—

amely 2014. március 17–19-én Strasbourgban (Franciaország) ülésezett,

—

tekintettel a Cotonouban megkötött AKCS–EU partnerségi megállapodásra, és különösen annak 11A. cikkére,

—

tekintettel az Afrikai Egységszervezetnek a terrorizmus megelőzéséről és az ellene folytatott küzdelemről szóló, 1999-ben elfogadott egyezményére és az Afrikai Unió magas szintű kormányközi értekezletének Afrikában a terrorizmus megelőzéséről és az ellene folytatott küzdelemről szóló, 2002-ben elfogadott cselekvési tervére,

—

tekintettel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Miniszteri Tanácsának az internet terrorcélú felhasználása elleni küzdelemről szóló 3/04. és 7/06. sz. határozataira,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1373. (2001), 1566. (2004) és 1624. (2005) sz., a terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi jogi keretének alapvető elemeit tartalmazó határozataira,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2006. szeptember 8-án elfogadott globális terrorizmusellenes stratégiájára,

—

tekintettel a Politikai Bizottság jelentésére (ACP-EU/101.544/14/A/fin.),

A.

mivel a terrorfenyegetések továbbra is világszerte fennállnak, különösen az AKCS-országokban és az Unió tagállamaiban;

B.

mivel a terrorizmusellenes politikák és intézkedések csak akkor lehetnek hatékonyak, ha azokat a nemzetközi joggal, különösen a nemzetközi emberi jogi normákkal összhangban hajtják végre;

C.

mivel az internet és a közösségi média használata tovább fokozza a terrorizmus terjedését, így a terroristahálózatok felépítése, módszerei és finanszírozási módjai összetettebbé váltak és nehezebben tárhatók fel;

D

mivel az internet és a közösségi média olyan eszközök, amelyek terrorista célokra és a terrorizmus terjedése elleni küzdelemben egyaránt felhasználhatók; mivel az internet önmagában nem tekinthető veszélyforrásnak;

E.

mivel megjelent a terrorizmus informatikai szolgáltatások, különösen a közigazgatási szervek informatikai rendszerei ellen irányuló új formája, az úgynevezett kiberterrorizmus;

F.

mivel a terrorszervezetek egyre nagyobb mértékben használják az internetet és a közösségi hálózatokat, így például a Facebookot, a Linkedint, a Viadeót, a Twittert és a Youtube-ot arra, hogy az internethasználók körében személyeket toborozzanak, finanszírozzanak és képezzenek ki, valamint felbujtsák őket a terrorista ideológiák terjesztésére és terrorcselekmények elkövetésére;

G.

mivel az internet egy azonnali kommunikációt lehetővé tevő nemzetközi hálózat és korlátlan párbeszédfórum, amelyet nem lehet cenzúrának alávetni; mivel az internet egyúttal a túszok kivégzését vagy bántalmazását bemutató felvételek terjesztése révén a zsarolás és a nemzetközi közvéleményre irányuló nyomásgyakorlás hathatós eszköze;

H.

mivel a kiberterrorizmus révén a terroristacsoportok a határok fizikai akadályaitól mentesen alakíthatnak ki és tarthatnak fenn kapcsolatokat, és ezáltal kevésbé szorulnak rá arra, hogy egyes országokban támaszponttal vagy rejtekhellyel rendelkezzenek; mivel a határokon átnyúló jellegből fakadóan az államoknak összehangolt választ kell adniuk e fenyegetésre;

I.

mivel a terroristák egyre nagyobb mértékben alkalmazzák az új információs technológiákat audiovizuális felvételeik terjesztésére azzal a céllal, hogy közvetítsék ideológiájukat, megfélemlítsék a lakosságot, valamint potenciális tagokat azonosítsanak, toborozzanak és radikalizáljanak, akik a jövőben harcosokká válhatnak, továbbá források gyűjtése és átutalása, valamint terrorcselekmények szervezése vagy azok elkövetésére való felbujtás érdekében;

J.

mivel a terrorszervezetek emellett széles körben használják az internetet és a közösségi médiát az egymástól gyakran távol eső műveleti infrastruktúrákkal való kapcsolattartásra, a robbanóanyagok és rakéták készítésére vonatkozó ismereteik továbbadására, valamint az adománygyűjtésre;

K.

mivel az internet és a közösségi média terrorcélú felhasználásának kedvez az is, hogy a demokratikus államok a véleménynyilvánítás szabadságának védelme érdekében rendszerint vonakodnak a fellépéstől, és nehezen hoznak hatékony intézkedéseket a radikális ideológiát terjesztő, valamint az intoleranciát, gyűlöletet és erőszakot hirdető internetes oldalakkal szemben;

L.

mivel néhány társadalmi-gazdasági és politikai tényező, így például a szegénység, a fiatalkori munkanélküliség, az elszigetelődés és a társadalomtól való visszavonulás, az intolerancia, az oktatás hiánya, a társadalmi igazságtalanságok, a konfliktusok és a rossz kormányzás a radikalizálódás táptalaját képezhetik;

M

mivel a terrorizmus – annak minden formájában és megnyilvánulási módjában – a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető legsúlyosabb fenyegetések közé tartozik, ezért azzal szemben az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányával, a nemzetközi emberi jogi normákkal és a nemzetközi humanitárius joggal összhangban álló minden eszközzel feltétlenül fel kell lépni;

N.

mivel az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1624. (2005) sz. határozata felszólítja az államokat, hogy hozzanak meg minden szükséges, megfelelő és a nemzetközi jog értelmében fennálló kötelezettségeikkel összhangban álló intézkedést annak érdekében, hogy törvényben tiltsák és akadályozzák meg a terrorcselekmények elkövetésére való felbujtást;

O.

mivel meg kell erősíteni az Egyesült Nemzetek Szervezete globális terrorizmusellenes stratégiájának keretében tett állami kötelezettségvállalásokat, különösen azokat, amelyek értelmében „nemzetközi és regionális szinten egyaránt összehangolják a terrorizmus valamennyi internetes formája és megnyilvánulása ellen tett erőfeszítéseket”, valamint „az internetet a terrorizmus elterjedésének megakadályozására szolgáló eszközeként használják”;

1.

felszólítja az AKCS-államokat és az Unió tagállamait, hogy tegyenek eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1373., 1566. és 1624. sz. határozataiból fakadó kötelezettségeiknek;

2.

sürgeti az AKCS-államokat és az Unió tagállamait, hogy teljes mértékben működjenek együtt az 1373. (2001) sz. határozattal létrehozott Terrorizmus Elleni Bizottsággal és az 1540. (2004) sz. határozattal létrehozott bizottsággal, továbbá felszólítja e testületeket, hogy erősítsék meg az egymással folytatott együttműködésüket;

3.

sürgeti az AKCS-államokat és az Unió tagállamait, hogy folytassanak együttműködést annak érdekében, hogy fokozott éberséggel kísérjék figyelemmel a terrorszervezetek tevékenységeit; felszólítja továbbá az AKCS-államokat és az Uniót, hogy a terrorcselekmények megelőzése érdekében dolgozzák ki az együttműködés formáit, ezáltal előmozdítva a terrorizmus elleni hatékony küzdelmet, különösen a megfelelő hivatalos kommunikációs csatornákon keresztül megvalósuló információcsere biztosítása révén;

4.

felszólítja az AKCS-államokat és az Unió tagállamait, hogy – amennyiben ezt még nem tették meg – a szolgálatok közötti együttműködés javítása, valamint a nemzetközi, regionális és szubregionális kapcsolattartási pontokkal való összeköttetés fenntartása érdekében kormányzatukon belül hozzanak létre a terrorizmus különböző formáinak megelőzésével és az ellenük folytatott küzdelemmel foglalkozó egységeket; felszólítja az államokat hálózatfigyelő kapacitásaik megerősítésére, többek között olyan egyetemekkel folytatott szoros együttműködés révén, amelyek e területen működő szakembereket képeznek;

5.

felhívja az Európai Bizottságot és a nemzetközi szervezeteket – így például a Terrorizmus Elleni Bizottságot (CTC), az Interpolt, az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalát (UNODC), valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) –, hogy biztosítsák a szükséges támogatást az AKCS-államok számára a terrorizmus megelőzésével és az ellene folytatott küzdelemmel kapcsolatos kapacitásaik megerősítéséhez;

6.

felszólítja az AKCS-államokat és az Unió tagállamait az internet terrorcélú felhasználására vonatkozó információk cseréjére és e fenyegetés elleni küzdelem hatékony eszközeinek kialakításával kapcsolatos együttműködésre;

7.

felszólít a gyűlöletkeltő és a terrorista eszméket terjesztő, valamint a terrorakciókhoz és -cselekményekhez kapcsolódó információkat és tájékoztatást közvetítő weboldalak felügyeletére, valamint e felügyelet átláthatóságának és az összegyűjtött adatok védelmének biztosítására;

8.

rámutat arra, hogy az internet rendkívül értékes eszköz, amelynek segítségével a polgárok kifejezhetik vagy érvényesíthetik álláspontjukat, információkhoz férhetnek hozzá és jogokat követelhetnek; emlékeztet továbbá arra, hogy az internet olyan kiemelkedő kommunikációs eszköz, amely ajtót nyit a világra és gazdagítja a személyiséget;

9.

felszólítja az AKCS-államokat és az Unió tagállamait olyan jogszabályok elfogadására, amelyek a terrorista érdekeket szolgáló internetes oldalak gyors letiltását lehetővé tevő hatékony, átlátható és demokratikus eljárásokról rendelkeznek;

10.

megjegyzi, hogy a terrorizmus interneten és közösségi médiában való terjedésének leküzdését célzó jogszabályok elfogadása nem elegendő, mivel e jogszabályok érvényesítése a világhálón nehézségekbe ütközik; ezért felszólítja az AKCS-államokat és az Unió tagállamait, hogy a megelőzésre és tájékoztatásra összpontosítsanak, különösen a fiatalok körében, hogy felelős és tájékozott felhasználók váljanak belőlük, ugyanakkor azon személyek körében is, akik közvetlenül vagy közvetett módon a nemzetbiztonság területén dolgoznak, és akiknek az interneten közzétett személyes adatai terrorista célokra is felhasználhatók;

11.

felszólítja az AKCS-államokat, az Unió tagállamait és a Bizottságot, hogy működjenek együtt a legfontosabb internetes ágazati csoportokkal annak érdekében, hogy feltárják az internet terrorista célokra való felhasználásával szemben folytatott küzdelem különféle módjait, valamint hogy figyelemmel kísérjék és egyben megelőzzék a felhasználók toborzását, mindeközben tiszteletben tartva a személyek magánélethez és a véleménynyilvánítás szabadságához való jogát; megjegyzi, hogy az államoknak és a nemzetközi szervezeteknek szintén megvan a lehetőségük arra, hogy a radikalizálódás elleni küzdelem jegyében terrorizmusellenes üzeneteket tegyenek közzé az interneten és a közösségi médiában;

12.

felszólítja a kormányokat, hogy folytassanak szigorú ellenőrzéseket annak érdekében, hogy a karitatív szervezeteknek és társadalmi egyesületeknek nyújtott adományok ne válhassanak a terrortevékenységek finanszírozási forrásává;

13.

felszólítja valamennyi államot, hogy a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeiknek megfelelően fenntartás nélkül működjenek együtt a terrorizmus elleni küzdelemre irányuló intézkedésekben;

14.

felszólítja az illetékes nemzetközi, regionális és szubregionális szervezeteket a terrorizmus elleni küzdelem terén folytatott nemzetközi együttműködés megerősítésére, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetével és különösen a Terrorizmus Elleni Bizottsággal fenntartott kapcsolataik fokozására az 1373. (2001) sz. határozat maradéktalan és késedelem nélküli végrehajtásának elősegítése érdekében; ösztönzi az Unió tagállamait és az AKCS-államokat, hogy tartsanak fenn rendszeres kapcsolatot az ENSZ terrorizmus elleni küzdelemmel és emberi jogokkal foglalkozó különleges előadójával, és vegyék fel a meghívottak körébe;

15.

hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni a szegénység és a marginalizálódás elleni küzdelemre, valamint a konfliktusrendezés előmozdítására irányuló programokat annak érdekében, hogy megfékezzék azon társadalmi rétegek egyre növekvő kiszolgáltatottságát, akik kétségbeesésükben esetleg hajlamosak lennének némi hitelt adni a szélsőséges csoportok propagandájának vagy erőteljes retorikájának;

16.

felszólítja az állami és a magánszektor valamennyi audiovizuális szervezetét, hogy termékeikbe vegyenek fel olyan tartalmakat, amelyek célja a lakosságnak a radikális csoportok által közvetített propaganda veszélyeiről való tájékoztatása, valamint az említett csoportokhoz köthető romboló erejű és szélsőséges eszmék elleni küzdelem;

17.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak, az Afrikai Uniónak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek, valamint az AKCS-államok regionális szervezeteinek.

—

amely 2014. március 17–19-én Strasbourgban (Franciaország) ülésezett,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel a Cotonouban 2000. június 23-án aláírt, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportja, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött partnerségi megállapodásra (Cotonoui Megállapodás), és különösen annak 36. és 37. cikkére, valamint a Cotonoui Megállapodás 2005. (3) és 2010. (4) évi felülvizsgálatára,

—

tekintettel az ENSZ 2000. szeptember 18-i millenniumi nyilatkozatára, amely a szegénység felszámolása érdekében a nemzetközi közösség által közösen megállapított célkitűzésként meghatározta a millenniumi fejlesztési célokat (MFC-k),

—

tekintettel a „Változtatási program: az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” (COM(2011)0637) és „A harmadik országoknak nyújtott uniós költségvetés-támogatás jövőbeni megközelítése” (COM(2011)0638) című bizottsági közleményekre,

—

tekintettel a 11. Európai Fejlesztési Alap végrehajtásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló bizottsági javaslatra (COM(2013)0445),

—

tekintettel a gazdasági partnerségi megállapodásokat létrehozó vagy azok létrehozásához vezető megállapodásokban meghatározott, az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok (AKCS-államok) csoportjának egyes tagjaiból származó termékekre vonatkozó szabályozások alkalmazásáról szóló, 2007. december 20-i 1528/2007/EK tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel az általános tarifális preferenciák rendszerének alkalmazásáról és a 732/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 978/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel az Európai Közösség és egyes országok közötti preferenciális kereskedelemre irányadó rendelkezések alapján az EUR.1 szállítási bizonyítványok kiadásának, a számlanyilatkozatok és az EUR.2 nyomtatványok kiállításának, valamint egyes elfogadott exportőri engedélyek kiadásának megkönnyítésére irányuló eljárásokról és a 3351/83/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2001. június 11-i 1207/2001/EK tanácsi rendeletre (7),

—

tekintettel a származási igazolások eredetiségéről szóló rendelkezések közösségi alkalmazására vonatkozó közösségi iránymutatásokra,

—

tekintettel az áruk származásával kapcsolatos megalapozott kétség esetén a gazdasági szereplőknek és a tagállami igazgatási szerveknek a preferenciális tarifális megállapodásokkal összefüggésben történő tájékoztatására vonatkozó feltételek meghatározásáról szóló bizottsági közleményre (8),

—

tekintettel a Világbank vámügyi modernizációról szóló, 2005-ben megjelent kézikönyvére (francia változat: 2007),

—

tekintettel a fejlesztési politikára vonatkozó európai konszenzusra (9),

—

tekintettel az ENSZ kereskedelmi és közlekedési helynévkódrendszerére (UN/LOCODE) és annak éves frissítéseire,

—

tekintettel az ózonkárosító anyagok kiszűrésére szolgáló, a Harmonizált Áruleíró- és Kódrendszert ismertető rövid vámügyi útmutatóra,

—

tekintettel a CleanBiz kezdeményezés keretében közzétett, „Adóigazgatás: a korrupció feltárása” című 2012. júliusi OECD-dokumentumra (10),

—

tekintettel a szentpétervári Nemzeti Kutatóegyetem Nemzetközi Üzleti és Jogi Intézete által 2013. szeptember 18–20-án megrendezett, a Vámigazgatások Világszervezetének égisze alatt a vámügyi akadémiai kutatás és fejlesztés terén létrejött partnerség (PICARD) nyolcadik konferenciájára (11),

—

tekintettel a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 450/2008/EK rendeletnek (Modernizált Vámkódex) az alkalmazási időpont tekintetében történő módosításáról szóló, 2013. június 12-i 528/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (12),

—

tekintettel a szellemi tulajdonjog vámhatósági érvényesítéséről és az 1383/2003/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 12-i 608/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (13),

—

tekintettel a VII. cikk végrehajtásáról szóló WTO-megállapodásra (vámérték megállapítása) (14),

—

tekintettel a származási szabályokról szóló WTO-megállapodásra (15),

—

tekintettel a Vámigazgatások Világszervezetének „Vámügyi kérdések a 21. században” című dokumentumára, valamint a Vámegyüttműködési Tanácsnak a Vámigazgatások Világszervezetének a globális gazdasági hanyatlásra adott folytatólagos válaszáról szóló, 2009. júniusi állásfoglalására,

—

tekintettel a WTO TRIPS-megállapodása 51. cikkének a hamisított védjeggyel ellátott árukról és a szerzői jogot bitorló kalóztermékekről szóló 14. lábjegyzetére (16),

—

tekintettel az adócsalás problémájának kezelése érdekében a vám- és adóügyi hatóságok közötti együttműködés megerősítésének tárgyában 2013. szeptember 9–12-én a kenyai Nairobiban megrendezett 2013. évi CIAT-konferenciára (17),

—

tekintettel a WTO 2013. december 3–6-án Baliban megrendezett kilencedik miniszteri konferenciáján elfogadott miniszteri nyilatkozatra és határozatokra,

—

tekintettel a Gazdasági Fejlesztési, Pénzügyi és Kereskedelmi Bizottság jelentésére (ACP-EU/101.547/14/fin.),

A.

mivel a vámügyi rendszer elengedhetetlen szerepet játszik az árukereskedelemre kivetett vámok beszedésében, amelyek az állami költségvetés létfontosságú bevételi forrásai, különösen az olyan országok számára – ide sorolható például az AKCS-államok többsége is –, amelyek magas szintű hiánnyal és államadóssággal küzdenek;

B.

mivel a vámügy terén a 11. EFA (2014–2020) keretében biztosított költségvetési támogatás egyik céljának a technikai segítségnyújtás javítását és fokozását, valamint a bevált gyakorlatok cseréjét kell tekinteni;

C.

mivel az AKCS-államokban elmélyülő regionális integráció – a vámuniók kialakítását és fenntartását is ideértve – megfontolt vámügyi modernizációt, jó kormányzást, a vám- és adóügyi kérdésekben átláthatóságot, a piacvédelmi eszközök kialakítása és bevezetése szempontjából pedig hatékony jogalkotási keretet tesz szükségessé;

D.

mivel a vámügyi modernizációt átlátható módon, a parlamentek és a belföldi érdekelt felek bevonásával kell megvalósítani, és mivel a korszerűsítési folyamatnak a vámügyi szakértők toborzását és képzését, megfelelő műszaki infrastruktúra kialakítását – többek között az információs és kommunikációs technológiák elérhetőségét –, valamint a vámügyi hatóságok intézményi végrehajtási kapacitásának megerősítését is magában kell foglalnia;

E.

mivel a vámügyi ágazatot érintő nemzeti szintű reformokat és regionális integrációs kezdeményezéseket a kereskedelmi eljárások egyszerűsítésére irányuló, a többoldalú WTO-rendszer keretében folytatott erőfeszítésekkel összhangban kell megvalósítani;

F.

mivel a WTO Baliban megrendezett kilencedik miniszteri konferenciáján létrejött, a kereskedelmi eljárások egyszerűsítéséről szóló megállapodás rendelkezéseinek gyors és átfogó végrehajtása elősegíti majd a vámügyi rendszerek korszerűsítését, a kereskedelmi eljárások felgyorsítását, valamint a kereskedelmi áruforgalom javítását;

G.

mivel a korszerűsített vámügyi rendszernek felhasználóbarát módon kell működnie annak érdekében, hogy elősegítse a hamisított termékek elleni küzdelmet, ezáltal lehetővé téve a fogyasztók számára a tájékozott döntést, valamint javítva biztonságukat;

H.

mivel a hatékony vámrendszer megköveteli a bürokrácia, a szükségtelen adminisztratív terhek és az abból fakadó költségek csökkentését, valamint azonos feltételek kialakítását a többi kereskedelmi partnerrel, ami végső soron egyaránt hozzájárul a regionális integrációhoz, valamint az EU és az AKCS közötti fenntartható kereskedelemhez;

I.

mivel a Bizottság a különböző szinteken megvalósuló kumuláció elősegítése érdekében az egyes államokkal és régiókkal vámügyi együttműködési megállapodások megkötését követeli meg, és mivel a GSP származási szabályok nem írják elő a Harmonizált Áruleíró- és Kódrendszer 1–24. tételeinek teljes körű kumulációját, jóllehet olyan termékekről van szó, amelyek esetében számos legkevésbé fejlett AKCS-állam komparatív és versenyelőnnyel rendelkezik a kivitel terén;

1.

üdvözli, hogy a vámigazgatási szervek nem csupán az intézkedések végrehajtásában játszanak egyre nagyobb szerepet, hanem a lehetséges bűncselekmények feltárásában is, különös tekintettel a csempészettel kapcsolatos bűncselekményekre, és rámutat a vámügyi vonatkozású adóügyi bűncselekmények és jogellenes gyakorlatok – köztük a vesztegetés – elleni küzdelem szükségességére;

2.

úgy véli, hogy az AKCS-országok számára komoly előnyökkel járna, ha a regionális integrációs célok és célkitűzések végrehajtásának elősegítése érdekében megerősítenék a vámügyi hatóságokat;

3.

rámutat arra, hogy a regionális vámuniók fontos szerepet játszanak a régiókon belüli kereskedelem elősegítésében;

4.

elismeri, hogy a vámok fontos bevételi források az AKCS-országok állami költségvetései számára, ám ezek nem jelenthetik az egyedüli bevételi forrást; hangsúlyozza, hogy a vámtarifák eltörlése vagy a vámok csökkentése magasabb kereskedelmi forgalommal, a fiskális bevételek diverzifikálásával és megnövelt GNI-hozzájárulásokkal ellensúlyozható lenne;

5.

méltatja azon OECD-országokat, amelyek felismerték, hogy a hozzáadottérték-adó (héa) átlátható módon képes a bevételek növelésére, és felszólítja az Uniót, hogy biztosítson technikai segítségnyújtást azon AKCS-partnerországok számára, amelyek épp egy széles alapokon nyugvó fogyasztási adó bevezetésének folyamatában vannak, hogy elősegítse a hozzáadottérték-adóra, illetve a termékek és szolgáltatások adójára vonatkozó OECD-iránymutatásoknak való megfelelést; hangsúlyozza, hogy a nemzetközi kereskedelmi liberalizációval összefüggésben a héa bevezetése a vámok egyik előnyösebb alternatívája;

6.

úgy véli, hogy a preferenciális származási szabályok gazdasági partnerségi megállapodások keretében történő megváltoztatásánál figyelembe kell venni az egyes AKCS-országok gazdaságára gyakorolt, a kapcsolódó költségek és előnyök elemzése útján azonosított hatásokat; úgy véli, hogy szigorú elemzésnek kell alávetni, hogy a származás hozzáadott érték alapján történő meghatározásának céljából alkalmazott számítási módszerek milyen költségekkel és előnyökkel járnak az uniós tagállamokra és az AKCS-országokra nézve;

7.

felszólítja ezért az Uniót – mint az AKCS-országoknak nyújtott hivatalos fejlesztési segély legnagyobb adományozóját –, valamint a kedvezményezett kormányokat, hogy a megfelelő költségvetési források biztosítására helyezzék hangsúlyt; egyúttal fokozott átláthatóságot és elszámoltathatóságot szorgalmaz a vámügyi hatóságok részéről annak érdekében, hogy javítsák mindennapi működésük hatékonyságát, valamint összességében a határokon átnyúló, kétoldalú, többoldalú és sokoldalú legális kereskedelmi mozgások alakulására gyakorolt kedvező hatásukat;

8.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy kérésre az Unió támogassa a vámügyi reformokat és modernizációt, ossza meg a vámügyi együttműködéssel kapcsolatos ismereteit és helyes gyakorlatokat, valamint optimalizálja a források és eszközök felhasználását a meglévő kereten belül;

9.

ösztönzi a vámügyi modernizációra és a kereskedelmi eljárások egyszerűsítésére irányuló helyes gyakorlatok cseréjét az Európai Unió és az AKCS-országok között;

10.

rámutat arra, hogy a vámügyi rendszer hozzájárul a hatékony és eredményes határigazgatáshoz, ami elengedhetetlen a kereskedelem elősegítéséhez és a kereskedési költségek csökkentéséhez, ezáltal erősítve egy ország versenyképességét, továbbá rámutat arra, hogy a 21. században a vámügyi hatóságok elsődleges feladata a szállítmányok behozatalkor történő helyszíni ellenőrzésétől a számviteli alapú ellenőrzésekre épülő, kiadás utáni ellenőrzések irányába kezd eltolódni, ami növeli a gondosan megtervezett ikt-támogatás iránti keresletet;

11.

meggyőződése, hogy a jól működő vámügyi rendszer a fenntartható fejlődés létfontosságú eleme, amely lehetővé teszi például a magánszféra reálgazdaságban való részvételét, továbbá a határokon átnyúló együttműködés révén a regionális kohéziót és a piaci integrációt, valamint a WTO elveivel összeegyeztethető nyitott és tisztességes kereskedelem fejlődését;

12.

úgy véli, hogy a vámügyi modernizációt eredményező gyakorlati lépéseknek többek között az alábbi célkitűzésekre kell összpontosítaniuk:

13.

úgy véli továbbá, hogy az engedélyezett gazdálkodók adatbázisa – amely vámügyi jogsértésekről és folyamatban lévő vizsgálatokról is tájékoztatást nyújtana, és térítésmentesen állna az AKCS-országok vámügyi hatóságainak rendelkezésére – adott esetben elősegítené az információk és bevált gyakorlatok megosztását, valamint növelné a vámügyi szabályok végrehajtási arányát;

14.

felszólítja a Bizottságot, hogy az uniós tagállamok vámügyi hatóságaival, valamint a hamisítás és a kalózkodás európai megfigyelőközpontjával együttműködésben hozzon létre csereprogramot az uniós tagállamok és az AKCS-országok vámügyi szakértői és egyéb bűnüldözési tisztviselői számára azzal a céllal, hogy megerősítse a kétoldalú együttműködést a tiltott párhuzamos árukereskedelem elleni küzdelem terén, elősegítse a nyilvántartásba vett jogosultak szellemi tulajdonának védelmét, valamint szorosan figyelemmel kísérje az éghajlatváltozáshoz hozzájáruló ózonkárosító anyagok kereskedelmét;

15.

a korszerű és hatékony vámügyi rendszert az eredményes piacvédelmi politikák szükségszerű alapjának tekinti, és úgy véli, hogy a piacvédelmi eljárásokkal megbízott hatóságoknak ennek megfelelően teljes mértékben figyelembe kell venniük a vámügyi hatóságok tapasztalatait és szakmai ismereteit;

16.

felszólítja a vámigazgatási szerveket, hogy erősítsék meg más határ menti vagy határokon átnyúló tevékenységet folytató szereplőkkel fennálló ügynökségközi együttműködésüket, különös tekintettel az egészségvédelmi és biztonsági felügyelőségekre, többek között az AKCS és az Unió szintjén is;

17.

felszólítja az Európai Uniót és az AKCS-országokat, hogy ösztönözzék a vámügyi ágazatban megvalósuló regionális integráció fokozására irányuló kezdeményezéseket, egyúttal gondoskodva arról, hogy e kezdeményezések keretében kialakított normák összhangban álljanak a nemzetközi többoldalú rendszerrel, illetve egy nyitott és méltányos piac kialakításának célját szolgálják;

18.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak, az EU Tanácsa soros elnökségének, az Afrikai Uniónak, a Pánafrikai Parlamentnek, a nemzeti és regionális parlamenteknek, valamint az AKCS regionális szervezeteknek.

—

amely 2014. március 17–19-én Strasbourgban ülésezett,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel az AKCS–EU partnerségi megállapodásra (Cotonoui Megállapodás), és különösen annak a környezetről és a természeti erőforrásokról szóló 32. cikkére, valamint a kereskedelemről és környezetvédelemről szóló 49. cikkére,

—

tekintettel az ásványkincsek ágazatáért felelős AKCS-miniszterek 2010. december 13–15-én Brüsszelben (Belgium) megrendezett első találkozóján elfogadott, az AKCS-államok ásványkincságazatának fenntartható fejlődéséről és kezeléséről szóló brüsszeli nyilatkozatra (AKCS/89/008/10),

—

tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programjának keretében (UNEP) a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodással foglalkozó nemzetközi testület hatáskörére és tevékenységeire,

—

tekintettel a hatékony európai nyersanyag-politikai stratégiáról szóló, 2011. szeptember 13-i európai parlamenti állásfoglalásra (19),

—

tekintettel az EAC, az SADC és az ECOWAS régiókban az ásványi anyagok kitermeléséről, a környezeti fenntarthatóságról és a fenntartható fejlődésről szóló, az Afrikai Kereskedelempolitikai Központ által készített 2009. évi tanulmányra,

—

tekintettel a szénhidrogének kutatására, feltárására és kitermelésére vonatkozó engedélyek megadásának és felhasználásának feltételeiről szóló, 1994. május 30-i 94/22/EK irányelvre,

—

tekintettel a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2008. június 17-i 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv),

—

tekintettel a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonságáról szóló, 2013. június 12-i 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. évi tengerjogi egyezményére (UNCLOS) és az említett egyezmény XI. részének végrehajtásáról szóló 1994. évi megállapodásra,

—

tekintettel a Földközi-tengernek a kontinentális talapzat és tengerfenék, illetve az ezek alatti altalaj feltárásából és kiaknázásából eredő szennyezése elleni védelméről szóló Barcelonai Egyezményhez csatolt 2011. március 24-i jegyzőkönyvre (tengeri kitermelésről szóló jegyzőkönyv),

—

tekintettel „Az Európai Unió integrált tengerpolitikája” című, 2007. október 10-i bizottsági közleményre (COM(2007)0575),

—

tekintettel a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonsági kihívásainak kezeléséről szóló bizottsági közleményre (COM(2010)560),

—

tekintettel a „Kék növekedés – A fenntartható tengergazdálkodási és tengergazdasági növekedés lehetőségei” című, 2012. szeptember 13-i bizottsági közleményre (COM(2012)0494),

—

tekintettel a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság bányászati kódexére,

—

tekintettel a mélytengerfenéki bányászati területekkel kapcsolatos gyakorlati problémák megoldásáról szóló, 1987. augusztus 14-én létrejött nemzetközi környezetvédelmi megállapodásra, amelyet Kanada, Belgium, Hollandia, Olaszország és Oroszország írt alá;

—

tekintettel a mélytengerfenéki ásványkincsek feltárásának és kiaknázásának összefüggésében a környezetvédelmi irányításhoz kapcsolódó igényekkel foglalkozó, 2011. november 29. és december 2. között a Fidzsi-szigeteki Nadiban megrendezett nemzetközi műhelytalálkozó közleményeire;

—

tekintettel az uniós integrált tengerpolitika terén elért eredményekről szóló, 2012. szeptember 11-i bizottsági közleményre (COM(2012)0491),

—

tekintettel a Szociális és Környezeti Bizottság jelentésére (ACP-EU/101.546/14/fin.),

A.

mivel a természeti erőforrások egy adott ország gazdasági tevékenységének, munkalehetőségeinek és jólétének előfeltételei;

B.

mivel (különösen a mélytengeri) bányászati műveletek rövid és hosszú távú következményei továbbra is tisztázatlanok, és folyamatos aggodalmak állnak fenn a víz megnövekedett toxicitása, az élőhely megváltozása, valamint a szivárgások, a kiömlések és a korrózió miatt;

C.

mivel egyrészről az erőforrások korlátozottak, másrészről pedig az innovációhoz és fejlesztéshez új erőforrásokra van szükség;

D.

mivel a kitermelési és bányászati tevékenység hatással van az ökoszisztémákra és a környezetre;

E.

mivel számos AKCS-ország rendelkezik tengerfenéki ásványkincsekkel saját felségvizein vagy a nemzetközi vizeken, akár a part menti, akár a mélytengeri részeken;

F.

mivel a feldolgozó iparágak ipari tevékenységükhöz jelenleg gyakran a nyersanyag- és olajellátásra támaszkodnak, és mivel az ellátás sokszor kisszámú ellátó kezében összpontosul;

G.

mivel a tengerfenéken kitermelt olaj és kibányászott ásványi anyag többségét a termelő AKCS-országok különösebb értéknövelés nélkül exportálják;

H.

mivel a cotonoui partnerségi megállapodás rendelkezik a környezetvédelem, valamint a természeti erőforrások fenntartható hasznosítása és kezelése terén folytatott együttműködésről, és ismételten megerősíti a nemzetközi kereskedelem oly módon történő előmozdítására irányuló kötelezettségvállalást, ami biztosítja a fenntartható és gondos környezetgazdálkodást;

I.

mivel az AKCS-országok kormányai a nemzetközi jognak megfelelően, az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményének részes feleiként szuverenitással és joghatósággal rendelkeznek saját kizárólagos gazdasági övezeteikben;

J.

mivel a tengerfenéki bányászati ágazatot szabályozó és ellenőrző erős kormányzatok hiányában a tengerfenéki bányászatot folytató társaságok tevékenységei jelentős hosszú távú helyi környezeti és egészségügyi károkhoz vezethetnek;

K.

mivel a nemzetközi jog megszilárdult alapelve, hogy egy adott állam kizárólagos gazdasági övezetének tengeri joghatóságán kívül eső nyílt tengeri területeken fellelhető ásványkincsek az emberiség közös örökségének részét képezik;

L.

mivel 1990 és 2008 között 14 fő ásvány globális kitermelése 1 millió tonnáról mintegy 2,5 millió tonnára növekedett; mivel a globális kereslet várhatóan jelentősen megnövekszik majd, ahogy a népességszám 2050-re eléri a 9 milliárdot;

M.

mivel a bányászati kódex a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság által közzétett szabályok, szabályozások és eljárások átfogó gyűjteménye, amely a nemzetközi tengerfenéken fellelhető tengeri ásványok kutatásának, feltárásának és kinyerésének szabályozására hivatott;

1.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy jóllehet a fejlődő országok ásványkincsekben gazdag területek, a jelenlegi kereskedelmi mintának – miszerint a fejlődő országok nyersanyagokat exportálnak, valamint késztermékeket importálnak az iparosodott országokból – nem sikerült orvosolnia a szegénység továbbra is fennálló problémáit;

2.

mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy a kitermelési és bányászati tevékenységnek az ökoszisztémák épségének megőrzésére és a zavart keltő tevékenységek minimálisra való csökkentésére kell törekedniük;

3.

felhívja az AKCS-országok és az uniós tagállamok kormányait, hogy vessenek véget az „erőforrások átkának”, az AKCS-országok gazdag nyersanyagkészleteit pedig tegyék fejlesztési stratégiájuk központi elemévé, hogy azok az egész népesség javára szolgáljanak ahelyett, hogy csupán a befektetőket és a szűk elitet gazdagítanák, semmilyen előnyhöz nem juttatva az egyszerű polgárokat;

4.

sürgeti az AKCS-országokat, hogy alkalmazzanak képzett és tapasztalt szakértőket, amikor a bányászati vállalatokkal kitermelési szerződésekről tárgyalnak; arra ösztönzi az AKCS-országokat, hogy oktatás és képzés útján saját jogi és bányászati szakembereikbe is fektessenek be annak érdekében, hogy garantálják a tudás hosszú távú és fenntartható felhalmozódását; felszólítja az Uniót és tagállamait, hogy támogassák a tudásátadásra irányuló kezdeményezéseket;

5.

emlékeztet arra, hogy az AKCS-országok és az uniós tagállamok számára hosszú távú célként kell kijelölni az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalom felé való elmozdulást, ezáltal pedig a fosszilis tüzelőanyagok helyettesítését; sürgeti az országokat és a befektetőket, hogy hatékonyabban éljenek a megújuló energiaforrások terén az AKCS-országokban rejlő hatalmas lehetőségekkel;

6.

hangsúlyozza, hogy a nemzeti parlamenteknek fontos szerepet kell vállalniuk a bányászati megállapodások és szerződések felügyeletében annak érdekében, hogy teljesítsék a polgárokkal szembeni kötelességüket;

7.

hangsúlyozza, hogy a tengerfenéki ásványi erőforrások iparágára vonatkozóan átlátható és hatékonyan érvényesíthető jogalkotási és szabályozási keretekre van szükség; ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy jogszabályokat kell hozni a nemzetközi tilalom alatt álló mérgező anyagok felhasználásának megakadályozása érdekében; felhívja a nemzeti kormányokat és parlamenteket, hogy a civil társadalommal konzultálva és a közérdek szolgálatában léptessenek életbe szakpolitikákat és szabályozzák a külföldi befektetéseket oly módon, hogy a külföldi befektetések a helyi gazdaságnak kedvezzenek, belföldi hozzáadott értéket teremtsenek és elősegítsék a fejlődést;

8.

hangsúlyozza, hogy az országoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a tengerfenéki bányászati engedélyeket átlátható, versenyalapú és megkülönböztetéstől mentes eljárás keretében bocsássák ki, ezen engedélyek pedig jogilag kötelező érvényű rendelkezéseket tartalmazzanak a szociális és környezetvédelmi normákra vonatkozóan; szorgalmazza, hogy az országok felügyeljék a bányászati tevékenységeket, és ellenőrizzék az említett szociális és környezetvédelmi normák alkalmazását;

9.

felszólítja az országokat és kormányukat, hogy a fejlődő országokban működő külföldi befektetők számára állapítsanak meg az emberi jogok és a környezetvédelmi előírások, valamint az ILO alapvető munkaügyi normáinak tiszteletben tartására irányuló kötelezettségeket;

10.

sürgeti a fejlesztési partnereket – köztük az Európai Uniót –, hogy biztosítsanak technikai segítségnyújtást a tengerfenéki bányászattal foglalkozó országok számára a tengerfenéki bányászati tevékenységek múltbeli és jelenlegi környezeti és társadalmi hatásának felméréséhez, továbbá minden szinten vezessék be a környezeti és egészségügyi károkért történő felelősségvállalást, valamint a „szennyező fizet” elvnek megfelelően nyújtsanak kártérítést az áldozatoknak, és állítsák helyre az ökoszisztémát;

11.

sürgeti a társaságokat, hogy a bányászat rövid és hosszú távú környezeti hatásainak minimalizálása érdekében az elérhető legjobb technológiákat alkalmazzák;

12.

üdvözli a „Mélytengeri ásványok a csendes-óceáni szigetvilágban: az erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás jogi és fiskális kerete” című projektet, amelyet az Európai Unió finanszíroz a 10. Európai Fejlesztési Alap (EFA) égisze alatt, és a Csendes-óceáni Közösség Titkársága hajt végre, továbbá felszólít tudományos felmérések és értékelések elvégzésére a tengerfenéki bányászati tevékenységekhez fűződő lehetőségekről és kockázatokról, valamint e tevékenységek közvetlen és közvetett környezeti hatásairól és költséghatékonyságáról;

13.

ösztönzi az AKCS- és az uniós országokat, hogy hozzanak létre a tudományért, technológiáért és innovációért felelős nemzeti ügynökségeket, illetve erősítsék meg azokat, és ruházzák fel őket felügyeleti képességgel annak érdekében, hogy népszerűsítsék a tengerfenék feltárásához és bányászatához kapcsolódó technológiákat és szakmai ismereteket, hogy ezáltal javítsák mindazon területek fenntarthatóságát és biztonságát, ahol a tengerfenék feltárására és bányászatára kerül sor;

14.

üdvözli a tengerfenéki bányászat tárgyában a Bizottság által 2014-re ütemezett nyilvános konzultációt, amely egy 2015-re tervezett közlemény előkészületeinek részét képezi, és felszólítja a Bizottságot, hogy rendszeresen számoljon be az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek a konzultációs eljárás során elért haladásról;

15.

emlékeztet arra, hogy az olaj- és gázfeltáráshoz is társulhatnak előre nem látható társadalmi és környezeti hatások; hangsúlyozza, hogy a társaságoknak már a feltárás és kitermelés megkezdése előtt fel kell mérniük a társadalmi és környezeti hatásokat;

16.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak, az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének, az Afrikai Uniónak, a Pánafrikai Parlamentnek, a Nemzetközi Tengerfenék Hatóságnak és az ENSZ Környezetvédelmi Programjának.

—

amely 2014. március 17–19-én Strasbourgban (Franciaország) ülésezett,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel a felülvizsgált Cotonoui Megállapodásra, és különösen annak 13. cikkére, amely az AKCS–EU migrációs párbeszéd alapját képezi,

—

tekintettel az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának migrációról és fejlődésről szóló 2010. júniusi közös nyilatkozatára,

—

tekintettel az AKCS–EU Miniszterek Tanácsa által a 2012. június 14-én Port Vilában megrendezett 37. ülésszakon jóváhagyott, a migráció és a fejlődés tárgyában 2011–2012 között folytatott párbeszédről szóló jelentésre,

—

tekintettel a nemzetközi migrációról és fejlődésről szóló, 2013. október 3-án megrendezett magas szintű ENSZ-párbeszédre, valamint az Unió és tagállamai, illetve az AKCS-országok által ugyanezen tárgyban kiadott közös nyilatkozatra,

—

tekintettel az AKCS migrációs megfigyelőközpontra,

—

tekintettel a közös EU–Afrika stratégiára,

—

tekintettel a 2006. november 23-án Szirtében aláírt, a migrációról és fejlődésről szóló közös Afrika–EU nyilatkozatra,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 77. és 80. cikkére,

—

tekintettel a 2011 novemberében megújított, a migrációval és a mobilitással kapcsolatos 2005. évi általános uniós megközelítésre,

—

tekintettel a Tanács által 2008 októberében elfogadott Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktumra, a Bizottságnak a bevándorlásról és menekültügyről szóló 2009. évi első éves jelentésére (COM(2010)0214), valamint az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum megkötését követő intézkedésekről szóló, 2010. június 3-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal létrehozásáról szóló, 2010. május 19-i 439/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (21),

—

tekintettel a 2010–2014 közötti időszakra szóló stockholmi programra, az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktumra, valamint „A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítása a polgárok szolgálatában – A stockholmi program végrehajtásáról szóló cselekvési terv” című, 2010. április 20-i bizottsági közleményre (COM(2010)0171),

—

tekintettel a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 2013/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (22),

—

tekintettel a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2009. május 25-i 2009/50/EK tanácsi irányelvre (23), a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13-i 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (24), valamint a harmadik országbeli állampolgárok idényjellegű munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló irányelvre irányuló javaslatra (COM(2010)0379),

—

tekintettel az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség (Frontex) által koordinált operatív együttműködés keretében a külső tengeri határok őrizetére vonatkozó szabályok megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatra (COM(2013)0197),

—

tekintettel a Bizottságnak, valamint az Európai Bizottság alelnökének és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének az „Európai szomszédságpolitika: erősebb partnerség kialakítása” című, 2013. március 20-i közös közleményére (JOIN/2013/0004),

—

tekintettel az Európai Bizottság alelnöke és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton által az ENSZ Biztonsági Tanácsában 2010. május 4-én tartott beszédre, amelyben hangsúlyozta a válságkezelés és a béketeremtés átfogó megközelítésének szükségességét, valamint rámutatott a biztonság, a fejlődés és az emberi jogok közötti nyilvánvaló összefüggésekre,

—

tekintettel „Az instabilitásból adódó migrációs hullámok: az EU külpolitikájának hatálya és szerepe” című, 2011. április 5-i európai parlamenti állásfoglalásra (25), „A Földközi-tenger térségét érintő migrációs hullámok, különös tekintettel a Lampedusa közelében történt tragikus eseményekre” című, 2013. október 21-i európai parlamenti állásfoglalásra (26), valamint az emberi, szociális és gazdasági jogaikra is kiterjedő, a harmadik országbeli állampolgárok idényjellegű munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról szóló, 2014. február 5-i európai parlamenti álláspontra (27),

—

tekintettel a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) „A környezeti okokra visszavezethető migráció helyzete 2012-ben” című jelentésére,

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága által 1999-ben létrehozott, a migránsok emberi jogainak védelmével foglalkozó különleges előadó mandátumára,

—

tekintettel a Nemzetközi Migráció Globális Bizottságára, a nemzetközi migrációról és fejlesztésről szóló magas szintű ENSZ-párbeszédre, valamint a migrációval és fejlesztéssel foglalkozó globális fórumra,

—

tekintettel a migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló, 1990. december 18-i nemzetközi ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az ENSZ-közgyűlés által 2000 novemberében elfogadott, az Egyesült Nemzetek keretében létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni egyezményre és annak jegyzőkönyveire,

—

tekintettel az 1949. évi genfi egyezményekre és azok kiegészítő jegyzőkönyveire,

—

tekintettel a menekültek helyzetéről szóló, 1951. július 28-i genfi egyezményre és annak 1967. január 31-i jegyzőkönyvére,

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményre,

—

tekintettel az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

—

tekintettel az Európai Unió 2000. december 7-én kihirdetett Alapjogi Chartájára,

A.

mivel a politikai, társadalmi és gazdasági instabilitás, a gazdasági hanyatlás, a rossz kormányzás, a biztonság hiánya, az emberi jogok megsértése, a politikai elnyomás, a humanitárius válságok és a természeti katasztrófák, valamint az életkörülményekben tapasztalható növekvő különbségek a migráció fő mozgatórugói; mivel a sérülékeny államok a legérzékenyebbek a belső és külső sokkhatásokra;

B.

mivel a migráció egyszerre jelent lehetőséget és kihívást a fejlődés szempontjából, amely jelentős gazdasági és társadalmi következményekkel jár a származási, tranzit- és célországok, valamint a migránsok számára egyaránt;

C.

mivel a megfelelően kezelt migráció az uniós és AKCS-országok számára egyaránt előnyös lehet, elősegítve a jelenlegi és jövőbeli munkaerő-piaci igények kielégítését, valamint hozzájárulva az összes érintett ország fejlődéséhez;

D.

mivel a dél–dél irányú migráció sokkal jelentősebb a dél–észak irányú migrációnál, lévén hogy a migrációs mozgások 62,6 %-át teszi ki, és mivel a migránsok 84,7 %-a az Unión kívül telepedik le (28);

E.

mivel az IOM szerint a becslések alapján a világ 214 millió nemzetközi migránsának fele migráns munkavállaló, akik között egyre növekszik a nők aránya; mivel a nők munkaerő-migráció terén megfigyelhető egyre növekvő aránya az elmúlt pár évtizedben vált hangsúlyossá;

F.

mivel 2000 óta a nemzetközi migráció a globális kormányzási napirend élére került, valamint a kétoldalú és többoldalú partnerségek egész sora jött létre; mivel a migrációt a fejlődés húzóerejeként számon tartó megközelítés megjelenése megvetette a régiók közötti együttműködés és párbeszéd új formáinak alapjait;

G.

mivel összehangoltabb és hatékonyabb migrációs politikára van szükség a származási, a tranzit- és a célországok közötti feszült kapcsolatok feloldása, valamint a migránsok emberi, gazdasági és szociális jogainak garantálása érdekében;

H.

mivel az AKCS–EU Miniszterek Tanácsa 2011 májusában megállapodott arról, hogy folytatni kell a párbeszédet a képzett személyek mobilitásáról, a jogszerű migrációról, a visszafogadásról, a vízumokról, a migránsok csempészetéről és az emberkereskedelemről, a migránsok jogairól és az átutalásokról, és mivel az AKCS- és az uniós országok kötelezettséget vállaltak a migránsok emberi jogainak garantálására bevándorlási jogállásuktól függetlenül;

I.

mivel a migrációról, a mobilitásról és a foglalkoztatásról szóló Afrika–EU partnerség arra kötelezi a feleket, hogy párbeszédet folytassanak a diaszpórákról, az átutalásokról, az elitelvándorlásról, a migránsok jogairól, a migráció társadalmi következményeiről, a jogszerű, a körkörös és az illegális migrációról, a vízumkérdésekről, a migránsok csempészetéről és kereskedelméről, a visszafogadásról és a visszatérésről, a menekültek védelméről, valamint a diákok mobilitásáról;

J.

mivel az uniós és AKCS-országok számára továbbra is mélységesen aggasztó területet jelent mindenekelőtt a migránsok, menekültek és menedékkérők ellen irányuló megkülönböztetés és erőszak, amit az idegengyűlölet, a migránsokkal szembeni ellenérzések, a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények előfordulásának szemmel látható növekedése kísér;

K.

mivel az embercsempészet és az emberkereskedelem az illegális migráció jelenségére épít, az áldozatok pedig a bűnszövetkezetek kényszerítése, csábítása vagy félrevezetése nyomán érkeznek Európába, és mivel e problémák súlyos biztonsági fenyegetéseket jelentenek az Unió számára, és komolyan veszélyeztetik a migránsok életét;

L.

mivel a migránsok – köztük a női migránsok és a gyermekek – jogainak védelme a fenntartható migrációs politika megvalósításának egyik fő eleme;

M.

mivel az új, felülvizsgált közös európai menekültügyi rendszer célja, hogy egyértelműbb szabályokat biztosítson, valamint méltányos és megfelelő védelmet garantáljon a nemzetközi védelemre szoruló menekültek számára;

N.

mivel az uniós jogszabályok bizonyos eszközökkel szolgálnak – ilyen például a vízumkódex és a Schengeni Határ-ellenőrzési Kódex –, amelyek lehetővé teszik humanitárius vízumok kiadását menekültek számára válságok esetén;

O.

mivel az uniós tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy éljenek a Menekültügyi és Migrációs Alapból rendelkezésre álló pénzügyi forrásokkal, valamint „A menekültek áttelepítésének elősegítése vészhelyzetekben” elnevezésű előkészítő intézkedés keretében elérhető pénzeszközökkel;

P.

mivel a jogszerű migráció a származási országukból elköltözni kívánó egyének és a fogadó ország számára egyaránt a legjobb megoldás;

Q.

mivel a migráció súlyosbíthatja az elitelvándorlást, ami hosszú távon kedvezőtlen hatást gyakorol az adott fejlődő ország munkaerőpiacára;

1.

felszólítja az AKCS-országokat és az Uniót, hogy még inkább erősítsék meg a migráció és a fejlesztés terén folytatott együttműködés elmélyítésére irányuló kötelezettségvállalásukat, és mozdítsák elő a migráció hatékony kezelését a fenntartható gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődést elősegítő tényezőként; hangsúlyozza, hogy a migráció kezelésére irányuló összehangoltabb megközelítésnek biztosítania kell a migránsok emberi, szociális és gazdasági jogainak teljes körű tiszteletben tartását;

2.

hangsúlyozza, hogy szorosabb partnerségre van szükség a származási, a tranzit- és a célországok között a migráció hatékonyabb és átfogó módon, megosztott felelősségvállalás és együttműködés mellett történő kezelése érdekében;

3.

hangsúlyozza, hogy a szegénység, a gyenge gazdaságok, a fejlődés hiánya, a szegényeknek kedvező növekedés és a munkahelyek hiánya, az emberi jogok megsértése, valamint a fegyveres konfliktushelyzetek a nemzetközi migráció alapvető kiváltó okai; felszólítja az Uniót, hogy tegyen további erőfeszítéseket a származási országok fejlődésének és demokratizálódásának elősegítése, valamint a jogállamiság előmozdítása érdekében; felhívja az AKCS-országokat, hogy a munkahelyteremtés érdekében a szegénység csökkentésére és a gazdasági fejlődés ösztönzésére irányuló hatékony és célirányosabb szakpolitikákat folytassanak;

4.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy egyre több ember teszi kockára életét azáltal, hogy veszélyes hajóútra indulva a Földközi-tenger felől kíséreljen meg bejutni az Unióba; emlékeztet arra, hogy az uniós szolidaritásnak kéz a kézben kell járnia a felelősségvállalással; emlékezteti az uniós tagállamokat, hogy jogi kötelezettségük a tenger felől érkező migránsoknak történő segítségnyújtás; ezzel összefüggésben felhívja az AKCS-országokat – és különösen Eritreát, ahonnan az áldozatok többsége származik –, hogy törekedjenek a nemzetközi együttműködésre az emberkereskedelem leküzdése és az alapvető emberi jogok valamennyi polgár számára történő garantálása érdekében;

5.

hangsúlyozza, hogy a hatályos uniós jogszabályok (a 2009/50/EK és a 2011/98/EU irányelv) biztosítják az egyenlő bánásmódot a jogszerű bevándorlók és a tartózkodásuk szerinti tagállam állampolgárai számára a következők vonatkozásában: i. munkakörülmények, ii. egyesülés szabadsága, iii. oktatás és szakképzés, iv. oklevelek, bizonyítványok és egyéb szakmai képesítések elismerése, v. szociális biztonsági ágak, vi. adókedvezmények, vii. árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint viii. munkaügyi hivatalok által kínált tanácsadási szolgáltatások, továbbá rámutat arra, hogy az uniós tagállamok csupán a törvényben meghatározott területeken korlátozhatják az egyenlő bánásmód érvényesítését;

6.

felszólítja az AKCS- és az uniós országokat, hogy folytassanak aktív küzdelmet az idegengyűlölet és a migránsokkal szemben alkalmazott, idegengyűlöletből fakadó erőszak ellen, többek között azáltal, hogy felhívják a lakosság és a migránsokkal foglalkozó szakemberek figyelmét a migránsokat megillető emberi jogok tiszteletben tartásának szükségességére;

7.

felszólítja az uniós tagállamokat, hogy a hatályos nemzetközi és uniós joggal összhangban tartsák összhangban a visszaküldés tilalmának elvét; felszólítja az uniós tagállamokat, hogy azonnali hatállyal vessenek véget a helytelen és kiterjesztett fogvatartási gyakorlatoknak;

8.

felszólítja az AKCS- és az uniós országok hatóságait, hogy vezessenek be a női migránsok sajátos szükségleteivel foglalkozó szakpolitikákat, mivel a nők erőszaknak és bántalmazásnak vannak kitéve, ami továbbra is súlyos fenyegetés számukra, különösen a menekülttáborokban, valamint gondoskodjanak arról, hogy tiszteletben tartsák a gyermekek mindenek felett álló érdekének alapvető elvét;

9.

hangsúlyozza, hogy miközben valamennyi migráns számára garantálja az emberi jogokat, az Uniónak a Genfi Egyezmény értelmében vett menekültekre kell összpontosítania a lehető leghatékonyabb segítségnyújtás és védelem biztosítása érdekében; felhívja a Bizottságot, hogy segítse elő a kiszolgáltatott csoportok és személyek védelmére irányuló intézkedéseket, hiszen ők gyakran esnek az emberkereskedelem, valamint a szexuális és munkaerő-kizsákmányolás áldozatául;

10.

hangsúlyozza, hogy a migránsok jogainak védelme a visszafogadási folyamat alapvető eleme; felszólítja az összes felet olyan szakpolitikák gyakorlati alkalmazásának biztosítására, amelyek az alkalmazandó nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően a folyamat minden szakaszában garantálják e jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartását;

11.

felszólítja az Uniót, a Frontexet és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a bajba jutott migránsoknak történő segítségnyújtás az EUROSUR-rendelet végrehajtásának egyik fő prioritása legyen;

12.

szorosabb együttműködést szorgalmaz az illegális migráció elleni küzdelemben, az illegális migránsok származási országukba való visszatéréséről és visszafogadásáról szóló megállapodásokat, valamint kétoldalú és többoldalú megállapodásokat is ideértve;

13.

üdvözli a Bizottság a nem menedékjogot kérelmező személyek jogszerű migrációjára vonatkozó legutóbbi javaslatait, valamint sürgeti a Bizottságot, hogy dolgozzon ki további eszközöket egy közös bevándorlási politika kialakítása céljából, kezelje a gazdasági migrációt a gazdasági és társadalmi fejlődés fogadó, tranzit- és származási országokban történő előmozdítása érdekében, valamint a migránsok integrációjának javítása révén fokozza a társadalmi kohéziót;

14.

felszólítja az uniós tagállamokat, hogy az AKCS-országokkal együttműködve biztosítsák a jogszerű migrációhoz fűződő információk könnyű elérhetőségét, különös hangsúlyt helyezve a migránsok jogaira és kötelezettségeire, ahogy azt az Európai Unió bevándorlással foglalkozó internetes portálja is jól példázza;

15.

ösztönzi olyan migrációval kapcsolatos tájékoztatási és igazgatási központok Unión kívüli létrehozását, amilyen például Maliban is működik, annak érdekében, hogy elősegítsék a származási vagy tranzitországok számára a potenciális és visszatérő migránsokat foglalkoztató kérdéseket kezelő migrációs politika kidolgozását, iránymutatással szolgálva a jogszerű bevándorlásra, valamint a célországok munkalehetőségeire és életkörülményeire vonatkozóan, továbbá segítséget nyújtva a foglalkoztatást érintő képzésekhez;

16.

üdvözli a küszöbön álló, 2014. április 2–3-án Brüsszelben megrendezésre kerülő EU–Afrika csúcstalálkozót, valamint a migrációs kihívások közös Afrika–EU stratégia keretében történő kezelése érdekében bátrabb közös megközelítést és hatékony, kézzelfogható stratégiákat szorgalmaz;

17.

hangsúlyozza, hogy az elitelvándorlás súlyos problémákat okozhat a fejlődő országokban, ezért erőfeszítéseket kell tenni a körkörös migráció ösztönzésére;

18.

hangsúlyozza a migrációról és fejlődésről jelenleg folytatott AKCS–EU párbeszéd, valamint a migrációval és fejlesztéssel foglalkozó globális fórum fontos szerepét, mivel ez utóbbi strukturált keretet biztosít az elmélyült párbeszéd és együttműködés előmozdításához a kormányzati és nem kormányzati szereplők között egyaránt;

19.

hangsúlyozza, hogy a migránsok átutalásai a pénzforgalom legfőbb és legmegbízhatóbb forrásai, amennyiben lehetőségeket biztosítanak a migránsok számára a források gyorsabb, olcsóbb és biztonságosabb átutalására; ezért felszólítja az uniós és AKCS-országokat, hogy segítsék elő az ilyen átutalások végrehajtását, és a fejlődés érdekében a származási és a fogadó országokban egyaránt csökkentsék a pénzátutalások költségeit,

20.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, az Európai Bizottságnak, az Európai Unió Tanácsának, az Európai Bizottság alelnökének és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Afrikai Uniónak, az AKCS-országok és az uniós tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az ENSZ-közgyűlésnek.

—

amely 2014. március 17–19-én Strasbourgban (Franciaország) ülésezett,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel a felülvizsgált Cotonoui Megállapodásra,

—

tekintettel a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECCAS) állam- és kormányfői által 2013. január 11-én aláírt, a Közép-afrikai Köztársaság politikai és katonai válságának rendezéséről szóló libreville-i megállapodásra, amely ismerteti a Közép-afrikai Köztársaságot sújtó válság feloldásának feltételeit, valamint tekintettel az ECCAS állam- és kormányfői által 2013. április 3-án és 18-án Ndzsamenában megrendezett csúcstalálkozón tett nyilatkozatokra, amelyekben felvázolták az átmenet ütemtervét,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2013. január 24-i 2088 (2013) sz., 2013. október 10-i 2121 (2013) sz., 2013. december 5-i 2127 (2013) sz., valamint 2014. január 28-i 2134 (2014) sz. határozatára,

—

tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Navi Pillay 2014. január 27-i sajtónyilatkozatára,

—

tekintettel az ENSZ-főtitkár által a Közép-afrikai Köztársaságban fennálló helyzetről adott, Biztonsági Tanácshoz intézett tájékoztatásra,

—

tekintettel az Európai Bizottság alelnöke és az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által tett, a Közép-Afrikai Köztársaságról szóló 2013. december 5-i és 2014. január 21-i nyilatkozatra,

—

tekintettel a humanitárius segélyekért és a polgári védelemért felelős uniós biztos által tett, a Közép-afrikai Köztársaságban elmélyülő válságról szóló 2013. szeptember 10-i és december 30-i nyilatkozatra,

—

tekintettel az Európai Bizottság Közép-afrikai Köztársaságról szóló 2014. február 10-i sajtóközleményére; tekintettel az Európai Bizottság által 2014. március 13-án, az európai fejlesztési biztos, valamint Franciaország és Németország fejlesztési minisztere Közép-afrikai Köztársaságban közösen tett látogatásának alkalmából közzétett sajtóközleményre,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságot érintő kérdésekkel foglalkozó nemzetközi kapcsolattartó csoport 2013. májusi létrehozására, amelynek célja az országot sújtó ismétlődő problémák tartós rendezésére hivatott regionális, kontinentális és nemzetközi fellépések koordinálása;

—

tekintettel a Nemzetközi Büntetőbíróság 1998. évi Római Statútumára, amelyet a Közép-afrikai Köztársaság 2001-ben ratifikált,

—

tekintettel a gyermekek fegyveres konfliktusba történő bevonásáról szóló, a gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött fakultatív jegyzőkönyvre, amelynek a Közép-afrikai Köztársaság is aláíró fele,

—

tekintettel a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége állam- és kormányfőinek részvételével 2014. január 9-én a csádi Ndzsamenában megrendezett rendkívüli csúcstalálkozóra,

—

tekintettel az Afrikai Unió Béke- és Biztonsági Tanácsa által 2013. október 10-én elfogadott új műveleti stratégiára,

—

tekintettel az Afrikai Unió Béke- és Biztonsági Tanácsa által 2014. március 7-én kiadott közleményre, amelyben üdvözli a Közép-afrikai Köztársaság biztonsági helyzetének számottevő javulását, miközben elismeri, hogy a helyzet egyes területeken továbbra is aggasztó, ezért az erőfeszítések fenntartására van szükség,

—

tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés társelnökei által az etiópiai Addisz-Abebában 2013. november 27-én kiadott nyilatkozatra,

—

tekintettel Nkosazana Dlamini-Zuma, az Afrikai Unió Bizottságának elnöke által tett, a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzetről szóló 2014. március 3-i nyilatkozatra,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságról szóló 2013. december 16-i, 2014. január 20-i és 2014. február 10-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzetről szóló 2013. január 17-i, 2013. szeptember 12-i és 2013. december 12-i európai parlamenti állásfoglalásra,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságról szóló korábbi, 2013. június 19-i állásfoglalására,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságban folytatott humanitárius tevékenység tárgyában 2014. január 20-án Brüsszelben megrendezett magas szintű találkozóra,

—

tekintettel a Közép-afrikai Köztársaságot támogató, afrikai vezetésű nemzetközi támogató misszió (MISCA) 2014. február 1-jén Addisz-Abebában megrendezett támogatói konferenciájára,

A.

mivel a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult válság 2013 decemberében bekövetkezett további súlyosbodása Michel Djotodia átmeneti államfő és Nicolas Tiangaye átmeneti kormányfő 2014. január 10-i lemondásához vezetett;

B.

mivel 2014. január 20-án a Nemzeti Átmeneti Tanács (NTC) a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECCAS) határozata nyomán Catherine Samba-Panzát választotta meg új átmeneti államfőnek; mivel 2014. január 25-én az átmeneti elnök André Nzapayékét nevezte ki kormányfőnek, és mivel megalakult az új kormány;

C.

mivel a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzet súlyosbodása a térség instabilitásához vezethet; mivel a biztonság helyreállítása olyan prioritás, amely az „anti-balaka” erők teljes körű lefegyverzését és az egykori szeleka felkelők folytatódó semlegesítését teszi szükségessé;

D.

mivel kiváló együttműködés valósul meg az Afrikai Unió irányításával működő, a Közép-afrikai Köztársaságot támogató nemzetközi támogató misszió (MISCA) erői és a francia haderők (Sangaris) között, és tevékenységük nagyszerűen kiegészíti egymást; mivel a bevetett haderők jelenlegi száma nem elegendő a lakosság biztonságának garantálásához; mivel az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy elindítja az EUFOR CAR missziót annak érdekében, hogy biztosítsa a bangui repülőteret és egy 1 00  000 menekültet befogadó közeli tábort;

E.

mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai jogi keretet biztosítanak az Afrikai Unió, Franciaország és az Európai Unió beavatkozásaihoz; mivel 2014. december 5. óta a szóban forgó műveletek sokkal inkább a rendfenntartást szolgálják, semmint a katonai fellépést; mivel nem lehetséges a teljes körű biztonság elérése; mivel végső soron a Közép-afrikai Köztársaságnak létre kell hoznia egy közép-afrikai hadsereget;

F.

mivel az átmeneti elnök üdvözölte az Unió beavatkozását; mivel arra sürgette az ENSZ-t, hogy indítson békefenntartó műveletet a Közép-afrikai Köztársaságban a többdimenziós válság megfékezése érdekében; mivel – amint arról az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2027 (2013) sz. határozata is rendelkezik – lehetőség van arra, hogy a MISCA egy ENSZ békefenntartó műveletté alakuljon át a folyamatos finanszírozás biztosítása érdekében, ennek jegyében támogatva Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár arra vonatkozó javaslatát, hogy 11  820 ENSZ békefenntartó erőt – azaz 10  000 katonát és 1  820 rendőrtisztet – delegáljanak a Közép-afrikai Köztársaságba a rend és a biztonság helyreállítása érdekében;

G.

mivel a nemzetközi közösség által biztosított pénzügyi támogatás elengedhetetlen a biztonság és az államhatalom helyreállításához, továbbá a szuverén állami feladatkörök, valamint az oktatási és szociális ágazathoz fűződő feladatok ellátásához; mivel e támogatásra sürgős szükség van, és az nem lehet nulla kockázat vagy teljes körű biztonság fennállásának függvénye;

H.

mivel a leszerelés, a megbékélés, a helyreállítás, a politikai párbeszéd, valamint a büntetlenség megszüntetése elengedhetetlen az ország instabilitását okozó tényezők felszámolásához, és mivel az ország területi integritása nem sodorható veszélybe; mivel az állam minimális igazgatási átszervezése elengedhetetlen ahhoz, hogy a 2015. február 15-ére kiírt választások megvalósulhassanak; mivel a nemzetközi közösségnek ennek érdekében támogatnia kell az átmenetet ahhoz, hogy az a választási folyamatot kísérhesse;

I.

mivel 2014. március 14-én a Nemzeti Átmeneti Tanács hivatalosan is megkezdte az új alkotmánytervezet kidolgozására irányuló munkáját; mivel létrejött a Nemzeti Választási Hatóság (NEA); mivel 2014. március 13-án az Európai Bizottság fejlesztési biztosa bejelentette, hogy a Közép-afrikai Köztársaság 81 millió eurónak megfelelő új támogatásban részesül, azon 20 millió eurón felül, amelyet az Unió korábban már elkülönített a Közép-afrikai Köztársaság választási folyamatának támogatására;

J.

mivel az emberi jogi jogsértések és a háborús bűncselekmények számos elkövetője ellen nem indult eljárás; mivel 2014. január 20-án Marie-Thérèse Aissata Keita-Bocoumot nevezték ki az emberi jogi helyzet független szakértőjének, majd pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsától felkérést kapott arra, hogy 2014 márciusáig jelentést nyújtson be; mivel 2014. január 22-én az ENSZ-főtitkár bejelentette, hogy egy nemzetközi bizottság vizsgálatot indít valamennyi bejelentett emberi jogi jogsértés ügyében; mivel a bizottság 2014. március 11-én kezdte meg munkáját;

K.

mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2014. január 28-i 2134 (2014) sz. határozata szankciók bevezetését engedélyezi a békét, stabilitást és biztonságot veszélyeztető felekkel szemben; mivel február 7-én a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének hivatala előzetes vizsgálatot indított a 2012 szeptembere óta elkövetett bűncselekmények ügyében;

L.

mivel mindkét fél által elkövetett atrocitásokról érkeztek bejelentések, és mivel 2014. március 3-án az ENSZ-főtitkár jelentést tett közzé, amelyben megerősítette az emberi jogi jogsértéseket; mivel a válság egyelőre még nem fajult vallási csoportok közötti polgárháborúvá, noha fennáll az események eszkalálódásának kockázata;

M.

mivel a bántalmazások, a háborús bűncselekmények és az emberiesség elleni bűncselekmények arra indították a muszlimokat, hogy az országból elmenekülve visszatérjenek származási országukba, vagy a Közép-afrikai Köztársaságon belül létrehozott táborokban keressenek menedéket; mivel a szubrégió országaiba irányuló önkéntes vagy kényszer hatására bekövetkező elvándorlás a reálgazdaság súlyos válságát eredményezi; mivel nincs állami költségvetés, ráadásul a közszféra bérkifizetései több hónapos elmaradásban vannak, miközben a prefektúrákat helyre kell állítani;

N.

mivel a közrendet és biztonságot megzavaró események a Közép-afrikai Köztársaságban súlyos humanitárius válságot okoznak, amelynek következtében csaknem egymillió ember kényszerült lakóhelyének elhagyására, és mivel e válságot az élelmiszerhiány, valamint a működőképes egészségügyi létesítmények és gyógyszerek hiánya jellemzi;

O.

mivel két éve nincs működő oktatási rendszer az országban; mivel a fiataloknak nincs munkájuk; mivel az UNICEF szerint fegyveres erők és fegyveres csoportok eddig 6  000 gyermeket toboroztak;

P.

mivel fontos lenne kezelni a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult válság mögöttes okait egy olyan tág és holisztikus megközelítés érvényesítése révén, amely a lakosság életkörülményeinek javítása és a tartós béke megteremtése érdekében figyelembe veszi az ország kormányzása, gazdasági fejlődése és biztonsága közötti kölcsönhatást;

Q.

mivel az Unió a Közép-afrikai Köztársaság legfontosabb humanitárius és fejlesztési partnere; mivel az Unió a 2013–2014 közötti időszakban több mint 100 millió euróra növelte humanitárius kötelezettségvállalását; mivel 2014. január 20-án a nemzetközi adományozók vállalták, hogy további 496 millió USD összegnek megfelelő támogatást bocsátanak rendelkezésre; mivel az Európai Bizottság a jövőben egyénközpontú fejlesztési programot indít 101 millió eurónak megfelelő támogatással annak érdekében, hogy helyreállítsa az alapvető szociális szolgáltatásokat és a létfenntartáshoz szükséges eszközöket, különösen az oktatás, az egészségügy, az élelmezés és az élelmezésbiztonság terén;

1.

üdvözli a Nemzeti Átmeneti Tanács részéről Catherine Samba-Panza Közép-afrikai Köztársaság új átmeneti elnökeként történő megválasztását, valamint az új kormány megalakulását; biztosítja őket maradéktalan támogatása felől, és felhívja a politikai erőket, hogy segítsék elő a béke helyreállítását és az ország újjáépítését;

2.

mélységes aggodalmának ad hangot a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult helyzet miatt, amelyet a közrend állapotának súlyos romlása jellemez; elítéli az erőszakot, amely magakadályozza az alapvető szolgáltatások megfelelő működését, és tovább súlyosbítja a már eleve kétségbeejtő humanitárius és gazdasági helyzetet; hangsúlyozza, hogy sürgős szükség van a szociális és egészségügyi szolgáltatások helyreállítására, valamint az iskolák újbóli felszerelésére és megnyitására;

3.

felszólítja a nemzetközi partnereket, hogy minden lehetséges támogatást adjanak meg a biztonság, a humanitárius segítségnyújtás, a jogállam megteremtése és a gazdaság fellendítése terén tett közös erőfeszítésekhez;

4.

határozottan elítéli a humanitárius jog súlyos megsértésének eseteit, valamint az emberi jogok széles körű megsértését;

5.

hangsúlyozza, hogy az emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan megsértő személyek nem maradhatnak büntetlenül; kéri az ilyen személyek elmarasztalását, azonosítását, eljárás alá vonását és megbüntetését a nemzeti és nemzetközi büntetőjognak megfelelően; üdvözli, hogy az emberi jogi jogsértések kivizsgálására létrehoztak egy háromtagú nemzetközi bizottságot, valamint Marie-Thérèse Aissata Keita-Bocoumot független szakértőnek nevezték ki;

6.

üdvözli a MISCA és a francia haderők (Sangaris-misszió) által végzett hatékony munkát; megjegyzi, hogy a bangui helyzet fokozatos javulást mutat;

7.

támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2127 (2013) sz. határozatának végrehajtását, amely engedélyezi a félkatonai alakulatok megkülönböztetés nélküli, kötelező jelleggel történő lefegyverzését;

8.

felszólítja az uniós tagállamokat, hogy járuljanak hozzá az EUFOR CAR misszióhoz, annak gyors megvalósítása érdekben; felhívja az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait, hogy tegyenek eleget a főtitkár és a Közép-afrikai Köztársaság átmeneti hatóságai által tolmácsolt, egy ENSZ békefenntartó misszió létrehozására és finanszírozásának engedélyezésére irányuló kéréseknek; a MISCA megerősítését szorgalmazza, valamint méltatja azon afrikai államokat, amelyek hozzájárulnak ahhoz;

9.

sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy mozgósítson minden szükséges pénzügyi, emberi és egyéb erőforrást a – többségében afrikai – nemzetközi biztonsági erők jelenlétének megszilárdítása érdekében;

10.

elítéli a muszlimok és keresztények ellen indított támadásokat; attól tart, hogy a fennálló konfliktus a vallási csoportok közötti polgárháborúvá fajulhat; üdvözli a vallási vezetők arra irányuló törekvéseit, hogy megakadályozzák a vallási csoportok közötti konfliktusokat és fenntartsák a békés együttélés hagyományát;

11.

úgy véli, létfontosságú az igazság és megbékélés bizottságának létrehozása az erőszakos cselekmények nyomán jogorvoslat biztosítása, az áldozatok jogainak védelme, a büntetlenség megakadályozása és az ország olyan állammá történő átalakulásának elősegítése érdekében, amely az emberi jogok tiszteletben tartásán, a jogállamiságon és az egyén felelősségre vonásán alapul, hogy az emberek tisztességes körülmények között élhessenek;

12.

szorgalmazza a Közép-afrikai Köztársaság intézményeinek helyreállítását; támogatja a parlamenti és elnökválasztások 2015 februárjában történő megrendezését, és arra ösztönzi a civil társadalmat, hogy vegyen részt a Közép-afrikai Köztársaság jövőjéről folytatott vitákban;

13.

a konfliktusok következményeinek kezelése, konkrétan a fegyveres erők és a biztonsági erők megreformálása, a menekültek hazatelepítése, a belső menekültek hazatérésének elősegítése, a helyi közösségek rehabilitálása, az országban és a civil társadalomban rejlő emberi potenciál mozgósítása, valamint életképes fejlesztési programok végrehajtása érdekében sürgős intézkedések meghozatalát szorgalmazza; felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy segítse és támogassa a Közép-afrikai Köztársaság és a szomszédos országok hatóságait, amelyek a szóban forgó válság hatásaival szembesültek, különös tekintettel az élelmezésbiztonság hiányával kapcsolatos fenyegetésekre;

14.

hangsúlyozza egy olyan integrált szubregionális stratégia végrehajtásának fontosságát, amely a biztonsági szempontokon túlmenően a gazdasági és társadalmi fejlődésre, valamint a demokráciára és az emberi jogok tiszteletben tartására is kiterjed annak érdekében, hogy megnyissák az utat a térség fenntartható fejlődése előtt;

15.

üdvözli a szubrégió országainak hatóságai által tett erőfeszítéseket;

16.

üdvözli, hogy az Unió a támogatás megnövelésével válaszolt a humanitárius válságra, továbbá arra ösztönzi az Uniót és tagállamait, hogy folytassák tevékenységeiknek más adományozókkal történő összehangolására irányuló erőfeszítéseiket, valamint felszólítja az összes felet arra, hogy minden rászoruló személyhez azonnali és akadálymentes hozzáférést biztosítsanak a humanitárius ügynökségek számára; felhívja a nemzetközi közösséget, hogy tegyen eleget a források biztosítására irányuló kötelezettségvállalásainak;

17.

emlékeztet arra, hogy a pénzügyi források odaítélése nem lehet a teljes körű biztonság fennállásának függvénye; támogatja az átmeneti elnök arra irányuló sürgős felhívását, hogy a források közös igazgatása mellett költségvetési támogatás formájában nyújtsanak segélyt;

18.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást a Közép-afrikai Köztársaság átmeneti intézményeinek, az Afrikai Unió és az Európai Unió intézményeinek, az AKCS Miniszterek Tanácsának, a Frankofónia Nemzetközi Szervezetének (IOF), a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECCAS) és az ENSZ főtitkárának.