19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/1

—

tekintettel az EK-Szerződés 158. cikkére,

—

tekintettel a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 1999. június 21-i 1260/1999/EK tanácsi rendeletre (1),

—

tekintettel a strukturális alapok feladatairól és eredményességéről, továbbá tevékenységüknek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolásáról szóló 2052/88/EGK rendeletet módosító, 1993. július 20-i 2081/93/EGK tanácsi rendeletre (2),

—

tekintettel a különböző strukturális alapok tevékenységeinek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolásáról szóló 2052/88/EGK rendelet végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló 4253/88/EGK rendeletet módosító, 1993. július 20-i 2082/93/EGK tanácsi rendeletre (3),

—

tekintettel az Írországért Nemzetközi Alap részére nyújtott közösségi pénzügyi hozzájárulásról szóló, 2000. január 24-i 214/2000/EK tanácsi rendeletre (4),

—

tekintettel az Írországért Nemzetközi Alap részére nyújtott közösségi pénzügyi hozzájárulásról (2003–2004) szóló, 2002. december 10-i 2236/2002/EK tanácsi rendeletre (5),

—

tekintettel a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1260/1999/EK rendelet módosításáról szóló, 2003. május 26-i 1105/2003/EK tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1260/1999/EK rendeletnek a PEACE program időtartamának meghosszabbítása és új kötelezettségvállalási előirányzatok jóváhagyása tekintetében történő módosításáról szóló, 2005. január 24-i 173/2005/EK tanácsi rendeletre (7),

—

tekintettel az Írországért Nemzetközi Alap részére nyújtott közösségi pénzügyi hozzájárulásról (2005–2006) szóló, 2005. január 24-i 177/2005/EK tanácsi rendeletre (8),

—

tekintettel az Írországért Nemzetközi Alap részére nyújtott közösségi pénzügyi hozzájárulásról (2007–2010) szóló, 2006. december 21-i 1968/2006/EK tanácsi rendeletre (9),

—

tekintettel az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló, 2006. július 5-i 1082/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (10),

—

tekintettel „Az észak-írországi békéért és megbékélésért indított különleges támogatási program” című bizottsági közleményre (COM(1994)0607),

—

tekintettel a „Jelentés az Írországért Nemzetközi Alapról a 177/2005/EK tanácsi rendelet 5. cikke értelmében” című bizottsági közleményre (COM(2006)0563),

—

tekintettel az Írországért Nemzetközi Alapról és az Észak-Írországban és Írország határ menti régióiban a békét és a megbékélést szolgáló különleges támogatási programról (1995–1999) és az a Bizottság vonatkozó válaszairól szóló 7/2000. sz. számvevőszéki különjelentésre (58. pont) (11),

—

tekintettel az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága által szervezett, a PEACE program értékeléséről és a jövőre vonatkozó stratégiákról szóló, 2007. november 20-i nyilvános meghallgatásra,

—

tekintettel a Bizottság elnökének, José Manuel Barrosonak 2007. májusi belfasti látogatása után létrehozott Észak-írországi Munkacsoportra (TFNI),

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére (A6-0133/2008),

A.

mivel az 1105/2003/EK és a 173/2005/EK tanácsi rendelettel létrehozott PEACE I. és II. uniós programok célja a béke biztosítása volt és két fő elemet tartalmaztak: a békéből származó lehetőségek kihasználása, valamint a konfliktus és erőszak örökségének kezelése;

B.

mivel az EU részvétele a PEACE programokban pozitív értéket képviselt és képvisel, és megmutatta Európa béketeremtő projektekhez való kötődését a pénzügyi eszközök rendelkezésre bocsátása mellett, szakértelemmel és hosszú távú jövőképpel rendelkező semleges hatóságként pedig bizonyította fontosságát a program létrehozásában;

C.

mivel a megbékélési folyamat több szinten működik, és mivel azt ösztönözni kell, azonban nem lehet senkire sem ráerőszakolni (12);

D.

mivel a béketeremtés és a megbékélés természetüknél fogva bizonytalan kimenetelűek, azonban fontosak a régió politikai, gazdasági és társadalmi problémáinak leküzdésében, és mivel ezért a bizalom megteremtésére irányuló projekteknél lehetőséget kell biztosítani a kísérletezésre és az innovációra;

E.

mivel az észak-írországi konfliktus a közösségek megosztását eredményezte, ami mély társadalmi, gazdasági és politikai szakadék kialakulásához vezetett,

F.

mivel a kapcsolatok és a bizalom kiépítése következtében megváltozhatnak a negatív nézetek, és mivel a fiatalok közötti kölcsönös megértés elősegítése segíti a jövő vezetőit mindkét közösség történelmének és kultúrájának megértésében;

G.

mivel a több résztvevő és folyamat bevonása miatt a helyi közösségekkel történő partneri együttműködés több időt vehet igénybe, mindazonáltal nyilvánvaló, hogy az ebből keletkező többlethaszon rendkívül fontos, ugyanis minél alacsonyabb szinten zajlanak az igazgatási feladatok és minél nagyobb a részvételi arány, annál inkább növekszik a programokkal és az EU-val kapcsolatos tudatosság,

H.

mivel a korábban perifériára szorult és a konfliktus és az erőszak által nagymértékben érintett csoportok és személyek számára a PEACE programok lehetőséget biztosítottak a béketeremtésben történő aktív részvételre; mivel a PEACE programok keretében a projektek a társadalom leginkább perifériára szorult csoportjait hivatottak segíteni az olyan egyének és csoportok számára kifejlesztett tevékenységekkel mint a konfliktus áldozatai, az idősek, a sebezhetőek, a fogyatékkal élők, a családon belüli erőszak áldozatai, a börtönviseltek és a munkanélküli fiatalok (13);

I.

mivel sokan önkéntes alapon dolgoztak a béketeremtő és megbékélési projektekben;

J.

mivel alapvető fontosságú, hogy a béketeremtő programok – különösen azok, amelyek közösségi és önkéntes csoportokat foglalnak magukban – azt követően is részesüljenek pénzügyi támogatásban, amikor a PEACE-támogatás már kimerült;

K.

mivel az önkéntes és a közösségi szektor híres a társadalmi hanyatlás és nélkülözés elleni küzdelem terén elért eredményeiről, és megfelelő helyzetben van ahhoz, hogy kiemelten fontos szolgáltatásokat dolgozzon ki és biztosítson a társadalom leghátrányosabb helyzetű csoportjai számára, és mivel a nők nagyon pozitív szerepet töltenek be a béketeremtésben;

L.

mivel a PEACE programok új vállalkozások indításával segítették az elszegényedett területeken a gazdasági projektek fejlesztését;

M.

mivel számos, a PEACE II keretében támogatott közösségi és önkéntes kezdeményezés folyamatosan működik – alapvető közösségi szolgáltatásokat nyújtva különösen a marginalizált csoportok részére – és a támogatás jóváhagyására vár, hogy folytatni tudja az említett szolgáltatások nyújtását;

N.

mivel a PEACE programok keretében nyújtott támogatásból eredő gazdasági fejlődés egyik aspektusa az volt, hogy az mind a városi, mind a vidéki területek előnyére vált,

O.

mivel az Írországért Nemzetközi Alap (IFI) keretében nyújtott finanszírozás gyakran kiegészítő jellegű, és mindkét program, az IFI és a PEACE is lehetőséget biztosított a projekteknek arra, hogy olyan szintet érjenek el, hogy hozzáférjenek egyéb uniós támogatásokhoz, például az Interreghez;

P.

mivel a PEACE alprogramjai, az IFI-programok és az Interreg-kezdeményezés keretében végzett számos tevékenység nagyfokú hasonlóságot és egyes területeken bizonyos átfedést mutatott;

Q.

mivel az elszámoltathatóság, az átláthatóság, a részvétel és az emberek egymástól való függésének elismerése, az egyenlőtlenségek sikeres megszüntetése, a sokféleség támogatása, a sebezhető csoportokra fordított figyelem és az esélyegyenlőség a béketeremtési és megbékélési folyamat fontos elemeit képezik;

R.

mivel az áldozatok és túlélők ideiglenes biztosa által készített jelentés1 megállapította, hogy az áldozatokat és túlélőket támogató csoportok az egyszeri PEACE-támogatástól függnek, továbbá nem derül ki, hogy mi lesz az áldozatokkal és túlélőkkel foglalkozó projektek további sorsa, ha már nem áll rendelkezésre a PEACE-támogatás; és mivel Észak-Írország első minisztere és az első miniszter helyettese nemrég négy új áldozatügyi biztost nevezett ki (14);

S.

mivel az emberi jogok védelme és előmozdítása a béketeremtés és a konfliktus utáni társadalmak újjáépítésének szerves részét képezi,

1.

hangsúlyozza, hogy a béketeremtés elengedhetetlen része a helyi felhatalmazás, és azt, hogy a civil társadalmi részvétel javítja a politikaformálást és a társadalom kormányzásának módját;

2.

rámutat arra, hogy a különböző végrehajtási mechanizmusok önkéntes szektorral, nem kormányzati szervezetekkel és helyi hatóságokkal együtt történt kialakítása széles körű tapasztalatokat biztosított az uniós alapok kezelése terén; reméli, hogy ezeket az alulról felfelé irányuló finanszírozási mechanizmusokat egyéb finanszírozási programok végrehajtása során is alkalmazni lehet majd;

3.

üdvözli a PEACE- és IFI-programok gazdasági és szociális fejlődéshez való hozzájárulását; megjegyzi, hogy az IFI végrehajtása előtt egy elmaradott területen létrehozott vállalkozási központ az IFI és a helyi körzeti tanács támogatásával harminckét vállalkozási központot összefogó hálózattá fejlődött, amely segítette a bizalom és a remény erősítését az érintettek között;

4.

hangsúlyozza, hogy a PEACE és az IFI által finanszírozott programok részvevői közötti együttműködésnek nem szabadna megszűnnie akkor, amikor a programok véget érnek; felhívja a kormányok ezzel foglalkozó részlegeit, hogy folytassák ezt az eredményesnek bizonyult munkát annak érdekében, hogy biztosítsák, hogy e felbecsülhetetlen munka további támogatásban részesüljön még akkor is, amikor a PEACE-támogatás végleg kimerül;

5.

kéri mind az Egyesült Királyság, mind Írország kormányát, hogy a közösségi és önkéntes csoportok tekintetében hozzanak átmeneti támogatási intézkedéseket annak érdekében, hogy kitöltsék különösen a PEACE II támogatási programok vége és a PEACE III támogatási programok kezdete közötti rést;

6.

kéri a Bizottságot, valamint az Egyesült Királyság és Írország kormányát, hogy vegyék fel a kapcsolatot az áldozatok és túlélők biztosaival egy olyan mechanizmus kialakítása céljából, amely mellett az áldozatokat és túlélőket támogató csoportok a PEACE-támogatás lejáratát követően továbbra is pénzügyi támogatásban részesülhetnek,

7.

kéri a Bizottságot, hogy a TFNI-vel kapcsolatban ismételje meg a PEACE I és PEACE II program aktív polgári megközelítését a jövőbeli kezdeményezések kialakításakor; emlékeztet arra, hogy a békefolyamat stabilizálása szempontjából fontos a kiegyensúlyozott regionális fejlődés, beleértve, hogy figyelmet kell fordítani az infrastruktúrára, amely lemaradt a fejlődésben az Unió más régióihoz képest, és kéri a TFNI-t, hogy jobban támogassa az infrastruktúra javítását;

8.

felszólít a határokon átnyúló munka további fejlesztésére, tekintetbe véve, hogy a határokon átnyúló munka a határmenti területeken a városi és vidéki közösségek regenerációjának központi eleme volt; sürgeti a helyi kereskedelmi kamarák és állami szervek közötti együttműködés további fejlesztését, valamint a határ mindkét oldalán az önkéntes és a közösségi szektor fórumainak, valamint a már régebb óta határokon átnyúló formában működő önkéntes szervezeteknek a további fejlesztését;

9.

kéri Írország kormányát az 1082/2006/EK rendelet azonnali végrehajtására,

10.

a konzultáció elterjedt használatát sürgeti nagy és kis méretekben egyaránt és helyi fókusszal a finanszírozási programokon belül, és hangsúlyozza azoknak a biztonsági rendszereknek a fontosságát, amelyek lehetővé teszik a kisösszegű támogatások rövid időn belül szükséges munkákra, vagy olyan munkákra történő odaítélését, amelyek eredménye nem könnyen számszerűsíthető, valamint lehetővé teszik a hosszú távú fenntarthatóságot biztosító rendszereket, amelyek segíthetik a helyi közösségeket;

11.

a bürokrácia csökkentésére szólít fel annak biztosítása érdekében, hogy a kis projekteket ne terheljék túl;

12.

elismeri, hogy a béketeremtés hosszadalmas fejlődési folyamat, valamint hogy a béke és megbékélés elérése időbe kerül; több időt kér az egyéni támogatások számára ahhoz, hogy a projektek eredményeket érhessenek el; elismeri, hogy nem csak a gazdasági kezdeményezések, hanem a kulturális és sportkezdeményezések is jelentősen hozzájárulhatnak a békéhez és a megbékéléshez, és ezért azokat továbbra is támogatni kell;

13.

megjegyzi, hogy a szociális gazdasági ágazat az önkéntes és a közösségi szektor alszektora, amellyel fontos konzultációt folytatni annak érdekében, hogy helyi stratégiákat és területeket lehessen létrehozni; úgy ítéli meg, hogy a helyi vállalkozások szintén befolyásos résztvevők;

14.

kiemeli, hogy a vidéki területek fejlődéséhez a jelenleginél több kapcsolódási pontra van szükség a mezőgazdasági, a vidéki és a regionális fejlesztési finanszírozás között, valamint a természet megőrzése, az ökoturizmus és a megújuló energiák előállítása és felhasználása között;

15.

hangsúlyozza, hogy a lakosság számára könnyen hozzáférhetővé kellene tenni a PEACE I, PEACE II és IFI keretében finanszírozott projektek sikertörténeteiről szóló információkat; úgy véli, hogy az ilyen projektekből származó tapasztalatokat meg kell osztani a más nemzetközi béketeremtő munkában részt vevőkkel; e tekintetben felszólít egy olyan adatbázis létrehozására, amely oktatási eszközként szolgálhatna a béketeremtésben és megbékélésben belföldön és külföldön egyaránt; felszólít ezenkívül arra, hogy a részvétel minden szintjét vegyék figyelembe a regionális és városi hálózatok létrehozásakor;

16.

átfogó stratégiák létrehozását javasolja annak biztosítása érdekében, hogy a helyes gyakorlatok példái ne csak hozzáférhetőek legyenek, hanem azokat a projektciklus minden szakaszában, így a tervezés, a végrehajtás, a figyelemmel kísérés és az értékelés során fel lehessen használni;

17.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Régiók Bizottságának, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/5

—

tekintettel a szegénység felszámolására irányuló kereskedelemről és fejlesztésről szóló, 2002. szeptember 3-i (1), a világban tapasztalható éhínségről és a legszegényebb országokkal folytatott kereskedelem akadályainak felszámolásáról szóló, 2003. január 30-i (2), a nemzetközi kávépiacon tapasztalható válságról szóló, 2003. április 10-i (3), a kereskedelemről és a szegénységről (a kereskedelmi politikák meghatározása a kereskedelemnek a szegénység enyhítéséhez való legnagyobb mértékű hozzájárulása érdekében) szóló, 2006. június 1-jei (4), az energiaár-növekedés makrogazdasági hatásáról szóló, 2007. február 15-i (5), a Globális Európa – a versenyképesség külső szempontjairól szóló, 2007. május 22-i (6), az EU kereskedelmet célzó támogatásáról szóló, 2007. május 23-i (7), valamint a kereskedelemről és az éghajlatváltozásról szóló, 2007. november 29-i (8) állásfoglalásaira,

—

tekintettel a 2000. szeptember 8-i millenniumi nyilatkozatra, amely meghatározza a Millenniumi Fejlesztési Célokat (MFC-k) mint a nemzetközi közösség által a szegénység felszámolása érdekében együttesen megállapított kritériumokat, és tekintettel annak a 2005. szeptember 14–16. között megrendezett 2005-ös globális csúcstalálkozón történt értékelésére és felülvizsgálatára,

—

tekintettel három, az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) által készített, „Éghajlatváltozás 2007: természettudományos alapok”, „Éghajlatváltozás 2007: hatások, alkalmazkodás és sebezhetőség”, valamint „Éghajlatváltozás 2007: az éghajlatváltozás enyhítése” című, 2007-ben közzétett jelentéseire,

—

tekintettel a Bizottságnak a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, „Mezőgazdasági termékláncok, függőség és szegénység – Javaslat európai uniós cselekvési tervre” című közleményére (COM(2004)0089),

—

tekintettel a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Globális Európa: nemzetközi versenyképesség – Hozzájárulás az EU növekedési és munkahely-teremtési stratégiájához” (COM(2006)0567), valamint „Globális Európa: Szorosabb együttműködés az európai exportőrök piacra jutásának elősegítése érdekében” (COM(2007)0183) című bizottsági közleményekre,

—

tekintettel a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, „a fémipari ágazatok versenyképességéről – Hozzájárulás az EU növekedési és munkahely-teremtési stratégiájához” című bizottsági közleményre (COM(2008)0108),

—

tekintettel az ENSZ szervezésében Pekingben tartott Nők Negyedik Világkonferenciáján 1995. szeptember 15-én elfogadott nyilatkozatra és cselekvési platformra,

—

tekintettel az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) „Az állatállomány hosszú árnyéka” című, 2006-ban közzétett jelentésére,

—

tekintettel az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) munkájára a ghánai Accrában 2008. április 25-én az UNCTAD XII. konferenciáján megkötött accrai megállapodásra és nyilatkozatra,,

—

tekintettel a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Tematikus stratégia a természeti erőforrások fenntartható használatáról” című, 2005. december 21-én közzétett bizottsági közleményre (COM(2005)0670),

—

tekintettel a G8-csúcstalálkozón Heiligendammban, 2007. június 7-én aláírt, „Növekedés és felelősség a világgazdaságban” című nyilatkozatra, különösen annak „Nyersanyagokkal kapcsolatos felelősség: átláthatóság és fenntartható növekedés” című fejezetére, amely szerint „a szabad, átlátható és nyitott piacok alapvető fontosságúak a globális növekedés, a stabilitás és a fenntartható fejlődés tekintetében”,

—

tekintettel a versenyképességgel, energiával és környezettel foglalkozó magas szintű munkacsoport 2007. június 11-i negyedik jelentésére, amely támogatja a jól működő szabad és tisztességes globális nyersanyagpiacon alapuló nyersanyag-politika kialakítását, amely a kereskedelempolitika, különösen a nemzetközi több- és kétoldalú megállapodások alkalmazása útján biztosíthatja, hogy az EU és a harmadik országok nyílt és torzulástól mentes piacokat támogassanak,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság jelentésére (A6-0134/2008),

A.

mivel a nyersanyagok és alapanyagok alatt mezőgazdasági élelmiszertermékeket, mezőgazdasági alapanyagokat, fémeket, ásványokat és energiatermékeket kell érteni, amelyek ipari termékek nyersanyagaként szolgálnak, feldolgozott, feldolgozatlan vagy újrahasznosítható termékek formájában, mint pl. az ócskavas;

B.

mivel 2002 óta a nem tüzelő-, fűtő- vagy üzemanyagnak számító áruk árindexe 159%-kal emelkedett; a fémek és az ásványok ára 285%-kal, a mezőgazdasági nyersanyagoké pedig 133%-kal emelkedett;

C.

mivel az EU gazdasága nagy mértékben függ a harmadik országokból származó nyersanyag-behozataltól, és a nyersanyagokhoz való hozzáférés alapvető szerepet játszik az EU versenyképességének biztosításában;

D.

mivel a nyersanyagok legutóbbi áremelkedésének eredményeként elmaradt a gazdasági fejlődés az Európai Unióban, és ez az EU versenyképességét fenyegeti;

E.

mivel a jövőben várhatóan világszerte tovább nő a nyersanyagok iránti kereslet; mivel ennek a növekedésnek az oka a gazdaságilag felemelkedő országok gazdasági fejlődése lesz;

F.

mivel korábban a nyersanyag- és alapanyagárak rövid távon rendkívüli ingadozást mutattak, és a helyzet idővel tovább romlott;

G.

mivel a nemzetközi piacokon a közelmúltban tapasztalható áremelkedések nem leplezhetik azt a tényt, hogy a nyersanyagok és alapanyagok árát a késztermékek árával összehasonlítva hosszú távú csökkenő tendencia jellemzi,

H.

mivel ezek az áremelkedések – különösen azok, amelyeket a gazdaságilag felemelkedő országok iparági célokból kezdeményeztek – kihívásokat jelentenek az EU feldolgozóiparának versenyképessége számára, és a nyersanyagellátás biztonságával kapcsolatban hosszú távú kérdéseket vetnek fel;

I.

mivel a 141 fejlődő országból 95 exportbevételének legalább 50%-a az alapanyag-kivitelből származik;

J.

mivel az Európai Unió fő versenytársnak tekinthető a nyersanyagokkal és alapanyagokkal folytatott nemzetközi kereskedelemben, nem utolsósorban nyersanyagok nettó importőreként,

K.

mivel az európai ipar sajátosságaiból adódóan az Európai Unió versenyképessége és gazdasági fejlődése nagymértékben függ a nyersanyag-behozataltól;

L.

mivel számos példát lehet hozni olyan harmadik országok szakpolitikájára és intézkedéseire, továbbá a feltörekvő országokban az alapanyagokhoz való szabad és tisztességes hozzáférés akadályozásának tendenciája figyelhető meg, amely korlátozza az EU vállalkozásainak nyersanyagokhoz és alapanyagokhoz való hozzáférését;

M.

mivel a kutatás és az innováció megerősítése fontos szerepet játszik a fenntartható nyersanyagellátás ösztönzésében;

N.

mivel a STABEX, SYSMIN és FLEX rendszerek tükrözik az Európai Unió arra irányuló múltbeli és jelenlegi törekvéseit, hogy támogassák az árak és bevételek instabilitása által sújtott fejlődő országokat;

O.

mivel a nyersanyagok és alapanyagok nemzetközi piacán tapasztalható közelmúltbeli áremelkedések oka az olyan feltörekvő gazdaságokból származó kereslet jelentős megnövekedése, mint amilyen Kína, India és Brazília, továbbá a megváltozott időjárási viszonyok, egyes exportáló országok bizonyos korlátozó gyakorlatai, valamint a bioüzemanyag-piac és az állattenyésztés fellendülése, illetve az értékpapír-piaci spekuláció;

P.

mivel a nők alkotják a világ azon szegényeinek jelentős részét, akik létfenntartásuk és megélhetésük biztosítása érdekében gyakran vannak a nyersanyag- és alapanyag-beszerzésre, -termelésre és -feldolgozásra utalva;

Q.

mivel a nemzetközi közösség kinyilvánította, hogy az MFC-k között a szegénység felszámolása érdekében meghatározott, 2015-ig teljesítendő konkrét célkitűzéseken keresztül nemzetközi erőfeszítésekre van szükség; mivel kellő figyelmet kell fordítani az alapanyagokat illető kérdések döntő jelentőségére a fejlődő országokban;

R.

mivel a természeti erőforrások fenntartható hasznosítása a felelősségteljes kormányzás előmozdítása esetén csökkenthetné a szegénységet és előmozdíthatná a gazdasági fejlődést; mivel a természeti erőforrásokban bővelkedő országok kormányainak gyengesége szegénységet, korrupciót és konfliktusokat is eredményezhet;

S.

mivel a biológiai sokféleség megőrzése és a megművelt föld rendelkezésre állása minden gazdaság jövőjének elengedhetetlen eleme a Földön; mivel a nyersanyagok kitermelésének minden formája esetén figyelembe kell venni ezeket a szükségleteket;

T.

mivel az éghajlat változik, és e változást részben az emberi tevékenység okozza; mivel a nyersanyag- és alapanyag-kitermelés, -termelés és -feldolgozás üvegházhatást okozó gázok jelentős kibocsátásával jár; mivel az EU ipara egyre több megszorításra kényszerül e kérdés orvoslása érdekében, és ez versenyképességének rovására megy;

U.

mivel az Európai Unió jelenleg nem rendelkezik következetes stratégiával a gazdaságának versenyképességét a nyersanyagokhoz való hozzáférés terén fokozódó verseny miatt fenyegető kihívásokkal való szembenézésre;

1.

sürgeti a Bizottságot és az EU kereskedelmi partnereit, hogy minden kereskedelmi megállapodásra irányuló tárgyalásuk során komolyan foglalkozzanak a természeti erőforrások kiaknázása és kitermelése gyors csökkentésének kényszerével, és támogassák az energiatakarékos, megújuló és az erőforrások tekintetében hatékony technológiák elterjedését;

2.

hangsúlyozza a nyersanyagokhoz és alapanyagokhoz való hozzáférés fontosságát az EU gazdasága számára, mivel az EU-n belül számos nyersanyag nem áll rendelkezésre;

3.

aggodalommal állapítja meg, hogy a világpiacon növekedhet a nyersanyagok iránti kereslet; aggasztják a közeljövőben tervezett feltárások kapacitásának korlátai; megállapítja, hogy az európai vállalkozások korlátozott mértékben vesznek részt harmadik országokban a nyersanyagok kitermelésében;

4.

aggasztja az a tendencia, hogy a kereskedelmet torzító intézkedések révén a harmadik országokban korlátozzák a nyersanyagokhoz való szabad hozzáférést, elismeri ugyanakkor, hogy az országok jogosultak a nyersanyagokhoz való hozzáférés környezetvédelmi okokból vagy szükség esetén kritikus ellátáshiány kezelésének céljából történő korlátozására; ezt a jogot más belpolitikai intézkedésekkel összefüggésben kell gyakorolni;

5.

aggasztják azok a beruházási tevékenységek, amelyek célja a nyersanyagokhoz való jobb hozzáférés, és amelyek nem felelnek meg sem a tisztességes és szabad verseny normáinak, sem a felelősségteljes kormányzás és a fenntarthatóság elvének;

6.

kéri a Bizottságot, hogy támogassa a nyersanyag-újrahasznosítással, valamint a nyersanyagok hatékony és gazdaságos felhasználásával kapcsolatos technológiák terén folyó kutatásra és fejlesztésre irányuló beruházásokat; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy kutatási tevékenységeikben biztosítsanak nagyobb súlyt ennek a célkitűzésnek;

7.

sürgeti a Bizottságot, hogy továbbra is foglalkozzon a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretében a nyersanyag-piacokhoz való szabad és tisztességes hozzáférés kérdésével; kéri a Bizottságot, hogy aktívan törekedjen megvalósítani azt a célkitűzést, hogy többoldalú jelleggel eltöröljék a nyersanyag-ágazaton belül a kereskedelmet torzító intézkedéseket, teljes mértékben tiszteletben tartva egyúttal a fejlesztési célú korlátozásokat a legkevésbé fejlett országok számára;

8.

kéri a Bizottságot, hogy az energiatakarékos, megújuló és az erőforrások tekintetben hatékony technológiákhoz való hozzáférésért cserébe érje el a nyersanyagpiacokhoz való szabad és megkülönböztetésmentes hozzáférést a szabadkereskedelmi megállapodásokról szóló kétoldalú tárgyalások során; célként tűzi ki, hogy a nyersanyagok felhasználásának és fogyasztásának növekedését okozó kereskedelemtorzító intézkedések eltörlését tegyék az esetleges megállapodások fontos célkitűzésévé, a fejlesztési célok teljes mértékű tiszteletben tartása mellett;

9.

kéri a Bizottságot, hogy piacra jutási stratégiájának keretében foglalkozzon a nyersanyagok kérdésével; üdvözli a nyersanyag-ellátásról folytatott konzultációt; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki következetes stratégiát a nyersanyagellátásról; emlékeztet arra, hogy a Parlamentet be kell vonni e tevékenységek valamennyi szakaszába,

10.

sajnálatát fejezi ki, hogy számos fejlődő ország, és különösen a legkevésbé fejlett országok olyan nyersanyagok és alapanyagok termelésétől függnek, amelyek ingadozó ára hosszú ideje csökken, ami komoly akadályát képezi a szegénység enyhítésének és az MFC-k megvalósításának, felismeri azonban, hogy az alapanyagok árának emelkedése hozzájárult ahhoz, hogy egyes, alapanyagoktól függő fejlődő országok külföldi elszámolásai jelentős mértékű javulást mutattak; hangsúlyozza azokat a lehetőségeket, amelyek a termelő országok számára a nyersanyagkészletek saját feltárásából és kezeléséből adódóan nyílnak, az átláthatóság és a tisztességes verseny alapvető szabályainak tiszteletben tartása mellett;

11.

felhívja a Bizottságot, hogy törekedjen arra, hogy a kereskedelem torzulását okozó tényezőket azáltal szüntessék meg, hogy e kérdéseket kétoldalú konzultációk és tárgyalások során felvetik, és támogassa az új WTO-szabályok többoldalú szinten történő kialakítását;

12.

a fejlődő és különösen a legkevésbé fejlett országokban támogatja az arra irányuló jelenlegi erőfeszítéseket, hogy gazdaságukat diverzifikálják, és a termelési folyamat későbbi szakaszaiban fejlesszék a gazdasági tevékenységeket, annak érdekében hogy belefoglalják a feldolgozást és a forgalomba hozatalt is, és hogy a minőséget, a termelékenységet, és a nagyobb hozzáadott értéket képviselő termékek termelését ösztönözzék; ösztönzi a Bizottságot, hogy támogassa a nemzeti alapanyag-fejlesztési és -diverzifikálási stratégiákat, szükség esetén az Európai Fejlesztési Alapból nyújtott támogatással;

13.

úgy ítéli meg, hogy a fejlődő országok körében a regionális gazdasági keretek létrehozása és a fokozottabb regionális együttműködés rendkívül fontos szereppel bír az említett országok fenntartható gazdasági fejlődését illetően; e tekintetben hangsúlyozza a dél–dél kereskedelem szerepét az említett országok gazdasági fejlődésében;

14.

úgy ítéli meg, hogy támogatni kell a hosszú távú regionális gazdasági és kereskedelmi együttműködést, és hogy az szabadkereskedelmi megállapodásokat eredményezhet; megállapítja ugyanakkor, hogy a szabadkereskedelmi megállapodások esetében különféle regionális összefüggésekben nehézségek merülhetnek fel; úgy ítéli meg, hogy az EuroMed szabadkereskedelmi megállapodásnak prioritást kell kapnia, tekintettel a nyersanyag-kereskedelem jelentőségére ebben a régióban;

15.

bátorítja a fejlődő és különösen a legkevésbé fejlett országokat, hogy végezzék el a szükséges beruházásokat, és konszolidálják a gazdasági diverzifikációt megerősített infrastruktúra- és intézményi kapacitásépítés, továbbá a gazdasági fejlesztést illetően a felelősségteljes kormányzás előmozdítása révén, valamint azáltal, hogy megkönnyítik a kistermelőktől származó termékeknek a helyi piacra történő eljutását és forgalmazását, ami megerősíti a regionális integrációt és a méretgazdaságosságot is; ösztönzi a Bizottságot, hogy a kereskedelmi célú segélyezést a fejlesztés jelentős eszközeként alkalmazza, valamint hogy erősítse meg a meglévő technológiatranszfer-mechanizmusokat, különösen az éghajlatváltozás kezelésének eszközeként; kéri a Bizottságot, hogy a nyersanyagokból származó bevételek átláthatóságát olyan programok útján segítse elő, mint amilyen a kitermelő iparágak átláthatóságára irányuló kezdeményezés (EITI) folyamata is;

16.

