20.11.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 415/1

Előadó

Előadó: Witold Krochmal (PL/EA) Wołów városi és körzeti tanácsának tagja

Referenciaszöveg

Közlemény az európai gazdaság hosszú távú finanszírozásáról

COM(2014) 168 final

1.

üdvözli a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett európai bizottsági közleményt az európai gazdaság hosszú távú finanszírozásáról. E közlemény elismeri, hogy az európai gazdaság hosszú távú finanszírozása elengedhetetlen a gazdasági válság leküzdéséhez, illetve az európai vállalkozásoknak a stabil és versenyképes növekedés irányába történő elindításához;

2.

úgy véli, hogy a közleményben javasolt lépések hozzájárulnak majd az európai gazdaság finanszírozási alapelveinek kialakításához, ami ösztönözheti a munkahelyteremtést;

3.

az európai gazdaság hosszú távú finanszírozása hozzájárul majd a főbb infrastrukturális beruházások finanszírozási lehetőségeinek bővüléséhez, ami a helyi és regionális önkormányzatok számára meg fogja könnyíteni e projektek megvalósítását;

4.

e célból a hosszú távú finanszírozás forrásait az uniós politikai célkitűzésekkel és az Európa 2020 stratégiával összhangban lévő, és egyben a 2030-as éghajlat- és energiacsomagot tükröző gazdasági kezdeményezésekre kell irányítani;

5.

biztos abban, hogy egy, az európai gazdaság hosszú távú gazdaságfinanszírozási rendszerére vonatkozó megfelelő jogi keret csökkenti majd a potenciális beruházók kockázatkerülését;

6.

ezért uniós szakpolitikai keretet szorgalmaz az uniós hatáskörbe tartozó területeken végzett közberuházások minőségének előmozdítására, amint azt az Európai Tanács vázolta a 2012. decemberi következtetéseiben, melyben arra kérte a tagállamokat és az uniós intézményeket, hogy „a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ága keretében [aknázzák ki] azokat a lehetőségeket, amelyeket a jelenlegi uniós költségvetési keret biztosít a közpénzből finanszírozott termelőberuházások iránti igényeknek és a költségvetési fegyelemre vonatkozó célkitűzéseknek az összeegyeztetésére”  (1);

7.

hangsúlyozza, hogy az aktuális pénzügyi, gazdasági és társadalmi válság alapvetően megváltoztatja a reálgazdaság finanszírozásának feltételeit. Emiatt a hosszú távú magán- és közberuházások egyre inkább kiegészítik egymást. A közberuházások ugyanis nemcsak ösztönzik a magánberuházásokat, hanem nagyon gyakran az adott regionális gazdaság megfelelő strukturális feltételei kialakításának előfeltételét képezik, és automatikus stabilizáló szerepet töltenek be, azaz kedvezőtlen gazdasági feltételek esetén anticiklikus ütközőként funkcionálnak. A közberuházások emellett az általános érdekű célok megvalósítását is szolgálják olyan területeken (pl. oktatás, képzés, kutatás, infrastruktúra, egészségügy, környezetvédelem), ahol állami fellépés szükséges, mivel a tipikus magánberuházások nem a szélesebb értelemben vett társadalmi hasznot tartják szem előtt, és így a rossz piaci kilátások miatt valószínűleg nem lesz elegendő (magán)beruházás;

8.

amellett érvel, hogy a finanszírozási mechanizmusokat a munka világa teljes reformjának részeként kell értékelni. A megfelelően kidolgozott szabályok révén megteremthetők a feltételek a munka világának reformjához és a munkahelyteremtéshez, melyet a digitalizáció tesz lehetővé. Így növekedhet a kapacitás arra is, hogy a megtakarítások nyílt, biztonságos és versenyképes finanszírozási csatornákon áramoljanak. Ez a kombináció erősítené az európai gazdaság és ipar versenyképességét;

9.

hangsúlyozza, hogy a likviditáskezelési tőkekövetelményekre vonatkozó bármely szabályozásnak tekintetbe kell vennie azt a hatást, amelyet e szabályozás gyakorol a bankok azon képességére, hogy hosszú lejárat mellett hitelezzenek;

10.

úgy véli, hogy a hosszú távú finanszírozás keretében egyes tagállamokban különleges szerepet játszhatnak a regionális és kommunális bankok, ezek ismerik ugyanis a legjobban egy adott régió gazdaságát, és a régió gazdaságának finanszírozása érdekében számos esetben hatékony hosszú távú pénzügyi politikát képesek folytatni az adott régióban;

11.

arra is felhívja a figyelmet, hogy a pénzügyi jelentéstételi rendszereknek – különösen a kkv-k esetében – olyan mértékben átláthatónak és hitelesnek kell lenniük, hogy a vállalkozás működési területén kívül található bankok is felelős döntést tudjanak hozni a pénzügyi támogatásról;

12.

ismét támogatásáról biztosítja (2) az európai bankszektor strukturális reformját illetően kidolgozott javaslatot (3), amely elválasztja a gazdaságnak történő hitelezésre irányuló pénzügyi tevékenységeket a spekulatív tevékenységektől. E szabályozásnak korlátoznia kell a spekulatív tevékenységek betétekkel való finanszírozását, a forrásokat pedig a reálgazdaság kezdeményezései felé kell irányítania;

13.

szükségesnek tartja azoknak a feltételeknek a megteremtését, amelyek lehetővé teszik a gazdaság biztosítók általi hosszú távú finanszírozását, ideértve az infrastruktúrákba, a kkv-kba és a szociális vállalkozásokba irányuló beruházásokat;

14.

úgy véli, hogy a nyugdíjalapok a legfogékonyabbak a források hosszú távú beruházására, tekintettel az általuk teljesítendő hosszú távú kötelezettségekre. Arra bátorítja az uniós, nemzeti és regionális intézményeket, hogy hozzanak létre garanciarendszereket, amelyek a kockázatcsökkentésen keresztül arra ösztönzik a beruházókat, hogy a nyugdíj- és biztosítási alapok forrásait hosszú távú finanszírozásra használják;

15.

a hosszú távú nyugdíj- és biztosítási alapoknak elsősorban a piacok tagállami töredezettsége miatt tapasztalható alacsony éves hozama kapcsán arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy új hordozható európai megtakarítási termék létrehozásának a lehetőségét, amelyet a befektetési alapok esetében már létező mintájára a megtakarítási-/nyugdíjtermékek európai útlevele tanúsítana. Egy ilyen rendszer valószínűleg biztosítaná, hogy az egyéni nyugdíjtermékek képesek legyenek a hosszú távú beruházások biztonságos és hatékony finanszírozására;

16.

úgy véli, hogy még mindig túl alacsony mértékű az államháztartások kihasználtsága, amit a közberuházások megtérülésének rendkívül alacsony szintje és a magánberuházások alacsony ösztönző hatása is tükröz, csökkentve hozzájárulásukat a gazdasági növekedéshez;

17.

úgy véli, hogy az európai gazdaság pénzügyi forrásai diverzifikálásának keretében kedvező feltételeket kell biztosítani az európai tőkepiacok fejlődésének, a pénzügyi eszközök olyan struktúrájával, amely lehetővé teszi a jegyzett kkv-kba történő beruházást;

18.

véleménye szerint bővíteni kell a vállalkozóknak és az esetleges befektetőknek a tőkepiacok működésére vonatkozó ismereteit. Ezzel összefüggésben elengedhetetlen az uniós intézmények és ügynökségek, valamint a nemzeti és regionális intézmények együttműködése azoknak a jelenlegi intézkedéseknek a vonatkozásában, amelyek a kkv-kat is magában foglaló gazdaság tőkén keresztül megvalósuló támogatásának lehetőségeit kívánják növelni;

19.

felhívja a figyelmet a zártkörű kibocsátási piacok néhány uniós tagállamban tapasztalható fejlődésére, valamint az európai kibocsátók számának növekedésére az amerikai zártkörű kibocsátási piacokon. Felkéri az uniós intézményeket, hogy dolgozzanak ki rendelkezéseket az e piacok fejlődését gátló akadályok felszámolására, különösképpen a kibocsátókra vonatkozó információkkal összefüggésben;

20.

felkéri az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel az EU részéről azon elvek kidolgozását, amelyek a hitelbírálati minősítésre, illetve annak értékelésére vonatkoznak, hogy megvalósítható-e a kkv-adatok uniós szintű harmonizálása vagy összehasonlíthatóságának növelése;

21.

úgy véli, hogy az infrastrukturális beruházások hagyományos forrásainak kimerülésével összefüggésben új megközelítést kell alkalmazni a finanszírozás tekintetében, mégpedig az összes olyan szakpolitikai terület figyelembevételével, amelyen az EU jelenleg aktív. Ennek az új megközelítésnek különböző, többek között magánszektorbeli finanszírozási forrásokat is figyelembe kell vennie, valamint tekintettel kell lennie az egyes tagállamok infrastrukturális fejlettségi szintjére;

22.

sajnálja, hogy az Európai Bizottság az európai megtakarítási számla bevezetése kapcsán kevés ambíciót mutatva megelégszik az alábbiak bejelentésével: „A Bizottság szolgálatai 2014 végéig tanulmányt készítenek a megtakarítások határon átnyúló mozgásaival kapcsolatos esetleges piaci hiányosságokról és egyéb buktatókról, ideértve a nemzeti megtakarítási számlák áttekintését és az uniós megtakarítási számla bevezetésével kapcsolatos lehetőség értékelését is”  (4);

23.

bátorítja a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy olyan magas hozamú strukturális beruházásokat hajtsanak végre, amelyek az infrastrukturális projektek megvalósítása tekintetében együttműködésre ösztönzik az infrastrukturális beruházási alapokat;

24.

úgy véli, hogy fontos a magántőke infrastrukturális beruházásaira vonatkozó bevált gyakorlatok terjesztése mind a közintézmények, mind a potenciális beruházók körében, mivel ezek az infrastrukturális finanszírozási folyamatokat javító modellek kialakítására használhatók fel;

25.

fontosnak tartja minden olyan helyi és regionális beruházási kezdeményezés támogatását, amelynek célja, hogy az infrastruktúrát az annak működési területéhez kötődő magántőke segítségével finanszírozzák. Ez jelentősen elősegíti, hogy mind a beruházók, mind a lakosok azonosuljanak ezekkel a projektekkel, és felelősnek érezzék magukat értük;

26.

teljes mértékben egyetért azzal a megállapítással, hogy az európai gazdaság hosszú távú finanszírozását szolgáló tőkevonzási képesség nagymértékben az európai gazdaság szabályozási és üzleti környezetének, valamint a tagállamok nemzeti gazdaságainak a függvénye;

27.

úgy véli, hogy nagy jelentőséggel bírnak az uniós intézményeknek a közleményben ismertetett, az alábbiakra vonatkozó intézkedései:

20.11.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 415/5

Előadó

Markku Markkula (FI/EPP), Espoo városi tanácsának tagja

1.

Az induló csúcstechnológiai vállalkozásokat körülvevő ökoszisztémák olyan egységek, amelyeket nem, vagy csak részben lehet előre megtervezni és kidolgozni. Az ökoszisztémákban sok a nem befolyásolható változó. Mégis azonosíthatóak azok a tényezők, amelyek megkönnyítik a vállalkozást, ezek pedig a következők: a hitelekhez való könnyebb hozzáférés, hatékony szabályozás és adózási rendszer, a vállalkozói kultúra támogatása és a nagyobb kockázatvállalás. Ezeket a tényezőket már több alkalommal hangsúlyozta az Európai Bizottság, különösen a ‘Vállalkozás 2020’ cselekvési tervben (3). Ugyanakkor a csúcstechnológiával foglalkozó vállalkozások megerősítéséhez arra is mindenképpen szükség van, hogy meglegyenek azok az infrastruktúrák, amelyek biztosítják a szélessávú hozzáférést.

2.

Így tehát nem lehet előre megállapítani, hol fog létrejönni egy ökoszisztéma. Arról, hogy az induló vállalkozások hol telepszenek meg, nem a politikaalkotók fognak dönteni, hanem maguk a létrejövő vállalkozások annak alapján, hogy a felkínált feltételek hol lesznek kedvezőek fejlődésük szempontjából.

3.

Az ilyen típusú ökoszisztémák támogatására mobilizálni kellene a közigazgatást és a politikaalkotókat, a vállalati spektrumot, a tudományos életet, a diákokat és minden egyéb szereplőt, és biztosítani kell számukra a megfelelő eszközöket és kultúrát. Ennek során döntő szerepe van az oktatásnak, ahol a kiválóságot és az innovációt a személyek biztosítják.

4.

A nemzeti szintű összehangolás logikáját követve a források polarizációjára és jól meghatározott kritériumok alapján kiválasztott bizonyos ökoszisztémákra való összpontosítására lenne szükség, hogy a minimálisra csökkenjen a sikertelenség és az alacsony hatékonyság kockázata. A regionális szint a legalkalmasabb arra, hogy megfontoljuk a források csoportosításának különböző formáit.

5.

Európában mind a nemzeti, mind a regionális kezdeményezések túlzott szétforgácsoltsága jellemző. Érezhetően közös viszonyítási keretre van szükség.

6.

felmérést végezni arról, hogy ténylegesen mi történt eddig, figyelembe véve, hogy a különböző európai régiók már rendelkeznek eszközökkel és/vagy éppen elfogadnak politikákat az induló csúcstechnológiai vállalkozások támogatására. Ennek segítségével létrehozható egy olyan táblázat, mely egyszerűen és azonnal értelmezhető;

7.

az adatokat klaszterekbe rendezni a legfontosabbak beazonosítása érdekében: ily módon képesek leszünk analitikusan értelmezni a régiók által már elfogadott intézkedéseket és meghatározni az általános tendenciákat;

8.

megfelelő adatbázist kialakítani, amelynek segítségével a decentralizált kormányzati szintek megoszthatják legjobb elfogadott gyakorlataikat. Ennek következtében lehetségessé válik az igen hasznos teljesítményértékelő gyakorlatok végrehajtása is, főként a szabályozás tekintetében kevésbé fejlett régiók esetében;

9.

az intézkedések hatékonyságát értékelő mechanizmust bevezetni az elért eredmények időszakos és időközi értékelésére;

10.

tisztázni, hogy kik a leginkább érintett felek regionális szinten, és milyen felelősséggel bírnak az induló vállalkozások támogatásában. A már rendelkezésre álló és más európai projektekben használt eszközök (Dynamic Mapping of Web Entrepreneurs and Startups’ ecosystem, Cluster Observatory) is alkalmazásra kerülnek ebből a célból.

11.

Mivel az induló vállalkozások koncepciója rugalmasságot feltételez, a minimumra kellene csökkenteni a bürokratikus terheket. A bürokrácia még ma is az egyik fő probléma, amelyet meg kell oldani. Az RB ezért a következőket javasolja:

11.1.

a regionális szabályok egyszerűsítése és egységesítése olyan módon, hogy azok ne adódjanak hozzá feleslegesen a nemzeti szabályokhoz;

11.2.

strukturált módon, az adatvédelmi szabályokat is tiszteletben tartva, online rendelkezésre kellene bocsátani a lehető legtöbb hasznos információt;

11.3.

az információkra vonatkozóan minimális normákat kellene meghatározni oly módon, hogy az elősegítse a kedvezményezettek által elvégzett értékelést és összehasonlítást;

11.4.

online hozzáférhetővé kell tenni minden eljárást, minimálisra csökkentve azok redundanciáját; valamint lehetőséget kell teremteni arra, hogy a bürokratikus eljárásokat online bonyolítsák;

11.5.

az információkat online kellene rendelkezésre bocsátani mind a helyi nyelven, mind pedig angolul.

12.

A 11.1.–11.5. pontokat tehát a meglévő eszközök használatával is végre lehet hajtani, ilyen eszköz a http://ec.europa.eu/internal_market/eu-go/ portál.

13.

a regionális és helyi közigazgatási szervek személyzetét tovább kell képezni. Azokat, akik a gazdaság jövőjével kapcsolatos elgondolásokat fogják kidolgozni, fel kell készíteni arra, hogy a lehető legjobban lépést tartsanak az innovációval;

14.

a helyi és regionális önkormányzatokat és az egyéneket általában meg kell tanítani a tervezésre, vagyis arra, hogy képesek legyenek olyan programot kialakítani, amely elősegíti az eredmény elérését. Vállalkozói képzésre is szükség van;

15.

értékelési mechanizmusokat kell kialakítani a nyújtott szolgáltatások minőségével kapcsolatban, hogy a közigazgatást jobb szolgáltatásnyújtásra ösztönözzük;

16.

jó lenne, ha a régiók – a kormányzatokhoz hasonlóan – elkezdenének digitálisan gondolkodni. Ez nemcsak a nagyobb hatékonyságot, hanem a polgároknak nyújtott szolgáltatások javítását is lehetővé tenné;

17.

nagyobb elköteleződésre van szükség annak érdekében, hogy minden régió, csakúgy, mint minden tagállam, Chief Digital Officert (CDO-t, legfőbb digitális megbízottat) jelöljön ki. A tartósan és teljes munkaidőben kinevezett CDO-k segítenének annak biztosításában, hogy a digitális innovációk a lehető legszélesebb és legnagyobb hatással rendelkezzenek;

18.

a regionális adatok nyilvánossá tétele az adatvédelmi előírásoknak megfelelően. Ezek képezik az induló vállalkozások éltető erejét. A regionális adatok publikussá tétele növelné az átláthatóságot és a megbízhatóságot, ez pedig megnövelné annak esélyét, hogy az innovatív vállalkozások kapjanak meg esetleges lehetőségeket;

19.

amennyiben intelligens növekedésről vagy induló csúcstechnológiai vállalkozások körüli ökoszisztémák létrehozásáról van szó, minden régiónak ki kell tűznie legalább egy korlátozott számú mennyiségi célt; alternatív megoldásként pedig kvalitatív megközelítést kell elfogadnia, a ‘pozitív változás útját’, amely hozzájárul a célok eléréséhez;

20.

a politikák monitoringját és értékelését független szakértőkből álló szakmai bizottságnak kell végeznie. A monitoring nyomán minden egyes régiónak rendszeres jelentést kell közzétennie (legalább évente) a kitűzött célok végrehajtásában elért előrehaladásról. Ebben a jelentésben mindenekelőtt a régió intelligens szakosodási stratégiájának (RIS3) megvalósítását kell megvizsgálni, főként abból a szempontból, hogy hogyan fejlődött az innovációs ökoszisztéma, hogyan értek el növekedést és teremtettek új sikeres vállalkozásokat. Az értékelés célja emellett az idevonatkozó tevékenységek közti európai szintű koordináció előmozdítása. A jelentés révén azonban nem növekedhetnek a helyi és regionális szereplők adminisztratív terhei;

21.

szükség van egy megfelelő statisztikai alap időben történő kialakítására helyi és regionális szinten, valamint az elért eredmények ellenőrzéséhez használt regionális fejlődési mutatók meghatározására. A cél az, hogy megértsük, hogy mely politikák voltak hatékonyabbak és melyek kevésbé, és ennek megfelelően alakítsuk a jövőbeni politikát.

22.

olyan referenciaintézményre van szükség, amely folyamatosan foglalkozik a vállalkozási kultúra ösztönzésével. E kultúra kialakulását a valódi sikerekről szóló beszámolók által lehetne serkenteni. Európa-szerte minden fiatalt tájékoztatni kellene arról, hogy jelenleg melyek az új technológiák által nyújtott lehetőségek;

23.

a fiatalok proaktív viselkedésének ösztönzése a vállalkozói tevékenység megkezdése előtt korlátként álló kulturális és pszichológiai gátak megszüntetése által. Ahogy az a Gondoljuk újra az oktatást című RB-véleményben (6) is szerepel, ehhez egy vállalkozástannal foglalkozó, átfogó oktatási stratégiára van szükség;

24.

a vállalkozásindítás iránti lelkesedés megteremtése. Ünnepelni kellene és hivatkozási alapként kellene kiemelni azokat a sikeres vállalkozókat, akiknek tevékenysége valódi hatással van az emberek életére. Ösztönzésre van szükség mind a vállalkozói szellem, mind az innováció tekintetében;

25.

a tanterveket szorosan össze kell kapcsolni üzleti inkubátorokkal, az oktatást pedig össze kell hangolni az üzleti élettel. Ez lehetővé tenné a hallgatók számára, hogy belekóstoljanak abba, mit jelent egy vállalkozás elkezdése és vezetése anélkül, hogy le kellene mondaniuk tanulmányaikról, ami csőd esetén védőhálót biztosítana számukra;

26.

támogatni kellene az üzleti élet szereplőivel közösen szervezett, az induló és növekvő vállalkozásokat célzó oktatási programokat, amelyek nemzetközi irányultsággal rendelkeznek, és a legújabb technológiai, üzleti és designfejlesztéseket egyesítik a vállalkozói felfedezéssel. Ezek pozitív helyi hatással járnak, valamint bizonyítottan jó eredményekhez vezetnek;

27.

annak érdekében, hogy a különféle oktatási és szakképzési programok valóban a piaci igényekhez legyenek szabva, jó elfogadandó kritérium lehet a közös befektetés, illetve a részleges költségmegosztás: a vállalatok képesek lennének, sőt, a programok egy része esetében fontos, hogy hajlandóak legyenek arra, hogy maguk is befektessenek, annak bizonyítására, hogy valóban hisznek a kezdeményezésben. Ezek a programok ideális esetben több régióban és üzletágban működő vállalkozások képviselőit tömörítik, rendelkezésükre bocsátják a legfrissebb információkat és technológiákat, valamint partnerségi projekteket indítanak el a vállalkozások és az oktatási és kutatóintézetek között;

28.

emellett fel kellene gyorsítani az ilyen típusú programok akkreditációs folyamatát;

29.

szinergiát kell teremteni a vállalkozói szellemet támogató különféle európai projektek – főként a Horizont 2020, a COSME és az Európai Strukturális és Beruházási Alapok (ESIF) – között.

30.

az Európai Unió Tanácsa hangsúlyozta az intelligens szakosodás elidegeníthetetlen szerepét az Európa 2020 stratégia keretében. Az intelligens szakosodást segítő kutatási és innovációs stratégiákról szóló uniós iránymutatás (RIS3) ezeket a stratégiákat integrált, helyspecifikus gazdasági szerkezetátalakítási menetrendekként definiálja;

31.

az intelligens szakosodási platform (S3 platform) nagyobb támogatást kell, hogy nyújtson a kifejezetten a kevésbé fejlett régiókat megcélzó helyi és regionális szintű tevékenységeknek. Ez főként a magas értéktöbbletű tevékenységek azonosítását célzó folyamatok támogatását jelenti az egyes régiókban, a legjobb lehetőségek kínálását a régiók versenyképességének a fokozására, illetve a kapcsolódó intelligens szakosodási stratégiák meghatározása érdekében végrehajtandó politikák megfelelő körének a kialakítását;

32.

fontos a markánsan helyi, regionális vagy transzregionális jellegű innovációs és termelési ökoszisztémák uniós és regionális szintű finanszírozása.

33.

az ökoszisztéma különböző szereplői részéről történő beavatkozások koordinációja. Az ökoszisztéma szereplői közti kölcsönhatások ösztönzése és hálózataik létrehozásának elősegítése elsősorban a közigazgatási szervek feladata;

34.

nagyobb arányú beszerzés a csúcstechnológiai kkv-ktől. Az EU egészére jellemző, hogy a közbeszerzések nagy része a nagy multinacionális vállalatoktól történik. Időben alkalmazkodni kell a közbeszerzésekről szóló új irányelvek (8) rendelkezéseihez, amelyek számottevően javítják a kkv-k piacrajutási lehetőségeit;

35.

a vezető csúcstechnológiai vállalkozások letelepedésének elősegítése szélesíthetné a tehetséges technológiai szakemberek körét és tovagyűrűző hatást eredményezhetne. Mindezt egy olyan keretben hozhatnák létre, amely nem csak helyi irányultságú.

20.11.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 415/9

Előadó

Vasco Ilídio ALVES CORDEIRO (PT/PES), az Azori-szigetek autonóm regionális kormányának elnöke

Referenciaszöveg

A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A part menti és tengeri turisztikai ágazat európai növekedési és foglalkoztatási stratégiája

COM(2014) 86 final

1.

üdvözli a part menti és tengeri turisztikai ágazatra vonatkozó első európai stratégiát, valamint a növekedés és a (főleg fiatalok számára történő) munkahelyteremtés világos és fenntartható kerete jelentőségének elismerését;

2.

arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy a jövőben tárgyalja az idegenforgalom helyzetét más, sajátos természeti adottságokkal rendelkező régiókban is, mint amilyenek például a hegyvidéki vagy a gyéren lakott régiók, és dolgozzon ki specifikus stratégiákat ezen területek számára;

3.

hangsúlyozza a helyi és regionális önkormányzatok szerepét, amelyet az idegenforgalmi politika megtervezésében és végrehajtásában játszanak; üdvözli a part menti turisztikai ágazat kibővítését más releváns uniós szakpolitikákkal, mint az informatikai összekapcsolhatóság, a közlekedés, a környezetvédelem, a biztonság, a fogyasztóvédelem vagy a foglalkoztatási mobilitás;

4.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság elismeri a szigetek és más távoli úti célok sajátosságait hozzáférhetőségük, útiköltségük, szezonalitásuk és összeköttetéseik szempontjából, valamint e sajátosságok hatását a turizmusra és a gazdaságra;

5.

a stratégia végrehajtása szempontjából szükségesnek tartja a „part menti és tengeri turisztikai ágazatként” jellemezhető tevékenységek alkalmazási körének meghatározását és kiszélesítését olyan módon, hogy ezek ne csak a tengerrel és a strandokkal kapcsolatos turizmusra, tengeri hajós körutazásokra, jachtturizmusra, hajózásra és az ezekhez kapcsolódó szárazföldi tevékenységekre terjedjenek ki (1), hanem a tengerrel kapcsolatos tevékenységekre és sportokra is, mint a búvárkodás, a vadon élő állatok megfigyelése, a hullámokkal és széllel kapcsolatos tevékenységek, valamint a kulturális turizmushoz kapcsolódó tevékenységekre, amilyen a kulturális örökség és a gasztronómia felfedezése, kulturális rendezvényeken való részvétel, továbbá a halászat különféle formáinak és módszereinek a megismerése;

6.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az EU stratégiai célkitűzéseit megfelelő, az új pénzügyi keret által biztosított finanszírozási lehetőségekkel kell előmozdítani, valamint hogy teljes mértékben tiszteletben kell tartani a szubszidiaritás elvét, így a stratégiát az EU-s intézményekkel, a tagállamokkal, a régiókkal és az érintett felekkel együttműködve és azok között összehangolva kell kidolgozni;

7.

kiemeli, hogy szükséges annak elismerése, hogy a part menti régiók idegenforgalma képes növelni a környezeti és kulturális fenntarthatóság elérésének szükségességével kapcsolatos tudatosságot, nagyobb súlyt helyezni az európai tengeri örökségre és megőrizni azt, és ösztönözni az e célkitűzések eléréséhez szükséges viselkedési mintákat (felelős és részvételen alapuló idegenforgalom);

8.

hangsúlyozza, hogy a természeti erőforrásokra egyre nagyobb nyomás nehezedik a sokféle gazdasági felhasználásból és az európai partvidékeken folytatott számos tevékenységből eredően, és amellett érvel, hogy a tengeri medencékre vonatkozó stratégiák sürgősen foglalkozzanak az e tevékenységekhez kapcsolódó tematikákkal, nevezetesen az energiahatékonysággal, a megújuló energiaforrások használatával, a hulladékok begyűjtésével, tárolásával és kezelésével, a biodiverzitás csökkenésével, a természetes élőhelyek elpusztításával, a part menti területek állapotromlásával és a talajerózióval, az ivóvízként felhasználható vizek védelmével és a szennyvíz kezelésével; úgy véli, hogy ezek a kihívások túlmutatnak az egyes régiók vagy államok kompetenciáján, valamint hogy koordinált, teljes tengeri medencékre kiterjedő cselekvésre van szükség, amely megfelelő finanszírozással és a legjobb gyakorlatok hatékony megosztásával jár együtt;

9.

megismétli, hogy az éghajlatváltozás hatásait megfelelően figyelembe kell venni, illetve lehetőség szerint meg kell előzni azokat a természetes élőhelyek védelme és helyreállítása, valamint az idegenforgalomnak a part menti övezetek integrált kezelésébe történő bevonása által;

10.

elismeri az európai szervezetek és kezdeményezések (a kék zászló rendszernek megfelelő címke, a kiváló minőségű tengerpartoknak járó díj, a kék növekedési stratégia) szerepét az európai turizmus olyan minőségi elveinek ösztönzése során, mint a környezetvédelem, a fenntartható turizmus, az oktatás és figyelemfelhívás az európai part menti és tengeri régiókat illetően, ezenkívül nyomatékosan arra kéri az Európai Bizottságot, hogy alakítson ki párbeszédet az ezeket támogató szervezetekkel a hatásuk növelése céljából, illetve annak ösztönzése érdekében, hogy a régiók önként támogassák az ilyen jellegű kezdeményezéseket;

11.

úgy véli, hogy az EU „kék növekedés” stratégiája innovációval ötvözve fontos alkalmat kínál a helyi és regionális gazdaság serkentésére és a munkahelyteremtésre, ami várhatóan a part menti térségek vonzerejét is növeli majd a turisták számára. Az innovációra és a kék növekedésre vonatkozóan az RB COR-2014-02645-00-01 jelű véleménye tartalmaz javaslatokat;

12.

kiemeli, hogy bár a part menti és tengeri turisztikai ágazat jövedelmezőbb volt az elmúlt évtizedben, mint a turizmus általában, az egy éjszakára jutó átlagos kiadások és a tartózkodások hossza csökkent; emiatt úgy véli, hogy igen fontos ennek a folyamatnak a megállítása, valamint a kiadások és tartózkodások növelésére való törekvés a tengerparti területeken innovatív, célzott intézkedések által, ugyanakkor a szezonalitás problémáival is szembenézve;

13.

kiemeli, hogy az európai part menti területeknek helyi stratégiákat kell kialakítaniuk, melyek célja a helyi sajátosságok megőrzése, kiemelése és népszerűsítése, ekként egyedi turisztikai célponttokként téve ismertebbé magukat;

14.

megjegyzi, hogy fokozódik az igény a szakosodott turizmusra, például az egészséggel, egészségüggyel, sporttal, kalanddal, vadon élő állatokkal, természettel, ökogasztronómiával, kultúrával és luxussal kapcsolatos ágazatokban, amelyek növekedési, gazdasági fejlődési és munkahely-teremtési potenciállal rendelkeznek;

15.

kiemeli az integrált turisztikai lehetőségek kibővítésének szükségességét a helyi közösségekhez tartozó érdekelt felek bevonása, valamint a régiók munkahelyteremtésének ösztönzése által; megjegyzi, hogy az európai tengerparti területeken a hagyományos tevékenységek (például a mezőgazdaság és a halászat, a helyi növénykultúrák, a borászat, a helyi örökség, a helyi hagyományok és szokások) összekapcsolódhatnak egymással új turisztikai termékek kidolgozása céljából; olyan tevékenységek is kapcsolódhatnak hozzájuk, amelyek csökkentik az idegenforgalom idényjellegét, például a tengeri, illetve a part mellett és a parton űzhető sportok;

16.

arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy gyűjtsön példákat a jó gyakorlatokra, és adjon ki tanulmányt a tömegturisztikai célpontok átalakításáról, valamint példaértékű integrált és stabil turisztikai projektekről a tengerparti régiókban; ezenkívül nyomatékosan arra kéri az Európai Bizottságot, hogy egy a tagállamokat, régiókat és érintett feleket tömörítő páneurópai konferencia keretében kezdeményezzen vitát egy ilyen jellegű tanulmány eredményeiről;

17.

utal arra, hogy a szezonalitás gyakran érzékenyebben érinti a part menti és tengeri turizmust, mint az olyan célpontokat, ahová a turisták az év során egyenletesebben érkeznek; emiatt hangsúlyozza, hogy ezeknek a régióknak több segítségre van szükségük az idegenforgalom diverzifikációja szempontjából, és arra ösztönzi a helyi üzleti közösséget, hogy támogassák és kreatívan használják ki helyi örökségüket és szolgáltatási kínálatukat, valamint hogy az időjárási körülményektől függetlenül termékek és szolgáltatások szélesebb skáláját kínálják a helyi szinten túlmutató szemlélettel;

18.

ösztönzi az informatikai és innovációs eszközök használatát a part menti és tengeri régiók ismertségét fokozó eszközökként, és azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy tegye színvonalasabbá az Európai Tengeri Atlasz turizmussal kapcsolatos részét, felhívva ily módon mind a turisták, mind más régiók figyelmét a part menti és tengeri régiókra, azok értékeire és vonzerejére;

19.

elismeri, hogy a turisztikai ágazatnak nehézségekkel kell szembenéznie a fenntartható munkahelyteremtés, a bérnövelés és a képzett munkaerő vonzása terén;

20.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az Erasmus Plus által könnyítse meg a foglalkoztatási mobilitást a turisztikai ágazatban, valamint a főszezonon kívüli időszakban hozzon létre főként fiataloknak szóló képzési és csereprogramot a part menti régiók számára a szakmai képzési lehetőségek ösztönzése, valamint a legjobb gyakorlatok példáinak megosztása és az érintett munkaerő vállalkozói szellemének erősítése céljából;

21.

támogatja klaszterek létrehozását a turizmussal foglalkozó kkv-k között kiegészítő és minőségi turisztikai szolgáltatások (például szállás, utazás, szabadidős szolgáltatások) nyújtása, vagyis változatosabb és teljesebb körű turisztikai lehetőségek biztosítása céljából; azt ajánlja a regionális és helyi önkormányzatok számára, hogy támogassák az ilyen jellegű klasztereket a helyi vállalkozások között, oly módon, hogy párbeszédfórumokat hoznak létre, bevonva ezekbe az állami és magán turisztikai szereplőket, és közös platformokat kialakítva, amelyek megőrzik az úti cél identitását, integrációját és imázsát, adómentesség és/vagy adókedvezmények különböző formáinak tervezésével azon kkv-k számára, akik csoportokba szerveződnek és támogatják a projekteket;

22.

egyetért annak szükségességével, hogy elismerjék azokat a kkv-kat, amelyek támogatják a fenntartható turizmus népszerűsítését olyan területeken, mint a környezet- és élelmiszer-biztonság, a hulladékkezelés és a vízkészlet-gazdálkodás, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése;

23.

megállapítja, hogy a kedvtelési célú hajózással foglalkozó szolgáltatók engedélyezési eljárásai és az ehhez szükséges képesítések tagállamonként jelentősen eltérnek, és aggódik amiatt, hogy ez gátolhatja az ágazat fejlődését; a kedvtelési célú hajózási engedélyek, valamint a hajósok számára szükséges követelmények kölcsönös elismerését javasolja megoldásként, és arra kéri az Európai Bizottságot, hogy járjon utána ennek a kérdésnek. Ez a képzés és a készségek egységesítésére irányuló javaslat kiterjeszthető a sportkikötőkben dolgozó személyzetre, amelynek képzése, valamint jogi és munkaügyi kerete tagállamonként különböző;

24.

mindazonáltal úgy véli, hogy a part menti és tengeri tevékenységekhez kapcsolódó készségeket fejlesztő és átképző, nyilvános online kurzusok hozzáadott értéke kapcsán nem lehet figyelmen kívül hagyni az engedélyhez megszerzendő gyakorlatot;

25.

ismételten hangsúlyozza, hogy a part menti területek a legsebezhetőbbek közé tartoznak az éghajlatváltozás és a természeti katasztrófák szempontjából, és hogy az említett jelenségeknek messzemenő következményei vannak, amelyek hátrányosan érinthetik a part menti, és főként a szigeti közösségek életét és megélhetését; emiatt a part menti övezetek integrált kezelését szorgalmazza, amely ösztönzi ezek fenntartható fejlődését egy olyan megközelítés révén, amely tiszteletben tartja a természeti erőforrások és ökoszisztémák határait;

kiemeli a szigetek és a legkülső régiók különleges helyzetét, ahol a létező területek korlátai, valamint a gazdasági tevékenységek és a tengerparti területek közötti átfedések nagyobb támogatást tesznek szükségessé az európai uniós alapokból az olyan kockázatok megelőzése céljából, amelyek veszélybe sodorhatják a gazdasági tevékenységet. Ilyen támogatásra elsősorban azért van szükség, hogy biztosítsuk a part menti övezetek integrált kezelésére vonatkozó stratégia kidolgozását és végrehajtását;

26.

a védett területek fenntartható part menti turizmusának szavatolása (pl. túraútvonalak), illetve a vadon élő állatok (pl. madarak, tengeri emlősök, cápák) védelme céljából azt ajánlja, hogy fogadjanak el és tegyenek közzé viselkedési kódexeket az állatok jólétének, a turizmus biztonságának és a környezet egyensúlyának támogatása érdekében;

27.

az ökoturizmus teljes potenciáljának kiaknázása céljából hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a fenntartható turisztikai tevékenységek (pl. búvárkodás, vadon élő állatok megfigyelése, sétautak) kiemelt területeiként kell meghatározni a védett part menti területeket, mint a Natura 2000 vagy az OSPAR területeit;

28.

megjegyzi, hogy 2020-ban az európai polgárok több mint egyötöde 65 évnél idősebb lesz, és arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy folytassa az „idősek turizmusa” területén végzett munkáját, főként azáltal, hogy támogatja az akadálymentes turizmust;

29.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság felül kívánja vizsgálni a vízumkódexet, valamint hogy kezdeményezéseket tesz a harmadik országokból származó polgárokra irányulóan, hogy arra buzdítsa őket, töltsék Európában a szabadságukat és európai célpontjaik között szerepeljenek part menti és tengeri helyszínek;

30.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság útmutatót kíván kiadni a turizmus európai uniós támogatásával kapcsolatban, miközben hangsúlyozza, hogy azt szélesebb körben kellene terjeszteni és ismertté kellene tenni a part menti és tengeri régiók körében;

31.

az operatív programokkal kapcsolatosan jelenleg folyó tárgyalások kapcsán felkéri az Európai Bizottságot, hogy a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásával fogadja el finanszírozásra jogosultként a régiók beruházási prioritásait, különösen azokat, amelyek – mint például a sportkikötőket vagy a tengeri turisztikai tevékenységeket szolgáló infrastruktúrákba és azok fejlesztésébe történő beruházások, mindenekelőtt a történelmi emlékhelyek (polgári és ipari építészeti örökség) rehabilitációja és újrahasznosítása – megsokszorozzák ennek a stratégiának a part menti és a tengeri turizmus terén kifejtett hatásait;

32.

kéri az összes rendelkezésre álló forrás – köztük az Európai Beruházási Bank kis- és középvállalkozások számára szóló hitelei és garanciái – hatékony és összehangolt felhasználásának biztosítását a tengeri és part menti turizmus előmozdítására a 2014 és 2020 közötti időszakban, különösen az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), a Horizont 2020 program, valamint a COSME, a Kreatív Európa és a LIFE + programok keretében;

33.

hangsúlyozza, hogy a szigetek, a legkülső régiók és más távoli területek igen nagy mértékben függenek a légi közlekedéstől, illetve a tengeri összeköttetésektől, amelyek viszont a turistáktól függenek; a turisztikai szolgáltatók rámutatnak, hogy ha az utazási szolgáltatások leállnak, meg kell szüntetniük vállalkozásukat, a közlekedési szolgáltatók pedig azt hangoztatják, hogy azért szüntetik be szolgáltatásaikat, mert a turisztikai szolgáltatók megszüntetik irodáikat. Olyan politikák támogatására van tehát szükség, amelyek megtörik ezt az ördögi kört; aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi gazdasági válság és a turizmus erős szezonalitása tovább súlyosbítja a problémát. Másrészt, mivel a szigetek turisztikai ágazatában később felhasználásra kerülő áruk és termékek 90 %-át tengeri úton szállítják, és mivel a szállítás valójában csak az egyik irányban jövedelmező, olyan támogatási politikákra lenne szükség, amelyek igyekeznek segíteni ezen az egyensúlyhiányon;

34.

ezzel kapcsolatban arra kéri az Európai Bizottságot, hogy megfelelő módon vegye figyelembe a szigetek sajátosságait, amelyek szinte kizárólag a légi közlekedéstől függenek, mindezt nemcsak a turisták hozzáférésének megkönnyítése végett, hanem azon gazdasági tevékenységek érdekében is, amelyektől a fejlődésük függ és amelyek haszonnal járhatnak a turisztikai ágazat számára is (például a szén-dioxid-kibocsátásért a légi szektorra kivetett adó más típusú intézkedések meghozatala nélkül nem növelhető a szigetrégiókban, mivel itt a légi közlekedés kötött piacot jelent); ezeket a tényezőket többek között az egységes európai égbolttal és a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szóló uniós iránymutatással kapcsolatos vitákban is figyelembe kellene venni, lehetővé téve az ERFA számára a repülőtéri infrastruktúrákba történő beruházások finanszírozását.

35.

a legkülső régiók kapcsán kéri még, hogy vegyék figyelembe az őket jellemző egyedi korlátokat (például a többi európai térséghez képest való nagy távolságot és elszigeteltséget) a külső összeköttetéseikhez hozzájáruló európai politikák meghatározása és végrehajtása során, hozzáigazítva azokat az ilyen régiók sajátos helyzetéhez;

36.

sajnálattal állapítja meg, hogy számos part menti terület jelenleg nem rendelkezik jó összeköttetéssel a hátországgal, valamint a környező régiókkal és országokkal; stratégiai elemzést szorgalmaz a közlekedési csomópontok (pl. repülőterek, vasútállomások, kikötők) közötti, valamint a szomszédos országokkal való intermodális összeköttetésekkel kapcsolatban, lehetővé téve az utasok számára, hogy könnyebben jussanak el az egyes tengeri térségekbe, illetve utazhassanak azokon belül;

37.

kiemeli, hogy a part menti és tengeri turizmus haszonnal kell, hogy járjon a helyi part menti közösségek számára, emiatt specifikus intézkedéseket sürget a helyi munkaerő felvételének, a helyi termékek használatának és a helyiélelmiszer-rendszerek fejlesztésének ösztönzésére; úgy véli, hogy a helyi szintű cselekvés iránti elkötelezettség növelni fogja a part menti és tengeri turizmussal kapcsolatos kínálatot, erősíti a helyi foglalkoztatást és munkahelyeket teremt a fenntartható gazdálkodás, halászat és szolgáltatások terén, ezáltal segít a társadalmi és területi kohézióval, valamint vidékfejlesztéssel kapcsolatos EU-s célkitűzések elérésében is;

38.

megjegyzi, hogy számos európai part menti területen nem népszerűsítik kellőképpen a helyi tengeri örökséget; kiemeli annak szükségességét, hogy a tengeri és part menti örökség védelmét kompatibilissé kell tenni az olyan kereskedelmi és gazdasági fejlesztésekkel, mint a kábelek vagy vezetékek lefektetése, a kőolaj és a földgáz kutatása és kitermelése, a kőszén és ásványkincsek bányászata, a homok- és sóderkitermelés, a hulladék- és üledéktárolás; úgy véli, hogy az elsüllyedt hajóroncsok, víz alatti romok, történelmi hajók és kikötői létesítmények, a hagyományos halászat és szokások, valamint egyéb idekapcsolódó szakmák (hagyományos hajógyárak, hálókészítő üzemek, konzervgyárak stb.) kiemelt szerepet kell hogy játsszanak a helyi turistalátványosságok között;

39.

kiemeli a halászati turizmus kihasználatlan lehetőségeit, és úgy véli, hogy az jelentős hasznot hozhat a part menti közösségek számára, jövedelmezővé téve a halászati tevékenységeket, megőrizve a helyi halászati hagyományokat és változatosabbá téve a helyi bevételi forrásokat;

40.

egyetért azzal, hogy amennyiben a flották szelektív és hagyományos halászati eljárásokat alkalmaznak, akkor a halászati turizmus ösztönzéséhez szükséges befektetéseket az EU-nak támogatnia kellene, és a kereskedelmi halászat olyan kiegészítő tevékenységeként kellene tekintenie a halászati turizmusra, amely kiegészítő jövedelmet hozhat a halászati közösségek számára; arra kéri az országokat és a régiókat, a halászati és turisztikai ágazattal, valamint más érintettekkel együtt, hogy küzdjék le azokat a jogi és adminisztratív akadályokat, amelyek hátráltathatják a halászati turizmus fejlődését;

41.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy erősítse meg az Európa Tanáccsal folytatott együttműködését és javítsa kommunikációját az európai partvidéken újonnan létrehozott, illetve már létező kulturális útvonalakról és azok népszerűsítése érdekében;

42.

támogatja a part menti és tengeri régiók turisztikai irodái vagy hivatalai szövetségének létrehozását, amely platformként szolgálna a part menti és tengeri régiók szakmai testületei közötti együttműködés és cserék céljából, és segítené azon együttműködési programok fejlesztését és végrehajtását, amelyek célja e régiók támogatása;

43.

arra ösztönzi a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy kezdeményezzenek konstruktív párbeszédet a tengeri hajós körutazások iparágával az említett hajók helyi szintű áruellátásának biztosítására, valamint az utasok kiadásainak a jelenleginél nagyobb részét próbálják megszerezni vonzóbb fogadóterület kialakításával a kikötő közelében, ahol boltok, bárok, éttermek és a környező látványosságokhoz egyszerűen igénybe vehető, a fenntarthatóság követelményeinek megfelelően megtervezett kirándulásokat kínáló helyi utazási irodák kapnának helyet;

44.

úgy véli, hogy a közhivatalok segíthetik a helyi gazdasági szereplőket termékeik jobb népszerűsítésében és értékesítésében, amennyiben biztosítják, hogy a helyi nevezetességekkel kapcsolatos tájékoztatás számos nyelven rendelkezésre álljon, valamint szavatolva legyen az utasok biztonsága és kényelme. A hajók rendelkezésre bocsátása és a terméklogisztika megszervezése a célállomáson a hajózási ügynökök tevékenységéhez kapcsolódik, akikkel a helyi és regionális önkormányzatoknak együtt kell működniük a termék felhasználásának és helyi kiegészítő tevékenységeknek a támogatása céljából;

45.

megállapítja, hogy a nagy kirándulóhajók jelentős tömegeket juttatnak el minden úti célhoz, ami kihívást jelenthet valamennyi kiszálló turista továbbszállítása szempontjából; üdvözli az integrált utazástervezési és -szervezési projektek kidolgozását, hogy a helyi lakosság megzavarása nélkül meg lehessen felelni az utazó tömegek igényeinek;

46.

elismeri a vízi sportok és tevékenységek növekvő népszerűségét, és üdvözli azt a tényt, hogy azok szervezésével és lebonyolításával gyakran kis helyi vállalkozások foglalkoznak; úgy véli, hogy közös európai normák segítségével biztosítható lenne az ügyfelek bizalma és javulna a biztonság;

47.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy mérje fel a kikötői infrastruktúra-fejlesztés közös keretének szükségességét; kéri továbbá, hogy annak ismeretében, hogy Európában mintegy 4  500 sportkikötő található, valamint hogy a jachtozás egyre nagyobb népszerűségnek örvend, támogasson egy olyan tanulmányt, amely főként a mozgáskorlátozottak hozzáféréséről, a biztonsági normákról, illetve a sportkikötők horgonyzási kapacitásáról szól;

48.

arra szólítja fel a sportkikötőkkel rendelkező helyi és regionális önkormányzatokat, hogy a helyi érdekelt felekkel és turisztikai szereplőkkel közösen dolgozzanak ki stratégiákat arra, hogyan kapcsolhatnák össze kikötőiket a régió egészével, arra ösztönözve ezáltal a szabadidős hajózókat, hogy fedezzék fel a kikötő mögötti területeket és azok örökségét, és például hajózási klubok, jachtkikötők és hajózási üdülőhelyek révén támogassák a kimondottan hajózási és tengeri turizmust.

20.11.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 415/14

Előadó

Annabelle JAEGER (FR/PES)

Provence–Alpes–Côte d’Azur regionális önkormányzatának képviselője

Referenciaszöveg

Az Európai Bizottság 2014. február 12-i felkérő levele

1.

arra kéri az EU-t, hogy álljon ki a sikert garantáló és 2030-ra kötelezően elérendő hármas éghajlat- és energiapolitikai célkitűzés mellett, amelynek elemei:

E hármas célkitűzés azért szükséges, hogy esélyünk legyen elkerülni a 2 oC-nál nagyobb mértékű katasztrofális felmelegedést, és hogy sikerüljön elérni az EU hosszú távú célkitűzését (azaz az üvegházhatású gázok kibocsátásának 80–95 %-os csökkentését);

2.

emlékeztet az Európai Tanács 2014. március 20–21-i ülésének következtetéseire, melyekben az állam- és kormányfők abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 2014 októberében határozatot hoznak az új politikai keretről. Az RB elvárja, hogy ez a határozat ambiciózus célokat tartalmazzon; ennek kapcsán aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság eddigi javaslataiból hiányzik az ambíció: túlságosan gyengék mind a javasolt százalékos értékek tekintetében, mind az uniós szintű kötelező érvényüket illetően, mind pedig a javasolt irányítási struktúrára vonatkozóan;

3.

úgy véli, hogy e hármas célkitűzés szakmailag megvalósítható és kifejezetten előnyös lenne az európai gazdaság számára, egyúttal olyan hosszú távú strukturális jövőképet feltételez, amely energetikai szempontból fenntartható, biztos és biztonságos jövőt biztosíthatna Európának;

4.

hozzáteszi, hogy az EU-nak azt kellene célul kitűznie, hogy az évszázad közepére közel nullára csökkenti a nettó kibocsátást – olyan módon, hogy ez ne erősítse tovább az energiaszegénységet. Amellett, hogy az éghajlatra hatást gyakorló gázok kibocsátását folyamatosan csökkenteni kell, jobban kell támogatni a szén-dioxid légkörből való kivonására irányuló kutatásokat és fejlesztéseket is, valamint a természetes szén-dioxid-megkötési megoldások szerepének növelését;

5.

megjegyzi, hogy az EU e szilárd célkitűzések birtokában készen állna arra, hogy – tekintettel az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményéhez (UNFCC) csatlakozott felek 2015 novemberében és decemberében, Párizsban megrendezendő 21. konferenciájára (COP21) – tárgyalásokat folytasson az éghajlattal kapcsolatos globális megállapodásról, különösen azáltal, hogy amint lehetséges, de legkésőbb 2015 márciusának végén bejelenti az UNFCC címén tervbe vett ‘nemzeti hozzájárulásokat’;

6.

azt ajánlja, hogy a javasolt új energiaügyi irányítási keret a 2020-as csomag tanulságaira építsen, nevezetesen úgy, hogy kötelező erejű célokat tűz ki uniós és nemzeti szinten, melyekért a tagállamok felelnének. Úgy véli tehát, hogy a javasolt együttműködési szemlélet – kizárólag uniós szinten kitűzött célokkal – nem gondoskodik megfelelő ösztönzőkről ahhoz, hogy teljesíteni lehessen ezeket a célokat, és ambiciózusabb eredményeket lehessen elérni;

7.

feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a megújuló energiák növelésére és az energiafogyasztás csökkentésére irányuló nemzeti célkitűzések teljesítése valamennyi tagállam számára kötelező legyen, és hogy e célból az országok támaszkodjanak regionális stratégiákra, ami egyfelől hatékonyabb lenne, másfelől a szubszidiaritás elvének is megfelelne. Ennek a szerkezetnek meg kellene jelennie az energiaügyi irányítás új keretében;

8.

hangsúlyozza, hogy az új KAP alapvető szerepet tölthet be az üvegházhatású gázok kibocsátásainak csökkentésében, valamint a növénytermesztési, erdészeti és állattenyésztési ágazatok általi szén-dioxid-megkötés elősegítésében;

9.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális szint alapvető szerepet játszik az éghajlatváltozással, a megújuló energiák fejlesztésével és az energiahatékonysággal kapcsolatos szakpolitikák kidolgozásában és végrehajtásában, azonban azt is hangsúlyozza, hogy e hatóságok fellépése csak akkor lehet optimális, ha olyan elismeréshez jutnak, amely mandátumban és hosszú távú pénzügyi forrásokban ölt testet;

10.

felkéri tehát az Európai Bizottságot, hogy az éghajlat- és energiaügyi kihívások leküzdése érdekében ismerje el a helyi és regionális önkormányzatokat, támaszkodjon rájuk és vonja be őket a 2030-ig szóló szakpolitikai keretbe és az új energiaügyi irányításba a többszintű kormányzás elveinek megfelelően, melyek elismerik minden egyes kormányzási szintnek a hatékony közpolitikák érdekében játszott szerepét;

11.

felkéri végül a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy még inkább nézzenek szembe az éghajlatváltozás jelentette kihívással, és fogalmazzák meg saját, 2030-ra szóló ambiciózus célkitűzéseiket, valamint hajtsanak végre közös kezdeményezéseket, figyelemmel a 2015. decemberi, párizsi COP21-re – összhangban a 2013. novemberi, varsói COP19 határozataival, amelyek elismerik a regionális és helyi önkormányzatok szerepét a globális megállapodás elérésében;

12.

hangsúlyozza, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó célkitűzés alapvetően fontos, mivel egyértelmű jelzés arra, hogy a szennyezés valamennyi költsége beépíthető az árakba, és így csökkenthető a szennyezés mértéke, ugyanakkor az is lényeges, hogy a célkitűzést a megújuló energiákra és az energiahatékonyságra vonatkozó célkitűzésekkel egészítsék ki, biztosítandó, hogy az energiarendszer átalakítása nyomán egy alacsony szén-dioxid-kibocsátású, egyszersmind biztonságos, versenyképes és fenntartható gazdaság jöjjön létre, ami szinergiahatással jár az éghajlatváltozásra nézve;

13.

hangsúlyozza, hogy olyan kötelezően teljesítendő célkitűzésekre van szükség, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a befektetések a tiszta technológiák fejlesztése felé irányuljanak; ennek kapcsán sürgős továbbá szabályozási biztonságot nyújtani az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák befektetői számára. A tagállamoknak egyértelmű és stabil jogi keretet kell majd garantálniuk, amely megakadályozza, hogy az új jogszabályok visszamenőleges hatállyal bírjanak;

14.

emlékeztet arra, hogy el kell érni az országok, régiók és városok közötti méltányos tehermegosztást, és számításba kell venni a területrendezés szükségességét és a helyben rendelkezésre álló megújuló energiaforrásokat, nem megakadályozva, hogy bizonyos régiók és városok, amennyiben úgy kívánják, gyorsabban haladjanak;

15.

hangsúlyozza, hogy az uniós és tagállami szakpolitikák kidolgozása során észben kell tartani az energiaárak ésszerű szinten tartásának szükségességét és azt, hogy az energiahatékonyság ehhez kulcsfontosságú, mivel lehetővé teheti, hogy az uniós fogyasztók és tagállamok 2030-ig évente több mint 200 milliárd eurót takarítsanak meg (1); úgy véli továbbá, hogy javasolni kell a tagállamoknak, valamint a helyi és regionális önkormányzatoknak, hogy az energiaszegénység elleni küzdelem jegyében fogadjanak el olyan intézkedéseket, amelyek az ebben a tekintetben kiszolgáltatott családokat és fogyasztókat célozzák; A hatékonyságnövelés egyik fő útja az épületek rehabilitációja kell, hogy legyen, amely jelentős munkahelyteremtéssel járna együtt egy olyan szociálisan érzékeny ágazatban, mint az építőipar. Emellett lehetővé tenné az új, energiahatékony és bioalapú anyagok kifejlesztését célzó innovációt, amely a K+F+I-be történő beruházásokkal jár majd együtt. Ebből kiindulva az épületek energetikai rehabilitációjának elősegítésére speciális pénzügyi alapokat kellene létrehozni európai szinten;

16.

emlékeztet arra, hogy Európa a világ első számú energiaimportőre, és úgy véli, hogy a 2030-ra szóló, az energiamegtakarítást és ezzel párhuzamosan a megújuló energiák részarányának növelését célzó ambiciózusabb európai célkitűzések jelentősen csökkentenék Európa energiabehozatalát és növelnék energiafüggetlenségét;

17.

úgy véli, hogy a hatékonyságnövelés egyik fő útja – az energiahatékony új lakások építése mellett – az épületek rehabilitációja kell, hogy legyen. Ugyanakkor ezeknek a kérdéseknek az eldöntésében nem üdvös egységes nézőpont alkalmazása: a regionális és helyi önkormányzatok képviselik azt a megfelelő szintet, ahol ezekben a konkrét kérdésekben releváns döntések hozhatók. Mindez jelentős munkahelyteremtéssel járna együtt egy olyan szociálisan érzékeny ágazatban, mint az építőipar. Emellett lehetővé tenné az új, energiahatékony és bioalapú anyagok kifejlesztését célzó innovációt, amely a K+F+I-be történő beruházásokkal jár majd együtt;

18.

rámutat arra, hogy a megújuló energiaforrások 2030-ra Európa energiafogyasztásának közel felét fedezhetnék (forrás: Fraunhofer Intézet (2) és a német űrközpont (3));

19.

kiemeli az energiatakarékosságban rejlő jelentős potenciált, amely a gáz- és kőolajimportra leginkább rászoruló uniós országokban a legnagyobb. Az energiahatékonyságba irányuló befektetések révén 2030-ig érezhetően csökkenhetne az EU energiaimportja, egyúttal javulna az Unió energiabiztonsága, valamint a hatékonyabb, biztonságosabb, gazdaságosabb és több munkahelyet teremtő új technológiák kifejlesztése;

20.

úgy véli mindemellett, hogy az EU energiafüggetlenségét és ellátásbiztonságát növelni lehetne a helyi szinten rendelkezésre álló megújuló energiaforrások teljes kiaknázásával és az egységes energiapiac továbbfejlesztésével, például a megújuló energiák fogyasztók általi, kis mennyiségű termelése, új összekapcsolódások vagy az energiatárolás és intelligens hálózatok révén, arra kötelezve a tagállamokat, hogy ezt elősegítő jogszabályokat hozzanak. Hangsúlyozza, hogy a megújuló energiaforrások sokfélesége egyfajta pufferként hat az áringadozásokkal szemben, kevésbé kiszolgáltatottá teszi az energiarendszert, és lehetővé teszi az energiaellátás kimaradásainak kiküszöbölését;

21.

úgy véli, hogy az Európai Uniónak és a tagállamoknak a határokon átnyúló összeköttetések javításával meg kell könnyíteniük az energetikai infrastruktúrák átalakítását. Ez különösen az olyan tagállamok között sürgős, amelyek a legjobban le vannak maradva a már egyeztetett cél – a beüzemelt termelési kapacitások 10 %-ának megfelelő vagy annál nagyobb mértékű villamosenergia-összeköttetések biztosítása – elérésében;

22.

üdvözli az ún. későbbre ütemezés (backloading) elfogadását az ETS jobb működése érdekében, úgy véli azonban, hogy ehhez szükség van a kibocsátáskereskedelmi rendszer strukturális reformjára; ezzel összefüggésben támogatja azt az európai bizottsági javaslatot, hogy hozzanak létre egy ‘piaci stabilizációs tartalékot’, amelynek azonban jóval 2020 előtt hatályba kellene lépnie. Alapvetően fontosnak tartja, hogy a stabilizációs tartalékhoz más intézkedések is társuljanak, például véglegesen szüntessék meg a fel nem használt kibocsátási egységeket, és állapítsanak meg egy minimumárat;

23.

kéri az Európai Bizottságot, hogy korlátozza a nemzetközi szén-dioxid-kompenzációs kreditek vásárlását. E kreditek miatt ugyanis nem kezdődhetnek meg a szükséges strukturális átalakítások az EU-ban, és nem kedveznek az e területre irányuló befektetéseknek sem; Kéri továbbá olyan intézkedések bevezetését, amelyek a szén-dioxid fenntarthatóan kezelt erdőkben történő tárolását ösztönzik;

24.

úgy véli, hogy a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszeréből származó bevételek egy részét helyi és regionális szintű intézkedésekre kellene fordítani;

25.

fontosnak tartja további, az éghajlatváltozás hatásainak csökkentését célzó közös eszközök kidolgozását is, mint amilyen például az ökotervezés vagy a közbeszerzés. A szén-dioxid-adó hatékony eszköz pozitív tapasztalatokkal, amelyekre építeni lehet;

26.

úgy véli, hogy a megújuló energiák fogyasztók általi, kis mennyiségű előállítása részét kell, hogy képezze az olyan, a jövő energiatudatos Európáját szolgáló, ösztönzendő megoldásoknak, amelyek elősegítik az európai gazdaság áringadozásokkal szembeni rugalmas ellenálló képességének növelését. Ehhez pedig minden tagállamnak rendelkeznie kell ezt elősegítő jogszabályokkal;

27.

úgy véli, hogy különös figyelmet kell fordítani a megújuló energiák előmozdítását célzó helyi és regionális polgári szövetkezetekre, elsősorban azért, mert kiegészítő energiaszolgáltatóknak tekinthetők, másodsorban pedig azért, mert jelentős edukatív hatásuk révén elősegítik az ésszerű energia-felhasználás szükségességének még jobb tudatosítását;

28.

megjegyzi, hogy a lakosságnak hasonlóképpen az az érdeke, hogy a helyi hatóságok minél inkább mellettük álljanak az energiával kapcsolatos problémáik megoldásában, és hogy kialakuljanak olyan helyi energiatermelési megoldások, amelyek ellensúlyozzák a világpiaci árak növekedését; a helyi és regionális önkormányzatoknak mint az energiatermelő vállalatok tulajdonosainak jelentős szerepet kellene betölteniük a megújuló energiák elterjesztésében;

29.

emlékeztet arra, hogy biztosítani kell az összhangot egyrészt az uniós szinten alkalmazott, az EU kizárólagos hatáskörébe tartozó versenyjog, másrészt az uniós energiapolitika azon alapelvei között, amelyek az EU és a tagállamok közötti megosztott felelősséget írják elő, kötelezően tiszteletben tartva a helyi és regionális szervek, különösen a helyi és regionális energiaügynökségek fontos szerepét;

30.

hangsúlyozza, hogy amint azt a közelmúlt számos szélsőséges éghajlati jelensége is megmutatta, a tétlenség következményeit a helyi önkormányzatok szenvedik el leginkább, és a jövőbeni következmények árát is ők fogják megfizetni, amennyiben nem gyorsítjuk fel az energiarendszer átalakítását;

31.

megjegyzi, hogy az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNPD) (4) becslése szerint az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére irányuló intézkedések több mint 70 %-át és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló intézkedések közel 90 %-át a helyi önkormányzatok hajtják végre;

32.

emlékeztet arra, hogy az Európai Unió már rendelkezik alkalmazkodási stratégiával, és hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kapcsán az elkövetkező évtizedekben a régióknak és a helyi önkormányzatoknak kell megküzdeniük a legjelentősebb problémákkal. Ezért – és tekintettel arra, hogy az említett stratégiát a 2020 utáni időszakot szem előtt tartva felülvizsgálják – egyes régiókban és városokban az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére irányuló mechanizmusok bevezetésén kívül komoly erőfeszítéseket kell majd tenni az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást célzó programok megvalósítására is, és ehhez európai uniós pénzügyi forrásokat kell az ilyen régiók rendelkezésére bocsátani;

33.

hangsúlyozza, hogy a polgárokhoz való közelségük révén a helyi és regionális önkormányzatok segíthetik az energiarendszer átalakítását célzó intézkedések helyi szinten jelentkező gazdasági és társadalmi előnyeivel kapcsolatos tájékoztatást és azok tudatosítását;

34.

hangsúlyozza, hogy a 2030-ra szóló szakpolitikai keretnek egyfelől a helyi szintre vonatkozó uniós kezdeményezésekre – például az uniós Polgármesterek Szövetségére (melynek 2030-ig történő kiterjesztését javasoljuk) vagy az ‘Intelligens városok és települések’ elnevezésű kezdeményezésre – kell támaszkodnia, és azokat ki kell egészítenie. Ezzel összefüggésben kéri, hogy az Európai Bizottság gondoskodjon a szakpolitikák koherenciájáról és a különféle kezdeményezések közötti szinergiákról, és megfelelően vonja be az RB-t a tervezésbe és a végrehajtásba. Az EU biztosította fenti lehetőségeket mindenképpen elérhetővé kell tenni a kisvárosok és vidéki területek számára;

35.

hangsúlyozza, hogy a további előrelépés érdekében célszerű lenne, hogy a helyi és regionális önkormányzatok konkrét és számszerűsített célokat fogalmazzanak meg 2030-ra a kibocsátáscsökkentés, a megújuló energiák és az energiamegtakarítás terén, amelyeket a különböző területekről kiinduló dinamikák felgyorsítása érdekében megfelelő helyi és regionális stratégiákkal kell támogatni. Ezek a célkitűzések meghatározhatók többek között a Polgármesterek Szövetségének megerősítése és kibővítése révén, melyet a 2020 utáni időszakra is ki kellene terjeszteni;

36.

kéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatokat az energiarendszer átalakítását célzó intézkedések finanszírozására, különösen az EBB révén, amely – a 2014–2020-as időszakra szóló európai finanszírozáson felül (Life+Clima, strukturális alapok, Horizont 2020, Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz stb.) – támogathatná a meglévő vagy létrehozandó helyi pénzügyi struktúrákat;

37.

felkéri végül a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy e vélemény alapján egyesítsék erőiket, és közös fellépés keretében hallassák hangjukat a COP21 alkalmával és azt megelőzően, így az ENSZ-főtitkár által az éghajlatváltozáshoz kapcsolódóan szervezett, szeptember 23-i New York-i csúcstalálkozón is, amely fontos állomása e folyamatnak.

20.11.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 415/18

Előadó

Gordon Keymer (UK/ECR), Tandridge önkormányzatának képviselője

Referenciadokumentum

1.

kiemeli a földrajzi és demográfiai nehézségekkel küzdő uniós régiók – köztük az EUMSZ 174. és 349. cikkében említettek – jelentőségét. E régióknak ma egyre nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük a helyi közlekedés biztosítása terén;

2.

megjegyzi, hogy e – véleményünkben „nehézségekkel küzdő régiók”-nak nevezett – régiók közé a következők tartoznak: határ menti régiók, hegyvidéki régiók, szigeti régiók, gyéren lakott régiók (ideértve a legészakibb régiókat is, lásd az EUMSZ 174. cikkét), a kilenc legkülső régió (EUMSZ 349. cikk), továbbá minden egyéb uniós régió, amely hasonló nehézségekkel küzd. Emellett vannak olyan régiók is, ahol szétszórtan él a lakosság;

3.

úgy látja, hogy az ilyen régiókban a tömegközlekedés terén többek közt a következők okozhatnak nehézséget: a szolgáltatásnyújtás magasabb költségei és finanszírozási igényei, demográfiai változások (elnéptelenedés, a hátramaradt lakosság idős kora és a népesség szétszórtsága), ingadozó fogyasztói igények a tömegközlekedési szolgáltatások iránt. E régiók némelyikében a gazdasági hanyatlás is nyilvánvaló; továbbá a legkülső régiók esetében a távolság, az elszigeteltség és a jól működő közlekedési rendszertől való szélsőséges mértékű függőség is nyilvánvaló;

4.

úgy véli, hogy a mobilitás – vagyis az, hogy képesek legyünk az egyik helyről könnyen eljutni a másikra – a személyek szabad mozgásához kapcsolódó, a Szerződésekben elismert jog, és fontos előfeltétele az ilyen régiókban élő emberek jó életminőségének, hiszen ezek az emberek hozzá szeretnének jutni az alapvető közszolgáltatásokhoz (oktatás, egészségügyi és szociális szolgáltatások), el akarnak jutni a munkahelyükre vagy munkalehetőséget akarnak keresni, szabadidős tevékenységeket szeretnének végezni, meg akarják látogatni rokonaikat, árukat szeretnének beszerezni és szolgáltatásokat igénybe venni, illetve a szabad utazás jogával élve messzebbre is el szeretnének jutni;

5.

kiemeli, hogy azok a tengeri, valamint közúti és vasúti tömegközlekedési rendszerek, amelyek ezeket az alapvető mobilitási igényeket kielégítik, sok esetben helyi vagy regionális önkormányzatok, illetve állami hatóságok tulajdonában vagy irányítása alatt állnak. Számos olyan helyi és regionális önkormányzat is van, amely regionális repülőtér tulajdonosa vagy résztulajdonosa;

6.

megjegyzi, hogy az EUMSZ 174. cikke szerint bizonyos régiókat „kiemelt figyelemmel” kell kezelni, az EUMSZ 349. cikke szerint pedig a legkülső régiók támogatására „egyedi intézkedéseket” kell elfogadni az uniós és nemzeti döntéshozatal során. A közös stratégiai keret hatálya alá tartozó alapokról (esb-alapok) szóló, 2014–2020-ra vonatkozó rendeletek némileg figyelembe veszik ugyan a nehézségekkel küzdő régiókat, de fontos, hogy a más területre vonatkozó, de a közlekedést is érintő hatályos uniós szakpolitikák rendelkezéseit is jobban kiaknázzák, tükrözve a Szerződésben foglalt kötelezettségvállalásokat;

7.

úgy véli, ennek egyik oka az, hogy az EUMSZ 174. cikke nem határozza meg az érintett „régiók” méretét. Egyes kormányok úgy értelmezik, hogy ebben a cikkben a NUTS2 szintről van szó, az Európai Bizottság kutatómunkáját végzők és más érdekeltek ellenben a NUTS3 szintet tartanák megfelelőnek. Az RB úgy véli, hogy ha nem a közös stratégiai keret hatálya alá tartozó alapokról, hanem a mobilitás elősegítéséről van szó, akkor célszerű mindenféle méretű, nehézséggel küzdő régiót tekintetbe venni, így a NUTS3 és az alatti szintűeket is;

8.

megjegyzi, hogy a nehézségekkel küzdő régiók fontos szerepet töltenek be az EU kiegyensúlyozott fejlődésében, mindenekelőtt a nyersanyagokhoz való hozzáférés, a mezőgazdaság, a halászat, a környezetvédelem, az idegenforgalom, határokon átnyúló kapcsolatok és a szabadidős lehetőségek révén. Éppen ezért az ilyen régiókon belüli, valamint az érintett régiók és az EU többi része közötti jobb közlekedési kapcsolatok az EU kohéziós politikájának, illetve az uniós mobilitási politikáknak egyaránt fontos részét kell, hogy képezzék, mégpedig nemcsak a személyek, hanem az áruk mobilitásának a szempontjából is. Ha a nehézségekkel küzdő régiókban támogatjuk a nagyobb gazdasági növekedést, az hozzájárulna a belső piac hatékony működéséhez és az Unió egészének területi kohéziójához;

9.

szükségesnek tartaná annak megvizsgálását, hogy ezeknek a régióknak a mobilitási nehézségei hogyan hatnak a szóban forgó régiók gazdasági és területi fejlődési modelljeinek alakulására és így a jelenlegi és a jövőbeli foglalkoztatásra. E régiók némelyikének távoli fekvése és elszigeteltsége azzal jár, hogy piacaik kicsik és vonzerejük alacsony, ezért nem képesek elegendő munkahely létrehozására. Munkavállalási mobilitással kapcsolatos nehézségeik miatt az ezekben a régiókban élő polgárok földrajzi területükön rekednek, ami növeli a munkanélküliséget;

10.

üdvözli ezért, hogy a közös stratégiai keret hatálya alá tartozó alapok 2014–2020-as programjába felvették a „fenntartható közlekedés” tematikus célkitűzését, valamint több más tematikus célkitűzést is, amely felhasználható a mobilitás elősegítésére;

11.

hasonlóképpen üdvözli, hogy lehetőség nyílik az esb-alapok társfinanszírozási arányainak a „súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányokkal küzdő” (a közös rendelkezésekről szóló rendelet 121. cikke) területeket figyelembe vevő differenciált kialakítására, valamint arra, hogy az ERFA keretében a legkülső és a legészakibb régiók „egyedi kiegészítő forráshoz” jussanak, és mentesüljenek a tematikus koncentráció követelménye alól (az ERFA rendelet 10–12. cikke);

12.

hangsúlyozza az esb-alapok jelentőségét a fenntartható fejlődés ösztönzésében az európai régiók összességében. Mindazonáltal sajnálja, hogy bár a jogszabályok lehetővé teszik valamennyi régióban a 7. tematikus célkitűzés („a fenntartható közlekedés támogatása és a szűk keresztmetszetek eltávolítása az alapvető fontosságú hálózati infrastruktúrákból”) finanszírozását, ez nehéznek bizonyulhat a nagyobb jólét által jellemzett régiókban, mivel a jövőbeli operatív programokról szóló kétoldalú tárgyalások során az Európai Bizottság restriktív megközelítést alkalmaz e témával kapcsolatban;

13.

szorgalmazza ezért, hogy a tagállamok és az esb-alapokat kezelő hatóságok törekedjenek valamennyi nehézséggel küzdő régió sürgető mobilitási igényeinek kielégítésére, és a közös stratégiai keret hatálya alá tartozó alapok felhasználását célzó partnerségi megállapodások és operatív programok kidolgozása során vegyék figyelembe ezeket az igényeket;

14.

úgy véli, hogy más uniós alapok, az Európai Beruházási Bank által nyújtott finanszírozás és a magánszférából érkező finanszírozás nagyobb mértékű támogató szerepet játszhatna. Az RB kiemelten fontosnak tartja, hogy felügyeljék egyfelől a területi dimenzió megteremtését az európai strukturális és beruházási alapokon belül (és ezek összehangolását a közös stratégiai keret segítségével), másfelől a tematikus alapok, például az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz és a hozzá kapcsolódó TEN-T program, valamint a Horizont 2020 és a hozzá kapcsolódó CIVITAS program területi hatásait. Az említett alapok keretében finanszírozott programok nem kezelik kiemelten a nehézségekkel küzdő térségek mobilitását, ezért a kormányzat egyes szintjeire hárul, hogy ezeket a különféle alapokat a helyszínen összehangoltabb és innovatívabb módon kapcsolják egybe;

15.

nyugtázza az EU kötelezettségvállalását például az iránt, hogy a TEN-T-finanszírozást felhasználják arra, hogy javuljon „az Unió összes régiójának a hozzáférhetősége és összeköttetése, a távoli és a legkülső régiókat és a szigeteket, a peremterületeket, a hegyvidéki területeket és a gyéren lakott területeket is beleértve” (az 1315/2013/EU rendelet 4. cikke);

16.

megjegyzi azonban, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében a TEN-T-re elkülönített pénzek 95 %-át kizárólag a törzshálózatra fordítják, ami Európa központját és a főbb városok közötti sűrű hálózatot erősíti. További egyedi intézkedéseket is kell hozni annak érdekében, hogy a TEN-T fejlesztése a nehézségekkel küzdő régiókban is javítsa a közlekedési kapcsolatokat, megkönnyítve e régiók hozzáférését a főbb nemzeti és európai közlekedési folyosókhoz;

17.

hangsúlyozza ezért, hogy szükség van a TEN-T törzshálózata és átfogó hálózata, illetve a nehézségekkel küzdő régiókban az átfogó hálózat és a helyi közlekedési kapcsolatok közötti csatlakozások finanszírozására. Fontos emellett, hogy a többéves pénzügyi keret félidei felülvizsgálatának keretében növeljék az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz költségvetését. Így a TEN-T törzshálózatán belül finanszírozhatóak a határokon átnyúló összeköttetések és a szűk keresztmetszetek. Ez segíti az európai régiók beilleszkedését egy személyszállítási és árufuvarozási célú, fenntartható és hatékony európai közlekedési rendszerbe. Mivel a fejlettségbeli egyenlőtlenségek kezelése a TEN-T program egyik célja, a TEN-T térképek 2016-17-re tervezett felülvizsgálatára való tekintettel szem előtt kell tartani a gazdasági és területi fejlődési modelljeik megvalósításával kapcsolatban nehézségekkel küzdő régiók szükségleteit is;

18.

megjegyzi, hogy a Horizont 2020 és a hozzá kapcsolódó, a tiszta közlekedést célzó CIVITAS program a közlekedés erőforrás-hatékonyabbá tétele érdekében a korszerű jármű-technológiára koncentrál. Ezek mindenképpen követésre érdemes célok, mivel szintén hozzájárulnak a tömegközlekedésnek a nehézségekkel küzdő régiókban történő javításához, ahol a járművek költséghatékonysága a fő szempont;

19.

hangsúlyozza tehát, hogy új megközelítésekre van szükség a közlekedés nehézségekkel küzdő régiókban történő finanszírozására. Ilyen lehet a polgárok számára például „mobilitási csekkek” formájában biztosított egyéni közlekedési költségkeret, amelyet néhány tagállamban már sikeresen bevezettek, a közlekedési szolgáltatók számára biztosított adómentesség, vagy az olyan együttműködési megállapodások, amelyek a különböző közlekedési szereplők számára lehetővé teszik a járművek közös használatát;

20.

úgy véli, hogy a finanszírozásra vonatkozó új megközelítéseket új eszközökkel is alá kell támasztani. Az intelligens közlekedési rendszerek és a továbbfejlesztett információs és kommunikációs technológiák felhasználhatók arra, hogy a kötött menetrendre és útvonalakra épülő tömegközlekedést a konkrét igények alapján szerveződő közlekedéssel, például „készenléti” buszokkal, kollektív taxikkal vagy közös járműhasználattal váltsuk fel. Az igények alapján szerveződő közlekedés alkalmazása hatékonyabb, versenyképesebb és olcsóbb közúti tömegközlekedést tesz lehetővé, mivel a szolgáltatásokat a tényleges szükségletekhez igazítják. A közös közlekedési rendszerek – például amikor iskolás gyermekeket a nagyközönséggel együtt szállítanak – ugyancsak jól beváltak néhány távoli térségben, akárcsak a gyaloglás vagy a kerékpározás ösztönzése. Ezek a rendszerek megtakarításokat eredményeznek, emellett csökkentik az autóhasználatra való ráutaltságot és a károsanyag-kibocsátást is;

21.

megjegyzi, hogy az ilyen megoldásokat támogatni lehetne olyan egyszerűsítő intézkedésekkel, mint például az integrált elektronikus jegyértékesítés vagy a többféle közlekedési eszközre érvényes intelligens bérletkártyák, az egymással kompatibilis elektronikus fizetési szabványok; az integrált menetrend-kialakítás az utazások azon részéhez, amelyeknél nem áll rendelkezésre az igényekhez szabott, rugalmas megoldás; vagy pedig okostelefonos alkalmazások igénybevétele a polgárok tájékoztatására és fizetési lehetőségek biztosítására;

22.

megjegyzi, hogy fontos biztosítani azt, hogy ezek az új mobilitási megoldások kellő publicitást kapjanak, továbbá a felhasználók számára megfizethetőek, hozzáférhetőek és elfogadhatóak legyenek. A (tényleges és potenciális) felhasználóknak az igényeik rögzítésében való aktív részvétele hozzájárulhat az eredményességhez;

23.

rámutat, hogy sok ilyen innováció mögött a helyi és regionális önkormányzatok jelentik majd a fő hajtóerőt;

24.

hangsúlyozza azonban, hogy az ilyen mobilitási projektek számára csak akkor kellene finanszírozást biztosítani, ha azok egy, az érintett területet lefedő, ésszerű mobilitási politikába illeszkednek, és a potenciális igényekre vonatkozó megbízható kalkulációkkal alátámaszthatók;

25.

hangsúlyozni kívánja, hogy a kikötők és repülőterek, valamint ezeknek a belső területekkel való összeköttetései fontos szerepet játszhatnak a nehézségekkel küzdő régiók fejlesztésének elősegítésében és a polgárok nagyobb városi központokkal való összeköttetésének megteremtésében is. A szigeteken és a legkülső régiókban élő közösségek számára például ezek az összeköttetések jelentik az egyetlen lehetséges közlekedési lehetőséget, és létfontosságúak a fennmaradásukhoz is, valamint ahhoz, hogy össze tudjanak kapcsolódni országuk, illetve az EU többi részével. A nehézségekkel küzdő régiókban működő kikötők és repülőterek ezért külön megfontolást érdemelnek az uniós szabályokon belül, nevezetesen a közbeszerzési és koncessziós szabályokban (ideértve a közszolgálati kötelezettségek alkalmazását is), valamint az EU-nak a kikötők, a légi közlekedés és az általános gazdasági érdekű szolgáltatások vonatkozásában az állami támogatásokat szabályozó jogszabályaiban;

26.

emlékeztet arra, hogy a Szerződések (26. jegyzőkönyv) alapján a tagállamoknak széles mérlegelési jogkörük van a tekintetben, hogy a közszolgálati kötelezettségeket és az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat a felhasználók igényeihez a lehető legközelebb álló módon határozzák meg, és hogy az Európai Bizottság csak nyilvánvaló hiba esetén avatkozhat be;

27.

arra is rámutat, hogy az EU-ban működő közlekedési szolgáltatók közszolgálati kötelezettségeit illetően nem áll rendelkezésre egyetlen közös forrásból nyerhető információ. Ha nagyobb lenne az átláthatóság ezen a téren, az segíthetne orvosolni a piaci hiányosságokat, és elősegítené a nehézségekkel küzdő régiókban működő piaci szereplők közötti nagyobb versenyt;

28.

üdvözli az Európai Bizottságnak a légi közlekedés számára nyújtott állami támogatásokra vonatkozó, nemrégiben kiadott iránymutatásait, amelyek bizonyos rugalmasságot tesznek lehetővé, megengedve a repülőtér-beruházások és -működtetés céljára nyújtott, illetve a légitársaságok távoli és nehezen elérhető régiókban való tevékenységkezdését segítő támogatásokat. Az ilyen repülőtereknek gyakran jelentős szezonális igények kielégítésére kell képesnek lenniük, miközben az év más időszakaiban kihasználatlan kapacitásokkal működnek;

29.

sajnálja azonban a Regionális Fejlesztési Alap által a 2014–2020-as pénzügyi időszakra megszabott korlátozást, amelynek értelmében az esetek többségében tilos a repülőtéri infrastruktúrák finanszírozása;

30.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy valamennyi tömegközlekedési módra és a multimodális utakra is kiterjedő, stabil és átlátható utasjogi rendszer legyen hatályban, amelynek teljes mértékben érvényt is szereznek. A több szakaszból álló légi vagy vonatutak esetében még inkább ösztönözni kell a több légi-, illetve vasúttársaságra kiterjedő, kombinált jegyváltási megoldásokat. Ezek egyszerűségüknél és áraiknál fogva előnyösek a távoli régiókból induló utasok számára. Az a kártérítés azonban, amelyet a regionális ráhordó légitársaságoknak vagy a helyi vasútvonalak szolgáltatóinak kell fizetniük, ha lekésik az adott légi csomópontról vagy fő vasútállomásról induló csatlakozást, nem lehet olyan aránytalanul magas, hogy elriasszon az ilyen megoldások szélesebb körű igénybevételétől;

31.

úgy véli, többet lehetne tenni annak érdekében, hogy a politikusok átfogó, multimodális, fenntartható és összehangolt megközelítést fogadjanak el e régiók mobilitási kihívásainak kezelésére. A válaszokat a szubszidiaritás elvével összhangban elsősorban helyi és regionális szinten kell megtalálni, és az EU-nak csak akkor kell támogatólag fellépnie, ha az többletértéket jelent;

32.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság által javasolt új lépések kapcsán a bürokráciát a lehető legalacsonyabb szinten kell tartani;

33.

megjegyzi, hogy az olyan decentralizált kormányzási modellek, amelyek a közlekedéssel kapcsolatos hatásköröket és a hozzájuk kapcsolódó finanszírozást szubnacionális szintre delegálják, számos tagállamban eredményesnek bizonyultak;

34.

elismeri továbbá, hogy a nehézségekkel küzdő régiókban a mobilitáshoz nem elég csupán a közlekedési infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése. A mobilitási projekteknek az érintett régió egészére vonatkozó fejlesztési terv szerves részét kell képezniük. Minden olyan új kereskedelmi, ipari helyszín vagy lakónegyed esetében, amelynek nincsenek jó közlekedési összeköttetései, szükség lehet például arra, hogy a fejlesztő hozzájáruljon az új tömegközlekedési szolgáltatások költségeihez;

35.

hangsúlyozza a helyi szintű mobilitástervezés fontos szerepét és azt, hogy a helyi mobilitási tervek nem korlátozódhatnak a városi területekre, hanem egy szélesebb helyi fejlesztési stratégia részeként ki kell őket terjeszteni a szomszédos – akár vidéki – területekre is, vagy legalább azokhoz kapcsolódóan kell őket kidolgozni. Így biztosítható, hogy a sűrűbben lakott területeken működő közlekedési rendszerekből a távolabbi területek lakói is profitáljanak. E közlekedési terveknek nemcsak a közvetlen helyi szükségletek kielégítéséhez szükséges útvonalakkal kell számolniuk, hanem olyan, hosszabb útvonalakkal is, amelyek a nehézségekkel küzdő régiókat kötik össze a nagyobb városi központokkal;

36.

külön kiemeli a határokon átnyúló európai tömegközlekedés esetét, amely előtt gyakran különleges kihívások állnak. Ilyen például, hogy a tagállamok között eltérések vannak a környezetvédelmi követelmények, az áramellátás, a biztonsági normák és a dolgozók képzése tekintetében, emellett jogi különbségek is fennállnak, és nincs mindig megegyezés az illetékes hatóságok között a finanszírozást illetően. Az új irányítási modellek, egy közös jogi keret – például az európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC) – alkalmazása, együttműködési megállapodások vagy egy, a határokon átnyúló közlekedéssel foglalkozó közös hatóság létrehozása segíthet megoldani ezeket a problémákat, például a határokon átnyúló területek közötti mobilitást megkönnyítő koncessziók engedélyezésével, feltéve hogy sikerül a bürokráciát minimális szinten tartani;

37.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy amikor jogalkotási hatásvizsgálatokat folytat a mobilitás területén, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy az uniós mobilitási politikák és programok milyen hatást gyakorolnak a nehézségekkel küzdő régiókra;

38.

kéri emellett az Európai Bizottságot, hogy fogadja el a Régiók Bizottsága által javasolt területi hatásvizsgálatokat, amelyek lehetőséget adnának arra, hogy figyelembe vegyük az uniós mobilitási politikák hátrányokkal küzdő régiókra gyakorolt területi hatásait. Figyelembe kell venni emellett a demográfiai szempontokat is, például a lakosság öregedését, az elnéptelenedést, a lakosság szétszórtságát vagy az „agyelszívást”;

39.

úgy látja, hogy a közlekedési szolgáltatások veszélyeztetett régiókban történő biztosítását egyelőre nem érzékelik európai kihívásként. Az EU jogszabályalkotásának középpontjában inkább a piactorzulások minimálisra csökkentése áll, és nem annyira az, hogy olyan jogi keret jöjjön létre, amely proaktívan támogatja a mobilitási megoldások fejlődését a nehézségekkel küzdő régiókban;

40.

arra kéri ezért az új Európai Bizottságot, hogy adjon ki zöld könyvet a kérdésről, hogy a témakört teljes egészében meg lehessen vitatni az érintettekkel és az uniós intézményekkel, és megfelelő válaszokat lehessen kidolgozni. Azt kell célul kitűzni, hogy a nehézségekkel küzdő régiókban élők mobilitásával összefüggő kérdéseket mindenfajta uniós szakpolitikában és programban részletesebben tárgyalják és jobban kezeljék, és ezáltal javuljon a mobilitás elérhetősége, csökkentve az elnéptelenedés veszélyét;

41.

konkrétabban úgy véli, hogy a zöld könyvnek a következőket kellene elvégeznie: vitaindítás; az eddigi előrelépések felmérése, röviden ismertetve a jelenlegi jogi keretet és az idevágó politikai kezdeményezéseket; a földrajzi és demográfiai nehézségekkel küzdő régiók mobilitás terén meglévő specifikus erősségeinek és gyengeségeinek és ezek a területi kohézió egészéhez való hozzájárulásának elemzése; a Szerződésben foglalt kötelezettségvállalások és az uniós gyakorlat egymástól való elszakadásának elemzése a nehézségekkel küzdő régiókat érintő, személyszállításra és árufuvarozásra vonatkozó közlekedési politikák kidolgozása terén; annak meghatározása, hogy mindezek hogyan érintik e régiók gazdaságát és foglalkoztatási helyzetét, ezenkívül a mobilitást finanszírozó források, valamint a mobilitást elősegíteni kívánó programok és szakpolitikák jobb összehangolásának elősegítése; a kutatás és innováció ösztönzése és kísérleti projektek kidolgozása; továbbá a jövőbeli opciók feltárása, beleértve azt is, hogy az egyes kormányzati szinteken milyen intézkedések és ösztönzők lehetnének megfelelőek;

42.

hangsúlyozza, hogy a zöld könyv kidolgozásakor különös figyelmet kell fordítani azokra az esetekre, ahol a nem jogalkotási jellegű fellépések, például stratégiák, cselekvési tervek, ajánlások, iránymutatások vagy a bevált gyakorlatok megosztása hozzáadott értéket jelenthet a nemzeti és szubnacionális kezdeményezések terén;

43.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy valamilyen konkrét rendezvény, például az éves mobilitási hét útján jobban hívja fel a figyelmet a nehézségekkel küzdő régiókban élők mobilitásának kérdésére.

20.11.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 415/23

Előadó

Cor Lamers (NL/EPP), Schiedam polgármestere

Referenciaszövegek

Az Európai Bizottság közleménye: A Tiszta levegőt Európának program

COM(2013) 918 final

Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a közepes tüzelőberendezésekből származó egyes szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátásának korlátozásáról

COM(2013) 919 final – 2013/0442 (COD)

Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre egyes légköri szennyezőanyagok nemzeti kibocsátásainak csökkentéséről és a 2003/35/EK irányelv módosításáról

COM(2013) 920 final – 2013/0443 (COD)

1.

tudomásul veszi az Európai Bizottság javaslatait a tisztább európai levegőre irányuló új szakpolitikai csomagról, és nagy vonalakban támogatja őket, alapjában véve üdvözölve a szennyezési forrásokkal kapcsolatos koncepciót (az Euro-6 személyautók új vizsgálati ciklusának jobb végrehajtása, nemzeti csökkentési kötelezettségek 2020-tól és 2030-ig, a közepes tüzelőberendezésekből származó kibocsátások szabályozása stb.);

2.

megállapítja, hogy a levegőszennyezés határokon átnyúló jelenség, mellyel európai szinten kell foglalkozni, és megállapítja ugyanakkor azt is, hogy az Európai Bizottság által javasolt kezdeményezések és új jogszabály összhangban állnak a szubszidiaritás és az arányosság elvével;

3.

az Európai Bizottsággal egyetértve megállapítja, hogy a légszennyezettség nagy probléma: az idő előtti elhalálozásokat kiváltó legfontosabb környezeti tényező, áldozatainak száma tízszer akkora, mint a közúti baleseteké, emellett légúti és szív- és érrendszeri betegségekért, agyi érkatasztrófákért és daganatokért is felelős. Légszennyezettség leginkább városi területeken fordul elő, ahol a népsűrűség is nagy, valamint olyan területeken, ahol a kibocsátások hatásai különleges földrajzi adottságok – például szűk tranzitútvonalak vagy egyes (folyó)völgyek – révén, speciális uralkodó időjárási körülményekkel párosulva a légszennyező anyagok magas koncentrációjához vezethetnek. A levegőminőséggel kapcsolatos európai politikának továbbra is alapvetően közegészségügyi és környezetvédelmi szempontokból kell kiindulnia;

4.

arra a következtetésre jut, hogy Európában az elmúlt években (is) fokozatosan javul a levegő minősége, de nem elég gyorsan. A legtöbb tagállamban nem tudnak időben eleget tenni a levegőminőségi irányelv előírásainak, 17 tagállam ellen pedig jogsértési eljárások vannak folyamatban;

5.

örömmel látja, hogy az Európai Bizottság által hosszú távra kitűzött célok ambiciózusak, a javasolt kibocsátási politika alapján azonban megállapítja, hogy még körülbelül két generációnyi idő szükséges ahhoz, hogy az európai polgárok ténylegesen tiszta, egészséges levegőt lélegezhessenek be. Ez jelentős aggodalomra ad okot;

6.

utal a levegőszennyezés határokon átnyúló jellegére, és úgy véli, hogy a probléma kezeléséhez többszintű megközelítés szükséges, amelynek keretében minden egyes kormányzati szint (európai, nemzeti, regionális és helyi) felvállalja a saját felelősségét. Ez olyan holisztikus megközelítést követel, amely figyelembe veszi a szennyező felelősségét, a jogi hatásköröket és az igazságos költségmegosztást. Valamennyi kormányzati szinten az elmúlt években számos intézkedést hoztak a levegőminőség helyi szintű javítására, és jelenleg is dolgoznak ezen, ugyanakkor megfelelő pénzügyi támogatásra, valamint olyan hatékony politikai és szabályozási eszközökre van szükségük, amelyek meghozzák a kívánt eredményeket (például: a Euro 6 kibocsátási előírások). A helyi és regionális intézkedések fontosak, de csak korlátozott kedvező hatással járnak (helyi szinten), és gyakran nagy beruházásokat követelnek. A helyi önkormányzatok gyakran korlátozott befolyással, eszközökkel és döntési szabadsággal rendelkeznek. A kibocsátási forrásokra irányuló európai politika és a tagállami jogalkotás általában sokkal nagyobb kedvező hatást gyakorol a levegőminőségre, ezenfelül a legtöbb esetben költséghatékonyabb is. Az immisszióval kapcsolatos követelményeket ezért forráspolitikai intézkedéseknek kell megelőzniük;

7.

utal a levegőminőséggel kapcsolatos uniós politika felülvizsgálatáról szóló 2012-es feltáró véleményére. Ebben azt kéri, hogy fordítsanak figyelmet a politika jobb kivitelezhetőségére, és ezáltal az integrált megközelítésre, egy ambiciózus európai forráspolitikára, valamint – mind a célokat, mind az ütemterveket tekintve – az európai immisszió- és emissziópolitika összekapcsolására;

8.

utal a hetedik környezetvédelmi cselekvési program, illetve az erről szóló RB-vélemény fontos kiindulópontjaira, melyek a jobb integrációval, a jobb végrehajtással és a kormányzati szintek közötti jobb együttműködéssel kapcsolatosak. Ebben a véleményében is ezeket a kiindulópontokat veszi alapul;

9.

megállapítja, hogy az Európai Bizottság javaslatai konkrét lépéseket jelentenek a forráspolitikát illetően, a javasolt határidőket tekintve azonban a forráspolitika kedvező eredményei túl sokáig váratnak magukra. A javasolt politika nem segít a tagállamoknak és a helyi és regionális önkormányzatoknak abban, hogy időben eleget tudjanak tenni a levegőminőségi irányelv normáinak. Az RB ezért arra a következtetésre jut, hogy még mindig jelentős ellentmondás van az európai emisszió- és immissziópolitika között. Ezt a problémát meg kell oldani;

10.

támogatja az Európai Bizottság ambiciózus céljait, vagyis hogy hosszú távon olyan helyzet elérésére törekszik, amelyben a levegőminőség már nem jár (negatív) hatással az emberek egészségére és az ökoszisztémákra. Az Európai Bizottság itt joggal hivatkozik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szigorú irányértékeire, de e törekvés kapcsán nem nevez meg évszámot;

11.

leszögezi, hogy az Európai Bizottság megállapítása szerint a levegőminőségről szóló irányelvet nem tartják be megfelelően. A legtöbb tagállamban nem tesznek eleget (időben) az előírásoknak, 17 tagállam ellen pedig jogsértési eljárások vannak folyamatban. Az Európai Bizottság ezért rövid távon nem tervezi az irányelv felülvizsgálatát. Ehelyett annak jobb végrehajtására törekszik annak érdekében, hogy a meglévő előírásoknak legkésőbb 2020-ig mindenhol megfeleljenek. Formális értelemben azonban semmi sem változik: nincs szó arról, hogy elhalasszák az érvényes határértékek időben történő elérésére való (jogi) kötelezettséget;

12.

hangsúlyozza, hogy a legnagyobb javulásnak a kibocsátási forrásokra irányuló európai politikából kell erednie. Ez a politika az elmúlt években nem vezetett a kívánt eredményekhez. Több járműkategória kibocsátása például a gyakorlatban jóval nagyobbnak tűnik, mint az adott kategóriákra vonatkozó európai követelmények, ez pedig az Euro-6 szabványnak megfelelő legújabb kategóriájú személyautók tényleges kibocsátására is érvényes. Ez főleg a városi területeken és a tranzitútvonalak mentén okoz nagy problémákat. Az RB azonban arra is utal, hogy a politikai előírások, illetve az uniós jogalkotás gyakran nem voltak eléggé ambiciózusak;

13.

nagy vonalakban támogatja az Európai Bizottság kibocsátási forrásokkal kapcsolatos politikára vonatkozó javaslatait (az Euro-6 személyautók vizsgálati ciklusának jobb végrehajtása, a nemzeti kibocsátási határértékek csökkentése, a közepes tüzelőberendezésekből származó kibocsátások szabályozása stb.). Hangsúlyozza, hogy a nehézgépjárműveket a típusvizsgálat során valós közlekedési helyzetekben kellene bevetni, a kibocsátásokat pedig a fedélzeten kellene mérni, és ennek során a meghatározott határértékeket semmilyen üzemmódban nem szabad túllépni. Ezenkívül egyetért azzal is, hogy a forrásokra irányuló jelenlegi és egyéb tervezett intézkedések (mint a környezetbarát tervezésről szóló irányelv, mezőgazdasági intézkedések, az ipari kibocsátásokról szóló irányelv és a nem közúti mozgó gépekkel, köztük a belvízi hajózással is foglalkozó irányelv) fontos hozzájárulást nyújthatnak a megkövetelt csökkentés megvalósításához. Fontos, hogy ez iránt a következő években is elegendő ambíció mutatkozzon, technikai referenciadokumentumok (BREF-ek) formájában is;

14.

sajnálja azonban, hogy a forrásokra javasolt európai politika időben és ambícióit tekintve nincs összehangolva a levegőminőségi irányelvben foglalt kötelezettségekkel. A forráspolitika kedvező hatásai valószínűleg nem lesznek hamar érezhetőek. A Régiók Bizottsága korábbi, 2012-es véleményében az európai immissziós és emissziós politika összekapcsolására szólított fel. Az Európai Bizottság azt választotta, hogy a levegőminőségről szóló irányelvet csak akkor dolgozza át, amikor a forrásokra irányuló politika már kifejtette hatását. Az ütemtervet tekintve azonban csak a 2020 és 2030 közötti időszakban várhatók fokozatosan a forráspolitika kedvező hatásai. Ez azt sugallja, hogy az Európai Bizottság ambiciózus céljai legkorábban a 2030–2050 időszakban valósíthatók meg;

15.

utal arra, hogy az Európai Bizottság 17 tagállam ellen jogsértési eljárást indított, bár az alkalmazott határidők nem veszik kellően figyelembe, hogy a forráspolitikai intézkedések mennyi időn belül éreztetik gyakorlati hatásaikat. Az RB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy kimondottan körültekintően járjon el az ilyen eljárások lefolytatását illetően, mégpedig úgy, hogy egy realisztikus határidőkre támaszkodó, konstruktívabb megközelítést választ;

16.

azt javasolja, hogy a tagállamok számára bizonyos feltételekkel hosszabb „helyreállítási” időszakot biztosítsanak, amely tekintettel van azokra a határidőkre, amelyekre a Bizottság által javasolt forráspolitika eredményei várhatók. A feltételek közé tartozik egy olyan intézkedésekből álló program létrehozása, amelyek révén még elérhetőek az immissziós határértékek;

17.

hangsúlyozza, hogy a javaslat nem mentesíti a tagállamokat az intézkedések meghozatalának kötelessége alól. Az Európai Bizottság ugyanis a törvény előtti egyenlőség elvét figyelembe véve további olyan feltételeket szabhat, amelyek illeszkednek az általa a mentesség megadása keretében (jelenleg és korábban is) alkalmazottakhoz (1). Ennek kell garantálnia, hogy az érintett tagállamok a politikát és az intézkedéseket illetően eleget tegyenek ahhoz, hogy ésszerű határidőn belül még meg tudjanak felelni a levegőminőségről szóló irányelvben meghatározott koncentráció-határértékeknek;

18.

megjegyzi, hogy a fent javasolt alternatíva különbözik a mentesség átmeneti időszakától, amelyet az Európai Bizottság jelenleg alkalmaz, ugyanis figyelembe veszi azokat a határidőket is, amelyeken belül az Európai Bizottság által javasolt forráspolitika hatásai megvalósulnak;

19.

ennek kapcsán megjegyzi, hogy a helyi levegőszennyezést a nemzetközi, nemzeti, regionális és helyi szintű források és az azokhoz tartozó kibocsátások kombinációja okozza. Minden kormányzati szint felelősséggel rendelkezik, az RB pedig úgy véli, hogy a tagállamok helyreállítási programjait a helyi és regionális önkormányzatokkal szorosan együttműködve kell kidolgozni. Ez a fajta tervezés például azt jelentheti egy tagállam számára, hogy nemzeti adórendszerét nagyobb mértékben összpontosítja a környezetbarátabb közlekedés ösztönzésére és a szennyezést okozó közlekedés mellőzésére. A helyi és regionális önkormányzatok pedig például környezeti zónák bevezetésével járulhatnak hozzá ehhez;

20.

úgy véli, hogy a jogsértési eljárások indítását tekintve azért is fontos a mértékletesség, mivel az ilyen eljárások bírságokhoz vezethetnek, számos tagállam pedig jogszabályokat fogadott el (vagy készít elő) annak érdekében, hogy az ilyen bírságokat a helyi és regionális önkormányzatokra hárítsa át. 2012-es véleményében a Régiók Bizottsága hangsúlyozta, hogy igazságtalannak tartja a bírságok helyi és regionális önkormányzatokra való bármiféle áthárítását. A levegőminőség terén erős kölcsönösség jellemző a különböző kormányzati szintek között. Igazságtalan dolog csak egyetlen kormányzati szintet felelőssé tenni, és csak egyetlen kormányzati szintre büntetést kiszabni ezért. Ezenkívül nem indokolt, hogy a legkisebb befolyással rendelkező kormányzati szintet tegyék felelőssé, míg elvi döntéseket számos tagállamban nemzeti szinten hoznak;

21.

2012-es véleményében kijelentette, hogy meg kell vizsgálni, hogy az elemi szén/korom jobb mutató lenne-e az egészségügy szempontjából, mint a PM2.5 és a PM10. Az Európai Bizottság javaslataiban nem foglalkozik egy ilyen mélyreható vizsgálattal. A Régiók Bizottsága továbbra is hangsúlyozza, hogy fontos ennek további vizsgálata. Az Európai Bizottság a „Tiszta levegőt Európának program” keretében ugyanakkor figyelmet szentel a fekete koromnak, és az RB üdvözli a következő kötelezettségvállalást: „a PM2,5 koncentrációjának csökkentése során különös hangsúlyt helyezünk a fekete korom visszaszorítására, amely a másik jelentős rövid távú éghajlat-befolyásoló”;

22.

üdvözli az Európai Bizottság által pártolt integrált megközelítést, és megismétli, hogy fontos, hogy azt összehangolják a hozzá kapcsolódó politikákkal – az éghajlat- és energiapolitikával, a gazdaság- és iparpolitikával, a mezőgazdasági és a közlekedéspolitikával;

23.

megjegyzi, hogy ez az integrált megközelítés az európai alapokra is vissza fog hatni. Az európai alapok keretében a nagyobb rugalmasság és a levegőminőségre irányuló intézkedések előtérbe helyezése révén az alapok megkönnyítik a levegőminőséggel kapcsolatos célkitűzések elérését, az Európai Bizottság pedig megfelelő módon tesz eleget az integrált megközelítés iránti igénynek. Az RB arra ösztönzi a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy éljenek aktívan az európai alapokból kérhető pénzügyi támogatás lehetőségével;

24.

egyetért azzal, hogy az Európai Bizottság fontosnak tartja az innovációt és a tudásmegosztást a levegőminőség terén, például kísérleti projektek formájában, valamint a helyi és regionális eszköztár kiterjesztését a levegőminőség kezelésére;

25.

megjegyzi, hogy a levegőszennyezés jelentős részét a motorizált közúti forgalom okozza. A 2012-es véleménnyel összhangban továbbra is támogatni kell az alternatív meghajtási technológiák – mint a plug-in hibridautók, elektromos járművek, hidrogénmeghajtású járművek stb. – felhasználásának kutatását és ösztönzését. Az RB ennek kapcsán utal a CARS 2020 közleményről szóló RB-véleményben szereplő ajánlásokra is;

26.

véleménye szerint fontos, hogy a jövőben is elegendő pénzügyi eszközt különítsenek el erre és a levegőminőséggel kapcsolatos más kezdeményezésekre, például a strukturális alapok, a Horizont 2020 és a Life révén;

27.

úgy véli, hogy az egyes légköri szennyezőanyagok nemzeti kibocsátásainak csökkentésére irányuló európai politika fontos eszköz a levegőszennyezés csökkentéséhez az EU-ban. Szorgalmazza a fontos szennyezési forrásokra – mint például a mezőgazdaságból és az iparból eredő kibocsátásokra – irányuló, véleménye szerint nélkülözhetetlen fellépést;

28.

ennek keretében támogatja azt az európai bizottsági javaslatot, hogy 2020-tól és 2030-tól további nemzeti kibocsátáscsökkentési kötelezettségek kerüljenek meghatározásra. Ez igen fontos a (háttér-)koncentrációk helyi és regionális szintű visszaszorításához;

29.

úgy véli, hogy a felülvizsgált Göteborgi Jegyzőkönyv segítségével új nemzetközi célok kitűzésére van szükség 2020-ra, ami az Európai Unión kívüli országokat is levegőminőségre irányuló politika folytatására ösztönzi. A Göteborgi Jegyzőkönyv helyesbítése azonban nem követel meg a tagállamoktól további intézkedéseket 2020-ig, további nemzeti csökkentési kötelezettségeket pedig csak hosszabb távra irányoz elő;

30.

véleménye szerint ez azt jelenti, hogy egyelőre nem következik be a légszennyező anyagok kibocsátásának jelentős csökkenése, valamint hogy a helyi és regionális önkormányzatok a megszigorított nemzeti kibocsátási követelmények hatásának megmutatkozásáig nem kapnak külön támogatást ahhoz, hogy idejében eleget tudjanak tenni a levegőminőségről szóló irányelvben foglalt immissziós követelményeknek;

31.

határozottan üdvözli a javasolt 6. cikk rendelkezéseit, amely szerint a tagállamoknak a nemzeti levegőszennyezés-csökkentési programjaik keretében értékelniük kell, hogy nemzeti kibocsátási forrásaik vélhetően milyen mértékben hatnak ki a levegő minőségére saját területeiken és a szomszédos tagállamokban, valamint figyelembe kell venniük, hogy csökkenteni kell a szennyező kibocsátásokat annak érdekében, hogy megvalósuljanak a saját területeiket és adott esetben a szomszédos tagállamokat érintő levegőminőségi célkitűzések. Az RB szeretné, ha ezt a rendelkezést megőriznék a végső irányelvben;

32.

azt kéri, hogy az európai bizottsági javaslat megfelelően ambiciózus legyen a 2030-ra meghatározott nemzeti csökkentési kötelezettségeket illetően. Az Európai Bizottság hatásvizsgálatából megmutatkozik, hogy van lehetőség a javaslatokban előirányzottnál ambiciózusabb célkitűzések költséghatékony megvalósítására. Az RB ezért amellett foglal állást, hogy a javasolt csökkentési kötelezettségek legalább 2030-ig érvényben maradjanak, és a csökkentési kötelezettségek lehetőség szerinti szigorítását szorgalmazza. Ugyanakkor a csökkentési követelményeknek teljesíthetőnek kell lenniük, és igazodniuk kell a teljesíthető gazdasági kritériumok mellett alkalmazható technológiai lehetőségekhez.

33.

2025-re vonatkozó köztes célok kitűzését ajánlja, melyek ugyanúgy kötelezőek, mint a 2020-as és 2030-as célkitűzések. Ez egy további ellenőrzésre is alkalmat ad, amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy időben kezdjenek hozzá a káros kibocsátások visszaszorításához;

34.

az RB utal arra, hogy bár a javasolt rugalmassági mechanizmusok támogatást élveznek, ezeket nem szabad ürügyként felhasználni a beavatkozás mellőzésére, ha a politika nem az elvárásoknak megfelelő hatással jár;

35.

támogatja az Európai Bizottság kezdeményezését az 1 és 50 MW közötti teljesítményű közepes tüzelőberendezések kibocsátási határértékeiről (SO2, NOx és szálló por esetében) szóló jogszabályjavaslatot illetően. Ilyen tüzelőberendezésből hozzávetőlegesen 1 42  986 található az EU-ban. A javaslat az ilyen kategóriájú tüzelőberendezésekre vonatkozóan mindmáig hiányzó európai jogalkotásról gondoskodik. Az Európai Bizottság javaslata csak a SO2-ra, NOx-re és a szálló porra vonatkozik. Az RB azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság a jövőbeli jogszabályokra tekintettel fontolja meg, hogy a CO-ra vonatkozóan ésszerűek-e a kibocsátási követelmények.

36.

úgy véli, hogy a közepes tüzelőberendezésekre irányuló ambiciózus célkitűzések igen fontosak a nemzeti kibocsátáscsökkentési kötelezettségekhez és a levegőminőségi irányelvhez kapcsolódó célkitűzések eléréséhez, ugyanakkor elismeri a fosszilis tüzelőanyagokról – bizonyos esetekben – a biomasszára mint energiaforrásra való átállás jelentőségét, bevezetve a biomassza tüzeléséből származó kibocsátások csökkentéséhez szükséges mechanizmusokat és rendszereket. A leginkább rendelkezésre álló technikák előírása létfontosságú ehhez. Az új berendezésekre vannak olyan jó példák, amelyek esetében a szigorú kibocsátási értékeket elsődleges intézkedésekkel el lehet érni, például földgáztüzelésű kazánok és turbinák esetében;

37.

fontosnak véli, hogy a kis és közepes energiatermelő tüzelőberendezésekből származó kibocsátások arányát a nemzeti nettó kibocsátásban az adott kibocsátáscsökkentés költséghatékonyságának figyelembevételével lehessen meghatározni;

38.

azt kéri, hogy az EU levegőminőséggel kapcsolatos politikája legyen kiszámítható, alkalmazzon hosszú távú megközelítést, és egyúttal legyen összhangban az éghajlat- és energiapolitikával és más uniós szakpolitikákkal;

39.

úgy véli, hogy a IV. mellékletet tekintve fontos, hogy nagyobb legyen az egyértelműség az irányelvben szereplő mérési gyakoriság, paraméterek és mérési módszerek körül. Ez az információ kulcsfontosságú ahhoz, hogy vitázni tudjunk az irányelv végrehajthatóságáról és így a kibocsátási követelményekről;

40.

rámutat, hogy számos tagállamban vannak már nemzeti jogszabályok a közepes tüzelőberendezésekre vonatkozóan. A kibocsátási követelmények egyes esetekben szigorúbbak, mint a javasolt európai követelmények, más esetekben nem. A környezet és az egészség szempontjából fontos, hogy azokban a tagállamokban, ahol szigorúbbak a követelmények, ezeket a szigorúbb követelményeket alkalmazhassák;

41.

alapvetően fontosnak tartja, hogy a közepes tüzelőberendezésekből származó egyes szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátásának korlátozásáról szóló irányelv figyelembe vegye a költséghatékonyságot, amikor meghatározza például a finomporra vonatkozó, a már meglévő és az új berendezésekben egyaránt alkalmazandó kibocsátási határértékeket;

42.

kéri, hogy a végrehajthatóságot és az arányosságot szem előtt tartva vizsgálják meg a különbségtétel további lehetőségeit. Lehetne teljesítmény és a használt tüzelőanyag alapján differenciálni, főként abban az esetben, ha a határértékeket csak költséges folyamatvégi technológia segítségével lehet elérni, és ha a költségek nagyobb mértékben érintik a kisebb típusú berendezéseket. A nem szabványos üzemanyagok (mint a technológiai gázok és folyadékok, biogáz stb.) esetében is meg kellene vizsgálni a testre szabottabb megoldások lehetőségeit. Ezenkívül az alkalmazott technikák közötti nagy különbségek miatt a berendezéstípusok szintjén is lehetne különbségtételre törekedni (például felosztás gázturbinákra, motorokra, kazánokra és más típusokra). A túl szigorúan alkalmazott univerzális megközelítés révén fennáll annak a veszélye, hogy a követelmények egyes esetekben feleslegesen szigorúak bizonyos típusú berendezésekre vonatkozóan;

43.

megjegyzi, hogy a regisztrálással és felügyelettel kapcsolatban javasolt követelmények egyes esetekben magas adminisztratív (többlet)terhekkel járhatnak a kormányzatok és a vállalatok számára. Ezt kritikusan meg kell vizsgálni. Konkrét példai ennek a bojlerek, melyek esetében a gyakori mérés műszaki szempontból kevés hozzáadott értéket biztosít, mivel esetükben az elavulás és a szennyeződés kisebb szerepet játszik, mint például a motoroknál.

20.11.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 415/30

Előadó

Povilas Žagunis, Panevėžys polgármestere (LT/EA)

Referenciaszöveg

Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az 1308/2013/EU és az 1306/2013/EU rendeleteknek a gyümölcsök és zöldségek, a banán és a tej oktatási intézményekben való kínálatához kapcsolódó támogatási program tekintetében történő módosításáról

COM(2014) 32 final

1.

utalva annak fontosságára, hogy az egészséges étkezési szokások kialakítását már az iskolás korban megkezdjék, valamint figyelembe véve, hogy az Európai Uniónak lehetősége van támogatni azokat a képességeket, amelyek egészséges életvitelhez vezetnek, valamint hogy a helyi és regionális önkormányzatok konkrét esetekhez igazított, közös európai programokon alapuló intézkedéseket hozhatnak és hajthatnak végre;

2.

hangsúlyozza, hogy a bio- és a géntechnológiával nem módosított élelmiszerek a gyermekek fenntartható étrendjének fontos részét kell hogy képezzék;

3.

hangsúlyozva a gyümölcsök és zöldségek kínálatához kapcsolódó program jelentőségét, amely 25 tagállamra terjed ki (az Egyesült Királyság, Finnország és Svédország nem kíván benne részt venni), és amelyben a 2012/2013-as tanévben 61  396 iskolában 8,4 millió gyermek részesült, továbbá a tej kínálatához kapcsolódó, valamennyi tagállamra kiterjedő program jelentőségét, amelyben a 2011/2012-es tanévben az Unió egészében 20,3 millió gyermek részesült; valamint hangsúlyozva azokat a lehetőségeket, amelyek valamennyi, abban részt venni kívánó uniós tagállam előtt nyitottak;

4.

utalva arra, hogy szűk tematikus határai ellenére ez a jogalkotási kezdeményezés az Unió és a tagállamok több fontos hatáskörét is érinti: a KAP-ot és a belső piacot, az egészségügyet és bizonyos korlátozásokkal az oktatásügyet is;

5.

üdvözli azt az Európai Számvevőszék 2011. évi jelentésével (1) összhangban kidolgozott javaslatot, hogy kapcsolják össze az (1977-ben bevezetett, 2008-ban a középiskolákra is kiterjesztett) iskolatej-programot és a (2009-ben bevezetett) iskolagyümölcs-programot, és határozzanak meg egységes szabályokat a társfinanszírozásra; továbbá üdvözli a hatékonyság növelésével és a koordináció javításával kapcsolatos ajánlásokat;

6.

üdvözli, hogy a tagállamoknak a 1308/2013. sz. rendelet módosítását követően lehetőségük van arra, hogy a nemzeti felső értékhatárokon belül a gyümölcsök és zöldségek, a banán és a tej oktatási intézményekben való kínálatára előirányzott eszközök egy részét átcsoportosítsák (23a. cikk, (4) bekezdés); ilyen módon nemcsak nagyobb rugalmasságot biztosítanak az eszközfelhasználásban, hanem tagállami szinten megteremtik annak feltételeit is, hogy elkerüljék a fel nem használt támogatási pénzek aggasztóan magas (akár 30 %-os) arányával kapcsolatos lehetséges problémákat, amelyek a javaslathoz tartozó pénzügyi kimutatásban szerepelnek (1.5.1. pont); kéri továbbá, hogy ebben az átcsoportosításban a helyi és regionális önkormányzatok is részt vehessenek;

7.

kétkedésének ad hangot ugyanakkor azzal kapcsolatban, hogy a programjavaslatnak megfelelően a tagállamok az eszközöknek mekkora részét csoportosíthatják át egyéni megítélés alapján; megállapítja, hogy a javasolt 15 %-os arány nem alapul mélyreható vizsgálaton, különösen annak tükrében, hogy a két módosítandó program fel nem használt eszközeinek aránya egyes esetekben a 30 %-ot is eléri, ami alapján a javaslat aligha áll kellő összhangban a felelősségteljes kormányzás alapelveivel;

8.

üdvözli a módosított 1308/2013. sz. rendelet azon rendelkezését, hogy a tagállamok saját forrásból vagy magánforrások mozgósításával növelhetik a program keretét, mivel ezt megfelelő alapnak tekinti ahhoz, hogy szinergiák jöjjenek létre a nemzeti és az európai eszközök felhasználása során, azzal a céllal, hogy pozitív és a különböző tagállamok vélekedésétől független eredményt lehessen elérni;

9.

javasolja, hogy javítsanak a gyümölcsök és zöldségek, valamint a tej iskolákban való kínálatához kapcsolódó támogatás szabályozásán azáltal, hogy lehetővé teszik a nemzeti támogatási kvóták újbóli felosztását. Ha például a hatéves időtartam vége előtt röviddel kiderül, hogy egy tagállam nem merítette ki a számára kirendelt forrásokat, akkor először is mérlegelni kellene a források átcsoportosítását azoknak a régióknak a részére, melyek nagyobb mértékben használják fel ezeket, azután pedig biztosítani kellene azt a lehetőségét, hogy újra felosszák az Európai Bizottság által meghatározott nemzeti kvótákat azon tagállamok között, amelyek felhasználták forrásaikat vagy túllépték azok összegét, így támogatva a szabályozást sikeresen átültető tagállamokat, illetve további erőfeszítésekre ösztönözve az átültetés terén kevésbé sikereseket;

10.

hangsúlyozza, hogy a kvóták tagállamok közötti felosztásához jelenleg alkalmazott elvek – vagyis az empirikus kritérium (hogyan használták a tagállamok a támogatást a múltban), másodsorban pedig az adott igények (mekkora a 6–10 éves gyermekek tényleges aránya az adott ország népességén belül) – rendkívül formálisak, és valószínűleg elégtelenek a támogatási szükségletek eredményes meghatározásához;

11.

az európai sokszínűségre való tekintettel további kritériumok mérlegelését javasolja az iskolatej- és iskolagyümölcs-programok nemzeti kvótáinak meghatározásához. Ilyen kritériumok lehetnek a következők: a régió fejlettségi szintje és az átlagos vitaminhiány (amely az Egészségügyi Világszervezet módszere szerint számítva a gyermekek objektív gyümölcsszükséglete – napi 400 g– és a ténylegesen elfogyasztott átlagos gyümölcsmennyiség közötti különbség), az étkezési szokások (így például a déli tagállamok menüjében hagyományosan több gyümölcs és zöldség szerepel, mint az északi tagállamokéban) stb.;

12.

kétkedésének ad hangot a rendeletjavaslat (7) preambulumbekezdésében szereplő javaslat megfelelőségével kapcsolatban. E javaslat az Európai Bizottságra ruházza azt a jogkört, hogy elfogadjon bizonyos jogalkotási aktusokat, amelyek kiegészítő szabályokat tartalmaznak a két kritérium közötti egyensúlyra vonatkozóan. Az RB szerint ez annak kísérletét jelentheti, hogy az Európai Bizottság jogkörét a tagállamok hatáskörének kárára kiterjesszék;

13.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a rendelet a tagállamokat a programok felügyeletére kötelezi (2), valamint különösen amiatt, hogy ez a kötelezettség adminisztratív terhet ró a nemzeti, valamint a helyi és regionális önkormányzatokra; ezért arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a program felügyeletéhez kapcsolódó adminisztratív terheket minél alacsonyabb szinten tartsák;

14.

fenntartásokkal szemléli azt a rendeletben rögzített elvet, amelynek értelmében adagonkénti maximális uniós támogatásokat határoznak meg, nem pedig a támogatás egy bizonyos százalékos arányát, és felhívja a figyelmet, hogy az ilyen alapon történő számolás kockázatokat rejt magában, például egy konkrét támogatási összeg meghatározása végeredményben oda vezethet, hogy gyengébb minőségű, olcsóbb termékeket próbálnak felhasználni. Javasolja, hogy a programra előirányzott uniós pénzügyi támogatást (felső határ) és a támogatások konkrét mértékét továbbra is az Európai Unió működéséről szóló szerződés 43. cikkének (3) bekezdése alapján határozzák meg;

15.

tekintettel arra a kockázatra, hogy az uniós támogatás adagonkénti meghatározása a szállított termékek minőségének romlásához vezethet, felszólítja az összes szereplőt, hogy tegyen lépéseket annak biztosítása és ellenőrzése érdekében, hogy a szállított agrártermékek a támogatási programnak megfelelő magas minőséggel rendelkezzenek;

16.

emlékeztet az Európai Számvevőszék jelentésének következtetéseire, amelyek szerint az, hogy nincs olyan eszköz, amely a támogatásokat az elsődleges szükségletek felé orientálná, jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az iskolatej-program eredményei elmaradnak a kitűzött céloktól. Ennek alapján kifogásolja az 1308/2013. sz. rendelet 23. cikkének (A gyermekek gyümölcs-, zöldség-, feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott támogatás) a megfogalmazását, amely nem tér ki arra, hogy a zöldség- és gyümölcsellátásra vonatkozó hatéves programok továbbfejlesztésekor mennyire fontos, hogy konzultáljanak a helyi és regionális önkormányzatokkal, és figyelembe vegyék tapasztalataikat;

17.

figyelembe véve, hogy minden olyan próbálkozást, amely arra irányulna, hogy a tagállamokra országon belüli konzultációkkal kapcsolatos előírásokat rójanak, a szubszidiaritás elvének megsértéseként kellene értékelni, felkéri az Európai Bizottságot, hogy a rendeletben ajánlja a tagállamoknak, hogy kérjenek gyakrabban visszajelzést a helyi és regionális önkormányzatoktól, hiszen intézményként ezek állnak a legközelebb a végfelhasználókhoz és a célcsoporthoz. Különösen fontos, hogy az önkormányzatokat bevonják a gyümölcs- és zöldségellátásra vonatkozó nemzeti hatéves programok kidolgozását kísérő meghallgatásokba;

18.

utal arra, hogy a gyümölcsök, zöldségek és a tej fogyasztása, ha szokássá válik, hosszú távon gazdaságilag is hatást fejtene ki, és hozzájárulna ahhoz, hogy a versenyképesség fokozásának és a kohézió erősítésének közös európai céljai megvalósuljanak;

19.

utal arra, hogy az élelmiszerek – kevés kivételtől eltekintve – helyi termékek, és így fogyasztásuk ösztönzése hozzájárul ahhoz, hogy erősítse az aktuális keresletet és – makrogazdasági szinten – biztosítsa a KAP-célok elérését; ezenkívül amennyiben a gyermekeket arra ösztönözzük, hogy még több egészséges élelmiszert fogyasszanak, akkor ez elősegíti az egészséges táplálkozási szokások kialakulását és a fenntartható fogyasztást a jövőben; ezért a zöldség- és gyümölcs-, illetve a tejfogyasztás ösztönzése azon közös törekvések részének tekinthető, melyek célja az európai versenyképesség növelése;

20.

a szóban forgó támogatási program keretében támogatásra jogosult termékek feldolgozottsági fokáról jelenleg folyó viták figyelembevételével és arra az alapelvre való tekintettel, hogy az egészséges táplálkozási szokásokat már gyermekkorban meg kell honosítani, javasolja, hogy a támogatási program által nyújtott pénzügyi támogatást olyan termékekre korlátozzák, amelyek egyáltalán nem vagy csak kis mértékben feldolgozottak, és amelyek nem tartalmaznak káros hozzáadott anyagokat, édesítőszereket, ízfokozókat vagy sót;

21.

Európa sokféleségére való tekintettel nem tartja ésszerűnek azt a törekvést, hogy európai szinten határozzák meg, milyen fajta gyümölcsöket és zöldségeket lehessen felkínálni az iskolákban a támogatási program keretében; ehelyett minden tagállamnak – helyi vagy regionális szinten – magának kellene eldöntenie, milyen gyümölcs-, zöldség- és tejtermékek alkalmasak az iskolákban történő kiosztásra;

22.

kritikusan szemléli az új program arra irányuló javaslatait, hogy kizárólag fogyasztói tej kerülhessen kiosztásra; úgy véli, hogy a káros adalékanyagokat nem tartalmazó, kis mértékben feldolgozott tejtermékek is jogosultak kellene, hogy legyenek a támogatásra. Ilyenek a természetes (hozzáadott cukrot nem tartalmazó) tejtermékek, mint a joghurt vagy a túrósajt;

23.

felhívja a figyelmet arra, hogy a termékkínálat korlátozása nemcsak a gyermekek választási lehetőségét szűkítené – csökkentve a program vonzerejét –, hanem így ráadásul azok a laktózérzékeny gyermekek sem profitálhatnának a programból, akik fermentált tejtermékeket (például édesítetlen joghurtot) egyébként tudnának fogyasztani;

24.

hangsúlyozza, hogy milyen fontos a támogatási program keretében felkínált termékek minőségének a rendeletben figyelmen kívül hagyott kérdése. A kedvezményezettekkel, iskolákkal és más szociális és gazdasági partnerekkel folytatott konzultációk során kiderült, hogy gyakran a minőség rovására megy, ha arra törekednek, hogy ugyanolyan ár mellett nagyobb mennyiséget szerezzenek be, és a közbeszerzési eljárást puszta formalitásként kezelik. Ez olyan esetekhez vezet, amikor a gyermekek a kiváló minőségűtől igen távol álló termékeket kapnak;

25.

ezért arra kéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket a támogatási program keretében felkínált élelmiszerekre vonatkozó minőségi minimumkövetelmények meghatározására, valamint e szabványok betartásának biztosítására;

26.

utal az Európai Számvevőszék jelentésének következtetésére, amely szerint az iskolatej-program nem nagyon hatékony és nem hozta meg a várt hatást, mivel a támogatott termékeket az iskolai étkezdék túlnyomórészt egyébként is felvennék étrendjükbe, illetve a kedvezményezettek támogatás hiányában is megvásárolnák őket. A program kialakításakor és végrehajtásakor nem veszik kellőképpen figyelembe a kitűzött nevelési célokat sem (3);

27.

ezért, és tekintettel arra, hogy a tej értékes a gyermekek szempontjából, arra kéri a tagállamokat, hogy mérjék fel az iskolatej-program keretében biztosítandó tejtermékek iránti igényt, valamint hogy az uniós pénzügyi támogatást az iskolai menzák kizárólag olyan tejtermékekkel való ellátására használják fel, amelyek megfelelnek az egészséges táplálkozás kritériumának és a legmagasabb tápértékkel rendelkeznek;

28.

aggodalommal szemléli azt a nyugtalanító statisztikát, amelyből kiderül, hogy az EU egészében 22 millió túlsúlyos, sőt 5 millió elhízott gyermek van (4), és hogy 2011-ben az EU27-ben a felnőtt uniós polgárok évi átlagban kevesebb mint feleannyi zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak, mint amennyit az Egészségügyi Világszervezet ajánl (5); ennek kapcsán hangsúlyozza, hogy a fiatalok életre való felkészítésének helyszíneként az iskola fontos szerepet játszik az egészséges étrendre vonatkozó ismeretek átadásában, valamint az egészséges étkezési szokások kialakításában;

29.

ebben a tekintetben elsősorban arra a szerepre utal, amelyet a – sok esetben az oktatási intézmények fenntartóiként működő – helyi és regionális önkormányzatok töltenek be az egészséges életmód ösztönzésében, és kéri, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt az e téren megvalósuló intézkedésekre és együttműködésre;

30.

a jelenleg hatályos szabályozásokban rögzített minőségi követelményeket (6) pozitívnak tartja, és ezek megtartását ajánlja, illetve azt javasolja, hogy ezeket – lehetőség szerint – a táplálkozástudományi szakemberek ajánlásainak figyelembevételével még tovább szigorítsák;

31.

utal arra, hogy a sokféle regionális, nemzeti és európai egészségügyi kezdeményezés (7) ellenére az általános társadalmi keretfeltételek továbbra sem kedveznek az egészséges életmódnak: 2011-ben az EU27-ben az emberek átlagosan kevesebb mint feleannyi zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak, mint amennyit az Egészségügyi Világszervezet ajánl (8); ezzel összefüggésben kétségeinek ad hangot a programban meghatározott korhatárral kapcsolatban, amely szerint a támogatás csupán 6–10 év közötti gyermekekre korlátozódik. Ezt elégtelennek tartja ahhoz, hogy a jelenlegi, az egészséges életmód szempontjából kedvezőtlen körülményekre tekintettel megfelelő étkezési szokások alakuljanak ki. Azt ajánlja, hogy mérlegeljék e programnak a – bölcsödébe, óvodába vagy más iskolai előkészítőbe járó – fiatalabb gyermekekre, valamint a 10 évesnél idősebb gyermekekre való kiterjesztését;

32.

utal a fenntartható fejlődés gyümölcsök, zöldségek és a tej kiosztásával kapcsolatos szempontjaira, különös tekintettel az áruszállításnak a környezetre és a lakosság egészségére gyakorolt negatív hatásaira, és ebben azt összefüggésben szorgalmazza, hogy a szóban forgó támogatási program keretében történő szállítás tekintetében nagyobb mértékben vegyék igénybe a helyileg vagy a környező régiókban előállított/termelt termékeket;

33.

a fenntartható fejlődés szempontjaira és annak szükségességére való tekintettel, hogy az uniós polgárok körében már fiatal korban kialakítsunk egy fenntartható fogyasztási kultúrát, sürgeti az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a szakértőkkel és politikusokkal szélesebb körű vitát kezdeményezzen annak jogi lehetőségeiről, hogy előnyben részesüljenek a regionális eredetű gyümölcsök, zöldségek és tejtermékek, ideértve a közbeszerzési jogi aktusokra vagy ezek módosításaira vonatkozó esetleges eltéréseket;

34.

azt kéri, hogy a programok elsősorban a helyi szintű termelés és a rövid értékesítési láncok kihasználását tegyék lehetővé, és hogy a biogazdálkodásból származó termékek szintén előnyt élvezzenek;

35.

aggodalommal szemléli azt a nyugtalanító statisztikát, amelyből kiderül, hogy az EU egészében 22 millió túlsúlyos, sőt 5 millió elhízott gyermek van, és hogy 2011-ben az EU27-ben a felnőtt uniós polgárok évi átlagban kevesebb mint feleannyi zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak, mint amennyit az Egészségügyi Világszervezet ajánl (9); hangsúlyozza ebben az összefüggésben, hogy az iskola fontos szerepet játszik a fiatalok életre való felkészítésében és az egészséges étkezési szokásokra való nevelésben;

36.

ebben a tekintetben elsősorban arra a szerepre utal, amelyet a – sok esetben az oktatási intézmények fenntartóiként működő – helyi és regionális önkormányzatok töltenek be az egészséges életmód ösztönzésében, és sürgeti, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek az e téren megvalósuló intézkedésekre és együttműködésre;

37.

utal a gyümölcsök, zöldségek és a tej kínálatához kapcsolódó támogatási program lehetséges pedagógiai hatására, amely a fiatalokat nemcsak az EU-val kapcsolatban világosítja fel, hanem egyben ismereteiket is bővíti a mezőgazdasággal (a fogyasztók és a helyi élelmiszer-termelők közötti szorosabb kapcsolatok létrehozása, valamint a környezetkímélő helyi mezőgazdaság ösztönzése céljából), az egészséges és egészségtelen élelmiszerekkel, a kiegyensúlyozott táplálkozással, az elfogyasztott élelmiszerek és a saját egészségi állapot közötti összefüggéssel, valamint az élelmiszerpazarlás csökkentésével kapcsolatban; üdvözli azt a tervezett lehetőséget, hogy az új program forrásaiból kísérő intézkedéseket is finanszírozhassanak, például az egészséges és szükséges élelmiszerek hasznáról történő tájékoztatással kapcsolatban;

38.

utal a tudományos kutatások eredményeire, amelyek szerint az egészségtelen élelmiszerek terjedése és az elhízás ellen csak sokrétű intézkedésekkel lehet sikeresen felvenni a harcot, melynek során mind az iskolákat, mind a szülőket, mind pedig a társadalmat be kell vonni a gyermekek táplálkozással kapcsolatos nevelésébe; ebben az összefüggésben a gyümölcsök, zöldségek és a tej iskolákban való kínálatához kapcsolódó támogatási program szerves részének tekinti a célcsoportokra irányuló tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányt (10);

39.

arra a jelenlegi fogyasztói társadalomban kialakult tendenciára való tekintettel, amely a megnyerően prezentált és csomagolt termékek fogyasztását részesíti előnyben, valamint arra való tekintettel, hogy a vonzó külső csomagolás gyakran olyan anyagok fogyasztásával párosul, melyeknek az egészségre gyakorolt hatása nem világos, illetve a vizsgálat tárgyát képező program fényében sürgeti, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a feldolgozatlan élelmiszerekkel és az ezekben található tápanyagokkal kapcsolatos tájékoztatásra;

40.

egyetért az Európai Bizottság azzal kapcsolatos aggályaival, hogy – az iskolagyümölcs-programtól eltérően – az iskolatej-programra vonatkozóan eddig csupán kevés pedagógiai intézkedést hoztak (11), és utal arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok hatékonyan végre tudnak hajtani ilyen intézkedéseket azáltal, hogy azokat az adott helység vagy régió gyermekeinek információs szükségleteihez igazítják;

41.

a szubszidiaritási elv figyelembevétele mellett és arra való tekintettel, hogy az oktatási programok a tagállamok hatáskörébe tartoznak, és ezért az EU nemzeti oktatási programokba való beavatkozása esetleg nem helyénvaló, javasolja, hogy minden a gyümölcsök, zöldségek és a tej kínálatához kapcsolódó támogatási programhoz kapcsolódó oktatási intézkedést elsősorban az egyes tagállamok szintjén dolgozzanak ki, és semmilyen idevonatkozó pénzügyi minimumküszöböt ne állapítsanak meg.

20.11.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 415/37

Előadó

Dainis Turlais (LV/ALDE), a biztonságért, a korrupció megelőzéséért és a közrendi kérdésekért felelős bizottság vezetője Riga városi tanácsában

Referenciaszöveg

Javaslat európai parlamenti és tanácsi határozatra a be nem jelentett munkavégzés megakadályozására, valamint az ilyen típusú munkavégzéstől való elrettentésre irányuló együttműködés erősítését célzó európai platform létrehozásáról

COM(2014) 221 final

1.

üdvözli a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelem európai platformjának létrehozására vonatkozó európai bizottsági javaslatot és rámutat, hogy a szóban forgó jelenség ellen összehangoltan és közösen kell fellépni, hogy az Európai Unióban továbbra is szigorú normák érvényesüljenek a foglalkoztatást illetően, elkerülhetőek legyenek a súlyos társadalmi és gazdasági következmények és meg lehessen oldani a munkavállalók mobilitásával kapcsolatos gondokat, csakúgy mint a humánerőforrás teljesebb és hatékonyabb kihasználását;

2.

egyetért azzal a javaslattal, hogy a platform alkalmazási köre a színlelt önfoglalkoztatásra is terjedjen ki. Erre mindenképpen szükség van, mivel a színlelt önfoglalkoztatás – melynek célja a jogi és adóügyi kötelezettségek elkerülése – a be nem jelentett munkavégzéshez hasonló káros hatásokkal jár, különös tekintettel a munkakörülményekre, a társadalombiztosítási rendszerekre és ezek hosszú távú finanszírozására;

3.

megjegyzi, hogy a be nem jelentett munkavégzés megakadályozására, valamint az ilyen típusú munkavégzéstől való elrettentésre irányuló együttműködés erősítéséhez javasolt európai platform konkrét módon járul hozzá az innovatív megoldások keresése érdekében tett jelenlegi erőfeszítésekhez. E megoldások célja nemcsak a foglalkoztatás növelése és az „Európa 2020” stratégia céljainak elérése, de az is, hogy az EU-ban javuljon a foglalkoztatás színvonala és a munkahelyi biztonság;

4.

megjegyzi, hogy az Eurofound jelentése (1) szerint „erős kölcsönhatás figyelhető meg a szélesebb értelemben vett megszorító programok és a feketegazdaság terjedelme és növekedése között”. Ezért sajnálatosnak tartja, hogy ilyen különbségek vannak a megszorító intézkedésekből származó szerény megtakarítások és a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelemmel elérhető megtakarítási lehetőségek között;

5.

osztja az Európai Bizottság véleményét, mely szerint a be nem jelentett munkavégzés komoly költségvetési konzekvenciákkal jár, mivel az adóbevételek és a társadalombiztosítási járulékok csökkenéséhez vezet, ami kedvezőtlenül hat a foglalkoztatásra, a termelékenységre, a munkakörülményekre, a készségfejlesztésre és az egész életen át tartó tanulásra, de a nyugdíjjogosultságok mértékére és az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségére is. Hangsúlyozza, hogy a be nem jelentett munkavégzés komolyan veszélyezteti a társadalmi-gazdasági kohéziót;

6.

kiemeli, hogy ezek a tényezők különösen fontosak a helyi és regionális önkormányzatok számára, mivel az adóbevételek csökkenése miatt szűkül a területi önkormányzatok költségvetési kerete, miközben a polgárok alapvető szükségleteinek biztosítása egyre több kiadást jelent számukra. A be nem jelentett munkavégzés rövid és hosszú távú hatásai közé tartoznak többek között az alacsonyabb bérek az adott munkaerő-piacon, a közvetlenül az ilyen munkát végző személyek tekintetében pedig az egészségügyi ellátás és a társadalombiztosítás hiánya, vagy a bejelentett munkavállalókhoz képest lényegesen alacsonyabb nyugdíjak. A be nem jelentett munka problémaköre által érintett önkormányzatoknak kevesebb lehetőségük van arra, hogy bővítsék és fenntarthatóan fejlesszék a polgárokat segítő szolgáltatások kínálatát;

7.

sajnálatosnak tartja, hogy javaslatában az Európai Bizottság nem tett említést a helyi és regionális önkormányzatok és maga a Régiók Bizottsága jelentőségéről, és ismételten hangsúlyozza, hogy gyakran a helyi és regionális szint áll a legközelebb az álláskeresőkhöz és a munkaadókhoz, ahogy a munkaerőpiac is alapvetően helyi jellegű (2);

8.

ebben az összefüggésben kéri, hogy az Európai Bizottság ismerje el, hogy a helyi és regionális önkormányzatok fontos szerepet játszanak a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelemben. Gondolhatunk itt a területi szintű hatóságok, a munkaadói és munkavállalói szervezetek vagy a foglalkoztatásért felelős intézmények között már működő együttműködésre, de a helyi és regionális szinten már bevált, releváns gyakorlati megoldásokra is. A helyi szereplők fellépése valóban meghatározó jelentőséggel bír a platform sikere szempontjából, mivel ezek a szervezetek kísérik figyelemmel és ismerik a legjobban a polgárok élettörténetét. Ezért a platform fellépési körének kiszélesítése érdekében az EURES hálózat törekvéseinek mintájára be lehetne vonni a civil társadalmat képviselő partnereket;

9.

úgy véli, hogy a platform – amelynek célja az információk és bevált gyakorlatok átadása és a közös elvek meghatározása – fontos többletértéket jelenthet a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságra és arra való tekintettel, hogy a rendelkezésre álló emberi és gazdasági erőforrásokat minél hatékonyabban kell felhasználnunk. A platform ösztönözheti a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelem érdekében elfogadandó intézkedések koherens megtervezését, figyelembe véve egyúttal a jelenség általános jellegét és azt, hogy megszüntetéséhez specifikus, célirányos intézkedésekre van szükség;

10.

tartózkodással fogadja, hogy az Európai Bizottság nem indokolja meg alaposabban, miért javasolja a tagállamok kötelező részvételét a platformban, miközben a javaslat jogalapja, azaz az Európai Unió működéséről szóló szerződés 153. cikke csak olyan intézkedéseket engedélyez, amelyek a tagállamok közötti együttműködés ösztönzését célozzák. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az Európai Bizottság, amikor azt vizsgálja, hogy a javaslat összeegyeztethető-e a szubszidiaritás és az arányosság elvével, pusztán a jogi eszköz (az Európai Parlament határozata és a Tanács kötelezettségei) megválasztásának indokolására és összességében a javaslat többletértékének kiemelésére szorítkozik, és nem foglalkozik a platformban való részvétel kötelező jellegével. Ezért az RB-nek komoly kétségei vannak afelől, hogy a javaslat kötelező jellege összeegyeztethető a szubszidiaritás elvével;

11.

kéri, hogy haladéktalanul fogadjanak el elérhető és hatékony – a tagállamok által végrehajtandó – intézkedéseket a be nem jelentett munkavégzés és a színlelt önfoglalkoztatás megelőzése érdekében;

12.

fontosnak tartja, hogy a platform céljainak sikeres megvalósítása érdekében felhasználják a helyi és regionális önkormányzatok ismereteit és tapasztalatait, mivel ez a szint működik együtt a foglalkoztatási szolgálatokkal, a társadalombiztosítási szervekkel, az érintett szereplőkkel, valamint a formális és informális polgári hálózatokkal, és ezen a szinten rendelkeznek közvetlen tapasztalattal és tudással a helyi és regionális árnyékgazdaság létezésének okairól;

13.

kiemeli, hogy a be nem jelentett munkavégzés problémáira irányuló regionális vagy európai szintű figyelemfelhívó stratégiák elfogadásakor a platformnak konzultálnia kell a helyi és regionális önkormányzatok képviselőivel, hogy ezek a stratégiák ne legyenek ellentmondásban a területi önkormányzatok által kidolgozottakkal, és elkerülhetőek legyenek a pénzügyi és adminisztratív többletterhek. Ezért nagyobb szabadságot kell biztosítani a helyi és regionális önkormányzatoknak a platform tevékenységeiben való részvételük jellegét illetően;

14.

megállapítja, hogy a be nem jelentett munkavégzés rendkívül káros jelenség: a munkavállalókat megfosztja attól a lehetőségtől, hogy megfelelő egészségügyi ellátásban legyen részük, ha balesetet szenvednek munkahelyükön, megbetegednek vagy a foglalkozásból eredő betegségük keletkezik, és a munkavállalók azokból a szociális támogatásokból sem profitálhatnak, amelyekre a társadalombiztosítással rendelkezők jogosultak, ráadásul fennáll annak a veszélye, hogy nyugdíjas korukra elszegényednek. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb pénz áll rendelkezésre ahhoz, hogy bővüljön és minőségileg fejlődjön a közszolgáltatások kínálata. Megjegyzendő még, hogy a be nem jelentett munkavállalók gyakran nők vagy serdülőkorúak. Ez a helyzet egyszerűen méltatlan az EU tagállamaihoz;

15.

külön kiemeli, hogy tájékoztató kampányokra és képzésekre van szükség ahhoz, hogy jobban tudatosítsuk a polgárokban a be nem jelentett munkavégzés hátrányait, és megfelelően tájékoztassuk a polgárok különböző csoportjait, különösen pedig a fiatalokat arról, hogy milyen kiterjedt jelenségről van szó, és az milyen ártalmas a nemzetgazdaságra, a polgárok életszínvonalára, a munkakörülményekre és az egész életre szóló társadalombiztosításra, valamint a helyi és regionális önkormányzatok lehetőségeit is csökkenti arra, hogy bővítsék az általuk kínált szolgáltatások körét és javítsák a minőséget. Hangsúlyozza, hogy e tekintetben mind a polgárokra, mind a potenciális munkaadókra felelősség hárul;

16.

megjegyzi, hogy a helyi és regionális önkormányzatok közvetlen kapcsolatot tartanak fenn a lakossággal és együttműködnek a területükre települt munkaadókkal, ezért ha nemzeti szintű támogatásban részesülnek, akkor számottevően hozzájárulhatnak a be nem jelentett munkavégzés felderítéséhez és ahhoz, hogy a munkavállalók – különösen a legsérülékenyebb csoportok – segítséget kapjanak a bejelentett munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez;

17.

megállapítja, hogy a be nem jelentett munka elleni fellépések önmagukban nem elegendőek: az is fontos, hogy csökkentsük az ilyen jellegű tevékenységek vonzerejét, és támogassuk a legális foglalkoztatást, szükség esetén csökkentve az adminisztratív és adóterheket;

18.

megismétli, hogy a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelmet szélesebb kontextusban: a migráció kérdéskörébe helyezve kell szemlélni, mivel a feketemunka lehetősége olyan tényező, amely lendületet ad az illegális migránsok beáramlásának és munkaerő-piaci kizsákmányolásának (3);

19.

örömmel veszi, hogy a szociális partnerek, az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound), az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az EGT-államok mind megfigyelői státuszt kaptak a platformban, és a javaslat 1. cikkének (3) bekezdése értelmében hasonló megfigyelői státuszt kér a Régiók Bizottsága mint Európa helyi és regionális önkormányzatainak képviselője számára;

20.

úgy véli, hogy tanácsos elkerülni a felülről lefelé haladó megközelítést, és a be nem jelentett munkavégzés társadalmi okait inkább helyi szinten kell kezelni, a különféle szociális, gazdasági és földrajzi körülményekhez igazítva az intézkedéseket;

21.

üdvözli azt a javaslatot, hogy a platform munkájához hatékony eszközöket alkalmazzanak. Ilyenek lehetnek a tudásbank, a kölcsönös bizalom, a tapasztalatgyűjtés, a közös képzés, a személyzeti csereprogramok, valamint a közös iránymutatások és működési elvek. A jelenlegi gazdasági környezetben különösen fontosak ezek az együttműködési formák, mivel lehetőséget adnak az emberi és pénzügyi erőforrások hatékonyabb felhasználására;

22.

kiemeli annak jelentőségét, hogy tagállamok közötti és azokon belüli adatcsere-projekteket népszerűsítsenek a foglalkoztatás és a szociális támogatás terén aktív állami szervezetek körében, hogy jobb ismeretekkel rendelkezhessenek a problémát illetően, és könnyebben feltárják a visszaéléseket;

23.

támogatja azt a kifejezett szándékot, hogy európai szinten kampányokat szervezzenek a be nem jelentett munkáról. Többet kell tenni annak érdekében, hogy tájékoztassuk az embereket arról, hogy miért káros a be nem jelentett munka és a színlelt önfoglalkoztatás a munkavállalók biztonságára és egészségére, a társadalombiztosítási rendszerekre, a nemzeti, regionális és helyi költségvetésekre, következésképpen az egész társadalomra nézve. Az Európában megfigyelhető euroszkepticizmus jelenlegi mértékére való tekintettel különösen fontos, hogy a civil társadalom többet tudjon a tagállami foglalkoztatáspolitikák európai szintű összehangolásából fakadó előnyökről;

24.

szorgalmazza, hogy a tagállamok konzultáljanak a helyi és regionális önkormányzatokkal vagy azok reprezentatív szervezeteivel abban a folyamatban, amelyben tagállamonként egy egyedülálló kapcsolattartót és egy lehetséges helyettest jelölnek ki a platform tagjának;

25.

szorgalmazza, hogy a tagállamok és kapcsolattartóik egyértelműen határozzák meg, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak vagy ezek reprezentatív szervezeteinek mely képviselőivel fognak strukturált párbeszédet folytatni – egymást rendszeresen tájékoztatva – a be nem jelentett munkavégzésről, így garantálva, hogy a nemzeti szint képviselői hozzáférjenek a helyi és regionális szinten gyűjtött ismeretekhez és tapasztalatokhoz. Ez az eljárásmód biztosítja egyúttal, hogy a tagállami és uniós szinten elért eredményekről a helyi és regionális szint is tájékozódhasson;

26.

úgy véli, hogy a platform által alkalmazott eszközök a helyi és regionális önkormányzatok számára is hozzáférhetőek kell hogy legyenek, hogy az önkormányzatok a nemzeti hatóságok hatékony partnereiként léphessenek fel a be nem jelentett munkavégzés megakadályozása, valamint az ilyen típusú munkavégzéstől való elrettentés érdekében;

27.

szorgalmazza, hogy a tagállamok, az Európai Bizottság és az Eurostat nagyobb számú és jobb minőségű adatokat gyűjtsön és dolgozzon fel a be nem jelentett munkáról – többek között helyi és regionális szinten, hogy jobban rá lehessen látni a problémára és hozzá lehessen járulni annak megoldásához;

28.

fontosnak tartja annak garantálását, hogy az értékelő eszközök, a mutatók és a közös összehasonlító elemzések fejlesztésének ne az egyes tagállamokban tapasztalható helyzet versenyszerű, osztályozó jellegű elbírálása legyen a célja. Sokkal fontosabb, hogy ezek a kezdeményezések elősegítsék a be nem jelentett munkavégzés felderítését, kapcsolódó ajánlások megfogalmazását és a jelenség jobb ismeretét az EU-ban;

29.

támogatja azt a kérést, amelyet 2014. január 14-i állásfoglalásában az Európai Parlament intézett az Európai Bizottsághoz arra vonatkozóan, hogy az vizsgálja meg egy európai társadalombiztosítási kártya bevezetésének előnyeit, és adott esetben bocsásson is ki egy ilyen kártyát, amelyen a munkaviszony ellenőrzéséhez szükséges minden fontos adat – például az illető társadalombiztosítási státusza és a munkaidő is – tárolható lenne;

30.

annak a célnak a megvalósítása érdekében, hogy az ILO ajánlásainak megfelelően minden 10  000 munkavállalóra jusson egy munkaügyi felügyelő, fontosnak tartja, hogy a tagállamok növeljék a munkaügyi felügyeleti erőforrásaikat, különösen a munkaügyi felügyeleti mechanizmusok megerősítésére irányuló nemzeti cselekvési tervek révén, adott esetben az európai strukturális alapok társfinanszírozásával;

31.

kéri, hogy az Európai Bizottság terjesszen elő egy irányelvet, amely lefekteti az ILO 81. sz. egyezménye alapján végrehajtandó tagállami munkaügyi felügyeletre vonatkozó minimumszabályokat. Az irányelvnek rendelkeznie kellene továbbá a munkaügyi felügyeleti rendszer működéséről, a munkaügyi felügyelők határokon átnyúló képzéséről, valamint hatáskörükről és kötelességeikről is.