer személy- és teherszállító gépjárművekhez. Töltőpisztoly, vizsgálati követelmények és méretek

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13821:2002

Potenciálisan robbanásveszélyes környezetek. Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem. A por/levegő keverékek legkisebb gyújtási energiájának meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 13852-1:2013

Daruk. Part menti (offshore) daruk. 1. rész: Általános rendeltetésű part menti (offshore) daruk

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14034-1:2004+A1:2011

Porfelhők robbanási jellemzőinek meghatározása. 1. rész: A porfelhők legnagyobb robbanási nyomásának (pĄmax^) meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14034-2:2006+A1:2011

Porfelhők robbanási jellemzőinek meghatározása. 2. rész: A porfelhők legnagyobb robbanásinyomás- növekedési sebességének (dp/dt) Ąmax^ meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14034-3:2006+A1:2011

Porfelhők robbanási jellemzőinek meghatározása. 3. rész: A porfelhők alsó robbanási határának (ARH) meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14034-4:2004+A1:2011

Porfelhők robbanási jellemzőinek meghatározása. 4. rész: A porfelhők oxigén-határkoncentrációjának (OHK) meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14373:2005

Robbanáselfojtó rendszerek

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14460:2006

Robbanásálló berendezés

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14491:2012

Szellőzőnyílásos porrobbanás-védelmi rendszerek

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14492-1:2006+A1:2009

Daruk. Gépi hajtású csörlők és emelők. 1. rész: Gépi hajtású csörlők

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 14492-1:2006+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 14492-2:2006+A1:2009

Daruk. Gépi hajtású csörlők és emelők. 2. rész: Gépi hajtású emelők

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 14492-2:2006+A1:2009/AC:2010

 

 

 

CEN

EN 14522:2005

Gázok és gőzök öngyulladási hőmérsékletének meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14591-1:2004

Föld alatti bányák robbanásmegelőzése és robbanásvédelme. Védelmi rendszerek. 1. rész: A 2 bar nyomásig robbanásbiztos (sújtólégbiztos) szellőztető szerkezet

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 14591-1:2004/AC:2006

 

 

 

CEN

EN 14591-2:2007

Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem föld alatti bányákban. Védelmi rendszerek. 2. rész: Passzív víz teknős porgátak

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 14591-2:2007/AC:2008

 

 

 

CEN

EN 14591-4:2007

Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem föld alatti bányákban. Védelmi rendszerek. 4. rész: Vágatelőfejtők automatikus oltórendszerei

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 14591-4:2007/AC:2008

 

 

 

CEN

EN 14677:2008

Gépek biztonsága. Másodlagos acélgyártás. Gépek és berendezések folyékony acél kezelésére

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14678-1:2013

LPG-berendezés és -tartozékok. Gépjármű-töltőállomások LPG-berendezéseinek felépítése és kialakítása. 1. rész: Kútoszlopok

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14681:2006+A1:2010

Gépek biztonsága. Az acélok villamos ívkemencében való gyártásához szükséges gépek és berendezések biztonsági követelményei

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14756:2006

Az éghető gázok és gőzök oxigén-határkoncentrációjának (OHK) meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14797:2006

Robbanásvédelmi szellőztetőeszközök

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14973:2015

Szállítószalag-hevederek föld alatti létesítményekhez. Villamos és lángállósági biztonsági követelmények

Ez az első közzététel

EN 14973:2006+A1:2008

2.1. megjegyzés

2016.5.31.

CEN

EN 14983:2007

Robbanásmegelőzés és robbanásvédelem föld alatti bányákban. Berendezés és védelmi rendszerek sújtólég levezetéséhez

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14986:2007

Potenciálisan robbanóképes környezetekben működő ventillátorok kialakítása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 14994:2007

Szellőzőnyílásos gázrobbanás-védelmi rendszerek

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 15089:2009

Robbanásleválasztó rendszerek

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 15188:2007

A porfelhalmozódás öngyulladási viselkedésének meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 15198:2007

Potenciálisan robbanásveszélyes közegekben való használatra szánt, nem villamos készülékek és alkatrészek kockázatértékelésének módszertana

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 15233:2007

Potenciálisan robbanásveszélyes közegekben használt védelmi rendszerek üzembiztonsági értékelésének módszertana

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 15268:2008

Üzemanyagtöltő állomások. A merülőszivattyú-csoportok biztonsági követelményei

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 15794:2009

Éghető folyadékok robbanáspontjának meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 15967:2011

A gázok és gőzök legnagyobb robbanási nyomásának és a nyomásnövekedés legnagyobb sebességének meghatározása

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 16009:2011

Láng nélküli robbanás nyomását leeresztő eszközök

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 16020:2011

Robbanáselterelő szerkezetek

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN 16447:2014

Robbanás leválsztó szelepek

Ez az első közzététel

 

 

CEN

EN ISO 16852:2010

Lánggátló berendezések. Működési követelmények, vizsgálati módszerek és használati korlátok (ISO 16852:2008, amely tartalmazza a 2008. évi 1. és 2009. évi 2. helyesbítést)

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 50050-1:2013

Elektrosztatikus, kézi szórókészülék. Biztonsági követelmények. 1. rész: Kézi szórókészülék gyúlékony folyékony bevonó anyagok számára

Ez az első közzététel

EN 50050:2006

2.1. megjegyzés

2016.10.14.

Cenelec

EN 50050-2:2013

Elektrosztatikus, kézi szórókészülék. Biztonsági követelmények. 2. rész: Kézi szórókészülék gyúlékony por bevonat számára.

Ez az első közzététel

EN 50050:2006

2.1. megjegyzés

2016.10.14.

Cenelec

EN 50050-3:2013

Elektrosztatikus, kézi szórókészülék. Biztonsági követelmények. 3. rész: Kézi szórókészülék gyúlékony állomány számára.

Ez az első közzététel

EN 50050:2006

2.1. megjegyzés

2016.10.14.

Cenelec

EN 50104:2010

Villamos készülékek az oxigén érzékelésére és mérésére. Működőképességi követelmények és vizsgálati módszerek

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 50176:2009

Stacionárius elektrosztatikus berendezések éghető folyadékok felviteléhez. Biztonsági követelmények

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 50177:2009

Stacionárius elektrosztatikus berendezések éghető porok felviteléhez. Biztonsági követelmények

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 50177:2009/A1:2012

Ez az első közzététel

3. megjegyzés

 

Cenelec

EN 50223:2015

Helyhez kötött elektrosztatikus szórókészülék éghető szálasanyagokhoz. Biztonsági követelmények

Ez az első közzététel

EN 50223:2010

2.1. megjegyzés

2018.4.13.

Cenelec

EN 50271:2010

Villamos készülékek éghető gázok, mérgező gázok vagy oxigén érzékelésére és mérésére. Szoftvert és/vagy digitális technológiát használó készülékek követelményei és vizsgálatai

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 50281-2-1:1998

Gyúlékony por jelenlétében alkalmazható villamos gyártmányok. 2-1. rész: Vizsgálati módszerek. A legkisebb gyulladási hőmérséklet meghatározási módszerei

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 50281-2-1:1998/AC:1999

 

 

 

Cenelec

EN 50303:2000

Sújtólégveszélyes és/vagy szénporveszélyes környezetben alkalmazható, I-es alkalmazási csoportú, M1 kategóriájú berendezések

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 50381:2004

Belső kibocsátó forrással rendelkező vagy nem rendelkező, hordozható, szellőztetett kamrák

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 50381:2004/AC:2005

 

 

 

Cenelec

EN 50495:2010

Gyártmányok biztonságos működéséhez előírt védelmi eszközök a robbanási kockázatra tekintettel

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 60079-0:2012

Robbanóképes közegek. 0. rész: Gyártmányok. Általános követelmények

IEC 60079-0:2011 (Módosítva) + IS1:2013

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 60079-0:2012/A11:2013

Ez az első közzététel

3. megjegyzés

2016.10.7.

Cenelec

EN 60079-1:2014

Robbanóképes közegek. 1. rész: Gyártmányok védelme lángálló „d” tokozással

IEC 60079-1:2014

Ez az első közzététel

EN 60079-1:2007

2.1. megjegyzés

2017.8.1.

Cenelec

EN 60079-2:2014

Robbanóképes közegek. 2. rész: Gyártmányok védelme túlnyomásos tokozással „p”

IEC 60079-2:2014

Ez az első közzététel

EN 61241-4:2006

EN 60079-2:2007

2.1. megjegyzés

2017.8.25.

 

EN 60079-2:2014/AC:2015

 

 

 

Cenelec

EN 60079-5:2015

Robbanóképes közegek. 5. rész: Készülékek védelme „q” kvarchomoktöltéssel

IEC 60079-5:2015

Ez az első közzététel

EN 60079-5:2007

2.1. megjegyzés

2018.3.24.

Cenelec

EN 60079-6:2015

Robbanóképes közegek. 6. rész: Készülékek folyadék alatti védelemmel „o”

IEC 60079-6:2015

Ez az első közzététel

EN 60079-6:2007

2.1. megjegyzés

2018.3.27.

Cenelec

EN 60079-7:2015

Robbanóképes közegek. 7. rész: Gyártmányok védelme fokozott biztonsággal, „e”

IEC 60079-7:2015

Ez az első közzététel

EN 60079-7:2007

2.1. megjegyzés

2018.7.31.

Cenelec

EN 60079-11:2012

Robbanóképes közegek. 11. rész: Gyártmányok gyújtószikramentes védelemmel, „i”

IEC 60079-11:2011

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 60079-15:2010

Robbanóképes közegek. 15. rész: Gyártmányok védelme „n” típusú védelemmel

IEC 60079-15:2010

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 60079-18:2015

Robbanóképes közegek. 18. rész: Készülékek védelme kiöntéssel, „m”

IEC 60079-18:2014

Ez az első közzététel

EN 60079-18:2009

2.1. megjegyzés

2018.1.16.

Cenelec

EN 60079-20-1:2010

Robbanóképes közegek. 20-1. rész: Anyagjellemzők gáz és gőz csoportosításához. Vizsgálati módszerek és adatok

IEC 60079-20-1:2010

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 60079-25:2010

Robbanóképes közegek. 25. rész: Gújtószikramentes villamos rendszerek

IEC 60079-25:2010

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 60079-25:2010/AC:2013

 

 

 

Cenelec

EN 60079-26:2015

Robbanóképes közegek. 26. rész: Ga készülékvédelmi szintű (EPL-) készülékek

IEC 60079-26:2014

Ez az első közzététel

EN 60079-26:2007

2.1. megjegyzés

2017.12.2.

Cenelec

EN 60079-27:2008

Robbanóképes közegek. 27. rész: Gyújtószikramentes terepi busz (FISCO) biztonsági elvei

IEC 60079-27:2008

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 60079-28:2015

Robbanóképes közegek. 28. rész: Optikai sugarat használó készülékek és átviteli rendszerek védelme

IEC 60079-28:2015

Ez az első közzététel

EN 60079-28:2007

2.1. megjegyzés

2018.7.1.

Cenelec

EN 60079-29-1:2007

Robbanóképes közegek. 29-1. rész: Gázérzékelők. Éghető gázok érzékelőinek működési követelményei

IEC 60079-29-1:2007 (Módosítva)

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 60079-29-4:2010

Robbanóképes közegek. 29-4. rész: Gázérzékelők. Éghető gázok nyílt optikai mérőutas érzékelőinek működési követelményei

IEC 60079-29-4:2009 (Módosítva)

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 60079-30-1:2007

Robbanóképes közegek. 30-1. rész: Villamos ellenállásos kísérőfűtés. Általános és vizsgálati követelmények

IEC 60079-30-1:2007

Ez az első közzététel

 

 

Cenelec

EN 60079-31:2014

Robbanóképes közegek. 31. rész: Készülékek porgyújtás elleni védelme tokozással, „t”

IEC 60079-31:2013

Ez az első közzététel

EN 60079-31:2009

2.1. megjegyzés

2017.1.1.

Cenelec

EN 60079-35-1:2011

Robbanóképes közegek. 35-1. rész: Sújtólégveszélyes bányákban használatos fejlámpák. 1. rész: Általános követelmények. A robbanási kockázattal kapcsolatos kialakítás és vizsgálat

IEC 60079-35-1:2011

Ez az első közzététel

 

 

 

EN 60079-35-1:2011/AC:2011

 

 

 

Cenelec

EN ISO/IEC 80079-34:2011

Robbanóképes közegek. 34. rész: Minőségügyi rendszerek alkalmazása készülékgyártáshoz (ISO/IEC 80079-34:2011)

Ez az első közzététel

 

 

1. megjegyzés:

A megfelelőségre vonatkozó vélelem megszűnésének időpontja általában megegyezik az európai szabványügyi szervezet által meghatározott visszavonás időpontjával, azonban felhívjuk e szabványok használóinak a figyelmét arra, hogy bizonyos kivételes esetekben ez másképpen lehet.

2.1. megjegyzés:

Az új (vagy módosított) szabvány ugyanazzal az alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

2.2. megjegyzés:

Az új szabvány szélesebb alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

2.3. megjegyzés:

Az új szabvány szűkebb alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a (részben) helyettesített szabvány esetében a szabvány alkalmazási körébe eső termékekre vagy szolgáltatásokra megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem. Azon termékek és szolgáltatások esetében azonban, amelyek továbbra is (a részben) helyettesített szabvány alkalmazási területéhez tartoznak, de nem tartoznak az új szabvány alkalmazási területéhez, a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőség vélelme nem változik.

3. megjegyzés:

Módosítások esetén a hivatkozott szabvány EN CCCCC:YYYY, a korábbi módosításai, amennyiben van olyan, és az újak pedig idézett módosítások. A helyettesített szabvány ennek értelmében az EN CCCCC:YYYY-ból valamint annak korábbi módosításaiból áll, de ebbe nem tartoznak az idézett módosítások. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

MEGJEGYZÉS:

A szabványok hozzáférhetőségével kapcsolatos bármilyen információ az európai szabványügyi szervezeteknél vagy a nemzeti szabványügyi testületeknél kérhető, ez utóbbiak listája az 1025/2012/EU (2) rendelet 27. cikkének megfelelően kihirdetésre kerül az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

A harmonizált szabványokat az európai szabványügyi szervezetek angol nyelven fogadják el (a CEN és a CENELEC a francia és a német nyelvet is használja). Ezután a harmonizált szabványok címét a nemzeti szabványügyi testületek fordítják le az Európai Unió összes többi hivatalos nyelvére. Az Európai Bizottság nem vállal felelősséget a Hivatalos Lapban közzétételre szánt címek helyes fordításáért.

A helyesbítésekre való hivatkozások („… / AC: YYYY”) csak a tájékoztatás céljából kerülnek közzétételre. A helyesbítés eltávolítja a nyomtatási, nyelvi vagy hasonló hibákat a szabvány szövegéből, és egy európai szabványügyi szervezet által elfogadott szabvány egy vagy több nyelvi változatára is vonatkozhat (angol, francia és/vagy német).

A hivatkozások közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában nem vonja maga után azt, hogy a szabványok az Európai Unió összes hivatalos nyelvén elérhetők.

Ez a lista az Európai Unió Hivatalos Lapjában korábbiakban közzétett minden listát helyettesít. Az Európai Bizottság biztosítja ennek a listának a frissítését.

Az összehangolt szabványokról és más európai szabványokról további információk az interneten:

http://ec.europa.eu/growth/single-market/european-standards/harmonised-standards/index_en.htm


(1)  ESzSz:

CEN: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5500811; fax + 32 2 5500819 (http://www.cen.eu)

CENELEC: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5196871; fax + 32 2 5196919 (http://www.cenelec.eu)

ETSI: 650, route des Lucioles, F-06921 Sophia Antipolis, Tel. +33 492 944200; fax +33 493 654716, (http://www.etsi.eu)

(2)  HL L 316., 2012.11.14., 12. o.


8.4.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/25


A Bizottság közleménye a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról szóló 2006/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében

(Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)

(EGT-vonatkozású szöveg)

(2016/C 126/03)

ESzSz (1)

A szabvány hivatkozási száma és címe

(és a referenciadokumentum)

A helyettesített szabvány hivatkozása

A helyettesített szabvány megfelelőségére vonatkozó vélelem megszűnésének időpontja

1. megjegyzés

(1)

(2)

(3)

(4)

CEN

EN ISO 11252:2013

Lézerek és lézerberendezések. Lézerkészülékek. A dokumentáció minimumkövetelményei (ISO 11252:2013)

 

 

CEN

EN 13637:2015

Zárak és épületvasalatok. Menekülőutak villamos szabályozású kijárati rendszerei. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

 

Cenelec

HD 308 S2:2001

A kábelek, vezetékek és hajlékony zsínórvezetékek ereinek azonosítása

HD 308 S1:1976

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.4.1.)

Cenelec

HD 368 S1:1978

Közvetlen működésű, villamos regisztrálóműszerek és tartozékaik

IEC 60258:1968 + A1:1976

 

 

Cenelec

HD 549 S1:1989

Konferenciaberendezések. Villamos és hangtechnikai követelmények

IEC 60914:1988

 

 

Cenelec

HD 597 S1:1992

Csatolókondenzátorok és kapacitív osztók (IEC 358:1990)

IEC 60358:1990

 

 

 

HD 597 S1:1992/AC:1992

 

 

Cenelec

HD 603 S1:1994

0,6 /1 kV névleges feszültségű elosztóhálózati kábelek

 

 

 

HD 603 S1:1994/A3:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.11.1.)

 

HD 603 S1:1994/A1:1997

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1998.9.1.)

 

HD 603 S1:1994/A2:2003

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

Cenelec

HD 604 S1:1994

Különlegesen tűzálló, 0,6 /1 kV-os és 1,9 /3,3  kV-os erősáramú kábelek erőművi alkalmazásra

 

 

 

HD 604 S1:1994/A3:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.6.1.)

 

HD 604 S1:1994/A1:1997

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1997.12.1.)

 

HD 604 S1:1994/A2:2002

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.7.1.)

Cenelec

HD 626 S1:1996

Uo/U (Um): 0,6 /1 (1,2 ) kV névleges feszültségű, elosztóhálózati szigetelt szabadvezetékek

 

 

 

HD 626 S1:1996/A1:1997

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1997.12.1.)

 

HD 626 S1:1996/A2:2002

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2003.8.1.)

Cenelec

HD 627 S1:1996

Többerű és több érpáros kábelek föld feletti elhelyezésre és földbe fektetésre

 

 

 

HD 627 S1:1996/A1:2000

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2001.8.1.)

 

HD 627 S1:1996/A2:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.6.1.)

Cenelec

HD 639 S1:2002

Villamos szerelési anyagok. Hordozható áram-védőkészülékek, beépített túláramvédelem nélkül, háztartási és hasonló használatra (PRCD-k)

IEC 61540:1997 (Módosítva) + A1:1998 (Módosítva)

 

 

 

HD 639 S1:2002/A1:2003

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.6.1.)

 

HD 639 S1:2002/A2:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.9.1.)

 

HD 639 S1:2002/AC:2003

 

 

Cenelec

EN 41003:2008

Távközlési hálózatokhoz és/vagy kábelelosztó rendszerekhez csatlakozó berendezések egyedi biztonsági követelményei

EN 41003:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.7.1.)

Cenelec

EN 50065-4-2:2001

Kisfeszültségű villamos hálózatok használata 3 kHz-148,5 kHz-es és 1,6 MHz-30 MHz-es jelek továbbítására. 4-2. rész: Kisfeszültségű leválasztószűrők. Biztonsági követelmények

 

 

 

EN 50065-4-2:2001/A1:2003

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.12.1.)

 

EN 50065-4-2:2001/A2:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.3.1.)

Cenelec

EN 50065-4-7:2005

Kisfeszültségű villamos hálózatok használata 3 kHz – 148,5 kHz-es és 1,6 MHz – 30 MHz-es jelek továbbítására. 4-7. rész: Hordozható kisfeszültségű leválasztó szűrők. Biztonsági követelmények

 

 

 

EN 50065-4-7:2005/AC:2006

 

 

Cenelec

EN 50085-1:2005

Vezetékcsatorna- és alagútcsatorna-rendszerek villamos szerelésekhez. 1. rész: Általános követelmények

EN 50085-1:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1999.7.1.)

 

EN 50085-1:2005/A1:2013

3. megjegyzés

2016.5.20.

Cenelec

EN 50085-2-1:2006

Vezetékcsatorna- és alagútcsatorna-rendszerek villamos szerelésekhez. 2-1. rész: Vezetékcsatorna- és alagútcsatorna-rendszerek falra és mennyezetre való szereléshez

 

 

 

EN 50085-2-1:2006/A1:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.10.)

Cenelec

EN 50085-2-2:2008

Vezetékcsatorna- és alagútcsatorna-rendszerek villamos szerelésekhez. 2-2. rész: Vezetékcsatorna- és alagútcsatorna-rendszerek egyedi követelményei padló alatt, padlóban és padlón való szerelésekhez

 

 

Cenelec

EN 50085-2-3:2010

Vezetékcsatorna- és alagútcsatorna-rendszerek villamos szerelésekhez. 2-3. rész: Perforáltvezetékcsatorna-rendszerek követelményei kapcsolószekrényekben való szerelésekhez

EN 50085-2-3:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.3.1.)

Cenelec

EN 50085-2-4:2009

Vezetékcsatorna- és alagútcsatorna-rendszerek villamos szerelésekhez. 2-4. rész: Fogyasztói csatlakoztatásra szolgáló oszlopok és féloszlopok követelményei

 

 

Cenelec

EN 50106:2008

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek biztonsága. Az EN 60335-1 hatálya alá tartozó készülékek darabvizsgálatának szabályai

EN 50106:1997

+ A1:1998

+ A2:2001

Az időpont lejárt

(2011.6.1.)

Cenelec

EN 50117-1:2002

Koaxiális kábelek. 1. rész: Termékfőcsoport-előírás

 

 

 

EN 50117-1:2002/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.7.1.)

 

EN 50117-1:2002/A2:2013

3. megjegyzés

2016.6.17.

Cenelec

EN 50117-2-1:2005

Koaxiális kábelek. 2-1. rész: Kábeles elosztóhálózatokban használt kábelek termékcsoport-előírása. Az 5 MHz – 1 000 MHz között működő rendszerek belső téri csatlakozókábelei

 

 

 

EN 50117-2-1:2005/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

 

EN 50117-2-1:2005/A2:2013

3. megjegyzés

2016.7.1.

Cenelec

EN 50117-2-2:2004

Koaxiális kábelek. 2-2. rész: Kábeles elosztóhálózatokban használt kábelek termékcsoport-előírása. Az 5 MHz – 1 000 MHz között működő rendszerek szabadtéri leágazó kábelei

 

 

 

EN 50117-2-2:2004/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

 

EN 50117-2-2:2004/A2:2013

3. megjegyzés

2016.7.1.

Cenelec

EN 50117-2-3:2004

Koaxiális kábelek. 2-3. rész: Kábeles elosztóhálózatokban használt kábelek termékcsoport-előírása. Az 5 MHz – 1 000 MHz között működő rendszerek elosztó- és trönkkábelei

 

 

 

EN 50117-2-3:2004/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

 

EN 50117-2-3:2004/A2:2013

3. megjegyzés

2016.7.1.

Cenelec

EN 50117-2-4:2004

Koaxiális kábelek. 2-4. rész: Kábeles elosztóhálózatokban használt kábelek termékcsoport-előírása. Az 5 MHz – 3 000 MHz között működő rendszerek belső téri leágazó kábelei

 

 

 

EN 50117-2-4:2004/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

 

EN 50117-2-4:2004/A2:2013

3. megjegyzés

2016.7.1.

Cenelec

EN 50117-2-5:2004

Koaxiális kábelek. 2-5. rész: Kábeles elosztóhálózatokban használt kábelek termékcsoport-előírása. Az 5 MHz – 3 000 MHz között működő rendszerek szabadtéri leágazó kábelei

 

 

 

EN 50117-2-5:2004/AC:2012

 

 

 

EN 50117-2-5:2004/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

 

EN 50117-2-5:2004/A2:2013

3. megjegyzés

2016.7.1.

Cenelec

EN 50117-3-1:2002

Koaxiális kábelek. 3-1. rész: Távközlésben alkalmazott kábelek termékcsoport-előírása. Digitális távközlési rendszerekben alkalmazott miniatürizált kábelek

 

 

Cenelec

EN 50117-4-1:2008

Koaxiális kábelek. 4-1. rész: Az EN 50173 szerinti BCT (Broadcast and Communication Technology)kábelezés kábeleinek termékcsoport-előírása. Az 5 MHz – 3 000 MHz között működő rendszerek belső téri leágazó kábelei

 

 

 

EN 50117-4-1:2008/A1:2013

3. megjegyzés

2016.6.17.

Cenelec

EN 50117-4-2:2015

Koaxiális kábelek. 4-2. rész: A 6 GHz-ig használható kábeles elosztóhálózatok CATV kábeleinek termékcsoport-előírása

 

 

Cenelec

EN 50156-1:2004

Kemencék villamos berendezése és kiegészítő berendezések. 1. rész: Alkalmazástervezési és létesítési követelmények

 

 

Cenelec

EN 50156-1:2015

Kemencék villamos berendezése és kiegészítő berendezések. 1. rész: Alkalmazástervezési és létesítési követelmények

EN 50156-1:2004

2.1. megjegyzés

2018.1.26.

Cenelec

EN 50178:1997

Erősáramú létesítményekben használható elektronikus berendezések

 

 

Cenelec

EN 50250:2002

Átalakítóadapteres csatlakozók ipari felhasználásra

EN 50250:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.7.1.)

 

EN 50250:2002/A1:2015

3. megjegyzés

2018.1.19.

 

EN 50250:2002/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 50274:2002

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezések. Áramütés elleni védelem. Védettség veszélyes aktív részek véletlen, közvetlen érintése ellen

 

 

 

EN 50274:2002/AC:2009

 

 

Cenelec

EN 50288-1:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 1. rész: Termékfőcsoport-előírás

 

 

Cenelec

EN 50288-1:2013

Többerú, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 1. rész: Termékfőcsoport-előírás

EN 50288-1:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-2-1:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 2-1. rész: 100 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-2-1:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 2-1. rész: 100 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

EN 50288-2-1:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-2-2:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 2-2. rész: 100 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-2-2:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 2-2. rész: 100 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

EN 50288-2-2:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-3-1:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 3-1. rész: 100 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-3-1:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 3-1. rész: 100 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

EN 50288-3-1:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-3-2:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 3-2. rész: 100 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-3-2:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 3-2. rész: 100 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

EN 50288-3-2:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-4-1:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 4-1. rész: 600 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-4-1:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 4-1. rész: 600 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

EN 50288-4-1:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-4-2:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 4-2. rész: 600 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-4-2:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 4-2. rész: 600 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

EN 50288-4-2:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-5-1:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 5-1. rész: 250 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-5-1:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 5-1. rész: 250 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

EN 50288-5-1:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-5-2:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 5-2. rész: 250 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-5-2:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 5-2. rész: 250 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

EN 50288-5-2:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-6-1:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 6-1. rész: 250 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-6-1:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 6-1. rész: 250 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

EN 50288-6-1:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-6-2:2003

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 6-2. rész: 250 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-6-2:2013

Többerű, fémburkolatú, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 6-2. rész: 250 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Munkaterületi és összekötő kábelek

EN 50288-6-2:2003

2.1. megjegyzés

2016.3.18.

Cenelec

EN 50288-7:2005

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 7. rész: Műszer- és vezérlőkábelek termékcsoport-előírása

 

 

Cenelec

EN 50288-8:2012

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 8. rész: 2 MHz-ig használható, 1. tipusú kábelek előírása

 

 

Cenelec

EN 50288-9-1:2012

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 9-1. rész: 1 000 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-9-2:2015

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 9-2. rész: 1 MHz-től 1 000 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása.

 

 

Cenelec

EN 50288-10-1:2012

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 10-1. rész: 500 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-10-2:2015

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 10-2. rész: 1 MHz-től 500 MHz-ig használható árnyékolt kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-11-1:2012

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 11-1. rész: 500 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50288-11-2:2015

Többerű, fémvezetőjű, analóg és digitális távközlésre és vezérlésre használt kábelek. 11-2. rész: 1 MHz-től 500 MHz-ig használható árnyékolatlan kábelek termékcsoport-előírása. Épületen belüli vízszintes és gerinckábelek

 

 

Cenelec

EN 50289-1-3:2001

Távközlőkábelek. A vizsgálati módszerek előírásai. 1-3. rész: Villamos vizsgálati módszerek. Feszültségpróba

 

 

Cenelec

EN 50289-1-4:2001

Távközlőkábelek. A vizsgálati módszerek előírásai. 1-4. rész: Villamos vizsgálati módszerek. Szigetelési ellenállás

 

 

Cenelec

EN 50290-2-1:2005

Távközlőkábelek. 2-1. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció

 

 

Cenelec

EN 50290-2-20:2001

Távközlőkábelek 2-20. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. Általános előírások

 

 

Cenelec

EN 50290-2-21:2001

Távközlőkábelek. 2-21. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. PVC szigetelés-anyagkeverékek

 

 

 

EN 50290-2-21:2001/A1:2007/AC:2016

 

 

 

EN 50290-2-21:2001/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

 

EN 50290-2-21:2001/AC:2003

 

 

Cenelec

EN 50290-2-22:2001

Távközlőkábelek. 2-22. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. PVC burkolat-anyagkeverékek

 

 

 

EN 50290-2-22:2001/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 50290-2-23:2001

Távközlőkábelek. 2-23. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. PE-szigetelés

 

 

Cenelec

EN 50290-2-23:2013

Távközlőkábelek. 2-23. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. PE-szigetelés

EN 50290-2-23:2001

2.1. megjegyzés

2016.9.16.

Cenelec

EN 50290-2-24:2002

Távközlőkábelek. 2-24. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. PE-burkolat

 

 

 

EN 50290-2-24:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.11.1.)

Cenelec

EN 50290-2-25:2002

Távközlőkábelek. 2-25. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. Polipropilén szigetelés-anyagkeverékek

 

 

Cenelec

EN 50290-2-25:2013

Távközlőkábelek. 2-25. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. Polypropilén szigetelőanyag-keverékek

EN 50290-2-25:2002

2.1. megjegyzés

2016.9.16.

Cenelec

EN 50290-2-26:2002

Távközlőkábelek. 2-26. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. Halogénmentes, lángálló szigetelés-anyagkeverékek

 

 

 

EN 50290-2-26:2002/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 50290-2-27:2002

Távközlőkábelek. 2-27. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. Halogénmentes, lángálló, hőre lágyuló burkolat-anyagkeverékek

 

 

 

EN 50290-2-27:2002/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

 

EN 50290-2-27:2002/A1:2007/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 50290-2-28:2002

Távközlőkábelek. 2-28. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. Töltött kábelek kitöltőanyag-keverékei

 

 

Cenelec

EN 50290-2-29:2002

Távközlőkábelek. 2-29. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. Térhálósított PE szigetelés-anyagkeverékek

 

 

Cenelec

EN 50290-2-30:2002

Távközlőkábelek. 2-30. rész: Közös tervezési szabályok és konstrukció. Poli(tetrafluor-etilén-hexafluor-propilén) (FEP) szigetelés és burkolat

 

 

Cenelec

EN 50290-4-1:2001

Távközlőkábelek. 4-1. rész: A kábelek használatának általános szempontjai. Környezeti feltételek és biztonsági szempontok

 

 

Cenelec

EN 50290-4-1:2014

Távközlési kábelek. 4-1. rész: A kábelek alkalmazásának általános szempontjai. Környezetállósági és biztonsági szempontok

EN 50290-4-1:2001

2.1. megjegyzés

2016.9.16.

Cenelec

EN 50290-4-2:2014

Távközlőkábelek. A kábelek alkalmazásának általános szempontjai. Alkalmazási útmutató

 

 

Cenelec

EN 50364:2010

A 0 Hz – 300 GHz frekvenciatartományban működő berendezésekből származó elektromágneses terek által okozott, emberre ható expozíció korlátozása az elektronikus termékfelügyelő (EAS), a rádiófrekvenciás azonosító (RFID) és hasonló alkalmazások esetén

EN 50364:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.11.1.)

Cenelec

EN 50369:2005

Folyadékzáró burkolórendszerek kábellétesítményekhez

 

 

Cenelec

EN 50406-1:2004

Nagy sebességű távközlőhálózatokban használt előfizetői sok érpáros kábelek. 1. rész: Légkábelek

 

 

Cenelec

EN 50406-2:2004

Nagy sebességű távközlőhálózatokban használt előfizetői sok érpáros kábelek. 2. rész: Behúzó- és földkábelek

 

 

Cenelec

EN 50407-1:2004

Nagy sebességű, digitális hozzáférésű távközlőhálózatokban használt sok érpáros kábelek. 1. rész: Külső téri kábelek

 

 

Cenelec

EN 50407-3:2014

Nagy sebességű, digitális hozzáférésű távközlőhálózatokban használt sokérpáros kábelek. 2. rész: Soklakásos házak (MDU-k) kábelaknáiban használt belső téri sokérpáros/érnégyes kábelek univerzális szolgáltatásokhoz, xDSL-hez, IP-alapú alkalmazásokhoz 100 Mbit/sig

 

 

Cenelec

EN 50428:2005

Kapcsolók háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelésekhez. Kiegészítő szabvány. Kapcsolók és szerelvényeik lakások és épületek elektronikus rendszereiben (HBES)

 

 

 

EN 50428:2005/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.10.1.)

 

EN 50428:2005/A2:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.1.)

Cenelec

EN 50441-1:2012

Kébelek lakóházak beltéri távközlési berendezéseihez. 1. rész: Árnyékolatlan kábelek. 1. osztály

EN 50441-1:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.23.)

Cenelec

EN 50441-2:2012

Kábelek lakóházak beltéri távközlési berendezéseihez. 2. rész: Árnyékolt kábelek. 1. osztály

EN 50441-2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.23.)

Cenelec

EN 50441-3:2006

Kábelek lakóházak beltéri távközlési berendezéseihez. 3. rész: Árnyékolt kábelek. 3. osztály

 

 

Cenelec

EN 50441-4:2012

Kábelek lakóházak beltéri távközlési berendezéseihez. 4. rész: Kábelek 1 200 MHz-ig. 3. osztály

 

 

Cenelec

EN 50445:2008

Termékcsaládszabvány az ellenállás-hegesztéshez, az ívhegesztéshez és hasonló eljárásokhoz való berendezéseknél az elektromágneses terek (0 Hz – 300 GHz) emberi expozíciójára vonatkozó megfelelőségének igazolására

 

 

Cenelec

EN 50491-3:2009

Házi és épületelektronikai rendszerek (HBES) és épületautomatizálási és -szabályozási rendszerek általános követelményei. 3. rész: Villamos biztonsági követelmények

EN 50090-2-2:1996

+ A1:2002

+ A2:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.3.1.)

Cenelec

EN 50491-4-1:2012

Lakások és épületek elektronikus rendszerei (HBES), valamint épületautomatikai és -szabályozási rendszerek (BACS) általános követelményei. 4-1. rész: Az épületek elektronikus rendszereibe (HBES-be), valamint az épületautomatikai és -szabályozási rendszerekbe (BACS-be) szánt termékek általános működési és biztonsági követelményei

 

 

Cenelec

EN 50491-6-1:2014

Lakások és épületek elektronikus rendszerei (HBES), valamint épületautomatikai és -szabályozási rendszerek (BACS) általános követelményei. 6-1. rész: HBES beépítések. Beépítés és tervezés

 

 

Cenelec

EN 50520:2009

Kábelfedlapok és kábeljelző szalagok földbe fektetett védőcsövek és földkábelek védelmére és figyelmeztető helyzetjelzésére

 

 

Cenelec

EN 50525-1:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 1. rész: Általános követelmények

HD 21.1 S4:2002

HD 22.1 S4:2002

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-11:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-11. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Hőre lágyuló PVC szigetelésű, hajlékony vezetékek

HD 21.5 S3:1994

+ A1:1999

+ A2:2001

HD 21.12 S1:1994

+ A1:2001

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-12:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-12. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Hőre lágyuló PVC szigetelésű, rugózó vezetékek

HD 21.10 S2:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-21:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. Általános alkalmazású vezetékek. 2-21. rész: Térhálósított elasztomer szigetelésű hajlékony vezetékek

HD 22.11 S2:2007

HD 22.12 S2:2007

HD 22.4 S4:2004

HD 22.10 S2:2007

HD 22.16 S2:2007

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

 

EN 50525-2-21:2011/AC:2013

 

 

Cenelec

EN 50525-2-22:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-22. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Térhálósított elasztomer szigetelésű, nagy hajlékonyságú, beszövött vezetékek

HD 22.14 S3:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-31:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-31. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Egyerű, köpeny nélküli, hőre lágyuló PVC szigetelésű vezetékek

HD 21.7 S2:1996

+ A1:1999

HD 21.3 S3:1995

+ A1:1999

+ A2:2008

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-41:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-41. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Egyerű, térhálósított szilikon gumi szigetelésű vezetékek

HD 22.3 S4:2004

+ A1:2006

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-42:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-42. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Egyerű, köpeny nélküli, térhálósított EVA szigetelésű vezetékek

HD 22.7 S2:1995

+ A1:1999

+ A2:2004

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-51:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-51. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Olajálló, hőre lágyuló PVC szigetelésű vezérlővezetékek

HD 21.13 S1:1995

+ A1:2001

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-71:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-71. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Lapos leonivezetékek (zsinórvezetékek) hőre lágyuló PVC szigeteléssel

HD 21.5 S3:1994

+ A1:1999

+ A2:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-72:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-72. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Lapos osztható vezetékek (zsinórvezetékek) hőre lágyuló PVC szigeteléssel

HD 21.11 S1:1995

+ A1:2001

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-81:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-81. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Térhálósított elasztomer burkolatú vezetékek ívhegesztéshez

HD 22.6 S2:1995

+ A1:1999

+ A2:2004

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-82:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-82. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Térhálósított elasztomer szigetelésű vezetékek fényfüzérekhez

HD 22.8 S2:1994

+ A1:1999

+ A2:2004

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-2-83:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 2-83. rész: Általános alkalmazású vezetékek. Többerű, térhálósított szilikongumi szigetelésű vezetékek

HD 22.15 S2:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-3-11:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 3-11. rész: Tűzálló vezetékek. Hajlékony, halogénmentes, hőre lágyuló szigetelésű és kevés füstöt kibocsátó vezetékek

HD 21.14 S1:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-3-21:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 3-21. rész: Tűzálló vezetékek. Hajlékony, halogénmentes térhálósított szigetelésű és kevés füstöt kibocsátó vezetékek

HD 22.13 S2:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

 

EN 50525-3-21:2011/AC:2013

 

 

Cenelec

EN 50525-3-31:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 3-31. rész: Tűzálló vezetékek. Egyerű, köpeny nélküli, halogénmentes hőre lágyuló szigetelésű és kevés füstöt kibocsátó vezetékek

HD 21.15 S1:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50525-3-41:2011

Villamos vezetékek. Kisfeszültségű erősáramú vezetékek legfeljebb 450/750 V (Uo/U) névleges feszültségig. 3-41. rész: Tűzálló vezetékek. Egyerű, halogénmentes térhálósított szigetelésű és kevés füstöt kibocsátó vezetékek

HD 22.9 S3:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.17.)

Cenelec

EN 50539-11:2013

Kisfeszültségű túlfeszültség-védelmi eszközök. Túlfeszültség-védelmi eszközök különleges alkalmazásokhoz, beleértve az egyenfeszültséget. 11. rész: Fotovillamos alkalmazásokhoz használatos túlfeszültség-védelmi eszközök követelményei és vizsgálatai

 

 

 

EN 50539-11:2013/A1:2014

3. megjegyzés

2017.7.25.

Cenelec

EN 50550:2011

Hálózati frekvenciás túlfeszültség-védelmi eszközök háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra

 

 

 

EN 50550:2011/AC:2012

 

 

 

EN 50550:2011/A1:2014

3. megjegyzés

2017.7.28.

Cenelec

EN 50556:2011

Közúti forgalomjelző rendszerek

 

 

Cenelec

EN 50557:2011

Háztartási és hasonló jellegű használatú RCBO-/RCCB-megszakítók visszakapcsoló készülékeinek (ARD-k) követelményei

 

 

Cenelec

EN 50615:2015

Főzőfelületek (főzőlapok) tűzmegelőzési és –elfojtási készülékeinek vizsgálatai

 

 

Cenelec

EN 50618:2014

Fotovillamos rendszerek villamos kábelei

 

 

Cenelec

EN 60051-1:1998

Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. 1. rész: Fogalommeghatározások és minden részre vonatkozó általános követelmények

IEC 60051-1:1997

EN 60051-1:1989

+ A1:1995

+ A2:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1999.9.1.)

Cenelec

EN 60051-2:1989

Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. Ampermérők és voltmérők

IEC 60051-2:1984

 

 

Cenelec

EN 60051-3:1989

Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. 3. rész: Wattmérők és varmérők különleges követelményei

IEC 60051-3:1984

 

 

 

EN 60051-3:1989/A1:1995

IEC 60051-3:1984/A1:1994

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1995.10.1.)

Cenelec

EN 60051-4:1989

Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. Frekvenciamérők

IEC 60051-4:1984

 

 

Cenelec

EN 60051-5:1989

Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. Fázismérők, teljesítménytényező-mérők és szinkronoszkópok

IEC 60051-5:1985

 

 

Cenelec

EN 60051-6:1989

Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. Ohmmérők (impedanciamérők) és vezetőképesség-mérők

IEC 60051-6:1984

 

 

Cenelec

EN 60051-7:1989

Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. Többcélú műszerek

IEC 60051-7:1984

 

 

Cenelec

EN 60051-8:1989

Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. Tartozékok

IEC 60051-8:1984

 

 

Cenelec

EN 60051-9:1989

Közvetlen működésű, analóg értékmutatású, mutatós villamos mérőműszerek és tartozékaik. 9. rész: Ajánlott vizsgálati módszerek

IEC 60051-9:1988

 

 

 

EN 60051-9:1989/A1:1995

IEC 60051-9:1988/A1:1994

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1996.2.15.)

 

EN 60051-9:1989/A2:1995

IEC 60051-9:1988/A2:1995

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1996.2.15.)

Cenelec

EN 60065:2002

Audio-, video- és hasonló elektronikus készülékek. Biztonsági követelmények

IEC 60065:2001 (Módosítva)

EN 60065:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

 

EN 60065:2002/A1:2006

IEC 60065:2001/A1:2005 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.12.1.)

 

EN 60065:2002/A11:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.7.1.)

 

EN 60065:2002/A12:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.1.24.)

 

EN 60065:2002/A2:2010

IEC 60065:2001/A2:2010 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

 

EN 60065:2002/AC:2006

 

 

 

EN 60065:2002/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60065:2014

Audio-, video- és hasonló elektronikus készülékek. Biztonsági követelmények

IEC 60065:2014 (Módosítva)

EN 60065:2002

+ A11:2008

+ A12:2011

+ A1:2006

+ A2:2010

2.1. megjegyzés

2017.11.17.

 

EN 60065:2014/AC:2016

 

 

Cenelec

EN 60110-1:1998

Indukciós fűtőberendezések nagyteljesítményű kondenzátorai. 1. rész: Általános előírások

IEC 60110-1:1998

HD 207 S1:1977

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2001.5.1.)

Cenelec

EN 60127-1:2006

Miniatűr biztosítók. 1. rész: Miniatűr biztosítók fogalommeghatározásai és miniatűr biztosítóbetétek általános követelményei.

IEC 60127-1:2006

EN 60127-1:1991

+ A1:1999

+ A2:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.7.1.)

 

EN 60127-1:2006/A1:2011

IEC 60127-1:2006/A1:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.5.25.)

 

EN 60127-1:2006/A2:2015

IEC 60127-1:2006/A2:2015

3. megjegyzés

2018.3.25.

Cenelec

EN 60127-2:2003

Miniatűr biztosítók. 2. rész: Csöves biztosítóbetétek

IEC 60127-2:2003

EN 60127-2:1991

+ A1:1995

+ A2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60127-2:2003/A1:2003

IEC 60127-2:2003/A1:2003

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.10.1.)

 

EN 60127-2:2003/A2:2010

IEC 60127-2:2003/A2:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.7.1.)

Cenelec

EN 60127-2:2014

Miniatűr biztosítók. 2. rész: Csöves biztosítóbetétek

IEC 60127-2:2014

EN 60127-2:2003

+ A1:2003

+ A2:2010

2.1. megjegyzés

2017.10.24.

Cenelec

EN 60127-3:1996

Miniatűr biztosítók. 3. rész: Szubminiatűr biztosítóbetétek

IEC 60127-3:1988 + A1:1991

EN 60127-3:1991

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1996.12.1.)

 

EN 60127-3:1996/A2:2003

IEC 60127-3:1988/A2:2002

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

 

EN 60127-3:1996/AC:1996

 

 

Cenelec

EN 60127-4:2005

Miniatűr biztosítók. 4. rész: Univerzális, modulrendszerű biztosítóbetétek (UMF). Átmenőfuratos és felületre szerelésű típusok

IEC 60127-4:2005

EN 60127-4:1996

+ A1:2002

+ A2:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.3.1.)

 

EN 60127-4:2005/A1:2009

IEC 60127-4:2005/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.2.1.)

 

EN 60127-4:2005/A2:2013

IEC 60127-4:2005/A2:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2016.1.11.)

Cenelec

EN 60127-6:1994

Miniatűr biztosítók. 6. rész: Biztosítófoglalatok miniatűr biztosítóbetétekhez

IEC 60127-6:1994

 

 

 

EN 60127-6:1994/A1:1996

IEC 60127-6:1994/A1:1996

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1996.12.1.)

 

EN 60127-6:1994/A2:2003

IEC 60127-6:1994/A2:2002

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

Cenelec

EN 60127-6:2014

Miniatűr biztosítók. 6. rész: Biztosítófoglalatok miniatűr biztosítóbetétekhez

IEC 60127-6:2014

EN 60127-6:1994

+ A1:1996

+ A2:2003

2.1. megjegyzés

2017.10.8.

Cenelec

EN 60127-7:2013

Miniatűr biztosítók. 7. rész: Különleges rendeltetésű miniatűr biztosítóbetétek

IEC 60127-7:2013

 

 

Cenelec

EN 60127-7:2016

Miniatűr biztosítók. 7. rész: Különleges rendeltetésű miniatűr biztosítóbetétek

IEC 60127-7:2015

EN 60127-7:2013

2.1. megjegyzés

2018.10.27.

Cenelec

EN 60143-2:2013

Soros kondenzátorok villamos energiarendszerekhez. 2. rész: Soros kondenzátortelepek védőkészülékei

IEC 60143-2:2012

EN 60143-2:1994

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2016.1.15.)

Cenelec

EN 60155:1995

Fénycsőgyújtók

IEC 60155:1993

 

 

 

EN 60155:1995/A1:1995

IEC 60155:1993/A1:1995

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1996.9.1.)

 

EN 60155:1995/A2:2007

IEC 60155:1993/A2:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.1.)

Cenelec

EN 60204-1:2006

Gépi berendezések biztonsága. Gépek villamos szerkezetei. 1. rész: Általános előírások

IEC 60204-1:2005 (Módosítva)

EN 60204-1:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.6.1.)

 

EN 60204-1:2006/A1:2009

IEC 60204-1:2005/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.2.1.)

 

EN 60204-1:2006/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 60204-32:2008

Gépi berendezések biztonsága. Gépek villamos szerkezetei. 32. rész: Emelőgépek követelményei

IEC 60204-32:2008

EN 60204-32:1998

2.1. megjegyzés

 

Cenelec

EN 60215:1989

Rádió-adóberendezések biztonsági előírásai

IEC 60215:1987

 

 

 

EN 60215:1989/A1:1992

IEC 60215:1987/A1:1990

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1993.6.1.)

 

EN 60215:1989/A2:1994

IEC 60215:1987/A2:1993

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1995.7.15.)

Cenelec

EN 60238:2004

Edison-menetes lámpafoglalatok

IEC 60238:2004

EN 60238:1998

+ A1:1999

+ A2:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.10.1.)

 

EN 60238:2004/A1:2008

IEC 60238:2004/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.8.1.)

 

EN 60238:2004/A2:2011

IEC 60238:2004/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.3.30.)

 

EN 60238:2004/AC:2005

 

 

Cenelec

EN 60252-1:2011

Váltakozó áramú motorok kondenzátorai. 1. rész: Általános előírások. Működési jellemzők, vizsgálat és névleges értékek. Biztonsági követelmények. Létesítési és használati útmutató

IEC 60252-1:2010

EN 60252-1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.2.)

 

EN 60252-1:2011/A1:2013

IEC 60252-1:2010/A1:2013

3. megjegyzés

2016.10.3.

Cenelec

EN 60252-2:2011

Kondenzátorok váltakozó áramú motorokhoz. 2. rész: Motorindító kondenzátorok

IEC 60252-2:2010

EN 60252-2:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.19.)

 

EN 60252-2:2011/A1:2013

IEC 60252-2:2010/A1:2013

3. megjegyzés

2016.10.3.

Cenelec

EN 60255-5:2001

Erősáramú relék. 5. rész: Szigeteléskoordináció mérőrelékhez és védelmi készülékekhez. Követelmények és vizsgálatok

IEC 60255-5:2000

 

 

Cenelec

EN 60255-27:2005

Mérőrelék és védelmi készülékek. 27. rész: Termékbiztonsági követelmények

IEC 60255-27:2005

 

 

Cenelec

EN 60255-27:2014

Mérőrelék és védelmi készülékek. 27. rész: Termékbiztonsági követelmények

IEC 60255-27:2013

EN 60255-5:2001

EN 60255-27:2005

2.1. megjegyzés

2016.11.19.

Cenelec

EN 60269-1:2007

Kisfeszültségű biztosítók. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60269-1:2006

EN 60269-2:1995

+ A1:1998

+ A2:2002

EN 60269-1:1998

+ A1:2005

EN 60269-3:1995

+ A1:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

 

EN 60269-1:2007/A1:2009

IEC 60269-1:2006/A1:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.7.1.)

 

EN 60269-1:2007/A2:2014

IEC 60269-1:2006/A2:2014

3. megjegyzés

2017.8.4.

Cenelec

HD 60269-2:2010

Kisfeszültségű biztosítók. 2. rész: Kiegészítő követelmények feljogosított személyek által használt biztosítókra (főleg ipari alkalmazású biztosítókra). Példák szabványosított biztosítórendszerekre, A–J

IEC 60269-2:2010 (Módosítva)

HD 60269-2:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.9.1.)

Cenelec

HD 60269-2:2013

Kisfeszültségű biztosítók. 2. rész: Kiegészítő követelmények feljogosított személyek által használt biztosítókra (főleg ipari alkalmazású biztosítókra). Példák szabványosított biztosítórendszerekre, A–K

IEC 60269-2:2013 (Módosítva)

HD 60269-2:2010

2.1. megjegyzés

2016.8.15.

Cenelec

HD 60269-3:2010

Kisfeszültségű biztosítók. 3. rész: Kiegészítő követelmények szakképzetlen személyek által használt biztosítókra (biztosítók főleg háztartási vagy hasonló jellegű alkalmazásokra). Példák szabványos biztosítórendszerekre, A–F

IEC 60269-3:2010 (Módosítva)

HD 60269-3:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.9.1.)

 

HD 60269-3:2010/A1:2013

IEC 60269-3:2010/A1:2013

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2016.3.5.)

Cenelec

EN 60269-4:2009

Kisfeszültségű biztosítók. 4. rész: Kiegészítő követelmények félvezető eszközök védelmére használt biztosítóbetétekre

IEC 60269-4:2009

EN 60269-4:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.9.1.)

 

EN 60269-4:2009/A1:2012

IEC 60269-4:2009/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.6.20.)

Cenelec

EN 60269-6:2011

Kisfeszültségű biztosítók. 6. rész: Kiegészítő követelmények fotovillamos napenergia-rendszerek védelmére szolgáló biztosítóbetétekre

IEC 60

IEC 60269-6:2010

 

 

Cenelec

EN 60309-1:1999

Csatlakozódugók, csatlakozóaljzatok és csatlakozóeszközök ipari célokra. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60309-1:1999

EN 60309-1:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2002.4.1.)

 

EN 60309-1:1999/A1:2007

IEC 60309-1:1999/A1:2005 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.11.1.)

 

EN 60309-1:1999/A2:2012

IEC 60309-1:1999/A2:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.7.13.)

 

EN 60309-1:1999/A1:2007/AC:2014

 

 

Cenelec

EN 60309-2:1999

Csatlakozódugók, csatlakozóaljzatok és csatlakozóeszközök ipari célokra. 2. rész: Csapos és érintkezőhüvelyes csatlakozók méret-csereszabatossági követelményei

IEC 60309-2:1999

EN 60309-2:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2002.5.1.)

 

EN 60309-2:1999/A1:2007

IEC 60309-2:1999/A1:2005 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.11.1.)

 

EN 60309-2:1999/A2:2012

IEC 60309-2:1999/A2:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.4.19.)

Cenelec

EN 60309-4:2007

Csatlakozódugók, csatlakozóaljzatok és csatlakozóeszközök ipari célokra. 4. rész: Kapcsolós csatlakozóaljzatok és csatlakozók, reteszeléssel vagy a nélkül

IEC 60309-4:2006 (Módosítva)

 

 

 

EN 60309-4:2007/A1:2012

IEC 60309-4:2006/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.4.19.)

Cenelec

EN 60320-1:2001

Készülékcsatlakozók háztartási és hasonló általános célokra. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60320-1:2001

EN 60320-1:1996

+ A1:1996

+ A2:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2004.7.1.)

 

EN 60320-1:2001/A1:2007

IEC 60320-1:2001/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.10.1.)

Cenelec

EN 60320-2-1:2000

Készülékcsatlakozók háztartási és hasonló általános célokra. 2-1. rész: Varrógép-csatlakozók

IEC 60320-2-1:2000

EN 60320-2-1:1987

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2003.9.1.)

Cenelec

EN 60320-2-2:1998

Készülékcsatlakozók háztartási és hasonló általános célokra. 2-2. rész: Összekötő csatlakozók háztartási és hasonló készülékekhez

IEC 60320-2-2:1998

EN 60320-2-2:1991

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2001.7.1.)

Cenelec

EN 60320-2-4:2006

Készülékcsatlakozók háztartási és hasonló általános célokra. 2-4. rész: A készüléktömeg által kapcsolódó készülékcsatlakozók

IEC 60320-2-4:2005

 

 

 

EN 60320-2-4:2006/A1:2009

IEC 60320-2-4:2005/A1:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.11.1.)

Cenelec

EN 60335-1:1994

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek biztonsága. 1. rész: Általános előírások

IEC 60335-1:1991 (Módosítva)

EN 60335-1:1988

+ A2:1988

+ A51:1991

+ A52:1992

+ A53:1992

+ A54:1992

+ A55:1993

+ A56:1995

+ A5:1989

+ A6:1989

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.9.1.)

 

EN 60335-1:1994/A11:1995

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.10.1.)

 

EN 60335-1:1994/A12:1996

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1999.4.1.)

 

EN 60335-1:1994/A1:1996

IEC 60335-1:1991/A1:1994 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1999.4.1.)

 

EN 60335-1:1994/A15:2000

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2001.7.1.)

 

EN 60335-1:1994/A13:1998

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2000.12.1.)

 

EN 60335-1:1994/A14:1998

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2001.7.1.)

 

EN 60335-1:1994/A16:2001

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.8.1.)

 

EN 60335-1:1994/A2:2000

IEC 60335-1:1991/A2:1999

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.8.1.)

 

EN 60335-1:1994/A2:2000/AC:2004

 

 

 

EN 60335-1:1994/AC:1994

 

 

 

EN 60335-1:1994/AC:1995

 

 

 

EN 60335-1:1994/AC:2009

 

 

Cenelec

EN 60335-1:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60335-1:2001 (Módosítva)

EN 60335-1:1994

+ A11:1995

+ A12:1996

+ A13:1998

+ A14:1998

+ A15:2000

+ A16:2001

+ A1:1996

+ A2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.9.1.)

 

EN 60335-1:2002/A11:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.10.1.)

 

EN 60335-1:2002/A12:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.10.1.)

 

EN 60335-1:2002/A1:2004

IEC 60335-1:2001/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.10.1.)

 

EN 60335-1:2002/A13:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.7.1.)

 

EN 60335-1:2002/A14:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-1:2002/A15:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.5.2.)

 

EN 60335-1:2002/A2:2006

IEC 60335-1:2001/A2:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.7.1.)

 

EN 60335-1:2002/A12:2006/AC:2007

 

 

 

EN 60335-1:2002/A1:2004/AC:2007

 

 

 

EN 60335-1:2002/AC:2009

 

 

 

EN 60335-1:2002/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 60335-1:2012

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60335-1:2010 (Módosítva)

EN 60335-1:2002

+ A11:2004

+ A12:2006

+ A13:2008

+ A14:2010

+ A15:2011

+ A1:2004

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.21.)

 

EN 60335-1:2012/AC:2014

 

 

 

EN 60335-1:2012/A11:2014

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.21.)

Cenelec

EN 60335-2-2:2010

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-2. rész: Porszívók és vízfelszívók követelményei

IEC 60335-2-2:2009

EN 60335-2-2:2003

+ A11:2010

+ A1:2004

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.2.1.)

 

EN 60335-2-2:2010/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.2.1.)

 

EN 60335-2-2:2010/A1:2013

IEC 60335-2-2:2009/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.12.20.)

Cenelec

EN 60335-2-3:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-3. rész: Villamos vasalók egyedi követelményei

IEC 6033

IEC 60335-2-3:2002

EN 60335-2-3:1995

+ A1:1999

+ A2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.10.1.)

 

EN 60335-2-3:2002/A1:2005

IEC 60335-2-3:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.4.1.)

 

EN 60335-2-3:2002/A11:2010/AC:2012

 

 

 

EN 60335-2-3:2002/A11:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.14.)

 

EN 60335-2-3:2002/A2:2008

IEC 60335-2-3:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-3:2016

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-3. rész: Villamos vasalók követelményei

IEC 60335-2-3:2012 (Módosítva)

EN 60335-2-3:2002

+ A11:2010

+ A1:2005

+ A2:2008

2.1. megjegyzés

2018.10.5.

Cenelec

EN 60335-2-4:2010

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-4. rész: Centrifugák követelményei

IEC 60335-2-4:2008 (Módosítva)

EN 60335-2-4:2002

+ A1:2004

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.1.)

 

EN 60335-2-4:2010/A1:2015

IEC 60335-2-4:2008/A1:2012 (Módosítva)

3. megjegyzés

2016.8.12.

Cenelec

EN 60335-2-5:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-5. rész: Mosogatógépek egyedi előírásai

IEC 6033

IEC 60335-2-5:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-5:1995

+ A11:1997

+ A1:1999

+ A2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-5:2003/A1:2005

IEC 60335-2-5:2002/A1:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.2.1.)

 

EN 60335-2-5:2003/A11:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.11.1.)

 

EN 60335-2-5:2003/A12:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.7.9.)

 

EN 60335-2-5:2003/A2:2008

IEC 60335-2-5:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.8.1.)

Cenelec

EN 60335-2-5:2015

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-5. rész: Mosogatógépek követelményei

IEC 60335-2-5:2012 (Módosítva)

EN 60335-2-5:2003

+ A11:2009

+ A12:2012

+ A1:2005

+ A2:2008

2.1. megjegyzés

2016.8.9.

Cenelec

EN 60335-2-6:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-6. rész: Helyhez kötött háztartási tűzhelyek, főzőfelületek, sütők és hasonló készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-6:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-6:1999

+ A1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-6:2003/A1:2005

IEC 60335-2-6:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.12.1.)

 

EN 60335-2-6:2003/A11:2010/AC:2012

 

 

 

EN 60335-2-6:2003/A11:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.14.)

 

EN 60335-2-6:2003/A12:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.6.6.)

 

EN 60335-2-6:2003/A13:2013

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.11.20.)

 

EN 60335-2-6:2003/A2:2008

IEC 60335-2-6:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-6:2003/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-6:2015

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-6. rész: Helyhez kötött háztartási tűzhelyek, főzőfelületek, sütők és hasonló készülékek követelményei

IEC 60335-2-6:2014 (Módosítva)

EN 60335-2-6:2003

+ A11:2010

+ A12:2012

+ A13:2013

+ A1:2005

+ A2:2008

2.1. megjegyzés

2018.2.9.

Cenelec

EN 60335-2-7:2010

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-7. rész: Mosógépek követelményei

IEC 60335-2-7:2008 (Módosítva)

EN 60335-2-7:2003

+ A11:2010

+ A1:2004

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.1.)

 

EN 60335-2-7:2010/A11:2013

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.21.)

 

EN 60335-2-7:2010/A1:2013

IEC 60335-2-7:2008/A1:2011 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.11.20.)

Cenelec

EN 60335-2-8:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-8. rész: Villamos borotvák, hajvágó készülékek és hasonló készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-8:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-8:1995

+ A1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-8:2003/A1:2005

IEC 60335-2-8:2002/A1:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.9.1.)

 

EN 60335-2-8:2003/A2:2008

IEC 60335-2-8:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.8.1.)

Cenelec

EN 60335-2-8:2015

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-8. rész: Villamos borotvák, hajvágó készülékek és hasonló készülékek követelményei

IEC 60335-2-8:2012 (Módosítva)

EN 60335-2-8:2003

+ A1:2005

+ A2:2008

2.1. megjegyzés

2018.7.20.

 

EN 60335-2-8:2015/A1:2016

IEC 60335-2-8:2012/A1:2015

3. megjegyzés

2018.12.28.

Cenelec

EN 60335-2-9:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-9. rész: Grillek, kenyérpirítók és hasonló hordozható főzőkészülékek követelményei

IEC 60335-2-9:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-9:1995

+ A11:2000

+ A12:2002

+ A13:2002

+ A1:1998

+ A2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-9:2003/A1:2004

IEC 60335-2-9:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

 

EN 60335-2-9:2003/A12:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.10.1.)

 

EN 60335-2-9:2003/A13:2010/AC:2011

 

 

 

EN 60335-2-9:2003/A13:2010/AC:2012

 

 

 

EN 60335-2-9:2003/A13:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

 

EN 60335-2-9:2003/A2:2006

IEC 60335-2-9:2002/A2:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.4.1.)

Cenelec

EN 60335-2-10:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-10. rész: Padlóápoló és nedvesen tisztító készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-10:2002

EN 60335-2-10:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.4.1.)

 

EN 60335-2-10:2003/A1:2008

IEC 60335-2-10:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-11:2010

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-11. rész: Forgódobos ruhaszárítók követelményei

IEC 60335-2-11:2008 (Módosítva)

EN 60335-2-11:2003

+ A11:2008

+ A1:2004

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.4.1.)

 

EN 60335-2-11:2010/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.7.9.)

 

EN 60335-2-11:2010/A1:2015

IEC 60335-2-11:2008/A1:2012 (Módosítva)

3. megjegyzés

2017.2.24.

Cenelec

EN 60335-2-12:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-12. rész: Melegítőlapok és hasonló készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-12:2002

EN 60335-2-12:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-12:2003/A1:2008

IEC 60335-2-12:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-13:2010

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-13. rész: Olajsütők, sütőserpenyők és hasonló készülékek követelményei

IEC 60335-2-13:2009

EN 60335-2-13:2003

+ A1:2004

+ A2:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.2.1.)

 

EN 60335-2-13:2010/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.7.9.)

Cenelec

EN 60335-2-14:2006

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-14. rész: Konyhagépek követelményei

IEC 60335-2-14:2006 (Módosítva)

EN 60335-2-14:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.7.1.)

 

EN 60335-2-14:2006/A11:2012/AC:2016

 

 

 

EN 60335-2-14:2006/A1:2008

IEC 60335-2-14:2006/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.8.1.)

 

EN 60335-2-14:2006/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.23.)

 

EN 60335-2-14:2006/A12:2016

3. megjegyzés

2018.12.14.

 

EN 60335-2-14:2006/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-15:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-15. rész: Folyadékmelegítők egyedi követelményei

IEC 60335-2-15:2002

EN 60335-2-15:1996

+ A1:1999

+ A2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.7.1.)

 

EN 60335-2-15:2002/A1:2005

IEC 60335-2-15:2002/A1:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.9.1.)

 

EN 60335-2-15:2002/A11:2012/AC:2013

 

 

 

EN 60335-2-15:2002/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.23.)

 

EN 60335-2-15:2002/A2:2008

IEC 60335-2-15:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.8.1.)

 

EN 60335-2-15:2002/AC:2005

 

 

 

EN 60335-2-15:2002/AC:2006

 

 

Korlátozás: E közzététel alkalmazása alapján nem vélelmezhető a 2006/95/EK irányelv I. mellékletének 1.d) pontjában szereplő, a 2.b) ponttal összefüggésben értelmezett biztonsági célkitűzéseknek való megfelelés, különös tekintettel a forró kávé vagy forró folyadék kifutásából eredő veszélyekre, bizonyos olyan kávéfajták vagy egyes folyadékok (például tej) melegítésére szolgáló – vagy a tapasztalatok alapján köztudottan arra használt – készülékek vonatkozásában, amelyek térfogata a kávékészítés, illetve folyadékmelegítés során megnövekszik.

Cenelec

EN 60335-2-15:2016

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-15. rész: Folyadékmelegítő készülékek követelményei

IEC 60335-2-15:2012 (Módosítva)

EN 60335-2-15:2002

+ A11:2012

+ A1:2005

+ A2:2008

2.1. megjegyzés

2018.10.12.

Cenelec

EN 60335-2-16:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-16. rész: Ételhulladék-őrlők egyedi előírásai

IEC 60335-2-16:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-16:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.7.1.)

 

EN 60335-2-16:2003/A1:2008

IEC 60335-2-16:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-16:2003/A2:2012

IEC 60335-2-16:2002/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.18.)

Cenelec

EN 60335-2-17:2013

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-17. rész: Takarók, párnák, ruházat és hasonló hajlékony testmelegítő készülékek követelményei

IEC 60335-2-17:2012

EN 60335-2-17:2002

+ A1:2006

+ A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.4.30.)

Cenelec

EN 60335-2-21:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-21. rész: Tárolórendszerű vízmelegítők egyedi előírásai

IEC 60335-2-21:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-21:1999

+ A11:2002

+ A12:2002

+ A1:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-21:2003/A1:2005

IEC 60335-2-21:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.11.1.)

 

EN 60335-2-21:2003/A2:2008

IEC 60335-2-21:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

 

EN 60335-2-21:2003/AC:2007

 

 

 

EN 60335-2-21:2003/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 60335-2-23:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-23. rész: Bőr- vagy hajkezelő készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-23:2003

EN 60335-2-23:1996

+ A1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-23:2003/A11:2010/AC:2012

 

 

 

EN 60335-2-23:2003/A11:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.14.)

 

EN 60335-2-23:2003/A1:2008

IEC 60335-2-23:2003/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-23:2003/A2:2015

IEC 60335-2-23:2003/A2:2012 (Módosítva)

3. megjegyzés

2017.9.29.

Cenelec

EN 60335-2-24:2010

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-24. rész: Hűtőkészülékek, fagylalt- és jégkészítők követelményei

IEC 60335-2-24:2010

EN 60335-2-24:2003

+ A11:2004

+ A12:2009

+ A1:2005

+ A2:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.3.1.)

Cenelec

EN 60335-2-25:2012

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-25. rész: Mikrohullámú sütők egyedi követelményei, beleértve a kombinált mikrohullámú sütőket is

IEC 60335-2-25:2010 (Módosítva)

EN 60335-2-25:2002

+ A11:2010

+ A1:2005

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.28.)

 

EN 60335-2-25:2012/A1:2015

IEC 60335-2-25:2010/A1:2014

3. megjegyzés

2017.9.16.

 

EN 60335-2-25:2012/A2:2016

IEC 60335-2-25:2010/A2:2015

3. megjegyzés

2018.12.28.

Cenelec

EN 60335-2-26:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-26. rész: Órák egyedi előírásai

IEC 60335-2-26:2002

EN 60335-2-26:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-26:2003/A1:2008

IEC 60335-2-26:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-27:2013

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-27. rész: A bőr ultraibolya és infravörös besugárzására használt készülékek követelményei

IEC 60335-2-27:2009 (Módosítva)

EN 60335-2-27:2010

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.21.)

Cenelec

EN 60335-2-28:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-28. rész: Varrógépek egyedi előírásai

IEC 60335-2-28:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-28:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.4.1.)

 

EN 60335-2-28:2003/A1:2008

IEC 60335-2-28:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-29:2004

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-29. rész: Akkumulátortöltők követelményei

IEC 60335-2-29:2002 + A1:2004

EN 60335-2-29:1996

+ A11:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.6.1.)

 

EN 60335-2-29:2004/A2:2010

IEC 60335-2-29:2002/A2:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.2.1.)

Cenelec

EN 60335-2-30:2009

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-30. rész: Helyiségfűtő készülékek követelményei

IEC 60335-2-30:2009

EN 60335-2-30:2003

+ A1:2004

+ A2:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.1.)

 

EN 60335-2-30:2009/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.2.20.)

 

EN 60335-2-30:2009/AC:2010

 

 

 

EN 60335-2-30:2009/AC:2014

 

 

Cenelec

EN 60335-2-31:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-31. rész: Konyhai légtisztítók és egyéb páraelszívók egyedi előírásai

IEC 60335-2-31:2002

EN 60335-2-31:1997

+ A1:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-31:2003/A1:2006

IEC 60335-2-31:2002/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.5.1.)

 

EN 60335-2-31:2003/A2:2009

IEC 60335-2-31:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.3.1.)

 

EN 60335-2-31:2003/AC:2005

 

 

Cenelec

EN 60335-2-31:2014

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-31. rész: Konyhai légtisztítók és egyéb konyhai páraelszívók követelményei

IEC 60335-2-31:2012 (Módosítva)

EN 60335-2-31:2003

+ A1:2006

+ A2:2009

2.1. megjegyzés

2017.4.28.

Cenelec

EN 60335-2-32:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-32. rész: Masszírozókészülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-32:2002

EN 60335-2-32:1995

+ A1:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.4.1.)

 

EN 60335-2-32:2003/A1:2008

IEC 60335-2-32:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.7.1.)

 

EN 60335-2-32:2003/A2:2015

IEC 60335-2-32:2002/A2:2013 (Módosítva)

3. megjegyzés

2017.11.11.

Cenelec

EN 60335-2-34:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-34. rész: Motorkompresszorok egyedi követelményei

IEC 60335-2-34:2002

EN 60335-2-34:2000

+ A11:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.12.1.)

 

EN 60335-2-34:2002/A11:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.12.1.)

 

EN 60335-2-34:2002/A1:2005

IEC 60335-2-34:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.2.1.)

 

EN 60335-2-34:2002/A2:2009

IEC 60335-2-34:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.12.1.)

Cenelec

EN 60335-2-34:2013

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-34. rész: Motorkompresszorok követelményei

IEC 60335-2-34:2012

EN 60335-2-34:2002

+ A11:2004

+ A1:2005

+ A2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.6.27.)

Cenelec

EN 60335-2-35:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-35. rész: Átfolyórendszerű vízmelegítők egyedi követelményei

IEC 60335-2-35:2002

EN 60335-2-35:1998

+ A1:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.11.1.)

 

EN 60335-2-35:2002/A1:2007

IEC 60335-2-35:2002/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.11.1.)

 

EN 60335-2-35:2002/A2:2011

IEC 60335-2-35:2002/A2:2009 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.24.)

 

EN 60335-2-35:2002/AC:2005

 

 

Cenelec

EN 60335-2-35:2016

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-35. rész: Átfolyórendszerű vízmelegítők követelményei

IEC 60335-2-35:2012 (Módosítva)

EN 60335-2-35:2002

+ A11:201

+ A1:2007

+ A2:2011

2.1. megjegyzés

2018.10.12.

Cenelec

EN 60335-2-36:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-36. rész: Nagykonyhai villamos tűzhelyek, sütők, főzőfelületek és főzőlapok egyedi követelményei

IEC 60335-2-36:2002

EN 60335-2-36:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.12.1.)

 

EN 60335-2-36:2002/A1:2004

IEC 60335-2-36:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.7.1.)

 

EN 60335-2-36:2002/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.21.)

 

EN 60335-2-36:2002/A2:2008

IEC 60335-2-36:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.3.1.)

 

EN 60335-2-36:2002/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-37:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-37. rész: Nagykonyhai villamos olajsütők egyedi követelményei

IEC 60335-2-37:2002

EN 60335-2-37:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.12.1.)

 

EN 60335-2-37:2002/A1:2008

IEC 60335-2-37:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.3.1.)

 

EN 60335-2-37:2002/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.21.)

 

EN 60335-2-37:2002/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-38:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-38. rész: Nagykonyhai villamos sütőlapok és kontaktgrillek egyedi előírásai

IEC 60335-2-38:2002

EN 60335-2-38:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

 

EN 60335-2-38:2003/A1:2008

IEC 60335-2-38:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.3.1.)

 

EN 60335-2-38:2003/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-39:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-39. rész: Nagykonyhai, villamos, többfunkciós sütőserpenyők egyedi előírásai

IEC 60335-2-39:2002

EN 60335-2-39:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

 

EN 60335-2-39:2003/A1:2004

IEC 60335-2-39:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.7.1.)

 

EN 60335-2-39:2003/A2:2008

IEC 60335-2-39:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.7.1.)

 

EN 60335-2-39:2003/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-40:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-40. rész: Villamos hőszivattyúk, légkondicionálók és légszárítók egyedi előírásai

IEC 60335-2-40:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-40:1997

+ A11:2004

+ A1:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

 

EN 60335-2-40:2003/A11:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

 

EN 60335-2-40:2003/A12:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.11.1.)

 

EN 60335-2-40:2003/A1:2006

IEC 60335-2-40:2002/A1:2005 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.9.1.)

 

EN 60335-2-40:2003/A13:2012/AC:2013

 

 

 

EN 60335-2-40:2003/A13:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.7.11.)

 

EN 60335-2-40:2003/A2:2009

IEC 60335-2-40:2002/A2:2005 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.3.1.)

 

EN 60335-2-40:2003/AC:2006

 

 

 

EN 60335-2-40:2003/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 60335-2-41:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-41. rész: Szivattyúk egyedi előírásai

IEC 60335-2-41:2002

EN 60335-2-41:1996

+ A1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-41:2003/A1:2004

IEC 60335-2-41:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

 

EN 60335-2-41:2003/A2:2010

IEC 60335-2-41:2002/A2:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.2.1.)

Cenelec

EN 60335-2-42:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-42. rész: Nagykonyhai, villamos, légkavarásos sütők, gőzzel főzők és gőzkavarásos sütők egyedi előírásai

IEC 60335-2-42:2002

EN 60335-2-42:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

 

EN 60335-2-42:2003/A1:2008

IEC 60335-2-42:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.7.1.)

 

EN 60335-2-42:2003/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.21.)

 

EN 60335-2-42:2003/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-43:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-43. rész: Ruhaszárítók és törülközőszárítók egyedi előírásai

IEC 60335-2-43:2002

EN 60335-2-43:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-43:2003/A1:2006

IEC 60335-2-43:2002/A1:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.11.1.)

 

EN 60335-2-43:2003/A2:2008

IEC 60335-2-43:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.8.1.)

Cenelec

EN 60335-2-44:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-44. rész: Vasalógépek egyedi követelményei

IEC 60335-2-44:2002

EN 60335-2-44:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.11.1.)

 

EN 60335-2-44:2002/A1:2008

IEC 60335-2-44:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-44:2002/A2:2012

IEC 60335-2-44:2002/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.4.)

Cenelec

EN 60335-2-45:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-45. rész: Hordozható, villamos fűtésű szerszámok és hasonló jellegű készülékek egyedi követelményei

IEC 60335-2-45:2002

EN 60335-2-45:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.12.1.)

 

EN 60335-2-45:2002/A1:2008

IEC 60335-2-45:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-45:2002/A2:2012

IEC 60335-2-45:2002/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.4.)

Cenelec

EN 60335-2-47:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-47. rész: Nagykonyhai villamos főzőüstök egyedi előírásai

IEC 60335-2-47:2002

EN 60335-2-47:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

 

EN 60335-2-47:2003/A1:2008

IEC 60335-2-47:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.6.1.)

 

EN 60335-2-47:2003/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.21.)

 

EN 60335-2-47:2003/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-48:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-48. rész: Nagykonyhai villamos grillek és kenyérpirítók követelményei

IEC 60335-2-48:2002

EN 60335-2-48:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

 

EN 60335-2-48:2003/A1:2008

IEC 60335-2-48:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.3.1.)

 

EN 60335-2-48:2003/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.21.)

 

EN 60335-2-48:2003/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-49:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-49. rész: Étel és edény melegen tartására szolgáló nagykonyhai, villamos készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-49:2002

EN 60335-2-49:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

 

EN 60335-2-49:2003/A1:2008

IEC 60335-2-49:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.7.1.)

 

EN 60335-2-49:2003/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.21.)

 

EN 60335-2-49:2003/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-50:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-50. rész: Nagykonyhai, villamos, melegétel-tárolók egyedi előírásai

IEC 60335-2-50:2002

EN 60335-2-50:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

 

EN 60335-2-50:2003/A1:2008

IEC 60335-2-50:2002/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.2.1.)

 

EN 60335-2-50:2003/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-51:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-51. rész: Fűtési és üzemi vizet szolgáltató létesítmények helyhez kötött keringtető szivattyúinak egyedi előírásai

IEC 60335-2-51:2002

EN 60335-2-51:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-51:2003/A1:2008

IEC 60335-2-51:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-51:2003/A2:2012

IEC 60335-2-51:2002/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.18.)

Cenelec

EN 60335-2-52:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-52. rész: Szájápoló készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-52:2002

EN 60335-2-52:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-52:2003/A11:2010/AC:2012

 

 

 

EN 60335-2-52:2003/A11:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.14.)

 

EN 60335-2-52:2003/A1:2008

IEC 60335-2-52:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-53:2011

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-53. rész: Szaunákban használt fűtőberendezések és infraszaunák követelményei

IEC 60335-2-53:2011

EN 60335-2-53:2003

+ A1:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.5.25.)

Cenelec

EN 60335-2-54:2008

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-54. rész: Folyadékot vagy gőzt alkalmazó, háztartási felülettisztító készülékek követelményei

IEC 60335-2-54:2008

EN 60335-2-54:2003

+ A11:2006

+ A1:2004

+ A2:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

 

EN 60335-2-54:2008/A11:2012/AC:2015

 

 

 

EN 60335-2-54:2008/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.2.20.)

 

EN 60335-2-54:2008/A1:2015

IEC 60335-2-54:2008/A1:2015

3. megjegyzés

2018.9.9.

Cenelec

EN 60335-2-55:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-55. rész: Akváriumokhoz és kerti tavakhoz használatos villamos készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-55:2002

EN 60335-2-55:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-55:2003/A1:2008

IEC 60335-2-55:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-56:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-56. rész: Vetítők és hasonló készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-56:2002

EN 60335-2-56:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-56:2003/A1:2008

IEC 60335-2-56:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-56:2003/A2:2014

IEC 60335-2-56:2002/A2:2014

3. megjegyzés

2017.9.16.

Cenelec

EN 60335-2-59:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-59. rész: Rovarölők egyedi előírásai

IEC 60335-2-59:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-59:1997

+ A11:2000

+ A1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-59:2003/A1:2006

IEC 60335-2-59:2002/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.3.1.)

 

EN 60335-2-59:2003/A2:2009

IEC 60335-2-59:2002/A2:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.1.)

Cenelec

EN 60335-2-60:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-60. rész: Örvény- és pezsgőfürdők, valamint örvény- és pezsgőgyógyfürdők egyedi előírásai

IEC 60335-2-60:2002

EN 60335-2-60:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-60:2003/A1:2005

IEC 60335-2-60:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.2.1.)

 

EN 60335-2-60:2003/A12:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.11.1.)

 

EN 60335-2-60:2003/A11:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.11.1.)

 

EN 60335-2-60:2003/A2:2008

IEC 60335-2-60:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.8.1.)

Cenelec

EN 60335-2-61:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-61. rész: Hőtároló rendszerű, helyiségfűtő készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-61:2002

EN 60335-2-61:1996

+ A1:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-61:2003/A1:2005

IEC 60335-2-61:2002/A1:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.5.1.)

 

EN 60335-2-61:2003/A2:2008

IEC 60335-2-61:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.8.1.)

Cenelec

EN 60335-2-62:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-62. rész: Nagykonyhai villamos öblítőmosogató egyedi előírásai

IEC 60335-2-62:2002

EN 60335-2-62:1997

+ A1:1999

+ A2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

 

EN 60335-2-62:2003/A1:2008

IEC 60335-2-62:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.3.1.)

 

EN 60335-2-62:2003/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-65:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-65. rész: Légtisztító készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-65:2002

EN 60335-2-65:1995

+ A1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-65:2003/A1:2008

IEC 60335-2-65:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-65:2003/A11:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.21.)

Cenelec

EN 60335-2-66:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-66. rész: Vízágyfűtők egyedi előírásai

IEC 60335-2-66:2002

EN 60335-2-66:1995

+ A1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-66:2003/A1:2008

IEC 60335-2-66:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-66:2003/A2:2012

IEC 60335-2-66:2002/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.4.)

Cenelec

EN 60335-2-70:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-70. rész: Fejőgépek egyedi követelményei

IEC 60335-2-70:2002

EN 60335-2-70:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.10.1.)

 

EN 60335-2-70:2002/A1:2007

IEC 60335-2-70:2002/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.4.1.)

Cenelec

EN 60335-2-71:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-71. rész: Állatnevelésre és állattenyésztésre szolgáló villamos hőkészülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-71:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-71:1995

+ A1:1998

+ A2:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.6.1.)

 

EN 60335-2-71:2003/A1:2007

IEC 60335-2-71:2002/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.4.1.)

Cenelec

EN 60335-2-73:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-73. rész: Rögzített merülőforralók egyedi előírásai

IEC 60335-2-73:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-73:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-73:2003/A1:2006

IEC 60335-2-73:2002/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.3.1.)

 

EN 60335-2-73:2003/A2:2009

IEC 60335-2-73:2002/A2:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.1.)

Cenelec

EN 60335-2-74:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-74. rész: Hordozható merülőforralók egyedi előírásai

IEC 60335-2-74:2002

EN 60335-2-74:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-74:2003/A1:2006

IEC 60335-2-74:2002/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.6.1.)

 

EN 60335-2-74:2003/A2:2009

IEC 60335-2-74:2002/A2:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.1.)

Cenelec

EN 60335-2-75:2004

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-75. rész: Kereskedelmi adagoló- és árusítóautomaták követelményei

IEC 60335-2-75:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-75:2002

EN 60335-2-63:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

 

EN 60335-2-75:2004/A11:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.12.1.)

 

EN 60335-2-75:2004/A1:2005

IEC 60335-2-75:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.12.1.)

 

EN 60335-2-75:2004/A12:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.11.1.)

 

EN 60335-2-75:2004/A2:2008

IEC 60335-2-75:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.8.1.)

Cenelec

EN 60335-2-78:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-78. rész: Külső téri grillsütőrostélyok egyedi előírásai

IEC 60335-2-78:2002

EN 60335-2-78:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-78:2003/A1:2008

IEC 60335-2-78:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-80:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-80. rész: Szellőzők egyedi előírásai

IEC 60335-2-80:2002

EN 60335-2-80:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-80:2003/A1:2004

IEC 60335-2-80:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

 

EN 60335-2-80:2003/A2:2009

IEC 60335-2-80:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.3.1.)

Cenelec

EN 60335-2-81:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-81. rész: Lábmelegítők és melegítő lábszőnyegek egyedi előírásai

IEC 60335-2-81:2002

EN 60335-2-81:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.3.1.)

 

EN 60335-2-81:2003/A1:2007

IEC 60335-2-81:2002/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.2.1.)

 

EN 60335-2-81:2003/A2:2012

IEC 60335-2-81:2002/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.10.18.)

Cenelec

EN 60335-2-82:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-82. rész: Szórakoztatógépek és személyi szolgáltatógépek egyedi előírásai

IEC 60335-2-82:2002

EN 60335-2-82:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-82:2003/A1:2008

IEC 60335-2-82:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-83:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-83. rész: Fűtött csapadék-levezetők egyedi követelményei

IEC 60335-2-83:2001

 

 

 

EN 60335-2-83:2002/A1:2008

IEC 60335-2-83:2001/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-84:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-84. rész: Illemhelyek egyedi előírásai

IEC 60335-2-84:2002

EN 60335-2-84:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-84:2003/A1:2008

IEC 60335-2-84:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-85:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-85. rész: Textilgőzölők egyedi előírásai

IEC 60335-2-85:2002

EN 60335-2-85:1998

+ A1:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-85:2003/A1:2008

IEC 60335-2-85:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-86:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-86. rész: Villamos halászati készülékek egyedi előírásai

IEC 60335-2-86:2002 (Módosítva)

EN 60335-2-86:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.8.1.)

 

EN 60335-2-86:2003/A1:2005

IEC 60335-2-86:2002/A1:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.5.1.)

 

EN 60335-2-86:2003/A11:2016

3. megjegyzés

2018.11.16.

 

EN 60335-2-86:2003/A2:2016

IEC 60335-2-86:2002/A2:2012

3. megjegyzés

2019.2.19.

Cenelec

EN 60335-2-87:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-87. rész: Villamos állatkábító készülékek egyedi követelményei

IEC 60335-2-87:2002

EN 60335-2-87:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.10.1.)

 

EN 60335-2-87:2002/A1:2007

IEC 60335-2-87:2002/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.4.1.)

Cenelec

EN 60335-2-88:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-88. rész: Fűtő-, szellőző- vagy légkondicionáló rendszerekben használatos légnedvesítők egyedi követelményei

IEC 60335-2-88:2002

EN 60335-2-88:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.12.1.)

Cenelec

EN 60335-2-90:2006

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-90. rész: Nagykonyhai mikrohullámú sütők követelményei

IEC 60335-2-90:2006

EN 60335-2-90:2002

+ A1:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.3.1.)

 

EN 60335-2-90:2006/A1:2010

IEC 60335-2-90:2006/A1:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.9.1.)

Cenelec

EN 60335-2-96:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-96. rész: Helyiségfűtő, hajlékony lapfűtőtestek egyedi követelményei

IEC 60335-2-96:2002

 

 

 

EN 60335-2-96:2002/A1:2004

IEC 60335-2-96:2002/A1:2003

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.12.1.)

 

EN 60335-2-96:2002/A2:2009

IEC 60335-2-96:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.12.1.)

Cenelec

EN 60335-2-97:2006

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-97. rész: Redőnyök, védőtetők, zsaluk és hasonló berendezések hajtásainak követelményei

IEC 60335-2-97:2002 (Módosítva) + A1:2004 (Módosítva)

EN 60335-2-97:2000

+ A11:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.4.1.)

 

EN 60335-2-97:2006/A11:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.10.1.)

 

EN 60335-2-97:2006/A12:2015

3. megjegyzés

2017.9.29.

 

EN 60335-2-97:2006/A2:2010

IEC 60335-2-97:2002/A2:2008 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.11.1.)

Cenelec

EN 60335-2-98:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-98. rész: Légnedvesítők egyedi előírásai

IEC 60335-2-98:2002

EN 60335-2-98:1997

+ A1:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.5.1.)

 

EN 60335-2-98:2003/A1:2005

IEC 60335-2-98:2002/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.12.1.)

 

EN 60335-2-98:2003/A2:2008

IEC 60335-2-98:2002/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.8.1.)

Cenelec

EN 60335-2-99:2003

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-99. rész: Nagykonyhai légtisztítók egyedi előírásai

IEC 60335-2-99:2003

 

 

Cenelec

EN 60335-2-101:2002

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-101. rész: Párologtatók egyedi követelményei

IEC 60335-2-101:2002

 

 

 

EN 60335-2-101:2002/A1:2008

IEC 60335-2-101:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

 

EN 60335-2-101:2002/A2:2014

IEC 60335-2-101:2002/A2:2014

3. megjegyzés

2017.9.16.

Cenelec

EN 60335-2-102:2006

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-102. rész: Gáz-, olaj- és szilárdanyag-tüzelésű készülékek villamos csatlakozással

IEC 60335-2-102:2004 (Módosítva)

EN 50165:1997

+ A1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.4.1.)

 

EN 60335-2-102:2006/A1:2010

IEC 60335-2-102:2004/A1:2008 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.11.1.)

Cenelec

EN 60335-2-102:2016

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-102. rész: Gáz-, olaj- és szilárdanyag-tüzelésű készülékek villamos csatlakozással

IEC 60335-2-102:2004 (Módosítva)

IEC 60335-2-102:2004/A1:2008 (Módosítva) + A1:2008 (Módosítva)

IEC 60335-2-102:2004/A2:2012 (Módosítva)

EN 60335-2-102:2006

+ A1:2010

+ A2:2012

2.1. megjegyzés

2019.1.22.

Cenelec

EN 60335-2-105:2005

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-105. rész: Sokfunkciós zuhanyozófülkék követelményei

IEC 60335-2-105:2004

 

 

 

EN 60335-2-105:2005/A11:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.11.1.)

 

EN 60335-2-105:2005/A1:2008

IEC 60335-2-105:2004/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 60335-2-106:2007

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-106. rész: Fűtött szőnyegek és elmozdítható padlóburkolatok alatt elhelyezett helyiségfűtő egységek követelményei

IEC 60335-2-106:2007

 

 

Cenelec

EN 60335-2-108:2008

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-108. rész: Elektrolizálókészülékek követelményei

IEC 60335-2-108:2008 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 60335-2-109:2010

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek. Biztonság. 2-109. rész: UV-sugárzást használó vízkezelő készülékek követelményei

IEC 60335-2-109:2010

 

 

Cenelec

EN 60358-1:2012

Csatolókondenzátorok és kapacitív osztók. 1. rész: Általános előírások

IEC 60358-1:2012

HD 597 S1:1992

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.7.17.)

 

EN 60358-1:2012/AC:2013

 

 

Cenelec

EN 60360:1998

A lámpafej melegedésének szabványos mérési módszere

IEC 60360:1998

EN 60360:1989

+ A1:1994

+ A2:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2001.5.1.)

Cenelec

EN 60399:2004

Ernyőtartó gyűrűs lámpafoglalatok menetei

IEC 60399:2004

EN 60399:1993

+ A1:1997

+ A2:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.10.1.)

 

EN 60399:2004/A1:2008

IEC 60399:2004/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.8.1.)

Cenelec

EN 60400:2008

Fénycsőfoglalatok és gyújtófoglalatok

IEC 60400:2008

EN 60400:2000

+ A1:2002

+ A2:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.8.1.)

 

EN 60400:2008/A1:2011

IEC 60400:2008/A1:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.5.25.)

 

EN 60400:2008/A2:2014

IEC 60400:2008/A2:2014

3. megjegyzés

2017.8.4.

Cenelec

EN 60423:2007

Védőcsövek vezetékszerelésekhez. Villamos létesítések védőcsöveinek külső átmérői, valamint a védőcsövek és tartozékaik menetei

IEC 60423:2007

 

 

Cenelec

EN 60432-1:2000

Izzólámpák. Biztonsági előírások. 1. rész: Volfrámszálas izzólámpák háztartási és hasonló, általános világítási célokra

IEC 60432-1:1999 (Módosítva)

EN 60432-1:1994

+ A1:1997

+ A2:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2003.1.1.)

 

EN 60432-1:2000/A1:2005

IEC 60432-1:1999/A1:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.4.1.)

 

EN 60432-1:2000/A2:2012

IEC 60432-1:1999/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.11.)

Cenelec

EN 60432-2:2000

Izzólámpák. Biztonsági előírások. 2. rész: Volfrámszálas halogénlámpák háztartási és hasonló, általános világítási célokra

IEC 60432-2:1999 (Módosítva)

EN 60432-2:1994

+ A1:1996

+ A2:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2003.1.1.)

 

EN 60432-2:2000/A1:2005

IEC 60432-2:1999/A1:2005 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.9.1.)

 

EN 60432-2:2000/A2:2012

IEC 60432-2:1999/A2:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.4.26.)

Cenelec

EN 60432-3:2013

Izzólámpák. Biztonsági előírások. 3. rész: Volfrámszálas halogénlámpák (a gépjárműlámpák kivételével)

IEC 60432-3:2012

EN 60432-3:2003

+ A1:2005

+ A2:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.8.8.)

Cenelec

EN 60477:1997

Egyenáramú műszerellenállások

IEC 60477:1974

 

 

Cenelec

EN 60519-1:2011

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60

IEC 60519-1:2010

EN 60519-1:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.3.)

Cenelec

EN 60519-1:2015

Villamos fűtésű és elektromágneses feldolgozást alkalmazó berendezések biztonsága. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60519-1:2015

EN 60519-1:2011

2.1. megjegyzés

2018.4.14.

Cenelec

EN 60519-2:2006

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 2. rész: Ellenállásfűtésű berendezések követelményei

IEC 60519-2:2006

EN 60519-2:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.9.1.)

Cenelec

EN 60519-3:2005

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 3. rész: Indukciós és kondukciós fűtésű berendezések, valamint indukciós olvasztóberendezések egyedi előírásai

IEC 60519-3:2005

EN 60519-3:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.4.1.)

Cenelec

EN 60519-4:2006

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 4. rész: Ívfűtésű kemencék követelményei

IEC 60519-4:2006

EN 60519-4:1997

+ A1:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.9.1.)

Cenelec

EN 60519-4:2013

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 4. rész: Ívfűtésű kemencék követelményei

IEC 60519-4:2013

EN 60519-4:2006

2.1. megjegyzés

2016.7.24.

Cenelec

EN 60519-6:2011

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 6. rész: Ipari mikrohullámú fűtőberendezések biztonsági előírásai

IEC 60519-6:2011

EN 60519-6:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.3.3.)

Cenelec

EN 60519-7:2008

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 7. rész: Elektronágyús szerelvények egyedi követelményei

IEC 60519-7:2008

 

 

Cenelec

EN 60519-8:2005

Villamos futésu berendezések biztonsága. 8. rész: Elektrosalakos átolvasztókemencék egyedi követelményei

IEC 60519-8:2005

 

 

Cenelec

EN 60519-9:2005

Villamos futésu berendezések biztonsága. 9. rész: Nagyfrekvenciás dielektromos futésu berendezések egyedi követelményei

IEC 60519-9:2005

EN 60519-9:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.10.1.)

Cenelec

EN 60519-10:2005

Villamos futésu berendezések biztonsága. 10. rész: Ipari és kereskedelmi alkalmazású, villamosellenállás-futéses kísérofuto-rendszerek egyedi követelményei

IEC 60519-10:2005

 

 

Cenelec

EN 60519-10:2013

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 10. rész: Ipari és kereskedelmi alkalmazású, villamosellenállás-fűtéses kísérőfűtő-rendszerek követelményei

IEC 60519-10:2013

EN 60519-10:2005

2.1. megjegyzés

2016.3.29.

Cenelec

EN 60519-12:2013

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 1. rész:Infravörös fűtésű berendezések követelményei

IEC 60519-12:2013

 

 

Cenelec

EN 60519-21:2009

Villamos fűtésű berendezések biztonsága. 21. rész: Ellenállásfűtésű berendezések egyedi követelményei. Üveghevítő- és olvasztó berendezések

IEC 60519-21:2008

EN 60519-21:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.12.1.)

Cenelec

EN 60564:1993

Egyenáramú ellenállásmérő hidak

IEC 60564:1977 + A1:1981

 

 

Cenelec

EN 60570:2003

Sínrendszerek a lámpatestek villamos táplálására

IEC 60570:2003 (Módosítva)

EN 60570:1996

+ A11:1998

+ A12:2000

+ A1:1998

+ A2:2000

EN 60570-2-1:1994

+ A1:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 60598-1:2008

Lámpatestek. 1. rész: Általános követelmények és vizsgálatok

IEC 60

IEC 60598-1:2008 (Módosítva)

EN 60598-1:2004

+ A1:2006

Az időpont lejárt

(2012.4.12.)

 

EN 60598-1:2008/A11:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.11.1.)

Cenelec

EN 60598-1:2015

Lámpatestek. 1. rész: Általános követelmények és vizsgálatok

IEC 60598-1:2014 (Módosítva)

EN 60598-1:2008

+ A11:2009

2.1. megjegyzés

2017.10.20.

 

EN 60598-1:2015/AC:2015

 

 

 

EN 60598-1:2015/AC:2016

 

 

Cenelec

EN 60598-2-1:1989

Lámpatestek. Általános célú, helyhezkötött lámpatestek

IEC 60598-2-1:1979 + A1:1987

 

 

Cenelec

EN 60598-2-2:2012

Lámpatestek. 2-2. rész: Egyedi követelmények. Süllyesztett lámpatestek

IEC 60598-2-2:2011

EN 60598-2-2:1996

+ A1:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.13.)

Cenelec

EN 60598-2-3:2003

Lámpatestek. 2. rész: Kiegészítő követelmények. 3. főfejezet: Közvilágítási lámpatestek

IEC 60598-2-3:2002

EN 60598-2-3:1994

+ A1:1997

+ A2:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.2.1.)

 

EN 60598-2-3:2003/A1:2011

IEC 60598-2-3:2002/A1:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.5.19.)

 

EN 60598-2-3:2003/AC:2005

 

 

Cenelec

EN 60598-2-4:1997

Lámpatestek. Általános célú, hordozható lámpatestek

IEC 60598-2-4:1997

EN 60598-2-4:1989

+ A3:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1998.4.1.)

Cenelec

EN 60598-2-5:1998

Lámpatestek. 2-5. rész: Egyedi követelmények. Fényvetők

IEC 60598-2-5:1998

EN 60598-2-5:1989

+ A2:1994

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.4.1.)

 

EN 60598-2-5:1998/AC:1998

 

 

Cenelec

EN 60598-2-5:2015

Lámpatestek. 2-5. rész: Egyedi követelmények. Fényvetők

IEC 60598-2-5:2015

EN 60598-2-5:1998

2.1. megjegyzés

2018.9.10.

Cenelec

EN 60598-2-7:1989

Lámpatestek. Hordozható, kerti lámpatestek

IEC 60598-2-7:1982 (Módosítva) + A1:1987 (Módosítva)

 

 

 

EN 60598-2-7:1989/A13:1997

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1997.3.1.)

 

EN 60598-2-7:1989/A2:1996

IEC 60598-2-7:1982/A2:1994 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1997.3.1.)

 

EN 60598-2-7:1989/A2:1996/AC:1999

 

 

Cenelec

EN 60598-2-8:1997

Lámpatestek – 2-8. rész: Egyedi követelmények – Kézilámpák

IEC 60598-2-8:1996 (Módosítva)

EN 60598-2-8:1989

+ A2:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1998.3.1.)

 

EN 60598-2-8:1997/A1:2000

IEC 60598-2-8:1996/A1:2000

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2003.5.1.)

 

EN 60598-2-8:1997/A2:2008

IEC 60598-2-8:1996/A2:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.2.1.)

Cenelec

EN 60598-2-8:2013

Lámpatestek. 2-8. rész: Egyedi követelmények. Kézilámpák

IEC 60598-2-8:2013

EN 60598-2-8:1997

+ A1:2000

+ A2:2008

2016.6.3.

Cenelec

EN 60598-2-9:1989

Lámpatestek. Közhasználatú fényképészeti és filmtechnikai lámpatestek

IEC 60598-2-9:1987

 

 

 

EN 60598-2-9:1989/A1:1994

IEC 60598-2-9:1987/A1:1993

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1995.4.1.)

Cenelec

EN 60598-2-10:2003

Lámpatestek. 2-10. rész: Egyedi követelmények. Hordozható lámpatestek gyermekeknek

IEC 60598-2-10:2003

 

 

 

EN 60598-2-10:2003/AC:2005

 

 

Cenelec

EN 60598-2-11:2005

Lámpatestek. 2-11. rész: Egyedi követelmények. Lámpatestek akváriumokhoz

IEC 60598-2-11:2005

 

 

 

EN 60598-2-11:2005/AC:2005

 

 

Cenelec

EN 60598-2-11:2013

Lámpatestek. 2-11. rész: Egyedi követelmények. Lámpatestek akváriumokhoz

IEC 60598-2-11:2013

EN 60598-2-11:2005

2.1. megjegyzés

2016.6.20.

Cenelec

EN 60598-2-12:2006

Lámpatestek. 2-12. rész: Egyedi követelmények. Hálózati csatlakozóaljzatba helyezhető éjszakai lámpák

IEC 60598

IEC 60598-2-12:2006

 

 

 

EN 60598-2-12:2006/AC:2006

 

 

Cenelec

EN 60598-2-12:2013

Lámpatestek. 2-12. rész: Egyedi követelmények. Hálózati csatlakozóaljzatba helyezhető éjszakai lámpatestek

IEC 60598-2-12:2013

EN 60598-2-12:2006

2.1. megjegyzés

2016.6.3.

Cenelec

EN 60598-2-13:2006

Lámpatestek. 2-13. rész: Egyedi követelmények. Földbe süllyesztett lámpatestek

IEC 60598-2-13:2006

 

 

 

EN 60598-2-13:2006/A1:2012

IEC 60598-2-13:2006/A1:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.11.)

 

EN 60598-2-13:2006/AC:2006

 

 

Cenelec

EN 60598-2-14:2009

Lámpatestek. 2-14. rész: Egyedi követelmények. Hidegkatódos, cső alakú kisülőlámpák (neoncsövek) és hasonló készülékek lámpatestjei

IEC 60598-2-14:2009

 

 

Cenelec

EN 60598-2-17:1989

Lámpatestek. A színpadvilágítás, a televízió-, film- és fényképészeti studiók (belső- és szabadtéri) lámpatestjei

IEC 60598-2-17:1984 + A1:1987

 

 

 

EN 60598-2-17:1989/A2:1991

IEC 60598-2-17:1984/A2:1990

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1992.11.1.)

Cenelec

EN 60598-2-19:1989

Lámpatestek. Szellőztetett lámpatestek biztonsági követelményei

IEC 60598-2-19:1981 (Módosítva) + A1:1987 (Módosítva)

 

 

 

EN 60598-2-19:1989/A2:1998

IEC 60598-2-19:1981/A2:1997

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1998.10.1.)

 

EN 60598-2-19:1989/AC:2005

 

 

Cenelec

EN 60598-2-20:2010

Lámpatestek. 2-20. rész: Egyedi követelmények. Díszvilágítási füzérek

IEC 60598-2-20:2010 (Módosítva)

EN 60598-2-20:1997

+ A1:1998

+ A2:2004

Az időpont lejárt

(2013.4.1.)

 

EN 60598-2-20:2010/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 60598-2-20:2015

Lámpatestek. 2-20. rész: Egyedi követelmények. Díszvilágítási füzérek

IEC 60598-2-20:2014

EN 60598-2-20:2010

2.1. megjegyzés

2017.12.30.

Cenelec

EN 60598-2-21:2015

Lámpatestek. 2-21. rész: Egyedi követelmények. Zárt díszvilágítási füzérek

IEC 60598-2-21:2014

 

 

Cenelec

EN 60598-2-22:1998

Lámpatestek. 2-22. rész: Egyedi követelmények. Tartalékvilágítási lámpatestek

IEC 60598-2-22:1997 (Módosítva)

EN 60598-2-22:1990

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.3.1.)

 

EN 60598-2-22:1998/A1:2003

IEC 60598-2-22:1997/A1:2002

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.10.1.)

 

EN 60598-2-22:1998/A2:2008

IEC 60598-2-22:1997/A2:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.3.1.)

 

EN 60598-2-22:1998/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60598-2-22:2014

Lámpatestek. 2-22. rész: Egyedi követelmények. Tartalékvilágítási lámpatestek

IEC 60598-2-22:2014

EN 60598-2-22:1998

+ A1:2003

+ A2:2008

2.1. megjegyzés

2017.7.24.

 

EN 60598-2-22:2014/AC:2015

 

 

Cenelec

EN 60598-2-23:1996

Lámpatestek. 2. rész: Különleges követelmények. 23. főfejezet: Törpefeszültségű, izzólámpás világítási rendszerek

IEC 60598-2-23:1996

 

 

 

EN 60598-2-23:1996/A1:2000

IEC 60598-2-23:1996/A1:2000

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.8.1.)

 

EN 60598-2-23:1996/AC:1997

 

 

Cenelec

EN 60598-2-24:1998

Lámpatestek. 2. rész: Egyedi követelmények. 24. főfejezet: Korlátozott felületi hőmérsékletű lámpatestek

IEC 60598-2-24:1997 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 60598-2-24:2013

Lámpatestek. 2. rész: Egyedi követelmények. 24. főfejezet: Korlátozott felületi hőmérsékletű lámpatestek

IEC 60598-2-24:2013

EN 60598-2-24:1998

2.1. megjegyzés

2016.7.24.

Cenelec

EN 60598-2-25:1994

Lámpatestek. 2. rész: Különleges követelmények. 25. főfejezet: Kórházak és egészségügyi létesítmények klinikai területein használt lámpatestek

IEC 60598

IEC 60598-2-25:1994

 

 

 

EN 60598-2-25:1994/A1:2004

IEC 60598-2-25:1994/A1:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.11.1.)

Cenelec

EN 60618:1997

Induktív feszültségosztók

IEC 60618:1978 + A1:1981

 

 

 

EN 60618:1997/A2:1997

IEC 60618:1978/A2:1997

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1998.9.1.)

Cenelec

EN 60645-1:2001

Elektroakusztika. Audiológiai berendezések. 1. rész: Tisztahang-audiométerek

IEC 60645-1:2001

EN 60645-1:1994

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2004.10.1.)

Cenelec

EN 60645-1:2015

Elektroakusztika. 1. rész: Tisztahang-audiométerek

IEC 60645-1:2012

EN 60645-1:2001

EN 60645-4:1995

2.1. megjegyzés

2017.11.5.

Cenelec

EN 60645-3:2007

Elektroakusztika. Audiométer készülékek. 3. rész: Rövid idejű vizsgálójelek

IEC 60645-3:2007

EN 60645-3:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.6.1.)

Cenelec

EN 60645-4:1995

Audiométerek. 4. rész: Készülékek kiterjesztett nagyfrekvenciás audiometriához

IEC 60645-4:1994

 

 

Cenelec

EN 60645-6:2010

Elektroakusztika. Audiométerek. 6. rész: Készülékek otoakusztikus emisszió mérésére

IEC 60645-6:2009

 

 

Cenelec

EN 60645-7:2010

Elektroakusztika. Audiométerek. 7. rész: Készülékek a hangingerek agyi válaszának mérésére

IEC 60645-7:2009

 

 

Cenelec

EN 60664-1:2007

Kisfeszültségű rendszerek villamos szerkezeteinek szigeteléskoordinációja. 1. rész: Alapelvek, követelmények és vizsgálatok

IEC 60664-1:2007

EN 60664-1:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.7.1.)

Cenelec

EN 60664-3:2003

Kisfeszültségű rendszerek villamos szerkezeteinek szigeteléskoordinációja. 3. rész: Bevonat, tokozás vagy kiöntés alkalmazása szennyeződés ellen

IEC 60664-3:2003

HD 625.3 S1:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.4.1.)