ösztönzi a Bizottságot és az EU vállalkozásait, hogy támogassák a környezetbarát technológiák átadását, és eszközöljenek befektetéseket ezen a téren;

17.

úgy véli, hogy a dohai fejlesztési menetrend eredményeképpen valamennyi nyersanyagpiacon garantálni kell az igazságos, kiegyensúlyozott, méltányos és a piac nyitására irányuló elkötelezettségeket;

18.

elismeri, hogy a dohai fejlesztési terv tárgyalásai jelentős mértékben csökkenthetik a vámok növekedését; megállapítja, hogy az Európai Unió a „mindent, csak fegyvert ne” kezdeményezés révén fokozatosan máris megszüntette a legkevésbé fejlett országokból származó mezőgazdasági termékekre kivetett vámokat és számos AKCS-országból származó mezőgazdasági termékre kivetett vámot is felszámolt a gazdasági partnerségi megállapodások révén, ezenkívül támogatja a fejlődő országokat a különleges termékekre, valamint a piacaik és a termelés fenntarthatóságának hatékony védelmi mechanizmusaira vonatkozó szabályok meghatározásában és végrehajtásában;

19.

kéri az Európai Unió tagállamait és globális partnereit, beleértve a feltörekvő gazdaságokat is, hogy erősítsék meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alapvető munkaügyi szabványait és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet alkalmazandó iránymutatásait, különösen a nyersanyagok kitermelésével és finomításával kapcsolatosan; úgy véli, hogy a civil társadalom és a nemzeti parlamentek bevonása elengedhetetlen a környezetvédelmi és társadalmi-gazdasági szempontból fenntartható fejlődés eléréséhez;

20.

elismeri, hogy a spekuláció fontos szerepet játszik a nyersanyagok és az áruk árának megállapításakor, valamint fokozott áringadozást eredményez;

21.

a Bizottságot átfogó és kiegyensúlyozott stratégia végrehajtására kéri a nyersanyagokhoz való hozzáférés terén, figyelemmel az EU iparának és a fejlődő országoknak az érdekeire;

22.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül kompenzációs finanszírozási rendszerét, a FLEX-et, annak biztosítása érdekében, hogy az alkalmas és hatékony legyen a fejlődő, és különösen a legkevésbé fejlett országok támogatására; úgy véli, hogy nemzeti szinten megfelelő lépéseket kell tenni az UNCTAD munkájának támogatása érdekében;

23.

adatgyűjtésre és statisztikák készítésére kéri a Bizottságot a valós nemzetközi nyersanyag- és alapanyag-kereskedelem terén; úgy véli, hogy a gazdaságpolitikai intézkedések megfelelőbb irányítása érdekében világos – és a csak spekulatív ügyletek által nem torzított – képet kell kapni az áruk és nyersanyagok globális kereskedelméről;

24.

elismeri, hogy a mezőgazdasági élelmiszertermékek és mezőgazdasági alapanyagok kereskedelmének liberalizációja számos új kihívás elé állította a kistermelőket a fejlődő, és különösen a legkevésbé fejlett országokban; mivel a kistermelők gyakran nők, aránytalanul kedvezőtlenül érinti őket, ha nem tudnak megbirkózni a külső versennyel;

25.

hangsúlyozza az élelmiszerhez való jog alapvető jellegét, valamint az annak érdekében történő munkálkodás szükségességét, hogy minden ember mindenkor elegendő élelmiszerhez juthasson az aktív és egészséges életmód érdekében;

26.

ezért nyomatékosan ajánlja, hogy európai és nemzetközi szinten tegyenek meg minden szükséges lépést a mérsékelt árak garantálása érdekében, amely az élelmiszerválságból való kilábalás azonnali eszköze. Hosszabb távon megfelelő szabályozásra szükség van a spekulatív tevékenységek jobb kezelése érdekében; javasolja továbbá az élelmiszeráruk területén működő nemzeti és nemzetközi ellenőrző testületek hatáskörének és illetékességének ellenőrzését a stabil és biztonságos piacok jövőbeni garantálásának, valamint annak érdekében, hogy a spekuláció ne sértse az élelmiszerhez való jogot;

27.

üdvözli az ENSZ széles körű hatalommal felruházott munkacsoportjának létrehozását, amely a jelenlegi élelmiszerválsággal és annak szegénységre gyakorolt hatásával foglalkozik. Arra buzdítja a világ vezetőit, hogy vegyenek rész a Rómában 2008. június 3–5-én megrendezendő, az élelmiszerbiztonságról szóló magas szintű konferencián;

28.

támogatja a fejlődő országokat azon törekvéseikben, hogy biztosítsák a helyi lakosság élelmiszerhez való hozzáférését; úgy véli, hogy az életképes szabályozási környezetet tovább kell erősíteni, hogy a nemzeti jogszabályok és intézkedések hozzájáruljanak e szektor fejlődéséhez, valamint azoknak a nőknek a támogatásához, akik elsődlegesen felelősek családjuk és a helyi közösségek élelmezéséért;

29.

elismeri, hogy a mezőgazdasági élelmiszertermékek és áruk felemelkedett árának hátrányos hatásai lehetnek az élelmiszerbiztonságra és a fejlődő országokban az élelmiszerhez való tényleges hozzájutásra nézve, amely az éhezés, az alultápláltság és az élelmiszerlázadások kockázatával járhat a fejlődő országok legszegényebbjei között; sürgősen követeli a magasabb szintű humanitárius segítségnyújtást a 100 millió ember életét fenyegető élelmiszerválság enyhítése érdekében;

30.

felhívja a Tanácsot és a Bizottságot annak biztosítására, hogy az Európai Unió által aláírt többoldalú, regionális és kétoldalú kereskedelmi megállapodások legyenek összhangban a fenntartható fejlődés célkitűzésével; felhívja a Bizottságot, hogy hozza meg a szükséges jogalkotási intézkedéseket annak biztosítására, hogy kereskedelmi fenntarthatósági hatásvizsgálatai kapjanak szerepet az Európai Unió kereskedelempolitikájának kialakításában, különösen éghajlati, nemi és fenntartható fejlődési szempontból;

31.

üdvözli a Bizottság azon bejelentését, hogy 2008-ban közleményt tesz közzé, amelynek célja az ásványokhoz és másodlagos nyersanyagokhoz való fenntartható hozzáférés feltételeinek javítása uniós és nemzetközi szinten;

32.

tudomásul veszi a bioüzemanyag-előállítás gazdasági és környezeti előnyei tekintetében kifejtett, növekvő mértékű kritikát; felhívja a Bizottságot arra, hogy hatékony kitermelés és fejlesztés, nyersanyaghasználat és újrahasznosítás révén ösztönözze a fenntartható nyersanyagellátással kapcsolatos kutatást és innovációt;

33.

úgy véli, hogy a nyersanyagok és alapanyagok kitermelését, összegyűjtését és előállítását a fenntarthatóság elvével összhangban kell végezni, tiszteletben tartva az ökoszisztémák természetes folyamatait, azok megváltoztatása helyett;

34.

sürgeti a Bizottságot, hogy fokozza egy olyan, a konfliktusokat okozó erőforrásokról szóló nemzetközi megállapodás elérésére irányuló erőfeszítéseit, amelynek elsődleges célja a fegyveres konfliktusokat okozó, vagy azok révén megszerzett erőforrásokkal folytatott kereskedelem betiltása, és ragaszkodik a konfliktusokat eredményező erőforrásokkal az Európai Unióban folytatott kereskedelmet és az ezen erőforrásoknak az Unióban történő forgalomba hozatalát tiltó rendelet kidolgozásához, továbbá ösztönzi a gyémántkereskedelemben érintett valamennyi országot, hogy teljes mértékben csatlakozzon a csiszolatlan gyémántok nemzetközi kereskedelmére vonatkozó kimberley-i tanúsítási rendszerhez; arra szólít fel, hogy az átláthatóságot az EITI és más kezdeményezések útján mozdítsák elő;

35.

újólag felhívja a Tanácsot és a Bizottságot a méltányos kereskedelem, valamint a társadalmi és környezeti normák javításához a fejlődő országok kistermelőinek és marginalizált termelőinek támogatásával hozzájáruló, függetlenül ellenőrzött, egyéb kereskedelmi kezdeményezések támogatására, ösztönzi az uniós hatóságokat, hogy a méltányos kereskedelem és a fenntarthatóság kritériumként szerepeljen nyilvános pályázataikban és közbeszerzési politikáikban;

36.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Föld erőforrásait egyre növekvő mértékben használják fel az állattenyésztésben; emlékeztet a FAO fenti, Az állatállomány hosszú árnyéka című jelentésére, amelynek becslései szerint a húsipar és az állattenyésztés felel a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 18%-áért, amely az elsivatagosodást is felgyorsítja a fejlődő országokban; felhívja a Bizottságot, hogy hozza meg a szükséges intézkedéseket a szektoron belül, és hozzon létre ösztönző mechanizmusokat az elsivatagosodás megelőzésére a nemzetközi éghajlati tárgyalások keretében;

37.

úgy véli, hogy az EITI-t, amelynek célja a kormányzásnak a kitermelő ágazat jobb átláthatósága és elszámoltathatósága útján történő megerősítése, világszerte alkalmazni kell annak érdekében, hogy a fejlődő országok megfelelőbb lehetőségeket kapjanak a természeti erőforrásaiknak megfelelő érték megszerzésére;

38.

hangsúlyozza, hogy a magas olajárak alátámasztják, hogy az energiapolitikában sürgős és eltérő megközelítésre van szükség az energiahatékonyság növelése és más energiaforrások – ideértve a megújuló energiát is – fokozottabb használata érdekében;

39.

felismeri, hogy az éghajlatváltozás azokat a közösségeket érinti majd a legsúlyosabban, amelyek már most is jelentős gazdasági és társadalmi problémákkal küzdenek; megérti, hogy különösen a nők rendkívül veszélyeztetettek; bátorítja a megfelelő nemzetközi pénzügyi és technikai támogatás révén a helyi szintű alkalmazkodásra irányuló törekvéseket;

40.

aggasztja, hogy Kína nem teszi lehetővé, hogy külföldi vállalatok többségi részesedést szerezzenek egyes ágazatokban, például az acéliparban, és hogy számos olyan mechanizmust vezetett be, amely korlátozza a nyersfém kivitelét, illetve kormányzati támogatást biztosít ezek külső forrásokból történő beszerzésére; felismeri, hogy ez a gyakorlat komoly nehézségek elé állítja az EU iparának az éghajlatváltozással kapcsolatos célokhoz és az energiatakarékos, megújuló és az erőforrások tekintetében hatékony technológiák kiviteléhez fűződő érdekeit, és hogy ezt valamennyi rendelkezésre álló eszközzel kezelni kell, ideértve a technológiaátadás politikai és pénzügyi megkönnyítését is;

41.

rámutat, hogy egyes, világszinten nyersanyagokat kereső felemelkedő országok, például Kína új, különösen Afrikával kapcsolatos kereskedelempolitikája komoly és kedvezőtlen hatással van az árukhoz való hozzáférés globális biztonságára; hangsúlyozza az államok közötti kétoldalú kapcsolatokra alapozott, az emberi jogokat, a vállalatok társadalmi felelősségét, valamint a környezetvédelmi és szociális normákat figyelmen kívül hagyó megközelítés olyan többoldalú megközelítés kedvéért történő feladásának szükségességét, amely az elegendőség és a fenntarthatóság kritériumainak megfelelő erőforrás-felhasználáson alapul;

42.

üdvözli a Bizottság azon kezdeményezését, hogy továbbra is valamennyi meglévő eszközt használjanak fel a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat sértő kereskedelmi gyakorlatok ellen, a fémipari ágazatok versenyképességéről szóló, fent említett közleményében foglaltak szerint;

43.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak, valamint a fontosabb nemzetközi szervezeteknek, mint például az UNCTAD-nak, a WTO-nak, a Világbanknak, a CFC-nek (közös alapanyagalap) és a FAO-nak.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/12

—

tekintettel a Bizottság 2007. szeptember 12-i, „A legkülső régiókra vonatkozó stratégia:eredmények és kilátások” című közleményére (COM(2007)0507), valamint a 2004. május 12-i (COM(2004)0343) és 2004. augusztus 23-i (COM(2004)0543), „A legkülső régiókkal fennálló partnerség megerősítéséről” című közleményeire,

—

tekintettel az EK-Szerződés 299. cikkének (2), a legkülső régiók sajátosságaira vonatkozó bekezdésére, amelynek helyébe a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően az Európai Unió működéséről szóló szerződés 349. és 355. cikkei lépnek, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontjára,

—

tekintettel a 2007. december 14-i brüsszeli Európai Tanács elnökségi következtetéseinek (60) bekezdésére,

—

tekintettel a legkülső régiók XIII. elnöki értekezletének 2007. október 5-én, Madeirán aláírt zárónyilatkozatára,

—

tekintettel a 299. cikk (2) bekezdésének (az Európai Unió legkülső régiói) végrehajtására szolgáló intézkedésekről szóló 2000. október 25-i állásfoglalására (1), az Unió legkülső régiói javára egyedi mezőgazdasági intézkedések bevezetéséről szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2005. július 7-i álláspontjára (2), és a legkülső régiók megerősített partnerségéről szóló, 2005. szeptember 28-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Halászati Bizottság véleményére (A6-0158/2008),

A.

mivel az Azori-szigeteket, a Kanári-szigeteket, Guadeloupe-ot, Francia Guyanát, Madeirát, Martinique-et és Réunion-t halmozottan hátrányos helyzetük állandósága és intenzitása jellemzi, közte az európai kontinenstől való jelentős távolságuk, elszigeteltségük és elzártságuk, a hátrányos domborzati tényezők és éghajlati viszonyok, valamint a piacok szűkössége;

B.

mivel a Guadeloupe-tól adminisztratív és politikai értelemben elkülönülő Saint-Martin és Saint-Barthélemy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a Lisszaboni Szerződés által módosított EK-Szerződés) 349. és 355. cikkében név szerint szerepelnek az új legkülső régiók között;

C.

tekintettel a legkülső régiók gazdasági szerkezetére, amelyet a mezőgazdasággal és a halászattal való szoros kapcsolat jellemez, amelyek a szolgáltatásokhoz (különösen az idegenforgalomhoz) hasonlóan igen jelentős munkahelyteremtő potenciállal rendelkező gazdasági ágazatok ezekben a régiókban;

D.

mivel a legkülső régiók társadalmi-gazdasági téren függenek kizárólagos gazdasági övezeteik halászati erőforrásaitól, és mivel halászati övezeteik biológiai szempontból nagyon sérülékenyek;

E.

mivel a legkülső régiók közvetlen földrajzi környezete csak igen korlátozott piaci lehetőségeket kínál, miközben a legkülső régiók piacai rendkívüli módon vonzók a nem EU-tag szomszédos országok számára;

F.

mivel a legkülső régiók teljes mértékben függenek a közlekedési eszközöktől, s mivel a személy- és áruszállítás többletköltségei, a járatsűrűség és a kiszolgálás elégtelen volta, a magas díjszabás, a regionális szintű közlekedés megteremtésének vagy fenntartásának nehézségei komoly akadályt jelentenek a legkülső régiók gazdasági fejlődése és megközelíthetősége szempontjából;

G.

mivel az elmúlt három év folyamán a legkülső régiókat közvetlenül érintették az olyan, jelentős közösségi reformok, mint a pénzügyi terv, a regionális politika 2007–2013, az Európai Halászati Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az állami segélyek, a cukor- és banánpiac közös szervezése és a mezőgazdaságra és halászatra vonatkozó POSEI rendszer (a távoli és szigetszerű természetet tekintetbe vevő lehetséges intézkedési program) reformja, és mivel ezek a változások gyakran súlyos következményekkel jártak e régiókra nézve;

H.

mivel az Unió politikai prioritásai, amelyeknek összhangban kell lenniük a globalizáció nyomására vállalt egyre kényszerítőbb nemzetközi – például a WTO előtti – kötelezettségvállalásokkal, olykor ellentétesek a legkülső régiók érdekében hozott egyes intézkedésekkel;

I.

mivel a 12 tagúból 27 tagúvá bővült Európai Unióban a legkülső régiók jócskán veszítettek súlyukból;

J.

mivel a legkülső régiókat gyakran csupán a közösségi vagy nemzeti források segítségével fenntartott régióknak tekintik, a finanszírozás pozitív hatásairól pedig nem ejtenek szót, s a róluk alkotott képet kevéssé ellensúlyozza az a valós hozzáadott érték, amelyet az Unió számára környezeti, kulturális vagy geostratégiai szempontból, illetve az űrkutatás szempontjából jelentenek, s amely előnyök nem láthatók közvetlenül;

K.

mivel a legkülső régiók Európa olyan értékes hídfőállásai a Karib-térségben és a Mercosur szomszédságában, illetve Afrika partjai mentén az Indiai- és az Atlanti-óceánban, amelyek révén az EU a világ legnagyobb, 25 millió km2 kiterjedésű, kizárólagos gazdasági övezetet alkotó, forrásokban gazdag tengeri területét mondhatja magának;

1.

üdvözli, hogy a Bizottság három évvel azt követően, hogy olyan nagyra törő politikai dokumentumokat tett közzé, mint a legkülső régiók megerősített partnerségéről szóló említett közlemények, most új közleményt nyújt be a kérdésről;

2.

az érintett politikák összetettsége és a tárgyalt témák nagy száma miatt azt kéri, hogy a Bizottság ne szüntesse meg a Regionális Politika Főigazgatóságának a legkülső régiókkal foglalkozó osztályát, és a tevékenységének zavartalan folytatásához szükséges nélkülözhetetlen eszközök biztosítása érdekében növeljék jelentősen az osztály létszámát;

3.

megállapítja, hogy a közlemény különösen pozitív mérleget von a Bizottság tevékenységéről, holott az intézmény számos büszkén hangoztatott intézkedése csak részben felel meg a legkülső régiók igényeinek (nevezetesen a közlekedés, az elérhetőség, a kutatás, a halászat és a regionális együttműködés területén), és egyetlen utalás sem esik arról, hogy a legkülső régiók milyen nehézségekkel találják szembe magukat és milyen erőfeszítéseket tesznek, például az állami támogatási rendszerek megújításakor;

4.

megállapítja, hogy a strukturális alapokból érkező támogatás továbbra is jelentősen hozzájárul a legkülső régiók fejlesztéséhez; azt kívánja ugyanakkor, hogy e régiók kohéziós szintjének mérésére a közösségi átlaghoz viszonyított GDP-n kívül más indikátorokat is használjanak, és hogy a kohéziós politikát ágazatokat átfogó megközelítésben jobban hangolják össze a többi közösségi politikával, a kapcsolódási pontok bővítése érdekében; kéri, hogy a Bizottság mutasson nagyobb rugalmasságot, valamint jelenlegi és jövőbeni politikáit igazítsa jobban a legkülső régiók valós helyzetéhez, az EK-Szerződés 299. cikkének (2) bekezdése alapján;

5.

tudomásul veszi a POSEI (mezőgazdaság és halászat) keretében, valamint a cukornád-, rum- és banánágazatokban elért kielégítő eredményeket; szükségesnek tartja a folyamatban lévő nemzetközi tárgyalások és a WTO-ban kezdeményezett eljárások következtében e mezőgazdasági ágazatokban esetlegesen jelentkező pénzügyi következmények tényleges figyelembe vételét; a POSEI félidős felülvizsgálatának és a differenciált adórendszer értékelésének közeledtével továbbra is fokozott figyelemmel kíséri a fejleményeket;

6.

támogatja azt az elgondolást, hogy a legkülső régiók esetében olyan politikákra és intézkedésekre alapuló stratégiára van szükség, amelyek nem függenek sem átmeneti kritériumoktól, sem pedig konjunkturális vagyoni változásoktól, illeszkednek az egyes régiók különféle igényeihez, valamint választ jelentenek az e régiókat sújtó állandó nehézségekre;

7.

kéri a Bizottságot, hogy vegye figyelembe egyrészt a legkülső régiók sajátosságait és a köztük fennálló különbségeket, másrészt az integrált európai tengeri politikában játszott szerepüket, tervébe pedig illesszen bele e régiók halászati ágazatait támogató intézkedéseket; úgy véli, hogy a Bizottságnak pozitív megkülönböztetést kell biztosítania a legkülső régiók flottái számára a partjaik mentén meglévő halászati erőforrásokhoz való hozzáférésben, és különös figyelemmel kell megőriznie a kisüzemi halászat fenntartható jellegét;

8.

sajnálja, hogy az érett szakasz keretében a Bizottság javaslatai nagyrészt a már létező vagy éppen életbe lépő intézkedésekre vonatkoznak (transzeurópai közlekedési hálózat, transzeurópai energiahálózat, a hetedik kutatási és fejlesztési keretprogram, a versenyképességről és innovációról szóló keretprogram vagy a regionális politika); további információt kér a legkülső régiók számára e lehetőségek megvalósítása céljából nyújtott konkrét és működési eszközökkel kapcsolatban;

9.

aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a legkülső régiókhoz kapcsolódó többletköltségek kompenzálási módszerének kidolgozása céljából a Bizottság egyre növekvő fontosságot tulajdonít a legkülső régiók számára kialakított közösségi politikák és eszközök értékelési eszközeinek, illetve egyre nagyobb hangsúlyt helyez az e régiókat sújtó hátrányok számszerűsíthető hatásainak becslésére;

10.

azt kéri, hogy az intézkedések egyre inkább aritmetikai indoklásának figyelembevételére irányuló tendencia ne szolgáljon ürügyként az EU legkülső régiókkal kapcsolatos politikája egy részének megkérdőjelezésére, vagy a legkülső régiók intézményi és gazdasági szereplőinek túlságosan nehéz feltételek megkövetelése révén történő elbizonytalanítására;

11.

sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a Kereskedelmi Főigazgatóság meg sem fontolja a legkülső régiók sajátosságainak figyelembevételét a gazdasági partnerségi megállapodások tárgyalásakor, és nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy továbbra is keresse az olyan kompromisszumos megoldásokat, amelyek szem előtt tartanák az AKCS országokkal kötendő megállapodások keretében érintett legkülső régiók érdekeit;

12.

kéri, hogy a Bizottság bizonyítsa tettekkel, hogy valóban támogatja a legkülső régiók regionális beilleszkedését, és töltse meg valódi jelentéssel a 2004-ben megígért „tágabb szomszédság cselekvési tervet”;

13.

aggodalmának ad hangot a Bizottság által a közlekedés terén javasolt egyes intézkedésekkel kapcsolatban, különös tekintettel az egyes szükségletek felmérésére vagy a környezeti externáliák figyelembevételére; ismét megerősíti, hogy e tekintetben, nevezetesen a polgári légi közlekedésnek az európai kibocsátáskereskedelmi rendszerbe (ETS) való beillesztését illetően, a legkülső régiókat egyedi elbánásban kell részesíteni, nehogy a nehéz elérhetőség kompenzálására tett erőfeszítések kárba vesszenek;

14.

úgy véli, hogy a közösségi intézkedéseknek a kezdeményező kedv katalizátoraiként kell hatniuk, hogy a legkülső régiókból kiindulva – a köz- és magánszféra partnerségeinek keretében – kiválósági központok jöjjenek létre az olyan ágazatokra támaszodva, amelyek képesek javukra fordítani a kedvező adottságokat és a felgyülemlett szakmai ismereteket, például a hulladékkezelést, a megújuló energiaforrásokat, az energetikai önellátást, a biodiverzitást, a tanulói mobilitást, az éghajlattal foglalkozó kutatásokat vagy a válságkezelést;

15.

15 emlékeztet rá, hogy számos, a legkülső régiókat illetően folytatandó vagy megindítandó cselekvés és program jelentős mértékben hozzájárulhat a kitűzött közösségi és nemzetközi prioritások megvalósításához olyan területeken, mint az éghajlat felmelegedése, a biológiai sokféleség megóvása, a megújuló energiák, a fejlődő országok egészségügye, az élelmezés, a gazdasági és termelőtevékenységek diverzifikációja; üdvözli ezért a NET-BIOME program (Európa legkülső területein és régióiban a fenntartható fejlődés támogatásának céljával folytatott, a trópusi és szub-trópusi biológiai sokféleségről szóló kutatás hálózata) végrehajtását, amely jelentős példája a legkülső régiók alkotta potenciálnak a tudományos kutatás terén; ugyanakkor felveti, hogy a végrehajtott számos projekt és a legkülső régiók kiterjedt potenciálja ellenére az utóbbiak bevonása az európai kutatási térségbe még mindig erőtlen;

16.

kéri, hogy folytassák a legkülső régiók tekintetében tett eddigi erőfeszítéseket egyrészt a megfelelő potenciállal rendelkező helyi kutatólétesítmények fokozott létrehozása, másrészt a vonzó, jól teljesítő, valós eszközökkel ellátott és az Európai Unió területén található többi egyetemmel azonos színvonalú egyetemek létrehozásának előnyben részesítése és támogatása céljából;

17.

üdvözli a Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy a legkülső régiók érdekeit szolgáló stratégia jövőjét nyilvános konzultáció formájában vitassák meg, amelynek eredményei alapján 2009 előtt egy újabb javaslat kerülne kidolgozásra;

18.

ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy ez a vita ne korlátozódjon csupán az említett, mégoly megkerülhetetlen kérdésekre (az éghajlatváltozásra, a demográfiai változásokra és a migráció kezelésére, a mezőgazdaságra és a tengeri politikára), továbbá úgy véli, hogy a vitának szükségszerűen ki kell terjednie a lisszaboni stratégia legkülső régiók vonatkozásában történő végrehajtására;

19.

határozottan kéri, hogy tűzzék napirendre a vitát az EK-Szerződés 299. cikkének (2) bekezdéséről (majd az Európai Unió működéséről szóló szerződés 349. és 355. cikkéről), amely a legkülső régiók érdekében folytatott uniós politika sarokkövét képezi, és amelynek alapján a Bizottság szolgálatai foglalkoznak e régiókkal, ezáltal biztosítva a kérdéskör számára a megfelelő jogi, intézményi és politikai súlyt;

20.

hangsúlyozza a közszolgáltatások jelentőségét a legkülső régiók gazdasági, szociális és területi kohéziója szempontjából, nevezetesen a légi és tengeri közlekedés, a posta, az energia és a távközlés ágazataiban;

21.

kéri, hogy sürgősen fogadjanak el intézkedéseket az e tekintetben az EU legmagasabb mutatóival rendelkező legkülső régiókat jellemző tartós munkanélküliség, szegénység és a jövedelmek elosztásában jelentkező egyenlőtlenségek elleni harc érdekében;

22.

felkéri a Bizottságot, hogy támogassa azokat a tagállamokat, amelyek az Európai Unió működéséről szóló szerződés 355. cikke (6) bekezdésében szereplő áthidaló záradék alkalmazását tervezik;

23.

úgy véli, hogy a legkülső régiók lehetőséget jelentenek az Unió számára az éghajlati rendellenességekkel kapcsolatos jelenlegi gondolkodás szempontjából, a rendellenes események megfigyelése, a károk megelőzése, a katasztrófákra adandó válaszok és az ökoszisztémák megóvása tekintetében egyaránt; ezért kéri, hogy a Tanács mihamarabb fogadja el az Európai Unió szolidaritási alapjáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletet, amely kifejezetten a legkülső területek sajátosságaival foglalkozik; szeretné továbbá, ha a Bizottság javaslatai – amelyek az EU válaszadási képességét kívánják fokozni katasztrófahelyzetek esetén – támaszkodnának az e régiók földrajzi elhelyezkedéséből eredő szaktudásra;

24.

szeretné, ha a bevándorlásra vonatkozó jövendő közös politika megkülönböztetett figyelemmel kezelné a legkülső régiók helyzetét, amelyek mind az Unió külső határát jelentik, és amelyeket kevésbé előnyös helyzetű harmadik országok öveznek, illetve igen erős migrációs nyomásnak vannak kitéve, amely – a közösségi átlagot még mindig erősen felülmúló demográfiai növekedéssel párosulva – aggasztó gazdasági és szociális feszültséget eredményez ezekben a régiókban;

25.

kéri, hogy a legkülső régióik mezőgazdaságának közösségi támogatása, amely a többi témánál vázlatosabban szerepel, legyen elmélyültebb megfontolások tárgya a valódi tétek azonosítása, a helyi önellátás irányába történő fejlesztés szükségessége, a termelők jövedelemszintje, a termelői szervezeteknek adott, a termékeik piacra juttatását elősegítő támogatások, a környezetvédelmi dimenzió jelentősége, valamint a gazdasági partnerségi megállapodások és a Latin-Amerika több régiójával jelenleg tárgyalási szakaszban álló jövőbeni szabadkereskedelmi megállapodások által megvalósított kereskedelmi nyitás következményei tekintetében;

26.

úgy véli, hogy a legkülső régiókat az Unió tengeri politikájának középpontjába kell helyezni, és síkra száll annak érdekében, hogy az e kérdésről folyó vita elsősorban arra a szerepre összpontosítson, amelyet e régiók a tengerek, óceánok és tengerparti övezetek fenntartható kiaknázása, illetve a tengerek nemzetközi igazgatása szempontjából játszhatnak;

27.

kéri a Bizottságot, a Tanácsot és az Unió többi érintett intézményét, hogy a jövőben hatékonyan és a célnak megfelelő módon biztosítsanak közösségi forrásokat a legkülső régiók támogatását szolgáló, valamint az elkülönült helyzetük miatt fennálló hátrányos helyzetüket ellensúlyozó uniós stratégia számára;

28.

javasolja, hogy az elmélyült gondolkodást mindenképpen terjesszék ki olyan területekre is, mint a helyi piacok szűk keresztmetszetének tágítására alkalmas eszközök, az egyre nyitottabb versenykörnyezet, a legkülső régiók európai kontinentális piacra vagy saját földrajzi övezeteik piacaira való nehéz kijutása, valamint az ERFA/EFA (Európai Regionális Fejlesztési Alap/Európai Fejlesztési Alap) és az ERFA/DCI (Európai Regionális Fejlesztési Alap/Fejlesztési együttműködési eszköz) forrásaiból történő finanszírozás rugalmasságának javítása a szomszédos országokkal való együttműködési projektek esetében, illetve a legkülső régiók tényleges részvétele az innovációval és a digitális szakadék áthidalásával kapcsolatos európai politikákban annak érdekében, hogy e régiók lakossága maradéktalanul hozzáférhessen az új technológiáknak köszönhető médiához és távközlési eszközökhöz, például a szélessávú internetes kapcsolathoz;

29.

hangsúlyozza, hogy a vita sikeres kimeneteléhez szükséges partnerséget ne korlátozzák kizárólag az európai, nemzeti és helyi közintézményekre, hanem a múlthoz hasonlóan adjanak alkalmat arra is, hogy a gondolkodásba bekapcsolódhasson a legkülső régiók olyan strukturált szervezetek által képviselt teljes gazdasági rendszere, amelyek a mindennapi gyakorlatban is megélik a közösségi politikák hatásait; kéri a Bizottságot, hogy a Brüsszelben 2008. május 14–15-én, a Bizottság által megrendezett, a legkülső régiók európai stratégiájának jövőjéről szóló partneri konferenciát követően mihamarabb adjon ki új közleményt a vita során tett előrelépésről;

30.

úgy véli, hogy az EU európai földrészen kívüli hídfőállásait alkotó legkülső régiók endogén és fenntartható fejlődésének biztosítása érdekében a legjobb stratégia e régiók sajátos ütőkártyáinak felhasználása, nevezetesen a történelmük, valamint kulturális, művészeti és építészeti örökségük teljes – és az Unió által megőrizendő – gazdagságára kiterjedő turizmus révén;

31.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, a Régiók Bizottságának, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, a legkülső régiók nemzeti, regionális és helyi hatóságainak, valamint a legkülső régiók elnöki értekezlete soros elnökének.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/17

—

tekintettel a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak szóló, „Közösségi fogyasztóügyi politikai stratégia 2007–2013 – a fogyasztók pozíciójának erősítése, jólétük növelése, és hatékony védelmük” című bizottsági közleményre (COM(2007)0099),

—

tekintettel a Tanács 2007. május 30–31-i ülésén elfogadott, a közösségi fogyasztóügyi stratégiáról (2007–2013) szóló tanácsi állásfoglalásra,

—

tekintettel a határokon átnyúló szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók kötelezettségeiről szóló, 2007. szeptember 27-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a fogyasztóvédelmi vívmányok felülvizsgálatával foglalkozó zöld könyvről szóló 2007. szeptember 6-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel 2007. szeptember 4-i, „Az egységes piac felülvizsgálata: az akadályok és elégtelenségek jobb végrehajtás és alkalmazás révén történő kiküszöbölése” című állásfoglalására (3),

—

tekintettel a digitális környezet iránti fogyasztói bizalomról szóló 2007. június 21-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Egységes piac a 21. századi Európa számára” című bizottsági közleményre (COM(2007)0724),

—

tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, Az „Egységes piac a 21. századi Európa számára” című közleményt kísérő, „Általános érdekű szolgáltatások, beleértve az általános érdekű szociális szolgáltatásokat: új európai kötelezettségvállalás” című bizottsági közleményre (COM(2007)0725),

—

tekintettel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Lehetőségek, hozzáférés és szolidaritás: a 21. századi Európa új társadalomképe felé” című bizottsági közleményre (COM(2007)0726),

—

tekintettel az „Egységes piac a 21. századi Európa számára” című bizottsági közleményt kísérő, „Kezdeményezések a kiskereskedelmi pénzügyi szolgáltatások területén” című bizottsági munkadokumentumra (SEC(2007)1520),

—

tekintettel eljárási szabályzatának 45. cikkére,

—

tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság jelentésére, valamint a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság, a Jogi Bizottság és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményeire (A6-0155/2008),

1.

üdvözli a közösségi fogyasztóügyi politikai stratégiáról szóló bizottsági közleményt, és értékeli a Bizottság arra irányuló törekvéseit, hogy beépítse a fogyasztói tudatosság magasabb szintjén létrejövő fogyasztói kultúrát, ami a meglévő jogi keret hatékonyabb átültetésének és végrehajtásának alapját képezi;

2.

álláspontja szerint a fogyasztóüggyel kapcsolatban horizontális megközelítésre van szükség, és alapvetően fontos, hogy a fogyasztók érdekeit valamennyi érintett politikai területen figyelembe vegyék annak biztosítása érdekében, hogy az Unión belül minden fogyasztó magas szintű védelmet élvezzen; üdvözli ezért, hogy a Bizottság kiemelte, hogy biztosítani kell a belső piac fokozottabb reagáló képességét a polgárok elvárásaival és aggályaival kapcsolatban; hangsúlyozza, hogy a fogyasztóvédelem és a belső piac megvalósítása nem egymásnak ellentmondó, hanem – épp ellenkezőleg – egymást támogató célok; ezzel kapcsolatban emlékezteti a Bizottságot, hogy a fogyasztóügyi politikának az összes politikai területen korán, már a hatásvizsgálat szakaszában meg kell jelennie;

3.

úgy ítéli meg, hogy a fogyasztóvédelmi igények jogszabállyal csak úgy teljesíthetők, ha a jogszabály jobb, egyszerűbb, és azt a Bizottság valamennyi illetékes főigazgatóságának – egészségügy és fogyasztóvédelem, igazságügy, szabadság és biztonság, belső piac és szolgáltatások, valamint versenypolitika – bevonásával készítik elő;

4.

hangsúlyozza, hogy a fogyasztóvédelmi vívmányok felülvizsgálatának a fogyasztói jogok koherensebb jogi keretét kell eredményeznie; emlékeztet arra, hogy előnyben részesíti egy vegyes megközelítés elfogadását, azaz egy horizontális eszközt, amelynek elsődleges célja a meglevő jogszabályok koherenciájának biztosítása, és amely lehetővé teszi a joghézagok megszüntetését, azáltal, hogy az összes irányelvben közös horizontális kérdéseket konzisztens jogszabályban gyűjti össze; úgy véli, hogy az egyedi kérdésekkel továbbra is külön, az egyes ágazatokra vonatkozó irányelvekben kell foglalkozni; a fogyasztói jogok vonatkozásában korábban megállapított elveket a digitális világban is alkalmazni kell; a vívmányok felülvizsgálatával összefüggésben több intézkedést sürget a fogyasztóvédelem – többek között a magánélet védelme és a biztonság – biztosítására a digitális ágazatokban, ugyanakkor ügyelve arra, hogy ez ne vezessen indokolatlan többletterhek megjelenéséhez az ágazatban;

5.

sajnálja, hogy a fogyasztóvédelemben kevés súlyt kap a kötelmi jog, és felszólítja a Bizottságot, hogy támaszkodjon a kötelmi joggal kapcsolatos projektek keretében végzett munkára, szükség esetén új szempontokra helyezve a hangsúlyt;

6.

mivel a kiskereskedelemben a belső piac kialakításának legnagyobb akadályait többek között a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos bizonytalanságok jelentik, támogatja a Bizottság törekvését, hogy olyan szabványos szerződéseket és internetes szerződéskötési feltételeket vezessen be, amelyek minden tagállamban egyformán érvényesek;

7.

hangsúlyozza a fogyasztói szervezetek szerepének fontosságát a fogyasztói kultúra javításában; úgy véli, hogy az erős és független fogyasztói szervezetek a hatékony fogyasztóügyi politika alapjai; ezért kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy megfelelő mértékben támogassák e szervezeteket; azt javasolja a Bizottságnak, hogy a fogyasztóügyi jogalkotási javaslataik elkészítése során fokozzák a kapcsolatfelvételt a nem kormányzati fogyasztói szervezetekkel, melyek helyzetükből eredően ismerik a fogyasztók valós igényeit;

8.

üdvözli a Bizottság által kinevezendő fogyasztóügyi összekötő tisztviselőkre irányuló javaslatot; sürgeti valamennyi illetékes főigazgatóságot, hogy tegyenek közzé éves jelentéseket arról, hogyan építik be a fogyasztóügyi politikát saját felelősségi körükbe;

9.

álláspontja szerint az egész Európára kiterjedő erős fogyasztóvédelmi rendszer a fogyasztók, valamint a versenyképes termelők és értékesítők előnyére fog válni; hangsúlyozza, hogy ez ösztönzőket fog létrehozni a vállalkozások számára, hogy tartósabb árut állítsanak elő és értékesítsenek, ami fenntarthatóbb növekedéshez fog vezetni; kiemeli, hogy a hatékony és fokozottabb fogyasztóvédelemre van szükség a belső piac jobb működésének eléréséhez;

10.

intézkedésekre hív fel annak biztosítása érdekében, hogy az EU 27 kisebb, nemzeti piaca ténylegesen a világ legnagyobb kiskereskedelmi piacává alakuljon; álláspontja szerint ehhez arra van szükség, hogy a polgárok ugyanolyan biztonságban érezzék magukat, amikor az interneten vagy a sarki boltban vásárolnak, és a kis- és középvállalkozások (kkv) a belső piacon mindenütt ugyanazokat az egyszerű szabályokat vehessék alapul; kéri a Bizottságot, hogy vegyen fontolóra módszereket a kkv védelmének növelésére, különösen a kisvállalkozókra vonatkozó jogszabály révén;

11.

hangsúlyozza, hogy a belső piac megvalósításának elsődleges célként kell szerepelnie; elismeri, hogy az euró bevezetése pozitív szerepet játszott a tranzakciós díjak csökkentésében, a fogyasztók számára a szomszédos országokban alkalmazott árak összehasonlításának megkönnyítésében, és a belső piaci kiskereskedelem potenciáljának növelésében; arra ösztönzi az új tagállamokat, hogy folytassák a reformokat annak érdekében, hogy a maastrichti kritériumok teljesítését követően bevezethessék az eurót, és teljes mértékben részesülhessenek a közös valuta belső piacon kifejtett pozitív hatásának előnyeiből; kéri a fennmaradó korlátozások és akadályok megszüntetését a határokon átnyúló vásárlások, illetve szerződések iránti fogyasztói bizalom biztosítása érdekében, különösen a szolgáltatások terén, mindeközben szem előtt tartva, hogy a nyelvi, kulturális és a fogyasztói szokások különbségeiből adódóan egyedi megközelítésre van szükség;

12.

hangsúlyozza, hogy a fogyasztóügyi politika és az önszabályozásra irányuló kezdeményezések terén kialakított európai normáknak a világszintű előírások és bevált gyakorlatok hivatkozási pontjaként kell szolgálniuk, és üdvözli, hogy Európa úttörő szerepet tölt be azáltal, hogy puha hatalmát a fogyasztói jogok világszintű előmozdítására használja fel;

13.

arra ösztönzi a Bizottságot, hogy továbbra is erőteljesen álljon ki a fogyasztók jogaiért a termékbiztonság tekintetében a CE jelölés megbízhatóságának biztosítása és a megfelelő szinteken a piacfelügyelet megerősítése, a RAPEX-rendszer (a nem élelmiszer jellegű termékekre vonatkozó sürgősségi riasztórendszer) alkalmazása, valamint a piacfelügyelet terén bevált gyakorlatnak minősülő eljárások tagállamok közötti megosztása révén; kéri a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együttműködve biztosítsa, hogy a tagállamok megfelelően átültetik és teljes mértékben végrehajtják a meglévő jogszabályokat, többek között annak értékelése révén, hogy szükség van-e az általános termékbiztonságról szóló, 2001. december 3-i 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (5) („általános termékbiztonsági irányelv”) felülvizsgálatára; emlékeztet arra, hogy a CE-jelölés helytelenül értelmezhető harmadik fél által elvégzett teszt jelöléseként vagy eredet-megjelölésként, és arra is, hogy a Bizottságot felkérték (6) a fogyasztói biztonságra vonatkozó jelölések részletes elemzésének elkészítésére, majd szükség esetén jogalkotási javaslat előterjesztésére;

14.

üdvözli a Bizottság törekvéseit arra, hogy megerősítse a termékbiztonság terén nemzetközi szinten – különösen a kínai, az amerikai és a japán hatóságokkal – folytatott együttműködést; megjegyzi, hogy a termékbiztonsággal kapcsolatos folyamatos párbeszéd és információcsere minden fél érdeke és alapvető fontosságú a fogyasztói bizalom növelése szempontjából; sürgeti a Bizottságot, hogy erről rendszeres időközönként számoljon be a Parlamentnek;

15.

álláspontja szerint általában feltételezhető, hogy a fogyasztók a vásárlást megelőzően ésszerűen cselekszenek, de az is valószínű, hogy probléma esetén nincsenek teljesen tisztában a jogaikkal; kéri ezért, hogy fordítsanak több figyelmet a tényleges vásárlói magatartásra, figyelembe véve a sebezhető csoportok, mint pl. a gyermekek, az idősek, és a meghatározott fogyatékokkal élők egyedi igényeit; emlékeztet a Parlament által javasolt, közelmúltban elfogadott költségvetési tételre, amely egy – többek között a fogyasztói adatbázis kialakítását, felmérések és vizsgálatok elvégzését, valamint a tagállamokban elért eredmények összehasonlítását célzó – kísérleti projektre vonatkozik; üdvözli a Bizottság arra irányuló munkáját, hogy fogyasztóügyi politikai eredménytáblát hozzon létre, amely többek között az árszerkezettel, valamint a fogyasztói magatartással és megelégedettséggel kapcsolatos ismeretek bővülését eredményezi;

16.

hangsúlyozza, hogy a harmonizációs intézkedések irányát gondosan kell meghatározni, hogy azok a fogyasztók előtt a belső piacon felmerülő valós problémákat kezeljék; úgy ítéli meg, hogy ahol valóban szükség van a harmonizációra, ott annak teljesnek kell lennie, annak érdekében, hogy az uniós szintű fogyasztóvédelem ne legyen sokféle, és a vállalatoknak ne okozzon nehézséget figyelembe venni a fogyasztóvédelmet a határokon átnyúló forgalmazás során; rámutat arra, hogy a jelenlegi helyzet hátráltatja az Európa-szerte kereskedni kívánó kis- és középvállalkozásokat, és zavart okoz a fogyasztók körében;

17.

úgy véli, különös figyelmet kellene szentelni annak, hogy a fogyasztókat ellássák olyan készségekkel és eszközökkel, amelyek növelnék magabiztosságukat a digitális környezetben; rámutat arra, hogy a személyes adatok kereskedelmi cikké, valamint kereskedelmi módszerek, mint például a magatartás-alapú célzott marketing alapanyagává váltak; ezért úgy véli, hogy minden fogyasztói stratégiának részévé kell tenni az adatvédelmet és a magánélet védelmére vonatkozó szabályokat; hangsúlyozza, hogy adatok bármikor, a világ bármely pontján hozzáférhetők; hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van globális adatvédelmi standardokra, melyeket a jogalkotóknak az ágazatokkal és a fogyasztói szervezetekkel közösen kell kidolgozniuk;

18.

kiemeli az új és egyre növekvő mértékben használt értékesítési csatornák, mint például az e-kereskedelem fontos szerepét a belső piaci verseny, következésképpen pedig a fogyasztási kapacitás megerősítésében; azon a véleményen van, hogy a pénzügyi, banki és biztosítási piacok különösen nyitottak az e-kereskedelemre, és sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy teremtsenek kedvezőbb feltételeket a határokon átnyúló e-kereskedelem fejlesztéséhez; kéri a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt a tagállamok által a fogyasztók és a vállalatok közti vitás ügyek elrendezésére használt különböző mechanizmusokról a hatékony mechanizmusok azonosítása és használatuk elterjesztése érdekében; ösztönzi a fogyasztóvédelem szilárd alapokra helyezését, ami különösen a pénzügyi szolgáltatások terén elengedhetetlen;

19.

üdvözli a 7. kutatási és technológiafejlesztési keretprogram olyan eszközként való felhasználását, amellyel a fogyasztói magatartás elemző és empirikus megismerése tovább bővíthető;

20.

úgy véli, hogy a fogyasztóvédelmet a termékek és szolgáltatások megtervezésére és formai kialakítására irányuló vállalati folyamatok szerves részévé kell tenni, és hogy a piaci változások vizsgálata alapvető fontosságú;

21.

olyan intézkedéseket kér, amelyek uniós szinten javítják a fogyasztói szervezetek és az ágazatok közötti párbeszédet és minden szereplőt bevonnak az értékláncba; véleménye szerint a megfelelő párbeszéd – beleértve a bevált gyakorlatok megosztását is – csökkenthetné a belső piacon jelentkező problémákat; támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja a fogyasztóügyi politikában érdekelt felek konzultációkban és politikatervezésben való részvételének ösztönzése; üdvözli az újabb tagállamokban a fogyasztóvédelem és fogyasztói tudatosság megerősítését célzó törekvéseket; hangsúlyozza a fogyasztói szervezetek folyamatos támogatásának fontosságát az EU-ban, különösen az újabb tagállamokban;

22.

kiemeli, hogy a fogyasztói kultúra kialakulását elősegíti a fogyasztók szisztematikus tájékoztatása a fogyasztói jogokról és azok érvényesítéséről; ezért az EU-nak és a tagállamoknak több pénzt kell fektetnie a fogyasztók tájékoztatásába és olyan oktatási kampányokba, amelyek a megfelelő üzeneteket juttatják el a megfelelő fogyasztói körökhöz; hangsúlyozza, hogy a fogyasztók képzésének az élethosszig tartó tanulás részét kell képeznie és javasolja új technológiák (különösen az internet) felhasználását a fogyasztók tájékoztatására;

23.

úgy véli, hogy a fogyasztóügyi politika megtervezésekor nagyobb hangsúlyt kell fektetni a sebezhető csoportok, úgymint a gyermekek, az idősek és a meghatározott fogyatékokkal élők különleges igényeire, és figyelembe kell venni a demográfiai változásokat;

24.

hangsúlyozza, hogy a mutatók és statisztikák kidolgozásakor a nemi, korosztálybeli és etnikai dimenziót is figyelembe kell venni, ha meg kívánjuk határozni az egyes fogyasztói csoportokban jelentkező problémás területeket;

25.

emlékeztet a határokon átnyúló szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók kötelezettségeiről szóló állásfoglalására; várakozással tekint az e kérdéssel foglalkozó bizottsági munkaprogram elé; kéri a Bizottságot, hogy tegye még világosabbá az e területen tett további kezdeményezésekkel kapcsolatos esetleges szándékait;

26.

hangsúlyozza a határokon átnyúló ügyletek ösztönzésének fontosságát a választás szabadságának növelése érdekében, valamint a versenypolitika és a felelős fogyasztásra való nevelés szerepének fontosságát annak biztosítására, hogy a fogyasztóknak az ár, minőség és választék szempontjából a legjobb választási lehetőségek álljanak rendelkezésükre, különösen az olyan alapvető ágazatokban kínált áruk és szolgáltatások tekintetében, mint az élelmiszeripar, a lakhatás, az oktatás, az egészségügy, az energia, a közlekedés és a telekommunikáció; hangsúlyozza, hogy különösen a szolgáltatási piac fokozott liberalizációjára van szükség a verseny ösztönzése, és ezáltal a fogyasztói árak csökkentése érdekében; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a pénzügyi szolgáltatási ágazatban ösztönözzék az innovációt a fogyasztók kedvezőbb választási lehetőségeinek biztosítása érdekében;

27.

kiemeli, hogy a fogyasztók védelmére hozott adekvát és hatékony intézkedéseken túl biztosítani kell a kérdésben a megfelelő kommunikációt, hogy a fogyasztók pontos tájékoztatást kapjanak arról, hogyan juttathatják érvényre a belső piaci jogszabályok és más rájuk vonatkozó jogszabályok alapján őket megillető jogokat;

28.

úgy véli, hogy a pénzügyi szolgáltatások belső piacának megvalósítása során kiemelt figyelmet kell fordítani a fogyasztóvédelem és a fogyasztók szabad választásának biztosítására; hangsúlyozza, hogy a pénzügyi, banki és biztosítási termékek rendkívül összetettek, és ha a polgárokat ösztönözni akarjuk e termékek fokozottabb igénybevételére, különösen jövőbeli nyugdíjuk vonatkozásában, a vásárlók tájékoztatását és a számukra való tanácsadást támogató kötelező érvényű szakpolitikáknak biztosítaniuk kell, hogy a fogyasztók minden rendelkezésükre álló választási lehetőséggel tisztában legyenek; hangsúlyozza azonban azt is, hogy a fogyasztóvédelem nem szolgálhat ürügyül a protekcionista politikához; kiemeli, hogy a teljes mértékben integrált lakossági pénzügyi szolgáltatások piacát a piaci erők kell, hogy meghatározzák;

29.

meggyőződése, hogy a pénzügyi piacokat illetően kulcskérdés az összes uniós jogszabály átültetése és maradéktalan alkalmazása, továbbá a tagállamok közti harmonizáció; javasolja a már meglévő jogszabályok egységes végrehajtásának megerősítését a további szabályozásra irányuló javaslatok megtétele előtt; az új jogszabályok tekintetében sürgeti a Bizottságot, hogy kövesse a jobb szabályozás elvét és indokolatlanul ne rójon újabb terheket a fogyasztókra és az ágazatokra;

30.

üdvözli a stratégiában a hatékonyabb végrehajtásra és jogorvoslatra fektetett hangsúlyt, mivel ezek lényeges tényezők a fogyasztói bizalom megteremtése szempontjából; úgy véli, hogy a fogyasztói cikkek és szolgáltatások belső piacának megvalósítása szempontjából a legfontosabb tényező a fogyasztói bizalom megteremtése; támogatja az e kérdésre irányuló további munkát;

31.

álláspontja szerint a fogyasztók és a gazdasági szereplők közötti vitákat elsősorban peren kívül kell rendezni, mivel a jogorvoslat nem bírósági eszközei gyorsabbak és alacsonyabb költséggel elérhetők; ez szükségessé teszi az Európai Fogyasztói Központok és a SOLVIT megerősítését és a hálózatuknak szánt pénzügyi források bővítését; emlékeztet arra, hogy a tagállamoknak szabadon előírhatják, hogy a peres eljárást megindítani szándékozó fél a kereset benyújtása előtt konzultációt kezdeményezzen, hogy az alperes ezzel lehetőséget kapjon a vitatott jogsértés megszüntetésére;

32.

emlékeztet arra, hogy az alternatív vitarendező (ADR) rendszerek természetüknél fogva alternatív megoldást jelentenek a hagyományos jogdogmatikához képest; következésképp az, hogy az érintettek hajlanak-e az ADR alkalmazására attól függ, hogy vannak-e olyan jogilag kötelező erejű alternatívák, amelyek hatékony, gyorsan igénybe vehető és megkülönböztetés nélküli jogorvoslatot biztosítanak a fogyasztóknak;

33.

emlékeztet arra, hogy az e-kereskedelem bővülése szükségessé teszi az alternatív vitarendezési mechanizmusok harmonizációját az egész EU-ban, ami megfelel a Bizottság 1998. március 30-i 98/257/EK ajánlásának a fogyasztóvédelmi viták bíróságon kívüli rendezéséért felelős szervekre alkalmazandó elvekről (7) és a Bizottság 2001. április 4-i 2001/310/EK ajánlásának a fogyasztóvédelmi viták megegyezésen alapuló megoldásában részt vevő szervekre vonatkozó elvekről (8); további munkára van szükség a jogviták online rendezésével kapcsolatban, amelyet a Parlament már legalább 1999 óta szorgalmaz;

34.

emlékeztet arra, hogy a közösségi jogszabályokból eredő jogok hatékony érvényesítésének felügyelete elsődlegesen tagállami kötelezettség; a tagállamok felelősek nemzeti eljárásjoguk olyan módon történő kiigazításáért, hogy e jogok azonnal érvényesíthetők legyenek a fogyasztók és a gazdasági szereplők javára; nem a Közösség illetékességi körébe tartozik a nemzeti eljárásjog szabályozása, sőt, az EK-Szerződés 5. cikke kifejezetten tiltja, hogy a Közösség a Szerződés céljainak eléréséhez szükséges szabályokon túl további szabályokat írjon elő; következésképpen az említett cikkel összhangban a nemzeti jogrendszerek egyedi sajátosságait a lehető legteljesebb mértékben figyelembe kell venni, azáltal, hogy a tagállamok számára lehetővé teszik, hogy szabadon válasszanak a különböző, egyforma hatással járó lehetőségek közül;

35.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja a határokon átnyúló esetekhez egy külön európai fogyasztóvédelmi ombudsmani tiszt létrehozásának előnyeit; megjegyzi, hogy egyes tagállamok több ágazatban létrehoztak fogyasztóvédelmi ombudsmani hivatalt, melyek feladata, hogy segítsen a fogyasztóknak a gazdasági szereplőkkel szembeni fellépésben; úgy véli, a Bizottság országonként megvizsgálhatná ezt a megközelítést;

36.

megállapítja, hogy néhány tagállamban – nem mindenütt – már léteznek egy kifejezetten fogyasztói jogorvoslati rendszer elemei, mint pl. a közös keresetek, csoportos keresetek, képviselőn keresztül benyújtott keresetek, tesztesetek és ún. „skimming-off” eljárások; rámutat arra, hogy a határokon átnyúló esetekben a fogyasztók ezért e tekintetben eltérő jogszabályi rendelkezésekkel találhatják magukat szemben;

37.

emlékeztet arra, hogy a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló, 1998. május 19-i 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (9) már a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmét szolgálta; kiemeli, hogy ez az irányelv többek között a fogyasztói szervezeteknek ad lehetőséget jogsértés megszüntetésére irányuló eljárások kezdeményezésére; kéri a Bizottságot, hogy terjesszenek jelentést a Parlament és a Tanács elé, amelyben értékelik, hogy ez az irányelv milyen mértékben és miért eredményezte a kívánt elmozdulást a fogyasztók kollektív érdekvédelme irányába, illetőleg miért nem érte el ezt a kitűzött célt;

38.

úgy véli, hogy az uniós szintű jogi szabályozásról szóló vita kezdeményezése előtt alaposan meg kell vizsgálni az esetlegesen fennálló problémákat és fogyasztóknak szánt előnyöket;

39.

úgy ítéli meg, hogy egyes tagállamokban léteznek olyan alkotmányos korlátok, melyeket a fogyasztói jogorvoslat európai modelljének kidolgozásakor figyelembe kell venni; úgy véli továbbá, hogy teljes mértékben tiszteletben kell tartani az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. cikkét; kéri a Bizottságot, hogy terjesszen jelentést a Parlament és a Tanács elé arról, hogy e tekintetben hogyan érhető el a fogyasztók jogai, a fogyasztói szervezetek és a gazdasági szereplők közötti szükséges egyensúly;

40.

felszólítja a Bizottságot, hogy gondosan vizsgálja meg a fogyasztói jogorvoslat kérdését a tagállamokban, figyelembe véve, hogy az ezzel kapcsolatos új javaslatainak az esetleges meglévő problémák, és a fogyasztóknak szánt előnyök részletes vizsgálatán kell alapulniuk, valamint hogy a határokon átnyúló eljárások és lehetséges kollektív jogorvoslati rendszerek tekintetében mélyreható kutatást kell végezni a kollektív jogorvoslati rendszerekről, segítségül hívva a világ más részein gyűjtött tapasztalatokat, különös figyelmet fordítva az egyesült államokbeli modell túlzásai és hátrányai, illetve egyértelműen napirendre véve egy hasonló eszköz uniós szintű bevezetéséhez szükséges jogalap kérdését; felkéri a Bizottságot, hogy adott esetben mutasson be európai szinten koherens megoldást, amely az összes fogyasztó számára biztosítja a határokon átnyúló panaszok rendezéséhez szükséges kollektív jogorvoslati mechanizmusokhoz való hozzáférést;

41.

felkéri a Bizottságot, hogy konzultáljon a Parlamenttel és a tagállamokkal e tanulmányok értékeléséről;

42.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/23

—

tekintettel a Bizottság „Megkülönböztetésellenesség és esélyegyenlőség mindenki számára – Keretstratégia” című közleményére (COM(2005)0224),

—

tekintettel az EK-Szerződés 13. cikkére,

—

tekintettel a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK tanácsi irányelvre (1),

—

tekintettel a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelvre (2),

—

tekintettel a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK irányelv alkalmazásáról szóló bizottsági közleményre (COM(2006)0643),

—

tekintettel a Bizottság „A megkülönböztetésellenes jog kidolgozása Európában: a 25 EU-s tagállam összehasonlítása 2007 júliusában” című jelentésére,

—

tekintettel a megkülönböztetésellenes jogszabályok végrehajtásáról szóló nemzeti jelentésekre és a megkülönböztetésellenességgel foglalkozó jogi szakértők hálózatának tematikus jelentéseire, hogy támogassa azt a munkát, amelyet a Bizottság kezdeményezett annak érdekében, hogy független információkkal és tanácsokkal lássa el a tagállamokat a releváns fejlesztésekről,

—

tekintettel a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi ENSZ-egyezményre,

—

tekintettel az ENSZ-nek a fogyatékkal élő személyek jogairól szóló egyezményére,

—

tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre és annak 12. jegyzőkönyvére,

—

tekintettel a Bizottságnak a „Megkülönböztetés az Európai Unióban” című 2007 januári különleges Eurobarometer felmérésére,

—

tekintettel arra, hogy 2007 az esélyegyenlőség európai éve és 2008 a kultúrák közötti párbeszéd európai éve,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére (A6-0159/2008),

A.

mivel az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke arról rendelkezik, hogy az Európai Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletén, valamint a jogállamiság elvén alapul – olyan elveken, amelyeket minden tagállam elismer –, és fontos, hogy a megkülönböztetés elleni küzdelemre vonatkozó politikai nyilatkozatokhoz fokozatos fejlődés és a politikák és jogszabályok teljes körű és helyes végrehajtása társuljon, különösen a megkülönböztetést tiltó irányelvek és az egyenlőség megvalósítását elősegítő projektek tekintetében,

B.

mivel az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke arról is rendelkezik, hogy az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania az Emberi Jogok Európai Egyezménye által garantált alapvető szabadságjogokat, valamint hogy az EK-Szerződés 13. cikkével összhangban az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség előmozdításának az Európai Unió jogszabályalkotásában és politikáiban elsőbbséget kell élveznie;

C.

mivel a foglalkoztatás a társadalmi integráció egyik alapkövetelménye, de mivel a munkanélküliség szintje sok csoportban – különösen a nők, migránsok, fogyatékkal élők, etnikai kisebbségek, az idősebbek és a fiatalok, valamint elszigetelt vagy el nem ismert készségekkel rendelkezők körében – továbbra is elfogadhatatlanul magas; mivel a többszörös megkülönböztetéstől szenvedő emberek munkanélkülisége ennél is magasabb;

D.

mivel a közösségi jog hatálya jelenleg nem terjed ki a megkülönböztetésre a közösségi hatáskör legtöbb területén, és mivel a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelv különböző szintű védelmet biztosítanak, ami a foglalkoztatásra kiható megkülönböztetéssel szembeni védelemben réseket teremt;

E.

mivel a Bizottságnak Európában a megkülönböztetésellenes jog kidolgozásáról szóló, feltérképező felmérése megerősíti, hogy tagállami szinten különféle jogszabályok vannak a tagállamokon belül, amelyek különféle módokon védenek a diszkrimináció ellen, és gyakran nincs egységes végrehajtási módszer, amely az irányelvek nem összehangolt végrehajtásához vezetett, valamint ahhoz a helyzethez, hogy az emberek nincsenek eléggé tudatában a jogaiknak;

F.

mivel a megkülönböztetésmentességre vonatkozó politikák tagállami alkalmazásának következetlensége hozzájárul a megkülönböztetést tiltó közösségi irányelvek hiányos gyakorlatba ültetéséhez, ahogyan ez kiderül a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem európai szakértőinek csoportjának „A munkahelyi szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem: tizenöt EU-tagállam jogalkotása” című jelentéséből;

G.

mivel az „Egyenlő lehetőségeket mindenkinek európai év (2007)” nyomon követéséről szóló, 2007. december 5-i állásfoglalásában (3) a Tanács felszólította a tagállamokat és a Bizottságot, hogy – saját hatásköreiken belül – minden releváns politikában támogassák és ösztönözzék a fogyatékossághoz kapcsolódó kérdések érvényesítését;

H.

mivel a Bizottság ennél fogva helyesen kezdeményezett eljárásokat több tagállam ellen, és szükség esetén ezt továbbra is meg kell tennie;

1.

felhívja a tagállamokat, hogy jogalkotási gyakorlatukban vegyék figyelembe a megkülönböztetés különböző alapjait, amelyeket az Európai Unió alapjogi chartájának 21. cikke felsorol;

2.

emlékeztet arra, hogy a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelvek minimális követelményeket írnak elő, és alapjául kellene szolgálniuk egy sokkal átfogóbb közösségi hátrányos megkülönböztetésellenes politikának;

3.

kifejezi aggodalmát a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelvek bizonyos tagállamok által hiányosan végzett átültetésére és végrehajtására vonatkozóan, illetve az EU-polgárok hiányos tájékoztatása kapcsán a hátrányos megkülönböztetés esetén megtehető szükséges lépések ügyében;

4.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelv nem foglalkozik a fizikai jellemzőkön – mint például magasság és bőrszín – alapuló megkülönböztető bánásmóddal, különösen az olyan állásokhoz való hozzájutással kapcsolatban, ahol nincs közvetlen kapcsolat e fizikai jellemzők és az adott állás betöltéséhez megkívánt képességek között;

5.

felhívja a tagállamokat arra, hogy biztosítsák a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelvek minden rendelkezésének teljes mértékű, pontos és hatékony átültetését és megfelelő végrehajtását, valamint arra is, hogy a rendelkezéseknek megfelelően minden kivételt objektív módon indokoljanak;

6.

felszólítja az illetékes EU-s, nemzeti és helyi hatóságokat, hogy jobban hangolják össze a végrehajtásra irányuló erőfeszítéseiket; felszólít a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre irányuló egységes megközelítésre, amely egyidejűleg tartalmazza és veszi figyelembe a megkülönböztetés valamennyi alapját;

7.

hangsúlyozza, hogy az állami hatóságok politikáikon, szolgáltatásaik nyújtásán és foglalkoztatási gyakorlataikon keresztül kulcsszerepet játszanak az egyenlőség előmozdításában és a megkülönböztetés megelőzésében;

8.

felhívja a Bizottságot arra, hogy kötelezze el magát a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelvek végrehajtásának alapos vizsgálata mellett, valamint hozzon létre értelmező iránymutatásokat a teljes és pontos tagállami végrehajtás biztosítása érdekében; felhívja a Bizottság figyelmét különösen arra, hogy mérje fel azt, hogy a tagállamok miként értelmezték a 6. és 8. cikkben előírt mentességeket, amikor a 2000/78/EK irányelvet a nemzeti törvénykezésbe átültették; emlékeztet arra, hogy mindkét irányelv végrehajtása a mechanizmusok és stratégiák széles körét igényli, beleértve a megfelelést, a proaktív hozzáállást és a kikényszerítést, valamint a legjobb gyakorlatok eredményes cseréjét;

9.

arra ösztönöz, hogy a 2000/43/EK irányelv és a 2000/78/EK irányelv átültetése értelmében elfogadott nemzeti rendelkezések megsértésére alkalmazandó szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük;

10.

sürgeti a Bizottságot, hogy gondosan kísérje figyelemmel a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelv átültetését, valamint a nemzeti jogba való átültetéséből eredő jogszabályok betartását, és hogy jogsértési és meg nem felelési eljárásokon keresztül továbbra is gyakoroljon nyomást a tagállamokra, hogy tartsák tiszteletben jogi kötelezettségeiket ezen irányelvek mielőbbi és teljes körű átültetése vonatkozásában; úgy véli, hogy a Parlament illetékes bizottságának szerepet kell vállalnia a tagállamok ezen irányelvek szerinti kötelezettségeinek folyamatos figyelemmel kísérésében;

11.

