14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/1

A.

mivel a történelem során az ENSZ már másodszor szervez nemzetközi konferenciát a fejlesztésfinanszírozásról, ezúttal 2008. november 29. és december 2. között Dohában, azzal a céllal, hogy az állam- és kormányfőket és a fejlesztési miniszterek mellett a pénzügyminisztereket, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezetek, a magánszférához tartozó bankok és vállalkozások, valamint a civil társadalom képviselőit összehívva megvizsgálják a mmonterrey-i konferencia óta tett előrelépéseket;

B.

mivel a millenniumi fejlesztési célok elérése érdekében nagymértékben megnövelt finanszírozásra van szükség;

C.

mivel a fejlesztésfinanszírozást úgy kell meghatározni, mint a világ fejlesztési szükségleteire és a globális bizonytalanságokra adott válaszok leginkább költséghatékony módját;

D.

mivel minden eddiginél égetőbb szükség van megfelelően kiszámítható és fenntartható pénzügyi erőforrásokra, tekintettel különösen az éghajlatváltozás és annak következményei – beleértve a természeti katasztrófákat és a fejlődő országok különös sérülékenységét – által okozott kihívásra;

E.

mivel az EU a világ legnagyobb segélynyújtója, a nemzetközi pénzügyi intézmények egyik fő részvényese és a fejlődő országok legfontosabb kereskedelmi partnere;

F.

mivel az EU vállalta, hogy egy világosan megszabott és kötelező érvényű időkereten belül 2010-ig eléri a GNI 0,56 %-ának, 2015-re pedig a GNI 0,7 %-ának megfelelő célkitűzést;

G.

mivel, ha a tagállamok hivatalos fejlesztéstámogatásának szintjei a jelenlegi tendenciáknak megfelelően alakulnak, akkor egyes tagállamok 2010-re nem fogják teljesíteni a GNI 0,51 %-ának (az EU-15, azaz a 2004-es bővítés előtti EU-t alkotó tagállamok esetében), illetve a GNI 0,17 %-nak (az EU-12, azaz az EU-hoz 2004. május 1-jén és 2007. január 1-jén csatlakozott tagállamok esetében) megfelelő kötelezettségvállalásukat;

H.

mivel az Afrikának nyújtott programozható segély egyre növekszik, annak ellenére, hogy a hivatalos fejlesztéstámogatás 2007-ben általában véve csökkent;

I.

mivel a közelmúltban jelentős új fejlesztési kihívások merültek fel, beleértve az éghajlatváltozást, az árupiacok és különösen az élelmiszer- és az olajpiac strukturális változásait és a dél-dél együttműködés fontos új trendjeit, köztük az afrikai infrastruktúra számára nyújtott kínai támogatást és a Brazil Fejlesztési Bank (BNDES) által Latin-Amerikában végzett hitelezési tevékenységeket;

J.

mivel számos fejlődő országban a pénzügyi szolgáltatások – számos tényező eredményeként, ideértve a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó korlátozásokat, a jogbiztonság és a tulajdonjogok hiányát – nem eléggé fejlettek;

1.

megerősíti a szegénység felszámolása, a fenntartható fejlődés és a millenniumi fejlesztési célok megvalósítása melletti elkötelezettségét, mint a társadalmi igazságosság és jobb életminőség megteremtésének egyedüli módját a világszerte súlyos szegénységben élő (a definíció szerint kevesebb, mint egy dolláros napi jövedelemmel rendelkező) körülbelül egymilliárd ember számára;

2.

felkéri a tagállamokat, hogy egyértelműen válasszák szét a fejlesztésre és a külpolitikai érdekekre fordított kiadásaikat, és e tekintetben hangsúlyozza, hogy a hivatalos fejlesztéstámogatásnak (ODA) összhangban kell lennie a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága (OECD/DAC) által megállapított hivatalos fejlesztéstámogatási kritériumokkal, továbbá az ODA feltételhez kötöttségének feloldásával kapcsolatos OECD/DAC-ajánlásokkal;

3.

hangsúlyozza, hogy az EU-nak mindenképpen a legmagasabb szintű koordinációt kell célul kitűznie az egyéb közösségi politikákkal (környezetvédelem, migráció, emberi jogok, mezőgazdaság stb.) való koherencia biztosítása, valamint a munka megkettőzésének és a fellépések közötti ellentmondások elkerülése érdekében;

4.

emlékeztet arra, hogy a fejlődő országokban az élelmiszerárak növekedésével járó drámai következmények kezelésére irányuló azonnali és szükséges uniós intézkedéseket nem a monterreyi konszenzus által előírt pénzügyi erőfeszítések részeként kell értelmezni és kivitelezni; ezért várakozással tekint a Bizottság konkrét javaslatára a szükséghelyzeti alapok felhasználására vonatkozóan;

5.

hangsúlyozza, hogy az egyes partnerországokban tapasztalható kiterjedt és aránytalan adminisztratív teher csökkenti a fejlesztési segély hatékonyságát; tart attól, hogy ez a teher veszélyezteti a millenniumi fejlesztési célok elérését;

6.

megjegyzi, hogy az Európai Uniónak még meg kell találnia a helyes egyensúlyt a fejlesztési segélyekkel kapcsolatos két ellentétes megközelítés között: egyrészről a partnerországokra kell bízni az alapok megfelelő elosztását, és segíteni kell igazgatásaikat az alapok felhasználásához szükséges megfelelő eszközök kifejlesztésében; másrészről a visszaélések vagy a nem hatékony elosztás megakadályozása érdekében meg kell határozni a fejlesztési segélyek felhasználási céljait;

7.

rámutat arra, hogy az EU az összes ODA majdnem 60 %-ával a világ vezető adományozója a hivatalos fejlesztéstámogatás terén, és üdvözli azt a tényt, hogy az EU globális hivatalos fejlesztéstámogatásból való részesedése növekedett az elmúlt években; mindazonáltal felkéri a Bizottságot, hogy a monterreyi konszenzus összes európai adományozó általi nyomon követésének ellenőrzése céljából szolgáltasson egyértelmű és átlátható adatokat arról, hogy az uniós költségvetés mekkora hányadát fordítják uniós fejlesztéstámogatásra; sajnálkozását fejezi ki továbbá amiatt, hogy az EU fejlődő országok részére nyújtott anyagi hozzájárulásának szintje észrevétlen marad, és felkéri a Bizottságot megfelelő és célzott kommunikációs és információs eszközök kifejlesztésére az uniós fejlesztéstámogatás láthatóságának növelése érdekében;

8.

üdvözli azt a tényt, hogy az EU 2006-ra uniós átlagban teljesítette a GNI 0,39 %-ának megfelelő kötelező erejű ODA célkitűzését, de megjegyzi, hogy az EU által nyújtott támogatás a 2006-os 47,7 milliárd euróról (az EU együttes GNI-jának 0,41 %-a) 2007-ben aggasztó módon 46,1 milliárd euróra csökkent (az EU együttes GNI-jának 0,38 %-a), és felkéri a tagállamokat, hogy emeljék meg hivatalos fejlesztéstámogatásuk volumenét, annak érdekében, hogy 2010-ben elérjék a GNI 0,56 %-ának megfelelő megígért célkitűzésüket;

9.

ragaszkodik ahhoz, hogy a tagállamok beszámolóiban szereplő ODA többé ne csökkenjen; rámutat arra, hogy ha folytatódik a jelenlegi tendencia, az EU 75 milliárd euróval kevesebbet adományoz a 2005–2010 közötti időszakra ígértnél;

10.

komoly aggályát fejezi ki amiatt, hogy a tagállamok többsége (27-ből 18, különösen Lettország, Olaszország, Portugália, Görögország és a Cseh Köztársaság) képtelen volt növelni hivatalos fejlesztéstámogatásának mértékét 2006 és 2007 között, és hogy emellett még számos országban, például Belgiumban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban drámai, több mint 10 %-os mértékű csökkenés is mutatkozott; felkéri a tagállamokat, hogy kötelezettségvállalásuknak megfelelően teljesítsék hivatalos fejlesztéstámogatási volumenüket; elégedetten állapítja meg, hogy egyes tagállamok (Dánia, Írország, Luxemburg, Spanyolország, Svédország és Hollandia) biztosan elérik 2010-es ODA célkitűzésüket, és bízik abban, hogy ezek a tagállamok fenn fogják tartani hivatalos fejlesztéstámogatásuk magas szintjét;

11.

üdvözli a Bizottság avval kapcsolatos szilárd álláspontját, hogy a tagállamoktól származó fejlesztési támogatásnak mind a mennyiségi, mind a minőségi oldalára koncentrálni kell, és erőteljesen támogatja a Bizottság figyelmeztetését a tagállamok anyagi felajánlásai teljesítésének elmaradása esetén várható súlyosan hátrányos következményekkel kapcsolatban; felhívja a Bizottságot, hogy vesse latba tekintélyét és szakértelmét más magán- és közadományozók meggyőzése érdekében, hogy azok teljesítsék anyagi felajánlásaikat;

12.

komoly aggodalmának ad hangot amiatt, hogy egyes tagállamok későbbre ütemezik hivatalos fejlesztéstámogatásaik növelését, ami a fejlődő országok esetében több mint 17 milliárd eurós nettó veszteséghez vezet;

13.

üdvözli egyes tagállamok azon megközelítését, hogy kötelező erejű, több évre szóló ütemtervet dolgozzanak ki annak érdekében, hogy a hivatalos fejlesztéstámogatások szintjeinek a megemelésével 2015-re elérjék az ENSZ által megszabott 0,7 %-os célkitűzést; kéri azon tagállamokat, amelyek ezt még nem tették meg, hogy a lehető leghamarabb tegyék közzé több évre szóló ütemtervüket; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak ezeket a fent említett, Dohában tartandó nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferencia előtt el kell fogadniuk, és teljesíteniük kell kötelezettségvállalásaikat;

14.

megállapítja, hogy a beszámolókban szereplő támogatások szintjének 2007-es csökkenése egyes esetekben a 2006-os számadatoknak az adósságkönnyítések következtében bekövetkezett mesterséges felfutására vezethető vissza; felhívja a tagállamokat, hogy fenntartható módon úgy emeljék meg hivatalos fejlesztéstámogatásuk szintjét, hogy számadataikra összpontosítanak, az adósságkönnyítések adatainak elkülönítésével;

15.

teljesen elfogadhatatlannak tartja a fokozott pénzügyi támogatások vonatkozásában elhangzó gyakori ígéretek és a ténylegesen kifizetett, számottevően alacsonyabb összegek között fennálló eltérést, és aggasztja, hogy egyes tagállamok a segélyezés tekintetében kimerültnek mutatkoznak;

16.

hangsúlyozza, hogy a partnerkormányokkal, a nemzeti parlamentekkel és a civil társadalmi szervezetekkel folytatott konzultáció elengedhetetlen az ODA mértékére és rendeltetésére vonatkozó döntések meghozatalakor;

17.

hangsúlyozza, hogy a segítséget időben kell nyújtani, és elégedetlenségét fejezi ki amiatt, hogy a segítségnyújtás folyamatai gyakran indokolatlan késedelmet szenvednek;

18.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a változó körülményekre, így például az emelkedő élelmiszerárakra adott válaszként fontolóra vegyék az együttműködési segélyek rugalmas folyósítását, az előrelátható támogatás szükségességével együtt, annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a partnerországok számára a tervezést a fenntartható fejlesztés, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és annak hatásainak csökkentése céljából;

19.

határozottan felhív a felelősségteljes hitelezés és finanszírozás alapelveinek egyértelmű tiszteletben tartására, hogy az Equator-elveket követve és azokkal összhangban a gazdasági és környezeti fejlesztés tekintetében fenntarthatóvá tegyék a hitelezést és a finanszírozási műveleteket; felkéri a Bizottságot, hogy vegyen részt ezeknek az elveknek a megszilárdításában, és szorgalmazzon kötelező érvényű intézkedéseket a nemzetközi fórumokon, hogy ezeket az elveket olyan módon ültessék át a gyakorlatba, hogy azoknak a hatóköre kiterjedjen a köz- és a magánszféra új fejlesztési szereplőire is;

20.

teljes mértékben támogatja a fejlődő országok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy adósságaikat hosszú távon fenntartható keretek között tartsák, és végrehajtsák a nagyon súlyosan eladósodott szegény országokra irányuló, a millenniumi fejlesztési célok teljesítése szempontjából kulcsfontosságú kezdeményezést; sajnálatát fejezi azonban ki amiatt, hogy az adósságenyhítési tervek számos országot kizárnak, amelyek számára az adósság továbbra is a millenniumi fejlesztési célok teljesítésének akadálya marad; hangsúlyozza a nemzetközi intézkedések korlátozásának a súlyosan eladósodott szegény országokra vonatkozó kezdeményezés körébe nem tartozó néhány országra való kiterjesztéséről folytatandó mielőbbi nemzetközi vita szükségességét;

21.

felhívja a Bizottságot, hogy foglalkozzon a „tisztességtelen célokra felvett” vagy törvénytelen adósságok kérdésével, vagyis a felelőtlen, önző érdekből történő, gondatlan vagy tisztességtelen kölcsönzés miatti adósságok kérdésével és a felelős finanszírozás elveivel az adósságenyhítésről zajló két- és többoldalú tárgyalásokon; üdvözli a Bizottságnak a kereskedelmi hitelezők és a keselyűalapok visszafizetésre vonatkozó jogainak bírósági eljárás esetében történő korlátozására irányuló cselekvési felhívását;

22.

felhívja az összes tagállamot, hogy tartsák tiszteletben az adósságfenntarthatósági keretrendszert, és szorgalmazzák annak olyan irányú fejlesztését, amely figyelembe veszi az országok belső adósságát és pénzügyi követelményeit; felhívja valamennyi tagállamot, hogy ismerjék el, hogy a hitelező felelőssége nem pusztán a fenntarthatósági keretrendszer betartására terjed ki, hanem a következőket is magában foglalja:

23.

Sürgeti az EU-t, hogy támogassa azon nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek célja egyfajta nemzetközi csődeljárás vagy tisztességes és átlátható választott bírósági eljárás végrehajtása az esetleges jövőbeli adósságválságok hatékony és méltányos kezelése érdekében;

24.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság nem helyez nagyobb hangsúlyt a belső erőforrások mobilizálására a fejlesztés finanszírozása érdekében, mivel ezek a fejlődő országok nagyobb mértékű autonómiájának forrásai; sürgeti a tagállamokat, hogy teljes körűen vegyenek részt a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára vonatkozó kezdeményezésben (EITI), és szólítsanak fel annak megerősítésére; felhívja a Bizottságot, hogy kérje fel a Nemzetközi Számviteli Standard Testületet (IASB), hogy e nemzetközi számviteli standardok között szerepeltessen országonkénti beszámolási kötelezettséget a multinacionális vállalatok tevékenységeiről, minden ágazatra kiterjedően;

25.

sajnálja, hogy a támogatás hatékonyságáról szóló bizottsági közleménycsomag (COM(2008)0177) nem tesz említést a tőkemenekülésről, mint a fejlődő országok gazdaságát veszélyeztető kockázati tényezőről; rámutat arra, hogy a tőkemenekülés komoly károkat okoz a fejlődő országok fenntartható gazdasági rendszereinek fejlődésében, és rámutat arra, hogy az adókijátszás a fejlődő országoknak minden évben többe kerül, mint amekkora bevételhez a hivatalos fejlesztéstámogatásból jutnak; felkéri a Bizottságot, hogy a monterreyi konszenzus követelményeinek megfelelően foglalja bele politikájába a tőkemenekülést megakadályozó intézkedéseket, ezen belül a tőkemenekülés okainak őszinte elemzését, az adóparadicsomok megszüntetése érdekében, amelyek közül több is az EU-ban található, illetve a tagállamokkal szoros kapcsolatban működik;

26.

megállapítja különösen, hogy a Világbank szerint az említett tőkemenekülés illegális összetevője évente 1 000–1 600 milliárd dollár, amelynek fele a fejlődő országokból érkezik; támogatja a lopott vagyonok befagyasztására és visszaadására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, és kéri azokat a tagállamokat, amelyek ezt eddig elmulasztották, hogy ratifikálják az ENSZ korrupció elleni egyezményét; helyteleníti, hogy nem kerül sor hasonló erőfeszítésekre az adóelkerülés elleni küzdelemben, és felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő az adóinformációk automatikus cseréje elvének globális elterjesztését, kérjék az adóelkerülésről szóló, jelenleg az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) szövegezése alatt álló magatartási kódex csatolását a dohai nyilatkozathoz, illetve támogassák az OECD mellett az ENSZ nemzetközi adóügyi együttműködési szakértői bizottságának az adóelkerülés elleni nemzetközi küzdelem irányítása érdekében kiegészítő forrásokkal is ellátott, valódi kormányközi testületté való átalakítását;

27.

üdvözli a tagállamok által az innovatív finanszírozási mechanizmusokról előterjesztett javaslatokat, és felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg ezeket a könnyű gyakorlati megvalósítás, a fenntarthatóság, az addicionalitás, a tranzakcióköltségek és a hatékonyság mércéjéhez viszonyítva; olyan finanszírozási mechanizmusokat és eszközöket szorgalmaz, amelyek új finanszírozást nyújtanak, és nem kockáztatják a jövőbeli finanszírozás áramlását;

28.

olyan pénzügyi mechanizmusokat és eszközöket szorgalmaz, amelyek a monterreyi konszenzus megállapításaival összhangban megteremtik a magánpénzek bevonásának eszközeit, és hitelgaranciákat vezetnek be;

29.

felkéri a Bizottságot, hogy nagymértékben növelje a fejlődő országokban az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és az annak enyhítését szolgáló intézkedések – különösen az éghajlatváltozás elleni globális szövetség – finanszírozását; hangsúlyozza a jelenlegi hivatalos fejlesztéstámogatási pénzmozgásokon túlmenő finanszírozás sürgető szükségességét, mivel a hivatalos fejlesztéstámogatás önmagában nem képes megfelelő támogatást adni az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással és az enyhítéssel kapcsolatos intézkedésekre a fejlődő országokban; hangsúlyozza, hogy e célból innovatív finanszírozási mechanizmusokat kell sürgősen kialakítani, például a légi közlekedésre és az olajkereskedelemre kivetett adókat, valamint az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszer (EU ETS) aukciós bevételeinek elkülönítését;

30.

üdvözli a Bizottságnak a globális éghajlat-finanszírozási mechanizmus létrehozására irányuló javaslatát, amelynek alapja az, hogy a támogatást a fejlődő országokban elsődlegesen az enyhítés és az alkalmazkodás finanszírozására fordítsák; felhívja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy tegyenek jelentős pénzügyi kötelezettségvállalásokat a javaslat sürgős végrehajtása érdekében;

31.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az EU ETS-ből befolyó jövőbeli aukciós bevételeknek legalább 25 %-át a fejlődő országokban az éghajlat-változáshoz való alkalmazkodással és annak hatásainak enyhítésével kapcsolatos intézkedések finanszírozására különítsenek el;

32.

felhívja a Bizottságot, hogy javítsa a kisvállalkozók és mezőgazdasági kistermelők finanszírozáshoz való hozzáférését, hogy ezáltal fokozza az élelmiszer-termelést, és fenntartható megoldást nyújtson az élelmiszerválságra;

33.

felhívja az Európai Beruházási Bankot (EBB), hogy vizsgálja meg egy garanciaalap azonnali létrehozásának lehetőségeit a szegényebb fejlődő országokban a helyi élelmiszer-termelők igényeire szorosan reagáló mikrohitel- és kockázatfedezeti rendszerek támogatására;

34.

üdvözli egy többadományozós nemi alap létrehozására irányuló javaslatot, amelyet az ENSZ indított útjára, és amelyet az ENSZ nőket célzó fejlesztési alapja (UNIFEM) kezel majd, a fejlődő országokban a nemi egyenlőségi szakpolitikák előmozdítása és finanszírozása céljából; felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy vizsgálják meg és támogassák ezt a nemzetközi kezdeményezést;

35.

felhív a pénzügyi szolgáltatások fejlesztésének ösztönzésére irányuló erőfeszítések megkettőzésére, tekintettel arra, hogy a bankszektor képes a fejlesztés helyi finanszírozását előmozdítani, és emellett egy stabil pénzügyi szolgáltatási szektor a legjobb módja a tőkemenekülés elleni küzdelemnek;

36.

felhív minden érintettet, hogy teljes mértékben értékelje a természeti erőforrásokból származó bevételek hatalmas potenciálját; e tekintetben elengedhetetlennek tartja a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságát; úgy ítéli meg, hogy bár az EITI és a kimberleyi folyamat megfelelő irányba halad, jóval többet kell még tenni a nyersanyag-kitermelő iparágak és bevételeik átlátható irányításának ösztönzése érdekében;

37.

felkéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy a 2008–2009. évi félidős értékelés során foglalja bele az Európai Fejlesztési Alapot az EU költségvetésébe, és hogy fokozza az EU fejlesztéspolitikája és költségvetése egyik fontos elemének demokratikus legitimitását;

38.

tudomásul veszi a fejlődő országoknak a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) belüli jobb képviselete érdekében 2008 áprilisában tett első lépést; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az IMF-nél továbbra is vagyonalapú súlyozás érvényesül a szavazati jogok elosztásában; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyilvánítsák ki a kétszeres többség elvén (érintettek/államok) alapuló döntéshozatali rendszer iránti érdeküket a nemzetközi pénzügyi stabilitásért felelős intézményen, az IMF-en belül;

39.

felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tekintsék a Dohában megrendezendő, a fejlesztésfinanszírozásról szóló nemzetközi nyomonkövetési konferenciát jó alkalomnak arra, hogy bemutassák a millenniumi fejlesztési célok fenntartható megközelítés keretében történő teljesítését célzó fejlesztésre vonatkozó uniós álláspontot;

40.

felhívja a tagállamokat, hogy végezzék el a Világbank gyors és ambiciózus reformját, hogy a világbanki programok által legközvetlenebbül érintettek jobb képviselethez jussanak;

41.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az ENSZ főtitkárának és a Kereskedelmi Világszervezet vezetőinek, az IMF-nek, a Világbank Csoportnak és az ENSZ ECOSOC-nak.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/7

A.

mivel üdvözli a belső piaci eredménytábla közzétételét, amely segítséget nyújt az átültetésben tapasztalható elmaradás mérséklésében;

B.

mivel valamennyi tagállam jogi kötelezettsége, hogy az adott határidőn belül nemzeti jogszabályaiba átültesse a belső piacra vonatkozó összes irányelvet;

C.

mivel az eredménytábla célja elsődlegesen az, hogy a tagállamokat ösztönözze az időben történő átültetésre;

D.

mivel a jelenlegi 1,2 %-os elmaradás az állam- és kormányfők 2007. évi megállapodásában szereplő 1 %-os jövőbeli célérték alatt van;

E.

mivel a töredezettségi tényező 8 %, ami azt jelenti, hogy 124 irányelvet nem ültettek át legalább egy tagállamban;

F.

mivel az átültetés szintje tagállamonként változó;

G.

mivel az irányelv még a gyors és megfelelő átültetés ellenére sem mindig teljesen eredményes, kiváltképp azon esetekben, amikor a végrehajtás jogilag bizonytalan helyzeteket eredményez, amelyek következtében eljárásokra kerül sor az Európai Bíróság előtt, és akadályozzák a belső piac hatékony működését;

H.

mivel a folyamatban lévő jogsértési eljárások száma még mindig igen magas, és nagyszámú jogsértés kapcsolódik a hiányzó vagy helytelen átültetéshez;

I.

mivel tisztességtelen előny származhat bizonyos irányelvek elkerüléséből, az átültetés hiányából, vagy a nem megfelelő átültetésből;

J.

mivel a belső piaci irányelvek átültetése kulcsfontosságú a lisszaboni menetrend, valamint a göteborgi fenntartható fejlődési napirend eléréséhez;

K.

mivel átlagosan 20 hónapnál is több idő telik el, mire egy jogsértési eljárás az Európai Bíróság elé kerül;

L.

mivel egyes tagállamok nem tartják tiszteletben az Európai Bíróság jogsértési ügyekben hozott határozatait, ami tovább rontja a belső piac működését;

M.

mivel a tagállamokban túl nagyok az adminisztrációs terhek, ami mind a nemzeti, mind a közösségi jogalkotás eredménye;

1.

hangsúlyozza, hogy a belső piaci irányelvek időben történő végrehajtása, helyes átültetése és helyes alkalmazása a belső piac hatékony működésének előfeltétele, és hatással van az EU-ban a versenyképességre, valamint a gazdasági és társadalmi egyensúlyra;

2.

hangsúlyozza a belső piacért való nemzeti, regionális és helyi szintű felelősségvállalás fontosságát; kiemeli a Bizottság abban a tekintetben betöltött szerepét, hogy ennek érdekében a vonatkozó politikák kialakítása során partnerségeket hozzon létre;

3.

emlékeztet arra, hogy 2009-től az átültetési elmaradás tekintetében a célszámot 1 %-ban határozták meg; sürgeti a tagállamokat, hogy e célkitűzés elérése érdekében tegyenek intézkedéseket;

4.

sürgeti a különösen nagy elmaradással rendelkező tagállamokat, hogy tegyenek azonnali intézkedéseket, valamint a Bizottságot, hogy a helyzet javítása céljából szorosabban működjön együtt velük; megjegyzi, hogy néhány tagállam bizonyította, hogy lehetséges az elmaradást jelentősen és gyorsan csökkenteni;

5.

emlékeztet arra, hogy a tagállamoknak és a Bizottságnak is sürgősen foglalkozniuk kell a magas töredezettségi tényezővel;

6.

sajnálja, hogy a tagállamok az irányelvek nemzeti jogszabályokba történő átültetése során néha további követelményeket fogalmaznak meg; úgy véli, hogy a jogszabályok ilyen „megtoldása” akadályozza a belső piac hatékony működését;

7.

fenntartja azt az álláspontot, hogy az erős, nyitott és versengő belső piac Európa globalizációs kihívásokra adott válaszának lényeges része azzal, hogy előmozdítja az európai ipar versenyképességét és megerősíti a külföldi befektetések ösztönzőit, valamint biztosítja a fogyasztók jogait Európában; a külső dimenziót ezért a Bizottságnak figyelembe kell vennie, amikor új belső piaci kezdeményezéseket fogad el;

8.

emlékeztet arra, hogy a nyílt és versenyképes belső piac érdekében, a hamisítás és a kalózkodás ellen folytatott küzdelem fokozásához célzottabb és szigorúbb eszközök szükségesek;

9.

felhívja a tagállamokat, hogy meglévő iránymutatások és bevált gyakorlatok alkalmazásán keresztül sürgősen foglalkozzanak a belső piaci irányelvek helyes átültetésével és végrehajtásával; sürgeti, hogy az elmaradás kezelésére fejlesszenek ki hatékonyabb eszközöket;

10.

felkéri a Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a viták korai szakaszban történő lezárására irányuló folyamatot, és azonosítsa az európai polgárok számára legsúlyosabb következményekkel járó jogsértéseket; ösztönzi továbbá a Bizottságot, hogy az adott bűncselekmény részletes ismertetése érdekében készítsen összeállítást az Európai Bíróság elé tárt jogsértési eljárásokról;

11.

felhívja a tagállamokat, hogy az Európai Bíróság döntéseivel összhangban teljesítsék kötelezettségeiket;

12.

álláspontja az, hogy az eredménytáblának elsősorban az időben történő és helyes átültetés ösztönzését kell szolgálnia, és az továbbfejleszthető olyan eszközként, amely segíti a politikai döntéshozókat a gátak és akadályok azonosításában és annak kijelölésében, hogy hol van szükség új kezdeményezésekre; felhívja a Bizottságot, hogy, hogy bővítse ki és mélyítse el az eredménytáblában szereplő információk és mutatók körét, többek között a minőség, a munkavállalók szociális körülményei, a környezetre gyakorolt hatások és az éghajlatváltozás tekintetében;

13.

felkéri a Bizottságot, hogy a polgárok és más érdekeltek hozzáférésének javítása érdekében a jövőbeni eredménytáblákhoz mellékeljen könnyen érthető összefoglalót; ösztönzi az illetékes uniós és nemzeti szerveket, hogy az eredménytáblát tegyék közzé weboldalaikon, és törekedjenek jobban az eredménytábla médiabeli népszerűsítésére;

14.

sajnálja, hogy az eredménytábla nem nyújt információkat arról, hogy mely irányelveket nem ültettek át; álláspontja az, hogy egyes irányelvek – például a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (3) – másoknál fontosabbak a belső piac hatékony működése szempontjából; felhívja a Bizottságot olyan mutatók megfontolására, amelyek jobban tükrözik az irányelvek fontosságát a különböző ágazatokhoz kapcsolódó ipar és a polgárok számára; fenntartja azt az álláspontját, hogy a Bizottság által elvégzett hatásvizsgálatok e célból jelentőséggel bírhatnak;

15.

emlékeztet, hogy a közösségi jogszabályok, valamint átültetésük elengedhetetlen jelentőséggel bírnak a belső piac megfelelő működése szempontjából, és hogy a nem egyértelmű rendelkezésekhez és a másodlagos jog nem megfelelő átültetéséhez kapcsolódó az Európai Bíróság előtt folyamatban lévő számos ügy is jelzi, hogy pontosabban kell megfogalmazni a közösségi jogszabályokat; ezért felhívja a Bizottságot, hogy vezessen be az eredménytáblába az Európai Bíróság előtt folyamatban lévő ügyekre vonatkozó mutatókat, amelyek a másodlagos jog minőségére, illetve nem megfelelő végrehajtására vonatkoznak

16.

üdvözli a Bizottság azon szándékát, hogy szisztematikusabb megközelítést kíván bevezetni a kulcsfontosságú áruk és szolgáltatások piacai működésének monitoringjára annak érdekében, hogy fel lehessen tárni a piac kudarcait és elő lehessen mozdítani az eredményesebb politikai eszközöket; ennélfogva felhív arra, hogy több ágazatspecifikus és tagállam-specifikus információkat, valamint pontos információkat vegyenek fel az eredménytáblába; felhív olyan mutatók beépítésére is, amelyek a közbeszerzés határokon átnyúló vonatkozásaihoz kapcsolódnak;

17.

felkéri a Bizottságot, hogy biztosítsa a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodás (34) bekezdésével összhangban, hogy valamennyi irányelvre irányuló javaslata olyan konkrét rendelkezéseket tartalmazzon, amelyek a tagállamokat az adott jogszabály és az átültetésére vonatkozó intézkedések közötti kapcsolatokat ábrázoló táblázatok létrehozására, valamint e táblázatok Bizottság számára történő megküldésére kötelezik; e tekintetben sajnálja, hogy a záradék ellenzése vagy kötelező erővel nem bíró preambulumbekezdésként történő alkalmazása révén a tagállamok rontják az átláthatósággal kapcsolatos bizottsági és parlamenti erőfeszítések hatékonyságát;

18.

politikai prioritásnak tekinti a lisszaboni menetrend és a göteborgi fenntartható fejlődési napirend megvalósítását, és hangsúlyozza különösen azon irányelvek végrehajtásának fontosságát, amelyek ennek eléréséhez szükségesek; felhívja a Tanácsot arra, hogy adjon vezető szerepet a belső piaccal kapcsolatos kérdéseknek a 2010 utáni időszakra vonatkozó felülvizsgált stratégiában;

19.

üdvözli a Bizottság szándékát, hogy az egységes piacra vonatkozó politika fejlesztését célzó eszközöket és intézkedéseket dolgozzon ki annak révén, hogy az egységes piacra vonatkozó politikát olyanná teszi, ami jobban támaszkodik a bizonyítékokra, célzottabb, decentralizáltabb és elérhetőbb, továbbá amelyet jobban is kommunikálnak;

20.

felhívja a Bizottságot arra, hogy ágazati vizsgálatokon, vállalkozások és fogyasztók körében végzett felméréseken vagy egyéb eszközökön keresztül értékelje a tagállami végrehajtás minőségét és egységességét a jogalkotás eredményes működésének garantálása érdekében;

21.

hangsúlyozza azt a tényt, hogy a kései és helytelen végrehajtás megfosztja a fogyasztókat és vállalkozásokat jogaiktól, kárt okoz az európai gazdaságnak és aláássa a belső piacba vetett bizalmat; felhívja a Bizottságot olyan mutatók kifejlesztésére, amelyek mérik a polgárok és az ipar kései és helytelen átültetésből származó költségeit, valamint kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki a tagállamok jogszabályok átültetésével kapcsolatos teljesítménye és az ellenük indított jogsértési eljárások közötti kapcsolatot tükröző mutatókat;

22.

üdvözli a Bizottság azon szándékát, hogy a szabályozás javítását célzó, további indítványokat kíván benyújtani, különösen a hatástanulmányok javítása és az adminisztratív terhek csökkentése révén, mivel ez a belső piac hatékonyabb működését is elősegíti; úgy véli, hogy az egyes kérdésekben folyó munka összefügg és következetes megközelítést igényel;

23.

üdvözli azt a célkitűzést, amely szerint 2012-re az EU-ban 25 %-kal csökkentenék az adminisztratív terheket; felkéri a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket e cél megvalósítása érdekében; úgy véli, hogy az eredménytáblának mérnie kellene az ez irányú nemzeti és közösségi törekvéseket és előrehaladást; felkéri ezért a Bizottságot, hogy gondolja át egy ezzel foglalkozó fejezet beillesztését az eredménytáblába;

24.

sajnálja, hogy a belső piacon belüli szabad mozgás tekintetében a polgárok még mindig számos akadályba ütköznek; e tekintetben megállapítja, hogy 2007-ben a SOLVIT ügyeinek 15 %-a a személyek szabad mozgásához és az uniós polgársághoz kapcsolódott; felkéri ezért a tagállamokat és a Bizottságot, hogy erősítsék meg a személyek szabad mozgásának biztosítására irányuló törekvéseiket; hangsúlyozottan kéri a tagállamokat olyan ügyintézőhelyek létrehozására, amelyek a belső piacon belüli mozgás során minden jogi és gyakorlati ügyben segítséget nyújtanak a „mindent egy helyen” elv alapján; ugyancsak felkéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki az eredménytáblában alkalmazandó, a személyek szabad mozgását korlátozó akadályokat mérő mutatókat;

25.

megismétli, hogy a cél a belső piaci jogalkotás működésének javítása; arra az álláspontra helyezkedik, hogy a jobb minőségű végrehajtás függ a közigazgatások közötti gyakorlati együttműködés és partnerség fejlesztésétől is; felkéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a bevált gyakorlatok megosztását szolgáló rendszereket fejlesszék tovább; hangsúlyozza, hogy a számos helyi, regionális és nemzeti hatóság miatt szükség van a közigazgatási együttműködés és egyszerűsítés tevőleges előmozdítására és támogatására; kiemeli, hogy a belső piaci információs rendszerben benne rejlik annak lehetősége, hogy ebből a célból vezető szerepet töltsön be;

26.

felkéri a tagállamokat, hogy a belső piac működtetése érdekében tett erőfeszítéseik összehangolása, egyszerűsítése és politikai láthatósága javítása érdekében hozzanak létre nemzeti belső piaci központokat; hangsúlyozza, hogy e központokat már létező szervezeteken, például a nemzeti kapcsolattartó központokon belül kellene létrehozni; sürgeti a tagállamokat, hogy a nemzeti közigazgatás minden szintjén biztosítsák az uniós jogszabályokkal kapcsolatos gyakorlati ismeretek javítását, hogy biztosítsa, hogy a szabályok meg nem értése miatt a polgárok és a vállalkozások ne ütközzenek akadályokba, illetve ne nehezedjenek rájuk felesleges terhek;

27.

üdvözli a Bizottság azt célzó munkáját, hogy munkacsoportokon, egyes ágazatokban a hálózatokon, nemzeti szakértőkkel való találkozókon és végrehajtási iránymutatásokon keresztül partnerségeket hozzon létre a tagállamokkal a végrehajtási folyamat során; hiszi, hogy a Bizottság által a 2006/123/EK irányelv végrehajtása kapcsán kifejtett munka olyan sikeres lesz, amit a jövőben meg kell ismételni; hangsúlyozza, hogy a Parlamentet folyamatosan tájékoztatni kell a végrehajtási folyamatokról;

28.

kiemeli, hogy a végrehajtási problémákat gyakran a SOLVIT-hálózaton keresztül fedezik fel; aggodalommal jegyzi meg, hogy a SOLVIT-központok gyakorta küzdenek munkaerőhiánnyal, és hogy az ügyek átlagos elintézési határideje 10 hétnél hosszabb; felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a SOLVIT-központok megfelelő munkaerő-állománnyal rendelkezzenek, a tagállamokat és a Bizottságot pedig arra, hogy javítsák az ügyintézési hatékonyságot az ügykezelési határidő érzékelhető rövidítése érdekében; felkéri továbbá a tagállamokat, hogy a megfelelő információs csatornákon keresztül törekedjenek jobban a SOLVIT-hálózat szolgáltatásainak népszerűsítésére, hogy ezáltal bővítsék a polgárok és a vállalkozások SOLVIT-tal kapcsolatos ismereteit;

29.

üdvözli a Bizottság azon igyekezetét, hogy a SOLVIT és más egységes piaci segítségnyújtási szolgáltatások megszűrjék a vállalkozásoktól és a polgároktól érkező panaszokat és érdeklődéseket, ezáltal biztosítva, hogy ezek azonnal a megfelelő közigazgatási szervhez jussanak el, függetlenül attól, hogy melyik hálózaton keresztül nyújtották be őket; hangsúlyozza, hogy a SOLVIT-tal kapcsolatos tapasztalatokat vissza kellene forgatni a nemzeti és az uniós politikai döntéshozatalba, ami adott esetben szerkezeti és szabályozói módosításokat is eredményezhet;

30.

felhívja a Bizottságot, hogy a Parlamenttel és a Tanács elnökségével együttműködésben tartson éves belső piaci fórumot a tagállamok és más érdekeltek részvételével, annak érdekében, hogy világosabb elkötelezettséget teremtsen a kellő időben történő, megfelelő végrehajtáshoz, valamint hogy színteret biztosítson a teljesítményértékeléshez és a bevált gyakorlatok cseréjéhez;

31.

felkéri a Tanácsot, hogy biztosítson nagyobb prioritást a belső piaci kérdéseknek azáltal, hogy létrehoz egy ilyen kérdésekkel foglalkozó, új tanácsi formációt, vagy abszolút prioritást biztosít ezeknek a létező Versenyképességi Tanács napirendjében;

32.

emlékeztet az Egységes Piaci Szemléről szóló, fent említett állásfoglalására, amelyben felhívta a Bizottságot egy belső piaci teszt létrehozására; felhívja a Bizottságot, hogy e teszt bevezetése érdekében tegyen intézkedéseket;

33.

fenntartja azt az álláspontját, hogy a belső piaci eredménytábla és a fogyasztói piaci eredménytábla egyaránt a fejlettebb belső piac előmozdítását szolgálja a polgárok és a fogyasztók érdekében;

34.

üdvözli a Bizottság annak biztosítására irányuló szándékát, hogy a belső piac kommunikációja megfelelőbb legyen, és fenntartja azon nézetét, hogy a két eredménytábla fontos lépés ebbe az irányba;

35.

kiemeli, hogy míg a két eredménytábla összekapcsolódik és fontos azok egységes fejlesztése, célközönségük azonban eltérő, és ennélfogva azok elkülönültségét – eltérő mutatókkal – fenn kell tartani;

36.

fenntartja azt a nézetet, hogy rendszeresen el kell végezni az alkalmazott mutatók és a két eredménytábla közötti kapcsolat felülvizsgálatát annak érdekében, hogy azokat hozzá lehessen igazítani a belső piac fejlődéséhez;

37.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/12

A.

mivel a magas színvonalú oktatás és képzés számos előnnyel jár, amelyek meghaladják a versenyképesség támogatásával és a munkahelyteremtéssel járó előnyöket, és fontos részei az egész életen át tartó tanulásnak;

B.

mivel szükséges olyan egyének nevelése, akik önállóak, tájékozottak és a társadalmi kohézió iránt elkötelezettek, és mivel a globalizálódó világunkban a magas színvonalú oktatás és képzés döntő fontosságú tényező az Európai Unióban a társadalmi és gazdasági kohézió, valamint a munkahelyteremtés, a versenyképesség és a növekedési potenciál tekintetében;

C.

mivel az Európai Szociális Alap fontos szerepet tölthet be az oktatás és a képzés fejlesztésében, hozzájárulva ezzel a megfelelőbb tanárképzéshez;

D.

mivel a tanárképzés minősége tükröződik az oktatási gyakorlatban, és közvetlenül kihat a tanulók tudásszintje mellett személyiségfejlődésükre is, különösen iskolai tanulmányaik első éveiben;

E.

mivel a tanári hivatás az oktatási környezetek összetettebbé és sokszínűbbé válásával párhuzamosan egyre több kihívással néz szembe; mivel e kihívások közé tartozik az információs és kommunikációs technológiák terén történő fejlődés, a társadalmi és családi struktúrák változása, az a tény, hogy a bevándorlás fokozódásával és a multikulturális társadalmak megjelenésével sok iskolában a diákok igen eltérő kulturális háttérből érkeznek, az iskolák autonómiájának fokozódása, ami a tanárok feladatainak növekedését eredményezi, az egyes tanulók tanulási szükségleteire fordított figyelem növelésének szükségessége;

F.

mivel egyértelmű és pozitív összefüggés áll fenn a magas színvonalú tanárképzés és a magas színvonalon teljesítő tanulók között;

G.

mivel a digitális világ folyamatban lévő terjeszkedésével összefüggésben megnövekedő információáramlás eredményeként ténylegesen fejleszteni kell a média és a médiatartalom felhasználása iránti kapacitást, összhangban az egyének céljaival és szükségleteivel, és mivel a médiaoktatás a média olyanfajta pedagógiai megközelítése, amelynek lehetővé kellene tennie a felhasználók számára, hogy kritikus és mérlegelő hozzáállást alakítsanak ki valamennyi médium használatát illetően;

H.

mivel az EU-ban az általános iskolai tanárok több mint 80 %-a és az óvodai nevelők 97 %-a nő, míg a középiskolai oktatásban ugyanez az arány csak 60 %;

I.

mivel a tanárképzés minősége befolyásolhatja az iskolai lemorzsolódást és az idősebb diákok olvasási készségeit;

J.

mivel az iskolára felkészítő és az alapfokú oktatás különösen fontos szerepet játszik a gyermekek tényleges tanulmányi eredményeiben;

K.

mivel Unió-szerte több mint 27 különböző tanárképzési rendszer működik, ugyanakkor a tanári hivatást érintő kihívások lényegében azonosak valamennyi tagállamban;

L.

mivel az oktatás olyan szakma, ahol a magas szintű munkahelyi elégedettség fontos tényező a jó alkalmazottak megtartásában;

M.

mivel nem lenne tisztességes csak a tanárokat felelőssé tenni oktatási tevékenységükért; mivel hangsúlyozni kell, hogy a tanárok arra irányuló képessége, hogy valamennyi tanulójuknak megfelelő oktatást kínáljanak, mindenki együttélését biztosító környezetet teremtsenek és csökkentsék az erőszakos magatartást, szorosan kötődik azon feltételekhez, amelyek között tanítanak, a rendelkezésre álló támogatási eszközökhöz, az egyes osztályokban tanulási nehézségekkel küzdő tanulók számához, az iskolai társadalmi és kulturális környezethez, a családok együttműködéséhez és a kapott szociális támogatáshoz, mivel a tanárok elkötelezettségének mértéke nagymértékben függ a társadalom oktatás iránti elkötelezettségétől, és mindkét tényező egymásra kölcsönösen hat a jobb oktatás érdekében;

N.

mivel valamennyi erőfeszítést meg kell tenni annak biztosítása érdekében, hogy minden tanár úgy érezze, hogy köztiszteletben álló és értékesnek tartott szakma képviselője, hiszen a szakmai identitás nagymértékben függ az elfogadott társadalmi képtől;

O.

mivel ahhoz, hogy kiválóan teljesítő munkavállalókat csábítsanak a tanári pályára, ezzel egyenértékű társadalmi elismerést, státuszt és javadalmazást kell biztosítani számukra;

P.

mivel a tanárok fontos társadalmi és fejlesztési szerepet töltenek be, amely túlmutat a hagyományos tantárgyak határain, és fontos szerepet játszhatnak szerepmodellként;

Q.

mivel a „mindenki esélyegyenlőségére” vonatkozó célkitűzés szerepel az EK-Szerződésben, különösen az EK-Szerződés 13. cikkében, amely a nemen, fajon, etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális orientáción alapuló megkülönböztetés elleni küzdelem jogi alapja;

R.

mivel az iskolák minősége nagymértékben függ a terveikkel és irányításukkal kapcsolatos autonómiájuk mértékétől;

S.

mivel a testnevelők megfelelő szakmai képesítése igen fontos szerepet játszik a gyermekek testi és lelki fejlődésében és abban, hogy egészséges életmódot válasszanak;

1.

erőteljesen támogatja azt az elemzést, miszerint a tanárképzés színvonalának növelése jelentős mértékű javulást eredményez a tanulók teljesítményében;

2.

úgy véli, hogy a további és magasabb színvonalú tanárképzés biztosítását, illetve arra irányuló politikák kidolgozását, hogy a legjobb jelölteket nyerjék meg a tanári pályára, valamennyi oktatási minisztériumnak elsődleges feladatának kell tekintenie;

3.

úgy véli, hogy az oktatás azon területein kell növelni a kiadásokat, ahol a legnagyobb javulás érhető el a tanulók teljesítményében;

4.

hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak nagyobb jelentőséget kell tulajdonítaniuk a tanárképzésnek, illetve több forrást kell e célra kijelölniük, ha komoly előrehaladást kívánnak elérni a lisszaboni stratégia „Oktatás és képzés 2010” programjában meghatározott célkitűzések megvalósítása tekintetében, nevezetesen az oktatás minőségének javítása és annak érdekében, hogy az egész életen át tartó tanulás támogatást nyerjen az egész Európai Unióban;

5.

határozottan ösztönzi a tanárok folyamatos és következetes szakmai fejlődésének támogatását, egész pályájuk során; ajánlja, hogy minden tanárnak rendszeresen álljanak rendelkezésre tudományos, munka- és pénzügyi lehetőségek, úgymint kormányzati ösztöndíjak készségeik és képesítéseik, valamint pedagógiai ismereteik javítására és korszerűsítésére; úgy ítéli meg, hogy ezeket a képzési lehetőségeket olyan módon kell strukturálni, hogy a képesítéseket valamennyi tagállamban elismerjék;

6.

hangsúlyozza a fokozottabb, nemzetek közötti párbeszéd és tapasztalatcsere szükségességét, különösen az óvodai, az alapfokú és a középiskolai oktatásban részt vevő tanárok folyamatos szakmai fejlődésének biztosítását és eredményességét illetően;

7.

sürgeti, hogy fordítsanak különleges figyelmet az új tanárok pályakezdési időszakára; ösztönzi támogató hálózatok és mentorprogramok kialakítását, amelyek keretében az elismert tapasztalattal és készségekkel rendelkező tanárok központi szerepet kaphatnak az új kollégák képzésében, átadva a sikeres pályájuk során szerzett tudásukat, előmozdítva a csoportos tanulást, továbbá segítséget nyújtva abban, hogy csökkentsék a pályaelhagyó kezdő tanárok számát; úgy véli, hogy a tanárok együttes munkával és tanulással javíthatják az iskolák teljesítményét és az általános tanulási környezetet;

8.

felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy továbbra is fordítsanak figyelmet arra, hogy a legjobb tanárokat alkalmazzák és tartsák alkalmazásban, különösen a szakma kellően vonzóvá tételével, ugyanakkor a tanári testületek összetétele képviselje a társadalomra jellemző társadalmi és kulturális sokszínűséget az iskolai oktatás minden szintjén;

9.

hangsúlyozza, hogy az, hogy motivált és kiválóan teljesítő diplomásokat és szakembereket tudjanak a pályára vonzani, szorosan összefügg annak biztosításával, hogy a tanítás vonzó és örömteli szakma legyen, ahol jó szakmai előremenetel valósítható meg; sürgeti a tagállamokat, hogy tegyenek további intézkedéseket a tanítás mint karrierlehetőség támogatására a legkiemelkedőbb szakemberek számára;

10.

hangsúlyozza egy nemek közötti egyenlőséget érvényesítő politika jelentőségét; hangsúlyozza annak jelentőségét is, hogy az iskolára felkészítő intézményekben és az alapfokú oktatásban tevékenykedő pedagógusok kiváló szakemberek legyenek, akik a feladataikhoz mérten megfelelő szintű társadalmi és szakmai támogatásban részesülnek;

11.

elismeri annak jelentőségét, hogy a tanárok folyamatosan részt vegyenek az oktatási tevékenységükkel kapcsolatos munka- és vitacsoportokban; meggyőződése, hogy e munka mögött mentoroknak és oktatási hatóságoknak kell állniuk; úgy ítéli meg, hogy az oktatási folyamat kritikus mérlegelésével kapcsolatos tevékenységekben való részvétel nagyobb érdeklődést teremthet a tanárok részéről munkájuk iránt, ezáltal pedig javíthatja a teljesítményt;

12.

kitart amellett, hogy az iskola fontos szerepet játszik a gyermekek társadalmi életében és oktatásában, valamint olyan értelemben, hogy biztosítja számukra a demokratikus társadalomban való részvételhez szükséges tudást és készségeket; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy képesített, kompetens és tapasztalt tanárok vegyenek részt a tanárok hatékony pedagógiai képzési módszereire vonatkozó koncepció kialakításában;

13.

felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy csak megfelelően képesített testnevelő tanárok tarthassanak testnevelés órákat a közoktatási rendszerben;

14.

rámutat a tanárok átlagbére közötti szembeszökő eltérésekre, nemcsak a különböző tagállamokat tekintve, hanem az átlagos nemzeti jövedelem és az egy főre jutó GDP arányában is; meggyőződése, hogy a tanárok számára megfelelő javadalmazási csomagokat kell biztosítani, amelyek tükrözik társadalmi jelentőségüket, és olyan intézkedésekre hív fel, amelyek megakadályozzák a legjobb tanárok elvándorlását a magánszférába, ahol jobban fizetett állásokat kapnak, különösen a természettudományok és a technológia terén;

15.

hangsúlyozza, hogy a tanárokat jobban fel kell készíteni azokra az új igényekre, amelyeket velük szemben támasztanak; elismeri, hogy az információs és kommunikációs technológiák fejlődése kihívást jelent a tanárok számára, ugyanakkor lehetőségeket is teremt; ösztönzi, hogy az alapképzésben és a későbbi képzési szakaszokban kapjon kiemelt szerepet az információs és kommunikációs technológiák oktatása, hogy biztosítsák a legújabb technológiai fejlemények és az oktatási alkalmazások ismeretét, és azt, hogy a tanárok rendelkezzenek a szükséges készségekkel e tudásnak az osztálytermekben való hasznosításához;

16.

úgy véli, hogy a képzés célja többek között, hogy a tanárok megkapják azt az innovatív keretet, amely ahhoz szükséges számukra, hogy a környezeti szempontokat tevékenységeikben és az új tárgyakban érvényesíthessék: előnyben részesíti az adott kontextusban feltárt szükségletekre összpontosító helyi szemináriumokat, valamint olyan kurzusokat, amelyek célja, hogy az adott intézmény alkalmazottai konkrét projekteket hajthassanak végre, amelyek figyelembe veszik szükségleteiket és különleges helyzetüket;

17.

hangsúlyozza, hogy a tanárok mobilitása, a jobb együttműködés és a csapatmunka támogatja az oktatási módszerek kreativitását és megújítását, és megkönnyít a bevált gyakorlatokon alapuló tanulást;

18.

felhívja a Bizottságot, hogy növelje azokat a pénzügyi erőforrásokat, amelyek az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó program révén rendelkezésre állnak a tanárképzés támogatására, és kiváltképpen arra szólítja fel a Bizottságot, hogy támogassa a szomszédos országok és régiók iskolái közötti tanári csereprogramokat; hangsúlyozza, hogy a mobilitás hozzájárul az tanítással kapcsolatos ötletek és bevált gyakorlatok terjedéséhez, és segíti az idegen nyelvi készségek fejlesztését és a más kultúrákkal kapcsolatos ismeretek növelését; hangsúlyozza, hogy a tanároknak pályájuk során komolyabb nyelvtanulási lehetőségeket kell biztosítani, amelyekkel – többek között – a lehető legnagyobb mértékben kihasználhatják az EU mobilitási programjai által kínált lehetőségeket;

19.

felhív arra, hogy a médiaképzés kapjon prioritást a tanárképzésben, és hogy a médiával kapcsolatos, már folymatban lévő modulok legyenek a tanárok alapképzésének jelentős elemei;

20.

hangsúlyozza a Comenius és a Comenius-régió iskolai partnerség elengedhetetlen szerepét ebben a tanári mobilitással kapcsolatos keretben;

21.

erőteljesen támogatja az idegen nyelvek már nagyon korai életkortól történő tanulását, és a nyelvórák minden alapfokú iskolai tantervbe való beépítését; rámutat, hogy e cél eléréséhez elengedhetetlen, hogy az idegennyelv-tanárok felvétele és képzése terén megfelelő beruházásokat eszközöljenek;

22.

hangsúlyozza, hogy minden tanárnak egyben szerepmodellnek is kell lennie saját nyelvének tökéletes ismerete tekintetében, mivel ez a megfelelő tudásátadás alapvető eszköze, és megkönnyíti a tanulóknak a többi tárgy elsajátítását, egyúttal fejleszti kommunikációs készségeiket, amely tényező egyre növekvőbb jelentőséggel bír számos szakmai tevékenységben;

23.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy oktatók valamennyi tagállamban igazolhatóan rendelkezzenek legalább egy idegen nyelv ismeretével;

24.

felhív a médiaismeretek iskolai oktatására, a tanárok iskola utáni és iskolán kívüli oktatására a médiatanulmányok terén, valamint az állami hatóságok és a magánszektor közötti együttműködés útján az egész életen át tartó tanulásra;

25.

hangsúlyozza, hogy semmi sem helyettesítheti azt az időt, amelyet a tanár a tanulókkal az osztályteremben tölt, és aggodalommal tölti el, hogy a növekvő adminisztráció és papírmunka negatív hatással van erre és a tanórákra való felkészülésre;

26.

felhív arra, hogy a polgári nevelés legyen kötelező tárgy mind a tanárképzésben, mind az iskolákban, hogy a tanárok és a tanulók kellő ismerettel rendelkezzenek a polgárok jogaival és kötelezettségeivel, valamint az Unióval kapcsolatosan, illetve tudják elemezni és kritikusan értékelni a tematikus politikai és társadalmi helyzeteket és folyamatokat;

27.

véleménye szerint minden iskola sajátos kapcsolatban van saját helyi közösségével, és az iskola vezetőinek nagyobb döntéshozási hatáskörrel kell rendelkezniük, ami lehetővé teszi számukra, hogy – a szülőkkel és a helyi közösség érdekelt feleivel együttműködve – a helyi sajátosságokhoz illeszkedő oktatási követelményekkel a saját környezetükből adódó oktatási nehézségek megoldására törekedjenek; hangsúlyozza, hogy egy igen sokféle bevándorlói lakosság érkezésével a tanári szakma figyelmét különösen fel kell hívni az interkulturális kérdésekre és folyamatokra, nemcsak az iskolán belül, hanem a családokkal és közvetlen helyi környezetükkel kapcsolatosan is, ahol a sokféleség virágzik;

28.

hangsúlyozza a Comenius program tanárokra gyakorolt, különösen előnyös hatását, valamint fontosságát a kis közösségek, különösen a társadalmilag és gazdaságilag hátrányos helyzetű területek fejlettségi szintjére az integráció és az európai dimenzióval kapcsolatos, az oktatáson belüli fokozottabb tudatosság előmozdítása révén;

29.

üdvözli a tagállamoknak a közös munkával kapcsolatos megállapodását, hogy – a nyílt koordinációs módszer alkalmazása révén – növeljék a tanárképzési politikák összehangoltságát; sürgeti a tagállamokat, hogy teljes mértékben használják ki az egymástól való tanulás e lehetőségét, és kéri, hogy vonják be az e terület menetrendjére és fejlesztésére vonatkozó konzultációba;

30.

hangsúlyozza a tanárképzésre vonatkozó jobb statisztikák szükségességét szerte az Unióban, hogy ezáltal ösztönözzék az adatok megosztását, a fokozottabb együttműködést és a bevált gyakorlatok cseréjét; javasolja, hogy a tagállamok – a Bizottsággal együttműködve – hozzanak létre olyan rendszereket, amelyek biztosítják, hogy az iskolára felkészítő intézmények, valamint az alapfokú és a középfokú oktatás tekintetében összehasonlítható adatok álljanak rendelkezésre a tanárképzésről;

31.

úgy ítéli meg, hogy az iskolai erőszak kezelése érdekében elengedhetetlen a szorosabb együttműködés megvalósítása a vezető tanárok és a szülők között, valamint a jelenség hatékony kezeléséhez szükséges eszközök és eljárások megteremtése;

32.

hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget szem előtt tartó tanítás és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó szempontok tanárképzésben való érvényesítésének jelentőségét;

33.

felhívja a Bizottságot, hogy terjessze a tagállamokból származó, a bevált gyakorlatra vonatkozó olyan modelleket, amelyek fejlesztik az élettel kapcsolatos általános készségeket iskolai projektek útján, pl. egészséges diétával és sporttal, háztartási ismeretekkel és egyéni pénzügyi tervezéssel;

34.

felhívja a tagállamokat, hogy a tanárképzésben szerepeltessenek konfliktusmegoldási programokat, hogy a tanárok új stratégiákat tanulhassanak a tantermekben jelentkező bármilyen konfliktus megoldására, illetve az erőszak és az agresszió kezelésére;

35.

felhívja a tagállamokat, hogy a tanárképzésben szerepeltessék az Európai Unióval, intézményeivel és ezek működési módjával kapcsolatos alapszintű ismereteket, valamint rendezzenek gyakorlati látogatásokat a tanárjelöltek számára az uniós intézményekbe;

36.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az OECD-nek, az UNESCO-nak és az Európa Tanácsnak.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/18

A.

mivel a bolognai folyamat célja az európai felsőoktatási térség 2010-ig történő létrehozása, beleértve a felsőoktatási reformokat, a diákok és tanárok mobilitása előtt álló fennmaradó akadályok felszámolását, valamint az európai felsőoktatás minőségének, vonzerejének és versenyképességének javítását;

B.

mivel a diákok mobilitásának és az oktatás minőségének továbbra is a bolognai folyamat központi elemeinek kell maradniuk;

C.

mivel a diákok mobilitása új kulturális, társadalmi és felsőoktatási értékeket képez, és megteremti a személyes előrelépés, valamint a nemzeti és nemzetközi szintű felsőoktatási normák és foglalkoztathatóság növelésének lehetőségeit;

D.

mivel a diákok mobilitása számos diák, kutató és más munkatárs számára – különösen az újabb tagállamokban – főként az elégtelen ösztöndíjak miatt még mindig elérhetetlen, mivel az akadályok jól ismertek, és azokat a kapcsolódó vitában részt vevő érdekeltek közül többen ismételten jelezték;

E.

mivel külön figyelmet kell fordítani a diákok tanulásának, megélhetési költségeinek és mobilitásának megfelelő finanszírozására;

F.

mivel a Parlament következetesen költségvetési prioritásának tekintette a hallgatói mobilitást, és annak biztosítására törekedett, hogy az oktatással kapcsolatos közösségi programok megfelelő mértékű finanszírozásban részesüljenek; mivel az e kérdéssel kapcsolatos határozott álláspontja – a Tanács által a bizottsági javaslattal kapcsolatban bevezetett csökkentések ellenére – az egész életen át tartó tanulás és az Erasmus Mundus programokhoz elkülönített, a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret alapján és az új költségvetési eljárások szerint megtárgyalt költségvetési előirányzatok növeléséhez vezetett;

G.

mivel a diákok mobilitására vonatkozó, megbízható statisztikai adatokra van szükség a megfelelő politikák és intézkedések megfigyeléséhez, összehasonlításához és értékeléséhez, valamint kialakításához;

H.

mivel az önképzés és az informális tanulás elismerése az egész életen át tartó tanulás stratégiájának sarokköve, és ily módon a felnőttkori és az egész életen át tartó tanulás fontosságát el kell ismerni ebben a folyamatban;

I.

mivel a külföldre utazással kapcsolatos választást semmilyen igazgatási, pénzügyi vagy nyelvi akadály nem hátráltathatja;

J.

mivel a mobilitás az idegennyelv-tanulásra és az általános kommunikációs készségek javítására ösztönöz;

K.

mivel sürgősen szükség van az egyetemeknek a minőség, a tanulmányi struktúra, az innováció és a rugalmasság tekintetében történő reformjára és modernizációjára;

L.

mivel az oktatás minősége éppoly fontos, mint a kutatás minősége és azt az egész Európai Unióban meg kell reformálni és korszerűsíteni kell; és mivel e két dimenzió szorosan összekapcsolódik;

M.

mivel a különböző nemzeti elismerési rendszerek a diákokkal szembeni egyenlő bánásmód, valamint az Európai Felsőoktatási Térségben és az európai munkaerőpiacon az előrehaladás jelentős akadályát képezik;

N.

mivel a mobilitást veszélyeztetheti mind az elvégzett képzések teljes és megfelelő elismerésének elmulasztása, mind a megszerzett fokozatok egyenértékűségének hiánya;

O.

mivel sürgősen szükség van arra, hogy egységes megközelítést hajtsanak végre, koordináljanak és támogassanak a bolognai folyamatot aláíró valamennyi ország körében;

P.

mivel a barcelonai folyamatnak olyan új, progresszív oktatási modellt kell kialakítania, amely garantálja a képzéshez való hozzáférést mindenki számára, és amelynek legfőbb célkitűzése az ismeretek és az értékek átadása, egy öntudatos és társadalmi egyenlőtlenségektől mentes, fenntartható jövőbeli társadalmat teremtve;

1.

úgy véli, hogy a diákok mobilitásának növelését és a különböző oktatási rendszerek minőségét a bolognai folyamat 2010 utáni fő céljainak újrafogalmazása keretében prioritásokként kell kezelni;

2.

hangsúlyozza, hogy a diákok mobilitásának megvalósítása érdekében különböző politikai területeken kell lépéseket tenni; a mobilitással kapcsolatban több szempont is átlépi a felsőoktatás körét, és a társadalmi kérdések, a pénzügy, valamint a bevándorlási és vízumpolitikák alkalmazási körébe tartozik;

3.

üdvözli a tagállamok által a kormányközi együttműködés keretében az EU-n belüli oktatás minőségének és versenyképességének javítása érdekében tett erőfeszítéseket különösen a mobilitás támogatása, a képesítések elismerése és a minőségbiztosítás terén, különösen tekintettel a pénzügyi keret 1a. fejezetében rendelkezésre álló szűkös tartalékok miatti korlátozott mozgástérre;

4.

meggyőződése, hogy a folyamatban részt vevő valamennyi érdekelt fél által alkalmazott konzultációs módszernek folytatódnia kell: az intézményeknek és a diákok képviselőinek szorosan együtt kell működniük a mobilitás fennmaradó akadályai, valamint a bolognai folyamat minőségével és végrehajtásával kapcsolatos problémák kezelése érdekében;

5.

rámutat, hogy a bolognai folyamat végrehajtása során különös figyelmet kell szentelni az európai kutatási térséggel folytatott szoros és intenzív együttműködésnek és koordinációnak;

6.

ragaszkodik ahhoz, hogy a diákok mobilitásával és a diákok társadalmi-gazdasági profiljával kapcsolatban összehasonlítható és megbízható statisztikákra – például közös mutatókra, kritériumokra és referenciaértékekre – van szükség a jelenlegi adathiány leküzdése és a bevált gyakorlatok cseréjének előmozdítása érdekében;

7.

felszólítja az egyetemeket, hogy javítsák és egyszerűsítsék mind a hozzájuk érkező, mind a tőlük kiutazó diákoknak az Interneten és másként nyújtott tájékoztatást; felhívja az egyetemeket és a nemzeti Erasmus-hivatalokat, hogy működjenek együtt a diákok szervezeteivel annak érdekében, hogy minden szükséges információt kellő időben elérhetővé tegyenek; továbbá felhívja az egyetemeket, hogy az Erasmus egyetemi chartához való csatlakozásuk révén tett kötelezettségvállalásokkal összhangban támogassák a diákok jogait;

8.

hangsúlyozza, hogy annak érdekében, hogy a bolognai folyamat elérhesse célkitűzéseit, szükség van a viszonosságra a diákok és a kutatók áramlása tekintetében; hangsúlyozza a jelenlegi tendenciák és különösen az EU-hoz 2004-ben és 2007-ben csatlakozott tagállamokba irányuló gyenge mobilitás terén fennálló egyenlőtlenséget;

9.

rámutat az érkező diákok társadalmi, kulturális és nyelvi integrációját elősegítő mentori irányítás fontosságára;

10.

hangsúlyozza, hogy a nagyobb fokú nyelvismeret lényeges előny és a diákok mobilitásának egyik oka, és hogy fontos intenzív nyelvtanfolyamokat biztosítani az érkező diákok számára, az Erasmus tanulmányi időszakok előtt és/vagy azok ideje alatt,

11.

felhívja az uniós egyetemeket, hogy hajtsanak végre innovatív, széles körű és módszertani tantervi reformot, mivel a nagyra törő és jó minőségű tartalmi és szervezeti szerkezetátalakítás alapvető fontosságú a diákok mobilitása és a nagyobb mértékű rugalmasság szempontjából; valamennyi képzési programban „mobilitási tanulmányi időszak” bevezetésére szólít fel annak érdekében, hogy a külföldi tanulás lehetővé váljon a diákok számára;

12.

kéri, hogy helyezzenek hangsúlyt a doktoranduszok mobilitását előmozdító közös európai doktori programok és egy európai doktorátusi keret létrehozásának szükségességére;

13.

hangsúlyozza az oktatás minőségének és kiválóságának alapvető szerepét, hiszen a képzett tanárok minden tanulmányi területen történő fejlődése és folyamatos képzése kulcsfontosságúak a diákokat vonzó hatásuk és hatékonyságuk, valamint a bolognai folyamat célkitűzéseinek elérése szempontjából;

14.

újólag megismétli, hogy több transznacionális párbeszédre, valamint információ- és tapasztalatcserére van szükség a tanárképzés – beleértve az alapfokú tanítóképzés – konvergenciájának megkönnyítése és a folyamatos szakmai fejlődés hatékonysága érdekében;

15.

külön segítségnyújtást kell biztosítani a társadalom hátrányos helyzetű csoportjaiból származó diákok számára, például olcsó és élhető szálláshelyek felajánlásával; az érkezést követően gyakran külön támogatásra van szükség;

16.

javasolja egy harmonizált európai diákigazolvány bevezetését a mobilitás megkönnyítése és a diákok számára annak lehetővé tétele érdekében, hogy a szállások és a megélhetési költségek terén kedvezményekhez jussanak;

17.

felhívja a tagállamokat és az illetékes hatóságokat, hogy a támogatások egyszerű, rugalmas és átlátható odaítélési eljárásai, valamint a magas költségű úti célok és a rászoruló diákok esetén további pénzügyi támogatás révén biztosítsanak egyenlő és egyetemes hozzáférést a mobilitáshoz; létfontosságúnak tartja, hogy a diákok ezt a támogatást még indulásuk előtt megkapják, hogy ily módon elkerülhetővé váljon a rájuk háruló túlzott mértékű pénzügyi teher;

18.

üdvözli, hogy a költségvetési fegyelemről, valamint a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásról szóló, 2006. május 17-i intézményközi megállapodáshoz csatolt nyilatkozatban előírt többéves pénzügyi keret félidős felülvizsgálatával összefüggésben mérlegelhető az oktatás terén megvalósuló programok és különösen az Erasmus-ösztöndíjak tekintetében előirányzott pénzügyi keret növelése a program ellenőrzésének és értékelésének eredményeitől függően;

19.

rámutat, hogy a diákok mobilitása finanszírozásának új módjait, például kamatmentes kölcsönöket és/vagy átruházható kölcsönöket kell bevezetni és támogatni;

20.

felhívja az európai egyetemeket, hogy működjenek együtt a magánszektorral (pl. gazdasági vagy üzleti szervezetekkel, mint például kereskedelmi kamarákkal) annak érdekében, hogy minden ciklus folyamán (felsőfokú alapképzés, mesterfokozat, doktori fokozat) új és hatékony mechanizmusokat találjanak a diákok mobilitásának társfinanszírozására, ily módon javítva az oktatási rendszerek minőségét;

21.

javasolja, hogy a társaságok és egyetemek között folytassanak gyümölcsöző párbeszédet és kétirányú cserét annak érdekében, hogy innovatív partnerségeket alakítsanak ki és feltárják az együttműködés új módjait;

22.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az európai felsőoktatási térség létrehozása érdekében folytassák az európai referenciakeret (bolognai képesítési keretrendszer, az egész életen át tartó tanulás európai képesítési keretrendszere, a minőségbiztosításra vonatkozó európai szabványok és iránymutatások, valamint a lisszaboni elismerési egyezmény) végrehajtását;

23.

hangsúlyozza ezért az átfogó, egységesített és hatékony kreditátviteli rendszer (ECTS) végrehajtásának sürgősségét annak érdekében, hogy a diákok és egyetemi tudósok képesítésének az egységes közös keretnek köszönhetően egész Európában könnyen átvihető legyen;

24.

hangsúlyozza, hogy a háromlépcsős fokozatrendszer (felsőfokú alapképzési fokozat, mesterfokozat és doktorátus) rugalmasabbá is válhatna, kiváltképpen ha a „3 + 2” rendszer helyett a „4 + 1” rendszert használnák az első és második lépcsőben; megjegyzi, hogy egyes tanulmányok esetében ez célszerűbb lehet a végzett hallgatók nagyobb mobilitása és foglalkoztathatóságának lehetővé tétele érdekében;

25.

a szakmai gyakorlatok és az egyetemek által jóváhagyott egyéb önképzésből eredő és informális mobilitási tapasztalatoknak ECTS-krediteket kellene kapniuk, és azokat a tananyag szerves részeként kellene elismerni;

26.

felhívja a tagállamok illetékes hatóságait és az európai egyetemeket, hogy ösztönözzék és támogassák a bevált gyakorlatok cseréjét és a tudatosságnövelő kezdeményezéseket;

27.

sürgeti a tagállamokat, hogy a vízumokról szóló uniós irányelvekkel összhangban könnyítsék meg a vízumeljárásokat és csökkentsék azok költségét a mobilis diákok számára, különösen a keletebbre fekvő tagállamok és tagjelölt országok esetében;

28.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/22

A.

mivel a minőségi jogalkotás érdekében egyre inkább a Bizottságra kell ruházni a jogszabályok nem alapvető fontosságú és szakmai elemeinek kidolgozását, valamint gyors kiigazítását a technológiai haladás és a gazdasági változások fényében; mivel a hatáskörök ilyen jellegű átruházását meg kell könnyíteni azáltal, hogy a jogalkotó intézményes eszközöket kap e hatáskörök gyakorlásának ellenőrzésére;

B.

mivel ez idáig az uniós jogalkotó kizárólag az EK-Szerződés 202. cikke alapján ruházhatott át ilyen hatásköröket; mivel e rendelkezés alkalmazása nem megfelelő, hiszen az a Bizottság végrehajtási hatáskörére és az e hatáskörre vonatkozó ellenőrzési eljárásokra hivatkozik, miközben ezen eljárásokról a Tanács határoz egyhangú szavazással a Parlamenttel történő egyszerű konzultációt követően; mivel az ellenőrzési eljárások alapvetően a tagállamok köztisztviselőiből álló bizottságok tevékenységén alapulnak, és a Parlament a 2006/512/EK határozattal módosított, 1999. június 28-i tanácsi határozat elfogadásáig kimaradt minden ilyen eljárásból;

C.

mivel a komitológiai határozat 2. cikkének (2) bekezdése olyan intézkedéseket vezet be, amelyek esetében az együttdöntési eljárással elfogadott alap-jogiaktus a jogi aktus nem alapvető fontosságú elemeinek – többek között azok törlésével, vagy a jogi aktus új, nem alapvető fontosságú elemekkel történő kiegészítésével való – módosítására irányuló, általános hatályú intézkedésekről rendelkezik; mivel az uniós jogalkotó eseti alapon határozhatja meg, hogy melyek egy adott jogszabály alapvető fontosságú elemei, amelyeket csak jogalkotási eljárás alkalmazásával lehet módosítani;

D.

mivel a komitológiai határozat szerint a „kvázi-jogalkotási” intézkedésekként ismert intézkedéseket ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás szerint kell elfogadni, amelynek során a Parlament teljes mértékben részt vesz ezen intézkedések ellenőrzésében és szembehelyezkedhet a Bizottság által javasolt olyan intézkedéstervezetekkel, amelyek meghaladják az alap-jogiaktus által biztosított hatásköröket, vagy amelyek nem egyeztethetők össze az alap-jogiaktus céljával vagy tartalmával, vagy nem tartják tiszteletben a szubszidiaritás vagy az arányosság elvét;

E.

mivel az új eljárás biztosítja a kvázi jogalkotási jellegű végrehajtási intézkedések demokratikus ellenőrzését a két társjogalkotó, a Parlament és a Tanács egyenlő mértékű bevonásával, ezáltal felszámolva az Unió demokratikus deficitjének egyik legsúlyosabb elemét; mivel a komitológiai határozat lehetővé teszi a jogszabályok legtöbb szakmai elemének és kiigazításának átruházását a Bizottságra, ezáltal biztosítva, hogy a jogalkotó az alapvető fontosságú szempontokra összpontosítson és javuljon a közösségi jog minősége;

F.

mivel az új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás nem választhatóan, hanem kötelezően alkalmazandó, amikor a végrehajtási intézkedések megfelelnek a komitológiai határozat 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott jellemzőknek;

G.

mivel a közösségi joganyag még nincs teljesen összehangolva a komitológiai határozattal, hiszen még mindig léteznek jogi aktusok, amelyekben olyan végrehajtási intézkedések szerepelnek, amelyekre az új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást kellene alkalmazni;

H.

mivel a komitológiai határozat 2. cikkének (2) bekezdésében foglalt előírások hatálya alá nem csak azok a végrehajtási intézkedések tartoznak, amelyekre eddig a szabályozási eljárás vonatkozott, hanem néhány irányítóbizottsági vagy konzultációs eljárás alá tartozó intézkedés is;

I.

mivel a Lisszaboni Szerződés hierarchiát állít fel a normák között és létrehozza a „felhatalmazáson alapuló jogi aktust”, azaz amikor „a jogalkotási aktusokban felhatalmazás[t] ad … a Bizottság részére olyan általános hatályú nem jogalkotási aktusok elfogadására, amelyek a jogalkotási aktusok egyes nem alapvető rendelkezéseit kiegészítik, illetve módosítják”; mivel a Lisszaboni Szerződés a végrehajtási aktusokat új módon kezeli, és a végrehajtási aktusok felett gyakorolt tagállami ellenőrzési mechanizmusokat meghatározó rendelet elfogadására kifejezetten a Parlament és a Tanács közötti együttdöntési eljárást írja elő;

J.

mivel a Lisszaboni Szerződés vonatkozó előírásainak végrehajtása intenzív és összetett intézményközi tárgyalási folyamatot tesz szükségessé, és mivel ez azzal jár, hogy a jogszabályok összehangolására szolgáló jelenlegi folyamatot minél előbb, de mindenképpen a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt be kell fejezni;

K.

mivel – amennyiben a Lisszaboni Szerződés hatályba lép – tovább kell haladni a közösségi joganyagnak az Európai Unió működéséről szóló szerződés jogalkotási hatáskörök átruházásáról szóló 290. cikkéhez történő újabb, összetettebb hozzáigazításával; mivel annak ellenére, hogy a „felhatalmazáson alapuló jogi aktus” Lisszaboni Szerződésben szereplő meghatározása hasonló a komitológiai határozat által bevezetett „kvázi-jogalkotási” intézkedés fogalmához, e két fogalom nem azonos és a két jogi aktusban meghatározott eljárási rendszerek teljesen eltérnek; következésképpen a jelenlegi kiigazítási folyamat nem tekinthető a jövőben szükséges folyamatnak pontosan megfelelő precedensnek;

L.

mivel ugyanezen oknál fogva az egyes jogi aktusok jelenleg zajló kiigazítása nem tekinthető precedensnek a jövőre nézve;

M.

mivel hasznos len8e, ha az intézmények megállapodnának a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadásának egységes folyamatában, amelyet a Bizottság belefoglalna a jogalkotási aktusok tervezetébe, bár a jogalkotók továbbra is szabadon módosíthatnák azt; mivel folytatni kell a végrehajtási aktusok felett gyakorolt tagállami ellenőrzési mechanizmusokat meghatározó szabályozások együttdöntési eljárással való elfogadását, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 291. cikkének megfelelően;

1.

felkéri a Bizottságot, hogy az EK-Szerződés vonatkozó cikkeinek megfelelően nyújtson be a Parlamenthez jogalkotási javaslatokat a komitológiai kiigazítás teljessé tétele érdekében; kéri, hogy ezeket a javaslatokat intézményközi egyeztetések alapján készítsék el, és különösen a mellékletben felsorolt jogalkotási aktusokat célozzák;

2.

felkéri a Bizottságot, hogy terjesszen elő ennek megfelelő jogalkotási javaslatokat a fennmaradó – különösen az ezen állásfoglalás mellékletében felsorolt – jogi aktusoknak a komitológiai határozattal történő összhangba hozatala céljából;

3.

felkéri a Bizottságot, hogy amennyiben a jogszabályok kiigazítására szolgáló jelenlegi folyamat nem fejeződik be a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt, nyújtsa be a megfelelő jogalkotási javaslatokat az addig ki nem igazított jogi aktusoknak az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkében foglalt új rendszerhez történő igazítása érdekében;

4.

felkéri a Bizottságot, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése után mindenképpen nyújtsa be a szükséges jogalkotási javaslatokat a teljes közösségi joganyag új rendszerhez való igazítása érdekében;

5.

felkéri a Bizottságot, hogy minél előbb nyújtson be jogalkotási javaslattervezetet a Bizottságra ruházott végrehajtási jogkörök gyakorlásának tagállami ellenőrzési mechanizmusaira vonatkozó szabályok és alapelvek megállapításáról szóló rendeletre, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 291. cikkének (3) bekezdése értelmében;

6.

kéri, hogy az Európai Parlamentben juttassanak kiegészítő forrásokat az összes komitológiai eljárásra, és nemcsak a jelenlegi átmeneti időszakban, hanem a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének eshetőségére való felkészülésként is annak biztosítása érdekében, hogy a három intézmény közötti mindegyik komitológiai eljárás megfelelően működjön;

7.

megerősíti, hogy ezek a kérések tiszteletben tartják a szubszidiaritás elvét és az állampolgárok alapvető jogait;

8.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot és a mellékelt listát a Bizottságnak és a Tanácsnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/26

A.

mivel jelenleg a pénzpiacokról szóló nemzeti és uniós szabályozás közvetve vagy közvetlenül, bár nem kizárólag a fedezeti alapokra és magántőke-befektetési alapokra is alkalmazandó;

B.

mivel a tagállamoknak és a Bizottságnak biztosítaniuk kell e szabályozás egységes végrehajtását és alkalmazását; mivel a hatályos jogszabályok minden további kiigazítását megfelelő költség/haszon elemzésnek kell alávetni, és annak megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie;

C.

mivel a Bizottság nem reagált minden szempontból pozitívan a Parlament korábbi kéréseire, többek között a fent említett 2004. január 15-i, 2006. április 27-i, 2007. július 11-i és 2007. december 13-i állásfoglalásaiban megfogalmazottakra;

D.

mivel a fedezeti alapok és a magántőke igen eltérő jellemzőkkel írhatóak le, és egyik fogalomra sem létezik egyértelmű meghatározás, de mindkettő inkább a jól tájékozott, mintsem lakossági fogyasztók által igénybe vett befektetési eszköz; mivel a termékspecifikus szabályozás szempontjából e két elem nem kezelhető egy kategóriaként;

E.

mivel a fedezeti alapok és a magántőke-befektetések egyre fontosabb olyan alternatív befektetési eszközök, amelyeknek nem csak jelentős és egyre növekvő a részesedése a globálisan vagyonkezelés alatt álló eszközökben, de új befektetési lehetőségek létrehozásával javítják is a pénzügyi piacok hatékonyságát;

F.

mivel több globális, EU-beli és nemzeti intézmény már jóval a jelenlegi pénzügyi válság előtt elemezte a fedezeti alapokkal és a magántőke-befektetésekkel kapcsolatos lehetséges aggályokat, ami a pénzügyi stabilitást, a kockázatkezelés szabványait, a túlzott eladósodottságot (tőkeáttétel), valamint a lekötött és az összetett pénzügyi eszközök értékelését illeti;

G.

mivel a Pénzügyi Stabilitási Fórum 2007-es elemzése megállapította, hogy a pénzügyi stabilitással kapcsolatos aggályok az összes szereplő fokozott ellenőrzésével kezelhetők a legjobban;

H.

mivel a világ pénzügyi stabilitásáról szóló, 2008 áprilisi jelentésében a Nemzetközi Valutaalap megállapította, hogy „senki nem tudta felmérni az intézmények széles körére – bankokra, monoline biztosítókra, állami pénzintézetekre, fedezeti alapokra – gyakorolt hatást, és a rendszertelen kiigazítás miatti járulékos kockázatokat”;

I.

mivel a lisszaboni menetrend megvalósítása a növekedésbe és a foglalkoztatásba való hosszú távú befektetést tesz szükségessé;

J.

mivel ehhez a hosszú távú befektetéshez jól működő, stabil, a reálgazdasághoz hozzájáruló pénzügyi piacokra van szükség az EU-ban és globálisan egyaránt, ami kizárólag egy versenyképes és innovatív pénzügyi ágazat Európai Unióban való jelenlétének biztosításával lehet elérni;

K.

mivel a fedezeti alapok és a magántőke-befektetési alapok az innovatív termékek iránti kereslet megteremtése, az árfeltárás segítése révén sok esetben likviditást biztosítanak, elősegítik a piac diverzifikációját és a piaci hatékonyságot;

L.

mivel a pénzügyi stabilitás jobb felügyeleti együttműködést is igényel, globális szinten is, amihez logikusan az EU jelenlegi felügyeleti rendszerének folyamatos javítása szükséges, beleértve a rendszeres információcserét és az intézményi befektetők fokozott átláthatóságát;

M.

mivel a Bizottságnak fel kellene tárnia az off-shore piaci szereplők globális szabályozásának lehetőségét;

N.

mivel a befektetők és a felügyeleti hatóságok felőli megfelelő szintű átláthatóság kulcsfontosságú az ilyen jól működő és stabil pénzpiacok biztosítása, valamint a piaci szereplők és termékek közötti verseny előmozdítása szempontjából;

O.

mivel a Bizottságnak ellenőriznie és elemeznie kell a fedezetialap- és a magántőke-műveletek hatásait, és fontolóra kell vennie a befektetések jövőbeli finanszírozási módjára, a kockázatkezelésre, az értékelési módszerekre, a menedzserek képesítésére, a lehetséges érdekellentétekre, a tulajdonosi szerkezet nyilvánosságra hozatalára és a fedezeti alapok nyilvántartásba vételére vonatkozó minimumkövetelményekről szóló irányelv indítványozását;

P.

mivel a piaci tevékenység ellenőrzési céllal történő nyomon követésének biztosítására az illetékes felügyeleti szervek rendelkezésére kell bocsátani a fedezeti kockázattal és a hitelezési tevékenységgel kapcsolatos információkat;

Q.

mivel az alapkezelő ágazat a nagyobb átláthatóság érdekében tovább kell fejlessze a vállalatirányításra vonatkozó kötelező intézkedéseket, melyekről a nyilvánosságot is tájékoztatni kell; kéri az ellenőrzési mechanizmusok javítását;

R.

mivel a tagállamoknak a legjobb gyakorlat alkalmazásával biztosítaniuk kell, hogy a foglalkoztatottak megszerzett vállalati nyugdíjai csőd ellen védve legyenek;

S.

mivel a Bizottságnak fontolóra kellene vennie, hogy a „prudens személy” elvének meghatározásába – amennyiben ez az elv a már meglévő közösségi jogszabályok része – vegye fel azt a követelményt is, hogy a befektetők kötelesek legyenek ellenőrizni, hogy az alternatív befektetési alap, amelybe befektetnek, megfelel-e az arra vonatkozó jogszabályoknak és az iparág legjobb gyakorlatra vonatkozó szabványainak;

T.

mivel a zártkörű értékpapír-kibocsátás tagállamok általi meghatározásai között jelenleg tapasztalható különbségek akadályt jelentenek a belső piacra nézve, és arra ösztönöznek, hogy magas kockázatú termékeket szivárogtassanak be a lakossági piacra;

U.

mivel létre kellene hozni a magatartási kódexekkel kapcsolatos egymegállós rendszerű honlap létrehozását, beleértve a magatartási kódexeket betartók jegyzékét, a kódexek nyilvánosságra hozatalát és a megfelelés hiányának indokait; megállapítja, hogy a megfelelés hiányának okaiból tanulni is lehet; mivel ezt a honlapot az EU számára kell létrehozni, és nemzetközi szinten kell népszerűsíteni;

V.

mivel a globális pénzügyi stabilitásról szóló 2008. áprilisi jelentésében az IMF figyelmeztetett arra, hogy „a vállalati szektor adósságpiaca sebezhetőnek tűnik, mivel a nemteljesítési ráták makrogazdasági és strukturális tényezők együttes hatása miatt valószínűleg emelkedni fognak”;

W.

mivel a magántőke-befektetési ügyletek közelmúltbeli megszaporodása jelentékenyen növelte azon alkalmazottak számát, akiknek munkahelyét végső soron a magántőke-befektetési alapok ellenőrzik, kellő figyelmet kell fordítani a hatályos nemzeti munkajogra és a közösségi munkajogra (különösen a 2001/23/EK irányelv), amely akkor alakult ki, amikor a helyzet még más volt, mivel a nemzeti és a közösségi munkajogot megkülönböztetésmentesen kell alkalmazni, ideértve a munkavállalók felé azonos felelősséget viselő összes gazdasági szereplővel szembeni tisztességes és megfelelő bánásmódot;

X.

mivel sok jogrendszer szerint az üzemek tulajdonában lévő és ellenőrzése alatt álló fedezeti alap és magántőke nem jelenik meg munkaadóként, és ezért mentesül a munkaadókra vonatkozó jogi kötelezettségek alól;

Y.

mivel a rendkívüli adósságterhek esetében a társaságok magasabb kockázati profilt mutatnak;

Z.

mivel más szereplőkhöz hasonlóan összeférhetetlenség származhat a magántőke-befektetési vagy fedezeti alapok üzleti modelljéből vagy e vállalkozások és a pénzügyi piacok más szereplői közötti kapcsolatokból; a hatályos közösségi jogszabályok megerősítésére irányuló erőfeszítések nem korlátozódhatnak kizárólag a fedezeti alapokra és a magántőke-befektetési alapokra, és azoknak összhangban kell lenniük a globális normákkal, például az összeférhetetlenség kollektív befektetési formák és piaci közvetítők által történő kezeléséről szóló IOSCO-elvekkel;

AA.

mivel a fedezeti alapok és a magántőke-befektetési alapok vezetőinek javadalmazási rendszerei miatt felelőtlen kockázatvállaláshoz vezető, visszás ösztönzők születhetnek;

AB.

mivel a fedezeti alapok a hitelválsággal sújtott összetett strukturált termékek befektetői között voltak, így más befektetőkhöz hasonlóan maguk is veszteségeket szenvedtek;

AC.

mivel a jövőbeli pénzügyi válságok kockázatának minimalizálása érdekében, illetve a piacokon átívelő és a piaci résztvevők közötti erős kölcsönhatásokra, valamint a határokon átnyúló, illetve a szabályozott és a nem szabályozott piaci szereplők közötti egyenlő versenyfeltételek célkitűzése miatt a következetesebb és összehangoltabb általános érvényű szabályozás biztosítása érdekében számos kezdeményezés indult el az EU-ban és globális szinten, ideértve a tőkekövetelményről és a tőkemegfelelésről szóló irányelvek felülvizsgálatát és a hitelminősítő ügynökségekről szóló irányelvre irányuló javaslatot;

AD.

mivel az elvi alapú szabályozás megfelelő megközelítés a pénzügyi piacok szabályozása tekintetében, hiszen jobban igazodik a piac fejlődéséhez;

AE.

mivel uniós szintű fellépésre van szükség a pénzintézetekre és pénzpiacokra vonatkozó alábbi hét elv alapján:

AF.

mivel ez a fellépés, figyelembe véve a nemzetközi felügyeleti és szabályozási gyakorlatot, univerzális és átfogó, bizonyos méret felett az összes pénzintézetet felölelő jogalapot biztosítana;

1.

kéri a Bizottságot, hogy az EK-Szerződés 44. cikke, 47. cikkének (2) bekezdése vagy 95. cikke alapján 2008 végéig nyújtson be egy vagy több olyan jogalkotási javaslatot, amely lefedi az összes lényeges szereplőt és pénzpiaci résztvevőt, azon belül a fedezeti alapokat és a magántőke-befektetési alapokat, reagál a fenti AE. preambulumbekezdésben megfogalmazott elvekre, és követi a lenti részletes ajánlásokat;

2.

megerősíti, hogy az ajánlások tiszteletben tartják a szubszidiaritás elvét és a polgárok alapvető jogait;

3.

álláspontja szerint a kért javaslat vagy javaslatok lehetséges pénzügyi kihatásait uniós költségvetési előirányzatokból kell fedezni;

4.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a kapcsolódó részletes ajánlásokat a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/34

A.

mivel elismert tény, hogy az alternatív befektetéseket kínáló cégek – úgy mint a fedezeti alapok és magántőke-befektetési alapok – a vagyonkezelők számára új diverzifikációs lehetőségeket kínálnak, fokozzák a piaci likviditást, növelik a magas megtérülési lehetőségeket a befektetők számára, hozzájárulnak az árképzési folyamathoz, a kockázatok diverzifikálásához és a pénzügyi integrációhoz, valamint javítják a piaci hatékonyságot;

B.

mivel a fedezeti alapok és a magántőkealapok olyan sajátos befektetési formák, amelyek eltérnek a befektetések és a befektetési stratégia jellegében;

C.

mivel az EU-székhelyű fedezeti alapok és magántőke-befektetési alapok olyan környezetet igényelnek, amely tiszteletben tartja innovatív stratégiájukat, ezáltal lehetővé téve számukra nemzetközi versenyképességük megőrzését, és egyidejűleg mérsékelve az esetleges káros piaci mozgások hatásait, mivel a termékspecifikus szabályozás rugalmatlan lehet és akadályozhatja az innovációt;

D.

mivel azoknak a fedezeti alapoknak és magántőke-befektetési alapoknak, amelyek alapkezelő társasága az EU-ban telepedett le, meg kell felelniük a jelenlegi és jövőbeli közösségi jogszabályoknak; mivel a nem az EU-ban letelepedett szervezeteknek is meg kell felelniük ezeknek a jogszabályoknak bizonyos tevékenységek keretében;

E.

mivel az EU „onshore” fedezeti alapjai, fedezeti alapkezelői és magántőkealap cégei a jelenlegi szabályozás alanyai, különösen a piaci visszaélésre vonatkozóan, valamint hogy a szabályozás közvetetten vonatkozik rájuk a partnereiken keresztül, illetve amikor a szabályozott termékekbe történő befektetéseket értékesítenek;

F.

mivel néhány tagállamban a fedezeti alapokra és a magántőke-befektetési alapokra a nemzeti szabályozói rendszerek vonatkoznak, és az ilyen alapokat érintő érvényes uniós irányelvek végrehajtása eltérő; mivel az ilyen eltérő nemzeti szabályok felvetik a belső piac szabályozási felaprózódásának kockázatát, ami azzal a hatással járhat, hogy gátolja Európában az üzletág határon átnyúló fejlődését;

G.

mivel az irányelv tűnik a megfelelő jogi eszköznek a fedezeti alapokhoz és magántőke-befektetési alapokhoz kapcsolódó különféle kérdések szabályozására, mivel a tagállamok hatályos jogszabályainak a fedezeti alapokra és magántőke-befektetési alapokra gyakorolt hatását elemezni és értékelni kell az átláthatóságáról szóló bármilyen irányelv megalkotása előtt; mivel egy ilyen szabályozásnak a harmonizáció kiindulópontjaként kell szolgálnia; és mivel a hatályos jogszabályok kiigazításra szorulhatnak, de el kell kerülni olyan változtatások bevezetését, amelyek igazságtalan különbségeket okozhatnak;

H.

mivel elismert tény, hogy a fő kérdések egyike az átláthatóság szükségessége és elemzése, valamint az, hogy hogyan lehet javítani az átláthatóságot mivel az átláthatóságnak számos szempontja van, úgy mint a fedezeti alapok és magántőke-befektetési alapok átláthatósága azon társaságok irányában, amelyek részvényeit megszerzik vagy tulajdonukban tartják, valamint az elsődleges ügynökök (prime brokers), intézményi befektetők – mint például nyugdíjalapok vagy bankok –, lakossági befektetők, üzleti partnerek, szabályozók és hatóságok irányában; mivel az átláthatósággal kapcsolatos egyik legfőbb hiányosság a fedezeti alapok vagy magántőke-befektetési alapok és azon társaságok kapcsolatában rejlik, amelyeknek részvényeit az alap megszerzi vagy tulajdonában tartja;

I.

mivel az Egyesült Államok tapasztalatait, ahol az információ szabadságára vonatkozó jogszabályt használták ki a versenytársak ahhoz, hogy a befektetőknek szánt részletességgel megszerezzék az alapok befektetési adatait, ami a befektetőket és az alapot is károsította;

J.

mivel az átláthatóságról szóló irányelv következetlen végrehajtása ahhoz vezetett, hogy az átláthatóság szintje eltérő az EU-ban, és magas költségeket okozott a befektetők számára;

K.

mivel az átláthatóság alapvető feltétele a befektetői bizalomnak és a bonyolult pénzügyi termékek megértésének, és így elősegíti a pénzügyi piacok optimális működését és stabilitását, mivel az átláthatóság a kellő gondosságot kiegészíti és nem felváltja;

L.

mivel a jelenlegi jelzálogpiaci válság nem korlátozódik egyetlen ágazatra – figyelembe véve, hogy időbe kerül megérteni a válság összes okát és hatását, valamint mivel a sokféle ok között az alábbiak szerepelnek:

M.

mivel a közösségi jogszabályok rendelkeznek olyan mechanizmusokról, mint a komitológia vagy a Lámfalussy-eljárás, amelyek lehetővé teszik a változó üzleti környezetre a végrehajtási intézkedéseken keresztül történő rugalmas reagálást; mivel ez a rendszer javulni fog az új Szerződés értelmében a felhatalmazáson alapuló jogi aktus eszközével;

N.

mivel számos különböző fedezeti alapokkal és magántőke-befektetési alapokkal kapcsolatos kezdeményezés, valamint az olyan szervezetek, mint az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezete, a Nemzetközi Valutaalap, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet és az ipari testületek, köztük a fedezeti alapok és magántőke-befektetési alapok testületei is, már létrehozták a legjobb gyakorlatok elveit és kódexét, amelyek még felülvizsgálatot és ellenőrzést igényelnek, és amelyek mintául szolgálhatnak az EU-jogalkotás számára; mivel az EU-jogszabályok betartásán túlmenően a vállalkozásokat és üzleti szövetségeket ösztönözni kellene, a „tartsd be, vagy magyarázd meg” elv alapján csatlakozzanak ezekhez a kódexekhez, és a kódexek betartásának és a magyarázatoknak a részleteit tegyék nyilvánossá és megfelelő módon értékeljék;

O.

mivel néhány tőzsdén kívüli (OTC) termék esetében nyitottabb és láthatóbb kereskedelmi rendszerekre van szükség a piaci árakhoz viszonyított értékelésnek lehetőség szerinti növelése, illetve az esetleges tulajdonosváltás jelzése érdekében; mivel az OTC klíring rendszer vonzó a felügyeleti ellenőrzés és a kockázatelemzés tekintetében, de az egyenlő globális feltételek biztosítása érdekében minden új rendszert nemzetközi alapon kell bevezetni;

P.

mivel az egész ágazatra kiterjedő nyomon követésnek és beszámolásnak szerepe van a lakosság aggályainak kezelésében és a magántőke-befektetés gazdasági hatásának megértésében, és már most is vonatkozik az állami és magánvállalatokra az a követelmény, hogy konzultációt kell folytatniuk munkavállalóikkal az érdekeiket érintő kérdésekben; mivel nem szabad egyensúlyhiányt okozni a magántőke-portfólióba befektető vállalkozásokra és a többi magáncégre nézve kötelező kereskedelmi közzététel között;

Q.

mivel a termékhez kapcsolódó jogszabályok láthatóan nem megfelelő szabályozási típusok ezen innovatív ágazat kezeléséhez;

R.

mivel a „mindent egy helyen” webhely létrehozása az Európai Unió ügyviteli szabályzatai számára nagy segítséget jelentene, és azt nemzetközileg népszerűsíteni kellene; mivel ennek a weboldalnak tartalmaznia kellene azoknak a piaci szereplőknek a nyilvántartását, amelyek megfelelnek a magatartási kódexeknek, továbbá ezek kilétét, és a kódexek be nem tartásának okát; mivel a szabályzatok be nem tartásának indokai is olyan eszközök, amelyekből tanulni lehet;

S.

mivel fel kell hívni a figyelmet annak szükségességére, hogy leküzdjék az alternatív befektetési formák határokon átnyúló értékesítése előtt álló akadályokat az intézményi befektetők számára egy zártkörű kibocsátásra vonatkozó európai rendszer létrehozásával;

T.

mivel a magántőke-befektetési alapok vonatkozásában indokolni kellene a további jelentési kötelezettség költségeit – különösen ha ezek gyakoriak – és arányosnak kellene lenniük a jelentésből származó előnyökkel; mivel szorosabb kapcsolatra van szükség a juttatási csomagok és a hosszú távú teljesítmény között;

U.

mivel ezen a területen javaslat nem áll előkészítés alatt;

1.

kéri a Bizottságot, hogy az EK-Szerződés 44. cikke, 47. cikkének (2) bekezdése vagy 95. cikke alapján terjesszen be a Parlamentnek – a tárgytól függően – jogalkotási javaslatot vagy javaslatokat a fedezeti alapok és a magántőke-befektetési alapok átláthatóságáról; szorgalmazza, hogy ez(eke)t a javaslato(ka)t az intézményközi tárgyalásokra figyelemmel és az alábbi részletes ajánlásokat követve terjesszék be;

2.

megerősíti, hogy az ajánlások tiszteletben tartják a szubszidiaritás elvét és a polgárok alapvető jogait;

3.

megítélése szerint a kért javaslat(ok) nem jár(nak) pénzügyi következményekkel;

4.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a kapcsolódó részletes ajánlásokat a Bizottságnak és a Tanácsnak, valamint a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/41

A.

felismerve a petíciós eljárás különös fontosságát annak lehetővé tétele szempontjából az egyének számára, hogy felhívják az Európai Parlament figyelmét olyan őket közvetlenül érintő konkrét kérdésekre, amelyek az Unió tevékenységi körébe tartoznak;

B.

mivel a Petíciós Bizottságnak mindig törekednie kell arra, hogy javítson hatékonyságán annak érdekében, hogy jobban szolgálja az uniós polgárokat és megfeleljen azok elvárásainak;

C.

figyelemmel arra, hogy az Unió struktúráinak és politikáinak kialakítása terén ebben az időszakban elért komoly előrehaladás ellenére a polgárok gyakran továbbra is tudatában vannak annak, hogy az Unió politikáinak és programjainak alkalmazása terén számos hiányosság áll fenn, mivel azok őket közvetlenül érintik,

D.

mivel az EK-Szerződés értelmében az uniós polgárok petíciót nyújthatnak be az Európai Parlamenthez, de más uniós intézményekhez vagy szervekhez is eljuttathatják panaszaikat, például a Bizottsághoz;

E.

mivel továbbra is létfontosságúak azok a nemzeti szinten tett erőfeszítések, amelyek célja tájékoztatni a közvéleményt a Parlamenthez való petícióbenyújtás jogáról annak érdekében, hogy fel lehessen hívni a nyilvánosság figyelmét, valamint meg lehessen előzni a különféle panaszeljárások összetévesztését;

F.

mivel a tagállamok feladata a közösségi rendeletek és irányelvek alkalmazása, és ezt a feladatot regionális vagy helyi politikai hatóságaikra ruházhatják, alkotmányos berendezkedésüktől függően;

G.

mivel a Parlament törvényesen fejthet ki demokratikus ellenőrzést és felügyeletet az uniós politikák felett, figyelemmel a szubszidiaritás fontos elvére, annak érdekében, hogy biztosítsák az uniós jogszabályok megfelelő végrehajtását és megértését, valamint hogy betöltsék azt a szerepet, amelynek érdekében az Unió hatáskörrel rendelkező intézményei megtervezték, megvitatták és elfogadták őket;

H.

mivel az európai polgárok és az Unió lakosai aktívan részt vehetnek ebben a tevékenységben, élve az Európai Parlamenthez benyújtott petíció jogával, annak tudatában, hogy problémáikkal a illetékes bizottság foglalkozik és azokat kivizsgálja, valamint hogy megfelelő választ kapnak majd;

I.

mivel a hatályos Szerződések már tartalmaznak kötelezettségvállalásokat az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok, az egyenlőség és a kisebbségek jogainak – mint az európai társadalom alapvető elveinek – tiszteletben tartására vonatkozóan, és mivel az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló új szerződések – a 27 tagállam által történő ratifikálásuk esetén – tovább erősítik ezt, az Alapjogi Charta szerepeltetésével, rendelkezve az Uniónak az emberi jogokról szóló európai egyezményhez történő csatlakozásáról, valamint jogalapot teremtve a polgári jogalkotási kezdeményezésekhez, továbbá megfelelő közigazgatási jogi rendszert kialakítva az uniós intézmények számára;

J.

mivel az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke eljárásokat állapít meg, amelyek útján az Unió intézkedéseket tehet az Unió alapjául szolgáló elveknek a tagállamok által történő súlyos és kitartó megsértése esetén, a szóban forgó Szerződés 6. cikke értelmében;

K.

emlékeztetve e tekintetben arra, hogy az uniós polgárok gyakran nyújtanak be petíciót a Parlamenthez jogorvoslat céljából, amikor úgy ítélik meg, hogy a Szerződésben elismert jogaikat megsértették, és amikor megállapításuk szerint a bírósági jogorvoslat nem megfelelő, nem praktikus, túl sokáig húzódik, illetve ahogyan az gyakran elő is fordul, költséges;

L.

mivel a Petíciós Bizottságnak, mint illetékes bizottságnak kötelessége nemcsak az egyes petíciókra válaszolni, hanem megfelelő időn belül életképes megoldások biztosítására is törekedni a petíciók benyújtói által kifejezett aggályokkal kapcsolatban, és mivel ez munkájának fő célja;

M.

mivel a petíciók benyújtóinak aggályaira a megoldásokat általában egyrészről a Petíciós Bizottság, másrészről pedig a Bizottság, a tagállamok és azok regionális és helyi hatóságai hű együttműködésének köszönhetően találják meg, amelyek közösen biztosítanak bíróságon kívüli jogorvoslatot;

N.

mivel mindazonáltal a tagállamok és a regionális vagy helyi hatóságok részéről nincs mindig jelen az egyértelmű szándék, hogy a petíciók benyújtói által felvetett problémákra gyakorlati megoldásokat találjanak;

O.

mivel továbbá jóllehet a petíciók állításai nem mindig kellően megalapozottak, mégis joguk van ahhoz, hogy az illetékes bizottság magyarázattal és válasszal szolgáljon számukra, amennyiben ez a helyzet áll fenn;

P.

mivel a megerősített intézményközi koordinációnak eredményesebbé kell tennie az elfogadhatatlan petíciók nemzeti hatóságokhoz történő visszairányítását;

Q.

mivel a petíciók elfogadhatatlannak nyilváníthatók, amennyiben nem az Európai Unió tevékenységi körével kapcsolatosak, valamint mivel a petíciós eljárás nem olyan módszerként áll a polgárok rendelkezésére, amelyet a hatáskörrel rendelkező nemzeti igazságügyi vagy politikai hatóságok általuk kifogásolt határozatai ellen fellebbezési eszközként használhatnak;

R.

mivel elengedhetetlen, hogy a Parlament biztosítsa a tényleges hatáskört, szabályokat, eljárásokat és erőforrásokat saját maga számára annak érdekében, hogy a beérkező petíciókra hatékonyan és kellő időben válaszolhasson;

S.

mivel a petíciós eljárás kedvezően hozzájárulhat a hatékonyabb jogalkotáshoz, nevezetesen azáltal, hogy azonosítja a petíciók benyújtói által jelzett olyan területeket, ahol a hatályos uniós jog elégtelen vagy eredménytelen, tekintettel az adott jogszabály célkitűzéseire, és mivel a hatáskörrel rendelkező jogalkotási bizottság együttműködésével és fennhatósága alatt az ilyen helyzetek az érintett jogszabály felülvizsgálatával orvosolhatók;

T.

mivel a petíciós eljárás emellett jelentős mértékben hozzájárul az olyan esetek azonosításához, ahol a tagállamok nem alkalmazzák megfelelően a közösségi jogot, ami számos esetben azt eredményezi, hogy a Bizottság jogsértési eljárást kezdeményez az EK-Szerződés 226. cikke értelmében;

U.

mivel a jogsértési eljárás célja annak biztosítása, hogy az érintett tagállamot kötelezzék a hatályos közösségi jognak való megfelelésre, emellett pedig a Bizottság mérlegelési jogkörébe tartozik, és a folyamatban a Parlament közvetlen bevonásáról nem rendelkeztek; megállapítva ugyanakkor, hogy a jogsértések hozzávetőlegesen egyharmada kapcsolódik az Európai Parlamenthez benyújtott petíciókban felvetett kérdésekhez;

V.

mivel egy jogsértési eljárás még sikeres kimenetele esetén sem feltétlenül biztosít közvetlen jogorvoslatot az egyes petíciók benyújtói által felvetett problémák vonatkozásában, és mivel ez aláássa a polgárok abba vetett bizalmát, hogy az európai intézmények képesek megfelelni várakozásaiknak;

W.

mivel 2007-ben, amikor a Petíciós Bizottság taglétszámát 25-ről 40-re emelték, a Parlament 1 506 petíciót vett nyilvántartásba (ami 2006-hoz képest 50 %-os növekedést jelentett), amelyek közül 1 089 petíciót nyilvánítottak elfogadhatónak;

X.

rögzítve, hogy 2007-ben összesen 159 petíció benyújtója vett részt a Petíciós Bizottság ülésein, nem számítva sok más személyt, akik az eljárás megfigyelése céljából voltak jelen;

Y.

mivel hat tényfeltáró látogatást szerveztek 2007-ben Németországba, Spanyolországba, Írországba, Lengyelországba, Franciaországba és Ciprusra, amelyek eredményeként jelentéseket készítettek és ajánlásokat tettek, amelyeket ezt követően megküldtek valamennyi érdekelt félnek és különösen a petíciók benyújtóinak;

Z.

mivel kilenc teljes bizottsági ülést szerveztek, amelyeken több mint 500 egyedi petíciót vitattak meg, a Bizottság képviselőinek értékes hozzájárulásával, és valamennyi petíció benyújtóját tájékoztatták az eredményről;

AA.

mivel az uniós polgárok számára a petíciós eljárásban tapasztaltak alapján a kiemelt területek a következők: a környezet és annak védelme, ideértve a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv, a vízügyi keretirányelv, az ivóvízről szóló irányelv, a hulladékról szóló irányelv, az élőhelyvédelmi irányelv, a madárvédelmi irányelv, a pénzmosásról szóló irányelv és mások hiányosságait, és ideértve a szennyezéssel és az éghajlatváltozással, az egyéni és a magántulajdonhoz való joggal, a pénzügyi szolgáltatásokkal, a munkavállalók szabad mozgásával és jogaival – ideértve a nyugdíjjogosultságokat és egyéb szociális rendelkezéseket –, az áruk szabad mozgásával és adóztatásával, a szakmai képesítések elismerésével és a letelepedés szabadságával kapcsolatos aggályokat, valamint az állampolgárság, a nemi vagy kisebbségi hovatartozás alapján történő megkülönböztetésre vonatkozó állításokat;

AB.

mivel a petíciók tárgya és megvizsgálásuk 2007-ben fontos aktuális kérdésekre terjedt ki, ideértve az éghajlatváltozást, a biológiai sokféleség csökkenését, a vízkészletek szűkösségét, a pénzügyi szolgáltatások szabályozását és az Európai Unió energiaellátását;

AC.

figyelemmel arra, hogy tartós és konstruktív kapcsolat áll fenn a polgároknak az uniós intézmények állítólagos hivatali visszaéléseivel kapcsolatos panaszait kivizsgálni hivatott európai ombudsman és a Petíciós Bizottság között, amely rendszeres időközönként jelentést tesz a Parlamentnek az ombudsman éves jelentéséről vagy különjelentéseiről, amelyek az ombudsman fellépésének legvégső eszközei, amennyiben ajánlásait nem követik, és amelyekből 2007-ben egy készült;

AD.

mivel az illetékes bizottság által 2005 júniusában egy, az ombudsman részéről a Parlamentnek címzett, az Európai Csalás Elleni Hivatalon belüli hivatali visszaélésről szóló különjelentésre vonatkozó jelentés elkészítésére irányuló engedélyre vonatkozóan benyújtott kérelmet az elnökök értekezlete 2007. november 15-én határozatával elutasította;

AE.

tekintettel a jövőbeli fejleményekre, amelyek tovább fokozzák az uniós polgároknak az Európai Unió tevékenységeiben és munkájában való részvételét, nevezetesen a Lisszaboni Szerződésben foglalt „polgári kezdeményezés” bevezetésével, amely – a 27 tagállam által történő ratifikálása esetén – számos tagállamból több mint egymillió egyén számára teszi lehetővé az új jogszabályra való javaslattételt, és amelynek érdekében egyedi eljárásokat kell bevezetni a Bizottság – amelyhez az ilyen kezdeményezéseket először címezni kell –, valamint az Európai Parlament és a Tanács részvételével;

AF.

mivel ha a Petíciós Bizottság ténylegesen és hatékonyan működik, az világos jelzést ad az állampolgárok számára arról, hogy jogos aggodalmaikat figyelembe veszik, illetve hiteles kapcsolatot teremt a polgárok és az EU között, ellenben ha elfogadhatatlan késedelmek tapasztalhatók, a tagállamok pedig nem hajlandók végrehajtani az ajánlásokat a közösségi joggal összhangban, akkor ez csak növeli az EU és a polgárai közötti szakadékot, illetve sok esetben csak megerősíti a demokratikus deficit létezésével kapcsolatos álláspontjukat;

AG.

mivel 2007 folyamán a Petíciós Bizottság tagjai számára hasznos volt az e-Petíciós adatbázis és kezelési eszköz komoly fejlesztése, amelynek kidolgozására a titkárság és az informatikai szolgálat együttműködésével került sor, és amely a Petíciós Bizottság és a képviselőcsoportok valamennyi tagja számára közvetlen hozzáférést biztosít minden petícióhoz és kapcsolódó dokumentumhoz, ezáltal fejlesztve azon képességüket, hogy hatékonyan szolgálják a petíciók benyújtóinak igényeit;

AH.

megállapítva mindazonáltal, hogy a Parlamentnek nem sikerült a Petíciós Bizottság munkájáról szóló előző évi állásfoglalásban kért erőforrásokat biztosítani a petíciós eljárás internetes eszközeihez szükséges fejlesztésre, valamint a Parlament eljárási szabályzata 192. cikke (2) bekezdésének érvényt szerezni, amelynek értelmében egy elektronikus nyilvántartást „készítenek, amelyben a polgárok a petíciót benyújtó személyt támogatásukról biztosíthatják azáltal, hogy a saját elektronikus aláírásukat az elfogadhatónak nyilvánított és a nyilvántartásba felvett petícióhoz mellékelik”;

AI.

mivel fontos, hogy az uniós polgárokat megfelelően tájékoztassák a Petíciós Bizottság munkájáról, ahogy egy új Parlament megszavazására készülnek a 2009 júniusára tervezett következő európai választásokon;

1.

üdvözli a Petíciós Bizottság, valamint a Bizottság szolgálatai és az ombudsman közötti szoros együttműködést és a két intézmény közötti együttműködő környezetet, mivel mindkettő az uniós polgárok problémáinak megválaszolására törekszik; határozott meggyőződése azonban, hogy kiemelten kell kezelni annak lehetővé tételét, hogy maga a Petíciós Bizottság tovább bővíthesse független vizsgálati lehetőségeit, különösen titkárságának és jogi szakértelmének megerősítése útján; vállalja, hogy a petíciók vizsgálatára szolgáló időkeret, a petíciók elfogadhatósága, a petíciók vizsgálata és nyomon követése, a Petíciós Bizottság üléseinek szervezése, az egyes petíciók által esetlegesen érintett többi parlamenti bizottsággal folytatott együttműködés, valamint a bizottsági kezdeményezések, például a tényfeltáró küldöttségek tekintetében tovább javítja a Petíciós Bizottság belső eljárásait annak érdekében, hogy még egyszerűbbé váljon a petíciós eljárás;

2.

hangsúlyozza, hogy az Alapjogi Charta független kötelező erejét kimondó Lisszaboni Szerződés teljes körű ratifikálása esetén elismerik majd az Alapjogi Charta jogi hatályát, valamint kiemeli, hogy külön intézkedéseket kell hozni annak megállapítására, hogy milyen hatást gyakorol majd mindez a polgárok jogaira, és ennek következtében a Petíciós Bizottság munkájára és hatáskörére;

3.

ismételten felhívja a főtitkárát, hogy haladéktalanul vizsgálja felül a Parlament weboldalán található „polgárok portálját” azzal a céllal, hogy növelje a portál láthatóságát a petícióhoz való joggal összefüggésben, továbbá annak érdekében, hogy a polgárok számára biztosítsák az eszközöket ahhoz, hogy a petíciókat támogatásuk kifejezéseként elektronikus aláírásukkal láthassák el, az Eljárási Szabályzat 192. cikkének (2) bekezdésében foglaltak alapján; szorgalmazza, hogy a Polgárok Portáljának biztosítania kell az interoperabilitást annak érdekében, hogy a polgárok e tekintetben egyenlő hozzáférési jogokat élvezhessenek;

4.

úgy ítéli meg, hogy a petíciók nyilvántartásba vételére irányuló jelenlegi eljárás szükségtelen késedelmet okoz azok kivizsgálásában, és aggasztónak találja, hogy ez esetlegesen azt a benyomást keltheti, hogy a petíciók benyújtói iránt nem tanúsítanak kellő érzékenységet; sürgeti ezért főtitkárát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket arra vonatkozóan, hogy a petíciók nyilvántartásba vételének feladatát az elnökség főtitkárságáról az illetékes bizottság titkárságára ruházzák át;

5.

felszólít a Parlament és a Bizottság közötti tárgyalások kezdeményezésére annak érdekében, hogy javítani lehessen a panaszok kapcsán általuk végzett munka koordinálását, megkönnyítve, egyszerűsítve, valamint hatékonyabbá, átláthatóbbá és gyorsabbá téve a panaszeljárásokat; felkéri a főtitkárt, hogy hat hónapon belül tegyen jelentést erről a Petíciós Bizottságnak;

6.

támogat egy olyan eljárási formalizálást, amelynek révén a belső piacot érintő petíciók a SOLVIT hálózathoz kerülnek, a gépjárműadókhoz, a szakmai képesítések elismeréséhez, a letelepedési engedélyekhez, a határellenőrzéshez, valamint az oktatáshoz való hozzáféréshez hasonló, a belső piaccal kapcsolatos petíciók vizsgálatára fordított petíciós eljárás jelentős lerövidítése végett, egyúttal megőrizve a Parlament jogát a kérdés kivizsgálására, amennyiben a SOLVIT révén nem sikerül kielégítő megoldást találni;

7.

megismétli, hogy jobban be kell vonni a Tanácsot és a tagállamok állandó képviseleteit a Petíciós Bizottság tevékenységeibe, és sürgeti ezeket, hogy a polgárok érdekében növeljék jelenlétüket és részvételüket;

8.

úgy véli, hogy a Petíciós Bizottság titkárságának megerősítése, valamint az e-Petíciós rendszer kifejlesztése tekintetében egy olyan informatikai berendezés bevezetése – amelynek segítségével a petíciók benyújtói naprakész módon nyomon követhetik petíciójuk sorsát, többek között rendszeres állapotfrissítéssel és kiegészítő információ lekérésével – hozzájárul az átláthatóbb és hatékonyabb folyamathoz; megállapítja, hogy egy ilyen intézkedés az európai polgárok elvárásainak jobban megfelelne, ugyanakkor a Parlamentre valamint a Petíciós Bizottságra háruló intézményi felelősség jobb végrehajtását segítené elő;

9.

felhívja a Bizottságot, hogy teljes mértékben vegye figyelembe a Petíciós Bizottság ajánlásait, amikor döntéseket hoz a tagállamok elleni jogsértési eljárások elindításáról, és megismétli arra irányuló kérését, hogy a Petíciós Bizottságot a Bizottság közvetlenül és hivatalosan értesítse, ha olyan jogsértési eljárást indítanak, amely egy, a Petíciós Bizottság által vizsgált petícióhoz kapcsolódik;

10.

ezzel kapcsolatban megismétli, hogy a Petíciós Bizottság az európai polgárok és lakosok előtt ellátott reprezentatív jelleggel, valamint intézményi szerepkörrel és kötelességgel bír;

11.

aggodalmának ad hangot a Bizottság szolgálatai és a Bíróság által a jogsértési ügyek lezárásához olyan esetekben igénybe vett túl hosszú idő miatt, amikor és amennyiben a Bíróság is bevonásra kerül, és – felismerve, hogy ez gyakran az érintett tagállami közigazgatáson belüli lassú és gyakran szándékos akadályoztatás eredménye – felhív szigorúbb határidők bevezetésére; kételyeinek ad hangot az úgynevezett „horizontális jogsértési eljárások” (egy irányelv egy tagállamon belüli többszöri alkalommal és helyen történő megsértése) hatékonysága tekintetében, amelyek befejezése hosszabb időt vesz igénybe; felhív a jogsértési eljárás annak érdekében történő felülvizsgálatára, hogy biztosítható legyen a közösségi jogszabályok alkalmazásának nagyobb mértékű tiszteletben tartása;

12.

felhívja az érintett intézményeket, hogy megfelelőbben használják ki ezt az eljárást a közösségi jog teljes körű tiszteletben tartásának eszközeként, és mély sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az alkalmazott eljárások lassúsága és a valós probléma zavarossága gyakorta vezet a közösségi jog tagállamok által történő tényleges megsértéséhez, amelyek ily módon büntetlenül tevékenykedhetnek, a Parlamenthez petíciót benyújtó és közvetlenül érintett helyi közösségek érdekeivel ellentétesen;

13.

problémásnak tekinti, hogy a közösségi jog jelenlegi figyelemmel kísérési rendszere lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a megfelelést mindaddig halogassák, amíg elkerülhetetlenné nem válik a pénzügyi szankció kiszabása, és mindemellett továbbra is elkerüljék a múltbeli szándékos jogsértések miatt történő felelősségre vonást, továbbá hogy a polgárok láthatólag gyakran nem férnek hozzá megfelelően a nemzeti szintű igazságszolgáltatáshoz és jogorvoslathoz, még akkor sem, amikor a Bíróság úgy ítélkezett, hogy egy tagállam elmulasztotta a polgárok közösségi jog szerinti jogainak tiszteletben tartását,

14.

javasolja, hogy biztosítsanak prioritást a Petíciós Bizottság valamennyi szempontból hatékony és eredményes működéséhez, mivel ez a polgárai felé való elkötelezettség olyan valós és kézzelfogható jele, amely azt jelzi, hogy az EU jogos aggodalmaikra akar és képes reagálni;

15.

aggodalmának és megdöbbenésének ad hangot amiatt, hogy a petíciók benyújtói arról számolnak be, hogy a petíciójuk tartalmát tekintve a Petíciós Bizottságtól kapott támogatás ellenére is túl gyakran szembesülnek komoly nehézségekkel bármiféle kártérítés megszerzése terén az érintett hatóságoktól és nemzeti bíróságoktól; véleménye szerint ezt a rendszerszintű hiányosságot tovább kell vizsgálni, különösen mivel az a pénzügyi szolgáltatások ágazatát is érinti, amint az a vizsgálóbizottság által az Equitable Life összeomlásával kapcsolatban végzett vizsgálat eredményeivel összefüggésben is megfigyelhető, amely vizsgálat a Parlamenthez beérkező petíciókon alapult, és amely eredményekről 2007-ben készült jelentés;

16.

üdvözli a tényt, hogy 2007-ben a Bizottság és a Bíróság gyorsan cselekedett – közbenső végzés útján is – annak érdekében, hogy megakadályozza az élőhelyvédelmi irányelv értelmében védettséget élvező, Rospuda-völgyben elhelyezkedő területnek a Via Baltica közúti folyosó által történő közelgő elpusztítását, amely ügyben a Petíciós Bizottság külön független vizsgálatot és tényfeltáró látogatást végzett, valamint egyedi ajánlásokat tett; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy több ilyen példára nem került sor;

17.

sürgeti a Bizottságot, hogy a környezetvédelmi politikával kapcsolatos petíciók és panaszok kezelésekor – amely az egyik fő problémát jelenti a petíciók EU-beli benyújtóinak – álljon nagyobb mértékben készenlétben a közösségi jogsértések megelőzésére; megállapítja, hogy az „elővigyázatosság elve” nem rendelkezik elegendő gyakorlati jogi hatállyal, valamint hogy azt túl gyakran hagyják figyelmen kívül az illetékes hatóságok a tagállamokban, amelyek pedig kötelesek az EK-Szerződést alkalmazni;

18.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Petíciós Bizottság nem kap támogatást a Bizottságtól, amikor – különösen a tényfeltáró látogatások eredményeként – egyértelműen bizonyítható, hogy a polgárok Szerződésben foglalt jogait nem tartják tiszteletben vagy hogy a jogszabályokat nem alkalmazzák, és felhív új eljárások bevezetésére, amelyek alapján a Parlament az ilyen eseteket közvetlenül az Európai Bíróság elé utalhatja;

19.

teljes mértékben elismeri, hogy a Szerződésben elismert petíciós eljárás elsődleges célja mindenesetre a bíróságon kívüli jogorvoslat és megoldások biztosítása az uniós polgárok politikai eljárás útján felvetett problémáira, és ezzel kapcsolatosan üdvözli annak tényét, hogy számos esetben értek el kielégítő eredményeket;

20.

elismeri továbbá, hogy számos esetben nem lehet kielégítő megoldást találni a petíciók benyújtói számára, magában az alkalmazandó közösségi jogszabályban azonosított hiányosságok miatt;

21.

felhívja az illetékes jogalkotó bizottságokat, hogy az új vagy felülvizsgált jogszabályok előkészítése és az ezekről folytatott tárgyalások során szenteljen különös figyelmet a petíciós folyamat során ismertetett problémáknak;

22.

felhívja a Bizottságot, hogy foglalkozzon jobban a kohéziós alapok olyan uniós területeken történő felhasználásával, ahol a nagy infrastrukturális projektek komoly hatást gyakorolnak a környezetre, és sürgeti a tagállamokat annak biztosítására, hogy az uniós alapokat a fenntartható fejlődésre irányítsák a helyi közösségek érdekeinek megfelelően, mivel e közösségek egyre nagyobb számban nyújtanak be petíciót a Parlamenthez, kifogásolva, hogy az említett kiemelt területeket a regionális és helyi hatóságok nem mindig tartják tiszteletben; üdvözli az e tekintetben a Költségvetési Ellenőrző Bizottság és a Számvevőszék által folytatott munkát;

23.

megállapítja, hogy a beérkező – kiváltképpen az új tagállamok polgárai által benyújtott – petíciók közül egyre több foglalkozik az ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdésével, jóllehet ez a tárgy alapvetően továbbra is nemzeti hatáskörbe tartozik; sürgeti az érintett tagállamokat annak biztosítására, hogy a rendszerváltozás eredményeként fennálló tulajdonjogokról szóló jogszabályaik teljes mértékben összhangban álljanak a Szerződés előírásaival és az emberi jogokról szóló európai egyezmény rendelkezéseivel, amint azt a Lisszaboni Szerződéssel módosított EU-Szerződés 6. cikke is előírja; hangsúlyozza, hogy az e tárgyban beérkezett petíciók nem a tulajdonlás rendszerével, hanem a jogszerűen szerzett ingatlanhoz való joggal kapcsolatosak; e tekintetben sürgeti a Bizottságot, hogy legyen különösen éber nemcsak a jelenlegi tagállamokkal kapcsolatban, hanem a tagjelölt országokkal folytatott tárgyalások során is;

24.

megerősíti elkötelezettségét az uniós polgárok jogszerűen szerzett magántulajdonhoz való jogának elismerése iránt, és elítél minden olyan kísérletet, amely a családoknak a vagyonuktól megfelelő eljárás, kellő kártérítés vagy a személyes integritás tiszteletben tartása nélkül történő megfosztására irányul; megállapítja, hogy e tárgyban növekvő számban nyújtottak be petíciót, különösen Spanyolország tekintetében 2007-ben, és tudomásul veszi a Petíciós Bizottság által a probléma harmadízben történő kivizsgálása céljából folytatott tényfeltáró látogatásról készült jelentést és ajánlásokat; megállapítja, hogy a közbeszerzési irányelvek tekintetében még mindig nem zárultak le a folyamatban lévő jogsértési eljárások;

25.

tudomásul veszi továbbá a Petíciós Bizottság által a Loiret-ben (Franciaország) 2007-ben folytatott tényfeltáró látogatást követően megfogalmazott kritikát, és különösen kéri a francia hatóságokat, hogy lépjenek fel határozottan az olyan uniós irányelveknek való megfelelés biztosítása érdekében, amelyek megsértése felmerülhet, amennyiben sor kerül a Loire folyó feletti hidak megépítésére tervezett egyes projektek végrehajtására, figyelemmel arra, hogy a Loire völgye nem csak az élőhelyvédelmi irányelv és a madárvédelmi irányelv alapján élvez védettséget, hanem az UNESCO világörökség része és Európa egyik utolsó fennmaradó vadvízi rendszere is egyben;

26.

folyamatos aggodalmának ad hangot amiatt, hogy Írországban nem hajtják végre az ivóvízről szóló irányelv rendelkezéseit, és nem végeztek vizsgálatot egy Lismullinban, az M3-as autópálya tervezett nyomvonalán Tara közelében (Meath megye) található műemlék eltávolításáról szóló 2007. évi határozathoz, ami ahhoz a bizottsági határozathoz vezetett, hogy Írország ellen keresetet indítson a Bíróság előtt arra hivatkozva, hogy Írország tágan értelmezi a nemzeti műemlékek eltávolítását bizonyos, a lismullinihoz hasonló körülmények esetében és ez nem felel meg teljesen a 85/337/EGK irányelv (2) követelményeinek, valamint a limericki helyi közösségeket sújtó problémák, és a Petíciós Bizottság által 2007-ben Írországban folytatott tényfeltáró látogatásról szóló jelentésben foglalt egyéb kérdések miatt; megállapítja, hogy e kérdések közül több esetében jogsértési eljárás van folyamatban;

27.

tudomásul veszi a lengyelországi tényfeltáró látogatásról készült jelentést, amelyben ajánlásokat tettek a Rospuda-völgy és Európa utolsó őserdejének védelmét illetően; sürgeti a Bizottságot, hogy továbbra is működjön együtt a lengyel hatóságokkal a Via Baltica közúti hálózat és vasúti hálózat alternatív nyomvonalának kidolgozása érdekében a Petíciós Bizottság jelentésében foglalt ajánlások szerint, továbbá ösztönzi a Bizottságot, hogy biztosítson finanszírozást az augustowi közúti rendszerre nehezedő nyomás enyhítésére oly módon, hogy az védje a helyi lakosságot és megóvja a térség környezetét;

28.

tudomásul veszi a Petíciós Bizottság elnöke és tagjai által Cipruson 2007 novemberében folytatott tényfeltáró látogatást; sürgeti az érintett feleket, hogy folytassák egy tárgyalásos megoldásra irányuló erőfeszítéseiket a petíció benyújtóinak kiemelt problémáit illetően, különös tekintettel Famagusta lezárt szakaszára, amelyet vissza kell szolgáltatni jogos tulajdonosainak és üdvözli a tényt, hogy az új erőfeszítések keretében a ciprusi probléma megoldására mindkét ciprusi fél folyamatosan tárgyalásokat folytat; hangsúlyozza továbbá, hogy fontos az ENSZ Biztonsági Tanács 550 (1984) számú állásfoglalásának haladéktalan végrehajtása, amely kötelezettséget vállal aziránt, hogy Famagusta városát jogos lakosainak kell visszaadni;

29.

megállapítja, hogy a Petíciós Bizottság egyre több petíciót és levelet kap a gyermekfelügyelet legérzékenyebb kérdéseit illetően, amely területen különösen nehéz az intézkedés, például a német Jugendamttal kapcsolatos petíciók esetében, továbbá mivel számos esetben a bíróságok is részesei az ügynek, valamint azért, mert az eltérő uniós országokból származó szülők eseteit kivéve az EU nem igazán rendelkezik hatáskörrel a beavatkozáshoz;

30.

megállapítja, hogy 2007-ben a petíciók brit állampolgárságú benyújtói közül sokan, akiknek tulajdonát a brit vám- és jövedéki hatóságok elkobozták, még mindig nem jutottak jogorvoslathoz, jóllehet a Bizottság leállította az Egyesült Királyság ellen az áruk szabad mozgását lehetővé tevő, Szerződésben foglalt kötelezettségek elmulasztása miatt indított jogsértési eljárást; sürgeti a brit hatóságokat, hogy keressenek méltányos megoldást, ideértve az ajándékként történő kifizetéseket is a petíciók azon benyújtói számára, akik súlyos pénzügyi károkat szenvedtek, mielőtt a hatóságok felülvizsgálták gyakorlataikat, és a Bizottság szerint a vonatkozó irányelvek szerint kezdtek eljárni;

31.

megállapítja továbbá annak tényét, hogy Görögországban a vámhatóságok különleges intézkedésként továbbra is elkobozzák az ideiglenesen külföldön tartózkodott, Görögországba külföldi rendszámtáblát viselő gépjárművel visszatérő görög állampolgárok gépjárműveit, akik közül sokakat vádolnak csempészéssel, ügyükben pedig nem folyik megfelelő eljárás, és amiről a Petíciós Bizottság előzetesen jelentést tett a Parlamentnek; sürgeti a görög hatóságokat, biztosítsanak kártérítést a szóban forgó eljárás áldozataivá vált petíciók benyújtói számára; figyelembe veszi az Európai Bíróság C-156/04 (2007.6.7.) döntését, mely jelen esetben elégségesnek tartja a görög hatóságok által nyújtott magyarázatok legtöbbjét; üdvözli az általuk – a fent említett döntésben kiemelt hiányosságok orvoslása érdekében – elfogadott új törvények végrehajtását;

32.

helyteleníti annak tényét, hogy a leghosszabb ideje le nem zárt petíciók közül a „Lettori”-ügy – az olaszországi idegennyelvtanárok ügye – továbbra is megoldatlan, a Bíróság két határozata, valamint a Bizottság és a Petíciós Bizottság részéről a tanárok ügyére és panaszaira vonatkozóan nyújtott támogatás ellenére; sürgeti az olasz hatóságokat és az egyes érintett egyetemeket – ideértve többek között Genovát, Padovát és Nápolyt is –, hogy intézkedjenek annak érdekében, hogy méltányos megoldás születhessen e jogszerű követelések tekintetében;

33.

megállapítja, hogy a Petíciós Bizottság által 2007-ben vizsgált petíciók között szerepelt – bár azt eredetileg 2006-ban terjesztették elő – az úgynevezett „egyetlen székhely”-ről szóló petíció, amelyet 1,25 millió uniós polgár támogatott, és amely arra hívott fel, hogy a Parlament egyetlen székhellyel rendelkezzen Brüsszelben; megállapítja, hogy 2007 októberében az elnök a petíciót visszautalta a Petíciós Bizottsághoz, amely ezt követően felkérte a Parlamentet, hogy ismertesse véleményét a kérdésben, figyelemmel arra, hogy az intézmény székhelyére vonatkozóan a Szerződés rendelkezései irányadók, valamint hogy az ügyben a tagállamok feladata dönteni;

34.

úgy határoz, hogy a következő jogalkotási időszakra felülvizsgálja a Petíciós Bizottság valamennyi hivatalos uniós nyelvre lefordított elnevezését annak biztosítása érdekében, hogy az elnevezés érthető módon kifejezze a Bizottság jellegét, mivel láthatólag egyes nyelvek esetében ez jelenleg nem áll fenn, valamint hogy kihangsúlyozza a részvételi demokrácia elemét a petícióhoz való jogon belül; javaslata szerint a „Polgári Petíciók Bizottsága” kifejezés könnyebben érthető lenne;

35.

aggasztja az egy tagállamon belül nem honosként élő vagy kisebbségi státusszal rendelkező európai polgárok által a választói névjegyzékbe való felvételt illetően tapasztalt problémákkal kapcsolatban beérkező petíciók száma, sürgeti valamennyi tagállamot, hogy szenteljen különös figyelmet az összes uniós polgár és jogosult uniós lakos rendelkezésére álló lehetőségeknek annak érdekében, hogy a következő európai választásokon sor kerülhessen teljes körű részvételük biztosítására;

36.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a Petíciós Bizottság jelentését a Tanácsnak és a Bizottságnak, az európai ombudsmannak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, petíciós bizottságaiknak és nemzeti ombudsmanjaiknak vagy hasonló illetékes szerveiknek.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/49

A.

mivel a hegyvidéki területek Európa szárazföldi területeinek 40 %-át teszik ki, és az európai népesség 19 %-ának adnak otthont;

B.

mivel néhány tagállam, mint Görögország, Spanyolország, Olaszország, Ausztria és Spanyolország területének több mint 50 %-át hegyvidéki térségek borítják, és mivel ezeken a területeken a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság továbbra is jelentős szerepet játszik;

C.

mivel a hegyvidéki területek (különösen a magashegyi területek és felföldek) kulturális környezetet képeznek, amelyek az ember és a bioszisztéma harmonikus kölcsönhatását tükrözik, és a természeti örökséghez tartoznak;

D.

mivel a hegyvidéki térségeket fokozottan érintik az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárási jelenségek, mint az aszály és az erdőtüzek hatásai;

E.

mivel a hegyvidéki térségek nem egységesek, hanem változó magasságú, eltérő formájú hegyláncok alkotják (magas hegyek, felföldek, gleccserek, termelésre alkalmatlan területek);

F.

mivel a hegyvidéki térségek speciális vonásokkal rendelkeznek (hegyoldali fekvés, változó magasság, megközelíthetetlenség, növényzet, rövidebb növekedési idény, alacsony besorolású talaj, időjárás és különösen a klimatikus körülmények), melyek megkülönböztetik őket az Európai Unióban található más térségeitől, és mivel több szempontból is hátrányos helyzetben vannak az állandó természetes hátrányok következtében, és mivel egyes hegyvidéki térségekben ez fokozatos elsivatagosodáshoz és a mezőgazdasági termelés hanyatlásához vezet;

G.

mivel a hegyvidéki térségek (különösen a magashegységek és a felföldek) lehetőségként vagy modellként szolgálnak a minőségi termékek, a kiváló színvonalú szolgáltatások és az üdülőterületek számára, ami csak az erőforrások és a hagyományok integrált és hosszú távú felhasználásával hozható fenntarthatóan működésbe;

H.

mivel a hegyvidéki térségekben egyedi minőségi jellel ellátott, állati eredetű termékeket állítanak elő, és mivel az ezzel kapcsolatos gyártási eljárások során a széles körűen és fenntartható módon használják a természetes erőforrásokat, a legelőket és a kifejezetten ehhez igazodó takarmánynövény-fajtákat, továbbá hagyományos módszereket is alkalmaznak;

I.

mivel a hegyek (különösen a magashegységek és a felföldek) többfunkciós térségek, ahol a (mező)gazdaság szorosan kapcsolódik a társadalmi, kulturális és ökológiai szempontokhoz, és mivel ezért szükség van arra, hogy e területek támogatásához megfelelő pénzügyi forrásokat bocsássanak rendelkezésre;

J.

mivel a hegyvidéki térségek gazdasága az állandó strukturális deficit miatt különösen érzékeny a gazdasági ciklus ingadozásaival szemben, valamint hosszú távon a termelési folyamatok diverzifikációjától és specializációjától függ;

K.

mivel már rendelkezésre állnak a bizonyos hegyvidékek védelmét célzó európai egyezmények – az Alpok védelméről szóló 1991. november 7-i egyezmény (Alpok Egyezmény) és a Kárpátok védelméről és fejlesztéséről szóló 2003. május 22-i egyezmény (Kárpátok Egyezmény) – amelyek a hegyvidéki politika fontos eszközei, amelyek ratifikálása és alkalmazása azonban még hiányzik;

L.

mivel a hegyvidéki térségekben a gyakorta többirányú tevékenységet felölelő mező-, erdő- és legelőgazdaság példaként szolgál az ökológiai egyensúly megteremtésére, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni;

M.

mivel a hegyvidéki térségek mezőgazdasági üzemeinek többsége nagyobb pénzügyi kockázattal járó családi vállalkozásként működik;

1.

úgy ítéli meg, hogy a tagállamok hegyvidéki térségekkel (különösen a magashegységi területekkel és a felföldekkel) kapcsolatos erőfeszítései igen eltérőek, és nem egy átfogó, hanem pusztán ágazati fejlesztésre irányulnak, és e tekintetben nincs integrált uniós keretrendszer (mint ahogy van a tengeri térségek esetében: (COM(2007)0574);

2.

hangsúlyozza, hogy az EK szerződés Lisszaboni Szerződés által módosított, kohéziós politikáról szóló 158. cikke úgy határozza meg a hegyvidéki régiókat, mint amelyek állandó természeti hátrányokkal küzdenek, elismeri sokféleségüket, és kéri, hogy fordítsanak rájuk külön figyelmet; sajnálja azonban, hogy a Bizottság még nem volt képes átfogó stratégiát kidolgozni a hegyvidéki régiók és más, állandó természeti hátrányoktól szenvedő régiók hatékony támogatására, a Parlamenttől erre vonatkozóan érkező számos kérés ellenére sem;

3.

hangsúlyozza a harmonikus fejlődés biztosítására irányuló különféle közösségi politikák jó koordinációjának szükségességét az olyan régiók – mint például a hegyvidéki területek – számára, amelyek állandó természeti hátrányokkal küzdenek; ezzel kapcsolatban aggódik a jelenlegi, 2007–2013-as programozási időszakban a közösségi kohéziós politika vidékfejlesztési politikától való különválasztásának hasznossága miatt, ami az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap közös agrárpolitikába (KAP) való integrálásának eredménye; úgy véli, hogy ezt az új megközelítést szorosan nyomon kell követni a regionális fejlődésre gyakorolt hatásának értékelése érdekében;

4.

rámutat, hogy a hegyvidéki területek olyan hátrányokkal szembesülnek, amelyek kevéssé könnyítik meg a mezőgazdaság számára, hogy a versenyfeltételekhez alkalmazkodjon, és amelyek többletköltségekkel járnak, ami miatt nem tud versenyképes termékeket alacsony áron előállítani;

5.

javasolja, hogy tekintettel a területi kohézióról szóló, 2008 őszén elfogadandó zöld könyvre, és összhangban a területi agenda céljaival és az Európai Területfejlesztési Tervvel (ETFT), a Bizottság a tagállamokkal együttműködésben találjon helyi megoldásokat a hegyvidéki régiók hátrányos helyzetének javítására, valamint hogy rendelkezzen a strukturális alapokról szóló következő jogalkotási csomagban ezekről az intézkedésekről;

6.

kéri a Bizottságot, hogy alakítson ki egy valódi, integrált uniós stratégiát a hegyvidéki területek támogatására és a hegyvidékekről szóló zöld könyv közzétételét egy, az ebbe az irányba tett fontos lépésnek tartja; felkéri a Bizottságot, hogy az e régiókban fennálló helyzet jobb azonosítása érdekében indítson el egy széles körű nyilvános konzultációt a regionális és helyi hatóságok, a társadalmi–gazdasági és környezetvédelmi szereplők, valamint a hegyvidéki területek regionális hatóságait képviselő nemzeti és európai szövetségek részvételével;

7.

üdvözli a területi kohézióról szóló zöld könyvet, amely megközelítésként szolgál az Európai Unió különböző területi formái tekintetében, továbbá ezzel összefüggésben szorgalmazza a közös agrárpolitika első és második pillérének kifejezésre juttatását annak érdekében, hogy az Európai Unióban tapasztalt nemzetközi kihívásokra tekintettel hatékonyan ki lehessen dolgozni a működőképes és többfunkciós hegyvidéki gazdálkodásra vonatkozó gazdasági keretfeltételeket, és emellett szükség van a termelési funkcióhoz, köztük a tejszállításhoz kapcsolódó eszközökre is;

8.

ezzel egyidejűleg felszólítja a Bizottságot, hogy saját hatáskörében a jelen állásfoglalás elfogadásától számított hat hónapon belül dolgozzon ki egy integrált uniós stratégiát a hegyvidéki térségek erőforrásainak fenntartható fejlesztésére és felhasználására (A hegyvidéki területekről szóló uniós stratégia); kéri továbbá, hogy ennek alapján a helyi viszonyokat és igényeket (pl. a különböző hegyvidéki területek) ismerő és képviselő regionális hatóságokkal és a civil társadalom képviselőivel megegyezve készítsenek nemzeti cselekvési terveket, amelyek konkrét végrehajtási intézkedéseket tartalmaznak, és emellett vegyék figyelembe ennek megfelelően a már meglévő regionális kezdeményezéseket;

9.

hangsúlyozza a hegyvidéki térségek elhatárolásának jelentőségét a célzott – elsősorban a hegyvidéki gazdálkodásra vonatkozó – intézkedések előfeltételeként, valamint e térségek ennek megfelelő és a természeti hátrányok mértéke szerinti megkülönböztetésének szükségességét, amelyet a tagállamok jelenlegi területi háttere alapján fokozottabban kell követni;

10.

az ismeretek átadásának és az innováció ösztönzésének céljából felszólítja a Bizottságot a hegyvidéki térségek szempontjából lényeges témákhoz kapcsolódó finanszírozott programok és projektek áttekintésének elkészítésére;

11.

felszólítja a Bizottságot, hogy az Európai Tervezési Megfigyelő Hálózattal kapcsolatos munkaprogram keretében fordítson különös figyelmet az állandó természeti hátrányokkal küzdő régiók – mint például a hegyvidéki területek – helyzetére; úgy véli, hogy a hegyvidéki területek tekintetében a helyzet megbízható és alapos ismerete elengedhetetlen az olyan megkülönböztetett intézkedések kidolgozásához, amelyek megfelelőbben kezelik e régiók problémáit;

12.

kiemeli a hegyvidéki gazdálkodás szerepét a termelés, az átfogó tájmegőrzés és- hasznosítás, valamint más gazdasági ágak többfunkciós alapjának megteremtése szempontjából, továbbá a hagyományos épített környezet és társadalmi struktúra mérvadó elemeként;

13.

úgy véli, hogy számos hegyvidéki térségnek idegenforgalmi vonzereje miatt urbanizálódási nyomásokkal kell megbirkóznia, és ezzel egyidejűleg meg kell védenie a hagyományos tájképet, amely elveszíti mezőgazdasági jellegzetességeit, szépségét és értékeit, amelyek elengedhetetlenek az ökoszisztéma szempontjából;

14.

megjegyzi, hogy a hegyvidéki területeken (különösen a felföldeken és a magashegységekben) a gazdálkodás a természeti körülmények és kockázatok miatt nagy erőfeszítést igényel (többek közt magas munkaintenzitást és manuális munkaerő szükségletet) és magasabb költségekkel jár (többek közt a speciális gépigények és magasabb szállítási költségek);

15.

szorgalmazza, hogy a KAP jövőbeni reformja keretében külön és fokozott figyelmet szenteljenek a hegyvidéki gazdálkodás multifunkcionalitásának, amelynek során a vidékfejlesztési keretirányelveket és a nemzeti programokat hozzáigazítják a hegyvidéki gazdálkodók – nem csak pusztán termelőként, hanem az egyéb ágazatokban gazdasági úttörőként betöltött – szerepéhez, valamint lehetővé teszik a szinergetikus együttműködést (többek közt az ökoturisztikai elképzelések finanszírozása és a minőségi termékekkel kapcsolatos marketingtevékenységek stb.); rámutat különösen a hegyvidéki gazdálkodás környezeti teljesítményéhez kapcsolódó pénzügyi ellentételezések szükségességére;

16.

elismeri a hegyvidéki gazdálkodók munkáját; ragaszkodik ahhoz, hogy ennek feltételeit (elsősorban a kiegészítő jövedelmet, a munka és magánélet egyensúlyát és a családalapítási képességet) a bürokrácia ne nehezítse, hanem azokat az ágazati politikák szinergiáival javítani kell; felszólítja a Bizottságot és az illetékes (komitológia) bizottságokat, hogy a hatályos és jövőbeni (elsősorban a nyilvántartási kötelezettséggel kapcsolatos) jogszabályokat a szabályozás minőségének javítására irányuló kezdeményezés értelmében vizsgálják felül, illetve könnyítsenek azokon az igazgatási eljárás átfogó egyszerűsítése céljából;

17.

hangsúlyozza, hogy a hegyvidéki területek (különösen a felföldek és magashegységekben fekvő területek) kompenzációs kifizetéseinek a jövőben is folytatódniuk kell, és a jövőben kizárólag az állandó természeti hátrányok és a gazdálkodási tevékenységekkel kapcsolatos többletköltségek kompenzálására kell irányulniuk, továbbá, hogy az ilyen kifizetéseket az alternatív termelés hiánya hosszú távon igazolja és hogy teljes leállításuk az összes szektort érintő szisztematikus tevékenységcsökkenéshez vezetne. hangsúlyozza, hogy a hegyvidéki területek igényeit nem lehet kizárólag vidéki fejlesztési alapok útján kielégíteni;

18.

felszólít egzisztenciális tényezőkként a fiatal gazdálkodók támogatására és a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség előmozdítására (különösen családbarát intézkedéseken, a teljes és a részmunkaidő szabályozásán, a bértámogatási modelleken, jövedelemkiegészítő modelleken, a munka és a magánélet összeegyeztethetőségén és a családalapítási képességen keresztül); felszólítja a Bizottságot, hogy a rugalmas biztonság elvével kapcsolatos elképzelések és a projektek keretében, az érintettek részvételével dolgozza ki az irányvonalakat;

19.

szorgalmazza e térségek demográfiai egyensúlyának megőrzését, amelyek gyakran problémákkal küzdenek annak következtében, hogy a népesség a falvakból a városokba özönlik;

20.

meggyőződése, hogy a megfelelő nagyságú népsűrűség fenntartása prioritás kell legyen a hegyvidéki területeken, és hogy lépésekre van szükség az elsivatagosodás elleni harcban, továbbá hogy ösztönözni kell új lakosok bevándorlását;

21.

hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy magas színvonalú általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat biztosítsanak, hogy javítsák a hegyvidéki területek elérhetőségét és egymással való összekapcsolását, és biztosítsák a szükséges infrastruktúrát, különösen az utas- és áruszállítás tekintetében, az oktatásban, a tudásalapú gazdaságban és a kommunikációs hálózatokban (ideértve a szélessávú hozzáférést) a felvidéki piacok és a városi területek közötti kapcsolatok megkönnyítése érdekében; felhívja az illetékes hatóságokat, hogy e célból mozdítsák elő az állami és magánszféra partnerségét;

22.

hangsúlyozza, hogy a termelői szervezetek, a gazdák együttműködése, a gazdák és az ágazatközi partnerségek által vezérelt közös értékesítési kezdeményezések, amelyek az integrált fejlesztési megközelítés révén és összhangban a fenntartható gazdálkodási stratégiákkal hozzáadott értéket teremtenek a régióban (például a Leader-csoportok), hozzájárulnak a mezőgazdasági termelés stabilitásához és biztonságához a piacokon, és azokat fokozottan támogatni kell;

23.

külön pénzügyi támogatást kér a tejágazat (tejgazdaságok és tejfeldolgozó üzemek) számára, amely a termelési alternatívák hiánya miatt központi szerepet játszik a hegyvidéki térségek (különösen a felföldek és a magashegységek) számára; a tejkvóták reformja keretében a „fokozatos megszüntetés” (soft landing) stratégiájára szólít fel a hegyvidéki térségeket illetően, valamint a negatív hatások mérséklésére irányuló kiegészítő intézkedéseket kér, melyek teret hagynak a gazdálkodás alapját megőrző módosító folyamatok bevezetéséhez; felszólít további elsőpilléres alapok elérhetővé tételére, különösen a tejelő tehenekre vonatkozó jövedelemtámogatás formájában;

24.

a. felszólítja a tagállamokat, hogy –hangsúlyozva a hegyvidéki térségekben a fenntartható és a körülményekhez igazított mezőgazdaság támogatását – vezessenek be a biogazdálkodás és a külterjes legelőgazdálkodás tekintetében hektáronként nyújtandó kiegészítő támogatásokat, valamint az adott fajtának megfelelő állattartó létesítményekbe való beruházásokat célzó támogatásokat;

25.

emlékeztet arra, hogy a hegyvidéki térségekben a kis- és középvállalkozások a tradicionális ismeretek és gyártási eljárások modern alkalmazásával minőségi termékeket állítanak elő, a munkahelyek szempontjából kulcstényezők, ezért elő kell irányozni őket az EU támogatási rendszereiben;

26.

különösen a tej és tejtermékek hegyek és völgyek közötti szállításánál tapasztalt megnövekedett költségek és munkaráfordítások alapján egyedi támogatási intézkedéseket kér; ismételten kéri a vidéki térségekben a tejelő tehenekre vonatkozóan támogatás bevezetését;

27.

hangsúlyozza a jellegzetes (minőségi) regionális és hagyományos termékek ágazatokat átfogó jelentőségét; kéri, hogy a hegyvidéki területek uniós stratégiája foglaljon magában termékeket, illetve előállítási folyamataikat és hitelesítésüket védő és előmozdító, illetve ezeket az utánzatoktól védő intézkedéseket (pl. ahogy azt a Tanács 509/2006/EK rendelete (2006. március 20.) a hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékekről és élelmiszerekről (5) és a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi árujelzőjének és eredetmegjelölésének oltalmáról szóló, 2006. március 20-i 510/2006/EGK tanácsi rendelet szabályozza (6)); felhív külön uniós intézkedések meghozatalára az EU kiváló minőségű élelmiszertermékeket támogató programjain belül (pl. a havasi és tanyasi sajtüzemekből származó termékekre, a minőségi húsra);

28.

a mezőgazdasági termelői csoportok és helyi közösségek azt célzó támogatására szólítja fel a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a 27. bekezdésben említett regionális minőségi címkét vezessenek be; javasolja, hogy a támogatásokra a következő formában kerüljön sor: a tájékoztatás javítása, a gazdálkodóknak és a helyi élelmiszergyártóknak biztosított megfelelő képzések, valamint a helyi feldolgozóüzemek létrehozására és az értékesítést ösztönző kampányok elindítására nyújtott pénzügyi támogatások;

29.

felszólít egy alap létrehozására a hátrányos helyzetű térségek, köztük a hegyvidéki térségek számára többek között a második pillér forrásaiból, amelyek a hiányzó nemzeti társfinanszírozás miatt kihasználatlanok;

30.

felszólít arra, hogy a KAP keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló, 2003. szeptember 29-i 1782/2003/EK tanácsi rendelet (7) 69. cikkének alkalmazásával garantálják a külön célirányos pénzügyi támogatást a hegyvidéki térségek számára, és biztosítsák a tényleges, bürokratikus akadályoktól mentes hozzáférést ezekhez a támogatásokhoz, valamint kéri a tejre vonatkozóan a 69. cikk szerint rögzített felső határ 20 %-ra emelését;

31.

emlékeztet, hogy a hegyvidéki területetek lehetőséget biztosítanak a magas minőségű mezőgazdasági termelésre, és hozzájárulhatnak és az európai piacon a mezőgazdasági termékek nagyobb mértékű sokféleségéhez, megőriznek bizonyos állat- és növényfajokat, hagyományokat tartanak fenn és elősegítik az ipari és idegenforgalmi tevékenységeket, és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet a biológiai sokféleség megóvása, valamint azáltal, hogy a mezők és az erdők megkötik a szén-dioxidot, valamint hogy az erdők fenntartható kiaknázása lehetővé fogja tenni energiának a fa-maradékanyagok felhasználásával történő előállítását;

32.

Tekintettel a jelenleg őket érintő kockázatok és nyomásokra, felszólít a hegyvidéki állattenyésztők és állattartók – különösen az őshonos fajtákat tenyésztők – ügyének figyelembevételére az állat-egészségügyi és állatvédelmi előírásokban és a tenyésztési támogatásokban, tenyésztési programok, az állományt nyilvántartó könyvek megőrzése, megfelelőség vizsgálat;

33.

Nyomatékosítja, hogy a Bizottságnak a verseny- és a nemzetközi kereskedelmi politikák terén kifejtett cselekményei kihatásokkal járnak a hegyvidéki területek fejlődésére; ezzel összefüggésben felszólítja a Bizottságot, hogy a jövőbeni kiigazítások során – különösen a Kereskedelmi Világszervezet keretében folytatott tárgyalások során, az állami támogatások rugalmas szabályozásánál és az általános érdekű közszolgáltatások versenyjogban való figyelembevételénél – célzottabban foglalkozzanak e területek igényeivel;

34.

szorgalmazza, hogy az erdőtüzek által sújtott hegyvidéki térségek állattenyésztőinek különös figyelmet szenteljenek, mivel az érintett területeken található legelők az elkövetkező öt évben csak korlátozott mértékben és a legnagyobb elővigyázatosság mellett használhatók;

35.

szorgalmazza, hogy a „stratégia” keretében foglalkozzanak részletesen a hegyvidéki térségek tájformáival (havasok, véderdők, magashegységek, felföldek, mezők, nagy tájképi értékkel bíró területek) és a havasi legelők, legelők, erdők és más, kedvezőtlen helyzetű, érzékeny térségek esetében, azok helyreállítása és újrafüvesítése érdekében irányozzanak elő egyrészről ösztönzőket és ötleteket azok védelmére, másrészről fenntartható hasznosítási koncepciókat annak érdekében, hogy lehetővé tegyék azok értékének javulását, megújulását, eróziótól való védelmét és az ésszerű vízhasznosítást, valamint fellépjenek a nem kívánt jelenségekkel (különösen az később vad állapotába visszaforduló földeken történő legeltetéssel és a túllegeltetéssel) szemben;

36.

a faji sokféleség megőrzése tekintetében rámutat az endemikus növény- és állatfajok – különösen az őshonos haszonállatok, valamint a magashegyi növények – genetikai forrásainak megőrzésére szolgáló adatbank létrehozásának szükségességére; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy nemzetközi akcióterv kezdeményezésének szükségességét, illetve mikéntjét;

37.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unió egyes hegyvidéki térségeiben, és mindenekelőtt az új tagállamokban fokozódik az elnéptelenedés, valamint az ott élő népesség gyengülő társadalmi aktivitásának veszélye, továbbá ezekben a régiókban a mezőgazdasági tevékenység hanyatlásának, sőt akár megszűnésének veszélye is fenyeget, ami a tájkép és az ökoszisztéma valószínű megváltozását eredményezheti;

38.

hangsúlyozza, hogy a hegyvidéki térségekben a mezőgazdasági tevékenységek megőrzését célzó gyepterület-támogatások nagy jelentőséggel bírnak, és ezért azokat továbbra is alkalmazni kell;

39.

hangsúlyozza egy hosszú távú erdészeti stratégia fontosságát, amely figyelembe veszi az éghajlatváltozás hatásait, a természetes körforgást és az erdei ökoszisztéma természetes összetételét, mechanizmusokat hoz létre a válságok elkerülésre, leküzdésére és azok következményeinek ellensúlyozására (pl. viharok és erdőtüzek után), és ösztönzőket teremt az integrált erdőgazdálkodás számára; rámutat a hegyvidéki térségekből származó fa és fatermékek helyi szinten történő fenntartható átalakításából és értékének javításából fakadó lehetőségekre (pl. azok a minőségi termékek, amelyekhez alacsony szállítási költségek, és ezáltal kisebb CO2-kibocsátások társulnak, továbbá az építési anyagok és a második generációs bioüzemanyagok);

40.

hangsúlyozza a vízgazdálkodás kérdésének jelentőségét a hegyvidéki területeken, és felhívja a Bizottságot, hogy a helyi és regionális hatóságokat ösztönözze a forrásvidék és az alsó folyásvidék közötti szolidaritás kialakítására, valamint hogy megfelelő finanszírozáson keresztül támogassa az említett területeken a vízi erőforrások fenntartható használatát;

41.

hangsúlyozza, hogy ezek a hegyvidéki területek különösen érzékenyek az éghajlatváltozás következményeire és felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat és a hatáskörrel rendelkező regionális és helyi hatóságokat, hogy ezekben a régiókban a természeti katasztrófákkal – különösen az erdőtüzekkel – szembeni védelem érdekében mozdítsák elő intézkedések azonnali végrehajtását;

42.

rámutat arra, hogy a hegyvidéki területek a területüket az árvizekkel szemben megvédő, új eszközöket igényelnek (a hangsúly az árvízmegelőzésen van), miközben a gazdálkodók és az erdészek támogathatnák az árvíz elleni megelőző intézkedéseket azokhoz a területhez kötődő, közvetlen kifizetésekkel, amelyeket az EU közös agrárpolitikája értelmében kapnak;

43.

rámutat, hogy a talaj és az épületek erózióval szembeni alapos és átfogó védelmét, valamint a víztározók megőrzését a gazdálkodási és erdészeti gyakorlat alkotóelemeként kell biztosítani az árvíz és a talajerózió veszélyeinek minimálisra csökkentése, valamint az aszály és az erdőtüzek megelőzése érdekében, továbbá a vidéken a talajvízzel és a felszíni vízzel való ellátás növelése céljából;

44.

hangsúlyozza, hogy a lombos és tűlevelű erdők mint gazdasági ág, mint helyi üdülőterületek és mint élőhelyek különleges gondozást igényelnek, valamint hogy az erdők nem fenntartható hasznosítása ökológiai és biztonságtechnikai kockázatokhoz vezet (mint a kőomlások és a sárlavinák), amelyekkel szemben intézkedésekkel kell fellépni;

45.

felidézi a 2006. február 16-i állásfoglalásának 15. bekezdésében szereplő javaslatot, miszerint erőfeszítéseket kell tenni a hegyvidéki területeken az erdei legelők leválasztásának támogatására és – összességében már csak biztonsági okokból is – kötelezni kell mindenkit, hogy a kijelölt ösvényeken közlekedjen;

46.

emlékeztet arra, hogy a hegyek természetes, sőt gyakran nemzeti akadályokat képeznek, amiből kifolyólag a határokon átnyúló, a nemzetek közötti és a régióközi együttműködés és annak támogatása a közös problémákat illetően (pl. éghajlatváltozás, járványos állatbetegségek, fajkipusztulás) létfontosságúvá válik;

47.

üdvözli azokat az erőfeszítéseket, amelyek a fenntartható turizmusra és arra irányulnak, hogy az új fenntartható és egyben hagyományos szabadidős és sportkoncepciók keretében – tekintettel e területek sajátosságaira – a természetet mint „gazdasági előnyt” hatékonyan hasznosítsák; hangsúlyozza a természet használóinak szerepét, akik a természet tiszteletben tartásával saját egészségükhöz is hozzájárulnak;

48.

sürgeti a vidékfejlesztési és a strukturális támogatás, valamint a közös programok kidolgozásának nagyobb mértékű koordinálását;

49.

szorgalmazza, hogy kombinálják a vidékfejlesztést és a strukturális támogatást, valamint egységes programokat dolgozzanak ki;

50.

hangsúlyozza, hogy integrált megközelítés bevezetésére van szükség a döntéshozatal és az olyan közigazgatási eljárások tekintetében, mint amilyen például a regionális tervezés, az építési projektek engedélyezése és a lakóépületek környezetvédelmi, örökséget képező és várostervezési gyakorlatokkal való felújítása, a hegyvidéki területeken a fenntartható fejlődés biztosítása céljából; ajánlja, hogy a hegyvidéki területek potenciálját aknázzák ki az idegenforgalom átfogó fejlesztésének előmozdítása, valamint a területfejlesztésben az innováció felhasználása érdekében és bátorítja az ilyen irányú helyi és decentralizált kezdeményezéseket, valamint a hegyvidéki területek közötti együttműködést;

51.

hangsúlyozza, hogy a növénytermesztésre és termelésre alkalmatlan földterületeket többek között erdőgondozásra, fenntartható vadászatra, halászatra, és e tevékenységek javítására kell használni, hogy megelőzzék a területek elhanyagolását, a tűzvészt, az eróziót és a biológiai sokféleség csökkenését;

52.

felidézi a hegyvidéki területek (különösen a magashegységek és a felföldek) jelentőségét a természetvédelem, a fajtasokszínűség és az élőhelyek gondozása tekintetében, de rámutat különösen a gazdálkodás és az erdészeti tevékenységek fenntartásának szükségességére a „Natura 2000” területeken és a természetvédelmi területeken, szorgalmazza továbbá e területek közötti kapcsolat erősítését a mezőgazdasági területeken található ökológiai helyettesítő területekre (adott esetben 5 %) vonatkozó minimumszabályok bevezetésén keresztül;

53.

felszólítja a Bizottságot, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassa a hegyvidéki térségek bevonását a világ természetvédelmi örökségébe, és tegyen eleget a hegyvidéki térségek védelmével kapcsolatos nemzetközi lehetőségeinek;

54.

rámutat a hegyvidéki térségek egyedülálló vízkészleteire, amelyeket természetes öntözőrendszerekként, ivóvíz- és energiaforrásként, valamint vallási turizmus tekintetében fenntarthatóan kell hasznosítani; nyomatékosan felhívja a figyelmet az alvízi és felvízi területek között, e területek művelése során szükséges szolidaritásra; ezzel összefüggésben és az esetleges konfliktusok megelőzése szempontjából kiemeli annak szükségességét, hogy együttműködés keretében a „forrástól a völgyig” terjedően megoldási koncepciókat dolgozzanak ki a víztartalékok felhasználására vonatkozóan;

55.

felszólítja a Bizottságot, hogy az Alpok Egyezmény intézményeivel szoros együttműködésben mozdítsa elő az Alpok Egyezmény hegyvidéki gazdálkodásról szóló jegyzőkönyvének végrehajtását, amennyire csak lehet, támogassa a hegyvidéki térségekben folytatott mezőgazdaság egyéb politikai területekkel való összekapcsolását, továbbá ezzel összefüggésben tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy lezárják az Alpok Egyezményhez tartozó minden olyan jegyzőkönyv ratifikálását, amelyek még mindig nem tartoznak a közösségi vívmányok közé, valamint hogy az Európai Unió szerződő félként csatlakozzon a Kárpátok Egyezményhez;

56.

kiemeli az önkéntesség jelentőségét (különösen a hegyi mentés, a katasztrófavédelem, a karitatív létesítmények terén) a szolgáltatások, valamint a hegyvidékek kulturális és természeti öröksége szempontjából;

57.

elismeri a hegyvidéki térségek mellett elkötelezett szervezetek és kutatóintézetek munkáját, továbbá hangsúlyozza, hogy az uniós hegyvidéki területekre vonatkozó stratégia és hasonló intézkedések kidolgozásánál ezek szakértelmére és motivációjára kell támaszkodni;

58.

rámutat a szakmai és (mellék)foglalkozáshoz szükséges alap- és továbbképzés, valamint – a szakmai kapacitások és lehetőségek diverzifikációjának értelmében is – az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos kezdeményezések és projektek szerepére;

59.

szükségesnek tartja a hegyvidéki területeken a mezőgazdasággal foglalkozó helyi továbbképző központokba való befektetést, hogy olyan szakembereket képezzenek ki, akik képesek egy hegyvidéki környezetben irányítani a tevékenységeket, védeni a területet és fejleszteni a mezőgazdaságot;

60.

szorgalmazza, hogy fordítsanak különös figyelmet a tájkép megőrzésére, valamint a nehezen megközelíthető hegyvidéki térségek infrastruktúrájának kiépítésére és modernizálására, valamint felszólít a digitális szakadék áthidalására és a kutatási keretprogramok eredményeinek hozzáférhetővé tételére (pl. az e-kormányzat számára);

61.

rámutat a hatékony helyi közszolgáltatások szükségességére a népesség megtartása és a versenyképesség szempontjából; szorgalmazza az általonos érdekű szolgáltatások terén a helyi közigazgatási szervek célzott támogatását;

62.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a fenntartható mobilitási megoldásokra és egy integrált megközelítésre helyezzék a hangsúlyt, amely egyensúlyt teremt a transznacionális (tranzit, távolsági közlekedési folyosók) és a helyi követelmények között (mint amilyenek a különböző magassági szinteken lévő területek megközelítése és a városi mobilitás);

63.

felszólít a hegyvidéki térségek támogatására a forgalomirányítás, a zajvédelem és a tájmegőrzés során, mégpedig a „le az útról” megközelítés szerinti intézkedések bevezetésével (pl. az érzékeny övezetek helyzetének megerősítése az úthasználati díjakról szóló irányelvben (8)), ezáltal megalapozva a jobb életminőséget és a fenntartható túrizmust;

64.

hangsúlyozza az alföldek és a hegyvidéki térségek közötti átmeneti területek jelentőségét a magasabb értékű magán és közérdekű infrastrukturális létesítmények és szolgáltatások rendelkezésre bocsátása szempontjából (pl. egyetemek, repülőterek, kórházak); szorgalmazza e létesítmények szűk körű elérhetősége javításának támogatását különösen a tömegközlekedés területén;

65.

kiemeli, hogy a hegyvidéki térségek a különböző energiaforrások intelligens felhasználásával „mintáként” szolgálnak a diverzifikált energia-összetétel, az energiahatékony építészeti megoldások és a második generációs bioüzemanyagok számára, és hogy az ebbe az irányba mutató kutatási megközelítéseket támogatni kell; hangsúlyozza mindazonáltal, hogy a második generációs bioüzemanyagok kifejlesztése az előállítási területek (ugar, sarjerdő stb.) és a legelőterületek között nem teremthet versenyhelyzetet;

66.

azt tanácsolja a tagállamoknak, hogy javítsák a hegyvidéki régiók fejlesztésének támogatására szánt pénzügyi támogatás szerkezetét és az azok nyújtásával kapcsolatos eljárásokat, valamint hogy ugyanakkor egyszerűsítsék a közigazgatási eljárásokat és a terület eszközei – kulturális örökség, valamint természeti és humán erőforrások – védelmének és fenntartható használatának támogatására szánt forrásokhoz való hozzáférést;

67.

úgy véli, hogy az egyéb tevékenységek – úgymint a lakosság jövedelmét gyarapító biomassza-kiaknázás és a mezőgazdasági turizmus – megtartásához fenntartható, modernizált és többfunkciós mezőgazdaságra van szükség, és felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy különösen a közös agrárpolitikában és a regionális politikában vegye figyelembe a hegyvidéki területek igényeit: új gazdálkodók érkezését, a hozzáférhetőség problémájával – például a tejbegyűjtés, a vidéki területeket a szolgáltatások fenntartása, a közlekedési infrastruktúra tekintetében – kapcsolatos többletköltségek kompenzálását;

68.

rámutat a hegyek és gleccserek az éghajlatváltozással szembeni sebezhetőségére – amely függőség azok topográfiai jellemzőin és strukturális hátrányain alapul –, azonban „kísérleti laboratóriumai” is lehetnek az éghajlatvédelmet célzó, természetet leképező, innovatív technológiáknak; felszólítja a Bizottságot, hogy a hegyvidéki térségek tekintetében egy differenciált éghajlat-változási politikát dolgozzon ki a már meglévő ismeretekre (pl. az Alpok Egyezményre és a Kárpátok Egyezményre) támaszkodva; felszólít e téren kutatásra és áthidaló intézkedések elfogadására;

69.

felszólít arra, hogy a hegyvidéki és a hátrányos helyzetű térségekkel kapcsolatos koordinációt a közös agrárpolitikával és a második pillérrel – vidékfejlesztéssel – funkcionális összhangban hajtsák végre;

70.

nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a fenntartható mezőgazdaság és a hegyvidéki térségek fejlődése nem csak e területek lakossága számára bír jelentőséggel, hanem az összes határos terület (pl. az alföld) számára is, illetve, hogy a hegyvidéki területek uniós stratégiájának fenntarthatóságára is hatással kell lennie a vízellátás, a környezeti stabilitás, a biológiai sokszínűség, a lakosság kiegyensúlyozott megoszlása, és a kulturális sokszínűség tekintetében; felszólítja a Bizottságot, hogy a hegyvidéki területek uniós stratégiájának kialakítása során vizsgálja meg, hogy hogyan lehetne a stratégiába előnyösen beépíteni a már meglévő, a hegyvidéki térségek és a határos területek integrációjára irányuló kezdeményezéseket;

71.

utasítja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságot, hogy kövesse nyomon az állásfoglalással kapcsolatos folyamatokat a Tanácsban és a Bizottságban;

72.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/57

A.

mivel a Szovjetunió és Németország között 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum – titkos jegyzőkönyvei útján – Európát két érdekszférára osztotta fel;

B.

mivel a sztálinizmus és a nácizmus erőszakos cselekedeteinek keretében elkövetett tömeges deportálások, gyilkosságok és a rabszolgaság a háborús és emberiség elleni bűncselekmények kategóriájába tartoznak;

C.

mivel a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények a nemzetközi jog szerint nem évülnek el;

D.

mivel Európában kevéssé ismerik a szovjet berendezkedés és megszállás befolyását és jelentőségét a posztkommunista országok polgáraira;

E.

mivel a 2007–2013-as időszakra az aktív európai polgárságot támogató Európa a polgárokért című program létrehozásáról szóló, 2006. december 12-i 1904/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (1) 3. cikke az „Aktív európai megemlékezés” elnevezésű fellépés támogatására hív fel, amelynek célja annak elkerülése, hogy a nácizmus és a sztálinizmus által elkövetett bűnök megismétlődhessenek;

1.

javasolja, hogy augusztus 23-t nyilvánítsák a sztálinizmus és a nácizmus áldozatainak európai emléknapjává, annak érdekében, hogy megőrizzük a tömeges deportálások és a népirtás áldozatainak emlékét, és egyúttal elmélyítsük a demokráciát és megerősítsük földrészünkön a békét és stabilitást;

2.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa e nyilatkozatot az aláírók neveivel együtt a tagállamok parlamentjeinek.

14.1.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 8/60

A.

mivel 2012 végéig az analógról a digitális földi televíziózásra való átállás a digitális technológia magasabb átviteli hatékonyságának eredményeképpen jelentős mennyiségű spektrumot fog az Európai Unióban felszabadítani, ami így lehetőséget kínál a rádiófrekvenciás spektrum újrakiosztására, és új lehetőségeket nyit meg a piaci növekedés és a minőségi fogyasztói szolgáltatások és választási lehetőségek bővülése előtt;

B.

mivel a rádióspektrum felhasználásának előnyei uniós szinten koordinált fellépés révén maximalizálhatók a hatékonyság szempontjából legoptimálisabb felhasználás biztosítása érdekében;

C.

mivel a rádiófrekvenciás spektrum a kulcsa a széles körű szolgáltatásnyújtásnak és a technológia által vezérelt piacok fejlődésének, amelyek értéke a becslések szerint az EU GDP-jének 2,2 % -a, és ezért – a lisszaboni stratégiával összhangban – a növekedés, a termelékenység és az európai uniós ipar fejlődésének kulcsfontosságú tényezője;

D.

mivel a rádiófrekvenciás spektrum egyrészt szűkös természeti erőforrás, másrészt közkincs, és annak hatékony felhasználása alapvető fontossággal bír a spektrumhoz való hozzáférés olyan különféle érdekelt felek számára történő biztosításában, akik ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat kívánnak nyújtani;

E.

mivel a spektrum nagy részét jelenleg analóg technológia szerinti katonai célokra használják és ezért a lakossági elektronikus kommunikációra rendelkezésre álló teljes spektrummennyiség ilyen nagyfokú megnövekedése ki fog terjedni erre a részre is a digitális átállást követően;

F.

mivel a tagállamoknak nincs közös menetrendje a digitális átállásra vonatkozóan; mivel több tagállamban a digitális átállásra vonatkozó tervek igen előrehaladott szakaszban vannak, míg néhány másik tagállamban az átállás már megtörtént;

G.

mivel a frekvenciaspektrum felhasználásának közös koncepciójáról szóló bizottsági közlemény szerves része a Bizottság által az elektronikus hírközlési szolgáltatások szabályozási keretének reformjáról 2007 novemberében elfogadott elektronikus hírközlési csomagnak;

H.

mivel a műsorfrekvenciák digitális műsorszolgáltatóknak történő (újra)kiosztása jelenleg számos tagállamban folyamatban van, és ennek eredményeként ezeket a frekvenciákat több évre osztják és ilyen módon blokkolják;

I.

mivel a technológiai semlegesség elengedhetetlen az együttműködtethetőség előmozdítása tekintetében, és a közérdek figyelembe vétele érdekében létfontosságú a rugalmasabb és átláthatóbb digitális átállási politikához;

J.

mivel a Tanács felhívta a tagállamokat, hogy a lehető legteljesebb mértékben végezzék el a digitális átállást 2012 előtt;

K.

mivel valamennyi tagállam közzétette a digitális átállásra vonatkozó javaslatait;

1.

elismeri az i2010 kezdeményezés – mint a megújult lisszaboni stratégia része – fontosságát, és hangsúlyozza, hogy a spektrumhoz való eredményes hozzáférés és annak hatékony felhasználása nagy jelentőséggel bír a lisszaboni célok elérésében; hangsúlyozza e tekintetben a szélessávú szolgáltatásokhoz való hozzáférés szükségességét a „digitális megosztottság” leküzdése érdekében;

2.

hangsúlyozza a digitális átállás szükségességét, amely az új információs és kommunikációs technológiák fejlődésével, valamint a digitális frekvenciatöbblettel együtt elő fogja segíteni a digitális megosztottság áthidalását és hozzá fog járulni a lisszaboni célkitűzések eléréséhez;

3.

tudomásul veszi a frekvencia-kiosztásra és -üzemeltetésre vonatkozó nemzeti szabályozások közötti eltéréseket; megjegyzi, hogy ezek az eltérések akadályozhatják a hatékonyan működő belső piac létrejöttét;

4.

hangsúlyozza, hogy a digitális frekvenciatöbblet mértéke tagállamonként el fog térni a nemzeti körülményeknek köszönhetően, illetve a nemzeti média- és audiovizuális politikák függvényében;

5.

elismeri, hogy a digitális földi televíziózás fokozottabb spektrumhatékonysága lehetővé kell, hogy tegye kb. 100 MHz digitális frekvenciatöbblet újbóli kiosztását a mobil szélessávú és más szolgáltatások (pl. közbiztonsági szolgáltatások, RFID és közúti biztonsági alkalmazások) javára, biztosítva egyúttal, hogy a műsorterjesztő szolgáltatások továbbra is virágozzanak;

6.

megállapítja, hogy jelenleg a legtöbb tagállam le van maradva más fejlett országok mögött az új generációs kommunikációs infrastruktúrába való befektetés tekintetében, és hangsúlyozza, hogy a szélessávú kapcsolat és az internet fejlesztésében a vezető szerep elérése kulcsfontosságú az Európai Unió versenyképessége és kohéziója számára a nemzetközi színtéren, különösen az interaktív digitális platformok fejlesztése és új szolgáltatások – például az elektronikus kereskedelem, elektronikus egészségügyi, elektronikus oktatási és elektronikus kormányzati szolgáltatások – kifejlesztése tekintetében; hangsúlyozza, hogy mind nemzeti, mind uniós szinten nagyobb beruházásokkal kellene ösztönözni innovatív termékek és szolgáltatások igénybevételét; hangsúlyozza, hogy a szélessávú szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása érdekében tett erőfeszítéseket nem szabad kizárólag a digitális frekvenciatöbbletre koncentrálni;

7.

meggyőződése, hogy a fokozott technológiai konvergenciának köszönhetően hamarosan az új – innovatív technológiákat és szolgáltatásokat tartalmazó – „multi-play” csomagokat lehet felkínálni, ugyanakkor megállapítja, hogy ezen új kínálatok kialakulása alapvetően az értékes spektrum, valamint a zökkenőmentes együttműködtethetőséget, összekapcsolhatóságot és lefedettséget lehetővé tevő új interaktív technológiák – például a mobil multimédia-technológiák, szélessávú vezeték nélküli hozzáférésű technológiák – rendelkezésre állásától függ;

8.

megjegyzi, hogy a technológiai konvergencia mára valósággá vált, új eszközöket és lehetőségeket biztosítva a hagyományos szolgáltatásoknak; hangsúlyozza, hogy a korábban műsorszórásra fenntartott frekvenciákhoz való hozzáférés lehetővé teheti új szolgáltatások megjelenését, feltéve, hogy a spektrumot a lehető leghatékonyabban kezelik a jó minőségű digitális műsorok szolgáltatásával való interferencia elkerülése érdekében;

9.

felhív a tagállamok közötti szoros együttműködésre egy olyan hatékony, nyílt és versenyképes elektronikus hírközlési belső piac megvalósítása érdekében, amely lehetővé fogja tenni új hálózati technológiák alkalmazását;

10.

hangsúlyozza az innovációt, új technológiákat, új szolgáltatásokat és új belépőket bátorító európai uniós környezet stratégiai jelentőségét az európai versenyképesség és kohézió fokozása érdekében; hangsúlyozza, hogy kiemelkedően fontos a végfelhasználóknak szabad választási lehetőséget biztosítani a termékek és szolgáltatások vonatkozásában a piacok és technológiák dinamikus fejlődésének eléréséhez az Európai Unióban;

11.

hangsúlyozza, hogy a digitális frekvenciatöbblet egyedi lehetőséget kínál az Európai Uniónak olyan új szolgáltatások fejlesztésére, mint a mobil televízió és a vezeték nélküli internet-hozzáférés, valamint arra, hogy világelső legyen a mobil multimédiás technológiákban, áthidalva a digitális megosztottságot és új lehetőségeket teremtve az állampolgároknak, a szolgáltatásoknak, a médiának, az Európai Unió kulturális sokszínűségét gazdagítva;

12.

felhívja a tagállamokat – szuverenitásuk e tekintetben történő teljes körű tiszteletben tartása mellett –, hogy elemezzék a digitális átállás hatását a katonai célokra használt spektrumok vonatkozásában, és adott esetben osszák újra azt az adott digitális frekvenciatöbbletet új polgári alkalmazásokra;

13.

elismeri, hogy az uniós szintű koordináció ösztönözné a fejlődést, lendületet adna a digitális gazdaságnak és valamennyi polgár számára elérhető és egyenlő hozzáférést biztosítana az információs társadalomhoz;

14.

sürgeti a tagállamokat, hogy a lehető leggyorsabban szabadítsák fel a digitális frekvenciatöbbletet, ily módon lehetővé téve az uniós polgárok számára, hogy kihasználják az új, innovatív és versenyképes szolgáltatások előnyeit; hangsúlyozza, hogy az erre irányuló igény aktív együttműködést tesz szükségessé, hogy felülemelkedjenek a tagállamok között a digitális frekvenciatöbblet hatékony (újra)elosztásában nemzeti szinten meglévő akadályokon;

15.

hangsúlyozza, hogy a műsorszolgáltatók a pluralista és demokratikus alapelvek védelmében alapvető fontosságú tényezők, és erősen hiszi, hogy a digitális frekvenciatöbblet lehetővé teszi az állami és magán-műsorszolgáltatók számára, hogy jóval nagyobb számban kínáljanak közérdekű műsorokat a nemzeti jogszabályokban meghatározottak szerint, ideértve a kulturális és nyelvi sokféleség előmozdítását is;

16.

úgy véli, hogy a digitális frekvenciatöbbletnek lehetőséget kellene biztosítania a műsorszolgáltatók számára, hogy fejlesszék és bővítsék szolgáltatásaikat, ezzel egyidejűleg pedig figyelembe vegyenek más lehetséges társadalmi, kulturális és gazdasági alkalmazásokat, például az arra a célra tervezett új és nyitott szélessávú technológiákat és hozzáférési szolgáltatásokat, hogy áthidalják a digitális megosztottságot, egyúttal nem engedve teret az együttműködtethetőség akadályainak;

17.

hangsúlyozza az Európai Unióban a spektrum összehangolt használatára vonatkozó megközelítés előnyeit a méretgazdaságosság és az egymással együttműködő vezeték nélküli szolgáltatások kifejlesztése szempontjából, valamint a szétaprózódás elkerülése érdekében, ami e szűkös erőforrás nem optimális felhasználásához vezet; úgy ítéli meg, hogy bár a spektrum hatékony kihasználásához szorosabb együttműködés és fokozottabb rugalmasság szükséges, a Bizottságnak és a tagállamoknak megfelelő egyensúlyt kell teremteniük a rugalmasság és a harmonizáció mértéke között, figyelemmel a digitális frekvenciatöbbletből eredő maximális előnyök kihasználására;

18.

megállapítja, hogy a digitális frekvenciatöbblet hatékony elosztása megvalósítható a jelenleg az ultramagas frekvenciasávon (UHF) frekvenciaengedélyekkel rendelkező szereplők akadályozása nélkül is, valamint hogy a jelenlegi műsorterjesztési szolgáltatások folytatása és kiterjesztése eredményesen elérhető, ugyanakkor pedig biztosítható az, hogy az új mobil multimédiás és szélessávú, vezeték nélküli hozzáférésű technológiáknak alapvető spektrumforrásokat osszanak ki az UHF sávban azért, hogy új interaktív szolgáltatásokat nyújtsanak az uniós polgároknak;

19.

úgy véli, hogy a frekvenciák kiosztása céljából tartott árverések esetében a tagállamoknak közös megközelítést kell elfogadniuk az árverések feltételeire és módjaira, valamint a keletkezett erőforrások elosztására vonatkozóan; felszólítja a Bizottságot, hogy ezen elgondolások mentén terjesszen elő iránymutatásokat;

20.

hangsúlyozza, hogy a digitális frekvenciatöbblet kiosztásakor a fő irányadó elvnek annak kell lennie, hogy a közérdeket szolgálják, biztosítva a legjobb társadalmi, kulturális és gazdasági értéket a jobb és földrajzilag szélesebb körű szolgáltatásnyújtást és a polgároknak szóló digitális tartalmat illetően, és hogy ne csak az állami bevételeket maximalizálják, hanem védjék az audiovizuális médiaszolgáltatások jelenlegi felhasználóit, valamint tükrözzék a kulturális és nyelvi sokszínűséget is;

21.

hangsúlyozza, hogy a digitális frekvenciatöbblet egyedülálló lehetőséget biztosít az Európai Unió számára, hogy kialakítsa a világban vezető szerepét a mobil multimédia technológiák terén, valamint hogy ugyanakkor áthidalja a digitális megosztottságot az információk, az ismeretek és a szolgáltatások megnövekedett áramlásával, amely szolgáltatások összekötik egymással az összes uniós polgárt, és amelyek új lehetőségeket nyújtanak a média, a kultúra és az Európai Unióban valamennyi területen meglévő sokszínűség tekintetében;

22.

hangsúlyozza, hogy az egyik lehetséges mód, amelyen keresztül a digitális frekvenciatöbblet elősegítheti a lisszaboni célok megvalósulását, az a szélessávú hozzáféréssel kapcsolatos szolgáltatások elérhetőségének javítása a polgárok és a gazdasági szereplők számára az egész Európai Unióban, továbbá a digitális megosztottság kezelése úgy, hogy előnyöket biztosítanak a hátrányos helyzetűek, valamint a külső és vidéki területek számára, és biztosítják az egyetemes lefedettséget a tagállamokban;

23.

helyteleníti, hogy az európai polgárok egyenlőtlenül férnek hozzá a digitális szolgáltatásokhoz, különösen a műsorszórás terén; megállapítja, hogy a vidéki és a peremvidéki régiók a digitális szolgáltatások kialakítását illetően különösen hátrányos helyzetűek (az azonnaliság, a választási lehetőség és a minőség tekintetében); sürgeti a tagállamokat és a regionális hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent, amire lehetőségük van, a digitális átállás gyors és minden polgár számára tisztességes módon történő lebonyolításának biztosítása érdekében;

24.

hangsúlyozza, hogy a digitális megosztottság nem csupán a vidéket érintő kérdés; hangsúlyozza, hogy egyes régi, magas épületekben az új hálózati infrastruktúrák beszerelése nehézségeket jelent; hangsúlyozza azokat az előnyöket, amelyeket a spektrum jelenthet a digitális megosztottság leküzdésében úgy a városi, mint a vidéki térségekben;

25.

hangsúlyozza, hogy a digitális frekvenciatöbblet közreműködhet a polgároknak nyújtott jobb és egymással együttműködő társadalmi szolgáltatásokban, például az e-kormányzatban, az e-egészségügyben, az e-szakképzésben és az e-oktatásban, különös tekintettel a hátrányos helyzetű vagy elszigetelt területeken – például a vidéki és kevésbé fejlett területeken és szigeteken – élőkre;

26.

sürgeti a tagállamokat, hogy hozzanak további intézkedéseket annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő és az idős felhasználók, továbbá a sajátos társadalmi szükségletekkel élő felhasználók a digitális frekvenciatöbblet kínálta legtöbb előnyt kihasználhassák;

27.

megerősíti a közbiztonsági szolgáltatások társadalmi értékét és annak szükségességét, hogy az analóg szolgáltatások kikapcsolása eredményeként az UHF sáv átszervezéséből eredő spektrumrendszerbe beépítsék saját működési követelményeik támogatását;

28.

hangsúlyozza, hogy az európai digitális frekvenciatöbblet valamennyi előnyének kiaknázására irányuló politika fő prioritása annak biztosítása, hogy a fogyasztók magas színvonalú szolgáltatások igen széles skáláját élvezhessék, miközben teljes mértékben tiszteletben tartják jogaikat, figyelembe véve a digitális átállással felszabaduló spektrum eredményes kiaknázását;

29.

hangsúlyozza, hogy a digitális frekvenciatöbblet új lehetőségeket teremt az audiovizuális és médiapolitikai célkitűzések számára; ezért meggyőződése, hogy a digitális frekvenciatöbblet kezelésére vonatkozó döntéseknek az audiovizuális és médiapolitikával kapcsolatos olyan általános érdekű célkitűzések előmozdítására és védelmére kell összpontosítaniuk, mint például a szólásszabadság, a médiapluralizmus, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség, illetve a kiskorúak jogai;

30.

bátorítja a tagállamokat az azzal kapcsolatos társadalmi, kulturális és gazdasági érték elismerésére, hogy hozzáférést biztosítanak az engedélyhez nem kötött felhasználók, különösen a kis- és középvállalkozások és a nonprofit szektor számára a digitális frekvenciatöbblethez, ily módon növelve a spektrumhasználat hatékonyságát az ilyen engedélyhez nem kötött felhasználások jelenleg használaton kívüli frekvenciákon („fehér tereken”) való koncentrálásával;

31.

lépésenkénti megközelítésre hív fel e téren; véleménye szerint az olyan kisebb hálózatokra – különösen helyi vezeték nélküli hálózatokra – gyakorolt hatásokat is figyelembe kell venni, amelyek jelenleg nem engedélykötelesek, és ösztönözni kell – különösen a vidéki területeken – a szélessávú kapcsolathoz való egyetemes hozzáférést;

32.

felhívja a tagállamokat a spektrumgazdálkodási hatóságok közötti fokozott együttműködésre vonatkozó intézkedések támogatására olyan területek megvizsgálása céljából, ahol az engedélyhez nem kötött, fehér térnek minősülő spektrum kiosztása lehetővé tenné az új technológiák és szolgáltatások kialakulását az innováció előmozdítása érdekében;

33.

ösztönzi a tagállamokat, hogy a fehér tér kiosztásával kapcsolatosan vizsgálják meg a spektrumhoz a nem kereskedelmi és oktatási szolgáltatók, továbbá közszolgálati feladatot ellátó helyi közösségek által történő, engedélyhez nem kötött nyílt hozzáférés igényeit;

34.

hangsúlyozza, hogy a digitális frekvenciatöbblethez engedélyhez nem kötött felhasználók általi hozzáférés biztosítására való törekvés során figyelembe kell venni a kirekesztéssel fenyegetett társadalmi csoportok – különösen a fogyatékkal élő és idős felhasználók, illetve a speciális szociális igényű felhasználók – igényeit;

35.

elismeri az olyan új technológiák mint a WiFi és a Bluetooth előnyeit, melyek az engedélyhez nem kötött 2,4 GHz-es sávban működnek; elismeri, hogy az egyes szolgáltatásoknak adott frekvenciák felelnek meg a legjobban; úgy véli, hogy az alacsonyabb frekvenciákban kisebb mennyiségű, engedélyhez nem kötött spektrum kiosztása további innovációra ösztönözhet az új szolgáltatások terén;

36.

hangsúlyozza ezért, hogy a frekvenciák kiosztását átlátható módon kell végezni, figyelembe véve az új spektrum összes lehetséges felhasználóját és társadalmi hasznukat;

37.

ösztönzi a tagállamokat, hogy részletesen vizsgálják meg az elkövetkező években az analógról a digitális műsorszolgáltatásra való átállással felszabaduló spektrum társadalmi és gazdasági értékét;

38.

elismeri az ITU Genf-06 megállapodás (Regionális Rádiós Hírközlési Konferencia, 2006), a nemzeti frekvencia-kiosztási tervek és a 2007. évi Hírközlési Világkonferencia (WRC-07) határozatainak jelentőségét az UHF-sáv átszervezésében;

39.

felszólítja a tagállamokat, hogy közös módszertant követve 2009 végéig dolgozzanak ki nemzeti stratégiákat a digitális frekvenciatöbblettel kapcsolatban; sürgeti a Bizottságot, hogy támogassa a tagállamokat a digitális frekvenciatöbblettel kapcsolatos nemzeti stratégiák kidolgozásában, és uniós szinten ösztönözze a bevált gyakorlatokat;

40.

hangsúlyozza, hogy néhány tagállamban az átállás közelsége és a nemzeti átállási tervek közötti eltérések közösségi szintű választ igényelnek, amellyel nem lehet várni a reformirányelvek hatálybalépéséig;

41.

elismeri a tagállamok azon jogát, hogy meghatározzák a digitális frekvenciatöbblet felhasználását, azonban azt is megerősíti, hogy egy közösségi szinten összehangolt megközelítés nagymértékben növeli a frekvenciatöbblet értékét, és a leghatékonyabb módja annak, hogy elkerüljék a tagállamok közötti, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti káros interferenciát;

42.

megismétli, hogy az uniós polgárok érdekében a digitális frekvenciatöbbletet a lehető leghatékonyabban és legeredményesebben kell kezelni annak érdekében, hogy elkerüljék az egyre több polgár által igénybe vett, magas színvonalú digitális tévéadások szolgáltatásával való interferenciát és tiszteletben tartsák a fogyasztói jogokat és érdekeket, illetve a berendezések terén tett beruházásaikat;

43.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok fontolóra vehetik a digitális frekvenciatöbblet következtében felszabadult frekvenciák kiosztása során a technológiai szempontból semleges értékesítéseket, egyúttal lehetővé téve a frekvenciákkal való kereskedést; úgy véli azonban, hogy ennek az eljárásnak teljes mértékben követnie kell az ITU rádiózási szabályait, a nemzeti frekvenciatervezést és a nemzeti politikai célkitűzéseket annak érdekében, hogy elkerüljék a nyújtott szolgáltatások közötti káros interferenciát; figyelmeztet a spektrum túlzott feldarabolásának veszélyére, ami a korlátozott erőforrások nem optimális felhasználásához vezet; felhívja a Bizottságot, hogy gondoskodjon arról, hogy egyetlen jövőbeli koordinált spektrumterv se akadályozza a jövőbeli innovációt;

44.

támogatja a digitális frekvenciatöbblet felhasználásának közös és kiegyensúlyozott megközelítését, ami lehetővé teszi mind azt, hogy a műsorszolgáltatók továbbra is felkínálhassák és bővíthessék szolgáltatásaikat, mind pedig azt, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatók felhasználják ezeket az erőforrásokat új, egyéb fontos társadalmi és gazdasági felhasználásokra irányuló szolgáltatások elindítására, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a digitális frekvenciatöbbletet minden esetben technológiasemleges alapon kell kiosztani;

45.

hangsúlyozza, hogy a spektrumpolitikának dinamikusnak kell lennie, és lehetővé kell tennie a műsorszolgáltatók és a hírközlési üzemeltetők számára új technológiák alkalmazását és új szolgáltatások kialakítását, amelyek révén továbbra is alapvető szerepet játszhatnak a kulturális és a médiapolitika célkitűzéseinek elérésében, egyúttal új, magas színvonalú hírközlési szolgáltatásokat nyújtva;

46.

a méretgazdaságosságot, az innovációt, az együttműködtethetőséget és a lehetséges páneurópai szolgáltatások nyújtását illetően hangsúlyozza azokat a potenciális előnyöket, amelyeket a koherensebb közösségi szintű, integrált spektrumtervezés jelent; ösztönzi a tagállamokat, hogy a Bizottsággal együttműködve azonosítsák a digitális frekvenciatöbblet közös spektrum részsávjait a technológiasemleges alapon harmonizálható különböző alkalmazások csoportosítása céljából;

47.

úgy véli, hogy az UHF sávon belüli csoportosítás alapja egy alulról építkező megközelítés kell, hogy legyen, a nemzeti piacok sajátosságainak megfelelően, biztosítva, hogy közösségi szintű harmonizációra akkor kerül sor, amikor ez egyértelműen hozzáadott értéket teremt;

48.

a spektrum hatékonyabb felhasználása, valamint az innovatív és sikeres nemzeti, határokon átnyúló és páneurópai szolgáltatások megjelenésének elősegítése érdekében támogatja a közösségi szintű koordinált megközelítést, az UHF spektrum egy- és kétirányú szolgáltatások számára fenntartott különböző csoportjai alapján, figyelembe véve az ugyanabban a sávban működő hálózatok különböző típusainak együttes működéséből adódó potenciálisan káros interferenciát, a genfi ITU Regionális Rádiós Hírközlési Konferencia (RRC-06) és a és a 2007. évi Hírközlési Világkonferencia (WRC-07) eredményeit, valamint a meglévő engedélyeket;

49.

úgy ítéli meg, hogy a harmonizált spektrumnak a közösségi szinten sürgősségi szolgáltatásoknak szentelt része hozzáférést kell, hogy biztosítson a jövőbeli szélessávú technológiákhoz az emberi életnek a sürgősségi szolgáltatások részéről történő hatékonyabb reagálás útján való védelméhez szükséges információk megszerzése és továbbítása tekintetében;

50.

sürgeti a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együttműködve végezzen megfelelő műszaki, társadalmi-gazdasági és költség-haszon tanulmányokat a közösségi szinten koordinálható vagy összehangolható részsávok méretének és jellemzőinek meghatározása céljából; emlékeztet, hogy az ilyen tanulmányoknak figyelembe kell venniük, hogy a frekvenciatöbblet nem statikus, és hogy a műszaki fejlődés folyamatos, így az új technológiák bevezetése során lehetővé kell tenni, hogy az UHF sávot a műsorszolgáltatáson és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokon túl új típusú, innovatív társadalmi, kulturális és gazdasági szolgáltatások is igénybe vehessék; felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a tagállamok járuljanak hozzá a világosan meghatározott és egymással együttműködtethető páneurópai szolgáltatások európai szinten harmonizálandó közös sávjainak azonosítását, valamint e sávok kiosztását célzó tanulmányokhoz;

51.

sürgeti a Bizottságot, hogy kezdjen együttműködést a tagállamokkal szomszédos országokkal annak érdekében, hogy azok hasonló frekvenciatérképeket fogadjanak el vagy hangolják össze frekvencia-kiosztásukat az Európai Unióval a távközlési alkalmazások működési problémáinak elkerülése érdekében;

52.

kéri a Bizottságot, hogy végezzen vizsgálatot a nyílt forráskódú szoftverek felhasználói és az engedélyezési hatóságok közötti konfliktusokról a szoftver alapú rádiók tekintetében;

53.

kéri a Bizottságot, hogy javasoljon intézkedéseket a vezeték nélküli mesh hálózat rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos jogi felelősség mérséklésére;

54.