 

EN 60664-3:2003/A1:2010

IEC 60664-3:2003/A1:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.6.1.)

Cenelec

EN 60664-4:2006

Kisfeszültségu rendszerek villamos szerkezeteinek szigeteléskoordinációja. 4. rész: A nagyfrekvenciás feszültség okozta igénybevétel figyelembevétele

IEC 60664-4:2005

 

 

 

EN 60664-4:2006/AC:2006

 

 

Cenelec

EN 60669-1:1999

Kapcsolók háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelésekhez. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60669-1:1998 (Módosítva)

EN 60669-1:1995

+ A2:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.9.1.)

 

EN 60669-1:1999/A1:2002

IEC 60669-1:1998/A1:1999 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.9.1.)

 

EN 60669-1:1999/A2:2008

IEC 60669-1:1998/A2:2006 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

Cenelec

EN 60669-2-1:2004

Kapcsolók háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelésekhez. 2-1. rész: Egyedi követelmények. Elektronikus kapcsolók

IEC 60669-2-1:2002 (Módosítva) + IS1:2011 + IS2:2012

EN 60669-2-1:2000

+ A2:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.7.1.)

 

EN 60669-2-1:2004/A1:2009

IEC 60669-2-1:2002/A1:2008 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.4.1.)

 

EN 60669-2-1:2004/A12:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.6.1.)

 

EN 60669-2-1:2004/AC:2007

 

 

Cenelec

EN 60669-2-2:2006

Kapcsolók háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelések számára.2-2. rész: Egyedi követelmények. Elektromágneses, távvezérlésű kapcsolók (RCS-kapcsolók)

IEC 60669-2-2:2006

EN 60669-2-2:1997

+ A1:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.9.1.)

Cenelec

EN 60669-2-3:2006

Kapcsolók háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelések számára.2-3. rész: Egyedi követelmények. Időkésleltetéses kapcsolók (TDS- kapcsolók)

IEC 60669-2-3:2006

EN 60669-2-3:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.9.1.)

Cenelec

EN 60669-2-4:2005

Kapcsolók háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelésekhez. 2-4. rész: Egyedi követelmények. Leválasztókapcsolók

IEC 60669-2-4:2004 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 60669-2-6:2012

Kapcsolók háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelésekhez. 2-6. rész: Tűzvédelmi kapcsolók külső- és belsőtéri jelzésekhez és világításhoz

IEC 60669-2-6:2012 (Módosítva)

EN 50425:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.2.22.)

Cenelec

EN 60670-1:2005

Dobozok és burkolatok villamos szerelvényekhez, háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelésekhez. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60670-1:2002 (Módosítva)

 

 

 

EN 60670-1:2005/A1:2013

IEC 60670-1:2002/A1:2011 (Módosítva)

3. megjegyzés

2017.12.31.

 

EN 60670-1:2005/AC:2007

 

 

 

EN 60670-1:2005/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 60670-21:2007

Dobozok és burkolatok háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelések villamos szerelési anyagaihoz. 21. rész: Függesztőelemekhez kialakított dobozok és burkolatok követelményei

IEC 60670-21:2004 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 60670-22:2006

Dobozok és burkolatok háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelések villamos szerelési anyagaihoz. 22. rész: Csatlakozódobozok és burkolatok követelményei

IEC 60670-22:2003 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 60670-23:2008

Dobozok és burkolatok háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelések villamos szerelési anyagaihoz. 23. rész: Padlódobozok és burkolatuk egyedi követelményei

IEC 60670-23:2006 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 60670-24:2013

Dobozok és burkolatok háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelések villamos szerelési anyagaihoz. 24. rész: Tokozott védelmi eszközök és egyéb energiát kibocsátó villamos készülékek burkolatainak követelményei

IEC 60670-24:2011 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 60688:2013

Villamos mérőátalakítók váltakozó áramú villamos mennyiségek analóg vagy digitális jelekké való átalakítására

IEC

IEC 60688:2012

 

 

Cenelec

EN 60691:2003

Hőbiztosítók. Követelmények és alkalmazási útmutató

IEC 60691:2002

EN 60691:1995

+ A2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.12.1.)

 

EN 60691:2003/A1:2007

IEC 60691:2002/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.1.)

 

EN 60691:2003/A2:2010

IEC 60691:2002/A2:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.3.1.)

Cenelec

EN 60695-2-10:2013

A tűzveszélyesség vizsgálata. 2-10. rész: Izzóhuzalos vizsgálati módszerek. Izzóhuzalos vizsgálóberendezések és általános vizsgálati eljárások

IEC 60695-2-10:2013

 

2016.5.14.

Cenelec

EN 60695-2-11:2014

A tűzveszélyesség vizsgálata. 2-11. rész: Izzóhuzalos vizsgálati módszerek. Végtermékek izzóhuzalos éghetőségvizsgálati módszerei (GWEPT)

IEC 60695-2-11:2014

 

2017.3.13.

Cenelec

EN 60695-10-2:2003

A tűzveszélyesség vizsgálata. 10-2. rész: Rendellenes meleg. Golyós nyomópróba

IEC 60695-10-2:2003

 

 

Cenelec

EN 60695-10-2:2014

A tűzveszélyesség vizsgálata. 10-2. rész: Rendellenes meleg. Golyós nyomópróba

IEC 60695-10-2:2014

EN 60695-10-2:2003

2.1. megjegyzés

2017.3.26.

Cenelec

EN 60695-11-2:2014

A tűzveszélyesség vizsgálata. 11-2. rész: Vizsgálólángok. 1 kW névleges teljesítményű előkevert láng. A berendezés, az igazolóvizsgálat elrendezése és útmutató

IEC 60695-11-2:2013

 

2017.1.14.

Cenelec

EN 60695-11-3:2012

A tűzveszélyesség vizsgálata. 11-3. rész: Vizsgálólángok. 500 W-os lángok. A berendezés és az igazolóvizsgálati módszerek

IEC 60695-11-3:2012

 

 

Cenelec

EN 60695-11-4:2011

A tűzveszélyesség vizsgálata. 11-4. rész: Vizsgálólángok. 50 W-os lángok. A berendezés és az igazolóvizsgálati módszerek

IEC 60695-11-4:2011

 

 

Cenelec

EN 60695-11-5:2005

A tűzveszélyesség vizsgálata. 11-5. rész: Vizsgálólángok. Tűlángos vizsgálati módszer. A berendezés, az igazolóvizsgálat elrendezése és útmutató

IEC 60695-11-5:2004

EN 60695-2-2:1994

+ A1:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.2.1.)

Cenelec

EN 60695-11-10:2013

A tűzveszélyesség vizsgálata. 11-10. rész: Vizsgálólángok. 50 W-os vízszintes és függőleges láng vizsgálati módszerei

IEC 60695-11-10:2013

 

2016.6.25.

 

EN 60695-11-10:2013/AC:2014

 

 

Cenelec

EN 60695-11-20:2015

A tűzveszélyesség vizsgálata. 11-20. rész: Vizsgálólángok. 500 W-os láng vizsgálati módszerei

IEC 60695-11-20:2015

 

2018.5.27.

 

EN 60695-11-20:2015/AC:2016

 

 

Cenelec

EN 60702-1:2002

Legfeljebb 750 V névleges feszültségű, ásványi anyag szigetelésű vezetékek és végelzáróik. 1. rész: Vezetékek

IEC 60702-1:2002

HD 586.1 S1:1994

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.3.1.)

 

EN 60702-1:2002/A1:2015

IEC 60702-1:2002/A1:2015

3. megjegyzés

2018.2.19.

Cenelec

EN 60702-2:2002

Legfeljebb 750 V névleges feszültségű, ásványi anyag szigetelésű vezetékek és végelzáróik. 2. rész: Végelzárók

IEC 60702-2:2002

HD 586.2 S1:1994

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.3.1.)

 

EN 60702-2:2002/A1:2015

IEC 60702-2:2002/A1:2015

3. megjegyzés

2018.2.19.

Cenelec

EN 60715:2001

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek méretei. Szabványos szerelősínek kapcsoló- és vezérlőberendezések villamos készülékeinek mechanikai rögzítéséhez

IEC 60715:1981 + A1:1995

 

 

Cenelec

EN 60730-1:2011

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60730-1:2010 (Módosítva)

 

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

Megjegyzés a DOW-hoz: Az EN 60730-1:2000 érvényben marad addig, amíg az összes vele együtt használatos 2-es rész vissza nem lett vonva.

Cenelec

EN 60730-2-2:2002

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-2. rész: Termikus motorvédő készülékek egyedi előírásai

IEC 60730-2-2:2001 (Módosítva)

EN 60730-2-2:1991

+ A11:1995

+ A1:1997

+ A2:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.3.1.)

 

EN 60730-2-2:2002/A1:2006

IEC 60730-2-2:2001/A1:2005 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.3.1.)

 

EN 60730-2-2:2002/A11:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.3.1.)

Cenelec

EN 60730-2-3:2007

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-3. rész: Fénycsőelőtétek hővédelmi eszközeinek követelményei

IEC 60730-2-3:2006 (Módosítva)

EN 60730-2-3:1992

+ A11:2005

+ A1:1998

+ A2:2001

Az időpont lejárt

(2010.9.1.)

Cenelec

EN 60730-2-4:2007

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-4. rész: Légmentesen zárt és félig légmentesen zárt motorkompresszorok termikus motorvédő készülékeinek előírásai

IEC 60730-2-4:2006 (Módosítva)

EN 60730-2-4:1993

+ A1:1998

+ A2:2002

Az időpont lejárt

(2010.9.1.)

Cenelec

EN 60730-2-5:2002

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-5. rész: Automatikus villamos égésszabályozó-rendszerek egyedi előírásai

IEC 60730-2-5:2000 (Módosítva)

EN 60730-2-5:1995

+ A1:1996

+ A2:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.12.1.)

 

EN 60730-2-5:2002/A1:2004

IEC 60730-2-5:2000/A1:2004 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.12.1.)

 

EN 60730-2-5:2002/A11:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.12.1.)

 

EN 60730-2-5:2002/A2:2010

IEC 60730-2-5:2000/A2:2008 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.3.1.)

Cenelec

EN 60730-2-5:2015

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek. 2-5. rész: Automatikus villamos égésszabályozó-rendszerek követelményei

IEC 60730-2-5:2013 (Módosítva)

EN 60730-2-5:2002

+ A11:2005

+ A1:2004

+ A2:2010

2.1. megjegyzés

2017.11.17.

Cenelec

EN 60730-2-6:2008

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-6. rész: Automatikus, villamos nyomásérzékelő szabályozó- és vezérlőkészülékek előírásai, a mechanikai követelmények figyelembevételével

IEC 60730-2-6:2007 (Módosítva)

EN 60730-2-6:1995

+ A1:1997

+ A2:1998

Az időpont lejárt

(2011.7.1.)

Cenelec

EN 60730-2-6:2016

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-6. rész: Automatikus, villamos nyomásérzékelő szabályozó- és vezérlőkészülékek előírásai, a mechanikai követelmények figyelembevételével

IEC 60730-2-6:2015

EN 60730-2-6:2008

2.1. megjegyzés

2019.2.26.

Cenelec

EN 60730-2-7:2010

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-7. rész: Időzítőkészülékek és kapcsolóórák követelményei

IEC 60730-2-7:2008 (Módosítva)

EN 60730-2-7:1991

+ A11:1994

+ A12:1993

+ A13:2003

+ A14:2003

+ A1:1997

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

 

EN 60730-2-7:2010/AC:2011

 

 

Cenelec

EN 60730-2-8:2002

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-8. rész: Villamos működtetésű vízszelepek egyedi előírásai, beleértve a mechanikai követelményeket

IEC 60730-2-8:2000 (Módosítva)

EN 60730-2-8:1995

+ A1:1997

+ A2:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.12.1.)

 

EN 60730-2-8:2002/A1:2003

IEC 60730-2-8:2000/A1:2002 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.12.1.)

Cenelec

EN 60730-2-9:2010

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-9. rész: Hőmérséklet-érzékelő szabályozó- és vezérlőkészülékek követelményei

IEC 60730-2-9:2008 (Módosítva)

EN 60730-2-9:2002

+ A11:2003

+ A12:2004

+ A1:2003

+ A2:2005

Az időpont lejárt

(2013.11.1.)

Cenelec

EN 60730-2-10:2007

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-10. rész: Villamos motorok indítóreléinek követelményei

IEC 60730-2-10:2006

EN 60730-2-10:1995

+ A1:1996

+ A2:2002

Az időpont lejárt

(2010.9.1.)

Cenelec

EN 60730-2-11:2008

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-11. rész: Energiaszabályozók követelményei

IEC 60730-2-11:2006

EN 60730-2-11:1993

+ A11:2005

+ A1:1997

+ A2:1998

Az időpont lejárt

(2010.10.1.)

Cenelec

EN 60730-2-12:2006

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlokészülékek háztartási és hasonló jellegu alkalmazásra. 2-12. rész: Villamos muködtetésu ajtózárak egyedi eloírásai

IEC 60730-2-12:2005 (Módosítva)

EN 60730-2-12:1993

+ A11:2005

+ A1:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.10.1.)

 

EN 60730-2-12:2006/A11:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.4.1.)

Cenelec

EN 60730-2-13:2008

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-13. rész: Nedvességérzékelő szabályozó- és vezérlőkészülékek követelményei

IEC 60730-2-13:2006 (Módosítva)

EN 60730-2-13:1998

+ A11:2005

+ A1:1998

+ A2:2002

Az időpont lejárt

(2010.10.1.)

Cenelec

EN 60730-2-14:1997

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2. rész: Villamos működtető szervek egyedi előírásai

IEC 60730-2-14:1995 (Módosítva)

 

 

 

EN 60730-2-14:1997/A1:2001

IEC 60730-2-14:1995/A1:2001

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.7.1.)

 

EN 60730-2-14:1997/A11:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.7.1.)

 

EN 60730-2-14:1997/A2:2008

IEC 60730-2-14:1995/A2:2007 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.8.1.)

Cenelec

EN 60730-2-15:2010

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-15. rész: Automatikus, villamos légáramlás-, vízáramlás- és vízszintérzékelő szabályozó- és vezérlőkészülékek követelményei

IEC 60730-2-15:2008 (Módosítva)

EN 60730-2-18:1999

+ A11:2005

EN 60730-2-16:1997

+ A11:2005

+ A1:1998

+ A2:2001

EN 60730-2-15:1995

+ A11:2005

+ A1:1998

Az időpont lejárt

(2013.3.1.)

Cenelec

EN 60730-2-19:2002

Automatikus villamos szabályozó- és vezérlőkészülékek háztartási és hasonló jellegű alkalmazásra. 2-19. rész: Villamos működtetésű olajszelepek egyedi előírásai, beleértve a mechanikai követelményeket

IEC 60730-2-19:1997 (Módosítva) + A1:2000 (Módosítva)

 

 

 

EN 60730-2-19:2002/A11:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.10.1.)

 

EN 60730-2-19:2002/A2:2008

IEC 60730-2-19:1997/A2:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.2.1.)

Cenelec

EN 60799:1998

Villamos szerelési anyagok. Készülékcsatlakozó készletek és összekötő készülékcsatlakozó készletek

IEC 60799:1998

EN 60799:1987

+ A1:1994

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2001.7.1.)

Cenelec

EN 60825-1:2014

Lézergyártmányok sugárbiztonsági előírásai. 1. rész: Készülékosztályozás és követelmények

IEC 60825-1:2014

 

2017.6.19.

Cenelec

EN 60825-2:2004

Lézergyártmányok biztonsága. 2. rész: Optikai szálas távközlési rendszerek biztonsági előírásai (OFCS)

IEC 60825-2:2004

EN 60825-2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.9.1.)

 

EN 60825-2:2004/A1:2007

IEC 60825-2:2004/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.2.1.)

 

EN 60825-2:2004/A2:2010

IEC 60825-2:2004/A2:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

Cenelec

EN 60825-4:2006

Lézergyártmányok sugárbiztonsági előírásai. 4. rész: Lézervédelmek

IEC 60825-4:2006

EN 60825-4:1997

+ A1:2002

+ A2:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.10.1.)

 

EN 60825-4:2006/A1:2008

IEC 60825-4:2006/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.9.1.)

 

EN 60825-4:2006/A2:2011

IEC 60825-4:2006/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.5.3.)

Cenelec

EN 60825-12:2004

Lézergyártmányok biztonsága. 12. rész: Információátvitelhez használt szabadtéri optikai távközlési rendszerek biztonsága

IEC 60825-12:2004

 

 

Cenelec

EN 60831-1:1996

Öngyógyuló típusú, nagyteljesítményű söntkondenzátorok legfeljebb 1 kV névleges feszültségű váltakozó áramú rendszerek számára. 1. rész: Általános rész. Kialakítás, vizsgálatok és névleges értékek. Biztonsági követelmények. Szerelési és üzemeltetési irányelvek

IEC 60831-1:1996

EN 60831-1:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1997.8.1.)

 

EN 60831-1:1996/A1:2003

IEC 60831-1:1996/A1:2002

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

Cenelec

EN 60831-1:2014

Öngyógyuló típusú, nagy teljesítményű söntkondenzátorok legfeljebb 1 kV névleges feszültségű váltakozó áramú rendszerek számára. 1. rész: Általános rész. Kialakítás, vizsgálatok és névleges értékek. Biztonsági követelmények. Szerelési és üzemeltetési irányelvek

IEC 60831-1:2014

EN 60831-1:1996

+ A1:2003

2.1. megjegyzés

2017.3.18.

 

EN 60831-1:2014/AC:2014

 

 

Cenelec

EN 60831-2:1996

Öngyógyuló típusú, nagyteljesítményű söntkondenzátorok legfeljebb 1 kV névleges feszültségű váltakozó áramú rendszerek számára. 2. rész: Öregedésvizsgálat, öngyógyulásvizsgálat és roncsolásvizsgálat

IEC 60831-2:1995

EN 60831-2:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1996.12.1.)

Cenelec

EN 60831-2:2014

Öngyógyuló típusú, nagyteljesítményű söntkondenzátorok legfeljebb 1 kV névleges feszültségű váltakozó áramú rendszerek számára. 2. rész: Öregedésvizsgálat, öngyógyulásvizsgálat és roncsolásvizsgálat

IEC 60831-2:2014

EN 60831-2:1996

2.1. megjegyzés

2017.3.19.

Cenelec

EN 60838-1:2004

Különféle lámpafoglalatok. 1. rész: Általános követelmények és vizsgálatok

IEC 60838-1:2004

EN 60838-1:1998

+ A1:1999

+ A2:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.10.1.)

 

EN 60838-1:2004/A1:2008

IEC 60838-1:2004/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.8.1.)

 

EN 60838-1:2004/A2:2011

IEC 60838-1:2004/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.4.18.)

Cenelec

EN 60838-2-1:1996

Különféle lámpafoglalatok. 2. rész: Egyedi követelmények. 1. főfejezet: S14 típusú lámpafoglalatok

IEC 60838-2-1:1994

 

 

 

EN 60838-2-1:1996/A1:1998

IEC 60838-2-1:1994/A1:1998

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.8.1.)

 

EN 60838-2-1:1996/A2:2004

2-1:1994/A2:2004

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.10.1.)

Cenelec

EN 60838-2-2:2006

Különféle lámpafoglalatok. 2-2. rész: Egyedi követelmények. LED-modulok csatlakozói

IEC 60838-2-2:2006

 

 

 

EN 60838-2-2:2006/A1:2012

IEC 60838-2-2:2006/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.5.1.)

Cenelec

EN 60898-1:2003

Villamos szerelési anyagok. Túláramvédelmi megszakítók háztartási és hasonló berendezésekhez. 1. rész: Megszakítók váltakozó áramú működésre

IEC 60898-1:2002 (Módosítva)

EN 60898:1991

+ A11:1994

+ A12:1995

+ A13:1995

+ A14:1995

+ A15:1995

+ A16:1996

+ A17:1998

+ A18:1998

+ A19:2000

+ A1:1991

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.10.1.)

 

EN 60898-1:2003/A1:2004

IEC 60898-1:2002/A1:2002 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.10.1.)

 

EN 60898-1:2003/A12:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.3.24.)

 

EN 60898-1:2003/A11:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.5.1.)

 

EN 60898-1:2003/A13:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.5.21.)

 

EN 60898-1:2003/AC:2004

 

 

Cenelec

EN 60898-2:2006

Villamos szerelési anyagok. Túláramvédelmi megszakítók háztartási és hasonló berendezésekhez 2. rész: Megszakítók váltakozó áramú és egyenáramú működésre

IEC 60898-2:2000 (Módosítva) + A1:2003 (Módosítva)

EN 60898-2:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.6.1.)

Cenelec

EN 60931-1:1996

Nem öngyógyuló típusú, nagyteljesítményű söntkondenzátorok legfeljebb 1 kV névleges feszültségű váltakozó áramú rendszerek számára. 1. rész: Általános rész. Kialakítás, vizsgálatok és névleges értékek. Biztonsági követelmények. Szerelési és üzemeltetési irányelvek

IEC 60931-1:1996

EN 60931-1:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1997.8.1.)

 

EN 60931-1:1996/A1:2003

IEC 60931-1:1996/A1:2002

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.2.1.)

Cenelec

EN 60931-2:1996

Nem öngyógyuló típusú, nagyteljesítményű söntkondenzátorok legfeljebb 1 kV névleges feszültségű váltakozó áramú rendszerek számára. 2. rész: Öregedésvizsgálat és roncsolásvizsgálat

IEC 60931-2:1995

EN 60931-2:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1996.12.1.)

Cenelec

EN 60931-3:1996

Nem öngyógyuló típusú, nagyteljesítményű söntkondenzátorok legfeljebb 1 kV névleges feszültségű váltakozó áramú rendszerek IEC 931-3:1996)

IEC 60931-3:1996

 

 

Cenelec

EN 60934:2001

Megszakítók berendezésekhez (CBE-megszakítók)

IEC 60934:2000

EN 60934:1994

+ A11:1998

+ A1:1994

+ A2:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2003.11.1.)

 

EN 60934:2001/A1:2007

IEC 60934:2000/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.2.1.)

 

EN 60934:2001/A2:2013

IEC 60934:2000/A2:2013

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2016.2.22.)

Cenelec

EN 60947-1:2007

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 1. rész: Általános előírások

IEC 60947-1:2007

EN 60947-1:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.7.1.)

 

EN 60947-1:2007/A1:2011

IEC 60947-1:2007/A1:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.1.)

 

EN 60947-1:2007/A2:2014

IEC 60947-1:2007/A2:2014

3. megjegyzés

2017.10.14.

Cenelec

EN 60947-2:2006

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 2. rész: Megszakítók

IEC 60947-2:2006

EN 60947-2:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.7.1.)

 

EN 60947-2:2006/A1:2009

IEC 60947-2:2006/A1:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.7.1.)

 

EN 60947-2:2006/A2:2013

IEC 60947-2:2006/A2:2013

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2016.3.7.)

Cenelec

EN 60947-3:2009

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 3. rész: Kapcsolók, szakaszolók, szakaszolókapcsolók és biztosító-kapcsolókészülék kombinációk

IEC 60947-3:2008

EN 60947-3:1999

+ A1:2001

+ A2:2005

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.5.1.)

 

EN 60947-3:2009/A1:2012

IEC 60947-3:2008/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.3.21.)

 

EN 60947-3:2009/A2:2015

IEC 60947-3:2008/A2:2015

3. megjegyzés

2018.8.31.

Cenelec

EN 60947-4-1:2010

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 4-1. rész: Kontaktorok és motorvédő kapcsolók. Elektromechanikus kontaktorok és motorvédő kapcsolók

IEC 60947-4-1:2009

EN 60947-4-1:2001

+ A1:2002

+ A2:2005

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.4.1.)

 

EN 60947-4-1:2010/A1:2012

IEC 60947-4-1:2009/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.8.24.)

Cenelec

EN 60947-4-2:2012

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 4-2. rész: Kontaktorok és motorvédő kapcsolók. Váltakozó áramú, félvezetős motorvezérlők és motorvédő kapcsolók

IEC 60947-4-2:2011

EN 60947-4-2:2000

+ A1:2002

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.6.22.)

Cenelec

EN 60947-4-3:2000

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 4-3. rész: Kontaktorok és motorvédő kapcsolók. Váltakozó áramú, félvezetős vezérlők és kontaktorok nem motoros terhelésekhez

IEC 60947-4-3:1999

HD 419.2 S1:1987

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2002.12.1.)

 

EN 60947-4-3:2000/A1:2006

IEC 60947-4-3:1999/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.11.1.)

 

EN 60947-4-3:2000/A2:2011

IEC 60947-4-3:1999/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.4.18.)

Cenelec

EN 60947-4-3:2014

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 4-3. rész: Kontaktorok és motorvédő kapcsolók. Váltakozó áramú, félvezetős vezérlők és kontaktorok nem motoros terhelésekhez

IEC 60947-4-3:2014

EN 60947-4-3:2000

+ A1:2006

+ A2:2011

2.1. megjegyzés

2017.6.11.

Cenelec

EN 60947-5-1:2004

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 5-1. rész: Vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek. Elektromechanikus vezérlő-áramköri készülékek

IEC 60947-5-1:2003

EN 60947-5-1:1997

+ A12:1999

+ A1:1999

+ A2:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.5.1.)

 

EN 60947-5-1:2004/A1:2009

IEC 60947-5-1:2003/A1:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.5.1.)

 

EN 60947-5-1:2004/AC:2004

 

 

 

EN 60947-5-1:2004/AC:2005

 

 

Cenelec

EN 60947-5-2:2007

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 5-2. rész: Vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek. Közelítéskapcsolók

IEC 60947-5-2:2007

EN 60947-5-2:1998

+ A1:1999

+ A2:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.11.1.)

 

EN 60947-5-2:2007/A1:2012

IEC 60947-5-2:2007/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.11.1.)

Cenelec

EN 60947-5-4:2003

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 5-4. rész: Vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek. Alacsony energiaszintű érintkezők működésének értékelési módszere. Különleges vizsgálatok

IEC 60947-5-4:2002

EN 60947-5-4:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.12.1.)

Cenelec

EN 60947-5-5:1997

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 5-5. rész: Vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek. Villamos vészleállító készülék mechanikus reteszelőfunkcióval

IEC 60947-5-5:1997

 

 

 

EN 60947-5-5:1997/A1:2005

IEC 60947-5-5:1997/A1:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.3.1.)

 

EN 60947-5-5:1997/A11:2013

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.12.3.)

Cenelec

EN 60947-5-7:2003

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 5-7. rész: Vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek. Analóg kimenetű közelítésérzékelő készülékek követelményei

IEC 60947-5-7:2003

EN 50319:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.9.1.)

Cenelec

EN 60947-5-8:2006

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek.5-8. rész: Vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek. Háromállású indítókapcsolók

IEC 60947-5-8:2006

 

 

Cenelec

EN 60947-5-9:2007

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 5-9. rész: Vezérlő-áramköri készülékek és kapcsolóelemek. Áramlásimennyiség-kapcsolók

IEC 60947-5-9:2006

 

 

Cenelec

EN 60947-6-1:2005

Kisfeszültségu kapcsoló- és vezérlokészülékek. 6-1. rész: Többfunkciós berendezések. Átkapcsolóberendezések

IEC 60947-6-1:2005

EN 60947-6-1:1991

+ A11:1997

+ A1:1994

+ A2:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.10.1.)

 

EN 60947-6-1:2005/A1:2014

IEC 60947-6-1:2005/A1:2013

3. megjegyzés

2017.1.17.

Cenelec

EN 60947-6-2:2003

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 6-2. rész: Többfunkciós berendezések. Vezérlő és védelmi kapcsolókészülékek (vagy berendezések)

IEC 60947-6-2:2002

EN 60947-6-2:1993

+ A11:1997

+ A1:1997

+ A2:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.9.1.)

 

EN 60947-6-2:2003/A1:2007

IEC 60947-6-2:2002/A1:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 60947-7-1:2009

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 7-1. rész: Tartozékok. Sorozatkapcsok rézvezetőkhöz

IEC 60947-7-1:2009

EN 60947-7-1:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.1.)

Cenelec

EN 60947-7-2:2009

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 7-2. rész: Tartozékok. Védővezető-sorozatkapcsok rézvezetőkhöz

IEC 60947-7-2:2009

EN 60947-7-2:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.1.)

Cenelec

EN 60947-7-3:2009

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 7-3. rész: Tartozékok. Biztosítós sorozatkapcsok biztonsági követelményei

IEC 60947-7-3:2009

EN 60947-7-3:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.9.1.)

Cenelec

EN 60947-8:2003

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. 8. rész: Vezérlőegységek villamos forgógépek beépített hővédelméhez

IEC 60947-8:2003

 

 

 

EN 60947-8:2003/A1:2006

IEC 60947-8:2003/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.10.1.)

 

EN 60947-8:2003/A2:2012

IEC 60947-8:2003/A2:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.6.22.)

Cenelec

EN 60950-1:2006

Informatika. Biztonság. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60950-1:2005 (Módosítva)

EN 60950-1:2001

+ A11:2004

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

 

EN 60950-1:2006/AC:2011

 

 

 

EN 60950-1:2006/A11:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

 

EN 60950-1:2006/A12:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.1.24.)

 

EN 60950-1:2006/A1:2010

IEC 60950-1:2005/A1:2009 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.3.1.)

 

EN 60950-1:2006/A2:2013

IEC 60950-1:2005/A2:2013 (Módosítva)

3. megjegyzés

2016.7.2.

Cenelec

EN 60950-21:2003

Információtechnikai berendezések. Biztonság. 21. rész: Távoli energiabetáplálás

IEC 60950-21:2002

 

 

Cenelec

EN 60950-22:2006

Informatika. Biztonság. 22. rész: Szabadtéri berendezések

IEC 60950-22:2005 (Módosítva)

 

 

 

EN 60950-22:2006/A11:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.2.1.)

 

EN 60950-22:2006/AC:2008

 

 

Cenelec

EN 60950-23:2006

Informatika. Biztonság. 23. rész: Nagy adatmennyiséget tároló berendezések

IEC 60950-23:2005

 

 

 

EN 60950-23:2006/AC:2008

 

 

Cenelec

EN 60968:2013

Beépített előtétes lámpák általános világítási célra. Biztonsági követelmények

IEC 60968:2012

EN 60968:1990

+ A1:1993

+ A2:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.10.31.)

 

EN 60968:2013/A11:2014

3. megjegyzés

2016.12.9.

Cenelec

EN 60968:2015

Beépített előtétes lámpák általános világítási célra. Biztonsági követelmények

IEC 60968:2015 (Módosítva)

IEC 60968:2015/COR1:2015 (Módosítva)

EN 60968:2013

+ A11:2014

2.1. megjegyzés

2018.3.30.

Cenelec

EN 60974-3:2007

Ívhegesztő berendezések. 3. rész: Ívgyújtó és ívstabilizáló eszközök

IEC 60974-3:2007

EN 60974-3:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

Cenelec

EN 60974-5:2008

Ívhegesztő berendezések. 5. rész: Huzalelőtolók

IEC 60974-5:2007

EN 60974-5:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.2.1.)

Cenelec

EN 60974-6:2016

Ívhegesztő berendezések. 6. rész: Korlátozott bekapcsolási idejű berendezések

IEC 60974-6:2015

 

 

Cenelec

EN 60998-1:2004

Kisfeszültségű áramkörök csatlakozóelemei háztartási és hasonló célokra. 1. rész: Általános követelmények

IEC 60998-1:2002 (Módosítva)

EN 60998-1:1993

+ A1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

Cenelec

EN 60998-2-1:2004

Kisfeszültségű áramkörök csatlakozóelemei háztartási és hasonló célokra. 2-1. rész: Egyedi követelmények csavar típusú szorítóegységekkel ellátott különálló csatlakozóelemekre

IEC 60998-2-1:2002 (Módosítva)

EN 60998-2-1:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

Cenelec

EN 60998-2-2:2004

Kisfeszültségű áramkörök csatlakozóelemei háztartási és hasonló célokra. 2-2. rész: Egyedi követelmények csavar nélküli szorítóegységekkel ellátott különálló csatlakozóelemekre

IEC 60998-2-2:2002 (Módosítva)

EN 60998-2-2:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

Cenelec

EN 60998-2-3:2004

Kisfeszültségű áramkörök csatlakozóelemei háztartási és hasonló célokra. 2-3. rész: Egyedi követelmények a szigetelés átvágásával működő szorítóegységekkel ellátott, különálló csatlakozóelemekre

IEC 60998-2-3:2002 (Módosítva)

EN 60998-2-3:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2007.3.1.)

Cenelec

EN 60998-2-4:2005

Csatlakozóelemek kisfeszültségű áramkörökhöz, háztartási és hasonló célokra. 2-4. rész: Egyedi követelmények rácsavarásos csatlakozóelemekre

IEC 60998-2-4:2004 (Módosítva)

EN 60998-2-4:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.3.1.)

Cenelec

EN 60999-1:2000

Csatlakozóelemek. Villamos rézvezetők. Csavar típusú és csavar nélküli szorítóegységek biztonsági követelményei. 1. rész: Általános követelmények és a 0,2  mm2 - 35 mm2 keresztmetszetű vezetőkhöz használt szorítóegységek egyedi követelményei (IEC 60999-1:1999)

IEC 60999-1:1999

EN 60999-1:1993

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2003.1.1.)

Cenelec

EN 60999-2:2003

Csatlakozóelemek. Villamos rézvezetők. Csavar típusú és csavar nélküli szorítóegységek biztonsági követelményei. 2. rész: 35 mm2 felettitől 300 mm2 -ig terjedő keresztmetszetű vezetőkhöz használt szorítóegységek követelményei

IEC 60999-2:2003

 

 

Cenelec

EN 61008-1:2004

Maradékáram-működtetésű megszakítók egybeépített túláramvédelem nélkül, háztartási és hasonló használatra (RCCB-k). 1. rész: Általános szabályok

IEC 61008-1:1996 (Módosítva) + A1:2002 (Módosítva)

EN 61008-1:1994

+ A11:1995

+ A12:1998

+ A13:1998

+ A14:1998

+ A17:2000

+ A2:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.4.1.)

 

EN 61008-1:2004/A11:2007

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.4.1.)

 

EN 61008-1:2004/A12:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.12.1.)

 

EN 61008-1:2004/A13:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.2.)

Cenelec

EN 61008-1:2012

Áram-védőkapcsolók, beépített túláramvédelem nélkül, háztartási és hasonló alkalmazásokra (RCCB-k). 1. rész: Általános előírások

IEC 61008-1:2010 (Módosítva)

EN 61008-1:2004

+ A11:2007

+ A12:2009

+ A13:2012

2017.6.18.

 

EN 61008-1:2012/A1:2014

IEC 61008-1:2010/A1:2012 (Módosítva)

3. megjegyzés

2017.8.4.

 

EN 61008-1:2012/A11:2015

3. megjegyzés

2018.7.6.

 

EN 61008-1:2012/A2:2014

IEC 61008-1:2010/A2:2013 (Módosítva)

3. megjegyzés

2017.8.4.

Cenelec

EN 61008-2-1:1994

Áram-védőkapcsolók beépített túláramvédelem nélkül, háztartási és hasonló célokra (RCCB-védőkapcsolók). 2-1. rész: Az általános előírások alkalmazhatósága a hálózati feszültségtől funkcionálisan független RCCB-védőkapcsolókra

IEC 61008-2-1:1990

 

 

 

EN 61008-2-1:1994/A11:1998

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2001.4.1.)

 

EN 61008-2-1:1994/A11:1998/AC:1999

 

 

Cenelec

EN 61009-1:2004

Áram-védőkapcsolók, beépített túláramvédelemmel, háztartási és hasonló használatra (RCBO-k). 1. rész: Általános szabályok

IEC 61009-1:1996 (Módosítva) + A1:2002 (Módosítva)

EN 61009-1:1994

+ A11:1995

+ A13:1998

+ A14:1998

+ A15:1998

+ A19:2000

+ A1:1995

+ A2:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.4.1.)

 

EN 61009-1:2004/A11:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.4.1.)

 

EN 61009-1:2004/A13:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.12.1.)

 

EN 61009-1:2004/A12:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.12.1.)

 

EN 61009-1:2004/A14:2012/AC:2012

 

 

 

EN 61009-1:2004/A14:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.2.)

 

EN 61009-1:2004/AC:2006

 

 

Cenelec

EN 61009-1:2012

Áram-védőkapcsolók, beépített túláramvédelemmel, háztartási és hasonló használatra (RCBO-védőkapcsolók). 1. rész: Általános előírások

IEC 61009-1:2010 (Módosítva)

EN 61009-1:2004

+ A11:2008

+ A12:2009

+ A13:2009

+ A14:2012

2017.6.18.

 

EN 61009-1:2012/A1:2014

IEC 61009-1:2010/A1:2012 (Módosítva)

3. megjegyzés

2017.8.4.

 

EN 61009-1:2012/A11:2015

3. megjegyzés

2018.7.6.

 

EN 61009-1:2012/A2:2014

IEC 61009-1:2010/A2:2013 (Módosítva)

3. megjegyzés

2017.8.4.

Cenelec

EN 61009-2-1:1994

Áram-védőkapcsolók beépített túláramvédelemmel, háztartási és hasonló alkalmazásokra (RCBO-védőkapcsolók). 2-1. rész: Az általános előírások alkalmazhatósága a hálózati feszültségtől funkcionálisan független RCBO-védőkapcsolókra

IEC 61009-2-1:1991

 

 

 

EN 61009-2-1:1994/A11:1998

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2001.4.1.)

 

EN 61009-2-1:1994/A11:1998/AC:1999

 

 

Cenelec

EN 61010-1:2010

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 1. rész: Általános követelmények

IEC 61

IEC 61010-1:2010

EN 61010-1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

Cenelec

EN 61010-2-010:2003

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai 2-010. rész: Anyagok melegítésére szolgáló laboratóriumi készülékek egyedi előírásai

IEC 61010-2-010:2003

EN 61010-2-010:1994

+ A1:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.10.1.)

Cenelec

EN 61010-2-010:2014

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-010. rész: Anyagok melegítésére használt laboratóriumi készülékek követelményei

IEC 61010-2-010:2014

EN 61010-2-010:2003

2.1. megjegyzés

2017.10.30.

Cenelec

EN 61010-2-020:2006

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai 2-020. rész: Laboratóriumi centrifugák követelményei

IEC 61010-2-020:2006

EN 61010-2-020:1994

+ A1:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.7.1.)

Cenelec

EN 61010-2-030:2010

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-030. rész: Vizsgáló- és mérőáramkörök követelményei

IEC 61010-

IEC 61010-2-030:2010

 

 

Cenelec

EN 61010-2-032:2012

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-032. rész: Kézben tartott és kézzel működtetett, villamos vizsgálati és mérési célú áramszondák követelményei

IEC 61010-2-032:2012

EN 61010-2-032:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.10.31.)

Cenelec

EN 61010-2-033:2012

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-033. rész: Kézben tartott, hálózati feszültség mérésére alkalmas, háztartási és szakmai használatú univerzális mérőeszközök és egyéb mérőeszközök követelményei

IEC 61010-2-033:2012

 

 

Cenelec

EN 61010-2-040:2005

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-040. rész: Gyógyászati anyagok kezelésére használt sterilizáló- és fertőtlenítőkészülékek követelményei

IEC 61010-2-040:2005

EN 61010-2-045:2000

EN 61010-2-041:1996

EN 61010-2-043:1997

EN 61010-2-042:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.6.1.)

Cenelec

EN 61010-2-051:2003

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai 2-051. rész: Mechanikai elegyítésre és keverésre szolgáló laboratóriumi készülékek egyedi előírásai

IEC 61010-2-051:2003

EN 61010-2-051:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.10.1.)

Cenelec

EN 61010-2-051:2015

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-051. rész: Elegyítésre és keverésre használt laboratóriumi készülékek követelményei

IEC 61010-2-051:2015

EN 61010-2-051:2003

2.1. megjegyzés

2018.4.14.

Cenelec

EN 61010-2-061:2003

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai 2-061. rész: Termikus porlasztással és ionizációval működő laboratóriumi atomspektrométerek egyedi követelményei

IEC 61010-2-061:2003

EN 61010-2-061:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.10.1.)

Cenelec

EN 61010-2-061:2015

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-061. rész: Termikus porlasztással és ionizációval működő laboratóriumi atomspektrométerek követelményei

IEC 61010-2-061:2015

EN 61010-2-061:2003

2.1. megjegyzés

2018.4.14.

Cenelec

EN 61010-2-081:2002

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-081. rész: Elemzési és egyéb célú automatikus és félautomatikus laboratóriumi készülékek egyedi előírásai

IEC 61010-2-081:2001

 

 

 

EN 61010-2-081:2002/A1:2003

IEC 61010-2-081:2001/A1:2003

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.10.1.)

Cenelec

EN 61010-2-081:2015

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-081. rész: Elemzési és egyéb célú automatikus és félautomatikus laboratóriumi készülékek követelményei

IEC 61010-2-081:2015

EN 61010-2-081:2002

+ A1:2003

2.1. megjegyzés

2018.2.27.

Cenelec

EN 61010-2-091:2012

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-091. rész: Szekrénybe szerelt röntgenberendezések követelményei

IEC 61010-2-091:2012

 

 

 

EN 61010-2-091:2012/AC:2013

 

 

Cenelec

EN 61010-2-201:2013

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 2-201. rész: Szabályozó készülékekre vonatkozó követelmények

IEC 61010-2-201:2013

 

 

 

EN 61010-2-201:2013/AC:2013

 

 

Cenelec

EN 61010-031:2002

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 031. rész: Villamos mérési és vizsgálati célú kézi mérőszondák biztonsági előírásai

IEC 61010-031:2002

EN 61010-2-031:1994

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2005.2.1.)

 

EN 61010-031:2002/A1:2008

IEC 61010-031:2002/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.3.1.)

Cenelec

EN 61010-031:2015

Villamos mérő-, szabályozó- és laboratóriumi készülékek biztonsági előírásai. 031. rész: Villamos mérési és vizsgálati célú kézi mérőszondák biztonsági előírásai

IEC 61010-031:2015

EN 61010-031:2002

+ A1:2008

2.1. megjegyzés

2018.7.3.

Cenelec

EN 61028:1993

Villamos mérőműszerek. X-Y regisztrálók

IEC 61028:1991

 

 

 

EN 61028:1993/A1:1995

IEC 61028:1991/A1:1995

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1996.4.1.)

 

EN 61028:1993/A2:1997

IEC 61028:1991/A2:1997

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1998.7.1.)

Cenelec

EN 61048:2006

Lámpatartozékok. Kondenzátorok fénycsövekhez és egyéb kisülőlámpákhoz. Általános és biztonsági követelmények

IEC 61048:2006

EN 61048:1993

+ A1:1996

+ A2:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.5.1.)

 

EN 61048:2006/A1:2016

IEC 61048:2006/A1:2015

3. megjegyzés

2019.2.19.

Cenelec

EN 61050:1992

1 000  V-ot meghaladó kimeneti üresjárási feszültségű transzformátorok (általánosan neon-transzformátorok) kisülőcsövekhez. Általános és biztonsági követelmények

IEC 61050:1991 (Módosítva)

 

 

 

EN 61050:1992/A1:1995

IEC 61050:1991/A1:1994 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1996.7.1.)

Cenelec

EN 61071:2007

Kondenzátorok teljesítményelektronikai felhasználásra

IEC 61071:2007

EN 61071-2:1996

EN 61071-1:1996

Az időpont lejárt

(2010.4.1.)

Cenelec

EN 61095:2009

Elektromechanikus kontaktorok háztartási és hasonló célokra

IEC 61095:2009

EN 61095:1993

+ A11:1996

+ A1:2000

Az időpont lejárt

(2012.3.1.)

Cenelec

EN 61131-2:2007

Programozható vezérlők. 2. rész: Készülék követelmények és vizsgálatok

IEC 61131-2:2007

EN 61131-2:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.8.1.)

Cenelec

EN 61138:2007

Hordozható földelő- és rövidre záró szerkezetek vezetékei

IEC 61138:2007 (Módosítva)

EN 61138:1997

+ A11:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.10.1.)

Cenelec

EN 61140:2002

Áramütés elleni védelem. A villamos berendezésekre és a villamos szerkezetekre vonatkozó közös szempontok

IEC 61140:2001

 

 

 

EN 61140:2002/A1:2006

IEC 61140:2001/A1:2004 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.5.1.)

Cenelec

EN 61143-1:1994

Villamos mérőműszerek. X-t regisztrálók. 1. rész: Fogalommeghatározások és követelmények

IEC 61143-1:1992

 

 

 

EN 61143-1:1994/A1:1997

IEC 61143-1:1992/A1:1997

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(1998.7.1.)

Cenelec

EN 61143-2:1994

Villamos mérőműszerek. X-t regisztrálók. 2. rész: Javasolt kiegészítő vizsgálati módszerek

IEC 61143-2:1992

 

 

Cenelec

EN 61184:2008

Bajonett-lámpafoglalatok

IEC

IEC 61184:2008

EN 61184:1997

+ A1:2001

+ A2:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.8.1.)

 

EN 61184:2008/A1:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.5.25.)

Cenelec

EN 61187:1994

Villamos és elektronikus mérőműszerek. Dokumentáció

IEC 61187:1993 (Módosítva)

 

 

 

EN 61187:1994/AC:1995

 

 

Cenelec

EN 61195:1999

Két végükön fejelt fénycsövek. Biztonsági előírások

IEC 61195:1999

EN 61195:1994

+ A1:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2002.12.1.)

 

EN 61195:1999/A1:2013

IEC 61195:1999/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.11.16.)

 

EN 61195:1999/A2:2015

IEC 61195:1999/A2:2014

3. megjegyzés

2017.10.24.

Cenelec

EN 61199:2011

Egy végükön fejelt fénycsövek. Biztonsági előírások

IEC 61199:2011

EN 61199:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.8.15.)

 

EN 61199:2011/A1:2013

IEC 61199:2011/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.11.1.)

 

EN 61199:2011/A2:2015

IEC 61199:2011/A2:2014

3. megjegyzés

2017.9.3.

Cenelec

EN 61204:1995

Kisfeszültségű, egyenfeszültségű kimenetű villamosenergia-ellátó berendezések működési jellemzői és biztonsági követelményei

IEC 61204:1993 (Módosítva)

 

 

 

EN 61204:1995/A1:2001

IEC 61204:1993/A1:2001

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2004.3.1.)

Cenelec

EN 61204-7:2006

Kisfeszültségű egyenfeszültségű kimenetű villamosenergia-ellátó berendezések. 7. rész: Biztonsági követelmények

IEC 61204-7:2006

 

 

 

EN 61204-7:2006/A11:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.1.)

Cenelec

EN 61210:2010

Csatlakozóelemek. Lapos, gyorscsatlakozású kapcsok villamos rézvezetőkhöz. Biztonsági követelmények

IEC 61210:2010 (Módosítva)

EN 61210:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.1.)

Cenelec

EN 61242:1997

Villamos szerelési anyagok. Vezetékdobos hosszabbítók háztartási és hasonló célokra

IEC 61242:1995 (Módosítva)

 

 

 

EN 61242:1997/A1:2008

IEC 61242:1995/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.3.1.)

 

EN 61242:1997/A2:2016

IEC 61242:1995/A2:2015

3. megjegyzés

2018.12.3.

 

EN 61242:1997/A1:2008/AC:2010

 

 

Az EN 61242:1997 a 2006/95/EK irányelv biztonsági célkitűzései szempontjából csak akkor felel meg, ha vele együtt a 2003/C-297/06-os bizottsági véleményt is figyelembe veszik.

Cenelec

EN 61243-3:2010

Feszültség alatti munkavégzés. Feszültségkémlelők. 3. rész: Kétsarkú, kisfeszültségű típus

IEC 61243-3:2009

EN 61243-3:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 61243-3:2014

Feszültség alatti munkavégzés. Feszültségkémlelők. 3. rész: Kétsarkú, kisfeszültségű típus

IEC 61243-3:2014

EN 61243-3:2010

2.1. megjegyzés

2017.11.13.

 

EN 61243-3:2014/AC:2015

 

 

 

EN 61243-3:2014/AC:2015

 

 

Cenelec

EN 61270-1:1996

Kondenzátorok mikrohullámú sütők számára. 1. rész: Általános rész

IEC 61270-1:1996

 

 

Cenelec

EN 61293:1994

Villamos szerkezetek megjelölése az energiaellátás névleges adataival. Biztonsági követelmények

IEC 61293:1994

 

 

Cenelec

EN 61310-1:2008

Gépi berendezések biztonsága. Jelzés, megjelölés és működtetés. 1. rész: A látható, hallható és tapintható jelek követelményei

IEC 61310-1:2007

EN 61310-1:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

Cenelec

EN 61310-2:2008

Gépi berendezések biztonsága. Jelzés, megjelölés és működtetés. 2. rész: A megjelölés követelményei

IEC 61310-2:2007

EN 61310-2:1995

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

Cenelec

EN 61310-3:2008

Gépi berendezések biztonsága. Jelzés, megjelölés és működtetés. 3. rész: A működtetőelemek elhelyezésének és működtetésének követelményei

IEC 61310-3:2007

EN 61310-3:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.12.1.)

Cenelec

EN 61316:1999

Vezetékdobos hosszabbítók ipari célra

IEC 61316:1999

 

 

Cenelec

EN 61347-1:2008

Lámpaműködtető eszközök. 1. rész: Általános és biztonsági követelmények

IEC 61347-1:2007 (Módosítva)

EN 61347-1:2001

+ A1:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.5.1.)

 

EN 61347-1:2008/A1:2011

IEC 61347-1:2007/A1:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.2.1.)

 

EN 61347-1:2008/A2:2013

IEC 61347-1:2007/A2:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2016.1.1.)

Cenelec

EN 61347-1:2015

Lámpaműködtető eszközök. 1. rész: Általános és biztonsági követelmények

IEC 61347-1:2015

EN 61347-1:2008

+ A1:2011

+ A2:2013

2.1. megjegyzés

2018.3.26.

Cenelec

EN 61347-2-2:2012

Lámpaműködtető eszközök. 2-2. rész: Izzólámpák egyenárammal vagy váltakozó árammal táplált elektronikus feszültségcsökkentő konvertereinek követelményei

IEC 61347-2-2:2011

EN 61347-2-2:2001

+ A1:2006

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.11.)

Cenelec

EN 61347-2-3:2011

Lámpaműködtető eszközök. 2-3. rész: Váltakozó árammal és/vagy egyenárammal táplált elektronikus fénycsőelőtétek követelményei

IEC 6134

IEC 61347-2-3:2011

EN 61347-2-4:2001

EN 61347-2-3:2001

+ A1:2004

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.6.23.)

 

EN 61347-2-3:2011/AC:2011

 

 

Cenelec

EN 61347-2-7:2012

Lámpaműködtető eszközök. 2-7. rész: (Független) tartalékvilágításhoz használt, akkumulátorról táplált elektronikus működtető eszközök követelményei

IEC 61347-2-7:2011

EN 61347-2-7:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.1.11.)

Cenelec

EN 61347-2-8:2001

Lámpaműködtető eszközök. 2-8. rész: Fénycsőelőtétek egyedi követelményei

IEC 61347-2-8:2000

EN 60920:1991

+ A11:2000

+ A1:1993

+ A2:1996

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.12.1.)

 

EN 61347-2-8:2001/A1:2006

2-8:2000/A1:2006

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.2.1.)

 

EN 61347-2-8:2001/AC:2003

 

 

 

EN 61347-2-8:2001/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 61347-2-9:2013

Lámpaműködtető eszközök. 2-9. rész: A kisülőlámpák elektromágneses működtetőeszközeinek követelményei (a fénycsőelőtétek kivételével)

IEC 61347-2-9:2012

EN 61347-2-9:2001

+ A1:2003

+ A2:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.12.4.)

Cenelec

EN 61347-2-10:2001

Lámpaműködtető eszközök. 2-10. rész: Nagyfrekvenciás működésű, hidegen gyújtó, cső alakú kisülőlámpák (neoncsövek) elektronikus invertereinek és konvertereinek egyedi követelményei

IEC 61347-2-10:2000

 

 

 

EN 61347-2-10:2001/A1:2009

IEC 61347-2-10:2000/A1:2008

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.12.1.)

 

EN 61347-2-10:2001/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 61347-2-11:2001

Lámpaműködtető eszközök. 2-11. rész: Lámpatestek különféle elektronikus áramköreinek egyedi követelményei

IEC 61347-2-11:2001

 

 

 

EN 61347-2-11:2001/AC:2002

 

 

 

EN 61347-2-11:2001/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 61347-2-12:2005

Lámpamuködteto eszközök. 2-12. rész: Kisülolámpák váltakozó vagy egyenfeszültséggel táplált elektronikus elotétjeinek egyedi követelményei (a fénycsoelotétek kivételével)

IEC 61347-2-12:2005

 

 

 

EN 61347-2-12:2005/A1:2010

IEC 61347-2-12:2005/A1:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.11.1.)

 

EN 61347-2-12:2005/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 61347-2-13:2006

Lámpaműködtető eszközök. 2-13. rész: LED-modulok egyenárammal vagy váltakozó árammal táplált elektronikus előtétjeinek egyedi követelményei

IEC 61347-2-13:2006

 

 

 

EN 61347-2-13:2006/AC:2010

 

 

Cenelec

EN 61347-2-13:2014

Lámpaműködtető eszközök. 2-13. rész: LED-modulok egyenárammal vagy váltakozó árammal táplált elektronikus működtetőeszközeinek követelményei

IEC 61347-2-13:2014

EN 61347-2-13:2006

2.1. megjegyzés

2017.10.8.

Cenelec

EN 61386-1:2008

Védőcsőrendszerek villamos szerelésekhez. 1. rész: Általános követelmények

IEC 61386-1:2008

EN 61386-1:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.6.1.)

Cenelec

EN 61386-21:2004

Védőcsőrendszerek kábelfektetéshez. 21. rész: Egyedi követelmények. Merevvédőcső-rendszerek

IEC 61386-21:2002

EN 50086-2-1:1995

+ A11:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.6.30.)

 

EN 61386-21:2004/A11:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.12.1.)

 

EN 61386-21:2004/AC:2004

 

 

Cenelec

EN 61386-22:2004

Védőcsőrendszerek kábelfektetéshez. 22. rész: Egyedi követelmények. Hajlíthatóvédőcső-rendszerek

IEC 61386-22:2002

EN 50086-2-2:1995

+ A11:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.6.30.)

 

EN 61386-22:2004/A11:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.12.1.)

 

EN 61386-22:2004/AC:2004

 

 

Cenelec

EN 61386-23:2004

Védőcsőrendszerek kábelfektetéshez. 23. rész: Egyedi követelmények. Hajlékonyvédőcső-rendszerek

IEC 61386-23:2002

EN 50086-2-3:1995

+ A11:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.6.30.)

 

EN 61386-23:2004/A11:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.12.1.)

 

EN 61386-23:2004/AC:2004

 

 

Cenelec

EN 61386-24:2010

Védőcsőrendszerek kábelfektetéshez. 24. rész: Egyedi követelmények. Földbe fektetett védőcsőrendszerek

IEC 61386-24:2004

EN 50086-2-4:1994

+ A1:2001

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

Cenelec

EN 61386-25:2011

Védőcsőrendszerek kábelfektetéshez. 25. rész: Egyedi követelmények. Védőcső rögzítőszerelvények

IEC 61386-25:2011

 

 

Cenelec

EN 61439-1:2011

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezések. 1. rész: Általános szabályok

IEC 61439-1:2011

EN 61439-1:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.9.23.)

Cenelec

EN 61439-2:2011

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezések. 2. rész: Teljesítmény-kapcsoló- és teljesítmény-vezérlőberendezések

IEC 61439-2:2011

EN 61439-2:2009

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.9.23.)

Cenelec

EN 61439-3:2012

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezések. 3. rész: Szakképzettség nélküli személyek által kezelhető elosztótáblák. (DBO)

IEC 61439-3:2012

EN 60439-3:1991

+ A1:1994

+ A2:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.3.22.)

Cenelec

EN 61439-4:2013

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezések. 4. rész: Felvonulási területek berendezései (ACS)

IEC 61439-4:2012

EN 60439-4:2004

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.12.20.)

Cenelec

EN 61439-5:2011

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezések. 5. rész: Közcélú hálózat energiaelosztó berendezései

IEC 61439-5:2010

EN 60439-5:2006

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2016.1.3.)

Cenelec

EN 61439-5:2015

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezések. 5. rész: Közcélú hálózat energiaelosztó berendezései

IEC 61439-5:2014

EN 61439-5:2011

2.1. megjegyzés

2017.9.29.

 

EN 61439-5:2015/AC:2015

 

 

Cenelec

EN 61439-6:2012

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezések. 2. rész: Burkolt síncsatornás rendszerek (síncsatornák)

IEC 61439-6:2012

EN 60439-2:2000

+ A1:2005

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.6.27.)

Cenelec

EN 61534-1:2011

Áramvezető sínrendszerek. 1. rész: Általános követelmények

IEC 61

IEC 61534-1:2011

EN 61534-1:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.6.22.)

 

EN 61534-1:2011/A1:2014

IEC 61534-1:2011/A1:2014

3. megjegyzés

2017.8.4.

Cenelec

EN 61534-21:2006

Áramvezető sínrendszerek. 21. rész: Falra és mennyezetre szerelhető áramvezető sínrendszerek követelményei

IEC 61534-21:2006

 

 

Cenelec

EN 61534-21:2014

Áramvezető sínrendszerek. 21. rész: Falra és mennyezetre szerelhető áramvezető sínrendszerek követelményei

IEC 61534-21:2014

EN 61534-21:2006

2.1. megjegyzés

2017.7.24.

Cenelec

EN 61534-22:2009

Áramvezető sínrendszerek. 22. rész: Padlón vagy padló alatt szerelhető áramvezető sínrendszerek egyedi követelményei

IEC 61534-22:2009

 

 

Cenelec

EN 61534-22:2014

Áramvezető sínrendszerek. 22. rész: Padlóra vagy padló alatt szerelhető áramvezető sínrendszerek egyedi követelményei

IEC 61534-22:2014

EN 61534-22:2009

2.1. megjegyzés

2017.7.24.

Cenelec

EN 61535:2009

Berendezési csatlakozópárok rögzített villamos szerelések állandó csatlakoztatására

IEC 61535:2009 (Módosítva)

 

 

 

EN 61535:2009/A1:2013

IEC 61535:2009/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.6.20.)

Cenelec

EN 61537:2007

Kábelek és vezetékek fektetése. Kábeltálca- és kábellétra-rendszerek

IEC 61537:2006

EN 61537:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2009.12.1.)

Cenelec

EN 61549:2003

Különféle lámpák

IEC 61549:2003

EN 61549:1996

+ A1:1997

+ A2:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.6.1.)

 

EN 61549:2003/A3:2012

IEC 61549:2003/A3:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.8.9.)

 

EN 61549:2003/A1:2005

IEC 61549:2003/A1:2005

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.4.1.)

 

EN 61549:2003/A2:2010

IEC 61549:2003/A2:2010

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.5.1.)

Cenelec

EN 61557-1:2007

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 1. rész: Általános követelmények

IEC 61557-1:2007

EN 61557-1:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 61557-2:2007

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 2. rész: Szigetelési ellenállás

IEC 61557-2:2007

EN 61557-2:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 61557-3:2007

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 3. rész: Hurokimpedancia

IEC 61557-3:2007

EN 61557-3:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 61557-4:2007

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 4. rész: Földelő-, védő- és potenciálkiegyenlítő vezetők ellenállása

IEC 61557-4:2007

EN 61557-4:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 61557-5:2007

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 5. rész: Földelési ellenállás

IEC 61557-5:2007

EN 61557-5:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 61557-6:2007

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 6. rész: Áram-védőkészülékek (RCD) hatékonysága TT-, TN- és IT- rendszerekben

IEC 61557-6:2007

EN 61557-6:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.10.1.)

Cenelec

EN 61557-7:2007

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 7. rész: Fázissorrend

IEC 61557-7:2007

EN 61557-7:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.3.1.)

Cenelec

EN 61557-8:2007

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 8. rész: Szigetelésfigyelő eszközök IT-rendszerekhez

IEC 61

IEC 61557-8:2007

EN 61557-8:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.5.1.)

Cenelec

EN 61557-8:2015

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 8. rész: Szigetelésfigyelő eszközök IT-rendszerekhez

IEC 61557-8:2014

EN 61557-8:2007

2.1. megjegyzés

2018.1.15.

Cenelec

EN 61557-9:2009

Legfeljebb 1 kV váltakozó és 1,5  kV egyenfeszültségű, kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 9. rész: Berendezések IT-rendszerekben való szigetelési hibakereséshez

IEC 61557-9:2009

EN 61557-9:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.2.1.)

Cenelec

EN 61557-9:2015

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 9. rész: Berendezések IT-rendszerekben való szigetelésihiba-kereséshez

IEC 61557-9:2014

EN 61557-9:2009

2.1. megjegyzés

2018.1.15.

Cenelec

EN 61557-10:2001

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 10. rész: A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló kombinált mérőberendezés

IEC 61557-10:2000

 

 

Cenelec

EN 61557-10:2013

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 10. rész: A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló kombinált mérőberendezés

IEC 61557-10:2013

EN 61557-10:2001

2.1. megjegyzés

2016.6.3.

Cenelec

EN 61557-11:2009

Legfeljebb 1 kV váltakozó és 1,5  kV egyenfeszültségű, kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 11. rész: A és B típusú maradékáram-monitorok (RCM-ek) hatékonysága TT-, TN- és IT-rendszerekben

IEC 61557-11:2009

 

 

Cenelec

EN 61557-12:2008

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 12. rész: Mérő- és megfigyelőeszközök működési jellemzői

IEC 61557-12:2007

 

 

Cenelec

EN 61557-13:2011

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 13. rész: Kézben tartott és kézzel működtetett szivárgóáramok mérésére szolgáló árammérőfogók és áramszondák villamos elosztórendszerekben

IEC 61557-13:2011

 

 

Cenelec

EN 61557-14:2013

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 14. rész: A gépek villamos berendezései biztonságának vizsgálatára szolgáló berendezések

IEC 61557-14:2013

 

 

Cenelec

EN 61557-15:2014

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 15. rész: IT-rendszerekben használt szigetelésfigyelő eszközök és szigetelésihiba-kereséshez való berendezések működésbiztonsági követelményei

IEC 61557-15:2014

 

 

Cenelec

EN 61557-16:2015

Legfeljebb 1 000  V váltakozó és 1 500  V egyenfeszültségű kisfeszültségű elosztórendszerek villamos biztonsága. A védelmi intézkedések vizsgálatára, mérésére vagy megfigyelésére szolgáló berendezések. 16. rész: Az IEC 62638-ban leírt villamos készülékek és/vagy az IEC 62353-ban leírt gyógyászati villamos készülékek védelmi intézkedéseinek hatásosságának a vizsgálatára szolgáló berendezések

IEC 61557-16:2014

 

 

Cenelec

EN 61558-1:2005

Teljesítménytranszformátorok, tápegységek, fojtótekercsek és hasonló termékek biztonsága. 1. rész: Általános követelmények és vizsgálatok

IEC 61558-1:2005

 

Az időpont lejárt

(2005.12.1.)

 

EN 61558-1:2005/A1:2009

IEC 61558-1:2005/A1:2009

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.3.1.)

 

EN 61558-1:2005/AC:2006

 

 

Cenelec

EN 61558-2-1:2007

Teljesítménytranszformátorok, tápegységek, fojtótekercsek és hasonlók biztonsága. 2-1. rész: Elválasztótranszformátorok és általános alkalmazású elválasztótranszformátort tartalmazó tápegységek egyedi követelményei és vizsgálataik

IEC 61558-2-1:2007

EN 61558-2-1:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.2.1.)

Cenelec

EN 61558-2-2:2007

Teljesítménytranszformátorok, tápegységek, fojtótekercsek és hasonlók biztonsága. 2-2. rész: Vezérlőtranszformátorok és vezérlőtranszformátort tartalmazó tápegységek egyedi követelményei és vizsgálataik

IEC 61558-2-2:2007

EN 61558-2-2:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.2.1.)

Cenelec

EN 61558-2-3:2010

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága. 2-3. rész: Gáz- és olajégők gyújtótranszformátorainak egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-3:2010

EN 61558-2-3:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.7.1.)

Cenelec

EN 61558-2-4:2009

Legfeljebb 1 100  V tápfeszültségű transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és hasonló termékek biztonsága. 2-4. rész: Szigetelőtranszformátorok és szigetelőtranszformátorokat tartalmazó tápegységek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-4:2009

EN 61558-2-4:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.3.1.)

Cenelec

EN 61558-2-5:2010

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága. 2-5. rész: Borotvák transzformátorainak, borotvák tápegységeinek és borotvatápegységek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-5:2010

EN 61558-2-5:1998

+ A11:2004

Az időpont lejárt

(2013.7.1.)

Cenelec

EN 61558-2-6:2009

Legfeljebb 1 100  V tápfeszültségű transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és hasonló termékek biztonsága. 2-4. rész: Biztonsági szigetelőtranszformátorok és biztonsági szigetelőtranszformátorokat tartalmazó tápegységek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-6:2009

EN 61558-2-6:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.7.1.)

Cenelec

EN 61558-2-7:2007

Teljesítménytranszformátorok, tápegységek és hasonló termékek biztonsága. 2-7. rész: Játéktranszformátorok és -tápegységek követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-7:2007 (Módosítva)

EN 61558-2-7:1997

+ A11:2002

Az időpont lejárt

(2010.9.1.)

Cenelec

EN 61558-2-8:2010

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága. 2-8. rész: Csengők és harangok transzformátorainak és tápegységeinek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-8:2010

EN 61558-2-8:1998

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.7.1.)

Cenelec

EN 61558-2-9:2011

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága. 2-9. rész: Volfrámszálas izzólámpákkal ellátott, III. érintésvédelmi osztályú kézilámpák transzformátorainak és tápegységeinek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-9:2010

EN 61558-2-9:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.2.)

Cenelec

EN 61558-2-12:2011

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága. 2-12. rész: Állandó feszültségű transzformátorok és állandó feszültséget szolgáltató tápegységek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-12:2011

EN 61558-2-12:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.3.3.)

Cenelec

EN 61558-2-13:2009

Legfeljebb 1 100  V tápfeszültsgű transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és hasonló termékek biztonsága. 2-13. rész: Takaréktranszformátorok és azokat tartalmazó tápegységek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-13:2009

EN 61558-2-13:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.3.1.)

Cenelec

EN 61558-2-14:2013

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága. 2-26. rész: Változtatható szekunder feszültségű transzformátorok és változtatható szekunder feszültségű transzformátorokat tartalmazó tápegységek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-14:2012

 

 

Cenelec

EN 61558-2-15:2012

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága.2-15. rész: Gyógyászati helyiségek ellátására használt szigetelőtranszformátorok egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-15:2011

EN 61558-2-15:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.27.)

Cenelec

EN 61558-2-16:2009

Transzformátorok, fojtók, tápegységek és hasonlók biztonsága 1 100  V-ig. 2-16. rész: Kapcsolóüzemű tápegységek és kapcsolóüzemű tápegységek transzformátorainak egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-16:2009

EN 61558-2-17:1997

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.10.1.)

 

EN 61558-2-16:2009/A1:2013

IEC 61558-2-16:2009/A1:2013

3. megjegyzés

2016.9.16.

Cenelec

EN 61558-2-20:2011

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága. 2-20. rész: Kis fojtótekercsek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-20:2010

EN 61558-2-20:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.1.2.)

Cenelec

EN 61558-2-23:2010

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága. 2-23. rész: Építési területek transzformátorainak és tápegységeinek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-23:2010

EN 61558-2-23:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.10.1.)

Cenelec

EN 61558-2-26:2013

Transzformátorok, indukciós tekercsek, tápegységek és a velük képzett kombinációk biztonsága. 2-26. rész: Energiatakarékos és egyéb célú transzformátorok és tápegységek egyedi követelményei és vizsgálatai

IEC 61558-2-26:2013

 

 

Cenelec

EN 61643-11:2012

Kisfeszültségű túlfeszültség-levezető eszközök. 11. rész: Kisfeszültségű hálózatra csatlakozó túlfeszültség-levezető eszközök. Követelmények és vizsgálatok

IEC 61643-11:2011 (Módosítva)

EN 61643-11:2002

+ A11:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.8.27.)

Cenelec

EN 61643-21:2001

Kisfeszültségű túlfeszültség-levezető eszközök. 21. rész: Távközlési és jelzőhálózatokhoz csatolt túlfeszültség-levezető eszközök. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

IEC 616

IEC 61643-21:2000

 

 

 

EN 61643-21:2001/A1:2009

IEC 61643-21:2000/A1:2008 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.3.1.)

 

EN 61643-21:2001/A2:2013

IEC 61643-21:2000/A2:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.8.31.)

Cenelec

EN 61730-1:2007

Fotovillamos (PV-) modulok biztonságtechnikai minősítése. 1. rész: Kialakítási követelmények

IEC 61730-1:2004 (Módosítva)

 

 

 

EN 61730-1:2007/A1:2012

IEC 61730-1:2004/A1:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.19.)

 

EN 61730-1:2007/A11:2014

3. megjegyzés

2017.10.13.

 

EN 61730-1:2007/A2:2013

IEC 61730-1:2004/A2:2013

3. megjegyzés

2016.4.18.

Cenelec

EN 61730-2:2007

Fotovillamos (PV-) modulok biztonságtechnikai minősítése. 2. rész: Vizsgálati követelmények

IEC 61730-2:2004 (Módosítva)

 

 

 

EN 61730-2:2007/A1:2012

IEC 61730-2:2004/A1:2011

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.12.19.)

Cenelec

EN 61770:2009

Vízhálózatra csatlakozó villamos készülékek. A vízvisszaszívás és a tömlőkészülékek meghibásodásának elkerülése

IEC 61770:2008

EN 61770:1999

+ A1:2004

+ A2:2006

Az időpont lejárt

(2012.5.1.)

 

EN 61770:2009/AC:2011

 

 

Cenelec

EN 61800-5-1:2007

Szabályozható fordulatszámú villamos hajtásrendszerek. 5-1. rész: Biztonsági követelmények. Villamos, termikus és energetikai követelmények

IEC 61800-5-1:2007

EN 61800-5-1:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2010.8.1.)

Cenelec

EN 61812-1:2011

Időrelék ipari és lakossági felhasználásra. 1. rész: Követelmények és vizsgálatok

IEC 61812-1:2011

EN 61812-1:1996

+ A11:1999

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.6.29.)

Cenelec

EN 61851-1:2011

Villamos jármű vezetéses töltőrendszere. 1. rész: Általános követelmények

IEC 61851-1:2010

EN 61851-1:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.4.1.)

Cenelec

EN 61851-23:2014

Villamos jármű vezetéses töltőrendszere. 23. rész: Villamos jármű egyenáramú töltőállomása

IEC 61851-23:2014

 

 

Cenelec

EN 61851-24:2014

Vezetékes töltés villamos járművekhez. 24. rész: Digitális adatcsere d.c. járműtöltő állomás és az elektromos jármű között a d.c. töltés ellenőrzésére

IEC 61851-24:2014

 

 

 

EN 61851-24:2014/AC:2015

 

 

Cenelec

EN 61869-1:2009

Mérőtranszformátorok. 1. rész: Általános követelmények

IEC 61869-1:2007 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 61869-2:2012

Mérőtranszformátorok. 2. rész: Áramváltók

IEC 61869-2:2012

 

 

Cenelec

EN 61869-3:2011

Mérőtranszformátorok. 3. rész: Induktív feszültségváltók további követelményei

IEC 61869-3:2011

 

 

Cenelec

EN 61869-4:2014

Mérőtranszformátorok. 4. rész: Kombinált mérőváltók kiegészítő előírásai

IEC 61869-4:2013

 

 

 

EN 61869-4:2014/AC:2014

 

 

Cenelec

EN 61869-5:2011

Mérőtranszformátorok. 5. rész: Kapacitív feszültségváltók további követelményei

IEC 61869-5:2011

 

 

 

EN 61869-5:2011/AC:2015

 

 

Cenelec

EN 61914:2009

Villamos berendezések kábelbilincsei

IEC 61914:2009

EN 50368:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.4.1.)

 

EN 61914:2009/AC:2009

 

 

Cenelec

EN 61914:2016

Elektronikus vasúti berendezések. Fedélzeti menetíró rendszerek. 2. rész: Megfelelőségvizsgálat

IEC 61914:2015

EN 61914:2009

2.1. megjegyzés

2018.12.28.

Cenelec

EN 61921:2003

Teljesítménykondenzátorok. Kisfeszültségű, fázisjavító kondenzátortelepek

IEC 61921:2003

 

 

Cenelec

EN 61984:2009

Csatlakozók. Biztonsági követelmények és vizsgálatok

IEC

IEC 61984:2008

EN 61984:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.6.1.)

Cenelec

EN 61995-1:2008

Háztartási és hasonló jellegű fényforrások csatlakoztatásához használt eszközök. 1. rész: Általános követelmények

IEC 61995-1:2005 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 61995-2:2009

Eszközök háztartási és hasonló jellegű lámpatestek csatlakozásához. 2. rész: Lámpatest-csatlakozó eszközök (DCL-ek) szabványlapjai

IEC 61995-2:2009

 

 

Cenelec

EN 62020:1998

Villamos szerelési anyagok. Maradékáram-monitorok háztartási és hasonló használatra (RcMs)

IEC 62020:1998

 

 

 

EN 62020:1998/A1:2005

IEC 62020:1998/A1:2003 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2008.3.1.)

Cenelec

EN 62026-1:2007

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. Vezérlőkészülék–interfészek (CDI-k). 1. rész: Általános szabályok

IEC 62026-1:2007

 

 

Cenelec

EN 62026-2:2013

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. Vezérlő-készülékinterfész rendszerek (CDI-k). 2. rész: Működtető érzékelő interfész (AS-i)

IEC 62026-2:2008 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 62026-3:2009

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. Vezérlőkészülék-interfészek (CDIs). 1. rész: Készülékhálózat

IEC 62026-3:2008

 

 

Cenelec

EN 62026-3:2015

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. Vezérlőkészülék-interfészek (CDIs). 3. rész: Készülékhálózat

IEC 62026-3:2014

IEC 62026-3:2014/COR1:2015

EN 62026-3:2009

2.1. megjegyzés

2017.9.26.

Cenelec

EN 62026-7:2013

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. Vezérlő-készülékinterfész rendszerek (CDI-k). 7. rész: CompoNet

IEC 62026-7:2010 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 62031:2008

Általános világításhoz használt LED-modulok. Biztonsági előírások

IEC 62031:2008

 

 

 

EN 62031:2008/A1:2013

IEC 62031:2008/A1:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.12.3.)

 

EN 62031:2008/A2:2015

IEC 62031:2008/A2:2014

3. megjegyzés

2017.10.24.

Cenelec

EN 62035:2000

Kisülőlámpák (a fénycsövek kivételével). Biztonsági előírások

IEC 62035:1999 (Módosítva)

 

 

 

EN 62035:2000/A1:2003

IEC 62035:1999/A1:2003 (Módosítva)

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.10.1.)

 

EN 62035:2000/A2:2012

IEC 62035:1999/A2:2012

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.8.31.)

Cenelec

EN 62035:2014

Kisülőlámpák (a fénycsövek kivételével). Biztonsági előírások

IEC 62035:2014 (Módosítva)

EN 62035:2000

+ A1:2003

+ A2:2012

2.1. megjegyzés

2017.9.15.

Cenelec

EN 62040-1:2008

Szünetmentes villamos energiaellátó rendszerek (UPS-ek). 1. rész: Az UPS-ek általános és biztonsági követelményei

IEC 62

IEC 62040-1:2008

EN 62040-1-1:2003

EN 62040-1-2:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.9.1.)

 

EN 62040-1:2008/A1:2013

IEC 62040-1:2008/A1:2013

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2016.2.14.)

 

EN 62040-1:2008/AC:2009

 

 

Cenelec

EN 62080:2009

Hangjelző berendezések háztartási és hasonló célokra

IEC 62080:2001 + A1:2008

 

 

Cenelec

EN 62094-1:2003

Jelzőlámpaegységek háztartási és hasonló jellegű, rögzített villamos szerelésekhez. 1. rész: Általános követelmények

IEC 62094-1:2002

 

 

 

EN 62094-1:2003/A11:2003

3. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2006.7.1.)

Cenelec

EN 62109-1:2010

Fotovillamos energiarendszerekben használatos villamosenergia átalakítók biztonsága. 1. rész: Általános követelmények

IEC 62109-1:2010

 

 

Cenelec

EN 62109-2:2011

Fotovillamos energiarendszerekben használatos villamosenergia átalakítók biztonsága. 2. rész: Az inverterek egyedi követelményei

IEC 62109-2:2011

 

 

Cenelec

EN 62135-1:2008

Az ellenálláshegesztés berendezései. 1. rész: A kialakítás, a gyártás és a létesítés biztonsági követelményei

IEC 62135-1:2008

EN 50063:1989

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.10.1.)

Cenelec

EN 62196-1:2012

Csatlakozódugók, csatlakozóaljzatok, járműcsatlakozók és bemeneti járműcsatlakozók. Villamos járművek vezetékes töltése. 1. rész: Általános követelmények

IEC 62196-1:2011

EN 62196-1:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.2.1.)

 

EN 62196-1:2012/AC:2012

 

 

 

EN 62196-1:2012/A12:2014

3. megjegyzés

2017.6.16.

 

EN 62196-1:2012/A11:2013

3. megjegyzés

2017.10.15.

Cenelec

EN 62196-1:2014

Csatlakozódugók, csatlakozóaljzatok, járműcsatlakozók és bemeneti járműcsatlakozók. Villamos járművek vezetékes töltése. 1. rész: Általános követelmények

IEC 62196-1:2014 (Módosítva)

EN 62196-1:2012

+ A11:2013

+ A12:2014

2.1. megjegyzés

2019.10.6.

Cenelec

EN 62196-2:2012

Csatlakozódugók, csatlakozóaljzatok, járműcsatlakozók és bemeneti járműcsatlakozók. Villamos járművek vezetékes töltése. 2. rész: Váltakozó áramú csapos és érintkezőhüvelyes csatlakozószerelvények csatlakoztatási méretei és méret-csereszabatossági követelményei

IEC 62196-2:2011

 

 

 

EN 62196-2:2012/A12:2014/AC:2014

 

 

 

EN 62196-2:2012/A12:2014

3. megjegyzés

2017.6.16.

 

EN 62196-2:2012/A11:2013

3. megjegyzés

2017.10.15.

Cenelec

EN 62196-3:2014

Csatlakozódugók, csatlakozóaljzatok és járműcsatlakozópárok. Villamos járművek vezetékes töltése. 3. rész: meghatározott célú egyenáramú és kombinált váltakozó/egyenáramú csapos és érintkezőhüvelyes járműcsatlakozópárok csatlakoztatási méretei és méret-csereszabatossági követelményei

IEC 62196-3:2014

 

 

Cenelec

EN 62208:2011

Üres burkolatok kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezésekhez. Általános követelmények

IEC 62208:2011

EN 62208:2003

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2014.9.23.)

Cenelec

EN 62233:2008

Háztartási és hasonló jellegű készülékek elektromágneses terének mérési módszerei az emberi expozícióra vonatkozóan

IEC 62233:2005 (Módosítva)

EN 50366:2003

+ A1:2006

+ A1:2006

Az időpont lejárt

(2012.12.1.)

 

EN 62233:2008/AC:2008

 

 

Cenelec

EN 62253:2011

Fotovillamos szivattyúrendszerek. A tervezés minősítése és a teljesítőképesség mérése

IEC 62253:2011

 

 

Cenelec

EN 62275:2009

Kábelszerelvény rendszerek. Kábelkötegelő bilincsek villamos berendezésekhez

IEC 62275:2006 (Módosítva)

EN 50146:2000

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2012.7.1.)

Cenelec

EN 62275:2015

Kábelszerelvény-rendszerek. Kábelkötegelő bilincsek villamos berendezésekhez

IEC 62275:2013 (Módosítva)

EN 62275:2009

2.1. megjegyzés

2018.1.19.

Cenelec

EN 62282-3-100:2012

Tüzelőanyagcella-technológia. 3-1. rész: Helyhez kötött tüzelőanyagcellás-energiarendszerek. Biztonság

IEC 62282-3-100:2012

EN 62282-3-1:2007

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.3.22.)

Cenelec

EN 62282-3-300:2012

Tüzelőanyagcella-technológia. 3-3. rész: Helyhez kötött tüzelőanyag-cellás energiarendszerek. Létesítés

IEC 62282-3-300:2012

EN 62282-3-3:2008

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2015.7.19.)

Cenelec

EN 62282-5-1:2012

Tüzelőanyagcella-technológiák. 5-1. rész: Hordozható tüzelőanyagcellás energiarendszerek. Biztonság

IEC 62282-5-1:2012

 

 

Cenelec

EN 62310-1:2005

Statikus átviteli rendszerek (STS). 1. rész: Általános és biztonsági követelmények

IEC 62310-1:2005

 

 

Cenelec

EN 62311:2008

Elektronikus és villamos berendezések értékelése az embert érő elektromágneses terek (0 Hz –300 GHz) expozíciójának korlátozása szempontjából

IEC 62311:2007 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 62368-1:2014

Audio-/video-, informatikai és kommunikációs berendezések. 1. rész: Biztonsági követelmények

IEC 62368-1:2014 (Módosítva)

EN 60950-1:2006

+ A11:2009

+ A12:2011

+ A1:2010

+ A2:2013

EN 60065:2014

+ A1:2015

+ A:2014

2.1. megjegyzés

2019.6.20.

 

EN 62368-1:2014/AC:2015

 

 

 

EN 62368-1:2014/AC:2015

 

 

 

EN 62368-1:2014/AC:2015

 

 

Cenelec

EN 62395-1:2006

Ipari és kereskedelmi alkalmazású, villamosellenállás-fűtéses kísérőfűtő-rendszerek. 1. rész: Általános és vizsgálati követelmények

IEC 62395-1:2006

 

 

Cenelec

EN 62395-1:2013

Ipari és kereskedelmi alkalmazású, villamosellenállás-fűtéses kísérőfűtő rendszerek. 1. rész: Általános és vizsgálati követelmények

IEC 62395-1:2013

EN 62395-1:2006

2.1. megjegyzés

2016.10.14.

Cenelec

EN 62423:2009

B típusú áram-védőkapcsolók beépített túláramvédelemmel (B típusú RCCBO-védőkapcsolók) és a nélkül (B típusú RCCB-védőkapcsolók), háztartási és hasonló célokra

IEC 62423:2007 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 62423:2012

F-típusú és B-típusú áram-védőkapcsolók beépített túláramvédelemmel és a nélkül, háztartási és hasonló célokra

IEC 62423:2009 (Módosítva)

EN 62423:2009

2.1. megjegyzés

2017.6.19.

Cenelec

EN 62444:2013

Kábeltömszelencék villamos berendezésekhez

IEC 62444:2010 (Módosítva)

 

2016.9.23.

Cenelec

EN 62471:2008

Fényforrások és fényforrásrendszerek fotobiológiai biztonsága

IEC 62471:2006 (Módosítva)

EN 60825-1:1994

+ A11:1996

+ A1:2002

+ A2:2001

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2011.9.1.)

Cenelec

EN 62479:2010

Kis teljesítményű elektronikus és villamos készülékek (10 MHz-300 GHz) elektromágneses terei emberi expozíciós alapkorlátainak való megfelelés értékelése

IEC 62479:2010 (Módosítva)

EN 50371:2002

2.1. megjegyzés

Az időpont lejárt

(2013.9.1.)

Cenelec

EN 62493:2010

Világítóberendezések értékelése az elektromágneses terek emberi szervezetre gyakorolt hatása szempontjából

IEC 62493:2009

 

 

Cenelec

EN 62532:2011

Indukciós fénycsövek. Működési követelmény

IEC 62532:2011

 

 

Cenelec

EN 62549:2011

Ízelt tagú rendszerek és hajlékony rendszerek kábelvezetéshez

IEC 62549:2011

 

 

Cenelec

EN 62560:2012

50 V-nál nagyobb feszültségű beépített előtétes LED-lámpák általános világítási célra. Biztonsági követelmények

IEC 62560:2011 (Módosítva)

 

 

 

EN 62560:2012/A1:2015

IEC 62560:2011/A1:2015 (Módosítva)

3. megjegyzés

2018.5.4.

 

EN 62560:2012/A1:2015/AC:2015

 

 

 

EN 62560:2012/AC:2015

 

 

Cenelec

EN 62586-1:2014

A villamos energia minőségének mérése energiaellátó rendszerekben. 1. rész: Villamosenergia-minőségi eszközök (PQI)

IEC 62586-1:2013

 

 

Cenelec

EN 62586-2:2014

A villamos energia minőségének mérése energiaellátó rendszerekben. 2. rész: Működési vizsgálatok és bizonytalansági előírások

IEC 62586-2:2013

 

 

 

EN 62586-2:2014/AC:2014

 

 

Cenelec

EN 62606:2013

Átívelésérzékelő eszközök (AFDD) általános követelményei

IEC

IEC 62606:2013 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 62626-1:2014

Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek, tokozott berendezések. 1. rész: Különféle alkalmazásokban használt, az IEC60947-3 alkalmazási területén kívül eső tokozott kapcsolók villamos berendezések leválasztására javítási és karbantartási munka alatt

IEC 62626-1:2014

 

 

Cenelec

HD 62640:2015

Áram-védőkapcsolós készülékek túláramvédelemmel vagy anélkül, háztartási és hasonló használatra való csatlakozóaljzatokhoz

IEC 62640:2011 (Módosítva)

 

 

Cenelec

EN 62776:2015

Két végükön fejelt LED-lámpák általános világítási célra. 1. rész: Biztonsági követelmények

IEC 62776:2014

IEC 62776:2014/COR1:2015

 

 

Cenelec

EN 62838:2016

Az 50 V effektív váltakozó vagy 120 V lüktetésmentes egyenfeszültséget meg nem haladó tápfeszültségű, részben integrált LED-lámpák általános világítási célra. Biztonsági követelmények

IEC 62838:2015

 

 

Cenelec

EN 62868:2015

Szerves fénykibocsátó diódás (OLED-) panelek általános világításra. Biztonsági követelmények

IEC 62868:2014

 

 

1. megjegyzés:

A megfelelőségre vonatkozó vélelem megszűnésének időpontja általában megegyezik az európai szabványügyi szervezet által meghatározott visszavonás időpontjával, azonban felhívjuk e szabványok használóinak a figyelmét arra, hogy bizonyos kivételes esetekben ez másképpen lehet.

2.1. megjegyzés:

Az új (vagy módosított) szabvány ugyanazzal az alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

2.2. megjegyzés:

Az új szabvány szélesebb alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

2.3. megjegyzés:

Az új szabvány szűkebb alkalmazási körrel bír, mint a helyettesített szabvány. A meghatározott időpontban a (részben) helyettesített szabvány esetében a szabvány alkalmazási körébe eső termékekre vagy szolgáltatásokra megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem. Azon termékek és szolgáltatások esetében azonban, amelyek továbbra is (a részben) helyettesített szabvány alkalmazási területéhez tartoznak, de nem tartoznak az új szabvány alkalmazási területéhez, a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőség vélelme nem változik.

3. megjegyzés:

Módosítások esetén a hivatkozott szabvány EN CCCCC:YYYY, a korábbi módosításai, amennyiben van olyan, és az újak pedig idézett módosítások. A helyettesített szabvány ennek értelmében az EN CCCCC:YYYY-ból valamint annak korábbi módosításaiból áll, de ebbe nem tartoznak az idézett módosítások. A meghatározott időpontban a helyettesített szabvány esetében megszűnik a vonatkozó uniós jogszabályok alapvető vagy egyéb követelményeinek való megfelelőségre vonatkozó vélelem.

MEGJEGYZÉS:

A szabványok hozzáférhetőségével kapcsolatos bármilyen információ az európai szabványügyi szervezeteknél vagy a nemzeti szabványügyi testületeknél kérhető, ez utóbbiak listája az 1025/2012/EU (2) rendelet 27. cikkének megfelelően kihirdetésre kerül az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

A harmonizált szabványokat az európai szabványügyi szervezetek angol nyelven fogadják el (a CEN és a CENELEC a francia és a német nyelvet is használja). Ezután a harmonizált szabványok címét a nemzeti szabványügyi testületek fordítják le az Európai Unió összes többi hivatalos nyelvére. Az Európai Bizottság nem vállal felelősséget a Hivatalos Lapban közzétételre szánt címek helyes fordításáért .

A helyesbítésekre való hivatkozások („… / AC: YYYY”) csak a tájékoztatás céljából kerülnek közzétételre. A helyesbítés eltávolítja a nyomtatási, nyelvi vagy hasonló hibákat a szabvány szövegéből, és egy európai szabványügyi szervezet által elfogadott szabvány egy vagy több nyelvi változatára is vonatkozhat (angol, francia és/vagy német).

A hivatkozások közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában nem vonja maga után azt, hogy a szabványok az Európai Unió összes hivatalos nyelvén elérhetők.

Ez a lista az Európai Unió Hivatalos Lapjában korábbiakban közzétett minden listát helyettesít. Az Európai Bizottság biztosítja ennek a listának a frissítését.

Az összehangolt szabványokról és más európai szabványokról további információk az interneten:

http://ec.europa.eu/growth/single-market/european-standards/harmonised-standards/index_en.htm


(1)  ESzSz:

CEN: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5500811; fax + 32 2 5500819 (http://www.cen.eu)

CENELEC: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5196871; fax + 32 2 5196919 (http://www.cenelec.eu)

ETSI: 650, route des Lucioles, F-06921 Sophia Antipolis, Tel. +33 492 944200; fax +33 493 654716, (http://www.etsi.eu)

(2)  HL L 316., 2012.11.14., 12. o.


8.4.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 126/116


A Bizottság közleménye az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtása keretében

(Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)

(EGT-vonatkozású szöveg)

(2016/C 126/04)

A 305/2011/EU rendelet rendelkezései elsőbbséget élveznek a harmonizált szabványok ellentmondó rendelkezéseivel szemben.

ESzSz (1)

A szabvány hivatkozási száma és címe

(és a referenciadokumentum)

A helyettesített szabvány hivatkozása

A szabvány harmonizált szabványként való alkalmazhatóságának időpontja.

Az egyidejű érvényesség megszűnésének időpontja

(1)

(2)

(3)

(4)

(5)

CEN

EN 1:1998

Kéménybe köthető olajkályhák elpárologtató égővel

 

2008.1.1.

2009.1.1.

 

EN 1:1998/A1:2007

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 40-4:2005

Lámpaoszlopok. 4. rész: Vasbeton és feszített vasbeton lámpaoszlopok követelményei

 

2006.10.1.

2007.10.1.

 

EN 40-4:2005/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 40-5:2002

Lámpaoszlopok. 5. rész: Acél lámpaoszlopok követelményei

 

2003.2.1.

2005.2.1.

CEN

EN 40-6:2002

Lámpaoszlopok. 6. rész: Alumínium lámpaoszlopok követelményei

 

2003.2.1.

2005.2.1.

CEN

EN 40-7:2002

Lámpaoszlopok. 7. rész: Szálerősítésű polimer kompozit lámpaoszlopok követelményei

 

2003.10.1.

2004.10.1.

CEN

EN 54-2:1997

Tűzjelző berendezés. 2. rész: Tűzjelző központ

 

2008.1.1.

2009.8.1.

 

EN 54-2:1997/AC:1999

 

2008.1.1.

2008.1.1.

 

EN 54-2:1997/A1:2006

 

2008.1.1.

2009.8.1.

CEN

EN 54-3:2001

Tűzjelző berendezések. 3. rész: Riasztóegységek. Hangjelzők

 

2003.4.1.

2009.6.1.

 

EN 54-3:2001/A1:2002

 

2003.4.1.

2005.6.30.

 

EN 54-3:2001/A2:2006

 

2007.3.1.

2009.6.1.

CEN

EN 54-4:1997

Tűzjelző berendezés. 4. rész: Tápegységek

 

2003.10.1.

2009.8.1.

 

EN 54-4:1997/AC:1999

 

2005.6.1.

2005.6.1.

 

EN 54-4:1997/A1:2002

 

2003.10.1.

2009.8.1.

 

EN 54-4:1997/A2:2006

 

2007.6.1.

2009.8.1.

CEN

EN 54-5:2000

Tűzjelző berendezések. 5. rész: Hőérzékelők. Pontszerű érzékelők

 

2003.4.1.

2005.6.30.

 

EN 54-5:2000/A1:2002

 

2003.4.1.

2005.6.30.

CEN

EN 54-7:2000

Tűzjelző berendezések. 7. rész: Füstérzékelők. Szórt fénnyel, átbocsátott fénnyel vagy ionizációval működő pontszerű érzékelők

 

2003.4.1.

2009.8.1.

 

EN 54-7:2000/A1:2002

 

2003.4.1.

2005.6.30.

 

EN 54-7:2000/A2:2006

 

2007.5.1.

2009.8.1.

CEN

EN 54-10:2002

Tűzjelző berendezések. 10. rész: Lángérzékelők. Pontszerű érzékelők

 

2006.9.1.

2008.9.1.

 

EN 54-10:2002/A1:2005

 

2006.9.1.

2008.9.1.

CEN

EN 54-11:2001

Tűzjelző berendezések. 11. rész: Kézi jelzésadók

 

2006.9.1.

2008.9.1.

 

EN 54-11:2001/A1:2005

 

2006.9.1.

2008.9.1.

CEN

EN 54-12:2015

Tűzjelző berendezés. 12. rész: Füstérzékelők. Az optikai átvilágíthatóság elve szerint működő, vonalszerű érzékelők

EN 54-12:2002

2016.4.8.

2017.4.8.

CEN

EN 54-16:2008

Tűzjelző berendezések. 16. rész: Hangriasztású vezérlő- és jelzőberendezések

 

2009.1.1.

2011.4.1.

CEN

EN 54-17:2005

Tűzjelző berendezések. 17. rész: Rövidzárszakaszolók

 

2006.10.1.

2008.12.1.

 

EN 54-17:2005/AC:2007

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 54-18:2005

Tűzjelző berendezések. 18. rész: Bemeneti/kimeneti eszközök

 

2006.10.1.

2008.12.1.

 

EN 54-18:2005/AC:2007

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 54-20:2006

Tűzjelző berendezések. 20. rész: Belélegzettfüst-érzékelők.

 

2007.4.1.

2009.7.1.

 

EN 54-20:2006/AC:2008

 

2009.8.1.

2009.8.1.

CEN

EN 54-21:2006

Tűzjelző berendezések. 21. rész: Riasztásátviteli és hibajelzési útvonalak berendezései

 

2007.3.1.

2009.6.1.

CEN

EN 54-23:2010

Tűzjelző berendezések. 23. rész: Riasztóegységek. Vizuális figyelemfelhívó eszközök

 

2010.12.1.

2013.12.31.

CEN

EN 54-24:2008

Tűzjelző berendezések. 24. rész: Hangriasztású rendszerek részei. Hangszórók

 

2009.1.1.

2011.4.1.

CEN

EN 54-25:2008

Tűzjelző berendezések. 25. rész: Rádió-összeköttetések részei

 

2009.1.1.

2011.4.1.

 

EN 54-25:2008/AC:2012

 

2012.7.1.

2012.7.1.

CEN

EN 179:2008

Zárak és épületvasalatok. Menekülőutak kilinccsel vagy nyomólappal működtetett vészkijárati zárai. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 179:1997

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 197-1:2011

Cement. 1. rész: Az általános felhasználású cementek összetétele, követelményei és megfelelőségi feltételei

EN 197-1:2000

EN 197-4:2004

2012.7.1.

2013.7.1.

CEN

EN 295-1:2013

Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 1. rész: Csövek, idomok és kötések követelményei

EN 295-10:2005

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 295-4:2013

Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 4. rész: Átmeneti idomok, kapcsolóidomok és flexibilis csatlakozók követelményei

EN 295-10:2005

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 295-5:2013

Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 5. rész: Alagcsövek és idomok követelményei

EN 295-10:2005

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 295-6:2013

Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 6. rész: Búvónyílások és ellenőrző aknák elemeinek követelményei

EN 295-10:2005

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 295-7:2013

Kőagyag csőrendszerek vízelvezetéshez és csatornázáshoz. 7. rész: Csősajtoláshoz használható csövek és kötéseik követelményei

EN 295-10:2005

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 331:1998

Kézi működtetésű gömbcsapok és zárt házú kúpos csapok épületek gázvezeték-szereléséhez

 

2011.9.1.

2012.9.1.

 

EN 331:1998/A1:2010

 

2011.9.1.

2012.9.1.

CEN

EN 413-1:2011

Kőművescement. 1. rész: Összetétel, követelmények és megfelelőségi feltételek

EN 413-1:2004

2012.2.1.

2013.2.1.

CEN

EN 416-1:2009

Nem háztartási célú, gáztüzelésű, egyégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzók. 1. rész: Biztonság

 

2009.12.1.

2010.12.1.

CEN

EN 438-7:2005

Nagynyomású, rétegelt díszítőlemezek (HPL). Hőre keményedő műgyantaalapú lemezek (nevük általában: rétegelt lemezek). 7. rész: Kompakt rétegelt lemez és HPL kompozit panelek belső és külső fal, valamint mennyezet kialakításához

 

2005.11.1.

2006.11.1.

CEN

EN 442-1:2014

Radiátorok és konvektorok. 1. rész: Műszaki előírások és követelmények

EN 442-1:1995

2015.11.13.

2016.11.13.

CEN

EN 450-1:2012

Pernye betonhoz. 1. rész: Fogalommeghatározások, követelmények és megfelelőségi feltételek

EN 450-1:2005+A1:2007

2013.5.1.

2014.5.1.

CEN

EN 459-1:2010

Építési mész. 1. rész: Fogalommeghatározások, követelmények és megfelelőségi feltételek

EN 459-1:2001

2011.6.1.

2012.6.1.

CEN

EN 490:2011

Beton tető- és idomcserepek tetőfedésre és falburkolásra. Termékkövetelmények

EN 490:2004

2012.8.1.

2012.8.1.

CEN

EN 492:2012

Szálerősítésű cement tetőfedő lemezek és idomelemek. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

EN 492:2004

2013.7.1.

2013.7.1.

CEN

EN 494:2012+A1:2015

Szálerősítésű cement tetőfedő hullámlemezek és idomelemek. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

EN 494:2012

2016.4.8.

2017.4.8.

CEN

EN 516:2006

Előregyártott tetőtartozékok. A tetőn való mozgás szerkezetei. Járdák, lépcsőfokok, tipegők

 

2006.11.1.

2007.11.1.

CEN

EN 517:2006

Előregyártott tetőtartozékok. Biztonsági tetőhorgok

 

2006.12.1.

2007.12.1.

CEN

EN 520:2004+A1:2009

Gipszkarton lemezek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

EN 520:2004

2010.6.1.

2010.12.1.

CEN

EN 523:2003

Acélszalagból készült burkolócsövek feszítőkábelekhez. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés

 

2004.6.1.

2005.6.1.

CEN

EN 534:2006+A1:2010

Bitumenes hullámlemezek. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

EN 534:2006

2011.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 544:2011

Bitumenes zsindelyek ásványi és/vagy szintetikus hordozóréteggel. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

EN 544:2005

2012.4.1.

2012.4.1.

CEN

EN 572-9:2004

Építési üveg. Nátrium-kalcium-szilikát üveg alaptermékek. 9. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 588-2:2001

Szálerősítésű cementcsövek szennyvízelvezetés és alagcsövezés céljára. 2. rész: Tisztító- és ellenőrző aknák

 

2002.10.1.

2003.10.1.

CEN

EN 598:2007+A1:2009

Gömbgrafitos öntöttvas csövek, csőidomok, tartozékok és azok kötései csatornázáshoz. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 598:2007

2010.4.1.

2011.4.1.

CEN

EN 621:2009

Legfeljebb 300 kW hőterhelésű, gáztüzelésű, kényszerkonvekciós, nem háztartási léghevítő készülékek természetes égéslevegő-ellátással és/vagy természetes égéstermék-eltávolítással, helyiségek fűtésére

 

2010.8.1.

2011.8.1.

CEN

EN 671-1:2012

Beépített tűzoltó berendezések. Tömlőberendezések. 1. rész: Tömlődob alaktartó tömlővel

EN 671-1:2001

2013.3.1.

2013.7.1.

CEN

EN 671-2:2012

Beépített tűzoltó berendezések. Tömlőberendezések. 2. rész: Falitűzcsap-szekrények lapostömlővel

EN 671-2:2001

2013.3.1.

2013.7.1.

CEN

EN 681-1:1996

Rugalmas tömítések. A vízellátás és -elvezetés területén alkalmazott csőkötéstömítések anyagkövetelményei. 1. rész: Gumi

 

2003.1.1.

2009.1.1.

 

EN 681-1:1996/A3:2005

 

2008.1.1.

2009.1.1.

 

EN 681-1:1996/A1:1998

 

2003.1.1.

2004.1.1.

 

EN 681-1:1996/A2:2002

 

2003.1.1.

2004.1.1.

CEN

EN 681-2:2000

Rugalmas tömítések. A vízellátás és -elvezetés területén alkalmazott csőkötéstömítések anyagkövetelményei. 2. rész: Hőre lágyuló, rugalmas műanyagok

 

2003.1.1.

2004.1.1.

 

EN 681-2:2000/A1:2002

 

2003.1.1.

2004.1.1.

 

EN 681-2:2000/A2:2005

 

2010.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 681-3:2000

Rugalmas tömítések. A vízellátás és -elvezetés területén alkalmazott csőkötéstömítések anyagkövetelményei. 3. rész: Habgumik

 

2003.1.1.

2004.1.1.

 

EN 681-3:2000/A1:2002

 

2003.1.1.

2004.1.1.

 

EN 681-3:2000/A2:2005

 

2012.7.1.

2012.7.1.

CEN

EN 681-4:2000

Rugalmas tömítések. A vízellátás és -elvezetés területén alkalmazott csőkötéstömítések anyagkövetelményei. 4. rész: Öntött poliuretán tömítőelemek

 

2003.1.1.

2004.1.1.

 

EN 681-4:2000/A1:2002

 

2003.1.1.

2004.1.1.

 

EN 681-4:2000/A2:2005

 

2012.7.1.

2012.7.1.

CEN

EN 682:2002

Rugalmas tömítések. Gázt és folyékony szénhidrogéneket szállító csövekben és csőidomokban használt tömítések anyagkövetelményei

 

2002.10.1.

2003.12.1.

 

EN 682:2002/A1:2005

 

2012.7.1.

2012.7.1.

CEN

EN 771-1:2011

Falazóelemek követelményei. 1. rész: Égetett agyag falazóelemek

EN 771-1:2003

2012.2.1.

2013.2.1.

CEN

EN 771-2:2011

Falazóelemek követelményei. 2. rész: Mészhomok falazóelemek

EN 771-2:2003

2012.2.1.

2013.2.1.

CEN

EN 771-3:2011

Falazóelemek követelményei. 3. rész: Adalékanyagos beton falazóelemek (tömör és pórusos adalékanyagokkal)

EN 771-3:2003

2012.2.1.

2013.2.1.

CEN

EN 771-4:2011

Falazóelemek követelményei. 4. rész: Pórusbeton falazóelemek

EN 771-4:2003

2012.2.1.

2013.2.1.

CEN

EN 771-5:2011

Falazóelemek követelményei. 5. rész: Műkő falazóelemek

EN 771-5:2003

2012.2.1.

2013.2.1.

CEN

EN 771-6:2011+A1:2015

Falazóelemek követelményei. 6. rész: Természetes kő falazóelemek

EN 771-6:2011

2016.4.8.

2017.4.8.

CEN

EN 777-1:2009

Gáztüzelésű, többégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzó rendszerek nem háztartási célra. 1. rész: D rendszer. Biztonság

 

2009.11.1.

2010.11.1.

CEN

EN 777-2:2009

Gáztüzelésű, többégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzó rendszerek nem háztartási célra. 2. rész: E rendszer. Biztonság

 

2009.11.1.

2010.11.1.

CEN

EN 777-3:2009

Gáztüzelésű, többégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzó rendszerek nem háztartási célra. 3. rész: F rendszer. Biztonság

 

2009.11.1.

2010.11.1.

CEN

EN 777-4:2009

Gáztüzelésű, többégős, felülről sugárzó, csöves sötétsugárzó rendszerek nem háztartási célra. 4. rész: H rendszer. Biztonság

 

2009.11.1.

2010.11.1.

CEN

EN 778:2009

Legfeljebb 70 kW hőterhelésű, gáztüzelésű, kényszerkonvekciós, háztartási léghevítő készülékek természetes égéslevegő-ellátással és/vagy égéstermék-eltávolítással, helyiségek fűtésére

 

2010.8.1.

2011.8.1.

CEN

EN 845-1:2013

Falazatok kiegészítő elemeinek követelményei. 1. rész: Falkötő vasak, hevederek, függesztők, konzolok

EN 845-1:2003+A1:2008

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 845-2:2013

Falazatok kiegészítő elemeinek követelményei. 2. rész: Áthidalók

EN 845-2:2003

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 845-3:2013

Falazatok kiegészítő elemeinek követelményei. 3. rész: Acélhálóval erősített fugák acélvasalatai

EN 845-3:2003+A1:2008

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 858-1:2002

Könnyű folyadékok (pl. olaj és benzin) leválasztórendszerei. 1. rész: A termék tervezésének, működésének és vizsgálatának elvei, megjelölés és minőség-ellenőrzés

 

2005.9.1.

2006.9.1.

 

EN 858-1:2002/A1:2004

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 877:1999

Öntöttvas csövek, csőidomok, tartozékok és azok kötései a víznek az épületekből való elvezetéséhez. Követelmények, vizsgálati módszerek és minőségbiztosítás

 

2008.1.1.

2009.9.1.

 

EN 877:1999/A1:2006/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

 

EN 877:1999/A1:2006

 

2008.1.1.

2009.9.1.

CEN

EN 934-2:2009+A1:2012

Adalékszerek betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 2. rész: Betonadalékszerek. Fogalommeghatározások, követelmények, megfelelőség, jelölés és címkézés

EN 934-2:2009

2013.3.1.

2013.9.1.

CEN

EN 934-3:2009+A1:2012

Adalékszerek betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 3. rész: Adalékszerek falazóhabarcshoz. Fogalommeghatározások, követelmények, megfelelőség, jelölés és címkézés

EN 934-3:2009

2013.3.1.

2013.9.1.

CEN

EN 934-4:2009

Adalékszerek betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 4. rész: Adalékszerek feszítőbetétek injektálóhabarcsához. Fogalommeghatározások, követelmények, megfelelőség, jelölés és címkézés

EN 934-4:2001

2010.3.1.

2011.3.1.