11 emlékezteti a Bizottságot, hogy a 2000/78/EK irányelv 4. cikke csak abban az esetben engedélyezi a kivételtételt, ha az a foglalkozással járó feladatok elvégzéséhez valóban, objektív szempontból szükséges; felhívja a Bizottságot, hogy értelmezze szigorúan ezt a cikket, és indítson pert a Bíróságon az olyan tagállamokkal szemben, amelyek nemzeti jogszabályaikban túlságosan általános meghatározást engedélyeznek;

12.

a koordináció nyílt módszerének részeként kéri a tagállami végrehajtás éves értékelését, továbbá kéri az ilyen jogszabályok végrehajtásának a szociálpolitikai menetrend keretében ötévente történő, kiterjedt felülvizsgálatát; úgy véli, hogy a megkülönböztetésmentességi kérdésekkel foglalkozó független testületeket – beleértve a Bizottság jogi szakértőinek hálózatát is –, továbbá a megkülönböztetés potenciális áldozatait képviselő nem kormányzati szerveket be kell vonni az évi értékelésbe, valamint hogy konkrét intézkedéseket kell tenni a nem kormányzati szervezetek kapacitásának kiépítésére annak érdekében, hogy az áldozatoknak tájékoztatást és támogatást nyújthassanak, valamint hogy konstruktívan hozzájáruljanak az éves értékeléshez;

13.

úgy véli, hogy a 2000/78/EK irányelv egy, a fogyatékosság széles körű fogalommeghatározásainak szükségességét jelző rendelkezésének hiánya kizárta a fogyatékkal élő személyek néhány kategóriáját az irányelv jogi védelme alól; ennélfogva felkéri a Bizottságot és a tagállamokat arra, hogy a megkülönböztetésellenes jogszabályok harmonizációjának megkönnyítése érdekében sürgősen dolgozzák ki a fogyatékosság fogalmának széles körű definícióját, amely a fogyatékkal élő személyek jogairól szóló egyezményen alapulna;

14.

úgy véli, hogy a megkülönböztetés miatti keresetindítás tekintetében a nem meghatározott határidő néhány tagállamban igen rövid határidőket eredményezett, ami akadályozhatja az áldozatokat a keresetindításban;

15.

úgy véli, hogy a 2000/78/EK irányelvben szereplő, a családi állapottal kapcsolatos kivételek korlátozták a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetéssel szemben az irányelv által kínált védelmet;

16.

sürgeti a tagállamokat, hogy mozdítsák elő még eredményesebben az Unió polgárai 2000/43/EK és 2000/78/EK irányelv szerinti jogainak alkalmazását, és sürgeti a Bizottságot, a tagállamokat, a szakszervezeteket és a munkáltatókat, továbbá minden kormányzati és nem kormányzati érdekeltet, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az ezen irányelvek szerinti jogokkal kapcsolatos tudatosság javítása érdekében, valamint – e jogok eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében – biztosítsák, hogy a megkülönböztetés áldozatai számos tanácsadási támogatáshoz hozzáférjenek; megállapítja, hogy gyakran az áldozat viseli annak terhét, hogy a megkülönböztetés feltételezett elkövetőjét felelősségre vonja, gyakorta állami hatóságtól érkező támogatás, illetve jogsegélyhez való hozzáférés nélkül; sürgeti a tagállamokat, hogy jogosítsák fel az illetékes független szerveket, hogy a megkülönböztetés áldozatai számára eredményes segítséget nyújtsanak;

17.

aggasztja a tagállamokban a polgárok körében a megkülönböztetésellenességről szóló jogszabályokkal kapcsolatos tudatosság alacsony szintje, és felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat, a szakszervezeteket és a munkáltatókat, hogy fokozzák a tudatosság e szintjének növelésére irányuló erőfeszítéseiket; emlékeztet arra, hogy az irányelvek kötelezik a tagállamokat, hogy minden megfelelő eszközzel terjesszék az irányelvek vonatkozó rendelkezéseivel kapcsolatos információkat a nyilvánosság számára;

18.

azt ajánlja, hogy a tagállamok végezzenek független vizsgálatokat a megkülönböztetésmentes megelőző és helyreállító intézkedésekről és az áldozattá válással szembeni védelem hatékonyságáról, és biztosítsák, hogy a törvény szerinti és nem törvény szerinti, a megkülönböztetés megelőzésében részt vevő és annak áldozatait segítő szervezetek megfelelő forrásokban részesüljenek; továbbá azt ajánlja, hogy a Bizottság építsen be szakértői értékeléseket a jelenleg zajló figyelemmel kísérési gyakorlatába;

19.

ajánlja, hogy a tagállamok részesítsék megfelelő forrásokban és támogassák az esélyegyenlőség előmozdításával foglalkozó szerveiket annak érdekében, hogy szerepüket eredményesen és függetlenül végezhessék, beleértve a megkülönböztetés valamennyi formája tekintetében megfelelő szakértelem biztosítását és a megkülönböztetés áldozatai részére nyújtott megfelelő segítséget is; ösztönzi a tagállamokat annak biztosítására, hogy e szervek hatásköre a megkülönböztetés valamennyi formájára kiterjedjen, továbbá felszólítja a Bizottságot, hogy állapítson meg olyan normákat, amelyekhez viszonyítva ellenőrzik és biztosítják ezen szervek eredményességét és függetlenségét;

20.

ajánlja, hogy a tagállamok és a Bizottság részesítsék megfelelő forrásokban és támogassák azokat a nem kormányzati szervezeteket, amelyek a megkülönböztetéssel érintett csoportokat képviselik és azokat, amelyek a megkülönböztetéssel kapcsolatos ügyekben a polgárok tájékoztatásával és jogsegélynyújtással foglalkoznak;

21.

felszólítja a tagállamokat, hogy működjenek együtt a megfelelő társadalmi partnerekkel a közösségi jogszabályok helyes végrehajtásának figyelemmel kísérése érdekében;

22.

hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak minden esetben biztosítaniuk kell, hogy a megkülönböztetés áldozatai a bírósági eljárásokban automatikus segítségben részesüljenek, szükség esetén a jogsegélyrendszereken keresztül történő állami finanszírozással;

23.

felszólítja a Bizottságot, hogy – a Progress programon és az Európai Szociális Alapon keresztül – a gyakorlatban és hatékonyan támogassa az intézkedések tagállamok által történő elfogadását, az esélyegyenlőséget és a megkülönböztetés megszüntetését előmozdító programok támogatása érdekében;

24.

ajánlja, hogy a védelem eredményesebb szintjének biztosítása érdekében a tagállamok jogosítsák fel a szövetségeket, szervezeteket és más jogalanyokat, hogy részt vehessenek bírósági eljárásokban, beleértve a bármely áldozat nevében vagy érdekében történő részvételt is;

25.

sürgeti a tagállamok kormányait, hogy biztosítsák a foglalkoztatási és társadalmi integrációs politikák szerinti egyenlő bánásmódot és esélyegyenlőséget, és különösen azt, hogy foglalkozzanak a munkaerő-toborzási eljárásokban előforduló megkülönböztetés által előidézett súlyos akadályokkal;

26.

ajánlja, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy a szövetségek, szervezetek és más jogalanyok egy vagy több panaszos nevében részt vehessenek bármely, az irányelvek betartatására irányuló bírósági eljárásban;

27.

felszólítja a tagállamokat, hogy az Európai Unió alapjogi ügynökségével és a Bizottsággal együttműködésben rendszeres időközökben gyűjtsenek, állítsanak össze és tegyenek közzé a megkülönböztetésre vonatkozó átfogó, pontos, megbízható és külön statisztikákat, és hozzák ezeket nyilvánosságra oly módon, hogy a nyilvánosság számára könnyen érthetőek legyenek, és eredményesebbé tegyék a bevált gyakorlatok cseréjét; hangsúlyozza, hogy ennek a célnak az elérése érdekében elegendő erőforrás bevonására van szükség, továbbá hangsúlyozza a megkülönböztetésre vonatkozó adatok gyűjtési módjainak az adatvédelmi jogszabályokkal összhangban történő kidolgozásának fontosságát;

28.

integrált nemzeti intézkedési tervek elkészítésére szólít fel a megkülönböztetés minden formája ellen;

29.

üdvözli a Bizottságnak az egyenlőségre vonatkozó adatok gyűjtése iránti érdeklődését, beleértve az ilyen adatokról szóló európai kézikönyv közzétételét is; kéri a Bizottságot, hogy gondosan tanulmányozza az adatgyűjtés területére vonatkozó különféle jogi kérdéseket és paramétereket, valamint hogy terjesszen elő javaslatokat a megkülönböztetés eseteinek nyilvántartására és az adatgyűjtés közös normáira; javasolja, hogy a Bizottság továbbra is biztosítson jogi képzést a bírák, jogászok, szakszervezetek és nem kormányzati szervezetek számára annak érdekében, hogy fokozza az irányelvek hosszú távú hatását, továbbá hogy végezzen több kutatást és értékelést az irányelveket átültető jogszabályok hatására vonatkozóan;

30.

üdvözli a Bizottságnak a többszörös megkülönböztetésre irányuló érdeklődését, beleértve az e tárgyra vonatkozó tanulmány elkészítését; felszólítja a Bizottságot, hogy fogadja el a többszörös megkülönböztetés kiegyensúlyozott széles körű fogalmát, valamint hogy vizsgálja meg és szolgáltasson adatokat a többszörös megkülönböztetésre és a gyűlölet szította bűncselekményekre vonatkozóan; felszólítja a Bizottságot, hogy az EK-Szerződés 13. cikke értelmében elfogadott bármely jövőbeli jogszabályba foglaljon bele kifejezetten az összetett megkülönböztetés elleni küzdelemre irányuló rendelkezéseket, amelyre akár egy, akár több alap kombinációjaként hivatkozni lehet;

31.

hangsúlyozza az európai, nemzeti, regionális és helyi szinten a megkülönböztetés elleni küzdelemmel foglalkozó csoportok hálózatba szerveződésének fontosságát;

32.

felszólítja a tagállamokat, hogy vizsgálják felül nemzeti jogszabályaikat, és fontolják meg azon jogszabályok hatályon kívüli helyezését, amelyek sértik az EK-Szerződés 13. cikkét;

33.

a 2000/43/EK irányelvet olyan alapnak tekinti, amelyre átfogó megkülönböztetésmentes intézkedési keret épülhet a faji és etnikai megkülönböztetés elleni küzdelemhez; hangsúlyozza azonban, hogy figyelembe kell venni a már azonosított problémás vonatkozásokat és a tagállamokban az irányelv rendelkezéseinek eredményes átültetése és végrehajtása során felmerülő nehézségeket;

34.

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak a pozitív intézkedés jelentése tekintetében közös, az egész EU-ra érvényes fogalommeghatározást kell kidolgoznia, vagy legalábbis dolgoznia kell az ezzel kapcsolatos konszenzus elérésén, így ez – különösen a megkülönböztetés sikeres kezelése és néhány tagállamban az eredmények egyenlőségének megvalósítása tekintetében mutatkozó eredményessége miatt – eloszlatná az egyes EU-s tagállamokban a jelentésére és alkalmazására vonatkozóan keringő mítoszokat;

35.

megjegyzi, hogy a Bizottság ezúttal esetleg olyan jogszabályt kíván előterjeszteni, amellyel csupán bizonyos típusú megkülönböztetéseket tilt meg az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzájutás területén, nem pedig az összeset; emlékezteti a Bizottságot azon elkötelezettségére, hogy átfogó, a fogyatékosságra, a korra, a vallásra vagy meggyőződésre, valamint a szexuális irányultságra is kiterjedő irányelvet terjesszen elő, amellyel az EK-Szerződés 13. cikke értelmében kiegészíti a megkülönböztetésellenességről szóló jogszabálycsomagot, ahogyan azt 2008-as munkaprogramja tartalmazza; megerősíti a különböző típusú megkülönböztetésekkel szembeni védelmi hierarchia megszüntetésének politikai, társadalmi és jogi kívánatosságát; erősen hisz abban, hogy nincs értelme tiltani a megkülönböztetést egy területen, miközben azt lehetővé teszik egy másikon;

36.

elviekben támogatja a fogyatékosoknak az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférése során történő megkülönböztetés kezelésére irányuló irányelv megalkotását célzó javaslatot; érdeklődve várja a „fogyatékosság” közösségi meghatározásának kidolgozását, ami lehetővé teszi az Európai Unió valamennyi fogyatékos polgára számára, hogy ugyanazokat a jogokat élvezzék, akárhol is legyenek az Európai Unió területén;

37.

úgy véli, hogy bármely új irányelvjavaslatnak, amely a megkülönböztetés elleni küzdelem jegyében jön létre az EK-Szerződés 13. cikke értelmében, meg kell tiltania a megkülönböztetés valamennyi formáját, beleértve a közvetlen és közvetett megkülönböztetést a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelvek hatálya alá tartozó valamennyi területen, a társulások általi megkülönböztetést és egy védett csoporthoz való tartozás alapján történő megkülönböztetést, valamint a zaklatást; úgy véli, hogy megkülönböztetésnek kell tekinteni a megkülönböztetésre irányuló utasítást, és hogy egy, a körülményeknek megfelelő szállás biztosításának indokolatlan elmulasztása szintén a megkülönböztetés egy formájának tekintendő; úgy véli, hogy az irányelveknek világossá kell tenniük azt, hogy a megkülönböztetés különböző formái között nincs hierarchia, és hogy a megkülönböztetés valamennyi formája ellen egyformán erőteljesen kell küzdeni; kitart amellett, hogy bármely új jogszabályra irányuló javaslat megfelelően tükrözze a megkülönböztetés különböző alapjainak egyedi sajátosságait;

38.

erősen hisz abban, hogy az EK-Szerződés 13. cikkének értelmében vett megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló irányelvre irányuló új javaslat anyagi hatályának széles területekre kell kiterjednie, minden, a Közösség hatásköre alá tartozó területet magába kell foglalnia: mint az oktatás, élethosszig tartó tanulás, szociális védelem – beleértve a szociális biztonságot –, a lakhatás és az egészségügyi ellátás, a hátrányosan megkülönböztetett csoportok megjelenítése a médiában és a hirdetésekben, a fogyatékkal élő személyek tájékoztatáshoz, távközléshez, elektronikus kommunikációhoz, közlekedési módokhoz és nyilvános helyekhez való fizikai hozzáférése, a társadalmi előnyök, valamint a nyilvánosság számára rendelkezésre álló árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés és az azokkal való ellátás is; továbbá úgy gondolja, hogy az új irányelvnek az 1976. február 9-i, a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK tanácsi irányelv (4) hatályát is fejlesztenie kell, hogy az összhangban álljon a többi csoport elleni megkülönböztetéssel szembeni védelemmel;

39.

szilárd meggyőződése, hogy a megkülönböztetés elleni küzdelem során a lakossági figyelemfelkeltés holisztikus megközelítését kell kidolgozni, kezdve az iskolai programokkal;

40.

felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogy a 13. cikken alapuló jövőbeni jogszabályokba miként épülhetnek be a megkülönböztetésmentesség és az egyenlőség elveinek végrehajtását előmozdító olyan további rendelkezések, amelyek nem függnek az egyes áldozatok által benyújtott panaszoktól; úgy véli, hogy a vizsgálat során azt is fontolóra kell venni, hogy a jövőbeni jogszabályok miként teremthetnek az egyenlőséget előmozdító pozitív intézkedések és/vagy pozitív feladatok bevezetésére irányuló kötelezettségeket, és miként kapcsolhatják össze a megkülönböztetésmentességgel és egyenlőséggel kapcsolatos kötelezettségeket a nemzeti közbeszerzési politikával;

41.

úgy véli, hogy a nemzetiségen vagy nyelven alapuló különböző bánásmód, amely objektíven és ésszerűen nem indokolható törvényes céllal, és nem is a megfelelő és szükséges módon valósul meg, faji vagy etnikai alapú, közvetett megkülönböztetést jelenthet, ami a 2000/43/EK irányelv rendelkezéseibe ütközik;

42.

úgy véli, hogy a megkülönböztetést a négy alapszabadságba – különösen a személyek szabad mozgásába – ütközőnek is kell ítélni, ami így a belső piac működését is akadályozza; felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze arra a tagállamokat, hogy vizsgálják felül a munkaerőpiacra jutásra vonatkozó átmeneti rendelkezéseiket, hogy eltöröljék az európai állampolgárok közötti különbségtételt e tekintetben;

43.

úgy véli, hogy a kisebbségi közösségek, és különösen a roma közösség különleges szociális védelmet igényelnek, mivel az EU közelmúltban történt bővítései kapcsán a kizsákmányolás, megkülönböztetés és kirekesztés őket érintő problémája még súlyosabbá vált az oktatás, az egészségügy, a lakhatás, a foglalkoztatás és a nők jogainak területén;

44.

javasolja, hogy a hátrányos helyzetű és roma gyerekek minőségi oktatáshoz való hozzáférése, a velük szemben alkalmazott indokolatlan fogyatékossá minősítés kapcsán külön figyelmet fordítsanak az oktatás területén tapasztalható diszkrimináció minden formája elleni küzdelemre;

45.

hangsúlyozza, hogy a szabályozás csak akkor eredményes, ha az állampolgárok tudatában vannak a jogaiknak, és könnyen fordulhatnak bírósághoz; ennélfogva úgy véli, hogy az EK-Szerződés 13. cikke értelmében a megkülönböztetés elleni küzdelem jegyében javasolt új irányelvnek foglalkoznia kell a jogorvoslatokkal és végrehajtással, és javasolja, hogy a tagállamok hozzanak létre egy vagy több, az egyenlő bánásmód előmozdításával és a megkülönböztetés különböző formái elleni küzdelemmel foglalkozó független és eredményes szervet, amely(ek) megbízása a megkülönböztetésnek a 13. cikkben felsorolt valamennyi alapjára és 76/207/EK irányelv hatálya alá tartozó valamennyi területre kiterjed; úgy véli, hogy e szervek hatáskörének ki kell terjednie arra is, hogy független segítséget nyújtsanak a megkülönböztetés áldozatai számára, hogy lehetővé tegyék a megkülönböztetés miatti panaszaik megtételét, továbbá hogy független felméréseket végezzenek a megkülönböztetésmentes jogszabályok alkalmazásáról, és ajánlásokat tegyenek az ilyen jellegű megkülönböztetéssel kapcsolatos bármely kérdésre vonatkozóan;

46.

felszólít arra, hogy az EK-Szerződés 13. cikke szerinti bármely jövőbeli jogszabályba vegyenek fel olyan kötelezettséget, amely szerint a nem kormányzati szervezetekkel, a független és szakosodott, egyenlőséggel foglalkozó szervekkel és a képviseleti nemzeti szervezetekkel konzultálni kell, és azokat be kell vonni az ilyen jogszabályok megtervezésébe, átültetési folyamatába, valamint végrehajtásának figyelemmel kísérésébe;

47.

úgy véli, hogy az új irányelvben szerepelnie kell egy követelménynek, miszerint a tagállamok hajtsák végre az esélyegyenlőség érvényesítését az irányelv hatálya alá tartozó területeken végzett valamennyi tervezésben, politikaalakításban és programkidolgozásban, továbbá a szolgáltatók kövessék módszeresen az egyenlőségre vonatkozó megközelítésüket, valamint a szolgáltatók eszközöljenek kiigazításokat és biztosítsanak különös elbánást annak biztosítása érdekében, hogy az egyenlőtlenséget tapasztaló kisebbségi csoportok tagjai hozzáférhessenek a nyújtott szolgáltatáshoz és részesülhessenek annak előnyeiben;

48.

aggodalommal jegyzi meg, hogy bár 19 tagállam aláírta az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 12. jegyzőkönyvét, mindössze 5 ratifikálta;

49.

felszólít arra, hogy folytassák a fogyatékkal élő személyek jogairól szóló egyezmény – beleértve opcionális jegyzőkönyvének – aláírási, megkötési és megerősítési folyamatát, és emlékeztet arra, hogy az egyezmény közösségi megerősítését követően bármely, a megkülönböztetésmentességről szóló közösségi jogszabályjavaslatnak teljes körűen be kell tartania az egyezmény követelményeit; emlékezteti a Tanácsot a Bizottság által a fogyatékosság témakörében 2007 júniusában megrendezett informális miniszteri konferencián tett arra irányuló felszólításra, hogy indítsanak el egy európai stratégiát az egyezmény hatékony végrehajtására; felszólítja a Bizottságot, hogy ennek keretében mérje fel a közösségi másodlagos jogszabályok módosításának vagy a vonatkozó politikák kiigazításának szükségességét;

50.

hangsúlyozza a Lisszaboni Szerződés megkülönböztetésmentességről szóló záradéka annak hatályba lépését követő horizontális végrehajtásának és általános érvényesítésének fontosságát, mivel ez a szerződés arra kötelezi az Európai Uniót, hogy céljai között felvegye a nemen, a faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés elleni küzdelmet, illetve az ezekkel kapcsolatos politikák és tevékenységek meghatározását és végrehajtását;

51.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat az esélyegyenlőségnek és a megkülönböztetésmentességnek a növekedésre és foglalkoztatásra irányuló lisszaboni stratégiába, a társadalmi integrációval kapcsolatos koordináció nyílt módszerére és a nemzeti reformprogramokra vonatkozó iránymutatásokba, valamint a strukturális alapokra irányadó rendeletekbe történő felvételére; ennélfogva felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vizsgálják felül a növekedést és munkahelyteremtést célzó integrált iránymutatásokat és különösen a foglalkoztatási iránymutatásokat a lisszaboni stratégia következő ciklusában a szociális dimenzió integrációjának és láthatóságának biztosítása és javítása érdekében; hangsúlyozza, hogy az eredményesség érdekében az egyenlőségre és a megkülönböztetésmentességre irányuló politikákat erőteljesen kell a társadalmi partnerek számára fontos szerepet biztosító szociálpolitikákhoz kapcsolni;

52.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vessenek véget a munkaszerződéseken alapuló mindennemű megkülönböztetésnek azáltal, hogy valamennyi munkavállaló számára biztosítják az egyenlő bánásmódot, az egészség- és biztonságvédelmet, valamint a munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket, az egyesülési és képviseleti szabadságot, a tisztességtelen elbocsátásokkal szembeni védelmet, a kollektív tárgyalást és a kollektív intézkedést; hangsúlyozza a képzéshez való hozzáférésnek, illetve a szerzett jogok folyamatos védelmének fontosságát a következő területeken: oktatási és képzési időszakok, javított ellátási lehetőségek, az alapvető szociális jogok – mint például a nyugdíjjogosultság, a képzési jogok és a munkanélküli ellátásokhoz való jog – fenntartása a foglalkoztatási helyzetben bekövetkező változások esetén, illetve munkahelyváltás és munkajogi viszonyból önálló foglalkoztatásra való váltás esetén;

53.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok és a tagjelölt országok parlamentjeinek és kormányainak.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/30

—

tekintettel a Bizottságnak „Az Európai Unió integrált tengerpolitikájáról” című közleményére (COM(2007)0575 – SEC(2007)1283),

—

tekintettel a Bizottságnak „Az Európai tengerpolitikáról folytatott konzultáció konklúziói” című közleményére (COM(2007)0574),

—

tekintettel a Bizottságnak „a tengerek európai napja” megrendezéséről szóló háromoldalú közös nyilatkozatra irányuló javaslatára (SEC(2007)1631),

—

tekintettel a Bizottság „Az Európai Unió jövőbeni tengerpolitikája felé: európai elképzelések az óceánok és a tengerek jövőjéről” (COM(2006)0275) című zöld könyvére és a Parlament 2007. július 12-i állásfoglalására (1)

—

tekintettel az Európai Tanács 2007. március 8–9-i elnökségi következtetéseire az „Európai tanácsi cselekvési terv (2007–2009) – európai energiapolitika” című dokumentum elfogadására vonatkozóan az Európai Tanács részéről;

—

tekintettel a Bizottságnak a „2020-ra 20–20% – Az éghajlatváltozásból származó lehetőségek Európa számára” című közleményére (COM(2008)0030),

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által 2006. február 23-án elfogadott 2006. évi, a tengerészeti munka normáiról szóló egyezményben meghatározott rendelkezésekre, mint az ILO által 1919 óta elfogadott tengerészeti munkaügyi egyezményeket összefoglaló és alkalmazó egységes dokumentumra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság jelentésére, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottság, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság és a Halászati Bizottság véleményére (A6-0163/2008),

A.

mivel az óceánok és tengerek az Európai Unió számára mind gazdasági, mind ökológiai szempontból jelentőséggel bírnak; mivel az Unió parti menti régiói és legkülső régiói révén 320 000 km hosszú tengerparttal rendelkezik, ahol Európa lakosságának egyharmada lakik;

B.

mivel a tengerészeti ipar és szolgáltatások, valamint a part menti régiók összességében 40%-kal járulnak hozzá az uniós bruttó hazai termékhez;

C.

mivel az éghajlatváltozás minden politika számára a legnagyobb kihívást jelenti a XXI. században; tekintettel arra, hogy az éghajlatváltozás következtében a part menti régiókat a tengerszint emelkedése fenyegeti, amely hatalmas mértékű lehet és drasztikus következményekkel járhat a lakosok számára;

D.

mivel egyrészről az EU tengerparti régiói, különösen legkülső régiói fontos szerepet töltenek be a bűnözés, például az illegális bevándorlás, a terrorizmus, valamint a csempészet elleni védekezés és biztonság terén, és másrészről sajátos környezeti katasztrófáknak is ki vannak téve;

E.

mivel az elmúlt évben a közösségi halászat, illetve a kereskedelmi és személyszállító hajók elleni erőszakos bűncselekmények száma és gyakorisága az afrikai partok menti nemzetközi vizeken megnőtt, amely súlyos veszélybe sodorja a legénység életét és jelentős negatív hatást gyakorol a nemzetközi kereskedelemre;

1.

üdvözli, hogy a Bizottság elfogadta a fent említett közleményeket, valamint a fent említett belső munkadokumentumban szereplő cselekvési tervet;

2.

megerősíti 2007. július 12-i állásfoglalását, és üdvözli, hogy a Bizottság legalább részben átvette az Európai Parlament követeléseinek jelentős hányadát;

3.

rámutat arra, hogy partszakaszai és legkülső régiói révén az EU kivételes tengerparti dimenziója egyedülálló lehetőségeket kínál az innováció, a kutatás, a környezetvédelem és a biológiai sokféleség vonatkozásában, és ezeket az integrált uniós tengerpolitikának okvetlenül figyelembe kell venni, továbbá a legkülső régiók kiváló, közlekedési és biztonsági célokat szolgáló összeköttetési pontokat biztosítanak uniós és globális szinten is;

4.

kifejezetten támogatja a Bizottság szándékát, hogy jobban kihasználják az Európai Unió tagállamai között a rövid távú tengeri, valamint a belvízi szállításban rejlő lehetőségeket, és a rövid távú tengeri szállítást gyorsan a belső piacba integrálják, üdvözli továbbá a Bizottság szándékát, hogy felgyorsítja a tengeri szállítás közös térségére, valamint a 2008–2018-as időszakra érvényes átfogó közlekedési stratégiára vonatkozó javaslatait;

5.

ösztönzi a tagállamokat az egymás közötti, és a szomszédos országokkal való együttműködés megerősítésére a TEN-T és más európai finanszírozási mechanizmusok (mint például a Marco Polo) megfelelő alkalmazása céljából annak érdekében, hogy elkészüljenek a tengeri autópályák és megvalósuljanak a rövid távú tengeri hajózási projektek;

6.

üdvözli a Bizottság szándékát, hogy javítsa a tengeri felügyelettel foglalkozó európai ügynökségek koordinációját, kiemelve különösen az illegális cselekmények (ember- és kábítószer-kereskedelem, illegális bevándorlás és terrorfenyegetés) megelőzését, elsősorban a nemzetközi vizekre összpontosítva;

7.

üdvözli az európai tengeri felügyeleti hálózat létrehozására irányuló bizottsági kezdeményezést és támogatja a tagállami parti őrségek közötti fokozott együttműködést; felhívja a Bizottságot az európai parti őrség megvalósíthatóságáról szóló tanulmány eredményeinek bemutatására, amelyet 2006 végéig kellett volna közzétennie és bemutatnia az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak;

8.

úgy véli, hogy a tengeri csoportosulások különösen jó helyzete lehetővé teszi számukra az integrált tengerpolitika megvalósításához való hozzájárulást; felhívja a Bizottságot, hogy haladéktalanul indítsa el a tengeri csoportosulások európai hálózatára vonatkozó projektet;

9.

támogatja a „tengerek európai napjának” éves – május 20-i – megrendezésére irányuló javaslatot; véleménye szerint az akciónapot fel kellene használni annak érdekében, hogy a tengerpolitika jelentőségét az érintett szakmán túl is tudatosítsák egyszerű állampolgárok, iskolák, egyetemek és nem kormányzati szervezetek részvételével; a legjobb gyakorlatok népszerűsítésének egyik módjaként emlékezteti a Bizottságot a példamutató tengeri régiónak adományozható díjról szóló javaslatára;

10.

összességében mégis úgy ítéli meg, hogy a cselekvési terv túl kevés gyakorlati intézkedést tartalmaz, és arra ösztönzi a Bizottságot, hogy a jövőben nagyra törőbben használja a szerződésekben részére biztosított eszközöket;

11.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a cselekvési terv az éghajlatváltozás kihívásaival a legcsekélyebb kötelezettségvállalás nélkül foglalkozik; megerősíti véleményét, hogy az európai tengerpolitika egyik feladatának az éghajlatváltozás következményeire való felkészülésnek és az azokhoz való alkalmazkodásnak, valamint a helyzet sürgősségéből adódóan a szükséges kiigazító rendelkezések kidolgozásának kell lennie, különös tekintettel a gleccserek olvadása következtében emelkedő tengerszintre, valamint a kikötőket és a part menti régiókat fenyegető fokozott árvízveszélyre, és ehhez minden lényeges politika, különösen a kutatási politika hozzájárulását kéri;

12.

emlékeztet arra, hogy a gleccserek olvadása nem csupán a tengerszint emelkedését eredményezi, hanem az emberek, állatok és növények életében is helyreállíthatatlan károkat okoz, ezért üdvözli a Bizottságnak a sarkvidéki kezdeményezés előterjesztésére irányuló szándékát, és felhívja a tudományos közösséget és a döntéshozókat, hogy továbbra is vizsgálják a sarkvidéki jégtakarók megóvásának lehetőségeit;

13.

fenntartja, hogy a tengerek gondos kezelése megköveteli a part menti területek megfelelő kezelését, valamint azt, hogy az EU partjai mentén kivitelezett építési projektek minden esetben számoljanak az éghajlatváltozás következményeivel és a tengerszint abból következő megemelkedésével, a homokdűnék eróziójával valamint a viharok gyakoriságának és intenzitásának növekedésével;

14.

támogatja az Európai Tanács 2007 márciusában megfogalmazott célját, amely szerint 2050-ig felére kell csökkenteni az üveghatást okozó gázok kibocsátását, és újra megerősíti, hogy a tengerpolitikának jelentős mértékben hozzá kell járulnia e gázok csökkentéséhez; többek között be kell vonni a hajózást a kibocsátás-kereskedelembe, valamint fokozni kell egyrészt a tengerek mint megújuló energiaforrások kihasználására irányuló, másrészt a tisztább üzemű, új hajómeghajtási technológiák kifejlesztését célzó kutatási erőfeszítéseket; úgy ítéli meg, hogy Európának az éghajlatváltozás elleni küzdelemben betöltött úttörő szerepe erősítheti és kiépítheti vezető szerepét a környezetvédelmi technológia és a kutatás területén;

15.

kifejezetten felkéri a Bizottságot, hogy nagyobb ambícióval járjon el a hajók kén- és nitrogén-oxid-kibocsátása, továbbá szilárdanyag-kibocsátása elleni küzdelemben; ebben az összefüggésben megismétli a Nemzetközi Tengerészeti Szervezettel (IMO) való szorosabb együttműködés szükségességét, és különösen a következőkre szólít fel:

16.

üdvözli az egyes hajók által végzett ellenőrizetlen rakodás műholdas nyomon követését engedélyező intézkedéseket; ugyanakkor olyan intézkedések meghozatalát kéri, amelyek kötelezővé teszik a hajók számára olyan fekete dobozhoz hasonló készülékek használatát, amelyek tartalma nem változtatható meg (egyes modelleket már szabadalmaztattak), és amelyek lehetővé tennék, hogy a hajó üzemanyagtartályába vagy a hajófenékbe pumpált, illetve onnan kiszivattyúzott folyadék mennyiségét rövid időközönként rögzíteni lehessen; úgy ítéli meg, hogy a fenti eszközökkel rögzített adatok vizsgálata kimutatná, hogy a hivatalos ellenőrzést elkerülve – és így illegálisan – engedtek e szennyező olajüledéket a tengerbe;

17.

megismétli a tagállamokhoz és a Bizottsághoz intézett felhívását, amelyben a parti városokat és régiókat sújtó légszennyezettségre tekintettel a kikötőkben horgonyzó hajók szárazföldről történő villamos energia ellátásának lényegesen jobb ösztönzését kérte; ezért az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27-i 2003/96/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (2) módosítására vonatkozó javaslatot kér, amely révén azoknak a tagállamoknak, amelyek ezen irányelv 14. cikke alapján adómentességet alkalmaznak a bunkerolajra, a szárazföldi villamos energia szolgáltatásra is ugyanilyen mértékű adómentességet kellene alkalmazniuk; rámutat, hogy a villamos energiára és a bunkerolajra vonatkozó azonos adózási követelmények jelentősen ösztönöznék a kikötőket és a hajótulajdonosokat a parti városok légszennyezettségének csökkentésére azáltal, hogy a kikötőben horgonyzó hajók villamos energiával való ellátásába fektetnének be;

18.

ismételten felhívja a figyelmet a tényre, hogy tengerek szárazföldről történő szennyezésének jelentős az aránya a tengerek teljes szennyezésén belül, és hogy a Bizottság ezt a témát eddig nem karolta fel; ezért ismételten felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő cselekvési tervet e szennyezés csökkentésére vonatkozóan, és hangsúlyozza követelését a tagállamokkal szemben, hogy az erre vonatkozó jogszabályokat, mint például a vízügyi keretirányelvet (3), késedelem nélkül ültessék át nemzeti jogrendszerükbe; hangsúlyozza, hogy a vízügyi keretirányelv átültetéséhez hozzátartozik az Északi-tengerben és a Balti-tengerben a korábbi háborúkból visszamaradt lőszerek azonosítására és eltávolítására vonatkozó cselekvési terv is;

19.

sürgeti a Bizottságot, hogy nyújtson be tervet a hajótörést szenvedett hajók és az elsüllyedt régészeti lelőhelyek kutatására és feltérképezésére – mivel ezek is részét képezik a Közösség történelmi és kulturális örökségének – így segítse elő e lelőhelyek megismerését és tanulmányozását, valamint járuljon hozzá e területek kifosztásának megelőzéséhez, lehetővé téve így megfelelő megőrzésüket;

20.

sürgeti az érintett intézményeket, hogy a lehető leghamarabb fogadják el az Erika III tengeri biztonsági csomagot, és felszólítja a tagállamokat, hogy késlekedés nélkül kezdjék meg a csomag végrehajtását a tengeri régiók fejlődésére nézve katasztrofális következményekkel járó, az Erika és a Prestige baleseteihez hasonló balesetek és incidensek megelőzéséhez vagy orvoslásához szükséges jogi eszközök rendelkezésre bocsátása érdekében;

21.

úgy ítéli meg, hogy a tengeri stratégiai keretirányelvnek (4) kell lennie az uniós integrált tengerpolitika környezetvédelmi alapkövének; megjegyzi, hogy az irányelv szerint azon régiókban, ahol a tenger állapota kritikus, a jó környezeti állapot elérése érdekében gyorsabban kellene intézkedéseket hozni és végrehajtani; hangsúlyozza, hogy e régiókban különösen fontos, hogy a Bizottság a különböző ágazatokat, programokat és stratégiákat koordinálja és gondoskodjon a megfelelő pénzügyi támogatásról; rámutat, hogy az integrált tengerpolitika megvalósítása érdekében szükséges a szárazföldi tevékenységek, mint például a mezőgazdaság, a szennyvízgazdálkodás, a közlekedés és az energiatermelés bevonása is; úgy véli, hogy e régiók a valódi és teljes mértékben integrált tengerpolitika kipróbálására alkalmas területek lehetnek;

22.

üdvözli, hogy a Bizottság felmérte, mely területeken nem vonatkoznak a halászokra és a tengerészekre az európai szociális és munkavédelmi jogszabályok (például a csoportos létszámcsökkentésről szóló 98/59/EK irányelv (5), a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelméről szóló 2001/23/EK irányelv (6), a munkavállalók tájékoztatásáról és a velük folytatott konzultációról szóló 2002/14/EK irányelv (7), valamint a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv) (8); javasolja, hogy ezeket az irányelveket a szociális partnerekkel szoros együttműködésben vizsgálják felül;

23.

sürgeti, hogy azon tagállamok, amelyek ezt még nem tették meg, mielőbb ratifikálják a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezményt, amelyet abból a célból fogadtak el, hogy valamennyi hatályos nemzetközi munkaügyi szabvány aktualizálásával és törvénybe iktatásával javuljanak a tengerészek élet és munkakörülményei, és hogy elkerülhető legyen a hajóipari ágazatban a tisztességtelen verseny;

24.

sürgeti a Bizottságot, hogy aktualizálja a tengerészek munkaidejéről szóló 1999/95/EK irányelvet (9), illetve a Bizottság hatáskörébe tartozó olyan kérdésekkel kapcsolatos jogszabályokat, amelyek ugyanakkor közösségi szinten nincsenek vagy csak részben vannak szabályozva, például az ideiglenes toborzó ügynökségekről vagy a dolgozók aláírt munkaszerződéshez való jogáról szóló szabályokat;

25.

úgy ítéli meg, hogy a tengerpolitika sikeres végrehajtása érdekében létfontosságú a regionális és helyi partnerek bevonása; ezért továbbra is úgy véli, hogy az európai part menti régióknak szorosabb együttműködésben kell tevékenykedniük és nagyobb mértékben kell kapcsolódniuk egymáshoz, amit a fejlesztés és versenyképesség ösztönzését célzó összehangolt stratégiák előmozdítása és a kormányzat különböző szintjeinek hatékonyabb együttműködése révén kell megvalósítani;

26.

ismételten felhív az EU integrált tengerpolitikájára vonatkozó megközelítés folytatására, és felszólítja a Bizottságot, hogy erősítse meg ennek politikai kereteit, valamint az európai szárazföldhöz kapcsolatot biztosító területi, szociális és gazdasági kohéziót és az ezeket alkotó politikákat; arra ösztönöz, hogy kétéves időközönként tegyenek közzé jelentést az európai tengerpolitikáról, és folytassanak minden érdekelt féllel rendszeres nyilvános véleménycserét; felhívja a Tanács jövőbeni elnökségeit arra, hogy munkaprogramjaikban térjenek ki a tengerpolitikára; ezenkívül felhívja a Bizottságot, hogy egyértelműen jelölje meg az összes, uniós eszközökkel támogatott tengeri vonatkozású projektet;

27.

üdvözli a tengerek megosztásának jobb irányítását célul kitűző, harmadik országokkal zajló tárgyalások elősegítésére vonatkozó bizottsági kezdeményezést, és kiemelten támogatja a szomszédos országokkal való fokozott együttműködést a nemzeti joghatóságon kívüli tengerek védelme érdekében;

28.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az ENSZ és az IMO keretében aktívan támogassák a légi és tengeri üldözés part menti államok vizeire történő kiterjesztésére irányuló, több tagállam által támogatott kezdeményezést, feltéve, hogy az érintett tagállamok egyetértenek, valamint hogy a tengeri kalózkodás ellen hozzanak létre kölcsönös segítségnyújtási mechanizmust;

29.

felkéri a Bizottságot, hogy az új integrált tengerpolitika keretében a lehető legsürgősebben hozza létre az összehangolás és kölcsönös segítségnyújtás közösségi eszközét, amely lehetővé tenné egy tagállam lobogója alatt nemzetközi vizeken közlekedő tengeri hajó számára, hogy más tagállamok halász- és kereskedelmi hajóit megvédje;

30.

úgy véli, hogy a tengeri és tengerészeti kutatások európai stratégiája kiemelkedő fontosságú és megfelelően finanszírozni kell a 7. kutatási keretprogramon belül, illetve a jövőbeli programokban is;

31.

síkra száll amellett, hogy 2013 után a tengerpolitikát megfelelő módon vegyék figyelembe az EU költségvetésében és eszközeiben, felhív továbbá arra, hogy ez kerüljön bele az európai tengerpolitikáról szóló rendszeres jelentésekbe;

32.

üdvözli továbbá az Európai Tanács 2007. december 14-i ajánlását is, melynek értelmében a tengerpolitikának igazodnia kell a tagállamok és tengeri régiók – köztük a part menti régiók, szigeteket és legkülső régiók – különböző sajátosságaihoz;

33.

tudomásul veszi a tagállamok erre vonatkozó hatáskörét, ugyanakkor érdeklődve várja, hogy a Bizottság közzétegyen egy olyan útitervet, amely a tengeri területfejlesztéshez kínál támpontokat a tagállamok számára; rámutat a gazdasági, társadalmi, területi és környezeti szempontok kiegyensúlyozott érvényesítésének szükségességére;

34.

rámutat, hogy a part menti régiók, szigetek és legkülső régiók révén az Európai Unió kivételes tengeri dimenziója különleges lehetőségeket kínál az innováció, a kutatás, a környezet, a biológiai sokféleség, az innovatív, tengeren alapú technológiák és egyéb területek számára, valamint arra, hogy a jövőbeli integrált európai tengerpolitikának ki kell használnia e lehetőségeket; felismeri a kiválósági központok létrehozásának szükségességét és javasolja a már meglévő, part menti területeken működő egyetemi kutatási központok ösztönzését és támogatását;

35.

rámutat a hullámenergiának mint alternatív tiszta energiaforrásnak a fontosságára, és felszólítja a Bizottságot, hogy jövőbeli cselekvési terveiben vegye figyelembe ezt az energiaforrást;

36.

úgy véli, hogy a halászati ágazatban az Európai Unió integrált tengerpolitikája legfőbb céljaként az EU-ban mindenütt az ágazat modernizációját és fenntartható, kiegyensúlyozott és méltányos fejlődésének elősegítését kell kitűzni, megőrizve társadalmi–gazdasági életképességét és a források fenntarthatóságát, valamint biztosítva az élelmiszer-önrendelkezést és az élelmiszer-biztonságot, a lakosság hallal való ellátását, a halászok foglalkoztatását és életszínvonaluk növelését;

37.

úgy ítéli meg, hogy mostanáig sem a tengeri erőforrások fenntarthatóságát, sem a halászflották és az Unió part menti közösségeinek gazdasági életképességét nem szolgálta megfelelő módon a közös halászati politika, ennélfogva az Unió integrált tengerpolitikájának kidolgozásakor el kell kerülni a közös halászati politika hiányosságait, például a túlzott központosítást vagy azt, hogy nem volt képes az uniós vizek regionális sokféleségének figyelembevételére;

38.

úgy véli, hogy a tengerhez kapcsolódó, nevezetesen a halászati ágazatban létrejövő munkahelyek számának növekedése és minőségének javulása attól is függ, hogy az ágazatban dolgozók számára biztosítják-e a méltányos és megfelelő jövedelmet, a tisztességes munkavégzési körülményeket (többek között egészséges és biztonságos körülményeket) és a képzéshez való hozzáférést;

39.

felszólítja a tagállamokat, hogy kölcsönösen ismerjék el a halászhajó-kormányosi és halászhajó-gépészi középfokú szakképzettséget igazoló okleveleket;

40.

emlékeztet a halállomány helyreállítását vagy az ökoszisztémák védelmét célzó intézkedések társadalmi–gazdasági következményei által érintett halászok számára nyújtott kompenzáció vagy támogatás kiutalására létrehozott mechanizmusok szükségességére, különösen a leghátrányosabb helyzetű régiókban és közösségekben, illetve a legkülső régiókban;

41.

megerősíti, hogy – különösen a hetedik kutatási, technológiai fejlesztési és demonstrációs keretprogram révén – növelni kell a tagállamok által a halászati ágazatban folytatott tudományos kutatások támogatását;

42.

közösségi támogatást kér a legénység evakuálásához, segítéséhez és mentéséhez szükséges eszközök biztosítását szolgáló hatékony intézkedések végrehajtásához;

43.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/36

—

tekintettel a társasági jog, a számvitel és a könyvvizsgálat területén a társaságok számára biztosított egyszerűsített üzleti környezetről szóló bizottsági közleményre (COM(2007)0394),

—

tekintettel „Az eredmények Európája – a közösségi jog alkalmazása” című bizottsági közleményre (COM(2007)0502),

—

tekintettel a Bizottságnak a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Kis- és középvállalkozások – megoldás a további növekedésre és a jobb munkahelyteremtésre – A modern kkv-politika félidős felülvizsgálata (COM(2007)0592)” című közleményére,

—

tekintettel a 2007. november 22–23-i, 2832. Versenyképességi Tanács, a társasági jog, számvitel és könyvvizsgálat területén a társaságok számára biztosított egyszerűsített üzleti környezetről szóló következtetéseire,

—

tekintettel a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokról (IFRS) és a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB) irányításáról szóló 2008. április 24-i állásfoglalására (1), amelyben a Parlament bírálta az IASB javaslatát a kkv-kre alkalmazandó IFRS-t illetően, és felkérte a Bizottságot, hogy – lehetőség szerint a létező számviteli szabályozás átdolgozásával – készítsen a kkv-k számára egy modern, EU-specifikus számviteli keretet;

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és a Gazdasági és Monetáris Bizottság véleményére (A6-0101/2008),

1.

üdvözli a társasági jog, a számvitel és a könyvvizsgálat területén a társaságok számára biztosított egyszerűsített üzleti környezetről szóló említett bizottsági közleményben (a továbbiakban: a „közlemény”) szereplő általános elvet, amely szerint csökkentenék a vállalkozások igazgatási terheit Európában, és a nagymértékben versenyképes globális környezetben lehetővé tennék számukra a hatékonyabb versenyt és nagyobb sikerek elérését; úgy véli, hogy a Bizottságnak jogalkotási javaslataiban hatásvizsgálatokra kellene támaszkodnia, különösen a közepes, kis- és mikrovállalkozásokat megcélozva, biztosítva ugyanakkor az egész belső piacon a jogbiztonságot és a közösségi vívmányok megőrzését, biztosítva továbbá a folyamatban lévő harmonizációs eljárásnak a jelentéstételi kötelezettség és könyvvizsgálás szempontjából való megfelelést; úgy véli továbbá, hogy egyaránt tiszteletben kell tartani az összes érdekelt fél, így a befektetők, a tulajdonosok, a hitelezők, az alkalmazottak érdekeit, illetve a szubszidiaritás és az arányosság elvét;

2.

általánosságban elutasítja a közleményben említett első lehetőséget, azaz annak megvizsgálását, hogy a közösségi joganyagot a társasági jog területén le kell-e csökkenteni a specifikusan a határokon átnyúló helyzetekkel foglalkozó jogi aktusokra; ugyanakkor nem zárkózik el teljesen egyes olyan rendelkezések hatályon kívül helyezésétől, amelyek az érdekelt felek szempontjából többé nem szükségesek vagy nem előnyösek a gazdaság számára, feltéve, hogy e hatályon kívül helyezések nem állnak ellentétben a közérdekkel;

3.

az első lehetőséggel összefüggésben utal arra, hogy a szóban forgó irányelvek – azaz a második (2), a harmadik (3), a hatodik (4) és a tizenkettedik (5) irányelv – megteremtették a vállalkozásoknak a határokon átnyúló befektetői és hitelezői tevékenységek számára fontos összehasonlíthatóságát, ezért azokat nem lehet visszavonni;

4.

az első lehetőséggel összefüggésben utal arra, hogy egy átfogó hatásvizsgálat során az irányelvek visszavonása esetén várható megtakarításokat a 27 eltérő társasági jogi rendszerrel rendelkező közös piac költségével kell szembeállítani;

5.

megjegyzi, hogy a főbb bürokratikus korlátozások – mint például különösen a pénzügyi és szociális területen a többszöri adatközlési, illetve beszámolási kötelezettségek – általában a tagállami közigazgatásoktól származnak, és ezek nem tartoznak a közösségi hatáskörök közé.

6.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok gyakran nem élnek a bürokráciacsökkentési intézkedések lehetőségével és így nem adják tovább a közösségi jogban foglalt egyszerűsítési lehetőségeket a vállalkozásoknak, illetve épp ellenkezőleg, gyakran a meglévő közösségi előírások mellett szigorúbb nemzeti szabályokat alkalmaznak; felhívja a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy pl. az átláthatósági irányelvhez (6) hasonló irányelvek átültetése a tagállamok „túlbuzgóságához” vezetett-e; hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak ösztönöznie kellene a bevált gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét, kiemelve az egyszerűsítés terén indult különböző kezdeményezések eredményes hatásait;

7.

javasolja, hogy a tagállamok adóhatóságai között induljon együttműködés abból a célból, hogy az egyszerűsítés érdekében hangolják össze a vállalkozásoktól történő adatkérést;

8.

elvben előnyben részesíti a közleményben említett második lehetőséget: a jogalkotónak az egyszerűsítés során egyes konkrét intézkedésekre kell koncentrálnia; megjegyzi, hogy valamennyi konkrét egyszerűsítő intézkedés tartalmazhatja az irányelvekben szereplő egyes követelmények hatályon kívül helyezésének vizsgálatát;

9.

hangsúlyozza, hogy az irányelvek módosításainak hatásait csak idővel lehet értékelni, és felhívja a figyelmet arra, hogy a harmadik és a hatodik társasági jogi irányelvet a közelmúltban módosította a 2007/63/EK irányelv (7), és az átültetési határidő a 2007/63/EK irányelv tekintetében 2008. december 31-e; tudomásul veszi, hogy ezen irányelvek további módosítása kiürítheti az átalakulásra vonatkozó harmonizált szabályok tartalmát, mégis úgy véli, további módosításokra van szükség;

10.

megállapítja, hogy a második társasági jogi irányelvet a közelmúltban módosította a 2006/68/EK irányelv (8), és az átültetési határidő ezen irányelv tekintetében 2008. április 15-én járt le; ezzel összefüggésben utal a KPMG alternatív tőkemegtartási rendszerről szóló megvalósíthatósági tanulmányának eredményeire;

11.

felhívja a Bizottságot, hogy tisztázza a társasági jogi irányelvek – különösen a második, harmadik és hatodik irányelv – valamint a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványok kapcsolatát;

12.

hangsúlyozza, hogy az elszámolások könyvvizsgálata és a közzétételi kötelezettségek létfontosságúak a belső piac működése szempontjából, továbbá hogy az új elektronikus információs csatornáknak és technológiáknak – például az XBRL-hez hasonló elektronikus jelentési formáknak – lehetővé kell tenniük a közzétételi kötelezettségeknek való gazdaságos, hatékony és gyors megfelelést; az első (9) és a tizenegyedik (10) társasági jogi irányelv egyszerűsítése tekintetében üdvözli a közzétételi kötelezettségek csökkentésére irányuló célokat; kiemeli azonban, hogy mint más egyszerűsítési intézkedések esetében is, a közzétételi kötelezettségeket is esetről esetre kell felülvizsgálni, részletes hatásvizsgálaton alapuló, konkrét és egyedi egyszerűsítési intézkedések révén; javasolja, hogy a kis- és középvállalkozások, illetve a mikrovállalkozások esetében alkalmazott mentesítések középpontjában különösen az adminisztrációs terhek és költségek csökkentése álljon, a mentesítések ne veszélyeztessék azonban az indokolható információs szükségleteket és a pénzügyi lehetőségekhez való hozzáférést; a közösségi szabályok egyszerűsítésére és végrehajtására irányuló legjobb gyakorlatok megosztására buzdít;

13.

egyetért azzal, hogy könnyebbé kell tenni a társaságok számára a jogszabályban előírt információk nyilvántartását, előkészítését, archiválását és közlését; javasolja, hogy a kötelező információ előkészítését, archiválását és közzétételét egy uniós szintű, interoperábilis kereskedelmi jegyzéken keresztül végezzék; határozottan támogatja az olyan új technológiák használatát, mint az XBRL; hangsúlyozza, hogy ezen információkat az Európai Unió teljes területén könnyen hozzáférhetővé kell tenni a befektetők, hitelezők, alkalmazottak és közigazgatási szervek számára; sürgeti a Bizottságot, hogy készítsen ütemtervet az XBRL üzleti beszámolási nyelv uniós bevezetésére;

14.

hangsúlyozza, hogy az EU számviteli szabályainak 2006-os módosításai többek között a tőzsdén jegyzett társaságok vállalati vezetési nyilatkozatát és mérlegen kívüli megállapodásaik jobb közzétételét írja elő; emlékeztet arra, hogy az ezen előírások átültetésének határideje 2008. szeptember 5.; felhívja a tagállamokat a szabályok mielőbbi alkalmazására; felhívja a Bizottságot, hogy a mérlegen kívüli járművekről szóló pénzügyi kimutatás információinak javítása érdekében működjön együtt a Nemzetközi Számviteli Standard Testülettel (IASB);

15.

szükségesnek tekinti az európai részvénytársaság statútumának felülvizsgálatát a közösségi joggal való jobb összehangolása érdekében;

16.

hangsúlyozza, hogy az adminisztratív kötelezettségek egyszerűsítésére irányuló célnak ösztönöznie kell a kis- és középvállalkozásokat arra, hogy éljenek a belső piac által felajánlott lehetőségekkel, és országhatárokon átnyúlóan végezzék tevékenységüket;

17.

üdvözli a mikrovállalkozások bevonását, amelyek mentesülnek a számvitelre, a könyvvizsgálatra és a közzétételre vonatkozó közösségi jogi kötelezettségek alól; sürgeti, hogy a mikrovállalkozásként történő besorolás tekintetében nagyjából tartsák fenn növeljék a közleményben említett határértékeket, azonban aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy különösen a nagy hozzájárulással rendelkező vállalatok esetében az összes határértéknek való megfelelés nehézségeket okozhat; javasolja, hogy a határértékeket meghaladó társaságok jelentéstételi kötelezettségeire vonatkozó átmeneti időszakokat szükség szerint növeljék; javasolja hasonló átmeneti időszak bevezetésének megfontolását a jogi státuszt változtató társaságok esetében is;

18.

emlékeztet a negyedik (11) és hetedik (12) irányelvben rögzített, a kis- és középvállalkozásokat egyes számviteli és könyvvizsgálati kötelezettség alól mentesítő határértékekkel összefüggésben arra, hogy a stabil és kiszámítható szabályozás a jogbiztonság lényeges eleme és a vállalkozások adminisztratív költségeit alacsonyan tartja; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy egyrészt a szóban forgó, a negyedik irányelvben rögzített határértékeket a tagállamok számára a 2006/46/EK irányelv (13)2008. szeptember 5-i átültetési határidővel nemrég módosította, másrészt hogy az EU bővítése növelte az európai gazdaságok sokféleségét, továbbá hogy a könyvvizsgálat segíti egy hatékony, egészséges és felelős piacgazdaság fejlesztésének ösztönzését;

19.

sürgeti a Bizottságot, hogy járjon el a Tanács 2007. november 22–23-i következtetéseiben kifejezett felhívásnak megfelelően, amely a tagállamok közötti, a jelentési kötelezettségek korszerűsítését a bevált gyakorlatok alapján biztosító nyílt információcserére, továbbá a vállalkozások és a közigazgatási hatóságok, valamint a vállalkozások egymás közötti kapcsolataiban az elektronikus eszközök alkalmazásának növelésére szólított fel;

20.

felhívja a Bizottságot, hogy ösztönözze a tagállamokat arra, hogy – a többek között holland gyakorlatnak megfelelően – harmonizálják a pénzügyi adatok jelentési kötelezettségeinek osztályozását, továbbá növeljék az új technológiák alkalmazását arra tekintettel, hogy a jelentési kötelezettségek költségei csökkenjenek, megtartva ugyanakkor az e kötelezettségekből származó előnyöket a piaci szereplők, a politikák kidolgozói és a közigazgatás számára;

21.

felhív a közleményben említett irányelveken felül az olyan irányelvekkel és szabályokkal járó bürokratikus terhek megvizsgálására, amelyek az Egyesült Államok Sarbanes-Oxley jogalkotásával összefüggésben jöttek létre, például az átláthatósági irányelv szabályai, a tájékoztatóról szóló közösségi jogi szabályozás (14), továbbá a negyedik és a hetedik társasági jogi irányelv;

22.

hangsúlyozza, hogy az egyszerűbb vállalkozási környezet kialakítása kiterjed többek között arra is, hogy a vállalkozások számára új jogi keretfeltételeket hozzanak létre; ezzel összefüggésben megemlíti a székhely határokon átnyúló áthelyezéséről szóló tizennegyedik társasági jogi irányelvre irányuló javaslatot, a monisztikus és dualisztikus vállalkozási forma közötti választás jogát, valamint az európai magántársaságokról szóló, a Bizottság által 2008 közepéig kilátásba helyezett jogalkotási javaslatot;

23.

meggyőződése, hogy egyes területeken szabályozásra van szükség a vállalati szféra növekedéséhez, mint például az intézményi befektetőkre vonatkozó átláthatóság területén;

24.

úgy véli, hogy egy közös összevont társasági adóalap létrehozása hasznosabbá és hatékonyabbá tehetné az európai részvénytársaságok statútumát;

25.

úgy ítéli meg, hogy a halasztott adóbejegyzések a mérlegben aránytalan terhet jelentenek a kis- és középvállalkozások számára, és nem szolgáltatnak kimutatható értékű információt az éves beszámoló olvasói számára; ezért törlésüket javasolja;

26.

ajánlja a „csak egyszer” elv alkalmazását annak érdekében, hogy a vállalkozásoknak ne kelljen ugyanazt az információt egynél többször vagy egynél több címzett részére biztosítani;

27.

azt javasolja, hogy tartsanak konzultációkat a számviteli és könyvvizsgálati szolgáltatási szabályozó létrehozásának szükségességéről és megvalósíthatóságáról;

28.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/40

—

tekintettel a Tanács a nőkről és a tudományról szóló, 1999. május 20-i állásfoglalására (1),

—

tekintettel a Tanács a tudományról és a társadalomról, valamint a tudományos területen dolgozó nőkről szóló, 2001. június 26-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a Tanácsnak a növekedés és innováció érdekében a nőknek és férfiaknak a tudásalapú társadalomhoz való egyenlő hozzáféréséről és az abban való egyenlő részvételéről szóló, 2003. november 27-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel az Európai Kutatási Térségben a tudomány és technológia terén a humán erőforrások megerősítéséről szóló, 2005. április 18-i tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Európai Közösség kutatási, technológiafejlesztési és demonstrációs tevékenységekre vonatkozó hetedik keretprogramjáról (2007–2013) (FP7) szóló, 2006. december 18-i 1982/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozatra (4),

—

tekintettel férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel a Bizottság tudományról és társadalomról szóló cselekvési tervét tartalmazó 2001. december 4-i közleményére (COM(2001)0714),

—

tekintettel a Bizottság szolgálatainak a „Nők és a tudomány: Kiválóság és innováció – Nemek közötti egyenlőség a tudományban” című munkadokumentumára (SEC(2005)0370),

—

tekintettel a Bizottság „Európai Kutatási Térség: új perspektívák” című Zöld könyvére (COM(2007)0161), valamint a Bizottság szolgálatainak a fent említett Zöld könyvhöz csatolt munkadokumentumára (SEC(2007)0412),

—

tekintettel „A nők és a tudomány: a nők mobilizálása az európai kutatások gazdagítására” című bizottsági közleményről szóló, 2000. február 3-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a munka, a család és a magánélet összeegyeztetéséről szóló, 2004. március 9-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel a Bizottság „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó ütemterv (2006–2010)” (COM(2006)0092) című, 2006. március 1-jei közleményére, valamint 2007. március 13-i vonatkozó állásfoglalására (8),

—

tekintettel az Európai Unióban a fiatal nők számára a családi élet és a tanulmányi időszak összeegyeztetését lehetővé tevő intézkedések bevezetésére vonatkozó szabályozási keretről szóló, 2007. június 19-i állásfoglalására (9),

—

tekintettel 2007. szeptember 27-i állásfoglalására a nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2007 (10),

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére és az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményére (A6-0165/2008),

A.

mivel a kutatás döntő fontosságú ágazat az Európai Unió gazdasági fejlődése számára, és Európában további 700 000 kutatóra lenne szükség a növekedésre és foglalkoztatásra irányuló lisszaboni stratégia megvalósítása részeként;

B.

mivel a női kutatók kisebbségben vannak az EU-ban, mert átlagosan 35%-át teszik ki a kormányzati és felsőoktatási szektorban dolgozó kutatóknak, és átlagosan csak 18%-ban vannak képviselve a magánszektorban dolgozó kutatók között;

C.

mivel általánosan elfogadott nézet, hogy a sokféleség növeli a kreativitást az üzleti környezetben, és ezt igaznak mondhatjuk a kutatás esetében is;

D.

mivel a nők százalékos aránya a felső akadémiai fokozatokban ritkán haladja meg a 20%-ot, és a férfiak háromszor nagyobb valószínűséggel szereznek egyetemi tanári vagy ezzel egyenértékű fokozatot;

E.

mivel még az EU országaiban is alig vannak nemek szerint lebontott adatok a kutatókról a képzettséget, tudományterületet és a kort illetően;

F.

mivel a női kutatók a férfi kutatókhoz képest több nehézséggel szembesülnek a családi élet és a hivatás összeegyeztetése terén;

G.

mivel még mindig jelentősnek mondató a nők hiánya a tudományos vezető beosztásokban;

H.

mivel a nők képviselete az egyetemek döntéshozatali szerveiben nem elég magas a nemek közötti egyensúlyra irányuló politika megvalósításához;

I.

mivel az országok többségében a nők még nincsenek egyenlő arányban képviseltetve a tudományos tanácsokban;

J.

mivel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó, fent említett ütemtervben az EU egyik kiemelt cselekvési területe a döntéshozatalban való egyenlő képviselet, ami magában foglalja azt a célt, hogy a közszférában folyó kutatás vezető beosztásainak 25%-át nők töltsék be, amely célt 2010-re kell elérni;

K.

mivel az Európai Kutatási Tanácsban még nem érték el a nemek közötti egyensúlyt, mivel a 22 tagú tudományos tanácsban csak 5 nő van;

L.

mivel bár az EU-ban a felsőoktatásban tanulók több mint 50%-a nő és a doktori fokozatok 43%-át birtokolják, átlagosan csak 15%-át töltik be a vezető egyetemi tisztségeknek, és ezzel jelentősen kisebb a befolyásuk a tudományos döntéshozatali tisztségekben;

M.

mivel a Bizottság „Az útvesztő feltérképezése: több nőt alkalmazni a legmagasabb szintű kutatásban” című 2008-as jelentése alapján az átlátható és tisztességes értékelési és előléptetési eljárások nem elegendőek: kulturális váltás is szükséges ahhoz, hogy a kutatási döntéshozatalban a nemek közötti egyensúly javuljon;

N.

mivel a jelenlegi hetedik kutatási keretprogram nem ír elő nemekre irányuló kötelező cselekvési terveket a projektjavaslatok tekintetében;

O.

mivel tanulmányok igazolják, hogy a jelenlegi értékelési és felvételi rendszer a nemek szempontjából nem semleges;

1.

felhívja a tagállamok figyelmét arra, hogy az EU-ban az oktatási rendszerek továbbra is fenntartják a nemi sztereotípiákat, különösen az olyan kutatási területeken, mint a természettudományok;

2.

úgy véli, hogy a korai szakasztól kezdve kiemelkedő fontosságú a tudomány mint mindkét nem számára érdekes terület népszerűsítése; sürgeti, hogy ezt az oktatási anyagok tervezésében és a tanárképzésben vegyék figyelembe; ösztönzi az egyetemeket és az egyetemi karokat, hogy az esetleges burkolt nemi megkülönböztetés azonosítása érdekében elemezzék felvételi kiválasztási rendszereiket, és a kiválasztási rendszert ennek megfelelően helyesbítsék;

3.

megjegyzi, hogy az évek során a női tudósok igen nagy aránya adja fel a tudományos pályát; úgy véli, hogy ezt a fajta lemorzsolódást többféle modell, köztük a „vonzó és taszító tényezők” modellje alapján kell elemezni; felhívja az érintett hatóságokat, hogy a lehetséges megoldások kidolgozásakor vegyenek figyelembe olyan különböző tényezőket, mint a munkakörnyezet, a foglalkoztatási sztereotípiák, a verseny, a mobilitási követelmények és a családi kötelezettségek;

4.

megjegyzi, hogy a „kiválóság” és a „teljesítmény” többek között a publikációk száma alapján történő értékelésének hagyományos megközelítése a nemek szempontjából nem feltétlenül semleges, hanem korlátozó jellegű, és nem veszi figyelembe sem a rendelkezésre álló erőforrásokat, mint például a pénzforrásokat, teret, felszereléseket és személyzetet, sem pedig az olyan nélkülözhetetlen kutatói tulajdonságokat, mint például a kutatócsoport megszervezésének és összetartásának, illetve a csoport fiatal tagjai képzésének képessége;

5.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a kiválóság és a „jó kutató” meghatározásában vegyék kellően figyelembe a férfi és női tudományos pálya közötti különbségeket; hangsúlyozza, hogy a női kutatók más nézőpontokkal és más kutatási témák kiválasztásával is hozzájárulnak a kutatás világához;

6.

sajnálja, hogy a nők tudományos pályájának családi okokból történő időleges megszakítása negatív hatással van előmeneteli lehetőségeikre, mivel a legtöbb férfi kolléga nem szakítja meg tevékenységét, és így fiatalabb korban érhet el hasonló beosztást és előnyre tehet szert jövőbeli előmenetelében; kéri ezért, hogy a kort vegyék figyelembe kiválósági kritériumként a családi helyzettel együtt, beleértve a kutató által eltartottak számát; szorgalmazza továbbá, hogy minden európai kutató szerv és egyetem az anyasági szabadságra vonatkozó nemzeti rendelkezésekkel összhangban hozzon létre doktori tanulmányokat segítő támogatásokat;

7.

rámutat arra, hogy a támogatások odaítélésére vonatkozó korhatárok hátrányosan érintik az eltartottakról gondoskodó fiatalokat, akik legnagyobb részben nők; felhívja ezért a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy ilyen körülmények között ennek az anomáliának a korrigálása érdekében jogalkotási intézkedések álljanak rendelkezésre, például minden év után, amelynek folyamán eltartottat gondoznak, hosszabbítsák meg egy évvel a pályázati határidőt;

8.

megjegyzi, hogy a mobilitás az egyik legfontosabb módja a kutatói előmenetelnek és az előrelépés biztosításának, és megjegyzi, hogy ez nehezen egyeztethető össze a családi élettel, és ezért megfelelő politikai intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy ezt megvalósíthatóbbá tegyék;

9.

hangsúlyozza az infrastruktúrának a hivatás és a magánélet közötti egyensúly fenntarthatóságában betöltött szerepét, továbbá annak szükségességét, hogy javítsák a tudományos pálya biztonságát;

10.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a családdal kapcsolatos nézőpont beépítésén keresztül javítsák a helyzetet, mégpedig a rugalmas munkaidő lehetőségével, a jobb gyermekgondozási létesítményekkel, valamint a határokon átnyúló szociális biztonsági ellátások hozzáférhetőségével; a szülői szabadság tekintetében olyan feltételeket szorgalmaz, amelyek valóban választási szabadságot biztosítanak a férfiak és a nők számára; hangsúlyozza, hogy a munka és a családi élet összeegyeztetése a férfiaknak és a nőknek egyaránt feladata;

11.

megjegyzi, hogy a Bizottság említett 2008-as jelentése arra a következtetésre jut, hogy a vezetők kötelezettségvállalása alapvető fontosságú ahhoz, hogy egyensúlyt érjenek el a nemek között a kutatás terén, és e kötelezettségvállalásnak mind nemzeti, mint intézményi szinten ki kell fejeződnie;

12.

felhívja a tagállamokat, hogy elemezzék azokat a tényezőket, amelyek hátráltatják, hogy a nők vezető pozíciókat töltsenek be az egyetemeken és az oktatási hatóságoknál, súlyosan csökkentve ezzel az Európai Unión belül a kutatás terén a döntéshozatalra gyakorolt befolyásukat, továbbá hogy javasoljanak megfelelő megoldásokat;

13.

biztatja az egyetemeket, kutatóintézeteket és magánvállalkozásokat, hogy szervezeteikben vezessenek be és érvényesítsenek esélyegyenlőségi stratégiákat, és döntéshozatali folyamataik során végezzék el a nemekhez kapcsolódó hatások értékelését;

14.

felhívja a Bizottságot, hogy hajtson végre tudatosító fellépéseket a tudományos közösségben, valamint a döntéshozók körében a tudomány és kutatás terén érvényesülő esélyegyenlőség kérdésével kapcsolatban;

15.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy átláthatóbb felvételi eljárásokat folytassanak, valamint tegyék kötelezővé a nemek közötti egyensúly biztosítását az értékelő, felvételi és valamennyi egyéb bizottságokban, valamint kijelölt testületekben és bizottságokban, garantálva, hogy azok – nem kötelező érvényű célként – legalább 40%-ban nőkből és 40%-ban férfiakból álljanak;

16.

bírálja a nem kellően nagyra törő és elégtelen európai uniós célt, miszerint a közszférában a kutatás terén a vezető beosztások 25%-át nők töltsék be, és emlékezteti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a nemek közötti egyenlőség a nők legalább 40%-os arányát jelenti;

17.

felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy fordítsanak figyelmet a nők tudományos kutatási programokban való részvételére azáltal, hogy a nemekkel kapcsolatos célzott tudatosító képzéseket biztosítanak a döntéshozatali helyzetben lévők számára, akik a tanácsadó és értékelő testületekben vesznek részt, pályázati felhívásokat és pályázatokat dolgoznak ki és a szerződéskötésre irányuló tárgyalásokat vezetik;

18.

felhívja a Bizottságot, hogy a hetedik keretprogram keretében az ajánlattételi felhívásokra benyújtott beadványokban pozitívan értékeljék a férfiak és nők kiegyensúlyozott jelenlétét; sürgeti a tagállamokat, hogy nemzeti és regionális programjaikban is vezessenek be hasonló szabályokat;

19.

úgy ítéli meg, hogy a 7. keretprogram javaslati és értékelési szakaszában a nemekre vonatkozó cselekvési tervek elengedhetetlen részei az EU nemek közötti esélyegyenlőség általános érvényesítésére irányuló stratégiájának és nemek közötti egyenlőségre irányuló politikájának; ezért úgy ítéli meg, hogy ezeknek továbbra is az európai kutatási finanszírozás szerves részét kell képezniük;

20.

szilárd meggyőződése, hogy célzott felvételi, képzési és közönségkapcsolati intézkedéseket kell bevezetni annak érdekében, hogy támogassák és ösztönözzék a nők nagyobb részvételét az olyan területeken, mint a technológiák, a fizika, a mérnöki és számítógépes tudományok és egyéb tudományterületek;

21.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek pozitív intézkedéseket a női kutatók bátorítása és a támogatási és tanácsadási rendszerek továbbfejlesztése céljából, valamint hogy világos célok által vezérelt támogatási politikát folytassanak; megjegyzi, hogy az előmeneteli útmutatást szolgáló támogatási struktúrák kifejlesztése és egy, többek között a női tudósokat célzó tanácsadás különösen pozitív eredményeket hozna;

22.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vezessenek be hatékony politikákat a nemek közötti fizetési egyenlőtlenség megszüntetésére; megállapítja, hogy a tudomány területén az egyenlő fizetés elvének az ösztöndíjakra és illetményekre is vonatkoznia kell;

23.

nőket megcélzó kutatási források biztosítására szólítja fel a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fellépjenek a nők kutatás terén jellemző alulfinanszírozásával szemben;

24.

hangsúlyozza a lányok bátorításának jelentőségét arra, hogy induljanak el a tudományos pályán, és javasolja, hogy a Bizottság és a tagállamok is ezt tegyék a női kutatók mint szerepminta népszerűsítésén keresztül, valamint egyéb olyan intézkedések elfogadásával és végrehajtásával, amelyek hozzájárulnak e cél eléréséhez;

25.

arra biztatja a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a tudatosságnövelő intézkedéseket a lányok tájékoztatása és arra való bátorítása céljából, hogy a tudomány és a technológia terén folytassanak egyetemi tanulmányokat és szerezzenek képesítéseket; bátorítja a tagállamokat, hogy javítsák a tudásmegosztási folyamatokat, mivel a különböző tagállamokat az oktatási választások igen eltérő mintái jellemzik;

26.

felhívja a figyelmet az egyetemeken a fiatal lányok és nők tudományos pályák megkezdése iránti érdeklődését növelő, különleges programok szükségességére;

27.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak létre a fiatal női tudósokat a kutatási programokban és támogatási pályázatokban való részvételük során segítő „coaching” és támogatási programokat, annak elősegítése érdekében, hogy a tudományos világban és a kutatásban maradjanak;

28.

üdvözli az európai és nemzeti szintű nem kormányzati szervezetek és ügynökségek által végzett tevékenységeket, amelyek célja fokozni a nők részvételét a tudományban, valamint növelni a női tudósok számát a döntéshozó beosztásokban;

29.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat a női tudósok közötti hálózatépítés további építésére nemzeti, regionális és uniós szinten, amelyet alapvető eszközként jelöltek meg annak lehetővé tétele céljából, hogy több női tudóst vonzzanak a pályára, és ösztönözzék a női tudósokat a szakpolitikai vitákban való részvételre és szakmai előmenetelük fejlesztésére;

30.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/44

—

tekintettel a Bizottság által 2007. május 22-én elfogadott, a hajóbontás gyakorlatának javításáról szóló Zöld könyvre (COM(2007)0269),

—

tekintettel a Szerződés 2. és 6. cikkére, amelynek értelmében a gazdasági tevékenységek környezetvédelmi szempontból fenntartható fejlődése biztosításának érdekében a közösségi politikák különböző területeibe be kell vonni a környezetvédelmi követelményeket,

—

tekintettel az Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által 2004 márciusában elfogadott „Iránymutatás az ázsiai országok és Törökország számára: biztonság és egészség a hajóbontásban” című dokumentumra;

—

tekintettel a Szerződés 175. cikkére,

—

tekintettel a hulladékszállításról szóló, 2006. június 14-i 1013/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (1) (hulladékszállítási rendelet);

—

tekintettel a veszélyes hulladékok határon átnyúló szállításáról és megsemmisítéséről szóló bázeli egyezményre (bázeli egyezmény), amelyet az ENSZ 1989. március 22-én a veszélyes hulladékok nemzetközi szállításának szabályozási kereteként fogadott el,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére, valamint az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság és a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság véleményére (A6-0156/2008),

A.

mivel a dél-ázsiai partoknál és másutt nagy tengerjáró hajókat bontanak szét a környezetre veszélyes módon és emberileg megalázó munkafeltételek mellett; mivel ezen hajók egy része az Európai Unióból származik;

B.

mivel Bangladesben, Indiában, Pakisztánban, stb. a hajóbontás során a rendkívül alacsony bérköltségek, az elégtelen biztonsági előírások, valamint a környezetvédelmi jog teljes hiánya miatt a fémhulladékért viszonylag magas árat lehet elérni, ami ezeket az országokat sok hajótulajdonos számára vonzóvá teszi;

C.

mivel a Bizottság egy 2000-ben készített tanulmányban (2) megvizsgálta a hajóbontás gazdaságtanát, de tartózkodott mindenféle intézkedéstől, mivel a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a hajóbontást rendkívül nehéz lenne gazdaságilag életképessé tenni úgy, hogy közben a környezetvédelmi előírásoknak is megfeleljen; mivel a rövid távú nyereségeknek az emberi életekkel és a környezetszennyezéssel szembeni elsőbbsége elfogadhatatlan;

D.

mivel sajnálatos, hogy a lehetséges intézkedést csak a nagy horderejű eseteket követően tárgyalják meg, mint amilyen a francia kormány azon kísérlete volt, hogy „Clemenceau” nevű repülőgép-anyahajójától az EU-n kívül szabaduljon meg, ami felkeltette a nyilvánosság tudatosságát;

E.

mivel mind a fejlett, mind a fejlődő országokban aggodalomra ad okot, hogy a fejlett országok egyre több veszélyes hulladékot szállítanak a fejlődő országokba, ahol azt ellenőrzés nélkül, kockázatos módon semmisítik meg, ennek megakadályozására 1995-ben úgy módosították a bázeli egyezményt, hogy ettől kezdve az OECD-országok nem vihetnek ki veszélyes hulladékokat nem OECD-országokba (bázeli tilalom módosítás); mivel – jóllehet ezt a módosítást teljes mértékben beépítették az EU hulladékszállítási rendeletébe – az sajnálatos módon nemzetközi szinten nem lépett még hatályba;

F.

mivel előfordul, hogy egy hajó a bázeli egyezmény 2. cikkének értelmében hulladéknak minősül, más nemzetközi szabályok értelmében viszont továbbra is hajóként határozzák meg; mivel ezt a joghézagot módszeresen kihasználják, ami oda vezet, hogy a legtöbb EU-s hajót – a bázeli tilalom és az EU hulladékszállítási rendeletében szereplő, megfelelő rendelkezések teljes megkerülésével – Ázsiában bontják szét;

G.

mivel a Parlament már 2003-ban felszólította a Bizottságot, hogy a hulladékszállítási rendelet felülvizsgálata során dolgozzon ki iránymutatásokat e joghézag megszüntetése érdekében, a Tanács azonban elutasította ennek elfogadását, ehelyett a további intézkedést három nemzetközi szerv (bázeli egyezmény, ILO, IMO) közös munkájára bízta, hogy azok globális szinten állapítsanak meg kötelező követelményeket;

H.

mivel veszélyes hulladéknak kell tekinteni azt a hajót, amely jelentős mennyiségű veszélyes hulladékot tartalmaz, vagy amelyből az OECD vonatkozó GC 030-as hulladékkategóriájára vonatkozó megfogalmazás és a bázeli egyezmény felsorolása szerint nem távolították el gondosan a veszélyes anyagokat, és ezért egy ilyen hajónak bontás céljából nem OECD-országba történő küldése a bázeli egyezményt a közösségi jogba átültető hulladékszállítási rendeletet értelmében tilos;

I.

mivel a veszélyes hulladéknak számító hajó bontását egy OECD-országban, környezetkímélő módon kell elvégezni, ill. csak előtisztítás (vagyis az összes veszélyes anyag eltávolítása) után lehet nem OECD-országba szállítani; mivel azonban ezt a követelményt módszeresen figyelmen kívül hagyják;

J.

mivel a hatályos tengeri jog és az IMO egyezmény megállapítja, hogy a tengerparti államok jogosultak és kötelesek valamennyi környezetvédelmi tárgyú nemzetközi jogszabályt végrehajtani; mivel a hajók bontása során mégis ritkán tartják be a bázeli egyezményt, a joghézagok megszüntetésére, valamint a hajózási ágazatban a felelősség strukturális elkendőzésének kezelésére irányuló politikai akarat hiánya miatt, amelyet a legjobban a lobogó szerinti államok jelensége ábrázol;

K.

mivel a Közösségen belül a hulladékszállítási rendelet a bázeli egyezmény végrehajtására – beleértve a kiszolgált hajók exportjára – irányuló szabályozási keret; mivel azon rendelet a bontásra szánt hajókra mégsem alkalmazható megfelelő módon, mivel az európaiak tulajdonában álló vagy európai vizeken működő vagy EU-s lobogó alatt közlekedő hajók még egy utolsó „rendes” útra mennek, és azokat csak akkor nyilvánítják hulladéknak, ha elhagyták az európai vizeket, további ellenőrzési mechanizmus vagy végrehajtási iránymutatás pedig nincs a nemzetközi és közösségi jog e megsértéseinek megszüntetésére;

L.

mivel a hulladékszállítási rendelet preambuluma kimondja, hogy „biztosítani kell a hajók szétszerelésének biztonságos és környezetvédelmi szempontból megfelelő irányítását az egészség és a környezet védelme érdekében”;

M.

mivel a bázeli egyezmény rendszerében feltárt joghézagok megszüntetése céljából az IMO egy, az e probléma világszinten történő megoldására irányuló egyezményt dolgoz ki;

N.

mivel a bázeli egyezmény részes feleinek – beleértve az Európai Unió tagállamait is – hetedik konferenciáján a szerződő felek felkérték az IMO-t, hogy folytassa annak megfontolását, hogy – a mérgező hajók kivitelének megakadályozásával kapcsolatos nagyobb szigor alkalmazása érdekében – szabályzataiban kötelező követelményeket állapít meg, beleértve egy, a szétbontásra szánt hajókra vonatkozó bejelentési rendszert is, amely követelmények a bázeli egyezmény értelmében létrehozottal egyenértékű ellenőrzési szintet biztosítanak, valamint hogy folytassa a hajóbontás környezetkímélő módon történő irányításának biztosítására irányuló, kötelező követelmények megállapításával kapcsolatos munkáját, amely követelmények magukba foglalhatnák annak alkalmazási körében az előzetes szennyeződésmentesítést;

O.

mivel az IMO hajók újrahasznosításáról szóló egyezménytervezete annak jelenlegi formájában nem hozott létre egy, a bázeli egyezmény és a hulladékszállítási rendelet szerintiekkel egyenértékű ellenőrzési szintet, illetve nem kísérli meg – több aggályos pont közt – a mérgező hulladékok fejlődő országokba való exportjának megakadályozását, továbbá nem ír elő a szennyező fizet elven vagy a „zöld” hajótervezés helyettes elvén, sem az újrahasznosító telepekre vonatkozó, megvizsgált szabványokon alapuló mechanizmusokat, és semmi esetre sem lesz alkalmas arra, hogy a jelenleg a hajók újrahasznosítását végző államok vagy a kiemelkedő, lobogó szerinti államok ratifikálják;

P.

mivel mindenesetre, az előrejelzések szerint évekbe telhet egy ilyen IMO-egyezmény elfogadása, amely után az elhúzódó ratifikációs folyamat miatt ismét évekbe telhet, mire az hatályba lép;

Q.

mivel az EU kapacitása jelenleg nem elegendő a (uniós lobogók alatt közlekedő vagy uniós tulajdonosok tulajdonában álló) hajók megfelelő bontására, különös tekintettel a kereskedelmi flottára, és a probléma a közeljövőben a nagyszámú egyhéjazatú tartályhajó felgyorsult leselejtezése miatt 2010-ben drámaian tovább fog fokozódni;

R.

mivel sürgősen EU-szintű konkrét szabályozási intézkedésre van szükség, ha nem akarják, hogy az említett egyhéjazatú tartályhajók tovább károsítsák a dél-ázsiai tenger- és folyópartokat; mivel a tétlenségre nincs mentség, annál is inkább, mivel ezeket az egyhéjazatú tartályhajókat egyértelműen be lehet azonosítani;

S.

mivel az elsődleges nemzetközi hajóbontási piac jelenleg az esetek többségében nagyon rossz körülmények között működik, ami súlyosan megsérti az Európai Unióban elfogadott szociális, környezetvédelmi és egészségpolitikai alapelveket;

1.

morálisan elfogadhatatlannak tartja, hogy tovább folytatódjon az emberileg megalázó és környezetvédelmi szempontból pusztító feltételek további fennmaradása a hajók szétbontásakor, elfogadva ezzel, hogy veszélybe kerül több ezer távol-keleti munkavállaló egészsége;

2.

elismeri, hogy az EU részben felelős a hajóbontás területén meglévő társadalmi és környezetvédelmi problémákért; ezért felszólít arra, hogy az EU – együttműködve az IMO-val – azonnali, konkrét intézkedéseket tegyen a gazdasági ösztönzőkből eredő társadalmi és környezetvédelmi dömping gyakorlatának megszüntetése és egy globálisan fenntartható megoldás elérése érdekében;

3.

erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes hajóbontó vállalkozók gyermekeket használnak nehéz és veszélyes munka végzésére, valamint a gyermekek számára e helyett inkább elegendő oktatási és pihenőlétesítményeket kellene biztosítani;

4.

üdvözli a Bizottság fent említett Zöld könyvét, amely részletesen kifejti a dél-ázsiai országokban jelentkező, a hajóbontási tevékenységek következtében fellépő súlyos szociális és környezetvédelmi problémákat; hangsúlyozza azonban, hogy ez a kezdeményezés legalább tízéves késésben van;

5.

úgy véli, hogy különösen az emberi egészség és a környezet védelme érdekében haladéktalanul intézkedéseket kell hozni európai és nemzetközi szinten, anélkül, hogy a felelősséget más államokra hárítanánk; míg e cél elérésének legátfogóbb módja az lenne, hogy elfogadnak és végrehajtanak egy, a hajóbontás folyamatában érintett valamennyi félre nézve kötelezettségeket megállapító nemzetközi egyezményt, e módszer számos akadályba ütközik és késedelmet okoz, ezért nem helyettesítheti az EU sürgős cselekvését;

6.

úgy véli, hogy a hajóbontás továbbra is társadalmi és ökológiai hatással jár majd hosszabb távon is, különösen azért, mert az épülő hajók száma évek óta emelkedik; emiatt hangsúlyozza, hogy az európai innováció és fejlesztés továbbra is fontos a hajóépítő iparágban ahhoz, hogy jobb és kevésbé környezetkárosító hajók épüljenek; ennélfogva kéri a Bizottságot, hogy teljes odaadással folytassa a LeaderSHIP 2015 programot;

7.

hangsúlyozza az intézkedések halaszthatatlan sürgősségét, mivel 2010-ben előreláthatólag csaknem 800 egyhéjazatú tartályhajót kell szétbontani (3); megjegyzi, hogy a jövőbeni IMO-egyezmény célja, hogy foglalkozzon a kérdéssel, de vélhetően nem lép majd életbe 2012 előtt; ezért arra szólít fel, hogy uniós szinten tegyenek hatékony intézkedéseket 2010 előtt, az IMO-egyezmény elfogadását és azon évet megelőzően, amikor az egyhéjazatú tartályhajók felgyorsult leselejtezése elérné csúcspontját;

8.

felkéri a Bizottságot, hogy dolgozza ki a szükséges iránymutatásokat és mechanizmusokat, abban az értelemben, hogy a nemzetközi egyezmények követelményeit nem teljesítő és következésképpen az EU által elismert nyilvántartások által kiadott érvényes tanúsítvánnyal nem rendelkező, valamennyi lebontandó hajót tekintsenek a 2006. április 5-én elfogadott 2006/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (4) meghatározottak szerint „hulladéknak” annak érdekében, hogy ezzel is akadályozzák a hulladékszállítási rendelet megkerülését, és vizsgálja meg azt a kérdést is, hogy egy tagállam mikor tekinthető „exportállamnak” a hulladékszállítási rendelet értelmében, beleértve a kikötő szerinti államokat, a lobogó szerinti államokat és a hajótulajdonosok vonatkozásában joghatósággal rendelkező államokat is, illetve hogy biztosítható legyen a működési élettartamuk határát elérő hajók piacról való zökkenőmentes és biztonságos kivonása;

9.

kéri a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a hulladékszállítási rendeletet a tagállami hatóságok által végzett szigorúbb ellenőrzési és felügyeleti tevékenység révén hatékonyabban hajtsák végre, azzal a céllal, hogy feljogosítsák a kikötő szerinti államokat, a lobogó szerinti államokat és a hajótulajdonosok (hulladéktermelők) vonatkozásában joghatósággal rendelkező államokat, hogy egy adott hajót kiszolgáltnak és ennélfogva hulladéknak minősítsenek függetlenül attól, hogy a hajó még működőképes-e vagy sem;

10.

támogatja a hajók újrahasznosítására vonatkozó, kötelező minimumnormák elérésére, valamint az annak előmozdítására irányuló nemzetközi szintű kezdeményezéseket, hogy környezetbarát újrahasznosító létesítményeket hozzanak létre, megfelelő figyelmet fordítva a munkafeltételekre, valamint a kapcsolódó egészségi és biztonsági kérdésekre, különösen a dél-ázsiai bontótelepeken, annak érdekében, hogy védjék a munkásokat és a környezetet a veszélyes hulladék és a veszélyes munkagyakorlatok hátrányos hatásaitól;

11.

felhívja a Bizottságot, hogy vezessen nyilvántartást azon tengerjáró hajókról, amelyek egy bizonyos időtartamon belül leselejtezésre kerülnek, valamint hogy írjon elő olyan mechanizmusokat, amelyek mellett ezeket a hajókat olyan leselejtezésre váró hajóknak minősítik, amelyek vonatkozásában ártalmatlanítási tervet kell készíteni a bontás céljából való eladásukat megelőzően; felhívja a tagállamokat és a kikötői hatóságokat, amelyeknek jogot kell biztosítani az leselejtezésre váró hajók azonosítására, hogy e nyilvántartást használják a valószínűleg bontásra kerülő hajók megfigyelésére; ezzel összefüggésben kívánatos volna a kikötő szerinti illetékes állam hatósága által végzett ellenőrzésről (5) szóló irányelv javasolt felülvizsgálatának gyors elfogadása;

12.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tárgyaljanak egy olyan IMO-egyezményről, amely olyan magas elvárásokat és szigorú előírásokat foglal magába, amely:

és szükségesnek tartja a készülő IMO-egyezményben annak rögzítését, hogy a leselejtezésre váró hajókból minden veszélyes anyagot el kell távolítani, mielőtt ezeket nem OECD-országokba küldik leselejtezésre, illetve olyan, OECD- vagy EU országbeli, engedéllyel rendelkező bontó létesítménybe szállítják, amely megfelel a szigorú biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak;

13.

felszólítja a Bizottságot, hogy vegyen fontolóra a hajóbontás potenciális pénzügyi hatásainak csökkentésére irányuló esetleges intézkedéseket, szigorúbb gyártási normák – mint például bizonyos veszélyes anyagok használatára vonatkozó korlátozás – bevezetése révén;

14.

nyomatékosan ajánlja, hogy az EU erőfeszítései irányuljanak a legmagasabb környezet-, egészség- és biztonságvédelmet biztosító minimumnormák előírására, és tartalmazzanak különösen a hajók tervezésére és építésére, azok működtetésére, a hajók újrahasznosításra való előkészítésére, az újrahasznosító létesítmények működtetésére és a hajók újrahasznosítására irányuló megfelelő végrehajtási mechanizmus létrehozására vonatkozó, tanúsítási és jelentési követelményeket is magukban foglaló rendeleteket;

15.

felszólítja a Bizottságot, hogy sürgősen hajtson végre egy, a bontásra szánt hajókról szóló bázeli egyezmény alkalmazására irányuló, megbízható ellenőrzési rendszert;

16.

úgy véli, hogy a készülő IMO-egyezmény rendelkezéseinek éppolyan szigorúnak kell lenniük, mint a bázeli egyezmény követelményeinek: ebben elő kell írni az ILO valamennyi vonatkozó előírásának illetve az abból eredő kötelezettségeknek a betartását, ki kell zárni a mentességeket, és a hatályos szabályozási keret értelmezésében és végrehajtásában tapasztalható hiányosságokat, valamint meg kell akadályozni, hogy veszélyes hulladékot tartalmazó selejtezésre váró hajókat vagy olyan hajókat, amelyek maguk minősülnek veszélyes hulladéknak, megfelelő bontó létesítménnyel nem rendelkező nem OECD-országokba vagy az egyezmény aláíró felei között nem szereplő államba szállítsanak;

17.

hangsúlyozza a Bizottság és a tagállamok által megtett intézkedések európai és nemzetközi szinten történő megerősítésének szükségességét, amely intézkedések célja a legmagasabb szintű környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági védelmet nyújtó minimumkövetelmények biztosítása, ragaszkodva hulladékszállítási rendelet 34. és 36. cikkében foglalt alapelvekhez (a bázeli tilalmi módosítás végrehajtása), amelyek a veszélyes hulladékok fejlődő országokba történő exportálását hivatottak megtiltani; e célból felszólítja a Bizottságot, hogy terjesszen elő egy, a hajók tervezéséről és építéséről, azoknak az életciklusukon keresztül való működtetéséről, valamint az újrahasznosításra való előkészítésükről, a hajók újrahasznosítását végző létesítmények működtetéséről és a hajók újrahasznosítása tekintetében egy, a tanúsítási és jelentéstételi követelményeket is magába foglaló, megfelelő végrehajtási mechanizmus megállapításáról szóló rendeletre irányuló javaslatot;

18.

felhívja a Bizottságot, hogy vegye figyelembe az ILO/IMO/bázeli egyezmény hajóbontással foglalkozó közös munkacsoportjának közelgő harmadik ülésszakának a közös műszaki együttműködési tevékenységekre, valamint a hajók újrahasznosításáról szóló IMO-egyezmény hatálybalépéséig megteendő közbenső intézkedésekre irányuló összehangolt megközelítésre vonatkozó határozatait;

19.

haladéktalan intézkedéseket szorgalmaz az EU-n belüli versenyképes környezetkímélő hajóbontó és helyreállító (előtisztító) iparág fejlődése érdekében; ebben a tekintetben sürgeti a tagállamokat, követeljék meg az állami tulajdonban lévő valamennyi hajó (köztük a hadihajók is) előtisztítását és környezetkímélő bontását, valamint hogy azokat EU-s létesítményekben biztonságos és környezetbarát módon bontsák szét hulladékszállítási rendelet teljes mértékű tiszteletben tartása mellett és szigorú közbeszerzési szabályokkal működő közbeszerzésen keresztül; úgy véli, hogy az európai létesítmények bontási kapacitásának bővítését a közös ipar-, strukturális- és kohéziós politika keretei között kell támogatni;

20.

azon a véleményen van, hogy az egy tagállam lobogója alatt hajózó valamennyi hajót kötelezni kell arra, hogy rendelkezzen az építésük és felszerelésük során használt anyagok és termékek jegyzékeivel;

21.

felszólítja a Bizottságot, hogy készítse el az előnyben részesített újrahasznosító létesítmények jegyzékét, amelyek eleget tesznek a nemzetközi emberi jogi, valamint egészségügyi és biztonsági normáknak; támogatja a Bizottság által a biztonságos és környezetbarát bontó létesítmények számára javasolt tanúsítási és címkézési rendszert, és úgy véli, hogy a Közösség által a hajóközlekedési ágazat számára nyújtott pénzügyi támogatások feltételéül kell szabni a hulladékszállítási rendelet más EU-s követelmények – mint például tanúsítvánnyal rendelkező és rendszeresen ellenőrzött bontó létesítmények alkalmazásának – betartását; hangsúlyozza, hogy a cél nem a dél-ázsiai hajóbontási piac lerombolása, hanem annak környezetbarát módszerekkel történő fenntartása;

22.

úgy véli, hogy az EU-nak élen kell járnia és globális fellépésre kell ösztönöznie azt a világos célt szem előtt tartva, hogy fokozatosan megszűnjön a jelenlegi dél-ázsiai hajóbontási gyakorlat, valamint olyan nemzetközi egyezmény elfogadása és végrehajtása irányába kell elmozdulnia, mely környezetvédelmi előírásokat és szociális normákat határoz meg valamennyi érintett fél számára;

23.

kéri egy olyan átfogó stratégia kidolgozását, mely biztosítja, hogy a hajók újrahasznosítása oly módon történjen, hogy a folyamatban érintett valamennyi fél (hajótulajdonosok, újrahasznosító/bontó létesítmények, a hajó lobogója szerinti állam, a hajó újrahasznosításának helyszíne szerinti állam, stb.) tevékenységét összehangolják és a felek felvállalják az őket terhelő felelősséget;

24.

felszólítja a Bizottságot, hogy javasoljon konkrét intézkedéseket a tudás- és technológiatranszfer előmozdítására annak érdekében, hogy a dél-ázsiai hajóbontó üzemek támogatást kapjanak a nemzetközi biztonsági és környezetvédelmi követelmények teljesítéséhez; úgy véli, hogy ezt a célkitűzést is figyelembe kell venni az említett országokra irányuló uniós fejlesztéstámogatási politika tágabb keretében; szükségesnek tartja ebben az összefüggésben a nem kormányzati szervezetek és szakszervezetek idevágó ismereteinek felhasználását is;

25.

üdvözli a hetedik kutatási és technológiafejlesztési keretprogram által finanszírozott ShipDismantl projekt által mindezidáig elért eredményeket, aminek keretében olyan támogatási rendszereket dolgoznak ki, amelyeket világszerte díjmentesen bocsátanak a hajóbontási iparág rendelkezésére; meggyőződése, hogy további javítások válnak majd lehetővé a hajókra vonatkozó új ajánlattételi felhívások eredményeként, amelyek kifejezetten a kiszolgált hajókkal kapcsolatos stratégiákra összpontosítanak;

26.

felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is tanulmányozza és körültekintően mérje fel az egyes kiválasztott dél-ázsiai bontótelepekkel folytatott fokozott pénzügyi együttműködés és az azokba való közvetlen befektetés előnyeit, hogy ily módon segítséget nyújtson a tanúsított és az EU által jóváhagyott bontótelepek hálózatának kialakításában, amelyek gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi szempontból nagyobb megtérülést eredményezhetnek.

27.

úgy véli, hogy a probléma tartós megoldása érdekében szigorúan és hatékonyan alkalmazni kell a „szennyező fizet” elvet, az előállító kibővített felelősségvállalásának és a termelői felelősség elvét;

28.

azon a véleményen van, hogy a hajó üzemeltetője/tulajdonosa mindenkor felelős a bontás által a munkásokra, a közegészségügyre, vagy a környezetre gyakorolt káros hatásokért, függetlenül attól, hogy a bontásra hol kerül sor (az EU-n belül vagy azon kívül);

29.

üdvözli a hajóbontási pénzalap létrehozására irányuló javaslatot, és felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy határozottan lépjenek fel e cél érdekében az IMO-ban és európai uniós szinten is; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy vizsgálja meg ebben az összefüggésben a rendelkezésre álló pénzügyi mechanizmust, együttműködve mind a hajógyárakkal és a hajótulajdonosokkal, beleértve egy kötelező biztosítási programot, kikötői díjak használatát, az új hajókra kivetett adókat és az IMO-regisztrációval kapcsolatos éves adókat, annak érdekében, hogy a vízrebocsátás pillanatától garantálják a hajó majdani környezetkímélő újrahasznosítását, figyelembe véve azt, hogy hasznos élettartama alatt egy hajónak egynél több tulajdonosa is lehet;

30.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, Törökország, Banglades, Kína, Pakisztán és India kormányainak, valamint az IMO-nak.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/51

—

tekintettel eljárási szabályzatának 175. cikke értelmében elfogadott, az éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottság létrehozásáról szóló 2007. április 25-i határozatára (1),

—

tekintettel az Európai Tanács 2007. március 8–9-i, brüsszeli ülésének elnökségi következtetéseire,

—

tekintettel a heiligendammi G8-csúcstalálkozó 2007. június 7-i nyilatkozatára és különösen „A klímaváltozás, energiahatékonyság és energiabiztonság – kihívás és lehetőség a világgazdasági növekedés számára” című szakaszára,

—

tekintettel a spanyolországi Valenciában 2007. november 17-én közzétett, az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) negyedik értékelő jelentésének következtetéseire, valamint a nemzeti kormányok által megrendelt vagy egyéb ENSZ-szervek által végzett további tanulmányokra,

—

tekintettel a Bizottságnak „A kiotói célkitűzések elérése felé tett előrelépés” című közleményére (COM(2007)0757,

—

tekintettel az Európai Parlament és a tagállamok, valamint a tagjelölt országok nemzeti parlamentjeinek az éghajlatváltozásról szóló, 2007. október 1–2-i közös parlamenti ülésére,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek éghajlat-változási keretegyezménye(UNFCCC) aláíróinak 13. konferenciájára (COP 13), valamint az aláíróknak a Kiotói Jegyzőkönyv résztvevő feleinek (COP/MOP 3) üléséül is szolgáló, az indonéziai Balin 2007. december 3–15. között megrendezett harmadik konferenciájára,

—

tekintettel a magas rangú személyiségekkel folytatott nyilvános meghallgatásokra és eszmecserékre, valamint az éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes parlamenti bizottság küldöttségi látogatásainak eredményére, különösen a 2007. szeptember 10-i, „A felmelegedés különböző szintjeinek éghajlati hatása” című tematikus ülésen elhangzott szakértői előadásokon és az azt követő vitán keresztül összegyűjtött információkra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel az éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottság jelentésére (A6-0136/2008),

A.

mivel az éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottság megbízatásában az éghajlatváltozással kapcsolatos jövőbeli integrált uniós politikára vonatkozó ajánlások megfogalmazása is szerepel; mivel az ilyen ajánlásoknak a legmodernebb kutatásokon kell alapulniuk, és nem szabad kizárniuk a legújabb tudományos bizonyítékokat;

B.

mivel az ideiglenes bizottság köztes jelentése kizárólag az éghajlatváltozás tudományos alapokon nyugvó hatásaival foglalkozik; mivel a végleges jelentés a jövőbeli integrált uniós politikára vonatkozó javaslatokat fogalmaz majd meg a bizottság megbízatásával összhangban és a munkája során összegyűjtött valamennyi információ felhasználása alapján; mivel a végleges jelentésbe bekerül a 2012 utáni éghajlat-politikával foglalkozó nemzetközi tárgyalásokon képviselendő európai parlamenti álláspont is, figyelembe véve a keretegyezmény aláíróinak 14. konferenciáját (COP 14), amelyet 2008 decemberében, a lengyelországi Poznanban rendeznek meg;

C.

mivel az éghajlatváltozás eredetére és okaira irányuló tudományos konszenzus megalapozott és az egész világon elismert mind az IPCC belül, mind azon kívül; mivel az IPCC első, 1990-es értékelő jelentése óta jelentősen megnőtt azon tudományos ismeretek száma, amelyek megerősítik, hogy az általános felmelegedés jelenlegi tendenciáját az ember okozta, és ezt tudományos ténynek tekintik; mivel a tudósok mélyen egyetértenek abban, hogy az emberi eredetű üvegházhatást okozó gázok fontos szerepet játszottak a globális éghajlatváltozásban; mivel, tekintettel a rendelkezésre álló kockázatértékelésre, a bizonytalanság sokkal inkább cselekvésre, mint annak halogatására késztet;

D.

mivel a kutatás és adatgyűjtés révén az éghajlatváltozásról és a globális felmelegedés okairól eddig felhalmozott ismeretek elegendőek ahhoz, hogy elindítsák a károsanyag-kibocsátás lényeges csökkentéséhez sürgősen szükséges politikai fellépést és döntéshozatalt, valamint ahhoz, hogy elősegítsék az elkerülhetetlen éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodást;

E.

mivel az IPCC negyedik értékelő jelentése szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás 1970 és 2004 között mintegy 80%-kal nőtt, és e növekedés főként a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának tulajdonítható;

F.

mivel a megfigyelésen és modellezésen alapuló kutatások azt mutatják, hogy ha nem történnek azonnali intézkedések a szén-dioxid és az IPPC-jegyzékében szereplő üvegházhatást okozó gázok további növekedésének fékezésére vagy adott esetben megállítására, akkor fennáll annak a veszélye, hogy mindez komoly kihatással lesz bolygónkra;

G.

mivel a felülvizsgálati időszak és az IPCC negyedik értékelő jelentésének azt követő megjelenése óta számos új tudományos kutatás során mértek és közöltek olyan adatokat, amelyek megerősítik a globális felmelegedés tendenciáját, és még jobban felbecsülik az éghajlatváltozás emberiséget érintő társadalmi, gazdasági és természeti következményeit, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és annak mérséklése szükségességét;

H.

mivel a Stern-jelentés következtetései szerint intézkedések hiányában az előre jelzett éghajlatváltozás éves költsége 2050-ben a GDP 5–20%-át fogja kitenni; mivel a jelentés azt a következtetést vonja le, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos célok akkor teljesíthetők, ha mostantól kezdve évente a GDP 1%-át az e területen hozott intézkedésekre fordítják;

I.

mivel a globális felmelegedést és az éghajlatváltozást kiváltó okokat a folyamatosan zajló tudományos vita már nem kérdőjelezi meg; mivel valamennyi tudományos vita csupán a tudományos haladás kifejeződése, amely a fennmaradó bizonytalanságok és kételyek eloszlatására irányul, és amelyet a történelem során mindig az emberiség természeti folyamatokra gyakorolt hatásának megértése iránti vágy vezérelt;

J.

mivel a legújabb tudományos kutatások további bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a Föld atmoszférájának zavarai emberi közreműködésnek köszönhetőek; mivel az éghajlatváltozást kutató természettudomány a korábbi károsanyag-kibocsátások okozta globális felmelegedés már meglévő szintjének konkrét következményeit értékeli; mivel az ilyen tanulmányokból származó adatok megerősítik, hogy sürgősen alkalmazkodási és hatáscsökkentési intézkedések végrehajtására van szükség az embereket, a növény- és állatvilág biológiai sokféleségét, az élőhelyeket és az infrastruktúrát veszélyeztető, aggasztó kockázatok csökkentésére, elsősorban a fejlődő világban, de Európában és a világ más, gazdagabb részein is;

K.

mivel a kutatók a Föld éghajlati rendszerében számos ún. éghajlati fordulópontot határoztak meg; mivel az ilyen éghajlati fordulópontokról nincs visszaút, és gyakorlatilag visszafordíthatatlan éghajlat-változási hatások következnek be, amelyeket az emberiség nem tud többé érdemben kezelni; mivel az ilyen éghajlati fordulópontok és a nyomukban meginduló megállíthatatlan bio- és geofizikai folyamatok nem illeszthetőek be teljes mértékben a jövőre vonatkozó, meglévő éghajlat-változási forgatókönyvekbe; mivel ezek az éghajlati fordulópontok a következők lehetnek: az állandóan fagyott altalaj olvadása, aminek következtében hatalmas mennyiségű metán kerül a légkörbe; a gleccserek olvadása, aminek következtében megnő a napfény abszorpciójának mértéke, valamint a szén-dioxid alacsonyabb mértékű oldhatósága a tengervízben, ami hőmérsékletnövekedést okoz; mivel a hőmérséklet emelkedésével együtt e tényezők – a pozitív visszacsatolási folyamat következtében – fokozatosan súlyosbítják a globális felmelegedést;

L.

mivel az előrejelzések szerint a felmelegedés 1,5–2,5 °C-os növekedése esetén az összes faj 20–30%-át a kipusztulás növekvő veszélye fenyegeti; mivel a felmelegedés 3,5 °C-os emelkedésén alapuló százalékérték 40–70%, ezért az éghajlatváltozás mérséklése elengedhetetlenné válik a globális biológiai sokféleség megőrzéséhez és az ökoszisztéma-szolgáltatások fenntartásához;

M.

mivel a Föld felszínének több mint 70%-át óceán borítja; a bolygó vízállományának több mint 97%-a az óceánokban található; az óceánok biztosítják a Föld életterének 99%-át; a halak biztosítják a világon az emberek által elfogyasztott fehérje legnagyobb részét, így azok jelentik 3,5 milliárd ember elsődleges élelmiszerforrását; és a világ legnagyobb városainak háromnegyede tengerparton fekszik;

N.

mivel az IPCC negyedik értékelő jelentésében megfogalmazott tudományos konszenzus alapján az a következtetés vonható le, hogy a komolyabb kockázatok elkerülése érdekében az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátását a 2000-es szinthez képest 50–85%-kal kell csökkenteni; mivel ezt a célt rendkívül nehéz lesz elérni, amennyiben az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátása 2020-ig és azt követően is tovább növekszik; mivel szinte valamennyi tagország jó fejlődést mutat saját uniós tehermegosztási céljaira irányuló erőfeszítései terén, és így növekszik annak az esélye, hogy az EU 2012-re eléri kiotói célját; mivel ugyanakkor 2012 után a tagállamoknak fokozottabban kell csökkenteniük az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, amennyiben meg akarnak felelni az említett Európai Tanács 2007. március 8–9-i ülésén elfogadott céloknak, miszerint 2050-ig a fejlett országok közösen 60–80%-kal csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest;

O.

mivel az IPCC negyedik értékelő jelentése azt mutatja, hogy a felmelegedés, valamint a szárazföldi és óceáni szénelnyelők csökkenése közötti pozitív visszacsatolások további lényeges kibocsátás-csökkentést tehetnek szükségessé, amennyiben stabilizálni kívánjuk az üvegházhatást okozó gázok koncentrációját;

P.

mivel az EU-ban politikai konszenzus jött létre abban, hogy létfontosságú annak a stratégiai célnak a teljesítése, amely szerint az iparosodás előtti szinthez képest a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2 °C-ra kell korlátozni; mivel az elmúlt évszázad során a globális hőmérséklet már 0,74 °C-kal emelkedett, és a korábbi kibocsátások miatt elkerülhetetlenül újabb 0,5–0,7 °C-kal emelkedik majd;

Q.

mivel az IPCC negyedik értékelő jelentése szerint a globális üvegházhatást okozó gázkibocsátás az iparosodás előtti időszakhoz képest nőtt, és jelenleg gyorsabban nő, mint valaha, és az emberi tevékenységek következtében 1970 és 2004 között 70%-kal, 1990 óta pedig jelentős mértékben, 24%-kal emelkedett; mivel a regionális éghajlatváltozás a hőmérsékletemelkedésen, az esőzések és szélrendszerek változásain, valamint a megnövekedett vízhiányon keresztül számos természeti rendszerben érezteti hatását valamennyi földrészen és a legtöbb óceánban;

R.

mivel az éghajlati rendszer szempontjából az összegyűlt, üvegházhatást okozó gázoknak a légkörbe kibocsátott teljes mennyisége a lényeges, nem pedig a viszonylagos kibocsátások vagy a viszonylagos csökkentések, ezért – a veszélyes éghajlatváltozás elkerülése céljából – a legjelentősebb meghatározó tényező az elkövetkező években és évtizedekben az üvegházhatást okozó gázok teljes mennyisége;

S.

mivel az IPCC negyedik értékelő jelentésében vetették össze először Európa vonatkozásában az éghajlatban végbemenő jelenlegi változások széles körű, dokumentált, már meglévő hatásait, mint például a gleccserek visszahúzódását, az egyre hosszabb növekedési idényeket, a fajok skálájának eltolódását és a példa nélküli meleghullám miatt felmerülő egészségügyi hatásokat; mivel a megfigyelt változások megfelelnek az előre jelzett éghajlatváltozásnak; mivel – Európát tekintve általános eloszlásban – az éghajlatváltozás néhány jövőbeli hatása szinte minden régiót negatívan érint majd, és ez számos társadalmi-gazdasági ágazat számára kihívást jelent, mivel az éghajlatváltozás várhatóan elmélyíti az európai természeti erőforrásokban – például a vizek hozzáférhetőségében – fellelhető regionális különbségeket;

T.

mivel az éghajlatváltozás – a népesség növekedése miatt bekövetkező, nagymértékű városiasodással együtt – várhatóan növelni fogja a városi hőmérsékletet, ami a városi polgárok egészségére és jólétére nézve közvetlen negatív hatásokkal jár majd;

U.

mivel az éghajlat-változási hatások enyhítését célzó, mindenképpen megerősítésre szoruló jelenlegi politikák és a fenntartható fejlődésre irányuló, kapcsolódó gyakorlat ennek ellenére nem lesz elegendő ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedekben csökkenjen a globális üvegházhatást okozó gázkibocsátás; mivel a tudományos ajánlások szerint a globális üvegházhatást okozó gázkoncentráció – az éghajlatváltozás 2 °C-on tartása 50%-os valószínűségének megfelelő szinten történő – sikeres stabilizálásának lehetősége 2015-ig nyitva marad, amikor is a globális gázkibocsátásoknak tetőzniük kellene;

V.

mivel a III. munkacsoportnak az IPCC negyedik értékelő jelentésére vonatkozó közleménye azt jelzi, hogy az IPCC által mindeddig értékelt legalacsonyabb szintek és az ennek megfelelő, potenciális kárkorlátozás elérése érdekében az UNFCCC I. melléklete részes feleinek 2020-ig csoportosan kellene 25–40%-kal csökkenteniük a kibocsátásokat az 1990-es szintekhez képest;

W.

mivel az IPCC következő értékelő jelentésére 2012 vagy 2013 előtt valószínűleg nem kerül sor; mivel a szakértői értékelésnek alávetett tudományos irodalomból és a kormányok által megrendelt, illetve egyéb nemzetközi szervek vagy ENSZ-intézmények – például az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP), az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP), a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – által végzett tudományos jelentésekből származó újabb ismeretek jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük az éghajlatváltozás emberiségre és környezetre gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait, valamint hogy alkalmazkodjunk az éghajlatváltozáshoz és mérsékeljük azt;

X.

mivel az ezekben az újabb tanulmányokban szereplő legtöbb eredmény arra mutat rá, hogy a globális felmelegedésre azonnali választ kell adni; mivel különösen a WMO 2007 decemberében közzétett legfrissebb adatai szerint az 1998 és 2007 közötti évtized a feljegyzések szerint az eddigi legmelegebb évtized volt, továbbá mivel 2007 lesz a 10 legmelegebb dokumentált év egyike, a hosszú távú átlagnál 0,41 °C-kal magasabb, várható hőmérsékleti anomáliával, és mivel 2007-ben a hőmérséklet Európa egyes részein januárban és áprilisban több mint 4 °C-kal volt magasabb a hosszú távú havi átlagnál,

Y.

mivel fontos, hogy a globális felmelegedést és az éghajlatváltozás különféle dimenzióit egyéb globális problémák – mint például a szegénység, a globális egészségügyi kérdések – perspektívájából lássuk, tekintettel arra, hogy ezek az emelkedő hőmérséklet, az aszály, az árvizek, az emelkedő tengerszint és az egyre gyakoribb rendkívüli éghajlati jelenségek hatására tovább fognak súlyosbodni; mivel az éghajlatváltozás akadályozhatja az országok azon képességét, hogy a fenntartható fejlődés útját kövessék és a millenniumi fejlesztési célokat elérjék; mivel az éghajlatváltozás komolyan veszélyeztetheti a sikeres fejlődés szempontjából példaértékű országokat, és ezért átfogó kérdésként kell megjelennie a nemzetközi együttműködésben;

1.

üdvözli, hogy az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményét (UNFCCC) aláíró felek Balin tartott ülésükön elismerték, hogy az IPCC negyedik értékelő jelentése az éghajlatváltozásról szóló eddigi legátfogóbb és legmérvadóbb értékelés, amely fontos témákat integrált tudományos, technikai és társadalmi–gazdasági perspektívából világít meg, valamint azt, hogy a benne közölt információnak az éghajlatváltozással foglalkozó nemzeti politikák kidolgozásában és végrehajtásában történő felhasználására buzdítanak;

2.

meggyőződése, hogy a tudomány az általánosan elfogadott ismeretek és feltevések, valamint az azokkal versengő elgondolások szembeállításával és a szakértői értékelési eljárások alkalmazásával fejlődik; dicséretét fejezi ki az IPCC-nek munkájáért és azon képességéért, hogy tevékenységébe több ezer tudós munkáját vonta be; úgy véli, hogy az IPCC-nek komolyan kell vennie az új érveket annak érdekében, hogy továbbra is garantálhassa kutatásának hitelességét és minőségét;

3.

úgy véli, hogy az éghajlatváltozással foglalkozó tudomány eléggé megszilárdult, és ismételten hangsúlyozza elkötelezettségét azon uniós stratégiai cél mellett, amely szerint a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2 °C-ra kell korlátozni az iparosodás előtti szinthez képest, ami számos tudományos jelentés szerint körülbelül 50%-os valószínűséggel érhető el 400–450 ppm szén-dioxid-egyenértéknek megfelelő, légköri üvegházhatást okozó gázkoncentrációval, és ami – az IPCC negyedik értékelő jelentése szerint – szükségessé teszi, hogy az iparosodott országok 2020-ig az 1990-es szintekhez képest 25–40%-kal csökkentsék az üvegházhatást okozó gázkibocsátást; ennek ellenére úgy véli, hogy minden, a károsanyag-kibocsátás megfékezésére irányuló erőfeszítésnek jóval a 2 °C alatti célértéket kellene kitűznie, mivel egy ilyen szintű felmelegedés már igen erős hatással lenne a társadalomra és az emberek életmódjára is, és jelentős változást okozna az ökológiai rendszerekben és a vízkészletekben;

4.

hangsúlyozza, hogy – mivel az üvegházhatást okozó gázok ember által okozott kibocsátása emelkedik – drámai hatások várhatók, és a tengeri ökoszisztémák, erőforrások és a halászatból élő közösségek súlyosan fenyegetve vannak, továbbá hogy a vízhőmérsékletben bekövetkező jelentős változások a tengeri élőlények populációinak eltolódásához (elvándorláshoz) vezethetnek, beleértve idegen fajok betörését és honos fajok eltűnését;

5.

elismeri, hogy a 2050-re szóló előrejelzések egyértelműen azt mutatják, hogy most kell cselekedni; hangsúlyozza, hogy a 2 °C-os cél eléréséhez szükséges, az éghajlatváltozás csökkentésére irányuló erőfeszítések megkezdésének lehetősége a következő évtized közepére megszűnik;

6.

hangsúlyozza, hogy az összes kontinensről és a legtöbb óceánból származó tudományos bizonyíték azt mutatja, hogy a regionális éghajlatváltozás már számos természeti rendszerre kihatott az iparosodott országok által korábban kibocsátott szén-dioxidnak köszönhetően; hangsúlyozza, hogy tudományosan bizonyított, hogy a globális felmelegedést kiváltó okokat elsősorban az ember idézte elő, és hogy az eddig felhalmozott ismeretek elegendő bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a Föld légkörében tapasztalható zavar emberi eredetű;

7.

hangsúlyozza, hogy az óceánoknak a szén-dioxid-szintek emelkedéséből fakadó, prognosztizált savasodása igen súlyos hatásokkal járhat a tengeri ökoszisztémákra nézve, és e területen további kutatásra szólít fel annak érdekében, hogy jobban megérthessük a problémát, és meghatározhassuk a politikát érintő következményeket;

8.

úgy véli, hogy a hőmérséklet, az oxigén-, a só-, a klorofilltartalom, a pH-érték és a szélirány változása terén bekövetkező folyamatok csak sok év eltelte után válnak nyilvánvalóvá; hangsúlyozza, hogy adatsorokra és átfogó óceán-, illetve tengerfenéken végzett megfigyelésekre van szükség a halászati ágazatra ható helyi változások megmagyarázásához, mivel ezek segítségével tudjuk feltárni az ökoszisztéma változásainak okait és következményeit;

9.

hangsúlyozza, hogy a tudományos eredmények világosan láttatják, hogyan fog az éghajlatváltozás a közeljövőben különböző regionális minták alapján lezajlani, és kimutatják, hogy a globális felmelegedés mind a fejlődéssel kapcsolatos, mind pedig globális környezetvédelmi kérdés, amelynek leginkább sérülékeny alanyai a szegények és a fejlődő országok; úgy véli, hogy az iparosodott országok által korábban kibocsátott káros anyagok okozta globális felmelegedés elkerülhetetlen következményeinek kezelésére irányuló alkalmazkodás ugyanolyan fontos, mint a további, kezelhetetlen globális felmelegedés elkerülésére irányuló intenzív erőfeszítések;

10.

hangsúlyozza, hogy a fordulópontokat – beleértve többek között az Amazonas esőerdőinek kihalását, a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró olvadását, az indiai monszunrendszer összeomlását és a szibériai tundra nagyfokú metánkibocsátását – nehéz előre jelezni, de igen valószínű, hogy azok a jelenlegi éghajlat-változási feltételek mellett még ebben az évszázadban elérik kritikus pontjukat; hangsúlyozza, hogy e fordulópontok elkerüléséhez az IPCC negyedik értékelő jelentésében jelzetteknél erőteljesebb csökkentési erőfeszítésekre lesz szükség;

11.

üdvözli e tekintetben a COP 13 és a COP/MOP 3 konferenciájának – megalapozott tudományos tanácsadást követő – eredményeit és különösen a Balin elfogadott útitervet, amelyet a 2008-as COP 14 konferencián kellene felülvizsgálni, és amelynek eredményeképpen 2009-re egy átfogó rendszerről szóló megállapodás jöhet létre; üdvözli a technológia-átadással foglalkozó szakértői csoport feladatát is, amely értelmében a csoport értékeli a fejlődő országok számára – az éghajlatváltozás csökkentésére irányuló mérhető, beszámoltatható és ellenőrizhető, megfelelő nemzeti szintű fellépésekre vonatkozó kötelezettségvállalás függvényében – elkülönített pénzügyi forrásokhoz történő hozzáférést, illetve az azok felhasználása előtt álló szakadékokat és akadályokat; ugyancsak üdvözli az Alkalmazkodási Alap létrehozását és az erdőknek egy új éghajlatvédelmi egyezménybe történő belefoglalását, amelynek célja a helyi lakosságnak is súlyos károkat okozó, akár a földjeik illegális vagy féllegális módon történő kisajátításával járó erdő- és tőzegégetés okozta további erdőpusztítás és szén-dioxid-kibocsátás megakadályozása;

12.

nem ért egyet az arra irányuló, tudományosan megalapozatlan erőfeszítésekkel , hogy az éghajlatváltozás okairól és hatásairól szóló tanulmányokban megjelent eredményeket kétesnek, homályosnak és megkérdőjelezhetőnek mutassák be; megérti azonban, hogy a tudományos fejlődést mindig is – később fokozatosan eloszló – kétség kísérte, valamint a magyarázatok és az éppen aktuális tudományos fő áramlaton kívüli modellek utáni kutatás jellemezte;

13.

ezért úgy véli, hogy a globális felmelegedés okainak és következményeinek jobb megismerésére irányuló további kutatás alapvető fontosságú a felelősségteljes döntéshozatal érdekében; mindamellett úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi tudásszint elegendő az éghajlatváltozás +2 °C-ra való korlátozásával az üvegházhatást okozó gázkibocsátás csökkentését elérő politikák, valamint a jelenlegi éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásra irányuló intézkedések sürgős kidolgozásához;

14.

hangsúlyozza a további tanulmányok és kutatások szükségességét az éghajlatváltozás következményeivel kapcsolatban, mint amilyenek az európai gazdasági versenyképességre, energiaköltségekre és társadalmi fejlődésre gyakorolt hatások, a termőföld-használat, az erdők és erdőirtás szerepe, a tengeri környezet szerepe, az ipari – és nem utolsósorban a közlekedési – ágazat éghajlatváltozással kapcsolatos külső költségeinek kiszámítása, beleértve a légi járművek okozta szennyezés hatásainak számszerűsítését; úgy véli, hogy további tanulmányokra van szükség az alkalmazkodás és kockázatcsökkentés fejlesztési és szegénységcsökkentési intézkedésekbe való beépítése céljából;

15.

támogatja a bioüzemanyagokat előmozdító politika hatására, valamint a bioüzemanyagoknak az erdőirtás növekedésére, a megművelt földterületek kiterjesztésére és a világ élelmiszerkészleteire gyakorolt hatásaira irányuló további kutatást;

16.

hangsúlyozza a tengeri halak élettanával és környezettanával kapcsolatos kutatások szükségességét, különösen a trópusokon, ahol eddig viszonylag kevés kutatást végeztek; rámutat arra, hogy összegyűjtött információink fokozatos növekedésével együtt tudósaink pontosabb előrejelzéseket tudnak majd adni és megfelelő megoldásokat dolgozhatnak ki; úgy ítéli meg, hogy minden járulékos halfogás tudományos elemzés céljából történő kirakodása nagy hozzájárulást jelenthetne információs bázisunkhoz; ugyanígy elismeri, hogy folyamatos kutatásra van szükség az éghajlatváltozásnak az élelmiszerhiány révén a tengerimadár-populációkra gyakorolt hatásai, valamint a tenyésztés sikerére és a túlélésre gyakorolt hatás terén;

17.

úgy véli, hogy a globális éghajlatváltozás emberi okaira vonatkozó tudományos bizonyítékok közlésének a közvélemény tájékoztatására irányuló széles körű erőfeszítés egyik fő elemének kell lennie, és ezt követően el kell érni, hogy a szén-dioxid-kibocsátás korlátozására irányuló politikai intézkedések – mint a különböző szociális partnerek bevonása – nagyobb köztámogatottságnak örvendjenek, ne csak az iparosodott országokban, hanem a felemelkedő gazdaságokban is; kéri az IPCC-t, hogy tegye közzé értékelő jelentéseinek összefoglalását; továbbá úgy véli, hogy egyéni életmódbeli változtatásokra van szükség, és ezek részét kell hogy képezzék a globális felmelegedés okairól és hatásairól szóló oktatási programoknak;

18.

felszólítja ezért a tudományos közösséget és a politikai képviselőket, hogy egyesítsék erőiket a figyelemfelkeltésben és „a változást előidézni képes kis dolgokkal” kapcsolatos lobbizásban, figyelembe véve azt a tényt, hogy még az éghajlatváltozás hatásaihoz való igen fejlett alkalmazkodási képességgel rendelkező közösségek is érzékenyen reagálnak a rendkívüli és kiszámíthatatlan eseményekre;

19.

hangsúlyozza, hogy az alacsony szénigényű életvitelre irányuló oktatáshoz szükséges részletes tájékoztatás – beleértve például a fogyasztói termékeken az üvegházhatást okozó gázok káros környezeti hatásaira vonatkozó nyilatkozatokat és az üvegházhatást okozó gázokkal kapcsolatos címkézést – ma még alacsony fejlettségi szinten áll, és sürgősen tovább kell fejleszteni; hangsúlyozza, hogy az ilyen kezdeményezéseknek ideális esetben összehangolt kritériumokon kell alapulniuk, és figyelembe kell venniük az importból származó, üvegházhatást okozó beépített kibocsátásokat is;

20.

felkéri az éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottságot munkája folytatására, valamint arra, hogy megbízatása végén készítsen egy jelentést a Parlament számára, amely az EU éghajlatváltozással foglalkozó jövőbeli integrált politikája során teendő lépésekre és kezdeményezésekre, valamint alkalmazkodási és hatáscsökkentési intézkedésekre irányuló javaslatokat tartalmaz, és összhangban van az IPCC negyedik értékelő jelentésében szereplő megállapításokkal és ajánlásokkal, valamint az EU azon céljával, hogy a globális hőmérsékletemelkedést 2 °C-nál kevesebbre korlátozza;

21.

felszólítja a Bizottságot, a Tanácsot és a Parlamentet, hogy a legmagasabb szinten támogasson tárgyalásokat és párbeszédet az uniós vagy EU-n kívüli országoknak az éghajlatváltozás kezelésével foglalkozó tudományos kutatás és fellépés terén létező, igen szakszerű stratégiáinak, elveinek és normáinak a világszerte meglévő partnerországokra való stratégiai kiterjesztéséről, a tudományos közösség ajánlásaival összhangban;

22.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

19.11.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 279/57

—

tekintettel a Törökország által elért haladásról szóló 2007. évi bizottsági jelentésre (SEC(2007)1436),

—

tekintettel a Törökország csatlakozás felé történő előrelépéséről szóló, 2006. szeptember 27-i (1), valamint az EU és Törökország közötti kapcsolatokról szóló, 2007. október 24-i (2) állásfoglalására,

—

tekintettel a nőknek a török társadalmi, gazdasági és politikai életben betöltött szerepéről szóló 2005. július 6-i (3) és 2007. február 13-i (4) állásfoglalásaira,

—

tekintettel a Törökországgal kapcsolatos, 2005. október 3-i tárgyalási keretre,

—

tekintettel a Török Köztársasággal létrejött csatlakozási partnerség elveiről, prioritásairól, feltételeiről szóló, 2008. február 18-i 2008/157/EK tanácsi határozatra (5) („csatlakozási partnerség”), valamint a csatlakozási partnerségről szóló korábbi, 2001., 2003. és 2006. évi tanácsi határozatokra,

—

tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

—

tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A6-0168/2008),

A.

mivel a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások 2005. október 3-án kezdődtek meg, a tárgyalási keretnek a Tanács által történő jóváhagyását követően, és mivel a szóban forgó tárgyalások megnyitása egy hosszú és nyitott kimenetelű folyamat kezdete;

B.

mivel Törökország elkötelezte magát a reformok, a jószomszédi viszony és az EU-hoz való fokozatos igazodás mellett, és mivel ezen erőfeszítéseket Törökország további modernizálását elősegítő lehetőségnek kell tekinteni;

C.

mivel az EU-hoz – amely közös értékeken nyugvó közösség – való csatlakozás alapja továbbra is a valamennyi koppenhágai kritériumnak történő teljes körű megfelelés és az EU integrációs kapacitása, az Európai Tanács 2006. decemberi ülésének következtetéseivel összhangban;

D.

mivel a Bizottság az elért haladásról szóló 2007. évi jelentésében megállapította, hogy Törökországban „a politikai reformok terén 2007-ben csak korlátozott előrelépésre került sor”;

E.

mivel 2007-ben erősödött Törökországban a demokrácia, és új parlamentet választottak, amely az ország politikai sokféleségét képviseli, valamint erős támogatással rendelkező kormányt alakítottak;

F.

mivel Törökország még mindig nem hajtotta végre az EK és Törökország között létrejött társulási megállapodásból, valamint az ahhoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvből eredő rendelkezéseket;

G.

mivel 2007-ben öt tárgyalási fejezetet nyitottak meg;

1.

üdvözli Erdogan miniszterelnök arra irányuló kötelezettségvállalását, hogy 2008 a reformok éve lesz; sürgeti a török kormányt, hogy teljesítse ígéreteit és vesse latba erőteljes parlamenti többségét, és határozottan törekedjen azon reformok megvalósítására, amelyek elengedhetetlenek Törökországnak modern és virágzó, a világi államon és plurális társadalmon nyugvó demokráciává történő átalakulásához;

2.

hangsúlyozza, hogy az ilyen jellegű modernizáció elsősorban és leginkább Törökország saját érdeke; elismeri továbbá, hogy az EU számára egy stabil, demokratikus és virágzó Törökország stratégiai jelentőséggel bír; ismételten megerősíti, hogy Törökország, és Törökország EU-val folytatott jövőbeni kapcsolatai szempontjából alapvető fontosságú a csatlakozási partnerségben megállapított kötelezettségvállalások teljesítése;

3.

hangsúlyozza azon meggyőződését, hogy csak olyan társadalom alakulhat békés, stabil és virágzó társadalommá, amelynek vezérelvei az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása, valamint amelynek alapjai a demokrácia, a jogállamiság és a szociálisan orientált piacgazdaság;

4.

hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy Törökország küzdjön a megkülönböztetés minden formája ellen az EK-Szerződés 13. cikkével összhangban, ami megköveteli a nemre, fajra, etnikai származásra, vallásra, meggyőződésre, fogyatékosságra, korra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmódot;

5.

tudomásul veszi a csatlakozási partnerség legutóbbi felülvizsgálatát; tudatában van annak, hogy ez a felülvizsgálat – amely 2001 óta a harmadik – a legtöbb területen meghosszabbítja a nem teljesített prioritások határidejét; sürgeti a török kormányt, hogy immáron emelje át a partnerségben megállapított prioritásokat és határidőket reformterveibe, figyelemmel arra, hogy a további késedelem komolyan befolyásolhatja a tárgyalások ütemét;

6.

üdvözli annak tényét, hogy 2007-ben a demokrácia győzedelmeskedett a hadsereg arra irányuló törekvései felett, hogy a politikai folyamatba beavatkozzon; arra ösztönzi a török kormányt, hogy tegyen további, rendszeres erőfeszítéseket annak biztosítására, hogy a demokratikusan megválasztott politikai vezetés teljes mértékben felelős legyen a bel-, kül- és biztonságpolitika kialakításáért, beleértve a Ciprussal kapcsolatos politikát, valamint hogy a fegyveres erők azzal, hogy a polgári ellenőrzést teljes mértékben és egyértelműen elismerik, tiszteletben tartják ezt a felelősséget; rámutat különösen annak szükségességére, hogy a parlament teljes körűen felügyelhesse a katonai és védelmi politikát és valamennyi kapcsolódó kiadást;

7.

aggodalommal tekint az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) betiltására irányuló perre; elvárja, hogy a török alkotmánybíróság tartsa tiszteletben a jogállamiságot, az európai normákat és az Európa Tanács Velencei Bizottságának a politikai pártok betiltására, feloszlatására és a hasonló intézkedésekre vonatkozó 1999. december 10–11-i iránymutatásait; felkéri a török parlamentet, hogy a politikai pártok betiltásával kapcsolatban hozza összhangba az alkotmányt ezekkel a normákkal;

8.

felhívja a török kormányt, hogy a reformok végrehajtása során tartsa tiszteletben a világi és demokratikus Törökország pluralizmusát és sokszínűségét, valamint sürgeti a kormányt és a politikai pártokat, hogy építő jelleggel próbáljanak konszenzust találni az ország modernizálásához szükséges fontos lépéseket illetően;

9.

úgy ítéli meg, hogy a büntető törvénykönyv 301. cikkének a török parlament által 2008. április 30-án elfogadott változtatásai e cikk és a büntető törvénykönyv többi cikke alapvető megújításának üdvözlendő első lépése, és várja a további lépéseket ezzel kapcsolatban; hangsúlyozza, hogy előrelépést kell elérni a szólásszabadság terén, mind elméletben, mind gyakorlatban; helyteleníti, hogy 2007-ben tovább növekedett azon személyek száma, akiket a nem erőszakos vélemény kifejezésének önkényes korlátozását lehetővé tevő jogi rendelkezések értelmében vád alá helyeztek (6); úgy véli, hogy a legjobb megoldás a 301. cikk más, a nemzetközi jog által biztosított szólásszabadságot jogosulatlanul korlátozó jogi rendelkezések eltörlése lenne annak biztosítása érdekében, hogy Törökország az emberi jogok európai egyezségokmánya normáival összhangban teljes mértékben garantálni tudja a szólásszabadságot és a sajtószabadságot;

10.

üdvözli, hogy a török parlament nemrégiben elfogadta az alapítványokról szóló törvényt; üdvözli a Bizottság abbéli szándékát, hogy megvizsgálja az új szöveget, és hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak elemeznie kell, hogy a törvény foglalkozik-e a nem muzulmán vallási közösségeket fenyegető valamennyi hiányossággal, tekintettel az ingatlanok kezelésére és megszerzésére, ideértve a harmadik felek számára értékesített, elkobzott ingatlanokat is; felhívja a török hatóságokat annak biztosítására, hogy a törvényt az emberi jogok európai egyezségokmányával és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával összhangban hajtsák végre;

11.

ösztönzi a török kormányt, hogy az alapítványokról szóló törvény elfogadásával tett pozitív lépést követően teljesítse a vallásszabadságra vonatkozó kötelezettségvállalásait azáltal, hogy az emberi jogok európai egyezségokmányával és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával összhangban olyan jogi keretet hoz létre, amelyben valamennyi vallási közösség indokolatlan akadályok nélkül működhet, különös tekintettel jogi státuszukra, a papság képzésére, a hierarchia megválasztására, a vallási oktatásra és a vallásgyakorlás helyszíneinek létrehozására; felhív a vallási és kulturális örökség védelmére; megismételi felhívását a halki görög ortodox szeminárium azonnali újbóli megnyitására és az ökumenikus pátriárka egyházi címének állami használatára; osztja a Tanács 2007. július 24-én kifejezett aggodalmait a török semmítőszéknek az ökumenikus patriarchátussal kapcsolatban hozott határozata miatt, és elvárja, hogy ez a határozat a továbbiakban ne akadályozza a patriarchátust és más, nem muzulmán vallási közösségeket az emberi jogok európai egyezségokmányában garantált jogaik gyakorlásában;

12.

sürgeti a török kormányt, hogy prioritásként indítson olyan politikai kezdeményezést, amely a kurd kérdés tartós rendezését helyezi előtérbe, és amely csak a kurd származású polgárok számára rendelkezésre álló kulturális, gazdasági és szociális lehetőségek kézzel fogható javításán alapulhat, ideértve az állami és magániskolai rendszerben a kurd nyelv tanulására, valamint a nyelvnek a műsorszórásban, a mindennapi életben és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésben való felhasználására irányuló tényleges lehetőségeket is; úgy véli, hogy a Demokratikus Társadalom Párt (DTP) esetleges betiltása hátráltatná a politikai megoldást;

13.

felhívja a DTP-t, annak parlamenti képviselőit és polgármestereit, hogy egyértelműen határolódjanak el a Kurd Munkáspárttól (PKK), és építő módon vegyenek részt a kurd kérdés politikai megoldásában a demokratikus török államon belül; felhívja a többi törökországi pártot is, hogy konstruktív módon tegyenek ugyanezen cél elérése érdekében;

14.

helyteleníti, hogy több per is indult megválasztott polgármesterek és más politikusok ellen a kurd nyelv használata miatt, vagy amiatt, hogy kifejtették a kurd kérdéssel kapcsolatos véleményüket, mint például a nemrégiben Leyla Zana és 53 DTP-s polgármester elítélésével végződő eljárások során;

15.

ismételten megerősíti a török kormányhoz intézett arra irányuló korábbi felhívásait, hogy készítsen átfogó tervet Délkelet-Törökország szocio-ökonómiai és kulturális fejlődésének előmozdítására, mivel itt a lakosság több mint fele még mindig a szegénységi küszöb alatt él; úgy véli, hogy a szóban forgó tervnek a délkelet-anatóliai projektből eredő társadalmi, ökológiai, kulturális és geopolitikai problémákat is érintenie kell; kéri a Bizottságot, hogy kapcsolja az előcsatlakozási támogatási eszköz (7) keretében nyújtott támogatás regionális komponensét egy ilyen stratégia gyors kidolgozásához;

16.

felhívja a török kormányt, hogy alkosson átfogó nemzeti stratégiát a belföldön lakóhelyük elhagyására kényszerült személyek kérdésének kezelésére, amely megszünteti a jelenlegi jogi és gyakorlati hiányosságokat, és biztosítja azt a pénzügyi és egyéb támogatást, amelyre szükség van az érintettek hazatérésének és kártalanításának megfelelő megoldásához;

17.

tudomásul veszi, hogy folyamatban van egy új, polgári alkotmány elkészítése; ezt tekinti kulcsfontosságú lehetőségnek arra, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelme központi szerepet kapjon az alkotmányban; ismételten megerősíti, hogy létre kell hozni a fékek és ellensúlyok rendszerét, amely garantálja a demokráciát, a jogállamiságot, a társadalmi kohéziót, valamint a vallás és az állam szétválasztását; hangsúlyozza továbbá, hogy az új alkotmánynak biztosítania kell a nemek közötti egyenlőséget, el kell kerülnie az olyan homályos ismérvek alkalmazását mint az általános erkölcs, tartózkodnia kell attól, hogy a nőket elsősorban családtagként vagy a közösség tagjaként kezelje, meg kell erősítenie a nők emberi jogait, beleértve szexuális és reproduktív jogaikat mint egyéni jogokat;

18.

hangsúlyozza a civil társadalom ezen alkotmányozó folyamatba történő széles körű bevonásának szükségességét ahhoz, hogy Törökország alkotmányos jövőjéről megegyezést érjenek el, amely kiterjedne a politikai pártokra, a nemzeti és a vallási kisebbségekre és a szociális partnerekre; tudomásul veszi a lakosság egy részének csalódottságát és aggodalmát, amiért a fejkendőviselés egyetemekre vonatkozó tilalmának feloldása nem volt a civil társadalommal való széles körű konzultációra épülő átfogó reformcsomag része; ismételten megerősíti a fent említett, 2006. szeptember 27-i állásfoglalásában a választási küszöbre vonatkozó korábbi ajánlását;

19.

rámutat az igazságszolgáltatási szervek hatékonysága terén elért előrelépésre; üdvözli a török kormány abbéli tervét, hogy végrehajtsa az igazságszolgáltatási szervek függetlenségének és pártatlanságának megerősítésére és az igazságszolgáltatási szervek által a lakosság körében élvezett bizalom fokozására irányuló reformstratégiát; úgy véli, hogy a szóban forgó stratégiának elsősorban azt kell biztosítania, hogy az emberi jogokkal és alapvető szabadságokkal kapcsolatos jogszabályokat az emberi jogok európai egyezségokmánya normáival összhangban értelmezzék; rámutat, hogy a stratégia a bírói testület ambiciózus átképzési programja nélkül nem valósítható meg; aggodalmát fejezi ki a bírói testület negatív hozzáállása miatt az alapvető jogokkal és szabadságokkal kapcsolatos nemzetközi egyezmények egyes elemei és az Emberi Jogok Európai Bíróságának az emberi jogok európai egyezségokmánya megsértése miatt Törökország ellen hozott ítéletei vonatkozásában;

20.

sürgeti a török alkotmánybíróságot, hogy érdemben folytassa az ombudsmanról szóló törvényre vonatkozó végleges határozatával kapcsolatos eljárását, annak érdekében, hogy a kormány haladéktalanul létrehozhassa az ombudsman hivatalát; ajánlja Törökországnak, hogy ebben az ügyben működjön együtt az európai ombudsmannal, illetve az EU-tagállamok nemzeti ombudsmanjaival;

21.

aggasztja a társadalom egyes részeiben a kisebbségekkel szembeni erőteljes ellenségesség, valamint a politikai vagy vallási indíttatású erőszakos cselekmények; felhívja a török kormányt, hogy lépjen fel az ellenségességet szító szervezetek és csoportok ellen, nyújtson védelmet valamennyi fenyegetett és életveszélyben forgó személynek, valamint tegyen folyamatos erőfeszítéseket olyan környezetet kialakítása érdekében, amely elősegíti az alapvető emberi jogok és szabadságok teljes körű tiszteletben tartását;

22.

határozottan sürgeti a török hatóságokat, hogy végezzenek teljes körű nyomozást Hrant Dink meggyilkolásának és három keresztény személy malatyai meggyilkolásának ügyében, valamint az összes többi politikai, vallási vagy faji indíttatású erőszakos cselekményt illetően; rosszallását fejezi ki az ez ügyekben lefolytatott bírósági eljárások lassúsága, az elfogultság gyanúja és a büntetlenség ebből eredő érzete miatt, és arra kéri a hatóságokat, hogy biztosítsák az illetékes hatóságok részéről történt mulasztásokra vonatkozó vádak teljes körű kivizsgálását és a felelős személyek igazságszolgáltatás elé állítását;

23.

ösztönzi a török hatóságokat, hogy folytassanak határozott nyomozást az Ergenekon-bűnszervezet ügyében a jogállamiság elveinek szigorú betartása mellett, annak érdekében, hogy teljes körűen feltárják annak az állami struktúrát érintő hálózatait, valamint hogy igazságszolgáltatás elé állítsák az érintetteket;

24.

rámutat a Bizottság által a kínzás és a megalázó bánásmód eseteinek számában mutatkozó folyamatos csökkenés, valamint a vonatkozó jogalkotási biztosítékok kedvező hatása tekintetében végzett értékelésre; ugyanakkor annak kivizsgálására kéri a Bizottságot, hogy a terrorizmus elleni törvény és a rendőrség hatásköréről szóló törvény nem gyengíti-e ezt a kedvező eredményt; felhívja a török kormányt, hogy erősítse meg küzdelmét a fogva tartási központokon kívül és belül végrehajtott kínzás, továbbá a rendészeti tisztviselők büntetlensége ellen, valamint ratifikálja és hajtsa végre a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetések elleni egyezményhez csatolt opcionális jegyzőkönyvet, ily módon rendelkezve a kínzás módszeres megelőzéséről és a fogva tartási központok független ellenőrzéséről;

25.

tudomásul veszi az Erdogan miniszterelnök által legutóbbi németországi hivatalos látogatása során az asszimilációra vonatkozóan tett értékelést; ezért úgy véli, hogy a török kormánynak lépéseket kell tennie annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi polgár kialakíthassa kulturális identitását a demokratikus török államon belül; e tekintetben rámutat a tárgyalási keretben a kisebbségek tiszteletben tartásával és védelmével, továbbá a töröktől eltérő nyelvek tanulásával, valamint az ilyen nyelveken történő műsorszórással és a közszolgáltatásokhoz való tényleges hozzáféréssel összefüggésben megállapított kötelezettségvállalásokra;

26.

üdvözli a nők erőszak elleni védelme terén elért előrehaladást, és elismeréssel illeti e tekintetben az állami intézmények és a civil társadalom által végzett munkát; ösztönzi a török hatóságokat, hogy folytassák a családon belüli erőszak, az úgynevezett „becsület védelme” érdekében elkövetett gyilkosságok és a kényszerházasságok felszámolását, különösen a vonatkozó jogszabályok teljes körű végrehajtása révén, folyamatos állami kampányt folytatva, több menhelyet biztosítva az áldozatok számára, fejlesztve a rendészeti szervek képzését és szoros figyelemmel kísérve a megvalósított kezdeményezéseket; aggodalommal veszi tudomásul, hogy továbbra is gondot jelent megbízható adatokhoz jutni a nők elleni erőszak eseteivel kapcsolatban, és sürgeti a török kormányt, hogy javítson e helyzeten;

27.

elismeri, hogy számos nő tölt be fontos pozíciót a törökországi gazdasági, politikai és tudományos szférában, és ismételten megerősíti, hogy az egyenlő bánásmód, az oktatáshoz való hozzáférés és a nők politikai, gazdasági és társadalmi szerepvállalása létfontosságú Törökország további gazdasági növekedése és virágzása szempontjából; ugyanakkor aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Törökországban a női foglalkoztatottság általános mértéke még mindig csak 23,8% (8), valamint hogy a nők politikai szerepvállalása alig nőtt; ezért felhívja a török kormányt, hogy tegyen további kézzelfogható lépéseket a nők munkaerő-piaci részvételének fokozására, különös tekintettel a vidéki területekre, fokozza az egészségügyi és a szociális biztonsági rendszerekben való részvételüket, valamint hozzon létre olyan rendszert vagy ideiglenes intézkedéseket, amelyekkel növelheti a nők aktív politikai szerepvállalását;

28.

elismerését nyilvánítja a török kormánynak az EU és a török partnerek közötti sikeres együttműködési projektek támogatásáért, ilyen például az az ikerintézményi projekt, amely a nemek közötti egyenlőség független testületének útját készíti elő, és jelenleg 750 tisztviselőt képez a nemek közötti egyenlőség biztosításának területén; elvárja, hogy a nemek közötti egyenlőség testületét késedelem nélkül állítsák fel;

29.

megjegyzi, hogy nem világos, milyen hatáskörökkel rendelkezne a török parlamentben létrehozandó esélyegyenlőségi bizottság; arra ösztönzi a török parlamentet, hogy hozzon létre egy, a nők jogainak és a nemek közötti esélyegyenlőség Törökországban történő javításának alapvető eszközeként szolgáló, jogalkotási hatáskörrel rendelkező különleges bizottságot;

30.

tiszteletben tartja és erőteljesen támogatja a női szervezetek által Törökországban folytatott munkát, amelyek hozzájárulnak a nők társadalomban betöltött szerepének erősödéséhez, elősegítik a nők erőszak elleni védelmét, valamint előmozdítják vállalkozásaikat, ugyanakkor pozitív példát állítanak a nők szerepvállalása tekintetében, és hozzájárulnak a nők és a férfiak közötti egyenlőséghez;

31.

elismerését fejezi ki Törökországnak a gazdaság kedvező alakulása miatt; ismételten megerősíti nézetét, miszerint csak egy erős középosztály támogatását élvező, társadalmi szempontból egységes társadalom képes virágzóvá válni; ezért sajnálatát fejezi ki az erős gazdasági növekedés által a tartósan gyenge munkaerőpiacra gyakorolt csekély mértékű hatás miatt; rámutat arra, hogy a feketegazdaság problémáját kezelni kell, valamint arra, hogy a szociális biztonsági rendszert fenntartható alapokra kell helyezni; úgy véli, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb szerepe segíthet a gazdasági növekedés gyorsításában;

32.

rámutat az eredményes társadalmi párbeszéd abban rejlő lehetőségére, hogy kiépítsék a szociálisan orientált piacgazdaság működéséhez szükséges partnerségeket; csalódásának ad hangot a társadalmi párbeszéd mechanizmusának megerősítése terén elért, korlátozott előrehaladás miatt; sürgeti a török kormányt, hogy teljes körűen hajtsa végre a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyezményeit, és hangsúlyozza annak szükségességét, hogy megszüntessék a szólásszabadsággal, a sztrájkjoggal és a kollektív alkuhoz való joggal kapcsolatos meglévő korlátozásokat;

33.

aggodalmát fejezi ki a török rendőrség által az idei isztambuli május 1-jei nagygyűlésen tüntetők ellen alkalmazott túlzott erőszak miatt; megerősíti, hogy az egyesülési szabadság és a szakszervezetek békés működése az emberi jogok európai egyezménye értelmében alapvető jognak számít;

34.

hangsúlyozza az oktatáshoz való hozzáférés jelentőségét, amely egy társadalmi szempontból egységes társadalom kialakításának kulcsa; elismerését fejezi ki a török kormánynak és a civil társadalomnak a lányok nagyobb létszámban történő iskolai beiratkozásának előmozdítására irányuló kampány miatt; ugyanakkor rámutat minden gyermek születéskori anyakönyvezésének, valamint az iskolakötelezettség jobb nyomon követésének és végrehajtásának szükségességére, annak érdekében, hogy tovább csökkenjen az iskolát nem látogató gyermekek száma; elismerését fejezi ki a török kormánynak a gyermekmunka csökkentése terén elért pozitív eredményei miatt, és arra ösztönzi, hogy folytassa ez irányú erőfeszítéseit;

35.

aggodalmának ad hangot a korrupció mértéke miatt; sürgeti a török hatóságokat, hogy dolgozzanak ki átfogó, korrupcióellenes stratégiát, amelynek célja a korrupció elleni küzdelem eredményes megvalósítása;

36.

aggasztja a török régiók, valamint a vidéki és városi területek fejlettsége közötti egyenlőtlenségek jelentős mértéke; felhívja a török kormányt, hogy készítsen átfogó stratégiát ezen egyenlőtlenségek kezelésére; felhívja a Bizottságot, hogy 2008 vége előtt tájékoztassa a Parlamentet arról, hogy az EU hogyan járult hozzá e stratégiai tervezéshez a 2007. és 2008. évi IPA eszköz keretében;

37.

felhívja a török kormányt, hogy alkalmazza az európai normákat az olyan kiterjedt hatásokkal járó projektekre, mint a Munzur-völgyi gátak építése, az Allianoi-gát építése, az Ilisu-gát építése, a Bergamában és más régiókban folyó aranybányászat, amelyek a történeti örökséget és az egyedülálló, értékes tájat egyaránt veszélyeztetik; felhívja a török kormányt, hogy az EU jogszabályait vegyék alapul a területfejlesztési projektek tervezése során;

38.

erőteljesen elítéli a PKK és más terrorista csoportok által Törökország területén elkövetett erőszakos cselekményeket; elítéli a Diyarbakirban 2008 januárjában elkövetett támadást, amelyben hatan vesztették életüket és több mint 60 személy sebesült meg, továbbá kifejezi őszinte részvétét a szóban forgó bűncselekményben életüket vesztett személyek családjának; ismételten megerősíti, hogy szolidaritást vállal Törökországgal a terrorizmus ellen folytatott küzdelmében, és ismételten felhívja a PKK-t, hogy hirdessen és tartson tiszteletben egy azonnali, feltétel nélküli tűzszünetet;

39.

ismételten megerősíti a török kormányhoz intézett kérését, miszerint az ne vegyen részt olyan aránytalan katonai műveletekben, amelyekkel megsértené Irak területét; sürgeti Törökországot, hogy tartsa tiszteletben Irak területi integritását, emberi jogait és jogállamiságát, és biztosítsa a civil halálesetek elkerülését; sürgeti Irak kormányát és Irak kurd regionális kormányát, hogy ne engedjék, hogy Irak területét Törökország elleni terrorcselekmények kiindulópontjául használják; üdvözli a török és az iraki kormány közötti kommunikációt, és emellett felhív olyan intézkedések végrehajtására, amelyekkel fokozható az iraki kurd regionális kormánnyal folytatott együttműködés annak érdekében, hogy iraki felelősségvállalás mellett lehetővé váljon a terrortámadások tényleges megakadályozása;

40.

emlékeztet Törökország jószomszédi kapcsolatokra vonatkozó kötelezettségvállalására, és hangsúlyozza abbéli elvárását, hogy Törökország tartózkodjon a szomszédos országok ellen irányuló fenyegetésektől, és békésen oldjon meg valamennyi fennálló vitát, az ENSZ Alapokmányával, más fontos nemzetközi egyezményekkel és kétoldalú megállapodásokkal és kötelezettségekkel összhangban; felkéri a török hatóságokat, hogy a jószomszédi kapcsolatok szellemében erősítsék a párbeszédet Görögországgal (pl. az Égei-tenger kontinentális talapzata kapcsán) és Bulgáriával (pl. a trák bolgár menekültek tulajdonjoga kapcsán) a fennálló kétoldalú viták megoldása érdekében;

41.

hangsúlyozza, hogy átfogó rendezés szükséges a ciprusi kérdést illetően; üdvözli a két közösség vezetőinek Cipruson 2008. március 21-én létrehozott megállapodását és felhívja mindkét felet, hogy használják ki a jelenleg rendelkezésre álló lehetőséget annak érdekében, hogy az EU alapját képező elveknek megfelelően sor kerülhessen a kérdésnek az ENSZ keretén belül történő, átfogó rendezésére; e tekintetben emlékeztet korábbi állásfoglalásaira, amelyek szerint a török erők kivonása előmozdítaná a helyzet rendezésének megtárgyalását;

42.

üdvözli egy olyan pénzügyi támogatási eszköz létrehozását, amellyel ösztönözhető a ciprusi török közösség gazdasági fejlődése; ismét felhívja a Bizottságot, hogy tegyen jelentést különösen a szóban forgó eszköz végrehajtásáról és eredményességéről;

43.

üdvözli, hogy Görögország és Törökország kapcsolatai javultak az utóbbi évtized folyamán, és ez a kedvező politikai hangulat folytatódik, amit az is bizonyít, hogy Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök nemrégiben hivatalos látogatást tett Törökországban, ami megújíthatja a reményt a kétoldalú görög–török kapcsolatok további javulására, különös tekintettel a Parlament korábbi állásfoglalásaiban kiemelt valamennyi kérdésnek a nemzetközi jog alapján és a tárgyalási keretben foglalt kötelezettségvállalásokkal összhangban történő békés rendezésére;

44.

felhívja a török kormányt, hogy nyissa meg újra az örmény határokat és állítsa helyre a teljes körű gazdasági és politikai kapcsolatokat ezzel az országgal; ismételten felhívja a török és az örmény kormányt, hogy indítsák el a megbékélési folyamatot a jelen és a múlt vonatkozásában, lehetővé téve a múltbeli események őszinte és nyílt megbeszélését; felhívja a Bizottságot, hogy segítse elő ezt a megbékélési folyamatot;