6.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 67/1

1.1.1

A magánszektor – amennyiben betartja a fejlesztési együttműködésre vonatkozó nemzetközi alapelveket és ha, az ILO tisztességes munkára vonatkozó menetrendjével összhangban, tisztességes és minőségi munkahelyeket hoz létre – lényeges szerepet tölthet be a szegénység elleni világszintű küzdelemben, mivel munkahelyeket teremt, javakat és szolgáltatásokat hoz létre, jövedelmeket és hasznot generál, valamint az általa befizetett adókkal hozzájárul a közterhek fedezéséhez.

1.1.2

Az EGSZB azt kéri, hogy a magánszektor vegyen részt ennél jóval hatékonyabban a 2015 utáni fejlesztési programban és az új globális partnerségben. A magánszektor részvétele a szegénység megszüntetésére, a fenntartható fejlődés megteremtésére és a mind a minőségi, mind a mennyiségi kritériumot szem előtt tartó igazságos és inkluzív növekedésre irányuló célkitűzések meghatározásában lehetővé tenné e szektor számára, hogy kivehesse részét az említett célkitűzések megvalósításának felelősségből.

1.1.3

A civil szervezetek a magánszektor részvételével kapcsolatban az előnyökre és a kockázatokra egyaránt utalnak; a fejlődő országokban ezért a magánszektornak nyújtott segítségnek az átláthatóság, a közbeszerzések nyitottsága, a hatékonyság, a befektetett eszközök megalapozottsága és a közhivatalnokok minden érdekelt fél iránti felelősségének elvein kellene alapulnia az elfogadott fejlesztési stratégia végrehajtásának érdekében. A magánszektor fejlesztésére szánt hivatalos fejlesztési támogatás növekvő részaránya nem szabadna, hogy csökkentse a hivatalos fejlesztési támogatás keretében a legszegényebb fejlődő országoknak juttatott pénzügyi eszközöket.

1.2.1

Ebben a véleményben a magánszektorba értendő a szociális szektor is, és egyaránt idetartoznak az egyéni vállalkozók, mikrovállalkozások, kis- és középvállalkozások, nagy nemzetközi vállalatok, szövetkezetek és más szociális gazdasági vállalkozások, továbbá a magáncégek alkalmazottai és azok szakszervezetei, valamint a magánprojektekben együttműködő nem kormányzati szervezetek. A magánszektornak nyújtott támogatások és a szektorral való együttműködés során figyelembe kellene venni az egyes szereplők eltérő sajátosságait. A fejlődő országokban kiterjedt informális magánszektor is található, és a fejlődéssel kapcsolatos együttműködésnek elő kellene segítenie a vállalkozásokon belüli nem hivatalos munkavégzés és az azt ösztönző helyzetek elleni küzdelmet.

1.2.2

Aktívan be kell vonni a civil társadalmat a magánszektor szerepének meghatározásába, és azoknak a mutatóknak a megállapításába, amelyekkel mérhető annak a nemzetközi fejlesztési együttműködéshez való hozzájárulása. Egy európai szintű széles platform létrehozása, amelyben minden érdekelt fél részt vesz, hozzájárulna mindehhez.

1.2.3

A hivatalos fejlesztési támogatást költségnövekedési tényezőként kellene alkalmazni a magántőke bevonása érdekében a fejlődő országokban, az innovatív pénzügyi eszközök használatának köszönhetően tett befektetésekbe. Az ily módon nyújtott támogatásokat világosan megfogalmazott célkitűzésekkel kellene kiegészíteni, mint a tisztességes és minőségi munkahelyek létrehozása, a termelés minőségének növelése, a gazdálkodással kapcsolatos tudás átadása a magánszektornak stb.

1.2.4

A magánszektor és az állami szektor közötti partnerségek lényeges eszközt jelenthetnek a fejlesztési stratégiák elindítása szempontjából, amennyiben előzetesen biztosítják a megfelelő adagolást és az érdekelt felek közötti jó kommunikációt.

1.3.1

A fejlődő országokban ahhoz, hogy a magánszektor betölthesse szerepét a fejlesztésben, kedvező vállalkozói légkörre van szükség, beleértve ebbe az általánosan elismert demokratikus elvek tiszteletben tartását is, amely megkönnyíti a vállalkozások létrehozását és sikerét, csökkenti a bürokrácia elburjánzását, erősíti az átláthatóságot, fékezi a mindenütt jelenlévő korrupciót és ösztönzi a külföldi és helyi befektetőket.

1.3.2

A vállalkozások társadalmi felelősségére a vállalkozások önkéntes kezdeményezéseként és a vállalkozásoknak az etikus vállalkozói magatartás iránti elköteleződéseként kell tekinteni. Meghatározott keretet kellene javasolni a vállalkozások társadalmi felelősségvállalására a fejlesztés területén, tiszteletben tartva a nemzetközi beruházásokról és a multinacionális vállalatokról szóló nyilatkozatokat és határozatokat, valamint az OECD-nek a vállalkozások társadalmi felelősségvállalásáról szóló iránymutatásait, amelyek pontos címe: „az OECD multinacionális vállalatoknak szóló iránymutatásai”.

1.3.3

Amikor a magánszektorban új álláshelyeket hoznak létre, tiszteletben kellene tartani az alapvető gazdasági és társadalmi jogokat, főként az ILO konvencióit. Az ILO tisztességes munkára vonatkozó menetrendjének megfelelően kell ezeket az új munkahelyeket létrehozni.

1.4.1

A fejlődő országokban fejlesztési programokat kellene létrehozni a közigazgatás intézményi kapacitásainak fejlesztésére, amelyeket a szociális partnerekkel, valamint a fejlesztési segélyekkel kapcsolatban érintett nem-kormányzati szervekkel szoros együttműködésben kellene kialakítani. Javítani kellene azokon a körülményeken, amelyek közt a kis- és középvállalkozások gyakorolják tevékenységüket, mivel ők képesek leginkább munkahelyek létrehozására és a szegénység csökkentésére.

1.4.2

A fejlődő országokban a vállalkozói szervezeteknek kompetenciákra kell szert tenniük annak érdekében, hogy javítani tudják a vállalkozói környezet pozitív fejlesztéséhez szükséges képességeiket. Támogatni kell kapacitásépítésüket, kihasználva a fejlett országokban található partnerszervezetek aktív közreműködését. Az EU külső cselekvéseihez tartozó segélyprogramoknak így azt a technikai segítségnyújtást is finanszírozniuk kell, amelyet az európai vállalkozási szervezetek nyújtanak partnereiknek a fejlődő országokban, és növelniük kell azok motivációját.

1.4.3

A fejlesztési segélyeknek nagyobb mértékben kellene támogatniuk az innovatív projekteket és azokat a vállalkozási modelleket, amelyek előnyben részesítik a befogadást, mint például a korlátozás nélküli vállalkozások; ez segítene megszüntetni a veszélyeztetett polgári csoportok (mint a fogyatékkal élők, a nők, az idősek stb.) szegénységét.

1.4.4

Támogatni kellene a magánszektor és a nem-kormányzati szervezetek között együttműködést, például önkéntesek által, akik adminisztrációs és technológiai ismereteket adnak át a helyi vállalkozásoknak stb. A sikeres innovatív vállalkozási projektek nagyobb és rendszeresebb reklámot érdemelnek.

1.4.5

A magánszektor fejlesztése érdekében nagyobb mértékben támogatni kell a képzést és az alapvető technológiákkal kapcsolatos ismeretek megszerzését, főképpen a kevéssé képzett munkavállalók érdekében.

1.4.6

Az EGSZB a fiatal vállalkozóknak szóló Erasmus program kiterjesztését ajánlja a fejlődő országokból származó érdekelt személyekre, illetve új program létrehozását hasonló célkitűzésekkel, és ennek a szükséges pénzeszközökkel való ellátását.

1.4.7

Külön figyelmet kellene szentelni a bányászatnak és nyersanyagiparnak, ahol szigorúan be kellene tartani a követelményeket a környezetvédelem, a munkavállalók szociális körülményei, vagy az állam gazdasági fejlődésének fenntarthatósága területén.

1.4.8

A fejlődő országoknak gyakran nincs a kkv-k fejlesztésével kapcsolatos stratégiája, és a fejlesztési együttműködésnek lehetővé kellene tennie ennek a hátránynak a hatékonyabb kiküszöbölését. Az Európában a kkv-knak nyújtott támogatással kapcsolatban szerzett tapasztalatokat célirányos és hatékony módon kellene átadni a fejlődő országoknak.

2.1

Maroš ŠEFČOVIČ európai biztos levélben fordult az EGSZB elnökéhez, amelyben tudatta vele, hogy az Európai Bizottság javaslatokat dolgoz ki a magánszektor minél hatékonyabb bevonására a 2015 utáni fejlesztést célzó globális partnerségbe, és arra kéri fel az EGSZB-t, hogy készítsen feltáró véleményt a magánszektor szerepéről az intelligens, fenntartható és inkluzív fejlődés felgyorsítására az említett időszakban, mely témáról jelenleg viták folynak az ENSZ-en belül.

2.2

REX/372 számú (1), a „Méltó életet mindenkinek: A szegénység felszámolása és a világ fenntartható jövőjének biztosítása“ című európai bizottsági közleményre írt véleményében az EGSZB egy sor ajánlást fogalmazott meg a civil társadalom bevonására a fenntartható fejlődés 2015 utáni kritériumainak kidolgozásába, megvalósításába és utókövetésébe globális szinten.

2.3

Az EGSZB a fejlesztési együttműködéssel és a külső együttműködéssel kapcsolatos véleményeinek (2) keretében már hosszú ideje számos munkát szentel a problémának, és egy sor tapasztalatot és konkrét ismeretet szerzett saját kezdeményezéseinek köszönhetően, amelyeket az AKCS országokkal, az Euromeddel, a keleti partnerséggel, a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokkal és más, a fejlődés problematikáját érintő területekkel kapcsolatos kérdésekben dolgozott ki. Ennek eredményeit teljes mértékben kamatoztatta a jelen vélemény kidolgozása során.

3.1

A magánszektor – amennyiben betartja a fejlesztési együttműködésre vonatkozó nemzetközi alapelveket – lényeges szerepet tölthet be a szegénység elleni világszintű küzdelemben, mivel munkahelyeket teremt, javakat és szolgáltatásokat hoz létre, jövedelmeket és hasznot generál, valamint az általa befizetett adókkal hozzájárul a közterhek fedezéséhez. A hivatalos fejlesztési segélyek 2015 után is a fejlődés fontos előremozdítói lesznek, de egyedül nem lesznek elégségesek a szegénység megszüntetésére (3).

3.2

A millenniumi fejlesztési célok esetében hiányzott az elérés módjának világosabb definíciója, hiányoztak a kölcsönös kapcsolatok és a magányszektor fejlesztésben betöltött szerepe el lett hanyagolva (4). A magánszektort sokkal jobban be kell vonni a 2015 utáni jövőbeni fejlesztési keretbe, mind stratégiai partnerként, mind a fenntartható növekedés motorjaként, mindezt a növekedést támogató mindhárom pillér (melyek közül az első a gazdasági, a második a társadalmi, a harmadik pedig a környezetvédelmi) esetében, amelyek nemcsak mennyiségi, hanem minőségi mutatókon is alapulnak.

3.3

A civil szervezetek (5) a magánszektor fejlesztési együttműködésben való részvételével kapcsolatban az előnyökre és a kockázatokra egyaránt felhívják a figyelmet. Az említett kockázatok megszüntetéséhez szükséges, hogy a fejlődést elősegítő eszközöknek köszönhetően a magánszektornak nyújtott támogatás az átláthatóság, a hatékonyság, a befektetett eszközök megalapozottsága, a közbeszerzések nyitottsága és a közhivatalnokok minden érdekelt fél iránti felelősségének elvein alapuljon az elfogadott fejlesztési stratégia végrehajtásának érdekében.

3.4

A magánszektorba beletartoznak az egyéni vállalkozók, a mikrovállalkozások, a kis- és középvállalkozások, valamint nagy nemzetközi vállalatok, szövetkezetek és más szociális gazdasági vállalkozások, pénzintézetek. Tágabb értelemben a magánvállalkozások alkalmazottai és azok szakszervezetei, valamint a magánprojektekben részt vevő nem kormányzati szervek is ebbe az ágazatba tartoznak. A tevékenységüket legálisan végző magánvállalkozások mellett főként a fejlődő országokban kiterjedt informális magánszektor működik. A fejlesztési támogatások megállapításakor figyelembe kell venni az egyes magánvállalkozási formák közötti különbségeket és tevékenységeik hatását a fejlődésre, méretük, tevékenységi területük és az adott állam fejlettségi szintjének függvényében (kevésbé fejlett, közepesen fejlett, fejlődő vagy még nehéz helyzetben lévő állam).

3.5

A magánszektort a civil társadalom képviselőivel együtt aktívan be kellene vonni az új fenntartható fejlődési célkitűzések meghatározásába az egyes államokban; hozzá kellene járulnia továbbá a 2015 utáni, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos új célkitűzésekhez annak érdekében, hogy vállalja a rá eső felelősséget azok végrehajtásakor. Ezeknek a célkitűzéseknek illeszkedniük kellene a millenniumi fejlesztési célkitűzések meghosszabbításába, konkrétnak és mérhetőnek kell lenniük, és magukban kell foglalniuk a víz, a mezőgazdaság, az élelmiszerbiztonság, az energia, a közlekedési infrastruktúrák, az oktatás, az egészségügyi ágazat, a digitális gazdaság, a nemek közötti egyenlőség és a társadalmi egyenlőség területeit.

3.6

El kellene ismerni, hogy a magánszektor az új fejlesztést célzó globális partnerség lényeges alkotóeleme. Kívánatos lenne egy platform létrehozása az európai munkáltatók és munkavállalók részvételével, amely más érdekelt felek, köztük a civil társadalom képviselői előtt is nyitva állna, és amelynek célja az európai uniós és pénzügyi intézmények képviselőivel folytatott párbeszéd lenne a magánszektor részvételéről a nemzetközi fejlesztési együttműködésben.

3.7

Az adományozó államok magánszektora a hivatalos fejlesztési támogatás által fizetett szolgáltatások és felszerelések biztosításával, a fejlesztési támogatás emberbarát okokból történő közvetlen nyújtásával, az állami szektorral és a nem kormányzati szervekkel közös projektek keretében, valamint olyan projektek befektetőjeként vesz részt a fejlesztési együttműködésben, amelyek a vállalkozással kapcsolatos érdekeltségükön felül jelentős hatással vannak a fejlődésre is. Elsősorban az innovációra irányuló projekteket kell támogatni innovációs kapacitások, tanácsadási szolgáltatások, valamint vállalkozások inkubátorházainak és klasztereinek a rendelkezésre bocsátásával a kedvezményezett országokban. A közbeszerzéseknek és a fejlesztési projekteknek átláthatóaknak és nyitottaknak kell lenniük.

3.8

A magánszektor fejlődéshez való hozzájárulásának ki kellene terjednie a korlátozások nélküli társadalom támogatására is; ez segítene megszüntetni a veszélyeztetett polgári csoportok (mint a fogyatékkal élők, a nők, az idősek, az ideiglenesen sebezhető helyzetben lévők) szegénységét. Ebben a tekintetben az európai szociális partnerek által 2010 márciusában megkötött inkluzív munkaerőpiacról szóló keretszerződés inspirációként szolgálhat ennek az igénynek a jövőbeni fejlesztési keretbe történő integrálásához.

3.9

A fejlődő országokban ahhoz, hogy a magánszektor betölthesse szerepét a fejlődésben, szisztematikus segítséget kell kapnia. Ez az oka a magánszektor fejlesztésére szánt hivatalos fejlesztési támogatás növekvő részarányának. Ez a növekedés azonban nem valósulhat meg a legkevésbé fejlett országoknak nyújtott hivatalos fejlesztési támogatás kárára; ez utóbbiak ebben az esetben nem tudnák megoldani legégetőbb problémáikat.

3.10

A nagy vállalkozások magánbefektetései a fejlődés szempontjából fontos projektekbe alkalmat jelentenek arra, hogy megvalósításukba bevonják a már létező vagy új helyi kis- és középvállalkozásokat, ami lehetővé teszi ezek számára, hogy a fejlettebb országokból származó partnerekkel való együttműködésnek köszönhetően technikai tudásra tegyenek szert és hozzáférjenek a megfelelő fejlett technológiákhoz. A multinacionális vállalatoknak tiszteletben kell tartaniuk az ENSZ, az OECD és más nemzetközi szervezetek által lefektetett elismert alapelveket (6).

3.11

A fejlődő országokban, csakúgy, mint a világ más részein is, a kis- és középvállalkozások jelentik a legfőbb fejlesztési potenciált, melynek felszabadítására főként mikrohiteleket és kedvezményes kölcsönöket kellene felhasználni az európai és nemzetközi fejlesztésfinanszírozási intézmények részéről. Ezenkívül a menekültek átutalt megtakarításai és más pénzügyi eszközei fontos befektetési forrást jelentenek, és arra lenne szükség, hogy ezeket ösztönzések által nagyobb mértékben irányítsák az adott állam fejlesztési szükségletei felé.

3.12

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság „2015 után: A szegénység felszámolása és a fenntartható fejlődés finanszírozásának átfogó és integrált megközelítése felé“ (7) című közleményében bemutatott ötleteket és azt kéri, hogy a magánszektort és a szervezett civil társadalmat vonják be az finanszírozás integrált megközelítésével kapcsolatban javasolt vitába.

3.13

A hivatalos fejlesztési támogatást legfőbb költségnövekedési tényezőként kellene alkalmazni a magántőke bevonása érdekében a fejlődő országokban tett befektetésekbe. Az innovatív eszközöknek, például a blendingnek (a források ötvözésének), a különböző garanciamechanizmusoknak és a csökkentett kamatlábaknak ezt a célt kellene szolgálniuk. A hivatalos fejlesztési támogatás összegének kiszámításakor figyelembe kellene venni a fejlődő országokban tett befektetésekre nyújtott állami garanciákat. Az ily módon nyújtott magántőke-támogatásokat világosan megfogalmazott feltételekkel és mutatókkal kellene kiegészíteni, amelyek figyelembe veszik a fejlődés fenntartható jellegét, a környezetvédelmet, a zöld gazdaságot, a munkahelyteremtést, a termelés minőségének növelését, a gazdálkodással kapcsolatos tudás átadását a magánszektornak stb.

3.14

A befektetéseknek nagyobb mértékben kell a szolgáltató ágazat (mint a banki ágazat, a biztosítások, a telekommunikációs szolgáltatások, a közlekedés és más, vállalkozásokat segítő szolgáltatások) megerősítésére irányulniuk, mely szolgáltatások nélkül az ipar és a mezőgazdaság nem fejlődhetne egészségesen. Ennek keretében az államnak ügyelnie kell a versenykörnyezet tiszteletben tartására és megfelelő védelmet kell biztosítania a befektetések számára.

3.15

A magánszektor és az állami szektor közötti partnerségek alapvető eszközökké válhatnak a fejlesztési stratégiák végrehajtásában, mivel a közpénzek támogatásának mechanizmusát ötvözik a magánbefektetési kezdeményezésekkel a végső kedvezményezettek fejlesztési szükségleteinek megfelelően. Ezeknek a projekteknek a sikere átlátható tájékoztatást és nyílt kommunikációt feltételez az érdekelt felekkel.

4.1

A kedvezményezett fejlődő országokban egy sor alapvető követelmény szükségeltetik ahhoz, hogy a magánszektor létezhessen, és hogy megfelelően végezhesse tevékenységeit annak érdekében, hogy betöltse a fejlődésben játszott szerepét. A fejlesztési együttműködésnek ezért még inkább a vállalkozói környezet folyamatos javítását kellene megcéloznia, ez ugyanis elősegítené a vállalkozások alapítását és fellendítését, csökkentené a bürokrácia elburjánzását, megerősítené az átláthatóságot és így visszafogná a mindig jelenlévő korrupciót. A jogállam megerősítése ösztönzi a külföldi és helyi beruházókat, és hozzájárul a helyi gazdaságok bővüléséhez.

4.2

Az egészséges vállalkozói környezet megteremtésének a piaci mechanizmusokon kell alapulnia, ideértve a gazdasági versenyt, a nagy teljesítményű pénzügyi piacokat, a bíróságok függetlenségét, a hatályos jogszabályok általános alkalmazását, elsősorban a kereskedelem területén, végül a nemzetközi kereskedelmi szabályoknak és a szellemi tulajdonjognak a tiszteletben tartását. Tiszteletben kell tartani a helyi kulturális szokásokat, mindaddig, amíg nem teszik kétségessé a gazdasági versenyt, és amíg nem vezetnek korrupcióhoz és az alapok meddő újraosztásához.

4.3

A fejlesztési együttműködés keretén belül a vállalatok társadalmi felelősségvállalását a vállalatok önkéntes kezdeményezéseként és az etikus vállalkozói magatartáshoz való csatlakozásukként kell érteni. A világszerte elismert elvek alapvető keretén (8) belül a vállalatok maguk választják meg a gazdasági tevékenységüknek megfelelő rendelkezéseket. Ennek a keretnek a meghatározása lehetővé teszi majd az ágazat többi vállalatával való igazságos versenyt.

4.4

A magánszektor munkahelyeket teremt és így hozzájárulhat a szegénység felszámolásához; ezzel egy időben azonban az alapvető gazdasági és szociális jogokat is tiszteletben kell tartania. Szigorúan alkalmazni kell az ILO fő egyezményeit (egyesülési szabadság és kollektív tárgyalás, a kényszer- és gyermekmunka, illetve a foglalkoztatással kapcsolatos bármely diszkrimináció tiltása).

4.5

Az új munkahelyeket az ILO tisztességes munkára vonatkozó menetrendjének megfelelően kell létrehozni, amely előírja, hogy a munkahelynek szabadon választhatónak kell lennie, a munkavállalónak szociális védettséget kell élveznie, a munkaadónak tiszteletben kell tartania a munkavállalók alapvető jogait és meg kell teremteni a szociális párbeszédet. Fontos ugyanakkor, hogy valamennyi beruházó, és főleg azok, akik fejlesztési célú állami támogatásban részesülnek, projektjeik megvalósításakor szigorúan tiszteletben tartsák ezeket az elveket, és ilyen irányú jótékony hatást gyakoroljanak partnereikre.

4.6

A fejlődő országokbeli adminisztráció intézményi kapacitásaira irányuló fejlesztési programoknak meg kellene erősíteniük a jogállamiság elveit és hozzá kellene járulniuk a vállalkozói környezet javításához, valamint a helyi vállalatok felvevőképességének növeléséhez. Ezeket a programokat a szociális partnerekkel és az érintett nem-kormányzati szervezetekkel való szoros együttműködésben kellene kidolgozni.

5.1

A donorországokbeli kereskedelmi kamarákhoz, szakmai szervezetekhez és csoportosulásokhoz, munkaadói szövetségekhez és szociális gazdasági szervezetekhez hasonló vállalkozói szervezeteket a projekt ciklusának valamennyi szakaszában aktívan be kellene vonni a fejlődő országokbeli magánszektor támogatási programjaiba. Ennek érdekében olyan programot kell kialakítani, amely támogatná majd a kis és közepes vállalatok képviseletével megbízott helyi szervezeteket, és lehetővé tenné előbbieknek a marketing területén való tapasztalatszerzést, az ellátási, a tanúsítási, a logisztikai láncokba való beépülést stb.

5.2

A fejlődő országokbeli vállalkozói szervezeteknek szakértelemre kell szert tenniük annak érdekében, hogy fejleszteni tudják a vállalkozói környezetet, megerősítsék felsőbb fórumaik demokratikus irányítását, új tagokat szerezzenek és aktívan kommunikáljanak utóbbiakkal. Kihasználva az EU-n belüli hasonló partnerszervezetek aktív közreműködését, támogatni kell kapacitásépítésüket. Az EU külső cselekvéseihez tartozó segélyprogramoknak így azt a technikai segítségnyújtást is finanszírozniuk kellene, amelyet az európai vállalkozói szervezetek nyújtanak partnereiknek.

5.3

A magánszektor fejlesztésének magában kellene foglalnia a vállalkozóknak szóló képzési modulokat is, a fejlett országokban letöltendő gyakorlatokat is ideértve. Az EGSZB azt kéri, vizsgálják meg a fiatal vállalkozóknak szóló Erasmus program kiterjesztésének lehetőségét a fejlődő országokbeli érdekelt személyekre, vagy dolgozzanak ki egy hasonló célkitűzéseket tartalmazó programot és különítsék el a megvalósításához szükséges megfelelő pénzügyi forrásokat.

5.4

Nagyobb mértékben támogatni kell a képzést és az alapvető technológiákkal kapcsolatos ismeretek bővítését, főképpen a kevéssé képzett munkavállalók érdekében. Hosszú idő óta hiányoznak a szakmai képzési programok, a donorországok elsősorban a felsőoktatás területén nyújtanak ösztöndíjakat. Mégis, az iparban és más ágazatokban a magánszektornak elterjedt szakmai kompetenciákra van szüksége, amelyeket a hagyományos tanulási keretben lehet megszerezni, valamint néhány olyan munkamódszerre, amelyekre akkor van szükség, ha a munkaadó egy külföldi beruházó, vagy egy vegyes tulajdonú vállalat.

5.5

A fejlesztési támogatásnak még inkább segítenie kellene az innovatív projekteket és az új vállalkozási modelleket, amelyek előnyben részesítik a befogadást, és amelyek a magánszektor és a nem-kormányzati szervezetek között együttműködés széles terét biztosítják. Példaként említhetjük az önkéntes szakértők kiküldését, akik a fejlődő országokban nyújtanak támogatást a vállalkozások fejlesztéséhez (9). A fejlesztést szolgáló és sikerrel koronázott innovatív vállalkozói projektek jelentősebb reklámozása hozzájárulna a tagállamok kölcsönös tapasztalatcseréjéhez.

5.6

Kiemelt figyelmet kell fordítani a bányászatra és a nyersanyagiparra. A beruházási projekteknek olyan célkitűzéseket is figyelembe kell venniük, mint a környezetvédelem, a munkavállalók szociális feltételei és a fejlődés fenntarthatósága. A kedvezményezett országok állami és helyi önkormányzati szolgálatainak meg kell határozniuk valamennyi tevékenységi ágazat megfelelő keretét és őrködniük kell ezeknek a tiszteletben tartásán, különösképpen az adófizetési kötelezettségek teljesítését tekintve. A támogatásnak lehetővé kellene tennie ennek a rendszerszintű megközelítésnek a kidolgozását, olyan optimális szabályokat határozva meg, amelyek korlátozzák a túlzott adminisztratív terhet és megelőzik a korrupció terjedését.

5.7

A fejlesztési támogatásnak az élelmiszerek és a nyersanyagok feldolgozásának javítása érdekében ösztönöznie kellene a fenntartható mezőgazdaságot és a helyi feldolgozóipart. Bátorítani kellene a mezőgazdasági termékeket feldolgozó és az ellátási láncba beépítő mezőgazdasági termelők és a kistermelők szövetségeinek a létrehozását.

6.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 67/6

1.1

Az EU, annak tagállamai és az ezekben élő civil társadalmak páratlanul gazdag forrásai az átalakulással kapcsolatos tapasztalatoknak. Ezeket a tapasztalatokat jobban fel kellene használni arra, hogy Európában, az EU-val szomszédos országokban és az egész világon stabilitást teremtsünk – változások segítségével.

1.2

Az EU vezető szerepet tölt be a 2015 utáni fejlesztési menetrendről szóló aktuális ENSZ-tárgyalásokon. Fontos, hogy szolidaritáson és koherens szakpolitikákon alapuló, konkrét előremutató lépések mellett emeljen szót. Ezt figyelembe kell venni, ahogy az EGSZB korábbi idevágó véleményeit is (1).

1.3

Az EU-ban és az EU számára az átalakulásokkal kapcsolatban rendelkezésre álló tapasztalatokat fel kell használni a gyakorlatban. Az EU-nak hatékonyabban kell rendszereznie az átalakulással kapcsolatos pozitív és negatív tapasztalatait, a rendelkezésre álló támogatási eszközöket és az érintett szereplőkre vonatkozó adatokat. Cselekvési tervet kell kidolgozni az átalakulással kapcsolatos tapasztalatoknak a távlati tervezési folyamatban történő felhasználására. Az átalakulás során szerzett tapasztalatokat összegző online adatbázist (European Transition Compendium) és az újabb keletű uniós dokumentumokban szereplő egyéb javaslatokat haladéktalanul meg kell valósítani.

1.4

Fontos, hogy az EU külpolitikája erősebbé váljon, határozottabb részvételi alapon működjön, illetve nyitott, hatékony és koherens legyen. A politikának az emberi jogok, az alapvető szabadságok (köztük az egyesülési és a békés gyülekezési szabadság) és a jogállamiság előmozdítását kell céloznia, és elő kell segítenie egy támogató és demokratikus környezet létrehozását ahhoz, hogy az egyes emberek és a civil társadalmi szervezetek részt vehessenek a politikák kialakításában és a végrehajtás nyomon követésében. Távlati szemléletre van szükség.

1.5

Az EU-ban és az EU partnerországaiban alapvetően fontos szerepet kell hogy játsszon a civil társadalom és a politikai körök. Egyetlen partnerségi megállapodást, támogató programot vagy juttatást sem volna szabad jóváhagyni úgy, hogy nem folytattak strukturált párbeszédet a civil társadalommal – különösen a szervezett civil társadalommal –, az uniós partnerségi elv értelmében. Kiemelt hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a partnerországok különböző társadalmi csoportjait – köztük a kisebbségeket és a távoli régiók lakosait – bevonják, és párbeszédet folytassanak velük.

1.6

Jelenleg – diszkriminatív, adminisztratív és egyéb szabályok miatt – a fenntartható fejlődés számos lehetséges támogatója elesett attól a lehetőségtől, hogy uniós támogatást kapjon. A (manipulációnak mozgásteret nem engedő) pozitív megkülönböztetés és az az elvárás, hogy a fejlesztési projektekbe vonjanak be az átalakulások terén friss tapasztalattal rendelkező partnereket, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jelenlegi értékelések szerint gyengébb pozíciójú szereplők is egyenlő esélyeket kapjanak. Az első helyen a projektek és az eredmények színvonala kell hogy álljon.

1.7

Új együttműködési mechanizmusokat kell kidolgozni, a meglévőket pedig ki kell bővíteni – pl. globális ikerintézményi projektek, Taiex, Erasmus+, új csereplatform stb., lásd különösen a 3.3.4., 3.3.6., 3.3.7. és 3.3.8. pontot.

1.8

A támogatásokból ki kell zárni az olyan szereplőket, amelyek önkényuralmi rendszerekkel és/vagy nem demokratikus gyakorlatokkal (pl. GoNGO-k, sárga szakszervezetek stb.) kapcsolhatók össze.

1.9

Általánosságban az a fontos, hogy a partnerországokban a társadalom széles köre kapjon átfogó támogatást.

1.10

A demokratikus változás, a fenntartható fejlődés, az inkluzív gazdasági növekedés és a stabil piac alátámasztásához, illetve a jólét és a foglalkoztatás növeléséhez a jó kormányzás és a határozottan jogalapú megközelítés jelenti a legbiztosabb utat. A gyakorlatból kiderült, hogy az erős – és főként jól szervezett – civil társadalom tekinthető a siker legjobb garanciájának.

2.1

Az EGSZB támogatja a fenntartható fejlődés átfogó szemléletét. Ahogy az EU Tanácsa is megállapította, e szemlélet magában foglalja „a demokratikus kormányzást, az emberi jogokat és a jogállamiságot, a gazdasági és szociális jólétet, valamint a békét és a stabilitást.” (2)

2.2

Az átalakulást röviden olyan folyamatként lehet leírni, melyet stabilizálódás, a demokrácia támogatása, intézmény- és kapacitásfejlesztés, a gyakorlatban bevált megoldások átadása és a reformok megszilárdítása jellemez, hogy a változás tartós lehessen. Alapja a szolidaritás és az aktív szerepvállalás az egyének, a civil szervezetek, a kormányzat és egyéb szereplők részéről.

2.3

Az átalakulóban lévő társadalmakkal folytatott együttműködés szempontjai közül már több is szerepelt az EGSZB napirendjén (3). Jelen vélemény célja, hogy messzebbre tekintsen, mint a meglévő anyagok, és foglalkozzon az EU Tanácsa litván elnökségének különleges, valamint az európai civil társadalom általános érdeklődésére számot tartó területekkel (ezen belül hozzájáruljon a 2013 novemberében Vilniusban megrendezésre kerülő keleti partnerségi csúcstalálkozóhoz és az európai fejlesztési napokhoz).

2.4

Az EU partnerországaiban megfigyelhető új fejlemények szintén okot adnak arra, hogy frissítsük az eddigi politikákat. Az EGSZB továbbra is aggódik amiatt, hogy mennyiben fenntartható a fejlődés az EU keleti szomszédságához tartozó országok némelyikében, illetve a földközi-tengeri és más partnerországokban. Sok előremutató változást figyelhetünk meg a nyugat-balkáni térségben (kiemelve Horvátország uniós csatlakozásának jelentőségét).

3.1.1

A fenntartható változáshoz jobban össze kellene hangolni az egy adott régióra vagy szakpolitikára irányuló különféle uniós politikákat, programokat és tevékenységeket, mert ez kedvez a szinergiának és a következetességnek. Még tovább kell fejleszteni az EU külső fellépésekre irányuló kapacitását, hogy a közös európai értékeket és célokat hatékonyan lehessen támogatni egy ténylegesen európai szinten (4).

3.1.2

Biztosítani kell és körültekintőbben nyomon kell követni „a politikák fejlesztési célú koherenciáját”. A szakpolitikai koherenciának az Európai Unió működéséről szóló (a Lisszaboni Szerződés által módosított) szerződés 208. cikkében lefektetett kötelezettsége kell hogy vezérelje a külső fellépés eszközeire vonatkozó szabályok kidolgozását és végrehajtását, így ez kifejezetten érvényesítendő minden uniós politikában, programban és tevékenységben. Az új uniós kezdeményezések következetességét kivétel nélkül mindig meg kell vizsgálni. Az összes programnak (valamint ezek végrehajtásának és költségvetésének) tükröznie kellene az emberi jogokkal és a fejlesztéssel kapcsolatos uniós nemzetközi kötelezettségvállalásokat és kötelességeket (köztük az ENSZ-nek a fejlesztés emberi jogokon alapuló megközelítéséről szóló közös egyetértési nyilatkozatát), és a leginkább marginalizálódott és kiszolgáltatott helyzetű emberekre kellene koncentrálnia. Ezenkívül folyamatosan ügyelni kell arra, hogy az átalakulás és az Unióhoz való közeledés során az egy adott szakpolitikai területen elért haladás ne okozzon visszalépést más területeken.

3.1.3

A közvetlen vagy közvetett külső hatással járó, az EU vagy tagállamai által már alkalmazott eszközök (például támogatások, pályázatok és programok stb.) felhasználóbarát áttekinthetősége érdekében platformot kell létrehozni, melyet esetleg az „Európa Önökért” portállal párhuzamban/együttműködésben lehetne működtetni. Tenni kell azért, hogy kisebb (köztük szubregionális) szervezetek számára is rendelkezésre álljon információ. Célcsoportnak kell tekinteni emellett az uniós tagállamokban és az átalakulóban lévő társadalmakban működő intézményeket is. A platformot érdemes lenne például egy hírlevéllel vagy Twitter-bejegyzések segítségével is támogatni.

3.1.4

Az EU-nak törekednie kellene arra, hogy szinergiák létrehozása érdekében összefogja és koordinálja az uniós és tagállami tevékenységeket a partnerországokban, illetve elkerülje a túlzott belső versenyt. A tagállamok fontolóra vehetnék, hogy megosszanak bizonyos hatásköröket, és saját területükön vagy a partnerországokban közös külső együttműködési mechanizmusokat dolgozzanak ki (gondolhatunk itt az átmenetet koordináló szakemberekre, fordítóközpontokra, jogi tanácsadó központokra, oktatási intézményekre stb.).

3.2.1

Az EU külső fellépésre vonatkozó mechanizmusait – amennyire csak lehetséges – inkluzív és átlátható, részvételen alapuló módon kell kialakítani, hogy a fejlődést és az együttműködést minden részt vevő fél közös ügynek tekintse. E tekintetben egyelőre sok a hiányosság. Meg kellene vizsgálni a partnerségi elvnek a civil társadalom és a hatóságok összefogására irányuló lehetőségeit, többek között a támogathatóság előfeltételeként.

3.2.2

A civil társadalom és a politikai körök képviselőinek szoros és lehetőleg strukturált bevonása a reformok melletti hosszú távú elkötelezettség előfeltétele. Lásd az 1.5. pontot is. Az uniós és partnerországbeli civil szervezetek, köztük szociális partnerek szerepvállalására minden fejlesztési és együttműködési tevékenység tervezéséhez és megvalósításához szükség van. A már működő partnerségeket meg kell erősíteni, és újakat kell fejleszteni.

3.2.3

Az EGSZB szívesen segít ebben. Partnerei a világ minden táján értékes hozzájárulással szolgálhatnak, ahogy hasznosak lehetnek a már most rendszeresen megrendezett fórumok is.

3.2.4

Az EU-nak többet kell tennie annak érdekében, hogy fejlessze az uniós és a partnerországbeli szereplők kapacitását. Ezt megteheti pénzügyi támogatás, tapasztalatcsere, oktatás/képzés és több más eszköz vagy program segítségével.

3.2.5

Mind az EU-ban, mind a partnerországokban gondoskodni kell arról, hogy a különféle kormányzati és nem kormányzati szereplőknek egyenlő esélyük legyen a részvételre. Kerülni kell mindenfajta tartós, közvetlen vagy közvetett diszkriminációt. Ilyenek lehetnek a támogathatóság túlzottan szűk korlátai, a túlságosan szigorú előírások a projekt méretével és technikai jellemzőivel kapcsolatban, illetve a megkülönböztető adminisztratív szabályok, például az egyazon projekten dolgozó szakértők eltérő bérezése és/vagy adóztatása, a társfinanszírozási követelmények (a természetbeni hozzájárulások elfogadásának problémája), a versenytorzuláshoz vezető nemzeti lobbitevékenység stb. (5) Lásd az 1.6. pontot.

3.2.6

A párbeszédhez és a részvételhez nagyobb mértékben kellene hasznosítani és támogatni a XXI. század technológiai lehetőségeit, köztük az e-kormányzást. Ki lehetne dolgozni egy egyedi „Demokráciatámogatás 2.0.” programot.

3.3.1

Az uniós és az EU-val kapcsolatos finanszírozási és támogatási lehetőségek jelenlegi rendszerét gyakran bírálják amiatt, hogy feleslegesen bonyolult. Az EGSZB üdvözli azokat a beharangozott terveket, amelyek az uniós külső tevékenységeket finanszírozó eszközök, köztük az Európai Szomszédsági Támogatási Eszköz egyszerűsítését és gördülékenyebbé tételét célozzák 2014-től, és támogatja a források összevonását.

3.3.2

A legfontosabb a minőség. Az átalakulással kapcsolatos konkrét szakértelmet, illetve a partnerországbeli igények megértésére és az ezekhez való alkalmazkodásra való képességet objektívan kell értékelni, és nagyobb súllyal kell figyelembe venni, mint a korábbi uniós projektek végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokat.

3.3.3

Az EU külügyi (ezen belül fejlesztési) szakpolitikáinak kidolgozásakor jobban fel kell használni az EU meglévő tapasztalatait az átalakulások terén (6). A sikereket és a tanulságokat maradéktalanul rendszerezni és részletesen elemezni kell. A következtetéseket fel kell használni, teljes körűen beépítve őket a tervezési ciklus programjába. Konkrét nyomon követésre van szükség például oly módon, hogy a megszerzett tudást felhasználják az új operatív programok kidolgozásakor, illetve a projekttámogatások elosztásának és mértékének vizsgálatakor stb.

3.3.4

Többek között tervezési céllal létre kell hozni az átalakulás során szerzett tapasztalatokat összegző online adatbázist (European Transition Compendium), és csatolni kell hozzá azoknak a – kormányzati és nem kormányzati – szakértőknek a jegyzékét, akik tapasztalattal rendelkeznek az átalakulás terén. A partnerek számára vonzóvá kell tenni a szakértők keresését, és széles körben népszerűsíteni kell, különösen a partnerországokban. Az Európai Bizottságnak és az EKSZ-nek útmutatót kellene készítenie az uniós delegációk számára az adatbázis tervezésben való felhasználásához (például ki lehetne kötni, hogy az uniós tevékenységekben részt vevő szakértőknek információforrásként igénybe kell venniük).

3.3.5

Az Európai Bizottságnak cselekvési tervet kellene készítenie arról, hogy a távlati tervezésben hogyan használható fel hatékonyabban az EU átalakulás során szerzett gazdag tapasztalata. Ennek segítségével könnyebben biztosítható, hogy a tapasztalatokat szisztematikusan felhasználják azokon a területeken, ahol szükséges. Az Európai Bizottságnak emellett elegendő adminisztratív erőforrást kellene szánnia a terv végrehajtására.

3.3.6

Az átalakulással kapcsolatos tapasztalatok megosztását segítő számos létező eszközt figyelembe véve ajánlatos volna, ha az Európai Bizottság átfogó eljárást dolgozna ki a tapasztalatok egy helyen történő gyűjtésének és ismertetésének irányításához, például egy közös platform vagy struktúra keretében.

3.3.7

Meg kellene fontolni a keresletalapú uniós szakértői szervek, pl. a SOCIEUX vagy a MIEUX további bővítését. Az ilyen szervek kiválóan segítik a partnerországok igényeire való gyors reagálást. Az igényekre épülő, tapasztalatcserére és más programokra irányuló meglévő mechanizmusok – különösen a TAIEX, az ikerintézményi program és az Erasmus+ – földrajzi hatókörét az egész világra (de különösen az AKCS-országokra) ki kell terjeszteni, de közben nem szabad csökkenteni a programokban jelenleg részt vevő országok projektjeinek tervezett finanszírozását.

3.3.8

El kellene indítani egy nem kormányzati szervezetekre irányuló (hármas)ikerintézményi programot („NGO Twinning/Trioing”), amelyben az EU-15-ből legalább egy, az EU-13-ból egy és az adott fejlődő vagy átalakulásban lévő országból szintén egy partner venne részt (7). Támogatni kellene a magánszektor képviselői közötti tapasztalatcserét is.

3.3.9

Fontos, hogy az Európai Fejlesztési Alap jobban segítse az uniós tagállamokban nemrégiben lezajlott átalakulásokkal szerzett tapasztalatok átadását.

3.3.10

Ahhoz, hogy a tapasztalatokkal hatékonyam támogatni lehessen az átalakulást, az EU-nak és tagállamainak gondoskodniuk kell a megfelelő finanszírozásról és köztámogatásról. Az EGSZB megismétli továbbá, hogy 2015-ben, a fejlesztés európai évében a figyelemreméltó kérdések között kell szerepelnie az átalakulásnak, illetve az egyének, a civil társadalom és az állam szerepének.

4.1.1

A fenntartható fejlődés megvalósítása attól függ, hogy a partnertársadalmakban sikerül-e minél szélesebb körű konszenzust elérni. A demokrácia, a jó kormányzás, az alapvető szabadságok (köztük az egyesülés és a békés gyülekezés szabadsága, a szólásszabadság, a független média stb.), a polgári nevelés, valamint a nem formális és informális tanulás, a jogállamiság és a társadalmi igazságosság támogatása minden ágazatban és minden szinten elengedhetetlen.

4.1.2

Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szakpolitikák és a projektek hatékonyságára és eredményeire. A projekteket ki kell egészíteni adminisztratív és operatív programokkal, illetve támogató intézkedésekkel az egyének számára. Hatékonyságot csak úgy lehet elérni, ha a partnerországokban jobban működik a koordináció. A tervezéshez támogatást és tanácsadást kellene nyújtani.

4.1.3

Általános alapelvként és az EU hitelességének feltételeként alapvetően fontos a megkülönböztetésmentesség, az egyenlő bánásmód és a proaktív szerepvállalás az EU partnereit, illetve társadalmaik minden tagját illetően (ideértve az olyan csoportokat is, mint a nők, a kisebbségek stb.). A partnerország elvárásainak megfelelő szakpolitikai differenciálás természetesen kötelező és fejlesztendő. Az EU-nak ugyanakkor nem szabad elnézőbbnek lennie a „stratégiailag fontos” országokkal szemben kizárólag egyes, a fenntartható fejlődéssel össze nem függő érdekek miatt. Az EU-nak és partnereinek mindenképpen együtt kell működniük az emberi jogok tiszteletben tartása terén.

4.1.4

Az EU képviselőinek feladata egyfelől, hogy közvetítsenek és segítséget nyújtsanak (helyi igények elemzése és a helyi érdekeltek közötti párbeszéd támogatása/előmozdítása), másfelől, hogy szakértőként lépjenek fel (korábbi tapasztalataik megosztása és az átalakulással kapcsolatos munkából leszűrt tanulságok megfogalmazása).

4.1.5

Fontos, hogy a partnerországokban a társadalom széles köre kapjon átfogó támogatást. Jelenleg az uniós segítségnyújtás legfontosabb célcsoportjainak a kormányzati intézményeket, bizonyos esetekben pedig a civil szervezeteket (köztük a szociális partnereket), a fiatalokat és a kutatókat tekintik. A fenntartható fejlődéshez és a demokratikus átalakuláshoz átfogó támogatásra van szükség, ahogy nélkülözhetetlen a szoros együttműködés is a civil társadalomból, valamint azok vezetői közül és hálózataiból kikerülő „nagykövetekkel”, „hajtóerőkkel/menedzserekkel” vagy „tartós változást ígérő közéleti személyiségekkel”, de még ennél is tovább kell menni. Általános, széles körben hozzáférhető és mindenütt látható támogatást kell adni a partnereknek és társadalmaiknak. A szomszédos országok és az EU közötti kapcsolatok szorosra fűzésére és ezen országok támogatására nem szabad, hogy úgy tekintsenek, mint amiből csak néhány kiválasztott profitálhat. A látható előrelépések olyan területeken, mint az oktatás és a tudomány (pl. szakoktatási és -képzési reformok, gyermekeknek szánt tevékenységek stb. (8)), az alacsony kibocsátású gazdaság, az infrastruktúra és a közszolgáltatások (pl. IKT, egészségügy, játszóterek stb.), a tisztességes munka és színvonalas munkalehetőségek, a nemek közti egyenlőség, a szociálisan és gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetűek és az őslakosság támogatása, a szociális mozgalmak és az üzletfejlesztést elősegítő környezet (pl. a szociális partnerek megerősítése és bevonása (9)) stb. előmozdítja a változást és az Európa-párti szemléletmód térnyerését.

4.1.6

A demokratikus deficit jellemezte államokban elképzelhető, hogy a hivatalos intézmények számára vagy révén biztosított pénzeszközöket nem szociális célokra, hanem a rezsim támogatására költik el, és a helyi civil szervezeteknek nincs lehetőségük arra, hogy támogatást kérjenek, pedig a valóságban ők képviselik a demokratikus értékeket. Az Európai Demokrácia Alapítvány (EED) létrehozása kétségkívül fontos és régóta szükséges lépésnek tekinthető. Az EED azonban önmagában kevés e szerteágazó problémák megoldásához. A megoldás része lehet, hogy „átfogó módon térképezzék fel a régióban működő civil szervezeteket” és egyéb kedvezményezetteket (10). Nagyobb mértékben kell támogatni a helyi vagy informális alapon szerveződő civil társadalmat és kezdeményezéseket is – több uniós tagállamnak van tapasztalata a rugalmas projektfinanszírozással. Növelni kell egyben a civil társadalmon keresztül szétosztott támogatás százalékos arányát, különösen ha önkényuralmi rendszerekről van szó.

4.1.7

Kiemelt figyelmet kell fordítani az átalakulás során kialakuló helyzetekre a Földközi-tenger déli és keleti térségének országaiban is, ahol a demokráciát, az emberi jogokat és a nők jogait súlyos veszély fenyegeti, és szem előtt kell tartani annak szükségességét, hogy az EU fokozottabban támogassa a civil társadalmat és a női szervezeteket.

4.1.8

Általánosságban fontos, hogy az EU alapos elemzést készítsen a partnerországok felvevőképességéről és sajátosságairól, és ezekhez alkalmazkodjon.

4.1.9

Az EU-nak át kell adnia azzal kapcsolatos szaktudását, hogy az átalakulás első szakaszának lezárultakor, amikor már sikerült elérni egy viszonylagos jólétet, miként lehet tartós külső és belső fejlesztési támogatást biztosítani többek között a civil társadalom számára.

4.2.1

Az inkluzív gazdasági növekedés és a stabil piac a magasabb jóléti és foglalkoztatási szinttel és az intelligens gazdasági liberalizációval együtt főszerepet kell hogy játsszon az átalakulóban lévő társadalmak fejlődésében (összhangban a 2015 utáni időszakról szóló vitákban említett „gazdasági átalakulás” koncepciójával). Nemzetközi megállapodások segítségével – olyan többoldalú keretek közt, mint a WTO, az OECD stb. – támogatni és védeni kell a biztonságos és vonzó befektetői környezetet.

4.2.2

A fenntarthatóság kulcsa a jogállamiság – olyan független jogrendszer, amelyet nem aknázhat alá sem korrupció, sem pedig egy diktatórikus rendszer. Létfontosságúak a független, megfélemlítést elviselni nem kényszerülő civil szervezetek, az információhoz való hozzáférés, a szociális védelem, a méltányos foglalkoztatási lehetőségek, a tudományos-technikai együttműködés, az energiahatékonyság, az energetikai függetlenség és a környezetvédelem.

4.2.3

Javítani kell a kereskedelmi feltételeken, és adott esetben mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodásokat kell alkalmazni, amelyek célja az, hogy „a határokon túllépve” ösztönözzék a szabályoknak, elveknek, műszaki szabványoknak és ezek érvényesítésének az EU-hoz való folyamatos közelítését. Az uniós partnerországoknak azt a célt kellene kitűzniük, hogy erős és inkluzív gazdaságot építsenek, amely egyre kevésbé függ a külső segítségtől. Ezen a téren is elengedhetetlen a tapasztalatcsere.

4.2.4

Önkényuralmi rendszerek esetén elsőbbséget kell adni a független vállalkozásokkal (illetve szakszervezetekkel és más civil szervezetekkel) folytatott párbeszédnek és ezek támogatásának. A kkv-k számára mindenféleképpen fontosabb szerepet kell biztosítani a fenntarthatóság, a jogállamiság és a gazdasági fejlődés terén. Kiegészítő szerepet kaphatnak a külföldi befektetői tanácsok és más civil szervezetek is.

4.3.1

Az EGSZB és más intézmények már korábban rámutattak arra, hogy az EU-nak, az ENSZ-nek és más nemzetközi szerveknek szorosan és hathatós módon együtt kell működniük a 2015 utáni időszakra vonatkozó fejlesztési menetrend kialakításában.

4.3.2

Az EU-nak figyelembe kell vennie más közelmúltbeli fejleményeket is, például a nyílt kormányzati partnerség létrehozását (ebben az EGSZB szempontjából kiemelten fontos kezdeményezésben kifejezésre jut a korábban említett partnerségi elv). A tervezett transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségnek és más hasonló megállapodásoknak a fejlesztési együttműködésre és az átalakulásra gyakorolt hatásait körültekintően fel kell mérni és nyomon kell követni.

4.3.3

Jobban ki kell aknázni és támogatni kell az EU értékrendjét követő nemzetközi magáncégek és külföldi befektetők szerepét és lehetőségeit, az alapvető gazdasági és szociális jogok tiszteletben tartása szempontjából is.

4.3.4

Fontolóra kellene venni egy átfogó tanulmány elkészítését, amely a nemzetközi alapítványok és civil szervezetek bevált gyakorlatait, illetve az átalakulóban lévő országokban általuk alkalmazott eszközöket vizsgálja.

6.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 67/11

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest (EVHAC), illetve EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata (Aid Volunteers) létrehozását, mivel megítélése szerint az előmozdíthatja az uniós polgárok humanitárius tevékenységekben való részvételét, különösen a civil társadalmi szervezeteken, például a szakosodott nem kormányzati szervezeteken (NGO) keresztül.

1.2

Az EVHAC-nak azt is kell szolgálnia, hogy a humanitárius fellépések terén korábban nem túl aktív tagállamok is beszálljanak e tevékenységekbe. Ennek érdekében az EGSZB olyan konkrét fellépések bevezetését javasolja, amelyek mind ezen országok önkénteseinek részvételét, mind pedig szociális és humanitárius szervezeteik támogatását elősegítik.

1.3

Annak érdekében, hogy a polgárok támogassák a humanitárius fellépéseket és elismerjék az önkéntesség szerepét, az EGSZB a lakosságot célzó, e kérdésekre vonatkozó tájékoztató és figyelemfelkeltő tevékenységek szervezését is javasolja.

1.4

Az EGSZB osztja és elfogadja a humanitárius fellépés céljairól és eszközeiről szóló humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzusban foglaltakat, és hangot ad azon meggyőződésének, hogy a humanitárius segítségnyújtás magában foglalja a humanitárius válságok áldozatainak védelmét, méltóságuk megőrzését és jogaik tiszteletben tartását.

1.5

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a humanitárius fellépés e tágabb fogalma több a puszta segítségnyújtásnál, és emlékeztet arra, hogy elengedhetetlen az emberség, a pártatlanság, a semlegesség és a függetlenség humanitárius elveinek, valamint a humanitárius fellépést szabályozó jogi normáknak a betartása.

1.6

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja az önkéntes tevékenységek eredetiségét és azt, hogy fennáll a veszélye, hogy összekeverhetők más, munkajellegű tevékenységekkel. A mostanihoz hasonló gazdasági válság idején ez különösen fontos szempont, mind az Unión belül, mind a külső tevékenységekben.

1.7

Az EGSZB kijelenti, hogy az EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata kezdeményezés szempontjából hátrányos lehet az, hogy az egyes tagállamokban különféle jogszabályok vonatkoznak az önkéntes tevékenységekre.

1.8

Az önkéntesek bevonásának mindig a szükségleteken kell alapulnia, és előzetesen fel kell mérni a helyzetet és a katasztrófa vagy komplex válság által sújtott lakosság szükségleteit.

1.9

A rendeletjavaslat (1) hangsúlyozza, hogy az önkéntesek részvételi folyamatának minden lépésére szabványokat kell kidolgozni. Az EGSZB egyetért ezzel az aggállyal, és azt javasolja, hogy ezek a szabványok a humanitárius ágazat bevált gyakorlatain és a már meglévő színvonalas kezdeményezéseken alapuljanak.

1.10

Az önkéntesek főként szociális szervezeteken, kisebb mértékben pedig civil jellegű közintézményeken keresztül működnek közre. Az intézmények színvonala különösen fontos a munka sikeréhez. Az EGSZB egyetért azzal, hogy a humanitárius szektor tapasztalataira és vívmányaira alapozva ki kell alakítani a szervezetek tanúsítási mechanizmusát. A tanúsítási kritériumokat – megfelelően adaptálva – az érintett országok támogatást kapó szervezeteire is alkalmazni kell.

1.11

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a tanúsítási mechanizmust mindezen tapasztalatokra kell alapozni, végrehajtása során pedig kiemelt kritériumként kell alkalmazni az átláthatóság, a szabad verseny és esélyegyenlőség elvét, valamint az elszámoltathatóságot. A kezdeményezésnek elő kell mozdítania azt, hogy a kevésbé erős hagyományokkal rendelkező országok NGO-i is csatlakozzanak hozzá.

1.12

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a – nyilvánvalóan fontos – technikai-szakmai jellegű képzés mellett az értékekkel, az érintett népességgel, az interkulturális dimenzióval, a tisztelettel és a támogatás pszichoszociális szempontjaival kapcsolatos oktatásnak is szerepet, illetve nagyobb szerepet kell adni, azaz a puszta technikai szempontok mellett minden olyan kérdésre ki kell térni, amely a humanitárius tevékenységek sajátja.

1.13

A EGSZB úgy véli, hogy alaposan tanulmányozni kell a vállalati vagy egyéb önkéntes tevékenységek terén is tapasztalatokkal rendelkező vállalkozások részvételét, értékelve a kis- és középvállalkozások szerepét is.

2.1

Jóllehet az önkéntesség és az önkéntes tevékenységek a közösségi vívmányok részét képezik, és az uniós intézmények évtizedek óta kezdeményeznek ilyen célú projekteket és programokat, az EU működéséről szóló szerződés csak egy helyen utal konkrétan az önkéntességre: 214. cikkének a humanitárius segítségnyújtásról szóló (5) bekezdésében. Itt javasolja az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest (EVHAC) létrehozását annak érdekében, hogy az európai fiatalok részt vegyenek a humanitárius segítségnyújtási intézkedésekben.

2.2

Annak ellenére, hogy ez az utalás több okból is meglepetést okozott – ez volt az egyetlen utalás a Szerződésben az önkéntességre; a humanitárius segítségnyújtás talán az együttműködés legtöbb szakértelmet igénylő területe; nem történik utalás olyan más területeken való önkéntességre, ahol pedig igenis vannak európai tapasztalatok, pl. az ifjúság, a szociális támogatás –, tény, hogy a Lisszaboni Szerződés életbelépése után az uniós intézmények hozzákezdtek a kezdeményezés megvalósításának. Így az Európai Bizottság számos tanulmányt indított a kezdeményezés megvalósíthatóságáról és lehetséges hatásairól, és kísérleti projekteket indított tanulságok levonása és gyakorlati felhasználása céljából. (2) A változtatások között volt az „Aid Volunteers kezdeményezésre” történő átnevezés, valamint az, hogy tárgyalásokat kezdtek a kezdeményezés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotásáról.

2.3

Az EGSZB emlékeztetni kíván arra, hogy az önkéntesség mindig is számos európai szociális szervezet feladatát képezte, ezért az EGSZB a munkái során folyamatosan figyelmet fordított ennek fejlesztésére, előmozdítására stb.

2.4

Az EGSZB mindemellett már több véleményben állást foglalt a fejlesztési együttműködésnek és az EU külső tevékenységének különféle szempontjairól, külön hangsúlyt fektetve a saját megbízatásához kapcsolódóakra, egyebek mellett a civil társadalom szerepére és a szociális és munkajogokra.

2.5

A humanitárius segítségnyújtás az Unió külső tevékenységeinek egyik eleme, és éppen ez az egyik olyan terület, ahol a legnyilvánvalóbb az európai civil társadalom részvétele és szerepe. Az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtási tevékenységének több mint 47 %-a az NGO-kon keresztül bonyolódik, (3) és hasonló a helyzet a tagállamok többségében. Ezenkívül ez az egyik uniós politika, amely a legszélesebb körű állampolgári támogatottságot élvezi, amit az Eurobarométer-felmérések is igazolnak. (4)

2.6

1996 óta az 1275/1996/EK rendelet elfogadásának köszönhetően az Európai Bizottság szilárd alapokon folytatja humanitárius tevékenységeit. Ez kiegészült a három intézmény (a Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament) által 2007-ben aláírt humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus elfogadása révén, amely meghatározza a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos politika általános keretét. A dokumentum meghatározza az uniós humanitárius segítségnyújtás közös elképzelését, politikai céljait és elveit, és olyan képet alkot az Unióról, amely egységesen és hatékonyabban reagál a humanitárius szükségletekre. Meghatározza továbbá a tagállamok és a közös intézmények szerepét. Végezetül az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 214. cikke független politikának nyilvánítja a humanitárius segítségnyújtást.

2.7

Az EGSZB osztja és támogatja a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzusban foglaltakat: „Az uniós humanitárius segítségnyújtás célja, hogy szükségleteken alapuló választ adjon a veszélyhelyzetekre, ami az életek megóvására, az emberi szenvedés megelőzésére és enyhítésére, továbbá az emberi méltóság megőrzésére irányul, szükség esetén bármikor, ha a kormányok és a helyi szereplők túlterheltek, vagy nem képesek, illetve nem hajlandóak cselekedni. Az uniós humanitárius segítségnyújtás humanitárius válságok vagy azok utóhatásai esetén az élet megmentésére és megóvására irányuló támogatási, mentési és védelmi műveleteket foglalja magában, továbbá a rászorulókhoz való eljutás és az akadálymentes segítségnyújtás lehetővé tételét és megkönnyítését is. Uniós humanitárius segítséget szükség szerint, ember által előidézett (beleértve az összetett veszélyhelyzeteket is) vagy természeti katasztrófák esetén nyújtanak.” (5) Az EGSZB igen kedvezően értékeli az áldozatok védelmére és az emberi méltóság megőrzésére történő utalásokat, mert úgy véli, hogy ez a puszta támogatásnál tágabb értelemben fogja fel a segítségnyújtást.

2.8

Az EGSZB ezért hangsúlyozza, hogy a nemzetközi humanitárius jognak az áldozatok jogaira vonatkozó meghatározásain vagy a korábbiakban idézett európai jogi eszközök definícióin túl bizonyos elismert humanitárius szervezetek – például az Orvosok Határok Nélkül – úgy értelmezik a humanitárius tevékenységet, hogy az „a civil társadalmak és az egyének egymás iránti gesztusa, amelynek az élet megóvása és a szenvedés enyhítése a célja. A segítség más formáival ellentétben nem a társadalmak átalakítására, hanem egy válságos időszakon való átsegítésre törekszik. Az egyének, nem pedig az államok iránt érez elkötelezettséget.” Humanitárius ügyekben alapvető szerep hárul a civil társadalomra.

2.9

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy a humanitárius segítség fogalma sokat változott az elmúlt évtizedekben, és ma már a kockázatmegelőzés és -csökkentés, valamint a katasztrófák és háborúk utáni támogatás, védelem és rehabilitáció elemeit is magában foglalja. A humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus révén maga az Európai Unió is vezető szerepet játszik ezen a területen. A humanitárius segítség azonban nemcsak a szükségletek kielégítésére irányul, hanem az úgynevezett „jogokon alapuló megközelítés”, továbbá az egyének méltóságának helyreállítására irányuló törekvés elemeire is kiterjed. Az emberi jogokon alapuló megközelítés e koncepciójához az EGSZB fontos információkkal járulhat hozzá.

2.10

Az EGSZB arra is rámutat, hogy a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus vagy az EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata hozzájárulhat ahhoz, hogy olyan tagállamok is foglalkozzanak ezekkel a kérdésekkel, amelyek ugyan kevesebb ilyen jellegű hagyománnyal rendelkeznek, de sok lehetőség rejlik bennük új elképzelések felvázolása, új dinamizmus kibontakoztatása és önkéntesek hadrendbe állítása tekintetében. Ez kell, hogy legyen az EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata elnevezésű kezdeményezésben rejlő egyik lehetőség: előmozdítani az egész Európai Unió polgárainak humanitárius téren kifejtett önkéntes tevékenységét.

2.11

Az EGSZB ezért üdvözli az EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata elnevezésű kezdeményezést, amelynek koncepcióit be kívánja vonni egy, erről a kezdeményezésről készülő rendelet kidolgozási folyamatába, mindenekelőtt azokkal a kérdésekkel foglalkozva, amelyek az európai civil társadalom konzultatív uniós szerveként leginkább a feladatkörébe tartoznak, és amelyekkel kapcsolatban a legtöbb tapasztalattal rendelkezik.

3.1

Az EGSZB egyetért az önkéntes tevékenységnek a rendeletjavaslatban megfogalmazott meghatározásaival, amelyeket más véleményeiben már alkalmazott is. Az EGSZB hangsúlyozni kívánja az önkéntes tevékenységek eredetiségét és azt, hogy fennáll a veszélye, hogy összekeverhetők más munkajellegű tevékenységekkel. A mostanihoz hasonló gazdasági válság idején ez különösen fontos szempont, mind az Unión belül, mind a külső tevékenységekben. Ezért az EGSZB azt javasolja, hogy bizonyos esetekben értékeljék, hogy az európai önkéntes tevékenységeknek milyen gazdasági hatásai lehetnek a célországokban.

3.2

Az EGSZB emlékeztetni kíván annak szükségességére, hogy összehangolják az Európai Unióban és – különösen – nemzetközi szinten folytatott önkéntes tevékenységekről szóló jogszabályokat. Az EGSZB rámutat, hogy az EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata kezdeményezésre kedvezőtlenül hathat az, hogy az egyes tagállamokban különböző jogi keretek vonatkoznak az önkéntes tevékenységekre. (6)

3.3

Az EGSZB ugyanakkor meg van győződve arról, hogy egy ilyen kezdeményezésnek elő kell segítenie, hogy az ezen a téren kevesebb tapasztalattal rendelkező tagállamok is bekapcsolódjanak az önkéntes és humanitárius segítséggel kapcsolatos tevékenységekbe. A kezdeményezésnek biztosítania kell az ezekben az országokban működő szervezetek részvételét, és az esélyegyenlőség alapján az egész EU-ban ösztönöznie kell az önkéntesek bevonását. Az EGSZB egyedi intézkedéseket javasol annak előmozdítására, hogy a humanitárius téren eddig kevésbé aktív tagállamok szervezetei és önkéntesei is vegyenek részt a szóban forgó tevékenységekben.

3.4

Bár az EUMSZ javaslata eredetileg a humanitárius segítségre korlátozta fellépésüket, a finanszírozott kísérleti projektek és az önkéntesekre bízott feladatok jelentős része inkább a fejlesztési együttműködéssel, a katasztrófák kockázatának csökkentésével, a rehabilitációval és a rekonstrukcióval, a hatások mérséklésével, a rugalmassággal stb. összefüggő kérdésekhez kapcsolódik. Az EGSZB ésszerűnek tartja ezt a kiigazítást, és annak tanulmányozását javasolja, hogy az EU fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos tevékenységében a jövőben hogyan fejleszthető az önkéntes munka.

3.5

Az európai humanitárius segítségnyújtás terén végzett önkéntes tevékenységeknek és általában a fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos intézkedéseknek összhangban kell lenniük az uniós intézmények egyéb intézkedéseivel, és ezeket ki kell egészíteniük, beléjük kell épülniük. Az EGSZB úgy véli, hogy az önkéntesség a nemzetközi fejlesztési együttműködés más területei számára is hasznos lehet, de az önkéntesek részvételét óvatosan, elővigyázatosan kell kezelni, gondosan körülhatárolva azokat a helyzeteket, amelyekben az önkéntesek mozgósíthatók.

3.6

Ezért az EGSZB helyesli, hogy konfliktusok, biztonsági fenyegetések vagy komplex vészhelyzetek esetén az Európai Parlament korlátozta az önkéntesek részvételének lehetőségét. Elsődleges szempontnak kell tekinteni a kedvezményezettek, az önkéntesek és általában a személyzet biztonságát, különösen a humanitárius tevékenység körülményei között.

3.7

Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy tegyenek további lépéseket azoknak a projekttípusoknak a meghatározására, amelyek a legalkalmasabbak önkéntesek részvételére, vagy legalább szigorúbban határozzák meg azokat a tevékenységi köröket, amelyekben a vizsgált kezdeményezés alapján önkéntesek nem vehetnének részt. A humanitárius tevékenység nagyon széles körű és sokoldalú, és meg kell határozni, mely elemei a legalkalmasabbak az önkéntes munkára.

3.8

Az EGSZB üdvözli továbbá, hogy az önkéntes ifjúsági tevékenységek Szerződés alapján kialakított koncepciójának helyére egy realistább koncepció lépett, amely kitér az önkéntesség különféle típusaira, a szükséges képességekre, a sajátos értékekre stb. Az EGSZB erőfeszítéseket sürget a projekt nemek szerinti megfelelő egyensúlyának kialakítása érdekében.

4.1

Az uniós intézmények óvatos megközelítést alkalmaznak az EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata kezdeményezés megvalósításával kapcsolatban. A mostanáig megvalósított kísérleti projektek és kezdeményezések értékelésének alapvető szerepet kellene játszania bizonyos jövőbeli kihívások feltárásában és kezelésében. Az értékelések eredményeit az összes érdekelt féllel meg kellene osztani, a tanulságokat pedig meg kellene vitatni.

4.2

Az önkéntesek bevonásának mindig a szükségleteken és igényeken kell alapulnia, és előzetesen fel kell mérni és értékelni kell a katasztrófa vagy komplex válság által sújtott lakosság helyzetét és szükségleteit. Rendkívül fontos, hogy ezt az eljárást mind uniós szinten (COHAFA, a Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatóságának mechanizmusai), mind nemzetközi szinten (Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatal {OCHA}) összekapcsolják a koordinációs mechanizmusokkal.

4.3

Ezenkívül egyértelmű mechanizmusokat kell kialakítani a humanitárius szektorra szakosodott hálózatokkal, amilyen jelenleg többek között a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége, a VOICE (vészhelyzetekben együttműködő önkéntes szervezetek) és az Önkéntes Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (ICVA).

4.4

A rendeletjavaslat hangsúlyozza, hogy az önkéntesek harmadik országokba való kiküldésének minden lépésére szabványokat kell kidolgozni. Az EGSZB egyetért ezzel a felfogással, és azt javasolja, hogy ezek a szabványok a humanitárius ágazat bevált gyakorlatain és a már meglévő releváns, színvonalas kezdeményezéseken alapuljanak. (7)

4.5

E szabványok kidolgozásának keretében különösen nagy figyelmet kell fordítani a biztonsági kérdésekre és az ahhoz szükséges feltételek garantálására, hogy az önkéntesek kifejthessék tevékenységüket, és a humanitárius projektek hozzáadott értéket kapjanak.

4.6

Az önkéntesek főként szociális szervezeteken, kisebb mértékben pedig civil jellegű közintézményeken keresztül végzik tevékenységüket. Az intézmények színvonala különösen fontos a tevékenységek sikeréhez. Az EGSZB egyetért azzal, hogy a humanitárius szektor tapasztalataira és vívmányaira alapozva ki kell alakítani a szervezetek tanúsítási mechanizmusait. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy vizsgálják meg és értékeljék a Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatóságának tapasztalatait, amelyeket az NGO-kkal és ENSZ-ügynökségekkel kötött együttműködési keretmegállapodások révén szerzett. (8)

4.7

Az EGSZB hangot kíván adni annak a meggyőződésének, hogy a tanúsítási mechanizmust mindezekre a tapasztalatokra kell alapozni, és megvalósítása során fő kritériumokként szem előtt kell tartani az átláthatóságot, a szabad versenyt, az esélyegyenlőséget, valamint az elszámoltathatóságot. A kezdeményezésnek lehetővé kell tennie, hogy az ezen a téren kevesebb tapasztalattal rendelkező országok NGO-i is részt vegyenek benne. Az EGSZB ezért konkrét lépések kidolgozását javasolja, amelyek népszerűsítik az EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata kezdeményezést és általában a humanitárius tevékenységet ezekben a tagállamokban.

4.8

A tanúsítási kritériumoknak – bár módosított formában – az érintett országok fogadó szervezeteire is érvényeseknek kell lenniük. A fogadó szervezetek kapacitásépítését prioritásnak kell tekinteni, és a projekt révén technikai, logisztikai és pénzügyi támogatásban kell részesíteni őket. A kezdeményezést fel lehetne használni a déli partnerszervezetek támogatására és a fogadó szervezetek erősítésére. Az EGSZB rendkívüli érdeklődést tanúsít e kérdés iránt, és már számos véleményt fogadott el erről a témáról. (9)

4.9

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az önkénteseket küldő és fogadó intézményeknek civil jellegűeknek kell lenniük annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák a humanitárius elveket és értékeket, és hogy elfogadják őket az érintett közösségek.

4.10

Ami a vállalati vagy egyéb jellegű önkéntes munkával kapcsolatban is tapasztalatokkal rendelkező vállalatok részvételét illeti, az EGSZB szerint alaposan tanulmányozni kell ezt a témát, hogy mechanizmusokat lehessen javasolni ehhez a fajta részvételhez. Az EGSZB szerint a kis- és középvállalkozások szerepét is feltétlenül támogatni kell, nem pedig csak – ahogy időnként előfordult – a társadalmi felelősségvállalási vagy hasonló osztályokkal rendelkező nagyvállalatokét.

4.11

A tevékenységek megfelelő lebonyolításához létfontosságú az EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata kezdeményezésben részt venni kívánó jelöltek képzése. Az EGSZB hangot kíván adni annak a meggyőződésének, hogy a technikai szakképzésen kívül – amely nyilvánvalóan fontos – az értékekkel, az érintett népességcsoportok tiszteletével, a kultúraközi dimenzióval, a tisztelettel, a segítség pszichoszociális vetületével stb. kapcsolatos képzést is kell nyújtani, és ennek nagy fontosságot kell tulajdonítani. Egyszóval a technikai szempontokon túllépve számos olyan területen van szükség képzésre, amelyre figyelmet kell fordítani a humanitárius tevékenység során. Ha van valami, amit a humanitárius tevékenység megkülönböztető jegyének nevezhetünk, az az elvek és értékek előtérbe állítása, és erre nagy súlyt kell helyezni az önkéntesek képzésében.

4.12

Ezért együtt kell működni az ezen a területen tapasztalatokkal rendelkező, az egyes tagállamokban működő szervezetekkel és az egész EU-ra kiterjedő képzési hálózatokkal, mégpedig nemcsak az egyetemi, hanem a nonprofit hálózatokkal is. A már megvalósított kísérleti projektekben szereplő képzési tevékenységek értékelésére különös figyelmet kellene fordítani. Az EGSZB sürgeti, hogy minél előbb gyűjtsék össze a témára vonatkozó bevált gyakorlatokat, hogy ezek referenciaértékekként (benchmark) szolgáljanak a jövőbeli javaslatokhoz.

4.13

A rendeletjavaslat felveti annak lehetőségét, hogy létrehozzák azoknak az önkéntesjelölteknek az adatbázisát, akiket később igénybe vehetnek akkreditált szervezetek vagy esetleg az Európai Bizottság szolgálatai. Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy az önkéntesek valamilyen szervezetnél történő elhelyezése nemcsak a technikai követelményektől függ, hanem többek között attól is, hogy van-e affinitásuk a közös értékek iránt, és el tudják-e fogadni az intézmény megbízásait, feladatait. Ezért az EGSZB meg van róla győződve, hogy bármilyen módon dolgozza is végül ki az Európai Bizottság az adatbázist, ezt a szempontot figyelembe kell venni.

4.14

A EU Segítségnyújtási Önkéntesszolgálata kezdeményezés megvalósítása lehetőséget kínál arra, hogy bővítsék az európai polgárok tájékoztatására és nevelésére irányuló kampányokat, amelyek megértetik, hogy szükség van szolidaritásra, a segítségnyújtás válságidőszakban is történő folytatására, valamint az egyetemes értékek népszerűsítésére. A szóban forgó tevékenységek reflektorfénybe állításán kívül az EGSZB – más véleményeihez hasonlóan – annak szükségességét is hangsúlyozza, hogy fűzzük szorosabbra a kapcsolatokat a polgárokkal. Ezzel a feladattal kapcsolatban a civil szervezetekre – melyek közül sok képviselteti magát az EGSZB-ben – rendkívül fontos szerep hárul. Az EGSZB támogatja, hogy ezek a közvélemény-formáló kampányok azokra a tagállamokra összpontosuljanak, amelyek humanitárius téren kevesebb tapasztalattal rendelkeznek.

6.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 67/16

1.1

Az EGSZB megjegyzi, hogy az elmúlt tíz évben jelentős előrelépések történtek az EU-ban az uniós polgársághoz kapcsolódó jogok, szabadságok és garanciák általános kiterjesztése terén, és az állampolgársághoz képest nagyobb hangsúlyt kapott a tartózkodás kritériuma. Az uniós polgárság fokozatosan a tartózkodási helyen alapuló polgársággá alakul, amely az Alapjogi Chartához és a Szerződésben (EUMSZ) foglalt értékekhez és elvekhez kötődik.

1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy ideje értékelni a helyzetet és elemezni, hogy mely feladatok várnak még elvégzésre, és mely akadályok nem hárultak még el az elől, hogy az európai társadalom befogadóbbá, aktívabbá és „polgáribbá” váljon, és nyitott legyen minden tartósan ott élő befogadására.

1.3

Mi, XXI. századi európaiak nagy kihívás előtt állunk: demokráciáink alapjait szélesítenünk kell annak érdekében, hogy azok be tudjanak fogadni jogokban és kötelezettségekben is egyenlő új állampolgárokat, ehhez pedig a tagállami állampolgársághoz és az európai polgársághoz való jognak minden bevándorló hátterű személyre ki kell terjednie, akik jelentősen gazdagítják a nemzeti, etnikai, vallási és kulturális sokszínűséget. Az EGSZB úgy véli, hogy az európai demokráciák szabad és nyitott társadalmak, amelyeknek arra kell épülniük, hogy minden polgárt befogadnak, függetlenül azok származásától és jellemzőitől.

1.4

Az EGSZB azt ajánlja, vizsgálják meg, hogy az európai bevándorlási, polgársági és integrációs politika alapját képező jogszabályok és intézkedések megállják-e a helyüket a mai európai társadalmakban, melyek egyre plurálisabbak és sokszínűbbek.

1.5

A gazdasági válság miatt az alapvető jogok védelme, az integráció és a diszkrimináció elleni küzdelem lekerült a politikai napirendről. Az EGSZB figyelmeztet annak veszélyeire, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az intolerancia, a rasszizmus, illetve a bevándorlókkal és a kisebbségekkel szembeni idegengyűlölet. Fontos, hogy a politikusok, a társadalomban fontos szerepet betöltő személyek és a hírközlési médiumok felelősségteljesen, valamint megfelelő politikai és szociális példamutatással lépjenek fel az ilyen viselkedésmódok megelőzése érdekében, és hogy az uniós intézmények határozottan fellépjenek az alapvető jogok védelméért.

1.6

Az EGSZB egyértelmű üzenetet kíván küldeni azoknak, akik kirekesztő nacionalista felfogás alapján a nemzeti és az európai identitást úgy határozzák meg, hogy az több millió embert kizár a polgárjogokat élvezők köréből, akik így nemzeti származásuk miatt bizonytalan jogi státusban vannak. Európában javítani kell a demokrácia minőségét, megkönnyítve a tagállami állampolgársághoz és az európai polgársághoz jutást.

1.7

Mivel számos tagállam törvényei korlátozzák az állampolgársághoz jutást, az EGSZB azt ajánlja, hogy rugalmasabb jogszabályokat és közigazgatási eljárásokat vezessenek be, hogy a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárai (1) az egyes tagállamokban is állampolgárságot kaphassanak.

1.8

Az EGSZB arra biztatja a tagállamokat, hogy kössenek megállapodást a származási országokkal, hogy a bevándorlók kettős állampolgársággal rendelkezhessenek.

1.9

A tagállamoknak alá kell írniuk és ratifikálniuk kell az állampolgárságról szóló 1997-es európai egyezményt, a harmadik országok állampolgárainak a helyi közéletben való részvételéről szóló 1992-es egyezményt, továbbá az állampolgárság megszerzésével és elvesztésével kapcsolatos politikáikban tiszteletben kell tartaniuk az arányosság, a jogszerű eljárás és a megkülönböztetésmentesség elvét.

1.10

Az EGSZB megjegyzi, hogy több tagállam továbbra is korlátozza a politikai – választási, egyesülési és politikai szerepvállalási – jogokhoz való hozzáférést, és azt ajánlja, hogy úgy módosítsák idevonatkozó jogszabályaikat, hogy a huzamosan országukban tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok is élvezzék a politikai jogokat.

1.11

Az EGSZB azt javasolja az Európai Uniónak, hogy majdan a Szerződés (EUMSZ) újbóli felülvizsgálata alkalmával úgy módosítsa a 20. cikket, hogy az állandó jelleggel az Unió területén lakó és huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok is uniós polgárnak számítsanak.

1.12

Az uniós polgárság megszerzéséhez a tartózkodás kritériumát kell alkalmazni. Amint az EGSZB egy korábbi véleményében (2) megjegyezte, az uniós jogban a tartózkodás már most is feltétele annak, hogy harmadik országok állampolgárai számos különféle gazdasági, szociális, kulturális és polgárjogot és szabadságot megkapjanak. E jogok többsége az uniós polgársághoz hasonló természetű. Valójában azonban kizárnak néhány politikai jogot, például a választáshoz való jogot. Az EGSZB megismétli: fontos, hogy az európai uniós polgársághoz jogszerű huzamos tartózkodás révén is hozzá lehessen jutni. (3)

1.13

Az EU Alapjogi Chartája kötelező érvénnyel bír, és új keretet teremt az európai bevándorlási, integrációs és állampolgársági politikákhoz. Az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy a Charta milyen hatással van a harmadik országok állampolgárainak státusára, hogy új kezdeményezéseket indíthasson, amelyek a bevándorlási jogszabályokat a Chartában szereplő garanciákhoz igazítják.

1.14

A Charta lefekteti egy új fogalom, a civil polgárság általános alapjait (alapvető jogok és kötelességek közös jegyzéke) a harmadik országok állampolgárai számára. Az EGSZB azt javasolja, hogy e civil polgárság megteremtése képezze a stockholmi programot 2014-től felváltó új szakpolitikai program egyik prioritását.

1.15

Az EU-nak bevándorlási kódexet kell elfogadnia, amely nagyobb átláthatóságot hoz, és jogilag egyértelművé teszi a harmadik országoknak az Unió területén tartózkodó állampolgárait megillető jogokat és szabadságokat. Az EGSZB úgy véli, hogy a bevándorlással kapcsolatos európai jogszabályoknak garantálniuk kell az egyenlő bánásmódot és a diszkriminációmentesség elvének érvényesülését.

1.16

Az Európai Bizottságnak értékelnie kell a tagállamok gyakorlatában még fennálló, a harmadik országok állampolgárait alapvető jogaik gyakorlásában akadályozó problémákat, különös tekintettel a szociális jogokra, a mobilitásra és arra, hogy jogszerű eljárásban részesüljenek.

1.17

Az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia azokat az akadályokat, amelyeket egyes tagállamok fenntartanak a huzamos tartózkodási jogállás, valamint a kék kártya (4) alkalmazása terén, és határozottan le kell folytatnia a kötelezettségszegési eljárást azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek nem tartják be az uniós jogszabályokat.

1.18

Az integrációs program keretében az Európai Bizottságnak értékelnie kell az állampolgárság megszerzésére és elveszítésére vonatkozó tagállami eljárásokat és akadályokat, valamint ezeknek az uniós polgárságra gyakorolt hatásait.

1.19

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy készítsen jelentést a migráns dolgozók és családjaik jogairól és védelméről szóló ENSZ-egyezménnyel (5) kapcsolatban az Unióban folytatott viták állásáról. Az Európai Bizottságnak meg kell teremtenie a feltételeket ennek ratifikálásához.

2.1

A 2013-as évet „a polgárok európai évének” nyilvánították. Az uniós polgárság az egyik leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy minden európai számára közös identitást teremtsünk. Az EGSZB szerint nagyon aktuális az a politikai gondolkodásmód, amely már az EU születésekor is jelen volt, ahogyan Jean Monnet fogalmazott: „nem államokat olvasztunk össze, hanem az embereket egyesítjük”.

2.2

Az uniós polgárság nem üres koncepció, hanem jogok és szabadságok alkotta konkrét jogi és politikai státust jelent. A demokrácia, a szabadság, a jogállamiság, az egyenlőség és az emberi jogok az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkének megfelelően az Unió alapvető értékei.

2.3

Az EGSZB megítélése szerint a jelenlegihez hasonló nehéz körülmények között, az Európát megrengető súlyos gazdasági, szociális és politikai válság idején innovatív stratégiákat kell bevezetni egy nyitottabb és befogadóbb polgárság előmozdítására, és erősíteni kell az Európai Unió területén élők bizalmát.

2.4

Az Európai Bizottság közzétette az uniós polgárságról szóló második jelentését Uniós polgárok: a te jogaid, a te jövőd címmel, mely néhány fennálló akadályt és problémát elemez. Az EGSZB üdvözli a jelentést, de megjegyzi, hogy az nem tartalmaz politikai intézkedést az olyan harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan, akik az uniós polgárokéihoz hasonló jogokkal rendelkeznek, de nem teljes jogú uniós polgárok.

2.5

Az EGSZB jelenleg több kezdeményezés elindításán dolgozik az aktívabb európai polgárság előmozdítása érdekében, de figyelmeztet azon probléma súlyosságára, hogy sok másod- vagy harmadgenerációs, bevándorló hátterű fiatal súlyos diszkriminációt és kirekesztést szenved el, ami pedig jelentősen gyengíti az őket „másodrendű állampolgároknak” tekintő társadalomhoz tartozás érzését.

3.1

Az EGSZB már 10 évvel ezelőtt javasolta, hogy az integráció képezze szerves részét a közös bevándorlási politikának, és kérte egy európai program bevezetését. A Tanács 2004-ben elfogadta a beilleszkedés közös alapelveit, melyek kimondják, hogy „A bevándorlók hozzáférését a köz- és magánintézményekhez, -javakhoz, illetve -szolgáltatásokhoz a tagállami állampolgárokéval egyenlően, mindenfajta hátrányos megkülönböztetéstől mentesen kell biztosítani: ez a jobb beilleszkedés alapvető feltétele”. Továbbá hogy „A bevándorlók részvétele a demokratikus folyamatokban, valamint a beilleszkedési politikák és intézkedések kialakításában – főként helyi szinten – elősegíti beilleszkedésüket”.

3.2

Az Európai Bizottság az EGSZB-vel együttműködésben az integráció európai programjának összeállításán dolgozik, és számos, a tagállamokat támogató tevékenységet szorgalmaz. Az EGSZB és az Európai Bizottság a bevándorlók és a civil társadalmi szervezetek részvételének elősegítése érdekében elindította az Európai Integrációs Fórumot. (6)

3.3

Az EGSZB számos vélemény (7) kidolgozásával járult hozzá az integrációs programhoz.

3.4

A Fórum megvizsgálta, milyen szerepet játszik az integrációban a bevándorlóknak a demokratikus folyamatokban való részvétele, és úgy vélte, hogy azok a tagállamok, amelyek megkönnyítik a bevándorlók számára a polgárjogokhoz jutást, javítják az integrációt. Az EGSZB ezért azt ajánlja a tagállamoknak, hogy jogrendjük keretében rugalmasabb jogszabályokat fogadjanak el, hogy a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárai állampolgárságot kaphassanak.

3.5

Az EGSZB örömmel veszi, hogy a szakszervezetek, a munkaadók és a nem kormányzati szervezetek befogadó szemléletűek, és elősegítik a bevándorlók részvételét szervezeteik demokratikus életében. A civil társadalom arra biztatja a harmadik országok állampolgárait, hogy legyenek aktív szervezeti tagok.

3.6

A beilleszkedés a bevándorlók és a befogadó társadalom közötti kölcsönös elfogadásra épülő kétirányú társadalmi folyamat, melyet az Unión belül helyes nemzeti, regionális és helyi szintű irányítással kell támogatni. A közös európai megközelítés komoly hozzáadott értékkel bír, hiszen a beilleszkedést összekapcsolja a Szerződésben lefektetett értékekkel és elvekkel, az egyenlő bánásmód és a diszkriminációmentesség elvével, az Alapjogi Chartával, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezménnyel és az Európa 2020 stratégiával.

3.7

A bevándorlással kapcsolatos európai jogszabályoknak garantálniuk kell az egyenlő bánásmódot és a diszkriminációmentesség elvének érvényesülését. E téren említést érdemel a nyelvhasználattal és vallásgyakorlással kapcsolatos jogok és lehetőségek kérdése. Az EGSZB nagyon pozitív kezdeményezésnek tartja, hogy a szabad mozgással összefüggésben a munkavállalóknak biztosított jogok gyakorlásának megkönnyítésére az Európai Bizottság irányelvet (8) javasolt.

3.8

Az EGSZB azonban azt javasolta, hogy az EU területén tartózkodó minden személynek, függetlenül attól, hogy migráns vagy állampolgársággal rendelkezik, méltányos bánásmódban kell részesülnie annak érdekében, hogy legalább részben fel lehessen számolni az uniós polgári jogállás kapcsán jelenleg meglévő korlátozásokat.

4.1

Az EGSZB újra akarja indítani az uniós polgárság természetéről szóló vitát a legálisan és huzamosan az Unió területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok jogállása kapcsán. Vissza kell térni az eredetileg az Európai Tanács tamperei ülésén (9) elfogadott következtetésekben meghatározott megközelítéshez. Az uniós polgárok és a harmadik országok állampolgárai közti méltányos és egyenlő bánásmód megvalósítása, melynek meghatározását Tamperében fektették le, (10) ma is politikai prioritás, mivel a közös bevándorlási politika végrehajtásának 14 éve alatt nem sikerült megvalósítani a célkitűzéseket.

4.2

Az állampolgárság megadása a tagállamok hatásköre saját jogszabályaik alapján, hiszen a Szerződés jelenleg nem biztosít jogharmonizációs hatáskört az EU-nak, ezért ez nemzeti hatáskörbe tartozik.

4.3

Ugyanakkor a bevándorlószervezetek, a szakszervezetek és a nem kormányzati szervezetek minden tagállamban kezdeményezéseket és vitákat szerveznek a bevándorlók honosítási és állampolgárság-szerzési eljárásainak lerövidítése és rugalmasabbá tétele és a beilleszkedés megkönnyítése érdekében, figyelembe véve, hogy sem az a társadalom, sem az az állam nem befogadó, amely a huzamosan ott tartózkodókat kizárja az egyenlő bánásmódból és részvételi jogokból.

4.4

Az uniós polgárság fogalmát a Szerződések, a közösségi jog és az Alapjogi Charta egyértelműen lefektetik. A Szerződés (EUMSZ), és konkrétan annak 20. cikke kimondja, hogy „uniós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára. Az uniós polgárság kiegészíti, és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot.” Az állampolgárság – az egyes nemzeti jogrendek annak megszerzéséről és elvesztéséről szóló rendelkezéseinek megfelelően – tehát az uniós polgárság „kulcsát” jelenti. (11)

4.5

Az uniós polgárság és a tagállami állampolgárság közti szoros kapcsolat egészen az uniós polgárságnak a Maastrichti Szerződés általi 1992-es bevezetése óta komoly viták és bírálatok tárgyát képezi. Ez a kapcsolat elméletileg azt jelenti, hogy a harmadik országoknak az Unió területén legálisan tartózkodó állampolgárai formálisan ki vannak zárva az uniós polgárok köréből, így ezek az emberek „láthatatlanok” maradtak a polgárságról szóló európai vitákban, valamint a politikában és a demokratikus életben való részvételben.

4.6

Az uniós polgárság szűk értelmezése szerint van egyszer az uniós polgárok homogén és egyértelműen meghatározható csoportja, és vannak a harmadik országok állampolgáraiként meghatározott személyek, akik nem számítanak uniós polgárnak.

4.7

De mégis kik azok az uniós „polgárok”? Helyénvaló-e az uniós polgárok csoportját azokra korlátozni, akik tagállami állampolgársággal rendelkeznek? A harmadik országok állampolgárai rendelkeznek-e már az uniós polgárokéihoz hasonló jogokkal és szabadságokkal? Milyen korlátozások és kihívások előtt áll ma az uniós polgárság? Ennek kapcsán mi a szerepe a politikai részvételnek és a választójognak? Miért van az, hogy sok bevándorló hátterű fiatal máig „másodrendű állampolgárnak” számít? Ha a bevándorlók demokratikus részvétele megkönnyíti a beilleszkedésüket, akkor miért vannak kirekesztve?

4.8

Mostanáig közvetetten a tagállamok döntöttek arról, hogy ki uniós polgár és ki nem. Ennek meg kell változnia ahhoz, hogy az uniós polgárság az európai integráció központi eleme legyen.

5.1

Az Alapjogi Charta meghatározza egy új fogalom, a civil, befogadó és részvételen alapuló polgárság általános alapjait. Az EGSZB úgy véli, hogy e fogalmat fejleszteni kell.

5.2

Az Európai Bizottság jelezte, hogy a harmadik országok állampolgáraira vonatkozó „civil polgárság” (közös alapvető jogokat és kötelezettségeket felsoroló) fogalmának kidolgozásához az Alapjogi Chartát kell alapul venni.

5.3

Az EU Alapjogi Chartája kötelező érvénnyel és a Szerződésekhez hasonló jogi értékkel bír. Átalakította és megszilárdította az uniós polgári jogállás összetevőit. Alkalmazási körébe mind az uniós polgárok, mind a harmadik országok állampolgárai beletartoznak. Az V. cím „a polgárok jogairól” szól, de a 41. cikk (A megfelelő ügyintézéshez való jog) és a 45. cikk (A mozgás és a tartózkodás szabadsága) (2) bekezdése még itt is vonatkozik a harmadik országok állampolgáraira is.

5.4

Az EGSZB rámutat arra, hogy a Charta többi rendelkezése is állampolgárságtól függetlenül mindenkire vonatkozik. A Charta korlátozza a tagállamok döntéshozatali jogkörét a tartózkodás biztonságával, a családegyesítéssel, a kitoloncolással, sőt az állampolgárság megszerzésével és elvesztésével kapcsolatos kérdésekben. Az egyik alapvető elem az igazságszolgáltatásról szóló VI. cím, amely többek között kimondja, hogy bizonyos alapvető és polgárjogok megsértése esetén mindenkinek joga van a hatékony igazságszolgáltatáshoz és a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

5.5

Az EGSZB szerint az uniós polgárság és a Charta kombinációja nagy hatást gyakorolhat az uniós polgárság személyi hatályának bővítésekor. Az egyik legnagyobb kihívást ma is az jelenti, hogy biztosítani kell a hatékony jogorvoslathoz való hozzáférést azon harmadik országbeli állampolgároknak, akiknek alapvető jogait és szabadságait a tagállamok és hatóságaik az európai jog értelmében nem megfelelően tartották be vagy megsértették. (12)

5.6

Az Európai Konvent előkészítése során az EGSZB állásfoglalást fogadott el, melyben az alábbiakat javasolta: „Javítani kell a bevándorlók beilleszkedésére irányuló politikákat. Az EGSZB kéri, hogy a Konvent vizsgálja meg, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok kaphatnak-e uniós polgárságot.” (13)

5.7

A közös migrációs politikáról szóló közleményében (14) az Európai Bizottság célul tűzte ki egy európai jogi keret kidolgozását a harmadik országbeli állampolgárok befogadására és tartózkodására, valamint egy olyan közös jogi státus létrehozását, amely az uniós polgárokkal azonos, de a tartózkodási idő hosszától függően eltérő jogokkal és kötelezettségekkel való felruházás elvén alapulna.

5.8

Ha minimum ötéves tartózkodás elteltével a bevándorlók állampolgárságot szerezhetnének, az elegendő garanciát jelentene ahhoz, hogy a bevándorlók többsége sikeresen beilleszkedjen a társadalomba, illetve első lépés lehetne afelé, hogy megszerezzék az adott tagállam állampolgárságát.

5.9

Az uniós polgársághoz való hozzáférés című véleményében az EGSZB megjegyezte, hogy az uniós polgárság tág fogalma megegyezik az Európai Bizottság által „civil polgárság” néven elfogadott fogalommal.

5.10

Az EGSZB támogatta, hogy az európai szintű „civil polgárság” alatt „aktív és befogadó polgárságot” kellene érteni az Unió területén tartósan élő összes személy számára úgy, hogy az egyik fő vezérelv a minden ember törvény előtti egyenlőségének elve. Az uniós polgársághoz való hozzáférés című véleményében az EGSZB már jelezte, hogy így el lehetne érni egy olyan méltányos bánásmóddal kapcsolatos megállapodást, melynek célja az EU valamely tagállamában huzamosan és jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok civil beilleszkedésének elősegítése és megkönnyítése (törvény előtti egyenlőség), és fel lehetne venni a harcot a harmadik országok állampolgárait érő diszkriminációval.

6.1

Az elmúlt évtizedben az Unió szakpolitikákat vezetett be, jogszabályokat és bírósági határozatokat hozott, amelyek nagyon fontosak mind az uniós polgárság, mind pedig a harmadik országok állampolgárainak jogállása szempontjából. E folyamatok a tartózkodásra alapozva az uniós polgársághoz tartozó jogok, szabadságok és garanciák fokozatos bővülését hozták. Az EGSZB azonban úgy véli, hogy ez a bővülés nem teljes körű, és túl sok korlátozásba ütközik.

6.2

Jogalkotási szempontból az egyik legnagyobb előrelépést az uniós polgárságról szóló 2004/38/EK irányelv elfogadása jelentette, amely egyetlen jogi eszközben egyesítette a szabad mozgásról és tartózkodásról szóló korábbi szedett-vedett európai jogszabályokat. Az EU különösen azon harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozó jogok és diszkriminációellenes intézkedések elismerése terén volt aktív, akik uniós polgárok családtagjai. E harmadik országbeli családtagok számára az irányelv kifejezetten elismer olyan különféle jogokat és szabadságokat, amelyek igen hasonló természetűek, mint az uniós polgárokra vonatkozó jogok.

6.2.1

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság véleményét, mely szerint az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az irányelvben szereplő jogokat a mindennapi életben is hozzáférhetővé tegyük mindenki számára, felszámolva egyes káros nemzeti gyakorlatokat, és hatékony jogorvoslatot kínáljunk azoknak, akiknek polgárjogait megsértették.

6.2.2

Miközben ezek a „polgárjogok” közvetlenül a családi kapcsolatból fakadnak, a hozzáférés csak akkor érvényesíthető, ha az uniós polgárok és családtagjaik élnek a szabad mozgáshoz való jogukkal vagy másik tagállamba költöznek. Az Európán belüli mobilitás ténye továbbra is egyik feltétele annak, hogy a családtagok élvezzék az uniós polgárságból fakadó védelmet. (15) Az irányelv öt év tartózkodás után elismeri továbbá e családtagok állandó tartózkodásához való jogát.

6.2.3

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy a nemzeti hatóságok máig alkalmaznak olyan jogszabályokat és gyakorlatokat, amelyek akadályozzák az uniós polgárok családtagjainak szabad mozgását és tartózkodását. Emellett az uniós polgárok külföldi családtagjai fordított irányú hátrányos megkülönböztetést is szenvednek, amit orvosolni kell. (16)

6.3

Az Európai Unió Bírósága nagyon aktív volt és támogató szerepet töltött be, proaktívan értelmezve a jogszabályi kereteket és védve az uniós polgárok személyes jogait. (17) Az EB kimondta, hogy az uniós polgárságnak az a rendeltetése, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállásuk legyen. (18)

6.3.1

Az EGSZB üdvözli a luxemburgi Bíróság polgársággal kapcsolatos határozatait, és megjegyzi, hogy az irányelv elfogadásával az EB esetjogának nagy része beépült az uniós jogba, mivel az irányelv összegyűjtötte a szabad mozgással és az uniós polgársággal kapcsolatos ügyekben 2004 óta hozott legfontosabb határozatokat.

6.3.2

Az EB-nek kiterjedt ítélkezési gyakorlata van az uniós jog általános elveiről (19) is, például az arányosság és a megkülönböztetésmentesség kapcsán. E határozatok mindenkire vonatkoznak, akit uniós fellépések vagy uniós jogszabályok érintenek, függetlenül attól, hogy állampolgár vagy migráns státusban van. A joghatóság még a tagállamoknak az állampolgárság megszerzésével vagy elvesztésével kapcsolatos hatásköreire, valamint ezeknek az uniós polgárságra és a kapcsolódó jogokra gyakorolt hatásaira is kiterjed.

6.3.3

A Bíróság többször is jelezte, hogy az állampolgársággal kapcsolatos hatásköreik gyakorlása során a tagállamok kötelesek kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy jogszabályaik és határozataik milyen következményekkel járnak a polgárságra és a szabad mozgásra vonatkozó uniós jog keretében, konkrétan az uniós polgársággal járó jogok és szabadságok teljes körű gyakorlására. (20)

6.4

2003 óta van hatályban a bevándorlásról szóló európai jogszabálycsomag, amely jogi eszközöket tartalmaz a harmadik országok állampolgárainak belépésére és tartózkodására. Ezek olyan jogokat és garanciákat biztosítanak, melyek némelyike hasonló az uniós polgárság által biztosítottakhoz. A harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló 2003/109/EK irányelv  (21) közös jogállást hozott létre harmadik országok olyan állampolgárai számára, akik öt éven át jogszerűen és megszakítás nélkül egy tagállam területén tartózkodtak.

6.4.1

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az irányelv célja az volt, hogy közelítse az uniós polgárok és a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok státusát, és védje az Unióban való tartózkodásuk biztonságát. A közös jogállás azonban még nem kínál teljes körű egyenlőséget és polgárságot, csak egy „kvázi-egyenlőséget”, azaz számos feltételhez kötött „harmadrangú kvázipolgárságot”. (22) Amint az Európai Bizottság az irányelv alkalmazásáról szóló jelentésében (23) jelezte, annak ellenére, hogy az irányelv 11. cikke alapján a huzamosan tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek az állampolgárokkal „kvázi azonos bánásmódot” élveznek, súlyos információhiány mutatkozik az alkalmazás módját illetően, emiatt gyakorlati alkalmazása problémákba ütközik.

6.4.2

Másrészről az irányelv – ez jelenti az egyik hozzáadott értékét – lehetőséget ad a „szabad mozgáshoz való jog” gyakorlására, azaz e személyek másik tagállamba költözhetnek és „kvázi egyenlő bánásmódban” részesülhetnek. Az Európán belüli mobilitás vagy szabad mozgás vetületének jelenléte ugyanarra az uniós polgársági modellre emlékeztet, amely az Európán belüli mobilitást előmozdító európai polgárjogot követte.

6.5

Az uniós bevándorlási jog részét képező egyéb irányelvek is tartalmaznak a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező státuséhoz hasonló „Európán belüli mobilitási” vetületet az európai munkaerőpiacok vonzóbbá tétele céljából, ilyen például a magasan képzett bevándorlóknak adható kék kártyáról szóló 2009/50/EK irányelv.

6.6

Az EGSZB azonban úgy véli, hogy mivel néhány tagállam hibásan alkalmazta az irányelveket, a harmadik országok állampolgáraira és családjaikra az európai engedélyt kiállító tagállamtól eltérő tagállamban való tartózkodásra és munkavállalásra vonatkozó feltételek és kritériumok messze nem egyenlőek az uniós polgárokat megillető határokon átnyúló mozgásszabadsággal.

6.7

Emellett a legális bevándorlásra vonatkozó jogszabályi keret szétaprózódottsága és ágazati jellege nem kedvez az Unió területén tartózkodó és szabad mozogáshoz való jogukat gyakorolni kívánó harmadik országbeli állampolgárokat illető egyenlő bánásmódnak és egységes jogi keretnek. (24)

7.1

Az EGSZB más véleményeiben javasolta, hogy javítani kell az Európába érkező bevándorlók származási országaival való politikai és szociális párbeszédet. Az EGSZB üdvözli, hogy már több megállapodást is aláírtak.

7.2

E párbeszéd során a polgárjogokra is ki kell térni. Az EGSZB szerint a kettős állampolgárságot engedélyező államok közötti megállapodások határozottan kedveznek annak, hogy a harmadik országok állampolgárai rendelkezhessenek a szociális, politikai és polgárjogokkal.

7.3

Egyes tagállamok azonban csak kölcsönösségi alapon adják meg a politikai jogokat. Az EGSZB megjegyzi, hogy bár ez támogatandó eszköz, egyes esetekben, amikor a származási ország nem fogadja el a kölcsönösség elvét, jogkorlátozáshoz vezet.

7.4

Az EGSZB szeretné, ha az EU külpolitikája teljes elkötelezettséget vállalna a nemzetközi migrációnak az ENSZ keretében történő globális szintű kezelése iránt, más idevonatkozó nemzetközi jogi eszközök mellett az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi ENSZ-egyezmény (melynek ratifikálását az EGSZB már javasolta (25) az EU-nak), a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és az ILO-egyezmények alapján.

6.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 67/23

1.1

A programozott elavulás, úgy tűnik, az ipari termelési módhoz kötődik, amely igényli termékeinek legalább bizonyos arányú megújítását. Bár e termékmegújítás szükségesnek tűnhet, küzdenünk kell egyes túlkapások ellen. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság egyértelműen megkülönbözteti a tudatosan kiszámított meghibásodást és fogyasztási módjaink felgyorsulását. Jóllehet megkérdőjelezendők azok a marketinggyakorlatok, amelyek „jelentős újításokat” hirdetnek, bár gyakran csak kiegészítő jellegűek, véleményünk szándéka a legkirívóbb esetek kontrollálása és a fogyasztóknak nyújtott garanciák javítása. A cél az európai vállalkozások iránti bizalom növekedésének elősegítése. A javaslatok technikai, kereskedelmi, normatív, oktatási és információs jellegűek. Illeszkednek a termelési–forgalmazási–fogyasztási lánc jobb – igazságosabb és lojálisabb – egyensúlyára irányuló stratégiai keretbe.

1.2

Az EGSZB szeretné, ha teljesen betiltanák azokat a termékeket, amelyek esetében tervezett a meghibásodás annak érdekében, hogy előidézze a készülék élettartamának végét. Ezek az esetek – amelyek ritkák ugyan, de kirívóak, mint például azon nyomtatók nagy médiavisszhangot kiváltott példája, amelyeket úgy gyártanak, hogy bizonyos számú használat után többé ne működjenek – csak a polgárok vállalatokkal szembeni bizalmatlanságához vezethetnek.

1.3

Az EGSZB azt ajánlja a vállalatoknak, hogy könnyítsék meg termékeik javítását. Ennek három vonalon kellene megvalósulnia: egyrészt a műszaki lehetőségeket illetően (például a táblagépek esetében, amelyek akkumulátorát a készülék borításához hegesztik, hogy megakadályozzák annak javítását, és új termék vásárlására kényszerítsenek); másrészt lehetőséget biztosítva a fogyasztóknak arra, hogy a vételt követően még 5 évig beszerezhessék a pótalkatrészeket. Végül pedig a termékekhez megvásárlásukkor a használati útmutatón kívül részletes tájékoztatót kellene csatolni a javíttatási lehetőségekről is. Átfogóbban nézve az EGSZB véleményével a szociális vetület és a javítással foglalkozó vállalkozások erőteljes támogatására hív fel. A vállalkozások és a fogyasztók közti bizalom javítására irányuló fellépésre konkrétabban azon lehetőségek viszonylatában kell tekinteni, amelyeket az a foglalkoztatás terén teremthet.

1.4

A kötelező erejű szabályozás útját kizárva az EGSZB az önkéntes tanúsítási eljárást ösztönzi. A háztartási készülékek terén például hathatós vételi érv volt a 10 vagy 20 évre szóló alkatrész-garancia. E garanciát európai szinten standardizálni lehetne az EU 28 tagállamának területén vásárolt termékek összességére vonatkozóan annak érdekében, hogy ne büntessük az európai vállalkozásokat. Ugyanígy a gyártók kötelezhetnék maguk arra, hogy adatokat tegyenek közzé a leggyakoribb meghibásodásokról, hiszen ismerik a leginkább visszatérőeket. Raktáron tarthatnák a szóban forgó pótalkatrészeket, kötelezhetnék magukat azok kérésre történő legyártására, vagy felkérhetnének erre beszállítókat. Ez számottevő kötelezettségvállalást jelenthetne egyes vállalatok részéről arra, hogy garantálják termékeik megbízhatóságát. Ez – a fogyasztóval való kapcsolatukon túl – beleillene az önkéntes tanúsítás elgondolásába, amelynek célja a termékek karbantartása és élettartamuk meghosszabbítása.

1.5

Az EGSZB arra ösztönzi a tagállamokat, hogy közbeszerzési politikájukban vegyék figyelembe a programozott elavulás elleni harc kritériumait. A közbeszerzés uniós tagállamokbeli jelentőségére (a GDP 16 %-a) tekintettel az állami szerveknek fontos szerepet kell játszaniuk, és példamutató magatartást kell tanúsítaniuk.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy a gyártmányok minőségének és tartósságának javítása hosszú távú munkahelyek teremtéséhez fog vezetni Európában, ezért ösztönzendő. E változások – megfelelő képzésekkel kísérve – hozzájárulnak majd az európai munkavállalókat régóta sújtó válságból való kilábaláshoz.

1.7

Az EGSZB ajánlja a termékek várható élettartamának, illetve lehetséges használataik számának feltüntetését, hogy a fogyasztók a tények teljes körű ismeretében hozhassanak vásárlási döntést. Támogatja továbbá annak önkéntes alapú, kísérleti jellegű bevezetését, hogy tüntessék fel a termék várható élettartama alapján becsült, egy évre jutó árát is, hogy a hosszú élettartamú termékek vételére ösztönözzenek. A várható élettartam e megjelölését ellenőrizni kellene a fogyasztók számára káros visszaélések elkerülése érdekében. A fogyasztók így a vételkor ugyan drágább, de hosszabb távon értéküket jobban megőrző termékeket vásárolhatnának. Ez mindenképpen arra ösztönözné vállalkozásainkat, hogy tartósabb termékeket gyártsanak. E tájékoztatásnak a fogyasztó által igényelt releváns információra kellene összpontosulnia, és termékkategóriák szerint eltérő mértékűnek kellene lennie annak megelőzésére, hogy túl sok információt tartalmazzon a csomagolás.

1.8

Az EGSZB hasznosnak tartaná egyfajta rendszer bevezetését a vásárolt termékek minimális élettartamának garantálására. A termékek minimális élettartamára vonatkozóan nem létezik jelenleg szabályozás, és olyan európai szabvány sem, amelynek révén az élettartam mérhető lenne. Kezdeményezések kezdenek ugyanakkor megjelenni a környezetvédelmi címkézés terén. A termékeket gyártó vagy forgalmazó vállalatoknak internalizálniuk kell az újrahasznosítási költségek felvállalásából eredő externáliákat az 5 évnél rövidebb élettartamú termékek esetében, különösen akkor, ha a termék a környezetre nézve ártalmas anyagokból áll.

1.9

Az EGSZB azt javasolja, hogy egészítsék ki a vásárláshoz kötődő garanciát egy minimális élettartamra vonatkozóval, amelynek során a javítási költségek a gyártót terhelnék.

1.10

A termékek élettartam-csökkenésének költségei és az elégtelen javíttatási lehetőségekből eredő nehézségek többségükben a fogyasztókat sújtják. Ők a fő szenvedő alanyai a gyártók és egyes olyan forgalmazók politikáinak, amelyek a garancia első évet követő meghosszabbítását árulják, jóllehet alapvetően kötelező a két éves garancianyújtás. A fogyasztókat, úgy tűnik, gyakran kevéssé tájékoztatják a jogaikról. A fogyasztók tudatossá válását elősegíthetné az – elsősorban honlapok és közösségi hálózatok alkalmazása révén megvalósuló – jobb kommunikáció. A tervezett elavulás európai megfigyelőközpontjának köszönhetően a fogyasztók pontosabb képpel rendelkeznének a gyakorlatokról, és így megalapozottabban tudnának dönteni.

1.11

A fogyasztók tudatosságának fokozása a termékek megfelelő és fenntartható használatának alapvető feltétele. Annál is inkább fontos a termékek minimális életciklusára vonatkozó megfelelő tájékoztatás, mivel ez a vásárlást érintő döntéshozatal fontos eleme. Ezzel összefüggésben üdvözlendők lennének a kereskedelmi és vállalati önkéntes tevékenységek és kezdeményezések.

1.12

A fogyasztóknak gyakran az a benyomásuk, hogy valódi jogszabályi dzsungelen kell átverekedniük magukat. Bár számos irányelv foglalkozik a programozott elavulással (kereskedelmi gyakorlatok, hulladékok stb.), a tárgyról szóló dokumentumok összessége kevéssé koordináltnak tűnik, ezért egy jogalkotási csomag keretében össze kellene őket hangolni.

1.13

Az EGSZB azt ajánlja, hogy a tagállamok – különösen az oktatás során – ösztönözzenek felelős fogyasztásra annak érdekében, hogy a fogyasztók figyelembe vegyék a termékeknek az életciklus szempontjából a környezetre gyakorolt hatását, ökológiai lábnyomát és minőségét. Az EGSZB határozottan kívánatosnak tartja, hogy a fogyasztók képviselőit jobban vonják be az ennek a fontos és érzékeny kérdésnek szentelt, folyamatban lévő vitába, mivel részvételük biztosítaná az átfogó megközelítést.

1.14

Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy készíttessen tanulmányokat a témában, hogy rávilágítson a rendelkezésre álló nagy mennyiségű, gyakran ellentmondásos információkra. Ez lehetővé teszi majd a programozott elavulás – elsősorban gazdasági és társadalmi – hatásainak tárgyilagos bemutatását, annak nemcsak a termékértékesítési rotációval, hanem a foglalkoztatással és a kereskedelmi mérleggel kapcsolatos állítólagos előnyeit illetően is.

1.15

Az EGSZB nagy európai kerekasztal-megbeszélés rendezését javasolja 2014-ben a tárgyra vonatkozóan. E kerekasztal a területen érintett valamennyi résztvevőt összegyűjti majd: az ipari és a pénzügyi ágazat képviselőit, a forgalmazókat, a szakszervezeteket, a fogyasztóvédelmi egyesületeket, a nem kormányzati szervezeteket, a szabványügyi hivatalokat, a szakértőket stb. Több ágazatot átfogónak is kell majd lennie, hogy ne csupán néhány iparágra összpontosítson. Végre olyan fórumnak kellene kísérnie, amely nyitva áll az EU polgárai előtt, a lehető legszélesebb körű lakossági részvétel előmozdítására törekedve. E részvétel egyik ösztönzendő formáját a közösségi hálózatok alkotják majd.

1.16

Általánosabban véve az EGSZB a kutatások felgyorsítását és a programozott elavulás fékezését célzó alábbi 3 cselekvési irányvonal megvalósítását ajánlja:

1.17

Európai szinten kiadott jelzésével az EGSZB abbéli reményének ad hangot, hogy a pazarlás társadalmából a fenntartható társadalomba való átalakulást jelentő gazdasági átmeneti szakaszba lépünk, a növekedés pedig olyan irányt vesz, hogy polgárközpontú módon tudjon válaszolni a fogyasztók szükségleteire, és nem puszta öncélt jelent.

2.1

A programozott elavulás több okból is aggasztó kérdés: a fogyasztási cikkek élettartamának csökkentésével egyformán növeli az erőforrás-felhasználást és a termékek életciklusának végén kezelendő hulladékmennyiséget. E több formát öltő módszert az eladások ösztönzésére és a gazdasági növekedés támogatására alkalmazzák azáltal, hogy folyamatosan újabb és újabb igényeket támasztanak, és önként teremtik meg a fogyasztási cikkek javíthatatlanságának feltételeit.

2.2

Következésképpen az erőforrások pazarlása és az ártalmas szennyezés olyan méreteket öltött, hogy a civil társadalom és számos e gyakorlatokkal szemben kritikus politikai képviselő lépéseket tesz annak érdekében, hogy rámutasson a rendszer inkoherenciáira és küzdjön azok ellen (egyesületi keresetek az Egyesült Államokban az Apple ellen, panasztétel Brazíliában, törvényjavaslat Belgiumban és Franciaországban 2013 elején).

2.3

A „tervezett elavulásnak” több típusát szokás megkülönböztetni, figyelembe véve, hogy az elavulás „egy alapanyag vagy berendezés – anyagi elhasználódását megelőző – degradálódásaként” határozható meg (Le Petit Larousse szótár). Sőt, értékvesztése, illetve lejárata nem fizikai elhasználódása miatt, hanem a technikai haladással, a magatartás változásával, a divattal stb. összefüggő okokból következik be.

2.4

Az elavulásnak az alábbi formáit különböztethetjük meg:

2.5

A témában nem alakult ki határozott egyetértés. A definíciók közti árnyalatnyi különbségek bizonyítják, hogy mennyire fontos a fogalom átfogó meghatározása, valamint differenciált intézkedések meghozatala az elavulás objektív (technikai) és szubjektív (a divat hatásai, új termékek megjelenése) tényezői alapján. Létezhetnek olyan termékek, amelyeknél a rövid élettartam környezeti előnyt képezhet. Az elavulás egyébként a fogyasztók magatartásától is függ.

2.6

Az EGSZB árnyalt megközelítést ajánl. A cél nem az, hogy egységesen növeljük valamennyi termék élettartamát, hanem hogy ez az egyes termékek felhasználási módja alapján történjen. Ugyanígy előnyben kellene részesíteni a felhasználási módok optimalizálására való törekvést, annak tudatában, hogy az optimalizálás nem jelenti feltétlenül az élettartam meghosszabbítását. Az EGSZB azt szeretné elősegíteni, hogy a fogyasztók jobban tudatában legyenek az európai vállalatok termékei megbízhatóságának.

2.7

Az Európai Uniónak számos – környezetvédelmi, szociális, közegészségügyi, kulturális és gazdasági – okból kell foglalkoznia a programozott elavulással. Szerintünk ugyanakkor a szimbolikus és etikai megfontolások kevésbé kézzelfogható, de ugyanilyen fontos szempontjait is figyelembe kell venni.

2.8

Környezeti téren kiemelendő, hogy napjainkban, amikor évente mintegy 60 milliárd tonna nyersanyagot használunk fel, körülbelül 50 %-kal több természeti erőforrást igényelünk, mint 30 éve. Egy európai így naponta 43 kg erőforrást használ fel, míg egy afrikai csak 10 kilogrammot. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) becslése szerint az 1999-ben ismert értékekből kiindulva „elsődleges kitermelésük évi 2 %-os növekedése alapján a réz-, ólom-, nikkel-, ezüst-, ón- és cinkkészletek nem tartanak tovább 30 évnél, az alumínium- és vaskészletek pedig 60–80 évnél. Egyre több anyag ritkává válik tehát”. Egyébiránt évente 10 millió tonna ilyen hulladék keletkezik Európában (2012-es adat), amelynek mennyisége 2020-ra várhatóan eléri a 12 millió tonnát. Az újrafeldolgozási és innovációs politikákon kívül a 2012. augusztus 13-án életbe lépett új európai irányelvben meghirdetett visszanyerési politikákat is támogatni kell a programozott elavulás elleni harccal párhuzamosan.

2.9

Szociális szempontból a programozott elavulás három különböző típusú problémát vet fel. Először is, válság idején a fogyasztási cikkek programozott elavulása hozzájárul a hitelre történő vásárlások elterjedéséhez és egy soha nem látott mértékű eladósodáshoz. Az elavulás leginkább azon hátrányos helyzetű társadalmi kategóriák tagjait sújtja, amelyek nem tudnak tartós termékeket magas áron megfizetni, és gyakran alacsonyabb árú, rövidebb élettartamú árukkal kénytelenek megelégedni. Emellett a javítással foglalkozó cégek foglalkoztatási részlegének is el kell viselnie a programozott elavulás káros következményeit. Az ADEME-jelentés (2007) adatai (1) is megerősítik e tendenciát: a meghibásodott készülékek csupán 44 %-a kerül megjavításra. A forgalmazók becslései szerint a garancia alá nem tartozó készülékek 20 %-a esetében történik a megjavításra irányuló beavatkozás. Az ADEME-tanulmány (2010) számottevő visszaesést mutat Franciaországban 2006–2009 között is a javítási tevékenységet illetően, különösen a háztartási elektronikai készülékek vonatkozásában. A javítási üzletág előnye, hogy nem helyezhető át és többnyire stabil munkahelyekből áll.

2.10

A közegészségügyi következmények nem elhanyagolhatók. Két formájuk létezik: egyrészt az elégetés közvetlen következménye a közelben lakók számára az elektronikai alkatrészek mérgező hatásából eredően, másrészt pedig nemzetközi kihatásaik. Az informatikai hulladék kezelésére alkalmas infrastruktúra hiánya ugyanis olyan mértékű, hogy számos használaton kívüli terméket exportálnak illegálisan olyan térségekbe, ahol lerakókban való elhelyezésük olcsóbb, de a helyi lakosság számára jelentős hatással jár (pl. Ghánában, ahol kinyerik a hulladék fémtartamát, hogy Dubaiba vagy Kínába szállítsák azt. E hulladékok nagy része déli országokba irányul, ahol környezeti problémákat okoz.)

2.11

A kihatások kulturális jellegűek is. Egyes tanulmányok szerint a háztartási elektronikai cikkek átlagos élettartama 6–8 év, míg 20 évvel ezelőtt 10–12 év volt. A fogyasztók jogosan kérdőjelezik meg a termékek élettartamának csökkenését, amikor az innováció szerepét lépten-nyomon kiemelik. Az európai polgárok saját iparukba vetett bizalma csak lassan alakul ki, és az elavulás rombolja azt. Most, hogy szinte minden közvélemény-kutatás szerint a polgárok maximálisan eltávolodnak az európai ipartól, nyilvánvaló, hogy a termékek korai meghibásodása vagy javíthatatlansága nem segíti elő, hogy ismét bizalommal forduljanak felé. Ez részben megmagyarázza azt, hogy miért szeretné az európai polgárok 92 %-a (2), ha feltüntetnék a termékek élettartamát (vagy lehetséges felhasználásainak számát). Az európai vállalkozások versenyképessége a fogyasztók vállalatok iránti bizalmának növelésétől is függ.

2.12

A kihatások végül gazdasági jellegűek is lehetnek. Az érintett vállalatok nagy többsége a csúcstechnológia terén működik, amelynek termékeit gyakran importálják Európába. Az Európai Unió, azáltal, hogy foglalkozik a témával, eszközt kínál vállalatainak arra, hogy megkülönböztessék maguk a tartósságot célzó gyakorlatuk révén.

2.13

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság nem feledkezik meg a kevésbé anyagi jellegű, de ugyanolyan fontos vonatkozásokról sem. Szimbolikus síkon, jóllehet a Rio+20 szellemében munkánk összességét az jellemzi, hogy nagy jelentőséget tulajdonítunk a fenntartható fejlődésnek, el kell ismernünk, hogy a programozott elavulás az általunk támogatott fenntartható fejlődés központi kérdése. Ami az azzal kapcsolatos felfogásunkat illeti, hogy milyen helyet tölt be az etika a társadalmunkban, problematikusnak tűnik számunkra az, hogy mérnökök feladata felgyorsított elöregedésű termékek kifejlesztése legyen, vagy hogy reklámcégek kampányokat indítsanak azért, hogy a fogyasztókat ezek megvásárlására buzdítsák, tudva, hogy beszerzéseik nem fogják növelni elégedettségüket.

6.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 67/27

1.1

A sörfogyasztás Európa-szerte több ezer éves hagyomány. Jóllehet a sörkultúra – a sörfajták és fogyasztási szokások – Európa különböző részein igen eltérő, a sör minden uniós országban fontos szerepet játszik, és a kulturális és kulináris örökség szerves részét képezi. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság felhívja a figyelmet az ágazat folyamatos fejlődésére és a jelenlegi nehéz körülmények között mutatott alkalmazkodó és ellenálló képességére. Kiemeli továbbá, hogy az ágazat teljesíti az Európa 2020 stratégiában a foglalkoztatás, a fenntarthatóság, az innováció, az oktatás és a társadalmi befogadás kiemelt területein kitűzött célokat.

1.2

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság felhívja az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a Tanács és a tagállamok figyelmét az alábbi kiemelt politikákra, melyeket komolyan meg kell fontolni, ha ki akarjuk aknázni az európai sörágazat teljes növekedési potenciálját. Az EGSZB konkrétan a következőket várja a döntéshozóktól:

1.3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság emellett tagállami, regionális, illetve helyi szintű lépéseket is sürget a következő célok érdekében:

1.4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye szerint a sörgyáraknak

2.1

Az Európai Unió a világ vezető sörgyártóinak egyike. A termelés 2011-ben meghaladta a 380 millió hektolitert (1), ezt az Európa-szerte működő mintegy 4 000 sörfőzde állította elő. Termékeiket a világ minden részén értékesítik. Mennyiségi szempontból az EU a világtermelés több mint egynegyedével a legnagyobb piaci szereplők egyike. Kína nemrég megelőzte, de a rangsorban az Egyesült Államok, Oroszország, Brazília és Mexikó előtt van (2).

2.2

Az európai sörágazat strukturális szempontból igen sokszínű. Főként kis- és középvállalkozások – mikrosörfőzdék és helyi, regionális és országos szinten működő főzdék – alkotják, emellett van négy nagy európai székhelyű sörgyár (3), melyek vezető világpiaci szereplők. Az új kis és mikrosörfőzdéknek az elmúlt évtizedben történt felemelkedése kiválóan jelzi az ágazatban rejlő innovációs potenciált, és nagy eredmény a fenntarthatósági cél szempontjából.

2.3

A söriparhoz kapcsolódó ellátási láncban főként helyi szereplők vannak, de a malátázók, berendezésgyártók és a műszaki szolgáltatók között globális piacvezetők is képviseltetik magukat. Emellett az európai söripari intézetek világszerte megosztják szaktudásukat. A European Brewery Convention kongresszusához hasonló rendezvények és a sörrel foglalkozó egyéb konferenciák a világ minden részéből vonzzák a látogatókat.

2.4

A sör kulcsfontosságú feldolgozott agrártermék, melyet több mint 2 milliárd euró értékben exportálnak (4). Az OEM/OFJ (5) rendszerek révén vonatkozik rá az EU agrártermék-minőségi politikája (6); a 23 földrajzi jelzéssel ellátott termék értékesítése több mint 2,3 milliárd eurós bevételt hoz (7). A két rendszerben részt vevő sörök azonban korlátozott számú földrajzi területet képviselnek, mivel csupán az uniós országok kevesebb mint egyharmadát fedik le.

2.5

A sör főleg természetes eredetű alkotóelemekből: vízből, gabonafélékből, komlóból és élesztőből áll. A sörgyártás legfontosabb alapanyaga a víz, amely átlagosan a sör körülbelül 92 %-át teszi ki. A felszín alatti vizek védelme ezért kulcsfontosságú. Mivel a sörgyártáshoz – alapvető keményítőforrást jelentő – gabonafélékre (például árpa, búza vagy egyéb) van szükség, az agrárközösséggel való kapcsolat létfontosságú a sörfőzők és malátázók számára.

2.6

Az Európai Unió ezenkívül a komlófélék világpiacán is a legnagyobb szereplő: ezeket 14 uniós tagállam termeszti (8) a világ összes komlótermesztő területének mintegy egyharmadán (9), az európai komlótermesztők fő felvásárlója pedig a söripar. Ha el akarjuk kerülni a piaci torzulásokat, melyek hosszú távon káros hatással lehetnek a sörfőzőkre, akkor lehet, hogy újra át kell gondolnunk a komlótermesztők közötti verseny, valamint az uniós tagállamok agrárpolitikáiban érvényesülő differenciált kezelésmód kérdését.

2.7

A sörgyárak a nyersanyagok tekintetében az agrárszektortól függenek, az utóbbi években pedig a változó minőségű termések és az árak fluktuációja miatt az ágazat drágábban jutott hozzá a sörgyártáshoz szükséges agrártermékekhez. A nyersanyagtermelők és a sörfőzők viszonyát, ahol lehet és szükséges, fenntartható és hosszú távra tekintő megközelítésnek kellene vezérelnie.

2.8

2010-ben az összes sörértékesítés 106 milliárd euróra rúgott, héával együtt, ami az EU GDP-jének 0,42 %-át jelenti. A becslések szerint az Európában gyártott sör több mint 63 %-át szupermarketekben és egyéb kiskereskedelmi egységekben értékesítik (nem helybeni fogyasztás). A fennmaradó 37 %-ot a vendéglátóiparban fogyasztják el (pl. bárokban, sörözőkben, éttermekben – helybeni fogyasztás).

3.1

Az európai sörpiac az elmúlt 15 évben a technikai fejlődés, a beruházások és a fogyasztói attitűdök szempontjából, valamint vállalatfúziók és új cégek létrejötte révén különféle átalakulásokon ment keresztül. A fogyasztás 2007 óta tartó erőteljes visszaesése közvetlenül kihat a sörfőzdék tevékenységeire. Több éven át tartó bővülést követően az uniós sörgyártás rövid idő alatt 420 millió hektoliterről 2011-re 377 millió hl-re esett vissza. Az elkövetkező években azonban az ágazat újjáéledése és akár növekedése is várható, ha a gazdasági és szabályozási környezet kedvezőbbé válik.

3.2

A gazdasági válság és a fogyasztás csökkenése az európai söripar átszerveződéséhez vezetett, melynek hátterében a nagyobb nemzetközi és országos cégcsoportok kontinentális tevékenységeinek és Unión kívüli beruházásainak konszolidálása állt. Ezzel egy időben a kisebb sörfőzdék száma minden országban nőtt, ezzel szélesedett a fogyasztói választék és a „Vállalkozás 2020” cselekvési tervvel (10) összhangban erősödött a sörfőzők vállalkozói szelleme. Ez a fenntarthatóság szempontjából is kedvező fejlemény, mivel jellemzően jót tesz a regionális turizmusnak, és általában rövidebbek a termelési és fogyasztási láncok, ami környezetbarát.

3.3

Mindemellett a gazdasági körülmények miatt növekedett az otthoni sörfogyasztás a sörözők és éttermek kárára, ami munkahelyek megszűnéséhez, a hozzáadott érték csökkenéséhez és ahhoz vezetett, hogy csökkentek az EU-ban elfogyasztott minden egyes liter sörből befolyó állami bevételek (11). Ezt a tendenciát a kiskereskedelmi szektorban érvényesülő erőteljesebb árleszorító hatás is befolyásolta.

3.4

A sörfőzdék és a termékinnovációk növekvő száma egyúttal új termékek megjelenéséhez is vezetett, ami hasznos a fogyasztók, a társadalom és a környezet számára. A termékkör alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes sörök irányába történő bővülése lehetőségeket teremtett a legkülönfélébb méretű sörfőzdék számára, az értékesítés pedig megnőtt, és az organikus sörök is egyre szélesebb körben állnak rendelkezésre.

3.5

A söripar az adók révén jelentős bevételt hoz az államoknak. A sörgyártás és -értékesítés jelentős bevételi forrás az államok számára a jövedéki, hozzáadottérték- és jövedelemadók, valamint a munkavállalók és a munkaadók által fizetett társadalombiztosítási járulékok révén mind magában a söriparban, mind pedig azon kapcsolódó ágazatokban, amelyekben a munkahelyek közvetetten a sörgyártási tevékenységekhez köthetők. 2010-ben e bevételek mintegy 50,6 milliárd eurót tettek ki (12).

3.6

A söripar jelenlegi gazdasági nehézségekkel szembeni ellenálló képességét próbára teszik a – főként a jövedéki adó, valamint különösen a vendéglátó-ipari héa-kulcsok emelése miatti – növekvő adóterhek. Ez tovább nehezítette a sörgyárak amúgy is nehéz gazdasági helyzetét, különösen olyan országokban, mint Magyarország, Finnország, Franciaország, Hollandia és az Egyesült Királyság (13). Az uniós sörgyártásból és -értékesítésből származó összes hozzáadott érték 2008 és 2010 között 10 %-kal (14), az uniós sörágazattól beszedett adók összege pedig 3,4 milliárd euróval csökkent.

3.7

Az uniós és országos szintű jövedékiadó-rendszereknek figyelembe kellene venniük a sör sajátosságait, ideértve annak általában alacsony alkoholtartalmát, a sörfőzési folyamatot, valamint a söripar helyi társadalmi és foglalkoztatási, valamint általános gazdasági hozzájárulását. Ezért az erjesztett italok közé tartozó sör számára a többivel azonos versenyfeltételeket kellene biztosítani, így a borra és más erjesztett italokra vonatkozó nullaeurós minimumkulcsot a sörre vonatkozó uniós jövedékiadó-szabályozásba is be kellene építeni (15).

3.8

A kiegyensúlyozott nemzeti szintű jövedékiadó-politika és az adóigazgatáson belül meglévő együttműködési mechanizmusok jobb kihasználása esetleg megfelelő eszköz lehet az adótényezők ösztönözte kereskedelem és a hozzá kapcsolódó káros gyakorlatok elkerülésére, és így hozzájárulhat a sörfőzési ágazat versenyképességének megőrzéséhez, különösen a határ menti területeken.

3.9

Mivel a szálloda- és vendéglátó-ipari ágazat szerepe a sörértékesítésben jelentős (16), az adópolitika ebben és a sörfőzési ágazatban növekedésfokozó eszközként is szerepet játszhat, pozitív hatást gyakorolva a helyi szintű foglalkoztatásra.

3.10

Az európai söripar a kedvezőtlen feltételek ellenére még mindig ellenálló- és versenyképes. A helyi sörfőzők nem veszítették el országuk és az EU határain kívüli piacaikat. Jóllehet az európai sörtermelés nagyrészt az uniós egységes piacon talál vevőre, a világ különböző részeire irányuló export 2000 óta folyamatosan nő, 2007 óta a növekedés 30 %-os. A legjelentősebb kiviteli célpontok között van az Egyesült Államok, Kanada, Angola, Kína, Svájc, Tajvan, Oroszország és Ausztrália (17). Ezenkívül az európai sörgyárak minden kontinensen nagybefektetők, és a helyi sörfőzdékkel és forgalmazókkal különféle együttműködési kezdeményezésekben vesznek részt.

3.11

Az európai sörök Unión kívüli országokban való piaci jelenlétének fenntartását és növelését azonban veszélyeztethetik a kereskedelmi akadályt jelentő helyi szabályozások, ami gátolja a sörexportot és a beruházásokat. A vámok mellett ezek az akadályok bizonyos jogszabályi intézkedések formájában is testet ölthetnek – ilyenek a termékmeghatározások (pl. Oroszország), vagy költségvetési-adminisztratív eljárások (pl. Albánia, Törökország). Az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak a söriparral együttműködésben kulcsszerepük van ezeknek és más, a külpiacokon időről időre felmerülő problémáknak a megoldásában.

3.12

Miközben az Európai Unió a különféle kereskedelmi megállapodásokban nullakulcsos vámot alkalmaz a sörimportra, számos ország továbbra is vámkivetéssel igyekszik távol tartani az uniós tagállamokból származó, konkurenciát jelentő sörbehozatalt. A szabadkereskedelmi megállapodásokról jelenleg folyó tárgyalások is kitérnek erre, és a legújabb (pl. a Dél-Koreával kötendő) megállapodások a vámok fokozatos csökkentését írják elő. Ezt a rendszert tovább kellene bővíteni.

3.13

Az európai sörmárkák külső piacokon való megjelenési lehetőségeit promóciós rendezvények, például kiállítások, vásárok és az Európai Bizottság által harmadik országokban szervezett konzultációs rendszerek is javítják. A sörfőzdék mind ez idáig igen kis számban vettek részt ezekben a tevékenységekben, egyrészt mivel nincsenek kellően tisztában a lehetséges haszonnal, másrészt pedig az elégtelen népszerűsítés miatt.

4.1

A söripari ágazat nem csak a sörgyártást foglalja magában. A sörfőzéshez nélkülözhetetlen mezőgazdasági alapanyagok előállításától kezdve magán a főzésen át a vendéglátóiparig és a kiskereskedelemig bezárólag számos tevékenységet takar. Az Európai Unió sörgyárai együttvéve közvetlenül több mint 128 800 embert foglalkoztatnak. Ezenfelül még kétmillió munkahely köthető a sörgyártáshoz és -értékesítéshez, ami csak az Unióban az összes munkahely mintegy 1 %-át jelenti, különböző foglalkoztatási formákban (18).

4.2

A söripar jellemzői tükrözik az Európa 2020 növekedési stratégiában lefektetett, az intelligens, fenntartható és inkluzív gazdaságra vonatkozó uniós célokat. Sörgyárak minden európai országban vannak, és a magas áru- és szolgáltatási kiadásokból, valamint a jelentős vendéglátó-ipari és kiskereskedelmi forgalomból adódóan több mint kétmillió munkahelyet támogatnak. A sörhöz köthetően létrejövő munkahelyek több mint 73 %-a a vendéglátóipar területén van.

4.3

Mivel ennek az ágazatnak is alapvető szerepe van a munkahelyek és a növekedés biztosításában, és nemcsak közvetlenül a kapcsolódó vállalkozásokban, hanem közvetetten az európai gazdaság jelentős részében, a fejlesztését célzó intézkedések létfontosságúak a foglalkoztatás szempontjából, különös tekintettel a fiatal és képzetlen munkavállalókra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonytalan, illetve szándékosan rosszul fizetett állásokat kínálhatnak.

4.4

Ez az egyedülálló sokszínűség ötvözi a hagyományt, a kultúrát és a modernitást, és sokféle lehetőséget kínál a munkakészségek kamatoztatására sörfőzdékben és a hozzájuk kapcsolódó területeken. Az ellátási és szállítási láncban kínált munkák mellett a foglalkoztatás növelése érdekében a gasztronómiai élményekben és a turizmusban rejlő lehetőségeket is tovább kellene fejleszteni, mind a sörfőzdék saját tevékenysége, mind pedig uniós és országos finanszírozási rendszerek révén.

4.5

A söripar megérezte a világgazdasági helyzet hatásait: a közvetlen foglalkoztatás 2008 és 2010 között a sörfogyasztás visszaesésének következtében 9 %-kal csökkent. Az Európa nehéz gazdasági körülményeiből adódó fogyasztáscsökkenés ellenére az európai sörgyárak (köztük a mikrosörfőzdék) száma 2010-ben magasabb volt (3 638), mint 2008-ban (3 071), és folyamatosan nő, így további foglalkoztatási lehetőségek nyílnak. Ezt nem szabadna az értékesítést korlátozó vagy kedvezőtlen adóügyi intézkedésekkel veszélyeztetni, hanem szakképzéssel és akár magasabb szintű képzéssel elő kellene mozdítani, hogy jobb minőségű munkahelyeket teremthessünk az ágazatban.

5.1

Fenntarthatósági kötelezettségvállalása keretében az európai söriparnak számos célkitűzést kell teljesítenie az energiahatékonysághoz, a CO2-kibocsátások csökkentéséhez és az erőforrás-felhasználáshoz kapcsolódóan. Az utóbbi években megvalósított beruházások eredményeképpen csökken a természeti erőforrások felhasználása, kevesebb hulladék termelődik és rendszeresen újrafelhasználják a főzési eljárás másodlagos termékeit.

5.2

A sörfőzdék környezetvédelmi felelősségvállalást tanúsítottak olyan lépések megtételével és beruházásokkal, amelyek csökkentették az energiafelhasználást, a CO2-kibocsátást és a szennyvíztermelődést, valamint módosítottak a csomagoláson. A söripar emellett iránymutatásokat dolgozott ki az elérhető legjobb technológiára (BAT), melyek hangsúlyozzák a fenntartható irányítás szerepét, és hivatkozási alapként szolgálhatnak a környezetvédelmi célkitűzésekkel kapcsolatos kötelezettségvállalásokhoz. Ösztönözni kell a söripart arra, hogy önértékelési eszközként minél szélesebb körben alkalmazzák az életciklus-elemzést, figyelembe véve a kis családi sörfőzdék kapacitáshiányból eredő korlátait.

5.3

2008 és 2010 között a söripar a romló gazdasági helyzet ellenére is folytatta erőfeszítéseit, minek eredményeképpen egy hektoliter sörre vetítve a vízfogyasztás 4,5 %-kal, az energiafelhasználás pedig 3,8 %-kal csökkent. A becslések szerint a CO2-kibocsátást is 7,1 %-kal csökkentették (19).

5.4

A vízminőség és a vízfelhasználás a sörfőzési eljárás fontos tényezői. Ezért a sörgyártás fenntarthatóságának biztosításához a vízszolgáltatók és a sörfőzdék részéről is megfelelő vízgazdálkodás szükséges. Ennek kapcsán meg kell tenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a palagáz-feltárások ne szennyezzék a fogyasztók, köztük az ipari fogyasztók által használt felszín alatti vízkészleteket. Ez a söripart is érinti, és az EGSZB megjegyzi, hogy a holland és német sörgyárak már most is komoly aggodalommal követik az ezzel kapcsolatos fejleményeket.

5.5

A sörfőzés folyamán a nyersanyagok feldolgozásából számos egyéb értékes termék (ún. másodlagos termék) keletkezik. Ezek nagy értéket képviselnek más ipari folyamatok alapanyagaiként vagy végtermékként speciális célokra, pl. gyógyszerek, egészségvédő élelmiszerek, megújuló energiaforrások, ipari felhasználás, takarmányok és mezőgazdasági termékek (20), kozmetikumok vagy gyógyfürdőtermékek. Ezek az anyagok szigorú minőségi követelményeknek és élelmiszer- és takarmánybiztonsági, illetve egyéb jogszabályoknak felelnek meg. E másodlagos anyagok jelentőségét és értékét felismerve a sörgyárak mára jól bejáratott beszállítói rendszert alakítottak ki a kereskedőkkel és a végfelhasználókkal.

6.1

Az évek során a söripari vállalatok és szövetségek minden európai országban kezdeményezéseket tettek arra, hogy felhívják a figyelmet a felelősségteljes fogyasztásra, bővítsék a fogyasztók ismereteit, biztosítsák a felelősségteljes reklámozást és értékesítést, megelőzést célzó üzeneteket közvetítsenek és visszatartsák a fogyasztókat a felelőtlen magatartástól. Sok ilyen helyi kezdeményezést együttműködés keretében végeztek, a nemzeti hatóságok elismerték őket fontos társadalmi hozzájárulásként, európai szinten pedig az Európai Alkohol- és Egészségügyi Fórum felkarolta őket (21).

6.2

E tevékenységekre építve a kormányoknak, a sörgyáraknak és egyéb gazdasági szereplőknek és a civil társadalmi csoportoknak közös kampányt kellene folytatniuk a felnőttek egészséges életmódjával teljességgel összeegyeztethető felelősségteljes sörfogyasztás előmozdítására és a túlzott alkoholfogyasztás ellen.

6.3

A sör helyi jellege miatt az európai sörgyárak erős helyi gyökerekkel is rendelkeznek, és sokféle helyi tevékenységet támogatnak. Az EU-ban a söripar évente több mint 900 millió eurót költ a helyi közösségek támogatására (22), helyi és regionális tevékenységek széles körét finanszírozva.

6.4

Az ágazat és tágabb értelemben vett érdekeltjei erős elkötelezettséget mutatnak az olyan vállalati és intézményi felelősségvállalási kezdeményezések végrehajtásának támogatása iránt, amelyek a túlzott fogyasztás káros hatásainak kezelésére irányulnak. Ezt a szerepvállalást egy, a sörgyárak által végzett értékesítési és kereskedelmi kommunikációra vonatkozó kiegyensúlyozott keretben el kellene ismerni (23).

6.5

Tekintettel a sörnek a kultúra, a hagyományok és a fogyasztás területén játszott fontos szerepére, uniós kezdeményezést lehetne indítani egy olyan, az összes oktatási szint tanárai és nevelői számára indított speciális képzés megszervezésének finanszírozására, amely az erjesztett italok fogyasztásának egészségügyi, társadalmi és kulturális szempontjait járja körül.

7.1

Az oktatás és a kutatás szerepe alapvető az ágazat elkötelezettségének fenntartásához. Ez az egyetemeken, söripari iskolákon, élelmiszer-technológiai intézeteken és egyéb hálózatokon keresztül valósítható meg. A jövőben is szervezni kell tapasztalatcserét szolgáló fórumokat, hogy Európa a sörgyárak, az ágazati partnerek, a kutatók és az egyéni érdeklődők által végzett kutatások vezető központja maradjon.

7.2

Elő kell mozdítani a kutatási kapacitást és potenciált, mivel a sörgyáraknak ipari partnerként fontos szerepük van az élelmiszer-ipari és sörfőzési technológiákkal, egészségügyi szempontokkal és környezeti teljesítménnyel kapcsolatos számos területen. Az Európai Kutatási Térségben, a Horizont 2020 keretében és egyéb technológiai platformokban való fokozott részvétel növelné a jelenlegi potenciált (24).

7.3

A sör jellemzőivel, valamint az egészségre és a viselkedésre gyakorolt hatásaival kapcsolatos legszigorúbb tudományos normák szerinti kiválóságra való söripari törekvések támogatása szintén elősegítheti a tájékoztatást és az oktatást ezen a fontos területen. Valamennyi aktív fél megfontolhatná az uniós finanszírozási és együttműködési rendszerekben való fokozottabb részvételt.

6.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 67/32

1.1

A jogilag rendezetlen bevándorlás kérdését az EGSZB számos alkalommal és több szemszögből is vizsgálta már (1). A jogilag rendezetlen bevándorlás nagyon összetett és sokrétű jelenség, amely rövid és hosszú távú intézkedéseket tesz szükségessé. E vélemény az alábbi pontokat helyezi a figyelem középpontjába:

1.2

Az EGSZB-t mélyen megrendíti, hogy Lampedusa partjainál nemrégiben legalább 311, de valószínűleg jóval több afrikai bevándorló vesztette életét, miután két hajó is elsüllyedt. Bár e tragédia több okra is visszavezethető, az EGSZB úgy véli, hogy ezek az incidensek jól jellemzik az EU-ba tengeri úton történő jogilag rendezetlen bevándorlás szélesebb problémáját, és okozati összefüggést lát a két incidens és aközött, hogy az EU alighanem képtelen kielégítő, koherens és szolidaritáson alapuló politikát – ezen belül keresési, mentési és partraszállítási politikát – kialakítani a jogilag rendezetlen bevándorlás terén. Az EGSZB kéri, hogy az EU és tagállamai tekintsék riasztásnak ezeket az incidenseket, és haladéktalanul tegyenek lépéseket a jelen véleményben foglalt ajánlások alapján, még mielőtt újabb tragédia történik. A lampedusai tragédiák megerősítik: elengedhetetlen, hogy az EU európai kérdésként kezelje a jogilag rendezetlen bevándorlást és a határfelügyeletet.

1.3

Emberi jogok: Az EGSZB aggodalommal állapítja meg, hogy a bevándorlókkal, a „másokkal” szembeni intolerancia, a rasszizmus és az idegengyűlölet Európában egyre aggasztóbb méreteket ölt, és attól tart, hogy a pénzügyi válság társadalmi hatásai tovább rontják a helyzetet. Fontos, hogy a politikusok, a társadalomban fontos szerepet betöltő személyek és a hírközlési médiumok felelősségteljesen, valamint megfelelő politikai és társadalmi példamutatással lépjenek fel az ilyen magatartásformák megelőzése érdekében. Folyamatosan biztosítani kell a rendezetlen jogi helyzetű bevándorlók emberi jogait: megmentésükkor, őrizetbe vételükkor és akkor is, amikor védelmi jogállást kapnak, jogilag rendezetlen, „iratok nélküli” státusban vannak, illetve visszatoloncolják őket a származás szerinti országba.

1.4

Életmentés a tengeren: mindenkit, aki a tengeren veszélybe vagy kockázatos helyzetbe kerül, a rendezetlen jogi helyzetű bevándorlókat is ideértve, meg kell menteni.

1.5

Partraszállítás: Az EU-nak olyan partraszállítási politikát kell elfogadnia, amely nem növeli azoknak a tagállamoknak a terheit, amelyek már aránytalan mértékű bevándorlással szembesülnek. A partraszállítás kérdését annak az elvnek az alapján kell megoldani, hogy a partraszállításnak a legközelebbi biztonságos helyen kell megtörténnie, feltéve, hogy a kérdéses ország teljes mértékben elismeri az összes emberi jogi nemzetközi egyezményt, és az emberi jogi szervezetek felügyelete alatt áll.

1.6

Menedékjog és annak megadása: garantálni kell a visszaküldés tilalmára vonatkozó elv érvényesítését a határon, akárcsak azt, hogy valamennyi nemzetközi védelemre szoruló személy az EU-ban nyújthassa be kérelmét. Ezeket a kérelmeket az illetékes nemzeti hatóságoknak kell elbírálniuk. Ebben az összefüggésben hatékonyabb rendszert kell létrehozni a menedékkérelmek vizsgálatára. Az EGSZB támogatja a harmadik országokkal abból a célból folytatott együttműködést, hogy ezek az országok erősítsék meg menekültügyi rendszereiket, és jobban tartsák be a nemzetközi előírásokat.

1.7

A rendezetlen jogi helyzetű bevándorlók visszatoloncolása: a kiutasításról szóló irányelv (2) olyan jogi és eljárási biztosítékokat tartalmazó európai keretet (3) nyújt, amelyeket az EGSZB nagyra értékel, ilyen például a hatékony jogorvoslathoz való jog, mely szerint az érintettek illetékes bíróság, közigazgatósági hatóság vagy más független illetékes szerv előtt fellebbezéssel élhetnek a kiutasító határozatok ellen; a térítésmentes jogi segítségnyújtás és képviselet, egyes biztosítékok a kiutasítás végrehajtását megelőzően és az őrizet feltételei. Az EGSZB javaslata szerint az európai visszatérési politikának jobban kellene hangsúlyoznia az önkéntes jelleget, és a humanitárius értékeken kellene alapulnia. Ettől függ az európai bevándorláspolitika külföldi legitimitása és hitelessége. Az EU Alapjogi Chartájának 19. cikke kifejezetten tiltja a kollektív kiutasításokat, és garantálja, hogy senki sem toloncolható ki vagy utasítható ki olyan államba, vagy adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá – ez a visszatoloncolás tilalmának elve (a Charta 4. és 19. cikke).

1.8

Szolidaritáson alapuló átfogó európai politika a jogilag rendezetlen bevándorlás terén: az EGSZB úgy véli, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartását biztosítandó az Uniónak komolyabb szolidaritást kellene vállalnia azokkal a tagállamokkal, amelyeknek a földrajzi elhelyezkedésükből adódóan számos olyan személyt kell ellátniuk, akik jogilag rendezetlen úton érkeznek hozzájuk, és emberkereskedelemmel/embercsempészettel foglalkozó bűnszövetkezetek áldozatai. Az EU határai, beleértve a Földközi-tengerrel határos tagállamok tengeri határait is, az EU-t alkotó valamennyi ország határai is egyben, így – a Szerződésekkel összhangban – megfelelő felügyeletük is egyértelműen a tagállamok közös felelőssége kell, hogy legyen. Ez nemcsak a szolidaritás kérdése, hanem arról van szó, hogy a jogilag rendezetlen bevándorlás terheinek a megosztására irányuló mechanizmusokon keresztül a tagállamok vállalják felelősségüket. Ezért a menedékkérők EU-n belüli áttelepítését lehetővé tevő tehermegosztási mechanizmusokon keresztül az EU külső határai mentén elhelyezkedő tagállamokkal szemben is szolidaritást kell vállalni és támogatni kell őket. Az EGSZB határozottan támogatja a menekültüggyel kapcsolatos Unión belüli szolidaritás fokozásáról szóló európai parlamenti jelentésben (2012/2032 INI) ismertetett európai elosztási kulcs bevezetését.

1.9

Harmadik országokkal kötendő megállapodások kidolgozása: a migráció és a mobilitás témakörében harmadik országokkal folytatott uniós párbeszédek fő céljául annak megkönnyítését kellene kitűzni, hogy a migráció legális és rendezett formában történjen, illetve hogy biztosított legyen a nemzetközi menedékjog, csökkenjen a jogilag rendezetlen bevándorlás és kevésbé legyen szükség az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezetek elleni küzdelemre. A harmadik országokkal való együttműködés gyakran elkerülhetetlen, mivel szükséges előfeltétele a bevándorlók visszatoloncolásával kapcsolatos eljárások hatékony végrehajtásának. Ezt az együttműködést a jobb eredmények elérése érdekében fokozni kell. Ugyanakkor segíteni kell bizonyos tranzitországokat a határaik védelmének jobb megszervezésében, határaik jobb kezelése és annak lehetővé tétele érdekében, hogy ki tudják építeni kapacitásaikat, hogy biztosítani tudják a védelmet azok számára, akiknek erre szükségük van.

1.10

Frontex, az európai határfelügyeleti ügynökség: folytatni kell a Frontex átszervezését annak érdekében, hogy a külső határfelügyelet valódi európai ügynökségévé váljon, a tagállamok külső határain történő közös uniós fellépésekre vonatkozó szélesebb koordinációs szereppel. Ezzel összefüggésben tovább kell dolgozni az európai határőrcsapatokra vonatkozó elgondolás megvalósítása érdekében, amint azt az Európai Parlament Frontexre vonatkozó jelentése hangsúlyozza (A7-0278/2011). Emellett bővíteni kell az ügynökség hatáskörét is, hogy nagyobb erőfeszítéseket tehessen a megelőzés területén. Világos, hogy amennyiben hatékonyabb szerepet szánnak az ügynökségnek, akkor több és nem kevesebb forrásra van szükség. Az ügynökség által koordinált közös műveletek végrehajtását (és ezeknek az alapvető jogokra és a Határellenőrzési Kódexben előírt adminisztratív garanciákra gyakorolt hatásait) azonban az Európai Parlament és az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) által történő demokratikus ellenőrzésnek kell alávetni.

1.11

Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EMTH): az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal nemrégiben kezdte meg tevékenységét. A várakozások szerint ezért gyorsan képes lesz arra, hogy feladatait teljes kapacitással ellássa, különösen a tartós megoldások felkutatása és az EU-n belüli szolidaritásra vonatkozó proaktivitás terén, összhangban a Hivatal munkáját szabályozó rendeletben szereplő kötelezettségeivel Az EMTH-nak megfelelő kapacitással kell rendelkeznie ahhoz, hogy egyértelműen feltárja a menekültüggyel kapcsolatos tagállami gyakorlatokban jelentkező eltéréseket és a jogszabályi eltéréseket, valamint hogy javaslatokat tegyen a szükséges módosításokra.

1.12

Az embercsempészet megelőzése és leküzdése: az EGSZB hangsúlyozza azt is, hogy minden szükséges erőfeszítést meg kell tenni a szervezett bűnözés elleni szigorú fellépés érdekében. Semmilyen költséget nem szabad sajnálni az embercsempészet elősegítőinek felkutatása és bíróság elé állítása érdekében. E tekintetben alapvető a harmadik országok kormányainak támogatására irányuló szándék.

1.13

Finanszírozás: az EGSZB hangsúlyozza, hogy a migrációs hullámok feltartóztatása és kezelése a teljes Európai Uniót érinti, ennek pedig a hatékony politika végrehajtására szánt eszközökhöz kapcsolódó pénzügyi terhek megosztásában is tükröződnie kellene. Az EGSZB támogatta az Európai Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy a Menekültügyi és Migrációs Alapot és a Belső Biztonsági Alapot 2014-től rugalmasabban kezeljék.

2.1

A közös bevándorlási politikának globális szemléletűnek kell lennie, olyannak, amely figyelembe veszi a kérdés különböző aspektusait, például a következőket: a demográfiai helyzet és a munkaerőpiac helyzete; az emberi jogok tiszteletben tartása; az egyenlő bánásmód és a megkülönböztetésmentesség; az új bevándorlók fogadására vonatkozó jogszabályok; a rendezetlen jogi helyzetű bevándorlók ügye; a menedékkérők fogadása és védelme; az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezetek elleni küzdelem; a harmadik országokkal való együttműködés; az európai szolidaritás; valamint a szociálpolitika és az integráció.

2.2

Az elmúlt évek történéseit, nyilatkozatait és politikai döntéseit az EGSZB felettébb aggasztónak találja, mivel egy régi és ismert európai betegség: az idegengyűlölet és a kirekesztő nacionalizmus egyre jobban terjed közöttünk. A kisebbségek és a bevándorlók sértő megjegyzéseknek, inzultusoknak, valamint agresszív és diszkriminatív politikáknak vannak kitéve.

2.3

A jogilag rendezetlen bevándorlás kérdése különösen súlyos és összetett problémát jelent, erről tanúskodnak a dokumentum mellékletét képező táblázatok is. Ezen túlmenően e jelenség a teljes Európai Uniót érinti, és ennek megfelelően is kell kezelni. Azok a rendezetlen jogi helyzetű bevándorlók, akik a déli határokon át érkeznek, sosem a belépési országban, hanem más uniós tagállamokban kívánnak letelepedni.

2.4

Mivel a schengeni térségben nem léteznek belső határok, a jogilag rendezetlen bevándorlás kérdése Európa egészére hatással van, és egy hatékony közös európai politika révén kell kezelni.

2.5

Az EGSZB annak teljes összetettségében már foglalkozott a jogilag rendezetlen bevándorlás témakörével, valamint ki is fejtette ezzel kapcsolatos álláspontját elsöprő többséggel elfogadott számos véleményén keresztül.

2.6

A vonatkozó vélemények tartalmazzák az EU-ba irányuló jogilag rendezetlen bevándorlás okainak elemzését, valamint kifejtik azt is, hogy nem áll rendelkezésre átfogó európai politika a jogilag rendezetlen bevándorlás terén, hogy nagyon lassan haladunk afelé, hogy az EU közös bevándorlási és menekültpolitikával és messzemenően harmonizált jogszabályokkal rendelkezzen. E vélemények számos hivatkozást tartalmaznak a probléma következményeire, és több megoldást is ajánlanak.

2.7

Rendezetlen jogi helyzetű bevándorlók ezrei tengeri úton lépnek be az EU-ba. Ez azt jelenti, hogy célzottan kell foglalkozni a tengeri úton történő jogilag rendezetlen bevándorlással, amely a Frontex szerint elsősorban Európa földközi-tengeri térségében összpontosul.

2.8

A vélemény fő célkitűzése a tengeri úton történő jogilag rendezetlen bevándorlás jelenségének a feltérképezése, bár összességében hivatkozik a jogilag rendezetlen bevándorlással összefüggő fő kérdések némelyikére is annak érdekében, hogy olyan átfogó megoldásokat mutasson fel, melyek egy hatékony, igazságos és humánus bevándorlási politikához vezetnek.

3.1.1

A rendezetlen jogi helyzetű bevándorlókat mindenkor emberi jogaik teljes tiszteletben tartásával kell kezelni – kimentésük vagy feltartóztatásuk percétől kezdve egészen addig, amíg védett státuszt nem kapnak, amíg „okmányokkal nem rendelkező” rendezetlen státuszban vannak, vagy amíg vissza nem toloncolják őket a származási országukba. A tengeri úton történő jogilag rendezetlen bevándorlás gyakran emberi életeket követel. Ebben az összefüggésben az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az alapvető emberi jogok mindenkori tiszteletben tartása. Az EGSZB javasolta, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége is kövesse nyomon a határellenőrzési tevékenységeket és a FRONTEX működését. Az EGSZB támogatja a FRONTEX konzultatív fórumának tevékenységét, és érdeklődését fejezi ki az együttműködés iránt.

3.2.1

A tagállamok és magánhajók kötelessége, hogy a tengeren veszélybe került minden embernek a segítségére siessenek, beleértve azt is, amikor a bevándorlók vagy az emberkereskedők/embercsempészek szándékosan idézik elő a veszélyhelyzetet. A menedékkérők és a rendezetlen jogi helyzetű migránsok kereskedelmével/csempészésével foglalkozó bűnszövetkezetek számos esetben nagy kockázatoknak teszik ki ezeket az embereket. Ügynökségek és nem kormányzati szervezetek rámutattak arra, hogy minden évben emberek ezrei halnak meg ilyen körülmények között a Földközi-tengerben, és hogy néhány esetben nem kaptak segítséget és nem mentették ki őket a közelükben elhaladó hajók.

3.3.1

Számos jogi és politikai vita robbant ki az elmúlt évek során a földközi-tengeri nemzetközi vizeken való mentési műveletekről, amelyek számos ember életét feleslegesen kockáztatták. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a partraszállítás kérdését a legközelebbi biztonságos helyen történő partraszállás elve alapján kell megoldani, feltéve, hogy a kérdéses ország teljes mértékben elismeri az összes emberi jogi nemzetközi egyezményt, és az emberi jogi szervezetek felügyelete alatt áll. A Frontex-küldetések esetében az EGSZB határozottan elveti, hogy a migránsokat minden esetben abba a tagállamba vigyék, amely a küldetésnek helyet ad. Ez a politika legalább két szempont miatt is problematikus: (i) még nagyobb migrációs nyomás nehezedne azokra a tagállamokra, amelyek már jelenleg is súlyos terheket viselnek, addig a pontig, hogy azok a tagállamok, amelyeknek a leginkább szükségük van a Frontexre, nem lesznek képesek ilyen küldetéseket végrehajtani; (ii) hátrányos a megmentett emberek számára is, mert a Frontex-küldetéseknek helyt adó tagállamba szállítanák őket, nem pedig a körülmények szempontjából legmegfelelőbb helyre (ez általában a legközelebbi biztonságos hely).

3.4.1

Az EGSZB sürgeti az EU-t, hogy dolgozzon tovább a magas szintű jogszabályi harmonizációval bíró közös menekültügyi rendszer kidolgozásán. A Dublini Rendelet meghatározza az egyes tagállamok felelősségét a menedékjog iránti kérelmek feldolgozásában. Az EGSZB már jelezte, hogy ez a rendszer számos problémát idéz elő. A menedékkérőt meg kell kérdezni, hogy melyik tagállamban szeretné kérelmét intéztetni. A zöld könyvről írt véleményében (4) az EGSZB azt javasolta, hogy „a menedékjogért folyamodók szabadon választhassák meg az országot, amelyhez kérelmüket intézik, és hogy e cél érdekében a tagállamokat már most a rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt humanitárius záradék alkalmazására ösztönözzék”.

3.4.2

A tagállami együttműködés terén egy sor olyan tevékenységet indítottak útjára, amelyeket az Eurasil (nemzeti szakértők csoportja, amelyet az Európai Bizottság vezet) keretében hajtanak végre. Az Európai Menekültügyi Alap létrehozásával pénzügyi szolidaritási eszközt is teremtettek. 2014-től a Menekültügyi és Migrációs Alap nagyobb finanszírozásban részesül, és a szükséghelyzetekre nézve is nagyobb rugalmasságot kap.

3.4.3

A menedékkérők által benyújtott, védelemre vonatkozó kérelmet a menekültügyre és a nemzetközi védelem megadására vonatkozó európai jogszabályok alapján kell megvizsgálni. Minden olyan személy számára védelmet kell nyújtani, akinek ténylegesen szüksége van arra.

3.4.4

Az EGSZB megismétli, hogy a határon menedékjogot kérők ugyanolyan bánásmódban kell hogy részesüljenek, illetve ugyanazokat a biztosítékokat kell hogy megkapják, mint azok, akik kérelmüket a tagállam területén nyújtják be.

3.4.5

Az EGSZB nagyobb szerepvállalást kér az EU-tól az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezetek elleni harcban, ugyanakkor úgy véli, hogy a jogilag rendezetlen bevándorlás elleni küzdelmet célzó bizonyos politikák komoly menekültügyi válságot gerjesztenek Európában. Az EGSZB már több véleményében (5) is felvetette, hogy az illegális bevándorlás elleni küzdelem nem jelenthet új akadályokat a menedékjog megszerzését illetően, és hogy a menedékjog garantálásának érdekében a határellenőrzést végző tisztviselőket megfelelő képzésben kell részesíteni.

3.4.6

Az EGSZB támogatja az UNHCR arra vonatkozó javaslatát, hogy hozzanak létre menekültügyi szakértői csoportokat, amelyek az EU által végzett határellenőrzési műveletekben nyújtanának segítséget.

3.4.7

Különösen fontos kiemelni azt, hogy az EU-ba érkező személyek közül több ezren nem kérnek menedékjogot, mert gazdasági bevándorlókról van szó, akik elsősorban azért érkeznek az EU-ba, hogy más európai országokba átjussanak, nem pedig azért, hogy a belépésük helyéül szolgáló országban maradjanak.

3.4.8

A mobilitási partnerségeknek nem szabad azt eredményezniük, hogy a partnerországok állják a területükön áthaladó személyek menedékügyi eljárásaival kapcsolatos valamennyi költséget. Ebben a kérdésben a Menekültügyi Alapon keresztül az EU-nak támogatást kell nyújtania. Ennek az alapnak hozzá kell járulnia a menekültügyi kérelmek nemzetközi jogi garanciák keretében, elfogadható időn belül történő kivizsgálását és elbírálását biztosító mechanizmusok és infrastruktúrák kialakításához.

3.4.9

Az EGSZB sürgeti az EU-t, hogy dolgozzon tovább a magas szintű jogszabályi harmonizációval bíró közös menekültügyi rendszer kidolgozásán. A menedékkérelmek ellenőrzésére a belépési országok mellett más tagállamokban is lehetőséget kellene teremteni. A menedékkérőt meg kell kérdezni, hogy melyik tagállamban szeretné kérelmét intéztetni. A zöld könyvről írt véleményében (6) az EGSZB azt javasolta, hogy „a menedékjogért folyamodók szabadon választhassák meg az országot, amelyhez kérelmüket intézik, és hogy e cél érdekében a tagállamokat már most a rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt humanitárius záradék alkalmazására ösztönözzék”, felgyorsítva így a kérelmek vizsgálatát és csökkentve az adminisztratív torlódásokat a belépési országokban. Az EGSZB támogatja az EU és a harmadik országok közötti együttműködést a menekültügyi rendszereik javítása és a nemzetközi normákkal való összehangolásuk érdekében. A menekültügy külső dimenziójának terén előrelépés történt például a sok menekülttel küszködő harmadik országoknak nyújtott segítség kérdésében (megemlítendők az alkalmazott regionális védelmi programok), illetve a menekülteknek az Unió területén történő újbóli letelepítésében.

3.5.1

Az EU-ba jogilag rendezetlen módon belépett migránsok visszatoloncolását nagyon gondosan kell kezelni. E tekintetben a harmadik országokkal kötött toloncegyezmények kulcsfontosságúak annak biztosításában, hogy a visszatérő migránsok jogait teljes mértékben tiszteletben tartsák.

3.5.2

A mobilitási partnerségeknek elő kell irányozniuk, hogy a visszatoloncolási eljárások elsősorban a segélyezéssel kísért önkéntes hazatéréseken alapuljanak (7). Ha azonban a kényszerrel történő visszatoloncolási eljárás indul el, biztosítani kell a kiutasított személyek emberi jogainak a teljes körű tiszteletben tartását, az Európa Tanács ajánlásaival összhangban (8).

3.5.3

Az EGSZB nagyobb átláthatóságot követel az Unióban és az azon kívül található fogdák kapcsán, illetve azt kéri, hogy tájékoztassák az UNHCR-t az ezekben elhelyezett személyek helyzetéről, valamint azt, hogy ez utóbbiak megfelelően igénybe vehessék a nem kormányzati szervezetek segítségét. Az EGSZB szerint a terhes nőknek és a kiskorúaknak speciális védelmet kell biztosítani, és az uniós finanszírozásból felépített épületekben kellene elhelyezni őket.

3.6.1

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy ez egy európai, és nem csak a mediterrán országokat érintő probléma; nem utolsósorban a Schengeni Egyezmény fennállása óta a földközi-tengeri övezetbe irányuló bevándorlást közös európai erőfeszítés keretében kell kezelni. Nem a közösségen belüli szolidaritás kérdéséről van itt szó, hanem az összes uniós tagállam által közösen vállalandó felelősségről, egy olyan közös európai politikán keresztül, amelyre az Európai Bizottság tesz javaslatot és amelyet a Tanács és az Európai Parlament hagy jóvá.

3.6.2

Az EU tagállamainak határai, beleértve a Földközi-tengerrel határos tagállamok tengeri határait is, az EU-t alkotó valamennyi ország határai is egyben, így megfelelő felügyeletük is egyértelműen a tagállamok közös felelőssége kell, hogy legyen.

3.6.3

E tekintetben valamennyi uniós országnak részt kellene vennie: (i) a hatékony tengeri mentéshez és határellenőrzéshez szükséges források biztosításában; (ii) a menedékkérelmek ellenőrzésében saját felelősségi körük keretében; (iii) rendkívüli helyzetekben, a visszatoloncolási és kiutasítási eljárások végrehajtásában; (iv) a kisebb mediterrán tagállamokban található migránsok EU-n belüli elosztásában; (v) a szervezett bűnözés és embercsempészet elleni harcban.

3.6.4

Az áthelyezést egy állandó, jól kiépített mechanizmus alapján kellene végezni. Ezzel kapcsolatban az Európai Bizottságnak jogalkotási javaslatot kellene előterjesztenie egy állandó és hatásos, Unión belüli áthelyezési mechanizmusra a menedékkérők áthelyezésére vonatkozó uniós eloszlási mutató alapján, ahogy azt a menekültüggyel kapcsolatos, az Unión belüli szolidaritás fokozásáról szóló európai parlamenti jelentés is említi (2012/2032 INI). A mechanizmus minél hatékonyabb működése érdekében a jogalkotási javaslatnak figyelembe kellene vennie a Málta számára indított, EUREMA elnevezésű kísérleti projekt gyakorlati tapasztalatait is (9).

3.7.1

Az EU-nak a rendelkezésére álló teljes politikai és gazdasági befolyását latba kell vetnie, különösen a tőle jelentős pénzügyi forrásokban részesülő államokkal szemben, hogy azokat meggyőzze a bevándorlási kérdésekben való együttműködésről. Az EGSZB úgy véli, hogy a mobilitási partnerségeknek tartalmazniuk kell az általános megközelítés négy pillérét: a legális migráció és mobilitás elősegítését és megszervezését; a jogilag rendezetlen migráció és az emberkereskedelem megelőzését és visszaszorítását; a nemzetközi védelem előmozdítását, valamint a menekültügyi politika külső dimenziójának erősítését és végül a migráció és a mobilitás fejlesztési hatásának maximalizálását.

3.7.2

A probléma megoldásakor nem elég csak a harmadik országokban megvalósítandó megelőző rendőri intézkedésekre gondolni: nagyobb hangsúlyt kell fektetni a növénytermesztést, állattenyésztést, kkv-kat támogató együttműködési programok kidolgozására. Az EU-nak tanúbizonyságot kell tennie politikai meggyőző erejéről, hogy együttműködjön azokkal az országokkal, amelyekkel kooperálnia kell, és amelyek jelentős pénzügyi támogatást kapnak, valamint hogy együttműködésre „kötelezze” azokat a biztonsággal, a szervezett bűnözéssel és a jogilag rendezetlen bevándorlással kapcsolatos kérdésekben. Az EGSZB üdvözli a Marokkói Királysággal nemrégiben megkötött megállapodást, valamint azt a kezdeményezést, hogy mobilitási partnerségeket alakítsanak ki Tunéziával, Egyiptommal és Líbiával. Fontos volna azonban, hogy a már működő partnerségek hatékonyságáról és hatásairól független tanulmány készüljön. Az EGSZB támogatja, hogy az Európai Bizottság biztosítani kívánja, hogy a mobilitási partnerségek hatékony értékelési mechanizmussal rendelkezzenek. Másrészről ezeket a partnerségeket, amelyek gyakorlatilag a részt vevő államokra nézve jogilag nem kötelező közös politikai nyilatkozatok, nemzetközi megállapodásokká kellene alakítani. Az EGSZB úgy véli, hogy az EU-nak és a tagállamoknak új megállapodásokat kellene kötniük a régió más országaival. Tekintettel az EU Törökországgal fenntartott különleges kapcsolatára, a migrációs ügyekre komolyabb figyelmet kellene fordítania mindkét félnek, különösen a bűnügyi hálózatok elleni küzdelemmel kapcsolatban.

3.7.3

Az adminisztratív és jogi eljárások megfelelő alkalmazásának a biztosításához rendkívül fontos, hogy a rendezetlen jogi helyzetű migránsok származási országait kötelezzék az úti okmányok gyors kibocsátására.

3.7.4

Erre a kérdésre az euromediterrán konferencia keretében is ki kell térni, mivel a rendezetlen jogi helyzetű bevándorlók jelentős része a Földközi-tengerrel határos harmadik országokon keresztül érkezik az EU-ba.

3.7.5

Segítséget kell nyújtani bizonyos tranzitországoknak, hogy azok jobban tudják irányítani határaikat, ki tudják építeni menekültügyi struktúráikat, ahogy a megfelelő kapacitást is arra, hogy védelmet tudjanak biztosítani saját maguknak és mindazoknak, akiknek szükségük van rá.

3.8.1

Folytatni kell a Frontex átszervezését, hogy az a külső határok valódi európai ügynökségévé váljon, mely a koordináció és a megelőzés terén széles jogkörökkel rendelkezik. Ennek érdekében megfelelő pénzügyi eszközökkel kell ellátni, amelyek révén képes lesz biztosítani a szükséges segítséget a bevándorlási hullámok kezelésével küzdő déli tagállamok számára. Ezzel párhuzamosan növelni kell a személyzet (különösen a határőrség) létszámát, és javítani kell az elektronikus felügyeleti és adatrögzítő eszközökkel való ellátottságot. E tekintetben többet kellene tenni az európai határőrcsapatokkal kapcsolatos, a Frontexről szóló európai parlamenti jelentésben (A7-0278/2011) is kiemelt elképzelés jobb végrehajtása érdekében. Ezen túlmenően immár komolyan mérlegelni kell, hogy a Frontex használja fel új kapacitásait (például berendezések beszerzésére).

3.8.2

Meg kell erősíteni a regionális határvédelmet biztosító európai partiőrség-hálózatot, ami lehetővé teszi a nemzeti erőforrások és az európai intézkedések korszerűsítését, illetve a nemzeti és európai szintű együttműködést.

3.9.1

Az EMTH-nak megfelelő kapacitással kell rendelkeznie ahhoz, hogy egyértelműen feltárja a menekültüggyel kapcsolatos tagállami gyakorlatokban jelentkező eltéréseket és a jogszabályi eltéréseket, valamint hogy javaslatokat tegyen a szükséges módosításokra. Ahogyan azt a zöld könyvben az Európai Bizottság is javasolta, jogköröket kell biztosítani neki olyan közösségi irányelvek kidolgozásához is, amelyek a menekültüggyel kapcsolatos uniós vívmányok különböző alapvető és eljárásjogi szempontjainak értelmezésével és alkalmazásával foglalkoznak.

3.9.2

A hivatal a bevált gyakorlatok cseréjének, valamint a menekültüggyel – elsősorban a határellenőrzéssel – kapcsolatos képzési tevékenységek kidolgozásának fontos központja lehet. Emellett az újabb és újabb uniós menekültügyi intézkedésekből származó eredmények nyomon követésének és elemzésének központjává is válhat, és feladata lehet a menekültüggyel foglalkozó közös szakértői csoportok felállítása és irányítása is.

3.9.3

Az EMTH-nak hálózatban kellene végeznie munkáját, együttműködve az Eurasillal, illetve szoros kapcsolatokat kiépítve az UNHCR-rel és a szakosodott nem kormányzati szervezetekkel.

3.9.4

Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal csak nemrégiben kezdte meg működését. Várhatóan haladéktalanul hozzá tud fogni feladatainak teljes körű ellátásához, különösen a tehermegosztásra vonatkozó tartós megoldások felkutatása terén, amint az a Hivatal munkáját szabályozó rendeletben is áll. Ezzel egyidejűleg a Hivatalnak az EU-n belüli szolidaritás terén proaktívnak kell lennie, összhangban a Hivatal munkáját szabályozó rendeletben szereplő kötelezettségeivel.

3.10.1

A tengeren át történő jogilag rendezetlen bevándorlás veszélyes, és emberi életeket tesz kockára. Több ezren vesztették már életüket, amikor tengeri közlekedésre alkalmatlan csónakokkal megpróbáltak átkelni a Földközi-tengeren. Ezeket a veszélyes utakat bűnszövetkezetek szervezik, amelyek emberek százait (köztük nőket és gyerekeket) megfelelő felszerelés vagy ellátás nélkül (még mentésre szolgáló eszközöket sem biztosítva) zsúfolják többnyire tengeri közlekedésre alkalmatlan hajókba. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének a „Ki a felelős a Földközi-tengeren történt halálesetekért?” című, 1872(2012) jelzésű állásfoglalása igen részletesen leírja, hogy az embercsempészek milyen szerepet játszanak a veszélyes földközi-tengeri átkelés megszervezésében. A kérdés súlyának megértése érdekében érdemes foglalkozni ezzel a dokumentummal.

3.10.2

A büntetőeljárásokban és a bírósági ítéletekben a tagállamoknak minél nagyobb szigorral – beleértve az életfogytig tartó börtönbüntetést is – kell eljárniuk az emberkereskedők és embercsempészek ellen. Az emberkereskedők által kihasznált személyeket mindig ártatlan áldozatoknak kell tekinteni.

3.10.3

Az embercsempészet táplálja a bűnözést, az ilyen átkeléseket szervező alvilági hálózatok ugyanis gyakran erőszakos és embertelen módon szedik be minden egyes utastól a megkövetelt viteldíjat. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az EU-nak együtt kell működnie az indulási és a származási országokkal, a csempészhálózatok felszámolása érdekében. Az EGSZB hangsúlyozza továbbá, hogy az EU-nak minél erélyesebben megálljt kell parancsolnia az embercsempészek működésének és annak, hogy életeket kockáztassanak.

3.10.4

Az EU-nak emellett fontolóra kellene vennie megállapodások megkötését harmadik országokkal a migránsok elszállásolására szolgáló központok létrehozása érdekében, és pénzügyi támogatást is kellene nyújtania ezek felépítéséhez és működtetéséhez. Ezekben az országokban az említett központok létrehozásával párhuzamosan az adatok azonosítására szolgáló fogadóépületeket, valamint betegellátó helyeket is be lehetne rendezni. Az IOM-nek, az UNHCR-nek és az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének, valamint az ezzel a területtel foglalkozó nem kormányzati szervezeteknek nyomon kell majd követniük ezeknek a központoknak a működését.

3.10.5

Emellett fontos, hogy az EU tájékoztatási kezdeményezéseket indítson, amelyek – rámutatva az illegális migráció veszélyeire és nehézségeire – lebeszélik a potenciálisan rendezetlen jogi helyzetű bevándorlókat az EU-ba való illegális beutazásról. A potenciálisan rendezetlen jogi helyzetű bevándorlóknak tisztában kell lenniük azzal is, hogy ha érvényes okmányok nélkül érkeznek Európába, rendkívül nehezen találnak majd munkát.

3.10.6

Erkölcsi és pénzügyi támogatást kell adni azoknak a szervezeteknek, amelyek az indulási országokban a közvélemény számára felvilágosító kampányt folytatnak a fent említett kérdésekkel kapcsolatban, hogy a potenciális kivándorlókat lebeszéljék egy ilyen kaland megkísérléséről.

3.10.7

Az EGSZB emellett azt kéri, hogy a probléma mélyebb okainak a kezelésére is szenteljünk figyelmet, éspedig az indulási országok életszínvonalával összefüggő okokra. Ennek érdekében programokat kell elindítani ezen a téren. Arra is szükség van, hogy a teljes kérdéskör vita tárgyát képezze az euromediterrán konferencia keretén belül.

3.11.1

Pénzügyi eszközöket kell biztosítani a jogilag rendezetlen bevándorlási hullámok megelőzése és elapasztása érdekében egyaránt. Az idegenrendészeti fogdák létesítése során különbséget kell tenni a rendezetlen jogi helyzetű bevándorlók és a menedékkérők között. Emellett az idegenrendészeti szállásokon az előírások szerint tizenöt napon belül külön helyet kell biztosítani a kiskorúak és a sebezhető csoportok számára. Egy a Frontex megbízásából készített olasz tanulmány szerint egy rendezetlen jogi helyzetű bevándorló naponta átlagosan 48 eurós költséget jelent. Ha ezt az összeget megszorozzuk 100 000-rel (a Frontex (10) adatai szerint évente ennyi bevándorló érkezik) és 365-tel (az év napjai), akkor az összköltség évről-évre meghaladja az 1,752 milliárd eurót.

3.11.2

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy két alap létrehozásával egyszerűsítse a pénzügyi eszközöket; az egyik ezek közül a Menekültügyi és Migrációs Alap (11), a másik pedig a Belső Biztonsági Alap (12), amelyeket egy a tervezésre, a tájékoztatásra, a pénzügyi kezelésre, az ellenőrzésre és az értékelésre vonatkozó számos közös szabályt tartalmazó horizontális rendelet (13) egészít ki. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság javaslatát, mely szerint a pénzügyi források tagállamok közötti elosztására meg kell határozni egy alapösszeget és egy változó vagy rugalmas összeget. A rugalmas összeggel kapcsolatban az EGSZB lényegesnek tartja, hogy minden tagállam az EU prioritásainak megfelelően dolgozza ki éves programját, belefoglalva a többi tagállammal folytatott együttműködést. Az EGSZB támogatja, hogy 2014-től a Menekültügyi és Migrációs Alap nagyobb finanszírozásban részesül, és a szükséghelyzetekre nézve is nagyobb rugalmasságot kap.

3.11.3

A tervezett változtatásokkal le lehet majd küzdeni a jelenlegi problémákat, mivel a bevándorlási hullámok kezelését és az idegenrendészeti fogdák létesítését célzó uniós programok éves alapon működnek, és ez érvényes a finanszírozásukra, valamint a keretükben megvalósuló fellépésekre is. Ugyanakkor gyakorlatilag lehetetlen e programok keretében egyetlen év leforgása alatt befogadó állomásokat és szállásokat létrehozni. Ezért az ilyen programokat rugalmasabban kell megszervezni.

3.11.4

Elegendő pénzeszközt kell biztosítani hasonló idegenrendészeti szállások és befogadó központok létesítéséhez azokban a harmadik országokban, amelyek az eredeti indulási országból vezető úton köztes állomásokként szolgálnak. A fenti gazdasági példát figyelembe véve fontos, hogy az uniós költségvetésből elkülönítsék a felügyeleti és megelőzési eszközökhöz (járőrhajókhoz, parti őrséghez, helikopterekhez) szükséges forrásokat, és arra is ügyeljenek, hogy a Frontex és az EMTH elegendő éves kerettel rendelkezzen feladatainak maradéktalan ellátásához. Támogatást kell biztosítani ahhoz, hogy a beléptető országok eredményesen küzdhessenek a részt vevő bűnszövetkezetek ellen, egyúttal megfelelő körülményeket biztosíthassanak az érkező bevándorlóknak.

—

2002. április 25.: „Az Európai Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek a bevándorlással foglalkozó közösségi politika terén alkalmazandó nyílt koordinációs módszerről” (előadó: Luis Miguel Pariza Castaños), HL C 221., 2002.9.17. (magyarul nem érhető el).

—

2004. január 29.: „Javaslat tanácsi rendeletre a külső határokon történő operatív együttműködést koordináló európai ügynökség létrehozásáról” (főelőadó: Luis Miguel Pariza Castaños), HL C 108., 2004.4.30. (magyarul nem érhető el).

—

2004. október 27.: „Javaslat tanácsi határozatra a külső határok, vízumok, menekültügy és bevándorlás terén folytatott közigazgatási együttműködés területén megvalósuló cselekvési program (ARGO-program) elfogadásáról szóló 2002/463/EK határozat módosításáról” (előadó: Luis Miguel Pariza Castaños), HL C 120., 2005.5.20.

—

2008. március 12: „Zöld könyv a jövőbeni Közös Európai Menekültügyi Rendszerről” (előadó: An Le Nouail Marlière), HL C 204., 2008.8.9.