17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/1

1.

emlékeztet arra, hogy az európai projekt központi elemét a polgárok jelentik. Az európai részvételi demokrácia az európai polgároknak azt a jogát jelenti, hogy részt vehetnek az európai politikában és Európa jövőjének alakításában. A Szerződés (10. cikk (3) bekezdés) minden polgárt felruház azzal a joggal, hogy részt vehessen az Unió demokratikus életében;

2.

megjegyzi, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 11. cikke értelmében az uniós intézményeknek tájékoztatniuk kell a polgárokat és az érdekképviseleti szervezeteket, és lehetővé kell tenniük számukra, hogy az Unió bármely tevékenységéről véleményt nyilváníthassanak, és ezt nyilvánosan megvitathassák. Ugyanez a cikk egyértelműen előírja az Európai Bizottságnak, hogy széles körű konzultációkat folytasson az érintett felekkel az uniós fellépések koherenciájának és átláthatóságának biztosítása érdekében;

3.

rámutat, hogy az európai polgári kezdeményezésre vonatkozó rendelkezések konkrétabbak, mint a 11. cikk (1–3) bekezdésében előírtak. A 11. cikk európai polgári kezdeményezéssel foglalkozó (4) bekezdése nem foglalkozik „menetrendkialakítás”-sal, hanem egy „jogi aktus” perspektíváját nyújtja. Szem előtt kell tartani, hogy a különböző szinteken alkalmazott egyéb közvetlen demokratikus eszközökhöz hasonlóan az európai polgári kezdeményezésnek is lehetővé kell tennie, hogy a polgárok befolyásolják az Unió politikai döntéshozatali „menetrendjét”;

4.

emlékeztet arra, hogy az európai polgári kezdeményezés az európai polgárokat megillető jogok egyike, és jó eszköz arra, hogy választ adjunk az európai demokratikus deficitre, és áthidaljuk a polgárok és az európai politika közti szakadékot. Hangsúlyozza, hogy tekintettel az EU továbbra is fennálló gazdasági és bizalmi válságára, minden lehetőséget ki kell használni arra, hogy nyílt párbeszéd kezdődhessen a polgárokkal, és el lehessen kerülni, hogy az emberek kiábránduljanak az európai projektből. A kezdeményezés azon fiatal európaiak bizalmának helyreállítására és megerősítésére is alkalmat kínál, akik esetleg elvesztették az európai integrációba vetett hitüket. A részvételi demokrácia megerősítése az egyetlen módja annak, hogy ne tévesszük szem elől az EU rendeltetését, és megszüntessük a demokratikus deficitet. Megjegyzi, hogy az európai polgári kezdeményezés célja, hogy közvetlenebbül bevonja a polgárokat az európai politikai menetrendbe, és ezáltal feljogosítsa őket arra, hogy jogalkotási kezdeményezéseket tegyenek. Transznacionális eszközként az európai polgári kezdeményezés arra is törekszik, hogy egész Európára kiterjedő vitát ösztönözzön az európai polgárok számára fontos kérdésekről;

5.

hangsúlyozza, hogy az európai polgári kezdeményezést realisztikus keretek között kell megítélni. Világos és célzott szándékra, valamint a megvalósításhoz szükséges intézkedésekkel kapcsolatos következetes iránymutatásra van szükség: ez az eszköz nem veheti át az Európai Bizottság kezdeményezési jogának szerepét, amely eredményes az uniós integráció elmélyítésében és megőrizendő. Az európai polgári kezdeményezés kiteljesíti a jogalkotási dinamika sokrétűségét, és nemzetközi dimenzióval ruházza fel. A kölcsönös megértés további csatornája, mely az Európai Bizottság számára is hasznos; benne rejlik a lehetőség, hogy a „cselekvő demokrácia” kiváló példája legyen;

6.

az RB hangsúlyozza, hogy az európai polgári kezdeményezéstől függetlenül is helyi és regionális szinten mindenképpen támogatni kell minden olyan kezdeményezést, amely a részvételi demokrácia elvének megfelelően átláthatóságot biztosít, illetve lehetővé teszi, hogy a polgárok részt vegyenek és együttműködjenek a közpolitikák kialakításában. Emellett az is a regionális és helyi önkormányzatok bevonása mellett szól, hogy az európai polgári kezdeményezés gyakran olyan szakpolitikai területekre vonatkozik, amelyek teljesen vagy részben a hatáskörükbe tartoznak;

7.

úgy véli, hogy meg kellene erősítenünk a jogi és politikai részvételt segítő eszközeinket annak érdekében, hogy egy a többszintű kormányzás elvére épülő új kormányzási struktúra alakuljon ki. A többszintű kormányzás lényegileg több csatornára támaszkodik, és ennélfogva „aktívabb” európai polgárságot tesz lehetővé. A feladat abban áll, hogy egy innovatív érdekképviseleti rendszert alakítsunk ki, amelyben a polgárok úgy érezhetik, hogy egyenlő alapon, különféle identitásuknak megfelelően vannak képviselve;

8.

hangsúlyozza, hogy az EU legitimitása és elszámoltathatósága szempontjából fontos, hogy létrejöjjön egy európai nyilvános tér a polgárok és a döntéshozók közötti vitára. A demokratikus deficit csak akkor szüntethető meg, ha kialakul egy olyan európai közszféra, amely demokratikus folyamatokra támaszkodik;

9.

rámutat, hogy a helyi és regionális önkormányzatok különleges jelentőséget tulajdonítanak a részvételi demokráciának, mert abban a keretben a civil szervezetek részt vehetnek az európai döntéshozatalban, és betölthetik szerepüket;

10.

úgy véli, hogy az európai polgári kezdeményezés azon eszközök egyikének tekintendő, amelyekkel elérhetők a részvételi demokrácia céljai, arra azonban nem lehet számítani, hogy ezzel a kezdeményezéssel automatikusan megvalósul a polgárok részvétele az európai döntéshozatalban;

11.

megjegyzi, hogy az európai polgári kezdeményezés a képviseleti demokrácia fogalmát kiegészítő részvételi demokrácia kifejeződése; bővíti az uniós polgársághoz kapcsolódó jogokat és az európai politikáról folytatott nyilvános vitát; segítségével a polgárok jobban magukénak érzik az EU-t, és nagyobb mértékben azonosulnak vele;

12.

megállapítja, hogy a részvételi demokrácia egyéb csatornáit – például a polgári párbeszéd egyéb formáit, illetve a reprezentatív civil társadalom bevonását – nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen az európai polgári kezdeményezések egy-egy konkrét szakpolitikai témára összpontosítanak, emellett nagyszabású összehangolt erőfeszítést és pénzügyi erőforrásokat is igényelnek;

13.

ezzel összefüggésben felkéri az Európai Bizottságot, hogy készítsen jelentést arról, hogy miként hajtják végre az Európai Unióról szóló szerződés 11. cikkének (1) és (2) bekezdését, és így tegye világossá, hogy az Európai Bizottság hogyan ülteti át a gyakorlatba a részvételi demokráciát;

14.

mivel eddig csak kevés sikeres kezdeményezés született, felteszi a kérdést, hogy vajon teljesültek-e a rendeletben megfogalmazott kezdeti célkitűzések, tehát az, hogy minden polgár jogot kapjon arra, hogy részt vegyen az európai demokráciában, és lehetősége legyen arra, hogy világos, egyszerű és felhasználóbarát eljárások segítségével kapcsolatba léphessen az Európai Bizottsággal;

15.

megjegyzi, hogy az Európai Bizottság minden tőle telhetőt megtett az európai polgári kezdeményezés kezelésével kapcsolatban, ám nagy szükség van arra, hogy hozzáállását bizonyos tekintetben felülvizsgálja, és gondoskodjon azoknak az intézkedéseknek az azonosításáról és kiigazításáról, amelyeket túlzott jogi megközelítés és túlságosan korlátozó jelleg jellemez;

16.

tudomásul veszi a polgári kezdeményezésről szóló 211/2011/EU rendelet alkalmazásáról szóló európai bizottsági jelentést az Európai Parlament és a Tanács részére. A rendelet 22. cikkének értelmében az Európai Bizottságnak háromévente jelentést kell tennie;

17.

megjegyzi, hogy a jelentés beszámol bizonyos problémákról és hiányosságokról, elsősorban azonban tényeket felsoroló, technikai jelentés, amely a rendelet három évi alkalmazása után számba veszi a helyzetet. A jelentés nem ad választ azokra a hiányosságokra, amelyek a kezdeményezés megszűnéséhez vezethetnek: egy demokratikus forradalomról beszélhetnénk, amely sohasem valósult meg;

18.

rámutat arra az általános benyomásra, hogy az Európai Bizottság hozzáállása és értékelése meglehetősen óvatos és korlátozó jellegű. Erre oda kell figyelni, és jobbító szándékkal rendszeresen kritikákat kell megfogalmazni;

19.

az európai bizottsági jelentés alapján megállapítja, hogy az európai polgári kezdeményezésben nagy lehetőségek rejlenek – három év alatt 51 kezdeményezést javasoltak az Európai Bizottságnak. E kezdeményezések középpontjában különböző szakpolitikai területek álltak, így a szociális politika, a környezetvédelem, az állatjólét és az oktatás;

20.

másrészt megjegyzi, hogy az 51 kezdeményezés közül 20-at (39 %) visszautasított az Európai Bizottság. Az elfogadhatósági vizsgálatnak főleg azért nem feleltek meg ezek a kezdeményezések, mert láthatóan kívül estek a Szerződések végrehajtásához szükséges uniós jogi aktusra irányuló javaslatok benyújtására vonatkozó európai bizottsági hatáskörön. Az európai polgári kezdeményezés hat szervezője úgy döntött, hogy e visszautasítások ügyében az Európai Bírósághoz fordul;

21.

rámutat, hogy eddig csak három kezdeményezés gyűjtötte össze a célként megjelölt egymillió aláírást. Az, hogy az európai polgárok továbbra is fontosnak tartják-e majd a polgári kezdeményezést mint egy részvételen alapuló modellt, nagyrészt attól függ, hogy az Európai Bizottság hogyan viszi tovább a sikeres kezdeményezéseket;

22.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a benyújtott kezdeményezések száma folyamatosan csökken (2012-ben 23, 2013-ban 17, 2014-ben pedig 10), és hogy az elutasítások száma nő (2012-ben 30 %, 2014-ben pedig 50 %); ezért javasolt, az Európai Bizottság könnyítse feltételeit;

23.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az európai polgári kezdeményezést tovább kell fejleszteni, és olyan megoldásokat kell találni, amelyek lehetővé teszik az eszköz hatékonyabb felhasználását;

24.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy az eddiginél politikaibb jellegű megközelítést alkalmazzon az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban, engedjen nagyobb teret a vitának, legyen nyitottabb, és ne korlátozza a kérdést jogi aspektusokra. A demokrácia – különösen egy többszintű intézményi környezetben –, a polgárok aktív részvételét és az általuk folytatott ellenőrzést is jelenti, és felelősséget ró az intézményekre e részvétel ösztönzésével kapcsolatban;

25.

megjegyzi, hogy a kiválasztási kritériumokkal kapcsolatban helyénvaló lett volna utalni a polgárok jogaira és kötelességeire, továbbá a szubszidiaritás elvére;

26.

úgy véli, hogy nagymértékben romolhat az európai polgári kezdeményezések hatékonysága a polgárok részvételének és bizalmának növelése terén az Európai Bizottság jelenlegi összeférhetetlenségi helyzete miatt: kulcsfontosságú információszolgáltatóként kell fellépnie, és támogatási struktúrát kell biztosítania az európai polgári kezdeményezések számára, ugyanakkor az európai polgári kezdeményezések elsődleges „címzettje”, és „döntőbíróként” jár el a kezdeményezések nyilvántartásba vételével és elfogadhatóságával kapcsolatban;

27.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottsággal kapcsolatos összeférhetetlenségnek arra kell ösztönöznie a többi uniós intézményt (Tanács, Parlament, Régiók Bizottsága, Európai Gazdasági és Szociális Bizottság), hogy vállaljanak szerepet az európai polgári kezdeményezésre vonatkozó eljárásban;

28.

célszerűbbnek tartaná, ha a pályázatok elfogadhatóságának elbírálására kineveznének egy ad hoc, pártatlan „bölcsek tanácsát”, amely szakértőkből, tudósokból és/vagy jogászokból állna, és nem az Európai Bizottság lenne egyszerre bíró és zsűri is;

29.

azon a véleményen van, hogy különösen az Európai Parlament játszik központi szerepet az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó eljárásokat illetően az átláthatóság és az elszámoltathatóság erősítésében és a politikai nyomon követésben, főként azzal, hogy előmozdítja a szervezett meghallgatások inkluzív jellegét, és adott esetben politikai nyomást gyakorol az Európai Bizottságra, hogy időben és konstruktív módon reagáljon a sikeres európai polgári kezdeményezésekre;

30.

kiemeli, hogy az Európai Bizottságnak tiszteletben kell tartania az európai jogállamiság elveit, így a támogathatóság bármilyen önkényes értékelését el kellene kerülni. Továbbá „jó kormányzás”-ról van szó, nem pedig csupán „jobb szabályozás”-ról. A Szerződéseket tiszteletben tartva, az Európai Bizottságnak figyelembe kellene vennie a felelősség elvét;

31.

támogatja az előzetes értékelés javítását a végső csalódás elkerülése érdekében. A jelenlegi helyzetben csak utólagos értékelést végeznek, a nyilvántartásba vétel és az aláírások összegyűjtése után;

32.

azt javasolja, hogy a támogató nyilatkozatok összegyűjtésének határidejét terjesszék ki 18 hónapra;

33.

támogatja az érdekelt feleknek és a polgári kezdeményezés szervezőinek azt az általános kérését, hogy a szervezők egy a nyilvántartásba vételt követő, egyértelműen meghatározott határidőn belül szabadon választhassák meg azt az időpontot, amikor megkezdik az aláírások összegyűjtését; azt javasolja, hogy a kezdeményezések szervezői a nyilvántartásba vétel és az aláírások összegyűjtésének megkezdése között kapjanak egy további kéthónapos időszakot, mert ez lehetőséget nyújtana az európai polgárok jobb tájékoztatására és az aláírásgyűjtés megszervezésére;

34.

támogatja, hogy a polgári bizottságok számára állapítsanak meg egy jogi formát, amelynek révén mérsékelni lehetne a bizottságok egyes tagjainak személyes felelősségét, és meg lehetne könnyíteni a kampányolást;

35.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak nem szabad önkényesen döntenie az európai polgári kezdeményezések elutasításáról, és egy éven belül jogalkotási javaslatot kell beterjesztenie, amennyiben elfogad egy európai polgári kezdeményezést, ahogyan ez a parlamenti kezdeményezések esetében történik. Ebben az egyéves időszakban az Európai Bizottság fokozatosan megvalósíthatná az európai polgári kezdeményezést, és végül egy jogalkotási javaslat születne. Ellenkező esetben az európai polgári kezdeményezés okafogyottá válik;

36.

úgy véli, hogy a rendeletet okvetlenül felül kell vizsgálni annak érdekében, hogy az észlelt akadályokat le lehessen küzdeni. A felülvizsgálat nem túl korai, mivel ez egy egyedülálló „kísérlet”, amelynek eredményeit nehéz megjósolni. Annak érdekében, hogy ne vegyék el az esetleges polgári kezdeményezések szervezőinek a kedvét, a megfelelő időben előzetes beavatkozásokra van szükség;

37.

készen áll arra, hogy továbbra is együttműködjön az uniós intézményekkel, valamint minden érdekelt féllel a rendelet eddigi alkalmazásának értékelésében, és hogy hozzájáruljon a rendelet felülvizsgálatához abból a célból, hogy teljes mértékben ki lehessen használni az ebben az eszközben rejlő lehetőségeket;

38.

javasolja annak vizsgálatát, miként módosítható az európai polgári kezdeményezésről szóló rendelet úgy, hogy elfogadhatóvá váljanak olyan európai polgári kezdeményezésekre irányuló javaslatok is, amelyek az EUSZ 48. cikke értelmében az EU-szerződések kifejezett módosítására irányulnak;

39.

rámutat, hogy azokkal a problémákkal, amelyekhez nincs szükség az európai polgári kezdeményezésről szóló rendelet módosítására, mielőbb foglalkozni kell. A polgári kezdeményezés jövőbeli sikere ugyanis egyszerű és átlátható eljárásoktól függ;

40.

megállapítja, hogy a különböző érdekelt felek és a polgári kezdeményezések szervezői nagyon hasonló észrevételeket tesznek a jelenlegi eljárásokról és a tökéletesítést célzó javaslatokról, ezért valószínűleg nincs akadálya további késedelem nélkül végrehajtott a kiigazításoknak és javító célú változtatásoknak;

41.

rámutat arra, hogy rendkívül kevesen ismerik az európai polgári kezdeményezést. Erre utal az EU nyilvános megítéléséről nemrégiben hat tagállamban (Dánia, Finnország, Lengyelország, Németország, Olaszország és Portugália) készült Eurobarométer-felmérés (1) is, amelyből kiderült, hogy jelentősebb mértékben csak a német válaszadók körében volt ismert az európai polgári kezdeményezés fogalma. Kiemeli, hogy az uniós intézményeknek és más szinteken működő kormányzati szerveknek együttesen kell fellépniük annak tudatosításáért, hogy a polgárok hogyan javasolhatnak és támogathatnak egy polgári kezdeményezést. Az összes uniós tagállamban tájékoztató kampányokat kellene indítani a regionális és helyi önkormányzatok bevonásával, közvetlenül megcélozva többek között a fiatalokat, abból a célból, hogy a polgárok megismerjék ezt a jogot;

42.

hatékonyabb kommunikációt sürget az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatosan, és ezzel összefüggésben hangsúlyozza a decentralizált kommunikáció szerepét. A helyi és regionális önkormányzatok az EU minden szintjén rendkívül fontos feladatot töltenek be a lakosság és az intézmények közötti kapcsolat fenntartásában, és fontos szerepet játszhatnak abban is, hogy a polgárok belássák az uniós szintű politikai kérdések jelentőségét, és megértsék, hogyan befolyásolhatják az európai polgári kezdeményezések az uniós politikát. Támogatja azt az elképzelést, hogy az Európai Bizottság tagállami képviseleti irodáin keresztül kell erősebb információs hálózatokat létrehozni az európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatosan, és arra bátorítja az Európai Bizottságot, hogy e hálózatokba vonja be a helyi és regionális önkormányzatokat is. Az európai polgári kezdeményezések szervezői nagymértékben igénybe veszik az új technológiákat az aláírások megállapított határidőn belüli összegyűjtéséhez, a regionális és a helyi önkormányzatok pedig az információterjesztésben, valamint a témák helyi szinten történő megismertetésében, illetve az ott felvetett témák továbbításában játszanak nagyon fontos szerepet;

43.

megismétli azt a javaslatát, hogy állítsanak fel egy intézményközi információs pontot azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az európai polgári kezdeményezés eszközére, ösztönözze használatát, dióhéjban tájékoztasson a folyamatban lévő és sikeres polgári kezdeményezésekről, és megválaszoljon néhány, a polgári kezdeményezéssel kapcsolatos kérdést;

44.

támogatja, hogy az uniós költségvetésből származó pénzügyi támogatással hozzanak létre egy a polgári kezdeményezéssel kapcsolatos információs szolgálatot, amely technikai szakismereteket és tanácsokat nyújtana a polgári kezdeményezésekkel összefüggő kampányok megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatban. Ez az információs szolgálat elkülönülne az uniós intézményektől, mivel a semlegesség fontos elem a kezdeményezés sikerében, és bizalmat ébreszthet azokban, akik egy polgári kezdeményezés elindítását fontolgatják;

45.

vállalja az együttműködés folytatását az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal az „európai polgári kezdeményezés napjának” rendszeres megrendezésében. Ezen a rendezvényen megvizsgálják a rendelet alkalmazásának és végrehajtásának alakulását, elősegítik az uniós intézmények és az európai polgári kezdeményezések szervezői közötti megbeszéléseket az utóbbiak által tapasztalt kihívásokról, és támogatják a párbeszédet a polgárok és az intézmények képviselői között a kialakulóban lévő kezdeményezésekről;

46.

megjegyzi, hogy a polgári kezdeményezésekkel gyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy egy kezdeményezéssel kapcsolatos coaching talán éppen olyan fontos, mint maga a polgári kezdeményezés. Nyilvánvaló, hogy a polgári kezdeményezések sikeréhez szükség van arra, hogy a civil szervezetektől (személyzeti, pénzügyi) támogatást kapjanak. Külső professzionális és pénzügyi támogatás nélkül rendkívül nehéz a polgárok számára egy polgári kezdeményezés kezelése;

47.

hangsúlyozza, hogy a túl sok követelmény és teher negatív hatással lehet az EU azon célkitűzéseire, hogy a polgárok közelebb kerüljenek az EU-hoz, és elveheti a polgárok kedvét attól, hogy részt vegyenek az uniós döntéshozatali folyamatban. Az európai polgárok kezdeményezési joga ösztönző kell legyen, hogy minél többen aktív résztvevői legyenek az EU-politikának és eloszlassa a szkeptikus tévhiteket;

48.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki megfelelő válaszokat azokra a polgári kezdeményezésekre is, amelyeknek jelentős ugyan a támogatottságuk, de nem felelnek meg minden alaki követelménynek, vagy nem sikerül összegyűjteniük egymillió aláírást. Ez elősegítené, hogy ne maradjanak teljesen figyelmen kívül az ilyen európai polgári kezdeményezések esetleges fontos politikai üzenetei és az általuk megmozgatott tömegek;

49.

megjegyzi, hogy a polgárok részt kívánnak venni a közpolitikában, de csak akkor, ha ez egyszerűen megoldható, és úgy látják, hogy van értelme. A polgárok tudni akarják, mi lesz egy-egy általuk támogatott kezdeményezés sorsa. Az uniós intézmények és az egyes polgári kezdeményezések támogatói közötti párbeszéd elősegítése nagyon fontos a polgári kezdeményezések sikere szempontjából;

50.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogyan lehetne pénzügyi támogatást nyújtani azon európai polgári kezdeményezések (az illetékes polgári bizottság által végzett) nemzetközi szervezeti fejlesztésének költséges folyamatához, amelyek az Európai Bizottság illetékességébe tartozó valamely szakpolitikai területhez illeszkednek, és erőteljes társadalmi támogatottságot tudnak felmutatni (vagyis megadott időn belül, jogalkotási javaslat készítéséhez szükséges egymillió aláírás összegyűjtése előtt elérik a mérföldkőként meghatározott küszöbértéket). Ennek segítségével fenntartható lenne a polgárközpontú megközelítés a tevékenységek terén, és biztosítható lenne a törekvések mögötti finanszírozás átláthatósága;

51.

javasolja, hogy amennyiben az európai polgári kezdeményezések az RB Elnöksége előzetes támogatásának megszerzése érdekében a helyi és regionális kormányzás, a területi dimenzió vagy a szubszidiaritás szempontjából kedvező, kellően bizonyított hatást gyakorló javaslatokhoz kapcsolódnak, akkor az RB felügyelje az említett finanszírozási mechanizmus működését, és nyújtson további segítséget a megvalósítás előmozdításához;

52.

hangsúlyozza, hogy a jelenleg tagállami szinten meghatározott adatgyűjtési követelmények nagymértékben megnehezítik az aláírások sikeres összegyűjtését, ezért arra kéri a tagállamokat, hogy haladéktalanul tegyenek meg minden szükséges lépést a személyes adatokra vonatkozó követelmények egyszerűsítése és mielőbbi uniós szintű harmonizálása érdekében;

53.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy tegye teljesen átláthatóvá a döntéshozatali folyamatot, és főként fejtse ki részletesen az elutasítás okait, ha valamely európai polgári kezdeményezés „nyilvánvalóan kívül esik a Bizottság hatáskörén”, egyúttal tájékoztassa a szervezőket a figyelembe veendő jogi szempontokról, hogy eldönthessék, átdolgozzák és módosított formában benyújtják-e a kezdeményezést;

54.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy amikor hivatalos választ ad egy olyan európai polgári kezdeményezés iránti kérelemre, mely több mint egymillió aláírást gyűjtött össze, akkor politikai döntéseit részletesen, átlátható módon indokolja meg a közvélemény számára. Politikailag hatásos nyomon követésről kell gondoskodni;

55.

megismétli, hogy kész támogatni az Európai Bizottságot annak felmérésében, hogy a kezdeményezések összeegyeztethetők-e a szubszidiaritás elvével, illetve hogyan járulnak hozzá a területi kohézióhoz és a határokon átnyúló együttműködéshez;

56.

hangsúlyozza, hogy az európai polgári kezdeményezés olyan eszközt ad a polgárok kezébe, melynek segítségével aktívan részt vehetnek az európai döntéshozatali folyamatban, ezért uniós intézmények nem vehetik igénybe; ugyanakkor tisztában van saját szerep- és felelősségi körével, és ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy Elnöksége (2) határozatot fogadott el az RB európai polgári kezdeményezésekkel kapcsolatos szerepvállalásáról. Ismételten hangsúlyozza, hogy támogatja azokat az európai polgári kezdeményezéseket, amelyek az RB politikai feladatkörébe tartoznak, és politikai szempontból lényegesek. Ide tartozik például az Európai Bizottság támogatása a javasolt európai polgári kezdeményezések helyi/regionális relevancia és szubszidiaritás szempontjából történő átvilágítása, az európai polgári kezdeményezésekhez kapcsolódó rendezvények tartása, az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó decentralizációs kommunikációs tevékenységek támogatása, aktív részvétel az európai parlamenti meghallgatásokon és a politikai nyomon követésben, a sikeres európai polgári kezdeményezések és adott esetben a válaszul megalkotott jogszabályok végrehajtásának támogatása.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/7

1.

örömmel fogadja, hogy a luxemburgi kormány úgy határozott, hogy a határokon átnyúló együttműködést a prioritások közé emeli abban az időszakban, amikor ő tölti be az EU elnökségi tisztségét; üdvözli a kormány által tett erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy felszámolják az ilyen jellegű együttműködés akadályait Európa gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának fokozása érdekében illetve azért, hogy a határok mindkét oldalán kiaknázzák a térségekben rejlő lehetőségeket; a határokon átnyúló együttműködés prioritások közé emelése már csak azért is fontos, mert a jelenlegi helyzetben egyesek megkérdőjelezik a határokon átnyúló szabad mozgást, holott ez az európai integráció egyik legfontosabb vívmánya;

2.

ugyanígy üdvözli az arra irányuló felhívást, hogy javítsák a határokon átnyúló együttműködésre vonatkozó szabályozási keretet, mind az említett együttműködés különféle dimenziói kapcsán már létező egyedi jogszabályi rendelkezések végrehajtásával, mind pedig azzal, hogy tökéletesítik vagy kiegészítik a hatályos jogi keretet annak érdekében, hogy könnyebb legyen ágazati vagy sajátos területekre vonatkozó szabályokat elfogadni;

3.

hangsúlyozza, hogy a határokon átnyúló együttműködés nagy jelentőséggel bírhat a regionális szintű város- és vidékfejlesztés támogatásában, és megjegyzi, hogy az európai helyi és regionális önkormányzatok közötti együttműködés lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok hatékonyabban hajtsák végre feladataikat, és különösen a határ menti régiókat segíti a fejlődésben és az előrelépésben;

4.

kiemeli, hogy a határok melletti térségek az európai integrációs folyamat speciális laboratóriumai, azaz olyan területek, ahol az egységes piac és más európai politikák megvalósulásának látványosabbnak kellene lennie, mint máshol. A határok melletti térségek mondhatni lényegüknél fogva egyedülállóan sokoldalú csomópontok, ahol a legerősebben érezhetőek a sokszínű perspektívák és a kulturális és nyelvi szinergiák;

5.

rámutat, hogy az elmúlt huszonöt év során a határokon átnyúló együttműködés jelentős fejlődésen ment keresztül az EU szintjén az Interreg programnak, valamint az annak részét képező Előcsatlakozási Támogatási Eszköznek (IPA) és Európai Szomszédsági Támogatási Eszköznek (ENI) köszönhetően, illetve az európai területi együttműködés más formái révén. Az eddig elért eredmények azonban továbbra sem adnak okot az elégedettségre, ha arra gondolunk, hogy mennyi kiaknázatlan lehetőség rejlik az ilyen együttműködésben. Kiemelt figyelmet kellene ezért fordítani a határokon átnyúló együttműködés megerősítésére, illetve más, már létező eszközökkel (kohéziós politika, Horizont 2020, állami támogatás stb.) való összekapcsolására annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű határ menti régiók különleges elbánásban részesüljenek;

6.

a határokon átnyúló együttműködés kiteljesítése érdekében tett erőfeszítésekre tekintettel üdvözli a regionális együttműködés különféle formái által vállalt szerepet, legyenek azok akár a funkcionális térségek, akár a makrorégiók (a Balti-tengerre, a Duna-régióra, az Adriai- és a Jón-tenger térségére vagy az Alpok-régióra vonatkozó stratégia), akár a területi önkormányzatok szintjén;

7.

kiemeli a határokon átnyúló együttműködés megerősítése érdekében elfogadott jogi eszközök jelentőségét. Ezek között külön meg kell említeni az Európa Tanács európai keretegyezményét a területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határmenti együttműködéséről (1), amelynek értelmében az államok vállalták, hogy megkönnyítik és ösztönzik a határokon átnyúló együttműködést a saját, illetve a többi szerződő fél joghatósága alá tartozó területi önkormányzatok és közigazgatási szervek körében. Említésre méltó még az európai területi együttműködési csoportosulásról (EGTC) (2) és az európai gazdasági egyesülésről (EGE) szóló rendelet is, hiszen ezek magas színvonalú eszközök, amelyek segítik a határokon átnyúló együttműködés kiteljesítéséhez alapvető jogi eszközök kialakítását;

8.

emlékeztet arra, hogy az EGTC fontos szerepet tölt be a tagállamok és a helyi és regionális önkormányzatok közötti határokon átnyúló, nemzet- és régióközi együttműködés támogatásában és előmozdításában;

9.

rámutat, hogy az EGTC nagy előnye a tagsága révén biztosított rugalmasság, ez pedig abból adódik, hogy a csoportosulás a többszintű kormányzás egy platformja, aminek köszönhetően a hozzá csatlakozó különböző szintű és eltérő hatáskörökkel rendelkező szervek egységesen léphetnek fel, alkalmazkodva az egyes térségek szükségleteihez;

10.

rámutat, hogy a határokon átnyúló együttműködés fejlődését számos akadály lassítja, amelyek hátráltatják a határ menti régiók gazdasági fellendülését, illetve az európai gazdasági, társadalmi és területi kohézió céljainak elérését; megjegyzi továbbá, hogy a határokon átnyúló együttműködés előre nem látható akadályokba ütközik, amelyek sok esetben a tagállamok és a regionális és helyi szintű szereplők fellépéseiből erednek;

11.

leszögezi, hogy a luxemburgi elnökség által szervezett szeminárium és felmérés jelentős akadályokat mutatott ki, amelyek gátolják a határokon átnyúló együttműködés további megerősítését. Ilyen például az, hogy nem lehet határokon átnyúló projekteket végrehajtani a jogalkotási keretek eltérősége miatt egyebek mellett a közlekedés, az egészségügy, a környezet- és a polgárvédelem terén, vagy hogy az egyes tagállamokban intézményi aszimmetria tapasztalható amiatt, hogy területi közigazgatásuk eltérő, illetve hogy a határokon átnyúló szervezetek és a közös szolgálatok jogbizonytalansággal szembesülnek, a határ két oldalán nem egyenlő mértékű a gazdasági fejlettség szintje a munkajog, az adózás, a társadalombiztosítás nemzeti adottságainak eltéréseiből adódóan, hogy csak néhány példát említsünk;

12.

megállapítja továbbá, hogy a határ menti régiókban a nemzeti egészségügyi rendszerek nem kompatibilisek egymással – még a sürgősségi osztályok által nyújtott ellátásokra vonatkozó szabályozások terén sem, és hogy az ágazat azon munkavállalói, akik több, eltérő joghatóság alá tartozó régióban dolgoznak, nem mindig tudják, melyik joghatóság vonatkozik rájuk; hogy a határok két oldalán aszimmetria tapasztalható az egészségügyi ellátást nyújtók és a hatóságok között; hogy például előzetesen engedélyeztetni kell a költségtérítést, a helyi népesség pedig nehezen jut gyors egészségügyi ellátáshoz a közelben;

13.

úgy véli továbbá, hogy a határokon átnyúló együttműködésnek azok az akadályai, amelyeket a luxemburgi elnökség az általa végzett felmérésnek köszönhetően feltárt, csupán jelzésértékű példák, és szisztematikusabb, átfogóbb vizsgálatra van szükség az összes ilyen akadály kapcsán;

14.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság 2016 vége előtt elemezni szándékozik az akadályokat, a megoldásokat és a bevált gyakorlatok példáit a határokon átnyúló együttműködés kapcsán. Azt szeretné egyébiránt, ha az Európai Bizottság a Régiók Európai Bizottságát aktívan bevonná ennek az elemzésnek a kidolgozásába és az eredmények közös értékelésébe;

15.

rámutat, hogy ahhoz, hogy színvonalas módon elemezhessük a határokon átnyúló együttműködés akadályait és megfelelő megoldásokat kereshessünk azok felszámolására, pontosan meg kell határozni a határ menti régió fogalmát, illetve releváns adatokkal kell rendelkezni az ilyen együttműködésről. Sajnálja ennek kapcsán, hogy nincsenek kielégítő statisztikai adatok az összes határ menti régióból, és hogy a tagállamok eltérő módon készítik statisztikáikat;

16.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe azokat az elemzéseket, amelyeket – a határ menti régiók megbízásából, illetve a határokon átnyúló programok keretében – már elvégeztek a határokon átnyúló akadályokról;

17.

hangsúlyozza, hogy ösztönözni és könnyíteni kell a határokon átnyúló együttműködést annak érdekében, hogy az Unió teljes területén az összes régió kiegyensúlyozottan fejlődhessen és csökkenjen a különbség fejlettségi szintjük között, megfelelve az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkének; rámutat továbbá, hogy gazdasági fejlődésük megvalósítása szempontjából egyes határ menti régiók különösen hátrányos helyzetben vannak, mivel a gazdasági jólétet tekintve jelentősen elmaradnak azoktól a határ menti régióktól, melyek számára előnyt jelent a földrajzi helyzetük. Ugyanez érvényes a harmadik országok bizonyos szomszédos területei vagy az európai legkülső régiók esetében; éppen e miatt az egyes régiókat hátrányba hozó helyzet miatt kéri, hogy szigorúbban tartsák be a területi kohézióra vonatkozó, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkében rögzített rendelkezéseket;

18.

hangsúlyozza, hogy kiemelkedően fontos kitartó erőfeszítéseket tenni a határokon átnyúló együttműködés előtt álló akadályok megszüntetésére, melyek állandó kihívást jelentenek, és ezzel párhuzamosan elmélyíteni az európai integrációs folyamatot; Üdvözli ezért a jogalkotási jellegű kezdeményezéseket és azt javasolja, hogy a határokon átnyúló együttműködés jelentőségét tükrözze megfelelően az ilyen együttműködések továbbfejlesztésére szánt pénzügyi keret is;

19.

hangsúlyozza, hogy a határokon átnyúló együttműködés előtt tornyosuló akadályok eltávolítását célzó megoldás keresése során, valamint az adminisztratív terhek Európai Unión belüli csökkentésére irányuló cselekvési program (REFIT) (3) eredményeire való tekintettel az ilyen együttműködést szabályozó jelenlegi rendelkezésekből kell kiindulni, biztosítva azok teljes körű végrehajtását;

20.

emlékeztet arra, hogy az Európa Tanács területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határmenti együttműködéséről szóló európai keretegyezményének 4. cikke értelmében az aláíró országok arra törekednek, hogy megoldják mindazokat a jogi, adminisztratív és technikai problémákat, amelyek akadályozzák a határ menti együttműködés fejlődését és zökkenőmentes működését, és e tekintetben kölcsönösen egyeztetnek;

21.

üdvözli a luxemburgi elnökség közelmúltban tett kezdeményezését, amely szerint kiinduló javaslatot tesz egy új jogi eszközre, amelynek célja az, hogy felhatalmazza a határokon átnyúló egyedi projektekben érintett tagállamokat arra, hogy megállapodjanak egy a szóban forgó tagállamok hatályos jogszabályai alapján összeállított jogi keretről, amely kizárólag erre az egyedi, határokon átnyúló projektre alkalmazandó. Ez hozzájárulást jelentene a határokon átnyúló területek kohéziójához. Bár ez az eszköz olyan kezdeményezésekhez kapcsolódik, amelyek nem feltétlenül használnak fel uniós finanszírozást, mégis értékes hozzájárulást jelent a határokon átnyúló együttműködés tárgyában és általában az EU gazdasági, társadalmi és területi kohéziójának céljairól alakuló vitához.

22.

megjegyzi, hogy a határokon átnyúló együttműködés uniós szintű javítására már szerepel egy eszköz az Európai Parlament és a Tanács 2006. július 5-i, az európai területi együttműködési csoportosulásról (EGTC) szóló 1082/2006/EK rendeletében, az 1302/2013/EU rendelettel módosítva, melynek célja a határokon átnyúló együttműködési projektek megvalósítása és a különböző nemzeti jogszabályok és jogi eljárások keretében való irányítása; rámutat, hogy ennek a két eszköznek a jellege jogi szempontból eltérő: egy EGTC jogrendje kizárólag annak tagjaira vonatkozik, viszont a luxemburgi elnökség javaslatában kialakított jogrend egy meghatározott határokon átnyúló projektre lenne alkalmazandó, pontosan körülhatárolt földrajzi hatókörrel;

23.

üdvözli a 2014. június 22-én hatályba lépett, módosított EGTC-rendeletbe beépített összes egyszerűsítést, melyek közül néhányat a Régiók Európai Bizottsága javasolt, azonban sajnálja, hogy néhány tagállam csak viszonylag lassan fogadta el ezt a módosított EGTC-rendeletet; ezért kéri a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket annak végrehajtására és saját területükön EGTC-k létrehozásának elősegítésére, figyelembe véve, hogy a rendelet lehetővé teszi az EGTC-k rugalmasabb létrehozását és regisztrálását, illetve feladataik pontosabb meghatározását; Úgy véli azonban, hogy a hatálybalépése óta még nem telt el annyi idő, hogy teljes mértékben felmérjük annak jelentőségét, illetve értékeljük gyakorlati alkalmazásának eredményeit;

24.

úgy véli, hogy az EGTC-rendelet megléte miatt és a határokon átnyúló együttműködés megerősítése terén a tagállami jogrendszerekbe átültetendő rendeletben rejlő lehetőségek teljes mértékű kihasználására tekintettel további jogi eszközök vizsgálata során szem előtt kell tartani az arányosság elvét; ezenkívül úgy véli, hogy vannak olyan esetek, amikor egy az EGTC jellegétől eltérő jogi eszköz lenne hasznos azoknak a konkrét akadályoknak a felszámolásához, amelyekkel egy bizonyos, határokon átnyúló együttműködésre irányuló projekt szembesül;

25.

üdvözli a javaslatban foglalt megközelítést, amely minőségi szempontból javítja a határokon átnyúló együttműködés eszköztárát azáltal, hogy olyan általános jellegű eszközt vezet be, amely nem hoz létre újabb, jogi személyiséggel rendelkező egységet. Ezáltal pedig előrelépést jelent a felé a cél felé, hogy előre meghatározott szabályokat alkalmazzanak két vagy több tagállam közös kezdeményezéseinek végrehajtása érdekében;

26.

megjegyzi, hogy ebben a szakaszban egy új eszközre irányuló javaslat felvet néhány kérdést, amelyeket az alakuló vita keretében megfelelőképpen meg kellene vizsgálni:

27.

rámutat arra, hogy egy EGTC-megállapodás által meghatározott küldetés és feladatok az adott csoportosuláshoz és annak tagjaihoz tartozó területekre korlátozódnak; egy ilyen megállapodás nem fogadhat el vagy vezethet be jogszabályokat, és nem biztosíthatja azok végrehajtását, ezért nem szolgálhat alapul az ilyen intézkedések megtételéhez határokon átnyúló szinten. Másrészt viszont a hatáskörébe tartozik az állami infrastruktúra kezelése, az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat nyújtó közszolgáltatások biztosítása, állami források kezdeményezése és kezelése a közös érdekű célok elérése érdekében – megannyi tevékenység, amely összhangban van a Szerződés alapelveivel és a tagállamok általános érdekeivel. E tekintetben úgy véli, hogy a jelenlegi EGTC-rendelet jó jogi keretet biztosít az ilyen típusú cselekvések elvégzéséhez, bár kiegészítő megoldásokat is meg lehetne vizsgálni, amelyek egy adott területen általában megkönnyítenék a határokon átnyúló együttműködést;

28.

hangsúlyozza, hogy az EGTC-k mint határokon átnyúló együttműködési mechanizmusok alkalmazásával kapcsolatban a fő probléma abban rejlik, hogy nem megfelelő szintű a figyelemfelkeltés és a tájékoztatás, nincs meg a bizalom és hiányzik a politikai akarat, ezért a határokon átnyúló együttműködés megerősítéséhez intenzívebben kell tájékoztatni az érdekelt feleket a meglévő jogi keret, és különösen az EGTC-rendelet által az ilyen együttműködés kialakításával kapcsolatban nyújtott lehetőségekről, és jobban fel kell hívni ezekre a figyelmüket;

29.

kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a Régiók Európai Bizottságával való együttműködésben tegyenek további erőfeszítéseket arra, hogy tisztázzák és ismertessék azt a szerepet, amelyet az EGTC mint eszköz játszhat abban, hogy jobban meg lehessen felelni a határokon átnyúló régiókban helyi szinten felmerülő igényeknek;

30.

szorgalmazza, hogy a jogi keret a lehető legegyszerűbb legyen; ennek értelmében minden új jogszabálynak vagy a hatályban lévő szabályok minden módosításának egyszerűsítenie kell a határokon átnyúló projektek végrehajtására vonatkozó eljárásokat, függetlenül attól, hogy azokat az EU költségvetéséből finanszírozzák-e vagy sem. Ebben a tekintetben úgy véli, hogy a luxemburgi elnökség javaslata hasznos hozzájárulás a közeljövőben kezdődő, a következő tervezési időszakra vonatkozó jogalkotási intézkedésekről folytatandó vitához;

31.

üdvözli, hogy a szubszidiaritás és a helyi demokrácia elvére tekintettel a luxemburgi javaslat kiemelt szerepet juttat a helyi és regionális önkormányzatoknak. Ennek értelmében a határ menti régiók és városok maguk kezdeményezhetnék európai határokon átnyúló megállapodások megkötését, határozhatnák meg az elfogadandó jogi rendelkezéseket, fogalmaznák meg a megállapodás tervezetét és terjesztenék azt be végső jóváhagyásra az érintett tagállamok illetékes hatóságai elé;

32.

azt javasolja, hogy egyszerűsített jóváhagyási eljárást alkalmazzanak az EGTC-kre azokban az esetekben, ahol már létezik egy korábban létrehozott rendszer, például eurorégió vagy munkaközösség, az Európa Tanács által 1980-ban elfogadott, a területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határmenti együttműködéséről szóló európai keretegyezmény, annak jegyzőkönyvei és a későbbiekben megkötött kétoldalú megállapodások értelmében;

33.

a határ menti régiókban való együttműködés ösztönzésére szolgáló új jogi eszköz kidolgozásának elképzelésével kapcsolatban jelezni kívánja, hogy az Európai Unióról szóló szerződés kimondja, hogy az együttműködés során tiszteletben kell tartani az alapvető állami funkciókat, köztük a területi integritás biztosítását (4. cikk);

34.

rámutat, hogy a tagállamokból és más, nem uniós tagállamból származó több partner részvételével zajló határokon átnyúló együttműködési projektek végrehajtására és ellenőrzésére különböző eljárásokat kell alkalmazni, és a különböző résztvevők miatt nehézségekbe ütközik a programok és kezdeményezések végrehajtása; ezért az Európai Unió által finanszírozott határokon átnyúló programok és projektek programozási és irányítási eljárásainak egyszerűsítését szorgalmazza, különösen a határokon átnyúló kisebb, egyszeri projektek megvalósítása terén, melyeket egységesen alkalmaznak majd minden érdekelt fél esetében, és szeretné, ha sikerülne egyszerűen és gyorsan megoldani, közigazgatási és jogi szempontból, az ilyen projektek végrehajtásának kérdését;

35.

arra kéri a tagállamokat, hogy könnyítsék meg a magánszereplők bevonását, hogy támogatni lehessen a növekedéssel kapcsolatos kezdeményezéseket, a tartós munkahelyek létrehozását és a projektek eredményeinek jövőbe mutató, hatékony figyelembevételét;

36.

arra kéri a tagországokat, hogy a meglévő és potenciális EGTC-ket illesszék be jövőbeli operatív programjaikba;

37.

megállapítja, hogy a 2014–2020-as pénzügyi programozási időszakra vonatkozó területi együttműködési programok kidolgozási és elfogadási eljárásainak lassúsága hatással lesz az említett programok sikeres végrehajtására, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy még jobban kötelezze el magát és nyújtson több segítséget a résztvevő országoknak a programok kidolgozása és elfogadása során;

38.

arra kéri az EU-t, hogy fordítson különös figyelmet az alapok harmadik országokkal és legkülső európai régiókkal határos, határokon átnyúló régiók számára történő felhasználására, annak érdekében, hogy javuljon az általa finanszírozott határokon átnyúló projektek megvalósulása;

39.

sürgeti az Európai Bizottságot, hogy folytassa az eljárások egyszerűsítését a határokon átnyúló projektek végrehajtásának megkönnyítése érdekében, valamint kezdje meg a nemzeti szinten megvalósított alapok kiigazítási folyamatát, és ebben a tekintetben fontolja meg az uniós alapok és a határokon átnyúló projektek automatikus összekapcsolásának lehetőségét;

40.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a határokon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos akadályok, megoldások és bevált gyakorlatok példáit feldolgozó elemzés eredményeiből kiindulva a Régiók Európai Bizottságával közösen dolgozzon ki egy hosszú távú stratégiát a határokon átnyúló együttműködés fejlesztésére, a hozzá kapcsolódó cselekvési tervvel egyetemben, melyek az Európai Unió több jövőbeni elnökségére is kiterjednének, ezáltal biztosítva lenne, hogy a megkezdett munka a luxemburgi elnökség letelte után is folytatódik;

41.

azt javasolja, hogy az új rendeletről szóló vitákra a kohéziós politika jövőjéről szóló átfogó megbeszélések keretében kerüljön sor. Középtávon cél lehet, hogy a tagállamok teljes mértékben és eredményes módon alkalmazzák az EGTC-rendeletet, és hogy annak alkalmazása kapcsán ismeretterjesztés induljon, illetve hogy hiányosságainak kezelése érdekében esetleg módosításokra kerüljön sor; arra kéri az Európai Bizottságot, hogy fontolja meg a luxemburgi javaslatot, és a határokon átnyúló együttműködés jelenleg általa végzett felülvizsgálata eredményeinek fényében fejlessze tovább azt;

42.

végezetül hangsúlyozza, hogy fontos tiszteletben tartani a szubszidiaritás elvét, valamint hogy feltétlenül szükség van bizalomra, kölcsönös jó szándékra és együttműködésre a központi hatalom és a helyi és regionális önkormányzatok között, mert csak így alakulhat ki valódi és teljes mértékben működőképes határokon átnyúló együttműködés.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/13

1.

üdvözli a mezőgazdaságért és a vidékfejlesztésért felelős biztosnak azt kérését, hogy a Régiók Európai Bizottságát vonják be ebbe a folyamatba, amely egyébként számára a 2015-ös év fő prioritását jelenti;

2.

egyetért azzal a deklarált céllal, hogy egyszerűsítsék a közös agrárpolitika (KAP) keretét, ami növelné a versenyképességet a mezőgazdasági ágazatban, valamint időt és költségeket takarítana meg a KAP valamennyi szereplője, köztük a termelők, a gazdasági szereplők és a hatóságok számára;

3.

véleménye szerint az RB hozzájárulásának hozzáadott értéke abban áll, hogy a KAP területi vonatkozásaira koncentrál és támogatja a szubszidiaritást és a többszintű kormányzást, mivel a KAP végrehajtásának jelentős részét a helyi és regionális önkormányzatok irányítják;

4.

nem csupán olyan, rövid távú javaslatokat kíván megfogalmazni, amelyek javíthatnak a jelenlegi rendszeren, miközben biztosítják a KAP célkitűzéseinek megvalósulását és a kedvezményezettek jogbiztonságát, hanem egyúttal vitaindítónak is szánja ezt a véleményt, hogy az RB-nél viták kezdődjenek a 2020 utáni KAP jövőjéről;

5.

támogatja a KAP további liberalizációját és egyszerűsítését, ahogy azt is, hogy ne térjünk vissza a múltbéli elhibázott, a gazdálkodókat a piactól elszigetelő politikákhoz. Fontosnak tartja ugyanakkor, hogy mindez ne menjen az élelmezésbiztonság kárára, és ne ássa alá a gazdálkodók képességét arra, hogy termékeik piaci értékesítése révén tisztességes jövedelemhez jussanak;

6.

emlékeztet arra, hogy az új KAP egyik megkülönböztető jegye az, hogy jelentősen megnőtt a decentralizáció, így a rendelkezések széles körét maguk a tagállamok, illetve sok esetben regionális önkormányzatok hozhatják meg. Ide tartoznak például az alábbi kérdések: annak eldöntése, hogy milyen mértékben lehet forrásokat átcsoportosítani az 1. pillér (közvetlen kifizetések) és a 2. pillér (vidékfejlesztés) között; az aktív mezőgazdasági termelő fogalmának meghatározása; a közvetlen kifizetésekre vonatkozó minimumkövetelmények meghatározása; a termeléstől függő önkéntes támogatás alkalmazása; a közvetlen kifizetések maximalizálása és a regionalizáció;

7.

megjegyzi, hogy a tagállamok számos eltérést és mentességet kértek, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a KAP egyre bonyolultabbá válása miatt aggályok merültek fel;

8.

emlékeztet arra, hogy CdR 65/2012 sz. véleményében az RB már javasolta, hogy a reform keretében alkalmazzák nagyobb mértékben a szubszidiaritás elvét, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítsanak a tagállamok és a régiók számára. A szubszidiaritás, a többszintű kormányzás és a területi kohézió hangsúlyosabbá válásának nem szabad azonban azt eredményeznie, hogy a KAP túlzottan szétforgácsolttá váljék, és így alkalmatlan legyen arra, hogy egységes uniós szakpolitikaként működjön;

9.

úgy véli, hogy a KAP minden további egyszerűsítését alapvetően annak a kérdésnek az alapján kell megítélni, hogy kaphatnak-e általa a tagállamok, a régiók és a helyi hatóságok megfelelő lehetőségeket ahhoz, hogy rugalmasabban irányítsák a végrehajtást, és biztosak lehessenek az ellenőrzésekben – feltéve, hogy ez nem torzítja azt az egész Unióra kiterjedő esélyegyenlőséget, amelyet a közös agrárpolitikának mint az egész EU-ra kiterjedő célok megvalósítását szolgáló politikának biztosítania kell;

10.

figyelmeztet arra, hogy a KAP egyszerűsítését most nem szabad arra használni, hogy leépítsük vele a közjavaknak azt a széles körét – különösen a környezeti jellegűeket –, melyet jelenleg a KAP hivatott biztosítani;

11.

hangsúlyozza, hogy a KAP szabályainak bármiféle egyszerűsítése során gondot kell fordítani a versenyképes élelmiszer-termelés biztosítására és arra, hogy a gazdák a piacon megfelelő bevételeket érhessenek el, illetve arra, hogy a gazdálkodók és a helyi közösségek ösztönzést kapjanak olyan közjavak előállítására, mint például a környezetvédelem, a társadalmi befogadás és a vidéki szolgáltatások, hogy a közösségek képesek legyenek biztosítani számukra az eszközöket gazdasági tevékenységük diverzifikálásához és így a népességcsökkenés mérsékléséhez;

12.

hangsúlyozza, hogy több koherenciára van szükség a KAP és az egyéb uniós politikák – például a környezetpolitika (és a megfelelő alapok) – között, és ezeknek jobban ki kell egészíteniük egymást. A nagyobb mértékű koherenciára mindenekelőtt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az európai strukturális és beruházási alapok körébe tartozó többi alap között van szükség, amelyek együttesen az Európa 2020 stratégia szélesebb politikai célkitűzésein alapuló közös stratégiai keret megvalósítását szolgálják;

13.

úgy véli, hogy meg kell erősíteni a gazdálkodók tárgyalási pozícióját az élelmiszerlánc többi szereplőjével (elsősorban a bemeneti szállítókkal, a kiskereskedőkkel és a feldolgozóiparral) szemben, és átláthatóbbá kell tenni a piacot, hogy az elsődleges termelők méltányosabb részt kapjanak a piaci árból. Gondoskodni kell a tisztességes versenyről, ezért az RB kéri, hogy az Európai Bizottság kivétel nélkül vizsgálja ki a vásárlóerővel való potenciális visszaéléseket az élelmiszer-ellátási láncon belül;

14.

úgy véli, hogy a KAP szabályainak jelenleg folyamatban lévő felülvizsgálata során, amely több mint 200 jogszabályra terjed ki – például az ökológiai jelentőségű területekre, a mezőgazdasági termelők alaptámogatási rendszerére, a piac közös szervezésére és a földrajzi jelzésekre vonatkozó szabályokra –, alapvetően fontos, hogy biztosítsuk a kedvezményezettek számára a jogbiztonságot és a kiszámíthatóságot;

15.

úgy véli, hogy a KAP egyszerűsítése a gazdálkodókra és a kedvezményezettekre, például a vidéki közösségekre nehezedő adminisztratív terhek célirányos csökkentése terén nyújtaná a legtöbb hozzáadott értéket, emellett javítaná a jogi keret egyértelműségét és több koherenciát teremtene a KAP két pillére között, biztosítva egyúttal a KAP forrásainak megfelelő kezelését is;

16.

azt javasolja, hogy kezeljék hatékonyabban az adatmegosztást és az integrált informatikai megoldásokat, például az olyan elektronikus formákat és adatbázisokat, amelyek „egyablakos megoldást” kínálhatnak, csökkentve a gazdálkodók, a területkezelők és az irányító szervek űrlapkitöltési feladatait. Ehhez előzetes kockázatfelmérésre van szükség a tekintetben, hogy mit és milyen adatokat lehet megosztani, emellett az Európai Bizottság és ellenőrző szervek, például a Számvevőszék bevonására is szükség van, hogy a folyamat többi szereplőjénél elkerülhetők legyenek az auditproblémák;

17.

üdvözli az európai strukturális és beruházási alapok egyszerűsítésével foglalkozó magas szintű munkacsoport létrehozását és azt, hogy kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a kedvezményezettekre gyakorolt hatásra. Azt javasolja, hogy a Régiók Bizottságának egy képviselője is kerüljön be a csoport tagjai közé. Ez a képviselő a NAT szakbizottságtól, az RB-n belül működő nemzeti delegációktól és a jelölő szervektől, valamint az RB szubszidiaritási hálózatától és Európa 2020 platformjától származó fontos észrevételekkel segíthetné a csoport munkáját, és ugyanezen szerveknek számolna be;

18.

emlékeztet arra, hogy a 2014 és 2020 közötti KAP-ra továbbra is két fő pillér jellemző: egy nagy 1. pillér a közvetlen kifizetésekkel, illetve egy kisebb 2. pillér, amelyik a vidékfejlesztésre összpontosít. A két pillér közötti átcsoportosításokról nemzeti vagy regionális szinten döntenek, ami a szubszidiaritás szempontjából üdvözlendő, azonban uniós szinten igen bonyolult helyzetet eredményezett. CdR 65/2012. számú véleményében az RB támogatja, hogy a pénzeszközök legfeljebb 10 %-át át lehessen csoportosítani az első pillérből a másodikba, míg a fordítottját kevésbé tartja szerencsésnek;

19.

megjegyzi, hogy történtek előrelépések a tekintetben, hogy világosan elhatárolják egymástól a pilléreket, de továbbra is vannak egyértelmű átfedések, például a hátrányos természeti adottságok vagy a környezetvédelem terén, a fiatal gazdálkodók támogatására vonatkozóan, valamint a 2. pillér és más esb-alapok közötti kapcsolatot illetően;

20.

úgy véli, hogy ideális esetben nem volna szabad ilyen átfedéseknek lenniük, és reméli, hogy 2020 után talán létrejöhet egy olyan uniós politikai eszköz, amelynek fő célja az élelmiszer-termelés támogatása, valamint egy másik, amely a fenntartható fejlődést célozza, és egy harmadik, amely a vidéki közösségeket támogatja abban, hogy a mezőgazdasági termelésen kívül más tevékenységeket is folytassanak, s mindezt oly módon, hogy a három eszköz egymással összehangoltan működjön, és ne legyen köztük átfedés. Jelenleg azonban az egyszerűsítésnek a fenti átfedések csökkentésére, valamint arra kell koncentrálnia, hogy a hatályos szabályok sikeresen megakadályozzák, hogy a kedvezményezettek ugyanazért a tevékenységért mind a két pillérből finanszírozásban részesüljenek,

21.

úgy véli, hogy az Európai Bizottság aktív és támogató szerepet játszhat az időszak során, oly módon, hogy kritikusan felméri a tagállamok és az irányító hatóságok kezdeti választásait, megkönnyítve e prioritásoknak az időszak folyamán történő módosítását, ha azok nem nyújtottak valódi többletértéket, biztosítva ugyanakkor, hogy ezek a változtatások ne érintsék a program során a kedvezményezettek jogbiztonságát;

22.

úgy véli, hogy noha a KAP zöldebbé/környezetbarátabbá tétele az új programozási időszak egyik fontos innovációja, a végrehajtást gyakran túl bonyolultnak, az európai bizottsági értelmezést pedig túl rugalmatlannak tartják, különösen a környezetbarátnak számító gyakorlatok tekintetében, illetve úgy gondolják, hogy az Európai Bizottság felhatalmazáson alapuló és végrehajtási jogi aktusai jóval túllépnek a rendeletek szövegén;

23.

felhívja a figyelmet azokra az aggályokra, melyek szerint a növénytermesztés diverzifikálásának bizonyítása, a vizsgálati gyakoriság, a minimális parcellaméret vagy az állandó gyepterületek fenntartására vonatkozó szabályok túlságosan nagy terhet jelentenek a kedvezményezettek számára;

24.

hangsúlyozza, hogy a KAP minden gazdálkodó szempontjából igazságos kell hogy legyen. A természeti feltételek, a termelési költségek és az általános életszínvonal tekintetében azonban Európa-szerte különbségek vannak, amit figyelembe kell venni a támogatások újraelosztásakor. Ezért úgy véli, hogy a támogatásoknak tükrözniük kell az EU mezőgazdaságának sokszínűségét;

25.

emlékeztet CdR 65/2012. számú véleményére, amelyben nagyobb mértékű szubszidiaritást szorgalmazott, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak lehetőségük legyen célzott környezetvédelmi intézkedések kezdeményezésére és kezelésére, többek között területi szerződések révén, partnerségben a helyi mezőgazdasági, környezetvédelmi és társadalmi-gazdasági szereplőkkel, illetve az összes mezőgazdasági üzem számára nyitva álló intézkedési kategóriák keretében;

26.

úgy véli, hogy a KAP hitelessége csak akkor biztosítható, ha nem csupán az élelmiszer-termelést támogatja, valamint jövedelemtámogatást nyújt a gazdálkodóknak és hozzájárul a vidékfejlesztéshez, hanem egyúttal a biodiverzitási és éghajlati célok elérését is segíti;

27.

megjegyzi, hogy a KAP-nak van a második legnagyobb részesedése az EU költségvetéséből, emellett erőteljes területi dimenzióval is rendelkezik, és a regionális politika mellett a KAP a fő eszköze az EU környezetvédelmi kötelezettségvállalásai teljesítésének;

28.

a kizöldítésre vonatkozó tervek alapján attól tart, hogy nem sikerül majd teljes mértékben elérni az attól várható eredményeket, mivel például az uniós mezőgazdasági üzemek túlnyomó többségének nem kell megfelelnie az ökológiai jelentőségű területek szabályainak;

29.

emlékeztet arra, hogy ugyanakkor a kedvezményezettek széles körét aggasztja, hogy a kizöldítésre vonatkozó szabályok túlságosan bonyolultak, ez pedig gyakran inkább elrettent a fenntartható gazdálkodási gyakorlatoktól, mintsem ösztönözné azokat;

30.

mindazonáltal úgy véli, hogy a KAP kizöldítésre vonatkozó szabályainak egyszerűsítése címén nem szabad gyengíteni a KAP környezetvédelmi céljait. A szabályok változását a tudományos eredményekre kell alapozni annak érdekében, hogy ezek a változások környezeti szempontból helyesek legyenek, emellett a kedvezményezettek szabályozásból eredő terheinek csökkentése érdekében az őket érintő adminisztratív eljárások új változásainak mértékét is e tudományos eredményekhez kell szabni;

31.

emlékeztet arra, hogy a KAP hatályos szabályai olyan intézkedések elfogadására is lehetőséget adnak, amelyek egyenértékűek a KAP környezetbarátabbá tételét célzókkal, és úgy véli, hogy az ilyen intézkedések bizonyos körülmények között ésszerű alternatívák lehetnek, feltéve, hogy növelik, vagy legalábbis nem gyengítik a KAP környezetvédelmi eredményeit;

32.

úgy véli, hogy a kizöldítésre vonatkozó ellenőrzések és megfelelési szabályok esetén figyelembe kell venni az arányosságot is, oly módon, hogy magasabb tűréshatárokat vezetünk be a kisebb jogsértések, a megváltozó éghajlati feltételek vagy a kedvezményezetteken kívül álló, váratlan események esetére. Ez különösen a KAP új szabályai bevezetésének első éveiben fontos, amikor a hibák kockázata várhatóan magas – részben azért is, mert későn készült el az irányító hatóságoknak és magának az Európai Bizottságnak az útmutatója;

33.

nagyobb rugalmasságot javasol a térképezés terén, hogy a kedvezményezetteknek ne kelljen bejelenteniük minden elemet az érintett területen, elkerülve ezzel annak kockázatát, hogy feleslegesen, túl sok mindenről jelentést nyújtsanak be;

34.

a CdR 65/2012. sz. véleményét idézve ismét felhívja a figyelmet arra, hogy az új KAP-szabályokkal bevezetett egyik legfontosabb változás az, hogy a KAP keretében csak azokat a termelőket akarják támogatni, akik ténylegesen megművelik a földet, nem pedig azokat, akik érdemi tevékenységet valójában nem végeznek, és csak a különböző támogatásokat akarják felvenni;

35.

megjegyzi, hogy bár ez megvalósul a minimumtevékenységre vonatkozó előírások révén – melyek értelmében a kedvezményezettnek bizonyítania kell, hogy rendelkezik a minimális állománysűrűséggel –, sokan attól tartanak, hogy jelenlegi megfogalmazásukban a szabályok még mindig hagynak kiskapukat arra, hogy nem aktív termelők továbbra is részesüljenek KAP-kifizetésekből;

36.

aggodalmát fejezi ki ugyanakkor amiatt, hogy az aktív mezőgazdasági termelőkre vonatkozó hatályos szabályok és meghatározások túlságosan bonyolultak és pontosításra szorulnak; Biztosítani kell a tagállamok számára, hogy az uniós jog általános alapelveinek tiszteletben tartásával maguk határozhassák meg azokat a kritériumokat, amelyek alapján valaki aktív mezőgazdasági termelőnek számít;

37.

támogatja, hogy a KAP-on belül külön ismerjék el a mezőgazdasági kistermelőket, mivel számos tagállamban ők adják a vidéki munkalehetőségek jelentős részét. Egyszerűsítési intézkedésként az RB már korábban is javasolta, hogy a támogatás minimális küszöbértékét növeljék 1  000 euróra;

38.

úgy véli, hogy a fiatal mezőgazdasági termelőknek köszönhetően sokféle gazdasági és környezeti eredmény születhet mind magukban a mezőgazdasági üzemekben, mind pedig szélesebb körben, a vidéki közösségekben;

39.

azt ajánlja, hogy vizsgálják felül az új KAP pénzügyi és jogi rendelkezéseit annak érdekében, hogy azok valós ösztönzést jelentsenek a fiatalok számára a gazdálkodói szakmához. A rendelkezéseknek rugalmasabbaknak kell lenniük annak a szerepnek az elismerésében, melyet a fiatal mezőgazdasági termelők az adott helyi jogi és gazdasági körülmények között betöltenek (jogosultságok átruházása, idősebb gazdák, akik csak nemrégiben kezdték meg a mezőgazdasági termelőtevékenységet stb.), gondolva itt azokra a fiatal termelőkre is, akik idősebb családtagjaik vagy más vidéki vállalkozók mellett kezdik pályafutásukat;

40.

megjegyzi, hogy a rendeletben és a felhatalmazáson alapuló rendeletben eltérő százalékos arányok szerepelnek arra vonatkozóan, hogy mikor kell szankciót kiszabni (rendelet: 5 %, felhatalmazáson alapuló rendelet: 3 %). Széles körben elterjedt nézet, hogy a 3 % aránytalan;

41.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy bár az új KAP kifejezett célja az uniós szintű szabályozás csökkentése, a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok révén mégis növekedett az európai bizottsági rendelkezések száma, már csak amiatt is, hogy az iránymutatásokat az Európai Bizottság gyakran ugyanúgy kezeli, mint a jogszabályokat;

42.

úgy véli, hogy el kell kerülni, hogy kiegészítő nemzeti vagy regionális iránymutatások elfogadásával túlszabályozzák az uniós szabályozási keretet. E tekintetben az európai bizottsági iránymutatások megkésett kidolgozása már önmagában is hozzájárult a KAP összetettségéhez, és ez a folyamat többi szereplőjénél könnyen auditproblémákat okozhat;

43.

úgy véli, hogy ha az uniós iránymutatások vagy jogszabályok bizonyos szintű rugalmasságot biztosítanak, akkor a nemzeti és irányító hatóságoknak kerülniük kellene, hogy további, túl sok mindent előíró és nehezen ellenőrizhető kiegészítő rendelkezéseket hozzanak;

44.

szorgalmazza, hogy a KAP folyamatban lévő felülvizsgálata során alkalmazzák a Célravezető és hatásos szabályozás program (REFIT) kritériumait, melyeket az Európai Bizottság nemrégiben fogalmazott meg;

45.

megállapítja, hogy más uniós alapokhoz hasonlóan a KAP terén továbbra is többszintű ellenőrzésekre kerül sor, gyakran eltérő értelmezésekkel. Ez jogbizonytalanságot teremt a nemzeti, regionális és helyi hatóságok, de főként a kedvezményezettek számára;

46.

úgy véli, hogy a vizsgálatok és ellenőrzések szempontjából a KAP-nak egy arányosabb és nagyobb mértékben eredményközpontú megközelítés felé kellene elmozdulnia, a hangsúlyt pedig a büntetések helyett inkább a javítási lehetőségekre, illetve annak biztosítására kellene helyeznie, hogy a KAP szélesebb körű eredményeket érjen el. A kedvezményezettek, köztük a helyi és regionális önkormányzatok terheinek egyszerűsítéséhez az egyik alapfeltétel, hogy csökkentsék a szükséges ellenőrzések számát, mivel a jelenlegi 5 %-os helyszíni ellenőrzést sokan túlságosan megterhelőnek tartják;

47.

az ellenőrzések kockázatalapú, rugalmasabb és arányosabb megközelítése mellett száll síkra, hogy egyetlen szemle alkalmával több mint egyféle ellenőrzést is el lehessen végezni. Indokolt esetben előre jelezni kell az ellenőrzést annak érdekében, hogy az hatékony lehessen, és csak korlátozott mértékben zavarja meg a mezőgazdasági termelők és egyéb kedvezményezettek mindennapi munkáját. Ha nagy az esély a hibákra, előzetes ellenőrzéseket lehetne tartani, így segítve a kedvezményezetteknek abban, hogy megfeleljenek a szabályoknak és jobban megértsék/magukénak érezhessék azokat;

48.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a KAP horizontális rendeletének új 9. cikke növelni fogja az éves ellenőrzésekkel járó terheket, és hangsúlyozza, hogy a minimálisra kell csökkenteni a kiegészítő nemzeti ellenőrzési szabályokat. Ezeket egyfelől kockázatértékelésnek kell alávetni abból a szempontból, hogy összhangban vannak-e az uniós ellenőrzési szabályokkal és gyakorlatokkal, másfelől úgy kell őket kialakítani, hogy előzetesen kikérik az uniós ellenőrök tanácsait;

49.

fontosnak tartja, hogy a jövőben továbbfejlesszék az ellenőrzések kockázatalapú megközelítését, míg nem válik lehetővé az a forgatókönyv, hogy ha egy nemzeti vagy regionális hatóság bizonyíthatóan rendelkezik belföldi ellenőrzési rendszerrel, akkor nincs szükség további uniós ellenőrzésre az Európai Bizottság vagy a Számvevőszék részéről, eltekintve azoktól a nagyon kivételes esetekben elrendelt szúrópróbáktól, melyek a nemzeti ellenőrzési rendszerek megbízhatóságának fenntartását szolgálják;

50.

aggódik amiatt, hogy az ellenőrzési szabályrendszer mostantól de facto nagyobb terhet jelent majd, és úgy véli, hogy ennek megelőzése érdekében az irányító és ellenőrző hatóságoknak már a rendszerek kialakításának korai szakaszában együtt kell működniük, így kerülve el a későbbi ellentmondásokat és azt, hogy ugyanazt a tevékenységet különféle szervek többszörösen is ellenőrizzék. Mivel a KAP-rendszerek elindítása lassú ütemben halad, még sok országban és régióban van lehetőség erre az egyeztetésre;

51.

úgy véli, hogy az ellenőrzési folyamat jobb átláthatósága elősegítheti a szabályoknak való megfelelést. Ehhez az Európai Bizottságnak már a folyamat korai szakaszában közzé kellene tennie vizsgálati megállapításait, ahogy az is fontos, hogy az egyeztetések eredményeit, illetve a fellebbezések kimenetelét a véglegesítésük után azonnal nyilvánosságra hozzák;

52.

úgy véli, hogy bár az új közös piacszervezés (KPSZ) már önmagában is komoly egyszerűsítést jelentett, mivel 21 korábbi KPSZ-t váltott fel és 81 jogszabályt törölt, még mindig lehet javítani a rendszeren, például azáltal, hogy csökkentik az Európai Bizottságnak kötelezően benyújtandó jelentések számát és azon témák körét, amelyekről jelentést kell készíteni;

53.

megjegyzi, hogy a „vidék” számos tagállamban nemcsak a mezőgazdaságot jelenti, hanem sok élelmiszertermeléstől eltérő tevékenységet végző kisvállalkozás székhelyét és még több magánszemély otthonát is;

54.

emlékeztet korábbi véleményeire, melyekben az RB lényegesnek tartja, hogy – a területi kohézió uniós célkitűzésével összhangban – az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) megerősítésével a források elegendő részét különítsék el a vidéki területek fejlesztésére, így gondoskodva e területek harmonikus és integrált fejlődéséről, ezen belül a helyi infrastruktúra biztosításáról, a kkv-k támogatásáról, a falvak megújításáról és a szélesebb körű gazdasági diverzifikációról;

55.

fontosnak tartja, hogy a vidékfejlesztési politika holisztikus legyen és a többi európai strukturális és beruházási alaphoz is hozzáférést biztosítson, mert csak így lehet összefogásban teljesíteni az Európa 2020 stratégia közös stratégiai keretének kiemelt céljait;

56.

ezzel összefüggésben sajnálja, hogy a vidékfejlesztési beruházások többsége továbbra is olyan mezőgazdasági termelői tevékenységekre összpontosít, mint amilyenek már az 1. pillér keretében is támogatást kapnak. Szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság a vidékfejlesztési programok várható felülvizsgálatának alkalmával élve igyekezzen meggyőzni az irányító hatóságokat arról, hogy ne annyira az ilyen támogatásokra helyezzék a hangsúlyt – különösen, ha ezek nem jelentettek elegendő többletértéket az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek eléréséhez, és nem járultak hozzá a vidéki közösségek diverzifikációjához és megerősítéséhez;

57.

aggódik amiatt, hogy a vidékfejlesztési programokat jelentős késéssel hagyták jóvá, ami oda vezetett, hogy a 2014. évi költségvetésből későbbi évekre kellett átcsoportosítani az erre szánt forrásokat;

58.

úgy véli, hogy a késések jórészt a főigazgatóságok közötti belső koordinációra vezethetők vissza, ahol a jóváhagyás ütemét gyakran a szolgálatok közötti konzultációban részt vevő leglassúbb tisztviselő munkatempója határozta meg. A jövőre nézve mérlegelni lehetne azt a javaslatot, hogy a vidékfejlesztési programok jóváhagyási folyamata során más főigazgatóságoktól helyezzenek át ideiglenesen munkatársakat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósághoz;

59.

úgy véli, hogy mivel az Európai Bizottság igen lassan terjeszt elő iránymutatásokat és felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat, a vidékfejlesztési programok tekintetében ésszerű megközelítés lenne, ha az Európai Bizottság nem tenné kötelezővé a vidékfejlesztési programok beterjesztését addig, amíg el nem készülnek a kérdéses uniós szabályok. Ez nem csökkentené a programok jóváhagyása tekintetében tapasztalt késéseket, de egyszerűsítené a kapcsolódó tárgyalásokat;

60.

megjegyzi, hogy a közösségvezérelt helyi fejlesztési eszköz a korábbi LEADER kezdeményezésnél messzebb megy annak érdekében, hogy a helyi közösségek megerősödését ne csak az EMVA-n keresztül, hanem a másik három európai strukturális és beruházási alappal is támogassa. CdR 1684/2012. sz. véleményében az RB már megállapította, hogy a közösségvezérelt helyi fejlesztés a jelenlegi programozási időszak egyik nagy áttörése;

61.

sajnálja azonban, hogy míg egyes tagállamokban, régiókban és helyi hatóságoknál jelentős mértékben fognak élni a közösségvezérelt helyi fejlesztés lehetőségével, sok más országban a helyi fejlesztés alapvetően megreked az EMVA-ban központi helyet betöltő előző kezdeményezés, azaz a LEADER szintjén;

62.

úgy gondolja, hogy ez egy elszalasztott lehetőség a vidéki közösségek számára. Ennek hátterében véleménye szerint a strukturális és beruházási alapok egyenetlen koordinációja áll: még mindig eltérő jelentéstételi és ellenőrzési szabályokat alkalmaznak az egyes alapokhoz, melyeket gyakran más-más irányítási és minisztériumi kereteken belül kezelnek. Amiatt is aggódik, hogy a közösségvezérelt helyi fejlesztésre vonatkozó új ellenőrzési szabályok nagyobb terhet jelentenek az ellenőrzéssel érintett szervek és a helyi akciócsoportok számára;

63.

fontosnak tartja annak elismerését, hogy az esetek többségében a helyi önkormányzat gondoskodik arról, hogy a helyi akciócsoportok megvalósíthassák a közösségvezérelt helyi fejlesztést;

64.

ezért aggódik amiatt, hogy a helyi akciócsoportok határozatai tekintetében a gyakorlatban nem mindig kerülne sor a nem állami szereplőkre vonatkozó 51 %-os szavazattöbbség szigorú alkalmazására, ami büntetést vonna maga után az önkormányzatok mint felelős szervek számára. Ezért fontosnak tartja, hogy az ilyen büntetések arányosak legyenek, ha az érintett szervek bizonyítani tudják, hogy magán és civil csoportokat is bevontak a helyi akciócsoportok döntéshozatali folyamatába;

65.

megjegyzi, hogy a helyi akciócsoportok maximális taglétszámára és költségvetésük minimális keretére vonatkozó szabályok bizonyos mozgásteret adnak a tagállamoknak arra, hogy indokolt esetben eltérjenek az európai bizottsági iránymutatásoktól, de sajnálja, hogy ezt a mérlegelési jogkört nem használták ki eléggé, így a helyi akciócsoportokhoz köthető területek közül többet nem úgy határoztak meg, ahogy az a legjobban tükrözte volna a földrajzi jellemzőket.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/20

1.

emlékeztet arra, hogy az akvakultúráról korábban már több véleményt megfogalmazott, és hogy a 2014–2020-as időszakra szóló közös halászati politika (a továbbiakban: KHP) először foglalkozik külön az akvakultúrával, egyenrangúként kezelve a halászattal, ennek ellenére az ágazat az Unióban továbbra is hanyatlik;

2.

kedvezően fogadja az Európai Bizottság Tengerügyi és Halászati Főigazgatóságának és Környezetvédelmi Főigazgatóságának összeolvadásával járó szinergiákat, mivel úgy véli, hogy ez az egyesülés elősegítheti az európai akvakultúra fejlődését;

3.

üdvözli, hogy az új Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) prioritásai között szerepel a fenntartható és versenyképes akvakultúra előmozdítása, ami valódi lökést ad a tevékenységek diverzifikálásához a magas innovációs és növekedési potenciállal bíró új akvakultúra-formák, például a nyílt tengeri, a nem emberi fogyasztásra termelő, illetve a multifunkcionális akvakultúra számára, illetve az akvakultúra diverzifikálásához, amely alatt olyan kiegészítő tevékenységet kell érteni, melynek során az akvakultúra-létesítményekhez kapcsolódó környezeti erőforrásokat használják fel, diverzifikálják az ágazat gazdasági tevékenységét, valamint elősegítik termékeinek népszerűsítését;

4.

emlékeztet arra, hogy az uniós akvakultúra fenntartható fejlesztésére vonatkozó 2013-as stratégiai iránymutatások kiemelik, hogy az akvakultúrának stratégiai szerepe van a természeti erőforrások védelmével kapcsolatos, élelmezési és területrendezési kihívások leküzdésében;

5.

elismeri, hogy az akvakultúra munkahelyeket teremt, kiváltképp a strukturális hátrányokkal küzdő régiókban, és így az Európa 2020 stratégia növekedési célkitűzéseivel összhangban elősegíti a területi kohézió erősítését és a vidékfejlesztés javítását;

6.

hangsúlyozza, hogy az európai helyi és regionális önkormányzatok alapvető szerepet játszanak az akvakultúra fejlesztésében és különösen a tagállamok által a 2014–2020-as időszakra meghatározott többéves stratégiai tervek végrehajtásában;

7.

hangsúlyozza, hogy az európai akvakultúra-ágazatot nagymértékben a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) uralják, amelyek 75 %-a öt vagy kevesebb munkavállalót foglalkoztat;

8.

üdvözli az akvakultúrával foglalkozó új tanácsadó testület létrehozását, melyen keresztül az érdekelt felek tanácsot adhatnak az EU-nak az ágazat fejlesztését érintő különféle kérdésekben, és reméli, hogy a jövőben együtt tud majd működni vele;

9.

hangsúlyozza, hogy kombinálni kell az adminisztratív egyszerűsítésre, a területrendezésre és a versenyképességre vonatkozó különféle intézkedéseket, hogy könnyebben fel lehessen szabadítani az akvakultúra fenntartható fejlődési potenciálját, mégpedig a halászat kiegészítéseképpen, nem pedig annak alternatívájaként;

10.

megjegyzi, hogy miközben világszinten az akvakultúra növekszik és már az összes haltermelés mintegy 40 %-át teszi ki, Európában csökken a víziállat-tenyésztés (2000 és 2012 között 11 %-kal), és a haltermelés 20 %-át sem éri el, pedig az ágazat 14  000 vállalkozása közvetlenül 85  000 embert foglalkoztat. Globális szinten az akvakultúra várhatóan rövid időn belül megelőzi a halászatot, ugyanúgy, ahogy a múltban a mezőgazdaság a vadászat helyébe lépett;

11.

sajnálja, hogy az Európában elfogyasztott átlagosan évi 23 kg/fős hal- és tengeriállat-mennyiségnek csak 24 %-a származik akvakultúrából, ennek több mint felét az Unión kívülről importálják, és így az EU-ban elfogyasztott halak és tengeri állatok 70 %-a importból származik. Következésképpen várhatóan az akvakultúra jelent majd megoldást a halak és tengeri állatok iránti globális kereslet növekedésére;

12.

mély aggodalmát fejezi ki az ázsiai és az európai akvakultúra közti aszimmetria miatt. Ázsia adja a világ termelésének közel 88 %-át, és bár az ázsiai halimport nagyrészt megfelel az uniós szabályoknak, az ár és a mennyiség szempontjából egyre nagyobb nyomást gyakorol az európai termelőkre. Ezért az európai víziállat-tenyésztők egyre inkább a minőségi termelésre szakosodnak, az olcsó áruk iránti keresletet pedig olcsóbb ázsiai importból elégítik ki;

13.

hangsúlyozza, hogy az európai akvakultúra-ágazat igencsak változatos a tenyésztett fajok, a termelési módszerek és a földrajzi elhelyezkedés szerint, és így az uniós szabályokat rugalmas módon kellene alkalmazni, különösen a legkülső régiókban azok speciális helyzete miatt;

14.

sajnálja, hogy az ezzel a felhasználással összeegyeztethető, rendelkezésre álló területek hiánya, a tevékenységek végzéséhez szükséges engedélyek bonyolult és hosszadalmas megszerzése, valamint a magas eljárási költségek jelentős mértékben akadályozzák az akvakultúra fejlesztését;

15.

rámutat arra, hogy Európában az engedélyezés és az akvakultúrával foglalkozó kis- és középvállalkozások támogatása általában az érintett terület helyi és regionális önkormányzatainak hatáskörébe tartozik. Ezért ajánlatos színvonalas képzést biztosítani a köztisztviselőknek, hogy a hatóságok hatékonyabban tudják végezni az engedélyezési eljárásokat;

16.

„egyablakos” adminisztratív rendszer bevezetését javasolja, ahol a releváns okmányokat egyetlen, valamennyi hatáskörrel rendelkező hatóságnak kell bemutatni. Ez jelentősen megkönnyítené a felhasználók és a különféle szintű hatóságok közötti kapcsolatot;

17.

egyszerűsített, avagy gyorsított engedélyezési rendszert javasol, melyben az illetékes hatóság ideiglenes igazolást ad, melynek birtokában a bizonyos előre meghatározott feltételeknek megfelelő gazdák megkezdhetik a tevékenységüket. E feltételek alapja lehetne a kérelmező korábbi tevékenysége, vagy egy innováció vagy fenntarthatóság szempontjából úttörő akvakultúra-projekt bemutatása, vagy akvakultúrával kapcsolatos használati jogokkal rendelkező területek létrehozása, ahol előzetesen meghatározzák a tevékenységgel összeegyeztethetetlen használati formákat;

18.

úgy véli, hogy a közlekedési lámpa elvén alapuló rendszer alkalmas volna a különféle akvakultúra-tevékenységek osztályozására – amennyiben a terület jellemzői ezt lehetővé teszik –, többek között a környezeti hatás, a termelés, az állat-egészségügyi helyzet stb. alapján, és ennek a rendszernek felhasználóbaráttá, valamint a mikrovállalkozások számára hozzáférhetővé kell válnia, hogy a nagy- és kisvállalkozások számára egyenlő versenyfeltételek alakuljanak ki;

19.

hangsúlyozza, hogy az akvakultúrára vonatkozó döntéshozatali folyamat egészének átláthatónak kell lennie, és így az átláthatóság elve kell hogy vezérelje az összes közintézményt, a civil társadalmat és a tudományos közösséget;

20.

hangsúlyozza, hogy javítani kell a nyilvános tájékoztatáson, továbblépve az egyszerű termékreklámozáson, és inkább arra helyezve a hangsúlyt, hogy milyen előnyei vannak egy fenntartható és környezeti szempontból integrált ágazatnak, ami az akvakultúra versenyképességének növelése szempontjából is kulcsfontosságú;

21.

hangsúlyozza, hogy az akvakultúrában rejlő növekedési lehetőségek teljes kiaknázásához fontos szerepet tölt be a K+F+I. Ez szerepel az Európai akvakultúra-technológiai és innovációs platform (EATIP) stratégiai kutatási és innovációs menetrendjében is, amelyben – nyolc tematika köré csoportosítva – felsorolják a kiemelt cselekvési területeket;

22.

örömmel látja, hogy a Horizont 2020, azaz az európai kutatási és innovációs program tematikus prioritásai között az élő vízi erőforrások kiaknázása is szerepel. Arra buzdítja mind az ipar szereplőit, mind pedig az állami szerveket, hogy az akvakultúra fenntartható fejlesztéséhez használják fel a finanszírozott projektek eredményeit;

23.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vezessen be egy olyan címkét az akvakultúra-termékekre, amely európai szinten ismertetőjegyként alkalmazható, segít a fogyasztói bizalom megszerzésében, egyfajta minőségi garanciaként szolgál és megkülönbözteti az európai termékeket a versenytársak termékeitől. A megfelelő tájékoztatás csak segít az ágazat versenyképességének növelésében;

24.

örömmel látja, hogy az EU-ban olyan folyamatos szakképzési programokon dolgoznak, amelyek megfelelően figyelembe veszik az akvakultúra-piac igényeit. Ezek a programok abban is segítenek, hogy több fiatal kapcsolódjon be az ágazatba. Azt kéri, hogy könnyítsék meg a képesítések egységesítését, hogy ezzel elő lehessen segíteni az uniós akvakultúrán belül a nagyobb szakmai mobilitást;

25.

ismételten hangsúlyozza, hogy a fenntarthatóság az európai akvakultúra fejlesztésének elengedhetetlen feltétele;

26.

emlékeztet arra, hogy a közös halászati politika a fenntarthatóságot határozza meg elsődleges feltételként az európai akvakultúra számára. Minden érintett fél és szereplő olyan megfelelő definíciót szeretne kidolgozni a „fenntartható akvakultúra” fogalmára, amely környezetvédelmi szempontok mellett társadalmi és gazdasági aspektusokat is figyelembe vesz, illetve tekintettel van minden egyes térség sajátosságaira is. Véleménye szerint az új, akvakultúrával foglalkozó tanácsadó testületnek vezető szerepet kell játszania ennek a definíciónak a kidolgozásában;

27.

úgy véli, hogy az akvakultúra-ágazat terén olyan összehangolt területrendezésre van szükség, amely a minimálisra csökkenti a különböző területhasználati célok közötti versenyből eredő konfliktusokat, növeli a fenntarthatóságot, csökkenti a bizonytalanságot és segíti a beruházásokat. Utal arra a munkára, melyet ezzel kapcsolatban a tengeri stratégiáról szóló keretirányelv végez már most is. Ennek az irányelvnek az a célja, hogy védje és helyreállítsa az európai tengeri ökoszisztémákat, valamint hogy biztosítsa a tengeri területekhez kapcsolódó gazdasági tevékenységek ökológiai szempontok szerinti megvalósíthatóságát;

28.

úgy véli, hogy érdemes lenne támogatni az olyan innovatív termelési módszereket, amelyek csak minimális hatással járnak a környező ökoszisztémákra. Ilyenek például az újrahasznosítás, az integrált multitrofikus akvakultúra vagy az akvapónia. Ezek mind jó példák arra, hogy a területhasznosítás teljes mértékben összeegyeztethető a hatékonysági törekvésekkel, illetve az érték/hozzáadottérték-teremtéssel;

29.

úgy véli, hogy további kutatásokra és innovációkra van szükség, hogy újabb eredményeket lehessen elérni abban, hogy a tenyésztett halak etetésében fel lehessen váltani valamivel a hallisztet és a halolajat. Ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy az akvakultúrában felhasznált etetőanyagok 60 %-a növényi eredetű, 80 %-a pedig fenntartható forrásokból származik. Ez megerősíti egy olyan ágazat fenntarthatóságát, amely nagyon komoly eredményeket tud felmutatni abban, hogy egyre hatékonyabban kiegészíti a vadon fogott halmennyiséget. Miközben alternatívák után kell kutatni a halliszt és a halolaj kiváltásához, az is fontos, hogy ezzel párhuzamosan folytassák e termékek optimalizálását és hozamának növelését célzó technológiai fejlesztést;

30.

kiemeli, hogy az akvakultúra fontos szerepet tölt be környezeti szolgáltatások nyújtásában és különösen a biodiverzitás megőrzésében;

31.

megjegyzi, hogy a védett fajok állományának gyors helyreállítása kedvezőtlen hatást gyakorol a fenntartható akvakultúrára, ezért azt ajánlja, hogy az e fajok állományának kezelésére szolgáló terveket ne csak tudományos kritériumok alapján, hanem az akvakultúra-termelőkkel való esetleges konfliktusokat is figyelembe véve dolgozzák ki. Ezért sürgeti az Európai Bizottságot, hogy a természetvédelmi (a madarakról és az élőhelyekről szóló) irányelvek jövőbeli felülvizsgálatai során legyen tekintettel a tengeri, folyami és szárazföldi területeket hasznosító különböző tevékenységekkel fennálló konfliktusokra is;

32.

diverzifikációt szorgalmaz a tenyésztés terén, külön felhívva a figyelmet az algatermesztésre. Az utóbbi években egyre jelentősebb az emberi és állati fogyasztásra szánt alga mennyisége, és az alga megfelelő alapanyagnak tűnik az ipari termelés bizonyos területein, illetve az energiatermelésben is. Mindezek ellenére az EU-ban nincsenek kihasználva a benne rejlő lehetőségek, pedig olyan területről van szó, amely a környezeti fenntarthatóság szempontjából is óriási lehetőségeket rejt, hiszen az algatenyésztéshez nincs szükség etetőanyagra, illetve nem keletkezik hulladék sem;

33.

úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor globális szinten nő az akvatermékek iránti kereslet és közben fokozatosan csökken az EU-ban a vadvízi halállományokra nehezedő nyomás, nincs értelme egymással szembeállítani a halászatot és az akvakultúrát. Ezért csak szükségszerű komplementaritásról van értelme beszélni;

34.

hangsúlyozza, hogy az akvakultúra és a feldolgozó tevékenységek közötti együttműködés hozzáadott értékkel láthatja el az akvakultúra-termékeket, amennyiben összehangoltan kerül sor erre az együttműködésre, és lehetőség szerint a fejletlenebb térségekben ösztönzik ezeket a tevékenységeket;

35.

azt javasolja, hogy az európai akvakultúra termékei esetében a helyi piacokat és a rövid értékesítési láncokat részesítsék előnyben, ezzel is csökkentve a globális piacokról érkező áruk nagy számát;

36.

emlékeztet rá, hogy az akvakultúra esetében a termékek nyomonkövethetősége a teljes termelési/értékesítési folyamat során biztosítva van, ami nagyobb biztonságot jelent a fogyasztó számára, és minimálisra csökkenti annak lehetőségét, hogy változzanak az ilyen termékekkel kapcsolatos fogyasztói szokások;

37.

javasolja, hogy indítsanak olyan kampányokat, amelyekkel közelebb lehet vinni a fogyasztókhoz az ilyen termékeket, hogy a fogyasztók ismerjék el és értékeljék az élelmiszer-ellátás terén végzett munkát, az élelmezésbiztonságot, a munkahelyteremtést, illetve a kedvező környezeti hatásokat, amelyekkel hosszú távon az akvakultúra szolgál;

38.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság támogatja a bevált módszerek és a műszaki ismeretek cseréjét. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy a társadalomban kedvezőbb kép alakuljon ki az akvakultúra-termelésről, illetve segít ilyen modelleket is megismertetni és ilyen modellekkel szolgálni. Ezzel kapcsolatban örömmel veszi az Európai Bizottság Farmed in the EU kezdeményezését. Kétségtelen, hogy ez a kampány segít ráirányítani a figyelmet a fenntartható uniós akvakultúra termékeire.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/24

1.

üdvözli az európai bizottsági javaslat általános célját, amely arra irányul, hogy a nemzetközi versenyképességet egy olyan összekapcsolt digitális egységes európai piac megvalósítása révén ösztönözze és biztosítsa hosszú távon, amely a fenntartható európai növekedés és foglalkoztatás biztosítása érdekében sokkal nagyobb mértékben generál hálózati hatásokat és a méretgazdaságossághoz kapcsolódó előnyöket;

2.

a digitális egységes piac megvalósítására Európa „digitális szuverenitásának” biztosításához való stratégiai hozzájárulásként tekint, mivel az európai digitális gazdaság fellendülése strukturálisan járul hozzá Európa politikai kihívásainak megoldásához;

3.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok kulcsfontosságú szerepét és potenciálját minden olyan jövőbeli jogi aktusban figyelembe kellene venni, amelyet a digitális egységes piac kialakításával kapcsolatban bocsátanak ki;

4.

rámutat arra, hogy az internet nyitott jellege központi mozgatórugója a versenyképességnek, a gazdasági növekedésnek, a társadalmi fejlődésnek és az innovációnak, és ennek köszönhetően Európában az online alkalmazások, tartalmak és szolgáltatások rendkívül magas szintje valósult meg, illetve új termékek jelennek meg, és ezt a jövőben is tovább ösztönzik majd;

5.

megállapítja, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a digitalizációban rejlő lehetőségeket a digitális egységes piac kontextusában is örömmel felvállalják. Ennek során alapvetően az alábbi, számukra fontos területekre összpontosítanak:

6.

osztja az Európai Bizottságnak azt a nézetét, hogy a digitális technológiák és az internetalapú szolgáltatások gyökeresen megváltoztatják a gazdaságot és a társadalmat;

7.

nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ez a folyamat a helyi és regionális önkormányzatokat sajátos kihívások elé állítja, mivel bizonyos változások különösen hatnak rájuk, ugyanakkor csak korlátozott irányítási mozgástérrel rendelkeznek;

8.

ezért különösen azt tartja szükségesnek, hogy valamennyi, európai és nemzeti szinten a digitális egységes piac érdekében meghozott intézkedés a régiók vonzóerejének célzott továbbfejlesztésére irányuljon;

9.

támogatja az Európai Bizottság javasolt céljait, azaz hogy a digitális egységes piacot a nemzetközi versenyképesség javításának alapjaként fejlesszék, hiszen bizonyos tagállamok a méretarányosság tekintetében nagyobb előnyöket élveznek, amelyeknek a digitális gazdaságban különösen nagy jelentőségük van;

10.

kiegészítésképpen utal arra, hogy nem elegendő kizárólag az európai vetületű hálózati hatásokra összpontosítani, hanem ezzel párhuzamosan olyan prosperáló, digitális alapú, kkv-kat és induló vállalkozásokat is magukban foglaló ökoszisztémákat kell továbbfejleszteni, amelyek helyben teremtenek hozzáadott értéket és munkahelyeket;

11.

az európai bizottsági közlemény három pillérének stratégiai irányultságát illetően rámutat arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok szempontjából az online és offline területekkel kapcsolatos digitalizációs hatásokat is figyelembe kell venni a gazdaságban és a társadalomban, mivel egy alkalmazásokon alapuló gazdaságban újszerű platformszolgáltatások révén ezeken a területeken is hálózati hatások figyelhetők meg helyi és regionális szinten;

12.

ebben az összefüggésben nemcsak azt a kérdést tartja fontosnak, hogy a termékeket, szolgáltatásokat és alkalmazásokat áthelyezik-e az offline területről az online területre, hanem véleménye szerint azt is meg kell vitatni, hogy egy digitális egységes piacon

13.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a határokon átnyúló online vásárlásokra és digitálistermék-vásárlásokra vonatkozó korszerűbb szabályok több vállalkozást fognak arra késztetni, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat egész Európában online értékesítsék, és erősítsék a fogyasztók határokon átnyúló e-kereskedelembe vetett bizalmát;

14.

az Európai Bizottság által 2015 végére bejelentett harmonizációs javaslatot kiindulási alapnak tekinti ahhoz, hogy a platformoknak és közvetítőknek az egységes piaci ügyletek esetében jelenleg tapasztalható túlzott előtérbe helyezését bizonyos mértékig azáltal ellensúlyozzák majd, hogy a kkv-knak egész Európában javulnak majd a közvetlen értékesítés fejlesztésével kapcsolatos lehetőségeik;

15.

osztja az Európai Bizottság álláspontját, amely szerint az egységes piac fellendülése ebben a kontextusban csak a fogyasztóvédelmi keret magas színvonalú fejlesztésével erősíthető tovább, és hangsúlyozza a helyi és regionális önkormányzatok fontos szerepét ebben a tekintetben, például a személyazonosság kezelésének biztosítását illetően, amelyet határokon átnyúló normák alapján kellene továbbfejleszteni;

16.

utal a határokon átnyúló, gyors és megfizethető csomagszolgáltatások jelentőségére, és üdvözli ebben a tekintetben az önszabályozási kezdeményezéseket, amelyek arra irányulnak, hogy a fogyasztók szempontjából minőségi hatásokat hozzanak létre például a csomagkövetési technológia területén, és javítsák az árak átláthatóságát és a kiszállítás lehetőségeit;

17.

egyetért az Európai Bizottság véleményével, amely szerint az indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozás a fogyasztó szemszögéből a legtöbb esetben nem érthető, különösen amikor bizonyos szolgáltatások megvásárlására egy adott régióban nincsen lehetőségük, illetve amikor eltérő kereskedelmi feltételeket kínáló helyi honlapra irányítják át őket. Ez kiemeli a digitális egységes piac meglévő korlátait, emlékeztet azonban arra, hogy a területi alapú tartalomkorlátozás többek között az audiovizuális alkotások jelenlegi finanszírozási rendszerének és a műsorszórási jogok területileg korlátozott engedélyek útján történő felvásárlásának az eredménye. Annak az 50 millió európainak az érdekében viszont, akik valamilyen regionális kisebbségi nyelvet használnak, illetve az EU egyik kevésbé elterjedt nyelvét beszélik, valamennyi digitális médiaszolgáltatás esetében határokon átnyúló megoldásokra van szükség. A nyelvi sokszínűség – Európa egyik alapvető jellemzője – jegyében lehetővé kell tenni, hogy a számos kisebbség anyanyelvi médiaszolgáltatáshoz jusson; ezért ismételten szorgalmazza, hogy készüljön javaslat a területi alapú tartalomkorlátozás digitális egységes piacon belüli tiltására vonatkozóan (1), figyelembe véve az audiovizuális tartalmak specifikus kulturális jellemzőit;

18.

egyetért az Európai Bizottság megállapításával, amely szerint a kreativitás – különösen az EU régióiban – Európa erősségeihez tartozik a globális verseny kontextusában, és nagy jelentőséggel bír a digitális egységes piac fejlődése szempontjából;

19.

ezért azt szeretné, ha az Európai Bizottság által bejelentett jogszabályjavaslatok esetében kellő mértékben figyelembe vennék az audiovizuális alkotásokra vonatkozó területi engedélyek hatályos rendszerét;

20.

megállapítja, hogy az olyan digitalizációs fejlesztések, mint a felhőalapú szolgáltatások vagy a streaming, rendkívüli kihívásokat eredményeznek különösen a szerzői jogok területén;

21.

üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy – a tagállamok különböző jogrendszereinek szétaprózódását csökkentve – egyrészt egy hatékonyabban összehangolt szerzői jogi rendszert hozzon létre, másrészt pedig korszerűsítse és az utóbbi évek fejleményeihez igazítsa azt;

22.

támogatja az Európai Bizottság megközelítését, amely szerint egy korszerűsített szerzői jogi rendszer révén lehetővé kell tenni a tagállamközi tartalomátadást és -fogyasztást, ugyanakkor az alkotó tevékenységek és a beruházások ösztönzését – a szerzők jogait – is előtérbe kell helyezni;

23.

egyetért az Európai Bizottság megjegyzéseivel, amelyek szerint a hozzáadottérték-adóra vonatkozó tagállamközi szabályozások harmonizációjának jelenlegi helyzete az áruk és szolgáltatások közösségen belüli kínálatának esetében nem szolgál kielégítő alapként a digitális egységes piac fejlesztéséhez; arra kéri ezért az Európai Bizottságot, hogy a hozzáadottérték-adóról szóló 2006/112/EK irányelv következő felülvizsgálatára vonatkozó javaslatba építsen be rendelkezéseket a digitális egységes piac fejlesztésének megkönnyítésére, elsősorban a digitális médiumokkal kapcsolatos diszkriminatív rendelkezések eltávolítása révén;

24.

utal arra, hogy megfigyelhető, hogy a harmadik államokból származó kis küldemények hozzáadottérték-adótól való mentesítése különösen a kkv-kat helyezi versenynyomás alá néhány tagállamban, mivel a kis küldemények platformokon keresztül viszonylag egyszerűen beszerezhetők harmadik államokból; a rendszer reformjának nem kellene aránytalan adminisztratív terheket létrehoznia, és figyelembe kellene vennie a küldemények alacsony értékét;

25.

erre való tekintettel támogatja, hogy az Európai Bizottság 2016-ban különböző jogalkotási javaslatokat terjeszt majd elő a hozzáadottérték-adó bonyolult jogi szabályozásának célirányos továbbfejlesztését illetően;

26.

üdvözli az Európai Bizottság digitális innovációs központok létrehozásának támogatására irányuló szándékát, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a források elosztásakor ügyeljen a földrajzi egyensúlyra;

27.

osztja az Európai Bizottság nézetét, amely szerint a megbízható, bizalmat keltő, magas teljesítményű és megfizethető hálózatok és szolgáltatások képezik a digitális egységes piac továbbfejlesztésének kulcsfontosságú alapját, amihez egy versenyképes és dinamikus telekommunikációs ágazat adja meg a szükséges ösztönzést az innovációk és a beruházások számára. Ebben a kontextusban az Európai Bizottság joggal hangsúlyozza a hatékony verseny jelentőségét;

28.

szorgalmazza, hogy teremtsék meg annak feltételeit, hogy minden térség versenykörnyezetben csatlakozhasson egy hosszú távon is hatékony, szélessávú internetszolgáltatáshoz, és felkéri az Európai Bizottságot, hogy a digitális egységes piac megvalósítása keretében rendszeresen számoljon be többek között a digitális szakadék (digital divide) áthidalása terén, különösen a regionális és helyi szint vonatkozásában elért előrelépésekről. Különösen a vidéki területeken fordul elő, hogy gazdaságossági problémák miatt gyakran nem épülnek ki piaci alapon a nagysebességű szélessávú hálózatok. Ezért következetes és koherens módon tovább kell fejleszteni az európai és nemzeti szintű támogatási lehetőségeket. A magánszemélyeknek és a vállalkozóknak is joguk van olyan nagysebességű, szélessávú és megfelelő adatátvitelt biztosító hálózatokhoz, amelyekre – lakóhelyüktől, illetve székhelyüktől függetlenül – megélhetésükhöz, továbbtanulásukhoz vagy vállalkozásuk működtetéséhez szükségük van;

29.

ennek kapcsán megismétli elvárását, hogy a szélessávú internetszolgáltatásnak a vidéki és gyéren lakott területeken való fejlesztését célzó projekteket általános gazdasági érdekű szolgáltatásként ismerjék el (2), és ezzel összefüggésben kiemeli, hogy – mindenekelőtt regionális szinten – meg kell határozni a szélessávú beruházások iránti jövőbeli igényeket, valamint javasolja, hogy az Európai Bizottsággal és az Európai Beruházási Bankkal karöltve dolgozzanak ki új finanszírozási és támogatási lehetőségeket az ikt-infrastruktúra területén, például a vidéki területek számára;

30.

a telekommunikációs belső piac létrehozásáról a Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament között 2015. június 30-án létrejött megegyezést illetően megerősíti, hogy az összes európai régióban és különösen a határ menti térségekben nagyon fontos a nyitott, diszkriminációmentes internet, a hálózatsemlegesség megfelelő fejlesztése, valamint a mobilhálózatok közötti roamingdíjak 2017. június 15-re előirányzott megszüntetése;

31.

hangsúlyozza ebben az összefüggésben, mindenekelőtt az Európai Bizottság és az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete felé, hogy minden szükséges intézkedésnek különleges jelentősége van abból a szempontból, hogy a digitális egységes piac az európai végfelhasználók számára széles körben elfogadottá és ismertté váljon. Ezekre az intézkedésekre szükség van ahhoz, hogy a megszabott határidőket megfelelően be lehessen tartani. Különösen fontos törekedni arra, hogy szabályozott roamingszolgáltatások igénybevétele esetében a végfelhasználók számára a normál használat szabályait („fair use policy”) az igényeknek megfelelően alakítsák ki;

32.

az elmúlt évek fejlődésének dinamikáját látva hangsúlyozza, hogy az ikt-re vonatkozó rendezési keret megfelelő továbbfejlesztése során az egyenlő versenyfeltételekre is gondolni kellene. Azok megteremtésével ugyanis csökkenek az abból adódó strukturális hátrányok, hogy az egymással harmonizálódó piacokon egyoldalú kötelezettségek vannak érvényben a távközlési hálózatok üzemeltetőivel szemben;

33.

leszögezi, hogy nem tartja teljesen érthetőnek az uniós szabályozás problematikus egységességével és kiszámíthatóságával kapcsolatos európai bizottsági észrevételeket, hiszen a legutóbbi távközlési felülvizsgálattal, illetve az annak keretében a 7. cikkel bevezetett bejelentési eljárással éppen hogy sikerült lépéseket tenni a szabályozások nagyobb egységesítése felé;

34.

ennek alapján üdvözli, hogy a tervek szerint 2016-tól elkezdődik egy alapos felülvizsgálati folyamat arról, hogy miként és hol kellene kiigazításokat végrehajtani a távközlési előírások terén;

35.

támogatja, hogy az Európai Bizottság harmonizációs javaslatokat szándékozik előterjeszteni a 700 MHz-es frekvenciasávokhoz való hozzáférés kapcsán, ami elengedhetetlen a szélessávú internetszolgáltatás biztosításához a vidéki térségekben. Arra kéri továbbá az Európai Bizottságot, hogy mihamarabb készítse elő a 800 MHz-es sávokhoz való hozzáférést, hogy felgyorsuljon a legújabb 4G-s technológia kiaknázása. Adott esetben hasznos hatásokkal járhat a belső piacon, ha a rádiófrekvencia-politikával foglalkozó csoport keretében megvitatnák a tagállami hatáskörbe tartozó frekvenciakiosztás és -használat bizonyos paramétereit. A rádiófrekvenciák nem ritkán regionális felhasználási módokat és médiakulturális identitásokat tükröznek, és ösztönzik is ezeket. Éppen ezért a további fejlesztések során figyelni kell az eltérő érdekek kiegyensúlyozott kezelésére;

36.

úgy véli, hogy az audiovizuális médiaszolgálatokról szóló irányelv beharangozott felülvizsgálatának fontos impulzussal kell majd szolgálnia ahhoz, hogy egyrészt fel lehessen térképezni, hogy egy digitális belső piachoz jelenleg milyen fejlesztési igények merülnek fel, másrészt pedig hogy ösztönözni lehessen egy kulturálisan sokféle és minőségi audiovizuális médiapiac kialakulását. A médiaösszeolvadásokat a szabályozás harmonizációjának és tisztességes versenyfeltételeknek kell követniük;

37.

leszögezi, hogy egyes platformok sokszor piaci szereplők szerepét töltik be, és ennek keretében, amellett, hogy új üzleti lehetőségeket kínálnak, sokszor döntően befolyásolják a helyi és regionális gazdasági és társadalmi struktúrákat is. A platformok és a közvetítők így stratégiai szerepet játszanak. Figyelmesen nyomon kell követni, hogy az ennek során esetlegesen felmerülő szabályozási igények szempontjából miként alakul ez a szerep. Ezzel kapcsolatban azt is figyelembe kell venni, hogy a hálózati hatások felerősítik és megszilárdítják a platformok piaci erejét, és így nagyobb lehet annak kockázata, hogy visszaélnek piaci erejükkel;

38.

sajnálja, hogy az Európai Bizottság közleménye csupán futólag érinti az úgynevezett megosztásos gazdaság (sharing economy) témáját, és nem tartalmaz javaslatot az arra alkalmazandó szabályozás koordinált megközelítésére a szabad és tisztességes verseny, azaz a szabályozás és az általános keret tekintetében ugyanolyan feltételek biztosítása érdekében, mint amilyen a hagyományos vállalkozásokra, a fogyasztók biztonságára és a foglalkoztatás feltételeire vonatkozik, különös tekintettel a kereskedési platformok által termelt jövedelem megadóztatására. Bizonyos aggodalommal szemléli egyébiránt, hogy a megosztásos gazdaságban a kereskedelmi tevékenységeket illetően olyan strukturális változások játszódnak le, amelyek miatt a vállalkozói kockázatok sokszor a helyi és regionális szereplők szintjén maradnak, a platformok vagy közvetítők óriási hálózati hatásai révén viszont elkerül a régióból a megteremtett érték. Ebből a szempontból összetett kölcsönhatás figyelhető meg aközött, hogy a digitális belső piacon új ügyfelekkel növekedési lehetőségek adódnak, a régióban viszont ezzel párhuzamosan káros szerkezeti változások mennek végbe;

39.

abbéli meggyőződésének ad hangot, hogy az oktatás modernizációja megalapozza a digitális egységes piac fejlődését, mivel az oktatásra – amely többek közt a digitális területen is alapvető kompetenciákat közvetít – fontos szerep hárul a társadalomban. Ahhoz, hogy hasznosíthassuk az újszerű oktatási megközelítésekben és módszerekben rejlő lehetőségeket, elő kell mozdítani innovatív, digitális módszerek kifejlesztését az oktatásban, megfelelően támogatva és ösztönözve egyúttal a tanárokat és minden szereplőt ebben a folyamatban;

40.

ezek alapján üdvözli azt, hogy a platformok szerepével kapcsolatban még 2015-ben elindítandó vizsgálatai során az Európai Bizottság mire kívánja helyezni a hangsúlyt;

41.

kimondottan üdvözli, hogy az Európai Bizottság – a digitális belső piac fejlesztésének alapvető elemeként – egyértelműen és stratégiai jelleggel foglalkozni kíván azzal, hogy a digitális szolgáltatások során milyen fontos a kiberbiztonság, illetve a személyes adatok bizalmas kezelése;

42.

ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy milyen fontos a várható általános adatvédelmi rendelet, amely egyrészt a digitális belső piac megbízható szolgáltatásfejlesztésének alapját jelenti, másrészt pedig fontos az egyenlő versenyfeltételek kialakulásához, aminek pedig azért van jelentősége, hogy a regionális vállalkozások is jobb fejlődési esélyeket kaphassanak;

43.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság egyértelműen leszögezte, hogy minden gazdasági ágban digitalizációt kell végrehajtani, és hogy a jövőben a legtöbb gazdasági területet egyre jobban bekapcsolják a digitális ökoszisztémákba;

44.

ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy az európai régiók és vidéki térségek tartós prosperitásának szempontjából rendkívül fontos, hogy hosszú távon miként sikerül Európában kihasználni a digitalizációban rejlő, szinte korlátlan értékteremtési lehetőségeket;

45.

az Európai Bizottsághoz hasonlóan úgy véli, hogy a digitális belső piac megteremtésének egyik alapvető kihívása abban áll, hogy sikerül-e létrehozni egy tartós adatközpontú gazdaságot, az ipar terén is (a német kormány Industrie 4.0 elnevezésű projektje). Az elmúlt évek technológiai fejlesztési trendjei sokféle esélyt kínálnak új értékteremtéshez. Ugyanakkor azt is le kell szögezni, hogy ezzel kapcsolatosan óriási technikai, strukturális és jogi kihívások merülnek fel a helyi és regionális önkormányzatok vonatkozásában is;

46.

hangsúlyozza, hogy az interoperabilitás kulcsfontosságú horizontális tényező a digitális belső piac fejlődésében ahhoz, hogy normák és szabványok alapján újszerű digitális értékteremtési hálózatokat lehessen kifejleszteni, amihez komoly hozzájárulást jelenthet az elektronikus hivatali ügyintézés is, főként a helyi és regionális önkormányzatok szintjén;

47.

hangsúlyozza, hogy a polgárok, illetve a munkavállalók és a munkát keresők digitális képességeinek és szakképzettségének rendkívül nagy szerepe van abban, hogy a digitalizációban rejlő lehetőségeket kihasználjuk a gazdaság és a társadalom számára. A digitális készségek fejlesztésében pedig hosszú távon a tagállamok, illetve a helyi és regionális önkormányzatok játszanak kulcsszerepet, hiszen sokszor ők az iskolák és az oktatási intézmények fenntartói;

48.

mivel társadalmunk minden területén rohamosan terjed a digitalizáció, fontosnak tartja a digitális társadalmi befogadást, hogy mindenki számára hasznosíthatóak legyenek a digitalizált társadalommal járó előnyök;

49.

ezenkívül az adatok megosztását ajánlja közhasznú célok és folyamatok érdekében, megfelelő figyelmet fordítva az egyes országok adatvédelmi szabályaira, mivel ez ténylegesen hozzájárulna az egyszerűsítéshez és a szabványosításhoz – nemzeti szinten mindenképpen (bizonyos országokban már egy ideje be is vezették ezeket a folyamatokat), de transznacionális szinten is;

50.

a digitális egységes piac tényleges fejlesztése érdekében a folyamatok átdolgozását javasolja mind a közigazgatásban, mind a vállalkozásoknál. A digitális gondolkodás és az új technológiai megoldások kifejlesztése nem a meglévő manuális cselekvéssorok vagy papírfolyamok digitális reprodukálását jelenti. Ehelyett a meglévő innovatív digitális eszközök kiaknázása révén egyszerűsíteni kellene a gazdaságban a belső és külső folyamatokat és eljárásokat, hogy a különböző szereplők közötti kommunikációs folyamat gyorsabb és hatékonyabb lehessen, valamint hogy személyre szabott és nagyobb hozzáadott értékkel bíró szolgáltatások jöjjenek létre;

51.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az elektronikus hivatali ügyintézés rendkívül fontos eszköz a vállalkozások és az emberek számára nyújtott állami – és főként a helyi és regionális önkormányzatok által nyújtott – szolgáltatások költséghatékonyságának és minőségének további javításához;

52.

a 2016–2020-as időszakra beharangozott e-kormányzati cselekvési terv kapcsán kiemeli, hogy a meglévő állami portálok és szolgáltatások struktúráinak javításával kedvező hatásokat lehet elérni, melyekhez jelentős mértékben hozzájárulhatnak a helyi és regionális önkormányzatok, különösen azok, amelyek határon átnyúló nagyvárosi térségekben működnek;

53.

úgy véli azonban, hogy a közeljövőben bekövetkező hatékonyságnövekedés ezen a területen nem jár majd olyan tőkeáttételi hatásokkal és megtakarításokkal, mint ahogy azt az Európai Bizottság gondolja, és azt kéri, hogy a tervezett e-kormányzati cselekvési terv kidolgozásába és végrehajtásába mindenképpen vonják be a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy jobban hasznosítani lehessen az e-kormányzással kapcsolatos ismereteiket. Nagyobb figyelmet kellene fordítani az olyan kisebb helyi önkormányzatokra, amelyek nem rendelkeznek elegendő kapacitással, pénzeszközzel és humánerőforrással ahhoz, hogy a lehető legjobban megbirkózzanak a digitalizációhoz kapcsolódó feladatokkal. Az ilyen szolgáltatások nyújtásának megkönnyítése érdekében új, együttműködésre épülő szervezeti formákat is ki kellene próbálni, amelyek adott esetben eltérhetnek a kézzelfogható termékek és szolgáltatások rendelkezésre bocsátásának módjától;

54.

ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy az irányítási struktúrák szükségszerű kiigazítása kapcsán a főszerepet a helyi és regionális önkormányzatoknak kell játszaniuk, mivel elsőrangú kapcsolódási pontot jelentenek az állami szektor, valamint az emberek és a vállalkozások között;

55.

egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a fő hangsúlyt arra kell helyezni, hogy miként lehet javítani a beruházási környezetet a digitális hálózatok, a kutatás és az innovatív vállalkozások számára. Ezzel ugyanis át lehet hidalni a városi és a vidéki területek között húzódó digitális szakadékot is.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/30

1.

a folyamatos technológiai fejlődésre, a geopolitikai helyzetre, valamint ezeknek az audiovizuális médiák előállítása, terjesztése és fogyasztása terén kifejtett következményeire tekintettel helyénvalónak tartja az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv felülvizsgálatát;

2.

emlékeztet arra, hogy fontos továbbra is kifejezetten utalni a kulturális sokszínűségre mint az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv alappillérére, tekintettel többek között arra, hogy az Európai Unió csatlakozott a kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló UNESCO-egyezményhez; ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a regionális audiovizuális közszolgáltatás – amelyet Európában a CIRCOM képvisel – ilyen szolgáltatást nyújt; olyan híreket és műsorokat sugároz, amelyek fontosak a helyi és a kisebbségi nyelveket beszélő közösségek számára;

3.

kiemeli, hogy a hírközlő média pluralizmusát támogató politikákat kell alkalmazni, fenn kell tartani az egyéni szabadságjogok védelmét és gondoskodni kell a nemzetközi normák betartásáról, hiszen ezek jelentik a demokrácia zálogát; jelzi, hogy új kezdeményezéseket kell kidolgozni, amelyekkel biztosítható a független és plurális média mint a regionális és helyi demokráciát alátámasztó pillér;

4.

megerősíti, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvben fontos figyelembe venni a regionális dimenziót, egyebek közt azért, hogy kihasználjuk az európai kulturális identitásokban, az Európai Unión belüli nemzetközi koprodukciókban és a helyi szintű kreatív innovációkban rejlő lehetőségeket;

5.

rámutat a kulturális iparágak gazdasági súlyára, jelentős értékteremtési képességükre és arra a lehetőségre, hogy színvonalas munkahelyeket hozzanak létre a jövő gazdasági ágazataiban;

6.

osztja az Európai Bizottságnak „Az egységes audiovizuális világ felé: növekedés, alkotómunka, értékek” című zöld könyvben kifejtett azt a szándékát, hogy biztosítsa, hogy a „polgárok lehető legszélesebb köre színvonalas ajánlatok legteljesebb választékából változatos tartalmakhoz férhessen hozzá”; ezzel kapcsolatban hangsúlyozza a regionális audiovizuális közszolgáltatás hozzáférhetőségére vonatkozó szabályozás szükségességét, különösen a kínált szolgáltatások céljának és tartalmának megismerése érdekében;

7.

elégedetten jegyzi meg, hogy az Európai Bizottság a digitális egységes piacra vonatkozó stratégia keretében kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy korszerűsítse a szerzői jogokra vonatkozó szabályozást és biztosítsa az egyensúlyt az alkotók és a felhasználók érdekei között a kultúrához való hozzáférés és a kulturális sokszínűség támogatása érdekében;

8.

ismét hangsúlyozza az európai audiovizuális szektorra jellemző kettős rendszer hasznosságát, hiszen az lehetővé teszi, hogy az állami és magánszereplők egymást ösztönző módon egyszerre legyenek jelen; kiemeli még, hogy fontos előtérbe helyezni, hogy a tagállamok hosszú távú és megfelelő mértékű közfinanszírozásban részesítsenek audiovizuális szolgáltatókat azért, hogy közszolgálati feladatokat lássanak el, függetlenül attól, hogy ezek lineáris vagy nem lineáris szolgáltatások-e. Ennek során teljes mértékben be kell tartani a közszolgálati műsorszolgáltatás finanszírozására vonatkozó uniós szabályokat;

9.

megerősíti, hogy fontos az audiovizuális médiaszolgáltatásokat hatékonyan szabályozni, aminek feltétele többek között a szabályozó szervek valódi együttműködése, illetve az, hogy függetlenek legyenek mind a közhatóságoktól, mind az audiovizuális szektor szereplőitől, mind pedig a politikai pártoktól;

10.

hangsúlyozza, hogy az európai audiovizuális médiák az európai polgárság szempontjából alapvető társadalmi kohéziós szerepet töltenek be;

11.

úgy véli, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv alkalmazási körét ki kell terjeszteni az összes audiovizuális tartalomszolgáltatóra, és nem csak a televízióhoz hasonló szolgáltatásokat nyújtókra;

12.

úgy véli, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv alkalmazási körének mindenféle audiovizuális tartalomszolgáltatóra ki kellene terjednie, ideértve azokat is, amelyek a felhasználók által létrehozott tartalmakat szolgáltatnak;

13.

javasolja, hogy vizsgálják meg, célszerű-e új szolgáltatói kategóriákat létrehozni, amelyeket az irányelv értelmében a használt terjesztési platformtól függetlenül műsorterjesztőknek kell tekinteni;

14.

kiemeli, hogy amennyiben új kategóriákat hoznak létre, fontos ezeket az új szolgáltatói kategóriákat tevékenységük jellegétől függően az irányelv meghatározott rendelkezéseinek alávetni;

15.

rámutat, hogy a műsor kiválasztását követően a fogyasztó mint néző helyzete azonos, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás lineáris-e vagy nem, emiatt pedig ki kell igazítani az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvben azt, hogy a kiskorúak védelme és a kereskedelmi közlemények kapcsán másként kezeli a lineáris és a nem lineáris szolgáltatásokat;

16.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy pontosítsa az audiovizuális médiaszolgáltatók tevékenységét jellemző „szerkesztői felelősség” jelenlegi irányelvben szereplő fogalmát úgy, hogy az tartalmazza mind a műsorszolgáltatás gyártási felelősségét, mind pedig az ahhoz tartozó jogi felelősséget;

17.

kéri, hogy az irányelv rendelkezéseiben egyértelműen különböztessék meg azokat az audiovizuális médiaszolgáltatókat, akik teljes körű szerkesztői ellenőrzést gyakorolnak az általuk nyújtott szolgáltatások és terjesztett műsorok felett, valamint azokat, akik nem gyakorolnak ilyen szerkesztői ellenőrzést. Ilyenek például a szolgáltatásforgalmazók és az over the top (hálózatsemleges online) szolgáltatók, ideértve a keresőmotorokat, a közösségi hálózatokat, a tartalomgyűjtőket vagy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat, a portálokat, illetve akár az online tartalommegosztó szolgáltatásokat is;

18.

a helyi és regionális média egyre nagyobb nyomás alatt áll. Félő, hogy megszűnik a saját környezetükből származó hírek szolgáltatása. A helyi és regionális hírszolgáltatás, valamint a sokszínű sajtó fejlődésének elősegítése érdekében jogi keretet kell létrehozni a köz-magán együttműködés lehetővé tételéhez;

19.

amint azt „Az európai film a digitális korszakban” című véleményében (1) is kifejtette, kéri az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvben foglalt származási ország elvének felülvizsgálatát, tekintettel különösen az európai audiovizuális iparág szereplőinek fejlődéséhez szükséges jogbiztonság kérdéskörére. Ennek során meg kell vizsgálni, célszerű lenne-e esetleg tekintetbe venni a célország elvét is, melyet egyes tagállamokban alkalmaznak, amennyiben ez nem jelentené a származási ország elvének kiüresítését;

20.

az audiovizuális világ teljes konvergenciájának előkészítéséről szóló 2014. március 12-i európai parlamenti állásfoglalással egyetértve úgy véli, hogy az európai jogszabályokat az internethez és a digitális környezethez kell igazítani, különösen az olyan, audiovizuális tartalmat online formában kínáló vállalkozásokat illetően, amelyek egyes tagállamokban úgy próbálnak kibújni az adózás alól, hogy egy nagyon alacsony adókat kivető országba teszik székhelyüket;

21.

sürgeti, hogy erősítsék meg és terjesszék ki (többek között a nem lineáris szolgáltatásokra) az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 4. cikkében foglalt jelenlegi rendelkezést, amelynek célja, hogy megelőzze az európai és nemzeti intézkedések megkerülését;

22.

úgy véli, hogy az EU-n kívüli székhellyel rendelkező audiovizuális médiaszolgáltatóktól, akik EU-n belüli közönséghez szólnak, elvárható, hogy regisztrálják magukat az EU-n belül, vagy jelöljenek ki egy képviselőt az egyik tagállamban (például a legfontosabb célországban);

23.

úgy véli, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtói származási tagállamának megállapítása során az elsődleges kritériumot a telephelynek kell jelentenie, azaz annak a helynek, ahol a személyzet zöme az audiovizuális médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységekkel foglalkozik;

24.

megállapítja, hogy a hálózatsemleges online szolgáltatások – azaz tartalmak interneten történő terjesztésének olyan módja, amelyben az internetszolgáltatók nem vesznek részt közvetítőként az adatátvitelen túl – jelentősége, valamint a polgárok és az audiovizuális tartalmak közötti platformként betöltött szerepe egyre nagyobb. Kiemeli ezért, hogy egy az ezekre a szolgáltatásokra vonatkozó valódi szabályozás hasznos lenne ahhoz, hogy garantáljuk a sokrétű információkínálathoz való hozzáférést és az audiovizuális tartalmak sokféleségét;

25.

elengedhetetlennek tartja annak garantálását, hogy az audiovizuális tartalmak helyi és regionális szintű előállítói egyenlő hozzáférést biztosítsanak a polgárok számára, még akkor is, amikor a tartalmakat tartalomgyűjtők terjesztik;

26.

úgy véli, hogy ennek a polgárok egyenlő hozzáférését garantáló, elsősorban az audiovizuális tartalmak helyi és regionális szintű előállítóira vonatkozó elvnek kell vezérelnie az európai szervek gondolkodásmódját is;

27.

kéri olyan rendelkezések elfogadását, amelyek garantálják, hogy a hálózatsemleges online szolgáltatások nyújtói és az internet- és telekommunikációs szolgáltatók semmiféle módon se tudják előnyben részesíteni saját tartalmukat, vagy audiovizuális médiaszolgáltatóként az általuk kiválasztott tartalmakat. Ennek célja mindenekelőtt a kulturális sokszínűség előmozdítása lenne. Ennek során az a legfontosabb, hogy teljes mértékben tiszteletben kell tartani és biztosítani kell az egyes programcsatornák által sugárzott jel integritását és minőségét az adott műsorszolgáltató által biztosított formában;

28.

a kulturális sokszínűség és a hírközlő médiák sokfélesége elvének érvényre jutását garantálandó megerősíti, hogy az audiovizuális tartalmak keresése és kiválasztása semmiképpen sem függhet gazdasági érdekektől;

29.

kéri, hogy az irányelv felülvizsgálatakor ügyeljenek arra, hogy fogadják el a tartalmak sérthetetlenségének tiszteletben tartásához szükséges intézkedéseket, éspedig mind az ilyen tartalmak szerzői, mind pedig a fogyasztók tiszteletben tartása érdekében;

30.

úgy véli, hogy az audiovizuális tartalmak szerzőinek méltányos díjazása olyan előfeltétel, amelyet nem lehet megkérdőjelezni;

31.

szükségesnek tartja, hogy egy konvergens digitális világban biztosítva legyen egy az európai audiovizuális alkotást ösztönző értéklánc;

32.

a közpénzből finanszírozott és kidolgozott regionális és helyi audiovizuális tartalmaknak az EU-n belül mindenhol hozzáférhetőnek kell lenniük. Ennek digitális akadályait meg kell szüntetni;

33.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy az audiovizuális tartalmak területi alapú korlátozásának vizsgálata során vegye figyelembe az érintett tartalmak által képviselt kulturális sajátosságokat;

34.

hasonlóképpen felkéri az Európai Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az európai audiovizuális tartalmak előállítóinak, valamint az európai és nemzeti szintű terjesztőknek a támogatására;

35.

úgy véli, hogy a szerzői jogok territorialitásának elvét fenn kell tartani, mivel ez a rendszer már bizonyította hatékonyságát abban, hogy javadalmazást biztosítson a szerzők számára és előnyben részesítse a színvonalas európai audiovizuális alkotást;

36.

támogatja a jogok audiovizuális médiaszolgáltatások felhasználói általi hordozhatóságának bevezetését, és különösen az audiovizuális előfizetésekhez kapcsolódó jogok hordozhatóságát. Ez lehetővé tenné, hogy az előfizetők az Európai Unió más országaiban való tartózkodásuk során is hozzáférjenek azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyekben otthon részesülnek;

37.

kéri egyébiránt, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet az Európai Unió nyelvi és kulturális kisebbségeire, amelyeket a területi alapú tartalomkorlátozás politikája megakadályoz abban, hogy a saját nyelvükön férjenek hozzá audiovizuális médiaszolgáltatásokhoz;

38.

arra ösztönzi az audiovizuális szektor összes európai szereplőjét, hogy részesítsék előnyben a magas színvonalú tartalmak kifejlesztését, hogy vonzóbbá tegyék a lineáris és nem lineáris szolgáltatások európai kínálatát;

39.

ismételten hangsúlyozza, hogy fontos az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv megvalósítása, az ugyanis ajánlja intézkedések bevezetését „az európai audiovizuális műsorkészítés és terjesztés tevékenységének és fejlesztésének ösztönzésére, különösen a szűk gyártási kapacitással vagy korlátozott nyelvi területtel rendelkező országokban”, regionális szinten is;

40.

a lineáris és a nem lineáris szolgáltatások kapcsán kiáll amellett, hogy ösztönözni kell a tagállamokat arra, hogy vezessenek be pénzügyi hozzájárulási rendszereket az audiovizuális lánc egészének támogatására, ideértve az európai alkotások előállítását – amint az opcionális formában jelenleg is létezik a nem lineáris szolgáltatások vonatkozásában az irányelv 13. cikkében –, illetve az alkotások jogainak megszerzését és az alkotások népszerűsítését is;

41.

úgy véli, hogy – a magas színvonalú európai művek és műsorok terjesztésének célját követve – olyan intézkedésekre van szükség, amelyek erőteljesebben ösztönzik e terjesztés harmonizálását a lineáris és a nem lineáris szolgáltatások esetében;

42.

javasolja a fogyasztók kereskedelmi célú kommunikációval szembeni védelme alapelveinek fenntartását, és azt, hogy a konvergencia keretében elfogadandó új rendelkezéseket a műsor megjelenítésére szánt területre koncentrálják;

43.

felhívja az Európai Bizottság figyelmét az új reklámstratégiákra és -gyakorlatokra, amelyeket a nem lineáris szolgáltatásokon fejlesztettek ki azzal a céllal, hogy fokozzák az üzenetek hatékonyságát. Rámutat még arra, hogy ezek potenciálisan veszélyt jelentenek a fogyasztók, a magánélethez való joguk és a személyes adataik védelme tekintetében;

44.

ebből következően kéri koherens és egységes intézkedések bevezetését a lineáris és nem lineáris audiovizuális médiaszolgáltatások fogyasztóinak védelmére;

45.

megállapítja, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a látszólagos ingyenességhez, a hozzáférhetőséghez, a tartalom színvonalához és a polgárok egyéni szabadságjogaival, például a személyes adataik felhasználásával kapcsolatos kockázatokhoz kapcsolódó kérdésekre;

46.

hangsúlyozza, hogy a digitális kultúra egyre kiterjedtebb és tudatosabb előmozdítása képesebbé teszi a polgárokat és az őket képviselő szervezeteket arra, hogy ellenőrizzék és megelőzzék azt a veszélyt, hogy gazdasági, kereskedelmi és kulturális szempontból eltűnnek a regionális sajátosságok és struktúrák, és átadják a helyet az audiovizuális médiaszolgáltatások homogenizált kínálatának, amelyet a hálózatot irányító személyek diktálnak;

47.

hasonló szabályozást javasol a kiskorúak számára esetlegesen ártalmas műsorok kapcsán is, függetlenül az azokhoz való hozzáférés módjától és az átviteli csatorna jellegétől (lineáris vagy nem lineáris szolgáltatás); rámutat, hogy a legtöbb európai – nemzeti és regionális – audiovizuális közszolgáltatás esetében szerződésben vagy jogilag szabályozva van, hogy milyen műsorok és sugárzási idők állnak a kiskorúak rendelkezésére;

48.

kéri ösztönző jellegű intézkedések bevezetését a külön a gyermekek számára készült és hozzájuk igazított tartalmak támogatására, valamint az audiovizuális szolgáltatók és az oktatói közösség közötti, a digitális környezetben való partnerségek előmozdítására. Oktatási programokat kellene létrehozni annak érdekében, hogy a fiatalok már korán megtanuljanak bánni a közösségi média valamennyi formájával, a digitális tartalmakkal, információszolgáltatással stb.;

49.

kéri a médiával, és különösen az új médiákkal kapcsolatos oktatási tartalmak fokozott népszerűsítését; az RB amellett érvel, hogy valamennyi rendelkezésre álló – digitális és analóg – médiát intelligens módon kell felhasználni a saját életminőség javítására, és gondoskodni kell arról, hogy a polgárok optimálisan részt tudjanak venni a médiatársadalomban;

50.

helyénvalónak tartja annak a lehetőségnek az alapos megvizsgálását, hogy például az audiovizuális médiaszolgáltatások fogalmának felülvizsgálata révén az irányelv hatálya alá vonják az online sajtó egyes területeit (videó) és a letöltési szolgáltatásokat (download-to-rent és download-to-own);

51.

megjegyzi, hogy a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerséggel kapcsolatos tárgyalási megbízatás egyértelműen kimondja, hogy „a megállapodás nem tartalmazhat olyan rendelkezéseket, amelyek veszélyeztethetik az Unió és tagállamai kulturális és nyelvi sokszínűségét a kulturális ágazatban, és nem korlátozhatja az Uniót és tagállamait a kulturális ágazatot támogató jelenlegi szakpolitikáik és intézkedéseik fenntartásában, tekintettel arra a különleges státuszra, amellyel ezen ágazat az Unióban és annak tagállamaiban bír”;

52.

támogatja, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvbe foglalják bele az ERGA – az audiovizuális médiaszolgáltatások európai szabályozói csoportja – által annak alapító nyilatkozatában is kifejtett elveket, amelyek szerint európai szinten fel kell tárni azokat a közös jellemzőket, amelyekkel minden független szabályozónak rendelkeznie kell a függetlenség, az átlátható döntéshozatali és kinevezési folyamat, a hozzáértés és a szakértelem, a végrehajtói hatáskörök hatékonysága, a vitarendezési mechanizmusok és a szabályozói határozatok igazságügyi hatóság által történő felülvizsgálata terén.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/35

1.

ajánlásokat fogalmaz meg a pénzügyi eszközök területfejlesztési célú alkalmazására, és ennek megalapozásaképpen a jogi környezetet, a területfejlesztési politikában jelentkező haszon kérdését, a hatékonyság biztosítását és a pénzügyi eszközök alkalmazásának intézményesítését elemzi;

2.

kiemeli, hogy mivel a pénzügyi eszközök alkalmazása igen fontos a területfejlesztés szempontjából, a vélemény kidolgozása keretében összegyűjtötte a COTER szakbizottság és a BUDG csoport tagjainak tapasztalatait, és konzultációt folytatott az Európai Bizottsággal, az Európai Beruházási Bankkal (EBB) és más, a pénzügyi eszközök alkalmazása terén szaktudásban és tapasztalatban gazdag szereplőkkel;

3.

megállapítja, hogy a pénzügyi eszközök a területfejlesztés fontos eszközei lehetnek. A visszatérítendő finanszírozások a befektetett tőke hatékonyabb felhasználását biztosíthatják olyan területeken, ahol a magánfinanszírozás kiegészítheti az államit, és ahol elég vonzóak a hozamok;

4.

hangsúlyozza, hogy a támogatási rendszer alapvetően fontos szerepet játszik a területfejlesztés ösztönzésében, különösen ott, ahol a piac csődöt mondott, és ahol valós tényezőként merülnek fel a területi kohézióval kapcsolatos kihívások. Emellett rámutat arra, hogy a támogatások és a pénzügyi eszközök kiegészítik egymást, mivel elvileg eltérő helyzetekben alkalmazandók. A pénzügyi eszközök alkalmazásának népszerűsítése nem vezethet a támogatások túlzott mértékű korlátozásához, illetve ahhoz, hogy a finanszírozásból kiszoruljon a kohéziós politikára elkülönített uniós költségvetés;

5.

támogatja a 2014–2020-as kohéziós politika végrehajtásának kihívásairól szóló, 2015. június 9-én Rigában elfogadott tanácsi következtetéseket, amelyekben felkérik az Európai Bizottságot, „hogy adjon iránymutatást a pénzügyi eszközök felhasználására és a különféle eszközök közötti szinergiákra vonatkozóan késedelem nélkül, koherens, konzisztens és átlátható formában, és vizsgálja meg, hogy hogyan lehetne egyértelműbb rendszert teremteni anélkül, hogy új kötelezettségek megteremtésével túllépnénk a társ-jogalkotók által elfogadott jogi rendelkezések hatályán”;

6.

tudomásul veszi az Európai Számvevőszék 05/2015 sz. különjelentésének (1) következtetéseit a pénzügyi eszközök vidéki területeken történő alkalmazásától. Ezek felhívták a figyelmet a garanciaalap túltőkésítettségének veszélyeire a magánbefektetők részéről mutatkozott kereslettel összefüggésben, valamint a fellendítő hatás hiányának következményeire olyan esetekben, amikor az állami finanszírozás kiegészítésére magánfinanszírozást vesznek igénybe. Ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vonja le a jelentés tanulságait.

7.

a strukturális alapokra támaszkodó állami beavatkozások célja, hogy biztosítsák az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkének érvényesülését. Az illetékes uniós és tagállami hatóságoknak az álláspontok ismertetésekor és a pénzügyi eszközökre vonatkozó határozatok meghozatalakor mindig meg kell vizsgálniuk a szóban forgó cél teljesítésére gyakorolt hatásokat;

8.

ha a pénzügyi eszközök alkalmazása nincs elegendő mértékben szabályozva, az ugyanolyan káros, mint amikor túl van szabályozva. Most, a 2014–2020-as pénzügyi terv kezdetekor különösen fontos, hogy mielőbb elfogadják az összes szükséges jogi intézkedést annak érdekében, hogy ne ismétlődjenek meg azok a hibák, amelyek a nemrégiben lezárult, 2007–2013-as pénzügyi terv elején jelentkeztek;

9.

azután, hogy a tagállamok megkezdték az európai strukturális és beruházási alapokból (ESBA) finanszírozott eszközök alkalmazását, csak kivételes esetben kerülhet sor uniós szintű szabályozás bevezetésére. Garantálni kell, hogy az európai uniós hatóságok és intézmények, különösen pedig az Európai Bizottság minden olyan jogszabálybeli módosításról konzultáljon a régiók képviselőivel, amely befolyásolja a területfejlesztés szempontjából fontos pénzügyi eszközök tervezését, végrehajtását és elszámolását;

10.

elengedhetetlen egy állandó párbeszéd kialakítása a régiók, az Európai Bizottság, az EBB és a vállalkozásokat képviselő szövetségek között, melynek keretében megvitatják a hatályos jogszabályok értelmezését, végrehajtásuk hatásait, illetve a felmerülő problémákat, hogy maximalizálni lehessen az ESBA-ból finanszírozott pénzügyi eszközök végrehajtásának előnyeit. A Régiók Bizottsága szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság mielőbb intézményesítsen egy ilyen együttműködést;

11.

megjegyzi továbbá, hogy minden kapcsolódó információnak átláthatónak kell lennie, a lehető legjobban lebontva és egyszerűsített formában kiközölve, annak érdekében, hogy minden érintett, potenciális fizikai vagy jogi személy rendelkezhessen a beruházási vagy fejlesztési döntés meghozatalához szükséges minden háttér-információval. Ezáltal csökkenthető a rejtett kockázat vállalása, pontosan felmérhetőek és betervezhetőek az adminisztratív lépések és összességében növelhető a beruházási kedv;

12.

gondoskodni kell arról, hogy a problémák, amelyekkel a 2007–2013-as időszakban a visszatérítendő eszközök bevezetése és alkalmazása mellett döntő helyi és regionális önkormányzatok most szembesülnek, ne tartsák vissza őket attól, hogy a 2014–2020-as programtervezési időszakban is ezt a finanszírozási formát válasszák. Intézkedéseket kell hozni annak biztosítására is, hogy az irányító hatóságokat, a pénzügyi közvetítőket és különösen a végfelhasználókat ne terhelje az a kockázat, amit a pénzügyi eszközök 2007–2013-as időszakon belüli elégtelen szabályozása jelentett;

13.

ha a 2007–2013-as pénzügyi terv keretében esetleges korrekciókat hajtanak végre, akkor szem előtt kell tartani, hogy a 2006. július 11-én kelt, 1083/2006/EK tanácsi rendelet 98. cikkével összhangban figyelembe kell venni a szabálytalanságok jellegét és súlyát, valamint az alapok által elszenvedett pénzügyi veszteségeket. Az Európai Bizottságnak intézkedéseket kell hoznia annak garantálására, hogy a szóban forgó rendelkezést mind uniós, mind tagállami szinten betartsák;

14.

megjegyzi, hogy a kockázatfinanszírozási célú befektetések ösztönzését célzó állami támogatásokra vonatkozó iránymutatások (2) 20. pontja kimondja, hogy „a kockázatfinanszírozási támogatási intézkedéseket pénzügyi közvetítők vagy alternatív kereskedési platformok útján kell megvalósítani, kivéve a támogatható vállalkozásokban közvetlenül megvalósított befektetésekre vonatkozó fiskális ösztönzők esetében. Ezért az az intézkedés, amely alapján egy tagállam vagy egy közintézmény az említett közvetítők részvétele nélkül, közvetlenül valósít meg befektetéseket a vállalkozásokban, nem tartozik az általános csoportmentességi rendeletnek a kockázatfinanszírozási célú állami támogatásokra vonatkozó szabályainak és ezen iránymutatásnak a hatálya alá.” Így amikor egy irányító hatóság egy finanszírozási konstrukció keretében közvetlen kifizetést eszközöl egy kkv számára, a szóban forgó támogatás csak abban az esetben tekinthető a Szerződéssel összeegyeztethető állami támogatásnak, ha nem éri el a de minimis rendeletben meghatározott összeget, illetve amikor ez a kifizetés más horizontális támogatási rendelkezések (pl. kkv-k támogatása, regionális kohézió, kutatás-fejlesztés stb.) keretében történik. Ezért felhívja az Európai Bizottságot annak ellenőrzésére, hogy az eszköz nem ösztönzi-e a pénzügyi eszközök által támogatott projektek felaprózódását, valamint hogy ezek az iránymutatások nem sértik-e a strukturális alapokra vonatkozó közös rendelkezésekről szóló 1303/2013/EU rendeletnek a pénzügyi eszközök végrehajtását tárgyaló 38. cikkét;

15.

a végrehajtás minden szintjén törekedni kell azoknak a szükségtelen szabályozási korlátoknak a lebontására, amelyek növelik a költségeket és csökkentik a pénzügyi eszközök iránti keresletet;

16.

ha szabálytalanságok jelentkeznek a strukturális alapokból származó eszközök felhasználásában a 2007–2013-as pénzügyi terv keretében, akkor biztosítani kell, hogy az adott kiadásokat ne terjesszék az Európai Bizottság elé elszámolásra. Hangsúlyozni kell azonban, hogy szabálytalanság megállapítása esetén csak akkor kellene visszavonni eszközöket a közvetítőktől vagy alapokból, ha nem biztosítható többé a hatékony felhasználásuk. Ez összhangban van többek között a 2006. július 11-én kelt, 1083/2006/EK tanácsi rendelet 78. cikke (6) pontjának második bekezdésével, amely kimondja, hogy az operatív program részleges vagy végső lezárásakor megállapításra kerülnek az elszámolható költségek. A Régiók Bizottsága kéri, hogy az Európai Bizottság garantálja a fentieket, és szükség esetén hajtsa végre az elengedhetetlen jogszabályi módosításokat ezen a területen;

17.

gondoskodni kell arról, hogy a kiadások elszámolásakor a kedvezményezettek hiteles dokumentumokat nyújtsanak be. A Régiók Bizottsága kiemeli azonban, hogy a felhasznált pénzügyi eszközök többségét a kereskedelmi piacon fejlesztették ki, ezért az elszámoláskor figyelembe kell venni sajátosságaikat és működésük módját;

18.

a kitűzött cél eléréséhez alapfeltételnek tekintendők a kiadások elszámolhatóságához előírt igazolások. Ahol csak lehet, engedélyezni kell az olyan igazolásokat, melyek a kedvezményezettek és a végfelhasználók számára a lehető legkisebb terhet jelentik. Ilyenek például a nyilatkozatok. Ettől függetlenül mindenképpen szükség van ellenőrzésekre, melyek során meg lehet vizsgálni a benyújtott igazolásokat. Tagállami közhiteles nyilvántartások igénybevételére történő javaslat megfogalmazása szükséges. Továbbá javasolja, hogy már a tervezés fázisában ezek az igazolások és ellenőrzések rendszere legyen úgy kidolgozva, hogy az ne befolyásolja negatívan a kedvezményezettek vagy a végfelhasználók döntését a források lehívására;

19.

a piacokhoz hasonlóan a pénzügyi eszközök esetében is a kereslet és a kínálat gondoskodik az egyensúlyról. A keresletet és kínálatot befolyásoló tényezők egyike az ár. A Régiók Bizottsága kiemeli, hogy az állami pénzügyi eszközöknél is minél jobban ki kell használni a természetes piaci mechanizmusokat;

20.

ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy ha csökkentik a 2007–2013-as pénzügyi keretből finanszírozott elszámolható kiadásokat olyan esetekben, amikor közvetítők a kkv-któl díjakat és jutalékokat szednek be, az fékezheti az állami eszközök gondos kezelésére való késztetést, és túlzott mértékben megzavarhatja a természetes piaci mechanizmusokat. A Régiók Bizottsága szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság a régiókkal közösen tegyen lépéseket a nem hatékony területek beazonosítása érdekében, és haladéktalanul dolgozzon ki megfelelő megelőző intézkedéseket;

21.

hangsúlyozni kell, hogy a finanszírozási eszközök alkalmazására vonatkozó döntéseknek mindig mélyreható elemzésen és a társadalmi haszon maximalizálásán kell alapulniuk. Ezért a Régiók Bizottsága felhívja a figyelmet arra, hogy a pénzügyi eszközöknek konkrét társadalmi, gazdasági és környezeti problémákat kell megoldaniuk, és célként az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést kell elősegíteniük;

22.

a pénzügyi eszközök bevetésére vonatkozó döntésnél mindig figyelembe kell venni az egyéb rendelkezésre álló támogatási formákra gyakorolt hatásokat, beleértve azt a lehetőséget is, hogy szinergiák jönnek létre a különböző támogatási formák összekapcsolása, valamint az eszközök közötti lehetséges átfedések révén. Az illetékes hatóságoknak biztosítaniuk kell az összhangot az uniós szinten bevezetett egyes eszközök (pl. a COSME és a Horizont 2020) és az egyéb forrásokból származó, különösen az EBB, az ESBA, illetve a nemzeti/helyi fejlesztési bankok és az állami támogatási bankok (fejlesztési bankok) által finanszírozott eszközök között. Tekintettel a szinergiákból adódó előnyökre, a Régiók Bizottsága szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank gondoskodjon folyamatos konzultációról a megfelelő helyi és regionális partnerekkel;

23.

lehetővé kell tenni a különböző finanszírozási formák, illetve a különböző forrásokból származó pénzügyi eszközök rugalmasabb összekapcsolását segítő megoldások bevezetését. Az ESBA vonatkozásában lehetővé kell tenni az elszámolható kiadások átfedését abban az esetben, ha a támogatások és a pénzügyi eszközök kapcsolódnak egymáshoz. Ez különösen azoknak a szereplőknek fontos, akiknek nincs hozzáférése a bankszektorhoz. Ezért a Régiók Bizottsága arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a régiók képviselőivel közösen dolgozzanak ki javaslatokat olyan jogszabályi módosításokra, melyekkel figyelembe lehet venni a leggyengébb gazdasági szereplők érdekeit;

24.

el kell kerülni, hogy a területfejlesztést szolgáló eszközöket a pénzügyi rendszer stabilizálására és anticiklikus intézkedésekre használják fel. Ezeket az intézkedéseket más forrásokból kell finanszírozni. A Régiók Bizottsága kéri az európai uniós hatóságokat és intézményeket, gondoskodjanak arról, hogy a támogatási eszközök a céljuknak megfelelően kerüljenek felhasználásra;

25.

az Európai Bizottságnak és az Európai Beruházási Banknak biztosítania kell, hogy az „európai beruházási terv” keretében a régiók megfelelően kivehessék részüket a pénzügyi eszközök felhasználásából. Ezzel kapcsolatban üdvözli, hogy az európai stratégiai beruházási alapról szóló rendelet (56) preambulumbekezdése kiköti, hogy a regionális és helyi önkormányzatok számára lehetővé kell tenni a Beruházási Projektek Európai Portáljának létrehozásában és kezelésében való részvételt;

26.

jó, ha a pénzügyi eszközök vonzzák a magántőkét, az Európai Bizottságnak pedig gondoskodnia kell arról, hogy az uniós forrásokból finanszírozott eszközökben a tőkeáttétel optimális legyen, és megfeleljen a kitűzött társadalmi célnak;

27.

az RB pártolja az uniós pénzügyi eszközök leegyszerűsítését, fontosnak tartja ugyanakkor, hogy azok áttekinthetőek és könnyen felhasználhatóak legyenek, megfelelő számú fékkel és ellensúllyal;

28.

az RB hangsúlyozza, hogy javítani kell a pénzügyi eszközök promócióját a potenciális felhasználók körében, elősegítve ezzel az ilyen eszközök konkrét hozzáadott értékének és a legmegfelelőbb felhasználási módjának a megismerését;

29.

gondoskodni kell arról, hogy a pénzügyi eszközök a társadalmi és gazdasági szükségleteknek megfelelően kerüljenek elosztásra, ehhez pedig világosan ismerni kell a területeket, és kiindulásképpen figyelembe kell venni, hogy a városi és a vidéki térségekben igen eltérőek a körülmények, amelyek közepette például a kis projektek és a kis régiók számára hozzáférést nyújtanak ezekhez a pénzügyi támogatási lehetőségekhez. Fontos felhívni a figyelmet azokra a lehetséges kedvezőtlen hatásokra, amelyek megzavarhatják a pénzügyi eszközök optimális elosztását;

30.

az RB rámutat, hogy számos helyi és regionális önkormányzat nehézségekbe ütközik az uniós forrásokhoz való hozzájutást illetően, mivel nem képes azok társfinanszírozására; kiemeli, hogy pénzügyi eszközöket kell kifejleszteni ennek a problémának az orvoslásához;

31.

tekintettel a korlátozott külső finanszírozási lehetőségekre – különösen az EU-n belüli mikro- és kisvállalkozások vonatkozásában –, rugalmasabbá kell tenni a forgótőke finanszírozási lehetőségeit. A fizetési torlódások vagy a termelés szezonális jellege miatt biztosítani kell e tőke szükségtelen korlátozások nélküli finanszírozását. Ennek érdekében fontos, hogy az Európai Bizottság a régiók képviselőivel közösen megtegye a probléma megoldásához szükséges lépéseket;

32.

az európai gazdasági érdekek alapján indokoltnak kell tekinteni azt, hogy – a gazdasági válságra adott válaszként – a 2007–2013-as pénzügyi terv keretében engedélyezték a forgótőke finanszírozását;

33.

az Európai Bizottság, az EBB és a helyi és regionális önkormányzatok közötti jó együttműködés kulcsfontosságú ahhoz, hogy biztosítsák a pénzügyi eszközöknek a területfejlesztés, illetve a teljes kohéziós politika érdekében történő sikeres alkalmazását;

34.

a válság tanulságaira való tekintettel nem szabad megfeledkezni arról, hogy az állami pénzügyi eszközök nem vezethetnek a kockázat túlzott mértékű növekedéséhez a pénzügyi rendszerben, és különösen a banki rendszerben;

35.

az eszközök alkalmazására vonatkozó döntés előtt fontos megvizsgálni, hogy a beruházások például hitelviszonyt megtestesítő eszközön keresztüli finanszírozása nem jelent-e túlzott terhet a fogyasztók számára az adósságkezelés költségei miatt. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a közpénzekből finanszírozott pénzügyi eszközök bevezetéséből származó hasznot a pénzügyi közvetítők sem részben, sem egészben nem fordíthatják saját javukra (pl. egy garanciaeszköznek együtt kell járnia a tőkebevonás költségének csökkenésével). Biztosítani kell továbbá, hogy a pénzügyi eszközök ne képezzék indokolatlan nyereség forrását a közvetítők számára, például bankbiztosításon vagy árukapcsoláson keresztül. Fontos, hogy az Európai Bizottság és a nemzeti hatóságok megfelelő szabályozást vezessenek be ebben a kérdésben;

36.

fokozni kellene az Európai Bizottság, az EBB és a helyi és regionális önkormányzatok közötti tapasztalatcserét és ismeretátadást. Szükség van továbbá egy megosztott diagnosztikai eszközre az önkormányzatok és a már meglévő pénzügyi eszközökért felelős szervek között, hogy az eszközök optimális hatékonysággal működhessenek. A Régiók Bizottsága elismeri az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank elkötelezettségét ebben a kérdésben, de felhívja a figyelmet arra, hogy a végrehajtás kezdeti szakaszának döntő jelentőségére való tekintettel intenzívebb munkára van szükség olyan megoldások kidolgozásához, mint például a fi-compass platform;

37.

a pénzügyi eszközök alkalmazásának népszerűsítése érdekében – nem csak az ESBA végrehajtásának keretében – az Európai Bizottságnak és az Európai Beruházási Banknak biztosítania kell a régiók számára egy megfelelő tartalmi támogatás lehetőségét. Ennek a támogatásnak lehetővé kell tennie egy mindig az adott régióra szabott megközelítés alkalmazását, azonban arra is szükség van, hogy a helyi és regionális önkormányzatok megfelelő átfogó útmutatást kaphassanak arra vonatkozóan, hogyan pályázhatnak pénzügyi eszközökre, EBB-hitelkeretekre és ESBA-kölcsönökre. Így tájékozottan hozhatnának döntést arról, melyik pénzügyi eszköz a megfelelőbb a számukra a beruházás volumenét, típusát és kockázati szintjét tekintve;

38.

az RB fontosnak tartja, hogy a pénzügyi eszközök a szokásos kereskedelmi kölcsönöknél kedvezőbb feltételek mellett legyenek elérhetőek a lehetséges felhasználók számára;

39.

az eddig tett lépéseket elismerve az RB sürgeti, hogy az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank mielőbb dolgozzon ki ismeretbővítő programokat, köztük olyan kurzusokat és tanfolyamokat (különféle szinteken és az adott régió nyelvén), melyek a pénzügyi eszközök tervezésével, végrehajtásával és elszámolásával foglalkozó igazgatási szervekre, illetve a regionális pénzügyi szereplőkre, közülük is különösen az ilyen jellegű ismeretekhez csak korlátozott hozzáféréssel rendelkező nonprofit szervezetekre irányulnak. Hasonlóképpen, tekintettel arra, hogy egyes régiók és településcsoportok a múltban már sikeresen használtak fel uniós finanszírozású hiteleszközöket, elő kell segíteni modelljeik és tapasztalataik átadását más régióknak és országoknak is. Az RB hangsúlyozza, hogy ehhez mindenképpen élni kell az e-tanulás adta lehetőségekkel;

40.

fontos, hogy a pénzügyi eszközöket alkalmazó szereplők finanszírozása ösztönözze a rendelkezésre bocsátott eszközök hatékony felhasználását;

41.

a pénzügyi eszközökre vonatkozó (regionális, tagállami és európai uniós szintű) szabványosítás szükségességének vizsgálatakor mindenekelőtt a kitűzött célok teljesítése és a régiók sokfélesége tekintetében elérendő hatékonyságot kell figyelembe venni. El kell kerülni minden olyan szabványosítást, amely pusztán azon a szándékon alapul, hogy csökkenjen a közvetítők igazgatási költsége;

42.

bár az eszközök tervezési folyamata alighanem több időt vesz igénybe, mint a támogatásoké, fontos, hogy az új pénzügyi keretben is a rendelkezésre bocsátás sebessége legyen e pénzügyi eszközök (hitelek és garanciák) legfontosabb előnye a támogatásokkal szemben. A pénzügyi eszközök felhasználásának hatékonyabbá és eredményesebbé tétele érdekében fontos, hogy az adminisztratív eljárásokhoz szükséges idő minél rövidebb legyen. Ez azonban nem mehet a tervezési folyamat során megkövetelt előzetes elemzések alaposságának és minőségének rovására;

43.

az illetékes szereplőknek figyelembe kell venniük, hogy a pénzügyi eszközök alkalmazásakor nem kívánatos események következhetnek be. Ilyen lehet elsősorban a magánforrások piacokról való kiszorulása az állami beavatkozás miatt. Ezért az e jelenségek elleni védelem érdekében megfelelő intézkedéseket kell elfogadni. E területen elengedhetetlen az Európai Bizottság, az Európai Beruházási Bank és a régiók közötti megfelelő együttműködés, beleértve a helyi és regionális önkormányzatok rendelkezésére álló különféle pénzügyi eszközökre vonatkozó hivatalos, átfogó útmutatást is;

44.

a pénzügyi eszközök alkalmazása különösen a bankrendszerhez hozzá nem férő szereplők esetében végeredményben oda kell hogy vezessen, hogy e szereplők hozzáférést kapjanak a banki szolgáltatásokhoz és a kereskedelmi piacokon elérhető hosszú távú finanszírozáshoz;

45.

az ESBA-ból származó pénzügyi eszközök alkalmazásának nem a rendelkezésre bocsátott támogatás elszámolására, hanem az európai gazdaságra gyakorolt hosszú távú kedvező hatások elérésére kell összpontosítania;

46.

pénzügyi eszközöket mind a nagy pénzintézményeknek (különösen a nagyméretű és összetett termékek esetében), mind pedig (egyszerűbb termékek esetében) a mikrofinanszírozással kapcsolatos termékeket kínáló kisebb közvetítőknek alkalmazniuk kell;

47.

tekintettel arra, hogy az állami beavatkozáshoz kapcsolódva a külső finanszírozáshoz is hatékony struktúrára van szükség, az Európai Bizottságnak a régiók képviselőivel közösen megfelelő megoldásokat kellene kidolgoznia, melyek garantálják, hogy a 2014–2020-as időszak beavatkozásainak köszönhetően megerősödnek a gazdaságközeli intézmények;

48.

az RB hangsúlyozza, hogy a különböző szinteken végzett ellenőrzéseket jobban össze kell hangolni annak érdekében, hogy megszüntessék a helyi és regionális önkormányzatokra szükségtelenül nehezedő terheket; viszont fontos, hogy egyes országok kormányai kötelezően együtt dolgozzanak a helyi és regionális önkormányzatokkal;

49.

ha ez nem ütközik más célkitűzésekkel, a pénzügyi eszközöknek a pénzügyi termékek fejlesztését is szolgálniuk kell: például a köz- és magánszféra közötti partnerségek és az energetikai szolgáltató vállalatok (ESCO) támogatására kell őket felhasználni. Fontos, hogy ehhez az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank támogatási lehetőségeket biztosítson a régiók számára;

50.

nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szabályozás módosításai, a további terhek vagy az eszközök elosztásával kapcsolatos kockázatok nem vezethetnek a pénzügyi közvetítők meggyengüléséhez azáltal, hogy pénzügyi nehézségeket okoznak számukra vagy csökkentik hitelüket a piacon;

51.

támogatni kell a pénzügyi eszközök nemzetközivé tételét szolgáló erőfeszítéseket (intézményi tevékenységek, magánforrások bevonása stb.). Ez növelni fogja hatékonyságukat és eredményességüket, egyúttal pedig hozzájárul az európai gazdaság versenyképességének erősödéséhez.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/41

1.

fontosnak tartja, hogy az Európai Bizottság politikai prioritásként kezeli a minőségi jogalkotást, hogy ezzel a polgárokra nézve kedvezőbb eredményeket lehessen elérni; az intézmények közötti konzultáció innovatív módszerei elősegíthetik az EU alapelveit szolgáló, világos és hatékony uniós jogszabályok létrehozását;

2.

úgy véli, hogy a minőségi jogalkotás, azaz a világosan megfogalmazott, egyszerű és minőségi jogalkotási aktusok, amelyek megfelelően beépültek a tagállami joganyagba, és szükség esetén felülvizsgálat tárgyát képezik, hozzájárulnak az egységes piac elmélyítéséhez, a bürokrácia csökkentéséhez, valamint a polgárokat és a vállalkozások érdekeit szolgáló hozzáadott érték megteremtéséhez;

3.

meggyőződésének ad hangot azzal kapcsolatban, hogy az európai polgárok többsége olyan intézményként tekint az Unióra, amely védi és biztosítja jogaikat az életminőség, a környezet megóvása, valamint a gazdasági, társadalmi és területi kohézió tekintetében;

4.

egyetért az Európai Bizottságnak a szabályozás minőségének javítására tett fokozott erőfeszítéseivel, a Célravezető és hatásos szabályozás programmal kezdve, amelynek célja a bürokrácia csökkentése és a szabályozási terhek megszüntetése, hozzájárulva ezáltal a kedvező befektetési környezethez; támogatja az adminisztratív terhek egyszerűsítését és csökkentését a magánvállalkozók számára, szem előtt tartva ugyanakkor, hogy egyensúlyt kell teremteni az egyszerűsítés és a környezetminőség fenntartása között, valamint védelmezve az egyének, munkavállalók, fogyasztók és felhasználók jogait. Hangsúlyozza, hogy a minőségi jogalkotás és a felesleges adminisztratív terhek csökkentése nem szolgálhat ürügyként a polgárok fent említett jogos elvárásaihoz kapcsolódó területek deregulációjához vagy szabályozásának elmulasztásához, illetve a cselekvés hiányához az olyan területeken, amelyekre vonatkozóan az EU-szerződések világosan előírják az uniós intézmények számára a cselekvést;

5.

ismételten hangsúlyozza, hogy a minőségi jogalkotást a többszintű kormányzás szellemében kell megvalósítani, az európai, a nemzeti, a regionális és a helyi szint összehangolt fellépése révén;

6.

üdvözli, hogy a minőségi jogalkotásra irányuló eljárást politikai szinten azáltal mozdítják elő, hogy annak vezetője az Európai Bizottság első alelnöke lesz; minőségbeli változást remél az európai polgárok elvárásainak eleget tévő jogszabályok kidolgozásától, az Unió alapelvei és az uniós fellépések kapcsán alkalmazott szigorú minőségi követelmények szem előtt tartásával kitűzött ambiciózus céloknak megfelelően;

7.

kedvezőnek tartja, hogy az Európai Bizottság vezető szerepet vállalt azokban az erőfeszítésekben, amelyek célja a minőségi jogalkotás elveinek a jogszabályok – azon belül elsősorban a másodlagos joganyag – teljes életciklusára kiterjedő alkalmazása, olyan innovatív módszerek és eljárások révén, amelyek már most a nemzetközi bevált gyakorlatok közé tartoznak, és példaértékűek a tagállamok számára;

8.

üdvözölné, ha a területi dimenzió figyelembevétele érdekében a regionális és helyi önkormányzatokat az RB-n keresztül nagyobb mértékben bevonnák a jogalkotási kezdeményezési szakasz konkrét konzultációiba. Ez ugyanis gyakorlati választ adna a gazdasági válságra, lehetővé téve a különböző területi helyzetekre szabott, nemzeti szint alatti célok kitűzését; reméli, hogy a regionális és helyi önkormányzatok az RB-n keresztül közreműködnek majd a célok meghatározásában és a stratégiák végrehajtásában, hiszen az a szerepük, hogy a helyi sajátosságokat megőrizve végrehajtsák és alkalmazzák az európai jogszabályokat, a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett;

9.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság az érdekelt felekkel, a helyi önkormányzatokkal és a polgárokkal folytatott konzultációt a jogalkotás előkészítő szakaszaira és a jogszabályok végrehajtásának időszakára is kiterjesztette; azáltal, hogy az érdekelt felek és a polgárok a jogalkotási kezdeményezések kezdeti szakaszaitól bevonásra kerülnek, javulhat a végleges szabályok elfogadottsága, valamint könnyebbé válhat azok nemzeti, regionális és helyi hatóságok általi átültetése és alkalmazása;

10.

reméli, hogy az Európai Bizottság különbséget tesz a területek helyi és regionális képviseleti intézményei (insititutional stakeholders) és a magánszektor érdekelt felei (private stakeholders) között, hiszen csupán az előbbiek – akiket demokratikusan választanak meg – képviselik a polgárok valós igényeinek demokratikus megnyilvánulását, azokét is, akik egyénileg nem képesek arra, hogy hallassák hangjukat. Ezért szükségesnek látszik, hogy intenzívebbé váljon az Európai Bizottság strukturált párbeszéde a Régiók Bizottságával, valamint a helyi és regionális önkormányzatok képviselőivel, biztosítva ezáltal a részvételi folyamat demokratikus jellegét az európai jogszabályok kialakítása során. Ez abból a meggyőződésből ered, hogy az uniós intézményeknek a konzultációk során is elsőbbséget kell biztosítaniuk a valamennyi gazdasági és társadalmi csoport érdekeit képviselő helyi és regionális önkormányzatoknak a nagyvállalatokkal szemben;

11.

különösen kedvezőnek ítéli az „A terhek csökkentése – Mondja el véleményét” (Lighten the Load – Have Your Say) elnevezésű új platformot, valamint az Európai Bizottság kötelezettségvállalását arra, hogy kibővíti annak funkcióit és szolgáltatásait; rámutat arra, hogy a nyílt online konzultáció a szervezett csoportoknak és az alaposabb számítógépes ismeretekkel rendelkező résztvevőknek kedvez, miközben gyakran korlátozza az előterjesztett javaslat jellegét és hatályát, következésképpen nem szabad kizárni az Európai Bizottsággal folytatott kommunikáció említett platformon kívüli, hagyományos módszereit sem;

12.

javasolja a célzott konzultáció alternatív formáinak (konferenciák, szakértői testületek, workshopok, találkozók az érdekelt felekkel) igénybevételét, mivel ezekkel biztosítható a közvetlenül érintett felek részvétele, és azt tanácsolja az Európai Bizottságnak, hogy szélesítse az említett eszközök formáit és alkalmazási körét (fókuszcsoportok vagy felhasználói csoportok bevezetése, tesztpanelek stb.);

13.

felhívja a figyelmet arra, hogy a nyilvános meghallgatások nem helyettesíthetik, csak kiegészíthetik a szociális partnerekkel folytatandó konzultációt, amelyről az EUMSZ 154. cikkének (2) bekezdése rendelkezik;

14.

mivel a konzultációs folyamat közvetlenül függ a résztvevők reprezentativitásától és hozzászólásaik minőségétől, a konzultáció gyakorlati módozatainak elő kell segíteniük a közvetlenül érintett felek részvételét és a döntéshozatallal kapcsolatos információk terjesztését, különösen a rendkívül technikai jellegű és tudásintenzív jogszabályok esetében;

15.

rámutat arra, hogy legalább az alapdokumentumokat a konzultáció minden szakaszában le kell fordítani az Unió összes hivatalos nyelvére, mivel ezzel elérhető, hogy minél több érdekelt fél és polgár vegyen részt a konzultációban;

16.

nagyobb átláthatóságot kér az Európai Bizottságtól a szakértői csoportok felállítását illetően olyan kérdésekben, hogy mikor és mely szakpolitikai területeken hoznak létre ilyen csoportokat, kik vesznek részt a csoportok munkájában és – nem utolsósorban – milyen kiválasztási eljárást alkalmaz az Európai Bizottság a szakértői csoportok felállításához;

17.

emlékeztet arra, hogy az RB REFIT-ről szóló közelmúltbeli véleménye (CIVEX-V/040) szerint többek között megfelelőbb visszajelzés adásával és a folyamat láthatóbbá tételével javítani lehetne a konzultációs eljáráson, továbbá hogy több erőfeszítést kell tenni az eredmények számszerűsítése érdekében; kéri az Európai Bizottságot, hogy az új eljárás tekintetében vegye figyelembe az RB javaslatait;

18.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok, az érdekelt felek és a polgárok intézményi képviselőiken – köztük az egyéb érdekelt felekkel semmi esetre sem összetévesztendő RB-n és az EGSZB-n – keresztül megvalósuló konzultációs részvétele hozzájárul a minőségi jogalkotásra irányuló célkitűzés megvalósításához, különös tekintettel arra, hogy a kiszabott határidők gyakran nagyon rövidek, és hogy az említett, kiterjedt hálózatokkal rendelkező kollektív szervek könnyebben tudnak reagálni. A minőségi jogalkotási eljárásban való tevékeny és érdemi részvételük a minőségi eredmény elengedhetetlen előfeltétele;

19.

rámutat, hogy a partnerség, valamint a minőségi és hatékonyabb jogalkotás céljának elérése érdekében operatív iránymutatások kidolgozására van szükség, melyeket akkor kell alkalmazni, amikor az új jogszabályokat a szubszidiaritási elv szempontjából vizsgálják;

20.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy hatásvizsgálatok formájában a jogszabályok teljes életciklusa során kiterjedt ellenőrzéseket végez;

21.

javasolja, hogy az Európai Bizottság az átláthatóság és az elszámoltathatóság fokozása érdekében minden előzetes hatásvizsgálatot tegyen közzé, azon kezdeményezések vonatkozásában is, amelyek nyomán nem születik jogalkotási javaslat; a bevezető hatásvizsgálatok közzététele a politikai ciklus elején jó első lépés a visszajelzésadás, illetve a szubszidiaritással kapcsolatos aggályok előtérbe helyezése felé;

22.

hasznosnak tartja a több szempontot körüljáró hatásvizsgálatokat, hiszen azok nemcsak a gazdasági dimenzióra szorítkoznak, hanem hasonlóképpen érintik a környezet-, természet-, fogyasztó-, egészség-, munka- és szociális védelmi szempontokat, csakúgy mint a munkajogot. Ezenkívül kitérnek a jogszabályalkotás elmulasztásának lehetséges hatásaira, valamint az uniós alapelvek garantálásával kapcsolatos kérdéseket érintő következmények és a társadalmi és területi kohézióra gyakorolt hatásuk vizsgálatára is;

23.

rámutat különösen arra, hogy minden új vagy másodlagos jogszabály esetében értékelni kell a jogszabály területi hatását; ehhez a Régiók Bizottsága tevékenyen hozzá kíván járulni know-how-jával, többek között platformjai és hálózatai segítségével, amelyek jó hozzáférési pontot kínálnak a regionális és helyi önkormányzatokhoz; emellett az Európai Bizottságnak „az Unió versenyképessége és fenntartható fejlődése” (1) érdekében tanúsított elkötelezettsége okán a Régiók Bizottsága kéri a versenyképességre és a fenntarthatóságra gyakorolt hatások értékelését;

24.

miközben elismeri, hogy a kkv-k az Unión belüli növekedés motorjaként kiemelt szerepet játszanak, sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a jogszabályok hatásának vizsgálata nem terjedt ki arra, hogy hogyan lehetne csökkenteni a különösen az uniós joganyag jelentős hányadát végrehajtani hivatott helyi és regionális önkormányzatokra háruló adminisztratív terheket;

25.

úgy véli, hogy a jogszabályok korszerűsítésének összhangban kell állnia az uniós értékek védelmének európai vívmányával; ezért felhívja a figyelmet arra, hogy a „Célravezető és hatásos szabályozás program” (REFIT) végrehajtása során be kell tartani a legmagasabb szintű uniós előírásokat a szociális és környezeti normák, valamint az egységes piac elmélyítésére irányuló célkitűzés megvalósítása tekintetében; emlékeztet arra, hogy a REFIT program célja nem a dereguláció, hanem egy jobb és hatékonyabb szabályozás a szükségtelen adminisztratív terhek csökkentése, a források és a célkitűzések jobb összehangolása, valamint azáltal, hogy lehetőség szerint biztosítja az érintett felek részvételét a döntéshozatalban;

26.

meggyőződése, hogy a hatásvizsgálatok elvégzésénél kisebb mértékben kellene külső szakértőkre hagyatkozni, különösen az olyan kérdésekben, amelyeknek közvetlen helyi és regionális vonatkozásai vannak; az RB-nek, valamint a helyi és regionális önkormányzatok képviseleti testületeinek jobb rálátása van arra, hogy mi a helyzet helyi szinten;

27.

a kkv-k tekintetében hangsúlyozza, hogy az általános szabály alóli kivételeket körültekintően mérlegelni kell, hogy a kedvezményezetteknél jelentkező haszon és az általános európai érdek védelme egyensúlyba kerüljön, és hogy ne álljon fenn a kockázata annak, hogy (a munkavállalók vagy a környezet tekintetében) a védelem szigorú normái csorbát szenvednek;

28.

a jogalkotást megelőző szakaszban a helyi és regionális képviselőkkel folytatott konzultáció strukturáltabb formájának kidolgozását kéri, amelyhez talán az európai szociális párbeszéd már meglévő módszere szolgálhatna mintául, amelyben az Európai Bizottság és a szociális szervezetek vesznek részt az azokat közvetlenül érintő uniós jogszabályok előkészítésében;

29.

pozitívan értékeli az Európai Bizottság azon bejelentését, amely szerint meg kívánja vizsgálni a közös agrárpolitikát, valamint az európai strukturális és beruházási alapokat érintő szabályok egyszerűsítésének lehetőségeit, és megismétli azon felvetését, miszerint fel kell mérni, hogy a jogszabályok mennyire célravezetőek a helyi és regionális önkormányzatok szempontjából fontos területek, pl. a várospolitika, a környezetvédelmi jogszabályok és a közlekedési ágazat, valamint az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló – például az engedélyezéssel és a jóváhagyásokkal kapcsolatos – intézkedések tekintetében;

30.

rámutat arra, hogy a REFIT program – azáltal, hogy emberi és pénzügyi erőforrásokat szabadít fel, és előmozdítja az Unió versenyképességét – hozzájárulhat ahhoz, hogy a költség-haszon arány ne csak a vállalkozások, hanem a helyi és regionális önkormányzatok esetében is javuljon;

31.

úgy véli, hogy a megerősített felhatalmazással rendelkező új Szabályozói Ellenőrzési Testület – állandó jellegénél és összetételénél fogva – részben választ adhat az Régiók Bizottsága által e testület hatékonyságával kapcsolatban megfogalmazott aggályokra, és meggyőződése, hogy a közérdeket képviselő Európai Bizottság függetlenségének tiszteletben tartása mellett a Szabályozói Ellenőrzési Testület ideális esetben az egyes tagállamokban működő hasonló testületekhez hasonlóan független külső szakértőkből állhatna;

32.

az RB hangsúlyozza, hogy az ellenőrzési testület külső szakértői közül legalább egynek rendelkeznie kell tapasztalattal a helyi/regionális önkormányzatiság és közigazgatás terén;

33.

üdvözli az Európai Bizottság azon döntését, hogy a Régiók Bizottsága korábbi kérésének eleget téve annak képviselőjét bevonja az új REFIT-platformba; ismételten rámutat ugyanakkor arra, hogy a Régiók Bizottsága intézményi szerepe nem keverhető össze az említett platformban részt vevő egyéb érdekelt felek szerepkörével;

34.

emlékeztet arra, hogy a Szerződések elismerik a szubszidiaritási elv helyi és regionális dimenzióját, valamint az RB szerepét. Kéri ezért, hogy a Régiók Bizottságát vonják be a minőségi jogalkotásról szóló új intézményközi megállapodásba; ismételten aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy megítélése szerint az Európai Bizottság nem folytat kellő gyakorisággal konzultációt a helyi és regionális önkormányzatokkal az Unió szakpolitikáinak alakítása során, és nem biztosít számukra időszerű és teljes körű tájékoztatást ahhoz, hogy kifejthessék véleményüket. Az Európai Parlament néhány tagja szorgalmazta az RB aktívabb részvételét, valamint tapasztalatának és szakértelmének határozottabb hasznosítását a jogalkotási javaslatok előkészítésének korai szakaszában;

35.

üdvözli, hogy a REFIT platform létrehozására nyílt pályázat keretében kerül sor; a Régiók Bizottsága mindazonáltal azt kéri, hogy bővítsék e nyílt pályázat hatókörét, hogy az a helyi és regionális önkormányzatok európai és tagállami szervezeteinek képviselői számára kifejezetten lehetővé tegye a közvetlen jelentkezést és részvételt;

36.

arra kéri az Európai Bizottság főigazgatóságait és a társjogalkotókat, hogy ismerjék el a Régiók Bizottságának és tagjainak intézményi partnerként játszott szerepét, és az egyes hatásvizsgálatok alkalmával fokozzák mind a Régiók Bizottságával, mind a helyi és regionális önkormányzatokkal folytatott párbeszédet;

37.

megállapítja, hogy a tagállamok nem egyformán alkalmazzák a minőségi jogalkotásra irányuló eljárásokat; ennek következtében nem lehet világosan elhatárolni az uniós jogszabályok azon hatásait, amelyek tisztán az uniós joganyagból erednek, azoktól a hatásoktól, amelyek a szabályok átültetésének mikéntjéből adódnak, emellett a jogszabályok életciklusának teljes körű nyomon követése is nehézségekbe ütközik;

38.

felkéri a tagállamokat, hogy tegyenek eleget az Európai Bizottság ajánlásainak a minőségi jogalkotást célzó eljárások tökéletesítését illetően, a Tanács és a nemzeti közigazgatás szintjén egyaránt;

39.

arra kéri az érintett tagállamokat, hogy gondoskodjanak egy nemzeti szintű uniós konzultációs eljárásról, amelybe kellő időben és minden szakaszban bevonják a helyi és regionális önkormányzatokat – többek között országos szervezeteiken keresztül. Az önkormányzatok ugyanis magas szintű szaktudással, gyakorlattal és nagy tapasztalattal rendelkeznek a jogszabályok végrehajtása terén;

40.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, mi az oka annak, hogy az uniós jogszabályokat a tagállamok későn, vagy nem megfelelően hajtják végre, keressen megoldásokat erre a fontos problémára, ideértve az irányelv és a rendelet közötti választás kérdését, továbbá fokozza a támogatási, ellenőrzési és végrehajtási mechanizmusok megerősítésére irányuló erőfeszítéseit;

41.

hangsúlyozza, hogy az irányelvek nemzeti jogba való átültetése tagállami folyamat, amelynek során a nemzeti, a regionális és a helyi közigazgatási struktúrát is módosítani kell. Ehhez elegendő idő és mozgástér szükséges; az RB-nek meggyőződése, hogy a helyes irányba mutat az Európai Bizottság szándéka arra, hogy végrehajtási terveket és iránymutatásokat tegyen közzé, és ellenőrizze a szabályok tagállami jogba való – nem csupán formális, hanem tényleges – átültetését;

42.

rámutat arra, hogy az egyszerű, érthető és könnyen betartható, alapos hatásvizsgálattal és végrehajtási ütemtervvel megtámogatott jogszabályok elősegítik azok nemzeti jogba való gyorsabb és hatékonyabb átültetését és betartását;

43.

elismeri a tagállamok ahhoz való jogát, hogy az adott uniós jogszabályban meghatározottaknál magasabb szintű normákat állapítsanak meg; ez azonban nem keverendő össze az úgynevezett „túlszabályozás” gyakorlatával, amely esetében a tagállamok további jogi vagy közigazgatási követelményeket írnak elő az uniós jogszabályok tagállami jogba való átültetése folyamán; fontos, hogy a közvélemény számára világos legyen, mely kötelezettségek erednek az Uniótól, és melyek fakadnak az azon túlmenő tagállami szabályozásból. A Régiók Bizottsága ezért arra kéri a tagállamokat, hogy a jogszabályok átültetéséről szóló jelentéseikben jelezzék és világosan indokolják meg ezen általuk hozott kiegészítő szabályozásokat;

44.

emlékeztet arra, hogy az intézmények (például az RB (2) és az Európai Bizottság) és a különböző szereplők máshogy határozzák meg a túlszabályozás fogalmát; megismétli javaslatát arra, hogy az uniós jogszabályok átültetésével és alkalmazásával kapcsolatos jogbiztonság megteremtése, valamint a tagállamok közötti összehasonlító elemzések megvalósítása érdekében fogadjanak el egységes fogalommeghatározást;

45.

hangsúlyozza az uniós jogszabályok tagállami joganyagba történő időbeni, helyes és tényleges átültetésének szükségességét;

46.

elégedettségének ad hangot azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság elkötelezte magát amellett, hogy a jogalkotási javaslatok tekintetében folyamatosan ellenőrizze az arányosság és a szubszidiaritás elvének betartását, és ebben az összefüggésben emlékeztet arra, hogy a Régiók Bizottsága és a nemzeti parlamentek szerepét a jogrend rögzíti;

47.

emlékeztet arra, hogy a nemzeti, regionális és helyi közigazgatás számos olyan előírás és törvény érvényesítéséért felel, melyek uniós jogszabályokon alapulnak. Új uniós jogszabályok bevezetésekor ezért fontos megvizsgálni, miként lehet azokat zökkenőmentesen és adminisztratív szempontból minél egyszerűbben végrehajtani, hogy az egyes kormányzati szinteken ne kelljen indokolatlanul forrásokat elkülöníteni és felesleges költségekkel számolni;

48.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy úgy tűnik, a minőségi jogalkotási csomag nem javítja annak értékelését, hogy érvényesül-e a szubszidiaritási elv, amellyel – a Régiók Bizottsága szubszidiaritásértékelő eszköztárával összhangban – biztosítható, hogy a döntéseket a kormányzás lehető legalacsonyabb szintjén hozzák;

49.

rámutat arra, hogy több tagállam továbbra is kimarad az uniós döntéshozatali eljárásból. Hangsúlyozza ezért, hogy a polgárokhoz legközelebb álló szintet képviselő helyi és regionális önkormányzatokat be kell vonni a jogalkotási eljárásba; kiemeli ezenkívül az átláthatóság, az elszámoltathatóság, valamint a polgár- és vállalkozásbarát fellépés fontosságát, aminek irányadónak kell lennie az uniós intézményekre nézve;

50.

javasolja, hogy az Európai Bizottság minden főigazgatósága, az Európai Parlament és a Tanács fogadjon el és vezessen be – lehetőség szerint – összehangolt hatásvizsgálati szabályokat a jogalkotás valamennyi szakaszára vonatkozóan, mivel ez elősegíti a kölcsönös megértést és a minőség javítását;

51.

felkéri a társjogalkotókat, hogy tegyenek eleget az Európai Bizottság új intézményközi megállapodás mihamarabbi elfogadására vonatkozó felhívásának, majd hajtsák végre az abból fakadó kötelezettségeket, hogy ezáltal az összes európai intézménynél korszerűsíteni lehessen a minőségi jogalkotásra irányuló eljárást, és elő lehessen mozdítani az uniós jogszabályok polgárok általi végrehajtását;

52.

hangsúlyozza, hogy az EGSZB-vel annak minőségi jogalkotással foglalkozó albizottságán keresztül folytatott szoros együttműködésnek köszönhetően jobban össze lehetne hangolni a civil társadalom, valamint a helyi és regionális önkormányzatok képviselőinek álláspontjait;

53.

úgy véli, hogy a régóta függőben lévő jogalkotási javaslatok visszavonása elősegítheti a megfelelő európai kormányzást, de ezen intézkedés foganatosításakor körültekintően kell eljárni, hogy az ne váljon a társjogalkotókkal szembeni nyomásgyakorlás eszközévé. Egyértelmű, hogy illetékességük miatt a társjogalkotóknak megfelelő mennyiségű időt kell biztosítani és általában módot kell teremteni arra, hogy állást foglaljanak a visszavonási javaslatokról;

54.

egyetért az Európai Parlament azon javaslatával, hogy az Európai Bizottság egyfelől vizsgálja meg a korlátozott időtartamra szóló jogalkotási kezdeményezésekben szereplő „hatályvesztésre vonatkozó rendelkezések” bevezetésének lehetőségét, azzal a feltétellel, hogy ezáltal nem jöhetnek létre joghézagok, másfelől hogy a már alkalmazott intézkedések vonatkozásában vegye fontolóra „felülvizsgálati záradékok” bevezetését, amelyeket egy, az említett intézkedések hatálybalépése utáni ésszerű időtartam elteltével kellene alkalmazni annak érdekében, hogy az intézkedést értékelni lehessen. Az Európai Bizottságnak a tagállamokat is ösztönöznie kell arra, hogy a „hatályvesztésre vonatkozó rendelkezéseket” saját nemzeti jogszabályaik értékelési folyamatába is vezessék be, különösen akkor, ha azok akadályozzák az uniós jogszabályok gyorsabb átültetését;

55.

megjegyzi, hogy a jogalkotás eredményeit nem csupán az Európai Bizottság javaslatában kell vizsgálni, hanem a társjogalkotók által azokban végrehajtott lényeges változtatásokat követően is. Rámutat azonban arra, hogy a jogalkotási eljárás demokratikus legitimitását nem lehet kétségbe vonni, és hogy e hatásvizsgálatok eredményeként nem szűkülhet a társjogalkotók mozgástere, következésképpen nem támogatja azt az elképzelést, hogy a tárgyalások lezárulta és a zárószavazás közötti időszakban további hatásvizsgálatokat végezzenek;

56.

megállapítja, hogy a közlemény nem említi az önszabályozás és a társszabályozás eljárását, amelyek egy olyan változó világban, ahol előfordulhat, hogy a jogalkotás lemarad a szabályozási igények mögött, a köz- és magánszféra közötti rugalmas együttműködést szolgálják;

57.

célszerűnek tartja a konzultációk differenciálását és a speciális szakértelmet igénylő kérdéskörökre vonatkozó állandó konzultációs és nyomonkövetési hálózatok létrehozását, továbbá rámutat arra, hogy a konzultációs részvételt a jogszabályok megalkotását követően is ki kell aknázni, különös tekintettel a végrehajtás ellenőrzésére és nyomon követésére;

58.

örömmel fogadja, hogy az Európai Bizottság egyértelműbb kritériumokat kíván lefektetni arra vonatkozóan, hogy mikor alkalmaz felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat, és mikor végrehajtási aktusokat. Hasonlóképpen üdvözli, hogy az Európai Bizottság konzultálhat az érdekelt felekkel, mielőtt előterjeszti a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokra vonatkozó javaslatokat. Ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy minden területen ezt a gyakorlatot alkalmazza, és ne csak akkor, amikor az megítélése szerint többletértéket képvisel;

59.

meggyőződésének ad hangot azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság mindent meg fog tenni a közleményben előirányzottak teljes körű végrehajtása érdekében, annak ellenére, hogy az az adminisztratív terhek növekedésével és emberi erőforrások lekötésével járhat;

60.

felhívja a figyelmet arra, hogy a minőségi jogalkotásra irányuló új eljárások miatt a jogszabályok megalkotása nem szenvedhet további késedelmeket;

61.

hangsúlyozza, hogy a polgárok és az érdekelt felek tudatosságának és bevonásának fokozása, valamint a döntéshozatali folyamat demokratikusságának egyidejű megerősítése érdekében tájékoztatni kell a tagállamok közvéleményét, és – helyi és a regionális önkormányzatok mozgósításával – elő kell mozdítani a konzultációs folyamatot;

62.

kötelezettséget vállal arra, hogy tájékoztatja a helyi és a regionális önkormányzatokat a jobb eredmények elérését célzó minőségi jogalkotásra irányuló új eljárásról, és elősegíti annak az uniós, nemzeti és regionális szinten történő megfelelőbb végrehajtását.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/48

1.

emlékeztet rá, hogy ez már a harmadik saját kezdeményezésű vélemény az éves uniós költségvetési eljárásról; a vélemény elsősorban az EU éves költségvetésének III. szakaszáról szól, kivéve az V. fejezet alá tartozó igazgatási kiadásokat;

2.

újfent hangsúlyozza, hogy az EU éves költségvetési tervezetének összeállítása – a szubszidiaritás és az arányosság elvével összhangban – közvetlenül és közvetetten is kihat a helyi és regionális önkormányzatok költségvetésére. Ez egyben fontos és további segítséget is jelent az előttük álló feladatok elvégzéséhez és ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a helyben felmerülő új kihívásokhoz;

3.

hangsúlyozza, hogy az uniós költségvetésnek döntő szerepe van abban, hogy beruházások induljanak, amelyek egyrészt fellendítő hatással járnak, másrészt pedig a nemzeti, illetve szubnacionális szinten megvalósuló állami és magánfinanszírozás kiegészítéseként elősegítik a versenyképességet, valamint a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megvalósulását az EU-ban;

4.

megjegyzi, hogy nehéz gazdasági helyzetben és forrásszűke idején a hangsúlyt a felvételi képesség és a megfelelőség helyett az uniós költségvetési keret jobb és hatékonyabb felhasználására kellene helyezni; üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a középpontba a konkrét eredményeket helyezze, melyeket az uniós források jobb fellendítő hatásán és az egyszerűsítési törekvések fokozásán alapuló, magasabb uniós hozzáadott értékkel értek el;

5.

üdvözli a 2016-ra szóló költségvetés tervezetét, illetve az annak alapjául szolgáló prioritásokat. A tervezet és a prioritások összhangban vannak az Európai Bizottság új programjával, melynek célja, hogy munkahelyteremtésre, növekedésre és ismeretszerzésre irányuló beruházások segítségével fellendítsék a gazdaságot, illetve lehetővé teszik, hogy Európa megfelelően reagálhasson az új fejleményekre (például a migrációs válságra és az EU–val szomszédos régiókban kialakult instabil helyzetre);

6.

kifogásolja, hogy a többéves pénzügyi keret 2014–2020-as időszakának új programjai az operatív programok kései jóváhagyása miatt jelentős késéssel indulnak, ami kedvezőtlen hatással lesz a helyi és regionális önkormányzatok fennhatósága alatt álló területekre; sürgeti az európai és tagállami intézményeket, hogy a regionális és helyi önkormányzatokkal együttműködésben hozzanak meg minden szükséges intézkedést az új uniós finanszírozás végrehajtásában jelentkező késedelmek orvoslására;

7.

megállapítja, hogy a 2016. évi uniós költségvetés-tervezetben 153,5 milliárd eurót irányoznak elő kötelezettségvállalásokra (5,3 %-kal kevesebbet, mint 2015-ben) és 143,5 milliárd eurót kifizetésekre (1,6 %-kal többet, mint a 2015-ös költségvetési tervben);

8.

felhívja a figyelmet arra, hogy miközben csökken a kötelezettségvállalás mértéke, a kifizetések szintje a 2015-ös értékekhez képest reálértékben viszonylag stabil marad, és olyan előirányzatokat is tartalmaz, amelyekkel fokozatosan csökkenthetőek az elmúlt költségvetési időszakból megmaradt, még mindig fennálló követelésekkel kapcsolatos elmaradások. Ezek értéke 2014 végén 24,7 milliárd euro volt;

9.

üdvözli, hogy egy megállapodás eredményeként speciális kifizetési tervet dolgoztak ki, ugyanakkor aggódik is amiatt, hogy az elégtelen kifizetések káros hatással lesznek a kedvezményezettekre, különösen a helyi és regionális önkormányzatokra, melyek jelenleg számos gazdasági és szociális kihívással szembesülnek; utal arra, hogy a kötelezettségvállalások és a kifizetések közti 10 milliárd eurós különbséggel nem orvosolható a teljesítetlen kifizetések terén jelentkező, a tervezési időszak végére várt elmaradás jelentette strukturális probléma; emellett bírálja, hogy mindeddig csupán csekély mértékben vonták be az RB-t az elemzésekbe;

10.

felveti, hogy nem kellene-e kamatot felszámítani akkor, amikor az Európai Bizottság késve fizet a projektvezetőknek;

11.

hangsúlyozza, hogy az RB szívesen részt venne az uniós saját források reformjáról szóló vitában: elkerülhetetlenné vált a rendszer alapvető átalakítása, hiszen annak jelenlegi hiányosságai akadozó költségvetési tárgyalásokhoz vezetnek, és egyben ezek jelentik az elmaradt kifizetések problematikájának fő okát; az egyetlen hiteles megoldás egy tényleges saját forrás-mechanizmus bevezetése lenne az EU számára;

12.

hangsúlyozza, hogy az uniós költségvetés közvetlenül kihat a helyi és regionális önkormányzatokra, hiszen ők kedvezményezettjei, illetve egyszersmind bizonyos programok irányító hatóságai is;

13.

hangsúlyozza, hogy a pénzügyi és gazdasági válság és a költségvetési megszorítások miatt még fontosabbá vált az uniós költségvetés, mivel segítségével olyan programok, valamint állami és magánberuházási projektek is kapnak támogatást, amelyek ilyen válságok idején alig vagy egyáltalán nem lennének finanszírozhatóak, ugyanakkor segítenek a válságok leküzdésében;

14.

azt kéri, hogy a jelenlegi és az elkövetkezendő költségvetési években is hívják meg az RB-t azokra az intézményközi ülésekre, amelyekre a többéves pénzügyi keretről szóló intézményközi megállapodás mellékletének 36. pontjában szereplő rendelkezések alapján kerül sor és amelyek a költségvetés végrehajtásának aktuális állásával, illetve a végrehajtásra vonatkozó előrejelzésekkel foglalkoznak;

15.

hangsúlyozza, hogy továbbra is túl nagy különbség van a kötelezettségvállalási előirányzatok és a többéves pénzügyi keret által megállapított plafonérték között – költségvetési megszorítások és komolyan visszafogott állami és magánberuházások idején – ahhoz, hogy olyan intézkedéseket lehessen finanszírozni, melyek célja a munkahelyteremtés, a munkanélküliség visszaszorítása, a migrációs kérdések kezelése vagy a regionális különbségek csökkentése;

16.

különösen aggasztja, hogy a 2016-os költségvetésbe alacsony összegű rendkívüli tartalékot irányoztak elő, kiváltképp az európai migrációs válság kezelésével kapcsolatos költségekre való tekintettel. Az Európai Bizottság arra vonatkozó terve alapján, hogy az uniós tagállamok között 1 60  000 menedékkérőt osztanak el, és támogatott személyenként 6  000 euróval számolva legalább 1 milliárd eurós tartalékra lenne szükség;

17.

hangsúlyozza, hogy az EU globális gazdasági versenyképességének úgy kell javulnia, hogy az EU intelligens és inkluzív gazdasággá fejlődik. Ebből kiindulva helyesnek tartja, hogy a költségvetési tervezet 1a. alfejezetében a 2015-ös kötelezettségvállalási előirányzatokhoz képest 7,8 %-os növelést terveznek annak érdekében, hogy erősíteni lehessen a versenyképességet, gazdasági növekedést és munkahelyeket is teremtve;

18.

megismétli a 2015-ös költségvetési tervezethez írt véleményében (1) már megfogalmazott ajánlását, amely szerint külön költségvetési tételt kellene létrehozni az adriai- és jón-tengeri makrorégió, valamint az Alpok makrorégió technikai támogatásához, ahogy azt 2014-ben a balti-tengeri és a Duna makrorégiók esetében is tették, amikor makrorégiónként 2,5 millió eurót különítettek el a költségvetésben kötelezettségvállalásokra és kifizetésekre;

19.

utal arra, hogy a költségvetés-tervezetben olyan új elemek is vannak, amelyek a korábbi költségvetésekben nem szerepeltek. Ilyen az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) és a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék, melyet a többéves pénzügyi keret 14. cikke ír elő, és amelyet most először alkalmaznak. Ilyenek még azok az előirányzatok is, amelyek a 3. fejezet alá tartozó új kezdeményezések finanszírozásával kapcsolatos rugalmasságot biztosítják;

20.

emlékeztet arra, hogy a COSME továbbra is az egyetlen olyan uniós program, amely kifejezetten a versenyképesség javítására és a kkv-kra irányul. Aggodalommal látja, hogy a 2015-ös költségvetési tervezethez képest csökkentették az itt szereplő kötelezettségvállalási előirányzatokat;

21.

üdvözli, hogy a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék egy részét, illetve fel nem használt eszközöket az ESBA finanszírozására használnak fel, és hogy az RB ajánlásainak megfelelően a Horizont 2020 program és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz terén tervezett költségvetési megszorításokat részben visszavonták;

22.

úgy véli, hogy hosszú távon komoly káros hatásokkal járhat, ha korlátozzák a stratégiai szempontból fontos kutatást, ezért ellenzi a kötelezettségvállalási előirányzatoknak a „Horizont 2020” programban javasolt csökkentését. Bizakodásra ad azonban okot, hogy a Horizont 2020 keretprogramban kifizetésekre szánt eszközök esetleg 10,45 %-kal növekedhetnek;

23.

méltányolja, hogy a költségvetésben több pénzt szánnak az élelmezésbiztonsággal, a fenntartható mezőgazdasággal és a biogazdálkodással kapcsolatos élvonalbeli kutatásnak. Üdvözlendő az az európai bizottsági kezdeményezés, hogy a Horizont 2020 segítségével, az állami és a magánszektor lehetőségeinek bevonásával további finanszírozási forrást kívánnak teremteni a kutatás és az innováció számára;

24.

hangsúlyozza, hogy sok kis- és mikrovállalkozás továbbra sem tud önerőből tudományos kutatást finanszírozni, és így nem igazán tudják lehívni az adott uniós forrásokat sem;

25.

aggodalmának ad hangot, amiért 2015-höz képest 2,5 %-kal csökkentették az Európa 2020 stratégiához tartozó kötelezettségvállalási előirányzatokat. A kötelezettségvállalási előirányzatok további csökkentése megnehezíti az Európa 2020 stratégia céljainak megvalósítását;

26.

hangsúlyozza, hogy egy inkluzív költségvetési modellel elérhető a tagállami bevételek egységes kialakítása úgy, hogy többet invesztálnak a kutatás és a fejlesztés területén megvalósuló államközi együttműködésbe. Ehhez a régiókban dolgozó vállalkozók igényeiből kellene kiindulni, amivel egyben javítani lehet az ilyen vállalkozók versenyképességén, a regionális fejlesztésen és az emberek jövedelmi szintjén;

27.

üdvözli, hogy engedélyezték és megerősítették a 2016-ban induló programok és intézkedések finanszírozását. A tagállamok által társfinanszírozott kohéziós politika terén (ESZA, EMGA, ERFA, Kohéziós Alap) engedélyezték a programokat, az előző időszakokban tapasztalt késlekedések miatt rendelkezésre álló kötelezettségvállalási előirányzatokat pedig most felhasználják; az RB ugyanakkor reméli, hogy az Európai Bizottság energikusan fellép a programok teljes körű kihasználása érdekében;

28.

reméli, hogy összességében javul az Európai Bizottságnak a kifizetések teljesítésére szolgáló kapacitása, és hogy a szükséges beruházások idejében elérik célcsoportjaikat;

29.

felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós tagállamokban be kell tartani a költségvetési fegyelmet, és kéri az Európai Bizottságot, hogy ösztönözze az esb-alapok gazdaságélénkítési célú igénybevételét, főleg a beruházások, a fiskális konszolidáció és a strukturális reformok területén. Ennek kapcsán emlékeztet a kohéziós politika mint az EU fő beruházási politikája fontos szerepére, amelynek célja az európai régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentése a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítése révén;

30.

kéri az Európai Bizottságot, hogy következetesen tartsa be a pénzügyi beszámolásra vonatkozó szabályait. Hangsúlyozza, hogy a beszámolási kötelezettségek jelenleg túl bürokratikusak és időigényesek; kéri ezért, hogy egyszerűsítsék a beszámolási rendszert;

31.

aggodalommal állapítja meg, hogy a 2. alfejezetben nincs elegendő eszköz ahhoz, hogy kiegyenlítse az uniós tagállamokbeli gazdáknak azokat a bevételkieséseit, amelyeket a mezőgazdasági termékek árának az alacsony felvásárlói árak, a tejkvóták megszűnése, az Európában dúló sertéspestis és az orosz szankciók miatti erős visszaesése okozott, valamint hogy az ilyen helyzetek enyhítésére nincsenek előirányozva (közvetlen) támogatások;

32.

felhívja a figyelmet a költségvetéshez fűzött megjegyzésekre, amelyek szerint a 2. alfejezetben csökkentették az orosz szankciók hatásainak enyhítésére szolgáló eszközöket; ugyanakkor kijelenti, hogy nem ért egyet azzal az állítással, hogy a piac jó kilátásokat nyújt és kedvező a piaci környezet;

33.

úgy véli, hogy nincs elegendően megindokolva az a tartalék, amely az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) kötelezettségvállalási előirányzatai és a lehetséges felső határ közötti különbségből adódik (az alap kötelezettségeinek kb. 1,7 %-a). Helyi szinten kész cselekvési terveket várnak, amelyekből kiderül, mikor és milyen körülmények között (pl. válságok kitörésekor vagy az azok kezelésére hozott intézkedések irányítása során) használható fel a tartalék;

34.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság által a mezőgazdaságban adódó válsághelyzetekhez szükséges tartalékként javasolt eszközök nem elégségesek, illetve hogy a 2015-ös kötelezettségvállalási előirányzatokhoz képest nem növelték kellőképpen az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) eszközeit;

35.

aggodalommal szemléli a 2007–2013 közötti időszakra szóló programokkal kapcsolatos pénzfelhasználási arány alakulását, és felteszi a kérdést, hogy nem túl optimisták-e az európai bizottsági becslések;

36.

attól tart, hogy a tagállamok egyes esetekben az elkülönített eszközök elveszítésétől való félelmükben az eszközök gyors kifizetésére törekednek, így növekszik a szabálytalanságok veszélye, amelyek pénzügyi korrekciókhoz vezethetnek. Attól is tart, hogy a programozási időszak végén a fel nem használt eszközök a költségvetési kötelezettségvállalások automatikus visszavonásához vezetnek;

37.

hangsúlyozza, hogy szabálytalanságok és visszavont kötelezettségvállalások esetén a helyi és regionális önkormányzatoknak mint legfontosabb kedvezményezetteknek kell viselniük a legnagyobb terheket, mivel növekednének a pénzügyi terheik;

38.

jobb pénzügyi tervezést szorgalmaz minden szinten, illetve azt kéri, hogy próbálják meg elkerülni, hogy az Európai Bizottság mechanikusan programozza a kötelezettségvállalásokkal és a kifizetésekkel kapcsolatos előirányzatokat;

39.

hangsúlyozza a 2016-os uniós költségvetési tervben kijelölt pénzügyi kötelezettségvállalások jelentőségét, és ezek további megerősítését kéri, mivel ezek választ adnak az új, terhesebb és költségesebb feladatokat eredményező olyan legutóbbi fejleményekre, mint pl. a migrációs válság és az új problémás helyzetek a szomszédos régiókban; támogatja a Rugalmassági Eszköz megfelelő formában történő igénybevételét. Tart azonban attól, hogy a javasolt növelések elégtelennek bizonyulhatnak, és még több forrásra lesz szükség;

40.

úgy véli, hogy a 2016-os uniós költségvetés a válság okainak kezelése tekintetében tanúbizonyságot kell hogy adjon arról, hogy az EU eltökélt szándéka, hogy nemzetközi szinten aktívabb és megbízhatóbb szerepet vállaljon, és helyi és regionális, valamint globális érdekeknek és kötelezettségeknek is eleget tegyen;

41.

kéri, hogy a következő (2020-tól kezdődő) programozási időszakra korábban terjesszék elő és fogadják el az alapvető jogalkotási javaslatokat. A többéves pénzügyi keret, a közös rendelkezésekről szóló rendelet, valamint az uniós strukturális és beruházási alapokra vonatkozó további specifikus rendeletek elfogadásával kapcsolatos késlekedések miatt, melyek egyébként a hosszadalmas tárgyalásokból adódtak, a 2014–2020-as programozási időszak nehézkesen indult be, és többek között ezek a késlekedések okozták a még fennálló kötelezettségvállalások (RAL) halmozódását is. Az RB minden meg fog tenni a kohéziós politika 2020 utáni jövőjének mielőbbi megvitatása érdekében, és a megfelelő időben benyújtja hozzájárulását a tanácskozásokhoz;

42.

hangsúlyozza, hogy a saját forrásokkal foglalkozó magas szintű munkacsoport fontos szerepet tölt be, és nagy jelentősége van a csoport „első értékelő jelentésének” is, amely azt ajánlja, hogy a saját források kérdéskörét minél több lehetséges nézőpontból vizsgálják meg;

43.

hangsúlyozza, hogy kész részt venni az EU saját forrásainak reformjáról szóló vitában. Az RB szerint mindenképpen szükséges egy alapvető reform, mivel a rendszer jelenlegi hiányosságai már számos problémához vezettek a költségvetési tárgyalások során, és még nagyobb problémákra kell számítani, például a még esedékes kifizetéseknek és fizetési hátralékoknak a nemzeti, helyi és regionális szintű beruházási projektek társfinanszírozására gyakorolt negatív hatásait illetően;

44.

kellő időben előzetes vitát nyitott a következő, 2020 utáni programozási időszak intézkedéseinek tervezéséről, amelyek közvetlen és azonnali hatást gyakorolnak a helyi és regionális költségvetésekre és tekintettel vannak a változó követelményekre. Ily módon elkerülhetők az előző programozási időszakokban, valamint elsősorban a 2014–2020-as programozási időszak kezdetén napvilágra került problémák.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/53

—

határozottan támogatja az Európai Uniót (EU) abban, hogy teljes mértékben felvállalja vezető szerepét a nemzetközi tárgyalások során,

—

sürgeti viszont, hogy fokozza erőfeszítéseit 2020 és az új éghajlat-politikai megállapodás életbe lépése előtt, különösen az energiahatékonyság, a CO2 árjelzése, illetve a nemzetközi finanszírozásnak a fejlődő országokban az éghajlatváltozás ellen folyó küzdelem érdekében történő mobilizálása terén,

—

arra ösztönzi az EU-t, hogy a párizsi találkozó és legkésőbb 2016 előtt emelje meg „tervezett nemzeti hozzájárulásának” (INDC – „Intended Nationally Determined Contribution”) szintjét, és úgy véli, hogy a párizsi megállapodásnak fenntarthatónak és dinamikusnak kell lennie, és tartalmaznia kell egy olyan mechanizmust, amely lehetővé teszi az államok hozzájárulásának rendszeres (ötévenkénti) értékelését és fokozását,

—

arra biztatja továbbá, hogy mutassa meg, miként fogja teljesíteni 2009-ben Koppenhágában tett pénzügyi vállalásait, és álljon ki egy méltányos megközelítés mellett a finanszírozás és a differenciálás kapcsán, ami lehetővé teszi az energetikai átállás folytatását és a világ legszegényebb vagy legkiszolgáltatottabb területeinek ellenálló képessége fenntartását,

—

a többszintű kormányzás elvein alapuló új világszintű éghajlat-politikai irányítást kér, amelyben a nem állami szereplők tevékenységét teljes mértékben elismerik, és amelyben minden kormányzati szint a maximálisra tudja fokozni az éghajlathoz kapcsolódó fellépését.

1.

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) 5. értékelő jelentésére és összefoglaló jelentésére tekintettel az RB aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a világ nem a megfelelő irányba halad ahhoz, hogy a hőmérséklet-emelkedést 2 oC alatt tartsa. Megállapítja, hogy sürgősen fokozni kell az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló erőfeszítéseket, és olyan megállapodást kell elfogadni Párizsban, amely lehetővé teszi, hogy e küszöbérték alatt maradjunk.

2.

Emiatt az RB felkéri az EU-t, hogy aktívan támogasson egy olyan hosszú távú világszintű célkitűzést, amely megfelel az IPCC legmegalapozottabb forgatókönyveinek. Ez azt jelenti, hogy 2050-re a nulla kibocsátás elérését kell kitűzni. Egy ilyen egységes cél erős jelzés volna minden ország és minden szereplő, köztük különösen a befektetők számára, hogy a világgazdaságnak el kell szakadnia a fosszilis energiaforrásoktól.

Az RB emlékeztet ennek kapcsán arra, hogy az EU olyan hosszú távú célt tűzött ki maga elé, amely szerint az üvegházhatású gázok kibocsátását 2050-ig 80–95 %-kal csökkentenék.

3.

Az RB úgy véli, hogy az EU tervezett nemzeti hozzájárulása keretében tett első vállalásai a megfelelő irányba mutatnak; mindazonáltal az RB arra ösztönöz, hogy menjünk még ennél is tovább azzal, hogy az Európai Tanács által 2014 októberében meghatározott vállalásokat tovább emeljük. Az RB úgy véli (2), hogy reális és egész Európa számára előnyös lenne legalább 50 %-kal csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását Európában. Ugyanígy lehetséges és kívánatos elérni a megújuló energiaforrások legalább 40 %-os arányát és a 40 %-os energiahatékonyságot. Az RB ezenkívül úgy véli, hogy az EU-nak támogatnia kellene, hogy a párizsi megállapodásban rögzítsenek kötelezettségvállalási periódusokat és ötéves felülvizsgálati ciklusokat 2025-től kezdve, hogy elkerüljük azt, hogy hosszú időn keresztül egy gyengébb célkitűzéshez ragaszkodjunk, valamint hogy rendszeresen figyelembe vegyük a tudományos és technológiai fejleményeket.

4.

Az RB kéri, hogy az EU és a fejlett harmadik országok még a COP21 előtt jelentsenek be egy „pénzügyi csomagot” a fejlődő országokban az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklésére irányuló erőfeszítések támogatására. Az RB azt várja, hogy az EU közzétesz egy menetrendet arról, hogy miként fokozza a finanszírozást, aminek kiszámíthatónak, átláthatónak, újnak és kiegészítő jellegűnek kell lennie. Ebben a dokumentumban az EU jelzi majd, hogy miként szándékozik teljesíteni azt a kötelezettségvállalását, hogy 2020-ig mobilizálja a ráeső évenkénti 100 milliárd dollárt. Az EU-nak támogatnia kell ezenkívül a párizsi megállapodásban a 2020 utáni időszakra teendő új pénzügyi vállalások elvét is. Ezeket ötévenként kell meghatározni külön az alkalmazkodáshoz kapcsolódó célkitűzésekkel, ezt a területet ugyanis eddig elhanyagolták az éghajlat-finanszírozás keretében.

5.

Az RB az Európai Bizottság azon álláspontját is üdvözli, amely szerint a megállapodás és az erre vonatkozó határozatok keretében az átláthatóságra vonatkozó szigorú szabályokat és egy olyan közös, egységesített rendszert kell kialakítani, amely alapján rendszeres méréseket, jelentéseket és ellenőrzéseket végeznének azzal kapcsolatban, hogy az egyes felek hogyan teljesítik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási célértékeit. Egy ilyen keret lényeges alapot jelent majd az éghajlatváltozás terén megvalósuló globális együttműködéshez, és a kötelezettségvállalások teljesítése iránti bizalom előmozdítása érdekében is szükség van rá. Az éghajlatváltozás mérséklésében elért sikerek megismeréséhez és az ambíciók ösztönzéséhez is nagyon fontos, bevezetése így mindenkinek érdeke.

6.

Az RB üdvözli az Európai Bizottság álláspontját, amely szerint az alkalmazkodást a megállapodás pilléreként kell beépíteni a dokumentumba (az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a finanszírozás mellett). Alapvető annak elismerése, hogy egyértelmű kapcsolat van a hőmérséklet-emelkedés és az alkalmazkodási szükségletek fokozódása között.

Az RB szintén örömmel nyugtázza, hogy az Éghajlat-változási Alap végül úgy határozott, hogy az általa biztosított finanszírozást egyenlő mértékben osztja meg az éghajlatváltozás mérséklése és az alkalmazkodás között. Az Európai Bizottság számára azt javasolja, hogy a régiók ellenálló képességének javítása terén használja fel bevált gyakorlatként és a nemzetközi partnerek által követendő példaként a 2014-ben az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó európai stratégia keretében útjára indított „Alkalmazkodó polgármesterek” (Mayors Adapt) kezdeményezést.

A fejlődő országok, és különösen a leginkább elmaradott országok és a kisméretű szigeti államok a legsérülékenyebbek az éghajlatváltozás hatásaival szemben: az új éghajlat-politikai megállapodásnak lehetővé kell tennie, hogy tekintetbe vegyék ezen országok alkalmazkodási szükségleteit.

7.

Az RB azt ajánlja még az Európai Uniónak, hogy ne várja meg a párizsi megállapodás 2020-as hatályba lépését, és már most fokozza az éghajlatváltozás elleni küzdelmet az alábbiak révén:

8.

A városoknak és a régióknak középponti szerepe van az országok éghajlat-politikai célkitűzéseinek elérésében és megerősítésében. Mivel ők azok, akik fellépnek a mobilitás és a közlekedés, a városrendezés és az épített környezet, a zöld energiák és infrastruktúrák terén, megkerülhetetlen szereplőkként vesznek részt az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képesség növelésére irányuló világszintű erőfeszítésekben.

9.

Az RB örömmel állapítja meg, hogy az új éghajlat-politikai rendszer azt ígéri, hogy nagyobb hangsúlyt helyez a Párizsi Jegyzőkönyvben tett vállalások gyakorlati megvalósítására. Az Európai Bizottság és számos más szereplő is előtérbe helyezi a városok és régiók szerepét az ENSZ (4) éghajlatügyi tárgyalásai során. Ezek a szereplők javasolják, hogy az új megállapodás ismerje el a városok és régiók szerepvállalását, ami nélkül az egyes országok nem lennének képesek teljesíteni vállalásaikat. A felek által tett kötelezettségvállalások hitelessége a városok és a régiók, valamint az ipar és a beruházók határozott és valódi elkötelezettségének a függvénye.

10.

A Polgármesterek Szövetségének népszerűsítése, valamint 2030-ig és 2050-ig történő meghosszabbítása szükséges ahhoz, hogy további lendületet adjunk az azt aláíró 6  500 európai városnak és régiónak, akik vállalták, hogy meghaladják az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén tett, 2020-ig szóló európai célkitűzéseket.

Az RB támogatja a Polgármesterek Szövetsége kezdeményezés világszintű kibővítését, és kéri az Európai Bizottságot, hogy biztosítsa azokat az eszközöket, melyek szükségesek egy ilyen, a területi szintű adottságokat szem előtt tartó rendszer számára. Ezt a kibővítést össze kell hangolni a többi, hálózatok és közösségek által indított nemzetközi és nemzeti kezdeményezéssel, mint amilyen például a „Compact of Mayors” (Polgármesterek Paktuma). Ennek során tiszteletben kell tartani az említett kezdeményezéseket. Ezzel párhuzamosan nem szabad marginalizálni azokat a városokat sem, amelyek úgy határoztak, hogy anélkül lépnek fel az éghajlatvédelem terén, hogy részt vennének a Polgármesterek Szövetségében.

11.

Az RB felkéri az Európai Bizottságot, hogy álljon ki amellett, hogy az új megállapodás keretében vegyék figyelembe a városok és régiók (az üvegházhatású gázok csökkentése, az energiamegtakarítás és a megújuló energiák terén tett) nemzeti hozzájárulásokkal kapcsolatos számszerűsíthető erőfeszítéseit. Az Európai Bizottság különösen a „Compact of States and Regions”, a Polgármesterek Szövetsége és a „Compact of Mayors” munkájára támaszkodhat, amelyek keretében az európai és a világ más részein található városok és régiók egyértelmű, precíz és átlátható kötelezettségeket vállaltak.

Az RB szerint ki kell alakítani a megfelelő feltételeket – szabályozást és pénzügyi mechanizmusokat – ahhoz, hogy a városok és régiók optimális módon léphessenek fel.

12.

Az RB emlékeztet arra, hogy tudatos és innovatív beruházáspolitikára van szükség a régiók fenntartható projektjei kapcsán, mindenekelőtt az energia és az alkalmazkodás terén. Emellett e politikának be kell vonnia a városokat és régiókat a források elosztásával kapcsolatos folyamatokba, valamint a legkisebb léptékű projekteket is figyelembe kell vennie a Juncker-terv keretében. Az RB az ajánlja, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy az éghajlat-politikai beruházásokat ne vegyék figyelembe a „maastrichti” adósságkalkulációban.

13.

Az RB javasolja, hogy könnyítsék meg a városok és régiók hozzáférését a főbb világszintű éghajlatvédelmi alapokhoz: az Éghajlat-változási Alaphoz, a Globális Környezetvédelmi Alaphoz, valamint az Alkalmazkodási Alaphoz.

Különösen a leginkább kiszolgáltatott fejlődő országok helyi és regionális önkormányzatainak az éghajlatvédelmi alapokhoz (főként az Éghajlat-változási Alaphoz) való hozzáférése tenné lehetővé, hogy e szereplők gyorsabban léphessenek fel az éghajlattal és a millenniumi fejlesztési célokkal kapcsolatos közös megközelítés keretében.

14.

Az RB olyan világszintű éghajlat-politikai irányítást javasol, amely hivatalosan elismeri a városok és régiók által végzett munkát, és a többszintű kormányzás elvein alapul:

15.

Az RB üdvözli az éghajlattal és a régiókkal foglalkozó nemzetközi csúcstalálkozó megszervezését ez év július 1-jén és 2-án Lyonban, valamint a helyi önkormányzatok december 4-én és 7-én Párizsban megtartandó éghajlatügyi világtalálkozóját, és részt szándékozik venni ezeken. Ezek a rendezvények lehetőséget jelentenek a nem állami szereplők számára arra, hogy a COP21 előtt és alatt együttműködjenek, és hangsúlyozzák alapvető szerepüket azzal, hogy határozott kötelezettségvállalásokat jelentenek be a globális, és különösen az országos szintű éghajlatügyi fellépés előmozdítása érdekében.

16.

Az RB végezetül azt ajánlja, hogy az Európai Unió támogassa egy olyan COP-határozat elfogadását, amely munkaprogramot vezet be a városok és régiók éghajlatügyi fellépése kapcsán, és egyfajta eljárási rendet határoz meg egyfelől a helyi és regionális önkormányzatok, másfelől pedig az államok között. Példaként vehetjük a Biológiai Sokféleség Egyezményt, amely 2010-ben cselekvési tervet fogadott el a városok és régiók számára (5). Egy ilyen terv a többszintű kormányzás elvének rugalmas nemzetközi szintű alkalmazását jelentené.

A COP21 és az éghajlatváltozás elleni világszintű küzdelem sikerének záloga az összes szereplő elkötelezettsége.

17.

Az IPCC és az ENSZ Környezetvédelmi Programja üzenete egyértelmű: ahhoz, hogy a felmelegedés mértékét az évszázad végéig 2 oC alatt tartsuk, minden szereplőnek haladéktalanul fokoznia kell a kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítéseit, kezdve azokkal az országokkal, amelyek elsősorban felelősek az éghajlatváltozásért.

Az új éghajlat-politikának a részes felek széles körű összefogására kell támaszkodnia, és a megvalósítás során alulról építkező megközelítést kell alkalmazni. A városok és régiók ennek kapcsán alapvető tájékoztató, nevelő, és az egyes szereplők kezdeményezéseit összefogó szerepet töltenek be.

18.

A COP francia és perui társelnökei által az összes szereplő éghajlatügyi fellépésének megerősítése érdekében javasolt „Fellépési menetrendről” jelenleg folyó vitákra tekintettel az RB ismét hangsúlyozza azt a kívánságát, hogy biztosítsák a városok és régiók részvételét ebben a menetrendben. Az RB:

19.

Az ilyen közös fellépés szellemében az RB szándéka az, hogy az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal összehangolt üzeneteket közvetít, amelyek illusztrálják, hogy a régiók és a városok a civil társadalommal és a vállalkozásokkal közösen lépnek fel a COP21 sikere érdekében.

20.

A globális felmelegedés az emberiség előtt álló egyik legjelentősebb kihívás a fenntartható fejlődés, az egészség és a világgazdaság terén. A párizsi konferencia nem önmagában való cél, hanem egy dinamikus és fejlődőképes folyamat megindítása, amely lehetővé teszi a nemzetközi közösségnek azt, hogy megtegye a szükséges kiigazításokat annak érdekében, hogy visszaálljon a helyes útra ahhoz, hogy a hőmérséklet-emelkedést 2 oC alatt tartsa. Mindenképpen szükség van egy új világszintű megállapodásra Párizsban, amint arra is, hogy lehetőségeket és újabb lökést adjunk a szereplők fellépéseinek annak érdekében, hogy közösen nézzünk szembe a kihívásokkal.

17.12.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 423/58

1.

hangsúlyozza, hogy az óceánból nyert energia jelentősen hozzájárul az Európai Unió, sőt a világ jövőbeli energiaszükségleteinek fedezéséhez, és üdvözli, hogy az öt kiemelt terület egyikeként belefoglalják a „kék növekedés” stratégiába. Úgy látja, hogy az EU fontos szereplő lehet az óceánenergetika terén;

2.

megjegyzi, hogy az óceánból nyert energia, amely megbízható és kiszámítható megújuló energiaforrást jelent, a következő lehetőségeket rejti magában:

3.

megjegyzi, hogy az óceánból igen sokféle technológiával lehet energiát kinyerni, ez pedig azt jelenti, hogy az óceánenergetikai fejlesztéseket számos különböző szinten, több összefüggésben kell végezni. Az EU ebben, mivel igen sok part menti területtel rendelkezik, világszinten sikeres szerepet tölthet be;

4.

tudomásul veszi az európai óceánenergetikai ütemterv (EOER) 2010–2050 közötti időszakra vonatkozó becsléseit:

5.

elismeri, hogy az óceánenergetika tekintetében az Atlanti óceán bír a legnagyobb potenciállal az EU-ban, azonban hangsúlyozza az Unión belüli más tengerek és vízgyűjtő medencék fontos hozzájárulását, beleértve az Északi-tengert, a Balti-tengert, a La Manche csatornát és a Földközi-tenger térségét;

6.

elismeri, hogy az óceánból nyert tiszta energia számos lehetőséget biztosít sok uniós sziget számára; ennek az energiának a kiaknázása hozzájárulhat a szigetek és a külső tengeri régiók – köztük a legkülső régiók – energiafüggetlenségéhez (3), miközben tetemes gazdasági és társadalmi fejlődési potenciált is kínál azáltal, hogy munkahelyeket teremt a helyi közösségekben, például lehetőségeket kínál az Unió számos kis és közepes méretű kikötője számára;

7.

hangsúlyozza, hogy az óceánenergetikai ágazat fejlődése az EU egészének érdeke: a kutatásba, tudásba, készségekbe és fejlődésbe, az alkatrészek gyártásába és exportjába, az ellátási láncok fejlesztésébe történő beruházási lehetőségek nem korlátozódnak a tengerparti és szigeti területekre;

8.

hangsúlyozza a holisztikus megközelítés fontosságát a megújuló tengeri energiaforrások kiaknázásában. Az óceánból nyert energia esetében sok olyan kihívás merül fel, amelyekkel más tengeri energiaforrások esetében is szembesülnek, ilyen például a hálózathoz való hozzáférés és az összeköttetések kérdése, vagy a készségek fejlesztése;

9.

tudomásul veszi az óceánból nyert energia különböző típusait: apály-dagály (pl. árapálylagúnák) és árapály-energia, hullámenergia, a sótartalom-különbség és az óceán termikus energiájának átalakítása (OTEC) által generált energia (4);

10.

megjegyzi, hogy az említett, óceánból nyert energiák technológiái különböző fejlettségi szinten állnak, és az apály-dagály technológia kivételével a kutatás és fejlesztés szakaszában vannak. Ezek főként kisléptékű kísérleti projektek, nem léteznek kereskedelmi célú demonstrációk, és egyelőre konszenzus sem alakult ki az előnyben részesítendő technológiai eszközöket illetően;

11.

hangsúlyozza azonban, hogy egyre jelentősebb kereskedelmi érdek kapcsolódik az árapály- és hullámenergia-átalakítókhoz, és egyre fontosabbá válhatnak közép- és hosszú távon, mivel sokféle helyszínen képesek energiát termelni;

12.

megjegyzi, hogy az EU jelenleg globálisan is a szektor fejlesztésének élvonalában van, a kisléptékű demonstrációs és kutatási tevékenységek seregével, az óceánenergetikai ágazatban aktív több mint 500 vállalattal, és a globális árapály-energetikai tevékenység több mint 50 %-ával; néhány projekt már pénzügyileg is lezárult (5);

13.

elismeri, hogy sok esetben a tengerekből és az óceánokból nyert energia fejlesztésével kapcsolatos hajtóerő a tagállami szint alatti szintről érkezik, pl. Cornwall, Bretagne, Aquitánia, Loire mente, Alsó-Normandia, Baszkföld, Kantábria, Galicia, Skócia, Wales, Flandria, Nyugat-Götaland régió stb.;

14.

megjegyzi azonban, hogy annak ellenére, hogy az ipar részéről érdeklődés tapasztalható, és hogy számos multinacionális vállalat és energetikai szolgáltató bekapcsolódik a kutatási és fejlesztési tevékenységekbe, a beruházások mértéke elmaradt az egyéb megújuló energiaforrásokhoz képest, és nem teljesültek a 2020-ra kitűzött megvalósítási célok;

15.

elismeri, hogy megfelelő intézkedések nélkül fennáll a veszélye annak, hogy az EU elveszti globális vezető szerepét;

16.

felhívja a figyelmet számos, egymással összefüggő akadályra, amelyeket le kell küzdeni az ágazat növekedése érdekében:

17.

hangsúlyozza, hogy míg ezekre a kihívásokra közösen kell megoldást találni, a technológiai és pénzügyi kihívások rendívül sürgetőek, mivel igazoló vizsgálat és megbízható technika nélkül az ágazat nehezen tud majd áttörést elérni és életképessé válni;

18.

aggodalmának ad hangot, hogy az óceánenergetikai technológiák többségének kiforratlansága, az óceánon és tengeren történő – különösen a zord és kiszámíthatatlan körülmények közötti – tesztelés magas költségeivel kombinálva jelentős akadályt jelent a nagyszabású beruházás előtt, és így akadályozza a technológiafejlesztés haladását; ez különösen a magánbefektetők esetében probléma, mivel az igazoló vizsgálat és a technológia méretezhetősége egyaránt kulcseleme a finanszírozáshoz való hozzáférésnek és az egységköltség csökkentésének;

19.

ismételten hangsúlyozza a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvben és a témában nemrégiben kiadott RB-véleményben (6) foglalt környezetvédelmi megfontolások jelentőségét; támogatja a további kutatást és innovációt a tesztelési és telepítési tevékenységekkel kapcsolatos fenntartható óceánenergetikai megoldások fejlesztéséhez, mivel az energia (zaj, fény, hő, sugárzás) tengerbe juttatása hatással van a tengeri környezetre és a tengeri ökoszisztémákra;

20.

kéri, hogy vegyék figyelembe a szárazföldi és a tengeri szélenergia-ágazattal kapcsolatos tanulságokat, különösen azt, hogy a vállalatoknak és a kutatási intézményeknek együtt kell működniük annak érdekében, hogy elkerüljék a párhuzamos erőfeszítéseket és finanszírozást, valamint az ágazaton belüli szabványosítás előmozdítása kapcsán, amely a költségalapú versenyképességhez szükséges;

21.

hangsúlyozza, hogy – figyelembe véve az óceánenergetikai ágazat potenciáljának kiaknázásához szükséges beruházások mértékét – alapvető az EU-n belüli különböző kormányzati szintek közötti összehangolt fellépés, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy szervezzen konferenciát az Európai Beruházási Bankkal, az Európai Parlamenttel és más uniós intézményekkel együtt, együttműködve a tagállamokkal, a helyi és regionális önkormányzatokkal, a kutatóintézetekkel és az egyetemekkel, a nem kormányzati szervezetekkel, az iparági szereplők kialakulóban lévő körével és a potenciális beruházókkal;

22.

üdvözli az Európai Bizottság azon kezdeményezését, hogy létrehozzák az Óceánenergetikai Fórumot, amelynek feladata, hogy közzétegye az ágazat fejlődését irányító óceánenergetikai ütemtervet; ezzel a véleménnyel pedig biztosítani szeretné, hogy az ütemterv megfelelően figyelembe vegye e fejlődő ágazat erőteljes helyi és regionális dimenzióját;

23.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az Óceánenergetikai Fórumot fejlessze tovább egy ipari platformmá, amely előmozdítja az óceánenergetikai ütemtervben meghatározott kulcsfontosságú intézkedések teljesítését;

24.

kéri, hogy határozzák meg az óceánenergetikára vonatkozó uniós szintű célkitűzéseket, ami világos szándéknyilatkozatként szolgálhat annak érdekében, hogy a beruházóknak garanciákat nyújtsanak a hosszú távú elköteleződéshez;

25.

hangsúlyozza, hogy a tengerekkel és óceánokkal kapcsolatos valamennyi tevékenység esetében koherens megközelítés szükséges; amellett érvel, hogy az óceánenergetikai ágazat fejlődése ösztönözheti az EU tengerészeti iparpolitikájának kidolgozását;

26.

üdvözli, hogy Írország és Portugália nemzeti stratégiát dolgozott ki a tengerekből és óceánokból nyert energia vonatkozásában, valamint hogy nyolc tagállam: az Egyesült Királyság, Írország, Franciaország, Portugália, Spanyolország, Finnország, Olaszország és Hollandia az óceánenergetika kérdését belefoglalta a megújuló energiára vonatkozó nemzeti cselekvési tervébe; megelégedettséggel fogadja, hogy más tagállamokban, pl. Dániában és Svédországban is születtek hasonló kezdeményezések;

27.

arra kéri a tagállamokat, hogy vállaljanak stratégiai és politikai vezető szerepet ennek az iparágnak a fejlesztésében, fokozottabb támogatást nyújtva a területükön folyó kutatási és demonstrációs projekteknek; hangsúlyozza továbbá annak fontosságát, hogy a tagállamok stabil szabályozási kereteket és költséghatékony támogatási rendszereket biztosítsanak a megújuló energiaforrásokhoz, és így hosszú távon gondolkodó befektetőket vonzzanak;

28.

megismétli arra irányuló felhívását, hogy a kék gazdasághoz (7) kapcsolódóan hozzanak létre egy külön Tudományos és Innovációs Társulást, mivel a készségek fejlesztése és a tengerkutatás terén született elképzelések átadása a magánszektornak kulcsfontosságú szerepet játszik az óceánenergetika fejlesztésében;

29.

hangsúlyozza, hogy ki kell használni a meglévő sikeres kezdeményezéseket és partnerségeket (8), hogy teljes mértékben hasznosítható legyen a stratégiai energiatechnológiai tervnek (SET-terv) és kutatási pillérének, az Európai Energiakutatási Szövetségnek a keretében kifejlesztett tudás, a SET-terv, az intelligens városok és a Horizont 2020 kezdeményezések szereplőit is bevonva a helyi és regionális szintű energiastratégia kidolgozásába;

30.

üdvözli ezért, hogy a Horizont 2020 keretprogram 2016–17-es, „kék növekedésre” és karbonszegény energiára vonatkozó munkaprogramjában két különböző, az óceánenergetikai ágazatra vonatkozó felhívás is szerepel (LCE 15: „Scaling up in the ocean energy sector to arrays” [Az óceánenergetikai ágazat bővítése és tengeri erőművek létesítése] és LCE 16: „2nd generation of design tools for ocean energy devices and arrays development and deployment” [2. generációs tervezési eszközök tengeri energiarendszerek és erőművek kidolgozásához és telepítéséhez]);

31.

rámutat arra, hogy tovább kell fejleszteni az óceánenergiát termelő erőművek létesítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges szakképzést, amely jelenleg az olaj- és gázipari társaságok hatáskörébe tartozik, és ösztönözni kell az ágazatok közötti tudásmegosztást és az egymástól való tanulást;

32.

üdvözli, hogy 2015 áprilisában állami támogatást hagytak jóvá egy portugál rendszer számára, amely megújuló óceánenergiát (hullámenergia, árapály-energia) termelő demonstrációs projekteket (50 MW beépített kapacitás) és innovatív tengeriszélenergia-technológiákat támogat;

33.

megállapítja, hogy a környezetvédelmi és energetikai célú állami támogatásokra vonatkozó 2014. évi iránymutatásokat az érdekelt felek közül sokan rugalmasnak tartják a tekintetben, hogy demonstrációs projektek is támogathatók ezen a területen;

34.

kéri, hogy az állami támogatási szakértők az Óceánenergetikai Fórummal együttműködve végezzenek további technikai elemzéseket annak biztosítása érdekében, hogy az állami támogatási rendszer figyelembe vegye majd az ezen ágazat előtt álló sajátos kihívásokat, és lehetővé tegye például a hálózati infrastruktúrába és a nagyméretű, kereskedelmi hasznosítást megelőző kísérleti projektekbe irányuló jelentős állami beruházásokat;

35.

kéri, hogy a területi együttműködés támogatására irányuló jövőbeli uniós finanszírozási programok, köztük az atlanti térségre vonatkozó transznacionális program súlypontját helyezzék át az óceánenergetika fejlesztésének támogatására;

36.

azt ajánlja, hogy alaposan vegyék fontolóra egy, az óceánenergetika fejlesztésére összpontosító atlanti makrorégió kidolgozását; egy ilyen megközelítés egyértelműen kijelölné az e területhez tartozó öt tagállam és nemzet/régió számára az együttműködés fő területét, valamint esetleg egy koherens, az atlanti makrorégióra vonatkozó tengerhasznosítási ipari stratégiához vezetne, amely a megújuló energiára és az összekapcsolhatóságra összpontosít;

37.

azt ajánlja, hogy megfelelő, testreszabott stratégiákat/technológiákat dolgozzanak ki a különböző tengeri medencékre, felhasználva a meglévő tapasztalatokat/fejlettebb technológiák kifejlesztését a kevesebb/különböző tengeri energiapotenciállal rendelkező régiók esetében;

38.

üdvözli az Európai Bizottság C(2015) 6317 jelű, „Towards an Integrated Strategic Energy Technology (SET) Plan” [Egy integrált stratégiai energiatechnológiai terv (SET-terv) felé] című közleményét, és különösen az ebben szereplő utalásokat az óceánenergia területén folyó atlanti-partvidéki regionális együttműködés erősítésére, amely hozzájárulna a költségek további csökkentéséhez ezen a területen;

39.

amellett érvel, hogy az óceánenergetika fejlesztéséhez elengedhetetlen a jelentős állami támogatás, többek között innovatív köz-magán társulások révén;

40.

elismeri az EBB létező támogatási mechanizmusainak létfontosságú szerepét (9); ugyanakkor hangsúlyozza, hogy uniós szinten új és innovatív eszközökre van szükség, amelyek kedvezőbb környezetet teremtenek a „kockázatosabb” innovatív energiatechnológiákba – különösen az óceánból nyert energiával kapcsolatos technológia terjesztésébe – történő beruházások támogatásához;

41.

üdvözli ezért, hogy az EBB és az Európai Bizottság 2015 júniusában elindította az új InnovFin energiademonstrációs projekteket, és arra kéri a tagállamokat, valamint a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy az óceánenergetikai projektek támogatása érdekében ösztönözzék ennek az új mechanizmusnak az igénybevételét;

42.

hangsúlyozza, milyen jelentőséggel bír az összeköttetésekbe történő beruházás, különösen a tagállamok és régióik közötti összeköttetéseket illetően, az átviteli infrastruktúra javítása a megújuló energiatermelés felvételére való kapacitásaik növelése érdekében, az elosztási hálózatokba való beruházás, a hálózatok távoli területekre való kiterjesztése, valamint az intelligens hálózati megoldások kidolgozása és megvalósítása;

43.

felszólítja az EBB-t és az Európai Bizottságot, hogy kezeljék prioritásként az új Európai Stratégiai Beruházási Alapnak (ESBA) az óceánenergetikai ágazatban történő beruházásokra való felhasználását, beleértve annak megvizsgálását, hogyan lehet ezt az alapot felhasználni a hálózat fejlesztésének és az összeköttetéseknek a támogatására;

44.

üdvözli, hogy számos intelligens szakosodási stratégiában egyre nagyobb figyelmet fordítanak a tengeri megújuló energiára; üdvözli az európai energiaügyi intelligens szakosodási platform elindítását, és hangsúlyozza, hogy biztosítani kell, hogy a platform kiegészítse az Óceánenergetikai Fórum munkáját;

45.

üdvözli, hogy a regionális operatív programokba prioritásként veszik fel a tengeri energiába történő beruházásokat;

46.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy megerősítsék az uniós energiapolitika és a kohéziós politika közötti kapcsolatokat, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy adjon részletes tájékoztatást arról, hogy a 2014–2020-ra szóló európai strukturális és beruházási alapokkal kapcsolatos regionális operatív programok milyen módon kezelik prioritásként az óceánenergiát, valamint hogy terjesszen elő egy elemzést arról, mely régiók kezelik prioritásként az óceánenergetikát intelligens szakosodási stratégiájukban;

47.

üdvözli a 2014. októberi Európai Tanács döntését a NER300 program megújításáról, és megjegyzi, hogy mostantól a kisméretű projektek is támogathatók lesznek (10);

48.

kéri, hogy az új rendszerben magasabb, stabil ára legyen a szén-dioxid-kibocsátásnak, és nagyobb összegeket irányozzanak elő a megújuló energiával kapcsolatos (innovatív) projektek finanszírozására;

49.

üdvözli az olyan projekteket, mint az óceánenergetikai ERA-NET, amelynek célja az ágazati kutatás és innováció fejlesztésére irányuló tevékenységek összehangolása a tagállami és regionális ügynökségek között, és érdeklődéssel várja a Horizont 2020 és más programok, pl. az Erasmus+ keretében támogatott óceánenergetikai projektek garmadáját;

50.

ismételten kéri, hogy kapjon erősebb politikai prioritást az uniós, a tagállami és az állami szint alatti (helyi és regionális önkormányzati) költségvetések (11) közötti szinergiák megteremtése az olyan, Európa számára kulcsfontosságú beruházások támogatásához, mint például az óceánenergetikai projektek;

51.

hangsúlyozza, hogy az óceánenergiát olyan módon lehet fejleszteni, amely javítja a természeti környezet minőségét;

52.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy biztosítva legyen a regionális önkormányzatok, a környezetvédelmi szervezetek és más nem kormányzati szervezetek részvétele az Óceánenergetikai Fórumban és más uniós szintű stratégiai kezdeményezésekben, valamint sürgeti, hogy a tagállamok, a helyi és regionális önkormányzatok és az ágazati szereplők teljes mértékben működjenek együtt ezekkel a testületekkel annak biztosítása érdekében, hogy ez az új iparág fenntartható módon fejlődjön, a környezetre a lehető legkisebb hatást kifejtve;

53.

hangsúlyozza, hogy a tengeri területrendezésnek kritikusan fontos szerepe van az óceán- (és tengeri) energetikai ipar fejlődésének támogatásában, mivel olyan mechanizmust biztosít, amely összehozza a tenger/óceán különböző felhasználóit (energetikai ágazat, tengeri közlekedés, akvakultúra, halászat, rekreáció és természetvédelem) annak érdekében, hogy párbeszédet folytassanak, információt cseréljenek és összehangolt döntéseket hozzanak a tengeri területek használatát illetően, ezzel hozzájárulva az ágazatok közötti konfliktusok elkerüléséhez, szinergiák kialakításához és az ökoszisztémákra gyakorolt negatív hatások csökkentéséhez; sürgeti, hogy a tengeri területrendezés kialakításában részt vevő tagállamok és helyi és regionális önkormányzatok tervezzék be az óceánenergia fejlesztését ebbe a folyamatba;

54.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy egyszerűsítsék a helyi és regionális önkormányzati és a nemzeti szinten zajló tervezés és jóváhagyás adminisztratív folyamatait, valamint kiemeli az e téren elismert, Skóciában alkalmazott bevált gyakorlatot, ahol ágazati tengerügyi tervezési, környezeti kutatási és stratégiai megfigyelési programokat vezettek be, továbbá egyablakos jóváhagyási szervet és jóváhagyási útmutatót hoztak létre;

55.

hangsúlyozza az adatokhoz való hozzáférés és az információmegosztás fontosságát a kettős folyamatok elkerülése és a műveletek megkezdésével járó költségek csökkentése érdekében, valamint azért, mert széles körű közérdek a tengeri környezet megismerése és a fejlesztések tengeri ökoszisztémára gyakorolt esetleges hatásának megértése;

56.

hangsúlyozza, hogy fontos a tengeri környezet és az ökológia megismerése, megfigyelése és kutatása ahhoz, hogy a jelenleg létezőnél átfogóbb adatbázist építsünk fel, beleértve kiterjedt környezeti hatástanulmányok készítését az ökoszisztémán alapuló megközelítést alkalmazva e régiók biodiverzitásának vizsgálatára, valamint az ember által telepített eszközök tengeri környezetre gyakorolt potenciális hatásainak számszerűsítését;