10.7.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 198/1

1.1

Az EGSZB korábbi véleményeiben és az ún. „20-20-20” csomag előkészítése során határozottan támogatta a megújuló energiaforrások felhasználását.

1.2

A megújuló energiaforrások felhasználása európai uniós szintű előmozdításának célja az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítása (hozzájárulás az éghajlatvédelemben való európai szerepvállaláshoz) és az importfüggőség csökkentése (az ellátásbiztonság javítása).

1.3

Az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások növekvő arányú hasznosítása intenzív vitát váltott ki e növekedés technikai és gazdasági következményei tekintetében. Az ír elnökség felkérésének megfelelően az EGSZB célja, hogy a kérdésről világosabb és átláthatóbb ismereteket nyújtson.

1.4

Az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások energiaszerkezetbeli részesedésük egy meghatározott szintje felett az energiarendszer kiegészítését igénylik hálózatbővítés, tároló létesítmények és háttérkapacitás, illetve a rugalmas fogyasztást célzó törekvések formájában. Ezért az EGSZB ajánlja, hogy ezeket a még hiányzó elemeket kiemelten fejlesszék és telepítsék.

1.5

Ha ezek még nem állnak rendelkezésre, akkor vagy a megtermelt energia nem használható fel mindig, vagy a hálózatok és a szabályozórendszerek válnak időről időre túlterheltté. Ennek következménye pedig az üzembe helyezett létesítmények elégtelen kihasználtsága mellett az, hogy veszélybe kerül az energiaellátás biztonsága, valamint a működőképes európai energiapiac.

1.6

A megújuló energiaforrások betáplálására vonatkozó szabályokat tehát körültekintően (újra) kell definiálni, hogy mindig biztos legyen az energiaellátás, és a megújuló energiaforrásokra épülő villamosenergia-termelés ki tudja elégíteni az energiaigényt.

1.7

Az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrásokat is felhasználó termelő létesítmények kibővítése emellett a teljes rendszer hiányzó elemeinek kiépítése és működtetése érdekében jelentős beruházásokat igényel. Különösen az elegendő tárolókapacitás kiépítése és üzembe helyezése jelent egyszerre kihívást, lehetőséget és feltétlen szükségletet.

1.8

Ebből adódóan az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások hasznosítását szolgáló technológiák fokozott alkalmazása könnyen a villamos energia költségeinek további jelentős növekedéséhez vezethet, ami számottevő mértékben megemelheti a villamos energia árát, ha a költségnövekedést a fogyasztókra hárítják.

1.9

Egy jórészt megújuló energiaforrásokból táplálkozó, fenntartható energiarendszer költségesebb ugyan, mint a jelenlegi, fosszilis energiahordozókon alapuló rendszerek, de tartósan csak így oldható meg jövőbeli energiaellátásunk. Megjegyzendő még, hogy a külső költségek internalizálására és a fosszilis energiahordozókon alapuló energiákhoz nyújtott támogatások leállítására vonatkozó megállapodás miatt a költségnövekedés elkerülhetetlen.

1.10

Ezért az EGSZB ajánlja, hogy az Európai Bizottság készíttessen körültekintő makrogazdasági elemzést a jelen vélemény tárgyában, amely mennyiségi szempontból vizsgálja a nyitott kérdéseket.

1.11

E költségnövekedés további gazdasági hatásai a következők lehetnek: i) ronthatja az európai ipar versenyképességét, valamint ii) nagyobb terhet róhat különösen a szociális szempontból hátrányos helyzetű csoportokra.

1.12

Fennáll ezért annak kockázata, hogy egyre több üzem Európai Unión kívüli országokba települ, ahol olcsóbb az energia. Mindez nemcsak az éghajlatváltozás elleni küzdelem meghiúsulását jelentené (kibocsátásáthelyezés), hanem az európai gazdaságot és jólétet is veszélyeztetné.

1.13

Mivel a tagállamonként változó, nem megfelelő támogatások és ösztönzők következtében további járulékos költségek merülhetnek fel, a költségekkel kapcsolatos kérdést, beleértve az alternatív energiahordozókkal kapcsolatos stratégiákat is, nyíltan és átlátható módon kell megvitatni, és ki kell térni a különböző energiarendszerek külső költségeire, valamint e rendszerek kölcsönös függőségére vonatkozó kérdésekre is.

1.14

Következésképpen közös európai energiapolitikára és belső energiapiacra van szükség. Ez képezheti egy olyan megbízható jogszabályi keretrendszer alapját, amely bizalmat ébreszt, és elősegíti az energetikai beruházásokat és egész Európára kiterjedő rendszerek kiépítését, ami az európai energiaközösség létrehozására irányuló törekvések legfőbb célja.

1.15

A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szabadpiaci versenyképessége érdekében olyan hatékony és piacorientáltabb támogatási eszközök szükségesek, amelyek környezeti, társadalmi és gazdasági célkitűzések elérését szolgálják, tükrözik a felmerülő külső költségeket, és amelyek hatálya az Európai Unió teljes területére kiterjed.

1.16

Ennek érdekében megfelelő szén-dioxid-árazás (adó) alkalmazható. Az EGSZB ajánlja, hogy az Európai Bizottság a tagállamokkal együttműködésben dolgozzon ki megfelelő politikai kezdeményezéseket egy ilyen jellegű támogatási eszköz érdekében. Ezt követően a különböző energiaforrások piacnyerését elősegítő valamennyi egyéb eszköz megszüntethető.

1.17

Az éghajlati kérdés globális jellege és a nemzetközi gazdasági integráció miatt a nemzetközi gazdasági helyzetre és a globális szén-dioxid-kibocsátásra fokozottabb figyelmet kell fordítani. Az éghajlatvédelemmel kapcsolatos nemzetközi megállapodások tehát rendkívüli jelentőséggel bírnak.

1.18

A továbbiakban fontos lépést jelenthetne egy energiáról szóló, nyilvános párbeszéd – azaz az európai energiaügyi párbeszéd – elindítása Európa-szerte, ahogy ezt az EGSZB egy nemrégiben elfogadott véleményében kifejtette, az Európai Bizottság pedig üdvözölte. Fontos végül, hogy megvizsgálják a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervnek az Európai Unió gazdaságára és nemzetközi versenyképességére gyakorolt hatásait, még mielőtt hosszú távú következményekkel járó végleges döntések születnek.

2.1

Az EGSZB üdvözli az ír elnökség felkérését, amely olyan komoly problémát vet fel, amelynek megoldása a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv célkitűzésének elérése érdekében elengedhetetlen. Az EGSZB korábbi véleményeiben és az ún. „20-20-20” csomag előkészítése során határozottan támogatta a megújuló energiaforrások felhasználását.

2.2

Az EGSZB emellett már foglalkozott a jelen vélemény tárgyához kapcsolódó kérdésekkel, legutóbb „A megújuló energia mint az európai energiapiac szerves része” tárgyában kifejtett véleményében (CESE 1880/2012). Az EGSZB a kiegyensúlyozott energiaszerkezet megtartása mellett további, a megújuló energiaforrásokat villamos energiává átalakító létesítmények üzembe helyezését sürgette. Javaslata szerint fokozott figyelmet kell fordítani a gazdasági és szociális szempontokra és korlátozni kell a költségnövekedést, mindenekelőtt a szén-dioxid megfelelő – és egyedüli támogatási eszközként alkalmazandó – árazásán keresztül. E vélemény ugyanezt az alapvetést követi.

2.3

E vélemény hátterére és kiindulópontjaira tekintettel ki kell emelni továbbá a következőket:

3.1

Valamennyi energiaellátó rendszer tekintetében a legfontosabb gazdasági kérdés a teljes rendszer kiépítésének és működtetésének költsége – az energiatermelőktől a fogyasztókig –, valamint e költségek gazdasági teljesítőképességre, versenyképességre, illetve társadalmi fenntarthatóságra kifejtett hatása.

3.2

Az elmúlt évek során a költségek jelentősen megemelkedtek valamennyi energiaellátó ágazatban. Ez vonatkozik a fosszilis tüzelőanyagokra – mint a kőolaj vagy a földgáz (az adókkal és más járulékokkal terhelt emelkedés formájában) –, az új atomerőművekre (a biztonsági rendszerekből eredő jelentős többletköltségek miatt), valamint különösen a megújuló energiaforrásokra (a piacnyerésükhöz szükséges jelentős támogatások és ösztönző programok miatt). A teljes rendszer vonatkozásában felmerülnek továbbá a hálózatfejlesztésből, az energiaszabályozásból, a háttérkapacitásokból eredő közvetett költségek, valamint az energiatechnológiánként változó külső költségek.

3.3

Mivel tagállamonként más-más támogatások és/vagy adók érvényesek egyes energiahordozókra, rendkívül nehéz és összetett feladatot jelent a különböző energiahordozók költségeinek az egész EU-ra kiterjedő áttekintése. Ezzel a szemponttal a 4. fejezet is foglalkozik.

3.4

E fejezetben az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások növekvő részesedéséből eredő várt költségeket vitatjuk meg, majd a következő fejezetben áttérünk a további lehetséges gazdasági hatások vizsgálatára, valamint az intézkedésekre vonatkozó ajánlások megtételére. Noha a költségek növekedése más energiaforrások tekintetében is tapasztalható, és a fosszilis tüzelőanyagokkal összefüggő jövőbeni fejlesztésekre vonatkozó előrejelzések – mind a használat, mind a költségek tekintetében – nagymértékben tükrözik a palagázban és -olajban rejlő lehetőségekről, valamint az Európai Unió tagállamaiban és például az Amerikai Egyesült Államokban alkalmazott energiaárak közötti jelentős különbségekről folyó vitákat, és ez fontos tényező is lehet az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások fokozott felhasználása gazdasági előnyeinek és kockázatainak összevetése tekintetében, ez a fejezet az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások fokozott kiaknázásának várható költségeire összpontosít.

3.5

Tisztában vagyunk azzal, hogy vizsgálódásunk tájékozódó jellegű, mivel nem áll rendelkezésre az energiaköltségekre vonatkozóan olyan, teljes körű mintául szolgáló független és megbízható elemzés, amely nemcsak valamennyi ismert externáliát magában foglalja, hanem a nem hagyományos fosszilis tüzelőanyagok beszerzésével és termelésével összefüggő legújabb fejlemények jelentős hatásait is figyelembe veszi. Fontos végül, hogy az Európai Bizottság tanulmányt készíttessen a 2050-ig szóló ütemtervnek az Európai Unió gazdaságára és nemzetközi versenyképességére gyakorolt hatásairól, még mielőtt hosszú távú következményekkel járó végleges döntések születnek. Vizsgálni kellene emellett a megújuló energiák társadalmi-gazdasági hasznát is.

3.6

A külső költségek kulcsszerepet töltenek be a különböző energiaforrásokról (különösen az atomenergiáról) folyó vitákban. A megújuló energiaforrásokat hasznosító technológiák is járhatnak kockázattal (pl. gátszakadás, mérgező anyagok) és külső költségekkel (pl. nagyfokú földhasználat). Az e tényezőkre, valamint azok egymással való kapcsolatára (pl. fosszilis tüzelőanyagokat felhasználó tartalékerőművek) vonatkozó mennyiségi elemzés ugyanakkor túlmutat e vélemény célján, de a jövőbeni viták során foglalkozni kell e kérdéssel.

3.7

Amennyiben az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások fokozott felhasználása folytatódik, a közvetett rendszerköltségek meg fogják haladni a „villamos energiát termelő létesítmények” közvetlen költségeit. Habár az ilyen „termelő létesítmények” közvetlen költségei jelentősen csökkentek, e létesítmények támogatások nélkül továbbra sem versenyképesek, és továbbra is az energiaszámla összegét növelik. A teljes energiaellátó rendszer alább említett további költségtényezői ugyanakkor csak akkor válnak lényegessé, ha a megújuló energiaforrások relatív részesedése emelkedik. Ez az alábbiakban részletesen kifejtésre kerül.

3.8

Időszakos termelés: szél- és napenergia csak akkor termelődik, ha fúj a szél és/vagy süt a nap. Ez azt jelenti, hogy az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások villamos energiává való átalakítására használt létesítmények csak az év korlátozott számú órájában – fotovoltaikus elemek esetében a beépített kapacitás használati ideje körülbelül 800–1 000 óra (Németországban), a szárazföldi szélenergia esetében körülbelül 1 800–2 200 óra, illetve a tengeri szélenergiánál körülbelül kétszer ennyi óra – képesek maximális termelésre. Németországban 2011-ben például a fotovoltaikus elemekből származó energiahozam éppen csak meghaladta a folyamatos termeléssel elméletileg elérhető teljes éves energiahozam 10%-át, a szélerőművekből származó energiahozam pedig megközelítette annak 20%-át (Energie Daten 2011, Bundesministerium für Wirtschaft). Ezzel szemben a fosszilis tüzelőanyagokkal működő és az atomerőművek az évi átlagos használat magasabb szintjét (80–90%) érik el (azaz több mint 7 000 órában működnek teljes kapacitással), ami lehetővé teszi ezek alapterhelési kapacitáshoz történő felhasználását.

3.9

Többletkapacitás: ez azt jelenti, hogy az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrásoknak a „hagyományos” energiaforrásokból – fosszilis tüzelőanyagokból vagy atomenergiából – származó évi átlagos kibocsátás helyettesítésére történő használatához a termelőkapacitást az éves csúcsterhelést jelentősen meghaladó mértékben kell növelni; többletkapacitással rendelkező jelentős termelő létesítményeket kell üzembe helyezni és működtetni a felesleget átvivő/elosztó jelentős létesítményekkel együtt. A tárolás és újrafelhasználás során keletkező energiaveszteség miatt pedig még több ilyen létesítményre van szükség.

3.10

Két tipikus eset: e szükséglet következményei két tipikus esettel illusztrálhatók; egyrészt azzal a helyzettel, amikor a szóban forgó időszakban a legtöbb „termelő létesítmény” áramot termel ( túlkínálat ), és másrészt azzal a helyzettel, amikor ezeknek csak egy kis része működik, melyek így nem képesek az energiaigény kielégítésére ( túlkereslet ).

3.11

Túlkínálat: amennyiben a többletkapacitás szükségessége miatt a szél- vagy napenergiából előállított villamos energia meghaladja a hálózati kapacitást és az adott pillanatban a hálózatot igénybe vevő fogyasztók által igényelt aktuális keresletet, három dolog történhet: vagy részlegesen szüneteltetik a termelést (ami azt jelenti, hogy a lehetséges energiatermelés egy része nem kerül kihasználásra), vagy a hálózatok túlterheltté válnak, vagy – amennyiben a szükséges létesítmények rendelkezésre állnak – a villamosenergia-többlet tárolásra kerül és a szél- vagy napenergia-termelés elégtelensége esetén a fogyasztók ellátását szolgálja. a rugalmas fogyasztás lehetőségeitől is csökkenést várnak (3.16. pont).

3.11.1

A hálózat túlterheltsége és az energiaellátás biztonsága. A német szél- és/vagy naperőművekben előállított energia időről időre már most meghaladja a szomszédos országokban (különösen Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában és Magyarországon, EurActiv, 2013. január 21.) meglévő átviteli hálózatok kapacitását, ami zavart okoz, veszélyeztetve a hálózat működését, a kijavításra irányuló intézkedések következtében további költségeket generál, valamint beruházásokat tesz szükségessé a védelmi rendszer (például keresztszabályozós transzformátorok) kiépítésére. Fennáll a tűrésküszöb jelentős meghaladásának, valamint annak kockázata, hogy az ellátás biztonsága komoly veszélybe kerül.

3.11.2

Tárolás. Ahhoz, hogy i) a hálózati rendszer felszabaduljon a rendkívüli mértékű többletkapacitásból eredő túlkínálat okozta túlterhelés alól – amely többletkapacitás az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások fokozott felhasználásának természetes következménye –, valamint hogy ii) ezt az energiát későbbi felhasználásra eltárolják, a kielégítő teljes tárolási kapacitás kiépítése és üzembe helyezése egyszerre jelent kihívást, lehetőséget és feltétlen szükségletet.

3.11.3

A tárolásból eredő veszteségi tényező. Noha a tározós vízerőművek működnek a legkisebb energiaveszteséggel, és évtizedek óta széles körben alkalmazzák őket, a gazdasági és természeti tényezőkre, valamint a közvéleménnyel való elfogadtatás szükségességére való tekintettel e rendszerek szélesebb körű és kielégítő használatának lehetősége Európában jelenleg meglehetősen korlátozott. Más széles körű alkalmazásra alkalmas tároló rendszerek még fejlesztés alatt állnak. Az előrejelzések azt mutatják, hogy az innovatív tároló létesítményekből megvalósuló áramellátás legalább kétszer annyiba fog kerülni, mint a nem tárolt villamos energia (Niels Ehlers, Strommarktdesign angesichts des Ausbaus fluktuierender Stromerzeugung, 2011); ez legalább kétszeres veszteségi tényezőt jelent. Ezen a területen különösen nagy szükség van kutatásra és fejlesztésre.

3.11.4

A villamosenergia-ellátás teljes rendszerének kiépítését kiemelten kell kezelni. Következésképpen annak érdekében, hogy az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrásokból származó energia termelésére szolgáló további létesítmények üzembe helyezése folytatódhasson, a teljes rendszer hiányzó elemeinek, így többek között a megfelelő átviteli és tárolórendszereknek az üzembe helyezését és működtetését, valamint a rugalmas fogyasztást kezelő rendszereket kiemelten kell kezelni.

3.11.5

Előzetes intézkedések. Ahhoz, hogy a hálózat megújuló energiaforrásokkal történő, prioritást élvező működtetésének indokoltsága a hálózat tűrésküszöbének átlépése nélkül továbbra is fennálljon, és lehetővé váljon, hogy a megújuló energiaforrások felhasználásával történő villamosenergia-termelés az energiaellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül kielégítse az energiaigényt, előzetes intézkedésekre van szükség. Máskülönben a megújuló energiaforrások betáplálásának elsőbbségére vonatkozó szabályokat felül kell vizsgálni.

3.12

Túlkereslet: Tekintettel arra, hogy a megújuló energiaforrásokból származó termelés ingadozó, az csak meglehetősen korlátozott mértékben tud hozzájárulni a „nem megszakítható kapacitáshoz”, azaz az éves csúcsfogyasztás biztonságos kielégítéséhez. A Német Energiahivatal (Dena) becslése (Integration EE, Dena, 2012) szerint e hozzájárulás a szélenergia esetében 5–10%, míg a napenergia tekintetében csupán 1% (összevetve a lignittel üzemeltetett erőművekre eső 92%-kal). Az egyes országok földrajzi helyzetének és éghajlati viszonyainak függvényében ezek az arányok még jobbak vagy rosszabbak lehetnek.

3.13

Tartalék erőművek. Ez azt jelenti, hogy a megújuló energiaforrásokból származó, nem kielégítő termelés kiegészítése, valamint a megbízható és szabályozható kapacitás biztosítása céljából hagyományos erőművekre (tartalék erőművekre) továbbra is szükség van. Mindaddig, amíg nincs elegendő innovatív villamosenergia-tárolónk, e hagyományos erőművek nélkülözhetetlenek. Egyes hagyományos technológiák gazdaságilag már nem jövedelmezőek, bár a hálózat stabil működtetése érdekében szükség van rájuk. Ha e tartalék erőművek fosszilis tüzelőanyagokat használnak fel (nem pedig pl. hidrogént, amely elektrolízis során keletkezik megújuló energiaforrásokból előállított elektromos áram felhasználásával), megnehezítik a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv célkitűzésének elérését is.

3.13.1

Kapacitástárolás: az alapterhelésű kapacitást biztosító „normál” erőművekkel összehasonlítva a tartalék erőművek éves kihasználtsága kisebb, és adott esetben alacsonyabb hatásfokkal és magasabb változó költségekkel működnek. Ennek következtében ezek az erőművek a normál erőművekhez képest teljes életciklusuk alatt magasabb költségeket generálnak. Az elengedhetetlen háttérkapacitások biztosításához szükséges gazdasági ösztönzők megvitatása jelenleg is zajlik (Veit Böckers et al., Braucht Deutschland Kapazitätsmechanismen für Kraftwerke? Eine Analyse des deutschen Marktes für Stromerzeugung, Vierteljahrshefte zur Wirtschaftsforschung, 2012).

3.14

A regionális különbségek kiegyenlítése. A tartalék erőművek és a tárolási technológiák mellett a másik lehetőség a bizonyos időszakokban jelentkező többletkínálat és többletkereslet tekintetében fennálló regionális különbségek kiegyenlítése, például amikor Északnyugat-Európában fúj a szél, de Délkelet-Európában nem. E lehetőség kihasználása azonban azt jelenti, hogy a nagy szélenergia-kapacitással bíró régióknak bizonyos időszakokban annyi többletkapacitással kell rendelkezniük, hogy az elegendő legyen a szélenergia-kapacitásban éppen hiányt szenvedő régiók keresletének kielégítésére, és a két régiót megfelelő távvezetékekkel kell összekapcsolni.

3.15

A villamosenergia-átviteli hálózatok bővítése: figyelemmel arra, hogy a megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia-termelési kapacitás igen nagy része alacsony vagy közepes feszültségű hálózatokhoz kapcsolódik, ezeket fejleszteni és erősíteni kell. A transzformátorokat és a szabályozó rendszereket („intelligens energiahálózat”) is hozzá kell igazítani az elosztóhálózatok új szerepéhez. Emellett sürgősen szükség van magasfeszültségű átviteli hálózatok kiépítésére, mivel az elégtelen hálózati összeköttetések (pl. Észak- és Dél-Németország között) nem tervezett energiaáramlásokat idéznek elő, amelyek veszélyeztetik az átviteli rendszerek működésének biztonságát. Erre részben azért van szükség, mert a legtöbb szélerőmű a fogyasztók koncentrált csoportjaitól vagy a tároló létesítményektől távol esik, és mert a további kapacitás szorosabb összehangolást tehetne lehetővé Európában a tároló létesítmények és a kisegítő kapacitások részbeni kiváltása érdekében.

3.15.1

Az európai megújulóenergia-potenciál gazdaságilag fenntartható kiaknázásának és az energiaellátás biztonságának egyidejű biztosítása a meglévő villamosenergia-hálózatok helyi, nemzeti és transznacionális-európai szinten megvalósuló jelentős bővítését is szükségessé teszi az időszakosan termelődő energia felhasználásának optimalizálása érdekében.

3.16

Keresletoldali szabályozás és villamosenergia-alapú mobilitás: a keresletnek a csúcsidőszakokból a völgyidőszakokba történő átirányítása („funkcionális energiatárolás”), beleértve a villamosenergia-alapú mobilitást, szintén olyan lehetőség, amely hozzájárulhat az időszakos jelleg hatásainak enyhítéséhez. A villamos energia egyes felhasználási módjai – például a légkondicionáló és hűtő- és fűtőrendszerek, az elektrolizáló készülékek, valamint az elektromos olvasztókemencék – alkalmasak volnának erre. E tekintetben felmerül még a villamosenergia-alapú mobilitás lehetősége, az elektromos járművek révén. Meg kell határozni, hogy az intelligens fogyasztásmérővel együtt mely pénzügyi ösztönzők bátoríthatják a fogyasztókat arra, hogy az ebből nyerhető kapacitást elérhetővé tegyék.

3.17

A rendszer teljes költségigénye. Az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások felhasználásából eredő összes költség szükségszerűen a gazdaság egészét, azaz alapvetően a fogyasztókat (és/vagy adófizetőket) terheli. Ezek a költségek legalább két energiaellátó rendszer teljes életciklusa alatt felmerülő költségeket foglalják magukban. E két rendszer a következő: egyrészt a megújuló energiával működő erőművek hálózata, amelyek szükségszerűen jelentős többletkapacitást igényelnek, melyeket használni kell, másrészről pedig egy másik erőműhálózat hagyományos háttérkapacitással, villamosenergia-tárolással, új átviteli kapacitással és a végfogyasztókat érintő keresletszabályozással. Természetesen e költségeket össze kell vetni a fosszilis tüzelőanyagok további használatának költségeivel (lásd a 3.3. pontot), valamint a nem megújuló villamosenergia-termeléshez kapcsolódóan nyújtott lehetséges támogatásokkal.

3.18

Ha nem állnak fenn más befolyásoló tényezők, figyelemreméltó, hogy azokban a tagállamokban – például Németországban vagy Dániában –, amelyek szakpolitikáikkal tervszerűen támogatják a megújuló energiaforrásokat, a villamos energia ára már kb. 40–60%-kal magasabb, mint az uniós átlag (Eurostat 2012). Ebből az következik, hogy az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások hasznosítását szolgáló technológiáknak a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv céljainak megfelelő fokozott alkalmazása a villamos energia költségeinek további növekedéséhez vezet, ami az első óvatos becslések szerint számottevő mértékben megemelheti a villamos energia árát, ha a költségnövekedést a fogyasztókra hárítják. Lásd ezért a 3.5. pontban megfogalmazott ajánlást.

3.19

Az ír elnökség kérdésére adandó első válasz tehát a következő: Ha a 2050-ig szóló energiaügyi ütemterv céljainak megfelelően egyre inkább teret nyer az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia, akkor várható, hogy a fogyasztók további jelentős költségnövekedéssel szembesülnek. Az eddigi nyilvános viták többnyire nem vették megfelelően figyelembe a szükséges teljes rendszer költségeit, inkább csak a termelési létesítményekből a hálózatba történő (időszakos) betáplálás költségeit nézték, amelyek a teljes költségnek mintegy felét teszik ki.

4.1

A megújuló energiák teljes rendszere. A pénzügyi források elkerülhető pazarlásának és az energiaárak további emelkedésének megelőzése érdekében kiemelten kell kezelni a teljes rendszer szükséges elemeinek – tároló létesítmények, hálózatok és kisegítő erőművek – oly módon történő tervezését, kiépítését és üzembe helyezését, hogy megnyíljon az út az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrások további felhasználása előtt. Németország példája és a környező országok reakciója jól mutatja, mi történik akkor, ha ezt az elvet a kezdetektől fogva figyelmen kívül hagyjuk.

4.1.1

Az energiaszolgáltatók által teljesítendő feltételek. Ez azt jelenti, hogy a betáplálásra vonatkozó szabályok felülvizsgálatának elkerülése érdekében ilyen, megújuló energiaforrásokat felhasználó és az Európai Unió egészére kiterjedő teljes energiarendszert kell kiépíteni (lásd a 3.10.5. pontot). Az időszakosan rendelkezésre álló megújuló energiaforrásokat felhasználó villamosenergia-szolgáltatókat például kötelezni lehetne arra, hogy egy nappal előre tervező termelési menetrendet kövessenek. Ez a feladat megkönnyíthető lenne a távfűtési és távhűtési rendszerekkel, valamint a közlekedési rendszerekkel létrehozható szinergiák révén is.

4.2

A szükséges következő lépésekről szóló vitának meg kell különböztetnie egymástól a különböző kategóriákat, időtartamokat és intézkedési területeket (még ha ezek egymással összefüggésben állnak is), így például az alábbiakat:

4.3

Prioritáslista. Az intézkedési lehetőségek számbavételekor fokozott figyelmet kell fordítani a globális változásokra és tényezőkre, világos prioritáslistát kell felállítani a legfontosabb célkitűzések tekintetében, és meg kell állítani azt az egyre erősödő tendenciát, hogy a tagállami kormányok egymással nem egyeztetve hoznak szabályozási döntéseket (lásd a 4.7. pontot). Ehelyett ki kell építeni a bizalom légkörét és ezáltal minél nagyobb mértékben fel kell kelteni a magánszektor érdeklődését a beruházások iránt. A következő pontok e kérdés aspektusait vizsgálják.

4.4

Globális megközelítés: az európai energia- és éghajlat-politikának alapvetően a helyes lépések megtételét és a helyes üzenetek közvetítését kell céloznia oly módon, hogy az – a korábbi sikertelenségek ellenére (Koppenhága, Cancún, Durban, Doha) – minél eredményesebben szolgálja a globális szén-dioxid-koncentrációs szint növekedésének minimalizálását, az európai gazdasági versenyképesség világpiacon való megerősítését, valamint az energiának az európai piacokon történő lehető leggazdaságosabbá tételét. Mivel az éghajlat globális kérdés, a tisztán Európa-központú megközelítés félrevezető. Az „éllovas szerep” igénye előmozdíthatja ugyan a beruházásokat és a munkahelyteremtést, de oda is vezethet, hogy az EU elszakad a realitásoktól, és nemzetközi tárgyalási pozíciója gyengül.

4.5

Átláthatóság, civil társadalom és fogyasztói érdekek: ha a civil társadalmat konstruktívan be kívánjuk vonni e folyamatokba (TEN/503) és a fogyasztói érdekeket jobban szem előtt tartó energiapolitikákat szeretnénk végrehajtani, nagyobb nyitottságra van szükség, és az Unió polgáraival és döntéshozóival jobban meg kell ismertetni a mennyiségi tényezőket és összefüggéseket. Ennek elérését gyakran nehezítik a privilegizált érdekcsoportok által előadott és álláspontjuk árnyoldalait elleplező egyoldalú érvelések és információk. Az EGSZB üdvözli az Európai Unió Tanácsának vonatkozó következtetéseit (a megújuló energiáról szóló 2012. december 3-i ülés), de még ambiciózusabb és nyitottabb információs politikára szólít fel.

4.6

Európai energiaügyi párbeszéd. A továbbiakban fontos lépést jelenthetne egy energiáról szóló, nyilvános párbeszéd elindítása Európa-szerte, ahogy ezt az EGSZB egy nemrégiben elfogadott véleményében (TEN/503) kifejtette, az Európai Bizottság pedig üdvözölte. A polgárok bevonása és felvilágosítása az energiarendszerünk következő évtizedekben bekövetkező változásairól, valamint e változások elfogadtatása alapvető fontosságú. E tekintetben az EGSZB európai társadalmat tükröző tagsága és összetétele alkalmas a tagállamok polgárainak, valamint érdekcsoportjainak bevonására, továbbá a részvételi demokráciát és a gyakorlati fellépést megtestesítő átfogó program kidolgozására.

4.7

Európai energiaközösség: az EGSZB megerősíti elkötelezettségét az európai energiaközösség mellett (CESE 154/2012). Csak egy ilyen közösség tudja hatékonyan képviselni az európai álláspontot és érdekeket a nemzetközi partnerek előtt és egyúttal maximálisan kiaknázni a különféle regionális és éghajlati feltételeket. Emellett ez az egyedüli módja a gyakran egymásnak ellentmondó nemzeti szabályozások és támogatási intézkedések összehangolásának és fejlesztésének, valamint az európai hálózatfejlesztés lehető legjobb irányításának és végrehajtásának.

4.8

Belső energiapiac: az európai energiaközösség szabad belső energiapiacot feltételez (CESE 2527/2012), amely a megújuló energiákra is kiterjed. Ez biztosíthatja azt, hogy az energiaellátó rendszernek a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervben tervezett teljes megújítására való tekintettel az áramtermelés a lehető leggazdaságosabban igazodjon a fogyasztói igényekhez, és hogy a beruházásokra a legjobb időben, a legjobb helyen (például a kedvező éghajlatú régiókban) és a leggazdaságosabb villamosenergia-termelési technológiák alkalmazásával kerüljön sor. A megújuló energiáknak tehát a szabadpiaci elvek szerint működő európai belső energiapiac részévé kell válniuk.

4.8.1

Versenyképes megújuló energiák: annak érdekében, hogy a megújuló energiák az energiapiacon versenyképessé váljanak, a fosszilis tüzelőanyagokból származó szén-dioxid-kibocsátást megfelelő és koherens árazással vagy más piaci eszközzel megfelelő mértékben be kell építeni az árakba. A megújuló energiák így középtávon „versenyképessé” tehetők. A nem szabályozott villamosenergia-árak a megfelelő szén-dioxid-árakkal (például adókkal) kiegészítve beruházásösztönzőként lehetővé tehetik ezt. A hálózathasználat után fizetendő megfelelő díjak mellett ez a szükséges és elégséges feltétele annak, hogy a tartalék erőművekkel, a tároló létesítményekkel és a keresletoldali szabályozással összefüggő beruházásokra a megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő mennyiségben kerüljön sor. Ebben az esetben csak az új technológiákhoz kapcsolódó kutatás, fejlesztés és demonstrációs tevékenységek támogatására van szükség.

4.9

A költségmegosztás elővigyázatos megközelítése. Jóllehet a villamosenergia-költségek várt emelkedése éppen csak megkezdődött, a kivételekre vonatkozó intézkedésekről már zajlik a vita, sőt, van, ahol már be is vezették őket. Egyrészről, az EGSZB kérésének megfelelően (1) az alacsony jövedelmű társadalmi csoportoknak védelmet kell biztosítani az energiaszegénységgel szemben. Másrészről a legnagyobb energiafogyasztó iparágakat globális versenyképességük megőrzése érdekében meg kell védeni az emelkedő energiaköltségekkel szemben; ellenkező esetben azok Európán kívülre helyezik át termelőegységeiket, olyan országokba, ahol az energia olcsóbb. Ez pedig bizonyára nem segíti az éghajlat ügyét („kibocsátásáthelyezés”) (TEN/492).

4.9.1

Mindazonáltal e helyzet egyik következménye az, hogy a kkv-knak és a közepes jövedelmű csoportoknak kell viselniük azon költségek terhét is, amelyek alól egyes ágazatok felmentést kaptak.

4.10

Az ipar leépülésének elkerülése. El kell kerülni az Európai Unió iparának további leépítését. Az ipar leépülése jelenleg azt az illúziót kelti, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló európai erőfeszítések sikeresek. Valójában azonban „a kibocsátásáthelyezés” rejtett formájának alkalmazása zajlik: attól, hogy a termékek előállítása az eddig megszokottól eltérően máshol, Európán kívül történik, a kapcsolódó „szénlábnyom” még megmarad, sőt, akár növekedhet is.

4.11

Több kutatás és fejlesztés a gyors és elhamarkodott, nagymértékű piaci bevezetés helyett. A kutatás, fejlesztés és demonstráció, valamint a nagymértékű piaci bevezetés és támogatás közötti különbséget nem szabad elkendőzni, hiszen ez többek között az innovációt gátló piaci helyzetek kialakulásához is vezethet. A fotovoltaikus energia túlzott támogatása (pl. Németországban, Frondel et al.: Economic impacts from the promotion of renewable technologies. Energy Policy, 2010) nem segítette az Európai Unión belüli versenyképes rendszer kiépítését (Hardo Bruhns és Martin Keilhacker: Energiewende – wohin führt der Weg, Politik und Zeitgeschichte, 2011). Az, hogy ma olcsóbb napelemek kaphatók, nem Európának, hanem Kínának köszönhető! Figyelmet kell tehát fordítanunk az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiát termelő valamennyi életképes megoldás kidolgozására, különös tekintettel az alapterhelésű kapacitáshoz hozzájárulni képes energiaforrásokra, mint a geotermikus energia vagy a magfúzió. 2050-re az energiakérdést sem Európában, sem máshol a világban nem sikerül végleg megoldani!

4.12

Ösztönzők nyújtása a beruházók számára: a jelenlegi válságra és a teljes ellátórendszer fejlesztésének szükségességére való tekintettel sürgősen szükség van új technológiákhoz és infrastruktúrához kapcsolódó beruházásokra. Az ilyen beruházások erősítik az optimizmust, valamint segítik a munkahelyteremtést és a bizalomépítést. Ez az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákhoz, így a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó legtöbb beruházásra is igaz, melyekre ugyanakkor bizonyos korlátozások és feltételek vonatkoznak; közülük néhányat e vélemény már korábban említett. A vonatkozó politikáknak többek között el kell kerülniük az olyan előírások alkalmazását, amelyek speciális technológiákat követelnek, mivel azok a korlátozott erőforrások további rossz elosztásához vezethetnek (lásd fent).

4.13

Általános ajánlás. Általános jelleggel ezért a szabályozási és feltételkeret felülvizsgálatát és annak biztosítását ajánljuk, hogy az olyan környezetet teremtsen, amely ösztönzi a kutatást, bátorítja a beruházást, kedvez az innovációnak, támogatja a belső piacot és nem veszélyezteti az energiaellátás biztonságát. A támogatásoknak a technológiák és rendszerek kutatására, fejlesztésére és bemutatására kell irányulniuk. A megújuló energiaforrásoknak a piaci versenyképesség érdekében történő támogatása ezzel egy időben kizárólag a szén-dioxid-kibocsátás elkerülésével kapcsolatos költségek kritériumán alapulhat (szén-dioxid-árazás) (CESE 271/2008). Egyszersmind meg kell szüntetni minden támogatást, amely a fosszilis üzemanyagok használata után jár.

4.14

Egyenlő feltételekkel a globális versenyben. Annak érdekében, hogy ez a megközelítés kellő mértékben hozzájáruljon a globális éghajlati kihívásoknak való megfeleléshez, az európai ipar azonban eközben ne szenvedjen további versenyhátrányokat a nemzetközi színtéren, a világ más államainak mihamarabb hasonló erőfeszítéseket kell tenniük, vagy a globális verseny igazságos és összehasonlítható feltételeinek megteremtése érdekében reális közös célokat kell elfogadniuk. A korábbi csalódások ellenére az EGSZB támogatja az Európai Unió e cél elérése érdekében tett további erőfeszítéseit.

4.15

Európa, a magányos harcos. Mindazonáltal ha e kísérletek kudarcot vallanak, a kérdés továbbra is az, hogy az Európai Unió meddig engedheti meg magának, hogy folytassa a radikális célok eléréséért vívott magányos harcát anélkül, hogy ezzel komolyan gyengítené saját gazdasági erejét, és így megfosztaná magát az – így valószínűleg elkerülhetetlen – éghajlatváltozásra való felkészüléshez szükséges forrásaitól, annak valamennyi gazdasági és politikai hatásával együtt.

10.7.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 198/9

1.1

Az egységes európai égbolt megvalósítása szerves része annak a folyamatnak, amely az európai egységes piac további erősítése révén az uniós gazdaság versenyképességének és növekedésének javítására irányul. A cél jobb, hatékonyabb és megbízhatóbb légi közlekedési feltételek biztosítása az európai polgárok számára.

1.2

Az uniós légiközlekedési szektor és különösen a légiforgalmi ágazat folytatódó válsága még sürgősebbé teszi az egységes európai égbolt kezdeményezés megvalósítását. Rendkívül fontos, hogy az európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer (ATM) szolgáltatásai a teljesítmény, a gazdaságosság, a minőség, a biztonság és a környezetvédelem szempontjából a bevált nemzetközi gyakorlatokéhoz hasonló hatékonysági szintet érjenek el.

1.3

Korábbi TEN /451. (2011. június 20.) és TEN/354–355. (2009. január 21.) számú véleményeivel összhangban az EGSZB teljes mértékben egyetért azzal, hogy idejében és átfogó módon meg kell valósítani az egységes európai égbolt és az „Egységes európai égbolt” légiforgalmi szolgáltatási kutatás (SESAR) kezdeményezéseket, mégpedig azzal a hatókörrel, amelyre vonatkozóan 2004-ben és 2009-ben eredetileg megállapodás született. Azok a jogi eszközök, amelyekkel az uniós rendeletek jóvoltából rendelkezik az Európai Bizottság, elegendőek ebben a tekintetben. Az uniós légiközlekedési szektor és különösen a légiforgalmi ágazat folytatódó válsága miatt el lehetne gondolkodni a 2025-re vonatkozó célkitűzéseken.

1.4

Az EGSZB sajnálja, hogy a célkitűzésekben érintett legtöbb tagállam nem teljesítette a teljesítménycélokat, és ez a mulasztás semmilyen érdemi jogi következménnyel nem járt. Az EGSZB sajnálja, hogy a funkcionális légtérblokk kezdeményezés nagy része nem teljesült, és hogy az egységes európai égbolt II 2012. december 4-i jogi határidejét nem tartották be.

1.5

Az EGSZB ezzel kapcsolatban üdvözli az Európai Bizottság tervét, mely szerint egy új, úgynevezett egységes európai égbolt II+ kezdeményezéssel új lendületet kíván adni az egységes európai égboltnak.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az egységes európai égbolt jogi keretének felülvizsgálata során az intézményi fejlesztések és a jogi egyértelműség mellett a következő elemek megerősítésére kellene összpontosítani:

1.7

Az európai légiközlekedési ágazat igen nehéz gazdasági helyzetben van, ami már több ezer munkahely elvesztéséhez vezetett. Az egységes európai égbolt megvalósítása és e kezdeményezés hatékonysága tehát azért is fontos, hogy munkahelyeket lehessen megmenteni a légiforgalmi értéklánc e szakaszában. Az egységes európai égbolt ötödik pillére alapvető fontosságú ennek kapcsán a foglalkoztatással, a munkavállalói mobilitással, a személyzeti irányításban bekövetkező változásokkal és a szakmai képzéssel kapcsolatos kihívások megfelelő kezelését tekintve. Ezért meg kell erősíteni a szociális párbeszédet, és lehetővé kellene tenni, hogy, túllépve az ATM ágazaton, ne csak a léginavigációs szolgáltatók (ANSP) képviselői vehessenek részt benne, hanem más szociális partnerek is, és a párbeszédet ki kellene bővíteni arra a témára, hogy milyen szociális következmények várhatóak az ATM ágazat, a légitársaságok és a repterek dolgozói számára, valamint hogyan óvhatók meg a tágabb uniós légiközlekedési ipar munkahelyei.

1.8

A tagállamoknak – azoknak is, amelyek csak lassan valósítják meg az egységes európai égbolt kezdeményezést – ismertetniük kellene a légiközlekedési ágazatuk jövőbeli fejlesztésére vonatkozó stratégiáikat.

1.9

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU által elért magas repülésbiztonsági szint kiemelt fontosságát meg kell őrizni. Létfontosságú annak biztosítása, hogy a gazdasági célok eléréséhez szükséges fellépés támogassa a biztonsági szint további emelését.

2.1

Az egységes európai égbolt megvalósítása szerves része annak a folyamatnak, amely az európai egységes piac további erősítése révén az uniós gazdaság versenyképességének és növekedésének javítására irányul. Az egységes európai égbolt célja az, hogy javítsa az európai légtér szervezettségének és működtetésének általános hatékonyságát. Ez magában foglalja a költségek csökkentését, a biztonság és a kapacitás növelését, valamint a környezetre gyakorolt hatás korlátozását. A cél jobb, hatékonyabb és megbízhatóbb légi közlekedési feltételek biztosítása az európai polgárok számára.

2.2

Az Eurocontrol (Európai Szervezet a Légi Közlekedés Biztonságáért) közelmúltbeli jelentései – a légiforgalom-irányítás teljesítményének költséghatékonyságáról szóló jelentés (2010), illetve jelentéstervezet (2011), valamint a teljesítményértékelő egység jelentéstervezete (2011) – nyomán megállapítható, hogy 2007 és 2011 között számos változás történt. Ebből kifolyólag a költséghatékonyság általános változásának elemzésekor az ebben az időszakban történt fontosabb eseményeket figyelembe kell venni.

2.3

Az európai légtér széttagoltságából fakadó éves költség 2010-ben elérte a 4 milliárd eurót. Ez magában foglal 19,4 millió percnyi, a légiforgalmiáramlás-szervezésből (ATFM) adódó késést; ezenkívül minden egyes járat útvonala átlagosan 49 km-rel hosszabb volt a közvetlen repülési útvonalnál. Az egységes európai égbolt II első referencia-időszakát megelőzően uniós szinten a kompozit repült óránkénti gazdasági költség reálértéke 2006 és 2009 között enyhén (+1%-kal), míg 2010-ben jelentős mértékben (+4,6%-kal) nőtt, majd 2011-ben visszaesett (–4,3%). 2010-ben a légiforgalom-irányítás (ATM) és a távközlési/navigációs/légtérellenőrző szolgálatok (CNS) szolgáltatási költségeinek reálértéke 4,8%-kal csökkent, amely csökkenést azonban semlegesítette a légiforgalmiáramlás-szervezésből (ATFM) adódó késések egységköltségének hirtelen emelkedése (+77,5%); ez utóbbi azonban ezzel szemben 2011-ben 42%-kal csökkent.

2.4

A légitársaságok által a léginavigációs szolgálatokra fordított összköltségben mutatkozó jelentős eltérések – a költségek 2010-ben 849 EUR és 179 EUR között mozogtak, vagyis a szélső értékek között több mint ötszörös volt a szorzó – különös jelentőséggel bírnak. Ráadásul az öt legnagyobb léginavigációs szolgáltató – amelyek mindegyike közel hasonló gazdasági és működési feltételek között működik – egységnyi költségei is jelentős eltéréseket mutattak (720–466 EUR). Ez a megoszlás egyértelműen azt jelzi, hogy az európai légiforgalom-irányítás működése nem optimalizált.

2.5

Az egységes európai égbolt I és II rendszerének (amelyeket 2004-ben, illetve 2009-ben vezettek be) eredményei azt bizonyítják, hogy e kezdeményezés alapelvei és általános iránya érvényesek, és hogy az ATM szabályainak optimalizálására fordított eddigi erőfeszítések elegendőek voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első eredmények. A két rendszer azonban számos gyenge pontra is rávilágított, melyek többsége abból fakad, hogy a tagállamok nem vázolták fel egyértelműen jelenlegi repülési prioritásaikat. A számtalan prioritás között például megtalálható a hozzáadott érték létrehozása a légtérhasználók számára, a légi közlekedésből származó tagállami bevételek maximalizálása és a repülésnek a regionális és mikrogazdasági fejlődés eszközeként történő felhasználása. Ennek eredményeképpen az európai léginavigációs szolgáltatásnyújtás a hatékonyság és a minőség terén még mindig súlyos hiányosságokat mutat, miközben erre a helyzetre nincs egyértelmű magyarázat. Ezenkívül a jelenlegi intézményi struktúra is elmarad az optimálistól, hiszen azt – számos átfedés és hiányosság mellett – a különböző érintettek által osztott közös irányvonal hiánya is jellemzi. Az egységes európai égbolt intézményi keretét ezért meg kell erősíteni.

2.6

Az „Egységes európai égbolt” légiforgalmi szolgáltatási kutatás (SESAR) az egységes európai égbolt technológiai eleme. A SESAR Közös Vállalkozás egy tanulmánya szerint a SESAR makrogazdasági hatása további 419 milliárd EUR GDP-növekedést generálhatna az európai gazdaság számára, és mintegy 320 000 munkahelyet teremthetne. A SESAR program megvalósításához a repülési értéklánc valamennyi résztvevőjének jelentős beruházásokat kell végrehajtania, ami elfogadható mértékű – a program légi és földi elemeinek (ideértve a légtérhasználókat, ANSP-ket és repülőtereket) szinkronizált alkalmazásán alapuló – megtérülés hiányában nehezen lenne indokolható. A SESAR sikeres megvalósításához az intézményi kereteket is fejleszteni kell; ugyanakkor az összes együttműködő félnek alapos költség-haszon elemzéseket kell végeznie a teljes légiforgalmi értéklánc egymást követő beruházási projektjeire vonatkozóan.

2.7

Az Európai Bizottság ezért újabb jogalkotási csomag (egységes európai égbolt II+) kidolgozását tervezi, amely a már létező kezdeményezések alapján a költséghatékonyság, a kapacitás, a biztonság és a szabályozás minőségének további javítására irányul.

2.8

Az Európai Bizottságtól származó információ alapján az egységes európai égbolt II+ kezdeményezés céljai a következők lesznek:

3.1

Korábbi TEN/451. (2011. június 20.) és TEN/354–355. (2009. január 21.) számú véleményeivel összhangban az EGSZB teljes mértékben egyetért az EU egységes európai égboltra és a SESAR-ra vonatkozó kezdeményezéseinek szükségességével. A kérdéssel igen sürgősen kellene foglalkozni, mivel számos európai légitársaság gazdasági helyzete jelenleg nagyon rossz.

3.2

Az EGSZB az egységes európai égboltra vonatkozó csomag teljes – azaz a 2004-ben és 2009-ben eredetileg meghatározott hatókörön belüli – megvalósítását várja. Azok a jogi eszközök, amelyekkel az uniós rendeletek jóvoltából rendelkezik az Európai Bizottság, elegendőek ebben a tekintetben.

3.3

Az EGSZB ezzel kapcsolatban üdvözli az Európai Bizottság tervét, mely szerint új lendületet kíván adni az egységes európai égboltra vonatkozó kezdeményezésnek. Alapvetően fontos, hogy minden uniós tagállam eleget tegyen korábbi politikai kötelezettségvállalásainak és időben, teljes mértékben végrehajtsa az egységes európai égboltra vonatkozó kezdeményezést. Az is rendkívül fontos, hogy az Európai Bizottság az egész végrehajtási folyamat során erős vezető szerepről és felelősségérzetről tegyen tanúságot.

3.4

Tekintettel a 2004. április 1-jén hatályba lépő egységes európai égbolt I, valamint a 2009 decemberében hatályba lépő egységes európai égbolt II eddigi csekély eredményeire, az EGSZB úgy véli, hogy az egységes európai égbolt kezdeményezés jelenlegi jogi keretének felülvizsgálata során az intézményi fejlesztések mellett a következő elemek megerősítésére kellene összpontosítani:

4.1

Az EGSZB sajnálja, hogy jelentős számú, a célkitűzésekben érintett tagállam nem teljesítette a teljesítménycélokat, és ez a mulasztás semmilyen érdemi jogi következménnyel nem járt. A közelmúltban benyújtott nemzeti teljesítménytervek azt mutatják, hogy ezek a tagállamok még inkább alább adtak célkitűzéseikből. Ezért annak érdekében, hogy a tagállamok funkcionális légtérblokkjaikon belül és végül ezek között nagyobb szinergiákat hozzanak létre, hatékony szankcionálási mechanizmusokkal ötvözött ambiciózus teljesítménycélok mellett olyan egyértelmű és világos tagállami stratégiákra van szükség, amelyeket a területre vonatkozó jogszabályok szükséges páneurópai harmonizációja is támogat. Az egységes európai égboltnak ösztönöznie kellene a szükséges közös európai jogi eszközök (azaz polgári jog) és egy, az európai légvédelmi ágazatra vonatkozó közös megközelítés kidolgozását.

4.2

Az EGSZB úgy véli, hogy fokozni kellene az EU-nak és a funkcionális légtérblokkok szintjére áthelyezett hatáskörök számát, mert ezáltal leküzdhetővé válna az a jelenlegi probléma, hogy a tagállamok saját nemzeti léginavigációs szolgálataik védelmére vagy azok nemzeti gazdasági eszközként való használatára összpontosítanak ahelyett, hogy hozzáadott értéket állítanának elő a légtérhasználók és a fogyasztók számára. Unió-szerte kitűzött teljesítménycélok segítségével biztosítani kellene, hogy 2020-ra megvalósuljanak az egységes európai égbolt magas szintű célkitűzései, amelyek a következők: a 2005. évihez képest háromszoros kapacitás, ahol szükséges; a járatok környezetre gyakorolt hatásának 10%-os csökkentése; a légtérhasználóknak nyújtott ATM-szolgáltatások költségének 50%-os csökkentése, valamint a nemzeti légterek széttagozódásának megszüntetésében vállalt vezető szerep.

4.3

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy biztosítani kell az Unió teljesítmény-felülvizsgálati szervének (PRB) függetlenségét. E szerv tevékenységeit el kell választani a Eurocontrol feladataitól, és egy az Európai Bizottság felelősségi körébe tartozó, teljes mértékben uniós szintű szervhez kell utalni. Az EU-nak az uniós szintű teljesítménycélok és a nemzeti teljesítménytervek meghatározásának folyamatában is nagyobb szerepet kell biztosítania a teljesítmény-felülvizsgálati szervnek. A léginavigációs szolgáltatók túlreprezentáltságának véget kellene vetni.

4.4

Az EGSZB véleménye szerint uniós szinten bírságokat és ösztönzőket kellene bevezetni a teljesítménycélok nemteljesítésének megelőzése céljából, illetve annak érdekében, hogy ezek a célok a nemzeti érdekektől elkülönüljenek. Különösen arról kell gondoskodni, hogy a léginavigációs szolgáltatók beruházásainak és részvényeseik tőkéjének megtérülési aránya összefüggjön a teljesítményrendszer eredményeivel.

4.5

Az EGSZB sajnálja, hogy a funkcionális légtérblokk kezdeményezés nagy része nem teljesült, és hogy az egységes európai légbolt II 2012. december 4-i jogi határidejét nem tartották be. Több uniós szintű felülről építkező intézkedéssel új lendületet kellene adni a funkcionális légtérblokkra irányuló kezdeményezéseknek. A jelenleg jellemző „kozmetikázás” gyakorlata helyett egy jellemzően felülről építkező megközelítés biztosítaná, hogy a funkcionális légtérblokkok valódi előnyökkel járjanak. E tekintetben az egységes európai égbolt hálózatkezelőjét fel kellene hatalmazni arra, hogy a funkcionális légtérblokkok vezetése, a légtér, valamint a műszaki és emberi erőforrások optimalizálása érdekében javaslatokat tegyen, és a világosan meghatározott határidőknek megfelelően végrehajtsa a funkcionális légtérblokkokra vonatkozó konkrét projekteket. Nemteljesítés esetén bírságot kellene kiszabni. A hálózatkezelő és az érdekelt légtérhasználók számára megfigyelői státuszt kellene biztosítani a funkcionális légtérblokkok főbb testületeiben.

4.6

Az EU egységes európai égbolttal foglalkozó bizottságához történő tagállami hozzájárulásra az uniós célok helyett eddig inkább a nemzeti érdekek nyomták rá bélyegüket. E bizottságnak a 2015–2019-es teljesítménycélokról és díjszámítási rendszerről hozott legfrissebb döntése újabb megtorpanást jelent az egységes európai égbolt megvalósításában. Az EGSZB azt javasolja, hogy mind a légtérhasználók, mind a léginavigációs szolgáltatók kapjanak megfigyelői státuszt és kezdeményezési jogot a bizottság valamennyi tevékenységével kapcsolatban.

4.7

Az EGSZB újfent üdvözli az Európai Bizottság abbéli szándékát, hogy az ügyfél-orientáltság és a hatékonyság javítása érdekében ismét napirendre veszi a kiegészítő ATM-szolgáltatások szétválasztásának kérdését. Ezt a szétválasztási folyamatot az EU szabályozási eszközeinek segítségével kellene gyorsítani. Ezzel kapcsolatban az EGSZB sajnálja, hogy az Európai Bizottság nem tartotta be az egységes európai égbolt II-re vonatkozó jogszabályban (550/2004/EK rendelet 18a. cikke) előírt 2012. december 4-i határidőt. Erre az időpontra az Európai Bizottságnak egy tanulmányt kellett volna benyújtania az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyben értékeli a piaci alapelveknek a kommunikációs, navigációs, felügyeleti és légiforgalmi tájékoztatási szolgálatok ellátása során való alkalmazásának jogi, biztonsági, ipari, gazdasági és társadalmi hatását, figyelembe véve a funkcionális légtérblokkok és a rendelkezésre álló technológia terén bekövetkező fejlesztéseket.

4.8

Az EGSZB véleménye szerint az egységes európai égbolt II+ jogszabálynak azzal is foglalkoznia kellene, hogy a kiegészítő szolgálatokat – a távközlési/navigációs/légtérellenőrző szolgálatokat (CNS), meteorológiai (MET) és képzési szolgálatokat – elkülönítse a léginavigációs szolgáltatók főbb csoportjától, és megnyissa előttük a piacot, miáltal nőne a hatékonyság, emelkedne a színvonal, míg a költségek általában véve csökkennének. Az EGSZB megjegyzi, hogy a kiegészítő szolgálatok további liberalizációjának jelentőségét az egységes európai égbolt II+ jogszabály hatásvizsgálatában és az egységes európai égboltról szóló, Limasszolban megrendezett magas szintű konferencián is hangsúlyozták. Bár a jelenlegi jogszabályok lehetővé teszik a nemzeti szinten történő szétválasztást, a tagállamok továbbra sem szívesen használják ezt az eszközt a teljesítmény növeléséhez. Ahol lehetséges, a CNS- és a MET-szolgáltatásokat a piaci feltételektől függően, közbeszerzési eljárások keretében kellene megszervezni. A piaci feltételeket továbbá nem kellene ugyanazon a piacon kijelölési mechanizmussal ötvözni, mert ebben az esetben ez utóbbi fog dominálni. Minden helyi és jelentős kereszttámogatást meg kellene tiltani.

4.9

Az EUROCONTROL központosított szolgáltatásokra vonatkozó új koncepcióját megfelelően tanulmányozni kellene, feltéve, hogy ezek a szolgáltatások az ágazat érintett szereplői (légitársaságok, ANSP-k és repülőterek) által jóváhagyott, elfogadható üzleti modelleken és nyílt pályázati felhívásokon alapulnak, amelyek révén határozott idejű szerződések ítélhetők oda a legkedvezőbb ajánlatot tevő vállalkozások részére.

4.10

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a léginavigációs szolgálatok létesítményeinek szétaprózottságát konszolidációs központok használatával lehetne felszámolni. A Skyguide által kidolgozott úgynevezett „virtuális központ” koncepció hasznos kiindulási pont lehetne. Ez a megközelítés a különböző helyszínekről üzemeltett légiforgalmi szolgálati egységek olyan maximálisan szabványosított módszereit írja elő, amely teljes mértékben szabványosított, de méretezhető működési módszereket, eljárásokat és berendezéseket alkalmaz oly módon, hogy a légtérhasználók számára mindez egységes rendszernek tűnjön. Ez a hatás már az egységes európai égbolt jelenlegi programjaiban – amilyen például a SERA és a SESAR – is jól látható. Ez a rendszer teljes technikai és operatív átjárhatóságot biztosít a részt vevő léginavigációs szolgálatok között, amely lehetővé teszi, hogy egy konkrét egységhez tartozó ágazatot ideiglenesen egy másik egység operatív felelősségi körébe utaljanak át. Következésképpen a légtérellenőrző központok (ACC) alkalmazása egyik napról a másikra optimalizálhatóvá, az optimális teljesítmény pedig bármely pillanatban biztosíthatóvá válna.

4.11

Az EGSZB ezért úgy véli, hogy az egységes európai égbolt II+-re vonatkozó jogszabálynak megfelelő szabályozási keretet kellene biztosítania ahhoz, hogy a szabványosítási intézkedések végrehajtása következetes és koherens módon történjen. A funkcionális légtérblokkokon belül közös irányítótestületet kellene létrehozni, amely biztosítja a következetes és összehangolt végrehajtást. A szabványosítási intézkedések az EU-szerte érvényes teljesítménycélok megvalósításának gyakorlatias és hatékony eszközei.

4.12

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság szélesíteni kívánja az egységes európai égbolt hálózatkezelőjének feladat- és hatáskörét. Ebben a tekintetben elengedhetetlen, hogy a légtérhasználók részt vehessenek a hálózati teljesítményt érintő stratégiai döntések meghozatalában, és a léginavigációs szolgáltatók szerepet kapjanak a helyi teljesítményre vonatkozó döntéshozatalban.

4.13

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság bővíteni kívánja az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) hatáskörét annak érdekében, hogy a biztonsághoz nem kapcsolódó területeken is az EASA lássa el a műszaki szabályozási és felügyeleti feladatokat. Az EGSZB egyetért azzal, hogy ez lehet a megfelelő megközelítés, de aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az EASA új feladatokkal való esetleges leterhelése – a kockázatokon alapuló prioritások koncepciója által nyújtott támogatás ellenére is – előnyök helyett további problémákhoz vezethet, és az ügynökség figyelmét elvonhatja a biztonsággal kapcsolatos elsődleges feladatairól. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy az EASA tevékenységi körének bővítése jelenleg nem elsődleges fontosságú. Az EGSZB véleménye szerint ehelyett inkább az EASA és az egységes európai égbolt program keretei közötti esetleges átfedéseket kellene felszámolni az EASA, az Eurocontrol és az Európai Bizottság között létesített megfelelő koordinációs mechanizmusokkal – és az intézményi keretek változtatása nélkül.

4.14

Az Eurocontrolra nagyon fontos szerep hárul az egységes európai égbolt operatív megvalósításában. A hálózatkezelő által biztosítotthoz hasonló központosított szolgáltatások jövőbeli hatékony teljesítményének biztosítása érdekében felül kell vizsgálni a jelenlegi Eurocontrol-egyezményt.

4.15

A SESAR kapcsán az EGSZB hangsúlyozza, hogy a program földi és légi elemei szinkronizált végrehajtásának támogatására elegendő állami finanszírozást kell biztosítani. Továbbá a prioritások – egyértelmű üzleti alapon történő – meghatározása során az operatív befektetőknek (légtérhasználók, léginavigációs szolgáltatók és repülőterek) kiemelkedő szerepet kell biztosítani a SESAR program végrehajtásának irányításában. Az EGSZB hangsúlyozza a SESAR – egy igen jelentős uniós infrastrukturális projekt – megvalósításának fontosságát, ezenkívül mélységes aggodalmának ad hangot az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz költségvetésének esetleges megkurtítása miatt, ez ugyanis befolyásolhatja az említett megvalósítás mértékét. Az is rendkívül fontos, hogy kidolgozzák a SESAR katonai alkalmazásának lehetséges jövőbeli finanszírozási modelljeit.

4.16

Az EGSZB nem támogatja az Európai Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy a zsúfolt útvonalakon árváltoztatást (modulációt) vezessenek be. Ez a légtérkapacitás kihasználása terén gyakorlatilag semmilyen javulást nem eredményezne; sőt, mivel a moduláció bevezetésével a légi járművek üzemben tartói kénytelenek lennének hosszabb útvonalakon repülni, szembe menne az éghajlatváltozás elleni küzdelem részét képező kibocsátás-csökkentésre irányuló uniós célkitűzésekkel. Egy ilyen rendszer ezenkívül tisztességtelen is lenne, mivel a légi járművek üzemben tartói a késésekhez kapcsolódó közvetett költségek formájában már megfizetik a zsúfoltság árát. Ez a fajta megközelítés kétszeres büntetéshez vezetne, ami teljes mértékben elfogadhatatlan, különösen mivel a légi járművek üzemben tartói az útvonaldíjakat az infrastruktúrafejlesztés finanszírozására fordítják, amelynek végső soron a zsúfoltságot kellene csökkentenie.

4.17

Az EGSZB úgy véli, hogy az árváltoztatásnak (modulációnak) ehelyett a légiforgalom-irányítási rendszer általános teljesítményének javításához szükséges berendezések megvásárlására kellene sarkallnia a légi járművek üzemben tartóit. Ezt úgy lehetne elérni, ha a SESAR technológiákba idejekorán beruházó légijármű-üzemeltetők állami támogatásból csökkenthetnék az általuk fizetendő díjakat. Ezt a megközelítést aztán további intézkedések kísérhetnék, úgymint a Best Equipped, Best Served (kb. legjobban felszerelt – legjobban kiszolgált) koncepció, amelyet az EGSZB teljes mértékben támogat.

5.1

Az európai légiközlekedési ágazat igen nehéz gazdasági helyzetben van, ami már több ezer munkahely elvesztéséhez vezetett. Az egységes európai égbolt megvalósítása és e kezdeményezés hatékonysága tehát azért is fontos, hogy munkahelyeket lehessen megmenteni a légiforgalmi értékláncnak ebben a szakaszában. Az egységes európai égbolt ötödik pillére alapvető fontosságú, hogy megfelelően kezelni lehessen a foglalkoztatással, a munkavállalói mobilitással, a személyzet irányításában bekövetkező változásokkal és a szakmai képzéssel kapcsolatos kihívásokat. Ezért meg kell erősíteni a szociális párbeszédet, és lehetővé kellene tenni, hogy, túllépve az ATM ágazaton, ne csak a léginavigációs szolgáltatók (ANSP) képviselői vehessenek részt benne, hanem más szociális partnerek is, és a párbeszédet ki kellene bővíteni arra a témára, hogy milyen szociális következmények várhatóak az ATM ágazat, a légitársaságok és a repterek dolgozói számára, valamint hogyan óvhatók meg a tágabb uniós légiközlekedési ipar munkahelyei.

5.2

Az EGSZB határozott meggyőződése szerint a hatékony és folyamatos szociális párbeszéd alapvető segítséget nyújt az átmenet lebonyolításához. A munkatársak átalakulási folyamatban vállalt maradéktalan elkötelezettsége nélkül jelentősen nő a kudarc veszélye. A SESAR által kifejlesztett új technológiák és operatív koncepciók különösen a légiforgalmi irányítók hagyományos szerepét fogják megváltoztatni.

5.3

Fontos, hogy az egységes európai égbolt keretén belül folytatott szociális párbeszéd a végrehajtásban részt vevő összes fél aggodalmainak hangot adjon. Ezért nem helyes az ANSP képviselőinek jelenlegi túlsúlya, és az ágazat egyéb jelentős szereplőivel szembeni további megkülönböztetés kockázatával jár.

10.7.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 198/14

1.1

A műszaki textíliák ágazata kedvező gazdasági és foglalkoztatási tendenciákat mutat az EU-ban, és az olyan „hagyományos ágazatok” egyike, amelyek az új ipari forradalom (intelligensebb, inkluzívabb és fenntarthatóbb termelés) követelményeinek teljes mértékben megfelelő üzleti modell segítségével képesek a megújulásra.

1.2

A textilipari anyagok és technológiák olyan kiemelkedő innovációkat jelentenek, amelyek válasszal tudnának szolgálni rendkívül sok társadalmi kihívásra. A műszaki textíliák katalizátorként hatnak más iparágakban is, mivel a következőket nyújtják:

1.3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság felhívja az Európai Bizottság és az Európai Parlament figyelmét azokra a fontosabb sikertényezőkre, amelyekkel ennek az ígéretes ágazatnak a növekedése érdekében foglalkozni kell:

—

nemszőtt kelmék, melyek 60%-os növekedést mutattak az elmúlt évtizedben

—

kompozitumok, amelyek aránya pedig 10 év alatt 75%-kal nőtt.

—

egyre magasabb szintű K+F és innováció a vállalatoknál – mérettől függetlenül,

—

hatékony kollektív eszközök az innováció nemzeti szintű ösztönzésére (textilipari klaszterek, K+F-központok stb.), különösen Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában és Lengyelországban,

—

hatékony kollektív eszközök uniós szinten: a textilipari és ruházati technológiai platform számos együttműködési projektjének köszönhetően kölcsönösen ösztönözték egymást a felhasználási piacok, a textilipari vállalatok és a kutatók; egy európai hálózat, amely a legfontosabb textiltechnológiai intézményeket tömöríti (Textranet), egyetemi hálózatok (AUTEX), valamint egy, a legfontosabb innovatív textilipari régiókat tömörítő hálózat,

—

uniós vezető cégek a növekvő piacokon (pl. a Freudenberg vagy a Fiberweb a nem szőtt textíliák tekintetében),

—

az EU vezető pozíciója a textilipari gépgyártásban (a világpiac 75%-a),

—

a végfelhasználók sokfélesége, ami lassú növekedés jellemezte időszakokban előnyt jelent,

—

határozott ösztönző az egyéni védőfelszerelések ágazata számára (az Európai Bizottság szerint a hat vezető piac egyike),

—

általában jobb pénzügyi mutatók, mint a többi textilipari és ruházati vállalatnál (alkalmazottanként nagyobb többletérték, magasabb pénzforgalom, magasabb haszonkulcs stb.),

—

a vezető nemzetközi vásár ellenőrzése (Techtextil).

—

a végfelhasználók részéről egyre nagyobb az igény a textilipari megoldások iránt: a komfort- és biztonságérzetet növelő megoldások az aktív életvitel szolgálatában, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a közlekedésben (súlycsökkentés révén) és az építkezésben (hőszigetelés révén), a gyógyászati technológia fejlődése (nozokomiális fertőzések megelőzése, implantátumok, egészségügyi ellenőrzés stb.),

—

szoros együttműködés a gyártók és a fogyasztók között annak érdekében, hogy figyelmet kapjanak a nagyon különleges igények („testre szabott megoldások”) és a kereslet által vezérelt innováció,

—

egyre fontosabb a jobb újrahasznosíthatóság, például a habok helyettesítése nem szőtt textíliákkal, összetett anyagokkal és utastéri légszűrőkkel,

—

az egy főre jutó műszakitextília-fogyasztás gyors növekedése az egész világon, de különösen Kínában, Indiában és Brazíliában.

—

korlátozott beruházási kapacitással rendelkező kis- és középvállalkozások,

—

nehezebb hitelhez jutni,

—

a textilipar nem vonzza a fiatal diplomásokat,

—

a természetes és műszálak gyártásának visszaszorulása az EU-ban, ami a száltípusok kis választéka és az importfüggőség növekvő kockázata miatt nehézségekhez vezet az innovációban,

—

a hagyományos anyagokhoz képest a műszaki textíliákat egyelőre csak kis mértékben lehet újrahasznosítani,

—

rendkívül energiaigényes ágazat,

—

érett felhasználási piacokra szakosodik, amilyen például a Mobiltech (figyelembe véve az uniós gépjárműgyártás kritikus helyzetét is) vagy a Hometech, különösen a szőnyegek, bútorszövetek és matracok tekintetében.

—

nyersanyaghiány és növekvő árak (főként szintetikus, regenerált vagy szervetlen szálak, polimerek, sodrott és filamentfonalak),

—

az energiaköltségek növekedése az EU-ban (gáz és áram), ami oda vezethet, hogy az energiaigényesebb ágazatokban (műszálak, nem szőtt textíliák, kelmefestők, kikészítők stb.) a termelést az Egyesült Államokba vagy Ázsiába helyezik át,

—

egyre élesebb verseny a feltörekvő országokkal, és egyre több akadály az ilyen országok piacaira való belépés útjában. Ázsia 2010-ben már a legnagyobb tömeget termelő régió volt, miután 2,6-szorosára növelte termelési értékét,

—

egyre nagyobb nyomás nehezedik az árakra, főként az érett piacokon,

—

a hamisítás és másolás növekvő kockázata.

—

az ágazatok közötti technológiatranszferrel kapcsolatos legjobb gyakorlatok népszerűsítése (termékeny együttműködés),

—

erőfeszítések a termelés energiahatékonyságának növelésére,

—

a technológiai innováció és a nem technológiai innováció kombinálására való képesség: nem elég, hogy egy deréktámasztó öv hatásos legyen, az is fontos, hogy formatervezése megnyerje a beteg tetszését,

—

a termékek/anyagok megtervezésekor, használatakor és leselejtezésekor a kreativitás ösztönzésére való képesség,

—

a munkavállalók képzettségi szintjének emelése új piacok meghódítása érdekében,

—

az ikt terjedése mindennapjainkban a környezetükkel kommunikáló intelligens textíliáknak köszönhetően: például az időseket célzó „intelligens öltözék” – amelyik nyomon követ és a kórházaknak közvetít kritikus fiziológiai adatokat – segíthet abban, hogy az idősek saját otthonukban maradhassanak.

—

képes piacra vinni a fogyatékkal élők, a betegek és az idősek számára alkalmas innovatív árukat és szolgáltatásokat: testre szabott ruházatot, esés ellen védő ruházatot, specifikus sport- és szabadidős felszereléseket,

—

az egyéni igényekhez való alkalmazkodásnak köszönhetően képes megoldásokat találni a demográfiai és társadalmi változásokra, melyek növelik a keresletet az összetettebb és egyre inkább személyre szabott termékek és szolgáltatások iránt (lásd a European Consumer Goods Research Initiative [a fogyasztási cikkek kutatására irányuló európai kezdeményezés] egyes projektjeit: Prosumer.net).

—

a CO2-kibocsátás csökkentése révén, a közlekedésben használatos anyagok könnyebbé tételének köszönhetően (összetett anyagok a repüléstechnikában és szénszálak a gépjárművek számára),

—

konkrét textilipari megoldásokat kínálva – például a szűrés, megerősítés és szigetelés terén a lakhatás és az építőipar energiahatékonyságának javításához,

—

a műanyag flakonokból nyert PET poliésztergyártáshoz történő újrahasznosításával.

—

mérlegeljék az ökodizájn alkalmazását a termékek és a termelési módok megtervezésekor,

—

készítsék el termékeik életciklus-értékelését, ami idővel egyre fontosabb szerepet fog kapni, mivel egyelőre a hagyományos anyagok – például a fémek – újrahasznosítása gyakran olcsóbb.

—

először: a kőolajkorszak végére való felkészülésképpen az EU-ban egy természetes szálakon alapuló, újrahasznosítható szénszál kifejlesztése, (5)

—

másodszor: olyan újrahasznosítási eljárások kidolgozása, amelyek segítségével lehetővé válik a kevert szálú textíliák teljes újrahasznosítása (80–90%),

—

harmadszor (és ez ambiciózusabb feladat): az ipar és a tudomány támogatása olyan eljárások kifejlesztésében, amelyekkel alapanyagként lehet felhasználni a szén-dioxidból származó szenet, például gyorsított fotoszintézis vagy más technológiák segítségével történő átalakítás révén. Más alkalmazásokkal összefüggésben végeznek már ilyen jellegű kutatásokat, de ezeket intenzívebbé kell tenni (a „CO2-gazdaság” irányába). (6)

—

társadalmi kihívások,

—

vezető szerep az alap- és az ipari technológiák területén,

—

tudományos kiválóság.

—

az ipar és a kkv-k határozottabb részvétele, és több előny számukra,

—

több kisebb projekt és kevesebb adminisztratív akadály (legfeljebb kétéves időtartam, 3–6 partner),

—

egyértelmű elkötelezettség az innováció támogatása mellett, ideértve a nem technológiai jellegű innovációt is.

—

egy egyszerű, kkv-barát kommunikációs forma kialakítása az új termékekhez és új anyagokhoz kapcsolódó K+F programok vonatkozásában, mivel nagy részüknek vannak textilipari kötődései;

—

az ipari-egyetemi kutatási együttműködés és innovációs struktúrák (a textil- és ruhaipar jövőjével foglalkozó európai technológiai platform, tanácsok és hálózatok nemzeti szinten, innovatív klaszterek regionális szinten stb.) támogatása;

—

kommunikáció és interakció biztosítása az EU egész területén az ilyen struktúrák, illetve más iparágak hasonló struktúrái között az ágazatközi innováció előmozdítása érdekében;

—

javaslattétel új, ambiciózus finanszírozásra a „Horizont 2020” keretében a textíliák újrahasznosítása érdekében (a termelésből és a késztermékekből származó hulladékok esetében egyaránt), hogy javuljon a textíliák újrahasznosítási teljesítménye a papír- vagy üvegiparéhoz képest. A hulladékokról szóló irányelv felülvizsgálata jó alkalom a textil-újrahasznosítási ágazat megszervezésére;

—

a kutatás intenzívebbé tétele a szén-dioxiddal mint erőforrással kapcsolatos megközelítések terén, ideértve a gyorsított fotoszintézist.

—

nagyobb figyelmet fordít a beruházásokra (és nem csak az exportra);

—

nagyobb figyelmet fordít minden olyan vámtételre, amely nem szerepel kifejezetten az 50–63. fejezetben (a fonalaktól a ruházatig), például az üvegszálas szövetekre (HS 70.19) vagy a nem szőtt higiéniai termékekre (HS 96.19);

—

alaposabban megvizsgálja az uniós vállalatok külföldi közbeszerzéshez való hozzáféréssel kapcsolatos problémáit az olyan területeken, mint a munkaruhák, kórházak stb.;

—

például egy jövőbeni transzatlanti megállapodásba kötelezettségvállalásokat illeszt be a szabványosítással kapcsolatban.

—

ahol szükséges, nyersanyagokkal kapcsolatos „diplomáciájában” vegye tekintetbe a műszaki textíliák számára kritikus fontosságú nyersanyagokat;

—

ösztönözze a természetes szálak – len, kender, gyapjú, cellulózrostok – és a biopolimerek gyártását annak érdekében, hogy a textilipar számára biztosítsa a saját határokon belüli forrásokat az alapanyagok terén.

—

A CCMI kiegészítő véleménye az alábbi közleményről: A textil- és ruhagyártási ágazat jövőjéről a kibővített Európai Unióban (CCMI/009), elfogadva 2004. június 7-én, előadó: Nollet.

—

Vélemény az alábbi közleményről: A textil- és ruhagyártási ágazat jövőjéről a kibővített Európai Unióban (INT/220), elfogadva 2004. július 1-jén, előadó: Antonello Pezzini.

—

A CCMI tájékoztató jelentése az alábbi tárgyban: Az európai textil- és cipőipar fejlődése (CCMI/041), elfogadva 2008. február 4-én, előadó: Claudio Cappellini.

—

Vélemény az alábbi tárgyban: Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a textiltermékek elnevezéséről és az ehhez kapcsolódó címkézéséről, (INT/477), elfogadva 2009. december 16-án, előadó: Claudio Cappellini.

10.7.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 198/26

1.1

Az Északi-sarkvidék jelentős átalakuláson megy át. Az éghajlatváltozás a térségben különösen erősen hat a légkör melegedésére és a jégtakaró összehúzódására. Ezek pedig világszerte kihatnak az időjárási körülményekre és a környezeti változásokra. Egyúttal hatással van a világgazdaságra is, mivel új gazdasági lehetőségeket teremt egy természeti kincsekben gazdag térségben. A világ szeme az Északi-sarkvidéken van, melynek sérülékeny élővilága és lakossága megfelelő védelmet és figyelmet igényel. A változások a politikai erőviszonyokra is hatással lehetnek.

1.2

Az EGSZB határozottan arra kéri az EU-t, hogy alakítson ki céltudatos stratégiát a térségre vonatkozóan, és hitelesen kötelezze el magát a sarkvidéki országokkal folytatott együttműködés mellett. Az Északi-sarkvidéknek nagy jelentősége van az Unió számára, az Unió pedig sokat tehet a sarkvidéki együttműködés keretében. Az EGSZB a felelősségteljes és a hideg éghajlati körülmények ismeretére alapuló gazdasági tevékenységek előtérbe helyezését és az infrastruktúra fejlesztését kéri. Kéri továbbá az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatási együttműködés folytatását és a térség érzékeny környezetének célzott védelmét.

1.3

Az Északi-sarkvidéki Tanács és az EU ebben betöltött szerepét meg kell erősíteni. A civil társadalmat széles körben be kell vonni a sarkvidéki együttműködésbe, melyet nyitottabbá kell tenni, céltudatosan javítva a kommunikációt.

1.4

Az EGSZB számára nagyon hasznos volt a Lappföldi Egyetem Sarkvidéki Központjával (1) közösen szervezett nyilvános meghallgatás, melyet Észak-Finnországban (Rovaniemiben) tartottak. Az EGSZB hozzá kíván járulni az északi-sarkvidéki együttműködéshez és az EU sarkvidéki politikájához, valamint szorosabbra kívánja fűzni a térség civil társadalmával fenntartott kapcsolatait.

2.1

Az Északi-sarkvidék stratégiai jelentősége számottevően nőtt, és a térséget világszerte egyre nagyobb érdeklődés övezi. Ezért fontos, hogy az EU mihamarabb meghatározza az Északi-sarkvidékre vonatkozó politikáját, hogy hiteles és konstruktív, befolyásos és kezdeményező szereplőként vehessen részt a térséggel kapcsolatos tevékenységekben és együttműködésben. Az EU-nak elkötelezettséget kell mutatnia az Északi-sarkvidék és a térségbeli együttműködés iránt. Kiemelt figyelmet kell fordítani az Unió sarkvidéki tagállamainak északi területeire és a sarkvidéki országokkal – elsősorban európai szomszédaival (köztük Grönlanddal) – folytatott együttműködés megerősítésére. Ehhez az EU-nak mindenre kiterjedő sarkvidéki stratégiát kell kialakítania.

Az Északi-sarkvidékre vonatkozó uniós politika/stratégia hiteles megvalósításához szükség van a térség számára elkülönített uniós források egy helyre történő összpontosítására vagy hatékony koordinációjára, valamint arra, hogy az uniós költségvetésben külön tételt szenteljenek a térség számára.

2.2

Az EU Északi-sarkvidékre vonatkozó politikájának/stratégiájának és a térség országainak idevonatkozó stratégiáinak összhangban kell lenniük egymással; a térség irányítását az érintett országokkal és a főbb szereplőkkel való konstruktív együttműködésben kell kialakítani és megvalósítani. Az északi-sarkvidéki együttműködésnek és együttélésnek, ha csak lehet, nemzetközi megállapodásokon és a nemzetközi szervezetek (például ENSZ, IMO, FAO, ILO) keretén belül folytatott együttműködésen kell alapulnia. Az együttműködést elősegítené, ha a részt vevő államok a fent említettek közül ratifikálnák az Északi-sarkvidékre hatással bíró legfontosabb megállapodásokat.

2.3

Nem szabad hagyni, hogy az Észak-sarkvidéken megkezdődött versenyfutás konfliktushoz vezessen. Az EU-nak párbeszédet kellene kezdeményeznie egy olyan nemzetközi vitarendezési jogi mechanizmusról, melynek alkalmazása minden résztvevő fél számára kötelező volna. Ennek érdekében is – amint az EGSZB már 2010-ben javasolta az Európai Parlament támogatásával (3) – minél előbb meg kellene szervezni az északi-sarkvidéki csúcstalálkozót az Északi-sarkvidéki Tanács keretén belül, ahol a térség és az együttműködés iránt érdeklődő főbb szereplők közösen megvitathatnák a térség jövőjét érintő kérdéseket, és megpróbálhatnának közös nevezőre jutni a térségbeli együttműködés alapelveiről. Csúcstalálkozókra a későbbiekben is rendszeresen sort kellene keríteni, a sarkvidéki szereplők közötti sikeres együttműködéshez pedig hatékony eszközökre, például a modern technológián alapuló közös kommunikációs és nyomonkövetési hálózatra van szükség.

2.4

Az EGSZB egyetért azzal, hogy az Északi-sarkvidéki Tanács szerepét meg kell erősíteni, felhatalmazva arra, hogy nemzetközi fórumként működjön a térséget érintő legfontosabb kérdések megvitatására. Az Északi-sarkvidéki Tanácsban folytatott megfelelő együttműködés előfeltétele, hogy minden sarkvidéki állam egyenlő elbánásban részesüljön.

Meg kell erősíteni az EU-nak a Tanácsban betöltött pozícióját, mert így jobban hozzá tud járulni annak munkájához, részvételével pedig növeli a Tanács befolyását. Az Unió sokat tehet a sarkvidéki együttműködés érdekében. Az Unió például úgy erősítheti meg pozícióját, ha megfigyelői státuszt szerez, az északi-sarkvidéki uniós tagok pedig az EU álláspontját is figyelembe veszik a Tanácsban.

Az EU-nak az együttműködés bővítését a Barents Euro-Sarkvidéki Tanácsban (és a Barents Regionális Tanácsban) is szorgalmaznia kell, melyeknek nagy szerepük van a természeti erőforrásokban gazdag Barents-térség tizenhárom (norvégiai, svédországi, finnországi és oroszországi) részterülete közötti határokon átnyúló együttműködés szempontjából. Az Uniónak elő kell mozdítania az együttműködést a különféle térségi együttműködési fórumok, többek közt a 4. pontban említett Északi Minisztertanács és a Balti-tengeri Államok Tanácsa, illetve az Északi-Balti Nyolcak között, és fel kell használnia azok szaktudását.

2.5

Az EGSZB egyetért azzal, hogy további részletes és megbízható ismeretekre van szükség a világszerte és az egyedülálló környezeti adottságokkal és sebezhető élővilággal bíró Északi-sarkvidéken végbemenő környezeti változások kapcsán. A továbbiakban is nagy hangsúlyt kell fektetni az éghajlat-változási, ökológiai, környezeti és meteorológiai kérdésekkel kapcsolatos tudományos kutatómunkára és megfigyelésekre. Az Északi-sarkvidékre vonatkozó éghajlati hatásvizsgálat (ACIA), az éghajlatváltozás északi-sarkvidéki hóra, vízre, jégre és permafrosztra gyakorolt hatásainak felmérése (Snow, Water, Ice and Permafrost in the Arctic – SWIPA), az „Ice to Sea” (Ice2Sea)-projekt, valamint az Északi-sarkvidék fenntarthatóságát célzó nemzetközi megfigyelő hálózatban (Sustaining Arctic Observing Networks, SAON) való részvétel katalizálhatják a sarkvidékkel kapcsolatos kutatási együttműködést. Az EU által létrehozott, már működő kutatási és nyomonkövetési hálózatokat hatékonyabbá kell tenni az ismeretek és a szaktudás elmélyítése érdekében.

2.5.1

A kutatási tevékenységek mostanáig főleg a világ különböző részein érzékelhető éghajlatváltozás enyhítésére és kezelésére koncentráltak, úgy tűnik azonban, hogy az éghajlatváltozás és következményei mára nagyrészt elérték azt a pontot (ún. „tipping-point”), amikor már alig lehet őket megelőzni (4). Ezért nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a sarkvidéki környezet megőrzésével és a természeti erőforrások fenntartható kezelésével, valamint az éghajlatváltozás társadalmi-gazdasági hatásaihoz való alkalmazkodással kapcsolatos kutatásra. A kutatási tevékenységeket és eredményeket nyilvánosságra kellene hozni; a kutatásnak ki kell terjednie a kérdés minden szempontjára, és nyitva kell állnia minden uniós tagállam civil társadalma és kutatói előtt (lásd még a 2.9. pontot).

2.5.2

Az Északi-sarkvidékkel kapcsolatos kutatásnak hangsúlyosabban kell szerepelnie az uniós kutatási programokban, és saját előirányzatokat kell biztosítani számára a 2014–2020-as uniós költségvetési keretben.

2.6

Az Északi-sarkvidéknek a helyi lakosság és egész Európa számára, valamint Európán kívül is nagy gazdasági jelentősége van. A vállalkozói tevékenységeket, köztük a feldolgozóipart és a vidéki területeken működő vállalkozásokat különféle eszközökkel, például az Arctic-Start-Up-hoz hasonló projektekkel, valamint oktatással ösztönözni kell a térségben. A beruházásokat is ösztönözni kell. A természeti kincsek hasznosításával és egyéb gazdasági tevékenységekkel kapcsolatban az Uniónak támogatnia kell a helyi viszonyokhoz igazított technológiát és az ehhez kapcsolódó (a hideg éghajlati körülményekkel kapcsolatos) ismeretek bővítését és alkalmazását. Ez többek között a mélytengeri fúrásra, bányászatra és tengergazdaságra, a hajók és gépek tervezésére és gyártására, valamint a kikötői, dokkolási és szállítási technológiára vonatkozik.

2.6.1

Az infrastruktúráknak, különösen a vasúti, közúti, légi és tengeri közlekedésnek, a tengeri útvonalak és az energiaszállítási hálózatok kialakításának is a kemény sarkvidéki környezeti körülményekhez igazított technológián és szaktudáson kell alapulnia. A jól működő infrastruktúra/logisztika megvalósításának (mind észak–déli, mind nyugat–keleti irányban) döntő jelentősége van a sarkvidéki térség fejlődése szempontjából.

2.6.2

Az Északi-sarkvidéken emellett a települések építése és az információtechnológia felhasználása a gyéren lakott területeken (távoktatás, távgyógyászat), valamint a turizmus is fontos és erőforrás-igényes fejlesztési terület.

2.6.3

A Szuezi-csatornán keresztül vezető déli útvonal költséghatékonyabb és bizonyos szempontból biztonságosabb alternatívájának számító északi-tengeri szállítási útvonal fejlesztése során az Uniónak kellően figyelembe kell vennie a környezeti szempontokat. Az EU-nak fel kell lépnie annak érdekében, hogy az új északi-sarkvidéki tengeri közlekedési útvonalakat a nemzetközi megállapodásoknak (UNCLOS) megfelelően használhassák a „békés áthaladó hajók”, akkor is, ha az útvonal több ország kizárólagos gazdasági övezetén vezet keresztül. Ennek mind az áru-, mind a személyforgalom fejlesztése szempontjából központi jelentősége van a térségben.

2.6.4

A fenti prioritásoknak nagyobb helyet kellene kapniuk az EU 2020-as növekedési stratégiájában és más programjaiban, például az „Innovatív Unióban” és a „Horizont 2020”-ban. Az EU regionális és kohéziós politikájának, valamint többek között az Interreg- és az ENPI-programoknak nagy jelentőségük van az Unió északi legkülső régióiban, és rendkívül fontos, hogy ezek a továbbiakban is hatékonyan szolgálják ezeket a régiókat és a velük szomszédos területeket, a gazdaság és a társadalmi tevékenységek támogatásával és a határokon átnyúló együttműködés előmozdításával.

2.6.5

Az Uniónak ezenkívül a sarkvidéki partnereivel létrehozott együttműködési programokat is kiemelten kell kezelnie. Az Északi Dimenzió közlekedési partnerségi projektjére kiemelt figyelmet és kellő erőforrásokat kell fordítani, mivel segítségével előmozdítható a természeti erőforrásokban gazdag Barents-térség és többek közt az európai piacok közötti szállítási útvonalak fejlesztése. Létfontosságú például az EU és a fontos jeges-tengeri kikötők, például Murmanszk és Narvik közötti szárazföldi összeköttetés mielőbbi kiépítése. Ezeket különösen sürgős projektekként kell kezelni (lásd a 2.6.1 és 2.6.3 pontokat is).

Ha az erőforrásokat a térségbeli gazdasági tevékenységek előmozdítására összpontosítják, az kedvező hatást gyakorolhat a régióbeli foglalkoztatásra, a gazdasági növekedésre és a lakosság jólétére.

2.7

Alapvetően fontos, hogy az Északi-sarkvidéken biztosítva legyen a környezetvédelem és a gazdasági tevékenység közötti fenntartható egyensúly. Az Uniónak határozottan támogatnia kell a sarkvidéki országokat ennek az egyensúlynak az elérésében, mivel a térség élővilága különösen sérülékeny. Az Északi-sarkvidéken meg kell felelni az ottani körülmények által megkövetelt legszigorúbb, fenntartható fejlődésre vonatkozó nemzetközi normáknak. A vállalkozások társadalmi felelősségvállalása, akárcsak a multinacionális vállalatokra vonatkozó OECD-kódex kiemelt jelentőséggel bír. A vállalkozásoknak tevékenységük során felelősségteljesen és körültekintően kell eljárniuk, különösen a különleges természeti értéket hordozó vagy az őslakosok által szentként tisztelt helyeken. A felelősségteljes elővigyázatosság elvét a halászatban is tiszteletben kell tartani, továbbá gondoskodni kell a mélytengeri halállományok fenntartható kiaknázásáról az EU nyílt tengeri halászatra vonatkozó szabályai, a FAO idevonatkozó iránymutatásai, a JOIN(2012) 19 final jelű közös közlemény és a hozzá kapcsolódó SWD(2012) 182 final jelű közös munkadokumentum, és lehetőleg az Északkelet-atlanti Halászati Bizottság (NEAFC/CPANE) megállapodása alapján. (5) Az utóbbi fontos az Északi-sarkvidék életképességének és jólétének biztosítása szempontjából.

2.7.1

Az EU környezetihatás-vizsgálattal és tengerpolitikával kapcsolatos iránymutatásait és tapasztalatait a térségbeli együttműködés rendelkezésére kell bocsátani, ösztönözve azok felhasználását. A gazdasági tevékenységek környezeti hatásainak értékelése mellett mindig fel kell mérni azok gazdasági hatásait is.

2.7.2

Az EU-nak gondoskodnia kell arról, hogy az Északi-sarkvidéki Tanács nemrégiben elfogadott, az olajkatasztrófák megelőzéséről szóló megállapodást teljes körűen alkalmazzák, és hogy tárgyalások kezdődjenek a fúrásokkal kapcsolatos alapelvekről.

2.7.3

Emellett fontos az IMO sarkvidéki tengeri közlekedésre vonatkozó kódexéről (Polar Code) szóló tárgyalások sikeres lezárása is. Az északi-sarkvidéki tengeri útvonalak tekintetében az EU-nak a Galileo műholdrendszer szolgáltatásait is fel kell ajánlania a navigáció és a biztonság javítása érdekében, lehetőleg összekapcsolva azt más hasonló rendszerekkel.

2.8

Az EGSZB határozottan támogatja az EU által az északi-sarkvidéki számikkal és más őslakosokkal, valamint a térség érdekcsoportjaival kezdeményezett párbeszédet. Ezt eltökélten folytatni és erősíteni kell. Az őslakos népek kulturális örökségét és hagyományos megélhetési formáit (például rénszarvastartás) tiszteletben kell tartani. A térség lakosságának nagy része (kb. 90%-a) azonban nem az őslakos népességhez tartozik, ezért a párbeszédbe be kell vonni az egész népességet. Az EGSZB egyetért továbbá a 2012. júniusi közlemény azon megállapításával, hogy „az Északi-sarkvidék az európai polgárok jövőbeli generációinak életét jelentősen befolyásoló kihívásokat és lehetőségeket is nyújt”. Az Északi-sarkvidéken bekövetkező változások nemcsak a térségben és közvetlen környezetében, hanem a világ más tájain is kihatnak az emberek életkörülményeire (lásd: gazdasági potenciál, az egyre gyakoribb éghajlatváltozásból eredő szélsőséges időjárási jelenségek, a tengeráramlatok változása, a tengerszint emelkedése, aszály, heves esőzések és havazás stb.).

2.8.1

Az őslakosok mellett a civil társadalmat is széles körben és rendszeresen be kell vonni az Északi-sarkvidékkel kapcsolatos tevékenységekbe. A különféle társadalmi szereplőket, például a munkaadókat, a munkavállalókat és a környezetvédőket be kell vonni a térséggel kapcsolatos többoldalú és uniós tevékenységekbe. A különféle civil társadalmi csoportokkal párbeszédet, kerekasztal-beszélgetéseket és meghallgatásokat kell szervezni.

2.8.2

Az EGSZB azt javasolja, hogy az Unió több szinten támogassa a civil társadalom részvételének hatékonyabbá tételét:

2.8.3

Az EGSZB szeretne részt venni ebben a tevékenységben, a párbeszédben a szervezett civil társadalom nézeteit és javaslatait képviselve. Emellett szorosabbra szeretné fűzni a kapcsolatait a térségbeli civil társadalommal az Unió határain innen és túl. Ennek célja a sarkvidéki országok civil társadalmának támogatása véleményének kifejezésében és a közös fellépésben. Biztosítani kell azt is, hogy a kistérségi és helyi szereplőknek lehetőségük legyen uniós szinten kifejteni a nézeteiket.

2.9

Az EGSZB egyetért azzal a nézettel, hogy sokkal nagyobb átláthatóságra és nyilvánosan hozzáférhető információkra van szükség az Északi-sarkvidékről és az ott folytatott együttműködésről. Az Uniónak ezért jól működő kommunikációs stratégiát kell szorgalmaznia a sarkvidéki együttműködésben. Az EGSZB ennek kapcsán maradéktalanul támogatja az Európai Bizottság által 2008-ban előterjesztett, (6) a Miniszterek Tanácsa által 2009-ben (7) és az Európai Parlament által később tudomásul vett (8) javaslatot egy európai északi-sarkvidéki információs központ létrehozásáról, melynek feladata főleg az északi-sarkvidéki együttműködéssel kapcsolatos kutatási és egyéb tevékenységek eredményeiről való tájékoztatás volna. Ez a kezdeményezés különösen az átláthatóság növelése szempontjából fontos. Üdvözlendő, hogy az Európai Bizottság megbízta a Lappföldi Egyetem Sarkvidéki Központját az információs központtal kapcsolatos előkészítő munkák elvégzésével. Az információs központ hálózati alapon működhetne, melyben részt vennének az Északi-sarkvidékkel kapcsolatos kutatással és tájékoztatással foglalkozó uniós és harmadik országbeli intézetek. A civil társadalomnak is szerepet kell szánni ebben.

3.1.1

A térség legnagyobb részét a nagyrészt jég borította Jeges-tenger teszi ki – az Északi-sark a tenger közepén található. A Barents-tenger, a Kara-tenger, a Grönlandi-tenger, a Norvég-tenger, a Beaufort-tenger, a Laptyev-tenger és több más, saját névvel rendelkező tengeri terület mind a Jeges-tenger része. A Jeges-tengert kontinentális talapzatok veszik körül. Az Északi-sarkvidék nyolc országának – Kanada, Dánia (Grönlanddal), Finnország, Norvégia (és a Spitzbergák), Oroszország, Svédország és az Egyesült Államok (Alaszkával) – területe legalább részben az Északi-sarkkörtől északra fekszik, és kiterjedt sarkvidéki földterületei vannak. Izland az Északi-sarkkör közelében fekszik. Ezek közül legalább öt ország – Norvégia, Oroszország, Kanada, Dánia (Grönland) és az Egyesült Államok – a Jeges-tenger partján fekszik (ún. „arktiszi ötök”). Az uniós tagállamok közül három – Finnország, Svédország, Dánia – tartozik az északi-sarkvidéki országok közé. Norvégia és Izland az EGT-szerződés Unión kívüli partnerei, és Izland már kérte az Unióba való felvételét. Az Egyesült Államok, Oroszország és Kanada az EU stratégiai partnerei. Grönland Dániához tartozik, de 2009 óta széles körű önkormányzati jogokkal rendelkezik („Self-Rule”); nem része az EU-nak, de partnerségi megállapodása van az Unióval.

3.1.2

Az Északi-sarkvidék területe 14,5 millió km2, lakossága mintegy 4 millió fő, ennek többsége Oroszországban él. A népesség mintegy 10%-a az őslakos népek (számik, inuitok, nenecek, aleutok, atabaszkok, gwich'inek stb.) közé tartozik. A finn- és svédországi számi nép az EU területén élő egyetlen őslakos nép. Az Oroszország északnyugati részén fekvő Murmanszk az Északi-sarkvidék legészakibb kikötővárosa. (9) A térségben jól működő társadalmak élnek és megfelelő társadalomszervezés folyik, erre példa a finnországi lappföldi régió 2014–2020-as vidékfejlesztési programja. (10) A sarkvidéken emellett az éghajlatnak megfelelő mezőgazdaság és erdészet, prémesállat-tenyésztés és egyéb különféle gazdasági tevékenység is folyik. (11)

3.2.1

Az Északi-sarkvidék mindig is stabil térség volt, és a sarkvidéki országok közötti együttélés a konstruktív együttműködésen és bizalmon alapszik. A térség fontos geopolitikai tényező, és az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőtt az érdeklődés iránta mind a térségbeli országok részéről, Európában, mind pedig globális szinten. A térség különféle okokból jelentős átalakuláson megy át.

3.2.2

Az emberi tevékenység által okozott globális éghajlatváltozás, konkrétabban a légkör felmelegedése az Északi-sarkvidéken kivételesen erőteljes és gyors. Ez a jégtakaró és permafroszt olvadásához vezet, ami pedig kihat az üvegházhatás globális erősödésére (többek között a metánfelszabadulás miatt). Az üvegházhatás hozzájárul a világszerte egyre gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségekhez, a széljárás és a tengeráramlatok változásához, a tengerszint emelkedéséhez, a tartós aszályok gyakoribbá válásához, a nagy esőzésekhez és havazásokhoz. A jégolvadás – különösen az Antarktiszon és Grönlandon – 1–2 méterrel is megemelheti a tengerszintet. 2012 szeptemberében a jégtakaró területe minden eddiginél kisebb volt (3,41 millió km2). A permafroszt különösen gyors ütemben olvad (1980 óta mintegy 70%-a olvadt el), a helyére vékony, évente elolvadó jégtakaró kerül. A Jeges-tenger 2008 nyarán 65%-ban jégmentes volt, és jelentős részei már az elkövetkező évtizedekben nagyrészt jégmentessé válhatnak. (12)

3.2.3

A térség még kiaknázatlan – tengeri és szárazföldi – természeti kincsekben igen gazdag. A légkör melegedése miatt elvékonyodott és összehúzódott jégtakaró és az új technológiák fejlődése és bevetése megtöbbszörözi az új mélytengeri szénhidrogén- (kőolaj, földgáz) és egyéb nyersanyaglelőhelyek felkutatásának lehetőségeit. Például a világ gázkészletének egynegyede és Oroszország földgázkészletének 80%-a az Északi-sarkvidéken található. A becslések szerint a térség a világ még feltáratlan olajkészleteinek 13%-át, feltáratlan gázkészleteinek 30%-át és folyékonygázkészleteinek 20%-át rejti.

3.2.4

A világ legnagyobb olaj- és földgázvállalatai közül sokan tevékenykednek az Északi-sarkvidéken, számtalan tengeri olajfúrótorony működik, és egyre északabbra is folyamatosan keresik és kutatják az újabb lelőhelyeket (Norvégia például 89 helyen keres a Barents-tengeren, és a közeljövőben kilenc új ponton kezdi meg a fúrást). A palaenergia növekvő jelentősége sem csökkenti ezen források vonzerejét.

3.2.5

Az Északi-sarkvidék különböző területein évtizedek óta jelentős érc- és ásványbányászat is folyik; a terület számottevő, még kiaknázatlan készleteket rejt. Például az EU vasérctermelésének 90%-a és a világ nikkeltermelésének mintegy 20%-a innen származik; főként a Barents-térségből. A sarkvidéken emellett kiterjedt erdők is találhatók, melyek fontos megújuló természeti erőforrásnak számítanak.

3.2.6

A világ tengeri halállományainak mintegy egynegyede az Északi-sarkvidéken található. A víz melegedése befolyásolja a halrajok vonulását, és így a halászatot is. A halászati tevékenység egyre északabbra, mindeddig érintetlen területekre tolódik.

3.2.7

A jégtakaró elvékonyodása és a légkör felmelegedése új – észak-nyugati és észak-keleti – tengeri szállítási útvonalak megnyitását/fejlesztését is egyre inkább lehetővé teszi Kelet-Ázsia felől/felé, melyek az Atlanti-óceán partján fekvő, illetve az ázsiai part menti országok számára mintegy 40%-kal rövidebbek a jelenlegi útvonalaknál. Ez lehetővé teszi az átmenő forgalom jelentős költségmegtakarítását és szén-dioxid-kibocsátásainak csökkenését is. A tengeri teherforgalom jelentős részét az uniós tagállamok flottái bonyolítják, és a világ tengeri teherforgalmának mintegy 90%-a jelenleg a hagyományos, déli útvonalon zajlik. 2012-ben a Barents-tenger és a Bering-szoros közti északkeleti útvonalon 46 hajó közlekedett. A teherforgalom növekszik, bár az útvonal használatát még jelentős bizonytalanság övezi, főként a navigációs szabályok, a költségek és a biztonság szempontjából, és a térség mostoha időjárási körülményei miatt.

3.2.8

A gazdasági lehetőségek igen jelentősek, és energia- és nyersanyagkészleteinek, valamint új tengeri útvonalainak köszönhetően az Északi-sarkvidék központi jelentőségű világgazdasági területté fejlődhet.

3.2.9

Az Északi-sarkvidék környezeti adottságai egyedülállóak, élővilága sérülékeny és sebezhető. A környezeti változások jobb kezelése, valamint a gazdasági tevékenységből eredő, emberek okozta környezeti katasztrófák (például olajszennyezés) elkerülése a térségbeli együttműködés kiemelt céljai.

3.2.10

A fent említett változások kihatnak a sarkvidéken és a környező területeken élő őslakos és egyéb népesség életkörülményeire. A változó időjárási és környezeti feltételek, a világosan kirajzolódó gazdasági lehetőségek és a növekvő hatalmi és biztonságpolitikai érdekek pedig az Európában és a világon máshol élők életére is hatással vannak.

3.2.11

Az Északi-sarkvidéket fenyegető veszélyek és az előtte álló lehetőségek közötti stratégiai egyensúlyra való törekvés globális sorskérdésnek tekinthető.

4.1

Mind a nyolc északi-sarkvidéki államnak van saját térségi stratégiája. (13) Mind nagyrészt hasonló prioritásokra koncentrál: a térség politikai és gazdasági jelentőségére az adott ország szempontjából, az ország térségben betöltött egyedi szerepére, a természeti körülményekre és az élővilágra, valamint arra, hogy együttműködésben ki kell dolgozni a térség fenntartható irányítását. Minden stratégia fő kiindulási pontját az Északi-sarkvidéken az energia, a nyersanyagok és az útvonalak fejlesztésében és kiaknázásában rejlő lehetőségek képezik. Az egyes országok kétoldalú kapcsolatokat is kialakítottak a térség közös érdekeinek védelmére és előmozdítására. A NATO Parlamenti Közgyűlése pedig 2012. októberben saját állásfoglalást tett közzé az Északi-sarkvidékre vonatkozóan. (14)

4.2

Északon négy térségi együttműködési fórum működik:

Az Északi-sarkvidéki Tanács  (15) a térség legfontosabb együttműködési szerve. 8 tagja van (az északi-sarkvidéki államok és Dánia részeként a Feröer-szigetek és Grönland), hat állandó résztvevője (az őslakosok különféle együttműködési fórumai), (16) valamint számos megfigyelője (Hollandia, Spanyolország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Franciaország, Németország, továbbá 18 kormányközi és civil szervezet). Az EU, Olaszország, Kína, India, Dél-Korea és Szingapúr állandó megfigyelői státust kért. Kína az utóbbi években jelentősen fokozta az Északi-sarkvidékkel és a térség országaival kapcsolatos tevékenységét. A tagországok többek között aláírták a tenger megmentésére irányuló („Search and Rescue”) megállapodást. A Tanácsnak igyekeznek nagyobb szerepet, több hatáskört és nemzetközi együttműködési szervként nagyobb befolyást adni.

4.3

A Barents Euro-Sarkvidéki Tanács  (17) az európai sarkvidéki és attól délebbre fekvő területekkel foglalkozik. Előmozdítja az együttműködést a természeti kincsekben gazdag Barents-térségben, melynek többek között hatékonyabb szállítási útvonalakra van szüksége például az európai piacok felé. A tanácsnak hét tagja van: Finnország, Norvégia, Svédország, Dánia, Izland, Oroszország és az Európai Bizottság. A tanács keretében működik a pragmatikus együttműködésre törekvő Barents Regionális Tanács (BRC), (18) melyben a térség 13 részterülete képviselteti magát.

4.4

Az Északi Minisztertanács  (19) (és az Északi Tanács) saját térségi stratégiával rendelkezik. Az öt északi ország hagyományosan szoros és széles körű együttműködést folytat, és nagy tapasztalattal és szaktudással rendelkezik az északi körülményekkel kapcsolatban. Grönland rendes tagként vesz részt az együttműködésben.

4.5

Balti-tengeri Államok Tanácsa (Council of Baltic Sea States, CBSS) (20) a nyolc balti állam közti együttműködés szerve. Az EU-nak is van saját Balti-tengeri térségre vonatkozó makroregionális stratégiája (EUSBSR).

4.6

Az EU, valamint Izland, Norvégia és Oroszország közös politikája, az Északi Dimenzió  (21) nagy földrajzi területet fed le, melynek részét képezik Európa sarkvidéki és szubarktikus területei, keleten Északnyugat-Oroszországtól nyugaton Izlandig és Grönlandig. Az együttműködés négy tematikus partnerséget (NDEP, NDPHS, NDPTL és NDPC), valamint egy kifejezetten a térségbeli együttműködésre vonatkozó elemet (az ún. „Arctic Window”) foglal magában. Az északi-sarkvidéki együttműködés szempontjából a közlekedési és logisztikai partnerség (NDPTL) fontos. Ennek keretében például most készül a térség szállítási hálózatára vonatkozó javaslat. A sarkvidéken az Északi Dimenzió környezetvédelmi partnerségének (NDEP) is nagy szerepe van, mivel ennek keretében sikerül például megtisztítani a Kola-félszigetet a radioaktív hulladéktól. Az Északi Dimenzió harmadik külügyminiszteri találkozóját 2013 februárjában tartották Brüsszelben. (22) Az Északi Dimenzió Gazdasági Tanácsa (23) elsősorban a térség beruházási feltételeinek javítására, valamint versenyképességének előmozdítására törekszik. Az Egyesült Államok és Kanada megfigyelőként részt vesz az Északi Dimenzió ülésein.

4.7

Az Északi-sarkvidék országainak parlamenti képviselői az előbb említett valamennyi együttműködési fórumban részt vesznek, emellett rendszeres együttműködést folytatnak a CPAR (a Sarkvidéki Térség Parlamenti Képviselőinek Konferenciája) keretében.

4.8

A térség őslakos népeinek hat együttműködési fóruma rendszeres együttműködést tart fenn.

4.9

A Nemzetközi Északi-sarkvidéki Alapítvány (International Polar Foundation – IPF) nemzetközi együttműködést tart fenn a térséggel kapcsolatos kérdések iránt érdeklődő szereplők között. 2012 szeptemberében például megszervezte az „Arctic Future Symposium 2012” c. rendezvényt, melynek a Régiók Bizottsága adott otthont.

5.1

Az Északi-sarkvidékkel kapcsolatos kérdésekben folytatott együttműködést igyekeznek minél inkább nemzetközi megállapodásokra alapozni és nemzetközi fórumok keretében megvalósítani.

5.2

Az Északi-sarkvidéket érintő legfontosabb nemzetközi megállapodás az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS, 1982), (24) amely a független államok közötti tengeri területekkel foglalkozik, és melynek keretében létrehozták a kontinentális talapzatok határaival foglalkozó ENSZ-bizottságot (CLCS).

5.3

A Jeges-tenger partján fekvő államok ennek alapján igyekeztek megállapodni a felségvizeik és (az alapvonaltól számított 200 tengeri mérföldig tartó) kizárólagos gazdasági övezeteik határairól. A területi vitákat igyekeznek ugyan kerülni, de még néhány földrajzi jellegű vitatott kérdésről nem sikerült megegyezni. Fennáll a veszélye, hogy a viták eszkalálódnak. A parti államok 2008-ban a grönlandi Ilulissatban közös állásfoglalást fogalmaztak meg, melyben hangsúlyozták, hogy az összes részt vevő ország teljes szuverenitással szabályozhatja a saját kizárólagos gazdasági övezetében folytatott tevékenységet.

5.4

A Jeges-tenger potenciális útvonalainak – az északnyugati (Kanada kizárólagos gazdasági övezetén keresztül) és az északkeleti útvonalnak (Oroszország kizárólagos gazdasági övezetén keresztül) – fejlesztése, valamint az ezek használatához kapcsolódó létesítmények, feltételek és biztonság kapcsán a különféle együttműködési fórumok széles körű kutatásokat végeznek és vitákat folytatnak, azzal a céllal, hogy a felek között minél messzebbmenő egyetértés alakuljon ki a használat alapelveiről és irányításáról. Már léteznek erre vonatkozó nemzetközi egyezmények, ilyen például az UNCLOS és a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime Organisation, IMO) (25) békés áthaladásról szóló megállapodása. Emellett előkészületben van többek között az IMO sarkvidéki kódexe (Polar Code).

5.5

Az éghajlatváltozással és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kérdések különösen hangsúlyosak az Északi-sarkvidéken. A nemzetközi kapcsolatokban továbbra is az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye (UNFCCC)  (26) jelenti a fő viszonyítási alapot. Ennek az Északi-sarkvidéken is kiemelkedő jelentősége volna.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP)  (27) is északi-sarkvidéki nyomonkövetési programot indított.

5.6

A környezetvédő szervezetek aktívan részt vesznek a fent említett tevékenységekben. A Greenpeace azt javasolta, hogy az Északi-sarkvidéken csak akkor tegyék lehetővé – bizonyos feltételek mellett – gazdasági tevékenység folytatását, ha már megállapodás született a térség védelmének alapelveiről.

6.1

Az EU-nak számottevő és egyre növekvő geo-, környezet- és gazdaságpolitikai érdekei fűződnek az Északi-sarkvidékhez. Az EU többek között sarkvidéki tagállamai miatt részese a térségbeli együttműködésnek.

6.2

Az EU sarkvidéki politikája még kialakulóban van. 2008-ban nagy lendületet vett, főként az Európai Parlament kezdeményezésére. (28) Az Európai Bizottság két közleményt tett közzé a témában (2008-ban és 2012-ben)(lásd a 2. és a 7. lábjegyzetet). A Miniszterek Tanácsa két állásfoglalást tett közzé (2008-ban és 2009-ben). (29) A Tanács a 2013. január 31-i ülésén megvitatta az aktuális helyzetet.

6.3

A 2008-as és 2012. júniusi közlemény szerint az Unió sarkvidéki politikájában integrált megközelítésre törekszik. A politikának három fő célja van:

A politika ma három központi területre épül: tudásra, felelősségre, elkötelezettségre.

6.4

Az EU sarkvidéki országokkal fenntartott kétoldalú kapcsolatai keretében a térségi együttműködés kérdéseivel is foglalkoznak. Az EU Grönlanddal egyedi megállapodást kötött. A többoldalú Északi Dimenziónak szintén fontos szerepe van az Északi-sarkvidéken.

6.5

Az EU több meglévő programja az Északi-sarkvidéken is alkalmazható. 2007 és 2013 között az Unió mintegy 1,4 milliárd euró értékben ruházott be a fenntartható fejlődés előmozdításába az Északi-sarkvidéken és a környező térségben. A kutatási együttműködés kiemelt szerepet kapott: a 2002-ben indult hatodik kutatási keretmegállapodás a sarkvidéket érintő projekteket is tartalmazott. Az EU az utóbbi években több mint 200 millió eurót áldozott a térséggel kapcsolatos kutatásokra, emellett sok közös projektben is részt vesz főként a hetedik kutatási keretprogramja  (30) keretében. A különféle (uniós és azon kívüli) kutatóintézetek jól működő együttműködési hálózatba tömörülnek. A 2008 és 2012 közötti legfontosabb kutatási projektekről, valamint a területi együttműködésre vonatkozó 2007 és 2013 közötti finanszírozási programokról nyilvántartás létezik. (31) A Északi-sarkvidéken számos projekt valósul meg többek közt az EU regionális politikája, az Interreg, az európai területi együttműködés, a regionális támogatásra vonatkozó iránymutatás (RAG) és az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz (ENPI) keretében. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz és a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) nem terjed ki az Északi-sarkvidékre.

Az Európai Bizottság nemrégiben határozott arról, hogy megvizsgálja a sarkvidéki kutatási tevékenységgel kapcsolatos információk uniós szintű szervezésének lehetőségeit. Egy uniós északi-sarkvidéki tájékoztató központ létrehozását fontolgatja.

6.6

Az EU az Északi Dimenzió partnere és a Barents Euro-Sarkvidéki Tanács tagja. Ad hoc megfigyelő az Északi-sarkvidéki Tanácsban, de már kérelmezte az állandó megfigyelői státust. Az Unió évek óta teljes körűen részt vesz a Tanács különféle munkacsoportjainak tevékenységeiben.

6.7

Az Európai Parlament képviselői részt vesznek a Sarkvidéki Térség Parlamenti Képviselőinek Konferenciáján (CPAR, lásd a 3.3.7. pontot), valamint a négy térségi tanácsban és az Északi Dimenzió parlamenti együttműködésében. Az Európai Parlament két állásfoglalást tett közzé az Északi-sarkvidékkel kapcsolatban (2008-ban és 2011-ben) (lásd a 9. lábjegyzetet és a P6_TA(2008)0474. sz. dokumentumot).

6.8

Az EU rendszeres párbeszédet kezdett a térségben működő, az őslakosokat képviselő és egyéb civil társadalmi szervezetekkel, és részt vesz a Nemzetközi Északi-sarkvidéki Alapítvány (IPF) tevékenységében.

6.9

Az EGSZB megfogalmazott a sarkvidéki együttműködés szempontjából jelentős véleményeket, például az Északi Dimenzió, a regionális és tengerpolitika, a fenntartható fejlődés és a szomszédsági kapcsolatok tárgyában. Emellett intézményi kapcsolatok fűzik Norvégia, Izland és Oroszország civil társadalmaihoz (EGT-KB, EU–Izland kvb, az Orosz Föderáció Közkamarája), valamint két Északi Dimenzióval kapcsolatos civil társadalmi fórumot (2002 és 2006), az Északi Dimenzió miniszteri tanácsülése kapcsán pedig konzultatív fórumot szervezett (2013).

10.7.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 198/34

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság által előterjesztett tervet, és támogatja a Bizottságnak az adócsalás és adókikerülés csökkentésére irányuló konkrét megoldások kidolgozását célzó erőfeszítéseit. Csak úgy lehet tényleges haladást elérni, ha elegendő humánerőforrás és finanszírozás biztosításával a tagállamok nagyobb figyelmet fordítanak az adóügyi szolgáltatások hatékonyságának növelésére, és biztosítják az ezek közötti jobb koordinációt.

1.2

Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak, hogy az adócsalás és adókikerülés, valamint az agresszív adótervezés témáját foglalják bele az éves növekedési elemzésbe és az európai szemeszterbe, emellett pedig hajtsák végre az e jelenségek elleni küzdelmet szolgáló azon konkrét intézkedéseket, amelyek biztosítják az adók fizetése és beszedése terén elért haladást, ezek nagyobb méltányosságát, a jobb újraelosztást és a szegénység elleni küzdelmet.

1.3

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy a jó adóügyi kormányzás minimumkövetelményeit nem teljesítő, adóparadicsomként működő országokat tegyék feketelistára, és kéri, hogy az ezen országok vagy területek meghatározására szolgáló közös kritériumokat európai szinten állapítsák meg, hogy elkerülhető legyen a nemzeti szinten történő nem kiegyensúlyozott alkalmazásuk. A feketelistára történő felvételt nem kell a harmadik országokra korlátozni, az egyes tagállamokhoz tartozó területekre vagy joghatóságokra és az ezeken a területeken működő vállalatokra is ki kell terjeszteni.

1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság a feketelistára történő felvételre vonatkozó javaslatokat kiegészíthetné a vállalatokra vonatkozó szankciókkal, ideértve a közbeszerzésekből, uniós finanszírozásból vagy állami támogatásokból való kizárást is.

1.5

Az EGSZB véleménye szerint az adóalapokat csökkentő és a tagállamokat így az adók szintjének a növelésére kényszerítő agresszív adótervezés önmagában is egy erkölcstelen gyakorlatot képvisel, amely komolyan befolyásolja a belső piac működését és az adófizetők vonatkozásában torzítja az adóügyi rendszerek méltányosságát. A jelenség összetettsége miatt a visszaélések elleni általános klauzulára vagy a kétoldalú mesterséges megállapodások meghatározására vonatkozó európai bizottsági javaslatoknak eléggé világosaknak kell lenniük ahhoz, hogy valamennyi tagállam könnyen végrehajthassa azokat.

1.6

Az EGSZB elismeri az Európai Bizottság azon erőfeszítéseinek jelentőségét, hogy egyezményeket kíván kidolgozni az EU szomszédos országaival a jó adóügyi kormányzás tárgyában. Az EGSZB az Európai Bizottság tárgyalási mandátummal való felruházását javasolja a Tanácsnak, mivel úgy véli, hogy az adócsalás és adókikerülés elleni küzdelem vonatkozásában ezek az eszközök rendkívül hasznosak lehetnek.

1.7

Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak, hogy mind európai, mind pedig nemzeti szinten folytassák a meglévő jogi keret egyszerűsítését és harmonizációját. Az adóügy egyszerűbb és összehangoltabb jogi kerete, amely biztosítaná a méltányos adókivetést és amely modern ellenőrzési, felügyeleti és információcserét biztosító informatikai eszközökkel egészülne ki, jelentősen csökkentené az adókikerülési és adócsalási lehetőségeket.

1.8

Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek, hogy győzzék meg a tagállamokat a közvetlen vagy közvetett adók szintjei között jelenleg fennálló nagy különbségek megszüntetéséről, ezek ugyanis ösztönzik az adóversenyt.

1.9

Az EGSZB üdvözli, hogy az Európai Bizottság meg kívánja vizsgálni az európai TIN (adóazonosító szám) bevezetésének lehetőségét. A korábbi véleményeiben megfogalmazottakkal összhangban ismét arra ösztönzi a tagállamokat, hogy harmonizálják a közvetett adózási rendszereket. Az EGSZB az erre a területre vonatkozó javaslatok kidolgozására bátorítja az Európai Bizottságot. Ez a harmonizáció az európai TIN bevezetéséhez hasonlóan jelentősen csökkentené a „körhintacsalásokat”.

2.1

Az adócsalás és az adókikerülés, valamint az adófizetés agresszív adótervezés révén történő elkerülése fokozza a gazdasági válság és a megszorítási programok által előidézett növekvő egyenlőtlenségeket, nagy veszélyt jelentve a tagállamok azon erőfeszítéseire, amelyek az adóügyi rendszerek hatékony működésének biztosításán keresztül garantálni kívánják a közszolgáltatások finanszírozását, a jólét újraelosztását, a szegénység elleni küzdelmet, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti fiskális verseny elkerülését. A tagállamok által elszenvedett veszteségek pénzügyi dimenziója meghaladja az évi 1 billió eurót. (1)

2.2

2012. március 2-án az Európai Tanács felkérte a Tanácsot és az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki konkrét megoldási javaslatokat az adócsalás és az adókikerülés elleni fellépésre.

2.3

2012 júniusában az Európai Bizottság elfogadott egy közleményt, (2) amely rámutat arra, hogy miként javítható az adójogszabályok betartása és hogyan csökkenthető az adócsalás és az adókikerülés. E közleményben az Európai Bizottság bejelentette az adócsalás és az adókikerülés elleni küzdelem megerősítését szolgáló cselekvési terv előterjesztését.

2.4

2012 decemberében az Európai Bizottság bemutatta a már bejelentett cselekvési tervet, amely nemcsak a közelmúltbeli kezdeményezéseket, de olyan új intézkedéseket is tartalmaz, amelyeket rövid vagy hosszú távon lehet végrehajtani. A cselekvési tervhez kapcsolódik az Európai Bizottság javaslata a jó adóügyi kormányzásra vonatkozó minimumkövetelmények harmadik országok általi teljesítésének ösztönzésére irányuló intézkedésekről, (3) valamint az agresszív adótervezésről. (4)

3.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság által előterjesztett tervet, és támogatja a Bizottságnak az adócsalás és adókikerülés csökkentésére irányuló konkrét megoldások kidolgozására irányuló erőfeszítéseit. (5) Mindennek ellenére szkeptikus a javasolt intézkedések némelyikének bevezetésével kapcsolatban, tekintettel a tagállamok között fennálló számos eltérésre, amelyek lelassítják a tanácsi szintű döntéshozatal ütemét. Hasonlóképpen, az utóbbi években végrehajtott megszorító intézkedések következtében a tagállamok többségében csökkent az adóügyi hatóságokra fordítandó humánerőforrás és finanszírozás, (6) ami jelentős kockázatot jelent az új intézkedések végrehajtása tekintetében. Csak úgy lehet tényleges haladást elérni, ha elegendő humánerőforrás és finanszírozás biztosításával a tagállamok nagyobb figyelmet fordítanak az adóügyi szolgáltatások hatékonyságának növelésére, és biztosítják az ezek közötti jobb koordinációt.

3.2

A feketegazdaságra visszavezethető és az adóbehajtási rendszerekben jelentkező veszteségek jelentős része az agresszív adótervezés miatt keletkezik. Az Európai Bizottság tisztában van azzal, hogy ez a gyakorlat a két vagy több fiskális rendszer között fennálló összhangnak a hiányát használja ki, és bár globálisan jogszerű gyakorlatnak minősül, megsérti a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának elveit. Az EGSZB úgy véli, hogy az adóalapokat csökkentő és így a tagállamokat az adók szintjének a növelésére kényszerítő agresszív adótervezés önmagában is egy erkölcstelen gyakorlatot képvisel, amely azáltal, hogy általában a vállalatok között, és főleg a kis és közepes vállalatok között visszaszorítja a korrekt versenyt, komolyan befolyásolja a belső piac működését, emellett pedig az adófizetők vonatkozásában torzítja az adóügyi rendszerek méltányosságát.

3.3

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak az agresszív adótervezésre vonatkozó ajánlását, úgy véli azonban, hogy elégtelenek az ennek a gyakorlatnak a visszaszorítására javasolt intézkedések. A jelenség (agresszív adótervezés) összetettsége miatt nehéznek bizonyulhat a visszaélés elleni általános klauzulának vagy a kétoldalú mesterséges megállapodások meghatározásának az alkalmazása a tagállamok közötti megállapodások keretében. Hasonlóképpen az EGSZB úgy véli, hogy ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtása több nehézséget jelent a tagállamoknak, mintha azonnal felmondanák ezeket a megállapodásokat, különösképpen azokat, amelyekben adóparadicsom jellegű, illetve a jó adóügyi kormányzásra vonatkozó alapvető szabályokat be nem tartó joghatóságok is érintettek.

3.4

Az Európai Bizottság javasolja a tagállamoknak, hogy fogadják el azokat a kritériumokat, amelyek révén meghatározhatók a jó adóügyi kormányzás minimumkövetelményeit nem teljesítő harmadik országok, és ezeket vegyék feketelistára. Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy ezeknek az intézkedéseknek ki kell terjedniük a tagállamokhoz tartozó joghatóságokra és azokra a vállalatokra is, amelyek továbbra is olyan tevékenységeket fejtenek majd ki, amelyekben az ezekhez a területekhez tartozó entitások is érintettek.

3.5

Az Európai Bizottság néhány irányelv (7) módosítására tett javaslatot az adócsalásra vagy adókikerülésre buzdító joghézagok kiküszöbölése érdekében. Az Európai Bizottság szintén felhatalmazást kért a Tanácstól arra, hogy négy szomszédos, Unión kívüli állammal az adóügyi együttműködésről és a csalás elleni küzdelemről szóló megállapodásokról tárgyaljon, valamint megállapodás-tervezetet írjon alá az EU, a tagállamok és Liechtenstein között. Az EGSZB javasolja a Tanácsnak a fenti javaslatok minél hamarabbi megvitatását, mivel ezek az eszközök rendkívül hasznosnak bizonyulhatnak a csalás és az adókikerülés elleni küzdelemben.

3.6

Az EGSZB szerint a cselekvési terv végrehajtása során az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak továbbra is foglalkozniuk kell az európai és nemzeti szinten meglévő jogszabályi keret egyszerűsítésével és harmonizálásával. Az adócsalás és adókikerülés lehetőségeit jelentősen csökkentené egy egyszerűsített és harmonizált adószabályozási keret, amely a megfelelően felkészített személyzet rendelkezésére bocsátott korszerű számítógépes adóellenőrzési és információtechnológiai eszközökkel kiegészítve biztosítaná a méltányos adóztatást. Ez egyben csökkentené a vállalkozásokra és az állampolgárokra nehezedő adminisztratív és adóügyi terheket, ami közvetlen haszonnal járna az államháztartási bevételekre nézve is.

3.7

Az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek, hogy igyekezzen elejét venni a közvetlen vagy közvetett adókulcsok terén a tagállamok között meglévő jelentős különbségeknek, amelyek elősegítik az adóversenyt. Az EGSZB emellett felhívja a figyelmet az adókulcsok és az adókikerülés között meglévő közvetlen kapcsolatra. Az adócsalás és adókikerülés, valamint az agresszív adótervezés elleni hatékony közdelem az általános adóztatási szint csökkenéséhez vezethet valamennyi adófizető javára.

4.1

Az Európai Bizottság elismeri, hogy a belső piac keretében a vállalatokat megillető szabadságjogok révén lehetőség nyílik a leggyengébb reakciót felmutató tagállamon keresztül adóparadicsom-jellegű joghatóságokkal megállapodások kötésére. Ez a tény gyöngíti a tagállamok adózási alapjait, valamint rontja a tisztességes verseny feltételeit a vállalatok között általában és különösen a kis- és középvállalatok között, amennyiben torzítja a belső piac működését. Az EGSZB arra biztatja az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a fenti gyakorlatokkal élő vállalatokat helyezzék feketelistára. A tagállamok a nemzeti szinten végrehajtott egyéb intézkedések mellett elő kellene, hogy írják az ilyen vállalatok közbeszerzési eljárásokban való részvételi jogának a felfüggesztését, vagy megtagadhatnák az igényelt állami támogatások odaítélését.

4.2

Az Európai Bizottság becslése szerint az agresszív adótervezés a földalatti gazdaság sajátos gyakorlatainak betudható tagállami veszteségek felét okozza. AZ EGSZB elégtelennek véli az Európai Bizottság által a fenti gyakorlat leküzdése érdekében javasolt intézkedéseket, (8) és javasolja, hogy mind a javasolt általános visszaélés-ellenes záradékot, mind a mesterséges megállapodások meghatározását konkrétabban fogalmazzák meg úgy, hogy a tagállamok gyorsan végrehajthassák azokat anélkül, hogy az agresszív adótervezéssel kapcsolatos jogviták esetében bonyolult helyzetek álljanak elő a bírósági intézményekben.

4.3

Az EGSZB hasznosnak tartja a jó adóügyi kormányzást elősegítő platform létrehozására irányuló bizottsági javaslatot. Az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, hogy e platform keretén belül hívja meg a szociális partnereket is, különösen azokat a szervezeteket, amelyeknek tagjai a pénzügyi hatóságoknál dolgoznak, vagy gazdag tapasztalatuk van az adócsalás és az adókikerülés jelenségei ellen folytatott küzdelem terén. Emellett tisztázni kell azt is, hogy a platform milyen viszonyban fog állni az európai szintű adóügyekkel foglalkozó egyéb szervezetekkel.

4.4

A vállalkozások adózására vonatkozó magatartási kódexről az OECD keretében egyeztetett tárgyalásokkal kapcsolatban az Európai Bizottság arra készül, hogy a meglévő irányelvekből törölje azokat a rendelkezéseket, amelyek bizonyos helyzetekben lehetőséget biztosítanak az agresszív adótervezésre, illetve a megfelelő megoldások alkalmazását megakadályozva lehetővé teszik az adóztatás kettős elmaradását. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság kezdeményezését, és javasolja ezen intézkedések minél hamarabbi életbe léptetését.

4.5

Az Európai Bizottság javasolja a külföldön dolgozókra és tehetős magánszemélyekre vonatkozó, a belső piac működésére káros és az általános adóbevételeket csökkentő egyedi adószabályokkal kapcsolatos munka fokozását. Az EGSZB a fenti egyedi adószabályok megszüntetését javasolja a tagállamoknak. Az EGSZB emellett megismétli (az uniós intézmények számára készített egyéb véleményeiben (9) megfogalmazott) azon felszólítását, hogy fogadjanak el intézkedéseket annak érdekében, hogy korlátozni lehessen a „lakóhely” fogalmával való visszaélést, melynek során tulajdonjog és fiktív lakóhely bejelentését követően a tevékenységgel nem rendelkező vállalatcsoportok vagy fantomvállalatok révén a tulajdonosoknak nem kell adót fizetniük a lakóhelyük szerinti országban.

4.6

AZ EGSZB üdvözli a „TIN on EUROPA” („Adóazonosító számok az EUROPA portálon”) elnevezésű alkalmazást. Ez az eszköz lehetővé teszi, hogy harmadik felek vagy pénzügyi intézmények gyorsan, könnyen és helyesen állapítsák meg és rögzítsék az adóazonosító számokat. Az eszköz emellett hozzá fog járulni a hatékonyabb automatikus információcseréhez is. Az európai adóazonosító szám bevezetése lehetőségének vizsgálatát elrendelő bizottsági határozattal kapcsolatban az EGSZB megismétli a tagállamok felé a közvetlen adóztatás rendszerének harmonizálása érdekében több véleményében is hangoztatott javaslatát. Az EGSZB arra biztatja az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatokat ezen a téren. A fenti harmonizáció, valamint az európai adóazonosító szám bevezetése erőteljesen csökkentené a „körhintacsalást”, hiszen a jövőben ez az azonosító válhatna az adófizetők egyetlen azonosító-jelévé minden adónemet illetően.

4.7

Az Európai Bizottság elindította az adózással kapcsolatos információcserére szolgáló formanyomtatványok egységesítését. A formanyomtatványok használatát elősegítő és valamennyi uniós nyelvre lefordított informatikai alkalmazás 2013. január 1. óta elérhető. Az EGSZB megítélése szerint ezek a formanyomtatványok fontos szerepet játszhatnak a tagállamok közötti adóügyi együttműködésben, különösen attól kezdve, hogy az informatikai rendszer fejlesztése lehetővé teszi majd az automatikus információcserét.

4.8

Az EGSZB különösen nagyra értékeli az Európai Bizottság arra vonatkozó döntését, hogy felülvizsgálja az anya- és leányvállalatokra vonatkozó irányelvet, valamint az egyéb irányelvekben meglévő visszaélés-ellenes rendelkezéseket. A felülvizsgálatra azért van szükség, hogy biztosítani lehessen az agresszív adótervezést érintő európai bizottsági ajánlások végrehajtását. Az EGSZB javasolja a tagállamoknak, hogy támogassák az Európai Bizottság erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a felülvizsgálat ésszerű időhatáron belül megtörténhessen. Fontos, hogy a felülvizsgálat keretében leszögezzék a multinacionális vállalatok azon kötelezettségét, hogy a működésük helyéül szolgáló minden egyes állam vonatkozásában külön készítsék el könyvelésüket, amelyben pontosan szerepelnie kell a termelési volumennek és az elért nyereségnek. A könyvviteli adatok ilyen formában történő bemutatása megkönnyítené a transzferárak kijelölésével visszaélő vagy az agresszív adóversenyt előtérbe helyező vállalatok azonosítását. Az EGSZB emellett javasolja egy olyan szabályozás bevezetését is, amely a cégek nyereségének adóztatásához közös szabályrendszert írna elő.

4.9

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak az OECD keretében kifejlesztett uniós informatikai eszközök előmozdítását célzó erőfeszítéseit. Mivel az OECD egyetért a spontán vagy kérésre történő információcserét lehetővé tevő elektronikus formanyomtatványokkal, ez utóbbiak rendkívül hasznos és hatékony eszközökké válhatnának a súlyos adócsalás és adókikerülés eseteinek leküzdéséhez.

4.10

Az Európai Bizottság javasolja az európai adófizető kódexének elkészítését, amely a tagállami szinten meglévő bevált gyakorlatokat gyűjtené egybe az adóhatóságok és az adófizetők közötti bizalom megerősítése érdekében, az adófizetők jogaival és kötelességeivel kapcsolatos átláthatóság biztosítása végett, valamint a szolgáltatásorientált megközelítés előmozdítása céljából. Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy az adórendszerek egyszerűsítése az adófizetőket és a vállalatokat sújtó adminisztratív terhek könnyítéséhez vezetne, valamint nagyobb bizalmat váltana ki a részükről. A tagállamok megfontolhatnák az adminisztratív terheknek a jó adófizetők számára (legyen szó természetes személyekről vagy vállalatokról) történő könnyítését, illetve a törvényeket megsértők számára e terhek növelését. Ismeretes, hogy az agresszív adótervezésben érintett vállalatok rendszerint nagy transznacionális cégek.

4.11

Az Európai Bizottság ajánlja a tagállamoknak az egyablakos rendszer előmozdítását, hogy mind a honos, mind a nem honos ügyfelek számára valamennyi adóügyi információ hozzáférhető legyen. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság javaslatával, és úgy véli, hogy egy ilyen megközelítés kiküszöböli a határokon átnyúló műveleteket végző adófizetők előtt tornyosuló akadályokat. Emellett az Európai Bizottság azáltal, hogy az egyes tagállamokban az egyablakos rendszer szintjén meglévő információkat egybegyűjti, az e-igazságszolgáltatás mintájára kifejlesztheti az európai szintű „webadózási” portált is.

4.12

Az Európai Bizottság javasolja, hogy az EUROFISC-nek az adócsalás elleni küzdelemre vonatkozóan – a gyors információcsere révén – a héával kapcsolatban felhalmozott tapasztalatát a jövőben a közvetlen adóztatásra is terjesszék ki. Az EGSZB szerint az EUROFISC-nek a közvetlen adóztatásra való kiterjesztése ki fogja egészíteni az uniós szinten létező adócsalás, adókikerülés és agresszív adótervezés elleni küzdelem eszközrendszerét.

4.13

AZ EGSZB támogatja azt az elképzelést, hogy bizonyos adóügyi kihágástípusok meghatározását, beleértve a büntetőjogi és közigazgatási bírságokat is, hangolják össze valamennyi adó- és illetéktípussal. Amennyiben megvalósulna a fenti összehangolás, az eltántorítaná a vállalatokat attól, hogy működésük lebonyolítására a leggyengébb reakciót felmutató tagállamot használják fel. Az Európai Bizottság készül a fenti összehangolás lehetőségét megvizsgálni.

4.14

Az Európai Bizottság 2012. júniusi közleményében számos lehetséges intézkedés szerepel, amelyeket a Tanács nem tekintett elsőbbséginek. Az EGSZB szerint a közvetlen adóztatás során a nemzeti adatbázisokhoz való közvetlen hozzáférés biztosítása – ez egyike az európai bizottsági javaslatoknak – jelentené a tagállamok számára az adócsalás és adókikerülés elleni küzdelem érdekében rendelkezésükre bocsátandó egyik legerősebb eszközt. Az Európai Bizottság készül annak felmérésére, hogy miként lehetne valamennyi adót és járulékot érintően egységesíteni az adminisztratív együttműködés jogi eszközeit. Az EGSZB támogatja ezeket a bizottsági javaslatokat, mivel azok hozzájárulhatnak az adócsalás és adókikerülés elleni küzdelem hatékonyságához.

10.7.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 198/39

1.1

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a kultúra és a kreativitás a következőket jelenti Európa számára:

1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy mivel a kulturális és kreatív ágazatok egyre fontosabb szerepet töltenek be az európai gazdasági fejlődésben és annak nemzetközi vetületeiben, középtávú stratégia kidolgozására lenne szükség a következők érdekében:

1.3

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy alaposan ellenőrizze a közösségi vívmányoknak a kulturális és kreatív ágazatra való alkalmazását, mindenekelőtt a versenypolitika, a szerzői jogok és a munkavállalói jogok megfelelő szabályozása, valamint az EU és harmadik országok között létrejött nemzetközi megállapodások záradékainak védelme tekintetében.

1.4

Az EGSZB javasolja az Európai Bizottságnak, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét és módját, hogy szélesebb körű fórumot szervezzen a kreatív és kulturális terület érdekeltjei számára annak érdekében, hogy – többek között a részvételen alapuló előrejelzés gyakorlatán keresztül – az ágazat valamennyi szereplője könnyebben azonosítható legyen, valamint körvonalazható legyen egy közép- és hosszú távú stratégiai cselekvési terv a növekedés és a minőségi munkahelyek létrehozásának újraindítása céljából; egy ilyen cselekvési tervnek helyi, regionális és európai szintre kiterjedő, átfogó stratégián kell alapulnia, a tagállamok, a regionális és helyi önkormányzatok, a szociális partnerek és a civil társadalom részvételével.

1.5

Az EGSZB kéri, hogy kezdettől fogva indítsanak speciális kezdeményezéseket a következők érdekében: a kulturális és kreatív ágazatokon belüli bizonytalan munkavégzés elleni küzdelem; egyenlő munkakörülmények biztosítása az ágazatban dolgozó valamennyi munkavállaló számára, különös tekintettel a „független” vagy szokatlan, alvállalkozói struktúrában végzett tevékenységek esetében, főként a rendelkezésre állást igénylő munkák esetén; valamint biztos és egyenlőségen alapuló hozzáférés a digitális hálózatokhoz.

1.6

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a szabályozási keretet különösen a szellemi tulajdonjog terén hozzá kell igazítani a kulturális és kreatív ágazatok sajátosságaihoz; az adminisztratív és adórendszert egyszerűsíteni kell, a héával kapcsolatban pedig egyenlően kell kezelni a nyomtatott és digitális kommunkációt, különösen az ágazat kisvállalatai esetében.

1.7

Az EGSZB véleménye szerint át kell gondolni a civil társadalommal folytatott, a polgárokra összpontosító párbeszéd megvalósítását, kiaknázva a polgárok európai évének eredményeit.

2.1

Európában a kulturális és kreatív ágazatok stratégiai szempontból alapvető jelentőségűek: Európa ezen ágazatokban tanúsított kiválósága és versenyképessége a művészek, szerzők, alkotók, szakemberek és vállalkozók – vagyis hagyományos vagy innovatív tehetséggel rendelkező, formális vagy informális módon szerzett készségekkel rendelkező egyének – erőfeszítéseinek eredménye, amelyet meg kell őrizni, elő kell mozdítani és értékelni kell.

2.2

Az EGSZB-nek már módjában állt kiemelni, hogy „az európai kulturális és kreatív iparágak (KKI-k) az Európa 2020 stratégia által is elismert módon központi szerepet játszanak a növekedés, a versenyképesség, valamint az európai közösség és polgárai szempontjából. […] Olyan komparatív előnyöket indukálnak, amelyekre más területeken nincs példa, emellett a helyi fejlődés tényezői és az ipari változás hajtóerői.” (1)

2.3

A 2010-es zöld könyv (2) meghatározása szerint az az ágazat kulturális, „amely olyan árut vagy szolgáltatást állít elő vagy terjeszt, amely létrehozása idején sajátos jellege, felhasználása vagy végcélja szerint kulturális kifejezést testesít meg vagy közvetít, függetlenül attól, hogy kereskedelmi értékkel bír-e” – összhangban a 2005. évi UNESCO-egyezménnyel (3) – és az az ágazat kreatív, „amely a kultúrát használja alapanyagként (input), és kulturális dimenzióval bír, jóllehet az általa előállított eredmény (output) gyakran funkcionális. Ide tartozik az építészet és a dizájn, amely szélesebb folyamatokba integrálja a kreatív elemeket, valamint az olyan alágazatok is, mint a tervezőgrafika, a divattervezés vagy a reklámszakma”.

2.4

A kulturális ágazat és/vagy a kreatív ágazat által lefedett területek körülhatárolása továbbra is bizonytalan (4), ami megnehezíti annak megállapítását, hogy valójában milyen mértékben járul hozzá a bruttó hazai termék és a foglalkoztatás fejlődéséhez.

2.5

A „Kreatív Európa” (5) keretprogram javaslata szerint – amelyet az EGSZB-nek módjában állt véleményezni (6) – a kulturális és kreatív ágazatok a következőképpen határozandók meg (2. cikk): „minden olyan ágazat, amelynek tevékenysége kulturális értékeken és/vagy a művészi és kreatív kifejezésmódon alapul, függetlenül attól, hogy piacorientált vagy nem piacorientált tevékenységekről van-e szó, és attól, hogy milyen struktúra keretében végzik ezeket a tevékenységeket”. Ennek a nyomtatott és digitális kiadványok kiadói és grafikai ágazatát kifejezetten magában kellene foglalnia.

2.6

2008-ban a teljes európai GDP 4,5%-át ezek az ágazatok adták, és itt foglalkoztatták a munkaerő 3,8%-át, vagyis több mint 8,5 millió munkavállalót (7).

2.7

Az Európai Parlament egyetért a fenti meghatározással, amelyet kiegészít a következőkkel: múzeumok és a divat.

2.8

Bár a kulturális és kreatív ágazatok súlya az európai gazdasági termelésben mindenképpen nagyon fontos és egyre növekvő, valamint jelentős hatással vannak a foglalkoztatásra (8), a jelenleg – például a WIPO és az OECD vagy az UNCTAD és az UNESCO, valamint az Európa Tanács által – használt meghatározások sokfélesége miatt nem lehet biztos alapokra és nemzetközileg is összehasonlítható statisztikákra támaszkodva dolgozni: az EU-ban a GDP százalékára vonatkozó adatok a 2,6%-tól (zöld könyv) a 3,3%-on (Kreatív Európa program) és 4,5%-on (9) át egészen a 6,5%-ig (Európa Tanács) terjednek; az ezekben az ágazatokban foglalkoztatottak száma egyes adatok szerinti több mint 5 millió, míg mások szerint 8,5 millió (10), vagy akár közel 18 millió (11).

2.9

Az európai kulturális és kreatív iparágak változatossága az ágazat struktúrájában is tükröződik: nagy számban vannak jelen a kis-, közép- és mikrovállalkozások, amelyek az ágazat össztermelésének mintegy 80%-át adják. A nagyvállalatok részesedése kevesebb mint 1%, viszont ők foglalkoztatják az ágazat munkavállalóinak több mint 40%-át. (12)

2.10

Az, hogy a kulturális és kreatív ágazatok Európában ilyen formában működnek, számos szempontból problémákat vet fel: a készségfejlesztéstől a finanszírozáshoz való hozzáférésig, az új üzleti modellek előmozdításától a szellemi tulajdonjogok védelméig, a nemzetközi piacokhoz való hozzáférés nehézségétől a más ágazatokkal való kapcsolatok javításáig, nem beszélve a (formális és informális stb.) képesítések kölcsönös elismerésének nehézségeiről. (13)

2.11

Míg Európában a gazdaság nemipari magját képező ágazatok – jobban mondva a vizuális művészetek, az előadóművészet, a történelmi-művészeti örökség megőrzése – gyakran fontos stratégiai jelentőséggel bírnak, az Egyesült Államokban ez az érték főként az erősen piacorientált ipari ágazatokban összpontosul.

2.12

Az amerikai modell azon országok számára szolgál természetes iránymutatóként, ahol az az alapvető gond, hogy miként hozzanak létre közfinanszírozástól független, profitorientált kulturális termelési rendszert.

2.13

Japán Ázsián kívül is referenciapontnak tekinthető, mivel hosszú idő alatt évszázados múltra visszatekintő, rendkívül specifikus termelési formákat fejlesztett ki, a kulturális ipar új és eredeti formáival, amelyet a piacnak és a lehető legszélesebb közönségnek szántak.

2.14

Kínában óriási erőfeszítéssel zajlanak az infrastrukturális beruházások a kultúra területén egy olyan szilárd stratégia alapján, amely korlátozza az amerikai kulturális tartalmak megjelenését, viszont az európai szervezési modellek mellett határozottan érdeklődik az iránt, hogy milyen szerepet tölthet be az állam a helyi kulturális rendszerek kialakításában és támogatásában.

2.15

Indiában a kulturális iparon belül a filmipar fejlődött rohamosan: az árbevételek tekintetében rendkívüli növekedést mutat, igaz, olyan produkciókkal, amelyek erősen kötődnek a tradicionális indiai kultúrához, ezért kevéssé érdekesek az e kultúrától távol álló közönség számára.

2.16

Latin-Amerikában napjainkban a helyi kulturális iparágak látványos növekedése zajlik, többek között a spanyol kultúra Egyesült Államokra gyakorolt hatásának, valamint Mexikó gyors gazdasági és demográfiai növekedésének köszönhetően, miközben Brazília a kiemelkedő kulturális virágzás időszakát éli, egyebek mellett a zene területén is. Másrészről Afrikában ma formálódik a kontinens sajátos kulturális lekülete, amely több szálon kötődik a összeurópai kulturális világhoz is: a két kontinens közötti kölcsönhatás és a művészeti oktatás révén – az együttműködés akadályait lebontva – sokat tanulhatunk egy-egy régió mindennapi életéről és általános kultúrájáról.

2.17

Az EGSZB mindig is fontosnak tartotta egy olyan stratégia életre hívását, amelynek célja, hogy a foglalkoztatás és növekedés ösztönzése érdekében teljes mértékben kifejezésre juttassa az Európai Unió kulturális és kreatív ágazatában rejlő képességeket: az EGSZB már 2004-ben egy Viviane Reding biztos felkérésére készített véleményben kiemelte az európai kulturális és kreatív ágazatok problémáit. (14) Akkori álláspontját azóta számos további véleményében megismételte és megerősítette (15).

2.18

Európa hosszú ideje világelső a kreatív iparágak termékeinek exportja terén. E pozíciójának megtartása érdekében be kell fektetni abba, hogy ezek az ágazatok az országhatárokon túl is működni tudjanak. Az Európai Tanács 2009. május 12-i következtetéseiben, valamint az Európai Parlament 2011. május 12-i állásfoglalásában is ezt fejezte ki.

3.1

Az EGSZB tudatában van annak, hogy Európa ezen ágazatokban mutatott kiválósága és versenyképessége a művészek, alkotók, szerzők és szakemberek, vállalkozók és hagyományos vagy innovatív tehetséggel rendelkező, formális vagy informális módon szerzett készségekkel rendelkező egyének erőfeszítéseinek eredménye, amelyet meg kell őrizni, elő kell mozdítani és értékelni kell.

3.2

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a kultúra és a kreativitás kifejezésmódjaik sokszínűsége révén az Európai Unió identitásának és legitimitásának két kulcsfontosságú eleme: egység a kreativitás és a kultúra sokféleségében, amelynek át kell hatnia az európai tudásalapú gazdaság fejlődését.

3.3

Európa kulturális identitásának tiszteletben tartása és előmozdítása, valamint a kulturális és kreatív ágazatok teljes fenntarthatóságának biztosítása érdekében az ezen ágazatok érdekét szolgáló közösségi intézkedéseket az európai szociális modell, a demokratikus alapelvek és a környezetvédelmi normák figyelembevételével kell megvalósítani.

3.4

Számos, uniós és nemzeti szinten végzett elemzés igazolta, hogy a kulturális és kreatív ágazatoknak olyan közös kihívásokkal kell szembenézniük, mint:

3.5

Az EGSZB véleménye szerint a kulturális és kreatív ágazat jelentősége és összetettsége miatt hosszú távra szóló, következetes közösségi stratégiai tervre van szükség, amely részletes nemzeti és regionális munkaprogramokat, valamint olyan célkitűzéseket tartalmaz, amelyek az Európai Bizottság és az Európai Parlament által felügyelt ütemterv szerint mérhetőek és ellenőrizhetőek, és amely meghatározza a cselekvés különböző (helyi, regionális, nemzeti és közösségi) szintjein történő hozzájárulásokat és az adott szintek felelősségi köreit.

3.6

Az EGSZB ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy új, összehangolt, középtávú stratégiát, amely egy részvételen és megállapodáson alapuló, 2020-ig előretekintő jövőképre támaszkodik, és amely teljes mértékben figyelembe veszi a kulturális és kreatív ágazatok jellegzetességeit, valamint létrehoz egy biztos keretrendszert, amely nélkülözhetetlen a szóban forgó ágazatokon belüli innovatív befektetések és a szakképzett emberi erőforrás fejlesztése szempontjából.

3.7

A stratégiának ezenkívül azt is mindenképpen figyelembe kell vennie, hogy a kulturális és kreatív ágazatra jellemző az aránytalanul nagymértékű atipikus foglalkoztatás, különösen a rendelkezésre állással járó munkák esetében, továbbá sok a szabadúszókat érintő ideiglenes foglalkoztatás, nagyon magas az egyéni vállalkozók és a gyakran egy főből álló mikrovállalkozások száma, és ugyancsak nagy csoportot tesznek ki a 10-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató kkv-k. (16) Az ágazatban dolgozók jövedelme tehát gyakran rendszertelen és időnként a szegénységi küszöb közelében jár, vagy akár el sem éri azt.

3.8

Számos munkavállaló nehéz munkakörülményekkel szembesül, miközben hiányoznak a szociális védelemhez való alapvető jogok. Különösen az ágazatban dolgozó munkaerő nagy hányadát kitevő női munkavállalókat éri hátrányos megkülönböztetés, súlyosabban főként a foglalkoztatási és a munkavégzési feltételek terén, ahol komoly egyenlőtlenségek fordulnak elő a bérekben és juttatásokban.

3.9

Az ágazatban viszonylag nagy számban dolgoznak egyéni vállalkozók. Ez a kategória gyakran két végletet takar: egyrészt azokat a magasan képzett, jelentős tapasztalattal rendelkező szakembereket, akik erős piaci pozíciót foglalnak el; másrészt azokat az önálló munkavállalókat, akiknek helyzete nem tesz más célokat lehetővé, minthogy az ügyfelek adminisztratív és pénzügyi terheinek csökkentése érdekében olcsó munkaerőként helyezkedjenek el. Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) már jó ideje felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az ágazatban visszaélések fordulhatnak elő. (17)

3.9.1

Hasonlóképpen igaz, hogy a gazdasági válság a kulturális és kreatív ágazatok egészét sújtja azon mindeddig példa nélküli megszorító intézkedések és költségcsökkentések miatt, amelyek egész Európában érintették a kultúrára szánt állami támogatásokat.

3.10

Az EGSZB véleménye szerint a kulturális és kreatív ágazatokban is azokat az intézkedéseket kell alkalmazni, amelyeket a bizottság már azon korábbi véleményeiben is kiemelt, amelyekben a bekövetkező szerkezetváltási folyamatok előrejelzésével foglalkozott. (18) A kulturális és kreatív ágazatbeli technológiák és üzleti modellek gyorsan változnak, és a nyomtatott sajtó digitalizálódása, az állami támogatások csökkenése, valamint a felvásárlások és fúziók nyomán sok nagyvállalat szervezi át termelési folyamatait.

3.11

Ezek a változások közvetlenül hatnak a kulturális és kreatív ágazatban dolgozókra, gyakran olyan formában, mint a munkavállalók elbocsátása, a bérnyomás, a korai nyugdíjba vonulás, az időszakos munkavégzés gyakoribbá válása, a munkakörülmények romlása és a stressz fokozódása, a munkaszerződések időtartamának csökkentése vagy a tájékoztatás és a munkavállalókkal való egyeztetés hiánya.

3.12

Az Európai Unió kulturális sokféleségének és gazdagságának biztosítása érdekében az EGSZB szerint mind a termelés, mind a forgalmazás terén időszerű lenne elkerülni a túlzott koncentrációt, az EGSZB javaslata értelmében a digitális hálózatokra és a metakörzetekre kell összpontosítani, amelyek lehetővé teszik a befektetések kritikus tömegének elérését, a kutatás megerősítését és a nemzetközi megjelenést, így hozzájárulnak a foglalkoztatás fenntartásához.

3.13

Hasonlóképpen, az EGSZB véleménye szerint mind uniós, mind nemzeti szinten közös erőfeszítésekre van szükség a képzési programok és az új, naprakész ismeretekkel rendelkező szakemberek képesítésének támogatása érdekében, intézkedéseket kell hozni az élethosszig tartó tanulás elősegítésére, figyelembe véve az ágazatban zajló változásokat és a szakértelem folyamatos és megfelelő fejlesztésének szükségességét. Az EU jelenlegi vezető helyének megőrzése és az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósítása érdekében a művészeti és a kreatív ágazatban foglalkoztatottak oktatási és képzési rendszereinek korszerűsítésébe való befektetéseket pedig fel kell gyorsítani.

3.13.1

Az ilyen fellépések annál is sürgetőbbek, mivel a globális verseny kiteljesedése következtében és a szellemi munka terén is megnyilvánulóan mélyreható változások mentek végbe, melyek mindig újabb és újabb fogalmak és az európai tudásszövetségekhez hasonló módszerek megteremtését, valamint magas tudásszintet igénylő munkavégzést tettek szükségessé.

3.14

Amennyiben, ahogy maga az Európai Bizottság is hangsúlyozza, „a pénzintézetekben (…) jobban tudatosulni kellene annak, hogy mekkora gazdasági potenciált rejt magában ez az ágazat, és fejleszteniük kellene az immateriális javakon alapuló vállalkozások értékelésére fordítható kapacitásaikat”, ezt mindenekelőtt az EU 2014–2020 közötti költségvetésében kell alkalmazni, megszüntetve ezáltal a jelenlegi bizonytalanságokat – amelyek közül az Erasmust érintők tipikusak –, miközben át kell alakítani a közösségi politika programjait és eszközeit (strukturális alapok, EBB, EBA stb.), beépítve ezekbe és előnyben részesítve a kulturális és kreatív ágazatok „nem technológiai” innovációit és versenyképes, nemzetközi terjeszkedését.

3.15

A 2014-ben hatályba lépő következő kohéziós politika előkészítésekor le kell vonni a kulturális és kreatív ágazatokban rejlő lehetőségeket felszabadító eszközök létrehozására vonatkozó projektek és felmérések tanulságait; az EGSZB véleménye szerint a kulturális és kreatív ágazatokat be kell vonni a regionális és helyi fejlesztési stratégiákba, együttműködve a hatóságokkal és a szervezett civil társadalom megfelelő képviselőivel.

3.16

Közösségi keretre van szükség, amely elősegíti a művészek és kreatív szakemberek, munkáik, szolgáltatásaik és elosztási rendszereik mobilitását, kiegészítve a képesítések kölcsönös elismerésével, korszerű oktatási és képzési eszközökkel, az európai kulturális és kreatív térségen belül és kívül egyaránt, amely átülteti a gyakorlatba a művészek mobilitásával foglalkozó európai bizottsági szakértői csoport ajánlásait. (19)

3.17

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a kulturális és kreatív iparágak hozzájárulnak a helyi gazdaságok átalakításához, elősegítik új gazdasági tevékenységek kialakulását, valamint új és tartós munkahelyeket teremtenek (20), és növelik az európai régiók és városok vonzerejét – ahogyan az a The rise of the creative class  (21) (A kreatív osztály felemelkedése) című tanulmányban is szerepel.

3.18

Az EGSZB véleménye szerint a kulturális és kreatív ágazatok valódi, új stratégiája egyik központi elemének egy közösségi cselekvési terv – Creative Europe Open to the World, CEOW (A világra nyitott, kreatív Európa) – kell, hogy legyen, amely biztosítja a művészek, valamint a kulturális és kreatív iparágak, és különösen a kkv-k megjelenését a kulcsfontosságú nemzetközi piacokon, egyrészt speciális rendszerek kialakításával a harmadik országokkal folytatott kereskedelem előmozdítása érdekében, másrészt az EU által kötött két- és többoldalú megállapodások speciális, kötelező erejű záradékaival kapcsolatos megegyezések révén.

4.1.1

A tagállamoknak és az Európai Bizottságnak – a szociális partnerek teljes körű hozzájárulása és aktív bevonása mellett – a kulturális és kreatív ágazat sajátosságaihoz igazodó konkrét szabályozási intézkedéseket kell elfogadniuk, amelyek tartalmazzák például a túlzott piaci koncentráció elkerülésére, valamint a kulturális sokszínűség, a fogyasztó választási lehetőségei és a többféle vállalkozási forma megőrzésére alkalmas versenyszabályokat.

4.1.2

A tagállamoknak csökkenteniük kell az adminisztratív és bürokratikus terheket, amelyek a kulturális és kreatív területeken dolgozók közül különösen a kkv-kat és az önálló vállalkozókat sújtják; egyszerűsíteni kell a szolgáltatásnyújtási folyamatokat és elő kell mozdítani a szolgáltatások, a művészek és a kultúra szereplőinek mobilitását.

4.2.1

A kulturális és kreatív ágazatok, még ha nagymértékben piacorientáltak is, gyakran egyéni alkotók, írók, művészek, színészek és előadóművészek tevékenységének gyümölcsei, akiknek könnyű hozzáférést kell biztosítani a finanszírozáshoz és a hitelekhez: alapvetően fontos, hogy a kulturális és kreatív ágazatoknak nyújtott pénzügyi támogatás összekapcsolódjon az összes kategóriába tartozó munkavállaló – pénzügyi szempontból is – jó munkakörülményeinek kialakításával és fenntartásával.

4.2.2

Ezért olyan adózási környezetet kell teremteni, amely támogatja a kkv-k és az önálló munkavállalók fejlődését, határokon átnyúló és transznacionális mobilitás esetén mentességet biztosít a kettős adóztatás alól, és megfelelő szociális biztonságot nyújt.

4.2.3

Az EU-nak és a tagállamoknak ösztönözniük kell az állami és a magánszféra közötti együttműködést a kulturális és kreatív ágazatok fenntarthatóságának biztosítása, valamint az áruk és szolgáltatások kulturális sokféleségének előmozdítása érdekében.

4.2.4

Az EU-nak és a tagállamoknak teljesítményértékelő mechanizmusokat kell támogatniuk a garanciák, kölcsönök, befektetések és exportösztönzés módozatainak terén, hogy a kulturális és kreatív projektek számára megkönnyítsék a magánfinanszírozáshoz való hozzáférés feltételeit, és előmozdítsák a gyakran állami támogatást élvező, nem kereskedelmi ágazatok és az inkább üzletorientált – például design, divat vagy reklám – ágazatok közötti kapcsolatokat.

4.2.4.1

Az EGSZB a következők feltérképezését javasolja:

4.3.1

Az új üzleti modellek kialakulása megköveteli a digitalizálás új formáinak, a remix, a mashing and sampling technikájának elfogadását, vagyis azt, hogy olyan digitális multimédia fájlok hozhatók létre, amelyek már korábban létező források szöveges, grafikai, audio-, video- és animációs elemeinek egyikét vagy mindegyikét tartalmazzák, és ezáltal hoznak létre új alkotást.

4.3.2

A „kreativitás a társadalmi minőségért” (creativity for social quality) modellje valójában a kultúra, a terület és a társadalom kreatív klasztereire utal, miközben magában foglal olyan intézkedéseket, amelyek célja a tudás mobilizálása, valamint az, hogy a tervező egyben bróker, vagy a fejlesztés, a technológia és a gyártás közötti interfész-folyamatok előmozdítója is legyen.

4.3.3

Az EGSZB véleménye szerint ki kell aknázni az új üzleti modelleket, amelyekben a tervezés az értéklánc része és minden szereplő képes értéket hozzáadni a termékekhez és a folyamatokhoz, amelyek ennélfogva európai kiválóságként azonosíthatók a világpiacon.

4.3.4

Az EGSZB véleménye szerint ösztönözni kell továbbá a határokon átnyúló és transznacionális mobilitást, a képességet, hogy vonzóvá tegyük Európát a szakemberek és a tehetségek számára, ezenkívül ösztönözni kell az ismeretek átadását és a tapasztalatcserét, a vállalkozói képességek fejlesztését, a hálózatépítést, valamint az EU különböző szereplőit és az EU-ban működő különböző gazdasági ágazatokat összefogó klaszterek kialakítását.

10.7.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 198/45

1.1

Az EGSZB üdvözli az uniós építőipar fenntartható versenyképességéről szóló, 2012. júliusban közzétett európai bizottsági cselekvési tervet.

1.2

Az EGSZB kiemeli, hogy az építőipar stratégiai jelentőségű az európai gazdaságban az ágazat GDP-hez való hozzájárulása és a foglalkoztatásban való szerepe miatt, valamint a gazdasági növekedés mutatójaként.

1.3

Az EGSZB úgy véli, hogy az építőipar létfontosságú szereplő az EU energiaszükségletének és az emberiség ökológiai lábnyomának csökkentésében, valamint az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése és az azokhoz való alkalmazkodás terén. Az EGSZB várakozása szerint a cselekvési terv segíteni fogja az ágazatot abban, hogy szembenézzen ezekkel a társadalom előtt álló jelentős kihívásokkal.

1.4

Az építőipar, amely az EU GDP-jének majdnem 10%-át adja, az egész gazdaság jólétének kulcsa. A növekedésre törekedve a tagállami döntéshozóknak figyelmet kell fordítaniuk az építőiparra, amint az Európai Bizottság is tette ebben a közleményben, és észre kell venniük, hogy megfelelő pénzügyi és szabályozási feltételek esetén ez az ágazat képes megvalósítani azt a növekedést, munkahelyteremtést és környezetvédelmet, amelyet az EU polgárai olyannyira megérdemelnek.

Az EGSZB úgy véli, hogy az építőiparnak nincs szüksége olyan segítségre, mint a közvetlen pénzügyi támogatások, ehelyett a cselekvési tervnek egy olyan politikai és szabályozási keret megvalósítására kell törekednie, amely lehetővé teszi, hogy az ágazat optimális módon töltse be szerepét mint a gazdasági növekedés, a szociális jólét és a környezethez történő felelősségteljes viszonyulás segítője, ebbe pedig beletartozik az életképes projektek megvalósításához szükséges közberuházások és magánfinanszírozás megfelelő volumenének biztosítása, valamint a tagállamok gazdaságának túlnyomórészt banki hiteleken keresztüli finanszírozása, a kkv-k hitelezéshez való hozzáférését javító azonnali és hatékony intézkedések előírásával, ideértve a garancia és a viszontgarancia specifikus eszközeinek kidolgozását is.

1.5

Az uniós szabályozási és szabványosítási keret egyszerűsége, stabilitása és koherenciája szintén kulcsfontosságú az európai építőipar belső és külső versenyképessége számára.

1.6

Az EGSZB pontosan tudja, hogy bár a strukturális hiányosságokat kiegyensúlyozzák a megszorító intézkedések, újbóli növekedéshez nem vezetnek; számos országban inkább súlyosbítják a gazdasági válságot. Európa jövőbeli növekedési és munkahely-teremtési kilátásainak biztosításához szükség van a fenntartható épületekbe és infrastruktúrákba való beruházásokra.

1.7

A szervezett civil társadalom arra kéri az Európai Bizottságot, az Európai Parlamentet, a Tanácsot és a tagállamok kormányait, hogy a fenntartható épületekbe és létfontosságú infrastruktúrákba való beruházásokat ne pusztán közfinanszírozási formának tekintsék, hanem a jövőbeli gazdasági növekedés és munkahelyteremtés stratégiai elemének. Az EGSZB ezenkívül azt ajánlja, hogy az ilyen beruházásokat ne vegyék figyelembe az országok teljesítményének a stabilitási és növekedési paktummal összefüggésben történő kiszámításakor.

1.8

Az energiaigény csökkentésére óriási lehetőségek nyílnak az EU elöregedőben lévő épületállományának felújításával, amire szükség van az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20%-kal és az energiaigény 20%-kal való csökkentésére irányuló uniós célkitűzések elérése érdekében. Az ilyen intézkedések csökkentenék a fosszilis energiahordozók behozatalát is, és segítenének annak biztosításában, hogy az uniós javak nagyobb része maradjon Európában, ezzel segítve a munkahelyek létrehozását és megtartását a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság idején. E lehetőségek megvalósítása érdekében az országoknak megfelelő pénzügyi és adóügyi ösztönzőket kell biztosítaniuk ahhoz, hogy a piac a nagyobb energiamegtakarítások felé mozduljon el, és biztosítani lehessen a szakképzettségi hiányosságok csökkentését.

1.9

További nagy kihívást jelent Európa közlekedési, energetikai és szélessávú infrastruktúrájának fejlesztése a jövőbeli generációk szükségleteinek kielégítése céljából és Európa – mint közvetlen külföldi tőkebefektetések helyszíne – nemzetközi versenyképességének és vonzerejének biztosítása érdekében. Ha a kormányok nem ismerik fel az ilyen beruházások fontosságát, akkor fennáll annak veszélye, hogy Európa mind gazdasági értelemben, mind a társadalmi jólét terén elmarad a világ többi része mögött.

1.10

A demográfiai változások új kihívások elé állítják az épített környezetet, az ágazatnak pedig ezzel foglalkoznia kell majd. Ide tartoznak a népesség idősödésének hatásai is az épített környezethez való hozzáférés terén. Az EGSZB tudomásul veszi, hogy az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) az Európai Bizottság megbízásából jelenleg dolgozik az e témával kapcsolatos szabványoknak a „mindenki számára történő tervezés” (Design for All) elveihez való igazításán. Ezenfelül az építőipar a munkaerő idősödése jelentette kihívással is szembesül. Ennek kapcsán az EGSZB emlékeztet az Európa 2020-ra, az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiájára, (1) valamint arra, hogy a kihívást a gazdaság egészének kell megválaszolnia.

1.11

Amellett, hogy az építőipar hozzájárul az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez, az azokhoz való alkalmazkodás új kihívásokat állít az épített környezet elé, amelyekkel az ágazatnak foglalkoznia kell. Ide tartoznak az extrém időjárási jelenségek, amelyek ellenállóbb épített környezetet, valamint megfelelő védőszerkezeteket tesznek szükségessé. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy ezt is figyelembe kell venni a jelenlegi szabványosított technológiai módszerek (mint pl. az Eurocode-ok) keretében.

1.12

Az építőipar fontos szerepet tölthet be ezeknek a kihívásoknak a kezelésében, amennyiben rendelkezésre állnak a szükséges beruházások, és bár a projektkötvények jó eszközt jelentenek a további magánfinanszírozási források bevonására, a közberuházások szerepét nem tölthetik be.

1.13

Sok építőipari vállalkozás (különösen a kkv-k) jelentős nyomás alatt áll az állami megbízók és a magánszektorbeli ügyfelek késedelmes kifizetései miatt. A kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2011/7/EU irányelvet a vállalatok fennmaradásának biztosítása érdekében megfelelően érvényesíteni kell. A 2011/7/EU irányelv rendelkezéseinek maradéktalan végrehajtása és céljainak elérése érdekében az EGSZB különösen hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a közbeszerzések terén a kifizetési/átvételi határidők csökkenjenek legfeljebb 30 napra, illetve hogy betartásukat – a megfelelő költségvetési és közigazgatási intézkedések elfogadása révén (nevezetesen banki hitelek odaítélése a hátralékok rendezésére) – garantálják, és történjen meg a számlák tényleges teljesítése. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a 2011/7/EU irányelv átültetése előtt regisztrált hátralékok problémáját prioritásként kell kezelni. A vállalatok versenyképességét, jövedelmezőségét és életképességét ugyanis nagyban rontja a különböző közbeszerzések keretében felhalmozódott jelentős számlák késedelmes kifizetése. Azoknak az országoknak, amelyekben eddig rövidebb fizetési határidőket alkalmaztak, nem szabad kihasználniuk az irányelvben biztosított kivételeket a határidők meghosszabbításához. Ennek keretében az EGSZB azt ajánlja, hogy a számlás fizetések esetében 30 napos időszak legyen a leghosszabb megengedett határidő (beleértve a számla befogadását és ellenőrzését is).

1.14

Annak érdekében, hogy a gazdasági fellendülés esélyei ne kerüljenek döntő módon veszélybe vagy meghatározó mértékben ne csökkenjenek, az EGSZB a beruházásokat és a reálgazdaságot segítő banki hitelek fellendítésének és megerősítésének szükségességét emeli ki; ajánlja továbbá, hogy a hitelek nyújtásakor kerüljék el a túlzott prudenciális felügyeletet, valamint hogy a befektetések során hagyjanak fel az értékpapírok előnyben részesítésével, a válságidőszak alatt is továbbműködő vállalatok számára nyújtott hiteleknek a rovására. Az áthidaló hitelek létfontosságúak számos társaság, különösen a kkv-k mindennapi életben maradásához. Ennek következtében a jelenlegi korlátozott banki hitelezés tényleges veszélyt jelent az ilyen vállalkozások életképességére nézve Annak érdekében, hogy a már most is korlátozott hitelnyújtási feltételek ne váljanak még nehezebbekké, a Bázel III. egyezményben foglaltakhoz hasonló pénzügyi felügyeleti szabályoknak nem szabad a reálgazdaságnak történő banki hitelezés további szűkítéséhez vezetniük. Ennek elérése érdekében az EKB-től való olcsó hitelfelvételt ahhoz a feltételhez kellene kötni, hogy annak egy jelentős részét a reálgazdaságra kell fordítani.

1.15

A fenntartható és versenyképes építőipar megvalósításának létfontosságú eleme a jó munkakörülmények biztosítása az ágazatban. Az 1993-as Atkins-jelentés (2) arra a következtetésre jutott, hogy a kényszervállalkozáshoz hasonló bizonytalan foglalkoztatási formákon alapuló építőipar nincs ösztönző hatással a termelékenységre. A cselekvési tervnek tehát stratégiákat is kellene tartalmaznia a foglalkoztatás stabilizálására és az illegális gyakorlatok, mint például a színlelt önfoglalkoztatás elleni küzdelemre.

1.16

A foglalkoztatási formától függetlenül ösztönözni kell a munkaerő továbbképzését és az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos lehetőségek biztosítását.

1.17

A szabályozások és a szociális kötelezettségek megkerülése torzítja az építőipari piacot. Ezért biztosítani kell az egyenlő versenyfeltételeket, amelyek a fogadó országban hatályos szabályozásoknak és szociális feltételeknek való megfelelőségen alapulnak. Ennek érdekében megfelelő érvényesítési mechanizmusokat kell alkalmazni a fogadó országban érvényes feltételek biztosításához.

1.18

Az EGSZB felszólítja az európai intézményeket és a tagállamokat, hogy szigorítsák meg politikáikat és hozzanak konkrét intézkedéseket a korrupció és a bűnszervezetek közbeszerzési pályázatokra való befolyása ellen, főként a nagyméretű infrastrukturális projektek esetében, mivel a fenyegetések és az erőszak csorbítja a szabadságot és a demokráciát, továbbá elfogadhatatlan és igazságtalan versenyhez vezet.

1.19

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a tagállamok számára lehetővé kellene tenni olyan már meglévő és kiegészítő ellenőrző intézkedések és adminisztratív formaságok alkalmazását, amelyek hatékonynak és szükségesnek tűnnek. Ennek során biztosítani kell, hogy az ilyen ellenőrzési, felügyeleti és végrehajtási intézkedésekre, valamint hatékony és megfelelő ellenőrzésekre ténylegesen sor kerüljön, hogy biztosítva legyen a tagállami jogszabályok és a munkavállalók kiküldéséről szóló (96/71/EK) irányelv betartása.

1.20

A bevándorló munkavállalók számára biztosítani kell a fogadó ország szabályozásain és körülményein alapuló minimális szociális feltételeket és/vagy egyenlő bánásmódot. Megfelelő végrehajtási mechanizmusokat kell bevezetni a szociális dömping és a bevándorló munkavállalók nem egyenlő jogi kezelése elleni fellépés érdekében.

1.21

Növelni kell a K+F mint termelékenységet fokozó eszköz részesedését az építőiparban. Olyan politikára van szükség, amely kedvez a folyamatos innovációnak, a munkaerő versenyképességén alapuló megnövelt termelékenységnek, az intelligens új termékeknek és munkaszervezésnek, valamint a jó minőségű munkahelyeknek. Ebben a tekintetben a környezeti technológia lehet az új fejlődés egyik hajtóereje.

1.22

Az EGSZB támogatja a méltányos és kiegyensúlyozott szerződési feltételeket, amelyeket valamennyi uniós tagállamban alkalmazni kellene, és amelyeknek magukban kellene foglalniuk az uniós építőipari piacon tevékenykedő nem uniós vállalatokat is. A „gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat” támogatása (a legalacsonyabb ár helyett), valamint az abnormálisan alacsony összegű ajánlatok elutasításának egységes megközelítése létfontosságú tényezői a hatékony és eredményes versenynek.

1.23

Annak érdekében, hogy az építőipar jobban szolgálja a fenntartható fejlődést, az EGSZB azt ajánlja, hogy a beruházásokat és költségeiket az egész életciklusuk alapján értékeljék. Az ilyen értékeléseknek adott esetben az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) által kidolgozott vagy elfogadott szabványokon kellene alapulniuk.

1.24

Az EGSZB üdvözli egy uniós, magas szintű építőipari fórum létrehozását, és szeretne részt venni benne, hogy növelhesse az építőipar számára fontos uniós politikák koherenciáját.

2.1

Az EU-27 építőiparára jelentős hatást gyakorolt a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság és az azt követő gazdasági visszaesés az építőipari tevékenységekben. Az újbóli növekedést késlelteti az euróövezet államadósság-válságának kialakulása és a számos tagállamban bevezetett megszorítási programok.

2.2

2011-ben azonban az építőipari ágazat 1 208 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az EU-27 GDP-jének 9,6%-át, a bruttó állóeszköz-felhalmozásnak pedig 51,5%-át teszi ki. (3)

2.3

Az építőipar 3,1 millió vállalkozást számlál, amelyek 95%-a 20-nál kevesebb munkavállalóval rendelkező kkv, 93%-uk pedig 10-nél kevesebb munkatársat foglalkoztat.

2.4

Az építőipar a legnagyobb ipari munkaadó Európában: 2011-ben 14,6 millió munkavállalót foglalkoztatott, ami a teljes foglalkoztatotti létszám 7%-át, az iparban foglalkoztatottaknak pedig 30,7%-át teszi ki. 2008 óta a foglalkoztatottak száma folyamatosan csökken.

2.5

A multiplikátorhatást figyelembe véve (egy személy ebben az ágazatban további két személy foglalkoztatását eredményezi egy másik ágazatban) az EU-ban 43,8 millió munkavállaló van, aki közvetlenül vagy közvetve az építőipari ágazattól függ.

2.6

A különböző tagállamokban az építőiparra ugyanazok a gazdasági tényezők hatottak, mégpedig a következők:

2.7

A tagállami szintű erőfeszítéseket aláásták a költségvetési és pénzügyi konszolidációs intézkedések, valamint a beruházások jelentős csökkentései, amelyek célja az államadósság-válság megoldása volt.

2.8

Ez a helyzet tovább gyengítette az amúgy is törékeny üzleti és fogyasztói bizalmat.

2.9

Az összes építési tevékenység 2012-ben az előrejelzések szerint több mint 2%-kal csökken az építőipar valamennyi területén bekövetkezett visszaesések eredményeképpen.

2.10

A Világbank egyik elemzése azok közé az ágazatok közé sorolja az építőipart, amelyekben megjelenik a korrupció és a szervezett bűnözés, éspedig az alábbi területeken:

Az uniós tagállamok a következő területeken látnak korrupcióval kapcsolatos jelenségeket:

3.1

A javasolt stratégia céljai a következők:

3.2

A javaslat a következő területekre vonatkozik:

3.3

A javasolt cselekvési terv a következő öt célkitűzésre összpontosít:

3.4

Az irányítás tekintetében a cselekvési terv egy háromoldalú (Európai Bizottság, tagállamok, érdekcsoportok) stratégiai fórum létrehozását javasolja, amely nyomon követné a stratégia végrehajtásában elért haladást.

4.1.1

Az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése, illetve az azokhoz való alkalmazkodás és az emberiség ökológiai lábnyomának csökkentése

Az építőipari tevékenység helyi jellegű vállalkozás, és nagyon munkaigényes. A termelést ezért nem lehet más országokba kiszervezni, ami biztosítja, hogy a foglalkoztatás megmaradjon az EU-n belül.

Az EU-27-ben még mindig 43,8 millió munkavállaló függ közvetlenül vagy közvetve az építőipari ágazattól.

Az építőiparban működő mikrovállalkozások és kkv-k nagy száma azt jelenti, hogy az ágazat tevékenysége szorosan kapcsolódik a helyi közösségekhez, és tükrözi a helyi hagyományok és kultúrák sokféleségét.

Az építőipari ágazat – szakképző intézményeivel együtt – számos tagállamban központi szereplője a fiatal dolgozók gyakorlati képzésének, biztosítva ezáltal a társadalmi mobilitást.

4.2.1

Az építőipari ágazat számos országban olyan szabályokba ütközik, amelyek megnehezítik a cégek közötti együttműködést (ilyenek például a felelősségre vonatkozó szabályozások). Az ágazatot emellett bonyolult értéklánc jellemzi, illetve nagy a kockázata annak, hogy konfliktusok alakulnak ki, és hogy nem megfelelő a hatékonyság. Ez gátolja a versenyképesség növekedését.

4.2.2

Az elmúlt időszakban történt pozitív fejlemények, például „A jólét megteremtése Európa jövőjéért” című nyilatkozat – amelyet az Európai Építőipari Fórum informális platform eredetileg 2010. novemberben adott ki, majd konkrétan az európai bizottsági közleményre válaszul 2013. januárban újra közzé tett – ellenére az ágazat olyan sok különböző érdekelt félből áll, hogy nehéz egyeztetni a különböző nézeteket és nemzeti vagy európai szinten egységes hangon megszólalni.

4.2.3

Az ágazatban időnként spekulatív ingatlanboomok alakulnak ki, ahogyan az a XXI. század első évtizedében néhány tagállamban történt annak következtében, hogy az ingatlanfejlesztéshez alacsony kamatú kölcsönök álltak rendelkezésre.

4.2.4

Az építőipari tevékenység speciális formáit ösztönözni kívánó szakpolitikai intézkedések – például az energiahatékony felújításhoz vagy az utólagos korszerűsítésekhez nyújtott adójellegű ösztönzők vagy a mikroszintű megújulóenergia-termelés támogatását szolgáló átvételi árak – hatása gyakran megjósolhatatlan és rövid távú, és ezeket az intézkedéseket sokszor korlátozzák, még mielőtt az előnyeiket valóban érezni lehetne.

4.2.5

A közbeszerzéseknél hagyományosan a legalacsonyabb ár a mérvadó. Ez az ajánlati árak leszorítására irányuló nyomás visszatartja a vállalatokat attól, hogy korszerűsítsék eljárásaikat és új, innovatív anyagokba ruházzanak be. Az ajánlattételi felhívások azt is csak ritkán teszik lehetővé, hogy a vállalkozó több változatot nyújtson be. Az, hogy nem lehet különböző változatokra javaslatot tenni, a korlátozó jellegű biztosítási rendszerekkel párosulva szintén akadályozza az innováció fokozását.

4.2.6

A kutatás-fejlesztésbe való beruházások az építőipari szektorban más iparágakhoz képest alacsonyabb szintűek. Ez az ágazat szétforgácsolt voltának, az építőipari munkák nagymértékben szabályozott és előírásokkal körülbástyázott jellegének és az iparág hagyományosan alacsony haszonkulcsának tudható be. Az EGSZB mindazonáltal megemlíti itt az Energiahatékonysági köz-magán társulást (Energy-efficient Buildings, EeB), amely az Európai Uniótól érkező kutatás-fejlesztési támogatást megfelelő magánszektorbeli finanszírozással kombinálja.

4.2.7

Az építőipari ágazat az elmúlt években történt jelentős előrelépések ellenére még mindig a kedvezőtlen külső megítélés problémájával küzd, ezért egészségügyi és biztonsági mutatóinak javítását továbbra is kiemelt kérdésként kell kezelni. Szélesebb perspektívából nézve: az iparág a csökkenő konjunktúra ellenére még mindig nem képes kellő számú képzett mérnököt vonzani az egyetemekről. A demográfiai változásokkal ez a probléma csak súlyosbodni fog. Az ágazatnak magának kell tennie valamit e kedvezőtlen megítélés javítására, hogy vonzerőt jelenthessen a fiatal, képzett dolgozók számára.

4.3.1

Az épületállomány energiahatékonyságának javítása hatalmas lehetőség az ágazat számára arra, hogy fokozza a meglévő technológiákkal végzett tevékenységét. A nemzeti kormányoknak azonban fel kell ismerniük ezt a lehetőséget, és biztosítaniuk kell a szükséges pénzügyi támogatást és adójellegű ösztönzőket.

4.3.2

A tagállamoknak és az Európai Uniónak a fontos infrastrukturális létesítményekre és épületekre irányuló nagyszabású, összehangolt beruházási programokat kell kidolgozniuk. Ehhez a következő többéves pénzügyi keretben az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz által biztosított összegeknél több pénzre van szükség.

4.3.3

Közép- vagy hosszú távon, megfelelő szabályozási és pénzügyi ösztönzők esetén az ágazat fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasági ággá válhat.

4.3.4

Az építőipari ágazat nagymértékben hozzá fog járulni az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésével, illetve az azokhoz való alkalmazkodással járó feladatok megoldásához.

4.3.5

Az informatikán alapuló új technológiák, például az épületinformáció-modellezés kifejlesztése elősegíti az ágazat innovációjának ösztönzését és hatékonyságának növelését.

4.4.1

Az építőipari ágazatot fenyegető fő veszély az állami és magánberuházások hiánya. Emiatt már eddig is életképes vállalkozások mentek csődbe, és 2008 óta nagymértékben csökkent a foglalkoztatás. Az építőipari ágazat tartós recessziója oda vezetne, hogy építészek, tervezők, mérnökök és szakmunkások tűnnek el a pályáról.

4.4.2

Az előbbiekhez kapcsolódik egy másik veszély is az ágazat számára: a munkaerő idősödése és a helyüket átvevő képzett fiatal munkavállalók hiánya. Németországi adatok szerint 2011-ben a dolgozók 44%-a volt 45 év feletti.

4.4.3

További fenyegetést jelent, hogy az EU közbeszerzési piacára megérkeztek a harmadik országbeli vállalkozók. Ezek a – gyakran állami tulajdonban lévő – vállalatok a saját országuk által biztosított finanszírozás felhasználásával a tisztességes verseny elvét sértve aláígérnek a versenytársaknak. Ez történt például 2009-ben a lengyelországi A2 autópálya esetében, egy kínai állami tulajdonú cég kapcsán. Ez a tisztességtelen verseny rontja az építőipari munkák minőségét, és negatív hatással van az építőiparban dolgozók fizetésére.

4.4.4

Az abból eredő nyomás, hogy a hatóságok pénzt kívánnak megtakarítani a közbeszerzéseknél, oda vezet, hogy gyakran fordulnak elő kirívóan alacsony árajánlatok. Az ilyen ajánlatok révén romlik az épített környezet minősége, veszélybe kerül a munkások szociális jóléte, és hosszú távon emelkednek a költségek.

4.4.5

Az építőipari ágazat tevékenysége már most is nagymértékben szabályozott, ami indokolt is. Az uniós szinten elfogadott, építőipari szektorra vonatkozó jogszabályok esetében azonban fennáll a veszély, hogy összehangolás hiányában inkább kontraproduktívak lesznek.

4.4.6

Az unióbeli építőipari ágazat egyik fő jellemzője a foglalkoztatás messzemenően mobil jellege. A más országokból származó munkaerőt és különösen az önfoglalkoztató dolgozókat, valamint az ideiglenesen kiküldött munkavállalókat nem szabadna egyfajta szociális dömpingként, a fogadó országban érvényes társadalombiztosítási hozzájárulások fizetésének elkerülésére és a szociális kötelezettségek megkerülésére felhasználni.

4.4.7

Az építőanyag-iparban a nyersanyagokhoz való jövőbeli hozzáférés, valamint az erőforrás-hatékonyság hatalmas kihívást jelent.

5.1

A CCMI által szervezett 2012. december 19-i meghallgatáson felszólalók mindenekelőtt az alábbi nézeteket hangoztatták:

6.1

Az építőipari ágazat várható fejlődése szempontjából a következő tényezők lesznek mérvadók:

6.2

Szoros és szerves együttműködésre van szükség az építőipari szektor szereplői között: az építőipari cégeket, a tervezőket, az építészeket, a dizájnereket, a fejlesztőket stb. be kell kapcsolni például a finanszírozás, a biztosítás, a beszerzés, a marketing vagy az oktatás területén folyó munkába.

6.3

A korrupció és a szervezett bűnözés jelenségének leküzdése érdekében az építőipari vállalatok különféle lépések és strukturális reformok széles skáláját javasolják, köztük az alábbiakat:

10.7.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 198/51

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság légi közlekedéssel kapcsolatos külpolitikáról szóló közleményét. Tekintettel arra, hogy Európa külkereskedelemtől való függése erősödik, és a repülőterek kulcsszerepet játszanak kontinensünknek a világ többi részével való összekapcsolásában, az EGSZB teljes mértékben támogat egy ambiciózus menetrendet a légi közlekedés területén.

1.2

Mindenekelőtt gyors előrelépést szeretne látni egy kibővített egységes légiközlekedési térség irányába, amely közel-keleti és kelet-európai szomszédaink mellett magában foglalja Oroszországot, Törökországot, valamint a földközi-tengeri és az észak-afrikai térségben található szomszédainkat egyaránt. Ez fejlesztési lehetőséget kínálna a másodlagos és regionális repülőterek számára, mivel ezek a piacok földrajzilag közel vannak, és sokuk jelentős gazdasági növekedést mutat.

1.3

Az EGSZB határozottan támogat egy ambiciózus liberalizációs menetrendet is a BRIC-országokkal (Brazília, Oroszország, India és Kína), illetve az ASEAN-nal (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége). Ennek célja, hogy az európai fuvarozók lehetőséget nyerjenek arra, hogy fokozzák együttműködésüket más légitársaságokkal, és további forgalmat generáljanak az európai repülőtereken keresztül.

1.4

Az Európai Bizottság indokoltan mutat rá, hogy a légiközlekedési iparágban egyenlő versenyfeltételeknek kell érvényesülniük. A közlemény helyesen állapítja meg, hogy a torzító tényezők közé tartozik például a légifuvarozási illeték, a nem megfelelő állami támogatás, a repülőterek és a légtér zsúfoltsága, a fogyasztóvédelmi kötelezettségek és a szén-dioxid-kibocsátás költsége, s hogy ezeket a kérdéseket meg kell oldani.

1.5

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság megfontolásaival a repülőtéri kapacitásokba való beruházás szükségességét illetően. Az Európai Unióban sürgősen repülőtéri kapacitást kell biztosítani annak érdekében, hogy a többi, feltörekvő régióhoz képest megőrizzük versenyképességünket, s ezáltal megakadályozzuk, hogy a forgalom a szomszédos területekre terelődjön át.

2.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság légi közlekedéssel kapcsolatos külpolitikáról szóló közleményét.

2.2

Nagyon egyetért azzal, hogy a légi közlekedés alapvető szerepet játszik az európai gazdaságban, mind az uniós polgárok, mind az ipar szempontjából. Ez az iparág, amely 5,1 millió munkahelyet tart fenn, és 365 milliárd euróval (2,4%-kal) járul hozzá az európai GDP-hez, jelentősen hozzájárul az uniós gazdasági növekedéshez és foglalkoztatáshoz.

2.3

Az Európai Bizottság és az EU összehangolt erőfeszítései eredményeképpen 117 nem uniós országgal 1 000 kétoldalú légiközlekedési megállapodás jött létre. Előrelépést sikerült elérni a tágabb közös légtér szomszédos országokkal való kialakításában, mivel az Európai Unió már megállapodást írt alá a nyugat-balkáni országokkal, Marokkóval, Jordániával, Grúziával és Moldovával.

2.4

Az uniós tagállamok és a partnerországok közötti, kizárólag kétoldalú kapcsolatokból a kétoldalú és uniós szintű kapcsolatok kombinációjába való átmenet azonban alkalmanként zavart keltett a partnerországok körében, az uniós érdekeket pedig nem sikerült mindig a lehető legjobban meghatározni és megvédeni.

2.5

Emellett a nemzeti széttagoltság azt jelenti, hogy a légiközlekedési iparág még mindig túlságosan függ a helyi érdekektől, és a hatékony piacra lépés és növekedés feltételeinek megteremtését illetően túlságosan támaszkodik az egyedi tárgyalási felhatalmazáson alapuló, eseti kezdeményezésekre. A tagállami szinten bizonyos nem uniós országok javára végrehajtott, össze nem hangolt piaci liberalizáció olyan ütemben halad, illetve az, hogy a tagállamok láthatóan továbbra is kétoldalú légiközlekedési jogokat szándékoznak biztosítani harmadik országoknak anélkül, hogy ezért arányos ellenszolgáltatást kapnának, vagy figyelembe vennék az uniós szintű következményeket, olyan jelentőségű, hogy amennyiben most nem cselekszünk egy ambiciózusabb és eredményesebb uniós külpolitika érdekében, akkor néhány év múlva már túl késő lehet.

2.6

A Tanács emellett felhatalmazta az Európai Bizottságot, hogy átfogó megállapodásokról folytasson tárgyalásokat Ausztráliával és Új-Zélanddal. Ezek a tárgyalások még nem zárultak le. Ausztráliába jelenleg csak két európai légitársaság: a British Airways és a Virgin Atlantic repül. Régebben sokkal több ilyen európai fuvarozó volt.

2.7

Az EGSZB üdvözli az európai bizottsági javaslatra vonatkozó átfogó tanácsi következtetéseket, (1) de úgy véli, hogy a tagállamok konkrétabb támogatást is kifejthetnének egyes fontos uniós tárgyalások esetében, például erős mandátumot adva az Európai Bizottságnak az Oroszországgal folytatott, feszültté vált légiközlekedési tárgyalások „normalizálására”.

2.8

Latin-Amerika gyorsan növekvő piac, és a LAN és a TAM légitársaság összeolvadása valódi kereskedelmi fenyegetést jelent az Iberia, a Tap és más Latin-Amerikába repülő európai légitársaságok számára. Fontos, hogy Brazíliával mielőbb megkössük a megállapodást.

3.1

A fapados légitársaságok növekedése ellenére, amelyek a szolgáltatásokat kiterjesztették a nem elosztóközpontként (azaz légiközlekedési csomópontként) működő repülőterekre, Európa elosztóközpontjai igen jelentősek a globális légi közlekedést és a külső kapcsolatokat tekintve, mivel a közlekedési megállapodások gyakran ezekre koncentrálnak.

3.2

Az olyan helyeken lévő fontos elosztóközpontok növekedése, mint például Abu Dhabi vagy Dubai, jelentős versenyfenyegetést jelent a hosszú távú uniós járatok számára. Így például a Quantas és az Emirates között nemrégiben született megállapodás komoly fenyegetés az európai légiközlekedési ipar számára.

3.3

Az életképességhez az elosztóközpontnak jelentős helyi keresletre, valamint csatlakozó járatok kiterjedt hálózatára van szüksége, ezért a legsikeresebb elosztóközpontok rendszerint a nagyvárosi repülőtereken találhatók, amelyek egyre zsúfoltabbá válnak, és – főként környezetvédelmi okok miatt – nem képesek terjeszkedni.

3.4

Néhány elosztóközpontként működő európai repülőtér kapacitások hiányában már korlátozza az üzemeltethető csatlakozó útvonalak számát. Ha fenn akarjuk tartani Európa versenyképességét, erre a kérdésre megoldást kell találni.

4.1

A nagy számban anyagi gondokkal küzdő uniós fuvarozók versenyképességének árt, ha a magasabb egységnyi előállítási költségeket eredményező gazdasági terhek meghaladják a világ más régióinak fuvarozói által viselt hasonló terheket.

4.2

Feltétlenül szem előtt kell tartani a teljes légiközlekedési értékláncot (repülőterek, léginavigációs szolgáltatók, gyártók, számítógépes helyfoglalási rendszerek, földi kiszolgálók stb.), és figyelembe kell venni a költségstruktúrákat, a versenynek való kitettség mértékét az értéklánc más részein, valamint egyéb kulcsfontosságú piacok infrastruktúra-finanszírozási mechanizmusait az uniós légiközlekedési ágazat és különösen az uniós légitársaságok nemzetközi versenyképességének értékelésekor.

4.3

Az EU-n belül tagállami és helyi/regionális szinten elmulasztottuk megteremteni az egyenlő versenyfeltételeket. Példa erre az a számos eset, amelyben nem akadályozták meg, hogy kis repülőterek a „piaci magánbefektető” elvét figyelmen kívül hagyva nem piaci díjtételeket kínáljanak légitársaságoknak. Az azon esetek vonatkozásában nemrég indított részletes vizsgálatsorozat, amikor a regionális repülőterek több uniós tagállamban feltételezhetően állami támogatást biztosítottak légitársaságoknak, rávilágít, mennyire fontos mielőbb lépni a repülőterek állami támogatására vonatkozó közösségi iránymutatások véglegesítése érdekében, amit állandóan csak halasztanak. A nemrég elfogadott, az utazó munkavállalók – például a légi személyzet – számára az Európai Unióban nyújtott, szociális biztonságra vonatkozó uniós szabályok is javítják majd az egységes piac működését. Az Európai Bizottság számos esetben fellépett a tisztességtelen verseny gyanúja miatt.

5.1

Az Európai Bizottság megbízásából készített független tanulmány becslése szerint igen jelentős, éves szinten több mint 12 milliárd eurós gazdasági haszon származna további, különösen a gyorsan növekvő, illetve korlátozott piacokon lévő szomszédos országokkal és legfontosabb partnerekkel kötött, uniós szintű, átfogó légiközlekedési megállapodásokból.

5.2

Az Európai Unió számára stratégiai jelentőséggel bír az Uniót a világ többi részével összekötő, erős és versenyképes, Európa-központú légiközlekedési ágazat fenntartása. A leggyorsabban növekvő légiközlekedési piacok jelenleg Európán kívül találhatók, ezért különösen fontos, hogy az európai légiközlekedési ágazatnak lehetősége legyen növekedni e piacokon is.

5.3

Feltétlenül biztosítani kell, hogy ebből a folyamatból idővel valóban integrált, közös légtér alakuljon ki, ahol a szomszédos országok egymás közötti kapcsolatai is nyitottak és integráltak. A Tanácsnak már nem érdemes országonként megvizsgálnia, hogy felhatalmazást ad-e a megállapodásokról folytatott tárgyalásokra. Sokkal hatékonyabb lenne, ha egyetlen felhatalmazást adna az Európai Bizottságnak arra, hogy a fennmaradó szomszédos országokkal – továbbra is külön-külön – tárgyaljon.

5.4

A harmadik pillér (a legfontosabb partnerekkel kötött átfogó megállapodások) tekintetében több fontos megállapodás is született. Azonban ezen a területen is vannak még el nem ért alapvető célkitűzések, különösen a légitársaságok tulajdonlásának és ellenőrzésének liberalizálására vonatkozóan az Európai Unió és az Egyesült Államok, illetve az Európai Unió és Kanada között létrejött megállapodások keretében.

5.5

A legtöbb országban még mindig olyan előírások vannak hatályban, amelyek szerint a légitársaságok többségi tulajdonosának és irányítójának az adott ország állampolgárának kell lennie, megakadályozandó így, hogy a légi fuvarozók befektetők és tőkepiacok szélesebb körét érjék el. Ezáltal olyan mesterséges ágazati struktúrát kényszerítenek a légiközlekedési ágazatra, amely más iparágakban nem figyelhető meg. Az Egyesült Államokban például a légitársaságokban a külföldi kézben lévő, szavazati jogot biztosító részvények aránya nem haladhatja meg a 25%-ot. A tulajdonjogra és az ellenőrzésre vonatkozó ilyen jellegű nemzeti korlátozások miatt három globális légitársaság-szövetség jött létre (Star Alliance, SkyTeam, Oneworld), illetve konkrétabban e szövetségek egyes tagjai bizonyos útvonalakra vonatkozóan közös vállalkozásokat hoztak létre. Ezek állnak a legközelebb a globális légitársaságokhoz.

5.6

A hatályos EU-jog szerint azonban az uniós fuvarozókra nem vonatkoznak nemzeti tulajdonjogi és ellenőrzési korlátozások, bármely uniós érdekcsoport tulajdonában lehetnek.

5.7

Az Európában zajló konszolidációs trend egyedülálló, mivel a határokon átnyúló összeolvadás és felvásárlás csak az Európai Unión belül megengedett, míg a tulajdonjogi és ellenőrzési rendszerek lényegében megrekedtek az 1944-es Chicagói Egyezményben meghatározott állapotnál. A jelenlegi tulajdonjogi és ellenőrzési előírások miatt fellépő nehézségek jelentősek, és a partnerországokkal való tárgyalásokat, valamint rendkívül összetett irányítási struktúrákat tesznek szükségessé. A szövetségi tagok egyre szorosabbra fűzik együttműködésüket annak érdekében, hogy az ügyfeleiknek zökkenőmentes, integrált, globális, több elosztóközpontos hálózati szolgáltatást nyújtsanak.

5.8

Eljött az idő az Európai Unió és Egyesült Államok közötti légiközlekedési megállapodásban foglalt, a légitársaságok tulajdonjogának és ellenőrzésének liberalizációjára irányuló kiegészítő intézkedések végrehajtására, hogy a légitársaságok ezáltal a befektető állampolgárságától függetlenül bármilyen befektetést bevonzhassanak.

6.1

Az Európai Uniónak továbbra is határozottan támogatnia kell a nyitottságot és a liberalizációt a légi közlekedés terén, emellett pedig biztosítania kell a kellő szintű szabályozási konvergencia megvalósulását. A partnerországokkal folytatott tárgyalásokban kellően figyelembe kell venni a munkaügyi és környezetvédelmi előírásokat, valamint tiszteletben kell tartani a nemzetközi egyezményeket és megállapodásokat e két területen azért, hogy elkerülhető legyen a piac torzulása, és megelőzhető legyen a szabályozási színvonal romlását eredményező versengés (race to the bottom). Fontos, hogy az Európába járatokat indító légitársaságok megfeleljenek az ILO szabályainak és rendeleteinek.

6.2

Tekintettel arra, hogy Európa külkereskedelemtől való függése erősödik, és a repülőterek kulcsszerepet játszanak kontinensünknek a világ többi részével való összekapcsolásában, az EGSZB teljes mértékben támogat egy ambiciózus menetrendet a légi közlekedés liberalizációjának területén.

6.3

Az előnyök maximalizálása érdekében fontos, hogy az EU gyorsan lépjen (mielőtt még intenzívebbé válnának a feltörekvő piacok közötti liberalizációs törekvések), mert így övé lehet a lépéselőny. Ez védené és erősítené az európai légiközlekedési piac pozícióját globális színtéren. Ha ezt nem tesszük meg, akkor az a veszély fenyeget, hogy a jövőbeli globális légi forgalom fő irányait illetően az EU teljesen perifériára szorul.

6.4

Ha a légi közlekedés liberalizációja terén „elsőként lépünk”, az fontos szerepet játszana az európai műszaki szabványok elterjedésében, ami potenciálisan jelentős előnyökkel járna az európai repülőgép- és űripar számára.

6.5

Az EGSZB régóta támogatja, hogy oldják fel a tulajdonjogra és az ellenőrzésre vonatkozó korlátozásokat, (2) s így tegyék lehetővé, hogy a fuvarozók a befektetők és tőkepiacok szélesebb köréhez férhessenek hozzá. A két piac súlya miatt a fenti irányvonalat eltökélten követve kezdetben az EU–USA megállapodások további módosításaira kellene koncentrálni. Ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a légi közlekedésben kialakuljanak egy új, Chicago utáni korszak alapjai.

6.6

Az Európai Bizottságnak rá kell majd mutatnia, hogy az összehangolt tárgyalási megközelítés rövidebb időn belül eredményt hoz, azaz a kétoldalú megállapodásokhoz képest nem fordul elő indokolatlan késedelem, ha lehetőségek merülnek fel. Jelenleg sajnálatos késedelemnek lehetünk tanúi a Brazíliával kötendő kétoldalú megállapodás aláírását illetően. Azt is meg kell említeni, hogy Európa légi közlekedéssel kapcsolatos külpolitikájának megerősítése a tagállamok közös felelőssége, és hogy az Európai Bizottságnak erős tárgyalási mandátumokra van szüksége, különösen az uniós piaci szabályok olyan államokkal és régiókkal szembeni érvényesítése során, amelyekben a légi közlekedés nagyon eltérő normák szerint zajlik.

6.7

Ha valamelyik közel-keleti légi fuvarozó átvenné a pénzügyi nehézségekkel küzdő indiai légitársaságok egyikét, akkor az európai iparág pozíciója tovább romlana.

7.1

Különleges jellemzői miatt főként az európai teher- és áruszállítási ágazat szenved világszerte a korlátozó kétoldalú légiközlekedési megállapodások hatásaitól, ezért elsőbbséget kell élveznie a piacra jutás akadályainak felszámolásakor.

7.2

Az EGSZB mindenekelőtt gyors előrelépést szeretne látni egy kibővített egységes légiközlekedési térség irányába, amely közel-keleti és kelet-európai szomszédaink mellett magában foglalja Oroszországot, Törökországot, valamint a földközi-tengeri és az észak-afrikai térségben található szomszédainkat egyaránt. Ez fejlesztési lehetőséget kínálna a másodlagos és regionális repülőterek számára, mivel ezek a piacok földrajzilag közel vannak, és sokuk jelentős gazdasági növekedést mutat. A Törökországgal való együttműködésre irányuló pozitív és pragmatikus menetrend lehetővé tenné a mindkét fél előnyét szolgáló előrehaladást a régió konkrét problémáinak megoldásában. Különösen a kétoldalú biztonsági megállapodás megkötését kell előmozdítani.

7.3

Az EGSZB határozottan támogat egy ambiciózus liberalizációs menetrendet is a BRIC-országokkal (Brazília, Oroszország, India és Kína), illetve az ASEAN-nal (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége). Ezek a nemzetek gyors ütemben haladnak afelé, hogy világméretekben is domináns szállítókká váljanak mind a nyersanyagok, mind az ipari termékek és a szolgáltatások terén, lakosságuk pedig egyre szívesebben utazik. Kína, India, Japán és Latin-Amerika esetében megállapítást nyert, hogy az EU-szintű légiközlekedési megállapodások megkötésétől jelentős potenciális gazdasági előnyök várhatók, melyeket érdemes kihasználni. A légi közlekedés liberalizációja lehetőséget adna az európai fuvarozók számára, hogy bővítsék más légitársaságokkal való együttműködésüket ezekben a régiókban, és további forgalmat generáljanak az európai repülőtereken keresztül.

7.4

Az is fontos, hogy minden megállapodás kölcsönös jellegű legyen, előnyöket hozva mind az EU, mind a külső országok számára. Ennek keretében Oroszországnak sürgősen bizonyítania kell, hogy elkötelezett a szibériai átrepülési rendszer modernizációjának közös alapelveire vonatkozó 2011. évi megállapodás végrehajtása iránt. Ha a vállalt kötelezettségeknek nem tesznek eleget, akkor az Európai Bizottságnak a tagállamok támogatásával meg kell tennie a szükséges lépéseket.

7.5

A Perzsa-öböl menti államokkal fennálló kapcsolatok az elmúlt években egyoldalúak voltak, mivel csak az Európai Unió nyitotta meg a piacait a Perzsa-öböl menti fuvarozók előtt, ami a lehetőségek jelentős kiegyensúlyozatlanságához vezetett. Mivel fennáll a további forgalomáthelyeződések veszélye, nem ajánljuk, hogy a Perzsa-öböl menti államokat a további tárgyalások során közvetlenül a középpontba állítsák.

8.1

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság megfontolásaival a repülőtéri kapacitásokba való beruházás szükségességét illetően. A javaslatnak ez a része azonban további tisztázást igényel a tekintetben, hogy a célok teljesítése érdekében melyek a javasolt lépések, és konkrétabbá kellene tenni az Európai Bizottság korábbi, repülőterekkel foglalkozó csomagra irányuló javaslatához (3) való kapcsolódást.

8.2

Az Európai Unióban sürgősen repülőtéri kapacitást kell biztosítani annak érdekében, hogy a többi, feltörekvő régióhoz képest megőrizzük versenyképességünket, s ezáltal megakadályozzuk, hogy a forgalom a szomszédos területekre terelődjön át.

8.3

Az európai gazdaságnak okozott kár már jóval azelőtt fellép, hogy a kereslet meghaladná a kínálatot. Az Eurocontrol szerint ha az elosztóközpontként működő repülőterek elméleti maximális kapacitásuknak már több mint 75%-át kezdik kihasználni, akkor rohamosan csökken a képességük arra, hogy hatékonyan megbirkózzanak a rossz idővel, a működésből eredő késedelmekkel, és megbízható légi összeköttetéseket biztosítsanak.

8.4

Emellett a csúcsforgalom óráiban az utasok így többet fizetnek, mint akkor, ha nagyobb kapacitás állna rendelkezésre. Az Egyesült Királyságban például az alsóház közlekedési bizottsága nemrég olyan tájékoztatást kapott, hogy az utasok 2030-ra 1,2 milliárd fontot fizethetnek ki repülőjegyekért, ha Anglia délkeleti részében nem kerül sor repülőtér-bővítésre.

8.5

A repülőtér-kapacitásokat uniós szinten figyelni kell, és uniós iránymutatásokat kell kiadni, amelyek a repülőtér-bővítési programokról való döntéshez közös és átfogó keretet nyújtanak a helyi önkormányzatok számára.

8.6

A főbb repülőterek kapacitásának bővítésére hosszú távon feltétlenül szükség van, de emellett továbbra is fontos, hogy a meglévő kapacitást a lehető legjobban használjuk ki, különösen a repülőtéri résidők tekintetében. A repülőterek számára lehetőséget kell adni arra, hogy megfelelően reagálhassanak a kereslet és kínálat változásaira, és a gazdasági szempontból optimális eredmény szem előtt tartásával irányíthassák repülőterük résidőinek kihasználását. Ezzel összefüggésben fontos, hogy a repülőterekről szóló jelenlegi intézkedéscsomag (4) résidőkkel foglalkozó eleme továbbra is megkönnyítse a repülőterek kapacitásának jobb kihasználását, a résidők elosztásánál a helyi körülményeket is figyelembe véve, mivel néhány repülőtér esetében valójában ez az egyetlen módja a jövőbeli növekedésnek. A kifutópályát a nagy repülőtereken sok esetben maximálisan kihasználják, miközben a közeli regionális repülőtereken bőven van szabad kapacitás.

8.7

A nem elosztóközpontként működő repülőterek szintén fontos szerepet játszhatnak az Európa fő elosztóközpontjaiban fennálló zsúfoltság enyhítésében, lehetővé téve ezzel, hogy az európai légiközlekedési ágazat megőrizze vezető szerepét. Tekintve, hogy a fő repülőtereken lévő kifutópályák vagy terminállétesítmények bővítésének átfutási ideje hosszú, a nem elosztóközpontként működő repülőterek jobb kihasználása és az ezeken végzendő megfelelő beruházások révén hamarabb elérhető a kapacitásproblémák enyhülése. Az ilyen, nem elosztóközpontként működő és regionális repülőterek jól kiépített hálózata az utasbiztonságot is javítani fogja, többek között annak biztosításával, hogy az időjárási viszonyok kedvezőtlenre fordulása vagy egyéb körülmények esetén vészhelyzetben használható vagy alternatív leszállási lehetőséget kínáló repülőterek hálózata áll rendelkezésre.

8.8

Az EGSZB megismétli, hogy további késlekedés nélkül be kell vezetni az egyszeri biztonsági ellenőrzést („one stop security”), mivel ez hatalmas költségmegtakarítást jelentene a légitársaságok, illetve időmegtakarítást az utasok számára. Ezt a kérdést tehát a legfontosabb partnerekkel együtt prioritásként kell kezelni.

9.1

Az egységes európai égbolt előmozdításához szükségesek a funkcionális légtérblokkok. 2012. december 4-ére minden ilyen funkcionális légtérblokknak működnie kellett. Mivel ez a kérdés döntően fontos a léginavigációs szolgáltatások nyújtásának optimalizálásához és a légi forgalom hatékony kezeléséhez, elengedhetetlen, hogy az Európai Bizottság eljárást indítson az Európai Bíróságnál azon tagállamok ellen, amelyek nem teljesítették ezzel kapcsolatos kötelezettségeiket.

9.2

Az európai bizottsági javaslatok gyors és következetes végrehajtása elősegítheti, hogy az iparág fenntartható módon növekedjen, és így hozzájáruljon az európai gazdaság fellendüléséhez.

10.1

A szomszédos országokkal és a jelentős, hasonlóan gondolkodó partnerekkel kötött, átfogó légiközlekedési megállapodásoknak ki kell terjedniük a tisztességes verseny és a fenntartható légiközlekedési ágazat szabályozási feltételeire, ideértve olyan létfontosságú szempontokat, mint a biztonság, a védelem, a környezetvédelem és a gazdasági szabályozás, továbbá mindezeket összhangba kell hozniuk.

10.2

Az még nem teljesen világos, hogy az európai érdekeket a tisztességtelen gyakorlatok ellen védeni kívánó, javasolt új eszköz pontosan milyen formát ölt majd, de mindenképpen egyfajta szélesebb körű panaszkezelési eljárásnak kell lennie, amely megoldást nyújt a jegyárakban tükröződő „rejtett támogatások” problémájára. A „tisztességes versenyre vonatkozó záradékok” révén, amelyeket az Európai Bizottság az érintett külső államokkal alá kíván írni, ez az eljárás vélhetően kellő jogi súlyt kapna.

10.3

Az Európai Bizottság helyesen mutat rá, hogy amellett, hogy nemzetközi szinten egyenlő versenyfeltételek megvalósítására törekszünk, Európán belül is hasonló erőfeszítéseket kell tennünk. Európa légiközlekedési iparának egyre több szabályozási teherrel és következetlenséggel kell küzdenie. A közlemény helyesen állapítja meg, hogy a torzító tényezők közé tartozik például a légifuvarozási illeték, a nem megfelelő állami támogatás, a repülőterek és a légtér zsúfoltsága, a fogyasztóvédelmi kötelezettségek és a szén-dioxid-kibocsátás költsége, s hogy ezeket a kérdéseket meg kell oldani.

10.4

Az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS) külön említést érdemel. Az EU ETS a légi közlekedéssel kapcsolatos külpolitika tárgyalásai során igen vitatott kérdésnek bizonyult. Kína és India nem kíván bekapcsolódni a rendszerbe, az Egyesült Államok Kongresszusa pedig egy olyan jogszabályt fogadott el, amely szerint törvényellenes, ha légitársaságai alávetik magukat az uniós szabályoknak. Az ökológiai fenntarthatóság biztosítása természetesen döntő kérdés, de az EU-nak ahelyett, hogy légi közlekedését versenyhátrányba hozná, (5) meg kell adnia az ICAO számára a lehetőséget, hogy olyan globális megoldási javaslattal álljon elő, amellyel a szervezet 2013. évi közgyűlésén valamennyi partnerország egyet tud érteni.

10.7.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 198/56

1.1

Az EGSZB mindig is szorgalmazta, hogy – bioenergia formájában is – nagyobb arányban használjanak megújuló energiaforrásokat. Ugyanakkor már a megújuló energiaforrásokról szóló irányelvhez írt véleményében is bírálta, hogy a közlekedésben agroüzemanyagokat alkalmaznak. Ennek megfelelően üdvözli, hogy az Európai Bizottság most 5%-ban akarja korlátozni a hagyományos bioüzemanyagok használatát.

1.2

Az Európai Bizottság most jobban akarja ösztönözni, hogy üzemanyag-előállítás céljából energetikailag hasznosítsák a különböző hulladékokat. Az EGSZB alapvetően jónak találja ezt, de úgy véli, hogy szigorúan ügyelni kell arra, hogy koherens politika érvényesüljön, és ne idézzünk elő új problémákat. Az EGSZB egyébként éppen ezzel kapcsolatban lát veszélyeket az európai bizottsági tervezetben.

1.3

Bár maga a biomassza megújuló energiaforrásnak számít, korlátozottak a földterületek, melyeken megtermelhető. Indokoltnak tűnik tehát, hogy a politikai-stratégiai mérlegelések során foglalkozzanak a földhasználat közvetett megváltozásának (ILUC) kérdésével is – amennyiben a területekért folyó versenyt értik ezalatt. Ilyen változások, illetve versenyhelyzetek azonban csak olyankor adódnak, amikor az eddigi élelmiszer- vagy takarmánytermelést felváltja például a bioenergia-termelés. Nem beszélhetünk azonban ilyesmiről abban az esetben, ha csak regionális eltolódások alakulnak ki a termesztésben.

1.4

Az Európai Bizottság által választott ILUC megközelítés a fosszilis és biogén energiahordozók komparatív értékelésének része, amely egyoldalúan az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mérlegére épül. Az olyan szempontok, mint például az ellátás biztonságának vagy a fosszilis nyersanyagkészletek végességének a kérdése, nem illenek bele ebbe a matematikai sémába, és figyelmen kívül maradnak. Így az ILUC nem is felelhet meg egy fenntarthatósági politika követelményeinek.

1.5

Az Európai Bizottság által választott ILUC megközelítés abból a szempontból is kétségeket ébreszt, hogy csak a folyékony energiahordozókra vonatkozik, a gázneműekre és szilárdakra viszont nem. Az EGSZB nem ért ezzel egyet.

1.6

Az előterjesztett javaslat megkérdőjelezi az európai fehérjetermelést és vele együtt a növényi olajok egyes területeken nagyon is ésszerű közvetlen energetikai hasznosítását, mivel az Európai Bizottság szerint a növényi olajokhoz ILUC-tényezőket kell rendelni, és korlátozni kell részarányukat. Ez nem indokolt. A növényi olajok nem számítanak „fő terméknek”, hanem a fehérjenövények kívánatos európai telepítésének melléktermékei. A fehérjetakarmányt és egyszersmind növényi olajat is adó (és így a szójabehozatalt kiváltó) olajnövények európai telepítését fenntartható mezőgazdasági termelési módszerek keretében inkább ösztönözni, nem pedig korlátozni kellene.

1.7

Az „újszerűnek” mondott bioüzemanyagok esetében, amelyeket az Európai Bizottság most ösztönözni kíván, az EGSZB szerint az a veszély áll fenn, hogy az üzemanyagok alapjául értékes potenciális szénelnyelőket (például fát, szalmát, lombot) kell használni, ami növelné a légkör szén-dioxid-koncentrációját (lásd a 4. pontot).

1.8

Az EGSZB szerint a megújuló energiaforrásokról szóló irányelv benyújtott módosítása nem lehet egy olyan stratégia sikerrel kecsegető kiindulópontja, melynek célja, hogy valóban a minimálisra csökkentsük a fosszilis üzemanyagok használatát, javítsuk Európa ellátásának a biztonságát és elősegítsük az éghajlatvédelmet.

1.9

Semmilyen bioüzemanyag nem jelent hosszú távon megoldást a jellemzően túlzott energiafelhasználásra. Már csak azért sem tudják kiváltani a fosszilis üzemanyagokat, mert nem lehet belőlük annyit termelni. Így – különösen a személygépjármű-forgalom kapcsán, ahol kezdenek megjelenni a folyékony üzemanyagok alternatívái – legfeljebb átmeneti megoldásról lehet csak szó, amely ráadásul komoly nem kívánt mellékhatásokkal is járhat, és semmi esetre sem terelheti el arról a figyelmet, hogy az egyes energiaforrásoktól függetlenül mindenképpen csökkentenünk kell energiafelhasználásunkat.

1.10

Az EGSZB tisztában van azzal, hogy a közlekedés, illetve a mezőgazdaság és az erdészet egyes területein jelenleg nem léteznek használható alternatív megoldások a folyékony üzemanyagok kiváltására. A tiszta növényi olajok gyakorlati megoldást jelenthetnek ugyan, de korlátozottak az előállítható mennyiségek, így stratégiai megfontolásoktól vezérelve kell megtervezni, hogy mely területeken lehet alkalmazni őket.

1.11

A „Tiszta energiák a közlekedésben: az alternatív üzemanyagok európai stratégiája” című európai bizottsági közlemény, (1) amely stratégiailag kapcsolódik a bioüzemanyag-politikához, sem kínál kielégítő megközelítéseket. (2)

1.12

Az EGSZB összességében jelentős következetlenségeket lát az egyes európai bizottsági politikai megközelítések között. Ezeket mielőbb orvosolni kell. Az EGSZB azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy összességében gondolja újra bioenergiával kapcsolatos politikáját – különösen a közlekedést illetően. Ezzel kapcsolatban a gazdaságosság mellett azt kell figyelembe venni, hogy végesek a készletek a „földterületből” mint erőforrásból (és ezáltal a biomasszából is), valamint hogy milyen az egyes bioenergiák energetikai mérlege és hatékonysága (következésképpen milyen mértékben tudják csökkenteni az üvegházhatású gázokat). Jóval nagyobb figyelmet kellene szentelni az átalakítási folyamatok során fellépő energiaveszteségeknek, a közlekedési ágazatban fejleszteni és ösztönözni kellene a belső égésű motor alternatíváit (például az elektromos közlekedést és a hidrogéntechnológiát), és ki kellene dolgozni egy önálló európai stratégiát arra, hogy miként lehetne Európában fenntartható módon fehérjét és növényi olajat nyerni, illetve ezeket felhasználni.

2.1

A 2009/28/EK irányelvvel (a megújuló energiaforrásokról szóló irányelvvel) kötelező célszámokat határoztak meg a megújuló forrásokból származó energiával kapcsolatban: 2020-ig el kell érni, hogy ezek részaránya az energiafelhasználásban 20%-os legyen. A tagállamoknak nagy rugalmasságot biztosítottak a végrehajtásban; maguk dönthetnek ugyanis arról, hogy melyik ágazatban (villamos áram, hűtés/fűtés, illetve közlekedés) akarnak alapvetően lépéseket tenni.

2.2

A közlekedés terén azonban nem biztosítottak ilyen rugalmasságot: ott kötelezően előírták, hogy az energiafelhasználás legalább 10%-át megújuló forrásból kell fedezni. Eredetileg azt tervezték, hogy ezt a részarányt bioüzemanyagok (3) formájában írják elő, de később az EGSZB és az EP által megfogalmazott kritikák hatására megállapodtak abban, hogy a megújuló energiák egyéb formáit is (például megújuló forrásokból származó áram autók és vonatok üzemeltetéséhez, biogáz stb.) beszámítják.

2.3

A most előterjesztett módosítási javaslatok a 2010-ben megjelent, „a földhasználat bioüzemanyagokkal és a folyékony bio-energiahordozókkal kapcsolatos közvetett megváltoztatásáról” szóló európai bizottsági jelentésnek (4) a következményei. Ebben a jelentésben arra a következtetésre jutottak, hogy „fontos a földhasználat bioüzemanyagokkal kapcsolatos közvetett megváltozása ellen […] fellépni”.

2.4

Alapvetően továbbra is ragaszkodnak ahhoz az EGSZB részéről bírált megközelítéshez, hogy alkalmazni lehet növényi alapú üzemanyagot a közlekedésben, de most már korlátozni fogják a „hagyományos agroüzemanyagok” használatát, és át fognak állni az úgynevezett „újszerű bioüzemanyagokra”, amelyeknél elvileg nem áll fenn a földhasználat közvetett megváltozásának veszélye. Az ezeknek az Európai Bizottság által „újszerűnek” definiált bioüzemanyagoknak az esetében olyan folyékony üzemanyagokról van szó, melyeket például biogén hulladékokból vagy algákból állítanak elő. Az Európai Bizottság szerint ösztönözni kell ezek termelését, mivel jelenleg a piacon nem állnak rendelkezésre nagy mennyiségben. Ösztönzésképpen a 2009/28/EK irányelv közlekedéssel kapcsolatban meghatározott 10%-os célértékének teljesítésében a hagyományos agroüzemanyagokhoz képest nagyobb súllyal vegyék figyelembe az „újszerű bioüzemanyagokat”.

2.5

Az alábbiak szerint lehet összefoglalni az Európai Bizottság javaslatainak céljait:

3.1

A megújuló energiaforrásokról szóló akkori irányelvtervezethez írt véleményében (5) az EGSZB üdvözölte és támogatta az irányelv általános célkitűzését, de bírálta, hogy a közlekedésben bioenergiát használnak.

3.2

Európában következetes módon bővíteni kell a megújuló energiák felhasználási körét, de ezzel egyidejűleg konzekvensen energiát kell megtakarítani, célravezető és átfogó módon javítani kell az energiahatékonyságon, illetve bizonyos területeken (például a közlekedéspolitikában) strukturális változtatásokra is szükség van.

3.3

Az EGSZB viszont az alábbi indokokkal utasította el azt, hogy a közlekedési ágazatot differenciáltan kezeljék, és hogy a közlekedésben az agroüzemanyagokra helyezzék a hangsúlyt: „[…] a dízel, illetve benzin agroüzemanyaggal történő részleges helyettesítésére vonatkozó stratégiai meghatározás egyike a legkevésbé hatékony és legdrágább éghajlatvédelmi intézkedéseknek, és jelenleg a pénzügyi eszközök rendkívül helytelen elosztását jelenti. Az EGSZB nem érti, hogy miért éppen a legdrágább intézkedéseket kell politikailag a legintenzívebben támogatni, miközben a gazdaságiak mellett számtalan környezetvédelmi és társadalmi kérdés is megválaszolatlan még […]. Ezért az EGSZB elutasítja a külön az agroüzemanyagokra vonatkozó 10%-os célkitűzést.” (6) Ez az álláspont semmit sem veszített érvényéből.

3.4

Fontos azonban, hogy az Európai Bizottság részéről ne csak a politikailag meghatározott 10%-os célszámról legyen szó. Inkább egy olyan koherens politika kidolgozását kellene célul kitűznie, amely arra irányul, hogy hosszú távon a ma használt fosszilis üzemanyagoknak lehetőleg a 100%-át ki lehessen váltani.

3.5

A közlekedés jelenlegi intenzitása mellett ennek csupán egy nagyon kis részét lehet agroüzemanyagokkal megvalósítani. A FAO kiszámolta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló szántóföldeknek a kétharmadát agroüzemanyag-előállításra kellene használni, amennyiben a jelenlegi világméretű közlekedési energiaigényeket ilyen bioüzemanyagokkal akarnánk fedezni.

3.6

Egyértelmű, hogy egy ilyen politika milyen hatással lenne a földhasználat közvetett megváltozására.

3.7

Semmilyen bioüzemanyag nem jelent tehát hosszú távon megoldást a jellemzően túlzott energiafelhasználásra. Az ilyen üzemanyagok már az elérhetőség szempontjából is csak igen korlátozott mértékben tudják kiváltani a fosszilis üzemanyagokat. Így – különösen a személygépjármű-forgalom kapcsán, ahol kezdenek megjelenni a folyékony üzemanyagok alternatívái – legfeljebb átmeneti megoldásról lehet csak szó, amely ráadásul komoly nem kívánt mellékhatásokkal is járhat, és semmi esetre sem terelheti el arról a figyelmet, hogy az egyes energiaforrásoktól függetlenül mindenképpen csökkentenünk kell energiafelhasználásunkat.

3.8

A földhasználat közvetett megváltozásának kérdése volt az egyik ok, amiért az EGSZB kritikusan és óvatosan nyilatkozott a 2008-as európai bizottsági javaslatról. Az EGSZB üdvözli ezért a mostani megközelítést, amelynek az a célja, hogy korlátozza a hagyományos agroüzemanyagok használatát.

Az ILUC megközelítés világos, de komoly hiányosságai vannak

3.9

Az Európai Bizottság ILUC-kal kapcsolatos megközelítése világos: amennyiben egy mezőgazdasági területet, melyen eddig élelmiszert vagy takarmányt termesztettek, új célra használnak (például agroüzemanyag-előállításra vagy akár növényi anyagok hasznosítására stb.), akkor az eddigi élelmiszer- vagy takarmánytermesztést más területeken kell végezni, ami kedvezőtlen környezeti és szociális következményekkel járhat.

3.10

Ezért érthető, hogy „a földhasználatnak ezt a közvetett megváltozását” a politikai-stratégiai döntéseknél is figyelembe veszik.

3.11

Egy, az Európai Bizottság megbízásából készült tanulmány szerint a földhasználatnak ez a közvetett megváltozása már azáltal is 1,4 millió hektárt érintene, ha a jelenleg az EU-ban használt agroüzemanyagok 5% alatti részaránya 10%-ra emelkedne.

3.12

Az EGSZB felhívja az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács figyelmét arra, hogy nem csak folyékony üzemanyagok használata révén változik meg közvetlenül a földhasználat. A biomassza alkalmazásakor, amikor nincs szó maradványanyagokról, ez még inkább előfordul.

3.13

Mindez a következőket jelentené: logikusan a gáznemű és a szilárd energiahordozóknál is olyan megközelítést kellene érvényesíteni, melyet most a folyékony üzemanyagok esetében alkalmaznak. Németországban például 2011-ben az 1,2 millió hektár szántóföld mellett, melyen hagyományos agroüzemanyagok előállítása céljából termesztettek növényeket, mintegy 1 millió hektárt olyan növények (elsősorban kukorica) telepítésére használtak, amelyekből biogázt állítottak elő. Amikor a növényekből üzemanyagot állítanak elő, akkor be kell számítani egy ILUC tényezőt, ha áramot állítanak elő belőlük, akkor viszont nem. Ez nem logikus és nem is következetes.

3.14

Az EGSZB szerint nagyon ésszerű, hogy biomasszához hasonló olyan energiahordozókat, amelyek előállításához extra területeket vesznek igénybe, csak akkor alkalmaznak a közlekedésben, ha nem állnak rendelkezésre más használható lehetőségek. Bár a biomassza megújuló erőforrás, az előállításához szükséges területek miatt nem áll korlátlanul rendelkezésre.

3.15

Gyakran létezik alternatíva, vagy ki lehet azt fejleszteni: például az elektromos közlekedés keretében, ahol szél- vagy napenergiával a területeket sokkal jobban megóvva lehet energiát előállítani. 10 GWh/évnyi áram előállításához például 400 hektárnyi kukoricaföldre van szükség, de csak 8 hektárnak megfelelő (napelemmel felszerelt) tetőfelületre, illetve szélerőmű esetén csak 0,3 hektárra. Más szóval: ahol elképzelhető és gazdasági szempontból is ésszerű, illetve a gyakorlatban megvalósítható például az elektromos áramra épülő közlekedés, ott azt tovább kell fejleszteni és használni, hogy minél jobban el lehessen kerülni vagy a minimális szinten lehessen tartani a területi versenyt.

3.16

Az EGSZB szerint az Európai Bizottság most előterjesztett javaslata nem épül következetes alapkoncepcióra sem a bioenergiák terén, sem pedig az alábbi, a közlekedéssel kapcsolatban az Európai Bizottság által állandóan jelzett problematika megoldására vonatkozóan, azaz hogy a közlekedés terén:

Az új megközelítés alig javít valamit az éghajlatvédelmen és az ellátás biztonságán

3.17