12.1.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 10/1

(1)

A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fokozatos létrehozása céljából az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) rendelkezik a menekültügy, a bevándorlás és a harmadik országbeli állampolgárok jogainak védelme terén elfogadandó intézkedésekről.

(2)

Az Európai Tanács az 1999. október 15-én és 16-án Tamperében tartott rendkívüli ülésén elismerte a harmadik országbeli állampolgárok beutazási és tartózkodási feltételeire vonatkozó nemzeti jogszabályok harmonizációjának szükségességét. Ezzel kapcsolatban kijelentette különösen, hogy az Európai Uniónak méltányos bánásmódot kell biztosítania a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal szemben, és határozottabb integrációs politikát kell alkalmaznia annak érdekében, hogy ezeket a személyeket az uniós polgárokat megillető jogokhoz hasonló jogok illessék meg, és hasonló kötelezettségek vonatkozzanak rájuk. Az Európai Tanács ennek megfelelően felkérte a Tanácsot, hogy a Bizottság javaslatai alapján fogadja el a megfelelő jogi eszközöket. A tamperei célok megvalósításának szükségességét az Európai Tanács által a 2009. december 10–11-i ülésen elfogadott Stockholmi Program ismét megerősítette.

(3)

Az összevont kérelmezési eljárás előírása, amelynek alapján egyetlen közigazgatási rendelkezés keretében a tartózkodási és a munkavállalási engedélyt is magában foglaló kombinált okiratot állítanak ki, hozzájárul majd a tagállamokban jelenleg alkalmazandó szabályok egyszerűsítéséhez és összehangolásához. Több tagállam bevezetett már ilyen eljárási egyszerűsítést, amely mind a migránsok, mind a munkáltatóik számára hatékonyabb eljárást eredményezett, és a tartózkodás és munkavállalás jogszerűségének ellenőrzése is könnyebbé vált.

(4)

A tagállamoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy a területükre való első beutazás engedélyezésére összevont engedélyt vagy – amennyiben összevont engedélyt kizárólag a beutazást követően állítanak ki – vízumot állítsanak ki. A tagállamoknak az ilyen összevont engedélyeket vagy vízumokat kellő időben kell kiállítaniuk.

(5)

Meg kell állapítani az összevont engedély iránti kérelem elbírálására irányadó eljárási szabályokat. Ezen eljárásnak – figyelemmel a tagállami közigazgatások szokásos munkamennyiségére – eredményesnek és működőképesnek, valamint az érintettek kellő jogbiztonsága érdekében átláthatónak és méltányosnak kell lennie.

(6)

Ezen irányelv rendelkezései nem érinthetik a tagállamok azon hatáskörét, hogy a harmadik országbeli állampolgárok munkavállalási célból való tartózkodásának engedélyezését – az ilyen engedélyek számát is beleértve – szabályozzák.

(7)

Nem tartozhatnak ezen irányelv hatálya alá a harmadik országok kiküldetésben lévő állampolgárai. Ez nem jelenti azt, hogy azon harmadik országbeli állampolgárok, akik jogszerűen tartózkodnak és vállalnak munkát valamely tagállamban, és egy másik tagállamban vannak kiküldetésben, a kiküldetésük időtartama alatt ne részesülnének továbbra is a származási tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódban a munkavállalás azon feltételei tekintetében, amelyeket nem érint a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (4) alkalmazása.

(8)

Nem tartozhatnak ezen irányelv hatálya alá azon harmadik országbeli állampolgárok, akik a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25-i 2003/109/EK tanácsi irányelv (5) alapján megszerezték a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy jogállását, mivel jogállásuk kedvezőbb, és „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy – EU” típusú, különleges tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

(9)

Nem tartozhatnak ezen irányelv hatálya alá azon harmadik országokbeli állampolgárok, akiknek idényjellegű munkavállalás céljából engedélyezték valamely tagállam területén a tartózkodást, mivel jogállásuk ideiglenes.

(10)

A tagállamok annak meghatározására vonatkozó kötelezettsége, hogy a kérelmet a harmadik országbeli állampolgárnak vagy a munkáltatójának kell-e benyújtania, nem érintheti azokat a szabályokat, amelyek mindkét félnek az eljárásba való bevonását írják elő. A tagállamnak kell eldöntenie, hogy az összevont engedély iránti kérelmet a fogadó tagállamban vagy a harmadik országból kell-e benyújtani. Amennyiben a harmadik országbeli állampolgár nem nyújthatja be a kérelmet egy harmadik országból, a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a kérelmet a fogadó tagállamban a munkáltató nyújthassa be.

(11)

Ezen irányelvnek az összevont kérelmezési eljárásra és az összevont engedélyre vonatkozó rendelkezései nem vonatkozhatnak az egységes és a hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumokra.

(12)

Az ezen irányelv szerinti illetékes hatóság kijelölése nem érintheti más hatóságoknak és – adott esetben – a szociális partnereknek a kérelem elbírálásával és az arról szóló döntés meghozatalával kapcsolatos szerepét és feladatait.

(13)

A kérelemről hozott döntés meghozatalára vonatkozó határidő nem foglalhatja magában a szakmai képesítések elismeréséhez vagy a vízumok kiállításához szükséges időt. Ez az irányelv nem érintheti az oklevelek elismerésére vonatkozó nemzeti eljárásokat.

(14)

Az összevont engedélyt a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló, 2002. június 13-i 1030/2002/EK tanácsi rendeletnek (6) megfelelően kell kiállítani, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok további információkat tüntessenek fel különösen arra vonatkozóan, hogy az adott személy számára engedélyezett-e a munkavállalás. A tagállamoknak, többek között a migráció hatékonyabb ellenőrzése érdekében, nemcsak az összevont engedélyen, hanem valamennyi kiállított egyéb tartózkodási engedélyen is fel kell tüntetniük a munkavállalás engedélyezésére vonatkozó információkat, függetlenül az engedély típusától és attól, hogy milyen jogcímen engedélyezték a harmadik országbeli állampolgárnak a tagállam területén való tartózkodást és a tagállam munkaerőpiacához való hozzáférést.

(15)

Ezen irányelvnek a munkavállalástól eltérő célra kiállított tartózkodási engedélyekre vonatkozó rendelkezései kizárólag ezen engedélyek formátumára alkalmazhatók, és nem érinthetik a befogadási eljárásokra és az engedélyek kiállítására vonatkozó eljárásokra irányadó uniós és nemzeti szabályokat.

(16)

Ezen irányelvnek az összevont engedélyre és a munkavállalástól eltérő célra kiállított tartózkodási engedélyre vonatkozó rendelkezései nem akadályozhatják meg a tagállamokat abban, hogy egy olyan további, papír formátumú dokumentumot állítsanak ki, amelyen pontosabb információkat tudnak feltüntetni a munkaviszonyra vonatkozóan, amennyiben a tartózkodási engedélyen ehhez nincsen elég hely. Az ilyen dokumentum hozzájárulhat a harmadik országbeli állampolgárok kizsákmányolásának megakadályozásához és az illegális foglalkoztatás elleni küzdelemhez, azonban nem helyettesítheti a munkavállalási engedélyt, ezzel megfosztva az összevont engedély koncepcióját annak lényegétől, és kiállítását nem lehet kötelezővé tenni a tagállamok számára. Az 1030/2002/EK rendelet 4. cikkében és a rendelet melléklete a) pontjának 16. alpontjában foglalt technikai lehetőségek segítségével elektronikus formátumban is tárolhatók ilyen információk.

(17)

Az összevont engedély kiállítása, módosítása vagy megújítása iránti kérelem elutasítása, illetve az összevont engedély visszavonása feltételeinek és szempontjainak objektíveknek kell lenniük, és azokat a nemzeti jognak kell megállapítania, beleértve az uniós preferencia elvének betartására vonatkozó kötelezettséget, amelyet különösen a 2003-as és 2005-ös csatlakozási okmányok vonatkozó rendelkezései fogalmaznak meg. Az elutasításról és visszavonásról szóló döntéseket megfelelően indokolni kell.

(18)

Azon harmadik országbeli állampolgároknak, akik érvényes úti okmánnyal és a schengeni vívmányokat teljeskörűen alkalmazó valamely tagállam által kiállított összevont engedéllyel rendelkeznek, bármely hathónapos időszakban három hónapot meg nem haladó időtartamra engedélyezni kell a schengeni vívmányokat teljeskörűen alkalmazó tagállamok területére való beutazást és az azokon belüli szabad mozgást, a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (7) és a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény (Schengeni Egyezmény) (8) 21. cikkével összhangban.

(19)

Horizontális uniós jogszabályok hiányában a harmadik országbeli állampolgárok eltérő jogokkal rendelkeznek attól függően, hogy melyik tagállamban dolgoznak, és milyen állampolgárságúak. A koherens bevándorlási politika továbbfejlesztése, az uniós polgárok és a valamely tagállamban jogszerűen munkát vállaló harmadik országbeli állampolgárok jogai közötti különbségek csökkentése, valamint a bevándorlásra vonatkozó jelenlegi uniós vívmányok kiegészítése érdekében meg kell határozni bizonyos jogokat különösen annak meghatározása érdekében, hogy mely területeken biztosított a tagállam saját állampolgáraival való egyenlő bánásmód azon harmadik országbeli állampolgárok számára, akik huzamos tartózkodási engedéllyel még nem rendelkeznek. E rendelkezések célja, hogy az Unión belül megteremtsék az egyenlő versenyfeltételek minimális szintjét, elismerjék, hogy ezek a harmadik országbeli állampolgárok a munkájukkal és befizetett adójukkal hozzájárulnak az Unió gazdaságához, valamint hogy csökkentsék a tagállam saját állampolgárai és a harmadik országbeli állampolgárok közötti tisztességtelen versenyt, amely az utóbbiak esetleges kizsákmányolásából következik. Ebben az irányelvben – a munkaviszony fogalmának az uniós jog egyéb rendelkezései szerinti értelmezésének sérelme nélkül – harmadik országból származó munkavállalónak kell tekinteni az olyan harmadik országbeli állampolgárt, akinek valamely tagállam területén való tartózkodását engedélyezték, ott jogszerűen tartózkodik, és ott a nemzeti joggal vagy gyakorlattal összhangban fizetett jogviszony keretében munkát vállalhat.

(20)

Valamennyi olyan harmadik országbeli állampolgárnak, aki jogszerűen tartózkodik és vállal munkát valamely tagállamban, a befogadó tagállam állampolgáraival való egyenlő bánásmód alapján legalább ugyanazokat a közös jogokat kell biztosítani, függetlenül a tartózkodás engedélyezésének eredeti céljától vagy annak alapjától. Az ezen irányelvben meghatározott területeken az egyenlő bánásmódhoz való jogot nemcsak azon harmadik országbeli állampolgároknak kell biztosítani, akiknek tartózkodását munkavállalás céljából engedélyezték valamely tagállamban, hanem azoknak is, akiknek tartózkodását más célból engedélyezték, de az uniós vagy nemzeti jog egyéb rendelkezéseivel összhangban hozzáférést biztosítottak nekik az adott tagállam munkaerőpiacához, beleértve a harmadik országból származó munkavállalók azon családtagjait, akiknek tartózkodását a családegyesítési jogról szóló, 2003. szeptember 22-i 2003/86/EK tanácsi irányelv (9) alapján engedélyezték a tagállam területén; azon harmadik országbeli állampolgárokat, akik a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának feltételeiről szóló, 2004. december 13-i 2004/114/EK tanácsi irányelv (10) alapján jogosultak a tagállamban való tartózkodásra; valamint azokat a kutatókat, akik a harmadik országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról szóló, 2005. október 12-i 2005/71/EK tanácsi irányelv (11) alapján jogosultak a tagállamban való tartózkodásra.

(21)

Az egyes területeken alkalmazott egyenlő bánásmódhoz való jogot szigorúan a harmadik országbeli állampolgárnak valamely tagállam területén való jogszerű tartózkodásához és munkaerőpiachoz való hozzáféréséhez kell kötni, amelyeket a tartózkodási és munkavállalási engedélyt is magában foglaló összevont engedély, illetve a más célokra kiállított, a munkavállalási engedéllyel kapcsolatos információkat is feltüntető tartózkodási engedélyek igazolnak.

(22)

A munkavégzés feltételeinek ezen irányelvben említett fogalmába legalább a díjazásnak és az elbocsátásnak, a munkahelyi egészségvédelemnek és biztonságnak, a munkaidőnek és a szabadságolásnak bele kell tartoznia, figyelembe véve a hatályban lévő kollektív szerződéseket.

(23)

A tagállamoknak a valamely harmadik országbeli állampolgár által egy másik tagállamban szerzett szakmai képesítéseket az uniós polgárok ilyen szakmai képesítéseivel megegyező módon el kell ismerniük, a harmadik országban szerzett képesítéseket pedig a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (12) összhangban figyelembe kell venniük. A harmadik országból származó munkavállalóknak biztosított azon jog, hogy az okleveleknek, bizonyítványoknak és más szakmai képesítéseknek a vonatkozó nemzeti eljárásokkal összhangban történő elismerése tekintetében egyenlő bánásmódban részesüljenek, nem érintheti a tagállamoknak az ilyen harmadik országból származó munkavállalók nemzeti munkaerőpiacukhoz való hozzáférésének engedélyezésével kapcsolatos hatáskörét.

(24)

A harmadik országból származó munkavállalóknak a szociális biztonság tekintetében egyenlő bánásmódban kell részesülniük. A szociális biztonság ágait a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (13) határozza meg. Ezen irányelvnek a szociális biztonság területén alkalmazott egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezéseinek azon munkavállalókra is vonatkozniuk kell, akik számára közvetlenül egy harmadik országból érkezve engedélyezik a tartózkodást valamely tagállamban. Ez az irányelv ugyanakkor nem ruházhatja fel a harmadik országból származó munkavállalókat több joggal, mint amennyiről a szociális biztonság területén már meglévő uniós jog rendelkezik azon harmadik országbeli állampolgárok tekintetében, akiknek a helyzete több tagállamot is érint. Ez az irányelv továbbá nem biztosíthat jogokat olyan helyzetekkel kapcsolatban, amelyek kívül esnek az uniós jog hatályán, mint például a harmadik országban tartózkodó családtagokkal kapcsolatban. Ez az irányelv kizárólag azon családtagok vonatkozásában biztosíthat jogokat, akik a harmadik országból származó munkavállalókhoz azért csatlakoznak, hogy családegyesítés jogcímén tartózkodjanak valamely tagállamban, illetve azon családtagok vonatkozásában, akik már jogszerűen tartózkodnak az adott tagállamban.

(25)

A tagállamoknak legalább egyenlő bánásmódot kell biztosítaniuk azon harmadik országbeli állampolgároknak, akik alkalmazásban állnak, vagy akiket egy minimumként meghatározott, alkalmazásban eltöltött időszakot követően munkanélküliként nyilvántartásba vettek. A szociális biztonság területén alkalmazott egyenlő bánásmód ezen irányelv szerinti korlátozásai nem érinthetik a 883/2004/EK rendelet és a 987/2009/EK rendelet harmadik országok e rendeletek által csupán állampolgárságuk miatt nem érintett állampolgáraira való kiterjesztéséről szóló, 2010. november 24-i 1231/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (14) alapján biztosított jogokat.

(26)

Az uniós jog nem korlátozza a tagállamoknak a szociális biztonsági rendszerük kialakítására vonatkozó hatáskörét. Uniós szintű harmonizáció hiányában az egyes tagállamok állapítják meg a szociális biztonsági ellátások nyújtásának feltételeit, valamint ezen ellátások összegét és folyósításuk időtartamát. Mindazonáltal e hatáskör gyakorlása során a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot.

(27)

A harmadik országból származó munkavállalókkal szembeni egyenlő bánásmód nem vonatkozhat a szakképzés területére vonatkozó, szociális támogatási rendszerekből finanszírozott intézkedésekre.

(28)

Ezen irányelv alkalmazása nem érintheti az uniós jogban és az alkalmazandó nemzetközi jogi eszközökben foglalt kedvezőbb rendelkezéseket.

(29)

A tagállamoknak ezen irányelv rendelkezéseit nem, faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai jellemzők, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez való tartozás, vagyon, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján való megkülönböztetés nélkül és különösen a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK tanácsi irányelvvel (15) és a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelvvel (16) összhangban kell érvényre juttatniuk.

(30)

Mivel ezen irányelv céljait, nevezetesen a harmadik országbeli állampolgároknak valamely tagállam területén való munkavállalását szolgáló összevont engedély kiállítására irányuló összevont kérelmezési eljárás, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogainak meghatározását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért az intézkedés léptéke és hatása miatt azok uniós szinten jobban megvalósíthatók, az Unió intézkedéseket hozhat az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

(31)

Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és betartja az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert elveket az EUSZ 6. cikkének (1) bekezdésével összhangban.

(32)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben egy vagy több olyan dokumentumot mellékelnek, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszközök megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli meg, hogy ilyen dokumentumok átadása indokolt.

(33)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikkével összhangban, és e jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül, ezek a tagállamok nem vesznek részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rájuk nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(34)

Az EUSZ-hez és az EUMSZ-hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó,

a)

a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén munkavállalás céljából való tartózkodását szolgáló összevont engedély kiállítására irányuló összevont kérelmezési eljárást tartózkodásuk engedélyezésének egyszerűsítése és jogállásuk ellenőrzésének megkönnyítése érdekében; valamint

b)

a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogait, függetlenül attól, hogy eredetileg milyen célból engedélyezték számukra az adott tagállam területén való tartózkodást, az adott tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmód alapján.

a)

valamely tagállamban munkavállalási célú tartózkodás iránti kérelmet benyújtó harmadik országbeli állampolgárok,

b)

olyan harmadik országbeli állampolgárok, akiknek tartózkodását valamely tagállamban az uniós vagy nemzeti jog alapján munkavállalástól eltérő célra engedélyezték, akik munkát vállalhatnak, és akik az 1030/2002/EK rendelettel összhangban tartózkodási engedéllyel rendelkeznek; valamint

c)

olyan harmadik országbeli állampolgárok, akiknek tartózkodását valamely tagállamban az uniós vagy nemzeti jog alapján munkavállalás céljából engedélyezték.

a)

akik uniós polgárok olyan családtagjai, akik az Unión belüli szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolták vagy gyakorolják az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (17) összhangban;

b)

akik családtagjaikkal együtt és állampolgárságuktól függetlenül az Unió és a tagállamok, vagy az Unió és harmadik országok közötti megállapodások értelmében az uniós polgárokéval azonos jogokat élveznek a szabad mozgás tekintetében;

c)

akik kiküldetésben vannak, kiküldetésük időtartama alatt;

d)

akik vállalaton belül áthelyezett munkavállalóként történő munkavállalás céljából kérték valamely tagállam területén való tartózkodásuk engedélyezését, illetve akiknek valamely tagállam területén való tartózkodását ekként engedélyezték;

e)

akik idénymunkásként vagy au pair-ként kérték valamely tagállam területén való tartózkodásuk engedélyezését, illetve akiknek valamely tagállam területén való tartózkodását ekként engedélyezték;

f)

akik engedéllyel tartózkodnak valamely tagállamban ideiglenes védelem alapján, vagy engedélyért folyamodtak az ilyen alapon történő ott-tartózkodásra, és jogállásukról még nem született döntés;

g)

akik a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e jogállasok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29-i 2004/83/EK tanácsi irányelv (18) alapján nemzetközi védelemben részesülnek, vagy akik az említett irányelv alapján nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, és akiknek a kérelmével kapcsolatban még nem született jogerős döntés;

h)

akik egy tagállam nemzeti jogával, nemzetközi kötelezettségeivel vagy gyakorlatával összhangban védelemben részesülnek, vagy akik egy tagállam nemzeti jogával, nemzetközi kötelezettségeivel vagy gyakorlatával összhangban védelem iránti kérelmet nyújtottak be, és akiknek a kérelmével kapcsolatban még nem született jogerős döntés;

i)

akik a 2003/109/EK irányelvvel összhangban huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkeznek;

j)

akiknek a kiutasítását ténybeli vagy jogi indokok alapján felfüggesztették;

k)

akik önfoglalkoztatóként kérték valamely tagállam területén való tartózkodásuk engedélyezését, illetve akiknek valamely tagállam területén való tartózkodását ekként engedélyezték;

l)

akik tengerészként kérték tartózkodásuk engedélyezését, vagy akik tartózkodását ekként engedélyezték, hogy valamely tagállamban lajstromozott vagy valamely tagállam lobogója alatt hajózó hajó fedélzetén bármilyen minőségben alkalmazásban állhassanak vagy ott munkát végezhessenek.

a)

az összevont engedélyt kiállító tagállam területére történő beutazás és ott-tartózkodás, feltéve, hogy a birtokos a nemzeti joggal összhangban valamennyi befogadási feltételnek megfelel;

b)

az összevont engedélyt kiállító tagállam teljes területére való szabad belépés, a nemzeti jogban meghatározott korlátok között;

c)

a nemzeti joggal összhangban az összevont engedély alapján engedélyezett, konkrét munkatevékenység gyakorlása;

d)

tájékoztatás az ezen irányelv és/vagy a nemzeti jog által az engedélyhez kapcsolódóan a birtokosra ruházott jogokról.

a)

a munkavégzés feltételei, beleértve a díjazást és az elbocsátást, valamint a munkahelyi egészségvédelmet és biztonságot;

b)

egyesülési és társulási szabadság, valamint a munkavállalókat vagy munkáltatókat képviselő szervezetekben, illetve bármely olyan szervezetben való tagság szabadsága, amelynek tagjai egy meghatározott foglalkozást űznek, beleértve az ilyen szervezetek által nyújtott előnyöket is, a közrendre és a közbiztonságra vonatkozó nemzeti rendelkezések sérelme nélkül;

c)

oktatás és szakképzés;

d)

oklevelek, bizonyítványok és más szakmai képesítések elismerése a vonatkozó nemzeti eljárásokkal összhangban;

e)

a szociális biztonság ágai a 883/2004/EK rendeletben meghatározottak szerint;

f)

adókedvezmények, feltéve, hogy a munkavállaló az adott tagállamban adózási szempontból illetőséggel rendelkezik;

g)

az árukhoz és szolgáltatásokhoz, illetve a nyilvánosság számára elérhető árukkal és szolgáltatásokkal való ellátottsághoz, többek között a lakásszerzési eljárásokhoz való hozzáférés a nemzeti jog előírásainak megfelelően, nem érintve a szerződéskötés szabadságát az uniós és nemzeti joggal összhangban;

h)

a munkaügyi hivatalok által biztosított tanácsadás.

a)

az (1) bekezdés c) pontja tekintetében:

b)

az (1) bekezdés e) pontja tekintetében korlátozhatják a harmadik országból származó munkavállalókat a szóban forgó pont alapján megillető jogokat, de nem korlátozhatják ezeket a jogokat az olyan harmadik országból származó munkavállalók esetében, akik alkalmazásban állnak, illetve akik legalább hat hónapig alkalmazásban álltak, majd munkanélküliként nyilvántartásba vették őket.

Ezenkívül a tagállamok dönthetnek úgy, hogy az (1) bekezdés e) pontja a családi ellátások tekintetében nem vonatkozik azon harmadik országbeli állampolgárokra, akik számára hat hónapot meg nem haladó időtartamra engedélyezték valamely tagállam területén a munkavállalást, olyan harmadik országbeli állampolgárokra, akiknek valamely tagállamban való tartózkodását tanulmányok folytatása céljából engedélyezték, valamint olyan harmadik országbeli állampolgárokra, akik számára a munkavállalás vízum alapján engedélyezett.

c)

az (1) bekezdés f) pontja tekintetében annak alkalmazását az adókedvezmények vonatkozásában olyan esetekre korlátozhatják, amikor a harmadik országból származó munkavállaló azon családtagjainak, akikre nézve a kedvezményeket igényli, a bejegyzett vagy szokásos tartózkodási helye az érintett tagállam területén található.

d)

az (1) bekezdés g) pontja tekintetében:

a)

az uniós jog, beleértve az egyrészről az Unió vagy az Unió és tagállamai, másrészről egy vagy több harmadik ország közötti két- vagy többoldalú megállapodásokat; és

b)

az egy vagy több tagállam és egy vagy több harmadik ország közötti két- vagy többoldalú megállapodások.

12.1.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 10/14

(1)

Az Európai Unió célul tűzte ki a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fenntartását és fejlesztését.

(2)

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 82. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul.

(3)

A stockholmi program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa (2) szerint a kölcsönös elismerésnek ki kell terjednie a igazságszolgáltatási jellegű ítéletek és határozatok valamennyi típusára, amelyek a jogrendszertől függően büntető- vagy közigazgatási ítéletek és határozatok lehetnek. A program továbbá felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak megvizsgálására, hogy miként lehet javítani az áldozatok védelmét szolgáló jogszabályokon és gyakorlati támogató intézkedéseken. A program emellett rámutat arra, hogy a bűncselekmények áldozatai olyan különleges védelmi intézkedésekben részesülhetnek, amelyeknek az egész Unióban eredményesnek kell lenniük. Ez az irányelv az áldozatok jogaira vonatkozó koherens és átfogó intézkedéscsomag részét képezi.

(4)

A nők elleni erőszak felszámolásáról szóló, 2009. november 26-i európai parlamenti állásfoglalás felhívja a tagállamokat, hogy javítsák a nőkkel szembeni erőszak valamennyi formája elleni küzdelmet célzó nemzeti jogszabályaikat és politikáikat, és hogy lépjenek fel a nőkkel szembeni erőszak okai ellen, többek között megelőző intézkedések révén, és felhívja az Uniót, hogy biztosítsa a segítséghez és támogatáshoz való jogot az erőszak minden áldozata számára. Az Európai Parlament „A nők és férfiak közötti egyenlőség az Európai Unióban – 2009” című, 2010. február 10-i állásfoglalása támogatja az arra vonatkozó javaslatot, hogy az áldozatok védelmében vezessék be az európai védelmi határozatot.

(5)

A sértettek jogainak és védelmének különösen a büntetőeljárások során való megerősítésére vonatkozó ütemtervről szóló, 2011. június 10-i állásfoglalásában a Tanács kijelentette, hogy uniós szintű fellépésre van szükség a bűncselekmények áldozatai részére biztosított jogok és védelem megerősítése érdekében, különösen a büntetőeljárások során, és felkérte a Bizottságot, hogy ebből a célból nyújtson be megfelelő javaslatokat. Ennek keretében létre kell hozni egy olyan mechanizmust, amely biztosítja a bűncselekmények áldozatainak védelmével kapcsolatos határozatok tagállamok közötti kölcsönös elismerését. Az említett állásfoglalás szerint ezen, a büntetőügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismerésére vonatkozó irányelvet egy a polgári ügyekben hozott intézkedésekre vonatkozó megfelelő mechanizmusnak kell kiegészítenie.

(6)

A belső határok nélküli közös igazságszolgáltatási térségben biztosítani kell, hogy a valamely tagállamban egy természetes személynek biztosított védelmet bármely más olyan tagállamban is fenntartsák, amelybe az adott személy elutazik vagy elutazott. Biztosítani kell továbbá azt is, hogy az uniós polgárok tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkének (2) bekezdése és az EUMSZ 21. cikke szerinti jogszerű gyakorlása ne eredményezze védelmük megszűnését.

(7)

E célkitűzések elérése érdekében ezen irányelvnek meg kell határoznia azokat a szabályokat, amelyek alapján az egyik tagállam (a továbbiakban: a kibocsátó állam) joga alapján elfogadott egyes védelmi intézkedéseken alapuló védelem kiterjeszthető azon másik tagállamra is, amelyben a védett személy lakni vagy tartózkodni kíván (a továbbiakban: a végrehajtó állam).

(8)

Ez az irányelv figyelembe veszi a tagállamok eltérő jogi hagyományait és azt, hogy hatékony védelem biztosítható a büntetőbíróságtól eltérő hatóság által kibocsátott védelmi határozatok alapján is. Ez az irányelv nem kötelez sem a nemzeti rendszerek módosítására védelmi intézkedések elfogadása céljából, sem valamely büntetőjogi rendszer bevezetésére vagy módosítására európai védelmi határozatok végrehajtása céljából

(9)

Ez az irányelv olyan védelmi intézkedésekre vonatkozik, amelyek kifejezett célja egy személynek valamely más személy olyan bűncselekményével szembeni védelme – például a zaklatás bármely formájának megakadályozása vagy az emberrablás, a követés és a közvetett kényszer egyéb formáinak megakadályozása révén –, amely az adott személy életét, testi és lelki épségét és nemi integritását vagy méltóságát és személyes szabadságát bármilyen módon veszélyeztetheti, továbbá amely intézkedések az újabb bűncselekmények megelőzésére vagy a korábbi bűncselekmények következményeinek enyhítésére irányulnak. A védett személy e személyes jogai minden tagállamban elismert és támogatott alapvető értékek. A tagállamok azonban nem kötelesek európai védelmi határozatot kibocsátani olyan büntetőjogi intézkedés alapján, amely nem kifejezetten egy személy védelmét, hanem elsődlegesen valamilyen egyéb célt – például az elkövető társadalmi rehabilitációját – szolgálja. Hangsúlyozni kell, hogy ezt az irányelvet olyan védelmi intézkedésekre kell alkalmazni, amelyek– az érintett bűncselekménytípusok sajátosságait figyelembe véve – nem csak a nemi alapú erőszak áldozatainak, hanem valamennyi áldozat védelmét célozzák.

(10)

Ezt az irányelvet a büntetőügyekben elfogadott védelmi intézkedésekre kell alkalmazni, ezért az a polgári ügyekben elfogadott védelmi intézkedésekre nem vonatkozik. Valamely védelmi intézkedés ezen irányelvvel összhangban való végrehajthatóságának nem feltétele, hogy előzőleg bűncselekményt megállapító jogerős határozatot hozzanak meg. Nincs jelentősége annak sem, hogy a védelmi intézkedést büntető, közigazgatási vagy polgári hatóság fogadta-e el. Ez az irányelv nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy nemzeti jogukat módosítsák annak érdekében, hogy büntetőeljárás keretében védelmi intézkedéseket fogadhassanak el.

(11)

Ezt az irányelvet a bűncselekmények valós vagy lehetséges áldozatainak védelme érdekében elfogadott védelmi intézkedésekre kell alkalmazni. Ezen irányelv ezért nem vonatkozhat a tanúvédelem céljából elfogadott intézkedésekre.

(12)

Ha az ezen irányelv szerinti védelmi intézkedést az elsődlegesen védett személy valamely hozzátartozójának védelmére fogadják el, az ezen irányelvben meghatározott feltételek teljesülése esetén e hozzátartozó is kérelmezheti európai védelmi határozat kibocsátását, és az rá vonatkozóan is kibocsátható.

(13)

Az európai védelmi határozat kibocsátására irányuló kérelmeket megfelelő gyorsasággal kell elintézni, figyelembe véve az adott eset egyedi körülményeit, ideértve az ügy sürgősségét, a védett személy végrehajtó állam területére érkezésének várható időpontját, valamint lehetőség szerint a védett személyt érintő kockázat mértékét.

(14)

Ha a védett személyt vagy a veszélyeztető személyt ezen irányelv értelmében tájékoztatni kell, ezt a tájékoztatást az adott személy gyámjának vagy képviselőjének is meg kell adni, ha van ilyen. Emellett kellő figyelmet kell fordítani arra, hogy a védett személy, a veszélyeztető személy, vagy az eljárásban részt vevő gyám vagy képviselő az ezen irányelv szerinti tájékoztatást egy általa értett nyelven kapja meg.

(15)

Az európai védelmi határozat kibocsátására és elismerésére irányuló eljárások során az illetékes hatóságoknak megfelelően figyelembe kell venniük az áldozatok, közöttük a különösen kiszolgáltatottak, például a kiskorúak vagy fogyatékossággal élők szükségleteit.

(16)

Ezen irányelv alkalmazásában a védelmi intézkedések a kölcsönös elismerés elvének az ítéletekre és próbaidőt megállapító határozatokra való, a próbaidő alatti magatartási szabályok és alternatív szankciók felügyelete céljából történő alkalmazásáról szóló, 2008. november 27-i 2008/947/IB tanácsi kerethatározat (3) szerinti ítéleten vagy a kölcsönös elismerés elvének az Európai Unió tagállamai közötti, az előzetes letartóztatás alternatívájaként felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozatokra történő alkalmazásáról szóló, 2009. október 23-i 2009/829/IB tanácsi kerethatározat (4) szerinti, felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozatokon alapulnak. Ha a kibocsátó államban a határozatot az említett kerethatározatok valamelyike alapján hozták, az elismerésre vonatkozó eljárást ennek megfelelően kell lefolytatni a végrehajtó államban. Ez azonban nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy az európai védelmi határozatot egy másik – az említett kerethatározatok alapján hozott határozatot végrehajtó tagállamtól eltérő – tagállamba továbbítsák.

(17)

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikke második számozatlan bekezdésének megfelelően a veszélyeztető személynek a védelmi intézkedés elfogadásához vezető eljárás során vagy az európai védelmi határozat kibocsátása előtt lehetőséget kell biztosítani a meghallgatásra és a védelmi intézkedés vitatására.

(18)

Annak megelőzése érdekében, hogy a végrehajtó államban bűncselekményt kövessenek el az áldozat ellen, a végrehajtó állam számára jogi lehetőséget kell biztosítani a korábban a kibocsátó államban az áldozat javára elfogadott határozat elismerésére, elkerülve ezzel azt is, hogy az áldozatnak új eljárást kelljen indítania, vagy a végrehajtó államban ismét be kelljen mutatnia a bizonyítékokat, mintha a kibocsátó államban nem fogadtak volna el ilyen határozatot. Az európai védelmi határozatnak a végrehajtó állam általi elismerése többek között azt jelenti, hogy a végrehajtó állam illetékes hatósága – az ezen irányelvben meghatározott korlátozásokkal – elfogadja a kibocsátó állam által hozott védelmi intézkedés létezését és érvényességét, elismeri az európai védelmi határozatban ismertetett tényállást, és egyetért azzal, hogy védelmet kell nyújtani, és azt nemzeti jogával összhangban fenn kell tartani.

(19)

Ez az irányelv kimerítő listát foglal magában a tilalmakról és korlátozásokról, amelyeket a kibocsátó államban történő előírásukat és az európai védelmi határozatba való belefoglalásukat követően a végrehajtó államban – az ezen irányelvben meghatározott korlátozások mellett – el kell ismerni és végre kell hajtani. Nemzeti szinten egyéb típusú védelmi intézkedések is létezhetnek, így például – amennyiben azt a nemzeti jog előírja – a veszélyeztető személy kötelezése arra, hogy meghatározott helyen tartózkodjon. Ilyen intézkedéseket olyan védelmi intézkedés elfogadásához vezető eljárás keretében írhatnak elő a kibocsátó államban, amely ezen irányelv értelmében európai védelmi határozat alapját képezheti.

(20)

Mivel a tagállamokban más-más (polgári, büntető vagy közigazgatási) hatóságok rendelkeznek hatáskörrel a védelmi intézkedések elfogadására és végrehajtására, indokolt, hogy a tagállamok között ezen irányelv alapján kialakított együttműködési mechanizmus fokozottan rugalmas legyen. Ezért a végrehajtó állam illetékes hatóságának nem kell minden esetben ugyanazt a védelmi intézkedést meghoznia, mint amelyet a kibocsátó állam elfogadott, hanem mérlegelési jogkörében bármely olyan intézkedést elfogadhat, amelyet a kibocsátó államban elfogadott és az európai védelmi határozatban ismertetett védelmi intézkedésre tekintettel hasonló esetben a védett személy védelmének fenntartása céljából nemzeti joga szerint megfelelőnek és célszerűnek ítélne.

(21)

Az ezen irányelv hatálya alá tartozó tilalmak és korlátozások közé tartoznak többek között a védett személy és a veszélyeztető személy közötti személyes vagy távolról történő kapcsolatfelvételt – például az ilyen kapcsolatfelvétel meghatározott feltételekhez kötése vagy a közlés tartalmának szabályozása révén – korlátozó intézkedések.

(22)

A végrehajtó állam illetékes hatóságának tájékoztatnia kell a veszélyeztető személyt, a kibocsátó állam illetékes hatóságát és a védett személyt az európai védelmi határozat alapján elfogadott valamennyi intézkedésről. A veszélyeztető személy értesítésekor kellőképpen figyelembe kell venni a védett személy azon érdekét, hogy a lakcímét, illetve az egyéb elérhetőségi adatait ne fedjék fel. Ezeket az adatokat nem szabad feltüntetni az értesítésben, feltéve, hogy a veszélyeztető személyre végrehajtási intézkedésként kiszabott tilalom vagy korlátozás nem foglalja magában a lakcímet vagy az egyéb elérhetőségi adatokat.

(23)

Amennyiben a kibocsátó tagállam illetékes hatósága visszavonja az európai védelmi határozatot, a végrehajtó állam illetékes hatóságának meg kell szüntetnie az európai védelmi határozat végrehajtása érdekében általa elfogadott intézkedések alkalmazását, azonban – önállóan és saját nemzeti jogával összhangban – bármely, nemzeti joga szerinti védelmi intézkedést elfogadhat az érintett személy védelme céljából.

(24)

Mivel ezen irányelv hatálya olyan esetekre terjed ki, amelyekben a védett személy elutazik egy másik tagállamba, a végrehajtó állam az európai védelmi határozat kibocsátása vagy végrehajtása révén nem kap hatáskört a veszélyeztető személlyel szemben kiszabott fő-, felfüggesztett, alternatív, feltételes vagy mellékbüntetésekre vagy biztonsági intézkedésekre vonatkozóan, ha a veszélyeztető személy továbbra is a védelmi intézkedést elfogadó államban lakik.

(25)

Adott esetben – a nemzeti jogszabályokkal és eljárásokkal összhangban – lehetővé kell tenni elektronikus eszközök használatát az ezen irányelv alkalmazásában elfogadott intézkedések gyakorlati megvalósítása céljából.

(26)

A védett személy védelmét biztosító hatóságok együttműködésének keretében a végrehajtó állam illetékes hatóságának értesítenie kell a kibocsátó állam illetékes hatóságát a végrehajtó államban az európai védelmi határozat végrehajtása érdekében elfogadott intézkedések bárminemű megsértéséről. Ezen értesítésnek lehetővé kell tennie a kibocsátó állam illetékes hatósága számára, hogy haladéktalanul dönthessen bármilyen szükséges válaszlépésről a kibocsátó államban a veszélyeztető személyre vonatkozóan hozott védelmi intézkedés tekintetében. Ez a válaszlépés lehet adott esetben az eredetileg – például az előzetes letartóztatás alternatívájaként, vagy a büntetés feltételes felfüggesztéséből következően – elfogadott, szabadságelvonással nem járó intézkedések szabadságelvonással járó intézkedéssel való felváltása. Természetesen ez a döntés – mivel nem egy új bűncselekménnyel kapcsolatos új szankciót szab ki – nem akadályozza meg a végrehajtó államot abban, hogy adott esetben szankciókat szabjon ki az európai védelmi határozat végrehajtása érdekében elfogadott intézkedések megsértése esetén.

(27)

Figyelembe véve a tagállamok különböző jogi hagyományait, ha a végrehajtó államban nem áll rendelkezésre védelmi intézkedés az európai védelmi határozatban ismertetett tényálláshoz hasonló esetben, a végrehajtó állam illetékes hatóságának jelentést kell tennie a kibocsátó állam illetékes hatóságának az európai védelmi határozatban ismertetett védelmi intézkedés általa ismert bárminemű megsértéséről.

(28)

Annak biztosításához, hogy ezt az irányelvet minden egyes esetben zökkenőmentesen lehessen alkalmazni, a kibocsátó és a végrehajtó állam illetékes hatóságainak hatáskörüket ezen irányelv rendelkezéseinek megfelelően kell gyakorolniuk, figyelembe véve a kétszeres büntetés tilalmának elvét.

(29)

A védett személy nem kötelezhető az európai védelmi határozat elismerésével kapcsolatos – a hasonló belföldi esetben felmerülőkhöz képest aránytalanul magas – költségek viselésére. Az irányelv végrehajtása során a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az európai védelmi határozat elismerését követően a védett személynek az európai védelmi határozat elismerésének közvetlen következményeként ne kelljen további nemzeti eljárásokat kezdeményeznie ahhoz, hogy a végrehajtó állam illetékes hatósága olyan intézkedés elfogadásáról határozzon, amely a nemzeti jogszabályai alapján hasonló esetben a védett személy védelme érdekében rendelkezésre állna.

(30)

Figyelembe véve az ezen irányelv alapját képező kölcsönös elismerés elvét, a tagállamoknak a lehető legnagyobb mértékben ösztönözniük kell az illetékes hatóságok közötti közvetlen kapcsolatfelvételt ezen irányelv említett hatóságok általi alkalmazása során.

(31)

Az igazságszolgáltatás függetlenségének és az igazságszolgáltatási rendszerek Unió-szerte eltérő felépítésének sérelme nélkül a tagállamoknak mérlegelniük kell, hogy az európai védelmi határozat kibocsátására vagy elismerésére irányuló eljárásokban érintett bírák, ügyészek, rendőrök és igazságügyi alkalmazottak képzéséért felelős személyek számára előírják az irányelv célkitűzéseinek megfelelő képzések nyújtását.

(32)

Ezen irányelv alkalmazása értékelésének elősegítése érdekében a tagállamoknak közölniük kell a Bizottsággal az európai védelmi határozattal kapcsolatos nemzeti eljárások alkalmazása szempontjából releváns – legalább a kérelmezett, kibocsátott és/vagy elismert európai védelmi határozatok számára vonatkozó – adatokat. E tekintetben egyéb típusú – például az érintett bűncselekménytípusokra vonatkozó – adatok is hasznosak lehetnek.

(33)

Ennek az irányelvnek elő kell segítenie a veszélyeztetett személyek védelmét, ezzel kiegészítve – de nem érintve – az e területen már érvényben lévő jogi eszközöket, például a 2008/947/IB és a 2009/829/IB kerethatározatot.

(34)

Ha egy védelmi intézkedéssel kapcsolatos határozat a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet (5), a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (6), továbbá a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló 1996. évi hágai egyezmény (7) hatálya alá tartozik, az említett határozatot a vonatkozó jogi eszköz rendelkezéseivel összhangban kell elismerni és végrehajtani.

(35)

A tagállamoknak és a Bizottságnak adott esetben az európai védelmi határozattal kapcsolatos információkat is bele kell foglalniuk a bűncselekmények sértettjeinek védelméről szóló, meglévő oktató és felvilágosító kampányokba.

(36)

Az ezen irányelv végrehajtása során feldolgozott személyes adatokat a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott személyes adatok védelméről szóló, 2008. november 27-i 2008/IB/977 tanácsi kerethatározatnak (8), valamint az Európa Tanácsnak az egyének személyes adataik gépi feldolgozása során való védelméről szóló, 1981. évi egyezményében megállapított elveknek megfelelő védelemben kell részesíteni.

(37)

Ennek az irányelvnek az EUSZ 6. cikkével összhangban tiszteletben kell tartania az Európai Unió Alapjogi Chartája és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény által biztosított alapvető jogokat.

(38)

Ezen irányelv végrehajtása során a tagállamoknak törekedniük arra, hogy figyelembe vegyék a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. évi ENSZ egyezményben foglalt jogokat és elveket.

(39)

Mivel ezen irányelv célját, nevezetesen a veszélyeztetett személyek védelmét a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért az intézkedések léptéke és hatásai miatt az uniós szinten jobban megvalósítható, az Unió intézkedéseket fogadhat el az EUSZ 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. Az említett cikkben foglalt arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

(40)

Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban az Egyesült Királyság bejelentette, hogy részt kíván venni ennek az irányelvnek az elfogadásában és alkalmazásában.

(41)

Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyságnak és Írországnak a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében fennálló helyzetéről szóló 21. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében és az említett jegyzőkönyv 4. cikkének sérelme nélkül Írország nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó.

(42)

Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv 1. és 2. cikke értelmében Dánia nem vesz részt ennek az irányelvnek az elfogadásában, az rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó,

a)

tilalom arra vonatkozóan, hogy az érintett személy belépjen bizonyos helyekre, helységekbe vagy meghatározott területekre, ahol a védett személy tartózkodik vagy amelyeket látogat;

b)

a védett személlyel való, bármely formában történő érintkezés tilalma vagy szabályozása, beleértve a telefonon, elektronikus vagy hagyományos levélben, telefaxon vagy egyéb eszközök révén történő érintkezést is; vagy

c)

tilalom vagy szabályozás arra vonatkozóan, hogy az érintett személy előre meghatározott távolságon belül megközelítse a védett személyt.

a)

a védett személy személyazonossága és állampolgársága, valamint gyámjának vagy képviselőjének személyazonossága és állampolgársága, ha a védett személy kiskorú vagy cselekvőképtelen;

b)

azon időpont, amelytől kezdődően a védett személy a végrehajtó államban kíván lakni vagy tartózkodni, és a tartózkodás időszaka vagy időszakai, amennyiben ismertek;

c)

a kibocsátó állam illetékes hatóságának neve, címe, telefon- és faxszámai, valamint e-mail címe;

d)

az európai védelmi határozat kibocsátásának alapjául szolgáló védelmi intézkedést tartalmazó jogi aktus meghatározása (pl. szám és dátum révén);

e)

azon tények és körülmények összefoglalása, amelyek a védelmi intézkedés elfogadásához vezettek a kibocsátó államban;

f)

a veszélyeztető személlyel szemben az európai védelmi határozat alapjául szolgáló védelmi intézkedésben előírt tilalmak, illetve korlátozások, ezek időtartama és a tilalmak, illetve korlátozások megsértése esetén kiszabható esetleges szankció;

g)

azon műszaki eszköz használata, amelyet adott esetben a védett személy vagy a veszélyeztető személy rendelkezésére bocsátottak a védelmi intézkedés végrehajtásához;

h)

a veszélyeztető személy személyazonossága és állampolgársága, valamint elérhetősége;

i)

ha az a kibocsátó állam illetékes hatósága számára további vizsgálatok lefolytatása nélkül is ismert, az arra vonatkozó információ, hogy a védett személy és/vagy a veszélyeztető személy részesült-e ingyenes jogsegélyben a kibocsátó államban;

j)

adott esetben azon egyéb körülmények leírása, amelyek befolyásolhatják a védett személy veszélyeztetettségének értékelését;

k)

adott esetben annak kifejezett megjelölése, hogy a 2008/947/IB kerethatározat 2. cikke szerinti ítéletet vagy a 2009/829/IB kerethatározat 4. cikke szerinti, felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozatot már továbbították a felügyeletet gyakorló államnak – amennyiben az nem azonos az európai védelmi határozat végrehajtó államával –, valamint az ezen állam adott ítélet vagy határozat végrehajtására illetékes hatóságának meghatározása.

a)

az európai védelmi határozat hiányos, vagy azt nem egészítették ki a végrehajtó állam illetékes hatósága által megállapított határidőn belül;

b)

az 5. cikkben meghatározott követelmények nem teljesülnek;

c)

a védelmi intézkedés olyan cselekményhez kapcsolódik, amely a végrehajtó állam joga szerint nem minősül bűncselekménynek;

d)

a védelem olyan szankció vagy intézkedés végrehajtásából ered, amelyet a végrehajtó állam joga szerint közkegyelemben részesítettek, és olyan cselekménnyel vagy magatartással kapcsolatos, amely a végrehajtó állam joga szerint ezen állam hatáskörébe tartozik;

e)

a veszélyeztető személy a végrehajtó állam joga szerint mentességet élvez, aminek következtében nem lehet az európai védelmi határozat alapján intézkedéseket elfogadni;

f)

a veszélyeztető személy azon cselekménye vagy magatartása tekintetében, amellyel kapcsolatban a védelmi intézkedést elfogadták, a végrehajtó állam joga szerint a büntethetőség elévült, amennyiben a cselekmény vagy magatartás a nemzeti joga szerint a hatáskörébe tartozik;

g)

az európai védelmi határozat elismerése ellentétes lenne a kétszeres büntetés tilalmának elvével;

h)

a végrehajtó állam joga alapján a veszélyeztető személy életkora miatt nem vonható büntetőjogi felelősségre azon cselekményért vagy magatartásért, amellyel kapcsolatban a védelmi intézkedést elfogadták;

i)

a védelmi intézkedés olyan bűncselekményre vonatkozik, amely a végrehajtó állam joga szerint úgy tekintendő, mintha azt teljes egészében vagy jelentős részben a végrehajtó állam területén követték volna el.

a)

indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja a kibocsátó államot és a védett személyt az elismerés megtagadásáról és annak indokairól;

b)

adott esetben tájékoztatja a védett személyt a nemzeti joga szerinti védelmi intézkedés kérelmezésének lehetőségéről;

c)

tájékoztatja a védett személyt a határozata ellen rendelkezésre álló, nemzeti jog szerinti jogorvoslati lehetőségekről.

a)

ha az ilyen intézkedés megsértése a végrehajtó állam joga szerint bűncselekménynek minősül, annak következményeként büntetőjogi szankciókat szabhat ki, és bármely egyéb intézkedést meghozhat;

b)

az intézkedés megsértésével kapcsolatban bármely más nem büntetőjogi határozatot meghozhat;

c)

bármilyen sürgős és átmeneti intézkedést meghozhat annak érdekében, hogy véget vessen az intézkedés megsértésének, adott esetben a kibocsátó állam további határozatának meghozataláig.

a)

a védelmi intézkedés és ebből következően az európai védelmi határozat meghosszabbítása, felülvizsgálata, módosítása, hatályon kívül helyezése és visszavonása;

b)

a védelmi intézkedés hatályon kívül helyezésének következményeként szabadságelvonással járó intézkedés kiszabása, feltéve, hogy a védelmi intézkedést a 2008/947/IB kerethatározat 2. cikke szerinti ítélet vagy a 2009/829/IB kerethatározat 4. cikke szerinti, felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozat alapján alkalmazták.

a)

a 9. cikknek megfelelően eljárva módosítja az európai védelmi határozat alapján elfogadott intézkedéseket; vagy

b)

megtagadja a módosított tilalom vagy korlátozás végrehajtását, ha az nem tartozik az 5. cikkben említett tilalmak vagy korlátozások körébe, vagy ha az európai védelmi határozattal a 7. cikkel összhangban együtt továbbított információk hiányosak, vagy a végrehajtó állam illetékes hatósága által a 9. cikk (4) bekezdésével összhangban megállapított határidőn belül nem pótolták a hiányzó információkat.

a)

amennyiben egyértelmű utalás van arra, hogy a védett személy nem lakik vagy tartózkodik a végrehajtó állam területén, vagy véglegesen elhagyta azt;

b)

amennyiben az európai védelmi határozat végrehajtása érdekében elfogadott intézkedéseknek a nemzeti joga alapján megállapítható maximális időtartama lejárt;

c)

a 13. cikk (7) bekezdésének b) pontjában említett esetben; vagy

d)

amennyiben a 2008/947/IB kerethatározat 2. cikke szerinti ítéletet vagy a 2009/829/IB kerethatározat 4. cikke szerinti, felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozatot az európai védelmi határozat elismerését követően továbbítják a végrehajtó államnak.