24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/1

—

tekintettel az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában részt vevő vagy ahhoz kapcsolódó országokra és területekre kivételes kereskedelmi intézkedések bevezetéséről szóló 2007/2000/EK tanácsi rendeletet módosító 2005. november 14-i 1946/2005/EK tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel az előcsatlakozási támogatási eszköz (IPA) létrehozásáról szóló, 2006. július 17-i 1085/2006/EK tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel az Európai Tanács 2003. június 19–20-i thesszaloniki ülésének elnökségi következtetéseire, amelyekben minden nyugat-balkáni állam ígéretet kapott arra, hogy csatlakozhat az Európai Unióhoz,

—

tekintettel az Európai Tanács 2005. december 16-i döntésére, miszerint Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság európai uniós tagjelölti státuszt kap, illetve az Európai Tanács 2006. június 15–16-i, 2006. december 14–15-i és 2008. június 19–20-i üléseinek elnökségi következtetéseire,

—

tekintettel az Európai Tanács által 2005. október 3-án elfogadott, a Horvátországgal folytatandó csatlakozási tárgyalások megnyitásáról szóló határozatra,

—

tekintettel a Bizottság „Nyugat-Balkán: Az európai perspektíva erősítése” (COM(2008)0127) című 2008. március 5-i közleményére,

—

tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1999. június 10-i, 1244. sz. határozatára,

—

tekintettel a Koszovó jövőjéről és az EU szerepéről szóló 2007. március 29-i álláspontjára (3),

—

tekintettel a Koszovó számára nyújtandó kivételes pénzügyi támogatásról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról szóló 2006. október 12-i álláspontja (4),

—

tekintettel a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság által elért eredményekről szóló 2007. évi jelentésről elfogadott 2008. április 23-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a Horvátország 2007. évi országjelentéséről szóló 2008. április 10-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a Tanácshoz intézett, Bosznia-Hercegovináról szóló 2007. március 15-i ajánlására (7),

—

tekintettel a Tanácshoz intézett, az Európai Unió és Szerbia közötti kapcsolatokról szóló 2007. október 25-i ajánlására (8),

—

tekintettel az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás megkötéséről szóló tanácsi és bizottsági határozatra irányuló javaslatra vonatkozó 2006. szeptember 6-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Montenegrói Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás megkötéséről szóló tanácsi és bizottsági határozatra irányuló javaslatról szóló 2007. december 13-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel „A fő transzeurópai közlekedési tengelyek kiterjesztése a szomszédos országokra – Közlekedéspolitikai iránymutatások Európában és a szomszédos régiókban” című, 2007. január 31-i bizottsági közleményre (COM(2007)0032),

—

tekintettel a szomszédos országokkal a közlekedés területén megvalósuló együttműködésről folytatott tájékozódó jellegű megbeszélések előrehaladásáról szóló 2008. március 5-i bizottsági közleményre (COM(2008)0125),

—

tekintettel az EU–Délkelet-Európa Energiaközösséget létrehozó szerződésre, amelyet 2005. október 25-én írtak alá Athénban,

—

tekintettel a „Bővítési stratégia és a legfontosabb kihívások 2007–2008” című 2007. november 6-i bizottsági közleményre (COM(2007)0663),

—

tekintettel a Bizottság 2005-ös bővítési stratégiai dokumentumairól szóló 2006. március 16-i állásfoglalására (11) és a Bizottság bővítési stratégiáról és a 2006–2007 közötti fő kihívásokról szóló közleményéről szóló 2006. december 13-i állásfoglalására (12),

—

tekintettel a Nyugat-Balkánról szóló valamennyi korábbi állásfoglalásra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság jelentésére, valamint a Külügyi Bizottság és a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményére (A6–0489/2008),

A.

mivel az Európai Tanács thesszaloniki ülése egyértelműen felvázolta a nyugat-balkáni országok „európai kilátásait”, és jelezte, hogy a stabilizációs és társulási folyamat adja a nyugat-balkáni országokhoz fűződő európai kapcsolatok átfogó keretét,

B.

mivel Horvátország jelenleg csatlakozási tárgyalásokat folytat az Európai Unióval, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság pedig 2005-ben tagjelölti státuszt nyert,

C.

mivel az uniós kereskedelmi engedmények és pénzügyi támogatások központi szerepet játszottak a nyugat-balkáni stabilizációs és társulási folyamatban,

D.

mivel Horvátország jó úton halad afelé, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon, és kilátása van arra, hogy 2009-re lezárja a tárgyalásokat, folyamatosan teljesíti a koppenhágai politikai és gazdasági kritériumokat, és elismerten olyan működő piacgazdasággal rendelkezik, amely a régió többi országa számára pozitív példaként szolgálhat,

E.

mivel a Koszovói Nemzetgyűlés 2008. február 17-én elfogadta a Koszovót függetlenné nyilvánító határozatot; mivel a Tanács 2008. február 18-án elfogadta, hogy a tagállamok – nemzeti gyakorlatukkal és a nemzetközi joggal összhangban – maguk határozzanak Koszovóhoz fűződő kapcsolatukról; mivel a 2007–2010 közötti időszakra Koszovónak megítélt teljes uniós támogatás a becslések szerint meghaladja az 1 000 000 000 eurót, amelybe beletartozik Koszovó politikai és gazdasági fejlesztésének támogatása, valamint a koszovói nemzetközi jelenléthez történő uniós hozzájárulás finanszírozása,

F.

mivel a hosszú távú stabilitás és a fenntartható gazdasági és társadalmi növekedés szempontjából az egész nyugat-balkáni régióban alapvetően szükséges a gazdasági fellendülés és a belső piacba, valamint a világkereskedelembe való teljes betagozódás,

G.

mivel a nyugat-balkáni országokban a piacok óvatosan ütemezett megnyitása – főként a regionális piac létrejöttét ösztönző, országonként eltérő megközelítéssel – várhatóan jelentősen hozzájárul a régióban a politikai és gazdasági stabilizáció folyamatához,

H.

mivel a nyugat-balkáni térségben megvalósuló fokozott gazdasági együttműködés a növekedést illetően kedvező kilátásokat nyújt az Unió délkeleti tagállamai gazdaságainak is, és elősegíti az EU egységes piacába való mélyebb integrációjukat,

I.

mivel a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) a dél-európai régió 32 kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodását egyesítette egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodásba, amely méltányos, átlátható és előre látható szabályok egységes hálózata segítségével a régióban tovább növeli a liberalizációt,

J.

mivel a nyugat-balkáni államok gazdasági növekedése jelentősen eltér, és 2006-ban Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság 3%-os növekedésétől Montenegró 10,3 %-os növekedéséig terjedő skálán mozgott; mivel a munkanélküliségi arány különbségeket mutat, így a munkanélküliség 2007-ben az olyan magas munkanélküliségi aránytól, mint a koszovói (40%), az olyan, alacsonyabb arányokig terjedt, mint a montenegrói (11,9%),

K.

mivel a nyugat-balkáni országok gazdasága nagymértékben függ a külkereskedelmüktől, továbbá a kivitelük és behozataluk teljes értéke GDP-jük jelentős hányadát teszi ki; mivel e régió kereskedelmének 61%-a az Európai Unió felé irányul, ami ugyanakkor az uniós külkereskedelemnek csak 2 %-át jelenti,

L.

mivel a közlekedési infrastruktúra és a közlekedés megkönnyítése döntő fontosságú a gazdasági fejlődés, a társadalmi kohézió és integráció szempontjából,

M.

mivel a nyugat-balkáni kis- és középvállalkozások (kkv-k) fokozottabb támogatása szükséges a fenntartható gazdasági növekedés, munkahelyteremtés és export biztosításához,

N.

mivel a szolgáltatási szektor, különösen a turizmus fontos szerepet játszik a nyugat-balkáni országok gazdaságában,

O.

mivel a néhány nyugat-balkáni országban működőhöz hasonló kisebb piacok különösen ki vannak téve a kartelleknek, a versenykorlátozó gyakorlatoknak és a piaci erőfölénnyel való visszaélésnek, amelyek jelentős hatással lehetnek a regionális gazdasági növekedésre, a munkanélküliségi arányra és a társadalmi fejlődésre,

P.

mivel a nyugat-balkáni gazdaságok nagyon sokrétűek, és eltérő jellemzőkel rendelkeznek, például Albánia, Horvátország és Montenegró abban különbözik a többi nyugat-balkáni gazdaságtól, hogy a turizmus kulcsfontosságú ágazat számukra,

Q.

mivel valamennyi nyugat-balkáni ország kötött az EU-val stabilizációs és társulási megállapodást,

1.

üdvözli a stabilizációs és társulási folyamatban elért haladást, különösen a stabilizációs és társulási megállapodás aláírását Bosznia-Hercegovinával és Szerbiával; felkéri a tagállamokat, hogy mielőbb zárják le az összes stabilizációs és társulási megállapodás ratifikációját; üdvözli az ideiglenes megállapodások végrehajtása terén elért haladást, és felszólítja a nyugat-balkáni országokat, hogy ne hagyjanak fel törekvéseikkel e területen; hangsúlyozza a stabilizációs és társulási folyamat multilaterális dimenziója további erősítésének fontosságát a minden területre kiterjedő regionális együttműködés maradéktalan újraindítása érdekében;

2.

megerősíti a nyugat-balkáni országok „európai kilátásait”, amelyet egyértelműen felvázoltak az Európai Tanács thesszaloniki ülésén; rámutat ugyanakkor, hogy a nyugat-balkáni országok Európai Unióhoz történő jövőbeni csatlakozása szigorúan attól függ, hogy teljesülnek-e az EU által megállapított feltételek és követelmények, ezen belül a csatlakozásra vonatkozó koppenhágai kritériumok,és hogy sikeresnek bizonyul-e a stabilizációs és társulási folyamat, amelyhez hozzátartozik a regionális együttműködés, a jószomszédi kapcsolatok, valamint a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszékkel való teljes együttműködés;

3.

hangsúlyozza, hogy a nyugat-balkáni államok számára az uniós tagság komoly perspektívája katalizátorként hathat, amely arra ösztönözheti az embereket és a kormányokat, hogy távolodjanak el a szélsőséges nacionalizmustól, a különböző csoportok ellen irányuló erőszaktól és forduljanak az Európa többi részével való integrációt hozó jövő felé; továbbá a nyugat-balkáni országokról a közelmúltbeli háborúk és az elmúlt évtizedek politikai ellentétei miatt az Európai Unión belül kialakult viszonylag negatív képen is javít, ami arra ösztönzi majd az uniós vállalatokat, hogy növeljék üzleti tevékenységüket a régióban;

4.

szorgalmazza, hogy az Európai Unió folyamatosan demonstrálja a nyugat-balkáni országok iránti elkötelezettségét, különösen ebben a politikailag kényes időszakban; sürgeti, hogy a Tanács és a Bizottság ismerje fel, hogy sem az EU-nak, sem a nyugat-balkáni országoknak nem áll érdekében egy „fekete lyuk” létrehozása Koszovóban; kéri ezért az uniós intézményeket, hogy aktívan kötelezzék el magukat, hogy elkerülhetőek legyenek a feszültségek;

5.

úgy véli, hogy a nyugat-balkáni országokkal szemben alkalmazott általános megközelítés tekintetében alapvető fontosságú a régió országai között meglévő különbségek figyelembevétele gazdasági fejlettségi szintjük, továbbá az uniós vívmányoknak és a WTO- szabályoknak való megfelelés vonatkozásában; hangsúlyozza ezért annak fontosságát, hogy minden nyugat-balkáni ország szigorúan a saját útját járja az uniós tagság felé, amelynek alapja többek között az, hogy az egyes országok teljesítsék a koppenhágai kritériumokat, valamint az EU által meghatározott feltételeket és követelményeket;

6.

üdvözli a 2008 januárjában hatályba lépett vízumkönnyítést és a visszafogadási megállapodásokat, valamint a nyugat-balkáni országokkal szembeni vízumkötelezettség fokozatos liberalizációját célzó menetrendről folytatott párbeszédet; úgy véli, hogy valóban szükséges jól működő vámrendszerek létrehozása és javítása a kereskedelmi ügyletek megkönnyítése, valamint a szorosabb gazdasági, tudományos, technológiai és kereskedelmi együttműködés biztosítása érdekében; üdvözli az arra vonatkozó bizottsági határozatot, hogy az Erasmus Mundus program keretében nagyobb számban ajánlanak fel ösztöndíjakat nyugat-balkáni diákok számára;

7.

felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy valósítsa meg mindazon kezdeményezéseket, amelyek a nyugat-balkáni országok világkereskedelmi és világgazdasági rendszerbe való szorosabb integrációjának előmozdítására irányulnak, különösen a régió azon országainak a WTO-hoz való csatlakozása révén, amelyek még nem tagok; tudomásul veszi és helyesli, hogy Albánia, Horvátország és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság már tagja a WTO-nak; hangsúlyozza, hogy a kereskedelem liberalizációjának együtt kell járnia a szegénység és a munkanélküliség csökkentésével, a gazdasági és szociális jogok előmozdításával és a környezet védelmével;

8.

hangsúlyozza a regionális együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok gazdasági növekedést élénkítő hatását a térségben és a CEFTA központi szerepét ebben a folyamatban; hangsúlyozza, hogy a CEFTA az EU és a nyugat-balkáni országok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erősítésével fontos szerepet játszhat a régió további uniós integrációjában; úgy véli ezért, hogy a CEFTA jelentősen hozzájárul a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozásának előkészítéséhez;

9.

felszólítja a nyugat-balkáni kormányokat, hogy az olyan térségekben, amelyek eddig mentességeket kaptak, keressenek további lehetőségeket a kereskedelem fokozottabb liberalizációjára irányuló intézkedésekre, valamint hozzanak létre mechanizmusokat a nemzetközi szellemi és ipari tulajdonjogok minden megsértése elleni módszeres fellépésre; felhívja emellett a kormányokat, hogy hozzák összhangba tevékenységüket a közösségi joggal, és lépjenek fel a nem tarifális kereskedelmi akadályokkal egyenértékű gyakorlatokkal és intézkedésekkel szemben;

10.

az előcsatlakozási támogatási eszköz segítségével támogatja a nyugat-balkáni országok által a reform és a regionális együttműködés érdekében kifejtett erőfeszítéseket; hangsúlyozza, hogy a nyugat-balkáni országoknak maguknak kell irányítaniuk saját reformfolyamatukat; szorgalmazza, hogy a nyugat-balkáni országok vállalják a felelősséget és dolgozzanak ki megfelelő számú nagyra törő projektet a rendelkezésre álló európai alapok felhasználása érdekében anélkül, hogy passzívak lennének és az európai kezdeményezésektől függnének;

11.

hangsúlyozza a régiók gazdasági és szociális fejlődésben betöltött szerepét és ebből kifolyólag az előcsatlakozási eszköz fontosságát, amely segíti a nyugat-balkáni országok demokratikus fejlődését, gazdasági és társadalmi átalakulását, az európai normákhoz való igazodását, valamint az uniós struktúrákhoz való alkalmazkodását;

12.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az előcsatlakozási eszköz számára tegyék elérhetővé az igényekhez igazodó projektek megvalósításához szükséges további pénzügyi eszközöket, és nyújtsanak hatékony és koncentrált támogatást helyi és regionális szinten; hangsúlyozza az emberek közötti együttműködést célzó projektek fontosságát, amelyek különösen alkalmasak arra, hogy közvetítsék a helyi lakosok felé az Európai Unió által teremtett hozzáadott értékeket;

13.

üdvözli, hogy az előcsatlakozási eszköz egyik prioritása a nyugat-balkáni országok intézményi és igazgatási kapacitásának regionális és nemzeti szintű fejlesztése; sürgeti a Bizottságot, hogy fokozza e tevékenységet a kormányzás fejlesztésének előmozdítása, ezen országoknak és régióknak a strukturális alapok jövőbeni befogadására történő felkészítése, valamint lehetséges jövőbeli csatlakozásuk előzményeként ezen országok európai normákhoz való igazodásának elősegítése érdekében; kéri a Bizottságot, hogy biztosítson magas fokú átláthatóságot az intézményfejlesztés során, és tegye meg a megfelelő intézkedéseket a korrupció elkerülésére;

14.

kéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy – együttműködve a nyugat-balkáni gazdasági kérdésekkel foglalkozó nemzetközi és regionális szervezetekkel – megfelelően képzett szakemberek biztosításával nyújtson a régió államainak gazdasági és igazgatási technikai segítséget, hogy megerősödjenek a helyi állami struktúrák, létrejöjjön egy hatékonyabb és változatosabb gazdasági környezet, valamint a helyi termékek könnyebben bejussanak a külföldi piacokra, különösen az EU-ba;

15.

javasolja, hogy a tagállamok ajánljanak fel a nyugat-balkáni országok számára olyan kormányközi programokat,, amelyek a nyugat-balkáni országok hatóságai által kifejezetten kért egyedi segítséget, képzést és tréninget biztosítanának ezen országok nemzeti hivatalai számára; kiemeli, hogy ezek a programok fontos szerepet játszhatnak a régióban az uniós vívmányok végrehajtása terén, miközben lehetőséget biztosítanak a nyugat-balkáni országok számára, hogy megfogalmazzák, pontosan milyen segítségre van szükségük;

16.

felszólítja a Bizottságot, hogy jóváhagyás végett még idejében nyújtson be a Parlamentnek minden új javaslatot, amelynek célja rendkívüli költségvetési támogatás nyújtása a nyugat-balkáni országok részére; hangsúlyozza, hogy a nyugat-balkáni országok (és különösen Koszovó) részére történő további pénzügyi segítségnyújtást egy átfogó és reális hosszú távú gazdaságfejlesztési terv kidolgozásához kell kötni, amelyet a nemzetközi pénzügyi intézetek támogatásával hoznak létre;

17.

úgy véli, hogy a helyi és regionális hatóságok meghatározó szerepet játszanak a fenntartható gazdasági fejlődés és a civil társadalom megerősítése szempontjából, mivel a nemzeti és közösségi prioritásokat a köz- és magánszféra szereplőit partnerségekkel összekötő projektek révén valósítják meg;

18.

hangsúlyozza, hogy a közös projektek kidolgozása, valamint a nyugat-balkáni régiók közötti, továbbá ez utóbbiak, és a tagállamok régiói közötti szilárd kapcsolatok kialakítása érdekében igen fontos a határokon és nemzeteken átívelő együttműködés; hangsúlyozza továbbá, hogy az ilyen együttműködésnek nem csupán gazdasági előnyei lehetnek, hanem politikai és emberi vonatkozásai révén lehetővé teszi a népek és a kormányok közeledését is, hosszú távon pedig biztosítja e régió stabilitását és fellendülését;

19.

ösztönzi az Unió régióit, hogy kezdeményezzék határokon átnyúló projektek elindítását a nyugat-balkáni régiókkal a hosszú távú, szoros regionális együttműködés, valamint a regionális együttműködés európai hálózatai keretében folytatott tapasztalatcsere és bevált gyakorlatok cseréje érdekében; véleménye szerint a Regionális Együttműködési Tanács megerősítésével fokozni lehet az együttműködést a régióban;

20.

szorgalmazza, hogy a régió országai, szorosan együttműködve a Bizottsággal és más illetékes nemzetközi pénzügyi intézményekkel, megbízható fiskális és monetáris politika segítségével tartsák fenn és növeljék makrogazdasági stabilitásukból fakadó előnyeiket, ami a hosszú távú gazdasági növekedés előfeltétele; sürgeti továbbá, hogy különösen az adópolitika, a vámok és a közigazgatás terén gyorsítsák fel strukturális reformjaik ütemét az átláthatóság és elszámoltathatóság elvének előtérbe helyezésével és az állami szektor hatékony és eredményes irányításának elősegítésével;

21.

hangsúlyozza, hogy a régióban a magánszféra számára fejlesztések és infrastrukturális beruházások útján nagyobb támogatást kell nyújtani, többek között az Európai Beruházási Bankkal, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal és más nemzetközi pénzügyi intézményekkel való intenzívebb együttműködés keretében;

22.

úgy véli, hogy a régió gazdasági fejlődése szempontjából elengedhetetlen a kedvező befektetési környezet megteremtése, és felhívja a Bizottságot és a nyugat-balkáni államokat, hogy munkálkodjanak a gazdasági reformok fokozásán a régió egésze számára jelentős fejlesztési projektek végrehajtását célzó stratégiai fejlesztési tervek kidolgozása révén;

23.

elismerését fejezi ki a nyugat-balkáni kormányoknak a gazdasági téren a makrogazdasági stabilitás fenntartása mellett elért fejlődésért; üdvözli az adópolitikák és a fiskális fegyelmet célzó politikák kormányok általi végrehajtását, amelyek az állami költségvetési bevételek növekedését eredményezték;

24.

hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy fejlesszék az energiaügyi együttműködést a régióban, különösen a megújuló energiaforrások fejlesztésével, hogy nyitott, megbízható és versenyképes piacokat hozzanak létre és javítsák a régió energiainfrastruktúrája bővítéséhez szükséges feltételeket, beleértve a szomszédos uniós tagállamok és a partnerországok közötti rendszerösszekötő kapacitásokat is; hangsúlyozza az Energiaközösség fontos szerepét e cél elérése érdekében;

25.

úgy véli, hogy a horvátországi Rijeka kikötőjének fejlesztése kiemelten fontos projekt az Európai Unió számára; meggyőződése, hogy az Európai Unió abban érdekelt, hogy ez a fejlesztés minél hamarabb megvalósuljon;

26.

hangsúlyozza, hogy a környezetvédelem fontos tényezője a nyugat-balkáni régió fenntartható fejlődésének; elengedhetetlennek tartja, hogy a Bizottság és a nyugat-balkáni kormányok az uniós környezetvédelmi jogszabályokkal összhangban elősegítsék a hatékony és eredményes környezetvédelmi politikák alkalmazását;

27.

fontosnak tartja, hogy a nyugat-balkáni államok alkalmazzák a közös európai tengerpolitika alapelveit és iránymutatásait, és hangsúlyozza a Duna fontos szállítási folyosóként és értékes erőforrásként való hatékony és környezetbarát kihasználásának szükségességét, összhangban az EU jogszabályaival; támogatja e tekintetben a megvalósítás alatt álló regionális kezdeményezéseket, valamint azokat a szervezeteket (különösen a Nemzetközi Bizottság a Duna Védelméért nevű szervezetet), amelyek tevékenysége a környezet védelmét, a belvízi utak jobb kihasználását és a Duna magasabb szintű katasztrófavédelmét célozza;

28.

emlékeztet, hogy növelni kell az agrárkereskedelmi forgalmat horvát részről is, annak érdekében, hogy csatlakozásakor Horvátország minél zökkenőmentesebben tudjon beilleszkedni a közös agrárpolitikába;

29.

elismeri a régió földrajzi sajátosságait és stratégiai helyzetét, aminek következtében az Európa és Ázsia közötti árukereskedelem, különösen az energiatermékek (nyersolaj és földgáz) természetes átjárási pontja; üdvözli a jelentős szubregionális közlekedési projektek, mint például a dél-keleti tengely elindítását, amelyek a nyugat-balkáni államoknak a nagyobb léptékű, az EU-t Törökországgal és a kaukázusi országokkal összekötő energiavezeték-rendszerekbe való tényleges bekapcsolódását segítik elő; felszólítja a Bizottságot és a nyugat-balkáni országokat, hogy bocsássanak rendelkezésre elegendő pénzügyi forrást az infrastruktúrák korszerűsítéséhez, különös figyelemmel a logisztikára, és hajtsák végre az ágazat versenyképesebbé és dinamikusabbá tételéhez szükséges reformokat;

30.

hangsúlyozza, hogy meg kell szüntetni a kiskereskedelemben azokat az adminisztratív akadályokat, amelyek akadályozzák a versenyképesebb élelmiszerkereskedők megjelenését, mivel az élelmiszerkereskedelem hatékonyságának hiánya az európai termelők piacra jutását akadályozza;

31.

hangsúlyozza, hogy a Kisvállalkozások Európai Chartája alapján, amelyet minden nyugat-balkáni ország aláírt, nagyobb támogatást kell nyújtani a kkv-k fejlesztéséhez; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, biztosítsák, hogy a kkv-k hozzáférjenek az uniós strukturális alapokhoz, és nyújtsanak megfelelőbb finanszírozást a kkv-kel kapcsolatos projektek számára; felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon létre intézményi keretet a Közösség és a nyugat-balkáni országok magánszektora közötti együttműködés fokozása érdekében, amely biztosítani fogja a közösségi források megfelelő felhasználását;

32.

hangsúlyozza, hogy bővíteni kell az EU és a nyugat-balkáni államok közötti együttműködést az oktatás és tudomány terén, ami a régióban megteremti a stabil gazdasági fejlődés és növekedés feltételeit, ekként elősegítve a nyugat-balkáni országok integrációját a közös gazdasági térségbe és a kutatás és oktatás közös térségébe, valamint a munkaerőpiacon való részvételüket, összhangban az európai uniós szabályokkal és követelményekkel;

33.

tekintettel a nemzetközi pénzügyi válságra, amely Európát is elérte, és a Nyugat-Balkánon közvetetten kihathat a kereskedelemre és a külföldi befektetésekre, felkéri a Bizottságot, hogy kísérje figyelemmel a fejleményeket, és amennyiben szükséges, fogadjon el megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy biztosítsa a stabilizációs és társulási folyamat zökkenőmentes folytatását, ami fontos tényező a régió stabilitása és az Európai Unió érdekei szempontjából;

34.

a régió országainak gazdasági fejlődése szempontjából lényegesnek tartja a bank- és biztosítási rendszer alapos reformját, hatékony mikrohitelrendszer létrehozását, valamint a banki tevékenységek jobb szabályozását és felügyeletét, megteremtve ezzel pénzügyi piacaik fokozatos megnyitásának alapját;

35.

kéri, hogy a régió azon államai, amelyek közigazgatásában jelen van a korrupció, tegyék meg ez ellen az összes megfelelő intézkedést, és biztosítsák vámszerveik jobb és átláthatóbb működését, összhangban az EU és a Vámigazgatások Világszervezete által meghatározott szabályokkal;

36.

hangsúlyozza, hogy fokozni és szigorítani kell a vámellenőrzéseket a csempészet, a hamisítás és a kalózkodás visszaszorítása céljából, mivel e gyakorlatok az általuk okozott bevételi veszteségen túl számottevő veszélyt jelentenek az EU és a nyugat-balkáni országok lakosságának egészségére is;

37.

üdvözli a javuló üzleti környezetet és a vállalkozások létrehozása előtt álló jogi és közigazgatási akadályok csökkentésére irányuló intézkedéseket; aggodalmának ad ugyanakkor hangot egyes nyugat-balkáni államok tekintetében a kartellek jelenléte és az úgynevezett „oligarchák”, valamint piaci erőfölénnyel rendelkező vállalatok piaci hatalommal történő visszaélései miatt; sürgeti, hogy a nyugat-balkáni országok kormányai fokozzák a küzdelmet a korrupció ellen, és alakítsanak ki megfelelő versenypolitikát, amelynek az állami vállalatokra is ki kell terjednie;

38.

felkéri a nyugat-balkáni országokat, hogy dolgozzanak ki a munkanélküliség, a viszonylag magas bérek és a nagyméretű informális gazdaság problémáira választ adó foglalkoztatási és adópolitikákat;

39.

hangsúlyozza, hogy közbeszerzésekért folyó, tisztességes és átlátható, határokon átnyúló regionális verseny a valóban integrált regionális piac fontos építőköve; felszólítja a nyugat-balkáni országokat, hogy mérjék fel a közbeszerzésben rejlő, a fenntartható gazdasági fejlődés stabilizálását szolgáló lehetőségeket és sokszorozzák meg erőfeszítéseiket a közbeszerzési szerződések fokozottabban integrált és jobban működő regionális rendszerének kialakítása érdekében, alkalmazva a belföldi és a régión belüli ajánlattevők közötti a hátrányos megkülönböztetés kizárására vonatkozó elvet;

40.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok, illetve az érintett országok parlamentjeinek és kormányainak.

24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/10

—

tekintettel az EK-Szerződés 33. cikkére,

—

tekintettel az élelmiszer- és takarmányárak növekedéséről szóló, 2007. október 25-i állásfoglalására (1), valamint az élelmiszeráraknak az EU-ban és a fejlődő országokban tapasztalt növekedéséről szóló, 2008. május 22-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel „Az afrikai mezőgazdaság előmozdítása – Javaslat az afrikai mezőgazdaság fejlesztésére és az élelmezésbiztonságra” című, 2007. november 29-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a fejlődő országokban a gyorsan emelkedő élelmiszerárak miatt alkalmazandó gyorsreagálási eszköz létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatra (COM(2008)0450),

—

tekintettel a Bizottságnak 2008. május 20-án az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Az emelkedő élelmiszerárak jelentette kihívás kezelése - Irányvonalak az uniós fellépés számára” című közleményére (COM(2008)0321),

—

tekintettel az 1996. november 13–17 között Rómában tartott világélelmezési csúcstalálkozó következtetéseire, valamint arra a célkitűzésre, hogy az éhező emberek száma 2015-ig a felére csökkenjen,

—

tekintettel az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által közzétett, a 2008–2017-es időszakra vonatkozó mezőgazdasági kitekintésre,

—

tekintettel a mezőgazdasági ismeretekről, tudományról és fejlesztési technológiáról szóló nemzetközi felmérés (IAASTD) ajánlásaira,

—

tekintettel a közös agrárpolitika felülvizsgálatának eredményére,

—

tekintettel a dohai fejlesztési menetrend keretében folyamatban lévő WTO-tárgyalásokra,

—

tekintettel a támogatások hatékonyságáról szóló 2005. március 2-i párizsi nyilatkozatra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság jelentésére és a Fejlesztési Bizottság, a Külügyi Bizottság, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, valamint az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményére (A6–0505/2008),

A.

mivel az 1970-es évek óta első alkalommal a világon akut élelmiszerválság tapasztalható, amelyet egyrészt strukturális, hosszú távra kiható körülmények, másrészt egyéb befolyásoló tényezők határoznak meg, miközben a kukorica ára 2006 óta háromszorosára, a búza világpiaci ára pedig két év alatt több mint 180%-kal nőtt, az élelmiszerárak pedig összességében körülbelül 83%-kal emelkedtek,

B.

mivel a jelentős, előre nem látható, ugrásszerű áremelkedés viszonylag rövid időn belül – 2006. szeptember és 2008. február között – következett be; továbbá mivel az egyéb élelmiszerek világpiaci ára az elmúlt 2 évben megkétszereződött és várhatóan továbbra is magas lesz, annak ellenére, hogy egyes gabonafélék esetében csökkenő árak tapasztalhatók, ahogy azt a határidős piac jelzi,

C.

mivel a takarmány árának növekedése növeli a termelés költségeit, ami az állattenyésztésből származó termékek előállításának csökkenését eredményezheti, annak ellenére, hogy különösen a fejlődő gazdaságokban az ilyen típusú árucikkek iránti kereslet növekszik és továbbra is növekedni látszik,

D.

mivel a FAO és az OECD előrejelzései szerint az árucikkek ára csökkenhet a tavalyi magasabb szinthez képest, de az árak várhatóan nem csökkennek a 2006 előtti szintre; mivel azonban az árucikkek árának drámai mértékű ingadozásai inkább a világpiac markáns és rendszeres jellemzőjének tekinthetők; mivel a magasabb élelmiszerárak nem vezetnek automatikusan a mezőgazdasági üzemek nagyobb bevételéhez főleg a mezőgazdasági üzemek gyorsan növekvő bemeneti költségei és a termelői és fogyasztói árak között tapasztalható folyamatosan növekvő árrés miatt,

E.

mivel a világ élelmiszerkészletei rendkívül alacsony szintre csökkentek, míg a II. világháború után egy évre elegendő készlet állt rendelkezésre, 2007-ben csak 57, 2008-ban pedig csupán 40 napra elegendő élelmiszerkészlet,

F.

mivel az említettek és egyéb tényezők rendkívül sok emberre nézve közvetlen és súlyos következményekkel jártak; mivel az élelmiszerár-válság miatt globálisan milliókat veszélyeztet még nagyobb szegénység és éhezés; mivel ezek a fejlemények világszerte forrongásokat és nyugtalanságot váltottak ki, ami tovább csökkenti a világ országainak és régióinak stabilitását; mivel még az EU-ban is olyan mértékben merültek ki a készletek, hogy a sürgősségi élelmiszer-ellátó program pillanatnyilag nem rendelkezik kiosztható élelmiszerrel,

G.

mivel a világméretű éhezés ellen küzdő szervezetek jelenlegi becslései szerint a fejlődő országokban ötből egy ember alultáplált és krónikus éhínségben szenved, és mivel az éhezés és a szegénység miatt naponta több mint 30 000 gyermek hal meg világszerte,

H.

mivel a fejlődő országokban a mezőgazdaság a munkaerő több mint 70%-ának, számos afrikai országban pedig több mint 80%-ának biztosít foglalkoztatást és megélhetést, és ezért a vidékfejlesztési politika döntő fontosságú a szegénység és az éhezés hatékony kezelése érdekében,

I.

mivel a fejlődő országokban a nők termelik az élelmiszerek 60–80%-át, és világszerte az élelmiszer-termelés feléért felelősek; mivel a nők a család ellátásában rendkívül fontos szerepet játszanak; és mivel a nők kifejezetten nehezebben jutnak földhöz és termelőeszközökhöz, mint a férfiak, ezért megfelelően támogatni és segíteni kell őket,

J.

mivel a jelenlegi válság az Európai Unió és a fejlődő világ alacsony jövedelmű háztartásait érinti a legsúlyosabban, ahol a háztartások – a 20%-nál alacsonyabb EU-átlaghoz viszonyítva – a teljes bevételük 60–80%-át költik élelmiszerre,

K.

mivel a Parlament és a Tanács már többször felszólított arra, hogy a globális problémával kapcsolatban határozott válaszlépésre kerüljön sor, amely különösen a mezőgazdasági ráfordításokhoz szükséges finanszírozást és a piaci alapú gazdálkodási eszközökkel kapcsolatos segítségnyújtást biztosítja,

L.

mivel az EU továbbra is jelentős élelmiszer-termelő, a világ búzatermelésének 17%-át, tejtermelésének 25%-át, sertéshústermelésének 20%-át, marhahústermelésének pedig 30%-át adja; mivel ugyanakkor nagy agárimportőr is, hiszen számos mezőgazdasági termék esetében a megtermelt mennyiség jelentősen elmarad az önellátáshoz szükséges szinttől,

M.

mivel az EU élen jár abban, hogy élelmiszer-termelés terén a legmagasabb szintű előírások meghatározására kerüljön sor, amelynek során az élelmiszerlánc nyomon követhetőségére szolgáló rendszerre összpontosítják a figyelmet és garantálják az EU-ban előállított élelmiszerek biztonságát,

N.

mivel az EU a környezetvédelmi kezdeményezések terén is vezető szerepet tölt be, amelyek a természeti erőforrások védelmére szolgálnak, de többletköltségeket is jelentenek az EU mezőgazdasági termelői számára,

O.

mivel világszinten az EU a fejlesztési és humanitárius segélyek fő adományozója, ugyanakkor nemzetközi szinten – különösképpen az Európai Unióból érkező – mezőgazdasági célú segélyek részesedése az 1980-as évek óta folyamatosan csökken,

P.

mivel az EU a hagyományoknak megfelelően – a tagállamok hozzájárulásain felül – a világméretű fejlesztési együttműködés körülbelül 10%-át finanszírozza; mivel ezt alátámasztja az EK-eszközökön keresztül történő jelenlegi hozzájárulás (körülbelül 1,8 milliárd euró; 1 milliárd euró a fejlődő országokban a gyorsan emelkedő élelmiszerárak miatt alkalmazandó gyorsreagálási eszköz révén, a fennmaradó összeg pedig a jelenleg rendelkezésre álló fejlesztési és humanitárius segélyezési eszközökön keresztül),

Q.

mivel a természeti erőforrásokra nehezedő, egyre növekvő terhelés mellett az élelmiszerek iránti globális kereslet 2050-re várhatóan megkétszereződik, és a globális élelmiszer-termelésnek növekednie kell,

R.

mivel a FAO szerint elegendő lenne évi 30 milliárd euró beruházása ahhoz, hogy biztosítható legyen a 2050-re 9 milliárd főre növekvő népesség élelmiszerrel való biztonságos ellátása,

S.

mivel az eddig létrejött nemzetközi és regionális egyezmények elégtelennek bizonyultak a piaci kínálat és a kereskedelem normalizálása tekintetében és az élelmiszerárak legutóbbi ugrásszerű emelkedésének figyelmeztetésül kell szolgálnia a világ kormányai számára, hogy a mezőgazdasági termelést ne vegyék természetesnek,

1.

megerősíti, hogy a globális élelmezésbiztonság az egyik legsürgetőbb kérdés az EU számára, valamint azonnali és folyamatos fellépésre szólít fel az élelmiszer-ellátás biztonságának megteremtése érdekében, az uniós polgárok számára és világméretekben is; véleménye szerint hasznosítani kell a világ valamennyi mezőgazdasági termelési és élelmezési kultúrájának értékeit; hangsúlyozza, hogy az élelmiszereknek elfogadható áron kell elérhetőnek lenniük a fogyasztók számára, ugyanakkor megfelelő életszínvonalat kell biztosítani a mezőgazdasági termelőknek;

2.

hangsúlyozza a KAP jelentőségét, amely az EU-n belüli élelmiszer-termelés megerősítésének eszköze; úgy gondolja, hogy a KAP 1962-es bevezetése óta biztos élelmiszer-ellátást jelentett az uniós polgárok számára, a vidéki környezet védelmén és fejlesztésén, valamint a világon a legszigorúbb, uniós élelmiszer-termelési normákon felül; kiemeli annak szükségességét, hogy a közösségi mezőgazdaság a jövőben is betöltse ezt a szerepet;

3.

megjegyzi azonban hogy az elmúlt 25 évben a sok KAP-reform következtében csökkent a mezőgazdasági termelés az EU-ban, a hangsúly a mennyiségről áthelyeződött a piacvezérelt, minőségi termelésre; úgy gondolja, hogy ez a politikaváltás oda vezetett, hogy az uniós termelők potenciális piaci lehetőségeket veszítettek el, és egyre nagyobb mértékű függőség alakult ki az EU-n kívülről importált élelmiszerek tekintetében, amelyeket igen eltérő termelési normák szerint állítanak elő, és így az EU mezőgazdasági termékei egyenlőtlen versenynek vannak kitéve;

4.

rámutat arra, hogy az élelmiszerárak legutóbbi emelkedését megelőzően a világon több mint 860 millióan tapasztalták meg a tartós éhezést; megjegyzi, hogy a Világbank előrejelzése szerint az élelmiszerárak ugrásszerű emelkedése további 100 millió embert taszíthat még nagyobb szegénységbe;

5.

elfogadja a FAO azon véleményét, amely szerint az élelmiszerárak emelkedése legsúlyosabban a nettó élelmiszer-importáló országokat érintette, valamint hogy ezen országok közül sok a világ kevésbé fejlett országai közé tartozik; ismételten megerősíti, hogy az élelmiszer-ellátás bizonytalanságának fő oka a szegénység és az élelmiszerimporttól való függőség; tudatában van annak, hogy a nemzetközi piacokon a globális élelmiszer-termelésnek ténylegesen csupán egy kis részével kereskednek, amely egyre kevesebb exportáló országból származik;

6.

megállapítja, hogy a fő gabonafélék 2007. és 2008. évi terméseredménye jó volt; megállapítja, hogy az élelmiszer-ellátás bizonytalanságával kapcsolatos közvetlen probléma 2007-ben a kínálat csökkenése és az alapvető árucikkek árának növekedése miatt alakult ki; mélységesen aggasztja a globális élelmiszerkészletek alacsony szintje, amely jelenleg az egész világ számára csupán 40 napnál kevesebb időre elegendő gabonát biztosít;

7.

hangsúlyozza, hogy a lakosság alapvető igényeinek, nevezetesen a víz- és élelmiszerigényeknek a kielégítése gyakran konfliktusforrás; megállapítja, hogy a világ népességének 2050-ig becslések szerint 3 milliárd fővel való növekedése a világ minden részén növeli majd a feszültségeket; ezért kéri, hogy ezt a geostratégiai szempontot is vegyék figyelembe a jövőbeli agrárpolitika kidolgozásakor;

8.

aggodalommal állapítja meg, hogy a gazdálkodás bemeneti költségei emelkednek (a műtrágyák, vetőmagok stb. árának emelkedése), ami (különösen az állattenyésztési ágazatban) a költségek olyan növekedéséhez vezetett, amelyet nem ellensúlyoztak egyformán valamennyi gazdálkodó számára, és amely jelentősen felemésztette a gazdaságok bevételeinek a termények és élelmiszerek árának emelkedéséből eredő növekedési lehetőségeit, elejét véve a termelés növelésére irányuló minden ösztönzésnek; aggasztja, hogy a bemeneti árak drámai mértékű növekedése csökkentheti a ráfordításokat és potenciálisan kisebb termeléshez vezethet, amely fokozza majd az élelmiszerválságot mind az EU-ban, mind pedig a világ más területein;

9.

megállapítja, hogy az árupiacokon a jelenlegi szezonban meredek áremelkedés volt tapasztalható, ami a termelők körében aggodalomhoz, a gazdálkodók körében pedig a bizalom csökkenéséhez vezetett;

10.

hangsúlyozza az emelkedő élelmiszerárak átfogó elemzésének fontosságát, figyelembe véve az emelkedő energiaárakat, az egyre jelentősebb időjárási jelenségeket és a világ növekvő népességének nagyobb energiaigényét, és felszólítja a Bizottságot, hogy végezzen további vizsgálatot a magas élelmiszerárak és az emelkedő energiaárak, főleg üzemanyagok árai közötti összefüggések feltárására; továbbá hangsúlyozza, hogy lépéseket kell tenni a mezőgazdaság fosszilis energiaforrásoktól való függőségének a hatékonyabb energiafelhasználáson és az energiatakarékos termesztési rendszerek kialakításán keresztül történő csökkentése érdekében;

11.

olyan politikai eszközök létrehozására szólít fel, amelyek az ilyen drámai mértékű és káros áringadozások megelőzésére irányulnak, és amelyek tekintetbe veszik azt, hogy a mezőgazdasági termelők számára megfelelő életszínvonalat kell biztosítani; úgy gondolja, hogy a mezőgazdasági üzemek egységes támogatási rendszere lehetőséget biztosít a mezőgazdasági termelők számára, hogy a termelést a piaci igényekhez igazítsák, de előfordulhat, hogy a rendszer nem megfelelő ahhoz, hogy a piaci árak drámai mértékű ingadozásait kezelni tudja;

12.

felhívja a figyelmet arra, hogy a hosszabb távú strukturális okok szerepet játszanak a mezőgazdasági árucikkek legutóbbi áremelkedésében, beleértve a globális kereslet tartós növekedését és a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos beruházások folyamatos csökkenését; megállapítja, hogy az említett tényezők között az energia, különösen a kőolaj árának emelkedése (a mezőgazdasági üzemek termelési és az élelmiszerek értékesítési költségeinek növekedése folytán) jelentős hatást gyakorolt a globális mezőgazdasági termelésre, a szegény országokban pedig (az élelmiszerek ezen országokon belüli szállítási költsége miatt) élelmiszerválságok kirobbanásához vezetett;

13.

megállapítja, hogy 2007-ben az EU gabonatermelésének 2%-át fordították bioüzemanyagok előállítására, míg ugyanezen évben az Amerikai Egyesült Államok kukoricatermelésének 25%-át használták fel etanoltermelésre; e tendencia, valamint az élelmiszerárakra gyakorolt hatás globális értékelésére szólít fel, továbbá globális szintű politikai koordinációra annak biztosítása érdekében, hogy az élelmiszer-ellátást ne veszélyeztesse a megújulóenergia-előállítás szorgalmazása; mindezek mellett a nemzetközi és regionális egyezmények tartalmát illetően arra szólít fel, hogy a bioüzemanyag-termelés számára nyújtott támogatások ne veszélyeztessék a bolygó élelmezésbiztonságát, és legyenek összhangban a szabályokkal annak érdekében, hogy a kereskedelmi partnerek közötti verseny megmaradjon; kéri azonban, hogy az EU határozottan kötelezze el magát a második generációs bioüzemanyagok ösztönzése mellett;

14.

kiemeli, hogy egyensúlyt kell kialakítani egyrészt a bioüzemanyag- és bioenergia-termelés, másrészt a világ szükséges élelmiszerkészletének biztosítása között; megjegyzi, hogy a bioüzemanyagok és a bioenergia termelésének növekedése pozitív hatást gyakorolhat az élelmiszer-ipari ágazatra, amelyet jelenleg a feldolgozóipar számára szükséges nyersanyagok, mint például a műtrágya, gázolaj stb. magas árai sújtanak; úgy véli, hogy ily módon az újrahasznosítható energiakészletek fejlesztése elfogadható gazdasági és társadalmi alternatíva a vidék felemelkedése, illetve támogatható koncepció a környezetvédelem szempontjából is, főkképp akkor, ha figyelembe vesszük az újrahasznosítható energiával kapcsolatban 2020-ra kitűzött EU-s célokat; rámutat ugyanakkor arra, hogy intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy meg lehessen előzni az energiatermelő növények termesztésének növekedése során a biológiai sokféleségben, az élelmiszerárakban és a földhasználat módjaiban megjelenő negatív hatásokat;

15.

megállapítja, hogy az EU jelentős mértékben hozzájárult a mezőgazdasági áruk kínálatának növekedéséhez azáltal, hogy megszüntette területpihentetési rendszerét;

16.

felhívja a figyelmet a fogyasztók gyorsan változó étkezési szokásaira, különösen a gazdaságilag felemelkedő országokban, ahol több hús és fehérje fogyasztására térnek át, ami több gabona termelését teszi szükségessé; ezenkívül megállapítja, hogy a reáljövedelem örvendetesen nő olyan országokban, mint Kína és India, aminek következtében folytatódni fog a mezőgazdasági árucikkek és a feldolgozott élelmiszerek iránti kereslet ösztönzése;

17.

úgy gondolja, hogy ellenőrizni kell az élelmiszer-kiskereskedelem terén tapasztalható piaci koncentrációt a monopolhelyzetek kialakulásának megakadályozása céljából, mivel előfordulhat, hogy a nagy forgalmat bonyolító kiskereskedők tevékenységei nem mindig a termelők, a feldolgozók, illetve a fogyasztók érdekeit szolgálják;

18.

szorgalmazza olyan alternatív megoldások elfogadását, amelyek segítséget nyújtanának a nagy forgalmazókkal tárgyalni képtelen kistermelőknek; rámutat arra, hogy bár uniós szinten létezik monopóliumellenes jogalkotási keret, amely megakadályozza, hogy a nagytermelők az uniós piacon visszaéljenek erőfölényükkel, még nem létezik sajátos szabályrendszer, amely fellépne az egyes szupermarketek és hipermarketek által alkalmazott monopolista gyakorlatokkal szemben;

19.

úgy gondolja, hogy az EU élelmezésbiztonsági politikájának alapját továbbra is a KAP-nak kell képeznie most és 2013 után is; úgy véli, hogy az élelmiszer-ellátás biztonságának hosszú távú fenntartásához elengedhetetlenül szükséges a működőképes ökoszisztéma, a termékeny talaj, az állandó vízkészletek és a sokoldalú vidéki gazdaság; továbbá véleménye szerint alapvetően fontos, hogy a KAP – más közösségi politikákkal együtt – nagyobb mértékben járuljon hozzá a világ élelmezési egyensúlyához;

20.

határozott meggyőződése azonban, hogy a KAP kiigazítását tovább kell folytatni az élelmezésbiztonsági szempontoknak való megfelelés érdekében; csalódott amiatt, hogy a KAP állapotfelmérésére vonatkozó 2008. májusi jogalkotási javaslataiban az Európai Bizottság nem foglalkozott teljes körűen a kihívással; ellenzi a piacszabályozási intézkedések felszámolását és a mezőgazdasági termelők támogatását szolgáló kifizetések csökkentését;

21.

a 2008–2009-es költségvetési felülvizsgálat figyelembevételével a közös agrárpolitikával kapcsolatban stabil és változatlan mértékű uniós és tagállami ráfordítások biztosítására szólít fel, amelyek tisztességes jövedelmet garantálnak a mezőgazdasági termelők számára; emlékeztet arra, hogy a mezőgazdasági termelőknek stabil politikai háttérre van szükségük, hogy tervezni tudjanak a jövőre; hangsúlyozza, hogy egy ilyen típusú politika első lépése a kedvezőtlen természeti körülmények, vagy a piaci torzulás és szokatlan időtartamú és mértékű árcsökkenés következményeként fellépő veszélyek és válságok esetére a jövedelem biztonságát garantáló hálózat kiépítése; ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy a mezőgazdaság jelentős hozzáadott értéket biztosít a nemzeti gazdaságok és az uniós gazdaság számára;

22.

rámutat arra, hogy a piac önmagában nem tudja a gazdálkodás folytatásához szükséges biztos jövedelmet biztosítani a termelők számára, mert az uniós élelmiszer-előállítási, élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi és állatjóléti előírások teljesítése magas költségekkel jár; örvendetesnek tartja azonban, hogy a KAP fokozottan piacorientált; sajnálja viszont, hogy a 2003. évi reform célkitűzései – azaz magasabb piaci árak biztosítása és a mezőgazdasági termelők adminisztratív terheinek csökkentése – nem valósultak meg teljes mértékben;

23.

úgy véli, hogy a számos keresztmegfelelési szabály a termelők számára nem ösztönző, továbbá hogy lehetőség szerint e szabályoknak kevésbé összetettnek kell lenniük; ezzel kapcsolatban üdvözli a Bizottság egyszerűsítésre irányuló kezdeményezéseit;

24.

aggasztja, hogy egyes javasolt uniós jogszabályok (például a növényvédő szerek tekintetében) a terméshozamok maximalizálása céljából a mezőgazdasági termelők rendelkezésére álló eszközök csökkentése révén drámai hatást gyakorolhatnak, és végeredményben az EU mezőgazdasági termelésének rendkívül jelentős mértékű csökkenéséhez vezethetnek; felszólít arra, hogy az összes javasolt intézkedéssel kapcsolatban – főleg az élelmezésbiztonsági vonatkozások tekintetében – végezzenek részletes hatásvizsgálatot;

25.

sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló kezdeményezések agrárszektorral kapcsolatos hatását; úgy ítéli meg, hogy a mezőgazdaságnak hozzá kell járulnia az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, mindazonáltal forrásokat is a rendelkezésére kell bocsátani ahhoz, hogy éghajlati szempontból az egyik legérzékenyebb ágazatként kezelni tudja az éghajlatváltozás hatásait, hogy azok ne csökkentsék az EU mezőgazdasági termelését, és ne vezessenek oda, hogy importált termékek lépjenek a helyébe;

26.

úgy gondolja, hogy felül kell vizsgálni az uniós és egyéb nemzetközi termelés- és piacfelügyeleti rendszereket, hogy gyorsabb figyelmeztető mechanizmusokat lehessen biztosítani a termelési tendenciák meghatározása érdekében; úgy gondolja, hogy globális élelmiszer-nyilvántartási rendszerre és az élelmiszerkészletek globális rendszerére van szükség, valamint hogy az EU vezető szerepet kell vállalnia egy ilyen rendszer megtervezésében; szorgalmazza, hogy a Bizottság működjön együtt a globális partnerekkel, és terjesszen elő javaslatot ezzel kapcsolatban;

27.

szorgalmazza hatékony biztosítási kötvények elérhetővé tételét, amelyek védelmet nyújtanak a folyamatos áremelkedésekkel, a jövedelemingadozásokkal, valamint az időjárás termelésre gyakorolt hatásaival szemben;

28.

felhívja a Bizottságot, hogy vegye tervbe hatékony uniós piacfelügyeleti rendszer létrehozását, amely képes rögzíteni mezőgazdasági termékek árában és a kiegészítő költségekben bekövetkező változásokat és a megfigyelhető tendenciákat; hangsúlyozza, hogy e rendszernek átláthatónak kell lennie, és elő kell segítenie az azonos termékek különböző államok közötti összehasonlítását;

29.

úgy ítéli meg, hogy hasznos volna a FAO keretein belül egy nemzetközi megfigyelő szervezet létrehozása annak érdekében hogy a mezőgazdasági termékek, segédanyagok és élelmiszerek árának figyelemmel kísérése nemzetközi viszonylatban is lehetséges legyen;

30.

megállapítja, hogy a KAP egymást követő reformjai révén az EU agrárpolitikájának kereskedelemtorzító, a fejlődő világ mezőgazdasági termelőire kedvezőtlen hatást gyakorló elemeivel kapcsolatos problémák megoldódtak, ugyanakkor a kereskedelmi kapcsolatok továbbra is egyenlőtlenek, és erőfeszítéseket kell tenni egy méltányosabb rendszer kialakítására;

31.

megállapítja azonban, hogy az uniós politikának a WTO-követelmények teljesítésére irányuló reformjai a KAP-támogatásoknak a termeléshez kapcsolódó kifizetésektől eltérő felhasználásához, a piacirányítási intézkedések fokozatos megszüntetéséhez és a piacok megnyitásához vezettek, aminek következtében a fogyasztók és a termelők még inkább kiszolgáltatottá váltak a világpiac instabilitásának; kéri, hogy a KAP különböző politikáiba foglaljanak bele az élelmezésbiztonságra vonatkozó rendelkezéseket, és a kereskedelmi szerződésekben a szerződő felek számára írjanak elő azonos piacszabályozási kötelezettségeket oly módon, hogy az ne veszélyeztesse a világszintű élelmezésbiztonságot; felszólítja a Bizottságot, hogy a WTO-tárgyalások során álljon ki a minősített piaci hozzáférés mellett, amely biztosítja, hogy az uniós mezőgazdaságban megállapított magas szintű környezetvédelmi normákat, valamint a tagállamok élelmezésbiztonsághoz való jogát ne ássák alá az olcsó behozatalon keresztül;

32.

megállapítja, hogy az EU halad azon kötelezettségvállalásának teljesítése felé, hogy 2013-ra az összes export-visszatérítést megszüntesse, és hogy a KAP állapotfelmérése révén a piactámogatási eszközök további reformjára kerül sor a WTO-megállapodásokkal összhangban;

33.

úgy véli, hogy a fejlődő országokban a gyorsan emelkedő élelmiszerárak miatt alkalmazandó gyorsreagálási eszköz feltétlenül szükséges első lépés az élelmiszerválság által leginkább érintettek azonnali szükségleteinek kielégítéséhez; hangsúlyozza azonban, hogy ez az eszköz egyszeri intézkedés, amely arra szolgál, hogy az EU Általános Költségvetésének 4. fejezetéből pénzösszegeket irányítsanak át a legsúlyosabban érintett országok kistermelői számára, amelyeket további befektetések révén kell megerősíteni; úgy véli, hogy a Bizottságnak ellenőriznie kell a pénzösszegek elköltésének módját, illetve biztosítania kell, hogy azokat mindig olyan területeken használják fel, ahol erre a legnagyobb szükség van, valamint hogy a Parlament számára rendszeresen jelentést kell benyújtani; továbbá azt kéri, hogy a Parlament az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljáráson keresztül rendszeresen felügyelje a végrehajtást;

34.

felhívja a Bizottságot arra, hogy erősítse meg az élelmiszer-ellátás európai és világszinten történő biztosítására szolgáló jelenlegi programjait; felszólít az Élelmiszer-biztonsági Tematikus Program (2007–2010) megerősítésére, amely számára jelenleg 925 millió euró került elkülönítésre a teljes programozási időszakra; üdvözli a Bizottság által 2008. szeptember 17-én előterjesztett azon javaslatot, hogy a Közösségen belül a legrászorultabb személyek élelmiszerrel való ellátására szolgáló programra szánt költségvetési előirányzat növekedjen; felhívja a Bizottságot, hogy az élelmiszer-ellátás biztonságával kapcsolatos kérdések tekintetében fogadjon el olyan átfogó stratégiát, amely koherenciát teremt valamennyi közösségi politika között;

35.

aggasztja a jelenlegi globális pénzügyi válság, amelynek következtében csökkenhet a mezőgazdasági termeléshez rendelkezésre álló finanszírozás; felhívja a Bizottságot, hogy elemezze a pénzügyi válság agrárszektorra gyakorolt hatásait, és gondolkodjon javaslatokon a szektor stabilitásának biztosítása céljából, tekintetbe véve a kölcsönökhöz és hitelgaranciákhoz való hozzájutást is;

36.

kiemeli azt a kutatást (4), amely kimutatja, hogy a fogyasztók túlnyomórészt nem ismerik az élelmezésbiztonság és az elfogadható árú élelmiszerek révén a KAP által biztosított alapvető előnyöket; felhív a lakosságot megcélzó tájékoztatási politikák fejlesztésére, valamint az egyszerűsítés iránti elkötelezettség megújítására, amelynek eredményeképpen a nyilvánosság többet tudna a KAP eszközeiről és előnyeiről; javasolja, hogy hozzák a közvélemény tudomására, hogy mennyibe kerülne, ha nem lenne közös agrárpolitika;

37.

úgy véli, hogy a közös agrárpolitikának jelentős szerepet kellene játszania az EU külügyeiben és fejlesztési politikájában, különös tekintettel a külső élelmezésbiztonsági politikára; úgy véli, hogy – amellett, hogy biztosítja az EU élelmiszer-termelését – a közös agrárpolitika hozzájárulhat a világszerte megnövekedett élelmiszerigény kielégítéséhez;

38.

megállapítja, hogy a fegyveres konfliktusok rendkívül negatív hatást gyakorolnak az élelmiszer-termelésre és az élelmiszer-ellátásra; aggályait fejezi ki a fenyegető válságok élelmezésbiztonságra gyakorolt súlyos következményei miatt, amelyek például tömeges elvándorlások, a mezőgazdasági termelés megbénulása, vagy a létfontosságú infrastruktúrára kifejtett káros hatások lehetnek;

39.

úgy véli, hogy rendkívül fontos a szűkös élelmiszerforrásokért folytatott romboló hatású versenyszerű küzdelem elkerülése; ezért az EU hatékonyabb technikai együttműködését kéri a nem kormányzati szervezetekkel, a FAO-val és egyéb nemzetközi ügynökségekkel, valamint politikai szinten az ENSZ-szel a globális élelmiszerforrásokhoz való méltányos hozzáférés ösztönzése és a kulcsfontosságú fejlődő országokban az élelmiszer-termelés növelése érdekében, a biológiai sokféleség és a fenntartható fejlődés kritériumainak következetes figyelembevétele mellett;

40.

sürgeti az Európai Uniót, hogy támogassa a konfliktusokkal fenyegetett országokat abban, hogy erős saját agrárpolitikákat dolgozzanak ki, amelyek a nyersanyagokhoz való könnyű hozzáférésen, a magas színvonalú oktatáson és az elegendő finanszírozáson, valamint a megbízható infrastruktúrán alapulnak; úgy véli, hogy az uniós támogatásnak az élelmiszer-önellátás javulását kell célul kitűznie a kedvezményezett fejlődő országokban, ami a regionális élelmezésbiztonság javulását és a legszegényebb társadalmi rétegek élelmiszerhez jutását fogja eredményezni;

41.

megállapítja, hogy egyes növekedésben lévő gazdaságok azt tervezhetik, hogy nagy földterületeket vesznek bérbe Afrika és Ázsia szegényebb részein növénytermesztés céljából, és a terményeket saját piacukra szállítják vissza saját élelmezésbiztonságuk javítása érdekében; úgy véli, hogy a FAO-val együtt az Európai Uniónak komolyan kell vennie ezt a jelenséget, amely súlyos fenyegetést jelent az élelmezésbiztonságra és a hatékony agrárpolitikára nézve a befogadó országokban;

42.

hangsúlyozza, hogy ez az élelmiszer-ellátást érintő kihívás az élelmiszer-termelés növelését teszi szükségessé a növekvő igények kielégítésére, jobb minőségű termékek alacsonyabb költséggel és fenntarthatóbb módon történő előállításával; úgy véli, hogy e cél eléréséhez elengedhetetlen az állami politikák átfogó újragondolása annak érdekében, hogy javítani lehessen a termelési módokon, a készletek kezelésén és a világpiac szabályozásán;

43.

hangsúlyozza, hogy az IAASTD fenti ajánlásainak figyelembevételével közép- és hosszú távú fellépésre van szükség a fejlődő országok mezőgazdaságának és élelmiszer-termelésének fejlesztése céljából, főleg Afrikában; úgy véli, hogy a mezőgazdaság fejlődése bármely országban a szélesebb körű gazdasági fejlődés alapjául szolgálhat;

44.

úgy véli, hogy az Európai Fejlesztési Alapnak nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a mezőgazdaságra, különösen a kis mezőgazdasági üzemekre és a termékek helyben történő feldolgozására, mivel a világ szegényeinek döntő többsége vidéki térségekben él, amelyek nagymértékben a mezőgazdasági termeléstől függnek; továbbá úgy véli, hogy törekedni kell az agrárkereskedelemre vonatkozó szabályok meghatározására, amelyek az összes ország élelmiszer-ellátását garantálják; úgy gondolja, hogy a fejlődő országok számára olyan kereskedelmi előnyöket kell biztosítani, amelyek támogatják a nemzeti termelés megerősítését; felszólítja a Bizottságot, hogy e szempontokat vegye figyelembe a WTO-tárgyalások, illetve a fejlődő országokkal a gazdasági partnerségi megállapodásokról folytatott tárgyalások során;

45.

úgy véli, hogy a fejlődő országok mezőgazdasági termelésének növekedése szempontjából az egyik legsúlyosabb akadály az, hogy a mezőgazdasági kistermelők nem jutnak a vetőmagok, műtrágyák és öntözési rendszerek fejlesztésével kapcsolatos befektetésekre szolgáló kölcsönökhöz és mikrohitelekhez; továbbá hangsúlyozza a hitelgaranciák nyújtásának kérdését, amelyek az esetek nagy részében nem állnak rendelkezésre; felhívja az Európai Beruházási Bankot, hogy vizsgálja meg azon eszközöket, amelyek révén hitelgarancia-programokat lehet biztosítani a fejlődő országok helyi élelmiszer-termelőinek a hitelhez és mikrohitelhez való hozzájutás támogatása céljából;

46.

ismételten megerősíti azon meggyőződését, hogy regionálisan integrált agárpiacokra van szükség; felhívja a Bizottságot, hogy támogassa a regionális együttműködést és integrációt; emlékezteti az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokat (AKCS) a sikeres európai mezőgazdasági integrációra, valamint az ez által 50 éven keresztül biztosított stabilitásra; ezért ösztönzi az AKCS-államok regionális gazdasági csoportosulásait, hogy erőteljesebben lépjenek fel a mezőgazdaság terén, és felhívja a fejlődő országokat, hogy csökkentsék a közöttük meglévő kereskedelmi akadályokat;

47.

hangsúlyozza továbbá, hogy az önellátó gazdálkodási rendszerként működő mezőgazdaságot munkahelyteremtő vidéki gazdasági ágazattá kell változtatni; úgy véli továbbá, hogy a mezőgazdasági szektor megszilárdítása érdekében különös hangsúlyt kell fektetni a fejlődő világban a fiatal gazdálkodók támogatását célzó intézkedésekre; úgy véli, hogy az EU-nak fokoznia kell az együttműködést és támogatnia kell az élelmiszerlánc modernizálására irányuló erőfeszítéseket a fejlődő országokban, hatékonyabbá téve azokat; úgy véli továbbá, hogy az EU-nak támogatnia kell az olyan kezdeményezéseket, mint az Afrikai Unió és annak nemzeti és regionális partnerei által indított közös vetőmag-program;

48.

úgy véli, hogy – amennyiben a fejlődő országok hatékony fejlesztési politikát kívánnak folytatni – nemzeti és közös területi agrárfejlesztési stratégiát kell kidolgozniuk a termékek és termelők vonatkozásában egyértelmű támogatási intézkedésekkel; úgy gondolja, hogy ennek keretében az EU fejlesztési támogatása nem csak töredéke lesz az egésznek, hanem részét alkotja a közös finanszírozású nemzeti és közös területi mezőgazdasági fejlesztési stratégiának;

49.

kéri egy állandó élelmezésbiztonsági alap létrehozását a világ legszegényebb részének támogatására, az EU általános költségvetésének 4. fejezetén belül, más, az EU által finanszírozott fejlesztési intézkedések kiegészítésére;

50.

üdvözli az olyan globális kezdeményezéseket, mint például a világszintű élelmiszerválsággal foglalkozó ENSZ-munkacsoport, és úgy véli, hogy az EU-nak össze kellene hangolnia az erőfeszítéseit a munkacsoporttal; kiemeli a FAO tagjai által az élelemhez való jog – a nemzeti élelmiszer-ellátási biztonság összefüggésében – fokozatos megvalósításának támogatásáról elfogadott 2004. novemberi önkéntes iránymutatások fontosságát; javasolja továbbá, hogy az élelmiszerek elérhetőségének biztosítása érdekében létre kellene hozni egy programot az egész világra kiterjedő készletezési kötelezettséggel, valamint jobb alapvető tárolási rendszert a termelésben használt fő segédanyagok számára (fehérjék, műtrágyák, vetőmagok, növényvédő szerek), amely lehetőleg a magánszektor szereplőire épül, beleértve a termelőszövetkezeteket is;

51.

tudatában van a fejlődő világ iránti uniós kötelezettségvállalásoknak és a jelenlegi és jövőbeni WTO-kötelezettségeinknek; kéri, hogy az EU támogatási intézkedései segítsék az afrikai kormányok 2002-es maputói nyilatkozatában kinyilvánított célokat; felszólítja a tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben az ENSZ millenniumi fejlesztési céljainak elérésére, és különösen a bruttó nemzeti termék 0,7%-ának fejlesztési segítségnyújtásra való fordítására tett kötelezettségvállalásaikat; úgy véli azonban, hogy a fejlesztési segítségnyújtás minősége fontosabb, mint az erre fordított összegek;

52.

sajnálja a mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre szánt fejlesztési támogatás összegének csökkenését, amely 1980-ban még 17% volt, 2006-ban pedig már csak 3%; szorgalmazza, hogy a Bizottság irányítsa és ellenőrizze az uniós pénzügyi támogatás hozzájárulását a mezőgazdaság vezette növekedés megvalósításához, és tegyen meg mindent azért, hogy a kormányok nemzeti költségvetésük 10%-ának megfelelő összeget fordítsanak a mezőgazdasági szektorra, ahogyan arra kötelezettséget vállaltak (például konkrét célok meghatározásával a nemzeti agrárpolitikák számára);

53.

megerősíti, hogy az AKCS államokban a mezőgazdaság a többi szektornál hatékonyabb növekedést biztosíthat a szegény vidéki emberek számára, amelynek révén valóban hozzájárul a szélsőséges éhínség és szegénység megszüntetésére irányuló millenniumi fejlesztési célok eléréséhez, és hangsúlyozza, hogy az azonnali cselekvés, illetve a mezőgazdaságba és vidékfejlesztésbe való nagyobb befektetés előmozdítása rendkívül fontos;

54.

hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági fejlesztést elsősorban az élelmiszerhez és az élelmiszer előállításához való jogra kell alapozni, lehetővé téve valamennyi ember számára a biztonságos, tápláló és kulturális szempontból megfelelő, környezetvédelmi szempontból megbízható és fenntartható módszerekkel, autonóm mezőgazdasági struktúrában termelt élelmiszerhez való hozzáférést;

55.

felhívja az EU-t, hogy ismerje el a fejlődő országok élelmiszer-szuverenitáshoz való jogát, és ezt célzott intézkedésekkel támogassa, amelynek során elsődlegesen a rendelkezésre álló struktúrákat és erőforrásokat – például vetőmag, trágya, termelőeszközök – használják és fejlesztik, valamint előmozdítják a regionális integrációt;

56.

felhívja az EU-t, hogy a mezőgazdaságot ismét helyezze fejlesztési napirendjének középpontjába, különleges prioritást biztosítva a mezőgazdasági fejlesztésre irányuló programoknak, beleértve a szegénység csökkentésére vonatkozó egyértelmű célokat és megvalósítható célkitűzéseket, és különösen az olyan intézkedéseknek, amelyek ösztönzik a mezőgazdasági kistermelést és támogatják a helyi piacra szánt élelmiszereknek a biológiai sokféleség felhasználásával történő termelését, külön figyelmet fordítva a kisgazdálkodókat és a nőket érintő kapacitásbővítésre;

57.

felhívja az EU-t, hogy működjön együtt tagállamaival, az AKCS-országok kormányaival, nemzetközi szervezetekkel, regionális fejlesztési bankokkal és magánalapítványokkal, nem kormányzati szervezetekkel és helyi hatóságokkal annak érdekében, hogy az emelkedő élelmiszerárak kezelésére irányuló új projekteket és programokat jobban beilleszthessék a regionális programokba;

58.

intézkedéseket sürget a képzés javítására annak érdekében, hogy a fiatalok mezőgazdasági felsőoktatásban részesülhessenek, beleértve az arra irányuló képzést is, hogy miként felelhetnek meg az EU egészségügyi és növény-egészségügyi előírásainak, valamint a mezőgazdasági diplomával rendelkezők számára munkalehetőségek teremtésére, amelynek célja a szegénység és a vidéki területekről a városokba irányuló migráció csökkentése és az „agyelszívás”, a fejlődő országokból a fejlett országokba irányuló migráció elkerülése;

59.

emlékeztet az Élelmiszerválság-megelőzési Hálózat által kiadott 2008. évi, az élelmiszerválság megelőzésében és kezelésében tanúsított helyes magatartásra vonatkozó kódexre, valamint felszólít e magatartási kódex közös agrárpolitikában való végrehajtására és figyelembevételére; ezenkívül támogatja és szorgalmazza a civil társadalom bevonását, valamint a nők, a kis termelőszövetkezetek és a termelői csoportok érdekeinek támogatását annak érdekében, hogy biztosítsák az élelmezésbiztonságot és az élelmiszer-önellátást;

60.

nagyon aggályosnak találja azt a tényt, hogy a katonai és a védelmi költségvetés sok esetben magasabb a mezőgazdaságra és az élelmiszerekre szánt költségvetésnél;

61.

úgy véli, hogy a kistermelők a mezőgazdasági fejlődés sarokkövei; kiemel néhányat a fejlődő világban élő kisgazdálkodók előtt álló legsúlyosabb problémák közül, például a piacokhoz, a földhöz, a képzéshez, a finanszírozáshoz, a termeléshez szükséges anyagokhoz és a technológiához való hozzáférést; ismételten megerősíti a vidéki infrastruktúra fejlesztésének, és a kisgazdaságokba, valamint a hagyományos, helyi feltételekhez igazodó, alacsony szükségletű termelési módszerekbe való befektetésnek a fontosságát;

62.

mivel a világ élelmiszer-termelésének egyik jelentős tényezője az élelmiszerekkel való kereskedelem hiánya, és a FAO szerint a világ rizstermelése 2007-ben nőtt, míg a rizs kereskedelme ugyanebben az évben csökkent;

63.

úgy véli, hogy a mezőgazdasági cikkek kereskedelmének további, szabályozatlan liberalizálása az élelmiszerárak további növekedéséhez és még nagyobb áringadozásokhoz vezethet; hangsúlyozza, hogy ez legsúlyosabb mértékben a legkiszolgáltatottabb, élelmiszer-importra szoruló fejlődő országokat érinti; továbbá hangsúlyozza, hogy a világkereskedelem szabályai semmilyen esetben nem áshatják alá az országok és régiók azon jogát, hogy népességük élelmiszer-ellátásának biztosítása érdekében a mezőgazdasági szektort támogató intézkedéseket vezessenek be;

64.

úgy véli, hogy a mezőgazdasági termékek piacának megnyitására irányuló, a WTO és kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmények keretében kidolgozott politikák jelentős mértékben hozzájárultak az élelmezésbiztonság romlásához számos fejlődő országban és a jelenlegi világméretű ellátási válság összefüggésében; felszólítja a Bizottságot, hogy ennek megfelelően értékelje újra a mezőgazdasági termékek kereskedelmével kapcsolatos szabadpiaci szemléletmódját;

65.

felhívja a nagy élelmiszer-exportáló országokat (Brazília, Argentína, Thaiföld, stb.), hogy biztosítsák a legfontosabb élelmiszerek megbízható szállítását, és kerüljék az exportkorlátozásokat, amelyek katasztrofális következményekkel járhatnak, különösen a szegény, élelmiszer-importáló fejlődő országokra nézve;

66.

aggasztja a jelenlegi pénzügyi világválság, amely az állami fejlesztési segélyekre rendelkezésre álló pénzösszegek csökkenését okozhatja; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a pénzügyi válság fejlesztési segélyezésre gyakorolt hatásait, és továbbra is gondolkozzon olyan javaslatokon, amelyek célja a mezőgazdaság támogatása a világ legszegényebb országaiban;

67.

megállapítja, hogy a globális élelmiszerválság a világ békéjére és biztonságára leselkedő legnagyobb veszélyek egyike; e tekintetben üdvözli a Bizottság legújabb erőfeszítéseit a globális élelmezésbiztonság kérdésének kezelésére vonatkozó vizsgálatok terén; felhívja a tagállamokat, hogy támogassák az ilyen kezdeményezéseket nemzeti és helyi szinten;

68.

ismételten megerősíti a technológiába és az innovációba történő befektetés melletti elkötelezettségét a mezőgazdaság és a gazdálkodás terén;

69.

hangsúlyozza az állami forrásokból finanszírozott kutatás jelentőségét, amely az élelmezésbiztonságot, nem pedig egyoldalúan az ipari érdekeket szolgálja; szorgalmazza, hogy a kutatási beruházások ne csak az egyedi új technológiákra irányuljanak, hanem a hosszú távú élelmezésbiztonságot szolgáló, átfogó mezőgazdasági rendszerekre is; ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy például egy ökológiai mezőgazdasági kutatással foglalkozó uniós technológiai platform úttörő szerepet játszhatna e területen;

70.

hangsúlyozza a kutatás fontosságát, de egyúttal azt is, hogy a kutatással szerzett ismereteket egy hatékony gazdaságfejlesztési szolgálaton keresztül át kell adni a gazdaságok számára, különösen a fejlődő világban; felszólít a mezőgazdasági kutatás és az ismeretek gyarapításának megerősítésére;

71.

aggályosnak találja, hogy az EU-ban a kölcsönös megfeleltetésre helyezett hangsúly hátráltathatja a mezőgazdasági termelésre irányuló kutatást és tanácsadást; hangsúlyozza, hogy mindkettőre szükség van;

72.

felszólít egy gyorsított kutatási és fejlesztési program létrehozására a fenntartható, helyi feltételekhez igazodó és energiahatékony mezőgazdaság területén; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy támogassák a termelékenység növelésére irányuló kutatásokat a mezőgazdasági alkalmazások tekintetében; tudatában van az uniós fogyasztók aggodalmainak;

73.

aggályosnak találja az időjárási minták terén az éghajlatváltozás által előidézett változásokat, amelyek miatt az előrejelzések szerint növekedni fog az aszályok és árvizek gyakorisága, ami negatívan hat a terméshozamokra és a globális mezőgazdasági termelés kiszámíthatóságára;

74.

aggályosnak találja, hogy az üvegházhatást okozó gázok további csökkentésére irányuló javaslatok végrehajtása az EU-ban hátrányosan érintheti az uniós élelmiszer-termelést, különösen az állattenyésztést;

75.

elismeri, hogy a teljes CO2-kibocsátás jelentős részéért felelős mezőgazdasági szektorban az energiahatékonyság javulására van szükség;

76.

úgy véli, hogy a bioüzemanyagok és a bioenergia előállításának terjedése pozitív hatást gyakorolhat a mezőgazdaságra és az élelmiszer-feldolgozó ágazatra, amelyek a felhasznált anyagok, mint például a műtrágyák, a növényvédő szerek és a gázolaj, valamint a közlekedési és feldolgozási költségek terén magasabb árakkal szembesülnek;

77.

elismeri, hogy a mezőgazdasági szektor biztosítja a lakosság többségének megélhetését számos fejlődő országban, ezért ösztönzi ezen országokat, hogy hozzanak létre stabil és átlátható mezőgazdasági politikai mechanizmust, ami hosszú távú tervezést és fenntartható fejlődést biztosít;

78.

kéri a Bizottságot, hogy az EU-ban és harmadik országokban szorosan kísérje figyelemmel a megnövekedett bioenergia-előállítás hatásait a földhasználat, az élelmiszer-termékek ára és az élelmiszer-ellátás terén bekövetkező változásokat illetően;

79.

ismételten hangsúlyozza, hogy az energianövények fenntartható termesztéséhez nyújtott ösztönzők nem veszélyeztethetik az élelmiszer-termelést;

80.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő az éghajlatváltozás megelőzésével és az ahhoz való alkalmazkodással, többek között a bioüzemanyagok következő generációival kapcsolatban végzett kutatást és fejlesztést, különösen a nagy terméshozamú energianövények, a lehető leghatékonyabb, környezetbarát műtrágyák, a földhasználatra minimális negatív hatást gyakorló új mezőgazdasági technológiák használatát, új növénytípusok fejlesztését, amelyek ellenállnak az éghajlati változásoknak és az azokkal összefüggő betegségeknek, valamint a hulladék mezőgazdasági felhasználásának módjaira vonatkozó kutatásokat;

81.

úgy gondolja, hogy további mezőgazdasági kutatásra van szükség a mezőgazdasági termelékenység növeléséhez, és felhívja a tagállamokat, hogy teljes mértékben használják ki az e tekintetben az Európai Közösség 7. kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó keretprogramja által kínált lehetőségeket, és fogadjanak el intézkedéseket, amelyek fenntartható és energiahatékony módon javítják a mezőgazdasági termelést;

82.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/23

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló Lisszaboni Szerződésre, amelyet 2007. december 13-án írták alá Lisszabonban,

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre és az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

—

tekintettel a Lisszaboni Szerződésről szóló, 2008. február 20-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a jelenlegi parlamenti ciklus során elfogadott, a civil társadalommal foglalkozó különböző állásfoglalásaira,

—

tekintettel az Alkotmányügyi Bizottságnak a civil társadalmi szervezetek képviselőivel 2008. június 3-án tartott műhelymunkájára,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság jelentésére (A6-0475/2008),

A.

mivel a demokratikus és polgárokhoz közeli Európai Unió feltétele, hogy az európai uniós intézmények és a tagállamok szorosan együttműködjenek a civil társadalommal európai, nemzeti, regionális és helyi szinten egyaránt,

B.

mivel az európai uniós, nemzeti, regionális és helyi szervezeteknek a polgárokkal és a civil társadalmi szervezetekkel folytatott párbeszéd és együttműködés iránti nyitottsága minden szinten szerepvállalásuk előfeltételének számít a jogalkotás és a kormányzás folyamatában,

C.

mivel a Lisszaboni Szerződés az uniós polgárok Unióval szembeni jogait azáltal erősíti, hogy megkönnyíti a polgárok és a civil társadalmat képviselő szervezetek számára a „polgárok Európájáról” szóló vitában való részvételt,

D.

mivel az aktuális rendelkezések – amelyeket szintén felvettek a Lisszaboni Szerződésbe – megteremtik az európai szintű civil társadalmi párbeszéd kialakításához elengedhetetlenül szükséges jogi keretet, mivel azonban ezeket a rendelkezéseket nem mindig hajtják végre megfelelő módon,

E.

mivel a civil társadalom a 27 tagállamban egymástól eltérő fejlettségi szinten áll, és egymástól eltérő mértékben él a részvételi demokráciában, a jogalkotási eljárásban és a nemzeti, regionális és helyi hatóságokkal folytatott párbeszédben való részvétel lehetőségeivel,

F.

mivel a „civil társadalom” kifejezés a polgárok által saját akaratukból létrehozott számos nem kormányzati és non-profit szervezetet takar, amelyek jelen vannak a közéletben, etikai, kulturális, politikai, tudományos, vallási vagy filantróp megfontolások alapján kifejezésre juttatva tagjaik és mások érdekeit, gondolatait és ideológiáit,

G.

mivel a civil társadalmi szervezetek reprezentativitása rendkívül vitatott kérdés, és mivel egyes szervezetek elképzeléseik érvényre juttatása érdekében kifejtett aktivitása és hatékonysága nem minden esetben áll arányban az általuk képviselt népesség nagyságával,

H.

mivel az Európai Unió különböző intézményei a civil társadalmi párbeszéd tekintetében egymástól eltérő megközelítést választottak,

1.

üdvözli, hogy az Európai Unió a polgárokkal folytatott párbeszéd fejlesztéséhez mind európai szinten, mind nemzeti, regionális és helyi szinten a tagállamokban hozzájárul;

2.

hangsúlyozza, hogy az európai civil társadalom fontos szerepet játszik az európai integrációs folyamatban, amelynek keretében közvetíti az uniós polgárok véleményét és igényeit az európai intézmények számára; kiemeli a civil társadalom által az intézmények számára rendelkezésre bocsátott szakértelem jelentőségét, és hangsúlyozza, hogy jelentős és lényeges a polgárokkal folytatott párbeszéd tájékoztató és népszerűsítő szerepe, különösen ami az Európai Unió intézkedéseinek és céljainak támogatását és azok közvetítését illeti, valamint az európai együttműködési hálózat létrehozása és az európai identitás és önazonosság polgári társadalmon belüli erősítése terén;

3.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unió politikai céljainak és terveinek megvalósításához széleskörű nyilvános vitára, a polgárokkal folytatott hatékony párbeszédre és a politikai tudatosság erősítésére van szükség;

4.

hangsúlyozza, hogy rendkívüli kötelezettséget vállalt a polgárokkal folytatott párbeszéd terén, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy e párbeszédnek a Lisszaboni Szerződés is nagy jelentőséget tulajdonít, és e párbeszédet ezáltal az Európai Unió összes tevékenységi körében elsőbbséget élvező alapelvvé tette;

5.

üdvözli a képviseleten és részvételen alapuló demokráciának a Lisszaboni Szerződés azon rendelkezése általi fejlesztését, amely a „polgári kezdeményezésre” irányul és előírja, hogy több tagállam egymillió polgára jogalkotási javaslat kidolgozására kérheti fel a Bizottságot;

6.

arra kéri az Európai Unió intézményeit, valamint a tagállamok nemzeti, regionális és helyi hatóságait, hogy a lehető legjobban használják ki a fennálló jogi keretet és a bevált módszerek jegyzékét a polgárokkal és a civil társadalmi szervezetekkel folytatott párbeszéd fejlesztésére; úgy véli, hogy az EP tájékoztatási irodáinak minden tagállamban aktív szerepet kell vállalniuk a Parlament és az adott tagállam civil társadalmának képviselői közötti, legalább évente egyszer megrendezésre kerülő fórumok népszerűsítésében, megszervezésében és lebonyolításában, illetve hangsúlyozza annak fontosságát, hogy mind az adott tagállamból, mind a többi tagállamból való európai parlamenti képviselők rendszeresen részt vegyenek ezeken a fórumokon;

7.

felhívja az Európai Unió intézményeit, hogy a civil társadalom valamennyi érdekelt képviselőjét vonják be a polgárokkal folytatott párbeszédbe; ezzel kapcsolatban létfontosságúnak tartja, hogy odafigyeljenek a fiatal európaiak szavára, akik a jövő Európai Unióját formálják majd és magukra vállalják az ezzel kapcsolatos felelősséget;

8.

kéri az Európai Unió intézményeit, hogy gondoskodjanak arról, hogy az EU valamennyi polgára – nők és férfiak, idősek és fiatalok, városiak és vidékiek egyaránt – aktívan, hátrányos megkülönböztetés nélkül és egyenlő jogok mellett vehessen részt a polgárokkal folytatott párbeszédben, illetve különösen arról, hogy a nyelvi kisebbségek képviselői használhassák anyanyelvüket ezeken a fórumokon; úgy véli, hogy az Európai Uniónak e téren elő kell mozdítania a nők és férfiak egyenjogúságára vonatkozó alapelv megvalósítását, és ezen elv előmozdítása során mind az EU-n belül, mind azon kívül példát kell mutatnia;

9.

felhívja az Európai Unió intézményeit, hogy intézményközi megállapodásban fogadjanak el kötelező erejű iránymutatásokat a civil társadalmi szervezetek képviselőinek kijelölésére, a konzultációk kialakításának módszereire, valamint e konzultációk finanszírozására vonatkozóan, és ennek során tartsák szem előtt a Bizottság „A konzultáció és a párbeszéd magasabb kultúrája felé – Az érdekelt felek Európai Bizottság által történő megkérdezésének általános elvei és minimális követelményei” című közleményét (2); rámutat arra, hogy erre a célra az EU valamennyi intézményének rendelkeznie kell az összes vonatkozó nem kormányzati szervezet naprakész nyilvántartásával, függetlenül attól, hogy az adott tagállamban folytatnak-e tevékenységet e szervezetek és/vagy az uniós intézményekkel foglalkoznak-e;

10.

kéri az Európai Unió intézményeit, hogy a polgárokkal folytatott párbeszédet tegyék a Bizottság valamennyi főigazgatóságának, a Miniszterek Tanácsa minden munkacsoportjának, valamint az Európai Parlament összes bizottságának horizontális feladatává, és ennek során vegyék figyelembe az átláthatóság alapelvét és ügyeljenek arra, hogy az állami és a magánszektor között kiegyensúlyozott viszonyt tartsanak fenn;

11.

kéri az Európai Unió intézményeit, hogy törekedjenek a hatékonyabb kommunikáció és koordináció biztosítására, valamint a kommunikációs folyamatok javítására a társadalom szereplőivel az európai polgárokkal folytatott párbeszéd során érvényesülő szorosabb együttműködés kialakítása érdekében tartandó konzultációra irányuló intézkedéseikre vonatkozóan, és lépjenek fel aktívan a polgárokkal szemben az európai álláspont képviselete érdekében; megjegyzi ezzel kapcsolatban, hogy a civil társadalomnak és a biztosoknak rendszeresen találkozniuk kellene a tagállamokban szervezett fórumokon annak érdekében, hogy csökkenjen az EU és az európai polgárok között érzékelhető szakadék;

12.

arra kéri a Tanácsot, hogy egyszerűsítse le és könnyítse meg az eljárásaiba való betekintést, mivel az a polgári társadalommal folytatandó valódi párbeszéd alapvető előfeltétele;

13.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy európai kommunikációs politikát dolgozzanak ki az EU polgáraival folytatandó kommunikáció új eszközeinek és módozatainak (amelyek felhasználják az internetet, az e-technológiákat és a modern audiovizuális technikákat) rendelkezésre bocsátása tekintetében;

14.

szorgalmazza az EU arra irányuló, már létező és bevált kezdeményezései végrehajtásának folytatását, amelyek a civil társadalom európai integráció folyamatába történő bevonásának fokozására irányulnak, ilyen kezdeményezés például a Europe by Satelite, a polgári agora, a tematikus polgári fórumok (pl. „A te Európád”), az internetes viták stb.;

15.

hangsúlyozza a szakértők által végzett európai közvélemény-kutatások fontosságát, amelyek segítik meghatározni és megérteni az EU polgárainak az Unió működésére vonatkozó igényeit és elvárásait; sürgeti mind az uniós intézményeket, mind a tagállamok civil társadalmát, hogy tartsák szem előtt ezeket az elvárásokat kapcsolattartásuk és vitáik során;

16.

arra kéri a tagállamok nemzeti, regionális és helyi hatóságait, hogy támogassák a polgárokkal folytatott párbeszédet – különösen azokban az országokban és régiókban, illetve azokban az ágazatokban, ahol az még nem alakult ki, vagy nem valósult meg teljes mértékben; továbbá sürgeti ezeket a szerveket, hogy aktívan támogassák a civil társadalom tagállamok közötti regionális párbeszédének kialakítását, illetve a határokon átnyúló kezdeményezéseket; úgy ítéli meg, hogy meg kellene vizsgálni a tagállamokból álló csoportosulások kiépítésének mint az ötletek és tapasztalatok EU-n belüli cseréjét előmozdító eszköznek a lehetőségét is;

17.

kéri az európai társadalom képviselőit, hogy tevékenyen vegyenek részt a polgárokkal folytatott párbeszédben, valamint az európai programok és politikák kialakításában, ezáltal lehetővé téve a döntéshozatali folyamatok befolyásolását;

18.

arra biztatja az EU polgárait, hogy aktívabban vegyenek részt az európai vitákban és eszmecserékben, és szavazzanak a közelgő európai parlamenti választásokon;

19.

utal arra, hogy a polgárokkal folytatott párbeszédhez minden szinten – európai, nemzeti, regionális és helyi szinten egyaránt – megfelelő pénzeszközökre van szükség, és arra kéri az ezen párbeszédben részt vevő érdekelt feleket és a párbeszédért felelős szerveket, hogy biztosítsák ehhez a megfelelő finanszírozást;

20.

hangsúlyozza, hogy a civil társadalommal folytatott párbeszéd mellett az Uniónak nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédet kell folytatnia az egyházakkal és vallási közösségekkel is, amint az a Lisszaboni Szerződésben is szerepel;

21.

javasolja az európai uniós intézményeknek, hogy bocsássák rendelkezésre közösen a civil társadalmi szervezetek képviselőire és tevékenységi területeire vonatkozó információkat, például egy nyilvános és felhasználóbarát adatbázis formájában;

22.

felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy olyan európai egyesületi forma létrehozására, amelynek révén az európai civil társadalmi szervezetek közös jogalapra támaszkodhatnának;

23.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának.

24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/26

—

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó Szerződésre, és különösen annak a belső piacot létrehozó, illetve a vállalkozások számára szolgáltatások más tagállamokban történő nyújtásának szabadságát biztosító rendelkezéseire,

—

tekintettel a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) („UCP irányelv”),

—

tekintettel a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló, 2006. december 12-i 2006/114/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (2) („MCA irányelv”),

—

tekintettel a megtévesztő reklámra vonatkozó 84/450/EGK tanácsi irányelvnek az összehasonlító reklámra történő kiterjesztése miatt történő módosításáról szóló, 1997. október 6-i 97/55/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (3),

—

tekintettel a megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1984. szeptember 10-i 84/450/EGK tanácsi irányelvre (4),

—

tekintettel a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló, 2004. október 27-i 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet) (5),

—

tekintettel a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló, 1998. május 19-i 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (6) és az ezen irányelv alkalmazásáról szóló, 2008. november 18-i bizottsági jelentésre (COM(2008)0756),

—

tekintettel a Bizottság kollektív fogyasztói jogorvoslatról szóló, 2008. november 27-i zöld könyvére (COM(2008)0794),

—

tekintettel a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó közösségi fogyasztóügyi politikai stratégiáról szóló, 2007. március 13-i bizottsági közleményre (COM(2007)0099),

—

tekintettel a Petíciós Bizottságához 24 tagállamtól és 19 harmadik országból beérkezett, megtévesztő címjegyzékekkel foglalkozó társaságokról szóló több mint 400 petícióra,

—

tekintettel a szakmai címjegyzékekkel foglalkozó társaságok megtévesztő reklámja elleni küzdelemről szóló, 2008. december 16-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodásra (8),

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére (A6-0514/2008),

A.

mivel a Bizottság 2007–2013-as időszakra szóló közösségi fogyasztóvédelmi stratégiájának célja „a fogyasztói piacok és a nemzeti fogyasztóügyi politikák nagyobb figyelemmel kísérése” és különösen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv időben történő és egységes átültetése,

B.

mivel az UCP irányelv az uniós fogyasztóvédelmi jog területén új megközelítést testesít meg azáltal, hogy a fogyasztók tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni védelmének teljes harmonizációjáról rendelkezik,

C.

mivel az MCA irányelv egységes szerkezetbe foglalja a 84/450/EGK irányelvet, és különösen annak a 97/55/EK irányelv által bevezetett módosításait, valamint annak hatályát a vállalkozások közötti (B2B) ügyletekre szűkíti,

D.

mivel az UCP irányelv hatálya az üzleti vállalkozások és fogyasztók közötti ügyletekre korlátozódik, és nem terjed ki minden kereskedelmi gyakorlatra, hanem csak a tisztességtelennek tekinthetőekre; mivel az előbbi irányelv azon kereskedelmi gyakorlatokra korlátozódik, amelyek alkalmasak a fogyasztók gazdasági érdekeinek megsértésére, és ezen irányelv keretén belül nem kötelező a vállalkozásokat más vállalkozások tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataitól védő nemzeti jogszabályok kiigazítása,

E.

mivel három tagállam, nevezetesen Németország, Spanyolország és Luxemburg még nem jelentette be a Bizottságnak az UCP irányelv átültetése céljából elfogadott intézkedéseket; mivel az Európai Közösségek Bírósága elé utaltak három előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a nemzeti intézkedések UCP irányelvvel való összeegyeztethetősége vonatkozásában; mivel a Bizottság véleménye szerint néhány tagállamban elégtelen átültetést állapítottak meg,

F.

mivel az UCP irányelv és az MCA irányelv jelentős mozgásteret hagy a tagállamok számára a rendelkezéseik megsértése esetén alkalmazandó jogkövetkezmények és szankciók tekintetében,

G.

mivel hiányoznak az MCA irányelv megsértésének esetén alkalmazható hatékony jogorvoslati eszközök, valamint ahogy azt többek között a megtévesztő gyakorlatokat folytató nyilvántartó cégek is mutatják, az irányelvet végre sem hajtják,

1.

hangsúlyozza az UCP irányelv és az MCA irányelv fontosságát abban, hogy a fogyasztók és kereskedők bizalmát növeljék a határokon átnyúló ügyletekben való részvételben, valamint nagyobb jogbiztonságot nyújtsanak a vállalkozások számára a különböző kereskedelmi gyakorlatok és a belső piaci reklám elfogadhatósága tekintetében;

2.

kiemeli az UCP irányelvet mint a közösségi fogyasztóvédelmi jog területén kulcsfontosságú jogszabályt, amelyek átültetése, végrehajtása és érvényesítése a közösségi fogyasztóvédelmi jog jövőbeli fejlődése, valamint a belső piacban rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázása, a határon átnyúló kereskedelem és az e-kereskedelem fejlődése szempontjából döntő jelentőségű lesz;

3.

határozottan úgy véli, hogy az UCP irányelv és az MCA irányelv átültetése, végrehajtása és érvényesítése döntő jelentőségű ezen irányelvek céljainak eléréséhez, különösen a tagállamok foganatosító rendszerei és végrehajtási technikái közötti különbségek, az irányelvekben szereplő egyes jogintézmények összetettsége, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat és reklámot szabályozó többszörös és kiterjedt jelenlegi nemzeti szabályok, valamint az irányelvek széles alkalmazási köre miatt;

4.

felhívja a Bizottságot, hogy - hivatkozással az UCP irányelv (8) preambulumbekezdésére - vizsgálja meg a kis- és középvállalkozások agresszív üzleti gyakorlatokkal szembeni védelmének szükségességét, és indokolt esetben kezdeményezze a kívánt nyomon követő intézkedéseket;

5.

üdvözli a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy segítséget nyújtson a tagállamoknak az UCP irányelv és az MCA irányelv átültetésében;

6.

megjegyzi, hogy törölték a 97/55/EK irányelvvel módosított 84/450/EGK irányelv 3a. cikkének (2) bekezdését, amely „különleges ajánlatra vonatkozó” összehasonlításokra hivatkozik, és az sem az UCP irányelvben, sem az MCA irányelvben nem jelenik meg; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy zavar mutatkozik e szövegrész törlésének az üzleti vállalkozások fogyasztókkal folytatott ügyleteit érintő következményeivel kapcsolatban, ami különösen abban nyilvánul meg, hogy a tagállamok eltérő álláspontot képviselnek a 97/55/EK irányelvvel módosított 84/450/EGK irányelv 3a. cikkének (2) bekezdését végrehajtó, már létező rendelkezéseknek a nemzeti jogban az UCP irányelv elfogadását követő fenntartására vonatkozóan; felhívja a tagállamokat, hogy a Bizottság segítségével ezt vizsgálják ki, és hozzanak esetleges nyomon követő intézkedéseket;

7.

úgy véli, hogy a Bizottságnak vagy javaslatot kell benyújtania az MCA irányelv módosítására, hogy az magában foglalja a minden körülmények között megtévesztőnek tekintendő gyakorlatok „fekete listáját”, vagy ki kell terjesztenie az UCP irányelv hatályát, hogy az kiterjedjen a B2B szerződésekre, különös tekintettel az irányelv I. mellékletének 21. pontjára; kéri a Bizottságot, hogy 2009 decemberére tegyen jelentést a meghozott intézkedésekről;

8.

megjegyzi, hogy számos tagállam részeire bontotta az UCP irányelv I. mellékletében szereplő „fekete listát” annak jogrendszereikbe történő átültetése és végrehajtása során; úgy véli, hogy a fekete lista feldarabolása a nemzeti jogszabályok különböző elemeibe zavart kelt a vállalkozásoknál, és az UCP irányelv alkalmazásának torzulásához vezethet; kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon együtt a tagállamokkal azok nemzeti jogszabályainak kiigazításán annak érdekében, hogy a „fekete listák” a lehető legnagyobb mértékben láthatók és hasznosak legyenek a fogyasztók számára;

9.

sürgeti a tagállamokat, hogy vizsgálják át jogrendszereiket az UCP irányelv és az MCA irányelv átültetése során elfogadott szabályok, valamint a már meglévő nemzeti rendelkezések közötti lehetséges átfedések elkerülése céljából, nagyobb egyértelműséget biztosítva a fogyasztók és vállalkozások számára az átültetési folyamattal kapcsolatban;

10.

felhívja a tagállamokat, hogy összpontosítsák erőfeszítéseiket az UCP irányelv és az MCA irányelv megfelelő átültetésére, végrehajtására és érvényesítésére, valamint biztosítsák valamennyi vonatkozó nemzeti bírósági ítélet és európai bírósági határozat tiszteletben tartását;

11.

úgy véli, hogy a határon átnyúló ügyletekben a fogyasztókat és a vállalkozásokat gátolja az irányelvek tagállamok általi helytelen vagy késedelmes átültetése;

12.

megállapítja, hogy egyes tagállamok úgy rendelkeztek, hogy csak bizonyos szabályozó testületek érvényesíthetik az UCP irányelv végrehajtása keretében elfogadott nemzeti szabályokat, és nem rendelkeztek a fogyasztók közvetlen jogorvoslati jogáról, akik ezért nem jogosultak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokból eredő károk miatt keresettel élni; felhívja azon tagállamokat, amelyek még nem tettek így, hogy vizsgálják meg annak szükségességét, hogy a fogyasztókat közvetlen jogorvoslati joggal ruházzák fel annak biztosítása érdekében, hogy kellő védelemben részesüljenek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben;

13.

üdvözli a Bizottság által a légitársaságokkal és csengőhangok árusításával kapcsolatban indított átfogó vizsgálatok (sweepek) (EU Airlines Sweep és EU Ringtones Sweep) eredményeit mint a belső piaci jogszabályok végrehajtásának és érvényesítésének hatékonyabb figyelemmel kísérése irányába tett első lépést; hangsúlyozza, hogy e tekintetben szükség van rendszeres időközönként tartott, kiterjedt ellenőrzések végzésére; felhívja a Bizottságot, hogy a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózattal együttműködésben gyűjtsön hasonló adatokat a belső piaci jogszabályok végrehajtásáról a belső piac egyéb kulcsfontosságú ágazataiban;

14.

ösztönzi a Bizottságot, hogy dolgozzon ki a sweepekhez hasonló hatékonyabb végrehajtási ellenőrző eszközöket, hogy általuk javítani lehessen a fogyasztóvédelmi jogszabályok érvényesítését; kéri a Bizottságot, hogy fontolja meg a sweepeknek a fogyasztói eredménytábla ellenőrzési mechanizmusaiba történő beépítésének megvalósíthatóságát;

15.

felhívja a tagállamokat, hogy teljes mértékig működjenek együtt a Bizottsággal a bizottsági sweepek elvégzésében és nyomon követésében;

16.

hangsúlyozza az ésszerű, naprakész és pontos adatok és információk fontosságát a fogyasztási cikkek piacainak megfelelő ellenőrzése érdekében; rámutat arra, hogy a vállalati és fogyasztói szervezetek kulcsszerepet játszanak ezen adatok szolgáltatásában;

17.

hangsúlyozza, hogy a belső piac működéséhez fontos a határokon átnyúló végrehajtás; felhívja a Bizottságot, hogy fejlessze tovább a Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat alkalmazását, hogy ezáltal javítani lehessen a határokon átnyúló jogérvényesítést; hangsúlyozza, hogy szükség van az Európai Fogyasztói Központok Hálózata ismertségének további növelésére;

18.

felhívja a tagállamokat, hogy szenteljenek elegendő személyzeti és pénzügyi erőforrást a határokon átnyúló végrehajtásra;

19.

felhívja a tagállamokat és a nemzeti igazságszolgáltatási hatóságokat, hogy erősítsék a határokon átnyúló együttműködést a megtévesztő adatbázis-szolgáltatásokkal kapcsolatban;

20.

üdvözli a Bizottság azon kezdeményezését, hogy hozzanak létre nyilvánosan hozzáférhető adatbázist az UCP irányelv átültetése során elfogadott nemzeti intézkedésekről, a vonatkozó joggyakorlatról és egyéb kapcsolódó anyagokról; felhívja a Bizottságot, hogy vegye fel ebbe az adatbázisba a szakértői vizsgálati jelentéseket, amelyek az adatbázisban dokumentált esetek alapján egyedi cselekvési ajánlásokat fogalmaznak meg a jogérvényesítés javítása érdekében; továbbá felhívja a Bizottságot, hogy használja fel ezt az adatbázist egy „egységes hozzáférési pontként” működő weboldal létrehozására, ahonnan a vállalkozások és a fogyasztók is információkhoz juthatnak a tagállamokban hatályban lévő jogszabályokról;

21.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy folytassanak tájékoztató kampányokat a fogyasztói jogok tudatosítása érdekében, nagyobb védelmet nyújtva a fogyasztóknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal és a megtévesztő összehasonlító reklámokkal szemben;

22.

rámutat, hogy az átültetés, végrehajtás és érvényesítés ellenőrzése erőforrás-igényes feladat; ezért úgy véli, hogy megfelelő emberi erőforrásokat kell a Bizottság rendelkezésére bocsátani, hogy hatékonyabban felügyelje a végrehajtást;

23.

felhívja a tagállamokat, hogy nemzeti szinten biztosítsanak a cégek számára elegendő iránymutatást; legjobb gyakorlatként kiemeli az Egyesült Királyság üzleti életért, vállalkozásokért és szabályozási reformért felelős minisztériuma által az Egyesült Királyság tisztességes kereskedelemért felelős hivatalával (UK Office for Fair Trade) együttműködésben megjelentetett „Fogyasztóvédelem a tisztességtelen kereskedelmi szabályozásokkal szemben: alapvető útmutató cégek számára” című kiadványát;

24.

ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottság határidőre, 2011. június 12-ig terjessze be az UCP irányelv 18. cikke szerinti, átfogó végrehajtási jelentést, amely magában foglalja az MCA irányelvvel kapcsolatos tapasztalatokat is;

25.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/31

—

tekintettel az ENSZ 1982. december 10-i tengerjogi egyezményére,

—

tekintettel a halászati erőforrások közös halászati politika (1) alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendeletre,

—

tekintettel a Bizottság „A közös halászati politika szerepe az ökoszisztéma-alapú szemlélet tengergazdálkodásban való érvényesítésében” (COM(2008)0187) című közleményére,

—

tekintettel a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsnak a fent említett bizottsági közleményről tartott 2008. szeptember 29-30-i ülésének következtetéseire,

—

tekintettel az eljárási szabályzat 45. cikkére,

—

tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére (A6-0485/2008),

A.

mivel minden földrajzi területen kölcsönhatásban áll egymással valamennyi élő szervezet (ember, növény, állat és mikroorganizmus), fizikai környezetük (talaj, víz, levegő) és az őket fenntartó természeti ciklusok,

B.

mivel az ökoszisztémákon belüli fejlemények, kölcsönhatások és változások közvetlen és gyakorta nem kívánt vagy előre nem látott hatást gyakorolnak a rendszeren belüli és kívüli elemekre egyaránt, és hasonlóképpen a rendszeren kívüli fejlemények is azonnal hatást gyakorolhatnak a rendszerre,

C.

mivel a halászat ökoszisztéma-alapú megközelítése kínálja jelenleg a legjobb alapot az átfogó irányítási és döntéshozatali rendszerhez, amely figyelembe veszi az összes érdekelt felet és valamennyi érintett alkotóelemet, azok követelményeit és szükségleteit, valamint a rendszerre és annak kölcsönhatásaira gyakorolt jövőbeni hatásokat,

D.

mivel az egyes tagállamok kizárólagos gazdasági övezetébe tartozó vizeken történő halászat nagy jelentőséggel bír a tagállamok szuverenitása és függetlensége szempontjából, különösen az élelmezés vonatkozásában,

E.

mivel az óceánokra és az azokat befolyásoló tényezőkre vonatkozó ismereteink még mindig korlátozottak, de elegendőek annak felismeréséhez, hogy az EU-ban és másutt sok kereskedelmi és nem kereskedelmi halállomány kimerült, és bár ez sok tényezővel magyarázható, az alapvető ok a legtöbb esetben a túlhalászás,

F.

mivel a halászati erőforrások fenntarthatóságára vonatkozó tudományos kutatás előfeltétele az előítéleteken alapuló feltételezések elutasítása, következésképpen a halászati erőforrások felmérésének ökoszisztéma-alapú elemzésére vonatkozó javaslat csupán akkor lesz valóban ökoszisztéma-alapú, ha hitelesített tudományos adatokon alapul,

G.

mivel az ökoszisztéma-alapú megközelítésnek tájékoztatási és döntéshozatali folyamatait tekintve dinamikusnak és rugalmasnak kell lennie, tekintettel arra, hogy újabb tudományos ismeretek és kölcsönhatások megjelenésével folyamatosan szükségessé válik annak kiigazítása,

H.

mivel a Bizottság COM(2008)0670 közleménye szerint a közösségi flottakapacitás csökkentésére irányuló erőfeszítések ellenére továbbra is nagy számban állapíthatóak meg súlyos és aggodalomra okot adó jogsértések a közös halászati politika szabályaival szemben,

I.

mivel a halászati erőforrások felmérése az állományok fenntarthatóságára irányul, és mivel ez a halászati tevékenység szempontjából alapvető fontosságú és a fenntarthatóság biztosítása a tagállamok feladata,

J.

mivel a fenntartható fejlődésről szóló, 2002-ben Johannesburgban megrendezett csúcstalálkozó összes résztvevő állama által elfogadott, a halászati politikára vonatkozó fő cél a maximális fenntartható fogásmennyiség elérése,

K.

mivel a halászati iparágban tapasztalható jelentős bevételcsökkenés oka egyrészt sok kereskedelmi értékkel bíró halállomány kimerülése, ami miatt szükségessé vált a halászati tevékenységekre vonatkozó korlátozások bevezetése, másrészt az első eladási árak stagnálása, illetve visszaesése, amit a termelési tényezők (a gázolaj és a benzin) exponenciális növekedése kísért, amely helyzet még súlyosabb azokban az országokban, ahol magasabbak a költségek, mivel a más országokban elfogadottakhoz képest az iparágat támogató intézkedések hiányoznak vagy nem megfelelőek,

L.

mivel a Bizottság javaslatot tett a közös halászati politika reformjának lehetőségéről szóló vita elindítására,

1.

üdvözli a Bizottság fenti közleményét, és hangsúlyozza, hogy e kezdeményezés hozzájárul annak biztosításához, hogy halászati erőforrások kiaknázása társadalmi, környezeti és gazdasági szempontból fenntartható feltételeket teremtve történjék;

2.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a halászati gazdálkodás ökoszisztéma-alapú megközelítése dinamikus és rugalmas irányítási, kölcsönös tanulási és kutatási rendszert eredményezzen, amelybe beilleszthetők az előre nem látható tényezőkből, hatásokból vagy más jövőbeli tudományos eredményekből származó további változók;

3.

ebben az összefüggésben felhívja a Bizottságot, hogy javaslatába foglaljon bele olyan módszereket és eszközöket, amelyek lehetővé teszik a kölcsönös információ- és adatcserét, valamint a folyamatos tanulási folyamatot valamennyi érdekelt fél számára, annak érdekében, hogy közösen továbbfejleszthessék az ökoszisztéma-alapú megközelítést azzal a céllal, hogy annak előnyeit mindenkinek megmutathassák és bizonyíthassák;

4.

rámutat arra, hogy a halászat az emberek élelmezésének és túlélésének biztosítására irányuló létfontosságú tevékenység, és úgy véli, hogy ez minden halászati politika elsődleges célja;

5.

felhívja a figyelmet arra, hogy a halászati ágazat gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból alapvető fontosságú az EU egyes part menti közösségeiben;

6.

megerősíti, hogy a közös halászati politikának a halászati ágazat modernizációját és fenntartható fejlődését kell elősegítenie, biztosítva annak társadalmi-gazdasági életképességét és a halászati források fenntarthatóságát, valamint garantálva a népesség halászati termékekkel történő ellátását, az élelmiszer-szuverenitást és -biztonságot, a munkahelyek megőrzését és a halászok életkörülményeinek javulását;

7.

úgy véli, hogy minden halászati politikának számos – társadalmi, környezeti és gazdasági – tényezőt kell figyelembe vennie, ami integrált és kiegyensúlyozott megközelítést igényel, és nem egyeztethető össze olyan felfogással, amely előzetesen meghatározott fontossági sorrend alapján rangsorolja a különböző tényezőket;

8.

hangsúlyozza, hogy a közös halászati politika saját céljaira való tekintettel nem rendelhető alá más, már meghatározott közösségi politikáknak; ellenkezőleg, úgy véli, hogy éppen ez utóbbi politikáknak kell védeniük és integrálniuk a halászati politika céljait;

9.

rámutat arra, hogy egy adott part menti térség fenntartható fejlődése érdekében szükség van a környezeti, természeti, és emberi tényezők közötti kölcsönhatás felértékelésére és a halászközösségek életminőségének javítására; megerősíti, hogy a halászati politikának abból kell kiindulnia, hogy az ökoszisztémák fenntarthatósága és a szerves részüket képező halászközösségek jóléte között kölcsönös függőségi viszony áll fenn;

10.

hangsúlyozza ebben az összefüggésben, hogy szükség van a kisüzemi part menti halászat és a kisipari halászat sajátosságainak és fontosságának felismerésére;

11.

hangsúlyozza következésképpen, hogy az egyes tagállamok élelmiszerigényének kielégítése, a stratégiai halászati iparág és a halászközösségek életképességének védelmezése és a tengeri ökoszisztémák fenntarthatósága nem összeegyeztethetetlen célok;

12.

úgy véli, hogy a halállomány világszerte megfelelő szinten tartása érdekében meg kell határozni, hogy a halászok legfeljebb hány napot tölthetnek a tengeren;

13.

rámutat, hogy az ökoszisztéma-alapú megközelítés alkalmazása a tengergazdálkodásban szükségessé teszi a multidiszciplináris és ágazatközi fellépést, amely magában foglalja a tengeri ökoszisztémákra hatással lévő, a halászati ágazatban elfogadott politikákon messze túlmenő és azokat megelőző különféle intézkedéseket és politikákat, aminek hiányában lehetetlen lesz megvalósítani az e megközelítés vonatkozásában kitűzött célokat;

14.

megerősíti, hogy szükség van a tengeri ökoszisztémák fenntarthatóságát és a halászati erőforrások alakulását, valamint ezáltal a halászati tevékenységet alapvetően befolyásoló számos különböző tényező vizsgálatára és az azokat érintő intézkedések meghozatalára, például a part menti és nyílt tengeri környezetszennyezés, az ipari és mezőgazdasági szennyvizek, a folyómedrek megváltoztatása, a mélytengeri kotrások, a kikötői tevékenység, a tengeri szállítás és a turizmus kérdésében;

15.

hangsúlyozza, hogy jelentős különbségek vannak a különböző tengeri övezetek és a bennük rejlő halászati erőforrások, a különböző flották és az általuk használt felszerelés, valamint ezeknek az ökoszisztémára kifejtett hatása tekintetében, ami változatos, célzott, az egyes esetekre szabott halászati gazdálkodási intézkedéseket követel meg, mint amilyen a hálók műszaki átalakítása, bizonyos halászterületek lezárása és a halászati erőkifejtés csökkentése;

16.

hangsúlyozza az olyan mechanizmusok alkalmazásának szükségességét, amelyek támogatják vagy kárpótolják a többéves helyreállítási és gazdálkodási tervek, illetve az ökoszisztéma védelmére irányuló intézkedések gazdasági és társadalmi következményei által hátrányosan érintett halászokat;

17.

rámutat arra, hogy a tengergazdálkodás globális, interdiszciplináris és ágazatközi megközelítésének szükségszerűen fokozatos alkalmazása megköveteli a tudományos ismeretek folyamatos bővítését és elmélyítését annak biztosítása érdekében, hogy az alkalmazott intézkedések hitelesített tudományos adatokon alapuljanak;

18.

felhívja a figyelmet annak szükségességére, hogy a Bizottság beillessze a halászati ágazatot egy valódi, a tengeri környezet megőrzését szolgáló, ágazatközi terv kereteibe, összhangban a „tengervédelmi stratégiáról” szóló keretirányelv (2), az új európai tengerpolitika környezeti alappillérének rendelkezéseivel;

19.

hangsúlyozza, hogy a tudományos halászati kutatás a halászati gazdálkodás alapvető eszköze, amely nélkülözhetetlen a halászati erőforrások alakulását befolyásoló tényezők azonosításához, mennyiségi elemzések elvégzéséhez, az állományok alakulásának előrejelzését lehetővé tevő modellek kifejlesztéséhez, valamint a halászati eszközök, a flották, továbbá a halászok munkakörülményeinek és biztonsági feltételeinek javításához, a halászok ismereteinek és tapasztalatainak felhasználásával;

20.

olyan tudományos vizsgálatok elvégzését javasolja, amelyek képesek azonosítani a halászat által kiaknázott tengeri fajok új térhódításait az éghajlati változások következtében a vizek fizikai-kémiai paramétereiben végbement változások hatásainak fényében; úgy véli, hogy ezeknek a tanulmányoknak kell alapul szolgálniuk némely, jelenleg érvényben lévő, a halállomány visszaállítását szorgalmazó terv újrafogalmazásához, mint amilyen az Ibériai-félsziget mentén a déli szürke tőkehal és a norvég homár állományának visszaállítására vonatkozó terv;

21.

felhívja a figyelmet arra, hogy szükséges a legfenyegetettebb fajok állományainak újbóli feltöltésére irányuló, az akvakultúrát vizsgáló kutatási projektek létrehozása;

22.

úgy véli, hogy ebben a tekintetben szükség van az emberi erőforrás képzésére fordított beruházásokra, megfelelő pénzügyi források biztosítására és a tagállamok különböző közintézményei közötti együttműködés elősegítésére;

23.

rámutat arra, hogy a tudományos kutatásnak figyelembe kell vennie a halászati tevékenység társadalmi, környezeti és gazdasági összetevőit; alapvető fontosságúnak tartja a különböző halászati gazdálkodási rendszerek, illetve eszközök foglalkoztatásra és a halászközösségek alakulására gyakorolt hatásának elemzését;

24.

rámutat arra, hogy mivel a halászat egy megújuló természeti erőforrást kiaknázó tevékenység, a halászati gazdálkodás elsődleges és legfőbb feladata az összes halászati erőkifejtésnek a fent említett 2002-es johannesburgi csúcs céljainak elérését biztosító közvetlen vagy közvetett ellenőrzése;

25.

sürgeti a Bizottságot, hogy gondolja át a tengeri erőforrások kezelésének legfőbb eszközeként alkalmazott, a teljes kifogható mennyiségen (TAC) és a kvótákon alapuló jelenlegi rendszert, valamint ennek célravezetőségét, tekintettel a jelenlegi halászati korlátozásokra;

26.

sürgeti a Bizottságot, hogy szigorúbb ellenőrző és felügyeleti rendszereket alkalmazzon a halászati kirakodóhelyeket, a jogellenes fogásokat valamint a járulékos halfogás tengerbe való visszaengedését illetően;

27.

úgy véli, hogy az előbb említett intézkedések alapvető fontossággal bírnak arra nézve, hogy az illetékes tudományos szervek helyesen értékelhessék a halászati erőforrások állapotát;

28.

elismeri, hogy a teljes kifogható mennyiségen (TAC) alapuló jelenlegi halászati gazdálkodási eszközök közvetlen hatással vannak a fogásmennyiségre és közvetett hatást gyakorolnak a halászati erőkifejtésre; úgy véli azonban, hogy a módszer hatékonyabb működése érdekében a halászati erőkifejtés ellenőrzésére van szükség; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a különböző halászati gazdálkodási eszközöket, ügyelve azonban arra, hogy addig ne változtassa meg a jelenlegi eszközöket, amíg nem javasol egy, a jelenlegi halászati erőforrások megfelelőbb kiaknázását biztosító alternatívát;

29.

hangsúlyozza, hogy a TAC flották és halászati eszközök szerinti, a viszonylagos stabilitás elvének tiszteletben tartásával történő elosztása a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik; úgy véli, hogy a kvóták elosztásánál minden tagállamban figyelembe kell venni az eszköz típusát (vonóháló és más eszközök) és az ahhoz kapcsolódó fogásmennyiséget;

30.

komoly aggodalmát fejezi ki a közös halászati politika minden olyan esetleges módosítása iránt, amely a halászati tevékenység koncentrációját segítené elő, különös tekintettel az erőforrásokhoz való hozzáférésre;

31.

rámutat, hogy a kvóták korlátozott számú szereplő közötti elosztása és koncentrációja nem feltétlenül jelenti a halászati erőkifejtés csökkentését, csupán a halászati erőforrások kiaknázásának koncentrációját;

32.

üdvözli az EU egyes legkülső régióiban a flotta megújítását szolgáló támogatás irányában tapasztalható pozitív diszkriminációt, és alapvető fontosságúnak tartja, hogy ezek a támogatások a jelenlegi, 2007–2013-as pénzügyi keretet követően is fennmaradjanak abból a célból, hogy ezt követően is biztosítani lehessen a halászat fenntartható és környezetbarát formáját;

33.

rendkívül fontosnak tartja a legalább 12 mérföldes saját területi övezetbe tartozó vizekhez való hozzáférés korlátozásának fenntartását, a part menti tengeri ökoszisztémák fenntarthatósága, a hagyományos halászati tevékenység és a halászközösségek fennmaradása érdekében; szorgalmazza, hogy ez a korlátozás állandó jellegű legyen;

34.

szorgalmazza, hogy a legkülső régiók kizárólagos gazdasági övezetébe tartozó terület állandó jelleggel „kizárólagos hozzáférési övezetnek” minősüljön a tengeri ökoszisztémák, a halászati tevékenység és a halászközösségek fenntarthatósága érdekében;

35.

úgy véli, hogy nem elegendő, ha a halászati erőkifejtést egységes módon, a flották és a halászati felszerelések közti különbségek figyelembe vétele nélkül mérik; úgy véli, hogy a halászati erőkifejtés szabályozásakor figyelembe kell venni a fajok sokféleségét, a különböző halászati felszereléseket és a fogásmennyiségnek az egyes fajok állományára gyakorolt hatását;

36.

úgy véli, hogy a kw/nap alapú halászati erőkifejtés-kalkuláció csupán a vonóhálóval végzett halászat esetében használható, azonban a többi halászati eszköz esetében nem megfelelő;

37.

úgy véli, hogy a területi korlátozások (zárt vagy védett területek, mint például a védett tengeri területek) multidiszciplináris tudományos alapokat igényelnek, különösen az ökoszisztémára ténylegesen befolyással lévő különféle tevékenységek és tényezők hatását, valamint az ilyen korlátozások végrehajtásának tényleges hozadékát illetően, melynek részeként alapos, célirányos vizsgálatokat kell végezni ezeknek a halászközösségekre gyakorolt környezeti és társadalmi-gazdasági hatásáról;

38.

megállapítja, hogy a halászati kapacitás korlátozásaira főleg a hajók leselejtezésének ösztönzése nyomán került sor, de e korlátozásokat az egyes tagállamok nem egységesen alkalmazták; hangsúlyozza, hogy ennek következtében az egyes nemzeti flották halászati erőforrásokhoz rendelése során figyelembe kell venni a halászati erőkifejtés eddigi csökkentését;

39.

úgy véli, hogy helytelen és indokolatlan az a hajók különbségtétel nélküli leselejtezését ösztönző politika, amely figyelmen kívül hagyja a flották sajátos jellemzőit, az egyes tagállamok fogyasztásához viszonyított halászati forrásokat és szükségleteket, valamint a gazdasági-társadalmi hatásokat;

40.

ezért úgy véli, hogy a megfelelő, célzott intézkedések meghozatala érdekében a halászati gazdálkodás területén az egyik legfontosabb feladat annak tudományos felmérése, hogy léteznek-e túlméretezett flották és túlhalászott halászati források, és ha igen, melyek ezek;

41.

megjegyzi, hogy a 2371/2002/EK tanácsi rendelet meghatározása szerint az elővigyázatos megközelítés a halászati gazdálkodásban azt jelenti, hogy a „a megfelelő tudományos információ hiánya nem lehet ok a célfajok, a járulékos vagy függő fajok, valamint a nem célfajok és környezetük védelmére irányuló gazdálkodási intézkedések meghozatalának elhalasztására”;

42.

ismételten megerősíti a halászati gazdálkodás nyomon követésének fontosságát, ami a tagállamok hatáskörébe tartozik;

43.

felszólít a tagállamok kizárólagos gazdasági övezeteinek felügyeletét, nyomon követését és ellenőrzését szolgáló saját eszközök elhelyezésére és modernizálására, tekintettel a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelemre, a tengeri biztonság növelésére és a tengeri ökoszisztémák védelmére;

44.

alapvető fontosságúnak véli a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat ellen eddig meghozott intézkedések alkalmazását, és felhívja a tagállamokat ellenőrzési mechanizmusaik megerősítésére;

45.

sürgeti a Bizottságot, hogy javasoljon intézkedéseket annak érdekében, hogy a belső piacon értékesített importált halászati termékekre ugyanazok a követelmények vonatkozzanak, mint az egyes tagállamok halászati termékeire;

46.

megismétli, hogy a szelektivitás növelése érdekében folyamatosan javítani kell a halászati felszerelések minőségét, ami fontos tényező lesz a járulékos halfogások és ezek környezeti hatásának csökkentésében; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki konkrét politikai eszközöket, amelyek arra ösztönzik a halászokat, hogy minden intézkedést megtegyenek annak érdekében, hogy a lehető legjobban visszaszorítsák járulékos halfogásaikat;

47.

úgy véli, hogy az ipari vonóháló bevezetése a halászati állománypusztulás növekedését eredményezte, ami az eszköz tekintetében külön felügyeleti intézkedések bevezetését tette szükségessé, például a halászati területekre alkalmazott korlátozások fenntartása révén (a parthoz való közelség vagy a parttól való távolság);

48.

felhívja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő az ökologikusabb szemléletű, szelektívebb halászati eszközöket alkalmazó halászati gyakorlatokat, amelyek képesek csökkenteni a járulékos fogásokat, illetve a munka során felhasznált üzemanyag mennyiségét is;

49.

felkéri a Bizottságot, hogy amennyire lehet, gyorsítsa fel a halak ökotanúsítási rendszerének kialakítását, előmozdítva ezzel a tisztább és környezetbarátabb halászatot;

50.

hangsúlyozza, hogy a halászati iparnak a közös halászati politika keretében hozott különböző intézkedések alakításába, alkalmazásába és értékelésébe történő bevonása alapvető fontosságú a megfelelőbb és hatékonyabb politikák kialakítása érdekében;

51.

rámutat, hogy a regionális tanácsadó testületek fontos szerepet játszhatnak a közös halászati politika döntéshozatali eljárásában, mivel ezekben a halászai erőforrások felméréséért felelős halászok és tudósok tevékenykednek; úgy véli, hogy e testületek működésének megfelelő anyagi forrásokat kell biztosítani;

52.

hangsúlyozza, hogy a regionális politika és a jószomszédi politika keretében fokozni kell a közösen kezelt állományokat kiaknázó nem közösségi flottákkal való együttműködést, biztosítva ezen állományok fenntarthatóságát;

53.

hangsúlyozza az olyan halászati csoportok és szakmai szervezetek támogatásának szükségességét, amelyek készek arra, hogy osztozzanak a közös halászati politika alkalmazásának felelősségében (közös igazgatás);

54.

felszólít a közös halászati politika nagyobb mértékű decentralizálására, hogy lehetővé tegye a halászoknak, képviseleti szerveiknek és a halászközösségeknek a közös halászati politikában és a halászati gazdálkodásban való nagyobb mértékű részvételt, egyidejűleg biztosítva, hogy az egész Közösségben egységes és következetes minimumszabványok érvényesüljenek;

55.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok parlamentjeinek.

24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/38

—

tekintettel az „Államháztartások a gazdasági és monetáris unióban – 2008 – az államháztartások minőségének szerepe az EU irányítási keretében” című, 2008. június 24-i bizottsági közleményre (COM(2008)0387),

—

tekintettel az „Államháztartás a GMU-ban – 2007 – A Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ága eredményességének biztosítása” című, 2007. június 13-i bizottsági közleményre (COM(2007)0316),

—

tekintettel a „A tíz éves GMU: a gazdasági és monetáris unió első tíz évének sikerei és kihívásai” című, 2008. május 7-i bizottsági közleményre (COM(2008)0238),

—

tekintettel az „Államháztartás a GMU-ban – 2006” című, 2007. április 26-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel az „Államháztartások a GMU-ban – 2004” című, 2005. február 22-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel az euróövezetről szóló 2007. évi éves beszámolóra vonatkozó 2007. július 12-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az euróövezetről szóló 2006. évi éves beszámolóra vonatkozó 2006. november 14-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel „A 2008. évi tavaszi Európai Tanácshoz való hozzájárulásról a lisszaboni stratégia kapcsán” című, 2008. február 20-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel 2007. november 15-i, „Európai érdek: siker a globalizáció korában” című állásfoglalására (6),

—

tekintettel az európai gazdaság helyzetéről (előkészítő jelentés a 2007-re vonatkozó átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásokról) szóló 2007. február 15-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel „Az adózási és a vámpolitika hozzájárulása a lisszaboni stratégiához” című, 2005. október 25-i bizottsági közleményre (COM(2005)0532) és a Parlament erről szóló, 2007. október 24-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel „A nemi szempontú költségvetés – az állami költségvetések nemi szempontú felépítése” című, 2003. július 3-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel az Európai Tanácsnak az 1997. december 12–13-i brüsszeli európai tanácsi ülést követően az elnökségi következtetésekhez csatolt, a GMU III. fázisában a gazdaságpolitikai koordinációról és az EK-Szerződés 109. és 109b. cikkéről szóló állásfoglalására,

—

tekintettel a 2008. december 11–12-i Európai Tanács elnökségi következtetéseire, valamint az Ecofin Tanács 2008. december 16-i rendkívüli ülésének a pénzügyi válság kezelésére vonatkozó következtetéseire,

—

tekintettel a Gazdasági és Pénzügyi Tanács 2008. november 4-i ülésének a pénzügyi válságra adott nemzetközi kezdeményezésekről és a válsággal foglalkozó nemzetközi csúcstalálkozó előkészítéséről szóló következtetéseire,

—

tekintettel a Bizottság 2008. október 29-i, „A pénzügyi válságtól a fellendülésig: európai cselekvési keret” című közleményére (COM(2008)0706),

—

tekintettel az Európai Tanács 2008. október 15–16-i brüsszeli ülését követő, a pénzügyi piacok szabályozásának és felügyeletének megerősítéséről szóló következtetéseire,

—

tekintettel az Eurogroup állam- és kormányfőinek 2008. október 12-i, a gazdasági válság leküzdését célzó összehangolt mentési terv elfogadására irányuló ülésére,

—

tekintettel a Gazdasági és Pénzügyi Tanács 2008. október 7-i ülésének a pénzügyi zavarokra adott azonnali válaszokról szóló következtetéseire, valamint az Európai Parlament 2008. október 22-i, az Európai Tanács 2008. október 15–16-i üléséről szóló állásfoglalására (10),

—

tekintettel a Gazdasági és Pénzügyi Tanács 2008. május 14-i ülésének a szociális kiadások jövőbeli hatékonyságának és eredményességének biztosításáról és az államháztartás minőségelemzésének további lépéseiről szóló következtetéseire,

—

tekintettel a Gazdasági és Pénzügyi Tanács 2007. október 9-i ülésének az államháztartások minőségéről és a közigazgatás modernizálásáról szóló következtetéseire,

—

tekintettel a Gazdasági és Pénzügyi Tanács 2006. október 10-i ülésének az államháztartások minőségéről szóló következtetéseire,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság jelentésére (A6-0507/2008),

A.

mivel a fenntartható fejlődést célzó, minőségi államháztartások jelzik a jövő generációk felé fennálló elkötelezettségünket, ami a jelenleg tapasztalható jelentős piaci zavarok közepette különös fontossággal bír,

B.

mivel ki kell fejleszteni a minőségi államháztartásra vonatkozó, közösségi szinten – és különösen az euróövezetben – összehangolt politikákat, amelyek kidolgozása és értékelése szabványosított közös eszközök alapján történik, és amelyek célja a növekedés támogatása ezen időszak alatt a demográfiai változással, a globalizációval és az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívások leküzdése érdekében,

C.

mivel az államháztartásoknak a makrogazdasági keret támogatását, állami szolgáltatások és termékek biztosítását, valamint a piac elégtelen működésének és a külső hatásoknak az ellensúlyozását kell célul kitűzniük,

D.

mivel a minőségi államháztartásra vonatkozó, a növekedésre irányuló, és a minőségi államháztartás értékelése szempontjából a növekedést végső referenciáként kezelő fogalmi és működési keret elválaszthatatlanul kapcsolódik ahhoz a megfontoláshoz, mely szerint a tagállamok költségvetésre és közkiadásokra vonatkozó politikáinak a jóléti állam fenntartására és megújítására, a szociális biztonság biztosítására és az erőforrások újraelosztására kell irányulnia,

E.

mivel az Európai Unióban az állami beruházások alacsony szintje (kevesebb, mint a GDP 3 %-a) és szétaprózódottsága kedvezőtlenül hat a hosszú távú, fenntartható fejlődésre vonatkozó célkitűzésre, amelyhez valójában célzott, elsőbbséget élvező közkiadásokra van szükség,

F.

mivel szükséges és helyénvaló, hogy az államháztartások elemzését és értékelését, valamint a fenntarthatóságukkal kapcsolatos kilátásokat a nemek közötti egyenlőség szempontjából közelítsük meg,

1.

megjegyzi, hogy az államháztartás helyzetének 2007-re és 2008 első felére vonatkozóan elvégzett vizsgálata a gazdasági trend megváltozását mutatja, és megjegyzi, hogy a legfrissebb gazdasági előrejelzések recesszió felé mutató trendet jósolnak, melyet továbbra is alacsonyabb infláció, valamint a jövedelmi szintek közötti különbségek mélyülése kísér;

2.

aggodalmát fejezi ki az Európát és a világot jelenleg sújtó, mindeddig példátlan mértékű instabilitást eredményező nehéz gazdasági és pénzügyi helyzet miatt, és tudomásul veszi az állami és a magánszektor közötti viszonyban kialakuló új dinamikát, valamint a pénzügyi és a gazdasági politika változásait, melynek során – a piaci sikertelenségek, valamint a szabályozás és a felügyelet hiánya következtében – az állami beavatkozás – estenként egyenesen államosítás formájában – újból központi szerephez jut;

3.

hangsúlyozza, hogy a stratégiai ágazatokat sújtó válság következtében – különösen a pénzügyek és a közlekedés terén – fokozzák a felvásárlásokra fordított állami beruházásokat, anélkül, hogy figyelnének arra, hogy e mentési műveleteket csupán arra korlátozzák, ami feltétlenül szükséges az európai gazdaság fenntartása és fejlesztése szempontjából, illetve arra, hogy a beruházások ne egyértelműen nemzeti érdekeket szolgáljanak;

4.

úgy véli, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak lehetővé kell tenniük az állami támogatások és a jelentős iparágakban, valamint a pénzügyi és a hitelezési ágazatban való részvétel államháztartásra gyakorolt hatásának megfelelő értékelését; hasznosnak tartaná, ha e hatásokat a verseny, a belső piac működése és az egyenlő feltételek fenntartása szempontjából is értékelnék;

5.

hangsúlyozza, hogy az átdolgozott stabilitási paktum már lehetővé teszi a beavatkozást különösen súlyos helyzetek esetén, és hogy a fellendülés és a növekedés szempontjából a pénzügyi konszolidáció, valamint a stabilitási és konvergenciatervek célkitűzései továbbra is alapvető jelentőséggel bírnak; ebben az összefüggésben teljes mértékben támogatja az Európai Tanács 2008. december 11–12-i ülésének elnökségi következtetéseit, hangsúlyozva az államháztartás rugalmasságát és fenntarthatóságát a gyors és fenntartott gazdasági fellendülés érdekében;

6.

rámutat egy koordinált, közösségi megközelítés jelentőségére az adócsalás és az adóparadicsomok ellen – a lakosság, az adófizetők és az államháztartások védelme érdekében – folytatott küzdelem terén, különösen egy olyan időszakban, amikor a jelentős pénzügyi és ipari szereplők támogatására nyújtott komoly állami beruházások negatív hatással lehetnek a pénzügyi konszolidációra és az államadósságok szintjére;

7.

hangsúlyozza, hogy a lakosság, az adófizetők és az állami költségvetések javát szolgálná az is, ha minden olyan esetben, amikor egy pénzügyi szervezet megmentése érdekében beavatkozásra vagy a közpénzek felhasználására kerül sor, biztosítva lenne a megfelelő felügyelet, konkrét előrelépések történnének a vállalat vagy az intézmény irányítása és üzleti magatartása terén, pontosan meghatároznák a vezetőknek kifizetett összegek határértékét, és biztosítva lenne a világos elszámoltathatóság a hatóságok felé; úgy érzi, hogy ebben az összefüggésben hasznos volna, ha a Bizottság támogatná iránymutatások bevezetését a különböző nemzeti cselekvési tervek következetes és összehangolt megvalósításának biztosítására;

8.

úgy véli, hogy a bankszektor és a pénzügyi ágazat megmentése és támogatása érdekében a különböző tagállamokban eszközölt nagyarányú állami beavatkozások egyértelműen hatással lesznek az államháztartásokra és a személyi jövedelmekre; szükségesnek tartja ezért, hogy az adózási teher megfelelően és egyenlően oszoljon el az adófizetők között, egyrészt azáltal, hogy valamennyi pénzügyi szereplőre megfelelő mértékű adót vetnek ki, másrészt pedig azáltal, hogy – adócsökkentésekkel, az adókulcsok felülvizsgálatával, az adózási fék kompenzációjával – fokozatosan, nagy mértékben csökkentik az alacsony vagy közepes szintű fizetésekre, valamint a nyugdíjakra kivetett adóterhet, úgy, hogy ennek eredményeképpen csökkenjen a szegénység, nem csupán a rendkívül nagy szegénységet beleértve, és fokozódjon a fogyasztás, valamint a kereslet növekedése, ezáltal is kontraciklikus választ adva a recessziót sejtető jelenlegi gazdasági válságra;

9.

hangsúlyozza, hogy a makrogazdasági politikáknak gyors és összehangolt választ kell adniuk a recesszió és a pénzügyi instabilitás kockázatára, és sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat – különös tekintettel az euróövezet tagjaira –, hogy intelligens és egységes módon használják ki a stabilitási paktum rugalmasságát, és alkossák meg a strukturális változásra, az állami támogatások hatékony elosztására, valamint – különös figyelmet fordítva a kkv-k szerepére – a közkiadások és a növekedést célzó beruházások lisszaboni célkitűzések szerinti átszervezésére irányuló, megfelelő kontraciklikus mechanizmusokat;

10.

hangsúlyozza ebben az összefüggésben, hogy közös megközelítésre van szükség – különösen az euróövezetben – a bérpolitikák tekintetében, és biztosítani kell a bérek tényleges inflációhoz és termelékenységhez igazodó növekedését, mivel az adó- és a bérpolitikák nagymértékben és hatékonyan növelhetik a keresletet, a gazdasági stabilitást és a növekedést;

11.

üdvözli, hogy kezdenek kialakulni olyan döntéshozatali területek, amelyekben az eurócsoport (elsődleges) politikai és gazdasági koordináló szervként működik, és gyors válaszokat és közösen elfogadott stratégiákat határoz meg nem csupán a gazdasági és pénzügyi válságra válaszul, hanem azzal a céllal is, hogy újraélessze a makrogazdasági és a közös beruházási stratégiákat, melyek célja a növekedési kilátások javítása, az államháztartásokra és az Európai Unió pénzügyi stabilitására gyakorolt súlyos hatások megelőzése, és annak elősegítése, hogy nagyobb egyensúly jöjjön létre a gazdasági és monetáris politikák között az Európai Unióban;

12.

úgy véli, hogy hasznos volna egy kötelező mechanizmust létrehozni a Bizottság és a tagállamok – különösen az eurócsoport tagjai – közötti, jelentős gazdasági intézkedések elfogadását megelőző konzultációra és koordinációra, különösen olyan intézkedések tekintetében, amelyek az energia, a nyersanyag, és az élemiszer árának volatilitásával foglalkoznak;

13.

úgy véli, hogy az államháztartások fenntarthatósága nem csak a stabilitás és a növekedés, illetve valamennyi tagállam makroökonómiája alakításának, foglalkoztatási, szociális és környezetvédelmi politikájának, hanem a gazdaság és az Európai Unió fejlődésétől elválaszthatatlan európai szociális modell jövőjének is előfeltétele és prioritása;

14.

mély aggodalmát fejezi ki a jelenlegi nemzetközi pénzügyi válságnak a tagállamok államháztartásának fenntarthatóságára és minőségére gyakorolt közvetlen következményei miatt; különösen aggódik a válság reálgazdaságra és fizetési mérlegre gyakorolt hatása miatt az euróövezeten kívül eső új tagállamokban, és melyeknek a közvetlen külföldi befektetések drasztikus csökkenésével kell szembenézniük;

15.

rámutat, hogy az Európai Unióban az államháztartások hiánya és az államadósságok negatív hatással vannak a növekedésre, mivel csökkentik a tagállamok mozgásterét a válságok idején; felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek komolyabb erőfeszítéseket költségvetéseik konszolidálására és államadósságuk csökkentésére a növekedési időszakok alatt, ami az egészséges, versenyképes és fenntartható európai gazdaság előfeltétele; rámutat, hogy a hiány és az államadósság csökkentésére nem megfelelően kidolgozott intézkedések – például az állami beruházások válogatás nélküli megszüntetése – a hosszú távú növekedési kilátások tekintetében ellenkező hatást váltanak ki;

16.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi pénzügyi válság, és – a hatását az eurózónában a foglalkoztatás és a növekedés tekintetében már éreztető – gazdasági lanyhulás következtében kialakuló új nemzetközi körülmények tükrében nehéz elkerülni az államháztartási hiány fokozódását; javasolja ezért, hogy a gazdasági fellendülés és növekedés ösztönzése érdekében a tagállamok célzottabban alkalmazzák a stabilitási paktum által biztosított rugalmasságot; felhívja a figyelmet a jelenlegi válság költségvetési vonzataira, és felszólítja a Bizottságot, hogy értékelje, milyen hatással van a tagállamok államháztartására az, hogy állami támogatásokat használtak fel a nemzeti pénzintézetekre vonatkozó mentési tervek keretében; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a stabilitási és növekedési paktum kritériumainak hatását a jelenlegi helyzetben, amikor is a gazdasági növekedés lassú, és több tagállamnak recesszióval kell szembenéznie, és kéri, hogy értékelje a növekvő hitelköltségek tagállamok államadósságára gyakorolt hatását;

17.

megállapítja, hogy a felülvizsgált Stabilitási és Növekedési Paktum megfelelően működik; úgy véli, hogy a korrekciós ágat megfelelően alkalmazták az elmúlt években, és hangsúlyozza a prevenciós ág mint a tagállamok és különösen az euróövezet tagállamai pénzügyi politikái fenntarthatósága és konvergenciája alapvető eszközének jelentőségét;

18.

osztja a Bizottság nézetét a stabilitási és növekedési paktum prevenciós ágának fontosságát, a tagállamok támogatását és emlékeztetését, valamint a legjobb gyakorlatok cseréjét illetően; különösen egyetért azzal, hogy ennek az ágnak a költségvetési politikák középtávú megközelítésén, valamint közösségi szintű koordináción kell alapulnia, mivel a hatékony fellépéshez az Európai Uniót jellemző gazdasági és költségvetési politikai kihívások egységes értelmezésére van szükség, valamint erős politikai elkötelezettségre e kihívások azonos irányba haladó, kontraciklikus beavatkozások útján történő kezelése terén;

19.

kiemeli a középtávú célkitűzés jelentőségét mint a gazdasági, adó-, költségvetési és bevételpolitikákhoz kapcsolt egyedi költségvetési célkitűzést, melyet az egyes tagállamok egyedi helyzetéhez igazított és többéves alapon megállapított makrogazdasági párbeszéd révén kell megvalósítani; sürgeti a tagállamokat, hogy nemzeti szinten a minisztériumok, a nemzeti parlamentek és a szociális partnerek szorosabb bevonása (tagállami felelősség), helyi szinten pedig (államinál alacsonyabb szintű költségvetés) regionális stabilitási és növekedési paktumok és középtávú költségvetési célkitűzések kidolgozása révén erősítsék a középtávú célkitűzés hitelességét és legitimitását, figyelembe véve a helyi közkiadások és beruházások hatását az államháztartásra és a különböző országok növekedési kilátásaira;

20.

úgy véli, hogy alapvető jelentőségű a többéves költségvetési programok és az éves költségvetések megalkotása és végrehajtása közötti következetesség; felszólítja a tagállamokat, hogy nagyobb szigorral járjanak el makrogazdasági előrejelzések készítése során, és fokozzák az együttműködésüket a többéves kiadási keretekre vonatkozó kritériumok, ütemezés és célkitűzések meghatározásakor, a költségvetési és a makrogazdasági politikák közösségi szintű hatékonyságának és teljesítményének javítása érdekében;

21.

hangsúlyozza, hogy a kívülről érkező negatív sokkokra való felkészülés javítása érdekében a tagállamokban további strukturális reformok megvalósítására és nagyobb költségvetési fegyelemre van szükség, valamint anticiklikus adópolitikákra, amelyek gazdasági fellendülés idején csökkentik a költségvetési hiányt;

22.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy létrehozzanak a külső sokkok (pl. másodlagos jelzálogpiaci válság) kezelésére szolgáló olyan makrogazdasági terveket, amelyek nem csak az euróövezetben, hanem az Európai Unió felzárkózóban lévő gazdaságaiban kialakult helyzetet is figyelembe veszik;

23.

rámutat arra, hogy a rendezett államháztartás fő célkitűzését az új stabilitási és növekedési paktumból eredő kötelezettségek alapján kell megállapítani a lisszaboni stratégia fejlődési, növekedési és versenyképességi kilátásaival együtt, amelyek a humán tőkét, a kutatást és a fejlesztést, az oktatást és a képzést – többek között a felsőoktatást –, az egészségügyet, az infrastruktúrát, a környezetvédelmet, a biztonságot és az igazságszolgáltatást támogató beruházásokat elősegítő strukturális, valamint a közkiadásokra és adóstruktúrára vonatkozó reformokat követelnek, illetve e bevétel újraelosztását a társadalmi kohézió, a növekedés és a foglalkoztatás előmozdítása érdekében;

24.

hangsúlyozza, hogy az új lisszaboni ciklus integrált iránymutatásai alapján felállított államháztartási célkitűzéseknek következetesen és szervesen kell összekapcsolniuk a stabilitási és konvergenciaterveket a nemzeti reformtervekkel; úgy véli, hogy a rendezett és növekedés-orientált európai államháztartások hozzáadott értékét – különösen az euróövezetben – tükrözniük kell az európai állami infrastrukturális beruházási projekteknek, melyeket közös célkitűzések alapján dolgoznak ki és hangolnak össze, továbbá nem csak nemzeti költségvetésekből finanszíroznak, hanem (részben) uniós költségvetésből, valamint új európai pénzügyi eszközök (pl. Eurobond vagy az Európai Beruházási Alap) révén is, és amelyek célja az Európai Unió és az euróövezet növekedésének, termelékenységének és versenyképességének fenntartása nemzetközi összefüggésben;

25.

úgy véli, hogy hasznos lenne létrehozni egy kötelező mechanizmust az Európai Parlament mellett a nemzeti parlamentekkel is történő konzultációra, annak érdekében, hogy a stabilitási és növekedési paktum keretében zajló stabilitási és konvergenciaprogramok, valamint az integrált lisszaboni iránymutatások szerinti nemzeti reformprogramok összehangoltan haladjanak előre, és ezeket összekapcsolva, együtt mutassák be, lehetőség szerint minden év őszen;

26.

egyetért azzal, hogy a strukturális reform a demográfiai változás miatt még inkább szükséges, különösen a nyugdíjrendszerek, a közegészségügy és a hosszú távú gondozás vonatkozásában, és rámutat arra, hogy túlságosan korlátozó lenne kizárólag az öregedő népességre (és a csökkenő születési rátára) fókuszálni a globalizáció hatásának figyelembevétele nélkül, ide értve a harmadik országokból nem csak gazdasági okokból, hanem háborúk és időjárási katasztrófák elől menekülve érkező bevándorlók megállíthatatlan áradatát;

27.

kiemeli a foglalkoztatási és társadalmi integrációs politikák jelentőségét, kellően figyelembe véve a különböző generációk, nemek és emberek igényeit a rugalmas biztonság elvei alapján és a béreket és jövedelmeket szociális párbeszéd révén támogató proaktív intézkedéseket, melyek a nyugdíjak védelmét célzó intézkedések figyelmen kívül hagyása nélkül biztosítanak elsőbbséget a termelékenység fokozásának, szem előtt tartva, hogy a nem megfelelő nyugdíjak nem csak szociális problémát jelentenek, hanem növelik a szociális biztonsági kiadásokat, és emiatt többletkiadást okoznak az államháztartásban;

28.

úgy véli, hogy a lisszaboni stratégia politikáinak keretébe tartozó pénzügyi piacokat és szolgáltatásokat pénzügyi stabilitásra, és olyan felügyeleti mechanizmusokra kell alapozni, amelyek garantálják a növekedésre és államháztartásokra gyakorolt negatív hatások elleni védelmet; aggodalmának ad hangot az arra utaló jelek miatt, hogy – főként helyi közigazgatási szervek – származékos eszközöket és új pénzügyi instrumentumokat alkalmaznak, amelyek térdre kényszeríthetik a helyi térségeket;

29.

szükségesnek tartja, hogy az államháztartás tekintetében létrejöjjön egy módszeres, a tagállamok – különösen az euróövezet államai – közötti koordináción alapuló új megközelítés, amelynek célja a hosszú távú gazdasági növekedés (és növekedési potenciál) támogatása, és amelynek középpontjában az államháztartások minőségének meghatározására és értékelésére vonatkozó, olyan többdimenziós keret áll, amely ellenállóvá teszi az Európai Uniót a külső sokkhatások tekintetében, és lehetővé teszi számára, hogy választ tudjon adni a demográfiai kihívásokra és a nemzetközi versenyre, valamint biztosítani tudja a társadalmi egyenlőséget és kohéziót;

30.

lényegesnek véli, hogy a tagállamok minőségi államháztartási politikák végrehajtására törekedjenek, amelyek konvergensek, továbbá olyan mutatókat és célkitűzéseket tartalmazó értékelési módszeren alapulnak, amelyek kialakításába és meghatározásába az Európai Parlamentet és a nemzeti parlamenteket is bevonják; a Bizottság javaslatát hasznosnak találja, és támogatja az olyan egyedi szempontokra mint az állami kiadások összetétele, hatékonysága, a bevételi rendszer struktúrája és hatékonysága, a közigazgatás hatékonysága és minősége, a hatékony és eredményes költségvetési gazdálkodás és a minőségi államháztartási politikák tagállamok közötti összehangolásának módszere fókuszáló költségvetési politikákat értékelő rendszert; a fenti célkitűzések megvalósítás érdekében kéri, hogy a nemzeti költségvetések összehasonlíthatóbbak legyenek;

31.

sürgeti a tagállamokat, hogy fogadjanak el minőségi államháztartási politikákat – pl. teljesítmény alapú költségvetés-alakítás (az OECD-modell alapján) – a költségvetési politikákat értékelő rendszerrel együtt, melynek célja a közkiadások minőségének javítása a források elosztása és az eredmények közötti kapcsolat erősítésével; megjegyzi, hogy a nemi szempontú költségvetés jó példa a teljesítmény alapú költségvetés-alakításra, amely módszert maga a Parlament javasolt és támogatott és különböző mértékben alkalmazott helyi és központi szinten a különböző tagállamokban, és amelyet állhatatosabban kellene alkalmazni akár közösségi szinten is; felkéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki teljesítmény alapú költségvetés-alakítási módszereket, iránymutatásokat és mutatókat, amelyek lehetővé teszik a tagállamok pénzügyi és makroökonómiai politikáinak összehasonlítását és harmonizálását, és elismeri, hogy ehhez a tájékozott polgárok nagyobb mértékű bevonására és felelősségérzetére van szükség;

32.

üdvözli a minőség és hatékonyság bevételi rendszerekbe való bevezetéséről szóló elmélkedésre irányuló bizottsági kezdeményezést; úgy véli, hogy a tagállamok adóreformjai csak akkor vezetnek nagyobb növekedéshez, ha valamennyi tagállamban megfelelően figyelembe veszik az intézményi és közigazgatási rendszer, a termelési rendszer és a munkaerőpiac (különösen a foglalkoztatási arány és a feketegazdaság mérete) egyedi feltételeit;

33.

rámutat a tagállamok közötti egyenlőtlenségekre az adónyomás és -struktúrák tekintetében; elismeri a nagyobb növekedést eredményező homogén adóreform kidolgozásának nehézségét, tekintettel a közvetlen adózásról a közvetett, fogyasztás alapú adózásra való áttérés előnyeire (szélesebb alap) és hátrányaira (a progresszivitás elvének gyengülése); hangsúlyozza azonban, hogy néhány közös adóreform-intézkedés jelentősen növelheti az adórendszer hatékonyságát és az adóbevételeket, növelheti a foglalkoztatást, csökkentheti a torzulásokat és közösségi szinten fokozhatja a növekedést, többek között különösen:

34.

felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a rendezett államháztartást, növekedést, hatékonyságot, a torzulások kiiktatását és az adócsalás, az adóelkerülés és az adóparadicsomok elleni küzdelmet célzó adóreformok hatékonyabbak lesznek, ha azokat a tagállamok egymás között – különösen az euróövezetben – összehangolják és megszilárdítják, figyelembe véve a belső piac fejlődési és versenyképességi potenciálját;

35.

felhívja a figyelmet a fenntartható növekedést célzó közkiadások összetételének alapvető kérdésére és hangsúlyozza, hogy – az emberek szükségleteinek és a népesség összetételének előzetes megállapítása alapján elsőbbséget biztosítva a közérdekű szolgáltatásoknak és külön figyelmet fordítva a nemi politikáknak és a demográfiai változásnak – az infrastrukturális és humán tőkébe való beruházások minősége és hatékonysága hozzájárul az európai gazdaság termelékenységének és versenyképességének fokozásához; rámutat, hogy a népesség elöregedése miatt a szociális és egészségügyi szolgáltatásokra nehezedő nyomás az egészségügyi oktatásba való beruházás révén csökkenthető; hangsúlyozza, hogy a közkiadásokat a költségvetési tételek növekedést serkentő ágazatokba történő átcsoportosításával át kell szervezni az állami források hatékonyabb felhasználása révén és az állami és a magánszféra megfelelően integrált hálózatát biztosítva;

36.

rámutat az államháztartás kiadási és bevételi rendszerének középpontjában álló közigazgatás reformjának és modernizálásának szükségességére, valamint arra, hogy a közigazgatásnak meg kell felelnie a hatékonyság, a termelékenység, a felelősségteljes gazdálkodás, valamint – a tagállamok nemzeti és helyi közigazgatási struktúráira szabott, az Európai Unió működéséből következő kötelezettségeket és lehetőségeket számításba vevő – eredményértékelés feltételrendszerének, így biztosítva, hogy az állami szféra költségvetési egyensúlya szilárd legyen, és hozzájáruljon a versenyképes gazdasághoz;

37.

hangsúlyozza a közép-távú állami költségvetések készítésének, végrehajtásának és ellenőrzésének részletes szabályain és eljárásain alapuló, a tagállamok költségvetési konszolidációját és a közkiadások átszervezését figyelembe vevő, – közösségi, nemzeti és helyi szintű – kontextus-elemzéssel és (előzetes és utólagos hatásvizsgálatot, az eredmények és a teljesítmény értékelését, valamint a teljesítményalapú költségvetés-készítés kiigazítási mechanizmusait tartalmazó) célkitűzés-meghatározással kísért eredményes költségvetési gazdálkodás központi szerepét; úgy véli, hogy biztosítani kell a tagállamok – különösen az euróövezet államai – adóügyi kormányzási szabályainak egységességét és kontextus-irányultságát mind az időkereteket, mind a célkitűzéseket illetően; úgy véli továbbá, hogy ezen adóügyi kormányzási szabályoknak kapcsolódniuk kell a gazdaságirányításhoz annak érdekében, hogy ezáltal is ösztönözni lehessen a hatékonyság növelése és megsokszorozása érdekében azonos célokat kitűző, jelentős eredményeket megvalósító közös gazdasági és befektetési lehetőségeket, amelyekre a jelenlegihez hasonló nehéz gazdasági körülmények között nagy szükség van; úgy véli, hogy fennáll annak kockázata, hogy a gazdaság fellendítésére irányuló, nem összehangolt nemzeti tervek semlegesítik egymást; erre tekintettel megjegyzi, hogy a nemzeti költségvetéseket közös gazdasági szempontok és elemzések alapján kell megalkotni;

38.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a fentiek tükrében dolgozzanak ki a tagállamok költségvetési politikáinak minőségét ellenőrző és értékelő koordinációs mechanizmust, és az – a rendszeres minőségi jelentéstételi kötelezettségen, a teljesítményalapú költségvetés-készítésen keresztüli minőségi közpénzkezelésen, valamint annak rendszeres ellenőrzésén alapulva – kapcsolódjon szorosan a stabilitási és növekedési paktum mechanizmusaihoz, továbbá hajtsa végre a lisszaboni stratégia integrált iránymutatásait;

39.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/46

—

tekintettel eljárási szabályzata 116. cikkére,

A.

mivel a világ lakosságának 1-3%-a, az Európai Unióban pedig 14 millióan szenvednek fibromyalgiában, mely egy krónikus, kiterjedt fájdalommal járó, egészségkárosító betegség,

B.

mivel a fibromyalgiát az Egészségügyi Világszervezet 1992 óta betegségként ismeri el, de az Európai Unióban még nem szerepel kóddal ellátva a betegségek hivatalos jegyzékében, ami lehetetlenné teszi a betegek hivatalos diagnózisának felállítását,

C.

mivel a fibromyalgiában szenvedő betegek gyakrabban keresik fel háziorvosukat, többször utalják be őket szakorvoshoz, többször írják ki őket betegszabadságra és többször részesülnek fekvőbeteg szolgáltatásokban, és ezáltal jelentős gazdasági terhet képeznek az EU számára,

D.

mivel a fibromyalgiában szenvedők a megfelelő kezeléshez és támogatáshoz való hozzáférés hiányában csak nagy nehézségek árán képesek teljes és független életet élni,

1.

felszólítja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy

2.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa e nyilatkozatot az aláírók nevével együtt a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok parlamentjeinek.

Aláírók

Adamos Adamou, Vincenzo Aita, Jim Allister, Alexander Alvaro, Roberta Alma Anastase, Georgs Andrejevs, Laima Liucija Andrikienė, Emmanouil Angelakas, Stavros Arnaoutakis, Richard James Ashworth, Robert Atkins, Elspeth Attwooll, Margrete Auken, Liam Aylward, Pilar Ayuso, Maria Badia i Cutchet, Paolo Bartolozzi, Katerina Batzeli, Jean Marie Beaupuy, Christopher Beazley, Zsolt László Becsey, Angelika Beer, Bastiaan Belder, Ivo Belet, Irena Belohorská, Thijs Berman, Slavi Binev, Šarūnas Birutis, Johannes Blokland, Sebastian Valentin Bodu, Herbert Bösch, Victor Boștinaru, Costas Botopoulos, Catherine Boursier, John Bowis, Sharon Bowles, Emine Bozkurt, Mihael Brejc, Frieda Brepoels, Hiltrud Breyer, Jan Březina, Danutė Budreikaitė, Kathalijne Maria Buitenweg, Nicodim Bulzesc, Ieke van den Burg, Colm Burke, Philip Bushill-Matthews, Niels Busk, Cristian Silviu Bușoi, Philippe Busquin, Simon Busuttil, Jerzy Buzek, Maddalena Calia, Martin Callanan, Mogens Camre, Marie-Arlette Carlotti, David Casa, Paulo Casaca, Michael Cashman, Pilar del Castillo Vera, Jorgo Chatzimarkakis, Zdzisław Kazimierz Chmielewski, Ole Christensen, Sylwester Chruszcz, Philip Claeys, Luigi Cocilovo, Carlos Coelho, Richard Corbett, Dorette Corbey, Giovanna Corda, Jean Louis Cottigny, Jan Cremers, Gabriela Crețu, Brian Crowley, Magor Imre Csibi, Marek Aleksander Czarnecki, Ryszard Czarnecki, Daniel Dăianu, Joseph Daul, Dragoș Florin David, Chris Davies, Antonio De Blasio, Bairbre de Brún, Arūnas Degutis, Jean-Luc Dehaene, Véronique De Keyser, Panayiotis Demetriou, Gérard Deprez, Proinsias De Rossa, Marielle De Sarnez, Marie-Hélène Descamps, Albert Deß, Mia De Vits, Jolanta Dičkutė, Gintaras Didžiokas, Koenraad Dillen, Giorgos Dimitrakopoulos, Alexandra Dobolyi, Bert Doorn, Avril Doyle, Mojca Drčar Murko, Andrew Duff, Árpád Duka-Zólyomi, Constantin Dumitriu, Lena Ek, Saïd El Khadraoui, James Elles, Edite Estrela, Harald Ettl, Jill Evans, Jonathan Evans, Fernando Fernández Martín, Francesco Ferrari, Anne Ferreira, Elisa Ferreira, Ilda Figueiredo, Petru Filip, Roberto Fiore, Alessandro Foglietta, Hanna Foltyn-Kubicka, Glyn Ford, Carmen Fraga Estévez, Juan Fraile Cantón, Armando França, Monica Frassoni, Duarte Freitas, Urszula Gacek, Michael Gahler, Kinga Gál, Milan Gaľa, Vicente Miguel Garcés Ramón, José Manuel García-Margallo y Marfil, Elisabetta Gardini, Jean-Paul Gauzès, Evelyne Gebhardt, Eugenijus Gentvilas, Georgios Georgiou, Lidia Joanna Geringer de Oedenberg, Claire Gibault, Neena Gill, Lutz Goepel, Bruno Gollnisch, Ana Maria Gomes, Hélène Goudin, Genowefa Grabowska, Dariusz Maciej Grabowski, Ingeborg Gräßle, Martí Grau i Segú, Nathalie Griesbeck, Lissy Gröner, Elly de Groen-Kouwenhoven, Françoise Grossetête, Ignasi Guardans Cambó, Ambroise Guellec, Pedro Guerreiro, Cristina Gutiérrez-Cortines, Fiona Hall, David Hammerstein, Małgorzata Handzlik, Malcolm Harbour, Marian Harkin, Rebecca Harms, Erna Hennicot-Schoepges, Jeanine Hennis-Plasschaert, Edit Herczog, Jim Higgins, Richard Howitt, Ján Hudacký, Ian Hudghton, Stephen Hughes, Alain Hutchinson, Filiz Hakaeva Hyusmenova, Monica Maria Iacob-Ridzi, Sophia in 't Veld, Mikel Irujo Amezaga, Marie Anne Isler Béguin, Caroline Jackson, Lily Jacobs, Mieczysław Edmund Janowski, Lívia Járóka, Elisabeth Jeggle, Jelko Kacin, Filip Kaczmarek, Gisela Kallenbach, Othmar Karas, Sajjad Karim, Ioannis Kasoulides, Sylvia-Yvonne Kaufmann, Metin Kazak, Tunne Kelam, Glenys Kinnock, Timothy Kirkhope, Dieter-Lebrecht Koch, Jaromír Kohlíček, Christoph Konrad, Maria Eleni Koppa, Eija-Riitta Korhola, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou, Wolfgang Kreissl-Dörfler, Ģirts Valdis Kristovskis, Sepp Kusstatscher, Joost Lagendijk, André Laignel, Jean Lambert, Alexander Graf Lambsdorff, Vytautas Landsbergis, Esther De Lange, Raymond Langendries, Romano Maria La Russa, Henrik Lax, Johannes Lebech, Roselyne Lefrançois, Klaus-Heiner Lehne, Jo Leinen, Jean-Marie Le Pen, Marcin Libicki, Peter Liese, Kartika Tamara Liotard, Alain Lipietz, Pia Elda Locatelli, Eleonora Lo Curto, Andrea Losco, Patrick Louis, Caroline Lucas, Sarah Ludford, Astrid Lulling, Elizabeth Lynne, Marusya Ivanova Lyubcheva, Jules Maaten, Linda McAvan, Arlene McCarthy, Mary Lou McDonald, Mairead McGuinness, Edward McMillan-Scott, Jamila Madeira, Eugenijus Maldeikis, Ramona Nicole Mănescu, Thomas Mann, Marian-Jean Marinescu, Catiuscia Marini, Helmuth Markov, Sérgio Marques, Maria Martens, David Martin, Miguel Angel Martínez Martínez, Antonio Masip Hidalgo, Véronique Mathieu, Marios Matsakis, Maria Matsouka, Manolis Mavrommatis, Erik Meijer, Emilio Menéndez del Valle, Rosa Miguélez Ramos, Miroslav Mikolášik, Gay Mitchell, Eluned Morgan, Luisa Morgantini, Philippe Morillon, Jan Mulder, Cristiana Muscardini, Juan Andrés Naranjo Escobar, Michael Henry Nattrass, Cătălin-Ioan Nechifor, Bill Newton Dunn, James Nicholson, null Nicholson of Winterbourne, Rareș-Lucian Niculescu, Angelika Niebler, Lambert van Nistelrooij, Péter Olajos, Jan Olbrycht, Seán Ó Neachtain, Gérard Onesta, Ria Oomen-Ruijten, Dumitru Oprea, Josu Ortuondo Larrea, Miroslav Ouzký, Siiri Oviir, Reino Paasilinna, Maria Grazia Pagano, Justas Vincas Paleckis, Marie Panayotopoulos-Cassiotou, Vladko Todorov Panayotov, Pier Antonio Panzeri, Dimitrios Papadimoulis, Georgios Papastamkos, Neil Parish, Ioan Mircea Pașcu, Aldo Patriciello, Alojz Peterle, Maria Petre, Tobias Pflüger, João de Deus Pinheiro, Hubert Pirker, Francisca Pleguezuelos Aguilar, Zita Pleštinská, Rovana Plumb, Guido Podestà, José Javier Pomés Ruiz, Mihaela Popa, Nicolae Vlad Popa, Miguel Portas, Horst Posdorf, Bernd Posselt, Christa Prets, Vittorio Prodi, John Purvis, Poul Nyrup Rasmussen, Vladimír Remek, Karin Resetarits, José Ribeiro e Castro, Teresa Riera Madurell, Frédérique Ries, Karin Riis-Jørgensen, Marco Rizzo, Bogusław Rogalski, Zuzana Roithová, Luca Romagnoli, Raül Romeva i Rueda, Dagmar Roth-Behrendt, Libor Rouček, Paul Rübig, Heide Rühle, Flaviu Călin Rus, Leopold Józef Rutowicz, Eoin Ryan, Aloyzas Sakalas, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, María Isabel Salinas García, Antolín Sánchez Presedo, Daciana Octavia Sârbu, Toomas Savi, Christel Schaldemose, Agnes Schierhuber, Carl Schlyter, Olle Schmidt, Pál Schmitt, György Schöpflin, Jürgen Schröder, Martin Schulz, Adrian Severin, Brian Simpson, Kathy Sinnott, Peter Skinner, Alyn Smith, Csaba Sógor, Renate Sommer, Søren Bo Søndergaard, María Sornosa Martínez, Jean Spautz, Bart Staes, Grażyna Staniszewska, Petya Stavreva, Dirk Sterckx, Struan Stevenson, Catherine Stihler, Theodor Dumitru Stolojan, Dimitar Stoyanov, Daniel Strož, Robert Sturdy, Margie Sudre, David Sumberg, László Surján, Gianluca Susta, Eva-Britt Svensson, József Szájer, István Szent-Iványi, Hannu Takkula, Charles Tannock, Michel Teychenné, Britta Thomsen, Marianne Thyssen, Silvia-Adriana Țicău, Gary Titley, Patrizia Toia, László Tőkés, Ewa Tomaszewska, Witold Tomczak, Jacques Toubon, Antonios Trakatellis, Catherine Trautmann, Kyriacos Triantaphyllides, Evangelia Tzampazi, Thomas Ulmer, Adina-Ioana Vălean, Johan Van Hecke, Anne Van Lancker, Geoffrey Van Orden, Daniel Varela Suanzes-Carpegna, Ioannis Varvitsiotis, Donato Tommaso Veraldi, Bernadette Vergnaud, Marcello Vernola, Cornelis Visser, Sahra Wagenknecht, Diana Wallis, Graham Watson, Henri Weber, Manfred Weber, Renate Weber, Anja Weisgerber, Jan Marinus Wiersma, Anders Wijkman, Glenis Willmott, Iuliu Winkler, Janusz Wojciechowski, Corien Wortmann-Kool, Anna Záborská, Zbigniew Zaleski, Mauro Zani, Andrzej Tomasz Zapałowski, Stefano Zappalà, Tatjana Ždanoka, Vladimír Železný, Roberts Zīle, Marian Zlotea, Jaroslav Zvěřina, Tadeusz Zwiefka

24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/48

—

tekintettel az Európai Unió 2000. december 7-én kihirdetett és 2007. december 12-én módosított formában elfogadott Alapjogi Chartájára (a továbbiakban: a Charta)

—

tekintettel azokra a célokra, hogy az Unióból a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége váljék, valamint hogy megvalósuljanak a szabadság, a demokrácia, az alapvető jogok és a jogállamiság tiszteletben tartásának az Európai Unióról szóló szerződés 6. és 7. cikkében említett elvei,

—

tekintettel azokra az újításokra, amelyekhez a tagállamok kormányai 2007. december 13-án adták beleegyezésüket a Lisszaboni Szerződés aláírásával, illetve elsősorban arra, amely jogilag kötelező jelleggel ruházza fel a Chartát, valamint amely az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez való csatlakozás kötelezettségét írja elő,

—

tekintettel a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK irányelvre (1), valamint a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK irányelvre (2),

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (a továbbiakban: az Ügynökség) létrehozásáról szóló, 2007. február 15-i 168/2007/EK tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel az Ügynökség és a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelőközpontja jelentéseire, valamint az érintett nem kormányzati szervezetek jelentéseire,

—

tekintettel az Európai Közösségek Bírósága, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága határozataira,

—

tekintettel az Európai Unió független szakértői hálózata által kidolgozott, az alapvető jogok európai unióbeli helyzetéről szóló éves jelentésekre,

—

tekintettel az Európa Tanács szervei által készített jelentésekre, különösen a Parlamenti Közgyűlés és az emberi jogi biztos által az emberi jogok helyzetéről készített jelentésekre,

—

tekintettel az Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságnak jogellenes helyzetű bevándorlók számára fenntartott fogva tartási központokban tett látogatásokról szóló jelentéseire,

—

tekintettel az alapvető jogokkal és az emberi jogokkal kapcsolatos európai parlamenti állásfoglalásokra,

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság által ezen állásfoglalás előkészítéseként rendezett nyilvános megbeszélésekre és eszmecserékre, különösen a 2007. október 8-án az alkotmánybíróságok és legfelső bíróságok bíráival, a 2008. május 19-én az Európa Tanács emberi jogi biztosával, valamint a 2008. október 6-án a nem-kormányzati szervezetek képviselőivel tartott találkozókra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére és a Kulturális Bizottság véleményére (A6-0479/2008),

A.

mivel az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke szerint az Európai Unió egy értékközösségen és az alapvető jogok tiszteletben tartásán alapul, miként azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá amint azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek,

B.

mivel az Európai Parlament – mint az uniós polgárokat képviselő és jogaikat garantáló, közvetlenül választott testület – hisz abban, hogy kiemelt felelőssége van ezen elvek megvalósításában, különösen abból adódóan, hogy a Szerződések jelenlegi helyzetében igen korlátozott az egyének közösségi bíróságok előtti jogorvoslati lehetősége,

C.

mivel a jogalkotási javaslatoknak a Chartával való összeegyeztethetőségét ellenőrző eljárás kidolgozása a Charta 2000. december 7-i elfogadásából eredő egyik szükségszerű következmény, és mivel a Bizottság ezt elismerte azáltal, hogy 2001-ben erre vonatkozó rendelkezéseket fogadott el, illetve mivel „Az alapjogi charta tiszteletben tartása a Bizottság jogalkotási javaslataiban: a rendszeres és szigorú ellenőrzés módszertana” című, 2007. március 15-i állásfoglalásában (4) maga a Parlament is felhívta erre a figyelmet,

D.

mivel a ratifikálás alatt álló Lisszaboni Szerződés kifejezetten hivatkozik a Chartára, ugyanolyan jogi érvénnyel ruházva fel, mint a Szerződéseket,

E.

mivel amennyiben a Charta beillesztésre kerül az Unió elsődleges jogába, a benne meghatározott jogok kötelező erőre tesznek szert a végrehajtásukra hivatott másodlagos joganyag közvetítésével,

F.

mivel a Charta, jogi státusától függetlenül, az évek során inspirációs forrássá vált az európai bíróságok – úgymint az Elsőfokú Bíróság, az Európai Közösségek Bírósága, az Emberi Jogok Európai Bírósága és számos alkotmánybíróság – ítélkezési gyakorlatában,

G.

mivel az alapvető jogok valódi kultúrájának az Unión belüli kialakulásához szükség volna egy e jogok alkalmazásának ellenőrzését szolgáló globális rendszer kifejlesztésére, amely magában foglalja a Tanácsot és a kormányközi együttműködés keretében hozott határozatokat, hiszen az alapvető jogok védelme nem merül ki pusztán a szabályok formális tiszteletben tartásában, hanem mindenekelőtt aktív előmozdításukat, illetve a tagállamok általi megsértésük, valamint a nem megfelelő tagállami intézkedések esetén történő beavatkozást jelenti,

1.

úgy véli, hogy az alapvető jogok eredményes védelme és előmozdítása az európai demokrácia alapja, valamint a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térség megszilárdításának elengedhetetlen feltétele;

2.

rámutat arra, hogy az alapvető jogok védelme különböző (nemzetközi, európai, nemzeti, regionális és helyi) szintű intézkedéseket foglal magában, és hangsúlyozza a helyi és a regionális hatóságok szerepét ezen jogok gyakorlati érvényesítésében és előmozdításában;

3.

sajnálja, hogy a tagállamok továbbra is kivonják magukat az alól, hogy az emberi jogokkal kapcsolatos saját politikáikat és gyakorlatukat európai uniós ellenőrzésnek vessék alá, és megpróbálják e jogok védelmét teljesen belső keretek közé szorítani, ami aláássa az Európai Unió által az emberi jogok védelmezőjeként világszerte betöltött aktív szerepét és megingatja az alapvető jogok védelmével kapcsolatos uniós külpolitika hitelességét;

4.

emlékeztet arra, hogy az EU-szerződés 6. cikke (2) bekezdésének megfelelően az Európai Bíróság feladatai közé tartozik az alapvető jogok tiszteletben tartásának biztosítása, amint azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, az emberi jogokról szóló európai egyezményből, valamint más nemzetközi jogi okmányokból erednek;

5.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke rendelkezik egy olyan eljárásról, amely biztosítja, hogy ne kerülhessen sor az emberi jogok és az alapvető szabadságok következetes és súlyos megsértésére az EU-ban, ugyanakkor annak ellenére, hogy – amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága által meghozott ítéletek is bizonyítják – az uniós tagállamokban történnek ilyen jogsértések, ezt az eljárást még soha nem alkalmazták; kéri az uniós intézményeket, hogy állítsanak fel ellenőrző mechanizmust és határozzanak meg objektív kritériumrendszert az EU-Szerződés 7. cikkének végrehajtására;

6.

hangsúlyozza, hogy amennyiben a tagállamok közös alkotmányos hagyományait a Bíróság inspirációs forrásként használhatja az alapvető jogokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának kialakítása során, a Charta alkotja a minimális jogok közös alapját, és hogy a tagállamok azzal érvelve, hogy a Charta gyengébb védelmet biztosítana egyes jogok tekintetében, mint a saját alkotmányuk által kínált biztosítékok, nem csökkenthetik e biztosítékok szintjét;

7.

örömmel fogadja a Charta 53. cikkét, amely – azáltal, hogy jogalapot biztosít – lehetővé teszi az Európai Bíróság számára, hogy elmélyítse ítélkezési gyakorlatát az alapvető jogok terén, ami igen lényeges a közösségi jog fejlődése szempontjából;

8.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok igazságszolgáltatása kulcsfontosságú szerepet tölt be az emberi jogok érvényesítésében; sürgeti az államokat, hogy a nemzeti bírák számára indítsanak folyamatos képzést az alapvető jogok védelmének rendszereiről;

9.

úgy véli, hogy az alapvető jogok érvényesítésének minden európai politika céljai között szerepelnie kell; álláspontja szerint e célból az Európai Unió intézményeinek e jogokat aktívan elő kellene mozdítaniuk, védelmezniük kellene, illetve maradéktalanul figyelembe kellene venniük a jogszabályok kidolgozásakor és elfogadásakor;

10.

üdvözli az Ügynökség létrehozását, ami az első lépést jelenti afelé, hogy helyt adjanak az Európai Parlament kéréseinek egy olyan integrált szabályozási és intézményi keret kialakítása vonatkozásában, amely a Charta hatályba léptetésére és az emberi jogokról és alapvető szabadságokról szóló európai egyezmény által létrehozott rendszerrel való összhang biztosítására szolgál; emlékeztet ugyanakkor arra, hogy a független alapjogi szakértők európai hálózata által készített, 2005-ig közreadott, emberi jogokról szóló éves jelentések minden tagállamban megvizsgálták a Charta által elismert valamennyi jog alkalmazását, és ezért aggódik amiatt, hogy az Ügynökség korlátozott megbízatása, valamint a hálózat feloszlatása nem rekeszti-e ki a rendszeres vizsgálatok köréből az európai emberi jogi politika számos jelentős területét;

11.

kiemeli az Ügynökség korlátozott megbízatását illetően, hogy az emberi jogokkal kapcsolatos kérdések nem oszthatók fel mesterségesen az első, második és harmadik pillérhez tartozó területek szerint, amelyek alapján a tagállamok az Európai Unió hatásköreit meghatározták, mivel az alapvető jogok oszthatatlan egységet alkotnak és kölcsönösen függenek egymástól; úgy véli, hogy ezért a Bizottságnak és a Tanácsnak az Ügynökséggel együttműködésben először is közös álláspontot kell kialakítania a tagállamokban az emberi jogokkal kapcsolatban fennálló problémákat illetően, túllépve a szigorúan európai kereteken és oly módon, hogy ne csupán az Európai Unió aktuális témáival, illetve konkrét jogi és politikai eszközeivel foglalkozzon a tagállamokban az emberi jogok terén visszatérően felmerülő és jelenleg fennálló problémák azonosítása, valamint a nemzetközi és európai mechanizmusok vizsgálata során;

12.

kéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy használják fel az Ügynökség, az Európa Tanács, az ENSZ ellenőrző szervei, a nemzeti emberi jogi intézmények, valamint a nem kormányzati szervezetek által az Európai Unión belül megvalósított nyomon követésnek köszönhetően rendelkezésre álló információkat, és azokat hasznosítsák korrekciós intézkedések vagy megelőző jogi keret formájában;

13.

fenntartja a jogot az Ügynökség munkájának Európai Unión belüli nyomon követésére, valamint az Ügynökség hatáskörén kívül eső emberi jogi kérdések kezelésére, és kéri a Bizottságot, hogy tegye ugyanezt a Szerződések őreként betöltött szerepének megfelelően;

14.

felhívja a figyelmet arra, hogy az aktív jogvédelmi politikát nem lehet csak a legnagyobb nyilvánosságot élvező esetekre korlátozni, és hogy a fiatalkorúaknak, az időseknek és betegeknek szánt zárt intézményekben vagy börtönökben történt súlyos jogsértések elkerülik a nyilvánosság figyelmét; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak és az Európai Uniónak biztosítania kell az ilyen zárt intézményekben fennálló életkörülmények szakszerű ellenőrzését, mind a szabályozás, mind pedig a gyakorlat tekintetében;

15.

kéri a Tanácsot, hogy az emberi jogok világszerte fennálló helyzetéről szóló jövőbeli éves jelentéseibe a globális helyzet elemzésén kívül építsen be egy elemzést minden egyes tagállamról is; úgy véli, hogy egy ilyen kettős elemzés nyilvánvalóvá tenné, hogy az Unió egyformán elkötelezett az emberi jogok mind határain belüli, mind azokon kívüli védelme mellett, hogy elháríthassa a kettős mérce alkalmazására irányuló esetleges vádakat;

16.

kéri a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket annak érdekében, hogy a végrehajtó hatalomtól független státust és elegendő pénzforrást biztosítsanak az ENSZ párizsi elveinek keretében létrehozott nemzeti emberi jogi intézmények számára, különös tekintettel arra, hogy e szervek egyik legfontosabb feladata, hogy áttekintsék az emberi jogi politikákat annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a hiányosságokra és kiigazításokat javasoljanak, tekintve, hogy a hatékonyságot elsősorban a megelőzés szempontjából mérik, nem a problémák megoldása alapján; sürgeti a tagállamokat, hogy amennyiben még nem tették meg, hozzák létre a fent említett nemzeti emberi jogi intézményeket;

17.

ragaszkodik ahhoz, hogy a Tanács alakítsa át az alapvető jogokkal és az uniós polgársággal foglalkozó eseti munkacsoportját állandó munkacsoporttá, amely az emberi jogi munkacsoporttal (COHOM) párhuzamosan működne, sürgeti továbbá a Bizottságot, hogy rendelje egyetlen biztoshoz az emberi jogok és alapvető szabadságok tárcáját;

18.

emlékeztet arra, hogy politikai szempontból elengedhetetlennek tartja, hogy a közösségi vívmányok egyszerűsítése vagy átalakítása alkalmával az alapvető jogok előmozdítását felvegyék a megvalósítandó célok közé; kéri, hogy minden új politika, jogalkotási javaslat és program esetében készüljön hatástanulmány az alapvető jogok tiszteletben tartásáról, valamint hogy ez az értékelés legyen szerves része a javaslat indokolásának, és reméli, hogy a tagállamok a közösségi jogszabályok nemzeti jogszabályokká történő következő átültetésekor hasonló hatásértékelő eszközöket fognak alkalmazni;

19.

üdvözli az Uniónak az emberi jogok európai egyezményéhez történő várható csatlakozását, akkor is, ha e csatlakozás nem hoz alapvető változásokat, mivel „ha az Európai Közösségek Bírósága elé az emberi jogok európai egyezményében rögzített jogokkal és szabadságokkal kapcsolatos kérdések kerülnek, akkor az egyezmény ténylegesen az Unió jogrendszerének részét képezi” (5);

20.

felhívja a figyelmet az Európa Tanács intézményeinek és ellenőrzési mechanizmusainak, valamint különböző egyezményeinek az emberi jogok terén betöltött fontos szerepére; nyomatékosan kéri a tagállamokat, az uniós intézményeket és az Ügynökséget, hogy támaszkodjanak erre a tapasztalatra, vegyék figyelembe e mechanizmusokat a hálózatos munkamódszerekbe való beépítésük révén, illetve alkalmazzák az Európa Tanács által kidolgozott normákat, valamint munkájának más kézzelfogható eredményeit; felhív az Európa Tanács és az Európai Unió közötti egyetértési megállapodás minden lehetőségének kihasználására;

21.

felhív az európai, illetve nemzetközi szinten az alapvető jogok védelméért felelős különböző intézmények és szervezetek közötti együttműködés megerősítésére;

22.

ismételten hangsúlyozza, hogy az Európai Unió világ előtti hitelessége szempontjából rendkívül fontos, hogy ugyanazt a mércét alkalmazza az uniós külpolitika és belpolitika tekintetében;

23.

úgy véli, hogy még akkor is, ha maga az Európai Unió nem részes fele az alapvető jogok védelmével kapcsolatos nemzetközi egyezményeknek és más jogi eszközöknek, amennyiben a tagállamainak többsége csatlakozott ezekhez, ez kötelezi az Európai Uniót a bennük foglalt rendelkezések betartására és adott esetben az általuk létrehozott szervek által megfogalmazott ajánlások követésére, amennyiben az uniós jog nem kínál azonos vagy magasabb fokú védelmet; kéri, hogy az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata során alkalmazza ezt a megközelítést;

24.

sürgeti, hogy az Európai Unió kössön együttműködési megállapodásokat az alapvető jogok védelméért felelős nemzetközi intézményekkel és szervezetekkel, különösen az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatalával és az ENSZ e területen szerepet vállaló más szerveivel, továbbá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet demokratikus intézményekkel és emberi jogokkal foglalkozó irodájával és a nemzeti kisebbségek főbiztosával;

25.

hangsúlyozza az alapvető jogok és az egyéni szabadságjogok értékelésének és maradéktalan tiszteletben tartásának szükségességét az Unió hatásköreinek bővülése során; úgy véli ezért, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartásának és a kollektív biztonság biztosításának céljai nemcsak összeegyeztethetők, hanem egymástól kölcsönösen függenek is, valamint hogy megfelelő politikákkal elkerülhető, hogy valamely elnyomó megközelítés az egyéni szabadságjogokat fenyegesse;

26.

úgy véli, hogy a kölcsönös elismerés elvének alkalmazásán alapuló európai igazságügyi térség létrehozásának az EU egész területén alkalmazott azonos eljárási biztosítékokon, valamint az alapvető jogoknak az EU-Szerződés 6. cikkében hangsúlyozott tiszteletben tartásán kell alapulnia; felszólítja azon tagállamokat, amelyek ezt még nem tették meg, a büntetőeljárásban részt vevő személyek jogairól szóló megfelelő jogalkotási intézkedés gyors elfogadására; felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy az európai elfogatóparancsot és a többi kölcsönös elismerésen alapuló intézkedést az EU emberi jogi normáival összhangban alkalmazzák;

27.

hangsúlyozza, hogy minden letartóztatott személynek joga van minden jogi biztosítékhoz, valamint adott esetben ahhoz, hogy segítséget kapjon az állampolgársága szerinti ország diplomáciai képviseletétől és független tolmácsolási szolgáltatást bocsássanak a rendelkezésére;

28.

aggodalmát fejezi ki az emberi jogok európai egyezményének tagállamokat érintő nagyszámú megsértése miatt, és sürgeti a tagállamokat az ezzel kapcsolatos ítéletek végrehajtására, valamint a szükséges reformok bevezetésével a szervezeti hiányosságok és az emberi jogok rendszeres megsértésének kezelésére;

29.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a terrorizmus elleni küzdelem terén a nemzetközi együttműködés gyakran az emberi jogok és alapvető szabadságok – nevezetesen a magánélethez való alapvető jog, az adatvédelem és a megkülönböztetés-mentesség – alacsonyabb szintű védelméhez vezet, illetve úgy véli, hogy az EU-nak határozottabban kellene fellépnie nemzetközi szinten az emberi jogokat, valamint a Charta 7. és 8. cikkének megfelelően a személyes adatok és a magánélet védelmét érintő nemzetközi normák és kötelezettségek teljes tiszteletben tartásán alapuló valódi stratégia előmozdítása érdekében; ezért sürgeti a Tanácsot, hogy a Parlament szigorúbb normákat előíró ajánlásainak megfelelően fogadja el a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott személyes adatok védelméről szóló adatvédelmi kerethatározat-tervezetet; úgy véli, hogy egy ilyen stratégiának figyelembe kell vennie a hírszerző szolgálatok hatékony bírósági ellenőrzésének szükségességét annak elkerülése érdekében, hogy a kínzás, más bántalmazás révén vagy az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi normákat megsértő egyéb körülmények között szerzett információkat bizonyítékként felhasználják bírósági eljárások során, beleértve a vizsgálati szakaszt is;

30.

nyomatékosan kéri az EU intézményeit és a tagállamokat, hogy hajtsák végre az európai országoknak a CIA (az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség) által foglyok szállítására és illegális fogva tartására való állítólagos használatáról szóló 2007. február 14-i állásfoglalását (6); e tekintetben üdvözli az újonnan megválasztott amerikai elnök kijelentését, mely szerint bezárják a guantanamói fogolytábort és a foglyokat bíróság elé állítják; felhívja a tagállamokat, hogy mutassanak hajlandóságot arra, hogy a többi fogoly tekintetében közösen találnak megoldást;

31.

helyteleníti, hogy az EU nem teljesíti az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának 2006. december 12-i, és 2008. december 4-i ítéleteit és a Brit Fellebbviteli Bíróság 2008. május 7-i, az iráni Népi Mudzsaheddin Szervezet kérelmének (PMOI) helyt adó határozatát.

32.

hangsúlyozza a kisebbségvédelem és a diszkrimináció elleni politikák közötti különbséget; úgy véli, hogy az esélyegyenlőség minden személy alapvető joga, nem pedig kiváltság, és nem csupán egy meghatározott tagállam állampolgárainak joga; úgy véli ezért, hogy egyforma intenzitással kell harcolni a megkülönböztetés minden formája ellen;

33.

kéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy maradéktalanul kövessék az Ügynökség első éves jelentésének 7. fejezetében megfogalmazott ajánlásait (7);

34.

aggodalommal tapasztalja a diszkrimináció elleni politikák végrehajtásának nem kielégítő helyzetét, és ezzel összefüggésben támogatja az Ügynökség 2008-as éves jelentésének értékelését; sürgeti azon tagállamokat, amelyek mostanáig nem tették meg, hogy konkretizálják e politikák – különösen a 2000/43/EK irányelv és a 2000/78/EK irányelv – végrehajtását, és emlékeztet arra, hogy ezek az irányelvek egy minimumkövetelményt állapítanak meg és ezért alapul kellene szolgálniuk egy diszkrimináció elleni, mindenre kiterjedő politika számára;

35.

kéri azokat a tagállamokat, amelyek még nem tették meg, hogy ratifikálják az emberi jogok európai egyezményének 12. jegyzőkönyvét (8), amely mindennemű diszkrimináció általános tilalmát írja elő, garantálva, hogy senkit, semmilyen indokkal nem érhet hátrányos megkülönböztetés semmilyen közhatóság részéről; ilyen rendelkezés egyelőre nem szerepel sem az Európai Unió, sem az Európa Tanács jogi aktusaiban;

36.

üdvözli a személyek közötti, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló tanácsi irányelvre irányuló bizottsági javaslatot (COM(2008)0426), amely kiterjeszti a 2000/43/EK irányelv hatályát a diszkrimináció minden más formájára, végrehajtva ezáltal a Charta 21. cikkét, amely nagyobb mozgásteret biztosít, mint az EK-szerződés 13. cikke, mivel a hátrányos megkülönböztetés további, az alábbiak alapján történő eseteiről tesz említést: bőrszín, társadalmi származás, genetikai tulajdonságok, nyelv, politikai és más vélemények, kisebbséghez tartozás, tulajdon és születés;

37.

sajnálatának ad hangot, amiért a javasolt irányelvben jelentős hézagok vannak a megkülönböztetéssel szembeni jogi védelem tekintetében elsősorban a közrenddel, a közbiztonsággal és a közegészséggel, a gazdasági tevékenységekkel, a családi állapottal és a reproduktív jogokkal, valamint az oktatással és a vallással kapcsolatos számos mentesség és kivétel következtében; aggasztónak tartja, hogy a hátrányos megkülönböztetés tiltása helyett ezek a „menekülési záradékok” éppen a létező diszkriminatív gyakorlatok jogszabályba foglalását szolgálhatják; emlékezteti a Bizottságot, hogy az irányelvnek meg kell felelnie a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű személyekre vonatkozó jogok területén érvényes esetjognak, nevezetesen a Maruko-ítéletnek (9);

38.

felhívja a Bizottságot, hogy vonja be az Ügynökséget a diszkrimináció elleni küzdelemmel kapcsolatos közösségi jogalkotási folyamatba, lehetővé téve a számára, hogy fontos szerepet játsszon azáltal, hogy rendszeresen naprakész és pontos, a további jogszabályok kidolgozása szempontjából releváns információkkal szolgál, illetve azáltal, hogy a jogalkotási tervezetek előkészítési szakaszától kezdődően kikérik a véleményét;

39.

üdvözli, hogy a 2007. decemberi politikai megállapodást követően elfogadták a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló 2008. november 28-i 2008/913/IB tanácsi kerethatározatot (10); emlékeztet a javaslatról szóló, 2007. november 29-i kedvező véleményére (11); kéri a Bizottságot, hogy az Ügynökséggel való konzultációt követően tegyen javaslatot a homofóbia elleni küzdelemről szólóhoz hasonló jogalkotási aktusra;

40.

aggasztónak tartja, hogy a diszkrimináció elleni jogszabályokat kevéssé ismerik a tagállamokban, és megállapítja, hogy jogaik érvényesítése érdekében az Unió polgárainak az e területre vonatkozó európai uniós jogszabályokra kell támaszkodniuk; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket e tájékozottsági szint növelése érdekében; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a jogszabályok csak akkor hatékonyak, ha a polgárok könnyen hozzáférnek az igazságszolgáltatáshoz, mivel a diszkriminációellenes irányelvek által biztosított védelmi rendszer az áldozatok kezdeményezésétől függ;

41.

úgy véli, hogy a jogszabályi eszközökön és a jogorvoslati lehetőségeken túlmenően a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemnek szükségképpen az oktatáson, a bevált gyakorlatok előmozdításán, valamint a nagy nyilvánosságnak szánt és a diszkrimináció által érintett területekre és szektorokra irányuló tájékoztatási kampányokon kell alapulnia; kéri a nemzeti és helyi közhatóságokat, hogy alkalmazzák az Ügynökség és az Európa Tanács által kidolgozott oktatási eszközöket oktatási, illetve diszkrimináció elleni politikáik előmozdítását célzó intézkedéseik során;

42.

hangsúlyozza, hogy a megerősítő fellépés fogalma – amely annak elismerését jelenti, hogy bizonyos esetekben a diszkrimináció elleni hatékony küzdelemhez a hatóságok aktív beavatkozására van szükség a súlyosan megbomlott egyensúly helyreállításához – nem redukálódhat a kvóták fogalmára; kiemeli, hogy az ilyen fellépés a gyakorlatban a legkülönfélébb formát öltheti, lehet például felvételi interjú garantálása, elsőbbségi hozzáférés az olyan munka végzésére jogosító képzésekhez, ahol egyes közösségek alulreprezentáltak, álláslehetőségekkel kapcsolatos információk bizonyos közösségek számára történő elsőbbségi biztosítása, valamint pusztán a végzettség helyett inkább a szakmai tapasztalat figyelembevétele;

43.

úgy véli, hogy fontos a kisebbségek és a hátrányos helyzetű csoportok helyzetére vonatkozó adatok gyűjtése, amint azt a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelőközpontja és az Ügynökség több jelentésében is hangsúlyozta; kéri a tagállamokat, hogy tegyék közzé a rasszista bűncselekményekkel kapcsolatos részletes statisztikákat, és a bűncselekményekről és/vagy a bűncselekmények áldozatairól készítsenek felméréseket, amelyek lehetővé teszik az ilyen bűncselekmények áldozataival kapcsolatos mennyiségi és összehasonlítható adatok gyűjtését;

44.

megállapítja, hogy az EU legutóbbi bővítései nyomán közel száz kisebbségi népcsoporttal egészült ki az eddigi körülbelül ötven, amely a 15 tagú EU-ban létezett, és hangsúlyozza, hogy a közép- és kelet-európai tagállamokban a bevándorlók, a menekültek és a harmadik országokból származó külföldi lakosok kis aránya, továbbá az őslakos („hagyományos”) kisebbségek érzékelhetőbb jelenléte miatt ezekben az országokban elvált egymástól a bevándorlási és integrációs politika, valamint a kisebbségi politika;

45.

hangsúlyozza, hogy – miközben a kisebbségek védelme a koppenhágai kritériumok részét képezi – a közösségi politikában nincsenek sem közös kritériumok, sem minimális normák a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozóan, illetve nem létezik arra vonatkozó közös uniós definíció sem, hogy mit jelent a nemzeti kisebbséghez tartozás; javasolja egy ilyen definíció európai szinten történő kidolgozását az Európa Tanács 1201. sz. ajánlása alapján (1993); felszólítja azokat a tagállamokat, amelyek ezt még nem tették meg, hogy ratifikálják a regionális és kisebbségi nyelvekről szóló európai chartát és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt;

46.

hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy egyre több uniós polgár költözik egyik tagállamból a másikba, és hogy e polgároknak teljes mértékben élvezniük kell a Szerződés által számukra mint uniós polgárok számára biztosított jogokat, nevezetesen a helyi és uniós választásokon való részvétel, illetve a szabad mozgás jogát; felszólítja a tagállamokat, hogy teljes mértékben tegyenek eleget a szabad mozgáshoz való jogról szóló 2004/38/EK irányelvnek, valamint az uniós intézményeket, hogy tegyenek további lépéseket az európai polgárok jogainak az egész EU-ban való védelme érdekében;

47.

hangsúlyozza a regionális és kisebbségi nyelvek védelmének és előmozdításának fontosságát, egyben megállapítja, hogy az anyanyelv használatához és az anyanyelvi oktatáshoz való jog a legalapvetőbb jogok közé tartozik; üdvözli a tagállamok tevékeny fellépését a kultúrák és a vallások közötti párbeszéd támogatása terén, amely létfontosságú ahhoz, hogy a kulturális és vallási kisebbségek teljes körűen élni tudjanak jogaikkal;

48.

úgy véli, hogy a szubszidiaritás és az önrendelkezés elvei jelentik a leghatékonyabb eszközt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak kezelése tekintetében, követve az Unión belül létező legjobb gyakorlatokat; ösztönzi a megfelelő önrendelkezési megoldások alkalmazását, a tagállamok szuverenitásának és területi integritásának teljes tiszteletben tartása mellett;

49.

hangsúlyozza, hogy az EU többnyelvűségi politikájának az élethosszig tartó tanulás programja mellett célzott támogatások és egyedi programok révén védelmeznie kell és elő kell mozdítania a regionális és kisebbségi nyelveket;

50.

úgy véli, hogy a tagállamokban tartósan tartózkodó hontalan személyek sajátos helyzetben vannak az Európai Unióban, mivel bizonyos tagállamok indokolatlan vagy nem feltétlenül szükséges követelményeket támasztanak velük szemben, ami hátrányos megkülönböztetést jelent a többségi csoporthoz tartozó állampolgárokhoz képest; kéri ezért valamennyi érintett tagállamot, hogy ratifikálják a hontalanok jogállásáról, valamint a hontalanság csökkentéséről szóló ENSZ-egyezményeket (1954, 1961); kéri azon tagállamokat, amelyek a 90-es években nyerték el vagy szerezték vissza szuverenitásukat, hogy az ezen időszak előtt már a területükön élő minden személlyel bánjanak diszkriminációtól mentesen, és felhívja őket, hogy a diszkriminatív gyakorlatok áldozatainak problémáira következetesen keressenek igazságos és a nemzetközi szervezetek ajánlásain alapuló megoldásokat; elítéli különösen azt a gyakorlatot, hogy bizonyos, tartósan az Európai Unióban tartózkodó személyeket önkényesen törölnek a nyilvántartásokból, valamint felszólítja az érintett kormányokat, hogy hozzanak hatékony intézkedéseket az ilyen hontalan személyek jogállásának visszaállítására;

51.

úgy véli, hogy a roma közösség különleges védelmet igényel, mivel az Unió kibővítése után az EU egyik legjelentősebb kisebbségévé vált; hangsúlyozza, hogy e közösséget a vele szemben tanúsított erősebb diszkrimináció, megbélyegzés és kirekesztés révén a történelem folyamán mindig is marginalizálták és megakadályozták abban, hogy bizonyos kulcsfontosságú területeken továbbfejlődjön;

52.

úgy véli, hogy a roma közösségek társadalmi kirekesztése és hátrányos megkülönböztetése az ennek leküzdésére irányuló, európai szintű jogi, politikai és pénzügyi eszközök alkalmazása ellenére is fennálló, bizonyított tény; megállapítja, hogy az Unió és a tagállamok szétszórt és nem összehangolt erőfeszítései eddig nem hoztak strukturális és tartós javulást a romák helyzetében az olyan lényeges területeken, mint az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a lakhatáshoz és a foglalkoztatáshoz való hozzáférés, és ezt a kudarcot most már nyilvánosan is elismerik;

53.

kifogásolja, hogy az EU nem rendelkezik átfogó és egységes politikával a romákkal szembeni diszkrimináció tekintetében, amely kimondottan a romák számára legsérelmesebb problémák kezelését célozná, amint az az emberi jogok tiszteletben tartását ellenőrző egyes mechanizmusok működése során – többek között a Bizottság által végzett csatlakozás előtti értékelésben, az Európai Bíróság emberi jogokkal kapcsolatos ítéleteiben és az Ügynökség jelentéseiben – megállapítást nyert; megállapítja, hogy az Unió kollektív felelőssége, hogy megoldást találjon ezekre a problémákra, amelyek a legnagyobb hatású és legösszetettebb emberi jogi kérdések közé tartoznak, és határozottan hajtsa végre a kidolgozott megoldásokat;

54.

hangsúlyozza a megkülönböztetés-mentesség emberi jogokra és a tényleges cselekvésre összpontosító és a romákkal szembeni diszkrimináció európai dimenzióját tükröző, átfogó megközelítésének szükségességét; úgy véli, hogy a romák integrációjára irányuló európai uniós keretstratégiának a valódi problémákkal kell foglalkoznia, célokat és prioritásokat tartalmazó, valamint a nyomon követést és az értékelést megkönnyítő menetrendet adva a tagállamoknak:

55.

felhívja a tagállamokat, hogy fokozzák a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményben rögzített jogok tiszteletben tartását, védelmét és alkalmazását, és kéri az érintett tagállamokat, hogy vonják vissza fenntartásaikat és ratifikálják az ezen egyezményhez csatolt fakultatív jegyzőkönyvet (12); ugyanakkor aláhúzza, hogy továbbra is eltökélten eleget kell tenniük az ENSZ-nyilatkozatban és a nők 1995. évi pekingi negyedik világkonferenciájának cselekvési platformjában vállalt kötelezettségeiknek;

56.

felszólítja a tagállamokat és az Európai Uniót, hogy hatékony intézkedések révén lépjenek fel a nőkkel szemben valamennyi területen (ideértve a házasság, a partnerkapcsolatok és más családi kapcsolatok terén) megnyilvánuló közvetlen vagy közvetett diszkrimináció és a többszörös (nemi alapon és ezzel egyidejűleg egyéb alapon tett) megkülönböztetés ellen;

57.

kéri, hogy fordítsanak különös figyelmet az etnikai kisebbségekhez tartozó nők és a női bevándorlók helyzetére, mivel marginalizációjukat fokozza a mind kívülről, mind a saját közösségükön belülről irányukban megnyilvánuló sokféle megkülönböztetés; javasolja integrált nemzeti cselekvési tervek elfogadását a sokféle diszkriminációval való hatékony szembenézés érdekében, különösen abban az esetben, ha több különböző szerv foglalkozik az adott államban a diszkrimináció problémáival;

58.

hangsúlyozza, hogy mind európai, mind nemzeti szinten el kell ismerni a nők által a nemükből adódóan elszenvedett erőszak létezését, különösen a családon belüli erőszakét és harcolni kell ez ellen, mivel ez a nők jogainak széles körben előforduló és gyakran alábecsült megsértését jelenti, és kéri a tagállamokat, hogy – figyelembe véve a nőkkel szembeni erőszak kiküszöböléséről szóló nyilatkozatot (13) – hozzanak megfelelő és hatékony intézkedéseket annak érdekében, hogy a nők számára erőszakmentes, biztonságos életet biztosítsanak;

59.

felkéri a tagállamokat és az Európai Uniót, hogy ismerjék fel a szexuális kizsákmányolás valamennyi formáját, és lépjenek fel ezek ellen; felelősségre kell vonni azokat a tagállamokat, amelyek nem tesznek eleget az emberkereskedelemmel szemben hozott uniós szabályozásnak (14); a tagállamoknak ratifikálniuk kell a nemzetközi szervezett bűnözés elleni ENSZ-egyezményt kiegészítő, az emberkereskedelem, különösen a nőkkel és gyermekekkel való kereskedelem megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről szóló jegyzőkönyvet, valamint az Európa Tanácsnak az emberkereskedelem elleni fellépésről szóló egyezményét; sürgeti a Bizottságot, hogy hajtsa végre az emberkereskedelem elleni cselekvési tervet;

60.

hangsúlyozza, hogy fokozni kell a reproduktív és szexuális egészséghez való jog közvélemény általi elismertségét, és felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák a nők számára, hogy e jogokat teljes mértékben gyakorolhassák, vezessenek be megfelelő szexuális nevelést, bizalmas tanácsadást és tájékoztatási szolgáltatásokat, illetve könnyítsék meg a fogamzásgátlási módszerekhez való hozzáférést a nem kívánatos terhességek, illetve az illegális és kockázatos terhességmegszakítások megelőzése érdekében valamint lépjenek fel a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlata ellen;

61.

hangsúlyozza, hogy az etnikai kisebbségekhez tartozó nőknek jogállásuktól függetlenül hozzáférést kell biztosítani az állami forrásokhoz annak érdekében, hogy biztonságos, egyenlő, kulturális szempontból érzékeny egészségügyi ellátást és jogokat élvezhessenek, különös tekintettel a reproduktív és szexuális egészségre és az ehhez kapcsolódó jogokra; európai jogi keretet kell elfogadni annak érdekében, hogy meg lehessen óvni a fiatal lányokat a női nemi szervek megcsonkításától;

62.

hangsúlyozza, hogy noha történtek előrelépések a nők foglalkoztatása terén, azonban magas iskolai végzettségük ellenére foglalkoztatásuk továbbra is bizonyos szakmákban koncentrálódik, illetve ugyanazért a munkáért kisebb fizetésben részesülnek, mint a férfiak, és kisebb számban vannak jelen a döntéshozó pozíciókban, illetve gyanakodva tekintenek rájuk a munkaadók a terhesség és az anyaság tekintetében; a nemek közötti fizetésbeli különbségek problémájával komolyan kell foglalkozni annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a nők gazdasági függetlenségét, valamint a férfiak és a nők közötti munkaerő-piaci egyenlőséget;

63.

kéri a tagállamokat és a szociális partnereket, hogy hozzák meg a munkahelyi szexuális és pszichés zaklatás elleni küzdelem érdekében szükséges intézkedéseket;

64.

ragaszkodik ahhoz, hogy a nőket támogatni kell szakmai karrierjükben, többek között a magánélet, család és a munkahely összeegyeztetésére irányuló kezdeményező politikák révén; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy szorgalmazzák a megosztott szülői szabadságot és az apasági szabadságot, illetve hogy kölcsönösen osszák meg a szülési és a szülői szabadság költségeit annak érdekében, hogy a nők a továbbiakban ne számítsanak költségesebb munkaerőnek, mint a férfiak; a nemi sztereotípiákat magában hordozó családi minták elkerülése érdekében hangsúlyozza továbbá a tudatosító kampányok szükségességét, egyúttal kiemeli a rugalmas munkafeltételek, a gyermekfelügyelet megerősítése és a gyerekes anyák nyugdíjrendszerben való részvétele biztosításának jelentőségét;

65.

kéri a tagállamokat, hogy a szociális partnerekkel együtt küzdjenek a terhes nőkkel szemben a munkaerőpiacon tapasztalható diszkrimináció ellen, és hozzanak meg minden szükséges intézkedést az anyák magas fokú védelmének biztosítása érdekében; kéri a Bizottságot, hogy készítsen részletesebb értékelést az e területre vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek a közösségi joggal való összhangjáról, és adott esetben tegyen megfelelő javaslatokat a közösségi jogszabályok felülvizsgálatára;

66.

felhívja a figyelmet a független (elsősorban mezőgazdasági) munkavállalók partnereinek (főként nők) nagy számára, akiknek a jogállása számos tagállamban bizonytalan, ami sajátos pénzügyi és jogi problémákhoz vezethet a szülési, illetve a betegszabadsághoz való hozzáférés, a nyugdíjjogosultság, valamint a társadalombiztosításhoz való hozzáférés terén, csakúgy, mint válás esetén;

67.

elismeri, hogy a nők egyenlőtlen gazdasági lehetőségei a munkaerőpiacon aláássák a szociális védelmüket, különös tekintettel a nyugdíjjogosultságokra, aminek eredményeként a nők veszélyeztetettsége a szegénység szempontjából idősebb korban magasabb, mint a férfiak esetében; a nők hátrányos megkülönböztetésének megelőzése érdekében alapvető fontosságú, hogy a társadalombiztosítási rendszerben biztosítsák a jogok egyénre szabását azok család-alapú meghatározása helyett; a gyermekgondozást miatt hivatalosan munkaerőpiacon kívül töltött időt be kell számítani a nyugdíjjogosultságok kiszámítása során;

68.

hangsúlyozza, hogy biztosítani kell, hogy az Európai Unió területére belépő harmadik országbeli és az uniós állampolgárok ismerjék a férfiak és nők egyenlőségével kapcsolatos hatályos jogszabályokat és társadalmi konvenciókat annak érdekében, hogy elkerüljék a jogi és társadalmi viszonyok ismeretének hiányából fakadó diszkriminatív helyzeteket;

69.

kéri a tagállamokat, hogy utasítsák el a szokásokra, a hagyományokra és bármilyen más vallási megfontolásra történő hivatkozást a nők elleni erőszak, a nők hátrányos megkülönböztetése vagy elnyomása bármely formájának, vagy a nők életét esetlegesen veszélyeztető politikák elfogadásának igazolásaként;

70.

felhívja a Bizottságot, hogy készítsen kutatást az egyszemélyes háztartások hátrányos megkülönböztetéséről, különös tekintettel az adókedvezményekre, a társadalombiztosításra, az egészségügyi és közszolgáltatásokra valamint a lakhatásra;

71.

úgy véli, hogy a vallási, társadalmi és politikai vezetők által a homoszexuálisokkal kapcsolatban megfogalmazott diszkriminatív megjegyzések gyűlöletet és erőszakot keltenek, ezért kéri a megfelelő vezető szerveket, hogy ezt ítéljék el;

72.

e tekintetben teljes mértékben támogatja a homoszexualitás büntethetőségének általános megszüntetésére irányuló, valamennyi tagállam által támogatott francia kezdeményezést, mivel 91 országban a homoszexualitás továbbra is bűncselekmény, és néhány esetben halálbüntetést is vonhat maga után;

73.

üdvözli az Ügynökség által a kérésére készített első tematikus jelentést, amely a tagállamokban tapasztalható homofóbiáról és szexuális irányultságon alapuló diszkriminációról szól, illetve kéri a tagállamokat és az uniós intézményeket, hogy sürgősen hajtsák végre az ügynökség ajánlásait, vagy indokolják annak elmulasztását;

74.

emlékezteti valamennyi tagállamot arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban a gyülekezési szabadság jogával akkor is élni lehet, ha az e jogot gyakorlók véleménye szemben áll a többség véleményével, és következésképpen a felvonulások diszkriminatív megtiltása, illetve az azon részt vevők megfelelő védelmének biztosítására vonatkozó kötelezettség elmulasztása ellenkezik az Emberi Jogok Európai Bírósága, az EU-Szerződés közös uniós értékekről és elvekről szóló 6. cikke és az EU Alapjogi Chartája által garantált alapelvekkel;

75.

felhívja az azonos neműek partnerségére vonatkozó jogszabályokat elfogadó tagállamokat, hogy ismerjék el a más tagállamok által elfogadott hasonló hatályú rendelkezéseket; felhívja e tagállamokat, hogy javasoljanak iránymutatásokat a hatályos jogszabályok tagállamok közötti elismerésére annak biztosítása érdekében, hogy az Európai Unión belül a szabad mozgáshoz való jog az azonos nemű párokat ugyanolyan feltételekkel illethesse meg, mint a heteroszexuális párokat;

76.

sürgeti a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatokat annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok alkalmazzák a kölcsönös elismerés elvét az akár házas, akár bejegyzett élettársi viszonyban élő homoszexuális párok tekintetében, többek között az uniós jog szerint őket megillető szabad mozgáshoz való jog gyakorlása esetében;

77.

felhívja egyenlőség elvének érvényesítését eddig elmulasztó tagállamokat, hogy hozzanak jogalkotási intézkedéseket az egyes párok által tapasztalt, a szexuális irányultságukon alapuló megkülönböztetés megszüntetése érdekében;

78.

kéri a Bizottságot annak biztosításra, hogy a tagállamok adjanak menedékjogot a származási országukban nemi irányultságuk miatt üldözött személyeknek, hogy két- és többoldalú szinteken kezdeményezze a nemi irányultság alapján történő üldözés megszüntetését, és készítsen tanulmányt a transzneműek helyzetéről – többek között a zaklatás és az erőszak kockázatairól – a tagállamokban és a tagjelölt országokban;

79.

sürgeti a Tanácsot és a Bizottságot, valamint a tagállamok különböző szintű helyi, regionális és nemzeti vezetését, hogy hangolják össze az antiszemitizmussal, valamint a kisebbségi csoportok – beleértve a tagállamokban élő romákat, a hagyományos nemzeti kisebbségeket és harmadik országbeli állampolgárokat – elleni támadásokkal szembeni fellépéseiket annak érdekében, hogy biztosítsák a tolerancia és a megkülönböztetés-mentesség elvének tiszteletben tartását, valamint a társadalmi, gazdasági és politikai integráció előmozdítását; felhívja a faji megkülönböztetést vizsgáló ENSZ bizottság hatáskörét eddig el nem ismerő tagállamokat, hogy az említett bizottság hatáskörét ismerjék el, és a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi ENSZ egyezmény alapján fogadják be és vizsgálják meg az egyes közleményeket;

80.

sürgeti a tagállamokat, hogy határozottan lépjenek fel a rasszista médiaműsorokban és intoleráns nézeteket terjesztő cikkekben megvalósuló minden gyűlöletbeszéd ellen, amely a romákkal, bevándorlókkal, külföldiekkel, hagyományos nemzeti kisebbségekkel és más kisebbségi csoportokkal szembeni gyűlöleten alapuló bűncselekményekre buzdít, valamint a neonáci zenekarok – gyakran minden következmény nélkül nyilvánosan lezajló – koncertjein történő hasonló megnyilvánulások ellen; sürgeti továbbá a tömegmédiára jelentős befolyást gyakorló politikai pártokat és mozgalmakat, hogy tartózkodjanak a gyűlöletbeszédtől és az Unión belüli kisebbségi csoportok rosszhírének keltésétől;

81.

kéri a tagállamokat, hogy segítsék elő a szociális partnerek még szorosabb bevonását az olyan intézkedések végrehajtásába, amelyek célja a fogyatékosságon és életkoron alapuló diszkrimináció megszüntetése, és gyökeresen javítsák a fiatalok, az idősek és a fogyatékkal élők munkaerőpiachoz és képzési programokhoz való hozzáférését; kéri a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ egyezményt és annak fakultatív jegyzőkönyvét eddig még nem ratifikáló tagállamokat, hogy ratifikálják azt;

82.

sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy a tagállamoknak a fogyatékkal élő emberek számára létrehozott intézmények biztosításához nyújtott támogatás megfelel a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény követelményeinek, illetve hogy a támogatást a megfelelő közösségi/családi alapú szolgáltatásokhoz nyújtják, ahol választható az önálló életmód is;

83.

úgy véli, biztosítani kell, hogy mindenki, aki időskori gondozást, betegellátást, illetve fogyatékosság miatti ellátást igényel, magas színvonalú ellátáshoz és kezelésekhez jusson, és kiemelten fontosnak tartja különös figyelmet szentelni a fogyatékkal élő fiatalok gondozására és védelmére;

84.

rámutat a média szerepére a sokszínűség, a multikulturalizmus és a tolerancia népszerűsítésében; sürgeti a médiaszolgáltatókat, hogy ne sugározzanak olyan tartalmakat, amelyek a fajgyűlöletet, az idegengyűlöletet, az intoleranciát és a hátrányos megkülönböztetés bármely formáját népszerűsítik;

85.

a kultúrák közötti párbeszéd európai évét (2008) követően arra biztatja a tagállamokat, hogy működjenek együtt az érdekelt felekkel – különösen a nem kormányzati szervezetekkel – azért, hogy elsősorban a fiatalok körében népszerűsíteni lehessen a kultúrák közötti párbeszédet, és fokozni lehessen a tudatosságot a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűség tekintetében;

86.

felhívja a figyelmet a sport szerepére a tolerancia, az egymás iránt tanúsított kölcsönös tisztelet és megértés előmozdításában; felhívja a nemzeti és európai sportegyesületeket, hogy folytassák erőfeszítéseiket a fajgyűlölet és idegengyűlölet elleni küzdelem terén, és arra bíztat, hogy a meglévő intézkedésekre alapozva új, eredményesebb és több embert elérő kezdeményezéseket indítsanak útjukra;

87.

hangsúlyozza a médiaműveltség fontos szerepét abban, hogy az Európai Unió valamennyi polgára számára egyenlő esélyeket lehessen biztosítani az oktatás területén;

88.

kéri a tagállamokat, hogy biztosítsák az Európai Unión kívüli országokból érkezők, különösen a gyermekek és fiatalok eredményes integrációját az EU-tagállamok oktatási rendszereibe, és segítsék őket kulturális sokszínűségük támogatása révén;

89.

emlékeztet arra, hogy az alapvető jogok hatálya nem szűnik meg a kaszárnyák kapujában, és hogy az egyenruhát viselő polgárokra is teljes egészében érvényesek, és javasolja, hogy a tagállamok a fegyveres erőknél is biztosítsák az alapvető jogok betartását;

90.

megrendültségét fejezi ki azon személyek tragikus sorsa miatt, akik az európai terület elérése közben vesztik életüket vagy embercsempészek áldozatául esnek;

91.

kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vezessenek be hatékony és hosszú távú legális bevándorlási politikát, biztosítsanak valódi hozzáférést az EU területéhez, illetve a menedékjogot kérő személyekre alkalmazandó rugalmasabb és összehangolt szabályokra vonatkozó eljáráshoz ahelyett, hogy minden erőfeszítésüket az illegális bevándorlás megelőzésére összpontosítanák, olyan, egyre bővülő körű határellenőrzési intézkedések révén, amelyek híján vannak azoknak a mechanizmusoknak, amelyekkel Európa határain be lehetne azonosítani a potenciális menedékjog-kérelmezőket, ami a menekültek jogállására vonatkozó 1951. évi egyezmény szerinti visszaküldés tilalma elvének megsértéséhez vezet;

92.

felhívja a tagállamokat, hogy alkalmazzák az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának 2002-ben elfogadott, nemekre vonatkozó ajánlásait a hatályos közösségi menekültügyi irányelvek végrehajtása során;

93.

kéri a Tanácsot, hogy annak érdekében, hogy a határellenőrzések során tiszteletben tartsák az emberi jogokat, tisztázza az Európai Unió tagállamai külső határain való operatív együttműködési igazgatásért felelős európai ügynökség (FRONTEX), illetve a tagállamok szerepét; úgy véli, hogy a FRONTEX megbízatását sürgősen módosítani kell annak érdekében, hogy az a tengeri mentésre is kiterjedjen; felhív a FRONTEX által harmadik felekkel kötött megállapodások Európai Parlament általi demokratikus felügyeletére, különösen a visszaküldés közös szervezésére vonatkozó megállapodások esetében;

94.

kéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy hatalmazza fel a FRONTEX-et az Ügynökséggel és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) való strukturált együttműködés kialakítására az emberi jogok védelmét figyelembe vevő műveletek lehetővé tétele érdekében;

95.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a határellenőrzések egyre inkább eltávolodnak az EU földrajzi határaitól, ami komolyan megnehezíti annak ellenőrzését, hogy mi történik akkor, amikor a menekült jogállást kérelmezők, valamint nemzetközi védelemre szorulók valamely harmadik ország hatóságaival kapcsolatba lépnek;

96.

sürgeti a Bizottságot és különösen a Tanácsot, hogy gyorsan és céltudatosan mozdítsa Európa előremutató menekültügyi stratégiáját a II. szakasz végrehajtása irányába, beleértve a menekülti státusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimális szabályairól szóló, 2005. december 1-i 2005/85/EK tanácsi irányelv (15), valamint a harmadik országok állampolgárai és a hontalanok menekülti vagy az egyéb nemzetközi védelemre szoruló személlyé minősítésére és státuszára, valamint a védelem tartalmára vonatkozó minimális szabályokról szóló, 2004. április 29-i 2004/83/EK tanácsi irányelv (16) felülvizsgálatát, illetve az Európai Menekülttámogató Hivatal létrehozását;

97.

felhívja a Bizottságot, hogy továbbra is szigorúan értékelje a menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról szóló 2003. január 27-i 2003/9/EK tanácsi irányelv (17) átültetését annak érdekében, hogy végrehajtásának elmulasztása vagy részleges végrehajtása ne eredményezzen számos tagállamban olyan gyakorlatokat, amelyek elmaradnak az irányelv által előírt minimumszabályoktól;

98.

emlékeztet arra, hogy a menedékjogot nem kérelmező bevándorlókat szintén megfelelő és alkalmas intézményekben kell befogadni, amelyekben – tolmácsok és erre kiképzett kulturális közvetítők segítségével – megismerkedhetnek a befogadó ország joga, a közösségi jog és a nemzetközi egyezmények által számukra biztosított jogokkal és lehetőségekkel;

99.

kéri, hogy fordítsanak különös figyelmet a menekült, menedékjogot kérő és bevándorló gyermekek, valamint a menedékjogot kérő, menekült vagy okmányok nélküli szülők gyermekeinek helyzetére, annak biztosítása érdekében, hogy minden gyermek teljes mértékben élni tudjon az ENSZ gyermekjogi egyezményében meghatározott jogaival – ideértve a megkülönböztetés-mentességhez való jogot is–, és valamennyi intézkedés során a gyermek legfőbb érdekeit vegyék elsődlegesen figyelembe, a szülők fontos szerepének és felelősségének elismerése mellett; felhívja a figyelmet arra, hogy egyes tagállamokban kettős oktatási rendszer alakult ki, és hangsúlyozza, hogy az állampolgárok, illetve a más országok állampolgárainak gyermekei számára nyújtott eltérő támogatási és segítségnyújtási eljárások nem lehetnek sem diszkriminatív jellegűek, sem tartósak, továbbá mindezt annak kell indokolnia, hogy ez minden gyermek számára jobb oktatást biztosít, ideértve a befogadó ország nyelvén történő oktatás biztosítását is;

100.

kéri, hogy fordítsanak különös figyelmet azokra a kiskorúakra, akik illegális bevándorlás útján kísérő nélkül és szüleiktől elválasztva érkeznek az Unió területére, és hangsúlyozza, hogy a részükre történő segítségnyújtás és a speciális védelem biztosítása a tagállamok kötelessége; felhívja a helyi, regionális és nemzeti hatóságokat, valamint az európai intézményeket, hogy kitartóan működjenek együtt annak érdekében, hogy e gyermekeket megóvják az erőszak és a kizsákmányolás minden formájától, haladéktalanul jelöljenek ki számukra gyámot, nyújtsanak nekik jogi segítséget, próbálják felkutatni családjukat, és javítsák befogadásuk körülményeit megfelelő lakhatás biztosítása, valamint az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz és képzéshez való könnyebb hozzáférés biztosítása révén, különös tekintettel a befogadó ország hivatalos nyelvének oktatására, a szakképzésre és az iskolarendszerbe való teljes integrációra;

101.

emlékeztet arra, hogy az ENSZ gyermekjogi egyezményének 3. és 37b. cikke értelmében a gyermekek közigazgatási fogva tartása tilos, és hogy a családjukkal együtt érkező gyermekeket csak valóban kivételes körülmények között, a lehető legrövidebb ideig szabad fogva tartani, és csak akkor, ha a fogva tartás az ő érdekükben történik;

102.

kéri a harmadik országok állampolgárainak integrációjára vonatkozó nemzeti politikák és az e területen tett európai kezdeményezések jobb összehangolását; hangsúlyozza, hogy az e területre vonatkozó egységes európai keret közös alapelveinek biztosítaniuk kell, hogy az integrációs politika magában foglalja a diszkriminációellenes politikát, sőt azon túlmutasson, és több területre – így például a foglalkoztatásra, az oktatásra és a szakképzésre – is kiterjedjen;

103.

kéri a közösségen belülről érkező bevándorlók és az őslakos közösségek közötti potenciális feszültségek megelőzését célzó integrációs programok és a kultúrák közötti párbeszédet elősegítő programok kidolgozását a bővítést követő migráció jelenségével összefüggésben;

104.

úgy véli, hogy a bevándorlókból létrejövő kisebbségeknek legsürgetőbben arra van szükségük, hogy a letelepedésük szerinti ország társadalmába a lehető leggyorsabban beilleszkedjenek, de ennek a viszonosság szellemében kell történnie; úgy véli, hogy a valamely tagállamban született és élő személy polgári jogokhoz való hozzáféréshez fűződő jogát is éppoly fontos elismerni; úgy véli, hogy a tartósan letelepedett személyek helyi politikai életben való részvételhez való joga előmozdítaná a társadalmi és politikai integrációt;

105.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a hatékony integrációs politika hiánya a nem helyi illetőségűek és a hontalanok százezreit zárja ki a munkavégzésből, valamint a társadalmi és politikai életből, ami egyúttal aláássa az EU azon célját, hogy a munkaerő mobilitásának fokozásával növelje a versenyképességet és a gazdaság teljesítményét; elismeri annak kockázatát, hogy a kirekesztés veszélyeztetett helyzetbe hozza az embert, utat nyit a radikalizálódás, az embercsempészet és a kizsákmányolás egyéb formái felé;

106.

kitart amellett, hogy senkit nem szabad hazatelepíteni kérelmének tisztességes és teljes körű kivizsgálása nélkül; úgy véli, hogy amennyiben a visszaküldés lehetetlen, vagy az emberi jogok származási vagy tranzitországban való betartásának kritikus helyzete miatt embertelennek minősül, a tagállamoknak az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogával összhangban tartózkodniuk kell e személyek visszaküldésétől;

107.

sürgeti, hogy a tagállamok ellenőrizzék a származási és tranzitországokba visszatelepített személyek életkörülményeit és integrációját, valamint hozzanak intézkedéseket a részükre történő megfelelő segítségnyújtás biztosítására;

108.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy az elmúlt években a külföldiek számára létesített fogva tartási központok száma a tagállamokban és azok határain megsokszorozódott; számos – többek között az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság küldöttségei által készített, az emberi jogok gyakori megsértéséről beszámoló – jelentés alapján kéri az alábbi intézkedések meghozatalát:

109.

nyugtalanítónak tartja, hogy 2002 óta visszafogadási megállapodásokat foglaltak bele az EU és harmadik országok közötti kétoldalú megállapodások többségébe, ideértve a kereskedelmi megállapodásokat is, ami az európai uniós bevándorlási politika növekvő mértékű kiszervezéséhez vezet, amelyet mind európai, mind nemzeti szinten az elégtelen parlamenti ellenőrzés jellemez; ezért felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy az ilyen megállapodásokról folytatott tárgyalások korai szakaszában vonja be az Európai Parlamentet, és rendszeresen számoljon be neki az EU-ból e záradékok alapján kiutasított személyek számáról;

110.

védelmébe veszi a véleménynyilvánítás szabadságát mint az EU egyik alapvető értékét; úgy véli, hogy a jogi szabályozás korlátai között kell gyakorolni, személyes felelősséggel kell társulnia, és a mások jogainak tiszteletben tartásán kell alapulnia;

111.

örömének ad hangot a sajtószabadság általában véve kielégítő helyzete miatt a tagállamokban, mivel a Riporterek Határok Nélkül által készített, „a világ 2007. évi sajtószabadság-rangsorán” lévő első 56 ország között mind a 27 tagállam szerepel;

112.

felhívja azokat a tagállamokat, amelyek az elmúlt években igazságszolgáltatási intézményeiket használták fel, illetve ebben az értelemben változtatni terveztek jogszabályaikon, abból a célból, hogy megsértsék az újságírók jogát az informátor személyének titokban tartásához, illetve az újságírók és szerkesztők információ közzétételéhez való jogát, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának 1996. március 27-i ítéletével és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának az újságírók informátoraik meg nem nevezésének jogáról szóló ajánlásával (18) összhangban korrigálják jogszabályaikat és az általuk alkalmazott gyakorlatokat, mivel e jog megsértése jelenleg az Európai Unióban a legnagyobb veszély az újságírók véleménynyilvánítási jogára nézve, és amelynek tekintetében a helyzet az elmúlt években nem javult jelentős mértékben;

113.

a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtó függetlenségét egyetemes jognak tekinti, amelyet egyetlen olyan személy vagy csoport sem veszélyeztethet, akit az elmondottak vagy leírtak sértenek; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a bíróságoknak hamis hír vagy rágalmazás esetén a hatályos jogszabályokkal összhangban biztosítaniuk kell a helyreigazításhoz való jogot;

114.

úgy véli, hogy a sajtó szabadságát mindig csak a törvények szabta korlátok között szabad gyakorolni, ugyanakkor aggasztónak találja, hogy a kísértés, hogy bizonyos kérdéseket kizárjanak a nyilvános vitából, számos tagállamban nem hivatalos cenzúrát vagy a média öncenzúráját eredményezi;

115.

elítéli a gyermekekkel szembeni erőszak minden formáját, és kitart különösen amellett, hogy küzdeni kell az erőszaknak a tagállamokban leggyakrabban észlelt megnyilvánulásai, nevezetesen a pedofília, a szexuális visszaélés, a családon belüli erőszak, az iskolai testi fenyítés és az oktatási intézményekben elkövetett bántalmazás különböző formái ellen; biztonságos, bizalmas és hozzáférhető mechanizmusok létrehozását kéri, amelyek valamennyi tagállamban lehetővé teszik a gyermekek számára, hogy jelentsék az erőszakot, és kéri, hogy gondoskodjanak e mechanizmusok széleskörű ismertségének biztosításáról;

116.

felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak hatékony intézkedéseket a gyermekek mindennemű kizsákmányolásának megtiltása érdekében, ideértve a prostitúció, a gyermekekről készült pornográf anyagok gyártása, a kábítószercsempészés, a zsebtolvajlás, a koldulás céljából való kizsákmányolást és a kizsákmányolás minden egyéb formáját is;

117.

kéri a tagállamokat, hogy hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek a – néha igen fiatal – kiskorúak egymás közötti nem hivatalos házasságának kiküszöbölését célozza meg; úgy véli továbbá, hogy ez a gyakorlat a szexuális visszaélés egyik formája, amely sérti a gyermekek fejlődését és ösztönzi az iskolából való lemorzsolódást;

118.

felhívja azt a tizenhárom tagállamot, amelyek még nem rendelkeznek erre vonatkozó jogszabállyal, hogy a testi fenyítést teljes mértékben tiltsák meg az ENSZ 2006. évi, a gyermekekkel szembeni erőszakról szóló tanulmányával összhangban, amely a testi fenyítést a velük szembeni erőszak leggyakoribb megnyilvánulásának minősíti;

119.

hangsúlyozza, hogy mind uniós, mind európai szinten biztosítani kell, hogy valamennyi politika figyelembe vegye a gyermekmunka minden formájának felszámolását; úgy véli, hogy a probléma megoldásának legjobb módja a nappali oktatás, mivel egyrészt megakadályozza az ilyen visszaéléseket, másrészt kitörést tesz lehetővé az írástudatlanság és a szegénység ördögi köréből;

120.

megállapítja, hogy egyes tagállamokban városi és vidéki régiókban egyaránt több ezer gyermeket alkalmaznak a munka legrosszabb formáira, és ezért felhívja a tagállamokat, hogy behatóan foglalkozzanak e problémával azáltal, hogy nemzeti törvényeiket szigorúan alkalmazzák, valamint nemzeti oktatási kampányokat szerveznek a szülők és a gyermekek számára egyaránt;

121.

emlékeztet arra, hogy az Európai Unióban a gyermekek közel 20%-a él a szegénységi küszöb alatt, és hogy közöttük a legsérülékenyebbek csonka családból vagy külföldön született szülőktől származnak; ezért ragaszkodik ahhoz, hogy a gyermekek szükségletein alapuló, a jogokhoz való hozzáférést biztosító, megfelelő intézkedések szülessenek, ideértve a családtámogatási intézkedéseket is, és felhívja a tagállamokat, különösen a legmagasabb szegénységi rátával rendelkezőket, hogy nagyra törő, ugyanakkor elérhető célokat tűzzenek ki a gyermekek és azok családjainak szegénysége mérséklésére;

122.

felhívja a Bizottságot, hogy törekedjen a kifejezetten a gyermekek és családjaik szegénységének felszámolására, a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére és a kisebbségek társadalomba való beilleszkedésére irányuló stratégiáknak – beleértve a szegénység csökkentéséről szóló stratégiai dokumentumokat és az indikatív programokat is – valamennyi releváns fejlesztési stratégiába történő beillesztésére; sürgeti a tagállamokat, hogy hatékonyan lépjenek fel a gyermekkereskedelem ellen, fokozzák a határokon átnyúló együttműködést, nyújtsanak szakosított képzést, és e célból hozzanak létre jogi normákat;

123.

hangsúlyozza a gyermekek védelmének fontosságát; úgy véli, hogy teljes mértékben végre kell hajtani és tovább kell fejleszteni a gyermekek jogaira vonatkozó uniós stratégiával kapcsolatos olyan kezdeményezéseket, mint például a gyermekek ügyeinek szentelt internetes honlap, a különleges telefonos segélyvonalak létrehozása és a gyermekek ügyét támogató uniós cselekvési programok költségvetési forrásainak biztosítása;

124.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy szenteljenek különös figyelmet a fiatalokkal és gyermekekkel szembeni megkülönböztetés különböző, gyakran összetett formáira, amelyekkel különösen a szegénységben élő gyermekek, az etnikai kisebbségekhez és bevándorlói csoportokhoz tartozó utcagyerekek és fiatalok, valamint a fogyatékkal élő gyermekek szembesülnek, és amelyek azt eredményezik, hogy ezek a gyerekek kiszorulnak az oktatásból és az egészségügyi ellátásból;

125.

kéri, hogy különösen – de nem kizárólag – azokban a tagállamokban, amelyekben a romák jelentős etnikai kisebbséget alkotnak, a roma gyermekekre külön intézkedések vonatkozzanak annak érdekében, hogy véget vessenek az általuk gyakran elszenvedett megkülönböztetésnek, szegregációnak, illetve társadalmi és iskolai kirekesztésnek; felhívja a tagállamokat különösen arra, hogy tegyenek erőfeszítéseket a roma gyermekek szellemi fogyatékosok intézményeiben való – teljes mértékben indokolatlan – felülreprezentáltságának megszüntetésére, szervezzenek az iskolába járást előmozdító kampányokat, és küzdjenek az ellen a számos roma gyermeket sújtó jelenség ellen, hogy megtagadják tőlük a személyazonosító igazolványt;

126.

sürgeti a tagállamokat, hogy a legkisebb életkortól kezdve biztosítsák a hátrányos helyzetű és társadalmilag kirekesztett gyermekek zökkenőmentes beilleszkedését az oktatási rendszerbe, valamint hogy e célból ösztönözzék a legjobb gyakorlatok cseréjét;

127.

kéri a tagállamokat, hogy a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság közelmúltban hozott ítéletével (19) összhangban vegyék fel a küzdelmet az oktatásban jelentkező megkülönböztetés ellen, mint amilyen a roma gyermekek elkülönítése;

128.

úgy véli, hogy fiatalkorú bűnelkövetőket kizárólag végső esetben szabad fogva tartani, és csak a lehető legrövidebb ideig, és ezért kéri, hogy a fiatalkorúak számára dolgozzanak ki alternatívákat a börtönbüntetés helyett; kitart amellett, hogy biztosítani kell az átnevelésre, mint például a közhasznú munkavégzésre vonatkozó intézkedéseket e személyek társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja érdekében;

129.

megállapítja, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás alsó korhatára nem egyezik meg minden tagállamban, és aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy némelyikben a gyermekeket rendszeresen állítják felnőttek bírósága elé, míg másokban a fiatalkorúak különbíróságait bezárták; felhívja a tagállamokat, hogy igazságszolgáltatási rendszerüket igazítsák ki oly módon, hogy egyetlen gyermeket se vonjanak felnőttek számára kialakított eljárás alá;

130.

felhívja a tagállamokat, hogy valamennyi őket érintő bírósági vagy kvázi-bírósági eljárás során biztosítsák a gyermekek hatékony és független képviseletét, és amennyiben helyettük semelyik családtag nem tud eljárni, jogszerűen jelöljenek ki számukra gyámot; hangsúlyozza, hogy a hatóságoknak valamennyi gyermeket – ideértve a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében elhelyezetteket is – tájékoztatniuk kell a fellebbezési eljárások meglétéről;

131.

felhívja a tagállamokat, hogy eljárásaik során biztosítsák a gyermekek családhoz való jogát, és ezért tegyenek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy hathatós megoldásokat találjanak a szülők és gyermekek egymástól való elválasztásának megakadályozására és a gyermekekről való lemondás elkerülésére; kéri, hogy álljanak el a nagy intézmények politikájától, és ehelyett alakítsák át, fejlesszék és erősítsék meg a családon és a közösségen alapuló hatékony, alternatív gyermekgondozási struktúrákat; elhelyezés esetén kéri a tagállamoktól azon eszközök biztosítását, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyermekek visszatérjenek családjaikhoz;

132.

sürgeti a tagállamokat a gyermekek befogadására szolgáló intézmények minőségének biztosításához szükséges intézkedések megtételére, beleértve a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozók szakmai továbbképzését, a megfelelő munkakörülmények és méltányos fizetés biztosítását; hangsúlyozza, hogy ezen intézmények és személyzetük szilárd alapokat biztosítanak a gyermekek jövője számára, és hasznukat a szülők – különösen a súlyos munkateherrel küzdők és a csonka családok – is élvezik, valamint hogy alternatívát nyújtanak azon gyermekek számára is, akik csonka családban vagy család nélkül nevelkednek;

133.

emlékeztet arra, hogy a gyermeknek joga van véleménye korának és érettségének megfelelő kifejtéséhez, és hogy biztosítani kell számára a lehetőséget arra, hogy részévé váljék gyermekek valamely csoportjának vagy valamely társaságnak azáltal, hogy találkozik más gyermekekkel, és ennek keretében kifejezi önmagát; ezért felhívja a tagállamokat és a helyi hatóságokat, hogy ösztönözzék azokat a projekteket, amelyek arra irányulnak, hogy a gyermekeket helyi gyermektanács vagy gyermekparlament keretében ilyen önkifejezési képességgel ruházzák fel, biztosítván a legkirekesztettebb gyermekek bevonását, illetve azt, hogy az e tevékenységekre vonatkozó információkat a gyermekek között széles körben terjesszék;

134.

üdvözli, hogy a Bizottság olyan fórumot hozott létre, amely a gyermekek jogaival foglalkozó európai intézmények, valamint nemzeti és nemzetközi szervezetek képviselőit foglalja magában; úgy véli, hogy a gyermekek részvételét a fórum egyik fő célkitűzésévé kell tenni, és ezért felhívja a Bizottságot, hogy a fórum tevékenységének valamennyi szakaszában biztosítsa a gyermekek részvételét;

135.

fontosnak tartja, hogy a gyermekek jogaira vonatkozó információkat hozzáférhető és számukra megfelelő módon terjesszék: felhívja a Bizottságot, hogy fejlesszen ki olyan hatékony kommunikációs eszközöket, amelyek bővítik a gyermekek ismereteit jogaikkal, a gyermekek egyes tagállamokban kialakult helyzetével és az EU e területen folytatott tevékenységeivel kapcsolatban;

136.

úgy véli, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen csak minden egyén valamennyi alapvető jogának, köztük gazdasági és szociális jogainak szavatolásával lehet küzdeni; ebben a tekintetben jóváhagyja azt a határozatot, hogy 2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve legyen; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy e területen közösen határozzanak meg nagyratörő célokat, és törekedjenek azok elérésére;

137.

kitart amellett, hogy létezik az oszthatatlan és egymástól kölcsönösen függő alapvető jogok összessége, amelyekhez minden emberi lény számára biztosítani kell a megfelelő hozzáférést;

138.

hangsúlyozza, hogy a felülvizsgált Európai Szociális Charta magában foglalja a szegénység és szociális kirekesztés elleni védelemhez való jogot, és felhívja a tagállamokat annak ratifikálására;

139.

hangsúlyozza, hogy a munkaerőpiactól a legjobban eltávolodott személyek „aktív befogadásával” kapcsolatos politikáknak egyre nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani;

140.

hangsúlyozza, hogy a szélsőséges szegénység és a szociális kirekesztés az alapvető jogok egészének megsértését jelentik;

141.

felszólít a szociális dimenzió és az alapvető jogok minden európai uniós politikába történő valódi beépítésére;

142.

elkötelezi magát a fenntartható társadalmi fejlődés azon modellje mellett, amely összhangban áll egy, a szociális jogokon alapuló megközelítéssel, és amelynek célja elsősorban a nagyobb mértékű társadalmi kohézió;

143.

emlékeztet arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 34. és 36. cikke elismeri a szociális biztonsághoz és a szociális szolgáltatásokhoz való jogokat, valamint az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférés jogát; felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy minden állampolgár – beleértve a legveszélyeztetettebbeket – számára biztosítsák e jogokat;

144.

emlékeztet arra, hogy a szegénység elleni küzdelmet a leghátrányosabb helyzetű populációval partnerségben kell folytatni, amely a leginkább érintett, és amely legközvetlenebb módon számolhat be a jogokhoz való hozzáférés hiányának következményeiről, és tehet megoldási javaslatokat; olyan részvételi alapú demokrácia bevezetését kívánja, amely különös figyelmet fordít a szegénységgel, a kirekesztéssel, a hátrányos megkülönböztetéssel és az egyenlőtlenségekkel szembesülő személyek részvételére;

145.

felhívja a Bizottságot a hajléktalanság fogalmának európai keretrendszerben alkalmazható meghatározására, összehasonlítható és megbízható statisztikai adatok gyűjtésére, és a tagállamokban a hajléktalanság felszámolása érdekében végrehajtott intézkedésekről és az e téren tett előrehaladásról szóló éves tájékoztatás nyújtására;

146.

sürgeti a tagállamokat, hogy alakítsanak ki „téli szükségterveket” egy tágabb hajléktalansági politika keretében;

147.

emlékeztet arra, hogy a Charta 34. cikkének (3) bekezdése a társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében elismeri minden rászoruló személy szociális és lakhatási támogatáshoz való jogát; ennek megfelelően kéri a tagállamokat, hogy e személyeknek biztosítsanak hozzáférést az emberhez méltó lakhatási körülményekhez;

148.

emlékeztet az Európa Tanács emberi jogi biztosának emberhez méltó lakhatási körülményekről szóló jelentésében foglalt megállapításokra és elvekre (20);

149.

emlékeztet arra, hogy a Charta 35. cikke szerint mindenkinek joga van hozzáférni a megelőző egészségügyi ellátáshoz, és joga van orvosi kezeléshez; kéri a tagállamokat, hogy biztosítsanak hozzáférést a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, különösen az alacsony jövedelmű, valamint a megrendült egészségi állapotuk miatt elhúzódó és költséges ellátásra szoruló személyek számára;

150.

felhívja a tagállamokat és az EU-t annak biztosítására, hogy a kábítószert fogyasztó személyeknek teljes legyen a hozzáférése a szakegészségügyi szolgáltatásokhoz és az alternatív kezeléshez, és hogy ne kezeljék őket bűnözőként csak azért, mert tiltott kábítószereket használnak személyes fogyasztásra;

151.

kitart amellett, hogy javítani kell a munkaerőpiac átláthatóságát, olyan módon, hogy minden (ideiglenes, állandó, teljes vagy részmunkaidőben végzett, valamint órabérben fizetett) munka legyen bejelentve, részesüljön megfelelő díjazásban, és a munkavállalók jogainak teljes tiszteletben tartása mellett folyjon;

152.

elismeri, hogy nem minden tagállam rögzítette jogszabályban a minimálbér szintjét; felszólít olyan eszközök létrehozására, amelyek mindenki számára biztosítják a méltányos munkabérhez való hozzáférést, hogy az EU-ban minden munkavállaló emberhez méltó életkörülményeket tudjon teremteni a béréből;

153.

sürgeti a tagállamokat és a tagjelölt országokat, hogy ratifikálják és teljes mértékben hajtsák végre a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményeit; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák az ILO-t ellenőrzési rendszerének és mechanizmusainak megerősítésében;

154.

bátorítja a vállalkozásokat, hogy fogadjanak el felelős, megkülönböztetéstől mentes munkaerő-felvételi és szakmai továbbképzési politikákat a nők, a fiatalok és a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának ösztönzése érdekében;

155.

emlékeztet arra, hogy a megkülönböztetés egyúttal összeférhetetlennek minősül a négy alapszabadsággal, különösen a személyek szabad mozgásával, így a belső piac működését is akadályozza; felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze a tagállamokat a munkaerőpiacuk megnyitására vonatkozó átmeneti rendelkezések felülvizsgálatára, hogy az európai polgárok közötti különbségtétel e tekintetben megszűnjék;

156.

kéri a tagállamokat, hogy vizsgálják felül jogszabályaikat annak biztosítása érdekében, hogy a szexiparban dolgozókat jogi helyzetüktől függetlenül ne zsákmányolhassák ki bűnszervezetek, hogy alapvető jogaik biztosítva legyenek, és hogy megfelelő szociális és egészségügyi ellátásban részesülhessenek;

157.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a munkaerőpiactól legjobban eltávolodott személyek társadalomba való beilleszkedését, és foglalkozzanak a „dolgozó szegények” valóságával; úgy véli, hogy e stratégiáknak megfelelő egyensúlyt kell teremteniük az igazságos bérszinttel, a hivatás és a család közötti egyensúllyal, a színvonalas munkahelyi körülményekkel, a szociális védelemmel, a foglalkoztathatósággal és a foglalkoztatás biztonságával kapcsolatos szempontok között;

158.

felhívja a tagállamokat, hogy ratifikálják a migráns munkavállalókról szóló ENSZ-egyezményt (21), és felhívja figyelmüket arra, hogy a megfelelő bevándorlási okmányok nélkül munkát vállalók többsége legális és az európai gazdaságok számára nélkülözhetetlen munkát végez, így például gyümölcsöt szed, építkezésen vagy épületek karbantartásában vesz részt, betegeket, időseket és gyermekeket gondoz;

159.

felhívja a közösségi intézményeket és a tagállamokat, hogy hagyjanak fel az „illegális bevándorló”, igen negatív konnotációkkal bíró kifejezés használatával, és ezek helyett inkább az „rendezetlen jogállású vagy iratokkal nem rendelkező munkavállaló/bevándorló” kifejezéseket használják;

160.

megerősíti, hogy a munkajog azért létezik, hogy megvédje az egyenlőtlenséggel járó munkaviszonyban lévő munkavállalót, például éppen az iratokkal nem rendelkező munkavállalók esetében, és felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsák a szakszervezeti tagsághoz való jogot valamennyi munkavállaló számára, ideértve az iratokkal nem rendelkező munkavállalókat is;

161.

felhívja a Bizottságot, hogy – a két területet egy csomagként kezelve – ugyanolyan elsőbbséget és sürgősséget biztosítsanak a kidolgozás alatt álló bevándorlási politika, és „a harmadik országok illegálisan az adott tagállamban tartózkodó állampolgárait foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciók” számára;

162.

kitart amellett, hogy a munkaügyi felügyelet elsődleges feladata a munkavállalók védelme, ezért felhívja a tagállamokat, hogy:

163.

úgy véli, hogy a népesség elöregedése nagy kihívást jelent, és ezt lehetőségnek kell tekinteni arra, hogy a sok és értékes tapasztalattal rendelkező személyeket jobban bevonjuk a társadalomba, ezzel is előmozdítván az időskori aktivitást; úgy véli, hogy erőfeszítéseket kell tenni az idősebb munkavállalók munkaerőpiacra való visszavezetése érdekében;

164.

úgy véli, hogy különös figyelmet kell fordítani az egyedülálló idős nőkre, akik különösen veszélyeztetett csoportot alkotnak, és akik a gazdaság lassulása esetén gyakran elsőként szegényednek el;

165.

megállapítja, hogy küzdeni kell az idős nőkkel szembeni diszkrimináció ellen, és kiszolgáltatottságuk, valamint az Unión belüli egyre növekvő számuk miatt (például az élethosszig tartó tanulási programok segítségével) növelni kell munkaerő-piaci részvételüket;

166.

emlékeztet arra, hogy a Charta 25. cikke értelmében az időseknek joguk van a méltó és önálló élethez; ezért – a Charta 34. és 35. cikkére is tekintettel – javasolja, hogy az idősek méltó életkörülményeit preventív orvosi ellátás és szociális biztonság nyújtásával is biztosítsák;

167.

kéri azon tagállamokat, amelyek még nem tették meg, hogy vezessenek be jogszabályokat az emberek élete során tett szándéknyilatkozatokról, hogy az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Oviedói Egyezmény 9. cikke értelmében kötelezően figyelembe vegyék „az orvosi beavatkozásokkal kapcsolatban az olyan beteg által előzőleg kifejezésre juttatott kívánságokat, aki a beavatkozás idején nincsen kívánságának kifejezésére alkalmas állapotban”, és hogy biztosítsák a méltósághoz való jogot az élet végén;

168.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok és tagjelölt országok kormányainak és parlamentjeinek, az Alapjogi Ügynökségnek, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának, Parlamenti Közgyűlésének és emberi jogi biztosának, továbbá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek és az Egyesült Nemzetek Szervezetének.

24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/69

—

tekintettel az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezmény alapján kötött megállapodásról, valamint az 1999/63/EK irányelv módosításáról szóló tanácsi irányelvre irányuló bizottsági javaslatra (COM(2008)0422),

—

tekintettel az Európai Unió alapjogi chartájára,

—

tekintettel az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között a tengerészek munkaidejének szervezésére vonatkozóan kötött megállapodásról szóló, 1999. június 21-i 1999/63/EK tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel az Európai Közösség Hajótulajdonosainak Szövetsége (ECSA) és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) között a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezményre (egyezmény) vonatkozóan létrejött megállapodásra,

—

tekintettel arra, hogy a megállapodás tartalmaz egy közös kérelmet a Bizottsághoz, hogy a megállapodást és annak A. mellékletét a Szerződés 139. cikke (2) bekezdésének megfelelően, a Bizottság javaslata alapján hozott tanácsi határozattal hajtsa végre,

—

tekintettel eljárási szabályzata 78. cikkének (3) bekezdésére,

A.

mivel az Európai Unió alapjogi chartájának 31. cikke kimondja, hogy minden munkavállalónak joga van az egészséges, biztonságos és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, a munkaidő felső határának korlátozásához, valamint a heti és napi pihenőidőhöz és az éves fizetett szabadsághoz,

B.

mivel a Szerződés 139. cikkének (1) bekezdése közösségi szinten megadja a szociális partnereknek a lehetőséget, hogy amennyiben úgy kívánják, párbeszédet kezdjenek, amely szerződéses viszonyhoz, többek között megállapodásokhoz vezethet,

C.

mivel a Szerződés 139. cikkének (2) bekezdése lehetőséget biztosít a közösségi megállapodásoknak az aláíró felek közös kérésére, a Bizottság javaslata alapján hozott tanácsi határozat által való végrehajtására,

D.

mivel ha minden tagállam ratifikálja az egyezményt, az eléri a hatálybalépéshez szükséges küszöböt,

E.

mivel az egyezmény ratifikálása fontos hozzájárulást jelent a világszerte megfelelő munkakörülmények elősegítéséhez,

1.

üdvözli, hogy – noha a Szerződés 139. cikkének (2) bekezdése nem írja elő az Európai Parlamenttel való konzultációt a szociális partnerek által a Bizottsághoz benyújtott kérelmekkel kapcsolatban – a Bizottság továbbította javaslatát a Parlamentnek, és felkérte, közölje véleményét a Bizottsággal és a Tanáccsal;

2.

támogatja a szociális partnerek által a tengeri szállítási ágazatban dolgozók munkakörülményeinek javításáról megkötött megállapodást, mivel megfelelő egyensúlyt teremt a munkakörülmények javítására és a tengerészek egészségének és biztonságának védelmére vonatkozó igények között;

3.

egyetért azzal, hogy a megállapodást be kell nyújtani a Tanácsnak; ezért felkéri a Tanácsot, hogy a megállapodás végrehajtása érdekében fogadja el a Bizottság javaslatát a szociális partnerek által megkötött formában, figyelembe véve a tagállamok és következésképpen az EU egyedi érdekeit;

4.

úgy véli, alapvető fontosságú a tengerjáró hajók fedélzetén alkalmazott vagy ott dolgozó tengerészek foglalkoztatási, egészségügyi és biztonsági körülményeire vonatkozó világszerte érvényes minimális szabványok meghatározása és érvényesítése;

5.

üdvözli, hogy a szociális partnerek által kötött megállapodás és a Bizottság javaslata csupán a minimális követelményeket írja elő, meghagyva a tagállamok és a szociális partnerek arra vonatkozó szabadságát, hogy az érintett ágazatban dolgozók számára előnyösebb és az egyezmény kódexének A. részében foglalt rendelkezésekkel lényegileg egyenértékű intézkedéseket fogadjanak el;

6.

emlékeztet az egyezmény II. cikkének (6) bekezdése szerint az egyezményt már aláíró országok számára kínált rugalmasságra;

7.

hangsúlyozza, hogy a szociális partnerek döntő szerepet játszanak a dolgozók egészségügyi és biztonsági körülményeinek javításában; teljes mértékben támogatja a szociális partnerek bevonását a szociális párbeszéd tárgyalásaiba, valamint részvételüket a munkakörülményekről szóló megállapodások megkötésében;

8.

ajánlja a Bizottság javaslatának elfogadását;

9.

felhívja a tagállamokat, hogy késedelem nélkül ratifikálják a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezményt;

10.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a szociális partnereknek.

24.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 46/71

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Bizottságáról (UNCHR) szóló, 1996 óta elfogadott korábbi állásfoglalásaira, különösen az Emberi Jogi Tanácsról szóló tárgyalások eredményéről és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHCR) 62. ülésszakáról szóló 2006. március 16-i (1), az Európai Unió és az ENSZ közötti kapcsolatokról szóló 2004. január 29-i (2), az ENSZ reformjáról szóló 2005. június 9-i (3), az Egyesült Nemzetek Szervezete csúcstalálkozójának (2005. szeptember 14–16.) eredményeiről szóló 2005. szeptember 29-i (4), az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának hetedik ülésszakáról szóló 2008. február 21-i (5), illetve az emberi jogok világbeli helyzetéről szóló 2007-es éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló 2008. május 8-i (6) állásfoglalásaira,

—

tekintettel az emberi jogokról és a demokráciáról szóló sürgető állásfoglalásaira,