5.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 33/1

—

tekintettel az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7-i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (Egyetemes szolgáltatási irányelv) (1),

—

tekintettel a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és a tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv, az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv és a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2009. november 25-i 2009/136/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7-i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (keretirányelv) (4),

—

tekintettel az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó szolgáltatásokhoz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló, 2002. március 7-i 2002/19/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (hozzáférési irányelv) (5),

—

tekintettel az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló, 2002. március 7-i 2002/20/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (6),

—

tekintettel az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv, az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelv és az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelv módosításáról szóló, 2009. november 25-i 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (7),

—

tekintettel az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) és Hivatalának létrehozásáról szóló, 2009. november 25-i 1211/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (8),

—

tekintettel az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló, 2002. július 12-i 2002/58/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (9),

—

tekintettel az Európai Bizottság által 2010. március 2-án elindított, az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások terén a jövőbeli egyetemes szolgáltatás alapelveiről szóló nyilvános konzultációra,

—

tekintettel a „Szélessávú hozzáférés Európában: beruházás a digitális technológia által vezérelt növekedésbe” című, 2010. szeptember 20-i bizottsági közleményre (COM(2010)0472),

—

tekintettel az első rádióspektrum-politikai program létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló bizottsági javaslatra (COM(2010)0471),

—

tekintettel az újgenerációs hozzáférési hálózatokhoz (NGA) való szabályozott hozzáférésről szóló, 2010. szeptember 20-i bizottsági ajánlásra,

—

tekintettel az Európai Bizottság hírközlési bizottságának „Szélessávú hozzáférés az EU-ban: 2010. július 1-jei állapot” című munkadokumentumára,

—

tekintettel „Az egységes európai elektronikus hírközlési piac fejlődéséről szóló 2009. évi jelentés (15. jelentés) SEC(2010)0630” című, 2010. augusztus 25-i bizottsági közleményre (COM(2010)0253,

—

tekintettel a 2010 októberében közzétett, „A fogyasztói piacok eredménytáblája – A piacok megfelelő működésének biztosítása a fogyasztók számára” című dokumentum 4. kiadására,

—

tekintettel az egységes európai segélyhívószám bevezetéséről szóló, 1991. július 29-i 91/396/EGK tanácsi határozatra (10),

—

tekintettel a helymeghatározással kibővített segélyhívó rendszerek alkalmazásában az elektronikus hírközlő hálózatban a hívó helymeghatározó adatainak feldolgozásáról szóló bizottsági ajánlásra,

—

tekintettel a Közösségen belüli nyilvános mobiltelefon-hálózatok közötti barangolásról (roaming), valamint a 2002/21/EK irányelv módosításáról szóló 2007. június 27-i 717/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (11),

—

tekintettel a fogyatékkal élő személyek jogairól szóló, az EU által 2010. december 23-án ratifikált ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, különösen annak 2. cikkére (Az élethez való jog), 3. cikkére (A személyi sérthetetlenséghez való jog), 6. cikkére (A szabadsághoz és biztonsághoz való jog), 26. cikkére (A fogyatékkal élő személyek beilleszkedése) és 35. cikkére (Egészségügyi ellátás),

—

tekintettel „Az európai 112-es segélyhívószám” című felmérésre (Flash Eurobarometer 314),

—

tekintettel a Bizottság hírközlési bizottságának „A 112-es európai segélyhívószám bevezetése – az adatgyűjtés negyedik fordulójának eredményei” című munkadokumentumára (2011. február 10.),

—

tekintettel 2007. szeptember 25-i nyilatkozatára a 112-es egységes európai segélyhívószámról (12),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére, valamint a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A7-0220/2011),

A.

mivel az egyetemes szolgáltatási irányelv oly módon lép fel a társadalmi kirekesztés ellen, hogy biztosítja: a vidéki és távoli területeken élő polgárok és az alacsony jövedelmű háztartások megfizethető áron férhetnek hozzá alapvető és nélkülözhetetlen távközlési szolgáltatásokhoz;

B.

mivel különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a kiszolgáltatott helyzetű csoportok ne maradjanak le, és mindig egyedi, hatékony intézkedéseket kell végrehajtani társadalmi befogadásuk és a szolgáltatásokhoz való, más polgárokkal egyenlő feltételek mellett megvalósuló hozzáférésük garantálására,

C.

mivel a fejlődő technológia – különösen a megfizethető mobil telefónia – hozzájárul ahhoz, hogy a polgárok többsége hozzáférjen az alapvető távközlési szolgáltatásokhoz,

D.

mivel az egyetemes szolgáltatás fogalommeghatározása a következő: „a meghatározott minőségű szolgáltatásoknak az a minimális készlete, amelyekhez az egyedi nemzeti feltételekhez igazodó, megfizethető áron minden végfelhasználónak hozzáférése van, a verseny torzítása nélkül”;

E.

mivel az egyetemes szolgáltatásnak valamennyi polgár számára hozzáférést kell biztosítania a társadalomban való részvételhez nélkülözhetetlen szolgáltatásokhoz, amennyiben a piaci erők önmagukban nem képesek erre,

F.

mivel a digitális menetrend fő teljesítménycéljainak egyike, hogy 2013-ra az EU polgárainak 100%-a számára biztosított legyen az alapszintű szélessávú lefedettség; ugyanakkor figyelembe véve, hogy ott, ahol a szélessávú kapcsolat már elérhető, azt körülbelül a háztartások 50%-a veszi igénybe,

G.

mivel jelenleg még nem lehetséges a felülvizsgált egyetemes szolgáltatásról és felhasználói jogokról szóló irányelv végrehajtásának értékelése, tekintettel arra, hogy a nemzeti jogba való átültetés határideje 2011. május 25., és az irányelvben foglalt összes rendelkezés helyes és átfogó végrehajtásának értékeléséhez szükséges hároméves időszak még csak most kezdődött meg,

H.

mivel, bár a hatályos jogszabály pozitív eredményekkel jár a polgárok számára, ez nem öncél, és emellett az is szükséges, hogy a tagállamok által végrehajtott folyamatos felügyelet és az információ minőségének, teljességének és láthatóságának javítására tett erőfeszítések révén maximalizáljuk az új intézkedésekből eredő előnyöket,

I.

mivel az egységes piac soha nem tekinthető igazán befejezettnek, és folyamatosan újra kell értékelni annak érdekében, hogy tükrözze a szociális védelmi garanciákat, a társadalmi szükségleteket, a technológiai fejlődést és az innovatív megoldások megjelenését; mivel, ezenfelül, a növekedés és a foglalkoztatás előmozdítását szolgáló intézkedések kulcsfontosságúak annak biztosítása érdekében, hogy az egységes piac és az egységes digitális piac késedelem nélkül lehetővé váljon és létrejöjjön, és előnyökkel járjon a polgárok, a fogyasztók és a vállalkozások számára,

J.

mivel a fejlődés érdekében tett erőfeszítés az európai jogalkotók által meghatározott jövőkép és célkitűzések mozgatórugója, illetve megvalósításuk eszköze; mivel az új vagy módosító jogszabályokra irányuló javaslatoknak tekintetbe kell venniük a tényleges tapasztalatokat és a végrehajtási kapacitásokat; mivel a jogszabály-kiigazításoknak egyértelmű politikai támogatást kell élvezniük, valamint – meghatározó tényezőként – objektív költség-haszon elemzésen és társadalmi-gazdasági értékelésen kell alapulniuk,

K.

mivel az 1991-ben a polgárok valamennyi segélyhívó szolgálathoz (tűzoltó, rendőrségi és orvosi szolgálatokhoz) való hozzáférésének lehetővé tételét szolgáló tanácsi határozattal létrehozott 112-es európai segélyhívószám az egyetlen segélyhívó szám, amely az Európai Unió minden tagállamában hívható, és mivel az európaiak túlnyomó többsége még mindig nincs tisztában ezzel, és e tekintetben 2000 óta nem figyelhető meg előrelépés,

L.

mivel a polgárok súlyos vészhelyzetek esetén történő korai figyelmeztetéséről szóló, 2008. március 11-i nyilatkozatát (13) 432 európai parlamenti képviselő írta alá,

M.

mivel továbbra is erőfeszítésekre van szükség a 112-es szám tárcsázásakor kapott szolgáltatás minőségének felméréséhez és biztosításához, mind a távközlés és a segélyhívó szolgálatok teljesítménye, mind a számos tényező által befolyásolt koordinálás tekintetében, és mivel nem készült átfogó és részletes értékelés a 112-es szolgáltatás uniós végrehajtásának a polgárok által tapasztalt valódi helyzetéről, amely különösen a hozzáférhetőség, az átjárhatóság és a beavatkozási idők tekintetében szolgálhatott volna adatokkal,

N.

mivel számos közelmúltbeli katasztrófa rávilágított arra, hogy a fenyegető vagy kialakulóban levő súlyos vészhelyzetek és katasztrófák esetén a szenvedés és az emberáldozatok csökkentése érdekében szükséges a polgárok risztása és korai figyelmeztetése,

1.

hangsúlyozza az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek fontosságát, amelyek a társadalmi befogadást szolgáló biztonsági hálóként szolgálnak, amennyiben a piaci erők önmagukban nem tudják biztosítani a polgárok és a vállalkozások számára az alapvető szolgáltatásokat;

2.

támogatja annak rendszeres, az általános szolgáltatásról és a felhasználói jogokról szóló irányelv részeként történő újraértékelését, hogy az EU egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jelenlegi megközelítése mennyire áll összhangban a társadalmi, gazdasági és technológiai fejleményekkel, olyan, megfelelő fogalommeghatározások azonosítása és bevezetése érdekében, amelyek tükrözik az újonnan kialakuló, valós szükségleteket, a polgárok igényeit, és javítják a szolgáltatások minőségét;

3.

felhívja a Bizottságot, hogy a nyújtson iránymutatást arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a felülvizsgált egyetemes szolgáltatási irányelvet oly módon végrehajtani és érvényesíteni, hogy az ne vezessen a piac torzulásához, a tagállamoknak pedig lehetőségük legyen arra, hogy a hazai körülményeiknek legmegfelelőbb rendelkezéseket fogadják el;

4.

támogatja a digitális menetrend „szélessávú hozzáférést mindenkinek” célkitűzését, és meggyőződése, hogy a szélessávú internethez való egyetemes hozzáférés segíti a polgárokat és a vállalkozásokat abban, hogy teljes mértékben kihasználhassák az egységes digitális piac minden előnyét, különösen annak köszönhetően, hogy az előmozdítja a társadalmi befogadást, új lehetőségeket teremt a társadalmi és környezetvédelmi szempontból innovatív vállalkozások számára, valamint ösztönzi a munkahelyteremtést és a növekedést és új lehetőségeket biztosít a határon átnyúló kereskedelem számára; e célból támogatja a digitális jártasság ösztönzését;

5.

felkéri a Bizottságot arra, hogy nyújtson több pénzügyi támogatást a digitális hozzáférést biztosító helyi projekteknek, továbbá mindazon közösségeknek, amelyek ingyenes internet hozzáférést biztosító középületekben csatlakozási lehetőség formájában segítenek a hátrányos helyzetű csoportoknak abban, hogy a technológiai eszközhöz hozzáférjenek;

6.

hangsúlyozza, hogy a szakpolitikák és technológiák (például vezetékes, kábel-, száloptikai, mobil- és műholdas hálózatok) ötvözése elősegítheti azt, hogy a vállalkozások és az állami szervek új online szolgáltatásokat és alkalmazásokat fejlesszenek ki – pl. e-kormányzat, e-egészségügy, e-oktatás –, ezáltal keresletet teremtve a gyorsabb internetkapcsolatra, nyereségesebbé téve a nyílt szélessávú hálózatok terén eszközölt befektetéseket és ezáltal ösztönözve a köz- és magánszféra közötti partnerségeket, fejlesztve a digitális egységes piacot és javítva a marginalizálódott polgárok bevonását;

7.

hangsúlyozza az EU közbeszerzési szabályainak fontosságát, és e szabályok átfogó felülvizsgálatának összefüggésében rendkívül fontosnak tartja azt, hogy a helyi és regionális hatóságok egyaránt élvezzék a távközlési technológiai beruházásokban és (a kutatásból eredő előnyök piaci érvényesítésének eszközeként) a kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzésben való részvételük ösztönzését szolgáló intézkedések előnyeit, továbbá azt, hogy az e-beszerzést széles körben vezessék be;

8.

a távközlési keretek, különösen azok hálózatsemlegességi rendelkezéseinek hatékony, oly módon történő átültetésére szólít fel, hogy a végfelhasználók hozzáférhessenek az általuk választott szolgáltatásokhoz és tartalomhoz, illetve tetszésük szerinti alkalmazásokat futtathassanak az interneten;

9.

hangsúlyozza, hogy az egyetemes szolgáltatás nem a „szélessávú hozzáférést mindenkinek” célkitűzés elérésének egyetlen vagy fő mozgatórugója, tekintettel arra, hogy a szükséges beruházási költségek magasak, ugyanakkor ez nem feltétlenül biztosítja, hogy a szolgáltató jelentősen jobb szolgáltatásokat képes nyújtani a fogyasztók számára; ugyanakkor megjegyzi, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv 15. cikke szerint rendszeresen felül kell vizsgálni az egyetemes szolgáltatás alkalmazási körét, és hangsúlyozza, hogy e vizsgálat során figyelembe kell venni az irányelv rendelkezései végrehajtására vonatkozó értékelést és a folyamatban lévő hatásvizsgálat eredményeit, különösen a szélessávú hálózat kiterjedésének mértéke és háztartások által történő tényleges igénybevétele tekintetében;

10.

úgy véli, hogy a szélessávú szolgáltatás rendelkezésre állására vonatkozó kötelezettség előírása nem fogja automatikusan annak nagyobb arányú használatát eredményezni; felhívja ezért a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a kapcsolat puszta biztosítása helyett inkább erősítsék meg a kereslet megteremtését és a használat ösztönzését szolgáló intézkedéseket; úgy véli továbbá, hogy az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek végső soron – valószínűleg középtávú célkitűzésként – újabb ösztönző tényezőt jelenthetnének a szélessávú szolgáltatás fejlesztéséhez, de a az egyetemes szélessávú célkitűzéseket megfelelően megtervezett nemzeti programoknak kell elérniük;

11.

úgy véli, hogy a „digitális hozadék” harmonizált felhasználását lehetővé tevő, eredményes rádióspektrum-politika és a beruházásbarát szabályozás szintén fontos eszköz a szélessávú lefedettség növeléséhez;

12.

felkéri a Bizottságot, hogy zárja le a jelenleg zajló hatásvizsgálatot és a jogalkotókat lássa el megbízható adatokkal a jelenlegi igénybevételről, a várható keresletről és az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek szélessávú hozzáféréssel történő fejlesztéséről, és végül készítsen elemzést arról, hogy az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek a nem hatékony költségek és a túlzott terhek elkerülése mellett történő elterjesztéséhez mely volna a leghatékonyabb finanszírozási mechanizmus a tagállamok, a fogyasztók és a vállalkozások számára;

13.

felkéri a Bizottságot, hogy a nemzeti szabályozó hatóságokkal párhuzamosan és velük együttműködve gyakoroljon szigorú piacfelügyeletet annak biztosítása érdekében, hogy a szélessávú technológiák és sebességek terén egyetemes szolgáltatási kötelezettségeket már jelenleg is vállalni képes – vagy azokat vállalni szándékozó – tagállamok ezt a piac nem megfelelő működése esetén a piac torzítása nélkül tehessék meg;

14.

üdvözli a Bizottság azon döntését, hogy a fogyasztói piacok eredménytáblája negyedik kiadásának közzététele után részletes tanulmányt készít az internet-szolgáltatásról;

15.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok közreműködésével vizsgálják meg az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek és felhasználói jogokra vonatkozó rendelkezések azonos módon történő alkalmazásának azon lehetőségeit, amelyekkel a kiszolgáltatott helyzetű csoportok, és különösen a fogyatékkal élő személyek, nem csak speciális végberendezések és megfizethető tarifák bevezetésével kapnának hozzáférést, hanem a megfelelő információ rendelkezésre állásának, az elérhető szolgáltatások közötti valódi fogyasztói választási lehetőségnek és a vevőszolgálati szolgáltatásoknak köszönhetően is;

16.

mindazonáltal úgy véli, hogy az egyetemes szolgáltatás finanszírozására vonatkozó alapvető rendelkezésnek – amely biztosítja, hogy azt megkülönböztetésmentes és átlátható módon kezeljék – az EU jogszabályaiban kell maradnia, és ki kell terjeszteni, hogy a beszéd- és hangátviteli kötelezettségeket is lefedje;

17.

hangsúlyozza, hogy a 112-es európai segélyhívószám életet menthet, és növeli az uniós polgárok védelmét azáltal, hogy az egységes piacon belül élő polgárok és fogyasztók számára komoly segítő rendszerként szolgál; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a 112-es szám zökkenőmentes működését az Unió egész területén biztosítsák; úgy véli, hogy a Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy a társadalom valamennyi rétege hozzáférjen ehhez a szolgáltatáshoz, beleértve a fogyatékkal élő személyeket (halláskárosodás, beszédhiba stb.) és más kiszolgáltatott helyzetű csoportokat;

18.

ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy az európai 112-es segélyhívószám még koránt sincs teljesen kihasználva; ennek megfelelően úgy gondolja, hogy további alapvető lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a polgárok megismerjék, valamint hasonló intézkedésekre van szükség a technológiai és a jobb koordinációhoz kapcsolódó kérdések terén is;

19.

rámutat, hogy az Eurobarométer 2011 februárjában közzétett felmérése alapján az uniós polgárok mindössze 26%-a képes spontán módon azonosítani a 112-t, mint az EU területén vészhelyzet esetén tárcsázandó segélyhívószámot, valamint rámutat, hogy az uniós polgárok 58%-a még mindig nem ért egyet azzal az állítással, hogy hazájában az emberek megfelelő információval rendelkeznek a 112-es segélyhívószám létezéséről (14);

20.

sürgeti az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy közösen sokszorozzák meg a 112-es szám létezésével és használatával kapcsolatos tudatosság növelése érdekében tett erőfeszítéseiket, nevezetesen célzott és messze ható kommunikációs stratégia kidolgozásával, amely foglalkozik a polgárok e rendszer működésével kapcsolatos aggodalmaival és kérdéseivel;

21.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák a tájékoztató munkát annak érdekében, hogy a 112-es segélyhívószámot a médián keresztül minden uniós állampolgárral és utazóval megismertessék, különös tekintettel a nyomtatott és audiovizuális médiára, valamint olyan információs kampányok révén, mint az EU-szerte használt segélyhívószám, és szervezzenek és támogassanak figyelemfelkeltő promóciós tevékenységeket, valamint minden év február 11-én szervezzenek rendezvényeket a 112-es segélyhívószám európai napjának alkalmából; rámutat, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani az olyan gyakorlati információk hangsúlyozására, hogy a 112-es az európai segélyhívószám, amely akár vezetékes, akár mobiltelefonról díjmentesen hívható az Unió egész területén;

22.

megjegyzi, hogy jelentős eltérések vannak a tagállamok között a 112-es segélyhívószámmal kapcsolatos ismeretekről, és felszólítja a tagállamokat, hogy osszák meg tapasztalataikat és cseréljék ki a bevált gyakorlatokat annak érdekében, hogy a 112-es segélyhívószám – mint a sürgősségi segélyszolgálatoknak az Európai Unió területén bárhol hívható hívószáma – spontán módon való beazonosítása az uniós polgárok körében 2020-ig legalább 80%-ra emelkedjen;

23.

felhívja a tagállamokat, hogy használják ki a 112-es segélyhívószámmal kapcsolatos információ terjesztésére a legjobb pontokat, amelyeken keresztül nagyszámú háztartást lehet könnyen tájékoztatni, különösen az orvosi rendelőket és gyógyszertárakat, kórházakat és klinikákat, oktatási létesítményeket, úgymint iskolákat és egyetemeket, továbbá repülőtereket, kikötőket és vasútállomásokat – tekintettel arra, hogy a 112-es szám különösen az utazók számára hasznos –, valamint a nemzeti segélyhívó szolgálatok tájékoztató portáljait;

24.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy reklámozzák az interneten és a rádión – a fiatalok és a gyakran utazók által leginkább használt két médiumon – keresztül is a EU egész területén elérhető 112-es segélyhívószámot; kiemeli, hogy a 112-es segélyhívószámot ismerő emberek közül csupán 16% szerzett arról tudomást a rádión, és csak 11% az internet keresztül;

25.

felszólítja valamennyi tagállamot annak biztosítására, hogy a 112-es segélyhívószám valamennyi sürgősségi járművön jól látható módon fel legyen tüntetve, beleértve a rendőrségi, a mentőautókat, a tűzoltóautókat, valamint más szolgálati járműveket;

26.

megállapítja azonban, hogy a tagállamok meglévő és régóta használt segélyhívó számokkal rendelkeznek, és hangsúlyozza, hogy amennyiben meg akarják tartani ezeket a számokat, fontos, hogy ne veszélyeztessék az ezzel kapcsolatos tudatosságot, illetve ne okozzanak zavart azzal kapcsolatban, hogy melyik szám hívandó;

27.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a tagállamok még nem biztosítják, hogy a 112-es szolgáltatások időszerű, pontos és megbízható helymeghatározási információhoz juthassanak; ennek megfelelően felkéri a Bizottságot, hogy – szorosan együttműködve a tagállamokkal – az új európai uniós hírközlési szabályozás értelmében jelentős mértékben és a lehető leghamarabb javítsák a hívó fél tartózkodási helyére vonatkozó információ pontosságát és megbízhatóságát, valamint hogy az összes 112-es hívásra – így a barangoló ügyfelek hívásaira is – vonatkozó, néhány másodpercen belül megvalósuló automatikus helymeghatározás, mint végső cél elérése érdekében modernizálják a technológiát azzal a céllal, hogy a diszpécserek és első intézkedők megkapják ezt az életfontosságú információt, ezáltal felbecsülhetetlen segítséget nyújtva a polgárok számára; felszólítja a Bizottságot, hogy irányozzon elő fellépést azon tagállamok ellen, amelyek e tekintetben nem teljesítik kötelezettségeiket;

28.

kéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy vezessenek be intézkedéseket a kutatási programok támogatását szolgáló finanszírozás hozzáférhetőségének javítására a hívó fél tartózkodási helyének azonosítását szolgáló lehető legjobb technológiák – ideértve a VoIP-hívásokat is – kifejlesztésnek garantálása érdekében és ennek megfelelően támogatja az új generációs szabványok és szabályozások kialakítását; kéri az EU 2009., 2010. és 2011. évi költségvetésében feltüntetett, az információs és kommunikációs technológiára vonatkozó politika támogatási programjához tartozó pénzeszközök kiosztását annak érdekében, hogy támogassák az innovatív (a 112-höz való VoIP- és IP-hozzáférésen alapuló) szolgáltatások tesztelését és megvalósítását, melyeket hálózattól független alkalmazásokon keresztül is el lehetne indítani, megelőzve az EU új generációs 112-rendszerének létrehozását; felhívja a Bizottságot az új generációs 112-alkalmazások – mint például a szöveges üzenetek, a videómegosztó és a közösségi hálózatok – alkalmazásának, valamint annak megvizsgálására, hogy az ezeket a polgárok számára jelenleg rendelkezésre álló alkalmazásokat hogyan lehetne a segélyhívó kommunikációban alkalmazni a 112-höz való hozzáférés javítása, valamint a polgárok által kezdeményezett vészhelyzeti reagálás fejlesztése érdekében;

29.

úgy véli, hogy szabályozás révén az eCall-t kötelező szolgáltatásként kellene kiépíteni;

30.

felhívja a figyelmet arra, hogy a lehető legmagasabb szintű hatékonyság eléréshez fontos a nemzeti szintű és a határokon átnyúló/európai uniós szintű vészhelyzeti szervek jobb összehangolása, és e célból felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a tagállamok hivatalos szerveit és egyeztessen velük, hogy feltérképezzék a rendszereik közötti átjárhatóság javításának módjait;

31.

felkéri a Bizottságot, hogy – a tagállamokkal szoros együttműködésben – mihamarabb határozzon meg megbízhatósági és minőségi követelményeket a teljes „112” szolgáltatásláncra, és állapítson meg teljesítménymutatókat és iránymutatásokat a 112-es szolgáltatás polgárok által érzékelt minőségére vonatkozóan, figyelembe véve a hozzáférhetőség, a segélyhívó szolgálatok közötti átjárhatóság, a többnyelvűség, valamint a segélyhívó szolgálatok időben történő és minőségi beavatkozásai iránti igényt;

32.

a 112-es sürgősségi segélyszolgálat hatékonyságának növelése érdekében cselekvési program létrehozását javasolja a tapasztalatok és a legjobb gyakorlatok a tagállamok nemzeti szabályozó hatóságai, segélyhívó szolgálatai és civil társadalmi szervezetei közötti megosztásának és cseréjének támogatása céljából, kiterjesztve ezt a cserét az EU tagjelölt és szomszédos országainak szervezeteire is; e célból javasolja egy szakértői hálózat kiépítését; kimondottan ajánlja a legjobb gyakorlatok cseréjét a tagállamok között a 112-es hívások kezelése és különösen az alábbiak tekintetében: az operátorok képzése, egy hívás kezelésére egy operátor alkalmazása, valamint az online és tolmácsszolgáltatások használata, mely utóbbi azoknak segíthet, akik nem beszélik annak az országnak a nyelvét, ahol a segélyhívó szolgáltatást igénybe veszik;

33.

felszólítja a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a sikertelen segélyhívások számának csökkentése, a kapcsolás és a válaszadás idejének lerövidítése, a félrevezető és megtévesztő hívások számának csökkentése érdekében; felszólítja a tagállamokat, hogy osszák meg egymással a SIM-kártya nélküli mobiltelefonokról érkező hívások letiltásával kapcsolatos bevált gyakorlatokat;

34.

hangsúlyozza, hogy a 112-es számot hozzáférhetővé kell tenni a fogyaték különböző fajtáival élő személyek és a kiszolgáltatott helyzetű csoportok számára, és sürgeti a 112-es szám különösen e személyek számára való elérhetőségének szabványosítását, esetleg különleges végberendezések biztosításával hallássérült, illetve látássérült felhasználók számára, szöveges, illetve jelnyelvi szolgáltatásokkal vagy egyéb különleges berendezésekkel; továbbá felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek többet annak érdekében, hogy a kifejezetten az e személyek szükségleteihez igazított kommunikációs eszközök útján az érintettek körében ismertebbé tegyék a 112-es hívószámot;

35.

felkéri a Bizottságot, hogy készíttessen tanulmányt a 112-es segélyhívó számhoz köthető szolgáltatások eddigi teljesítményéről, az illetékes szerveknek a szolgáltatások javítása érdekében történő együttműködéséről, valamint a tagállamok eddigi egyedi intézkedéseiről; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy mérlegelje a 112-es szolgáltatás beszédhívásokról SMS-re történő kiterjesztésének lehetőségét, hogy a „112” üzenet elküldése vészhelyzeti reagálást indítson el;

36.

felhívja a Bizottságot, hogy független szervek útján és legkésőbb 2012 végéig értékelje a 112-es hívószám EU-szerte megvalósult bevezetésének polgárok által érzékelt valós helyzetét, különösen a hozzáférhetőség, az átjárhatóság és a beavatkozási idők értékelésével; e tekintetben felkéri a Bizottságot arra is, hogy ugyanezen dátumig nyújtson áttekintést az EU-ban jogilag kötelező és a gyakorlatban végrehajtott beavatkozási időkről, és az eCall keretében elkészített hatásvizsgálatot terjessze ki a 112-es hívószám működésének emberi és pénzügyi következményeire;

37.

felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy – mivel a technológia már létezik – mozdítsák elő a „fordított 112-es rendszer”, azaz egy az egész EU-t lefedő, egyetemes, többnyelvű, hozzáférhető, egyszerűsített és hatékony, összekapcsolt rendszer létrehozását, amely a polgárok figyelmeztetésére és riasztására szolgál fenyegető vagy kialakulóban levő természeti és/vagy ember okozta, bármilyen jellegű súlyos vészhelyzetek és katasztrófák esetén; úgy véli, hogy egy ilyen rendszert a magánélet korlátozása nélkül és a polgárokat célzó megfelelő tájékoztató és oktató kampányokkal kombinálva kell megvalósítani;

38.

felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a 112-eshez hasonló 116-os jövőbeli segélyhívószám megvalósíthatóságát, amelyet a depresszióval vagy más mentális egészségügyi problémával küzdő, érzelmi válságban levő polgárok hívhatnának;

39.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

5.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 33/9

—

tekintettel „A kereskedelem és forgalmazás piacának felügyelete – A kereskedelem és forgalmazás hatékonyabb és tisztességesebb belső piacáért 2020-ra” című, 2010. július 5-i bizottsági jelentésre (COM(2010)0355), valamint az ehhez fűzött, a kiskereskedelmi szolgáltatások belső piaci helyzetéről szóló bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SEC(2010)0807),

—

tekintettel a kereskedelem és forgalmazás piacának felügyeletéről szóló (2010. július 5-tólszeptember 10-ig zajló) nyilvános konzultáción a Bizottság által kapott válaszokra,

—

tekintettel a 2011. január 25-én a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság által szervezett, a vállalkozások és a fogyasztók számára hatékonyabb és igazságosabb kiskereskedelmi piacról szóló kerekasztalra,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2011. január 20-i, „A kereskedelem és forgalmazás piacának felügyelete – A kereskedelem és forgalmazás hatékonyabb és tisztességesebb belső piacáért 2020-ra” című véleményére,

—

tekintettel az „Egységes piaci intézkedéscsomag – Tizenkét mozgatórugó a növekedés serkentéséhez és a bizalom növeléséhez »Együtt egy újfajta növekedésért« ” című, 2011. április 13-i bizottsági közleményre (COM(2011)0206),

—

tekintettel „Az egységes piaci intézkedéscsomag felé – A magas szinten versenyképes szociális piacgazdaságért: 50 javaslat az együttes munka, vállalkozás és a cserekapcsolatok javítása érdekében” című, 2010. október 27-i bizottsági közleményre (COM(2010)0608),

—

tekintettel Mario Monti „Az egységes piac új stratégiája” című, 2010. május 9-i jelentésére,

—

tekintettel az egységes piacról szóló jogszabályra vonatkozó, 2010. december 10-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel a „Intelligens szabályozás az Európai Unióban” című, 2010. október 8-i bizottsági közleményre (COM(2010)0543),

—

tekintettel a fogyasztói piacok eredménytáblájának negyedik kiadására (A piacok megfelelő működésének biztosítása a fogyasztók számára, őszi kiadás, 2010. október), valamint a fogyasztók helyzetének eredménytáblájára (Otthon az egységes piacon, ötödik, tavaszi kiadás, 2011. március),

—

tekintettel a belső piaci eredménytábla 2010. szeptember 23-án megjelent 21. kiadására,

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel a hatékonyabban működő élelmiszer-ellátási láncról szóló, 2009. október 28-i bizottsági közleményre (COM(2009)0591),

—

tekintettel a „ »Gondolkozz előbb kicsiben!« – Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag: »Small Business Act« ” című, 2008. június 25-i bizottsági közleményre (COM(2008)0394),

—

tekintettel a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló, 2011. február 16-i 2011/7/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel az egyes nemzeti műszaki szabályoknak a valamely másik tagállamban jogszerűen forgalmazott termékekre történő alkalmazására vonatkozó eljárások megállapításáról és a 3052/95/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 9-i 764/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 9-i 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 9-i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozatra (4),

—

tekintettel a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról szóló, 2011. június 23-i álláspontjára (6),

—

tekintettel az egységes piacon belüli irányításról és partnerségről szóló, 2011. április 6-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel a vállalkozásokat és a növekedést szolgáló egységes piacról szóló, 2011. április 6-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel az európaiakat szolgáló egységes piacról szóló, 2011. április 6-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az európai szabványosítás jövőjéről szóló, 2010. október 21-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel az e-kereskedelmi belső piac kialakításáról szóló, 2010. szeptember 21-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel a gazdálkodók igazságos jövedelméről és az élelmiszer-ellátási lánc hatékonyabb európai működéséről szóló, 2010. szeptember 7-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel „Az egységes piac létrehozásáról a fogyasztók és az állampolgárok számára” című, 2010. május 20-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel a fogyasztóvédelemről szóló, 2010. március 9-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel a belső piaci eredménytábláról szóló, 2010. március 9-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel a SOLVIT-ról szóló, 2010. március 9-i állásfoglalására (16),

—

tekintettel az Európai Unióban működő nagy élelmiszer-áruházak hatalmi visszaéléseinek vizsgálatáról és jogorvoslásáról szóló, 2008. február 19-i nyilatkozatára (17),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére (A7-0217/2011),

A.

mivel a protekcionizmus jelei aggasztó módon megjelentek egész Európában;

B.

mivel az egységes piacban rejlő lehetőségek teljes mértékű felszabadítása érdekében a reálgazdaságot vissza kell helyezni a politikai napirend középpontjába;

C.

mivel a kiskereskedelmi piac az egységes piac újraindítása melletti kötelezettségvállalásunk döntő fontosságú alkotóeleme;

D.

mivel a kiskereskedelmi piac – mint az egyik legnagyobb energiafelhasználó és hulladéktermelő – nagymértékben elősegítheti a fenntarthatóságot, az uniós „20-20-20” energiacélokat is beleértve;

E.

mivel a határokon átnyúló online kereskedelemben rejlő üzleti lehetőség különböző akadályok miatt – pl. nyelvi akadályok, a rendszerben rejlő bizonytalanság, nem megfelelő és nem elégséges tájékoztatás, az adminisztratív összehangolás és együttműködés hiánya, amelyek miatt a fogyasztók vonakodnak az interneten más tagállambeli kiskereskedőktől vásárolni, a kiskereskedők pedig vonakodnak az interneten a határokon túlra értékesíteni– nem válik a megfelelő mértékben valóra,

1.

hangsúlyozza, hogy a kiskereskedelmi ágazat a növekedés, a versenyképesség és a munkahely-teremtés hajtóereje Európában, és kulcsszerepet játszik az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek elérésében;

2.

kiemeli, hogy a kiskereskedők sokszínűen és korszerűen vásárolják és értékesítik az árukat és a szolgáltatásokat, és előmozdítják a fogyasztók nagyobb választási szabadságát, valamint a rugalmas és tisztességes foglalkoztatási lehetőségeket, különösen a fiatalok számára;

3.

felhívja az uniós intézményeket, hogy az egységes piaci intézkedéscsomag egyik alappilléreként és a lakosság egységes piacba vetett bizalma visszanyerésének eszközeként a kiskereskedelmi ágazat kapja meg a lehető legnagyobb politikai hangsúlyt;

4.

felhívja a Bizottságot, hogy erősítse meg a szakpolitikák közötti koordinációt, és alkalmazzon átfogó, hosszú távú megközelítést a kiskereskedelmi ágazat vonatkozásában;

5.

sajnálja, hogy még mindig komoly akadályok gátolják a kiskereskedelmi ágazat teljes – internetes és hagyományos – potenciáljának kihasználását; hangsúlyozza ezek haladéktalan kezelésének szükségességét;

6.

hangsúlyozza, hogy a kiskereskedők és a szállítók felelőssége közös a hatékonyabb, átláthatóbb és igazságosabb kiskereskedelmi piac kialakítása terén;

7.

véleménye szerint a fő hangsúlyt a Szerződésben foglalt elvek, a meglévő belső piaci szabályok és eszközök tényleges érvényesítésére, a szabályozási megközelítés alkalmazása előtt – adott esetben – az önszabályozásra kell helyezni;

8.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a korlátozó nemzeti szabályozások, az eltérő értelmezések és az elégtelen végrehajtás akadályozza az áruk és szolgáltatások szabad mozgását az Unióban; hangsúlyozza, hogy a további vizsgálatokra és regisztrációra vonatkozó előírások, a szabványok és tanúsítványok el nem ismerése, az ellátás területi korlátozása és a hasonló intézkedések többletköltségeket okoznak a fogyasztók és a kiskereskedők, különösen a kkv-k számára, ami korlátozza az uniós polgárok és a vállalkozások számára az egységes piac potenciális hasznosságát;

9.

elismeri, hogy a Bizottságnak további elemzéseket kell folytatnia az EU-ban fennálló árkülönbségek indokainak feltárása céljából a megfelelő statisztikai eszközök alkalmazásával annak érdekében, hogy a fogyasztók számára biztosított legyen az árak jobb átláthatósága és összehasonlíthatósága – az európai és nemzeti adóügyi és munkaerő-piaci szabályok sérelme nélkül –, és ezáltal erősödjön a választás tudatossága és a határokon átnyúló kereskedelembe vetett bizalom; emlékeztet a nemzeti statisztikai intézetek közötti aktív együttműködés szükségességére;

10.

sürgeti a tagállamokat, hogy teljes körűen és megfelelően hajtsák végre az egységes piacra vonatkozó szabályokat és jogszabályokat – nevezetesen a termékekre vonatkozó intézkedéscsomagot, a szolgáltatási irányelvet, a késedelmes fizetésről szóló irányelvet, az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvet, az európai kisvállalkozói intézkedéscsomagot és a tisztességtelen kiskereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet; felkéri továbbá a tagállamokat, hogy szüntessék meg az átfedéseket, és csökkentsék a növekedést és a munkahelyek létrehozását esetleg korlátozó adminisztratív terheket és szabályozási akadályokat;

11.

kéri a Bizottságot, hogy közelebbről kövesse nyomon a tagállamokat az átültetési deficit mérséklése és az áruk és szolgáltatások valóban kölcsönös elismerésének biztosítása érdekében; kéri a Bizottságot, hogy gondoskodjon a hatályos szabályok egyszerűsítéséről is;

12.

rámutat a független európai kiskereskedők nehézségeire és úgy véli, hogy a kiskereskedelmi piacra vonatkozó jogszabályokat sokkal jobban a bizonyítékokra kellene alapozni, különösen a jogszabályok kisvállalkozásokra gyakorolt hatásának megfelelő vizsgálata és megértése szükségességének tekintetében;

13.

ösztönzi a szakmai érdekképviseleteket és a fogyasztói szervezeteket, hogy a Bizottság támogatásával nyújtsanak további tájékoztatást, képzést és jogi tanácsot az érdekelt feleknek jogaikról és a rendelkezésükre álló problémamegoldó eszközökről (például a SOLVIT-ról), és ösztönözzék egymás között a bevált gyakorlatok cseréjét;

14.

hangsúlyozza, hogy a széttöredezett fizetési rendszer akadályozza a kereskedelmet; felszólítja a Bizottságot az egységes eurófizetési térség tökéletesítésére a minden kártya esetében elérhető alapvető fizetési szolgáltatás kialakítása, az akadályok megszüntetése révén a fizetőeszközök közötti verseny ösztönzése, a tranzakciós költségek átláthatóságának javítása és az indokolatlan bankközi díjak eltörlése érdekében; felszólítja továbbá a Bizottságot az EU-n belüli banki átutalások felgyorsításának biztosítására; hangsúlyozza továbbá, hogy az egységes eurófizetési térség a feketegazdaság elleni küzdelem hatékony eszköze;

15.

felhívja a figyelmet arra, hogy a civil társadalom és a kkv-k egyes képviselői aggodalmukat fejezték ki a bevásárlóközpontok számának növekedése és a távoli térségekben és városközpontokban található helyi üzletek és piacok számának csökkenése miatt;

16.

hangsúlyozza, hogy a kiskereskedelmi fejlesztési terveknek strukturális keretet kell nyújtaniuk a cégek számára az egymással folytatott versenyhez, a fogyasztók választási szabadságának növeléséhez, valamint az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításához különösen a nehezebben megközelíthető és ritkán lakott régiókban, illetve a csökkent mozgásképességű fogyasztók esetében; hangsúlyozza továbbá, hogy a helyi üzletek és piacok kiemelkedő szociális, kulturális és környezeti szerepet játszanak a városi és vidéki területek fellendítésében; ezért sürgeti a tagállamokat, hogy az innováció és a kkv-k növekedésének előmozdítása révén ösztönözzék a fenntartható helyi közösségeket;

17.

hangsúlyozza, hogy a kkv-k alkotják az európai gazdaság gerincét, és egyedülálló szerepet játszanak a munkahelyteremtésben, különösen a vidéki területeken, valamint a helyi közösségekben az egész Unióban a kiskereskedelmi ágazatbeli innováció és növekedés előmozdításában;

18.

úgy véli, hogy a hozzáférhetőség kérdésével a szubszidiaritás teljes tiszteletben tartása mellett kell foglalkozni;

19.

elismeri, hogy az üzletek helye kijelölési politikájának alakítása a tagállamok illetékességi körébe tartozik; az új üzletek nyitásának engedélyezése során a fenntarthatóság, mobilitás, területrendezés és a településközpontok megerősítésének szempontjait kell számításba venni;

20.

úgy véli, hogy a városi épületpark felújítását célzó ösztönzők – a strukturális alapok igénybevétele révén is – hozzájárulhatnak a bérleti díjak csökkentéséhez (köz- és magánszféra közötti partnerség), valamint elősegíthetik – különösen a helyi – üzleti vállalkozások visszatérését, ezáltal előmozdítva a gazdasági és szociális fejlődést;

21.

felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együttműködve készítsen tanulmányt a hipermarketek vagy bevásárlóközpontok munkaerőpiacra és kkv-kra, valamint fogyasztókra gyakorolt hatásairól és következményeiről;

22.

rámutat arra, hogy a közterületeken működő utcai vándorkereskedők súlyos aggodalmukat fejezték ki a természeti erőforrás fogalmának közterületekre való kibővítését előirányzó 2006/123/EK irányelv tagállamokban történő alkalmazásának lehetőségét illetően, melynek következménye a közterületeken való kereskedelem koncessziójának időben való korlátozása lenne; ez rendkívül hátrányosan érintené a foglalkoztatást, a fogyasztók választási szabadságát, valamint a hagyományos helyi utcai piacok létezését;

23.

hangsúlyozza, hogy az e-kereskedelem a hagyományos kereskedelem fontos kiegészítője, és a benne rejlő lehetőségek kiaknázásához megfelelő lépésekre van szükség, beleértve az Európai Unió legtávolabbi területein az internethez való hozzáférés javítását; felhívja a Bizottságot, hogy az e-kereskedelemről szóló, soron következő közleménye tartalmazzon bizalomerősítő intézkedéseket, különösen a domainok határokon átnyúló regisztrációjának egyszerűsítése, az online fizetés biztonságának javítása, a követelések határokon átnyúló behajtásának megkönnyítése, valamint a fogyasztók jogaikról – különösen elállási jogukról és jogorvoslati lehetőségeikről –való megfelelőbb tájékoztatása révén;

24.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az egész Unióban jelentős számú akadály áll a kiskereskedők szabad letelepedésének útjában; aggodalmát fejezi ki különösen egyes nemzeti kereskedelmi és adójogszabályok miatt, amelyek de facto hátrányos megkülönböztetést jelentenek a külföldi kiskereskedőkkel szemben;

25.

felhívja a Bizottságot, hogy lépjen fel határozottabban minden olyan tagállammal szemben, amely megsérti a belső piaci alapelveket, „gyorsított megközelítés” alkalmazásával gyorsítsa fel a jogsértési eljárásokat, és évente számoljon be az Európai Parlamentnek a megoldatlan ügyekről a kiskereskedelem területén;

26.

megerősíti, hogy a szabad és tisztességes verseny, a szerződéskötés szabadsága és a vonatkozó jogszabályok megfelelő végrehajtása kulcsfontosságú a jól működő kiskereskedelmi piac szempontjából;

27.

elismeri, hogy a vállalatok piaci ereje különböző lehet, hogy a vállalatoknak gazdaságilag ésszerűen kell tevékenykedniük, és hogy az Uniónak szüksége van kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtó szereplőkre a globális versenyben;

28.

hangsúlyozza ugyanakkor, hogy széles körben aggodalmat kelt a nagyobb szereplők piaci dominanciája, akik a vélekedések szerint gyakran – például indokolatlan szelektív terjesztési mechanizmusok, földrajzi szegmentáció, árellenőrzés és értesítés nélküli kilistázás és egyéb korlátozó gyakorlatok révén – tisztességtelen feltételeket kényszerítenek a gyengébb szállítókra és kiskereskedőkre, és ezáltal torzítják a versenyt; kiemeli, hogy e gyakorlatok hatással vannak a teljes kiskereskedelmi ellátási láncra; elítéli azokat a gyakorlatokat, amelyek kihasználják a gazdasági szereplők közötti egyensúlyhiányt és befolyásolják a szerződéskötés valódi szabadságát; hangsúlyozza, hogy az összes szereplő – különösen a kkv-k – figyelmének szerződéses jogaikra való felhívása hozzájárulna az említett gyakorlatok megakadályozásához;

29.

elismeri, hogy a kiélezett versenykörnyezetben a franchise a túlélés jó módszere az önálló kiskereskedők számára; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a franchise rendszerbe belépő kiskereskedők által megkötendő szerződések egyre szigorúbbak;

30.

hangsúlyozza, hogy a saját címkék kialakításának további fejlődést kell eredményeznie a fogyasztók választási szabadsága és különösen az átláthatóság, a tájékoztatás minősége és a sokszínűség terén, és egyértelmű lehetőséget kell biztosítania a kkv-k számára az innovációra és a terjeszkedésre;

31.

úgy véli, hogy a „márkautánzás” – amely egyebek mellett a kiskereskedőnek a márkagyártó vásárlójaként és versenytársaként betöltött kettős szerepéből fakadhat – elfogadhatatlan gyakorlat, amellyel haladéktalanul foglalkozni kell; üdvözli, hogy a Bizottság elemzést végez, amelynek célja a 27 uniós tagállam üzleti titokkal és „márkautánzással” kapcsolatos jogi kereteinek és gyakorlatainak egyértelműbbé tétele;

32.

elismeri a kiegyensúlyozottabb viszonyok és az átláthatóság szükségességét a kiskereskedelmi ellátási láncban; hangsúlyozza, hogy a bizalom helyreállítása és a méltányosabb tárgyalások lehetőségének megteremtése, valamint a mindenki számára egyenlő versenyfeltételek érdekében a konfrontációtól a tényeken alapuló párbeszéd felé kell elmozdulni, az ellátási láncokban működő összes gazdasági szereplő számára lehetővé téve, hogy termékeik hozzáadott értékéből részesedjenek, és az egységes piac előnyeit teljes körűen kihasználják;

33.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy teljes mértékben és következetesen érvényesítsék a versenyjogi szabályokat, és – adott esetben nemzeti szinten – a tisztességtelen versenyre vonatkozó és a trösztellenes jogszabályokat;

34.

hangsúlyozza, hogy a versenyszabályok helyes alkalmazásához és az erőfölénnyel való visszaélés elkerüléséhez elsősorban a helyi versenyhatóságokat kell megerősíteni, illetve folyamatos és zavartalan kommunikációt és együttműködést kell kialakítani közöttük és az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága között;

35.

támogatja az élelmiszer-ellátási lánc működésének javításával foglalkozó magas szintű fórum vállalkozások közötti szerződéses gyakorlatokkal foglalkozó szakértői platformjának – különösen a nyilvánvalóan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok adatokon és konkrét példákon alapuló meghatározását, felsorolását és értékelését célzó – értékes munkáját; szorgalmazza a felek közötti, ezzel kapcsolatos párbeszédre irányuló kezdeményezések erőteljes támogatását; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Parlament nem vesz részt hivatalosan a platform és a magas szintű fórum munkájában; úgy véli, hogy a Parlamentnek sürgősen foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel, és aktívan részt kell vennie a fórum munkájában;

36.

támogatja az átfogóbb és horizontális – a hatókört az élelmiszeriparon túlra kiterjesztő – megközelítés érdekelt felek által kifejezett szükségességét; kéri a Bizottságot és a szakmai érdekképviseleteket, hogy a szakértői platform folyamatban lévő munkájára építve vizsgálják meg egy, a kiskereskedelem egészére összpontosító új, nyílt végű fórum létrehozásának lehetőségét;

37.

határozottan támogatja ugyanakkor kiskereskedők és a szállítók szervezetei által a versenyjoggal kapcsolatos informális párbeszédet és rendszeres konzultációt szolgáló mechanizmusok létrehozására irányulóan jelenleg is folytatott intenzív munkát; üdvözli a teljes kiskereskedelmi ellátási láncot átfogó helyes kereskedelmi gyakorlatok közös alapelveiről szóló nyilatkozatra vonatkozó megállapodást célzó önkéntes kezdeményezésüket;

38.

üdvözli továbbá a Bizottság európai élelmiszerár-megfigyelési eszközét és a hasonló tagállami kezdeményezéseket, amelyek célja, hogy – az élelmiszer-ellátási lánc minden részében a költségek, folyamatok, a hozzáadott érték, a mennyiségek, árak és haszonkulcsok elemzése révén – az egész élelmiszer-ellátási láncban lehetővé tegyék a tisztességes jövedelmet;

39.

aggodalommal állapítja meg, hogy a gazdasági függőség és az üzleti lehetőségek elvesztése miatti aggodalom következtében a meglévő jogi eszközök nincsenek teljes mértékben kihasználva, különösen a kkv-k esetében; kéri a Bizottságot, a tagállamokat és a szakmai érdekképviseleteket, hogy állapítsák meg, milyen lépésekkel lehetne helyreállítani a bizalmat, és megkönnyíteni az igazságügyi rendszerekhez való hozzáférést, beleértve a névtelen panaszok lehetőségét és egy e területtel foglalkozó uniós ombudsman hivatalának létrehozását is; meggyőződése továbbá, hogy annak érdekében, hogy a vállalkozások számára valóban egyenlő feltételek alakulhassanak ki, tovább kell pontosítani azt a koncepcionális keretet, amely a vállalkozások közötti vertikális és horizontális kapcsolatokban a tisztességes versenyt szavatolja;

40.

kéri a Bizottságot, hogy 2011 végéig tegyen közzé a kereskedelmi gyakorlatok és a szerződéses viszonyok kezelésére szolgáló, hatályos nemzeti jogszabályokat és eszközöket feltérképező közleményt, és értékelje alaposan, hogy ezeket a szabályokat megfelelően betartatják-e, és hogy szükség van-e további fellépésre;

41.

úgy véli, hogy alternatív és informális vitarendezési és jogorvoslati mechanizmusokat kell találni, és értékelni kell azok hatékonyságát, mivel azok eszközül szolgálhatnak a kiskereskedők számára a viták rendezéséhez; felkéri a Bizottságot, hogy 2011 végéig javasoljon alternatív vitarendezéssel kapcsolatos intézkedéseket a vállalkozások és a fogyasztók bizalmának erősítése érdekében;

42.

kéri a Bizottságot és a kiskereskedelmi ellátási láncban részt vevő szereplőket, hogy évente számoljanak be a Parlamentnek a meglévő platformokon és informális párbeszédet szolgáló mechanizmusokon keresztül elért előrelépésekről; javasolja, hogy az eredményeket a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság által évente összehívott kiskereskedelmi piaci kerekasztal ülésén vitassák meg;

43.

hangsúlyozza a kiskereskedelmi ágazat fenntarthatósággal kapcsolatos felelősségét; üdvözli, hogy a kiskereskedők és a szállítók élen jártak a zöld felelősségvállalás terén, különösen ami a hulladékokat, az energiafogyasztást, a közlekedést és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését illeti; támogatja a fenntartható fogyasztás érdekében tett kötelezettségvállalásaikat, de úgy véli, hogy további erőfeszítések szükségesek; úgy ítéli meg, hogy a vállalati felelősségvállalásnak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a szociális és környezeti kérdésekre;

44.

hangsúlyozza, hogy a kiskereskedők és a szállítók az innováció, a kutatás és a fejlesztés hajtóerejét képviselik; hangsúlyozza, hogy az egész ágazatnak tovább kell fokoznia az innovatív technológiákba és gyakorlatokba történő beruházás szintjét a teljes ellátási lánc versenyképességének további javítása érdekében, beleértve a logisztika és a szállítás, az energiahatékonyság, a csomagolás, a hulladékelhelyezés és a termékek újrafeldolgozása területét, és meg kell osztaniuk a bevált gyakorlatokat;

45.

felkéri a Bizottságot, hogy a vállalkozásokat és a növekedést szolgáló egységes piacról szóló parlamenti állásfoglalásban foglaltaknak megfelelően dolgozzon ki közös értékelési és címkézési rendszert a termék teljes életciklusa alapján, különösen a széttagoltság – a vállalkozásoknál és a fogyasztóknál jelentkező – költségeinek egyszerűsítése, harmonizálása és leküzdése érdekében;

46.

felhívja az érdekelt feleket, hogy indítsanak további kezdeményezéseket az élelmiszer-pazarlás elleni fellépés céljából;

47.

üdvözli az EuroCommerce és az UNI-Europa közös megállapodását, amely szemlélteti, hogy a társadalmi párbeszéd jól működik a kereskedelemben; elismeri, hogy többet kell tenni annak érdekében, hogy a fogyasztók jobb tájékoztatást kapjanak a kiskereskedők társadalmi felelősségvállalásáról, hogy az új technológiákba való beruházás – különösen a kompetenciák fejlesztésén keresztül – illeszkedjen az emberi tőkéhez, és hogy fel lehessen lépni az informális gazdasággal szemben;

48.

emlékeztet a meglévő szociális és munkaügyi jogszabályok megfelelő végrehajtásának fontosságára; sajnálatát fejezi ki a be nem jelentett foglalkoztatás magas aránya miatt, amelynek következménye az adóelkerülés magas szintje, és amely megakadályozza az egységes piac kereskedői közötti egyenlő versenyfeltételeket;

49.

rámutat arra, hogy az ágazat legnagyobb kihívásai közé tartozik a munkakörülmények javítása, az informális gazdaság elleni küzdelem, a foglalkoztatottsági szint és a versenyképesség fenntartása a kereskedők szükségleteinek és a munkavállalók szakértelmének összehangolása révén; ebből a célból kiemeli, hogy be kell ruházni a képzésbe és a képességfejlesztésbe, mivel ez segíteni fogja az ágazatot az új technológiákhoz való gyors alkalmazkodásban;

50.

kéri a Bizottságot, hogy a kiskereskedelmi ágazattal konzultálva készítsen az elért eredményekre építő, a megoldatlan problémákkal foglalkozó, ágazatra lebontott ajánlásokat tartalmazó, kiskereskedelemre vonatkozó, átfogó európai cselekvési tervet a stratégia meghatározása érdekében; üdvözli, hogy a Parlament a vállalkozásokat és a növekedést szolgáló egységes piacról szóló állásfoglalásában támogatta ezt a kezdeményezést;

51.

hangsúlyozza, hogy a cselekvési tervnek figyelembe kell vennie a Bizottság által már kidolgozott kezdeményezéseket, mint például az élelmiszer-ellátási lánc működésének javításával foglalkozó magas szintű fórumot, a fenntarthatósággal és az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezéseket, valamint az egységes piaci intézkedéscsomag vonatkozó javaslatait;

52.

javasolja, hogy a cselekvési tervben szereplő, ajánlott intézkedéseket követő intézkedéseket, beleértve az érintett felek közötti párbeszédben elért előrelépést, az első kiskereskedelmi piaci kerekasztal során ismertessék és vitassák meg;

53.

azt várja, hogy a vásárlási és értékesítési folyamatoknak a kiskereskedelmi ellátási láncon keresztül történő további optimalizálása – a piackutatástól és termékmarketingtől a beszállítói kapcsolatokig, a logisztikáig, a készletgazdálkodásig, valamint a hibás termékek és a fogyasztói panaszok kezeléséig, illetve a vámügyintézésig – javítani fogja a kiskereskedelmi ágazat versenyképességét, leszorítja a fogyasztói árakat, és javítja a szolgáltatások minőségét;

54.

bátorítja a kiskereskedőket és a szállítókat, hogy aktívan vállaljanak szerepet egy gyakorlatias megoldásokra irányuló nyílt, építő jellegű és folyamatos párbeszédben; kéri a tagállamokat és az uniós intézményeket, hogy tevékenyen támogassák ezt a folyamatot;

55.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

5.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 33/17

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2., 3., 4., 6. és 7. cikkére, az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 49., 56., 114., 167. és 258. cikkére, az Európai Unió Alapjogi Chartájára és az Emberi Jogok Európai Egyezményére (EJEE) az alapjogok tiszteletben tartása, előmozdítása és védelme tekintetében,

—

tekintettel Magyarország új Alaptörvényére, amelyet a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2011. április 18-án fogadott el és amely 2012. január 1-jén lép életbe (a továbbiakban: az új Alaptörvény),

—

tekintettel a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság (Velencei Bizottság) által közzétett CDL(2011)016. és CDL(2011)001. számú, az új magyar Alaptörvényről és az új magyar Alaptörvény kidolgozásának folyamatával kapcsolatban felmerült három jogi kérdésről szóló véleményekre,

—

tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén „Komoly visszalépések a jogállamiság és az emberi jogok területén Magyarországon” című, 2011. január 25-én beterjesztett, 12490. számú állásfoglalásra irányuló indítványára,

—

tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának 30141/04. számú ítéletére (Schalk és Kopf kontra Ausztria), és különösen annak közbevetett bírói véleményeire (obiter dicta),

—

tekintettel az új magyar Alaptörvényről az Európai Parlamentben beterjesztett szóbeli választ igénylő kérdésekre, valamint a felülvizsgált magyar Alaptörvényről szóló tanácsi és bizottsági nyilatkozatokra, továbbá a 2011. június 8-án ezt követően tartott vitára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 115. cikke (5) bekezdésére és 110. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel az Európai Unió az EUSZ 2. cikkében foglaltak szerint a demokrácia és a jogállamiság értékein, az Európai Unió Alapjogi Chartájában és az EJEE-ben rögzített alapjogok és szabadságok kétségbevonhatatlan tiszteletén és az említett jogok, szabadságok és elvek jogi értékének elismerésén alapul, amit tovább erősít az EU közelgő csatlakozása az EJEE-hez,

B.

mivel Magyarország aláírta az EJEE-t, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát és olyan más nemzetközi jogi eszközöket, amelyek arra kötelezik, hogy tiszteletben tartsa és végrehajtsa a hatáskörök elkülönítésének elvét, az intézményi fékek és egyensúlyok végrehajtását, valamint a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását,

C.

mivel noha új alkotmány kidolgozása és elfogadása tagállami hatáskör, a jelenlegi és a csatlakozó tagállamok, valamint az EU feladata, hogy biztosítsák, hogy a tartalom és a folyamatok megfeleljenek az uniós értékeknek, az Alapjogi Chartának, az EJEE-nek, továbbá hogy az elfogadott Alaptörvény szövege és szellemisége ne mondjon ellent ezen értékeknek és eszközöknek; mivel mindezt egyértelműen bizonyítja az, hogy a jelenlegi tagállamok közül számosnak felül kellett vizsgálnia és módosítania kellett alkotmányát az uniós csatlakozás érdekében, vagy az egymást követő uniós szerződésekhez kellett igazítania elsősorban a Bizottság kérésére,

D.

mivel az alkotmányozási folyamat nem volt átlátható és az új Alaptörvény kidolgozása és elfogadása rendkívül gyorsan történt, ami nem biztosított elég időt a tervezett szövegről szóló alapos és lényegi nyilvános vita lebonyolításához; és mivel egy sikeres és legitim alkotmánynak a lehető legszélesebb konszenzuson kell alapulnia,

E.

mivel az Alaptörvényt nemzeti, európai és nemzetközi nem kormányzati szervezetek, a Velencei Bizottság és a tagállamok kormányainak képviselőit magukban foglaló szervezetek széles köre bírálta, és csak a kormányzó pártok parlamenti képviselői szavazták meg, és így nem jött létre politikai és társadalmi konszenzus,

F.

mivel az Európai Parlament osztja a Velencei Bizottság által megfogalmazott aggodalmakat, különösen az elfogadás folyamatának átláthatósága, nyitottsága és az e folyamatban való részvétel, továbbá a folyamat időkerete tekintetében, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengülését, különösen az Alkotmánybíróságra, a bíróságokra és a bírákra vonatkozó azon rendelkezéseket illetően, amelyek a magyar bírói testület függetlenségét veszélyeztethetik,

G.

mivel az új Alaptörvény nem fogalmaz meg egyértelműen számos olyan elvet, amelyet Magyarországnak nemzetközi jogi kötelezettségeiből adódóan tiszteletben kell tartania és támogatnia kell, így például a halálbüntetés, a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés, a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmával és az alapjogok különleges jogrendben történő felfüggesztésével vagy korlátozásával kapcsolatos kötelezettségeket,

H.

mivel az új Alaptörvény a benne rögzített értékek és a homályos megfogalmazások révén, amelyekkel olyan alapvető fogalmakat határoz meg, mint a „család” és az élethez a fogantatás pillanatától való jog, bizonyos társadalmi csoportok, nevezetesen az etnikai, vallási és szexuális kisebbségek, az egyszülős családok, a bejegyzett élettársi viszonyban élők és a nők ellen irányuló megkülönböztetés veszélyét hordozza,

I.

mivel a preambulum szövege nem egyértelmű, különösen azok a részek, amelyek a magyar államnak a külföldön élő magyar etnikumú személyek iránti kötelezettségeiről szólnak, jogalapot teremthet olyan fellépésekhez, amelyeket a szomszédos országok belső ügyeikbe való beavatkozásnak tekintenének, ami a feszültségek fokozódásához vezethet a régióban,

J.

mivel az új Alaptörvény szerint a preambulum jogi érvénnyel rendelkezik, ami jogi és politikai következményekkel járhat, és jogi bizonytalansághoz vezethet,

K.

mivel – amint az a Velencei Bizottság által kiadott véleményben is szerepel – az Európai Unió Alapjogi Chartájának az új Alaptörvénybe történő beépítése a magyar és a nemzetközi bíróságok hatásköreinek átfedését növelheti,

L.

mivel az új Alaptörvény a sarkalatos törvények széles körű alkalmazásáról rendelkezik, amelyek elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges, és amelyek Magyarország intézményi rendszerével, az alapvető jogok gyakorlásával és fontos társadalmi intézkedésekkel kapcsolatos számos kérdést szabályoznak; mivel mindez e törvények elfogadását gyakorlatilag az új magyar alkotmányozási folyamat részévé teszi,

M.

mivel az új Alaptörvény szerint számos kérdést, így például az általában a kormány hatáskörébe és a törvényhozó testület döntéshozatali jogkörébe tartozó, a családjogra, az adó- és nyugdíjrendszerre vonatkozó speciális aspektusokat szintén a sarkalatos törvények fogják meghatározni, ami csökkenti a jövőbeni választások jelentőségét, továbbá több lehetőséget biztosít egy kétharmados többséget élvező kormány számára politikai preferenciái bebetonozására; mivel az egyedi és részletes szabályok sarkalatos törvényekkel való meghatározása veszélybe sodorhatja a demokrácia elvét,

N.

mivel ahogy a Velencei Bizottság rámutatott, a kulturális, vallási, társadalmi-gazdasági és pénzügyi politikákat nem indokolt sarkalatos törvényekkel kőbe vésni,

O.

mivel a korlátozott demokratikus legitimációjú Költségvetési Tanács, amely nem országgyűlési szerv, megvétózhatja az általános költségvetés Országgyűlés általi elfogadását, és ebben az esetben az államfő feloszlathatja az Országgyűlést, ami rendkívüli mértékben szűkíti a demokratikusan megválasztott törvényhozó testület mozgásterét,

P.

mivel a négy országgyűlési biztos hatékony rendszere helyett mindössze egy általános ombudsman fog működni két helyettessel, ami nem biztosítja a jogvédelem ugyanolyan szintjét, és az általános ombudsman hatásköre nem terjed ki az adatvédelemért és információszabadságért felelős korábbi parlamenti biztos hatásköreire; mivel ez utóbbi hatásköreit egy hatóság kapja meg, amelynek működéséről még nincsenek pontos információk,

Q.

mivel a magyar kormány és a kormányzó pártok az új Alaptörvény elfogadásával egy időben olyan kulcsfontosságú pozíciókban hajtottak végre személyi cseréket, mint a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke és a Költségvetési Tanács elnöke; mivel a Magyar Országgyűlés az új Alaptörvényben foglaltaknak megfelelően új magyar alkotmánybírákat választott; mivel a jelölési eljárást és a választást nem alapozta meg politikai konszenzus;

R.

mivel az új Alaptörvény rendkívül általános szabályokat rögzít az igazságügyi rendszerre vonatkozóan, és nem egyértelmű, hogy az új elnevezést kapott Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke hivatalban marad-e,

S.

mivel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése az új magyar Alaptörvényről szóló jelentés elkészítéséről határozott, amely a Velencei Bizottság véleményét veszi alapul,

T.

mivel az új Alaptörvény kidolgozása és elfogadása nem szerepelt a kormányzó pártok választási programjában,

U.

mivel Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kijelentette, hogy „nagyra értékelné, ha a magyar kormány az országon belülről és az Európa Tanácstól vagy az ENSZ-től kérne tanácsot” és útmutatást, és úgy véli, hogy Magyarországnak európai uniós tagállamként az európai intézményekhez kellene fordulnia tanácsért és az Alaptörvény felülvizsgálata ügyében,

1.

felszólítja a magyar hatóságokat, hogy fontolják meg a Velencei Bizottság véleményében felvetett problémákat és aggályokat és hajtsák végre az ajánlásokat vagy az új Alaptörvény módosítása révén, vagy a jövőbeni sarkalatos törvények és rendes jogszabályok meghozatala során, nevezetesen;

2.

felszólítja a Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja felül és elemezze az új Alaptörvényt és a jövőben elfogadandó sarkalatos törvényeket annak ellenőrzése érdekében, hogy összhangban állnak-e a közösségi vívmányokkal, különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájával, valamint a Szerződések szövegével és szellemével;

3.

utasítja illetékes bizottságait, hogy a Velencei Bizottsággal és az Európa Tanáccsal együttműködve kövessék nyomon az ügyet és vizsgálják meg, hogy az ajánlásokat végrehajtották-e, és milyen módon hajtották végre;

4.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európa Tanácsnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Alapvető Jogok Ügynökségének, az EBESZ-nek és az ENSZ-főtitkárnak.

5.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 33/21

—

tekintettel „A gazdasági, szociális és területi kohézióról szóló ötödik jelentéssel kapcsolatos következtetések: a kohéziós politika jövője” című, 2010. november 9-i bizottsági közleményre (COM(2010)0642) (a továbbiakban: a következtetések),

—

tekintettel a Bizottság „Befektetés Európa jövőjébe” című, a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról szóló 2010. november 9-i ötödik jelentésére (a továbbiakban: az ötödik kohéziós jelentés),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, és különösen annak III. része XVIII. címére,

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és az 1783/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. július 5-i 1080/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel az Európai Szociális Alapról és az 1784/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. július 5-i 1081/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló, 2006. július 5-i 1082/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 2006. július 11-i 1083/2006/EK tanácsi rendeletre (4),

—

tekintettel a Kohéziós Alap létrehozásáról és az 1164/94/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. július 11-i 1084/2006/EK tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel az előcsatlakozási támogatási eszköz (IPA) létrehozásáról szóló, 2006. július 17-i 1085/2006/EK tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel a hetedik keretprogram cselekvéseiben a vállalkozások, a kutatóközpontok és az egyetemek részvételére, valamint a kutatási eredmények terjesztésére vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2006. december 18-i 1906/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (7),

—

tekintettel 2007. április 24-i állásfoglalására a jövőbeni bővítések következményeiről a kohéziós politika hatékonyságára (8),

—

tekintettel a területi kohéziót és a kohéziós politika jövőbeli reformját érintő vita állásáról szóló zöld könyvről szóló, 2009. március 24-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel a kohéziós politikának a lisszaboni és az EU 2020-célkitűzések eléréséhez való hozzájárulásáról szóló, 2010. május 20-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a hegyvidéki régiók, szigetek és gyéren lakott területek gazdasági és társadalmi fejlődésére irányuló európai stratégiáról szóló, 2010. szeptember 22-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel az Európai Unió 2013 utáni kohéziós és regionális politikájáról szóló, 2010. október 7-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel az Európai Szociális Alap jövőjéről szóló, 2010. október 7-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel az ERFA és a többi strukturális alap hatékonyságának növelését szolgáló jelenlegi és jövőbeli szinergiákról szóló 2011. június 23-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel a „Szorosabb partnerség a legkülső régiókkal” című, 2004. május 26-i bizottsági közleményre (COM(2004)0343) és „A legkülső régiók: előny Európa számára” című, 2008. október 17-i bizottsági közleményre (COM(2008)0642),

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel „Az Európa 2020 keretei közötti intelligens növekedéshez hozzájáruló regionális politika” című, 2010. október 6-i bizottsági közleményre (COM(2010)0553),

—

tekintettel „Az Európa 2020 keretei közötti fenntartható növekedéshez hozzájáruló regionális politika” című, 2011. január 26-i bizottsági közleményre (COM(2011)0017),

—

tekintettel az Általános Ügyek Tanácsának a gazdasági, szociális és területi kohézióról szóló ötödik jelentével kapcsolatos, 2011. február 21-i következtetéseire (06762/2011),

—

tekintettel a Régiók Bizottságának az ötödik kohéziós jelentésről szóló, 2011. április 1-i véleményére (15),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság, a Költségvetési Ellenőrző Bizottság és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A7–0222/2011),

A.

mivel az EU kohéziós politikája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi és a jelenlegi támogatási időszakban az EU minden régiójában nőtt a termelékenység; mivel igen szembetűnő, hogy az utólagos értékelések is a gazdasági, társadalmi és regionális különbségek egyértelmű csökkenését mutatják; mivel ezek a fejlemények ugyanúgy pozitív hatást gyakorolnak a szociális biztonságra és a környezetvédelembe történő beruházásokra is,

B.

mivel a kohéziós politikát az egységes piac párjaként hozták létre a globalizációval, a demográfiai változással és az erőforrások megőrzésével kapcsolatos kihívásokkal szembeni szolidaritáson alapuló innovatív és védelmet nyújtó Európa kialakításának elősegítésére, és mivel minden régiónak ki kell aknáznia a benne rejlő lehetőségeket a növekedés, illetve a regionális és társadalmi kohézió előmozdítása érdekében,

C.

mivel a kohéziós politika ténylegesen érinti a polgárokat, hiszen közelebb viszi Európát az emberek mindennapi életéhez, illetve kézzelfoghatóvá és láthatóvá teszi azt az egész Unióban,

D.

mivel a kohéziós és strukturális politika rugalmasnak bizonyult válsághelyzetekben és alapvetően hozzá tudott járulni a különböző nemzeti ösztönző és képzési programokhoz, és mivel ezt a rugalmasságot fontos megőrizni,

E.

mivel az európai strukturális politika nagymértékben hozzájárul a gazdasági és pénzügyi válság leküzdéséhez, hiszen általában az innovációra és a különbségek megszüntetésére irányul, jelentős lendületet adva az európai régióknak az infrastruktúra fejlesztéséhez, a regionális innovációs lehetőségek fokozásához, valamint a környezeti szempontból fenntartható fejlődés előmozdításához,

F.

mivel a strukturális alapoknak a lisszaboni stratégia céljaira történő összpontosítása hatékonynak bizonyult, amit igen magas lekötési arányok támasztanak alá a „konvergencia” és a „regionális versenyképesség és foglalkoztatás” célkitűzéseknél, és mivel az „európai területi együttműködés” célkitűzés projektjeinek 20 %-a összhangban van a lisszaboni célkitűzésekkel,

G.

mivel a területi együttműködés célja, hogy együttműködésre ösztönözze a területeket és a régiókat az előttük álló közös kihívások leküzdése érdekében, csökkentse az ilyen együttműködést gátló fizikai, közigazgatási és szabályozási akadályokat és mérsékelje a határok megléte miatt fellépő hatást,

H.

mivel a lisszaboni stratégia részleges kudarca nem a kohéziós politika elégtelen végrehajtására vezethető vissza, hanem azért sokkal inkább a többszintű irányítás és az e stratégia iránti regionális és helyi szintű felelősségvállalás hiánya, a pénzügyi válság hatásai, a belső piac megvalósításának hiányosságai, a laza költségvetési fegyelem, valamint az egyes tagállamok nem kielégítő makrogazdasági keretfeltételei okolhatók,

I.

mivel a hibaarány és a támogatásokkal való visszaélés az utóbbi finanszírozási időszakokban jelentős mértékben csökkent; mivel sajnálatos módon azonban a strukturális politika területét továbbra is a szabálytalanságok magas szintje jellemzi, és egyes tagállamok továbbra sem rendelkeznek hatékony mechanizmusokkal a támogatásokkal való visszaélésekkel szemben és a jogtalanul kifizetett összegek visszafizettetésére; mivel lehetséges, hogy a szabálytalanságokat – akár mulasztás miatt, akár szándékosan – nem jelentik, és mivel megjegyzendő, hogy a kohéziós politika hibáinak jelentős része a kohéziós politikán kívül eső jogalkotási követelményeknek tulajdonítható, mint például a közbeszerzés, a környezetvédelmi követelmények és az állami támogatások,

J.

mivel a kohéziós és strukturális politika meglévő célrendszere (konvergencia, versenyképesség és foglalkoztatás, valamint európai területi együttműködés) a többszintű irányítást alkalmazó megközelítés, a horizontális célkitűzések, valamint a pénzeszközökkel való megbízható ellátottság és az elfogadott tervezési időszak (7 év) következtében elért tervezési biztonság révén alapvetően bevált, de mivel az uniós döntéshozatali folyamatban az elhúzódó pénzügyi és jogalkotási tárgyalások és a kohéziós politikára vonatkozó szabályok változásai miatt jelentős késések történtek a programok megtervezésében,

K.

mivel a konvergenciaprogramok által érintett régiók folytatódó támogatása és fejlődése pozitívan hat az áruk és szolgáltatások iránti piaci keresletre, és ezzel bizonyíthatóan jótékony hatások járnak együtt a gazdagabb EU-tagállamok vonatkozásában is,

L.

mivel a regionális gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek, az egyes régiók (különösen a legkülső régiók) elhelyezkedésből eredő hátrányok, bizonyos térségek (főként a legkülső régiók) földrajzilag hátrányos helyzete, valamint a sajátos strukturális problémák és az új kihívásokhoz való igazodás továbbra is átfogó és megfelelően finanszírozott uniós kohéziós politikát igényelnek minden európai régióban; mivel ezt a Lisszaboni Szerződés is előírja,

M.

mivel a kohéziós politika – tekintettel a jövő szempontjából betöltött stratégiai jelentőségére – nem válhat a jövőbeli költségvetési tárgyalások kiigazítási változójává,

1.

sürgeti, hogy a kohéziós és strukturális politika programjaiban helyezzenek nagyobb hangsúlyt az európai hozzáadott értékre; ezt a hozzáadott értéket abban az esetben tekinti megfelelőnek, ha az uniós projektek a hátrányos helyzetben lévő, kevésbé fejlett régiók fenntartható gazdasági, infrastrukturális, társadalmi és/vagy ökológiai felértékelődésével járnak, és ahol ezt európai hozzájárulás nélkül nem lehetne megvalósítani;

2.

elismeri továbbá, hogy az európai támogatás hozzáadott értéket jelent, ha a nemzeti, regionális és helyi szinten támogatott projektek összeurópai célkitűzések megvalósításához járulnak hozzá az európai integráció, a gazdasági növekedés, a kutatás, a környezetvédelem, a kultúra, a forrásgazdálkodás, a demográfiai változás, a fenntartható energiaellátás, a társadalmi kohézió vagy a határokon átnyúló fejlődés területén, és ezt európai hozzájárulás nélkül nem lehetne megvalósítani;

3.

az európai célok decentralizált megközelítésnek, a többszintű irányítás elvének és a megosztott igazgatásnak megfelelően történő megvalósítását a kohéziós politika egyik nagy előnyének és ezáltal önmagában is hozzáadott értéknek tekinti; úgy véli, hogy az egyértelműen meghatározott struktúrákkal és felelősségi körökkel rendelkező többszintű kormányzás a szubszidiaritás elvének egyik megnyilvánulása és a regionális hatóságok által a kohéziós politika végrehajtásában játszott szerep megfelelő elismerése; kéri, hogy e partnerségi elvet és a közreműködő szereplők felelősségvállalását még jobban erősítsék azáltal, hogy az egyes tagállamokban elfogadandó területi paktumban részletes, jogilag kötelező érvényű rendelkezéseket vezetnek be az eredményorientáltabb tervezés és végrehajtás előmozdítása érdekében;

4.

úgy véli, hogy a kohéziós politika és középtávú pénzügyi tervezési ciklusának átláthatósága, a kiadások elosztása, valamint a strukturális alapok potenciális kedvezményezettjei számára az információhoz való hozzáférés a kohéziós politika általános célkitűzései elérésének kulcsfontosságú előfeltételei, valamint hogy ennélfogva a következő finanszírozási időszakban az átláthatóságot ágazatokon átívelő elvként kell bevezetni a kohéziós programok megtervezésébe és a döntéshozatali folyamatokba; hangsúlyozza, hogy folytatni kell a kedvezményezettek jegyzékének nyilvánosságra hozatalát, különösen online, mivel ez az átláthatóság javításának hatékony eszköze;

5.

a szakértők, a lakosság és politikai döntéshozók számára szükséges eszköznek tartja az átláthatósági előírásokat (a végső kedvezményezett nyilvánosságra hozatalának kötelezettsége) annak értékelése tekintetében, hogy a strukturális pénzeszközök felhasználása megfelelt-e a céloknak és jogszerű volt-e; szorgalmazza, hogy a dokumentumot az adott hivatalos nyelv mellett a három munkanyelv egyikén (angol, német és francia) is elkészítsék, valamint javasolja a kért adatok további egységesítését;

6.

hangsúlyozza, hogy – bár a regionális különbségek csökkenőben vannak – továbbra is nagy, sőt – többek között a gazdasági és pénzügyi válság következtében – egyes tagállamokon belül, illetve a tagállamok között növekvő egyenlőtlenségek tapasztalhatók, ezért a kohéziós politikának továbbra is a különbségek csökkentésére és a harmonikus és fenntartható fejlődés megteremtésére kell összpontosítania az Unió valamennyi régiójában függetlenül attól, hogy azok mely tagállamban találhatóak;

7.

elismeri a helyzetükből vagy természeti adottságaikból fakadóan különösen hátrányos helyzetben lévő régiók különleges igényeit; ismételten szorgalmazza a tagállamok és a Bizottság számára az Európai Unió működéséről szóló szerződésben hivatkozott, különösen hátrányos helyzetben lévő régiótípusok (legkülső régiók, legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, szigeti, hegyvidéki és határon átnyúló régiók) számára biztosított különleges támogatási preferenciák megtartását, amennyiben hatékonynak bizonyulnak és európai hozzáadott értéket teremtenek;

8.

elismeri bizonyos régiók földrajzi helyzetükből, a demográfiai változásokból vagy sajátos korlátaikból – például természeti adottságok – fakadó különösen helyzetét és igényeit, ugyanakkor figyelembe veszi a bennük rejlő lehetőségeket is; ismételten szorgalmazza, hogy a preferenciák különleges formái, a rugalmasság és a külön költségvetési finanszírozás továbbra is érvényben maradjanak az ilyen típusú régiók tekintetében, különösen az Európai Unió működéséről szóló szerződés 349. és 174. cikkében hivatkozott, különösen hátrányos helyzetben lévő régiótípusok (legkülső régiók, beleértve a legkülső vidéki régiókat, legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, amelyeket többek között a nagy távolságok és sarkvidéki viszonyok jellemeznek, továbbá szigeti, hegyvidéki és határon átnyúló régiók) esetében az ezen régiókba történő beruházások kedvezőbb feltételek mellett történő megvalósíthatóságával akár közvetlen támogatás, akár adómentességek révén; sürgeti továbbá az ilyen típusú régiók számára biztosított bizonyos kedvezmények fenntartásával és létrehozásával kapcsolatos tanulmányok elkészítését annak biztosítása érdekében, hogy a kohéziós politika eszközeinek felhasználását hozzáigazítsák e régiók gazdaságaihoz, figyelembe véve kis- és középvállalkozásaik fontosságát, továbbá a versenyképesség és az esélyegyenlőség szükségességét gazdaságaiknak az Európai Unió belső piacára történő beilleszkedése érdekében;

9.

hangsúlyozza, hogy az Unió csak akkor lehet versenyképes a globális versenyben, ha kohéziós politikája maradéktalanul képes kiaknázni az összes régióban, városi területben és nagyvárosban rejlő fejlődési potenciált és megfelelően rugalmas regionális válaszokat képes adni az Európa 2020 stratégiában megállapított kihívásokra és szűk keresztmetszetekre; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy a strukturális alapok forrásainak tágabb területi megközelítés alapján történő célzott felhasználása során arra is törekedni kell, hogy a strukturális gyengeségeket az erősebb régiókban is ellensúlyozzák; hangsúlyozza azonban, hogy a kohéziós politika nem pusztán az Európa 2020 stratégia egyik végrehajtási eszköze, és hogy a kohéziós politika alapelveire helyezett folyamatos hangsúly még a stratégia befejeződése után is hozzáadott értéket fog teremteni az Európa 2020 stratégia eredményeinek fenntartása révén;

10.

hangsúlyozza, hogy a kohéziós politikának továbbra is törekednie kell a területi kohézióra, és kiemeli, hogy a Lisszaboni Szerződés a gazdasági és társadalmi kohézió céljait kiegészítette a „területi kohézió” céljával; megállapítja, hogy e célkitűzés továbbra is elválaszthatatlanul összekapcsolódik a gazdasági és társadalmi kohézió kihívásaival, és erősíti a kohéziós politika európai hozzáadott értékét; hangsúlyozza, hogy a „területi kohézió” szubregionális szinten, különösen a városi térségekben (nehézségekkel küzdő városnegyedek, a városok ellenőrizetlen terjeszkedése) is – sőt, még a gazdagnak minősülő régiókban is – érvényesül;

11.

igen jó esélyt lát arra, hogy amennyiben a regionális hatóságokat bevonják irányításukba, a makroregionális stratégiák képesek kiaknázni a régiókon átnyúló lehetőségeket, javítani a különböző kormányzati szintek közötti együttműködést és közös megközelítést alkalmazni olyan közös kihívások legyőzésére, mint a környezetvédelem vagy az erőforrások és fejlesztési kapacitások felhasználása, ezáltal hatékonyabb, kiegyensúlyozottabb és fenntarthatóbb fejlődést téve lehetővé; rámutat arra, hogy a területi együttműködési programokat hatékonyabb módon össze kell kapcsolni a területi stratégiákkal (például a regionális fejlesztési tervekkel, a helyi fejlesztési stratégiákkal és a helyi fejlesztési tervekkel); úgy véli, hogy a meglévő támogatási lehetőségek jobb összehangolása lehetőséget teremt az uniós strukturális alapok célratörőbb felhasználására, anélkül, hogy ez a régiók közötti említett együttműködési területekre előirányzott források növelésével járna; álláspontja szerint továbbá nem szabadna újabb eszközöket, pénzügyi forrásokat vagy végrehajtási struktúrákat létrehozni e stratégiák számára, valamint a régiók számára a kisebb léptékű fejlesztési projektekhez nyújtott pénzügyi támogatások nem kerülhetnek veszélybe; úgy véli, hogy a makroregionális megközelítést fel lehetne használni a kohéziós politika és a szomszédsági politika közötti kapcsolatok erősítésére; arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ebben az összefüggésben fordítsanak nagyobb figyelmet az ESZA területi dimenziójára, különös tekintettel a munkához való hozzáférésre;

12.

kételkedik benne, hogy a saját működési programok a funkcionális földrajzi egységek, például hatóságok csoportjai, köztük helyi területek, tengeri vagy folyómedencék számára pótlólagos előnyökkel járnak különösen abban az esetben, ha hiányzik az ezek megvalósításáért kielégítő mértékben felelős politikai (és demokratikusan megválasztott) hatóság; e helyett a makroregionális, nagyvárosi regionális vagy természeti-földrajzi stratégiák intenzívebb összehangolását kéri államközi szinten, továbbá szorgalmazza, hogy a nemzeti működési programokban kellően vegyék figyelembe ezeket a funkcionális földrajzi egységeket annak érdekében, hogy megkönnyítsék a régióközi fejlesztési projektekhez nyújtott uniós finanszírozás felhasználását; úgy véli, hogy a saját működési programoknak teljesítési alternatívát kellene jelenteniük azokban a régiókban, ahol a régió alatti szintű teljesítés hozzáadott értéket teremt a nemzeti és regionális programok tekintetében, és ahol a politikai testületek partnerségeket hoztak létre a végrehajtás érdekében; a határokon átnyúló programok esetében kéri, hogy az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló rendelet (EGTC-rendelet) alapján vonják be a határokon átnyúló hálózatokat a működési programok kialakításába;

13.

hangsúlyozza a városi területek és térségek – köztük a fővárosok és régióik – kulcsfontosságú szerepét az Európa 2020 stratégia gazdasági, környezeti és társadalmi célkitűzéseinek megvalósításában; támogatja az integrált városfejlesztési programok előző programozási időszakában megindult dinamikus folyamatokat, és hangsúlyozza a folyamatban lévő kísérletek fontosságát; sürgeti az integrált helyi alapú fejlesztési tervek alapján modellként szolgáló elképzelések és projektek támogatását és a városok és az ezekhez funkcionálisan kapcsolódó vidéki térségek közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatok javítását; úgy véli, hogy az ezen térségek közötti fokozottabb kohézió különösen fontos a hátrányos helyzetű közösségek lakta területek problémáinak kezelése tekintetében; hangsúlyozza, hogy ebben az összefüggésben a legnagyobb társadalmi-gazdasági különbségek gyakran a városokon belül tapasztalhatók, továbbá hogy gyakran gazdagabb régiókban is találhatók hátrányos helyzetű területekkel és szegénynegyedekkel rendelkező városok;

14.

hangsúlyozza, hogy a városok kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be az adott régió növekedési központjaiként vagy növekedési motorjaiként; ugyanakkor rámutat annak szükségességére, hogy ennek megvalósulása érdekében a vidéki települések is részt vegyenek az adott funkcionális földrajzi egységgel kapcsolatos integrált megoldásokban a partnerségek és a hálózatok ösztönzése révén; hangsúlyozza, hogy a nagy városközpontok sajátos kihívásokkal néznek szembe társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi feladataik összetettsége miatt; ebben az összefüggésben úgy véli, hogy a vidéki és városkörnyéki térségekben rejlő helyi lehetőségek nem csak az agglomerációkban és a nagyvárosok környékén jelentenek fejlődési lehetőséget; megjegyzi továbbá, hogy a vidéki területekben rejlő lehetőségek, köztük a környezeti és kulturális értékek megfelelő kiaknázása és támogatása révén lehetőség nyílik a különösen hátrányos helyzetben lévő régiók gazdasági fejlődésére; a strukturális és kohéziós politika összefüggésében a vidéki régiók és a városi területek közötti partnerségeket sokkal inkább olyan szempontnak tekinti, amely a vidéki térségeknek a társadalmi és gazdasági tényezők tekintetében ugyanolyan fejlődési feltételeket és életszínvonalat biztosít; tekintve, hogy a városok intenzíven befolyásolják a régiókban zajló gazdasági fejlődést és a környező vidéki térségek gazdaságának ösztönzését, felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák a városi és külvárosi projektek végrehajtásához szükséges forrásokat;

15.

elutasítja kötelező kvóták alkalmazását, különösen az ESZA/ERFA programok keretében történő nemzeti előirányzatok, helyi és városfejlesztés, vidéki térségek, valamint egyéb területi agglomerációk vagy funkcionális térségek esetében, mivel ez a beavatkozások nagyobb kritikus tömegét biztosíthatná; úgy véli, hogy a támogatásra jogosult városoknak és egyéb térségeknek már a működési programok szintjén való meghatározására vonatkozó előírás olyan lehetőség, amelyet prioritásként kell kezelni, amennyiben ez a módszer hozzáadott értéket és a támogatás intenzitásának összpontosítását biztosítja, továbbá hogy erről a többszintű kormányzás elvei alapján kell tárgyalni; álláspontja szerint a tagállamoknak és a régióknak a verseny- és teljesítményalapú kiválasztási eljárások megszervezése terén e tekintetben is nagyobb felelősséget kellene kapniuk;

16.

hangsúlyozza, hogy a strukturális és kohéziós politika terén nem kerülhet sor egyes régiófajták egyoldalú előnyben részesítésére; sürgeti a vidéki régiók és a városi területek közötti partnerségek erőteljesebb figyelembevételét tágabb társadalmi, gazdasági és környezeti összefüggésben;

17.

hangsúlyozza, hogy a strukturális és kohéziós alapokból származó finanszírozásnak figyelembe kell vennie az Európa 2020 stratégia oktatás- és szociálpolitikai kihívásait, ugyanakkor összhangban kell maradnia a gazdasági, szociális és területi kohézió Szerződésben foglalt és a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartó átfogó uniós célkitűzésével; úgy véli azonban, hogy a megfelelő politikaterületek átfogó európai hatáskörbe vonása már csak anyagi okokból is kudarcra van ítélve; ezért sürgeti a mintaszerűnek tekinthető további, helyhez kötött helyi fejlesztési megközelítések bevezetését a meglévő nemzeti és regionális szintek illetékességének megtartásával;

18.

hangsúlyozza továbbá, hogy a kohéziós politika nem válhat olyan ágazati kérdéseket kiszolgáló csatornává vagy eszközzé, mint például a kutatási és fejlesztési, az ipari innovációs vagy az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló politikák, mivel ebben az esetben csorbát szenvedne az elsődleges célkitűzése és bekorlátozódna a régiók fejlesztési lehetőségeinek elősegítését célzó felhasználása, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a legelmaradottabb régiók utolérjék a legfejlettebb régiókat;

19.

különösen a megújuló energiahordozókra történő szükséges energiaügyi váltásra és az éghajlattal kapcsolatos vitákra tekintettel a kohéziós politika erőteljesebb hozzájárulását sürgeti a környezetvédelmi technológia és a megújuló energiaforrások használatának gyors kiépítéséhez; úgy véli, hogy ezt kiemelt célkitűzésnek kellene tekintetni, amennyiben elegendő összegek állnak rendelkezésre e programok keretében és a megújuló energiahordozókra helyezett hangsúly uniós hozzáadott értéket biztosít, a régiókban hatékony energiatárolási technológiákkal együtt járó decentralizált energiaügyi elképzelésekre irányuló tervek alapján; támogatja az ezen a téren a regionális gazdaságban rejlő lehetőségek kiaknázását;

20.

lehetőséget lát arra, hogy a strukturális alapok támogassák a konkrét energia-infrastruktúrába irányuló befektetéseket, amelyeknek azonban csak azokban a régiókban kell rendelkezésre állniuk, amelyekben politikai és földrajzi okokból az energiaellátás piacgazdasági megoldásai jelentősen korlátozva vannak; kéri továbbá, hogy a strukturális alapokból származó támogatás nyújtása mindig a belső energiapiac és az ellátási biztonság megszilárdításához és a forrásgazdálkodásban érvényesülő többszintű irányítás elvéhez kapcsolódjon;

21.

úgy véli továbbá, hogy a TEN-hálózat magját alkotó, európai jelentőségű közlekedési tengelyek a hiányosságok szükségszerű felszámolása és a szűk keresztmetszetek megszüntetése szempontjából is – különösen az e tekintetben eddig erősen elhanyagolt határ menti régiókban – a kohéziós politika feladatkörébe tartoznak;

22.

hangsúlyozza, hogy a transzeurópai közlekedési hálózatok döntő szerepet játszanak az európai régiók összetartásában, ezért a TEN-infrastruktúrák, a tengeri gyorsforgalmi utak és a kijelölt európai útvonalak (E-útvonalak) kiépítését és az azokhoz való hozzáférést különösen a határokon átnyúló régiókban és a legkülső régiókban erősíteni kell; kéri, hogy minden szükséges intézkedést tegyenek meg a kiemelt TEN-T projektek megfelelő finanszírozásának és időben történő végrehajtásának biztosítása érdekében; javasolja, hogy bizonyos határokon átnyúló „infrastruktúrákat” az 1., 2. és 3. célkitűzés keretében támogatásra jogosult, kiemelt projektként kezeljenek, és szorgalmazza, hogy az ilyen típusú fellépés esetében kötelező érvénnyel vezessék be az első, regionális szintű javaslat megtételére irányuló jogot, valamint kéri, hogy a határ menti régiók és helyi hatóságok egyenlő mértékben vegyenek részt a tervezésben;

23.

a nemzeti források igénybevételét, mivel ezeknek az intézkedéseknek a hozzáadott értéke erősíti a regionális konvergenciát, a területi kohéziót és a fejlesztési tevékenységeket, mint az idegenforgalmat, amelynek nagy jelentősége van a félreeső területeken, így a szigeti régiókban;

24.

a kkv-k és mikrovállalkozások tekintetében támogatja a gazdasági fejlődést és a foglalkoztatást; ezért kéri, hogy az európai kisvállalkozói intézkedéscsomag (SBAE) alapelveit – azaz „gondolkozz először kicsiben” és „csak egyszer” – tekintsék a kohéziós politika egyik alapjának, és úgy véli, hogy a tagállamoknak és a régióknak alkalmazniuk kell ezeket az elveket működési programjaik meghatározásánál;

25.

hangsúlyozza, hogy az Európa 2020 stratégia alapvető elemei (innováció, oktatás és képzés, energia, környezet, foglalkoztatás, versenyképesség, képesítés/minősítés, szegénység elleni küzdelem) már a kohéziós és strukturális politika részét képezik; véleménye szerint az Európa 2020 előtt álló kihívásokat nagyon jól be lehet illeszteni a már meglévő három célszerkezetbe (konvergencia, regionális versenyképesség és foglakoztatás, európai területi együttműködés), amely már bizonyította hatékonyságát;

26.

hangsúlyozza, hogy az innovációs beruházások és az oktatás előmozdíthatják a növekedést; hangsúlyozza azonban annak szükségességét, hogy a megfelelő infrastruktúrák (közlekedés, szélessávú internet, energia) és a megfelelő intézmények (a makrogazdasági intézkedéseknek az állami beruházásokkal és a költségvetési konszolidációval való kiegyensúlyozott vegyítése, e-kományzati szolgáltatások és határokon átnyúló tanulás) hatékony támogatást nyújtsanak;

27.

véleménye szerint az alapvető infrastruktúra előmozdítását is az Európa 2020 stratégiával összhangban lévőnek kell tekinteni, mivel csak a versenyképes közlekedési, energiaipari és kommunikációs hálózatok, valamint hulladékkezelési infrastruktúrák teszik képessé a konvergenciaprogramok által érintett régiókat arra, hogy hozzájáruljanak az Európa 2020 stratégia céljainak eléréséhez, éppen ezért a leggyengébb és leginkább rászoruló régiók számára bizonyos fokú rugalmasságot biztosítani a célok értelmezése tekintetében;

28.

hangsúlyozza, hogy az ESZA az Európa 2020 stratégia szociális dimenzióinak megvalósítása szempontjából a legfontosabb eszköz, amely jelentősen hozzájárulhat az Európa 2020 stratégia központi prioritásainak megvalósításához, ide tartozik a foglalkoztatás, a fenntartható gazdasággá való átalakulás, az iskolából kimaradók számának csökkentése, a szegénység, a hátrányos megkülönböztetés és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, illetve az emberekkel előforduló különféle szociális helyzetek megoldása; e tekintetben hangsúlyozza, hogy a SWOT elemzés keretében a GDP mellett más szociális mutatók is hasznosak lennének;

29.

úgy véli, hogy az ESZA-nak döntő szerepe van a kohéziós politikában, és az ESZA fokozni tudja a kohéziós politikának az Európa 2020 stratégia célkitűzéseihez való hozzájárulását, többek között oly módon, hogy a fenntartható növekedés terén támogatja a kkv-kat a zöld munkahelyek létrehozásában;

30.

úgy véli, hogy a munkaerő-piaci megkülönböztetés elleni küzdelem, legyen szó nemi, szexuális irányultságon, etnikai származáson, koron, fogyatékosságon alapuló vagy lakóhely szerinti megkülönböztetésről, meghatározó a valódi esélyegyenlőség előmozdítása szempontjából; megállapítja, hogy a nők foglalkoztatási rátájának növekedése döntő fontosságágú az Európa 2020 stratégia foglalkoztatási célkitűzésének elérése tekintetében, és ezért teljes körűen foglalkozni kell a nők munkaerő-piaci részvételét korlátozó tényezőkkel;

31.

véleménye szerint a legmagasabb támogatásban részesülő területek (amelyeknél az egy főre jutó GDP kevesebb, mint az uniós átlag 75 %-a) és az esetlegesen kohéziós támogatásban részesülő államok (az egy főre jutó GDP kevesebb, mint az uniós átlag 90 %-a) meghatározásánál továbbra is a GDP-nek kell a központi feltételnek maradnia; úgy véli, az illetékes nemzeti és regionális szervek számára lehetőséget kell biztosítani, hogy a megfelelő döntéshozatali szinten az összes célkitűzés tekintetében és a földrajzi koncentrációval összhangban egyéb olyan, a fejlesztési és beruházási partnerségi szerződésekben rögzített mutatókat alkalmazhassanak, amelyek révén értékelni tudják az előttük álló társadalmi, gazdasági, környezeti, demográfiai és földrajzi kihívásokat;

32.

kéri, hogy a kohéziós politika a Lisszaboni Szerződésben meghatározottak szerint továbbra is elsősorban a legelmaradottabb régiókra irányuljon; hangsúlyozza, hogy az 1. célkitűzés (konvergencia) keretében a leginkább rászoruló régiók számára fejlettségi problémáiknak megfelelő, a régiók fejlettségi problémáinak súlyosságával arányos részt kell biztosítani;

33.

szorgalmazza a támogatási időkeret korlátozását azon régiók esetében, amelyek gazdasági, társadalmi és környezeti helyzetüket illetően több programozási időszakot követően a legnagyobb támogatás mellett sem sem tudnak említésre méltó javulást elérni;

34.

kéri a Bizottságot, hogy a soron következő programozási időszakra vonatkozóan olyan javaslatot terjesszen elő, amely kiigazítható, erőteljes és arányos átmeneti támogatást nyújt azon régiók számára, amelyekre már nem vonatkozik a konvergenciával kapcsolatos célkitűzés, ezáltal megoldást kínálva e régiók sajátos helyzetére, valamint köztes kategóriát jelöl ki azon régiók számára, amelyek egy főre jutó GDP-je az uniós átlag 75–99 %-át teszi ki, ezáltal elkerülve, hogy hasonló helyzetű régiók különböző elbírálás alá essenek; úgy véli, hogy ennek az egyedi megoldásnak kell helyettesítenie a fokozatos megszüntetés és fokozatos bevezetés jelenlegi rendszerét, tisztességes rendszert hozva létre ezáltal, amely jobban ellensúlyozza a gazdasági válság régiókra gyakorolt negatív hatásait, ugyanakkor erősíti az igazságosságot és a szolidaritást, amelyek a kohéziós politika alapvető értékei; hangsúlyozza, hogy a követlező programozási időszakra szóló átmeneti intézkedéseket nem szabad a jelenlegi konvergenciaprogramok által érintett régiók (1. célkitűzés), versenyképességi régiók (2. célkitűzés) vagy európai területi együttműködési célkitűzés kárára meghatározni;

35.

kéri a 2. célkitűzés („regionális versenyképesség és foglalkoztatás”) megerősítését, fokozva annak horizontális jellegét, hogy ezáltal eredményeket lehessen elérni bizonyos uniós prioritások, például a kkv-k támogatása, a környezetbarát innovációk, a helyi gazdaságok, az oktatás és a képzés, a fenntartható mobilitás, a megújuló energiaforrások, az energiaellátás, az erőforrás-hatékonyság és a társadalmi befogadás tekintetében; hangsúlyozza, hogy meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni azt a bevált rendszert, amely biztosítja, hogy a fejlettebb régiók képesek megszüntetni a regionális strukturális gyenge pontokat, csökkenteni a területi különbségeket, hozzájárulni a közös európai célkitűzésekhez, és leküzdeni a jövőbeli kihívásokat, amikor a változó körülményekre rugalmasan reagálni képes struktúrákat alkalmaznak, beleértve többek között az innovációs klasztereket és a támogatási eszközökért folytatott versenyt; további eszközöket kér a strukturális változás által nagyban érintett területek számára, amelyek hozzájárulhatnak a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális helyzet javításához; ebben az összefüggésben rámutat, hogy a stratégiákat kellő rugalmassággal kell kialakítani, hogy kezelni tudják az egyes régiók problémáit és sajátosságait;

36.

annak biztosítását kéri, hogy a fejlettebb régiók képesek legyenek társadalmi és gazdasági tőkéjük korszerűsítésére, valamint a meghatározott nélkülöző területek és a nem megfelelő gazdasági fejlődés kezelésére;

37.

egyértelműen úgy véli, hogy erősíteni kell a „területi” együttműködésre vonatkozó 3. célkitűzést az EU minden belső határán és három dimenziójában (határokon átnyúló, régióközi, nemzetek közötti), és kéri a strukturális alapok arányának 7 %-ra való növelését; kéri, hogy az eszközöknek az egyes területi együttműködési programokra való elkülönítése összehangolt kritériumok alapján történjen, hogy stratégiai és integrált választ adjanak az egyes érintett területek és földrajzi térségek igényeire és sajátosságaira; hangsúlyozza a határokon átnyúló régiók jelentőségét az Európa 2020 stratégia céljainak elérése tekintetében; úgy véli, hogy fokozni kell a transzeurópai hálózatok, különösen a közlekedési és az energiahálózatok, és a határokon átnyúló infrastruktúra közötti koordinációt, valamint az Unió prioritásai tükrében növelni kell ez e hálózatoknak juttatott támogatásokat, továbbá megfelelő kiegészítő támogatást kér valamennyi határmenti régió számára; kéri a 3. célkitűzés szerinti programokra irányadó végrehajtási szabályoknak az arányosság elve alapján történő egyszerűsítését, valamint közös támogathatósági szabályok kidolgozását, amelyek mindegyike előfeltétele annak, hogy e programok hatékonyabbak és láthatóbbak legyenek; hangsúlyozza a helyi döntéshozók szoros bevonásának fontosságát, mivel a programok csak ennek garantálása esetén tölthetők meg tartalommal;

38.

úgy véli, hogy az európai területi együttműködési csoportosulások egyedi, igen értékes területi kormányzati eszközt jelentenek, amelyek megfelelnek a strukturált együttműködés iránti igényeknek, és amelyeket a határokon átnyúló kormányzási rendszerek létrehozására szolgáló eszközként kell előmozdítani, a különféle politikákkal kapcsolatos regionális és helyi szintű felelősségvállalás biztosítása mellett;

39.

határozottan elutasítja a kohéziós politika nemzeti vagy ágazati szintre helyezésére irányuló valamennyi javaslatot; úgy véli, hogy új tematikus alapok (éghajlat, energia, közlekedés) aláásnák megosztott irányítás és az integrált fejlesztési programok bevált elvét és veszélyeztetnék a szinergiák rendelkezésre állását, a beavatkozások hatékonyságát, ekként pedig az Európa 2020 stratégia céljainak megvalósításához nyújtott regionális hozzájárulást;

40.

nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az Európai Szociális Alapnak továbbra is a kohéziós politika hatálya alá kell tartoznia, mivel csak így lehet kialakítani és végrehajtani a gazdasági és társadalmi problémák megoldására irányuló integrált stratégiákat;

41.

támogatja a Bizottságot azon törekvésében, hogy erősebb, hatékonyabb és jobban látható Európai Szociális Alapot hozzon létre; kéri e célból, hogy a Bizottság és a tagállamok tárgyalásaik során jussanak közös nevezőre arról, hogy a strukturális alapokon belül mekkora összegű hozzájárulásra van szükség az Európai Szociális Alaphoz;

42.

úgy véli, hogy az ESZA hatékonyságát elsősorban ösztönzőkkel, nem pedig szankciókkal kellene javítani;

43.

kiemeli, hogy a gazdasági válság még sürgetőbbé tette a beavatkozást az ESZA hatáskörébe tartozó ágazatok esetében, különösen a foglalkoztatás, a szakmai átképzés, a társadalmi integráció és a szegénység enyhítése terén;

44.

hangsúlyozza, hogy az Európai Szociális Alap jelentős támogatást nyújt a munkaerő-piaci politikákhoz, mint például a megelőző jellegű és helyi, valamint a fiatalok munkaerőpiacra történő beilleszkedését, illetve a munkanélküliség elleni küzdelmet célzó politikákhoz; kiemeli azt a tényt, hogy a tagállamoknak az ESZA-t a képességek megszerzésével, az oktatással (ideértve a kisgyerekkori nevelést is), az egész életen át tartó tanulással, az átképzéssel és a foglalkoztatási áthelyezéssel járó tevékenységekkel kapcsolatos beruházásokra kell felhasználniuk, valamint hangsúlyozza, hogy az alap fontos szerepet játszik a társadalmi beilleszkedés minden szempontból történő megerősítésében, többek között a leghátrányosabb és legérzékenyebb helyzetben levő csoportok esetében is;

45.

felszólítja a Bizottságot az ESZA munkaerő-piaci integrációra irányuló fellépéseinek erősítésére; bátorítja a tagállamokat, hogy már nagyon fiatal kortól fektessenek be a gyerekekbe az oktatás eszközeivel, később pedig a helyi és regionális elhelyezkedési lehetőségeket figyelembe vevő iskolai útmutatás kialakításával és az egész életen át tartó tanulással, hogy segítsék a munkavállalókat képességeiknek a munkaerőpiac igényeihez igazításában, eközben pedig hozzanak intézkedéseket a fiatalkori munkanélküliség leküzdésére, illetve a „dolgozó szegény rétegek” jelenség felszámolására, valamint dolgozzanak ki igényre szabott programokat az olyan, hátrányos helyzetben lévő és érzékeny csoportok megsegítésére, mint például a romák, migránsok, fogyatékkal élők és az iskolát idejekorán abbahagyók, hogy az érdemi, befogadó növekedést segítsék elő és a tudásalapú gazdaság Európáját;

46.

célzottabb intézkedéseket és további technikai támogatást kér azon területi egységek számára, amelyeket súlyos szegénység sújt, és a többségi és kisebbségi kultúrának a régiók alatti szinteken gyakran feszültéségekkel terhes együttélése jellemez; úgy véli, hogy az ilyen régiók szintje alatti területi egységek esetében könnyen állandósulhat a mélyszegénység, és elkülönülés várhat rájuk még azokon a régiókon belül is, amelyek nem feltétlenül vannak elmaradva a statisztikai átlagtól; megállapítja, hogy e régiók szintje alatti területek fejlesztése céljából összehangolt erőfeszítésekre van szükség;

47.

üdvözli, hogy a 2007–2013-as támogatási időszakban – néhány tagállamban először – létrehoztak egy valamennyi célterületre kiterjedő operatív programot is az ESZA számára;

48.

hangsúlyozza, hogy az EQUAL közösségi kezdeményezésből származó felbecsülhetetlen tapasztalat még most is helytálló, különösen ami a helyi és a regionális intézkedések összekapcsolását és a legjobb gyakorlatok uniós szintű cseréjét illeti;

49.

utal a befogadó jellegű helyi és regionális megközelítési módok egymást erősítő hatására, különösen az ESZA-nak az ERFA-val való összekötése terén, és éppen a helyalapú integrált fejlesztési tervezésre való tekintettel kéri a közös támogathatósági szabályok bevezetését és a két alap közötti keresztfinanszírozás lehetőségének fokozását és megkönnyítését; támogatja az olyan, több alapból finanszírozott operatív programok lehetőségének bevezetését, amelyek még inkább elősegítenék az integrált megközelítéseket; ezen felül felszólít az ESZA és az ERFA közötti szinergiák javítására;

50.

a szinergiák fokozása céljából felszólít az ágazati politikáknak (közlekedési, energia-, kutatási, környezet-, oktatáspolitikának) a kohéziós és strukturális politikába való nagyobb fokú integrációjára, a strukturális alapok, a versenyképességi és innovációs keretprogram, valamint a kutatási és fejlesztési keretprogramok nagyobb hatékonysága és az azok közötti jobb koordináció érdekében; úgy véli, hogy a több alapból finanszírozott programozás hozzájárulhatna az integráltabb megközelítéshez, valamint fokozhatná az említett alapok összhangját; a nemzeti/regionális fejlesztési partnerségeket megfelelő eszköznek tekinti a különféle politikák tömörítésére; e tekintetben hangsúlyozza, hogy egyértelmű célkitűzéseket kell meghatározni, és értékelni kell, hogy a célokat elérték-e a tagállamokban;

51.

javasolja, hogy a kutatási és fejlesztési politikákat helyezzék területi alapokra; ennélfogva hangsúlyozza a kohéziós politika, valamint a kutatási és innovációs politikák egyes területek igényeihez való igazításának fontosságát, mivel a regionális és helyi hatóságoknak a regionális fejlesztési alapok, valamint a kutatási és innovációs programok kialakításába és végrehajtásába való erőteljesebb bevonása létfontosságú, hiszen nem lehet ugyanazt a fejlesztési stratégiát alkalmazni valamennyi régióra;

52.

kéri a 2013 utáni támogatási időszakra az ERFA, az ESZA, a Kohéziós Alap, a keretprogramok, az EMVA és az EHA közös stratégiai keretének kialakítását; úgy véli, hogy az összehangolt szabályozási megközelítést (irányítás, jogosultság, elszámolások ellenőrzése, jelentéstételi kötelezettségek) közös keretszabályozás révén kell tovább erősíteni; e tekintetben kiemeli annak fontosságát, hogy az alapok az eredmények elérése érdekében zökkenőmentesen működjenek együtt; felszólítja a Bizottságot, hogy alkalmazzon megfelelő kiigazításokat annak érdekében, hogy az adott alapok – amikor lehetséges – kiegészíthessék egymást;

53.

kéri, hogy a Tanács és a Parlament – az EUMSZ 177. cikke alapján rendes jogalkotási eljárás keretében – fogadjon el új közös stratégiai keretet;

54.

szükségesnek ítéli a közös stratégiai keret kiterjesztését az Európai Szociális Alapra is, amely azonban megőrizné saját működési előírásait és szabályait, biztosítva számára egyszersmind a megfelelő forrásokat is; felszólítja a Bizottságot, hogy erősítse az Európai Szociális Alap szerepét, fokozza lehetőségeit és egyszerűsítse a költségvetési ellenőrzését, azáltal, hogy egyszerű és hatékony együttműködési eljárásokat dolgoz ki a szakpolitikai osztályok és a költségvetési ellenőrzési osztályok között;

55.

ösztönzi ennek keretében a regionális EMVA-programok reintegrálásának (jelenleg a 3. és 4. támogatási tengely) felülvizsgálatát; ellenzi azonban, hogy ennek következtében csökkenjen az ERFA-nak és az EMVA-nak biztosított költségvetési keret; kéri, hogy kötelező követelményeket határozzanak meg a tagállamok és régiók számára, hogy létrejöhessen egy harmonizált adminisztratív szerkezet az uniós strukturális alapok és a regionális vidékfejlesztési programok számára;

56.

kéri a külső határokon a határokon átnyúló együttműködésről, valamint a jelenlegi ENPI-ről szóló rendelet felülvizsgálatát, azzal a céllal, hogy az érintett alapokat építsék be a területi együttműködésről szóló 3. célkitűzésbe;

57.

üdvözli a Bizottság által javasolt – a korábbi, egyes tagállamokra vonatkozó nemzeti stratégiai referenciakereteket felváltó –, az EU és a tagállamok közötti fejlesztési és beruházási partnerségek célkitűzéseit; ezzel kapcsolatban kéri az Európa 2020 stratégia végrehajtására vonatkozó beruházási prioritások, valamint további kohéziós célkitűzések meghatározását; úgy véli, hogy az érintett szintek hatásköreinek konkrét megosztását haladéktalanul tisztázni kell, és kéri, hogy a szubszidiaritás elvével összhangban tartsák meg a nemzeti, illetve a regionális és helyi hatásköröket; felszólít arra, hogy tegyenek egyértelmű kötelezettségvállalást a partnerek fejlesztési és beruházási partnerségi szerződések kidolgozásába való megfelelő bevonására;

58.

támogatja az operatív programok fenntartását, mivel ezek a stratégiai dokumentumok konkrét beruházási prioritásokká alakításának fontos eszközei; ezzel kapcsolatban egyértelmű és mérhető célok meghatározását kéri;

59.

kéri a regionális és helyi hatóságok, valamint társulásaik kötelező jellegű, strukturált és rendszeres bevonását a kohéziós politika végrehajtásának valamennyi szakaszába (stratégiai tervezés, a fejlesztési és beruházási partnerségi megállapodások kidolgozása és az ezekkel kapcsolatos tárgyalások, valamint működési programok), a tagállamok alkotmányos és intézményi berendezkedésével összhangban; alapvető fontosságúnak tartja, hogy a strukturális alapokról szóló rendeletek megfelelő rendelkezéseket tartalmazzanak erről;

60.

úgy véli, hogy minden, a források felhasználására vonatkozó ezutáni stratégia hatékonyabb lehet, ha a kormányzás regionális és helyi szintjeit is bevonja, amelyek a stratégiai célkitűzéseket képesek – az összes érdekelt féllel, folytatott strukturált párbeszéd révén – a területi sajátosságokhoz igazítani;

61.

támogatja a tematikus prioritások Bizottság által javasolt rendszerét; úgy véli, hogy minél alacsonyabb a tagállamok vagy régiók fejlettségi szintje, annál inkább ki kell terjeszteni ezt a prioritási listát, melyben el kell ismerni a sajátos regionális fejlesztési igényeket, ugyanakkor biztosítani kell, hogy ez a strukturális és kohéziós alapok programozására vonatkozó tematikus megközelítés ne károsíthassa az integrált, helyi beágyazottságú megközelítést;

62.

kéri, hogy a valamennyi tagállam számára kötelezően előírt prioritások esetén a tagállamok prioritásai között szerepeljen az innováció, az infrastruktúra, a közlekedés és az erőforrások megőrzése, bizonyos fokú rugalmasságot biztosítva mindazonáltal a programok terjedelmének, az egyes régiók kiindulási helyzetének és az elérendő céloknak a figyelembevétele érdekében, hogy e prioritások illeszkedjenek az egyes régiók egyedi igényeihez; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy ebben az esetben az innovációt az Innovatív Unió kiemelt kezdeményezés keretében tágan kell értelmezni; megállapítja, hogy a kkv-k képezik az EU-ban a munkahelyek fő forrását és a vállalkozási ötletek táptalaját; hangsúlyozza, hogy a kkv-k támogatását azon kulcsfontosságú szerep tükrében kell folytatni és megerősíteni, amelyet az EU 2020 stratégia végrehajtásában játszhatnak; hangsúlyozza, hogy az Innovatív Unió összefüggésében az „innováció” tág fogalmát kell alkalmazni, ugyanakkor pedig meg kell könnyíteni a kkv-k finanszírozáshoz való hozzáférését; hangsúlyozza, hogy önkéntes alapon és a szubszidiaritás elvével összhangban lehetővé kell tenni további prioritások kitűzését és végrehajtását; kéri, hogy az energia, az oktatás és képzés, és a szegénység elleni küzdelem feltétlenül kerüljenek a javasolt prioritások közé;

63.

kéri, hogy kerüljék a késedelmet a programok elindításában, valamint általánosságban is kéri a döntéshozatali és értékelési folyamatok felgyorsítását; hangsúlyozza, hogy ez különösen nagy jelentőséggel bír a kis- és középvállalkozások számára; kéri továbbá, hogy ennek érdekében javítsák az érintett közigazgatási szervek műszaki berendezéseit, fokozzák e szervek összekapcsolódását, csökkentsék a közzétételi előírásokat, valamint jelentősen csökkentsék a pályázatok kiírására és benyújtására vonatkozó határidőket; kéri a Bizottságot annak értékelésére, hogy – a végrehajtással kapcsolatos esetleges problémák meghatározása érdekében – létre lehet-e hozni kísérleti területeket az új szabályozások kisebb léptékű tesztelése érdekében azelőtt, hogy a szabályozást a többi régióra alkalmazni kellene;

64.

kéri, hogy a fejlesztési és beruházási partnerségekben a támogatások kifizetését olyan konkrét kötelezettségvállalásoktól tegyék függővé, amelyeket a Bizottság és a tagállamok között folytatott párbeszéd keretében előre rögzítettek; úgy véli, hogy az előre meghatározott feltételeknek elő kell írniuk a tagállamok számára, hogy reformokat indítsanak annak érdekében, hogy a támogatások valóban a kohéziós politikához közvetlenül kapcsolódó területeken kerüljenek felhasználásra, illetve úgy véli, hogy a tagállamokat szükség esetén fel kell szólítani e követelmény teljesítésére, és a támogatásokat csak e feltételek teljesülése esetén szabad kiutalni; kéri, hogy az operatív programok irányításában részt vevő valamennyi szereplő befolyásolhassa a feltételrendszert; jogosnak véli, hogy ezek a feltételek terjedjenek ki különösen a már elfogadott (például az árszabályozással, a pályázatokkal, a közlekedéssel, az egészségüggyel kapcsolatos) uniós jogszabályok megfelelő végrehajtására annak érdekében, hogy megelőzzék a szabálytalanságokat és biztosítsák a hatékonyságot; elutasítja azonban azokat az előírásokat, amelyek alapvető szociális és gazdasági reformokat követelnek a tagállamoktól; valamennyi feltételnek teljes mértékben tiszteletben kell tartania a szubszidiaritás és a partnerség elveit;

65.

azon a véleményen van, hogy az új feltételrendszer nem eredményezhet adminisztratív többletterheket az érintett szereplők számára; ösztönzi a következetes, szabványos, egyszersmind objektíven értékelhető feltételrendszer kialakítását mind az ERFA, mind pedig az ESZA tekintetében;

66.

úgy véli, hogy a Bizottság feladata a feltételek meghatározása és azok betartásának ellenőrzése, továbbá megfelelő cselekvési terveket szorgalmaz a tagállamok és a régiók tekintetében;

67.

üdvözli a Bizottság azon javaslatát, hogy eredményorientáltabb kohéziós politikát kell folytatni, amit megfelelő célkitűzések és mutatók előzetes meghatározása révén lehet megvalósítani; hangsúlyozza, hogy e tekintetben csak néhány jól meghatározott és mérhető mutatóról lehet szó, melyeknek közvetlen összefüggésben kell állniuk a támogatás gyakorlati eredményeivel, és melyeket a régiókkal/tagállamokkal együtt kell meghatározni; úgy véli azonban, hogy a teljesítmények mérése céljából javasolt összes eszköznek és kritériumnak továbbra is a programok minőségi szemléletén kell alapulnia;

68.

úgy véli, hogy a strukturális alapokból és a Kohéziós Alapból nyújtott regionális támogatásokat meghatározó mutatókat az Eurostat legutóbbi adataira kell alapozni, hogy teljes mértékben figyelembe vegyék a válság által a régiókra gyakorolt gazdasági és társadalmi hatásokat;

69.

felszólít az ESZA hatékonyságának és átláthatóságának növelésére az eredményekre fokozottabban összpontosító fellépések révén, és e célból kéri a tisztább és mérhetőbb célkitűzések és eredménymutatók előzetes meghatározását, amelyek különösen a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, illetve a magas színvonalú munkaerő-piaci integráció terén elért sikereket mérik; úgy véli, hogy az érintett feleket az irányítás minden szintjén be kell vonni e célkitűzések és eredménymutatók meghatározásába, ez utóbbiakat pedig jóval a finanszírozás megkezdése előtt meg kell világosan határozni, hogy a tagállamok és a Bizottság egyaránt értékelhesse az elért eredményeket és hasznosíthassa a tapasztalatokat a következő tervezési szakaszban; támogatja a Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy az ESZA pénzeszközeinek szétosztását előzetes feltételektől tegyék függővé, beleértve az uniós jogszabályok és az uniós célkitűzések átültetésének előfeltételét, ami elengedhetetlen az ESZA intézkedéseinek sikeréhez, illetve a strukturális reformokhoz és a szükséges igazgatási kapacitások biztosításához; hangsúlyozza, hogy az eredményorientált szemlélet nem vezethet ahhoz, hogy a kis kedvezményezettek hátrányos helyzetbe kerüljenek, illetve a hozzáférés terén újabb akadályokba ütközzenek vagy kockázatokkal találják szembe magukat;

70.

úgy véli, hogy a kohéziós politika egyik alapvető elve az állami és a magánszférából származó társfinanszírozás; kéri, hogy vizsgálják felül az uniós finanszírozás felső határát, amelynek szorosabban kellene illeszkednie a regionális fejlettségi szinthez, az európai hozzáadott értékhez és a támogatott intézkedések típusaihoz, és a határt ezeknek megfelelően kell emelni vagy csökkenteni;

71.

sürgeti a tagállamokat és a régiókat, hogy a társfinanszírozási eszközöket előretekintően tervezzék meg és pénzügyi tervezés révén is erősítsék meg;

72.

kéri a közvetlen működési támogatásokkal kapcsolatban annak figyelembe vételét, hogy a kohéziós politika különösen a nagyobb vállalatoknál inkább a járulékos hatásokat és nem a székhelyre vonatkozó döntéseket támogatja, ezért kéri, hogy a nagy magánvállalkozások számára nyújtott támogatást a kutatási és fejlődési beruházásokra összpontosítsák vagy a jelenlegi gyakorlatnál gyakrabban infrastrukturális támogatásként közvetetten biztosítsák; kéri továbbá, hogy a strukturális alapokról szóló általános rendelet tartalmazzon olyan világos szabályokat, amelyek megtiltják az Unión belüli székhelyáthelyezés bármilyen uniós finanszírozását, jelentősen csökkentik a székhelyáthelyezésre irányuló beruházások felülvizsgálatára vonatkozó küszöbértéket, kizárják a nagyvállalatokat a közvetlen működési támogatásokból és tízéves határidőt szabnak meg a műveletek lebonyolítására;

73.

elismeri az új finanszírozási eszközök multiplikátor hatását és mozgósítási potenciálját, általános értelemben támogatja a kölcsönből történő finanszírozás fokozását és kéri, hogy a feltöltődő pénzügyi eszközöket terjesszék ki a megfelelőnek bizonyuló támogatási területekre; kéri, hogy a teljes támogatási időszakra egyszerűsítéseket és nagyobb jogbiztonságot biztosítsanak, valamint hogy hozzanak létre egy közösségi katalógust, amely meghatározza, mely projekteknek nyújtanak kölcsönt és melyeknek támogatást; kéri, hogy az eszközök kiigazíthatók, ezért valamennyi régió és város tekintetében életképesek és megvalósíthatók legyenek; úgy véli, hogy legfeljebb egy támogatási időszak után az eszközök felhasználása iránti felelősséget a nemzeti szintekre, illetve a projektek szintjeire kell átruházni; megjegyzi, hogy a jelenlegi időszakban nem minden tagállam fogadott el a JESSICA-hoz hasonló pénzügyi eszközök kezelésére decentralizált megközelítést; hangsúlyozza, hogy a városok számára közvetlen hozzáférést kell biztosítani;

74.

hangsúlyozza, hogy a támogatási források nyújtását mindig választási lehetőségként kell fenntartani, és a helyi szereplőknek kell felhasználniuk a finanszírozás regionális szükségleteknek megfelelő keverékét;

75.

úgy véli, hogy az EBB-nek jelentősebb szerepet kell vállalnia a TEN-infrastruktúrák finanszírozásában; kéri több olyan megközelítés kialakítását, amelyek a köz- és magánszféra közötti önálló partnerségeken alapuló megoldásokhoz vezetnek; úgy véli, hogy alapvetően az Európai Parlament tartozik fő felelősséggel a megfelelő átláthatóság, valamint a döntéshozatali és ellenőrzési feladatok iránt;

76.

üdvözli az EBB és a Bizottság között a kohéziós politika keretében a három kezdeményezés – JESSICA, JEREMIE és JASMINE – végrehajtása tekintetében folytatott együttműködést, amelynek fokoznia kell a kohéziós politika hatékonyságát és eredményességét, valamint javítania kell a strukturális alapok működését; felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is fogadjon el aktív közös kezdeményezéseket az EBB-vel, főként a kohéziós politika területén, valamint hogy biztosítson pénzügyi támogatást a kkv-k részére;

77.

úgy véli, hogy a globális támogatások az önállóan, az európai regionális politika célkitűzései szerint meghatározott innovációs stratégiák tekintetében a régiók alatti szinten megfelelő eszköznek bizonyulnak;

78.

elutasítja azonban a globális támogatásokra vonatkozó kvótákat vagy kötelezettségvállalásokat, mivel azok ellentétesek lehetnek a kiemelt célkitűzések régiók igényeihez illeszkedő meghatározásával;

79.

úgy véli, hogy a hétéves pénzügyi tervezési időszakok kialakítása a kohéziós politika számára sikeres volt, és legalább a következő programozási időszak végéig (2020) meg kellene tartani; kéri azonban egy olyan rendszer kialakítását, amely lehetővé teszi az alapfeltételek gyorsabb stratégiai átértékelését, hogy az EU a különleges eseményekre (pénzügyi válság, energiaválság, természeti katasztrófák) még gyorsabban és nagyobb rugalmassággal legyen képes reagálni;

80.

hangsúlyozza, hogy az EU költségvetése a jelenlegi szerkezetében, allokációs mechanizmusaival és a különböző alapokat szabályozó rendeletekkel a kohéziós és a strukturális politika végrehajtása tekintetében bevált, és hogy ezért csak azokon a területeken kell változtatásokat végrehajtani, ahol az eljárások nem bizonyultak sikeresnek, illetve ellentmondanak a jelenlegi költségvetési rendeletnek; támogatja ezzel összefüggésben a Bizottság azon javaslatait, amelyek célja a regionális fejlesztés tekintetében rendelkezésre álló valamennyi forrásra vonatkozó szabályok összehangolása; kéri azonban, hogy a bevett és bevált szerkezettel kapcsolatos minden, mégoly csekély mértékű módosítás esetében is különösen elővigyázatosan járjanak el annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a nemzeti és regionális hivatali működésének zavarai és bizonytalanságai, valamint a kedvezményezettek többletterhei, különösen a kis struktúrájú és korlátozott kapacitású kedvezményezettek esetében;

81.

úgy véli, hogy megvalósítható az Európa 2020 célkitűzéseinek integrációja a célkitűzések és alapok meglévő struktúráiba és ezzel a költségvetési tételekbe is; elutasítja az uniós költségvetésnek a növekedés „intelligens”, „befogadó” vagy „fenntartható” elméleti fogalmai szerinti mindennemű felosztását, valamint a kohéziós politika különféle költségvetési tételek közötti mindennemű széttördelését; úgy véli, hogy e politika számára az EU költségvetésében önálló tételt kellene elkülöníteni;

82.

nézete szerint a 2013 utáni kohéziós politika még nagyobb mértékben képes hozzájárulni az EU régióinak további és fenntartható fejlődéséhez, és kulcsfontosságú szerepe van az Európa 2020 stratégia végrehajtásában, és ezért kéri, hogy céljaira legalább ugyanazokat a költségvetési előirányzatokat biztosítsák;

83.

emlékeztet rá, hogy az Európai Számvevőszék éveken át azt jelentette, hogy a kohéziós területen tett kifizetésekre több mint 5 %-os hibaarány jellemző, de megjegyzi, hogy ez az arány 11 %-ról esett vissza az utolsó mentesítési eljárás idejére, amit a Számvevőszék éves jelentése is bizonyít, illetve hogy a felügyeleti és ellenőrző rendszerek csak részben hatékonyak; emellett felszólít a hibaszámítási módszer egyértelművé tételére, mivel a Számvevőszék és a Bizottság által benyújtott adatok közötti eltérések zavart keltenek és erősítik a bizalmatlanságot a hivatalos adatokkal szemben;

84.

kéri, hogy a strukturális alapok felhasználásával súlyos szabálytalanságokat elkövető tagállamok esetében fogadjanak el szigorúbb szabályokat az ezen alapok felhasználásával kapcsolatos szabálytalanságok kivizsgálása tekintetében, valamint a kifizetések módszeres megszakítására és felfüggesztésére irányuló eljárás tekintetében is, amennyiben egyértelmű bizonyítékok jelentős hiányosságokat mutatnak ki az akkreditált hatóságok működésében; ezzel szemben kéri, hogy a megfelelő alapkezelő rendszerrel rendelkező tagállamokban szüntessék meg a szükségtelen ellenőrzéseket; úgy véli, hogy a „bizalmi szerződés” és az „egységes ellenőrzés” elveit, amilyen gyakran csak lehet, alkalmazni kellene;

85.

felkéri a tagállamokat/állami hatóságokat, hogy jelöljék ki azokat a hatóságokat vagy szerveket, amelyek kizárólagos felelősséggel rendelkeznek a strukturális alapok eszközeinek jogszerű felhasználása tekintetében;

86.

a pénzeszközöket kezelő hatóság (kifizető ügynökség / közigazgatási hatóság) vezetője szintjén aláírt éves irányítási nyilatkozatokat megfelelő eszköznek tartja a jelentéstételi és ellenőrzési lánc megerősítésére, továbbá hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen a nyilatkozatok tartalmi pontossága; ezért hibás nyilatkozatok esetére szankcionálási rendszer bevezetését kéri; továbbra is kitart a nemzeti megbízhatósági nyilatkozatokkal kapcsolatos cél mellett;

87.

felszólítja a Bizottságot, hogy már a következő pénzügyi tervezési időszak kezdetétől vállaljon nagyobb felelősséget a nemzeti közigazgatási eljárások javítása érdekében; ezzel összefüggésben sürgősen szükségesnek tartja a támogatási programok egyszerűsítését és átláthatóbbá tételét, különösen a pénzügyi végrehajtás és a pénzügyi ellenőrzés tekintetében; úgy véli ezért, hogy a Bizottság feladata a nemzeti, illetve föderális közigazgatási és ellenőrző szervek akkreditációs eljárásának végrehajtása; úgy véli, hogy az egyszerűsített és kevésbé gyakori jelentéstételre való feljogosítás feltételéül a sikeres akkreditációkat és az alacsonyabb hibaszázalékot kell előírni;

88.

ugyanakkor kéri a Bizottság felügyeleti szerepének erősítését azáltal, hogy bevezetik a kifizetések szisztematikus megszakítását és felfüggesztését, mihelyt jól megalapozott bizonyíték utal arra, hogy az akkreditált hatóságok működése komolyan hiányos; felhívja a Bizottságot is, hogy dolgozzon ki szigorúbb terveket a hibás kifizetések behajtási arányának növelésére;

89.

kéri az ellenőrzési rendszer egyszerűsítését, az ellenőrzési szintek számának csökkentését, valamint a felelősségi körök tisztázását a Bizottság és a tagállamok között; felszólít az egyszintű ellenőrzési eljárás alkalmazására, amelynek során a tagállamok ellenőrzik a projekteket, a Bizottság pedig ellenőrzi a tagállamok ellenőrzési rendszereit;

90.

úgy véli, hogy az operatív programok teljesítményének javítása érdekében a régiókon belüli projektkiválasztás esetében gyakrabban kellene pályázati eljárásokat alkalmazni;

91.

kéri, hogy az adminisztráció egyszerűsítése érdekében tegyék általánosabbá a szabványosított eljárást, és amennyiben ez a rendszer megfelelő, alkalmazzanak magasabb költségegységeket és az általános költségek átalányösszeg-alapú bejelentését; kéri, hogy fokozottan vegyék figyelembe az arányosság elvét, vagyis a kisebb programok végrehajtását kössék lényegesen kevesebb jelentéstételi és felülvizsgálati kötelezettséghez;

92.

a Bizottságtól éves szinten egy nyilvános „hibajegyzék” elkészítését kéri, amely kiterjed a jelentéstételi és közzétételi kötelezettségek nem kielégítő és/vagy késedelmes teljesítésére, valamint a strukturális alapokkal kapcsolatos szabálytalanságokra, visszaélésekre és csalásokra; kéri, hogy ennek során a tagállamok és az alapok szerint tegyenek különbséget;

93.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a nehézkes adminisztráció megakadályozza a kisvállalkozásokat és a kis szervezeteket abban, hogy a strukturális alapok támogatásában részesüljenek; kéri, hogy a vonatkozó szabályok és a technikai dokumentumok a lehető legvilágosabbak legyenek;

94.

kéri, hogy vezessenek be olyan éves számlaelszámolási eljárásokat, amelyek lefedik az új pénzügyi tervezési időszakra bevezetendő többéves programokat is;

95.

a teljes lebonyolítási és ellenőrzési rendszer tekintetében hatékony e-kormányzati megoldásokat (egységes űrlapokat) tart szükségesnek; kéri, hogy a Bizottság koordinálásával valósítsák meg a tagállamok közötti tapasztalatcserét, valamint az igazgatási és ellenőrzési hatóságok tekintetében koordinált végrehajtási keretet hozzanak létre;

96.

támogatja a Bizottság arra vonatkozó javaslatát, hogy csak akkor nyújtsanak költségtérítéseket a nemzeti hatóságoknak, ha a kedvezményezettnek kifizették a megfelelő uniós hozzájárulást; úgy véli, hogy ez felgyorsítja a kifizetést és döntő ösztönzést nyújt a szigorú nemzeti ellenőrzéshez; rámutat azonban, hogy a tagállamoknál és régióknál adott esetben likviditási problémák léphetnek fel és ezekre biztonsági megoldást kell találni;

97.

ellentmondásosnak tartja a Bizottság javaslatát, miszerint a kifizetéseknek mindinkább az eredményeken kell alapulniuk, azaz a finanszírozandó projektnek először eredményeket kell felmutatnia; tart a nagyon bürokratikus ellenőrzéstől, azonban adott esetben elképzelhetőnek tart olyan feltételeket, amelyek a kifizetést a projektek és – például –az Európa 2020 stratégia közötti igazolt összhanghoz kötik;

98.

úgy véli, hogy miközben a visszafizetésnek akkor kell megérkeznie, amikor az uniós finanszírozást a projektekre már kifizették, nem szabad többletterheket róni a kedvezményezettekre olyan kamatok formájában, amelyek nem tükrözik a bármely bank vagy pénzügyi intézmény által nyújtott ilyen kölcsönök alacsony kockázati tényezőjét;

99.

szorgalmazza, hogy a végrehajtás során helyesen eljáró tagállamok tekintetében diverzifikálják a szankcionálási mechanizmusokat többek között bónuszrendszer formájában, különösen közigazgatási könnyítések révén;

100.

emlékeztet arra, hogy az egyéb strukturális alapoktól eltérően az ESZA sajátossága abban rejlik, hogy az szorosan kapcsolódik az általa támogatott célcsoportokhoz, továbbá az ESZA-t oly módon kell kialakítani, hogy elérhető legyen számos kis, helyi projekt számára; kéri a tagállamokat a pénzeszközök projektek részére történő haladéktalan továbbítására, hogy a kisebb kedvezményezettek is nehézségek nélkül hozzájussanak; kéri a Bizottságot és tagállamokat, hogy az ellenőrzési és auditálási kötelezettségek meghatározásánál vegyék figyelembe az arányosság elvét az időráfordítás és az erőfeszítések tekintetében, illetve a pénzügyi hozzájárulást, továbbá egyszerűsítsék az eljárásokat, csökkentsék a túlzott adminisztratív költségeket, valamint a munkahely-teremtésre és a foglalkoztatás növelésére irányuló uniós célkitűzések megvalósítása céljából számolják fel a projektek és a kedvezményezettek által elérhető eredmények előtt álló egyéb akadályokat; felszólítja a Bizottságot, hogy növelje az irányító hatóságok és a kedvezményezettek finanszírozással kapcsolatos választási lehetőségeit, és hogy tegyen javaslatot a hagyományos elszámolás mellett a standard költségmodell választhatóságára;

101.

támogatja a Bizottság javaslatát, amely szerint a nagyobb fokú rugalmasság biztosítása érdekében az „n+2” és az „n+3” szabályt bizonyos helyzetekben rendszeresen, lehetőség szerint a tagállami kiutalások szintjén kellene alkalmazni, kivéve az első támogatási évben, valamint a határokon átnyúló programok esetében, az automatikus visszavonási szabálytól történő bármely egyéb eltérésnek pedig a stratégiai programokkal, az eredményalapú orientációval és az előzetes feltételességgel kapcsolatos új rendelkezések miatt szükséges adminisztratív többletterheket kellene tükröznie; a határokon átnyúló programok esetében akár még az „n+3” szabályt is támogatja, hogy figyelembe vegyék a nyelvi és kulturális kihívásokkal egyébként is megterhelt, lassú közigazgatási eljárásokat; úgy véli, hogy ez biztosítja a magas minőségű beruházások és a programok zökkenőmentes és gyors végrehajtása közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot;

102.

hangsúlyozza, hogy az Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz (ENPI) a kohéziós politika szempontjából nagy jelentőséggel bír az Európai Unión kívüli országokkal folytatott, határokon átnyúló együttműködésben; tudomásul veszi a program végrehajtásában jelenleg fennálló problémákat meggyőződése, hogy végül szükség lesz arra, hogy az ENPI határokon átnyúló együttműködési programjait visszavonják a kohéziós politika alá; úgy véli, hogy éppen a szomszédos országok infrastrukturális kapcsolatai (közlekedés, energia és környezet) gyakorolnak pozitív hatást az európai határ menti régiókra; kéri, hogy az ENPI eszközeit fokozottabban összpontosítsák az energiaügy és a közlekedési infrastruktúrák stratégiai szükségleteire; hangsúlyozza azt a szerepet, amelyet ezzel összefüggésben a makrorégiók játszhatnak; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az ERFA-tól függő kezdeményezések, az előcsatlakozási támogatási eszköz, az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz (ENPI) és az Európai Fejlesztési Alap (EFA) közötti hatékonyabb szinergiák kialakításának lehetőségét; kéri a Bizottságot annak értékelésére, hogy a regionális politikákban már meglévő és működő struktúrákat az ENPI kezelésére is alkalmazni lehetne-e;

103.

hangsúlyozza továbbá az uniós bővítési folyamatnak az előcsatlakozási támogatási eszköz (IPA) révén szerzett kohéziós jelentőségét, mely eszköz a tagjelölt országok számára a kohéziós struktúrákhoz való tartalmi és szerkezeti felkészítést nyújt; felhívja a figyelmet a tagállamokban tapasztalható végrehajtási problémákra; emlékeztet az IPA eredeti céljára, különösen a pénzügyi kapacitásépítésre és az intézmények kiépítésére, valamint a tagjelölt országok által a közösségi kohéziós politika végrehajtására tett előkészületek támogatására, amelyek célja, hogy csatlakozásuk időpontjában ezek az országok maradéktalanul befejezzék a közösségi vívmányok átültetését; felszólítja a Bizottságot, hogy határozza meg az IPA jelenlegi működésében tapasztalható problémákat;

104.

ismételten kéri a Regionális Fejlesztési Bizottság felelősségteljes bevonását ezen eszközök jövőbeli kialakításába;

105.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és az uniós régiók és tartományok elnökeinek.

5.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 33/38

—

tekintettel a G8-ak által a 2005. évi gleneagles-i csúcstalálkozón, valamint az azt követő G8-és G20-találkozókon a segítségnyújtás mértékére, a szubszaharai Afrika számára nyújtott segélyre és a segítségnyújtás minőségére vonatkozóan vállalt kötelezettségekre,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek 2000. szeptember 8-án kiadott millenniumi nyilatkozatára,

—

tekintettel a fejlesztésről szóló európai konszenzusra (1), valamint a fejlesztési politika terén való komplementaritásról és munkamegosztásról szóló európai uniós magatartási kódexre (2),

—

tekintettel a segítségnyújtás hatékonyságáról szóló párizsi nyilatkozatra és az accrai cselekvési programra,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 208. cikkére, amely kimondja, hogy „az Unió azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit”,

—

tekintettel a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének („fejlesztési együttműködési eszköz” (DCI)) létrehozásáról szóló, 2006. december 18-i 1905/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 25. cikke (1) bekezdésének b) pontjára,

—

tekintettel a Cotonoui Megállapodás 61. cikkének (2) bekezdésére,

—

tekintettel a segélyek hatékonyságáról és a fejlődő országokban tapasztalható korrupcióról szóló, 2006. április 6-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel 2010. május 5-i állásfoglalására, a hetedik, nyolcadik, kilencedik és tizedik Európai Fejlesztési Alap 2008-es pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel (5),

—

tekintettel a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló 1905/2006/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadása céljából a Tanács által első olvasatban elfogadott álláspontról szóló 2011. február 3-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Európai Számvevőszék 11/2010. sz. különjelentésére: „Az általános költségvetési támogatás bizottsági irányítása az AKCS-, latin-amerikai és ázsiai országokban”,

—

tekintettel a Bizottságnak a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, a fejlődő országoknak szánt uniós költségvetési támogatások jövőjéről szóló zöld könyvére (COM(2010)0586),

—

tekintettel a „The Aid Delivery Methods. Guidelines of the Programming, Design & Management of General Budget Support” (Támogatásnyújtási módszerek. Az általános költségvetési támogatás tervezése, kivitelezése és irányítása) című 2007-es bizottsági dokumentumra,

—

tekintettel a „Költségvetési támogatás: A fejlődés finanszírozásának hatékony módja?” címet viselő 2008-as bizottsági jelentésére,

—

tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés Gazdasági, Pénzügyi és Kereskedelmi Bizottságának a költségvetési támogatás mint az AKCS országokban nyújtott hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) eszközéről szóló jelentésére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Külügyi Bizottság, a Költségvetési Bizottság, valamint a Költségvetési Ellenőrző Bizottság véleményére (A7-0206/2011),

A.

mivel a Lisszaboni Szerződés értelmében az Európai Unió fejlesztéspolitikájával szemben támasztott legfőbb célkitűzés a szegénység csökkentése és hosszú távon való felszámolása,

B.

mivel a költségvetési támogatás a segítségnyújtás egyik legfontosabb eszközévé vált,

C.

mivel a támogatók jó része az általános és az ágazati költségvetési támogatást egy olyan eszköznek tekinti, amely ösztönzően hat a partnerországok fejlesztési politikával és a tartós reformfolyamatokkal kapcsolatos felelősségvállalására, erősíti a nemzeti elszámoltathatósági intézményeket és rendszereket, segíti a növekedést, a szegénység csökkentését és a fejlesztési célok megvalósítását,

D.

mivel elsőként a programalapú fellépések feltételeinek– beleértve a költségvetési támogatást vagy a további modelleket – megteremtését szolgáló működőképes kapacitásfejlesztésre van szükség,

E.

mivel a költségvetési támogatás a hagyományos projektalapú megközelítés bizonyos gyengeségeit hivatott orvosolni (magas tranzakciós költségek, szétdarabolt párhuzamos rendszerek), és ekként az uniós intézkedések Lisszaboni Szerződésben hangsúlyozott koherenciájának és eredményességét erősíteni,

F.

mivel a költségvetési támogatásnak hozzá kellene járulnia a segítségnyújtás minőségének és hatékonyságának növeléséhez, különösen a saját felelősség és az összehangolás tekintetében, mivel az adományozók és a kedvezményezettek közötti politikai párbeszéd lehetővé teszi a hozzájárulásoknak az egyes országok által a szegénység csökkentésére irányuló nemzeti stratégiákban meghatározott prioritásokhoz való hozzáigazítását,

G.

mivel a költségvetési támogatásról szóló európai számvevőszéki jelentésben felsorolt kockázatok ellenére a költségvetési támogatás általános feltételrendszerére jellemző „dinamikus megközelítés” továbbra is a politikai párbeszéd fontos eszközéül szolgál; mivel a költségvetési támogatást semmiképp sem szabad „biankó csekknek” tekinteni,

H.

mivel a kedvezményezett országok partnereikkel szemben vállalt kötelezettségei esetenként nehezíthetik a támogatás felhasználását, hiszen a támogatók által támasztott feltételek olykor ellentmondásosak,

I.

mivel ezidáig az Európai Unió a partnerségi megállapodások keretében elsősorban az emberi jogok („első generációs jog”) és nem a társadalmi, gazdasági és kulturális jogok („második generációs jog”) megsértésére utalt,

J.

mivel a feltételrendszerben tapasztalható következetlenségek megelőzése végett a támogatóknak konzultálniuk kellene egymással,

K.

mivel – a Lisszaboni Szerződés 2. cikkének (3) bekezdése szerint – az Európai Unió egyik célja a fenntartható szociális piacgazdaság támogatása, és ennek érvényesülnie kell a fejlesztési politika és a szomszédsági politika vonatkozásában is,

L.

mivel a partnerkormány saját állampolgáraival szemben felelősséget vállal a költségvetés kezelésével kapcsolatban a parlamentje által gyakorolt ellenőrzésen, valamint civil társadalmának az államháztartással kapcsolatos kérdésekről történő tájékoztatásán keresztül, ami alapvető kapacitásfejlesztési tényezőnek tekinthető,

1.

üdvözli a költségvetési támogatásról szóló zöld könyvben meghatározott bizottsági kezdeményezést, amely főként a partnerországok belső fejlődésének ösztönzését szorgalmazza és követeli, hogy oly módon határozzák meg a költségvetési támogatásra vonatkozó támogathatósági kritériumokat, hogy az esetleges túlköltekezés kockázata, illetve az ilyen típusú támogatások helytelen felhasználása elkerülhető legyen, figyelembe véve az olyan tényezőket, mint például az országok korrupciós indexe,

2.

üdvözli az európai szintű konzultációs folyamatot; reméli, hogy a költségvetés-támogatás odaítélésének gyakorlatát a hatékonyság növelése érdekében tárgyilagosan fogják elemezni és javítani;

3.

emlékeztet rá, hogy a Lisszaboni Szerződés szerint a szegénység csökkentése és felszámolása az EU elsődleges fejlesztéspolitikai célja; hangsúlyozza, hogy a szegénységnek több dimenziója is van, például emberi, gazdasági, társadalmi-kulturális, nemi, környezeti és politikai, amelyeket az EU fejlesztési politikájának mind kezelnie kell;

4.

véleménye szerint az EU támogatásoknak valódi minőségi változást kell elindítaniuk a partnerországokban, és a költségvetési támogatást e cél elérésének hatékony eszközéül ismeri el, feltéve, hogy a költségvetési támogatási feltételesség mellett, illetve hatékony politikai és szakpolitikai párbeszéddel összhangban alkalmazzák;

5.

hangsúlyozza a politikák következetességének kulcsfontosságú és elengedhetetlen szerepét a nagy hatással járó fejlesztéspolitika végrehajtása során; továbbá kéri, hogy az uniós kül- és biztonságpolitika összpontosítson a demokrácia és az emberi jogok előmozdítására, a békére és biztonságra, amelyek mind a fenntartható fejlődés kulcsfontosságú előfeltételei; az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és a katasztrófakockázatot csökkentő intézkedések általános érvényesítésére irányuló módszeresebb erőfeszítéseket kér;

6.

álláspontja szerint az adózás biztosítja a fenntartható fejlesztés finanszírozás számára a független forrásokat és fontos kötelék a fejlődő országok kormányai és polgárai között; kéri, hogy az életképes államháztartás-irányítási rendszerek és az átfogó adózási infrastruktúra kiépítését tegyék a költségvetési támogatás egyik legjelentősebb prioritásává; azt javasolja, hogy a költségvetési támogatási politikába foglalják bele az adóparadicsomok, az adóelkerülés és a jogellenes tőkekiáramlás elleni küzdelmet szolgáló eszközöket;

7.

hangsúlyozza, hogy adott esetben az ágazati költségvetési támogatás eszközéhez kell folyamodni az alapvető szociális ágazatok – úgymint az egészségügy, az oktatás, a legkiszolgáltatottabb személyek, és különösen a fogyatékkal élők támogatása – fokozottabb megcélzása érdekében;

8.

rámutat, hogy a költségvetési támogatást nem szabad az EU sajátos gazdasági és stratégiai érdekeinek érvényesítésére, hanem a fejlődő országok fejlesztési céljainak – különösen a szegénység és éhezés felszámolásának – elérésére kell felhasználni és segítséget kell nyújtani a fejlődő országok ezirányú erőfeszítéseihez;

9.

emlékeztet az Európai Unió költségvetési támogatás terén játszott úttörő szerepére, valamint az Európai Bizottság e területre vonatkozó szakértelme révén hozzáadott értékre;

10.

megjegyzi, hogy a költségvetési támogatás a velejáró, költségvetési kérdésekről folyó párbeszéd révén nem csak a kormányok elszámoltathatóságát fokozza, hanem az adományozók koordinációját; rámutat, hogy ez az előrevivő út a feltörekvő országbeli adományozók jobb koordinációjához is;

11.

hangsúlyozza ezért az Európai Unió amelletti elhivatottságát, hogy tapasztalatának előnyeiből más intézményi szereplők is részesüljenek, mindenekelőtt a Busan támogatásának hatékonyságát vizsgáló magas szintű fórum során;

12.

hangsúlyozza, hogy a Bizottság és a költségvetési támogatást nyújtó szereplők nagy része által alkalmazott dinamikus megközelítés számtalan kockázatot rejt, amelyeket kellőképp figyelembe kell venni; felkéri a Bizottságot, hogy készítsen nemzeti szintű értékeléseket a költségvetési támogatás lehetséges kockázatairól és hasznáról a partnerországokban;

13.

felkéri az Európai Uniót a költségvetési támogatás kezelésére, az egyéb támogatási módokkal való komplementaritás kiaknázása céljából;

14.

hangsúlyozza, hogy a Bizottság ellenőrzési mechanizmusán kívül a parlamenti ellenőrzést, valamint a civil társadalom tájékoztatását is meg kell erősíteni a költségvetési támogatásban részesülő országokban; kiemeli továbbá, hogy a kedvezményezett országok államháztartására vonatkozó optimális ellenőrzés kialakítása a források rendelkezésre bocsátásának előfeltétele;

15.

emlékeztet, hogy a világosan meghatározott, széles körben támogatott és szorosan nyomon követett mutatók nélkülözhetetlenek a harmadik országoknak nyújtott költségvetési támogatás konkrét hatásainak kimutatására, valamint hogy az illetékes költségvetési hatóságokat rendszeresen tájékoztatni kell a költségvetési támogatásra vonatkozó döntéshozatalt alakító mutatókról és iránymutatásokról; hangsúlyozza, hogy e mutatókat pontosabban kell a partnerországok sajátos igényeihez igazítani, elkerülendő a Bizottság által követett univerzális („mindent egy kaptafára”) megközelítést, amely esetlegesen épp ellentétes hatást váltana ki;

16.

kéri, hogy a kedvezményezett ország költségvetésének parlamenti vizsgálatát szabják meg a költségvetési támogatás folyósításának feltételéül; kéri a partnerországokban a parlamentek és a civil társadalom széles körű részvételét annak érdekében, hogy a költségvetési támogatási pénzeszközök felhasználásáról demokratikus döntés szülessen;

17.

felkéri a Bizottságot, hogy a költségvetéshez nyújtott támogatások odaítélése előtt bizonyosodjon meg arról, hogy a beavatkozás célkitűzései a kedvezményezett ország nemzeti programjának részét képezik, és arról, hogy a más adományozók nyújtotta támogatásokhoz képest megvalósul a koordináció, komplementaritás és koherencia elve, valamint a kedvezményezett ország által már elkülönített források kiegészítésének elve;

18.

az uniós költségvetés-támogatások helytállóságának biztosítása érdekében felkéri a Bizottságot, hogy a költségvetéshez nyújtott támogatások műveleteinek elindítására vonatkozó határozatok előkészítésének és dokumentációjának javítása révén egyszerűsítse a programozási és tervezési eljárást; a küldöttségek rendelkezésére álló erőforrásokkal kapcsolatban alkalmazott megkötések miatt – ami gyakran korlátozza egyes tevékenységek ellátását – felhívja a Bizottságot, hogy biztosítson elegendő képzett személyzetet a végrehajtáshoz, mivel a költségvetéshez nyújtott támogatás más elemzői készségeket követel, mint a projekt- vagy programfinanszírozás;

19.

kitart amellett, hogy a kedvezményezett országok nemzeti parlamentjeinek és a civil társadalmi szervezeteknek vezető szerepet kell játszaniuk, mivel helyzetüknél fogva ők tudják legjobban meghatározni a legfontosabb ágazatokat, kidolgozni az országstratégiai dokumentumokat és ellenőrizni a költségvetési előirányzatokat; követeli, hogy a parlamenti ellenőrzés megerősítése érdekében a nemzeti parlamentek a civil társadalommal konzultálva, még a támogatókkal a költségvetési támogatásról folytatott párbeszéd előtt fogadják el az országstratégiai dokumentumokat;

20.

hangsúlyozza, hogy az uniós fejlesztési segélynek hatékonynak kell lennie; uniós szintű független értékelési rendszerek és az uniós segélyek által érintett valamennyi fél részére nyitva álló panaszmechanizmus kialakítását, valamint nemzeti szintű elszámoltathatósági mechanizmusok támogatását kéri;

21.

kéri, hogy a Bizottság nyújtson be egy számadatokat tartalmazó átfogó mérleget a helyi irányításnak megítélt általános, és ágazati költségvetési támogatásról, valamint tanulmányozza a költségvetési támogatás egy részének decentralizálásával és a helyi irányítás szereplőinek birtokába jutásával járó lehetőségeket és kockázatokat;

22.

felhívja az EU-t, hogy tartsa tiszteletben és mozdítsa elő a fejlődő országok fejlesztési stratégiájuk melletti valós elkötelezettségét és tartózkodjon a nemzeti politikai döntéshozók kiszorításától a költségvetési támogatást övező politikai párbeszéden keresztül, ami aláássa a demokratikus elszámoltathatóságot és hozzájárul a belföldi politikai realitások depolitizálásához;

23.

úgy véli, hogy a költségvetési támogatásnak a szegénység csökkentésében jelentős szerepet betöltő állami szektorokat, alapvetően az egészségügyi és oktatási minisztériumokat kell előnyben részesíteniük;

24.

úgy véli továbbá, hogy a költségvetési támogatásba be kellene vezetni a nemek közötti egyenlőség elvét, belefoglalva azt a költségvetési folyamat minden szakaszába, előmozdítva a párbeszédet a nőszervezetekkel, valamint nemekre lebontott mutatók meghatározása által;

25.

hangsúlyozza, hogy a fokozottabb kölcsönös felelősségvállalás érdekében az Európai Bizottságnak nagyobb szerepet kellene vállalnia közvetítőként a kormány, a parlamenti képviselők és a civil társadalom között, és úgy véli ezért, hogy a költségvetési támogatásból az ágazati minisztériumok megerősítését célzó, technikai segítségnyújtásra fenntartott részt is fel lehetne használni a parlamentek és a civil társadalom hatásköreinek növelésére, hogy a költségvetési támogatás ellenőrzésére irányuló szerepüket teljes egészében betölthessék;

26.

hangsúlyozza támogatók kiemelkedő szerepét a partnerországok kapacitásfejlesztésének támogatásában és a helyi projekttámogatás kedvező hatását a partnerországokban a szegénység visszaszorítására, az inkluzív növekedésre és a fenntartható fejlődésre;

27.

aggodalommal tölti el, hogy a költségvetési támogatás hirtelen megvonása makro-gazdasági destablizációval járhat, valamint kedvezőtlenül hathat a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőkre; javasolja, hogy a költségvetési támogatások kifizetését a támogatók közötti egyeztetetett fellépés révén létrejött progresszív mechanizmus alapján, valamint a civil társadalommal és a partnerország parlamentjével folytatott konzultáció után csökkentsék, ily módon enyhíteni lehetne a csökkentés hatásait, elő lehetne segíteni a politikai párbeszédet és összehangolt megoldást lehetne találni a felmerülő nehézségekre;

28.

úgy véli, hogy a költségvetés támogatását a programozott segélyhez hasonlóan átmeneti eszközként kell kezelni, és nem akadályozhatja az országok azon képességének megerősítésére irányuló erőfeszítéseket, hogy növeljék saját erőforrásaikat, például az adókat annak érdekében, hogy ne függjenek harmadik országok adományaitól;

29.

felkéri az adományozókat a költségvetési támogatás összehangoltságának és kiszámíthatóságának fokozására, és hangsúlyozza, hogy készen kell állniuk a partnerországokkal szembeni hosszú távú kötelezettségvállalásra;

30.

felhívja az EU-t, hogy tegyen megfelelő intézkedések annak érdekében, hogy a harmadik országok részéről megvalósuljon a pénzügyi stabilitásukat előmozdító mechanizmusokba történő befektetés melletti elkötelezettség;

31.

ragaszkodik a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének („fejlesztési együttműködési eszköz” (DCI)) létrehozásáról szóló, 2006. december 18-i 1905/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 25. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt alábbi feltétel hatékony végrehajtásához, „A Közösség mindvégig az eredményeken és teljesítménymutatókon alapuló megközelítést fogja alkalmazni. egyértelműen meghatározza és nyomon követi annak feltételrendszerét, és támogatja a partnerországok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy erősítsék a parlamenti ellenőrzést és a pénzügyi ellenőrzési kapacitásokat, továbbá hogy növeljék az átláthatóságot és a nyilvánosságnak az információkhoz való hozzáférését”; arra ösztönzi a Bizottságot, hogy terjessze ki ezt a rendelkezést az Európai Fejlesztési Alap kedvezményezett országainak (AKCS-országok) nyújtott költségvetés-támogatásra is, amely országok esetében egyelőre csupán az AKCS-EU partnerségi megállapodás 61. cikkének (1) bekezdésében rögzített, inkább technikai jellegű feltétel alkalmazandó;

32.

úgy ítéli meg, hogy – mivel a költségvetés-támogatás fontos stratégiai döntés az Unió partnerországokkal folytatott kapcsolataiban – az EUMSZ 290. cikkét (felhatalmazáson alapuló jogi aktusok) kell alkalmazni e segélytípus támogathatósági kritériumainak meghatározására, a Tanács és a Parlament mint társjogalkotók számára teljes körű együttdöntési jogkört biztosítva az ilyen támogatások odaítélése terén, beleértve szükség esetén a felhatalmazáson alapuló jogi aktus visszavonásának jogát is;

33.

emlékeztet arra, hogy a jelentős kapacitásbeli hiányosságok és a gyenge kormányzás következtében számos fejlődő ország elesett a költségvetési támogatástól;

34.

véleménye szerint a költségvetési támogatásra vonatkozó finanszírozási határozatokat nem csupán a várt előnyöknek kell meghatározniuk, hanem a támogató és a partnerországokban jelentkező rövid- és hosszú távú kockázatoknak is; megjegyzi, hogy a Számvevőszék különjelentésében (7) teljes mértékben egyetért ezzel az értékeléssel, kiemelve, hogy szilárd kockázatkezelési keretet kell kidolgozni és végrehajtani;

35.

aggályosnak tartja, hogy a Számvevőszék a nyolcadik, kilencedik és tizedik Európai Fejlesztési Alap (EFA) által támogatott tevékenységekről szóló, 2009-es pénzügyi évre vonatkozó éves jelentésében sok nem számszerűsíthető hibát talált a költségvetéshez nyújtott támogatások esetében, melyek abból fakadtak, hogy a fizetési feltételek betartása nem volt jól szerkesztett, átlátható módon bizonyítva; ugyanakkor örömmel veszi tudomásul, hogy a Számvevőszék megállapítása szerint a jogosultság kimutatásában alapvető javulás figyelhető meg a 10. EFA-ban a világosabb értékelési keretek miatt, amelyeket immár szisztematikusan használnak;

36.

emlékeztet arra, hogy a közjavakba – az oktatásba, szociális biztonságba, infrastruktúrába és termelő kapacitásokba – történő állami beruházások (különösen a mezőgazdasági kistermelők tekintetében) és a helyi piacok támogatása kulcsfontosságú a sikeres fejlesztési stratégiák vonatkozásában;

37.

kéri a Bizottságot, hogy gondoskodjon arról, hogy a teljesítményhez kötötten változó mértékű részletek kifizetésének konkrét feltételei világosan határozzák meg a mutatókat, a célokat, a számítási módszereket és az ellenőrzések forrását, valamint hogy a küldöttségek jelentéseikben jól szerkesztett és átlátható módon bizonyítsák a közpénzek kezelésében tapasztalható előrehaladást; tegyék ezt oly módon, hogy határozzák meg egyértelműen azokat a kritériumokat, amelyekhez képest a haladást mérik, mutassák be a ténylegesen elért haladást, és indokolják meg, hogy adott esetben miért nem haladt a tervek szerint a reformprogram;

38.

felkéri a Bizottságot, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést a kedvezményezett országokban jellemző korrupció elleni fellépés érdekében, ideértve szükség esetén a kifizetések felfüggesztését is; ebben az összefüggésben felkéri a Bizottságot, hogy továbbra is folytasson szoros és rendszeres párbeszédet a partnerkormányokkal a korrupcióval kapcsolatos kérdésekben, illetve szenteljen kellő figyelmet az egyes fogadó országokon belül jelentkező, az elszámoltathatóságot és a korrupcióellenes mechanizmusokat erősítő képességfejlesztési szükségleteknek;

39.

a támogatások áramlásának kiszámíthatóságát igen fontos tényezőnek tekinti a kiadások minőségének biztosítását illetően, mivel lehetővé teszi a partnerországok számára, hogy hosszú távon tervezzék meg a költségeket és az ágazati politikák fejlődését szolgáló fellépéseket finanszírozzák; úgy véli, hogy támogatni kell e megközelítést a partnerország költségvetési politikája és a nemzeti bevételek mozgósítása révén, ami hosszú távon a támogatásoktól való függőség csökkentését eredményezi;

40.

emlékeztet, hogy sok ország azért nem jogosult költségvetési támogatásra, mert az államháztartás kezelése terén nem tud felmutatni előrelépést,

41.

úgy véli, a költségvetési támogatásnak fokozatosan kellene megvalósulnia a fejlődő országokban, kezdve egy korlátozott összeggel majd fokozatosan növelve azt a partnerországok kapacitásainak javulásának mértékében;

42.

emlékeztet arra, hogy a költségvetési támogatásnak hozzá kell járulnia a szegénység visszaszorításához, és a millenniumi fejlesztési célok, valamint az olyan elvek szerinti előrehaladáshoz, mint a partnerség, a segélyek hatékonysága és a fejlesztési politikák következetessége; kifejezi az eredményeken alapuló ösztönzők iránti támogatását, de hangsúlyozza, hogy a folyósítás váltakozásának a lehető legnagyobb mértékben előre jelezhetőnek kell lennie annak érdekében, hogy ne befolyásolja negatívan a költségvetési tervezést; megismétli, hogy költségvetés-támogatást csak olyan országoknak szabad nyújtani, amelyek érvényesítik és betartják az irányításra és az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó minimumkövetelményeket; hangsúlyozza, hogy a makrogazdasági reformokhoz kapcsolódó feltételeknek összeegyeztethetőknek kell lenniük az emberi és társadalmi fejlődéssel;

43.

ösztönzi a fejlődő országokat és a Bizottságot, hogy a Cotonoui Megállapodás vonatkozó rendelkezései, valamint az 1905/2006/EK rendelet 19. és 20. cikke értelmében segítsék elő a részvételen alapuló fejlődést, különös tekintettel a civil társadalommal, valamint a helyi és regionális hatóságokkal folytatott konzultációra;

44.

hangsúlyozza, hogy az ágazaton belül kísérő intézkedésekre jogosult banánszállító AKCS-országoknak való költségvetési támogatás odaítélése esetén a kifizetések kormányzási mutatók alapján megítélt változó részébe bele kell foglalni a Parlament által egy, a fent említett 2011. február 3-i álláspontjában szereplő módosításban meghatározottak szerint az 1905/2006/EK rendeletbe (DCI-rendelet) beilleszteni javasolt új, 17a. cikkben szereplő egyedi feltételeket;

45.

követeli, hogy a Bizottság hozza nyilvánosságra a fejlődő országokkal kötött költségvetési támogatási megállapodásokat és a millenniumi fejlesztési célokkal kapcsolatos szerződéseket;

46.

hangsúlyozza, hogy az ágazati költségvetés-támogatás bizonyos körülmények között hasznos átmeneti lehetőséget biztosíthat az érintett kormányok és parlamentek segélyek finanszírozásába történő nagyobb mértékű bevonására, a támogatásoknak a millenniumi fejlesztési célokra történő lekötése mellett;

47.

álláspontja szerint az olajban és ásványi anyagokban gazdag országoknak lehetőségük van saját fejlődésük és a szegénység elleni küzdelem átlátható adóbeszedési rendszerek és a gazdagság méltányos újraelosztása révén történő finanszírozására;

48.

úgy véli, hogy az MFC-szerződések elvileg az eredményhez kapcsolódó jó minőségű költségvetési támogatás példái (hosszú távúak, előre láthatóak, a szociális ágazatokra összpontosítanak stb.); kéri ezért, hogy 2011-ben az Európai Bizottság tegyen közzé egy értékelést az MFC-szerződésekről, valamint mérje fel ezek több országra történő kiterjesztésének lehetőségét;

49.

kéri a Bizottságot, hogy a félidős felülvizsgálat során, az egyes országokra vonatkozó stratégiai dokumentumok keretében tegye közzé a feltételrendszereket és a teljesítménymutatókat is; úgy véli, hogy a költségvetési támogatások teljesítménymutatóit a szegénység felszámolására irányuló célkitűzések teljesítésének, valamint a millenniumi fejlesztési célok elérésének függvényében kell meghatározni;

50.

ismételten felkéri a Bizottságot, hogy a bemeneti oldal ellenőrzése helyett meghatározott mutatók alapján mérje az eredményeket, oly módon javítva jelentéstételi rendszerét, hogy az a programok hatékonyságára összpontosítson;

51.

megállapítja, hogy a partnerországokban hozott fejlesztési politikai intézkedések hatékonyságának értékelésekor teljes mértékben figyelembe kell venni a helyi feltételeket és tiszteletben kell tartani a Szerződésben foglalt uniós értékeket, többek között a jogállamiság és a demokrácia elvét; hangsúlyozza, hogy az igényeknek továbbra is az uniós fejlesztési segély odaítélésének alapvető feltételét kell képezniük;

52.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak létre nyilvános jegyzéket, amelyben a hazai demokratikus intézmények erősítése és a kölcsönös elszámoltathatóság céljából átláthatóan felsorolják a költségvetés-támogatási megállapodásokat, eljárásokat és a fejlettségi mutatókat;

53.

kéri a tagállamokat, hogy folytassanak következetesebb fejlesztési politikát mind nemzeti, mind közösségi szinten; felkéri a tagállamokat, forduljanak az Európai Külügyi Szolgálathoz, hogy az átfedések és a következetlenségek elkerülése érdekében fokozzák a költségvetési támogatások terén a Bizottsággal való koordinációt;

54.

emlékezteti a Bizottságot és a tagállamokat fejlesztési együttműködésük egymás közötti harmonizálására és az együttműködésben foglalt kötelezettség, a felek közötti kölcsönös elszámoltathatóság javítására;

55.

határozott meggyőződése, hogy a harmadik országokban nyújtandó jövőbeni európai uniós költségvetési támogatások alapos elemzésének ki kell terjednie az Európai Fejlesztési Alap költségvetésbe való beépítésének kérdésére; tisztában van a jelenlegi helyzet történelmi és intézményi hátterével, ám véleménye szerint eljött az idő arra, hogy a Tanács, a tagállamok és az AKCS-országok tudomásul vegyék, hogy a jelenlegi helyzet árt az európai uniós költségvetési támogatás hatékonyságának, átláthatóságának és elszámoltathatóságának; kiemeli ugyanakkor, hogy a költségvetésbe való ilyen beépítés nem eredményezheti a fejlesztési politikákra előirányzott pénzügyi keretösszeg csökkenését;

56.

felkéri a tagállamokat, a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy az egyéb politikák terén követett gyakorlattal összhangban javítsák a harmadik országoknak nyújtott saját költségvetési támogatásuk koordinációját az esetleges vagy meglévő átfedések, ellentmondások és következetlenségek elkerülése és/vagy felszámolása érdekében; sajnálattal veszi tudomásul a felülvizsgálatokat, amelyek szerint ágazati szinten a gyenge szakpolitikák, intézmények és szolgáltató-rendszerek arra ösztönzik a támogatókat, hogy saját rendszereiket használják a projektek végrehajtása során, és inkább kétoldalú, nem pedig összehangolt módon lépjenek fel, ami még inkább elfogadhatatlan a szűkös finanszírozásra való tekintettel, és ami igen megnehezíti, hogy az EU betartsa a kiszámíthatóbb támogatásokra vonatkozó ígéreteit; fenntartja, hogy a legnagyobb hozzáadott értéket nyújtó egyes területekre való összpontosításnak kell irányítania az európai uniós költségvetési támogatást az előkészítés és a folyósítás összes szakaszában;

57.

kéri a Bizottságot, hogy úgy hívja fel a közvélemény figyelmét a költségvetési támogatások alkalmazásában rejlő kockázatokra, hogy közben hangsúlyozza a költségvetési támogatásoknak a partnerországok emancipálódásában betöltött pozitív szerepét;

58.

felhívja az EU-t és a tagállamokat, hogy továbbra is mozdítsák elő és tartsák fenn pénzügyi támogatásukat, és ugyanakkor nyújtsanak tanácsadási támogatást az államháztartás technokrata irányításához;

59.

hangsúlyozza, hogy a jobb koordináció célja a források elosztásának optimalizálása, a legjobb gyakorlatok megosztásának erősítése és a költségvetési támogatás hatékonyságának fokozása;

60.

úgy véli, hogy az Uniónak fel kellene ismernie és ki kellene használnia a politikai súlya és az európai uniós fellépések potenciálisan széles köre által létrehozott hozzáadott értéket, az adott pénzügyi támogatással arányos mértékű politikai befolyást biztosítva;

61.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

5.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 33/46

—

tekintettel az „Energiainfrastruktúra-prioritások 2020-ig és azt követően – Az integrált európai energiahálózat programterve” című bizottsági közleményre (COM(2010)0677),

—

tekintettel az „Energiainfrastruktúra-prioritások 2020-ig és azt követően – Az integrált európai energiahálózat programterve” című dokumentummal kapcsolatos hatásvizsgálatról szóló bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SEC(2010)1395),

—

tekintettel az „Energia 2020: A versenyképes, fenntartható ás biztonságos energiaellátás és -felhasználás stratégiája” című bizottsági közleményre (COM(2010)0639),

—

tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

—

tekintettel a „Megújuló energia: A 2020-ra szóló célkitűzés teljesítése terén tett előrehaladás” című bizottsági közleményre (COM(2011)0031),

—

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2009/28/EK irányelvére a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről (1),

—

tekintettel „Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 20 %-ot meghaladó mérséklésére irányuló lehetőségek elemzése és a kibocsátás-áthelyezés kockázatának vizsgálata” című bizottsági közleményre (COM(2010)0265),

—

tekintettel az „Alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemterve” (COM(2011)0112) című bizottsági közleményre,

—

tekintettel az „Energiával tölteni fel Európát: valódi piac biztonságos energiaellátással” című harmadik belső energiapiaci jogalkotási csomagra (2),

—

tekintettel a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről szóló, 2010. október 20-i 994/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel az „Erőforrás-hatékony Európa – Az Európa 2020 stratégia keretébe illeszkedő kiemelt kezdeményezés” című bizottsági közleményre (COM(2011)0021),

—

tekintettel a transzeurópai energiahálózatokra vonatkozó iránymutatások megállapításáról és a 96/391/EK és az 1229/2003/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. szeptember 6-i 1364/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozatra (4),

—

tekintettel az energiaágazatbeli projektek közösségi pénzügyi támogatásán alapuló gazdaságélénkítő program létrehozásáról szóló, 2009. július 13-i 663/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel a transzeurópai energiahálózatokra vonatkozó program 2007–2009 közötti időszakban történő végrehajtásáról szóló bizottsági jelentésre (COM(2010)0203),

—

tekintettel a 2010. május 6-i állásfoglalására (6) az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásáról az energiahatékony és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés elősegítése érdekében,

—

tekintettel a Bizottság Európai Parlamentnek és Tanácsnak címzett, „Európai energiapolitika” című közleményére (COM(2007)0001),

—

tekintettel a Bizottság Európai Parlamentnek és Tanácsnak címzett, „Elsőbbségi összekapcsolási terv” című közleményére (COM(2006)0846),

—

tekintettel a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13-i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (7),

—

tekintettel a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/55/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13-i 2009/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (8),

—

tekintettel „A 2011–2020-as időszakra vonatkozó új európai energiastratégia felé” című, 2010. november 25-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az energiahatékonysági cselekvési terv felülvizsgálatáról szóló, 2010. december 15-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel az Európa 2020 stratégiáról szóló, 2011. február 17-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 194. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 170. cikkére, amelynek értelmében az Unió hozzájárul a transzeurópai hálózatok létrehozatalához és fejlesztéséhez a közlekedési, a távközlési és az energiaipari infrastruktúra területén,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság jelentésére, valamint a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság és a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0226/2011),

A.

mivel az előttünk álló fő energiaügyi kihívásokat az éghajlatváltozás elleni küzdelem, az energiaellátás biztonságának és függetlenségének erősítése és ezzel egyidejűleg a teljes energiafelhasználás és a fosszilis tüzelőanyagok behozatalának és az azoktól való függőség csökkentése, az energiaszállítók és energiahordozók diverzifikálása, a versenyen alapuló belső energiapiac megteremtése, valamint a fenntartható, megfizethető, biztonságos és hatékony energiaellátáshoz való egyetemes hozzáférés biztosítása jelenti,

B.

mivel az európai uniós szintű közös energiapolitika közös célkitűzést határozott meg arra irányulóan, hogy a piacon minden (háztartási és vállalati) fogyasztó számára elérhető áron biztosítva legyen az energiatermékek és -szolgáltatások folyamatos fizikai elérhetősége,

C.

mivel biztosítani kell az ellátás biztonságát és a tagállamok közötti szolidaritás megszilárdítását az olyan helyzetekben, amikor egy adott tagállam energiaválsággal szembesül,

D.

mivel a Lisszaboni Szerződés konkrét jogalapot biztosít egy olyan európai uniós energiapolitika kialakításához, amely előmozdítja az energiahálózatoknak a többi uniós energiapolitikai és -szolidaritási célkitűzés (az energiapiac működése, energiahatékonyság és megújuló energia, ellátásbiztonság, valamint az energiaforrások és az ellátás formáinak diverzifikációja) eléréséhez szükséges, tagállamok közötti, nemzeti és regionális határokon átnyúló sikeres összekapcsolását,

E.

mivel ha elmarad az Unió energia-infrastruktúrájának egy fenntarthatóbb és hatékonyabb energiatermelési, átviteli és fogyasztási modellnek megfelelő, kellő időben történő modernizációja, fejlesztése, összekapcsolása és kiigazítása, ez veszélyeztetheti a 2020-ra kitűzött energia- és éghajlat-változási célok – kiváltképp a megújuló energiaforrások integrációjára és részesedésük növelésére irányuló célkitűzés – elérésének képességét, és alááshatja az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátásának 80–95 %-os csökkentését 2050-ig előirányzó hosszú távú európai uniós célkitűzést,

F.

mivel az infrastrukturális befektetések tervezését és az ezzel kapcsolatos döntéseket olyan hosszú távú forgatókönyvekkel kell támogatni, amelyek figyelembe veszik a várható eredményeket és a további technikai fejlődési igényeket,

G.

mivel a megújuló energiaforrások további integrációja szükségessé tesz bizonyos változtatásokat az európai energiainfrastruktúra területén mind az átvitel, mind pedig az elosztás szintjén,

H.

mivel nyitott, átlátható, integrált és versenyen alapuló európai uniós energiapiac szükséges a versenyképes energiaárak, az ellátás és a fenntarthatóság biztonsága és a megújuló energia hatékony nagyarányú alkalmazása eléréséhez, és mivel az ilyen piac megteremtése továbbra is fontos kihívás valamennyi tagállam számára,

I.

figyelembe véve a meglévő jogszabályok kellő időben történő és maradéktalan végrehajtásának alapvető fontosságát, ideértve a harmadik belső energiapiaci csomag által szorgalmazott szabályozási tevékenységet, valamint a befektetések megfelelő bejelentését az energiainfrastruktúra területén a Bíróság ítéletének (12) meghozataláig, a kereslet és a kínálat közötti esetleges eltérések, valamint a befektetések akadályainak áttekintése érdekében,

J.

mivel a 2002-es Európai Tanács által kitűzött 10 %-os összekapcsolási cél szerint az Unió egyharmadában a tagállamok közötti rendszer-összekapcsolási kapacitás vagy annak rendelkezésre állása még mindig elégtelen, és mivel bizonyos tagállamok és régiók továbbra is elszigeteltek és egyetlen ellátótól függnek, ami akadályozza a piacok, a likviditás és az energiaáramlások valódi integrációját,

K.

mivel az energiainfrastruktúra tekintetében figyelembe kell venni az olyan természetes szigetek és legkülső régiók különleges követelményeit, mint a Kanári-szigetek, Madeira, Azori-szigetek, és a francia legkülső régiók,

L.

mivel Délkelet-Európában kevésbé sűrű az energiaszállítási hálózat a kontinens többi részéhez képest,

M.

mivel az alternatív ellátási és tranzitútvonalak és az új rendszer-összekapcsolások fontosak annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok közötti szolidaritás működésbe lépjen,

N.

mivel különleges figyelmet kell fordítani azon még nem véglegesített beruházásokra, amelyeket az EU kiemelt projekteknek minősített a transzeurópai energiahálózatokra vonatkozó iránymutatások megállapításáról és a 96/391/EK és az 1229/2003/EK határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. szeptember 6-i 1364/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozat alapján,

O.

mivel a harmadik energiacsomag létrehozott egy olyan jogi keretrendszert, amelynek növelnie kell a versenyképességet az energiapiacon,

P.

mivel a ma tervezett energia-infrastruktúráknak összhangban kell lenniük a piaci igényekkel és az EU hosszú távú éghajlat-változási és energiaügyi célkitűzéseivel és azok végrehajtásával a különféle nemzeti energiapolitikákban, elsőbbséget adva a társadalmi és környezeti költségekkel nem járó energiaforrásoknak,

Q.

mivel a gáz és a villamos energia tekintetében szükség van az átviteli kapacitásba való befektetések megerősítésére, miközben szem előtt kell tartani az EU „20-20-20” energia-célkitűzéseit, valamint a 2020 utáni új, nagymértékben széndioxid-mentes energiakörnyezetet,

R.

mivel a SET-terv (stratégiai energiatechnológiai terv) célkitűzéseinek eléréséhez stratégiai fontosságú az energiainfrastruktúra megvalósítása,

S.

mivel az energiahatékonyság erőteljes és költséghatékony eszköze a fenntartható jövőbeni energetikai helyzet megteremtésének, az energiakereslet csökkentésével mérsékelheti az importfüggőséget és megfékezheti az üzemek költségnövekedés miatti áttelepítését, valamint a meglévő és az új infrastruktúrákba való intelligens befektetések által csökkentheti az energia-infrastruktúrába történő köz- és magánbefektetéseket,

T.

mivel az intelligens hálózatok nagy lehetőséget kínálnak az energiatermelés, az energiaátvitel, az energiaelosztás és a végfelhasználók közötti hatékony kapcsolat megteremtésére, lehetővé téve a racionális energiafogyasztást és ezáltal növelve az energiahatékonyságot,

U.

mivel a gázrendszereknek az észak-déli folyosó délnyugati tengelyén való összekapcsolási kapacitásának megerősítése lehetővé teszi, hogy az Ibériai-félsziget cseppfolyósított földgáz behozatali kapacitása és földalatti raktározási kapacitása hozzájáruljon az EU ellátásbiztonságához, fontos lépést biztosítva egy valóban integrált belső energiapiac felé,

V.

mivel a hosszadalmas engedélyezési eljárások és a közigazgatási szervek közötti koordináció hiánya jelentős késedelmeket és további költségeket eredményezhet, különösen a határokon átnyúló projektek esetében,

W.

mivel a hosszadalmas engedélyezési eljárások és a költségallokációs módszerek, illetve a határokon átívelő energia-infrastrukturális projektek előnyeinek és költségeinek megosztására használt eszközök hiánya e projektek fejlesztésének legnagyobb akadálya,

X.

mivel magas színvonalú nyilvános vitát kell szavatolni, és az európai környezetvédelmi jogszabályokat kellőképpen figyelembe kell venni,

Y.

mivel a szabályozók jelentős szerepet játszanak a fogyasztóközpontú, integrált és versenyképes belső energiapiac létrehozásában,

Z.

mivel az „Energiainfrastruktúra-prioritások 2020-ig és azt követően – Az integrált európai energiahálózat programterve” című bizottsági közlemény szerint a következő évtizedben 200 milliárd euróra lesz szükség az energiainfrastruktúra-szükségletek finanszírozásához; és mivel ezen összeg felét a tagállamoknak kell biztosítaniuk,

AA.

mivel a piaci alapú eszközök és a „felhasználó fizet” elv maradnak az energia-infrastruktúra finanszírozásának alapja, és mivel egyes gazdaságilag nem teljesen életképes, európai érdekű projektek finanszírozásához – átlátható módon és esetenként – korlátozott összegű állami támogatásra lesz szükség, eközben megvédve az egyenlő versenyfeltételeket az európai energiapiacon, garantálva az ellátás biztonságát, elkerülve a verseny torzulását és elősegítve a megújuló energia hatékony integrációját,

AB.

mivel mihamarabb nagyszabású beruházásokat kell végrehajtani,

AC.

mivel a regionális hatóságok fontos szerepet töltenek be, amennyiben jelentős szereplői az energiaügyi területnek, mivel hatáskörük van számos, általános vagy regionális tervezéssel, az engedélyek megadásával, a nagy infrastrukturális projektekre vonatkozó engedélyek megadásával, a közbeszerzésekkel és a termeléssel összefüggő tevékenységben, és közel állnak a fogyasztókhoz,

1.

kiemeli, hogy a hatóságoknak nagy felelősségük van a közérdek szolgálatában a társadalmi és környezeti célok kielégítése által, de az energia-infrastruktúra fejlesztésének fő felelősségét a megfelelően szabályozott piacnak kell viselnie;

2.

hangsúlyozza a meglévő jogszabályok kellő időben történő, pontos és maradéktalan végrehajtásának alapvető fontosságát, ideértve a harmadik belső energiapiaci csomag által szorgalmazott szabályozási tevékenységet az integrált és versenyképes európai piac legkésőbb 2014-re történő megvalósítása érdekében;

3.

hangsúlyozza a jelenlegi politikák és rendeletek végrehajtásának szükségességét, hogy a meglévő energia-infrastruktúrát jobban kihasználják az európai fogyasztó javára; felhívja a Bizottságot és az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségét (ACER), hogy szigorúbban ellenőrizze az olyan szabályok nemzeti végrehajtását, mint a „használd vagy elveszíted” elvre vonatkozó szabályok;

4.

úgy véli, hogy – valamennyi érdekelt féllel együttműködésben kifejlesztett – európai uniós megközelítésre van szükség az új infrastruktúra előnyeinek maradéktalan kihasználásához, és hangsúlyozza egy kiegészítő harmonizált, a belső piac szabályaival összhangban lévő módszer kidolgozásának szükségességét az infrastrukturális projektek kiválasztására; úgy véli, hogy ennek a módszernek figyelembe kell vennie az európai és regionális perspektívákat az egyenlőtlenségek megszűntetése, valamint a társadalmi-gazdasági és környezeti hatások optimalizálása érdekében;

5.

hangsúlyozza, hogy az energia-infrastruktúrával kapcsolatos projektek tervezésének maradéktalanul meg kell felelnie az elővigyázatosság elvének; a cselekvési terveket egyedi alapon elvégzett, alapos környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni, a helyi és regionális környezeti körülmények figyelembevételével;

6.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy megfelelő mértékben biztosítsák az EU energiaellátásának biztonságát, valamint a harmadik országokhoz, vagyis az energiaszállító és tranzitországokhoz fűződő előnyös kapcsolatok fejlesztését a regionális és globális energiaellátási szállító rendszerekkel kapcsolatban folytatott együttműködésen keresztül;

7.

hangsúlyozza, hogy a 2020-ig tartó időszak energia-infrastruktúrájának értékelésére használt referencia-forgatókönyvnek átláthatónak kell lennie és összhangban kell állnia az Európai Unióról szóló szerződés 194. cikkében megállapított általános energiapolitikai célkitűzésekkel és a 2050-ig tartó időszakra szóló európai uniós ütemtervvel, valamint az egyéb európai uniós szakpolitikákkal (például a közlekedési, az épületekkel kapcsolatos és a kibocsátás-kereskedelmi (ETS) szakpolitikákkal), a 20 %-os energiamegtakarítási cél eléréséhez szükséges energiahatékonysági politikákkal (főleg az energiahatékonysági tervvel (EEP)), továbbá a technológiai fejlődés különösen a megújuló energiára gyakorolt potenciális hatásával, az elektromos járművek fokozódó szerepével, illetve intelligens hálózatok és az „intelligens városok és régiók” kiépítésére irányuló kezdeményezések megvalósításával;

8.

támogatja az „intelligens városok” innovációs partnerség azonnali elindítását, és felhívja a fenntartható városfejlesztést szolgáló tervezési folyamatokban részt vevő, érintett partnereket, hogy támogassák és használják ki jobban a JESSICA és az ELENA kezdeményezések által a fenntartható energiába történő helyi szintű befektetések számára biztosított előnyöket, hogy segítsék a városokat és a régiókat megvalósítható beruházási projektek indításában az energiahatékonyság, a tisztán égő és megújuló energiaforrások, valamint a fenntartható városi közlekedés terén; kiemeli továbbá az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz (ENPI) keretében történő, a szomszédos országokkal való határokon átnyúló finanszírozás előnyeit;

9.

hangsúlyozza, hogy – fontossági sorrendben és a költséghatékonyság érdekében – meg kell határozni, hogy hol lehet az infrastruktúrát energiahatékonysági politikák révén minimalizálni, a meglévő nemzeti és határokon átnyúló infrastruktúrát hol lehet felújítani vagy korszerűsíteni, hol van szükség új infrastruktúrára, illetve hol lehet az új infrastruktúrát a meglévő energia- vagy közlekedési infrastruktúrával párhuzamosam kiépíteni;

10.

úgy véli, hogy az energiafogyasztás és a szennyező kibocsátások csökkentése, valamint az energiahatékonyság növelése az építőipari és szállítási ágazatok nagyobb energiahatékonyságára irányuló programok végrehajtásával érhető el;

11.

kiemeli az energiakereslet és -kínálat esetleges jövőbeli eltéréseinek, valamint a termelési és átviteli infrastruktúrák lehetséges hiányosságai meghatározásának jelentőségét;

12.

kiemeli az EU piaci elrendezése és egy közös európai infrastruktúrarendszer kidolgozása harmonizációjának jelentőségét a belső európai összekapcsolások, valamint a harmadik országokkal történő összekapcsolások kezelésének biztosítása érdekében;

13.

úgy véli, hogy az EU és a harmadik országok közötti villamosenergia-infrastruktúra és bizonyos esetekben a meglévő villamosenergia-infrastruktúra fejlesztése a kibocsátásáthelyezés kockázatának kialakulását eredményezheti, illetve – ahol már jelen van – megnövelheti e kockázatot; felhívja a Bizottságot, hogy értékelje ezt a lehetőséget, és szükség esetén terjesszen elő olyan intézkedéseket, amelyekkel az EU hatékonyan tudná kezelni ezt a problémát, mint például a megújuló energiáról szóló 2009/28/EK irányelvnek való megfelelés előírása;

14.

felhívja a hálózatüzemeltetőket, a szabályozó hatóságokat, beleértve az ACER-t, valamint a Bizottságot, hogy a hálózatüzemeltetőkkel és a hatóságokkal együttműködve teremtsék meg a harmadik országokban az EU villamosenergia-infrastruktúrája és a harmadik országok infrastruktúrája közötti kompatibilitás és stabilitás szükséges feltételeit a tagállamok energiabiztonságának fokozása céljából;

15.

hangsúlyozza, hogy figyelmet kell fordítani nem csak a határokon átnyúló projektekre, hanem a belső átviteli rendszerekre, amelyek döntő fontosságúak az energiapiacok integrációjában, a megújuló energia termelése és a rendszerbiztonság integrációjában, az energiaszigetek és a belső energiaszállítás beszűkülésének felszámolásában, és amelyek hatással vannak az egész európai energiarendszerre; kiemeli, hogy garantálni kell a távoli régiók és helyi lakosaik igényeinek teljes körű figyelembe vételét;

16.

hangsúlyozza egy olyan infrastruktúra szükségességét, amely véget vet az energiaszigeteknek és az egyetlen ellátótól való függőségnek, valamint növeli az ellátásbiztonságot;

17.

hangsúlyozza, hogy az EU tagállamainak egyik régiója sem, köztük a szigeti régiók sem maradhatnak elszigeteltek az európai gáz- és villamosenergia-hálózatoktól 2015 után, illetve energiabiztonságukat nem veszélyeztetheti a megfelelő összeköttetések hiánya;

18.

üdvözli a Bizottságnak a regionális együttműködés előmozdítására tett erőfeszítéseit, és az ilyen regionális kezdeményezések további támogatását kéri;

19.

hangsúlyozza a meglévő uniós regionális együttműködések által a határokon átívelő energia-infrastrukturális projektek fejlesztése és megerősítése területén – elsősorban a megújuló energiaforrások vonatkozásában – kínált lehetőségeket, és nyomatékosan kéri, hogy a regionális együttműködés eszközeit (Euregio, EGTC-k) e célokra használják fel;

20.

úgy véli, hogy a regionális kezdeményezéseket el kell mélyíteni és tovább kell fejleszteni, mivel ezek tükrözik a legjobban az energetikai rendszer üzemi működésének sajátosságait az egyes régiókban (pl. a regionális termelési források szerkezete, szélenergia, hálózati korlátozások, ezen energiaforrások hozzáférhetősége);

21.

hangsúlyozza, hogy a régiók nemzeti és uniós szinten megvalósuló együttműködése hozzájárul az energiaszigetek felszámolásához, a belső energiapiac kiteljesítéséhez, valamint az energiainfrastruktúra-projektek végrehajtásához; úgy véli, hogy a kohéziós politika európai területi együttműködési célja, valamint a makroregionális stratégiák növelhetik az együttműködési lehetőségeket a határokon átnyúló projektek esetén annak érdekében, hogy hatékony és intelligens összeköttetések jöjjenek létre a nem megszokott helyi és regionális energiaforrások és a nagy energiahálózatok között; hangsúlyozza, hogy az infrastruktúraprojektek megfelelő összehangolása a lehető legjobb költség-haszon arányt biztosíthatja, és maximalizálhatja az uniós alapok hatékonyságát; úgy véli ezzel összefüggésben, hogy a regionális együttműködést javítani kell, különösen a kialakított prioritások és az európai régiók közötti megfelelő kapcsolat biztosítása érdekében;

22.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy az átvitelirendszer-üzemeltetők megfelelő ösztönzést kapnak azért, hogy megvizsgálják a regionális vagy európai szempontból lehetséges rendszerösszekötőket, valamint hogy a befektetési terveik inkább a rendszerösszekötők társadalmi-gazdasági hatásán alapuljanak, semmint pusztán a projekt gazdaságosságán, ezáltal elkerülve, hogy túl kevés befektetés irányuljon az átviteli kapacitásba;

23.

felhívja a Bizottságot, hogy 2011 végéig terjesszen elő megoldási javaslatokat Georg Wilhelm Adamowitsch, európai koordinátor 2010. november 15-i harmadik éves jelentésében ismertetett célkitűzésbeli ellentmondásokkal kapcsolatban, amelyek az új infrastruktúra sürgősen szükséges kiépítése és a merev környezetvédelmi rendelkezések között állnak fenn;

24.

kéri, hogy mielőtt elindulnak a határokon átnyúló projektek, vagy továbbfejlesztik őket, kerüljön sor olyan intézkedésekre, amelyek biztosítják a nemzetközi megállapodásoknak, például az Espooi Egyezménynek való megfelelést, és felhívja a figyelmet az energiahálózatok expanziójával összefüggésben a szorosabb együttműködés elősegítésének szükségességére, különösen Oroszország és Fehéroroszország, illetve a balti államok között, és ezzel kapcsolatban az EU és Oroszország közötti energetikai párbeszéd fejlesztésének fontosságára, különös tekintettel az uniós tagállamok és régiók energiabiztonságával kapcsolatos cél elérésére;

25.

üdvözli a Bizottság azon döntését, amelynek értelmében „stresszteszteket” vezetnek be az európai atomerőművekben; úgy véli, hogy az atombiztonság közös keretrendszerét kidolgozó jövőbeli jogalkotási kezdeményezések elengedhetetlenek az európai biztonsági szabványok folyamatos javításához;

26.

megjegyzi, hogy az energia-infrastruktúrákhoz jelentős kockázatok kapcsolódnak, többek között a működési kockázatok (pl. torlódások és megszakítások az ellátásban), a természeti kockázatok (pl. földrengések, árvizek), a környezeti kockázatok (pl. szennyezés, az élőhelyek és a biológiai sokféleség visszaszorulása) és az emberek/politika által előidézett kockázatok (pl. biztonság, terrorizmus); ezért felszólít arra, hogy a kritikus infrastruktúrákról szóló 2008/114/EK irányelv által előírtak szerint az intelligens hálózatok fejlesztésére vonatkozó döntéseket hajtsák végre; javasolja a tagállamoknak, hogy készítsenek kockázati térképet, amely eszközül szolgál a döntéshozatalhoz és az intelligens hálózatok megvalósításával kapcsolatos eredmények figyelemmel kíséréséhez a hálózatok összekapcsolhatóságának fejlesztése érdekében;

27.

sürgeti a Bizottságot, hogy mérje fel az energiainfrastruktúra-prioritásokba történő olyan projektek bevonásának lehetőségét, amelyek javítanák a meglévő főbb európai energia-infrastruktúrák (gáz- és olajvezetékek, villamosenergia-hálózatok, atomerőművek, cseppfolyósított földgázterminálok stb.) biztonságát, illetve a balesetek és természeti vagy az ember által előidézett katasztrófák elleni biztosítását;

28.

úgy véli, hogy a tíz évre szóló hálózatfejlesztési terv azonosítja a lényeges villamosenergia- és gázinfrastruktúra projekteket, és a belső piac működésébe való beavatkozás nélkül kell hozzájárulnia azon európai érdekű projektek kiválasztására vonatkozó prioritások meghatározásához, amelyeket az EU energiaügyi és éghajlat-politikai célkitűzéseinek elérése érdekében kell kidolgozni; e tekintetben úgy véli, hogy az összekapcsolási kapacitásnak meg kell egyeznie a „20-20-20” célkitűzések szintjével, és ekként a tíz évre szóló hálózatfejlesztési tervet a 10 %-os összekapcsolási célkitűzésnek való megfelelés ellenőrző eszközeként kell értelmezni;

29.

felhívja a Bizottságot – figyelemmel a jövőbeni európai uniós villamosenergia-infrastruktúra és a gázinfrastruktúra-tervezés hatékonyabb irányításának biztosítására –, hogy az érdekeltek szélesebb (például az energiaágazatot, a független szakértőket, a fogyasztói szervezeteket és a nem kormányzati szervezeteket magában foglaló) körének részvételével zajló folyamatban tegyen konkrét javaslatot az átláthatóság és a nyilvánosság részvételének javítására az európai uniós prioritások meghatározása során; e részvétel biztosításához kulcsfontosságúnak tartja a technikai tervezési adatok nyilvánosságra hozatalát;

30.

úgy véli, hogy figyelemmel kell kísérni az átlátható ügyviteli rendszerrel nem rendelkező, viszont külföldi kormányok indokolatlan befolyása alatt álló külföldi vállalatok vagy azok leányvállalatai tulajdonában lévő uniós energiainfrastruktúrák tulajdonosi viszonyát; felhívja a Bizottságot, hogy készítsen javaslatokat az ezzel kapcsolatos megfelelő jogi és intézményi biztosítékok létrehozására, különös tekintettel az uniós közfinanszírozásához való hozzáférésre;

31.

úgy véli, hogy a tíz évre szóló hálózatfejlesztési terv hozzájárul az európai gázszállítási és villamosenergia-átviteli infrastruktúra fejlesztésére irányuló gördülő programhoz, amely egy hosszú távú európai tervezési perspektíva keretében, az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) és a Bizottság ellenőrzése alatt valósul meg, kellően figyelembe véve a harmadik belső piaci csomag releváns előírásait;

32.

kiemeli, hogy ezt a felfelé építkező megközelítést ki kell egészíteni egy jól strukturált, fentről lefelé irányuló európai szemlélettel;

33.

hangsúlyozza, hogy a megújuló energia valamint az új villamosenergia-felhasználások (mint az elektromos vagy tölthető hibrid járművek) hatékony és intelligens integrációjára szolgáló átviteli és elosztási infrastruktúra kialakításának előmozdítása kritikus fontosságú az általános energiapolitikai célkitűzések sikeres elérése szempontjából; üdvözli az európai szuperhálózatnak és a Firenzei Fórum által támogatott kísérleti projekteknek biztosított prioritást; kéri a Bizottságot, hogy – figyelemmel a villamosenergia-szupersztrádák integrált, csomópont alapú hálózat-infrastruktúraként való meghatározásának felgyorsítására – konzultáljon valamennyi érdekelt féllel az összeköttetés, a rendszer rugalmasságának és az operatív rugalmasság optimalizálása érdekében, bármely nagyobb európai földrajzi terület kizárása nélkül, és felkéri a Bizottságot, hogy 2014 közepéig terjessze az elképzeléseket a Parlament elé, amelyek a lehető legjobban kezelik a megújuló energia átviteléből adódó különleges igényeket;

34.

rámutat, hogy a szigeteket és a hegyvidékeket a helyzetükből adódó földrajzi akadályok miatt rendkívül nehéz az unós energiahálózatba integrálni; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a régiókban fennálló eltérő körülményeket, és kifejezetten azokra a régiókra összpontosítson, amelyek sajátos földrajzi és demográfiai tulajdonságokkal rendelkeznek, mint például a szigetek, a hegyvidékek és a gyéren lakott területek annak érdekében, hogy megvalósuljon az energiaforrások fokozott diverzifikációja és a megújuló energiaforrások támogatása, és így csökkenjen az importált energiától való függés; szorgalmazza, hogy a Bizottság 2020-as energiainfrastruktúra-prioritásai közé vegye fel a szigetek energetikai rendszerének sajátos helyzetét;

35.

hangsúlyozza, hogy transzverzális politikai koherenciára van szükség az energiainfrastruktúra terén és annak a tengeri területrendezési kerethez fűződő viszonyát illetően, amely hasznos lehet arra is, hogy a nagy tengeri szélpark projekteket egy átfogó stratégiába ágyazzák be;

36.

emlékezteti azonban a Bizottságot, hogy mind biztonsági, mind pedig gazdasági okokból minden tagállam számára támogatást kell nyújtani ahhoz is, hogy termelői és fogyasztói is lehessenek a megújuló energiának;

37.

fenntartja, hogy a regionális energiatermelés fejlesztése az energia-önellátás garantálását szolgáló fontos eszköz Európa különböző részein, különösen a balti-tengeri térségben, amely elszigetelt marad, és továbbra is egyetlen beszerzési forrástól függ; megjegyzi, hogy a régiók a felhasználható energiaforrások széles választékával rendelkeznek, ideértve a természeti erőforrásokkal kapcsolatos lehetőségeket, valamint hogy a jövőben azt a célt kell kitűzni, hogy e forrásokat teljes mértékben kiaknázzák az energiatermelés diverzifikálása érdekében;

38.

egyetért azzal, hogy az ellátás diverzifikációjának előmozdítása és biztonságának javítása, a belső energiapiac jobb működéséhez való hozzájárulás, és ezáltal az energiafüggőség csökkentése szempontjából fontos szerepe van a hatékonyan működő gázinfrastruktúrának, tiszteletben tartva azt, hogy 2050-ig jelentősen csökkenteni kell az energiaszektor kibocsátásait; kiemeli a gázinfrastruktúrával kapcsolatos rugalmassági követelmények további és pontos végrehajtásának szükségességét, különösen az ellenirányú áramlások és az összeköttetések biztosítása érdekében, és hangsúlyozza, hogy tovább kell fejleszteni a gázinfrastruktúrát, teljes mértékben figyelembe véve eközben a cseppfolyósítottföldgáz- és a sűrítettföldgáz-terminálok, a szállító hajók és a tározók hozzájárulását, valamint a biomassza gáz és a biogáz alakulását;

39.

üdvözli a Bizottságnak azt a kijelentését, miszerint a földgáz biztonsági tüzelőanyagként fontos szerepet kap majd; hangsúlyozza azonban, hogy az ellátás biztosítása érdekében más energiahordozóknak, valamint elektromos energia-tárolóknak is át kell venniük ezt a szerepet; hangsúlyozza, hogy továbbra is a széles energiaszerkezet képezi az alapját a biztonságos és kedvező költségű energiaellátásnak;

40.

megjegyzi, hogy szemben minden más infrastrukturális beruházással, amelyet az EU ösztönözni tervez, a gázellátás biztonságáról szóló 2009-es rendelet szerinti gázhálózat-összekapcsolások és tárolók kötelező infrastruktúrák; felkéri a Bizottságot annak értékelésére, hogy a 2009-es rendelet alapján megkövetelt infrastruktúrafejlesztésekhez szükség van-e uniós finanszírozásra;

41.

sürgeti a Bizottságot, hogy mérje fel a nem hagyományos gázforrásokat, figyelembe véve a jogi kérdéseket, az élettartam-értékelést, a rendelkezésre álló tartalékokat, a környezeti hatást és a gazdasági életképességet; arra kéri a Bizottságot, hogy az elsődleges energiaforrások egyenlő kezelésének elve alapján végezzen alapos vizsgálatot a nem hagyományos földgázforrások használatának lehetőségeiről és kockázatairól az EU-ban;

42.

úgy véli, hogy bár a gazdaság szénmentesítése ugyan a fosszilis energiafelhasználás fokozatos csökkenéséhez fog vezetni, az olaj mégis még évekig az EU energiaellátásának fontos része marad, és ezért az átmeneti időszakban fenn kell tartani a versenyképes európai olajszállítási és olajfinomító infrastruktúrát, hogy biztosítsák a biztonságos és megfizethető termékellátást az EU fogyasztói számára;

43.

hangsúlyozza a mezőgazdasági és kisléptékű vidéki energiaforrásokra vonatkozó integrált energiainfrastruktúra-tervezés fontosságát, amely kedvez a decentralizált energiatermelésnek, a piaci részvételnek és a vidékfejlesztésnek; hangsúlyozza a megújuló energiaforrások hálózathoz való elsőbbségi hozzáférésének fontosságát, a 2009/28/EK irányelvben vázoltaknak megfelelően;

44.

rámutat arra, hogy elő kell készíteni és hozzá kell igazítani a hálózatot az energiatermelés formáihoz, például a megreformált közös agrárpolitika eredményeként mezőgazdasági és erdészeti forrásokból származó villamos energiához és biogázhoz;

45.

úgy véli, hogy figyelmet kell fordítani az olyan új technológiai megoldásokra, amelyek az ipar hulladékenergiáját hasznosítják, például a gázfáklyákat, a hulladékhőt stb.;

46.

hangsúlyozza az infrastruktúra fontosságát az elosztás szintjén, és kiemeli azt a fontos szerepet, amelyet a termelő-fogyasztók az átvitelirendszer-üzemeltetők játszanak a decentralizált energiatermékeknek és a keresleti oldali hatékonysági intézkedéseknek a rendszerbe történő integrálásában; kiemeli, hogy ha nagyobb prioritást kap a keresleti oldal irányítása és a keresleti oldal energiatermelése, az jelentősen erősítené a decentralizált energiaforrások integrációját és hozzájárulna az általános energiapolitikai célkitűzések eléréséhez; úgy véli, hogy ez vonatkozik a nemzeti infrastrukturális projektekre is, amelyeknek pozitív hatása van a nemzeti határokon túl is a belső energiapiac ellátása vagy összekapcsolása terén;

47.

sürgeti a Bizottságot, hogy 2012-ig terjesszen elő az energiatárolási kapacitások (például a többfunkciós gáz-/hidrogéntároló létesítmények, az elektromos járművek intelligens, ellenirányú akkumulátorai, a szivattyús vízenergia-tározók, a decentralizált biogáz-tárolók, a nagy hőmérsékletű napenergiával működő berendezések, a sűrített levegő tárolására szolgáló létesítmények, és egyéb innovatív technológiák) fejlesztését előmozdító konkrét kezdeményezéseket; javasolja, hogy a megújuló energiák integrációjának maximalizálása érdekében a Bizottság mérlegeljen további energiatárolási kezdeményezéseket;

48.

úgy véli, hogy a városi fűtési és hűtőhálózatok hatékonyságának javítása elsődleges szempont kell, hogy legyen az EU számára, és ennek mind a létező pénzügyi keret felülvizsgálatában, mind a jövőre vonatkozó pénzügyi tervekben meg kell jelennie és támogatást kell élveznie;

49.

üdvözli a szén-dioxid leválasztására, szállítására és tárolására eddig kifejlesztett projekteket; felhívja a Bizottságot, hogy sürgősen készítsen félidős értékelő jelentést – mind technikai, mind gazdasági szempontból – az európai uniós finanszírozású, szénerőművekre vonatkozó, szén-dioxid-leválasztási és -tárolási (CCS) kísérleti technológia eredményeiről;

50.

sürgeti a Bizottságot, hogy – valamennyi érdekelt féllel, beleértve az érintett hálózatüzemeltetőkkel és piaci résztvevőkkel való együttműködésben – kritikusan értékelje és – szükség esetén – vizsgálja felül az energia-infrastrukturális prioritásokról szóló közleményben a beruházási szükségletekre vonatkozóan megadott számadatokat, különös tekintettel az energiahatékonysági intézkedéseken keresztül elért keresletcsökkenésre, és kéri a Bizottságot, hogy számoljon be a Tanácsnak és Parlamentnek a szükségessé váló beruházásokról;

51.

megállapítja, hogy a tőke- és működési költségek mellett az energia-infrastruktúrát érintő projektekkel kapcsolatos építési, üzemeltetési és leállítási feladatok jelentős környezetvédelmi költségekkel járnak; hangsúlyozza, hogy e környezetvédelmi költségeket az élettartamot figyelembe vevő költségeken alapuló megközelítés alkalmazásával tekintetbe kell venni a költség-haszon elemzés során;

52.

úgy véli, hogy az átvitelirendszer-üzemeltetőktől meg kell követelni, hogy az összes átviteli vezetéket teljes mértékben a piac rendelkezésére bocsássák, megelőzve ezzel, hogy az átviteli kapacitást a határokon átnyúló kiegyensúlyozás stb. számára tartsák fenn; ezt a követelményt egy kötelező jogszabályban kell meghatározni az ERGEG (villamosenergia- és gázipari szabályozó hatóságok európai csoportja) bevált gyakorlatokra vonatkozó jelenlegi iránymutatásai alapján;

53.

támogatja a tagállamok közötti megerősített együttműködést, amely a több tagállamért felelős regionális szabályozó hatóságok létrehozására irányul; üdvözli a hasonló kezdeményezéseket, amelyek egységes regionális átvitelirendszer-üzemeltetők létrehozására irányul;

54.

felszólítja a Bizottságot és az ACER-t, hogy dolgozzanak azon a feladaton, hogy 2014-ig létrejöjjön a közös európai „intraday” (egy napon belüli) piac, mivel ez lehetővé tenné az energia szabad cseréjét az országok és/vagy különböző árszabású területek között valamennyi átviteli összekapcsoláson;

55.

úgy véli, hogy az energiainfrastruktúráknak egyre végfelhasználó-orientáltabbá kell válniuk, nagyobb hangsúlyt fektetve az átvitelirendszer-kapacitások és a fogyasztás közötti kölcsönhatásra, és hangsúlyozza, hogy valós idejű, kétirányú energia- és információáramlásra van szükség; rámutat a hatékony technológiai megoldásokat, berendezéseket, anyagokat és szolgáltatásokat, például intelligens hálózatokat, intelligens fogyasztásmérőket és ikt-vezérelt, átjárható, terhelési és keresleti oldali energiairányítási rendszereket magában foglaló, valamint a fogyasztóknak kedvező innovatív és dinamikus árazási formulák és a keresletre reagáló rendszerek kifejlesztését igénylő, új gáz- és villamosenergia-rendszer előnyeire;

56.

ezért hangsúlyozza, hogy elő kell mozdítani a felhasználóbarát technológiák fejlesztését és a keresleti oldal irányítását az intelligens hálózati technológiák és a keresletre reagáló rendszerek bevezetésének biztosítása és annak érdekében, hogy az érdekelt felek az intelligens hálózatok valamennyi előnyéből részesülhessenek;

57.

hangsúlyozza, hogy az intelligens hálózatok telepítésének az energiainfrastruktúrák egyik prioritását kell képezniük az uniós éghajlat-változási és energiaügyi célkitűzések megvalósítása céljából, mivel elősegíti a úgy véli, hogy az intelligens hálózatok egyedülálló lehetőséget kínálnak az innováció, a munkahelyteremtés, valamint az európai ipar versenyképességének erősítésére, különös tekintettel a kkv-kra;

58.

felkéri a Bizottságot, hogy segítse elő a nagy intelligens hálózatok demonstrációs projektjének sürgős alkalmazását, mint az európai társadalom számára jelentkező költségek és haszon mérésének legjobb módja; megjegyzi, hogy az e projektekhez szükséges beruházások kockázatainak megosztása érdekében állami finanszírozásra van szükség a köz- és magánszféra közötti partnerségek keretében, amire hathatós lehetőséget kínál az európai villamosenergia-hálózati kezdeményezés (EEGI);

59.

megállapítja, hogy az intelligens hálózatok a villamos energia és az információs és kommunikációs technológiák közötti konvergencia eredményei, következésképpen különös figyelmet kell szentelni a két ágazat közötti együttműködésnek, például a rádióspektrum Európa-szerte történő hatékony alkalmazását és a tárgyak jövőbeli internetének tervezése keretében az intelligens energiafunkciók megértését illetően; kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy tervet a különböző érintett egységek (Kutatási Főigazgatóság, Energiaügyi Főigazgatóság, Információs Társadalmi és Médiaügyi Főigazgatóság stb.) közötti együttműködéssel kapcsolatban, hogy az intelligens hálózatok kiépítéséhez és üzemeltetéséhez való hozzájárulás legkoherensebb és összességében hatékony módját biztosítsa az energiapolitikai tevékenységek alapköveként;

60.

felszólítja a Bizottságot annak értékelésére, hogy szükség van-e további jogalkotási kezdeményezésekre az intelligens hálózatok megvalósításához a harmadik energiacsomag szabályai alapján; úgy véli, hogy az értékelésnek figyelembe kell vennie a következő célkitűzéseket: i) a megfelelő nyílt hozzáférés biztosítása és a működési információk megosztása a szereplők és fizikai csatlakozó felületei között; ii) az energiaszolgáltatások megfelelően működő piacának létrehozása; és iii) megfelelő ösztönző nyújtása a hálózatüzemeltetők számára, hogy az intelligens hálózatok céljából beruházzanak az intelligens technológiákba;

61.

szorgalmazza, hogy fokozottabban összpontosítsanak az elosztórendszer-kapacitások és a fogyasztás közötti összefüggésekre az intelligens hálózatokra vonatkozó közös európai stratégia bevonásával, és megjegyzi, hogy amint azt az Európai Tanács 2011. február 4-e i következtetései is kiemelik, az intelligens hálózatokra vonatkozó műszaki szabványokat legkésőbb 2012 végéig el kell fogadni;

62.

hangsúlyozza, hogy a hálózatokat hozzá kell igazítani az új belépőkhöz, hogy elősegítsék a kis nagyságrendű új termelési forrásokat, például a háztartásokat és a kkv-kat;

63.

úgy véli, hogy a hetedik és nyolcadik kutatás-fejlesztési keretprogramban prioritásként kell kezelni az intelligens hálózatok technológiáját az elektromos autók magán-feltöltőállomásainak infrastruktúrájára vonatkozóan, a decentralizált, kétirányú energiahálózat gyors kiépítése érdekében e területen;

64.

megjegyzi, hogy állandó szabályozási keretet kell létrehozni, hogy előmozdítsák azokat a nagyon nagy beruházásokat, amelyek az intelligens hálózatok létrehozásához szükségesek Európában;

65.

hangsúlyozza, hogy prioritást kell kapnia az intelligens hálózatok szabványosításának és együttműködtethetőségének; sürgeti a Bizottságot, hogy az európai és nemzetközi szabványügyi szervezetekkel és az iparággal összeköttetésben gyorsítsa fel a villamos üzemű járművekre, a töltő-infrastruktúrákra, valamint az intelligens hálózatokra és fogyasztásmérőkre vonatkozó műszaki és biztonsági szabványokkal kapcsolatos munkát, figyelemmel a munka 2012 végéig való befejezésére; hangsúlyozza, hogy a technológiáknak nyílt nemzetközi szabványokon kell alapulniuk, hogy biztosítsák költséghatékonyságukat, ami fokozza a rendszer együttműködtethetőségét, továbbá hogy a megoldások tekintetében választási lehetőségeket biztosítsanak a fogyasztóknak;

66.

elismeri, hogy az intelligens fogyasztásmérőkkel kapcsolatos szabványosítás munka folyamatosan halad előre a Bizottság által az európai szabványügyi szervezeteknek (CEN, CENELEC és ETSI) kiadott, M/441. sz. szabványosítási megbízással, és hangsúlyozza, hogy az intelligens fogyasztásmérőkre vonatkozó műszaki szabványoknak figyelembe kell venniük a CEN/CENELEC/ETSI intelligens fogyasztásmérőkkel foglalkozó koordinációs csoportjának (SM-CG) zárójelentésében azonosított további funkcionalitásokat, azaz a következőket:

67.

üdvözli az európai villamosenergia-hálózati kezdeményezés (EEGI) és a Bizottság intelligens hálózatokkal foglalkozó munkacsoportja által elvégzett munkát; sürgeti a Bizottságot, hogy a legnagyobb mértékben vegye figyelembe ezek következtetéseit az intelligens hálózatokról szóló egyedi jogszabály céljából, amelyet 2011 első felében fognak elfogadni;

68.

hangsúlyozza, hogy az intelligens fogyasztásmérők célja lehetővé tenni a fogyasztók számára energiafogyasztásuk hatékony nyomon követését és szabályozását;

69.

rámutat arra, hogy pozitív értékelés függvényében a tagállamok már most kötelesek 2020-ra a végfelhasználóik legalább 80 %-ánál bevezetni az intelligens fogyasztásmérők alkalmazását, és felhívja a figyelmet az időközi célkitűzésre, hogy 2015-ig a háztartások 50 %-a rendelkezzen intelligens fogyasztásmérőkkel az új európai digitális menetrendben elfogadottak szerint;

70.

hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak ezen eszközök nyilvánosság általi elfogadottságának fokozása és az innovációs folyamat felgyorsítása érdekében – ahogyan azt a harmadik energiapiaci csomag előírja – elegendő számú, a lakossági fogyasztóknak szóló kísérleti projektet kell támogatniuk; sürgeti a Bizottságot, hogy a harmadik energiapiaci csomagban előírt értékelések alapján terjesszen elő további intézkedéseket az intelligens fogyasztásmérők valamennyi nem lakossági ügyfél számára 2014-ig történő üzembe helyezésére, ideiglenes a mikrovállalkozások kivételével; sürgeti a biztonság, a magánélet és a személyes adatok védelmére vonatkozó, egyértelmű szabályok hatályos európai uniós joggal összhangban történő megállapítását;

71.

hangsúlyozza, hogy az energiagazdálkodási eszközök üzembe helyezésének – különösen az intelligens fogyasztásmérők lakossági ügyfelek körében történő bevezetése során – mindenekelőtt egyértelműen kézzelfogható haszonnal kell járniuk a végfelhasználók számára; hangsúlyozza, hogy a fogyasztókat folyamatosan tájékoztatni kell energiafogyasztásukról az energiamegtakarítási erőfeszítésekbe történő aktív bevonásuk érdekében, és szorgalmazza, hogy fokozottan összpontosítsanak a tudatosítási kampányokra, a képzésekre, a világos számlázásra, a költséghatékonyság biztosítására és a felhasználóbarát technológiák fejlesztésének előmozdítására;

72.

e tekintetben hangsúlyozza a kutatás és az innováció támogatásának elsődleges fontosságát, amit aktív finanszírozási politikával, köztük olyan, még kialakítandó innovatív eszközök igénybevételével is segíteni kell, mint az innováció finanszírozására szolgáló európai alap vagy egy európai szabadalmi alap;

73.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak azon, hogy szabványosított és engedélyezett rádiófrekvenciás sávot jelöljenek ki az intelligens mérőeszközök és hálózatok számára;

74.

sürgeti a Bizottságot, hogy az európai adatvédelmi biztossal szorosan együttműködve értékelje a további adatvédelmi intézkedések szükségességét, a különböző szereplők felelősségeit és szerepeit többek között az adatokhoz való hozzáférésben, azok birtoklásában, tulajdonlásában és kezelésében, a lekérdezési és adatváltoztatási jogban, és szükség esetén tegyen megfelelő szabályozási javaslatokat és/vagy iránymutatásokat;

75.

üdvözli a Bizottság által meghatározott kiemelt jelentőségű folyosókat, és egyetért a korlátozottan rendelkezésre álló források optimalizálásának szükségességével; ismételten hangsúlyozza, hogy amíg az infrastrukturális projektek tervezése és kidolgozása elsősorban a piac feladata, az EU-nak szerepe van egyrészt bizonyos projektek népszerűsítésében azáltal, hogy „európai érdekű projektnek” minősíti azokat, másrészt abban, hogy ezek közül néhány számára közfinanszírozást biztosítson;

76.

egyértelmű és átlátható módszertant sürget, amely a halasztást nem tűrő európai igényeket kielégítő, kiemelt fontosságú projektek kiválasztását eredményezi; hangsúlyozza, hogy az európai érdekű projektek kiválasztását objektív és átlátható kritériumok alapján és valamennyi érdekelt fél bevonásával kell elvégezni;

77.

hangsúlyozza, hogy valamennyi európai érdekű projektnek hozzá kell járulnia az EU energiapolitikai célkitűzéseinek eléréséhez – azaz a belső piac megvalósításához, az energiahatékonyság és a megújuló energia népszerűsítéséhez, valamint az ellátásbiztonság javításához –, és jelentős mértékben hozzá kell tudniuk járulni a következőkhöz:

78.

úgy véli, hogy annak érdekében, hogy adott projektet indokoltan minősítsenek kiemeltnek, az alábbi szempontokat kellene figyelembe venni:

79.

álláspontja szerint a projektek további rangsorolásának lehetővé tétele érdekében, az alábbi támogathatósági kritériumokat kellene figyelembe venni:

80.

hangsúlyozza a regionális együttműködés jelentőségét a megállapított prioritások megtervezésében, végrehajtásában és nyomon követésében, valamint a beruházási tervek és az egyedi projektek kidolgozásában; úgy véli, hogy a makrorégiókra (például a balti-tengeri régióra és a Duna-régióra) vonatkozó meglévő stratégiák szintén modellként szolgálhatnak az együttműködés platformok számára, amikor energiaprojekteket fogadnak el és hajtanak végre;

81.

rámutat arra, hogy folytatni kell a belső energiapiac integrációját, támogatva különösen az olyan projekteket, amelyek biztosítják, hogy a szomszédos országok jól kiegyensúlyozott nemzeti energiaszerkezettel rendelkezzenek;

82.

hangsúlyozza, hogy a verseny és az összes energia-infrastruktúra piacvezérelt fejlesztése előtt álló esetleges akadályokat – beleértve a távfűtést és -hűtést – fel kell számolni;

83.

emlékeztet arra, hogy a szigeti területek helyzetéből adódó földrajzi akadályok rendkívül megnehezítik az Unió energiahálózatába való integrálásukat, és hogy az energiafüggőségük csökkentése érdekében különleges eszközöket kell biztosítani a részükre akár a megújuló energiaforrások terén meglévő saját potenciáljuk fejlesztésével, akár az energiahatékonyság és az energia-megtakarítás előmozdításával;

84.

hangsúlyozza, hogy a nyilvánosságnak az egyes projektek céljáról és műszaki tervezési adatairól való egyértelmű tájékoztatásával növelni kell az átláthatóságot; kéri, hogy a kritériumoknak való megfelelést nyilvános konzultációk keretében igazolják;

85.

úgy véli, hogy nemcsak a nagy infrastrukturális projekteket kell támogatni, hanem a kisebb projekteket is, amelyek nagy hozzáadott értékkel bírhatnának, és gyorsabban befejezhetők lennének;

86.

annak biztosítására kéri a Bizottságot, hogy az „európai érdekű projekt” státuszt elnyert projektek a jóváhagyást követően továbbra is teljesítsék a fenti kritériumokat; úgy véli, hogy egy projekt bármilyen jelentős megváltoztatása esetén annak „európai érdekű projekt” státuszát felül kell vizsgálni;

87.

egyetért azzal, hogy biztosítani kell az európai érdekű projektek kellő időben történő megvalósítását, és üdvözli a Bizottságnak az engedélyezési eljárások ésszerűsítésével, koordinációjuk eredményesebbé tételével és hatékonyságuk javításával és felgyorsításával kapcsolatos javaslatát, amennyiben tiszteletben tartják a szubszidiaritás elvét és az engedélyeztetés nemzeti illetékességét, annak biztosítása érdekében, hogy az e terülteken érvényes határidők ne vegyék el a magánbefektetők kedvét az innovációtól;

88.

üdvözli a nemzeti kapcsolattartó hatóságok („egyablakos rendszer”) európai érdekű projektenkénti létrehozását, amelyek egységes igazgatási felületként működnek a projektfejlesztők és az engedélyezési eljárásban részt vevő különböző hatóságok között; úgy véli, hogy – a határokon átnyúló projektek tekintetében – biztosítani kell a nemzeti egyablakos rendszerek közötti további koordinációt és a Bizottságnak az ilyen koordinációban való hangsúlyosabb szerepét; rámutat arra, hogy az egyablakos rendszer új pontjainak létrehozása előtt a Bizottságnak és a nemzeti hatóságoknak teljes mértékben ki kell használniuk a meglevő létesítményeket;

89.

hangsúlyozza, hogy valamennyi nemzeti kapcsolattartó hatóságnak függetlennek, illetve politikai és gazdasági befolyástól mentesnek kell lennie; úgy véli, hogy az európai érdekű projekteket benyújtási sorrendben és a jövőbeli bizottsági javaslatban meghatározott határidőn belül kell feldolgozni;

90.

hangsúlyozza a projektek időben történő befejezése és az érdekelt felekkel folytatott magas színvonalú párbeszéd fontosságát; sürgeti, hogy a Bizottság hozzon létre többlépcsős figyelmeztetési rendszert arra az esetre, ha valamely tagállam ésszerű határidőn belül nem dolgozza fel az engedélykérelmeket, továbbá hogy szorosan kövesse nyomon, hogy a nemzeti közigazgatási eljárások biztosítják-e az európai érdekű projektek megfelelő és gyors megvalósítását; amennyiben nehézségek merülnek fel, üdvözli az olyan tájékoztató jellegű határidők bevezetését, amelyeken belül a megfelelő illetékes hatóságoknak végleges döntést kell hozniuk; ilyen döntés hiányában arra kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, értelmezhető-e a késés úgy, hogy a tagállam hátráltatja az EU belső energiapiacának megfelelő és gyors megvalósítását;

91.

felhívja a Bizottságot, hogy figyelembe véve a projektsajátosságok sokféleségét és a projektek területi jellemzőit, állapítsa meg, hogy kialakíthatók-e közös vagy összehangolt eljárások az eseti konkrét kulcsfontosságú intézkedések és bevált gyakorlatok (rendszeres információcsere, a döntések kellő időben történő közlése, közös problémamegoldó mechanizmusok stb.) megállapítására, továbbá hogy értékelje, hogy mennyire alkalmas a választottbírósági eljárás arra, hogy végleges döntéshozatali eszközként alkalmazzák;

92.

hangsúlyozza a minél szélesebb körű részvételen alapuló megközelítés szükségességét, és elismeri, hogy az energiainfrastruktúra-projektek helyiek általi elfogadottságának növelése együtt jár a projektek céljaival kapcsolatos megfelelő tájékoztatással és azzal, hogy a helyi lakosság már a lehető legkorábbi szakasztól kezdve részt vesz e projektek kialakításában; szorgalmazza a nem kormányzati szervezeteknek, az iparágnak, a szociális partnereknek és a fogyasztói szervezeteknek a civil társadalom valamennyi szintjén történő részvételét az európai érdekű projektekkel kapcsolatos konzultációs folyamatban; sürgeti a Bizottságot, hogy hozzon létre konzultációs és értékelési rendszert az infrastruktúra lakossági elfogadásával kapcsolatos legjobb gyakorlatok és ismeretek azonosítása és terjesztése érdekében;

93.

tekintettel arra, hogy fejlődési potenciáljuk szempontjából mennyire fontosak a régiók fenntartható energiára vonatkozó stratégiái, hangsúlyozza, hogy létre kell hozni a régiókban alkalmazott bevált gyakorlatok cseréjének fórumát, figyelembe véve a megújuló energiaforrásokra, energiatakarékosságra és energiahatékonyságra szakosodott települések és régiók sikeres példáit; ezzel összefüggésben konzultációs és értékelési rendszer kialakítását kéri lehetőség szerint az infrastruktúra nyilvánosság általi elfogadását szolgáló bevált gyakorlatok és ismeretek azonosítása és terjesztése érdekében;

94.

hangsúlyozza, hogy a legnagyobb kihívás abban áll, hogy biztosítsák, hogy a helyi nyilvánosság elfogadja az energiainfrastruktúra-projekteket; meggyőződése, hogy a nyilvánosság és a döntéshozók beleegyezése és bizalma csak akkor szerezhető meg, ha nyílt és átlátható vitákat tartanak az energiainfrastruktúra-projektekről szóló döntések meghozatala során;

95.

annak értékelésére kéri a Bizottságot, hogy a költséghatékonyság és a lakossági elfogadás szempontjából a meglevő energiafolyosók korszerűsítése és fejlesztése előnyösebb-e új folyosók létrehozásánál;

96.

szorgalmazza, hogy több információval szolgáljanak az energiahálózatok Európai Unióban betöltött jelentőségével kapcsolatban; kéri a Bizottságot, hogy vegyen fontolóra egy nemzeti és helyi szinten megvalósítandó uniós tájékoztatási és kommunikációs kampányt az uniós energiahálózatokról;

97.

megjegyzi, hogy a hálózati beruházások ciklikusak, és ezeket történeti perspektívából kell szemlélni; rámutat arra, hogy az elmúlt évtizedek során a központosított erőművek összekapcsolására kiépített infrastruktúra jó része elavult; rámutat arra, hogy a társadalom elvárja a meglévő infrastruktúrák üzemképes állapotban tartásának és az új infrastruktúra létesítési költségeinek köz- és magánszféra közötti partnerségek és innovatív finanszírozási eszközök kialakítása révén történő optimalizálását; hangsúlyozza, hogy az infrastruktúrakövetelmények pontos megállapítására, valamint a többletkapacitás terén kialakuló „megkövesedés” elkerülésére van szükség, teljes mértékben figyelembe véve a költséghatékony energiahatékonysági potenciált;

98.

hangsúlyozza hogy a szükséges infrastrukturális beruházások költségeinek jó részét a piac hatékony működésének kell biztosítania a megfelelő költségelosztás, az átláthatóság, a megkülönböztetés-mentesség és a költséghatékonyság elve alapján és a „felhasználó fizet” elvvel összhangban; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogy a meglévő szabályozási ösztönzők hol elégségesek ahhoz, hogy megfelelő üzenetet küldjenek a piac számára, és hogy milyen kiegészítő intézkedések szükségesek, beleértve a költségelosztási szabályok javítását;

99.

álláspontja szerint amennyiben nem áll rendelkezésre szabályozói alternatíva és a piac önmagában nem képes fedezni a szükséges beruházást, uniós forrásokra lehet szükség bizonyos korlátozott számú európai érdekű projekt finanszírozásához, amelyek egyedi sajátosságai miatt kereskedelmileg életképtelenek, ám amelyek kidolgozására az EU energiapolitikai célkitűzéseinek megvalósítása érdekében szükség van; úgy véli, hogy állami finanszírozás alkalmazható – amennyiben az nem torzítja a versenyt –, hogy az a pénzügyi eszközök innovatív összetételének kialakításával előmozdítsa a magánbefektetést;

100.

megjegyzi, hogy az Európai Regionális Fejlesztési Alap jelentős mértékben hozzájárul az energia- és más infrastrukturális projektek finanszírozásához, és kiemeli a kohéziós politika helyi és regionális szinten betöltött jelentős szerepét az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos uniós célok elérése terén;

101.

hangsúlyozza, hogy a kohéziós és strukturális alapoknak továbbra is központi szerepet kell betölteniük infrastrukturális projektjeinkben; a kohéziós politikai alapokból új ágazati alapok létrehozására irányuló valamennyi törekvést elhibázottnak tartja;

102.

felkéri a Bizottságot annak biztosítására, hogy az infrastrukturális beruházások finanszírozása piaci alapú legyen a versenytorzulások megakadályozása és a téves beruházási ösztönzők, valamint a tagállamok közötti indokolatlan fluktuációk elkerülése érdekében azzal a feltétellel, hogy ugyanakkor biztosítja a közérdek védelmét is, különösen helyi és regionális szinten, valamint a különleges földrajzi helyzetű területeken, azaz a szigeteken, a hegyvidékeken és a gyéren lakott régiókban, korlátozott mértékű állami finanszírozás révén, amelynek következtében létrejön a pénzügyi eszközök magánbefektetéseket ösztönző innovatív kombinációja;

103.

úgy véli, hogy az Európai Uniónak finanszíroznia kell azokat a kereskedelmi szempontból nem vonzó projekteket, amelyek nem képesek felkelteni a magánberuházók érdeklődését, azonban alapvető fontosságúak az EU elszigetelt régióinak az európai villamosenergia- és gázhálózatokkal való összekapcsolásához, ami az Európai Unióban az egységes energiapiac megteremtésének szerves részét képezi;

104.

felszólítja a Bizottságot, hogy az állami finanszírozást csak azon tagállamok számára tegye lehetővé, amelyek maradéktalanul végrehajtották és helyesen alkalmazzák a hatályos uniós jogszabályokat, beleértve a harmadik belső piaci csomagban meghatározott szabályozási előírásokat;

105.

felszólítja a Bizottságot, hogy az energiainfrastruktúrák tekintetében vizsgálja felül az állami támogatási szabályokat, és szükség esetén terjesszen elő javaslatokat e szabályok módosítására, hogy lehetővé tegye az államok számára az infrastruktúra korszerűsítésének előmozdítását; felszólítja ugyanakkor a Bizottságot, hogy a projektek állami finanszírozásáról és az állami támogatásról szóló jelenlegi jogszabályokról adjon ki új iránymutató dokumentumot, amely világos kritériumokat tartalmaz az energiainfrastruktúra állami finanszírozására vonatkozóan; hangsúlyozza, hogy ezt a dokumentumot az Energiaügyi Főigazgatósággal, a Versenypolitikai Főigazgatósággal és a Regionális Fejlesztési Főigazgatósággal közösen kell kidolgozni a bizottsági szabályoknak való bármely ellentmondás megszüntetése érdekében;

106.

szorgalmazza, hogy a stratégiai célkitűzések alapján a jövőben megvalósuló energetikai támogatások esetében, mind az infrastruktúra, mind a K+F területén, vegyék figyelembe a földrajzi elvet; továbbá ösztönzi, hogy már fejlett régiók további K+F támogatást csak úgy kaphassanak, ha a támogatott tevékenységet fejletlenebb régiókkal párban végzik;

107.

hangsúlyozza, hogy a stabil, kiszámítható és megfelelő szabályozási keret – beleértve a megfelelő megtérülést és az új infrastruktúrával kapcsolatos ösztönzőket – alapvető szerepet játszik a beruházás előmozdításában mind az átvitelben, mind az elosztásban; hangsúlyozza, hogy a szabályozóknak piaci ösztönzőkkel és kísérleti projektekkel kell előmozdítaniuk az új technológiák bevezetését;

108.

úgy véli, hogy a magánfinanszírozás elősegítheti a szükséges energiainfrastruktúrák időben történő kiépítését, mivel az infrastruktúrával kapcsolatos kihívás tényleges mértéke akkora, hogy magáneszközök megfelelő rendelkezésre bocsátására van szükség; úgy véli, hogy amint a magánberuházók foglalkozni kezdenek az infrastruktúra jelentette kihívással, a Bizottságnak világos iránymutatásokat kell meghatároznia a piaci szereplők és magánberuházók közreműködésére az úgynevezett „kereskedelmi vonalak” terén; úgy gondolja, hogy a piac működésére gyakorolt lehetséges hatásokkal kapcsolatos aggályok leküzdhetők, ha a kereskedelmi vonalakat kötelezik arra, hogy teljes kapacitásukat átadják a piacnak;

109.

hangsúlyozza, hogy a lehető legnagyobb mértékben ki kell használni az olyan piaci alapú eszközöket, mint a költségmegosztási szabályok javítása, a projektkötvények, a feltöltődő alapok, a megújuló energiával kapcsolatos tőkealapok,a hitelgaranciák, a nem kereskedelmi célú kockázatmegosztó eszközök, a köz- és magánszféra partnerségek finanszírozását serkentő ösztönzők, az EBB-vel való partnerségek – intervenciós kapacitásának és rendelkezésre álló forrásainak növelésével – és a megújuló energiaforrásokkal és az energiahatékonysággal foglalkozó projektek tekintetében a kibocsátás-kereskedelmi aukciós bevételek felhasználása, valamint adott esetben egyéb innovatív finanszírozási eszközök; felhívja a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a kevésbé fejlett tagállamok pénzügyi kapacitásait és piaci feltételeit;

110.

hangsúlyozza a magánszektorral és a pénzügyi intézményekkel, különösen az Európai Beruházási Bankkal és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal való szorosabb és hatékonyabb együttműködés fontosságát a szükséges finanszírozás biztosítása érdekében, különösen az elsődleges fontosságú, határokon átnyúló projektek számára; felszólítja a Bizottságot, hogy találjon más innovatív pénzügyi eszközöket, és segítse elő a köz- és magánszféra közötti partnerségek kialakításának támogatását, amely partnerségekhez a helyi, regionális és nemzeti hatóságok ösztönzőket nyújtanak, valamint biztosítják a szükséges jogi keretet és politikai támogatást; hangsúlyozza, hogy a fentiek tükrében a helyi és regionális hatóságok szintjén ki kell alakítani a műszaki segítségnyújtást és a pénzügyi tervezést annak érdekében, hogy támogassák a helyi szereplők energiahatékonysági projektjeit, például az EBB „ELENA” műszaki segítségnyújtási eszköze és az energetikai szolgáltató vállalatok tapasztalatai kiaknázásának révén, amennyiben energiahatékonysági infrastruktúráról van szó;

111.

támogatja azt az elképzelést, hogy közös európai projektkötvényeket bocsássanak ki Európa jelentős infrastruktúraszükségleteinek és strukturális projektjeinek finanszírozására az EU 2020 menetrend keretében, beleértve az energiainfrastruktúra fejlesztésére vonatkozó új stratégiát; úgy véli, hogy az uniós projektkötvények biztosítanák a szükséges beruházást, és elegendő bizalmat teremtenének ahhoz, hogy a nagy beruházási projektek elnyerjék a szükséges támogatást, és így fontos mechanizmussá válnának az állami támogatás maximális hasznosításában; kiemeli, hogy ha Európát fenntartható alapokra kívánjuk helyezni, e projekteknek hozzá kell járulniuk gazdaságaink ökológiai átformálásához is;

112.

különösen úgy véli, hogy az uniós projektkötvények az Európában szükséges energiainfrastruktúra-beruházások fő finanszírozási eszközévé válhatnak, segítve a magánprojektekkel foglalkozó társaságokat, hogy tőkepiaci finanszírozást kapjanak a beruházóktól; felhívja a Bizottságot, hogy gyorsan terjesszen elő jogalkotási javaslatot az uniós projektkötvényekről;

113.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a szabályozók közös módszertant dolgozzanak ki a határokon átnyúló infrastruktúraprojektekkel kapcsolatos költségek felosztása tekintetében, mivel a hálózati infrastruktúra ilyen ösztönzőit többszörös piaci hiányosságok jellemzik, főként a természetes monopóliumok, illetve a verseny hiánya miatt;

114.

felhívja a figyelmet az átlátható, arányos, méltányos és megkülönböztetés-mentes díjak fontosságára, hogy biztosított legyen az EU szakpolitikai céljainak eléréséhez jelentősen hozzájáruló, határokon átnyúló és belső átviteli infrastruktúrába történő beruházások esetében a megfelelő költségelosztás, a tisztességes fogyasztói árak és a nagyobb versenyképesség; sürgeti a tagállamokat, hogy tartózkodjanak a túlzottan alacsony szabályozott díjak alkalmazásától; üdvözli a Bizottság REMIT-javaslatát;

115.

emlékeztet arra, hogy a harmadik csomag kötelezettséget ró a szabályozókra, hogy a díjak megállapításakor a beruházásokat ne csak a szóban forgó tagállamban, hanem az egész EU-ban jelentkező előnyök alapján értékeljék; sürgeti az ACER-t annak biztosítására, hogy tagjai vegyék figyelembe e kötelezettséget; kéri a Bizottságtól, hogy azokban az esetekben, amikor a költségeket és a nyereségeket nem lehet méltányosan elosztani díjmegállapítás révén, végezzen további értékelést arról, hogy a szigorú átláthatóságon alapuló kiegyenlítő intézkedések hasznosnak bizonyulhatnak-e határokon átnyúló projektek vagy az EU energiaügyi célkitűzéseinek elérése szempontjából szükséges belső projektek jóváhagyása tekintetében;

116.

hangsúlyozza az energiahálózatok összekapcsolási kapacitása növelésének fontosságát határokon átnyúló szinten, és rámutat arra, hogy a kitűzött célok, többek között a területi kohézió elérése érdekében fontos a szükséges finanszírozás biztosítása;

117.

jobb európai pénzügyi eszközök bevezetését szorgalmazza a regionális és helyi hatóságok által a fenntartható energiatermelést célzó beruházási erőfeszítések támogatása érdekében;

118.

üdvözli a Bizottságnak azt a kezdeményezését, hogy 2011-ben egyrészt javaslatot terjeszt elő a költségfelosztásnak a technológiai szempontból összetett vagy határokon átnyúló projektek esetében való rendezésével kapcsolatban, mivel ezt tekintik a határokon átnyúló infrastruktúra fejlesztése előtt álló fő akadályok egyikének, másrészt új pénzügyi eszközt javasol a 2014–2020-as időszak kiemelt projektjeinek támogatására;

119.

fontosnak tartja, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kapjon a beruházások pénzügyi biztosítékainak kezelése, és hogy a tervezett finanszírozási keret kialakítása és a 2014-2020-as költségvetési időszak tervezése között megfelelő összhang legyen;

120.

úgy véli, hogy az Európai Unió területére belépő összes külső csővezetéket és az egyéb energiahálózatokat átlátható kormányközi megállapodásoknak kell szabályozniuk, és azokra belső piaci szabályoknak kell vonatkozniuk, beleértve a harmadik felek hozzáférésével, a rendeltetési helyre vonatkozó kikötéssel, az elosztás és a szűk keresztmetszetek kezelésének felügyeletével, a szerződések időtartamával és a „vidd vagy fizess” kikötésekkel kapcsolatos szabályokat; annak biztosítására kéri a Bizottságot, hogy a jelenlegi és jövőbeli csővezetékek és kereskedelmi megállapodások tartsák tiszteletben az energiával kapcsolatos európai vívmányokat, és kéri, hogy szükség esetén lépjen fel;

121.

felszólítja a Bizottságot, hogy szigorítsa tovább a harmadik felek hozzáférésére vonatkozó mentességek odaítélését az energiainfrastruktúra terén, és a már odaítélt mentességeket vizsgálják felül annak ellenőrzése érdekében, hogy szükség van-e még rájuk; megállapítja, hogy ha a projektek számára olyan eszközök révén nyújtanak állami finanszírozást vagy támogatást, mint az EBB által támogatott projektkötvények stb., ennek csökkentenie kellene vagy meg kellene szüntetnie a harmadik felek hozzáférésére vonatkozó mentességek odaítélésének szükségességét;

122.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamoknak.

5.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 33/65