—

amely 2013. november 25-27-én Addisz-Abebában (Etiópia) ülésezett,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre, és különösen annak 2. cikkére és 21. cikkének (1) és (2) bekezdésére,

—

tekintettel a Cotonoui Megállapodásra, és különösen 8. cikkének (4) bekezdésére, 9. cikkére, 33. cikkének (1) bekezdésére és 96. cikkére,

—

tekintettel a 2007. január 30-án elfogadott, a demokratikus választások lebonyolítására vonatkozó chartára, és különösen 2. cikkének (2), (5), (6), (9) bekezdésére, 3. cikkének (1), (2), (5), (7), (8), (9) bekezdésére és 4., 10., 12., 15., 17., 27., 32. és 33. cikkére,

—

tekintettel a CARICOM 1997. február 19-i civil társadalmi chartájára, és különösen annak XVII. cikkére,

—

tekintettel az Afrikai Egységszervezet demokráciáról és politikai, gazdasági és vállalatirányításról szóló, 2002. július 8-i nyilatkozatára, és különösen annak 7. és 14. cikkére,

—

tekintettel az Afrikai Uniónak a korrupció megelőzéséről és a korrupció elleni küzdelemről szóló, 2003. július 11-i egyezményére, és különösen annak 3. és 17. cikkére (2),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának „Igazságszolgáltatás: cselekvési program a jogállamiság nemzeti és nemzetközi szinten történő megszilárdítására” című, 2012. március 16-i jelentésére,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó alapelveire,

—

tekintettel a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) demokráciáról és jó kormányzásról szóló, 2001. december 21-én Dakarban elfogadott A/SP1/12/01 jegyzőkönyvére,

—

tekintettel a Politikai Bizottság jelentésére (ACP–EU/101.521/A/fin.),

A.

mivel a jogállamiság és a hatalmi ágak (a végrehajtó, törvényhozó és bírói hatalom) közötti egyensúly tiszteletben tartása elengedhetetlen feltétele a stabil demokrácia megvalósításának, illetve működésének, ami az EU–AKCS együttműködés középpontjában álló közös célkitűzés, továbbá alapvető eleme a jó kormányzásnak és előfeltétele a tisztességes állam, valamint a fenntartható politikai, gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdításának, amely segíti a parlamentáris demokrácia könnyebb működését;

B.

mivel a hatalmi ágak tényleges, szigorú és egyértelmű szétválasztása alapvető fontosságú a valóban pártatlan, független és hozzáférhető igazságszolgáltatás biztosításában;

C.

mivel a bevezetett jogi struktúráknak biztosítaniuk kell a három alkotmányos hatalmi ág közötti egyensúlyt, amelyeknek függetlennek kell lenniük az adott tisztségeket betöltő személyektől;

D.

mivel a szabad és etikus sajtóhálózat, valamint egy olyan civil társadalom, amelynek tiszteletben tartják a jogait, és amelyet figyelembe vesznek a politikai döntéshozatalban, segíthet az alkotmányos hatalmi ágak megfelelő egyensúlyának biztosításában;

E.

mivel mind az uniós, mind az AKCS-országoknak határozott közös érdeke a demokrácia folyamatos fejlesztése és a megfelelően működő alkotmányos rendszer megteremtése;

F.

mivel a pártatlan, független és hozzáférhető igazságszolgáltatás valamennyi államban elengedhetetlen eleme a jogállamiságnak a jogszabályok általános betartásának biztosítása, valamint a fenntartható gazdasági növekedés előmozdítása és a lakosság saját kormánya iránti bizalmának erősítése szempontjából, ami növeli a politikai stabilitást és a biztonságot;

G.

mivel az igazságszolgáltatáson belüli korrupció sérti a megkülönböztetésmentesség elvét, valamint az igazságszolgáltatáshoz, a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogot, amelyek hozzájárulnak az összes többi emberi jog érvényesítéséhez, és mivel a korrupció súlyosan torzítja a bírói kar és a közigazgatás függetlenségét, alkalmasságát és pártatlanságát, ami fokozza a közintézmények iránti bizalmatlanságot, aláássa a jogállamiságot és erőszakhoz vezet;

H.

mivel az igazságszolgáltatás és a rendőrség megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy megfelelő létszámú és jól képzett, valamint tárgyilagos és tisztességes feltételek alapján felvett humánerőforrással rendelkezzen;

I.

mivel a polgárok országuk jogrendszere iránti bizalma és a bíróságok legitimitása a tisztességes, átlátható, feddhetetlen és hatékony igazságszolgáltatás függvénye;

J.

mivel a közügyekkel és a közpénzek kezelésével kapcsolatos feddhetetlenség a jó kormányzás és a jogállamiság központi eleme, és korrupciót csökkentő tényezőnek tekinthető; mivel a politikai vezetőknek politikailag és bíróság előtt is elszámoltathatónak kell lenniük a közpénzek magáncélú felhasználásáért; mivel a széles körben elterjedt korrupció, valamint az átláthatóság, az információkhoz való hozzáférés és a döntéshozatalban való társadalmi részvétel hiánya megakadályozza a polgárokat abban, hogy felelősségre vonják a kormányokat és a politikai képviselőket annak garantálása érdekében, hogy a források és a piacok feltárásához kapcsolódó bevételeket emberi jogaik előmozdítására használják fel; mivel a kormányoknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük az állami és a magánvállalatoknál tapasztalható korrupció leküzdése érdekében;

K.

mivel az Európai Unió és az AKCS-országok közötti együttműködés központi elemét képező jó kormányzás elve olyan hosszú távú változási folyamatként határozható meg, amely egyetemes célkitűzésekre és elvekre, illetve közös elképzelésekre épül, amelyeket a nagy állami pénzügyi funkciókra, valamint a közintézmények és az állampolgárok közötti kapcsolatra kell alkalmazni (3);

L.

mivel a kora gyermekkortól kezdődő oktatás, különösen az állampolgári ismeretek oktatása és a béke, az emberi jogok, a demokrácia, a jogállamiság és a polgári szabadságjogok kultúrájának polgárok általi általános ismerete kulcsfontosságú a polgárok körében a társadalomhoz való tartozás és a társadalom iránti elkötelezettség érzésének fokozásában, valamint a jogállamiság tiszteletben tartásának megszilárdításában;

M.

mivel mindenkire ugyanazon elveket kell alkalmazni, amely elvekre nem vonatkozhatnak sajátos nemzeti vagy regionális „normák”, bár az alkalmazás módja országonként eltérhet;

1.

emlékeztet arra, hogy a demokratikus rendszer alapját az alkotmány és a kapcsolódó igazságszolgáltatási rendszer képezi, és hangsúlyozza ezzel összefüggésben az igazságszolgáltatás függetlensége elvének fontosságát;

2.

kitart amellett, hogy ténylegesen elfogadják és alkalmazzák a nemzetközi szervezetek, például az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Afrikai Unió, az Európai Unió és a regionális szervezetek szerződéseinek, chartáinak, megállapodásainak és nyilatkozatainak a jogállamiságra, a hatalmi ágak szétválasztására és a független igazságszolgáltatásra vonatkozó cikkeit;

3.

felhívja a nemzetközi és a regionális szervezeteket, hogy vessék latba befolyásukat, hogy segítsék a nemzeti parlamenteket a végrehajtó hatalommal kapcsolatos ellenőrzési feladatuk ellátásában; ösztönzi ezért az AKCS-országok és az Európai Unió tagállamainak parlamentjei között a helyes gyakorlatok cseréjét;

4.

üdvözli a regionális kormányzási kezdeményezések, így az afrikai kölcsönös értékelési mechanizmus (APRM) kialakítását, és felszólít hasonló eszközök létrehozására az igazságszolgáltatás területén;

5.

javasolja, hogy az alkotmányok vagy alapvető államjogi dokumentumok egyértelműen állapítsák meg a hatalmi ágak szétválasztásának szabályait és határozzák meg a kapcsolódó intézményi keretet; e tekintetben fenntartásait fejezi ki azzal a megfigyelhető, alkotmányjogi szempontból kétes gyakorlattal szemben, amely szerint alkotmánymódosító többségek tagállamon belül korlátozhatnák a politikai ellenőrzés céljából létrehozott kisebbségi jogokat; hangsúlyozza, hogy az alkotmányok felülvizsgálatára csak kivételes esetekben, és intézményi, nem pedig politikai szükségletek mentén kerülhet sor; ösztönzi ezért az alkotmányok felülvizsgálata előtt alkalmazott politikai ellenőrzési mechanizmusok, valamint független alkotmánybíróság általi ellenőrzések kialakítását;

6.

kitart amellett, hogy a demokratikus felügyelet, a hatalmi ágak közötti egyensúly és a tartós demokrácia létrejöttéhez elengedhetetlen, hogy a parlamenti kisebbségek számára hatékony jogokat és a politikai pártok finanszírozására vonatkozó, nagyfokú átláthatóságot biztosító szigorú szabályokat alkalmazzanak;

7.

megismétli, hogy a civil társadalom pozitív és kezdeményező szerepet játszik az államhatalmi ágak, a politikai pártok és a polgárok közötti kapcsolatokban és az államcsínyek, illetve a jogállamiság megsértésének megelőzésében;

8.

hangsúlyozza a szabad, független és sokszínű média fontosságát, amely hozzá tud járulni a demokratikus ellenőrzéshez és az államhatalmi ágak egyensúlyának megteremtéséhez, és amelynek ezért az információszabadságra vonatkozó jogszabályok értelmében védett jogokat kell biztosítani; felszólít arra, hogy vessenek véget az újságírók zaklatásának, és biztosítsák számukra, hogy munkájukat függetlenül, az erőszaktól és a megtorlástól való félelem nélkül végezhessék, a munkájuk miatt igazságtalanul bebörtönzött újságírókat és bloggereket pedig azonnal bocsássák szabadon; felszólít a terrorizmus és a szélsőséges irányzatok elleni jogszabályok, valamint a nemzetbiztonsági és a hazaárulásról vagy más, állam elleni bűncselekményekről szóló jogszabályok módosítására, mivel azokat az újságírók üldözésére és bebörtönzésére használhatják fel;

9.

határozottan javasolja, hogy erősítsék meg az állami – különösen az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó – struktúrákat és intézményeket; felhívja a nemzeti hatóságokat, hogy e célra különítsék el a szükséges forrásokat; megjegyzi, hogy az igazságszolgáltatás által kiszabott szankciók és meghozott elmarasztaló ítéletek nem hajthatók végre hiteles, megfelelően finanszírozott és az emberi jogokat tiszteletben tartó büntetés-végrehajtás hiányában;

10.

véleménye szerint a bizonytalan államokban és helyzetekben történő megfelelő nemzetközi fellépésre vonatkozó OECD-alapelvekkel összhangban az Európai Uniónak nagyobb figyelmet kell fordítania a „bukott államok” helyzetére;

11.

a gazdasági szférában világos és átlátható jogalkotásra hív fel, ami a független igazságszolgáltatással együtt növelné a befektetői bizalmat, és ily módon nagyban hozzájárulna a fenntartható gazdasági fejlődéshez; ezzel összefüggésben felszólít arra, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a tulajdonjogi szabályokra, és hangsúlyozza a részvételhez és az információhoz való hozzáférési jog érvényesítésének, továbbá a nyilvános elszámoltathatóság mechanizmusainak, így a nyílt hozzáférésű adatoknak a jelentőségét, mivel ezek a demokrácia alapelvei;

12.

hangsúlyozza, hogy a képzés és az átképzés révén fejleszteni kell az igazságszolgáltatási rendszer szereplőinek (alkotmánybíróság, független országos választási bizottságok, bírák, ügyészek, bűnügyi nyomozó osztályok) alapvető képességeit, és intézményesíteni kell a feddhetetlenség ellenőrzésére szolgáló belső mechanizmusokat;

13.

javasolja az igazságügyi személyzet fegyelmi bíróságának létrehozását a lehetséges szakmai előmenetel és kinevezések keretében a bírák függetlenségének garantálása érdekében;

14.

hangsúlyozza, hogy nagy szükség van a mindennapi problémák – például a szegénység, a megfizethető egészségügyi ellátás hiánya és a korrupció – kezelésére, amely problémák felerősítik a közösség azon benyomását, hogy a demokrácia nem javítja az életkörülményeket;

15.

véleménye szerint az erős és elegendő forrásokkal rendelkező igazságügyi intézményrendszer védőfalat képez a mélyen gyökerező korrupcióval szemben; úgy véli e tekintetben, hogy az igazságügyi és rendőrségi személyzet számára megfelelő javadalmazást kell biztosítani, és mentesíteni kell őket a feddhetetlenségüket veszélyeztető vagy a hivatásuk gyakorlását korlátozó minden nyomás alól;

16.

hangsúlyozza a humanista értékekre és etikára építő, minőségi igazságügyi és rendőri képzés fontosságát, amely a demokratikus elveken, a jó kormányzáson és a jogállamiságon alapul;

17.

támogatja olyan parlamenti intézmények és mechanizmusok létrehozását, amelyek a társadalom gondolkodásmódjának megváltoztatásával hatékony védelmet biztosítanak a korrupcióval és a politikai patronázzsal szemben; üdvözli a korrupcióellenes hivatalokra vonatkozó elvekről szóló, 2012. novemberi Jakartai Nyilatkozatot; hangsúlyozza, hogy kezelni kell a számos országban létrehozott korrupcióellenes intézmények korrupcióval szembeni küzdelem terén mutatkozó hatékonyságának hiányát, ami elsősorban az intézményi előírásokból, a végrehajtó hatalomtól való funkcionális függetlenség és a politikai támogatás hiányából, a finanszírozási forrásaikból, a tisztviselők kiválasztására és kinevezésére vonatkozó szabályaikból és jogérvényesítő hatásköreikből fakad; kéri a korrupcióellenes hatóságok függetlenségére és hatékonyságára vonatkozó nemzetközi normák kidolgozását, amelyeket kormányközi szinten állítanak össze az ENSZ-közgyűlésen történő végleges elfogadás céljából, és amelyek ugyanolyan kiterjedt alkalmazási körrel rendelkeznek, mint a nemzeti emberi jogi intézményekre vonatkozó párizsi elvek, illetve azokkal egyenrangúnak minősülnek; hangsúlyozza, hogy ezen elveket a teljesítményértékelések szakértői felülvizsgálatán keresztül elszámoltathatósági referenciaértékként kell alkalmazni;

18.

támogatja, hogy nemzetközi szerződés vagy egy, az Egyesült Nemzetek Szervezete korrupció elleni egyezményéhez csatolt jegyzőkönyv révén létrehozzanak egy nemzetközi korrupcióellenes bizottságot, amely egy nemzetközi nyomozó szervet hozna létre, amely az aláíró államok területén a korrupciós bűncselekmények nyomozása és büntetőeljárás alá vonása tekintetében ugyanolyan hatáskörökkel rendelkezne, mint amelyek a nemzeti végrehajtó és bűnüldöző hatóságokat is megilletik, és vádat emelhetne magánszemélyek ellen a nemzeti büntetőbíróságokon;

19.

hangsúlyozza, hogy a jó igazságügyi kormányzás elveinek és gyakorlatainak egy minőségi és az országok teljes területén jelen lévő igazságügyi infrastruktúra kialakításán keresztül be kell ágyazódniuk helyi szinten;

20.

bátorítja az igazságügyi rendszerek reformját célzó kezdeményezéseket, és úgy véli, hogy e reformoknak teljes mértékben be kell vonniuk az érintett európai küldöttségeket, azok különböző partnereit, valamint a civil társadalmat;

21.

javasolja, hogy a felelősségvállalás, az emberi jogokkal kapcsolatos tudatosság, a demokrácia és a jogállamiság kultúrájának előmozdítása és különösen az általános korrupció leküzdése érdekében vegyék fel a nemzeti oktatási programokba az állampolgári ismeretek kora gyermekkortól kezdődő oktatását;

22.

javasolja, hogy a demokratikus szabályok és elvek maradéktalan tiszteletben tartása mellett vonják be a helyi szereplőket az igazságügy és az általános demokratikus államszervezet megszervezésébe annak érdekében, hogy a polgárok nagyobb felelősséget érezzenek ezek iránt; hangsúlyozza ezért a helyi szinten folytatott párbeszéd és a helyi rendőrség fontosságát abban, hogy megelőzzék a bűncselekményeket, valamint előmozdítsák a jogállamiság és az igazságügyi rendszer polgárok általi védelmét és tiszteletben tartását;

23.

kiemeli, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) fontos szerepet játszik a büntetlenség elleni küzdelemmel kapcsolatos hatékony fellépésben; ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy az NBB nem helyettesíti a működőképes nemzeti büntető igazságszolgáltatást; ösztönzi az NBB és a kormányok, különösen az Afrikai Unió állam- és kormányfői közötti rendszeres párbeszédre irányuló intézményi mechanizmus kialakítását a Bíróság jelenlegi működésének javítása érdekében, a Római Statútum részes felei által kifejezett aggodalmak figyelembevétele mellett;

24.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az Afrikai Unió és az Európai Unió intézményeinek, az AKCS Tanácsnak, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének, a Kormányközi Fejlesztési Hatóságnak, a Dél-afrikai Fejlesztési Közösségnek és az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának.

—

amely 2013. november 25–27-én Addisz-Abebában ülésezett,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel az első alkalommal 2005. június 25-én Luxembourgban (5) és második alkalommal 2010. június 22-én Ouagadougouban (6) módosított, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között Cotonouban 2000. június 23-án aláírt partnerségi megállapodásra (a Cotonoui Megállapodás) (7),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 208. cikkére, amely kimondja, hogy „Az Unió fejlesztési együttműködési politikája elsődleges célként a szegénység mérséklésére, idővel pedig annak felszámolására irányul. Az Unió azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit”,

—

tekintettel a Közös Parlamenti Közgyűlés által a dél-koreai Busanban 2011-ben megrendezett 4. magas szintű segélyhatékonysági fórumról 2011. májusban Budapesten elfogadott nyilatkozatra (8),

—

tekintettel az állam- és kormányfők Malabóban megrendezett 7. csúcstalálkozóján elfogadott nyilatkozatra, és különösen annak 18. bekezdésére, amely a segélyektől való függőség megszüntetése érdekében kéri, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a dél-dél és a háromoldalú együttműködésre (9),

—

tekintettel a hatékony fejlesztési együttműködés érdekében 2011. december 1-jén elfogadott busani partnerségre (10),

—

tekintettel a segélyhatékonyságról szóló, 2005. évi Párizsi Nyilatkozatra és a 2008. szeptember 4-i accrai cselekvési programra (11),

—

tekintettel az Európai Unió Tanácsának (külügy/fejlesztés) 2012. május 14-i 3166. ülésén elfogadott, „Az Európai Unió fejlesztéspolitikája hatásának fokozása: változtatási program” című következtetéseire (12),

—

tekintettel az ENSZ főtitkárának az Egyesült Nemzetek Szervezete által a dél-dél és a háromoldalú együttműködéshez nyújtott támogatásra vonatkozó operatív iránymutatásokról szóló, 2012. április 12-i tájékoztatójára (SSC/17/3) (13),

—

tekintettel „A dél-dél együttműködés megszilárdítása: az AKCS-csoport előtt álló kihívások és lehetőségek” témájában megrendezett AKCS-OIF szimpóziumra (14),

—

tekintettel a dél-dél és a háromoldalú együttműködésről Brüsszelben 2012. március 5–6-án megrendezett projektindító megbeszélés záródokumentumára (15),

—

tekintettel az OECD és a portugál kormány szervezésében Lisszabonban 2013. május 16–17-én a háromoldalú együttműködésről folytatott politikai párbeszéd következtetéseire (16),

—

tekintettel a dél-dél együttműködésről megrendezett magas szintű ENSZ-konferencia nairobi záródokumentumára (17),

—

tekintettel az UNDP/UNFPA/UNOPS, az UNICEF, az UN-Women és a WFP végrehajtó tanácsainak 2013. február 4-én New Yorkban a dél-dél együttműködés és a háromoldalú együttműködés fokozásáról tartott közös üléséről szóló jelentésre (18),

—

tekintettel a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló bizottsági javaslatra (19), tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2000. szeptember 8-i millenniumi nyilatkozatára,

—

tekintettel a Gazdasági Fejlesztési, Pénzügyi és Kereskedelmi Bizottságnak „A dél-dél és a háromoldalú együttműködés: az AKCS-országok előtt álló lehetőségek és kihívások” című jelentésére (AP101.516/13/fin),

A.

mivel a 21. század első évtizedét a déli területek nagy feltörekvő országaiban (Kína, India, Brazília, Argentína, Indonézia, Dél-Afrika stb.) a gyors gazdasági növekedés jellemezte, és ezek országok egyre inkább jelentős szereplőivé válnak a fejlődésnek, minthogy az OECD becslései szerint 2010-ben a világ GDP-jének közel 50 %-át adták, míg 10 évvel ezelőtt ez az arány 36 % volt;

B.

mivel ezzel összefüggésben és a fejlődéshez kapcsolódó kihívásokra tekintettel az AKCS-országok egyre inkább a dél-dél partnerséget helyezik előtérbe, amely nemcsak a pénzügyekre, hanem a tapasztalatcserére, a technológiaátadásra, a kedvezményes piaci hozzáférésre és a kölcsönös támogatást fontosabbnak tekintő kereskedelmi megközelítésekre is kiterjed;

C.

mivel a dél-dél együttműködés jövője olyan együttes intézkedéseken múlik, amelyek hozzájárulnak valamennyi részt vevő ország fejlődéséhez, és választ adnak az előttük álló közös kihívásokra;

D.

mivel az AKCS-országok által megerősített gazdasági partnerségi megállapodásoknak elő kell segíteniük az Európai Unió partnerországainak fejlődését, különösen gazdaságaik diverzifikációja és az AKCS-országok közötti együttműködés fokozása révén;

E.

mivel az AKCS-országok egyre újabb utakat keresnek arra, hogy inkább regionális keretek között és a horizontális partnerségek segítségével törekedjenek a szegénység felszámolására és a fenntartható fejlődés elérésére;

F.

mivel a háromoldalú együttműködés folyamata az egy északi ország támogatásával folytatott dél-dél együttműködést jelenti, amely túlmutat a pusztán technikai együttműködési programokon, minthogy annak minden egyes szereplője a saját komparatív előnye alapján határozza meg hozzájárulását, és így osztozik a fejlesztési eredményekért vállalt felelősségben;

G.

mivel a dél-dél együttműködésnek átláthatóbbá kell válnia és abban nagyobb szerepet kell kapnia a helyi civil társadalmaknak;

H.

mivel a millenniumi fejlesztési célokban meghatározott célkitűzések teljesítésében jelentős eredmények könyvelhetők el, ám ezek az eredmények rendkívül egyenlőtlenül oszlanak meg;

I.

mivel az északi országoknak elemi érdeke, hogy gondoskodjanak a dél-dél és a háromoldalú együttműködés sikeréről;

J.

mivel a közvetlen külföldi befektetés (kkb) 2010-ben a fejlődő országok körében a világ összes kkb-jének 16 %-át tette ki (megközelítőleg 2010 milliárd USA-dollárt szemben a 2008-as 187 milliárd USA-dollárral), és a szélesebb körű, határokon átnyúló dél-dél gazdasági integráció szempontjából még mindig rejt magában kiaknázatlan lehetőségeket;

K.

mivel az ENSZ főtitkárának jelentése szerint a dél-dél fejlesztési együttműködés gyors ütemben bővült, és 2008-ban elérte a 16,2 milliárd USA-dollárt, ami 2006-hoz viszonyítva 63 %-os növekedést jelent,

1.

úgy véli, hogy bár a dél-dél és a háromoldalú együttműködés jellegénél fogva és hatókörét tekintve eltérő, egyszerre teremt új fórumokat és eszközöket az együttműködéshez, ami lehetővé teszi a feltörekvő déli országok számára, hogy a kevésbé fejlett, különösen a legkevésbé fejlett országoknak átadják sikereikről szerzett tapasztalataikat és megosszák velük a kudarcaikból levont tanulságokat, míg fejlesztési segélyt is nyújtanak számukra;

2.

megállapítja, hogy a feltörekvő országok (Kína, India, Brazília, Törökország, Marokkó, a Perzsa-öböl országai stb.) jelentős beruházásokat hajtanak végre az AKCS-országokban, ennélfogva arra kell ösztönözni ezeket az országokat, hogy érvényesítsék a befektetői szerepükből adódó befolyásukat az olyan fontos nemzetközi problémák megoldásában, mint például a gazdasági fellendülés, az élelmiszerbiztonság, az emberi jogok és az éghajlatváltozás;

3.

elismeri, hogy az AKCS-országok a földrajzi közelségnek és az egyre nagyobb regionális komplementaritásnak köszönhetően rendelkeznek a területi sajátosságaiknak megfelelő technikai tudással, bár a kereskedelemben vannak tartós egyenlőtlenségek, például Kína afrikai jelenléte esetében;

4.

helyteleníti az AKCS-országok és a feltörekvő gazdaságok közötti kereskedelem szerkezetét, amely minőségét tekintve változatlan és az AKCS-országokra továbbra is más országok ipari növekedését tápláló alap- és nyersanyagforrásként tekint; nyomatékosan kéri ezeket az országokat, hogy mutassanak hajlandóságot a fejlesztési mechanizmusok új formáinak előmozdítására és a források mozgósítására annak érdekében, hogy a feltörekvő országokkal fenntartott gazdasági kapcsolataik elősegítsék a gazdaság strukturális diverzifikációját;

5.

felhívja a jelenlegi kereskedelmi partnereket, hogy a készségek fejlesztése céljából és annak érdekében, hogy a jövőbeli fenntartható növekedéshez a lehető legtöbbet hozhassák ki erőforrásaikból, nyújtsanak segítséget a különböző iparági képzésekhez és beruházásokhoz, amelyekkel növelhető az AKCS-országok és más déli országok termékeinek értéke;

6.

felhívja ezért az Európai Uniót, hogy figyelemmel a partnerségekben a két fél közötti egyenlőtlenségekre, támogassa a dél-dél fejlesztési együttműködést, amely teljes összhangban áll a közös érdek és az egyenlőség elveivel; véleménye szerint meg kell akadályozni a nyersanyagok puszta kiárusítását, és helyette az erőforrásokkal folytatott tisztességes kereskedelmet és elsősorban az oktatást, valamint a tudás és a technológia intenzív átadását kell támogatni;

7.

úgy véli, hogy a háromoldalú együttműködésen alapuló projektek további lehetőséget teremtenek az Európai Unió számára, hogy fenntartható partnerségeket ápoljon az AKCS-országokkal;

8.

ösztönzi az innovatív finanszírozási formák kialakítását, például a „szennyező fizet” elven alapuló szén-dioxid-adó bevezetését, minthogy a feltörekvő országok, habár nem egyedülálló módon, de gyors iparosodásuknak köszönhetően gyakran jelentős forrásai a CO2-kibocsátásnak; ezzel kapcsolatban méltatja az Európai Unió tagállamait a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetése érdekében tett erőfeszítéseikért, amely törekvés összhangban áll az Európai Unió éghajlatváltozás elleni küzdelemre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalásaival, továbbá arra ösztönzi a háromoldalú együttműködést, hogy egy fenntartható energiaszerkezet részeként a megújuló energiaforrásokat és a zöld technológiákat helyezze középpontba;

9.

felhívja a Bizottságot és az Európai Beruházási Bankot, hogy növeljék a háromoldalú együttműködési kezdeményezésekhez nyújtott finanszírozást, különösen a közös határral rendelkező országok esetében;

10.

minden érdekelt felet arra ösztönöz, hogy támogassa az AKCS-országok kapacitásainak hosszú távú megerősítését olyan háromoldalú együttműködés megvalósításával, amely kiaknázza a különböző fejlesztési szereplők közötti komparatív előnyöket és komplementaritásokat, és a világ minden pontján a szegénység felszámolásának, valamint a fenntartható fejlődés előmozdításának közös célja köré szervezi ezeket az országokat;

11.

véleménye szerint a dél-dél együttműködés és a háromoldalú együttműködés fókuszába a jogállamiságon alapuló fenntartható gazdasági fejlődés reményében a pénzmosás elleni küzdelemnek és a terrorizmus finanszírozásának is be kell kerülnie;

12.

úgy véli, hogy a dél-dél együttműködésnek és a háromoldalú együttműködésnek hozzá kell járulnia a természeti erőforrások és a nyersanyagok fenntartható és gazdaságilag életképes felhasználásához;

13.

emlékeztet arra, hogy ahhoz, hogy a dél-dél együttműködés és a háromoldalú együttműködés kézzelfogható előnyökkel járjon a polgárok számára, azt a közművekre – például, de nem kizárólag a közlekedésre, energiaellátásra, különösen a villamosenergia-ellátásra és a villamos energiához való hozzáférésre, valamint az IKT-infrastruktúrára – fordított, kezdeményező jellegű állami, magán- és közös beruházások kiegészítéseként kell fejleszteni, továbbá ki kell egészülnie a növekedést támogató közpolitikákkal, ideértve a megfelelő adórendszert és a régiók és helyi közösségek hatáskörének kiszélesítését lehetővé tevő megfelelő szintű decentralizációt;

14.

elismeri, hogy a belső erőforrások elégtelen mozgósítására és a csökkenő mértékű fejlesztési segélyre való tekintettel a dél-dél együttműködésen keresztül biztosított finanszírozás sok, nagy finanszírozási szükségletű AKCS-ország számára mentőövet jelent; sajnálatát fejezi ki azonban azzal kapcsolatban, hogy ez a fajta finanszírozás erősen az olyan ágazatokra koncentrálódik, mint például a természeti erőforrások és az ásványkincsek kitermelése;

15.

úgy véli, hogy a fejlesztési segélynek és az együttműködési projekteknek fokozottabban arra kellene irányulniuk, hogy előmozdítsák az AKCS-országok belső erőforrásainak jobb felhasználását;

16.

ösztönzi a dél-dél és a háromoldalú együttműködés kiterjesztését azokra a területekre, amelyek támogatnák a fenntartható fejlődést, például a jó kormányzás területére;

17.

kitart amellett, hogy meg kell erősíteni az AKCS-országok kapacitását a kölcsönös támogatáson alapuló fejlődést szolgáló jogszabályok kidolgozására és végrehajtására, amelyek garantálják az emberi jogok tiszteletben tartását, a jó kormányzást, a társadalmi igazságosságot, a méltányosságot, a demokráciát, továbbá a környezet tiszteletben tartását és védelmét;

18.

úgy véli, hogy az AKCS-országoknak tudniuk kell kezelni a környezeti kihívásokat, például az éghajlatváltozást, az energiaforrások problémáit, a környezet pusztulását és a biológiai sokféleség csökkenését, mindenekelőtt a természeti erőforrások kiaknázására szánt finanszírozás felhasználásával, és ezt a kiaknázást fenntartható módon kell megvalósítani;

19.

úgy gondolja, hogy a hatékony fejlesztési együttműködésre létrehozott globális partnerség az azonos elveket valló és helyesen meghatározott kötelezettségvállalásokkal rendelkező partnerek fórumaként szolgálhat, ahol a kézzelfogható fejlesztési eredmények elérése érdekében feltárják a komparatív előnyöket és a komplementaritásokat, továbbá a kiadások, a források kedvezményezettjei és az érintett folyamatokban részes helyi és regionális szereplők elszámoltathatósága tekintetében javítják az átláthatóságot;

20.

hangsúlyozza, hogy továbbra is a hagyományos donorok nyújtják a legtöbb segélyt az AKCS-országoknak és kereskedelmi partnereiknek, miután az Európai Unió és tagállamai megerősítették, hogy a millenniumi fejlesztési célok 2015-ben és azt követően történő megvalósítása felé tett lépések felgyorsítására kötelezettséget vállalnak bruttó nemzeti jövedelmük 0,7 %-ának felajánlására;

21.

arra ösztönöz, hogy konkrét területeken és konkrét intézkedések céljára alakítsanak partnerségeket, hogy nagyobb hatással legyenek a nemzetközi döntésekre; felhívja az érdekelt feleket, hogy gondolják át az együttműködés ezen új formáinak fenntarthatóságát, szem előtt tartva a tudás- és technológiaátadás központi kérdéseit, valamint a környezet határaikon túlnyúló védelmét;

22.

úgy véli, hogy a térségi integráció új formái a fejlesztési projektek helyi és regionális szereplőknek való átadását teszik szükségessé;

23.

kitart amellett, hogy a kutatásnak és innovációnak jelentős szerepet kell kapnia, ennek érdekében pedig a nemzetközi kapcsolatok keretében a fejlesztési célú kutatásnak kedvező feltételekben kell megegyezni;

24.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak, a Tanács elnökségének, az Afrikai Uniónak, a Pánafrikai Parlamentnek, a regionális és nemzeti parlamenteknek, valamint az AKCS-országok regionális szervezeteinek.

—

amely 2013. november 25-27-én Addisz-Abebában (Etiópia) ülésezett,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (1) bekezdésére,

—

tekintettel a mezőgazdaságért felelős afrikai miniszterek konferenciája által 2010 októberében elfogadott, és a végrehajtó tanács 2011 januárjában Addisz-Abebában tartott 18. rendes ülésén jóváhagyott, az Afrikai Uniónak az afrikai pásztorkodásról szóló stratégiai keretére („Politikai keret a pásztorkodásról Afrikában: a pásztorközösségek életének, megélhetésének és jogainak biztosítása, védelme és javítása”) EX.CL/631 XVIII,

—

tekintettel a legeltetéses állattenyésztés biztonsághoz és fejlődéshez való hozzájárulásáról szóló, 2013. május 29-i N'djamenai Nyilatkozatra,

—

tekintettel az Afrikai Unió mezőgazdaságért, földpolitikáért és állattenyésztésért felelős minisztereinek 2009-es közös konferenciája által jóváhagyott, az afrikai földpolitikára vonatkozó keretre és iránymutatásokra,

—

tekintettel a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) állam- és kormányfőinek az ECOWAS tagállamainak határain átnyúló váltakozó legeltetésre vonatkozó, A/DEC.5/10/98. számú határozatára,

—

tekintettel az ECOWAS tagállamainak Abujában 2005. január 19-én elfogadott mezőgazdasági politikájára,

—

tekintettel a Nyugat-afrikai Gazdasági és Monetáris Unió (UEMOA) 2001. december 10-én, a 03/2001. számú kiegészítő aktussal elfogadott mezőgazdasági politikájára,

—

tekintettel a Kelet- és Dél-afrikai Közös Piacnak (COMESA) a pásztorrégiók élelmezési biztonságára vonatkozó 2009. decemberi stratégiai kerettervezetére,

—

tekintettel a Kormányközi Fejlesztési Hatóság (IGAD) 2009 decemberében elfogadott, az állategészségügyre és a kereskedelemre vonatkozó regionális politikai keretstratégiájára,

—

tekintettel az AKCS–EU partnerségi megállapodásra (Cotonoui Megállapodás), kiváltképp a környezetre és a természeti erőforrásokra vonatkozó 32. cikkének (1) bekezdésére, az éghajlatváltozásra vonatkozó 32a. cikkére, a nemekkel kapcsolatos kérdésekre vonatkozó 31. cikkére, valamint a vidékfejlesztési stratégiákat és a mezőgazdasági termelést érintő gazdasági ágazatfejlesztésre vonatkozó 23. cikkére,

—

tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett, „Az anyai és a gyermektáplálkozás előtérbe helyezése a külső támogatásokban: uniós szakpolitikai keret” (COM(2013)0141) című 2013. márciusi közleményére,

—

tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett, „Az EU rezilienciapolitikája: az élelmiszerválságok tanulságai” (COM(2012)0586) című közleményére,

—

tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett, „A fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség uniós szakpolitikai kerete” (COM(2010)0127) című közleményére,

—

tekintettel az AGIR és SHARE európai kezdeményezésekre, amelyek célja megoldást találni az élelmezési válságokra és az alultápláltságra,

—

tekintettel az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) „Állattenyésztés a világon 2011-ben. Az állattenyésztés hozzájárulása az élelmezésbiztonsághoz” (Róma, 2012) című jelentésére,

—

tekintettel az őslakos népek jogairól szóló, az ENSZ Közgyűlése által 2007-ben elfogadott nyilatkozatra (A/RES/66/142),

—

tekintettel az Európai Tanács 2002. november 18-i következtetéseire az őslakos népekről (13466/02),

—

tekintettel az ENSZ által 2000-ben megfogalmazott millenniumi fejlesztési célokra,

—

tekintettel a Szociális Ügyi és Környezetvédelmi Bizottság jelentésére (ACP-EU/101.526/13/fin),

A.

mivel körülbelül 268 millió pásztor él Afrikában, és némely régióban a pásztorkodás jelenti a fő jövedelemforrást; mivel az afrikai kontinens mintegy 40 %-át legelők teszik ki, és némely régióban a pásztorkodás jelenti a fő tevékenységet, például Nigerben, ahol az állatállomány értékét 2 000 milliárd CFA-frankra becsülik, és az ágazat bevételei az ország kiviteli forrásainak 21 %-át teszik ki;

B.

mivel a pásztorok alapos ősi szaktudással rendelkeznek, és az arid és szemiarid területeken - ahova stratégiai megfontolásból hajtják az állatállományt, így húzva hasznot a másra nemigen használható földekből - a leggazdagabb legelőterületek felderítéséhez a szociális hálózatot, illetve az új információs és kommunikációs technológiákat használják fel;

C.

mivel a pásztorkodásnak a nemzeti gazdaságokhoz való hozzájárulására vonatkozó statisztikákat kevesen ismerik, annak ellenére, hogy meghatározó szerepet játszik a haszonállatok biztosításában és az e tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatási hálózat létrehozásában;

D.

mivel az arid és szemiarid területeken a pásztorkodás sokkal eredményesebbnek bizonyul, mint a helyhez kötött állattartás a hústermelés/hektár és a kalóriafelvétel/hektár viszonylatában, és így hozzájárul a népesség élelmezéséhez, vagyis az élelmezés- és táplálkozásbiztonsághoz, valamint a rezilienciához;

E.

mivel az arid és szemiarid területeken történő vándorlegeltetés a legelők szén-dioxid-megkötő képességével együtt kedvező hatással lehet a környezetre; mivel ugyanakkor az állandó helyen történő legeltetés túllegeltetéshez és a biológiai sokféleség csökkenéséhez vezet, tekintve, hogy a növényzet így nem képes a megfelelő regenerálódásra;

F.

mivel az éghajlatváltozás következtében a pásztorok kiszolgáltatottabbá válnak az élelmiszer-ellátás bizonytalanságának és a szegénységnek, annak ellenére, hogy a pásztorok az állandó mozgásból adódóan könnyebben alkalmazkodnak az éghajlatváltozáshoz, mint a helyhez kötött állattartást folytatók;

G.

mivel a népességnövekedés miatt egyre nagyobb szükség van a mezőgazdasági területekre, és Afrikában egyre nagyobb mértékű az urbanizáció, ezek a tényezők pedig valószínűleg csökkenteni fogják az állatok mozgásterét, és mivel a körültekintő gazdálkodás, továbbá földhasználati szabályzatok és tervek életbe léptetése kiemelt jelentőséggel bírnak az állatok mozgásterének fenntartása szempontjából;

H.

mivel a határokon átnyúló mobilitás irányításához kapcsolódó kérdések vizsgálata regionális szinten eredményre vezethet a közösségek között a vízhez és földhöz való hozzáférés körül kialakult konfliktusok megoldásában;

I.

mivel az elszigetelt területeken átvonuló pásztorok fontos szerepet játszhatnak a biztonsági kérdésekben;

J.

mivel a tevékenységek diverzifikálása lehetővé teszi egyes pásztoroknak, hogy növeljék bevételüket;

K.

mivel a pásztorok megfelelő, minőségi egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, vízhez és állataik számára állatorvosi ellátáshoz való hozzáférése nehézségekbe ütközhet, és nehéz összeszámlálhatóságuk valószínűleg politikai marginalizációjukhoz vezethet;

L.

mivel az Afrikai Unió pásztorkodásra vonatkozó stratégiai kerete a pásztorok jövedelmeinek védelmét, a nehézségeik leküzdésében való segítségnyújtást, jogaik biztosítását és a gazdasághoz való hozzájárulásuk erősítését célozza,

1.

nyomatékosan kéri az AKCS-államokat és a helyi hatóságokat, hogy hangolják össze nemzeti, helyi és regionális politikáikat az Afrikai Unió keretével, és vonják be a pásztorokat az alkalmazott stratégiák kidolgozásába;

2.

felhívja az Európai Uniót, hogy ismerje el a pásztorkodást mint értékes termelési rendszert, valamint támogassa az AKCS-államokat a stratégiai keret végrehajtásában;

3.

rámutat arra, hogy megfelelő állat-egészségügyi és -higiéniai intézkedésekre van szükség az állatbetegségek terjedésének megelőzése, a pásztorkodás fenntartása és a közegészség védelme érdekében; megállapítja, hogy az állatbetegségek megelőzésében és kezelésében jártas pásztorok fontos szerepet töltenek be;

4.

felhívja az AKCS-államokat, hogy hozzanak létre és hajtsanak végre kezdeményezéseket, jogszabályokat és helyi, nemzeti, kétoldalú, valamint regionális szintű szabályzatokat a pásztorkodásra, a váltakozó legeltetésre és a földhasználatra vonatkozóan; felhívja továbbá az AKCS-államokat, hogy például az oktatás vagy a közegészség területén dolgozzanak ki innovatív ellátási koncepciókat a vándorló csoportok jobb ellátása érdekében;

5.

nyomatékosan kéri a köz- és magánszféra szereplőit annak biztosítására, hogy a határok és határvonalak ne legyenek hátrányos hatással a pásztorok biztonságos mobilitására és a forrásokhoz való hozzáférésükre, és hogy a privatizált földeken a pásztoroknak továbbra is legyen lehetőségük állataik legeltetésére;

6.

javasolja, hogy az AKCS-államok támogassák és lássák el tanácsokkal a pásztorkodást folytató nőket gazdasági önállóságuk megteremtésével kapcsolatban;

7.

kéri az AKCS-államokat, hogy a pásztorok hatékonyabb képviselete érdekében erősítsék meg irányítási szerveiket a hagyományos intézmények és a civil társadalmi szervezetek hatáskörének kiszélesítésével, hogy ezek a megfelelő eszközöket használhassák fel a következő célok elérésének érdekében:

8.

felhívja az AKCS-államokat, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a pásztorközösségekben élő lányok oktatására és hozzák létre az oktatáshoz való hozzáférésüket biztosító létesítményeket;

9.

felhívja az AKCS-államokat és az Európai Uniót, hogy adott esetben és lehetőleg a megszokott eszközöket használva, vonják be a pásztorokat a döntéshozatalba és támogassák őket a problémák megoldásában, valamint hogy tegyék könnyebbé a jogi szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket;

10.

kéri az AKCS-államokat, hogy támogassák és lássák el tanácsokkal azon pásztorokat, akik ki akarnak lépni a rendszerből;

11.

javasolja az AKCS-államoknak a pásztorkodáshoz kapcsolódó további adatok gyűjtését, hogy jobban felmérhessék annak hozzájárulását a gazdasághoz, illetve javasolja társadalmi-gazdasági tanulmányok készítését annak hatékonyabb felmérése érdekében, hogy a pásztorok milyen mértékben vannak kiszolgáltatva például az éghajlatváltozásnak, a konfliktusoknak, a földhasználat változásainak vagy az élelmiszer-ellátás bizonytalanságának;

12.

felhívja az Európai Uniót és az AKCS-államokat, hogy tegyenek meg mindent az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében, mivel az éghajlatváltozás káros hatással van a pásztorkodást folytató népességre; ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy nemcsak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás támogatása és az AKCS-államokban élő pásztorok rezilienciájának javítása, hanem mind az Európai Unióban, mind pedig az AKCS-államokban egy az üvegházhatású gázok kibocsátásának kezelését szolgáló céltudatos stratégia szorgalmazása is nagy jelentőséggel bír;

13.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az AKCS–EU Miniszterek Tanácsának, az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak, a Tanács elnökségének, az Afrikai Uniónak, a Pánafrikai Parlamentnek, a regionális és nemzeti parlamenteknek, valamint az AKCS-országok regionális szervezeteinek.

—

amely 2013. november 25–27-én Addisz-Abebában ülésezett,

—

tekintettel eljárási szabályzata 18. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel a Cotonouban (Benin), 2000. június 23-án aláírt, majd 2005-ben és 2010-ben felülvizsgált, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) államok, másrészről az Európai Unió és tagállamai között létrejött 2000/483/EK partnerségi megállapodásra,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának a Kongói Demokratikus Köztársaságról szóló 2098 (2013) határozatára,

—

tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek az „Instabilitás és bizonytalanság az Afrikai Nagy-tavak régiójában, különösen a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében” című, a 2012. november 29-én a suriname-i Paramaribóban tartott ülésén elfogadott állásfoglalására,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnökének a Kongói Demokratikus Köztársaságban kialakult helyzetről szóló 2013. november 14-i nyilatkozatára,

—

tekintettel a Nagy-tavak Régió Nemzetközi Értekezlete (ICGLR) tagállamainak állam- és kormányfői által 2006 decemberében a kenyai Nairobiban aláírt, a Nagy-tavak régió biztonsági, stabilitási és fejlesztési paktumára,

—

tekintettel az ICGLR és a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) tizenegy állam- és kormányfője által 2013. február 24-én Addisz-Abebában (Etiópia) aláírt, a Kongói Demokratikus Köztársaságra és a régióra vonatkozó béke-, biztonsági és együttműködési keretre;

—

tekintettel az ICGLR tagállamainak állam- és kormányfői által az ugandai Kampalában 2013. szeptember 5-én tartott ülésén a Kongói Demokratikus Köztársaság Észak-Kivu tartományában kialakult biztonsági helyzetről tett nyilatkozatra,

—

tekintettel az SADC és az ICGLR Pretoriában 2013. november 4-én tartott közös csúcstalálkozóján kiadott záróközleményre,

—

tekintettel az Afrikai Unió (AU) Béke- és Biztonsági Tanácsának 406. ülésén a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén kialakult helyzetről hozott 2013. november 14-i határozatára,

—

tekintettel az EU, az ENSZ, az AU és az USA Nagy-tavak régiójáért felelős különmegbízottjainak és különleges képviselőinek 2013. szeptember 9-i, valamint 2013. november 4-i, 6-i és 11-i közös nyilatkozataira,

—

tekintettel Catherine Ashton, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének az észak-kivui helyzetről szóló, 2013. augusztus 30-i, valamint a Kongó keleti részén kialakult helyzetről szóló, 2012. június 7-i és 2012. július 10-i nyilatkozataira,

—

tekintettel az Európai Parlamentnek a Kongói Demokratikus Köztársaságról szóló korábbi, különösen a 2009. december 17-i, a 2012. december 13-i és a 2013. szeptember 12-i állásfoglalásaira,

—

tekintettel Krisztalina Georgijeva, a nemzetközi együttműködésért, a humanitárius segítségnyújtásért és a válságkezelésért felelős uniós biztosnak a Kongói Demokratikus Köztársaságban a humanitárius helyzet romlásáról szóló, 2012. június 26-i nyilatkozatára,

—

tekintettel az 1949. évi Genfi Egyezmény 3. cikkére és annak II. jegyzőkönyvére, amely tiltja a törvénytelen kivégzést, a nemi erőszakot, az erőszakos besorozást és az egyéb erőszakcselekményeket,

—

tekintettel az 1989. november 20-i nemzetközi gyermekjogi egyezményre, amely különösen megtiltja a gyermekek fegyveres konfliktusokba való bevonását,

—

tekintettel az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára és az 1966. évi Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

—

tekintettel az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Chartájára, amelyet a Kongói Demokratikus Köztársaság 1982-ben ratifikált,

A.

mély aggodalommal tölti el a folyamatos erőszak, az emberi jogok tömeges megsértése, a különféle bűncselekmények (önkényes fogva tartás, zsarolás, fosztogatás, kényszermunka, nemi erőszak, a gyermekek erőszakos besorozása, kínzás és kivégzések) és a bizonytalanság a Nagy-tavak régióban;

B.

mivel a fegyveres csoportok jelenléte és tevékenységei a Nagy-tavak régióban általában, konkrétabban pedig a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén egyik kiváltó oka a biztonság folyamatos hiányának a régióban, és állandó veszélyt jelent a békére, a biztonságra, a stabilitásra, a gazdasági és társadalmi fejlődésre, valamint a régió országai közötti együttműködésre;

C.

mivel a Kongói Demokratikus Köztársaság természeti erőforrásainak és ásványkincseinek folyamatos illegális kitermelése és kifosztása, főként az ország keleti részén, továbbra is egyik fő oka a biztonság hiányának a Nagy-tavak régióban; mivel a növekvő munkanélküliség és szegénység, az élelmiszerválság, továbbá az alapvető szociális szolgáltatások elégtelensége szintén központi szerepet játszik az erőszak újjáéledésében és a régió instabilitásában;

D.

mivel az elmúlt évben a harcok következtében több mint 100 000 ember kényszerült lakóhelye elhagyására, súlyosbítva ezzel a folyamatos humanitárius válságot a régióban, ahol mintegy 2,6 millió ember vált belső menekültté és 6,4 millió embernek van élelmiszerre és sürgősségi segélyre szüksége, amiért a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén elsősorban az M23 katonai csoport lázadása és más fegyveres csoportok bűncselekményei okolhatók;

E.

mivel a 2013. október végén a MONUSCO intervenciós alakulatának támogatásával indított katonai támadást követően a Kongói Demokratikus Köztársaság fegyveres erői (FARDC) véget vetettek az M23 lázadásának, és lehetővé tették a térségi közigazgatás fokozatos visszaállítását a lázadók által elfoglalt területeken;

F.

tudomásul véve az M23 vezetőinek 2013. november 5-i nyilatkozatát, amelyben bejelentették, hogy befejezik a lázadást és hajlandóak mozgalmuk célkitűzéseinek tisztán politikai eszközökkel érvényt szerezni;

G.

mivel az FARDC e győzelme, továbbá a Nagy-tavak régióban, különösen a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén a nemzetközi közösség által tett erőfeszítések és biztosított erőforrások ellenére korántsem ért véget az erőszak és az emberi jogok súlyos megsértése, csakúgy, mint a háborús bűnök és az emberiesség ellen a fegyveres csoportok által elkövetett bűncselekmények, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaság természeti erőforrásainak illegális kitermelése és kifosztása; mivel ezért fontos, hogy folytatódjanak a régióban a béke és a biztonság megszilárdítására irányuló erőfeszítések;

H.

az eddig elért eredmények ellenére helytelenítve a Kongói Demokratikus Köztársaság és az M23 közötti kampalai tárgyalások gyors lezárásának nehézségeit, amelyek a tárgyalásokat szentesítő végleges szöveg jellege és címe feletti nézeteltérésből adódtak;

I.

mivel sürgősen véglegesen véget kell vetni a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén működő minden más negatív erő tevékenységeinek, ideértve a Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért (FDLR), a Szövetséges Demokratikus Erők/Nemzeti Hadsereg Uganda Felszabadításáért (ADF/NALU) nevű szervezeteket, valamint a különböző Mai-Mai csoportokat, és gyorsan vissza kell állítani a békét és a biztonságot a Nagy-tavak régióban;

J.

mivel sajnálatos, hogy a fent említett, Addisz-Abebában 2013. február 24-én aláírt keretmegállapodásban vállalt kötelezettségeket nem minden részes fél tartotta tiszteletben;

K.

mivel a Világbank elnöke az ENSZ főtitkárával együtt 2013 májusában a Nagy-tavak régióba tett közös látogatásuk alkalmával kijelentette, hogy a nemzetközi közösség által jelenleg a Nagy-tavak régióban a tartós béke megteremtésére tett erőfeszítéseken felül a Világbank 1 milliárd USA-dollárral támogatná a régió fejlesztési projektjeit;

1.

ismételten a lehető leghatározottabban elítéli az eddigi erőszakos cselekményeket, bűncselekményeket, az emberi jogok megsértését, a nemi erőszakot és a gyermekkatonák besorozását, és újfent támogatásáról biztosítja a Nagy-tavak régióban a háború szörnyűségeinek kitett népeket; arra ösztönzi az államokat, hogy a demokratikusan megválasztott kormányok elmozdítására tett kísérletekhez vezető nézeteltérések okai felszámolásának eszközéként segítsék elő a párbeszédet, a közvetítést és a tárgyalásokat a belső konfliktusok megoldásában;

2.

felhívja a Kongói Demokratikus Köztársaság kormányát, hogy gyakorolja teljes körűen hatalmát a Kongói Demokratikus Köztársaság területén, és javítsa az ország általános kormányzását, többek között az emberi jogok területén, továbbá hogy határozzon meg, illetve hajtson végre megfelelő intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a kongói társadalom minden egyes szegmense azonos jogokat élvezzen;

3.

felhívja a Nagy-tavak régió parlamentjeit, hogy működjenek együtt kormányaikkal, és kéri a politikai pártokat, hogy a tartós béke biztosítása érdekében mozdítsák elő a társadalmi igazságosságot;

4.

felhívja a parlamenteket és kormányokat, hogy gondoskodjanak a különböző társadalmi kategóriák – ideértve a nőket és fiatalokat, a kisebbségeket és a veszélyeztetett csoportokat – egyenlő részvételéről a demokratikus folyamatokban és a kormányzásban;

5.

felhívja a nemzetközi közösséget, többek között az AU-t, az EU-t és az ENSZ-t, hogy továbbra is nyújtson jelentős, összehangolt és hatékonyabb támogatást a Nagy-tavak régióban fennálló biztonsági helyzet érintettjeinek, és álljon készen a régióban tapasztalható humanitárius katasztrófa kezelésére;

6.

megerősíti az általában a Nagy-tavak régió országai, és különösen a Kongói Demokratikus Köztársaság szuverenitása, függetlensége, területi integritása és nemzeti egysége iránti szilárd elkötelezettségét, és hangsúlyozza, hogy ezeket tiszteletben kell tartani a Nagy-tavak régió békéjének, biztonságának és fejlődésének előmozdítása érdekében;

7.

ismételten megerősíti a régió népeinek elidegeníthetetlen és korlátlan jogát arra, hogy maradéktalanul hasznosíthassák nemzeti vagyonukat és teljesen szuverén módon, saját törvényeiknek megfelelően rendelkezhessenek e vagyon felett;

8.

támogatását fejezi ki az Addisz-Abebában aláírt, a Kongói Demokratikus Köztársaságra és a régióra vonatkozó béke-, biztonsági és együttműködési keret iránt, és felhív minden aláíró felet kötelezettségvállalásaik gyors és jóhiszemű tiszteletben tartására; kéri ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy 2098 (2013) határozata 6. bekezdésének alapján hozzon megfelelő intézkedéseket azokra a felekre vonatkozóan, amelyek nem tesznek eleget a szóban forgó keretben vállalt kötelezettségeiknek;

9.

üdvözli a keretmegállapodás Európai Unió általi támogatását, és arra ösztönzi az Uniót, hogy más nemzetközi szervezetekkel együtt tegyen meg minden erőfeszítést a Kongói Demokratikus Köztársaság, Uganda, Ruanda, Burundi és Tanzánia közötti béke és együttműködés előmozdítása érdekében;

10.

támogatását fejezi ki a Nagy-tavak régióban az ENSZ, az AU, az EU, az ICGLR és az SADC által a béke és a biztonság helyreállítása céljából szorgalmazott és végrehajtott intézkedések iránt, és nyomatékosan kéri e szervezeteket, hogy folytassák erőfeszítéseiket, és mindenekelőtt hozzanak létre egy programot a régió harmonikus fejlődésére, hogy a Nagy-tavak régió fiataljainak és általában a lakosságának olyan alternatívát kínáljanak a háborúval szemben, amely jobb jövőt biztosít számukra;

11.

üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Kongói Demokratikus Köztársaságról szóló 2098 (2013) határozatát, és sürgősen felhívja a Nagy-tavak régió vezetőit és az egész nemzetközi közösséget, hogy tegyenek lépéseket a határozat megfelelő és maradéktalan végrehajtása érdekében;

12.

üdvözli a MONESCO keretein belül a szóban forgó határozattal létrehozott intervenciós alakulat csapatainak Észak-Kivuban való bevetését; üdvözli ezen alakulat aktív részvételét az M23 lázadásának elfojtásában, és felhívja az alakulatot, hogy továbbra is nyújtson támogatást a kongói kormánycsapatoknak annak érdekében, hogy feloszlassanak minden más fegyveres csoportot a Kongói Demokratikus Köztársaság területén és véget vessenek a Nagy-tavak régióban általuk elkövetett bűncselekményeknek;

13.

sürgeti a nemzetközi közösséget, elsősorban a segélyadományozókat, hogy támogassák a Kongói Demokratikus Köztársaság hatóságainak az M23 felett aratott katonai győzelmet követően az intézményi, politikai, gazdasági és társadalmi strukturális reformok végrehajtására irányuló törekvéseit, különösen a védelem, a biztonság és az igazságszolgáltatás területén, hogy a közigazgatás minden szintjén megszilárdítsák a demokráciát, a jogállamiságot és a jó kormányzást;

14.

felhívja a Kongói Demokratikus Köztársaságot és szomszédait, hogy alakítsanak ki szorosabb és hatékonyabb regionális együttműködést, hogy közösen adhassanak választ a régióban ismétlődő konfliktusok következményeire és emellett közösen kezelhessék a biztonsággal kapcsolatos és politikai kérdéseket a Nagy-tavak régió gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében; felhívja a nemzetközi közösséget, különösen az ICGLR-t, az AU-t, az EU-t, az ENSZ-t és az USA-t, hogy támogassák az ilyen fajta együttműködést;

15.

erre való tekintettel hangsúlyozza, hogy új életre kell kelteni a Nagy-tavak Régió Országainak Gazdasági Közösségét, és biztosítani kell számára a béke, az integráció, a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés elősegítéséhez szükséges eszközöket, hogy a régió lakossága jobb életet élhessen;

16.

üdvözli az ICGLR égisze alatt folytatott kampalai tárgyalások során elért eredményeket, és nyomatékosan kéri a közvetítőt és minden felet, hogy gyorsan zárják le ezeket a tárgyalásokat, hogy a sürgős ügyekben megegyezésre jussanak, például az M23 korábbi lázadóinak kiadatása ügyében, akik a szomszédos országokban kerestek menedéket, illetve azok kiadatásával kapcsolatban, akiket háborús bűnök, az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével és az emberi jogok súlyos megsértésével vádolnak;

17.

kéri, hogy a korábbi lázadók leszerelését, lefegyverzését, rehabilitációját és visszailleszkedését az erre vonatkozóan érvényes alapvető nemzetközi normák szigorú betartása mellett és a fegyveres erőkbe való bevonás sajátos szükségleteivel teljes összhangban hajtsák végre, ahogy azt az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek a katonai puccsok által az AKCS-országok demokráciájára és politikai stabilitására jelentett újabb veszélyről, valamint a nemzetközi közösség szerepéről szóló állásfoglalása említi;

18.

tudomásul veszi a Kongói Demokratikus Köztársaságban a Joseph Kabila elnök által összehívott, az elnöki többség, a politikai ellenzék és a civil társadalom közötti nemzeti konzultációkat, és arra ösztönzi a Kongói Demokratikus Köztársaság hatóságait, hogy e konzultációk következtetéseinek és ajánlásainak megfelelően járjanak el annak érdekében, hogy előmozdítsák a nemzeti megbékélést, és egyszer és mindenkorra felszámolják a Kongói Demokratikus Köztársaságban ismétlődő politikai válságok kiváltó okait;

19.

hangsúlyozza, hogy nem tűr halasztást, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével azonosítsák Ruandában és Ugandában az M23 korábbi lázadóit és a kongói menekülteket, hogy sor kerülhessen származási országukba való önkéntes hazatérésükre, és hogy aki akar, részt vehessen a leszerelési, lefegyverzési, rehabilitációs és visszailleszkedési programban;

20.

hangsúlyozza, hogy a büntetlenség megszüntetése az egyik előfeltétele a béke és a biztonság helyreállításának a Nagy-tavak régióban, és ismételten felhívja az ICGLR tagállamainak igazságügyi hatóságait és a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy helyezze vád alá és büntesse meg azokat, akik a Nagy-tavak régióban megsértették az emberi jogokat, és az emberiesség elleni bűncselekményeket, háborús bűnöket, nemi erőszakot követtek el és gyermekkatonákat soroztak be;

21.

kitart amellett, hogy a Nagy-tavak régióját járó azon fegyveres csoportoknak, amelyek eddig ezt még nem tették meg, haladéktalanul le kell tenniük a fegyvert, és vállalniuk kell, hogy országaikban visszatérnek a rendes civil életbe;

22.

nyomatékosan kéri a Nagy-tavak régió valamennyi országát, amelyek civil vagy katonai menekülteket fogadtak be más országokból, hogy szigorúan tegyenek eleget a menekültek jogállására vonatkozó 1951. évi Genfi Egyezmény és az Afrikai Egységszervezet 1967. évi, az Afrikában tapasztalható menekültügyi problémák konkrét aspektusainak szabályozására vonatkozó egyezménye rendelkezéseinek, különösen ami az ilyen személyeknek a származási országuk ellen folytatott politikai és katonai tevékenységektől való eltiltását illeti;

23.

felhívja a Világbankot, hogy kövesse nyomon elnöke 2013. május 22-én, Kinshasában tett ígéretét, miszerint 1 milliárd USA-dollárt fordít a Nagy-tavak régióban végrehajtott fejlesztési projektekre, és javasolja, hogy ezt az összeget elsősorban a konfliktusban érintett területek részére különítsék el;

24.

nyomatékosan kéri az AU-t, az ICGLR-t és annak tagállamait, valamint az ENSZ-t és az EU-t, hogy tegyenek határozott és hatékony lépéseket a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Nagy-tavak régió egyéb országai természeti erőforrásainak illegális kitermelése és az azokkal folytatott kereskedelem ellen, mindenekelőtt pedig szabjanak ki büntetést az ilyen gyakorlatot folytató vállalatokra a nemzetközi szinten elfogadott átláthatósági elveknek megfelelően;

25.

utasítja társelnökeit, hogy továbbítsák ezt az állásfoglalást az Afrikai Uniónak, az AKCS–EU Tanácsnak, az Európai Unió Tanácsának és Bizottságának, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az ENSZ főtitkárának, az ENSZ főtitkára Nagy-tavak régiójáért felelős különmegbízottjának, a Nagy-tavak Régió Nemzetközi Értekezlete tagállamainak, valamint az érintett államok elnökeinek, állam- és kormányfőinek és parlamentjeinek.

a)

azon államok, amelyek esetében a partnerségi megállapodás megerősítése folyamatban van;

b)

az AKCS-csoport tagállamai.

i.

az állandó bizottságok által előterjesztett jelentések. Ezek számát plenáris ülésenként háromra korlátozzák. A jelentésekben tartalmazott állásfoglalási indítványok terjedelmét e szabályzat II. melléklete szabja meg;

ii.

egy állandó bizottság által javasolt, vagy maga az Elnökség által előterjesztett sürgős ügyek. A sürgős ügyek felvétele a napirendre kivételnek számít, számuk plenáris ülésenként nem haladhatja meg a kettőt. Az egyéb ügyeket az illetékes állandó bizottságnak továbbítják;

iii.

programpont magas szintű megvitatásra.

—

a demokratikus folyamat előmozdítása párbeszéd és egyeztetés útján;

—

gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi kérdések, és az Európai Fejlesztési Alap működtetése;

—

szociális és környezetvédelmi kérdések.

I.

POLITIKAI ÜGYEK BIZOTTSÁGA

Ez a bizottság azon ügyekben illetékes, amelyek tárgya:

A bizottság feladata a tényfeltáró küldöttségek megszervezése, ideértve a választások megfigyelése céljából kiküldötteket is, a Közgyűlés eljárási szabályzata 28. cikkének megfelelően.

II.

GAZDASÁGI FEJLESZTÉSI, PÉNZÜGYI ÉS KERESKEDELMI BIZOTTSÁG

Ez a bizottság azon ügyekben illetékes, amelyek tárgya:

III.

SZOCIÁLIS ÜGYI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG

Ez a bizottság azon ügyekben illetékes, amelyek tárgya:

—

Indokolás, előkészítő munkadokumentumok, valamint a tényfeltáró küldöttségekről készült beszámolók: hat oldal

—

A jelentésekben szereplő állásfoglalási indítványok, valamint sürgős témák: négy oldal, preambulumbekezdésekkel együtt, de bevezető hivatkozások nélkül

a)

Minden, az Európai Parlament szokásos munkahelyein rendezett ülésen:

b)

Minden, az Európai Parlament szokásos munkahelyein kívül rendezett ülésen: