21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/1

A.

mivel az éghajlatváltozás sok fejlődő országban komolyan fenyegeti a szegénység csökkentését, az emberi jogokat, a békét és a biztonságot, a vízhez és az élelmiszerekhez való hozzáférést, valamint a millenniumi fejlesztési célok elérését;

B.

mivel egyes fejlődő országokban erdőket irtanak ki bioüzemanyag előállítására felhasználható növények termesztése céljából;

C.

mivel az iparosodott országok történelmi felelősséggel tartoznak az éghajlatváltozásért, és erkölcsi kötelességük, hogy segítsék a fejlődő országokat az arra irányuló erőfeszítéseikben, hogy annak következményeihez alkalmazkodjanak;

D.

mivel a fejlődő országok járulnak hozzá legkevésbé az éghajlatváltozáshoz, ám annak következményei őket fogják a legsúlyosabban érinteni, például a vízellátás és az élelmezési bizonytalanság tekintetében az aszály és az elsivatagosodás miatt, valamint a tengerszint emelkedése, a mezőgazdaság előtt álló új kihívások, az egészséget veszélyeztető új kockázatok, a szélsőséges időjárási események és a migrációs kényszer következtében, mivel a következmények kezelését illetően a fejlődő országok rendelkeznek a legkisebb kapacitással;

E.

mivel több iparosodott országban az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra és kockázatcsökkentésre irányuló intézkedések az utóbbi időben jelentős figyelmet kaptak, és mivel jórészt ugyanazokat a sürgető szükségleteket hagyták figyelmen kívül az alacsony jövedelmű országokkal kapcsolatban;

F.

mivel az illegális és fenntarthatatlan fakitermelésből származó, az EU-ba történő behozatal az erdőirtás lényeges indítékának tekinthető, és a becslések szerint évente több milliárd euró költséget jelent az elszegényedett országok számára;

G.

mivel az erdőirtás a becslések szerint az üvegházhatást okozó gázok összes kibocsátásának 20 %-át teszi ki, ami évente hozzávetőleg 13 millió hektár trópusi erdő elpusztításához vezet; és mivel a trópusokon történő erdőirtás komoly veszélyt jelent a biodiverzitás és az ilyen erdőkben élő több mint egy milliárd szegény ember megélhetése szempontjából;

H.

mivel az éghajlatváltozás konkrét következményeivel gyakran helyi szinten a helyi hatóságoknak kell foglalkozniuk; mivel ezért a nemzetközi, nemzeti és helyi szintű döntéshozatal megfelelő összekapcsolása alapvető kihívás az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és az éghajlatváltozás csökkentésével kapcsolatos hatékony stratégiák megtervezése érdekében; és mivel nagyarányú strukturális változtatásokat kell megvalósítani anélkül, hogy lemondanánk a közösségi alapú, szegényeket támogató megközelítésről;

I.

mivel egyre inkább felismerik az éghajlatváltozás által előidézett biztonsági fenyegetéseket, többek között a szűkös természeti erőforrások miatt kialakuló konfliktusokat, az éghajlat által kiváltott természeti katasztrófákat és nagyarányú migrációs áramlásokat; és mivel az éghajlattal/biztonsággal kapcsolatos közös kihívásokra irányuló stratégiák kidolgozása alapvető fontosságú annak biztosításához, hogy a fejlődő országokban az alkalmazkodás érdekében hatékony válaszlépésre kerüljön sor;

J.

mivel az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és a katasztrófákkal kapcsolatos kockázatok csökkentése (DRR) terén tett nemzetközi erőfeszítések mindeddig korlátozottak, felaprózottak, nem megfelelően összehangoltak és sok esetben a fejlődő országok számára nehezen hozzáférhetők voltak, ami éles ellentétben áll az európai konszenzusban és a párizsi nyilatkozatban felvázolt célkitűzésekkel;

K.

mivel az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló intézkedéseknek, a DRR és a fejlesztésre vonatkozó kapacitásépítésnek nagymértékben össze kell kapcsolódniuk, de ezeket eddig nem vonták be megfelelően tevékenységükbe a fejlesztési együttműködési szervezetek és nemzetközi intézmények; és mivel egy közös és koherens megközelítés döntő fontosságú lenne az éghajlatváltozás elleni globális szövetség sikeres megvalósításához;

L.

mivel szükséges létrehozni több tudományágat átfogó, katasztrófaelhárítókból, fejlesztési szakértőkből, tervezőkből és az alkalmazkodás/éghajlattudomány szakértőiből álló csoportokat, amelyeknek a regionális fejlesztés bevált gyakorlatait kell meghatározniuk;

M.

mivel az éghajlatváltozásra és a DRR-re irányuló korai fellépés egyértelműen költséghatékony megoldást jelent; mivel a becslések szerint a DRR-re költött minden egyes dollár potenciálisan akár hét dollárnyi megtakarítást is eredményezhet a katasztrófára adott válasz terén, ily módon komoly érvet szolgáltatva a segítségnyújtásra fordított kezdeti kiadások megnövelése mellett;

N.

mivel következésképpen a millenniumi fejlesztési célokra, valamint az UNFCCC keretében tett ígéretekre irányuló EU-finanszírozás kettős elszámolására történő valamennyi próbálkozást el kell utasítani;

O.

mivel az éghajlatváltozás hatásainak és okainak csökkentéséhez szükséges intézkedésekkel kapcsolatos határozott döntések meghozatala terén bármilyen késedelem sokkal nagyobb költségeket fog előidézni;

P.

mivel a környezeti problémák többségét – beleértve az éghajlatváltozásból származókat is – súlyosbíthatja a népességnövekedés és a lakosság számának növekedése, miközben a népességdinamika a növekedés, eloszlás és összetétel tekintetében a fejlődési folyamat szerves részét képezi, mivel mindegyik hatást gyakorol és mindegyikre kihat az éghajlatváltozás; és mivel az 1994. évi, Kairóban megrendezett népesedési és fejlesztési nemzetközi konferencia egyértelműen kiemelte az elkötelezett, helyi érdekeket szem előtt tartó, nem kényszerítő erejű népesedéspolitikákból származó többszörös előnyöket, a népesedéssel kapcsolatos kérdések túlnyomórészt azonban távolról sem épültek be a fejlesztésre vagy az alkalmazkodásra irányuló tervezésbe;

Q.

mivel az agrár-, a víz- és erdőgazdálkodási, az egészségügyi, az infrastrukturális, az oktatási és a népességpolitikával mind foglalkozni kell annak elérése érdekében, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és az éghajlatváltozás csökkentését hatékonyan beépítsék a fejlesztési politikákba;

R.

mivel a korrupció csökkentése növelné az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az éghajlatváltozás csökkentésére irányuló erőfeszítések hatékonyságát;

S.

mivel az EU éghajlat-változási és fejlesztési cselekvési tervéről szóló 2007. évi fent említett előrehaladási jelentés azt mutatja, hogy az éghajlatváltozás uniós fejlesztési politikákba, különösen az országos stratégiai dokumentumokba (OSD) és a regionális stratégiai dokumentumokba (RSD) történő beépítésének folyamata elégtelen és túlságosan lassú;

T.

mivel jelenleg hatalmas hiányosságok mutatkoznak az alkalmazkodás finanszírozása terén a fejlődő országokban; mivel – bár a becsült éves alkalmazkodási költségek évi 50–80 milliárd USD között mozognak – a többoldalú finanszírozási mechanizmusok keretében tett kötelezettségvállalások tárgyát képező pénzeszközök teljes összege 2007 közepén nem érte el a fenti összeg 0,5 %-át;

U.

mivel annak ellenére, hogy az Európai Unió célul tűzte ki a maga számára, hogy vezető szerepet fog betölteni az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, az EU költségvetése nem tükrözi az Európai Unió által az éghajlatváltozás elleni küzdelem céljából elfogadott politikák és intézkedések számára biztosított prioritást;

V.

mivel a GCCA finanszírozása részben az Európai Fejlesztési Alapból (EFA), valamint a környezetvédelemre és a természeti erőforrásokra vonatkozó tematikus programból (ENRTP) származik majd (a fejlesztési együttműködési eszköz (3) (DCI) 13. cikkével összhangban);

W.

mivel az EFA-t főleg az új kezdeményezések finanszírozására használták; mivel a Bizottságnak be kell tartania arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy az EFA megtartása érdekében új finanszírozási forrásokat találjon; mivel a Fejlesztési Bizottság számtalanszor arra a következtetésre jutott, hogy az EFA-t be kell építeni az EU költségvetésébe, hogy biztosított legyen a felhasználási módjának demokratikus ellenőrzése;

X.

mivel a fejlesztési együttműködési eszköznek a stratégiai dokumentumok és többéves indikatív programok elfogadásáról szóló 21. cikke, valamint 35. cikkének (2) bekezdése szerint az Európai Parlamentnek az 1999/468/EK határozat 5. és 8. cikkében megállapítottaknak megfelelően ellenőrzési joga van a Bizottság intézkedései felett;

Y.

mivel a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) eddig nem volt eléggé alkalmas arra, hogy a legszegényebb országok tiszta technológiával kapcsolatos befektetések iránti igényeit teljesítse, az összes CDM-projektnek kevesebb mint 3 %-a lévén Afrikában, az igazolt kibocsátáscsökkentés (CER) közel 90 %-át pedig Kínában, Indiában, Koreában és Brazíliában végrehajtott projektekhez adják meg;

1.

üdvözli az éghajlatváltozás elleni globális szövetség (GCCA) elindítására irányuló bizottsági kezdeményezést, amely az éghajlatváltozás fejlődésre gyakorolt hatásainak fontos elismerését jelenti; ugyanakkor felhívja a Bizottság figyelmét, hogy tegye még világosabbá a GCCA kifejezett hozzáadott értékét; ebben az összefüggésben hangsúlyozza, hogy a további főbb szereplőkkel folytatott koordinációnak és együttműködésnek a GCCA menetrendjének szerves részét kell képeznie annak érdekében, hogy biztosított legyen a kezdeményezések optimális egymást kiegészítő jellege;

2.

úgy véli, hogy a GCCA fontos pillére az EU éghajlatváltozásra irányuló külső cselekvéseinek, továbbá hogy az UNFCCC és a Kiotói Jegyzőkönyvvel kapcsolatos jelenlegi folyamat kiegészítő és támogató szervezetének minősül, amely az egyezmény és a jegyzőkönyv, valamint a velük összefüggő megállapodások végrehajtását szolgálja;

3.

Megismétli a fent említett „Éghajlatváltozás és nemzetközi biztonság” című dokumentum riasztó következtetéseit, amelyek arra figyelmeztettek, hogy az éghajlatváltozás fokozza az EU biztonsági kockázatait, mivel a világ olyan államai és régiói számára eredményez túlzott terheket, amelyek már jelenleg is érzékenyek és konfliktusra hajlamosak, és mivel veszélyezteti az ENSZ millenniumi fejlesztési céljainak elérésére irányuló erőfeszítéseket;

4.

megjegyzi, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos erőfeszítéseket nem csupán a politikai ösztönzésre, hanem a civil társadalomra is kell alapozni mind a fejlett, mind a fejlődő országokban; úgy véli, hogy nyilvános tájékoztató kampányokat, az iskolákban és egyetemeken pedig oktatási programokat kell indítani, amelyek célja a polgárok megismertetése az éghajlatváltozás helyzetével kapcsolatos elemzésekkel és helyzetértékelésekkel, továbbá megfelelő válaszokkal, különösen a kibocsátás csökkentését célzó életmódváltás tekintetében;

5.

hangsúlyozza, hogy a Bizottság és a tagállamok közötti szoros koordináció és együttműködés kulcsfontosságú az éghajlatváltozással és fejlődéssel kapcsolatos uniós politika területén; a GCCA egyedülálló lehetőséget jelent az európai konszenzus és a párizsi nyilatkozat, valamint az 1994. évi, Kairóban megrendezett népesedési és fejlesztési nemzetközi konferencia (ICPD) cselekvési programjának alapját képező elvek teljesítésére; ezenfelül meggyőződése, hogy a GCCA kulcsfontosságú szerepeinek egyikét annak kell képeznie, hogy a tagállami kezdeményezések információs központjaként szolgál;

6.

felhívja az EU-t, hogy helyezze az éghajlatváltozást fejlesztési együttműködési politikájának középpontjába; úgy gondolja továbbá, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem során a strukturális okokkal kell foglalkozni, és az éghajlatváltozással kapcsolatban rendszeres kockázatértékelésre szólít fel, amely mind az EU-ban, mind a fejlődő országokban kiterjed a politikai tervezés és a döntéshozatal valamennyi aspektusára, beleértve a kereskedelmet, a mezőgazdaságot és az élelmiszer-biztonságot;

7.

hangsúlyozza, hogy a GCCA-nak konkrét intézkedéseket kell tennie egyrészt az éghajlatváltozás által a fejlesztésre – beleértve az EU agrár-, kereskedelem- és halászati politikáját – gyakorolt hatás, másrészt az exporttámogatásokkal – például a kötött segélyhitelek, adósságteher, exporthitelek és az élelmiszersegély kereskedelmi felhasználása –, a létfontosságú gazdasági ágazatok kényszerprivatizációjával és liberalizációjával kapcsolatos problémák közötti koherencia megteremtése érdekében;

8.

rámutat arra, hogy mivel a 2008–2010-es időszakra 60 millió eurós finanszírozással rendelkező éghajlatváltozás elleni globális szövetség feladata, hogy kiegészítse az UNFCCC keretében zajló folyamatot, el kell kerülni a tevékenységek átfedését, és a forrásokat a legnagyobb többletértéket biztosító tevékenységekre kell összpontosítani; úgy véli, hogy amint megszületik a 2012 utáni időszakra vonatkozó éghajlat-változási megállapodás, annak kimenetelét figyelembe véve felül kell vizsgálni az éghajlatváltozás elleni globális szövetség célkitűzéseit és finanszírozását;

9.

úgy véli, hogy az UNFCCC-n kívüli források nem tekinthetők a fejlett országok e keretegyezmény szerinti kötelezettségvállalásai teljesítésének részeként;

10.

úgy véli, hogy a GCCA-val kapcsolatban az eddigi kötelezettségvállalások tárgyát képező 60 millió EUR elkeserítően kevés; felhívja a Bizottságot, hogy a GCCA-t illetően 2010-ig legalább évi 2 milliárd eurót, 2020-ig pedig évi 5–10 milliárd eurót állapítson meg hosszú távú finanszírozási célként;

11.

felhívja a Bizottságot, hogy adjon részletes tájékoztatást az éghajlatváltozásra és a fejlesztésre nemzeti és nemzetközi szinten rendelkezésre álló meglévő pénzügyi mechanizmusokról; felhívja a Bizottságot, hogy e tájékoztatás alapján sürgősen tegyen javaslatot, hogy milyen intézkedéseket kell végrehajtani az EU által az éghajlatváltozáshoz és fejlesztéshez nyújtott pénzügyi támogatás megemelésére, biztosítva a meglévő kezdeményezésekkel való lehető legjobb koordinációt és az egymást kiegészítő jelleget;

12.

hangsúlyozza, hogy amennyiben komolyan akarjuk venni az éghajlatváltozást, különböző költségvetési keretek és új finanszírozási források – például az éghajlatváltozással kapcsolatos katasztrófákra reagálva létrehozott humanitárius alapok, a közös kül- és biztonságpolitikával (KKBP) kapcsolatos alapok és a megelőző biztonságpolitika összefüggésében, illetve az éghajlatváltozással kapcsolatos biztonsági fenyegetések vagy konfliktusokra reagáló stabilitási eszköz, más, előirányzott külső cselekvési alapok, valamint környezetvédelmi adók, az állami és a magánszféra közötti együttműködések (PPP) és egyéb, e célra szolgáló innovatív finanszírozási mechanizmusok – révén új finanszírozást kell rendelkezésre bocsátani;

13.

érdeklődéssel veszi tudomásul a 2008. június 19.–20-i Európai Tanács elnökségi következtetéseit és azok költségvetési következményeit; úgy véli, hogy e költségvetési igények csak a költségvetési fegyelemről és a helyes pénzügyi gazdálkodásról szóló, 2006. május 17-i intézményközi megállapodás (4) által biztosított eszközök segítségével teljesíthetők; ismételten hangsúlyozza, hogy az új feladatokra új előirányzatokat kell biztosítani;

14.

ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az EU hivatalos fejlesztési támogatásai (ODA) még mindig elmaradnak a 2010-es célkitűzéstől (az EU bruttó nemzeti jövedelmének 0,56 %-a), és hogy nehéz elképzelni, hogy az új, innovatív források igénybevétele nélkül az EU hogyan lesz képes teljesíteni kötelezettségvállalásait;

15.

felhívja a Bizottságot, hogy az ENRTP és a 10. EFA révén növelje a GCCA-nak nyújtott azonnali, kezdetben haladéktalanul megvalósítható finanszírozást; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az alkalmazkodáshoz sürgősen további, nem hivatalos fejlesztési támogatásra és e célt szolgáló, innovatív finanszírozási mechanizmusok kialakítására van szükség;

16.

emlékezteti a Bizottságot, hogy amennyiben az ENRTP-ből vagy az EFA-ból összegeket hívnak le a GCCA finanszírozásához, azok – mint fejlesztési alapok – csak az OECD Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága (DAC) által meghatározott fejlesztési támogatással összeegyeztethető intézkedésekhez használhatók fel; ragaszkodik ahhoz, hogy ennek a finanszírozás kivételes forrását kell alkotnia, és hogy a további utánpótlásokat alternatív forrásokból kell biztosítani;

17.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a GCCA-nak az ENRTP-n és az EFA-n keresztül történő finanszírozása nem megy más fontos fejlesztési együttműködési célok – például az oktatás, egészségügy, a nemek közötti egyenlőség vagy a vízhez való hozzáférés – rovására;

18.

hangsúlyozza, hogy az EU tagállamainak jóval nagyobb felelősséget kell vállalniuk a GCCA finanszírozására, valamint fejlesztési tevékenységeiknek a GCCA-val történő összehangolására vonatkozóan;

19.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy állapodjanak meg arról, hogy a következő kereskedelmi időszakban az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS) keretében folyó aukciókból származó várható bevételek legalább 25 %-át a GCCA, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatban a fejlődő országokban tett egyéb intézkedések finanszírozására különítik el, beleértve az erdők védelmére, valamint az erdőirtásból és az erdők degradációjából származó kibocsátások csökkentésére irányuló erőfeszítéseket;

20.

felhívja a Bizottságot, hogy az EU-költségvetés közelgő felülvizsgálata adta lehetőséget használja fel az EU általános kiadási prioritásainak újraértékelésére és irányítson további pénzösszegeket az éghajlatváltozás és általában a fejlesztés, valamint különösen a GCCA céljára; többek között a közös agrárpolitika (KAP) pénzeszközeinek újraelosztása révén;

21.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy sürgősen valósítsák meg a globális éghajlat-változási finanszírozási mechanizmus elképzelését, a nemzetközi védőoltási pénzügyi mechanizmus mintájára és a segítségnyújtásra fordított kezdeti kiadások megnövelésének elképzelésére építve, annak érdekében, hogy a GCCA számára viszonylag rövid idő alatt jelentős összegű finanszírozást biztosítsanak;

22.

felhívja a Bizottságot, hogy kérje fel a magánszférát, hogy legyen a GCCA közeli partnere, elismerve ezzel, hogy a közpénzek a katalizátor szerepét tölthetik be a befektetések ösztönzése, valamint a piacokhoz és a technológiához való hozzáférés biztosítása révén; kifejezetten ösztönzi a Bizottságot, hogy ruházzon be a PPP-re irányuló modellek kidolgozásába olyan kulcsfontosságú területeken, mint a vízbiztonság és az infrastruktúra biztosítása azon sebezhető térségek számára, ahol jelenleg komoly finanszírozási hiány mutatkozik;tekintettel arra, hogy az éghajlatváltozás sok szakpolitikai területre (úgy mint a vízhez való hozzáférés, közegészségügy, energiaellátás stb.) kihat, az állam és a helyi hatóságok részéről történő beavatkozással együtt; emlékeztet arra, hogy az EU-nak kiemelt fontosságúnak kell tartania az említett területeken történő állami intézkedésre vonatkozó kapacitás megerősítését;

23.

felhívja a Bizottságot, hogy vegyen részt a magán biztosítási ágazattal kialakított partnerségekben, és tárja fel az alkalmazkodás/katasztrófákkal kapcsolatos kockázat csökkentésének finanszírozására irányuló kísérleti biztosítási rendszerek előmozdításának módszereit, egyaránt figyelmet fordítva a nemzeti/regionális és az egyéni biztosítási szintekre;

24.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy összességében a fejlődő országok kormányainak, a civil társadalomnak és a helyi hatóságoknak a bevonása elégtelen volt a GCCA programozási folyamata során; felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a kidolgozás, a végrehajtás, a finanszírozás elosztásának és az értékelés folyamatai során a döntéshozatal az érdekelt felekkel folytatott partnerségben valósuljon meg;

25.

felhívja a Bizottságot, hogy a GCCA-t a partnerországoknak az éghajlatváltozás által előidézett biztonsági fenyegetések meghatározására, kezelésére és csökkentésére vonatkozó képességeit támogatására és erősítésére használja, valamint arra ösztönzi a Bizottságot, hogy erre a célra fordítson további pénzösszegeket; továbbá felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy Külkapcsolati Főigazgatósága teljes mértékben vegyen részt a GCCA programozási és végrehajtási folyamatában annak biztosítása érdekében, hogy optimális koherencia jöjjön létre a fejlesztési együttműködés, az éghajlatváltozás, valamint a kül- és biztonságpolitika között;

26.

felhívja a Bizottságot, hogy használja fel a GCCA-t arra, hogy megbeszéléseket kezdeményezzen az adományozók közösségével és a partnerországokkal az olyan nagyarányú migrációra vonatkozó fokozott felkészültségről és vészhelyzeti intézkedési tervezésről, amely abban az esetben következik be, ha bizonyos térségek lakhatatlanná válnak az éghajlatváltozás miatt;

27.

ragaszkodik ahhoz, hogy a GCCA-hoz hatékony jelentéstételi mechanizmusoknak kell társulniuk, beleértve az előrehaladás részletes mutatóit és a nyomon követést szolgáló rendszereket;

28.

úgy gondolja, hogy a GCCA egyedi hozzáadott értéke és kompetenciája kapcsolatot hozhat létre a helyi alkalmazkodási intézkedések, valamint a globális éghajlat-változási és fejlesztéspolitikai keret között; ezzel összefüggésben üdvözli a GCCA „politikai párbeszéd” részét, amely jelentős lépés a szegénységcsökkentési programnak és az millenniumi fejlesztési céloknak az éghajlatváltozási programmal való összekapcsolása tekintetében; hangsúlyozza azonban, hogy a GCCA csak akkor lesz sikeres, ha a 2012 utáni tárgyalásokra vonatkozó átfogó uniós stratégia részét képezi, ahol a fejlődő országokban a kockázatcsökkentésre, valamint az alkalmazkodási tevékenységekre irányuló határozott támogatás kiemelt fontosságú;

29.

arra ösztönzi a Bizottságot, hogy a politikai párbeszédet és a tervezett EU/LDC (a legkevésbé fejlett országok)/SIDS (kis fejlődő szigetállamok) együttes nyilatkozatát fórumként használja a „globális megállapodás” elképzelés fejlesztésére, amely alapján a fejlesztési együttműködés és az éghajlatváltozással kapcsolatos tevékenységek szorosan összekapcsolódnak, szem előtt tartva a népesedési szempontokat, amelyek határozott elemként épülnek be, ahogy az a Globális Marshall Tervre vonatkozó kezdeményezésben szerepel;

30.

hangsúlyozza, hogy fokozni kell az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásnak, a katasztrófákkal kapcsolatos kockázat csökkentésének, valamint a lakossággal és a reproduktív egészséggel kapcsolatos intézkedésnek mind a bizottsági, mind a tagállami fejlesztési támogatásba történő beépítésére irányuló erőfeszítéseket, különösen a végrehajtási szakaszban, mivel általános szempontból ezek a területek mindenképpen alapvető fontosságúak; felhívja a Bizottságot, hogy használja ki az országos stratégiai dokumentumok közelgő félidős felülvizsgálatát annak érdekében, hogy ezen a területen előrehaladást érjen el;

31.

ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottságnak a GCCA-val párhuzamosan folytatnia kell az EU éghajlat-változási és fejlesztési cselekvési tervének 2007. évi előrehaladási jelentésére adott válaszának kidolgozását, amely számos, veszni nem hagyható fontos elemet tartalmaz, beleértve a helyszíni tájékoztató központok létrehozását a koordináció és az információk hozzáférhetőségének javítása érdekében;

32.

hangsúlyozza, hogy a nemzeti alkalmazkodási cselekvési programoknak (NAPA) a Globális Környezetvédelmi Alapon (GEF) keresztül megvalósuló kidolgozása és végrehajtása során több hiányosság mutatkozott, az elégtelen finanszírozás, az alkalmazkodási költségek alulbecslése, az emberi fejlődéshez való gyenge kapcsolódások, a túlzottan bürokratikus hozzáférési csatornák és a projektalapú torzítás miatt; felhívja a Bizottságot, hogy teljes körűen foglalkozzon e hiányosságokkal, amikor a GCCA-n keresztül a legkevésbé fejlett országokban és a fejlődő kis szigetállamokban további támogatást nyújt a NAPA végrehajtásához; ennek kapcsán üdvözli a Bizottság abbéli szándékát, hogy költségvetési támogatással feltárja a kormányzati intézmények programalapú kapacitásépítését;

33.

hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozáshoz való fejlesztésközpontú alkalmazkodáshoz biztosított költségvetési támogatás eredményes felhasználása a költségvetési támogatási rendszerek keretében rendelkezésre álló valamennyi eszköz kiterjedt használatától függ, beleértve a politikai prioritások megvitatását, a hosszú távú nyomon követést, valamint a költségvetés kialakításával és végrehajtásával kapcsolatos technikai segítségnyújtást; ismét hangsúlyozza, hogy a civil társadalom és a helyi közösségek aktív bevonására van szükség; sürgeti a Bizottságot arra is, hogy álljon készen kiegészítő intézkedések alkalmazására, amennyiben a költségvetési támogatás nem megfelelő vagy nem a szegények és a legkiszolgáltatottabbak javát szolgálja;

34.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a GCCA-nak a fejlődő országok alkalmazkodásával kapcsolatban tervezett kutatása egyértelmű lentről felfelé haladó megközelítést alkalmazzon, a szegényekre és a legkiszolgáltatottabbakra irányuljon, a helyi közösségek szükségleteit kövesse és azt az érintett emberekkel együttműködésben hajtsák végre; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az alkalmazkodással kapcsolatos kutatás eredményeit elérhető médiacsatornákon keresztül közöljék a célcsoportokkal;

35.

felhívja a Bizottságot, hogy szenteljen jelentős forrásokat a fejlődő országok alkalmazkodásának gazdasági vonatkozásaival kapcsolatos kutatásra, beleértve azt, hogy érthetőbbek legyenek a kereskedelem-, agrár- és biztonságpolitika és az intézmények szükséges átszervezésének jövőbeni költségei; elismeri, hogy ezen a területen az ismeretekkel kapcsolatos hiányosságok akadályozzák a hatékony alkalmazkodást, valamint a köz- és magánszereplők részéről történő ráfordításokat;

36.

hangsúlyozza a tudás és technológia – többek között a katasztrófák kockázatának csökkentését szolgáló technológia – a GCCA-partnerországok számára történő átadásának fontosságát; ezért felhívja a Bizottságot, hogy szorgalmazza egy, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó lényeges dokumentumokat tartalmazó, internetalapú „könyvtár” létrehozását, és segítse elő a terület szakértőinek ezen országok közötti csereprogramját;

37.

ismételten hangsúlyozza a politikai következetesség fontosságát, és kéri a Bizottságot, hogy az uniós költségvetés felülvizsgálatakor és a különböző fejlesztési eszközök félidős értékelése során fordítson figyelmet az éghajlatváltozásnak a szegénységcsökkentési erőfeszítésekbe történő bevonásának kérdésére;

38.

felhívja a Bizottságot, hogy fordítson több figyelmet az éghajlatváltozás által a mezőgazdaságra és az erdőgazdálkodásra gyakorolt hatásra, valamint a mezőgazdaságnak és az erdőgazdálkodásnak az éghajlatváltozáshoz való hozzáigazítására; felhívja a Bizottságot, hogy a GCCA-n keresztül támogassa a környezeti szempontból hatékony mezőgazdasági politikák fejlesztését, elsőbbséget biztosítva az emberek élelmiszer-biztonsága garantálásának; továbbá felhívja a Bizottságot, hogy segítse elő a megélhetés szempontjából a mezőgazdaságtól függő, vidéki szegény lakosság számára megfelelő intézményi és pénzügyi keret létrehozását;

39.

hangsúlyozza, hogy a szegény fejlődő országokban az éghajlatváltozás közvetlenül és erősen kihat a mezőgazdaságra, aminek drámai következményei lehetnek az élelmiszerbiztonság tekintetében; ezért felhívja a Bizottságot, hogy használja fel a GCCA-t arra, hogy olyan agrárpolitikákat és termelési módszereket fejlesszen ki, amelyek jobban megfelelnek a helyi lakosság szükségleteinek, és amelyek hosszú távú megoldást jelentenek az emelkedő élelmiszerárak tekintetében; különösen arra ösztönzi a Bizottságot, hogy a fejlődő országok városi lakosságának alapvető élelmiszer-szükségleteinek biztosítása érdekében támogassa az innovatív megoldásokat, például a városok körüli „zöld övezetek” létrehozását;

40.

üdvözli a Bizottság arra irányuló szándékát, hogy uniós stratégiát javasoljon a katasztrófákkal kapcsolatos kockázat csökkentésére, ami fontos lépést jelent a katasztrófákkal kapcsolatos kockázat csökkentésére, a fejlesztésre és az alkalmazkodásra irányuló erőfeszítések közötti szakadék áthidalásában; ennek kapcsán felhívja a Bizottságot annak tisztázására, hogy miként tudja a GCCA ezt az integrációt gyakorlati szinten elősegíteni;

41.

hangsúlyozza, hogy a katasztrófákkal kapcsolatos kockázat csökkentésére irányuló stratégia nem járhat komoly eredményekkel egy konkrét cselekvési terv, valamint a költségvetési előirányzatoknak a katasztrófákkal kapcsolatos kockázat csökkentésére és az alkalmazkodásra irányuló hosszú távú finanszírozás biztosítása érdekében történő átcsoportosítása nélkül, a rendes fejlesztési támogatás – nem pedig a ma fennálló, rövid távú és nem megfelelő prioritásokat követő humanitárius megközelítés – részeként;

42.

hangsúlyozza, hogy a EuropeAid Hivatalon belül és az EU küldöttségeinél nagy szükség van további humán erőforrásokra a GCCA sikeres végrehajtásának biztosítása érdekében; felhívja a Bizottságot, hogy a 2009-es költségvetésben jelentős forrásokat biztosítson ennek a területnek; tágabb összefüggésben arra is felhívja a Bizottságot, hogy fordítson számottevően több forrást a Bizottság érintett főigazgatóságai és küldöttségei személyzetének az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és a katasztrófákkal kapcsolatos kockázat csökkentésével kapcsolatos képzésére, különösen a gyakorlati ismeretek bővítésére összpontosítva;

43.

amennyiben a GCCA kárenyhítő fellépéssel is jár, hangsúlyozza, hogy az LDC- és SIDS-országoknak kapacitásépítésre és technikai segítségnyújtásra van szükségük annak érdekében, hogy erősíthessék részvételüket a tiszta fejlesztési mechanizmusban; felhívja a Bizottságot arra is, hogy aktívan vegyen részt a nemzetközi éghajlatváltozási tárgyalásokon a tiszta fejlesztési mechanizmus megerősítésének céljával az addicionalitás és a koherencia fejlesztéssel és éghajlati célokkal való biztosítása érdekében; továbbá felhívja a Bizottságot, hogy végső politikai eszközként ne kizárólag a tiszta fejlesztési mechanizmusra (CDM) összpontosítson, hanem nyújtson alternatív támogatást a legszegényebb országok számára megfelelőbb kárenyhítő fellépéshez, kiemelten kezelve a földhasználati, a földhasználat-változási és az erdőgazdálkodási (LULUCF) tevékenységeket és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákat;

44.

felhívja a Bizottságot, hogy sürgősen dolgozzon ki nagyra törő kiegészítő politikai kezdeményezéseket, különösen az erdők és a tengerek védelmének, a természeti erőforrások fenntartható felhasználásának és a kárenyhítő technológiai együttműködés területén, ahol a pénzügyi szükségletek jócskán meghaladják a jelenleg a GCCA keretében biztosítottakat; különösen felhív, hogy az EU pénzügyi támogatás, technikai segítségnyújtás és technológiaátadás keretében, valamint a fejlődő országokkal való együttműködés révén tegyen határozott lépéseket annak elősegítése érdekében, hogy minél hamarabb alkalmazzanak olyan technológiákat, amelyek kevés üvegházhatást okozó gázt bocsátanak ki, valamint alkalmazzanak környezetbarát termelési módszereket;

45.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a bioüzemanyagokra vonatkozó fenntarthatósági kritériumokról szóló javaslatát, határozzon meg szigorúbb követelményeket az éghajlattal és az ökoszisztémákkal kapcsolatos előnyök vonatkozásában, figyelembe véve a földhasználat közvetett megváltozásából származó hatásokat, valamint a helyi közösségekre vonatkozó fejlesztési következményeket is; hangsúlyozza, hogy a fenntarthatósági kritériumok nem válhatnak új protekcionista intézkedéssé, hanem azokat a fejlődő országokkal való párbeszéd során kell megtervezni;

46.

úgy véli, hogy a javasolt globális energiahatékonysági és megújulóenergia-alap e tekintetben jelentős eszköz, amely fontos szerepet játszhat a fejlődő országokban az energiahatékonysági projektekben és a megújuló energiaforrások használatának előmozdításában;

47.

felhívja a Bizottságot, hogy sürgősen dolgozzon ki átfogó menetrendet az erdőirtások és az erdők degradációjának csökkentésére a fejlődő országokban, beleértve azt is, hogy támogassák az erdészeti jogszabályok végrehajtására, irányításra és kereskedelemre vonatkozó engedélyezési rendszer (FLEGT) programjai szerinti önkéntes partnerségi megállapodásokat, és tegyenek konkrét javaslatokat a finanszírozási mechanizmusokra, amelyeket az Éghajlat-változási Egyezményben részt vevő felek 2008 decemberében Poznanban ülésező konferenciáján (COP 14) fognak ismertetni; hangsúlyozza az ilyen, kompenzációt biztosító mechanizmusok jelentőségét, nemcsak az üvegházhatást okozó gázok elkerült kibocsátása, hanem a biológiai sokféleség és az erdők fejlesztési haszna szempontjából is;

48.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottságnak máris világos, szigorú javaslatokat kell előterjesztenie az illegálisan kitermelt faanyagok és a fatermékek európai uniós piacra történő behozatalának betiltására; felhívja a Bizottságot, hogy minden további késedelem nélkül nyújtsa be ezeket a javaslatokat;

49.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/10

A.

mivel a polgárok érdeke és jóléte áll az európai, nemzeti és regionális politikák középpontjában, és mivel a különböző hatóságok közötti megfelelőbb szintű koordináció és együttműködés kialakítását célzó, magasabb szintű kormányzásnak és partnerségnek valamennyi uniós polgár javát kell szolgálnia;

B.

mivel a honfitársaink által a közszolgáltatások tárgyában (például tömegközlekedés, ivóvíz, szociális lakások és közoktatás) elvárt gyakorlati megoldásokat csak felelősségteljes kormányzással az alábbi két kiegészítő rendszer bevonásával lehet elérni: egyrészt az intézményi rendszer, amely rendelkezik az állam, valamint a regionális és helyi hatóságok között a hatáskörök és a költségvetés megosztásáról, másrészt a partnerségi rendszer, amely egy adott területen összehozza valamennyi érintett köz- és magánszereplőt;

C.

mivel fel kell hívni a figyelmet a „partnerségnek” a strukturális alapokról szóló általános rendeletben szereplő fogalom-meghatározására, amely szerint a tagállam

„partnerséget alakít ki többek között a következő hatóságokkal és szervekkel:

D.

mivel a partnerség az összes érintett közösséget és csoportot köteles figyelembe venni, a nagyobb legitimitás, a garantált átláthatóság és a pénzeszközök jobb felhasználása révén előnyöket és hozzáadott értéket teremthet a kohéziós politika végrehajtása terén, továbbá az általa képviselt társadalmi és polgári értékek szempontjából is értékelni kell;

E.

mivel az egyes partnerek lehető legintenzívebb részvétele az operációs programok végrehajtásában garantálja egy olyan dokumentum megfogalmazását, amely teljes mértékben figyelembe veszi egy adott terület sajátosságait és a legjobban válaszol e térség szükségleteire és kihívásaira;

F.

mivel az egyetemekkel és a felső- vagy technológiai oktatási intézményekkel kialakított fokozott partnerség, valamint a magánszektor bevonása jótékony hatással lehet a lisszaboni menetrend keretébe tartozó stratégiákra és a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó uniós politikákra;

G.

mivel a tevékeny önkéntesség formáját öltő társadalmi tőke vitathatatlanul összekapcsolódik a regionális gazdasági növekedéssel és fontos tényező a regionális egyenlőtlenségek csökkentésében;

H.

mivel a strukturális alapokról szóló rendeletben említett partnerek kiterjedt részvétele és a strukturális és kohéziós alapokból finanszírozott programok és projektek megvalósításában részt vevő szereplők közötti jobb együttműködés lehetővé teszi a kohéziós politika hatékonyabbá tételét és mozgatóerő-hatásának növelését;

I.

mivel egy integrált megközelítésnek nemcsak a területfejlesztés gazdasági, szociális és környezeti szempontjait kell figyelembe vennie, hanem a különböző érintett szereplők érdekeinek összehangolására is ügyelnie kell, különös figyelemmel a területi sajátosságokra annak érdekében, hogy szembe lehessen nézni a helyi és regionális kihívásokkal;

J.

mivel a különböző közpolitikák és egy sikeres kormányzás közötti, az összes érintett közigazgatási szinten megvalósuló jobb koordináció elengedhetetlen a területek fenntartható fejlődése szempontjából;

K.

mivel az integrált megközelítés ezentúl elengedhetetlen koncepciónak tekintendő, és igazi gyakorlati alkalmazását kell elérni;

L.

mivel a strukturális politikák az Európai Unió költségvetésének második legjelentősebb részét képezték a 2000 és 2006 közötti programozási időszakban, és az EU legfőbb politikáit alkotják a 2007 és 2013 között időszakban;

M.

mivel a különböző hatóságok, állami és magántestületek között hatékonyabb és valamennyi szereplő számára átláthatóbb együttműködést kell megszervezni hatásköreik feltétlen átruházása, illetve új közösségek létrehozása nélkül, lehetővé téve mindegyiküknek, hogy együttműködésüknek köszönhetően hatékonyabban működjenek;

N.

mivel számításba kell venni a regionális és helyi hatóságok lehető legnagyobb részvételét a közösségi jogszabályokról szóló tárgyalásokban, nevezetesen a kohéziós politika soron következő szabályozási csomagjáról szóló tárgyalások keretében;

O.

mivel a „sűrűn lakott és munkaerő-felszívó térségek” koncepciója olyan alapvető releváns területek figyelembevételét foglalja magában, amelyek lehetővé teszik a polgárok mindennapi életéhez kapcsolódó alapvető kérdések kezelését, (közlekedés, közszolgáltatások, életminőség, foglalkoztatás, helyi gazdasági tevékenységek, biztonság stb.);

P.

mivel a megfelelő területfejlesztés elősegítheti a hatékony kormányzást;

Q.

mivel a kohéziós politika végrehajtásában részt vevő szereplők projektmenedzsment képessége kulcsfontosságú a kormányzás javítása és megkönnyítése szempontjából;

R.

mivel fel kell használni a kormányzás új módszereiből nyert sikeres tapasztalatokat, beleértve azokat, amelyeket az Európai Alapok programjai során már sikeresen kipróbáltak, úgy mint a LEADER-módszer és a globális támogatás (a strukturális alapokról szóló rendelet 42. és 43. cikkének megfelelően),

S.

mivel a regionális és helyi hatóságokkal szoros együttműködésben kidolgozott, az összes (döntéshozatali, végrehajtási és értékelési) szakaszban meglevő, megfelelő kommunikációs struktúrák és stratégiák – az információk valamennyi társadalmi réteghez történő eljuttatásának segítése révén – előmozdítják az átláthatóságot, a mindenkire kiterjedő részvételt és a felelősségvállalást;

1.

kéri a tagállamokat, valamint a regionális és helyi hatóságokat, hogy az integrált finanszírozás elősegítése érdekében teljes mértékben használják ki a regionális és városi fejlődés előmozdítását célzó különböző közösségi alapokban (strukturális alapok, kutatási és fejlesztési közösségi keretprogram, Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap) rejlő lehetőségeket;

2.

felkéri a nemzeti, regionális és helyi hatóságokat, hogy fokozzák az integrált megközelítés használatát a jelenlegi programozási időszakban;

3.

javasolja, hogy a jövőbeli kohéziós politika keretében tegyék kötelezővé az integrált megközelítés elvét; úgy véli, hogy ennek az elvnek az alkalmazását egyedi időkereten belül kell elvégezni;

4.

az egyszerűsítés és a hatékonyság érdekében javasolja, hogy mérjék fel a különböző közösségi alapok, nevezetesen az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap, a kohéziós alap és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap összevonhatóságát a 2013 utáni kohéziós politika keretében;

5.

megállapítja, hogy az átlátható és világos eljárások a felelősségteljes kormányzásban szerepet játszó tényezők, ezért felkéri a Bizottságot és a tagállamokat együttműködve a regionális és helyi hatóságokkal, és kellően figyelembe véve a potenciális kedvezményezettek javaslatait, hogy – a Bizottság által megállapításra kerülő, rögzített időkeretnek megfelelően – haladéktalanul vizsgálják meg, hogyan lehet a kohéziós politika végrehajtására irányuló eljárásokat egyszerűsíteni és racionalizálni, valamint a felelősséget világosabban megosztani az érintett személyek és szervek bürokratikus terhének csökkentése érdekében;

6.

felhívja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a kohéziós alapokról szóló általános rendelet 56. cikkének alkalmazását, amely lehetővé teszi a természetbeni hozzájárulásokat az EU által társfinanszírozott projektekhez;

7.

kéri a Bizottságot, hogy vonjon mérleget és tájékoztassa a partnerség elvének végrehajtásáról a tagállamokban a nemzeti stratégiai referenciakeretek és az operatív programok kidolgozása során, megjelölve a kormányzás sikeres és kevésbé sikeres tényezőit, és különösen vizsgálja meg azt is, hogy milyen mértékben vették figyelembe a partnerek által az operatív programok kidolgozása során benyújtott véleményeket és javaslatokat;

8.

felkéri a Bizottságot, hogy a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelet 11. cikkének megfelelően dolgozzon ki egyértelmű fogalommeghatározást és értékelési kritériumokat, valamint a tényleges partnerségek végrehajtásának megkönnyítését szolgáló eszközöket, módokat és helyes gyakorlatokat (többek között a partnerek kiválasztására vonatkozóan) tartalmazó iránymutatást, tiszteletben tartva minden tagállam saját intézményi keretét;

9.

megállapítja, hogy a partnerség folyamata csak a szükséges képességekkel és forrásokkal rendelkező partnerekkel működhet, és kéri az igazgatást végző hatóságokat, hogy járuljanak hozzá e kapacitások erősítéséhez azáltal, hogy a strukturális alapokról szóló rendelet 11. cikkével összhangban a kezdeti szakaszban a partnerek rendelkezésére bocsátják ugyanazokat az információkat, amelyek a hatóságok rendelkezésére állnak, és a partnerségi elv megvalósításához nyújtott technikai segítségre megfelelő összeget biztosítanak számukra például képzésekhez, a társadalmi tőke építéséhez, valamint partnerségi tevékenységeik professzionálisabbá tételéhez;

10.

sajnálatosnak tartja, hogy a jelenlegi programozási időszakra nem határozták meg a támogatás alsó határát a strukturális alapokból a partnerségi elv végrehajtására; felkéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy a jövőbeli jogalkotásban határozzák meg a támogatás alsó határát a strukturális alapokból a partnerségi elv végrehajtására;

11.

megállapítja, hogy az önkéntesség fontos szerepet tölt be a partnerségi folyamatban, és felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy támogassák és segítsék az önkéntesek által elvégzett, e folyamathoz hozzájáruló értékes munkát, valamint a többszintű partnerség keretében az emberek és a helyi szervezetek fokozottabb részvételét a helyi demokráciában;

12.

felhívja a figyelmet a programozást illetően a lakossággal és a civil társadalmat képviselő szervezetekkel javaslataik megfontolása érdekében folytatott konzultáció kötelező jellegére, és kiemeli, hogy a civil társadalom részvétele segíti a döntéshozatali folyamat legitimálását; megjegyzi, hogy a közvéleménynek az operációs programok (2007–2013) előkészítő szakaszába történő bevonására irányuló erőfeszítések nem hozták meg a remélt sikereket; felkéri tehát a Bizottságot, hogy határozza meg a helyes gyakorlatokat és tegye lehetővé alkalmazásukat annak érdekében, hogy a következő programozási időszakban a nyilvánosság bevonása hatékonyabb legyen;

13.

felhívja az igazgatást végző hatóságokat, hogy tájékoztassák a partnereket, hogy az általuk a strukturális alapok programozási folyamatának különböző szakaszaiban tett javaslatokat hogyan és milyen szinten veszik figyelembe;

14.

emlékeztet arra, hogy a strukturális alapok programozásának és végrehajtásának valamennyi szakaszában a partnerség hozzájárulhat a hatékonysághoz, az eredményességhez, a legitimitáshoz és az átláthatósághoz, valamint növelheti a programok eredményeivel kapcsolatos elkötelezettséget és felelősségvállalást; ezért kéri a tagállamokat és az irányító hatóságokat, hogy szorosabban és korai szakaszban integrálják a partnerségeket a strukturális alapok mindegyik programozási és végrehajtási fázisába, a tapasztalataik és tudásuk jobb hasznosítása érdekében,

15.

sürgeti a tagállamokat, hogy strukturális finanszírozás végrehajtását szolgáló, a köz- és magánszféra közti partnerségek létrehozásával biztosítsanak szorosabb együttműködést a köz- és a magánszektor között, tekintettel arra, hogy a köz- és magánszféra partnerségéből fakadó potenciális előnyök továbbra is nagyrészt kihasználatlanok;

16.

megállapítja, hogy az új tagállamok nem teljesítették teljes mértékben a partnerség elvét, és ezért annak bevezetését fokozatosan lehet megszilárdítani;

17.

kéri, hogy a strukturális alapok következő szabályozása tartalmazzon konkrét rendelkezéseket annak érdekében, hogy a partnerség elvének alkalmazását világosan ellenőrizhető kritériumokkal jogilag kötelezővé tegye;

18.

felkéri a tagállamokat, hogy a többszintű kormányzás megerősítése érdekében a lehető leghamarabb dolgozzák ki az Európai Unió területfejlesztési menetrendje megvalósítását célzó első cselekvési program konkrét intézkedéseit, nevezetesen a 3.1. pont keretében;

19.

javasolja a kormányzás dimenziójának az Európai Unió területfejlesztési menetrendje megvalósítását célzó első cselekvési program 4.1. pontja keretébe történő belefoglalását, ami a területi kohézió számára új mutatók kifejlesztését kívánja az Európai Területrendezési Megfigyelő Hálózattól;

20.

álláspontja szerint a sikeres többszintű kormányzást „alulról felfelé irányuló” megközelítésre kell alapozni; e vonatkozásban felkéri a regionális és helyi hatóságokat, hogy vizsgálják meg a nemzeti kormányokkal és a Bizottsággal folytatott együttműködésük és kapcsolattartásuk elmélyítésének módozatait, továbbá javasolja, hogy rendszeres találkozókra kerüljön sor a nemzeti, regionális és helyi hatóságok hivatalnokai között;

21.

ösztönzi a tagállamokat, hogy decentralizálják a kohéziós politika végrehajtását, lehetővé téve a partnerség és a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartásával a többszintű kormányzás rendszerének jó működését, és felkéri őket, hogy a decentralizálás tárgyában tegyék meg a szükséges jogalkotási és költségvetési intézkedéseket;

22.

hangsúlyozza, hogy a pénzeszközök hatékony abszorpciójának és hatásuk maximalizálásának előfeltétele a regionális és helyi igazgatási kapacitás, valamint annak stabilitása és folytonossága; felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak megfelelő igazgatási struktúrákat és humántőkét a felvétel, a díjazás, a képzés, a források, az eljárások, az átláthatóság és a hozzáférhetőség terén;

23.

kéri, hogy a nemzeti számvevőszékek egyrészt játsszanak meghatározóbb szerepet az ellenőrzési mechanizmusokban az alapok megfelelő módon történő felhasználása érdekében, másrészt vállalják fel a rájuk háruló felelősséget és játsszanak aktívabb szerepet;

24.

ösztönzi a tagállamokat, hogy ruházzák át a strukturális alapok kezelésének felelősségét a regionális és helyi hatóságokra az általuk teljesítendő, elfogadott feltételek és kritériumok alapján, azzal a céllal, hogy e hatóságok szorosabban és hivatalos együttműködési keretben bekapcsolódjanak az operációs programok kidolgozásába és végrehajtásába, vagy legalábbis globális támogatást nyújtsanak nekik, hogy az ebben kínált lehetőségek teljes mértékű kihasználásával lehetővé váljon számukra a többszintű kormányzás mechanizmusában való teljes mértékű szerepvállalás;

25.

kéri azokat a tagállamokat, amelyek még nem módosították nemzeti jogukat az Európai Területi Együttműködési Csoportok megvalósításának lehetővé tétele érdekében, hogy azt a lehető leghamarabb tegyék meg;

26.

kéri a Bizottságot, hogy – egyidejűleg azzal, hogy megvizsgálja, melyik NUTS-szint a legmegfelelőbb – határozza meg azt a területet, amelyen a szerzett tapasztalatok alapján a területfejlesztés integrált politikáját a legjobban lehetne végrehajtani, az alábbi projektek alapjául szolgálva:

27.

üdvözli a regionális és helyi hatóságoknak, valamint a szubszidiaritás elvének a Lisszaboni Szerződésben való elismerését, és felhívja az uniós intézményeket, hogy gondolkozzanak el e fejlemények konkrét gyakorlati következményein;

28.

megállapítja, hogy a Tanácson belül nem létezik egy kifejezetten a kohéziós politikának szentelt egység, amely biztosítaná az Unió első költségvetési tételét képező ezen politika stratégiai nyomon követését, és kéri a tagállamokat, hogy irányozzanak elő a Tanácson belül a kohéziós politikáért felelős miniszterek számára különleges üléseket;

29.

örömmel veszi tudomásul szolgálatközi csoportok, mint például a városokkal vagy az integrált megközelítéssel foglalkozó csoportok megalakítását a Bizottságban, kéri a Bizottságot, hogy bővítse a transzverzális munkára irányuló lépések körét, és rendszeresen tájékoztassa a Parlamentet és a Régiók Bizottságát az említett csoportok munkájának eredményeiről;

30.

vállalja az Eljárási Szabályzat kiigazítását annak érdekében, hogy lehetővé váljon a transzverzális munka a több parlamenti bizottságot is (ideiglenes csoportokat és másokat) érintő kérdésekben, nevezetesen a parlamenti reformmal foglalkozó munkacsoport munkájának keretében;

31.

felkéri a Régiók Bizottságát, hogy mind mennyiségi, mind minőségi szempontból tegyen nagyobb erőfeszítéseket a kormányzás gyakorlatának fejlesztése érdekében;

32.

felkéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy támogassák a kormányzásra és partnerségre vonatkozó képzési intézkedések létrehozását a köz- és magán oktatási és képzési szervezetek bevonásával, a Közösséget érintő komoly kihívásokkal való szembenézés érdekében;

33.

felhívja a tagállamokat a területrendezés megfelelő kihasználására a kiegyensúlyozott regionális fejlesztés előmozdításának támogatása érdekében;

34.

felkéri a kohéziós politikai operatív programok irányításában részt vevő, nemzeti, regionális és helyi választott tisztségviselőket, valamint a strukturális alapokról szóló általános rendelet 11. cikke szerinti partnereket, hogy vegyék igénybe az ezekhez a programokhoz technikai segítségre rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat az ezen programokhoz kapcsolódó kormányzási formákra irányuló képzés, különösen a projektmenedzsment-képzések szervezésére; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy kérje fel a tagállamokat részletes beszámoló benyújtására arról, milyen módon használták fel egyedi pénzügyi programjaikat;

35.

úgy ítéli meg, hogy a legjobb gyakorlatok cseréjére alkalmas európai hálózatok kiterjeszthetnék tevékenységüket a kormányzásra és a partnerségre is, nagyobb hangsúlyt helyezhetnének a korábbi programciklusokból szerzett politikai és stratégiai tapasztalatokra, valamint az EU összes nyelvén biztosítaniuk kellene a nyilvános hozzáférést a tapasztalatok cseréjéhez, hozzájárulva ezzel a helyes gyakorlatok tényleges megvalósításához;

36.

üdvözli az EU francia elnökségének kezdeményezését, amely a fenntartható és szolidáris városok referenciarendszerének kidolgozására irányul, és kéri, hogy e referenciarendszer kidolgozásakor vegyék figyelembe a kormányzási és partnerségi tényezőket is;

37.

javasolja az ERASMUS programhoz hasonló program elindítását a regionális és helyi képviselők részére;

38.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/16

A.

mivel az Európai Unió szabályozási környezetének az érthetőség és az eredményesség kritériumához kell igazodnia;

B.

mivel a szabályozási eljárások fejlesztése elősegítheti az Európai Unió céljainak elérését;

C.

mivel a szubszidiaritás elve és az arányosság elve az elsődleges jog lényeges elvei, és azokon a területeken, ahol a Közösség nem rendelkezik kizárólagos jogalkotói hatáskörrel, ezen elveket feltétlenül tiszteletben kell tartani;

D.

mivel a szubszidiaritás és az arányosság elvének helyes alkalmazása alapvető módon járul hozzá a közösségi jogszabályok tekintélyének és eredményességének megszilárdításához, valamint a polgárokhoz közelebbi szintű döntéshozatalhoz, és ezáltal végeredményben az Európai Uniónak a közvélemény általi fokozottabb elfogadásához, és mivel ezek az elvek nélkülözhetetlenek a közösségi fellépés megfelelőségének és alkalmazási körének legitimációjához, amennyiben lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy saját jogalkotói hatáskörüket gyakorolják a különböző kormányzási szintek közötti együttműködés szellemében, és ezáltal növelik a jogbiztonságot;

E.

mivel a közösségi jogalkotásra jelenleg a szubszidiaritás és az arányosság elve vonatkozik, mely elvek szükségessé teszik a nemzeti jogalkotó, végrehajtó és igazságügyi hatóságokkal való koordináció eljárásainak létrehozását az Európai Unió fellépése szükségességének és jogszerűségének biztosítása érdekében;

F.

mivel a Bizottság kiemel számos, az Európai Unió szabályozásának fejlesztésében szerepet játszó jelentős tényezőt, mint például a hatásvizsgálatot, az adminisztrációs költségek csökkentését, valamint a hatályos előírások egyszerűsítését, fejlesztését és naprakésszé tételét;

G.

mivel a Bizottság e tekintetben fontosnak tartja az ipar mindkét oldalával és a nemzeti jogalkotókkal folytatandó nyílt párbeszéd létrehozását;

H.

mivel „Az elért eredményekről szóló első jelentés a szabályozási környezet egyszerűsítésére vonatkozó stratégiáról” című munkadokumentumában (COM(2006)0690) a Bizottság mintegy 50 kodifikációs kezdeményezést jelentett be 2006-ra, de valójában csak 36-ot nyújtottak be az Európai Parlamentnek, és 200 kodifikációs kezdeményezést jelentettek be 2007-re, de csak 21-et nyújtottak be a jogalkotónak;

I.

mivel a „Második jelentés a szabályozási környezet egyszerűsítését célzó stratégia eredményeiről” című fent említett munkadokumentumhoz csatolt folytatólagos egyszerűsítési programjában a Bizottság úgy véli, hogy egyes területeken (épületek energiahatékonysága, polgári repülés stb.) a hatályos jogszabályok felülvizsgálata és átdolgozása egymással egyenértékű;

J.

mivel a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy benyújt egy, az Európai Unióban a vállalkozásokat terhelő adminisztratív terhek 2012-re 25 %-kal történő csökkentésére irányuló cselekvési programot, és mivel ennek érdekében számos, különböző jogalkotási ágazatokhoz kapcsolódó gyors intézkedést javasolt;

1.

támogatja a Bizottság azon célkitűzését, hogy javítani kell a közösségi jogszabályok minőségét és csökkenteni kell a jogalkotási terheket, beleértve az olyan szükségtelen jogszabályok hatályon kívül helyezését, amelyek akadályozzák a növekedést és gátolják az innovációt; hangsúlyozza, hogy még nagyobb erőfeszítésekre van szükség számos területen annak biztosítására, hogy a belső piacra vonatkozó jogszabályokból a lehető legnagyobb gazdasági haszon származzék;

2.

támogatja az elveken alapuló jogalkotást, valamint a mennyiség helyett a minőségre való összpontosítást; véleménye szerint a jobb szabályozásról szóló vita jó alkalmat teremt arra, hogy véleményezzék a jogalkotást mint egyértelműen meghatározott politikai célok elérésére irányuló folyamatot, azáltal, hogy a közösségi jogalkotást a növekedés és a munkahelyteremtés szolgálatába állítják és valamennyi érdekeltet elkötelezik a folyamat valamennyi szakasza mellett, az előkészítéstől a végrehajtásig, illetve bevonják őket azokba;

3.

a jobb jogalkotásra való törekvések összefüggésében hangsúlyozza a szubszidiaritás elve és az arányosság elve jelentőségét a tagállamok és az érintettek szükségtelen bürokratikus terheinek csökkentése, valamint a mindkét elvnek megfelelően csak közösségi szinten meghozható intézkedések európai uniós polgárok körében történő fokozottabb elfogadottsága érdekében;

4.

támogatja a Bizottság által a közösségi vívmányok egyszerűsítésének megvalósításáért tett erőfeszítéseket;

5.

üdvözli a Bizottság – jogalkotási javaslatai kidolgozása során az érdekelt felekkel folytatott konzultációra vonatkozó – javított eljárásait, és tudomásul veszi az érdekeltek általában pozitív reakcióit a közreműködésük Bizottság általi ösztönzésének értékelése során;

6.

sajnálja, hogy eljárásai javítása ellenére a Bizottság folytatja az egyszerűsítéshez és a „hatékonyabb jogalkotáshoz” kapcsolódó különálló dokumentumok készítését, amelyek egyszerűsítési kezdeményezések eltérő listáit tartalmazzák, ami megnehezíti, hogy átfogó kép alakuljon ki a stratégiáról; hangsúlyozza, hogy el kell kerülni e dokumentumok elszaporodását; kéri a Bizottságot, hogy évente egyetlen dokumentumot készítsen; hangsúlyozza, hogy politikai értékeléseknek és jó együttműködésnek kell megvalósulnia európai uniós szinten, különösen a Parlament, a Tanács és a Bizottság erőfeszítései által;

7.

úgy véli, hogy az objektív hatásvizsgálatok a bizottsági javaslatok értékelésének fontos eszközei, ezért szorgalmazza a hatásvizsgálatok elvégzésének külső és független ellenőrzését;

8.

úgy ítéli meg, hogy a konzultációk és a hatásvizsgálatok lényeges szerepet játszanak a jobb közösségi jogszabályok megalkotásában, és sem a bürokráciát nem szabad növelniük, sem bürokratikus akadályt nem szabad képezniük a Bizottság lépéseinek útjában, hanem inkább elő kellene segíteniük egy olyan szilárd jogszabályi keret kiépítését, amely a növekedés felé vezet az Európai Unióban;

9.

hangsúlyozza az olyan költség–haszon elemzések szükségességét, amelyek tükrözik a szabályozási költségek struktúráját, amikor az irányelveket átültetik a nemzeti jogba és megváltoztatják a szabályozási keretet, amelyen belül a társaságok és a magánszemélyek működnek; ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az ilyen költség–haszon elemzések nem helyettesítik az adott jogszabály előnyeit és hátrányait taglaló politikai vitát;

10.

azon a véleményen van, hogy a jogszabályszövegek minőségének javítása érdekében mind a Parlamentnek, mind pedig a Tanácsnak figyelembe kellene vennie a Bizottság és a saját hatásvizsgálatait a módosító javaslatok készítésekor;

11.

továbbá úgy véli, hogy az objektív hatásvizsgálatoknak részben az érdekelt felekkel folytatott kellő időben történő és átfogó konzultációra is támaszkodniuk kell; felhívja a Bizottságot, hogy hatásvizsgálataiba a költséghatékony és fenntartható megoldások alapjaként vonjon be elegendő számú forgatókönyvet és politikai lehetőséget (beleértve szükség esetén annak lehetőségét, hogy semmit ne tegyen);

12.

reméli, hogy javítani fogja a minőséget, ha a hatásvizsgálatokba belefoglalják az adminisztratív költségek előrejelzését;

13.

hangsúlyozza az Európai Unió szintjén a polgárok képviseleti szervei, mint például az Európai Parlament vagy a helyi és a szociális képviseleti szervek, mint például a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság által elvégzett politikai értékelés jelentőségét;

14.

kifejezi fenntartásait azzal kapcsolatban, hogy hasznos-e az önszabályozás és az együttszabályozás ösztönzése, melyek végül egy „jogalkotási önmegtartóztatáshoz” vezethetnek, ami kizárólag a lobbicsoportokat és a gazdasági élet nagy erejű szereplőit támogatja; ebből következően támogatja a Bizottság következtetését, mely szerint továbbra is a rendeletek jelentik az Európai Unió céljai elérésének, valamint a vállalkozások és a polgárok számára a jogbiztonság nyújtásának legegyszerűbb módját; felhívja a Bizottságot, hogy ezzel kapcsolatban dolgozzon ki egy következetesebb megközelítést;

15.

kiemeli, hogy a nem jogalkotási intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk a hatalmi egyensúlyt és az egyes intézmények szerepét; szeretne tapasztalatokra építve bölcsen és koherensen hozzájárulni ezekhez az intézkedésekhez; hangsúlyozza, hogy az ilyen innovatív intézkedésekhez politikai támogatás szükséges;

16.

úgy véli, hogy a Szerződésekben megállapított feltételeknek megfelelően meg kell erősíteni az Európai Unió hivatalos szabályozói rendszerét, és hogy a „rövidítéseket” – még a nem kötelező informális előírások révén elért „rövidítéseket” is – el kell kerülni;

17.

üdvözli, hogy a Bizottság intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy véget vessenek annak a késedelemnek, amely a kodifikáció alatt álló szövegeknek az EU új hivatalos nyelveire történő fordításában fennáll; sajnálja, hogy annak ellenére, hogy 2006-ra mintegy 50 kodifikációs kezdeményezést, 2007-re pedig mintegy 200 kodifikációs kezdeményezést jelentett be, a Bizottság csak 36, illetve 21 javaslatot nyújtott be a Parlamentnek;

18.

ösztönzi a Bizottságot, hogy tartsa magát a közzétett kodifikációs és átdolgozási listákhoz azáltal, hogy lehetőség szerint az összes bejelentett kezdeményezést benyújtja a jogalkotónak, és megindokolja azon kezdeményezések hiányát, amelyeket kihagyott; hangsúlyozza, hogy a Parlament bizonyította jó szándékát az eljárási szabályzata 80. és 80a. cikkének átdolgozása révén, ami lehetővé teszi, hogy ezeket az egyszerűsítési kezdeményezéseket gyorsabban és egyszerűbben fogadják el;

19.

arra is emlékezteti a Bizottságot, hogy a Parlament ésszerű határidőn belül fogadta el a kodifikációs és átdolgozási javaslatokat, és hogy, bár lehetnek hosszabb határidők egyéb egyszerűsítési kezdeményezéseket illetően, ez a helyzet abból adódik, hogy ezek a rendelkezések rendes jogalkotási javaslatok, amelyekre a rendes elfogadási eljárás és a szokásos határidők vonatkoznak;

20.

megerősíti azt az óhaját, hogy a Bizottság fogadja el rendes jogalkotási technikaként az átdolgozást, akkor is, ha a hatályos jogszabály „felülvizsgálatát” javasolják, annak érdekében, hogy minden kezdeményezés esetében a szöveg átfogó képével rendelkezzenek, beleértve a külön módosításokat, világosan jelezve az új részeket és a változatlanul maradó részeket;

21.

arra is kéri a Bizottságot, ne hagyja figyelmen kívül, hogy amennyiben nem lehetséges az átdolgozás, a rendes jogalkotási technikának elő kellene írnia a kérdéses jogi aktus egymást követő módosításainak legfeljebb hat hónapon belül történő egységes szerkezetbe foglalását; úgy véli, hogy a hatékonyabb jogalkotásról szóló intézményközi megállapodásnak (5) megfelelően külön szerkezeteket lehetne létrehozni a Tanáccsal és a Bizottsággal annak érdekében, hogy az egyszerűsítés előmozdítása érdekében az érdekelt felek megfelelő részvételét írják elő;

22.

emlékeztet arra, hogy a nem kötelező erejű jog kétértelmű és nem hatékony eszközeinek negatív hatásai lehetnek az európai uniós jog fejlődésére és az intézmények közötti egyensúlyra, ezért ezen eszközöket csak nagyon óvatosan – amennyiben a Szerződések előírják és az elsődleges jog szerinti hatáskörmegosztással szigorú összhangban – szabad alkalmazni, és hogy minden esetben gondoskodni kell a jogbiztonságról;

23.

üdvözli a Bizottság határozatát, mely szerint közvetlenül a nemzeti parlamenteknek nyújtja be az új javaslatait és konzultációs dokumentumait annak érdekében, hogy a véleményüket kérje a közösségi jogalkotási eljárás határozathozatalt megelőző szakaszában, megelőlegezve ezáltal a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseit; határozottan kiáll ezen együttműködési forma fontossága mellett a közösségi jogszabályok, különösen a szubszidiaritás és az arányosság elve minőségének és alkalmazásának javítása érdekében;

24.

úgy véli, hogy az átültetést komolyan és proaktív jelleggel kell ellenőrizni az eltérő értelmezések és a „gold plating”, vagyis túlszabályozás elkerülése végett; azt kívánja, hogy a Bizottság játsszon aktív szerepet az átültetésben a felügyeletet végzőkkel és szakértői csoportokkal együtt mind közösségi, mind nemzeti szinten, mivel a korai elemzés elejét veheti a késedelmeknek és a vállalkozásokra rótt szükségtelen terheknek; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, milyen további intézkedéseket lehetne hozni a túlszabályozás megakadályozására, beleértve a polgárok számára a közvetlen cselekvés jogának bevezetését; nyomon követő hatásvizsgálatokra szólít fel annak elemzése végett, hogy a határozatokat valójában hogyan hajtják végre nemzeti és helyi szinten; támogatja a rendeletek egyre inkább megfelelő használatát; ismét javasolja, hogy a Parlament nemzeti partnereivel szoros együttműködésben hozzon létre megfelelő eljárást az átültetés nyomon követésére;

25.

úgy véli, hogy a nemzeti parlamentekkel fennálló kapcsolatok hatékonyságának javítása érdekében ki kell dolgozni a szubszidiaritás és az arányosság elve által meghatározott feltételek közös megközelítését; teljes mértékben támogatja a Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy ezzel kapcsolatos szabványosított kérdéseket vesz fel a bizottsági javaslatokat kísérő indokolások elkészítése érdekében, a SEC(2007)0737 bizottsági munkadokumentum 3. mellékletében megállapítottaknak megfelelően;

26.

üdvözli, hogy a Bizottság bejelentette a társasági jogra, a számvitelre és a könyvvizsgálatra vonatkozó közösségi vívmányok felülvizsgálatát, és bízik abban, hogy a lehető leghamarabb konkrét javaslatok fognak rendelkezésre állni e tekintetben;

27.

megerősíti, hogy csökkenteni kell a vállalkozásokat sújtó fölösleges adminisztratív terheket annak érdekében, hogy eleget tegyenek a mind az európai jogszabályok, mind az ezek alkalmazására szolgáló nemzeti rendelkezések által előírt tájékoztatási kötelezettségeknek; hangsúlyozza, hogy a Bizottság azon célkitűzésének, hogy 2012-re az adminisztrációs terheket 25 %-kal csökkentsék, nettó célkitűzésnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy bizonyos területeken kitűzött csökkentések nem semmisíthetők meg máshol kiszabott új adminisztrációs terhek által; támogatja az információs és kommunikációs technológiák fokozott alkalmazását ezen a területen; felhívja a Bizottságot, hogy mérje fel és lehetőség szerint csökkentse azokat az általános adminisztratív terheket, amelyek valamennyi érdekelt felet terhelnek, még akkor is, ha nem vállalkozásokról van szó;

28.

hangsúlyozza, hogy az egyszerűsítés elérésére irányuló további erőfeszítésekre a Bizottság polgárokkal való érintkezésében, például a közbeszerzés, a pénzügyi szolgáltatások, a kutatási programok, az állami segélyek szabályai és a közösségi finanszírozás megpályázása terén is szükség van;

29.

emlékeztet a felülvizsgálati záradékok ésszerű használatának fontosságára a jogszabályok megfelelőségének biztosítása szempontjából;

30.

megerősíti, hogy készen áll a Tanáccsal és a Bizottsággal való együttműködés fenntartására és fokozására annak érdekében, hogy megfeleljenek a polgárok és a vállalkozások részéről a közösségi jog egyszerűsítésére vonatkozó elvárásoknak, különösen az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló gyors intézkedésekre vonatkozó javaslatokat illetően; hangsúlyozza, hogy a határozathozatali eljárások határidők csökkentését célzó egyszerűsítése folyamatának mindenképpen be kell tartania a Szerződésekben megállapított eljárások követelményeit;

31.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/21

A.

mivel az uniós politikák hatékonysága nagyban függ a nemzeti, regionális és helyi szintű alkalmazástól; mivel a polgárok mindennapjaira gyakorolt pozitív hatás elérése érdekében szigorúan és folyamatosan ellenőrizni kell, hogy a tagállamok megfelelnek-e a közösségi jognak;

B.

mivel a közösségi jog betartásának nyomon követése a közösségi jog átvételének nem csak mennyiségi, hanem minőségi aspektusaira, valamint a közösségi jog alkalmazásának a tagállamokban kialakított gyakorlatára is ki kell terjedjen;

C.

mivel az előző évek folyamatosan növekvő, 2005-re a 2 653-os számot elérő feltárt jogsértési ügyei után 2006-ra a Bizottság által kezdeményezett jogsértési eljárások száma némileg – 2 518-ra – csökkent; mivel a 10 új tagállam csatlakozása után a jelek szerint az észlelt jogsértések számában nem következett be változás;

D.

mivel az EU-25-ök tekintetében az átültető intézkedésekről szóló bejelentés elmaradása miatt a 2006-ban indított jogsértési eljárások száma 2005-höz képest 16 %-kal – 1 079 ügyről 904-re – csökkent, ami a meghozott irányelvek csökkenésének (a 2005-ös 123-hoz képest 2006-ban csak 108 irányelv született), valamint a tagállamok tájékoztatási hajlandósága növekedésének volt köszönhető;

E.

mivel a Bizottság által idézett 2006-os statisztikák szerint több tagállam is vonakodik az EK-Szerződés 234. cikkében említett előzetes döntéshozatali eljárás igénybevételétől; mivel elképzelhető, hogy ez a közösségi jog elégtelen értelmezésére vezethető vissza;

F.

mivel a törvény előtti egyenlőség elve előírja, hogy az Unió polgárainak nem csak az európai uniós jogszabályok, hanem az azokat átültető nemzeti jogszabályok tekintetében is egyenlőnek kell lenniük; mivel ezért kívánatos lenne, hogy az európai jogszabályok átültetésére vonatkozó határidő lejártakor a tagállamok ne csak az átültetési előírásokban tegyenek kifejezett utalást arra, hogy mely nemzeti előírások tartalmazzák az adott jogszabályt és mely nemzeti hatóságok felelősek azok végrehajtásáért, hanem ezt jelezzék a Hivatalos Lapban is;

G.

mivel a polgárok panaszainak Európa építése során nem pusztán szimbolikus jelentősége van, hanem mérhető és hatékony eszközei a közösségi jog alkalmazása sikerének;

H.

mivel a Parlamentnek benyújtott petíciók a közösségi jog tagállamok általi megsértésének feltárására is szolgálnak, és mivel az utóbbi években a benyújtott petíciók száma jelentősen nőtt (2006-ban kb. 1 000 petíció érkezett);

I.

mivel a petíciókban leggyakrabban felmerülő sérelmek a diplomák és szakmai képesítések elfogadására, az adózásra, a tagállamok területén való szabad mozgásra és a megkülönböztetésmentességre vonatkoznak;

J.

mivel 2006-ban az európai ombudsmannak benyújtott panaszok száma 3 830 maradt; mivel a panaszok 75 %-a az ombudsman hatáskörén kívül esett, mivel azok a tagállamok nemzeti vagy regionális hatóságainak hatáskörébe tartoztak; és mivel az előző évekhez hasonlóan az ombudsman által indított vizsgálatok 70 %-a a Bizottsággal volt kapcsolatos;

K.

mivel a megkülönböztetésmentesség elve az európai integrációs folyamat egyik sarokköve, amelynek közvetlen hatása van a belső piac működésére, különösen, ami a személyek, szolgáltatások, áruk és a tőke szabad mozgásának elvét illeti, és mivel ez az elv egyenlő jogokat és esélyeket biztosít az Unió valamennyi polgára számára;

L.

mivel a Maastrichti Szerződés rendelkezései értelmében az uniós állampolgárság jogot biztosít az Unió polgárai számára a tagállamok területén való szabad mozgáshoz, valamint számos politikai jogot is biztosít, és mivel az uniós intézmények e jogok érvényesülését hivatottak biztosítani;

M.

mivel a polgároknak az Európai Unió területén belüli szabad mozgásáról és letelepedéséről szóló 2004/38/EK irányelv átültetésének határideje 2006. április 30.;

N.

mivel a diákok továbbra is nehézségekbe – adminisztratív akadályokba vagy a külföldi egyetemen beiratkozni kívánó diákot megkülönböztető kvótarendszerekbe – ütköznek a szabad mozgás gyakorlása és a felsőoktatáshoz más tagállamban való hozzáférés területén, és mivel az EU csak a nemzetiségen alapuló megkülönböztetés esetén léphet közbe;

O.

mivel az Európai Közösséget létrehozó szerződés 39. cikke előírja, hogy a dolgozók szabad mozgása tartalmazza a más tagállamból érkező dolgozó elleni valamennyi megkülönböztetés megszüntetését a munkavállalás és alkalmazás, az ellentételezés és egyéb munkakörülmények tekintetében, és mivel a másodlagos közösségi jog előírásokat tartalmaz az ilyen típusú megkülönböztetés ellen;

P.

mivel közvetlen összefüggés van aközött, hogy amelyik tagállam végrehajtja a közösségi jogot – ideértve a környezetvédelem terén érvényes rendelkezéseket is –, az a lényeges beruházások, infrastruktúra és modernizációs projektek megvalósításához szükséges támogatásokhoz könnyebben jut hozzá;

1.

üdvözli a fent említett, 2007. szeptember 5-i bizottsági közleményt, valamint a Bizottságnak azt a törekvését, hogy javítani kívánja a prioritások meghatározása, valamint az ahhoz vezető eljárások kezelésének hatékony ellenőrzése terén alkalmazott munkamódszereit; sajnálja ugyanakkor, hogy a Bizottság még nem válaszolt vagy reagált a Parlament fent említett, 2008. február 21-i állásfoglalására, amelyben a Parlament felhívja a Bizottságot, hogy adjon konkrét tájékoztatást a közösségi jog végrehajtásának különböző szempontjairól, különös tekintettel a fent említett új munkamódszer bevezetésére;

2.

súlyos aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az új munkamódszer – amely értelmében a Bizottsághoz érkező panaszokat ismét az illetékes tagállamhoz (a közösségi jog helytelen végrehajtásáért eredetileg felelős félhez) utalhatják – megakadályozhatja azt, hogy a Bizottság eleget tegyen a „szerződések őrzőjeként” a közösségi jog alkalmazásának biztosítása tekintetében az EK-Szerződés 211. cikke szerint vállalt intézményi kötelezettségének; megjegyzi, hogy gyakran a Bizottság az egyetlen szerv, amely felé a polgárok a közösségi jog nem megfelelő alkalmazása esetén panasszal élhetnek; kéri a Bizottságot, hogy 2008 novemberéig nyújtsa be a Parlamentnek a 2008. április 15-én indult, 15 tagállam részvételével zajló kísérleti projekt megvalósításának első hat hónapjában folytatott eljárásokról és elért eredményekről szóló első jelentést;

3.

hangsúlyozza, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 211. cikke intézményes felelőséggel ruházza fel a Bizottságot a Szerződés rendelkezései alkalmazásának, valamint a Szerződés értelmében az intézmények által elfogadott rendelkezések alkalmazásának ellenőrzése tekintetében, és hogy a 226. cikk értelmében a Bizottságnak jogában áll közbelépni, amikor a tagállamok nem teljesítik a Szerződésből fakadó kötelezettségeiket;

4.

sürgeti a Bizottságot, hogy mindenhol alkalmazza azt az elvet, amely alapján bármely, a közösségi jog valódi megsértéséről szóló kommunikációt panaszként jegyeznek, kivéve, ha a közösségi jog megsértésére vonatkozó panaszossal való kapcsolattartásról szóló 2002. március 20-i bizottsági közlemény mellékletének 3. pontjába tartozó rendkívüli körülmények állnak fenn (COM(2002)0141); kéri, hogy a Bizottság tájékoztassa a Parlamentet ezen elv tiszteletben tartásáról az új módszer alkalmazása során; sürgeti a Bizottságot, hogy tájékoztassa a Parlamentet és konzultáljon vele a panaszok bejegyzésének elmaradását indokoló rendkívüli körülmények bármilyen módosításáról;

5.

megállapítja, hogy a jogsértési eljárás tekintetében a főbb problémát az eljárás hossza (átlagosan 20,5 hónap az ügy határidőben történő nyilvántartásba vételétől az EK-Szerződés 226. cikke értelmében vett Bírósághoz fordulásig), valamint a 228. cikk gyenge alkalmazása okozza; kéri a Bizottságot, hogy törekedjen a panaszok és petíciók kezelése viszonylag hosszú időtartamának csökkentésére, és találjon gyakorlati megoldásokat a bemutatott problémákra, eseti alapon határozva arról, hogy nem volna-e célszerűbb alternatív módszerekhez, például a még mindig nem kellőképpen támogatott SOLVIT-hez folyamodni;

6.

megállapítja, hogy jelentős mértékben emelkedett az olyan – 2006-ban ellenőrzött – szabálysértések száma, amelyeket a Bíróság határozatainak következetes be nem tartása súlyosbít, és kiemel két olyan esetet, amikor a tagállamokat pénzügyi szankciókkal sújtották; felhívja a Bizottságot, hogy az Európai Bíróság ítéleteinek megfelelő végrehajtása biztosítására határozottabban alkalmazza az EK-Szerződés 228. cikkét;

7.

a tagállamoknak az irányelvek átültetésére vonatkozó határidők be nem tartásával kapcsolatos visszatérő problémájával kapcsolatban felhívja a Bizottságot, hogy készítse el azon irányelvek listáját, amelyeket a legkevésbé hajtottak végre és mellékelje ennek valószínűsíthető okait is;

8.

üdvözli a Bizottság néhány főigazgatósága, különösen a Környezetvédelmi Főigazgatóság által a tárgyhoz tartozó irányelvek megfelelőségi vizsgálatának javítására tett erőfeszítéseket, nincs megelégedve azonban a Bizottságnak a megfelelőségi tanulmányok bizalmassága tekintetében adott válaszával; ismét felhívja a Bizottságot, hogy weboldalán tegye közzé a nemzeti végrehajtási intézkedések közösségi jognak való megfelelőségéről a különböző főigazgatóságok által igényelt tanulmányokat;

9.

felhívja a figyelmet, hogy a legtöbb tagállam nemzeti bírósága nem kielégítően működik együtt a Bírósággal és továbbra is vonakodnak a közösségi jog elsőbbségi elvének alkalmazásától; rámutat továbbá az előzetes döntéshozatali eljárás rendkívül fontos, a közösségi jog alkalmazásában betöltött szerepére;

10.

e tekintetben támogatja a Bizottság azon erőfeszítéseit, hogy meghatározza azokat a területeket, amelyek vonatkozásában hasznos lenne a közösségi joggal kapcsolatos további képzés a nemzeti bírák, szakemberek és köztisztviselők számára;

11.

úgy véli, hogy a közösségi jog alkalmazását ellenőrző egyezmények, valamint a Bizottság, a Tanács, az európai ombudsman és az érintett európai parlamenti bizottságok közötti szoros együttműködés alapvető fontosságú annak biztosítására, hogy minden olyan esetben eredményesen lehessen fellépni, amikor a petíció benyújtója indokoltan tesz panaszt a közösségi jog megsértése miatt;

12.

rámutat, hogy bár a közösségi jog valódi megsértésére az összes petíció közül csak néhány (2006-ban négy) esetben derült fény, a petíciók az európai polgárok alapvető kívánalmaival kapcsolatos információk pótolhatatlan forrásai, amelyeket a Bizottságnak iránytűként kellene használnia a jogi intézkedésekkel kapcsolatban;

13.

hangsúlyozza, hogy szükség van a polgárok jobb tájékoztatására, hogy bárkit panaszával a problémájához leginkább értő testülethez lehessen irányítani mind nemzeti, mind közösségi szinten; úgy véli, hogy a megfelelő ügyintézés és szolgáltatás kultúráját az EU intézményein belül támogatni kell annak biztosítására, hogy a polgárok megfelelő bánásmódban részesüljenek és jogaikat teljes mértékben gyakorolni tudják;

14.

javasolja, hogy a Bizottság továbbra is tervezze annak lehetőségét, hogy a tagállamokban működő képviseleteit a végrehajtás helyszínen történő megfigyelésére és ellenőrzésére használja;

15.

hangsúlyozza, hogy meg kell vizsgálni az előzőleg felvetett lehetőséget, amely szerint közös hozzáférési pontot kell biztosítani a polgárok valamennyi, a közösségi jog ellenőrzését érintő panasza és problémája számára, mivel a polgároknak jelenleg rengeteg választási lehetőség áll rendelkezésre (petíciók, panaszok, az ombudsman, SOLVIT stb.), ezért egyfajta központi irányadó rendszer bevezetése célzottabb és gyorsabb eredményeket mutatna fel;

16.

üdvözli a tényt, hogy a Bizottság a közösségi jog alkalmazásáról szóló éves jelentései olyan mellékletekkel egészülnek ki, amelyek a jelentésben szereplő információt kiegészítve alapvető fontosságú statisztikai adatokat közölnek;

17.

elismeri, hogy a Parlament állandó bizottságainak aktívabb szerepet kellene játszaniuk a közösségi jog alkalmazásának nyomon követésében; meggyőződése, hogy a bizottságoknak megfelelő adminisztratív támogatást kellene nyújtani annak érdekében, hogy ezt a szerepet hatékonyan betölthessék; felhívja a Parlamenti Reform Munkacsoportot, a Költségvetési Bizottságot és a Parlament egyéb illetékes szerveit, hogy vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy valamennyi bizottság titkárságán belül létrehoznak egy különleges munkacsoportot annak érdekében, hogy biztosítsák a közösségi jog alkalmazásának folyamatos és hatékony ellenőrzését;

18.

az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti szorosabb együttműködésre hív fel a közösségi jog alkalmazásának nemzeti, regionális és helyi szinten történő hatékonyabb felügyelete érdekében; úgy véli, hogy a nemzeti parlamentek elévülhetetlen szerepet játszanak a közösségi jog alkalmazásának felügyelete terén és ezáltal az Európai Unió demokratikus legitimitását növelik, valamint az emberekhez közelebb hozzák azt;

19.

emlékeztet arra, hogy az Amszterdami Szerződéshez csatolt, a nemzeti parlamentekről szóló záradék értelmében a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségével kapcsolatos politikáknál különleges részvételt kell biztosítani a nemzeti parlamentek és az Európai Ügyekkel Foglalkozó Bizottságok Konferenciája (COSAC) számára; kiemeli, hogy e részvételnek a döntéshozatali szakaszban és az európai jogszabályok végrehajtásakor is meg kell valósulnia annak érdekében, hogy az európai és nemzeti jogalkotók olyan módosításokat és átdolgozásokat fogadhassanak el, amelyekre a megosztott hatáskör alá tartozó ágazatokban van és lesz továbbra is szükség; felhívja ezért a nemzeti és európai szintű illetékes parlamenti bizottságokat, hogy alakítsanak ki állandó kapcsolatokat az egyes jogszabályok tekintetében, az átláthatóbb és hatékonyabb európai és nemzeti szintű jogalkotási folyamat érdekében összegyűjtve minden hasznos információt; üdvözli az európai jogalkotók közötti olyan különleges üléseket, mint a közelmúltban a terrorizmus elleni harcról szóló kerethatározatról a nemzeti parlamentekkel folytatott ülés (2008. április 6.), amely során nem csak a hatályos európai jogszabályok végrehajtásának problémáit volt lehetőség megvizsgálni, hanem a Tanács által tanulmányozott módosítások tárgyhoz tartozását is;

20.

kiemeli, hogy a Lisszaboni Szerződés a szubszidiaritás elvével való megfelelés ellenőrzésére vonatkozó intézkedései a közösségi jogalkotás tekintetében a nemzeti parlamenteknek jelentősen megnövekedett szerepet adnak;

21.

kiemeli, hogy az állampolgárság fogalma jelentősen kiszélesíti a megkülönböztetés tilalmának elvét;

22.

megállapítja, hogy az utóbbi időben egyre több volt az uniós állampolgárság fogalmán alapuló és a szabad mozgáshoz való joggal kapcsolatos európai bírósági ítélet, amely szerint ha egy tagállam állampolgára egy másik tagállamban kihasználja a mozgáshoz és lakhatáshoz való jogát, nem részesülhet hátrányos bánásmódban azzal a polgárral szemben, aki mindezt nem tette meg;

23.

felhívja a tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben az uniós állampolgárságból eredő jogokat, ideértve az európai parlamenti választásokon választáshoz és választhatósághoz való jogot, amelynek különös fontossága van a 2009. évi választások előtt;

24.

megállapítja, hogy a Parlament olyan petíciókat kapott, amelyek a 2004/38/EK irányelv néhány tagállam által történt megsértését panaszolják; felhívja a figyelmet, hogy ez az irányelv alapvető fontosságú az uniós állampolgárok a tagállamok területén való szabad mozgáshoz való jogának biztosításában; kiemeli, hogy a Bizottság 2008 második felében az irányelv végrehajtásáról szóló jelentés beadását tervezi;

25.

felhívja a Bizottságot, hogy ellenőrizze a 2000/43/EK és 2000/78/EK irányelvek átültetését, valamint azt, hogy a tagállamok által elfogadott jogszabályi átültetés ezen irányelvek rendelkezéseivel összhangban van-e, illetve azt, hogy a tagállamokra továbbra is a jogsértési és a meg nem feleléssel kapcsolatos eljárások által gyakoroljon nyomást annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb teljes mértékben betartsák az irányelvek átültetésére vonatkozó kötelezettségüket; úgy véli, hogy az irányelvek keretében az illetékes parlamenti bizottságnak szerepet kellene játszania a tagállamok kötelezettségeinek folyamatos ellenőrzésében;

26.

üdvözli, hogy a Bizottság 2008. július 2-án elfogadta a 2008. évre szóló éves politikai stratégiában meghatározottak szerint benyújtott javaslatot a foglalkoztatás területén kívüli egyenlő bánásmód megvalósítására szolgáló horizontális irányelvre (COM(2008)0426), biztosítva az árukhoz, szolgáltatásokhoz, lakhatáshoz, oktatáshoz, szociális védelemhez és jogosultságokhoz való azonos hozzáférést, és véleménye szerint ez fontos kiegészítője a jelenlegi megkülönböztetés-ellenes csomagnak;

27.

felhívja a Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja meg azokat az eseteket, amelyek során a tagállamok nem nemzetiségen alapuló megszorításokat alkalmaznak a más országokból származó diákok oktatáshoz való hozzáférése kapcsán annak érdekében, hogy biztosítsák a diákok számára a szabad mozgást és az egyenlő bánásmódot az adott tagállamok felsőoktatási rendszerein belül;

28.

különösen a 2007–2013 közötti időszak többéves pénzügyi keretrendszerének strukturális alapjából leginkább részesülő tagországokat hívja fel arra, hogy nemzeti jogszabályaikat főként a környezetvédelem területén gyorsan és megfelelő módon harmonizálják az uniós normákhoz, valamint arra, hogy a polgárok számára is átlátható tendereljárást dolgozzanak ki a rendelkezésre álló strukturális alapok hatékony felhasználása és a társadalmi és gazdasági fejlődés regionális szinten történő javítása érdekében;

29.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácshoz, a Bizottsághoz, az Európai Bírósághoz, az európai ombudsmanhoz és tagállamok kormányaihoz és parlamentjeihez.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/27

A.

mivel a Parlament és a Bizottság által az európai szabályozási ügynökségek kötelező jogi erejű keretszabályozásának kialakítása érdekében kifejtett erőfeszítések hatástalanok maradtak;

B.

mivel a 2005-ös intézményközi megállapodástervezet tekintetében a Tanács intézményi és politikai ellenállása miatt semmilyen érdemi előrehaladás nem történt, és mivel a Bizottság úgy határozott, hogy visszavonja az intézményközi megállapodásra irányuló javaslatát, és helyette egy közös megközelítést eredményező intézményközi párbeszédre szólít fel;

C.

mivel a szabályozási ügynökségek első megközelítésben ugyan „mikrointézményeknek” tekinthetők, de az európai kormányzás tekintetében azonban „makrohatást” gyakorolnak;

D.

mivel továbbra is szükség van legalább a szabályozási ügynökségek alapvető szerkezeti jellemzőinek a meghatározására, annál is inkább, mivel ezek az Európai Unió elismerten intézményeket meghaladó tényezőivé váltak;

E.

mivel a Bizottság intézményközi munkacsoport létrehozását javasolja a szabályozási ügynökségek közös keretszabályának megfogalmazása és az Európai Unió valamennyi intézményének ezen ügynökségek tekintetében fennálló hatásköreinek meghatározása érdekében;

F.

mivel a Bizottságnak 2009–2010-re el kell végeznie a szabályozási ügynökségek horizontális értékelését, és az értékelés következtetéseiről szóló jelentését a lehető leghamarabb az Európai Parlament és a Tanács elé kell terjesztenie;

G.

mivel üdvözlendő a Bizottság azon döntése, hogy nem javasolja újabb ügynökségek létrehozását, amíg az intézményközi munkacsoport nem fejezi be a munkáját;

H.

mivel a Bizottságnak nem lenne szabad eltérnie a meglévő ügynökségeket szabályozó alapító okiratok módosításaira vonatkozó 2005-ös intézményközi megállapodástervezet vezérelveitől, annak érdekében, hogy azok összhangban álljanak az új megközelítéssel;

I.

mivel a közösségi programok irányítását határozott időre ellátó szabályozási ügynökségek számára most is létezik egy egységes szabályozási keret (3);

1.

dicséretes kezdeményezésnek tartja a Bizottság javaslatát, és képviselői útján kész az intézményközi munkacsoport munkájában való részvételre, azonban megítélése szerint a „közös megközelítés” alulmúlja az intézményközi megállapodás megkötésére vonatkozó várakozásait; tudomásul veszi, hogy ez nem zárja ki a munkacsoport tevékenységének eredményeként létrejövő más együttműködési formák kialakítását;

2.

az egyik költségvetési hatóságként a Tanácshoz fordul, hogy konstruktívan járuljon hozzá ezen munkacsoport tevékenységéhez;

3.

kéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy minél hamarább állapítsák meg – az Európai Parlamenttel közösen – az intézményközi munkacsoport munkaprogramját annak érdekében, hogy az utóbbi 2008 őszén megkezdhesse tevékenységét;

4.

véleménye szerint az intézményközi munkacsoport munkaprogramjának többek között az alábbi pontokra kell kiterjednie:

5.

sajnálatát fejezi ki az uniós ügynökségek létrehozására vonatkozó általános stratégia hiánya miatt; tudomásul veszi, hogy az új ügynökségeket eseti alapon hozzák létre, amely a szabályozási ügynökségek, végrehajtó ügynökségek és egyéb közösségi szervek átláthatatlan szövevényéhez vezet, ahol minden ilyen szerv egyedülálló létesítmény;

6.

tudomásul veszi a Bizottság álláspontját, amely szerint a szabályozási ügynökségek – esetenként az Európai Parlament részvételével történő – létrehozása a tagállamok együttműködésének megnyilvánulása, működésük pedig az interoperabilitás és azon hatáskörök gyakorlása alapján zajlik, amelyeket ha kizárólagos jelleggel a közösségi szervekre ruháznának, felmerülne a központosítás vádja;

7.

felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy az Európai Parlamenttel együtt tevékenykedjenek közösen annak érdekében, hogy egyértelmű, közös és koherens keretbe foglalják az ügynökségek jövőbeli helyét az európai kormányzásban;

8.

véleménye szerint a szabályozási ügynökségek átláthatóságát biztosítani kell, különös tekintettel működésükre, az információk nyilvánosságára és hozzáférhetőségére, valamint a fellépések tervezésére és elszámoltathatóságára;

9.

úgy véli, hogy az intézményközi egyetértés terén a „közös keretnek” kiemelten kellene kezelnie a működés ésszerűsítésérét és a szabályozási ügynökségek hozzáadott értékének optimalizálását, a nagyobb átláthatóság, az érezhető demokratikus ellenőrzés és a nagyobb hatékonyság megvalósítása révén;

10.

megítélése szerint feltétlenül szükséges a közös minimumszabályok és elvek elfogadása – jellegüktől függetlenül – valamennyi szabályozási ügynökség felépítése, működése és ellenőrzése szempontjából;

11.

úgy véli, hogy a szabályozási ügynökségek tevékenységében való részvételt a formális konzultációs eljáráson és az érdekeltekkel folytatott párbeszéden keresztül kell biztosítani;

12.

véleménye szerint az ügynökségek szerkezeti és működési különbözősége súlyos kérdéseket vet fel a szabályozás paraméterei, a helyes kormányzás és az intézményi kapcsolatok tekintetében a centralizáció-decentralizáció vonatkozásában;

13.

amellett érvel, hogy a helyes igazgatás elvének érvényesülését a személyzeti kiválasztás, a költségvetés és erőforrás-kezelés, a hatékony igazgatás és a teljesítményértékelés közös megközelítése révén kell biztosítani;

14.

megvizsgálja majd, hogy a Bizottság kötelezettségvállalása további szabályozási ügynökségek alapítására irányuló javaslatok felfüggesztésére vonatkozóan kiterjedjen-e a jelenleg függőben lévő két – az energetikát és a távközlést érintő – javaslatra is;

15.

hangsúlyozza, hogy a szabályozási ügynökségek alapítása és működése tekintetében szükség van a parlamenti felügyelet megteremtésére, amelynek az alábbiakon kell alapulnia:

16.

sürgeti a Bizottságot, hogy haladéktalanul, a 2009–2010 közötti időszak vége előtt nyújtsa be a szabályozási ügynökségek horizontális értékeléséből levont következtetéseit annak érdekében, hogy az intézményközi munkacsoport e következtetéseket figyelembe vehesse;

17.

felkéri a Bizottságot, hogy az eredmények összehasonlítása érdekében állapítson meg referenciaértékeket és határozzon meg egyértelmű szabályokat az ügynökségek mandátumának gyenge teljesítmény miatti visszavonására.

18.

felkéri az elnököt és az Elnökök Értekezletét, hogy a Bizottság által javasolt munkacsoport felállítását kezeljék elsőbbségi kérdésként, és úgy véli, hogy helyénvaló lenne, ha az Európai Parlamentet a munkacsoportban az Alkotmányügyi Bizottság, a Költségvetési Bizottság, valamint a szabályozási ügynökségek felügyelete terén gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező másik két bizottság elnökei vagy előadói képviselnék;

19.

megismétli a Parlamentnek és a Bizottságnak a 2005. évi intézményközi megállapodás tervezetében megfogalmazott felhívását, nevezetesen hogy az alapjogi aktusba foglalják bele az ügynökségi székhelyre vonatkozó határozatot.

20.

ismételten hangsúlyozni kívánja annak fontosságát, hogy módszeresen, intézményközi szinten kell garantálni a 2006. május 17-i, a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról szóló intézményközi megállapodás (4) 47. pontjában meghatározott eljárás alkalmazását, továbbá hangsúlyozza az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság 2007. július 13-i, a decentralizált ügynökségekről szóló közös állásfoglalása megfelelő nyomon követése biztosításának jelentőségét;

21.

meggyőződése, hogy mindenképpen szükség van egy részletes eljárásra ezen előírás alkalmazásának vonatkozásában; úgy véli, hogy egy ilyen eljárás lehetőséget biztosíthat a megakasztott 2005-ös intézményközi megállapodástervezet néhány fontos elemének fenntartására, lehetőség szerint az ügynökségekre vonatkozó költségvetési keretrendelet (5) bizonyos fokú kiigazításával;

22.

arra a következtetésre jut, hogy amennyiben az értékelés szerint nem garantált a decentralizált igazgatás költséghatékonysága és eredményessége, az Európai Uniónak nem szabad megriadnia a jelenlegi trend, azaz a bizottsági feladatok kiszervezése visszafordításától, és egyértelmű szabályokat kell felállítania a decentralizált ügynökségek mandátumának megszüntetéséről;

23.

támogatja a Bizottság azon szándékát, miszerint nem tesz javaslatot újabb decentralizált ügynökségek létrehozására addig, amíg az értékelési munka le nem zárul, különös tekintettel arra, hogy a jelenlegi többéves pénzügyi keretben rendelkezésre álló tartalékok mellett egyelőre meglehetősen nehéz volna bármilyen új közösségi szerv finanszírozása jelentős újraprogramozás nélkül;

24.

úgy véli, hogy költségvetési szempontból a jövőbeni uniós ügynökségekkel foglalkozó intézményközi munkacsoport menetrendjében az alábbi témák kulcsfontosságúak:

25.

emlékeztet e tekintetben az „ügynökség”2007. március 7-i háromoldalú egyeztetésen meghatározott definíciójára, amikor is megállapodás született arról, hogy a 2006. május 17-i intézményközi megállapodás 47. pontjának alkalmazása céljából az „ügynökség” meghatározás attól függ, hogy az adott szervet az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó, a 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom rendelet (6) (költségvetési rendelet) 185. cikke értelmében hozták-e létre;

26.

hangsúlyozni kívánja, hogy nagy jelentőséget tulajdonít egy egyértelmű és összehangolt általános terminológia közös használatra szolgáló kialakításának az ügynökségek tekintetében; emlékeztet arra, hogy a „szabályozási ügynökségek” a decentralizált ügynökségek csupán egy alcsoportját alkotják;

27.

úgy véli, fontos megvitatni ütemezési problémákat, valamint olyan jogi és eljárási kérdéseket is, amelyek akkor merülhetnek fel, ha a jogalkotó határozataival párhuzamosan nem születik időben megállapodás az új ügynökség finanszírozásáról a 2006. május 17-i intézményközi megállapodás 47. pontjának megfelelően; hasonlóan fontosnak véli bizonyos eljárási biztosítékok megfontolását, annak biztosítása érdekében, hogy a költségvetési hatóságot teljes mértékben bevonják az összes költségvetési vonzatú kérdés megvitatásába, amilyen például az ügynökségek tevékenységi listáinak kiszélesítése;

28.

emlékeztet arra, hogy a Parlament már 2005-ben kérte, hogy végezzenek kötelező költség-haszon elemzést, mielőtt javaslatot tesznek egy új ügynökség létrehozására; ezen elemzésnek főként annak eldöntésére kellene összpontosítania, hogy „az ügynökség felállítása (beleértve az ellenőrzés és koordináció valószínű költségeit is) költséghatékonyabb megoldás-e annál, mintha az adott feladatokat a Bizottság szervei látnák el”, valamint olyan kérdésekre, mint az ügynökség mandátuma és munkamódszerei, vagy a Bizottságtól való függetlensége, ami a jogalkotó számára sokszor érdemi kérdés;

29.

hangsúlyozza, hogy rendszeres és összehangolt értékelésre és ellenőrzésre van szükség – a dupla munka és az átfedések elkerülésével – az olyan, már létező decentralizált ügynökségek hozzáadott értékének felmérésére, amelyek már nem tartoznak a 2006. május 17-i intézményközi megállapodás 47. pontjának hatálya alá; úgy gondolja, hogy mindez követi a már korábban elvégzett munkát, amelynek eredményeképpen a 2007. április 18-i háromoldalú egyeztetésen közös nyilatkozat született a közösségi ügynökségekről, amely értelmében „különösen a költséghatékonyság tekintetében rendszeresen értékelni kell a meglévő közösségi ügynökségeket, és részletesen el kell magyarázni az értékelendő ügynökségek kiválasztása céljából alkalmazott kritériumokat”;

30.

megjegyzi, hogy az elvégzett értékelésnek válaszolnia kell a költség-haszon tekintetében felmerülő néhány alapvető kérdésre, és hogy azt többek között az alábbi kritériumok alapján lehetne végrehajtani:

31.

kiemeli, hogy az ügynökségek összesített költségvetési hatására tekintettel a Bizottságnak meggyőzően bizonyítania kell, hogy az ügynökségeken keresztül történő európai kormányzás jelenleg és a közeljövőben az uniós politikák végrehajtásának leginkább költséghatékony, eredményes és megfelelő módja;

32.

ragaszkodik közös minimumszabályok kialakításának szükségességéhez, többek között a Bizottság ügynökségek vonatkozásában fennálló szerepéről és politikai felelősségéről, a fogadó országok által nyújtandó támogatásról, vagy az ügynökségek székhelyének időben történő és átlátható kiválasztásáról, amelyekre utalni lehetne az ügynökségek alapító rendeleteiben;

33.

emlékeztet arra, hogy az ügynökségeknek tevékenységüket egyértelmű elszámoltathatósági keretben kell végezniük, összhangban a költségvetési rendelet rendelkezéseivel; rámutat az ügynökségeknek a mentesítési eljárással kapcsolatos kötelezettségeire;

34.

nagy jelentőséget tulajdonít továbbá annak, hogy közös szabályokat hozzanak létre az ügynökségek költségvetésének bemutatására olyan költségvetési indikátorok átláthatóbbá és összehasonlíthatóvá tétele céljából, mint például az ügynökségek végrehajtási aránya, vagy bevételük és kiadásaik alkotóelemei; úgy véli, hogy az uniós költségvetésben az ügynökségeknek jutatott támogatás általános bemutatását esetlegesen hozzá kell igazítani az ügynökségek új generációjának feladatához és szerepeihez.

35.

rámutat arra, hogy a bizottsági közleményben feltüntetett adatok szerint jelenleg 29, mintegy 3 800 alkalmazottat foglalkoztató szabályozási ügynökség működik, amelyek együtt hozzávetőleg 1 100 millió euró éves költségvetéssel rendelkeznek, s ebből a Közösség hozzájárulása 559 millió euró;

36.

hangsúlyozza, hogy az ellenőrzési/mentesítési eljárásnak arányban kell állnia az ügynökségek átfogó költségvetésével; megjegyzi különösen, hogy az Európai Számvevőszék számára rendelkezésre álló források nem emelkedtek az ügynökségek számának az elmúlt években bekövetkező növekedésével arányosan;

37.

megismétli az ügynökségek költségvetésének végrehajtása vonatkozásában a mentesítésről szóló 2008. április 22-i állásfoglalás (7) bekezdésében megfogalmazott kívánalmat, miszerint az ügynökségek teljesítményét rendszeresen (és ad hoc jelleggel) ellenőrizze az Európai Számvevőszék vagy egyéb független könyvvizsgáló; úgy véli, hogy ennek nem szabadna csupán a pénzügyi irányítás és a közpénzek helyes felhasználásának hagyományos elemeire korlátozódnia, hanem az irányítás hatékonyságára és eredményességére is ki kellene terjednie, és az egyes ügynökségek pénzügyi irányítására vonatkozó minősítést is tartalmaznia kellene;

38.

véleménye szerint valamennyi ügynökségnek a létszámtervvel együtt áttekintést kell adnia az állandó és ideiglenes alkalmazottak és a nemzeti szakértők számáról, továbbá jelezze a megelőző két évhez viszonyított változásokat;

39.

felhívja a figyelmet az Európai Számvevőszéknek az ügynökségek hatékony és eredményes pénzgazdálkodásáról szóló 5/2008 sz. különjelentésére, különös tekintettel a teljesítményértékelő ellenőrzésekre;

40.

felhívja a Bizottságot, hogy vonja össze a kisebb ügynökségek igazgatási feladatait a közbeszerzés hatályos szabályainak, a költségvetési rendeletnek és a személyzeti szabályzatnak (7) való kielégítő megfelelésükhöz szükséges kritikus tömeg elérése érdekében;

41.

sürgeti a Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja meg az ügynökségek költségvetési igényeit, tekintve, hogy az ügynökségek többsége nem használja fel a kért pénzügyi eszközöket;

42.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/33

A.

mivel 2005 júliusában az NBB elfogatóparancsot adott ki Joseph Kony, az LRA elnöke és főparancsnoka ellen 33 rendbeli emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és háborús bűnök gyanúja miatt, melyet 2005. szeptemberében módosítottak; mivel elfogatóparancsot adtak ki az LRA többi magas rangú parancsnoka, többek között Vincent Otti, Okot Odhiambo és Domic Ongwen ellen is;

B.

mivel a Joseph Kony ellen emelt 33 rendbeli bűnvád között 12 rendbeli háborús bűnök és emberiség ellen elkövetett bűncselekmények szerepelnek, beleértve az emberölést, nemi erőszakot, rabszolgaságra kényszerítést, szexuális rabszolgaságra kényszerítést és súlyos testi sértést és szenvedést okozó embertelen cselekedeteket, valamint 21 rendbeli háborús bűnök, beleértve az emberölést, polgári személyekkel szembeni kegyetlen bánásmódot, polgári lakosság ellen irányuló támadás nemzetközi irányítását, fosztogatást, nemi erőszakot és gyermekek kényszerű besorozását;

C.

mivel az LRA 1986 óta folytat harcokat a térségben, konkrétan az ugandai kormány ellen;

D.

mivel Észak-Ugandában 1986 óta zajlik fegyveres lázadás, jelenleg az LRA nevében;

E.

mivel 2006 augusztusában az ugandai kormány és az LRA megállapodást írt alá az ellenséges cselekmények beszüntetéséről;

F.

mivel az erőszakos cselekmények csúcspontján 2005-ben mintegy 1,6 millió ember kényszerült lakóhelye elhagyására és arra, hogy az országon belüli menekülttáborokban éljen, és a védelem érdekében több tízezer gyermeknek kellett napról-napra városi központokban éjszakáznia; mivel bár az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek visszatérhettek otthonaikba vagy azokhoz közeli helyekre, a helyzet továbbra is kritikus több olyan, lakóhelye elhagyására kényszerült személy számára, aki végleges békeszerződés hiányában nem hajlandó visszatérni lakóhelyére;

G.

mivel a konfliktus katasztrofális következményei, amelyek eredményeként több mint 20 000 gyermeket raboltak el és óriási emberi szenvedést okoztak különösen a polgári lakosságnak, továbbá a súlyos emberjogi jogsértések, a lakóhelyek tömeges elhagyása, valamint a társadalmi és gazdasági struktúrák összeomlása mély aggodalomra adnak okot; mivel a gyermekek elrablása és szexuális rabszolgaként vagy katonaként történő alkalmazása háborús bűn és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény;

H.

mivel 2008-ban egyedül az LRA állítólag 200 és 300 közötti gyermekrablást hajtott végre a Közép-afrikai Köztársaságban, Szudán déli részén és a Kongói Demokratikus Köztársaságban, és ezzel az áldozatok újabb nemzedéke ellen követte el ugyanazt az erőszakot;

I.

mivel 2008 júliusában az LRA Nabangánál megtámadta a Szudáni Felszabadító Hadsereget és megölte körül belül 20 katonáját;

J.

mivel Joseph Kony több ízben sem jelent meg Jubában és mostanáig sem volt hajlandó aláírni a végleges békeszerződést addig, „amíg az NBB elfogatóparancsát és a megállapodásban szereplő egyéb kérdéseket a Közös Kapcsolattartó Csoport nem rendezi”; mivel a végleges békeszerződéssel kapcsolatos tárgyalásokat az ENSZ főtitkár LRA különmegbízottja, Joaquim Chissano korábbi mozambiki elnök vezette;

K.

mivel a békefolyamat során biztosított haladékot Joseph Kony az LRA erőinek átcsoportosítására és újjászervezésére használta a Kongói Demokratikus Köztársaságban;

L.

mivel tekintettel arra, hogy az érintett államok képtelenek voltak letartóztatni Konyt és az LRA többi parancsnokát, az LRA jelenleg emberrablások útján bővíti erőit;

M.

mivel az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja (UNICEF) szerint 2008 szeptemberében az LRA állítólag 90 kongói iskolás gyermeket rabolt el Kiliwa és Duru városaiból a Kongói Demokratikus Köztársaságban és számos más helységek ellen intézett támadásokat, amelyek következtében sokan lakóhelyük elhagyására kényszerültek;

N.

mivel az NBB létfontosságú szerepet tölt be joghatósága alá tartozó súlyos bűncselekmények elkövetésének megelőzésében és visszaszorításában és alapvető eszköz, amely elősegíti a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok tiszteletben tartását, és ezzel hozzájárul a szabadsághoz, a biztonsághoz, az igazság érvényesüléséhez és a jogállamisághoz, valamint a béke megőrzéséhez és a nemzetközi biztonság megerősítéséhez;

O.

mivel az NBB joghatósága kiterjed a nemzetközi közösség számára aggodalomra okot adó legsúlyosabb bűncselekményekre, különös tekintettel a 2002. július 1. után elkövetett népirtásra, emberiség ellen elkövetett bűncselekményekre és háborús bűnökre;

P.

mivel a Római Statútumban részes államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy ezen bűncselekményeket saját nemzeti joghatóságukon belül büntetőjogi eljárás alá vonják és támogatják az NBB beavatkozását azokban az esetekben, amikor az országok nem tesznek eleget feladataiknak;

Q.

mivel a Cseh Köztársaság kivételével az EU tagállamai ratifikálták a Római Statútumot;

R.

mivel az EU és az NBB közötti fent említett együttműködési megállapodás értelmében többek között az együttműködési és segítségnyújtási kötelezettség teljesítésének elősegítése érdekében a felek megállapodnak abban, hogy megfelelő, rendszeres kapcsolattartást alakítanak ki a Büntetőbíróság és a Büntetőbíróság részére létrehozott EU tájékoztatási központ között;

S.

mivel az Európai Uniónak és tagállamainak minden lehetséges erőfeszítést meg kellene tenniük annak biztosítása érdekben, hogy a lehető legtöbb ország részese legyen a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, szem előtt tartva e célkitűzést a harmadik országokkal és regionális szervezetekkel folytatott (mind kétoldalú, mind többoldalú) tárgyalások és politikai párbeszéd során;

T.

mivel az NBB-nek kiemelt szerepet kellene betöltenie az EU külső kapcsolataiban és a Római Statútum ratifikálását és végrehajtását napirendre kellene tűzni harmadik országokkal folytatott emberi jogi és politikai párbeszédek keretében (nevezetesen csúcstalálkozókon és más magas szintű találkozókon), többek között a fejlesztési együttműködésekkel összefüggésben, mint például a Cotonoui Megállapodás keretében;

1.

sürgeti az ugandai kormányt és a szomszédos országok kormányait, különösen a Kongói Demokratikus Köztársaság kormányát, hogy a vizsgálatok és a vádemelési eljárások tekintetében teljes mértékben működjenek együtt az NBB-vel; együttműködést sürget elsősorban a Joseph Kony és a bíróság által vádolt más személyek haladéktalan elfogásával és átadásával kapcsolatos;

2.

sajnálatát fejezi ki a Joseph Kony és a bíróság által vádolt többi személy letartóztatására irányuló erőfeszítések megtorpanása miatt; emlékezteti az ugandai kormányt arra, hogy az NBB Római Statútuma részeként kötelessége teljes mértékben együttműködni az NBB-vel;

3.

megjegyzi, hogy a Római Statútum úgy rendelkezik, hogy miután a személyeket átadták az NBB-nek, az ugandai kormány kérvényezheti, hogy az ügyeket utalják vissza az ugandai bíróságokhoz feltéve, hogy az NBB megállapítja, hogy az ugandai bíróságok képesek és hajlandóak valódi vizsgálatot folytatni és az elfogatóparancsban megnevezett LRA gyanúsítottakat bíróság elé állítani;

4.

felhívja az ugandai kormányt, hogy tartózkodjon az LRA-val történő bármiféle olyan megállapodás megkötésétől, amely megkerüli a nemzetközi jogot;

5.

sürgeti az EU tagállamait és az Afrikai Unió (AU) tagállamait, különösen az Ugandával szomszédos országokat, hogy egységesen közelítsék meg az elfogatóparancsok végrehajtásának kérdését;

6.

követeli az LRA által elrabolt összes személy feltétel nélküli és azonnali szabadon bocsátását, különösen a gyermekekét, akik esetében fennáll annak a veszélye, hogy szexuális rabszolgaságra vagy arra kényszerítik őket, hogy az LRA soraiban harcoljanak;

7.

felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy vizsgálja ki az LRA által a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban elkövetett állítólagos törvénysértéseket és a Közép-afrikai Köztársaságban elkövetett törvénysértésekkel kapcsolatos, nem nyilvános ENSZ vizsgálatokat és hozzák nyilvánosságra ezek eredményeit;

8.

felhívja a térség kormányait, az ENSZ Kongói Demokratikus Köztársaságbeli Misszióját (MONUC) és a béketárgyalásokat figyelemmel követő más nemzetközi megfigyelő kormányokat, hogy a regionális határok fokozott ellenőrzése révén kövessék nyomon és hozzák nyilvánosságra az LRA mozgásait, továbbá kövessék figyelemmel és akadályozzák meg az LRA számára történő fegyverszállítást és az egyéb utánpótlásokat; hatékony tervek kidolgozását szorgalmazza az NBB elfogatóparancsának végrehajtása érdekében a polgári személyek életét veszélyeztető kockázatok minimalizálása mellett és túlzott erő alkalmazása nélkül, beleértve a MONUC-ot;

9.

felszólítja a tagállamokat, különösen azokat, amelyeknek kapcsolataik vannak Ugandával és részt vesznek a jubai békefolyamatban, hogy az LRA vezetőkre vonatkozó NBB-elfogatóparancsok végrehajtása tekintetében egyeztessenek a régió kormányaival és az ENSZ titkárságával és békefenntartó erőivel;

10.

felhívja a figyelmet arra, hogy az igazság olyan közös cél, amelyre mind az EU, mind az AU törekszik;

11.

emlékeztet rá, hogy a Róma Statútum értelmében az államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy véget vessenek a nemzetközi közösség számára aggodalomra okot adó legsúlyosabb bűncselekmények büntetlenségének, és hogy hozzájárulnak az ilyen bűncselekmények megakadályozásához; szilárd meggyőződése, hogy az NBB és az eseti törvényszékek hozzájárulnak a megbékélési és békefolyamathoz;

12.

aggodalmát fejezi ki a nemzetközi segélyek LRA érdekében történő eltérítésének megakadályozására irányuló egyértelmű erőfeszítések hiánya miatt, ami így lehetővé tesz, hogy Joseph Kony ismét felfegyverkezzen; sürgeti az LRA utánpótlás-hálózatainak felszámolását; felhívja a szudáni kormányt, hogy függessze fel az LRA-nak nyújtott pénzügyi és katonai támogatást;

13.

felszólítja az EU-t és a nemzetközi adományozókat, hogy támogassák az LRA leszerelését, hadseregének feloszlatását és az LRA korábbi katonáinak társadalomba való újbóli integrálását, az országon belül lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek visszatérését és az áldozatoknak nyújtott jóvátételt;

14.

üdvözli az NBB magas rangú tisztviselői és az EU közötti szoros és rendszeres kapcsolatot; rámutat, hogy az EU határozottan támogatja a Római Statútumban történő részvételt és annak végrehajtását; hangsúlyozza, hogy az EU vezető szerepe alapvető fontosságú az NBB megbízatásának megerősítésében;

15.

szilárd meggyőződése, hogy hosszú távon az NBB hozzájárul az újabb atrocitások megelőzéséhez; rámutat arra, hogy Joseph Kony sikertelen elfogása az atrocitások és az emberi jogok megsértésének folytatását eredményezte; hangsúlyozza, hogy a béke és a megbékélés nem valósulhat meg anélkül, hogy igazságot szolgáltassanak az áldozatoknak;

16.

javasolja, hogy az AKCS–EU közös parlamenti közgyűlés szorosan kövesse nyomon az észak-ugandai helyzetet és az emberi jogok LRA által elkövetett megsértésének eseteit;

17.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácsnak, és tájékoztatás céljából a Bizottságnak, valamint az EU Nagy Tavak Régiójába kinevezett különleges képviselőjének, az Európai Unió Afrikai Unió melletti különleges képviselőjének, az ugandai kormánynak, az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanács tagállamai kormányainak, az Afrikai Unió intézményeinek és a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/38

A.

mivel a gyermekkereskedelem még mindig tartós probléma, amely évente több mint két millió gyermeket tesz kényszermunka és szexuális kizsákmányolás áldozatává;

B.

mivel az új hírközlési technológiák fejlődése növeli a gyermekkereskedelmet, ezáltal megnehezítve e jelenség kezelését;

C.

mivel a tagállamok nemzeti hatóságai és civil szervezetei a határokon átnyúló együttműködés elégtelensége, a szakirányú továbbképzés hiánya vagy a létező jogi normák nem megfelelő végrehajtása következtében még mindig nem lépnek fel elég hatékonyan a gyermekkereskedelem ellen;

1.

felhívja a tagállamokat, hogy tekintsék a gyermekkereskedelem elleni harcot nemzeti gyermekvédelmi politikájuk kiemelt céljának;

2.

felhívja az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy a Bizottság gyermekjogok előmozdításáról és védelméről szóló stratégiája keretében biztosítsák az ehhez szükséges forrásokat;

3.

felhívja a tagállamokat, hogy folytassák az aktív együttműködést, valamint ismeret- és tapasztalatcserét az illetékes uniós hatóságokkal és civil szervezetekkel a gyermekkereskedelem megelőzése és leküzdése, valamint annak érdekében, hogy megfelelő kezelést nyújthassanak e kereskedelem áldozatai számára;

4.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa e nyilatkozatot, az aláírók nevével együtt a Tanácsnak és a Bizottságnak.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/40

A.

mivel az EU a pénzügyi válság, az éghajlatváltozás kihívásai és az átlátható intézményi elrendezés kialakítása iránti igény következtében válságos helyzetben van;

B.

mivel az Egyesült Államok másodlagos jelzáloghitelei által gerjesztett jelenlegi pénzügyi válság, amelyet többek között az Egyesült Államok központi jegybankjának éveken át tartó, túlságosan terjeszkedő monetáris politikája, a pénzpiacok átláthatóságának hiánya, a pénzintézetek túlzott befolyása, a pénzpiacok elégtelen felügyelete, a besorolások rossz minősége, valamint az ingatlanárak alakulásával kapcsolatos helytelen feltevések eredményeztek, a piacok egyre nagyobb mértékű integrációja következtében világméretűvé vált;

C.

mivel a pénzpiaci innováció hasznos lehet, de ezeket a pénzügyi termékeket szabályozottá és átláthatóvá kell tenni a hatékonyság és a stabilitás közti megfelelő egyensúly biztosítása érdekében, továbbá mivel a pénzpiacoknak a reálgazdaság szolgálatában kell állniuk;

D.

mivel a meglévő eszközök nem elegendők a pénzügyi válság hatásainak a kollektív költségeket minimalizáló és a veszélyeket elkerülő módon való féken tartásához, és mivel szükséges az egyre jobban integrálódott európai pénzpiacok koherens, uniós szintű felügyeletének biztosítása; mivel a pénzügyi stabilitás és a válságkezelés ugyanakkor a felügyelőknél jóval több szereplőre terjed ki;

E.

mivel a pénzügyi válság megvitatásának szentelt elnökségi következtetések nem hivatkoznak az Európai Parlamentre, mint társjogalkotóra az Európai Tanács határozatai végrehajtása kapcsán;

F.

mivel a Lisszaboni Szerződés ratifikálására irányuló parlamenti eljárások 24 tagállamban már lezárultak; mivel a Lisszaboni Szerződésben rögzített intézményi reformok halaszthatatlanok az Európai Unió gördülékeny és kiegyensúlyozott, teljes mértékben demokratikus ellenőrzés keretében történő működésének biztosítása szempontjából;

G.

mivel 2009 fontos politikai eseményei, elsősorban az európai választások és az új Európai Bizottság felállása következtében az alkalmazandó intézményi rendelkezéseket tisztázni kellene;

H.

mivel az EU a nemzetközi porondon kiemelt szerepet játszik az éghajlatváltozás elleni küzdelemben egyrészt azáltal, hogy vezető szerepe van a nemzetközi tárgyalásokon, másrészt a 27 tagállamnak a kibocsátás jelentős csökkentésére irányuló kötelezettségvállalása révén; mivel ebben a tekintetben az Európai Tanács 2007. márciusi 8-i és 9-i ülése kötelezettséget vállalt arra, hogy 2020-ra legalább 20 %-kal, illetve egy átfogó nemzetközi megállapodás esetén 30 %-kal csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását;

I.

mivel az éghajlatváltozás elleni küzdelem az Európai Unió egyik fő ügye és célkitűzése, amely nemzetközi szinten átfogó megközelítést igényel;

J.

mivel a lisszaboni-göteborgi stratégia és az éghajlatváltozási és energia csomag célkitűzéseinek megvalósításához hosszú távú beruházásokra van szükség, és mivel az Európai Beruházási Bank (EBB) szerepét tovább kell bővíteni e vonatkozásban;

1.

határozottan hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az európai makrogazdasági politikák gyorsan és magas szinten összehangolt módon reagáljanak a globális gazdasági növekedés fellendítése érdekében, megjegyzi azonban, hogy a stabilitási és növekedési paktum alapelveit nem szabad megkérdőjelezni, és hogy a tagállamoknak pénzügyi konszolidációra kell törekedniük;

2.

komoly aggodalmának ad hangot a pénzpiaci helyzet miatt és a piacba vetett bizalom helyreállítása érdekében az összehangolt fellépés további megerősítésére hív fel;

3.

üdvözli az elnökségi következtetéseket, amelyek megerősítették az eurócsoport 2008. október 12-i intézkedéseit, mint az első jelentős és összehangolt lépést a piacba vetett bizalom helyreállítására, a bankközi kölcsönök fellendítésére és a bankok saját alapjainak megszilárdítására annak érdekében, hogy azok továbbra is tudjanak kölcsönözni a vállalatoknak és a háztartásoknak; egyetért azzal, hogy ezen intézkedések szükségesek a jelenlegi pénzügyi válság megfékezéséhez;

4.

kulcsfontosságúnak tartja, hogy a tagállamok erőteljes elkötelezettséget és hatékony irányítást mutassanak a stabil piaci feltételek visszaállítása érdekében, mivel ez a bizalom szempontjából döntő fontosságú; úgy véli, hogy az euróövezet állam- és kormányfőinek legelső ülése, amelyben e minőségükben hoztak döntéseket, továbblépést igényel;

5.

megjegyzi, hogy ez a válság nemcsak kifejezetten a pénzpiacokra van kihatással, hanem a vállalkozások életképességére, a munkahelyekre, a személyes pénzügyekre és a kkv-kre, és hogy e hatás megjósolhatatlan lett volna, ha a nemzeti hatóságok, az Európai Központi Bank (EKB) és a többi központi bank nem vezetett volna be a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom helyreállítását célzó intézkedéseket;

6.

hangsúlyozza a pénzügyi stabilitással és a rendszerszerű kockázattal összefüggő fellépés szükségességét; sürgeti a Bizottságot és a Tanácsot, hogy az uniós polgárok munkahelyeinek és jövedelmének védelmében élessze fel a lisszaboni menetrendet, és a gazdasági zavarok ezen időszakában az év végéig igazítsa hozzá a tagállamok nemzeti reformprogramjait;

7.

meggyőződése, hogy fenntartható és növekedésorientált makrogazdasági környezetre van szükség; hangsúlyozza, hogy a gazdasági növekedés drámai lassulásának és a foglalkoztatás nagymértékű visszaesésének elkerülése érdekében kulcsfontosságú, hogy a polgárok, a kkv-k és az uniós infrastruktúrákba történő beruházások hitelekhez való hozzáférése folyamatos legyen; e tekintetben kiemeli az EBB potenciális szerepét;

8.

eltökélt szándéka a piaci likviditást visszahozó intézkedések támogatása a vállalkozások és a magánszemélyek hitelfelvételi lehetőségeinek helyreállítása érdekében; tudatában van annak, hogy meg kell nyugtatni az adófizetőket azzal kapcsolatban, hogy a hozott intézkedések tükrözik aggodalmaikat, továbbá megjegyzi, hogy a pénzügyi stabilitás visszaállítása alapvető fontosságú a jövőbeli gazdasági növekedéshez; felhívja a tagállamokat, hogy amennyiben a pénzpiacokba vetett bizalom helyreállítására irányuló szándékuk komoly, gondolják teljes mértékben újra a jelenlegi pénzügyi rendszer működését, és globálisan kezeljék a pénzügyi válságot;

9.

melegen üdvözli a Bizottság gyors és átfogó reakcióját a pénzintézetekre irányuló intézkedésekre vonatkozó állami támogatási szabályok alkalmazása tekintetében; a szükségintézkedések szigorú figyelemmel kísérésével összefüggésben felhívja a Bizottságot, hogy hozzon létre egy a Versenypolitikai Főigazgatóság, a 3. szintű bizottság felügyelői és a Központi Bankok Európai Rendszere által küldött szakértőkből álló interdiszciplináris csoportot az ismeretek és a know-how összpontosítása érdekében, hogy a tagállamokban kiegyensúlyozott, részrehajlástól mentes és minőségi megítélést biztosítsanak;

10.

méltányolja, hogy a Bizottság a szilárd és fenntartható, jobb szektorokon és határokon átnyúló integrációt és koordinációt biztosító felügyeleti struktúra kidolgozása érdekében egy magas szintű csoport felállításáról határozott; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy e csoport rövid időkereten belül pontosan meghatározott megbízást kapjon, és beszámolási kötelezettséggel tartozzon a Tanácsnak, a Bizottságnak és az Európai Parlamentnek;

11.

jóváhagyja egy, a pénzügyi válsággal foglalkozó egység kialakítását, és kéri a Tanácsot, hogy rövid időn belül járuljon hozzá ezen egység működési módozataihoz és a létrehozott magas szintű csoporttal való együttműködéséhez; határozott kritikával illeti az Európai Parlament távolmaradását ezen egységtől; támogatja egy erőteljesebb korai előrejelző rendszer létrehozását, amelyet a Bizottság és az EKB tartana fenn, illetve amelyet koordinációs és végrehajtási hatáskörrel ruháznának fel, a 3. szintű bizottságok részvételével;

12.

jóváhagyja a Tanács határozatát az EBB hitelezői és hitelfelvevői szerepének megerősítéséről;

13.

aggodalommal figyeli az állami támogató csomagok nagysága következtében a pénzügyi piacokon keletkezett veszélyeket, illetve fontosnak tartja, hogy az adófizetők és a tagállami költségvetések érdekében minden olyan esetben, amikor közpénzt használnak fel egy pénzügyi intézmény megmentésére, azt nyilvános felügyelettel, jobb szabályozással, a felsővezetői díjazás korlátozásával, az állami hatóságok előtti szigorú elszámoltathatósággal és reálgazdasági befektetési stratégiával hajtsák végre;

14.

felhívja a Tanácsot, hogy működjön együtt a Parlamenttel, és felhívja a Bizottságot, hogy használja ki kezdeményezési hatáskörét, és tegyen javaslatot az uniós szintű szabályozói és felügyeleti keretek és a válságkezelés megerősítésére irányuló intézkedésekre;

15.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a jelenlegi pénzügyi válság okai, különösen a felügyelet megfelelősége és a meglévő szabályoknak való megfelelés alapos elemzés tárgyát képezzék; ismételten jogalkotási intézkedéseket szorgalmaz, különös tekintettel a következőkre: bankszabályozás és -felügyelet, hitelminősítő ügynökségek feladata, értékpapírosítás és értékpapírosítás felügyelete, fedezeti alapok és új intézmények egyéb fajtái, tőkeáttétel szerepe, átláthatósági követelmények, szabályok frissítése, a tőzsdén kívüli (OTC) termékek piacainak átláthatósága és válságmegelőző mechanizmusok; üdvözli a Bizottság javaslatát, hogy növeli a bankbetétek minimális védelmét és újból hangsúlyozza elkötelezettségét a javaslat gyors megvizsgálása mellett;

16.

megismétli a Lámfalussy-eljárás megerősítésének szükségességét, ahogy azt a jövőbeli felügyeleti struktúráról és a Lámfalussy-eljárás nyomon követéséről szóló, 2008. október 9-i állásfoglalásában (1) kérte, magában foglalva a határokon átnyúló legjelentősebb pénzügyi csoportok testületek általi felügyeletét és a 3. szintű bizottságok egyértelműbb jogállásának és erősebb előjogainak biztosítását mint az EU-n belüli felügyelet javításának és e téren a nemzetközi párbeszéd és szakpolitikai koordináció eszközét.

17.

rámutat, hogy a nemzeti joghatóságokon túlnövő válságot a nemzeti hatóságok nem tudják önállóan megoldani, és a határokon átnyúló válságok esetén döntő fontosságú a felügyeleti hatóságok közötti együttműködés és kölcsönös bizalom; sürgeti a Bizottságot és az illetékes nemzeti hatóságokat, hogy a Parlament általi további megfontolásra dolgozzanak ki közösen javaslatokat a válság hatékony kezelésére; felhívja a figyelmet az uniós szintű koordináció erősítésének jelentőségét a G8-szintű találkozók előtt, és határozottan hisz a bretton woodsi intézmények reformjával új nemzetközi pénzügyi világrend létrejöttét előmozdító, a válságra adott globális válaszokban;

18.

üdvözli a kezdeményezést, hogy mielőbb nemzetközi konferenciát hívjanak össze a jelenlegi válságra válaszként adandó szabályozói és felügyeleti lépések megvitatása céljából; meggyőződése, hogy az EU-nak vezető szerepet kell játszania a nemzetközi pénzügyi architektúra jövőjének megvitatásában; kéri az Európai Tanácsot és a Bizottságot, hogy vonja be az Európai Parlamentet ebbe a folyamatba;

19.

sürgeti a Bizottságot, hogy további késedelem nélkül terjesszen elő javaslatát a megtakarításokból származó kamatjövedelem adóztatásáról szóló, 2003. június 3-i 2003/48/EK tanácsi irányelv (2) felülvizsgálatára;

20.

ismételten megemlíti, hogy tiszteletben tartja az ír népszavazás és a többi tagállam ratifikációs eljárásának eredményét, és úgy véli, hogy orvosolni lehet az ír nép aggodalmait oly módon, hogy még az európai választások előtt mindenki számára elfogadható megoldás szülessen; készen áll bárminemű segítségnyújtásra, amelyre az ír kormánynak és parlamentnek szüksége lehet ahhoz, hogy javaslatcsomagot nyújtson be, amely szélesebb alapokon nyugvó, tájékozottabb konszenzust alakítana ki az ír közvéleményben Írország jövőjével kapcsolatosan egy megreformált és megerősödött Európai Unióban, és amely elfogadható Írország uniós partnerei számára is;

21.

felhívja az Európai Tanácsot, hogy a következő ülésén határozza meg az ennek eléréséhez vezető módszert és szükséges időpontot;

22.

fenntartja azon véleményét, hogy az EU-nak az éghajlattal kapcsolatos 2012 utáni célkitűzéseit nem szabad megkérdőjelezni a jelenlegi nemzetközi pénzügyi válság következményeként; elkötelezi magát a Tanáccsal és a Bizottsággal való szoros együttműködés mellett annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül hatékony és megvalósítható megállapodás szülessen az éghajlatváltozási és energiaügyi csomagról; hangsúlyozza azonban, hogy az EU ipara, alkalmazottai és a fogyasztók szempontjából kulcsfontosságú, hogy az e célkitűzések eléréséhez előirányzott intézkedéseket alaposan értékeljék az uniós vállalatok ágazati és általános versenyképességére kifejtett hatásuk feltérképezésére vonatkozóan; emlékezteti a Tanácsot, hogy ez egy olyan együttdöntési eljárás, amelyben minősített többségre van szükség;

23.

felszólítja a Tanácsot, hogy tartsa fenn a korábban javasolt nagyra törő célkitűzéseket, amelyek szerint 2020-ra kötelezően megújuló energiaforrásokból kell biztosítani a Közösség teljes energiafelhasználásának 20 %-át, illetve valamennyi tagállamban a közlekedési ágazat energiafelhasználásának 10 %-át;

24.

megjegyzi, hogy az Európai Tanács elfogadta, hogy nemzetközi megegyezés esetén lépéseket tesz a 30 %-os csökkentés irányába, feltéve hogy más fejlett országok is kötelezettséget vállalnak hasonló kibocsátáscsökkentésre, a gazdaságilag fejlettebb fejlődő országok pedig felelősségük és képességeik függvényében megfelelő mértékű hozzájárulást nyújtanak;

25.

emlékeztet, hogy az Unió ipara szempontjából létfontosságú, hogy az áthelyezés, a következményes kibocsátás és a versenyképesség elvesztése veszélyének leginkább kitett ágazatok esetében bevezessék a szükséges rugalmassági intézkedéseket;

26.

felhívja a figyelmet arra, hogy többek között az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport elismerte a szén-dioxid-kivonási és -megkötési technológiákban rejlő lehetőségeket az energiaszektor és az ipari létesítmények szén-dioxid-kibocsátásának nagyarányú mérséklésére; felhívja a Tanácsot, hogy bocsásson rendelkezésre megfelelő forrásokat annak érdekében, hogy az általa sürgetett 12 demonstrációs project 2015-re megkezdhesse működését;

27.

emlékeztet a könnyű haszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátását csökkentő összehangolt megközelítés részeként az új személygépjárművek emissziós teljesítményére vonatkozó szabványokat megállapító európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat (COM(2007)0856) bevonásának szükségességére, mint az általános éghajlatváltozási és energia csomag egyik jogalkotási javaslatára;

28.

erős politikai elkötelezettséget sürget az EU gazdaságának alacsony szén-dioxid-kibocsátásúvá tételére, a belföldi források előmozdításával és a decentralizált energiatermelésre és az energiatakarékosságra irányuló intézkedések segítségével, a megújuló energiaforrások, az energiahatékonyság és más alacsony széntartalmú energiaforrások támogatása, az energiaellátás diverzifikálása és az importkőolajtól való függés csökkentése érdekében, mivel ez a szerkezetváltás a legkézenfekvőbb válasz az emelkedő olajárakra; prioritásnak tartja, hogy ezek a stratégiai lépések egészüljenek ki a kutatás-fejlesztés terén tett jelentős pénzügyi kötelezettségvállalásokkal;

29.

felkéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy elszántan kövessék az Európai Parlament azon ajánlásait, amelyek az energiával kapcsolatos közös európai külpolitika kialakítására vonatkoznak, előmozdítva elsősorban az EU egységét az energiaellátó és -továbbító országokkal folytatott tárgyalások alkalmával, védelmezve az Unió egészének érdekeit, kialakítva egy hatékony energiadiplomáciát, létrehozva a válsághelyzetekre való hatékonyabb reagálást lehetővé tevő mechanizmusokat, valamint diverzifikálva az energiaellátást; emlékeztet rá, hogy ennek érdekében a végrehajtáshoz szükséges eszközökkel kiegészített stratégiát kell elfogadni; kéri, hogy fordítsanak külön figyelmet a jelenleg hiányzó, ám feltétlenül szükséges összekapcsolódások kiépítésére, különösen Európa keleti részén;

30.

üdvözli a Tanács létfontosságú infrastruktúra megerősítésére és kiegészítésére irányuló felhívását; felhívja a Bizottságot, hogy építse ki a transzeurópai energiahálózatokat, és dolgozzon ki elsőbbségi összekapcsolási tervet, nem feledkezvén meg a cseppfolyósított földgáz újragázosítására szolgáló infrastruktúráról és a tároló létesítményekről; üdvözli, hogy különös figyelmet szentelnek az EU elszigetelt régióinak; hangsúlyozza, hogy fontos az európai összekapcsolási és hálózati infrastruktúra továbbfejlesztése ahhoz, hogy nagyobb mennyiségű tengeri szélenergia juthasson a piacra; megjegyzi, hogy a határkeresztező rendszer-összeköttetések különleges intézkedéseket, pl. preferenciális finanszírozást vagy adómentességet igényelnek majd; megjegyzi, hogy a transzeurópai hálózatok közötti hiányzó láncszemek befejezése javítja majd az ellátás biztonságát, valamint hozzájárul a belső piac kiteljesítéséhez;

31.

hangsúlyozza a fekete-tengeri régió szomszédos országaival történő együttműködés fokozásának szükségességét egy olyan intézményi és multilaterális rendszer keretében, amely felöleli az energiaellátás és -szállítás biztonságával, valamint a piac átlátható működésével kapcsolatos kérdéseket;

32.

hangsúlyozza, hogy az energiaellátás biztonsága az Európai Unió számára elsődleges fontosságú; e tekintetben hangsúlyozza, hogy a megújuló energiákkal kapcsolatos közös uniós projektek kidolgozásának kulcsfontosságú szerepet kell betöltenie az energiaellátás biztosításában, és biztosítania kell a lisszaboni és göteborgi céloknak való megfelelést;

33.

hangsúlyozza, hogy az energiahatékonyság nemcsak az üvegházhatást okozó gázkibocsátás csökkentésének leginkább költséghatékony eszköze, hanem az alacsonyabb üzemanyagköltségek és a más termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó megnövekedett fogyasztói vásárlóerő közvetlen kedvező hatással van a gazdaságra; felhívja a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel az energiahatékonysági politikák és meglévő szabályok megvalósítását;

34.

úgy véli, hogy az energiaellátás szempontjából kiemelkedő fontosságú a belső piac teljes körű működése; megállapítja, hogy az EU energiapiaca még mindig nem teljesedett ki, és hogy a teljes körű végrehajtás elengedhetetlen; üdvözli azt a felhívást, hogy a belső energiapiacról szóló jogalkotási csomagot még a parlamenti ciklus vége előtt véglegesítsék; felhívja a Tanácsot, hogy a 2008. október 10-én, az Energiaügyi Tanács ülésén elért politikai megállapodás alapján kezdeményezzen tárgyalásokat az Európai Parlamenttel az említett csomagról;

35.

üdvözli a francia elnökség által az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum kapcsán tett kezdeményezést, amennyiben az hozzájárul egy bevándorlással kapcsolatos egységes és kiegyensúlyozott megközelítés kialakításához annak kettős célja terén: legális csatornák biztosítása a bevándorlás számára és fellépés az illegális bevándorlás ellen; úgy véli ezzel összefüggésben, hogy a közös bevándorlási politikát arra a feltevésre kellene alapozni, hogy a migránsok a társadalomban élő egyének és potenciális állampolgárok; úgy véli továbbá, hogy a tagállamoknak egyértelmű és hatékony politikák megvalósítására kell törekedniük a társadalmi integráció és a beilleszkedés érdekében; ezért úgy véli, hogy a Paktumot konkrét jogalkotási javaslatoknak kell kísérnie;

36.

egyetért a Tanáccsal abban, hogy az Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktumnak keretet kell nyújtania a későbbi elnökségek alatt meghozandó intézkedések számára is;

37.

úgy véli, hogy a kaukázusi konfliktust nem lehet katonai úton rendezni, és határozottan elítél minden olyan erőszakos, katonai jellegű fellépést, amely a grúziai szakadár dél-oszétiai és abháziai területek status quo-jának megváltoztatására irányul;

38.

emlékeztet rá, hogy 2008. augusztus elején Oroszország aránytalan katonai műveleteket hajtott végre Grúziában, mélyen behatolt az ország területére, és egyoldalúan elismerte Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét;

39.

felszólítja Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben Grúzia szuverenitását és területi integritását, valamint az összes EU-tagállam által elismert határai sérthetetlenségét;

40.

hangsúlyozza, hogy – amennyiben Oroszország nem tesz teljes mértékben eleget a 2008. augusztus 12-i és szeptember 8-i megállapodásokban vállalt kötelezettségeinek – az EU-nak felül kell vizsgálnia Oroszország-politikáját;

41.

üdvözli a Tanács grúz helyzetre vonatkozó álláspontját; felidézi a 2008. augusztus 12-i és szeptember 8-i megállapodásokban vállalt kötelezettségeket; hangsúlyozza, hogy az orosz csapatok kivonása a Dél-Oszétiával és Abháziával szomszédos területekről lényeges további lépést jelent; kéri a menekültek biztonságos és gyors visszatelepítését, és hogy ehhez uniós helyszíni megfigyelők részvétele társuljon; sajnálatát fejezi ki az Oroszország és Grúzia közötti, 2008. október 15-i genfi tárgyalások sikertelensége miatt;

42.

sajnálatát fejezi ki amiatt is, hogy az Európai Unió Megfigyelő Missziója (EUMM) Grúziában nem léphet be a két szakadár területre, ahol Oroszország az 1992–94. évi tűzszüneti megállapodásokat követően bevetett orosz békefenntartók helyett 7 600 főnyi reguláris haderőt tervez állomásoztatni;

43.

várakozással tekint az adományozók 2008. október 22-i nemzetközi konferenciájának grúz államra vonatkozó következtetéseire; üdvözli a Bizottság elkötelezettségét, hogy jelentős politikai, gazdasági és gyakorlati segítséget nyújt Grúziának; felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő és haladéktalanul hajtson végre a válság sújtotta terület rehabilitációjára és visszaállítására irányuló intézkedéseket, valamint növelje a humanitárius segítségnyújtást, hogy a tél beállta előtt intézkedni tudjon a visszatelepítésről, illetve menedéket tudjon nyújtani a háború által érintettek számára;

44.

megállapítja, hogy az összes fennmaradó kérdést a genfi nemzetközi konferencián kell megoldani, különös tekintettel Dél-Oszétia és Abházia jövőjére és helyzetére, illetve a dél-oszétiai Akhalgori és Perevi helységekben, valamint az abháziai Kodori Gorge helységben állandósult orosz katonai jelenlétre; megállapítja továbbá, hogy e kérdések megoldásáig az EU-orosz kapcsolatokat nem lehet teljes mértékben normalizálni;

45.

emlékezteti az orosz hatóságokat, hogy fontos annak biztosítása, hogy az emberi és polgári jogok védelmén dolgozó személyek és nem kormányzati szervek megfélemlítés nélkül, és az Oroszország által az Európa Tanácsban vállalt kötelezettségnek megfelelően végezhessék munkájukat;

46.

felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy vegye fontolóra az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz, illetve az Európai Eszköz a Demokráciáért és az Emberi Jogokért szelektív alkalmazását Fehéroroszországgal szemben oly módon, hogy a belarusz civil társadalom nagyobb támogatásban részesüljön; hangsúlyozza, hogy fehérorosz demokratikus ellenzékét teljes mértékben be kell vonni az EU és Fehéroroszország között folytatandó párbeszédbe;

47.

felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy indítsanak a feltételesség és a fokozatosság elvén alapuló, célkitűzésekkel, határidőkkel, felülvizsgálati záradékokkal és megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező háromoldalú tárgyalásokat a belarusz hatóságokkal;

48.

üdvözli az Európai Tanácsnak a jelenleg a Bizottság által kidolgozás alatt álló, az Európai Unió és keleti szomszédai közötti kapcsolatok erősítését célzó „keleti partnerség” iránti támogatását; kiemeli, hogy a partnerségnek konkrét és kézzelfogható tartalommal kell rendelkeznie, nevezetesen a mozgás szabadsága és a szabad kereskedelem tekintetében, ugyanakkor elégséges forrásokat kell biztosítani számára az uniós költségvetésből;

49.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok parlamentjeinek.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/46

1.

a következő ajánlásokat és észrevételeket intézi a Tanácshoz:

Eljárási vonatkozású megjegyzések

Hatály és cél

Adatvédelem

2.

felhívja a tagállamokat és e megállapodást jelenleg vizsgáló nemzeti parlamenteket és/vagy az Egyesült Államokkal ilyen megállapodást kötött tagállamokat (Belgium, Csehország, Spanyolország, Magyarország, Lengyelország, Hollandia), hogy vegyék figyelembe a fenti megjegyzéseket és ajánlásokat;

3.

emlékezteti a Tanácsot, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése esetén az Európai Parlament korrekt módon történő bevonása mellett felül kell vizsgálni az összes PNR-megállapodást;

4.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az ajánlást a Tanácsnak és tájékoztatás céljából a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint Ausztrália kormányának és parlamentjének.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/50

A.

mivel az EK-Szerződés elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájában, a tagállami alkotmányokban és különféle nemzetközi szerződésekben és egyezményekben megállapított alapjogokat, a közösségi jog és gyakorlat alapvető hivatkozási pontjaiként;

B.

mivel az EK-Szerződés számos vonatkozó elvet állapít meg; mivel a Közösség egyik fő célja az a belső piac, amelyet a tagállamok között az áruk, személyek, szolgáltatások és a tőke szabad mozgása előtt álló akadályok eltörlése, valamint a szociális dimenzió jellemez;

C.

mivel az említett elvek egyike a polgárok alkotmányos alapjogainak elismerése, ideértve a szakszervezetek alapításához, a sztrájkhoz és a kollektív megállapítások megkötéséhez való jogot;

D.

mivel a belső piac alapvető elvei közé tartozik a munkavállalók szabad mozgása, a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága;

E.

mivel a Szerződés 39. cikke szerint a munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében;

F.

mivel az EK-Szerződés szerint az alapvető jogok korlátozása lehetséges, ha az a Szerződéssel összeegyeztethető jogos célok elérésére irányul, a közérdek kényszerítő indokai támasztják alá, megfelelő a követett célok elérésére és nem haladják meg azt a mértéket, ami az említett célok eléréséhez szükséges; mivel ugyanakkor az Európai Unió Alapjogi Chartájának 52. cikke szerint az említett Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlására vonatkozó korlátozások csak akkor lehetségesek, ha ezek arányosak, szükségesek és valóban teljesítik az Unió által elismert, általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogai és szabadságai védelmének szükségességét;

G.

mivel az Európai Bíróság elismeri a kollektív fellépéshez való jogot mint a közösségi jog alapelveinek szerves részét képező alapjogot; a Lisszaboni Szerződés ratifikálásával ez a jog is a Szerződés részévé válik;

H.

mivel a Bizottság több alkalommal hangsúlyozta a munkajogi jogszabályok és a munkavállalói jogok védelmét szolgáló kollektív tárgyalások vonatkozásában meglévő nemzeti keret fontosságát;

I.

mivel a Bizottság 2006. évi jelentése az európai munkakapcsolatokról azt mutatta, hogy a nagyon fejlett kollektív tárgyalások kedvezően hathatnak a társadalmi integrációra;

J.

mivel az EKSz. 136. cikke értelmében a Közösség és a tagállamok célja „(…) a foglalkoztatás, az élet- és munkakörülmények javítása, lehetővé téve ezáltal a fejlődési folyamat fenntartása mellett ezek összehangolását”; és mivel e cél elérése céljából az EK-Szerződés 140. cikke előírja, hogy a Bizottság a szociális politika területén ösztönzi a tagállamok együttműködését, különösen az egyesülési joghoz, valamint a munkáltatók és munkavállalók közötti kollektív tárgyalásokhoz kapcsolódó kérdésekben;

K.

mivel a kiküldetési irányelv preambuluma szerint a szolgáltatások transznacionális nyújtásának elősegítése a szabad és tisztességes verseny feltételeit és a munkavállalók jogainak tiszteletben tartását garantáló intézkedéseket kíván, a tagállami munkajog és a munkakapcsolatok referenciakerettel kapcsolatos jogi kerettel összhangban;

L.

mivel a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv (12) preambulumbekezdésében egyértelműen szerepel, hogy a közösségi jog nem zárja ki, hogy a tagállamok alkalmazzák a nemzeti jogszabályokat vagy a munkáltatók és munkavállalók között létrejött kollektív szerződéseket bármely, területükön – akár ideiglenes jelleggel – alkalmazott személyre, még akkor is, ha a munkáltató másik tagállamban telepedett le, és hogy „a közösségi jog nem tiltja meg a tagállamoknak, hogy megfelelő eszközökkel garantálják e szabályok betartását”;

M.

mivel a kiküldetési irányelv célja – a tisztességes verseny légkörének és a munkavállalók jogainak tiszteletben tartását garantáló intézkedések biztosítása – fontos egy olyan korban, amikor a szolgáltatások transznacionális nyújtása egyre bővül, az érintett munkavállalók védelme tekintetében, ugyanakkor tiszteletben tartva a munkajog és munkakapcsolatok kereteit a tagállamokban, ha ez nem érinti a közösségi jogszabályokat;

N.

mivel a kiküldetési irányelv szerint a tagállamok jogszabályainak meg kell határozniuk a kiküldött munkavállalók számára minimális védelmet nyújtó kötelező szabályok magját, amelyet a befogadó országban be kell tartani, anélkül hogy megakadályoznák a munkaviszonyra vonatkozó, a munkavállalókra nézve kedvezőbb szabályok alkalmazását;

O.

mivel a kiküldetési irányelv 3. cikkének (8) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy az irányelvet vagy jogszabályon, általánosan alkalmazandónak nyilvánított vagy olyan kollektív megállapodáson keresztül hajtsák végre, amelyek általánosan alkalmazandók az érintett iparág valamennyi hasonló vállalkozására, illetve amelyeket a nemzeti szinten legreprezentatívabbnak tekintett munkáltatói és munkavállalói szervezetek kötnek és amelyek az adott ország egész területén érvényesek; az Európai Bíróság ugyancsak megerősíti, hogy mivel a kiküldetési irányelv célja nem a tagállami alkalmazási feltételek meghatározására szolgáló rendszerek harmonizálása, a tagállamok nemzeti szinten szabadon választhatnak olyan rendszert is, amelyet a kiküldetési irányelvben előírt rendszerek között nem említenek;

P.

mivel a kiküldetési irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében szereplő alapvető rendelkezések azokból a nemzetközi kötelező szabályokból állnak, amelyekről a tagállamok általános megállapodásra jutottak; megjegyzi, hogy a 3. cikk (10) bekezdésében szereplő közrendi rendelkezések nemzetközi kötelező szabályokból is állnak, de keretként szolgálnak is oly módon, hogy a tagállamoknak mérlegelési jogkörük van, hogy definíciójukat nemzeti jogszabályaikban megadják; megjegyzi továbbá, hogy a 3. cikk (10) bekezdésének használata azért fontos, hogy a tagállamok figyelembe tudják venni a különféle munkaerő-piaci, szociálpolitikai és egyéb vonatkozásokat, a munkavállalók védelmét is beleértve, az egyenlő bánásmód elvének egyidejű tiszteletben tartása mellett;

Q.

mivel a munkavállalók mobilitása nagy mértékben hozzájárult a foglalkoztatáshoz, jóléthez és az uniós integrációhoz, új lehetőségeket adva a polgároknak tudásuk és gyakorlatuk fejlesztésére, és egyben jobb életszínvonal elérésére;

R.

mivel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 28. cikke kodifikálja a kollektív tárgyalás és a kollektív fellépés jogát;

S.

mivel a kiküldetési irányelv egymilliónál több munkavállalónak adott lehetőséget arra, hogy problémák és konfliktusok nélkül, biztonságos feltételek mellett dolgozzanak külföldön;

T.

mivel a kiküldetésről szóló irányelv egységes alkalmazása és végrehajtása létfontosságú az abban foglalt célok elérése szempontjából, és különösen a tagállamokban érvényben lévő, kollektív tárgyalásokon létrejött megállapodások tiszteletben tartásában;

U.

mivel a szolgáltatási irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja kifejezetten közli, hogy az említett irányelvnek nem célja, hogy a kiküldetési irányelv helyébe lépjen, és azt nem sérti;

V.

mivel az áruk szabad mozgására vonatkozóan a következő záradék (az úgynevezett „Monti-záradék”) került be a 2679/98/EK rendelet 2. cikkébe; 2. cikk: „Ez a rendelet nem értelmezhető úgy, hogy az valamilyen módon befolyásolja a tagállamokban elismert alapvető jogok gyakorlását, beleértve a sztrájkjogot vagy a sztrájk szabadságát. Ezek a jogok magukban foglalhatják a tagállamokban fennálló konkrét munkakapcsolatok rendszerének keretébe tartozó más cselekmények megtételének jogát vagy szabadságát”;

W.

mivel a szolgáltatási irányelv 1. cikkének (7) bekezdése előírja, hogy: „Ez az irányelv nem érinti a tagállamokban és a közösségi jogban elismert alapvető jogok gyakorlását. Nem érinti továbbá a közösségi jogot tiszteletben tartó nemzeti joggal és gyakorlatokkal összhangban lévő, kollektív megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokhoz, azok megkötéséhez és érvényesítéséhez való jogot, valamint a szervezett fellépéshez való jogot”;

X.

mivel az Európai Tanács alapelveket határozott meg az olyan munkaerő-piaci modellek kialakítására, amelyek a biztonság magas szintje mellett magas szintű rugalmasságot is nyújtanak, amely a „rugalmas biztonság modellként” ismert); mivel elismerték, hogy a rugalmas biztonság sikeres modelljének fontos részét képezik az erős, jelentős kollektív tárgyalási hatáskörrel rendelkező szociális partnerek;

Y.

mivel a Bíróság feladata az alapvető jogok és szabadságok fényében a közösségi jog értelmezése és annak biztosítása, hogy az EK-Szerződés értelmezése és alkalmazása során tiszteletben tartják a jogot;

Z.

mivel a nemzeti bíróságok feladata eseti alapon megállapítani, hogy teljesülnek-e az alapvető szabadságok korlátozására és azok közösségi joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kritériumok;

AA.

mivel a kollektív fellépés és a kollektív megállapodások megkötése alapvető jog, amely szerves részét képezi a közösségi jog általános elveinek; mivel ezzel összefüggésben a Bíróság nem hagyatkozhat a Tanács és a Bizottság 1996. szeptember 24-i állásfoglalására, amelyet az Európai Parlament (társjogalkotóként) nem fogadott el, és amely az „állami politikai rendelkezések” és a „politikai rend szempontjából fontos nemzeti rendelkezések” fogalmainak értelmezését pusztán a jogszabályokban megállapított kötelező szabályokra korlátozná,

AB.

mivel a versenyjog terén az 1999. szeptember 21-i (C-67/96. sz.) Albany International BV ügyben (20) hozott ítélet jelentős mérlegelési jogkörrel ruházta fel a szakszervezeteket munkaerő-piaci kérdésekben;

AC.

mivel megállapítást nyert, hogy a Bíróságon belül, illetve a Bíróság és főtanácsnokai között eltérő nézetek és értelmezések álltak fenn a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelvvel kapcsolatos különböző ügyekben, különösen az említett Laval és Rüffert ügyben, mivel amikor az ilyen nézetek és értelmezések eltérnek, szükség lehet az alapvető jogok és szabadságok közötti egyensúly egyértelművé tételére,

1.

hangsúlyozza, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága az európai projekt egyik sarokköveinek egyike; úgy véli azonban, hogy ennek egyrészt egyensúlyban kell lennie a Szerződésekben rögzített alapvető jogokkal és szociális célokkal, illetve másrészt az állami és szociális partnerek azon jogával, hogy biztosítsák a megkülönböztetés-mentességet, az egyenlő bánásmódot, valamint az élet- és munkakörülmények javítását; emlékeztet arra, hogy a kollektív tárgyalás és a kollektív fellépés olyan alapvető jogok, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartája elismer, és hogy az egyenlő bánásmód az Európai Unió egyik alapvető elve;

2.

azon a véleményen van, hogy az EU bármely polgárának jogosultnak kell lennie arra, hogy az Európai Unióban bárhol munkát vállaljon, és ekként az egyenlő bánásmódra; ezért sajnálja, hogy ezt a jogot nem alkalmazzák egységesen az EU egész területén; nézete szerint a hatályban maradó átmeneti szabályokat a Bizottságnak szigorúan felül kell vizsgálnia annak értékelése céljából, hogy azok valóban szükségesek-e a nemzeti munkaerőpiacok torzulásainak megelőzésére, és amennyiben nem ez a helyzet, azokat a lehető leggyorsabban meg kell szüntetni;

3.

hangsúlyozza, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem ellentétes a szociális partnereknek a szociális párbeszéd előmozdításához, illetve a szervezett fellépéshez fűződő alapvető jogával, és nem felsőbbrendű ahhoz képest, különösen mivel ez több tagállamban alkotmányos jog; hangsúlyozza, hogy a Monti-záradék célja az alapvető alkotmányos jogok belső piac keretében való védelme volt; emlékeztet ugyanakkor arra, hogy a munkavállalók szabad mozgása a belső piac négy szabadságának egyike;

4.

üdvözli a Lisszaboni Szerződést és azt a tényt, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartáját jogilag kötelezővé teszik; megjegyzi, hogy ebbe beletartozik a szakszervezetek kollektív megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokhoz és azok megkötéséhez való joga a megfelelő szinteken, valamint – az érdekek ütközése esetén – érdekeik védelmében a szervezett fellépéshez való jog (mint például a sztrájk);

5.

hangsúlyozza, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem felsőbbrendű az Európai Unió Alapjogi Chartájában megállapított alapvető jogokhoz, és különösen a szakszervezetek szervezett fellépéshez való jogához képest, különösen mivel ez több tagállamban alkotmányos jog; hangsúlyozza ezért, hogy az említett bírósági ítéletek azt igazolják, hogy egyértelművé kell tenni azt, miszerint a Szerződésekben létrehozott gazdasági szabadságokat olyan módon kell értelmezni, hogy az ne sértse a tagállamokban és a közösségi jogban elismert alapvető szociális jogokat – ideértve a kollektív megállapodások letárgyalására, megkötésére és érvényesítésére, illetve a kollektív fellépésre való jogot –, valamint úgy, hogy ne sértse a szociális partnerek autonómiáját akkor, amikor azok ezeket az alapvető jogokat gyakorolják a szociális érdekek és a munkavállalók védelme érdekében;

6.

hangsúlyozza, hogy a kiküldetési irányelv lehetővé teszik a hatóságok és szociális partnerek számára azt, hogy a különböző tagállami hagyományoknak megfelelően a munkaviszonyra vonatkozó, a munkavállalók számára kedvezőbb szabályokat állapítsanak meg;

7.

felhívja a figyelmet arra, hogy a kiküldetési irányelv (22) preambulumbekezdése kimondja, hogy az említett irányelv nem érinti a szakmai érdekek védelmét szolgáló kollektív fellépésre vonatkozó tagállami jogszabályokat, amit megerősít az EK-Szerződés 137. cikkének (5) bekezdése;

8.

hangsúlyozza ezért az egyenlő bánásmód és az azonos munkahelyen végzett egyenlő munkáért járó egyenlő bérezés biztosításának és megerősítésének szükségességét az EK-Szerződés 39. és 12. cikkében megállapított módon; úgy véli, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának vagy a letelepedés szabadságának keretében a munkáltató, a munkavállalók vagy a kiküldött munkavállalók állampolgársága nem indokolhatja a munkakörülmények, a díjazás vagy az olyan alapvető jogok gyakorlása terén fennálló egyenlőtlenségeket, mint amilyen a sztrájkjog;

9.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy előzzék meg a munkaerő-piaci modellekre gyakorolt azon negatív hatásokat, amelyek már alkalmasak arra, hogy a munkaerő-piac nagymértékű rugalmasságát ötvözzék a magas szintű biztonsággal, ehelyett inkább támogassák tovább ezt a megközelítést;

10.

megjegyzi, hogy az EK-Szerződés bizonyos rendelkezéseinek horizontális hatásai pontosan meghatározott feltételek teljesülésétől függnek, többek között attól a feltételtől, hogy ezek a rendelkezések jogokat ruháznak olyan magánszemélyekre, akiknek érdekében áll a vonatkozó kötelezettségek betartása; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Bíróság által nemrégiben hozott ítéletek sajátos körülményei között, az EK-Szerződés 43. cikkének horizontális hatása kellően indokolt volt, és úgy véli, hogy ez további bírósági ügyekhez vezethet;

11.

üdvözli, hogy az Európai Unió elvei és hagyományai szerint számos tagállam, a szociális partnerekkel együttműködve, magas szintű munkakörülményeket vezetett be, amelyek javítják valamennyi munkavállaló jólétét és növelik a gazdasági növekedést, valamint a versenyképességet;

12.

úgy véli, hogy a kiküldetési irányelvben és a szolgáltatási irányelvben rejlő jogalkotói szándék nincs összhangban az értelmezésekkel, amelyek a vállalatok közötti tisztességtelen versenyre hívhatnak fel; megjegyzi, hogy a kollektív megállapodásokat aláíró és betartó vállalatok versenyhátrányba kerülhetnek azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek ezt megtagadják;

13.

úgy gondolja, hogy a kiküldetési irányelv rendelkezéseinek pontos alkalmazása és végrehajtása alapvető fontosságú a benne foglalt célkitűzések eléréséhez, nevezetesen a szolgáltatásnyújtás megkönnyítéséhez, szavatolva a munkavállalók megfelelő védelmét, és az azon tagállamokban létező, az irányelv keretében kollektív alkuval kapcsolatos szabályozás teljes tiszteletben tartásához, amelyek felé a munkavállalók kiküldetése irányul;

14.

azt a nézetet is vallja, hogy a szolgáltatásoknak a belső piacon belüli, határokon keresztül történő nyújtásának szabadságát annak biztosítása növeli tovább, hogy a belföldi és nem belföldi szolgáltatók lehetőség szerint hasonló gazdasági és munkaerő-piaci feltételekkel szembesüljenek a szolgáltatás nyújtásának helyén;

15.

aktívan támogatja a lisszaboni stratégiában meghatározottak szerinti tudás- és innováció alapú versenyképességet;

16.

megkérdőjelezi az arányosság elvének bevonását az olyan vállalkozásokkal szemben, amelyek a letelepedési jog vagy a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtáshoz való jogra való hagyatkozáskor szándékosan alákínálnak a munkaviszonyra vonatkozó szabályoknak; úgy véli, hogy nem szabadna megkérdőjelezni a szervezett fellépés alkalmazását az egyenlő bánásmód fenntartása és a méltányos munkakörülmények biztosítása érdekében;

17.

hangsúlyozza, hogy az EU alapvető szabadságait nem lehet úgy értelmezni, hogy azok a vállalkozások jogot adnak a nemzeti szociális és foglalkoztatási jogszabályok és gyakorlatok kijátszására vagy megkerülésére, továbbá a bérekre és a munkafeltételekre vonatkozó tisztességtelen verseny kikényszerítésére; úgy véli ezért, hogy a vállalkozások határokon átnyúló olyan intézkedéseinek, amelyek kedvezőtlenebben a fogadó állam foglalkoztatási feltételeinél, arányosaknak kell lenniük, és azokat nem indokolhatják automatikusan a Szerződésnek például a szolgáltatásnyújtás szabadságára vagy a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezései;

18.

hangsúlyozza, hogy a közösségi jognak tiszteletben kell tartania a megkülönböztetés-mentesség elvét; hangsúlyozza továbbá, hogy a közösségi jogalkotónak biztosítania kell, hogy ne keletkezzenek akadályok a kollektív megállapodásokkal szemben, mint például, amelyek szolgáltatásnyújtás helyén valamennyi munkavállaló számára az egyenlő munkáért egyenlő bért biztosító elvet hajtják végre, állampolgárságuktól, illetve a munkáltató állampolgárságától függetlenül a szolgáltatásnyújtás helyén, illetve az ilyen megállapodást támogató szervezett fellépéssel szemben, amely összhangban van a nemzeti jogszabályokkal vagy gyakorlatokkal;

19.

elismeri, hogy az Európai Bíróság által az említett Laval, Rüffert és Luxembourg ügyben hozott ítélet jelentős aggályokat okozott a tekintetben, hogy miként kell értelmezni a minimális harmonizációt előíró irányelveket.

20.

megállapítja, hogy a beszerzési irányelv 26. és 27. cikkében említett szociális megfontolások lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy tisztességes versenyfeltételeket teremtsenek a minimális védelmet meghaladó, a munkaviszonyra vonatkozó kötelező szabályok megállapítása révén;

21.

azon a véleményen van, hogy a kiküldetési irányelvben a szabad mozgás korlátozott jogalapja vezethet oda, hogy úgy értelmezzék a kiküldetési irányelvet, mint ami kifejezetten a tisztességtelen versenyre hív fel a bérek és a feltételek tekintetében; ezért véleménye szerint a kiküldetési irányelv jogalapját ki kell bővíteni oly módon, hogy hivatkozzon a munkavállalók szabad mozgására is;

22.

hangsúlyozza, hogy a jelenlegi helyzet ennek eredményeképpen oda vezethet, hogy a munkavállalók úgy érzik, hogy a befogadó országokban az alacsony bérek versenyének nyomása alá kerülnek; úgy véli ezért, hogy a kiküldetési irányelv következetes végrehajtását valamennyi tagállamban biztosítani kell;

23.

emlékeztet arra, hogy kilenc tagállam ratifikálta a munkaügyi záradékokról (állami szerződések) szóló ILO 94 Egyezményt; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy még bírósági ítéletek sem veszik kellőképpen figyelembe az ILO 94-es egyezményét, továbbá attól tart, hogy ezen egyezmény érintett tagállamokban való alkalmazása ellentétben állhat a kiküldetési irányelv alkalmazásával; felhívja a Bizottságot, hogy sürgősen tegye egyértelművé ezt a helyzetet, és folytassa ezen egyezmény ratifikációjának elősegítését a szociális záradékoknak a közbeszerzési szabályozásokban való további kifejlesztése érdekében, ami önmagában a közbeszerzési irányelv célja;

24.

megjegyzi, hogy eddig nem került elismerésre, hogy az ILO 87-es és 98-as egyezménye szerint a szervezett fellépés jogára és az alapvető jogokra vonatkozó korlátozások csak egészségügyi, közrendi és hasonló tényezők alapján indokolhatók;

25.

felhívja valamennyi tagállamot a kiküldetési irányelv megfelelő foganatosítására; hangsúlyozza továbbá, hogy a munkaerő-piaci jogszabályok, valamint a tárgyalásokra és kollektív megállapodásokra vonatkozó szabályok a tagállamok és a szociális partnerek hatáskörébe tartoznak; kiemeli ebben a tekintetben, hogy a tagállamok feladata a megelőző, nyomon követő és végrehajtási intézkedések teljes körű felhasználása és fejlesztése a szubszidiaritás elvével összhangban;

26.

úgy véli, hogy a jelenlegi bizottsági jogszabályok tartalmaznak joghézagokat és következetlenségeket, és ezért a kiküldetési irányelv olyan értelmezéseihez vezethettek, amelyek nem álltak a jogalkotó szándékában, aki tisztességes egyensúlyra törekedett a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a munkavállalók jogainak védelme között; felhívja a Bizottságot, hogy készítse el a szükséges jogalkotási javaslatokat, amelyek a jövőben segítenek megelőzni az egymásnak ellentmondó értelmezéseket;

27.

ezért üdvözli a 2008. április 3-i nyilatkozatot, amelyben a Bizottság kötelezettséget vállalt nem csak arra, hogy tovább küzd az alacsony szociális szinten alapuló verseny ellen, hanem azt is hangsúlyozta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem magasabb rendű a sztrájkhoz fűződő és a szakszervezethez való csatlakozás alapvető jogánál, és azzal nem áll ellentétben; ösztönzi a Tanács 2008. június 9-i következtetéseinek haladéktalan végrehajtását a végrehajtásban megmutatkozó hiányosságok orvoslására, a további kellemetlen helyzetek és visszaélések megelőzésére. valamint a kölcsönös bizalom kívánatos klímájának megteremtésére; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat a tagállamok, nemzeti hatóságok és a Bizottság közötti szorosabb együttműködés támogatására a bevált gyakorlatok kicserélése és a nyomon követése céljából; úgy véli, hogy ez hatékony módja lenne a visszaélések elleni küzdelemnek;

28.

megállapítja, hogy fontos, hogy az EU munkaerőpiacának szabályai átláthatók és mindenki számára egyformák legyenek, ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a különböző politikai hagyományok igen megnehezítik az egységes munkaerő-piaci modell kialakítását; ezért úgy véli, hogy amennyiben a fent említett ítéletek különösen érintenek bizonyos tagállamokat, nemzeti szinten, a szociális partnerekkel konzultálva el kell végezni azok részletes hatásvizsgálatát;

29.

üdvözli a Bizottság azon jelzését, hogy készen áll a belső piac munkajogra és kollektív tárgyalásra gyakorolt hatásának ismételt megvizsgálására.

30.

javasolja, hogy ez az ismételt vizsgálat ne zárja ki a kiküldetési irányelv részleges felülvizsgálatát, az irányelv felülvizsgálatára a kollektív megállapodás különféle modelljei előtt álló tényleges kihívások nemzeti szintű elemzését követően kerül sor. A felülvizsgálat, amennyiben szükségesnek ítélik, különösen olyan kérdésekkel foglalkozik mint az alkalmazandó munkakörülmények, díjazási szintek, a munkavállalókkal szemben alkalmazott egyenlő bánásmód elve a szolgáltatások szabad mozgásával összefüggésben, a különböző munkajogi modellek tiszteletben tartása és a kiküldetés időtartama;

31.

úgy véli, hogy nem szabad kockázatnak kitenni a tagállamokban és az Európai Unió Alapjogi Chartájában elismert alapvető jogok gyakorlását, beleértve a kollektív megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokhoz, azok megkötéséhez és érvényesítéséhez való jogot, valamint a szervezett fellépéshez való jogot;

32.

hangsúlyozza, hogy teljesen egyértelművé kell tenni, hogy a kiküldetési irányelv és a többi irányelv nem tiltja meg a tagállamok és a szociális partnerek számára, hogy kedvezőbb feltételeket követeljenek, amelyek a munkavállalókkal szemben alkalmazott egyenlő bánásmódot célozzák, és hogy vannak olyan biztosítékok, miszerint a közösségi jogszabályok végrehajthatók minden jelenlegi munkaerő-piaci modell alapján;

33.

felhívja a Bizottságot, hogy sürgősen hajtsa végre az elektronikus információcsere-rendszer létrehozásáról szóló tanácsi határozatokat, mivel az lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy hatékonyabban küzdjenek a visszaélésekkel szemben;

34.

kéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy fogadjon el intézkedéseket a visszaélések elleni küzdelem jegyében, különösen a postafiók vállalatok tevékenysége tekintetében, amelyek a letelepedés szerinti országban tényleges és érdemi üzleti tevékenységet nem folytatnak, amelyeket kizárólag arra a célra hoznak létre – néha közvetlenül a befogadó országban lévő fővállalkozó –, hogy a befogadó országban üzleti tevékenységet végezzenek annak érdekében, hogy ezáltal megkerüljék a befogadó ország szabályainak és rendeleteinek teljes körű alkalmazását, különös tekintettel a bérekre és a munkakörülményekre; felhívja a Bizottságot a postafiók-vállalatok elleni küzdelem céljából egyértelmű szabályok megállapítására a vállalkozások szolgáltatási irányelv szerinti magatartási kódexében;

35.

megerősíti, hogy az alapvető szociális jogok nem alsóbbrendűek a gazdasági jogokhoz képest az alapvető szabadságok hierarchiájában; ezért kéri az alapvető jogok és a gazdasági szabadságok közötti egyensúly elsődleges jogban történő helyreállítását a szociális dömping versenyének elkerülésében való segítség érdekében;

36.

üdvözli a Tanács új ideiglenes ügynöki munkáról szóló irányelvéről szóló közös álláspontját, amely megkülönböztetés mentes bánásmódot biztosítana a foglalkoztatás első napjától kezdve a szociális partnerek eltérő megállapodása hiányában;

37.

felhívja a Bizottságot, hogy terjessze be a régóta várt közleményt a nemzetközi kollektív tárgyalásról, amely jogi keret megteremtését javasolja a nemzetközi kollektív megállapodások tekintetében;

38.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/58

A.

mivel az EU és Vietnam közötti tárgyalások második fordulóját 2008. október 20–21-én tartották Hanoiban;

B.

mivel a Parlament Emberi Jogi Albizottsága 2008. augusztus 25-én meghallgatást tartott Vietnamról, Laoszról és Kambodzsáról;

C.

mivel az EU-trojka és Vietnam közötti emberi jogi párbeszéd következő megbeszélésére 2008 decemberében kerül majd sor;

D.

mivel az Európai Közösség és a Vietnami Szocialista Köztársaság közötti együttműködési megállapodás 1. cikke kimondja, hogy az emberi jogok és a demokratikus elvek tiszteletben tartása a két fél közötti együttműködés és a megállapodás rendelkezéseinek alapját alkotják, valamint a megállapodás egyik lényegi elemét képezik;

E.

mivel Vietnamban a gyülekezési szabadság erőteljesen korlátozott: 2008 szeptemberében a vietnami kormány az elmúlt évtizedek legdurvább fellépését alkalmazta azon békés katolikus tiltakozók ellen, akik Hanoiban virrasztva és imádkozva követelték vissza a vietnami kormány által elkobzott egyházi tulajdont;

F.

mivel Vietnamban a sajtószabadság erőteljesen korlátozott: 2008-ban több vietnami újságírót letartóztattak vagy szankciókat alkalmaztak ellenük, amiért beszámoltak a hivatali korrupcióról, és 2008. szeptember 19-én Ben Stockingot, az Associated Press Hanoi igazgatóját a rendőrség letartóztatta és bántalmazta, amiért tudósítottak a vietnami katolikusok Hanoiban tartott békés megmozdulásáról;

G.

mivel az ország északi és középső részén elhelyezkedő fennsíkokon élő etnikai kisebbségeket még mindig diszkrimináció sújtja, elkobozzák földjeiket, megsértik vallási és kulturális szabadságukat; mivel sem független nem kormányzati szervezetek, sem külföldi újságírók nem léphetnek be szabadon az ország középső részén fekvő felföldre, hogy felmérhessék a hegyvidéki lakosok valós helyzetét, különös tekintettel a Kambodzsából erővel visszatoloncoltakra; mivel 2001 óta több mint háromszáz hegyvidéki lakost börtönöztek be békés politikai vagy vallási tevékenységük miatt;

H.

mivel a nemzetközi közösség folytonosan megismételt felszólítása ellenére a Vietnami Egyesített Buddhista Egyház legfelső pátriárkáját, a 2006-ban az emberi jogok védelmezőjeként Rafto-díjjal kitüntetett 79 éves Thích Qung Đ-t 1982 óta több alkalommal bebörtönözték és továbbra is házi őrizetben tartják;

I.

mivel a vietnami kormány a mai napig nem ismerte el a Vietnami Egyesített Buddhista Egyházat, amely Vietnam legjelentősebb buddhista szervezete;

J.

mivel Vietnam törvényt léptetett életbe a szabad internet-hozzáférés korlátozására, amely előírja a tartalmak szűrését és ellenőrzését, és számos internet-disszidenst letartóztatott, amiért az internetet az emberi jogokkal és a demokráciával kapcsolatos véleményük terjesztésére használták, vagy részt vettek a demokráciáról szóló online eszmecserékben; mivel 2008. szeptember 10-én börtönbüntetésre ítélték a Điu Cày írói álnéven ismert Nguyen Hoang Hai interneten publikáló írót és a demokrácia mellett kiálló aktivistát;

K.

mivel Dél-Vietnamban a khmer etnikai kisebbség (khmer krom) tagjait vallásuk miatt üldözték és elkobozták földjeiket; mivel a hatóságok mintegy 20 khmer krom buddhista szerzetest zártak ki a rendből, ötöt pedig bebörtönöztek, amiért 2007 februárjában részt vettek egy békés megmozduláson, nagyobb vallásszabadságot követelve; mivel a vietnami hatóságok házi őrizetbe vették Tim Sakhorn khmer krom szerzetest, miután 2008 júniusában kiengedték a börtönből; mivel a hatóságok túlzott erővel léptek fel a földviták megoldását követelő khmer krom gazdálkodókkal szemben;

1.

hangsúlyozza, hogy az EU és Vietnam között folytatott párbeszédnek érezhető eredményeket kell hoznia Vietnamban; felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy értékelje újra a Vietnammal folytatott együttműködési politikát, figyelembe véve az 1995-ös együttműködési megállapodás 1. cikkét, amely kimondja, hogy az együttműködés alapját az emberi jogok és demokratikus elvek tiszteletben tartása alkotják;

2.

kéri a Bizottságot, hogy állapítson meg egyértelmű alapkövetelményeket a folyamatban lévő vietnami fejlesztési projektek értékeléséhez, hogy biztosíthassa e projektek megfelelőségét fenti megállapodásnak az emberi jogokról és a demokráciáról szóló záradéka vonatkozásában;

3.

felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy az új EU és Vietnam közötti partnerségi és együttműködési megállapodásról jelenleg folyó tárgyalások keretében – amely egy egyértelmű emberi jogi és demokráciazáradékot fog tartalmazni e záradék végrehajtási mechanizmusával együtt – még a megállapodás véglegesítése előtt a demokrácia és az emberi jogok jelenlegi módszeres megsértésének megszüntetésére sarkallja a vietnami felet és az alábbiakat kérje a vietnami kormánytól:

4.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az ASEAN tagállamok kormányainak, az ENSZ főtitkárának, az ENSZ emberi jogi főbiztosának, valamint Vietnam kormányának és parlamentjének.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/61

A.

mivel a nyílt tengeri kalózkodás az emberek életére és biztonságára nézve egyre nagyobb fenyegetést jelent – többek között a mintegy 3,5 millió támogatásra szoruló embernek biztosított humanitárius segély tekintetében – különösen Szomália partjai közelében és Afrika szarva térségében;

B.

mivel ezenfelül hivatalos bejelentések történtek a világ egyéb térségeiben, például a Mozambiki-csatornán, az Indiához közeli egyes tengeri területeken és a karibi térségben elkövetett kalózcselekmények számának növekedésére vonatkozóan;

C.

mivel a folyamatos konfliktus és politikai instabilitás Szomáliában kalózkodás és fegyveres rablások számára teremtett alkalmat;

D.

mivel az elmúlt évben az afrikai partok közelében lévő nemzetközi vizeken megszaporodtak és sűrűbbé váltak az erőszakos támadások a közösségi halász-, kereskedelmi és utasszállító hajók ellen, ami veszélyezteti a személyzet életét, és a nemzetközi kereskedelemre is jelentős negatív hatással bír;

E.

mivel a nyílt tengeren a tevékenységüket jogszerűen folytató hajók akadálytalan haladása a nemzetközi kereskedelem elengedhetetlen előfeltétele;

F.

mivel az efféle kalózkodás közvetlenül veszélyezteti a tengerészeket, akik megélhetése attól függ, hogy tevékenységüket és szakmájukat a tengeren biztonságosan és jogszerűen gyakorolhatják-e;

G.

mivel a nyílt tengeren uniós halászokat kalóztámadások értek, és a kalózkodás veszélye azt vonta maga után, hogy számos uniós halászhajó több száz kilométerre eltávolodott a szomáliai partoktól, vagy csökkentette halászati tevékenységét a térségben;

H.

mivel a kalózok áldozatai közül sokan olyan hétköznapi polgárok voltak, akik kedvtelési célú hajóikon békés tevékenységet folytattak az Afrika szarvához közeli vizeken;

I.

mivel az efféle kalózkodás részben a szomáliai erőszakból és politikai instabilitásból ered, – és Afrika szarva egyéb területeire is továbbgyűrűző hatása van – ám ahhoz és az azt kísérő, a szomáliai civil lakosságot érintő következményekhez – a fenyegetettség, a fejlődés hiánya, valamint az élelmiszersegélyek és egyéb humanitárius erőfeszítések szünetelése tekintetében – hozzá is járul;

J.

mivel a 2007-es jelentések szerint 20 legénységi tagot meggyilkoltak, 153-at megsebesítettek vagy megtámadtak és 194-et elraboltak;

K.

mivel e folyamat súlyosbodása elleni küzdelem részeként az ENSZ Biztonsági Tanácsa jelenleg új határozaton dolgozik, amelynek célja a nemzetközi közösség mozgósítása a megelőzés és a visszaszorítás – a tengerjog vagy a Biztonsági Tanács határozatainak keretében – már létező eszközeinek jobb alkalmazása céljából;

1.

felszólítja a szomáliai átmeneti szövetségi kormányt, hogy az ENSZ-szel és az Afrikai Unióval együttműködve a humanitárius segélyszállító hajók ellen a szomáliai partokról elkövetett kalóztámadásokat és fegyveres rablásokat kezelje üldözendő bűncselekményekként azáltal, hogy az elkövetőket a hatályos nemzetközi jog szerint letartóztatja;

2.

tudomásul veszi a 2008/749/KKBP közös fellépést, amely EU NAVCO néven az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1816(2008) sz. határozatának támogatását célzó katonai koordinációs fellépést hoz létre;

3.

kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsában részes tagállamokat, hogy az 1838 (2008) sz. határozatban kinyilvánított szándéknak megfelelően újítsák meg az 1816 (2008) sz. határozattal adott engedélyeket;

4.

felhívja a Bizottságot, hogy – lehetőség szerint az Indiai-óceáni Tonhalbizottsággal való együttműködés keretében – törekedjen az Indiai-óceán északnyugati részén az EU lobogója alatt hajózó és egyéb hajók kalózkodás elleni védelmének biztosítására;

5.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Tanács az ezen európai biztonsági és védelmi politikai (EBVP) művelet megindításáról szóló határozattal kapcsolatban nem konzultált az Európai Parlamenttel, és sürgeti a Tanácsot, hogy tájékoztassa az Európai Parlamentet e fellépés hatóköréről és arról, hogy az Európai Tanács „Uniós Koordinációs Sejtje” pontosan milyen feladatokat lát majd el az EBVP tengeri küldetése, az EU NAVCO támogatása érdekében;

6.

felhívja a Tanácsot, hogy tegyen egyértelmű különbséget a jövőbeli EBVP-megbízás és a tagállamok által Afrika szarvának térségében a Tartós Szabadság Művelet keretében a terrorizmus megfékezése érdekében ellátott, kalózkodás elleni feladatok között; egyértelmű iránymutatások kidolgozását kéri a foglyul ejtett kalózok fogva tartására és bíróság elé állítására vonatkozóan; felhívja a Tanácsot annak kerülésére, hogy az EU NAVCO bármilyen módon belekeveredjen a Szomáliában zajló konfliktusba; kéri, hogy hatékony koordinációt folytassanak a térségben lévő egyéb hadihajókkal, különösen az Egyesült Államokéival és Oroszországéival;

7.

sürgeti a Tanácsot és a Bizottságot, hogy törekedjen arra, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) kalózkodással és fegyveres rablásokkal kapcsolatos jogi eszközeit mihamarabb felülvizsgálják és naprakésszé tegyék annak érdekében, hogy az ilyen bűncselekmények elkövetői ellen eljárást indítsanak és elítéljék őket;

8.

felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy ösztönözze a part menti államokat és valamennyi tagállamot a tengeri hajózás biztonsága elleni jogellenes cselekmények leküzdéséről szóló egyezményhez csatolt 2005. évi jegyzőkönyv ratifikálására;

9.

felhívja azokat a tagállamokat, amelyek ezt még nem tették meg, hogy a lehető leggyorsabban ültessék át saját jogrendszerükbe az UNCLOS (UN Convention on the Law of the Sea)és a SUA (Convention for the Suppression of Unlawful Acts Against the Safety of Maritime Navigation) egyezmények megfelelő előírásait, melyek világosan megállapíthatóvá teszik az illetékes bíróságot, így teljes jogbiztonság mellett indítható büntetőeljárás abban az esetben, ha a kalózokat vagy a fegyveres támadás elkövetőit elfogják;

10.

üdvözli, hogy a Bizottság javítani kívánja a tengerészeti felügyeletért felelős európai ügynökségekkel való koordinációt, különösen kiemelve az illegális tevékenységek (az ember- és kábítószer-csempészet, továbbá az illegális bevándorlás) megelőzését, külön hangsúlyt fektetve a nemzetközi vizekre; sürgeti a Tanácsot, hogy a terrorizmus jelentette kihívást ne tekintse egynek az illegális bevándorlás, illetve az ember- és kábítószer-csempészet kérdésével;

11.

üdvözli a tengeri területek jobb irányítását célul kitűző, harmadik országokkal zajló tárgyalások elősegítésére vonatkozó bizottsági kezdeményezést, és kiemelten támogatja a szomszédos országokkal való fokozott együttműködést a nemzeti joghatóságokon kívüli tengerek védelme érdekében;

12.

határozottan elítéli a kalózkodást végző szervezett bandákkal való fegyver- és lőszerkereskedelmet; felkéri az illetékes nemzetközi szervezeteket, hogy javasoljanak megfelelő intézkedéseket annak megakadályozása érdekében, hogy ilyen kalózcsoportok kezébe fegyver kerüljön;

13.

felhívja a Bizottságot, hogy tájékoztassa a Parlamentet minden olyan általa hozandó határozatról, amely Afrika szarva térsége, a Báb el-Mandeb szoros és az Ádeni-öböl kritikus tengeri útvonalaival kapcsolatos projektek finanszírozását érinti;

14.

felhívja a Bizottságot annak megfontolására, hogy az IMO szánai/Dar-es-Salaam-i napirendje számára, illetve különösen az ahhoz kapcsolódó regionális tengerészeti tájékoztató központ vagy rendszer létrehozásához milyen módon lehetne gyakorlati támogatást nyújtani;

15.

üdvözli a Tanács által elért előrelépést az Európai Unió kalózkodás ellen irányuló tengeri műveletének előkészítése terén, melynek célja az átmenő forgalomban lévő teherszállító hajók biztonságának szavatolása egy, az Ádeni-öbölben kialakított tengeri folyosón belül;

16.

sajnálatát fejezi ki, amiért a Tanács fellépése nem érinti e régió halászati övezeteit, és kéri, hogy mielőbb kerüljön sor ilyen irányú fellépésre is;

17.

felkéri a Bizottságot, hogy az új integrált tengerpolitika keretében az első adandó alkalommal hozza létre a kölcsönös együttműködés és koordináció közösségi rendszerét, amely a valamely tagállam lobogója alatt a nemzetközi vizeken bevetett hadihajók számára lehetővé tenné, hogy más tagállamok halász- és kereskedelmi hajóit megvédjék;

18.

üdvözli ezért azt a kezdeményezést, hogy a 2009. évi költségvetésre vonatkozóan egy, a Költségvetési Bizottság által már elfogadott módosítást terjesztenek elő, amelynek célja egy kísérleti projekt finanszírozását szolgáló új költségvetési sor beillesztése, amely projekt a nemzetközi kalózkodás által fenyegetett övezetekben közlekedő vagy tevékenykedő közösségi hajók védelmét célzó közösségi cselekvési terv finanszírozási, irányítási és összehangolási lehetőségeit elemezné;

19.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy – feltéve, hogy az érintett tagállamok egyetértenek – az ENSZ és az IMO keretein belül tevékenyen támogassák azt a több tagállam által felkarolt kezdeményezést, amelynek célja a légi és tengeri üldözés part menti államok vizeire történő kiterjesztése, valamint hogy a tengeri kalózkodás ellen hozzanak létre kölcsönös segítségnyújtási eszközt; kéri továbbá a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tevékenyen dolgozzanak az új ENSZ-határozat elfogadásának biztosítása érdekében, mivel az 1816(2008) sz. határozat 2008. december 2-án lejár;

20.

kéri, hogy a Bizottság és az ENSZ a konvojok biztosítása és a támadóival szembeni üldözési joga gyakorlása mellett ne hanyagolja el a régió államaival folytatott politikai együttműködést és kapcsolatrendezést, amely lehetővé teszi ezen államok számára a tengeri bűnözés és az azt kiváltó okok megelőzését és leküzdését;

21.

felhívja a Tanácsot és a tagállamokat, hogy tegyék egyértelművé az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1816(2008) sz. határozata szerinti, a szomáliai partok mentén előforduló fegyveres rablások és kalózkodás leküzdésére irányuló uniós haditengerészeti művelet céljait; elismeri, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács 1816(2008) sz. és 1838. sz. határozatának szövege az ENSZ alapokmányának VII. fejezete alapján készült, amely az egyetlen jogalap az erőszak alkalmazására; hangsúlyozza azonban, hogy semmiképpen nem szabad a kalózcselekményeket háborús cselekményekként kezelni; sürgeti az Európai Tanácsot, hogy a kalózkodást a hatályos nemzetközi jog szerinti bűncselekményként kezelje;

22.

kéri a Tanácsot, hogy tegyen meg minden erőfeszítést az ezekből az akciókból hasznot húzó szervezett bűnözői hálózatok azonosítása és felszámolása érdekében;

23.

kéri a Bizottságot, valamint a nemzetközi közösséget, hogy minden szükséges emberi és pénzügyi eszközzel segítse a demokratikus és szilárd rendszer megteremtését Szomáliában, a nyílt tengeri kalózkodás elleni hatékony és hosszú távú küzdelem érdekében;

24.

felhívja a Tanácsot és a tagállamokat, hogy az ilyen műveletek során bevetett haditengerészetre vonatkozóan világos és jogi szempontból vitathatatlan bevetési szabályokat fogadjanak el;

25.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

21.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 15/64

1.

megállapítja a harmadik országokban tevékenykedő európai uniós kibocsátók tekintetében előírt egyeztetési követelmények felszámolása terén a Bizottság által elért előrehaladást; elismeri, hogy lépéseket tettek az Egyesült Államokban érvényes Általánosan Elfogadott Számviteli Elvek (US GAAP) és a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) elismerésére, az EU által elfogadott formájukban;

2.

úgy véli, hogy a harmadik országok általánosan elfogadott számviteli elveit (GAAP, harmadik országok) egyenértékűnek kell tekinteni a 1606/2002/EK rendelet értelmében elfogadott IFRS-szel, ha a befektetők – függetlenül attól, hogy az ilyen IFRS-en vagy a harmadik országbeli GAAP-on alapuló pénzügyi kimutatások állnak-e a rendelékezésükre, vagy hogy az audit megbízhatóságának szintjei és a vállalkozásokon való végrehajtás szintjei elegendőek-e a befektetők számára, és megbíznak-e bennük – hasonló döntést tudnak hozni;

3.

úgy ítéli meg, hogy a szabályozóknak aktív párbeszédet kell fenntartaniuk a nemzetközi partnereikkel az IFRS alkalmazása és következetes végrehajtása tekintetében, valamint fokozniuk kell az együttműködést és az információk megosztását;

4.

megállapítja, hogy a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB) által kiadott IFRS szilárd alapot teremt a szabályozóknak a számviteli standardok globális konvergenciáján végzett munkában; úgy véli, hogy a nemzetközi számviteli standardok világszerte történő alkalmazása fokozhatná a pénzügyi kimutatások átláthatóságát és összehasonlíthatóságát, és ezáltal jelentős hasznot hozhatna a vállalatok és a befektetők számára;

5.

úgy véli, hogy a számviteli standardok konvergenciája fontos feladat, de hangsúlyozza, hogy minden joghatóságnak az kell, hogy legyen a végső célja, hogy elfogadja az IFRS-t, az IFRS demokratikus és jogi keretének tiszteletben tartása mellett;

6.

üdvözli az 1569/2007/EK rendeletet, amely rendelkezik az egyenértékűség fogalommeghatározásáról, és mechanizmust hoz létre a harmadik országok GAAP-ja egyenértékűségének meghatározására; hangsúlyozza, hogy az 1569/2007/EK rendelet megköveteli, hogy a Bizottságnak úgy kell döntést hoznia, hogy a közösségi kibocsátóknak engedélyezze az 1606/2002/EK rendelet értelmében elfogadott IFRS-nek az érintett harmadik országban történő alkalmazását;

7.

megállapítja, hogy az Egyesült Államok csak az IASB által kiadott IFRS szerint elkészített pénzügyi kimutatásokat ismeri el; elismeri azonban, hogy az Egyesült Államok lehetővé tesz egy rövid átmeneti időszakot, amelynek ideje alatt az 1606/2002/EK rendelet szerint elfogadott IFRS-nek megfelelően elkészített pénzügyi kimutatásokat is elfogadják egyeztetési követelmények nélkül;

8.

hangsúlyozza, hogy bizonyos harmadik országok még nem jelentették ki nyilvánosan és egyértelmű módon, hogy mikor alkalmazzák az IFRS-t a belföldi kibocsátóikra;

9.

úgy ítéli meg, hogy a bizottsági határozattervezetnek és a bizottsági rendelettervezetnek meg kell felelnie az 1569/2007/EK bizottsági rendeletben és ebben az állásfoglalásban megállapított feltételeknek;

10.

üdvözli az egyes harmadik országok által ismertetett útiterveket, amelyek értelmében áttérnek az IFRS-re; felhívja a Bizottságot, hogy ezen útitervek előrehaladását kövesse nyomon annak érdekében, hogy az előre meghatározott átállási időpontok elérésekor megszüntesse az egyenértékűség elismerését;

11.

megállapítja, hogy készültek javaslatok az IASB irányításának fejlesztésére vonatkozóan;

12.

tudomásul veszi a Bizottság 2008. április 22-i jelentését az egyeztetési követelmények felszámolása irányában elért előrehaladásról és a harmadik országok számviteli standardjainak alkotói által az IFRS-hez való közelítésre vonatkozóan tett erőfeszítésekről;

13.

a bizottsági rendelettervezet következő módosításait javasolja:

14.

a bizottsági határozattervezet következő módosításait javasolja: