6.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 117/1

A.

mivel az ENSZ-tagállamokat négy év elteltével emlékeztetni kellene az Egyesült Nemzetek 2005. évi csúcstalálkozójának eredményeiről szóló, 2005. szeptember 16-án New Yorkban elfogadott dokumentumban kitűzött nagyra törő célok elérésére tett kötelezettségvállalásukra,

B.

mivel csak egy globális, hatékony és befogadó többoldalú rendszer képes kezelni a nemzetek, a társadalmak és a polgárok előtt álló sokrétű és összefonódó kihívásokat és fenyegetéseket, például a békét és a stabilitást, az emberek biztonságát fenyegető veszélyeket, a szegénység, az éghajlatváltozás és az energiabiztonság kihívásait, valamint a globális gazdasági és pénzügyi válság következtében előálló problémákat,

C.

mivel az ENSZ Közgyűlés 63. ülésszaka fontos határozatokat hozott a reformprogrammal kapcsolatos számos kérdésről, többek között a humánerőforrás-gazdálkodás, az igazságszolgáltatás javítása, a Politikai Ügyek Osztályának részleges megerősítése, valamint a Biztonsági Tanács reformjával kapcsolatos kormányközi tárgyalások elindítása terén,

D.

mivel a Harmadik Bizottság javaslatára az ENSZ Közgyűlés egy sor fontos határozatot fogadott el számos emberi jogi, szociális és humanitárius kérdéssel kapcsolatban, beleértve három országokkal kapcsolatos határozatot, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának fakultatív jegyzőkönyvét,

E.

mivel a „Delivering as One” („Lépjünk fel egyként!”) kezdeményezésnek és a két segítő partner munkájának köszönhetően a gyakorlatban érzékelhető előrehaladás következett be az ENSZ szervezeti koherenciájával kapcsolatos egész rendszerre kiterjedő reformok némelyikének folytatása terén; mivel az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 63. ülésszaka által kijelölt területeken meg kell szilárdítani az elért eredményeket és további előrelépést kell elérni,

F.

mivel az olyan szervek, mint például az ENSZ Biztonsági Tanácsa és az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (ECOSOC) reformjának meghiúsulása azzal a következménnyel járhat, hogy informális csoportosulások, például a G8-ak vagy a G20-ak kísérletet tennének arra, hogy helyettesítsék a globális intézményi hátteret,

G.

mivel az Európai Uniónak elő kell mozdítania a szilárd meggyőződése szerinti egyetemes értékeket, és egyúttal erőfeszítéseket kell tennie az álláspontok polarizálódásának elkerülése érdekében,

H.

mivel, másrészt, az Egyesült Nemzetek Főtitkársága és az EU-intézmények közötti együttműködés soha nem volt ilyen szoros, és tükrözi a két szervezet közös értékeit, céljait és érdekeit,

I.

mivel tovább kell erősíteni az ENSZ operatív képességét a béke és a biztonsági intézkedések terén, és tekintettel az EU és az ENSZ együttműködésének jelentőségére a békefenntartás tekintetében, ami az általános béke és biztonság egyik sarokkövét alkotja,

J.

mivel az ENSZ békefenntartók közötti halálos áldozatok száma egyre növekszik, és mivel minden lehetséges intézkedést meg kell tenni a békefenntartók védelme érdekében,

K.

mivel az EU és az USA stratégiai partnerek, és közös érdekük, hogy együtt nézzenek szembe az új globális viszonyokból fakadó új fenyegetésekkel és kihívásokkal, a nemzetközi jog alapján és a sokoldalú intézmények, különösen az ENSZ közreműködésével; mivel az Amerikai Egyesült Államok által az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez delegált új állandó képviselő, Susan Rice, nyilatkozata az ENSZ-ben való konstruktív részvételre irányuló, megújult kötelezettségvállalásra utal,

L.

mivel az Európai Unió 2008. szeptember 19-én, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tett nyilatkozatában jelezte, hogy a durbani nyilatkozat felülvizsgálatáról szóló konferencia záródokumentumának következő négy eleme elfogadhatatlan (az ún. EU-s határvonalak): (1) a világ egyetlen régiójának kiválasztása; (2) a 2001-es durbani nyilatkozat újbóli megnyitása a „vallás becsmérlése” megtiltásának beillesztésével, amelynek célja a szólásszabadság korlátozása és az iszlám istenkáromlás-ellenes törvényeinek részét képező cenzúra bevezetése; (3) az áldozatok prioritási listájának felállítása; és (4) a párbeszéd politikai jellegűvé tétele, illetve polarizálása,

M.

mivel az egyre mélyülő globális recesszió miatt a fejlődő országok évtizedekre visszaeshetnek a fejlődésben az árupiaci árak csökkenése, a befektetések alábbhagyása, a pénzügyi bizonytalanság és a pénzátutalások mérséklődése következtében, és mivel a segélyezésre irányuló EU-kötelezettségvállalás értéke évente közel 12 milliárd dollárral fog csökkenni, mivel az a tagállamok GDP-jének százalékában van kifejezve,

1.

a következő ajánlásokat intézi a Tanácshoz:

2.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az ajánlást a Tanácsnak, valamint tájékoztatás céljából a Bizottságnak.

6.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 117/7

A.

mivel a szegénység felszámolásának továbbra is a közös stratégia egyik legalapvetőbb célját kell képeznie,

B.

mivel Afrika lakosságának fele még mindig szegénységben él, és mivel Afrika az egyetlen kontinens, amelyik nem tesz előrelépéseket a millenniumi fejlesztési célok (MFC-k) elérésében, különösen a szegénység csökkentése, a gyermekhalandóság, az anyák egészsége, valamint a HIV/AIDS és a malária elleni küzdelem tekintetében,

C.

mivel a közös stratégia célja, hogy a „fejlesztésen túl”, „Afrikán túl” és az „intézményeken túl” terjedjen és így a korábbinál szélesebb körben lefedje az afrikai és globális kérdéseket, mint az energia, az éghajlatváltozás és a biztonság, valamint bevonja a nem intézményi szereplők szélesebb rétegét,

D.

mivel a tavalyi évben elkészült a közös stratégia intézményi felépítményének és innovatív munkavégzési módszereinek java, de a gyakorlatban csak csekély tényleges előrehaladást sikerült elérni,

E.

mivel annak ellenére, hogy a közös stratégia kifejezett elismerést tartalmaz, amelynek értelmében a Pánafrikai Parlament és az Európai Parlament alapvető szerepe az előrehaladás felülvizsgálata és a partnerség politikai iránymutatásának meghatározása, a parlamentek eddig még nem tudtak részt venni semmilyen szervezett vagy tartalmas formában a közös stratégia kialakításában, átalakításában és nyomon követésében,

F.

mivel főleg afrikai részről a civil társadalom és a helyi hatóságok még alig vettek részt a közös stratégia végrehajtásában,

G.

mivel a közös stratégia végrehajtásához csak nagyon kevés új finanszírozás vált hozzáférhetővé, és a finanszírozás érintett forrásai már a közös stratégia elfogadása előtt teljes mértékben át voltak irányítva,

H.

mivel az Európai Fejlesztési Alap (EFA) EU költségvetésébe való, a Parlament által ismételten szorgalmazott beépítése lehetővé tenné a fejlesztési kiadások politikai következetességének és parlamentáris felügyeletének javítását,

I.

mivel Afrika részesedése a globális kereskedelemből csökken, és Afrika így kikerül a globalizáció nyújtotta lehetőségek köréből,

J.

mivel a tőke kimenekítése, különösen pedig az illegális tőkekimenekítés miatt az afrikai gazdaságok minden évben többmilliárd euró összegű vérveszteséget szenvednek el, az „agyelszívás” pedig megfosztja a kontinenst intellektuális kapacitásainak javától, amely alapvető lenne jövőbeni fejlődéséhez,

K.

mivel az elmúlt évtized során Afrikában az élelmiszer-előállítás és élelmiszerbiztonság elvesztette politikai prioritását és beruházások híján volt, aminek katasztrofális következményei lehetnek, ahogy arra a legutóbbi élelmiszerár-válság is rávilágított,

L.

mivel Afrika alulreprezentált a nemzetközi szervezetekben és multilaterális fórumokon, amelyek a kontinens jövőjét érintő ügyek közül sokról döntenek,

M.

mivel a régóta fennálló EU–Afrika-kapcsolat új jelentőséget nyer a nem hagyományos adományozók felbukkanásával, akiknek az Afrikára vonatkozó napirendjei és prioritásai új kockázatokat és kihívásokat hordoznak,

N.

mivel fontos szinergiákra törekedni és az átfedéseket elkerülni a közös stratégia intézményei és a meglévő kapcsolatok, mint a Cotonoui Megállapodás, az euro-mediterrán stratégia és a Dél-Afrika–EU stratégiai partnerség felépítményei között,

O.

mivel a Cotonoui Megállapodás 2009. évi felülvizsgálata törekedni fog az AKCS-országok AU-hoz fűződő jövőbeni kapcsolatának tisztázására,

P.

mivel a tudatosság a közös stratégia célkitűzéseit és fellépéseit illetően kétségbeejtően alacsony, és mivel – főleg Afrikában – az általános tudatosság az Afrika–EU stratégiai partnerségről és a partnerséghez való ragaszkodás közvetlenül függ attól, mennyire képes a közös stratégia azonnali és érzékelhető eredményeket szolgáltatni az afrikai nép életszínvonalának javítására,

Q.

mivel a partnerségnek figyelembe kellene vennie, hogy noha az „egyenlő felek közötti partnerség” azt jelenti, hogy az EU és az AU egyenlők a vitában és a politika meghatározásában való részvétel szempontjából, mégis foglalkozni kell azzal a kérlelhetetlen ténnyel is, hogy a két kontinens és intézményeik még mindig messze nem egyenlők az intézményi fejlettség, a döntési kapacitás és az erőforrások szempontjából,

1.

üdvözli, hogy egy évvel a közös stratégia elfogadását követően a végrehajtásához szükséges intézményi felépítmény főbb elemei létrejöttek és működésbe léptek a megvalósítandó célokat és határidőket tartalmazó cselekvési terv alapján, és hogy némi előrelépés történt a közös stratégia végrehajtása és tematikus partnerségei terén; sajnálkozik ugyanakkor amiatt, hogy a végrehajtás első évének végére egyes partnerségek még mindig a munkavégzési módszerek meghatározásának folyamatánál tartanak, és még nem állapítottak meg megvalósítandó célokat, határidőket és költségvetési felosztásokat;

2.

üdvözli, hogy az EU és az AU a közös Afrika–EU-stratégia aláírását követő első évben gyakrabban ült össze, mint azelőtt valaha;

3.

felhívja az EU és az AU bizottságait, valamint az EU és AU tagállamait, hogy prioritásként kezelve teljesítsék ki ezt az intézményi felépítményt, fejlesztve annak parlamenti, civil társadalmi és helyi hatósági elemeit, amelyeknek előrevinniük és támogatniuk kell a folyamatot, nyitottá és demokratikusan legitimmé téve azt, illetve gazdát találva számára;

4.

üdvözli az uniós végrehajtási csapatok érdekelt tagállamok részvételével történő létrehozását, nemcsak azért, mert a közös stratégia finanszírozása jelentős mértékben a tagállami hozzájárulásoktól függ, hanem azért is, mert a tagállamok közvetlen bevonása hozzá fog járulni a cselekvési tervben meghatározott intézkedések fokozott tudatosságához, folytonosságához és fenntarthatóságához;

5.

sürgeti a közös stratégia intézményeit, hogy teljes mértékben összpontosítsanak a szükséges megvalósítandó célokra, tekintve, hogy az első cselekvési terv csak kevesebb, mint három évet fed le (2008–2010);

6.

megismétli az EU és az AU bizottságaihoz intézett azon kérését, hogy tegyenek aktív lépéseket annak érdekében, hogy az Európai Parlament és a Pánafrikai Parlament részt vegyen a közös stratégia végrehajtásában, nyomon követésében és annak politikai iránymutatása meghatározásában, összhangban a közös stratégia intézményi felépítményének fő elemeivel;

7.

hangsúlyozza az Európai Parlament és az afrikai parlamentek parlamentközi szerveinek – különösen az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés és az Euromed Közös Parlamenti Közgyűlés – szerepét a béke és biztonság, a felelősségteljes kormányzás és a demokrácia előmozdításában, valamint abban, hogy hatékony platformmá váljanak az együttműködés és a közös érdekű ügyek kezelése terén;

8.

tudomásul veszi, hogy a 11. Afrika–EU miniszteri trojka ülése jóváhagyta az Afrika–EU közös stratégia és első cselekvési terve végrehajtása terén elért eredményekről szóló első éves jelentést, amelyhez a Bizottság fent említett közleménye képezi az EU hozzájárulását;

9.

sajnálja azonban, hogy a jelentés az Európai Parlamenttel és a Pánafrikai Parlamenttel való konzultáció, illetve hivatalos közreműködésük nélkül készült;

10.

azt javasolja, hogy a Pánafrikai Parlament és az Európai Parlament módszeresen vegyenek részt és szólaljanak fel az EU–Afrika-csúcstalálkozókon, hogy ismertessék parlamentjeiknek a cselekvési terv végrehajtására vonatkozó következtetéseit és a közös stratégia jövőbeni irányaira vonatkozó javaslatait;

11.

kéri, hogy közvetlenül a tavaszi miniszteri trojka előtt a miniszteri trojka tagjai tartsanak eszmecserét az Európai Parlament és a Pánafrikai Parlament illetékes szerveinek képviselőivel, amelynek során a parlamentek előterjeszthetik javaslataikat és ajánlásaikat a legújabb éves közös jelentéssel kapcsolatosan; javasolja, hogy a parlamentek javaslataival és ajánlásaival kapcsolatos parlamenti megbeszélést vegyék fel a miniszteri trojka ülésének napirendjére; reméli, hogy a rákövetkező éves közös jelentés, amelyet a legközelebbi őszi miniszteri trojkán fognak elfogadni, kitér arra, hogy mennyiben vették figyelembe ezeket javaslatokat és ajánlásokat; kéri, hogy a parlamenti képviselők találkozzanak a trojka minisztereivel a miniszteri trojka őszi ülésének keretében;

12.

úgy véli, hogy a Pánafrikai Parlamentnek és Európai Parlamentnek megfelelő szinten részt kellene venniük mind a közös szakértői csoportokban, mind az AU–EU munkacsoportban;

13.

üdvözli, hogy az Európai Bizottság a 9. EFA keretében egy 55 millió eurós támogatási programot hozott létre az AU-intézmények kapacitásának megerősítésére; ismételten hangsúlyozza, hogy e költségvetési tétel egy részét a Pánafrikai Parlament adminisztratív és működési kapacitásának megerősítésére kell elkülöníteni, és felhívja a Bizottságot, hogy a Pánafrikai Parlamenttel szorosan konzultálva és az Európai Parlamenttel együttműködésben készítse el az e költségvetések felhasználására vonatkozó cselekvési terveket;

14.

ajánlja, hogy a költségvetés Pánafrikai Parlament részére elkülönített részét közvetlenül a Pánafrikai Parlament kezelje, miután felépítette az ehhez szükséges adminisztratív kapacitást és teljesítette az EK pénzügyi rendeletében (6) (különösen annak 56. cikkében) meghatározott követelményeket annak lehetővé tétele érdekében, hogy a Bizottság közvetett, centralizált igazgatással hajtsa végre a költségvetést;

15.

felkéri az EU- és AU-bizottságokat, hogy egyszerűsítsék az eljárásokat a közvetlen és hatékony parlamentközi párbeszédek biztosítása érdekében, hogy elkerüljék az elfogadhatatlan késlekedést, kellőképpen figyelembe véve a bizottságok eljárási sajátosságait;

16.

ismételten szorgalmazza az EFA költségvetésbe való beillesztését, és eközben arra kéri a Bizottságot, hogy a költségvetési folyamat minden szakaszában folyamatosan tájékoztassa az Európai Parlamentet és a Pánafrikai Parlamentet;

17.

úgy véli, annak érdekében, hogy a közös stratégia valóban széles körű és emberközpontú partnerséggé váljon, abba hatékonyan be kell vonni a civil társadalmat és a helyi hatóságokat, és meg kell könnyíteni ezek hatékony részvételét végrehajtó szerveinek munkájában;

18.

sajnálkozik amiatt, hogy a cselekvési tervben ugyan az áll, hogy az egyes EU–Afrika-partnerségek nyitottak egy sor intézkedésre, mégis túlnyomórészt állami intézkedéseket említenek; hangsúlyozza, hogy tovább kell mélyíteni és pontosítani a parlamentek és nem állami szereplők – mint például civil társadalmi szervezetek, helyi hatóságok és egyéb nem állami szereplők – folyamathoz való hozzájárulásait és abban való részvételét;

19.

üdvözli az AU Gazdasági, Szociális és Kulturális Tanácsát (ECOSOCC) mint az afrikai kormányok és a civil társadalom közötti partnerség felépítésének közegét; aggódik azonban, amiért az afrikai civil társadalom csak alacsony szinten vesz részt a közös stratégia végrehajtásában, és különösen afrikai részről azonnali erőfeszítésekre szólít fel – szoros együttműködésben az érdekelt felekkel – az Afrikát képviselő nem állami szereplők azonosítására, feltérképezésére és hatékony bevonására irányuló eljárások kialakítása érdekében;

20.

felhívja az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki megfelelő kapacitásépítő eszközöket az afrikai civil társadalmi szervezetek számára, amelyek kifejezetten a közös stratégia végrehajtásában való szerepvállalási képességük növelésére irányulnak;

21.

megjegyzi, hogy a közös stratégiának olyan kérdésekkel is kell foglalkoznia, amelyek – bár hivatalosan más intézményi felépítményhez tartoznak – jelentős hatással vannak Afrika jövőjére és nagyban alakítják a két földrész kapcsolatát, mint a gazdasági partnerségi megállapodások (EPA-k) és az EPA-k regionális csoportosulásai és Afrika más, meglévő regionális csoportosulásai (többek között a regionális gazdasági közösségek) közötti kapcsolatok, a Cotonoui Megállapodás második felülvizsgálata, az euro-mediterrán stratégia, a Dél-Afrika–EU stratégiai partnerség, Afrika kapcsolata új globális szereplőkkel, például Kínával és Braziliával;

22.

úgy véli, hogy fenntartható gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődésre csak olyan országokban kerülhet sor, amelyek szavatolják a békét, a demokráciát és az emberi jogokat;

23.

felkéri az Európai Bizottságot, a Tanácsot és az afrikai felet, hogy biztosítsa a koherenciát ezen új stratégia és olyan más európai politikák között, amelyek hátrányosan érinthetik az EU és Afrika közötti új stratégiai partnerség előmozdítását, különös tekintettel a kereskedelmi, környezetvédelmi, migrációs és agrárpolitikára; hangsúlyozza, hogy az EU és Afrika közötti politikai párbeszédnek ki kell terjednie ezekre a kérdésekre;

24.

hangsúlyozza, hogy a szegénység elleni hatékony küzdelem érdekében – amelynek továbbra is a közös stratégia középpontjában kell állnia – az EU–Afrika stratégiai partnerségnek támogató szerepet kell játszania a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés ösztönzésében, a külföldi befektetések bátorításában, a méltányos nemzetközi kereskedelem előmozdításában, és hozzá kell járulnia olyan körülmények kialakításához, amelyek mellett az afrikai országok fokozatosan megtalálják helyüket a világgazdaságban;

25.

üdvözli a békére és biztonságra vonatkozó partnerség előrehaladását; tudomásul veszi az Afrikában és máshol meglévő válsághelyzetekről az AU és az EU között folytatott politikai párbeszédet; hangsúlyozza, hogy ezeknek a párbeszédeknek a békével és biztonsággal kapcsolatos kérdések széles skáláját kell felölelniük, a konfliktusmegelőzéstől és konfliktusmegoldástól egészen a konfliktus utáni újjáépítésig és béketeremtésig, beleértve a védelmezés felelősségére vonatkozó elv végrehajtásáról folytatott mélyreható párbeszédeket is;

26.

felhív, hogy a béke és a biztonság afrikai struktúrájának végrehajtása elsőrendű célkitűzésként szerepeljen; újra hangsúlyozza, hogy az EFA nem megfelelő finanszírozási forrása az afrikai békefenntartási mechanizmus jövőbeli feltöltésének; azon a véleményen van, hogy az EFA kiadásainak összhangban kell állniuk a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága (OECD/DAC) által a hivatalos fejlesztési támogatásra meghatározott kritériumokkal; megismétli felhívását az afrikai békefenntartási mechanizmus finanszírozásának végleges megoldását illetően;

27.

üdvözli a kiemelkedő személyiségekből álló AU–ENSZ-bizottság Ban Ki-Moon ENSZ-főtitkár általi, 2008. szeptemberi létrehozását, amelynek célja annak meghatározása, hogy a nemzetközi közösség milyen módon támogathatja az ENSZ-mandátum keretében létrehozott AU békefenntartási műveleteket;

28.

rámutat, hogy a kormányzás fogalma nemcsak a korrupció elleni harcot foglalja magában, hanem tükrözi azt is, milyen jól működik egy társadalom a rend és a törvények fenntartásával, az emberi jogok tiszteletben tartásával és aktív előmozdításával, a korrupció elleni küzdelemmel, a jólét kialakításával, átlátható és igazságos elosztásával, valamint az alapvető egészségügyi és szociális szolgáltatások biztosításával; hangsúlyozza, hogy a külső szereplőknek nem kizárólag kívülről felállított kritériumok alapján kell értékelniük a kormányzást, hanem kölcsönösen megállapított és megosztott értékek és szabályok szerint;

29.

hangsúlyozza a fenntartható demokrácia fontosságát, amely magában foglalja a felelősségteljes kormányzást és a demokratikus választásokat, amelyekhez hozzá kell tartoznia a parlamentáris kapacitásépítés, a civil társadalom és a helyi hatóságok politikai párbeszédbe való bevonása támogatásának;

30.

hangsúlyozza, hogy a kormányzást mindkét oldalon javítani kell: ez nemcsak Afrikában prioritás, hanem európai részről is, aminek javítania kell a kormányzást és az elszámoltathatóságot a segélyekre vonatkozó elkötelezettségek és az adományozók jobb összehangolása tekintetében, abból a célból, hogy jobban figyelembe vegyék a segélyek szempontjából úgymond „árva” országokat; hangsúlyozza, hogy ezen a téren fontos szerep juthat a nemzeti és kontinentális parlamenteknek, a nem állami szereplőknek és a helyi hatóságoknak;

31.

felszólít arra, hogy nagyobb mértékben támogassák a már létező afrikai kezdeményezéseket, mint például az afrikai szakértői értékelési mechanizmust (APRM) – amely az afrikai országok eddigi legkomolyabb erőfeszítése a kormányzás javítás érdekében a kontinensen –, valamint az AU által elindított különböző eszközöket, amelyeknek köszönhetően az afrikaiak jobban magukénak fogják érezni a folyamatot;

32.

súlyos aggályának ad hangot amiatt, hogy a Bizottság által az egyes AKCS-országok tekintetében kidolgozott „kormányzási profilokat”, amelyek a 10. EFA keretében biztosított további 2 700 millió EUR forrás vonatkozásában vezérelni fogják a fejlesztési támogatás programozását, bármiféle részvételi elem nélkül készítették el; megállapítja, hogy a kedvezményezett országok további forrásokra való jogosultságát olyan kritériumok alapján bírálták el, amelyek közül mindössze egy kapcsolódik közvetlenül a millenniumi fejlesztési célokhoz; kétségbeesésének ad hangot amiatt, hogy az Európai Bizottság „profiljai” az APRM-folyamat kiüresítésének kockázatát hordozzák; felkéri az Európai Bizottságot, hogy konzultáljon az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal, és tájékoztassa őket e finanszírozás nyomon követéséről és végrehajtásáról, hogy megbizonyosodjon arról, hogy ezeket kormányzati kezdeményezésekhez rendelik, az AU kormányzati programjának és az APRM-folyamatnak a támogatására;

33.

felhív, hogy a kormányzással és az emberi jogokkal kapcsolatos partnerség keretében folytatott párbeszédek foglalkozzanak az emberi jogok megsértésének büntetlenségével, és hogy ebben az összefüggésben vegyék figyelembe a nemzeti és nemzetközi törvénykezés legjobb gyakorlatait, többek között a Sierra Leonéban és Ruandában felállított nemzetközi büntetőbíróság munkáját;

34.

úgy véli, a kereskedelemmel és a regionális integrációval kapcsolatos partnerséget illetően, hogy megfelelő körülmények között a növekvő kereskedelem lényeges hajtóeleme a gazdasági növekedésnek, feltéve, hogy a kereskedelmi politikák összhangban vannak a fejlesztési célkitűzésekkel; ezért üdvözli e partnerség céljait, azaz az afrikai regionális integráció támogatását és a kontinens kereskedelmi kapacitásainak erősítését;

35.

reméli, hogy gyorsan lezárul a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) dohai fejlesztési fordulója, de kitart amellett, hogy ennek alapvetően „fejlesztési fordulónak” kell lennie, amely az afrikai nemzetek világgazdaságba való beilleszkedését segíti, hatékonyan csökkenti a kereskedelmet torzító mezőgazdasági támogatásokat, és eltörli a mezőgazdasági exporttámogatásokat;

36.

úgy véli, hogy az EU-nak segítenie kellene az afrikai államokat annak biztosításában, hogy mezőgazdaságuk önellátó legyen, és elő kellene mozdítania az alapvető szolgáltatásokat és a veszélyeztetett helyi iparágakat;

37.

hangsúlyozza, hogy az afrikai államokkal aláírt végső KPM-ek elsősorban és leginkább a fejlődés eszközei kell, hogy legyenek, amelyek figyelembe veszik a kedvezményezettek eltérő kapacitását és fejlettségi szintjét;

38.

kiemeli, hogy az KPM-eknek előmozdítaniuk, nem pedig aláásniuk kell az afrikai regionális integrációt; támogatja az AU arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megerősítse a regionális gazdasági közösségeket a földrész regionális integrációjának alapvető építőköveként;

39.

hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok tiszteletben tartják kötelezettségvállalásukat, miszerint 2010-ig évente legalább 2 000 millió eurót utalnak át a „segély a kereskedelemért” keretében, amelynek legnagyobb részese Afrika kell, hogy legyen; szorgalmazza a „segély a kereskedelemért” forrásai részesedésének kellő időben történő meghatározását és biztosítását; hangsúlyozza, hogy ezeknek a forrásoknak pótlólagos forrásokat kell képezniük, és nem lehetnek az EFA-források puszta átcímkézései;

40.

felhívja a partnerséget, hogy kezelje a „segély a kereskedelemért” fellépéshez kapcsolódó célkitűzéseket szélesebb körűen, ideértve az infrastruktúrák fejlesztését, a vállalkozásfejlesztés és a jobb szabályozás előmozdítását, amely egyszerűbb és felhasználóbarát származási szabályokat foglal magában;

41.

felhívja a partnerséget arra is, hogy foglalkozzon olyan gazdasági aspektusokkal, amelyek nem szükségszerűen kapcsolódnak a kereskedelemhez, de jelentős hatással bírnak Afrika gazdaságára, például olyan lépések megtételének fontossága, amelyek a tiltott tőkemenekülés felszámolására, illetve az adóparadicsomok nemzetközi szabályozásának előmozdítására irányulnak;

42.

szorgalmazza, hogy a közös stratégia ismerje el és támogassa a migránsok és diaszpórák által a származási országaik fejlődésében betöltött szerepét, megkönnyítve az ezen országban eszközölt befektetéseiket, és csökkentve az átutalások költségét;

43.

hangsúlyozza az MFC-kkel kapcsolatos partnerséget illetően, hogy még több és jobb segélyezéssel is nehéz lesz ezeket a célkitűzéseket elérni, ezért sürgeti az EU-tagállamokat, hogy tartsák fenn kötelezettségvállalásukat, amelyet nemrég a fejlesztések finanszírozásáról szóló dohai konferencián és a támogatáshatékonyságról szóló magas szintű accrai fórumon megismételtek, különösen segítségnyújtásuk mértéke, a politikai koherencia, a tulajdonjog, az átláthatóság és az adományozók közötti munkamegosztás tekintetében;

44.

megjegyzi, hogy az alapvető egészségügyi szolgáltatások, valamint az alap- és középfokú oktatás biztosítása kulcsfontosságú az MFC-k elérése szempontjából; ebből következően ösztönzi az afrikai országokat, hogy kezeljék ezeket a területeket a szegénység visszaszorítására irányuló stratégiájuk egyik fő prioritásaként; felhívja a partnerséget e fejlődés előmozdítására, figyelemmel az Európai Bizottság kötelezettségvállalására, miszerint a Közösség segélyezési költségvetésének legalább 20 %-át ezekre a szektorokra fordítja; felhívja a Bizottságot, hogy terjessze ki ezt a kötelezettségvállalást az EFA-ra; emlékeztet arra, hogy minden ez irányú erőfeszítésnek ki kell terjednie a fogyatékkal élőkre; ezzel összefüggésben üdvözli a közös szakértői csoport első ülésének eredményeit, és felhívja az érdekelt feleket annak biztosítására, hogy az előttünk álló évben előrehaladást érjenek el;

45.

felhívja az Európai Bizottságot, hogy sürgősen hozzon intézkedést kötelezettségvállalásai teljesítése érdekében az egészségügy területén az Európai Számvevőszék 2009. januári, „Az egészségügyi ellátást finanszírozó közösségi fejlesztési támogatások a szubszaharai Afrika országaiban” című jelentésének következtetéseit és ajánlásait illetően; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy növeljék az Európai Bizottság részéről a szubszaharai Afrika egészségügyi szektorának nyújtott támogatást az EFA tizedik félidős felülvizsgálata alatt, támogatva ezzel az egészségügyi millenniumi fejlesztési célok iránti elkötelezettségét;

46.

arra biztatja az EU és az AU tagállamait, hogy tulajdonítsanak nagyobb jelentőséget az afrikai élelmiszer-biztonságnak és élelmiszer-szuverenitásnak, és támogassák az afrikai mezőgazdaság termelékenységének és versenyképességének növelését célzó intézkedéseket, különösen a helyi piacokra történő élelmiszer-termelést és a városok körüli „zöld övezetek” előmozdítását;

47.

felhívja a tagállamokat, hogy a közös stratégián belül és azon túl vitáikban foglalkozzanak a természeti erőforrások kiaknázásából származó vagyon méltányos elosztásának kérdésével; kitart amellett, hogy a természeti erőforrásokból származó nemzeti jövedelmeket kiemelt célként méltányosabban a lakosság alapvető szükségleteinek kielégítésére kell fordítani, különösen az egészségügy, az oktatás, a természeti erőforrások megőrzése és a környezet területén, segítve ezzel a millenniumi fejlesztési célok elérését;

48.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Afrika közelmúltbeli rekordmértékű növekedését a globális gazdasági lassulás megfordíthatja, és hangsúlyozza, hogy a kontinens évtizedekkel visszaeshet a zuhanó termékárak, alacsonyabb mértékű befektetési áramlások, a pénzügyi instabilitás és a hazautalások csökkenő mennyisége miatt;

49.

emlékeztet az éghajlatváltozás vonatkozásában, hogy elsősorban a fejlett országok felelősek az éghajlatváltozásért, míg annak negatív hatásai leginkább a fejlődő országokat sújtják; hangsúlyozza ezért, hogy új támogatásokra van szükség, elkerülendő azt, hogy az afrikai országoknak aránytalanul magas árat kelljen fizetniük a hatásokhoz való alkalmazkodásért és azok mérsékléséért; támogatja továbbá az éghajlatváltozásra vonatkozó közös EU–Afrika-nyilatkozatot, amelyet 2008 decemberében, az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményében részes felek poznani konferenciáján terjesztettek elő;

50.

a migrációval és a foglalkoztatással kapcsolatos partnerség keretében tisztességes és megvalósítható megoldást szorgalmaz az agyelszívás problémájának megoldására, amely különösen az egészségügyi ágazatban a képzett munkaerők nagy számától foszt meg számos afrikai nemzetet;

51.

szorgalmazza, hogy az új uniós „kék kártya” rendszere gátolja meg a szakképzett munkavállalók elszívását a fejlődő országokból azokban az ágazatokban, amelyekben ezek az országok munkaerőhiánnyal küzdenek, különösen az egészségügy és az oktatás területén;

52.

felhívja az Európai Bizottságot, hogy használja fel az EU–Afrika-partnerséget arra, hogy segítsen az afrikai országoknak a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseiről szóló egyezményről (TRIPS) és a közegészségügyről szóló dohai nyilatkozatban meghatározott rugalmasságok alkalmazásában annak érdekében, hogy könnyebben hozzá lehessen férni Afrikában a megfizethető alapvető gyógyszerekhez;

53.

mindkét felet arra ösztönzi a tudományos és technológiai partnerséget illetően, hogy a technológiai fejlesztés és technológiaátadás felgyorsításával – különös tekintettel a távközlésre és az internetre – törekedjenek a digitális megosztottság áthidalására;

54.

elvárja, hogy a közös stratégia tegyen konkrét lépéseket az afrikai nők, gyermekek és fogyatékkal élők lehetőségeinek javítása érdekében, mivel ezek a csoportok a fejlődő országokban különösen súlyos nehézségekkel néznek szemben;

55.

hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy a közös stratégia túllépjen Afrikán és hogy az EU és Afrika között nagyobb együttműködéshez vezessen a nemzetközi szervezeteken belül, a kereskedelemmel, emberi jogokkal vagy éghajlatváltozással foglalkozó többoldalú tárgyalások keretében, az EU-nak és Afrikának a nemzetközi intézmények, mint például a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a Világkereskedelmi Szervezet demokratikusabbá és reprezentatívabbá tételén kell dolgoznia, biztosítva azt, hogy Afrika végre méretének és státuszának megillető befolyással rendelkezzen;

56.

ismételten felhívja az uniós intézményeket, hogy hozzanak létre egyedi pénzügyi eszközt a közös stratégia végrehajtásához, amely az összes meglévő finanszírozási forrást világos, kiszámítható és programozható módon központosítja; megkérdőjelezi, hogy a közös stratégia milyen mértékben lesz képes fennkölt törekvéseinek elérésére és valódi értéktöbblet felkínálására további új finanszírozás vagy akár a meglévő források átprogramozása nélkül;

57.

felhívja az uniós és az afrikai kormányokat, hogy hatékonyabban és módszeresebben közvetítsék a közös stratégia intézkedéseit és eredményeit az emberek felé, és törekedjenek a médiavisszhang növelésére;

58.

a 2007. december 8–9-i lisszaboni EU–Afrika-csúcstalálkozó tapasztalatait követően várakozással tekint az Európai Parlamentnek és a Pánafrikai Parlamentnek, valamint a civil társadalmi szervezeteknek és a helyi hatóságoknak a 2010-ben tartandó harmadik Afrika–EU-csúcstalálkozó előkészítésében való jelentőségteljes közreműködésére és a csúcstalálkozón való aktív részvételére;

59.

felhívja az EU és az AU Bizottságát és elnökségeit, hogy egyezzenek meg a fent körvonalazott javaslatokban, amelyek célja a parlamentáris részvétel növelése a közös stratégia végrehajtásában és nyomon követésében;

60.

biztosítani kívánja, hogy az Európai Parlament minden szerve között létrejöjjön a közös stratégia végrehajtásának és nyomon követésének támogatásához szükséges koordináció és szinergia; megismétli ennek kapcsán azon szándékát, hogy a Pánafrikai Parlamenttel fenntartott kapcsolatokért felelős ad hoc küldöttsége teljes jogú parlamentközi küldöttséggé alakuljon;

61.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az EU Gazdasági és Szociális Bizottságának, az Afrikai Unió Gazdasági, Szociális és Kulturális Tanácsának, az Afrikai Unió Bizottságának, az Afrikai Unió Végrehajtó Tanácsának, a Pánafrikai Parlamentnek, az AKCS Miniszterek Tanácsának és az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek.

6.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 117/15

A.

mivel az Európai Unió 2000-ben csatlakozott a millenniumi fejlesztési nyilatkozathoz, és így a nemzetközi közösséggel együtt vállalta, hogy 2015-re a felére csökkenti a rendkívül nagy szegénységet a világban, erőfeszítéseit a nyolc MFC-re összpontosítva,

B.

mivel az újabb becslések szerint még mindig 1,4 milliárd ember él az 1,25 dolláros szegénységi küszöb alatt, ami a fejlődő világ népességének közel egynegyedét teszi ki,

C

mivel a Bizottság 2007-ben új kötelezettségeket vállalt, és az Unió tagállamai jelentősen hozzájárultak az e célkitűzések megvalósítása során bekövetkezett késedelem áthidalásához,

D.

mivel az egészségügyi ellátáshoz és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzájutás hiánya több millió ember halálát okozza, és fenntartja a szegénység körforgását, miközben az ezen ellátásokhoz és az alapszintű oktatáshoz való hozzájutás emberi jog, melynek tiszteletben tartását és megvalósulását a kormányoknak kell biztosítani,

E.

mivel az MFC-szerződésekben lehetőség van többek között egy olyan eszköz létrehozására, amely a világszintű élelmiszerválságnak a fejlődő országokban, és elsősorban az agrárszektorban jelentkező kihívásaira kíván választ adni,

F.

mivel a mindezidáig tett számos erőfeszítés ellenére a legtöbb fejlődő ország nem rendelkezik megfelelő forrásokkal az egészségügy és az oktatás terén előttük álló kihívások leküzdéséhez, és mivel ennélfogva a külső támogatás feltétlenül szükségesnek bizonyul,

G.

mivel az Európai Parlamentet kérték, hogy adja meg az Európai Fejlesztési Alapra (EFA) vonatkozó mentesítést,

H.

mivel a Bizottság jelentős mértékben növelni kívánja a költségvetési támogatás felhasználását a tizedik EFA keretében, támogatása hatékonyságának javítása, valamint a kitűzött célok elérése érdekében,

I.

mivel a fejlődő országokban az oktatók és az egészségügyi dolgozók munkakörülményei jelenleg nyomorúságosak, mivel közel kétmillió oktatóra, és több mint négymillió egészségügyi dolgozóra van szükség az MFC-k eléréséhez, továbbá az MFC-szerződések keretében nyújtott költségvetési támogatás megfelelő szintje lehetővé tenné az ilyen dolgozók alkalmazását és képzését,

J.

mivel az egészségügyi dolgozók és az oktatók körében a folyamatos munkaerőhiányt súlyosbította a gazdag országok által szervezett agyelszívás,

K.

mivel az Unió tovább kívánja növelni kiadásait a költségvetési támogatások terén, mindenekelőtt az egészségügyre és az oktatásra fordított ágazati költségvetési támogatások jelentős mértékű növelésével, különösen az afrikai országokban,

L.

mivel az MFC-szerződések konkrét elérendő célokat tűznek ki az MFC-k tekintetében az egészségügy és az alapszintű oktatás terén, de egy MFC-szerződés más prioritást élvező ágazatokat is megcélozhat,

M.

mivel a Parlament fejlesztési támogatásra vonatkozó hivatalos álláspontja szerint, amint azt az új, a millenniumi fejlesztési célokkal összefüggő, fejlesztésre szánt pénzügyi eszközökről szóló 2006. február 16-i állásfoglalásában kifejezte, „a mennyiség növelésének együtt kell járnia a minőség javulásával, vagyis a segélyek hatékonyságát növelni kell a „3 K” - koordináció, komplementaritás és koherencia - által, valamint a segélyek tranzakciós költségeinek csökkentése, a segélymechanizmus kiszámíthatóságának és fenntarthatóságának javítása, a segélyek kiosztási sebességének növelése, a segélyek további felszabadítása, a nem fenntartható adóssági terhekkel kapcsolatos megoldások kifejlesztése, a jó kormányzás előmozdítása, a korrupció elleni harc és a segélyek befogadóinak fogadási kapacitása növelése által”,

N.

mivel a tervezhető és hosszú távú támogatás áramlása közvetlenül és hatékonyan hozzájárulhat a millenniumi fejlesztési célokban meghatározott, a szegénység leküzdésére irányuló stratégiák konkrét megvalósításához,

O.

mivel annak ellenére, hogy az Unió tagállamai kötelezettséget vállaltak Monterrey-ben (2002), Gleneagles-ben (2005), Párizsban (2005), továbbá Accrában (2008) a fejlesztési támogatások mennyiségének és minőségének növelésére, sok uniós tagállam még mindig nem ad meg minden vállalt támogatást, és amikor megadják, akkor annak egy része nem megfelelő,

P.

mivel úgy tűnik, hogy az esetek 30 %-ában a Bizottság által nyújtott költségvetési támogatás szétosztása a Bizottság nehézkes igazgatási eljárásai miatt késik,

Q.

mivel a költségvetési támogatás nem előrelátható, ami elsősorban abból ered, hogy az odaítélés legtöbb feltétele éves jellegű, és mivel a tervezhetőség hiánya esetenként arra kényszeríti a kedvezményezett országokat, hogy már azelőtt elköltsék a támogatást, hogy azt ténylegesen megkapták volna, anélkül, hogy biztosan tudnák, hogy azt megkapják-e,

R.

mivel az európai fejlesztési támogatás tervezhetőségének hiánya azon kedvezményezett országokat is érinti, amelyekben bizonyos fokú jogbiztonság és stabil szabályozási környezet van jelen,

S.

mivel a Bizottság az elsőszámú, fejlesztési támogatást nyújtó multilaterális adományozó intézmény, mivel a költségvetési támogatást nyújtó adományozók között élen jár, és mivel egyre többször folyamodik ilyen típusú támogatáshoz, amely az elmúlt években nyújtott támogatások egyötödét teszi ki,

T.

mivel bár a költségvetési támogatás már olyan eszköz, amely lehetővé teszi az uniós támogatás javítását, előnyére válna, ha tervezhetőbb volna, és hosszabb távra ítélnék oda,

U.

mivel a Bizottság által jelenleg nyújtott költségvetési támogatást három éves időszakra, egyes ügynökségekkel egy évre programozzák,

V.

mivel az MFC-szerződésre irányuló javaslatnak nincsen költségvetési vonzata, és mivel az MFC-szerződés nem egy új eszköz, hanem a meglévő eszközök megvalósításának egy módja,

W.

mivel az MFC-szerződésekről szóló bizottsági dokumentum jogállása a jelenlegi állapot szerint nem egyértelmű,

X.

mivel a Bizottság jelenlegi megítélése szerint elérkezett az idő, hogy megvalósuljon az MFC tekintetében a kézzel fogható eredményekhez kötődő szerződés koncepciója, az egyes támogatók hagyományos feltételeinek éves ellenőrzése helyett,

Y.

mivel a szerződés fogalma nagyobb kiszámíthatóságot nyújtó pénzügyi kötelezettséggel jár a támogató ország részéről, amelyért cserébe a kedvezményezett ország fokozottabban betartja az elérendő konkrét célok terén vállalt kötelezettségeit,

Z.

mivel a Bizottság tervbe vette az MFC-szerződések 6 éves időszakra, vagyis a tizedik EFA végéig szóló első sorozatát,

AA.

mivel a Bizottság azon javaslata, hogy 6 évre szóló szerződéseket kössenek, túlmutat a többi, támogatást nyújtó világszintű szervezet jelenlegi tendenciáján,

AB.

mivel a Bizottság felhívást intézett a tagállamokhoz az MFC-szerződések közös finanszírozására az EFA-ba önkéntes alapon befizetett kiegészítő hozzájárulások révén,

AC.

mivel a Cotonou-i Megállapodásban megállapított feltételek alapján kidolgozott általános költségvetési támogatás eszköze szerinti MFC-szerződések nem igényelnek semmilyen változtatást a folyamatban lévő programokra vonatkozó döntések és az általános költségvetési támogatás végrehajtásának eltérő szabályai tekintetében, mivel az MFC-szerződések nem járnak új pénzügyi eszköz létrehozásával, és ezért továbbra is a Cotonou-i Megállapodás költségvetési támogatásra vonatkozó rendelkezésein alapulnak, és mivel az MFC szerződések továbbra is összeegyeztethetők az általános költségvetési támogatás tekintetében nemrégen végleges formába öntött belső iránymutatásokkal,

AD.

mivel az MFC-szerződésre való alkalmassági feltételek között szerepel a Cotonou-i Megállapodás emberi jogokról, demokratikus elvekről és jogállamról szóló 9. cikkének tiszteletben tartása,

AE.

mivel a hatékony költségvetési támogatás segítségével várhatóan finanszírozni lehet majd az egészségügyi és oktatási ágazatokban a jobb minőségű közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítására irányuló saját stratégiákat és konkrét programokat,

AF.

mivel a Bizottság nem tartotta be azt a vállalt kötelezettségét, hogy módszeresen bevonja a parlamenti képviselőket és a civil szervezetek képviselőit a fejlődő országok kormányaival folytatott párbeszédbe, és mivel széles körben vallott álláspont, hogy a hatékonyság érdekében a fejlesztést teljes egészében a fejlődő országok kormányainak, valamint parlamentjeinek és civil szervezeteinek kellene kézben tartaniuk,

AG.

mivel a Bizottság feltételei szerint azok az országok jogosultak támogatásra, amelyek makrogazdasági és költségvetés-irányítási szinten kielégítő eredményeket mutattak fel a költségvetési támogatás megvalósítása terén, és mivel a Bizottság e tekintetben különbözik a többi költségvetési támogatást nyújtó szervezettől, például az IMF-től és a Világbanktól, amelyek számos olyan feltételhez kötik támogatásukat, amelyek ellentétben állnak a kedvezményezett ország általi kisajátítás elvével,

AH.

mivel számos olyan ország, amelynek sürgősen nagyobb és hatékonyabb támogatásra van szüksége az MFC-k felé vezető fejlődés felgyorsításához, nem tesz eleget a Bizottság által az MFC-szerződés megkötéséhez jelenleg meghatározott feltételeknek,

AI.

mivel az MFC-szerződések jelenlegi formájukban csupán az AKCS-országokat célozzák meg,

AJ.

mivel a Bizottság által nyújtott költségvetési támogatásból nagymértékben hiányzik az átláthatóság, és a szegény országok tulajdonlása, valamint mivel a finanszírozási megállapodásokat csak ritkán hozzák nyilvánosságra,

AK.

mivel a fejlesztési támogatás alapelve az, hogy azoknak kell támogatást nyújtani, akiknek arra a legnagyobb szükségük van, és ott, ahol a leghatékonyabb módon használható fel,

AL.

mivel például Burkina Faso esetében senki nem tudott a helyszínen az MFC-szerződésre vonatkozó, Burkina Faso és a Bizottság között folyamatban lévő tárgyalásokról, és mivel jelenleg semmilyen információ nem áll rendelkezésre erre vonatkozóan a Bizottság Burkina Fasó-i küldöttségének honlapján,

AM.

mivel a fejlesztésre irányuló európai konszenzus keretében az Unió vállalta az eredményeken és a teljesítménymutatók használatán alapuló megközelítés elfogadását,

AN.

mivel a Bizottságnak továbbra is a férfiak és a nők közötti egyenlőség és a nők jogainak előmozdítása terén elért eredményekhez kell kötnie a kedvezményezett országoknak nyújtott költségvetési támogatását,

AO.

mivel a költségvetési támogatásokról a Bizottság már kötött megállapodást Burkina Fasóval (2005-2008), Etiópiával (2003-2006), Ghánával (2007-2009), Kenyával (2004-2006), Madagaszkárral (2005-2007), Malawival (2006-2008), Malival (2003-2007), Mozambikkal (2006-2008), Tanzániával (2006-2008), Ugandával (2005-2007) és Zambiával (2007-2008),

AP.

mivel világszerte mintegy 650 millió a fogyatékkal élők száma, és mivel 80 %-uk a fejlődő országokban él, és egyötödük rendkívüli szegénységben él; mivel ők alkotják a kirekesztettek és szegények egyik legnagyobb csoportját, többszörös megkülönböztetés áldozatai, és ritkán jutnak hozzá az oktatáshoz és az alapvető egészségügyi ellátáshoz,

AQ.

mivel a nemekkel kapcsolatos kötelezettségek keretében, és különösen a fent említett, fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény 32. cikke értelmében az egyezményt aláíró felek fejlesztési együttműködéseik keretében kötelesek figyelembe venni a fogyatékosság kérdését,

AR.

mivel az MFC-k nem érhetők el 2015-re a fogyatékkal élők bevonásának és részvételének kellő mértékű figyelembe vétele nélkül,

AS.

mivel 2008. november 22-én jelentést adtak ki az EU-Afrika Partnerség megvalósításáról, és különösen mivel e jelentés 37. bekezdése rámutat arra, hogy nagy mértékben hiányoznak a fogyatékkal élőket segítő fellépések az MFC-k elérését célzó erőfeszítésekből,

1.

ismételten kijelenti, hogy a fejlesztési támogatásnak a szükségleteken és a teljesítményen kellene alapulnia, és a fejlesztési támogatásra irányuló politikát a kedvezményezett országokkal partnerségben kellene kialakítani;

2.

ismételten kijelenti, hogy a millenniumi fejlesztési célok eléréséhez a támogató országoknak be kell tartaniuk valamennyi kötelezettségüket, és javítaniuk kell az általuk nyújtott támogatás minőségét;

3.

hangsúlyozza, hogy új mechanizmusok kialakítására van szükség a támogatás kiszámíthatóbbá tétele és volatilitásának csökkentése érdekében;

4

emlékeztet rá, hogy az Abudzsai Nyilatkozat célkitűzése a nemzeti költségvetésből az egészségügyre szánt részt 15 %-ban, az oktatásra irányuló világméretű kampány pedig a nemzeti költségvetésből az oktatásra szánt részt 20 %-ban állapította meg;

5.

kéri a Bizottságot, hogy az egészségügyi és az oktatási ágazatokban támogatását továbbra is kösse az ezen ágazatokban, különösen az egészségügyi alapellátásban és az alapfokú oktatásban elért eredményekhez; kéri továbbá, hogy pontosítsa, milyen fontosságot tulajdonít az ezen ágazatokban regisztrált teljesítményeknek a mutatók átfogóbb skálájához képest, és hogyan kívánja értékelni az e területeken elért eredményeket;

6.

kéri a Bizottságot, hogy MFC-szerződések bevezetése révén, illetve az e szerződésekből eredő elvek több országra való kiterjesztésével és az ágazati költségvetési támogatással javítsa a költségvetési támogatás előreláthatóságát;

7.

emlékezteti a Bizottságot arra, hogy jelentősen csökkenteni kell a túlságosan nehézkes adminisztratív eljárásaiból eredő, fölöslegesen hosszú határidőket;

8.

kéri a fejlődő országok kormányait, hogy növeljék 15 %-ra a nemzeti költségvetésből az egészségügyre fordított kiadásaikat az Abudzsai Nyilatkozat ajánlásainak megfelelően, és növeljék 20 %-ra a nemzeti költségvetésből az oktatásra fordított kiadásaikat, amint azt a világméretű oktatási kampány megköveteli;

9.

kéri a Bizottságot, hogy költségvetési támogatás formájában biztosítsa a kiadások magasabb szintjét, és hogy a költségvetési támogatás jelentős emelése elsősorban az AKCS-országok szociális szektorára, valamint a többi régióban az ágazati költségvetési támogatás növelésére irányuljon;

10.

érdeklődéssel nyugtázza, hogy a Bizottság MFC-szerződésekre irányuló javaslata a támogatható országok számára egy minimális garantált támogatási szintet (a teljes kötelezettségvállalás 70 %-a) biztosít;

11.

ugyanakkor csalódottságát fejezi ki amiatt, hogy az MFC-szerződésekről szóló dokumentum nem határoz meg semmilyen ütemtervet e szerződések teljesítésére, melyeket főként a tizedik EFA hatéves futamidejére terveztek, és ezért kéri a Bizottságot, hogy készítsen pontos ütemtervet;

12.

megjegyzi, hogy az MFC-szerződés fő célja a támogatás hatékonyságának javítása, és az MFC-k megvalósítása irányába mutató fejlődés felgyorsítása azon országokban, amelyeknek erre a legnagyobb szükségük van;

13.

kéri a Bizottságot, hogy fogadjon el egy közleményt, amelyben hivatalos formát ad az MFC-szerződésre irányuló kezdeményezésnek, ez utóbbit kiterjesztve azokra a nem AKCS-országokra is, amelyek eleget tesznek a támogathatósági feltételeknek;

14.

kéri a Bizottságot és a kedvezményezett országokat, hogy biztosítsák parlamentjeiknek és civil társadalmuknak, ideértve a fogyatékkal élők szervezeteit is, a költségvetési támogatásról folytatott párbeszéd valamennyi szakaszába való bevonását, ideértve az MFC-szerződésekben lefektetett program kidolgozását, végrehajtását és értékelését;

15.

hangsúlyozza, hogy ahelyett, hogy a kedvezményezetteknek szigorú feltételeket szabnak, az adományozóknak inkább a kedvezményezett országokban a jó kormányzás, a demokrácia és a stabilitás elősegítésén kellene fáradozniuk, az ezen országokkal folytatott partnerségben megállapított átlátható feltételek segítségével;

16.

megítélése szerint az átláthatóság érdekében a támogatás változó részének elosztására vonatkozó feltételeknek az eredményeken kellene alapulniuk, amennyiben ez az adományozókat és a kedvezményezetteket az elköltött pénz tényleges hatásának elemzésére ösztönzi, és növeli a közforrások felhasználásának átláthatóságát;

17.

kéri a Bizottságot, hogy időszakosan vizsgálja felül e programok eredményeit, és ossza meg ezeket az eredményeket a Parlamenttel;

18.

javasolja, hogy a Bizottság munkálkodjon az adományozók és a kedvezményezettek közötti párbeszéd fokozásán, mindenekelőtt a tényleges szükségletek, valamint azon területek meghatározása végett, ahol a támogatás szükségesnek bizonyul;

19.

kéri, hogy az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlése játsszon aktívabb szerepet a prioritások meghatározásában, az MFC-szerződésekre irányuló tárgyalásokban, valamint a folyamat összes többi szakaszában;

20.

kéri a Bizottságot, hogy költségvetési támogatását kösse a jó kormányzás és az átláthatóság, valamint az emberi jogok, különösen a legszegényebbek és marginális helyzetűek, úgymint a fogyatékkal élők, a kisebbségek, a nők és a gyermekek jogainak védelme és tiszteletben tartása terén elért eredményekhez, és őrködjön afelett, hogy a költségvetési támogatást ne az MFC-szerződésben meghatározottaktól eltérő ágazatokra költsék;

21.

ismételten megerősíti, hogy a nemzeti indikatív programokat az érintett országok parlamentjeivel, a Közös Parlamenti Közgyűléssel és a civil társadalommal együttműködve kellene létrehozni;

22.

megjegyzi, hogy az MFC-szerződésekre irányuló javaslat nem említi, melyek lesznek az e szerződések által első körben megcélzott országok; valamint megjegyzi, hogy az MFC-szerződések jelenlegi formájukban csupán az AKCS-országokat célozzák meg;

23.

sajnálja, hogy az Unió fejlődő országoknak szánt költségvetési támogatásra irányuló politikája egyre inkább az IMF által az uniós támogatás elnyeréshez megszabott feltételeknek van alárendelve; megítélése szerint egyébként e feltételek kikötése nem áll összhangban a kedvezményezett országok politikájával, ami az utóbbiak részvételére irányuló elvet illeti;

24.

hangsúlyozza, hogy más költségvetési támogatási megközelítések kidolgozása szükséges azon országok számára, amelyek nem jogosultak MFC-szerződésekre, különös tekintettel a sebezhető helyzetben lévő országokra; és hangsúlyozza, hogy a legsebezhetőbb helyzetű országok nyilvánvalóan képtelenek teljesíteni a jelenlegi alkalmassági feltételeket;

25.

javasolja, hogy az MFC-szerződések álljanak a fejlesztési együttműködési eszköz által lefedett országok rendelkezésére is;

26.

kéri a Bizottságot, hogy világosan fejtse ki, hogyan tervezi a javasolt MFC-szerződéseknek a támogatáselosztás más eszközeivel történő kombinálását;

27.

figyelmeztet az MFC-szerződések válogatás nélküli és túlzott mértékű alkalmazásának veszélyére, melyeket a támogatás szétosztásának egyetlen ténylegesen hatékony eszközeként tekinthetnek, ezért arra buzdítja a Bizottságot, hogy az egyes helyzeteknek leginkább megfelelő támogatáselosztási mechanizmusokat válassza;

28.

kéri a Bizottságot, hogy fokozza a kedvezményezett országok parlamentjeinek bevonását a költségvetési folyamatokba, növelje a kedvezményezett országok civil társadalmainak és parlamentjeinek részvételi képességét a nemzeti politikák kidolgozásában, több pénzügyi támogatást nyújtva részükre, és ragaszkodva e részvételhez a kedvezményezett országokkal folytatott politikai párbeszéd során, valamint azokra a közfinanszírozási mutatókra összpontosítva, amelyek célja a kormányok állampolgárokkal szembeni felelősségének fokozása;

29.

kéri a Bizottságot, hogy a partnerországokkal együttműködve az egyes MFC-szerződésekre irányuló javaslatokhoz társítson megfelelő teljesítménymutatókat az adott szerződések végrehajtása terén elért eredmények értékelése céljából, e mutatóknak pedig a fogyatékkal élő felnőttek és gyermekek bevonását is mérniük kell;

30.

felhívja a Bizottság figyelmét arra, hogy továbbra is mindenképpen a nemek egyenlőségének és a nők jogainak előmozdítása terén elért eredményekhez kell kötnie a kedvezményezett országoknak nyújtott költségvetési támogatását, és kéri, hogy az MFC-szerződésekben erősítsék meg az e kérdéskörre vonatkozó teljesítménymutatókat, és azokat terjesszék ki más területekre is, például a nők és a fogyatékkal élők jogaira; kéri továbbá, hogy erősítse meg a költségvetési támogatásokhoz kapcsolódó, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó teljesítménymutatókat, kiterjesztve azokat más területekre is, például a fogyatékos személyek jogaira és a nők jogaira, különös tekintettel valamennyi nő szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos információhoz, valamint általános ellátáshoz való hozzáférésének előmozdítására, a családtervezési módszerekhez való jobb hozzáférésre és e módszerek fokozottabb használatára, illetve az oktatás és a nők emancipációjának folyamatos előmozdítására, valamint a megkülönböztetés ellen a nemek közötti egyenlőség érdekében folytatott küzdelemre;

31.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, az AKCS Tanácsnak, valamint a tagállamok és az AKCS-országok kormányainak és parlamentjeinek.

6.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 117/23

A.

mivel az „egyesülve a sokféleségben” jelmondatának megfelelően szükséges, hogy az Európai Unió megismerje közös történelmét, és ezt az európai művészet által teheti, lényegéből eredő egyetemességének köszönhetően;

B.

mivel az iskoláknak ismét a kultúrához való hozzáférés demokratizálásának fő helyévé kellene válniuk;

C.

mivel a művészeti és a kulturális oktatás és a részüket képező, képeken alapuló oktatás a tagállamok oktatási rendszerének jelentős eleme;

D.

mivel a művészeti és kulturális oktatás a gyermekek és a fiatalok oktatásának lényeges eleme azáltal, hogy hozzájárul a szabad akarat, az érzékenység és a mások iránti nyitottság fejlesztéséhez; mivel ez kulcsfontosságú kérdés az egyenlő esélyeket illetően és a kultúrához való hozzáférés tényleges demokratizálásának előfeltétele;

E.

mivel annak érdekében, hogy megfeleljen a kultúrához való hozzáférés demokratizálását jelentő kihívásnak, szükséges a művészi tudatosság fokozása minden szinten és minden korban, a csoportos és amatőr művészeti tevékenységek jelentőségének felismerése és a művészeti oktatáshoz való hozzáférés támogatása;

F.

mivel sajnálatos módon a tagállamok túl gyakran gazdasági követelmények miatt kényszerítve érzik magukat arra, hogy átfogó oktatási politikájukban csökkentsék a művészeteknek biztosított teret;

G.

mivel a művészetek területén a művészeti oktatás képezi a szakmai képzés alapját, fejleszti a kreativitást és elősegíti e téren a testi és a szellemi fejlődést, hozzájárul az oktatás, a kultúra és a művészetek közötti szorosabb és gyümölcsözőbb kapcsolatok kialakulásához;

H.

mivel a művészeti és formatervezési iskolák és oktatási központok segítik az Európai Unióról a világban kialakult képet megerősítő filozófiák kialakítását, új művészeti stílusok és mozgalmak létrehozását és különböző kulturális világok feltárulását;

I.

mivel a képzés rendkívül fontos a művészeti és kreatív ágazatok szakembereinek sikeressége szempontjából;

J.

mivel egy pálya befutása vagy egy szakma gyakorlása céljából folytatott művészeti tanulmányokhoz, a tehetségen kívül, elengedhetetlen, hogy a tanulók rendelkezzenek egy, kizárólag a rendszeres, multidiszciplináris képzés útján megszerezhető, szilárd kulturális alappal; mivel ez az általa képviselt általános kultúrának, kutatási módszereknek, a vállalkozói készségeknek és az üzleti ismereteknek, valamint a kortárs művészetek szempontjából jelentős tevékenységekben való jártasságnak megfelelő mértékben megkönnyíti a munkaerő-piaci beilleszkedést;

K.

mivel az Európai Unióban tevékenykedő kreatív, kulturális és művészeti társaságok és iparágak által képviselt gazdasági és munkahelyteremtő potenciál nagymértékben befolyásolja a művészeti ágazat fejlődését;

L.

mivel a technológiai forradalom következtében megnőtt mind az országokon belüli, mind az országok közötti verseny, és mivel ennek következtében a szellemi kapacitás és a kreativitás kimagasló helyet foglalnak el a lisszaboni stratégia keretében;

M.

mivel a társadalmainkban végbemenő gyors és állandó változások nagyobb munkaerő-piaci alkalmazkodóképességet, rugalmasságot, kreativitást, innovációt és kommunikációt igényelnek az egyének részéről; mivel a tagállamok oktatási és képzési rendszereinek – a fent említett „Oktatás és képzés 2010” munkaprogram céljaival is összhangban – elő kell mozdítaniuk az említett képességeket;

N.

mivel figyelembe kell venni, hogy a tagállamokban működő művészetoktatási modellek jelentős eltéréseket mutatnak;

O.

mivel a globalizáció és a polgárok nagyobb mobilitása, valamint az Európai Unió egymást követő bővítései következtében a kultúra és a kulturális sokszínűség oktatása az identitás megőrzésének, valamint a kultúrák és a vallások közötti megértés előmozdításának fontos tényezőjévé vált; mivel a kultúrák közötti párbeszéd évének a kultúra iránti érzékenység felkeltésére és a kultúra előmozdítására irányuló céljait meg kell őrizni 2008 után is,

1.

úgy véli, hogy a művészeti oktatásnak jelen kell lennie az iskolai oktatás valamennyi szintjén, a kultúrához való hozzáférés demokratizálódásának előmozdítása érdekében;

2.

hangsúlyozza a folytatódó képzés fontosságát az iskolai tananyagban és a szakképzésben, illetve az egész életen át tartó tanulási programokban egyaránt, a kreativitás egész életen át tartó tanulás folyamatának részeként minden korban történő elősegítésére és fejlesztésére;

3.

emlékeztet arra, hogy a művészeti és a kulturális oktatás egyik célja a polgári oktatáshoz való hozzájárulás, melynek egyik szerepe a gondolkodásra való képességünk fokozása és a személyes fejlődéshez intellektuális, érzelmi és fizikai értelemben történő hozzájárulás;

4.

a 2009-es kreativitás és innováció európai éve keretében elismeri a művészetek szerepét a társadalmi és gazdasági innovációhoz való jelentős hozzájárulás terén;

5.

felhívja a Tanács és a tagállamok figyelmét az európai kultúra és sokszínűsége által integrációs tényezőként betöltött szerepére és az európai szintű művészeti és kulturális oktatás jelentőségére, a regionális kulturális értékek hagyományőrzését is beleértve;

6.

hangsúlyozza, hogy napról-napra nő azoknak a művészeti tanulmányokat folytató diákoknak a száma, akik a sajátjuktól eltérő tagállamban szeretnének tanulni, és ezért a művészeti oktatásra vonatkozó politikáik európai uniós szintű összehangolására, a legjobb gyakorlatok egymás közötti megosztására, és az ágazaton belül mind a diákok, mind a tanárok mobilitásának fokozására buzdítja a tagállamokat;

7.

javasolja a művészeti szektorban a szakemberek mobilitásának elősegítését a képesítések elismerésére irányított nagyobb figyelem révén; ezt a képző intézményeknek az európai képesítési keretrendszerhez való csatlakozásának ösztönzésével kell elérni, hogy az ágazaton belül a kompetenciák és képesítések európai szinten összehasonlíthatóak legyenek;

8.

sürgeti a Bizottságot ezzel összefüggésben, hogy működjön együtt a tagállamokkal a művészeti és a kreatív tevékenységek iránt elkötelezett európaiak mobilitási keretrendszerének létrehozása érdekében, különös tekintettel a fiatal művészek és a művészeti tanulmányokat folytató diákok mobilitására;

9.

úgy véli – annak egyidejű elismerése mellett, hogy ez a tagállamokra tartozó kérdés –, hogy felmerül a művészeti oktatással kapcsolatos politikáknak az EU szintjén történő összehangolásának szükségessége, különösen az alábbiak tekintetében:

10.

felszólítja a Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy

11.

ragaszkodik ahhoz, hogy a művészettörténeti oktatásnak képezzék részét a művészekkel való találkozások és a kulturális helyek meglátogatásai, a diákokban a kíváncsiság felébresztése és reakció kiváltása céljából;

12.

hangsúlyozza, hogy a művészeti dimenziónak az iskolai tantervekbe történő felvételekor fontos a kommunikációs és az információs technológiák és az internet által biztosított eszközök megfelelő, az oktatás új, a modern időknek megfelelő csatornáiként történő alkalmazása;

13.

hangsúlyozza e tekintetben az ilyen vállalkozások jelentős hozzájárulását, úgy mint az Europeana, az európai digitális könyvtár szerepét;

14.

javasolja egy művészeti és kulturális oktatással foglalkozó európai portál közös kifejlesztését, valamint a művészeti oktatás beillesztését a tagállamok iskolai tanterveibe a nemzetközileg különösen nagyra értékelt európai kulturális modell fejlesztése és támogatása érdekében;

15.

kéri a Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy kövessék nyomon a művészeti oktatásnak az iskolai tantervekbe történő beillesztésének eredményeit; javasolja különösen a Bizottságnak, hogy mozdítsa elő a szükséges tanulmányok elvégzését annak érdekében, hogy megbízható információ álljon rendelkezésre az említett oktatásnak az Európai Unióban tanulók képzettségi és készségekkel kapcsolatos szintjére gyakorolt hatásáról;

16.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

6.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 117/27

A.

mivel a demokratikus és átlátható Európai Unió a polgárok és az intézmények – mint az Európai Parlament – közötti fokozott párbeszéd, valamint az Európáról folytatott európai, nemzeti és helyi szintű, folyamatos vita során alakul ki,

B.

mivel az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés tervezetének Franciaország és Hollandia általi elutasítását követően az ír nép 53,4 %-a ellenezte népszavazáson a Lisszaboni Szerződés ratifikálását, és mivel az Európai Unió politikáit és a szerződéseket kevésbé értő emberek nagyobb valószínűséggel ellenzik azokat,

C.

mivel az Eurobarometer 69 felmérésből az derült ki, hogy az uniós polgárok 52 %-a jó dolognak tartja országa európai uniós tagságát, ennek ellenkezőjét pedig mindössze 14 % gondolja,

D.

mivel az Európai Uniónak, a politikáinak és a működésének, valamint a szerződések által biztosított jogoknak az ismerete alapozza meg az európai polgárok európai intézményekbe vetett bizalmának helyreállítását,

E.

mivel 2004-ben első alkalommal külön kommunikációs stratégiáért felelős biztost jelöltek ki, ugyanakkor akkor még nem fogadtak el kommunikációs politikát, mert arra a szerződések nem tartalmaznak megfelelő jogalapot,

1.

emlékeztet arra, hogy a közvélemény-kutatások alapján minél kevésbé iskolázott és jómódú egy uniós polgár, annál valószínűbb, hogy ellenzi az európai integrációt, ez pedig azt jelzi, hogy minden korábbi erőfeszítés ellenére, az európai eszme elsősorban az európai társadalom művelt, tehetős rétegéhez jut el; az uniós projekt elveinek és értékeinek megvalósítása szempontjából elengedhetetlennek tekinti az Európai Unió és polgárai közötti aktív párbeszédet, de elismeri, hogy a kommunikáció eleddig nem volt nagyon sikeres;

2.

sajnálja, hogy a Bizottság erőfeszítései és jó ötletei ellenére az uniós polgárok európai ügyekben való tájékozottságának, valamint érdeklődésének növelése terén elért sikerek igen korlátozottak voltak, amelyet sajnálatos módon az ír népszavazás is bizonyított;

3.

hangsúlyozza a célzott tartalmú, összetartó kommunikációs kapcsolatok létrehozásának fontosságát az EU és a jellegzetes tulajdonságokkal rendelkező régiók és az EU és bizonyos társadalmi csoportok között egyaránt;

4.

megállapítja, hogy legújabb felmérések szerint az európaiak nagy többsége támogatja, hogy az Európai Unió külpolitikai kérdésekben egységességet mutasson; kiemeli, hogy az uniós polgárok kérésére egy ilyen értelmű nyilatkozatot foglaltak bele a „D-terv” polgárok által megvalósított hat projektjének 2007. december 9-én tartott záró konferenciáján résztvevők nyílt levelébe/ajánlásába; kiemeli, hogy a nyílt levélben ismertetett 27 ajánlásban többek között azt kérik az Uniótól, hogy hatékonyabban lépjen fel a szociálpolitika és a társadalmi kohézió terén, különösen a bérkülönbségek felszámolása, a nők és férfiak közti egyenlőség előmozdítása, továbbá általánosabban véve a gyakran elhanyagolt egyenjogúsági kérdésekre való különös odafigyelés érdekében; véleménye szerint ezért azt is fontos megnézni, hogy a tettek mit közölnek és fontos továbbá összehasonlítani, hogy ez mennyiben tér el attól az üzenettől, amelyet az EU a polgárok felé közvetíteni kíván;

5.

emlékeztet arra, hogy az Európai Unióról szóló legutóbbi népszavazások alkalmával a nők többsége nemmel szavazott: 56 % Franciaországban (az Eurobarométer 171. sz. gyorsjelentése), 63 % Hollandiában (id. 172. sz.) és 56 % Írországban (id. 245. sz.); mivel e nemleges szavazatok oka többek között az, hogy az európai intézmények nem vettek részt jelentősebb mértékben a közvetlenül a nőket érintő, a férfiak és nők közötti tartós egyenlőtlenségek által megkívánt olyan politikákban, mint például amelyek a szakmai- és magánélet összeegyeztetésével vagy az eltartott személyek gondozásával foglalkoznak;

6.

hangsúlyozza, hogy be kell fejezni a Lisszaboni Szerződés ratifikálási folyamatát, ami még inkább növelné az EU átláthatóságát és még inkább bevonná a polgárokat a döntéshozatali folyamatokba; e tekintetben emlékeztet azokra az új lehetőségekre, amelyeket a Lisszaboni Szerződés biztosítana a részvételi demokrácia terén, különös tekintettel a polgári kezdeményezésre;

7.

hangsúlyozza, hogy az összes uniós intézmény és tagállam összehangolt erőfeszítéseire és közös fellépésére van szükség az uniós polgárokkal az európai ügyekről folytatott kommunikációhoz; örömmel fogadja és tudomásul veszi a fent említett 2008. október 22-i közös nyilatkozatot, amely az uniós kommunikáció javítása érdekében világos célokat tűz ki az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság és a tagállamok elé; úgy véli, hogy mindez nagyobb ívű is lehetne, mivel a Parlament intézményközi megállapodást sürgetett az intézmények közötti kommunikációs politikáról;

8.

úgy véli, hogy az uniós intézményeknek további párbeszédeket kell kezdeményezniük Európáról, és azonnal gyakorlatba kell ültetniük a fent említett közös nyilatkozatban, a Bizottság 2006. február 1-i közleményében és a Bizottság 2007. október 3-i munkadokumentumában leszögezett elveket;

9.

osztja a Bizottság nézetét, mely szerint a részvételi demokrácia hasznos módon kiegészítheti a képviseleti demokráciát; hangsúlyozza azonban, hogy a részvételi demokrácia nem csupán a polgárok meghallgatását jelenti, hanem azt is, hogy valódi lehetőséget kapjanak az európai politika befolyásolására; rámutat, hogy e célok elérése érdekében az intézményeknek sokkal nyitottabbakká kell válniuk, és a megfelelő megközelítéseket kell alkalmazniuk ahhoz, hogy lehetővé tegyék a polgárok és szervezeteik számára a hatékony részvételt az uniós ügyekről folytatott vita minden szakaszában; megjegyzi továbbá, hogy az intézmények által létrehozott dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférést a lehető legszélesebb körben kell megadni, mivel ez nélkülözhetetlen a befolyás érvényesítéséhez;

10.

hangsúlyozza a konzultációs folyamat jelentőségét és értékét, mivel hatékony eszközként szolgál a polgárok azáltal történő felhatalmazására, hogy így közvetlenül hozzájárulhatnak az uniós szintű politikai folyamathoz; felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen további lépéseket a jövőbeli uniós konzultációkkal kapcsolatos tudatosság felkeltésére a médián, valamint más megfelelő nemzeti, regionális és helyi szintű fórumokon keresztül, hogy szélesítse azon érdekelt felek körét, akiknek véleményét az uniós jogszabályokról folytatott konzultációk során meghallgatják, és szélesebb körben hozza nyilvánosságra az uniós politikákról és kezdeményezésekről szóló internetes konzultációkat, biztosítandó, hogy minden érintett, különösen a kis- és középvállalkozások és helyi civil szervezetek részt vehessenek a vitában; hangsúlyozza a civil társadalom képviselőinek, például a – transznacionális szinttől a helyi szintig – fogyasztók és szakemberek különböző szintű hálózatainak fontosságát, amelyek platformot kínálnak az EU politikáiról folytatott tájékozott eszmecseréhez, hozzájárulva ezzel az uniós jogszabályok minőségének javításához; elismeri a jogszabályok végrehajtása és érvényesítése során felmerülő problémákat, és ösztönzi a fogyasztókat és a vállalkozásokat jogaik gyakorlására és arra, hogy beszámoljanak az uniós intézményeknek a létező problémákról;

11.

úgy véli, hogy az EU intézményeinek és a tagállamoknak össze kell hangolniuk kommunikációs erőfeszítéseiket, és partnerségre kell lépniük a civil társadalommal a lehetséges szinergiák kiaknázása érdekében; hangsúlyozza, hogy az intézmények között koordinációra van szükség, és a Bizottság és a Parlament televíziós csatornái között is összeköttetést kell teremteni; felszólítja a Bizottságot, hogy javítsa az együttműködést és az összehangoltságot a tagállamokban található képviseletei és a Parlament tájékoztatási irodái között; felszólítja a Bizottságot és a Parlament tagállami képviseleteit, hogy javítsák az együttműködést a polgárokkal folytatandó konzultáció, az EU-val kapcsolatos információk, ismeretek és elképzelések megosztása során, valamint biztosítsanak lehetőséget a szavazók részére, hogy találkozhassanak a különböző országokban megválasztott európai parlamenti képviselőkkel és uniós tisztviselőkkel;

12.

üdvözli, hogy a Bizottság támogatja a Parlament és az európai politikai pártok szerepét, és felismeri, hogy át kell hidalni a nemzeti és európai politika közötti szakadékot, különösen az európai választási kampányok idején;

13.

felhívja a három legfőbb intézményt a parlamenti viták kiegészítéseként közös nyílt viták megrendezésére, amelyek során a fogyasztókra és mindennapjaikra vonatkozó témák kerülhetnek napirendre, ezáltal erősítve a fogyasztók belső piacba és fogyasztóvédelembe vetett bizalmát; hangsúlyozza, hogy az európai parlamenti csoportosulások teljes mértékben betöltik a polgárok tájékoztatására irányuló, a politika világa és a civil társadalom közötti kapcsolat tényleges eszközeként meglévő szerepüket;

14.

megelégedéssel nyugtázza, hogy a Bizottság a Parlament által előterjesztett ötletek közül számosat figyelembe vett, például a mind európai, mind nemzeti szintű polgári fórum, a civil szervezetek számára biztosítandó fontosabb szerep vagy az új média innovatívabb felhasználásának ötletét;

15.

felhívja a Bizottságot, hogy terjessze ki a párbeszédet minden szintre azáltal, hogy üzenetét a különféle célcsoportoknak megfelelően igazítja ki, ez utóbbiak társadalmi hátterétől függően; ezért javasolja az Európai Unió és polgárai közötti párbeszéd fellendítését ugyanazon információnak az egyéni csoportok igényeihez igazított, mindenki számára történő nyújtása révén, valamint a tájékozott polgárokkal folytatott vita, illetve ez utóbbiak egymást közti vitájának előmozdítása révén; úgy véli, hogy az EU intézményeinek magukévá kell tenniük a D-terv égisze alatt szervezett helyi vitákon levont következtetéseket, és új jogalkotási döntések meghozásakor figyelembe kell venniük a polgároknak az Unióval szembeni elvárásait;

16.

felszólítja a tagállamokat, hogy indítsanak hatékony EU kommunikációs kampányokat minden, azaz országos, regionális és helyi szinten; felszólítja a Bizottságot, hogy terjessze az ilyen kampányok során legjobban bevált gyakorlatokat, és javasolja egy állandó, az EU-intézmények és a polgárok közötti interaktív kommunikációs rendszer létrehozását gyakori, helyi és regionális szintű európai uniós kommunikációs kampányokkal, a regionális média segítségével és a civil társadalom, a nem kormányzati szervek, a kereskedelmi kamarák, a szakszervezetek és a szakmai szervezetek aktív részvételével;

17.

hangsúlyozza, hogy az EU kohéziós politikája az európai integráció és a társadalmi szolidaritás alapja; ezért úgy véli, hogy a polgárokat tájékoztatni kell az EU-politikák terén tett erőfeszítésekről és e politikák mindennapi életre gyakorolt hatásairól, kiemelve az EU szerepét e téren és a közös európai projekt előnyeit; azt kívánja, hogy a helyi hatóságok jobban teljesítsék az Európai Uniótól érkező támogatásokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségeiket; azt is hangsúlyozza, hogy a megválasztott helyi és regionális képviselők kötelezettségvállalása lényeges a tájékoztatás biztosítása és a képzés fejlesztése számára; e tekintetben üdvözli a megválasztott helyi és regionális képviselők Erasmusának létrehozását;

18.

hangsúlyozza, hogy a partnereknek a strukturális alapokról szóló általános rendelet (2007–2013) 11. cikke értelmében a működési programok előkészítésébe és végrehajtásába történő bevonása jelentősen hozzájárul az EU kohéziós politikájának népszerűsítéséhez és a polgárokhoz való közeledésének; hangsúlyozza, hogy ezen partnereknek egyedülálló lehetőségük van arra, hogy első kézből ismerjék meg a polgárokat elsődlegesen foglalkoztató témákat; felszólítja tehát a Bizottságot, hogy gondoskodjon arról, hogy a partnerség elve mind nemzeti, regionális és helyi szinten helyes kerül végrehajtásra; kiemeli annak jelentőségét, hogy a nemzeti és regionális hatóságok kihasználják az Európai Szociális Alap nyújtotta pénzügyi lehetőségeket, annak érdekében, hogy fejlesszék e partnerek képességeit, különös tekintettel a képzésre; megállapítja, hogy a strukturális alapok jelentős szerepet játszottak a határokon átnyúló együttműködés elősegítésében a közösségi projekteken és programokon keresztül, ami ösztönözte az aktív polgárság és a részvételi demokrácia fejlődését; felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is támogassa az ilyen projekteket és programokat, valamint működjön azokkal partnerségben;

19.

hangsúlyozza – a közelgő európai választások tekintetében – a polgárok, különösen a fiatal polgárok, azaz az első szavazók helyi és regionális szintű tájékoztatásának szükségességét; hangsúlyozza – általánosabb összefüggésben – az EP-képviselőknek a megválasztott helyi és regionális képviselőkkel együttműködésben történő bevonását a régióik polgáraival folytatott konzultációs folyamatba, mivel ők jelentik a közvéleményt az EU-ban; támogatja a Régiók Bizottsága erőfeszítéseit a regionális szintű konzultáció megerősítése és a regionális hálózatok és a kulcsfontosságú helyi és regionális szereplők e folyamatba történő bevonása tekintetében, a helyi szintű vita előmozdítása érdekében, figyelembe véve a véleményüket és az érdekeiket;

20.

hangsúlyozza, hogy az európai parlamenti képviselőknek közelebbről részt kell venniük az Európai Unió polgáraival való párbeszédben, és hogy meg kell változtatni a Parlament munkaszervezését annak érdekében, hogy a képviselőknek a polgárokkal való párbeszédre a lehető legközelebbi, helyi szinten nyíljék lehetőségük; azt kívánja, hogy a politikai pártok kampányaival párhuzamosan az európai képviselőket is vonják be szorosan az európai választási kampányba;

21.

kéri a Bizottságot, hogy indítson helyi, kisebb méretű kommunikációs kampányokat a helyi szereplők bevonásával, támogassa azokat a tevékenységeket, amelyek a polgárokat tájékozottabbá teszik a bevándorlók származási országával kapcsolatban, és a bevándorlókat is lássa el több információval az uniós állampolgárként őket megillető jogokról és kötelezettségekről, ami e kommunikációs célok elérésének leghatékonyabb és legértelmesebb módja, valamint hogy folytassa a kultúrák közötti párbeszéd 2008-as évének keretében tett erőfeszítéseit;

22.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az európai politika és történelem tantárgyait bevezessék valamennyi tagállam iskolai tantervébe az európai értékek erősítése érdekében, valamint hogy az egyetemi programokon belül létrehozzák az európai tanulmányok szakot; felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsanak pénzügyi támogatást ezen projektek népszerűsítéshez; felszólítja a tagállamokat, hogy szorgalmazzanak egy olyan iskolai tanfolyamot az európai integráció történetéről és az Unió működéséről, amely megteremtené a közös európai ismeretek alapját;

23.

hangsúlyozza az állampolgári ismeretek átadásának az aktív polgárság hajtóerejeként betöltött különleges szerepét; megjegyzi, hogy támogatni kell az állampolgári ismeretek átadásának olyan aktív modelljét, amely biztosítja a fiatalok számára annak lehetőségét, hogy közvetlenül vegyenek részt a közéletben politikai képviselőikkel nemzeti szinten, helyi szinten és európai szinten is, civil szervezetek képviselőivel és polgári kezdeményezésekkel; azt javasolja, hogy a Bizottság támogasson olyan kísérleti projekteket, amelyek előmozdítják az állampolgári ismeretek átadásának ilyen modelljét a tagállamokban;

24.

javasolja, hogy az Erasmus, Leonardo da Vinci, Grundtvig és Comenius programokat hatékonyabban és szélesebb körű kommunikáció révén népszerűsítsék, és úgy szervezzék meg, hogy ezek minél több polgár részvételét ösztönözzék, a kevésbé jómódú polgárok is könnyebben és nagyobb számban részt vehessenek és megkönnyítsék az EU-n belüli mobilitásukat; felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a programok különösen a fiatalok körében nagyon népszerűek, és jelentős mértékben hozzájárulnak az európai integráció sikeréhez;

25.

üdvözli a Bizottság fent említett 2007. december 21-i közleményét, amely világos célkitűzésekkel próbálja elérni, hogy az „Europa” internetes oldal szolgálatközpontú 2.0-ás weblappá váljék; sürgeti a Bizottságot, hogy már 2009-re fejezze be az új honlap teljes kiépítését; úgy véli, hogy az új internetes oldalnak fórumot kell biztosítania a polgárok számára, hogy megosszák véleményüket, és részt vegyenek az internetes közvélemény-kutatásokban, amelyeken valamennyi civil szervezet, közintézmény és magánszemély megoszthatja az Unió kommunikációs projektjei kapcsán szerzett tapasztalatait; felszólítja a Bizottságot, hogy gyűjtse össze és ezen a honlapon tegye közzé a D-terv keretében finanszírozott tevékenységek kedvezményezettjeinek tapasztalatait;

26.

örömmel fogadja az EU Tube ötletét, minthogy 1,7 millió nézőjével ez egy egyedi eszköz az internetezőknek az uniós politikákról való tájékoztatására; azt is kéri a Bizottságtól, hogy dolgozzon ki iránymutatást a hatékony internetes kampányokra vonatkozóan, és ezt ossza meg a többi uniós intézménnyel is;

27.

felszólítja a Bizottságot, hogy a szélesebb körű közönség elérése érdekében az Európában műholdak útján rendelkezésre álló audiovizuális anyagot jobban használja ki azáltal, hogy kapcsolatokat épít ki helyi tévécsatornákkal és közösségi sajtószervekkel, amelyek érdekeltek az ilyen sajtóanyagok sugárzásában;

28.

úgy véli, hogy a „Europe Direct” hálózat nagyon fontos eszköz a polgárok kérdéseinek levélben vagy ingyenesen hívható telefonvonalon történő megválaszolására, és ezt az eszközt még inkább népszerűsíteni kell;

29.

úgy véli, hogy a fogyasztóvédelem és a belső piaci politika területei kiemelkedő fontosságúak Európa polgárok és vállalkozások felé történő kommunikálásában; felszólítja a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a belső piac által nemzeti, regionális és helyi szinten nyújtott előnyök kommunikálásában; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a legújabb elektronikus technológiai eszközök felhasználásával segítsék elő és fokozzák a fogyasztók, a vállalkozások és az intézmények közötti hatékony párbeszédre vonatkozó kommunikációt és tájékoztatást, és járuljanak hozzá ez elektronikus kereskedelem fejlesztéséhez;

30.

felkéri a Bizottságot, hogy fokozza koordinációs erőfeszítéseit a fogyasztóknak jogaikra és kötelezettségeikre vonatkozó oktatása és tájékoztatása terén a területre fordított pénzügyi és humánerőforrások növelésével; felszólítja a tagállamokat, hogy növeljék az európai fogyasztóvédelmi központok hálózata számára előirányzott pénzügyi és humánerőforrásokat a figyelemfelkeltő tevékenységek és az uniós fogyasztóvédelmi jog alkalmazásának biztosítása érdekében; és sürgeti a tagállamokat, hogy a globális pénzügyi válság és a fogyasztók növekvő eladósodottságának fényében tegyenek erőfeszítéseket a fogyasztók pénzügyi ismereteinek bővítésére különös tekintettel jogaikra és kötelezettségeikre, valamint a megtakarításokkal és hitelekkel kapcsolatos jogorvoslati lehetőségeikre;

31.

felszólítja a tagállamokat, hogy rendeljenek több emberi és pénzügyi erőforrást a SOLVIT hálózatához, amely lehetővé teszi a közösségi jogszabályok nem megfelelő alkalmazásából vagy alkalmazásának hiányából eredő problémák ingyenes megoldását; felkéri a Bizottságot, hogy gyorsítsa fel az egységes piacról nyújtott tájékoztatással és tanácsadással foglalkozó különböző szolgáltatások racionalizálását; támogatja ezért az egységes piac kérdéseivel foglalkozó segítségnyújtási szolgálatokkal kapcsolatos integrált megközelítésnek a Bizottság „Egységes piac a 21. századi Európa számára” című 2007. november 20-i közleményében (COM(2007)0724) foglalt koncepciót egy egységes hozzáférésű weboldal létrehozásával; tudomásul veszi a Bizottságnak az igazgatási teher csökkentésére és a jobb szabályozásra irányuló erőfeszítéseit; különösen az Európában a foglalkoztatás jelentős forrásait jelentő kis- és középvállalkozások támogatása érdekében javítások megtételére szólít fel;

32.

megállapítja, hogy az önkéntesség európai éve ideális alkalom lenne az EU intézményei számára, hogy kapcsolatba lépjenek a polgárokkal; rámutat, hogy EU-szerte több mint 100 millió önkéntes van; felszólítja a Bizottságot, hogy egy erre irányuló, megfelelő jogalkotási javaslat lehető leghamarabbi benyújtásával készítse elő a talajt arra, hogy 2011-et az önkéntesség európai évének nyilvánítsák;

33.

hangsúlyozza, hogy fontos meghallgatni a polgároknak Európáról mint globális szereplőről alkotott véleményét, különös figyelmet fordítva arra, hogy e kérdésben az Európai Parlament egyre kiemelkedőbb szerepet tölt be; ezért arra buzdít, hogy az európai parlamenti képviselők és a Tanács tagjai vegyenek részt a Bizottság tagjainak a D-terv keretében tett látogatásaiban, mivel ők fontos szerepet játszanak abban, hogy a különböző tagállamokban a nemzeti parlamentek, a civil társadalom, a vállalkozások és a szakszervezetek vezetői, valamint a regionális és a helyi hatóságok bekapcsolódjanak a vitákba;

34.

örömét fejezi ki amiatt, hogy a nagyvilág egyre nagyobb érdeklődést mutat az európai projekt iránt, és hogy az EU és polgárai is egyre inkább tudatára ébrednek azoknak az előnyöknek, amelyek a nemzetek feletti tapasztalatok más országokkal és régiókkal, különösen az EU szomszédaival való megosztásával jár; ezért kéri a Bizottságot, hogy harmadik országokban létrehozott delegációikon keresztül teremtsék meg annak a módját, ahogyan ezen országok polgárait elérhetik és tájékoztathatják az Európai Unióban rejlő lehetőségekről, pl. a médián és a kultúra egyéb formáin, az oktatáson, a nyelvoktatási és mobilitási vagy olyan csereprogramokon keresztül, mint az Erasmus Mundus;

35.

megjegyzi, hogy annak fényében, hogy a harmadik országok állampolgárainak száma nő az EU-ban, illetve különös tekintettel a multikulturális társadalmak létrejöttére – amelyhez ők is hozzájárultak –, nagyobb erőfeszítéseket kellene tenni az Unióba bevándorlók integrációjának biztosítása érdekében azáltal, hogy pontosabban tájékoztatják őket arról, hogy az uniós polgárság mivel jár, például a kormányzati (helyi, regionális és nemzeti) és nem kormányzati (például munkaadók, civil társadalom, bevándorlók egyesületei, a média és a bevándorlókat támogató nem kormányzati szervezetek) szereplők különböző szintjei közötti partnerségek megerősítésével; úgy véli, hogy a sikeres integráció elő fogja mozdítani a tolerancián, a párbeszéden és az egyenlőségen alapuló multikulturális európai tudat továbbfejlődését;

36.

felkéri a Bizottságot, hogy támogassa az olyan programokat és kampányokat (mint a „Világ női szemmel”), amelyek úgy ösztönzik a nők társadalmi, politikai és kulturális tevékenységét, hogy közben tekintettel vannak a nők által a generációk közötti párbeszédben, a társadalom fennmaradásában és jólétében betöltött szerepre; felhív ezért a fiatal lányok és nők megfelelőbb tájékoztatására az európai polgár fogalmára és az ehhez kapcsolódó jogokra vonatkozóan, különösen a szociálisan és földrajzilag elszigetelt területeken; kiemeli, hogy e tájékoztató kampányok célja a politikai életben és a döntéshozatalban a nők magasabb arányú részvétele; kiemeli, hogy ahhoz, hogy a nők ugyanolyan feltételekkel férhessenek hozzá a párbeszédben való részvételt elősegítő eszközökhöz, támogatni kell a nemek közötti digitális szakadék megszüntetésére irányuló intézkedéseket; elismerését fejezi ki a Bizottságnak a képviseletei által a D-terv keretében társfinanszírozott projektek kiválasztásáért, amelyek számos női szervezetet és számos nőket érintő projektet foglalnak magukba; hangsúlyozza, hogy a polgárok – mind a nők, mind pedig a férfiak – részvételét támogatni kell az olyan területeken, mint a nemi alapú erőszak vagy az emberkereskedelem, amely problémák megoldásába elengedhetetlen a társadalom bevonása; elismeri a nők probléma- és konfliktus megoldó adottságait, és sürgeti a Bizottságot, hogy növelje a nők részvételét a családi élettel, a gyermekfelügyelettel, az oktatással stb. foglalkozó munkacsoportokban;

37.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanácsnak, a Bizottságnak, a Tanácsnak, az Európai Közösségek Bíróságnak, a Számvevőszéknek, a Régiók Bizottságának, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

6.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 117/33

—

a strukturális alkalmazkodási programok társadalmi és környezeti következményeiről (7),

—

az európai regionális integráció folyamatának az AKCS-országokkal kapcsolatos tanulságairól (8),

—

az AKCS-országokban az élelmezésbiztonsági kérdésekről, valamint az AKCS–EU együttműködés szerepéről (9),

—

a kenyai helyzetről (10),

—

a civilek védelméről az ENSZ és a regionális szervezetek békefenntartó műveletei keretében (11),

—

a támogatás hatékonyságáról és a közpénzekből történő fejlesztéstámogatás meghatározásáról (12),

—

a gyermekmunka társadalmi következményeiről és a gyermekmunka elleni küzdelem stratégiáiról (13),

—

a Mauritániában kialakult helyzetről (14),

—

a Zimbabwéban kialakult helyzetről (15),

A.

mivel egyes régiókkal, illetve AKCS-országokkal 2008-ban gazdasági partnerségi megállapodást írtak alá, valamint a KPK-n belül 2008. márciusban Ljubljanában (Szlovénia) és 2008. novemberben Port Moresbyben megvitatták a gazdasági partnerségi megállapodásokról folyó tárgyalások előrehaladását,

B.

mivel elfogadták a fent említett 1905/2006/EK rendeletet, amely az AKCS-országokban is alkalmazandó tematikus programokat, valamint a cukorra vonatkozó jegyzőkönyvet aláíró AKCS-országok számára kísérő intézkedésekre irányuló programot irányoz elő,

C.

mivel a fejlesztésért és a humanitárius segélyekért felelős biztos a KPK 2007. júniusban Wiesbadenben tartott ülésén kötelezettséget vállalt arra, hogy az AKCS-országokkal kapcsolatos nemzeti és regionális stratégiai dokumentumokat (2008-2013 közötti időszak) a parlamentek demokratikus vizsgálatára bocsátják, és üdvözölve e kötelezettségvállalás teljesítését,

D.

mivel a Cotonoui Megállapodás 2010-re tervezett újabb felülvizsgálata jelentős alkalom a KPK regionális dimenziójának továbbfejlesztésére és az AKCS-régiók szintjén a parlamenti ellenőrzés fejlesztésére, sőt a KPK intézményi szerepének és tevékenységeinek erősítésére is,

E.

mivel 2008-ban a KPK két regionális ülése Namíbiában és Vanuatun jelentős sikerekkel zárult, és a fent említett Windhoeki, valamint a Port Vilai Közlemény elfogadását eredményezte,

F.

mivel a zimbabwei helyzet a 2008. júliusban megtartott választások ellenére 2008 folyamán tovább romlott, ugyanakkor üdvözölve azt, hogy a KPK Port Moresbyben tartott 16. ülésén megállapodás született egy Zimbabwéról szóló állásfoglalás elfogadásáról,

G.

mivel a Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) a konfliktus továbbra is fennáll és az emberi jogokat sorozatosan és súlyosan megsértik, és tekintettel a hatékony humanitárius segítség és a nemzetközi közösség fokozott elkötelezettségének szükségességére,

H.

figyelembe véve a Pánafrikai Parlament (PAP) munkáját, valamint az Európai Parlament és a Pánafrikai Parlament közötti kapcsolatok hivatalossá tételét, továbbá az Európai Parlament elnöke által 2008. október 28-án a PAP tizedik ülésén tartott beszédben megfogalmazott, a következő parlamenti ciklusra szólóan parlamentközi küldöttség felállítására irányuló szándékot,

I.

mivel a KPK Port Moresbyben tartott 16. ülésére és a fejlesztési támogatások finanszírozásáról szóló dohai nemzetközi konferenciára csaknem egy időben került sor, és ez sajnálatos módon választás elé állított számos európai parlamenti képviselőt,

J.

mivel az EU (2008. január és június közötti) szlovén elnöksége és Pápua–Új-Guinea kormánya kiválóan segítette a KPK Ljubljanában és Port Moresbyben tartott fentebb említett üléseit,

K.

mivel a KPK Elnöksége 2008-ban tanulmányutakat szervezett az alábbi helyszíneken:

1.

üdvözli, hogy a KPK 2008-ban továbbra is keretet biztosított az Európai Unió és az AKCS-országok közötti gazdasági partnerségi megállapodások tárgyalásáról szóló nyílt, demokratikus és elmélyített párbeszédhez,

2.

hangsúlyozza a KPK által a tárgyalások több elemével kapcsolatban megfogalmazott mind a formát, mind pedig a tartalmat illető aggodalmakat; emlékeztet arra, hogy a vita folytatódik a Cariforum („Caribbean Forum of States”, karibi országok fóruma) országaival kötött gazdasági partnerségi megállapodás és más régiók bizonyos országaival kötött ideiglenes megállapodások elfogadását követően is;

3.

üdvözli az új kereskedelmi biztos által a Bizottság elnökének nyilatkozataival összhangban több AKCS-ország és régió azon kérésére adott pozitív válaszát, hogy a vitás kérdéseket újra vizsgálják meg;

4.

hangsúlyozza a parlamenti ellenőrzés szükségességét mind a tárgyalások, mind pedig a GPM-ok végrehajtásának ideje alatt; sajnálja, hogy a KPK szerepére fenyegetést jelent egy új testület, nevezetesen a parlamenti bizottság tervezett felállítása a gazdasági partnerségi megállapodások keretében anélkül, hogy világos lenne e testület és a KPK közötti kapcsolat; kéri a parlamenti bizottságot, hogy a KPK részeként működve akadályozza meg a költséges és bonyolult ülések számának növekedését, kihasználva a KPK regionális ülésrendszerét, valamint kéri, hogy aknázza ki a KPK tapasztalatát, és segítse elő az összes GPM-régió közötti szinergiát; hangsúlyozza, hogy kívánatos lenne e bizottság rugalmas működése, és hasznos lenne, ha képes lenne a GPM-ok bizottságon belüli vizsgálatába bevont európai parlamenti képviselők szakértelmét mind a kereskedelmi, mind pedig a fejlesztési területeken befogadni;

5.

különösen hangsúlyozza az AKCS-országok parlamentjeinek, a nem állami szereplőknek és a helyi hatóságoknak az alapvető fontosságú szerepét a GPM-ok nyomon követésében és kezelésében, valamint kéri a Bizottságot, hogy biztosítsa e felek bevonását a döntéshozatali folyamatba, amihez az AKCS-országok és az Unió által elfogadott, részvételi megközelítésen alapuló, egyértelmű tárgyalási menetrend szükséges;

6.

hangsúlyozza, hogy a KPK-t nyugtalanítják a jelenlegi pénzügyi válság következményei, és üdvözli a globális pénzügyi és élelmiszer-válságról a KPK által Port Moresbyben elfogadott fenti nyilatkozatot; felkéri a KPK-t, hogy rendszeresen vitassa meg e kérdéseket;

7.

megelégedéssel nyugtázza, hogy a KPK Kigaliban tartott ülésén a fejlesztésért és a humanitárius segélyekért felelős biztos kötelezettséget vállalt arra, hogy az AKCS–országokkal kapcsolatos nemzeti és regionális stratégiai dokumentumokat (2008–2013 közötti időszak) a parlamentek demokratikus vizsgálatára bocsátják, és üdvözli, hogy néhány AKCS-ország parlamentje már belefogott e dokumentumok elemzésébe;

8.

ennek kapcsán emlékeztet arra, hogy a parlamenteket szorosan be kell vonni a demokratikus folyamatba és a nemzeti fejlesztési stratégiákba; hangsúlyozza, hogy szerepük alapvetően fontos a fejlesztési politikák megvalósításában, nyomon követésében és ellenőrzésében;

9.

kéri az AKCS-országok parlamentjeit, hogy követeljék meg kormányaiktól és a Bizottságtól az Unió és saját országaik közötti együttműködésre (2008-2013 közötti időszak) vonatkozó nemzeti és regionális stratégiai dokumentumok előkészítési és végrehajtási folyamatába való bevonásukat;

10.

felhívja a Bizottságot, hogy az AKCS-országok parlamentjei számára biztosítsa az összes rendelkezésre álló információt és nyújtson segítséget e demokratikus ellenőrzési munkában, elsősorban a képességek fejlesztésével;

11.

támogatja az Európai Fejlesztési Alap (EFA) uniós költségvetésbe való integrálását a fejlesztési együttműködési politika koherenciájának, átláthatóságának és hatékonyságának fokozása, valamint demokratikus ellenőrzésének biztosítása érdekében; hangsúlyozza, hogy az EFA uniós költségvetésbe történő integrálása megfelelő választ jelent az egymást követő EFA-k végrehajtási és ratifikálási nehézségeire is;

12.

kéri a parlamenteket, hogy gyakoroljanak széleskörű parlamenti ellenőrzést az EFA felett; hangsúlyozza, hogy a KPK különleges helyet foglal el e vitában, és kéri a KPK, valamint az AKCS-országok parlamentjeinek aktív részvételét, különösen a Cotonoui Megállapodás 2010-re tervezett felülvizsgálata során; kitart amellett, hogy a KPK-t be kell vonni e felülvizsgálat teljes tárgyalási folyamatába;

13.

megelégedéssel nyugtázza, hogy a KPK egyre inkább parlamenti, vagyis politikai jelleget ölt, azt, hogy fokozódik a képviselők elkötelezettsége és egyre magasabb a viták színvonala, ami döntően hozzájárul az AKCS-EU partnerséghez;

14.

megítélése szerint a KPK fentebb említett, a kenyai és a zimbabwei helyzetről szóló állásfoglalásai fontos példák e megerősített párbeszédre;

15.

kéri a KPK-t, hogy továbbra is vizsgálja a szudáni, valamint különösen a darfúri helyzetet elsősorban úgy, hogy értékeli az Unió és az AKCS-országok álláspontját a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsai tekintetében;

16.

kéri a KPK-t, hogy továbbra is vizsgálja a szomáliai helyzetet, amely a szomáliaiak életét veszélyezteti, a régió biztonságát fenyegeti és a bűnözés, a szélsőségek és a kalóztevékenységek egyre gyakoribb előfordulása miatt globális instabilitás forrása;

17.

kéri a KPK-t, hogy folytassa a vitát a Zimbabwéban kialakult aggasztó helyzetről, ahol a 2008. júliusban megtartott választások nem vezettek a demokrácia helyreállításához, és ahol a gazdasági helyzet valódi fenyegetést jelent több millió polgár egészségére és életére, valamint az egész régió stabilitására nézve;

18.

kéri, hogy a KPK továbbra is támogassa a nemzetközi közösség figyelmének felhívására irányuló erőfeszítéseket a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részét sújtó konfliktus kapcsán, mozdítsa elő a válság tárgyalások útján való politikai megoldását, és támogasson minden olyan fellépést, amely egy tárgyalások útján történő rendezés keretében felmerülhet;

19.

kéri a KPK-t, hogy folytassa és mélyítse el a párbeszédet a Pánafrikai Parlamenttel és a regionális szervezetek parlamentjeivel, mivel a regionális integráció fontos az AKCS-országok békéje és fejlődése szempontjából;

20.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a KPK-val nem konzultáltak kellő mértékben a közös EU-Afrika stratégia kidolgozása során, és azt reméli, hogy a KPK aktív részvételt vállalhat a stratégia végrehajtásában;

21.

üdvözli, hogy 2008-tól sor került a regionális ülésekre, amelyeket a Cotonoui Megállapodás és a KPK szabályzata is előír; megítélése szerint ezek az ülések a regionális kérdésekről szóló valódi eszmecserére adnak lehetőséget, ideértve a konfliktusok megelőzését és kezelését is, az európai politikák pedig elősegítik a regionális kohézió megerősödését; hangsúlyozza, hogy ezeket az üléseket a gazdasági együttműködési megállapodások tárgyalása, megkötése és végrehajtása szempontjából igen alkalmas időpontban rendezik meg, és prioritást kell kapniuk; gratulál a szervezőknek a Namíbiában és Vanuatun megrendezett két igen sikeres ülésen végzett munkához, és támogatja a következő ülések 2009-ben a karibi térségben és Nyugat-Afrikában történő megrendezését;

22.

ösztönzi a KPK-t, hogy erősítse meg politikai bizottsága szerepét, hogy az a konfliktusok megelőzésének és megoldásának valódi fórumává váljon az AKCS-EU partnerség keretében, valamint szorgalmazza, hogy e célból tegye általánossá az egyes országok válsághelyzeteiről szóló vitákat; üdvözli az AKCS-országokban a polgári lakosság békefenntartó műveletek keretében történő védelme terén elvégzett munkát és a kormányzás fejlesztésére irányuló szándékot;

23.

továbbá üdvözli a KPK politikai bizottsága által 2008. márciusban Ljubljanában elfogadott jelentését az európai regionális integrációs folyamat AKCS-országokra vonatkozó tapasztalatairól, amely hangsúlyozza az integráció kulcsfontosságú előnyeit, ideértve a békét és a biztonságot, a fegyveres konfliktusokba torkolló potenciális konfliktusok megelőzését, a gazdasági fellendülést, a jólétet, a demokráciát és az emberi jogok tiszteletben tartását;

24.

megelégedéssel nyugtázza a KPK gazdasági fejlesztéssel, pénzügyekkel és kereskedelemmel foglalkozó bizottsága által kifejezett, az AKCS-régiókkal kapcsolatos regionális stratégiai dokumentumok elemzésére irányuló szándékot;

25.

hangsúlyozza a KPK szociális és környezetvédelmi bizottságának szerepét a gyermekmunka területén, valamint az AKCS-országokban élő fiatalok szociális helyzetének elemzésére irányuló szándékát;

26.

üdvözli továbbá a szociális és környezetvédelmi bizottság Ljubljanában elfogadott jelentését a strukturális kiigazító programok szociális és környezeti hatásairól, amely amellett foglal állást, hogy a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatásait gazdaságpolitikai feltételekhez kötő gyakorlat katasztrofális társadalmi és környezeti hatással van az AKCS-országokra, és azt országspecifikus, a szegénység visszaszorítására összpontosító támogatási politikával kellene felváltani;

27.

kéri a KPK-t hogy, követelje meg a Cotonoui Megállapodás 2009-ben kezdődő felülvizsgálatának folyamatába való széleskörű bevonását annak érdekében, hogy biztosított legyen a KPK fokozottabb szerepe és tevékenysége a jövőben;

28.

megelégedéssel nyugtázza a növekvő számú nem állami szereplő KPK ülésein való részvételét, amely a pénzügyi és élelmezési világválságról 2008. novemberben Port Moresbyben elfogadott fent említett nyilatkozathoz vezető vita során, valamint a gazdasági és szociális partnerek által a KPK 2008. márciusban tartott ljubljanai ülésén benyújtott gazdasági partnerségi megállapodásokról szóló jelentésben is megmutatkozott;

29.

az az óhaja, hogy a KPK tevékenységeiről szóló éves jelentésen túl az AKCS-országok titkársága és az Európai Parlament közösen gondolja át a KPK működési feltételeit, különös tekintettel a testületenkénti szavazásra, a képviselőkkel szembeni egyenlő bánásmódra, valamint a választásokat vizsgáló és megfigyelő közös küldöttségekre;

30.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az AKCS Tanácsának, a KPK Elnökségének, valamint Szlovénia és Pápua–Új-Guinea kormányának és parlamentjének.

6.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 117/38

A.

mivel a kohéziós politika a legjelentősebb politikai területek közé tartozik az Európai Unióban – nem csupán a költségvetését illetően, hanem mindenekelőtt amiatt is, mert a kohéziós politika az európai integráció egyik fontos pillére, valamint a fejlesztési hiányok és aránytalanságok csökkentésével és az uniós polgárok életének javításával az Európai Unió társadalmi, gazdasági és területi kohéziója és az összesen 268 régió fejlődése tekintetében fennálló jelentősége miatt is,

B.

mivel az Európai Unió régiói nagyon hasonló kihívásokkal néznek szembe, azok hatásai azonban régióról régióra jelentős mértékben változnak, tekintve jellegükből (például a szigeti vagy hegyvidéki régiók esetén) és népességükből adódó sajátosságaikat, ilyen kihívásokat jelent: a globalizáció és az ahhoz kapcsolódó felgyorsult gazdasági szerkezetátalakítás, a kereskedelmi kapcsolatok megnyitása, a technológiai forradalom következményei, az éghajlatváltozás, a tudásalapú gazdaság fejlődése, a demográfiai változás, az elnéptelenedés és a bevándorlás növekedése,

C.

mivel a legjobb eredményeket – mint a tudásbázis növelését és a verseny élénkítését – gyakran az állami szektor, az üzleti vállalkozások, az oktatási ágazat és a helyi érdekel felek közötti együttműködése révén megvalósuló projektek segítségével érik el,

D.

mivel a kohéziós politika nem képes minden eszközét felhasználni a kihívások leküzdése érdekében, miközben a támogatások lehetséges kérelmezői olyan jelentős akadályokkal szembesülnek az Európai Unió strukturális forrásainak felhasználását illetően, mint például:

E.

mivel a kohéziós politika területén tapasztalható számos hiányosság ezekre a fennálló akadályokra vezethető vissza,

F.

mivel a strukturális politika végrehajtásának késedelmei részben az eljárások túlzott merevségének tudhatóak be, ebből következően meg kell fontolni e szabályok egyszerűsítését és a felelősség és a hatáskörök egyértelmű megosztását az EU, a tagállamok, valamint a regionális és helyi hatóságok között,

1.

hangsúlyozza, hogy bár figyelembe kell venni a bevált gyakorlatoknak a szélesebb nyilvánosság körében történő terjesztését a hatékonyabb kommunikáció és a kedvezőbb költség-hasznon arány vonatkozásában, az ilyen gyakorlati megoldásoknak az EU regionális politikájába való beépítésére irányuló kísérleteknek elsősorban az irányító hatóságokra kellene irányulniuk, a közös problémák megoldásainak rendelkezésre bocsátásával és a hatékonyabb és célzottabb beavatkozások kiválasztásával iránymutatást adva számukra a strukturális forrásokhoz való hozzáférésre vonatkozó szabályok kialakításában annak érdekében, hogy az információ- és tapasztalatcsere hozzájáruljon a projektek minőségének jelentős javulásához,

2.

rámutat a strukturális alap projektjeinek és programjainak végrehajtását szabályozó eljárások egyszerűsítésének szükségességére, különösen az irányítási és ellenőrzési rendszerek vonatkozásában; ezért üdvözli e tekintetben a jelenlegi pénzügyi válságra válaszlépésként a Strukturális Alapok csomagjára vonatkozó szabályozás egyszerűsítését célzó felülvizsgálatot; érdeklődéssel várja ezen területen az elkövetkező néhány hónapban bejelentendő bizottsági javaslatokat;

3.

felszólítja a Bizottságot, hogy az említett akadályok elhárítása céljából tegye meg többek között az alábbiakat:

4.

azt javasolja ezen túlmenően, hogy a Bizottság menjen még tovább, és fejlesszen ki összehangolt, általánosan hozzáférhető megközelítést a bevált gyakorlatok régiók közötti cseréjére vonatkozóan azzal a céllal, hogy lehetővé tegye a kohéziós politikában érintett felek számára, hogy felhasználhassák mások tapasztalatait;

5.

kifejezetten rámutat arra, hogy a bevált gyakorlatok azonosítása nem jelenthet újabb adminisztratív terhet a pályázok és a projektek támogatói számára;

6.

kéri, hogy a strukturális alapok terén a bürokrácia szintjét tartsák a minimumon, és a tagállamok ne emeljék azt feleslegesen egyéni feltételek bevezetésével;

7.

hangsúlyozza, hogy támogatja azt gyakorlatot, amelynek célja, hogy minden tagállam évente készítsen nemzeti megbízhatósági nyilatkozatot a megosztott igazgatáshoz tartozó közösségi alapok tekintetében, és kéri e gyakorlat általánossá tételét;

8.

méltányolja a „Régiók a gazdasági változásért” kezdeményezés keretében rögzített megközelítést, miszerint egyrészt a bevált gyakorlatokat évente a „REGIO STARS” kitüntetéssel értékeljék és megismertessék a nyilvánossággal, másrészt pedig önálló honlapot hozzanak létre a bevált gyakorlatoknak; felhívja a figyelmet arra, hogy egy internetes oldal önmagában korlátozott hatékonyságú;

9.

kifogásolja a Bizottság által a bevált gyakorlatok meghatározásához használt objektív alapok átláthatóságának hiányát;

10.

tekintettel a „bevált gyakorlatok”, valamint a gyakran párhuzamosan használt „helyes gyakorlatok” vagy „sikertörténetek” kifejezések sokrétű alkalmazására, felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon létre egy világos és a kohéziós politikára szabott kritériumlistát, amelynek segítségével a bevált gyakorlatok megkülönböztethetők az egyéb projektektől;

11.

javasolja a Bizottságnak, hogy a bevált gyakorlatok azonosításakor vegye figyelembe az alábbiakat:

12.

hangsúlyozza, hogy a súrlódások, a nem kívánt hatások és a szubjektív ítéletek elkerülése érdekében a bevált gyakorlatok meghatározásához javasolt kritériumoknak egyértelműen mérhetőnek és megbízhatónak kell lenniük, mivel ezek az ezen kritériumokon alapuló teljes projektértékelési eljárást alááshatják; felszólítja ezért a Bizottságot, hogy határozza meg ezeket a kritériumokat és alkalmazásuk módját;

13.

több uniós régió számos projektjének elemzése alapján további tényezőket javasol a bevált gyakorlatok minősítésére a kohéziós politika azon területein, amelyek mind az egyes régiók, mind pedig az egész EU továbbfejlesztése szempontjából különösen jelentősek, és amelyek végrehajtás több fajta szemlélet jellemez;

14.

javasolja, hogy a „kutatás és fejlesztés/innováció” területén a következő tényezőket vegyék figyelembe:

15.

javasolja, hogy a „környezetvédelem, éghajlatvédelem, fenntartható energiapolitika” területén a következő tényezőket vegyék figyelembe:

16.

javasolja, hogy a „minőségi munkahelyek teremtése” területén a következő tényezőket vegyék figyelembe:

17.

javasolja, hogy az „egész életen át tartó tanulás” területén a következő tényezőket vegyék figyelembe:

18.

javasolja, hogy az „integrált településfejlesztés” területén a következő tényezőket vegyék figyelembe:

19.

a „demográfiai fejlődés” területén a következő tényezőket javasolja:

20.

a „határokon átnyúló együttműködés” területén a következő tényezőket javasolja:

21.

javasolja, hogy a „köz- és magánszféra közötti partnerségek” területén a következő tényezőket vegyék figyelembe:

22.

kéri a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a legjobb gyakorlatok előmozdításának szükségességét a pénzügyi csomagok terén, nevezetesen a köz- és a magánszféra partnerségére vonatkozó, valamint az Európai Befektetési Bank és az Európai Befektetési Alap támogatását élvező csomagokat illetően;

23.

tudatában van annak, hogy egy projekt tekintetében rendkívül nehéz minden fenti kritériumot együttesen teljesíteni; ezért kéri a Bizottságot, hogy alkalmazza ezeket a kritériumokat, készítsen róluk prioritási sorrendet tartalmazó listát, és határozza meg azokat, amelyek fokozott prioritással rendelkeznek, annak érdekében, hogy megkönnyítse a jelentősebb projektek bevált gyakorlatok közé történő való kiválasztását, hangsúlyozza, hogy a bevált gyakorlatokra vonatkozóan közösen megállapított kritériumokat nyílt és átlátható módon kell felhasználni, ami lehetővé fogja tenni a bevált gyakorlatok hatékonyabb irányítását, jóváhagyását és összehasonlítását, és megelőzi a hasonló fogalmakkal való összetévesztést;

24.

tekintettel a „bevált gyakorlatok” a „helyes gyakorlatok” és a „sikertörténetek” kifejezések jövőbeni alkalmazására, felszólítja a Bizottságot, hogy e tényezők alapján az említett elnevezéseknek megfelelően egyértelmű és átlátható osztályozást, illetve besorolást dolgozzon ki a projektek minősítésére;

25.

kéri az Európai Bizottságot, hogy a régiók hálózatán keresztül szervezze meg és hangolja össze a bevált gyakorlatok cseréjét, és hozzon létre egy olyan nyilvános weboldalt, amely ennek érdekében az EU összes nyelvén tartalmazza a legfontosabb információkat;

26.

javasolja a Bizottságnak, hogy ebből a célból a jelenlegi igazgatási rendszer keretében a Regionális Politikai Főigazgatóságon belül hozzon létre egy megfelelő irodát, amelynek feladata, hogy a régiók hálózatával együttműködve megszervezze a bevált gyakorlatok értékelését, összegyűjtését és cseréjét, valamint, hogy állandó kapcsolattartóként a keresleti és a kínálati oldalnak egyaránt a rendelkezésére álljon a bevált gyakorlatok kohéziós politika területén történő hosszú távú, folyamatos, megbízható és sikeres cseréje érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy a helyes gyakorlatok e kultúráját minden igazgatóságán belül terjessze;

27.

e keretek között javasolja, hogy az értékelő mechanizmusok tanulmányozzák és vegyék figyelembe mindazokat a kipróbált és megbízható módszereket, amelyeket már alkalmaztak; úgy véli, hogy különös hangsúlyt kell fektetni a regionális hatóságok és a különleges ügynökségek hálózatával való együttműködésre, ugyanis ezek a kulcsforrásai az értékelendő bevált gyakorlatoknak;

28.

rámutat arra, hogy míg az Európai Unió a finanszírozást és a helyes gyakorlatokat biztosítja, a nemzeti, regionális és helyi tisztségviselők feladata ezek hasznosítása; ezzel összefüggésben üdvözli a helyi és regionális választott képviselőknek szóló Erasmus programot;

29.

javasolja, hogy a Bizottság a tagállamok és a régiók közötti bevált gyakorlatok cseréje érdekében alkalmazza a Régiók Bizottságának rendelkezésre álló eszközeit, különösen a lisszaboni folyamatot nyomon követő platformot, valamint a szubszidiaritásfigyelő hálózatot, abból a célból, hogy azonosítsák és együttesen határozzák meg a célkitűzéseket, ezt követően pedig tervezzék meg a fellépéseket, végezetül pedig kezdjék meg a kohéziós politika eredményeinek összehasonlító kiértékelését;

30.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament állásfoglalását a Tanácsnak és a Bizottságnak.

6.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 117/46

A.

mivel a vidéki terület fogalmát a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet határozta meg, és e meghatározás olyan sajátosságokat foglal magában, mint az alacsony népsűrűség és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiánya, és mivel ezt a fogalommeghatározást a Bizottság e térségek fejlesztési céljainak azonosításához és körvonalazásához alkalmazza;

B.

mivel ez egyes tagállamok vidéki területei között jelentős eltérések figyelhetők meg, és mivel, míg néhány régióban és tagállamban a vidéki területek demográfiai és gazdasági növekedésnek indultak, addig számos más területről az ott élők városi területekre költöznek vagy átképzéseken vesznek részt, ami súlyos gondokat okoz a vidéki területek számára;

C.

mivel a vidéki területek az EU területének 80 %-át teszik ki;

D.

mivel a velük határos városi területekéhez hasonló gazdasági struktúrával jellemezhető, köztes vidéki területek szükségletei különböznek a túlnyomóan vidéki területekétől, a peremterültekétől vagy az elszigetelt térségekétől;

E.

mivel az Unió egyik célja, hogy ösztönözze a gazdasági és társadalmi haladást és a magas szintű foglalkoztatottságot, valamint kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődést valósítson meg;

F.

mivel az EU gazdasági, társadalmi és területi kohéziója megerősíthető a gazdasági fejlődés, a vidéki, illetve városi övezetekben található munkalehetőségek előmozdítása és a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása révén;

G.

mivel a strukturális politika 2007 és 2013 közötti időszakra előirányzott reformja megváltoztatta az alapok szerkezetét és az e politika keretei közötti támogatások elosztási elveit, továbbá a közös agrárpolitikához kapcsolt (KAP) és a kohéziós politikáról leválasztott, új Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) létrehozásához vezetett;

H.

mivel a LEADER programok a múltban már megmutatták, hogy a vidékfejlesztés sikeresen elősegíthető a regionális politika eszközeivel;

I.

mivel az EMVA sikere szempontjából alapvető fontosságú az EMVA, illetve a strukturális alapok által társfinanszírozott tevékenységek kölcsönös kiegészítő jellegének biztosítása, és következésképpen a különböző alapokból, nevezetesen az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA), a Kohéziós Alapból és az Európai Szociális Alapból (ESZA) származó támogatásokat megfelelően össze kell hangolni és biztosítani kell egymást kiegészítő jellegüket;

J.

mivel az EMVA létrehozása, a vidékfejlesztési finanszírozás kohéziós politikáról történő leválasztása és a regionális fejlesztés szélesebb perspektívája nem jelentheti bizonyos (például környezetvédelmi, közlekedési vagy oktatási) célkitűzések megduplázását vagy teljes elhagyását;

K.

mivel a támogatások Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) és EMVA közötti folyamatos átcsoportosítása tervezési bizonytalansághoz vezet mind a mezőgazdasági termelők, mind a vidékfejlesztési projektek támogatói számára;

L.

mivel a költségvetési korlátozások miatt fennáll a kockázata annak, hogy az ERFA keretében rendelkezésre álló támogatások nagyrészt a jelentősebb városi központokban vagy a legdinamikusabb régiókban kerülnek felhasználásra a gazdasági versenyképesség megerősítésére, miközben az EMVA forrásai elsősorban a továbbra is a vidéki területek motorja szerepét betöltő mezőgazdaság versenyképességének javítását, valamint a nem mezőgazdasági tevékenységek, illetve a vidéki kkv-k fejlesztésének támogatását célozzák, aminek eredményeképpen szorosabb együttműködésre van szükség annak biztosításához, hogy ezekből egy terület se maradjon ki;

M.

mivel a kkv-k, különösen a mikrovállalkozások és a kézműves vállalkozások kulcsszerepet játszanak a vidéki társadalmi és gazdasági aktivitás megőrzésében és a stabilitás biztosításában;

N.

mivel a vidékfejlesztési politika célkitűzései nem szükségszerűen ellentétesek a lisszaboni célokkal, feltéve, hogy ez a fejlesztés a relatív versenyképességi mechanizmuson (jobb költséghatékonyság) alapul, különösen a helyi élelmiszer-feldolgozás, valamint a kkv-k, illetve olyan infrastruktúrák és szolgáltatások fejlesztése terén, mint amilyen az idegenforgalom, az oktatás és a környezetvédelem;

O.

mivel a mezőgazdasági politika és a vidékfejlesztési politika közötti természetes és egymást kiegészítő kapcsolatot el kell ismerni,

1.

úgy ítéli meg, hogy a vidéki és városi területek megkülönböztetésére alkalmazott hagyományos kritériumok (alacsonyabb népsűrűség, urbanizáció foka) nem mindig nyújtanak „teljes képet”; ezért úgy véli, hogy meg kell fontolni további feltételek bevonását, és felkéri a Bizottságot, hogy készítsen e területre vonatkozó elemzést és tegyen konkrét javaslatokat;

2.

úgy véli, hogy tekintettel a tagállamok vidéki területei közötti jelentős különbségekre, és mivel e térségek az Európai Unió területének csaknem 80 %-át teszik ki, szükség van az e területek fenntartható fejlődését célzó, megfelelő és integrált megközelítés elfogadására és végrehajtására a meglévő egyenlőtlenségek csökkentése és a vidéki és városi területek gazdasági dinamikájának előmozdítása érdekében; hangsúlyozza, hogy a kapcsolódó tevékenységek számára megfelelő finanszírozást kel biztosítani;

3.

e tekintetben emlékeztet arra, hogy elvben az Unió egészében – ideértve a vidéki és távoli területeket is – azonos fejlesztési lehetőségeket kell biztosítani a leginkább hátrányos helyzetű területek további területalapú elkülönülésének megakadályozására;

4.

hangsúlyozza, hogy a vidéki területek nagy részén a fejlesztési lehetőségeket a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés nehézségei, a munkahelyek hiánya és az életkor-piramis korlátozzák, különösen a fiatalok és a nők számára;

5.

rámutat arra, hogy egyes területeken a mezőgazdasági termelés bizonyos formáinak nincs alternatívája, ezért azokat környezetvédelmi és regionális politikai okokból mindenáron fenn kell tartani, különösen az elsivatagosodás által veszélyeztetett távoli és hegyvidéki területeken;

6.

emlékeztet arra, hogy a 2001. június 15–16-án ülésező göteborgi Európai Tanács kiterjesztette a lisszaboni célkitűzéseket a fenntarthatóság és a kohézió fogalmára is, és hogy a vidékfejlesztési politika célja a fenntartható kisüzemi mezőgazdaság, a nem mezőgazdasági vidéki tevékenységek megőrzése, a helyi fejlesztési potenciál érvényesítése, a környezetvédelem, a kiegyensúlyozott regionális tervezés, valamint a kis- és középvállalatok fejlesztése;

7.

meggyőződése, hogy tekintettel a hosszú távú és fenntartható vidékfejlesztési stratégiára, a vidékfejlesztési politika megfelelő végrehajtásához figyelembe kell venni a régiók természeti erőforrásait és egyéb sajátosságait – köztük vidéki örökség védelmét, továbbfejlesztését és kezelését –, valamint a városi területekkel való kapcsolatok és együttműködések fejlesztését;

8.

hangsúlyozza továbbá az alternatív gazdasági tevékenységű térségek és az e térségekből származó, a lakosság szakmai tevékenységeinek sokszínűségét elősegítő lehetőségek felmérésének fontosságát;

9.

úgy véli, hogy a vidékkel kapcsolatban a jövőben felmerülő kérdések olyan kiegyensúlyozott fejlesztési politikát tesznek szükségessé, amely az összes társadalmi és gazdasági szereplőre kiterjed, a termelő és szolgáltató kis- és mikrovállalkozásokat is beleértve az integrált helyi fejlesztésben játszott szerepük okán;

10.

úgy véli, hogy az új tagállamok esetében a vidékfejlesztési politikának a mezőgazdaság hatékonyságának növelésére, valamint a vidék és a városok közötti gazdasági fejlettségi szakadék felszámolására kell irányulnia, többek között a nem gazdálkodási jellegű tevékenységek támogatásával; ez a célkitűzés a strukturális alapok felhasználásával is elérhető;

11.

üdvözli a 2003 novemberében Salzburgban rendezett második európai vidékfejlesztési konferencián meghirdetett törekvéseket, de sajnálja, hogy a közös agrárpolitika (KAP) második pillére szerinti finanszírozás legutóbbi pénzügyi tervben szereplő, jelentős mértékű csökkentése nyomán felmerül a finanszírozás hatástalanságának és a gazdálkodók és a vidéki lakosok közötti megosztottságnak a kockázata;

12.

rámutat arra, hogy koherens, hosszú távú vidékfejlesztési stratégiára van szükség a rendelkezésre álló források leghatékonyabb és leghatásosabb felhasználása érdekében;

13.

kéri a tagállamokat és a regionális hatóságokat, hogy a Bizottsággal folytatott együttműködésük, illetve az illetékes hatóságokkal és a civil társadalmat képviselő szervezetekkel kialakított partnerség keretében nemzeti és regionális szinten dolgozzanak ki átlátható, hosszú távú és fenntartható vidékfejlesztési stratégiát, a vidékfejlesztést érintő prioritások és célkitűzések egyértelmű meghatározása, és a különböző forrásokból igénybe vehető támogatások keretében nyújtott segélyek felhasználásának, koordinációjának és kiegészítő jellegének biztosítása érdekében;

14.

felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat és a regionális hatóságokat, hogy biztosítsák a kkv-kat, mikrovállalkozásokat és a kézműves vállalkozásokat képviselő szervezetek közvetlen részvételét abból a célból, hogy prioritásaik meghatározhatóak legyenek a vállalkozások szükségleteinek és várakozásainak való lehető legjobb megfelelés érdekében;

15.

elismeri, hogy a vidékfejlesztési politika kiemelten fontos szerepet játszik a vidéki területek sajátos problémáinak azonosításában és kezelésében, valamint úgy ítéli meg, hogy az KAP második pillére keretében létrehozott EMVA célja egy olyan rugalmas, stratégiai, tematikus és integrált megközelítés kialakítása, amely választ ad az EU vidéki területein felmerülő különböző helyzetekre és problémákra, továbbá a finanszírozási eljárások egyszerűsítése és az e területeket célzó támogatások biztosítása;

16.

emlékeztet arra, hogy a tagállamokat felszólították, hogy a jelenlegi programozási időszakra két stratégiai dokumentumot készítsenek el: a vidékfejlesztési nemzeti stratégiai tervet (EMVA) és a regionális politikával kapcsolatos nemzeti stratégiai referenciakeretet (strukturális alapok); emlékeztet arra, hogy a tagállamokat felkérték a szinergiák kiaknázására és a különböző alapok közötti operatív koordinációs mechanizmusok létrehozására; sajnálatát fejezi ki ugyanakkor, hogy ebben a folyamatban a hangsúlyt főként a különböző alapok és programok elhatárolására helyezték az együtthatások megteremtése helyett;

17.

úgy véli, hogy a vidékfejlesztési politika hatékonysága csak akkor biztosítható, ha a kettős finanszírozás és a hiányosságok elkerülése érdekében az EMVA értelmében végrehajtott intézkedések és a vidékfejlesztési politika kiegészítik egymás és összehangoltan működnek; aggodalommal veszi tudomásul, hogy a jelenlegi programozási időszakban az egyes tagállamokban nem megfelelő e fellépések koordinációja; ezért felkéri a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a kohéziós politika és a KAP által társfinanszírozott intézkedések megtervezésének és végrehajtásának hatékonyabb koordinációját biztosító reformokra; felismeri, hogy a KAP és az uniós strukturális alapok 2013 utáni reformja lehetőséget biztosít a vidékfejlesztés, illetve a mezőgazdasági és kohéziós politika közötti kapcsolat újraértékelésére;

18.

tudomásul veszi, hogy a vidékfejlesztési politika elsődleges célja, hogy megtartsa a vidék lakosságát és biztosítsa számukra a megfelelő életszínvonalat;

19.

úgy véli, hogy nagyon alaposan ellenőrizni kell a vidékfejlesztésnek és a kohéziós politikának az EMVA létrehozásával megvalósuló szétválasztására irányuló megközelítést a vidéki területek fejlődésére gyakorolt valódi hatások kiértékelése érdekében; megjegyzi, hogy az új rendszert 2007-ben vezették be, ezért még túl korai lenne e közösségi politika jövőjével kapcsolatban bármilyen következtetést levonni;

20.

hangsúlyozza, hogy a vidékfejlesztési politika prioritásai közé tartozik olyan intézkedések kidolgozása, amelyek nem eredményezik a vidéki lakosság mezőgazdaságtól való elfordulását, illetve amelyek elősegíti többek között a versenyképes gazdaságok támogatását, a biotermékek, valamint kiváló minőségű hagyományos élelmiszerek és italok előállítását;

21.

érdeklődéssel veszi tudomásul, hogy a KAP második pillérének (vidékfejlesztési politika) 3. és 4. tengelye (LEADER) – amely az EMVA-hoz kapcsolódó összkiadások 15 %-át képezi – olyan nem mezőgazdasági tevékenységekre vonatkoznak, amelyek főként a vidéki gazdaságok diverzifikációjára összpontosítanak; úgy véli, hogy figyelembe véve az e tengelyek keretében finanszírozott intervenciók jellegét – amelyek hasonlóságot mutatnak a strukturális alapok által finanszírozott egyes tevékenységekkel – fennáll a politikák átfedésének kockázata;

22.

mindazonáltal hangsúlyozza annak szükségességét, hogy elsősorban a mezőgazdaságban dolgozó lakosság kilátásait vegyék figyelembe, és a vidékfejlesztési politika támogatási intézkedéseinek továbbra is főként rájuk kellene irányulniuk;

23.

hangsúlyozza a fiatal mezőgazdasági termelők - fejlesztési és egyéb tevékenységekre (pl vidéki turizmus) irányuló ösztönzők biztosításával való - támogatásának fontosságát annak érdekében, hogy földjeiken maradjanak, még akkor is, ha nem kizárólag mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak, valamint a vidéki kkv-k megerősítését;

24.

úgy ítéli meg, hogy a vidékfejlesztési politika legfontosabb célkitűzései csak e politika megfelelő, a vidéki övezetek esetében kitűzött prioritásokkal összhangban felhasznált finanszírozása révén valósíthatók meg, és hogy a moduláció keretében gyűjtött pénzeszközöket mindig vissza kellene juttatni az aktív mezőgazdasági termelő közösségeknek;

25.

úgy véli, hogy a strukturális politika és a vidékfejlesztési intézkedések koordinációja lehetővé teszi a nagyobb hozzáadott európai értékkel bíró projektek megvalósítását; ebben – például infrastrukturális vagy környezetvédelmi intézkedések révén – a vidéki övezetek hosszú távú fejlesztésének lehetőségét látja;

26.

kéri a Bizottságot, hogy közöljön pontos adatokat és előrejelzéseket az EMVA és a strukturális alapok vidéki területeken történő felhasználásáról, és vizsgálja meg, hogy a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása tekintetében az EMVA és a strukturális alapok milyen szinergiákat hozhatnak létre;

27.

felkéri a Bizottságot annak értékelésére, hogy a regionális politikai programok hozzájárulhatnak-e ahhoz, hogy mezőgazdasági termelők biztos jövedelemhez jussanak például környezetvédelmi, természetvédelmi és tájvédelmi tevékenységek folytatása révén;

28.

hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika szempontjából a legfőbb problémát a fenntartható fejlődés, az egy főre eső jövedelem szintje, a megközelíthetőség, a közjavakhoz és közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a vidék elnéptelenedése jelenti, és ezek javításának leghatékonyabb eszköze – más intézkedések mellett – a vidéki közösségek gazdasági tevékenységeihez nyújtott támogatás;

29.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az uniós politikákban rendszeresen vegyék figyelembe a vidéket, és nyújtsanak megfelelő támogatást a humántőke fejlesztését célzó projekteknek, különösen a vidéki mezőgazdasági és nem mezőgazdasági vállalkozóknak nyújtott képzési lehetőségek révén, kiemelt hangsúlyt helyezve a fiatal nőkre, a foglalkoztatás és a munkahelyteremtés előmozdítása céljával;

30.

hangsúlyozza, hogy a természeti és mezőgazdasági tájkép megőrzése, az ökoturizmus, a megújuló energia előállítása és felhasználása, illetve a helyi kezdeményezések, mint a helyi élelmiszer-minőségi beszerzési rendszerek és a helyi termelői piacok tekintetében a vidéki területek fejlesztése nagyobb figyelmet és támogatást igényel;

31.

hangsúlyozza, hogy a kkv-k fontos szerepet játszanak a vidékfejlesztésben, és jelentősen elősegítik a regionális és helyi szintű konvergenciát; kéri a Bizottságot, a tagállamokat, valamint a regionális és helyi hatóságokat, hogy a hangsúlyt helyezzék a versenyképesség megerősítésére azáltal, hogy más termelőágazatokat is támogatnak, valamint a vidéki területeken ösztönözzék a vállalkozó kedvet, többek között az adminisztratív, jogi és tervezési akadályok elhárítása, a megfelelő informatikai infrastruktúra biztosítása, illetve az új vállalkozói tevékenységek elindításának fokozott ösztönzése révén, valamint e területek gazdasági diverzifikációjának előmozdítása során nyújtsanak nagyobb támogatást a nem mezőgazdasági tevékenységek számára;

32.

újból felhívja a Tanács, a Bizottság, a tagállamok és a helyi hatóságok figyelmét a több milliónyi vidéki kisvállalkozás megjósolt eltűnéséből eredő hatalmas problémára, amely jelentős hatást fog gyakorolni a foglalkoztatásra és ebből kifolyólag a vidéki területek stabilitására; szorgalmazza, hogy a gazdasági és szociális partnerekkel szoros együttműködésben minden szinten hozzák meg az összes szükséges intézkedést;

33.

elismeri, hogy a vidékfejlesztési politika végrehajtásával kapcsolatos nehézségek az ágazati politikák és a területi kohéziós politika, valamint ezek gazdasági és szociális dimenziói közötti kölcsönhatásokból, továbbá a feladatelosztási és a tagállamok szakpolitikáinak összehangolását célzó rendszerek sokféleségéből erednek, e tekintetben újólag hangsúlyozza, hogy szinergiákat kell létrehozni az EMVA és a strukturális és kohéziós alapok kötött, továbbá felkéri a Bizottságot, hogy segítse a nemzeti, regionális és helyi hatóságokat abban, hogy megfelelően megértsék e pénzügyi eszközök által kínált lehetőségeket; felkéri a tagállamokat az irányító hatóságok közötti párbeszéd biztosítására annak érdekében, hogy a különböző forrásokból származó támogatások között szinergiák jöhessenek létre és javuljon a hatékonyság;

34.

úgy ítéli meg, hogy a vidékfejlesztés finanszírozásának reformja előtt a Bizottságnak részletesen értékelni kellene a vidéki területekre hatást gyakorló valamennyi ágazati politikát, különösen a KAP-ot és a regionális politikát a kohéziós politika keretében, valamint meg kellene határozni a vidékfejlesztési politika egészére vonatkozó helyes gyakorlatokat;

35.

felkéri a Tanácsot, hogy nem hivatalos találkozóra hívja össze a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztereket, hogy megvitassák a kohéziós politika és a vidékfejlesztési intézkedések összehangolásának legjobb eszközeit, illetve, hogy erre az ülésre hívja meg az EU tanácsadó testületeit (a Régiók Bizottságát és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot), valamint a regionális és helyi hatóságok képviselőit is;

36.

kéri, hogy a Bizottság a KAP állapotfelmérésének részeként 2011-ig hozzon létre magas szintű munkacsoportot, amely javaslatokat tesz a vidéki gazdaság és a vidéki területeken élők jövőjének biztosítására 2013 után;

37.

felszólítja a Bizottságot, hogy a vidéki területek fejlesztési igényeinek leginkább megfelelő tevékenységekre vonatkozó prioritások meghatározása céljából minden szinten vezesse be vagy erősítse meg a hiteles kormányzást vagy a partneri együttműködéseket az összes szereplő bevonásával, beleértve a kkv-kat és a mikrovállalkozásokat, valamint a gazdasági és társadalmi partnereket;

38.

megjegyzi, hogy a vidékfejlesztési folyamatot össze kell hangolni az elővárosi övezetek érdekeivel, valamint szorosan a városfejlesztés előmozdításával együtt kell koordinálni, hangsúlyozza továbbá, hogy a vidék- és városfejlesztési politikák közötti szinergiák se nem elégségesek, se nem hatékonyak;

39.

elismeri a vidéki közösségben rejlő lehetőséget, hogy a környezetbarát tevékenységekbe való bekapcsolódásukon, illetve az alternatív energiaforrások, mint a bioüzemanyagok fejlesztésén keresztül pozitívan járuljanak hozzá a környezetvédelemhez, különös tekintettel a KAP felülvizsgálatához kapcsolódó vidékfejlesztési politikában felvázolt négy új kihívásra, mint a biodiverzitás és a megújuló energiaforrások;

40.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

6.5.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 117/52

A.

mivel a WHO adatai szerint világszerte 100 és 140 millió közötti nő és leány nemi szerveit csonkították meg, és a WHO és az ENSZ Népesedési Alapja adatai szerint évente mintegy 2–3 millió nő van kitéve e testi épséget súlyosan károsító gyakorlat veszélyének,

B.

mivel évente közel 180 000 Európába emigrált nőnek csonkítják meg nemi szervét vagy van kitéve e veszélynek,

C.

mivel a WHO szerint a női nemi szervek megcsonkítása legalább 28 afrikai és néhány ázsiai országban, valamint a Közel-Keleten elterjedt gyakorlatnak számít,

D.

mivel a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények – ideértve a női nemi szervek megcsonkítását – olyan társadalmi szerkezetekből erednek, amelyek a nemek közötti, valamint a hatalmi, erő- és fennhatósági egyenlőtlenségeken alapulnak, és ahol a család és a társadalom nyomása olyan alapvető jogok megsértéséhez vezet, mint például az emberi testi épség sérthetetlenségének tisztelete,

E.

mivel a leányok nemi szerveinek megcsonkítása a leghatározottabban elítélendő és egyértelműen sérti a gyermekek és jogaik védelmét célzó nemzeti és nemzetközi jogot,

F.

mivel a WHO a női nemi szervek megcsonkításának négy fajtáját különbözteti meg, klitoridektómiától (a klitorisz részleges vagy teljes eltávolítása) a kimetszésen át (a klitorisz és a kisajak eltávolítása) – amelyek a női nemi szervek megcsonkításának 85 %-át teszi ki – egészen a szélsőségesebb esetekig, azaz az infibulációig (a klitorisz és a kisajkak teljes eltávolítása, valamint a nagyajak belső felületének kimetszése és a vulva összevarrása, csak egy kis nyílás meghagyásával) és a bemetszésig (a klitorisz vagy az ajkak megszurkálása, kilyukasztása vagy bemetszése),

G.

mivel a női nemi szervek bármilyen megcsonkítása kimeríti a nők ellen elkövetett erőszak fogalmát, amely egyenértékű alapvető jogaik – különösen a testi épség sérthetetlenségéhez, valamint a testi, szellemi, a nemi és reproduktív egészséghez való joguk – megsértésével; mivel az ilyen erőszak semmilyen esetben sem indokolható a különböző jellegű kulturális hagyományok vagy beavatási szertartások tiszteletben tartásával,

H.

mivel Európában kb. 500 000 nőn végeztek el nemi csonkítást, és mivel ez elsősorban bevándorló, illetve menekült családokban szokásos gyakorlat, és a leányokat e célból akár haza is küldik a saját országukba,

I.

mivel a női nemi szervek megcsonkítása rövid és hosszú távon is súlyosan és visszafordíthatatlanul károsítja az annak kitett nők és gyermekek testi és lelki egészségét, vagyis a személyük és testi épségük ellen intézett súlyos támadásnak minősül, sőt, egyes esetekben akár halálos kimenetelű is lehet, mivel a kezdetleges eszközök alkalmazása és a fertőtlenítést célzó óvintézkedések hiánya további káros hatásokhoz vezet, például fájdalommal járhat a szexuális érintkezés vagy a szülés, felléphet a nemi szervek visszafordíthatatlan károsodása, komplikációk (vérzés, sokkos állapot, fertőzés, AIDS-vírus átadása, tetanusz, jóindulatú tumorok) léphetnek fel, és a terhesség vagy szülés ideje alatt is súlyos komplikációk jelentkezhetnek,

J.

mivel a női nemi szervek megcsonkítása – amely sérti a nők és leányok számos nemzetközi egyezmény által szentesített jogait – a tagállamok büntetőjogi szabályozása értelmében tilos, és sérti az Európai Unió alapjogi chartájának elveit,

K.

mivel a Parlament 2008. január 16-i állásfoglalása is arra ösztönzi a tagállamokat, hogy egyedi rendelkezéseket fogadjanak el a női nemi szervek megcsonkítása vonatkozásában, amelyek értelmében eljárás kezdeményezhető azok ellen, akik gyermekeken ilyen beavatkozást végeznek,

L.

mivel a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény megkívánja a részes államoktól, hogy megtegyenek minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megváltoztassák vagy eltöröljék azokat a normákat, szokásokat és gyakorlatokat, amelyek a nőkkel szemben megkülönböztetéshez vezetnek, továbbá hogy átalakítsák a nők és férfiak társadalmi és kulturális magatartási mintáit annak érdekében, hogy megszüntessék azokat az előítéleteket, szokásokra alapuló és más olyan gyakorlatokat, amelyek valamely nem vélt alsóbb- vagy felsőbbrendűségén vagy a nők és férfiak sztereotipizált szerepein alapulnak,

M.

mivel a gyermekek jogairól szóló, 1989-es egyezmény kimondja, hogy a részes államok tiszteletben tartják az egyezményben megállapított jogokat és biztosítják érvényesülésüket minden, joghatóságuk alá tartozó gyermek esetében, bármiféle megkülönböztetés és a gyermek nemére való tekintet nélkül, továbbá megtesznek minden lehetséges intézkedést, amely szükségesnek és hatékonynak bizonyul a gyermekek egészségét károsító hagyományos gyakorlatok megszüntetése érdekében,

N.

mivel az afrikai gyermekjogi és gyermekjóléti charta javasolja az aláíró országoknak, hogy számolják fel a gyermekek jólétére, méltóságára, valamint normális növekedésre és fejlődésére káros hatást gyakorló társadalmi és kulturális szokásokat,

O.

mivel az 1993 júniusában elfogadott bécsi nyilatkozat és cselekvési terv 18. bekezdése kinyilvánítja, hogy a nők és gyermekek emberi jogai az egyetemes emberi jogok elidegeníthetetlen, szerves és oszthatatlan részét képezik,

P.

mivel a nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról szóló 1993-as ENSZ nyilatkozat 2. cikke kifejezetten hivatkozik a női nemi szervek megcsonkítására és más, nőkre nézve káros, hagyományos gyakorlatokra,

Q.

mivel e nyilatkozat 4. cikke kimondja, hogy az államoknak el kell ítélniük a nők elleni erőszakot, és sem szokásokra, hagyományokra, sem pedig vallási meggyőződésre hivatkozva nem bújhatnak ki a felszámolására vonatkozó kötelezettség alól,

R.

mivel a Kairóban 1994-ben megrendezett, társadalomról és fejlődésről szóló nemzetközi konferencia cselekvési platformja felhívja a kormányokat, hogy számolják fel a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlatát, ahol az létezik, és támogassák az e gyakorlat felszámolásáért küzdő nem kormányzati szervezeteket és vallási intézményeket,

S.

mivel az ENSZ 4., Pekingben rendezett világkonferenciáján elfogadott cselekvési programban felkérték a kormányokat jogszabályaik szigorítására, intézményeik reformjára és a – többek között a női nem szervek megcsonkításában megtestesülő – nők elleni hátrányos megkülönböztetés felszámolására irányuló normák és gyakorlatok támogatására,

T.

mivel az AKCS–EU társulási megállapodás (Cotonou-i Megállapodás) is ilyen egyetemes elveken alapul és a női nemi szervek megcsonkítása elleni rendelkezéseket tartalmaz (9. cikk a megállapodás alapvető elemeiről, és a 25. és 31. cikk a társadalmi fejlődésről és a nemekkel kapcsolatos kérdésekről),

U.

mivel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által 2001. május 3-án elfogadott jelentés felszólít a női nemi szervek megcsonkítása gyakorlatának tiltására és azt az emberi jogokról szóló európai egyezmény 3. cikke értelmében embertelen és megalázó bánásmódnak tekinti; mivel a jelentés fenntartja, hogy az alapvető jogok tisztelete és a kínzással felérő gyakorlatok tiltása elsőbbséget élvez a kultúrák és hagyományok védelmével szemben,

V.

mivel a közös európai bevándorlási és menekültügyi politika keretében a Tanács és a Bizottság elismeri, hogy a női nemi szervek megcsonkítása sérti az emberi jogokat, mivel a szülők menedékjog iránti kérelmeiket egyre többször indokolják azzal, hogy származási országukban fenyegetésnek lennének kitéve, ha nem járulnának hozzá, hogy leánygyermekükön genitális csonkítást hajtsanak végre,

W.

mivel a szülők menedékjog iránti kérelmének jóváhagyása sajnálatos módon nem nyújt garanciát arra, hogy a gyermek megmenekült a női nemi csonkítás veszélyétől, mivel azt egyes esetekben azután hajtják végre, hogy a család letelepedett az EU valamely tagállamában,

X.

mivel a Ferrero-Waldner és Michel biztos által 2008. február 5-én tett nyilatkozat egyértelműen elítéli e gyakorlatokat és elfogadhatatlannak tartja őket mind az Európai Unióban, mind pedig harmadik országokban, valamint hangsúlyozza, hogy a nők jogainak megsértése semmilyen esetben nem indokolható a kulturális relativizmusra és a hagyományokra való hivatkozással,

Y.

mivel a nemzeti ifjúsági és családi központok és létesítmények egyben tanácsadást is tudnak nyújtani a családok számára annak érdekében, hogy megelőzhessék a nők nemi szervének megcsonkítását,

1.

határozottan elítéli a női nemi szervek megcsonkítását mint az alapvető emberi jogok megsértését és a nők és lányok személye és testi épsége ellen intézett kegyetlen támadást, és ezért azt a társadalom tekintetében súlyos bűncselekménynek tekinti;

2.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki átfogó stratégiát és cselekvési terveket az EU-ban gyakorolt női nemi csonkítás betiltása érdekében, és ennek keretében hozzanak létre olyan eszközöket – például törvények, közigazgatási rendelkezések, megelőző rendszerek, oktatási és szociális intézkedések formájában, és különösen széleskörű tájékoztatást nyújtva a veszélyeztetett csoportok számára rendelkezésre álló védelmi mechanizmusokról –, amelyek lehetővé teszik a tényleges és lehetséges áldozatok megfelelő védelmét;

3.

kitart amellett, hogy a szülők által a gyermekük nemi csonkításának visszautasítása miatt a származási országban átélt fenyegetettségre hivatkozva benyújtott menedékjog iránti valamennyi kérelmeket egyedi elbírálásnak kell alávetni, és biztosítani kell, hogy az ilyen kérelmekhez nyújtsanak be perdöntő bizonyítékokat, amelyek meghatározzák a kérelem minőségét, a menedékjogot kérők személyiségét és szavahihetőségét, továbbá megerősítik, hogy a kérelem mögött meghúzódó indokok valósak;

4.

kitart amellett, hogy a női nemi csonkítás veszélyének való kitettség okán az EU-ban menekültstátuszt kapó nőknek és leányoknak megelőző intézkedés gyanánt előírják, hogy rendszeresen jelenjenek meg orvosi vizsgálaton, amely védelmet nyújtana a számukra az EU területén esetlegesen később végrehajtott csonkítással szemben; úgy véli, hogy ez az intézkedés semmi esetre sem minősülne diszkriminációnak e nőkkel és leányokkal szemben, sokkal inkább tekinthető olyan intézkedésnek, amely a női nemi csonkítás EU területén való gyakorlásának felszámolására irányul;

5.

kéri, hogy ennek az átfogó stratégiának a keretében szervezzenek oktatási programokat, valamint nemzeti és nemzetközi szintű, tudatosságnövelő kampányokat;

6.

támogatja az Europol kezdeményezését az európai rendőri erők olyan találkozójának koordinálására, amely a női nemi szervek megcsonkítása elleni küzdelem fokozásával, a bejelentések alacsony mértékével és a bizonyítékok és vallomások megszerzésének nehézségeivel kapcsolatos kérdések kezelésével, valamint a bűncselekmények elkövetői elleni hatékony fellépéssel foglalkozna; e célból felkéri a tagállamokat, hogy vizsgálják meg, milyen további intézkedések hozhatók a vallomást tett áldozatok védelmére;

7.

megállapítja, hogy a fent említett Maputói Jegyzőkönyvben említett, a női nemi szervek csonkításához hasonló káros gyakorlatok felszámolását célzó intézkedések az alábbiakat foglalják magukban: a közvélemény tudatosságának növelése tájékoztatás, hivatalos és informális oktatás és kampányok révén, a női nemi csonkítás minden formájának jogszabályokkal és szankciókkal történő tiltása – beleértve a beavatkozás orvosi személyzet által történő végrehajtását –, az érintettek egészségügyi szolgáltatásokkal, jogi tanácsadással, pszichológiai kezeléssel való támogatása, és azon nők képzése és védelme, akik esetlegesen káros gyakorlat, erőszak, visszaélések vagy az intolerancia áldozatává válhatnak;

8.

felkéri a tagállamokat, hogy határozzák meg az egyes országokban a nemi szervek megcsonkítását elszenvedett és e veszélynek kitett nők számát, figyelembe véve, hogy több ország esetében még nincsenek rendelkezésre álló adatok, mint ahogy nincs harmonizált adatgyűjtési rendszer sem;

9.

kéri, hogy hozzanak létre egy megfigyelési célú „európai egészségügyi jegyzőkönyvet”, illetve a jelenséggel kapcsolatos adatbankot, mivel ezek hasznosak lehetnek statisztikai szempontból, illetve az érintett bevándorló közösségeket célzó tájékoztatási kampányokhoz;

10.

olyan tudományos adatok gyűjtésére kéri a tagállamokat, amelyek támogathatják az Egészségügyi Világszervezet arra irányuló erőfeszítéseit, hogy Európában és a többi földrészen felszámolják a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlatát;

11.

felkéri a Bizottságot, hogy az érintett országokkal folytatott együttműködési tárgyalásokba és megállapodásokba foglaljon bele a női nemi csonkítás felszámolásáról szóló záradékot;

12.

kéri, hogy gyűjtsék össze a különböző szinteken alkalmazott legjobban bevált gyakorlati megoldásokat, és elemezzék hatásukat – adott esetben felhasználva a DAPHNE III keretében finanszírozott projekteket és az azok során elért eredményeket –, valamint hogy terjesszék széles körben ezeket az adatokat, továbbá mindennek során használják fel a szakértők gyakorlati és elméleti tapasztalatait;

13.

rámutat, hogy a nemzeti központok és intézmények alapvető szerepet játszanak az áldozatok azonosításában és a női nemi csonkítás gyakorlata elleni megelőző intézkedések terén;

14.

kéri, hogy erősítsék meg a káros gyakorlatokat megelőzni kívánó, már működő európai hálózatokat, például azáltal, hogy képzéseket szerveznek nem kormányzati szervezetek, regionális nonprofit szervezetek, illetve az ágazatban dolgozók számára, valamint hogy támogassák egy ezzel kapcsolatos hálózat kiépítését;

15.

nagyra értékeli azokat a jelentős eredményeket, amelyeket a számos nemzeti és nemzetközi nem kormányzati szervezet és kutatóintézet, a női nemi csonkítás európai megelőzésére létrehozott európai hálózat, valamint elkötelezett magánszemélyek értek el, amelyek és akik különböző tudatosító kampányokat végeznek, illetve a női nemi csonkítás gyakorlatának megelőzését és felszámolását célzó projekteket dolgoznak ki, köszönhetően – többek között – az egyes ENSZ-szervek és a DAPHNE program által biztosított forrásoknak; a női nemi csonkítás felszámolása, valamint az információ- és tapasztalatcsere sikere érdekében kétségkívül alapvető fontosságú a nem kormányzati szervezetek és a különböző nemzeti, regionális és nemzetközi szintű közösségeken alapuló szervezetek közötti hálózatok kialakítása;

16.

rámutat, hogy a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló 2004/83/EK tanácsi irányelv (8) 10. cikke kimondja, hogy bár a nemre vonatkozó szempontok figyelembe vehetők, ezek önmagukban nem jelentik a 10. cikk alkalmazhatóságát;

17.

kéri, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége és a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete töltsön be vezető szerepet a női nemi szervek megcsonkítása elleni küzdelemben, többéves és/vagy éves munkaprogramja keretében; úgy véli, hogy ezek az ügynökségek prioritást jelentő kutatást és/vagy tudatosságot növelő tevékenységet tudnak végezni, ezáltal segítve a női nemi csonkítás jelenségének európai szinten való jobb megértését;

18.

fontosnak tartja, hogy az érintett országokban vitafórumokat szervezzenek, hogy megreformálják a hagyományos jogi normákat, a női nemi szervek csonkítására vonatkozó információkat vegyék bele a leányok iskolai oktatásába és támogassák a csonkításon át nem esettek együttműködését az érintett országokban;

19.

arra ösztönzi az Európai Uniót és a tagállamokat, hogy az emberi jogok, a lelkiismeret szabadsága, valamint a személyi sérthetetlenséghez és az egészséghez való jog érdekében működjenek együtt a meglévő jogszabályok harmonizálása terén vagy – amennyiben a meglévő jogszabályok nem bizonyulnak megfelelőnek – tegyenek javaslatot egyedi jogszabályokra e téren;

20.

felkéri a tagállamokat, hogy tartassák be a tagállamokkal a női nemi szervek megcsonkításáról szóló meglévő jogszabályaikat vagy illesszenek be ilyeneket a súlyos testi sértéseket szankcionáló jogszabályaik közé, arra az esetre, ha ezt a gyakorlatot ez Európai Unióban követnék el, ösztönözve a gyakorlat megelőzésére és az ellene való küzdelemre irányuló intézkedéseket az érintett szakemberek (szociális munkások, tanárok, rendőrök, egészségügyi szakemberek stb.) tudatosságának növelésével, amely lehetővé teszi számukra, hogy felismerjék a női nemi szervek megcsonkításának eseteit, továbbá hogy tegyenek meg mindent a 27 EU-tagállam hatályos jogszabályainak fokozottabb harmonizációja érdekében;

21.

felszólítja a tagállamokat, hogy az általános orvosok, kórházi orvosok és egészségügyi csoportok számára kötelezően írják elő a női nemi szervek csonkításának eseteiről az egészségügyi hatóságok és/vagy a rendőrség számára történő jelentéstételt;

22.

felkéri a tagállamokat, hogy vagy fogadjanak el egyedi jogszabályokat a női nemi szervek megcsonkításáról, vagy jelenlegi jogszabályaikkal összhangban járjanak el minden olyan személy ellen, aki nemi csonkítást végez;

23.

felkéri az Európai Uniót és a tagállamokat, hogy lépjenek fel, ítéljék el és szankcionálják ezeknek a gyakorlatoknak az alkalmazását egy olyan átfogó stratégia keretében, amely a bevándorló népesség tekintetében figyelembe veszi a jogi, egészségügyi, társadalmi és integrációs vonatkozásokat; kéri, hogy a női nemi szervek megcsonkítását mint bűncselekményt, illetve az ezt végző személyekre szabott megfelelő büntetéseket illesszék be a bevándorlásról szóló vonatkozó irányelvekbe olyan esetekre vonatkozóan, amikor ezt a gyakorlatot az Európai Unión belül végezték;

24.

sürgeti egy olyan állandó harmonizációs technikai fórum létrehozását, amely kapcsolati csatornát biztosít egyrészt a tagállamok között, másrészt a tagállamok és az afrikai intézmények között; úgy véli, hogy e fórumoknak a téma szakembereiből és vezető európai és afrikai nőjogi szervezetek képviselőiből kell állniuk;

25.

sürgeti a csikló átszúrása és minden alternatív megoldás – amelyek félúton vannak a női körülmetélés és az identitás meghatározását szolgáló hagyományok tisztelete között – kategorikus elutasítását, mivel azok igazolhatnák és elfogadottá tehetnék a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlatát az EU területén; megismétli, hogy maradéktalanul és határozottan elítéli a női nemi szervek megcsonkítását, mivel nincs olyan társadalmi, gazdasági, etnikai, egészséggel kapcsolatos vagy egyéb indok, amely azt igazolhatná;

26.

sürgeti a női nemi szervek megcsonkításának felszámolását az azt magukban foglaló hagyományok szerint élő nőkre és családokra irányuló támogatási és integrációs politikák révén, annak érdekében, hogy – a jogszabályok, az emberi jogok, és a szexuális életre vonatkozó döntési szabadság tiszteletben tartása mellett – meg lehessen védeni a nőket a visszaélés és az erőszak minden formájától;

27.

megerősíti, hogy az indokok, amelyekre az egyes közösségek hivatkoznak a nők és lányok egészségére káros hagyományos gyakorlatok megőrzése érdekében, nem igazolhatók;

28.

felhívja a tagállamokat, hogy: