11.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 380/1

—

tekintettel a Bizottságnak a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához címzett „Intézkedési terv: a globális navigációs műholdrendszer (GNSS) alkalmazásai” című, 2010. június 14-i közleményére (COM(2010)0308),

—

tekintettel a Tanács ezen intézkedési tervről szóló, 2010. október 1-jei következtetéseire (14146/2010),

—

tekintettel a Bizottságnak a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, 2010. október 6-i, „Az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezése: Innovatív Unió” című közleményére (COM(2010)0546),

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz benyújtott, az európai műholdas rádiónavigációs programok félidős értékeléséről szóló 2011. január 18-i jelentésére (COM(2011)0005), amely leszögezi, hogy a műholdas rádiónavigációs infrastruktúra befejezéséhez jelentős finanszírozásra van szükség,

—

tekintettel az európai műholdas navigációs programok (EGNOS és Galileo) végrehajtásának folytatásáról szóló, 2008. július 9-i 683/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel az európai műholdas rádiónavigációs programokat üzemeltető struktúrák létrehozásáról szóló, 2004. július 12-i 1321/2004/EK tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel a műholdas navigációs alkalmazásokról szóló, 2006. december 8-i bizottsági zöld könyvre (COM(2006)0769),

—

tekintettel az Európai GNSS Ügynökség létrehozásáról, az európai műholdas rádiónavigációs programokat üzemeltető struktúrák létrehozásáról szóló 1321/2004/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a 683/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2010. szeptember 22-i 912/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz címzett, a Galileo-program alakulásáról szóló közleményről szóló, 2004. január 29-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság jelentésére, valamint az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményére (A7–0084/2011),

A.

mivel a globális navigációs műholdrendszerek alkalmazásai mára valamennyi közlekedési ágazatban folytatott tevékenység központi és nélkülözhetetlen részét képezik, és mivel ezek hatékony és eredményes működtetése a közlekedést biztonságosabbá, fokozottabban környezetbaráttá és gazdaságosabbá teszik,

B.

mivel a közlekedési alkalmazások a globális navigációs műholdrendszerek összes alkalmazásának nagyságrendjüket tekintve 20 %-át, értéküket tekintve pedig 44 %-át teszik ki, és mivel a – leginkább a közlekedéshez kapcsolódó – biztonsági műveletek ezek további 5 %-át adják,

C.

mivel az Európai Unió a globális navigációs műholdrendszerek működtetéséhez szükséges alapvető infrastruktúra tekintetében nem függhet vég nélkül az eredetileg más országok által más célokra kifejlesztett rendszerektől,

D.

mivel az EGNOS egy, a GPS-t kiegészítő, önálló rendszer, amelynek a számítási és helyesbítési műveletek elvégzéséhez GSP-jeleket kell kapnia, ezért működése ezektől függ; mivel a Galileo üzembe helyezése előtt nem lesznek tökéletesen független GNSS-ek,

E.

mivel Európa EGNOS-rendszerét – az új európai iparpolitika céljaival összhangban – úgy tervezték meg, hogy kielégítse Európa és a világ jelenlegi és jövőbeli jelentős és változatos igényeit, például a közlekedésbiztonság és a nyomonkövethetőség területén, és mivel összeegyeztethető a GPS-szel és a sokkal pontosabb Galileo-rendszerrel is, valamint kiegészíti azokat,

F.

mivel a GNSS és a Galileo kereskedelmi közlekedési alkalmazásainak globális piaca bővül, amelyet maximálisan biztosítani kell az európai ipar gazdasági előnyeinek realizálása és a magas képzettséget igénylő munkahelyek létrehozása térdekében,

G.

mivel a GNSS-ek alapvető szerepet töltenek majd be az intelligens közlekedési rendszerek (IKR) használatának támogatásában és elősegítésében,

H.

mivel a GNSS-alkalmazások és -szolgáltatások kifejlesztése alapvetően fontos annak biztosítása érdekében, hogy a Galileo jelentette infrastrukturális beruházást teljes mértékben kihasználják, és hogy a Galileo rendszer teljes kapacitása kiépüljön,

I.

mivel az ezen ágazatban végrehajtott beruházás kihatással vannak valamennyi uniós politikára, és mivel bővítésének és végrehajtásának közvetlen hatása lesz az Európa 2020 stratégia megvalósítására és a GNSS-alkalmazások és -szolgáltatások európai piaci potenciáljának fejlesztése szempontjából a munkahelyteremtésre és Európa versenyképességének fokozására,

J.

mivel a GNSS és a Galileo projekt tekintélyes hozzáadott értéket teremtenek az európai iparpolitika számára, és mivel alapvetően fontos biztosítani ezek sikerét,

1.

üdvözli a Bizottság „Intézkedési terv: a globális navigációs műholdrendszer (GNSS) alkalmazásai” című közleményét és az abban javasolt számos konkrét ágazati, szabályozási és horizontális intézkedést;

2.

egyetért a Bizottsággal abban, hogy ezen a ponton a célzott intézkedési terv a legjobb választás ahhoz, hogy az EGNOS és a Galileo fejlesztése és alkalmazása – különösen a közlekedés területén – további lendületre kapjon; hangsúlyozza, hogy a műholdas navigációs rendszereknek biztosítaniuk kell a különböző rendszerek együttműködtethetőségét (a hagyományos rendszereket is ideértve), és mind a személy-, mind pedig az áruszállítási szolgáltatások terén lehetővé kell tenniük a módközi felhasználást is;

3.

megállapítja, hogy az intézkedési tervben szereplő 15 ágazatspecifikus javaslat közül kilenc közvetlenül a közlekedésre vonatkozik, a többi javaslat közül pedig a legtöbbre a megfelelő közlekedési alkalmazások alátámasztásához van szükség;

4.

felhívja a Bizottságot, hogy az illetékes hatóságok révén mihamarabb biztosítsa az EGNOS polgári repülési célú tanúsítását;

5.

egyetért azzal, hogy az EGNOS és a Galileo a polgári repülés területén való alkalmazásának előmozdítására irányuló intézkedések stratégiai követelmények a SESAR (az egységes európai égbolt légiforgalmi szolgáltatási kutatás) végrehajtása szempontjából, különösen a leszállási eljárásokat és a kisebb repülőtereket illetően;

6.

sajnálja, hogy az EGNOS jelenleg nem terjed ki az Európai Unió egészére, és felszólít arra, hogy az EGNOS-rendszer területi hatályát kiemelt jelleggel terjesszék ki Dél-, Kelet-, valamint Délkelet-Európára is annak érdekében, hogy Európa-szerte valamennyi közlekedési ágazatban használni lehessen, valamint hangsúlyozza, hogy a területi hatályt fontos a MEDA-országokra, a Közel-Keletre és Afrikára is kiterjeszteni;

7.

hangsúlyozza a GNSS-nek az intelligens közlekedési rendszerek kifejlesztése szempontjából játszott jelentőségét; rámutat, hogy az intelligens közlekedési rendszerek hatékonyabb, tisztább és biztonságosabb közlekedési megoldásokat tudnak nyújtani, valamint hogy számos IKR-szolgáltatás megfelelő végrehajtásához teljes mértékben működő GNSS-rendszerek szükségesek;

8.

támogatja azt a nézetet, miszerint az EGNOS és a Galileo jelentősen hozzájárulhat a közúti forgalom irányításához, valamint hogy az ágazatban tájékoztató kampányra van szükség azon lehetőségek átfogóbb kihasználása érdekében, amelyekkel az EGNOS szolgál a díjbeszedés, az eSegélyhívó, a kamionok biztonságos parkolóinak online foglalási rendszere, valamint a valós idejű nyomon követés tekintetében a biztonságosabb és fokozottabban környezetbarát közúti közlekedéshez való hozzájárulás megvalósítása érdekében;

9.

ezért felszólítja a Bizottságot, hogy terjessze elő a szükséges szabályozási javaslatokat, hogy a GNSS által a közlekedés valamennyi formájának – különösen a közúti közlekedés – biztonsága tekintetében biztosított hozzáadott érték létrejöhessen, továbbá hogy járuljon hozzá az árufuvarozás hatékonyságának növeléséhez;

10.

sürgeti a Bizottságot, hogy fokozza az ipari együttműködést az EU-n kívüli országokkal az EGNOS- és a Galileo-alkalmazások és szolgáltatások fejlesztésének és interoperabilitásának elősegítése érdekében;

11.

egyetért azzal, hogy a Bizottságnak körültekintően kell mérlegelnie a digitális menetírókról szóló hatályos jogszabályok módosításának szükségességét annak biztosítása érdekében, hogy a GNSS által a hely- és a sebességmeghatározás tekintetében kínált lehetőségeket megfelelően használják fel;

12.

egyetért azzal, hogy a GNSS sokat tehet a hajózás biztonságának és hatékonyságának fokozásáért, és hogy a Bizottságnak lépéseket kell tennie a GNSS tengeri és belvízi közlekedési ágazatbeli esetleges alkalmazásaival kapcsolatos tudatosság felkeltése és az ismeretek bővítése, valamint az EGNOS-alapú alkalmazásoknak az IMO és az ICAO szintjén való elfogadtatása érdekében;

13.

egyetért a Bizottság azon szándékával, hogy a különböző érdekeltek körében tudatosságfokozó kampányokat indít annak érdekében, hogy elnyerje az európai ipar bizalmát az EU műholdas navigációs projektjeiben rejlő kereskedelmi lehetőségekbe való befektetés iránt;

14.

felhívja a Bizottságot, hogy hajtsa végre hatékonyan az intézkedési tervben foglalt határozott tudatosságfokozó intézkedéseket annak szavatolása érdekében, hogy az EGNOS-t Európa-szerte valamennyi alkalmazási területen kiterjedten használják, és hogy ezáltal biztosítson összetettebb megközelítéseket;

15.

ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottság – a költségvetési eljárással és a jövőbeli többéves pénzügyi kerettel összefüggésben – tegyen javaslatot a GNSS-sel kapcsolatos kutatáshoz és fejlesztéshez, valamint a GNSS végrehajtásához szükséges, a megfelelő szintű finanszírozás biztosítását célzó lépésekre; hangsúlyozza, hogy a közlekedési ágazatban már most is szűkös az uniós finanszírozás, és a GNSS további forrásokkal való ellátása nem vonhatja maga után, hogy a közös közlekedéspolitika egyéb prioritásaitól forrásokat vonjanak el; ezen egyedi projekttel, illetve más hasonló projektekkel – többek között a TEN-T-kkel – kapcsolatban ismételten kéri a Bizottságot, hogy terjesszen elő többéves finanszírozási javaslatot, amely túlmutat a többéves pénzügyi keret időtartamán, annak érdekében, hogy stabil és megbízható pénzügyi keretet teremtsen az olyan, nagyobbra törő európai projektek számára, amelyek hatóköre túlterjed a jelenlegi korlátokon;

16.

felhívja a Bizottságot annak megfontolására, hogy a kereskedelmi Galileo-tevékenységekből származó bevételeket az Unió költségvetésébe lehet-e utalni;

17.

felhívja a Bizottságot, hogy tájékoztassa a Parlamentet arról, hogy a Galileo üzembe helyezése után miként finanszírozzák majd a 800 millió euróra becsült éves karbantartási költségeket;

18.

felhívja a Bizottságot, hogy az Európai Beruházási Bankkal és az Európai Beruházási Alappal együttműködve terjesszen elő átfogó finanszírozási stratégiát, amely a megfelelő uniós és tagállami hozzájárulások mellett magában foglalhatna többek között összehangolt adókedvezményeket, egyszerűsített támogatásigénylési eljárásokat és olyan megoldásokat, amelyek a kockázati tőkét a kkv-khez irányíthatnák és elősegíthetnék az EGNOS- és a Galileo-alkalmazások kifejlesztését és marketingjét;

19.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a hetedik keretprogramon belüli, kutatás céljaira elkülönített kifizetési előirányzatokból feltehetőleg megmaradó 100 millió eurót a GNSS-alkalmazások fejlesztésére bocsássák rendelkezésre;

20.

sürgeti a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy az egyszerűsített eljárások miként biztosíthatják a pénzösszegek hatékonyabb és átláthatóbb kifizetését a mindenki javát szolgáló GNSS-kompatibilis közlekedés területén megvalósuló kutatások támogatása érdekében, különös figyelmet fordítva a fogyatékossággal élő személyek szükségleteire, és a kkv-ket előtérbe helyezve;

21.

felhívja a Bizottságot, hogy segítse a kkv-kat abban, hogy – különösen a hetedik és nyolcadik keretprogram keretében – könnyebben juthassanak olyan európai uniós finanszírozáshoz, amelynek célja a GNSS-alkalmazásokkal kapcsolatos innováció ösztönzése;

22.

sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja meg azt, hogy a GNSS-alkalmazások és szolgáltatások igénybevétele során milyen adatvédelmi aggályok merülhetnek fel, és tegyen meg mindent ezen aggályok elhárítása érdekében;

23.

megállapítja, hogy szükség van a GNSS-specifikus alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos kutatásra irányuló befektetésekre – különös tekintettel a fogyatékkal élők speciális igényeire –, mivel azok döntő fontosságúak a GNSS-szolgáltatások megfelelő előkészítéséhez és alkalmazásához;

24.

arra kéri a Bizottságot, hogy támogassa az ágazatspecifikus – különösen a tengerészeti ágazattal kapcsolatos – szolgáltatási központok fejlesztését célzó kezdeményezéseket;

25.

sajnálatosnak tartja, hogy az EGNOS-, illetve Galileo-alapú alkalmazásokkal kapcsolatos kutatásra és innovációra elkülönített pénzeszközök elégtelensége jelentős mértékben késlelteti a technológiai fejlődést és az ipari kapacitás növekedését, továbbá a környezetvédelmi szempontból hatékony végrehajtást az Európai Unióban, és ezért sürgeti a Bizottságot olyan eszközök létrehozására, amelyek lehetővé teszik a kis- és középvállalkozások számára, hogy könnyebben juthassanak finanszírozáshoz;

26.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

11.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 380/5

—

tekintettel az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti kapcsolatokra vonatkozó keretmegállapodás (a „keretmegállapodás”) felülvizsgálatáról szóló, 2010. október 20-i határozatára (1),

—

tekintettel az EU és az USA közötti légügyi megállapodásról szóló, 2010. június 17-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel „Az utasnyilvántartási adatokra (PNR) vonatkozó megállapodásokra irányuló tárgyalások megkezdése az Egyesült Államokkal, Ausztráliával és Kanadával” című 2010. május 5-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a közös európai légtér létrehozásáról szóló, 2007. április 25-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Amerikai Egyesült Államok közötti légiközlekedési megállapodás aláírásáról szóló 2007. március 14-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a külső légiközlekedés-politikai menetrend kidolgozásáról szóló 2006. január 17-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a Bizottság „A Közösség légiközlekedéssel kapcsolatos külpolitikája cselekvési programjának kidolgozásáról” című közleményére (COM(2005)0079),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 218. cikkére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság jelentésére (A7-0079/2011),

A.

mivel a Lisszaboni Szerződés hatálybalépéséig a nemzetközi légiközlekedési megállapodások megkötéséről csupán konzultáltak a Parlamenttel,

B.

mivel azóta a rendes jogalkotási eljárás hatálya alá tartozó területeket felölelő megállapodásokhoz a Parlament jóváhagyása szükséges,

C.

mivel amikor a Bizottság az Unió, illetve harmadik országok vagy nemzetközi szervezetek közötti megállapodásokról tárgyal, a Parlamentet „az eljárás minden szakaszában haladéktalanul és teljes körűen tájékoztatni kell” (7),

D.

mivel a keretmegállapodásnak biztosítania kell az intézmények hatásköreinek és kiváltságainak a lehető leghatékonyabb és legátláthatóbb gyakorlását,

E.

mivel a Bizottság ebben a keretmegállapodásban kötelezettséget vállalt arra, hogy tiszteletben tartja a Parlamenttel és a Tanáccsal szembeni egyenlő bánásmód elvét a jogalkotási és költségvetési ügyekben, különösen az ülésekhez való hozzáférés, valamint a hozzájárulások és egyéb információk továbbítása tekintetében,

1.

úgy ítéli meg, hogy a szomszédos országokkal vagy jelentős globális partnerekkel kötött átfogó légiközlekedési megállapodások jelentős előnyökkel járhatnak az utasok, a légi szállító vállalatok és a légitársaságok számára, a piaci hozzáférés és a tisztességes versenyt előmozdító szabályozási konvergencia révén egyaránt, többek között az állami támogatások, valamint a szociális és környezetvédelmi normák tekintetében;

2.

felismeri, hogy a meglévő kétoldalú megállapodásokat a közösségi joggal összhangba hozó horizontális megállapodások szükségesek a jogbiztonság biztosításához és az egyszerűsítés szempontjából további előnyök nyújtásához, valamint annak szavatolásához, hogy az Unió légitársaságai azonos jogokat élvezzenek;

3.

rámutat, hogy a légi biztonsági előírások alapvető jelentőséggel bírnak az utasok, a személyzet tagjai, és általában a légiközlekedési ipar számára, ezért támogatja a légi közlekedés biztonságára vonatkozó megállapodások megkötését a jelentős repülőgépgyártó iparral rendelkező országokkal, tekintettel a költségmegtakarításokra és az egységes jó minőségre, amely az értékelések, vizsgálatok és ellenőrzések párhuzamosságának minimálisra csökkentésével érhető el;

4.

sajnálja, hogy várat magára, hogy a Tanács megbízást adjon a Bizottság számára az átfogó légiközlekedési megállapodás megtárgyalására olyan fontos kereskedelmi partnerekkel, mint a Kínai Népköztársaság és India; úgy véli, hogy ennek hiánya egyre fokozottabban árt az Unió érdekeinek, különös tekintettel e gazdaságok gyors növekedésére;

5.

rámutat, hogy a folyamatban lévő nemzetközi légi megállapodásokról szóló legutóbbi bizottsági listáról hiányoznak olyan jelentős országok, mint Japán és az Orosz Föderáció;

6.

aggodalmát fejezi ki a Szibéria feletti átrepülések nyitott kérdésével kapcsolatban; felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen meg minden szükséges erőfeszítést – többek között azt, hogy ezt a kérdést Oroszország WTO-hoz való csatlakozásával kapcsolatos tárgyalások során is felveti – az uniós légitársaságok közötti verseny torzulásának elkerülése érdekében;

7.

hangsúlyozza, hogy az egyes tárgyalások során értékelni kell, hogy milyen előnyökkel jár a korai megállapodás az ambiciózusabb eredményre való törekvés okozta késlekedéssel szemben;

8.

rámutat arra, hogy az egyetértés céljából benyújtott átfogó megállapodások értékelésekor a Parlament igyekezni fog egységes szabványkészletet alkalmazni; küllönösen megállapítja, hogy a Parlament az értékelés során a következőkre fog kiemelt figyelmet fordítani: kiegyensúlyozott módon lazítják a piaci hozzáférésre és a befektetési lehetőségekre vonatkozó korlátozásokat; ösztönzőket nyújtanak a szociális és környezetvédelmi normák fenntartásához és szigorításához; megfelelő biztosítékokat nyújtanak az adatvédelem és a magánélet védelme tekintetében; a megállapodásban szerepel a biztonsági és védelmi szabványok kölcsönös elismerése; biztosított az utasok jogainak magas szintje;

9.

úgy véli, hogy sürgős szükség van az egész világra érvényes adatvédelmi és magánélet védelmére vonatkozó szabványokra, és hogy a Parlament által a 2010. május 5-i állásfoglalásában meghatározott kritériumok megfelelő modellt biztosítanak egy ilyen megállapodáshoz; rámutat, hogy az ilyen nemzetközi szabványok kialakításánál az Uniónak úttörő szerepet kell játszania;

10.

felhívja a figyelmet a légiközlekedési ágazat globális felmelegedéshez való hozzájárulására, és úgy ítéli meg, hogy a megállapodásoknak tartalmazniuk kell egy kötelezettségvállalást a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet keretében folytatott együttműködésre nézve a repülőgépek által okozott kibocsátások csökkentése érdekében, a klímatudomány (CO2- és más éghajlatváltozással kapcsolatos gázok légkörbe való kibocsátása), a kutatási és technológiai fejlesztés, valamint az üzemanyag-hatékonyság terén az EU és az Egyesült Államok közötti technikai együttműködés fokozására irányuló célkitűzés mellett;

11.

hangsúlyozza, hogy a légügyi szabályozás különféle szempontjait – beleértve a zajvédelmet és az éjszakai repülésre vonatkozó korlátozásokat – a tisztességes verseny alapelvének és a szubszidiaritás elvének teljes tiszteletben tartása mellett helyi szinten kell meghatározni; kéri a Bizottságot, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályainak, valamint a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által meghatározott „kiegyensúlyozott megközelítés” elvének figyelembevétele mellett hangolja össze e kérdést európai szinten;

12.

kéri a Bizottságot, hogy használja fel a légiközlekedési megállapodásokat arra, hogy szorgalmazza a szociális jogokra vonatkozó nemzetközi jogszabályokkal való összhangot, különös tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO, 1930–1999) alapvető egyezményeiben lefektetett munkajogi normákra, a multinacionális vállalatokra vonatkozó OECD-iránymutatásokra (1976, felülvizsgálva 2000-ben) és a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980-as római egyezményre;

13.

megállapítja, hogy a biztonsági megállapodások esetében a kritériumok a következőket foglalják magukban: a tanúsítási gyakorlatok és eljárások teljes körű kölcsönös elismerése; biztonsági adatok cseréje; közös ellenőrzések; fokozott szabályozási együttműködés; valamint műszaki szintű konzultációk a problémák megoldása érdekében, mielőtt még azok működésbe hoznák a vitarendezési mechanizmust;

14.

hangsúlyozza, hogy annak érdekében, hogy a tárgyalások végén döntést tudjon hozni arról, hogy megadja-e egyetértését vagy sem, a Parlamentnek kezdettől fogva követnie kell a folyamatot; úgy ítéli meg, hogy a többi intézménynek is érdeke, hogy korai szakaszban azonosítsák és kezeljék mindazokat az aggályokat, amelyek súlyuk alapján kérdésessé tehetik a Parlament hajlandóságát egyetértésének megadására;

15.

emlékeztet arra, hogy a 2005-ös keretmegállapodás már kötelezte a Bizottságot arra, hogy kellő időben, világos tájékoztatással lássa el a Parlamentet a nemzetközi tárgyalások előkészítése, folytatása és lezárása során; megállapítja, hogy az átdolgozott 2010. októberi megállapodás különösen arra utal, hogy az Európai Parlamentet a folyamatban lévő eljárásról rendelkezésre álló információ alapján és szükség esetén a bizalmas jelleg tiszteletben tartása mellett a kezdetektől fogva rendszeresen tájékoztatni kell a tárgyalások összes szakasza során;

16.

elvárja, hogy a Bizottság tájékoztassa felelős bizottságát arról a szándékáról, hogy tárgyalásokat kíván javasolni nemzetközi légiközlekedési megállapodás megkötése és módosítása céljából, továbbá a tárgyalási irányelvek tervezetéről, a tárgyalási szövegek tervezetéről és az aláírandó dokumentumról, az egyéb vonatkozó dokumentumokkal és információkkal együtt; elvárja, hogy a nemzetközi légiközlekedési megállapodás bármely további módosítása tekintetében a Parlament szerepét egyértelműen jelöljék ki a megállapodásban;

17.

rámutat, hogy a fent említett információkat a keretmegállapodás 24. cikke értelmében oly módon kell továbbítani a Parlamenthez, hogy szükség esetén véleményt tudjon nyilvánítani; határozottan sürgeti a Bizottságot, hogy nyújtson be egy jelentést a Parlamenthez arról, hogy a Parlament véleménye milyen módon lett figyelembe véve;

18.

elismeri, hogy amennyiben a Parlament érzékeny információkat kap a folyamatban lévő tárgyalásokról, köteles gondoskodni a titoktartásról;

19.

megállapítja, hogy a Parlament eljárási szabályzata szerint a plenáris ülés „az illetékes bizottság jelentése alapján […] ajánlásokat fogadhat el, és kérheti, hogy ezeket a tárgyalási szakaszban lévő nemzetközi megállapodás megkötése előtt figyelembe vegyék” (90. cikk (4) bekezdés);

20.

elismeri, hogy a légiközlekedési megállapodások gyakran jelentős szerepet ruháznak egy vegyes bizottságra, különösen a szabályozási konvergenciát illetően; elfogadja, hogy sok esetben ez rugalmasabb és hatékonyabb módja a döntéshozatalnak, mint ha ezeket a pontokat magába a megállapodásba próbálnák beépíteni; mindazonáltal hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a Parlament teljes körű és kellő időben történő tájékoztatásban részesüljön a különféle vegyes bizottságok munkájáról;

21.

felszólítja a Bizottságot, hogy az információáramlás fenntartása céljából rendszeresen – de minden harmadik évnél nem ritkábban – nyújtson be a Parlamenthez a meglévő megállapodások erősségeiről és gyengeségeiről szóló jelentést; megállapítja, hogy a Parlament e jelentés alapján hatékonyabban tudná értékelni a jövőbeli megállapodásokat;

22.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

11.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 380/9

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre (EUSZ) és az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és különösen a kutatásra vonatkozó cikkekre,

—

tekintettel az Európai Közösség (vagy a Lisszaboni Szerződés óta Európai Unió) kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjáról (2007–2013) szóló, 2006. december 18-i 1982/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozatra (1),

—

tekintettel különösen az említett határozatnak a hetedik keretprogram felügyeletéről, értékeléséről és felülvizsgálatáról szóló 7. cikkére,

—

tekintettel az EUMSZ 182. cikkének a keretprogramnak a helyzet változásának megfelelő kiigazításáról szóló (2) bekezdésére,

—

tekintettel „A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogram időközi értékelésével foglalkozó szakértői csoport jelentésére, valamint a kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmus időközi értékelésével foglalkozó szakértői csoport jelentésére megfogalmazott válaszról” című, 2011. február 9-i bizottsági közleményre (COM(2011)0052),

—

tekintettel az Európai Unió Tanácsa 3074. Versenyképességi (Belső Piaci, Ipari és Kutatási) Tanácsának a kutatási tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogram (7KP), valamint a kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmus időközi értékeléséről szóló, 2011. március 9-i következtetéseire,

—

tekintettel a hetedik kutatási keretprogram időközi értékelésével foglalkozó szakértői csoport 2010. november 12-i végleges jelentésére,

—

tekintettel a kutatási keretprogramok végrehajtásának egyszerűsítéséről szóló, 2010. november 11-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a hatodik kutatási és technológiafejlesztési keretprogramok (2002-2006) értékelésével foglalkozó szakértői csoport 2009. februári jelentésére,

—

tekintettel a szakértői bizottság „Towards a world class Frontier research Organisation - Review of the European Research Council's Structures and Mechanisms” című, 2009. július 23-i jelentésére,

—

tekintettel a kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmus (RSFF) félidős értékelésével foglalkozó független szakértői csoport 2010. július 31-i jelentésére,

—

tekintettel az innovatív gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezést megvalósító közös vállalkozás első időközi értékelésével foglalkozó szakértői bizottság 2010. december 20-i jelentésére,

—

tekintettel az ARTEMIS és az ENIAC közös technológiai kezdeményezés első időközi értékelésével foglalkozó szakértői csoport 2010. július 30-i jelentésére,

—

tekintettel a saját lakókörnyezetben való életvitel segítését szolgáló (AAL) közös program időközi értékelésével foglalkozó független szakértői csoport 2010. decemberi jelentésére,

—

tekintettel a Régiók Bizottságának a kutatási keretprogramok végrehajtásának egyszerűsítéséről a 2011. január 27-i és 28-i plenáris ülésen elfogadott véleményére,

—

tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alapról szóló 1080/2006/EK rendeletben szereplő, a kutatás és az innováció számára elkülönített összegek, illetve az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hetedik kutatási és fejlesztési keretprogram egymást erősítő hatásainak a városokban és régiókban, valamint a tagállamokban és az Unióban való megvalósulásáról szóló, 2010. május 20-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az Európai Számvevőszék 9/2007. számú, „Az uniós kutatási és technológiai fejlesztési (KTF) keretprogramok értékelése – Tökéletesíthetné-e módszereit a Bizottság?” című, 2007. november 22-i különjelentésére,

—

tekintettel az Európai Számvevőszék 8/2009. számú, a „Kiválósági hálózatok és integrált projektek a Közösség kutatási politikájában” című különjelentésére,

—

tekintettel az Európai Számvevőszék 2/2010. számú, a hatodik kutatási keretprogram tervezési tanulmányokhoz és új infrastruktúrák létrehozásához nyújtott támogatási rendszereinek eredményességéről szóló különjelentésére,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak „A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A kutatási keretprogramok végrehajtásának egyszerűsítése” című, 2010. szeptember 15-i véleményére, A. mivel az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramja a legkiterjedtebb eszköz a kutatás világszintű támogatására, és az Európai Unió kutatási politikájának fő eszköze,

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság jelentésére és a Költségvetési Bizottság véleményére (A7-0160/2011),

A.

mivel az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramja a legkiterjedtebb eszköz a kutatás világszintű támogatására, és az Európai Unió kutatási politikájának fő eszköze,

B.

mivel figyelembe kell venni a hetedik keretprogram félidős felülvizsgálatából következő fejleményeket a keretprogramról folytatott tárgyalások és a 2006-os elfogadása óta bekövetkezett változások (új intézmények, új politikai fórumok, gazdasági válság), valamint a lejáratáig rendelkezésre álló pénzösszegek nagysága miatt,

C.

mivel a Lisszaboni Szerződés az európai kutatási térség megvalósítását az európai politika egy külön eszközeként vezette be,

D.

mivel az „Európa 2020 stratégia” a kutatást és az innovációt az intelligens, fenntartható és szolidáris növekedés egyik központi elemévé tette,

E.

mivel a kutatás a gazdasági erő tudássá való átalakításának folyamata, míg az innováció ennek fordítottja, amikor is a tudást alakítják át gazdasági erővé,

F.

mivel az EU és tagállamai kénytelenek megtalálni a módját annak, hogy közös választ adjanak azokra a nagy társadalmi, környezeti, demográfiai és erkölcsi kihívásokra, amelyekkel az európai népek szembesülnek, mint például a népesség elöregedése, az egészségügy, az élelmiszer-ellátás, a fenntartható fejlődés, a nagy környezeti kihívások stb., és mivel a megszülető megoldásoknak arra kell ösztönözniük a magánszemélyeket, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak tetteikért,

G.

mivel a kutatási, fejlesztési és innovációs beruházás hosszú távon a lehető legjobb választ jelenti a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságra, mivel lehetővé teszi az EU számára, hogy egy világviszonylatban versenyképes tudásalapú társadalommá váljon,

H.

mivel Európa olyan gazdasági hatalmakkal versenyez, mint Kína, India, Brazília, Ausztrália, Amerikai Egyesült Államok és Oroszország, és mivel az a képességünk, hogy többek között a kutatás területén az Európai Unió és a tagállamok egyesítik és összehangolják erőfeszítéseiket, igen nagymértékben befolyásolja gazdasági versenyképességünket, valamint ebből következően a szociális törekvéseink finanszírozásának lehetőségét és az európai polgárok jólétével, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos vállalásaink teljesítését,

I.

mivel Európában a K+F kiadások alacsonyak más globális partnerekhez képest, ami többek között a magánberuházások és az innovációbarát keretfeltételek hiányából fakad; mivel a 7. keretprogram ipari szektorra gyakorolt vonzereje, valamint a kutatás gazdaság javára történő felhasználása így nem igazolódik be teljes mértékben; mivel azonban az összegeken túl egyértelműen kitűnik, hogy a tagállamok, az Unió és a régiók között javítani kell a koordinációt és a társfinanszírozást a tagállamok sajátosságainak és etikai döntéseinek teljes mértékű tiszteletben tartása mellett,

J.

mivel az állami kutatási, fejlesztési és innovációs beruházásoknak csak viszonylag kis hányada valósul meg európai együttműködéssel,

K.

mivel a tudományos világ, a kutatás és az ipar közötti kapcsolatok javítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a kutatási eredmények nagyobb hatásfokkal alakulhassanak át termékekké és szolgáltatásokká, előmozdítva a gazdasági növekedést és szolgálva a társadalom egészének javát,

L.

mivel a hetedik keretprogramot az európai kutatási térség tekintetében is alkalmazott általános elvek alapján kell megtervezni,

M.

mivel a programban rendelkezésre álló 54,6 milliárd euróból az első négy évre (2007–2010) 25,8 milliárd euróra vállaltak kötelezettséget, azaz átlagosan évi 6,5 milliárd euróra, és 28,8 milliárd, azaz átlagosan évente 9,6 milliárd euró marad az utolsó három év (2011–2013) vállalásaira,

N.

mivel a 2011-től 2013-ig tartó időszak igen érzékeny, és azonnali, megkülönböztetett figyelmet igényel a versenyképességi és a társadalmi kohézióval kapcsolatos tényezők terén, amelyeknek a kutatás és az innováció fontos összetevője,

O.

mivel a bonyolult adminisztratív irányítás, a számottevő bürokrácia, az átláthatóság és a hatékonyság hiánya, valamint az indokolatlan késedelmek továbbra is a hetedik keretprogram nagy hátulütői, és jelentős mértékben eltántorítják a kutatókat, az ipart és a kkv-ket a programban való részvételtől, és ezért az egyszerűsítés terén megvalósított minőségi ugrást kell az egyik elsődleges célnak tekinteni;

P.

mivel a hetedik keretprogramban a női kutatók 40 %-os részvételére irányuló cél nagyra törő és helyes; mivel a hetedik keretprogrambeli kutatási projektekben a nők részvételének aránya jelenleg – kiábrándító módon – 25,5 %,

1.

üdvözli a hetedik keretprogram és a kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmus időközi értékeléséről szóló, az intézkedések minőségére, a végrehajtásra és az elért eredményekre vonatkozó szakértői jelentések minőségét annak ellenére, hogy a szakértői csoportok általános jellegű mandátumot kaptak; ugyanakkor rámutat, hogy az értékelést nem terjesztették ki a tagállamok és az Unió fellépéseinek egészére;

2.

nem érti a Bizottság késlekedését, hogy miért 2011. február 9-én tette közzé közleményét, amikor azt legkésőbb 2010-ben kellett volna megtennie, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság közleménye a jelenlegi tétekhez, különösen a jelenlegi gazdasági válsághoz, a hetedik keretprogram keretében még fennmaradó összegekhez stb. képest gyenge;

3.

kéri a Bizottságot, hogy kövesse nyomon különösen a szakértői csoport tíz egyedi ajánlását;

4.

hangsúlyozza, hogy az időközi értékelésből levont következtetések viszonylagosak, mivel a hetedik keretprogram pénzalapjainak nagy részét még nem utalták ki, megkezdett projektek vannak még folyamatban és a hetedik keretprogram keretében finanszírozott más projektek a keretprogram kifutása után is folytatódni fognak;

5.

úgy véli, annak ellenére, hogy Európa továbbra is lemarad az USA mögött és kezdi elveszíteni a feltörekvő gazdaságokkal szembeni előnyét is, a hetedik keretprogrammal elért eredmények azt bizonyítják, hogy létezik európai hozzáadott érték a K+F tekintetében; felszólítja azonban a Bizottságot, fokozza arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a tagállamokat, a tudományos közösséget és az európai polgárokat tájékoztassa a sikeres eredményekről;

6.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nincs módszer a hetedik keretprogram által finanszírozott projektek során elért tudományos haladás értékelésére;

7.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék a hetedik keretprogrammal kapcsolatos kommunikációs erőfeszítéseiket (többek között az új technológiák, például az intelligens kutatási információs szolgáltatások alkalmazásával), megkönnyítve a részvételre vonatkozó információkhoz való hozzáférést, bejelentve a kutatás terén a közeljövőben jelentkező kihívásokat és terjesztve a kutatási eredményeket; támogatja a Bizottság kezdeményezését, amelynek célja a közpénzekből támogatott kutatások eredményeihez való nyilvános hozzáférés elősegítése, amennyiben lehetséges és megvalósítható a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatban;

8.

üdvözli a projektek kiválasztásánál tapasztalt a magas részvételt és a kiváló színvonalat; ugyanakkor sajnálja, hogy e program keretében a siker aránya általában véve továbbra is elég alacsony és elkedvetlenítő elsősorban a kkv-k számára, amelyek különösen fontos szerepet játszanak a kutatási eredmények termékekké és szolgáltatásokká történő átalakításában; úgy véli, hogy az adminisztratív és pénzügyi szabályok egyszerűsítése, valamint a kkv-k igényeinek jobban megfelelő projektek és eljárások javíthatnának a helyzeten;

9.

megállapítja, hogy a célok és a lefedett témakörök számának állandó növekedése, valamint az eszközök diverzifikálódása miatt kiszélesedett a hetedik keretprogram hatóköre és csökkent azon képessége, hogy egy adott európai célt szolgáljon;

10.

helyesli az „Együttműködés” elnevezésű egyedi program erősítését, ami tekintettel a jelenlegi tudományos és technológiai kihívásokra továbbra is időszerű; hangsúlyozza szerepét a kutatás, a fejlesztés és az innováció kritikus tömegének fejlesztésében, amely nemzeti vagy regionális szinten nem lenne elérhető, és ily módon rámutat az európai hozzáadott értékre; úgy véli, hogy az együttműködésen alapuló transznacionális kutatást továbbra is elsődleges célnak kell tekinteni; ajánlja a „jövőbeni és kialakulóban lévő technológiák” program alkalmazását, valamint a „menetrendek” használatának általánossá tételét az összes tematikában; több rugalmasságot kér a meghirdetett témák, a finanszírozási küszöbök és plafonok megállapításában, különbséget téve a kis és a nagy projektek között; hangsúlyozza, hogy a jelenlegi együttműködési program túl szűk, a témakörök pedig gyakran túlságosan specifikusak ahhoz, hogy nagyobb társadalmi kihívásokkal foglalkozzanak; javasolja, hogy a következő keretprogram tágabb témaköröket felölelő felhívásokat tartalmazzon;

11.

hangsúlyozza, hogy tágabb interdiszciplináris perspektívákra is szükség lesz a fokozódó társadalmi kihívások hatékony kezeléséhez; hangsúlyozza, hogy a társadalom- és humántudományok létfontosságú szerepet játszanak az EU előtt álló óriási kihívások kezelésében; sajnálja, hogy az együttműködésről szóló fejezetben a gazdaság- és társadalomtudományokra vonatkozóan szereplő igen specifikus, leszűkített pályázati felhívások rendkívül megnehezítik ezen a területen az új és innovációs jellegű kutatást;

12.

javasolja, hogy – az EU 2020 stratégia célkitűzéseinek elérése érdekében – a hetedik keretprogram keretében támogatott kutatások összpontosítsanak az EU legsürgetőbb kihívásainak kezelésére a hetedik keretprogram „Együttműködés” fejezetében meghatározott alábbi ágazatokban: egészségügy (többek között klinikai és prevenciós kutatás, valamint gyógyászati technológiák), élelmezésügy és biotechnológia (ideértve az élelmezésbiztonságot), IKT, nanotudományok, energiaügy (többek között energiahatékonyság, intelligens hálózatok, megújuló energia, szén-dioxid-leválasztás és -tárolás, a SET-TERV és a biogáz felhasználása), környezetvédelem (többek között éghajlatváltozás, víz, talaj, erdő), fenntartható közlekedés, társadalom- és gazdaságtudomány, bölcsészettudomány, világűr és biztonság;

13.

javasolja az „Együttműködés” egyedi program keretében finanszírozott tevékenységekhez hasonló, együttműködésen alapuló kutatások megerősítését; kéri annak lehetővé tételét, hogy kisebb és közepes méretű projekteket és partnerkonzorciumokat alakítsanak ki, amelyek a tudományos kiválóság megerősítése mellett lehetővé teszik a hatékony koordinációt; hangsúlyozza, hogy az együttműködésen alapuló kutatásra irányuló megközelítésnek továbbra is a keretprogram központi elemét kell képeznie;

14.

üdvözli, hogy az „ötletek” fejezet tartalmazza az Európai Kutatási Tanács (EKT) által kapott ígéretes eredményeket, valamint az európai kutatás átláthatóságának és vonzerejének fokozását célzó szerepét; sajnálja, hogy az magánszféra nem vesz részt az EKT-ban; felszólítja a Bizottságot, hogy növelje meg az EKT-nak nyújtott támogatást (ami a sikerek arányát is növelni fogja), továbbá hogy vizsgálja meg a lehetőségeket az EKT struktúráinak és mechanizmusainak javítása tekintetében, többek között azt is, hogy az EKT-t döntéshozói hatáskörrel felruházott, független jogi személlyé tegye, amely közvetlenül felelős saját tudományos stratégiájáért és adminisztratív irányításáért, ami a K+F és az innováció területén működő többi finanszírozási ügynökség nagyobb fokú függetlenségét tesztelő kísérletként is alkalmazható; a tudományos tanács kinevezésére irányuló eljárással, valamint felülvizsgálati testületeinek összetételével összefüggésben támogatja a nagyobb átláthatóságot; javasolja, hogy az EKT folytassa az egyes kiváló kutatók részére biztosított erőteljes támogatást; ugyanakkor felszólítja az EKT-t, hogy biztosítson lehetőséget a csoportalapú projektek támogatására is, mindenkor attól téve ezt függővé, hogy az ehhez hasonló projekteket alulról felfelé irányuló folyamatokon keresztül alakítják ki,

15.

az „Emberi erőforrás” fejezet keretében támogatja a kutatók szakmai pályája szempontjából fontos Marie Curie fellépéseket, amelyek rendkívül sok témakörön belül alulról felfelé irányuló, egyénre szabott kutatást tesznek lehetővé, megszüntetik az agyelszívást, a kutatói pályát vonzóbbá teszik a nagyon ígéretes fiatal európai és harmadik országbeli kutatók számára; tekintettel arra, hogy viszonylag nagy a túljelentkezés, azt javasolja, hogy a mobilitásra vonatkozó Marie Curie program megnövelt forrásokkal folytatódjon a hetedik keretprogramon belül a kutatók és PhD hallgatók mobilitási lehetőségeinek további fokozása érdekében (ideértve a tudományos képzés és a magánszféra vagy a Tagállamok közötti mobilitást többek között kutatási utalványrendszer bevezetésével, amely a kutatókat követő pénzt biztosít a kutatásra); úgy véli azonban, hogy a Marie Curie fellépések esetében a fellépések számát illetően egyszerűsítésnek volna helye; sajnálja, hogy az EU-n belül végzett kutatómunka nagy részére még mindig bizonytalan munkafeltételek mellett kerül sor;

16.

úgy véli, hogy az európai kutatással foglalkozó humán erőforrás növelése érdekében – az adminisztratív akadályok felszámolásával, valamint az eddigi eredmények, a képzési idő és a bármely kutatóközpontban végzett munka elismerésével – ezen a területen még vonzóbbá kell tenni a szakmai előmenetelt; ennek érdekében arra bátorítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak létre egy közös rendszert, amely értékeli a kutatók kiválóságát és előmenetelét, valamint az egyetemek teljesítményét; újra hangsúlyozza, hogy be kell fektetni az oktatásba, a képzésbe és a szakmai fejlesztésbe, és ki kell egészíteni az oktatás, a kutatás és az innováció közötti kapcsolatokat;

17.

szkeptikus a „Képességek” fejezet célkitűzéseinek sokfélesége és az ebből eredő nehézségek miatt, amelyek elsősorban a nemzetközi együttműködést és a nagyobb kutatási infrastruktúrákkal (ESFRI) kapcsolatos előrehaladást érintik; úgy véli, hogy a kkv-kat és az innovációs kkv-kat támogató cselekvések tényleges szükségletet elégítenek ki, és kéri a Bizottságot, hogy legalább őrizze meg ezeket a cselekvéseket és az azokhoz kapcsolódó költségvetést, és hozzon intézkedéseket a végrehajtásuk javítására; úgy véli, hogy az ERA-NET és az ERA-NET+ „infrastruktúra” projektek, valamint a 185. cikken alapuló kezdeményezések betöltik az európai kutatási térséget formáló szerepüket;

18.

elismeri, hogy a „közös technológiai kezdeményezések” hasznosak az európai ipar versenyképessége szempontjából; sajnálja, hogy jogi és adminisztratív akadályok (jogi személyiség – egyes esetekben a szellemi tulajdon –, pénzügyi szabályok) állnak fenn, amelyek a kutatásban részt vevő kulcsfontosságú szereplőket és kkv-kat nagy számban tarthatják vissza a részvételtől; sajnálja továbbá, hogy a közös technológiai kezdeményezések elindításának heterogén az irányítása és a jogi struktúrája, valamint magasak a működési költségei; felszólítja a tagállamokat, hogy a közös technológiai kezdeményezések társfinanszírozására vonatkozó megállapodást követően teljesítsék kötelezettségeiket; felszólítja a Bizottságot, hogy a hetedik keretprogram alapján – többek között a nemzeti társfinanszírozás vonatkozásában – biztosítsa a valamennyi közös technológiai kezdeményezésben résztvevők hasonló kategóriáira vonatkozó szabályok és finanszírozási arányok egyszerűsítését; fokozottabb részvételt kér ezen eszközök politikai ellenőrzésében, különösen a részvétel és a tevékenységek megfelelő egyensúlyának biztosítása érdekében; hangsúlyozza, hogy e kezdeményezések nem vezethetnek az állami finanszírozás kiszervezésére, és az állami segély és az előzetes verseny tekintetében a jogi keretek között kell maradniuk;

19.

kéri a Bizottságot, hogy világosan és részletesen tájékoztassa a Parlamentet a közös technológiai kezdeményezések működéséről, és minden egyes esetben külön jelölje meg azok jogállását, az igazgatóságot alkotó személyeket és a meghozott intézkedéseket;

20.

elismeri a teljes mértékben nyílt ajánlattételi felhívások (alulról felfelé építkező megközelítés) szisztematikus alkalmazását a hosszú távú kutatási kapacitás biztosítása érdekében; hangsúlyozza azonban, hogy meg kell őrizni az egyensúlyt a két (alulról felfelé és felülről lefelé építkező) megközelítés között, amelyek mindegyike sajátos szükségleteket elégít ki; hangsúlyozza, hogy a kutatási menetrendek meghatározása érdekében a kutatókkal, az iparral és a civil társadalmi szereplőkkel konzultálni kell és együtt kell működni;

21.

úgy véli, hogy különösen az EU 2020 stratégiát és az „intelligens növekedés” célkitűzését figyelembe véve, a legígéretesebb konkrét alkalmazások közül meg kell határozni azokat a közös kutatási területeket, amelyek etikailag a leginkább támogatottak; rámutat, hogy ezek a területek egy adatcserén alapuló közös hálózattal alátámasztott, uniós finanszírozású közös kutatási platformnak képezhetik a részét, amely meghatározó jelentőségű és kiemelt fontossággal bír;

22.

helyteleníti, hogy a kutatásfinanszírozás még mindig rendkívül széttöredezett Európában, mivel a tagállamok és a Közösség számos, eltérő prioritásokat kitűző, különböző értékelési kritériumokat, meghatározásokat és eljárásokat alkalmazó finanszírozási forrást biztosít, ami szükségtelen átfedésekhez, zavarhoz, tévedéshez és a kritikus tömeg hiányához vezet; kéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy legfontosabb kérdésként foglalkozzon a különböző uniós és nemzeti programok közötti együttműködés és koordináció témájával; kéri, hogy a Bizottság készítsen elemzést az európai és a nemzeti fellépések közötti kapcsolat javítása érdekében, többek között a pályázati felhívások kidolgozása és a projektek értékelése fázisában megvalósuló lehetséges együttműködés céljából, valamint a nemzetközi kutatási együttműködési projektek pénzügyi irányítását akadályozó vagy nehezítő nemzeti szabályok vagy jogszabályok azonosítása érdekében; kéri, hogy az ajánlattételi felhívásokat, ideértve a 2011. júliusi felhívásokat is, a tagállamokkal együttműködve, a nemzeti kezdeményezések felesleges ismétlése vagy az azokkal való versengés nélkül, inkább ez utóbbi kezdeményezéseket kiegészítve adják ki; e tekintetben úgy véli, hogy meg kell erősíteni az ERA-Net rendszert – a kiválóságot támogató eszközként –, valamint a minőségmutatókra vonatkozó kritériumok kidolgozását, ami a programok vagy közös vállalkozások közötti koordináció alapját képezi; javasolja, hogy a hetedik keretprogram növelje a közös programozásba bevont nemzeti programokat irányító szereplők számát, hogy a kutatási és fejlesztési keretprogram a projektvezetés logikája helyett a programvezetés logikája szerint fejlődjön tovább, anélkül azonban, hogy figyelmen kívül hagyná a kis projektek irányítását; úgy véli, ahhoz, hogy a közös programozás sikeres legyen, a kiválóság alapján kell kiválasztani a projekteket, az egyes szektorok jellemzőihez igazítva, a Bizottság koordináló szerepét erősíteni kell, és a részt vevő tagállamoknak teljesíteniük kell pénzügyi kötelezettségvállalásaikat; kéri, hogy a hetedi k keretprogram utolsó három évét szenteljék az európai kutatási térség strukturálásának elősegítésére;

23.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy gyakran előfordul, hogy egy felhívásban csupán egyetlen egy ajánlatot finanszíroznak, ami azt jelenti, hogy elpazarolják a kiváló pályázatok kidolgozására és értékelésére fordított erőforrásokat, illetve kiváló elképzelések nem kerülnek finanszírozásra; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a kiváló, de kiválasztásra nem került kutatási pályázatok egy kiegészítő kutatási költségvetésből történő finanszírozásának lehetőségét (megfelelő kutatási alapok), amely magában foglalja a tagállamok, a regionális és strukturális alapok és a magánszektor hozzájárulásait;

24.

hangsúlyozza a Közös Kutatóközpont közvetlen tevékenységeinek fontosságát, illetve azok hozzájárulását a fenntartható fejlődéshez, a versenyképességhez, a biztonsághoz és az atomenergia biztonságához;

25.

elismeri a BSI (fekete-tengeri összeköttetés) projektnek a tágabb értelemben vett fekete-tengeri térségben a regionális kutatási és oktatási hálózat megteremtése, valamint a GEANT-tal való összekapcsolása tekintetében meglévő jelentőségét, és felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is támogassa az olyan kutatási projekteket a fekete-tengeri térségben, mint a HP-SEE, a SEE-GRID, a SCENE, a CAREN és a BSRN;

26.

felszólítja a Bizottságot, hogy a hetedik keretprogramban és a jövőbeli pénzügyi keretben biztosítsa a globális műholdas navigációs rendszer (GNSS) alkalmazásai és szolgáltatásai számára a K+F megfelelő szintjét;

27.

hangsúlyozza, hogy a hetedik keretprogramban folyó valamennyi kutatást az Európai Chartában lefektetett alapvető jogokkal összhangban kell lefolytatni; ezért erőteljesen sürgeti a Bizottságot, hogy sürgősen tegye elérhetővé az INDECT-tel (a hetedik keretprogram által létrehozott kutatási projekt, amelynek célja webhelyeket, figyelőkamerákat és egyéni számítógépes rendszereket folyamatosan figyelemmel kísérő, automatikus megfigyelőrendszer kifejlesztése) kapcsolatos összes rendelkezésre álló dokumentumot, határozza meg világosan és pontosan a kutatási célra vonatkozó felhatalmazást, valamint az INDECT alkalmazását és végfelhasználóit; hangsúlyozza, hogy az alapvető jogokat lehetséges érő hatások pontos kivizsgálása előtt az INDECT a hetedik keretprogramból nem kaphat finanszírozást;

28.

hangsúlyozza, hogy úgy tűnik, hogy az ipar nem mutat magasabb részvételi arányokat a korábbi keretprogramokhoz képest, főleg az „együttműködés” fejezet keretében; ezért kéri, hogy a Bizottság részletesen elemezze, hogy e terület mennyire képes jobban mobilizálni a magánszektorbeli beruházásokat;

29.

meggyőződése, hogy a további partnerek számára kiírt projektpályázati eljárásoknak alapvetően abból kell kiindulniuk, hogy a projektet az érintett társaságok és kutatók ismerik a legjobban, és hogy melyik partnernek van arra leginkább szüksége, és nem abból, hogy kényszerítik őket az értékelő szakértők által összeállított rangsoroló listákhoz való alkalmazkodásra, a Bizottságnak értékelnie kell a konzorcium választásához fűzött írásbeli indokolást;

30.

üdvözli a hetedik keretprogramban a kkv-k tekintetében elért eredményeket, mind a „Kapacitás” fejezetben szereplő, a kkv-kat támogató intézkedések, az EUROSTARS program és az „Együttműködés” fejezetben meghatározott 15 %-os célkitűzés tekintetében; a kkv-k részvételének további megkönnyítése érdekében felhív a kkv-knak szóló, nem tematikus pályázatok kiírására, arra, hogy gyakrabban hirdessenek a kkv-kra jellemző tevékenységekre vonatkozó pályázatokat (vagy legyen állandó pályázási lehetőség), egyszerűsítsék még inkább a szabályokat (ideértve az Eurostars program szabályait is) és csökkentsék a támogatások odaítélésére fordított időt; ajánlja, hogy a kkv-kat még aktívabban vonják be az elért eredmények hasznosításának folyamatába;

31.

úgy véli, hogy ösztönözni kell a fiatal tudósok projektcsapatokban való részvételét az ipari és tudományos szervezetek által végzett, együttműködésen alapuló kutatás terén; kéri, hogy a Bizottság és a tagállamok hozzanak konkrét intézkedéseket a fiatal kutatók keretprogramokban való részvételének fokozására; felszólítja a Bizottságot, hogy használja fel a hetedik keretprogram félidős felülvizsgálatát a fiatal tudósok foglalkoztatásának előmozdítására azáltal, hogy a részvétel szabályait és módjait oly módon alakítja ki, hogy a finanszírozás jelentős hányadát fiatal kutatók felvételére szánják;

32.

aggódva veszi tudomásul, hogy bizonyos tagállamok viszonylag kis mértékben vesznek részt a hetedik keretprogramban, ami nem segíti elő Európában a területi kohéziót és a kiegyensúlyozott fejlődést; az a véleménye, hogy a hetedik keretprogram és a strukturális és kohéziós alapok közötti nagyobb összhang, koherencia és szinergia, valamint az emberi erőforrás program jobb kihasználása javíthatná az alulképviselt tagállamok részvételét; véleménye szerint minden tagállam számára lehetséges, hogy elérje a kiválóság magasabb fokát (a kiválósághoz vezető lépcső), ha a strukturális alapokat felhasználja a kutatási infrastruktúra erősítésére és a kapacitásépítés elősegítésére a kutatás és az innováció terén; üdvözli ezért a szinergiákkal foglalkozó szakértői csoport (SEG) létrehozását, amelynek célja a hetedik keretprogram, a strukturális alapok és a versenyképességi és innovációs keretprogram (CIP) közötti szinergiák feltárása; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy rendkívül fontos a hetedik keretprogram és a strukturális alapok kritériumai közötti különbségtétel, mivel a hetedik keretprogram támogatásainak kihelyezésekor (kizárólag a Bizottság irányításával és koordinálásával) a kiválóság elvét kell érvényesíteni, hogy biztosítható legyen Európában a kutatás-fejlesztés és innováció terén elért legmagasabb hozzáadott érték; elégedetten emeli ki, hogy a 2007-2013-as időszakra a kohéziós alapok (ERDF) 86 milliárd eurót (a teljes összeg 25 %-át) irányoznak elő az innováció támogatására, amelyből alapkutatásokra és technológiai fejlesztésre (K+F) 50 milliárd euró jut, ami megfelel a hetedik keretprogram teljes költségvetésének; hangsúlyozza a K+F területi dimenziójának fontosságát, tekintetbe véve a szakpolitikák kialakításakor a területek egyedi szükségleteit és képességeit (intelligens szakosodás); ezért döntő fontosságúnak tartja a regionális és helyi hatóságok bevonását régiójuk kutatási és az innovációs kapacitásának növelésébe; javasolja, hogy az uniós költségvetésben 2013 végéig fennmaradó, el nem költött alapokat, valamint a 2014-20 időszakra előirányzott alapokat a humán erőforrások, a fejlesztés és az infrastruktúra tekintetében sokkal erőteljesebben orientálják az innováció, a tudomány és a kutatás felé;

33.

üdvözli a stabil, bár félénk előrelépést abban az irányban, hogy a hetedik keretprogramban részt vevő nők és férfiak aránya kiegyensúlyozottabb legyen, mivel a sokszínűség fontos tényező a kreativitás és az innováció szempontjából; rámutat, hogy a női kutatók többnyire kisebb, kevésbé elismert kutatási projektekben és feladatokban vesznek részt, és úgy tűnik, hogy a női kutatók esetében létezik az igen problémás „üvegplafon”, ami ahhoz vezet, hogy a magasabb beosztásokban csökken a női kutatók aránya, és amit az is jelez, hogy az Európai Kutatási Tanács (EKT) tapasztalt kutatóknak nyújtott támogatására kiválasztott női kutatók száma alacsony; egyetért azzal, hogy a nők részvételének fellendítésére irányuló intézkedéseket a projektek valamennyi életciklusában meg kell erősíteni (külön figyelmet szentelve a rugalmas munkaidőnek, a jobb gyermekgondozási létesítményeknek, a társadalombiztosítási ellátásnak és a szülői szabadságnak), valamint hogy a Bizottságnak meg kell erősítenie a tudományos munkát végző nők támogatására irányuló megközelítését, és azt kell célul tűznie, hogy a tagállamokat a nemek között e téren meglévő különbségek kezelésére ösztönözze; hangsúlyozza, hogy a program- és tanácsadó bizottságokban a nők 40 %-os részvételi arányára vonatkozó célt megfelelő tapintattal kell végrehajtani; felkéri a Bizottságot, hogy hívjon életre egy horizontális bizottságot, amely a női kutatók képviseletének nyomon követésével és az ehhez kapcsolódó tanácsadással foglalkozik, továbbá hogy dolgozza ki a hatodik keretprogram utólagos értékelésében javasolt, a nemekkel kapcsolatos cselekvési tervet; kéri az egyetemeket és az EU intézményeit, hogy az oktatás korai szakaszaitól kezdődően hívják fel a figyelmet a tudományra, mint a két nem számára egyaránt érdekes területre, és ehhez példaként mutassanak be női kutatókat;

34.

a helyi innovatív kkv-k és az Európai Bizottság kapcsolatában regionális szinten kiemelkedő szerepet kell tulajdonítani a közvetítő szervezeteknek (kereskedelmi kamarák, európai vállalatok hálózata, regionális innovációs ügynökségek);

35.

úgy véli, hogy a programokat meg kell nyitni a nemzetközi partnerek előtt; hangsúlyozza, hogy valamennyi program finanszírozása külföldi csoportok előtt is álljon nyitva (meghatározott kompetenciák esetében); elutasítja az elképzelést, hogy a Bizottság a kutatóknál alkalmasabb volna az együttműködő partnerek kiválasztásának eldöntésére;

36.

úgy véli, hogy a hetedik keretprogramnak ki kellene emelnie a nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos prioritásait; véleménye szerint a célországok és alanyok nemzetközi együttműködési fellépésekhez történő kiválasztását a tagállamokkal együttműködve kell elvégezni annak érdekében, hogy biztosítható legyen, hogy a részt vevő felek körében a fellépések kölcsönösen kiegészítsék egymást; ugyanakkor megerősíti, hogy a fejlődő országokkal történő együttműködésre is figyelmet kell fordítani;

37.

úgy véli, hogy legalábbis fenn kell tartani a hetedik keretprogram finanszírozási szintjét, amely indokolt és szükséges a nagy társadalmi kihívások kezeléséhez, és emlékeztet arra, hogy a K+F+I beruházás hosszú távra szól, és meghatározó elem a Stratégia 2020 céljainak elérésében;

38.

úgy véli, hogy a hetedik keretprogram kiadásait és a teljes kutatási orientációt amennyire csak lehetséges, összhangba kell hozni az Európa 2020 stratégiában kitűzött, átfogó politikai célokkal; úgy véli, hogy a nagy kihívásokhoz kapcsolódó tudományos előrelépéshez közép-, illetve hosszú távra kell olyan finanszírozási forrásokat biztosítani, amelyek támogatják mind az alapkutatásokat, mind az iparral és más külső partnerekkel történő együttműködést;

39.

hangsúlyozza a kutatási infrastruktúrák központi szerepét és azt, hogy fejlesztésüket és finanszírozásukat (az ESFRI-jegyzék alapján és ideértve a laboratóriumi felszerelések és eszközök biztosítását és karbantartását) jobban kell koordinálni és társfinanszírozni a hetedik keretprogram, az EBB eszközei. a strukturális alapok és a nemzeti és regionális politikák összehangolásával; úgy véli, hogy el kell kerülni a kutatási infrastruktúrák különböző tagállamokban való megduplázását, továbbá a kutatási infrastruktúrákhoz való nyílt és kiválóságon alapuló hozzáférést kell erősíteni; kéri, hogy a hetedik keretprogram keretében tegyenek erőfeszítéseket a kutatási infrastruktúrák finanszírozására, különöse ott, ahol legnagyobb a lehetőség az uniós hozzáadott érték biztosítására;

40.

úgy véli, hogy a kutatási infrastruktúra finanszírozása kedvezményezettjeinek világosan meg kell indokolniuk szerepüket és a berendezések, a laboratóriumok és a kutató- vagy műszaki személyzet általuk történt igénybevételét; véleménye szerint e célból létre kell hozni a megállapodások teljesítését tanúsító monitoring vagy felügyeleti rendszert;

41.

felhívja a tagállamokat és az Európai Uniót, hogy tartsák be a kutatásra vonatkozó nemzetközi megállapodások keretében tett pénzügyi vállalásaikat, köztük a 185. és a 187. cikkben foglalt tevékenységekre vonatkozó vállalásaikat;

42.

tekintettel arra a célkitűzésre, hogy 2020-tól kezdődően a GDP 3 %-át kutatásra és műszaki fejlesztésre kell fordítani, és elismerve, hogy a kutatás és innováció a gazdasági fellendüléshez vezető egyetlen út az EU-ban, felhívja a Bizottságot, hogy fontolja meg annak lehetőségét, hogy a kutatás és műszaki fejlesztés kötelező finanszírozására átmeneti szintet állapítson meg, amelynek összege 2015-ben a GDP 1 %-a lenne;

43.

Tudomásul veszi az innovációs dimenzió erősödését a jövőbeni munkaprogramokban; úgy véli, annak érdekében, hogy a kutatási és innovációs programok egyértelmű hatást gyakoroljanak a piacra és a társadalomra, olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek lehetővé teszik a kutatási eredmények optimális kiaknázását és forgalmazását, például úgy, hogy egyes pályázatokban foglalkoznak a kutatási eredmények forgalmazásával, vagy bizonyos területeken a forgalmazás az értékelési kritériumok szerepel; felszólítja a Bizottságot, hogy a hetedik keretprogram befejezése előtt kezdje el finanszírozni a demonstrációs, a kísérleti és az igazoló projekteket, valamint fontolja meg olyan finanszírozási rendszer kialakítását, amely díjazza a sikeres projekteket és támogatja piaci bevezetésüket, valamint kiegészíti a jelenlegi kezdeti finanszírozást; úgy véli ezzel összefüggésben, hogy szoros koordinációra van szükség a hetedik keretprogram, a CIP és a strukturális alapok között;

44.

hangsúlyozza, hogy fennáll annak a veszélye, hogy figyelmen kívül hagyják az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és az innováció közötti fokozatos átmenetet, amennyiben a hetedik keretprogram felépítése „a tudomány a tudományért”, „a tudomány a versenyért” és „a tudomány a társadalomért” megosztásnak felel meg; hangsúlyozza, hogy biztosítani kell, hogy az integrált projektek sikeres végrehajtását ne akadályozzák rugalmatlan struktúrák;

45.

úgy véli, hogy mind a hetedik keretprogramnak, mind pedig a jövőbeli nyolcadik keretprogramnak jobban hozzá kell járulnia az európai ipar fejlesztéséhez, és felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat az alkalmazott kutatás ösztönzésére;

46.

miközben elismeri, hogy a hetedik keretprogram elsődleges célja a kutatási és a technológiai fejlődés elősegítése, hangsúlyozza, hogy úgy kell kidolgozni az uniós politikákat és programokat, hogy a lehető legteljesebb mértékben kiaknázásra kerüljenek a K+F értéklánc egészében meglévő szinergiák (a kutatástól és az oktatástól kezdve az innováción át a munkahelyteremtésig); úgy véli, csak így teljesíthetők az Innovatív Unió keretében kitűzött célok, és csak így lehet felgyorsítani Európa tudásalapú társadalommá való átalakulását; e tekintetben miközben üdvözli az innovációs eredménytábla jelenlegi kidolgozását, felszólít az innováció tág meghatározására (ideértve a nem technológiai jellegű és az alkalmazottak által megvalósított innovációt is) és az innováció mérését és fokozását szolgáló, hatékonyabb modellek, módszerek és eszközök kifejlesztésére, többek között a közbeszerzések, a szabványok meghatározása és a pénzügyi tervezés segítségével;

47.

elismeri, hogy az európai technológiai platformok, a közös technológiai kezdeményezések és a PPP-k hozzájárulnak az ipari szektor nagyobb részvételi arányához, és kéri ezek bevonását a jövőbeni programokba; hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a megfelelő részvételi szabályokat (ideértve a szellemi tulajdon szabályait is) és finanszírozási arányokat (ideértve a közvetett költségek támogatási arányait is), valamint hogy törekedni kell a további egyszerűsítésre ahhoz, hogy sok kkv, állami kutatóintézet és kisebb kutatószervezet vonzónak találja a lehetőségeket, és így biztosítható legyen a megfelelőbb egyensúly, ami az érdekeltek hozzáférését és a közös technológiai kezdeményezésekben és a PPP-kben való részvételét illeti;

48.

aggódik a hetedik keretprogram túlzott adminisztratív terhei miatt; hangsúlyozza, hogy amint lehetséges, végre kell hajtani azokat az egyszerűsítési intézkedéseket, amelyekhez nem szükséges a szabályozás módosítása, miközben tiszteletben kell tartani az egyszerűséget, a stabilitást, a következetességet, a jogbiztonságot, az átláthatóságot, a kiválóságot és a bizalmat, továbbá bátorítja a Bizottságot, hogy tárjon fel további egyszerűsítési intézkedéseket, ideértve a jelentkezők természetbeni hozzájárulását is, valamint folytassa a hozzáigazodást a nemzeti finanszírozási rendszerekben alkalmazott kalkulációs és elszámolási módszerekhez; felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen sürgős lépéseket annak érdekében, hogy csökkentse a benyújtástól a támogatás odaítéléséig tartó időt, a projekt előkészítésével, benyújtásával és értékelésével kapcsolatos bürokratikus eljárásokat (többek között a megfelelő amerikai modellen alapuló uniós jelentkezési portál alkalmazásával), csökkentse az időszakos pénzügyi helyzetjelentések és a jelentési időszakonként benyújtandó könyvvizsgálati dokumentumok számát, és teremtsen megfelelőbb egyensúlyt a kutatási kockázat és ellenőrzés között; hangsúlyozza, hogy az uniós kutatásfinanszírozás kockázatkerülő kultúrája nem teszi lehetővé a legnagyobb áttörési lehetőségeket hordozó, nagy kockázattal járó kutatási ötletek finanszírozását, ezért kockázat- és kudarctűrőbb, bizalomra épülő megközelítést javasol a tisztán eredményalapú megközelítéssel szemben, amely gátolhatja az innovatív kutatást; az elszámolható költségek meghatározása kapcsán egyszerűsített értelmezést és további pontosításokat javasol; támogatja a költségvetési rendeletnek az eljárások egyszerűsítése érdekében történő felülvizsgálatára irányuló javaslatot kéri az EU személyzeti szabályzatának a személyi felelősség tekintetében történő felülvizsgálatát és/vagy kibővített értelmezését; a könyvvizsgálatok tekintetében pontosabb, következetesebb és átláthatóbb eljárási szabályokat kér, ideértve azt is, hogy kevésbé alkalmazzák a véletlenszerű mintavételeket, és reálisabb kritériumokat vegyenek figyelembe, például a résztvevők tapasztalatát és a hibák, valamint a teljesítés hátterét;

49.

ismételten hangsúlyozza, hogy a hetedik keretprogram jelenlegi irányításába haladéktalanul adminisztrációs és pénzügyi egyszerűsítésre irányuló rendelkezéseket kell bevezetni a Parlament 2010. november 11-i állásfoglalásában foglaltak szerint; üdvözli a Bizottság 2011. január 24-i határozatát, amely három egyszerűsítési intézkedést és vezet be, továbbá az egyedi nyilvántartási lehetőség létrehozatalát; felszólítja a Bizottságot, hogy haladéktalanul egységesen hajtsa végre a fenti intézkedéseket, és vizsgálja meg, hol van még lehetőség további egyszerűsítési intézkedések bevezetésére; sajnálatát fejezi ki a hetedik keretprogram résztvevőit érintő komoly értelmezési problémák és jogbizonytalanság miatt, és megismétli azon szándékát, hogy a Bizottság és az összes keretprogram kedvezményezettjei között jelenleg folyamatban lévő jogvitákat gyorsan rendezzék a közpénzek felelősségteljes kezelésére vonatkozó elv tiszteletben tartásával; kéri a Bizottságot, hogy engedélyezze a kedvezményezettek számára, hogy a projekt ideje alatt, illetve utána költségszámítással, részvételi és ellenőrzési szabályokkal – az utólagos ellenőrzéseket is ideértve – kapcsolatos kérdések tisztázása céljából konzultálhassanak a kutatások elszámolásával foglalkozó bizottsággal; hangsúlyozza, hogy ami jól működik, azt meg kell tartani, és csak a kiigazítást igénylő szabályokon szabad változtatni;

50.

intézkedéseket igényel a támogatások odaítélésére fordított idő csökkentése érdekében oly módon, hogy 2011-ben a nyolc hónapon belül aláírt támogatások százalékos aránya bizonyos százalékkal emelkedjen, a fennmaradó időszakban pedig az odaítélési idő hat hónap alá csökkenjen;

51.

kedvezően fogadja az odaítélési idő lerövidítésére irányuló ajánlásokat, valamint kéri, hogy mielőtt bármilyen új eszközt hoznának létre a hetedik keretprogram keretében, értékeljék a meglévő eszközöket;

52.

javasolja, hogy a Bizottság támogassa a közintézményeket irányítási rendszereik fejlesztésében, gazdasági következmények nélküli olyan értékelések révén, amelyek az említett intézmények számára lehetővé teszik a projektirányítás terén számos fejlesztő tevékenység konkrét, egy évnél rövidebb időtartam alatt történő végrehajtását;

53.

úgy véli, hogy a kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmus mind minőségi, mind mennyiségi szempontból meghatározó hajtómotorja volt a K+F+I területén történő beruházások növelésének a válság egy olyan időszakában, amikor a banki ágazat már nem tudta betölteni ezt a szerepet. Az első években ez 8 milliárd euro kölcsönt jelentett, ami több mint 20 milliárd euro összegű beruházást generált;

54.

ugyanakkor aggodalmát fejezi ki a kutatási infrastruktúráknak, az egyetemeknek, a kutatási szervezeteknek és a kkv-knak, elsősorban az innovációs kkv-knak nyújtott jelentéktelen összegek láttán, valamint a folyósított kölcsönök terén fennálló jelentős földrajzi és ágazati egyensúlyhiány miatt; következésképpen támogatja a szakértői csoportnak az egyes alulképviselt célcsoportok részvételének növelésére irányuló konkrét ajánlásait, valamint támogatja az Európai Tanács 2011. február 4-i következtetéseit, különösen azt, a melyben kéri, hogy vizsgáljanak meg minden lehetséges fellépést a szellemi tulajdonjog európai szinten történő felértékeléséért, elsősorban a kkv-knak a tudás piacához való hozzáférése érdekében;

55.

sajnálja, hogy az EU mindössze 18 tagállamában és két társult országában futnak RSFF-projektek, és hogy a kkv-k, egyetemek/kutatási testületek és kutatási mechanizmusok jelenleg alulképviseltek az RSFF-ben; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogy az EU kilenc tagállama mely okok miatt nem élt ezzel az új lehetőséggel, amelyről bebizonyosodott, hogy döntő mértékben járul hozzá a K+F+I finanszírozás növeléséhez, és biztosítsa az összes érintett ország részvételét;

56.

kéri, hogy a Bizottság és a tagállamok vizsgálják meg a kockázatmegosztó finanszírozási mechanizmus (RSFF) keretében nyújtott kölcsönökhöz tagállami szinten való hozzájutás nyilvánosságát, különösen azokban a tagállamokban, amelyeknek pénzneme nem az euró;

57.

ajánlja, hogy folytassák és tegyék intenzívebbé ennek az innovatív pénzügyi eszköznek az alkalmazását a hetedik kutatási és fejlesztési keretprogramban csakúgy, mint a jövőbeli nyolcadik kutatási és fejlesztési keretprogramban, mivel hozzájárul a finanszírozáshoz való hozzáférés javításához és a magánszféra beruházásainak fellendítéséhez; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy ezt a pénzügyi eszközt a kkv-k számára használható módon kell kialakítani;

58.

kéri, hogy a hetedik keretprogram használata során a program utolsó éveiben (2011-2013) vegyék figyelembe a gazdasági válság eltérő hatásait az egyes tagállamokban, tekintettel a programokra fennmaradó jelentős összegre (28,8 milliárd euro három évre), az Európa 2020 keretében elérendő célkitűzésekre, valamint az Európai Kutatási Térség és az Innovatív Unió előkészítésére; kéri elsősorban, hogy a hetedik keretprogram célkitűzéseit igazítsák az EU forráshatékonysági és nyersanyag-stratégiáihoz és a digitális menetrendhez;

59.

úgy véli, hogy a fennmaradó összeget nem szabad elvonni a kutatástól és olyan más programok vagy eszközök finanszírozására használni, melyek nem kapcsolódnak a kutatási és innovációs ágazathoz, illetve a hetedik keretprogram célkitűzéseihez;

60.

hangsúlyozza, hogy az Unióban szükség van a kutatás, és a fejlesztés erősítésére, ösztönzésére és finanszírozásának biztos alapokra helyezésére a 2013 utáni időszak kutatási kiadásainak jelentős növelése révén; úgy véli, hogy a finanszírozás bővülése, amelynek forrása ideális esetben a költségvetés megkétszereződése, előmozdítja a kiválóság által megszerezhető fenntartható növekedést és versenyképességet; hangsúlyozza, hogy a megnövekedett finanszírozásnak eredményorientáltabb és teljesítményhez kötött megközelítéssel, valamint a finanszírozási eljárások gyökeres egyszerűsítésével kell együtt járnia; támogatja az uniós kutatási, fejlesztési és innovációs programok közötti további együttműködést és közös munkát, többek között a „Közös stratégiai keret a kutatás és az innováció terén” cím keretében; úgy véli, hogy ha elkészül, jövőbeli program folyamatossága minden benne részt vevő szereplő számára fontos;

61.

hangsúlyozza, hogy a jövőbeli programok jobb értékelése érdekében fontos figyelembe venni a finanszírozás szempontjából politikai prioritásként meghatározott valamennyi területen elért eredmények és azok hatásának értékelését;

62.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamoknak.

11.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 380/20

—

tekintettel a „Kereskedelem, növekedés és globális ügyek – A kereskedelempolitika mint az Európa 2020 stratégia kulcseleme” című, az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának szóló 2010. november 9-i bizottsági közleményre (COM(2010)0612), valamint az „Egy átfogó európai nemzetközi beruházási politika felé” című, a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának szóló 2010. július 7-i bizottsági közleményre (COM(2010)0343),

—

tekintettel a Bizottság és a kanadai kormány 2008. októberi közös tanulmányára (1), amely az EU és Kanada közötti szorosabb gazdasági partnerség költségeit és előnyeit vizsgálja, valamint 2009. márciusi 5-i együttes jelentésére (2) az EU és Kanada közötti partnerség alkalmazási körének meghatározásáról,

—

tekintettel az EU–Kanada-csúcstalálkozó közös nyilatkozatára az EU és Kanada között 2009. május 6-án Prágában aláírt átfogó gazdasági partnerségi megállapodásról (09547/2009. számú tanácsi dokumentum),

—

tekintettel a Bizottság által a Tanács számára 2010. december 20-án benyújtott, a Kanadával kötendő gazdasági integrációs megállapodásra irányuló tárgyalási irányelvek módosításáról szóló ajánlásra (SEC(2010)1577), felhatalmazandó a Bizottságot a beruházással kapcsolatos tárgyalások Unió nevében történő lefolytatására,

—

tekintettel „A kereskedelem és a befektetések útjában álló akadályokról szóló jelentés, 2011 – Stratégiai gazdasági partnereink bevonása a piacra jutás javításába: A kereskedelem útjában álló akadályok felszámolásával összefüggő fellépés prioritásai” című, az Európai Tanácsnak szóló 2011. március 10-i bizottsági jelentésre (COM(2011)0114),

—

tekintettel korábbi állásfoglalásaira, különösen a globális Európáról – a versenyképesség külső szempontjairól szóló 2007. május 22-i (3), az európai vállalkozások piacra jutásának elősegítésére vonatkozó európai uniós stratégiáról szóló 2008. február 19-i (4), a nyersanyagok és alapanyagok kereskedelméről szóló 2008. május 20-i (5), a szolgáltatások kereskedelméről szóló 2008. szeptember 4-i (6), a hamisítás nemzetközi kereskedelemre gyakorolt hatásáról szóló 2008. december 18-i (7), az európai kis- és középvállalkozások nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepének megerősítéséről szóló 2009. február 5-i (8), az EU–Kanada-csúcstalálkozóról szóló 2010. május 5-i (9), a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokba foglalt emberi jogokról, valamint szociális és környezetvédelmi normákról szóló 2010. november 25-i (10), az éghajlatváltozással kapcsolatos követelmények összefüggésében a nemzetközi kereskedelempolitikáról szóló 2010. november 25-i (11), a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokba foglalt vállalati és szociális felelősségről szóló 2010. november 25-i (12), az Európa 2020 stratégiáról szóló 2011. február 17-i (13), valamint a jövőbeni nemzetközi európai befektetési politikáról szóló 2011. április 6-i (14) állásfoglalásaira,

—

tekintettel a Kanada és az Európai Közösségek között létrejött kereskedelmi és gazdasági együttműködési keretmegállapodásra (15) és az azt követően Kanadával kötött más kétoldalú megállapodásokra, különösen a vámügyi együttműködésről és kölcsönös jogsegélyről szóló megállapodásra (16), az élő állatok és állati termékek kereskedelmével kapcsolatos köz- és állat-egészségügyi védelemre vonatkozó állat-egészségügyi intézkedésekről szóló megállapodásra (17), a borok és szeszes italok kereskedelméről szóló megállapodásra (18), a polgári légi közlekedés biztonságáról szóló megállapodásra (19), valamint a légi közlekedésről szóló megállapodásra (20),

—

tekintettel az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti kapcsolatokról szóló egységes szerkezetbe foglalt keretmegállapodásra (21),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikkének (3) bekezdésére és 218. cikkére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 115. cikkének (5) bekezdésére és 110. cikkének (2) bekezdésére,

A.

mivel a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) keresztül létrehozott, szabályokon alapuló többoldalú kereskedelmi rendszer – a megfelelő szabályok kidolgozásával és e szabályok betartásának biztosításával – továbbra is a legmegfelelőbb keret a tisztességes és méltányos kereskedelem szabályozására és előmozdítására,

B.

mivel a dohai fejlesztési menetrend (DFM) sikeres lezárása kulcsfontosságú jelentőségű a WTO továbbfejlesztése szempontjából; mivel egy ilyen megállapodás nem zárja ki a WTO keretében tett kötelezettségvállalásokon túlmenő és a többoldalú szabályokat kiegészítő kétoldalú megállapodásokat,

C.

mivel Kanada az EU egyik legrégebbi és legközelebbi partnere, és az első iparosodott ország, amelyikkel az EU kereskedelmi és gazdasági együttműködési keretmegállapodást írt alá 1976-ban; mivel a szorosabb kereskedelmi kapcsolatok megkönnyítése érdekében az évek során számos kétoldalú megállapodást írtak alá,

D.

mivel az EU Kanada második legfontosabb kereskedelmi partnere, Kanada pedig jelenleg az EU tizenegyedik legfontosabb kereskedelmi partnere (2009); mivel Kanada az EU negyedik legnagyobb közvetlen külföldi befektetési (FDI) forrása, és az EU Kanada második legnagyobb közvetlen külföldi befektetési forrása (2008),

E.

mivel a 2008. évi közös tanulmány kimutatta, hogy mind Kanada, mind az EU számára kétoldalú kereskedelmük liberalizálása jelentős potenciális nyereséggel jár,

F.

mivel mind az uniós, mind a kanadai magánszektor határozottan támogatja egy ambiciózus és átfogó gazdasági megállapodás létrejöttét, és úgy hiszi, hogy az EU és Kanada közötti szorosabb gazdasági partnerség előmozdítása erőteljes növekedésösztönző üzenetet küldene a befektetők és az üzleti világ számára mind az EU-ban és Kanadában, mind nemzetközileg,

G.

mivel általános konszenzus alakult ki arról, hogy az EU és Kanada közötti gazdasági kapcsolatok még nem merítették ki összes lehetőségüket, és az EU–Kanada szabadkereskedelmi megállapodás jelentősen hozzájárulhat e potenciál kiaknázásához és eléréséhez, javítva a kereskedelmi és beruházási mozgások javítását, egyben megszüntetve a vámokat és a tarifális plafonokat, valamint az indokolatlan nem tarifális akadályokat, illetve támogatva a szorosabb együttműködést, különösen a szabályozási együttműködés, a munkaerő mobilitása és a képesítések elismerése területén,

H.

mivel a jelenleg is folyó, átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) megkötésére irányuló tárgyalások célja egy olyan magasabb szintű megállapodás elérése, amely ambiciózusabb bármely eddigi, az Unió vagy Kanada által máig megkötött kereskedelmi és gazdasági megállapodásnál, és amely tovább tudja erősíteni a már eddig is erős kétoldalú kereskedelmi és beruházási kapcsolatokat,

I.

mivel a Bizottság integrálni akarja a befektetések védelmét a Kanadával folyó tárgyalásokba, és javasolta a Tanácsnak a meglévő tárgyalási irányelvek módosítását,

J.

mivel az EU is és Kanada is kijelentette, hogy jelentős előrelépések történtek a CETA-tárgyalások során, és az a célkitűzés, hogy 2011 végéig megállapodást érjenek el,

1.

úgy ítéli meg, hogy továbbra is a WTO-ban megtestesülő többoldalú kereskedelmi rendszer kínálja messze a leghatékonyabb keretrendszert a szabad, tisztességes és méltányos kereskedelem világszintű liberalizálásának eléréséhez; újólag megerősíti, hogy szilárdan támogatja a DFM-tárgyalások sikeres lezárását, ami az EU kereskedelempolitikájában továbbra is prioritást képez; úgy véli, hogy az EU és Kanada együttesen hozzá tudnak járulni a DFM-tárgyalások sikeres lezárásához;

2.

üdvözli egy olyan megállapodás megkötését Kanadával, amely túlmutat a WTO keretében tett kötelezettségvállalásokon és kiegészíti a többoldalú szabályokat, feltéve, hogy a tárgyalások kiegyensúlyozott, ambiciózus és minőségi megállapodáshoz vezetnek, amely jóval túlmegy a vámok csökkentésén; kéri, hogy a kereskedelmi jogviták esetében a viszonosság elvét alkalmazzák a rendelkezésre álló jogorvoslat keretében, és különösen hangsúlyozza, hogy javítani kell a szellemi tulajdonjogok, többek között a védjegyek, a szabadalmak és a földrajzi jelzések védelmét, valamint hogy el kell érni a valódi piacra jutást, elsősorban a szolgáltatásokhoz és a közbeszerzési piacokhoz való hozzáférést (szövetségi szint alatt is);

3.

kéri a Bizottságot, hogy jóindulatának jeleként álljon el az ontariói zöldenergia-törvényben (Ontario Green Energy Act) a helyi tartalmak vonatkozásában előírt követelményekkel szemben benyújtott kifogásaitól;

4.

úgy véli, hogy a szellemi tulajdonjogokról szóló fejezetnek nem lehetnek negatív hatásai a generikus gyógyszerek gyártására, és tiszteletben kell tartania a TRIPS közegészségre vonatkozó kivételeit;

5.

megjegyzi, hogy a Bizottság a negatív jegyzéken alapuló megközelítést választotta a szolgáltatások liberalizációjával kapcsolatosan, de úgy véli, hogy ennek egyszerű kivételt kell jelentenie és nem szabadna precedenst teremtenie a jövőbeli tárgyalások számára; úgy véli, hogy a GATS közműszolgáltatásra vonatkozó mentessége marad továbbra is a legmegfelelőbb eszköz annak biztosítására, hogy a polgárok általánosan hozzáférjenek a közszolgáltatásokhoz,

6.

aggodalmának ad hangot, hogy Kanadában továbbra is folytatódik az azbesztbányászat, ami a dolgozók egészségére nézve súlyos következményekkel jár; emlékeztet, hogy az EU betiltotta az azbeszt bárminemű felhasználását, kitermelését és feldolgozását, illetve azbeszttermékek előállítását; felkéri Kanadát, hogy a közegészség javítása érdekében tegyen hasonló lépéseket;

7.

a két gazdaság egymást kiegészítő jellege alapján rámutat az EU és Kanada közötti kereskedelem és a beruházások növekedésével kapcsolatos jövőbeli lehetőségekre, továbbá a CETA-ból eredő vállalkozási lehetőségekre;

8.

úgy véli, hogy a Kanadával folytatott tárgyalások során a Bizottság törekvéseit a fenntartható fejlődésre irányuló, hasonlóan ambiciózus megközelítéssel kell ellensúlyozni, különös tekintettel a munkaügyi kötelezettségek szintjére, a környezetvédelmi fejezet alkalmazási körére, a többoldalú környezetvédelmi megállapodások keretében felmerülő kérdések kezelésének módjára és a végrehajtási mechanizmusra, és hogy a Bizottságnak támogatnia és segítenie kell az olyan kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulnak az éghajlatváltozás kezeléséhez, a kötelező erővel bíró emberi jogok, valamint a szociális és környezeti szabályok előmozdításához, illetve a vállalati társadalmi felelősségvállalás elmélyítéséhez;

9.

üdvözli a CETA-tárgyalások során elért előrelépéseket, és ösztönzi a Bizottságot, hogy továbbra is konzultáljon a kulcsfontosságú érdekelt felekkel; bár a közös tanulmány jelentős potenciális nyereséget mutatott ki mind Kanada, mind az EU számára, kéri a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb végezzen átfogó fenntarthatósági hatásvizsgálatot, amelyben értékeli a végső megállapodás eredményeként az EU számára előre láthatóan jelentkező, ágazatokon átnyúló és társadalmi-gazdasági következményeket;

10.

megjegyzi, hogy az EU és Kanada közötti kapcsolatokban csak a szövetségi szint bír hatáskörrel, de mivel a kanadai tartományok és területek felelősek a joghatóságuk alá tartozó szerződésbeli kötelezettségek végrehajtásáért, lényegesnek tartja és üdvözli részvételüket a CETA-tárgyalásokon, és ösztönzi a tartományokat és területeket, hogy hangolják össze politikáikat és eljárásaikat a potenciális nyereség maximalizálása érdekében; úgy véli, hogy a sikeres tárgyalásnak magában kell foglalnia a tartományi és területi kormányzatok egyértelmű kötelezettségvállalását;

11.

sajnálja, hogy a Bizottság – anélkül hogy megvárta volna az Unió jövőbeli általános befektetési politikájára vonatkozó parlamenti állásfoglalás elfogadását – a tárgyalási irányelvek módosítására irányuló javaslatot nyújtott be a Tanácsnak, felhatalmazandó a Bizottságot a beruházással kapcsolatos tárgyalások lefolytatására; kéri a Bizottságot, hogy a befektetésekre vonatkozóan Kanadával folytatott tárgyalásai során teljes mértékben vegye figyelembe az Európai Parlament ezzel kapcsolatos következtetéseit; úgy véli – tekintve Kanada és az EU igen fejlett jogrendszerét –, hogy az állam és az állam közötti potenciális vitarendezési mechanizmus és a helyi bírósági jogorvoslat használata a legmegfelelőbb eszköz a beruházási viták rendezésére; kéri a Bizottságot annak biztosítására, hogy a beruházók és az állam közötti potenciális vitarendezési mechanizmus ne akadályozza majd a jogalkotást az olyan érzékeny szakpolitikai területeken, mint a környezetvédelmi jogszabályok és képezze átfogóbb előírások szerves részét, ahogyan azt a jövőbeni európai nemzetközi beruházási politikáról szóló parlamenti állásfoglalás körvonalazta;

12.

hangsúlyozza, hogy a befektetésről szóló fejezetben ösztönözni kell a magas színvonalú, a környezetet kímélő és a megfelelő munkakörülményeket előmozdító befektetéseket; arra szólít fel továbbá, hogy a befektetésről szóló fejezet tartsa tiszteletben mindkét fél szabályozási jogkörét, elsősorban ami a nemzetbiztonságot, a környezetet, a közegészséget, és munka- és fogyasztói jogokat, az iparpolitikát és a kulturális sokszínűséget illeti; felhívja a Bizottságot, hogy a befektetési megállapodások hatályából zárja ki a kultúrához, az oktatáshoz, a nemzetvédelemhez és a közegészségügyhöz hasonló érzékeny ágazatokat;

13.

újból hangot ad aggodalmának az olajhomok-kitermelés globális környezetre gyakorolt káros hatása miatt – amely a feldolgozási eljárások során nagy mennyiségben felszabaduló szén-dioxiddal függ össze –, valamint a helyi biológiai sokféleségnek a kitermelés általi veszélyeztetése miatt; kifejezi abbéli reményét, hogy a CETA-tárgyalások egyrészt nem befolyásolják az EU azon jogát, hogy az üzemanyagok minőségéről szóló irányelv értelmében jogi aktusokat alkosson, másrészt nem akadályozzák meg a kanadai hatóságokat abban, hogy jövőbeli környezetvédelmi szabályokat tudjanak bevezetni az olajhomok-kitermelésre vonatkozóan; ösztönzi mindkét felet, hogy a nézeteltéréseket megegyezéssel és a CETA-tárgyalások veszélyeztetése nélkül rendezzék;

14.

tudomásul veszi a fókából készült termékekre vonatkozó uniós tilalommal kapcsolatos legújabb jogi fejleményeket, különösen Kanadának a WTO-hoz intézett azon kérését, hogy állítsanak fel hivatalos vitarendezési panelt; elvárja, hogy a Bizottság továbbra is határozottan képviselje a fókából készült termékek tilalmával kapcsolatos uniós álláspontot valamint kifejezi abbéli határozott reményét, hogy Kanada még a CETA megállapodás Európai Parlament által történő ratifikációjának szükségessége előtt visszavonja a WTO ellen intézett támadását, ami ellentétes a pozitív kereskedelmi kapcsolatokkal;

15.

felhívja a figyelmet a géntechnológiával módosított szervezetek szabályozását illetően az EU és Kanada által életbe léptetett különböző szakpolitikákra; figyelmeztet, hogy a szigorúbb uniós szabályozással szemben a CETA javasolt vitarendezési mechanizmusa értelmében a magánvállalatok kifogással élhetnek annál is inkább;

16.

úgy véli, hogy a mezőgazdaságra vonatkozó fejezetek mindkét fél számára fontosak lesznek a tárgyalások során; aggodalmát fejezi ki, hogy a felek lényeges engedményeket tehetnek a géntechnológiával módosított szervezetek, a tej és az eredetmegjelölés területén; ezért hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság érdekeit és prioritásait teljes mértékben vegyék figyelembe, és felkéri a Bizottságot, hogy folytasson tárgyalásokat egy olyan megállapodásról, amely előnyös lesz az EU és Kanada fogyasztóinak, illetve a két fél mezőgazdasági ágazatának, és amely egy kiegyensúlyozott, átfogó eredmény keretében biztosítja a mezőgazdasági termékek uniós és kanadai forgalmazóinak kiterjedtebb, de tisztességes versenyét; ebben az összefüggésben üdvözli mindkét fél kezdeti kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy nem tart fenn, nem vezet be és nem állít vissza mezőgazdasági exporttámogatásokat az eladott mezőgazdasági termékekre, ami pozitív lépésnek tekinthető az ambiciózus és tisztességes tárgyalások, valamint a WTO-ban folyó mezőgazdasági témájú tárgyalásokban való együttműködésre irányuló megállapodás irányába;

17.

kéri a Bizottságot, hogy az uniós, kiváltképpen a tengerentúli országokra és területekre irányuló politikákkal összhangban ügyeljen arra, hogy a stratégiai termékekkel kapcsolatos érdekeik ne sérüljenek az Unió és Kanada között a jövőben létrejövő megállapodás következtében.

18.

hangsúlyozza, hogy az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések a mezőgazdasági fejezetek fontos részét képezik; ebben az összefüggésben kéri a Bizottságot, hogy vállaljon kötelezettséget e szabályok szigorú normáinak megtárgyalására;

19.

emlékezteti a Tanácsot és a Bizottságot, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta minden nemzetközi kereskedelmi megállapodásra vonatkozóan a Tanácsnak meg kell szereznie a Parlament egyetértését, és a Tanácsnak és a Bizottságnak haladéktalanul és teljes körűen tájékoztatnia kell a Parlamentet az eljárás minden szakaszáról; kéri a Tanácsot, hogy azonnal és teljes körűen tájékoztassa a Parlamentet az eljárás azon szakaszairól, amelyekért felelős, különösen az általa elfogadott tárgyalási irányelvekről és az azokban végzett módosításokról; kéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy vonja be a Parlamentet a tárgyalások minden szakaszába, és teljes mértékben vegye figyelembe a Parlament véleményét;

20.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, Kanada szövetségi kormányának és parlamentjének, valamint tartományi és területi kormányzatainak.

11.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 380/24

—

tekintettel az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezete (IOSCO) 2009. márciusi feljegyzésére a hitelminősítő intézetek felügyeletére vonatkozó nemzetközi együttműködésről,

—

tekintettel a hitelminősítések használatáról szóló helyzetfelmérésről szóló 2009. júniusi közös fórumra,

—

tekintettel a Pénzügyi Stabilitási Fórum 2009. szeptember 25-i jelentésére a G20 vezetőinek, melynek címe: A pénzügyi szabályozás tökéletesítése,

—

tekintettel a Nemzetközi Valutaalap 2010. október 29-i jelentésére, melynek címe: Jelentés a világ pénzügyi stabilitásáról: államadósság, finanszírozás és a rendszer likviditása,

—

tekintettel a 2010. június 26–27-i torontói G20-csúcstalálkozó nyilatkozatára,

—

tekintettel a Pénzügyi Stabilitási Fórum 2010. október 27-i jelentésére, melynek címe: A hitelminősítő intézetek besorolására való támaszkodás csökkentésének elvei,

—

tekintettel a Bizottság által 2010. november 5-én indított nyilvános konzultációra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság jelentésére és Jogi Bizottság véleményére (A7-0081/2011]),

A.

mivel üdvözli a hitelminősítő intézetek szabályozása érdekében globális, nemzetközi és európai szinten folyó munkát,

B.

mivel a hitelminősítő intézetek elvileg információkat közvetítenek, csökkentik az információs aszimmetriát a tőkepiacokon, megkönnyítik a globális piaci hozzáférést, csökkentik az információ költségét és kiszélesítik a lehetséges hitelfelvevők és befektetők körét, és ezáltal likviditást és átláthatóságot biztosítanak a piacok számára és elősegítik az árak kialakítását,

C.

mivel a közelmúlt jogszabályai egy olyan eltérő szerepet ruháztak a hitelminősítő intézetekre, amelyet „tanúsításnak” lehet nevezni, ami tükrözi, hogy a minősítés egyre inkább beágyazódik a tőkekövetelmény-szabályozásba,

D.

mivel a pénzügyi szereplők túlságosan megbíznak a hitelminősítő intézetek által kiadott minősítésekben,

E.

mivel a hitelminősítő intézetek három különböző ágazatot értékelnek: az állami szektort, a vállalkozásokat és a strukturált pénzügyi eszközöket, és mivel jelentős szerepet játszottak a pénzügyi válság kialakulásában a strukturált pénzügyi eszközök hibás minősítése révén, amelyeket átlagosan három-négy besorolással kellett rontani a válság során,

F.

mivel az 1060/2009/EK rendelet volt az első reakció a pénzügyi válságra és már foglalkozik a legsürgetőbb kérdésekkel, felügyelet és szabályozás alá helyezve a hitelminősítő intézeteket; mivel azonban nem foglalkozik valamennyi sarkaltos problémával, és valójában új belépési korlátokat hoz létre,

G.

mivel a szabályozási biztonság hiánya az ágazatban veszélyezteti az EU pénzügyi piacainak megfelelő működését, és ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy mielőtt előállna az 1060/2009/EK rendelet további módosításaival, azonosítsa megfelelően az új keret hiányosságait, és készítsen hatásvizsgálatot az e hiányosságok megszüntetéséhez rendelkezésre álló alternatívákról, többek között további jogalkotási javaslatok lehetőségéről,

H.

mivel a hitelminősítő ágazat számos problémával küzd, melyek közül a legfontosabb, hogy nincs verseny, szerkezete oligopolisztikus és nélkülözi az elszámoltathatóságot és az átláthatóságot; mivel az erőfölényben levő hitelminősítők egyik problémája a fizetési modell, és mivel a szabályozási rendszer fő problémája, hogy túlságosan függ a külső hitelminősítésektől,

I.

mivel a verseny erősítésének legjobb módja a belépést hatékonyan támogató szabályozási környezet kialakítása, valamint a jelenlegi belépési korlátok és a versenyt befolyásoló egyéb tényezők mélyrehatóbb elemzésének elvégzése lenne,

J.

mivel kedvező időkben a piaci szereplők hajlamosak tévesen megítélni a hitelminősítés alapját képező módszertant és értelmezést – vagy eltekinteni attól –, amely igyekszik meghatározni a fizetésképtelenség valószínűségét,

K.

mivel az euróválság legújabb fejleményei rávilágítottak az államadósságok minősítésének jelentős szerepére, valamint a minősítések szabályozási célú használatának következetlenségeire és cikluserősítő hatására,

L.

mivel a minősítések piaci és politikai befolyástól való függetlensége mindennél fontosabb, és azt a gazdaságirányítás és a stressztesztek keretében garantálni kell, tekintet nélkül arra, hogy milyen új struktúrák és üzleti modellek alakulhatnak ki,

M.

mivel a kockázati profil alapvető változása vagy új információ megjelenése eredményeként a minősítések megváltozhatnak és meg is változnak, azokat úgy kell kialakítani, hogy stabilak legyenek és ne ingadozzanak a piaci hangulat függvényében,

N.

mivel a Bázel II. rendszerben túlságosan nagy bizalom alakult ki a külső minősítések iránt, ami néhány esetben oda vezetett, hogy a bankok lemondtak kitettségük önálló értékelésének elvégzésétől,

O.

mivel a minősítések legújabb szabályozása az Egyesült Államokban a Dodd-Frank törvény révén az intézetek által kiadott minősítésekbe vetett csekélyebb szabályozói bizalom mellett foglalt állást,

1.

úgy véli, hogy a hitelminősítések felhasználásában bekövetkezett változások fényében – amikor a kibocsátót azért minősítik, hogy kedvezményes elbánásban részesüljön egy szabályozási keretben, nem pedig azért, hogy hozzáférést nyerjen a globális tőkepiacokhoz – reális időn belül a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell globális pénzügyi szabályozórendszer által a külső hitelminősítésekbe vetett túlzott bizalmat;

2.

úgy véli, hogy a versenytorzulást okozó bevett gyakorlatot, miszerint a hitelminősítő intézetek értékelik a piaci szereplőket, és ezzel egy időben megbízásokat kapnak tőlük, vissza kell szorítani;

3.

egyetért a Pénzügyi Stabilitási Fórum által 2010 októberében megállapított alapelvekkel, amelyek általános iránymutatást adnak arra vonatkozóan, hogy miként lehet csökkenteni a külső hitelminősítésekbe vetett bizalmat, és üdvözli a Bizottság által 2010 novemberében megkezdett nyilvános konzultációt; kéri a Bizottságot, hogy a pénzügyi szabályozórendszer általános túlzott bizalmának csökkentése érdekében vizsgálja felül, hogy a tagállamok felhasználják-e szabályozási célra a minősítéseket, és ha igen, miként;

4.

rámutat a bázeli szabályozási keretben alkalmazott standardizált megközelítés hiányosságaira, hiszen az lehetővé teszi, hogy a pénzügyi intézményekre vonatkozó tőkekövetelmény-szabályokat külső hitelminősítések alapján állapítsák meg; fontosnak tartja egy tőkemegfelelési keret létrehozását, amely biztosítja a szilárd belső kockázatértékelést, a jobb kockázatértékelési felügyeletet és a hitellel kapcsolatos információkhoz való jobb hozzáférést; emiatt támogatja a belső minősítésen alapuló megközelítés fokozott használatát, amennyiben az megbízható és biztonságos és a pénzügyi intézmény mérete, kapacitása és szofisztikáltsága lehetővé teszi a megfelelő kockázatértékelést; úgy véli, hogy az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében fontos, hogy a belső modellek tekintetbe vegyék az uniós szabályozásban előírt paramétereket, és szigorú felügyeleti hatósági jóváhagyás tárgyát képezzék; úgy véli ugyanakkor, hogy a kisebb és kevéssé szofisztikált, kisebb kapacitásokkal rendelkező piaci szereplőknek biztosítani kell a külső minősítések használatának lehetőségét, ha nincs megfelelő belső hitelkockázat-elemzésük, és amennyiben megfelelnek az elvárható gondosság megfelelő követelményeinek;

5.

rámutat a Bázel III keretében elért fejlemények és a tőkekövetelményekről szóló jelenlegi IV. irányelv alakulása figyelemmel kísérésének fontosságára;

6.

látja az igényt arra vonatkozóan, hogy a befektetők által tanúsított elvárható gondosság ismét előfeltétele legyen annak, hogy saját belső hitelkockázat-elemzési modelljeiket nagyobb mértékben használhassák; javasolja, hogy a bankok és más pénzügyi szereplők sokkal gyakrabban használjanak saját belső kockázatértékelést;

7.

úgy véli, hogy a piaci szereplőknek nem lenne szabad strukturált vagy más termékekbe befektetniük, ha nem tudnak meggyőződni a mögöttes hitelek kockázatáról, vagy ellenkező esetben a legmagasabb kockázati besorolást kellene alkalmazniuk;

8.

kéri az Európai Központi bankot és a nemzeti központi bankokat, hogy vizsgálják felül a külső minősítések használatát, és sürgeti őket, hogy építsenek ki szakértői hátteret, amely kidolgozza a likviditást biztosító műveletekhez biztosítékként felhasznált tőkére vonatkozó hitelstandardok értékelésének saját modelljeit, és csökkenti a külső minősítésektől való függésüket;

9.

kéri a Bizottságot, hogy alaposan értékelje a hitelkockázat mérésére szolgáló alternatív eszközök használatának lehetőségét;

10.

tisztában van a velejáró érdekkonfliktusokkal, amennyiben a piaci szereplők belső hitelkockázat-értékelést alkalmaznak saját tőkekövetelmény-szabályaik vonatkozásában, ezért úgy véli, hogy erősíteni kell a belső modellek megfelelőségének ellenőrzését, értékelését és felügyeletét biztosító felügyeleti felelősséget, kapacitást és hatásköröket, valamint prudenciális intézkedéseket kell előírni; úgy véli, hogy amennyiben egy belső modellt annak összetettsége miatt a felügyelet nem tud megfelelően értékelni, azt nem elfogadható szabályozási használat céljából; javasolja, hogy a független tudományos értékelés során a feltételezések átláthatósága is kapjon szerepet;

11.

megjegyzi, hogy felügyeleti hatáskörei eredményes gyakorlása céljából az európai felügyeleti hatóságot (Európai Értékpapír-piaci Felügyeleti Hatóság) fel kell jogosítani arra, hogy be nem jelentett vizsgálatokat és helyszíni ellenőrzéseket végezzen, és hogy felügyeleti hatáskörei gyakorlása során az Európai Értékpapír-piaci Felügyeleti Hatóságnak a védekezéshez való jog tiszteletben tartása érdekében meghallgatási lehetőséget kell adnia az eljárások alanyai számára;

12.

rámutat a hitelminősítő ágazat globális jellegére, és sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a G20 országokkal együtt dolgozzanak ki egy, a legszigorúbb előírásokon alapuló globális megközelítést a külső hitelminősítésekbe vetett túlzott bizalom csökkentésére mind a hitelminősítő intézetekről szóló rendelet, mind a prudenciális és piaci szabályozás tiszteletben tartásával, hogy meg lehessen őrizni az egyenlő versenyfeltételeket és el lehessen kerülni a szabályozói arbitrázst a piacok nyitottságának megőrzése mellett;

13.

úgy véli, hogy a verseny ösztönzése, az átláthatóság előmozdítása és egy jövőbeli fizetési modell kérdése a legfontosabb feladat, míg a hitelminősítő intézetek eredetének kérdése másodlagos;

14.

hangsúlyozza, hogy az 1060/2009/EK rendelet két rendszert határoz meg a harmadik országokból származó külső hitelminősítések vonatkozásában, és hogy a befogadási rendszer létrehozása mögötti szándék az volt, hogy lehetővé tegyék harmadik országokból származó, nem ekvivalensnek tekintett külső hitelminősítések használatát az Európai Unióban, amennyiben egy befogadó hitelminősítő intézet egyértelműen felelősséget vállal értük;

15.

hangsúlyozza a fokozódó verseny az ágazatban nem jelenti automatikusan azt, hogy jobb lesz a minősítések minősége, és hangsúlyozza, hogy a minősítések minőségének biztosítása és a „minősítésvásárlás” elkerülése érdekében az összes hitelminősítő intézetnek be kell tartania az 1060/2009/EK rendeletben meghatározott legmagasabb szintű előírásokat az integritás, a nyilvánosságra hozatal, az átláthatóság és az érdekütközések kezelése tekintetében;

16.

kéri a Bizottságot, hogy készítsen részletes hatásvizsgálatot és megvalósíthatósági tanulmányt egy teljesen független Európai Hitelminősítő Alapítvány (ECRaF) költségeiről, előnyeiről és lehetséges irányítási struktúrájáról, amelynek szakértelme mind a három minősített szektorra kiterjedne; úgy véli, hogy a Bizottságnak meg kell vizsgálnia az ECRaF felállításának kezdeti költségeit, amelyek fedezetet biztosítanak az első három, de legfeljebb öt év tevékenységére, és hogy azokat körültekintően kell értékelni; hangsúlyozza, hogy minden erre irányuló jogalkotási javaslatot különös figyelemmel kell megfogalmazni annak elkerülése érdekében, hogy az aláássa azokat a párhuzamos politikai kezdeményezéseket, amelyek a hitelminősítésekre való túlzott támaszkodás gyakorlatának visszaszorítására és új hitelminősítő intézetek piaci megjelenésének ösztönzésére irányulnak;

17.

kéri a Bizottságot, hogy a (9) bekezdésben említettek mellett készítsen részletes hatástanulmányt, megvalósíthatósági elemzést és költségbecslést a szükséges finanszírozásról; határozott véleménye, hogy a finanszírozás költségeit semmiképpen sem az adófizetőknek kellene viselniük, és úgy véli, hogy nem kell további finanszírozást biztosítani, továbbá hogy az új ECRaF költségvetésének a kezdeti időszakot követően teljes mértékben önfenntartónak kell lennie;

18.

úgy véli, hogy a hitelesség biztosítása érdekében az új ECRaF vezetésének, alkalmazottainak és irányítási struktúrájának teljesen függetlennek és önállónak kell lennie, tehát a tagállamok, a Bizottságtól és más köztestületek, valamint a pénzügyi ágazat és más hitelminősítő intézetek nem adhatnak számára utasításokat, és hogy a módosított 1060/2009/EK rendelettel összhangban kell működnie;

19.

kéri a Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja meg egy ilyen európai hitelminősítő-hálózat költségeit, hasznát és irányítási struktúráját, beleértve azt is, hogy miként lehetne a nemzeti szinten tevékenykedő hitelminősítő intézeteket arra ösztönözni, hogy partnerségeket vagy közös hálózati struktúrákat alakítsanak ki, hogy a meglévő erőforrásokra és alkalmazottakra támaszkodva kiterjeszthessék működési területüket, lehetővé téve számukra a versenyt a nemzetközi szinten tevékenykedő hitelminősítő intézetekkel; javasolja, hogy a Bizottság vizsgálja meg, milyen módon támogathatóak a hitelminősítő intézetek hálózatai, ugyanakkor úgy véli, hogy az ilyen hálózatok létrehozását az ágazatnak kell kezdeményeznie;

20.

úgy véli, hogy esetleg támogatni kellene egy ilyen hálózat létrejöttét, azonban a hálózatnak önfenntartónak kell lennie és saját bevételekkel kell rendelkeznie; kéri a Bizottságot, hogy mérje fel, hogy kell-e, és miként lehet finanszírozni létrehozását, illetve hogy milyen jogi formát ölthet a projekt;

21.

úgy véli, hogy egy ténylegesen független Európai Hitelminősítő Intézet létrehozását szintén meg kell vizsgálnia és elemeznie kell a Bizottságnak; arra kéri a Bizottságot, hogy különösen a személyzet és a források kérdését vizsgálja meg: az előbbinek teljesen függetlennek kell lennie, az utóbbinak pedig a pénzügyi magánszektor díjaiból kell származnia;

22.

úgy véli, hogy a hitelminősítéseknek a piacok számára nyújtott tájékoztatás növelését kell szolgálniuk oly módon, hogy a befektetőket az ágazatbeli és országbeli hitelkockázatok következetes értékelésével látják el; fontosnak tartja, hogy a felhasználóknak lehetősége legyen a hitelminősítő intézetek jobb ellenőrzésére, és hangsúlyozza, hogy e tekintetben központi szerepet kap az intézetek tevékenységének fokozott átláthatósága;

23.

rámutat, hogy annak biztosítása érdekében, hogy a befektetők megfelelően tudják értékelni a kockázatokat és eleget tudjanak tenni az elvárható gondosságra és bizalomra vonatkozó kötelezettségeiknek, több információt kell nyilvánosságra hozni a termékekről a strukturált pénzügyi eszközök területén, hogy a befektetők tájékozottan tudjanak dönteni; úgy véli, hogy a szofisztikált befektetőknek biztosítani kell a mögöttes hitelek minősítésének lehetőségét, hogy az alapján meg tudják határozni az értékpapírosított termék kockázatát; támogatja az EKB és mások a strukturált pénzügyi eszközökkel kapcsolatos több információ rendelkezésre bocsátására irányuló jelenlegi kezdeményezéseit; kéri a Bizottságot, hogy értékelje, szükség van-e valamennyi termék esetében a nyilvánosságra hozott információk körének növelésére a pénzügyi eszközök területén;

24.

megjegyzi, hogy a legtöbb hitelminősítő intézet hitelminősítő tevékenységén túl számos, a kilátásokat taglaló dokumentumot, beszámolót, figyelőt és figyelmeztetőt tesz közzé, melyek jelentős befolyást gyakorolnak a piacokra; úgy véli, hogy e dokumentumokat az átláthatóságot és a bizalmasságot biztosító, előre meghatározott kritériumok és előírások szerint kell nyilvánosságra hozni;

25.

kéri a Bizottságot, hogy javasolja a 2003/71/EK és a 2004/109/EK irányelv felülvizsgálatát annak biztosítása érdekében, hogy szélesebb körben elegendően pontos és teljes információ álljon rendelkezésre a strukturált pénzügyi eszközökről;

26.

e tekintetben kulcsfontosságúnak tartja az adatvédelmi szempontok teljes körű figyelembevételét minden lehetséges jövőbeli intézkedés vonatkozásában;

27.

felveti a kérdést, hogy előnyös lenne-e arra kötelezni a kibocsátókat, hogy olyan harmadik felekkel vitassák meg a strukturált pénzügyi eszközök mögötti tartalmat és módszertant, amelyek kérés nélküli hitelminősítést vagy belső kockázatértékelés végeznek;

28.

hangsúlyozza a Bizottságnak az információk átláthatósága tekintetében az 1060/2009/EK rendelet (5) preambulumbekezdésében hivatkozott kötelezettségét; kéri a Bizottságot, hogy végezze el az ahhoz szükséges elemzéseket, hogy az eredményeket és az esetleges jogszabály-módosításokat az 1060/2009/EK rendelet jelenlegi felülvizsgálata keretében be tudja nyújtani a Parlamentnek és a Tanácsnak;

29.

tudomásul veszi a hitelminősítő intézetekről szóló 1. és 2. rendelet által az átláthatóság és a nyilvánosságra hozatal tekintetében tett előrelépést; ösztönzi a Bizottságot, hogy a hitelminősítő intézetek bejegyzési eljárásának befejeztével végezze el e rendeletek hatásvizsgálatát azon területeknek a megjelölése céljából, ahol a jövőben a közzététel a felhasználók számára további hasznokkal járhat;

30.

felszólít a hitelminősítési eljárás és annak belső auditálása fokozott átláthatóságának biztosítására, a hitelminősítő intézetek európai uniós felügyeleti hatóságok általi felügyeletének szigorítására, valamint a hitelminősítések pénzügyi intézmények általi használatának, illetve a hitelminősítésektől való függésüknek a nemzeti felügyeleti hatóságok általi, határozottan beavatkozó jellegű felügyeletére;

31.

úgy véli, hogy a Bizottságnak fontolóra kellene vennie, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén helyénvaló-e két kötelező minősítést használni, például a strukturált pénzügyi eszközök és a szabályozási célra felhasznált külső hitelminősítések esetében, és hogy a legkonzervatívabb, azaz legkevésbé kedvező külső hitelminősítéseket kell-e referenciaként használni a szabályozás során; kéri a Bizottságot, hogy végezzen hatástanulmányt két kötelező minősítés esetleges használatáról;

32.

úgy véli, hogy mindkét minősítés költségét a kibocsátónak kellene viselnie, és hogy az első külső hitelminősítő a kibocsátó választása szerinti hitelminősítő intézet kell legyen, a második esetében pedig több kiválasztási lehetőséget kell fontolóra venni, így azt is, hogy azt az Európai Értékpapír-piaci Felügyeleti Hatóság (ESMA) jelöli ki meghatározott és objektív kritériumok alapján, figyelembe véve múltbeli teljesítményét, és támogatva új hitelminősítő intézetek létrehozását, ugyanakkor elkerülve a verseny bármiféle torzulását;

33.

rámutat, hogy a jó hírnevet nem lehet szabályozói szervek révén elismertetni, és minden új hitelminősítő intézet csak akkor válik elismertté, ha hitelességével erre rászolgál;

34.

tisztában van azzal, hogy a piaci szereplők nem kedvelik a változó hitelminősítéseket, hiszen nagy költséggel jár (kapcsolódó vételi és eladási döntések), ha módosítják a minősítéseket; úgy véli azonban, hogy ily módon a minősítések cikluserősítővé válnak és késleltetik a pénzügyi piacok fejlődését;

35.

megjegyzi, hogy a hitelminősítő intézeteknek világos kritériumokat kell alkalmazniuk az országteljesítmények kiszámításakor, és tisztában van azzal, hogy a jelenlegi minősítés nem e tényezők mechanikus súlyozása; kéri az ágazatot, hogy pontosítsa mely módszertant és megítéléseket alkalmazzák az államadósságra vonatkozó minősítések hitelesítéséhez, és hogy magyarázza meg a modell által generált minősítéstől, illetve a főbb nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzéseitől való eltérést;

36.

megjegyzi, hogy az IMF szerint a minősítések magyarázatot adhatnak a hitel-nemteljesítési csereügyletek felárainak 70 %-ára; aggódik a minősítések esetleges cikluserősítő hatása miatt, és kéri, hogy fordítsanak különös figyelmet ezekre az érzékeny kérdésekre;

37.

úgy véli, hogy a minősítések változtatásai által kiváltott hirtelen változások árakra és felárakra gyakorolt negatív hatásainak csökkentése érdekében meg kell szüntetni azt a rendeletet, amely a minősítésekhez köti a vételi vagy eladási döntéseket;

38.

úgy véli, hogy mivel az államadósságokról szinte minden információ nyilvánosan elérhető, ezeknek az információknak még könnyebben, egyenletesebben és összehasonlíthatóbb módon kell rendelkezésre állniuk, hogy nagyobb és szofisztikáltabb piaci szereplőket ösztönözzenek a saját megítéléseikre való támaszkodásban az államadóságok kockázatának értékelésekor;

39.

úgy véli, hogy tekintettel az államadósságra vonatkozó hitelminősítések piacra gyakorolt hatásaira, növelni kell e téren a módszerek és a döntések okainak átláthatóságát, valamint a hitelminősítő intézetek felelősségét; kéri egy olyan tanulmány elkészítését, amelyben elemzik a jövőbeli Európai Alapítvány és a jövőbeli független Európai Hitelminősítő Intézet minősítésbe történő bevonását;

40.

támogatja a hitelminősítő intézetek által elfogadott módszertanok, modellek és alapvető minősítési feltételezések fokozott közzétételét és elmagyarázását, azon rendszerszintű hatás fényében is, amit az államadósság leminősítése okozhat;

41.

úgy véli, hogy előnyös az akkreditált hitelminősítő intézetek által készített külső hitelminősítések átlagának közzététele; ezért javasolja egy európai minősítési mutató (EURIX) kialakítását, amely magában foglalja a bejegyzett hitelminősítő intézetek piacon rendelkezésre álló valamennyi minősítését;

42.

támogatja, hogy a piacon számos fizetési modell létezzen egyszerre, azonban rámutat, hogy ez érdekütközések veszélyét hordozza magában, melyet megfelelő átláthatósági és szabályozási eszközökkel kell kezelni, de nem írva elő indokolatlan modellt; kéri a Bizottságot, hogy a nemrégiben történt konzultáció alapján tegyen javaslatokat alternatív fizetési modellekre, amelyben szerepet kapnak a kibocsátók és a felhasználók egyaránt; kéri ennek kapcsán a Bizottságot, hogy annak érdekében, hogy az értékelések kevésbé legyenek kitéve az érdekütközéseknek, fordítson különös figyelmet a „befektető fizet” modell esetleges használatára, és annak előnyeire illetve hátrányaira;

43.

úgy véli, hogy a minősítések minőségének biztosítása érdekében a helyes irányítás döntő fontosságú a hitelminősítő intézetek esetében, és felszólít a hitelminősítő intézetekben alkalmazott irányítási rendelkezések teljes mértékű átláthatóságára;

44.

hangsúlyozza, hogy az ESMA felel az 1060/2009/EK rendelet végrehajtásáért és azért, hogy a hitelminősítő intézetek azt betartsák; úgy véli, hogy amennyiben egy hitelminősítés szabályozási célt szolgál, azt már nem pusztán véleménynek kellene tekinteni, és hogy a hitelminősítő intézeteknek elszámoltathatónak kell lenniük a hitelminősítéseik alapjául szolgáló módszertan konzisztens alkalmazásáért; javasolja ezért, hogy a hitelminősítő intézetek jelentős hanyagság vagy kötelezettségmulasztás esetén viselt polgári jogi felelősségét mindenhol az Unióban egyformán határozzák meg, és hogy a Bizottság határozza meg e polgári jogi felelősségnek a tagállamok polgári jogába történő beillesztésének módjait;

45.

rámutat, hogy egy befektetési döntéssel kapcsolatos végső felelősség a pénzügyi piaci szereplőké, azaz a vagyonkezelőé, pénzügyi intézményé vagy a szofisztikált befektetőé; megjegyzi, hogy a felelősségrevonhatóságot a hitelminősítő intézetekről szóló 1. rendelet által létrehozott központi adattár (CEREP) is biztosítani fogja, amely egységes formában tesz közzé adatokat az EU-ban bejegyzett hitelminősítő intézetek által kiadott minősítések teljesítményéről, lehetővé téve a befektetők számára, hogy saját értékelést végezzenek egyes hitelminősítő intézetekről, és ezáltal nagyobb nyomást gyakoroljanak rájuk hírnevük tekintetében; rámutat, hogy a befektetőknek hatékony kockázatkezelési képességekkel kell rendelkezniük az irányítás megfelelő felügyelete alatt;

46.

javasolja, hogy minden bejegyzett hitelminősítő intézet évente vizsgálja meg és értékelje múltbeli hitelminősítési teljesítményét, és az erre vonatkozó információkat tegye közzé egy jelentésben a felügyelet számára; javasolja, hogy az ESMA rendszeresen végezzen szúrópróbaszerű ellenőrzéseket e jelentések vonatkozásában, jó minőségi standardokat biztosítva ezáltal a hitelminősítések esetében;

47.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

11.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 380/31

—

tekintettel a Lisszaboni Szerződésre és az Európai Unió Alapjogi Chartájára, amely 2009. december 1-jén lépett hatályba,

—

tekintettel a Bizottságnak „Integrált szabályozás az Európai Unióban” című, 2010. október 8-i közleményére (COM(2010)0543),

—

tekintettel a 2010. szeptember 9-i állásfoglalásra a jogalkotás minőségének javításáról – az Európai Bizottság 15. jelentése a szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló jegyzőkönyv 9. cikke értelmében (1),

—

tekintettel „A jobb jogalkotásról 2006-ban” című, 2008. október 21-i állásfoglalására (2) a szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló jegyzőkönyv 9. cikke szerint,

—

tekintettel „A jogalkotás minőségének javításáról 2005-ben: a szubszidiaritás és arányosság elvének alkalmazása – 13. éves jelentés” című 2007. szeptember 4-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a jogalkotáshoz kapcsolódó igazgatási költségek minimalizálásáról szóló, 2007. július 10-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel „A jogalkotás minőségének javításáról 2004-ben: a szubszidiaritás elvének alkalmazása – 12. éves jelentés” című 2006. május 16-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel 2004. április 20-i, a közösségi jogi szabályozásra és a konzultációs eljárásokra vonatkozó hatáselemzésről szóló állásfoglalására (6),

—

tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a jobb jogalkotásról szóló, 2003. december 16-i intézményközi megállapodásra,

—

tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság között 2005 novemberében létrejött, a hatásvizsgálatokra vonatkozó intézményközi közös megközelítésre,

—

tekintettel az Európai Számvevőszék 3/2010 sz. különjelentésére,

—

tekintettel az Európai Parlament megbízásából készült, az EU-tagállamokban folytatott hatásvizsgálatokról szóló tanulmány eredményeire,

—

tekintettel a Bizottság 2009. január 15-i hatásvizsgálati iránymutatására és a hozzá tartozó mellékletekre (SEC(2009)0092),

—

tekintettel a Bizottság 2002. június 5-i hatásvizsgálatára (COM(2002)0276),

—

tekintettel a Parlament és a Bizottság közötti, 2010. október 20-i keretmegállapodásra,

—

tekintettel az „Integrált iparpolitika a globalizáció korában: A versenyképesség és fenntarthatóság középpontba állítása” című 2010. október 28-i bizottsági közleményre (COM(2010)0614),

—

tekintettel a Hatásvizsgálati Testület 2010. évre vonatkozó 2011. január 24-i jelentésére (SEC(2011)0126),

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság elnökének az előadóhoz intézett, az anyasági szabadság 20 hétre történő meghosszabbításának hatása kapcsán végzett hatástanulmányból nyert tapasztalatokról szóló, 2010. november 16-i levelére,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és a Költségvetési Bizottság, a Gazdasági és Monetáris Bizottság, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság, valamint a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság véleményére (A7-0159/2011),

A.

mivel a hatásvizsgálatok a jogalkotói eljárás elvárható hatásainak szisztematikus értékelését tartalmazzák,

B.

mivel az átlátható, világos, hatékony és minőségi szabályozási környezet bevezetésének az Európai Unió politikai céljai közé kell tartoznia,

C.

mivel a hatásvizsgálatok pozitívan hozzájárulnak a közösségi jogszabályok minőségének a jobb jogalkotás érdekében történő javításához,

D.

mivel a hatályos uniós jog átültetése és végrehajtása során felmerülő problémák többek között hiányosan megalkotott jogszabályi szövegekre vezethetők vissza, és mivel minden európai jogalkotó testületre közös felelősség hárul,

E.

mivel a Lisszaboni Szerződés horizontális szociális és környezetvédelmi klauzulákat tartalmaz (EUMSZ 9. és 11. cikke), amelyeket figyelembe kell venni az uniós politikák és tevékenységek meghatározása és végrehajtása során, és amelyekhez a javasolt jogszabályok szociális és környezetvédelmi hatásainak mélyreható elemzése szükséges,

F.

mivel a hatásvizsgálatok az új törvények elfogadásakor, valamint a hatályos törvények egyszerűsítésekor és megalkotásakor a társadalmi, gazdasági, ökológiai és egészségügyi hatások, valamint az alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségük jobb értékelését szolgálják, és ezáltal hozzájárulhatnak a bürokrácia leépítéséhez, valamint összhangot biztosítanak az uniós politikák és az Európai Tanács által kijelölt átfogó célkitűzések között,

G.

mivel a Bizottság a Hatásvizsgálati Testületet (IAB) függetlennek tartja, holott az a Bizottság elnökének felügyelete alatt áll, a különböző főigazgatóságok magas rangú tisztviselőiből tevődik össze és a főtitkárhelyettes elnökletével működik; mivel ez elfogultságot és ezáltal a szükséges pártatlanság sérülését eredményezi,

H.

mivel a Parlament többször felemelte szavát az Európai Unióban lefolytatott független hatásvizsgálatok igénybevétele érdekében,

I.

mivel a Bizottság által végzett hatásvizsgálatok minőségének színvonala nem egyenletes és mivel a Bizottság hatásvizsgálatai gyakran inkább a jogszabályi javaslatok létjogosultságát szolgálják, semmint a tények objektív mérlegelését,

J.

mivel a hatásvizsgálatok az európai jogi aktusok és szakpolitikák kidolgozása és hatálybalépése elé szükségtelen bürokratikus akadályokat is gördíthetnek,

K.

mivel a Parlament, a Tanács és a Bizottság a 2003. december 16-i intézményközi megállapodásban, a hatásvizsgálatokra vonatkozó, 2005 novemberében létrejött intézményközi közös megközelítésben, valamint a Parlament és a Bizottság közötti 2010. október 20-i keretmegállapodásban arra kötelezte magát, hogy kialakítja a jobb jogalkotásra vonatkozó menetrendet, illetve mivel ezen állásfoglalás konkrét javaslatokat tartalmaz a hatásvizsgálatok javítására,

L.

mivel a Bizottság újszerű megközelítést alkalmaz az iparpolitikában, amelynek következtében a gazdaságot érintő jelentős hatások kiváltására alkalmas minden politikai javaslatot alaposan elemezni kell a versenyképességre való hatásuk szempontjából,

1.

hangsúlyozza, hogy a hatásvizsgálatok az egész politikai ciklus alatt az intelligens és jobb jogalkotás megvalósításának fontos segédeszközét jelentik, amellyel az uniós jogalkotó határozottan élhet annak érdekében, hogy cselekvési lehetőségeinek gazdasági, szociális, környezeti és egészségügyi következményeit, továbbá az állampolgárok alapvető jogaira gyakorolt hatását jobban meg lehessen becsülni, figyelemmel arra is, hogy a költség/haszon elemzés csupán egy kritérium a sok közül;

2.

üdvözli az „intelligens szabályozásról” szóló közleményt és hangsúlyozza, hogy a hatásvizsgálatoknak kulcsszerepet kell betölteniük a jogszabályok tervezésétől kiinduló, a végrehajtásukon, foganatosításukon és értékelésükön át egészen a felülvizsgálatukig terjedő döntéshozatali ciklus egészében; hangsúlyozza a jogalkotási javaslatok tervezési szakaszában az átgondolt és kimerítő információkon alapuló döntéshozatal jelentőségét, mivel ez jobb minőséget eredményez és megrövidíti a jogalkotási folyamatot;

3.

hangsúlyozza, hogy a magas színvonalú jogalkotás, illetve a jogszabályok megfelelő átültetése, alkalmazása és végrehajtása előfeltételeként alapos hatásvizsgálatokra van szükség;

4.

aláhúzza, hogy a hatásvizsgálat készítése semmilyen módon nem helyettesítheti a politikai vitát és a jogalkotó demokratikus döntési folyamatát, hanem pusztán egy politikai döntés technikai előkészítését szolgálja,

5.

kiemeli, hogy a hatásvizsgálatokat a politikák kialakításának korai szakaszában kell elvégezni; hangsúlyozza, hogy teljesen függetlennek kell lenniük és mindig a lehetséges hatások alapos és objektív elemzésén kell alapulniuk;

6.

hangsúlyozza, hogy a jobb jogalkotásról szóló intézményközi megállapodással a társjogalkotók bármilyen lényeges módosítás elfogadása előtt hatásvizsgálatok lefolytatását vállalták, amennyiben azt a jogalkotási eljáráshoz megfelelőnek és szükségesnek ítélik;

7.

szükségesnek tartja valamennyi szakpolitikai terület tekintetében külső szakértők, valamint az összes érdekelt csoport bevonását a hatásvizsgálati folyamatba az objektivitás és függetlenség biztosítása érdekében; ebben az összefüggésben hangsúlyozza a nyilvános konzultáció és a független hatásvizsgálat közötti alapvető különbséget; megállapítja, hogy a hatásvizsgálat végleges eredménye és a minőségellenőrzés felett az európai uniós intézményeknek kell rendelkezniük annak biztosítása érdekében, hogy ezeket ugyanazon magas szinten végzik;

8.

kiáll a hatásvizsgálatok kidolgozása során alkalmazott átláthatóság legmagasabb foka mellett, amely többek között a javasolt jogszabályokra vonatkozó átfogó ütemterv korai közzétételét is jelenti, mivel ez biztosítja valamennyi érdekelt fél számára a jogalkotási folyamatokhoz való egyenlő hozzáférést; úgy véli ezért, hogy a Bizottság rendelkezésére álló konzultációs időszakot 12 hétre kell növelni;

9.

úgy véli, hogy a közigazgatási szervek vagy azok függő vállalkozásai által támogatott projektekhez vagy jogszabályokhoz kapcsolódó környezeti hatásvizsgálatokat az illetékes szerv nem hagyhatja jóvá;

10.

a javasolt jogszabályok nemzeti jogra és közpolitikára gyakorolt hatásának értékelése szempontjából alapvetőnek tartja, hogy a tagállamok előzetesen áttanulmányozzák a hatásvizsgálatokat; kiterjedtebb utólagos értékelésre és a megfelelési táblázatok kötelezővé tételének mérlegelésére szólít fel az uniós jogszabályok tagállamok általi helyes végrehajtásának, valamint annak biztosítása érdekében, hogy e jogszabályok révén elérhetők a kijelölt célok;

11.

úgy véli, hogy a hatásvizsgálat megfelelő eszköz a bizottsági javaslatok jelentőségének, és különösen a szubszidiaritás és arányosság elvének való megfelelés igazolására, valamint arra is, hogy a társjogalkotók és a közvélemény számára érthetőbb magyarázattal szolgáljanak egy adott intézkedés mögött meghúzódó okokról;

12.

hangsúlyozza, hogy egy jó hatásvizsgálat kulcsfontosságú eleme a probléma felismerés, az érintett felek konzultációja, az elérendő célok meghatározása, valamint a stratégiai cselekvési lehetőségek kidolgozása;

13.

fontosnak tartja, hogy az új jogszabályi javaslatokat mindig kísérje hatásvizsgálat; utal arra, hogy ez adott esetben a közösségi jog egyszerűsítéseire és átdolgozására, illetve adott esetben a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokra és végrehajtási jogi aktusokra is vonatkozhat az EUMSZ 290. és 291. cikkének rendelkezései szerint;

14.

úgy véli, a hatásvizsgálat a törvényhozási eljárás részét képező „élő dokumentum”; hangsúlyozza, hogy megfelelő rugalmasságot kell garantálni annak érdekében, hogy további hatásvizsgálatokat lehessen elvégezni a jogalkotási folyamat során;

15.

kéri, hogy az integrált megközelítés elvéhez híven a hatásvizsgálatok ne kizárólag a költség/haszon elemzésre összpontosítsanak, hanem vegyenek figyelembe egy sor kritériumot annak érdekében, hogy a jogalkotó a lehető legteljesebb képet kapja; ebben az összefüggésben utal a 2003. december 16-i intézményközi megállapodásban és a 2005-ös közös megközelítésben említett gazdasági, szociális és ökológiai aspektusokra, amelyeket ugyanazon értékelésben együtt kell figyelembe venni; hangsúlyozza e tekintetben annak szükségességét, hogy biztosítani kell valamennyi célkitűzésének figyelembevételével a politikák és fellépések közötti következetességet, valamint az EUMSZ 7. cikkében foglalt hatáskör-átruházás elvének való megfelelést;

16.

arra ösztönöz, hogy a hatásvizsgálatok keretében mindig végezzenek költség-haszon elemzést, azaz vizsgálják meg az összes kiadással járó program és intézkedés költséghatékonyságát, valamint a kis- és középvállalatokra (kkv-k) gyakorolt lehetséges hatásokat; ebben az összefüggésben kéri a 2008-as, kisvállalkozásokat érintő európai intézkedéscsomagban (Small Business Act) megfogalmazott kkv-teszt következetes alkalmazását; ebben az összefüggésben emlékeztet arra, hogy minden új, a kkv-kat terhelő jogszabály esetében a rájuk vonatkozó szabályozási teher csökkentése érdekében körültekintő felmérést kellene készíteni a hatályos szabályozásról;

17.

kéri, hogy a hatásvizsgálatok keretében a versenyképességre jelentős hatásokkal járó minden politikai javaslatot alapos elemzésnek vessenek alá; ezen kívül kéri, hogy a továbbiakban végezzenek alapos értékelést az uniós jogszabályoknak az európai gazdaság versenyképességére gyakorolt hatásairól; utal arra, hogy a Bizottság a globalizáció korában megvalósuló integrált iparpolitikáról szóló közleményében ilyen eljárást is kilátásába helyezett;

18.

hangsúlyozza, hogy le kell vonni a tanulságot a jelenlegi jogszabályok utólagos értékeléséből és az Európai Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának elemzéséből, valamint hogy az egyes politikai területeken rendelkezésre álló stratégiai választások tekintetében megfelelő konzultációkra van szükség, mielőtt új jogszabályra irányuló javaslat születne;

19.

arra ösztönöz, hogy a hatásvizsgálatokban európai szinten annak a kérdésnek is utána kell járni, hogy egy európai megoldás esetén mi képviseli az európai hozzáadott értéket, vagyis milyen költségmegtakarítás merül fel, illetve a tagállamokban milyen többletköltségek keletkeznek, amennyiben nincs európai megoldás;

20.

úgy véli, hogy a hatásvizsgálatok során figyelembe kell venni az EU gazdasági partnerségeire gyakorolt hatást, valamint annak következményeit, hogy a nemzetközi normák helyett egy konkrét európai normára esik a választás;

21.

kiemeli, hogy a hatásvizsgálatoknak a jogalkotó számára rendelkezésre álló valamennyi alternatívát fel kell mutatniuk, amelyek mellett mindig komolyan mérlegelni kell annak lehetőségét is, hogy ne kerüljön sor cselekvésre;

22.

hangsúlyozza, hogy a hatásvizsgálatok nem vezethetnek a jogalkotási eljárásban több bürokráciához és szükségtelen késedelemhez; megbízható eredmény felmutatásához azonban elengedő időt kell szánni a hatásvizsgálatokra; ebben az összefüggésben kiemeli, hogy a hatásvizsgálatokkal nem szabad visszaélni és arra használni őket, hogy nem kívánt jogszabályokat akadályozzanak meg; arra ösztönöz ezért, hogy teremtsék meg az ahhoz szükséges technikai és igazgatási feltételeket, hogy a hatásvizsgálatok gyorsan és időben elkészüljenek, például olyan eszközök révén, mint a keretmegállapodások, a gyorsított tenderek és a saját források optimalizált felhasználása;

23.

a legjobb gyakorlatok elv értelmében arra hív fel, hogy használják fel az olyan más országok tapasztalatát, amelyekben már évek óta végeznek hatásvizsgálatokat a hatásvizsgálatok Európai Unió szintjén történő további javítása érdekében;

24.

kéri, hogy az egész jogalkotási folyamat során a hatásvizsgálatokat folyamatosan frissítsék azért, hogy az e folyamat alatt fellépő változásokat figyelembe tudják venni;

25.

hangsúlyozza, hogy a hatásvizsgálatokra nem csak egy jogszabályszöveg elfogadása előtt (ex ante) kell sorra kerülniük, hanem sokkal inkább azt követően is (ex post); emlékeztet arra, hogy ez szükséges annak jobb megítélhetőségéhez, hogy egy norma célkitűzései valójában megvalósultak-e, illetve egy jogi aktust mennyiben kell kiigazítani, illetve hatályában fenntartani; kiemeli ugyanakkor, hogy az utólagos értékelés semmiképp sem helyettesítheti a Bizottságra a „szerződések őreként” háruló azon kötelezettséget, hogy hatékonyan és időben ellenőrizze az uniós jog tagállamok általi végrehajtását;

26.

hangsúlyozza, a Bizottság elsődleges felelőssége, hogy a Szerződések értelmében kezdeményezési jogköre gyakorlásakor a javaslataival kapcsolatban kiváló minőségű hatásvizsgálatokat végezzen;

27.

elismeri, hogy a Bizottság az elmúlt években optimalizálta hatásvizsgálatait, de hangsúlyozza, hogy még van javítanivaló;

28.

ebben az összefüggésben utal a Bizottság által 2006-ban létrehozott Hatásvizsgálati Testületre (Impact Assessment Board - IAB), amely alapvetően a Bizottság saját hatásvizsgálatainak továbbfejlesztéséért felelős;

29.

kiemeli, hogy a hatásvizsgálatokért felelős bizottság tagjai csak formálisan függetlenek, mivel azokat jelenleg a Bizottság elnöke jelöli ki, utasítja és ezért teljes függetlenségről nem lehet beszélni; kéri ezért, hogy az IAB tagjait az Európai Parlament és a Tanács a kijelölés előtt vizsgálja meg és kéri, hogy a jövőben ne legyenek alárendelve a Bizottság elnöke utasításainak; felszólít arra, hogy az IAB és a szakértők munkája nyilvánosság előtt folyjon a lehető legnagyobb átláthatóság mellett annak érdekében, hogy függetlenségüket a gyakorlatban igazolni lehessen;

30.

ösztönzi valamennyi szakpolitikai terület tekintetében külső szakértők, valamint az összes érdekelt csoport bevonását az IAB munkájába; kéri, hogy Bizottságon kívüli, nem utasítható szakértőket alkalmazzanak;

31.

az Európai Parlamentnek és különösen a tárgyban illetékes parlamenti bizottságoknak a teljes hatásvizsgálati folyamatba és az IAB munkájába történő korai és átfogó bevonását ösztönzi például tájékoztatás és közbenső jelentések révén; felhívja a Bizottságot, hogy lássa el a Parlamentet és a Tanácsot kettő-négy oldalas összefoglalókkal a teljes hatásvizsgálattal együtt – adott esetben a hatásvizsgálat elmaradását megindokló határozattal együtt – a jogalkotási javaslat benyújtásakor annak megállapíthatósága érdekében, hogy minden lényeges kérdés napirendre kerül anélkül, hogy a vizsgálat függetlensége veszélyeztetve lenne a tényleges értékelés befolyásolása révén;

32.

megállapítja, hogy a Bizottságnak hatásvizsgálatai készítése során is konzultálnia kellene a tagállamokkal, mivel azoknak az irányelveket később át kell ültetniük nemzeti jogukba, és a nemzeti közigazgatási hatóságok általában jobban tudják, hogy a jogszabályok milyen hatást váltanak ki a gyakorlatban;

33.

hangsúlyozza, hogy a teljes és objektív hatásvizsgálaton alapuló intelligens szabályozás továbbra is az európai intézmények és a tagállamok közös hatáskörébe tartozik majd, és ezért a Bizottságnak figyelembe kell vennie az Európai Parlamenttől, a Régiók Bizottságától, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságtól, valamint a tagállamoktól kapott visszajelzéseket;

34.

utal arra, hogy egy hatásvizsgálat végleges elfogadása előtt az ideiglenes eredményeket mindig külső vizsgálatnak kellene alávetni; ebben az összefüggésben nyilvánosan hozzáférhető ellenőrzési dokumentumokat kér;

35.

utal az Európai Számvevőszék kritikájára, miszerint a Bizottság olykor már akkor is belefog jogalkotási kezdeményezésekbe, amikor a hatásvizsgálat folyamata még nem zárult le; továbbá megjegyzi azt a kritikai észrevételt is, hogy a politikai alternatívák nem kapnak azonos figyelmet; hangsúlyozza, hogy a hatásvizsgálati eljárás során alaposan meg kell fontolni valamennyi lehetőséget;

36.

több átláthatóságot kér azon összes szakértő és egyéb résztvevő személyének és érdekeltségi nyilatkozatainak közzététele révén, akik a hatásvizsgálat folyamatában közreműködtek;

37.

a nyilvános konzultációkra tekintettel arra ösztönöz, hogy az érdekképviseleteket korán értesítsék egy tervezett konzultációról; arra ösztönöz továbbá, hogy az érdekképviseleteknek legyen arra is alkalmuk a nyilvános konzultációk során, hogy kommentálják a hatásvizsgálatokat, mégpedig időben, még mielőtt a Bizottság mindenkori javaslatát közzéteszik;

38.

kéri, hogy a Bizottság által felhasznált adatok legyenek megbízhatóak és összehasonlíthatók;

39.

felszólítja a Bizottságot, hogy a hatásvizsgálatokban szisztematikusan vizsgálja a jogszabályjavaslatokból adódó adminisztrációs terhet, és mindig egyértelműen jelezze, hogy a vizsgált lehetőségek közül melyik csökkenti leginkább az adminisztrációs terhet, illetve melyik teremt a lehető legkevesebb új bürokratikus feladatot;

40.

utal arra, hogy hátrányos a hatásvizsgálat eredményét valamely jogalkotási javaslattal egy időben előterjeszteni, mivel ezáltal az a benyomás alakul ki, hogy a hatásvizsgálat elsősorban egy bizottsági javaslat igazolását szolgálja; ezért a jogalkotási folyamat valamennyi fázisában a dokumentumok korai közzétételére tesz javaslatot, többek között még a Bizottság szolgálatain belüli konzultáció megkezdése előtt közzé kellene tenni az IAB által jóváhagyott végleges bizottsági hatásvizsgálatot;

41.

azt javasolja, hogy a Bizottság egy külön sorozatban tegye közzé az általa végrehajtott hatásvizsgálatokat, így könnyen lehet hivatkozni rájuk és a felhasználok is egyszerűen rákereshetnek az anyagokra egy külön e célból létrehozott honlapon;

42.

a Bizottság részéről az elfogadott jogi aktusok utólagos értékelését kéri; megismétli ugyanakkor, hogy az utólagos értékelés semmiképp sem helyettesítheti a Bizottságra a „szerződések őreként” háruló azon fenti kötelezettséget, hogy ellenőrizze az uniós jog tagállamok általi végrehajtását;

43.

felhívja a Bizottságot, hogy készítsen részletes állásfoglalást a Parlament által végzett hatásvizsgálatokról;

44.

felszólítja a bizottságokat, hogy következetesebben alkalmazza a Parlament már meglévő, saját hatásvizsgálati eszközét; emlékeztet arra, hogy külön költségvetési sor áll rendelkezésre a hatásvizsgálatok elkészítésére; különösen indokoltnak tartja a parlamenti hatásvizsgálatot akkor, ha az eredeti jelentésbe jelentős változtatásokat vezetnek be;

45.

emlékeztet rá továbbá, hogy a hatásvizsgálatoknak nem feltétlenül hosszadalmas tanulmány formájában kell megjelennie, hanem sokkal inkább korlátozott terjedelmű tanulmányok, műhelyek és szakértői meghallgatások keretében;

46.

úgy véli, hogy a Parlamentnek sablon preambulumbekezdést kellene mindenkor beiktatnia jogalkotási állásfoglalásaiba, amellyel hivatkozik az uniós intézmények által végzett valamennyi hatásvizsgálat megfontolásaira a szóban forgó jogszabály szempontjából lényeges területeken;

47.

utal arra, hogy számára és bizottságai számára már most is rendelkezésére állnak a Bizottság hatásvizsgálatainak vizsgálatát szolgáló mechanizmusok; úgy véli, hogy a Parlament által folytatott ellenőrzés érdemi kiegészítéseként szolgálna az, ha a Bizottság bemutatná az illetékes szakbizottságoknak a hatásvizsgálatot; megjegyzi, hogy az ellenőrzést más formában is lehet végezni, erre többek között kiegészítő hatásvizsgálatok révén, további elemzések, a Bizottság saját hatásvizsgálatainak szakértők által történő felülvizsgálata és a független szakértőkkel folytatott külön ülések megrendezése útján kerülhet sor; kiemeli, hogy ebben az összefüggésben koherens módon tovább kell fejleszteni szakosztályainak munkáját;

48.

kiemeli, hogy a Parlament saját hatásvizsgálatait a Bizottság hatásvizsgálataihoz képest kiegészítésként kell számításba venni;

49.

kéri, hogy parlamenti és különösen bizottsági szinten szisztematikusan és a lehető legkorábban végezzék el a Bizottság hatásvizsgálataival való kapcsolat elemzését;

50.

kiemeli, hogy a Parlament saját hatásvizsgálatáról szóló döntést illetékes bizottságában az előadó bevonása mellett kell meghozni; arra ösztönöz, hogy az eljárási szabályzatot úgy módosítsák, hogy hatásvizsgálatra már a bizottsági tagok egynegyede is megbízást adhasson;

51.

ösztönzi valamennyi bizottságát, hogy egy jogalkotási javaslat véleményezése előtt folytassanak alapos konzultációt a Bizottsággal a hatásvizsgálat tekintetében;

52.

aláhúzza, hogy a hatásvizsgálatoknak a parlamenti jogalkotási folyamat során is jelentőségük van; arra ösztönzi a Parlamentet, hogy a lényeges módosító indítványoknál a jogalkotási folyamat minden fázisában vizsgálja meg a hatásvizsgálatok lehetőségét; arra utal, hogy ez nem vezethet hosszú késedelmekhez;

53.

kéri továbbá, hogy az európai parlamenti képviselők kérhessenek a parlamenti munkájukkal kapcsolatos tényekről vagy statisztikákról kisebb terjedelmű tanulmányokat, és azt javasolja, hogy a jelenlegi feladatainak kibővítése révén az Európai Parlament könyvtára készítse el ezeket a tanulmányokat;

54.

felszólítja ezért a Parlamentet, hogy fogadjon el terveket arra, hogy könyvtára ezt a szolgáltatást nyújthassa a képviselőknek; hangsúlyozza, hogy a szigorú szabályok alapján, – a kutatással foglalkozó bizottságokkal együttműködésben összeállított – tervezetnek a parlamenti könyvtárakban alkalmazott bevált gyakorlatot kell alapul vennie;

55.

aláhúzza azt a jelentőséget, amelyet a hatásvizsgálat egységes mechanizmusa a saját politikaformálásának minőségére és koherenciájára kifejthet;

56.

ezért integrált hatásvizsgálati folyamat felépítését kéri az Európai Parlamenten belül; ebben az összefüggésben közös rendszer és módszertan alapján a hatásvizsgálat olyan közös eljárásának kifejlesztését javasolja, amelyet minden bizottság használ;

57.

sürgeti, hogy ennek egy önálló, a Parlament saját erőforrásait igénybe vevő szervezet keretén belül kell megvalósulnia, például bevonva a könyvtárt és a szakpolitikai osztályokat, illetve külső szakértőket – például a hatásvizsgálatokat végző nemzeti szervezetek rendelkezésre bocsátott tisztviselőit – eseti alapon az egyes hatásvizsgálatok tekintetében; e szervezetek és szakértők az Európai Parlament képviselőiből álló felügyelőbizottságnak tartoznának felelősséggel;

58.

felszólít arra, hogy ehhez hozzák létre a szükséges adminisztratív szervezetet, biztosítva, hogy e szervezet költségvetési szempontból semleges hatású legyen, vagyis a meglévő erőforrások felhasználásán alapuljon;

59.

aláhúzza, hogy hosszú távú megbeszéléseket kell folytatni annak lehetőségéről, hogy az európai intézmények a hatásvizsgálatokkal kapcsolatban közös megközelítést alkalmazzanak; emlékeztet arra, hogy már a 2003. december 16-i intézményközi megállapodás, valamint a hatásvizsgálatokra vonatkozó, 2005 novemberében létrejött intézményközi közös megközelítés is felszólított arra, hogy az európai intézmények hatásvizsgálatakor kövessenek közös módszertani eljárást;

60.

sajnálattal tölti el, hogy az Európai Bizottság jelenleg elutasítóan viszonyul azon elképzeléshez, amely szerint az európai intézményeknek a hatásvizsgálatokkal kapcsolatban közös megközelítést alkalmazzanak;

61.

utal arra, hogy a Tanács eddig alig használta a hatásvizsgálat eszközét; kéri ezért a Tanácsot, hogy a hatásvizsgálatokat is intenzívebben használja fel az uniós jogalkotáshoz való hozzájárulás minőségének javítása érdekében, a hatásvizsgálatokra vonatkozó említett intézményközi közös megközelítéssel összhangban; hangsúlyozza, hogy a teljes és objektív hatásvizsgálaton alapuló intelligens szabályozás továbbra is az uniós intézmények és a tagállamok közös hatáskörébe tartozik majd;

62.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

11.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 380/39

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2., 3., 6. és 21. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 7., 9., 145–161., 206–209. és 215. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 5., 12., 14., 15., 16., 21., 23., 26., 27., 28., 29., 31., 32., 33., 34. és 36. cikkére,

—

tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára (1948) és az ENSZ más emberi jogi okmányaira, különösen a polgári és politikai (1966), valamint a gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányaira (1966), a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezményre (1965), a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményre (1979) és a gyermek jogairól szóló egyezményre (1989), a migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről szóló nemzetközi egyezményre (1990), és a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményre (2006) (1),

—

tekintettel a jogok védelmére, tiszteletben tartására és a jogorvoslatra vonatkozó, a vállalkozásokra és az emberi jogokra irányadó ENSZ-keretrendszerre („Protect, Respect and Remedy”), amelyet John Ruggie professzor, az ENSZ-főtitkár emberi jogi, transznacionális társaságokkal és egyéb üzleti vállalkozásokkal foglalkozó különleges megbízottja javasolt, és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2008-ban egyhangúlag támogatott (8/7. sz. határozat), a keretrendszer végrehajtására vonatkozó, a közelmúltban közzétett vezérelvekre (2) és a Külkapcsolatok Tanácsa 2009. december 8-i következtetéseire (3), amely megemlíti a vállalkozások fontos szerepét az emberi jogok teljes körű tiszteletben tartásának elérésében, és megismétli, hogy a Tanács teljes mértékben támogatja az ENSZ különmegbízottjának munkáját,

—

tekintettel John Ruggie, az ENSZ-főtitkár emberi jogokkal és a transznacionális társaságokkal és egyéb üzleti vállalkozásokkal foglalkozó különmegbízottja legutóbbi jelentésére (2),

—

tekintettel az Európai Szociális Chartára, és különösen annak 5., 6. és 19. cikkére (4),

—

tekintettel a migráns munkavállalók jogállásáról szóló európai egyezményre (5),

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyezményeire, különösen az egyesülési szabadságról és a kollektív tárgyalásokhoz való jog tényleges elismeréséről (a 87. és 98. számú egyezmény), a kényszermunka vagy kötelező munka minden formájának eltörléséről (a 29. és 105. számú egyezmény), a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott megkülönböztetés megszüntetéséről (a 100. és 101. számú egyezmény), valamint a gyermekmunka tényleges megszüntetéséről (138. és 182. számú egyezmény) szóló nyolc alapvető egyezményre (6),

—

tekintettel továbbá a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) munkaügyi záradékokról (állami szerződések) (94. számú egyezmény) és a kollektív tárgyalások előmozdításáról (154. számú egyezmény) szóló egyezményeire (7),

—

tekintettel az ILO-nak a 2009. június 19-i Nemzetközi Munkaügyi Konferencián globális konszenzussal elfogadott, a tisztességes munkára vonatkozó programjára és globális foglalkoztatási paktumára (8),

—

tekintettel a 2008. június 10-i, a Szociális igazságosság a méltányos globalizációért című nyilatkozatra, amelyet az ILO 183 tagállama 2008-ban egyetértéssel elfogadott (9),

—

tekintettel a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó Marrakechi Egyezményre (10), valamint a 2001 novemberében Dohában megrendezett negyedik miniszteri konferencián elfogadott nyilatkozatra (11), különösen annak (31) bekezdésére,

—

tekintettel a szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó általános megállapodásra és 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjára, az úgynevezett MODE 4-re (12),

—

tekintettel a globalizáció szociális dimenziójával foglalkozó világbizottság „Igazságos globalizáció: esélyteremtés mindenkinek” címet viselő jelentésére (13),

—

tekintettel a 2009. szeptember 24–25-i pittsburghi G20-csúcs vezetői nyilatkozatára (14),

—

tekintettel az OECD multinacionális vállalkozások számára szóló iránymutatásainak legutóbbi frissítéseire (15),

—

tekintettel az európai globalizációs alkalmazkodási alap létrehozásáról szóló 2006. december 20-i 1927/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (16), valamint az 546/2009/EK rendelet módosítására,

—

tekintettel a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (17) (a kiküldetési irányelv – PWD),

—

tekintettel a demokratikus alapelvek és az emberi jogok tiszteletének a Közösség és harmadik országok között létrejövő megállapodásokba való foglalásával kapcsolatos bizottsági közleményről szóló 1996. szeptember 20-i állásfoglalására (18), valamint az Európai Unió megállapodásaiban szereplő emberi jogi és demokráciazáradékról szóló 2006. február 14-i állásfoglalására (19),

—

tekintettel a nemzetközi kereskedelmet érintő nyitásról és demokráciáról szóló 2001. október 25-i állásfoglalására (20), amelyben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) alapvető társadalmi normáinak WTO általi tiszteletben tartását, és az ILO határozatainak Európai Unió általi elfogadását kéri, beleértve az alapvető szociális normák súlyos megsértéséhez kapcsolódó szankciókra való felhívásokat,

—

tekintettel a mindenki számára biztosítandó tisztességes munka ösztönzéséről szóló 2007. május 23-i állásfoglalására (21), amelyben a tisztességes munka előmozdítása nevében kéri a szociális normák belefoglalását az Európai Unió kereskedelmi megállapodásaiba, különösen a kétoldalú megállapodásokba,

—

tekintettel a globalizáció szociális dimenziójáról szóló 2005. november 15-i állásfoglalására (22),

—

tekintettel a „Gyermekek fejlődő országokban történő kizsákmányolása, különös tekintettel a gyermekmunkára” című 2005. július 5-i állásfoglalására (23),

—

tekintettel a tisztességes kereskedelemről és fejlesztésről szóló 2006. július 6-i állásfoglalására (24),

—

tekintettel „A globális Európa: nemzetközi versenyképesség – Hozzájárulás az EU növekedési és munkahely-teremtési stratégiájához” című, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek szóló bizottsági közleményre (COM(2006)0567) válszként adott „Globális Európa – a versenyképesség külső szempontjai” című 2007. május 22-i állásfoglalására (25),

—

tekintettel a vállalati szociális felelősség európai keretének előmozdításáról szóló bizottsági zöld könyvről szóló 2002. május 30-i állásfoglalására (26), valamint a fejlődő országokban tevékenykedő európai vállalatok számára felállítandó, egy európai magatartási kódex felé mutató európai standardokról szóló 1999. január 15-i állásfoglalására (27),

—

tekintettel „A vállalatok társadalmi felelőssége: új partnerség” című, 2007. március 13-i állásfoglalására (28),

—

tekintettel „A vállalatok társadalmi felelőssége a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban” című 2010. november 25-i állásfoglalására (29),

—

tekintettel az AKCS-államokkal és -régiókkal kötött partnerségi megállapodásokról szóló állásfogalalásaira, különösen a 2002. szeptember 26-ira (30), a 2007. május 23-ira (31) és a 2007. december 12-ire (32),

—

tekintettel a Tanácsnak a gyermekmunkára vonatkozó 2010. június 14-i következtetéseire (33),

—

tekintettel az Európai Tanács 2010. szeptember 16-i következtetéseire az alábbi témában: „Változó világ: kihívás az EU számára” (34),

—

tekintettel „A globalizáció szociális dimenziója – Az EU politikai hozzájárulása az előnyök mindenki számára történő elérhetővé tételéhez” című bizottsági közleményre (COM(2004)0383),

—

tekintettel a Bizottságnak a megújított szociális menetrendről szóló, 2008. július 2-i közleményére (COM(2008) 0412),

—

tekintettel a Bizottságnak a „Tisztességes munka mindenki számára – Az Európai Unió hozzájárulása a tisztességes munkára vonatkozó menetrend végrehajtásához” című közleményére (COM(2006)0249),

—

tekintettel Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság pénzügyi adatszolgáltatással foglalkozó osztálya által indított, a vállalatok nem pénzügyi információnak nyilvánosságra hozataláról szóló nyilvános konzultációra (35),

—

tekintettel a Bizottság alábbi közleményére: „Kereskedelem, növekedés és globális ügyek: A kereskedelempolitika mint az Európa 2020 stratégia kulcseleme” (COM(2010)0612),

—

tekintettel a 2009. január 1. óta hatályban levő általános preferenciarendszerre, amely egyre több terméknek biztosít vámmentes hozzájutást vagy vámcsökkentést, és amely egy új ösztönzőt is tartalmaz a sérülékeny helyzetű országok számára, amelyeknek különleges kereskedelmi, pénzügyi és a fejlődésbeli igényeik vannak (36),

—

tekintettel az Európai Unió és a harmadik országok között megkötött valamennyi kereskedelmi megállapodásra,

—

tekintettel különösen az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni térség országai (AKCS-országok) és az Európai Unió közötti partnerségi megállapodásra, amelyet 2000. június 23-án írtak alá Cotonouban, valamint annak 2005. és 2010. évi felülvizsgálatára (37),

—

tekintettel az Európai Unió, Kolumbia és Peru közötti többoldalú kereskedelmi megállapodás aláírására vonatkozó tárgyalások lezárására (38),

—

tekintettel a „Társadalmi és környezetvédelmi normák alkalmazása a kereskedelmi tárgyalások során” című meghallgatásra, amelyet 2010. január 14-én rendeztek az Európai Parlamentben,

—

tekintettel eljárási szabályzatának 48. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére, valamint a Fejlesztési Bizottság és a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság véleményére (A7-0172/2011),

A.

mivel az Unióban a szociális védelem és az emberi jogok védelme magas szintű, és az Európai Unió számára döntő fontossággal bír a nem uniós tagállamokkal való tárgyalások során,

B.

mivel valamennyi tagállam és az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából fakadóan minden állam kötelessége, hogy a gazdasági és szociális jogokat megvédje, és mivel ez magában foglalja mindenkinek azon jogát, hogy szakszervezetet alakítson, vagy ahhoz csatlakozzon érdekeinek megvédése céljából,

C.

mivel az alapvető ILO-egyezményeket a tisztességes nemzetközi kereskedelem alapjaként ismerik el szerte a világban, és mivel sajnálatos módon nem minden tagállam tartja teljes mértékben tiszteletben ezeket az egyezményeket,

D.

mivel az Uniónak az az érdeke, hogy – egészen addig, amíg mindkét fél tiszteletben tartja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt jogokat – az Unió és kereskedelmi partnerei javára szolgáló kétoldalú kereskedelemi megállapodásokat kössön,

E.

mivel a tagállamok fellépésében egyértelműen tükröződnie kell az európai szociális modellnek, amikor a szociális kérdések és a nyitott koordinációs módszeren alapuló tagállamok közötti együttműködés forognak kockán,

F.

mivel a demokráciához és a jogállamisághoz erős és szabad szakszervezetekre, munkavállalói szervezetekre és társadalmi mozgalmakra van szükség, és mivel ezek csak egy demokratikus közösségben létezhetnek, ahol a hatalmi ágak szétválasztásának elve érvényesül,

G.

mivel egyes fejődő országok úgy vélik, hogy amikor az Unió a nemzetközi munkaügyi normáknak való megfelelést követeli tőlük, nyomást gyakorol rájuk, hogy feladják komparatív előnyeiket,

H.

mivel az ILO Szociális igazságosság a méltányos globalizációért című, 2008. évi nyilatkozata, amelyet az ILO 183 tagállama konszenzussal fogadott el, kimondja, hogy a munka világára vonatkozó alapvető elvek és jogok megsértése nem használható fel jogos komparatív előnyként, és a munkaügyi normákat nem szabad protekcionista kereskedelmi célokra használni,

I.

mivel néhány nem uniós tagállam az EU-val való tárgyalások során megkísérli a MODE4 (39) alkalmazását,

J.

mivel számos vállalkozás vállalja vállalati szociális felelősségét (CSR), és igyekszik megfelelni a hatáskörébe tartozó szociális és környezetvédelmi normáknak, például azáltal, hogy csatlakozik az ENSZ Globális Megállapodásához, vagy önkéntes ipari kezdeményezésekben való részvétel révén,

K.

mivel a vállalati társadalmi felelősségvállalás meghatározó elvei, amelyeket nemzetközi szinten teljes mértékben elismernek, akár az OECD által, akár az ILO vagy az ENSZ által, a vállalkozások felelősségteljes magatartására vonatkoznak, és elsődlegesen feltételezik a hatályos jogszabályok tiszteletben tartását a foglalkoztatás, társadalmi kapcsolatok, az emberi jogok, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem és a fogyasztók számára biztosított átláthatóság, valamint a korrupció elleni küzdelem tekintetében,

L.

mivel az európai vállalatok szociális felelősségéről szóló ajánlás elfogadását és tiszteletben tartását el kellene érni uniós szinten,

M.

mivel a globalizáció megkönnyíti a tagállamok között, de még a nem uniós országok felé is a munkavállalók mobilitását,

N.

mivel az ILO szerepe az új normák meghatározásában nyilatkozatok elfogadására korlátozódott, amelyeket ezt követően nem is tartottak tiszteletben, annak ellenére, hogy az ILO részt vesz a G20-csúcstalálkozókon, a tisztességes munkára vonatkozó programot globálisan elismerik, és az 1. millenniumi fejlesztési cél része a foglalkoztatás és a tisztességes munka,

O.

mivel emlékeztetni kell az egyesülési jog és a hatékony kollektív tárgyalások feltétlen tiszteletben tartására,

P.

mivel elő kell mozdítani a tisztességes munkára vonatkozó programot,

Q.

mivel az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 23. cikkében foglalt, az egyenlő munkáért járó egyenlő díjazás elve szerint rendkívül fontos a jövedelmek terén tapasztalható mindennemű megkülönböztetés megakadályozása,

R.

mivel az EU általános preferenciarendszerének (GSP) (40) félidős értékelése azt mutatja, hogy a GSP+ kereskedelmi rendszer, amely előírja, hogy a kedvezményezett országok ratifikálják és hatékonyan hajtsák végre az emberi jogokra, az alapvető munkajogokra, a fenntartható fejlődésre és a jó kormányzásra vonatkozó meghatározott nemzetközi egyezményeket, határozottan pozitív hatással volt a nemek közötti egyenlőségre ezekben az országokban,

S.

mivel elő kell mozdítani a munkavállalók szociális védelmét,

T.

mivel elő kell mozdítani az ILO által naprakésznek nyilvánított ILO-egyezmények ratifikálását és alkalmazását a tisztességes munka négy alappillére (foglalkoztatás, szociális védelem, társadalmi párbeszéd és munkahelyi jogok) egyre növekvő mértékű elterjesztése céljából, különös hangsúllyal a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó szociális kormányzásról (81. és 129. számú egyezmény), a foglalkoztatáspolitikára (122. számú egyezmény) és a háromoldalú konzultációról szóló egyezményre (144. számú egyezmény),

U.

mivel a megújított szociális menetrendről szóló, 2008. július 2-i bizottsági közlemény (COM(2008) 0412) felszólítja az Unió tagállamait, hogy ratifikálják és alkalmazzák az ILO által naprakésznek minősített ILO-egyezményeket, azzal a céllal, hogy példát mutassanak partnereiknek szerte a világon,

V.

mivel sok országban negatívan befolyásolja a nemzetközi munkaügyi normák hatékony alkalmazását a gyenge munkaügyi igazgatás és a szociális partnerek kapacitáshiánya,

W.

mivel a globális foglalkoztatási trendekről szóló 2011-es ILO-jelentés becslései szerint 2009-ben globális szinten a munkavállalók 50,1 %-a, azaz 1,53 milliárd ember nehéz foglalkoztatási helyzetben van (41), és mivel a pénzügyi és gazdasági válság megállította és megfordította a nehéz foglalkoztatásra vonatkozó, 2008 előtt mért csökkenő tendenciát,

X.

mivel az ILO 2010-es, a globális szociális biztonságról szóló jelentése szerint az összes munkavállaló több mint 50 %-a nem rendelkezik semmiféle szociális védelemmel, és mivel újra érdeklődés mutatkozik a szociális védelem kiterjesztése iránt, beleértve a társadalombiztosítási rendszerek támogatását,

1.

emlékeztet arra, hogy az EU a szociális célkitűzések világszerte való előmozdítása révén a szociálpolitikák terén vezető szerepre törekszik a világon; hangsúlyozza a Lisszaboni Szerződésből adódóan az Európai Parlamentre háruló fontos szerepet, amely jelentősen növeli befolyását;

2.

arra is emlékeztet, hogy az EUMSz. 9. cikkének szociális záradékát is figyelembe kell venni a közösségi politikák és célkitűzések végrehajtása során, például az EUMSz. 46. és 49. cikke esetén vagy az EU kereskedelempolitikája kapcsán a Közösség nem hagyhatja figyelmen kívül a közérdek miatt indokolt korlátozásokat (42);

3.

továbbá emlékeztet arra, hogy az EUMSz. 7. cikke az egységesség követelményét támasztja az EU politikáival szemben, valamint előírja a jogalkotó számára, hogy valamennyi uniós célkitűzést figyelembe kell vennie és a hatáskörök átruházása elvének megfelelően kell eljárnia, amely azt jelenti, hogy egy adott jogalapon nyugvó jogalkotási aktus elfogadásakor megfelelő egyensúlyt kell teremtenie a különféle célkitűzések és/vagy érdekek között (43);

4.

sürgeti a tagállamokat, hogy feleljenek meg az alapvető ILO-egyezményeknek, különös tekintettel a gyülekezési szabadság vagy a kollektív tárgyalások előtt álló akadályok megszüntetésére, amelyek a színlelt önálló vállalkozói státusz ösztönzése, illetve az egyénnek a kollektív megállapodások visszautasítására való kényszerítése következtében alakultak ki;

5.

felhívja a szabadkereskedelmi megállapodásokban részes feleket, hogy az ILO-tagságból eredő kötelezettségekkel és a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1998-ban megrendezett 86. ülésén az ILO által elfogadott a munkaügyi alapelvekről és alapjogokról és azok nyomon követéséről szóló nyilatkozattal összhangban vállaljanak kötelezettséget arra, hogy jogszabályaikban és gyakorlataikban tiszteletben tartják, előmozdítják és megvalósítják különösen a következő alapvető jogokra vonatkozó elveket:

6.

emlékeztet arra, hogy a gazdasági dinamizmus és a szociális modell példa nélkül álló kombinációja miatt az EU-t mágnesként és vonzó partnerként tekintik szerte a világon;

7.

hangsúlyozza, hogy az európai szociális modell egyenlő esélyeket biztosít az oktatásban, a képzésben és a munkaerőpiacon, továbbá egyenlő hozzáférést nyújt a gazdasági siker legfőbb tényezőjét jelentő szociális szolgáltatásokhoz;

8.

úgy véli, hogy az alapvető nemzetközi szociális normák tiszteletben tartásának elmulasztása az európai vállalatok és munkavállalók számára káros szociális és környezetvédelmi dömping egy formáját jelenti;

9.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy működjenek együtt a nemzetközi szervezetekkel annak érdekében, hogy javítsák a globalizáció azon szociális dimenzióit, amelyeknek a kiindulópontja az európai szociális modell;

10.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a szociális védelemre vonatkozóan az Unióban és azon kívül is összehangolt cselekvésre van szükség;

11.

párbeszéd kialakítását javasolja valamennyi érdekelt féllel, hangsúlyozva a szociális kérdések fontosságát, továbbá javasolja a pragmatikus és fenntartható megoldások végrehajtásának és alkalmazásának előtérbe helyezését; hangsúlyozza e tekintetben, hogy fontos a társadalmi partnerekben tudatosítani a jogaikat és kötelességeiket;

12.

úgy véli, hogy meg kell erősíteni az illetékes nemzetközi intézmények (mint például az ILO, a WTO, az OECD és az Egyesült Nemzetek) szerepét és együttműködésüket az alapvető nemzetközi szociális normák és a kapcsolódó végrehajtási fellépések kidolgozása, illetve a vonatkozó szankciók végrehajtása és előmozdítása érdekében;

13.

javasolja, hogy az Unió tartózkodjon az azokkal az országokkal való kereskedelmi megállapodásoktól, amelyek nem tartják tiszteletben az emberi jogokat és az alapvető munkaügyi normákat;

14.

támogatja a partnerországokkal való, a kölcsönös elismerésen alapuló és a partnerországok – elsősorban a fejlődő országok – saját forrásainak fejlesztését célzó és a gazdasági ágazatok körültekintő módon történő fejlesztését lehetővé tevő fenntartható párbeszédet szolgáló eszközök kialakítását;

15.

felkéri ezenkívül a Bizottságot, hogy a tárgyalások során az általa támasztott követelmények szintjét alakítsa a különböző partnerországok fejlődési szintjéhez; javasolja továbbá a Bizottságnak, hogy állítson össze jegyzéket a kiegészítő normákról azok fokozatos és rugalmas alkalmazása előtt, és vegye figyelembe a szóban forgó partner gazdasági, szociális és környezeti helyzetét;

16.

úgy véli, hogy mind a partnerországok területén, mind a tagállamokban ezen alapvető normák végrehajtását független testületeknek kell folyamatosan nyomon követniük és – előzetesen meghatározott kritériumok alapján megállapított – be nem tartásuk vagy megsértésük esetén hatékony és átlátható eljárások alkalmazásával szankciókat kell kiróni;

17.

úgy véli, hogy e normákat teljes körűen kell alkalmazni, és hogy sem a vámszabad területeket, sem a fogadó országgal kötött megállapodásokat („host country agreements”) nem lehet azok megsértésére felhasználni;

18.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy működjenek együtt a partnerországokkal a nemi alapú diszkrimináció és a nőkkel szembeni erőszak minden formája elleni fellépés céljából, és a millenniumi fejlesztési célok, valamint a pekingi cselekvési terv elveivel összhangban valósítsák meg a nemek közötti egyenlőséget az Unión belül és kívül egyaránt; felhívja e tekintetben a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hajtsanak végre olyan intézkedéseket, amelyek jelentősen erősítsik a nők jogi és társadalmi helyzetét a nők által a gazdasági és társadalmi fejlődés szempontjából hordozott potenciál hasznosítása érdekében;

19.

üdvözli a nemek közötti egyenlőség előmozdítását a fejlődő országokban és területeken a GSP keretébe tartozó jelenlegi és jövőbeli kereskedelmi megállapodások révén; kéri, hogy a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó nemzetközi egyezmények ratifikálása és tényleges végrehajtása előfeltétel legyen minden külkereskedelmi és gazdasági partnerségi megállapodásban;

20.

kéri továbbá a Bizottságot és a tagállamokat az egymással és a partnerországokkal való együttműködésre a sérülékeny csoportok megvédése és a nemi, valamint a faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés elleni fellépés céljából; annak érdekében, hogy fellépjen a szegénység kiváltó okaival szemben felhívja a figyelmet különösen azon személyekre, akiknek többszörös megkülönböztetésben vagy hátrányos helyzetben van részük;

21.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a kereskedelmi megállapodásokban, a más országokkal folytatott párbeszédek során és a fejlesztési együttműködésen belül tegyék prioritássá a gyermekmunka megszüntetését és a gyermekjogok tiszteletben tartását, és megállapítja, hogy a magánszektornak kulcsszerepe van a gyermekjogok tiszteletben tartásában; azon a véleményen van, hogy a gyermekmunka elleni fellépésre irányuló intézkedéseknek tartalmazniuk kell tisztességes munkahelyek teremtését a felnőttek számára és megfelelő oktatás lehetővé tételét a gyermekek számára; kéri továbbá a gyermekmunkával kapcsolatos uniós forróvonal létrehozását, ahol a polgárok bejelenthetik azokat a vállalatokat, amelyek bárhol a világon gyermekmunkát vesznek igénybe; úgy véli, e forróvonalnak rendelkeznie kell kisebb, de hatékony kapacitással, amely alapján lehetővé válik éves jelentést kiadni a megállapításokról;

22.

hangsúlyozza, hogy a fejlesztési együttműködés, társulási vagy stabilitási megállapodások és a kereskedelmi megállapodások keretében folyósított uniós támogatások egyedülálló lehetőségeket teremtenek arra, hogy életképes oktatási, szakképzési, munkaerő-piaci intézmények és szociális védőháló kialakítása révén a partnerországokat támogatni lehessen a nagyobb szintű szociális és gazdasági biztonság és következésképpen a nagyobb jólét elérésében;

23.

ragaszkodik ahhoz, hogy a fejlesztési együttműködés és a külső segítségnyújtás keretében a Bizottság és a tagállamok támogassák a foglalkoztatással és a szociálpolitikával kapcsolatos nemzeti igényeket és prioritásokat tükröző és háromoldalú (munkáltatók, munkavállalók és kormányok közötti) megállapodásokon alapuló, tisztességes munkára vonatkozó programok végrehajtását; kéri továbbá a Bizottságot és a tagállamokat, hogy jobban integrálják a szociális és foglalkoztatási célokat a fejlesztési együttműködés és a külső segítségnyújtás keretébe tartozó gazdasági és kereskedelmi ágazatokba;

24.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy működjenek együtt a partnerországokkal annak érdekében, hogy javuljon a polgárok képzettségének minősége olyan képzettségek tekintetében, amelyek az új munkahelyek és a foglalkoztatás szempontjából fontosak a stabilitás, a jólét, a befogadó társadalom és a jó kormányzás katalizátoraként, különösen az EU szomszédságában;

25.

szociális attaséi posztok kialakítását kéri az új Európai Külügyi Szolgálaton belül, hogy a szociálpolitika terén növelni lehessen a Szolgálat hatékonyságát és főként, hogy biztosítani lehessen „a tisztességes munka mindenki számára” központi politikai célkitűzés végrehajtását;

26.

elismeri, hogy noha a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokkal összefüggésben egyre inkább elfogadják a kereskedelemmel kapcsolatos munkaügyi és szociális normákat, a szabad kereskedelmi megállapodások többnyire még mindig ritkán hivatkoznak szociális normákra; sajnálja, hogy az EU nem rendelkezik olyan egységes megfogalmazású „szociális záradékkal”, amelyet be lehetne illeszteni az összes kétoldalú kereskedelmi megállapodásba; sürgeti az Európai Uniót, hogy minden külső kereskedelmi megállapodásba, ideértve a WTO keretén belül megkötendő megállapodásokat is, iktasson be egy szociális záradékot összhangban a többi nemzetközileg elfogadott és elismert normával (azaz az ILO alapvető munkaügyi normáival);

27.

emlékeztet arra, hogy szükség van a WTO által jelenleg alkalmazott gyakorlatok átalakítására, hogy azok a fejlődő és a fejlett országok javát egyformán szolgálják;

28.

emlékeztet arra, hogy a verseny- és a szociálpolitikát össze kell kapcsolni egymással, és hangsúlyozza, hogy az európai szociális modell semmilyen körülmények között sem gyengülhet a versenyképesség és a feltételezett gazdasági előnyök érdekében; emlékeztet arra, hogy az európai szociális modellnek példát kell mutatnia a fejlődő országok számára a munkavállalók védelme tekintetében;

29.

emlékeztet, hogy az EU-nak nem pusztán az a célja, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalás kérdésében példaértékűvé váljon, hanem a vállalati társadalmi felelősségvállalásnak az EU által alkalmazott külpolitikai lépések során történő előmozdítása is; elismeri a Bizottság által a vállalati társadalmi felelősségvállalás külföldön működő európai vállalatok körében követett legjobb gyakorlatainak ösztönzésére tett erőfeszítéseket, ám kiemeli, hogy fokozottabban figyelembe kellene vennie azon minősítések és besorolások fontosságát, amelyek igazolják, hogy a vállalatok megfelelnek a vállalati társadalmi felelősségvállalás elveinek;

30.

úgy véli, hogy az európai vállalatok szociális felelősségére vonatkozó kódex hasznos és nem kötelező kötelezettségvállalási forma a multinacionális társaságok részéről; javasolja továbbá az európai vállalatok szociális felelősségére vonatkozó kódex – többek között az ISO 26000 szabványon, az ENSZ Globális Megállapodásán vagy az OECD multinacionális vállalkozások számára szóló iránymutatásain keresztül, valamint a kódexnek a tisztességes munka egy-egy ágazatban, közösségekben, országos és regionális szinten való előmozdítására irányuló kezdeményezések szélesebb körével, például az ILO munkavállalókat, munkaadókat, hatóságokat és más érintett feleket bevonó Jobb munka és SCORE programjával való összekapcsolása révén történő – célzott fejlesztését;

31.

hangsúlyozza, hogy semmilyen, az európai vállalatok szociális felelősségét szabályozó irányelvet nem lenne szabad uniós szinten elfogadni és tiszteletben tartani;

32.

úgy véli, hogy a kkv-k tevékenységének nemzetközivé tételéről szóló jövőbeli közleményében a Bizottság olyan intézkedéseket javasol, amelyek lehetővé teszik a vállalati társadalmi felelősségvállalás tekintetében tett, a „gondolkozz először kicsiben” elvet tiszteletben tartó kezdeményezéseik támogatását és előmozdítását, valamint figyelembe veszik a vállalkozások egyedi jellemzőit;

33.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy törekedjenek arra, hogy biztosítsák az OECD multinacionális vállalkozások számára szóló iránymutatásai aktuális változatának megerősítését, „egyedi esetekre” történő alkalmazásának fenntartását és kiterjesztését, valamint legjobb gyakorlat bevezetését a nemzeti kapcsolattartó pontok számára, beleértve annak felülvizsgálatát, hogy az Európai Unió miként teljesíthetné a nemzeti kapcsolattartó pontokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásait az Európai Külügyi Szolgálat küldöttségein keresztül;

34.

rámutat arra, hogy a vállalati szociális felelősségvállalásnak olyan új területeket kell érintenie, mint a munkaszervezés, az esélyegyenlőség és a szociális integráció, a diszkriminációellenes intézkedések, az egész életen át tartó tanulás és a képzés fejlesztése; hangsúlyozza, hogy a vállalati szociális felelősségvállalásnak ki kell terjednie például a munka minősége, a fizetések egyenlősége és a karrierkilátások, valamint az innovatív projektek előmozdítására annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a fenntartható gazdaság irányába történő elmozdulásban;

35.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ösztönözzék az Unió területén székhellyel rendelkező üzleti vállalkozásokat, hogy – különösen a leányvállalataik és egyéb kapcsolt jogi személyek által folytatott – globális tevékenységeik során tartsák tiszteletben az emberi jogokat és ezen belül a gazdasági és szociális jogokat is, valamint a környezetet;

36.

hangsúlyozza, hogy a szigorú környezetvédelmi előírások uniós vállalkozások általi, harmadik országokban történő betartását ugyanolyan fontosnak kell tekinteni, mint a munkavállalói jogok tiszteletben tartását, mivel a környezetben okozott kár majdnem mindig veszélyezteti a munkavállalók egészségét, tönkreteszi a termőföldeket, a halászati területeket és az egyéb gazdasági erőforrásokat is, ezáltal számos embert foszt meg megélhetése alapjától;

37.

hangsúlyozza, hogy az európai vállalkozások, leányvállalataik és alvállalkozóik nagy súllyal vesznek részt a nemzetközi kereskedelemben, ennélfogva alapvető szerepet játszanak világszerte a munkaügyi és szociális normák előmozdításában és terjesztésében, ezért az európai értékeknek és a nemzetközi szinten elismert normáknak megfelelően kell működniük; úgy véli, hogy helyes és megfelelő lenne, ha felelősségre lehetne vonni – akár európai bíróságok előtt – a helyi népességet érintő károk és negatív külső következmények miatt azon európai vállalatokat, amelyek szociális kötelezettségeik csökkentése érdekében áthelyezik termelésüket;

38.

kéri a Bizottságot, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló rendeletre irányuló javaslatába (2010/0383 (COD)) illesszen be olyan módosításokat, amelyek lehetővé teszik a felperesek számára, hogy pert indítsanak a harmadik országban székhellyel rendelkező leányvállalatok ellen, azok európai anyavállalataival együtt, és hozzon létre kiegészítő joghatósági kritériumokat;

39.

kéri a Bizottságot, hogy segítse elő a vállalati szociális felelősségvállalás figyelembevételét a multilaterális szintű kereskedelempolitikában a vállalati társadalmi felelősségvállalást támogató nemzetközi fórumokon, különösen az OECD-n és az ILO-n belül, valamint a WTO Doha utáni időszakára való tekintettel;

40.

felkéri a Bizottságot, hogy rendszeresen foglaljon bele a harmadik országokkal megkötendő szabadkereskedelmi és befektetési megállapodásokba a fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezetet, amely tartalmaz egy, a vállalati társadalmi felelősségvállalásról szóló, jogi úton kikényszeríthető záradékot;

41.

javasolja, hogy ez a vállalati társadalmi felelősségvállalásról szóló záradék ne csak az ILO nyolc alapvető egyezményének és négy prioritást élvező egyezményének betartására térjen ki, hanem az arra irányuló ösztönzőkre is, hogy a vállalatok maguk kezdeményezzék a vállalati társadalmi felelősségvállalást, valamint térjen ki a vállalatok és vállalatcsoportok részéről tanúsítandó gondossági kötelezettségre, ami azt a kötelezettséget jelenti, miszerint megelőző intézkedéseket kell hozni az emberi jogok vagy a környezethez fűződő jogok mindenfajta megsértésének, a korrupciónak vagy az adócsalásnak megelőzése és felismerése céljából, illetve ezt jelenítsék meg fióktelepeiken és beszerzési láncaikban, vagyis a befolyásuk alá tartozó területeken;

42.

felszólítja valamennyi tagállamot az ILO alapvető munkaügyi normáinak tiszteletben tartására és előmozdítására, a szociális téren eddig aláírt megállapodások betartására és a munkavállalók jogaival összefüggésben e megállapodásokban foglalt elvek gyakorlati alkalmazására;

43.

hangsúlyozza, hogy több GSP+ (Általános Preferenciarendszer +) státuszú országból jelentették az alapvető munkaügyi előírások többszöri megsértését, ez azonban nem vezetett a preferenciák felfüggesztéséhez; úgy véli, hogy a feltételrendszer végrehajtásának hiánya aláássa a szociálpolitika és az alapvető munkaügyi előírások globális előmozdítására irányuló uniós törekvést, és ellentétes a fejlesztési célú politikák koherenciájának elvével;

44.

üdvözli az ILO nemzetközi munkaügyi normák felügyeletét szolgáló rendszerét, amely nemzetközi szinten egyedülálló, és segíti annak biztosítását, hogy az országok az általuk ratifikált egyezményeket végrehajtsák; hangsúlyozza, hogy probléma esetén az ILO-nak szociális párbeszéd útján és technikai segítségnyújtással kellene támogatnia az országokat;

45.

felhívja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a WTO és az ILO közötti szorosabb együttműködést – lehetővé téve az ILO számára, hogy kereskedelmi jogviták során szakértői jelentéseket nyújtson be a WTO-hoz – annak elérése érdekében, hogy a munkaügyi normák és a tisztességes munka kérdése érvényesüljön a WTO tevékenységeiben, és megakadályozza, hogy veszélybe kerüljön a szociális fejlődés;

46.

véleménye szerint az uniós politikáknak a humán tőke fejlesztése és a munkaerő-piaci reformok tekintetében jobban kellene összpontosítaniuk az egyénekre és a vállalatokra;

47.

aggodalmát fejezi ki, amiért egyes nem uniós országok kereskedelmi tevékenységeik során használják a MODE4 folyamatot; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy oly módon igyekezzenek a nemzetközi migráció szerkezetét alakítani, hogy el lehessen kerülni a kizsákmányolást és az „agyelszívást”;

48.

támogatja a szociális partnerekkel folytatott, partnerországokon belüli és transznacionális párbeszéd és együttműködés fejlesztését fokozó kezdeményezéseket, és kéri a Bizottságot, hogy a szociális partnerek szakpolitikák kidolgozására és végrehajtására szolgáló intézményi kapacitásainak megerősítését célzó programokra összpontosítva fejlessze tovább a már meglévő programokat;

49.

a tisztességes munkakörülmények érvényesítése, javítása és védelme érdekében javasolja a szakszervezetek egyesülési szabadságának és kollektív tárgyaláshoz való jogának kivétel nélküli végrehajtását;

50.

emlékeztet a különféle emberi jogi kérdésekre vonatkozó uniós iránymutatásokra, amelyek erős politikai jelzések és azt mutatják, hogy ezek a kérdések az Unió prioritásait képezik; kéri ezért a Tanácsot, hogy fogadjon el a nyolc alapvető ILO-egyezményen alapuló hasonló iránymutatásokat, amelyeket az Unió külső szociálpolitikáján belül a megfelelőbb előrehaladást segítő pragmatikus eszközként lehetne használni; ismételten hangsúlyozza, hogy az Egyetemes Nyilatkozat szerint továbbra is valamennyi vállalat köteles tiszteletben tartani a nemzetközi emberi jogi jogszabályokat;

51.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a globalizációval összefüggő változtatások és átszervezések társadalmi következményeinek kezelésére alakítsanak ki kezdeményező megközelítést;

52.

üdvözli a G20 csoport szociális miniszteri szintű találkozóinak megrendezését, és kéri a Bizottságot az aktív részvételre; sajnálja, hogy általában az uniós szintű nyomon követés továbbra sem kielégítő;

53.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a globális gazdasági kormányzási struktúrákról és a makrogazdasági párbeszédről folytatott tárgyalásokba emeljék be a szociál-, foglalkoztatás- és környezetpolitikát, ideértve a nemek közötti egyenlőség szempontjait is;

54.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a pénzügy, az adóügy és az igazságügy területén támogassák a jó kormányzást mint a globalizáció szociális dimenziójának erősítéséhez vezető utat;

55.

kéri a Bizottságot, hogy az Unión és a partnerországokon belül a munkavállalók jogai és a munkakörülmények javítása érdekében fogalmazzon meg egy tagállamokhoz intézett ajánlást az ILO által naprakésznek minősített ILO-egyezmények végrehajtásáról és ratifikálásáról, a tagállamok gazdaság- és szociálpolitikái külső dimenziója közötti nagyobb koherencia révén a tisztességes és mindenkit magában foglaló globalizáció elérése érdekében; e tekintetben kéri a Bizottságot, hogy ösztönözze a tagállamokat a pénzügyi, gazdaság- és kereskedelempolitikák következményeivel foglalkozó rendszeres összegzés készítésére;

56.

úgy ítéli meg, hogy a nemzetközi szabályozó hatóságok számának növekedése sürgető kérdéseket vet fel a nemzetközi jogrend következetességével és eredményességével kapcsolatban, különösen a munkavállalói jogok és az alapvető jogok védelme vonatkozásában;

57.

javasolja, hogy a globális kormányzás újradefiniálását kapcsolják össze a szabályozó szerveknek az Egyesült Nemzetek Szervezetének jogrendjébe történő nagyobb fokú integrálásával, valamint az ENSZ szakosított intézményei, különösen az ILO és a WHO által felkarolt elvek nagyobb fokú tiszteletben tartásával;

58.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

11.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 380/51

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 208–211. cikkeire, valamint a 290. és 291. cikkére

—

tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 18-i 1905/2006/EK rendeletére a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének (fejlesztési együttműködési eszköz – DCI) létrehozásáról (1),

—

tekintettel a 2000. szeptember 8-i millenniumi nyilatkozatra, amely a szegénység megszüntetése érdekében a nemzetközi közösség által együttesen megállapított kritériumként rögzíti a millenniumi fejlesztési célokat,

—

tekintettel a Tanács, valamint a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által 2005. december 20-án aláírt, az Európai Unió fejlesztési politikájával foglalkozó, „Az európai konszenzus” című közös nyilatkozatra (2),

—

tekintettel a demokratikus ellenőrzésről és a külső fellépések koherenciájáról szóló együttes nyilatkozatra, valamint az ahhoz kapcsolódó, a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló intézményközi megállapodáshoz mellékelt bizottsági nyilatkozatra (3),

—

tekintettel a fejlesztési együttműködési eszköz jóváhagyásáról szóló közös tanácsi álláspontot hivatalosan elfogadó, a tanácsi jegyzőkönyvbe foglalt bizottsági nyilatkozatokra (4), és különösen a fejlesztési együttműködési eszköz 5. cikkéről szóló bizottsági nyilatkozatra,

—

tekintettel Josep Borrell Fontelles, a Fejlesztési Bizottság akkori elnökének Ferrero-Waldner és Michel egykori biztosokhoz intézett 2007. március 5-i levelére (5) (D (2007) 303749),

—

tekintettel Ferrero-Waldner és Michel akkori biztosoknak a Fejlesztési Bizottság egykori elnökéhez, Josep Borrell Fontelles-hez intézett 2007. március 26-i levelére (6) (A (2007) 5238),

—

tekintettel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottságának (OECD/DAC) a hitelezői jelentéstételi rendszerek számára szóló jelentéskészítési iránymutatásaira (7),

—

tekintettel az Európai Bíróság C–403/05. sz. ügyben (Európai Parlament kontra az Európai Közösségek Bizottsága) – a fülöp-szigeteki határok biztonságával kapcsolatos projekt jóváhagyására vonatkozó bizottsági határozat megsemmisítése iránti kereset ügyében – a 443/92/EGK rendelet alapján 2007. október 23-án hozott ítéletére,

—

tekintettel a fejlődő országok gyorsan emelkedő élelmiszeráraihoz kapcsolódó gyorsreagálási eszköz létrehozásáról szóló 2008. december 16-i 1337/2008/EK európai parlamenti és a tanácsi rendeletre (8),

—

tekintettel az Európai Tanács 2009. október 29–30-i ülésének elnökségi következtetéseire (15265/2009. számú dokumentum),

—

tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) szervezetének és működésének megállapításáról szóló, 2010. július 26-i tanácsi határozatra (9),

—

tekintettel az uniós költségvetés felülvizsgálatáról szóló, 2010. október 19-i bizottsági közleményre (COM(2010)0700),

—

tekintettel a harmadik országoknak nyújtandó jövőbeni európai uniós költségvetési támogatásokról szóló 2010. október 19-i bizottsági zöld könyvre (COM(2010)0586),

—

tekintettel „Az EU fejlesztéspolitikája az inkluzív növekedés és a fenntartható fejlődés támogatására: Az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” (COM(2010)0629) című, 2010. november 10-i bizottsági zöld könyvre, 0629),

—

tekintettel a Malajzia, Brazília és Pakisztán számára országos stratégiai dokumentumokat és nemzeti indikatív programokat létrehozó bizottsági határozattervezetekről szóló 2007. február 15-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel a Mercosur és Latin-Amerika számára készült regionális stratégiai dokumentumok és regionális indikatív programok létrehozására irányuló bizottsági határozattervezetről szóló 2007. június 7-i állásfoglalására (11),

—

tekintettel az Ázsia számára készült 2007–2013-as regionális stratégiai dokumentum és a többéves indikatív program létrehozására irányuló bizottsági határozattervezetről szóló, 2007. június 21-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel az együttműködés finanszírozási eszköze végrehajtásának (DCI) demokratikus ellenőrzéséről szóló 2007. július 12-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel a 2007-es iraki különintézkedést létrehozó európai bizottsági határozat tervezetéről szóló 2007. október 25-i állásfoglalásra (14),

—

tekintettel a Brazília és Argentína számára a 2008-as évre szóló éves cselekvési programok létrehozására irányuló bizottsági határozattervezetekről szóló 2008. július 9-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel a helyi hatóságokról és a fejlesztési együttműködésről szóló 2007. március 15-i állásfoglalására (16),

—

tekintettel a „Helyi hatóságok: a fejlesztés tevékeny szereplői” című bizottsági közleményre (COM(2008) 0626),

—

tekintettel a Bizottság által 2010-ben azzal a céllal megindított strukturált párbeszédre, hogy a civil társadalmi szervezeteket és a helyi hatóságokat bevonja az EK fejlesztési együttműködésbe,

—

tekintettel a fejlesztésben részt vevő nem állami szereplők és helyi hatóságok 2009. évi cselekvési programjának létrehozására irányuló bizottsági határozattervezetről (II. rész: Célzott projektek) szóló 2009. május 6-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló 1905/2006/EK rendeletet módosító európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadása céljából a Tanács által első olvasatban elfogadott álláspontról szóló 2011. február 3-i álláspontjára (18),

—

tekintettel a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló 1905/2006/EK tanácsi rendeletet módosító európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadása céljából a Tanács által első olvasatban elfogadott álláspontról szóló 2011. február 3-i álláspontjára (19),

—

tekintettel az iparosodott és egyéb, magas jövedelmű országokkal és területekkel folytatott együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló 1934/2006/EK tanácsi rendeletet módosító európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadása céljából a Tanács által első olvasatban elfogadott álláspontról szóló 2011. február 3-i álláspontjára (20),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére (A7-0187/2011),

A.

mivel a fejlesztési együttműködési eszközről szóló rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében az eszköz keretében folytatott együttműködés átfogó célja, „hogy a partnerországokban felszámolja a szegénységet”, „beleértve a millenniumi fejlesztési célok elérésére való törekvéseket”,

B.

mivel a fejlesztési együttműködési eszközről szóló rendelet 2. cikkének(4) bekezdése értelmében a földrajzi programokban foglalt valamennyi intézkedésnek és tematikus programok keretében előirányzott kiadások legalább 90 %-ának eleget kell tenniük a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága (OECD/DAC) által létrehozott hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) kritériumainak,

C.

mivel a Bizottság számításai szerint a fejlesztési együttműködési eszköz tematikus programjainak keretében 2007 és 2009 között finanszírozott kötelezettségvállalások csupán 0,2 %-a nem felel meg az ODA-kritériumoknak,

D.

mivel az 1999/468/EK tanácsi határozattal (komitológia-határozat) (21) összhangban a Parlament elindította az 1905/2006/EK rendelet végrehajtásának demokratikus ellenőrzésére irányuló folyamatot, beleértve az összes országos stratégiai dokumentum (CSP), regionális stratégiai dokumentum (RSD), tematikus stratégiai dokumentum (TSD) és többéves indikatív program, valamint az éves cselekvési programok (AAP) nagy részének ellenőrzését,

E.

mivel – a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló intézményközi megállapodáshoz csatolt, a demokratikus ellenőrzésről és a külső fellépések koherens voltáról szóló közös nyilatkozattal, valamint a bizottság demokratikus ellenőrzésről és a külső fellépések koherens voltáról szóló nyilatkozatával összhangban – a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy „a stratégiák végrehajtása során megfelelő mértékben figyelembe veszi az Európai Parlament álláspontját”,

F.

mivel a felelősségvállalás, a részvétel és a felelősségteljes kormányzás elvei olyan, több érdekeltre figyelemmel lévő megközelítést igényelnek, amelynek keretében a különböző partnerek – például a helyi hatóságok, illetve nem állami szereplők – egymást kiegészítő és koherens módon járnak el; és mivel azonban fontos az, hogy egyértelmű különbséget tegyenek a helyi hatóságok és nem állami szereplők különleges szerepe között a hatásköreiket, legitimitásukat és demokratikus ellenőrzést, a helyi ügyek kezelésében szerzett tapasztalatukat, valamint az állami politikák végrehajtásában való részvételüket illetően,

G.

mivel az Afrikával folytatott nemzetközi együttműködésre fordított uniós finanszírozás négy földrajzi eszközből származik: az afrikai és AKCS-országokra vonatkozó EFA-ból, a Dél-Afrikára vonatkozó kereskedelmi, fejlesztési és együttműködési megállapodásból, az öt észak-afrikai államra vonatkozó ESZPE-ből, valamint a tematikus programokra irányuló fejlesztési együttműködési eszközből (DCI);

H.

mivel a Bizottság vállalta annak biztosítását, hogy a fejlesztési együttműködési eszköz által fedezett országprogramok keretében nyújtott támogatás 20 %-át 2009-re az alap- és középfokú oktatásra és az egészségügyi alapellátásra használják fel e szektorokhoz kapcsolódó projektek, programok vagy a költségvetés támogatásán keresztül, a támogatást arányosan elosztva valamennyi földrajzi egység között,

I.

mivel az EU elkötelezte magát amellett, hogy 2015-ig a bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 0,7 %-át fogja hivatalos fejlesztési támogatásra költeni,

J.

mivel a 2012-es Föld csúcstalálkozó célja a fenntartható fejlődés iránti megújított politikai elköteleződés biztosítása, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban nemzetközileg megállapított célok iránti előrehaladás értékelése, valamint az új és felmerülő kihívások kezelése,

K.

mivel az EUMSZ 290. cikke kimondja, hogy jogalkotási aktusokban felhatalmazás adható a Bizottság részére olyan általános hatályú nem jogalkotási aktusok elfogadására, amelyek a jogalkotási aktusok egyes nem alapvető rendelkezéseit kiegészítik, illetve módosítják,

1.

üdvözli, hogy a Bizottság kész tiszteletben tartani kötelezettségeit a fejlesztési együttműködési eszköz megvalósítása tárgyában a Parlamenttel rendszeres időközönként folytatott megbeszéléseket illetően; elismeri azokat az erőfeszítéseket, amelyeket azért tettek, hogy a fejlesztési együttműködési eszközön dolgozó parlamenti munkacsoportok értesüljenek arról, hogy hogyan vették számításba a stratégiai dokumentumokról alkotott véleményüket az éves cselekvési programok létrehozásánál;

2.

megjegyzi, hogy különösen a félidős értékelés alatt a Bizottság és a Parlament közötti párbeszéd a demokratikus ellenőrzés részeként segített elkerülni hatáskörtúllépést tartalmazó stratégiai dokumentumok elfogadását, valamint hozzájárult ahhoz, hogy a stratégiai dokumentumok összhangba kerüljenek a fejlesztési együttműködési eszközről szóló rendelet követelményeivel és különösképp az ODA támogathatósági feltételekkel;

3.

sajnálatosnak találja, hogy a demokratikus ellenőrzési eljárás során számos, a Parlament által felvetett – különösen a szegénység felszámolására és a millenniumi fejlesztési célokra fektetett hangsúly hiányára vonatkozó – aggodalmat a Bizottság nem vett kellő mértékben számításba;

4.

sajnálatosnak találja, hogy annak ellenére, hogy a fejlesztéssel kapcsolatos európai konszenzus (2005) és a fejlesztési együttműködési eszköz hangsúlyozza a felelősségvállalás jelentőségét, a nemzeti parlamentek részvétele az országstratégiai dokumentumok kidolgozásában a gyakorlatban csekély mértékű volt; sajnálatosnak találja, hogy a Bizottság nem hajtotta végre megfelelően az 1905/2006/EK rendeletnek a nem állami szereplőkkel és a helyi hatóságokkal folytatott konzultációra vonatkozó 19., 20. és 33. cikkében előírt rendelkezéseket;

5.

megjegyzi, hogy a „növekedésnek kedvező stratégia” nem keverhető össze a hosszú távú fejlesztési stratégiával, amely az olyan hosszú távú célkitűzések finanszírozását vonja maga után, mint amilyen az egészségügy, az oktatás, a vidéki területeken az energiához való hozzáférés, a mezőgazdasági kistermelők támogatása stb.;

6.

sajnálja, hogy a rendelet 2. cikke (4) bekezdésében lefektetett, a hivatalos fejlesztéstámogatásra (ODA) való jogosultság megszegését jelző parlamenti állásfoglalásokra reagálva a Bizottság a 11 érintett végrehajtási intézkedéstervezetből csak 3-at módosított vagy vont vissza;

7.

sajnálatosnak találja, hogy a fejlesztési együttműködési rendelet 35. cikke értelmében létrehozott bizottság nem reagált azokra a parlamenti állásfoglalásokra, amelyek jelezték, hogy a Bizottság túllépett végrehajtási jogkörein; aggodalommal állapítja meg, hogy a Parlament által elvégzett érdemi ellenőrzés nem kapott semmiféle visszhangot a fejlesztési együttműködési eszközzel foglalkozó bizottság tagállamokat képviselő tagjai részéről, valamint arra sürgeti a tagállamokat, hogy vállalják fel feladataikat és – a Parlamenttel szorosan együttműködve – biztosítsák, hogy a Bizottság által javasolt intézkedések teljes egészében megfeleljenek a fejlesztési együttműködési eszközről szóló rendelet előírásainak;

8.

arra kéri a Bizottságot, hogy a viszonylagos súlyukkal együtt, fontossági sorrendben jelölje meg azokat a kritériumokat, amelyeket az alapok elosztásánál alkalmazott a DCI-országok és -régiók között, valamint a földrajzi és tematikus programokon belüli különböző tevékenységi ágazatokban;

9.

úgy véli, hogy számos ország- és régióstratégiai dokumentum nem biztosít elegendő forrásokat a fejlesztési együttműködési eszköznek a szegénység – fenntartható fejlődéssel összefüggő – felszámolására irányuló átfogó célja számára, valamint hogy számos dokumentum nem jelöli meg egyértelműen, hogy a javasolt intézkedések mennyiben fognak hozzájárulni a millenniumi fejlesztési célokhoz;

10.

külön felhívja a figyelmet a DCI alá tartozó területi programok ODA támogathatósági követelményére, és sürgeti a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy minden esetben biztosítsák ezen jogi kötelezettségeknek való teljes megfelelést;

11.

rámutat arra, hogy a támogatási hatékonyság biztosításához alapvetően fontos a fejlesztéssel, a fejlesztés iránti felelősségvállalással és a támogatások széttöredezettségének hiányával kapcsolatos politikai koherencia;

12.

hangsúlyozza, hogy az Uniónak a fejlesztési együttműködéshez továbbra is szüksége van külön finanszírozási eszközre, amely kizárólag a ejlődő országokra irányul és világosan követi az EUMSz 208. cikkében meghatározott célkitűzéseket; kitart amellett, hogy a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) éves mutatóit a következő többéves pénzügyi keret időtartama alatt reálértéken növelni kellene, hogy eleget tegyenek a célkitűzésnek, miszerint 2015-ig a bruttó nemzeti jövedelem 0,7 %-át hivatalos fejlesztési támogatásra költik;

13.

hangsúlyozza, hogy az ODA kritériumoknak és különösen az OECD Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága (DAC) azon követelményének való teljes megfelelés, miszerint „minden tranzakció elsődleges célja a fejlődő országok gazdasági fejlődésének és jólétének előmozdítása” (22) az új pénzügyi eszköz földrajzi programjai keretében finanszírozandó valamennyi intézkedés feltétele kell, hogy maradjon; felszólít arra, hogy a jelenlegi DCI keretében megvalósuló tematikus programokhoz képest szigorúbb hivatalos fejlesztési támogatási (ODA) kvótát alkalmazzanak e tematikus programok, kiváltképpen a „migrációra és menedékjogra” vonatkozó programok tekintetében, amelyek esetében a Bizottság nem mutatta ki egyértelműen, hogy a határellenőrzésekkel összefüggésben finanszírozott tevékenységek hogyan részesíthetők az OECD/DAC által létrehozott hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) kritériumainak megfelelő fejlesztési segítségnyújtásban;

14.

hangsúlyozza, hogy a millenniumi fejlesztési célok megvalósítása kell, hogy az elsődleges célja maradjon a 2015-ig tartó időszak finanszírozási eszközének; sürgeti a Bizottságot, hogy biztosítsa, hogy az uniós támogatás továbbra is összhangban legyen a nemzetközi szinten egyeztetett célkitűzésekkel, valamint az ENSZ és más illetékes nemzetközi szervezetek által a 2015 utáni időszakra vonatkozó elfogadásra kerülő fejlesztési célokkal;

15.

a globális közjavak biztosítása érdekében elismeri az ODA körébe nem tartozó együttműködések szükségességét számos fejlődő országgal; úgy gondolja, hogy egy ilyen típusú együttműködést szabályozni kellene, és a forrásokat egy vagy több külön eszközön keresztül kellene lebonyolítani annak érdekében, hogy az átláthatóság biztosítva legyen, valamint hogy a külkapcsolatok terén megőrizzék a fejlesztési együttműködés sajátos jellegét mint önálló szakpolitikai területet; kitart amellett, hogy összhangban az Európai Tanács 2009. október 29–30-án tett állásfoglalásával az éghajlatváltozás elleni küzdelem nem áshatja alá, illetve nem veszélyeztetheti a szegénység elleni küzdelmet és a folymatos előrehaladásta millenniumi fejlesztési célok elérése felé, valamint hogy a szegénység csökkentésére korlátozottan rendelkezésre álló ODA-forrásokat nem kellene a fejlődő országokban nem fejlesztési célokra fordítani; hangsúlyozza, hogy az ODA OECD által meghatározott fogalmát nem szabad módosítani, és felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az EU által finanszírozott egyik fejlesztési projekt sem álljon ellentétben a globális éghajlatváltozás-mérséklési erőfeszítésekkel, és minden ilyen projekt feleljen meg az éghajlati céloknak, különösen a nagyobb infrastrukturális projektek vagy az olyan kisebb szigeteken végrehajtott projektek esetében, amelyek elsőként fogják elszenvedni az éghajlatváltozás következményeit;

16.

aggályát fejezi ki amiatt, hogy az állami költségvetés komoly megszorításainak idején túl nagy hangsúlyt helyeznek a magánszektorbeli befektetésekre, azzal a céllal, hogy az több fejlesztési finanszírozási forrást mobilizálzon; rámutat, hogy a fejlesztési együttműködés a külső fellépések tekintetében a (humanitárius segély mellett) az egyetlen olyan politika, amelyet nem az uniós érdekek szolgálatára, hanem bolygónk leginkább peremre került és legkiszolgáltatottabb népességei érdekének védelmére alakítottak ki; ennélfogva arra sürgeti a Bizottságot, hogy biztosítsa azt, hogy a déli térségben a magánszektorbeli befektetések támogatására felhasznált közfinanszírozást ne a már így is alulfinanszírozott ágazatoktól vonják el (amint az például a nem állami szereplőkre és a helyi hatóságokra irányuló programok esetében történik), valamint hogy az említett támogatás eredményesen tegye lehetővé az alacsony jövedelemmel rendelkező országokban a hazai magánszektor, valamint a kis- és középvállalkozások fejlődését;

17.

egyetért a fejlődő országok különböző csoportjaival szembeni differenciált megközelítés szükségességével, valamint azzal, hogy a felemelkedő országok számára a hagyományos pénzügyi segítség kevésbé relevánssá válhat; úgy véli, hogy a felemelkedő országoknak szánt segítségnek – miközben elősegíti a fenntartható gazdasági növekedést – továbbra is a partnerország fiskális politikájának támogatására és a hazai bevételek mozgósításának elősegítésére kellene koncentrálnia, amelynek a szegénység és a segélyektől való függőség csökkenéséhez kellene vezetnie;

18.

sürgeti a Bizottságot, hogy nyújtson fokozott támogatást a fejlődő és felemelkedő országoknak az adóreformok terén, azzal a céllal, hogy támogassa a hatékony, eredményes, tisztességes és fenntartható adórendszereket; felszólítja a Bizottságot, hogy ténylegesen építse be az adóügyi kérdésekkel kapcsolatos felelősségteljes kormányzás elvét az ország- és régióstratégiai dokumentumok programozásába, végrehajtásába és nyomon követésébe, ugyanakkor pedig tegye meg a transznacionális társaságok országonkénti beszámolójának érvényesítéséhez szükséges intézkedéseket;

19.

hangsúlyozza ezért, hogy a jövőbeni fejlesztési együttműködési eszköznek továbbra is le kell majd fednie minden földrajzi régiót, az OECD Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottságának fejlődő országokat tömörítő listájának megfelelően;

20.

a Bizottság és a tagállamok közötti szorosabb együttműködésre szólít fel az EUMSZ 210. cikkének megvalósítása érdekében, és támogatja a közös európai stratégiai dokumentumok fejlesztését; úgy véli, hogy az egyes országokra és régiókra vonatkozó valamennyi uniós programozási dokumentumnak részletes és frissített adományozói mátrixot, valamint az uniós támogatás hatékonyságára vonatkozó fejezetet kell tartalmaznia, amely fejezet meghatározza az adományozói koordináció, harmonizáció és kiegészítő jelleg fokozására, valamint az adományozók között – és különösen az uniós tagállamok körében – a munkamegosztás javítására megtett intézkedéseket;

21.

megerősíti a felhívását, miszerint az Európai Fejlesztési Alapot (EFA) az EU költségvetésének részévé kell tenni, amely egyszerűsítené az eljárásokat és növelné az uniós segélyek hatékonyságát és eredményességét; kitart amellett, hogy ennek nem szabad az uniós szinten fejlesztési együttműködésre és az EFA-ra fordítható teljes összeg, valamint az uniós szinten az ODA tekintetében rendelkezésre álló pénzeszközök teljes összegének csökkentéséhez vezetnie;

22.

úgy véli, hogy a kiszolgáltatott csoportok (nők, fogyatékkal élők, fiatalok, munkanélküliek, őslakosok) számára, valamint a nemek közötti egyenlőség érvényesítése és más „átfogó kérdések” kezelése tekintetében biztosított támogatást fokozni kell; kitart amellett, hogy a fejlesztési együttműködési eszköznek jogutód eszköze egyértelmű referenciaértékeket igényel a programozási dokumentumokban annak biztosítására, hogy az ezeken a területeken végzett uniós beavatkozások hatása mérhető legyen;

23.

hangsúlyozza, hogy a helyi hatóságok bevonása a fejlesztési politikákba elengedhetetlen az MFC elérése és a felelősségteljes kormányzás biztosítása érdekében; különösen rámutat arra, hogy a helyi hatóságok kritikus szerepet kell, hogy játsszanak az olyan területeken, mint az oktatás, az éhezés elleni küzdelem, az egészségügy, a víz, a higiénia, a társadalmi kohézió és a helyi gazdasági fejlődés stb.; ennélfogva alapvető fontosságúnak tartja, hogy a fejlesztési felelősség elvével összhangban a következő pénzügyi eszközben fokozzák ezek szerepét;

24.

hangsúlyozza a Bizottság, az Európai Külügyi Szolgálat, a nem állami szereplők, valamint a helyi hatóságok közötti rendszeres és strukturált párbeszéd szükségességét a programozásról, valamint a stratégiai dokumentumok végrehajtásáról és értékeléséről; következésképpen kitart amellett, hogy a következő finanszírozási eszközökben figyelembe kell venni a strukturált párbeszédből eredő következtetéseket;

25.

hangsúlyozza a rugalmassági rendelkezések szükségességét, amely képessé tenné az Uniót, hogy a szükségletek és prioritások tekintetében fellépő igényekre reagálni tudjon; javasolja a nem programozott korlátozott támogatási keretek EFA modelljének, mint a jövőbeli fejlesztési együttműködési eszköz lehetséges modelljének vizsgálatát; hangsúlyozza mindazonáltal, hogy a rugalmasabb módon felhasznált pénzügyi támogatásoknak követniük kell az eredeti fejlesztési célokat;

26.

úgy véli, hogy az új fejlesztési együttműködési eszköznek a célzott, rugalmasabb, az instabilitás esetére nyújtott segítségnek kellene alapjául szolgálnia; úgy véli, hogy az új pénzügyi struktúrának hozzá kell járulnia a segélyezés, a rehabilitáció és a fejlesztés megfelelő összekapcsolásához;

27.

felszólít, hogy szabják meg, hogy a területi programok alá tartozó kiadások 20 %-át alapvető szociális ellátásra kell fordítani az ENSZ millenniumi fejlesztési céljainak megfelelően (a 8. fejlesztési céljának 8.2-es indikátora: Globális fejlesztési partnerség kialakítása);

28.

ragaszkodik a költségvetési támogatás szigorú jogosultsági kritériumaihoz; kitart amellett, hogy a Bizottságnak kerülnie kell a költségvetési támogatás alkalmazását azokban az országokban, ahol a közkiadások átláthatósága nem biztosítható, hogy a költségvetési támogatást mindig kísérnie kell olyan intézkedéseknek, amelyek fejlesztik a befogadó ország parlamenti ellenőrzését és a pénzügyi ellenőrzési kapacitásokat, továbbá növelik az átláthatóságot és a nyilvánosságnak az információkhoz való hozzáférését, valamint lehetővé teszik, hogy a civil társadalmat be lehessen vonni a költségvetési támogatás ellenőrzésébe;

29.

elismeri azt a fontos szerepet, amelyet a civil társadalom a fejlődésben játszik, például azzal, hogy az elszámoltathatóság biztosítása érdekében a kormányzat megfigyelőjeként jár el, és felszólít arra, hogy fordítsanak megfelelő finanszírozást a fejlődő országokban a civil társadalomra;

30.

megismétli a Bizottsághoz intézett azon kérését, hogy biztosítson általános globális mérleget, amelyet a költségvetési támogatás általános, ágazati, projektenkénti, vagy a helyi önkormányzat által meghatározott bármely más formában számszerűsítettek; kitart amellett, hogy ez az átfogó szemlélet javítaná a helyi önkormányzatoknak nyújtott támogatás koherenciáját, és a partnerországokban javítaná a felelősségteljes kormányzást;

31.

megjegyzi, hogy minden, a fejlesztési együttműködési eszköz alá tartozó tematikus program helytállónak bizonyult, és hangsúlyozza, hogy mind a tematikus, mind pedig a földrajzi programok fenntartása kötelező, de némi célkorrekcióra szólít fel az új kihívások tükrében, úgy mint a globális pénzügyi és gazdasági válság, a globális élelmiszerválság, az éghajlatváltozás, valamint a törékeny helyzetű és átalakulóban levő államok különleges igényei;

32.

rámutat, hogy a migráció olyan terület, ahol a fejlesztésre vonatkozó politikai koherenciának egyértelműen prioritást kell élveznie a – főként az illegális bevándorlással szembeni küzdelemre irányuló – rövid távú uniós migrációs megfontolásokkal szemben; hangsúlyozza, hogy a migrációra fordított pénzeszközöket nem szabad a határigazgatás és az illegális bevándorlás elleni küzdelem megerősítésére felhasználni; kitart amellett, hogy a jövőbeli migrációra vonatkozó tematikus programokat teljes mértékben össze kell hangolni az Unió fejlesztési célkitűzéseivel, valamint hogy a program keretein belül történő alapfinanszírozásnak ki kell elégítenie a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) jogosultsági kritériumait; különösen azt hangsúlyozza, hogy a dél–dél irányú migrációval foglalkozó projekteknek prioritást kell élvezniük a tematikus programok keretében;

33.

hangsúlyozza, hogy a „Befektetés a humántőkébe” című új tematikus programnak többek között a megvalósításuk terén hiányokat mutató millenniumi fejlesztési célok elérésére kell koncentrálnia, és különös hangsúlyt kell helyeznie a rossz MDG-mutatókkal rendelkező országokra és régiókra; hangsúlyozza, hogy az alapfokú oktatás és az írás-olvasás oktatása képezi a kiindulópontot a figyelem felkeltésére irányuló folyamatban és a fejlesztési felelősségben; ezért felszólít arra, hogy az emancipáció és részvétel eszközeként a program állítsa az oktatást a figyelem középpontjába;

34.

úgy véli, hogy az új eszköznek differenciált megközelítést kell biztosítania a civil társadalmi szervezeteknek és a helyi hatóságoknak nyújtott finanszírozás tekintetében, illetve e két szereplőtípus közötti eredménytelen verseny elkerülése érdekében; hangsúlyozza, hogy a jelenlegi program keretében tapasztalt túljelentkezés problémáját kezelni kell; felszólít arra, hogy a jövőbeli eszköz és a javasolt támogatási módok keretében teljes mértékben tükrözzék a strukturált párbeszéd eredményeit;

35.

hangsúlyozza, hogy a környezet, a természeti erőforrások és az ökoszisztémák által az emberi fejlődéshez és a szegénység felszámolásához való hozzájárulás el nem ismerése az egyik oka annak, amiért a millenniumi fejlesztési célok nem teljesültek; aggodalommal állapítja meg, hogy míg a jelenlegi európai hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) az összes kiadásnak csupán 3 %-át osztja ki környezetvédelmi kérdésekre, további probléma az, hogy a fejlődő országoknak nyújtott uniós és tagállami finanszírozás egy részét olyan projektekbe fektetik, amelyek elősegítik az éghajlatváltozást, ahelyett, hogy mérsékelnék azt; hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás területén javítani kell a fejlesztéssel kapcsolatos politikai koherenciát, különösen az éghajlattal kapcsolatos finanszírozás, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos megfontolásoknak az uniós fejlesztési együttműködésben való érvényesítése tekintetében;

36.

rámutat, hogy a Számvevőszék 6/2006. sz. külön jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy az EU 2001 óta csupán korlátozott előrehaladást ért el a környezet fejlesztési együttműködésben történő érvényesítésében, mivel az országstratégiai dokumentumok nem vették elégséges mértékben figyelembe a környezeti kérdéseket; ennek megfelelően sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy a környezetvédelmi kérdéseket minden külső politika és pénzügyi eszköz terén jobban érvényesítsék és rendszeresen nyomon kövessék, különösen az éghajlatváltozáshoz és a biológiai sokféleség hanyatlásához fűződő jelenlegi kihívások fényében;

37.

megismétli, hogy az EUMSZ 290. cikke teljes mértékben alkalmazható a fejlesztési együttműködési eszköz vonatkozásában, ezért kiemeli arra, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok alkalmazása kötelező az olyan döntésekre, amelyek megfelelnek az EUMSZ 29. cikkében foglalt kritériumoknak, úgy mint az általános célkitűzésekre, a prioritásokra, a várt eredményekre és a pénzeszközök kiutalására vonatkozó döntések;

38.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

11.12.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 380/59

—

tekintettel a fogyasztók és a vállalkozások javára szolgáló európai szerződési jog felé történő előrehaladás szakpolitikai választási lehetőségeiről szóló, 2010. július 1-jei bizottsági zöld könyvre (COM(2010)0348),

—

tekintettel a 2010/233/EU számú, az európai szerződési jog közös referenciakeretének szakértői csoportja létrehozásáról szóló, 2010. április 26-i bizottsági határozatra (1),

—

tekintettel a szerződési jogról szóló, 2001. július 11-i bizottsági közleményre (COM(2001)0398),

—

tekintettel a „Cselekvési terv a koherensebb európai szerződési jogért”című, 2003. február 12-i bizottsági közleményre (COM(2003)0068),

—

tekintettel az európai szerződési jog és a közösségi vívmányok felülvizsgálata tekintetében a követendő útról szóló, 2004. október 11-i bizottsági közleményre (COM(2004)0651),

—

tekintettel „Az elért haladásról szóló első évi jelentés az európai szerződési jogról és a közösségi vívmányok felülvizsgálatáról” című, 2005. szeptember 23-i (COM(2005)0456), valamint a „Második időközi jelentés a közös referenciakeretről” című, 2007. július 25-i bizottsági jelentésre (COM(2007)0447),

—

tekintettel az EU-ban a vállalkozások és a fogyasztók közötti, határokon átnyúló elektronikus kereskedelemről szóló, 2009. október 22-i bizottsági közleményre (COM(2009)0557),

—

tekintettel az európai szerződési jog közös referenciakeretéről szóló, 2008. szeptember 3-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az európai szerződési jogról szóló 2007. december 12-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az európai szerződési jogról szóló 2006. szeptember 7-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az európai szerződési jog és a közösségi vívmányok felülvizsgálata tekintetében a követendő útról szóló 2006. március 23-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a kérdéssel kapcsolatos 1989. május 26-i (6), 1994. május 6-i (7), 2001. november 15-i (8) és 2003. szeptember 2-i (9) állásfoglalásaira,

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére, valamint a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság és a Gazdasági és Monetáris Bizottság véleményére (A7-0164/2011),

A.

mivel évek óta zajlanak a megbeszélések az európai szerződési joggal kapcsolatos kezdeményezésről, amelynek célja a többek között a szerződési joggal foglalkozó szövegek közötti eltérések miatt az egységes piacon jelentkező problémák megoldása,

B.

mivel a globális pénzügyi válság fényében minden eddiginél fontosabbnak tűnik, hogy a belső piac lehetőségeinek teljes kiaknázása érdekében koherens európai szerződési jogi rendszer jöjjön létre, és ekként segítsen az Európa 2020 stratégiával kapcsolatos céljaink elérésében,

C.

mivel az egységes piac – számos tényező, köztük az egységes piacra vonatkozóan már meglévő jogszabályok végrehajtásának elmaradása miatt – továbbra is széttöredezett,

D.

mivel behatóbb tanulmányokra van szükség annak megértéséhez, hogy a belső piac miért széttöredezett továbbra is, és hogyan lehet ezeket a problémákat a legjobban kezelni, például hogyan lehet biztosítani a meglévő jogszabályok végrehajtását,

E.

mivel a Bizottság fent említett zöld könyvében számos lehetőséget ismertetett az európai szerződési jogi eszközre vonatkozóan, amelyek a vállalkozási kedv fokozásához, illetve a polgárok egységes piacba vetett bizalmának megszilárdításához segíthetnek hozzá,

F.

mivel az európai szerződési jog közös referenciakeretével kapcsolatosan a Bizottságnak segítséget nyújtó szakértői csoport az érintett felek kerekasztalával közösen megkezdte a munkáját,

G.

mivel nem a nemzeti szintű eltérő szerződési jogok képezik a kkv-k és a fogyasztók előtt a határokon átnyúló tevékenységek tekintetében meglévő egyetlen akadályt, hiszen olyan más problémákkal is szembesülnek, mint például a nyelvi akadályok, az eltérő adórendszerek, az online kereskedők megbízhatóságának kérdése, a széles sávhoz való korlátozott hozzáférés, a digitális jártasság, biztonsági problémák, az egyes tagállamok népességének demográfiai összetétele; adatvédelmi aggályok; a panaszok kezelése és a szellemi tulajdonjogok kérdése stb.,

H.

mivel a Bizottság 2008. évi felmérése szerint a kiskereskedők 80 %-a csak a hazai piacán forgalmazza a termékeit, a határokon átnyúló forgalmazás pedig csak kevés tagállamba irányul (10),

I.

mivel különbséget kell tenni a hagyományos, határokon átnyúló ügyletek és az elektronikus kereskedelem között, amely utóbbinál különös problémák állnak fenn, és amely esetében a tranzakciós költségek eltérőek; mivel a jövőbeli hatásvizsgálatok céljából körültekintően és pontosan kell meghatározni, hogy a tranzakciós költségeket hogyan számítják ki;

J.

mivel egyértelmű, hogy a külföldi (fogyasztóvédelmi) szabályozás határokon átnyúló tranzakciókra történő, a Róma I. rendelet (11) szerinti alkalmazása jelentős, becslések szerint egyedül az Egyesült Királyságban tagállamonként és vállalatonként 15 000 eurós költséget hárít a vállalkozásokra, elsősorban a kis- és középvállalatokra (12),

K.

mivel több információ szükséges a Róma I. rendelet 6. cikke (2) bekezdésének és a 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásából adódó tranzakciós költségekre vonatkozóan, tekintettel arra, hogy a Róma I. rendeletet csak 2009. decembere óta alkalmazzák,

L.

mivel e tranzakciós költségeket tekintik a határokon átnyúló kereskedelem egyik jelentős akadályának, ahogyan azt a 2011-ben megkérdezett, már határokon átnyúló kereskedelmet folytató európai kiskereskedők 50 %-a megerősítette, akik azt állították, hogy a határokon átnyúló kereskedelemre alkalmazandó jogok uniós harmonizálása növelné a határokon átnyúló forgalom volumenét, míg 41 % szerint nem nőne a forgalom; mivel ehhez képest a határokon átnyúló kerekedelmet nem folytató kiskereskedők 60 %-a szerint a fokozottabban harmonizált szabályozási környezetben nem nőne határokon átnyúló forgalma, és 25 % állította, hogy nagyobb lenne a forgalma (13)

M.

mivel a szerződéses viszonyok bonyolultsága, a szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek, a nem megfelelő és elégtelen tájékoztatás, a nem hatékony és időigényes eljárások azok a legnyilvánvalóbb akadályok, amelyekkel az egységes piac vonatkozásában a fogyasztóknak és a kkv-knak szembe kell nézniük,

N.

mivel rendkívül fontos, hogy az EU-tól kiinduló bármely kezdeményezés mind a vállalkozások, mind pedig a fogyasztók valós igényeire és aggályaira reagáljon; mivel ezek az aggályok kiterjednek a jogi, illetve nyelvi problémákra (a kisvállalkozások tekintetében állandó szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések minden uniós nyelven) és a szerződések teljesítésének határokon átnyúló kikényszerítésével kapcsolatos nehézségekre is (az eljárási jog területén önálló uniós intézkedésekre vonatkozó rendelkezések),

O.

mivel az online piac egy bizottsági tanulmány becslése szerint továbbra is széttöredezett: egy felmérés szerint 10 964 határokon átnyúló próbarendelés 61 %-a sikertelen volt, és határokon átnyúló vásárlás révén a fogyasztó nagyobb eséllyel talál olcsóbb ajánlatot (14), illetve olyan termékeket is megvásárolhat, amelyek nem állnak rendelkezésre a hazai online piacon (15), mivel a 61 %-os adat igen magasnak tűnik, és további tanulmányozást, ellenőrzést és értékelést igényel,

P.

mivel a fokozatos harmonizáció nem számolja fel hatékonyan a belső piacon az eltérő nemzeti szerződési jogokból eredő akadályokat, az ezen a téren megtett bármely intézkedésnek egyértelmű bizonyítékon kell alapulnia arra vonatkozóan, hogy egy ilyen kezdeményezés tényleges különbséget jelentene, amelyet más, kevésbé erőszakos eszközökkel nem lehetne elérni,

Q.

mivel a közös európai szerződési jog a fogyasztók javát szolgálja, és különösen hozzájárul a több és könnyebben hozzáférhető, határokon átnyúló kereskedelemhez a belső piacon belül,

R.

mivel a fogyasztói jogokról szóló irányelvről (16) folytatott tárgyalások megmutatták, mennyire nehéz a szerződésekre alkalmazott fogyasztói jogot harmonizálni anélkül, hogy sérülne a magas szintű európai fogyasztóvédelmi norma iránti közös elkötelezettség, továbbá hogy hogyan korlátozza mindez a folyamatot,

S.

mivel az európai szerződési jog kérdéskörében meghozott valamennyi intézkedésnek figyelembe kell vennie a kötelező erejű nemzeti szabályokat, és összeegyeztethetőnek kell lennie a későbbiekben hatályba lépő fogyasztói jogi irányelvvel, amely jelentős hatással fog járni az európai szerződési jog területén egy esetleges jövőbeli eszköz tartalmára és harmonizációs szintjére; mivel a következő hónapok során folyamatosan és körültekintően nyomon kell követni ennek végrehajtását annak meghatározása érdekében, hogy az opcionális eszköz hatálya mire terjedjen ki;

T.

mivel az európai szerződési jog területén bármely végterméknek reálisnak, kivitelezhetőnek, arányosnak és alaposan átgondoltnak kell lennie, mielőtt szükség esetén az európai társjogalkotók módosítják és hivatalosan elfogadják,

1.

támogatja azon akadályok felszámolását, amelyekkel a belső piacon belüli, határokon átnyúló ügyletekben részt venni kívánók szembesülnek, valamint úgy véli, hogy az európai szerződési joggal kapcsolatos projekt hasznos lehet a belső piacban rejlő lehetőségek, valamint az ehhez kapcsolódóan a gazdaság és a foglalkoztatás terén elérhető haszon teljes kiaknázásához;

2.

üdvözli a zöld könyvről folytatott nyílt vitát, és elvárja, hogy a Bizottság illetékes részlegei e konzultáció eredményeit alapos vizsgálatnak vessék alá;

3.