22.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 51/1

—

tekintettel a Bizottság „Könyvvizsgálati politika: a válság tanulságai” című, 2010. október 13-i zöld könyvére (COM(2010)0561),

—

tekintettel a pénzügyi intézmények vállalatirányításáról szóló 2011. május 11-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról szóló 2006/43/EK irányelv végrehajtásáról szóló 2009. március 10-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról szóló, 2006. május 17-i 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és a Gazdasági és Monetáris Bizottság véleményére (A7-0200/2011),

A.

mivel a közelmúlt pénzügyi válsága kétségbe vonta a könyvvizsgálók munkáját;

B.

mivel a válság után a pénzügyi intézmények által vállalt túlzott kockázatot elsősorban a rugalmas, elégtelen és hatástalan ellenőrzési és kockázatkezelési mechanizmusokkal hozták összefüggésbe, különösen a rendszerben fontos szerepet betöltő pénzügyi intézmények esetében,

C.

mivel megállapításra került, hogy a könyvvizsgálók kulcsfontosságú szerepet játszhatnak a pénzügyi intézmények kockázatkezelési felügyeletének megerősítésében,

D.

mivel eddig nem sikerült teljes mértékben kiaknázni a különösen a pénzügyi intézményeken belüli könyvvizsgálói bizottságok szerepét,

E.

mivel a minőségi könyvvizsgálat alapvető jelentőségű a gazdasági stabilitás és a piaci bizalom szempontjából, minthogy garanciákkal szolgál a vállalkozások tényleges pénzügyi erejét illetően;

F.

mivel a könyvvizsgáló függetlensége alapvető jelentőségű a könyvvizsgálat minősége szempontjából;

G.

mivel valószínűsíthető az összeférhetetlenség, ha a könyvvizsgáló cégek különböző szolgáltatásokat kínálnak ugyanannak a cégnek,

H.

mivel a négy nagy könyvvizsgáló cég magas piaci koncentrációja túlzott kockázatnövekedéshez vezethet, továbbá mivel a kisebb vállalkozások sokszínűek, növekedésüket és szakértelmüket fokozott versenylehetőségek révén kell ösztönözni,

I.

mivel a fentiek következtében újra kell indítani a könyvvizsgáló funkciójáról és a könyvvizsgálati piac struktúrájáról folyó, mélyre ható vitát;

1.

kedvezően fogadja a Bizottság zöld könyvét és üdvözli annak holisztikus megközelítését,

2.

üdvözli a zöld könyv alapvető kérdésfelvetését, hogy miként lehetne a könyvvizsgálatot javítani, még akkor is, ha a múltban nem volt meggyőző bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a könyvvizsgálatot nem a vonatkozó szabályoknak és követelményeknek megfelelően végezték;

3.

véleménye szerint a könyvvizsgáló feladatairól szóló vitának együtt kell járnia a ma nem túl hatékony könyvvizsgáló bizottság szerepének, valamint a pénzügyi tájékoztatás és a vállalatok által a kockázatokra vonatkozóan nyújtott információk erősítésével;

4.

jelenleg még nem lát elegendő alapot a végleges értékeléshez és ezért emlékezteti a Bizottságot, hogy nagyobb mértékben kell használni a rendeleteket, valamint széles körű és kimerítő hatásvizsgálatot kell lefolytatni, amelyben elemzik a különböző politikai lehetőségeket és a jobb szabályozás elvével összhangban gyakorlati kérdésekre összpontosítanak, átgondolják a számvitel jelentőségét a vállalatok fenntartható gazdasági fejlődéséről szóló helytálló információk nyújtásában, és többek között elemzik az érdekcsoportokat annak pontosítása érdekében, hogy a hatásvizsgálatot csoportok – például kkv-k, a rendszerszintű pénzügyi intézmények (SIFI-k) és más, tőzsdén jegyzett és tőzsdén nem jegyzett társaságok – szerint szegmentálják; álláspontja szerint értékelni kell a könyvvizsgálói jelentéseknek a felhasználókra – például a befektetőkre és a SIFI-k szabályozó hatóságaira – gyakorolt hatását; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a javasolt szabályozásból, illetve az egységes európai piacon a könyvvizsgálati standardok és gyakorlatok fokozatos harmonizációjából származó hozzáadott értéket egyaránt;

5.

üdvözli az arányosság zöld könyvben kifejeződő elismerését;

6.

álláspontja szerint a jogszabályban előírt könyvvizsgálat társadalmi funkciót tölt be és a közérdeket szolgája, hiszen eredete a demokratikus gazdasági és politikai rendszer alapvető szükségletére vezethető vissza, ennek megfelelően üdvözli a zöld könyvben kifejtett azon szándékot, hogy a pénzpiacok stabilitásához való hozzájárulás és a finanszírozáshoz való hozzáférés előmozdítása érdekében növelni kell az átláthatóságot, és javítani kell a könyvvizsgálati jelentések minőségét; támogat minden olyan intézkedést, amelynek alapja az a felismerés, hogy a pénzügyi intézmények költségeit és terheit kompenzálja minőségük jelentős javulása, a rendszeres külső értékelés és a megfelelő szabályozási felügyelet; hangsúlyozza, hogy e tekintetben külön jogszabályra van szükség;

7.

rámutat, hogy a kiváló minőségű könyvvizsgálati rendszer a szilárd vállalatirányítási keretrendszer szerves része; kéri a Bizottságot, hogy következetes módon terjessze a Parlament és a Tanács elé a vállalatirányításról és a könyvvizsgálatról szóló javaslatait;

8.

rámutat a könyvvizsgálói jelentés részvényesek és nagyközönség számára fennálló jelentőségére; elismeri „az ellenőrzés az ellenőrzés” elvet, és figyelmeztet annak jelentős kockázatára, hogy eltérő előírások alkalmazása jogbizonytalansághoz vezet; ezért szorgalmazza a hatály valamennyi pénzügyi intézményre történő kiterjesztését;

9.

egyetért a Bizottsággal, hogy a könyvvizsgálói jelentés következtetéseinek a forma helyett a tartalomra kellene inkább összpontosítaniuk;

10.

felkéri a Bizottságot, hogy tanulmányozza, miképpen lehet kiterjeszteni a könyvvizsgáló megbízatását a főbb pénzügyi kimutatásokban szolgáltatott információk ellenőrzése mellett a vizsgált vállalat által rendelkezésre bocsátott kockázati információk ellenőrzésére is; ajánlja, hogy a könyvvizsgálókkal tudassanak minden olyan esetet, amikor a kockázatkezelési bizottság döntését felülbírálták;

11.

véleménye szerint a könyvvizsgálói jelentéseknek rövidnek kell lenniük, pontos és tömör következtetéseket kell tartalmazniuk, és foglalkozniuk kell a könyvvizsgáló jogszabályban előírt feladatainak minden vonatkozásával; úgy véli, hogy az általános – például az alkalmazott mérlegkészítési módszerekre – és konkrét kérdésekre – például kulcsfontosságú teljesítménymutatókra, lényegességi küszöbértékekre és a jelentős számviteli becslésekkel vagy jelentős véleményekkel kapcsolatos kockázatok értékelésére és a könyvvizsgálat során tapasztalt nehézségekre – vonatkozó kiegészítő magyarázatokat a könyvvizsgálónak meg kell adnia a könyvvizsgáló bizottság és a közgyűlés számára;

12.

felszólít arra, hogy a pénzügyi intézmények könyvvizsgálói jelentéseiben szerepeljen tágabb közzétételi követelmény a kevésbé likvid eszközök értékelése tekintetében annak érdekében, hogy lehetővé váljon a pénzügyi eszközök különféle intézmények általi értékelésének összehasonlítása;

13.

hangsúlyozza, hogy a könyvvizsgálóknak figyelmeztetniük kell a felügyelőket vagy az illetékes hatóságokat, amennyiben a vizsgált gazdálkodó egység jövőjét veszélyeztető problémákat tárnak fel; ajánlja, hogy a nagy pénzügyi intézmények könyvvizsgálói és felügyelői tartsanak kétoldalú megbeszéléseket;

14.

megemlíti azt a potenciális felelősséget, amely a rendelet által előírtakon felüli információadáshoz kapcsolódhat; azonban úgy véli, hogy a társadalom előre- és kifelé tekintő felelősséget vár el a könyvvizsgálóktól, különösen a nagy és rendszerben fontos szerepet betöltő vállalatok vonatkozásában; véleménye szerint a könyvvizsgálók rendelkezésére álló, a kockázatokra, a mérlegen kívüli műveletekre vagy lehetséges jövőbeni kitettségekre vonatkozó közérdekű információkat mindig a szabályozó hatóságok tudomására kell hozniuk, és a legtöbb esetben azokat a nyilvánosság számára is elérhetővé kell tenniük;

15.

kéri, hogy erősítsék meg a pénzügyi intézmények könyvvizsgálói bizottságai szerepét azzal, hogy előírják számukra egy olyan kockázatértékelési modell jóváhagyását, amely az egyes vállalatok referenciaértékekkel való összevetését, valamint a jövőbeni esetleges finanszírozási szükségletekről, a banki kötelezettségvállalásokról, a jövőbeni pénzforgalomról, a kockázatkezelésről, a vezetői becslésekről és a főbb számviteli elvek melletti elköteleződésről és a vállalat üzleti modellje tekintetében előre látható kockázatokról való jelentéstételt is tartalmazza; kéri, hogy az értékelést a teljes könyvvizsgálói jelentéssel együtt megvitatás és jóváhagyás céljából évente terjesszék a pénzügyi intézmények igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága elé.

16.

úgy véli, hogy a szakmai kétkedés létfontosságú a könyvvizsgálat során, amely a könyvvizsgálat minden egyes szakaszát érinti; megerősíti, hogy e kétkedést, amely a „megfelelő mező kipipálásával” nem helyettesíthető tapasztalat során kialakult professzionális ítélőképességgel párosul, a könyvvizsgáló tárgyilagosságával és függetlenségével lehet elérni;

17.

meggyőződése, hogy nincs szükség a könyvvizsgálói jelentésekben szereplő záradékrendszer újraértékelésére, mivel annak célja a megelőzés és visszatartás és az hozzájárul a pénzügyi információ minőségéhez;

18.

úgy véli, hogy a külső könyvvizsgáló, a belső könyvvizsgáló és a könyvvizsgáló bizottság közötti folyamatos és rendszeres párbeszéd elengedhetetlen a hatékony könyvvizsgálathoz, tekintve, hogy a részvényeseket tájékoztatni kell például a könyvvizsgáló megbízása, újbóli megbízása vagy visszahívása okairól, illetve a könyvvizsgáló bizottsági jelentés konkrét magyarázatán keresztül;

19.

véleménye szerint a könyvvizsgálóknak a társaság közgyűlésein felszólalási jogot kellene kapniuk a könyvvizsgálói szerepükhöz kapcsolódó kérdésekre vonatkozóan;

20.

úgy véli, szükség van a két könyvvizsgáló tevékenységnek, nevezetesen a belső és külső könyvvizsgálatnak a jogszabályban történő, egyértelmű körülírására;

21.

javasolja, hogy a Bizottság sürgősen fogadja el a nemzetközi könyvvizsgálati standardokat (ISA), és azok rendelettel történő értelmezését, ami lehetővé tenné a könyvvizsgálat európai szintű harmonizálását és megkönnyítené a felügyeleti szervek feladatát; úgy véli, hogy a vizsgált vállalkozás méretétől függetlenül a könyvvizsgálat egységes folyamat, azonban alkalmazását hozzá kell igazítani a kis- és középvállalkozások (kkv-k) jellemzőihez; emlékezteti a Bizottságot arra, hogy a Nemzetközi Könyvvizsgálati Standardok hatálya alá eső gazdasági társaságokon kívül más társaságok is léteznek, amelyeknek pénzügyi helyzetét – annak ellenére, hogy mentesülnek e standardok alkalmazása alól – engedélyezett könyvvizsgáló cégekkel kellene ellenőriztetniük;

22.

egyetért azzal, hogy elkerülhetetlen konfliktust idéz elő, ha olyan könyvvizsgálót neveznek ki, aki a vizsgált társaságtól díjazást kap; ennek ellenére nem lát jelenleg semmilyen indokot arra, hogy a kinevezést egy harmadik félnek kelljen megtennie; ezzel kapcsolatosan – és a 2006/43/EK irányelv 37. cikke (2) bekezdésének sérelme nélkül – kéri, hogy erősítsék meg a könyvvizsgáló bizottság szerepét,

23.

véleménye szerint a könyvvizsgálót – jogszabályban előírt könyvvizsgálat esetében – a könyvvizsgáló bizottságnak és nem a vizsgálandó vállalat igazgatóságának kellene megbíznia, amivel összefüggésben a könyvvizsgáló bizottság tagjai legalább felének számviteli és könyvvizsgálati gyakorlattal kellene rendelkeznie; ennek során a könyvvizsgáló bizottságnak lépéseket kellene tennie a könyvvizsgáló függetlenségének biztosítására, különösen a könyvvizsgáló által végzett, illetve kínált tanácsadói szolgáltatásra figyelemmel;

24.

álláspontja szerint a könyvvizsgáló függetlenségének biztosítására vonatkozó szabályozást és a könyvvizsgálat minőségét biztosító szabályozást egyaránt egy hatékony és a szakma képviselőitől teljesen független állami felügyeleti szervnek kell részletesen felülvizsgálnia;

25.

támogatja a közhasznú társaságok vizsgálatát végző könyvvizsgáló társaságok számára nemzetközi helyes vállalatirányítási kódex összeállítását;

26.

egyetért azzal, hogy a könyvvizsgálói függetlenség kiemelkedő jelentőségű, és a túlzott bennfentesség megelőzése érdekében lépéseket kell tenni; javasolja, hogy a Bizottság végezzen hatásvizsgálatot, amely egy sor lehetőségre – különösen a külső rotációra és az önkéntes közös könyvvizsgálatokra – is kiterjed; noha lehetségesnek tartja a könyvvizsgáló függetlenségének külső rotációval történő erősítését, azonban továbbra is azon a véleményen van, hogy nem a külső rotáció, hanem sokkal inkább a rendszeres belső könyvvizsgálóváltás jelenti a legjobb szabályozási megoldást, amint azt a 2006/43/EK irányelv is megerősíti, illetve a meglévő partnerrotációs megoldások biztosítják az eredményes könyvvizsgálathoz szükséges függetlenséget;

27.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a vállalati gyakorlatok járuljanak hozzá a nyújtott védelem fennmaradásához, beleértve a főbb könyvvizsgáló partnerek kötelező rotációját még abban az esetben is, ha céget váltottak;

28.

javasolja a rögzített rotációs ciklustól eltérő vagy azt kiegészítő lehetőségek vizsgálatát, például közös könyvvizsgálatok alkalmazása esetében a rotációs ciklus hossza a kétszerese lehet az egy könyvvizsgáló alkalmazása esetén érvényesülő ciklus hosszánál, mivel más a könyvvizsgálat dinamikája, ha az ügyfél két könyvvizsgálóval áll szemben, a közös könyvvizsgálat rotációját lépcsőzetesen is meg lehet valósítani;

29.

úgy véli, hogy választóvonalat kellene húzni a könyvvizsgálói és a nem könyvvizsgálói szolgáltatások közé, amelyeket egy könyvvizsgáló cég az ügyfelének nyújt, méghozzá a 2006/43/EK irányelv 22. cikkének (2) bekezdése szerinti összeférhetetlenségre tekintettel és a könyvvizsgálati gyakorlat szabályaival összhangban; így korlátozható lenne a „lowballing” – a könyvvizsgálat mesterségesen nyomott árakon való nyújtása – gyakorlatát is, amit abban a reményben tesznek, hogy ezt további szolgáltatások nyújtásának kiszámlázása kompenzálni fogja; ezért a szétválasztást az összes könyvvizsgáló cégre és megrendelőire is alkalmazni kell; felszólítja a Bizottságot, hogy a jog szerinti könyvvizsgálók függetlenségére vonatkozó 2002. évi ajánlásokra tekintettel sorolják fel azon feltételeket, amelyek alapján megállapítható mely szolgáltatások minősülnek a könyvvizsgálói szolgáltatásokkal összeegyeztethetetlennek; elismeri, hogy a nem könyvvizsgálati szolgáltatások nyújtása – amennyiben azok nem összeegyeztethetetlenek a könyvvizsgáló függetlenségével – alapvető szerepet játszhat a kis és közepes méretű könyvvizsgáló cégek készségtárának kiszélesítésében, ugyanakkor véleménye szerint a belső és külső könyvvizsgáló szolgáltatásokat nem szabadba egyidejűleg nyújtani;

30.

alapvetőnek tartja a könyvvizsgálói függetlenség megőrzését; úgy véli, hogy a külső könyvvizsgálóknak meg kell tiltani a vizsgált társaság számára olyan szolgáltatások nyújtását, amelyek előidézhetnék a függetlenségre vonatkozó követelmények, vagy más etikai követelmények be nem tartását; elismeri, hogy az európai gazdasági növekedés erősítése céljából szükség van arra, hogy méretétől függetlenül az összes vállalkozás – a kkv-kat is ideértve – szerződtethessen olyan független könyvvizsgálókat és könyvvizsgáló társaságokat, amelyek a készségek széles palettájával rendelkeznek;

31.

megjegyzi, hogy ugyanaz a vállalat nem végezhet el olyan könyvvizsgálói szolgáltatásokat, ahol összeférhetetlenség merülhet fel, ideértve bizonyos tanácsadói szolgáltatásokat és az összetett strukturált termékek értékelését is, és fenntartja, hogy ezt az illetékes felügyeleti hatóságoknak kell ellenőrizniük;

32.

véleménye szerint a könyvvizsgálói függetlenség megőrzésében a könyvvizsgáló bizottságok fontos felügyeleti szerepkört töltenek be, és kéri a Bizottságot, adjon iránymutatást a könyvvizsgáló bizottságok e téren történő támogatása érdekében;

33.

javasolja, hogy az igazgatótanács helyett a könyvvizsgáló bizottság mint a felügyelőbizottság szerve döntsön arról, hogy engedélyezi-e nem könyvvizsgálati szolgáltatások nyújtását az adott pénzügyi vállalat részére, és ez a bizottság folytassa le a pályázatra és a megbízás részleteire vonatkozó tárgyalásokat; felhívja a Bizottságot, hogy végezzen hatásvizsgálatot a nem könyvvizsgálati szolgáltatások bevételben való részesedése maximalizálásának megvalósíthatósága és hatásai tekintetében;

34.

úgy véli, hogy ha a könyvvizsgáló cég vagy a könyvvizsgálói hálózat egy megrendelőtől kapott díjazása meghalad egy adott küszöbértéket, azt nyilvánosságra kell hozni, és amikor az meghaladja teljes bevétel egy bizonyos arányát, a felügyeleti hatóságoknak lehetőséggel kell rendelkezniük az ellenőrzések, korlátozások és más tervezései követelmények révén történő beavatkozásra, annak elkerülése érdekében, hogy a könyvvizsgáló cég gazdaságilag függő helyzetbe kerüljön; rámutat ugyanakkor, hogy kisebb cégek esetében a beavatkozás nem korlátozhatja a növekedést és hogy nagy és jelentős ügyfelek megszerzése, ami a korai stádiumban a munka jelentős részét teszi ki a növekedési folyamat elengedhetetlen része;

35.

úgy gondolja, hogy a közhasznú szervezetek könyvvizsgálatát végző cégeknek nyilvánossá kell tenniük beszámolójukat, amelyeket – az alkalmazott módszertan mellett – felül kell vizsgálni és minőségüket garantálni kell;

36.

úgy véli, hogy egy cég, egy közhasznú szervezet és/vagy egy könyvvizsgáló cég vezetése által bizonyítottan elkövetett beosztással való visszaélés esetén lehetségesnek kell lennie a büntetőeljárás összes érintett ellen történő megindításának;

37.

meggyőződése szerint a társulási modell megfelelő a könyvvizsgáló társaságok számára, mivel védi függetlenségüket;

38.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyék mintaszerűvé a közfeladatot ellátó szervezetek könyvvizsgálatát, és kerüljék el azokat az esetleges összeférhetetlenségeket, amelyek a könyvvizsgáló és az auditált közigazgatási szervek döntéshozó szervei közötti kapcsolatokból eredhetnek;

39.

támogatja a zöld könyv csoportok könyvvizsgálatára vonatkozó javaslatait;

40.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a csoportos könyvvizsgálat során történő adatközlés ügyét az uniós adatvédelmi jogszabályi keret jövőbeli felülvizsgálatával összefüggésben;

41.

úgy véli, hogy a csoportok könyvvizsgálatát végzőknek világos rálátással kell rendelkezniük a csoportra, és a csoportalapú ellenőrzésnek alávetett pénzügyi intézményeknek párbeszédet kell folytatniuk a csoportot felügyelő hatósággal;

42.

kéri a Bizottságot, hogy terjesszen be javaslatot a közhasznú társaságok könyvvizsgálói és a szabályozó hatóságok közötti kommunikáció javítására;

43.

meggyőződése, hogy létre kell hozni kommunikációs és titoktartási protokollokat, és hogy a párbeszédnek ténylegesen kétirányúnak kell lennie;

44.

szorosabb kétirányú kommunikációt sürget a pénzügyi intézmények könyvvizsgálói és pénzügyi felügyelői között, különösen az aggodalomra okot adó területek vonatkozásában, ideértve a különböző pénzügyi termékek közötti kölcsönhatásokat is; ugyanilyen kommunikáció kiépítésére hív fel a könyvvizsgálók és az európai felügyeleti hatóságok között a határokon átnyúló jogalanyok tekintetében;

45.

rámutat a könyvvizsgálattal kapcsolatos felügyeleti gyakorlatok harmonizációjának szükségességére, és kéri a Bizottságot, hogy mérlegelje a Könyvvizsgálók Felügyeleti Testületei Európai Csoportjának a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerébe történő integrálását, esetlegesen az ESMA-n keresztül;

46.

kéri a pénzügyi intézmények külső könyvvizsgálóit, hogy rendszeresen tegyenek jelentést ágazati alapon az Európai Rendszerkockázati Testületnek az ágazati tendenciák, illetve a rendszerszintű kockázatok és esetleges hiányosságok potenciális forrásainak azonosítása érdekében, továbbá megjegyezi, hogy ezt arányos módon kell elvégezni;

47.

felkéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy gondoskodjanak a nemzeti számvevőszékek által a könyvvizsgálói feladatuk ellátása keretében megfogalmazott következtetések tiszteletben tartásáról;

48.

a könyvvizsgáló piac jelenlegi összetételére tekintettel úgy véli, hogy a négy nagy könyvvizsgáló egyikének összeomlása a könyvvizsgáló szakma egészének hitelességét veszélyeztetné;

49.

hiszi, hogy még ha egy könyvvizsgáló cég csődje nem is idéz elő közvetlen dominóhatást a gazdaság többi részében, a cégek, amelyek „túl nagyok ahhoz, hogy megbukjanak”, erkölcsi kockázatot jelentenek; ezért a nagy könyvvizsgáló vállalkozásokkal kapcsolatos készenléti terveket meg kell erősíteni; e terveknek arra kell irányulniuk, hogy minimálisra csökkentsék egy könyvvizsgáló cég megfelelő indok nélküli piacról való kivonulásának lehetőségét, illetve csökkentsék az az által okozott bizonytalanságot és zavart;

50.

álláspontja szerint a készenléti tervek a cégek rendkívüli felbomlása megelőzésének fontos elemei, amelyeknek tartalmazniuk kell egy olyan mechanizmust, amely révén a szabályozó tájékoztatást kap egy adott könyvvizsgáló céget nemzeti vagy nemzetközi szinten fenyegető bárminemű problémáról annak érdekében, hogy a szabályozók betölthessék szerepüket és az ilyen helyzeteket kellő gondossággal kezelhessék;

51.

támogatja a négy nagy könyvvizsgáló cég, valamint a pénzügyi szektor számára jelentős könyvvizsgálói szolgáltatásokat nyújtó könyvvizsgálók vészhelyzetre vonatkozó terveinek („living wills”) bevezetését, valamint határokon átnyúló vészhelyzeti tervek létrehozását az ügyfélmegbízások abban az esetben történő zökkenőmentes átadására, ha valamely jelentős piaci szereplő kivonulna a piacról;

52.

hangsúlyozza, hogy a könyvvizsgálat terén megtett minden lépés egyik céljának a könyvvizsgálati területen tevékenykedő cégek közötti, a könyvvizsgálatok minőségét fenntartó, pontosságon és alaposságon alapuló verseny fejlesztésének kell lennie;

53.

kéri a Bizottságot, hogy a könyvvizsgálói piacon működő valamennyi vállalat számára teremtsen azonos versenyfeltételeket és európai szinten egyszerűsítse a könyvvizsgálatra vonatkozó szabályokat; álláspontja szerint a piachoz való könnyebb hozzáférés és a piacra lépés előtt álló akadályok leküzdése a könyvvizsgálói piacon a résztvevők száma növelésének kulcselemei; úgy véli, hogy a könyvvizsgáló bizottságok a legalkalmasabbak arra, hogy megválasszák a vizsgált szervezet kívánalmainak leginkább megfelelő könyvvizsgálati formát és figyelemmel kísérjék e könyvvizsgálat eredményességet és minőségét, illetve hogy különös figyelmet kell fordítani a könyvvizsgáló függetlenségére; véleménye szerint a Bizottságnak meg kellene vizsgálnia azokat a módozatokat, amelyek lehetővé teszik a közhasznú szervezetek, a közszektor és az európai intézmények számára, hogy a könyvvizsgáló cégek méretétől függetlenül az általuk nyújtott könyvvizsgálati szolgáltatások minőségét jobban megítélhessék;

54.

elismeri, hogy a közös könyvvizsgálatok bevezetése kedvező hatást gyakorolhat a könyvvizsgálói piac diverzifikálódására; emlékeztet a tagállamok eltérő piaci helyzetére és a közös könyvvizsgálattal kapcsolatos eltérő tapasztalataira; felhívja a Bizottságot, hogy értékelje a kötelező bevezetés könyvvizsgáló cégeket – különösen a kisebb könyvvizsgáló cégeket –, valamint a vizsgált vállalkozásokat és elsősorban a pénzügyi intézményeket érintő lehetséges előnyeit és költségeit, valamint azt, hogy ez hogyan hathat a könyvvizsgálói piac koncentrációjára és a pénzügyi stabilitásra;

55.

úgy véli, hogy a négy nagyvállalat általi felvásárlásokat annak a többi cég vagy hálózat növekedésére gyakorolt hatása fényében kell vizsgálni;

56.

felhívja a Bizottságot a bankok és más pénzügyi intézmények részéről a kölcsönök és más pénzügyi termékek esetében alkalmazott, korlátozó – a könyvvizsgáló kiválasztását esetlegesen behatároló – kötelezettségvállalások alkalmazásának vizsgálatára;

57.

véleménye szerint létfontosságú, hogy megtiltsák a négy nagy cégnek kedvező korlátozó záradékok alkalmazását a szerződésekben;

58.

felszólít a kis és közepes méretű könyvvizsgáló cégek közötti összeolvadások támogatására; sürgeti a Bizottságot, hogy tanulmányozza egy könyvvizsgáló cégekre vonatkozó minőségi tanúsítvány és nyilvántartás létrehozását abból a célból, hogy a közepes és kisméretű könyvvizsgáló cégek is igazolhassák, hogy munkájuk megfelelő minőségű; úgy véli, hogy a közbeszerzési ágazatban tűzzék ki célul, hogy ne a négy nagyvállalat közül válasszanak céget, a közigazgatási szervek pedig határozzanak meg egy irányszámot az ilyen cégek alkalmazása tekintetében;

59.

kéri a Bizottságot, hogy a közhasznú szervezetek pályázatai esetében írja elő, hogy a négy nagy könyvvizsgáló cég mellett legalább két másik cég számára is biztosítsák a pályázati eljáráshoz való méltányos hozzáférést; véleménye szerint e folyamatban a könyvvizsgáló bizottságnak döntő szerepet kell kapnia, és az érdekelt feleknek is részt kellene venniük benne; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a könyvvizsgáló bizottság gyakorlatát a pályázati eljárások szempontjából, különös tekintettel a hivatalos pályázati eljárással járó adminisztrációs terhekre, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a könyvvizsgálók kinevezésére vonatkozó végső döntés alapjául a könyvvizsgáló bizottság javaslata szolgáljon; álláspontja az, hogy e javaslatnak ki kell térnie a lefolytatott eljárás, az alkalmazott kritériumok és a könyvvizsgáló bizottság ajánlását motiváló indokok ismertetésére;

60.

felhívja a Bizottságot (a Versenypolitikai Főigazgatóságot), hogy végezze el a könyvvizsgálói piac részletes vizsgálatát;

61.

úgy véli, hogy a könyvvizsgálat a belső piac újjáélesztésének szerves része; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, mennyiben vezethetne a határokon átnyúló könyvvizsgálói tevékenység elősegítése a piacra való belépés esetleges korlátainak és a kapacitásbeli szűk keresztmetszetek felszámolásához; kéri a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy mennyiben vezethetne a könyvvizsgálói szolgáltatások európai piaca az eljárás összetettségének és a költségeinek csökkentéséhez valamennyi piaci résztvevő, különösen a kis- és közepes könyvvizsgáló cégek számára; ösztönzi a Bizottságot arra, hogy tegyen meg minden megfelelő lépést a nemzetközi könyvvizsgálati standardok uniós jogba történő átvétele és átültetése érdekében, ami hozzájárulhat a könyvvizsgáló cégek valóban egyenlő versenyfeltételeinek kialakításához; emlékezteti a Bizottságot a könyvvizsgálók felelősségére vonatkozó javaslataira; erre való tekintettel felszólítja a Bizottságot, hogy nyújtson be javaslatokat a fokozatos harmonizálás érdekében, amely a „könyvvizsgálók európai útlevelének” kialakítására irányul, különös tekintettel mindarra, ami a könyvvizsgálók függetlenségét garantálja;

62.

felhívja a Bizottságot, hogy alakítson ki páneurópai felelősségi rendszert a könyvvizsgáló szakma számára;

63.

kéri a Bizottságot, hogy fokozza a nagyobb konvergencia irányába tett erőfeszítéseit;

64.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

22.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 51/9

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre, és különösen annak 2. és 3. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, és különösen annak 19. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és különösen annak 21., 23. és 25. cikkére,

—

tekintettel „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia – 2010–2015” című, 2010. szeptember 21-i bizottsági közleményre (COM(2010)0491),

—

tekintettel „Az Unióban az idősödő népesség hatásának kezelése (2009-es jelentés az idősödésről)” című, 2009. április 29-i bizottsági közleményre (COM(2009)0180),

—

tekintettel a munkaerőpiacról kiszorultak aktív befogadásának elősegítéséről szóló, 2008. október 3-i bizottsági ajánlásra (2008/867/EK) (1),

—

tekintettel a Bizottság megbízásából készült, „Az egészségügyi ellátáshoz és a hosszú távú gondozáshoz való hozzáférés – Van-e egyenlőség a nők és a férfiak között?” című, 2010. július 22-i jelentésre,

—

tekintettel a Bizottság megbízásából készült, „A nemek közötti egyenlőséget érvényesítő aktív befogadási szakpolitikák” című, 2009. november 24-i jelentésre,

—

tekintettel a nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumról (2011–2020) szóló, 2011. március 7-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a munkaerő és a népesség öregedése által a foglalkoztatáspolitikákra gyakorolt hatásról szóló, 2010. december 6-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az aktív időskorról szóló, 2010. június 7-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az egészségben és méltóságban töltött időskorról szóló, 2009. november 30-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel „A nők és férfiak közötti esélyegyenlőség: aktív és méltóságteljes időskor” című, 2009. június 8-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért „Az öregedő munkaerő munkakörülményei” című, 2008. május 1-jei jelentésére,

—

tekintettel az időskorról szóló második világtalálkozón (A/CONF.197/9 8) 2002. április 12-én elfogadott, az időskorra vonatkozó madridi nemzetközi cselekvési tervre,

—

tekintettel a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló, 1979-ben elfogadott ENSZ-egyezményre (CEDAW),

—

tekintettel a nők idősödő társadalomban betöltött szerepéről szóló, 2010. szeptember 7-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A7-0291/2011),

A.

mivel a nemek közötti egyenlőség és a – többek között az életkoron alapuló –megkülönböztetésmentesség az Európai Unió működéséről szóló szerződésben rögzített egyik uniós alapelv, valamint a Közösség egyik célkitűzése és feladata,

B.

mivel az Európa 2020 stratégia kiemelt célul tűzte ki a 75 %-os foglalkoztatási rátát a nők és a férfiak számára egyaránt, és célkitűzései között szerepelt az is, hogy 20 millióval csökkentse a szegénységtől fenyegetettek számát; mivel a rájuk jellemző nagyfokú szegénység és munkanélküliség miatt az 50 év feletti nők csoportja ezért döntő fontosságú korcsoport mindkét cél eléréséhez,

C.

mivel állandósultak a nemekhez kötődő sztereotípiák, amelyek az idősekre a munkaerőpiacon váró, az életkoron alapuló megkülönböztetéssel együtt különösen az idősebb nők munkavállalási, képzési és előrelépési esélyeit csökkentik, és részben növelik az időskori szegénység kockázatát,

D.

mivel a nemen alapuló megkülönböztetés a megkülönböztetés egy sajátos típusa annyiban, hogy szisztematikus és átfogó, valamint a megkülönböztetés összes más formáját áthatja és azokhoz hozzáadódik,

E.

mivel napjaink munkaerőpiaca minden eddiginél dinamikusabb és változékonyabb, aminek eredményeképpen az egyazon területen belüli foglalkoztatás többé nem garantált egy egész életre; mivel ebből kifolyólag a gazdasági válság rámutatott arra, hogy a nők fontos szerepet töltenek be a munkaerőpiacon,

F.

mivel Európa jövőbeni jóléte és befogadó jellege attól függ, hogy képes-e hathatósan javítani a munkaerejében rejlő erőforrások kihasználását, azzal, hogy olyan munkakörülményeket és szociális biztonsági rendszereket hoz létre, amelyek támogatják a munka- és életkörülmények javítását, egyúttal pedig figyelembe veszik a gazdaságot; mivel ez a munka, a családi és magánélet összeegyeztetésére, továbbá a közvetett és közvetlen megkülönböztetés és a nemek között a munkaerőpiacon aránytalanságokat eredményező nemi sztereotípiák kezelésére irányuló megfelelő politikákat is magában foglal,

G.

mivel a munkaképes korú népesség (20–64 évesek) az EU-27 területén 1990 és 2010 között 1,8 %-kal emelkedett, míg az idősebb (65 év feletti) népesség körében 3,7 % volt a növekedés, a fiatalok (0–19 évesek) aránya ellenben 5,4 %-kal csökkent; mivel a népesség 65 év feletti része az előrejelzések szerint a 2010-es 17,4 %-ról 2060-ra 30 %-ra fog nőni (3),

H.

mivel a szegénység kockázatát az idősebb nők körében 2008-ban 22 %-nak mérték, szemben az idősebb férfiak között mért 16 %-kal (4),

I.

mivel az elszigetelten élő idősek között a nők gyakran és egyre inkább túlzott arányban vannak jelen, ami az emelkedő válási rátáknak és a férfiak rövidebb várható élettartamának a következménye; mivel az özvegyek és az egyedülálló idős asszonyok általában jobban ki vannak téve a szegénység, az elszigetelődés és a társadalmi kirekesztés veszélyének,

J.

mivel az 55–64 éves nők foglalkoztatási rátája 2009-ben 37,8 % volt, szemben az ugyanilyen korú férfiak 54,8 %-ával (5),

K.

mivel a nők munkanélküliségi rátája 21 tagállamban magasabb a férfiakénál, és bár a tartós munkanélküliség aránya 12 országban a férfiak körében magasabb, a női munkanélküliséget nagyobb valószínűséggel álcázzák „inaktivitásnak”, ha az illető házas vagy gyermekei vannak,

L.

mivel a 30 év alatti nők átlagos órabére 92 %-a a férfiakénak, az 50–59 éves korcsoportban pedig 67,5 % ez az arány (6), továbbá a nemek közötti bérszakadék uniós átlaga eléri a 17,5 %-ot,

M.

mivel a társadalmi-gazdasági helyzet nemek szerinti különbségei nagyrészt a nemek közötti hagyományos szerepmegosztásból erednek, ahol elsődlegesen a férfiak felelnek a kenyérkeresetért, a nők pedig a fizetés nélküli házimunkáért és a család gondozásáért, beleértve a szélesebb családot is, ami nagy mértékben kihat arra, hogy a nők a férfiakhoz képest – például a nyugdíj terén – mennyi társadalombiztosítási jogosultságot tudnak felhalmozni, és ennélfogva hatással van időskori helyzetükre, különösen az elváltak, külön élők vagy özvegyek esetében,

N.

mivel a nőknél nagyobb valószínűséggel fordul elő a lassabb, rövidebb és/vagy félbeszakított pályafutás és az alacsonyabb átlagjövedelem, mint a férfiaknál, amit a nemek közötti nagyobb bérszakadék is tükröz, és ez az egyéni nyugdíjszámlára befizetett járulékokat tekintve különbséget okoz a két nem között, ezáltal növeli a nők időskori szegénységének kockázatát,

O.

mivel a nemek közötti aránytalanság mértéke kisebb a családalapítás előtt, és annak szintje a párkapcsolat alapítását követően növekszik; mivel a nők foglalkoztatási rátája az első gyermek születésekor csökken, és munkaerő-piaci hátrányuk életük korai szakaszában tovább halmozódik a gyermekgondozás, a későbbiekben pedig az idősek gondozása miatt, ami gyakran az aktív keresők elszegényedéséhez vezet,

P.

mivel az idősebb nők a férfiakhoz képest gyakrabban vállalnak vagy kényszerülnek vállalni részmunkaidős állást, és gyakrabban hagyják el vagy kényszerülnek elhagyni a munkaerőpiacot az előrehozott öregségi nyugdíjjal élve,

Q.

mivel szinte mindegyik európai országban széles körben elismerik az aktív munkaerő-piaci politikák vonatkozásában a nemek szerinti megközelítés fontosságát, ugyanakkor az aktív munkaerő-piaci politikák értékelése azt jelzi, hogy a nemek közötti egyenlőség érvényesítése nem egyenletes és meglehetősen szűk hatókörű,

R.

mivel az 50 év feletti nők a nemen és életkoron alapuló sztereotípiák miatt gyakran kétszeres vagy többszörös megkülönböztetéssel néznek szembe, amit rendszerint a korukra jellemző munkavégzési és életviteli minták tovább súlyosbítanak (pl. megszakítások a pályafutásban, részmunkaidős foglalkoztatás, ismételt munkába állás egy bizonyos időtartamú munkanélküliséget követően, a munkahelyük feladása a család ellátása miatt vagy a család elsősorban kereskedelmi vagy mezőgazdasági vállalkozásában, fizetés és társadalombiztosítási járulékfizetés nélkül végzett munka miatt és a nemek közötti bérszakadék); mivel a nők ezért jellemzően sokkal inkább halmozottan hátrányos helyzetűek, mint az azonos csoportokba tartozó férfiak; mivel ráadásul válság idején ezeket a nőket még inkább veszélyezteti az elszegényedés,

S.

mivel a nőket a munkaerőpiacon gyakran sokkal fiatalabb korban kezdik „öregnek” tekinteni, mint a férfiakat; mivel az életkoron alapuló megkülönböztetés az európaiak 58 %-a szerint elterjedt jelenség (7),

T.

mivel az idősebb nőkkel szembeni erőszak kérdése rendkívül csekély figyelmet kap, tekintve, hogy az érintett nők különösen elzárkóznak a bántalmazás bejelentésétől, a szolgáltatók sztereotip hozzáállása miatt pedig – akik úgy vélik, hogy az idős nők kevésbé vannak kitéve az erőszak kockázatának – csak szűkös választási lehetőségek állnak a bántalmazás áldozatává vált idősebb nők rendelkezésére,

U.

mivel már kora gyermekkortól az egyenlőségre történő nevelés, valamint a szakképzési orientációs politikák és a nők munkavállalását előmozdító politikák jelentik a célravezető eszközt e megkülönböztetések tartós felszámolásához,

1.

üdvözli az Európai Bizottságnak azt a határozatát, hogy a 2012-es év az aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás európai éve lesz, és a Bizottságot és a tagállamokat megfelelő és célravezető lépésekre hívja fel a megkülönböztetés leküzdése érdekében, többek között az életkoron és nemen alapuló megkülönböztetéssel együtt járó sztereotípiák leküzdésével és a generációk közötti szolidaritás ösztönzésével;

2.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy az 50 év feletti nőkkel szembeni többszörös megkülönböztetés jobban tükröződjön – és hatékonyan küzdjenek ellene – a nyitott koordinációs módszerben a nyugdíjak, a társadalmi integráció, a foglalkoztatás, a nemi sztereotípiák megváltoztatása és a nők politikai és gazdasági döntéshozatalba való bevonása terén;

3.

felhívja a tagállamokat, hogy a nyugdíjreform előkészítésében és végrehajtásában valósítsa meg a nemek közötti esélyegyenlőség érvényesítését – ezt a kérdést a nyugdíjrendszerekről szóló, a közeljövőben megjelenő fehér könyvben és más társadalombiztosítási reformok során is figyelembe kell venni –, hogy ösztönözze az egyenlőséget jobban elősegítő biztosításmatematikai számításnak az alkalmazását a nők és a férfiak esetében, hogy támogassa a szegénység kockázatának csökkentésére irányuló lépéseket, hogy küzdje le a jelenlegi időskori szegénységet, hogy javítsa az (egészségügyi) ellátás minőségét, megfizethetőségét és az ahhoz való hozzáférést, és hogy vessen véget a kötelező nyugdíjazás gyakorlatának, ezzel egyidejűleg a megkülönböztetés kezelésével lehetővé téve a munkaerő-piaci részvételt az idősebb nők számára;

4.

felhívja a tagállamokat, hogy az idősebb nők körében a szegénység kockázatának csökkentés érdekében egészítsék ki a nyugdíjakra vonatkozó jogi szabályozást az özvegyi nyugdíjellátás lehetőségével;

5.

hangsúlyozza a nők legkiszolgáltatottabb csoportjainak, azaz a bevándorló, kisebbségekhez tartozó, fogyatékkal élő, alacsony képzettségű, munkahelyi tapasztalattal nem rendelkező, börtönviselt stb. nők integrációjára irányuló intézkedések végrehajtásának fontosságát, a méltányos élethez való joguk biztosítása érdekében;

6.

felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket annak érdekében, hogy biztosítsák a méltóságteljes időskort, az idős nőket érő megaláztatás, megkülönböztetés vagy erőszak bármilyen formájától mentesen;

7.

hangsúlyozza, hogy az idősebb nők gazdasági erőforrást, valamint tapasztalatok tárházát képviselik, továbbá kulcsfontosságú támogatást jelentenek a közösség és a család számára mint a rászorulók gondozását ellátó személyek, illetve – tekintettel gazdag szakmai tapasztalataikra – mint foglalkoztatási szakértők, továbbá hozzájárulnak a vidék fenntartásához;

8.

felkéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy az időskorú női lakosság esetében fennálló digitális szakadék felszámolása, valamint a társas, kommunikációs, autonómia- és érdekérvényesítő képességek növelése érdekében mozdítsanak elő olyan konkrét kezdeményezéseket, amelyek az új technológiákhoz kapcsolódó nyelvezet és kultúra elsajátítására irányulnak;

9.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetével szoros együttműködésben készítsenek tanulmányt az 50 év feletti nők helyzetéről, különös figyelmet fordítva a munkaerőpiacon és gondozóként szerzett tapasztalataikra, a nők és a férfiak időhasználatának mikéntjére, az egészségügyi kérdésekre, valamint olyan egyéb kihívásokra, amelyekkel szembe kell nézniük;

10.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás európai éve keretében teremtsenek olyan feltételeket, amelyek lehetővé teszik az idősebb nők számára és segítik őket, hogy a munkaerőpiacon maradjanak és/vagy oda visszatérjenek, hogy potenciáljukat fel tudják használni a munkaerőpiacon és a jogaikat tiszteletben tartsák; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy egyúttal érvényesítsenek olyan intézkedéseket, amelyek arra ösztönzik a munkaadókat, hogy javítsák az esélyegyenlőségre vonatkozó politikáikat az idősebb nők felé irányuló, korral kapcsolatos negatív hozzáállások kezelése érdekében, valamint azért hogy az idősebb női munkavállalóknak ugyanolyan hozzáférésük legyen a képzésekhez, előléptetéshez és szakmai előmenetelhez;

11.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy haladéktalanul alakítsanak ki átfogó, többdimenziós, nemek szerint differenciált és az életkornak megfelelő megközelítést a foglalkoztatási és szociálpolitikákban, hogy biztosítsák a nők foglalkoztatását és társadalmi integrációját; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a már most szegénységben élő idősebb nők generációjának helyzetét is alaposan értékeljék, és sürgősen hozzanak megfelelő és célravezető intézkedéseket, amelyekkel ezeket a nőket kivezetik a szegénységből;

12.

felhívja a tagállamokat, hogy megfelelő módon kezeljék az idősebb nők által az álláskeresés során tapasztalt többszörös megkülönböztetést;

13.

felhívja a Bizottságot, hogy fejlessze tovább és javítsa a pontos, releváns, összehasonlítható, nem és életkor szerinti európai adatok gyűjtését és elemzését, különösen az idősebb, köztük a migráns és fogyatékkal élő nők foglalkoztatási és munkanélküliségi rátájáról, az idősebb nőknek a (fizetés nélküli) családi gondozásban való (informális) részvételéről, valamint az eltartott idősek arányáról és az idősekkel szembeni rossz bánásmódról, aminek a tagállamok valamennyi jelenlegi adatvédelmi jogszabályával összhangban kell történnie;

14.

örömmel látja, hogy a tagállamok már felismerték, hogy a nemek közötti munkaerő-piaci egyenlőtlenség mintái és okai szoros kapcsolatban vannak az életciklus adott szakaszával, ezért hangsúlyozza, hogy támogatni kellene az életcikluson alapuló megközelítést a munka területén; szorgalmazza ugyanakkor, hogy a tagállamok – az életciklussal járó kihívások megfelelő kezelése érdekében – célzott intézkedésekkel kezeljék a fiatal, illetve idősebb nőknek az azonos korú férfiakéhoz képest hátrányos helyzetét az aktív munkaerő-piaci politikáikban, és ezekkel ne csak a felnőtt nőket és férfiakat célozzák meg;

15.

felhívja a tagállamokat az idősebb nők munkakörülményeinek javítását célzó legjobb gyakorlatok cseréjére annak érdekében, hogy fenntartható és egészséges munkahelyeket teremtsenek számukra;

16.

szorgalmazza, hogy a tagállamok vonják be az idősebb nőket az egész életen át tartó tanulás folyamatába, és a foglalkoztathatóságuk növelése, továbbá a független és aktív életvitel fenntartásának, valamint megszerzett tapasztalataik és tudásuk fiatalabb generációkkal történő megosztásának támogatása érdekében fejlesszék tovább, illetve támogassák az idősebb nőknek megfelelő rugalmas átképzési programokat, figyelembe véve sajátos szükségleteiket és képességeiket;

17.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a nők által a munkaerőpiacon tapasztalt hátrányok – különösen a gondozási feladataikból eredők – ne hozzák hátrányos helyzetbe őket sem a nyugdíjjogosultságuk, sem egyéb társadalombiztosítási jogosultságuk szempontjából;

18.

felkéri az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy ha eddig még nem tették meg, a társadalombiztosítási rendszerek esetében alkalmazzák az összevonás rendszerét az alkalmazotti és önfoglalkoztatói járulékok, illetve különböző munkahelyeken elszámolt járulékok együttes elszámolásához;

19.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az új függőségi csapdák létrejöttének elkerülése érdekében alakítsanak ki és ösztönözzenek nemi szempontok szerint értékelt nyugdíjrendszereket, amelyek védelmet és garanciát nyújtanak az idősebb nőket fenyegető szegénység nagyobb kockázata ellen, figyelembe véve, hogy gondozási kötelezettségeik miatt kénytelenek megszakítani szakmai pályafutásukat;

20.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemek közötti bérszakadék felszámolása érdekében haladéktalanul tegyenek hatékony intézkedéseket az egyenlő munkáért egyenlő fizetés elvének végrehajtására (pl. kötelező munkaértékelési rendszerek és a munkahelyi egyenlőséget előmozdító cselekvési terv), ami szintén hozzásegíthet a nyugdíjak közötti különbség csökkentéséhez és a későbbiekben leépítéséhez, és mérsékelheti a – többnyire idősebb – nőket fenyegető szegénység nagyobb kockázatát;

21.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vezessenek be megfelelő szakpolitikákat a munka, a családi és magánélet összeegyeztetése érdekében, és a korosztályok közötti egyenlőség általános érvényesítésének elvén keresztül a különböző életszakaszokat szem előtt tartva az öregedés dimenzióját építsék be az összes vonatkozó politikába; felszólítja a vilniusi Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetét, hogy végezzen e tekintetben hatásvizsgálatokat és kutatásokat;

22.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy teljes mértékben és hatékonyan használják ki a meglévő uniós eszközöket és programokat – köztük az Európai Szociális Alapot és az Európai Regionális Fejlesztési Alapot – az idősebb nők munkaerő-piaci részvételének növelése és az idősebb nők hátrányos megkülönböztetésének valamennyi területen történő leküzdése érdekében;

23.

kéri a tagállamokat, hogy ösztönözzék az idősebb nők aktív részvételét az üzleti szektorban, valamint a férfiak és a nők egyenlő képviseleti arányát a gazdasági döntéshozatali szervekben, köztük a vállalati igazgatótanácsokban, és ennek érdekében bátorítsák és támogassák az új vállalkozást indító nőket és biztosítsák számukra a forrásokhoz való hozzáférését, különösen mikrohitelek révén;

24.

felhívja a tagállamokat, hogy politikájukba, különösen a nyugdíjpolitikájukba, építsék be az életkorkezelés elveit és eszközeit a munkahelyi „korbarát és nemek szerint differenciált” politika kialakítása, idősebb női munkavállalóik felhalmozott tudásának és tapasztalatának nagyobb elismerése és tiszteletben tartása, valamint egy olyan megbízható és átlátható tájékoztatási politika kialakítása érdekében, amely biztosítja az idősebb munkavállalók számára azt a lehetőséget, hogy teljes körű információkkal ellátva készüljenek fel a nyugdíjazásra; felhívja továbbá a Bizottságot és a tagállamokat, hogy szigorítsák az idősebb női munkavállalók munkaadók által történő hátrányos megkülönböztetésére vonatkozó szankcionálási szabályokat; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy ezeket a politikákat beépítsék a kisvállalkozói intézkedéscsomagba;

25.

felhívja a tagállamokat, hogy fokozzák az olyan családok szükségleteinek kielégítésére irányuló erőfeszítéseiket, amelyek eltartottakért felelnek, és felhívja a Bizottságot, hogy a strukturális alapok felhasználásával továbbra is támogassa a gondozási rendszerek kialakítását;

26.

felkéri a tagállamokat, hogy segítsék elő a minőségi gondozási szolgáltatások biztosítását (beleértve az idősek otthoni ápolását is), hogy biztosítsák az ilyen jellegű minőségi gondozási szolgáltatások hozzáférhetőségét és megfizethetőségét, hogy javítsák a hivatásos gondozók által végzett munka megbecsülését, és támogassák az idős, eltartott személyeket gondozó családokat azáltal, hogy többek között anyagilag kompenzálják őket hozzájárulásukért, valamint tanácsokat adnak nekik és képezik őket annak érdekében, hogy magas színvonalú informális gondozást tudjanak nyújtani;

27.

ismét rámutat arra, hogy biztosítani kell a megfelelő, jó minőségű, megfizethető és a teljes munkaidős foglalkozatással összeegyeztethető, a gyermekgondozást és más eltartott személyek gondozását ellátó szolgáltatások rendelkezésre állását, hogy a nőknek ne kelljen megszakítaniuk, szüneteltetniük vagy lerövidíteniük munkaviszonyukat azért, hogy az eltartott személyeket ellássák;

28.

rámutat arra, hogy a gyermekek és eltartottak felügyelete és gondozási szolgáltatásai jelentős foglalkoztatási potenciált képviselnek, amelyet idősebb nők tölthetnének be, akik körében jelenleg az egyik legalacsonyabb a foglalkozatási ráta;

29.

felhívja a tagállamokat, hogy gondoskodjanak a képzésről és a kapacitás növeléséről, hogy magas színvonalú gondozási szolgáltatásokat tudjanak garantálni, és lépjenek fel a demográfiai tendenciák által a „fehérköpenyes” ágazatban (a gondozásban és az egészségügyben) okozott személyzeti létszámhiány ellen;

30.

szorgalmazza, hogy a tagállamok a szülői szabadsághoz való hozzáférést terjesszék ki a nagyszülőkre és a szüleiket gondozó gyermekekre is, ismerjék el az eltartott személyek gondozását – mérlegelve ugyanakkor a gondozói szabadság bevezetésének lehetőségét –, és biztosítsanak szolgáltatásokat, képzést és tanácsadást a gondozóknak;

31.

elismeri, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közelítő nők gyakran nagyszülők is egyben; elismeri azonban, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közelítő nőkre nem szabadna kizárólag gondviselőként tekinteni; ezért felkéri a tagállamokat, hogy mérlegeljék a gyermekgondozási létesítmények nyújtotta lehetőségeket, amelyek választási szabadságot biztosítanak a nagyszülők számára – amennyiben igénylik –, hogy más tevékenységekben is részt vegyenek;

32.

szorgalmazza, hogy a tagállamok a kezdeményezések és rendszerek finanszírozása révén támogassák az idősebbek polgári szerepvállalását és a generációk közötti projekteket;

33.

felhívja a tagállamokat, hogy minden szinten – az érintett nem kormányzati szervezetek támogatásával is – tegyenek intézkedéseket az idősebbek, különösen az egyedül élő idősebb nők sajátos igényeinek kezelése érdekében, hogy csökkentsék az elszigeteltségüket és kiszolgáltatottságukat, egyúttal támogassák az egyenlőségüket, biztonságukat és jólétüket;

34.

kéri a tagállamokat, hogy mérlegeljék a különféle elhelyezési lehetőségek feltárását és a közösségi csoportok és szervezetek támogatását, hogy csökkentsék az idősebb nők elszigeteltségét, és kedvező környezetet teremtsenek a generációk közötti szolidaritáshoz;

35.

elismeri, hogy az idősebb nők számára biztosítani kell a méltóságteljes döntés lehetőségét ahhoz, hogy kívánságuk szerint – akár egyedül, akár közösségben – folytassák életvitelüket,

36.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ismerjék el, hogy az egészségügy nemi dimenziója alapvető része az uniós egészségpolitikának, és ezért kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák tovább az irányú erőfeszítéseiket, hogy az uniós és nemzeti egészségpolitikába beépítsék a nemek és a korosztályok közötti egyenlőség általános érvényesítésére irányuló és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos különleges intézkedéseket;

37.

ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemek és korosztályok szerint differenciált gyógyító és palliatív ellátás fontosságát ismerjék el, felhívja a tagállamokat, hogy végezzenek a nemekhez kapcsolódó betegségekre, illetve azok okaira, esetleges megelőzésére és kezelési módjaira kiterjedő kutatást;

38.

elismeri a szűrés és a preventív kezelés létfontosságú szerepét az egészségügyi ellátásban, és szorgalmazza, hogy a Bizottság a nyitott koordinációs módszer segítségével gondoskodjon az eszmecseréről, ösztönözze a szűrések harmonizálását az EU egész területén, nevezze meg a legjobb gyakorlatokat és dolgozzon ki iránymutatásokat;

39.

üdvözli egyes tagállamok arra tett erőfeszítéseit, hogy ingyenes hozzáférést biztosítsanak a nemekhez kapcsolódó betegségek megelőzéséhez, és ösztönzi azokat a tagállamokat, amelyek ezt még nem tették meg, hogy erősítsék meg az idősebb nőknek szóló preventív egészségügyi ellátást, például a hozzáférhető, rendszeres mammográfia, valamint PAP-tesztek biztosításával, valamint hogy töröljék el a betegségmegelőző szolgáltatások, például a mellrákszűrés igénybevételére vonatkozó korhatárokat, és hívják fel a figyelmet a szűrések fontosságára;

40.

ösztönzi a tagállamokat, hogy fokozzák tovább az irányú erőfeszítéseiket, hogy az egészségpolitikákba beépítsék a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének stratégiáját, továbbá biztosítsanak egyenlő hozzáférést a megfizethető egészségügyi ellátáshoz és hosszú távú gondozáshoz – különösen az idősebb – nők és férfiak, valamint a többszörösen hátrányos helyzetű személyek részére;

41.

szorgalmazza, hogy a Bizottság és a tagállamok dolgozzanak ki jobb munkahelyi biztonságot és egészségvédelmet biztosító intézkedéseket, ami által megőrzik a munkavállalók foglalkoztathatóságát és képességeit, és gondoskodnak a jobb időskori egészségi állapotról;

42.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy lépjenek fel az idős nőkkel szembeni erőszak minden formája ellen, elismerve, hogy ez a probléma rendkívül csekély figyelmet kap, kezelve a társadalmi sztereotípiákat és biztosítva, hogy a szolgáltatók figyelembe veszik az erőszak áldozatává vált idős emberek sajátos szükségleteit, hogy biztosítsák az emberi jogok teljes körű érvényesülését, a nemek közötti egyenlőség megvalósulását és a DAPHNE program teljes mértékű kiaknázását;

43.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

22.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 51/17

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 67. cikkére és 81. cikke (2) bekezdésének g) pontjára;

—

tekintettel a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló irányelv elfogadására irányuló tanácsi közös álláspontról szóló, 2008. április 23-i álláspontjára (1);

—

tekintettel a Jogi Bizottság által 2006. április 20-án, 2007. október 4-én, és 2011. május 23-án tartott meghallgatásokra;

—

tekintettel a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló, 2008. május 21-i 2008/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelve (2);

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére és 119. cikkének (2) bekezdésére;

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére (A7-0275/2011);

A.

mivel a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítására irányuló európai uniós politika egyik alapvető célkitűzése az igazságszolgáltatáshoz való megfelelőbb hozzáférés biztosítása; mivel az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésnek ebben az összefüggésben magában kell foglalnia a magánszemélyek és a vállalkozások részére rendelkezésre álló megfelelő vitarendezési eljárásokat is;

B.

mivel a 2008/52/EK irányelv célkitűzése a viták békés rendezésének előmozdítása a közvetítés igénybevételének ösztönzése, valamint a közvetítés és a bírósági eljárás közötti kiegyensúlyozott arány biztosítása révén;

C.

mivel a hagyományos peres eljárások jól működő alternatívájaként használható közvetítéshez való hozzáférés megkönnyítése, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a közvetítést az Európai Unióban igénybe vevő felek kiszámítható keretszabályozásra támaszkodhassanak, az irányelv különösen a polgári peres eljárások egyes vetületei tekintetében közös elveket vezet be;

D.

mivel a kiszámíthatóság mellett az irányelv célja olyan keretet létrehozni, amely megőrzi a közvetítés legfőbb előnyét, a rugalmasságot; mivel e két követelménynek kell a tagállamokat vezérelnie az irányelv végrehajtására szolgáló nemzeti jogszabályok kidolgozásakor;

E.

mivel a 2008/52/EK irányelv a szomszédos államok érdeklődésére is számot tartott, és egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy néhány ilyen országban hasonló jogszabályokat vezettek be;

F.

mivel a tagállamoknak 2011. május 21-ig bezárólag biztosítaniuk kell az irányelvnek való megfelelést, a 10. cikk kivételével, amelynek legkésőbb 2010. november 21-ig kellett megfelelniük; mivel a jelenlegi helyzet szerint a tagállamok többsége már lezárta, illetve a határidőig le fogja zárni a végrehajtási folyamatot, és csak néhány tagállam – a Cseh Köztársaság, Ausztria, Finnország és Svédország – késlekedik az irányelv rendelkezéseinek való megfeleléssel;

G.

mivel az Európai Parlament fontosnak tartja szemügyre venni, hogy a jogszabályt a tagállamok hogyan hajtották végre, arról hogyan vélekednek a szakmabeliek és a közvetítést igénybe vevők, valamint hogy az felülvizsgálatra szorul-e, és ha igen, mely területeken;

H.

mivel ennek érdekében, valamint a helyes gyakorlatok meghatározása és az uniós szintű további fellépések szükségességének felmérése céljából alaposan tanulmányozni kell a tagállamok főbb szabályozási irányvonalait;

I.

mivel a Bizottságnak a stockholmi program végrehajtásáról szóló cselekvési terve (COM (2010)0171) 2013-ra előirányoz egy, a közvetítésről szóló irányelv végrehajtásáról szóló közleményt;

J.

mivel érdemes szemügyre venni, hogy a tagállamok hogyan hajtották végre a közvetítésről szóló irányelv főbb rendelkezéseit, nevezetesen a közvetítés igénybevételének a bíróságok általi közvetlen ajánlásáról szóló 5. cikket, a bizalmas jelleg biztosításáról szóló 7. cikket, a közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodások végrehajthatóságáról szóló 6. cikket, valamint a közvetítésnek az elévülési időre kifejtett hatásáról szóló 8. cikket;

K.

mivel a Bizottság a 2011. évi munkaprogramjába felvette az alternatív vitarendezésről szóló jogalkotási javaslatot;

1.

rámutat, hogy a bizalmasságra vonatkozó, az irányelvben szereplő előírás néhány tagállam jogszabályaiban már eddig is létezett: Bulgáriában a polgári törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy a közvetítők megtagadhatják az olyan ügyben való tanúskodást, amelyben közvetítőként eljártak; Franciaországban és Lengyelországban a polgári ügyekben folytatott közvetítésre hasonló szabályok vonatkoznak; rámutat, hogy a tagállamok közül Olaszország nagyon szigorúan veszi a közvetítések bizalmas jellegét, míg Svédországban a vonatkozó szabályok úgy rendelkeznek, hogy a bizalmas jelleg nem automatikus, hanem a felek közötti megállapodástól függ; úgy véli, hogy egységesebb hozzáállásra lenne szükség;

2.

megállapítja, hogy az irányelv 6. cikkének köszönhetően a tagállamok többségében létezik már olyan eljárás, amellyel a közvetítés eredményeképpen létrejött megállapodást a bírósági ítéletekéhez hasonló jogerőre emelik; ez történhet a bírósághoz való benyújtás, illetve közjegyzői hitelesítés révén, azonban úgy tűnik, hogy néhány nemzeti jogszabály az előbbi megoldást részesíti előnyben, ezzel szemben sok tagállamban a közjegyzői hitelesítés egyúttal egy másik, a nemzeti jog alapján rendelkezésre álló lehetőség; míg például Görögországban és Szlovéniában a törvények szerint a közvetítés eredményeképpen született megállapodás bíróság által végrehajtatható, Hollandiában és Németországban a megállapodást közjegyzői hitelesítés is jogerőre emeli, más tagállamokban – köztük Ausztriában – ezek a jog mai állása szerint közjegyzői okiratként hajthatók végre a nemzeti jogszabályok ilyen irányú kifejezett rendelkezésének hiánya ellenére is; felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa azt, hogy az irányelv 6. cikkének meg nem felelő tagállamok haladéktalanul feleljenek meg annak;

3.

úgy véli, hogy a közvetítésnek az elévülési időre gyakorolt hatásáról szóló 8. cikk alapvető jelentőségű, mivel biztosítja azt, hogy a vitarendezés eszközéül a közvetítést választó feleket a közvetítés alatt eltelt idő ne akadályozza abban, hogy bírósághoz forduljanak; rámutat, hogy a tagállamok részéről nem érkezett észrevétel ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban;

4.

felhívja a figyelmet arra, hogy néhány tagállam úgy döntött, hogy két területen – a közvetítés igénybevételéhez fűződő pénzügyi ösztönzőket és a közvetítés kötelező igénybevételét illetően – túlmegy az irányelvben szereplő minimumkövetelményeken; megállapítja, hogy az ilyen jellegű nemzeti kezdeményezések elősegítik, hogy a vitarendezés hatékonyabb legyen, a bíróságok munkaterhe pedig csökkenjen;

5.

tudomásul veszi, hogy az 5. cikk (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a közvetítés igénybevételét – a bírósági eljárás megkezdése előtt vagy után – kötelezővé tegyék, ösztönözzék, illetve elmaradását szankcionálják, feltéve, hogy az ilyen jogszabályok nem akadályozzák a feleket az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférési joguk gyakorlásában;

6.

rámutat, hogy néhány európai országban több kezdeményezés is született a közvetítés igénybevételének pénzügyi ösztönzése céljából: Bulgáriában a kereset benyújtásakor kifizetett illeték 50 %-át visszatérítik a feleknek, amennyiben közvetítés révén sikeresen rendezik ügyüket, a román törvények pedig az eljárási illeték teljes visszatérítéséről rendelkeznek abban az esetben, ha a felek közvetítőn keresztül rendezik a folyamatban lévő ügyet; felhívja a figyelmet, hogy hasonló rendelkezések vannak érvényben Magyarországon is, és hogy Olaszországban a közvetítéssel összefüggő összes tevékenység és megállapodás illetékmentes;

7.

megjegyzi, hogy bizonyos tagállamok, melyek bíróságai túlterheltek, a pénzügyi ösztönzők mellett kötelezővé tették a közvetítői eljárást; rámutat, hogy ilyen esetben bírósági keresetet nem lehet benyújtani addig, amíg a felek meg nem próbálták vitájukat közvetítő útján rendezni;

8.

rámutat, hogy a legszemléletesebb példa erre a 28. számú olasz törvényerejű rendelet, amelynek célja a jogrendszer megújítása, valamint a munkamennyiség és az átlagosan kilenc évig elhúzódó polgári perek időtartamának csökkentése révén a hírhedten túlterhelt olasz bíróságok terhének könnyítése; megjegyzi, hogy nem meglepő a szakmabeliek erre adott negatív reakciója, akik a rendeletet bíróság előtt megtámadták és még sztrájkhoz is folyamodtak;

9.

felhívja a figyelmet arra, hogy a véleménykülönbségek ellenére azok a tagállamok, amelyeknek nemzeti szabályozása túlmegy a közvetítésről szóló irányelvben szereplő minimumkövetelményeken, úgy tűnik, jelentős eredményeket értek el a polgári és kereskedelmi viták peren kívüli rendezésének előmozdításában; rámutat, hogy az elsősorban Olaszországban, Bulgáriában és Romániában elért eredmények azt bizonyítják, hogy a felek szükségleteihez igazított közvetítés a viták költséghatékony és gyors peren kívüli rendezési módja;

10.

megállapítja, hogy minden jel arra mutat, hogy a közvetítés kötelezővé tétele megvalósította az olasz jogrendszer kitűzött célját, és könnyített a bíróságok terhén; mindazonáltal hangsúlyozza, hogy a közvetítést – az igazságszolgáltatási eljárás kötelező aspektusa helyett – az igazságszolgáltatás életképes, alacsony költségű és gyorsabb, alternatív formájaként kell előmozdítani;

11.

elismeri a közvetítésről szóló bolgár törvényekben szereplő pénzügyi ösztönzők révén elért sikereket; rámutat azonban, hogy a siker részben annak köszönhető, hogy a bolgár jogrendszer régóta érdeklődést mutat a közvetítés iránt, hiszen Bulgáriában a közvetítői közösség 1990 óta létezik, és a váltott műszakban dolgozó közvetítőket foglalkoztató vitarendezési központ 2010 óta napi rendszerességgel nyújt térítésmentes közvetítői szolgáltatást és tájékoztatást a folyamatban lévő peres ügyekben részt vevő feleknek; felhívja a figyelmet, hogy Bulgáriában a peres ügyek kétharmadában közvetítésre került sor, és ezen ügyek felét sikerrel rendezték;

12.

tudomást vesz a közvetítésről szóló román törvények által elért eredményekről is, valamint a pénzügyi ösztönzőkről szóló rendelkezések életbe léptetéséről és a közvetítői tanács – egy különálló és önálló jogi szervként működő, a közvetítéssel foglalkozó nemzeti hatóság – felállításáról; e szerv kizárólagos feladata a közvetítés előmozdítása, a képzési normák kidolgozása, az oktatók felkészítése, a közvetítők szakmai képzettségét igazoló okiratok kiadása, az etikai kódex elfogadása és további jogalkotási javaslatok kidolgozása;

13.

úgy véli, hogy mindezek tükrében kijelenthető, hogy a tagállamok összességükben jó úton járnak ahhoz, hogy a 2008/52/EK irányelvet 2011. május 21-ig végrehajtsák, és hogy bár a tagállamok különféle szabályozási megközelítéseket alkalmaznak, és néhány ország kissé le van maradva, megállapítható, hogy a legtöbb tagállam nem csak hogy eleget tett, hanem túl is teljesítette az irányelv rendelkezéseit;

14.

hangsúlyozza, hogy a jogvitájuk rendezése érdekében erőfeszítést hozni hajlandó felek gyakrabban működnek együtt, semmint egymás ellen; úgy véli, hogy ezért ezek a felek gyakran nyitottabbak a másik fél álláspontjának figyelembevételére és a jogvita mögött meghúzódó kérdések kezelésére; úgy véli, hogy ez sok esetben a felek jogvita felmerülése előtti viszonya megőrzésének hozzáadott előnyével jár, ami különös jelentőséggel bír a gyermekeket érintő családjogi ügyekben;

15.

ösztönzi a Bizottságot, hogy a 2008/52/EK irányelv végrehajtásáról szóló, közelgő közleményében vizsgálja meg azokat a területeket is, amelyek esetében a tagállamok úgy döntöttek, hogy az irányelv intézkedéseit azok szándékolt hatályán túlra is kiterjesztik;

16.

kiemeli a személyre szabott, gyakorlati megoldást kínáló alternatív vitarendezési rendszerek ügyfélbarát jellemzőit; ezzel összefüggésben felszólítja a Bizottságot, hogy megfelelő időben terjesszen elő egy alternatív vitarendezésről szóló jogalkotási javaslatot;

17.

megállapítja, hogy a közvetítésből eredő és a felek által kialakított megoldásokkal bírák vagy esküdtszékek nem szolgálhatnak; úgy véli ezért, hogy a közvetítés nagyobb valószínűséggel nyújt kölcsönösen elfogadható, azaz minden fél számára előnyös eredményt; megállapítja, hogy ennek eredményeként valószínűbb az ilyen jellegű megállapodás elfogadása, továbbá hogy a közvetítéssel létrejött megállapodások betartásának aránya általánosságban magas;

18.

úgy véli, hogy fokozni kell a közvetítéssel kapcsolatos tudatosságot és annak megértését, és további intézkedésekre szólít fel az oktatással, a közvetítéssel kapcsolatos fokozott tudatossággal, a közvetítés vállalkozások általi igénybevételének fokozásával, valamint a közvetítői szakma gyakorlásának követelményeivel kapcsolatban;

19.

úgy véli, hogy az alternatív vitarendezéssel kapcsolatos megfelelő ismeretek előmozdítása érdekében a nemzeti hatóságokat programok kidolgozására kell ösztönözni; úgy véli, hogy ezen intézkedéseknek a közvetítés főbb előnyeire kell irányulniuk, azaz a költségre, a sikerarányra és az időbeli hatékonyságra, továbbá azoknak a jogászokat, közjegyzőket és vállalkozásokat – különösen a kkv-kat –, valamint a tudományos világot kell megcélozniuk;

20.

a közvetítés jobb minőségének előmozdítása, valamint Unió-szerte a magas színvonalú szakképzés és az akkreditáció biztosítása érdekében elismeri a közvetítői szakmához való hozzáférés közös normái létrehozásának fontosságát;

21.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányának.

22.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 51/21

—

tekintettel a Bizottság „Az árupiacokkal és a nyersanyagokkal kapcsolatos kihívásokkal való szembenézés” című, 2011. február 2-i közleményére (COM(2011)0025),

—

tekintettel a „Nyersanyag-politikai kezdeményezés – Az európai gazdasági növekedés és foglalkoztatás kritikus szükségleteinek kielégítése” című, 2008. november 4-i bizottsági közleményre (COM(2008)0699),

—

tekintettel a Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság nyersanyagellátással foglalkozó csoportja alcsoportjának az EU számára kritikus nyersanyagokról szóló jelentésére (1),

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel az „Erőforrás-hatékony Európa – Az Európa 2020 stratégia keretébe illeszkedő kiemelt kezdeményezés” című, 2011. január 26-i bizottsági közleményre (COM(2011)0021),

—

tekintettel „Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemterve” című, 2011. március 8-i bizottsági közleményre (COM(2011)0112/4),

—

tekintettel az „Integrált iparpolitika a globalizáció korában – A versenyképesség és fenntarthatóság középpontba állítása” című, 2010. október 28-i bizottsági közleményre (COM(2010)0614),

—

tekintettel „Az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezése: Innovatív Unió” című, 2010. november 6-i bizottsági közleményre (COM(2010)0546),

—

tekintettel a „Kereskedelem, növekedés és globális ügyek – A kereskedelempolitika mint az Európa 2020 stratégia kulcseleme” című, 2010. november 9-i bizottsági közleményre (COM(2010)0612),

—

tekintettel az „Iparpolitika a globalizáció korában” című, 2011. március 9-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló, 2011. február 3-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az EU 2020 stratégiáról szóló 2010. június 16-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának a nem energiahordozó nyersanyagokról és a Natura 2000-ről szóló iránymutatásaira (5),

—

tekintettel a „Nyersanyag-politikai kezdeményezés – Az európai gazdasági növekedés és foglalkoztatás kritikus szükségleteinek kielégítése” című, 2008. november 4-i bizottsági közleményhez (COM(2008)0699) csatolt munkadokumentumra (SEC(2008)2741),

—

tekintettel az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatósága nyersanyag-politikával kapcsolatos 2009-es éves jelentésére (6),

—

tekintettel az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának a környezetvédelem és a versenyképesség közötti kapcsolatokról szóló tanulmányára (7),

—

tekintettel „Az EU fejlesztéspolitikája az inkluzív növekedés és a fenntartható fejlődés támogatására – Az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” című, 2010. november 10-i bizottsági zöld könyvre (COM(2010)0629),

—

tekintettel az EU és Afrika közötti kapcsolatok megszilárdításáról szóló, 2010. november 10-i bizottsági közleményre (COM(2010)0634),

—

tekintettel a kereskedelemről és a fejlesztésről szóló, hamarosan megjelenő bizottsági közleményre,

—

tekintettel „A politikák fejlesztési célú koherenciája – az egész Unióra kiterjedő megközelítés szakpolitikai keretének kialakítása” című, 2009. szeptember 15-i bizottsági közleményre (COM(2009)0458),

—

tekintettel az uniós politikák fejlesztési célú koherenciájáról és a „hivatalos fejlesztési támogatás plusz” koncepcióról szóló, 2010. május 18-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban a vállalati társadalmi felelősségvállalásról szóló, 2010. november 25-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel a nyersanyagokkal és az alapanyagpiacokkal kapcsolatos kihívások kezeléséről szóló, 2011. március 10-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (Lisszaboni Szerződés) 208. cikkére, amely megerősíti, hogy az Unió azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit,

—

tekintettel a dohai forduló keretében jelenleg zajló tárgyalásokra,

—

tekintettel a 2007-es EU–Afrika közös stratégiára és a 2010. november 29–30-án tartott 3. Afrika–EU csúcstalálkozón elfogadott tripoli nyilatkozatra,

—

tekintettel a WTO előtt az EU, az USA és Mexikó által Kínával szemben indított, jelenleg is zajló eljárásra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság jelentésére, valamint a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság, a Külügyi Bizottság, a Fejlesztési Bizottság, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményére (A7-0288/2011),

A.

mivel az EU-nak erőteljes ipari alapra van szüksége, amely környezetbarátabbá válása során is nagyban függ a megfelelő nyersanyagellátástól, annak érdekében, hogy elinduljon az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé, és fenntartsa versenyképességét,

B.

mivel az ügyintézés bonyolultsága és az igazgatási rendszerek összehangolásának hiánya több évvel hátráltathatja az ásványkincsek kiaknázásának engedélyezését, mivel az ilyen késedelmek túlzottak, növelik a befektetések tőkeköltségét, a kis- és középvállalkozásokat pedig kirekesztik a piacról,

C.

mivel világszerte folyamatosan nő a nyersanyagok, különösen a „technológiai fémek” iránti kereslet,

D.

mivel a uniós tagállamok, Ausztrália és az Egyesült Államok rendelkeznek azzal lehetőséggel, hogy a kritikus nyersanyagok, fémek és ritka földfémek tekintetében fejlesszék saját kitermelésüket,

E.

mivel az új technológiák terén elért fejlődés továbbra is növelni fogja a keresletet az ezen iparágak fejlődésében központi jelentőségű erőforrások iránt,

F.

mivel a nemzetközi kínálatot részben exportkvóták korlátozzák, és az árak rekordmagasságú szinteket érnek el,

G.

mivel a feldolgozóiparban a teljes előállítási költségen belül az anyagköltségek aránya lényegesen magasabb a munkavállalók bérköltségének arányánál, és mivel minden ágazatra igaz, hogy az anyagköltségek emelkedő trendje várhatóan nem fordul meg, legalábbis középtávon nem,

H.

mivel a tisztességes és egyenlő feltételek a piacok javára válnak,

I.

mivel a nyersanyagokért folyó egyre élesebb verseny elmérgesítheti a nemzetközi kapcsolatokat, és erőforrásokért zajló konfliktusokhoz vezethet,

J.

mivel e kihívások lehetőséget kínálhatnak a kölcsönösen előnyös együttműködésen alapuló új, innovatív partnerségek létrehozására az EU és harmadik országok között,

K.

mivel számos fejlődő országban a természeti erőforrásokat a nem demokratikus rendszerek uralma, a csalás, a korrupció és a fegyveres konfliktusok miatt nem a nép jóléte érdekében használták fel,

L.

mivel a Bizottság által az erőforrás-hatékonyság és az újrahasznosítás fellendítésére javasolt fellépések leginkább a lehetséges intézkedések értékelésére korlátozódnak a meghozandó konkrét intézkedések helyett, így nem elegendőek ahhoz, hogy elérjék a kitűzött célokat,

M.

mivel a Bizottság megállapítja, hogy a hulladékokra vonatkozó hatályos jogszabályok jobb végrehajtása és érvényesítése elengedhetetlen az erőforrás-hatékony Európa felé vezető úton,

N.

mivel az értékes nyersanyagok, különösen a ritka földfémek újrahasznosítása intenzív bontást tesz szükségessé,

O.

mivel a nyereséges újrahasznosítás a megbízható és hatékony osztályozási és szétválasztási technológiától függ, mivel az újrahasznosított anyagok értéke az alkotóelemek tisztaságától függ,

P.

mivel a hatékonyság fokozása és az újrahasznosítás előmozdítja a fenntarthatóságot, a versenyképességet és az ellátásbiztonságot,

Q.

mivel a munkaerő termelékenysége az elmúlt évtizedekben sokkal gyorsabban fejlődött az erőforrás-termelékenységnél, és a becslések szerint a munkaerőköltség a terméknek kevesebb, mint 20 %-át teszi ki, míg az erőforrások költsége a 40 %-át; mivel ez azt jelenti, hogy gyors fellépésre van szükség az erőforrás-hatékonyság javítása érdekében,

R.

mivel a jól időzített és határozott lépések megtétele mindennél fontosabb a hatékony stratégia végrehajtása és az európai nyersanyag-politikai kezdeményezés eredményessége szempontjából,

1.

véleménye szerint Európának kihívásokkal és nagyszerű lehetőségekkel egyaránt szembe kell néznie a nyersanyagok tekintetében; hangsúlyozza, hogy az Uniónak most, a nyersanyagok iránti kereslet globális növekedése idején lehetősége van arra, hogy előnyhöz jusson a nyersanyagellátás és -hatékonyság megerősítésével, ugyanakkor kielégítse az uniós ipar és a nyersanyagágazat igényeit; hangsúlyozza, hogy a nyersanyagokhoz való tisztességes hozzáférés, valamint a stabil és kiszámítható nyersanyagárak megléte létfontosságú a fejlesztési lehetőségek, a versenyképesség és az európai ipar fenntartása szempontjából; mivel a hozzáférés és az ellátás korlátai – különösen a kritikus nyersanyagok, mint például a ritka földfémek esetében –, valamint az árak nagyfokú volatilitása akadályozhatja az uniós ipar, különösen a kkv-k versenyképességét, az ökológiai hatékonyságát és innovációs kilátásait; üdvözli, hogy a Bizottság 2008-as nyersanyag-politikai kezdeményezésével úttörő szerepet játszott a nyersanyag-politika kérdésének felvetésében, és határozottan felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak gyors végrehajtása irányába; úgy véli, hogy az erőforrás-politika és erőforrás-diplomácia nemcsak az iparpolitika és a nemzetközi kereskedelem szempontjából kiemelkedő fontosságú az EU számára, hanem a bel-, valamint a kül- és biztonságpolitikát is érintő átfogó kérdésként is; kéri a Bizottságot, hogy erre a kérdésre fordítson ugyanakkora figyelmet, mint az energia kérdésére; úgy látja, hogy ez az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) feladata is egyben;

2.

úgy véli, hogy a következetes és hatékony uniós diplomáciáért az EKSZ-nek és a Bizottság érintett szolgálatainak – kereskedelmi kérdésekben különösen a Kereskedelmi Főigazgatóságnak – kell felelniük, amelyek szorosan együttműködnek a Parlamenttel és a Tanáccsal; továbbá úgy véli, hogy a nyersanyagok stratégiai jelentőségét tükrözni kell az EKSZ szervezeti felépítésében és az érintett uniós küldöttségek személyzetében; hangsúlyozza, hogy fontos az Unió és a tagállamok külpolitikájának összehangolása a nyersanyagok területén;

3.

felhívja a Bizottságot, hogy fordítson kellő figyelmet külön-külön is az árupiacokra és a nyersanyag-politikai kezdeményezésre, mivel ez a két terület jellegében is különbözik egymástól, és eltérő problémáik kezelése sajátos intézkedéseket igényel; kiemeli, hogy a pénz- és árupiacok mára minden eddiginél jobban összefonódtak, és a spekuláció fokozza az árvolatilitást; megjegyzi, hogy a nyersanyagpiac megfelelő működése biztosítaná a szükséges ösztönzőket a vállalkozások számára az erőforrások hatékonyabb felhasználásához, az erőforrások helyettesítéséhez, az újrahasznosításhoz és a helyettesítésre irányuló K+F tevékenységekkel kapcsolatos további beruházásokhoz; ezért bátorítja a Bizottságot, hogy segítse elő a nyersanyagpiacok megfelelő működését, például oly módon, hogy az átláthatóbb kereskedés biztosítása érdekében megkezdi a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv felülvizsgálatát; hangsúlyozza, hogy a nyersanyag-politikai kezdeményezés három pillére kiegészíti egymást a nyersanyagprobléma megoldása és az EU nyersanyag-ellátásának biztosítása terén; felszólítja a Bizottságot a nyersanyag-politikai stratégia kiegyensúlyozott és következetes végrehajtására, különösen más fontos európai politikákkal, elsősorban az ipar-, a kutatás-, a környezet-, a közlekedéspolitikával, valamint az Európa 2020 stratégiával összefüggésben; e tekintetben megállapítja különösen az erős innovációs és iparpolitika szerepének fontosságát;

4.

üdvözli a Bizottságnak a kritikus nyersanyagok azonosításával kapcsolatos munkáját, amelyek mindegyike fontos „technológiai fém”, és ezeket figyelembe kell venni a későbbi intézkedések során; felszólítja a Bizottságot, hogy:

emlékeztet arra, hogy a nyersanyagokon és különösen a kritikus nyersanyagokon belül eltérő az egyes elemek kritikus fontossága és elérhetősége, felhasználása, feldolgozási igénye, következésképpen az áruk is eltér az ellátási lánc különböző pontjain, amit figyelembe kell venni az elemzés során; felhívja a figyelmet továbbá a nyersanyagáramokra vonatkozó logisztikai paradigmák sokféleségére a közös piacon;

5.

megjegyzi, hogy a nyersanyagpiacok viselkedése eltérő, így például a mezőgazdasági szektor nyersanyagpiacai erősen szezonális jellegűek és éghajlati tényezőktől függenek, ezért különös figyelmet igényelnek;

6.

kéri ezért a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt azon nyersanyagok (például a lítium, a hafnium és a nikkel) Európába történő behozataláról, amelyek nem szerepelnek ugyan a kritikus nyersanyagok listáján, de az európai ipar szükségletei, valamint a magas hozzáadott értéket képviselő fogyasztói termékek előállítása szempontjából mégis stratégiai jelentőséggel bírnak; e tanulmányban azt is értékelni kell, hogy mennyire függ az európai ipar ezektől a nyersanyagoktól, milyen intézkedésekkel biztosítható az ellátás belőlük, valamint mekkora lenne a kitermelésük környezetvédelmi költsége és milyen alternatívák vehetők számításba;

7.

üdvözli, hogy a Bizottság közleménye a nyersanyagok széles körére tér ki, például a természetes gumira, a fára és az építőipari adalékanyagokra; kéri a Bizottságot, hogy készítsen elemzéseket ezen anyagok elérhetőségéről és az irántuk mutatkozó potenciális keresletről, és ennek alapján szükség esetén hozza meg a megfelelő intézkedéseket; megállapítja, hogy ez a jelentés a stratégiai és a kritikus nyersanyagokra összpontosít;

8.

rámutat arra, hogy a nyersanyag-politika eredményes irányítása a hatékony nyersanyag-politikai stratégia kulcsa; megjegyzi, hogy a hatékony stratégiának magában kell foglalnia az érdekelt felekkel folytatott folyamatos párbeszédet; hangsúlyozza a Bizottságon és az Európai Parlamenten belüli és a tagállamok közötti szoros koordináció és információátadás szükségességét; Franciaország és az Egyesült Államok példáját követve javasolja 2011-ben egy szolgálatok közötti magas szintű nyersanyag-politikai munkacsoport felállítását a politikák – ideértve a partnerségi szerződéseket is – kidolgozása, nyomon követése és felülvizsgálata, valamint az egységesség biztosítása és a piactorzulás, az ellátási hiány és az erőforrások miatti konfliktusok korai észlelését lehetővé tevő, ellenőrző csoporttal kiegészített korai figyelmeztető rendszer létrehozásának előmozdítása céljából az illetékes főigazgatóságok, a Közös Kutatóközpont (JRC), az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az Európai Külügyi Szolgálat részvételével; felszólítja a Bizottságot, hogy hozza létre a „2050-ig szóló európai nyersanyag-politikai útitervet”, amely azonosítaná a jövőbeli fejleményeket, fenyegetéseket és lehetőségeket a nyersanyagok és a kritikus nyersanyagok ágazatában, és segítséget nyújtana az európai iparágaknak, a felsőoktatási és kutatóintézeteknek abban, hogy bekapcsolódjanak a hosszú távú tervezésbe és beruházásba; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy támogassa a tagállamokat saját nyersanyag-politikai stratégiájuk kidolgozása során, és segítse elő a tagállamok közötti koordinációt és a bevált gyakorlatok cseréjét, többek között a külső dimenzió tekintetében is; javasolja, hogy az energiaügy külső dimenziójáról közeljövőben megjelenő közlemény szolgálhatna mintaként;

9.

ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Parlament a nyersanyag-politikai kezdeményezés keretében az előrehaladásról szóló éves jelentés formájában kapjon rendszeres tájékoztatást a nem energiahordozó nyersanyagok alakulásáról és a nyersanyag-politikai kezdeményezés céljainak teljesüléséről, középpontba állítva emellett a kereskedelmi, fejlesztési és környezetvédelmi politikákkal való szakpolitikai összhangot, a szociális hatásokat, valamint a kritikus nyersanyagokra vonatkozó adatokat;

10.

megállapítja, hogy a nyersanyagokkal kapcsolatos kihívások leküzdése lehetőséget kínál az EU ipari bázisának, technológiai kapacitásának és know-how-jának egy nagyratörő ipari kutatási és innovációs stratégián keresztül történő megerősítésére, valamint a versenyképesség és a képzett munkaerő stabil foglalkoztatásának fokozására; megállapítja, hogy az eredményes kereskedelmi politika és a saját erőforrások igénybevétele ellenére a nyersanyag-politika megfelelő irányítása, valamint a hatékonyság növelése, az újrafelhasználás, az energiahatékony újrahasznosítás és az erőforrás-felhasználás csökkentése – egyebek mellett adott esetben jobb termékminőségi előírások és a hosszabb élettartam elve révén –, valamint a környezetbarát technológiák alkalmazása közép- és hosszú távon kulcsfontosságú lesz a versenyképesség, a fenntarthatóság és az ellátásbiztonság szempontjából; úgy véli, hogy minden ilyen irányú kezdeményezésnek megfelelő, a környezetre, a társadalomra és a versenyre gyakorolt lehetséges hatásokra összpontosító hatásvizsgálaton kell alapulnia; kiemeli annak fontosságát, hogy következetesen alkalmazzák a hulladékokról szóló keretirányelvben meghatározott, jogilag kötelező erejű hulladékhierarchiát, amelynek prioritási sorrendjében az első helyeken a megelőzés, az újrafelhasználás és az újrahasznosítás áll, ezeket pedig a visszanyerés és az ártalmatlanítás követi; megjegyzi, hogy a Bizottságnak támogatnia kell a társadalmi innovációt, az életmódban bekövetkező változásokat és az olyan új koncepciókat, mint az ökolízing, a vegyianyag-lízing és -megosztás;

11.

megállapítja, hogy az alacsonyabb fogyasztási szintek, a hulladék keletkezésének megakadályozása és az újrafelhasználás az erőforrás-hatékony gazdaságba való átmenet fontos elemét képezik;

12.

javasolja, hogy a Bizottság készítsen átfogó tanulmányt a gazdasági lízingmodellekről mint a tulajdonlás alternatív formáiról, valamint a nyersanyaghasználatra és újrahasznosításra gyakorolt hatásukról; kiemeli, hogy e tekintetben a tájékozottság a fő kihívás;

13.

hangsúlyozza a gazdasági növekedés fokozott erőforrás-felhasználástól való elválasztására irányuló munka szükségességét, ez ugyanis elősegíti a relatív importfüggőség csökkentését is; megállapítja, hogy a nyersanyag-stratégia létrehozása az éghajlatváltozás tágabb kontextusában is fontos; üdvözli ezért a Bizottság tervét egy erőforrás-hatékonysággal kapcsolatos kiemelt kezdeményezés elindítására; felhívja a Bizottságot, hogy azonosítsa az erőforrás-termelékenység fokozását akadályozó tényezőket (többek között a technikai akadályokat, költségeket stb.), és építsen be és értékeljen az erőforrás-hatékonyság javítására vonatkozó olyan közép- és hosszú távú célkitűzéseket, amelyek tükrözik az EU nyersanyagimport-függése csökkentésének szükségességét, miután az EU egy főre jutó nyersanyagimportja a legmagasabb a világon; az előrehaladás objektív értékelése és más országokkal való összehasonlítása érdekében kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki megbízhatóbb módszertant az erőforrás-hatékonyság mérésére, figyelembe véve az Eurostat e téren végzett munkáját, valamint az Európai Parlament megbízásából a közelmúltban e témában készített tanulmány eredményeit;

14.

üdvözli az olyan eszközök és mutatószámok, mint például a TEEB (az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdaságtana) kidolgozását; sürgeti a Bizottságot, hogy támogassa és serkentse ezen eszközök kidolgozását és használatát;

15.

véleménye szerint az ásványi készletekre kivetett adó nem megfelelő eszköz az erőforrás-hatékonyság fokozására, egyúttal felhívja a Bizottságot, hogy készíttessen tanulmányt a víz- és földhasználatra kivetett adó hatásairól, külön figyelmet fordítva a gazdasági tevékenységekre és az uniós megújulóenergia-termelésre gyakorolt nem kívánt következményekre;

16.

felszólítja a Bizottságot, hogy alapos hatásvizsgálat alapján komolyan vizsgálja meg a környezetbarát tervezési megközelítés nyersanyagokra való kiterjesztését, mérje fel új eszközök bevezetésének lehetőségét, működjön együtt a szabványügyi testületekkel, értékelje egy, az erőforrás-hatékonyság szempontjából élenjáró termékekre vonatkozó program megvalósíthatóságát, erősítse meg az erőforrás-hatékonysággal foglalkozó tanácsadó szolgáltatásokat, elsősorban a kkv-k számára, például az ilyen programok Versenyképességi és Innovációs Végrehajtó Ügynökségen (EACI) belüli megerősítése révén; felhívja a Bizottságot, hogy a bevált gyakorlatok tagállamok közötti megosztásán, a 7. keretprogramon belül a megfelelő kutatáshoz való hozzáférésen, és az EU jövőbeli kutatási programjain keresztül támogassa a kkv-kat ezen a területen; felhívja a vállalatokat, hogy vegyék igénybe vagy a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszert (EMAS), vagy pedig az ISO szabványokat; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a közbeszerzéseket használják fel az erőforrás-hatékony termékek és a másodlagos nyersanyagok felhasználásával készült termékek, valamint az életciklusuk végén a megbízható és átlátható újrahasznosítást biztosító termékek ösztönzése érdekében; megjegyzi, hogy az újrahasznosítás során nem csak a mennyiség, hanem a minőség is számít; ezért hangsúlyozza az újrahasznosítást figyelembe vevő terméktervezés fontosságát; hangsúlyozza az erőforrás-felhasználás termékinformációkban és ökocímkéken való feltüntetésének értékét a fogyasztók döntési lehetőségeinek növelése érdekében; felhívja az európai szabványügyi testületeket, hogy a szabványok meghatározásába építsék be az erőforrás-hatékonyság szempontját;

17.

felszólítja a Bizottságot annak felülvizsgálatára, hogy miként módosítható úgy a környezetbarát tervezésről szóló irányelv, a lejárt életciklusú járművekről szóló irányelv, az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv és az elhasznált akkumulátorokról szóló irányelv, hogy ne csak általánosságban növeljék az újrahasznosítást, hanem az értékes nyersanyagok, köztük a ritka földfémek tekintetében is, például azáltal, hogy konkrétabb bontási követelményeket állapítanak meg, és ennek megfelelően terjesszen elő módosítási javaslatokat ezekhez a jogi aktusokhoz;

18.

megállapítja, hogy az újrafelhasználás és az újrahasznosítás hozzájárulhat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez, miután a nyersanyag-felhasználás az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának jelentős forrása; rámutat továbbá az újrahasznosításra vonatkozó jogszabályok által szabályozott egyes ágazatok magas újrahasznosítási arányára; kéri a Bizottságot, hogy tárja fel az újrahasznosítás további fokozásának módjait az érintett ágazatokban, többek között a körkörös gazdaság jogi keretrendszerének tökéletesítése révén; hangsúlyozza a nyersanyagok, különösen a ritka földfémek újrahasznosításába történő beruházás szükségességét; felhívja a Bizottságot, hogy kezdeményezzen mélységi, a nyersanyagok teljes életciklusán alapuló (a kitermeléstől a hulladékig tartó) uniós anyagáram-elemzést ágazatonként, hogy felmérje a nyersanyag-újrahasznosítás fokozásának költséghatékony, egyúttal a környezeti hatásokat tiszteletben tartó módjait, és ezeket javaslatként előterjessze; felszólítja a Bizottságot, hogy az egységesség fokozása céljából harmonizálja az európai jogszabályokat és az újrahasznosítás minimumára vonatkozó előírásokat; felszólítja a tagállamokat a hatályos jogszabályok megfelelő végrehajtására, felhívja továbbá az nemzeti ipari szövetségeket, hogy tevőlegesen támogassák az újrahasznosítást tagjaik között, és segítsék elő a kutatóintézetekkel és más ágazatokkal folytatott együttműködést; rámutat annak fontosságára, hogy az előállított hulladék mennyiségét szét kell választani a termelés növekedésétől;

19.

rámutat annak fontosságára, hogy ipari szinergiák jöjjenek létre az újrahasznosítás terén, és a vállalatok segítséget kapjanak annak feltérképezésében, hogy a náluk keletkezett hulladék és melléktermékek hogyan szolgálhatnak erőforrásként mások számára; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák az Egyesült Királyság által a nemzeti ipari szimbiózis program keretében elfogadotthoz hasonló megközelítéseket;

20.

felszólítja a Bizottságot, hogy:

21.

úgy véli, hogy égető szükség van a hulladékbányászattal kapcsolatos információkra, ezért kéri a Bizottságot, hogy értékelje az ebben rejlő lehetőségeket és annak lehetséges korlátait;

22.

arra biztatja a Bizottságot, hogy fejlesszen ki olyan újrafeldolgozási stratégiát, amely során a visszanyerés a hulladék forrásához legközelebb történik, beleértve a szennyvíz tisztítását is, mivel ez a nyersanyagok magasabb koncentrációjának visszanyerését tenné lehetővé, megelőzné a visszanyerés lehetetlenné válását, csökkentené a környezetre gyakorolt negatív hatásokat, és valószínűleg nagyobb energiahatékonyságot is eredményezne;

23.

felszólítja továbbá a Bizottságot, hogy nyújtson be javaslatot a hulladéklerakókról szóló irányelv (10) módosítására, valamint dolgozza ki és bővítse ki az annak 5. cikke (2) bekezdésében foglalt célkitűzéseket; továbbá úgy véli, hogy a hulladékokról szóló keretirányelv szerint a biológiailag lebontható települési hulladék hulladéklerakóba történő elhelyezésére vonatkozó tilalommal összefüggő csökkentési célt 2020-tól kezdődően 5 %-ban rögzített csökkentési céllal ki kell terjeszteni az összes biológiailag lebontható hulladékra;

24.

felhívja a Bizottságot, hogy támogassa újrahasznosítási partnerségek létrehozását a fejlődő országokkal; kéri a Bizottságot, hogy támogassa a hulladékmentes övezetekhez hasonló kísérleti projekteket;

25.

kéri a Bizottságot annak értékelésére, hogy az Európai Beruházási Bank (EBB) hogyan segítheti az úttörő technológiát alkalmazó újrahasznosító üzemekbe és más újrahasznosítási kezdeményezésekbe történő befektetések pénzügyi kockázatainak mérséklését;

26.

felhívja a Bizottságot, hogy hatásvizsgálatok eredményeit is figyelembe véve mozdítsa elő az újrahasznosítás – ezen belül a ritka földfémek újrahasznosítása – gazdasági ösztönzőivel kapcsolatos kutatást és fejlesztést; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, miként lehetne támogatni az újrahasznosított anyagok piacait többek között az újrahasznosított anyagokra vonatkozó zöld tanúsítványok és környezetbarát tervezési előírások révén, és gondoskodjon arról, hogy a kohéziós politika és a költségvetések is támogassák az erőforrás-hatékonyság és az újrahasznosítás előmozdítását;

27.

hangsúlyozza az újrahasznosítható anyagok és a hulladék, különösen az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv (2002/96/EK) hatálya alá tartozó elektronikus hulladék illegális szállításával szembeni fellépés szükségességét, amely fellépés a jobb jogszabályokon és a végrehajtás javításán alapul, és felszólítja a tagállamokat, hogy sürgősen fordítsanak figyelmet erre a feladatra; felkéri a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy a gyártói felelősség elvének további alkalmazása miként segítheti e cél elérését; kiemeli az újrafeldolgozó létesítményekre vonatkozó globális tanúsítási rendszer kidolgozásának szükségességét; rámutat a nemzeti vámtisztviselők közötti együttműködés fontosságára; felhívja a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy szükség van-e egy, a hatóságok illegális szállítmányokról való tájékoztatását szolgáló kollektív mechanizmusra; kéri a Bizottságot, hogy tanulmányozza az illegális hulladékáramokat, és rendszeresen számoljon be az illegális hulladékexporttal szembeni küzdelem sikereiről; kéri a Bizottságot, hogy mozdítsa elő az új és használt cikkek vámáru-nyilatkozatokban történő tényleges megkülönböztetését e kérdésnek a modernizált közösségi Vámkódex végrehajtási rendelkezéseiben történő kezelésével;

28.

felszólítja továbbá ezzel összefüggésben a Bizottságot, hogy amennyiben ezt szívesen fogadják, támogassa az EU valamennyi kereskedelmi partnerét olyan jogszabályok elfogadásában és olyan ellenőrzési intézkedések foganatosításában, amelyek révén megakadályozható a területükre való illegális hulladékimport, valamint nyújtson segítséget számukra az illegális importot gyakran lehetővé tevő korrupció elleni tevékeny fellépésben.

29.

felszólítja a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a néhány tagállam által az egyes fémtörmeléktípusoknak a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti hulladék jellegének megszűnését meghatározó kritériumok megállapításáról szóló tanácsi rendelettel kapcsolatban tett kritikus megjegyzéseket, és kéri a Bizottságot, hogy szigorítsa a termékminőségre vonatkozó követelményeket, javítsa az ellenőrzési lehetőségeket, és biztosítsa, hogy a hulladéknak nem minősülő fémtörmelékek a megkövetelt minőséggel rendelkezzenek;

30.

felkéri a Bizottságot, hogy határozza meg a fenntartható feltárási és termelési módszerekkel, a termékek életciklusával és újrahasznosításával, a helyettesítéssel és az erőforrás-hatékonysággal foglalkozó kutatások és innovációs munka prioritásait, hiszen ezek is csökkenthetik Európa monopolhelyzetben lévő szállítóktól való importfüggőségét; felszólítja a Bizottságot, hogy a keretprogramokban foglalkozzon az újrahasznosítással kapcsolatos jelenlegi kihívásokkal, és hangsúlyozza, hogy figyelmet kell fordítani a különböző újrahasznosítási stratégiákra a tömeges felhasználású fémek, és különösen a kritikus nyersanyagok (például a ritka földfémek) vonatkozásában; felszólítja a Bizottságot, hogy a nyersanyagok (például a ritka földfémek) finanszírozását kapcsolja össze világos célokkal, mint amilyen például az a japán célkitűzés, hogy egyharmaddal csökkentik a ritka földfémek felhasználását; felszólítja a Bizottságot, hogy integrálja azon harmadik országok tapasztalatait, amelyek már magas szintű visszanyerési szintet értek el, mint például Norvégia, ahol az elektronikus hulladékok mintegy 80 %-át visszanyerik, és ennek megfelelően határozza meg saját visszanyerési céljait; hangsúlyozza a köz- és magánszféra közötti partnerségek fontosságát ezen a területen, amelyek felölelik az ipart, a tudományos életet és a kormányt; elismeri, hogy az ilyen intézetek értékes szolgáltatásokat nyújtanak a kkv-knak is; továbbra is fontosnak tartja a stratégiai nyersanyag-politikai európai innovációs partnerséget az erőforrás-hatékonyság fokozása, a kulcsfontosságú technológiák előmozdítása, az ellátásbiztonság garantálása és a belső nyersanyagágazat fejlődése szempontjából; felhívja a Bizottságot, hogy 2011-ben kezdeményezzen ilyen partnerséget;

31.

sajnálja, hogy a helyettesítés és az újrahasznosítás nem szerepel kellő súllyal a közleményben; emlékeztet arra, hogy a helyettesítés, különösen a kritikus nyersanyagok és a ritka földfémek helyettesítése rendkívül fontos e szempontból, és adott esetben hatékony megoldásokat kínálhat az ellátással és a környezeti kockázatokkal kapcsolatos problémákra; ezért felkéri a Bizottságot, hogy a kutatási és innovációs források felszabadításával fokozza e téren végzett munkáját, adott esetben egy demonstrációs üzemeket támogató, helyettesítésre irányuló K+F program kifejlesztésével a soron következő kutatási keretprogramon belül; arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a vonatkozó hatásvizsgálatok alapján gondolkodjanak helyettesítési célok kitűzésén; felszólítja a Bizottságot, hogy teljes mértékben használja ki a ritka földfémek terén az EU-ban meglévő kompetenciát;

32.

olyan, nem pénzügyi jellegű politikákat szorgalmaz, amelyek támogatják a hazai nyersanyagágazatokat a befektetések vonzásában; üdvözli ezért a nemzeti geológiai felmérések közötti együttműködést; a nemzeti geológiai szolgálatok körében erőteljesebb együttműködésre szólít fel, és ösztönzi a közös szabványok és gyakorlatok alkalmazását, ami elősegítené a rendelkezésre álló geológiai adatok cseréjét és kiaknázását; üdvözli az évente megjelenő európai nyersanyag-politikai évkönyv kiadását, és hangsúlyozza, hogy ebben szerepelniük kell a másodlagos forrásokkal és a hulladékbányászattal kapcsolatos adatoknak is; kéri a Bizottságot annak felmérésére, hogy szükség volna-e egy, a nemzeti felmérések terén végzett munkát összegyűjtő és a nemzetközi partnerekkel együttműködő uniós geológiai szolgálat létrehozására; támogatja az EU geológiai tudásbázisának javítására irányuló bizottsági munkát; felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együttműködve dolgozza ki az Unió digitális erőforrástérképét;

33.

tudatában van annak, hogy Európa számára kulcsfontosságú a belső forrásokból történő nyersanyagellátás; ezért kéri az alábbiakat:

megállapítja a közvetített szolgáltatást nyújtó társaságok által a hazai bányászattal összefüggésben játszott szerep fontosságát; hangsúlyozza a geológiai szolgálatokat, a közvetített szolgáltatást nyújtókat, felszerelésgyártókat, a bányászati és finomító társaságokat, valamint a szállítási iparágat és a szociális partnereket tömörítő regionális vagy nemzeti nyersanyagklaszterek ösztönzésének jelentőségét a fenntartható, új bányászati technológiákat is alkalmazó európai bányászattal kapcsolatosan;

34.

felszólítja a Bizottságot, hogy a biológiai sokféleséggel kapcsolatos cselekvési tervet integrálja a nyersanyag-politikára vonatkozó stratégiába a gazdaság és a környezet közötti kapcsolatok erősítése céljából, továbbá vegye figyelembe a nyersanyagok kitermelésének, előállításának, használatának és ártalmatlanításának környezeti hatásait; sürgeti a Bizottságot, hogy minden tagállamban támogassa a földhasználat stratégiai tervezésének fejlesztését a nyersanyag-kitermelés más földhasználati igényekkel való egyensúlyba hozása, valamint a környezet és a biológiai sokféleség védelme érdekében;

35.

hangsúlyozza, hogy a balesetek megelőzése és a kitermelés által érintett területek helyreállítása érdekében a nyersanyag-kitermelési tevékenységeket a legszigorúbb munka- és környezetvédelmi előírások figyelembe vételével kell folytatni;

36.

felkéri a Bizottságot, hogy fordítson kellő figyelmet a nyersanyagban gazdag területek fejlesztésére, és alkalmazzon átfogó megközelítést az Unió nyersanyagokban gazdag területei és ipari régiói közötti szállítási infrastruktúra javítása vonatkozásában; felszólítja ennélfogva a Bizottságot annak biztosítására, hogy a transzeurópai közlekedési hálózatról (TEN-T) szóló felülvizsgált iránymutatások feleljenek meg az ipar igényeinek azáltal, hogy zökkenőmentes hozzáférést biztosítanak a nyersanyagokhoz;

37.

megerősíti, hogy a NATURA 2000-re vonatkozó iránymutatások megfelelő alapot teremtenek arra, hogy a nem energiahordozó nyersanyagok kitermelése ezek alapján és a szubszidiaritás elvének figyelembevételével történjen; annak rendszeres ellenőrzésére kéri a Bizottságot, hogy a tagállamokban értek-e el előrehaladást a nyersanyag-kitermelés természetvédelemmel való összeegyeztethetősége tekintetében; megállapítja, hogy a műszaki, társadalmi, környezeti és versenyképességi kiválóság elérését célzó gyakorlati szabályok fontos eszközök; emlékeztet az Északi-sarkvidékre vonatkozó fenntartható uniós politikáról szóló, 2011. január 20-i európai parlamenti állásfoglalásra (11), és ezzel összefüggésben felkéri a Bizottságot, hogy az elővigyázatosság elvének megfelelően értékelje a fontos nyersanyaglelőhelynek minősülő érzékeny területek, például az Északi-sarkvidék, a Barents-tengeri régió és Grönland környezeti szempontból fenntartható kiaknázásának lehetőségeit, és lehetőség szerint terjessze ki az itt található országokkal kötött partnerségi megállapodásokat;

38.

hangsúlyozza, hogy a fémek és ásványok kitermelésével foglalkozó új bányák létrehozására irányuló szabályozási jóváhagyási eljárásokra vonatkozóan több átlátható és kiszámítható keretfeltételre van szükség, ugyanakkor nem szabad veszélyeztetni a környezetvédelmi normákat;

39.

megállapítja, hogy az észak-európai országok és a Barents-tengeri térség jelentős érc-, ásvány- és erdőkészletekkel rendelkeznek; úgy véli, hogy az észak-európai térség jelentős mértékben hozzá tud járulni más európai társaságok nyersanyagigényeinek kielégítéséhez, ezáltal pedig csökkentheti az európai importfüggőséget; úgy véli, hogy a nyersanyagokkal kapcsolatban folyamatban lévő tárgyalások során egyértelműen fokozni kell Észak-Európa potenciáljával kapcsolatos tudatosságot;

40.

kiemeli a kutatás, a fejlesztés és az innováció jelentőségét az új kihívások kezelése szempontjából; felhívja a figyelmet arra, hogy a K+F és az innováció hozzájárul az innovatív technológiák és a fenntartható bányászati, finomítási, érctermelési és újrahasznosítási módszerek fejlesztéséhez a környezeti lábnyom és a lehetséges káros társadalmi hatások minimalizálása érdekében;

41.

ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy a fenntartható bányászat részeként tegyen bizonyos bányák újbóli megnyitásának megfontolását kezdeményező intézkedéseket azzal a céllal, hogy hozzájáruljon az európai ipar tekintetében a nyersanyaghiány kockázatának csökkentéséhez;

42.

hangsúlyozza a szakképzettség és a képzés fontosságát, valamint a geológusok, a mérnökök, a bányászok és más alkalmazottak szerepét; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy e kérdéskörben kezdeményezzen szoros párbeszédet a szociális partnerekkel, a tudományos világgal és az iparral; felszólítja a Bizottságot, hogy 2012-ig határozza meg a nyersanyagokkal kapcsolatos kutatásban és fejlesztésben, kitermelésben, finomításban, feldolgozásban és újrahasznosításban dolgozó, képzett személyzet iránti igényt és azt, hogy rendelkezésre áll-e kellő számban ilyen személyzet, majd ossza meg megállapításait az Európai Parlamenttel; felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az iparral és a tudományos világgal együttműködve, speciális egyetemi programok és ösztöndíjak révén támogassák a nyersanyagokkal kapcsolatos oktatást; ezzel összefüggésben támogatja az erre a területre vonatkozó Erasmus programokat, mint például az Erasmus Mundus ásványtani és környezetvédelmi programot;

43.

üdvözli az uniós diplomácia nyersanyagokra és ritka földfémekre vonatkozó javaslatát, amelynek célja egy nemzetközi szabályozási platform felállítása, a nyersanyagokhoz való hozzáférés és a nyersanyagellátás biztosítása – különös tekintettel a kritikus nyersanyagokra –, a nyitott globális piacok biztosítása, valamint a nemzetközi együttműködés előmozdítása a nyersanyagok felelősségteljes kitermelése és az erőforrások kölcsönös érdekeken alapuló hatékony felhasználása területén; ezzel összefüggésben hangsúlyozza a fokozott párbeszéd kialakításának szükségességét a nyersanyag-diplomácia területén az iparosodott, az újonnan iparosodott és az erőforrásokban gazdag fejlődő országok között, egyebek mellett az emberi jogok, a felelősségteljes kormányzás és a regionális stabilitás előmozdítása, valamint a nyersanyagokon alapuló konfliktusok kockázatának megelőzése érdekében is;

44.

felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa a hatályos uniós jogszabályok lehető legszigorúbb végrehajtását, integrálja az „innovatív unió” kiemelt kezdeményezés szerinti intézkedésekbe az aranybányászat biztonságát és az arra vonatkozó normákat, vegyen fel külön napirendi pontot a fenntartható erőforrás-gazdálkodással foglalkozó nemzetközi testületnél (UNEP) az aranybányászatról, beleértve a biztonsággal, innovációval, vegyi anyagok kezelésével, valamint az illegális bányászattal és kisüzemi bányászattal kapcsolatos aspektusokat is annak érdekében, hogy hosszú távú, fenntartható megoldást lehessen találni, amely biztosítani fogja, hogy az EU-beli felhasználásra szánt aranyat fenntartható módon termelik vagy importálják, valamint vegye fontolóra a kisméretű és kisüzemi bányászatról szóló, ún. Berlin II. iránymutatások felülvizsgálatát;

45.

rámutat, hogy a kisüzemi és kisméretű bányászat – amennyiben hivatalosan elismerik, szabályozzák és támogatják – alapvető szerepet játszhat a helyiek életében, munkahelyeket teremthet és hozzájárulhat a fejlesztési célok eléréséhez; sajnálja a tudás és az elemzési eszközök viszonylagos hiányát e területen, és hangsúlyozza, hogy növelni kell e terület elismertségét, elő kell segíteni a kisüzemi és kisméretű bányászattal kapcsolatos hatékony szakpolitika kidolgozását és végrehajtását, valamint ellenőrizni kell a segítségnyújtási erőfeszítéseket annak érdekében, hogy meg lehessen előzni a kisüzemi bányászat esetében oly gyakran tapasztalt gyermekmunka, nem biztonságos munkakörülmények és kényszermunka jelentette szegénységi csapdákat és a kisméretű bányászati tevékenységgel kapcsolatba hozható konfliktusokat; felszólítja továbbá az EU-t és tagállamait, hogy mind nemzeti, mind helyi szinten támogassák a fejlődő országokat a fenntartható bányászati gyakorlatokkal, a nagyobb erőforrás-hatékonysággal, újrafelhasználással és újrahasznosítással kapcsolatos szaktudás rendelkezésre bocsátásával;

46.

felszólítja a Bizottságot, hogy értékelje a kritikus nyersanyagokra, különösen a ritka földfémekre vonatkozó készletezési mechanizmus létrehozásának szükségességét, amely mechanizmus biztosítaná az európai társaságok hozzáférését a környezetbarát, a csúcstechnológiás, a védelmi és egészségügyi iparágakban használt stratégiai fontosságú anyagokhoz, valamint védelmet biztosítana a monopolista nyomással és áremelkedésekkel szemben; hangsúlyozza, hogy az EU által bármely lehetséges készletezési programban betöltött szerepet a jogi keret és a szabályozási felügyelet biztosítására kell korlátozni;

47.

megállapítja, hogy a kereskedelmi korlátozások a versenytorzulás egyre jobban kihat a nyersanyag-kereskedelemre; felkéri a Bizottságot, hogy szorosan kövesse figyelemmel és regionális, multilaterális és bilaterális szinten következetesen foglalkozzon az export- és importkorlátozások kérdésével; az ipari nyersanyagok és főként a kritikus nyersanyagok kereskedelmét torzító intézkedéseket teljes körűen ki kell vizsgálni, és ezek további jogi lépésekhez vezethetnek a WTO keretén belül; felszólítja a WTO-t, hogy szorosan kísérje figyelemmel az import- és exportkorlátozások ezzel összefüggő hatásait, valamint támogatja egy, a nyersanyagok és ritka földfémek kereskedelmének vámjellegű és nem vámjellegű akadályainak megfigyelésére szolgáló WTO-n belüli ellenőrzési eszköz, illetve a G20-on belüli „nyersanyagokkal és ritka földfémekkel foglalkozó stabilitási tanács” létrehozását; felszólítja a Bizottságot, hogy használja fel valamennyi nemzetközi csatornáját – köztük a diplomáciai szolgálatokat – a nyersanyag- és kritikus nyersanyagellátó országokkal és régiókkal meglévő kapcsolatainak javítására, ekként pedig könnyítse meg a nemzetközi nyersanyag-, és különösen a kritikus nyersanyag-kereskedelmet; üdvözli az EU azon szándékát, hogy olyan aktív nyersanyag-diplomáciát folytasson, amely több politikára is kiterjed, például a külpolitikára, a kereskedelmi politikára, a környezetvédelmi és fejlesztési politikákra, és amely előmozdítja és megerősíti a demokratikus elveket, az emberi jogokat, a regionális stabilitást, az átláthatóságot és a fenntartható fejlődést; véleménye szerint nagyon rövid időn belül konkrét elsődleges fontosságú intézkedéseket és átfogó stratégiát kell kidolgozni a ritka földfémek vonatkozásában a fenntartható ellátásra; felszólítja a Bizottságot, hogy az ilyen intézkedések meghatározásába vonja be a ritka földfémekben érdekelt európai szereplőket;

48.

elismeri a fejlődő országok kormányainak és parlamentjeinek legitim jogát, hogy a civil társadalommal konzultálva a közérdeknek megfelelő politikákat léptessenek életbe és szabályozzák a külföldi befektetéseket oly módon, hogy ez utóbbiak a helyi gazdaság előnyére szolgáljanak, országon belüli többletértéket termeljenek és segítsék elő a fejlődést; hangsúlyozza, hogy az európai uniós nyersanyag-politikai stratégiának nem szabad korlátoznia ezeket a jogokat;

49.

üdvözli az EU azon erőfeszítéseit (pl. FLEGT), amelyek célja a nyersanyagok harmadik országokkal folytatott fenntartható kereskedelmének előmozdítása;

50.

hangsúlyozza, hogy világos szabályokat kell alkotni a nyersanyagok kereskedelme terén érintett valamennyi résztvevő (termelők, exportőrök, tranzit országok, importőrök) együttműködésére vonatkozóan;

51.

felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa a fejlesztési politika és a nyersanyag-politikai kezdeményezés közötti koherenciát, mivel az EU nyersanyag-politikájának teljes mértékben figyelembe kell vennie a fejlődő országok fenntartható gazdasági növekedését, és összhangban kell lennie a szegénység felszámolásra irányuló általános céllal, amint az az EUMSZ 208. cikkében szerepel; hangsúlyozza, hogy az erőforrásokban gazdag országok gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi fejlődésének határozott támogatása elősegíthetné a szilárd és demokratikus intézmények kiépítését, ami az exportáló és az importáló országok számára egyaránt kölcsönös előnyöket hoz majd; ezért kéri, hogy a nyersanyag-exportáló partnerországokkal kötendő jövőbeni megállapodásokba vegyenek fel az emberi jogokkal és a demokratizálódással kapcsolatos záradékokat; ennélfogva úgy véli, hogy az EU-nak támogatnia kell a fejlődő országokat abban is, hogy diverzifikálják gazdaságaikat, csökkentsék a nyersanyagexporttól való függőségüket, valamint – a hazai gyártáson és feldolgozáson keresztül – fokozzák termékeik értékét; felszólítja a Bizottságot, hogy a külső fellépések 2013 utáni időszakra vonatkozó új eszközeinek kidolgozásakor a törékeny helyzetű nyersanyagszállító államok demokratikus és gazdasági stabilitását célzó programokba integráljon a felelősségteljes irányítás és a fenntartható bányászat támogatására vonatkozó intézkedéseket;

52.

az erőforrások beszerzését a vállalatok feladatának tartja; elismeri, hogy a kkv-k nehézségekkel szembesülnek az erőforrások beszerzése terén; ennélfogva kéri a Bizottságot, hogy fontolja meg, miként biztosítható nem pénzügyi támogatás olyan koncepciók számára, mint például az európai nyersanyagholding; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tanulmányozzák mélyrehatóan a japán JOGMEC-et;

53.

sürgeti a tagállamokat, hogy az európai nyersanyag-stratégia keretében működjenek együtt egymással; e stratégiának a gazdaság-, bányászati, ipari és nemzetközi politikák közötti szinergiákon kell alapulnia, és a stratégiai anyagokkal való ellátás biztosítására kell irányulnia;

54.

felkéri a Bizottságot, hogy értékelje a WTO előtt Kínával szemben indított eljárás kimenetelét, és szükség esetén a jövőben is vegye igénybe a WTO mechanizmusait;

55.

rámutat az Afrika és az EU közötti kapcsolatok, valamint a 2010. júniusi addisz-abebai megállapodás jelentőségére; ragaszkodik hozzá, hogy a partnerség a közös érdekeken alapuljon, valamint hangsúlyozza, hogy a fenntartható bányászati gyakorlatok elősegítésében fontos a helyes kormányzással, a fokozott erőforrás-hatékonysággal, újrafelhasználással és újrahasznosítással, a meddőzagy- és meddőkőzet-kezeléssel, a bányászati örökség helyreállításával, a munkavállalók egészségével, biztonságával és védelmével, valamint a gyermekmunka felszámolásával kapcsolatos legjobb gyakorlatok cseréje; hangsúlyozza, hogy „Az afrikai bányászat jövőképe” című dokumentumban az Afrikai Unió kijelentette, hogy az afrikai országok eleddig nem tudtak élni a természeti erőforrások terén meglévő versenyelőnyükkel, ennélfogva intézkedéseket kell fontolóra venni annak biztosítása érdekében, hogy a természeti erőforrásokban való bővelkedéssel kapcsolatos előnyök az erőforrásokban gazdag országok lakosságának javát szolgálják;

56.

hangsúlyozza a nyersanyagokkal kapcsolatos kétoldalú együttműködés jelentőségét, amint azt az EU és az Afrikai Unió 2010 júniusában is bizonyította, valamint további erőfeszítéseket ösztönöz a 2011–2013 közötti időszakra vonatkozó Afrika–EU közös cselekvési tervvel összefüggésben; hasonló együttműködés kialakítására szólít fel a kritikus nyersanyagok fő kitermelői közé tartozó más országokkal; a nyersanyag-diplomácia egyik konkrét célkitűzésének javasolja bizonyos – az Unió által importálandó – nyersanyagok forrásainak diverzifikációját, Délkelet-Ázsiából Latin-Amerika és Afrika irányába mozdulva el;

57.

üdvözli, hogy e cselekvési terv tartalmazza képzés biztosítását a nyersanyagokkal kapcsolatos szerződések tárgyalásakor bevált gyakorlatokról, illetve elősegíti a bányászat területén folyó tudományos együttműködést, továbbá támogatja a helyes kormányzást, beleértve az átláthatóságot is;

58.

sajnálja, hogy a közlemény más régiókról vagy országokról nem tesz említést; úgy véli, hogy alternatív nyersanyagforrásokat kell feltárni annak elkerülése érdekében, hogy Európa ellátása korlátozott számú országtól függjön; felhívja ezért a Bizottságot, hogy hozzon létre egyéb, kölcsönösen gyümölcsöző partnerségeket az erőforrásban gazdag országokkal; véleménye szerint az Uniónak az infrastruktúrával, a tudásmegosztással és a forrásokkal kapcsolatos hármas partnerségeket kellene kínálnia; felhívja az Uniót, hogy támogassa az erőforrásokban gazdag fejlődő országokat a geológiai, bányászati és ásvány-feldolgozási szaktudásuk fejlesztésében, valamint tudományos és jogi kérdésekben annak érdekében, hogy fenntartható kapacitásépítés kezdődhessen; ezzel összefüggésben javasolja közösen finanszírozott tanszékek létrehozását a geológiával foglalkozó karokon; felhívja a Bizottságot, hogy kísérje figyelemmel az erőforrásokban gazdag országok által nem uniós tagállamokkal kötött nemzetközi megállapodásokat, amelyek az erőforrásokhoz való kizárólagos hozzáférést vonnak maguk után, továbbá hogy biztosítsa az erőforrásokhoz való tisztességes hozzáférést és a nemzetközi kereskedelmi jogszabályok megfelelő működését;

59.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy mindmáig nincs kidolgozva a Kínával és más kulcsfontosságú nemzetközi szereplőkkel való párbeszéd és együttműködés stratégiája; hangsúlyozza a Kínával folytatott kereskedelmi és technológiai párbeszéd szükségességét; felhívja a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy miként lehet a kritikus nyersanyagok fenntartható bányászatával és az ásványfeldolgozással, azok helyettesítésével, az erőforrás-hatékonysággal vagy azok újrahasznosításával foglalkozó, kölcsönösen előnyös kísérleti projekteket létrehozni Kínával; ugyanígy határozottan támogatja a többi jelentős szállítóval, például a BRICS-országokkal folytatott hasonló kétoldalú párbeszédeket a nyersanyagokkal kapcsolatos fontos kérdésekben, hiszen ezek az országok is jelentős mennyiségű nyersanyagot birtokolnak és használnak fel; felszólítja a Bizottságot, hogy az európai szomszédságpolitikában is kezelje hasonló módon a nyersanyagkérdést;

60.

úgy véli, hogy az uniós nyersanyag-stratégiának tükröznie kell egyrészről a fejlett és a jelentősebb feltörekvő gazdaságok, másrészről pedig a legkevésbé fejlett országok gazdaságai közötti különbségeket;

61.

hangsúlyozza, hogy a nyersanyagokhoz való hozzáférést folyamatosan integrálni kell a béketeremtő és konfliktusmegelőző intézkedésekbe, mivel a konfliktusok jelentős része ismét kiújult bizonyos régiókban;

62.

egyetért azzal, hogy a fejlesztési politika szerepet játszik annak elősegítésében, hogy az országok erőforráskincsüket fenntartható és mindenkire kiterjedő növekedéssé alakíthassák, többek között a kormányzás és az átláthatóság javításával; hangsúlyozza, hogy a fejlesztési politika, ideértve a GSP-t is, nem nyersanyag-diplomáciai eszköz, ám úgy véli, hogy fontos támogató szerepet játszhat az európai nyersanyag-politikában; felkéri ezért a Bizottságot, hogy biztosítsa a két terület közötti koherenciát; üdvözli a nyersanyagokhoz való megkülönböztetésmentes piaci hozzáférésre vonatkozó kifejezett garanciák felvételét az uniós kereskedelmi megállapodásokba és a WTO-tagság előfeltételei közé; egyetért ugyanakkor azzal, hogy a kereskedelmi megállapodásoknak biztosítaniuk kell a szükséges rugalmasságot ahhoz, hogy támogassák a fejlődő országokat abban, hogy kapcsolódási pontokat hozzanak létre a nyersanyag-kitermelő ágazat és a helyi ipar között; véleménye szerint tiszteletben kell tartani az országok erőforrások feletti szuverenitását, ebben az összefüggésben pedig kéri a Bizottságot, hogy a fejlődő országok exportadóival szembeni ellenállását olyan differenciált megközelítés alkalmazásával egyensúlyozza ki, amely annak érdekében veszi figyelembe a különféle nemzeti helyzeteket, hogy a fejlesztési célok és a fejlődő országok iparosodása ne kerüljön veszélybe; hangsúlyozza, hogy a szabad és tisztességes kereskedelem fontos a globális nyersanyag-szektor fejlődése és valamennyi társadalom jóléte szempontjából; megállapítja, hogy a nyersanyagból származó bevétel létfontosságú szerepet játszhat abban, hogy lehetővé váljon a legkevésbé fejlett országok számára a millenniumi fejlesztési célok elérése;

63.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a megújított nyersanyag-politikai kezdeményezés nem hivatkozik sem a GSP-re, sem a GSP+-ra, és nem javasol alternatív kereskedelmi ösztönzőket az e rendszerek hatályán kívül eső országok számára az emberi jogok, a környezetvédelmi normák és a nemzeti reformok előmozdítása, valamint a gyermekmunka elkerülése esetén; kéri a Bizottságot, hogy támogassa és szorgalmazza a nyersanyagexporttól nagymértékben függő fejlődő országok gazdasági diverzifikációt célzó kezdeményezéseit;

64.

felhívja a Bizottságot, hogy kapacitásépítés révén nyújtson segítséget a fejlődő országoknak a nyersanyagokkal és a bányászattal kapcsolatos szerződésekre irányuló tárgyalások során fennálló információs aszimmetria mind nemzeti, mind pedig a helyi közösségek körében való leküzdéséhez, valamint segítse őket a technológiatranszferrel kapcsolatos tárgyalásokban;

65.

hangsúlyozza a vállalati társadalmi felelősségvállalásnak a magas színvonalú környezetvédelmi, szociális és munkaügyi normák betartása és a rendelkezésre álló legjobb technológiák alkalmazása révén betöltött szerepét; úgy véli, hogy mindezt olyan érintett fórumokon is elő kell mozdítani, mint a G8, a G20, a WTO, az OECD, az UNCTAD és az UNEP, valamint az UNEP fenntartható erőforrás-gazdálkodással foglalkozó nemzetközi testülete, a fémek vizsgálatával foglalkozó nemzetközi kutatócsoportok és egyéb testületek; ezzel összefüggésben helyesli az ENSZ globális megállapodásán keresztüli pozitív hozzájárulásokat; felhívja az uniós vállalatokat, hogy dolgozzanak ki megfelelő magatartási kódexeket a harmadik országokban tevékenységet folytatók számára, valamint hogy tevékenységeiket az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatásai és az ISO 26000 alapján végezzék; felhívja a Bizottságot, hogy hozzon olyan intézkedéseket, amelyek biztosítják a szociális, környezeti és munkaügyi normáknak a harmadik országok természeti erőforrásokat bányászó európai társaságok általi tiszteletben tartását; felkéri a Bizottságot, hogy terjesszen elő saját javaslatot a konfliktusövezetekből származó ásványkincsekre vonatkozó országonkénti jelentéstételről, és az Egyesült Államokban elfogadott Dodd-Frank-féle törvény példáját követve jogszabályban kötelezze a kitermelő vállalatokat arra, hogy a beruházásaik által megcélzott projektek és országok szerint lebontva tegyék közzé jövedelemkifizetéseiket; támogatja a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára irányuló kezdeményezést (EITI) és a „Tedd közzé, amit fizetsz” globális hálózatot; véleménye szerint ezeket a normákat különösen az uniós – például az EBB-től kapott – támogatásban részesülő projektekre kell alkalmazni; sürgeti az EU-t, hogy vizsgálja meg, miként előzhető meg az illegális kereskedelemben érintett vagy illegálisan kitermelt ásványok behozatala; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, fel lehet-e használni az azonosítást lehetővé tévő technológiákat ebben az összefüggésben, és támogassa a „koltánujjlenyomat” tapasztalatain alapuló kísérleti projekteket; felszólítja az EBB-t, hogy rendszeresen elemezze a kitermelő iparág tekintetében folytatott kölcsönadási tevékenysége várható hatásait;

66.

súlyos aggodalmának ad hangot amiatt, hogy számos jól dokumentált esetben fordult elő, hogy uniós vállalatok megszegték a környezetvédelmi és munkaügyi normákat, illetve megsértették az emberi jogokat;

67.

ismételten megjegyzi, hogy az átláthatóságra vonatkozó kezdeményezések valójában üzletpártiak, mivel jogbiztonságot, fenntartható hosszú távú partnerségeket teremtenek és biztosítékként szolgálnak a tárgyalások újbóli megnyitásával vagy a kiutasítással szemben; megjegyzi, hogy vannak megoldásra váró kihívások, és hogy bizonyos szerződéseknek bizalmasaknak kell lenniük, ugyanakkor nyilvános ellenőrzés alatt kell őket tartani; megjegyzi, hogy a kőolajbevételek kezeléséről szóló ghánai törvény jó példa egy bizonyos mértékű titkosság és a parlamenti ellenőrzés egyidejű fenntartására;

68.

úgy véli, hogy az EU-s vállalatoknak a székhelyük szerinti országban jogi úton felelősségre vonhatóknak kell lenniük az emberi jogok, a környezetvédelmi normák és a legelemibb ILO munkaügyi szabványok leányvállalataik vagy az általuk ellenőrzött társaságok által külföldön elkövetett megsértése esetén;

69.

felkéri az EBB-t és a Bizottságot, hogy a fejlődő országok nyersanyag-kitermelő iparágának támogatásával kapcsolatos döntéshozatal előtt alaposabban vizsgálják meg, hogy a projektek hozzájárulnak-e a szegénység felszámolásához, a fenntartható fejlődéshez és az inkluzív növekedéshez;

70.

aggódik amiatt, hogy folytatódik a konfliktusövezetekből származó ásványok kereskedelme és felhasználása, és kitermelésük miatt gyakoribb az elfogadhatatlan erőszak és a törvénytelen cselekmények elkövetése; kéri a Bizottságot, az EKSZ-t, a Tanácsot és a tagállamokat, hogy ezt a helyzetet vegyék figyelembe a harmadik országokkal kialakított kapcsolataik keretében; felszólítja a Bizottságot és az Európai Unió stratégiai szállító partnerországait, hogy fejlesszenek ki mechanizmust a nyersanyagok hatékony nyomon követésére a behozataltól kezdődően az újrahasznosításig vagy ártalmatlanításig, valamint vezessenek be a nyersanyagokra és kereskedelmi láncukra (Certified Trading Chains) vonatkozó, kölcsönös tanúsítási rendszert, a méltányos kereskedelem biztosítása, és különösen a válságok sújtotta térségekből származó nyersanyagok kereskedelme tekintetében történő visszaélések megelőzése érdekében; kéri a Bizottságot, hogy működjön együtt a fontos nemzetközi szervezetekkel (ENSZ, OECD, ILO) a legjobb tanúsítási gyakorlatok azonosítása terén, és törekedjen azok összehangolására;

71.

hangsúlyozza, hogy a pénzügyi piacok fontos szerepet játszhatnak a nyersanyagok és az azokból készített termékekkel kapcsolatos, a termelőket és a fogyasztókat egyaránt érintő kockázatok elhárításában; felhívja a Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a nyersanyagpiac átláthatóságának biztosítása, és az indokolatlan, visszaélésekhez vezető nyersanyag-spekulációval szembeni határozott fellépés érdekében; amennyiben ez mélyreható gyakorlati elemzések szerint szükséges; megjegyzi, hogy ez a G8 és G20 tárgyalások keretei közötti kezdeményezéseket is magában foglalja;

72.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a származtatott termékek piacai hatást gyakorolnak a nyersanyagok árának alakulására; úgy véli, hogy a tőzsdén kívüli származtatott ügyletek piacain hatékonyabb ellenőrzésekre van szükség; a fentiek alapján támogatja az olyan intézkedéseket, mint a tőzsdén kívüli származtatott ügyletek átláthatóságának növelése az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) felügyelete mellett; úgy véli, hogy ezek az intézkedések megerősíthetnék a beruházók, valamint a kis- és középvállalkozások biztonságát, és megbízhatóbb üzleti tervezést tehetnének lehetővé az európai termelők számára;

73.

üdvözli az OECD, a G8 és a G20 által a nyersanyagok és a fenntarthatóság tekintetében végzett munkát, és hangsúlyozza, hogy továbbra is szükség van a párbeszédre a G20 csoporton belül a nyersanyagok vonatkozásában annak érdekében, hogy közös nézőpontot lehessen kidolgozni; üdvözli, hogy a G8 és a G20 csoport tagjai fel kívánnak lépni a nyersanyagárak ingadozása ellen, és konkrét intézkedések kidolgozását kéri a nyersanyag-spekuláció megfékezése érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő az OECD-nek az exportkorlátozások hatására és politikai eszközként való alkalmazásukra vonatkozó munkáját; támogatja az OECD-ben tagsággal nem rendelkező államok bevonását ezekbe a megbeszélésekbe; szorgalmazza a kritikus nyersanyagokkal kapcsolatos stratégiai együttműködés kialakítását az EU, az USA és Japán között a „globális nyersanyag-ellenőrzés” létrehozása céljából a keresletre és kínálatra vonatkozó adatok megosztása, a közös előrejelzés, a legjobb gyakorlatok, a technológiai tudás és a szabadalmak cseréjének ösztönzése, az ellátási láncok elemzése, a közös stratégiai készletek lehetőségének vizsgálata, valamint a közös K+F projektek létrehozása révén; azon a véleményen van, hogy az ilyen ügyeknek szerepelniük kell a következő EU-USA csúcstalálkozó napirendjén; felhívja a Bizottságot, hogy segítse elő a nyersanyagokról szóló második vonalbeli diplomáciát azáltal, hogy anyagi támogatást biztosít a nem kormányzati szervezetek, egyetemi körök és kutatóközpontok csereprogramjainak részére az Unió és más, erőforrások szempontjából releváns országok között; felkéri a Bizottságot, hogy más, erőforrások szempontjából releváns országokkal szervezzen rendszeresen nyersanyagokkal kapcsolatos eseményeket, amilyen például a JOGMEC„ fémszalonja”; kéri továbbá a Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy kritikus nyersanyagokkal kapcsolatos, a Joint Organisations Data Initiative (JODI) példáján alapuló nemzetközi statisztikai kezdeményezés megvalósíthatóságát, valamint azt, hogy a fémekkel foglalkozó nemzetközi egyezségokmány hasznos eszköz lenne-e; felszólítja az Európai Védelmi Ügynökséget, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikke (3) bekezdésének megfelelően segítse elő azon intézkedések meghatározását, amelyekkel a nyersanyagok tekintetében erősíthetők a védelmi szektor ipari és technológiai alapjai.

74.

támogatja a Bizottság által a globális élelmezésbiztonsággal összefüggésben a mezőgazdasági termékekről készített elemzést, tekintettel a globális élelmiszerkészletek csökkenésére és a népesség, valamint az éhezés növekedésére, és hangsúlyozza az élelmiszerekre és a takarmányra jellemző szélsőséges áringadozást, az élelmiszer- és takarmányláncok hiányosságait, valamint a pénzügyi eszközök és a spekulatív magatartás által az instabilitás kialakulásában betöltött lehetséges szerepet, amelyet komolyan kell venni; emlékeztet rá, hogy az EU négy tagállama jelenleg az élelmiszerárak növekedése szempontjából a világ legkiszolgáltatottabb országai közé tartozik;

75.

kéri, hogy fordítsanak gondos figyelmet az energetikai áruk és nem energetikai áruk – főként az élelmiszerek – árváltozásai közötti egyre nagyobb kölcsönhatást övező alapvető bizonytalanságra;

76.

a Bizottsággal együtt kitart amellett, hogy a nemzetközi közösségnek hosszú távú koordinált megközelítést kell elfogadnia a globális élelmezésbiztonságra vonatkozóan – beleértve a fokozott kutatási erőfeszítéseket és a fejlődő országok agrárágazatába való befektetéseket is –, az ellenálló képesség és az élelmiszerválságokhoz való alkalmazkodási készség fokozása érdekében, különösen fejlesztéspolitikai prioritások révén;

77.

támogatja a G20-ak közelmúltbeli, az élelmiszerárak és az agrárpiacok árainak ingadozásához kapcsolódó politikai válaszadást érintő erőfeszítéseit, beleértve az élelmiszertermelés előrejelzésére vonatkozó fokozottabb információcserét, és hangsúlyozza az élelmiszertartalékokkal és -készletekkel kapcsolatos fokozottabb átláthatóság, valamint a rájuk vonatkozó jobb és időszerűbb tájékoztatás szükségességét;

78.

üdvözli a mezőgazdasági miniszterek 2011. január 22-i harmadik berlini csúcstalálkozójának 48 ország által aláírt közös közleményét, amely felszólított arra, hogy javítsák az agrárpiacok megfelelő működésre való képességét, és elismerte a kereskedelem fontosságát az agrárpiacok különböző szereplői közötti egyensúly megteremtésében, valamint a mezőgazdasági termelők nyersanyagokhoz és energiához való hozzáférésének javításában;

79.

arra kéri a Bizottságot, hogy készítsen jelentést a származékos pénzügyi eszközökre és árupiacokra vonatkozó szabályozásról annak megállapítására, hogy a mezőgazdasági áruk – az ágazat sajátos jellege miatt – külön szabályozást igényelnek-e; támogatja a tőzsdén kívüli származtatott ügyletek szabályozására vonatkozó közelmúltbeli bizottsági javaslatot és a MIFID-irányelvről szóló nyilvános konzultációt; úgy véli, hogy az áruk származékos piacán sürgős kérdésként kellene kezelni a megtévesztő spekulatív magatartást, a jogellenes gyakorlatokat és a visszaéléseket;

80.

felkéri a Bizottságot, hogy javasoljon konkrét intézkedéseket az élelmezésbiztonság biztosítása és a piaci instabilitás sürgős kezelése, valamint – fenntartható átfogó felelősség mellett – a mezőgazdasági nyersanyagok származékos piacai működőképességének megerősítése érdekében.

81.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamoknak.

22.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 51/37

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és a Parlament új szerepéről és a Lisszaboni Szerződés végrehajtásával kapcsolatos felelősségeiről szóló, 2009. május 7-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az EU fekete-tengeri stratégiájáról szóló 2011. január 20-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a közös halászati politika reformjáról szóló bizottsági zöld könyvről szóló, 2010. február 25-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az integrált tengerpolitikáról (IMP) – az elért eredmények értékeléséről és az új kihívásokról szóló 2010. október 21-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel a bizonyos halállományok tekintetében a Fekete-tengeren alkalmazandó halászati lehetőségeknek a 2011. évre történő meghatározásáról szóló, 2010. december 17-i 1256/2010/EU tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelvre (6),

—

tekintettel a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2008. június 17-i 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv) (7),

—

tekintettel az Európai Bizottság „Az Európai Unió integrált tengerpolitikájáról” című közleményére (COM(2007)0575),

—

tekintettel a Fekete-tenger szennyezés elleni védelméről szóló 1992. évi egyezményre (bukaresti egyezmény) és jegyzőkönyveire,

—

tekintettel a Fekete-tenger védelméről szóló 1993. évi miniszteri nyilatkozatra (odesszai nyilatkozat),

—

tekintettel a Fekete-tenger határokon átnyúló diagnosztikai elemzésére (2007) (8),

—

tekintettel a Fekete-tenger szennyezés elleni védelmével foglalkozó bizottságnak a „Fekete-tenger környezeti állapota” című 2008. évi jelentésére,

—

tekintettel a Fekete-tenger szennyezés elleni védelmével foglalkozó bizottságnak a Fekete-tenger környezetvédelmére és rehabilitációjára vonatkozó 2009. évi stratégiai cselekvési tervére,

—

tekintettel az ENSZ 1982. évi Tengerjogi Egyezményére,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i megállapodásában foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a hosszú távon vándorló halállományok védelmére és kezelésére vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról szóló megállapodásra,

—

tekintettel a Tengerjogi Egyezmény XI. részének végrehajtásáról szóló megállapodásra,

—

tekintettel a felelős halászatról szóló, a FAO által kiadott 1995. évi magatartási kódexre,

—

tekintettel az ENSZ 1992. évi Biológiai Sokféleség Egyezményére,

—

tekintettel a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelméről szóló ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel különösen a vízimadarak élőhelye szempontjából nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről szóló ENSZ-egyezményre (ramsari egyezmény),

—

tekintettel a vándorló, vadon élő állatfajok védelméről szóló 1979. évi egyezményre (bonni egyezmény),

—

tekintettel a Fekete-tenger, a Földközi-tenger és az egybefüggő atlanti területek cetféléinek védelméről szóló megállapodásra (ACCOBAMS),

—

tekintettel a halállományokról szóló 1995. évi ENSZ-megállapodásra,

—

tekintettel a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság (GFCM) harminckettedik ülésének „Az együttműködés megerősítése a Fekete-tengeren” című, 2008. évi jelentésére,

—

tekintettel a GFCM földközi-tengeri és fekete-tengeri kis tonhalakról szóló 2009. évi regionális tanulmányára,

—

tekintettel a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezetre,

—

tekintettel a keleti partnerséggel foglalkozó 2009. május 7-i prágai csúcstalálkozón elfogadott együttes nyilatkozatra (Prágai Nyilatkozat),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére (A7-0236/2011),

A.

mivel az EU-ban még mindig folyamatban van a közös halászati politika reformjáról szóló vita, és mivel abban figyelembe kellene venni e vízterület sajátosságait és szükségleteit, mert ez lesz a közös halászati politika első olyan reformja, amely a Fekete-tengerre is kiterjed,

B.

mivel annak köszönhetően, hogy valamennyi víz a különböző parti államok felségterületéhez tartozik, a Fekete-tenger államai közötti együttműködés a mai napig laza vagy nem létező, hiányoznak a konkrét, harmonizált jogi keretek és a halászati tevékenységekre vonatkozó közös jogalkotási aktus, és általánosságban hiányzik a Fekete-tenger medencéjére vonatkozó, kellő mélységű és rendszeres kutatás és tudományos információ,

C.

mivel a fekete-tengeri halászati gazdálkodás rendkívül nehéz, mert a medencével határos hat ország közül csak kettő tagja az EU-nak és ezek is csak 2007-ben csatlakoztak az EU-hoz,

D.

mivel a Fekete-tengerrel határos hat ország számára létrehozandó közös politikai mechanizmust hosszú távú szemszögből kellene megvizsgálni, többek között a környezet védelmének és a tengerparti területek gazdasági és társadalmi fejlődésének biztosítása érdekében,

E.

mivel ennek a fekete-tengeri új politikai mechanizmusnak a biodiverzitás megőrzésére és továbbfejlesztésére, valamint a terület halászati ágazatában dolgozók jólétére kellene irányulnia, ami az Európai Unió egyik prioritása,

F.

mivel a Fekete-tengernek el kell foglalnia az őt megillető helyet Európa nagy tengeri területei között, mivel ez a legfiatalabb és legdinamikusabb tenger a félig zárt tengerek között,

G.

mivel a Fekete-tengernek el kell foglalnia helyét a megreformált közös halászati politikában, és mivel az integrált tengerpolitikában, és a halászok, a halászat, a termelő és a feldolgozó iparágak igényeit figyelembe kell venni az Európai Halászati Alap új pénzügyi keretében 2013 után,

H.

mivel a jelenlegi jelentés nemcsak a közös halászati politika reformjának útmutatójaként vehető figyelembe, hanem az EU keleti partnereivel folytatott együttműködésére vonatkozó jövőbeni uniós politika részévé is válhat a fekete-tengeri szinergiáról szóló, meglévő bizottsági közlemény (COM(2007)0160) kihasználásának maximalizálása és a fekete-tengeri régióban folyó együttműködés fokozása érdekében, amelyben a halászat és a különböző ágazatok fejlődése jelentős szerepet játszik,

I.

mivel a fekete-tengeri régióban a halászati gazdálkodás számára a tengerparti államok közötti, jobban összehangolt tudományos együttműködés, valamint az európai szinten következetes, a halállományok megóvására és feljavítására irányuló politika jelentős előnnyel járna,

J.

mivel általában a halászathoz, az éghajlatváltozáshoz és a szennyezéshez közvetlenül kapcsolódó dinamikus változások súlyos hatást gyakorolnak sok tengeri ökoszisztémára, és különösen a fekete-tengeri ökoszisztémára,

K.

mivel az öblöscsiga-populáció (Rapana venosa) hatása negatív és a víz természetes szűrői, például a kék kagyló (Mythilus galloprovincialis) és a sávos vénuszkagyló (Chamelea gallina) kipusztításával veszélyezteti a Fekete-tenger ökológiai egyensúlyát,

L.

mivel az EU fekete-tengeri halászai által használt halászhajók többsége 12 méternél rövidebb, így korlátozott hatásuk van a Fekete-tenger tengeri környezetére; tiszteletben kell azonban tartaniuk a fenntartható halászat elérése érdekében tett erőfeszítéseket és e tekintetben felelősséget kell vállalniuk,

M.

mivel azonnal foglalkozni kell az illegális, be nem jelentett és nem szabályozott fekete-tengeri halászattal,

N.

mivel a Fekete-tengerrel határos hat ország közötti közös megállapodás helyettesíthető egy keretmegállapodással, amelyről például az Európai Bizottság valamennyi fél érdekeit kifejezésre juttató és figyelembe vevő közleménye alapján lehetne tárgyalni,

O.

mivel a Fekete-tenger problémáinak nagy része a fekete-tengeri halászat professzionális és szakosodott összehangolását és igazgatását végző megfelelő intézményi struktúra hiányából fakad; mivel a halászati politika végrehajtásában érintett nemzeti hatóságok között az elmúlt tíz évben folyamatban voltak a tárgyalások az ilyen intézményi struktúra létrehozásáról, valamint e struktúra formájáról és felelősségéről, és mivel ezek a tárgyalások nem vezettek sikerre; és mivel emiatt nem születtek meg a megfelelő intézkedések a halfogás, és különösen a határokon átnyúló halászat ellenőrzésére,

P.

mivel a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság (GFCM), melynek mandátuma a Fekete-tenger területét is lefedi, ez idáig nem a lehetséges mértékben felelt meg az érdekeltek, különösen a halászok igényeinek és elvárásainak, és alkalmaznia kell az e területen rendelkezésre álló összes eszközt,

Q.

mivel halállományát, szennyezettségi szintjét, fajainak változatait, domináns fajait, az átlagos biomasszát és a medence termelékenységét tekintve a Fekete-tenger jelentősen eltér a Földközi-tengertől,

R.

mivel 2011 januárjában az Európai Parlament jelentést (9) fogadott el az EU Fekete-tengerre vonatkozó stratégiájáról, amely szintén hangsúlyozza a halászat többéves igazgatási tervei alkalmazásának, valamint a fekete-tengeri halászat igazgatása külön regionális szervének szükségességét,

1.

rámutat, hogy európai szinten szükség van egy megvalósítható, stabil és fenntartható halászati ágazatra, és különösen a Fekete-tengernek van külön politikára szüksége a halállományok megőrzése és feljavítása és a Fekete-tenger medencéjéhez alkalmazkodó halászati ágazat biztosításának érdekében, amely tekintettel van a fekete-tengeri régió sajátosságaira, valamint arra, hogy a fekete-tengeri halászati politika elválaszthatatlan részét kell, hogy képezze a közös halászai politikának;

2.

hangsúlyozza a regionális, országos és európai szinten összehangolt, pontosabb elemző és tudományos kutatás szükségességét a Fekete-tenger medencéjében lévő halászati erőforrások és ökoszisztémák megóvása és fejlesztése érdekében;

3.

elismeri az Európai Bizottságnak a Fekete-tengerrel határos, nem uniós államokkal folytatandó szilárdabb és strukturáltabb párbeszéd elősegítésére irányuló erőfeszítéseit, és arra ösztönzi a Bizottságot, hogy fokozza erőfeszítéseit, amíg a Fekete-tenger medencéjének egészére vonatkozó strukturáltabb közös keretekről és a régió halászati gazdálkodása során alkalmazott regionális megközelítésre tekintettel lévő megállapodás nem születik;

4.

úgy véli, hogy evégett a Fekete-tengerre vonatkozó valamennyi határozatot és politikát szilárd tudományos alapokra kell helyezni, és felszólít a valamennyi érdekelt fél közötti együttműködésére;

5.

hangsúlyozza a halállományok állapota folyamatos tudományos elemzésének, a halászati megfigyelés stabil, hosszú távú rendszerének szükségességét, és megjegyzi, hogy valamennyi Fekete-tenger melléki országnak részt kell vennie az elemzésben;

6.

bátorítja az Európai Bizottságot, hogy vesse be valamennyi rendelkezésre álló diplomáciai és pénzügyi eszközét, hogy az EU érdekében konkrét eredményeket érjen el a sikeres és fenntartható halászat terén, beleértve az Euronest Parlamenti Közgyűlés és a keleti partnerség kezdeményezés maximális kihasználását, tekintve az EU közvetlen szomszédjainak központi szerepét;

7.

szorgalmazza a halászati tevékenységek felügyeleti ellenőrzésének és felügyeletének fokozott rendszerét, amely hozzájárul a halállományok hosszú távon fenntartható kiaknázásához és a jogellenes, be nem jelentett vagy szabályozatlan halászat elleni küzdelemhez;

8.

támogatja a Közösségi Halászati Ellenőrző Hivatal műveleteinek nemzetközi szerepét, és aktívabb hozzájárulást és hatékonyabb együttműködést szorgalmaz a Fekete-tenger térségében az ellenőrzés, a felülvizsgálat és a felügyelet terén;

9.

úgy véli, hogy a tengerfenéki fajok halászatának módszereit gondosan és részletesen meg kell vizsgálni a tengerfenék szempontjából nem, vagy legkevésbé káros fajok azonosítása érdekében; hangsúlyozza, hogy a tengerfenéki fajok halászata megfelelő módszereinek alkalmazása nagy fontossággal bír a tengervíz természetes szűrőit, a kékkagylót (Mythilus galloprovincialis), a sávos vénuszkagylót (Chamelea gallina), valamint a nemesosztriga-populációt (Ostrea edulis) és sok más kagylót veszélyeztető túlzott öblöscsiga-populáció (Rapana venosa) megakadályozásában;

10.

úgy véli, hogy a Fekete-tengernek megfelelő státussal kell rendelkeznie a közösségi politikákban és e cél elérése érdekében kellő diplomáciai és tudományos erőfeszítéseket kell tenni, valamint megfelelő pénzügyi erőforrásokat kell rendelkezésre bocsátani a medence fenntartható halászata számára; úgy véli, hogy az EU költségvetési erőforrásainak rugalmasnak, elérhetőnek és átláthatónak kell lenniük, lehetővé téve az EU számára, hogy biztosítsa a fekete-tengeri halászat fenntarthatóságát;

11.

hangsúlyozza, hogy a Fekete-tenger térségében az integrált tengerpolitika sikeres előmozdításának alapja az érdekelt felek közötti párbeszéd; megjegyzi, hogy az integrált tengerpolitikának elő kell segítenie egy konfliktus- és problémamentes kapcsolat létrejöttét a tengeri ágazatok között, figyelembe véve a tengerparti területek fenntartható fejlődését;

12.

hangsúlyozza a kétoldalú együttműködés és a nemzetközi egyezmények fontos szerepét, mivel a Fekete-tenger államainak többsége nem tagja az EU-nak és így nem köteles a közösségi jogszabályokat betartani;

13.

úgy véli, hogy a halászati tevékenységekre alkalmazott, és nemcsak a halállományok fenntarthatóságát, hanem a halászati ágazatot célzó közösségi és nemzetközi törvényeket a Fekete-tenger államainak – főként az uniós tagállamoknak, de az uniós tagjelölt országoknak is – tiszteletben kellene tartaniuk;

14.

ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy a fenntartható halászat fejlesztésével folytassa a tengerparti térség fejlesztésének elősegítését, ami különösen fontos a magas munkanélküliséggel sújtott fekete-tengeri régióban;

15.

elégedettségét fejezi ki az Európai Bizottságnak a halászati gazdálkodás terén Törökország és az Orosz Föderáció részvételével működő munkacsoportok létrehozására irányuló erőfeszítéseivel, ami alapot ad az együttműködésről szóló további vitáknak; felhívja a Bizottságot, hogy terjessze ki erőfeszítéseit és a párbeszédet a Fekete-tengerrel határos valamennyi országra; kéri, hogy a jobb politikai koordináció felé történő előrelépés érdekében a Bizottság teljes mértékben használja ki a meglévő szervezeteket és a vonatkozó eszközöket; úgy véli eközben, hogy egy külön fekete-tengeri regionális halászati gazdálkodási szervezet (RFMO) hosszú távon előmozdíthatja és elősegítheti a tudományos intézmények és a halászok, termelők és feldolgozók szakmai szervezetei közötti kommunikációt a kérdések megoldása és a fekete-tengeri együttműködés elmélyítése érdekében; bátorítja az Európai Bizottságot, hogy a fekete-tengeri országokkal bilaterális szinten folytassa munkáját figyelemmel arra, hogy közülük sokan nem tagjai az Európai Uniónak;

16.

hangsúlyozza, hogy hosszú távon szükség van az RFMO létrehozására, ami összehangolná a tudományos kutatást, elemezné a halállományok helyzetét, és külön politikákat hajtana végre a veszélyeztetett fajok megfigyelésének érdekében; megjegyzi, hogy ez a szervezet javaslatokat tehetne a többéves halászati gazdálkodási tervek szintjére és eloszthatná a kvótákat a Fekete-tengerrel határos országok között;

17.

sürgeti az EU-t, hogy diplomáciai forrásaival – amennyire csak lehetséges – igyekezzen rávezetni a Fekete-tengerrel határos nem uniós part menti országokat az EU közös halászati politikájának elveire, különös tekintettel a többéves gazdálkodási tervek alkalmazására;

18.

úgy ítéli meg, hogy uniós eszközöket kellene használni a tudományos tevékenységekben az európai tudományos csapatok és az ukrán, orosz, grúz és török tudósok közötti együttműködés és közös munka előmozdításának és megkönnyítésének eszközeként;

19.

úgy véli, hogy az EU fekete-tengeri halászattal kapcsolatos tevékenységeinek, és különösen az integrált tengerpolitikának a régió és a part menti területek gazdasági státusa szempontjából döntő fontosságú kisüzemi halászatra kell összpontosítania;

20.

hangsúlyozza, hogy az EU integrált tengerpolitikájának ösztönöznie kellene a Fekete-tengeren a halászok szakmai szervezeteinek, valamint a halászat és akvakultúra ágazati szervezeteinek létrejöttét ott, ahol ezek nem léteznek vagy kevéssé fejlettek;

21.

úgy véli, hogy a jelenleg alkalmazott éves teljes kifogható mennyiség és kvóták elve nem képezheti a fekete-tengeri halászati gazdálkodás egyetlen alternatíváját; úgy véli, hogy a többéves gazdálkodási tervek támogatásra érdemesek és egyértelművé tehetik az EU céljait a fekete-tengeri régióban a halászat terén és az EU-nak a medencére vonatkozó jövőbeli elképzelését;

22.

hangsúlyozza, hogy a régióban az összes érdekelt között közös és összehangolt hosszú távú módszerre van szükség ahhoz, hogy a Fekete-tengeren valamennyi fél fenntartható halászatot folytathasson, ezért üdvözli az érintett felek közötti legjobb gyakorlatok cseréjét;

23.

emlékeztet, hogy fontos az ökoszisztémák működőképességét és fenntarthatóságát, a jogszerű halászati tevékenység fejlesztését és a jogellenes halászat elleni küzdelmet lehetővé tévő halászati irányítás; a tagállamok közötti hatékony együttműködés fejlesztése érdekében kéri egy európai parti őrség létrehozását a tengeri biztonság megszilárdítására, és a tengereket, különösen a Fekete-tengert veszélyeztető új fenyegetések elleni küzdelemre;

24.

úgy véli, hogy a többéves gazdálkodási tervek rendkívüli fontossággal bírnak mind a halászati ágazat gazdasági helyzete, mind a fekete-tengeri ökoszisztémák környezeti állapota számára; úgy véli, hogy a többéves gazdálkodási tervek megközelítése mellett gondoskodni kell a kifogott mennyiségek hatékony ellenőrzéséről;

25.

hangsúlyozza, hogy ösztönözni kell a fekete-tengerrel kapcsolatos kérdések tudományos kutatását, hogy a felelős európai, regionális és nemzeti hatóságok által meghozott döntésekben vegyék figyelembe ezek gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi hatásait; úgy véli, részletes és összehangolt kutatást kell végezni annak érdekében, hogy világos és egyértelmű választ lehessen adni a halászati gazdálkodással és a halászati módszerek (például vonóháló alkalmazása a tengerfenéken) lehetséges hatásaival kapcsolatos kérdésekre, mivel az ilyen hatástanulmányok hiányában komoly következtetések nem vonhatók le; úgy ítéli meg, hogy a fekete-tengeri halászat terén megvalósuló kutatási programokat és projekteket, például a SESAME, a KNOWSEAS, a WISER és a BlackSeaFish programot tovább kell ösztönözni;

26.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint Ukrajna, az Orosz Föderáció, Grúzia és Törökország kormányának és parlamentjének.

22.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 51/43

—

tekintettel a szénhidrogének kutatására, feltárására és kitermelésére vonatkozó engedélyek megadásának és felhasználásának feltételeiről szóló, 1994. május 30-i 94/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel az ásványi nyersanyagok fúrólyukon keresztül történő kitermelésével foglalkozó iparágakban dolgozó munkavállalók biztonsága és egészségvédelme javításának minimumkövetelményeiről szóló, 1992. november 3-i 92/91/EGK tanácsi irányelvre (2),

—

tekintettel a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló, 2008. január 15-i 2008/1/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 1985. június 27-i 85/337/EGK tanácsi irányelvre (környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv) (4), amelyet a 97/11/EK (5), 2003/35/EK (6) és 2009/31/EK (7) irányelvek módosítottak,

—

tekintettel a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló, 2004. április 21-i 2004/35/EK európai parlamenti és tanács irányelvre (környezeti felelősségről szóló irányelv vagy ELD) (8),

—

tekintettel az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló, 2002. június 27-i 1406/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (9) módosított változatára,

—

tekintettel a hajók által okozott szennyezés esetén történő beavatkozás területén az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség intézkedéseinek többéves finanszírozásáról és az 1406/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2006. december 18-i 2038/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (10),

—

tekintettel a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2008. június 17-i 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv) (11),

—

tekintettel az európai olajfeltárással és -kitermeléssel kapcsolatos európai uniós fellépésről szóló, 2010. október 7-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonsági kihívásainak kezeléséről szóló bizottsági közleményre (COM(2010)0560),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 194. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 11. és 191. cikkére,

—

tekintettel a halálos áldozatokat követelő és jelentős környezeti kárt okozó Deepwater Horizon balesetre,

—

tekintettel BP Deepwater Horizon fúrótornyának katasztrófájával és a tengeri fúrásokkal foglalkozó amerikai bizottság végleges jelentésére,

—

tekintettel a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21-i 92/43/EGK tanácsi irányelvre (élőhelyvédelmi irányelv) (13),

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság jelentésére, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság és a Jogi Bizottság véleményére (A7-0290/2011),

A.

mivel az EUMSZ 194. cikke kimondottan fenntartja a tagállamok jogát az energiaforrásaik kiaknázására vonatkozó feltételek meghatározására, miközben továbbra is figyelmet fordít a szolidaritásra és a környezetvédelemre,

B.

mivel az EUMSZ 191. cikke kimondja, hogy az Unió környezetpolitikájának célja a magas szintű védelem, és ez a politika az elővigyázatosság és a megelőzés elvén, a környezeti károknak elsődlegesen a forrásuknál történő elhárítása elvén, valamint a „szennyező fizet” elven alapul,

C.

mivel a saját területén található kőolaj- és földgázkészletek jelentős mértékben hozzájárulnak Európa aktuális energiaigényének kielégítéséhez, valamint jelenleg energiabiztonságunk és az energiaforrások sokszínűsége szempontjából is kulcsfontosságúak,

D.

mivel egyre több ilyen tengeri tevékenység zajlik az EU-hoz közel eső, de nem EU-szabályozás alá tartozó területeken, és egy ilyen területen történő esetleges baleset az EU területeit is érintené, mivel jelenleg e területek közül többet politikai instabilitás jellemez,

E.

mivel a tengerekre – köztük az európai tengerekre – vonatkozóan jelentős nemzetközi jogi korpusz és számos nemzetközi egyezmény létezik,

F.

mivel az ENSZ tengerjogi egyezménye (UNCLOS) meghatározza azt a jogi keretet, amelyen belül az óceánokon és tengereken tevékenységeket lehet végezni, ideértve a kontinentális talapzat és a kizárólagos gazdasági övezet elhatárolását,

G.

mivel garantálni kell a kőolaj- és földgáz-feltárás biztonságát és integritását, valamint az európai polgárok és a környezet lehető legmagasabb szintű védelmét,

H.

mivel a balesetek hatásai – jellegüket tekintve – határokon átnyúlóak is lehetnek, ezért ez indokolja az uniós vizeken kívüli baleseteket figyelembe vevő, a szennyezések esetére előre felkészített uniós reagálási kapacitást,

I.

mivel a Deepwater Horizon által okozott olajszivárgás bizonyította, hogy a kőolaj szélsőséges környezetben való kiaknázása esetlegesen pusztító környezeti és emberi következményekkel járhat, valamint hogy az ilyen környezeti hatásokkal hatalmas gazdasági költségekkel járnak,

J.

mivel BP Deepwater Horizon fúrótornyának katasztrófájával és a tengeri fúrásokkal foglalkozó amerikai bizottság némely ajánlása számos olyan gyakorlatot tükröz, amelyek az EU egyes részein már 20 vagy több éve elterjedtek,

K.

mivel a Deepwater Horizon fúrótorony által a Mexikói-öbölben okozott olajszivárgás hatására az Európai Uniónak az elővigyázatosság és a megelőzés elve alapján sürgősen, valamint szükség esetén alaposan felül kell vizsgálnia a területén folytatott tengeri kőolaj- és földgázkitermelés, valamint -feltárások valamennyi aspektusára vonatkozó megfelelő jogszabályait és szabályozását, beleértve a tengerfenéken vagy az alatt futó víz alatti csővezetékeken zajló szállítás biztonságára vonatkozó jogszabályokat; mivel ebben az összefüggésben örömmel fogadja a Bizottság abbéli szándékát, hogy sürgősen pótolja a jelenlegi uniós szabályozás hiányosságait,

L.

mivel a mexikói-öbölbeli katasztrófa arra késztette az ipart és a hatáskörrel rendelkező hatóságokat, hogy a katasztrófa tanulságainak levonása céljából a GIRG-hez (14) és az OSPRAG-hoz (15) hasonló fórumokat hozzanak létre, és mivel e kezdeményezések közül sok hozott már konkrét eredményeket,

M.

mivel 2007-ben a nemzeti kőolajtársaságok adták a világszintű kőolajkitermelés 52 %-át, és ellenőrizték a dokumentált kőolaj-tartalékok 88 %-át, és mivel a nemzetközi kőolajtársaságokhoz viszonyított jelentőségük drasztikusan nő,

N.

mivel a tagállamok különféle szabályozási mechanizmusai rendkívüli módon megnehezítik a biztonsági intézkedések integritásának biztosítását, pénzügyi többletterheket rónak a vállalkozásokra, valamint rontják a belső piac megfelelő, zökkenőmentes működését,

O.

mivel a bizonyítékok arra utalnak, hogy az engedélyezési folyamatnak az egészségügyi és biztonsági értékelésektől való leválasztásával elkerülhetők az esetleges összeférhetetlenségek, illetve a céltévesztés,

P.

mivel a nemzeti szabályozóknak a pénzügyi életképességet és a kapacitásokat az engedély és a jogerős fúrási hozzájárulás megadása előtt kell értékelniük, biztosítva azt, hogy elegendő pénzeszköz – ideértve a felelősségbiztosítást és a közösségi alapokat – áll rendelkezésre,

Q.

mivel már többféle olyan nemzetközi fórum létezik – ideértve a NSOAF-t (16) –, amelyek keretében a szabályozók kicserélhetik a legjobb gyakorlatokat,

R.

mivel a Bizottság – az EU nevében – már részes fele az OSPAR-nak (17), az Atlanti-óceán északkeleti térsége tengeri környezetének védelméről szóló regionális egyezménynek,

S.

mivel már vannak mechanizmusok a balesetek bejelentésére, többek között az OSPAR éves bevezetési, kiömlési és kibocsátási jelentései, továbbá nem szabályozási csatornákat – például a NSOAF ún. biztonsági közleményeit – is fel lehet használni az ilyen balesetekből levont tanulságok terjesztésére,

T.

mivel számos meglévő egyezmény – mint például az OCES-egyezmény (18) – keretében dolgoztak már ki eljárásokat a nemzetközi jelentőségű olajszivárgásokra adandó nemzetközi válaszlépések tekintetében,

U.

mivel a gépekről szóló uniós irányelvet általánosságban a tengeri olaj- és gázkitermelő létesítményekben található berendezésekre is alkalmazni kell, hatálya azonban nem terjed ki a mobil tengeri fúrótornyokra és azok berendezéseire,

V.

mivel az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség már nyújt technikai segítséget a Bizottságnak a tengeri biztonságra vonatkozó uniós jogszabályok kidolgozásában és végrehajtásában, az olajszennyezésre adandó válaszlépések, a műholdas megfigyelés, valamint a hajók nagy hatótávolságú azonosítása és nyomon követése területén pedig operatív feladatokat kapott,

W.

mivel a kiömlött olaj által okozott szennyezés felszámolásával kapcsolatos felelősség és a károkért való felelősség az EUMSZ 191. cikkén alapul, amely létrehozza a szennyező fizet elvét, és amelyet a környezetvédelmi felelősségről szóló irányelvhez, valamint a hulladékirányelvhez hasonló másodlagos jogszabályok is tükröznek,

X.

mivel az olajszennyezéssel kapcsolatos kártérítés önkéntes rendszere az Északi-tengeren már működik,

1.

elismeri, hogy a szénhidrogénforrások feltárásához és kitermeléséhez szükséges engedélyek és egyéb jóváhagyások kiadása tagállami hatáskör, és a tevékenységek felfüggesztéséről is az érintett tagállamnak kell döntenie; hangsúlyozza azonban, hogy az engedélyezési eljárásoknak bizonyos közös uniós kritériumoknak kell megfelelniük, és hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak a szénhidrogén-erőforrások feltárására és kiaknázására vonatkozó jóváhagyások kiadása során alkalmazniuk kell az elővigyázatosság elvét;

2.

kitart ezért amellett, hogy az uniós vizekben mindenféle új mélytengeri kőolajfúrással kapcsolatos uniós szintű moratórium bevezetése aránytalan válasz lenne az EU-szerte magas biztonsági normák biztosításának szükségességéhez képest;

3.

hangsúlyozza, hogy minden tagállam jogszabályi és szabályozási rendszerének biztosítania kell azt, hogy minden üzemeltető nyújtson be kockázatalapú, területspecifikus biztonsági elemzést, kötelezve őket arra, hogy teljes körűen bizonyítsák saját egészségügyi, biztonsági és környezetvédelmi hatóságaik felé, hogy a területspecifikus és más kockázatokat figyelembe vették, és hogy az egyes létesítmények tekintetében ellenőrzéseket végeznek;

4.

kiemeli, hogy minden tagállami jogszabályi és szabályozási keretben olyan szilárd rendszert kell elfogadni, amely összhangban áll a jelenlegi legjobb gyakorlattal, amelyben minden fúrási javaslatot biztonsági elemzés kísér – beleértve a független, külső szakértő általi ellenőrzési eljárásokat és megfelelő időközönként végzett rendszeres felülvizsgálatokat –, amelyet a tevékenység megkezdése előtt jóvá kell hagyatni; hangsúlyozza, hogy a fúrás előtti szabályozói várakoztatás még inkább biztosítani fogja, hogy valamennyi kockázatot figyelembe vettek és mérsékeltek, az egyes létesítmények tekintetében pedig független szakértők megfelelő időközönként elvégezték az ellenőrzéseket;

5.

felszólít arra, hogy a biztonsági elemzés váljon élő és folyamatosan továbbfejlődő dokumentummá, hogy a lényeges műszaki vagy felszerelésbeli változtatásokat kössék a megfelelő, hatáskörrel rendelkező hatóság jóváhagyásához, valamint hangsúlyozza, hogy minden biztonsági elemzést – többek között független szakértők igénybevételével – legalább ötévente felül kell vizsgálni; hangsúlyozza, hogy a biztonsági elemzésben szerepelnie kell az esetleges robbanások kezelésére rendelkezésre álló minden helyszíni eljárásnak és felszerelésnek;

6.

elismeri, hogy már létezik a rendszerek és legjobb gyakorlatok hálózata, és úgy véli, hogy egy e kérdéskörre vonatkozó új, egységes uniós szabályozás destabilizálhatja a szabályozási rendszerek jelenlegi hálózatát, és elmozdulást eredményezhet a bizonyított biztonságon alapuló megközelítéstől, hangsúlyozza továbbá, hogy az új szabályozásnak nem szabad arra törekednie, hogy megkétszerezze, illetve veszélyeztesse a már meglévő legjobb gyakorlatot;

7.

támogatja a Bizottság azon szándékát, hogy a tagállamokkal együttműködve szigorítsa az EU-n belüli minimális normákat; úgy véli, hogy a biztonsággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos aggodalmaknak minden jogalkotási aktusban tükröződniük kell, valamint hogy a legmagasabb biztonsági és környezetvédelmi normákat kell alkalmazni a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek valamennyi területén; kéri, hogy baleset esetén egy független harmadik fél fokozza a koordinációt, javasolja, hogy erre a szerepre az ESMA-t jelöljék ki;

8.

felszólít a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv (19) hatályának a tengeri projektek valamennyi szakaszára (feltárás, üzemeltetés) történő kiterjesztésére, továbbá egyedi környezeti hatásvizsgálati követelmények felállítását kéri a mélyvízi fúrásokat, összetett kutak fúrását vagy nehéz fúrási körülményeket, valamint a tengerfenéken vagy az alatt futó víz alatti csővezetékeken történő olaj- és gázszállítást illetően; úgy véli továbbá, hogy a Bizottságnak biztosítania kellene, hogy a tengeri projektekre vonatkozó, a nemzeti hatóságok által elfogadott környezeti hatásvizsgálatok kiterjedjenek azokra az eljárásokra is, amelyeket az üzemeltetőknek a létesítmények üzemen kívül helyezése során követniük kell; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg újra a környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó jogi rendelkezéseket, és kösse ki, hogy a környezeti hatásvizsgálat eljárásait az ügyféltől független szakértőknek kell végezniük;

9.

felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az olajfúráshoz használatos meglévő infrastruktúra üzemen kívül helyezésével kapcsolatos jelenlegi szabályozási keretet, és – szükség esetén jogszabályi eszközökkel – tisztázza az üzemeltetők felelősségét a biztonságos leszerelés biztosításában, valamint az üzemen kívül helyezésből vagy az üzemen kívül helyezett fúrószigetből eredő bármilyen környezeti kárral kapcsolatos felelősséget;

10.

felszólítja a Bizottságot, hogy fontolja meg a szárazföldi veszélyek ellenőrzésére vonatkozó (SEVESO II (20) és III (21)) jogszabályokban megfogalmazott szilárd alapelvek tengeri olaj- és gázipari tevékenységeket célzó jogszabályokra történő kiterjesztésének lehetőségét; mindeközben, illetve arra az esetre, ha a Bizottság nem tesz javaslatot ilyen új szabályozásra, felhívja a Bizottságot a SOVESCO III javaslat újbóli vizsgálatára, azzal a céllal, hogy annak hatályát az olajfúró tornyokra és a tengerfenéken vagy az alatt futó víz alatti csővezetékekre, valamint a kutak üzemen kívül helyezésével bezárólag az olaj- és földgáztartalékok feltárásának valamennyi szakaszára kiterjesszék; üdvözli a Bizottságnak SOVESO II irányelv felülvizsgálatához fűzött indokolását, melyben kijelenti, hogy meg fogja keresni a megfelelő módot a környezetvédelmi jogalkotás megerősítésére;

11.

megjegyzi, hogy a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek nem képezik részét az ipari kibocsátásokról szóló irányelv (22) kulcsfontosságú rendelkezéseinek; javasolja, hogy a 2011. december 31-ig elvégzendő első hatáskör-felülvizsgálat részeként a Bizottság az I. melléklet 1.5 pontjába vegye fel a „tengeri olaj- és gázipari tevékenységeket”, továbbá javasolja, hogy a környezetszennyezés integrált megelőzésével és csökkentésével foglalkozó európai iroda határozza meg a tengeri olaj- és gázipari tevékenységekre vonatkozó, rendelkezésre álló legjobb módszereket;

12.

üdvözli a Bizottság abbéli szándékát, hogy felülvizsgálja a 92/91/EGK irányelvet, és kéri, hogy az ugyanazon vállalaton belüli, a munkavégzés helyétől függő eltérő bánásmód elkerülése érdekében közös előírásokon alapuló megközelítést alkalmazzon; szorgalmazza egy olyan átlátható, hatékony és konzisztens szabályrendszer megalkotását, amely a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek ágazatában dolgozó valamennyi munkavállalóra vonatkozik, továbbá a hatályos jogszabályok hatékonyságának és a jövőbeli jogszabályi harmonizáció lehetőségeinek felmérését;

13.

felhívja az Európai Uniót, hogy segítse elő az ILO munkavédelmi irányítási rendszerekről szóló útmutatásainak (ILO-OSH 2001) alkalmazását az olaj- és gázipari ágazatban;

14.

figyelmeztet azonban arra, hogy a jogalkotás hatékonysága végső soron attól függ, hogy a vonatkozó jogszabályok végrehajtásával, kezelésével és érvényesítésével megbízott illetékes európai és nemzeti hatóságok és szervek milyen minőségben hajtják végre a jogszabályokat; úgy véli, hogy a Bizottságnak aktív szerepet kell játszania abban, hogy biztosítsa a jogszabályok tagállami hatóságok általi betartását;

15.

hangsúlyozza, hogy egyes tagállamok a nemzetközi és európai szinttel összehasonlítva már most is kitűnő biztonsági mechanizmusokat működtetnek;

16.

hangsúlyozza a jól képzett, a helyi körülményeket ismerő, független szakemberek által elvégzett rendszeres, sokrétű és szigorú ellenőrzések fontosságát; úgy véli, hogy az üzemeltetők ellenőrzési rendszereit független harmadik feleknek is ellenőrizniük kell; támogatja az egyes tagállamok által a szigorú ellenőrzések számának fokozása céljából már megtett erőfeszítéseket; hangsúlyozza a nemzeti hatóságok függetlenségének, valamint a potenciális jövőbeli munkáltatók és az ellenőrök közötti esetleges összeférhetetlenségek átlátható kezelésének fontosságát;

17.

megállapítja, hogy csak korlátozott számú tapasztalt ellenőr áll rendelkezésre, és felszólít arra, hogy hajtsanak végre további beruházásokat a képzettebb tagállami ellenőri hálózat kialakítása céljából; felszólítja a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy miként tudna segíteni a tagállamoknak saját ellenőri rendszerük kialakításában;

18.

hangsúlyozza, hogy szükség van a felügyeleti szervek hatékony ellenőrzőrendszereire, olyan innovatív módszerek használatával, mint például a munkaidőre és a mentési műveletekre irányuló célzott vizsgálatok, valamint a munkavállalók egészségére és biztonságára vonatkozó szabályok megsértése esetén szankciókra is lehetőséget kell biztosítani;

19.

megállapítja, hogy az üzemeltetők ellenőrzési rendszereit külső ellenőrzésnek és uniós szintű vizsgálatoknak is alá kell vetni, a hajók ellenőrzését pedig ki kell terjeszteni a tengeri olaj- és gázkitermelő létesítményekre is;

20.

elismeri, hogy néhány kevésbé nagy volumenű műveletben a közös ellenőrzések révén a tagállamok jelentős megtakarításokat érhetnek el;

21.

hangsúlyozza, hogy a termékekről szóló uniós jogszabályok hatályának a tengeri létesítményeken található felszerelésekre történő bármely potenciális kiterjesztése során fel kell ismerni, hogy a gyors technológiai előrehaladás miatt a túlságosan korlátozó előírások gyorsan feleslegessé válhatnak;

22.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az ellenőrök uniós szintű ellenőre nem képvisel majd kellő hozzáadott értéket ahhoz, hogy e poszt létrehozása indokolja a szűkös szabályozási források egy részének elvonását az illetékes nemzeti hatóságoktól; elismeri ugyanakkor az EMSA által az olajbalesetek megelőzése, a nyomon követési és vizsgálati tevékenységek terén szerzett jelentős tapasztalatban rejlő potenciált, valamint azt, hogy az adatgyűjtést, a legjobb gyakorlatok cseréjét és a válaszadási erőforrások koordinálását EU-szerte össze kell hangolni; felszólítja a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy a távközlési ágazatban az Elektronikus Hírközlést Szabályozó Európai Hatóságok Testület (BEREC) mintájára a nemzeti szabályozókat tömörítő, a tengeri műveletekért felelős európai szabályozói testület hozzáadott értéket biztosíthat-e és megerősítheti-e a legmagasabb szintű környezetvédelmi és biztonsági normák EU-szerte történő érvényesítését és végrehajtását;

23.

hangsúlyozza a többoldalú fellépés első szintjeként a regionális kezdeményezések fontosságát, és úgy véli, hogy az északi-tengeri NSOAF-hez hasonló fórumokat kellene létrehozni a Földközi-tenger, a Balti-tenger és a Fekete-tenger körüli tagállamok számára annak érdekében, hogy azok felügyeljék a minimumnormák elfogadását és végrehajtását; e tekintetben üdvözli a Bizottság Földközi-tengeri Hatóságok Fórumának (MOAF) létrehozására irányuló kezdeményezését és ösztönzi harmadik országok részvételét; azon a véleményen van, hogy az EU vonatkozásában elfogadott normáknak és szabályoknak figyelembe kell venniük az uniós területeken kívül a szénhidrogén-feltárással kapcsolatos környezetvédelmi megfontolásokat;

24.

elismeri a különböző tengeri térségek körülményeinek sokféleségét, de úgy véli, hogy adott esetben a regionális kezdeményezéseket a fórumok között össze kellene hangolni, hogy biztosítani lehessen uniós szinten a legjobb gyakorlatot; hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak e fórumokon aktív szerepet kellene játszania;

25.

üdvözli a Bizottságnak az EU és az Északi-tengeri Tengerhatósági Fórum (NSOAF) együttes üléseinek létrehozására – a legjobb gyakorlatok egész EU-ra kiterjedő cseréjére szolgáló alkalomként – irányuló kezdeményezését; hangsúlyozza, hogy ezeket az üléseket a résztvevőknek értékelniük kell;

26.

üdvözli az Olaj- és Földgáztermelők Nemzetközi Szövetségének a Globális Reakciócsoport (GIRG) létrehozására irányuló, a mexikói-öbölbeli katasztrófa utóhatásainak keretében hozott döntését; arra sürgeti a Szövetséget, hogy tevékenysége legyen átlátható az információk hatóságokkal való megosztása és a velük folytatott együttműködés során;

27.

hangsúlyozza, hogy az alkalmazottakkal való konzultációra irányuló programok hasznosak biztonsági szempontból; szorgalmazza, hogy alakítsanak ki szoros kapcsolatot az ipar, a munkaerő és az illetékes nemzeti hatóságok között, illetve ezek részvételével szülessenek közös kezdeményezések az egészség, a biztonság és a környezetvédelem területein;

28.

hangsúlyozza, hogy a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek magas kockázattal járnak a munkavállalók egészségére és biztonságára nézve az esetenként szélsőséges környezeti feltételek, a 12 órás műszakokra osztott munkaidő, valamint az elszigeteltség miatt, és elismeri, hogy ahogyan most, úgy továbbra is szabályozni kell a sajátos munkakörülményeket – főként a pszichológiai stressz tekintetében – az emberi hibák minimalizálása és a munkavállalók védelme érdekében; ezért ajánlja, hogy nyújtsanak a munkavállalók számára a kockázatokkal arányos biztosítást

29.

reméli, hogy kialakul az egészségügy és a biztonság megelőzésre irányuló kultúrája a vállalatok és szakszervezetek elköteleződése és a munkavállalók aktív részvétele révén, különösen azáltal, hogy a biztonsági eljárások kidolgozásában és alkalmazásában részt vesznek és az azokra irányuló konzultációba bevonják őket, valamint tájékoztatást nyújtanak számukra a lehetséges kockázatokról; felhívja a figyelmet ezen eljárások tesztelésének és figyelemmel kísérésének fontosságára a teljes irányítási láncban, ezzel biztosítva, hogy a felső vezetés is képzésben részesüljön, illetve felelősségre vonható legyen balesetek vagy biztonsági hiányosságok esetén;

30.

felszólítja az iparágat, hogy szervezetein belül – tengeren vagy irodai környezetben – kötelezze el magát egy valódi biztonsági kultúra mellett; ennélfogva támogatja a minden állandó és szerződéses munkavállalóra, illetve a munkáltatókra is kiterjedő rendszeres képzési programokat;

31.

kéri, hogy a Bizottság a kockázatok minimalizálása érdekében vegye fontolóra – a veszélyek kiküszöbölését és korlátok közé szorítását szolgáló, szükség esetén pedig a gyors és hatékony válaszadást lehetővé tévő – magas szintű biztonsági követelmények és rendszerek alkalmazását; szorgalmazza továbbá, hogy a képzési követelményeket határozzák meg az Európai Unióban a magas kockázattal járó feladatokat végző munkavállalók számára – beleértve a szerződéses és alvállalkozásban dolgozó munkavállalókat is –, valamint e követelmények harmonizálását az európai vizek egészére vonatkozó koherens végrehajtás érdekében; kéri, hogy a Bizottság tevékenyen működjön együtt nemzetközi partnereivel annak feltárása érdekében, hogy elképzelhető-e egy, a munkavállalók egészségére és biztonságára vonatkozó világszintű szabályozásra irányuló kezdeményezés kivitelezése, valamint hogy e szabályokat a legutóbbi technológiai eredményekhez alkalmazkodva rendszeresen frissítsék;

32.

felhívja a tagállamokat, hogy csak minősített belső vagy külső szervezésű képzési formákat engedélyezzenek;

33.

üdvözli az illetékes nemzeti hatóságok alkalmazottai számára indított nemzetközi csereprogramokat és közös képzési programokat, és kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy javasoljanak kezdeményezéseket ezek ösztönzésére;

34.

kéri, hogy a biztonsággal az egészségvédelemmel és a képzéssel kapcsolatos szigorú követelmények az alvállalkozókra is érvényesek legyenek, akiknek a felelősségi körükhöz tartozó területen végzett karbantartási és építési feladataik elvégzéséhez szükséges szakismerettel kell rendelkezniük; szorgalmazza, hogy a munkavállalókat – köztük a szerződéses formában vagy alvállalkozóként dolgozókat is, valamint a munkavállalói szervezeteket – a munkavégzés tényleges megkezdése előtt tájékoztassák a munkavégzéshez kapcsolódó valamennyi kockázatról;

35.

hangsúlyozza, hogy a termelési lánc későbbi tengeri vagy szárazföldi szakaszaiban dolgozó munkavállalók is rendkívül magas egészségügyi és biztonsági kockázatoknak vannak kitéve; kéri a tagállamokat, hogy szabályozási tevékenységük során vegyék figyelembe ezeket a munkavállalókat is;

36.

rendszeres, sajátos orvosi felülvizsgálati rendszert biztosítását szorgalmazza a tengeri olaj- és gázipari ágazatban dolgozó munkavállalók számára; ajánlja, hogy legalább évente kerüljön sor a munkavállalók testi és lelki állapotát felmérő orvosi vizsgálatra;

37.

szorgalmazza a munkavállalók által viselt kockázatok értékelésére szolgáló mechanizmus létrejöttét, valamint azt, hogy ezt az értékelést vegyék figyelembe a munkavállalók díjazásának megállapításakor;

38.

felszólítja az iparágat, hogy kövesse a biztonsági képviselőkre vonatkozó legjobb gyakorlatokat; a munkavállaók számára biztosítani kell a jogok, hogy biztonsági képviselőt választhassanak, aki a műveletek és a döntéshozatali folyamat valamennyi szintén részt vesz a biztonsági kérdések megoldásában; úgy véli, hogy a munkavállalók számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy anonim módon, a később zaklatástólé védve jelezzék a biztonsági hiányosságokat és kockázatokat az illetékes hatóságoknak;

39.

támogatja a tagállamok körében a szabályozással, a normákkal és az eljárásokkal, valamint a balesetek bejelentésével és kezelésével – köztük a működési biztonsági és környezetvédelmi rendszerekkel, kockázatkezeléssel és reagálási eljárásokkal stb. – kapcsolatban meglévő legjobb gyakorlatok megosztására irányuló határozottabb erőfeszítéseket;

40.

elismeri, hogy szabályozási csoportok vagy kereskedelmi parnerségek és vegyesvállalatok révén az információk már most is megosztásra kerülnek; úgy véli, hogy a biztonsági szempontokra nem vonatkozhat az üzleti titoktartás;

41.

felkéri az illetékes nemzeti hatóságokat, hogy – az érzékeny kereskedelmi szempontokat figyelembe véve – gyűjtsék össze, osszák meg egymással és tegyék közzé a bejelentett balesetekkel kapcsolatos információkat, hogy tanulni lehessen ezekből; elismeri, hogy a meglévő gyakorlatok és baleset-bejelentés megszilárdítása és további összehangolása elősegítheti az átláthatóság és a konzisztencia EU-szerte történő biztosítását; ezeket az információkat a balesetek bekövetkezése után a lehető leghamarabb meg kell osztani, és azoknak tartalmazniuk kell többek között a személyi sérüléseket, a gépek meghibásodását, a szénhidrogén-kibocsátásokat és más aggályos baleseteket; üdvözli az arra irányuló nemzetközi kezdeményezéseket – köztük a G20-munkacsoportét –, hogy globális szinten fognak segítséget nyújtani, biztosítva a balesetek széles körű megismertetését és a szükséges helyreállító intézkedések foganatosítását;

42.

úgy véli, hogy a Bizottságnak értékelnie kellene a következőket: a különböző meglévő információszerzési csatornák eredményessége, a meglévő rendszerek racionalizálása és/vagy új nemzetközi rendszerek bevezetése, szem előtt tartva az ebből eredő adminisztratív terheket;

43.

tudomásul veszi a fúrás engedélyezése és jóváhagyása közötti különbséget, és hogy nem feltétlenül az engedéllyel rendelkező szervezet végzi el a fúrást; úgy véli, hogy a szabályozásnak ellenőrzési pontokat kell beiktatnia az engedély megadása és a fúrás megkezdése közé;

44.

javasolja, hogy valamennyi tagállamban válasszák külön az engedélyezési, illetve az egészségügyi és biztonsági funkciókat; meggyőződése, hogy a Bizottságnak együtt kell működnie a tagállamokkal a közös, átlátható és objektív engedélyezési kritériumok létrehozásában, biztosítva azt, hogy – az összeférhetetlenség kockázatának mérséklése céljából – az engedélyezési, valamint egészségügyi és biztonsági funkciók elkülönülnek;

45.

megjegyzi, hogy az uniós vizekben található számos berendezés életkora nő; üdvözli a meglévő platformokon alkalmazott eszközök épségének javítását célzó kísérleteket;

46.

úgy véli, hogy az olaj- és gázkitermeléssel foglalkozó üzemeltetőktől az engedélyezési eljárás, a teljes üzemeltetési időszak és a tengeri projektek valamennyi szakasza (feltárás, üzemeltetés, üzemen kívül helyezés) során meg kell követelni annak bizonyítását, hogy megfelelő pénzügyi képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy az általuk végzett speciális tevékenységek során okozott környezeti károkkal összefüggésben – beleértve a nagy hatású, alacsony valószínűséggel bekövetkező eseményeket – kötelező kölcsönös ipari garanciarendszerek, kötelező biztosítások, vagy a pénzügyi biztonságot garantáló vegyes rendszerek útján gondoskodni tudjanak a helyreállításról;

47.

szorgalmazza, hogy vezessenek be helyszíni vészhelyzeti terveket, amelyek azonosítják a kockázatokat, értékelik a szennyezések potenciális forrásait és hatásait, valamint felvázolják az ilyen helyzetekre való reagálás stratégiáját, továbbá tartalmazzák az esetlegesen szükségessé váló mentesítő fúrások terveit; javasolja, hogy a fúrás megkezdéséhez való hozzájárulást megszerző üzemeltetőknek – az engedély megszerzésének feltételeként – legkésőbb két hónappal a műveletek megkezdése előtt be kelljen nyújtaniuk a vészhelyzeti terveket; az összetett kutak vagy nehéz fúrási körülmények esetén a vészhelyzeti tervet értékelni kell, azokról konzultációt kell folytatni, és más, jogszabály által előírt (például a környezetvédelmi hatásokhoz vagy a kutak tervezéséhez kapcsolódó) engedélyezési eljárásokkal egy időben kell engedélyezni; a műveletek semmilyen körülmények között nem kezdődhetnek meg a vészhelyzeti tervnek a lefolytatása helye szerinti tagállam jóváhagyása előtt; az illetékes nemzeti hatóságnak – az adatvédelem megfelelő figyelembevétele mellett – közzé kell tennie a vészhelyzeti terveket;

48.

felkéri a tagállamokat olyan nemzeti vészhelyzeti tervek kidolgozására, amelyek részletezik, hogy szivárgás esetén az ipar által tett erőfeszítéseket kiegészítő nemzeti eszközökre milyen parancsnoki láncok és mechanizmusok vonatkoznak, illetve – amennyiben már léteznek vészhelyzeti tervek – kéri azok e szempontnak megfelelő módosítását vagy naprakésszé tételét; felszólítja a tagállamokat, hogy működjenek együtt egymással és az Unióval szomszédos országokkal regionális vészhelyzeti tervek kidolgozása érdekében; kéri, hogy e terveket továbbítsák az ESMA-nak;

49.

megállapítja, hogy a közelmúlt eseményei rávilágítottak a tengeri olaj- és gázkitermelésnek a tengeri közlekedésre és a tengeri környezetre jelentett kockázataira; úgy véli, hogy az EMSA reagálási képességeinek alkalmazását kifejezetten ki kell terjeszteni a megelőzésre, és az ilyen tevékenységekből eredő szennyezésre való reagálásra;

50.

javasolja, hogy a vészhelyzetekre való reagálás céljából bevethető eszközöket tartalmazó EMSA-leltáraknak valamennyi állami és ipari eszközre ki kell térnie annak érdekében, hogy az EMSA – amennyiben ez szükségesnek bizonyul – súlyos baleset esetén a legjobb helyzetben legyen a koordináló szerep ellátására;

51.

javasolja, hogy az esetleges olajszivárgások elfojtása céljából rendelkezésre álló eszközöknek a vészhelyzeti tervek alapvető részét kell képezniük, az erre szolgáló felszereléseknek pedig a létesítmények közelében kell rendelkezésre állniuk, hogy azok időben történő alkalmazása súlyos baleset esetén lehetséges legyen;

52.

sürgeti a vállalatokat, hogy továbbra is különítsenek el pénzeszközöket a megelőzésre és baleseti utáni helyreállításra szolgáló új technológiák kutatására és fejlesztésére; hangsúlyozza, hogy mielőtt a katasztrófákra adott válaszlépésekre szolgáló technológiákat felvennék a jóváhagyott vészhelyzeti tervekbe, azokat független vizsgálatnak, értékelésnek és engedélyezésnek kell alávetni;

53.

úgy véli, hogy alapvető fontosságú célzott és innovatív tudományos kutatás folytatása azzal a céllal, hogy lehetővé váljon automata rendszerek alkalmazása a fúrótornyokban végzett műveletek és a fúrótornyok bezárásának nyomon követésére, ezzel fokozva a fúrási és kiaknázási műveletek, valamint a tűzbiztonsági rendszerek megbízhatóságát rendkívüli időjárási feltételek esetére;

54.

támogatja a kémiai diszpergálószerek (és a kémiai diszpergálószerek katasztrófa-elhárítási tervek keretében történő használata) szigorú ellenőrzését, folyamatos vizsgálatát és környezeti hatásainak értékelését, egyrészt annak érdekében, hogy biztosítsák azok alkalmasságát olajszivárgás esetére, másrészt azért, hogy elkerüljék a közegészségügyi és környezeti következményeket; felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy végezzenek alaposabb kutatásokat az ilyen vegyszerek hatásait illetően, szükség esetén uniós kutatási programok keretében;

55.

elismeri, hogy az ipar viseli az elsődleges felelősséget a katasztrófa-elhárításért; üdvözli az olajszivárgások megakadályozására szolgáló eszközök kifejlesztése, mobilizálása és bevetése céljából tett közös ipari kezdeményezéseket; hangsúlyozza, hogy a közszféra fontos szereppel bír a katasztrófákra adott válaszlépések szabályozásában, biztonságosságában és koordinálásában;

56.

azt javasolja, hogy helyezzenek nagyobb hangsúlyt a rendszeres képzésre, különösen a katasztrófákra adott válaszlépésekre szolgáló felszerelések gyakorlati alkalmazására vonatkozóan;

57.

felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot annak biztosítására, hogy az engedélyezési rendszer tartalmazzon olyan védekezést finanszírozó eszközöket, amelyek alkalmasak annak biztosítására, hogy súlyos balesetek esetén a szükséges pénzügyi források sürgősen mobilizálhatók legyenek az olaj- vagy gázszivárgások által okozott gazdasági, társadalmi és környezeti károk megtérítésére;

58.

üdvözli a Bizottság arra irányuló erőfeszítését, hogy az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség megbízatásának hatályát a hajókon túl a tengeri berendezésekre is kiterjessze;

59.

megjegyzi, hogy az EMSA szakértelmének és eszközeinek bevetését a felülvizsgált ESMA-rendelet fogja meghatározni, de annak kifejezetten ki kell terjednie az olaj- és gázfeltárásból eredő szennyezésre adott reakcióra, továbbá hogy annak szükség esetén az EU egészében és a szomszédos országokban is rendelkezésre kell állnia;

60.

úgy véli, hogy az uniós szinten kifejlesztett, válaszlépésekre és nyomon követésre szolgáló eszközök, illetve az EMSA készenléti olajösszegyűjtő hajóinak hálózata, valamint a CleanSeaNet (CSN) olajfolt-nyomonkövetés és -kimutatás a tengeri létesítményeknél bekövetkező balesetek esetében is alkalmazható;

61.

ajánlja az EMSA CleanSeaNet szolgálatának alkalmazását az olajplatformok és a hajókból való illegális kibocsátások nyomon követésére; elismeri, hogy a jelenleg a CleanSeaNet részére biztosított képek 50 %-a használható olajplatformok nyomon követésére;

62.

ajánlja ennélfogva az EMSA készenléti olajfolt-reagálási hajói szolgálati hálózatának alkalmazását a következők felülvizsgálatát követően:

63.

ismételten felhívja a Bizottságot, hogy mihamarabb terjesszen elő javaslatokat a közösségi polgári védelmi mechanizmuson alapuló európai polgári védelmi erő megalapítására, valamint a tagállamokkal együttműködve dolgozzon ki egy európai cselekvési tervet, amely különleges mechanizmusokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az EU hogyan tud reagálni az olajkitermelő létesítmények – többek között a tengerfenéken vagy az alatt futó víz alatti csővezetékek – által okozott súlyos szennyezésekre;

64.

elismeri a MIC (23) által a tagállamok és az ipar katasztrófa-elhárítási mechanizmusainak kiegészítése terén játszott szerepet;

65.

támogatja a tengeri ágazatra irányuló innovatív szolgáltatásokat; üdvözli, hogy a Bizottság és a tagállamok a SafeSeaNet projekt alapján új e-tengeri kezdeményezésről folytatnak tárgyalásokat, úgy véli továbbá, hogy ez további biztonsági előnyökkel szolgálhatna a tengeri olaj- és földgázipar számára;

66.

hangsúlyozza, hogy minden egyes tengeri területnek mindenkor elégséges, elérhető felszereléshez kell hozzáféréssel rendelkeznie, hogy kezelni tudjanak nagyméretű, az elképzelhető legrosszabb forgatókönyv szerinti olajszivárgásokat az adott tengeri terület – és nem csak az uniós vizek – tekintetében;

67.

felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a tengerekre vonatkozó adatok kezelésének „A tengerekkel kapcsolatos tudás 2020” című közleményben (24) és az integrált tengerpolitika továbbfejlesztését támogató program létrehozásáról szóló rendeletre irányuló javaslatban (25) javasolt javítása vegye figyelembe azt, hogy a megfelelő lépések kellő időben történő meghatározása céljából garantálni kell a szennyezési veszélyek megfelelő nyomon követését;

68.

felkéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki javaslatot azzal kapcsolatban, hogy a nyilvános ellenőrzés megkönnyítése és a tengeri környezet jobb megértése érdekében a nyilvános engedéllyel működő tengeri üzemeltetők által felhalmozott tudományos ismereteket „A tengerekkel kapcsolatos tudás 2020” című közlemény keretében kidolgozott előírások és eljárások használatával bocsássák az illetékes hatóságok rendelkezésére;

69.

sürgeti a tagállamokat, hogy pénzügyi garanciával kapcsolatos mechanizmusok, többek között a felelősségbiztosítással kapcsolatos kötelezettségek vizsgálatakor ügyeljenek arra, hogy a biztosítási díjakat a fúrási és kiaknázási nehézségekből eredő tényleges kockázat alapján határozzák meg, azért, hogy ne zárják ki a piacról az engedély iránt folyamodó kis- és közepes méretű vállalkozásokat, ám mindvégig biztosított legyen a felelősség fedezete;

70.

hangsúlyozza, hogy míg pénzügyi garanciákat elméletben vagy biztosítás, vagy kölcsönös ipari garanciarendszerek révén lehet nyújtani, fontos annak biztosítása, hogy az üzemeltetők bizonyítsák, hogy kellő pénzügyi garanciákkal rendelkeznek ahhoz, hogy súlyos katasztrófa esetén a helyreállítás és a kártérítés teljes költségét fedezzék, és hogy a kockázatokat és a felelősséget ne helyezzék át kisebb vállalatokra, amelyek baleset előfordulása esetén nagyobb eséllyel jelentenek csődöt; felszólít arra, hogy a közös rendszereket úgy alakítsák ki, hogy megmaradjanak a kockázatok elkerülésére irányuló ösztönzők, és az egyes műveletek során ragaszkodjanak a lehető legszigorúbb biztonsági előírásokhoz;

71.

elismeri az északi-tengeri OPOL-hoz hasonló közös alapok előnyeit, és kéri ilyen alapok létrehozását valamennyi uniós tengeri terület vonatkozásában; kéri, hogy az üzemeltetők számára kötelezően írják elő az ilyen alapokban való részvételt, valamint hogy biztosítsák a jogbiztonságot ahhoz, hogy biztonsági hálót nyújtó mechanizmussal szolgálhassanak a tagállamok, a tengeri ágazat – különösen a halászok – és az adófizetők számára;

72.

hangsúlyozza, hogy az OPOL-hoz hasonló rendszerek önkéntes jellege korlátozza azok jogi hatókörét, ennélfogva pedig úgy véli, hogy ezek az alapok megerősödnének, ha az azokban meglévő tagságot kötelező engedélyezési követelménnyé tennék;

73.

hangsúlyozza, hogy a hozzájárulások mértékét az érintett helyszín kockázati szintje és a vészhelyzeti tervek alapján kell meghatározni;

74.

úgy véli, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv (26) hatályát ki kellene terjeszteni oly módon, hogy a „szennyező fizet” elve és szigorú felelősség vonatkozzon a tengervizekben és a biológiai sokféleségben bekövetkező valamennyi károsodás esetére annak érdekében, hogy az olaj- és gázipari vállalatokat felelősségre lehessen vonni az általuk okozott összes esetleges kárért, és hogy a vállalatok.

75.

felszólít a környezeti felelősségről szóló irányelv felülvizsgálatára, hogy annak hatásköre az Európai Unió összes tengervizére kiterjedjen, a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvvel összhangban (27);

76.

felhívja a Bizottságot, hogy az ELD értelmében vigye lejjebb a károkozási küszöböket, valamint hogy léptessen életbe egy szigorú felelősségi rendszert, amely a tengeri vizekben és a biológiai sokféleségben okozott valamennyi kárra kiterjed;

77.

úgy véli, a Bizottságnak meg kellene vizsgálnia, hogy a környezeti felelősség keretei között létrehozható-e olajkatasztrófák esetére egy kompenzációs alap, amely kötelező érvényű pénzügyi biztosítékokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazna;

78.

javasolja, hogy a tagállamok vegyék fontolóra a hanyagságnak és a jogsértés elkerülésére ösztönző intézkedések bevezetését és megerősítését (például bírságok, engedély visszavonása, az alkalmazottak büntetőjogi felelőssége); kiemeli azonban, hogy az Egyesült Államokban a Deepwater Horizon fúrótorony balesete előtt is létezett ilyen rendszer;

79.

hangsúlyozza, hogy a pénzügyi szempontból felelős felek kilétét a fúrás megkezdése előtt kétséget kizáróan meg kell állapítani;

80.

sürgeti az ipari szereplőket, hogy alkalmazzák legalább az EU környezetvédelmi és biztonsági normákáit, függetlenül attól, hogy a társaságok a világ mely részén végzik a tevékenységüket; tudatában van annak, hogy nehézségeket jelent az uniós székhellyel rendelkező vállalkozások arra történő kötelezése, hogy az uniós normákat alkalmazzák az Unió területén kívül folytatott tevékenységeikre, azonban felszólítja a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy ez milyen mechanizmusok révén biztosítható; úgy véli, hogy a vállalati felelősségnek kellene ezen a területen az alapvető mozgatórugónak lennie, valamint hogy a tagállami engedélyezési rendszerek keretében az engedélyek odaítélése során figyelembe lehetne venni a társaságok részvételével bekövetkezett globális baleseteket, feltéve hogy ezeket a baleseteket alapos felülvizsgálatok kísérik; felszólítja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő ezeket a magas szintű normákat a globális partnereknél is;

81.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a G20 keretein belül továbbra is járuljanak hozzá a tengeri kezdeményezésekhez, ugyanakkor vegyék figyelembe az ENSZ tengerjogi egyezményét (UNCLOS);

82.

kiemeli az ENSZ Környezetvédelmi Programja által az OSPAR, a barcelonai és a helsinki egyezmények révén kezdeményezett jogalkotás fontosságát, de elismeri, hogy a jelenlegi nemzetközi jog nem biztosít a tengeri fúrással kapcsolatos biztonsági és környezetvédelmi normák tekintetében teljes, illetve konzisztens keretet, valamint hogy annak érvényesítése nehéznek bizonyulhat;

83.

hangsúlyozza a feltárásból és kiaknázásból eredő szennyezéssel szembeni védelemmel foglalkozó, még nem ratifikált 1994. évi földközi-tengeri jegyzőkönyv teljes körű hatálybaléptetésének fontosságát;

84.

sürgeti a Bizottságot, hogy az uniós tengeri területekkel határosan elhelyezkedő más államokkal közösen aktívan dolgozzon annak érdekében, hogy a szabályozási keretek és a felügyelet egyöntetűen magas biztonsági szintet garantáljanak;

85.

felhívja az Európai Uniót, hogy azon érdekelt nem uniós országokkal – valamint ezen országok munkavállalói és munkaadói szervezeteivel –, amelyeknek állampolgárai az EU tengeri olaj- és gázipari ágazatában munkát végeznek, működjön együtt annak biztosítása érdekében, hogy a nem uniós székhellyel rendelkező, ám uniós vizeken tevékenykedő vállalatokra is az uniós munkaügyi szabályozás, valamint az uniós munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi szabályok vonatkozzanak;

86.

felszólítja a Bizottságot, hogy – többek között a harmadik országok bevonásával –kezdeményezzen vitát a környezeti károkkal kapcsolatos felelősség és a pénzügyi biztosítékok témájában;

87.

sürgeti a Bizottságot, hogy működjön együtt a partnerekkel és a szomszédos államokkal, hogy a sarkvidéki műveletekre vonatkozóan létrejöhessen egy külön rendszer, az ilyen sérülékeny és egyedi környezetben végzett tengeri tevékenységek fenntarthatóságának és szükségességének megfelelő figyelembevétele mellett;

88.

javasolja az európai szomszédsági politika cselekvési tervein keresztül nemzetközi kétoldalú partnerségek létrehozását, amelyek többek között arra ösztönzik a harmadik országokat, hogy magas biztonsági normákat fogadjanak el; az ESZP-t még nem teljes körűen alkalmazó országokat ennek megtételére ösztönzi;

89.

üdvözli a szakértelem átadására – különösen a kevésbé fejlett szabályozási kerettel rendelkező országok részére történő átadására – irányuló, az ipar által irányított mechanizmusokat;

90.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamoknak.

22.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 51/56

—

tekintettel a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendeletre (általános csoportmentességi rendelet) (1),

—

tekintettel „A barcelonai célkitűzések megvalósítása az iskoláskor alatti gyermekek gondozására létrehozott rendszerekben” című, 2008. október 3-i bizottsági jelentésre (COM(2008)0638),

—

tekintettel „A női újítók és női vállalkozók támogatása” című, 2008. július 25-i bizottsági jelentésre,

—

tekintettel a Bizottság „Gondolkozz előbb kicsiben!”: Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag” című, 2008. június 25-i közleményére (COM(2008)0394),

—

tekintettel az önálló vállalkozói tevékenységet folytató férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról és a 86/613/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2010. július 7-i 2010/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (2),

—

tekintettel a tagállamok foglalkoztatáspolitikájára vonatkozó iránymutatásokról szóló, 2010. október 21-i 2010/707/EU tanácsi határozatra (3),

—

tekintettel a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendeletre (4),

—

tekintettel a kisvállalkozói intézkedéscsomagról szóló, 2009. március 10-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel az „Ideje felgyorsítani – a vállalkozások és növekedés Európájának létrehozása” című, 2006. november 30-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a „Növekedési és Foglalkoztatási Kezdeményezés – Intézkedések az innovatív és munkahelyteremtő kis- és középvállalkozások (kkv-k) pénzügyi támogatására” című, az Európai Parlament és a Tanács elé terjesztett bizottsági jelentésről szóló 2002. október 10-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A7-0207/2011),

A.

mivel fontos felismerni, hogy a nemek közötti egyenlőség eléréséhez elengedhetetlen a családi és otthoni feladatok nők és férfiak közötti megosztása – például a szülői és az apasági szabadság fokozottabb igénybevételével –, és ezért biztosítani kell a munka és magánélet egyensúlyát, ez pedig a nőket arra indíthatja, hogy pénzügyi és munkahelyi függetlenségük biztosítása érdekében saját vállalkozást indítsanak,

B.

mivel az alkalmazotti státuszhoz képest az önfoglalkoztatás általában nagyobb rugalmasságot kínál a munkaidő, a ledolgozott órák száma és a munkavégzés helye szempontjából, és lehetőségeket nyújt azok számára, akik össze kívánják kapcsolni a munkát és a gondozási feladatokat, illetve egyéb tevékenységeket, vagy azok számára, akiknek személyre szabott munkahelyre van szükségük,

C.

mivel a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) kategóriája 250 főnél kevesebb személyt foglalkoztató vállalkozásokból áll, amelyek éves forgalma nem haladja meg az 50 millió eurót, éves mérlegük pedig az összesen 43 millió eurót,

D.

mivel az európai induló vállalkozások 99 %-a mikro- és kisvállalkozás, ezek egyharmadát pedig munkanélküliek indítják, és mivel a tíznél kevesebb főt foglalkoztató mikrovállalkozások az európai vállalatok 91 %-át teszik ki,

E.

mivel az „Akcióterv: a vállalkozási szellem politikájának európai menetrendje” című bizottsági közlemény (COM(2004)0070) felhívja a figyelmet a jobb szociális biztonsági rendszerek iránti igényre, és mivel a Bizottság 2011 elején közleményt készül előterjeszteni az európai kisvállalkozói intézkedéscsomagról, és mivel hangsúlyozni kell, hogy különösen a női vállalakozóknak van szükségük jobb szociális biztonságra,

F.

mivel a nők akadályokba ütközhetnek a tájékoztatáshoz, valamint a pénzügyi és technológiai eszközökhöz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén, ami korlátozhatja azon képességüket, hogy bővítsék vállalkozásukat, valamint versenybe szálljanak a kormányzati és önkormányzati szerződésekért,

G.

mivel az Európai Bizottság terminológiájában a „színlelt önfoglalkoztatás” az önfoglalkoztatás olyan hamis formája, amikor is a foglalkoztatási státuszt nem megfelelően jelölik meg annak érdekében, hogy a szociális védelmi szabályok kijátszása, valamint e munkavállalóknak az alapvető munkavállalói jogokból való kizárása révén csökkentsék a munkaerő-költségeket; mivel az érintett munkavállalók gazdaságilag függő helyzetben maradnak,

H.

mivel a vállalkozók olyan személyek (vállalattulajdonosok), akik gazdasági tevékenység kialakításával vagy kiterjesztésével, új termékek, eljárások vagy piacok keresése és kiaknázása révén próbálnak értéket teremteni (8),

I.

mivel a női vállalkozó meghatározás szerint olyan nő, aki vállalkozást hozott létre, amelynek többségi tulajdonosa, és aki tevékenyen részt vesz a döntéshozásban, kockázatvállalásban és mindennapos igazgatásban,

J.

mivel számos – javarészt női vezetővel működő – vállalkozás az 1. célkitűzéshez tartozó régiókban jelent meg, amelyek az új tagállamok csatlakozása nyomán hamarosan kikerülnek a hátrányos helyzetű térségek köréből,

K.

mivel a támogatást elveszítő régiók közül sokban találhatók még nem megfelelően fejlett vidéki térségek, míg a közelmúltban csatlakozott tagállamok egyes régiói gyakran nem rendelkeznek olyan kulturális, társadalmi és szervezeti erőforrásokkal, amelyek lehetővé tennék az uniós finanszírozás leghatékonyabb felhasználását,

L.

mivel a tagállamok között eltérések mutatkoznak a vállalkozó nők számát illetően; mivel a férfiakkal összehasonlítva kevesebb nő tekinti a vállalkozást életképes karrierlehetőségnek, és annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben emelkedett a kkv-t vezető nők száma, az Európai Unióban 10 nőre csak 1 női vállalkozó jut, míg a férfiaknál ez az arány 4 az 1-hez; mivel az egyetemi diplomások megközelítőleg 60 %-a nő, de a nők mégis alulreprezentáltak a teljes munkaidős állásokban a munkaerőpiacon, különösen az üzleti szférában; mivel a nemek közötti meglévő egyenlőtlenségek csökkentése érdekében rendkívül fontos arra ösztönözni nőket, hogy vállalkozásba fogjanak, és olyan helyzetbe hozni őket, hogy ezt meg is tehessék,

M.

mivel az Egyesült Államokban a nők vállalkozásairól szóló 1988. évi törvény (Women's Business Ownership Act) növelte a női vállalkozástulajdonosok számát, amelyek aránya az összes vállalkozást tekintve az 1992-ben mért 26 %-ról 2002-re 57 %-ra nőtt; mivel e törvény sikere segítheti az EU-t a helyes gyakorlatok azonosításában,

N.

mivel azoknak a női vállalkozóknak, akik – társadalmi tényezők miatt – kevésbé tájékozottak a rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségekről és kevés pénzügyi igazgatási tapasztalattal rendelkeznek, támogatásra van szükségük nemcsak az indulás szakaszában, hanem az egész üzleti élettartam során, mivel más-más jellegű segítségre van szükség a vállalkozás tervezési és növekedési szakaszában,

O.

mivel a női vállalkozások és női kkv-k jelentős forrást képeznek a nők foglalkoztatási arányának emeléshez és ezáltal a nők képzettségi szintjének nagyobb fokú kihasználásához, valamint annak biztosításához, hogy a nőket ne bizonytalan munkaviszonyban foglalkoztassák, és mivel a női vállalkozói szellem biztosítja az üzleti dinamizmust és az innovációt, ez a potenciál pedig messze nincs kiaknázva az Európai Unióban, míg a női vállalkozók magasabb aránya összességében kedvező hatást gyakorol és azonnali hozzájárulást nyújt a gazdaság számára, mivel bizonytalan gazdasági helyzetben a női vállalkozók támogatását célzó intézkedéseket könnyen mellőzhetik,

P.

mivel a férfiak és nők előtt számos esetben nem állnak azonos vállalatvezetési és -fejlesztési lehetőségek, és mivel a női vállalkozások előmozdítása olyan hosszú távú folyamat, amelyhez időre van szükség a társadalmi struktúrák és hozzáállások megváltoztatásához; mivel a nőkben mindig is volt vállalkozókészség, de a szabályok és a szerepek hagyományos megosztása miatt a vállalkozás nem mindig volt előttük nyitva álló lehetőség,

Q.

mivel az Európai Beruházási Bank (EBB) jelentős mértékben – a 2008-as 8,1 milliárd euróról 2009-ben közel 11,5 milliárd euróra – növelte a kkv-kat célzó hitelnyújtási tevékenységét; mivel a versenyképességi és innovációs keretprogram kkv-kat célzó eszközeinek végrehajtása folyamatos (a 2007–2013 közötti időszakra 1,13 milliárd eurót irányoztak elő); mivel a Bizottság átmeneti keretet fogadott el az állami támogatások vonatkozásában a 2009/2010-es időszakra, ami több lehetősséggel szolgál a hitelválság hatásainak leküzdésére,

R.

mivel a befektetésre való felkészültséget célzó programok fokozzák egy-egy kkv vagy vállalkozó képességét arra, hogy megértse az esetleg külső finanszírozást nyújtó bankok és más befektetők aggályait,

S.

mivel a női vállalkozók heterogén csoportot alkotnak, tagjai különböző életkorúak, különféle háttérrel és iskolázottsági szinttel rendelkeznek és lehetnek akár friss diplomások vagy már befutott karrierrel rendelkezők, akik új módokat szeretnének találni vezetői képességeik, vállalkozó szellemük, kommunikációs és kompromisszumkészségük, valamint a kockázatok megfelelő felmérésére irányuló képességük kibontakoztatására, és mivel a női vállalkozók az ágazatok és üzleti vállalkozások széles körében tevékenykednek; mivel a nemi sztereotípiák és strukturális korlátok miatt a férfiak és nők előtt számos esetben nem állnak azonos vállalatvezetési és -fejlesztési lehetőségek, tekintve, hogy a nőkről gyakran indokolatlanul úgy gondolják, hogy hiányoznak belőlük olyan vállalkozáshoz szükséges készségek, mint például az önbizalom, a vezetői készségek, az öntudatosság és kockázatvállalás,

T.

mivel az aktív női és férfi vállalkozóktól érkező felkarolás és támogatás segítheti a női vállalkozók által frissen alapított vállalatokat az üzletindításhoz kapcsolódó sok félelem legyőzésében,

U.

mivel fontos olyan gyakorlatias ajánlásokat népszerűsíteni, amelyek a piaci versenyhelyzetben figyelembe veszik az üzleti és gazdasági élet valóságait,

V.

mivel eddig nem végeztek elegendő uniós szintű kutatást a női vállalkozókról, amelyek információkkal szolgálhatnának az e területre vonatkozó uniós szintű politikák kidolgozásához és végrehajtásához,

W.

mivel sok tagállamban az önálló vállalkozók nem rendelkeznek megfelelő társadalombiztosítási jogokkal – például anyasági vagy apasági szabadsággal, munkanélküliségi biztosítással, táppénzzel, rokkantsági ellátásokkal, nyugdíjellátással és gyermekgondozási szolgáltatásokkal –, jóllehet ezek a szolgáltatások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a női vállalkozók össze tudják hangolni a családi életet és a szakmai kötelezettségeket, valamint hogy az Európai Unió kezelni tudja a demográfiai kihívásokat,, mivel a foglalkoztatási politikákra vonatkozó iránymutatásokban arra kérik a tagállamokat, hogy támogassák az önálló vállalkozókat, a megfelelő szociális biztonság garantálása mellett,

X.

mivel létezik a nőknek egy olyan csoportja, akik javarészt háztartási munkát vagy magán gondozási tevékenységet végeznek, hivatalosan nem állnak alkalmazásban és hivatalosan nem is önálló vállalkozók, ezért rájuk semmiféle szociális védelem nem vonatkozik,

1.

bátorítja a Bizottságot, a tagállamokat, valamint a regionális és a helyi hatóságokat, hogy jobban használják ki a különleges támogatások, a kockázati tőke, a társadalombiztosítási juttatások, illetve a finanszírozáshoz való tisztességes és egyenlő hozzáférést lehetővé tevő kamatkedvezmények formájában a női vállalkozók rendelkezésére álló finanszírozási lehetőségeket, mint például a Progress európai mikrofinanszírozási eszközt (EPMF), amely 25 000 eurós összegig nyújt mikrohiteleket mikrovállalatoknak, és azoknak, akik – például a munkanélküliek – a hagyományos banki szolgáltatások igénybevétele nélkül szeretnék elindítani saját vállalkozásukat;

2.

felhívja a tagállamokat, hogy szervezzenek országos kampányokat – többek között workshopokat és szemináriumokat – annak érdekében, hogy támogassák a nőket és hatékonyabban tájékoztassák őket a Progress európai mikrofinanszírozási eszközről és az általa kínált valamennyi finanszírozási lehetőségről;

3.

felhívja a figyelmet arra, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség az EU egyik alapelve, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió Alapjogi Chartája is elismer, és bár jelentős előrelépés történt, a vállalkozás és a döntéshozatal terén továbbra is számos egyenlőtlenség tapasztalható a nők és a férfiak között;

4.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a pénzügyi és gazdasági válság tovább mélyítette sok lehetséges női vállalkozó problémáit, különösen a vállalkozás első három évében; hangsúlyozza, hogy a nyereséges kkv-k akár nők, akár férfiak általi létrehozása segítheti a tagállamokat a fenntarthatóbb gazdasági növekedés elérésében;

5.

üdvözli, hogy a fent említett 800/2008/EK bizottsági rendeletben a női vállalkozásoknak nyújtott támogatások külön szakaszban szerepelnek; felszólítja a Bizottságot az említett támogatások fenntartásának biztosítására a következő közösségi támogatási keretben a rendelet lejárta után a női vállalkozók helyzetének erősítéséhez való hozzájárulás érdekében;

6.

kéri a tagállamokat annak biztosítására, hogy a nők által irányított (és létrehozott) kkv-k is részesülhessenek a kkv-k számára kínált adózási előnyökből;

7.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendelet megfelelő végrehajtására, és annak biztosítására, hogy a fizetésképtelenné vált vagy szakmai pályafutásukat megszakító vállalkozók a talpra állás érdekében pénzügyi támogatáshoz és segítséghez juthassanak, hogy folytathassák üzleti törekvéseiket;

8.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy segítsék elő a bevált gyakorlatok cseréjét az 1. célkitűzés hatálya alól kikerülő régiók, valamint a közelmúltban csatlakozott országok régiói között, hogy biztosítsák a női vállalkozók bevonását, különösen a kisüzemi mezőgazdaságban, annak érdekében, hogy lehetővé váljon számukra a megszerzett tapasztalatok átadása, és ezáltal elkerülhető legyen a támogatások hirtelen megvonása, valamint azzal a céllal, hogy a nemrégiben csatlakozott országokban kialakítsák és képzésben részesítsék a vezetői pozíciót betöltő nők új rétegét;

9.

felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat és a Businesseurope szervezetet, hogy mozdítsák elő a női vállalkozókat, az őket célzó pénzügyi támogatást és a pályaorientációs struktúrát, valamint a vállalkozói szervezetekkel és iskolákkal, valamint a nőket érintő kérdésekkel foglalkozó nemzeti szervezetekkel együttműködésben alakítsanak ki befektetésre felkészítő programokat, amelyek életképes üzleti tervek létrehozásában, illetve a potenciális befektetők meglelésében és meghatározásában segítik a női vállalkozókat;

10.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vizsgálják ki a női vállalkozók előtt álló akadályokat, és különösen arra, hogy végezzenek átfogó elemzést a nők finanszírozáshoz való hozzájutásáról;

11.

felszólítja a tagállamokat, hogy ösztönözzék a bankokat és a pénzintézeteket, hogy vegyék fontolóra „nőbarát” üzleti támogatási szolgáltatások bevezetését;

12.

felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat és a Businesseurope szervezetet, hogy fontolják meg pártfogói formák és támogatási programok kidolgozását, különösen az aktív öregedéssel kapcsolatos programok felhasználásával, amelyek hasznosítják a nyugdíjas férfi és női vállalkozó szakmabeliek tanácsait és tapasztalatát;

13.

felhívja a tagállamokat, hogy szenteljenek különös figyelmet az 50 év feletti korosztályhoz tartozó nők helyzetére, és segítsék őket saját vállalkozásuk létrehozásában;

14.

kitart amellett, hogy a tagállamoknak olyan politikákat kell végrehajtaniuk, amelyek lehetővé teszik a nők számára a munka és a magánélet közötti megfelelő egyensúly kialakítását, és amelyek megfelelő gyermekgondozó intézményeket hoznak létre, mivel azok költségessége, hiánya és alacsony színvonala további akadályokat jelent a nők számára abban, hogy vállalkozást indítsanak;

15.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a női vállalkozók hozzáférését a kockázati potenciált felmérő, tapasztalt tanácsadók vezette növekedési potenciálértékelésekhez;

16.

megállapítja, hogy a közelmúltban elvégzett néhány tanulmány szerint a női vállalkozók a férfiaknál óvatosabbak a gazdasági és pénzügyi kockázatvállalás terén; úgy véli, hogy alaposabban meg kell vizsgálni az ilyen tanulmányok eredményeit annak megállapítása érdekében, hogy azok pontosak-e és milyen következtetéseket kell levonni belőlük;

17.

felszólítja a tagállamokat és a regionális hatóságokat, hogy karoljanak fel országos oktatási koncepciókat annak érdekében, hogy felhívják a lányok figyelmét a vállalkozásokra és a női vállalatirányításra, valamint alakítsanak ki fiatal vállalkozói programokat az iskolákban, hogy egy tanév során a diáklányok – kívánság szerint – megtapasztalhassák egy vállalkozás életciklusát az indulástól a vállalatvezetésen keresztül a felszámolásig, összekötve e folyamatot a tanárok és a helyi üzleti közösség tevékeny időskort élő tanácsadói részéről történő felkarolással;

18.

elismeri, hogy már fiatal kortól sok lányt eltántorítanak az alapvetően „férfiasnak” vélt iskolai és egyetemi tárgyak – például a természettudományok, a matematika és a technológia – tanulásától; ajánlja a vállalkozási alapismeretekről szóló alapozó foglalkozások bevezetését és a lányok előtt nyitva álló tárgyak és karrierlehetőségek sorának kiszélesítését, hogy képesek legyenek megszerezni a sikeres vállalkozáshoz szükséges tudásalapot és a készségek teljes tárházát; kiemeli annak fontosságát, hogy a készségek fejlesztése és az egész életen át tartó tanulás révén előmozdítsák a lányok és a nők foglalkoztathatóságát;

19.

kéri az uniós intézményeket, a tagállamokat és a regionális hatóságokat, hogy bátorítsák az európai egyetemeken az egyéves női vállalkozói vagy gyakornoki programokat és csereprogramokat, amelyek keretében a hallgatók valós üzleti koncepción alapuló fejlesztési projekteket bonyolítanának le azzal a céllal, hogy már az iskolaévek során életképes és nyereséges vállalatot hozzanak létre; úgy véli továbbá, hogy a volt hallgatók és a jelenlegi diákok szövetségeinek tevékenységei e folyamat szerves részét kell, hogy képezzék, hogy önbizalmat és „szerepminta” gondolkodásmódot alakítsanak ki a diákokban; kéri a Bizottságot, hogy támogassa a bevált gyakorlatok cseréjét e téren;

20.

kéri a tagállamokat és a Businesseurope szervezetet, hogy hívják fel a figyelmet az „Erasmus fiatal vállalkozóknak” nevű európai vállalkozói csereprogramra és nyújtsanak számára támogatást, amelynek specifikus célja, hogy hozzájáruljon a vállalkozáskészség fejlesztéséhez, a potenciális induló uniós vállalkozók és számos új mikro-, illetve kisvállalkozás nemzetközivé tételének és versenyképességének fellendítéséhez, és amely program az újdonsült vállalkozóknak lehetőséget kínál arra, hogy saját kkv-jukban akár hat hónapig együtt dolgozzanak egy másik uniós országban egy tapasztalt vállalkozóval; javasolja, hogy a kiemelkedő potenciállal rendelkező női hallgatók kapjanak specifikus ösztöndíjakat, amilyenek például az uniós Leonardo da Vinci program ösztöndíjai, amelyek a sikeres végzősök számára a legjobb gyakorlat díjának átadásával érnék el fénypontjukat;

21.

ragaszkodik ahhoz, hogy a tagállamok támogassák a közbeszerzési szerződésekhez való egyenlő hozzáférést, és nemi szempontból tegyék semlegessé a közszférában alkalmazott közbeszerzési politikát;

22.

felkéri a tagállamokat a határokon átnyúló együttműködési programok ösztönzésére, amelyek célja, hogy határokon átnyúló támogató központokat hozzanak létre a női vállalkozók számára, hogy alapot szolgáltassanak a tapasztalatcseréhez, a források racionalizálásához és a bevált gyakorlatok megosztásához;

23.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy használják ki a tudatosító és a nőket kapcsolatépítő támogatásban részesítő információs és kommunikációs technológiákat; kéri, hogy a széles sávú összeköttetések javításával orvosolják az Európa-szerte fennálló digitális szakadék problémáját, ezáltal biztosítva a nők számára azt a rugalmasságot, hogy – ha úgy kívánják – saját otthonukból vezethessenek sikeresen vállalkozást;

24.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy versenyképes üzleti készségek kifejlesztése és erősítése céljából bátorítsák a nők részvételét az üzleti közösség fő vonalát alkotó helyi kereskedelmi kamarákban, lobbicsoportokban és ipari szervezetekben, a kereskedelmi kamarák részéről pedig azt várja, hogy aktívan kérjék fel a női vállalkozókat a részvételre, illetve mozdítsák elő a női vállalkozókat segítő külön szolgálatok és képviseleti csoportok létrehozását szerepvállalásuk elősegítése és a vállalkozói kultúra kialakítása érdekében;

25.

arra kéri a tagállamokat, hogy hangsúlyozzák a nem kormányzati szervezetek szerepét a női vállalkozók ösztönzésében és segítésében;

26.

kéri a Bizottságot, hogy támogassa a bevált gyakorlatok cseréjét a nők vállalkozó szellemének fokozása érdekében; kéri a Bizottságot, a tagállamokat és a Business Europe szervezetet, hogy bátorítsák a női vállalkozókat, és gondoskodjanak arról, hogy kapcsolatban álljanak a más területeken megfelelő szerepben lévő üzleti partnerekkel, hogy alkalmuk nyíljon tapasztalatok és bevált gyakorlatok cseréjére, és jobban megérthessék a tágabb értelemben vett üzleti életet;

27.

felszólítja a Bizottságot, hogy az Enterprise Europe hálózat részeként hozzanak létre olyan tanácsadó testületeket, amelyek speciális szakértelemmel rendelkeznek a női vállalkozók előtt álló kihívások és akadályok terén, és amelyek egyetlen kapcsolattartó pontként is szolgálhatnak azokban az esetekben, amikor a pénzügyi szolgáltatók megkülönböztetést alkalmaznak a hitelhez való hozzáférés tekintetében;

28.

elismeri a nő nagykövetek jelentőségét, mint például a „Női vállalkozók nagyköveteinek európai hálózatát” (ENFEA), amely rávilágít arra a szerepre, amelyet a nők játszhatnak munkahelyteremtésben és a versenyképesség előmozdításában azáltal, hogy más nőket és fiatal lányokat saját vállalkozásuk felépítésére ihletnek iskolai, egyetemi, közösségi és médiatevékenységeken keresztül; megjegyzi, hogy a nagyköveteknek különféle háttérrel kell rendelkezniük, különböző életkorúak és különféle tapasztalatokkal kell rendelkezniük, és minden iparágban aktívan kell tevékenykedniük;

29.

felhívja a Bizottságot, hogy folytasson kampányt, amely a nők szakmai tevékenységét népszerűsíti saját vállalkozások indítása révén, és egyúttal tájékoztasson a különféle elérhető eszközökről, amelyek elősegítik a gazdasági tevékenység megkezdését;

30.

úgy véli, hogy az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) és az EU harmadik országokban működő küldöttségei – a tagállamok kereskedelmi küldöttségeivel együttműködve – elősegíthetnék a nők által irányított kkv-k hálózatainak kialakítását,

31.

felszólítja a Bizottságot, hogy az Élet- és Munkakörülmények Javításáért Európai Alapítvány, illetve a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete segítségével gyűjtsön összehasonlítható és átfogó adatokat az Európai Unió női vállalkozóiról (mint például a női vállalkozók életkora, üzleti szakterülete, vállalkozásuk élettartama, valamint etnikai hovatartozása, a személyes adatok védelmére vonatkozó tagállami szabályokkal összhangban), anélkül, hogy ez külön terhet róna a KKV-kra, és elemezze ezeket az adatokat a kkv-teljesítményértékelőnek az uniós kkv-król szóló éves jelentésében; úgy véli, hogy az összegyűjtött adatoknak és információknak pedig fel kell világosítaniuk a döntéshozókat a női vállalkozók előtt álló egyedi problémákról;

32.

üdvözli a Bizottság női újítókról és női vállalkozókról szóló 2008. évi tanulmányát, és arra sürgeti a tagállamokat, hogy igazodjanak az abban foglalt szakpolitikai ajánlásokhoz;

33.

felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat és a regionális, illetve a helyi hatóságokat, hogy hozzanak intézkedéseket annak érdekében, hogy szociális és közösségi szolgáltatások terén a női vállalkozókat az alkalmazottakkal azonos bánásmódban részesítsék, továbbá, hogy javítsák a kkv-kben a női vállalkozók és társvállalkozók társadalmi helyzetét kedvezőbb anyasági támogatások, jobb gyermekgondozási intézmények, illetve az idősebbek és a különleges szükségletekkel rendelkező személyek számára létrehozott gondozási létesítmények, valamint jobb szociális biztonság révén és a nemi sztereotípiák megszüntetése és kulturális és jogi helyzetük javítása által, különösen városban és vidéken, tudományos, műszaki, környezetvédelmi, mezőgazdasági, ipari téren, és az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó technológia, illetve az új média terén;

34.

sürgeti a tagállamokat, hogy vizsgálják meg a roma nők önfoglalkoztatása előtt álló akadályokat, és hozzanak létre programokat a roma női vállalkozók és önálló vállalkozók elérhető, gyors és kis költséggel járó regisztrációjának lehetővé tétele érdekében, továbbá hozzanak létre elérhető hitellehetőségeket – ideértve a mikrohitelt is – a roma nők vállalkozásainak finanszírozása érdekében, és sürgeti a Bizottságot, hogy releváns finanszírozási mechanizmusok révén támogassa ezeket a tevékenységeket;

35.

felszólítja a tagállamokat, hogy aktívan küzdjenek a színlelt önfoglalkoztatás ellen az önfoglalkoztatás fogalmának pontos meghatározásával és a színlelt önfoglalkoztatás szankcionálásával;

36.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat olyan programok létrehozására, amelyek célja, hogy segítséget nyújtsanak a háztartási munkát, gondozást vagy egyéb szolgáltatást végző személyek – elsősorban nők – számára, akik nem állnak alkalmazásban és nem is önálló vállalkozók, hogy bejelentett önálló vállalkozókká válhassanak vagy elindíthassák saját vállalkozásukat;

37.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyújtsanak támogatást azon nőknek, akik vállalkozást kívánnak indítani vagy vásárolni, vagy át szeretnék venni a családi vállalkozás vezetését, ideértve a szellemi szabadfoglalkozásúakat, például a magánjogi vagy orvosi praxissal rendelkezőket is; úgy véli, hogy e támogatásnak megfelelő képzési szemináriumokat és workshopokat kell magában foglalnia, hogy lehetővé tegyék e nők számára a vezetési készségek elsajátítását, amelyekkel sikeresen eligazodnak egy adásvételi helyzetben, különösen ami a becsléseket, a vállalat értékelését, a banki és jogi ügyleteket illeti: elismeri, hogy különös figyelmet kell fordítani a 25 év alatti és az 50 év feletti nőkre, mivel őket a pénzügyi válság erőteljesebben érinti;

38.

felszólítja Lengyelországot, hogy elnöksége idején hívja fel a figyelmet a női vállalkozók helyzetére, különösen október elején, az európai kis- és középvállalkozások hete alkalmával; felszólítja a Bizottságot, hogy mielőbb javasoljon cselekvési tervet a vállalkozó nők arányának megnövelésére, illetve tudatosságnövelő kampányokra az olyan sztereotípiák feloldása érdekében, amelyek szerint a nők nem lehetnek sikeres vállalkozásvezetők;

39.

felszólítja a családi vállalkozásokat, hogy biztosítsanak azonos lehetőségeket a női rokonok – például a leánygyermekek – számára, amikor a vállalkozás valamely rokonnak történő továbbadásáról vagy átadásáról döntenek;

40.

felkéri a tagállamokat, hogy fogadjanak el olyan intézkedéseket, amelyek elősegítik a párhuzamos családi és szakmai kötelezettségek összehangolását a nők foglalkoztatásának megkönnyítése, valamint az önfoglalkoztatók szakmai kilátásainak javítása érdekében;