ISSN 1977-0979

Az Európai Unió

Hivatalos Lapja

C 41

European flag  

Magyar nyelvű kiadás

Tájékoztatások és közlemények

59. évfolyam
2016. február 4.


Közleményszám

Tartalom

Oldal

 

IV   Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2016/C 041/01

Euroátváltási árfolyamok

1

 

A TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

2016/C 041/02

Az 5. cikk (2) bekezdése szerint benyújtandó információk – Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) létrehozása (Az Európai Parlament és a Tanács 2006. július 5-i 1082/2006/EK határozata ( HL L 210., 2006.7.31., 19. o. ))

2


 

V   Hirdetmények

 

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2016/C 041/03

2016. évi pályázati felhívás – Egyszerű programok – Az 1144/2014/EU rendelettel összhangban a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések

4

2016/C 041/04

2016. évi pályázati felhívás – Összetett programok – Az 1144/2014/EU rendelettel összhangban a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatások

20

 

A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2016/C 041/05

Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám: M.7573 – DMK/DOC Kaas) ( 1 )

33


 


 

(1)   EGT-vonatkozású szöveg

HU

 


IV Tájékoztatások

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

Európai Bizottság

4.2.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 41/1


Euroátváltási árfolyamok (1)

2016. február 3.

(2016/C 41/01)

1 euro =


 

Pénznem

Átváltási árfolyam

USD

USA dollár

1,0933

JPY

Japán yen

130,58

DKK

Dán korona

7,4623

GBP

Angol font

0,75330

SEK

Svéd korona

9,3580

CHF

Svájci frank

1,1115

ISK

Izlandi korona

 

NOK

Norvég korona

9,5138

BGN

Bulgár leva

1,9558

CZK

Cseh korona

27,025

HUF

Magyar forint

310,55

PLN

Lengyel zloty

4,3982

RON

Román lej

4,5093

TRY

Török líra

3,2138

AUD

Ausztrál dollár

1,5484

CAD

Kanadai dollár

1,5234

HKD

Hongkongi dollár

8,5266

NZD

Új-zélandi dollár

1,6560

SGD

Szingapúri dollár

1,5631

KRW

Dél-Koreai won

1 329,87

ZAR

Dél-Afrikai rand

17,6950

CNY

Kínai renminbi

7,1916

HRK

Horvát kuna

7,6665

IDR

Indonéz rúpia

15 038,70

MYR

Maláj ringgit

4,6121

PHP

Fülöp-szigeteki peso

52,370

RUB

Orosz rubel

85,9910

THB

Thaiföldi baht

39,199

BRL

Brazil real

4,3280

MXN

Mexikói peso

20,1098

INR

Indiai rúpia

74,3900


(1)  Forrás: Az Európai Központi Bank (ECB) átváltási árfolyama.


A TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

4.2.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 41/2


Az 5. cikk (2) bekezdése szerint benyújtandó információk

Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) létrehozása

(Az Európai Parlament és a Tanács 2006. július 5-i 1082/2006/EK határozata (HL L 210., 2006.7.31., 19. o.))

(2016/C 41/02)

I.1.   Név, cím és kapcsolattartó(k)

Bejegyzett elnevezés: MASH European Grouping of Territorial Cooperation/MASH Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás/MASH Evropskega Združenja za Teritorialno Sodelovanje

Székhely:

Kapcsolattartó: Hittig Gusztáv igazgató

Tel.: +36 706000864

E-mail: mash.egtc@gmail.com

A csoportosulás internetcíme: www.mashegtc.eu

I.2.   Az EGTC működésének időtartama

Az EGTC működésének időtartama: határozatlan idejű

A bejegyzés időpontja:

Közzététel időpontja:

 

II.   CÉLKITŰZÉSEK

Az együttműködés célja és fő tevékenységei:

A szlovén–magyar határ két oldalán fekvő területi régiók közötti együttműködés elősegítése a 7. cikk (1) bekezdésével összhangban, a területen működő különféle szervezetek gazdasági, szociális és területi kohéziója révén.

Kísérleti modellprojektek kidolgozása és végrehajtása az életminőség javítása és a területen élő lakosság regionális életminőségbeli különbségeinek csökkentése érdekében.

Az illegális bevándorlás szabályozása, illetve az alacsony képzettségű munkaerő gazdasági okokból történő erőltetett migrációjának fenntartható foglalkoztatás révén történő szabályozása, támogatásokból finanszírozott projektek útján.

A régió ökológiai rehabilitációja, erdősítése, természeti kincseinek megőrzése és fenntartása a munkahelyek közvetlen és közvetett bővítését célzó környezeti beruházások révén.

Megújuló energiával kapcsolatos projektek végrehajtása a régió fosszilis energiaforrásoktól való hagyományos függésének csökkentése érdekében.

A saját kezdeményezésre indított vállalkozások támogatása.

Kutatási és fejlesztési projektek elősegítése az oktatási intézmények, illetve innovációs és kísérleti projektek tudásbázisának fenntartása, létrejötte, támogatása és összehangolása érdekében.

A határokon átnyúló termelés, kereskedelem, logisztika és a jelenlét más formáinak bővítése.

A szükséges delegált települési feladatok ellátása együttműködés révén vagy szerződéses alapon. A helyi társadalom szükségletei szerinti gazdaságfejlesztési, minőségellenőrzési, teljes körű minőségirányítási, képzési, államigazgatási és bűnmegelőzési programok professzionális végrehajtása.

Részvétel határokon átnyúló projektekben.

III.   TOVÁBBI RÉSZLETEK A CSOPORTOSULÁS NEVÉVEL KAPCSOLATBAN

Angol név:

MASH European Grouping of Territorial Cooperation

Rövidítés: MASH ETT/MASH EZTS

IV.   TAGOK

IV.1.   A csoportosulásban részt vevő tagok száma: 4

IV.2.   Mely országokhoz tartoznak a csoportosulás tagjai: Magyarország és Szlovénia

IV.3.   A csoportosulás tagjaira vonatkozó adatok

Hivatalos név: Bak Község Önkormányzata (Municipality of Bak)

Postacím:

Internetcím: www.bak.hu

A tag típusa: helyi önkormányzat

Hivatalos név: Nagymizdó Község Önkormányzata (Municipality of Nagymizdó)

Postacím:

Internetcím: www.nagymizdo.hu

A tag típusa: helyi önkormányzat

Hivatalos név: Orfalu Község Önkormányzata (Municipality of Orfalu)

Postacím:

Internetcím: www.orfalu.hu

A tag típusa: helyi önkormányzat

Hivatalos név: Dobrovnik Község (Municipality of Dobrovnik)

Postacím:

Internetcím: www.dobrovnik.si

A tag típusa: helyi önkormányzat


V Hirdetmények

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK

Európai Bizottság

4.2.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 41/4


2016. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

EGYSZERŰ PROGRAMOK

Az 1144/2014/EU rendelettel összhangban a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések

(2016/C 41/03)

1.   HÁTTÉR ÉS A FELHÍVÁS CÉLJA

1.1.   Mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések

Az Európai Parlament és a Tanács 2014. október 22-én elfogadta a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről, és a 3/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1144/2014/EU rendeletet (1). A rendeletet kiegészíti az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (2), alkalmazási szabályait pedig az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet (3) állapítja meg.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános célkitűzése, hogy megerősítsék az uniós mezőgazdasági ágazat versenyképességét.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések konkrét célkitűzései:

a)

az uniós mezőgazdasági termékek értékei és az uniós termelési módszerekre alkalmazandó magas minőségi követelmények ismertségének növelése;

b)

az uniós mezőgazdasági termékek és bizonyos élelmiszerek versenyképességének és fogyasztásának növelése, illetve azok ismertségének növelése mind az Unión belül, mind pedig azon kívül;

c)

az uniós minőségrendszerek ismertségének és elismertségének növelése;

d)

az uniós mezőgazdasági termékek és bizonyos élelmiszerek piaci részesedésének növelése, külön figyelmet fordítva a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező harmadik országbeli piacokra;

e)

a rendes piaci feltételek visszaállítása súlyos piaci zavar, a fogyasztói bizalom elvesztése vagy egyéb konkrét problémák esetén.

1.2.   A Bizottság 2016. évi éves munkaprogramja

A Bizottság 2015. október 13-án elfogadott, 2016. évi éves munkaprogramja megállapítja a társfinanszírozás odaítélésére vonatkozó részletes feltételeket, valamint a belső piacon és harmadik országokban megvalósítandó egyszerű és összetett programokra irányuló javaslatok tekintetében prioritást élvező intézkedéseket. A munkaprogram a következő weboldalon érhető el:

http://ec.europa.eu/agriculture/promotion/annual-work-programmes/2016/index_en.htm

1.3.   Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség

Az Európai Bizottság a Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökséget (a továbbiakban: CHAFEA) bízta meg a belső piacon és harmadik országokban végrehajtott, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések bizonyos részeinek irányításával, többek között az egyszerű programok értékelésével.

1.4.   A pályázati felhívás

Ez a pályázati felhívás a 2016. évi éves munkaprogram I. mellékletének az 1. és 2. tematikus prioritás szerinti intézkedésekkel kapcsolatos 1.2.1.1. és 1.2.1.2. szakasza szerinti egyszerű programok, nevezetesen a belső piacon és harmadik országokban megvalósítandó egyszerű programok végrehajtására vonatkozik.

2.   CÉLKITŰZÉS(EK) – TÉMÁK – PRIORITÁSOK

A 2016. évi éves munkaprogram I. mellékletének 1.2.1.1. és 1.2.1.2. szakasza megállapítja az e pályázati felhívás útján társfinanszírozásban részesítendő intézkedéseket felölelő tematikus prioritásokat (lásd még alább a 6.2. Támogatható intézkedések szakaszt). Kizárólag az éves munkaprogram e szakaszaiban megadott témának és leírásnak közvetlenül megfelelő javaslatok kerülnek mérlegelésre a finanszírozhatóság szempontjából. E pályázati felhívással következésképpen 10 javaslattéma kerül kihirdetésre. Az e pályázati felhívásra benyújtott pályázatoknak e prioritást élvező témák valamelyikére kell irányulniuk. A javaslattevő szervezetek több pályázatot is benyújthatnak az ugyanazon, prioritást élvező témához tartozó különböző projektekre. Ugyanakkor arra is lehetőségük van, hogy különböző, prioritást élvező témákhoz tartozó különböző projektre nyújtsanak be pályázatokat.

3.   ÜTEMTERV

A benyújtási határidő: 2016. április 28., 17.00 óra (brüsszeli helyi idő szerint).

 

Szakaszok

Dátum és időpont vagy tájékoztató jellegű időtartam

a)

Az ajánlattételi felhívás közzététele

2016.2.4.

b)

A pályázatok benyújtásának határideje

2016.4.28.

c)

Értékelési időszak (indikatív)

2016.4.29. – 2016.8.31.

d)

A pályázók tájékoztatása (indikatív)

2016.9.30. előtt

e)

A Bizottság döntése (indikatív)

2016.11.30. előtt

f)

A szerződés aláírása a tagállammal (indikatív)

2017.2.28. előtt

g)

A tevékenység megkezdésének időpontja (indikatív)

2016.12.1. után

4.   A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ KÖLTSÉGVETÉS

Az e pályázati felhívás szerinti tevékenységek társfinanszírozására előirányzott teljes becsült költségvetés 93 650 000 EUR.

A témánként rendelkezésre álló indikatív összegeket a 6. pontban szereplő „Támogatható tevékenységek” táblázat tartalmazza.

Az összeg akkor áll rendelkezésre, ha az előirányzatok a 2017. évi költségvetésnek az uniós költségvetési hatóság általi elfogadását követően elérhetővé válnak vagy az ideiglenes tizenkettedek rendszerében elérhetők. Az összeg továbbá akkor áll rendelkezésre, ha figyelembe véve az előirányzatok nem differenciált jellegét a következő 3 évre vonatkozó előirányzatok elérhetővé válnak.

A Bizottság fenntartja magának a jogot arra, hogy ne ossza ki a rendelkezésre álló összes pénzeszközt.

5.   ELFOGADHATÓSÁGI KÖVETELMÉNYEK

A pályázatokat legkésőbb a 3. szakaszban megadott benyújtási határidőig meg kell küldeni.

A pályázatokat a koordinátornak online kell benyújtania a résztvevői portálon (a https://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/agrip/index.html oldalon elérhető elektronikus benyújtási rendszeren keresztül).

A fenti követelmények teljesítésének elmulasztása a pályázat elutasítását vonja maga után.

A javaslatokat az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén be lehet nyújtani. A pályázóknak azonban javaslataik összeállítása során figyelembe kell venniük, hogy a szerződéseket a tagállamok kezelik. Következésképpen bátorítjuk a pályázókat, hogy a javaslattevő szervezet(ek) származási országa szerinti tagállam nyelvén (nyelvein) nyújtsák be javaslatukat, kivéve, ha az érintett tagállam kifejezte beleegyezését abba, hogy angol nyelvű szerződést ír alá (4). Amennyiben a javaslat az Európai Unió valamely másik hivatalos nyelvén készül, akkor ajánlott mellékelni hozzá a technikai rész (B. rész) angol nyelvű fordítását a javaslatok értékelésében szakmailag rész vevő független szakértők által végzett felülvizsgálat megkönnyítése érdekében.

6.   TÁMOGATHATÓSÁGI FELTÉTELEK

6.1.   Támogatható pályázók

Egyszerű programokra vonatkozó javaslatokat kizárólag jogi személyek vagy az alkalmazandó nemzeti jog értelmében jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok nyújthatnak be, ha képviselőik – a 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) (pénzügyi rendelet) 131. cikkének (2) bekezdésében említetteknek megfelelően – jogosultak jogi kötelezettségeket vállalni a nevükben, és az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében a jogi személyek által kínálttal egyenértékű biztosítékokat képesek nyújtani.

A pályázóknak

a)

az 1144/2014/EU rendelet 7. cikkének (1) bekezdésben említett szervezeteknek kell lenniük;

b)

a javaslat által érintett ágazat vagy termék tekintetében reprezentatívnak kell minősülniük az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében vagy 1. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően.

Javaslatokat az 1144/2014/EU rendelet 7. cikke (1) bekezdésének a), c) vagy d) pontja szerinti javaslattevő szervezetek nyújthatnak be.

Kizárólag az EU-tagállamokban letelepedett jogalanyok által benyújtott pályázatok fogadhatók el.

Nem támogatható jogalanyok: azok a pályázók, akik a javaslatuk (javaslataik) tárgyát képező tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések céljára már részesülnek valamilyen uniós finanszírozásban, nem jogosultak az érintett intézkedésekre vonatkozó, az 1144/2014/EU rendelet értelmében nyújtható uniós finanszírozásra.

A pályázók támogathatóságának értékelése érdekében az alábbi igazoló dokumentumokat kell benyújtani:

magánjogi szervezet: kivonat a hivatalos lapból, létesítő okirat másolata, kivonat kereskedelmi vagy egyesületi nyilvántartásból, és a héafizetési kötelezettséget igazoló dokumentum (amennyiben – mint egyes országokban – a cégnyilvántartási szám és a héaazonosító megegyezik, csak e dokumentumok egyikére van szükség),

közjogi szervezet: az állami vállalatot létrehozó döntés vagy határozat vagy a közjogi jogi személyt létrehozó más hivatalos dokumentum,

jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok: dokumentumok annak igazolására, hogy képviselőjük (képviselőik) jogosult(ak) jogi kötelezettségeket vállalni a jogalany nevében,

dokumentáció annak igazolására, hogy a pályázó megfelel az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkében megállapított, reprezentativitásra vonatkozó kritériumoknak.

6.2.   Támogatható tevékenységek

A javaslatoknak meg kell felelniük az éves munkaprogram II. mellékletében felsorolt támogathatósági feltételeknek, azaz a következő feltételeknek:

a)

a javaslatok csak az 1144/2014/EU rendelet 5. cikkében felsorolt termékekre és rendszerekre terjedhetnek ki;

b)

a javaslatoknak biztosítaniuk kell, hogy az intézkedések végrehajtása az 1144/2014/EU rendelet 13. cikkében említett végrehajtó szervek közreműködésével történjen. A javaslattevő szervezeteknek a legjobb ár-érték arányt és az összeférhetetlenség hiányát biztosítva kell kiválasztaniuk a programok végrehajtásáért felelős szerveket (lásd az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelet 2. cikkét és a felhívás 11.1. szakaszának e) pontját). A javaslattevő szervezet kötelezettséget vállal arra, hogy a program végrehajtásáért felelős szervet legkésőbb a szerződés aláírásáig kiválasztja (lásd az (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelet 10. cikkét);

c)

amennyiben a javaslattevő szervezet vállalja, hogy a javaslat bizonyos részeit maga hajtja végre, akkor biztosítania kell, hogy az általa végrehajtani tervezett intézkedés költsége nem haladja meg a szokásos piaci árakat;

d)

a javaslatoknak összhangban kell lenniük az érintett termékekre és azok forgalomba hozatalára vonatkozó uniós szabályozással, valamint ha a belső piacra irányulnak, a specifikus feltételekkel, továbbá kiterjedt hatókörrel és uniós dimenzióval kell rendelkezniük az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében foglaltak szerint;

e)

ha valamely közvetített üzenet az egészségre gyakorolt hatással kapcsolatos információt tartalmaz, akkor a javaslatoknak meg kell felelniük az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében említett szabályoknak;

f)

ha a javaslat eredet vagy márkák említésére irányul, akkor a javaslatnak meg kell felelnie az (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelet II. fejezetében említett szabályoknak.

A javaslatnak ezen kívül meg kell felelnie a 2016. évi éves munkaprogramban megállapított, egyszerű programokra irányuló valamely tematikus prioritásnak. Az alábbiakban a 2016. évi éves munkaprogramnak a 10 megpályázható témát ismertető részletei olvashatók. A szöveg ismerteti a témát, a tervezett összeget, a célkitűzéseket és a várt eredményeket.

Az 1. tematikus prioritás szerinti tevékenységek: egyszerű programok a belső piacon

Témák

Teljes előirányzott összeg

Az év prioritásai, a kitűzött célok és a várt eredmények

1. téma  (6) – Az 1144/2014/EU rendelet 5. cikke (4) bekezdésnek a), b) és c) pontja szerinti, az uniós minőségrendszerek ismertségének és elismerésének növelését célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok, kivéve a kizárólag tejjel/tejtermékekkel, sertéshústermékekkel vagy e termékekkel együttesen szemléltetett programokat

10 050 000 EUR

A célkitűzés a specifikus uniós minőségrendszerek ismertségének és elismertségének növelése:

Minőségrendszerek: oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM), oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ), hagyományos különleges termék (HKT) és minőségre utaló választható kifejezések

Biogazdálkodás

Az Unió legkülső régióiból származó mezőgazdasági termékek

Az uniós minőségrendszerekre irányuló tájékoztatásnyújtási és promóciós programoknak kulcsfontosságú prioritásoknak kell lenniük a belső piacon, mivel ezek a rendszerek szavatolják a termék vagy az alkalmazott termelési folyamat minőségét és jellemzőit a fogyasztók számára, hozzáadott értékkel növelik az érintett termékek értékét, és javítják piaci lehetőségeiket.

Az egyik várt eredmény az uniós minőségrendszerekhez tartozó logók ismertségének növelése az európai fogyasztók körében annak tudatában, hogy egy speciális Eurobarométer felmérés (389. sz.) szerint az európai fogyasztóknak csupán 14 %-a (az érintett tagállamtól függően 3–36 %-a) ismeri az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM), vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) (azaz a fő uniós minőségrendszerek jelöléseivel) ellátott termékek logóit.

A várt végső eredmény az uniós minőségrendszerek alatt nyilvántartott uniós agrár-élelmiszer-ipari termékek versenyképességének és fogyasztásának, azok ismertségének és piaci részesedésének növelése.

2. téma  (6) – Az uniós mezőgazdasági módszerek specifikus jellemzőinek és az uniós mezőgazdasági és élelmiszertermékek jellemzőinek hangsúlyozását célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok, kivéve a kizárólag tejre/tejtermékekre, sertéshústermékekre vagy e termékek együttesére vonatkozó programokat

6 700 000 EUR

A célkitűzés az uniós mezőgazdasági termelési módszerek specifikus jellemzőinek hangsúlyozása, különös tekintettel az élelmiszer-biztonságra, a nyomonkövethetőségre, az eredetiségre, a címkézésre, a tápértékekre és egészségügyi vonatkozásokra, az állatjólétre, valamint a mezőgazdasági és élelmiszertermékek jellemzőinek hangsúlyozása, különös tekintettel minőségükre, ízükre, sokféleségükre, illetve a hagyományokra. A téma valamennyi támogatható termékre kiterjed, kivéve a tejet/tejtermékeket és a sertéshústermékeket, amennyiben olyan programok tárgyát képezik, amelyek nem terjednek ki egyéb támogatható termékekre; célja az uniós mezőgazdasági és élelmiszertermékek versenyképességének és fogyasztásának növelése és ezáltal piaci részesedésük növelése a belső piacon.

Az egyik várt eredmény az uniós mezőgazdasági termékek értékei ismertségének növelése az európai fogyasztók körében.

A várt hatás az érintett uniós agrár-élelmiszer-ipari termékek versenyképességének és fogyasztásának, azok ismertségének és piaci részesedésének növelése.

3. téma – Tejre/tejtermékekre, sertéshústermékekre, vagy e termékek együttesére vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

9 000 000 EUR

A tej- és a sertéshúságazat 2015. évi specifikus piaci helyzetével összefüggésben a célkitűzés a kizárólag a tejre/tejtermékekre vagy sertéshústermékekre vonatkozó specifikus uniós minőségrendszerek ismertségének és elismertségének növelése, vagy az uniós mezőgazdasági termelési módszerek specifikus jellemzőinek hangsúlyozása, különös tekintettel az élelmiszer-biztonságra, a nyomonkövethetőségre, az eredetiségre, a címkézésre, a tápértékekre és egészségügyi vonatkozásokra, az állatjólétre, a környezetvédelem és a fenntarthatóság szem előtt tartására, valamint a tej/tejtermékek vagy sertéshústermékek jellemzőinek hangsúlyozása, különös tekintettel minőségükre, ízükre, sokféleségükre, illetve a hagyományokra.

A várt eredmények az uniós minőségrendszerekhez tartozó logók ismertségének növelése az európai fogyasztók körében, az uniós tej/tejtermékek és sertéshústermékek értékei ismertségének növelése, valamint ezáltal e termékek versenyképességének és fogyasztásának növelése és piaci részesedésük növelése a belső piacon.


A 2. tematikus prioritás szerinti tevékenységek: egyszerű programok harmadik országokban

Témák

Teljes előirányzott összeg

Az év prioritásai, a kitűzött célok és a várt eredmények

4. téma  (6) – Az alábbi országok közül egyet vagy többet célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok: Dél-Korea, Japán, Kína vagy Tajvan

11 725 000 EUR

A tájékoztatásnyújtási és promóciós programok célközönségének az adott témánál meghatározott egy vagy több országnak kell lennie.

A programok célkitűzéseinek meg kell felelniük az 1144/2014/EU rendeletben megállapított általános és konkrét célkitűzéseknek.

A várt végső eredmény az érintett uniós agrár-élelmiszer-ipari termékek versenyképességének és fogyasztásának növelése, azok ismertségének és piaci részesedésének növelése az említett célországokban.

5. téma  (6) – Az alábbi országok közül egyet vagy többet célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok: Amerikai Egyesült Államok vagy Kanada

11 725 000 EUR

6. téma  (6) – Közép- és Dél-Amerika vagy a Karib-térség országai közül egyet vagy többet célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

7 035 000 EUR

7. téma  (6) – Délkelet-Ázsia országai (azaz Brunei, Fülöp-szigetek, Indonézia, Kambodzsa, Kelet-Timor, Laosz, Malajzia, Mianmar, Szingapúr, Thaiföld és Vietnam) közül egyet vagy többet célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

7 035 000 EUR

8. téma  (6) – Afrika vagy a Közel-Kelet országai közül egyet vagy többet célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

4 690 000 EUR

9. téma  (6) – Más földrajzi területeket célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

4 690 000 EUR

10. téma – Tejre/tejtermékekre, sertéshústermékekre, vagy e termékek együttesére vonatkozó, bármelyik harmadik országot célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok

21 000 000 EUR

A támogatható tevékenységek típusai

A promóciós és tájékoztatásnyújtási tevékenységek konkrétan az alábbi, az e pályázati felhívás keretében támogatható tevékenységeket foglalhatják magukban:

1.

Projektirányítás

2.

Stratégia

A kommunikációs stratégia meghatározása

A kampány vizuális identitásának meghatározása

3.

Közönségkapcsolatok

Közönségkapcsolati tevékenységek

Sajtóesemények

4.

Weboldal, közösségi média

Weboldal létrehozása, frissítése, karbantartása

Közösségi média (fiók létrehozása, bejegyzések rendszeres közzététele)

Egyéb (mobilalkalmazások, elektronikus távoktatási platformok, webináriumok stb.)

5.

Hirdetés

Nyomtatás

Tv

Rádió

Internetes

Kültéri

Mozi

6.

Kommunikációs eszközök

Kiadványok, médiakészletek, promóciós áruk

Promóciós videók

7.

Események

Kereskedelmi vásárokon felállított standok

Szemináriumok, műhelytalálkozók, vállalkozások közötti találkozók, képzések szakmabeliek/szakácsok számára, iskolákban folytatott tevékenységek

Éttermi hetek

Rendezvények szponzorálása

Európai tanulmányutak

8.

Az értékesítés helyén folytatott promóció

Kóstolónapok

Egyéb: promóciók kiskereskedői kiadványokban, az értékesítés helyén folytatott reklámozás

Végrehajtási időszak

A társfinanszírozott tevékenység (tájékoztatásnyújtási/promóciós programok) végrehajtási időszaka legalább 1, legfeljebb 3 év.

A javaslatokban meg kell határozni a tevékenység időtartamát.

7.   KIZÁRÁSI KRITÉRIUMOK

7.1.   Kizárás a részvételből:

A pályázókat az alábbiakban ismertetett körülmények bármelyikének fennállása esetén ki kell zárni a pályázati eljárásban való részvételből (7):

a)

csődeljárás, fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárás alatt áll, a vagyonát végelszámoló vagy bíróság kezeli, a hitelezőkkel csődegyezséget kötött, üzleti tevékenységét felfüggesztette, vagy a nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely hasonló helyzetben van;

b)

jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat megállapította, hogy megszegte a székhelye szerinti ország joga, az ajánlatkérő szerv országának joga, illetve a szerződés teljesítési helye szerinti ország joga alapján fennálló, adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségét;

c)

jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat megállapította, hogy súlyos szakmai kötelezettségszegést követett el azáltal, hogy megsértette a szakmai tevékenységére vonatkozó törvényeket, rendeleteket vagy etikai normákat, vagy a szakmai hitelességét befolyásoló, szándékosságra vagy súlyos gondatlanságra utaló jogellenes magatartást tanúsított, beleértve különösen az alábbiakat:

i.

csalárd vagy gondatlan módon félrevezető információt szolgáltatott a kizárási okok fennállásának vagy a kiválasztási szempontok teljesülésének ellenőrzése céljából, vagy a szerződés teljesítése során;

ii.

a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött más gazdasági szereplőkkel;

iii.

szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat sértett;

iv.

a közbeszerzési eljárás során megkísérelte befolyásolni az ajánlatkérő szerv döntéshozatali folyamatát;

v.

olyan bizalmas információkat próbált megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban;

d)

jogerős ítélet megállapította, hogy a gazdasági szereplő elkövette az alábbiak valamelyikét;

i.

csalás, az 1995. július 26-i tanácsi jogi aktusban (8) kidolgozott, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikkének értelmében;

ii.

korrupció, az 1997. május 26-i tanácsi jogi aktusban (9) kidolgozott, az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény 3. cikkében és a 2003/568/IB tanácsi kerethatározat (10) 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerint, továbbá az ajánlatkérő szerv országának jogában, a gazdasági szereplő székhelye szerinti ország jogában, illetve a szerződés teljesítési helye szerinti ország jogában meghatározott korrupció;

iii.

bűnszervezetben való részvétel, a 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (11) 2. cikkében meghatározottak szerint;

iv.

pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás, a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (12) 1. cikkében meghatározottak szerint;

v.

terrorista bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmények, a 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (13) 1., illetve 3. cikkében meghatározottak szerint, vagy ilyen bűncselekményre való felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet az említett határozat 4. cikkében foglaltak szerint;

vi.

gyermekmunka vagy az emberkereskedelem egyéb formái, a 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (14) 2. cikkében meghatározottak szerint;

e)

a költségvetésből finanszírozott valamely szerződés teljesítése során lényeges hiányosságokkal teljesítette a főbb kötelezettségeit, ami a szerződés idő előtti felmondásához, kötbér kivetéséhez vagy más szerződéses szankciókhoz vezetett, vagy amit az engedélyezésre jogosult tisztviselő, az OLAF vagy a Számvevőszék tárt fel az ellenőrzések és vizsgálatok folyamán;

f)

jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat megállapította, hogy a 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet (15) 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett szabálytalanságot követett el.

7.2.   A támogatás odaítéléséből való kizárás:

A pályázókat kizárják a társfinanszírozás odaítélési eljárásában való részvételből, ha a támogatás-odaítélési eljárás során a költségvetési rendelet 107. cikkében szereplő kizárási helyzetek bármelyike vonatkozik rájuk.

a)

valamely, a költségvetési rendelet 106. cikkével összhangban megállapított, kizárást indokoló helyzetben vannak;

b)

az eljárásban való részvétel feltételeként megkövetelt információk tekintetében megtévesztő információt szolgáltatott vagy elmulasztotta ezen információk benyújtását a támogatás-odaítélési eljárás során.

A kizárási kritériumok tekintetében vett megfelelés feltüntetése céljából a pályázónak online jelentkezésének benyújtásakor be kell jelölnie a megfelelő jelölőnégyzetet. A társfinanszírozásra kiválasztott valamennyi kedvezményezettnek alá kell írnia egy nyilatkozatot, amely tanúsítja, hogy a költségvetési rendelet 106. cikkének (1) bekezdésében, illetve a 107–109. cikkében említett helyzetek egyike sem vonatkozik rájuk. A pályázóknak a résztvevői portálon szereplő utasítások szerint kell eljárniuk.

8.   KIVÁLASZTÁSI SZEMPONTOK

8.1.   Pénzügyi kapacitás

A pályázóknak elegendő mennyiségű, stabil finanszírozási forrással kell rendelkezniük ahhoz, hogy a tevékenység teljes végrehajtási időszaka alatt folytathassák tevékenységüket és részt vehessenek annak finanszírozásában.

A pályázók pénzügyi kapacitása a 966/2012/EU, Euratom költségvetési rendelet követelményeinek megfelelően kerül értékelésre. Az értékelés nem kerül elvégzésre, ha:

a pályázó által igényelt uniós hozzájárulás ≤ 60 000 EUR,

a pályázó közjogi szerv.

A pénzügyi kapacitás értékelésének lehetővé tétele érdekében az alábbi igazoló dokumentumokat kell mellékelni az online pályázathoz:

az utolsó lezárt pénzügyi évre vonatkozó (a mérleget és az eredménykimutatást tartalmazó) éves beszámoló (újonnan létrehozott gazdasági szereplők esetében a beszámoló helyett az üzleti tervet kell benyújtani),

a pénzügyi életképességre vonatkozó, előre kitöltött űrlap, amely összegzi az éves beszámolóból a pályázó pénzügyi kapacitásának értékeléséhez felhasználandó szükséges adatokat.

Továbbá, amennyiben a koordinátor vagy az egyéb kedvezményezett által igényelt uniós hozzájárulás ≥ 750 000 EUR (kedvezményezettenként alkalmazandó küszöbérték):

egy minősített külső könyvvizsgáló által készített könyvvizsgálói jelentés, amely igazolja a legutóbbi lezárt pénzügyi év elszámolásait. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a közjogi szervekre.

8.2.   Működési kapacitás

A pályázóknak rendelkezniük kell a tevékenység elvégzéséhez megkövetelt szakmai kompetenciákkal és szakképesítésekkel.

Ennek igazolásaként a javaslat B. részében meg kell adni a következő információkat:

a pályázónak a javasolt tevékenység irányításáért és végrehajtásáért elsődlegesen felelős alkalmazottainak fő profiljai (képesítések és tapasztalatok),

a javaslattevő szervezet(ek) tevékenységi jelentése vagy a 6. pont (lásd fent) szerinti, társfinanszírozásra jogosult tevékenységi területekkel kapcsolatban teljesített tevékenységek ismertetése.

Amennyiben a javaslattevő szervezet vállalja, hogy a javaslat bizonyos részeit maga a szervezet hajtja végre, igazolni kell, hogy a szervezet rendelkezik legalább 3 évnyi tapasztalattal tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések végrehajtása terén.

9.   ODAÍTÉLÉSI KRITÉRIUMOK

A pályázat B. része a javaslatnak az odaítélési kritériumok alapján történő értékelésére szolgál.

A projekteknek általában hatékony irányítási struktúrával, világos stratégiával és a várt eredmények pontos leírásával kell rendelkezniük.

Minden egyes javaslat tartalma az alábbi kritériumok és alkritériumok alapján kerül értékelésre:

Kritériumok

Maximális pontszám

Értékhatár

1.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános és konkrét célkitűzéseihez való hozzájárulás és a javaslatok tartalmának és célkitűzéseinek relevanciája az éves munkaprogram (16) 1.2.1.3. pontjában ismertetett tematikus prioritás keretében közzétett prioritások, célkitűzések és eredmények tükrében

20

14

2.

A projekt technikai minősége

40

24

3.

Az irányítás minősége

10

6

4.

Költséghatékonyság

30

18

ÖSSZESEN

100

62

A fent közzétett összesített és/vagy részküszöbértékek alatti pontszámot elérő javaslatok elutasításra kerülnek.

A fő odaítélési kritériumok értékelése során az alábbi alkritériumok figyelembevételére kerül sor:

1.

Hozzájárulás a tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános és konkrét célkitűzéseihez

a)

a javasolt tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések relevanciája a fent említett tematikus prioritás keretében közzétett prioritások, célkitűzések és várt eredmények tükrében;

b)

a javasolt tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések relevanciája az 1144/2014/EU rendelet 2. cikkében felsorolt általános és konkrét célkitűzések tükrében;

c)

a javasolt tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések relevanciája az 1144/2014/EU rendelet 3. cikkében felsorolt célok tükrében;

d)

a program uniós dimenziója.

2.

A projekt technikai minősége

a)

az elemzés minősége (a célpiacok bemutatása, az európai uniós versenytársakat érintő kihívások, fogyasztói tájékozottság stb.);

b)

a program stratégiájának fenntarthatósága, konkrét, mérhető, teljesíthető, eredményorientált és határidőhöz kötött (SMART) célkitűzések, kulcsüzenetek;

c)

a tevékenységek egyértelmű és részletes leírása;

d)

a célkitűzések és a célcsoportok, valamint a célpiacon végrehajtott egyéb magán- vagy köztevékenységeket kiegészítő jelleg szempontjából megfelelően megválasztott tevékenységek;

e)

a javasolt értékelési módszerek és mutatók minősége.

3.

Az irányítás minősége

a)

projektszervezési és -irányítási struktúra;

b)

minőség-ellenőrzési mechanizmusok és kockázatkezelés.

4.

Költséghatékonyság

a)

a költségvetés kiegyensúlyozott felosztása a tevékenységek körét illetően;

b)

a becsült költség és a tevékenységek leírása közötti összhang;

c)

a javaslattevő szervezet által megvalósított tevékenységek embernapigényének reális, a projektkoordináció költségeinek becslését is tartalmazó becslése.

Az értékelést követően a támogatható javaslatokat listán jegyzik a nekik tulajdonított pontszámok szerinti sorrendben. A rangsorban a legnagyobb pontszámot elért javaslat vagy javaslatok céljára a költségvetés rendelkezésre állásától függően ítélnek oda társfinanszírozást.

Az e pályázati felhívás 6.2. szakaszában felsorolt 10 prioritást élvező téma mindegyike esetében külön rangsorolt lista kerül összeállításra.

Amennyiben két (vagy több) javaslat azonos pontszámmal áll a költségvetésből még finanszírozható utolsó helyen, akkor azt a javaslatot (azokat a javaslatokat) választják ki társfinanszírozásra, amely (amelyek) a termékek vagy a célpiacok tekintetében a legnagyobb mértékű diverzifikációt teszi (teszik) lehetővé. Ez azt jelenti, hogy az egyenlő pontszámot elért két javaslat közül az Ügynökség először azt választja ki, amelynek tartalma (elsősorban a termékek, másodsorban a célpiacok tekintetében) még nincs képviselve a rangsorolt listán. Amennyiben ezt a kritériumot nem lehet alkalmazni, akkor az Ügynökség először azt a javaslatot választja ki, amely a fent említett első odaítélési kritérium alapján („Hozzájárulás a tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános és konkrét célkitűzéseihez”) a legmagasabb pontszámot érte el.

10.   JOGI KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK

Az értékelést követően a CHAFEA a támogatásra ajánlott javaslatokat listán jegyzi a nekik tulajdonított összpontszámok szerinti sorrendben.

Az 1144/2014/EU rendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében az Európai Bizottság végrehajtási jogi aktust fogad el, amelyben meghatározza a kiválasztott egyszerű programokat, az azokon esetlegesen végrehajtandó módosításokat, valamint a kapcsolódó költségvetéseket (odaítélési határozat).

Ez a bizottsági határozat sorolja fel az 1144/2014/EU rendelet 15. cikkének értelmében uniós pénzügyi hozzájárulásban részesítendő kiválasztott programokat. E határozat címzettjei az érintett tagállamok. A kiválasztott egyszerű programok megfelelő végrehajtásáért és az azokkal kapcsolatos kifizetések teljesítéséért az érintett tagállamok felelősek.

Amint a Bizottság elfogadja az említett végrehajtási aktust, továbbítja a kiválasztott programok másolatait az érintett tagállamoknak. A tagállamok késedelem nélkül értesítik az érintett javaslattevő szervezeteket arról, hogy elfogadásra került-e a pályázatuk.

A tagállamok szerződéseket kötnek a programok végrehajtására vonatkozóan a kiválasztott javaslattevő szervezetekkel az (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelet 10. cikkében említett követelményeknek megfelelően. A szerződés részletesen megállapítja a finanszírozás feltételeit és szintjét, valamint a felek kötelezettségeit.

11.   PÉNZÜGYI RENDELKEZÉSEK

11.1.   Általános elvek

a)   A támogatások halmozásának tilalma

Egy tevékenység csak egy támogatást kaphat az EU költségvetéséből.

Az uniós költségvetésből semmilyen körülmények között nem finanszírozható kétszer ugyanaz a költség.

A pályázónak fel kell tüntetnie az uniós finanszírozásból származó azon forrásokat és összegeket, amelyeket ugyanazon fellépés vagy annak egy része tekintetében, illetve működésére (működési támogatás) kapott vagy igényelt, valamint az ugyanazon fellépés tekintetében kapott vagy igényelt egyéb finanszírozást.

b)   A visszamenőleges hatály tilalma

A már végrehajtott tevékenységekhez visszamenőlegesen nem nyújtható támogatás.

Már megkezdett tevékenységre csak abban az esetben ítélhető oda támogatás, ha a pályázó be tudja bizonyítani a tevékenység támogatási megállapodás aláírása előtti megkezdésének szükségességét.

Ilyen esetekben a finanszírozásra jogosult költségek nem merülhetnek fel a támogatás iránti pályázat benyújtásának dátuma előtt.

c)   Társfinanszírozás

A társfinanszírozás azt jelenti, hogy a tevékenység végrehajtásához szükséges források nem teljes egészében az EU által nyújtott támogatásból fedezettek.

A kiadások fennmaradó része kizárólag a javaslattevő szervezetet terheli.

d)   Költségvetési egyensúly

A tevékenység becsült költségvetését a pályázati formanyomtatvány A. részében kell feltüntetni. Ebben a bevételeknek és a kiadásoknak egyensúlyban kell lenniük.

A költségvetést euróban kell meghatározni.

Kérjük azokat a pályázókat, akiknél a költségek várhatóan nem euróban fognak felmerülni, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett átváltási árfolyamot alkalmazzák:

http://ec.europa.eu/budget/contracts_grants/info_contracts/inforeuro/inforeuro_en.cfm

e)   Végrehajtási szerződések/alvállalkozók bevonása

Amennyiben a tevékenység végrehajtásához közbeszerzési szerződések (végrehajtási szerződések) odaítélése szükséges, úgy a kedvezményezettnek az összességében legelőnyösebb ajánlat vagy (adott esetben) a legalacsonyabb árajánlatot tartalmazó ajánlat alapján kell odaítélnie a szerződést, kellő gondot fordítva az összeférhetetlenség elkerülésére. A dokumentációt meg kell őriznie az esetleges ellenőrzés esetére.

Amennyiben a javaslattevő szervezet a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (17) 2. cikke (1) bekezdésének 4. pontja szerinti közjogi intézmény, az alvállalkozókat az említett irányelvet átültető nemzeti jogszabálynak megfelelően kell kiválasztania.

Az alvállalkozók bevonásának, azaz olyan konkrét feladatok vagy tevékenységek kiszervezésének, amelyek a javaslatban ismertetett tevékenység részét képezik, meg kell felelnie a végrehajtási szerződésekre alkalmazandó (fent meghatározott) feltételeknek, valamint a következő feltételeknek is:

a tevékenység jellegét és a végrehajtásához szükséges eszközöket figyelembe véve indokoltnak kell lennie,

egyértelműen szerepelnie kell a javaslat technikai és pénzügyi részében.

f)   A kedvezményezettel strukturális kapcsolatban álló jogalanynak minősülő alvállalkozók bevonása

Alvállalkozási szerződések a kedvezményezettel strukturális kapcsolatban álló jogalanyok részére is odaítélhetők, de kizárólag akkor, ha az ár a jogalanynál felmerült tényleges költségekre korlátozódik (azaz haszonkulcs realizálódása nélkül).

Az ilyen jogalanyok által teljesítendő feladatokat egyértelműen meg kell határozni a javaslat technikai részében.

11.2.   A finanszírozás formája

A társfinanszírozás a ténylegesen felmerült elszámolható költségek meghatározott hányadának visszatérítése formájában valósul meg; a visszatérített összeg a tevékenység végrehajtásával kapcsolatos közvetett költségeket fedező (az elszámolható személyzeti költségek 4 %-ával egyenlő összegű) átalánydíjat is tartalmazni fog (18).

Az igényelt támogatás maximális összege

Az uniós támogatás legfeljebb az alábbi maximális társfinanszírozási arányt érheti el:

a belső piacon megvalósítandó egyszerű programok esetében: a program elszámolható költségeinek 70 %-a,

a harmadik országokban megvalósítandó egyszerű programok esetében: a program elszámolható költségeinek 80 %-a,

az EUMSZ 136. és 143. cikkével összhangban 2014. január 1-jén vagy 2014. január 1-je után pénzügyi támogatásban részesülő tagállamban (19) letelepedett kedvezményezett belső piacon megvalósítandó egyszerű programjai esetében: a program elszámolható költségeinek 75 %-a,

az EUMSZ 136. és 143. cikkével összhangban 2014. január 1-én vagy 2014. január 1-je után pénzügyi támogatásban részesülő tagállamban letelepedett kedvezményezett harmadik országokban megvalósítandó egyszerű programjai esetében: a program elszámolható költségeinek 85 %-a.

A két legutolsó százalékos számadat azokra a programokra alkalmazandó, amelyekről a Bizottság az előtt a határidő előtt döntést hozott, amikortól kezdve az érintett tagállam már nem részesül ilyen pénzügyi támogatásban.

Következésképpen a becsült költségvetésben szereplő összes elszámolható költség egy részét az uniós támogatástól eltérő forrásokból kell finanszírozni (a társfinanszírozás elve).

Elszámolható költségek

Elszámolható költségek a támogatás kedvezményezettjénél ténylegesen felmerült és az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkében feltüntetett valamennyi kritériumnak megfelelő költségek.

Nem elszámolható költségek

Nem elszámolható költségek az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkében megállapított feltételeknek nem megfelelő költségek, nevezetesen az alábbiak:

tőkemegtérülés,

adósság- és adósságszolgálati teher,

veszteségekre vagy tartozásokra képzett tartalék,

fizetendő kamat,

kétes tartozások,

árfolyamveszteség,

a Bizottságtól érkező átutalásokra a kedvezményezett bankja által felszámított költségek,

a kedvezményezett által bejelentett, egy másik, uniós támogatásban részesülő tevékenység keretében fedezett költségek. A közvetett költségek különösen nem támogathatók a kedvezményezettnek odaítélt intézkedési támogatás keretében, amennyiben az a kérdéses időszakban már részesül az uniós költségvetésből finanszírozott működési támogatásban,

természetbeni juttatások,

túlzott vagy gondatlan kiadások,

levonható héa,

a tevékenység végrehajtásának felfüggesztése alatt felmerült költségek.

A támogatás végleges összegének kiszámítása

A támogatás végleges összege a program befejezését követően, a kifizetés iránti kérelem jóváhagyása után kerül kiszámításra.

A „támogatás végleges összege” függ attól, hogy a program végrehajtása során mennyire érvényesülnek a megállapodás feltételei.

Az összeget a tagállam az egyenlegkifizetésnek az (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelet 15. cikkének megfelelően történő kérelmezése időpontjában számítja ki.

11.3.   Kifizetések

A javaslattevő szervezet előlegfizetés iránti kérelmet nyújthat be az érintett tagállamhoz az (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelet 13. cikkének megfelelően.

Az Unió által nyújtott pénzügyi hozzájárulások időközi kifizetése iránti kérelmeket a javaslattevő szervezetnek a tagállamokhoz az (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelet 14. cikkének megfelelően kell benyújtania.

Az egyenlegkifizetés iránti kérelmeket a javaslattevő szervezetnek a tagállamokhoz az (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelet 15. cikkének megfelelően kell benyújtania.

11.4.   Előzetes biztosíték

Az (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelet 13. cikkével összhangban az előlegfizetésre azzal a feltétellel kerülhet sor, hogy a javaslattevő szervezet a 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (20) IV. fejezetének megfelelően a szóban forgó előleg összegével megegyező biztosítékot nyújtott a tagállam számára.

12.   NYILVÁNOSSÁG

A kedvezményezetteknek minden olyan tevékenységgel összefüggésben, amelyhez igénybe vették a támogatást, egyértelműen jelezniük kell, hogy az Európai Unió hozzájárult ahhoz.

A kedvezményezettek kötelesek minden kiadványukon, poszterükön, programjukon, valamint a társfinanszírozott projekt keretében létrehozott egyéb termékükön jól láthatóan feltüntetni az Európai Unió nevét és emblémáját.

Az európai embléma grafikai sokszorosításának szabályai az Intézményközi kiadványszerkesztési útmutatóban (21) találhatók.

Ezenkívül az Európai Unió által társfinanszírozott promóciós programok keretében előállított valamennyi vizuális anyagon fel kell tüntetni az „Enjoy it’s from Europe” jelmondatot. A jelmondat használatára vonatkozó iránymutatások, valamint a grafikus fájlok az Europa weboldal promóciós oldaláról (22) tölthetők le.

Végül pedig valamennyi írásos anyagon, azaz brosúrán, poszteren, tájékoztató kiadványban, reklámcsíkon, plakáton, sajtóban megjelenő hirdetésben, újságban megjelenő cikkekben, weboldalakon (a kisebb alkalmazások kivételével) szerepelnie kell a támogatási megállapodásban meghatározott feltételek szerinti nyilatkozatnak arról, hogy az adott anyag a szerző véleményét fejezi ki. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az említett írásos anyagokban szereplő információk felhasználását illetően.

13.   ADATVÉDELEM

A pályázati felhívásra történő jelentkezés a személyes adatok (például a társfinanszírozott tevékenységben részt vevő személyek nevének, címének és önéletrajzainak) rögzítésével és feldolgozásával jár. A személyes adatok feldolgozása a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (23) összhangban történik. Eltérő tájékoztatás hiányában a kérdések és a bekért személyes adatok arra szolgálnak, hogy az ajánlatokat a pályázati felhívás dokumentációja szerint értékelni lehessen, és a végrehajtó ügynökség/a Bizottság vagy a végrehajtó ügynökség/a Bizottság nevében és megbízásából eljáró harmadik felek kizárólag erre a célra fogják őket feldolgozni. Az érintettek az adatvédelmi nyilatkozatból tájékozódhatnak a feldolgozási műveletekkel, a jogaikkal és azok érvényesítésével kapcsolatos további információkról, amely az alábbi résztvevői portálon:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/support/legal_notices.html

valamint az Ügynökség alábbi honlapján került közzétételre:

http://ec.europa.eu/chafea/about/data_protection.html

Kérjük a pályázókat, hogy rendszeresen ellenőrizzék a megfelelő adatvédelmi nyilatkozatot avégett, hogy a javaslatok benyújtási határidejéig vagy azt követően felmerülő esetleges frissítésekről tájékozódjanak. A kedvezményezettek jogilag kötelesek tájékoztatni alkalmazottaikat az Ügynökség által végzendő releváns feldolgozási műveletekről; ennek érdekében az alkalmazottak adatainak az Ügynökség részére történő továbbítása előtt az alkalmazottak rendelkezésére kell bocsátaniuk az Ügynökség által a résztvevői portálon közzétett adatvédelmi nyilatkozatokat; a személyes adatok rögzíthetők a költségvetési rendelet 105a. és 108. cikkében említett, az Európai Bizottság által létrehozott korai felismerési és kizárási rendszerben (EDES) az alkalmazandó rendelkezéseknek megfelelően.

14.   A JAVASLATOK BENYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS

A javaslatokat az 5. szakaszban megállapított határidőig az elektronikus benyújtási rendszeren keresztül kell benyújtani: http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/agrip/index.html

A javaslat benyújtása előtt:

1.

Válasszon ki egy felhívást:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/agrip/index.html

2.

Hozzon létre fiókot a javaslat benyújtásához:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/organisations/register.html

3.

Regisztrálja valamennyi partnert a kedvezményezettek nyilvántartásában:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/organisations/register.html

A pályázókat írásban tájékoztatják az kiválasztási eljárás eredményeiről.

A javaslat benyújtásával a pályázók elfogadják az e felhívásban és a benne hivatkozott dokumentumokban foglalt eljárási szabályokat és feltételeket.

A pályázatok benyújtására vonatkozó határidő lejárta után a pályázatok nem módosíthatók. A Bizottság/Ügynökség azonban felveheti a kapcsolatot a pályázóval az elbírálási folyamat során, ha bizonyos részek pontosításra, illetve az elírási hibák javításra szorulnak (24).

Kapcsolattartási pontok

Kérjük, hogy az online benyújtásra szolgáló eszközökkel kapcsolatos kérdéseit küldje az e kérdések megválaszolására létrehozott informatikai ügyfélszolgálathoz a résztvevői portál weboldalán keresztül:

http://ec.europa.eu/research/index.cfm?pg=enquiries

A nem informatikai vonatkozású kérdésekkel a CHAFEA alábbi telefonszámon elérhető ügyfélszolgálata foglalkozik: +352 4301 36611, e-mail cím: CHAFEA-AGRI-CALLS@ec.europa.eu hétköznaponként 9.30 és 12.00 óra, valamint 14.00 és 17.00 óra között. Az ügyfélszolgálat hétvégénként és munkaszüneti napokon nem áll rendelkezésre.

A gyakran ismételt kérdések a CHAFEA weboldalán kerültek közzétételre:

http://ec.europa.eu/chafea/agri/faq.html

Az e pályázati felhívással kapcsolatos valamennyi levelezésben (pl. tájékoztatás kérésekor vagy pályázat benyújtásakor) egyértelműen hivatkozni kell erre a pályázati felhívásra. Miután az elektronikus adatcsererendszer hozzárendelte a javaslathoz annak azonosító számát, a pályázónak a levelezésekben ezt a számot kell használnia.

A benyújtási határidő lejáratát követően a pályázatot nem lehet módosítani.

Kapcsolódó dokumentumok:

pályázati útmutató a kapcsolódó mellékletekkel,

pályázati formanyomtatvány.


(1)  A Európai Parlament és a Tanács 2014. október 22-i 1144/2014/EU rendelete a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről, és a 3/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 317., 2014.11.4., 56. o.).

(2)  A Bizottság 2015. április 23-i (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelete a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről (HL L 266., 2015.10.13., 3. o.).

(3)  A Bizottság 2015. október 7-i (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelete a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról (HL L 266., 2015.10.13., 14. o.).

(4)  Ez az információ elérhető lesz az alábbi weboldalon: http://ec.europa.eu/agriculture/promotion/member-states/index_en.htm

(5)  Az Európai Parlament és a Tanács 966/2012/EU, Euratom rendelete (2012. október 25.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 298., 2012.10.26., 1. o.).

(6)  A programok nem vonatkozhatnak tejre/tejtermékekre, sertéshústermékekre vagy e két termék együttesére. Kiterjedhetnek azonban a tejre/tejtermékekre, sertéshústermékekre vagy e két termék együttesére, ha más termékekkel kapcsolatosak.

Amennyiben a javaslattevő szervezet egy program keretében harmadik országok több prioritást élvező régióját kívánja megszólítani, akkor több pályázatot kell benyújtania (témánként egy pályázat). Alternatívaként pályázhat a „Más földrajzi területeket célzó tájékoztatásnyújtási és promóciós programok” témában is. Ez a téma a 4–8. témában nem szereplő földrajzi területekre vonatkozik, ugyanakkor a 4–8. témában szereplő prioritást élvező területek együttesére is irányulhat.

(7)  A 966/2012/EU, Euratom rendelettel, illetve az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel elfogadott és legutóbb külön-külön az (EU, Euratom) 2015/1929 rendelettel, illetve az (EU) 2015/2462 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel módosított költségvetési rendelet és a költségvetési rendelet alkalmazási szabályai 106. cikke.

(8)  HL C 316., 1995.11.27., 48. o.

(9)  HL C 195., 1997.6.25., 1. o.

(10)  A Tanács 2003. július 22-i 2003/568/IB kerethatározata a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.).

(11)  A Tanács 2008. október 24-i 2008/841/IB kerethatározata a szervezett bűnözés elleni küzdelemről (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.).

(12)  Az Európai Parlament és a Tanács 2005. október 26-i 2005/60/EK irányelve a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.).

(13)  A Tanács 2002. június 13-i 2002/475/IB kerethatározata a terrorizmus elleni küzdelemről (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.).

(14)  Az Európai Parlament és a Tanács 2011. április 5-i 2011/36/EU irányelve az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.).

(15)  A Tanács 2988/95/EK, Euratom rendelete (1995. december 18.) az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről (HL L 312., 1995.12.23., 1. o.).

(16)  A 2015. október 13-i C(2015) 6852 bizottsági végrehajtási határozat.

(17)  Az Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU irányelve (2014. február 26.) a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (HL L 94., 2014.3.28., 65. o.).

(18)  Felhívjuk a pályázó figyelmét arra, hogy amennyiben működési támogatásban részesül, akkor a közvetett költségek nem számolhatók el.

(19)  E pályázati felhívás közzétételének időpontjában: Ciprus és Görögország.

(20)  A Bizottság 2014. március 11-i 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kifizető ügynökségek és más szervek, a pénzgazdálkodás, a számlaelszámolás, a biztosítékok és az euro használata tekintetében történő kiegészítéséről (HL L 255., 2014.8.28., 18. o.).

(21)  http://publications.europa.eu/code/hu/hu-5000100.htm

(22)  http://ec.europa.eu/agriculture/promotion/index_en.htm

(23)  Az Európai Parlament és a Tanács 45/2001/EK rendelete (2000. december 18.) a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról (HL L 8., 2001.1.12., 1. o.).

(24)  A költségvetési rendelet 96. cikke


4.2.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 41/20


2016. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ÖSSZETETT PROGRAMOK

Az 1144/2014/EU rendelettel összhangban a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatások

(2016/C 41/04)

1.   HÁTTÉR ÉS A FELHÍVÁS CÉLJA

1.1.   Mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések

Az Európai Parlament és a Tanács 2014. október 22-én elfogadta a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről, és a 3/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1144/2014/EU rendeletet (1). A rendeletet kiegészíti az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (2), alkalmazási szabályait pedig az (EU) 2015/1831 bizottsági végrehajtási rendelet (3) állapítja meg.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános célkitűzése, hogy megerősítsék az uniós mezőgazdasági ágazat versenyképességét.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések konkrét célkitűzései:

a)

az uniós mezőgazdasági termékek értékei és az uniós termelési módszerekre alkalmazandó magas minőségi követelmények ismertségének növelése;

b)

az uniós mezőgazdasági termékek és bizonyos élelmiszerek versenyképességének és fogyasztásának növelése, illetve azok ismertségének növelése mind az Unión belül, mind pedig azon kívül;

c)

az uniós minőségrendszerek ismertségének és elismertségének növelése;

d)

az uniós mezőgazdasági termékek és bizonyos élelmiszerek piaci részesedésének növelése, külön figyelmet fordítva a legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező harmadik országbeli piacokra;

e)

a rendes piaci feltételek visszaállítása súlyos piaci zavar, a fogyasztói bizalom elvesztése vagy egyéb konkrét problémák esetén.

1.2.   A Bizottság 2016. évi éves munkaprogramja

A Bizottság 2015. október 13-án elfogadott, 2016. évi éves munkaprogramja megállapítja a társfinanszírozás odaítélésére vonatkozó részletes feltételeket, valamint a belső piacon és harmadik országokban megvalósítandó egyszerű és összetett programokra irányuló javaslatok tekintetében prioritást élvező intézkedéseket. A munkaprogram a következő weboldalon érhető el:

http://ec.europa.eu/agriculture/promotion/annual-work-programmes/2016/index_en.htm

1.3.   Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség

Az Európai Bizottság a Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökséget (a továbbiakban: CHAFEA) bízta meg a programvégrehajtás bizonyos szakaszainak irányításával, többek között a pályázati felhívások közzétételével, a javaslatok fogadásával és értékelésével, az összetett programokra vonatkozó támogatási megállapodások elkészítésével és aláírásával, valamint végrehajtásuk nyomon követésével.

1.4.   A pályázati felhívás

Ez a pályázati felhívás a 2016. évi éves munkaprogram I. mellékletének 1.2.1.3. „A 3. tematikus prioritás szerinti intézkedések: összetett programok a belső piacon vagy harmadik országokban” szakasza szerinti összetett programok végrehajtására vonatkozik.

2.   CÉLKITŰZÉS(EK) – TÉMÁK – PRIORITÁSOK

A 2016. évi éves munkaprogram I. mellékletének 1.2.1.3. szakasza megállapítja az e pályázati felhívás útján megvalósítandó intézkedéseket felölelő tematikus prioritást.

E pályázati felhívással az összetett programokra vonatkozó javaslatok tekintetében egyetlen prioritás kerül kihirdetésre: összetett programok a belső piacon vagy harmadik országokban.

E prioritás keretében az összetett programok akár a belső piacra, akár harmadik országokra is irányulhatnak.

A programok harmadik országokban történő megvalósítása esetén a cél az uniós agrár-élelmiszer-ipari termékek versenyképességének és fogyasztásának növelése, azok ismertségének és piaci részesedésének növelése az említett célországokban.

A programok belső piacon történő megvalósítása esetén a célkitűzés a specifikus uniós minőségrendszerek ismertségének és elismertségének növelése és az uniós mezőgazdasági termelési módszerek specifikus jellemzőinek hangsúlyozása, különös tekintettel az élelmiszer-biztonságra, a nyomonkövethetőségre, az eredetiségre, a címkézésre, a tápértékekre és egészségügyi vonatkozásokra, az állatjólétre, a környezetvédelem és a fenntarthatóság szem előtt tartására, valamint a mezőgazdasági és élelmiszertermékek jellemzőinek hangsúlyozása, különös tekintettel minőségükre, ízükre, sokféleségükre, illetve a hagyományokra. A várt eredmények az uniós minőségrendszerekhez tartozó logók ismertségének növelése az európai fogyasztók körében, valamint az uniós mezőgazdasági és élelmiszertermékek versenyképességének és fogyasztásának növelése és piaci részesedésük növelése a belső piacon.

Kizárólag a prioritásnak és a fenti leírásnak közvetlenül megfelelő javaslatok kerülnek mérlegelésre a finanszírozhatóság szempontjából.

3.   ÜTEMTERV

A javaslatok benyújtásának határideje: 2016. április 28., 17.00 óra (brüsszeli helyi idő szerint). A pályázóknak az értékelés eredményeiről való tájékoztatásának tervezett időpontja és a támogatási megállapodások aláírásának tervezett időpontja az alábbiak szerint került megállapításra:

 

Szakaszok

Dátum és időpont vagy tájékoztató jellegű időtartam

a)

Az ajánlattételi felhívás közzététele

2016.2.4.

b)

A pályázatok benyújtásának határideje

2016.4.28.

c)

Értékelési időszak

2016.4.29.–2016.8.31.

d)

A pályázók tájékoztatása

2016.9.23. előtt

e)

A támogatási megállapodás aláírása

2016.12.23. előtt

f)

A tevékenység megkezdésének időpontja

2017.1.1. után

4.   A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ KÖLTSÉGVETÉS

Az összetett programok társfinanszírozására előirányzott teljes becsült költségvetés 14 300 000 EUR.

Az összeg akkor áll rendelkezésre, ha az Európai Unió 2016. évi általános költségvetésében szereplő előirányzatok a költségvetésnek a költségvetési hatóság általi elfogadását követően elérhetővé válnak vagy az ideiglenes tizenkettedek rendszerében elérhetők.

A Bizottság fenntartja magának a jogot arra, hogy ne ossza ki a rendelkezésre álló összes pénzeszközt.

5.   ELFOGADHATÓSÁGI KÖVETELMÉNYEK

A pályázatokat legkésőbb a 3. szakaszban megadott benyújtási határidőig meg kell küldeni.

A pályázatokat a koordinátornak online kell benyújtania a résztvevői portálon (a https://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/agrip/index.html oldalon elérhető elektronikus benyújtási rendszeren keresztül).

A fenti követelmények teljesítésének elmulasztása a pályázat elutasítását vonja maga után.

A javaslatokat az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén be lehet nyújtani, azonban bátorítjuk a pályázókat, hogy javaslatukat angol nyelven nyújtsák be a pályázat feldolgozásának, többek között az értékelésben szakmailag részt vevő független szakértők általi felülvizsgálatának megkönnyítése érdekében. A pályázóknak továbbá figyelembe kell venniük, hogy a CHAFEA általában angol nyelven kommunikál a kedvezményezettekkel a társfinanszírozott tevékenységek nyomon követésével és ellenőrzésével kapcsolatban (a támogatások kezelésének szakasza).

Amennyiben a javaslat az Európai Unió valamely másik hivatalos nyelvén készül, akkor ajánlott mellékelni hozzá a technikai rész (B. rész) angol nyelvű fordítását a javaslatok független szakértők által végzett felülvizsgálatának megkönnyítése érdekében.

6.   TÁMOGATHATÓSÁGI FELTÉTELEK

6.1.   Támogatható pályázók

Javaslatokat kizárólag jogi személyek nyújthatnak be; az alkalmazandó nemzeti jog értelmében jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok akkor nyújthatnak be pályázatot, ha képviselőik – a 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (4) („költségvetési rendelet”) 131. cikkének (2) bekezdésében említetteknek megfelelően – jogosultak jogi kötelezettségeket vállalni a nevükben, és az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében a jogi személyek által kínálttal egyenértékű biztosítékokat képesek nyújtani.

A pályázóknak

a)

az 1144/2014/EU rendelet 7. cikkének (1) bekezdésben említett szervezeteknek kell lenniük;

b)

az érintett ágazat vagy termék tekintetében az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 1. cikkében meghatározottak szerint reprezentatívnak kell minősülniük.

Javaslatokat benyújthatnak:

a)

az 1144/2014/EU rendelet 7. cikke (1) bekezdésének a), c) vagy d) pontjában említett legalább két szervezet, amelyek legalább két tagállamból származnak; vagy

b)

az 1144/2014/EU rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett egy vagy több uniós szervezet.

Kizárólag az EU-tagállamokban letelepedett jogalanyok által benyújtott pályázatok fogadhatók el.

Nem támogatható jogalanyok: azok a pályázók, akik ugyanazon tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések céljára már részesülnek valamilyen uniós finanszírozásban, nem jogosultak az érintett intézkedésekre vonatkozó, az 1144/2014/EU rendelet értelmében nyújtható uniós finanszírozásra.

A pályázók támogathatóságának értékelése érdekében az alábbi igazoló dokumentumokat kell benyújtani:

magánjogi szervezet: kivonat a hivatalos lapból, létesítő okirat másolata, kivonat kereskedelmi vagy egyesületi nyilvántartásból, és a héafizetési kötelezettséget igazoló dokumentum (amennyiben – mint egyes országokban – a cégnyilvántartási szám és a héaazonosító megegyezik, csak e dokumentumok egyikére van szükség);

közjogi szervezet: az állami vállalatot létrehozó döntés vagy határozat, vagy a közjogi jogi személyt létrehozó más hivatalos dokumentum;

jogi személyiséggel nem rendelkező entitások: dokumentumok annak igazolására, hogy képviselőjük (képviselőik) jogosult(ak) jogi kötelezettségeket vállalni a jogalany nevében.

dokumentáció annak igazolására, hogy a pályázó megfelel az (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelet 1. cikkében megállapított, reprezentativitásra vonatkozó kritériumoknak.

6.2.   Támogatható tevékenységek

A javaslatoknak meg kell felelniük a következő támogathatósági kritériumoknak:

a)

a javaslatok csak az 1144/2014/EU rendelet 5. cikkében felsorolt termékekre és rendszerekre terjedhetnek ki;

b)

a javaslatoknak összhangban kell lenniük az érintett termékekre és azok forgalomba hozatalára vonatkozó uniós szabályozással;

c)

az 1144/2014/EU rendelet 5. cikkének (4) bekezdésében említett egy vagy több rendszerre kiterjedő, belső piacra vonatkozó javaslatok fő uniós üzenetének e rendszerekre kell összpontosulnia. Ha e programon belül egy vagy több termék illusztrálja ez(eke)t a rendszer(eke)t, annak/azoknak másodlagos üzenetként kell megjelennie/megjelenniük a fő uniós üzenethez képest.

d)

ha valamely üzenet, amelyet egy összetett program közvetít, az egészségre gyakorolt hatással kapcsolatos információt tartalmaz, akkor:

a belső piacon az üzenetnek meg kell felelnie az 1924/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (5) mellékletének, vagy azt el kell fogadnia azon tagállam nemzeti közegészségügyi hatóságának, ahol a műveleteket végrehajtják,

harmadik országokban az üzenetet el kell fogadnia azon ország nemzeti közegészségügyi hatóságának, ahol a műveleteket végrehajtják.

e)

ha a javaslat eredet vagy márkák említésére irányul, akkor a javaslatnak meg kell felelnie az (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelet II. fejezetében említett szabályoknak.

A támogatható tevékenységek típusai

A promóciós és tájékoztatásnyújtási tevékenységek konkrétan az alábbi, az e pályázati felhívás keretében támogatható tevékenységeket foglalhatják magukban:

1.

Projektirányítás

2.

Stratégia

A kommunikációs stratégia meghatározása

A kampány vizuális identitásának meghatározása

3.

Közönségkapcsolatok

Közönségkapcsolati tevékenységek

Sajtóesemények

4.

Weboldal, közösségi média

Weboldal létrehozása, frissítése, karbantartása

Közösségi média (fiók létrehozása, bejegyzések rendszeres közzététele)

Egyéb (mobilalkalmazások, elektronikus távoktatási platformok, webináriumok stb.)

5.

Meghirdetés

Nyomtatott reklámok

Tv

Rádió

Internetes reklámok

Kültéri

Mozi

6.

Kommunikációs eszközök

Kiadványok, médiakészletek, promóciós áruk

Promóciós videók

7.

Események

Kereskedelmi vásárokon felállított standok

Szemináriumok, műhelytalálkozók, vállalkozások közötti találkozók, képzések szakmabeliek/szakácsok számára, iskolákban folytatott tevékenységek

Éttermi hetek

Rendezvények szponzorálása

Európai tanulmányutak

8.

Az értékesítés helyén folytatott promóció

Kóstolónapok

Egyéb: promóciók kiskereskedői kiadványokban, az értékesítés helyén folytatott reklámozás

Végrehajtási időszak

A társfinanszírozott tevékenység (tájékoztatásnyújtási/promóciós programok) végrehajtási időszaka legalább 1, legfeljebb 3 év.

A javaslatokban meg kell határozni a tevékenység időtartamát.

7.   KIZÁRÁSI KRITÉRIUMOK

7.1.   Kizárás a részvételből

A pályázókat a költségvetési rendelet és alkalmazási szabályai 106. cikkében ismertetett körülmények bármelyikének fennállása esetén ki kell zárni a pályázati eljárásban való részvételből (6):

a)

csődeljárás, fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárás alatt áll, a vagyonát végelszámoló vagy bíróság kezeli, a hitelezőkkel csődegyezséget kötött, üzleti tevékenységét felfüggesztette, vagy a nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely hasonló helyzetben van;

b)

jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat megállapította, hogy megszegte a székhelye szerinti ország joga, az ajánlatkérő szerv országának joga, illetve a szerződés teljesítési helye szerinti ország joga alapján fennálló, adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségét;

c)

jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat megállapította, hogy súlyos szakmai kötelezettségszegést követett el azáltal, hogy megsértette a szakmai tevékenységére vonatkozó törvényeket, rendeleteket vagy etikai normákat, vagy a szakmai hitelességét befolyásoló, szándékosságra vagy súlyos gondatlanságra utaló jogellenes magatartást tanúsított, beleértve különösen az alábbiakat:

i.

csalárd vagy gondatlan módon félrevezető információt szolgáltatott a kizárási okok fennállásának vagy a kiválasztási szempontok teljesülésének ellenőrzése céljából, vagy a szerződés teljesítése során;

ii.

a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött más gazdasági szereplőkkel;

iii.

szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat sértett;

iv.

a közbeszerzési eljárás során megkísérelte befolyásolni az ajánlatkérő szerv döntéshozatali folyamatát;

v.

olyan bizalmas információkat próbált megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban;

d)

jogerős ítélet megállapította, hogy a gazdasági szereplő elkövette az alábbiak valamelyikét:

i.

csalás, az 1995. július 26-i tanácsi jogi aktusban (7) kidolgozott, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikkének értelmében;

ii.

korrupció, az 1997. május 26-i tanácsi jogi aktusban (8) kidolgozott, az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény 3. cikkében és a 2003/568/IB tanácsi kerethatározat (9) 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerint, továbbá az ajánlatkérő szerv országának jogában, a gazdasági szereplő székhelye szerinti ország jogában, illetve a szerződés teljesítési helye szerinti ország jogában meghatározott korrupció;

iii.

bűnszervezetben való részvétel, a 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (10) 2. cikkében meghatározottak szerint;

iv.

pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás, a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (11) 1. cikkében meghatározottak szerint;

v.

terrorista bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmények, a 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (12) 1., illetve 3. cikkében meghatározottak szerint, vagy ilyen bűncselekményre való felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet az említett határozat 4. cikkében foglaltak szerint;

vi.

gyermekmunka vagy az emberkereskedelem egyéb formái, a 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (13) 2. cikkében meghatározottak szerint;

e)

a költségvetésből finanszírozott valamely szerződés teljesítése során lényeges hiányosságokkal teljesítette a főbb kötelezettségeit, ami a szerződés idő előtti felmondásához, kötbér kivetéséhez vagy más szerződéses szankciókhoz vezetett, vagy amit az engedélyezésre jogosult tisztviselő, az OLAF vagy a Számvevőszék tárt fel az ellenőrzések és vizsgálatok folyamán;

f)

jogerős ítélet vagy jogerős közigazgatási határozat megállapította, hogy a 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet (14) 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett szabálytalanságot követett el.

7.2.   A támogatás odaítéléséből való kizárás

A pályázókat kizárják a társfinanszírozás odaítélési eljárásában való részvételből, ha a támogatás-odaítélési eljárás során a költségvetési rendelet 107. cikkében szereplő kizárási helyzetek bármelyike vonatkozik rájuk:

a)

valamely, a költségvetési rendelet 106. cikkével összhangban megállapított, kizárást indokoló helyzetben vannak;

b)

az eljárásban való részvétel feltételeként megkövetelt információk tekintetében megtévesztő információt szolgáltatott vagy elmulasztotta ezen információk benyújtását a támogatás-odaítélési eljárás során.

A kizárási kritériumok tekintetében vett megfelelés feltüntetése céljából a koordinátornak online jelentkezésének benyújtásakor be kell jelölnie a megfelelő jelölőnégyzetet. A társfinanszírozásra kiválasztott valamennyi kedvezményezettnek (több kedvezményezettes támogatás esetében) alá kell írnia egy nyilatkozatot, amely tanúsítja, hogy a költségvetési rendelet 106. cikkének (1) bekezdésében, illetve a 107–109. cikkében említett helyzetek egyike sem vonatkozik rájuk. A pályázóknak a résztvevői portálon szereplő utasítások szerint kell eljárniuk.

8.   KIVÁLASZTÁSI SZEMPONTOK

8.1.   Pénzügyi kapacitás

A pályázóknak elegendő mennyiségű, stabil finanszírozási forrással kell rendelkezniük ahhoz, hogy a tevékenység teljes végrehajtási időszaka alatt folytathassák tevékenységüket és részt vehessenek annak finanszírozásában.

A pályázók pénzügyi kapacitása a 966/2012/EU, Euratom költségvetési rendelet követelményeinek megfelelően kerül értékelésre. Az értékelés nem kerül elvégzésre, ha:

a pályázó közjogi szerv;

a pályázó által igényelt uniós hozzájárulás ≤ 60 000 EUR;

A pénzügyi kapacitás értékeléséhez az alábbi dokumentumokat kell benyújtani:

az utolsó lezárt pénzügyi évre vonatkozó eredménykimutatás, mérleg;

újonnan létrehozott szervezetek esetében a fenti dokumentumokat helyettesítheti az üzleti terv.

Továbbá, amennyiben a pályázó által igényelt uniós hozzájárulás ≥ 750 000 EUR (kedvezményezettenként alkalmazandó küszöbérték):

egy minősített külső könyvvizsgáló által készített könyvvizsgálói jelentés, amely igazolja a legutóbbi lezárt pénzügyi év elszámolásait. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a közjogi szervekre.

A pályázók pénzügyi kapacitásának értékelése a résztvevői portálon keresztül történik.

8.2.   Működési kapacitás

A pályázóknak rendelkezniük kell a tevékenység elvégzéséhez megkövetelt szakmai kompetenciákkal és szakképesítésekkel.

Ennek igazolásaként a javaslat B. részében meg kell adni a következő információkat:

A pályázónak a javasolt tevékenység irányításáért és végrehajtásáért elsődlegesen felelős alkalmazottainak fő profiljai (képesítések és tapasztalatok)

A javaslattevő szervezet(ek) tevékenységi jelentése vagy a társfinanszírozásra jogosult tevékenységi területekkel kapcsolatban teljesített tevékenységek ismertetése.

9.   ODAÍTÉLÉSI KRITÉRIUMOK

A pályázat B. része a javaslatnak az odaítélési kritériumok alapján történő értékelésére szolgál.

A projekteknek általában hatékony irányítási struktúrával, világos stratégiával és a várt eredmények pontos leírásával kell rendelkezniük.

Minden egyes javaslat tartalma az alábbi kritériumok és alkritériumok alapján kerül értékelésre:

Kritériumok

Maximális pontszám

Értékhatár

1.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános és konkrét célkitűzéseihez való hozzájárulás és a javaslatok tartalmának és célkitűzéseinek relevanciája az éves munkaprogram (15) 1.2.1.3. pontjában ismertetett tematikus prioritás keretében közzétett prioritások, célkitűzések és várt eredmények tükrében

20

14

2.

A projekt technikai minősége

40

24

3.

Az irányítás minősége

10

6

4.

Költséghatékonyság

30

18

ÖSSZESEN

100

62

A fent közzétett összesített küszöbérték és/vagy részküszöbértékek alatti pontszámot elérő javaslatok elutasításra kerülnek.

A fő odaítélési kritériumok értékelése során az alábbi alkritériumok figyelembevételére kerül sor:

1.

Hozzájárulás a tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános és konkrét célkitűzéseihez

a)

a javasolt tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések relevanciája a fent említett tematikus prioritás keretében közzétett prioritások, célkitűzések és várt eredmények tükrében;

b)

a javasolt tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések relevanciája az 1144/2014/EU rendelet 2. cikkében felsorolt általános és konkrét célkitűzések tükrében;

c)

a javasolt tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések relevanciája az 1144/2014/EU rendelet 3. cikkében felsorolt célok tükrében;

d)

a program uniós dimenziója.

2.

A projekt technikai minősége

a)

az elemzés minősége (a célpiacok bemutatása, az európai uniós versenytársakat érintő kihívások, fogyasztói tájékozottság stb.);

b)

a program stratégiájának fenntarthatósága, konkrét, mérhető, teljesíthető, eredményorientált és határidőhöz kötött (SMART) célkitűzések, kulcsüzenetek;

c)

a tevékenységek egyértelmű és részletes leírása;

d)

a célkitűzések és a célcsoportok, valamint a célpiacon végrehajtott egyéb magán- vagy köztevékenységeket kiegészítő jelleg szempontjából megfelelően megválasztott tevékenységek;

e)

a javasolt értékelési módszerek és mutatók minősége.

3.

Az irányítás minősége

a)

projektszervezési és -irányítási struktúra;

b)

minőség-ellenőrzési mechanizmusok és kockázatkezelés.

4.

Költséghatékonyság

a)

a költségvetés kiegyensúlyozott felosztása a tevékenységek körét illetően;

b)

a becsült költség és a tevékenységek leírása közötti összhang;

c)

a javaslattevő szervezet által megvalósított tevékenységek embernapigényének reális, a projektkoordináció költségeinek becslését is tartalmazó becslése.

Az értékelést követően a támogatható javaslatokat listán jegyzik a nekik tulajdonított pontszámok szerinti sorrendben. A rangsorban a legnagyobb pontszámot elért javaslat vagy javaslatok céljára a költségvetés rendelkezésre állásától függően ítélnek oda társfinanszírozást.

Amennyiben két (vagy több) javaslat azonos pontszámmal áll a költségvetésből még finanszírozható utolsó helyen, akkor azt a javaslatot (azokat a javaslatokat) választják ki társfinanszírozásra, amely (amelyek) a termékek vagy a célpiacok tekintetében a legnagyobb mértékű diverzifikációt teszi (teszik) lehetővé. Ez azt jelenti, hogy az egyenlő pontszámot elért két javaslat közül az Ügynökség először azt választja ki, amelynek tartalma (elsősorban a termékek, másodsorban a célpiacok tekintetében) még nincs képviselve a rangsorolt listán. Amennyiben ezt a kritériumot nem lehet alkalmazni, akkor az Ügynökség először azt a javaslatot választja ki, amely a fent említett első odaítélési kritérium alapján („Hozzájárulás a tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános és konkrét célkitűzéseihez”) a legmagasabb pontszámot érte el.

10.   JOGI KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK

A finanszírozásra kiválasztott javaslatok listáján szereplő javaslatok koordinátorai felkérést kapnak a támogatási megállapodás aláírását megelőző adaptációs szakaszban való részvételre; az adaptáció online támogatás-előkészítési rendszeren (SYGMA) keresztül kerül elvégzésre. Amennyiben az adaptáció sikeres, támogatási megállapodás aláírását vonja maga után, amely az összegeket euróban tartalmazza és részletesen meghatározza a finanszírozás feltételeit és mértékét.

A támogatási megállapodást először a konzorcium nevében a koordinátornak, majd a CHAFEA-nak elektronikus aláírással kell ellátnia. Valamennyi társkedvezményezettnek csatlakoznia kell a támogatási megállapodáshoz, a csatlakozásra vonatkozó formanyomtatvány elektronikus aláírásával.

11.   PÉNZÜGYI RENDELKEZÉSEK

A költségvetési rendelet és az alkalmazási szabályok (16) határozzák meg az összetett programok végrehajtására alkalmazandó szabályokat.

11.1.   Általános elvek

a)   A támogatások halmozásának tilalma

Egy tevékenység csak egy támogatást kaphat az EU költségvetéséből.

Az uniós költségvetésből semmilyen körülmények között nem finanszírozható kétszer ugyanaz a költség.

A pályázónak fel kell tüntetnie az uniós finanszírozásból származó azon forrásokat és összegeket, amelyeket ugyanazon fellépés vagy annak egy része tekintetében, illetve működésére (működési támogatás) kapott vagy igényelt, valamint az ugyanazon fellépés tekintetében kapott vagy igényelt egyéb finanszírozást.

b)   A visszamenőleges hatály tilalma

A már végrehajtott intézkedésekhez visszamenőlegesen nem nyújtható támogatás.

Már megkezdett tevékenységre csak abban az esetben ítélhető oda támogatás, ha a pályázó be tudja bizonyítani a tevékenység támogatási megállapodás aláírása előtti megkezdésének szükségességét.

Ilyen esetekben a finanszírozásra jogosult költségek nem merülhetnek fel a támogatás iránti pályázat benyújtásának dátuma előtt.

c)   Társfinanszírozás

A társfinanszírozás azt jelenti, hogy a tevékenység végrehajtásához szükséges források nem teljes egészében az EU által nyújtott támogatásból fedezettek.

A kiadások fennmaradó része kizárólag a javaslattevő szervezetet terheli.

d)   Költségvetési egyensúly

A tevékenység becsült költségvetését a pályázati formanyomtatvány A. részében kell feltüntetni. Ebben a bevételeknek és a kiadásoknak egyensúlyban kell lenniük.

A költségvetési tervet euróban kell elkészíteni.

Kérjük azokat a pályázókat, akiknél a költségek várhatóan nem euróban fognak felmerülni, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett átváltási árfolyamot alkalmazzák:

http://ec.europa.eu/budget/contracts_grants/info_contracts/inforeuro/inforeuro_en.cfm

e)   Végrehajtási szerződések/alvállalkozók bevonása

Amennyiben a tevékenység végrehajtásához beszerzési szerződések (végrehajtási szerződések) odaítélése szükséges, úgy a kedvezményezettnek az összességében legelőnyösebb ajánlat vagy (adott esetben) a legalacsonyabb árajánlatot tartalmazó ajánlat alapján kell odaítélnie a szerződést, kellő gondot fordítva az összeférhetetlenség elkerülésére. A dokumentációt meg kell őriznie az esetleges ellenőrzés esetére.

Amennyiben a javaslattevő szervezet a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (17) 2. cikke (1) bekezdésének 4. pontja szerinti közjogi intézmény, az alvállalkozókat az említett irányelvet átültető nemzeti jogszabálynak megfelelően kell kiválasztania.

Az alvállalkozók bevonásának, azaz olyan konkrét feladatok vagy tevékenységek kiszervezésének, amelyek az ajánlatban ismertetett tevékenység részét képezik, meg kell felelnie a végrehajtási szerződésekre alkalmazandó (fent meghatározott) feltételeknek, valamint a következő feltételeknek is:

a tevékenység jellegét és a végrehajtásához szükséges eszközöket figyelembe véve indokoltnak kell lennie,

a tevékenységek keretében elvégzendő fő feladatokat (azaz a tevékenység technikai és pénzügyi koordinációját és a stratégia irányítását) nem lehet alvállalkozásba adni,

egyértelműen szerepelnie kell a javaslat technikai és pénzügyi részében.

f)   A kedvezményezettel strukturális kapcsolatban álló jogalanynak minősülő alvállalkozók bevonása

Alvállalkozási szerződések a kedvezményezettel strukturális kapcsolatban álló jogalanyok részére is odaítélhetők, de kizárólag akkor, ha az ár a jogalanynál felmerült tényleges költségekre korlátozódik (azaz haszonkulcs realizálódása nélkül).

Az ilyen jogalanyok által teljesítendő feladatokat egyértelműen meg kell határozni a javaslat technikai részében.

11.2.   A finanszírozás formája

A társfinanszírozás a ténylegesen felmerült elszámolható költségek meghatározott hányadának visszatérítése formájában valósul meg; a visszatérített összeg a tevékenység végrehajtásával kapcsolatos közvetett költségeket fedező (az elszámolható személyzeti költségek 4 %-ával egyenlő összegű) átalánydíjat is tartalmazni fog (18).

—   Az igényelt támogatás maximális összege

Az uniós támogatás legfeljebb az alábbi maximális társfinanszírozási arányt érheti el:

a belső piacon és harmadik országokban megvalósítandó összetett programok: a program elszámolható költségeinek 80 %-a,

az EUMSZ 136. és 143. cikkével összhangban 2014. január 1-jén vagy 2014. január 1-je után pénzügyi támogatásban részesülő tagállamban (19) letelepedett pályázók esetében a százalékos arány 85 %.

Ez csak azokra a támogatásokra alkalmazandó, amelyeket a CHAFEA az előtt a határidő előtt írt alá, amikortól kezdve az érintett tagállam már nem részesül ilyen pénzügyi támogatásban.

Következésképpen a becsült költségvetésben szereplő összes elszámolható költség egy részét az uniós támogatástól eltérő forrásokból kell finanszírozni (a társfinanszírozás elve).

—   Elszámolható költségek

Elszámolható költségek a támogatás kedvezményezettjénél ténylegesen felmerült és a támogatási megállapodás 6. pontjában feltüntetett valamennyi kritériumnak megfelelő költségek.

Az elszámolható (közvetlen és közvetett) költségek a támogatási megállapodásban (lásd a 6. pont első, második és harmadik bekezdését) vannak feltüntetve.

A nem elszámolható költségek a támogatási megállapodásban vannak feltüntetve (lásd a 6.4. pontot).

—   A végleges támogatási összeg kiszámítása

A támogatás végleges összege függ attól, hogy a cselekvés végrehajtása során mennyire érvényesülnek a támogatási megállapodás feltételei.

Ezt az összeget a CHAFEA számolja ki az egyenleg rendezésének időpontjában az alábbi lépések szerint:

(1)

A visszatérítési ráta alkalmazása a támogatható költségekre

(2)

Korlátozás a maximális támogatási összegre

(3)

Csökkentés a haszonszerzés tilalma miatt

(4)

Csökkentés helytelen végrehajtás vagy más kötelezettségszegés miatt

Az uniós támogatás célja vagy hatása nem lehet nyereség termelése a tevékenység keretében. „Nyereség” alatt azt az összeget kell érteni, amellyel az 1. és a 2. lépésben meghatározott összeg megnövelve a tevékenység összes bevételével meghaladja a tevékenység összes támogatható költségét.

Nyereség keletkezésekor a CHAFEA jogosult beszedni a nyereség azon részét, amely megfelel a kedvezményezett(ek)nél a tevékenység végrehajtása során ténylegesen felmerülő elszámolható költségekhez nyújtott uniós hozzájárulásnak. Amennyiben a partner (koordinátor vagy egyéb kedvezményezett) által igényelt uniós hozzájárulás ≤ EUR 60 000, akkor mentesül ez alól a rendelkezés alól.

11.3.   Kifizetések

A koordinátor a támogatási összeg 20 %-ával egyenlő összegű előfinanszírozásban részesül a támogatási megállapodásban meghatározott feltételeknek megfelelően (16.2. pont).

Az időközi kifizetés(ek) a támogatási megállapodásban meghatározott feltételeknek (16.3. pont) megfelelően kerül(nek) kifizetésre a koordinátornak. Az időközi kifizetés(ek) a program végrehajtása során a vonatkozó jelentéstételi időszak(ok)ban felmerült elszámolható költségek fedezését szolgálják.

Az előfinanszírozás és az időközi kifizetés(ek) teljes összege nem haladhatja meg a maximális támogatási összeg 90 %-át.

A CHAFEA az egyenleg összegét a végleges támogatási összeg kiszámítása alapján és a támogatási megállapodásban foglalt feltételek szerint állapítja meg.

Amennyiben a korábbi kifizetések teljes összege meghaladja a végleges támogatási összeget, akkor az egyenleg rendezése visszafizettetés formájában történik.

11.4.   Előfinanszírozási garancia

Amennyiben a pályázó pénzügyi kapacitása nem megfelelő, az előfinanszírozás kifizetésével összefüggő pénzügyi kockázatok csökkentése érdekében egy legfeljebb az előfinanszírozás összegéig terjedő összegű előfinanszírozási garanciára lehet szükség.

Amennyiben előírnak pénzügyi garanciát, azt az uniós tagállamok egyikében székhellyel rendelkező banknak vagy jóváhagyott pénzügyi intézménynek kell nyújtania euróban. Bankszámlán zárolt összegek nem fogadhatók el pénzügyi garanciaként.

A garanciát helyettesítheti harmadik személy által nyújtott készfizető kezesség, vagy ugyanazon támogatási megállapodásban szereplő kedvezményezettek esetén a tevékenység kedvezményezettjei által nyújtott készfizető kezesség.

A kezes készfizető kezesként lép fel, azaz az CHAFEA-nak nem kell a főadóssal (az érintett kedvezményezettel) szemben fellépnie.

Az előfinanszírozási garancia az egyenleg rendezéséig marad érvényben, és amennyiben az egyenlegrendezés visszafizettetés formájában valósul meg, a terhelési értesítésnek a kedvezményezett részére történt megküldését követő 3 hónapig érvényes.

Amennyiben a kedvezményezett által kapott uniós hozzájárulás összege ≤ 60 000 EUR (kis összegű támogatások), nincs szükség garanciára.

12.   NYILVÁNOSSÁG

12.1.   A kedvezményezettek részéről

A kedvezményezetteknek minden olyan tevékenységgel összefüggésben, amelyhez igénybe vették a támogatást, egyértelműen jelezniük kell, hogy az Európai Unió hozzájárult ahhoz.

A kedvezményezettek kötelesek minden kiadványukon, poszterükön, programjukon, valamint a társfinanszírozott projekt keretében létrehozott egyéb termékükön jól láthatóan feltüntetni az Európai Unió nevét és emblémáját.

Az európai embléma grafikai sokszorosításának szabályai az Intézményközi kiadványszerkesztési útmutatóban (20) találhatók.

Ezen kívül az Európai Unió által társfinanszírozott promóciós programok keretében előállított valamennyi vizuális anyagon fel kell tüntetni az „Enjoy it’s from Europe” jelmondatot.

A jelmondat használatára vonatkozó iránymutatások, valamint a grafikus fájlok az Europa weboldal promóciós oldaláról (21) tölthetők le.

Végül pedig valamennyi írásos anyagon, azaz brosúrán, poszteren, tájékoztató kiadványban, reklámcsíkon, plakáton, sajtóban megjelenő hirdetésben, újságban megjelenő cikkekben, weboldalakon (a kisebb alkalmazások kivételével) szerepelnie kell a támogatási megállapodásban meghatározott feltételek szerinti nyilatkozatnak arról, hogy az adott anyag a szerző véleményét fejezi ki. Az Európai Bizottság/az Ügynökség semmilyen felelősséget nem vállal az említett írásos anyagokban szereplő információk felhasználását illetően.

12.2.   A CHAFEA/a Bizottság részéről

Az egy pénzügyi év folyamán odaítélt támogatásokhoz kapcsolódó valamennyi információt legkésőbb a támogatások odaítélésének pénzügyi évét követő év június 30-ig közzé kell tenni az Európai Unió intézményeinek valamely honlapján.

A CHAFEA/a Bizottság a következő információkat teszi közzé:

a kedvezményezett (jogalany) neve

a kedvezményezett címe, amennyiben jogi személyről van szó, a NUTS 2 szinten (22) meghatározott térség, amennyiben a kedvezményezett természetes személy és a lakóhelye az EU területén található, vagy az ezzel egyenértékű térség, ha a lakóhelye az EU területén kívül található,

a támogatás tárgya,

az odaítélt összeg.

13.   ADATVÉDELEM

A pályázati felhívásra történő jelentkezés a személyes adatok (például a társfinanszírozott tevékenységben részt vevő személyek nevének, címének és önéletrajzainak) rögzítésével és feldolgozásával jár. A személyes adatok feldolgozása a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (23) összhangban történik. Eltérő tájékoztatás hiányában a kérdések és a bekért személyes adatok arra szolgálnak, hogy az ajánlatokat a pályázati felhívás dokumentációja szerint értékelni lehessen, és a végrehajtó ügynökség/a Bizottság vagy a végrehajtó ügynökség/a Bizottság nevében és megbízásából eljáró harmadik felek kizárólag erre a célra fogják őket feldolgozni. Az érintettek az adatvédelmi nyilatkozatból tájékozódhatnak a feldolgozási műveletekkel, a jogaikkal és azok érvényesítésével kapcsolatos további információkról, amely az alábbi résztvevői portálon:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/support/legal_notices.html

valamint az Ügynökség alábbi honlapján került közzétételre:

http://ec.europa.eu/chafea/about/data_protection.html

Kérjük a pályázókat, hogy rendszeresen ellenőrizzék a megfelelő adatvédelmi nyilatkozatot avégett, hogy a javaslatok benyújtási határidejéig vagy azt követően felmerülő esetleges frissítésekről tájékozódjanak. A kedvezményezettek jogilag kötelesek tájékoztatni alkalmazottaikat az Ügynökség által végzendő releváns feldolgozási műveletekről; ennek érdekében az alkalmazottak adatainak az Ügynökség részére történő továbbítása előtt az alkalmazottak rendelkezésére kell bocsátaniuk az Ügynökség által a résztvevői portálon közzétett adatvédelmi nyilatkozatokat; a személyes adatok rögzíthetők a költségvetési rendelet 105a. és 108. cikkében említett, az Európai Bizottság által létrehozott korai felismerési és kizárási rendszerben (EDES) az alkalmazandó rendelkezéseknek megfelelően.

14.   A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSI ELJÁRÁSA

A javaslatokat az 5. szakaszban megállapított határidőig az elektronikus benyújtási rendszeren keresztül kell benyújtani:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/agrip/index.html

A javaslat benyújtása előtt:

1.

Válasszon ki egy felhívást:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/agrip/index.html

2.

Hozzon létre fiókot a javaslat benyújtásához:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/organisations/register.html

3.

Regisztrálja valamennyi partnert a kedvezményezettek nyilvántartásában:

http://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/organisations/register.html

A pályázókat írásban tájékoztatják az kiválasztási eljárás eredményeiről.

A javaslat benyújtásával a pályázók elfogadják az e felhívásban és a benne hivatkozott dokumentumokban foglalt eljárási szabályokat és feltételeket.

A pályázatok benyújtására vonatkozó határidő lejárta után a pályázatok nem módosíthatók. A Bizottság/Ügynökség azonban felveheti a kapcsolatot a pályázóval az elbírálási folyamat során, ha bizonyos részek pontosításra, illetve az elírási hibák javításra szorulnak (24).

—   Kapcsolattartási pontok

Kérjük, hogy az online benyújtásra szolgáló eszközökkel kapcsolatos kérdéseit küldje az e kérdések megválaszolására létrehozott informatikai ügyfélszolgálathoz a résztvevői portál weboldalán keresztül:

http://ec.europa.eu/research/index.cfm?pg=enquiries

A nem informatikai vonatkozású kérdésekkel a CHAFEA alábbi telefonszámon elérhető ügyfélszolgálata foglalkozik: +352 4301 36611, e-mail cím: CHAFEA-AGRI-CALLS@ec.europa.eu hétköznaponként 9.30 és 12.00 óra, valamint 14.00 és 17.00 óra között. Az ügyfélszolgálat hétvégénként és munkaszüneti napokon nem áll rendelkezésre.

A gyakran ismételt kérdések a CHAFEA weboldalán kerültek közzétételre:

http://ec.europa.eu/chafea/agri/faq.html

Az e pályázati felhívással kapcsolatos valamennyi levelezésben (pl. tájékoztatás kérésekor vagy pályázat benyújtásakor) egyértelműen hivatkozni kell erre a pályázati felhívásra. Miután az elektronikus adatcsererendszer hozzárendelte a javaslathoz annak azonosító számát, a pályázónak a levelezésekben ezt a számot kell használnia.

—   Kapcsolódó dokumentumok:

pályázati formanyomtatvány

a támogatási mintamegállapodás

pályázati útmutató


(1)  Az Európai Parlament és a Tanács 2014. október 22-i 1144/2014/EU rendelete a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről, és a 3/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 317., 2014.11.4., 56. o.).

(2)  A Bizottság 2015. április 23-i (EU) 2015/1829 felhatalmazáson alapuló rendelete a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről (HL L 266., 2015.10.13., 3. o.).

(3)  A Bizottság 2015. október 7-i (EU) 2015/1831 végrehajtási rendelete a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról (HL L 266., 2015.10.13., 14. o.).

(4)  Az Európai Parlament és a Tanács 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom rendelete az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 298., 2012.10.26., 1. o.).

(5)  Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 20-i 1924/2006/EK rendelete az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról (HL L 404., 2006.12.30., 9. o.).

(6)  A 966/2012/EU, Euratom rendelettel és az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel elfogadott és legutóbb külön-külön az (EU, Euratom) 2015/1929 rendelettel és az (EU) 2015/2462 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel módosított költségvetési rendelet és a költségvetési rendelet alkalmazási szabályai 106. cikke.

(7)  HL C 316., 1995.11.27., 48. o.

(8)  HL C 195., 1997.6.25., 1. o.

(9)  A Tanács 2003. július 22-i 2003/568/IB kerethatározata a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.).

(10)  A Tanács 2008. október 24-i 2008/841/IB kerethatározata a szervezett bűnözés elleni küzdelemről (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.).

(11)  Az Európai Parlament és a Tanács 2005. október 26-i 2005/60/EK irányelve a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.).

(12)  A Tanács 2002. június 13-i 2002/475/IB kerethatározata a terrorizmus elleni küzdelemről (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.).

(13)  Az Európai Parlament és a Tanács 2011. április 5-i 2011/36/EU irányelve az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.).

(14)  A Tanács 1995. december 18-i 2988/95/EK, Euratom rendelete az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről (HL L 312., 1995.12.23., 1. o.).

(15)  A 2015. október 13-i C(2015) 6852 bizottsági végrehajtási határozat.

(16)  A 966/2012/EU, Euratom rendelet és az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló rendelet az (EU, Euratom) 2015/1929 rendelet, illetve az (EU) 2015/2462 felhatalmazáson alapuló rendelet szerinti módosításokkal.

(17)  Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/24/EU irányelve a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről EGT-vonatkozású szöveg (HL L 94., 2014.3.28., 65. o.).

(18)  Felhívjuk a pályázó figyelmét arra, hogy amennyiben működési támogatásban részesül, akkor a közvetett költségek nem számolhatók el.

(19)  E pályázati felhívás közzétételének időpontjában: Ciprus és Görögország.

(20)  http://publications.europa.eu/code/hu/hu-5000100.htm

(21)  http://ec.europa.eu/agriculture/promotion/index_en.htm

(22)  HL L 39., 2007. 2.10., 1. o.

(23)  Az Európai Parlament és a Tanács 2000. december 18-i 45/2001/EK rendelete a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról (HL L 8., 2001.1.12., 1. o.).

(24)  A költségvetési rendelet 96. cikke


A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

Európai Bizottság

4.2.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 41/33


Összefonódás előzetes bejelentése

(Ügyszám: M.7573 – DMK/DOC Kaas)

(EGT-vonatkozású szöveg)

(2016/C 41/05)

1.

2016. január 28-án a Bizottság a 139/2004/EK tanácsi rendelet (1) 4. cikke szerint bejelentést kapott a DMK Deutsches Milchkontor GmbH (a továbbiakban: DMK, Németország) által tervezett összefonódásról, amely szerint e vállalkozás részvénycsere és -vásárlási megállapodás útján teljes irányítást szerez az összefonódás-ellenőrzési rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a DOC Kaas B.V (a továbbiakban: Doc Kaas, Hollandia) felett.

Az említett összefonódást 2015. november 5-én egyszer már bejelentették a Bizottságnak, a bejelentést azonban 2015. december 1-jén visszavonták.

2.

Az érintett vállalkozások üzleti tevékenysége a következő:

—   a DMK esetében: különféle tejtermékek – alapvető tejtermékek, sajtok, savóalapú termékek, bébiételek, jégkrémek, egészséget szolgáló termékek és élelmiszer-ipari tejtermék-hozzávalók – fejlesztése, előállítása és forgalmazása,

—   a DOC Kaas esetében: holland és egyéb jellegű kemény és félkemény sajtok fejlesztése, előállítása és forgalmazása. A DOC csoport kisebb mértékben tejszín és savóalapú termékek előállításával és forgalmazásával is foglalkozik.

3.

A Bizottság előzetes vizsgálatára alapozva megállapítja, hogy a bejelentett összefonódás az összefonódás-ellenőrzési rendelet hatálya alá tartozhat, a végleges döntés jogát azonban fenntartja.

4.

A Bizottság felhívja az érdekelt harmadik feleket, hogy az összefonódás kapcsán esetlegesen felmerülő észrevételeiket nyújtsák be a Bizottságnak.

Az észrevételeknek a közzétételt követő tíz napon belül kell a Bizottsághoz beérkezniük. Az észrevételeket az M.7573 – DMK/DOC Kaas hivatkozási szám feltüntetése mellett lehet eljuttatni az Európai Bizottsághoz faxon (+32 22964301), e-mailben a COMP-MERGER-REGISTRY@ec.europa.eu címre vagy postai úton a következő címre:

European Commission

Directorate-General for Competition

Merger Registry

1049 Bruxelles/Brussel

BELGIQUE/BELGIË


(1)  HL L 24., 2004.1.29., 1. o. (az összefonódás-ellenőrzési rendelet).