CEN

EN 934-5:2007

Adalékszerek betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 5. rész: Adalékszerek lőtt betonhoz. Fogalommeghatározások, követelmények, megfelelőség, jelölés és címkézés

 

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 969:2009

Gömbgrafitos öntöttvas csövek, csőidomok, tartozékok és azok kötései gázcsővezetékekhez. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 997:2012

Bűzelzárós WC-csészék és WC-berendezések

EN 997:2003

2012.12.1.

2013.6.1.

 

EN 997:2012/AC:2012

 

2013.3.1.

2013.3.1.

CEN

EN 998-1:2010

Falszerkezeti habarcsok előírása. 1. rész: Kültéri és beltéri vakolóhabarcsok

EN 998-1:2003

2011.6.1.

2012.6.1.

CEN

EN 998-2:2010

Falszerkezeti habarcsok előírása. 2. rész: Falazóhabarcsok

EN 998-2:2003

2011.6.1.

2012.6.1.

CEN

EN 1013:2012+A1:2014

Külső és belső tetők, falak, valamint mennyezetek egyhéjú fedése fényáteresztő, bordás műanyag lemezzel. 1. rész: Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 1013:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 1020:2009

Legfeljebb 300 kW hőterhelésű, gáztüzelésű, kényszerkonvekciós, nem háztartási léghevítő készülékek kényszer- égéslevegőellátással és/vagy -égéstermékeltávolítással, helyiségek fűtésére

 

2010.8.1.

2011.8.1.

CEN

EN 1036-2:2008

Építési üveg. Ezüstbevonatú úsztatott (float-) üveg tükrök beltéri használatra. 2. rész: A megfelelőség értékelése; termékszabvány

 

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 1051-2:2007

Építési üveg. Üvegtéglák és üveg járólapok. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 1057:2006+A1:2010

Réz és rézötvözetek. Varrat nélküli, kör szelvényű rézcsövek vízhez és gázhoz, egészségügyi és fűtési alkalmazásra

EN 1057:2006

2010.12.1.

2010.12.1.

CEN

EN 1090-1:2009+A1:2011

Acél- és alumíniumszerkezetek kivitelezése. 1. rész: Szerkezeti elemek megfelelőségértékelésének követelményei

EN 1090-1:2009

2012.9.1.

2014.7.1.

CEN

EN 1096-4:2004

Építési üveg. Bevonatos üveg. 4. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 1123-1:1999

Vízelvezető vezetékek hosszirányú varrattal hegesztett, tűzi horganyzott acélból készült csövei és idomai csapos-tokos csőkapcsolattal. 1. rész: Követelmények, vizsgálatok, minőség-ellenőrzés

 

2005.6.1.

2006.6.1.

 

EN 1123-1:1999/A1:2004

 

2005.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 1124-1:1999

Vízelvezető vezetékek hosszirányú varrattal hegesztett, rozsdamentes acélból készült csövei és idomai csapos-tokos csőkapcsolattal. 1. rész: Követelmények, vizsgálatok, minőség-ellenőrzés

 

2005.6.1.

2006.6.1.

 

EN 1124-1:1999/A1:2004

 

2005.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 1125:2008

Zárak és épületvasalatok. Menekülőutak pánikajtózárai vízszintes működtetőrúddal. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 1125:1997

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 1154:1996

Zárak és épületvasalatok. Szabályozottan működő ajtócsukó eszközök. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2003.10.1.

2004.10.1.

 

EN 1154:1996/A1:2002/AC:2006

 

2010.1.1.

2010.1.1.

 

EN 1154:1996/A1:2002

 

2003.10.1.

2004.10.1.

CEN

EN 1155:1997

Zárak és épületvasalatok. Villamos működtetésű rögzítőberendezések nyílóajtókhoz. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2003.10.1.

2004.10.1.

 

EN 1155:1997/A1:2002/AC:2006

 

2010.1.1.

2010.1.1.

 

EN 1155:1997/A1:2002

 

2003.10.1.

2004.10.1.

CEN

EN 1158:1997

Zárak és épületvasalatok. Csukássorrend-szabályozók. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2003.10.1.

2004.10.1.

 

EN 1158:1997/A1:2002/AC:2006

 

2006.6.1.

2006.6.1.

 

EN 1158:1997/A1:2002

 

2003.10.1.

2004.10.1.

CEN

EN 1168:2005+A3:2011

Előre gyártott betontermékek. Üreges födémpanelok

EN 1168:2005+A2:2009

2012.7.1.

2013.7.1.

CEN

EN 1279-5:2005+A2:2010

Építési üveg. Szigetelő üvegegységek. 5. rész: A megfelelőség értékelése

EN 1279-5:2005+A1:2008

2011.2.1.

2012.2.1.

CEN

EN 1304:2005

Égetett agyag tető- és idomcserepek. A termék fogalommeghatározásai és jellemzői

 

2006.2.1.

2007.2.1.

CEN

EN 1317-5:2007+A2:2012

Közúti visszatartó rendszerek. 5. rész: A járművisszatartó rendszerek termékkövetelményei és megfelelőségük értékelése

EN 1317-5:2007+A1:2008

2013.1.1.

2013.1.1.

 

EN 1317-5:2007+A2:2012/AC:2012

 

2013.3.1.

2013.3.1.

CEN

EN 1319:2009

Legfeljebb 70 kW névleges hőterhelésű, gáztüzelésű, kényszerkonvekciós, háztartási léghevítő készülékek ventilátoros égőkkel, helyiségek fűtésére

 

2010.10.1.

2011.10.1.

CEN

EN 1337-3:2005

Szerkezeti saruk. 3. rész: Elasztomer saruk

 

2006.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 1337-4:2004

Szerkezeti saruk. 4. rész: Gördülő saruk

 

2005.2.1.

2006.2.1.

 

EN 1337-4:2004/AC:2007

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 1337-5:2005

Szerkezeti saruk. 5. rész: Korongsaruk

 

2006.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 1337-6:2004

Szerkezeti saruk. 6. rész: Billenő saruk

 

2005.2.1.

2006.2.1.

CEN

EN 1337-7:2004

Szerkezeti saruk. 7. rész: PTFE-betétes gömbsüveg- és hengeres saruk

EN 1337-7:2000

2004.12.1.

2005.6.1.

CEN

EN 1337-8:2007

Szerkezeti saruk. 8. rész: Megvezető és mozgásgátló saruk

 

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 1338:2003

Beton útburkoló elemek. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2004.3.1.

2005.3.1.

 

EN 1338:2003/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 1339:2003

Beton járdalapok. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2004.3.1.

2005.3.1.

 

EN 1339:2003/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 1340:2003

Beton útszegélyelemek. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2004.2.1.

2005.2.1.

 

EN 1340:2003/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 1341:2012

Természetes kő burkolólapok külső elhelyezésre. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 1341:2001

2013.9.1.

2013.9.1.

CEN

EN 1342:2012

Természetes burkolókövek külső elhelyezésre. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 1342:2001

2013.9.1.

2013.9.1.

CEN

EN 1343:2012

Természetes útszegélykövek külső elhelyezésre. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 1343:2001

2013.9.1.

2013.9.1.

CEN

EN 1344:2013

Égetett agyag útburkoló elemek. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 1344:2002

2014.8.8.

2016.8.8.

 

EN 1344:2013/AC:2015

 

 

 

CEN

EN 1423:2012

Az útburkolati jelek anyagai. Utánszóró szerek. Üveggyöngyök, csúszásgátló adalékanyagok és a kettő keverékei

EN 1423:1997

2012.11.1.

2012.11.1.

 

EN 1423:2012/AC:2013

 

2013.7.1.

2013.7.1.

CEN

EN 1433:2002

Jármű- és gyalogosforgalmú területek vízelvezetői. Osztályba sorolás, tervezési és vizsgálati követelmények, jelölés és a megfelelőség értékelése

 

2003.8.1.

2004.8.1.

 

EN 1433:2002/A1:2005

 

2006.1.1.

2006.1.1.

CEN

EN 1457-1:2012

Égéstermék-elvezető berendezések. Kerámia béléscsövek. 1. rész: Száraz körülmények között üzemelő béléscsövek. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 1457:1999

2012.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 1457-2:2012

Égéstermék-elvezető berendezések. Kerámia béléscsövek. 2. rész: Nedves körülmények között üzemelő béléscsövek. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 1457:1999

2012.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 1463-1:2009

Az útburkolati jelek anyagai. Fényvisszavető útburkolati jelzőtestek. 1. rész: Követelmények új állapotban

EN 1463-1:1997

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 1469:2015

Természetes építőkövek. Burkolólapok. Követelmények

EN 1469:2004

2016.4.8.

2017.4.8.

CEN

EN 1504-2:2004

Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 2. rész: Felületvédő rendszerek betonhoz

 

2005.9.1.

2009.1.1.

CEN

EN 1504-3:2005

Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 3. rész: Szerkezeti és nem szerkezeti javítás

 

2006.10.1.

2009.1.1.

CEN

EN 1504-4:2004

Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 4. rész: Szerkezeti ragasztás

 

2005.9.1.

2009.1.1.

CEN

EN 1504-5:2004

Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 5. rész: Betoninjektálás

 

2005.10.1.

2009.1.1.

CEN

EN 1504-6:2006

Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 6. rész: Betonacél rudak lehorgonyzása

 

2007.6.1.

2009.1.1.

CEN

EN 1504-7:2006

Termékek és rendszerek a betonszerkezetek védelmére és javítására. Fogalommeghatározások, követelmények, minőség-ellenőrzés és megfelelőségértékelés. 7. rész: A vasalás korrózióvédelme

 

2007.6.1.

2009.1.1.

CEN

EN 1520:2011

Előre gyártott, könnyű adalékanyagos, nagy hézagtérfogatú beton építőelemek statikailag számításba vett vagy számításba nem vett vasalással

EN 1520:2002

2012.1.1.

2013.1.1.

CEN

EN 1748-1-2:2004

Építési üveg. Speciális alaptermékek. Boroszilikátüvegek. 1-2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 1748-2-2:2004

Építési üveg. Speciális alaptermékek. 2-2. rész: Üvegkerámiák. A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 1806:2006

Égéstermék-elvezető berendezések. – Kerámia idomdarabok egyhéjú égéstermék-elvezető berendezésekhez. – Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2007.5.1.

2008.5.1.

CEN

EN 1825-1:2004

Zsírleválasztók. 1. rész: Tervezési elvek, teljesítőképesség és vizsgálatok, jelölés és minőség-ellenőrzés

 

2005.9.1.

2006.9.1.

 

EN 1825-1:2004/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 1856-1:2009

Égéstermék-elvezető berendezések. Fém égéstermék-elvezető berendezések követelményei. 1. rész: Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések építőelemei

EN 1856-1:2003

2010.3.1.

2011.3.1.

CEN

EN 1856-2:2009

Égéstermék-elvezető berendezések. Fém égéstermék-elvezető berendezések követelményei. 2. rész: Fém béléscsövek és összekötő elemek

EN 1856-2:2004

2010.3.1.

2011.3.1.

CEN

EN 1857:2010

Égéstermék-elvezető berendezések. Építőelemek. Beton béléscsövek

EN 1857:2003+A1:2008

2011.1.1.

2012.1.1.

CEN

EN 1858:2008+A1:2011

Égéstermék-elvezető berendezések. Építőelemek. Beton idomdarabok

EN 1858:2008

2012.4.1.

2013.4.1.

CEN

EN 1863-2:2004

Építési üveg. Hőerősített nátrium-kalcium-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 1873:2005

Előregyártott tetőtartozékok. Egyedi, műanyag tetővilágítók. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

 

2006.10.1.

2009.10.1.

CEN

EN 1916:2002

Vasalatlan, acélszálas és vasalt betoncsövek és idomok

 

2003.8.1.

2004.11.23.

 

EN 1916:2002/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 1917:2002

Vasalatlan, acélszálas és vasalt betonból készült tisztító- és ellenőrző aknák

 

2003.8.1.

2004.11.23.

 

EN 1917:2002/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 1935:2002

Zárak és épületvasalatok. Egytengelyű ajtó- és ablakpántok. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2002.10.1.

2003.12.1.

 

EN 1935:2002/AC:2003

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 10025-1:2004

Melegen hengerelt termékek szerkezeti acélokból. 1. rész: Általános műszaki szállítási feltételek

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 10088-4:2009

Korrózióálló acélok. 4. rész: Szerkezeti célú, korróziónak ellenálló acél finom- és durvalemezek, valamint szalagok műszaki szállítási feltételei

 

2010.2.1.

2011.2.1.

CEN

EN 10088-5:2009

Korrózióálló acélok. 5. rész: Szerkezeti célú, korróziónak ellenálló acélból készült rudak, hengerhuzalok, huzalok, idomacélok és fényes termékek műszaki szállítási feltételei

 

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 10210-1:2006

Melegen hengerelt, zárt idomacélok ötvözetlen és finom szemcsés acélból. 1. rész: Műszaki szállítási feltételek

 

2007.2.1.

2008.2.1.

CEN

EN 10219-1:2006

Hidegen alakított, hegesztett, szerkezeti zárt idomacélok ötvözetlen és finom szemcsés acélokból. 1. rész: Műszaki szállítási feltételek

 

2007.2.1.

2008.2.1.

CEN

EN 10224:2002

Ötvözetlen acélcsövek és szerelvények vizes folyadékok szállítására, beleértve az emberi fogyasztásra szánt vizet is. Műszaki szállítási feltételek

 

2006.4.1.

2007.4.1.

 

EN 10224:2002/A1:2005

 

2006.4.1.

2007.4.1.

CEN

EN 10255:2004+A1:2007

Hegesztésre és menetvágásra alkalmas ötvözetlen acélcsövek. Műszaki szállítási feltételek

 

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 10311:2005

Víz és vizes folyadékok szállítására való acélcsövek és szerelvények csatlakoztató kötései

 

2006.3.1.

2007.3.1.

CEN

EN 10312:2002

Hegesztett korrózióálló acélcsövek vizes folyadékok szállítására, beleértve az emberi fogyasztásra szánt vizet is. Műszaki szállítási feltételek

 

2006.4.1.

2007.4.1.

 

EN 10312:2002/A1:2005

 

2006.4.1.

2007.4.1.

CEN

EN 10340:2007

Acélöntvények szerkezeti célra

 

2010.1.1.

2011.1.1.

 

EN 10340:2007/AC:2008

 

2010.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 10343:2009

Szerkezeti célú nemesíthető acélok. Műszaki szállítási feltételek

 

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 12004:2007+A1:2012

Habarcsok és ragasztók kerámiai burkolólapokhoz. Követelmények, a megfelelőség értékelése, ossztályozás és megnevezés

EN 12004:2007

2013.4.1.

2013.7.1.

CEN

EN 12050-1:2001

Épületek és telkek szennyvízátemelői. Építési és vizsgálati alapelvek. 1. rész: Fekáliatartalmú szennyvizek átemelői

 

2001.11.1.

2002.11.1.

CEN

EN 12050-2:2000

Épületek és telkek szennyvízátemelői. Építési és vizsgálati alapelvek. 2. rész: Fekália- mentes szennyvizek átemelői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

CEN

EN 12050-3:2000

Épületek és telkek szennyvízátemelői. Építési és vizsgálati alapelvek. 3. rész: Fekáliatartalmú szennyvizek korlátozottan használható átemelői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

CEN

EN 12050-4:2000

Épületek és telkek szennyvízátemelői. Építési és vizsgálati alapelvek. 4. rész: Fekáliatartalmú és fekáliamentes szennyvizek visszaáramlást gátló berendezései

 

2001.10.1.

2002.10.1.

CEN

EN 12057:2004

Természetes építőkövek. Vékony kőlapok. Követelmények

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 12058:2004

Természetes építőkövek. Járólapok és lépcsőburkoló lapok. Követelmények

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 12094-1:2003

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 1. rész: Automatikus, elektromos vezérlő és késleltető szerkezet követelményei és vizsgálati módszerei

 

2004.2.1.

2006.5.1.

CEN

EN 12094-2:2003

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 2. rész: Automatikus, nem elektromos vezérlő és késleltető szerkezet követelményei és vizsgálati módszerei

 

2004.2.1.

2006.5.1.

CEN

EN 12094-3:2003

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 3. rész: Kézi indító- és leállítószerkezet követelményei és vizsgálati módszerei

 

2004.1.1.

2005.9.1.

CEN

EN 12094-4:2004

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 4. rész: Tartályok szelepeinek és indítóberendezéseinek követelményei és vizsgálati módszerei

 

2005.5.1.

2007.8.1.

CEN

EN 12094-5:2006

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 5. rész: Követelmények és vizsgálati módszerek a nagy és kis nyomást elválasztó szelepekre és azok beépített indítószerkezeteire

EN 12094-5:2000

2007.2.1.

2009.5.1.

CEN

EN 12094-6:2006

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 6. rész: A nem villamos tiltó rendszerek követelményei és vizsgálati módszerei

EN 12094-6:2000

2007.2.1.

2009.5.1.

CEN

EN 12094-7:2000

Beépített tűzoltó berendezések. A gázzal oltó berendezések részegységei. 7. rész: A CO2- berendezések fúvókáinak követelményei és vizsgálati módszerei

 

2001.10.1.

2004.4.1.

 

EN 12094-7:2000/A1:2005

 

2005.11.1.

2006.11.1.

CEN

EN 12094-8:2006

Beépített tűzoltó berendezések. A gázzal oltó berendezések részei. 8. rész: A csatlakozók követelményei és vizsgálati módszerei

 

2007.2.1.

2009.5.1.

CEN

EN 12094-9:2003

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 9. rész: Különleges tűzjelző berendezések követelményei és vizsgálati módszerei

 

2004.1.1.

2005.9.1.

CEN

EN 12094-10:2003

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 10. rész: Nyomásmérő eszközök és nyomáskapcsolók követelményei és vizsgálati módszerei

 

2004.2.1.

2006.5.1.

CEN

EN 12094-11:2003

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 11. rész: Mechanikai súlymérő eszközök követelményei és vizsgálati módszerei

 

2004.1.1.

2005.9.1.

CEN

EN 12094-12:2003

Beépített tűzoltó berendezések. Gázzal oltó berendezések részegységei. 12. rész: Pneumatikus tűzjelző berendezés követelményei és vizsgálati módszerei

 

2004.1.1.

2005.9.1.

CEN

EN 12094-13:2001

Beépített tűzoltó berendezések Gázzal oltó berendezések részegységei. 13. rész: A nyomáshatároló és visszacsapó szelepek követelményei és vizsgálati módszerei

 

2002.1.1.

2004.4.1.

 

EN 12094-13:2001/AC:2002

 

2010.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 12101-1:2005

Füst- és hőszabályozó rendszerek. 1. rész: Füstgátak műszaki előírása

 

2006.6.1.

2008.9.1.

 

EN 12101-1:2005/A1:2006

 

2006.12.1.

2008.9.1.

CEN

EN 12101-2:2003

Füst- és hőszabályozó rendszerek. 2. rész: Természetes, füst- és hőelszívó készülékek műszaki előírásai

 

2004.4.1.

2006.9.1.

CEN

EN 12101-3:2015

Füst- és hőszabályozó rendszerek. 3. rész: A kényszeráramoltatású füst- és hőelvezető berendezések műszaki előírásai

EN 12101-3:2002

2016.4.8.

2017.4.8.

CEN

EN 12101-6:2005

Füst- és hőszabályozó rendszerek. 6. rész: Nyomáskülönbséges rendszerek műszaki előírása. Szerelvények

 

2006.4.1.

2007.4.1.

 

EN 12101-6:2005/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 12101-7:2011

Füst- és hőszabályozó rendszerek.7. rész: Füstelvezetők

 

2012.2.1.

2013.2.1.

CEN

EN 12101-8:2011

Füst- és hőszabályozó rendszerek. 8. rész: Füstelszívó csappantyúk

 

2012.2.1.

2013.2.1.

CEN

EN 12101-10:2005

Füst- és hőszabályozó rendszerek. 10. rész: Energiaellátások műszaki leírása

 

2006.10.1.

2012.5.1.

 

EN 12101-10:2005/AC:2007

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 12150-2:2004

Építési üveg. Termikusan edzett biztonsági nátrium-kalcium-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 12209:2003

Épületvasalatok. Zárak és kilincsek. Mechanikus működtetésű zárak, kilincsek és zárólemezek. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2004.12.1.

2006.6.1.

 

EN 12209:2003/AC:2005

 

2006.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 12259-1:1999 + A1:2001

Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 1. rész: Sprinklerek

 

2002.4.1.

2005.9.1.

 

EN 12259-1:1999 + A1:2001/A3:2006

 

2006.11.1.

2007.11.1.

 

EN 12259-1:1999 + A1:2001/A2:2004

 

2005.3.1.

2006.3.1.

CEN

EN 12259-2:1999

Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 2. rész: A nedves riasztószelep felépítése

 

2002.1.1.

2007.8.1.

 

EN 12259-2:1999/AC:2002

 

2005.6.1.

2005.6.1.

 

EN 12259-2:1999/A1:2001

 

2002.1.1.

2007.8.1.

 

EN 12259-2:1999/A2:2005

 

2006.9.1.

2007.8.1.

CEN

EN 12259-3:2000

Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 3. rész: A száraz riasztószelep felépítése

 

2002.1.1.

2007.8.1.

 

EN 12259-3:2000/A1:2001

 

2002.1.1.

2007.8.1.

 

EN 12259-3:2000/A2:2005

 

2006.9.1.

2007.8.1.

CEN

EN 12259-4:2000

Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 4. rész: Vízmotoros riasztóberendezés

 

2002.1.1.

2004.4.1.

 

EN 12259-4:2000/A1:2001

 

2002.1.1.

2004.4.1.

CEN

EN 12259-5:2002

Beépített tűzoltó berendezések. Sprinkler és vízpermetező oltóberendezések részegységei. 5. rész: Vízáramlás-érzékelő

 

2003.7.1.

2005.9.1.

CEN

EN 12271:2006

Felületi bevonat. Követelmények.

 

2008.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 12273:2008

Hidegaszfalt vékony rétegekhez. Követelmények

 

2009.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 12285-2:2005

Gyári kialakítású acéltartályok. 2. rész: Fekvő, hengeres, szimpla és dupla falú tartályok éghető és nem éghető, vízszennyező folyadékok föld feletti tárolására

 

2006.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 12326-1:2014

Pala és kő átfedéses elhelyezésű tetőfedő és falburkoló termékek. 1. rész: Termékkövetelmények

EN 12326-1:2004

2015.2.13.

2016.2.13.

CEN

EN 12337-2:2004

Építési üveg. Kémiailag erősített nátrium-kalcium-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 12352:2006

Forgalomirányító berendezések. Figyelmeztető és biztonsági fényjelzők

 

2007.2.1.

2008.2.1.

CEN

EN 12368:2006

Forgalomirányító berendezések. Fényjelző készülékek

 

2007.2.1.

2008.2.1.

CEN

EN 12380:2002

Csatornarendszerek légbeeresztő szelepei. Követelmények, vizsgálati módszerek és a megfelelőség értékelése

 

2003.10.1.

2004.10.1.

CEN

EN 12446:2011

Égéstermék-elvezető berendezések. Építőelemek. Betonból készített külső héjak

EN 12446:2003

2012.4.1.

2013.4.1.

CEN

EN 12467:2012

Szálerősítésű cement burkolóelemek. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

EN 12467:2004

2013.7.1.

2013.7.1.

CEN

EN 12566-1:2000

Szennyvíztisztító kisberendezések 50 összes lakosegyenértékig (LE). 1. rész: Előre gyártott oldómedencék

 

2004.12.1.

2005.12.1.

 

EN 12566-1:2000/A1:2003

 

2004.12.1.

2005.12.1.

CEN

EN 12566-3:2005+A2:2013

Szennyvíztisztító kisberendezések 50 lakosegyenértékig. 3. rész: Készre gyártott és/vagy helyszínen összeszerelt házi szennyvíztisztító berendezések

EN 12566-3:2005+A1:2009

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 12566-4:2007

Szennyvíztisztító kisberendezések 50 összes lakosegyenértékig. 4. rész: Előre gyártott elemekből a helyszínen összeszerelt oldómedencék

 

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 12566-6:2013

Szennyvíztisztító kisberendezések 50 összes lakosegyenértékig. 6. rész: Előre gyártott tisztítóegységek az oldómedencékből elfolyó szennyvízhez

 

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 12566-7:2013

Szennyvíztisztító kisberendezések 50 lakos egyenértékig. 7. rész: Előre gyártott harmadfokú tisztítóegységek

 

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 12591:2009

Bitumen és bitumenes kötőanyagok. Az útépítési bitumenek minőségi követelményei

 

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 12602:2008+A1:2013

Előre gyártott, vasalt, autoklávolt pórusbeton építőelemek

 

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 12620:2002+A1:2008

Kőanyaghalmazok (adalékanyagok) betonhoz

EN 12620:2002

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 12676-1:2000

Közúti vakításgátló rendszerek. 1. rész: Követelmények és tulajdonságok

 

2004.2.1.

2006.2.1.

 

EN 12676-1:2000/A1:2003

 

2004.2.1.

2006.2.1.

CEN

EN 12737:2004+A1:2007

Előre gyártott betontermékek. Padlóelemek állattartáshoz

 

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 12764:2004+A1:2008

Egészségügyi berendezések. Örvényfürdők és pezsgőfürdők követelményei

EN 12764:2004

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 12794:2005+A1:2007

Előre gyártott betontermékek. Alapozócölöpök

EN 12794:2005

2008.2.1.

2009.2.1.

 

EN 12794:2005+A1:2007/AC:2008

 

2009.8.1.

2009.8.1.

CEN

EN 12809:2001

Lakossági, önálló, szilárd tüzelésű kazánok. Legfeljebb 50 kW névleges hőteljesítmény. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2005.7.1.

2007.7.1.

 

EN 12809:2001/AC:2006

 

2008.1.1.

2008.1.1.

 

EN 12809:2001/A1:2004

 

2005.7.1.

2007.7.1.

 

EN 12809:2001/A1:2004/AC:2007

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 12815:2001

Lakossági, szilárd tüzelésű tűzhelyek. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2005.7.1.

2007.7.1.

 

EN 12815:2001/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

 

EN 12815:2001/A1:2004

 

2005.7.1.

2007.7.1.

 

EN 12815:2001/A1:2004/AC:2007

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 12839:2012

Előre gyártott betontermékek. Kerítéselemek

EN 12839:2001

2012.10.1.

2013.10.1.

CEN

EN 12843:2004

Előre gyártott betontermékek. Oszlopok

 

2005.9.1.

2007.9.1.

CEN

EN 12859:2011

Gipsz falazóelemek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

EN 12859:2008

2011.12.1.

2012.12.1.

CEN

EN 12860:2001

Gipszalapú ragasztók gipsz falazóelemekhez. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

 

2002.4.1.

2003.4.1.

 

EN 12860:2001/AC:2002

 

2010.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 12878:2005

Pigmentek cement és/vagy mészalapú építőanyagok színezésére. Műszaki követelmények és vizsgálati módszerek

 

2006.3.1.

2007.3.1.

 

EN 12878:2005/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 12899-1:2007

Állandó, függőleges, közúti közlekedési jelzések. 1. rész: Állandó jelzőtáblák

 

2009.1.1.

2013.1.1.

CEN

EN 12899-2:2007

Állandó, függőleges, közúti közlekedési jelzések. 2. rész: Kivilágított forgalomterelő oszlopok (TTB)

 

2009.1.1.

2013.1.1.

CEN

EN 12899-3:2007

Állandó, függőleges, közúti közlekedési jelzések. 3. rész: Terelőoszlopok és fényvisszavetők

 

2009.1.1.

2013.1.1.

CEN

EN 12951:2004

Előre gyártott tetőtartozékok. Rögzített tetőlétrák. Termékkövetelmények és vizsgálati módszerek

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 12966-1:2005+A1:2009

Függőleges közúti jelzések. Változtatható jelzéstartalmú közúti jelzőtáblák. 1. rész: Termékszabvány

 

2010.8.1.

2010.8.1.

CEN

EN 13024-2:2004

Építési üveg. Termikusan edzett biztonsági boroszilikátüveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 13043:2002

Kőanyaghalmazok (adalékanyagok) utak, repülőterek és más közforgalmú területek aszfaltkeverékeihez és felületi bevonatokhoz

 

2003.7.1.

2004.6.1.

 

EN 13043:2002/AC:2004

 

2006.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 13055-1:2002

Könnyű kőanyaghalmazok. 1. rész: Könnyű kőanyaghalmazok (adalékanyagok) betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz

 

2003.3.1.

2004.6.1.

 

EN 13055-1:2002/AC:2004

 

2010.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 13055-2:2004

Könnyű kőanyaghalmazok. 2. rész: Könnyű kőanyaghalmazok (adalékanyagok) aszfaltkeverékekhez és felületkezelésre, valamint kötőanyag nélküli és kötőanyagos alkalmazásokhoz

 

2005.5.1.

2006.5.1.

CEN

EN 13063-1:2005+A1:2007

Égéstermék-elvezető berendezések. Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések kerámiai béléscsövekkel. 1. rész: A koromégés-állóság követelményei és vizsgálati módszerei

EN 13063-1:2005

2008.5.1.

2009.5.1.

CEN

EN 13063-2:2005+A1:2007

Égéstermék-elvezető berendezések. Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések kerámiai béléscsövekkel. 2. rész: Követelmények és vizsgálati módszerek nedves üzemi feltételek esetén

EN 13063-2:2005

2008.5.1.

2009.5.1.

CEN

EN 13063-3:2007

Égéstermék-elvezető berendezések. Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések kerámiai béléscsövekkel. 3. rész: Szellőzőkürtős rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések követelményei és vizsgálati módszerei

 

2008.5.1.

2009.5.1.

CEN

EN 13069:2005

Égéstermék-elvezető berendezések. Kerámiából készített külső héjak rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezésekhez. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2006.5.1.

2007.5.1.

CEN

EN 13084-5:2005

Szabadon álló ipari égéstermék-elvezető berendezések. 5. rész: Falazási eljárással készített béléscsövek. Termékkövetelmények

 

2006.4.1.

2007.4.1.

 

EN 13084-5:2005/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 13084-7:2012

Szabadon álló égéstermék-elvezető berendezések. 7. rész: Egyhéjú acél égéstermék-elvezető berendezésekhez és acél béléscsövekhez használt hengeres acél építőelemek termékkövetelményei

EN 13084-7:2005

2013.9.1.

2013.9.1.

CEN

EN 13101:2002

Föld alatti búvónyílások lépcsői. Követelmények, jelölés, vizsgálat és a megfelelőség értékelése

 

2003.8.1.

2004.8.1.

CEN

EN 13108-1:2006

Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 1. rész: Aszfaltbeton

 

2007.3.1.

2008.3.1.

 

EN 13108-1:2006/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13108-2:2006

Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 2. rész: Aszfaltbeton nagyon vékony rétegekhez

 

2007.3.1.

2008.3.1.

 

EN 13108-2:2006/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13108-3:2006

Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 3. rész: Lágyaszfalt

 

2007.3.1.

2008.3.1.

 

EN 13108-3:2006/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13108-4:2006

Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 4. rész: Érdesített homokaszfalt

 

2007.3.1.

2008.3.1.

 

EN 13108-4:2006/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13108-5:2006

Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 5. rész: Zuzalékvázas öntött aszfalt

 

2007.3.1.

2008.3.1.

 

EN 13108-5:2006/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13108-6:2006

Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 6. rész: Öntött aszfalt

 

2007.3.1.

2008.3.1.

 

EN 13108-6:2006/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13108-7:2006

Aszfaltkeverékek. Anyagelőírások. 7. rész: Porózus aszfalt

 

2007.3.1.

2008.3.1.

 

EN 13108-7:2006/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13139:2002

Kőanyaghalmazok (adalékanyagok) habarcshoz

 

2003.3.1.

2004.6.1.

 

EN 13139:2002/AC:2004

 

2010.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 13160-1:2003

Szivárgásjelző rendszerek. 1. rész: Általános elvek

 

2004.3.1.

2005.3.1.

CEN

EN 13162:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű ásványgyapot (MW-) termékek. Műszaki előírások

EN 13162:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13163:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű expandált polisztirol (EPS-) termékek. Műszaki előírások

EN 13163:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13164:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű extrudált polisztirolhab (XPS-) termékek. Műszaki előírások

EN 13164:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13165:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű merev poliuretánhab (PU-) termékek. Műszaki előírások

EN 13165:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13166:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű fenolhab (PF-) termékek. Műszaki előírások

EN 13166:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13167:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű habüveg (CG-) termékek. Műszaki előírások

EN 13167:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13168:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű fagyapot (WW-) termékek. Műszaki előírások

EN 13168:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13169:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű duzzasztott perlit (EPB-) termékek. Műszaki előírások

EN 13169:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13170:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű expandált parafa (ICB-) termékek. Műszaki előírások

EN 13170:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13171:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű farost- (WF-) termékek. Műszaki előírások

EN 13171:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 13224:2011

Előre gyártott betontermékek. Bordás födémelemek

EN 13224:2004+A1:2007

2012.8.1.

2013.8.1.

CEN

EN 13225:2013

Előre gyártott betontermékek. Lineáris szerkezeti elemek

EN 13225:2004

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 13229:2001

Szilárd tüzelésű kandallóbetétek, a nyitott tűzterű készülékeket is beleértve. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2005.7.1.

2007.7.1.

 

EN 13229:2001/AC:2006

 

2007.7.1.

2007.7.1.

 

EN 13229:2001/A1:2003

 

2006.6.1.

2007.6.1.

 

EN 13229:2001/A2:2004

 

2005.7.1.

2007.7.1.

 

EN 13229:2001/A2:2004/AC:2007

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 13240:2001

Szilárd tüzelésű helyiségfűtő készülékek. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2005.7.1.

2007.7.1.

 

EN 13240:2001/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

 

EN 13240:2001/A2:2004

 

2005.7.1.

2007.7.1.

 

EN 13240:2001/A2:2004/AC:2007

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 13241-1:2003+A1:2011

Ipari, kereskedelmi és garázsajtók, kapuk. Termékszabvány. 1. rész: Nem tűz- vagy füstgátló termékek

EN 13241-1:2003

2012.1.1.

2013.1.1.

CEN

EN 13242:2002+A1:2007

Kőanyaghalmazok műtárgyakban és útépítésben használt kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú anyagokhoz

EN 13242:2002

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 13245-2:2008

Műanyagok. Kemény poli(vinil-klorid) (PVC-U) profilok épületben való felhasználásokhoz. 2. rész: PVC-U profilok és PVC-UE profilok külső és belső fal- és mennyezetkialakításokhoz

 

2010.7.1.

2012.7.1.

 

EN 13245-2:2008/AC:2009

 

2010.7.1.

2010.7.1.

CEN

EN 13249:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. Az utak és más közlekedési területek (a vasutak és az aszfalt beépítésénak kivételével) szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13249:2000/A1:2005

 

2005.11.1.

2006.11.1.

CEN

EN 13250:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. A vasutak szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13250:2000/A1:2005

 

2006.6.1.

2007.6.1.

CEN

EN 13251:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. A földmunkák és az alapozások során, valamint a gyűjtőszerkezetekben való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13251:2000/A1:2005

 

2006.6.1.

2007.6.1.

CEN

EN 13252:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. A vízelvezető rendszerekben való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13252:2000/A1:2005

 

2006.6.1.

2007.6.1.

CEN

EN 13253:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. Az eróziót szabályozó munkákban (partvédelem, partvédő művek) való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13253:2000/A1:2005

 

2006.6.1.

2007.6.1.

CEN

EN 13254:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. A víztározók és gátak szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13254:2000/A1:2005

 

2006.6.1.

2007.6.1.

 

EN 13254:2000/AC:2003

 

2006.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 13255:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. A csatornák szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13255:2000/A1:2005

 

2006.6.1.

2007.6.1.

 

EN 13255:2000/AC:2003

 

2006.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 13256:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. Az alagutak és a föld alatti műtárgyak szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13256:2000/A1:2005

 

2006.6.1.

2007.6.1.

 

EN 13256:2000/AC:2003

 

2006.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 13257:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. A szilárdhulladék-lerakókban való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13257:2000/A1:2005

 

2006.6.1.

2007.6.1.

 

EN 13257:2000/AC:2003

 

2006.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 13263-1:2005+A1:2009

Szilikapor betonhoz. 1. rész: Fogalommeghatározások, követelmények és megfelelőségi feltételek

EN 13263-1:2005

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 13265:2000

Geotextíliák és rokon termékeik. A folyékonyhulladék-lerakó létesítményekben való alkalmazás előírt jellemzői

 

2001.10.1.

2002.10.1.

 

EN 13265:2000/A1:2005

 

2006.6.1.

2007.6.1.

 

EN 13265:2000/AC:2003

 

2006.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 13279-1:2008

Gipsz kötőanyagok és gipsz vakolóhabarcsok. 1. rész: Fogalommeghatározások és követelmények

EN 13279-1:2005

2009.10.1.

2010.10.1.

CEN

EN 13282-1:2013

Hirdraulikus útépítési kötőanyagok. 1. rész: Nagy kezdőszilárdságú hidraulikus útépítési kötőanyagok. Összetétel, követelmények és megfelelőségi feltételek

 

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 13310:2003

Konyhai mosogatók. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

 

2004.2.1.

2006.2.1.

CEN

EN 13341:2005+A1:2011

Háztartási tüzelőolaj, kerozin és dízelgázolaj föld feletti, helyhez kötött, hőre lágyuló műanyag tárolótartályai. Polietilénből fúvással és rotációs öntéssel alakított tartályok és poliamid 6-ból anionos polimerizációval készített tartályok. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 13341:2005

2011.10.1.

2011.10.1.

CEN

EN 13361:2004

Geoszintetikus gátak. A víztározók és gátak szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

 

2005.9.1.

2006.9.1.

 

EN 13361:2004/A1:2006

 

2007.6.1.

2008.6.1.

CEN

EN 13362:2005

Geoszintetikus gátak. A csatornák szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

 

2006.2.1.

2007.2.1.

CEN

EN 13383-1:2002

Vízépítési terméskő. 1. rész: Műszaki előírás

 

2003.3.1.

2004.6.1.

 

EN 13383-1:2002/AC:2004

 

2010.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 13407:2006

Falivizeldék. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13450:2002

Kőanyaghalmazok vasúti ágyazathoz

 

2003.10.1.

2004.6.1.

 

EN 13450:2002/AC:2004

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 13454-1:2004

Kalcium-szulfát kötőanyagok, kalcium-szulfát kompozit kötőanyagok és gyárban előállított kalcium-szulfát-keverékek padlóaljzatokhoz. 1. rész: Fogalommeghatározások és követelmények

 

2005.7.1.

2006.7.1.

CEN

EN 13479:2004

Hegesztőanyagok. A fémek ömlesztőhegesztésére használt hozaganyagok és fedőporok általános termékszabványa

 

2005.10.1.

2006.10.1.

CEN

EN 13491:2004

Geoszintetikus gátak. Az alagutak és a föld alatti műtárgyak szerkezetében folyadék elleni gátként való alkalmazás előírt jellemzői

 

2005.9.1.

2006.9.1.

 

EN 13491:2004/A1:2006

 

2007.6.1.

2008.6.1.

CEN

EN 13492:2004

Geoszintetikus gátak. A folyékonyhulladék-lerakó helyek, közbenső tárolók vagy másodlagos tárolók szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

 

2005.9.1.

2006.9.1.

 

EN 13492:2004/A1:2006

 

2007.6.1.

2008.6.1.

CEN

EN 13493:2005

Geoszintetikus gátak. Szilárdhulladék-tároló és lerakó helyek szerkezetében való alkalmazás előírt jellemzői

 

2006.3.1.

2007.3.1.

CEN

EN 13502:2002

Égéstermék-elvezető berendezések. Követelmények és vizsgálati módszerek kerámia kitorkolló idomdarabokhoz

 

2003.8.1.

2004.8.1.

CEN

EN 13561:2004+A1:2008

Külső ablaktáblák. Teljesítőképességi követelmények a biztonság figyelembevételével

EN 13561:2004

2009.8.1.

2010.8.1.

CEN

EN 13564-1:2002

Épületek elárasztást gátló eszközei. 1. rész: Követelmények

 

2003.5.1.

2004.5.1.

CEN

EN 13616:2004

Folyékony ásványolajtermékek helyhez kötött tartályainak túltöltésgátló berendezése

 

2005.5.1.

2006.5.1.

 

EN 13616:2004/AC:2006

 

2006.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 13658-1:2005

Fémlécek és díszítő elemek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek. 1. rész: Belső vakolat

 

2006.3.1.

2007.3.1.

CEN

EN 13658-2:2005

Fémlécek és díszítő elemek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek. 2. rész: Külső vakolat

 

2006.3.1.

2007.3.1.

CEN

EN 13659:2004+A1:2008

Redőnyök. Teljesítőképességi követelmények a biztonság figyelembevételével

EN 13659:2004

2009.8.1.

2010.8.1.

CEN

EN 13693:2004+A1:2009

Előre gyártott betontermékek. Különleges tetőelemek

EN 13693:2004

2010.5.1.

2011.5.1.

CEN

EN 13707:2004+A2:2009

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Hordozóréteges bitumenes lemezek tetők vízszigetelésére. Fogalommeghatározások és jellemzők

 

2010.4.1.

2010.10.1.

CEN

EN 13747:2005+A2:2010

Előre gyártott betontermékek. Födémrendszerek födémlemezei

EN 13747:2005+A1:2008

2011.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 13748-1:2004

Mozaiklapok. 1. rész: Mozaiklapok beltéri használatra

 

2005.6.1.

2006.10.1.

 

EN 13748-1:2004/AC:2005

 

2005.6.1.

2005.6.1.

 

EN 13748-1:2004/A1:2005

 

2006.4.1.

2006.10.1.

CEN

EN 13748-2:2004

Mozaiklapok. 2. rész: Mozaiklapok kültéri használatra

 

2005.4.1.

2006.4.1.

CEN

EN 13808:2013

Bitumen és bitumenes kötőanyagok. A kationaktív bitumenemulziók keretelőírása

EN 13808:2005

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 13813:2002

Esztrichhabarcsok és esztrichek. Esztrichhabarcs. Tulajdonságok és követelmények

 

2003.8.1.

2004.8.1.

CEN

EN 13815:2006

Szálerősítésű gipszvakolat termékek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

 

2007.6.1.

2008.6.1.

CEN

EN 13830:2003

Függönyfalak. Termékszabvány

 

2004.12.1.

2005.12.1.

CEN

EN 13859-1:2010

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Alátétlemezek fogalommeghatározásai és jellemzői. 1. rész: Átfedéses tetőfedések alátétlemezei

 

2011.4.1.

2012.4.1.

CEN

EN 13859-2:2010

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Alátétlemezek fogalommeghatározásai és jellemzői. 2. rész: Falburkolatok alátétlemezei

 

2011.4.1.

2012.4.1.

CEN

EN 13877-3:2004

Betonburkolatok. 3. rész: A betonburkolatokban használt teherátadó acélbetétek előírásai

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 13915:2007

Előre gyártott gipszkartonlemez-panelek üreges papírkarton maggal. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

 

2008.6.1.

2009.6.1.

CEN

EN 13924:2006

Bitumen és bitumenes kötőanyagok. A kemény útépítési bitumenek előírásai

 

2010.1.1.

2011.1.1.

 

EN 13924:2006/AC:2006

 

2010.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 13950:2014

Gipszkarton hő-/hangszigetelő rétegelt panelek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

EN 13950:2005

2015.2.13.

2016.2.13.

CEN

EN 13956:2012

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Műanyag és gumilemezek tetők vízszigetelésére. Fogalommeghatározások és jellemzők

EN 13956:2005

2013.10.1.

2013.10.1.

CEN

EN 13963:2005

Gipszkartonlemezek hézagtömítő anyagai. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

 

2006.3.1.

2007.3.1.

 

EN 13963:2005/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 13964:2014

Álmennyezetek. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 13964:2004

2016.4.8.

2017.4.8.

CEN

EN 13967:2012

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Talajnedvesség elleni műanyag és gumilemezek, beleértve a talajvíz elleni szigetelőlemezeket is. Fogalommeghatározások és jellemzők

EN 13967:2004

2013.3.1.

2013.7.1.

CEN

EN 13969:2004

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Talajnedvesség elleni bitumenes lemezek, beleértve a talajvíz elleni szigetelőlemezeket is. Fogalommeghatározások és jellemzők

 

2005.9.1.

2006.9.1.

 

EN 13969:2004/A1:2006

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13970:2004

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Párafékező, párazáró bitumenes lemezek. Fogalommeghatározások és jellemzők

 

2005.9.1.

2006.9.1.

 

EN 13970:2004/A1:2006

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 13978-1:2005

Előre gyártott betontermékek. Előre gyártott betongarázsok. 1. rész: Monolit vagy szoba méretű egyedi részekből álló vasbeton garázsok követelményei.

 

2006.3.1.

2008.3.1.

CEN

EN 13984:2013

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Párafékező, párazáró műanyag és gumilemezek. Fogalommeghatározások és jellemzők

EN 13984:2004

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 13986:2004+A1:2015

Építési célú, fa alapanyagú lemezek. Jellemzők, a megfelelőség értékelése, jelölés

EN 13986:2004

2015.11.13.

2016.11.13.

CEN

EN 14016-1:2004

Magnezit esztrichek kötőanyagai. Magnézium-hidroxid és magnézium-klorid. 1. rész: Fogalommeghatározások, követelmények

 

2004.12.1.

2005.12.1.

CEN

EN 14023:2010

Bitumen és bitumenes kötőanyagok. A polimerrel modifikált bitumenek minőségének keretelőírása

 

2011.1.1.

2012.1.1.

CEN

EN 14037-1:2003

Mennyezetre szerelt, 120 oC-nál kisebb hőmérsékletű vízzel táplált sugárzópanelek. 1. rész: Műszaki leírások és követelmények

 

2004.2.1.

2005.2.1.

CEN

EN 14041:2004

Rugalmas, textil és rétegelt padlóburkoló anyagok. Egészségügyi, biztonsági és energiatakarékossági követelmények

 

2006.1.1.

2007.1.1.

 

EN 14041:2004/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 14055:2010

WC-k és vizeldék öblítőtartályai

 

2011.9.1.

2012.9.1.

CEN

EN 14063-1:2004

Hőszigetelő anyagok és termékek. Helyszínen kialakított duzzasztott agyagkavics könnyűadalékanyag-termékek (LWA). 1. rész: A beépítés előtti laza kitöltőanyag előírásai

 

2005.6.1.

2006.6.1.

 

EN 14063-1:2004/AC:2006

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 14064-1:2010

Hőszigetelő termékek épületekhez. Helyszínen kialakított laza ásványgyapot (MW-) termékek. 1. rész: A beépítés előtti laza kitöltőanyag előírásai

 

2010.12.1.

2011.12.1.

CEN

EN 14080:2013

Faszerkezetek. Rétegelt-ragasztott fa és ragasztott tömör fa. Követelmények

EN 14080:2005

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 14081-1:2005+A1:2011

Faszerkezetek. Szilárdság szerint osztályozott, téglalap keresztmetszetű szerkezeti fa. 1. rész: Általános követelmények

EN 14081-1:2005

2011.10.1.

2011.12.31.

CEN

EN 14178-2:2004

Építési üveg. Alkáliföld-szilikát üveg alaptermékek. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 14179-2:2005

Építési üveg. Hőkezelt (heat soaked), termikusan edzett biztonsági nátrium-kalcium-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2006.3.1.

2007.3.1.

CEN

EN 14188-1:2004

Hézagkitöltő szalagok és anyagok. 1. rész: Meleg hézagkitöltő anyagok előírásai

 

2005.7.1.

2007.1.1.

CEN

EN 14188-2:2004

Hézagkitöltő szalagok és anyagok. 2. rész: Hideg hézagkitöltő anyagok előírásai

 

2005.10.1.

2007.1.1.

CEN

EN 14188-3:2006

Hézagkitöltő szalagok és anyagok. 3. rész: Előformázott hézagtömítők előírásai

 

2006.11.1.

2007.11.1.

CEN

EN 14190:2014

Újrafeldolgozással előállított gipszkarton termékek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

EN 14190:2005

2015.2.13.

2016.2.13.

CEN

EN 14195:2005

Fémkeretes elemek gipszkatonlemez rendszerekhez. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

 

2006.1.1.

2007.1.1.

 

EN 14195:2005/AC:2006

 

2007.1.1.

2007.1.1.

CEN

EN 14209:2005

Előformázott gipszkarton párkányok. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

 

2006.9.1.

2007.9.1.

CEN

EN 14216:2015

Cement. Nagyon kis hőfejlesztésű különleges cementek összetétele, követelményei és megfelelőségi feltételei

EN 14216:2004

2016.4.8.

2017.4.8.

CEN

EN 14229:2010

Szerkezeti fa. Vezetéktartó faoszlopok

 

2011.9.1.

2012.9.1.

CEN

EN 14246:2006

Gipszelemek álmennyezetekhez – Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

 

2007.4.1.

2008.4.1.

 

EN 14246:2006/AC:2007

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 14250:2010

Faszerkezetek. Előre gyártott, szeglemezes szerkezeti elemek termékkövetelményei

EN 14250:2004

2010.11.1.

2010.11.1.

CEN

EN 14296:2005

Egészségügyi berendezések. Kommunális mosóberendezések

 

2006.3.1.

2008.3.1.

CEN

EN 14303:2009+A1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű ásványgyapot (MW-) termékek. Műszaki előírások

EN 14303:2009

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 14304:2009+A1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű rugalmas elasztomer hab (FEF-) termékek. Műszaki előírások

EN 14304:2009

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 14305:2009+A1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű habüveg (CG-) termékek. Műszaki előírások

EN 14305:2009

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 14306:2009+A1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű kalcium-szilikát- (CS-) termékek. Műszaki előírások

EN 14306:2009

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 14307:2009+A1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű extrudált polisztirolhab (XPS-) termékek. Műszaki előírások

EN 14307:2009

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 14308:2009+A1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű merev poliuretánhab (PUR-) és poliizocianuráthab (PIR-) termékek. Műszaki előírások

EN 14308:2009

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 14309:2009+A1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű expandált polisztirol (EPS-) termékek. Műszaki előírások

EN 14309:2009

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 14313:2009+A1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű polietilénhab (PEF-) termékek. Műszaki előírások

EN 14313:2009

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 14314:2009+A1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű fenolhab (PF-) termékek. Műszaki előírások

EN 14314:2009

2013.11.1.

2013.11.1.

CEN

EN 14315-1:2013

Hőszigetelő termékek épületekhez. Helyszínen kialakított, szórt, merev poliuretánhab (PUR) és poliizocianuráthab (PIR) hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő szórt, merev habrendszer előírásai

 

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 14316-1:2004

Hőszigetelő termékek épületekhez. Duzzasztott perlitből (EP) a helyszínen kialakított hőszigetelés. 1. rész: A beépítés előtti kötött és laza kitöltőanyagok előírásai

 

2005.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 14317-1:2004

Hőszigetelő termékek épületekhez. Duzzasztott vermikulitból (EV) a helyszínen kialakított hőszigetelés. 1. rész: A beépítés előtti kötött és laza kitöltőanyagok előírásai

 

2005.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 14318-1:2013

Hőszigetelő termékek épületekhez. Helyszínen kialakított, injektált, merev poliuretánhab (PUR) és poliizocianuráthab (PIR) hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő injektált, merev habrendszer előírásai

 

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 14319-1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Helyszínen kialakított, injektált, merev poliuretánhab (PUR) és poliizocianuráthab (PIR) hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő injektált, merev habrendszer előírásai

 

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 14320-1:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Helyszínen kialakított, szórt, merev poliuretánhab (PUR) és poliizocianuráthab (PIR) hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő szórt, merev habrendszer előírásai

 

2013.11.1.

2014.11.1.

CEN

EN 14321-2:2005

Építési üveg. Termikusan edzett biztonsági alkáliföld-szilikát üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2006.6.1.

2007.6.1.

CEN

EN 14339:2005

Felszín alatti tűzcsap

 

2006.5.1.

2007.5.1.

CEN

EN 14342:2013

Fa padlóburkolatok. Jellemzők, megfelelőségértékelés jelölés

EN 14342:2005+A1:2008

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 14351-1:2006+A1:2010

Ablakok és ajtók. Termékszabvány, teljesítőképességi jellemzők. 1. rész: Tűzálló és/vagy füstgátló tulajdonság nélküli ablakok és külső bejárati ajtók

EN 14351-1:2006

2010.12.1.

2010.12.1.

CEN

EN 14353:2007+A1:2010

Fém tartóváz és kiegészítő profilok gipszkarton lemezekhez. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

EN 14353:2007

2010.11.1.

2010.11.1.

CEN

EN 14374:2004

Faszerkezetek. Szerkezeti furnérfa. Követelmények

 

2005.9.1.

2006.9.1.

CEN

EN 14384:2005

Felszín feletti tűzcsap

 

2006.5.1.

2007.5.1.

CEN

EN 14388:2005

Közúti zajárnyékoló berendezések. Előírások

 

2006.5.1.

2007.5.1.

 

EN 14388:2005/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14396:2004

Csatornázási aknák rögzített létrái

 

2004.12.1.

2005.12.1.

CEN

EN 14399-1:2015

Nagy szilárdságú, előterhelésre alkalmas szerkezeti csavarkötések. 1. rész: Általános követelmények

EN 14399-1:2005

2016.4.8.

2017.4.8.

CEN

EN 14411:2012

Kerámiai burkolólapok. Fogalommeghatározások, csoportosítás, jellemzők, megfelelőségértékelés és megjelölés

EN 14411:2006

2013.7.1.

2014.7.1.

CEN

EN 14428:2004+A1:2008

Zuhanyfülkék. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

EN 14428:2004

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 14449:2005

Építési üveg. Rétegelt üveg és rétegelt biztonsági üveg. A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2006.3.1.

2007.3.1.

 

EN 14449:2005/AC:2005

 

2006.6.1.

2006.6.1.

CEN

EN 14471:2013+A1:2015

Égéstermék-elvezető berendezések. Rendszer jellegű égéstermék-elvezető berendezések műanyag béléscsövekkel. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 14471:2013

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 14496:2005

Gipszalapú ragasztók hő/hangszigetelő rétegelt panelekhez. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

 

2006.9.1.

2007.9.1.

CEN

EN 14509:2013

Önhordó, kétoldalt fémlemez burkolatú, hőszigetelő szendvicspanelek. Gyári termékek. Követelmények

EN 14509:2006

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 14516:2006+A1:2010

Háztartási célú fürdőkádak

 

2011.5.1.

2012.5.1.

CEN

EN 14527:2006+A1:2010

Háztartási célú zuhanytálcák

 

2011.5.1.

2012.5.1.

CEN

EN 14528:2007

Bidék. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

EN 14528:2005

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14545:2008

Faszerkezetek. Faszerkezeti betétek. Követelmények

 

2009.8.1.

2010.8.1.

CEN

EN 14566:2008+A1:2009

Gipszkartonrendszerek rögzítői és kötőelemei. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek

EN 14566:2008

2010.5.1.

2010.11.1.

CEN

EN 14592:2008+A1:2012

Faszerkezetek. Csap típusú kapcsolóelemek. Követelmények

EN 14592:2008

2013.3.1.

2013.7.1.

CEN

EN 14604:2005

Füstriasztók

 

2006.5.1.

2008.8.1.

 

EN 14604:2005/AC:2008

 

2009.8.1.

2009.8.1.

CEN

EN 14647:2005

Kalcium-aluminát-cementek. Összetétel, követelmények és megfelelőségi feltételek

 

2006.8.1.

2007.8.1.

 

EN 14647:2005/AC:2006

 

2008.1.1.

2008.1.1.

CEN

EN 14680:2006

A nyomás nélkül hőre lágyuló műanyag csővezetékrendszerek. Műszaki követelmények

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14688:2006

Egészségügyi berendezések. Mosdók. Működési követelmények és vizsgálati módszerek

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14695:2010

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Hordozóréteges bitumenes lemezek beton hídpályaszerkezetek és más, járműforgalomnak kitett betonfelületek vízszigetelésére. Fogalommeghatározások és jellemzők

 

2010.10.1.

2011.10.1.

CEN

EN 14716:2004

Feszített mennyezetek. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2005.10.1.

2006.10.1.

CEN

EN 14782:2006

Önhordó fémlemez tetőfedő termékek külső borításra és belső burkolásra. Termékjellemzők és követelmények

 

2006.11.1.

2007.11.1.

CEN

EN 14783:2013

Teljes felületen alátámasztott fémlemez és lemezcsík tetőfedésre, külső borításra és belső burkolásra. Termékjellemzők és követelmények

EN 14783:2006

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 14785:2006

Fapelletfűtésű lakóépületi helyiségfűtő berendezések. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 14800:2007

Háztartási készülékek hullámosított, fémből készült biztonsági gáztömlői

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14814:2007

Nyomás alatti folyadékok hőre lágyuló műanyag csővezetékrendszereinek ragasztó anyagai. Műszaki követelmények

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14843:2007

Előre gyártott betontermékek. Lépcsők

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14844:2006+A2:2011

Előre gyártott betontermékek. Négyszög keresztmetszetű átereszek

EN 14844:2006+A1:2008

2012.9.1.

2013.9.1.

CEN

EN 14846:2008

Épületvasalatok. Zárak és reteszek. Elektromechanikus működtetésű zárak és zárlemezek. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2011.9.1.

2012.9.1.

CEN

EN 14889-1:2006

Szálak betonhoz. 1. rész: Acélszálak. Fogalommeghatározások, előírások és megfelelőség

 

2007.6.1.

2008.6.1.

CEN

EN 14889-2:2006

Szálak betonhoz. 2. rész: Polimer szálak. Fogalommeghatározások, előírások és megfelelőség

 

2007.6.1.

2008.6.1.

CEN

EN 14891:2012

Folyékonyan felhordott vízzáró termékek ragasztott kerámiai burkolatok alá. Követelmények, vizsgálati módszerek, megfelelőségértékelés, csoportosítás és megjelölés

 

2013.3.1.

2014.3.1.

 

EN 14891:2012/AC:2012

 

2013.3.1.

2013.3.1.

CEN

EN 14904:2006

Sportpályaburkolatok. Többcélú sportolásra alkalmas beltéri burkolatok. Előírások

 

2007.2.1.

2008.2.1.

CEN

EN 14909:2012

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Talajnedvesség elleni műanyag és gumi falszigetelő lemezek. Fogalommeghatározások és jellemzők

EN 14909:2006

2013.3.1.

2013.7.1.

CEN

EN 14915:2013

Beltéri és kültéri burkolatok tömör fából. Jellemzők, megfelelőségértékelés és jelölés

EN 14915:2006

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 14933:2007

Hőszigetelő és könnyű kitöltő termékek építőmérnöki alkalmazásra. Gyári készítésű expandált polisztirol- (EPS-) termékek. Műszaki előírások

 

2008.7.1.

2009.7.1.

CEN

EN 14934:2007

Hőszigetelő és könnyű kitöltő termékek építőmérnöki alkalmazásra. Gyári készítésű extrudált polisztirolhab (XPS) termékek. Műszaki előírások

 

2008.7.1.

2009.7.1.

CEN

EN 14963:2006

Tetőfedések. Folytonos műanyag tetővilágítók távtartóval vagy távtartó nélkül. Osztályba sorolás, követelmények és vizsgálati módszerek

 

2009.8.1.

2012.8.1.

CEN

EN 14964:2006

Átfedéses tetők merev alátétlemezei. Fogalommeghatározások és tulajdonságok

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14967:2006

Hajlékony vízszigetelő lemezek. Talajnedvesség elleni bitumenes szigetelőlemezek. Fogalommeghatározások és jellemzők

 

2007.3.1.

2008.3.1.

CEN

EN 14989-1:2007

Égéstermék-elvezető berendezések. A fém égéstermék-elvezető berendezéseknek és zárt égésterű fűtőberendezések anyagtól független levegőellátó vezetékeinek követelményei és vizsgálati módszerei. 1. rész: C6 típusú gázkészülékek égéstermék-elvezető berendezéseinek függőleges elrendezésű levegő-égéstermék feltétjei

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14989-2:2007

Égéstermék-elvezető berendezések. Fém égéstermék-elvezető berendezések és zárt égésterű fűtőberendezések anyagtól független levegőellátó vezetékeinek követelményei és vizsgálati módszerei. 2. rész: Zárt égésterű tüzelőberendezések égéstermék- és levegővezetékei

 

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 14991:2007

Előre gyártott betontermékek. Betonelemek alapozáshoz

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 14992:2007+A1:2012

Előre gyártott betontermékek. Falelemek

EN 14992:2007

2013.4.1.

2013.7.1.

CEN

EN 15037-1:2008

Előre gyártott betontermékek. Gerendákból és béléstestekből épített födémrendszerek. 1. rész: Gerendák

 

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 15037-2:2009+A1:2011

Előre gyártott betontermékek. Födémrendszerek gerendákból és béléstestekből. 2. rész: Beton béléstestek

 

2011.12.1.

2012.12.1.

CEN

EN 15037-3:2009+A1:2011

Előre gyártott betontermékek. Födémrendszerek gerendákból és béléstestekből. 3. rész: Égetett agyag béléstestek

 

2011.12.1.

2012.12.1.

CEN

EN 15037-4:2010+A1:2013

Előre gyártott betontermékek. Gerendákból és béléstestekből álló födémrendszerek. 4. rész: Expandált polisztirol béléstestek

EN 15037-4:2010

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 15037-5:2013

Előre gyártott betontermékek. Födémrendszerek gerendákból és béléstestekből. 5. rész: Könnyű béléstestek egyszerű zsaluzat céljára

 

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 15048-1:2007

Nem előterhelt szerkezeti csavarszerkezetek. 1. rész: Általános követelmények

 

2008.1.1.

2009.10.1.

CEN

EN 15050:2007+A1:2012

Előre gyártott betontermékek. Hídelemek

EN 15050:2007

2012.12.1.

2012.12.1.

CEN

EN 15069:2008

Fém gégecsőszerelvények biztonsági gázcsatlakozó szelepei háztartási gázkészülékek bekötéséhez

 

2009.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 15088:2005

Alumínium és alumíniumötvözetek. Szerkezeti termékek építési célra. Műszaki szállítási és vizsgálati feltételek

 

2006.10.1.

2007.10.1.

CEN

EN 15102:2007+A1:2011

Dekortapéta. Tekercs és panel

EN 15102:2007

2012.7.1.

2012.7.1.

CEN

EN 15129:2009

Földrengésvédelmi eszközök

 

2010.8.1.

2011.8.1.

CEN

EN 15167-1:2006

Őrölt, granulált kohósalak betonhoz, habarcshoz és injektálóhabarcshoz. 1. rész: Fogalommeghatározások, előírások és megfelelőségi feltételek

 

2008.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 15250:2007

Szilárd tüzelésű hőtároló berendezések. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2008.1.1.

2010.1.1.

CEN

EN 15258:2008

Előre gyártott betontermékek. Támfalelemek

 

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 15274:2015

Általános rendeltetésű szerkezeti ragasztóanyagok. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 15274:2007

2015.11.13.

2016.11.13.

CEN

EN 15275:2015

Szerkezeti ragasztóanyagok. Az építőiparban és az általános mérnöki gyakorlatban használt koaxiális fémszerelvények anaerob ragasztóanyagainak jellemzése

EN 15275:2007

2015.11.13.

2016.11.13.

CEN

EN 15283-1:2008+A1:2009

Szálerősítésű gipszlemezek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek. 1. rész: Gipszkarton lemezek

EN 15283-1:2008

2010.6.1.

2011.6.1.

CEN

EN 15283-2:2008+A1:2009

Szálerősítésű gipszlemezek. Fogalommeghatározások, követelmények és vizsgálati módszerek. 2. rész: Gipszrostlemezek

EN 15283-2:2008

2010.6.1.

2011.6.1.

CEN

EN 15285:2008

Műkövek. Vékony kőlapok padlók és lépcsők burkolásához, kül- és beltéren

 

2009.1.1.

2010.1.1.

 

EN 15285:2008/AC:2008

 

2009.1.1.

2009.1.1.

CEN

EN 15286:2013

Műkövek. Kőlapok falburkolásra (kültéri és beltéri)

 

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 15322:2013

Bitumen és bitumenes kötőanyagok. Hígított és fluxált bitumenes kötőanyagok keretelőírása

EN 15322:2009

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 15368:2008+A1:2010

Hidraulikus kötőanyagok nem teherhordó szerkezeti felhasználásra. Fogalommeghatározások, követelmények és megfelelőségi feltételek

 

2011.9.1.

2012.9.1.

CEN

EN 15381:2008

Geotextíliák és rokon termékeik. Az útburkolatokban és az aszfalt fedőrétegekben való használat jellemzői

 

2010.1.1.

2011.1.1.

CEN

EN 15382:2013

Geoszintetikus gátak. A szállítási infrastruktúrában való alkalmazás előírt jellemzői

EN 15382:2008

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 15435:2008

Előre gyártott betontermékek. Közönséges és könnyűbeton zsaluzóelemek. Tulajdonságok és teljesítőképesség

 

2009.2.1.

2010.2.1.

CEN

EN 15497:2014

Ékcsapos toldású szerkezeti tömör fa. Teljesítménykövetelmények és a gyártás alapkövetelményei

 

2014.10.10.

2015.10.10.

CEN

EN 15498:2008

Előre gyártott betontermékek. Cementkötésű faforgács zsaluzóelemek. Tulajdonságok és teljesítőképesség

 

2009.2.1.

2010.2.1.

CEN

EN 15501:2013

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Gyári készítésű duzzasztott perlit (EP) és duzzasztott vermikulit (EV) termékek. Műszaki előírások

 

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 15599-1:2010

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Duzzasztott perlitből (EP) a helyszínen kialakított hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő kötött és laza kitöltőanyagok előírásai

 

2011.4.1.

2012.4.1.

CEN

EN 15600-1:2010

Épületgépészeti és ipari hőszigetelő termékek. Duzzasztott vermikulitból (EV) a helyszínen kialakított hőszigetelés. 1. rész: A beépítendő kötött és laza kitöltőanyagok előírásai

 

2011.4.1.

2012.4.1.

CEN

EN 15650:2010

Épületek szellőztetése. Tűzgátló csappantyúk

 

2011.9.1.

2012.9.1.

CEN

EN 15651-1:2012

Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései. 1. rész: Tömítőanyagok homlokzati elemekhez

 

2013.7.1.

2014.7.1.

CEN

EN 15651-2:2012

Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései. 2. rész: Tömítőanyagok üvegezéshez

 

2013.7.1.

2014.7.1.

CEN

EN 15651-3:2012

Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései. 3. rész: Tömítőanyagok egészségügyi berendezésekhez

 

2013.7.1.

2014.7.1.

CEN

EN 15651-4:2012

Épületek nem teherhordó szerkezeti kapcsolatainak és járdák hézagainak tömítései. 4. rész: Tömítőanyagok járdákhoz

 

2013.7.1.

2014.7.1.

CEN

EN 15682-2:2013

Építési üveg. Hőkezelt (heat soak tesztelt), termikusan edzett alkáliföld-szilikát biztonsági üveg. 2. rész: A megfelelőség értékelése. Termékszabvány

 

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 15683-2:2013

Építési üveg. Termikusan edzett mész-nátron-szilikát (nátrium-kalcium-szilikát) biztonsági profilüveg. 2. rész: Megfelelőségértékelés/Termékszabvány

 

2014.8.8.

2015.8.8.

CEN

EN 15732:2012

Hőszigetelő és könnyű kitöltőtermékek építőmérnöki alkalmazásokra (CEA). Duzzasztott agyagkavics könnyű adalékanyag termékek (LWA)

 

2013.8.1.

2014.8.1.

CEN

EN 15743:2010+A1:2015

Nagy szulfáttartalmú kohósalakcement. Összetétel, követelmények és megfelelőségi feltételek

EN 15743:2010

2015.11.13.

2016.11.13.

CEN

EN 15814:2011+A2:2014

Polimerrel modifikált vastag bitumenbevonatok vízszigeteléshez. Fogalommeghatározások és követelmények

EN 15814:2011+A1:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 15821:2010

Természetes farönkkel fűtött, kombinált tüzelésű szaunakályha. Követelmények és vizsgálati módszerek

 

2011.7.1.

2012.7.1.

CEN

EN 15824:2009

Szerveskötőanyag-tartalmú külső és belső vakolatok követelményei

 

2010.4.1.

2011.4.1.

CEN

EN 16034:2014

Bejárati ajtók, ipari, kereskedelmi, garázsajtók és nyitható ablakok. Termékszabvány, teljesítményjellemzők. Tűzálló és/vagy füstgátló tulajdonságok

 

2016.9.1.

2019.9.1.

CEN

EN 16069:2012+A1:2015

Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű polietilénhab (PEF-) termékek. Műszaki előírások

EN 16069:2012

2015.7.10.

2016.7.10.

CEN

EN 16153:2013+A1:2015

Többrétegű, sík, fényáteresztő polikarbonát- (PC-) lemezek tetőkre, falakra és mennyezetekre, kül- és beltéri használatra. Követelmények és vizsgálati módszerek

EN 16153:2013

2015.7.10.

2016.7.10.

Cenelec

EN 50575:2014

Erősáramú-, jelző- és távközlőkábelek. Általános alkalmazású vezetékek építési munkálatai a tűzveszélyességi követelmények szerint

 

2016.7.1.

2017.7.1.

MEGJEGYZÉS:

A szabványok hozzáférhetőségével kapcsolatos bármilyen információ az európai szabványügyi szervezeteknél vagy a nemzeti szabványügyi testületeknél kérhető, ez utóbbiak listája az 1025/2012/EU (2) rendelet 27. cikkének megfelelően kihirdetésre kerül az Európai Unió Hivatalos Lapjában.

A harmonizált szabványokat az európai szabványügyi szervezetek angol nyelven fogadják el (a CEN és a CENELEC a francia és a német nyelvet is használja). Ezután a harmonizált szabványok címét a nemzeti szabványügyi testületek fordítják le az Európai Unió összes többi hivatalos nyelvére. Az Európai Bizottság nem vállal felelősséget a Hivatalos Lapban közzétételre szánt címek helyes fordításáért .

A helyesbítésekre való hivatkozások („… / AC: YYYY”) csak a tájékoztatás céljából kerülnek közzétételre. A helyesbítés eltávolítja a nyomtatási, nyelvi vagy hasonló hibákat a szabvány szövegéből, és egy európai szabványügyi szervezet által elfogadott szabvány egy vagy több nyelvi változatára is vonatkozhat (angol, francia és/vagy német).

A hivatkozások közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában nem vonja maga után azt, hogy a szabványok az Európai Unió összes hivatalos nyelvén elérhetők.

Ez a lista az Európai Unió Hivatalos Lapjában korábbiakban közzétett minden listát helyettesít. Az Európai Bizottság biztosítja ennek a listának a frissítését.

Az összehangolt szabványokról és más európai szabványokról további információk az interneten:

http://ec.europa.eu/growth/single-market/european-standards/harmonised-standards/index_en.htm


(1)  ESzSz:

CEN: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5500811; fax + 32 2 5500819 (http://www.cen.eu)

CENELEC: Avenue Marnix 17, B-1000, Brussels, Tel. +32 2 5196871; fax + 32 2 5196919 (http://www.cenelec.eu)

ETSI: 650, route des Lucioles, F-06921 Sophia Antipolis, Tel. +33 492 944200; fax +33 493 654716, (http://www.etsi.eu)

(2)  HL L 316., 2012.11.14., 12. o.