2.12.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 351/1

A.

mivel az Európai Unió 2004-es bővítése óta a Balti-tenger az EU belső tengerévé vált, amely összeköti a balti-tengeri régió államait, ugyanakkor sajátos kihívást is jelent ezen államok számára, és mivel azok kölcsönös függésben állnak egymástól, és hasonló problémákkal szembesülnek,

B.

mivel a balti-tengeri régióra vonatkozó stratégia iránymutatást ad a jövőbeli makrorégiókkal kapcsolatos stratégiák számára, és mivel a stratégia megvalósításának sikere modellértékű lehet a jövőbeli stratégiák megvalósítását illetően,

C.

mivel a funkcionális, közös célok és fejlesztési problémák köré csoportosuló régiók létrehozásának elképzelése hozzájárulhat az Európai Unió regionális politikája hatékonyságának fokozásához,

D.

mivel a regionális politika hatákonyságának fokozása érdekében, különös tekintettel annak 2013 utáni reformjára, határozottan támogatni és fejleszteni kell az integrált megközelítés elképzelését, valamint az uniós szintű stratégiává váló makroregionális stratégiák létrehozását, ugyanakkor ezek bevezetése nem vezethet a kohéziós politika nemzeti keretekbe való visszatereléséhez,

E.

mivel a Balti-tenger továbbra is az Európai Unió legszennyezettebb tengere, és annak környezeti állapota nem romolhat tovább a Balti-tengeren, valamint az azt körülvevő területeken (ideértve a nem EU-tagállamokban) végrehajtott nagy léptékű infrastrukturális projektek miatt,

1.

megelégedéssel fogadja, hogy az Európai Bizottság és az Európai Tanács támogatja a balti-tengeri régióra vonatkozó stratégiát, amit a Parlament 2006 óta követel;

2.

különös megelégedéssel fogadja, hogy a tagállamok érdekelt felei, köztük nem csak a nemzeti, regionális és helyi hatóságok, hanem a tudományos, üzleti körök és nem kormányzati szervezetek között széleskörű konzultáció alakult ki, ami azt mutatja, hogy a siker egyik döntő tényezője a stratégia terén végzett munkával kapcsolatos konzultációs folyamat és a partnerek bevonása a kezdetektől fogva; e tekintetben üdvözli, hogy a régióban civil társadalmi fórumot hoztak létre, például a balti-tengeri fellépéssel foglalkozó csúcstalálkozót, és az állami és a magánszféra szereplői számára közös fórumot teremtő hasonló kezdeményezések kidolgozására szólít fel a makrorégiókra vonatkozó jövőbeli stratégiák keretében;

3.

ezzel összefüggésben javasolja a helyi közösségek bevonásának fokozását a kiterjedtebb és célzottabb kommunikációs és konzultációs eszközök létrehozása révén, ideértve a helyi médiát (helyi televíziót, rádiót, valamint a nyomtatott és online napilapokat); kéri a Bizottságot, hogy hozzon létre egy a balti-tengeri stratégiának szentelt különleges web portált, amely a központi kormányok és a helyi önkormányzatok, a nem kormányzati szervek és a balti-tengeri régióban működő más jogi személyek által vállalt, folyamatban lévő és jövőbeli projektekkel kapcsolatos tapasztalatok cseréjének fóruma lehetne;

4.

üdvözli az EU 2020 stratégiát, amely összhangban áll a balti-tengeri stratégia célkitűzéseivel, és megjegyzi, hogy az EU 2020 stratégia hatékony keretül szolgálhat a balti-tengeri stratégia végrehajtása és megerősítése tekintetében;

5.

úgy véli, hogy a stratégia részét képező, integrált megközelítésen alapuló együttműködési keretek létrehozása lehetőséget nyújt arra, hogy racionálisabban és eredményesebben használják fel az uniós forrásokból, valamint az országok és különböző pénzügyi intézmények forrásaiból a környezetvédelem és a balti-tengeri régió fejlesztésére rendelkezésre álló pénzeszközöket;

6.

felhívja a figyelmet a balti-tengeri régióban a gazdasági fejlődés és az innováció tekintetében megfigyelhető aránytalanságokra, és annak szükségességére, hogy növeljék valamennyi terület potenciálját, ideértve a legfejlettebbeket is, hiszen azok segíthetik a leghátrányosabb helyzetben lévő régiók felzárkóztatását; rámutat a fejlődési és innovációs potenciállal rendelkező új területek támogatásának fontosságára, és arra, hogy ki kell használni a balti-tengeri stratégia és más jövőbeli makroregionális stratégiák hozzáadott értékében rejlő lehetőségeket olyan új szinergiaszint elérése érdekében, amely mérsékelheti a meglévő egyenlőtlenségeket annak érdekében, hogy a térségben magas fokú versenyképesség mellett tartós és közös jólét alakulhasson ki, ami kulcsfontosságú a társadalom elöregedése és a globalizáció által létrehozott új struktúrák közepette;

7.

hangsúlyozza, hogy a balti-tengeri régió mint gazdasági térség vonzerejének növelése érdekében szükség van a belső piac megerősítésére irányuló, meglévő európai uniós jogszabályok, például a szolgáltatási irányelv gyors és következetes átültetésére;

8.

felszólítja a tagállamokat és a régiókat, hogy használják fel a 2007–2013. közötti időszakra szóló strukturális alapokat a stratégia megvalósításának lehető legszélesebb támogatása érdekében, különös tekintettel a gazdasági válság által leginkább sújtott területeken a munkahelyteremtésben és a gazdasági növekedés elősegítésében, ugyanakkor indokolt esetben javasolja, hogy hozzanak intézkedéseket az operatív programok módosítására a jelenlegi programozási időszakban; kiemeli, hogy a régiók sajátos jellemzőinek kihasználása a strukturális alapok sokkal hatékonyabb felhasználását eredményezheti, és hozzáadott értéket teremthet regionális szinten;

9.

megjegyzi, hogy a világméretű pénzügyi és gazdasági válság mély hatást gyakorolt minden országra a régióban, különösen a balti államokra; szorgalmazza, hogy a válság miatt ne gyengüljön az érdekelt felek elkötelezettsége az EU balti-tengeri stratégiája iránt;

10.

kifejezi azon meggyőződését, hogy a stratégia sikerének, valamint az újabb makroregionális stratégiák ambiciózus célkitűzései megvalósításának az a feltétele, hogy az összes területi dimenziójú lépést az ágazati politikák kontextusában, tehát a közös agrárpolitika, halászati politika, közlekedési politika, iparpolitika, kutatási politika és következetes infrastrukturális politika összefüggésében tegyék meg, és hogy a közösen meghatározott célok eléréséhez az adott területen rendelkezésre álló eszközöket egyesítsék; ebben az összefüggésben ragaszkodik ahhoz, hogy az új kihívások fényében tekintsék át ezeket a politikákat, és uniós szinten megfelelő szervezeti struktúrákat hozzanak létre, továbbá határozzák meg, hogy ezek hogyan kapcsolódjanak a meglévő nemzeti és helyi struktúrákhoz;

11.

úgy véli, hogy a stratégia területi dimenziója hozzájárul a területi kohézióval kapcsolatos elképzelések konkretizálásához és fejlesztéséhez, amely kohéziót a Lisszaboni Szerződés a gazdasági és társadalmi kohézióval egyenlő fontosságúként kezel, és ezt szem előtt tartva felszólítja a Bizottságot, hogy folytasson aktív párbeszédet az EU makroregionális politikáinak a 2013 utáni időszakban betöltendő szerepéről, valamint azok hatásáról;

12.

egyedi rendelkezések kidolgozását ösztönzi a küszöbön álló, strukturális alapokról szóló általános rendelet keretében, a területi együttműködésre vonatkozó rendelkezések alapján, amelyek világosak és figyelembe veszik az eltérő közigazgatási kultúrát és nem rónak további igazgatási terhet a kedvezményezettekre annak érdekében, hogy megerősítsék az államok és régiók közötti együttműködést, valamint hogy újabb közös cselekvési terveket hozzanak létre, amelyek fokozhatják a régió vonzerejét európai és nemzetközi szinten, és amelyek ezt követően a határokon átnyúló együttműködés modelljei lehetnek;

13.

felhívja a figyelmet a tényre, hogy a balti-tengeri régióra vonatkozó stratégiát folyamatnak kell tekinteni, ahol a cselekvés és az együttműködés elvei folyamatosan alakulnak ki – ami szükségessé teszi, hogy a stratégiát naprakésszé tegyék –, valamint hogy az elsődleges cél olyan optimális mechanizmusok feltárása, amelyek újabb makroregionális stratégiákra is alkalmazhatók; e tekintetben hangsúlyozza a sikeres kezdeményezések és azok eredményei összegyűjtésének, összegzésének és támogatásának fontosságát; támogatja a Bizottság arra vonatkozó tervét, hogy létrehozzák a legjobb gyakorlatok adatbázisát azzal a céllal, hogy ezen gyakorlatokat a jövőbeli makroregionális stratégiák kialakítására használják fel;

14.

úgy véli, hogy a makroregionális stratégia keretében kidolgozott területi együttműködés jelentős mértékben hozzájárulhat az integráció folyamatának erősítéséhez azáltal, hogy a civil társadalom nagyobb szerepet vállal a döntéshozatali folyamatokban és a konkrét cselekvések végrehajtásában; ebben az összefüggésben célszerűnek tartja a makroregionális stratégiák társadalmi, gazdasági, kulturális, oktatási és idegenforgalmi szempontjainak megnyitását, a helyi társadalom részvételének erősítése érdekében és a szubszidiaritás jegyében célszerűnek tartja továbbá a makroregionális stratégiák EGTC-k alapítása útján történő támogatását is;

15.

kiemeli a fejlesztés további előmozdításának jelentőségét a kultúra, az oktatás, valamint a kutatás és az innováció területein, és arra ösztönzi az Európai Unió tagállamait, hogy szorosabban működjenek együtt különösen az utóbbi területen; elismeri, hogy az oktatás területén mindenképpen nagyon hasznos lehet az együttműködés, azonban a hatáskörökkel továbbra is a tagállamoknak kell rendelkezniük; javasolja a stratégiai megközelítés és a hosszú távú tervezés megerősítését a makrorégiók vonatkozásában;

16.

a szubszidiaritás elvét, valamint a helyi és regionális szintű együttműködésben rejlő hatalmas lehetőségeket szem előtt tartva kiemeli annak fontosságát, hogy ágazati partnerségek támogatásán keresztül hatékony többszintű együttműködési struktúrát hozzanak létre, amelynek keretében az illetékes politikai döntéshozók rendszeres találkozókat tartanak, ami megerősíti a különböző partnerek közötti közös felelősséget, valamint védelmezi a tagállamok és a régiók szervezeti szuverenitását; e tekintetben felszólít a helyi és regionális szinten létrehozott, határokon átnyúló együttműködési mechanizmusok javítására, fejlesztésére és megerősítésére;

17.

hangsúlyozza, hogy az együttműködés új „makroregionális” kerete határozott felülről lefelé építkező megközelítéssel rendelkezik, melynek fejlesztésében a tagállamok döntő szerepet játszanak, és amely a kormányzás egy új szintjét teremti meg; az együttműködés ezen új modelljének keretén belül gondoskodni kell arról, hogy a peremterületek természetes hátrányait előnyökké és lehetőségekké alakítsák át, és hogy ezen területek fejlődését előmozdítsák;

18.

úgy véli, hogy a makrorégiók egyesítik az adott régióban megjelenő kihívásokra adandó válaszadás optimalizálásának lehetőségét; úgy véli, hogy mindezek mellett az egyes régiók sajátos lehetőségeit és erőforrásait hatékonyan és eredményesen lehetne kihasználni;

19.

kéri az Európai Bizottságot, hogy elemezze a balti-tengeri régióra vonatkozó stratégia bevezetésével kapcsolatos eredményeket és tapasztalatokat, amelyek segíthetnek a makroregionális stratégiák lehetséges finanszírozási forrásainak és módszereinek kidolgozásában, valamint abban, hogy a stratégia kísérleti projekt lehessen más makroregionális stratégiák számára működőképességük bizonyítására; hangsúlyozza azonban, hogy a makrorégiók fejlesztése lényegében kiegészítő jellegű, aminek nem lehet célja az EU finanszírozási prioritását élvező egyéni kezdeményezésű helyi és regionális programok felváltása;

20.

megjegyzi, hogy a balti-tengeri stratégia végrehajtása mind a mai napig nagyon lassan halad; úgy véli, hogy a 2010-es uniós költségvetésben biztosított előirányzatokat a végrehajtás javítására lehetne használni; ezért sajnálja, hogy ezeket az előirányzatokat még mindig nem folyósították, és emlékezteti a Bizottságot ezen összeg minél előbbi kiutalására a balti-tengeri stratégia célkitűzéseivel összhangban álló célok elérése érdekében;

21.

a jövőbeli makroregionális stratégiák érdekében felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottságnak meg kell oldania saját erőforrásainak kérdését annak érdekében, hogy az ilyen jellegű stratégiákat előzetesen fontolóra vehessék az érintett régiók területi sajátosságai alapján, így a résztvevő tagállamokat újabb ötletekkel láthatják el az európai érdeklődésre számot tartó kérdések tekintetében, és a stratégiák kidolgozásában is támogathatják őket; kéri az Európai Bizottságot, hogy koordinátori szerepet betöltve ellenőrizze e stratégiák megvalósítását, gondolja át az újabb prioritásokat és áldozzon erőforrásokat a különleges igények és a szaktudással kapcsolatos kívánalmak szerint, miközben elkerüli a felesleges munkavégzést;

22.

kéri az Európai Bizottságot, hogy a balti-tengeri régióra vonatkozó stratégia végrehajtásának időközi értékelésének szükségességére figyelemmel a projektek kiértékeléséhez pontosan dolgozza ki az összehasonlíthatóságot lehetővé tevő mutatókra támaszkodó kritériumokat és konkrét eszközöket;

23.

felhívja az Európai Bizottságot, a tagállamokat és saját képviselőit, hogy találjanak választ azokra a kérdésre, hogy milyen jellegűek legyenek a makroregionális stratégiák, milyen módon kell őket egyenlő módon kezelni (külön vagy a kohéziós politika részeként), kinek és milyen módon kell végrehajtania őket, és milyen forrásokból kell azokat finanszírozni az uniós finanszírozás szükségtelen megsokszorozásának és széttöredezésének elkerülése érdekében, különösen az EU 2020 stratégia, az EU kötségvetésének felülvizsgálata és a jövőbeli kohéziós politika összefüggésében;

24.

hangsúlyozza, hogy a makrorégiók európai hozzáadott értéke az államokat és a régiókat átfogó szélesebb körű együttműködésben rejlik, ezért az európai területi együttműködés határokon átnyúló, nemzetek és régiók közötti együttműködési programjai fontos szerepet töltenek be a makrorégiók célkitűzéseinek megvalósításában; javasolja továbbá, hogy a balti-tengeri régióra vonatkozó stratégiát tekintsék számos uniós politikára épülő európai uniós stratégiának, amely meghatározott időkerettel és célokkal rendelkezik; a stratégiát - tekintettel horizontális jellegére - makroregionális stratégiaként is kezelhetik, és koordinációját a regionális politikába építhetik bele;

25.

úgy véli, hogy a nagy léptékű stratégiák - mint például a makroregionális stratégiák - kidolgozásának általában véve hozzá kell járulnia a helyi és a regionális szintek által az uniós politika végrehajtásában betöltött szerep növeléséhez;

26.

felszólít – a balti-tengeri regionális stratégiával és a jövőbeli makroregionális stratégiákkal összefüggésben – az uniós és nem uniós államok közötti kapcsolatok fejlesztésére, különösen a jelentős környezeti hatással járó nagy volumenű projektek végrehajtásának tekintetében; ezenkívül felszólít az uniós és nem uniós államok közötti együttműködés kialakítására a régión belüli biztonság megerősítse és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelem támogatása érdekében;

27.

hangsúlyozza, hogy az energiahálózatok kiépítése során törekedni kell különösen Oroszország és Fehéroroszország balti államokkal való együttműködésének előmozdítására, aminek érdekében fokozottabban fel kell használni az EU és Oroszország közötti, energiával kapcsolatos párbeszédet, és ez egyúttal lehetőséget teremt Oroszország balti-tengeri stratégiába történő bevonására is; elvárja a balti-tengeri régió valamennyi szereplőjétől, hogy csatlakozzanak az olyan nemzetközi megállapodásokhoz, mint az Espoo-i Egyezmény és a Helsinki Egyezmény, valamint hogy tartsák be a Helsinki Bizottság (HELCOM) iránymutatásait és ennek keretében működjenek együtt;

28.

felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa a Helsinki Bizottsággal és a balti-tengeri régió tagállamaival való hatékony együttműködést és koordinációt annak érdekében, hogy a Helsinki Bizottság 2007-es balti-tengeri cselekvési tervének és az EU fent említett stratégiájának és cselekvési tervének végrehajtását illetően egyértelműen meghatározzák a felelősség- és feladatköröket, ezáltal hatékony, átfogó stratégiát biztosítva a régió számára;

29.

különösen felhívja a figyelmet az EU-tagállamok által körülvett kalinyingrádi enklávé státuszára; hangsúlyozza, hogy serkenteni kell a társadalmi és gazdasági fejlődést ebben a térségben, amely a „kapu” és a „kísérleti terep” szerepét töltheti be egy szorosabb EU-Oroszország kapcsolat kiépítésében, a nem kormányzati szervezetek, oktatási és kulturális intézmények, valamint a helyi és regionális hatóságok bevonásával;

30.

úgy véli, hogy az Oroszországgal kötendő új partnerségi és együttműködési megállapodásban ki kell térni a Balti-tenger térségében folytatandó együttműködés kérdésére is; üdvözli a Bizottság és a tagállamok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a térségben együttműködést alakítsanak ki Oroszországgal számos területen, többek között a közlekedési összeköttetésekkel, az idegenforgalommal, a határokon átnyúló egészségügyi fenyegetésekkel, a környezetvédelemmel és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással, a környezettel, a vám- és határellenőrzésekkel, valamint különösen az energiával kapcsolatos kérdésekben; úgy véli, hogy az EU és Oroszország közötti együttműködés közös térségei értékes keretet biztosítanak majd ebben a tekintetben, és kéri Oroszországot, hogy egyenlő mértékben vegye ki részét ebből az együttműködésből;

31.

kiemeli, hogy csökkenteni kell a régió függőségét az orosz energiától; üdvözli az Európai Bizottság nyilatkozatát, amely szerint fokozottabban össze kell kapcsolni a régióban fekvő tagállamokat a régióban, és nagyobb mértékben kell diverzifikálni az energiaellátást; ezzel összefüggésben cseppfolyósított gázt szállító tartályhajók fogadására alkalmas kikötők létrehozásának fokozott támogatását szorgalmazza;

32.

úgy véli, hogy a környezet és a biodiverzitás hatékony védelme érdekében megállapodásokat kell elérni azokkal a nem uniós államokkal, amelyek a stratégia érdekeltségi körébe tartozó funkcionális területek részei, hogy osztozhassanak a vonatkozó európai uniós jogszabályokban foglalt értékekben, jogokban és kötelességekben;

33.

úgy véli, hogy kiemelten kell kezelni a balti-tengeri régióban megvalósuló együttműködést, melynek a legmagasabb politikai szinten, az állam- és kormányfők szintjén kell működnie, mivel alapvető fontosságú a Balti-tenger országai közötti együttműködés előrelendítése és a politikai ambíciók megvalósításának biztosítása szempontjából; reméli, hogy e cél elérése érdekében rendszeres találkozókra fog sor kerülni a Balti-tenger állam- és kormányfői között;

34.

hangsúlyozza az energiainfrastruktúrával kapcsolatos – jelenleg kidolgozás alatt lévő és jövőbeli – projektek környezeti hatásvizsgálatának szükségességét, különös figyelmet fordítva a nemzetközi egyezményekre; felszólítja a Bizottságot, hogy alakítson ki megfelelő reagálási tervet a műszaki balesetekre és minden egyéb lehetséges katasztrófahelyzetre, továbbá határozza meg azt is, hogy pénzügyi szempontból hogyan kell kezelni ezeket az eseményeket; hangsúlyozza, hogy ugyanezt a megközelítést kell alkalmazni valamennyi jövőbeli projekt esetében annak érdekében, hogy a jövőbeli makroregionális stratégiában részt vevő balti-tengeri országok biztonsága, a környezet és a tengeri közlekedés ne kerüljön veszélybe; úgy véli, hogy a fenntartható fejlődés és a zöld növekedés jegyében fontos a környezetvédelem erőteljes érvényesülése valamennyi makrorégió esetén, a környezetvédelmi valamint közlekedési és egyéb szempontok egyenrangú kezelése;

35.

hangsúlyozza, hogy létre kell hozni egy balti-tengeri környezetvédelmi megfigyelőközpontot, egy korai előrejelző rendszert balesetek esetére vagy ha súlyos, határokon átnyúló szennyezés következik be, valamint az ilyen helyzetek kezeléséért felelős közös akciócsoportot;

36.

felhívja a figyelmet a balti-tengeri régió stratégiai jelentőségére az olyan energiainfrastruktúrákkal kapcsolatos közös projektek létrehozása vonatkozásában, amelyek az energiatermelés és –ellátás diverzifikálását segítik elő, különös hangsúlyt fektetve a megújuló energiákkal kapcsolatos projektekre, például a (szárazföldi és tengeri) szélerőműparkok, a geotermikus energia és a régióban elérhető biomasszát hasznosító biogázüzemek terén;

37.

felhívja a figyelmet az energia- és éghajlati ágazatban az Északi Dimenzió keretében a Balti-tengeri Államok Tanácsa és az Északi Tanács által folytatott hatékony együttműködésre;

38.

hangsúlyozza, hogy az atomenergia balti-tengeri régióban tervezett kiterjesztése tekintetében az uniós országoknak a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi szabványokat kell követniük, és hogy az Európai Bizottságnak figyelnie kell és nyomon kell követnie, hogy a szomszédos országokban is ugyanazt a megközelítést és ugynazokat a nemzetközi egyezményeket alkalmazzák-e, különösen azokban azon országokban, amelyek atomerőművek építését tervezik az EU külső határai közelében;

39.

hangsúlyozza, hogy az Uniónak és a balti-tengeri régiót körülvevő tagállamoknak sürgősen kezelniük kell a régiót érintő súlyos környezetvédelmi problémákat, amelyek közül a legfontosabb az eutrofizáció, a tengerfenéken elhelyezett veszélyes anyagok hatása, valamint a vízi élővilág változatosságát fenyegető veszélyek, különös figyelmet szentelve a veszélyeztetett halállományokra; ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a Balti-tenger a világ egyik legszennyezettebb tengeri területe;

40.

hangsúlyozza, hogy szükség van egy valamennyi tagállamra vonatkozó közös módszer bevezetésére, amellyel elkészíthető a szennyezés forrásainak jegyzéke, valamint azok fokozatos eltávolításának terve;

41.

üdvözli, hogy a környezeti fenntarthatóság a balti-tengeri régióra vonatkozó uniós stratégia valamint az ezt kísérő cselekvési terv egyik központi pillérévé vált;

42.

úgy véli, hogy a balti-tengeri stratégia célkitűzései elérésének egyik legnagyobb akadályát az Unió más politikai területeivel – így például az eutrofizációt súlyosbító közös agrárpolitikával, vagy a környezeti szempontból nem fenntartható közös halászati politikával – kapcsolatos következetlenség képezi; úgy véli, hogy a közös agrárpolitika és a közös halászati politika reformjait úgy kell kivitelezni, hogy azok hozzájáruljanak a balti-tengeri térség környezeti fenntarthatóságára vonatkozó célkitűzés eléréséhez;

43.

hangsúlyozza, hogy elsődleges fontossággal bír egy hatékony és környezetkímélő tengeri, szárazföldi és belvízi közlekedési és szállítmányozási hálózat kialakítása, amely előre jelezheti a jelenlegi és a jövőbeli kihívásokat, valamint időben reagálhat azokra, figyelembe véve figyelembe véve a Natura 2000 hálózatról szóló dokumentum felülvizsgált változatának rendelkezéseit, és különös figyelmet fordítva a balti-tengeri térség és más európai területek között a balti- és adriai-tengeri folyosón és a kelet-európai közlekedési folyosón keresztül megvalósuló kapcsolatokra;

44.

úgy véli, hogy a szállítás valamennyi módját érintő jobb összeköttetés jelentős mértékű hozzájárulást jelentene egy erősebb, egységesebb gazdaság létrejöttéhez a balti-tengeri régióban;

45.

hangsúlyozza a balti államok különleges helyzetét, amelyek jelenleg nagyrészt el vannak szigetelve az európai közlekedési hálózattól, és úgy véli, hogy ennek a stratégiának többek között hozzá kell járulnia a megfelelő infrastruktúra és hozzáférés hiányának, valamint a különféle nemzeti közlekedési hálózatok alacsony szintű kölcsönös átjárhatóságának kezeléséhez, ami az eltérő műszaki rendszerekre és adminisztratív akadályokra vezethető vissza, azzal a céllal, hogy a balti-tengeri térségben átfogó multimodális közlekedési rendszert alakítsanak ki;

46.

hangsúlyozza a balti-tengeri térség TEN-T prioritást élvező tengelybe történő integrálásának fontosságát, különös tekintettel a tengeri gyorsforgalmi utakra (TEN-T 21), a vasúti tengelynek Berlintől a Balti-tenger partvidékéig való bővítésére (TEN-T 1), a Berlintől a Balti-tenger partvidékéig húzódó vasúti tengely javítására a Rostock és Dánia közötti tengeri összeköttetéssel együtt, valamint a „Rail Baltica” tengely (TEN-T 27) korszerűsítésének és használatbavételének felgyorsítására; ugyancsak hangsúlyozza, hogy a balti-tengeri térséget a balti–adriai folyosón keresztül össze kell kapcsolni az egyéb európai régiókkal;

47.

hangsúlyozza, hogy fontos keleti irányban bővíteni a balti-tengeri térség közlekedési kapacitását a közlekedési hálózatok különösen a vasúthálózatok közötti kölcsönös átjárhatóság előmozdítása és az Európai Unió határain átnyúló áruforgalom felgyorsítása érdekében;

48.

úgy véli, hogy a kikötők és a szárazföldi területek közötti összeköttetéseknek – többek között a belvízi szállításnak – különös prioritást kell kapniuk annak biztosítása érdekében, hogy a régió valamennyi része élvezze a tengeri árufuvarozás fejlődésének előnyeit;

49.

hangsúlyozza e tekintetben a hatékony, határokon átnyúló koordináció és együttműködés szükségességét a vasúti terminálok, a tengeri kikötők, a belvízi kikötők, a szárazföldi terminálok és logisztikai központok között a fenntarthatóbb intermodális közlekedési rendszer kialakítása érdekében;

50.

kiemeli a rövid távú tengeri hajózás fontosságát a Balti-tengeren és annak jelentőségét a hatékony és környezetbarát közlekedési hálózat létrehozásában; rámutat arra, hogy a tenger hatékony kihasználása érdekében gondoskodni kell a rövid távú tengeri hajózás útvonalainak versenyképességéről; ebből az okból szükségesnek tartja, hogy a Bizottság mihamarabb, de legkésőbb 2010 végéig hatásvizsgálatot nyújtson be az Európai Parlamentnek a MARPOL-egyezmény átdolgozott VI. mellékletének hatásairól az északi-tengeri és balti-tengeri kénkibocsátás-ellenőrzési területen 2015-től előírt 0,1 %-os üzemanyag-kénkibocsátási határérték tekintetében;

51.

üdvözli, hogy a Bizottság cselekvési tervébe felvették azt a célkitűzést, hogy a Balti-tengert a tiszta hajózás modellértékű régiójává alakítsák, és hogy a régió a tengeri közlekedés biztonságának és védelmének területén vezető pozícióba kerüljön; úgy véli, hogy ezen célkitűzések elsőrendű fontosságúak a régió idegenforgalomban rejlő lehetőségeinek fenntartása és növelése szempontjából;

52.

felismeri, hogy egyedi intézkedésekre van szükség e célkitűzés támogatása során, ideértve a révkalauzoknak vagy bizonyítottan tapasztalt tengerészeknek a legnagyobb kihívást jelentő tengerszorosokban és tengeri kikötőkben való megfelelő alkalmazását, valamint a hajók fenntartható működtetésére vonatkozó kutatás és fejlesztés megfelelő finanszírozásának kialakítását;

53.

tudatában van a balti-tengeri térség különleges földrajzi helyzetének, amely lehetővé teszi az uniós országokhoz és a szomszédos harmadik országokhoz fűződő kapcsolatok aktívabb kiépítését, és hangsúlyozza az idegenforgalomnak a regionális gazdaságban betöltött fontos szerepét és a bővítési lehetőségek jelentőségét; üdvözli a 2. Balti-tengeri Idegenforgalmi Fórumon elfogadott nyilatkozatot, amely említést tesz a közös támogatási intézkedésekről, az új nemzetközi piacok felkutatására irányuló erőfeszítésekről és az infrastruktúra fejlesztéséről;

54.

hangsúlyozza a balti térség Hanza-városainak vonzerejéből fakadó fenntartható turizmusban rejlő egyedülálló lehetőségeket; támogatja továbbá a határokon átlépő kerékpáros turizmus népszerűsítését, ami a környezet és a kis- és középvállalkozások szempontjából is előnyös lenne;

55.

úgy véli, hogy a vízisport-, wellness- és gyógyfürdő-turizmus, a kulturális örökség és a táj témakörei nagy lehetőséget kínálnak a régió mint turisztikai célpont profiljának fejlesztése tekintetében; hangsúlyozza emiatt a tengerparti természeti területek, a tájak és a kulturális örökség védelmének szükségességét, mivel ezekkel az erőforrásokkal szavatolható a jövőben a balti-tengeri térségben a fenntartható gazdaság;

56.

úgy véli, hogy legalább annyira fontos a szállítási útvonalak fejlesztése és a torlódások megszüntetése; megállapítja, hogy e stratégián keresztül – a balti-tengeri térségben az áruk zökkenőmentes áramlását biztosítandó – meg lehetne oldani a határátlépés nehézségeit, amelyek az EU-t az Orosz Föderációtól elválasztó keleti határon található ellenőrzőpontokon jelentkeznek, és amelyek hosszú kamionsorokat okoznak, és veszélyeztetik a környezetet, a társadalmi közérzetet, a közlekedésbiztonságot és a járművezetők biztonságát;

57.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a nemzeti parlamenteknek, valamint az Orosz Föderáció, Fehéroroszország és Norvégia kormányának.

2.12.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 351/8

A.

mivel 2000–2006 között az európai polgárok 15,2 %-a (69,8 millió ember) élt a 2. célkitűzés alá tartozó térségben, ahol összesen 22,5 milliárd EUR finanszírozáshoz (az összes forrás 9,6 %-ához) jutott, 730 000„bruttó” munkahely jött létre, miközben a legtöbb mutató tekintetében (foglalkoztatás, innováció, kutatás-fejlesztés [K+F], a humán tőke intenzitása, oktatás és képzés, egész életen át tartó tanulás) jó eredmények voltak tapasztalhatók, más mutatóknál viszont (közvetlen külföldi befektetések [KKB], termelékenység) gyengébb eredmények mutatkoztak, mint a konvergenciarégiókban; ami pedig az egy főre jutó GDP-nek az Európai Unió átlagához viszonyított alakulását illeti, a szóban forgó régiók eléggé megelőzték (122 %) a konvergenciarégiókat (59 %), de ennek ellenére 4,4 % csökkenést mutattak ebben az időszakban,

B.

megállapítva, hogy a 2006-os reformnak köszönhetően a 2. célkitűzés immár a regionális versenyképesség és foglalkoztatás támogatására irányul 19 tagállam összesen 168 régiójában, azaz 314 millió lakos körében, 2007–2013 között összesen 54,7 milliárd EUR finanszírozással (az összes forrás csaknem 16 %-a), és érdemes megjegyezni, hogy ezen összeg mintegy 74 %-át a tudás és innováció fejlesztésére (33,7 %), illetve több és jobb munkahely létrehozására (40 %) szánják,

C.

mivel a Bizottság legújabb (2009–2011-re vonatkozó) előrejelzései szerint a munkaerő-piaci helyzet az Európai Unióban továbbra is kedvezőtlenül alakul, és a munkanélküliek aránya el fogja érni a 10,25 %-ot, miközben a munkahelyvesztés 2009-ben 2,25 %-os, 2010-ben pedig 1,25 %-os mértékű lesz, ami a tagállamokban többek között a társadalmi szakadék növekedésével jár; az európai uniós régió kulcságazataiban megfigyelhető: a) az új megrendelések és a bizalom növekedése az Európai Unió iparáról kialakult kép javulásával karöltve, noha a termelés aránya 20 %-kal alacsonyabb a 2008 eleji szintnél; b) hogy a feldolgozóipari tevékenység tovább csökken; c) továbbra is nehéz a kkv-k hozzájutása a mikrohitelekhez/mikrofinanszírozáshoz,

D.

mivel annak ellenére, hogy a válság eleinte valóban jobban érintette a férfiakat, jelenleg a munkahelyek megszűnésének üteme azonos a férfiak és a nők esetében, akiknek munkaerő-piaci jelenléte az EU tagállamok többségében elmarad a férfiakétól; mivel a megelőző válságokból megtanultuk, hogy a munkájukat elveszített nők esetében nagyobb az esélye, hogy nem találnak másikat; mivel a férfiak és nők közötti egyenlőség kedvezően befolyásolja a termelékenységet és a gazdasági növekedést, továbbá a nők munkaerő-piaci részvétele számos társadalmi és gazdasági előnnyel jár,

E.

kiemelve azt a tényt, hogy a 2009-es nemzeti stratégiai jelentésekből, a 2007–2013-ra szóló kohéziós politika és programok végrehajtásáról szóló 2010. évi bizottsági stratégiai jelentésből láthatóan a tagállamok meglehetősen eltérő módon alkalmazták a kohéziós politika elősegítésének azon eszközeit, módszereit és lehetőségeit, amelyeket a Bizottság javasolt a válság kezelésére és a tényleges ráfordítások növelésére, például az operatív programok stratégiai irányainak, prioritási tengelyeinek és finanszírozásának módosítása, a végrehajtási eljárások egyszerűsítésére adott reakció,

F.

hangsúlyozva, hogy 2008 októberétől a Bizottság több intézkedésre tett javaslatot azért, hogy felgyorsítsa az összes forrás és eszköz mozgósítása érdekében a 2007–2013-ra szóló kohéziós politika alá tartozó programok végrehajtását, így téve lehetővé, hogy nemzeti és regionális szinten azonnali és hatékony támogatásban részesüljenek a fellendülést célzó erőfeszítések,

G.

mivel a Bizottságnak a beruházások felgyorsítására és a kohéziós politikai programoknak a tagállamok számára tett ajánlások és jogalkotási, illetve nem jogalkotási intézkedések révén történő egyszerűsítésére irányuló stratégiája a következő három tengely köré szerveződik: a) a kohéziós programok rugalmasabbá tétele; b) a régiók számára előnyös helyzet biztosítása; c) intelligens beruházások a kohéziós programokba; mivel 2010-ben a foglalkoztatásra és a versenyképességre előirányzott 64,3 milliárd euróból 49,4 milliárd EUR fordítható a kohézióra (2 %-os növekedés 2009-hez képest), 14,9 milliárd EUR pedig a versenyképességre (7,9 %-os növekedés 2009-hez képest),

1.

hangsúlyozza, hogy a pénzügyi világválság és a jelenlegi gazdasági lassulás közepette az Európai Unió regionális politikája alapvető célkitűzés-megvalósítási eszköz, amely döntő mértékben járul hozzá az európai gazdasági fellendülés tervéhez, mivel ez a reálgazdasági beruházások legnagyobb uniós forrása, és jelentős támasza az állami beruházásoknak regionális és helyi szinten is; megállapítja, hogy a hosszú távú fenntartható fejlődés elérése érdekében alapvető a válságból való sikeres kilábalás biztosítása az európai régiók versenyképességének, foglalkoztatásának és vonzerejének megerősítésével;

2.

megállapítja, hogy a strukturális alapok hatékony eszközök, amelyeket arra terveztek, hogy segítsék a régiók gazdasági és társadalmi szerkezetátalakítását és gazdasági, társadalmi és területi kohéziójuk előmozdítását, valamint az európai gazdaságélénkítési terv megvalósítását és különösen a versenyképesség és a munkahelyteremtés fejlesztését, az alapok rendszeres és hatékony felhasználásának támogatásával; hangsúlyozza, hogy a versenyképességre vonatkozó célkitűzés nem valósulhat meg a régiók közötti együttműködés és szolidaritás kárára;

3.

elégedetten veszi tudomásul, hogy a gazdasági válságot megelőző időszakban a 2. célkitűzés alá tartozó térségekben a legtöbb mutató tekintetében pozitív eredmények voltak tapasztalhatóak, nevezetesen a foglalkoztatás, az innováció, a kutatás és fejlesztés (K+F), a humán tőke intenzitása, az oktatás és képzés, valamint az egész életen át tartó tanulás terén magas volt a teljesítményszint; hangsúlyozza, hogy a válság gazdaságra gyakorolt hatásai nem vezethetnek a több és jobb munkahelyet célzó támogatás csökkentéséhez, és felszólít ezen komparatív előnyök fenntarthatóságának biztosítására a 2. célkitűzés eszközeinek erősítése révén;

4.

határozottan támogatja az „EU 2020” stratégia alapvető prioritásait, különösen az intelligens, fenntartható és befogadó növekedést, amelyet - többek között - a fenntartható gazdasági növekedés új módjainak a digitális gazdaságon keresztül történő kiaknázása, a területi és társadalmi kohézió erősítésére vonatkozó szabályozási keret javítása, valamint valamennyi régióban a tisztességes verseny, a munkahelyteremtés, a vállalkozói kedv és az innováció kibontakoztatása melletti jobb feltételek biztosítása és az üzleti szellem javítása révén éri el, amelynek során a kkv-kat fejlesztik és növekedési potenciáljukat támogatják; támogatja továbbá a férfiak és nők számára a több és jobb, megfelelő munkakörülményeket nyújtó munkahelyekre és az alap- és továbbképzéshez való hozzáférés szavatolására irányuló erőfeszítéseket; felszólít e politikák további erősítésére, többek között kihasználva az európai egységes piacnak az „EU 2020” stratégia küszöbön álló elmélyítésének keretében kínálkozó előnyeit, ugyanakkor biztosítva, hogy a 2. célkitűzés középpontjában továbbra is az EU területi kohéziójának elérése álljon;

5.

aggodalommal veszi tudomásul a válság által a 2. célkitűzés alá tartozó területeken okozott kedvezőtlen társadalmi következményeket, a munkanélküliség, a szegénység és a társadalmi kirekesztés növekedését, és a legkiszolgáltatottabb csoportokat (munkanélküliek, nők, idősek) érő támadásokat, és felkéri a Bizottságot, hogy kezdeményezze a kkv-k támogatását a meglévő munkahelyek fenntarthatóságának biztosítása és – ahol lehet – több új munkahely létrehozása érdekében;

6.

hangsúlyozza, hogy a gazdasági, társadalmi és területi kohézió alkotja az „EU 2020” stratégia gerincét; a kohéziós politika és a strukturális alapok kulcsfontosságú eszközt jelentenek az intelligens, fenntartható és befogadó növekedés kiemelt céljainak a tagállamokban és a régiókban történő eléréséhez;

7.

hangsúlyozza, hogy számos tagállam súlyos pénzügyi gondjai miatt komoly gondot jelent a programok nemzeti társfinanszírozásának csökkentése, és ez a 2. célkitűzést is érinti, és támogatja a Bizottságnak a közösségi hozzájárulás felhasználására vonatkozó politikáját; ezért szükségesnek véli, hogy a Parlament által elfogadott 1083/2006/EK rendeletet jelen formáját gyorsan módosítsák, a 100 %-os finanszírozást túlzottnak tartja, mivel ezzel kiiktatja, hogy a tagállamokat arra ösztönözzék, hogy a támogatott intézkedések hatékonyságát és eredményességét a nemzeti társfinanszírozáson keresztül biztosítsák és csatlakozik a Tanács álláspontjához, amely az előterjesztett formában elutasítja az ún. előrehozott kifizetést;

8.

megállapítja, hogy az ESZA-ból finanszírozott összesen 117 operatív programból 13-mat módosítottak (Ausztria, Hollandia, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Portugália esetében, valamint 2–2 programnál az Egyesült Királyság és Spanyolország esetében) a válság miatt felmerült konkrét igények kezelésére, és felkéri a Bizottságot, hogy segítse a tagállamokat abban, hogy éljenek a rendszerben rejlő rugalmassággal, amely lehetővé teszi operatív programjaik újbóli meghatározását és erről széles körben és mihamarabb tájékoztassák az érintett regionális és helyi szereplőket annak érdekében, hogy rövid távú célzott támogatást nyújtsanak egyes veszélyeztetett csoportoknak és kategóriáknak;

9.

megjegyzi, hogy a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló hatodik jelentésben tükröződik a régiók három típusának eltérő gazdasági-társadalmi helyzete, különösen ami kreatív és innovációs képességüket, valamint vállalkozó szellemüket illeti. Mind a jelenlegi gazdasági válság, mind pedig a regionális fejlesztési lehetőségeket befolyásoló különféle változók (demográfia, megközelíthetőség, innovációs kapacitás stb.) olyan tényezők, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy vannak olyan fontos adatok, amelyeket figyelembe kell venni a helyi és regionális gazdaságok helyzetének értékelésekor és a hatékony kohéziós politika kialakításakor;

10.

támogatja a Tanács javaslatát, miszerint a 2010. évi előlegeket az ESZA-nál 4 %-kal, a Kohéziós Alapnál pedig 2 %-kal meg kell emelni, mindazonáltal csak azon tagállamok tekintetében, amelyek GDP-jében legalább kétszámjegyű visszaesés következett be, vagy amelyek IMF fizetésimérleg-segélyben részesültek; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a késedelmes végrehajtások okait, és találjon rugalmas megoldásokat az n+2/n+3 szabályra, hogy tagállamok ne eshessenek el a forrásoktól azok lejárata miatt;

11.

sajnálattal állapítja meg, hogy a Bizottságnak a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló hatodik helyzetjelentése nem közöl konkrét minőségi és mennyiségi adatokat a pénzügyi-gazdasági válságnak az Európai Unió régióira gyakorolt rövid és hosszú távú hatásairól, különös tekintettel a legfontosabb gazdasági és társadalmi mutatókra; ezért felkéri a Bizottságot, hogy készítsen külön jelentést/tanulmányt a pénzügyi-gazdasági válságnak az Európai Unió régióiban jelentkező következményeiről, különös tekintettel a 2. célkitűzés alá tartozó és a „fokozatosan kieső” régiókra, valamint a regionális egyenlőtlenségek válság keretében történő lehetséges elmélyüléséről vagy csökkenéséről; megjegyzi, hogy ezeket az értékeléseket késlekedés nélkül el kell végezni, hogy tenni lehessen a kedvezőtlen fejlemények ellen, valamint azt, hogy ezeket fel lehessen használni a 2. célkitűzés azokon a területeken történő folytatásáról szóló javaslat alapjaként, ahol az a nemzeti források tekintetében hozzáadott értéket biztosíthat;

12.

üdvözli a kohéziós politika részeként hozott vállalkozástámogató intézkedéseket (mintegy 55 milliárd EUR 2007 és 2013 között), amelyek nagy része az innovációt, a technológiaátadást és a kkv-k korszerűsítését segíti elő, fontosnak tartja az e területen sikeres modellek népszerűsítését, és megértését fejezi ki abban a tekintetben, hogy a javasolt vállalkozástámogató intervenciós intézkedések céljának a hosszú távú eredményeket hozó szerkezetátalakításnak és egy fenntarthatóbb gazdaságra való áttérésnek kell lennie, és nem a tűzoltásszerű beavatkozás a vállalkozások gazdasági megmentésére, amely számos esetben összeegyeztethetetlen az állami támogatási politikákkal;

13.

hangsúlyozza, hogy a gazdasági válsággal való megbirkózás érdekében a kutatásba és fejlesztésbe, valamint az innovációba, az oktatásba és a forrásokat hatékonyan hasznosító technológiákba kell befektetni; az ilyen befektetés a hagyományos ágazatokat, a vidéki területeket és a magasan képzett szolgáltatásokat nyújtó gazdaságokat egyaránt jótékonyan befolyásolja, továbbá, ennek köszönhetően megerősíti a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót; rámutat, hogy elérhető és hozzáférhető finanszírozási mechanizmust kell biztosítani, amelyben alapvető szerepet kapnak a strukturális alapok;

14.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a válságnak a különböző szerkezetű és növekedési pályájú ágazatokra gyakorolt hatását és azon lehetőségek felhasználását, amelyeket a 2. célkitűzéshez rendelt, elsősorban a vállalkozási kedv, a kkv-k és egy szociális és szolidáris gazdaságért munkálkodó szervezeteket előtérbe helyező finanszírozási eszközök kínálnak, azzal a céllal, hogy fokozzák versenyképességüket, ily módon pedig növeljék a nagyobb mértékű foglalkoztatás lehetőségét, és elősegítsék a pénzügyi tervezési eszközök felhasználásához (Jaspers, Jeremie, Jessica, Jasmine) való hozzáférésüket; felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ezeket a bizonyítékokat használják fel arra, hogy előkészítsék a jövőbeni 2. célkitűzést (az EU kohéziója), és azzal regionális és helyi szinten azokat a területeket vegyék célba, amelyeken bizonyítható az uniós beavatkozás hozzáadott értéke (főként az idegenforgalmi, a szolgáltatási, a számítógépes és az ipari ágazat innovációi, valamint a környezetvédelem és a környezet fejlesztése tekintetében az olyan megújuló energiaforrások és technológiák lehetséges fejlesztése, amelyek az alacsony kibocsátást, a hulladéktermelés minimálisra csökkentését és az elsődleges ágazatban végbemenő innovációt középpontba állítva jelentősen javítanák a hagyományos energiaipari vállalkozásokat);

15.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy regionális, nemzeti, határokon átnyúló és európai szinten alkalmazzák és mozdítsák elő a kohéziós politika és a versenyképesség összhangjának megteremtését szolgáló minden eszközt;

16.

üdvözli, hogy a Bizottság politikája tekintetében a) kiterjesztette a 2000–2006-os operatív programok támogathatósági időszakát annak érdekében, hogy lehetővé váljék a kohéziós politika valamennyi forrásának lehető legteljesebb kihasználása; b) egyszerűsítette a programok igazgatási követelményeit és eljárásait, valamint pénzgazdálkodását, miközben biztosította a szükséges ellenőrzést az esetleges tévedések és csalások kiszűrésére;· e tekintetben úgy véli, hogy olyan feltételeket kell teremteni, amelyek mellett támogathatók az értelmes projektek, és már előre gátat lehet vetni a jogellenes magatartásnak;

17.

támogatja a 2007–2013-as kohéziós politika programjainak előfinanszírozását, amely 2009-re 6,25 milliárd EUR közvetlen likviditást eredményezett az egyes tagállamok esetében megállapított finanszírozási keretösszegekből megvalósuló beruházásokat illetően;

18.

megjegyzi, hogy a városi régiókban és a városközpontokban természetüknél fogva különösen és igen nagy mértékben törnek felszínre a szociális problémák (a nagyarányú munkanélküliség, a marginalizálódás, a társadalmi kirekesztés, stb.), amelyek a válság következtében csak erősödtek, és amelyeket gondosan kell tanulmányozni a megfelelő, rövid és hosszú távú intézkedések meghozatala érdekében;

19.

pártolja a Bizottság 2009-ben bevezetett, a régiók nagy projektjeinek (50 millió EUR vagy azt meghaladó összköltségű projektek) támogatására irányuló politikáját, valamint az új pénzügyi eszközöket, nagyra értékeli a pénzügyi tervezési eszközök jelentőségét, valamint az EBB/EBA közötti együttműködést, különösen a JASPERS, JEREMIE és JESSICA eszközöket, és a finanszírozás további, 25 %-ot meghaladó növelésére szólít fel különösen a 2. célkitűzés alá tartozó régiókra kiterjedő JASPERS (Joint Assistance in Supporting Projects in European Regions) vonatkozásában a projektek kiváló színvonalú előkészítésének és rendkívül gyors végrehajtásának ösztönzése érdekében, annak ellenére, hogy ezek száma a jelenlegi szakaszban még igen alacsony; reméli, hogy a JASPERS előzőleg megnövelt finanszírozása közép- és hosszú távú hatást gyakorol az európai régiók gazdasági versenyképességének növekedésére, és szorgalmazza az elért eredményeknek a kitűzött célokkal, valamint a kapott támogatásnak a célkitűzések megvalósításához szükséges finanszírozással való rendszeres összehasonlító elemzésének beillesztését;

20.

hangsúlyozza, hogy az uniós, nemzeti és regionális politika csak a helyi, regionális, nemzeti, határokon átnyúló és uniós hatóságok közötti valóban integrált, többszintű irányítás tiszteletben tartásával lehet hatékony és eredményes; felhívja a Bizottságot, hogy értékelje az innovációval összefüggő területi – mind nemzeti, mind nemzetközi – együttműködés lehetőségeit minden kohéziós politikai célkitűzésben, és elemezze az európai területi együttműködési célkitűzés megerősítésének lehetőségeit a régiók közötti innovációval összefüggő együttműködés elősegítése tekintetében; a területi együttműködési célkitűzés (3. célkitűzés) megerősítésével párhuzamosan meg kell erősíteni a 2. célkitűzés keretében a transznacionális területi együttműködési intézkedések kidolgozásának lehetőségét is; megjegyzi, hogy ezt a lehetőséget ma az 1083/2006/EK rendelet 37. cikke (6) bekezdésének b) pontja teszi lehetővé; az a véleménye, hogy a területi együttműködés megerősítését a kohéziós célkitűzések teljes költségvetésének módosítása nélkül az e kibővített területi együttműködéshez kapcsolódó nagyobb költségvetés irányába mutató átcsoportosításnak kell kísérnie;

21.

támogatja a végrehajtási szabályok javasolt módosításait, amelyek célja a strukturális alapok rugalmasabbá tétele és a rendkívüli gazdasági körülmények támasztotta igényekhez való alkalmazkodásuk elősegítése a 455 kohéziós politikai program azonnali végrehajtása érdekében, különös tekintettel a 2. célkitűzés programjaira, de figyelemmel a nemzeti és regionális intézményeknek és irányító hatóságoknak az új helyzethez való alkalmazkodási igényeire, amelyekkel elkerülhető az alapokkal való rossz gazdálkodás és visszaélés, és amelyek lehetővé teszik a fel nem használt alapoknak egyéb folyamatban levő vagy új projektekre való átirányítását; felkéri az irányító hatóságokat, hogy tegyenek javaslatokat a 2. célkitűzésben megjelölt operatív programok végrehajtásának hatékonyabbá tételére;

22.

ismételten hangsúlyozza, hogy az N+2 szabály tekintetében különleges körülmények (például gazdasági válság) esetén kivételesen nagyobb rugalmasságra lehet szükség, tekintettel a kohéziós politika által elérni kívánt célkitűzésekre és a ciklikus gazdasági változások államháztartásokra és magánbefektetésekre gyakorolt hatásaira;

23.

javasolja, hogy egy adott régióban az N+2 és N+3 keretében fel nem használt összes forrást fordítsák regionális projektekre és közösségi kezdeményezésekre;

24.

felkéri a Bizottságot, hogy a jogalkotási javaslatok tekintetében értékelje a kisvállalkozói intézkedéscsomagra vonatkozó cselekvési tervet/kezdeményezést egy évvel annak végrehajtása (2008 decembere) után, különösen a kkv-k versenyképességének és a finanszírozási forrásokhoz, valamint a működőtőkéhez való hozzájutásuk megerősítésében, illetve az induló innovatív vállalkozások ösztönzésében, az adminisztratív terhek csökkentésében stb. tapasztalható eredmények tekintetében;

25.

kiemeli a férfiak és nők közötti egyenlőségnek a gazdasági növekedésre gyakorolt kedvező hatását; ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy egyes tanulmányok szerint, ha a nők teljes és részmunkaidős foglalkoztatottságának aránya és termelékenysége elérné a férfiakét, a GDP 30 %-kal növekedne a 2013 utáni programozási időszakban; ezért kéri, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a strukturális alapokból finanszírozott, a nők egyenlőségét és munkaerő-piaci beilleszkedését elősegítő projektekre;

26.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamoknak.

2.12.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 351/13

A.

mivel a közlekedési ágazat az Európai Unió, a régiók, és a városok fejlődésének egyik fontos elemét képezi, éspedig olyan elemét, amely közvetlen hatással van a régiók és a városok versenyképességére és társadalmi kohéziójára, és ezáltal jelentősen hozzájárul az európai belső piac kiteljesedéséhez;

B.

mivel a közlekedés hármas – gazdasági, társadalmi és területi kohéziós – feladatot lát el, és mivel mindhárom szerep alapvető jelentőségű az európai integráció szempontjából;

C.

mivel a közlekedési ágazat kulcsfontosságú szerepet játszik a gazdaság és a foglalkoztatás szempontjából, tekintettel arra, hogy (GDP-ben kifejezve) az EU jövedelmének 10 %-át adja és több mint tízmillió munkahelyet biztosít, és ezért döntő szerepe lesz az Európa 2020 stratégia megvalósításában;

D.

mivel a közlekedés az európai politika lényeges eleme, és mivel ennélfogva az EU-nak olyan pénzügyi kerettel kell rendelkeznie, amely megfelel a közlekedési politika előtt a következő években jelentkező kihívásoknak, a gazdaság számára rövid távon ösztönzést jelent, közép és hosszú távon pedig fokozza a termelékenységet és megerősíti Európát, mint a kutatások otthonát;

E.

mivel a közlekedési ágazat jelentős hatással van a környezetre, valamint az emberek életminőségre és egészségére, és bár lehetővé teszi az emberek személyes és szakmai mobilitását, 2008-ban az ágazat egésze a teljes CO2-kibocsátás 27 %-áért volt felelős, és ez az arány azóta még tovább emelkedett; mivel 2007-ben a közlekedési ágazatból származó összes CO2-kibocsátásból a közúti közlekedés 70,9 %-os, a légi közlekedés 12,5 %-os, a tengeri illetve belvízi hajóutak 15,3 %-os, és a vasutak 0,6 %-os arányban részesültek;

F.

mivel Európában valamennyi közlekedési eszköz tekintetében erőfeszítések történtek a biztonság javítása érdekében; mivel 2008-ban ennek ellenére mintegy 39 000 ember vesztette életét és 300 000 ember szenvedett súlyos sérüléseket közlekedési balesetben, ezért további erőfeszítésekre van szükség a biztonsággal kapcsolatos minden vonatkozásban, és különösen a közúti közlekedés biztonsága tekintetében;

G.

mivel az EU az éghajlat-változási csomagban kötelezettséget vállalt arra, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 1990-hez képest 2020-ig 20 %-kal csökkenti, és ez továbbra is kötelező célkitűzés;

H.

mivel a 2001. évi fehér könyvben meghatározott célkitűzéseket csak részben sikerült elérni, és ezért felül kell vizsgálni, hogy ezeket a célkitűzéseket fenn kell-e tartani vagy új célkitűzéseket kell megfogalmazni, és ahol szükségesnek bizonyul, ott erőfeszítéseket kell tenni e célkitűzések megerősítése érdekében;

I.

mivel az uniós jogszabályok nemzeti jogba történő átültetésével kapcsolatos problémák – például a késedelmes vagy a hiányos átültetés – lényegesen csorbítják az európai jogalkotás hatékonyságát, mivel emiatt sürgős fellépésre van szükség e tekintetben;

J.

mivel a parlamenti munkának következetesnek kell lennie, különösen a közlekedéspolitikát közvetlenül érintő területeken, így többek között környezetvédelmi politikai, szociálpolitikai, urbanizációs politikai, foglalkoztatáspolitikai és gazdaságpolitikai téren;

K.

mivel a pénzügyi és gazdasági válság súlyos következményekkel járt a közlekedési ágazatra, ezt azonban lehetőségként kellene kihasználni a közlekedési ágazat jövőorientált támogatására és erősítésére, különösen a fenntartható közlekedési módok – többek között a vasúti és a vízi közlekedés – előmozdítása és az abba való beruházás révén; mivel ez jobban biztosítja az egyenlő versenyfeltételeket a piacon;

L.

mivel az ügynökségek közeljövőben elvégzendő felülvizsgálata részeként elemezni kell az ügynökségek hozzáadott értékét, valamint egy európai közlekedési ügynökség felállításának szükségességét;

M.

mivel létfontosságú a mérhető célok kitűzése a közlekedési ágazat tekintetében, egyrészt a közlekedési politika hatékonyságának célravezetőbb felülvizsgálata, másrészt a társadalmi és gazdasági tervezési irányvonalak kialakítása révén, valamint kimutatva, hogy a javasolt intézkedések szükségesek a meghatározott közlekedési politika végrehajtásához;

N.

mivel jelentős kutatási, infrastrukturális és műszaki fejlődés történt, ami miatt kiigazításokat kell tenni a pénzügyi források és eszközök tekintetében;

O.

mivel a társadalomban és a gazdasági ágazatokban bekövetkezett széles körű fejlődés következtében a közlekedési ágazat szolgáltatásai iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt, és emiatt minden közlekedési módra szükség van; mivel azonban ezeket gazdaságpolitikai, környezetvédelmi, szociál- és foglalkoztatáspolitikai hatékonyságuk szerint kellene értékelni;

P.

mivel a jövőben biztosítani kell a személy- és az áruszállítás valamennyi módjának fenntartható, kölcsönös összekapcsolódását annak érdekében, hogy biztonságos, fenntartható és logisztikai szempontból összefüggő, és ennek köszönhetően hatékony közlekedési láncok alakuljanak ki, ideértve a multimodális megoldásokat, valamint a helyi és a távolsági közlekedés összekapcsolását;

1.

meggyőződése, hogy az EU politikájának általában tiszta és koherens képet kell alkotnia a közlekedés – mint a belső piac egyik alapját jelentő ágazat – jövőjéről, amely garantálja a személyek és áruk szabad mozgását, és Európában mindenütt biztosítja a területi kohéziót; véleménye szerint amellett, hogy a közlekedési ágazatnak továbbra is jelentősen hozzá kell járulnia az európai fenntartható növekedéshez és versenyképességhez, garantálnia kell gazdasági hatékonyságát és azt, hogy folyamatosan magas társadalmi és környezetvédelmi standardoknak megfelelően fejlődjön;

2.

meggyőződése, hogy a demográfiai változások következtében, különösen városi övezetekben a közlekedés és a mobilitás terén egyre több lesz a kihívás, és hogy e tekintetben döntő fontosságú a mobilitáshoz való alapvető jog biztosítása, többek között a hozzáférés javítása, az infrastruktúra hiányzó elemeinek pótlása és e jog alkalmazhatóvá tétele révén; hangsúlyozza, hogy e tekintetben városi környezetben az élen járó megoldást a jól integrált multimodális közlekedési láncok jelentik, ideértve a gyalogos és kerékpáros, valamint a tömegközlekedés megerősítését; hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy városi környezetben különösen a már meglévő infrastruktúra határozza meg, hogy melyik közlekedési mód a legmegfelelőbb; úgy véli, hogy vidéki környezetben a jó tömegközlekedési kapcsolatok csökkentenék a személygépkocsik használatát; kéri funkcionális városrégiók kialakítását az összekapcsolt városi és városkörnyéki közlekedési rendszerek megteremtése, valamint a vidéki lakosság megtartása érdekében;

3.

kéri a Bizottságot, hogy terjesszen elő fenntartható városi mobilitási terveket a 100 000 főt meghaladó lakosságú városokra, és a szubszidiaritás elvének megfelelő tiszteletben tartása mellett bátorítsa a városokat olyan mobilitási tervek készítésére, amelyek integrált közlekedési felfogást kínálnak a környezetvédelmi károk csökkentése, valamint a mobilitás egészségesebbé és hatékonyabbá tétele céljával;

4.

úgy véli, hogy a kereslet növekedésének következménye többek között az infrastrukturális problémákból fakadó kapacitáshiány és a hatékonyság csökkenése, ezért mindenekelőtt fokozni kellene a komodális szállítást és a szállításban részt vevő személyek és áruk biztonságát, alapvetően javítani kell az infrastruktúrát, továbbá különösen fontos az évek óta fennálló szűk keresztmetszetek felszámolása;

5.

hangsúlyozza, hogy a közlekedés szénmentesítése az EU jövőbeni közlekedési politikájának egyik legfőbb kihívása, és hogy e cél elérése érdekében fel kell használni minden tartósan rendelkezésre álló eszközt – többek között a környezetbarát technológiák és közlekedési módik kutatását és fejlesztését elősegítő energiamixet, az árképzési intézkedéseket és a külső költségek internalizálását valamennyi közlekedési mód tekintetében –, azzal a feltétellel, hogy az EU-szinten így keletkező bevételeket a mobilitás fenntarthatóságának javítására fordítják, és intézkedéseket hoznak a közlekedési ágazat felhasználói és szakmai szereplői magatartásformáinak átalakítására (a tudatosság növelése, környezetbarát viselkedés stb.); hangsúlyozza, hogy ebből a célból mindenekelőtt pénzügyi ösztönzőket kellene kidolgozni, kiküszöbölve a szállítási módok és a tagállamok közötti versenytorzulásokat e folyamatban;

6.

elismeri, hogy a tengeri közlekedésből származó CO2-kibocsátás a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) adatai szerint 3–5-ször kisebb, mint a szárazföldi kibocsátás, de aggodalommal tölti el, hogy a tengeri közlekedés SOx- és NOx-kibocsátási szintje 2020-ra várhatóan megegyezik majd a szárazföldi szállításéval, és hogy az IMO CO2-kibocsátáscsökkentési rendszer bevezetésére irányuló kísérlete nem hozott végleges megoldást;

7.

hangsúlyozza, hogy a lakosságot jobban kell tájékoztatni a szabadidőben történő utazás következményeiről, és felhívja a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a szabadidős utazásokat a szakpolitikai megközelítésében;

8.

hangsúlyozza, hogy a biztonságnak továbbra is a jövő egyik elsődleges közlekedéspolitikai célkitűzésének kell lennie, és hogy az aktív és passzív közlekedési résztvevők biztonságát garantálni kell; úgy véli, hogy rendkívül fontos a közlekedés egészségügyi hatásainak – különösen a korszerű technológiák használata révén történő – csökkentése, valamint az utasok jogainak egyértelmű és átlátható szabályozás által történő biztosítása valamennyi közlekedési mód tekintetében, különös tekintettel a mozgásukban korlátozott utasokra; támogatja az utasok chartájának létrehozását az Európai Unióban;

9.

kéri, hogy a Bizottság terjesszen elő egy rendkívül tömör tanulmányt, amely részletesen ismerteti a tagállamok bevált gyakorlatait a különböző jármű- és úttípusokra – lakott területen belül és kívül – alkalmazott sebesség-korlátozók hatásai tekintetében, a kibocsátások csökkentésére és a közúti biztonság fokozására irányuló jogalkotási intézkedések előterjesztése céljából;

10.

hangsúlyozza, hogy a közlekedési ágazatban dolgozók személyes biztonságát és jogbiztonságát egyaránt garantálni kell, többek között elegendő számú biztonságos parkolóhely létesítésével, valamint a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok és az általuk előírt szankciók végrehajtásának harmonizálásával; hangsúlyozza, hogy a szankciók határokon átnyúló végrehajtásának bevezetése minden felhasználó javára növeli majd a közutak biztonságát;

11.

felhívja a figyelmet arra, hogy a transz-európai közúti hálózatban (TERN) a tehergépjárművek számára kialakított parkolóhelyek kínálata nem tartott lépést a közúti árufuvarozás növekedésével, ami azt jelenti, hogy amennyiben az Európai Unió tagállamaiban nem javítják mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt a pihenési létesítményeket, úgy nemcsak a hivatásos gépkocsivezetők számára kötelezően előírt vezetési és pihenési idők betartása kerül – különösen az éjszaka folyamán – veszélybe, hanem ezáltal a közlekedés általános biztonsága is;

12.

úgy véli, hogy a személy- és áruszállítás fejlődése összességében nagyban függ a különböző közlekedési módok hatékony kihasználásától, és ezért az európai közlekedési politikának a hatékony komodalitást kellene célként kitűzni, amely szorosan kapcsolódik a közlekedés szénmentesítéséhez, biztonságához és gazdasági szempontjaihoz; úgy véli, hogy ez hozzájárul majd a különböző közlekedési módok közötti optimális újraelosztáshoz és a fenntarthatóbb közlekedési módokra történő áttéréshez, továbbá gondoskodik a közlekedési módokon belüli és az azok közötti átjárhatóságról, támogatja a fenntarthatóbb közlekedési és logisztikai láncokat és modális láncokat, és elősegíti a forgalom zökkenőmentes áramlását a módok és a csomópontok között;

13.

hangsúlyozza, hogy a hatékony komodalitást nem csak a költséghatékonysági kritériumok alapján kellene értékelni, hanem a környezetvédelemmel, a szociális és munkafeltételekkel, a biztonsági szempontokkal és a területi kohézióval kapcsolatos kritériumok alapján is, továbbá az értékelés során figyelembe kellene venni a különböző szállítási módok és az európai országok, régiók és nagyvárosok eltérő technikai lehetőségeit és kiindulási szintjét;

14.

hangsúlyozza, hogy a hatékony komodalitásba beletartozik az infrastruktúra fejlesztése – többek között zöldfolyosók kialakítása, a szűk keresztmetszetek számának csökkentése és a vasúti és vízi közlekedés fejlesztése révén –, a biztonság új technológiák alkalmazásával történő fokozása és a munkakörülmények javítása;

15.

kéri, hogy a hatékonyság biztosítása érdekében rendszeresen ellenőrizzék az európai jogszabályokat, illetve azok átültetését és alkalmazását; felszólítja a Bizottságot, hogy következetesen gördítse el az útból azokat az akadályokat, amelyek az európai jogszabályok tagállamok általi hiányos vagy késedelmes átültetéséből erednek;

16.

javasolja, hogy a Lisszaboni Szerződés új keretében és a Bizottság jóváhagyásával évente legalább egy alkalommal tartsanak megbeszélést a nemzeti parlamentek közlekedésért felelős képviselőivel annak érdekében, hogy közös nevezőre jussanak és együttműködjenek a közlekedésre vonatkozó uniós jogszabályok jobb és hatékonyabb végrehajtása érdekében;

17.

úgy véli, hogy a közlekedés meghatározó szerepet játszik az európai egységes piac megvalósítása, valamint a személyek és az áruk szabad mozgása tekintetében, és mindenekelőtt a vasúti közlekedésben az Európai Unió valamennyi tagállamában szabályozott piacnyitásra van szükség; úgy véli, hogy a piac teljes megnyitása a fogyasztók javát szolgálja majd, és azt a közszolgáltatás minőségét biztosító lépéseknek, valamint a hatékonyság és a biztonság javítását szolgáló, az infrastruktúrát és a műszaki átjárhatóság elérését célzó, hosszú távra szóló beruházási tervnek, továbbá – többek között társadalmi, fiskális, biztonsági és környezetvédelmi téren – az intramodális és intermodális versenytorzulás elkerülését célzó intézkedéseknek kellene kísérniük; a külső szociális és környezetvédelmi költségek internalizálását fokozatosan kellene megvalósítani, a szennyezőbb közúti és légi közlekedési módozatokkal kezdve;

18.

felhívja a Bizottságot és a tagállamok hatóságait, hogy könnyítsék meg a kabotázsfuvarozás teljes liberalizációját az üresfutás csökkentése érdekében, valamint arra, hogy további fuvarátrakodási központok kialakítása révén gondoskodjanak egy fenntarthatóbb út- és vasúthálózat létrehozásáról;

19.

úgy véli, hogy a hatékony, az egyéb szállítási módokat kiegészítő tengeri szállítás megvalósításához elengedhetetlen ismételten a piac megnyitására összpontosítani, hogy az valóban versenyképes lehessen;

20.

a gazdasági szükségletek tekintetében hangsúlyozza, hogy szükség van a közlekedési infrastruktúrák (azaz a fuvarozási és személyszállítási vasúti folyosók, az egységes európai égbolt, a kikötők és azok közlekedési hálózattal való összeköttetései, a határok nélküli tengeri térség, illetve a belvízi hajóutak) ténylegesen európai igazgatására a „határjellegű” hatás felszámolása érdekében valamennyi szállítási mód esetében, valamint az Unió versenyképességének és vonzerejének növelése céljából;

21.

felszólít egy közös európai jegyfoglalási rendszer létrehozására a különböző közlekedési eszközök hatékonyságának növelése, valamint interoperabilitásuk egyszerűsítése és fokozása érdekében;

22.

hangsúlyozza, hogy a közlekedés hatással van a szociál-, az egészségügyi és a biztonságpolitikára, továbbá hogy az egységes közlekedési térség megteremtése keretében európai szintű hatékony társadalmi párbeszéd alapján, magas szinten össze kell hangolni és folyamatosan javítani kell a fogfoglalkoztatást és munkafeltételeket, illetve az oktatást és a képzést; hangsúlyozza, hogy többek között az európai képzési központok és az uniós kiválósági központok tagállamokon belüli létrehozása hozzájárulhat a képzések mérhető minőségének és a közlekedésben foglalkoztatottak helyzetének javításához, valamint a képzések kölcsönös elismeréséhez;

23.

úgy véli, hogy a közlekedési politika hatékonyabbá tételének érdekében értékelni kell a programokat (például a Galileót és a valamennyi szállítási módot érintő ITS-t), és az eredmények függvényében a stratégia és a programok irányát adott esetben meg kell változtatni; szükségét látja tehát többek között egy új közúti biztonsági program bevezetésének, a TEN-T további dinamizálásának, a NAIADES program időközi értékelésének, az „egységes európai égbolt”, a SESAR program és a nyolcadik kutatási keretprogram sürgős és teljes körű végrehajtásának, valamint a Marco Polo program egyszerűsített formában történő folytatásának;

24.

úgy véli, hogy a műszaki átjárhatóság és annak finanszírozása, az európai tanúsítás, típusjóváhagyás és kölcsönös elismerés egy jól működő egységes piac lényeges elemei, és ezek átültetésének fokozottabban a különböző ügynökségek feladatkörébe kellene tartoznia; hangsúlyozza, hogy az összes ügynökségnek törekednie kell a felelősségvállalás és a kompetencia hasonlóan magas szintjének elérésére, és rövid időn belül meg kell valósítania azt, és hogy az összes ügynökséget rendszeresen értékelni kell; ösztönzi konkrétabban az Európai Vasúti Ügynökség teljes kapacitásának kiépítését, beleértve azt, hogy az ügynökség fokozatosan vegye át az összes új gördülőállomány és vasúti infrastruktúra tanúsításával, illetve a nemzeti biztonsági hatóságok vagy a tagállamok ezekkel egyenértékű testületei rendszeres auditálásával járó feladatköröket, amint azt a 2004. április 29-i 2004/49/EK irányelv megállapítja;

25.

hangsúlyozza, hogy a közlekedés 75 %-ban a közúton zajlik, és ezért annak megfontolását kéri, hogy szükség van-e egy közúti közlekedéssel foglalkozó ügynökség létrehozására, elsősorban a közúti biztonság javítása érdekében, valamint a polgárok biztonságos mobilitáshoz való alapvető jogának biztosítása céljából új alkalmazások (például a Galileo vagy az intelligens közlekedési rendszerek számára ugyanúgy alkalmas technológiák) támogatása és kutatási programok levezetése révén; úgy véli továbbá, hogy ennek az ügynökségnek képesnek kell lennie szabályozói lépéseket tenni a fenntartható egységes piacot akadályozó tényezők elhárítása érdekében;

26.

rámutat arra, hogy a belvízi közlekedés még mindig szerteágazó intézményes kerettel rendelkezik, és kéri az illetékes intézmények állandó és strukturált együttműködésének megteremtését e közlekedési mód által kínált lehetőségek teljes kiaknázása érdekében;

27.

szorgalmazza a közlekedési ágazattal kapcsolatos kutatásra és technológiára vonatkozó menetrend kidolgozását; úgy véli, hogy ezt a menetrendet az iparág minden releváns érintett felével együttműködve kell megalkotni, hogy meg lehessen érteni az ágazat igényeit és ennek megfelelően lehessen javítani az uniós finanszírozás elosztásán; véleménye szerint elsőbbséget kell biztosítani azon projekteknek, amelyek a közlekedés szén-dioxid-mentesítésére törekednek, növelik a beszállítói lánc átláthatóságát és a közlekedés biztonságát és védelmét, javítják a közlekedésirányítást és csökkentik az adminisztratív terheket;

28.

hangsúlyozza, hogy a kutatást, a fejlesztést és az innovációt támogatni kell, mivel azok a károsanyag-kibocsátás és a közlekedési zaj csökkentése révén valamennyi szállítási mód esetében jelentősen hozzájárulnak a környezet minőségének javításához, a már létező infrastruktúrakapacitás jobb kihasználásának biztosítására és a közlekedés szűk keresztmetszeteinek csökkentésére irányuló megoldások révén fokozzák a biztonságot, valamint nem utolsó sorban az egész közlekedési hálózat minden módozatában az energiafüggetlenség növeléséhez vezetnek; ennek kapcsán hangsúlyozza, hogy az intelligens, átjárható és összekapcsolt közlekedésszervezési és biztonsági rendszerek – például az ERTMS, a Galileo, a SESAR, az ITS és az ezeknek megfelelő technológiák – mind a kutatás és fejlesztés, mind pedig alkalmazásuk terén támogatásra szorulnak; felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy ezek az intelligens közlekedési rendszerek Európa valamennyi polgárának javát szolgálják; tudomásul veszi, hogy az ígéretes technológiák tekintetében meg kell szabni a szükséges feltételek keretrendszerét és nyílt szabványokat kell bevezetni, anélkül, hogy bármely specifikus technológia indokolatlanul előnyben részesülne;

29.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az Unió energiafüggetlenségének megvalósítása keretében csökkenteni kell valamennyi szállítási mód szén-dioxid-kibocsátását, továbbá az innovatív, energiahatékony és tiszta technológiákra és a megújuló energiára irányuló – többek között a valamennyi szállítási módot fenntarthatóbb járművekkel ellátó – kutatás és fejlesztés révén támogatni kell azokat; úgy véli, hogy ez egyben erősítené az európai vállalatok versenyképességét;

30.

hangsúlyozza, hogy az eredmények és az esetlegesen végrehajtandó intézkedések összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében a közúti közlekedés biztonságához és a balesetek kutatásához kapcsolódó lényeges fogalmakra egységes meghatározásokat kell kidolgozni;

31.

hangsúlyozza, hogy a szállítási dokumentumok legújabb kommunikációs szabványoknak megfelelő összehangolása, illetve azok multimodális és nemzetközi alkalmazhatósága jelentősen javíthatja a biztonságot és logisztikát, valamint az igazgatási költségek erőteljes csökkenését eredményezheti;

32.

hangsúlyozza, hogy a hatékony közlekedéspolitikához a felmerülő kihívásokkal arányban álló pénzügyi keretre van szükség, és ehhez a közlekedésre és a mobilitásra irányuló jelenlegi forrásokat növelni kell; ehhez az alábbiakat tartja szükségesnek:

33.

szorgalmazza egy olyan koherens és integrált közlekedési politika megvalósítását, amely az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályozásnak megfelelő, a versenykritériumoktól független pénzügyi támogatás segítségével előmozdítja többek között a vasúti közlekedést, a hajózást, a kikötőpolitikát és a tömegközlekedést;

34.

úgy véli, hogy a pénzügyi és gazdasági válságot lehetőségként kell felhasználni arra, hogy a közlekedési ágazatot célzottan támogassák, valamint pénzügyi támogatások segítségével beruházásokat hajtsanak végre elsősorban a biztonságos, környezetbarát és ezáltal fenntartható közlekedés terén; úgy véli, hogy a közlekedési projektekbe történő uniós befektetéseket figyelembe kell venni az Európa 2020 stratégia során, mivel a közlekedési és mobilitási rendszerek egyedülálló lehetőséget teremtenek stabil munkahelyek teremtésére;

35.

meg van győződve arról, hogy az európai közlekedési politikában továbbra is kiemelt fontosságú TEN-hálózaton belüli európai maghálózat meghatározását a fenntartható fejlődés kritériumai alapján európai, regionális és helyi szinten is értékelni kell, és hogy a multimodális platformok és a szárazkikötők továbbra is az infrastruktúrakínálat egyik lényeges elemét jelentik, hiszen a különböző szállítási módok között hatékony összeköttetéseket tesznek lehetővé;

36.

azon a véleményen van, hogy a TEN-T projekteknek továbbra is az EU közlekedési szakpolitikája kiemelt témájának kell maradniuk, illetve hogy sürgősen kezelni kell az infrastruktúra hiányát és át kell hidalni a határokon még mindig fennálló történelmi és földrajzi akadályokat; hangsúlyozza, hogy a TEN-T programot az Unió határain túlmutató összeköttetésekkel rendelkező, páneurópai hálózatba kell integrálni, és úgy véli, hogy ezt a folyamatot a finanszírozás fokozásával lehet felgyorsítani;

37.

felszólít arra, hogy a belvízi hajózás infrastruktúrája, a belvízi kikötők és a tengeri kikötőknek a hátországgal és a vasúti hálózattal való multimodális összekapcsolása kapjon fokozottabb szerepet az európai közlekedési politikában, és hogy ezek részesüljenek nagyobb támogatásban, hogy csökkenteni lehessen az uniós közlekedés környezetkárosító hatását és növelni annak biztonságát; úgy véli, hogy a legújabb kibocsátásellenőrző technológiával ellátott hajtóművek beépítésével radikálisan növelni lehet a belvízi járművek környezetvédelmi tulajdonságait;

38.

hangsúlyozza, hogy szükség van arra, hogy a rövid távú tengeri szállítással és a tengeri közlekedési folyosókkal kapcsolatos projekteket tágabb értelemben, Európa közvetlenül szomszédos országait is magában foglalva vizsgáljuk; kiemeli, hogy ez jobb szinergiát fog megkövetelni a regionális, a fejlesztési és a közlekedési politika között;

39.

elismeri, hogy a regionális repülőterek a peremterületek és a legkülső régiók fejlődésében kulcsfontosságú szerepet töltenek be a nemzetközi központokkal való összeköttetésük fejlesztése révén; különösen célszerűnek tartja – amennyiben a lehetőségek engedik – a különböző közlekedési módozatokat összekapcsoló megoldások alkalmazását; úgy véli, hogy a repülőterek közötti (gyors-) vasúti összeköttetések kitűnő lehetőséget nyújtanak arra, hogy a különböző közlekedési módokat fenntartható módon kössék össze;

40.

hangsúlyozza, hogy az európai közlekedési térség megteremtése olyan fontos, kiemelt terület, amely nagymértékben függ a valamennyi közlekedési módot – különösen a légi és tengeri forgalmat – érintő, megkötésre váró megállapodások keretében történő nemzetközi elfogadástól, és e tekintetben az Uniónak fokozottan irányító szerepet kell játszania a megfelelő nemzetközi testületeken belül;

41.

világosabb és mérhetőbb, 2020-ra elérendő, 2010-hez viszonyított célok betartását kéri, és ezért a következőket javasolja:

42.

felhívja a Bizottságot, hogy kövesse nyomon az e célok elérése felé tett előrehaladást, és arról évente számoljon be az Európai Parlamentnek;

43.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

2.12.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 351/23

A.

mivel a Petíciós Bizottság 2009-es tevékenységét a hatodik és a hetedik parlamenti ciklus közötti átmenet jellemezte, és a bizottság tagsága jelentős mértékben megváltozott: kétharmaduk első alkalommal vesz részt a bizottságban,

B.

mivel 2009-ben lejárt az európai ombudsman hivatali ideje és a Petíciós Bizottság közvetlenül részt vett az európai ombudsmani posztra pályázó jelöltek meghallgatásában,

C.

mivel a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1-jén hatályba lépett, megteremtve ezzel az uniós polgárok döntéshozatali folyamatokban való fokozottabb részvételéhez szükséges előfeltételeket, a legitimitás és az elszámoltathatóság megerősítésére irányuló erőfeszítések keretében,

D.

mivel a Parlament az EU polgárait közvetlenül képviseli, és a Szerződésben is rögzített petíciós jog olyan eszközt biztosít számukra, amely segítségével képviselőikhez fordulhatnak, ha úgy ítélik meg, hogy jogaikat megsértették,

E.

mivel az európai jogszabályok érvényesítése közvetlenül kihat a polgárokra, akik a legjobb helyzetben vannak annak hatékonysága és gyengeségei megállapítására és a még fennmaradó hiányosságok jelzésére, amelyeket az uniós célkitűzések teljesítésének biztosítása érdekében pótolni kell,

F.

szem előtt tartva, hogy az európai polgárok – egyénileg és együttesen – az európai jog megsértése esetén a Parlamenthez fordulnak jogorvoslatért,

G.

mivel Petíciós Bizottságán keresztül a Parlament köteles az ilyen aggodalmakat kivizsgálni és minden tőle telhetőt megtenni, hogy az ilyen jogsértések megszűnjenek; mivel azért, hogy a polgároknak a legmegfelelőbb és leggyorsabb jogorvoslatot tudja nyújtani, a Petíciós Bizottság folytatta a Bizottsággal, egyéb parlamenti bizottságokkal, európai szervekkel, ügynökségekkel és hálózatokkal és a tagállamokkal való együttműködés megerősítését,

H.

mivel a Parlamenthez beérkezett petíciók száma 2009-ben valamivel magasabb volt, mint 2008-ban (1924, illetve 1849 petíció) és bebizonyosodott a tendencia, mely szerint egyre több petíciót nyújtanak be elektronikus úton (2009-ben a petíciók hozzávetőleg 65 %-át adták be így, míg ez az arány 2008-ban 60 % volt),

I.

mivel a 2009-ben beérkezett elfogadhatatlan petíciók száma jelzi, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a polgárok jobb tájékoztatására az Unió hatásköreivel és az intézményei szerepével kapcsolatban,

J.

mivel számos esetben a polgárok a tagállamokon belüli illetékes közigazgatási vagy igazságügyi hatóságok által hozott határozatok miatt intéznek petíciót a Parlamenthez, és mivel a polgároknak olyan mechanizmusokra van szükségük, amelyeken keresztül számon kérhetik a nemzeti hatóságokon mind az európai jogalkotási folyamatból, mind pedig a jogszabályok betartatásának folyamatából kivett részüket,

K.

mivel a polgárokban különösen azt kell tudatosítani, hogy – az európai ombudsman által a Bizottság elleni 822/2009/BU sz. panaszbeadvány 2009. decemberi lezáró határozatában elismertek szerint– a nemzeti bírósági eljárások az európai jogszabályok tagállami végrehajtásának folyamatába tartoznak, és a Petíciós Bizottság nem foglalkozhat nemzeti bírósági eljárások alá tartozó ügyekkel, illetve nem vizsgálhatja felül az ilyen eljárások kimenetelét,

L.

mivel a bírósági eljárások magas költségei különösen bizonyos tagállamokban akadályt jelenthetnek a polgárok számára és meggátolhatják őket abban, hogy eljárást kezdeményezzenek az illetékes nemzeti bíróságokon, amikor úgy vélik, hogy a nemzeti hatóságok nem tartották tiszteletben az uniós jogszabályok által biztosított jogaikat,

M.

mivel a Parlament különösen akkor van nehéz helyzetben, amikor azzal kapcsolatban nyújtanak be hozzá petíciót, hogy a nemzeti bíróság az EUMSZ 267. cikkét megsértve nem kért előzetes ítélkezést a Bíróságtól, különösen, ha a Bizottság nem használja fel a 258. cikkből fakadó hatáskörét, hogy a kérdéses tagállam ellen eljárást indítson,

N.

mivel a petíciós folyamat – munkamódszerein keresztül és azáltal, hogy a petíciós jog a Szerződés rendelkezései szerint minden uniós polgárt és lakost megillet – eltér a polgárok számára EU-s szinten rendelkezésre álló jogorvoslattól, pl. a panaszok az európai ombudsmanhoz vagy a Bizottsághoz történő benyújtásától,

O.

mivel a polgároknak joguk van a gyors és megoldásorientált jogorvoslathoz és az összes európai intézmény magas szintű átláthatóságához és egyértelműségéhez, és mivel a Parlament több ízben kérte a Bizottságot, hogy a Szerződés őreként rá ruházott előjogokkal lépjen fel az európai jogszabályoknak a petíció benyújtói által feltárt megsértései ellen, különösen akkor, ha az EU-jogszabályok nemzeti szintű átültetése a jogszabályok megsértését eredményezi,

P.

mivel számos petíció továbbra is a belső piacra és a környezetre vonatkozó európai jogszabályok átültetése és végrehajtása kapcsán vet fel aggodalmakat, és figyelembe véve a Petíciós Bizottság korábbi, Bizottsághoz intézett felhívásait, hogy e területeken biztosítsa a végrehajtások ellenőrzésének fokozását és nagyobb hatékonyságát,

Q.

mivel – ugyan a Bizottság csak akkor tudja maradéktalanul ellenőrizni az uniós jog betartását, amikor a nemzeti hatóságok meghozták végső határozatukat – különösen környezeti ügyekben és az összes olyan ügyben, amelyben az időtényező nagy szerepet játszik, hogy már korai szakaszban ellenőrizzék, hogy a helyi, regionális és nemzeti hatóságok megfelelően alkalmazzák-e az uniós jog értelmében vonatkozó összes eljárási követelményt, szükség esetén pedig részletes tanulmányokat végezzenek a hatályos jogszabályok alkalmazásáról és hatásáról, hogy minden szükséges információ rendelkezésre álljon,

R.

szem előtt tartva a biodiverzitást sújtó további helyrehozhatatlan károk megelőzésének – különösen a Natura 2000-ben kijelölt területeken belüli – fontosságát, valamint az élőhelyekről szóló irányelv (92/43/EGK) és a madarakról szóló irányelv (79/409/EGK) értelmében a tagállamok elköteleződését a különleges természetvédelmi területek megóvásának biztosítása mellett,

S.

mivel a petíciók kiemelik az európai jogszabályoknak az EU-s polgárok mindennapjaira gyakorolt hatását, elismerve, hogy minden szükséges lépést meg kell tenni a polgárok uniós jogainak megerősítése terén elért előrehaladás megszilárdítása érdekében,

T.

mivel a tevékenységéről szóló korábbi jelentésében és a közösségi jog alkalmazásának nyomon követésére vonatkozó éves bizottsági jelentéséről szóló véleményében a Petíciós Bizottság kérte, hogy rendszeresen tájékoztassák olyan ügyekben folyó jogsértési eljárások különböző fázisairól, amelyekkel petíciók is foglalkoznak,

U.

szem előtt tartva, hogy a tagállamok tartóznak elsődleges felelősséggel az európai jogszabályok helyes átültetéséért és végrehajtásáért, valamint elismerve, hogy 2009-ben több tagállam egyre nagyobb mértékben vett részt a Petíciós Bizottság tevékenységében,

1.

üdvözli az új parlamenti ciklusba történő gördülékeny átmenetet és megjegyzi, hogy a többi parlamenti bizottságtól eltérően a Petíciós Bizottság aktáinak számottevő része átkerült az új parlamenti ciklusba, tekintve, hogy a petíciók jelentős részének vizsgálatát még nem zárták le;

2.

üdvözli a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését és bízik abban, hogy a Parlamentet szorosan be fogják vonni az új polgári kezdeményezés kialakításába, azért, hogy az új eszköz maradéktalanul betöltse célját és biztosítsa az EU döntéshozatali folyamatának átláthatóságát és elszámoltathatóságát, lehetővé téve a polgárok számára az uniós jog javításának vagy kiegészítésének javasolását;

3.

üdvözli az európai polgári kezdeményezésről szóló zöld könyvet (1), amelyet az elmélet gyakorlatba ültetésének első lépcsőjeként a Bizottság 2009 végén tett közzé;

4.

rámutat, hogy a Parlamenthez több mint egymillió aláírással ellátott kampányjellegű petíciókat is benyújtottak, és hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a polgárokat teljesen felvilágosítsák az ilyen jellegű petíciók és a polgári kezdeményezés közötti különbségekről;

5.

emlékeztet a polgári kezdeményezésről szóló állásfoglalására (2), amelyet a Petíciós Bizottság véleményezett; sürgeti a Bizottságot, hogy dolgozzon ki átfogó végrehajtási intézkedéseket, amelyek világosan meghatározzák a vizsgálati és a döntéshozatali folyamatokban részt vevő intézmények szerepét és kötelezettségeit;

6.

üdvözli az Alapjogi Chartának a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével jogilag kötelező érvényre emelkedését és hangsúlyozza a Charta jelentőségét abban, hogy az alapvető jogok a polgárok számára világosabbá és láthatóbbá váljanak;

7.

úgy véli, hogy az Unió és tagállamai egyaránt kötelezettséggel tartoznak annak biztosításáért, hogy a Chartában szereplő alapvető jogokat maradéktalanul tiszteletben tartsák, és bízik abban, hogy a Charter elő fogja segíteni az uniós polgárság fogalmának kialakulását;

8.

bízik abban, hogy minden szükséges eljárási lépést meg fognak tenni annak biztosítása érdekében, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez való uniós csatlakozást érintő intézményi kérdések mihamarabb tisztázódjanak, és megjegyzi, hogy a Petíciós Bizottság részt kíván venni a Parlament erre irányuló munkájában;

9.

emlékeztet korábbi kérésére, hogy a Parlament és a Bizottság illetékes szolgálatai hajtsák végre az EU-polgárok számára hozzáférhető jogorvoslati eljárások teljes felülvizsgálatát, valamint hangsúlyozza annak fontosságát, hogy folytatódjanak a tárgyalások az Európai Parlament ás a Bizottság közötti felülvizsgált keretmegállapodásról, hogy teljes mértékben figyelembe lehessen venni az EU-polgárok megnövekedett jogait, különösen az európai polgári kezdeményezések tekintetében;

10.

üdvözli a Bizottság azirányú lépéseit, hogy a polgárok uniós jogokra és a jogsértések esetén rendelkezésükre álló jogorvoslati eszközökre vonatkozó tájékoztatása érdekében egyszerűsítse a nyilvánosság számára segítséget nyújtó, meglévő szolgáltatások a vonatkozó honlapoknak (például a SOLVIT és az ECC-Net) a fő EU honlapon belül egy, Az EU polgárait megillető jogok alfejezet alá történő átcsoportosítása révén;

11.

rámutat, hogy a Parlament ismételten felszólította a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy olyan rendszert, amely világosan feltünteti a polgárok rendelkezésére álló különböző panasztételi mechanizmusokat és úgy véli, hogy további lépésekre van szükség ama végső cél érdekében, hogy Az EU polgárait megillető jogok honlap egy felhasználóbarát, egyablakos on-line rendszerré váljon; várakozással néz a 2008-as cselekvési terv (3) végrehajtásának 2010-re várható első értékelése felé;

12.

emlékeztet arra, hogy az európai ombudsman 2008-as tevékenységéről szóló állásfoglalása arra bíztatja a nemrég újraválasztott ombudsmant, hogy folytassa az európai közigazgatás nyitottságának és elszámoltathatóságának fokozására és annak biztosítására irányuló tevékenységét, hogy a döntések meghozatala a lehető legnyitottabban és a polgárokhoz lehető legközelebbi szinten történjen;

13.

megerősíti eltökéltségét, hogy támogatja az ombudsmani hivatalt a munkájával kapcsolatos lakossági tudatosság felkeltését, valamint az európai intézményekben elkövetett hivatali visszásságok felfedését és az azokkal szembeni fellépést célzó erőfeszítéseiben; úgy véli, hogy az európai közigazgatás javítását célzó átfogó törekvésekben az ombudsman értékes információforrásnak számít;

14.

megjegyzi, hogy a 2009-ben beérkezett petíciók – amelyeknek több mint 40 %-át elfogadhatatlanak nyilvánították – továbbra is a környezetre, az alapvető jogokra, az igazságszolgáltatásra és a belső piacra összpontosítanak; földrajzi szempontból a petíciók többsége az Unió egészét érintik – ezután Németországot, Spanyolországot, Olaszországot és Romániát –, ami jelzi, hogy a polgárok éber figyelemmel követik az Unió tevékenységét és a fellépését kérve hozzá fordulnak;

15.

elismeri a petícióírók és a Petíciós Bizottság munkájának az Unió környezetének védelmében betöltött jelentőségét; üdvözli a bizottság arra vonatkozó kezdeményezését, hogy rendeljenek egy tanulmányt az élőhelyek-irányelv alkalmazásáról a biodiverzitás nemzetközi évére készülvén, és hasznos eszköznek ítéli a biológiai sokféleséggel kapcsolatos jelenlegi uniós stratégia értékelését és egy új stratégia megfogalmazását;

16.

megállapítja, hogy egyre több petíció mutat rá a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló uniós polgárok által tapasztalt problémákra; e petíciók azzal foglalkoznak, hogy a befogadó tagállamokban túlságosan sokáig elhúzódik a harmadik országból származó családtagok tartózkodási engedélyeinek megadása, valamint nehézségeket okoz a szavazati jogok gyakorlása és a képesítések elismerése;

17.

megismétli korábbi kérését, hogy a Bizottság terjesszen elő gyakorlatias javaslatokat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni fogyasztóvédelem kisvállalkozásokra történő kiterjesztése érdekében, ahogyan azt szakmai címjegyzékekkel foglalkozó társaságok megtévesztő reklámja elleni küzdelemről szóló állásfoglalásában (4) is kérte, tekintve, hogy továbbra érkeznek petíciók a Bizottsághoz a szakmai címjegyzékekkel kapcsolatos csalások áldozataitól;

18.

elismeri a Bizottságnak a Petíciós Bizottság tevékenységében játszott központi szerepét, amely a petíciók értékelésekor, az európai jogszabályok megsértésének megállapításakor és a jogorvoslat kezdeményezésekor továbbra is a Bizottság szakértelmére támaszkodik, és elismerését fejezi ki a Bizottság erőfeszítéseiért, amelyeket a Petíciós Bizottság által kért vizsgálatok teljes válaszidejének rövidítése érdekében tett, hogy a polgárok által bejelentett eseteket a lehető leghamarabb meg lehessen oldani;

19.

arra biztatja a Bizottságot, hogy ha petíciók különleges védett területek lehetséges károsodását jelzik, már a korai szakaszban avatkozzék közbe azáltal, hogy emlékezteti az érintett nemzeti hatóságokat abbéli elkötelezettségükre, hogy biztosítják a 92/43/EGK irányelv (élőhelyek) által Natura 2000-ként besorolt helyszínek integritását, ahol pedig szükséges, hozzon megelőző intézkedéseket az európai jogszabályoknak való megfelelés biztosítására;

20.

üdvözli az újonnan megválasztott biztosokat – különösen az intézményközi kapcsolatokért és igazgatásért felelős biztost – és bízik abban, hogy a lehető legszorosabban és leghatékonyabban fognak együttműködni a Petíciós Bizottsággal és a polgárok és az európai intézmények közötti egyik legfontosabb kommu8nikációs csatornának tekintik;

21.

sajnálkozik amiatt, hogy a Bizottság még nem reagált a Petíciós Bizottság többszöri kérésére, hogy hivatalos és rendszeres tájékoztatást adjon a lezáratlan petíciókkal kapcsolatos jogsértési eljárások előrehaladásáról; megjegyzi, hogy a jogsértési eljárásokra vonatkozó bizottsági határozatok havonta történő megjelentetése – a Szerződés 259. cikkével összhangban – az átláthatóság szempontjából dicséretes, ugyanakkor nem tekinthető megfelelő válasznak e kérésre;

22.

úgy véli, hogy a jogsértési eljárások és az azokat követő bizottsági sajtóközlemények kikeresése és az adott petícióhoz kapcsolása –különösen a horizontális jogsértési ügyekben – szükségtelenül pazarolná a Petíciós Bizottság idejét és forrásait, és kéri, hogy a Bizottság tájékoztassa a Petíciós Bizottságot minden releváns szabálysértési eljárásról;

23.

megismétli azon meggyőződését, hogy az uniós polgároknak a Bizottság részéről egyforma átláthatósági szintet kell élvezniük akár hivatalos panaszt tesznek, akár a Parlamenthez intéznek petíciót, és újból felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy nagyobb elismerést kapjon a petíciós eljárás és az európai jogszabályok megsértésének felderítésében játszott szerepe, amelyek nyomán jogsértési eljárásokat kezdeményeztek;

24.

emlékeztet arra, hogy a petíciók számos esetben világítanak rá az európai jogalkotás átültetésével és végrehajtásával kapcsolatos problémákra, és elismeri, hogy a jogsértési eljárások megindítása – egy ilyen eljárás átlagos idejét tekintve – nem nyújt feltétlenül azonnali megoldást a polgárok problémáira;

25.

üdvözli a Bizottság erőfeszítéseit az európai jogalkotás jobb végrehajtásának előmozdítása terén, valamint azon tagállamok pozitív hozzáállását, amelyek megteszik a szükséges intézkedéseket a jogsértéseknek a végrehajtási folyamat korai szakaszában történő orvoslása érdekében;

26.

üdvözli a tagállamok növekvő szerepvállalását a Petíciós Bizottság tevékenységében és a képviselőik részvételét a bizottsági üléseken; úgy véli, hogy ezt az együttműködést tovább kell erősíteni, hiszen az európai jogszabályok végrehajtása – a nemzeti jogrendbe történő átültetésüket követően – elsősorban a nemzeti hatóságok felelőssége;

27.

hangsúlyozza, hogy a tagállamokkal való szorosabb együttműködés rendkívül fontos a Petíciós Bizottság munkája szempontjából; úgy véli, hogy ezt egyrészről a nemzeti parlamentekkel való együttműködés elmélyítésén keresztül lehetne elérni, különösen a Lisszaboni Szerződés keretében;

28.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy legyenek készek egy átláthatóbb és kezdeményezőbb szerep vállalására az európai jogszabályok végrehajtásával és betartatásával kapcsolatos petíciókra adott válaszként;

29.

úgy ítéli meg, hogy a Lisszaboni Szerződés fényében az EP Petíciós Bizottságának szorosabb munkakapcsolatokat kell kovácsolnia a tagállamok nemzeti és regionális parlamentjeinek hasonló bizottságaival az európai ügyekkel kapcsolatos petíciók kölcsönös megértésének előmozdítása, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a polgárok a lehető legmegfelelőbb szinten a lehető leghamarabb választ kapjanak;

30.

felhívja a figyelmet a Spanyolországban zajló kiterjedt urbanizáció hatásairól szóló állásfoglalása következtetésire és felszólítja a spanyol hatóságokat, hogy továbbra is biztosítsák az ez ügyben hozott intézkedéseik értékelését, ahogy ezt eddig is tették;

31.

megjegyzi, hogy növekszik a petíciót benyújtók száma, akik olyan ügyekben fordulnak a Parlamenthez, amelyek kívül esnek az EU illetékességi körén, ilyen például a nyugdíjellátás összegének kiszámítása, a nemzeti bíróságok határozatainak végrehajtása és a nemzeti közigazgatás passzivitása; a Petíciós Bizottság minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy az ilyen panaszokat visszairányítsa az illetékes nemzeti hatóságokhoz;

32.

úgy véli, hogy az internet elterjedt használatát mint a polgárokkal folytatott kommunikáció eszközét ösztönözni kell, ugyanakkor megoldást kell találni arra, hogy a Bizottságot ne lepjék el a nem petíciónak minősülő beadványok; úgy véli, hogy az egyik lehetséges megoldás a parlamenti regisztrációs folyamat felülvizsgálatában rejlik, és támogatja az illetékes személyzetet, hogy a kérdéses aktákat a Petíciós Bizottsághoz történő benyújtásuk helyett irányítsa a Polgárokkal Folytatott Levelezés Osztályához;

33.

hangsúlyozza, hogy folytatni kell a petíciók kezelésének átláthatóbbá tétele érdekében folyó munkát: belsőleg az „e-petíció” alkalmazás – amely lehetővé teszi, hogy a képviselők közvetlenül hozzáférhessenek a petíciós aktákhoz – folyamatos aktualizálásával, külsőleg pedig egy felhasználóbarát, interaktív petíciós honlap létrehozásával, amellyel a Parlament eredményesebben tudná elérni a polgárokat és világosabbá tenné számukra a Petíciós Bizottság szavazási eljárását és feladatait;

34.

támogatja egy olyan, többszakaszos interaktív petíciós mintákat biztosító honlap létrehozását, amely tájékoztatja a polgárokat a Parlament hatásköréről s arról, hogy milyen eredménnyel járhat a petíciók Parlamenthez történő benyújtása, és e honlapon fel lehet tüntetni az európai és nemzeti szintű jogorvoslati alternatívák hivatkozásait; az Unió különböző területeken betöltött felelősségi köreinek a lehető legrészletesebb leírását kéri az uniós és nemzeti kompetenciákat illető zavar elkerülése végett;

35.

elismeri, hogy egy ilyen kezdeményezés megvalósítása költségekkel járna, ugyanakkor sürgeti az illetékes igazgatási szolgálatokat, hogy a Petíciós Bizottsággal együttműködve találják meg a legmegfelelőbb megoldást, hiszen egy ilyen internetes portál kiemelkedő jelentőségű lenne nemcsak a Parlament és az EU polgárai közötti kapcsolat javítása, hanem az elfogadhatatlan petíciók számának csökkentése szempontjából is;

36.

hangsúlyozza, hogy addig, amíg a források ügye nem rendeződik kielégítően, a jelenlegi weboldal azonnali javítására van szükség;

37.

üdvözli az új eljárási szabályzat Parlament általi elfogadását és a petíciók kezelésére vonatkozó rendelkezések felülvizsgálatát; bátorítja a Titkárság és képviselőcsoportok képviselőinek egy, a Petíciós Bizottság szabályaira és belső eljárásaira vonatkozó, felülvizsgált képviselői útmutató elkészítésére irányuló munkáját, hiszen egy ilyen dokumentum nemcsak a képviselők munkáját segítené, de egyben a petíciós folyamat átláthatóságát is tovább növelné;

38.

újfent megerősíti felhívását az illetékes igazgatási osztályok felé, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket egy elektronikus nyilvántartás létrehozása érdekében, amelyen keresztül az eljárási szabályzat 202. cikkének megfelelően a polgárok támogathatnak vagy ellenezhetnek egy petíciót;

39.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a Petíciós Bizottság jelentését a Tanácsnak és a Bizottságnak, az európai ombudsmannak, valamint a tagállamok kormányainak, petíciós bizottságaiknak és nemzeti ombudsmanjaiknak vagy hasonló illetékes szerveiknek.

2.12.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 351/29

A.

mivel a gazdasági válság hatására az Európai Unió tagállamaiban a munkanélküliség aránya jelentősen megemelkedett; mivel ez a jelenség a fiatalokat egyes esetekben aránytalanul sújtotta; mivel a munkanélküliek aránya a fiatalok körében a munkanélküliség átlagánál erőteljesebben emelkedik; mivel 2009. decemberében az Európai Unióban több mint 5,5 millió 25 év alatti fiatal, azaz a fiatalok 21,4 %-a volt munkanélküli, ahhoz a paradoxonhoz vezet, hogy bár a népesség elöregedése miatt a biztosítási rendszerek nélkülözhetetlen pilléreinek a fiataloknak kellene lenniük, eközben a gazdaság perifériájára szorulnak,

B.

mivel a fiatalok előtt kevés lehetőség áll arra, hogy állandó és szabályos foglalkoztatást találjanak; mivel a fiatalok főként atipikus, igen rugalmas, bizonytalan foglalkoztatási formák (marginális részmunkaidő, ideiglenes vagy határozott idejű foglalkoztatás stb.) keretében lépnek be a munkaerő-piacra, és alacsony annak a valószínűsége, hogy ez az első lépés az állandó foglalkoztatás irányába,

C.

mivel úgy látszik, hogy a gyakornoki és szakmai gyakorlati lehetőségeket gyakrabban veszik igénybe a munkáltatók a szabályos foglalkoztatás kiváltására azzal, hogy kihasználják a fiatalok munkaerőpiacra való belépése előtt álló akadályokat; mivel a tagállamoknak foglalkozniuk kell a fiatalok kihasználásának e formáival és azokat ténylegesen fel kell számolniuk,

D.

mivel a foglalkoztatásról szóló 2009-es rendkívüli prágai uniós csúcstalálkozón elfogadott tíz intézkedésből négy az oktatással, szakképzéssel, az egész életen át tartó tanulással, a gyakornoksággal, a mobilitás lehetővé tételével és a munkaerőpiac igényeinek és az igényelt készségek jobb előrejelzésével foglakozik,

E.

mivel a fiatalok munkanélkülisége és alulfoglalkoztatása súlyos szociális és gazdasági terhet ró a társadalomra, melynek következményei közé tartozik a gazdasági lehetőségek elszalasztása, az adózói kör lemorzsolódása – mely meghiúsítja az infrastruktúra és a közszolgáltatások fejlesztését szolgáló beruházásokat –, a szociális jóléti kiadások növekedése, az oktatási és képzési beruházások kihasználatlansága, valamint a hosszú távú munkanélküliség és társadalmi kirekesztés kockázata,

F.

mivel a jelen generáció által okozott hatalmas államadósságokat a fiatal generációknak kell csökkenteniük,

G.

mivel a gazdasági és demográfiai előrejelzések alapján az Európai Unióban a következő évtizedben mintegy 80 millió új álláslehetőség jön létre, melyek nagy részének betöltéséhez magasan képzett munkaerőre van szükség; mivel az Európai Unió egészére vetítve a foglalkoztatottak aránya a magas szintű képzettséggel rendelkezők között 85 %, a középszinten képzetteknél 70 %, míg az alacsony képzettségűek körében 50 %,

H.

mivel a gazdasági növekedés létfontosságú a munkahelyteremtéshez, hiszen a nagyobb gazdasági növekedés több foglalkoztatási lehetőséget teremt; emlékeztet arra, hogy Európában az új munkahelyek több mint 50 %-át a KKV-k teremtik,

I.

mivel az oktatásból a munkavégzésbe való, valamint a különböző munkahelyek közötti átmenet időszakai az egész Európai Unióban strukturális kihívást jelentenek a fiatalok számára; mivel a szakmai gyakorlatok igen pozitív hatást fejtenek ki a fiatalok álláshoz jutására, főleg akkor, ha lehetővé teszik a professzionalizmus és a szakmai készségek közvetlenül a vállalkozásokon belüli megszerzését,

J.

mivel az oktatási programokat jelentős mértékben javítani kell, miközben ösztönözni kell az egyetemek és vállalkozások közötti partnerségeket, a hatékony gyakorlati képzési rendszereket, a szakmai előmenetelhez szükséges kölcsönöket és a munkáltatók képzésbe való befektetését,

K.

mivel a fiatalok a munkaerőpiacra való belépés során és a munkahelyek leépítése során szintén sokszor szembesülnek életkor alapján való hátrányos megkülönböztetéssel; mivel a fiatal nők a férfiaknál nagyobb valószínűséggel kerülnek szembe munkanélküliséggel és szegénységgel, vagy azzal, hogy bizonytalan és be nem jelentett tevékenységekben foglalkoztatják őket; mivel másfelől a jelenlegi gazdasági válságban a munkanélküliség a fiatal férfiakat sújtotta a legkomolyabban, mivel a fogyatékkal élő fiatalok még nagyobb akadályokba ütköznek a munkaerő-piaci beilleszkedésben,

L.

mivel a tisztességes munka átsegíti a fiatalokat a társadalmi függőség helyzetéből az önellátásba, segít kitörniük a szegénységből és lehetővé teszi számukra a társadalomban való aktív részvételt gazdasági és szociális értelemben egyaránt; mivel bizonyos tagállamokban a jogszabályok életkor alapján történő diszkriminációt alkalmaznak a fiatalok jogainak kizárólag életkoron alapuló korlátozása által, például az Egyesült Királyságban az alacsonyabb minimálbér a fiatalok számára, a Revenue de solidarité activehoz való korlátozott hozzáférés Franciaországban és csökkentett munkanélküliségi ellátás Dániában, amelyek mindegyike elfogadhatatlan és kontraproduktív annak ellenére, hogy céljuk az lenne, hogy a fiatalokat munkához juttassák, mivel lehetetlenné teszi a fiatalok számára, hogy gazdaságilag független életet kezdjenek, különösen a fiatalok magas munkanélküliségi arányával járó válság idején,

M.

mivel a lisszaboni stratégia fiatalokra és a szakképzés korszerűsítésére (VET) vonatkozó referenciaértékei nem teljesültek maradéktalanul,

N.

mivel az uniós munakerőpiacok általános stratégiája a rugalmas biztonság, amelynek céljai a következők: rugalmas és megbízható szerződések, egész életen át tartó tanulás, aktív munkaerő-piaci politikák és szociális biztonság; mivel – sajnálatos módon – ezt a stratégiát sok országban korlátozó módon értelmezték, ami révén a „rugalmasság” szem elől tévesztette a holisztikus megközelítést, valamint a foglalkoztatási és szociális biztonságot,

O.

mivel a demográfiai változás következtében 2020-tól súlyos szakemberhiány fogja sújtani az európai gazdasági térséget és ennek kialakulását csak megfelelő oktatás, képzés és továbbképzés hátráltathatja,

P.

mivel a KKV-k – mind számuk, mind pedig a munkanélküliséggel szembeni küzdelemben betöltött stratégiai funkciók révén – fontos szerepet játszanak az európai gazdaságban,

1.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tanúsítsanak jogokon alapuló megközelítést a fiatalok és a foglalkoztatottság kérdéséhez. A fiatalok tisztességes munkájának kvalitatív szempontjai nem kerülhetnek veszélybe, és az erőfeszítések középpontjában a munkajogi alapelőírásoknak és a munka minőségéhez kapcsolódó egyéb feltételeknek – úgy mint a munkaidő, a minimálbér, a szociális biztonság, valamint a foglalkoztatás-egészségügy és -biztonság – kell állniuk;

2.

felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy határozzon meg olyan foglalkoztatási stratégiát az Európai Unió számára, mely a pénzügyi eszközök és a foglalkoztatási szakpolitikák egyesítésével megelőzi a munkanélküliek számának növekedését és nagyra törő referenciaértékeket határoz meg a fiatalok foglalkoztatása tekintetében; erőteljesen sürgeti, hogy a munkahelyekre vonatkozó stratégiában külön összpontosítsanak a környezetbarát és a szociális gazdaságban elhelyezkedő munkahelyek kialakítására, eközben pedig biztosítsák, hogy a Parlamentet bevonják a döntéshozatali folyamatba;

3.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a tagállamok – például környezettechnológiai képzések biztosítása révén – környezetbarát munkahelyeket hozzanak létre;

4.

felkéri a tagállamokat, hogy hozzanak létre olyan, hatékony ösztönzőket a fiatalok számára – például foglalkoztatási támogatásokat vagy biztosítási hozzájárulást –, amelyek jó élet- és munkakörülményeket biztosítanak; a köz- és magánszektor munkaadóinak bátorítására, hogy alkalmazzanak fiatalokat, ruházzanak be mind a fiatalok számára való munkahelyteremtésbe, mind pedig folyamatos képzésükbe és szakképzettségük munka mellett történő emelésébe, valamint a fiatalok vállalkozói törekvéseinek támogatásába; rámutat a kisvállalkozások különleges szerepére és jelentőségére a szaktudás és hagyományos know-how tekintetében; bátorítja a fiatalok nemrégiben létrehozott európai mikrofinanszírozási eszközhöz való hozzáférésének biztosítását;

5.

hangsúlyozza a vállalkozói oktatás fontosságát az új foglalkoztatási típusokhoz szükséges készségek megszerzése szerves részeként;

6.

felkéri a tagállamokat, hogy a fiatalok képzése terén alkalmazzanak nagyra törő politikát;

7.

felkéri a Bizottságot, hogy az új, fejlődésben lévő stratégiai ágazatokban – az iskolák, egyetemek, vállalkozások és szociális partnerek közötti partnerségekkel kapcsolatos pozitív tapasztalatok figyelembe vételével – mozdítson elő és támogasson néhány kísérleti projektet, amelyek keretében a fiatalokra – különösen a nőkre – irányuló tudományos és technológiai és fogalkoztatásorientált, képzést ír elő, a vállalkozásoknál az innováció és a versenyképesség javítása céljából, e célból ösztöndíjakat, gyakornoki jogviszonyokat, nem atipikus munkaszerződéseket alkalmazva;

8.

sürgeti az egyetemeket, hogy idejekorán vegyék fel a kapcsolatot a munkáltatókkal és tegyék lehetővé a hallgatók számára, hogy elsajátítsák a munkaerőpiacon szükséges készségeket;

9.

felszólítja a tagállamokat, hogy a növekedés megvalósítása és – különösen a fiatalok számára – új munkahelyek megteremtése érdekében vizsgálják meg a gazdaság élénkítésére irányuló, olyan széles körű intézkedések lehetőségét, mint az adócsökkentés, valamint a KKV-kre háruló adminisztratív terhek csökkentése;

10.

reméli, hogy a fiatalok sikeresen felhasználják majd a mikrohitelek lehetőségét; úgy véli, hogy az induló vállalkozások alapítói számára következetes és hozzáértő tanácsadást kell nyújtani;

11.

felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak létre a fiatalok tisztes befogadását és érdemi foglalkoztatásukat biztosító, befogadó és célzott munkaerő-piaci szakpolitikákat, többek között ösztönző hálózatok, pénzügyi támogatással kísért gyakornoki lehetőségek – azért, hogy a gyakornok a gyakornoki lehetőség helyéhez közel költözhessen és ott élhessen –, nemzetközi karriercentrumok és az egyéni tanácsadásra szolgáló, különösen olyan területekkel foglalkozó ifjúsági központok létrehozásán keresztül, mint például a kollektív szervezés és a gyakornoksággal kapcsolatos jogi szempontok ismerete;

12.

elismeri, hogy a fiatalok nehezen jutnak a saját vállalkozás alapításához és fejlesztéséhez szükséges pénzügyi eszközökhöz; felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy hozzanak intézkedéseket, amelyek megkönnyítik a fiatalok pénzügyi eszközökhöz való hozzáférését és a vállalkozói közösséggel együttműködve készítsenek mentorálási programokat fiatalok számára a vállalkozások alapítása és fejlesztése tárgyában;

13.

felkéri a tagállamokat, hogy innovatív projektekkel járuljanak hozzá az iskolából kimaradó tanulók kompetenciáinak fejlesztéséhez és készítsék fel az iskolából kimaradó tanulókat a munkaerőpiacra;

14.

felszólítja a tagállamokat, hogy a képzési rendszerek kiigazítása során tervezzék be az iskolák és a vállalkozások közötti korai együttműködést. úgy véli, hogy az oktatási programok kidolgozásába be kell vonni a helyi és a körzeti hatóságokat, mivel ők tartanak fenn hálózatokat a munkáltatókkal és ismerik azok igényeit;

15.

felhívja a Bizottságot, hogy bővítse az Európai Szociális Alap pénzügyi kapacitását és biztosítsa jobb felhasználását, valamint hogy az alap pénzeszközeinek legalább 10 %-át különítse el a fiatalokra irányuló projektekre és könnyítse meg az alaphoz való hozzáférést; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ne veszélyeztessék a kis és innovatív projektek menetét kiterjedt ellenőrzésekkel, és vizsgálják felül az olyan programok hatékonyságát és hozzáadott értékét, mint a „Cselevő ifjúság” (Youth in Action) a fiatalok számára biztosítható álláslehetőségek tekintetében; sürgeti a tagállamokat, hogy javítsanak a fiatalokra irányuló szakpolitikáik célzottságán;

16.

sürgeti a tagállamokat, hogy a strukturális munkanélküliség elleni küzdelemre szolgáló megfelelő eszközként rangsorolják előre a vállalkozások és oktatási intézmények együttműködését;

17.

felhívja a tagállamokat, hogy fokozzák a korai iskolaelhagyás mértékének csökkentését célzó erőfeszítéseiket a lemorzsolódás 2012-ig 10 %-ra való csökkentésére vonatkozó, az Európa 2020 stratégiában kitűzött célkitűzés elérésének érdekében; felhívja a tagállamokat, hogy a korai iskolaelhagyás és az analfabetizmus megfékezésére vegyék igénybe az intézkedések széles skáláját, pl. az egy osztályban tanulók számának csökkentését, segítségnyújtást az olyan tanulók számára, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak a kötelező tanulmányok befejezését, erősítsék meg a tantervek gyakorlati irányultságát, minden iskolában mentorok bevezetését, a korai iskolaelhagyók azonnali nyomon követő rendszerének felállítását; kiemeli Finnországot, mely az új iránykeresés lehetőségét velük együtt tanulmányozva sikerrel csökkentette a korai iskolaelhagyók arányát; felkéri a Bizottságot a bevált gyakorlatok cseréje projektjének koordinálására;

18.

felhívja a tagállamokat, hogy javítsák oktatási rendszerük munka világával való kapcsolódásait és hozzanak létre a képzettségi és szakosodási igényeket előrejelző rendszereket;

19.

sürgeti annak biztosítását, hogy minden gyermek a kezdetektől fogva megkapja a számára szükséges támogatást, különösen pedig a beszédproblémákkal küzdő vagy másféle fogyatékkal élő gyermekek célzott támogatását kell garantálni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb oktatási és munkalehetőség álljon nyitva előttük;

20.

felhívást intéz a több és jobb ipari tanulói programért; hivatkozik a szakoktatáson és szakképzésen belüli duális rendszerekkel kapcsolatos pozitív tapasztalatokra például Németországban, Ausztriában és Dániában, ahol a rendszert a fiatalok oktatásból foglalkoztatásba való átmenete fontos részének tekintik; felszólítja a tagállamokat, hogy támogassák a gyakornoki rendszereket és ösztönözzék a vállalatokat, hogy a fiatalok részére még válság idején is biztosítsanak képzési lehetőségeket; hangsúlyozza a megfelelő képzés jelentőségét a magasan képzett munkaerő biztosítása céljából, melyre a vállalatoknak a jövőben szükségük lesz; hangsúlyozza, hogy a tanonckodás nem helyettesítheti a rendes munkát;

21.

felhívást intéz a jobb és biztos gyakornoki lehetőségekért; felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy – a COM(2007)0498 számú közleményben szereplő elkötelezettséget követően, miszerint „a gyakornokságok tekintetében javasolni fogja az Európai Minőségi Charta kezdeményezését” – készítse el a Gyakornokok Európai Minőségi Chartáját, amely megállapítja a gyakornokságok tekintetében a minimális normákat oktatási értékük biztosítására és a kizsákmányolás elkerülésére, figyelembe véve azt, hogy a gyakornoki állások az oktatás részét képezik és nem helyettesíthetik a valódi munkahelyeket. Ezekbe a minimális normákba bele kell foglalni a munka leírásának vázlatát vagy a szükséges kvalifikációkat, a gyakornokság időkorlátját, egy juttatásminimumot, amely a gyakornoki munka helyszínének megélhetési költségein alapul, és amely megfelel a nemzetközi szokásoknak, a biztosítást az adott munkaterületen, betegségbiztosítást a szociális normákkal összhangban, és a kérdéses oktatási programmal való egyértelmű kapcsolatot;

22.

felszólítja a Bizottságot, hogy szolgáltasson minden egyes tagállam gyakornoki lehetőségeiről az alábbiakat tartalmazó statisztikákat:

továbbá végezzen összehasonlító vizsgálatot az uniós tagállamokban létező különféle gyakornoki rendszerekről;

23.

felhív minden tagállamot a szabályoknak való megfelelés nyomon követésére;

24.

felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak létre európai rendszert az ipari tanulóként és gyakornokként megszerzett ismeretek és készségek tanúsítására és elismerésére, amely segíti és növeli a fiatal munkaerő mobilitását;

25.

arra szólít fel, hogy a fiatalokat védjék meg azon munkáltatóktól – az állami és magánszektorban egyaránt – akik szakmai gyakorlaton, ipari tanulóként vagy gyakornokként alacsony költséggel vagy költségmentesen fedezhetik a munkáltatók fontos és alapvető szükségleteit, kihasználva a fiatalok tanulási hajlandóságát, anélkül, hogy esélyt adnának számukra, hogy a jövőben teljes jogú alkalmazottak lehessenek;

26.

hangsúlyozza, hogy fontos elősegíteni a fiatalok foglalkoztatási és képzési mobilitását a tagállamok között, és hogy növelni kell az EU-ban meglévő képesítések, ismeretek és diplomák elismerését és átláthatóságát; megkettőzött erőfeszítéseket kér az egész életen át tartó tanulás európai képesítési keretrendszerének, valamint a szakoktatás és szakképzés európai minőségbiztosítási referenciakeretének kidolgozásához, és kéri a Leonardo de Vinci program megerősítését;

27.

felszólítja a tagállamokat, hogy gyorsítsák meg a nemzeti képesítési keretek harmonizációját az európai képesítési keretrendszerrel (EQF) annak érdekében, hogy a fiatalok mobilitása fokozódjon a képzés és a munka területén;

28.

hangsúlyozza a magánszektor oktatási szolgáltatóinak szerepét, mivel a magánszektor rendszerint innovatívabb a tanfolyamok megtervezését, és rugalmasabb azok megtartását illetően;

29.

felszólítja a tagállamokat, hogy a gyakornokság, a munkatapasztalat-szerzés és az ipari tanulói szolgálat során tegyék elérhetővé a fiatalok számára a teljes foglalkoztatást és a betegbiztosítást, és adott esetben támogassák biztosítási járulékaik egy részét;

30.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az ipari tanulói, gyakornoki és szakmai gyakorlati programokat integrálják a társadalombiztosítási rendszerekbe;

31.

felszólítja a tagállamokat az általános és a középiskola közötti pályaválasztási rendszer megerősítésére, hogy segítséget nyújtsanak a fiataloknak és a családoknak a valódi készségeknek, képességeknek, törekvéseknek ténylegesen megfelelő képzési lehetőségek kiválasztásában, ekként csökkentve a későbbi pályaelhagyások vagy kudarcok kockázatát;

32.

elismeri, hogy a válság idején a fiatalok az oktatáshoz fordulnak, és ebben ösztönözni is kell őket; felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák az oktatáshoz való egyenlő hozzáférést mindenki számára azáltal, hogy garantálják a megfelelőképp finanszírozott oktatáshoz való minimumjogot a bölcsődétől az egyetemig, valamint a fiatal diákok számára a pénzügyi támogatás biztosításával; felkéri a tagállamokat, hogy még többet fektessenek bele az oktatásba és a képzésbe, még ha jelenleg adóügyi és szociális akadályokkal kell is szembenézniük, hogy a lehető leggyorsabban hajtsák végre az európai képzési keretrendszert és szükség esetén hozzanak létre nemzeti képesítési keretrendszert;

33.

emlékeztet arra, hogy a koppenhágai folyamat célja, hogy az embereket a széles körben (pl. az iskolában, a felsőoktatásban, a munkahelyen vagy magántanfolyamokon) rendelkezésre álló szakképzési lehetőségek igénybevételére ösztönözze;

34.

felhívja a Bizottságot, hogy bővítse ki az oktatást és a készségek fejlesztését támogató uniós programokat, úgy mint az egész életen át tartó tanulás, az Európai Szociális Alap, a Marie Curie és az Erasmus Mundus fellépések és a természettudományos oktatással kapcsolatos kezdeményezés;

35.

felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak létre a fiatalokkal foglalkozó nemzeti munkacsoportokat az oktatási rendszer és a munkaerőpiac közötti erőteljesebb koherencia, valamint a készségekbe való befektetés terén a kormányzat, a munkáltatók és az egyének közötti erőteljesebb és közös felelősség előmozdításának biztosítására; felszólítja a tagállamokat, hogy minden iskola számára biztosítsanak tanácsadó testületet az oktatásból a munkaerőpiacra való átmenet megkönnyítésének elősegítése, valamint az állami és magánszereplők közötti együttműködés előmozdítása céljából;

36.

rendkívül fontosnak tartja a képzés és oktatás rendszerének a dinamikusan változó munkaerőpiachoz, illetve az új szakmák iránti kereslethez való igazítását;

37.

úgy véli, hogy a nyelvtanulás alapvető fontosságú a fiatalok munkaerő-piaci hozzáférésének megkönnyítéséhez, valamint mobilitásuk és az esélyegyenlőség előmozdításához;

38.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy lássák el a fiatalokat információkkal a munkaerő-piaci keresletről, feltéve, hogy megfelelő felülvizsgálati mechanizmusokat vezetnek be a foglalkoztatásban beálló fejlemények nyomon követésére; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat olyan, egész életciklusra vonatkozó szakpolitikák és stratégiák kialakítására, amelyekben az oktatás és a foglalkoztatás szorosabb integrációja valósul meg, a biztonságos átmenet kulcsszerepet játszik, és melyekben megvalósul a munkaerő folyamatos készségfejlesztése a kulcskészségek munkaerő-piaci igényekkel összhangban álló megszerzése érdekében;

39.

felszólítja a Bizottságot, hogy a fiatalok mobilitásának támogatása érdekében fokozzák a szakképesítések – beleértve a nem iskolarendszerű tanulást és a munkatapasztalatot – elismerésére vonatkozóan folyó munkáját;

40.

felszólítja a tagállamokat, hogy segítsék elő a nem formális és informális tanulás kereteiben megszerzett képesítések elismerését, hogy a fiatalok számára lehetővé tegyék az egyéb képzések és kompetenciák munkakereséskor szükséges igazolását;

41.

a szakképzés fokozott támogatására és megbecsülésére szólít fel;

42.

sürgeti a Bizottságot, hogy a szociális partnerekkel közösen vizsgálja felül rugalmas biztonsági stratégiáját annak érdekében, hogy az átmenet biztonságának a napirend élére való tűzése mellett kínáljon a fiataloknak mobilitási lehetőségeket és könnyebb hozzáférést; kiemeli, hogy társadalombiztosítás nélkül a rugalmasság nem jelent fenntartható megoldást a fiatalok munkaerő-piaci problémái elleni küzdelemben, ellenkezőleg, csupán a fiatalok munkajogi és biztosítási jogai kijátszásának módja;

43.

felhívja a tagállamokat, hogy a fiatalokra vonatkozó nemzeti foglalkoztatási stratégiájukban szerepeltessék mind a négy rugalmas biztonsági komponenst, nevezetesen:

44.

felhívja a tagállamokat és a szociális partnereket, hogy minőségi munkahelyek biztosításával előzzék meg a fiatalokat fenyegető „bizonytalansági csapdát”; felhívja a tagállamokat és a szociális partnereket, hogy a létező nemzeti jogszabályok alapján a Bizottsággal együttműködésben hozzanak létre és vezessenek be jobb normákat az alacsony minőségű vagy bizonytalan munkakörökben dolgozók védelmére;

45.

sürgeti a Bizottságot, hogy végezzen a fiatalok munkanélküliségével és a generációk közötti igazságosság hosszú távú hatásaival kapcsolatos felmérést;

46.

hangsúlyozza, hogy erőteljes és strukturált szociális párbeszédre van szükség valamennyi munkahelyen a fiatalok kizsákmányolástól és az időszakos munkával gyakran járó bizonytalanságtól való megóvása érdekében; hangsúlyozza, hogy a szociális partnereknek foglalkozniuk kell a fiatal munkavállalókkal és sajátos szükségleteikkel;

47.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek többet az „Esélyegyenlőség a foglalkoztatásban” irányelv helyes átültetésének és hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében, mely irányelv megtiltja az életkoron alapuló megkülönböztetést; úgy véli, hogy sokkal többet kell tenni annak biztosítása érdekében, hogy mind a munkavállalók, mind a munkáltatók tisztában legyenek az említett jogszabály szerinti jogaikkal és kötelezettségeikkel;

48.

felhívja a tagállamokat és a szociális partnereket, hogy hajtsanak végre stratégiákat a fiatalok munkával kapcsolatos jogaikról és a munkaerőpiacba való integrációjukhoz vezető különböző alternatív útvonalakról történő tájékoztatására és felvilágosítására;

49.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy ösztönözzék a munka világa és a képzés közötti közeledést, például az elméleti tényanyagot a gyakorlati tapasztalattal összekötő, duálishoz hasonló képzési formák kialakítása érdekében, hogy biztosítsák a szükséges – akár általános, akár különleges – készségek összességét; felkéri továbbá a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fektessenek be a szakképzésre (VET), szakmai tanulmányokra és vállalkozási ismeretekre irányuló tájékoztatási kampány támogatásába annak érdekében, hogy az ilyen képzéseket többé ne „rossz választásként”, hanem olyan lehetőségként fogják fel, amellyel betömhetők a munkaerőpiacon a műszaki állások terén fennálló foglalkoztatási rések, továbbá annak érdekében, hogy az európai gazdaságot ismét felvillanyozzák;

50.

felhívja a tagállamokat és a szociális partnereket, hogy aktív foglalkoztatási politikák révén továbbra is vegyenek részt a fiatalok munkaerőpiachoz való hozzáférését erősítő programok kidolgozásában és megvalósításában, különösen egyes olyan régiókban és ágazatokban, ahol a fiatalkori munkanélküliség aránya magas;

51.

felhívja a tagállamokat, hogy enyhítsék a fiatalok munkanélkülisége által az e generációk nyugdíjjogosultságára gyakorolt hatást és az iskolai idők nagyvonalú beszámításával ösztönözzék a fiatalokat arra, hogy sokáig járjanak iskolába;

52.

felkéri a szociális partnereket, hogy fokozzák a fiatalok társadalmi párbeszédben való részvételhez való jogukról történő tájékoztatására irányuló erőfeszítéseiket és erősítsék a munkaképes korú népesség e nagy csoportjának érdekképviseleti szervekben való részvételét;

53.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a fiatalokra vonatkozó nemzeti joganyagot és különösen a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló irányelven (2000/78/EK) alapuló nemzeti jogszabályokat ne arra használják, hogy megkülönböztetést alkalmazzanak a fiatal munkavállalók szociális juttatásokhoz való hozzáférése tekintetében; úgy véli, hogy sokkal többet kell tenni annak biztosítása érdekében, hogy mind a munkavállalók, mind a munkáltatók tisztában legyenek az említett jogszabály szerinti jogaikkal és kötelezettségeikkel;

54.

kéri a tagállamokat, hogy gondoskodjanak megfelelő kezdeményezésekről a fogadó ország nyelve megtanulásának, a származási országban megszerzett képesítések elismerésének, a kulcskompetenciákhoz való hozzáférésnek a biztosítása céljából annak érdekében, hogy ily módon lehetővé tegyék a társadalmi integrációt és a munkaerő-piaci részvételt;

55.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gondoskodjanak megfelelő és jobb gyermekgondozási létesítményekről – például napközis iskolákról a fiatal szülők számára és elfogadható áron –, ezáltal lehetővé téve a fiatal szülők – különösen az anyák – számára, hogy részt vehessenek a munkaerőpiacon;

56.

kéri, hogy a tagállamok által a fiatal szülők részére – akár a gyermekgondozás, akár az bölcsődék keretében – biztosított segítség legyen elégséges szintű annak érdekében, hogy ez ne tartsa vissza az érdekelteket a munkaerő-piaci részvételtől;

57.

felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak létre a válság által érintett ágazatokban a fiatal munkanélküli férfiakra összpontosító, rövid távú kezdeményezést, nem tévesztve szem elől a fiatal nők által a munkaerő-piaci hozzáférés tekintetében tapasztalt problémákat;

58.

felhívja a tagállamokat, hogy vezessenek be megerősítő intézkedéseket az olyan fiatalok érdekében, akik a munkaerőpiac fiatalokat alulfoglalkoztató ágazataiban dolgoznak, a korábbi, életkor alapú megkülönböztetés következményeinek leküzdése és a valóban sokszínű munkaerőbázis elérése érdekében, és a körülményeket az ésszerűség alapján mindenkor igazítsák hozzá a sajátos igényű fiatalokhoz; rámutat a megkülönböztetés elleni küzdelemben a megerősítő intézkedésekkel elért jó eredményekre;

59.

szorgalmazza a fogyatékkal élők számára történő célzott programok kidolgozását, biztosítva ezáltal a munkaerő piacra való bejutásuk esélyeinek növelését;

60.

hangsúlyozza, hogy nagyon fontos a művészeti – film-, tánc- és színművészeti vagy cirkuszi előadó-művészeti – iskolákba járó, ilyen képzéseken részt vevő fiatalok gyakornoki időszakának és mobilitásának támogatása;

61.

úgy véli, hogy meg kellene erősíteni a különböző – többek között szociális, kulturális és sporttal kapcsolatos – területeken folyó önkéntes programok támogatását;

62.

sürgeti a különböző ipari ágazatokat, hogy a vállalkozásokon és a szervezeteken belül hozzanak létre generációk közötti partnerségeket annak érdekében, hogy aktív tudáscsere valósuljon meg, és hogy a különböző generációk tapasztalatai alkotó módon egyesüljenek;

63.

elismeri a fiatalok pénzügyileg függetlenné válása képességének fontosságát, és felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak egyénileg minden fiatalnak egy tisztességes jövedelmi szintet, mely biztosítja számukra a gazdaságilag független élet megteremtésének lehetőségét;

64.

kéri a tagállamokat, hogy hatékonyan segítsék a fiatalokat – amennyiben ezt igénylik – különösen szakmai döntéseikben, jogaik megismerésében, valamint a minimális jövedelmükkel való gazdálkodásban;

65.

javasolja, hogy a Tanács és a Bizottság álljon elő egy európai ifjúsági garanciával, mely biztosítja, hogy legfeljebb négy hónapos munkanélküliséget követően az Európai Unió valamennyi fiataljának felkínálható legyen munkahely, szakmai gyakorlati hely, kiegészítő képzési vagy munkával kombinált képzési lehetőség;

66.

üdvözli az Európa 2020-stratégia meghatározása irányába történt előrehaladást, sajnálja azonban, hogy a lisszaboni stratégiát és főként az Európai Ifjúsági Paktumot sem követte nyilvános és átlátható értékelés, beleértve a fiatalokra vonatkozó referenciaértékeket, valamint sajnálja, hogy a szociális partnerek, a civil társadalom és az ifjúsági szervezetek nem kaptak elég konzultációs lehetőséget az Európa 2020stratégia kidolgozásának folyamata során;

67.

felszólítja a tagállamokat, hogy vezessenek be a fiatalokra vonatkozó új, kötelező érvényű referenciaértékeket, és vizsgálják is meg ezeket; felkéri a Bizottságot a már meglévő ifjúsági referenciaértékek és az Ifjúsági Garancia – jobban részletezett, különösen nem és korcsoportok szerinti bontásban készülő statisztikai adatok alapján történő – évenkénti értékelésére, eredmények és előrehaladás elérése érdekében;

68.

felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy egyezzenek meg a fiatalok foglalkoztatásának területén folytatott munka továbbfejlesztett kormányzati és tájékoztatási eszközeiben és hozzák létre azokat;

69.

javasolja egy állandó uniós ifjúsági munkacsoport létrehozását, az ifjúsági szervezetek, a tagállamok, a Bizottság, a Parlament és a szociális partnerek részvételével, mely nyomon követi a fiatalok foglalkoztatottságának alakulását, lehetővé teszi ágazatokon átívelő szakpolitikák létrehozását, lehetővé teszi a bevált módszerek megosztását és új szakpolitikákat kezdeményez;

70.

rámutat arra, hogy fontos bevonni a fiatalokat az oktatási és képzési politikák kialakításába annak érdekében, hogy fokozottan figyelembe lehessen venni szükségleteiket; e tekintetben javasolja, hogy a Bizottság konzultáljon a nemzeti ifjúsági tanácsok képviselőivel a fiatalok prioritásairól;

71.

felhívja a tagállamokat a szakpolitikák fiatalokra gyakorolt hatásának értékelésére, a fiatalok valamennyi folyamatba való bevonására és a témakörhöz kapcsolódó szakpolitikák felügyeletére szolgáló ifjúsági tanácsok létrehozására;

72.

felszólítja az európai intézményeket, hogy szolgáljanak jó példával a fizetés nélküli gyakornokságra vonatkozó hirdetményeik weboldalaikról való eltávolításával, és

73.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, és a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

2.12.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 351/39

A.

mivel a nem szabványos foglalkoztatási formák 1990 óta nagymértékben elterjedtek, továbbá a jelenlegi gazdasági válság következtében elvesztett munkahelyek elsősorban az atipikus ágazatbeli álláshelyek voltak; mivel úgynevezett „atipikus” foglalkoztatásnak olyan új szerződéses formákat neveznek, amelyek a következők közül egy vagy több jellemzővel rendelkeznek: részmunkaidő, alkalmi munka, ideiglenes foglalkoztatás, határozott ideig tartó munkaviszony, otthonról végzett munka és távmunka, valamint a 20 vagy annál kevesebb órában végzett részmunkaidős foglalkoztatás,

B.

mivel a rugalmas foglalkoztatás szükségességét már több alkalommal hangsúlyozták,

C.

mivel a globalizáció és a gyors technológiai fejlődés messzemenő gazdasági szerkezetváltáshoz vezet, amely a foglalkoztatási viszonyok és a munkavállalók feladatainak megváltozásával, valamint minden ágazatban és korcsoportban az új, egyszemélyes, független vállalkozások egymást követő hullámainak kialakulásával jár, és szükségessé teszi a munkajogviszony újbóli megfogalmazását a torzulások (mint például a „kényszervállalkozás” jelenségének) kiküszöbölése érdekében,

D.

mivel a rendkívül sok munkahely elvesztésével járó, súlyos foglalkoztatási válsággá átalakult pénzügyi és gazdasági válság bizonytalan munkaerőpiachoz, valamint növekvő szegénységhez és társadalmi kirekesztéshez vezetett, főleg a már azelőtt is kiszolgáltatott személyek és hátrányos helyzetben lévő csoportok számára,

E.

mivel a munkavégzés mellett is szegénységben élők száma nő, és már az európai munkaerő 8 %-át elérte, továbbá az alacsony keresetűek aránya jelenleg kb. 17 %,

F.

mivel megalapozott és kiegészítő jellegű európai uniós megközelítést kell kidolgozni, amely a hatékony irányításra és a gazdasági, környezetvédelmi, foglalkoztatási, szociálpolitikai és vállalkozási területeket kölcsönösen támogató politikai intézkedéscsomagra összpontosít és összhangban áll a tagállamokat a munkaképesség, a vállalkozói lét, az alkalmazkodási képesség és az esélyegyenlőség négy elvére épülő közös célkitűzések vállalására ösztönző európai foglalkoztatási stratégia (EFS) elveivel,

G.

mivel a munkanélküliség aránya az EU 27 tagállamában 10 %-ra nőtt (2009), és nem valószínű, hogy a munkanélküliség 2011 második fele előtt elérné a csúcsértéket,

H.

mivel a foglalkoztatottságban bekövetkezett változások iskolai végzettség szerinti felbontása kimutatja, hogy az alacsonyan képzettek foglalkoztatási aránya az elmúlt években csökkent,

I.

mivel átlagosan az európai munkavállalók egyötöde-egynegyede évente munkahelyet vált,

J.

mivel a munkanélküliből foglalkoztatottá válók aránya magas: a munkanélküliek egyharmada és az inaktív lakosság 10 %-a talál egy éven belül munkát, de mivel jelentős számú, főleg atipikus munkavállaló veszti el úgy a munkáját, hogy nem talál újat,

K.

mivel az EU 27 tagállamában a munka nélkül eltöltött időszakok 45 %-a tart egy évnél hosszabb ideig, ezzel szemben az Egyesült Államokban ez 10 %-os arányt tesz ki,

L.

mivel a munkaerő-vándorlás (öt százalékponttal) nagyobb mértékű a nők, mint a férfiak körében, valamint a fiatalabb (24 éves kor alatti) munkavállalók között, és az iskolai végzettség növekedésével arányosan csökken, ami azt mutatja, hogy a változás gyakrabban kényszer mint választás, és rövid időre szóló és bizonytalan szerződésekhez kötődik, és hogy a fiatalok gyakran nem találnak végzettségüknek megfelelő munkát,

M.

mivel becslések szerint minden hatodik munkavállalónak kell idősebb vagy eltartott rokonról, barátról gondoskodnia,

N.

mivel egyes tagállamokban megnőtt a be nem jelentett munka előfordulása, amely súlyos gazdasági (különösen adóügyi), társadalmi és politikai problémákhoz vezethet,

O.

mivel a rugalmas biztonság értékelése igen összetett, és nagyon fontos a holisztikus megközelítés, főleg azon változások fényében, melyeket a jelenlegi válság okozhat a társasági magatartásban, arra ösztönözve őket, hogy egyre kevésbé védett és különösen bizonytalan munkaviszonyokat alakítsanak ki,

P.

mivel a foglalkoztatási politikák keretében a nemek közötti esélyegyenlőséget, a hivatás, a tanulás és a családi élet összeegyeztetését és a megkülönböztetésmentesség elveit tevékenyen elő kell mozdítani,

Q.

mivel a szociális párbeszéd Európa-szerte eltérő módon alakult, és az egyre növekvő gazdasági és pénzügyi nehézségek általában intenzív háromoldalú párbeszédhez vezettek,

R.

mivel Európában a kollektív tárgyalás a bér megállapításának leggyakoribb módja – háromból két munkavállaló kollektív szerződéssel dolgozik, akár vállalati, akár magasabb szinten,

S.

mivel az uniós munkaügyi és szociális miniszterek 2007. január 19-én Berlinben megrendezett informális ülésükön az alábbi következtetésre jutottak: „Európának több közös erőfeszítést kell tennie a »jó munka« terjesztésére. A »jó munka« munkavállalói jogokat és részvételt, méltányos béreket, munkahelyi biztonság- és egészségvédelmet, valamint családbarát munkaszervezést jelent. A jó és méltányos munkakörülmények és a megfelelő szociális védelem nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az Európai Uniót polgárai elfogadják.”,

T.

mivel az Európai Foglalkoztatási Stratégia következő szakaszának alapvető vezérfonalát a „jó munka” fogalmának kell képeznie,

1.

felszólítja a 2010 tavaszi Európai Tanácsot, hogy a nagyra törő „EU 2020” stratégia keretében hozzon a válság gazdaságra, társadalomra és munkaerőpiacra gyakorolt hatásait figyelembe vevő világos útmutatást és konkrét intézkedéseket, melyek célja a méltányos munka és a minőségi foglalkoztatás biztosítása és a fenntartható munkahelyteremtés;

2.

felszólítja a Bizottságot, hogy értékelje a rugalmas biztonsággal kapcsolatos misszió erőfeszítéseit, felszólítja a tagállamokat, hogy kiegyensúlyozottabb és igazságosabb módon valósítsák meg a rugalmas biztonság elveit, és rámutat arra, hogy a kölcsönös tanulás, a bevált gyakorlatok cseréje, valamint a nyílt koordinációs módszer (OMC) kulcsfontosságú eszközök a tagállamok különböző szakpolitikai megközelítéseinek összehangolásában; megjegyzi ugyanakkor, hogy az OMC fejleszthető, és hogy a hatékonyság javítása érdekében meg kell erősíteni annak irányítását;

3.

tudomásul veszi a munkaerőpiacon meglévő munkaügyi hagyományok, szerződési formák és vállalkozási modellek nagy változatosságát, kiemelve e tekintetben annak a szükségességét, hogy e sokféleség figyelembe vétele mellett az európai modellek és a kivívott munkajogok védelme előtérbe kerüljön; a párbeszéd megkönnyítése, valamint a politikai és szociális hatóságok valamennyi szintjének bevonása érdekében javasolja az új foglakoztatási stratégiák kidolgozásakor az alulról felfelé irányuló megközelítés alkalmazását;

4.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a gazdasági fellendülés alapvető elemét képező független, szabadúszó munkavállalók különleges helyzetét, és ismerjék el azt mint a munkaerőpiacra való bejutás egyik formáját, illetve annak egyik alternatíváját; megjegyzi, hogy a független munkavégzés népszerűsége egyre nő, elsősorban a fiatalok és a nők körében, illetve a munkavégzésből a nyugdíjba történő átmenet idején; úgy véli, hogy a független szabadúszókat a mikro-vállalkozások egy egyedi változataként kell kezelni, és intézkedések meghozatalára szólít fel a szabályozási terhek minimalizálása érdekében, illetve a független szabadúszók az irányú bátorítása és támogatása érdekében, hogy indítsák be vagy növeljék már meglévő független szabadúszó vállalkozásukat, és előmozdítsák e csoport számára az egész életen át tartó tanulást;

5.

hangsúlyozza az önálló vállalkozások, különösen a mikro- és kisvállalkozások jelentőségét, és felhívja a figyelmet a szellemi szabadfoglalkozások és sajátosságaik jelentőségére; hangsúlyozza, hogy a „szellemi szabadfoglalkozású” kifejezés csupán egy meghatározott, képesített szakmához való tartozásra vonatkozik, amelyet lehet függetlenül is végezni;

6.

úgy véli, hogy minden munkavállalónak – foglalkoztatási helyzetétől függetlenül – garantálni kell bizonyos alapvető jogokat; javasolja, hogy a munkajogi reform prioritásai szükség szerint az alábbiak legyenek: az atipikus foglalkoztatási formákban dolgozó munkavállalók védelmének sürgős kiterjesztése; az atipikus szerződések csoportosítása az egyszerűsítés érdekében; rendes munkaviszonyok fenntartható teremtése; az alkalmazotti viszonyban álló munkavállalók helyzetének tisztázása, beleértve az atipikus munkavállalók egészségére és biztonságára vonatkozó megelőző intézkedéseket is; fellépés a be nem jelentett munka ellen; támogatás új munkahelyek – többek között az atipikus szerződésesek szerinti álláshelyek – teremtéséhez, valamint a foglalkoztatás és munkanélküliség különböző típusai közötti átmenet megkönnyítése, olyan politikák révén, mint például a különleges munkahelyi juttatások, az egész életen át tartó tanulás, az átképzés és a munka melletti tanulás előmozdítása; ösztönzi az alkalmazotti viszonyban állók helyzetének tisztázására irányuló lépéseket, és felszólítja a Bizottságot a munkaviszony hatályára vonatkozó egyértelmű iránymutatások kidolgozására, ahogyan az a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2006-os ajánlásaiban is szerepel;

7.

üdvözli azt a tényt, hogy néhány tagállam olyan rendelkezéseket vezetett be, amelyekkel lehetővé teszi az eltartottról gondoskodó munkavállalók számára, hogy rugalmasabb munkabeosztás segítségével összeegyeztethessék otthoni feladataikat a munkahelyi kötelezettségeikkel; felszólítja a Tanácsot és a tagállamokat, hogy rugalmas munkafeltételek, például szabadság, rugalmas munkaidő, részmunkaidő vagy távmunka biztosítása révén aktívan támogassák a gondozást végzőket a munkahelyeiken, mivel ez minden tagállamban lehetővé tenné több gondozó számára, hogy fizetett munkában maradjanak, illetve visszatérjenek abba;

8.

tudomásul veszi az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért által az atipikus és rendkívül atipikus munkaviszonyok között alkalmazott különbségtételt; úgy véli, hogy az atipikus munkaviszony számos formája a gondozók, a diákok és más, rövid távú szerződésekre és részmunkaidős munkahelyekre támaszkodó emberek számára igen fontos módja lehet például kiegészítő bevétel szerzésének; hangsúlyozza annak alapvető fontosságát, hogy az atipikus munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók rendelkezzenek a minimális jogokkal, és védelmet élvezzenek a kizsákmányolás ellen;

9.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a produktív és kielégítő, minőségi munkák irányába történő átmenetet, és olyan munkajogi rendelkezéseket dolgozzanak ki, amelyek hatékonyan védelmezik az atipikus munkaviszonyban foglalkoztatott személyek jogait, valamint biztosítják számukra a teljes munkaidős, rendes szerződéses munkavállalókkal egyenlő bánásmódot a munkavállalói védelem legmagasabb szintjének megfelelően;

10.

ajánlja, hogy az atipikus foglalkoztatási formákban dolgozó munkavállalók tartozzanak a már hatályos, az Európai Unióban a munkavállalói kategóriákat lefedő közösségi irányelvek, többek között „a munkaidő-szervezésről szóló irányelv” (93/104/EK), „a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló irányelv” (2008/104/EK), „a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló irányelv” (97/81/EK), valamint „határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló tanácsi irányelv” (1999/70/EF) hatálya alá;

11.

megjegyzi, hogy a nem szabványos vagy atipikus foglalkoztatási formák arányának növekedése hangsúlyos nemi és generációk közötti dimenzióval rendelkezik, tekintve, hogy a nők, az idősebb és a fiatalabb munkavállalók aránytalan mértékben vesznek részt a nem szabványos munkavállalásban; megállapítja, hogy bizonyos ágazatok gyors szerkezeti átalakuláson mennek keresztül; felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy vizsgálja meg e tendencia okait, a kapcsolódó területeken megfelelő és célirányos intézkedésekkel fékezze meg ezt az aránytalanságot az állandó munkaviszonyra való átmenet elősegítésével továbbá különösen – mind férfiak, mind nők számára – a munka, családi és magánélet összeegyeztetésére irányuló intézkedések előmozdításával, előnyben részesítve a munkavállalók vállalaton belüli képviselőivel folytatott szociális párbeszédet, és kövesse nyomon és tegye közzé ezen intézkedések sikerét; felszólítja továbbá a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák, hogy a nem szabványos vagy atipikus szerződéses formák alkalmazása ne be nem jelentett munkaformákat fedezzen, hanem inkább a szakmai ismeretek cseréjén keresztül támogassa a fiatalok és a munkanélküliek a munkaerőpiacra történő valós bevonása felé történő elmozdulást, rugalmas biztonsági keretet nyújtva a munkaadóknak és a vállalatoknak, ami fokozza a foglalkoztathatóságot és a versenyképességet;

12.

felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák a részmunkaidős foglalkoztatásról szóló 97/81/EK irányelv, valamint a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló 1999/70/EK irányelv hatékonyabb végrehajtását, különösen a megkülönböztetésmentesség alapvető elvére tekintettel; hangsúlyozza a képzés és az egész életen át tartó tanulás fontosságát a munkák közti átmenet segítésének szempontjából, ami különösen fontos a határozott idejű szerződéses munkavállalóknak;

13.

hangsúlyozza, hogy az atipikus foglalkoztatásra irányuló választásnak egyéni döntés eredményének kell lennie, nem pedig olyan kényszernek, amelyet a munkaerőpiachoz való hozzáférés előtt álló egyre több akadály, illetve a minőségi munkák hiánya ró az emberre; megjegyzi, hogy főként a többszörösen hátrányos helyzetű munkavállalók számára a munkaintegráló szociális vállalatok által nyújtott, egyénre szabott atipikus szerződések jó választást jelenthetnek, mivel biztosíthatják a munkavállalás felé történő első lépést;

14.

üdvözli a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló 2008/104/EK irányelv elfogadását, és annak mihamarabbi végrehajtására szólít fel;

15.

megjegyzi, hogy atipikus munkaviszony esetén szerződésben kell biztosítani a munkavállaló képzéshez való jogát, és hangsúlyozza, hogy a nem szabványos munkaviszony – amennyiben megfelelően védett, és a társadalombiztosítás, a munkavállalói jogok és a stabil, védett munkaviszonyba történő átmenet területén támogatást nyújt – célzott, aktív foglalkoztatáspolitika segítségével lehetőséget jelenthet, de együtt kell járnia azon munkavállalók támogatásával, akik éppen az egyik munkahelyről a másikra vagy egyik munkavállalói státuszról a másikra történő váltás átmeneti helyzetében vannak; sajnálja, hogy ezt gyakran elhanyagolják;

16.

ösztönzi a tagállamokat, hogy dogozzanak ki olyan korai és aktív beavatkozási politikákat, amellyel a munkaerőpiacra újra belépő – elsősorban női – munkavállalók egyéni támogatásban részesülhetnének az oktatásukhoz és/vagy (át)képzésükhöz feltétlenül szükséges időszak során; a munkanélkülieknek egyrészt egy szilárd társadalombiztosítási rendszeren, másrészt aktív szakpolitikák hatékony rendszerén keresztül támogatást kell kapniuk, hogy gyorsan visszatérhessenek a munkaerőpiacra akkor is, ha korábbi szerződéseik atipikusak voltak, mivel fontos, hogy az emberek a munkaerőpiacon maradjanak, és hogy könnyebb legyen számukra a méltányos, stabil, védett és minőségi foglalkoztatási formák felé történő átmenet; amennyiben a munkavállalók atipikus foglalkoztatási forma keretében térnek vissza a munkaerőpiacra, akkor ezeknek a szerződéseknek is szabályozott és biztos munkakörülményeket kell biztosítaniuk a számukra;

17.

felszólítja a Bizottságot, hogy a szociális partnerek támogatásával elemezze és kövesse nyomon a nemzeti aktivizálási politikák keretében kidolgozott különböző eszközöket;

18.

felszólítja az Uniót és a tagállamokat, hogy a szociális partnerek segítségével, elsősorban a megelőzés és a visszatartó erejű szankciók eszközeivel hatékonyan küzdjenek az illegális munkavállalás ellen, és úgy véli, hogy a be nem jelentett munka ellen irányuló stratégiák meghatározása – uniós szinten is – elősegítheti az illegális munkavállalás elleni küzdelmet, és csökkentheti a biztosítatlan, elsősorban „atipikus” munkaviszonyok előfordulását; úgy véli, hogy az illegális munkavállalás elleni küzdelmet életképes és fenntartható foglalkoztatási alternatívákat teremtő, illetve az emberek nyílt munkaerőpiachoz való hozzáférését segítő lépéseknek kell kísérne;

19.

hangsúlyozza, hogy szükség van, adott esetben a fenntartható, teljes munkaidős munkavállalásra irányuló képzési időszak után, minőségi, fenntartható és biztos munkahelyek – köztük „zöld” és „fehér” (azaz egészségügyi) munkahelyek – létrehozására és a szociális kohézió biztosítására;

20.

hangsúlyozza, hogy az atipikus foglalkoztatás nem minden formája vezet szükségszerűen instabil, bizonytalan, alkalmi, a társadalombiztosítás által kevésbé védett, rosszabbul fizetett, és a további képzésre és egész életen át tartó tanulásra korlátozott lehetőséget adó munkához; azonban kiemeli, hogy a foglalkoztatás ilyen bizonytalan formái gyakran atipikus szerződéses megállapodásokhoz köthetőek;

21.

rámutat arra, hogy a munkanélküliség magas szintjének és a munkaerőpiac szegmentálódásának leküzdését minden munkavállaló számára egyenlő jogok nyújtásával és a munkahelyteremtésbe, képzésbe, és egész életen át tartó tanulásba való befektetéssel kell megoldani; ennélfogva tehát felszólítja a tagállamokat, hogy a bizonytalan foglalkoztatás összes formáját fokozatosan szüntessék meg;

22.

rámutat arra, hogy a bizonytalan foglalkoztatás fokozatos megszüntetéséhez a tagállamok erős kötelezettségvállalására van szükség, hogy megfelelő segítséget nyújtsanak a munkaerő-piaci szakpolitikájukkal a bizonytalan foglakoztatásról szabályos, a munkavállalóknak több jogot és szociális védelmet biztosító, állandó munkaviszonyra való átálláshoz;

23.

kiemeli azt a tényt, hogy az Európai Unió elkötelezte magát amellett a cél mellett, hogy lehetővé tegye az emberek számára a munka és a magánélet összeegyeztetését; bírálja azonban azt, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak még semmilyen lényegi lépést nem sikerült tenniük annak érdekében, hogy ezt az elkötelezettséget a gyakorlatba átültessék;

24.

rámutat arra, hogy a munkát és a magánéletet a legjobban a szabványos foglalkoztatás modelljének megújításával lehet összeegyeztetni: általános normaként állandó szerződések rövidebb teljes munkaidővel, valamint normák kidolgozása a részmunkaidős munkára, hogy csak indokolt és szociális szempontból védett részmunkaidős állásokat (heti 15–25 óra) lehessen felajánlani azoknak, akik ilyen formában szeretnének dolgozni; hangsúlyozza annak a szükségét, hogy a rész- és teljes munkaidős munkákat egyenlő alapra helyezzék az órabér, képzéshez és egész életen át tartó tanuláshoz való jogosultság, karrierlehetőségek és szociális védelem szempontjából;

25.

véleménye szerint elengedhetetlen a rugalmas biztonság fogalmának a jelenlegi válság fényében történő újragondolása európai szinten, ami lehetővé teszi a termelékenység növelését és a munkahelyek színvonalának emelését egyaránt, a munkavállalók számára a biztonságot, a foglalkoztatás és jogaik védelmét biztosítva, kiemelten támogatva a munkaerőpiacon hátrányosan megkülönböztetett embereket, amellett, hogy a vállalkozások számára is módot nyújt arra, hogy a változó piaci igényekre válaszul megfelelő szervezési rugalmassággal rendelkezzenek új munkahelyek létrehozásához; úgy véli, hogy rugalmas biztonság elveinek méltányos és kiegyensúlyozott alkalmazása hozzájárulhat ahhoz, hogy a munkaerőpiacot ellenállóbbá tegyék a strukturális változásokkal szemben; úgy véli, hogy a rugalmasság és a biztonság követelményei és az aktív munkaerő-piaci szakpolitikák nem mondanak ellent egymásnak, inkább egymást kölcsönösen erősíthetik, ha az összes szociális partner, kormány és európai intézmény közötti, tisztességes eszmecsere útján határozzák meg, a kölcsönös tanulás és a bevált gyakorlatok cseréje kíséretében; úgy ítéli meg, hogy az európai foglalkozatás elmúlt években bekövetkezett növekedésében ezeket a követelményeket csak elégtelen mértékben vették figyelembe;

26.

rámutat arra, hogy folyamatosan emelkedik a kényszervállalkozókkal kapcsolatos problémák száma, akiket gyakran munkáltatójuk kényszerít arra, hogy nagyon nehéz körülmények között dolgozzanak; a kényszervállalkozók munkakapacitását alkalmazó munkáltatókkal szemben szankciókat kell alkalmazni;

27.

véleménye szerint a rugalmas biztonság nem működhet megfelelően az emberek erős szociális védelme és a munkaerőpiacra való újbóli belépésük támogatása nélkül, amelyek létfontosságú elemei az oktatási rendszerből a munka világába, a munkák közti és a munkából a nyugdíjba való átmenetnek;

28.

felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is tegyen erőfeszítéseket a rugalmas biztonsági politikák kiegyensúlyozott végrehajtása érdekében – az eddigi helyzetnek a tagállamokban a végrehajtás tekintetében történő elemzésével és annak ellenőrzésével, hogy a rugalmassági intézkedések megfelelően párosultak-e a munkavállalók biztonságát szolgáló intézkedésekkel –, és segítse a tagállamokat és a szociális partnereket a rugalmas biztonság elveinek megvalósításában, hogy ezek az elvek európai szinten a szociális vívmányok tiszteletben tartásával, az egyes munkaerőpiacok sajátosságai, a munkaügyi politika, a kollektív tárgyalások és a társadalombiztosítási rendszerek struktúrájának eltérő hagyományai szerint valósuljanak meg, és rámutat, hogy a kölcsönös tanulás, a bevált gyakorlatok cseréje, valamint a nyílt koordinációs módszer kulcsfontosságú eszközök a tagállamok különböző stratégiai megközelítésének összehangolásában;

29.

különösen a jelenlegi gazdasági helyzet tükrében úgy véli, hogy még inkább szükség van a rugalmas biztonság tagállamokon belüli megvalósításának számbavételére, és a szociális partnerek csak akkor fogják a munkajogi és munkaerő-piaci reformokat támogatni, ha azoknak céljai között szerepel a szerződések különböző fajtái közötti megkülönböztetett bánásmód hatékony csökkentése; hangsúlyozza, hogy a rugalmas biztonság elveinek alkalmazása megfelelő szociális védelmet kíván, amely biztosítja az emberek számára a létezést és fejlődést, többek között az álláskeresők számára nyújtott egyedi támogatás és az egyértelmű intézményi kereten alapuló foglalkoztatás minden típusánál szilárd munkajogi jogszabályok alkalmazása révén, valamint ennek – a nehézségek elkerülése érdekében – fokozott védelmet biztosító mechanizmusokkal kell párosulniuk;

30.

hangsúlyozza, hogy a munka világában a nagyfokú rugalmasság iránti igény nem értheti el azt a pontot, amikor az túlzott keretek közé szorítja az emberek életét és fejlődésüket, és jelentősen megnehezíti számukra a családalapítást és a család fenntartását, a hozzátartozókról való gondoskodást valamint a társadalom életében való részvételt;

31.

hangsúlyozza, hogy fontos a rugalmas biztonság biztonsági aspektusa, amelynek keretében támogatást kell nyújtani az átmeneti helyzetekben lévő munkavállalók munkakereséséhez, és biztosítani kell számukra a tisztességes életkörülményeket; továbbá azt is, hogy a támogatásnak megfelelő képzési intézkedéseket kell tartalmaznia, melyek lehetővé teszik az emberek számára a munkaerőpiac szükségleteihez való alkalmazkodást;

32.

úgy véli, hogy a vállalatok saját szükségleteik és a munkakeresők kompetenciái közötti tartós összhang hiányától tartanak, nem jutnak a munkaerő-toborzást és beruházást lehetővé tévő hitelekhez, nem fektetnek eleget a munkaerőpiacba, és a jelenlegi gazdasági válság fényében hangsúlyozza az európai termelési rendszer részéről a hosszú távú elképzelések kidolgozásának fontosságát; kedvező üzleti környezetet, megfelelő pénzügyi forrásokat kell teremteni és jó munkakörülményeket kell biztosítani; a munkajog hatáskörét, érvényességét és alkalmazását illetően javítani kell a jogbiztonságot és az átláthatóságot mind a munkaadók, mind a munkavállalók szempontjából;

33.

hangsúlyozza az illegális munkavállalás megelőzésének, észlelésének, és büntetésének a fontosságát; felszólítja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki konkrét kezdeményezéseket, beleértve az ún. „postafiókcégek” kezelésére vonatkozó különös szabályokat, valamint az alvállalkozói láncokban az egyetemleges felelősségre vonatkozó rendelkezéseket, illetve hogy hozzon létre egy, az illegális munkavállalás megelőzésére és észlelésére szolgáló uniós ügynökséget;

34.

úgy véli, hogy a gazdasági és pénzügyi válság miatt bizonyos tagállamokban a vállalkozások a munkaerőpiacon nem találják meg a piaci kereslet előre nem látható ingadozásának megfelelő rugalmassági, költségkorlátozó és a munkavállalók biztonságát védő igényeik biztosítására leginkább alkalmas szerződéses formákat;

35.

a modern munkaszervezéssel összefüggésben rugalmas és biztonságos, egyenlő bánásmódot biztosító szerződéses megállapodások kialakítására szólít fel; határozott véleménye, hogy a határozatlan idejű munkavállalói szerződéseknek kell továbbra is a fő foglalkoztatási formának maradniuk, és úgy véli, hogy a modern munkaszervezéssel összefüggésben a szolgáltatás módja tekintetében rugalmas és a védelem és a jogok szempontjából biztonságos szerződéseket kell kialakítani; elismeri, hogy a határozatlan idejű munkavállalói szerződések keretének jogi kialakítása és a nemzeti munkajogban a rugalmas biztonság koncepciójához való hozzáigazítása döntő jelentőségű ezeknek a szerződéseknek a vállalatok és a foglalkoztatottak körében való elfogadottságára nézve;

36.

határozottan elítéli, hogy a szabályos foglalkoztatási formákat felváltják az atipikus szerződéses formák, ami hozzájárul a szabályos foglalkoztatási formáknál előnytelenebb és bizonytalanabb munkaviszonyokhoz, és ami a lakosság, a munkavállalók és a versenytársak kárára valósul meg; hangsúlyozza, hogy a visszaélésszerű gyakorlat sérti és destabilizálja az európai szociális modellt, és felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy hosszú távon minden szükséges eszközzel fékezzék meg a visszaélésszerű gyakorlatokat, például szigorúbb szankciók bevezetésével;

37.

szilárdan hisz abban, hogy – a tagállamok különböző hagyományait figyelembe véve – minden foglalkoztatási formát az alábbi alapvető jogokkal kell felruházni: legalább létminimum szintű fizetés, és a nemi és nemzetiségi alapú bérszakadék felszámolása; megfelelő szociális védelem; megkülönböztetésmentesség és egyenlő bánásmód a munkakeresésben, a foglalkoztatásban, a képzésben és a szakmai fejlődésben; a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme, valamint a munkaidő/pihenőidőre, a nyugdíjjogosultságokra, az egyesülés és a képviselet szabadságára, a kollektív tárgyalásra és a kollektív fellépésre, a képzéshez és a szakmai előrelépéshez való hozzáférésre, valamint a munkahely elvesztése esetén a védelemre vonatkozó rendelkezések;

38.

felszólítja az Uniót és a tagállamokat, hogy a stabil és fenntartható munkahelyteremtés támogatása érdekében fokozzák a szakértelembe és a képzésbe történő befektetésre irányuló erőfeszítéseiket; ezért felszólítja a tagállamokat, hogy az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó, a piaci igényeknek szerint kialakított stratégiák hathatós végrehajtása, illetve a nem formális készségek és kompetenciák elismerése révén fektessenek be az emberekbe, tiszteletben tartva az életciklus-alapú megközelítést; továbbá felszólítja a tagállamokat, hogy vezessenek be állami, regionális, és helyi szintű intézkedéseket annak garantálására, hogy az iskolából kilépő minden fiatal hozzáférhessen a munkához, felsőoktatáshoz, vagy szakképzésben részesülhessen;

39.

felszólítja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre olyan politikákat, amelyek mindenki számára – beleértve a leggyengébb és a leghátrányosabb helyzetű embereket is – lehetővé teszik a munkaerőpiachoz való hatékony hozzáférést, és hogy jobb egyensúlyt alakíthassanak ki a rugalmas munka, a gondozás, a magánélet és családi élet között, az esélyegyenlőség széleskörű támogatását és a célok megvalósításához szükséges összes szolgáltatást biztosítva, például olyan támogató intézkedések révén, mint a szülési, apasági és szülői szabadságok, rugalmas munkaidő és megfizethető, hozzáférhető és elérhető gyermekgondozási létesítmények;

40.

felszólítja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki politikákat, amelyek az új munkalehetőségek teremtésére irányulnak; tisztában van mindazok felelősségével, akik ilyen munkákat – beleértve az atipikus szerződéssel végzett munkákat – teremtenek, és az általuk vállalt kockázatokkal;

41.

kéri a tagállamokat, hogy hajtsanak végre olyan intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik a munkavállalók számára, hogy a szülői szabadság után – szükség esetén ismeretfrissítő képzés elvégzését követően – újra munkába állhassanak;

42.

határozottan javasolja, hogy az uniós foglalkoztatási kezdeményezés tartalmazzon a munkahelyek tényleges megszűnésekor egy, a munkájukat elvesztőket támogató korai beavatkozást, nem utolsósorban annak érdekében, hogy mérséklődjön a munkaerőpiacról való kirekesztődés kockázata és az ezzel járó humántőke vesztesége;

43.

felszólítja a tagállamokat, hogy erősítsék meg a támogatási programokat, különösen a kevésbé képzett személyek és a fogyatékkal élők esetében, integrált megközelítések, személyre szabott tanácsadás, intenzív munkavállalói képzés/átképzés, államilag támogatott foglalkoztatás, továbbá az önálló és egyéb vállalkozások elindítását célzó állami támogatás útján; azonban nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ezeket a támogatásokat olyan módon alakítsák ki, hogy azok ne veszélyeztessék a rendes munkahelyeket;

44.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy számolják fel az adminisztrációs terheket az üzleti környezet javítása és különösen a kkv-k támogatása céljából, hacsak ezek az adminisztrációs akadályok nem a munkavállalók érdekeinek védelmét szolgálják, hangsúlyozza ugyanakkor annak fontosságát, hogy ennek nem szabad a munkavállalók biztonságára vagy egészségére kihatnia; rámutat, hogy a kkv-k – nagy számuk miatt – a munkanélküliség elleni uniós küzdelem főszereplői; hangsúlyozza, hogy a kkv-kra vonatkozó foglalkoztatási politikák kialakításakor fontos, hogy figyelembe vegyék sajátos igényeiket és a működési területüket;

45.

felszólítja a tagállamokat, hogy számoljanak be a rugalmas biztonság végiggondolásának és végrehajtásának alakulásáról;

46.

sajnálatosnak tartja, hogy a Tanács és a Bizottság szűk megközelítést alkalmaz a rugalmas biztonságra; felszólítja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy kötelezzék el magukat a „jó munka” stratégiája mellett, és hogy foglalják azt bele a jövőbeli „integrált iránymutatásokba” és az Európai Foglalkoztatási Stratégiába; támogatva a munka és foglalkoztatás biztonságát a munkavállalók számára, az aktív munkaerő-piaci szakpolitikák és az egész életen át tartó tanulás jogokon alapuló megközelítését, az átfogó egészséget és biztonságot a munkában, általános és egyenlő szociális és munkavállalói jogokat mindenki számára, a munka és az élet egyensúlyát, a munkahelyi és azon kívüli élet összeegyeztetését, a foglalkoztatási minőség és a munkahelyi jólét javítását;

47.

kéri a tagállamokat, hogy a kizárólag gazdasági okokból történő elbocsátásokat csak azt követően engedjék meg, hogy megtettek minden erőfeszítést a munkavállalók (át)képzéséért;

48.

úgy véli, hogy az új Szerződésben a szociális partnerek szerepének hivatalos elismerése előrelépést jelent, mivel az elismeri autonómiájukat és megerősíti a szociális párbeszéd előmozdításában játszott szerepük jelentőségét, és ebben az összefüggésben az időközben már 40 ágazatban képviselt ágazati szociális párbeszéd különös szerepét hangsúlyozza;

49.

fenntartásait fejezi ki az Európai Bíróság Laval, Rüffert, Viking, és Luxembourg ügyben hozott, az egyesülés szabadságára és a munkakörülmények javítására irányuló fellépés szabadságára vonatkozó ítéletével kapcsolatban;

50.

véleménye szerint a növekedésről és foglalkoztatásról szóló háromoldalú csúcstalálkozó intézményi szervként való elismerése hozzájárul ahhoz, hogy a szociális partnerek részesei legyenek az uniós gazdaságpolitikának;

51.

úgy véli, hogy az európai és nemzeti szociális partnerek és civil társadalmi szervezetek hozzájárulása az „EU 2020” stratégia megvalósításához különös jelentőséggel bír a foglalkoztatási célkitűzések végrehajtása és a rugalmas biztonságra vonatkozó napirend frissítése és megvalósítása tekintetében;

52.

felszólítja a Bizottságot és a nemzeti kormányokat, hogy érezzenek felelősséget a „kívülállók” (vagyis az atipikus vagy „rendkívül atipikus” szerződéssel rendelkező munkavállalók) helyzetéért, és biztosítsák, hogy jogaik, illetve szociális védelmükre vonatkozó követelmények egyensúlyban vannak a „bennfentesek” jogaival és védettségével;

53.

felszólítja az európai és nemzeti szintű szociális partnereket, hogy támogassák a piaci elvárásokhoz igazított tanulásra vonatkozó stratégiába történő beruházásokat és üdvözli „A kompetenciák és képesítések egész életen át tartó fejlesztését szolgáló fellépések közös keretrendszere” című dokumentumot, amelyről a szociális partnerek már tárgyalásokat folytattak;

54.

úgy véli, hogy a munkaerő-piaci integrációra vonatkozó, vagy a munkaerő-piacra való (újbóli) belépésre felkészítő intézkedésekben érintett emberek, csakúgy, mint a részükre e szolgáltatásokat nyújtó, vagy őket képviselő civil szervezetek részt kell, hogy vegyenek az őket érintő szakpolitikák kialakításában, végrehajtásában és megvalósításában;

55.

megjegyzi, hogy a szociális partnereknek és civil társadalmi szervezeteknek a politikák kidolgozásába és végrehajtásába történő bevonása igen változatos képet mutat az egyes tagállamokban, ugyanakkor rámutat arra, hogy az általános tendencia az, hogy a politikai célkitűzések eléréséhez az eszközök szélesebb tárházát alkalmazzák; úgy véli, hogy a szociális partnerek szociális és intézményi elismerésének minőségét nemzeti szinten tovább kell javítani és tartalommal megtölteni, hiszen ez jelentős mértékben meghatározza hozzájárulásuk minőségét; ugyanakkor különösen hangsúlyozza, hogy a társadalmi párbeszéd minősége országonként és ágazatonként igen változatos képet mutat, és ezért nyomatékosan felhívja a szociális partnereket, hogy minden szinten valódi „szociális partnerséget” alakítsanak ki;

56.

véleménye szerint a kollektív tárgyalás hatékony eszköznek bizonyult a foglalkoztatás fenntartására, amely lehetővé teszi a munkáltatók és munkavállalók számára, hogy hatékony megoldásokat találjanak a gazdasági visszaesés kezelésére; e tekintetben megjegyzi, hogy fontos a szociális partnerek közötti szilárd egyetértés azokban a nemzeti rendszerekben, ahol a munkajogi védelem minimális szintű;

57.

meggyőződése, hogy a sikeres munkahelyi szociális párbeszédet nagyban meghatározza az, hogy a munkavállalók képviselői milyen lehetőségekkel rendelkeznek a minőségi tájékoztatás és a rendszeres képzés terén, valamint az, hogy elegendő idő áll-e rendelkezésükre;

58.

meggyőződése, hogy a kormányok döntő szerepet játszanak a széles körű és hatékony kollektív tárgyalások előfeltételeinek biztosításában, valamint abban, hogy a nemzeti gyakorlatnak és hagyományoknak megfelelően háromoldalú struktúrákat alakítsanak ki a szociális partnereknek a közpolitikai döntéshozatalba intézményes formában és az egyenjogúság alapján történő, érdemi bevonása érdekében;

59.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Szociális Védelmi Bizottságnak, az Európai Foglalkoztatási Bizottságnak, valamint a tagállamok és a tagjelölt országok kormányainak és parlamentjeinek.

2.12.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 351/48

A.

mivel a bizottsági zöld könyvben foglalt kezdeményezés alkalmat ad a biohulladék-gazdálkodással kapcsolatos közösségi fellépésre,

B.

mivel a biohulladék megfelelő kezelése nem csupán a környezetre nézve kedvező, hanem társadalmi és gazdasági előnyökkel is jár,

C.

mivel a hulladékokról szóló keretirányelv 2. cikkének (4) bekezdése értelmében az egyes hulladékfajtákkal történő gazdálkodást külön irányelvekben különös vagy kiegészítő rendelkezésekkel lehet szabályozni,

D.

mivel a hulladéklerakókról szóló 1999/31/EK irányelv nem biztosít elegendő eszközt a szerves hulladékokkal való fenntartható gazdálkodáshoz,

E.

mivel a biohulladék-gazdálkodásra vonatkozó szabályozás töredezett, és a jelenlegi jogalkotási eszközök nem elégségesek a hatékony biohulladék-gazdálkodással kapcsolatos célkitűzések eléréséhez; mivel ezért külön irányelvre van szükség a biohulladék-gazdálkodásra vonatkozóan; mivel a biohulladék-gazdálkodás valamennyi különböző szabályának egyetlen jogi aktusba foglalása önmagában is a jogalkotás kiválósága és a jobb szabályozás példája lenne, valamint egyszerűsödést, nagyobb egyértelműséget, a jogszabály alkalmazásának jobb ellenőrzését és végrehajtatását, valamint jogbiztonságot jelentene, biztosítva ezáltal az állami és magánbefektetők hosszú távú bizalmát,

F.

mivel a biohulladék európai újrafeldolgozásáról szóló, 2010. február 15-én Barcelonában tartott, a Tanács, a Bizottság és az Európai Parlament részvételével zajló konferencia következtetései (13) megállapították, hogy cselekedni kell egy biohulladékról szóló európai jogszabályi keret megalkotása érdekében, hiszen a mostani pillanat kulcsfontosságú egy ilyen szabályozás előmozdítása szempontjából,

G.

mivel a biohulladék-gazdálkodásról szóló külön irányelvnek kellőképpen rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy felölelje a különféle elérhető hulladékgazdálkodási lehetőségeket, tekintettel arra, hogy számos változót és helyi tényezőt kell figyelembe venni,

H.

mivel a biohulladékban rejlő kihasználatlan potenciált tagállamonként igen különböző szakpolitikák szerint kezelik; mivel a hatékony és fenntartható erőforrás-gazdálkodás érdekében jobban kell gazdálkodni e hulladékokkal; mivel fokozni kell a biohulladékok szelektív összegyűjtését, hogy el lehessen érni az újrafelhasználásra és a megújuló energiára vonatkozó célkitűzéseket, hozzájárulva ezzel az EU 2020 stratégia céljainak megvalósításához, különösen az erőforrás-hatékonyságra vonatkozó kiemelt kezdeményezés keretében,

I.

mivel a szelektív gyűjtés különösen lehetővé teszi az egyes hulladéktípusokkal, mint például az egyszer használatos edényeket alkalmazó éttermekből származó konyhai, biológiai úton lebomló vagy komposztálható hulladékokkal történő optimális gazdálkodást,

J.

mivel a szerves hulladékok komposztálása lehetővé teszi a vezető piacokról szóló közösségi kezdeményezés által már szabályozott, biológiailag lebomló és komposztálható termékek újrafeldolgozását,

K.

mivel uniós szintű minőségi előírásokat kell meghatározni a biohulladék-kezelésre és a komposzt minőségére vonatkozóan; mivel a komposztra vonatkozó minőségi paraméterek szabályozása – egy, a nyomon követhetőséget, minőséget és biztonságos használatot biztosító integrált megközelítést is beleértve által meg lehet teremteni az e termék iránti fogyasztói bizalmat; mivel a komposzt minőség szerinti osztályozására van szükség annak érdekében, hogy a komposzthasználat ne járjon káros következménnyel a talajra és a talajvízre, különösen pedig az abból a talajból származó mezőgazdasági termékre nézve,

L.

mivel az alacsony szintű végrehajtás miatt a biohulladékok lerakóban történő elhelyezésének elkerülésével kapcsolatos célkitűzések eléréséhez további jogalkotási iránymutatásokra van szükség,

M.

mivel védelmi intézkedésekre lehet szükség annak biztosítása érdekében, hogy a komposzt ne eredményezzen talaj- vagy talajvízszennyezést,

N.

mivel mérlegelni és értékelni kell a rosszabb minőségű komposzt felhasználásának lehetőségeit, hogy alkalmazása ne legyen ártalmas a környezetre és az emberi egészségre nézve, és mivel a rosszabb minőségű komposzt felhasználási körének pontos meghatározása uniós szinten, valamint annak meghatározása, mikor számít a komposzt terméknek és mikor hulladéknak, megkönnyítené a tagállamok számára a tájékozódást a komposzt használatával kapcsolatos döntések meghozásakor,

O.

mivel az „Erőforrás-hatékony Európa” az Európa 2020 stratégia egyik kiemelt kezdeményezése, és ennélfogva ösztönözni kell az erőforrás-hatékonyságot; mivel a biohulladék újrahasznosítása hozzájárul az erőforrás-hatékonyság növeléséhez,

P.

mivel a nedves biohulladék csökkenti a hulladékégetés hatékonyságát; mivel a megújuló erőforrásokból előállított villamos energiáról szóló irányelv közvetett módon ösztönzi a biohulladékok égetését; mivel a biohulladék jobban hozzájárulhat az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez azáltal, hogy komposzttá alakítják a talajminőség javítása és a szénmegkötés megvalósulása érdekében, amelyet jelenleg nem ösztönöz a megújuló erőforrásokból előállított villamos energiáról szóló irányelv,

Q.

mivel az anaerob lebontással a biogáz előállítása során hatékony módon nyerhető energia, míg az abból nyert fermentált anyag komposzt készítésére használható,

R.

mivel a megfelelő módon végzett biohulladék-gazdálkodás fő céljának az eredmény elérésének kell lennie, ami nyitva hagyja az összes technológiai lehetőséget a biohulladék-gazdálkodásra vonatkozóan, ösztönözve ezáltal az innovációt, a tudományos kutatást és a versenyképességet,

S.

mivel egymást kölcsönösen erősítő kapcsolat áll fenn az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságot eredményező, újrahasznosító társadalom felé történő átmenet és az e területen való környezetbarát munkahelyek teremtésével kapcsolatos potenciál között, ezért szükséges forrásokat elkülöníteni olyan kutatások számára, amelyek a biohulladék gyűjtésének és kezelésének a munkakörnyezetre gyakorolt hatását vizsgálják,

T.

mivel a Bizottságnak és a tagállamoknak elő kell mozdítaniuk a környezetvédelmi tudatosság növelését célzó intézkedéseket e téren, különösen iskolai programok révén, hogy ezzel is ösztönözzék a szilárd kommunális hulladék fenntartható kezelését, és javítaniuk kell a közvélemény tudatosságát a szelektív hulladékgyűjtés előnyeivel kapcsolatban; mivel e tekintetben az önkormányzatok és az önkormányzati vállalkozások fontos szerepet játszanak a polgároknak nyújtott tanácsadásban és tájékoztatásban a hulladékképződés megelőzése területén,

U.

mivel a biohulladékok a szilárd kommunális hulladék több mint 30 %-át teszik ki; és mivel a biohulladék mennyisége az Európai Unióban egyre nő, és a lerakókba kerülve jelentős forrása az üvegházhatást okozó gázoknak és más negatív környezeti hatásoknak, és mindezek olyan körülmények között mennek végbe, hogy a hulladékgazdálkodás jelenleg az üvegházhatást okozó gázok negyedik legfontosabb forrása,

V.

mivel a gyakorlatban nem csak a háztartási eredetű biohulladékot kezelik fenntartható módon,

W.

mivel a hulladékgazdálkodást a hulladékhierarchiának megfelelően kell kialakítani, amely az alábbi sorrendet állapítja meg: megelőzés és csökkentés, újrahasználat, újrafeldolgozás, egyéb, például energetikai célú hasznosítás, valamint végső lehetőségként hulladéklerakóban való elhelyezés a hulladékokról szóló keretirányelv 4. cikke szerint, amelynek értelmében a biohulladékok égetésével szemben azok újrahasznosítását kell előnyben részesíteni, mivel ez nem csak a metánképződést küszöböli ki, de a szénmegkötés és a talaj minőségének javítása révén az éghajlatváltozás elleni küzdelem sikeréhez is hozzájárul; mivel a megelőzés a biohulladék-kezelés elsődleges célja, amely különösen lehetővé teszi az élelmiszer- és zöldhulladékok képződésének elkerülését, például a közparkok jobb tervezése, illetve csekély gondozást igénylő növények és fákkal való beültetése révén,

X.

mivel ha egy környezetvédelmi szempontból hatékony biohulladék-gazdálkodás irányában kívánunk haladni, a kérdést az energia- és talajvédelem szakpolitikáinak integrált szemszögéből kell nézni, összhangban az éghajlatváltozás mérséklésére vonatkozó célokkal; mivel további előnye a kezelt biohulladéknak a tőzeg kiváltására való használatakor a biológiai sokféleség megőrzése, óvva ezáltal a vizes élőhelyek ökoszisztémáit,

Y.

mivel a biohulladékból biogáz előállítására alkalmas anaerob lebontás értékes módon járulhat hozzá az Európai Unióban az erőforrások fenntartható kezeléséhez, valamint a megújuló energiákra vonatkozó uniós célkitűzések fenntartható módon történő megvalósításához,

Z.

mivel a biohulladékokat minőségi komposzt előállítására felhasználható értékes természeti erőforrásnak kell tekinteni, amely hozzájárul az európai talajromlás elleni küzdelemhez, fenntartva a talaj termékenységét, csökkentve különösen a foszfor alapú műtrágyák használatát a mezőgazdaságban és fokozva a talaj vízmegtartó képességét,

AA.

mivel az egyes tagállamok hulladékgazdálkodási rendszerei különböznek egymástól, és a lerakóban történő elhelyezés továbbra is a legelterjedtebb hulladékkezelési módszer az Európai Unióban, annak ellenére, hogy a környezet szempontjából ez a legrosszabb lehetőség,

AB.

mivel a biohulladékból előállított, közlekedés céljára használt üzemanyagokban jelentős környezetvédelmi előnyök rejlenek,

AC.

mivel ösztönözni kell a tudományos kutatást és a technológiai innovációt a biohulladék-gazdálkodás területén,

AD.

mivel a szelektív gyűjtés jelenleg lehetővé teszi a szennyeződés elkerülését, és segíti a minőségi komposzt kinyerésére, a biohulladékok újrahasznosításához szükséges minőségi anyagok biztosítására, valamint az energiahasznosítás hatékonyabbá tételére vonatkozó célok elérését,

AE.

mivel a rendelkezésre álló tanulmányok és a tagállami tapasztalatok is azt mutatják, hogy a kivitelezhető és környezetvédelmi és gazdasági szempontból is fenntartható szelektív gyűjtés nagyon fontos, és azt kötelezővé kell tenni; mivel a szelektív gyűjtést a jó minőségű komposzt előállításához szükséges előfeltételnek kell tekinteni,

1.

sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a biohulladékokra vonatkozó meglévő jogszabályokat, és a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartva 2010 végéig dolgozzon ki külön irányelv-javaslatot többek között az alábbiakra vonatkozólag:

2.

felszólítja a Bizottságot, hogy számszerűsítse az újrafeldolgozásából és komposztálásából származó szén-dioxid-kibocsátás csökkenését a nemzeti kibocsátási tervek keretében;

3.

megjegyzi, hogy a jövőbeli európai uniós szabályozási keret jogi iránymutatást és egyértelműséget biztosítana számos tagállam számára és arra bátorítaná őket, hogy ruházzanak be a biohulladék-gazdálkodás területén; buzdítja a Bizottságot, hogy támogassa a tagállamokat a szelektív hulladékgyűjtési rendszerek bevezetésében, és határozzon meg kötelező erejű és nagyratörő célkitűzéseket az ilyen hulladékok újrahasznosítására vonatkozóan;

4.

emlékeztet arra, hogy a 2002. július 22-i hatodik környezetvédelmi közösségi cselekvési program (2001–2010) 8. cikke (2) bekezdésének iv. pontja arra kötelezte a Bizottságot, hogy a természeti erőforrások és a hulladék fenntartható felhasználásának és kezelésének célkitűzésére irányuló egyik elsőbbségi intézkedésként dolgozzon ki jogszabályokat a biológiailag lebomló hulladékról, és ezért elfogadhatatlan, hogy 8 évvel később még mindig nem áll küszöbön jogalkotási javaslat;

5.

felszólítja a Bizottságot, hogy hatásvizsgálatában dolgozzon ki javított biohulladék-gazdálkodási rendszert a szelektíven gyűjtött biohulladék újrahasznosítására, a mezőgazdasági és ökológiai előnyök érdekében történő komposztálás alkalmazására, a mechanikus/biológiai kezelési lehetőségekre, valamint a biohulladéknak energiaforrásként történő használatára vonatkozóan; úgy véli, hogy e hatásvizsgálatot kellene használni a biológiailag lebomló hulladékokra vonatkozó új uniós jogi keret elkészítésének alapjául;

6.

sürgeti a Bizottságot, hogy a tagállamokkal egyeztetve határozzon meg kritériumokat a minőségi komposzt előállítására vonatkozóan, határozzon meg a végtermékekre vonatkozó minimumkövetelményeket a hulladékokról szóló keretirányelv 6. cikkének értelmében, amely lehetővé teszi a biohulladékok kezelése révén létrehozott különböző komposztfajták minőségének osztályozását egy integrált megközelítésen alapuló stratégia keretében, amely a minőségen kívül a termékek eredetének visszakövethetőségét és a biztonságos alkalmazást is garantálja;

7.

úgy véli, hogy az anaerob lebontás különösen hasznos a biohulladék tekintetében, ugyanis tápanyagban gazdag talajjavítót, fermentált anyagot és biogázt eredményez, amely biometánná alakítható vagy alapterhelési elektromos áram előállításához felhasználható megújuló energiaként alkalmazható;

8.

fontos feltételnek tartja, hogy annak érdekében, hogy a biohulladék elégetése megvalósítható alternatívát jelenthessen a hulladékkezelés hierarchiájában, azt energia-visszanyeréssel kell kombinálni;

9.

hangsúlyozza, hogy a biohulladékok energetikai célú felhasználása során figyelemmel kell lenni az energiahatékonyság és a fenntartható fejlődés szempontjaira, ezért a leghatékonyabb módon kell felhasználni ezeket a termékeket; megismétli ezért, hogy a szelektív hulladékgyűjtés döntő fontosságú a hulladéklerakókról szóló irányelv (14) betartásához, továbbá minőségi alapanyagokkal szolgál a biológiailag lebomló szerves hulladékok újrahasznosításához és javítja az energia-visszanyerés hatékonyságát;

10.

megállapítja, hogy a hulladék szeméttelepektől való eltérítése, az újrafeldolgozás és a biogáz-előállítás arányainak növelése érdekében semmilyen technológiai eszközt és lehetőséget sem szabad elvetni, amelyek maximalizálják a források újrafeldolgozását vagy hasznosítását;

11.

úgy véli, hogy a biohulladék értékes megújuló erőforrás az elektromos áram, valamint a közlekedésben felhasznált bioüzemanyagok előállításához és a gázhálózatok táplálásához az általa kibocsátott biogáz (50–75 %-ban metán, illetve szén-dioxid) tisztítása és biometánná alakítása révén; felszólítja a Bizottságot, hogy elemezze és támogassa a biogáz biohulladékból való előállításának lehetőségeit;

12.

hangsúlyozza, hogy fokozottan törekedni kell arra, hogy a biohulladékot ne lerakókban helyezzék el; tekintetben megjegyzi, hogy a biohulladék hozzájárulhat az EU azon célkitűzésének eléréséhez, hogy 2020-ra a megújuló energiák aránya legalább 20 % legyen, valamint az EU üzemanyag-minőségről szóló irányelvének céljához is; emlékeztet arra, hogy a megújuló energiaforrásokról szóló irányelv támogatja a biomassza minden formájának megújuló energiaforrásként való felhasználását, ideértve a biohulladék energetikai hasznosítását is, és hogy a hulladékból nyert bioüzemanyagok duplán számítanak a közlekedésben való 10 %-os megújulóenergia-felhasználás célkitűzéséhez; ezért felhívja a tagállamokat, hogy nemzeti jogszabályaik tekintetében egy integrált hulladékhierarchia-politika részeként vegyék fontolóra a hulladék biológiailag lebomló részének energetikai hasznosítását, és sürgeti őket a bevált gyakorlatok megosztására;

13.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat a tudományos kutatás és a technológiai innováció ösztönzésére és támogatására a biohulladék-gazdálkodás területén;

14.

felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is kötelezze el magát a biohulladék-kezelési módszerekre vonatkozó kutatások mellett a talajhoz kapcsolódó előnyök, valamint az energetikai célú újrahasznosítás és a környezetre gyakorolt következmények mennyiségileg jobb meghatározása érdekében;

15.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a környezetvédelmi tudatosság növelését célzó intézkedéseket a biohulladékok területén, különösen az iskolákban és a felsőoktatási intézményekben, hogy ezzel is ösztönözzék a hulladékkeletkezés megelőzésére irányuló magatartásformákat és a biohulladék és a szilárd kommunális hulladék fenntartható kezelését, valamint hogy fogékonyabbá tegyék a polgárokat a hulladékmegelőzés és a szelektív hulladékgyűjtés, valamint a szelektív gyűjtés és a biohulladék biológiai kezelése előnyei iránt; hangsúlyozza a városok, az önkormányzatok és az önkormányzati vállalkozások fontos szerepét a polgároknak nyújtott tanácsadásban és tájékoztatásban a hulladékkezelés területén;

16.

úgy véli, hogy – a talajba történő visszajuttatása révén – a kezelt biohulladékot fel kell használni a szerves anyagok megőrzése, valamint a tápanyag, különösen a foszfát teljes körforgásának biztosítása céljából, továbbá felszólítja a Bizottságot annak tudomásul vételére, hogy a foszfáttartalékok elfogadhatatlanul gyors iramban zajló kimerülésének mérséklésére vonatkozó hozzájárulásaik tekintetében meg kell vizsgálnia politikáit;

17.

hangsúlyozza, hogy a szennyező anyagoktól mentes, biológiailag lebomló szerves hulladékokat értékes, minőségi komposzt előállítására felhasználható természeti erőforrásnak kell tekinteni;

18.

úgy véli, hogy a mezőgazdaság jövője függ a talaj termékenységének megőrzésétől és helyreállításától is; megjegyzi, hogy a minőségi komposzt mezőgazdasági felhasználása hozzájárulhat a talaj termőképességének megőrzéséhez, vízmegtartó és szén-dioxid-megkötő képességének növeléséhez, valamint a műtrágyák használatának csökkentéséhez; hangsúlyozza a tagállamok szerepét a minőségi komposzt használatának biztosításában a termőföldeken;

19.

rámutat, hogy a komposztálás során az elföldelt anyagok által kibocsátott gázok esetleg csak nehezen kontrollálhatók, ami a környezetre és a légkörre nézve komoly veszélyt jelenthet; emlékeztet arra, hogy a biológiailag lebomló kommunális hulladék megfelelő komposztálásához hozzátartozik a felszín alatti vizeknek a komposztálóüzemekből származó csurgalékvízzel szembeni védelme is;

20.

hangsúlyozza, hogy a különböző szintű célkitűzések elérése tekintetében (az éghajlat felmelegedése, a talaj romlása és a talajerózió elleni küzdelem, a megújuló energiával kapcsolatos célok elérése) a szelektíven gyűjtött biohulladék komposztálásának és fermentálásának kombinációja, amennyiben megvalósítható, kétségkívül rendelkezik előnyökkel és támogatást érdemel;

21.

felhívja ezért a Bizottságot, hogy javasoljon nemzeti célkitűzéseket a biohulladék újrafeldolgozására, amelyek korlátoznák a legkevésbé kívánatos hulladékgazdálkodási megoldásokkal – mint a lerakás vagy elégetés – kezelt biohulladék mennyiségét;

22.

megismétli, hogy az ilyen hulladékok kezelésének a hulladékkezelési módok általános hierarchiájára kell alapulnia, amely a következőképen épül fel: megelőzés, újrahasznosítás, másfajta, többek között energetikai célú újrahasznosítás, és végső lehetőségként hulladéklerakókban való elhelyezés (1999/31/EK irányelv, 5. cikke és a 2008/98/EK irányelv (15)); kéri, hogy a Bizottság tegyen nagyobb erőfeszítéseket annak biztosítására, hogy a hulladékrakókban való elhelyezésre vonatkozó rendelkezéseket az Unió egészében betartsák és alkalmazzák;

23.

megállapítja, hogy az egyes tagállamok nemzeti jogszabályai és hulladékkezelési rendszerei különböznek egymástól, és hogy a lerakóban történő elhelyezés továbbra is a szilárd kommunális hulladék legelterjedtebb megsemmisítési módszere az Európai Unióban; felhívja a tagállamokat, hogy a legjobb gyakorlatok cseréje érdekében fokozzák együttműködésüket a biológiailag lebomló hulladékok kezelése terén;

24.

úgy véli, hogy a mechanikai-biológiai kezelés (MBK) hatékony módja annak, hogy jelentős mennyiségű rothadékony hulladéktól szabadítsuk meg a szemétlerakókat, komposztálás, anaerob lebontás és energetikai hasznosítás céljával;

25.

úgy véli, hogy pénzügyi ösztönzőkre van szükség a szelektív gyűjtés és más, az erőforrások visszanyerését maximalizáló biohulladék-gazdálkodási rendszerek elterjesztéséhez;

26.

hangsúlyozza, hogy az európai komposztpiac fejlesztésének elősegítéséhez javítani kell a biohulladék-gazdálkodást és össze kell hangolni a komposztra vonatkozó minőségi előírásokat;

27.

úgy véli, hogy a káros anyagok beviteléből eredő többletköltségek megtérítésének alapját „a szennyező fizet” elvének kellene képeznie annak érdekében, hogy a biohulladék kihelyezésének káros külső hatásait ne a gazdálkodóknak kelljen megfizetniük;

28.

hangsúlyozza, hogy számos tagállamban már létezik bizonyos infrastruktúra, de pénzügyi ösztönzőkre van szükség a biohulladékból származó lehetséges komposzt és fermentált anyagok, bioenergia- és bioüzemanyag-piac létrehozásához és kiépítéséhez;

29.

hangsúlyozza a biohulladékból előállított, közlekedés céljára használt üzemanyagokban rejlő környezetvédelmi előnyöket; a hulladékhierarchia fényében felszólítja a tagállamokat, hogy vegyék azt figyelembe a hulladékról szóló felülvizsgált keretirányelv alkalmazásakor, és kéri a Bizottságot, hogy foglalja bele a hulladékhierarchiát az alkalmazásra vonatkozó iránymutatásaiba;

30.

sürgeti a Bizottságot, hogy foglalja bele a témát érintő minden jelenlegi vagy további hatástanulmányba annak kérdését, hogy milyen fajta gazdasági ösztönzőket, alapokat vagy támogatásokat lehet mozgósítani vagy létrehozni a biohulladék megfelelő kezelését lehetővé tevő technológiák kifejlesztésére és megvalósítására;

31.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

2.12.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 351/56

A.

mivel a pénzügyi ágazatban és néhány tőzsdén jegyzett társaságnál a bérezési politika olyan, hogy a társaság kockázati profilját jelentősen befolyásolni képes beosztásban lévő munkatársak esetében a rövid távú nyereségszerzést jutalmazza, ami a munkavállalók, a megtakarítók, a befektetők és általánosságban a fenntartható fejlődés kárára megvalósuló, egyre kockázatosabb üzleti modellek kialakulásához vezet,

B.

mivel a Bizottság pénzügyi intézmények vállalatirányításáról és a javadalmazási politikákról zöld könyve hangsúlyozza, hogy a hatékony ellenőrzési mechanizmusok hiánya jelentősen hozzájárult a pénzügyi intézmények túlzott kockázatvállalásához, valamint hogy a vállalatirányításnak figyelembe kell vennie a pénzügyi rendszer stabilitását, amit számos szereplő tevékenysége befolyásol,

C.

mivel néhány pénzügyi intézmény túlzott és óvatlan kockázatvállalásra ösztönző nem megfelelő javadalmazási struktúrája szerepet játszott a jelenlegi pénzügyi, gazdasági és társadalmi válsághoz vezető kockázatok halmozódásában, ezért ez a politikusok és szabályozók körében az egyik legnagyobb aggodalomra okot adó kérdés,

D.

mivel a pénzügyi intézményeknek vállalati társadalmi felelősségük részeként integrált módon tekintetbe kell venniük azt a társadalmi környezetet, amelyben az intézmény működik, továbbá valamennyi érintett fél, az ügyfelek, a részvényesek és az alkalmazottak érdekét,

E.

mivel globális, európai és nemzeti szinten számos kezdeményezés indult a problémás javadalmazási gyakorlatok kérdésének megoldására, és mivel nem pusztán az egyenlő feltételek, hanem Európa globális versenyképességének biztosítása miatt, valamint a piacok közötti fenntartható és tisztességes verseny elősegítése miatt is lényeges a globálisan koordinált megközelítés,

F.

mivel az FSB felelősségteljes juttatási gyakorlatokra vonatkozó alapelvei, melyekkel a G20-ak vezetői is egyetértettek, meghatározzák a felelősségteljes javadalmazási gyakorlatok öt elemét, és tekintettel ezen elvek egyidejű végrehajtása elősegítésének fontosságára,

G.

mivel a javadalmazási politikákkal kapcsolatban közösen megállapított elveket és a már meghozott intézkedéseket folyamatosan értékelni kell, és szükség esetén azokat ki kell igazítani az Európán belüli egységes feltételrendszer és az európai pénzügyi ágazat világszintű versenyképességének biztosítása érdekében,

H.

mivel számos tudományos kutatás és a gyakorlati tapasztalat is bebizonyította, hogy a nem kötelező jellegű ajánlások csak korlátozott hatást gyakorolnak a javadalmazási politikákra, ami megerősíti, hogy erősebb eszközre van szükség az alapelvek tiszteletben tartásának biztosításához,

I.

mivel a bizottsági jelentés szerint annak ellenére, hogy a válság a javadalmazási politikák jelentős reformjára ösztönzött, a Bizottság ajánlásait csak 16 tagállam alkalmazta részben vagy egészben,

1.

üdvözli a Bizottság és az FSB kezdeményezéseit a pénzügyi ágazat és általában a jegyzett társaságok jövedelmezési politikáival kapcsolatban; úgy véli azonban, hogy a pénzügyi intézményeket érintő további, a javadalmazási politikára és a tőkekövetelményekre vonatkozó szabályozás bevezetésekor arányosan kell tekintetbe venni a pénzügyi vállalkozás méretét és így tevékenységének hozzájárulását a rendszerkockázathoz;

2.

tudomásul veszi a a tőkekövetelmény-irányelvekről szóló jelentés javaslatait, melyek kötelező erejű elveket indítványoznak a pénzügyi ágazat javadalmazási politikája vonatkozásában;

3.

hangsúlyozza, hogy a felügyeleti hatóságok feladata annak eldöntése, hogy egy pénzügyi intézmény vagy jegyzett társaság rendelkezzen-e javadalmazási bizottsággal; a döntést az intézmények és társaságok mérete, belső szervezete és tevékenységük jellege, köre és összetettsége alapján kell meghozniuk; úgy véli, hogy amennyiben a felügyelet helyénvalónak ítéli, a javadalmazási politikát a javadalmazási bizottságnak kell meghatároznia, melynek függetlennek és a részvényesek, valamint a felügyeletek által elszámoltathatónak kell lennie; e bizottságnak szorosan együtt kell működnie a vállalat kockázatkezelési bizottságával a javadalmazási rendszerben meglévő ösztönzők értékelésében;

4.

hangsúlyozza, hogy a javadalmazási bizottság hozzáfér a szerződések tartalmához, és a bizottság részéről vizsgált szerződéseket úgy állítják össze, hogy a súlyos gondatlanságot fizetéscsökkentéssel lehessen szankcionálni. Súlyos gondatlanságnak tekintendő, amikor a szükséges körültekintést különösen nem tartják tiszteletben, mely esetben a javadalmazási bizottságnak biztosítania kell, hogy a levonás ne csak szimbolikus legyen, hanem jelentős mértékben járuljon hozzá az okozott kár kifizetéséhez. Ösztönözni kell továbbá a pénzintézeteket a bonus-malus rendszer alkalmazására, amely a teljesítményfüggő juttatás visszafizetését jelenti azt követően, hogy fény derült a gyenge teljesítményre;

5.

úgy véli, hogy a javadalmazási bizottság elnökének és szavazati joggal felruházott tagjainak az igazgatóság olyan tagjai közül kell kikerülniük, akik az érintett pénzügyi intézményben vagy jegyzett társaságnál nem látnak el semmilyen vezetői feladatot. Úgy véli, hogy az igazgatóknak és az igazgatóság tagjainak kerülniük kell, hogy egyéb vállalatok igazgatótanácsainak is tagjai legyenek, amennyiben ez lehetőséget teremt bármely összeférhetetlenségre;

6.

úgy véli, hogy a részvényeseknek, ahol helyénvaló, lehetőséget kell kapniuk a fenntartható javadalmazási politikák kialakításában való részvételre, és ezért a vállalati közgyűlésen egy, a javadalmazási jelentésről szóló nem kötelező érvényű szavazás révén lehetőséget biztosíthatnának számukra a javadalmazási politikáról kialakított álláspontjuk kinyilvánítására;

7.

hangsúlyozza, hogy a nem vezetői feladatot ellátó igazgatósági tagok javadalmazása csak rögzített fizetés lehet és nem tartalmazhat teljesítmény- vagy részvényalapú részt;

8.

hangsúlyozza, hogy a kockázatkezeléssel foglalkozó igazgatósági tagoknak függetleneknek kell lenniük az általuk ellenőrzött részlegektől, megfelelő felhatalmazással kell rendelkezniük és az adott vállalati részlegek teljesítményétől független javadalmazásban kell részesülniük;

9.

hangsúlyozza, hogy a javadalmazásnak igazodnia kell minden fajta kockázathoz, szimmetrikusnak kell lennie a kockázati következményekkel, és érzékenynek kell lennie a cég átfogó teljesítményét és stabilitását befolyásoló, fennálló és lehetséges kockázatok időtartamára;

10.

rámutat arra, hogy az igazgatóknak a jegyzett társaságok irányításakor nem kellene személyes pénzügyi érdekeiket követniük; úgy véli, hogy az igazgatók jövedelmük változó részéhez kapcsolódó személyes pénzügyi érdeke számos alkalommal ellentétes a vállalat hosszú távú érdekeivel, ideértve az alkalmazottak és a részvényesek érdekeit is;

11.

úgy véli, hogy a javadalmazási rendszereknek arányosnak kell lenniük a pénzügyi intézmények méretével, belső szervezetével és összetettségével, valamint tükrözniük kell a különböző pénzügyi szektorok – a banki, a biztosítási és az alapkezelő szektor – közötti eltéréseket;

12.

hangsúlyozza, hogy a felső vezetők, a kockázatvállalásért felelős és ellenőrzési funkciókat ellátó alkalmazottak működési kockázatának kezelésére szolgáló folyamatokat a felügyeletnek kell felülvizsgálnia és alaposan ellenőriznie; úgy véli, hogy ezeket az eljárásokat a teljes javadalmazásuk – beleértve a nyugdíjellátást is – mértéke alapján ezen személyzeti kategóriákba tartozó alkalmazottakra is alkalmazni kell;

13.

úgy véli, hogy a változó javadalmazás szintjét a teljesítményre vonatkozó, előre meghatározott és mérhető, a vállalat hosszú távú fenntarthatóságát elősegítő kritériumok alapján kell meghatározni;

14.

hangsúlyozza, hogy a teljesítményfüggő javadalmazásnak össze kell kapcsolnia a rendelkezésre álló bónusz mennyiségét a cég általános teljesítményével és tőkealapjával, miközben az alkalmazottak egyéni teljesítményétől függő javadalmazásnak az alkalmazott és az érintett vállalati egység teljesítménye, valamint az intézmény átfogó eredményei együttes értékelésén kell alapulnia;

15.

úgy véli, hogy az igazgatók jövedelmük változó részéhez kapcsolódó személyes pénzügyi érdeke számos alkalommal ellentétes a vállalat hosszú távú érdekeivel; hangsúlyozza, hogy az igazgatók és a kockázati profilra kihatással lévő döntéshozatalért felelős egyéb munkatársak javadalmazási politikájának összhangban kell lennie a kiegyensúlyozott és funkcionális kockázatkezeléssel, és hogy megfelelő egyensúlyt kell teremteni a javadalmazás állandó és változó elemei között; olyan eszközök általános bevezetésére szólít fel, amelyek lehetővé teszik azon alkalmazottak javadalmazásában a változó elemek csökkentését és akár visszavonását is, akik teljesítményének köszönhetően a társaság eredményei romlanak;

16.

úgy véli, hogy nemcsak a mennyiségi intézkedéseket, hanem a minőséghez kapcsolódó teljesítménykritériumokat és az emberi értékítéletet is figyelembe kell venni a változó javadalmazás szintjének meghatározásakor;

17.

úgy véli, hogy garantált bónuszok nem képezhetik részét a javadalmazási terveknek;

18.

nemcsak etikai megfontolásból, hanem a társadalmi igazságosság és a gazdasági fenntarthatóság szempontjából is úgy véli, hogy egy vállalatnál a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelem közötti különbségnek ésszerűnek kell lennie;

19.

hangsúlyozza, hogy a vállalatoknak a kockázatkezelési és az operatív részleg között esetlegesen felmerülő konfliktusok kezelésére belső eljárást kell kialakítaniuk, amelyet a felügyeletnek jóvá kell hagynia;

20.

hangsúlyozza, hogy ezeket az elveket ki kell terjeszteni valamennyi olyan alkalmazott javadalmazására, akik szakmai tevékenysége lényeges hatással van társaságuk kockázati profiljára, beleértve a felső vezetést, a kockázatot vállaló és ellenőrző funkciókat ellátó, valamint azon alkalmazottakat, akik teljes javadalmazásuk miatt, beleértve a nyugdíjellátást, szintén ebbe a sávba tartoznak;

21.

hangsúlyozza, hogy a vállalati igazgatókat, tisztviselőket és felső vezetőket a vállalatvezetés során meghozott kockázatos vagy hanyag döntések és intézkedések miatti követelések ellen megvédeni hivatott igazgatói és tisztviselői felelősségbiztosítás nincs összhangban a fenntartható kockázatkezeléssel a javadalmazás terén;

22.

hangsúlyozza, hogy megfelelő egyensúly kell legyen a változó és a rögzített javadalmazás között;

23.

javasolja, hogy változó javadalmazást csak abban az esetben fizessenek, ha az fenntartható az intézmény pénzügyi helyzete és tőkealapja fényében és indokolt a cég hosszú távú teljesítménye alapján; úgy véli, hogy a pénzintézetek esetében az illetékes felügyeleti hatóságnak jogosultnak kell lennie arra, hogy korlátozza a változó javadalmazás átfogó összegét a saját tőke erősítése érdekében;

24.

hangsúlyozza, hogy a változó javadalmazási összetevő jelentős hányadát megfelelő későbbi időszakra kell halasztani; az összetevők arányát és a halasztási időszak hosszát az üzleti ciklusnak, a vállalat természetének és kockázatainak, valamint a kérdéses alkalmazott tevékenységeinek megfelelően kell meghatározni. A halasztási szabályok szerinti javadalmazási jogosultság legfeljebb időarányosan illesse meg az alkalmazottat; a változó javadalmazási összetevők legalább 40 %-ának kifizetését el kell halasztani; különösen magas összegű változó javadalmazási összetevő esetében az összeg legalább 60 %-ának a kifizetését el kell halasztani, és a halasztási időszak legalább öt év legyen;

25.

úgy véli, hogy a változó javadalmazás jelentős részét készpénztől eltérő eszközben, például hátrasorolt adósságban, feltételes tőkében, részvényekben vagy részvényekhez kötődő eszközökben kell kifizetni, amennyiben ezek az eszközök a hosszú távú értékteremtéssel és a kockázat időhorizontjával kapcsolatos ösztönzők;

26.

úgy véli, hogy a bónuszokkal kapcsolatos szabad választási lehetőség elkerülése érdekében a javadalmazási politikáknak a teljes javadalmazásra kellene vonatkozniuk, beleértve a nyugdíjakat és fizetéseket; ezenkívül úgy véli, hogy a hosszú távú ösztönzők összehangolása érdekében a „nyugdíjbónuszokat” készpénztől eltérő eszközben, például hátrasorolt adósságban, feltételes tőkében, részvényekben vagy részvényekhez kötődő eszközökben kell kifizetni;

27.

javasolja, hogy a munkaviszonynak a munkaszerződésben meghatározott időpont előtti megszűnése esetén határozzák meg, hogy az igazgatók végkielégítése legfeljebb kétévnyi rögzített fizetésük összege lehet („arany ejtőernyő”), és töröljék el a végkielégítést, amennyiben nem megfelelő teljesítmény miatt mondanak fel vagy az illető önként távozik;

28.

felszólít a nemek közti egyenlőség elvének a javadalmazási politikák kialakításánál való figyelembe vételére;

29.

ismételten hangsúlyozza, hogy a vállalkozásokon belüli megkülönböztetés minden formáját szankcionálni kell, többek között a javadalmazási politikák meghatározásakor, a szakmai előmenetel során és a vezető beosztottak felvételi folyamatában;

30.

úgy véli, hogy a cégeknek egyértelmű, átfogó és időszerű információkat kell közzétenniük javadalmazási gyakorlatukról, és a felügyeleti hatóságoknak minden olyan információhoz hozzá kell férniük, amely szükséges az alkalmazott gyakorlatok megfelelőségének értékeléséhez;

31.

teljes átláthatóságot követel az állami vállalatok részéről is a javadalmazási politikával és a náluk érvényben lévő nyereségrészesedéssel kapcsolatban;

32.

kéri továbbá, hogy hozzák nyilvánosságra a vállalatok – köztük az állami vállalatok –magánnyugdíj és nyugdíj-kiegészítési programjait;

33.

felhívja a Bizottságot, hogy a Pénzügyi Stabilitási Testület által lefektetett és a G20-ak által 2009 szeptemberében jóváhagyott elvekkel összhangban szigorítsa a 2009. április 30-i ajánlásaiban foglalt, a fizetési struktúrára és a felelősségteljes kockázatvállalásra vonatkozó előírásokat;

34.

felhívja a Bizottságot, hogy a tőkekövetelmény-irányelvről szóló jelentésben a bankszektorra vonatkozó javaslatok alapján fogadjon el erős és kötelező érvényű elveket a pénzügyi ágazat javadalmazási politikája vonatkozásában, és az ezeket az elveket tiszteletben nem tartó jegyzett társaságok esetében alkalmazza a „tartsd be vagy indokold meg” elvén alapuló megnevezés gyakorlatát;

35.

felhívja a pénzügyi ágazatban működő felügyeleti szerveket, hogy léptessék életbe a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság által 2010 januárjában javasolt kompenzációs elveket és normaértékelési módszereket;

36.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák az egymillió eurót meghaladó fizetési kategóriába sorolt személyek számának közzétételével foglalkozó, a fizetésekre, hosszú távú jutalmazásra, bónuszra, és nyugdíjjárulékra is kiterjedő közös nemzetközi struktúra létrehozását;

37.

felkéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a belső és külső ellenőrök szerepét a hatékony vállalatirányítás teljes körű biztosításának részeként;

38.

sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a nem ügyvezető igazgatók szerepének megerősítését, beleértve egyrészt annak szavatolását, hogy a vállalatok folyamatos képzést és független javadalmazási csomagokat biztosítsanak, amelyek tükrözik a nem ügyvezető igazgatók független szerepét, másrészt a felügyeleteknek történő jogkör biztosítását, hogy meghallgathassák az „engedéllyel rendelkező személyeket”;

39.

felhívja a Bizottságot, hogy jogalkotási javaslataiban tisztázza a felügyeleti hatóságok szerepét a javadalmazási politika terén;

40.

hangsúlyozza, hogy a változó javadalmazás nem fizethető olyan eszközök vagy módszerek révén, amelyek megkönnyítik az erre a javadalmazásra vonatkozó jövedelemadó befizetésének elkerülését;

41.

sürgeti annak biztosítását, hogy a javadalmazások szabályozásakor ne sérüljenek a szerződésekben szavatolt alapvető jogok, különös tekintettel a szociális partnerek azon jogára, hogy – a nemzeti törvényekkel és gyakorlattal összhangban – kollektív szerződéseket kössenek és érvényesítsenek;

42.

felszólítja a Bizottságot, hogy egy újabb pénzügyi válság elkerülése érdekében hozzon létre egy európai válságkezelő keretet, figyelembe véve az olyan nemzetközi testületek kezdeményezéseit, mint a G20 vagy az IMF;

43.

felhívja a Bizottságot, hogy ösztönözze a tagállamokat, hogy a tőzsdén jegyzett és a pénzügyi szolgáltató társaságokat emlékeztessék társadalmi felelősségvállalásukra, márkaarculatuk romlására, valamint annak szükségességére, hogy példamutató szerepet játsszanak egy virágzó nemzetközi közegben;

44.

úgy véli, hogy a nem együttműködő országokban folytatott tevékenységek, illetve az ott működő leányvállalatok fenntartása ellentétes a vállalatok hosszú távú érdekeivel, és kéri, hogy a G-20-ak által Londonban és Pittsburghben bejelentett feladatok megvalósítására dolgozzanak ki az adóparadicsomok megszüntetésére irányuló európai stratégiát;

45.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az uniós és nemzeti felügyeleti hatóságoknak.

2.12.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 351/61

A.

mivel az Európai Unióban megvalósult a banki szolgáltatások belső piaca, s nem egymástól független szolgáltatások összességeként működik, és mivel ez a belső piac létfontosságú az Unió világszintű versenyképessége szempontjából,

B.

mivel jelenleg nem kielégítő a válságkezelés nemzetközi szabályozása a banki ágazatban,

C.

mivel a meglévő uniós és nemzetközi felügyeleti mechanizmusok hatástalannak bizonyultak a káros hatások átterjedésének megakadályozására vagy megfelelő megfékezésére,

D.

mivel a válság kezelésének költsége túlzott mértékben az adófizetőkre, a növekedésre és a munkahelyekre hárult,

E.

mivel annak érdekében, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a pénzügyi piacok és intézmények válsága miatt az adófizetőkre háruló költségeket, kulcsfontosságú, hogy elsősorban a részvényesek, másodsorban pedig a hitelezők is viseljék az ezzel kapcsolatos terheket,

F.

mivel az uniós szabályozás és felügyelet hiánya vagy gyengesége miatt a nemzeti hatóságok összehangolatlan intézkedéseket hoztak, megnőtt a protekcionista magatartás és a – többek között – az állami támogatások miatt jelentkező versenytorzulás kockázata, és veszélybe került a pénzügyi szolgáltatások belső piacának megvalósítása,

G.

mivel a bankcsoportok csődjének megelőzésével kapcsolatos egységes megközelítés jobban megfelelne a belső piac koncepciójának,

H.

mivel a pénzügyi szolgáltatások erős belső piaca döntő fontosságú az Unió világszintű versenyképessége szempontjából,

I.

mivel a banki ágazat szereplőit elszámoltathatóvá kell tenni, az elszámoltathatóságnak pedig hozzá kell járulnia azon elsődleges célkitűzés megvalósításához, amelynek megfelelően a pénzügyi piacokat a gazdaság finanszírozása érdekében át kell alakítani,

J.

mivel a válság miatt igény van arra, és a polgárok elvárják, hogy az uniós intézmények a G-20 csoporttal párbeszédet folytatva haladéktalanul hozzanak létre olyan megfelelő keretet, amely válság esetén biztosítja a pénzügyi stabilitást, a lehető legkisebbre csökkenti az adófizetőkre háruló költséget, fenntartja az alapvető banki szolgáltatásokat, és megvédi a betéteseket,

K.

mivel a pénzügyi stabilitás és az integrált pénzügyi piacok megkövetelik a határokon átnyúló és rendszerszintű pénzügyi intézmények határokon átnyúló felügyeletét,

L.

mivel a határokon átnyúló válságkezelés európai uniós keretének az a célja, hogy felhatalmazza a hatóságokat, hogy amikor szükséges (és különösen, de nem kizárólagosan, a betétgyűjtő bankok esetében, ahol fennáll a rendszerszintű kockázat lehetősége), olyan intézkedéseket hozzanak, mint például a bankcsoportok irányításába való beavatkozás,

M.

mivel a határokon átnyúló válságkezelés európai uniós keretének további célja a határokon átnyúló bankcsoportok és a határokon átnyúló műveleteket kizárólag a fióktelepeken keresztül végző önálló bankok szabályozása is; mivel a határokon átnyúló bankcsoportok esetében egységes szabályozásra van szükség,

N.

mivel a válságra adandó hatékony válaszhoz következetes és átfogó megközelítésre van szükség, amely magában foglalja a felügyelet javítását (az új uniós felügyeleti szerkezet kialakítása), a jobb szabályozást (folyamatban lévő kezdeményezések, például a 2006/48/EK irányelvvel, a 2006/49/EK irányelvvel, a 94/19/EK irányelvvel és a vezetői javadalmazással kapcsolatban) és a pénzintézetek hatékony uniós válságkezelési keretét,

O.

mivel a „szennyező fizet” elvet a csődök országokon, ágazatokon és az egész gazdaságon át terjedő romboló hatása miatt ki kell terjeszteni a pénzügyi ágazatra is,

P.

mivel banki válság esetén a korai beavatkozást és a bankrendezést világosan meghatározott kritériumok – többek között az alultőkésítés, a csökkent likviditás, valamint az aktívák minőségének és értékének romlása – alapján kellene kezdeményezni; mivel a beavatkozást össze kell kötni a betétbiztosítási rendszerekkel,

Q.

mivel szigorú uniós vezetői magatartási kódexre, valamint a nem megfelelő magatartástól eltántorító mechanizmusokra van szükség, amelyeket a hasonló nemzetközi kezdeményezésekkel összhangban kell kialakítani,

R.

mivel fontos, hogy a Bizottság teljes körű hatásvizsgálatot végezzen annak megfontolása során, hogy a vállalati vezetésre vonatkozó új iránymutatások megfelelőek-e,

S.

mivel az Európai Bankfelügyeleti Hatóság, az uniós bankszanálási rendszer, az uniós pénzügyi stabilitási alap és a rendezési osztály működésbe lépését követő három éven belül a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy helyénvaló-e a válságkezelési keret alkalmazási körének kiterjesztése egyéb, nem bankjellegű pénzügyi intézményekre, többek között, de nem kizárólag a biztosítótársaságokra és a pénzügyieszköz- és alapkezelőkre, továbbá meg kell vizsgálnia a nemzeti stabilitási alapok hálózatának megvalósíthatóságát és alkalmasságát azon intézmények számára, amelyek nem részei az uniós pénzügyi stabilitási alapnak, a melléklet 3. ajánlásának megfelelően,

T.

mivel a túlzott kockázatvállalás megakadályozására el kell kerülni az erkölcsi kockázatot, és a rendszer, nem pedig a „vétkesek” védelmére irányuló keretre van szükség, egyetlen bankrendezési alapot sem szabad a banki részvényesek kisegítésére vagy a vezetőség kudarcának jutalmazására felhasználni; mivel azok az intézmények, amelyek az uniós bankszanálási rendszert igénybe veszik, és kötelesek vállalni ennek következményeit, például az adminisztratív és kártérítési intézkedéseket, mivel az erkölcsi kockázat felszámolását kell a jövő pénzügyi felügyeletének iránymutató elveként alkalmazni,

U.

mivel a jelenlegi gazdasági, pénzügyi és társadalmi problémák, valamint a bankokat érintő összetett új szabályozási igény fokozatos és ésszerű megközelítést kíván, de nem gátolhatja meg a nagyra törő és sürgős terveket,

V.

mivel a bankcsoporton belüli eszközátruházásnak semmi esetre sem szabad veszélyeztetnie az átruházó pénzügyi és likviditási stabilitását, és becsületes piaci értékelés vagy ár alapján kell megvalósítani; mivel világos elveket kell kidolgozni az értékvesztett eszközök értékeléséhez, valamint a befogadó országban bejegyzett székhelyű leányvállalatok és fióktelepek kezelésére,

W.

mivel az Uniónak közös álláspontot kell kialakítania abban a kérdésben, hogy a pénzintézetek válsága esetén ki mit mikor és hogyan tegyen,

X.

mivel a bankszektorban alkalmazandó intézkedéseknek a reálgazdaság rövid és hosszú távú finanszírozási és beruházási szükségletei kielégítésének előmozdítását kell szolgálniuk,

Y.

mivel a nemzeti szabályozási és fizetésképtelenség esetén alkalmazandó rendszerek közötti széles szakadékokat át kell hidalni egy harmonizált keret kialakítása, valamint a nemzeti felügyeleti szervek és hatóságok között a határokon átnyúló stabilitási csoportok keretén belül zajló megerősített párbeszéd révén,

Z.

mivel a regionális és globális szinten egyre növekvő méret, összetettség és a rendszer többi részével való egyre szorosabb összekapcsolódás nyomán világossá vált, hogy az intézmények csődjének hatása – az intézmény méretétől függetlenül – átgyűrűzhet a teljes pénzügyi rendszerre, hatékony uniós válságrendezési keretre van szükség minden bank számára, melyet fokozatosan és ütemekre bontva kell létrehozni, a hangsúlyt pedig kezdetben a legmagasabb kockázatot képviselő intézményekre ajánlatos helyezni; mivel e válságrendezési keretnek a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell vennie a nemzetközi fórumok hasonló törekvéseit,

AA.

mivel néhány bank (a határokon átnyúló rendszerszintű bankok) mérete, összetettsége és az Unión belüli egymáshoz kapcsolódása miatt rendkívül magas rendszerszintű kockázatot képvisel, ami egy célzott rendszer sürgős kialakítását teszi szükségessé, általánosabban, a többi, határokon átnyúló pénzügyi intézmény esetében pedig méltányos rendezési szabályokra van szükség,

AB.

mivel az uniós válságkezelési keret a beavatkozások hatékony támogatása érdekében közös szabályokat, megfelelő szakértelmet és pénzügyi forrásokat kíván, és a javasolt, a határokon átnyúló rendszerszintű bankokra vonatkozó elsőbbségi rendszer alapját is ezeknek kell képezniük,

AC.

mivel a felügyeletet, a korai beavatkozási hatáskört és a rendezéshez kapcsolódó intézkedéseket a közös keret három, egymással összefüggő lépésének kell tekinteni,

AD.

mivel a határokon átnyúló rendszerszintű bankokra vonatkozó, gyorsított eljárásban készülő külön szabályozásnak közép vagy hosszú távon valamennyi Unión belüli, határokon átnyúló pénzügyi intézményre kiterjedő és harmonizált uniós fizetésképtelenségi szabályozást magába foglaló egyetemes szabályozássá kell átalakulnia,

AE.

mivel valamennyi, az egész Unióra kiterjedően létrehozott stabilitási alapnak kizárólag a jövőbeli válságok rendezésére kell szolgálnia, és nem használható fel a 2007–2008-as pénzügyi válságból eredő problémák vagy beavatkozások miatti kiadások visszafizetésére,

1.

kéri a Bizottságot, hogy 2010. december 31-ig az Európai Unió működéséről szóló szerződés 50. cikke és 114. cikke alapján terjesszen a Parlament elé egy vagy több jogalkotási javaslatot az uniós válságkezelési keretre, az uniós pénzügyi stabilitási alapra (Alap) és egy rendezési osztályra vonatkozóan, a mellékletben részletezett ajánlásoknak megfelelően, figyelembe véve a nemzetközi testületek, például a G-20 csoport vagy a Nemzetközi Valutaalap kezdeményezéseit, az egyenlő versenyfeltételek globális szinten való biztosítása céljából, valamint az összes lehetőség – hatásvizsgálatot is magában foglaló – mélyreható elemzése alapján;

2.

megerősíti, hogy az ajánlások tiszteletben tartják a szubszidiaritás elvét és a polgárok alapvető jogait;

3.

úgy ítéli meg, hogy a kért javaslat pénzügyi vonzatait megfelelő költségvetési forrásokból kell fedezni (kivéve az Alaphoz való hozzájárulásokat, amelyek a részt vevő bankok felelősségi körébe tartoznak);

4.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a kísérő, részletes ajánlásokat a Bizottságnak, a Tanácsnak, valamint a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak.