20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/1

A.

Az EGSZB a döntéshozóktól összpontosított figyelmet, emellett interaktív uniós és tagállami megközelítést kér az érték- és ellátási lánc fejlesztésének és még inkább az ágazatok és vállalatok hálózatot alkotó tevékenységeinek koncepcióját illetően.

B.

Ezek a dinamikus folyamatok alkalmazkodást és alkalmazkodóképességet igényelnek a vállalatvezetés minden aspektusának vonatkozásában. Ide tartozik a termékek meghatározása és formatervezése, a szolgáltatások, a marketing, valamint a pénzügyi és humán erőforrások kezelése. Ezeket a feladatokat gyakran kiszervezik. A hálózatépítés azt jelenti, hogy a vállalatok világszinten egyre erősebben összefonódnak egymással, és a termelés és a szolgáltatás egyre inkább integrálódik.

C.

Mindez igen különböző módon befolyásolhatja a vállalatokat, a vállalatok nagyságától, az érték- és ellátási láncban/hálózatban elfoglalt helyüktől, és az adott szektortól függően. A nagy multinacionális vállalatok általában kedvező helyet foglalnak el a hálózatok kiépülésének minden szakaszában, míg a viszonylag kicsi és közepesen nagy beszállítók, akik a lánc elején vagy közepén állnak (első, második, harmadik stb. beszállító), gyakran szembesülnek a II. részben kifejtendő akadályokkal. Az ilyen vállalatokat jelen dokumentumban a kifejezetten e véleményhez alkotott „IIC” (initial and intermediate companies) rövidítéssel jelöljük (1).

D.

A magánszektorban a munkahelyek túlnyomó részét a „nem olyan nagy” vállalatok biztosítják (lásd a C. pontot). A kreatívabb és innovatívabb ilyen jellegű vállalatok döntő jelentőségűek a hálózatokra épülő gazdaság számára. Ez a fejlődés olyan méreteket öltött, hogy nemcsak mikrogazdasági szinten, hanem makrogazdasági értelemben is jelentős hatást vált ki.

E.

Az EGSZB fontosnak tartja az IIC-kre jellemző munkakörülmények javítását. Jelen vélemény (a II. rész 3. és 4. pontja) meghatározza a főbb kihívásokat, és több javaslatot tesz a politikák vonatkozásában. Ilyen javaslatok például:

F.

Az IIC-k általánosan elfogadott meghatározásának hiánya miatt nehéz felmérni jelentőségüket az ipari szerkezetváltásban és a globalizációs folyamatokban. Sokkal többet kellene tenni szerepük tudatosítása érdekében. Az E. pontban felsorolt javaslatok részleges/teljes megvalósítása érdekében egyes előfeltételeket maguknak a vállalatoknak, másokat a politikai döntéshozóknak, megint másokat pedig kettejüknek együtt kell teljesíteniük. A javaslatokat mindenképpen az összes érintett féllel szorosan együttműködve kell megvalósítani. Ugyanezen megfontolásból az ágazati párbeszédért felelős európai és tagállami szintű bizottságok feladata, hogy hiteles, közös jövőképet nyújtsanak a politikai döntéshozóknak.

1.1

Tévedünk, ha az ellátási láncokat modern jelenségnek nevezzük. A szervezett termelés kezdetei óta mindig is léteztek valamilyen formában.

1.2

Igaz azonban, hogy az utóbbi évtizedekben élénk érdeklődés bontakozott ki az ellátási láncok iránt, ami a technológiai előrelépések és a globalizáció következményeképpen létrejött kíméletlen légkörre és annak összes piaci mellékhatására vezethető vissza. Ez a jelenség minden részletében világszerte számtalan publikáció és konferencia tárgyát képezte. A hagyományos lineáris láncot komplex hálózatok és integrált termelési folyamatok váltják fel, amelyek gyakran számos vállalatra és országra kiterjednek.

1.3

Manapság az érték- és ellátási láncok egyre inkább összefonódnak, és számos területen már valódi globális hálózat működik. Ezért találóbb „hálózatokról” beszélni „láncok” helyett, habár az első kifejezés kétségtelenül ideiglenesebb jelleget sugall, mint a második.

1.4

Az értékteremtési hálózatok (vagy egyszerűbben „értékhálózatok”) szintén egyre globálisabbak és szétágazóbbak lesznek. A folyamat része egy összeurópai értékhálózat kialakulása is, amely az EU legutóbbi bővítése révén új lendületet kapott.

1.5

Kezd világossá válni, hogy a vállalatok szükségleteinek kielégítéséhez már nem elegendő az önfejlesztés. A cégen belüli önelemző programokból származó előnyök hasznosak és kívánatosak ugyan, nem elegendőek azonban az olyan lehetőségek megragadásához, amelyeket az üzleti élet ténylegesen globális rendszere kínál. A vállalatoknak kifelé kell tekinteniük, ha fenn akarnak maradni a mai világban.

1.6

A hálózatok szervezése és a logisztika ezért egyre inkább előtérbe kerül, a vállalatok ugyanis az optimális haszon biztosítása érdekében egyre több időt és eszközt fordítanak a modern ipari és kereskedelmi folyamatok szempontjából alapvető tevékenységeik és szolgáltatásaik egyre összetettebb hálózatának ésszerűsítésére és koordinálására.

1.7

A vezetők hatáskörei és a munkavállalókkal szembeni követelmények minden szinten gyökeresen megváltoztak, mivel olyan döntésekre és hozzáállásra van szükség, amely biztosítja a vevők, a beszállítók és a vállalatok közötti optimális együttműködést.

1.8

Ez minden vállalatkategóriára érvényes – nagyvállalatokra, kis- és középvállalkozásokra egyaránt –, mégpedig az ágazatok közötti különbségekre és interakciókra való tekintet nélkül. Úgy tűnik azonban, hogy a nagyvállalatok, elsősorban a multinacionális vállalatcsoportok jobban felkészültek a jelenlegi tendenciákra, mint az IIC-k (2).

1.9

Európában a magánszférában foglalkoztatottak kétharmada valójában kis- és középvállalkozásoknál dolgozik, amelyek közül számos az IIC-k közé sorolható. E vállalatforma alakulásának tehát nemcsak mikrogazdasági vetülete, hanem makrogazdasági következménye is van.

1.10

Mivel e vélemény témája az érték- és ellátási lánc fejlődése, a súlypont elsősorban az olyan innovatív (csúcstechnológiát és csúcsminőséget biztosító) IIC-ken van, amelyek növekedési potenciállal rendelkeznek és nemzetközi tevékenységre készek, illetve amelyek már jelen vannak a világpiacon (3).

1.11

Következésképpen eszközöket és utakat kell találni, illetve tökéletesíteni egy olyan egészséges és fenntartható vállalkozói környezet megteremtésére, amelyben az ilyen típusú vállalatok gyarapodhatnak és teljes mértékben érvényre juttathatják képességeiket.

1.12

Az ellátási láncok/hálózatok nyilvánvalóan ágazatonként különbözőek, az EGSZB mégis hasznosnak vélte egyetlen ágazat példájával illusztrálni a jelen munkában végzett elemzést. A vélemény II. melléklete ezért egy autóipari ágazatról készült esettanulmányt tartalmaz, amelyben világosan megjelenik a problematika. Ezt az ágazatot ellátási láncainak/hálózatainak nyilvánvaló összetettsége miatt választottuk (lásd az I. mellékletet).

1.13

Az európai vállalatok gyakran döntenek úgy, hogy az ellátási láncok egy vagy több elemét kiszervezik. A kiszervezés helyén előállított terméket aztán importálják és többletértékkel látják el, majd visszavezetik az értékteremtési hálózatba. Döntő fontosságú olyan feltételek létrehozása, amelyek biztosítják, hogy e folyamat során minél több nyereség, munkahely és szaktudás maradjon Európában. A szaktudás ugyanis egyre inkább önálló termelési tényezőnek tekinthető, amely nem egyszerűen határokon átnyúló, sokkal inkább határok nélküli tőke révén kerül az értékteremtési hálózatba (4).

1.14

E dokumentumban annak járunk utána, hogy az Európai Unió hogyan járulhat hozzá eredményesebben ahhoz, hogy az ellátási láncok fontos (többletértéket létrehozó) részei Európában maradjanak (5).

2.1

Az ipari szerkezetváltás szoros összefüggésben áll a hálózati társadalomra jellemző értékteremtéssel, amelyben fontos szerepet kapnak az olyan szolgáltatások, mint a tanácsadás, a műszaki támogatás, a logisztika vagy a marketing. A csökkenő vertikális integráció következtében az értékteremtés a feldolgozási folyamatban gyakran áthelyeződik a beszállítóra. Ez a folyamat egyre árnyaltabb lesz, mivel számos beszállító globális hálózatokban is részt vesz, amelyek révén új kölcsönös függőségek alakulnak ki a beszállítók között.

2.2

De mire utal itt valójában a „globális” kifejezés? Az USA és Japán nyilvánvaló jelenléte mellett az utóbbi évtizedekben a világ egyéb régiói is betörtek a piacra, többek között az úgynevezett BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína). Megjegyzendő azonban, hogy ez utóbbi csoport nem egységes: különösen India és Kína rendelkezik komoly befolyással, alapjaiban rendezve át az érték- és ellátási láncok egész világtérképét (6).

2.3

Ennek fényében az EU-nak azáltal kell javítania versenyképességét, hogy többletértéket termel, mivel a pusztán költségalapú verseny nem realisztikus és nem felel meg az Európai Unió szociális és fenntarthatósági céljainak.

2.4

A beszállítói láncok és a hálózatok egyre átfogóbbak, mivel az ipari folyamatokra egyre inkább az jellemző, hogy a technikai fejlődés és az egyéni igényekhez való alkalmazkodás következtében széttöredeznek a gyártósorok és specializálódik a termelés. A gyártók szabványosíthatják a termékek központi részeit, ugyanakkor az egyéni igényeknek is mozgásteret biztosíthatnak. Ezt nevezik az egyéni igények szerinti tömeges gyártásnak ( „mass customization” ).

2.5

Ezeket a tényezőket a termelő és szolgáltató vállalatok közötti interakciók ösztönzik (7), ami az ágazatok közötti határok elmosódásához vezet. Az interoperabilitás és az elektronikus úton végzett szolgáltatások növelésével az információs és kommunikációs technológiák (IKT) is hozzájárulnak a fent említett folyamatokhoz.

2.6

Az európai vállalatoknak olyan ellátási hálózatok létrehozására kellene törekedniük, amelyek „kiterjesztett termékeket” (termékekből és szolgáltatásokból álló rendszert) állítanak elő. Ennek során a magas hozzáadott értékkel rendelkező piaci réseket kell megcélozni. Maguk a gyárak is összetett kereskedelmi termékek lettek.

2.7

Az új technológiai ciklusok következményeképpen minden szinten egyre fontosabb a személyzeti politika ( human resources management ), és nyilvánvalóvá válik, milyen sürgető szükség van az egész életen át tartó tanulásra mint a versenyképesség és a foglalkoztathatóság alapvető elemére.

2.8

A termékek életciklusa egyre rövidebb, és állandóan változik a szolgáltatók és az előállítók közötti erősödő interakció révén, illetve azáltal, hogy a verseny és a (verseny előtti) együttműködés számos területen egyre globálisabbá válik.

2.9

A vállalatok szerkezetét és a vállalatok közötti dinamikus kapcsolatokat erősen befolyásolják ezek a folyamatban lévő változások, amelyek folyamatos alkalmazkodást és átszervezést igényelnek. A termelési folyamatok specializálódása, az egyéni igényekhez való alkalmazkodás és a termelési folyamatokkal kapcsolatos szolgáltatások fejlődése egyre gyakrabban kiszervezéshez vezet. A kiszervezés viszont további specializálódást és decentralizációt eredményezhet.

2.10

Az imént vázolt folyamatokkal párhuzamosan a vállalatok egyesítés vagy felvásárlás révén egyre inkább koncentrálódnak. Mennél nagyobb a távolság a fogyasztótól, annál jellemzőbb a koncentráció és a konszolidáció.

2.11

A kiszervezés és az offshore kihelyezés világméretű (8). Az új tagállamok és Ázsia feltörekvő gazdaságai erősen érintettek ebben a folyamatban, mindegyikük a maga költségelőnyeivel és piaci lehetőségeivel. Ázsia vitathatatlanul az olcsó termelés és szolgáltatások központjává fejlődik. Kína és India önálló technológiát fejleszt. Az ilyen folyamatok keretében a vállalati tevékenységek áttelepítésére kerülhet sor, ami a munkahelyek számának valódi csökkenését eredményezheti. Ez adott esetben a bizonytalanság érzését keltheti a munkavállalókban. Az is lehetséges azonban, hogy az áttelepítések növelik a munkahelyek számát az európai vállalatoknál (9).

2.12

A világszerte megfigyelhető számtalan tranzakció, vállalategyesítés és felvásárlás bonyolult összképe azt mutatja, hogy a termelés és a szolgáltatás változásainak következményeként szükséges áttelepítések nem jelentenek sem lineáris, sem egyirányú folyamatot. A termelési költségek csak a sok megfontolandó szempont egyikének tekinthetők. Számos más – jelen vélemény tárgykörét túllépő – tényező is közrejátszik, köztük az összetett logisztika, a magas szállítási költségek, a környezetvédelmi meggondolások, a szabályozási keretek, a szellemi tulajdon védelme, valamint az alapanyagok, a technológia és a szaktudás rendelkezésre állása. Mindezen szempontokat figyelembe véve az ipari termelő és szolgáltató vállalatok számára egyes esetekben előnyösebb visszatérni Európába.

2.13

Az áttelepítés azonban innovatív vállalati tevékenységeket is érinthet, ami Európa szempontjából szaktudásveszteséghez vezet. Tehát ha az EU-ban nem erősítik meg a tudás- és kutatási bázist, az áttelepítések hosszú távon kikezdhetik az európai ipar innovációs készségét. Ezzel összefüggésben nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Indiában és Kínában egyre nő a mérnökök száma (jelenleg a világ mérnökeinek 45 %-a ott található).

2.14

Abból a tényből továbbá, hogy a magasan képzett fiatalok hátat fordítanak Európának vagy inkább nagyvállalatoknál dolgoznak (10), az következhet, hogy az európai IIC-knek nem jut elég magasan képzett munkaerő.

2.15

A nagyvállalatok gyakran az IIC-knél kedvezőbb helyzetben vannak ahhoz, hogy szembenézhessenek a fent említett kihívásokkal. Általában viszonylag könnyen hozzáférnek a bankokhoz és a tőkepiachoz, más vállalatokkal való együttműködésüket több szempontból interakció és interoperabilitás jellemzi, számos piachoz hozzáférésük van és a kiszervezést tekintve vezető helyen állnak. Nem olyan rugalmasak azonban, mint a kisebb vállalkozások.

3.1

Minden jel arra mutat, hogy a gyártási folyamatok szétforgácsolódása, az egyéni igényekhez való alkalmazkodás és a globális hálózatok kiépülésének tendenciája folytatódni fog. A legtöbb területen a nagy multinacionális vállalatoké a stratégiai vezető szerep, sok munkát azonban az egyre nagyobb számú IIC-k végeznek.

3.2

Komoly lehetőségeik ellenére az IIC-k olykor kénytelenek a rövidebb távú megközelítést választani, keményen meg kell küzdeniük az új piacokért, nemritkán egyes nagy ügyfelek rendszeres megrendeléseitől függenek, és gyakran nehezebben férnek hozzá a tőkepiachoz, és nagy mértékben ki vannak téve a szállítási láncban bekövetkező zavarok kockázatának, amely a legnagyobb ügyfelek által folyamatosan megkövetelt költségcsökkentésekkel kapcsolatosan jelentkezik. A következő pontokban az IIC-k előtt álló főbb kihívásokra térünk ki.

3.3

A viszonylag kicsi és közepesen nagy vállalkozások keretfeltételeinek több szempontú javulása egyszerűen a társadalom, illetve maga a vállalkozás hozzáállásától függ. Egyes tagállamokban és régiókban kedvezőbb hozzáállás figyelhető meg az ilyenfajta vállalkozásokkal szemben, mint másokban. Ezért ösztönözni kellene a legjobb gyakorlatok átadását.

3.4

Az IIC-ket bátorítani kell arra, hogy nyitottak legyenek az együttműködésre, és közös projekteket dolgozzanak ki. Az ilyen jellegű együttműködés és a projektek erősítik piaci helyzetüket, és alátámasztják a beszállítók tárgyalási pozícióját a nagy ügyfelekkel szemben. Csökkenhetnek a káros „bezáródási” vagy „kizáródási” hatások is.

3.5

Ösztönözni kellene a nyílt forráskódú szoftverek használatát (11), valamint a műszaki technológiákhoz és szabványokhoz való szabad hozzáférést. Nagyon fontos az IIC-k és a kutatóintézetek hatékony összekapcsolása is.

3.6

Ebben értékes segítséget jelenthetnek a vezető vállalatok és ipari övezetek körül létrejövő klaszterek és hálózatok az erősen iparosodott és csúcstechnológiai térségekben (12), mivel ösztönzik a vállalatok közötti együttműködési formákat. Alapvetően fontos egyfelől az egymás közelében működő egyetemek és technológiai intézetek nyitott hozzáállása, másfelől a helyi és regionális önkormányzatok megfelelő megközelítése. A technológiai központok, tudományos parkok és egyetemek körüli „ipari övezetek” rendkívül jó hatással lehetnek a kisebb vállalkozásokra.

3.7

A bankokat és általában a pénzintézeteket nagyobb kockázatvállalási készségre kell ösztönözni. Statisztikák bizonyítják, hogy az USA-ban a pénzügyi ágazat pozitívabban áll hozzá a kockázatokhoz, ami meg is hozza gyümölcsét. Európában mindenképpen szükség van a tőkepiachoz való akadálytalan hozzáférésre – annál is inkább, mivel a gyártási folyamatok pénzügyi terhei a nagyvállalatokról egyre gyakrabban a kisebb beszállítókra hárulnak.

3.8

Az autóiparban például a kiszervezés következtében számos vállalat szembesült finanszírozási problémákkal, mivel mind a termékfejlesztési folyamatok, mind a megtérülési időszakok hosszúak – a fejlesztés 3-5 évet vesz igénybe, a megtérülési időszakok 5-7 év hosszúak. Az USA-ban ezt a problémát a magántőkéhez való könnyebb hozzáféréssel oldották meg részben, számos fejlődő országban pedig igen nagyvonalú adószabályozások és állami támogatások jelentenek enyhítést. Európában e területen sürgősen jobb feltételeket kell teremteni – különösen ami az IIC-ket, illetve ezek szükségleteit illeti a technikai innovációra irányuló K+F finanszírozása érdekében. Nem csak állami intézkedésekre van szükség: a bankoknak – köztük az európai bankpartnereivel szorosan együttműködő Európai Beruházási Banknak (EBB) – és a magántőkének („private equity”) is szerepet kell vállalnia.

3.9

Az EGSZB nagy érdeklődéssel veszi tudomásul A Közösség lisszaboni programjának végrehajtása: A kis és középvállalkozások gazdasági növekedésének finanszírozása – Európai többletérték című európai bizottsági közleményben (13) kitűzött irányokat. Erősebb hidat kell verni egyfelől a pénzintézetek és a magántőke, másfelől a kkv-k között.

3.10

A nagy ügyfelektől való függés – különösen az egyetlen iparággal rendelkező régiókban – akkor ad okot aggodalomra, ha az IIC-k „bezáródnak” az ellátási láncokba, illetve „kizáródnak” azokból. A nagyvállalatokkal való együttműködés során a beszállítók gyakran egy bizonyos technológia alkalmazására kényszerülnek. A nagy ügyfelek részére történő szállítás egy adott speciális technológia alkalmazására kényszerítve bezárhatja a beszállítót.

3.11

Ugyanez történhet az olyan beszállítókkal, akik kizáródnak az ellátási láncból, mivel nem rendelkeznek a további piacok meghódításához, illetve más ellátási láncokban vagy hálózatokban való részvételhez szükséges eszközökkel.

3.12

A nagyvállalatok azonban nem szívesen kerülnek teljes függőségbe egyetlen beszállítótól, habár ilyen helyzet is előfordul. A legnagyobb gépjárműgyártók számos esetben, különösen a végtermékhez szükséges új alkatrészekkel és rendszerekkel kapcsolatos kutatás, fejlesztés és előállítás tekintetében szívesen hagyatkoznak kizárólagos beszállítóra. Inkább az a jellemző, hogy a beszállítók között éles verseny folyik.

3.13

Egyes esetekben, főként az autóiparban előfordult, hogy a műszaki fejlesztések költségeit áthárították a beszállítókra, akiktől még azt is kérték, hogy osszák meg tudásukat versenytársaikkal. Ez gondot jelenthet különösen az olyan beszállítók számára, akik nincsenek monopolhelyzetben.

3.14

A be- és kizáródás veszélye az IKT-alkalmazások gyarapodásával párhuzamosan egyre nő, habár az ilyen hatások semmiképpen sem korlátozódnak a számítástechnika területére. A licenciákat gyakran nehéz megszerezni. A beruházásoknak egyfelől a szabványosítás és az interoperabilitás hiánya, másfelől a nyílt forráskódú („open source”) technológiák gyér használata állja útját.

3.15

Itt is (ld. a 3.6. pontot) az együttműködés és a klaszterek kialakítása jelenthet megoldást az előbbiekben ábrázolt folyamatokból eredő gondokra, különösen az egyetlen iparággal rendelkező régiókban.

3.16

A szellemi tulajdon alapvető tényező (14). Védelme különleges kihívást jelent a gyakran kis vagy közepes méretű IIC-knek. Az imént már rávilágítottunk, hogy az ilyen jellegű vállalkozások általában milyen gondokkal szembesülnek K+F terveik finanszírozása kapcsán. Nem volna szabad tovább nehezíteni a dolgukat azzal, hogy munkájuk gyümölcsét adott esetben versenytársaik arathatják le.

3.17

A szabadalmak döntő szerepet játszanak. Az EGSZB számos véleményében kifejezte aggodalmát „a közösségi szabadalom bevezetése körüli ismétlődő kudarcok” miatt, amelyek csorbították az uniós kutatási politika hitelét, és nem ösztönözték „az innovatívabb és a versenyképes eredményekre irányuló kutatást” (15). E fontos kérdés kezelésének eredménytelensége rendkívüli – az IIC-k számára olykor vállalhatatlan – módon megdrágítja az innovációk védelmét (különösen az USA-hoz és Japánhoz viszonyítva).

3.18

A költséges szellemitulajdonjog-védelmi eljárások mellett gondot jelent a hatékonyság hiánya is, amelynek hátterében gyakran a jogérvényesítés hiányosságai állnak. A Kínával fenntartott kereskedelmi kapcsolatokban prioritásként kellene kezelni a hamisítást. A gyakori hamisítás az oka annak, hogy számos csúcstechnológiával foglalkozó vállalat nem hajlandó növelni kínai beruházásait, sőt még az eddigieket is visszavonja (16).

3.19

A II. melléklet bemutatja, mekkora gondot jelent az autóalkatrész-iparban a szellemi tulajdonjoggal való visszaélés és a hamisítás.

3.20

A specializálódott IIC-k kezében több ütőkártya van. Amennyiben időben elsajátítják a szükséges készségeket, új lehetőségeket jelenthet számukra, hogy a tömegtermelésről egyre inkább a decentralizációra és az igényekhez szabott termelésre kerül a hangsúly.

3.21

Aggodalomra ad okot, hogy a frissen végzettek többsége Európa-szerte leginkább a nagyvállalatoknál szeretne elhelyezkedni. Az embereket tehát az IIC-knél való munkavállalásra kell ösztönözni, méghozzá a karrierlehetőségek javításával. Az IIC-k különösen akkor vannak bajban, ha összességében túl kevés a frissen végzettek száma – például a műszaki ágazatokban.

3.22

Az úgynevezett „duális képzés” (párhuzamos tanulás és munka), amelyet néhány tagállam – például („duale Ausbildung” néven) Németország, Ausztria és Luxemburg – már alkalmaz, igen hasznosnak bizonyulhat az IIC-k számára.

3.23

Alapvető jelentőségű a munkavállalók képzettségének javítása és képességeik fejlesztése. A szint emeléséhez így mind a munkavállalók, mind a vállalatok hozzájárulhatnak (17). E tekintetben a munkakörülmények javítása is kedvező hatással járhat. Az emberi erőforrások kezelésének korszerű koncepciói, így például a képzési és szakképzési programok rendszeres felülvizsgálata is hozzájárulhat a munkahelyteremtéshez. Ezeket a szempontokat figyelembe kell venni az ágazati megközelítések keretében, beleértve a szociális partnerek közötti párbeszédet is.

3.24

A hatékony oktatási rendszerek és a megfelelő munkavállalói készségek közötti közvetlen összefüggés mellett nem szabad alábecsülni a képzés, az innováció és a kutatás hármas egységének jelentőségét sem. Ebben az összefüggésben nagyon hasznosnak bizonyulhat a „Régiók a gazdasági változásért” elnevezésű új európai kezdeményezés, mivel a regionális dimenziót és a kutatás, a technológiai készségek és a gazdasági klaszterek hatásait állítja középpontba (18).

3.25

Annak érdekében, hogy az IIC-k maximálisan hasznosítani tudják a készségfejlesztésből és a vállalkozói szellem ösztönzéséből fakadó előnyöket, nem szabad elsiklani a területi dimenzió jelentősége fölött. A globalizáció, következésképpen az egyre szélesebb körű nemzetközivé válás a regionális, a vállalatokhoz közel álló szint megerősítésének igényét is maga után vonja. Ez a következők révén érhető el:

3.26

Rendkívül fontos a vállalakozói szellem, valamint a kreativitás és a rugalmasság is, azaz a változó körülményekhez való gyors alkalmazkodás képessége. A kis- és középvállalkozások gyakran jobban kezelik az ilyen kihívásokat, mint a nagyvállalatok, ami segíthet nekik abban, hogy profitáljanak a termelési folyamatok széttöredezéséből és a hálózatok egyéni igényekhez való alkalmazkodásából (19).

4.1

Az érték- és ellátási láncok hatékonyságának javítása érdekében egészséges üzleti környezetet kell teremteni az IIC-k számára. Az EGSZB szerint az európai IIC-k jelenlétét a globális hálózatokban két fontos eszközzel lehet biztosítani: az átdolgozott (ágazati megközelítést alkalmazó) iparpolitikával és a hetedik keretprogrammal.

4.2

Az IIC-ket szisztematikusabb módon be kell vonni az iparpolitika keretébe. Az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak minél előbb és az eddigieknél alaposabban meg kellene vizsgálnia, hogyan hatnak a csúcstechnológiával foglalkozó vállalatokra az olyan területeket érintő új jogszabályok, mint például a technológiai fejlesztés vagy a szabványok meghatározása. „Ipar” alatt túlságosan gyakran csak a nagyvállalatokat értjük. Nemritkán figyelmen kívül hagyjuk az IIC-ket, amelyekkel pedig külön kell konzultálni.

4.3

Az EGSZB hangsúlyozza az IKT jelentőségét az IIC-k számára. Teljes mértékben egyetért „Az elektronikus B2B-piacok megbízhatóságának növelése” című európai bizottsági közleményben megfogalmazott célokkal (20).

4.4

Az Európai Bizottság ezenfelül európai hálózatot hozott létre a kkv-k támogatása céljából az elektronikus üzleti forgalom terén (European e-Business Support Network, eBSN). Az EGSZB támogatja a hálózat fő célját, nevezetesen az elektronikus üzleti forgalom szakértőinek európai szintű összefogását, valamint a tapasztalatok és bevált gyakorlatok átadását.

4.5

Az EU iparpolitikájának egyik alapvető eleme az ágazati nézőpontból folytatott nyílt párbeszéd a jövőbeli lehetőségekről és technológiákról, ahogyan azt a jelenlegi európai technológiai platformok előirányozzák. Bár egyre inkább elmosódnak az ágazatok közötti határok, az ágazati megközelítés ezen a téren még mindig megfelelő, és jó lehetőségeket nyújt az IIC-k számára.

4.6

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni az innováció jelentőségét. Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság javaslatát, miszerint innovációbarát piacokat kell kialakítani egy vezető piacokra („lead markets”) irányuló új kezdeményezéssel, amelynek célja új, innovatív termékek és szolgáltatások kidolgozása és piacra dobása egyes ígéretes területeken (21).

4.7

Fontos az IIC-k részvétele a technológiai platformokban. Remélhetőleg sikerül további eszközöket és utakat találni az akadályok megszüntetésére ezen a téren. Olyan stratégiai kutatási menetrendet kell tervezni, amely az IIC-ket is figyelembe veszi. Megjegyzendő azonban, hogy a platformok mindennapi működésében megfigyelhetők az ilyen jellegű vállalkozások hagyományos gyenge pontjai is, például a kölcsönös bizalom, az idő, a rendelkezésre álló képviselő, és nem ritkán a stratégiai súlypont hiánya.

4.8

A stratégiai kutatási menetrend meghatározása céljából a „Manufuture” magas szintű csoport (22) elemzést végzett. Az elemzés az átalakításokkal kapcsolatban hasonló ötleteket tartalmaz egyrészt az új, hozzáadott értékkel rendelkező termékek, valamint a termelés és a szolgáltatások kombinációja, másrészt az innovatív termelési formák vonatkozásában (23).

4.9

A szállítási láncokra jellemző kizáródás vagy bezáródás emellett gyakran akadályozza a platformokban való eredményes részvételt, amennyiben az IIC-k – még a komoly potenciállal rendelkezők is – nem képesek részt venni interoperábilis rendszerekben.

4.10

Az EGSZB szerint stratégiai jövőképet kell kialakítani az IIC-k számára, amely hozzájárulhatna a kizáródási vagy bezáródási jelenségekből adódó hátrányok kiküszöböléséhez. A cél az interoperabilitás kell, hogy legyen, amely a következők révén érhető el:

4.11

Az EGSZB szerint ugyanezen cél elérését ösztönözné az IIC-k közötti együttműködésre irányuló EU-fórumok létrehozása, amelyekben össze lehetne gyűjteni az európai kreatív és innovációs potenciált.

4.12

Alapvetően fontos a pénzpiacokhoz való hozzáférés javítása.

4.12.1

Az EGSZB szerint a bankokat és egyéb pénzügyi szereplőket, például a kockázatitőke-alapokat nagyobb kockázatvállalási készségre kellene ösztönözni, például arra, hogy csúcstechnológiával foglalkozó IIC-kbe ruházzanak be.

4.12.2

Az IIC-k például könnyebben hozzáférhetnének a tőkepiachoz és a magántőkéhez, ha a fizetési határidők megállapításakor figyelembe lehetne venni a hosszú termékfejlesztési és megtérülési időszakokból adódó lehetséges problematikus késéseket. Ezzel összefüggésben meg kell erősíteni az Európai Beruházási Bank (EBB) és az Európai Beruházási Alap (EBA) szerepét, hogy könnyebben hozzáférhetők legyenek a kockázattal súlyozott hiteleszközök, a kockázati tőke és a garanciarendszerek (26).

4.12.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a pénzintézetek, például az Európai Beruházási Bank átfogóbb támogató szerepet is játszhatnának, elsősorban konzorciumok formájában, amelyben a helybéli vállalkozásokat jól ismerő helyi bankok vennének részt.

4.12.4

Az új stílusú iparpolitika és az ipari-kutatási partnerségek fényében az Európai Beruházási Bank a Kutatási Főigazgatósággal (DG RTD) együtt új közös finanszírozási eszközön dolgozik: a kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmuson (RSFF – Risk Sharing Finance facility). Az eszköz célja a hitelfinanszírozás jobb hozzáférhetősége, elsősorban olyan magánszektorbeli kutatói és hasonló tevékenységek esetében, amelyek a piac által nem fedezett, átlagon felüli kockázati profillal rendelkeznek.

4.13

Az adópolitika a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ennek ellenére mindenképpen ésszerű lenne uniós szinten megvitatni, milyen adópolitikai intézkedésekkel lehetne megerősíteni az európai vállalatok pozícióját a globális érték- és ellátási láncban.

4.14

Elengedhetetlen, hogy az Európai Unió kereskedelmi politikája célul tűzze ki a kis- és középvállalkozások szellemi tulajdonjogának védelmét is, mivel a (nagy) feltörekvő piacok gyakran tisztességtelen és megbízhatatlan módon viszonyulnak az európai vállalkozásokhoz.

4.15

A humán erőforrás döntő jelentőségű. Az oktatási rendszerek minden eddiginél nélkülözhetetlenebbek a fenntartható gazdasági növekedés szempontjából. Az oktatás, a szakképzés és az egész életen át tartó tanulás az egyes emberek, a vállalatok, a szociális partnerek és a hatóságok közös felelőssége (27).

4.16

A szociális partnerek közötti ágazati párbeszéd keretében meg kell vitatni az emberi erőforrások kezelésének testreszabott megközelítéseit, így például a szükséges szakképesítések nyújtását szolgáló képzési programok kidolgozását. Figyelembe kell venni egyben az ipari szerkezetváltás regionális dimenzióját és a „régiók a gazdasági változásért” kezdeményezést is (28).

4.17

A hetedik keretprogramban, amely kapcsolódik az új stílusú iparpolitika célkitűzéseihez, különös figyelmet kellene fordítani a kis- és középvállalkozásokra, ideértve az Európai Beruházási Bankkal közösen kifejlesztett új kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmus (RSFF) (29) megfelelő alkalmazását is. A hetedik keretprogramból finanszírozott magasabb szintű IKT-projektekben alapvető fontosságú az IIC-k részvétele ahhoz, hogy képesek legyenek részt venni a magasabb szintű hálózatokban és az együttműködésben.

4.18

Az EGSZB szerint a hetedik keretprogram hozzájárulhat egy olyan innovációs politika állandósításához, amelynek részét képezik a tudásközpontok (az egyetemek, technológiai intézetek, szakképzési intézmények) és az ipar közötti szoros kapcsolatok. Az érték- és ellátási láncok alapvetően fontosak e politika szempontjából, mivel a program célja új „kiterjesztett termékek” (más néven termék/szolgáltatás-csomagok vagy „product-integrated services”) és új folyamatok kifejlesztésének támogatása. A cél egy egységes, életképes európai hálózati környezet megteremtése, amely az IIC-knek is hasznára válik.

4.19

Az EGSZB megjegyzi, hogy a bürokrácia megnehezíti a kis- és középvállalkozások bevonását a K+F programokba. A legalább egyéves kiválasztási eljárások e vállalkozások számára túlságosan hosszúak.

4.20

Rendkívül kívánatos a kellő feltételek megteremtése az egymással átlátható módon összekapcsolódó, erős hálózati vállalkozások létrehozásához. Az EGSZB amellett foglal állást, hogy a hetedik keretprogram járuljon hozzá az optimális hálózati struktúrák és folyamatok szisztematikus kifejlesztéséhez egy dinamikus és összetett ipari környezetben.

4.21

Hasonló módon kellene ösztönözni a logisztikai és ellátási láncok irányítási struktúráinak megteremtését mind stratégiai, mind operatív szinten.

4.22

A kutatási programok a fizikailag Európához kötött, kevésbé technológiaalapú iparágak számára is biztosíthatják a folyamatos haladást a termelékenység és hatékonyság terén, megőrizve ezáltal versenyelőnyüket.

4.23

Az uniós kutatási programok maradéktalan kihasználása érdekében a vállalkozásoknak nem szabad megfeledkezniük a megfelelő hálózatok létrehozásának jelentőségéről. Rendkívül hasznos lehet a vállalkozások közötti verseny előtti együttműködés – habár ezt az európai IIC-k még nem tudatosították eléggé. Hasonlóan támogatandók a partnerségi kapcsolatok.

4.24

Ennek megfelelően a hetedik keretprogram célja, hogy hozzájáruljon a tudásorientált hálózati iparhoz, amely európai szabványokra épül. E szabványok alapvetők az együttműködés, az összefonódás és az interoperabilitás szempontjából.

4.25

Az EGSZB szerint a hetedik keretprogram kitűnő lehetőséget nyújt az érték- és ellátási hálózatok hatékonyságának növelésére, ezért minden érdekelt felet arra kér, hogy gondoskodjon a program maradéktalan megvalósításáról. Mindez nemcsak a hálózatok kapcsolatainak javítását szolgáló technológiákra (főként IKT-kre) vonatkozik, hanem más kulcstechnológiákra, például a nanotechnológiára is.

4.26

Az iparpolitika alakulása mellett a hetedik keretprogramban fontos helyet kapnak a regionális és helyi összefüggések és intézkedések is, különösen az IIC-k együttműködése a nagyvállalatokkal, közeli egyetemekkel, technológiai intézetekkel és szakképzési központokkal (30).

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/10

1.1

Az utóbbi 50 év folyamán az európai térség átalakult, a globalizációs folyamat pedig még inkább felgyorsítja ezt az átalakulást, amely jelentős következményekkel jár a nagyvárosi területekre, mint Európa életének fontos súlypontjaira (2). A nagyvárosi területek képesek a leginkább megfelelni e kihívásoknak és legjobban kiaknázni a változásokból fakadó lehetőségeiket.

1.2

Az EGSZB véleménye szerint a Tanácsnak és az Európai Bizottságnak közös vizsgálat és iránymutatások tárgyává kell tennie a nagyvárosi területek fejlődési tendenciáit, valamint az e téren születő nemzeti kezdeményezéseket. A megfelelően strukturált, európai szintű vita közös perspektívába helyezi majd a nemzeti megközelítéseket, ami ösztönzőleg hathat majd a regionális szereplőkre is.

1.3

Az EGSZB véleménye szerint az európai nagyvárosi területekről és e területek között folytatott, jobban strukturált viták elősegítenék, hogy ezek a régiók sikeresen alkalmazzák a lisszaboni-göteborgi menetrendet, és ez a nemzeti reformprogramokban is tükröződhetne.

1.4

Az EGSZB megállapítja, hogy néhány éve élénk vita folyik a tárgyban. A nagyvárosok és a lisszaboni stratégia közötti kapcsolat felismerésével minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak a nagyvárosok társadalmi-gazdasági fejlődésének következményei. Ez előrelépést jelent.

1.5

Számos országban és régióban a hatóságok, illetve a magánszektor és a civil társadalom egyaránt erőfeszítéseket tesznek a nagyvárosi területek fenntartható fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtéséért, illetve versenyképességük biztosításáért Európában és a világban. Különösen a németországi fejlemények figyelemreméltóak. A vita objektivitását egyetemi és egyéb, szövetségi szinten elvégzett tanulmányok segítik elő. A nagyvárosi területek tárgyában tartott tárcaközi konferenciákon a nemzeti és regionális hatóságok is részt vettek.

1.6

Az Európai Bizottság városfejlesztési politikája és a Tanács Területrendezési menetrendre vonatkozó tervezete előrelépést jelent, ugyanis létrehozzák egy ambiciózus városfejlesztési politika kereteit. A Menetrend hangsúlyozza a nagy metropoliszok néhány egyedi sajátosságát is. Az EGSZB ugyanakkor megállapítja, hogy a Területrendezési menetrendre vonatkozó tervezet e tekintetben egyelőre túlzottan bizonytalan.

1.7

Az egyes országok eltérő struktúrái és megközelítései ellenére a nagy városi régiók előtt álló kihívások, illetve ambícióik jelentős részben azonosak.

1.8

A nagyvárosi területek kiegyensúlyozott fejlődése szempontjából gyenge pontot jelent az identitás, illetve a megfelelő kormányzás hiánya. A meglévő közigazgatási struktúrák gyakran igen régiek, ami megakadályozza a rugalmas alkalmazkodást.

1.9

A nagyvárosi területek sikerének biztosítása érdekében nélkülözhetetlenek a többszintű – nemzeti, regionális és városi – kötelezettségvállalások; ehhez azonban legitimmé kell tenni a decentralizált szervezeteket, ami megkönnyíti a magánszektor és a civil szervezetek kezdeményezéseit is.

1.10

Az EGSZB ismételten megállapítja, hogy a nagyvárosi területekre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre európai szinten összehasonlítható társadalmi-gazdasági és környezetvédelmi adatok. Az EGSZB véleménye szerint, – mivel ezt európai és nemzeti szinten kellene végezni –, szükség van az európai nagyvárosi területek teljesítményeinek éves utókövetésére gazdasági, szociális és környezetvédelmi szempontból, az egyes területek helyzetére vonatkozó ismeretek gyarapodása és az érintett nagyvárosi szereplők mozgósításának megkönnyítése érdekében.

2.1

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy a Területrendezési menetrend és a Kohéziós stratégiai iránymutatások kiegészítéseként állítson össze zöld könyvet a nagyvárosi területekről, ösztönözve az objektív elemzésen alapuló európai vitát.

2.2

Az EGSZB síkraszáll annak érdekében, hogy a nagyvárosok előtt álló kihívások és a nagyvárosok ambíciói, illetve a tagállamokban felhalmozódott tudás és tapasztalat közös, európai perspektívába helyeződjön, és hogy gondoskodjanak a bevált gyakorlatok terjesztéséről.

2.3

Az EGSZB véleménye szerint az Európai Bizottságnak politikai döntéssel meg kellene bíznia az Eurostatot, hogy évről évre megbízható és összehasonlítható adatokat gyűjtsön az Európai Unió nagyvárosi területeiről, valamint többletforrásokat kell az Eurostat rendelkezésére bocsátani, amelyek lehetővé teszik számára új feladatának ellátását.

2.4

Annak érdekében, hogy az Eurostat minél gyorsabban el tudja végezni ezt a feladatot, az EGSZB azt javasolja, hogy bízzák meg kísérleti tanulmány elkészítésével az ESPON-t vagy egy más kompetens szervezetet, amely megvizsgálná a nagyvárosi területek határainak közös kritériumok alapján történő kijelölésének különféle lehetséges módszereit, és korlátozott adatjegyzéket állítana össze. Ennek elkészítését azonnal el lehetne kezdeni az 1995-2005-ös időszakra, az egymilliónál több lakosú nagyvárosi területekre vonatkozóan, többek között az Európai Munkaerő-felmérés részletes adataira támaszkodva (3).

3.1

2004. évi véleményében az EGSZB felhívta a figyelmet a nagyvárosi területek fejlődésének gazdasági-társadalmi következményeire (4), amelyeket szerinte jelentősen alábecsültek.

3.2

A vélemény célja az volt, hogy felhívja a közösségi intézmények figyelmét a lakosság és a gazdasági tevékenységek nagyvárosi területekre történő koncentrációjának Európa- és világszerte tapasztalható folyamatos, és olykor igen látványos folyamatára.

3.3

2004-es véleményében az EGSZB síkraszáll amellett, hogy a Közösség tűzze napirendjére az európai nagyvárosok fejlődésének kérdését. Az EGSZB az elsők között hangsúlyozta a nagyvárosok szerepe és a lisszaboni stratégia végrehajtása között fennálló közvetlen kapcsolatot. A nagyvárosi területek a világgazdaság laboratóriumai, amelyek a gazdaság motorjaiként, továbbá a kreativitás és az innováció központjaiként működnek.

3.4

Ugyanakkor a nagyvárosokban koncentráltan megjelennek mindazok a főbb kihívások, amelyekkel Európának az elkövetkezendő években szembe kell néznie. Megfigyelhetők ott a szegénységgel, a társadalmi kirekesztéssel és a térbeli szegregációval kapcsolatos jelenségek, amelyek kihatnak a foglalkoztatásra és a (nemzetközi) bűnözésre (5).

3.5

A metropoliszok kisugárzását Európában és világszerte tovább erősítik a közöttük kialakuló mindenfajta típusú kapcsolatok. A nagyvárosok részvételével formálódó új településhálózatok hozzájárulnak az európai integráció elmélyüléséhez.

3.6

Az EGSZB 2004-ben elfogadott véleményében megállapítja, hogy hiányoznak a nagyvárosi területek előnyeit és gyenge oldalait, ellentmondásait és lehetőségeit kielégítő módon bemutató összehasonlító elemzések.

3.7

Ezért hangsúlyozta az EGSZB 2004-ben az európai nagyvárosi területek definiálásának szükségességét, valamint azt, hogy minden egyes metropoliszról megfelelő és összehasonlítható adatokat kell összegyűjteni, a lisszaboni stratégia főbb mutatóit is beleértve.

3.8

A tudásalapú gazdaság és a hálózatokkal átszőtt társadalom vonzóbbá teszi a nagyvárosi területeket a személyek és a gazdasági tevékenységek számára. Egyes tagállamokban nemzeti és regionális szinten élénk vita bontakozott ki a nagy metropoliszokkal és azok kormányzásával kapcsolatban alkalmazandó politikáról. E vitákat szórványosan alulról, illetve felülről kezdeményezett konkrét lépések is követik.

4.1

2004-ben az EGSZB arra kérte az Európai Bizottságot, hogy készítsen átfogó elemzéseket valamennyi érintett biztos bevonásával, és nyújtson be rendszeres jelentéseket a nagyvárosi területek társadalmi-gazdasági helyzetéről, illetve az európai szinten elfoglalt helyükről. Így jobban lehetne értékelni a nagyvárosi területek erősségeit és gyenge pontjait, a politikák pontosabb meghatározása és a bevált gyakorlatok terjesztése érdekében.

4.2

Az EGSZB javaslataira adott válaszában az Európai Bizottság „egyetért az EGSZB mindkét megállapításával a nagyvárosi területeknek a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek megvalósításában betöltött kulcsszerepével, illetve az érintett területekre vonatkozó megbízható, európai szinten összehasonlítható adatok hiányával kapcsolatban” (6).

4.3

Egyetértése ellenére az Európai Bizottság egyelőre nem dolgozott ki célzottabb és átfogóbb megközelítést a nagyvárosi területekkel kapcsolatban. Dolgozik ugyan egyfajta városi politika fokozatos megvalósításán, de ennek keretében nem tesz különbséget a „városok” és a „nagyvárosi területek” között. A statisztikai intézetek hiányos és nemzeti kritériumok alapján összegyűjtött adatai európai szinten nem mindig összehasonlíthatóak.

5.1

A közelmúltban több nemzeti és regionális szintű kezdeményezés is született a nagyvárosok fejlődési tendenciáival kapcsolatban. E kezdeményezések gyakran különféle intézkedéseket is magukba foglalnak az infrastruktúrák, a területrendezés, a gazdasági és a szociális aspektusok, illetve a nagyvárosok közötti szállítási és távközlési infrastruktúrák harmonikusabb fejlődése érdekében. A későbbiekben példaképpen bemutatjuk több ország néhány kezdeményezését. A kép korántsem teljes.

5.1.1

1993-tól fogva Németországban mélyreható vita zajlik a nagyvárosi területekről. Egyetemi szintű tanulmányok és viták születtek a célból, hogy pontos és objektív jegyzékben gyűjtsék össze, milyen funkciókat gyakorolnak a nagy metropoliszok, majd e jegyzékből kiindulva azonosítsák a német nagyvárosi területeket.

5.1.1.1

A német elemzésben a városok és települések, illetve tartományok nemzeti térképének hagyományos felfogása helyett újfajta megközelítés bontakozott ki, amely megváltozott „Leitbild”-ek, modellek alapján rajzolja újra Németország térképét. Az 1992-ből, illetve 1995-ből származó területrendezési iránymutatások és cselekvési programok alapján, amelyek hangsúlyozták a nagyvárosi területek jelentőségét és feladatait, a területrendezésért felelős szövetségi és tartományi miniszterek tárcaközi konferenciájának 2006. június 30-i döntése óta Németország 11 nagyvárosi régióval rendelkezik. Az ezzel a kérdéssel foglalkozó első tárcaközi konferenciát 2003-ban tartották.

5.1.1.2

A német nagyvárosi régiók térképéből az derül ki, hogy a meglévő közigazgatási rendszer nem esik egybe a nagyvárosi területek földrajzi határaival. Nürnberg nagyvárosi régiója például magában foglalja Nürnberg városát, valamint a szomszédos városi és vidéki jellegű településeket. Mások, például Frankfurt-am-Main és Hamburg és területe, több tartományra is átterjed. Megint mások egyetlen tartomány egy részére terjednek ki – például München vagy a Ruhr-vidék. Számos esetben tematikus regionalizációról beszélhetünk; például a kultúra, a sport, a fenntarthatóság vagy a tájak esetében. A nagyvárosi területek minden esetben jelentősebb és kisebb városokból, illetve mezőgazdasági övezetekből állnak. Így pontosan sikerül meghatározni e nagyvárosi övezetek területének határait.

5.1.1.3

Németország (egyelőre) nem tervez egyedi nemzeti intézkedéseket e területekkel kapcsolatban. A nagyvárosi régiókat felkérték, hogy határozzák meg és emeljék ki egyedi sajátosságaikat. A cél annak elősegítése, hogy a német nagyvárosi területek autonóm szereplőkké fejlődhessenek az európai és nemzetközi kontextusban. Természetesen a területek ambícióit egyes nemzeti politikák – például a vasúti és légiközlekedési politika – is támogathatják majd.

5.1.1.4

Az újfajta megközelítés legitimitásának megerősítése érdekében Németország felhívta a nagyvárosi területeket, hogy – egyéni sajátosságaik és saját koncepciójuk szerint – alakítsanak ki demokratikus képviseleti rendszereket. Ezek módozatait szabadon határozhatják meg; akár közvetlen választások formájában, mint például a stuttgarti régió, akár a városok és települések közvetett képviseletének formájában, mint a nürnbergi régió esetében.

5.1.1.5

A szóban forgó – egyébként különböző jellemzőket felmutató – nagyvárosi területek keretében megvitatandó és megvalósítandó politikai célkitűzések a következők: a versenyképességhez szükséges kritikus tömeg biztosítása, a hatékony kormányzás feltételeinek megteremtése, a felelősségi körök megosztásának tisztázása, egy többcentrumú térbeli szerveződés kialakítása, az urbanizáció, illetve a vidéki térségek megóvása közötti kielégítő egyensúly megtalálása, a szállítási hálózatok fejlesztése és a mobilitás biztosítása, az innováció és a gazdasági klaszterek támogatása, a technológiai és természeti kockázatok kezelése, a közberuházásokhoz szükséges források előteremtése, a nemzetközi hozzáférhetőség javítása, a régió népszerűsítése.

5.1.2

Nagy-Britanniában a metropoliszok fokozott fejlesztése iránti érdeklődés a század elejétől kezdve mutatkozik meg. 2004-ben kormányjegyzéket tettek közzé a Londonon kívüli nagyvárosi területek versenyképességéről (7). A cél az volt, hogy megteremtsék a feltételeket a „city-region”-nak nevezett területek autonómiájának megerősítéséhez a nemzetközi kontextusban. A tervbe vett folyamat azonban elakadt, elsősorban a newcastle-i régióban létrehozandó regionális közgyűlésről rendezett népszavazás negatív eredménye miatt.

5.1.2.1

Az angliai viták tárgya jelenleg a hatáskörök elosztása – egyrészről a nemzeti szint és a regionális szint, másfelől a városok és egyéb települések között – azokban a kiemelten sűrűn lakott régiókban, amelyeket korábban majdani nagyvárosi területekként azonosítottak. A „city-region”-ök létrehozása továbbra is napirenden van. A jelenleg folyó vita ellentmondásai ellenére a közeljövőben fehér könyvet tesznek közzé a kérdésről, és az elfogadott, a németországiakhoz hasonlítható kritériumokon alapuló új területszervezési rendszer is előkészületben van.

5.1.2.2

Különbséget kell tenni a politikai decentralizáció és a metropoliszok fejlődésének támogatása között. Az utóbbi jellemzője a rugalmasság, valamint az önkormányzatok között a lehetőségek kihasználása és a kihívásokkal való közös szembenézés érdekében létrejövő szövetségek. Kiváló példa erre az Észak-Angliában (Manchester, Liverpool, Leeds, Sheffield, Newcastle és York) kialakuló, „Northern Way” elnevezésű, alulról felfelé épülő kezdeményezés. E folyamat jellegzetessége a nagyvárosi régión belül létrejövő településközi egyezmények kialakulása.

5.1.2.3

A britek ugyanakkor nélkülözhetetlennek tekintik a helyi és regionális kezdeményezéseket támogató, felülről lefelé ható megközelítést, mivel számos stratégiai döntés csak közös megegyezés alapján születhet meg. E döntések három menetrend keretében valósulhatnak meg: a versenyképességi menetrend célja a legsikeresebb, illetve a legkevésbé sikeres régiók támogatása, a társadalmi kohézióra vonatkozó menetrend a hátrányos helyzetű népességet szolgálja, a környezetvédelmi menetrend pedig az életminőség javítását és a természeti erőforrások megóvását szolgáló konkrét intézkedéseket tartalmazza. Ezen a három területen a nagyvárosi területeket tekintik a legmegfelelőbb földrajzi szintnek e politikák alkalmazásához.

5.1.3

Franciaországban a kérdés 1960 óta van terítéken. A közelmúltig azonban igen kevés konkrét intézkedés született, mert a felek alábecsülték a vita politikai dimenzióját. A politikai dimenzió hiánya a közelmúltig általánosabb szinten egész Európa-szerte jellemző volt.

5.1.3.1

2004-ben a DIACT (8) pályázati felhívást tett közzé nagyvárosi projektek benyújtására, a nagyvárosok közötti együttműködés ösztönzése, illetve a nagyvárosi régiók gazdasági fejlődésének támogatása érdekében. Az érintett minisztériumok főosztályvezetőiből, illetve szakértőkből álló zsűri tizenöt, helyi önkormányzatok által készített nagyvárosi projektet választott ki. A projektek körvonalait 2006 folyamán pontosították. 2007-ben állami támogatásban részesülő, nagyvárosokkal kapcsolatos szerződések kötésére kerül sor, amelyek strukturális projektek megvalósítását célozzák. E kezdeményezésével a DIACT elismeri a nagyvárosi régiók jelentőségét és kulcsfontosságú szerepét az egyes területek versenyképességében.

5.1.4

Olaszországban, akárcsak Spanyolországban, fejlődik a regionalizáció. E tendencia, amely közvetlenül nem érinti a nagyvárosi területeket, ugyanakkor új (jogi) lehetőségeket teremt a metropoliszok kormányzásához.

5.1.4.1

Olaszországban egy 1990-ben hozott törvény felülről lefelé ható megközelítésről intézkedett, 14 nagyvárosi területet azonosítva. E törvény nem került végrehajtásra. 1999-ben egy újabb törvény adott lehetőséget a nagyvárosi régiók létrehozására irányuló, alulról jövő kezdeményezések elindítására. Ennek nyomán egyetlen, 20 települést tömörítő, saját költségvetéssel rendelkező közgyűlés alakult meg, Bologna régiójában. Végezetül 2001-ben az alkotmány reformja lehetővé tette három nagyvárosi régió megalakulását, Róma, Nápoly és Milánó körül. E reform végrehajtása a közelmúltban új lendületet kapott.

5.1.4.2

Spanyolországban a területi kérdésekben folytatott viták elválaszthatatlanok a területi autonómia kérdésétől. Az autonóm régiók e téren kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek. Következésképpen az ő hatáskörükbe tartoznak a nagyvárosi területek is. Ezzel egy időben a nagyvárosok megerősödésének folyamata is tapasztalható, miközben folyamatosan zajlik a központi kormány, a régiók és az olyan nagyvárosi területek, mint Madrid, Barcelona és Valencia közötti erőpróba. Külön modellként említhető Bilbao, amely a köz- magántársulás révén kialakuló metropolizáció szempontjából igazi sikertörténetnek nevezhető.

5.1.4.3

Nagyvárosi területeket nem csak a nagy országokban, vagy külön országokban jelöltek ki. A leismertebb példák erre az olyan nagyvárosi területek, mint az ún. „Centrope”-régió, vagyis a Bécs-Pozsony-Brno-Győr alkotta, négy (!) országra kiterjedő régió, illetve a Koppenhága-Malmö régió (Dánia és Svédország). Mindkettőben haladás tapasztalható. Hollandiában mélyreható vita zajlik a Randstad legmegfelelőbb kormányzásáról, amely megszűntetné a régió infrastrukturális, térbeli és társadalmi-gazdasági fejlődését gátoló adminisztratív széttöredezettséget.

5.1.5

Az új tagországokban az említett országokéhoz hasonló fejlemények figyelhetők meg. Lengyelországban a kormány kijelölt néhány nagyvárosi területet vagy city-regiont. Jó példa erre Katowice, amely a közelmúltban megkapta a nagyvárosi terület specifikus státusát. Megfelelő regionális kormányzás híján azonban a városok és nagyvárosok rendszerint ellenőrzés nélkül, következésképpen önkényesen fejlődnek. Egyes nagyvárosok ezért a decentralizált politizálás hagyományát követő országok módszerei és szakértelme felé fordulnak.

5.1.6

Az ipari és kereskedelmi kamarák, mint az üzleti világ jól ismert, aktív helyi és regionális szintű képviselői, szintén részesei a metropolizáció folyamatának, különösen a fővárosok és a „city-region”-ök esetében. Mindenütt hozzájárulnak az adott terület gazdasági vonzerejéhez és kisugárzásához, ugyanakkor tekintetbe veszik az életminőség és a természetvédelem igényeit is.

6.1

Az EU szintjén a lisszaboni stratégia végrehajtása a Barroso vezette Európai Bizottság elsőszámú célkitűzése. Ebben valamennyi biztos érintett. A Regionális Politika Főigazgatóság a lisszaboni stratégiát helyezte az „új stílusú” regionális politika középpontjába, amelynek a városfejlesztés alkotja a zászlóshajóját.

6.1.1

„Lisszabon” és a városfejlesztés valamennyi, közösségi programokban részt vevő régióban prioritássá lépett elő. E programok nem foglalkoznak kimondottan a nagyvárosi területekkel. Utóbbiak szempontjából különösen az URBACT program nagy jelentőségű (9).

6.1.2

A Regionális Politika Főigazgatóság mellett gyakran más főigazgatóságok – például a Kutatási, a Környezetvédelmi és a Közlekedési Főigazgatóság – által irányított programok is nagy jelentőséggel bírnak a metropoliszok szempontjából, mivel a korábbiaknál nagyobb mértékben támaszkodnak a lisszaboni célkitűzésekre. A nagyvárosok mint olyanok ugyan közvetlenül nem érintettek, ám minden, a városok teljesítményének növelését célzó program alkalmazható a metropoliszokra is.

6.1.3

2006 júniusában a Tanács egy munkacsoportja közzétette a területrendezési menetrend első tervezetét (10). Ebben pontosan le vannak írva az európai társadalom urbanizációs tendenciái. Továbbra is hiányzik azonban a városok és nagyvárosi területek közötti világos különbségtétel.

6.2

A területrendezésért felelős miniszterek informális tanácskozása több ízben is foglalkozott a (nagy)városok kihívásaival (11). A területrendezés a jelenlegi Szerződés – a környezetről szóló cím alatt – 175. cikkének (2) bekezdése (12) szerint az Unió hatáskörébe tartozik.

6.3

Az Európai Parlament  (13) hangsúlyozza, hogy „az Unió lakosságának 78 %-a városokban, illetve városi övezetekben és agglomerációkban él, amelyek olyan települések, ahol a legösszetettebb és egyben leggyakoribb nehézségek (…) fokozottabban fordulnak elő”, és „ahol a jövő születik”. Úgy véli, hogy ezek a regionális fejlesztés, illetve a lisszaboni és göteborgi célkitűzések megvalósításának kulcsfontosságú szereplői.

6.3.1

Az Európai Parlament kéri, hogy az Európai Bizottság minden főigazgatósága, amely közvetve vagy közvetlenül a városokkal kapcsolatos kérdéseken dolgozik, kezdjen egyeztetést a városi realitások konkrét problémáinak meghatározásáról minden cselekvési területen; valamint hogy ismertessék a végrehajtott politikák pozitív hatásait. Egy szolgálatközi munkacsoport felállítását javasolja, és párbeszédet sürget a területrendezésről.

6.4

A Régiók Bizottsága egyre határozottabban felhívja a közösségi intézmények figyelmét a városi régiók előtt álló kihívásokra. Végkövetkeztetéseit ugyanazok a megfontolások és elvek inspirálják, mint az EP és az EGSZB végkövetkeztetéseit.

6.4.1

A Régiók Bizottsága hangsúlyozza a „funkcionális régiók”, valamint a – nemzeti, regionális és helyi – közigazgatási határokon túllépő partneri együttműködés létezését. Ezt az együttműködést az uniós politikáknak speciális ösztönzőkkel kellene támogatniuk, például a nagy térségek stratégiai fejlesztési projektjeinek előmozdításával. Különösen fontos, hogy új együttműködési hálózatokat hozzanak létre a nagyvárosi és a városi területek között, és hogy a létezőket erősítsék meg, többek között az INTERREG III kezdeményezés keretében folyó együttműködés révén. A 2007-2013-as időszakban ez az együttműködés a területfejlesztési együttműködésre vonatkozó célkitűzés alapján bontakozik ki (14).

6.5

2006 márciusában és szeptemberében kiadott nyilatkozataiban a METREX-hálózat (15) hangsúlyozza a nagyvárosi területek definiálásának szükségességét, valamint az Európai Unió Területrendezési menetrendjének kulcsfontosságú tényezőiként való elismerésüket. Sürgeti a nagyvárosi területekre vonatkozó európai szintű, összehasonlítható adatok összegyűjtését. Továbbá kéri az Európai Bizottságot, hogy állítson össze zöld könyvet, három fő témára: a gazdasági versenyképességre, a társadalmi kohézióra és a környezetvédelemre koncentrálva. Úgy véli, hogy számos nagy horderejű, Európa jövőjét is meghatározó problémára – amilyenek például a klímaváltozás, a népesség elöregedése vagy a bevándorlás kihívásai – csak a nagyvárosi területek közreműködésével lehet hatékony és integrált megoldást találni. Végezetül úgy véli, hogy a nagyvárosi területek döntő szerepet játszhatnak a lisszaboni célkitűzések megvalósításában, biztosítva Európa versenyképességét a globális színtéren.

6.6

A Brüsszelben képviselt régiók száma az elmúlt 15 év során jelentős mértékben megnőtt (16). Az általuk rendezett konferenciákon a nagyvárosi területek fejlesztése és teljesítményei gyakran szerepelnek a legélénkebb vitákat kiváltó témák között.

6.7

A Brüsszelben képviselt régiók egy része éppen „Lisszaboni Régiók” néven szerveződött csoportba.

6.8

Az ESPON program keretében az utóbbi évek során jelentős mennyiségű információ, adat, mutató és jelentés látott napvilágot az európai régiók kapcsán. Ugyanakkor mivel a regionális közigazgatási határok jelentősen különböznek a nagyvárosi területek határaitól, a nagyvárosi térségek fejlesztésének, területrendezésének és irányításának illetékesei e kiváló minőségű munkák eredményeiben mégsem találják meg azokat az információkat és elemzéseket, amelyek alapján meghatározhatnák a metropoliszok rendelkezésre álló potenciáljának kiaknázásához leginkább megfelelő politikákat.

6.9

A Regionális Politika Főigazgatóság és az Eurostat elindította az úgynevezett Városi audit projektet, amelytől bizonyos számú városra vonatkozóan megbízható, összehasonlítható mutatókat várnak (17). Az EGSZB üdvözli az erőfeszítéseket, amelyek a városi övezetekre vonatkozó adatok gyűjtésére irányulnak. A rendelkezésre bocsátott információk jellege azonban még nem teszi lehetővé széleskörű felhasználásukat (18).

7.1

Az EGSZB megállapítja, hogy a nagyvárosi területekről folytatott vita ma – elsősorban két ok miatt – jóval élénkebb, mint néhány évvel ezelőtt volt. Egyrészt a nagyvárosi területek számának világszerte történő növekedése nyilvánvalóvá tette, hogy a városi szerveződés új formája alakul ki – gyors ütemben (19). Másrészt a nagyvárosi területek gazdasági, szociális és környezeti fejlődése, illetve a lisszaboni stratégia között fennálló kapcsolat felismerése szintén hozzájárult a vita élénküléséhez.

7.2

A legmegfelelőbb megközelítésről valamennyi kisebb és nagyobb, fejlettebb és kevésbé fejlett tagállamban folynak politikai és társadalmi viták.

7.3

Ezek a viták eleinte nemzeti keretek között zajlanak. A hatóságok azonban számos esetben elismerik, hogy egyes nagyvárosi területek valójában nem maradnak a nemzeti határokon belül. A korábban már említett Koppenhága-Malmö és Bécs-Pozsony régió mellett idézhetnénk a francia hatóságok által meghatározott olyan nagyvárosi területeket is, mint a Metz-Luxembourg-Saarbrücken vagy a Lille-Courtrai régió. A nagyvárosi terület jellegű, határokon átnyúló régiók száma az egész Unióban nő.

7.4

Annak ellenére, hogy a vita néhány éve mind intenzívebbé válik, az EGSZB megállapítja, hogy ezek az új struktúrák még gyerekcipőben járnak.

7.5

A városok és nagyvárosi területek nagy többsége, amelyek európai és globális szinten fel kívánják hívni a figyelmet jelentőségükre, nemzeti vagy regionális adatokkal szemlélteti saját helyzetét, gyakran úgy, hogy nincs pontosan tisztában az érintett terület tényleges dimenzióival. Ez az egyik következménye annak, hogy a nagyvárosi területek, illetve azon közigazgatási régió(k), amely(ek)hez tartoznak, határai nem esnek egybe.

7.6

Az EGSZB megállapítja, hogy az eltérő nemzeti és regionális megközelítések és struktúrák ellenére nyilvánvaló konvergencia mutatkozik a problémák tekintetében. A legtöbb vita egyebek között az alábbiakról folyik:

7.7

A lakosság nincs mindig tudatában annak, hogy egy nagyvárosi területhez tartozik. Az európai nagyvárosi területeknek nincsen politikai legitimitásuk. A múltbeli közigazgatási struktúrák már nem elegendőek – régebbi korszakokból származnak, – de a nemzeti kormányok nagyon tekintettel vannak az érintett felek, különösen a területi közigazgatási testületek ellenállására. A nagyvárosi területek azonban hatalmas kihívások előtt állnak. Ezek leküzdéséhez és a változások megfelelő kezeléséhez – átfogó stratégia kidolgozása érdekében – majdnem mindenhol a kormányzás új szervezeti formáira van szükség.

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/16

1.1

Az EGSZB köszönetet mond a német elnökségnek, és gratulál előkészítő munkájáért, valamint a területfejlesztési menetrenddel kapcsolatos átláthatóság és konzultációk érdekében tett erőfeszítéseiért.

1.2

Az EGSZB véleménye szerint elérkezett annak az ideje, hogy a Tanácson belüli informális koordináció jelenlegi szakaszából átlépjünk egy új szakaszba, amelyet szorosabb politikai együttműködés jellemez. A már elvégzett munka alapján és az ESPON által tervezett új hozzájárulásokkal újabb lépést kellene tenni az integráció felé vezető úton, egyértelmű megbízást adva az Európai Bizottságnak kezdeményezési joga gyakorlására.

1.3

Az EGSZB véleménye szerint a Tanácson belül a területfejlesztési menetrendről folyó vitákból konkrét politikai döntéseknek kell születniük. Ehhez az Európai Bizottság fokozottabb bevonása szükséges, hiszen az Európai Bizottság a legalkalmasabb annak biztosítására, hogy az Európai Unió területi kohéziójára vonatkozó különböző megközelítések következetesek és egymással összeegyeztethetőek legyenek.

1.4

Az uniós szintű területi kohézió céljának elérése érdekében az Európai Bizottságnak egy jól működő, külön egységet kell létrehoznia, amely elemzi, értékeli és ismerteti a területi kohézióra vonatkozó európai megközelítés hozzáadott értékét megerősítő politikai javaslatokat.

1.5

Az EGSZB javasolja, hogy biztosítsák a folytonosságot az után is, hogy a német elnökség megbízatása véget ér. Az Európai Bizottságnak egy, a tagállamok és a régiók területrendezési politikáinak hatásköreit tiszteletben tartó cselekvési program segítségével tanulmányoznia, összegeznie, majd alkalmaznia kellene a területfejlesztési menetrendet.

1.6

Az Európai Bizottság jelenleg készülő negyedik kohéziós jelentésének meg kellene vizsgálnia a közösségi alapok területi hatását, és kapcsolódási pontokat kellene megállapítania a területfejlesztési menetrend célkitűzései és a kohéziós politika között. Az EGSZB véleménye szerint olyan programokat kell kidolgozni, amelyek a határokon átnyúló együttműködést szolgálják.

1.7

A területfejlesztési menetrend kormányzatába kiegyensúlyozott módon be kell vonni különböző, a területfejlesztésben részt vevő helyi, regionális, állami és európai szintű közigazgatásokat, valamint a szervezett civil társadalmat, amellyel előzetesen konzultálni kellene.

1.8

Az EGSZB azt javasolja, hogy a Miniszterek Tanácsa pontos iránymutatások alkalmazásával a nyílt koordinációs módszert használja a területfejlesztési menetrendre, első lépésként abban az irányban, hogy az alkotmányszerződés hatályba lépése után ezek a kérdések átkerüljenek a közösségi módszer alkalmazási szférájába.

1.9

Az EGSZB reméli, hogy az EU hamarosan ratifikálja az alkotmányszerződést, amelyben a területi kohézióra vonatkozó cél is rögzítve van, és javasolja, hogy tekintettel a területfejlesztési menetrenddel kapcsolatos valódi konszenzusra, az Informális Lipcsei Tanács következtetései a menetrend fokozatos bevezetését ajánlják, és ne azt hangsúlyozzák, hogy az nem kötelező érvényű.

1.10

Ennek értelmében az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy javasolja a Miniszterek Tanácsának a területfejlesztési menetrend alkalmazásának a jelenlegi jogalap alapján történő felgyorsítását.

2.1

2006. november 7-én a Szövetségi Közlekedési, Építési és Városfejlesztési Minisztérium a leendő német elnökség nevében feltáró vélemény kidolgozására kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot a Területfejlesztési menetrend tárgyában:

2.2

A területi kohézióról és a városfejlesztésről 2007. május 24-25-én Lipcsében tartandó informális ülésükön az európai miniszterek „Az EU területfejlesztési menetrendje”  (1), címmel politikai vitadokumentumot fogadnak el, amely „Az EU területi helyzete és kilátásai” (2). című jelentésre épül. Ez a jelentés az EU területfejlesztési politikájával kapcsolatos fő kihívásokat vizsgálja meg, és példákkal illusztrálja, hogyan lehetne jobban kihasználni az Európa területi sokféleségében rejlő lehetőségeket a fenntartható gazdasági növekedés ösztönzése érdekében. Az EU területfejlesztési menetrendje az EU területi sokféleségének nagyobb figyelembevételére irányuló ajánlásokból és a területfejlesztési politikával kapcsolatos cselekvési programra vonatkozó javaslatokból áll.

2.3

Az EGSZB 1995 óta az európai területfejlesztési politika terén a megerősített együttműködés mellett foglal állást:

Más, újabb keletű vélemények is támogatják az európai integráció területi dimenziójának nagyobb mértékű bevonását és figyelembevételét:

3.1

A területrendezésért és általában a területi politikákért felelős miniszterek első informális találkozóját 1989-ben, Nantes-ban tartották.

3.2

Ilyen jellegű ülésre a soros uniós elnökségek kezdeményezésére kerül sor. Az 1993-as liège-i ülés úgy döntött, hogy Európai Területfejlesztési Perspektívát (ESDP)  (3) dolgoz ki. E stratégia, amelyet 1999-ben, Potsdamban fogadtak el, közös referenciakeretet nyújt a területrendezésért és területi politikákért felelős miniszterek informális találkozóihoz.

3.3

A területi kohézióról 2004 novemberében Rotterdamban rendezett informális miniszteri találkozón a miniszterek megállapodtak abban, hogy 2007-ig kialakított politikai napirendjükbe beépítik „Az EU területfejlesztési menetrendje” című összefoglaló dokumentum elkészítését, amelyre a területfejlesztési menetrend épül.

3.4

A Területfejlesztési menetrend olyan stratégiai keret, amely meghatározza az Európai Unió területfejlesztési prioritásait. A területi kohézió erősítésével – e kohézió úgy határozható meg, mint a kohéziós politika alkalmazkodása a földrajzi kihívások és lehetőségek specifikus szükségleteihez és jellemzőihez – hozzájárul a gazdasági növekedéshez és a fenntartható fejlődéshez a kiegyensúlyozott és fenntartható területfejlesztés elérése érdekében.

3.5

A területi kohézióra vonatkozó célkitűzés – a gazdasági és társadalmi kohézió harmadik dimenziójaként – szerepelt a 2003. júniusi alkotmányszerződés-tervezet III-116. cikkében. A Harmadik jelentés a kohézióról, amelyet 2005-ben tett közzé az Európai Bizottság, ugyancsak megvizsgálja a közösségi politikák területi dimenzióját. A kohézióra vonatkozó közösségi stratégiai iránymutatásokban, amelyeket 2006-ban fogadtak el, szintén szerepel a kohéziónak ez az új területi dimenziója.

3.6

A 2005 májusában Luxemburgban tartott informális miniszteri ülésen a miniszterek a Területfejlesztési menetrend következő témáit és prioritásait hagyták jóvá:

3.7

A legfontosabb intézkedések többek között a következők:

4.1

Az ESDP a területfejlesztéssel és -rendezéssel foglalkozó különböző érintettek (EU, tagállamok, régiók és más helyi testületek) közös referenciakerete, amely egy policentrikus Európa területi dimenzióját és az uniós ágazati politikák területi szintre történő, szükséges lebontását támogatja. Kormányközi kezdeményezés, amelyet az 1999. évi potsdami miniszteri ülés fogadott el, és nem kötelező érvényű. A gyakorlatban az ESDP-t eddig csak az Európai Területrendezési Megfigyelő Hálózat (ESPON (4)) létrehozásával kapcsolatban alkalmazták, valamint közvetetten, a három INTERREG-programon keresztül.

4.2

Az ESDP céljai a következők:

4.3

Az alábbi négy kulcsfontosságú folyamat kölcsönhatásban áll egymással, és számottevő nyomást gyakorol a területi fejlődésre:

4.4

Az említett tényezők alapján az ESDP a következő iránymutatásokat fogalmazta meg:

4.5

A tervekben szereplő néhány konkrét intézkedés:

4.6.1

Az Európai Területi Tervezési Megfigyelő Hálózat (ESPON) alkalmazott kutatási program a területfejlesztés területén, amelyet az INTERREG és a tagállamok finanszíroznak. A programnak az a célja, hogy a nemzeti és regionális európai politikák kidolgozóit rendszeres, friss ismeretanyaggal lássa el a területi tendenciákkal és az európai régiókat és területeket érintő politikák hatásaival kapcsolatban, olyan információkkal, amelyek közvetlenül hozzájárulhatnak a politikák kidolgozásához és alkalmazásához.

4.6.2

Az ESPON program összes alkalmazott kutatása 29 európai ország – a 27 uniós tagállam, valamint Norvégia és Svájc – területére terjed ki.

4.6.3

A költségvetést várhatóan jelentősen növelik a 2000-2006-os időszakra előirányzott 7 millió euróhoz képest: az új ESPON 2013-as program (a 2007-2013-as időszakra) 34 millió euróval számolhat, és a tagállami hozzájárulásokkal ez az összeg a 45 millió eurót is elérheti.

5.1.1

Egy közös európai megközelítés hozzáadott értéke a területfejlesztéssel kapcsolatos összes kérdésben döntő jelentőségű. Tekintettel az elmúlt évtizedekben felhalmozódott tapasztalatokra és az európai integrációval kapcsolatos területi dimenzió figyelembevételének szükségességére, az általános európai területi megközelítést érintő politikákat fokozatosan „közösségiesíteni” kellene.

5.1.2

Az Európai Unió számos területi hatású közösségi politikát folytat. Ilyen a versenypolitika, a transzeurópai közlekedési, távközlési és energiahálózatok, a környezetvédelmi politika, az agrárpolitika, a kutatási és technológiai fejlesztési politika, a regionális politika, az EBB beruházásai stb. Az EU azonban nem alakított ki közös megközelítést, amely magában foglalná, értékelné és koordinálná e politikáknak Európa területére gyakorolt hatásait.

5.1.3

A közös európai területi megközelítéshez közös európai célkitűzésekre és iránymutatásokra van szükség. Az olyan európai területfejlesztési iránymutatások esetében, amelyek célja a környezetvédelem, a policentrikus és fenntartható városfejlesztés, a transzeurópai hálózatok, valamint a természeti, technológiai és az éghajlatváltozással összefüggő katasztrófák EU-s szintű tervezetek keretében történő megelőzése, nyilvánvaló az európai hozzáadott érték.

5.1.4

Az úgynevezett „közösségi módszer” (5) azt jelenti, hogy az Európai Bizottság – saját vagy más közösségi szervek kezdeményezésére – konkrét javaslatokat dolgoz ki, amelyeket a Miniszterek Tanácsa fogadhat el, adott esetben az Európai Parlamenttel közös együttdöntési eljárás keretében.

5.1.5

Bizonyos politikák esetében a Tanács az úgynevezett „nyílt koordinációs módszert” alkalmazza, amely a közösségi módszernél kevésbé intenzív és pontos politikai eljárás. Az EGSZB úgy véli, hogy a területfejlesztési menetrenddel kapcsolatos kérdések esetében a nyílt koordinációs módszer első lépésként lehet hasznos, a közösségi módszer alkalmazása előtt. Az alkotmányszerződés elfogadásáig – amely lehetővé teszi majd a közösségi módszer alkalmazását – a nyílt koordinációs módszer alkalmazható.

5.1.6

Más európai politikákkal kapcsolatos tapasztalatok tanúsága szerint azonban ez a rendszer csak akkor hasznos, ha az Európai Bizottság nagyon aktív szerepet vállal, és ha egészen konkrét célokat és útmutatásokat állapítanak meg.

5.1.7

Függetlenül attól, milyen sors vár az európai alkotmányszerződés-tervezetre, amely a III. szakasz címében – ehhez az EGSZB támogatását is élvezve – szerepelteti a „területi kohézió” szókapcsolatot, a közös európai területi megközelítés kidolgozásához a jelenleg hatályos Szerződés (EKSz) alábbi cikkeinek kellene jogalapul szolgálniuk, feltéve, hogy e megközelítés az Európai Unió hatáskörében marad:

5.2.1

A közösségi regionális politika kulcsfontosságú eszköz a gazdasági és társadalmi kohézió, a gazdasági konvergencia és általában véve az európai integrációs folyamat elősegítéséhez.

5.2.2

Az EGSZB mindig is támogatta ezt a politikát, amely az európai régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentésére törekszik – sikerrel.

5.2.3

Tekintettel a bővítési folyamat következtében kialakult új egyenlőtlenségekre, ezt a regionális politikát, amely a legsikeresebb közösségi politikák közé tartozik, továbbra is alkalmazni kell.

5.2.4

E regionális politika nem összeegyeztethetetlen – éppen ellenkezőleg – az új, 2007-2013-as időszakra vonatkozó területfejlesztési menetrendben javasolt hatékony területi kohéziós politikával.

5.3.1

A két legutóbbi bővítés új kihívások elé állította az európai térséget: 2004 óta az uniós tagállamok száma 15-ről 27-re emelkedett, a lakosság száma 28 %-kal (382 millióról 490 millióra), a terület pedig 34 %-kal (3,2-ről 4,3 millió km2-re) nőtt. Az új dimenzió és az EU területi jellemzőinek sokszínűvé válása következtében sürgősen át kell tekinteni ezt a területi és földrajzi helyzetet, valamint ezek lehetséges változásait.

5.3.2

A két legutóbbi bővítés jelentős területi kihívást jelent, amelyet az Európai Bizottságnak alaposan meg kell vizsgálnia.

5.3.3

Lényegesen nőtt a belső és külső határok mentén fekvő régiók száma. A határ menti régiók kihívást, egyszersmind valódi lehetőséget is jelentenek ahhoz, hogy az integrációs folyamat tényleges változáshoz vezessen.

5.4.1

Az Európa területét érintő kihívásokkal és kockázatokkal európai megközelítéssel kell foglalkozni. Az európai területre vonatkozó közös koncepció hozzáadott értéke kétségbevonhatatlan, és ezt a közös koncepciót kulcsfontosságú stratégiai szükségletnek kellene tekinteni.

5.4.2

Érdemes kiemelni e terület néhány jellemzőjét:

Fizikai és földrajzi egységként tehát a terület alapvető stratégiai jelentőségű. Az Európai Bizottság által végzett hatásvizsgálatok során tekintettel kell lenni erre a területi megközelítésmódra is, ami szükségessé teszi az EPSON (Európai Területrendezési Megfigyelő Hálózat) közreműködését.

5.5.1

Az EU-nak megfelelő kormányzási rendszerrel kellene rendelkeznie, amelyben kellő egyensúly alakul ki a területi kormányzás különböző szintjei között, ugyanis az európai területen belül a helyi, regionális, nemzeti és uniós szintű kormányzatoknak egyaránt megvan a szerepük. A szubszidiaritás elvét a koherencia, valamint a közös, holisztikus megközelítés garantálása mellett tiszteletben kell tartani.

5.5.2

Arra is szükség van, hogy a társadalmi és polgári párbeszéddel kapcsolatos strukturált eljárások révén a civil társadalom is részt vegyen a különböző szintek munkájában. Számos tagállamban és európai régióban gazdasági és szociális tanácsok (vagy hasonló testületek) működnek, amelyeket mozgósítani kellene annak érdekében, hogy – a szociális partnerekkel és más civil szervezetekkel közösen – aktív szerepet játsszanak a területi ügyekkel kapcsolatos konzultációs és kormányzási rendszerekben.

6.1

A területfejlesztési menetrend Az Európai Unió területi helyzete és kilátásai című dokumentumon alapul, amely nem összegző dokumentum, hanem olyan szöveg, amelyhez az Unió soros elnökségei egymás után hozzáfűzték észrevételeiket. A dokumentum 197 pontban mutatja be a terület előtt álló valamennyi kihívást, így rendkívül hasznos útmutató, amelyre alapozva az Európai Bizottságnak cselekvési tervet kellene javasolnia.

6.2

A területfejlesztési menetrendnek magában kellene foglalnia a tagállamok területi stratégiáit, figyelembe kellene vennie a többi közösségi politika területi dimenzióját, továbbá fel kellene kutatnia a komplementaritás és a szinergia területeit az európai szintézis kialakítása érdekében, az uniós területi stratégiára vonatkozó, a 8. pontban javasolt iránymutatások segítségével.

6.3

Az EU területfejlesztési menetrendjének kialakítása során a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi fenntarthatóságon alapuló megközelítést kellene alkalmazni.

7.1.1

A területi kohézió olyan európai területi megközelítés bevezetésére törekszik, amely keretet biztosít a tagállamok és a régiók által kidolgozott és alkalmazott területi stratégiákhoz, és összeegyeztethetővé teszi őket egymással.

7.1.2

A területi kohéziónak elsősorban a területrendezést, másodsorban pedig a város- és regionális tervezést érintő kérdésekre kellene összpontosítania. Amint a CEMAT (6) 1994-ben megállapította, a területrendezés a területi szintű fenntartható fejlődés elérésének ideális eszköze.

7.1.3

Ezért erőfeszítéseket kell tenni a területrendezés fogalmi, módszertani és terminológiai tisztázására. A területrendezés interdiszciplináris megközelítés és átfogó prioritás, amely számos kérdést érint; mindenekelőtt a környezetet, a közlekedést és a távközlést, a lakásügyet, a településeket és ipartelepeket.

7.2.1

A lisszaboni stratégiával összhangban az EGSZB azt javasolja, hogy az EU területén kiegyensúlyozottabb gazdasági fejlődésre törekedjenek annak érdekében, hogy minden polgár és valamennyi terület haszonélvezője lehessen a fejlődésnek, ideértve az állandó természeti és strukturális hátrányoktól sújtott régiókat is (7).

7.2.2

A társadalmi kohézió kialakulását valamennyi európai politikának elő kell segítenie. Az EGSZB azt javasolja, hogy a területfejlesztési menetrend célkitűzései között a társadalmi kohézióra vonatkozó célkitűzések is szerepeljenek, hiszen az európai terület az a hely, ahol az emberek élnek, ahol lehetőségekhez jutnak, és problémákkal szembesülnek.

7.2.3

A városok és nagyvárosi térségek policentrikus fejlődése, továbbá az ilyen övezetek, illetve a legkülső és vidéki területek közötti konstruktív kapcsolat kialakulása elősegítheti, hogy Európában nagyobb gazdasági és társadalmi egyensúly alakuljon ki. A területi megközelítés alapvető céljai között a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemnek, a bevándorlók beilleszkedésének (8), a lakáspolitika ösztönzésének, az esélyegyenlőségnek és a jó minőségű közszolgáltatások kialakításának is szerepelnie kell.

7.3.1

Az éghajlatváltozásról szóló legfrissebb jelentések mind felhívják a figyelmet a probléma súlyosságára. Nyilvánvaló, hogy a globális felmelegedés tény, nem pedig csak állítás. Az európai terület kezdi érezni az éghajlatváltozás számos hatását. A területrendezésnek szembe kell néznie ezzel az új kihívással, hogy megpróbálja mérsékelni és kiküszöbölni azon hatások némelyikét, amelyeket az éghajlatváltozás okoz a területen.

7.3.2

A kockázatok és természeti katasztrófák leküzdésére európai tervet kell kidolgozni. Nem science-fictionről van szó. Az angol kormány által felkért Sir Nicholas Stern közelmúltban készült jelentéséből (9) világosan kiderül, milyen nagy a tét a Föld számára: a globális GDP legalább 1 %-át az éghajlatváltozás elleni küzdelemre kellene fordítani, mert különben az éghajlatváltozással összefüggő összes költségek és kockázatok a globális GDP 5 %-os csökkenéséhez vezetnek, sőt, ha a felmelegedés legkárosabb hatásai a jelenlegi ütemben bontakoznak ki, akkor az előző szám akár a 20 %-ot is elérheti.

7.3.3

Az ENSZ szakértői csoportja által az éghajlatváltozásról a közelmúltban készített jelentés, amelyet 2007. február 2-án, Párizsban ismertettek, megerősíti, hogy az éghajlatváltozás az eddig előrejelzett időpontoknál már korábban károsan hathat a kohézióra és a versenyképességre, az élet minőségére és a fenntartható fejlődésre. Az EGSZB azt javasolja, hogy területrendezési kérdések esetén vegyék figyelembe az éghajlatváltozás hatásait.

7.3.4

Azokat a kockázatokat is tekintetbe kell venni, amelyeket balesetek vagy terroristatámadások által előidézett technológiai katasztrófák (radioaktív, vegyi vagy bakteriológiai válságok) okoznak, és ezenfelül már jó előre gondolni kell az esetleges tömeges népességáramlásokra is.

7.4.1

A transzeurópai közlekedési hálózatok (TEN-T) ötletét először a nyolcvanas évek végén, az egységes piaccal kapcsolatban vetették fel. Egységes piacról és szabad mozgásról addig nincs értelme beszélni, amíg a különböző tagállami és regionális közlekedési hálózatokat egy modern, hatékony, egész Európára kiterjedő infrastruktúrarendszer segítségével össze nem kapcsolják egymással.

7.4.2

1992 óta a Szerződés XV. címe (154., 155. és 156. cikk) a transzeurópai hálózatokkal foglalkozik. Az elmúlt 15 év mérlege kiábrándító, sőt, aggasztó. A negatív mérleg részben finanszírozási nehézségeknek és a politikai akarat hiányának tulajdonítható. Az EGSZB sajnálatát fejezi ki, hogy politikai értelemben elfeledték, feladták és eltemették a 2003-as Növekedési Kezdeményezést (10), amely többek között jelentős transzeurópai hálózatok létrehozásáról szólt. Az EGSZB kérdése: Az európai területre és annak infrastruktúráira vonatkozó átfogó koncepció hiánya vajon milyen mértékben felelős a transzeurópai közlekedési, távközlési és energiahálózatok nem kielégítő mérlegéért?

7.4.3

Az egyik fő célként az EGSZB azt kívánja kiemelni, hogy – a kisvárosokhoz, vidéki területekhez és szigetekhez megfelelően kapcsolódó kiegyensúlyozott páneurópai hálózat révén – valamennyi polgár és régió kellőképpen hozzáférjen és csatlakozzon a közlekedési hálózatokhoz.

7.4.4

Európa jelenleg nem rendelkezik megfelelő energiahálózattal (áram, kőolaj, földgáz). E hálózat hiánya megbéníthatja a gazdasági tevékenységet, ezenkívül azon régiók és területek esetében, amelyek jelenleg nem férnek hozzá ezekhez a hálózatokhoz, sérül az esélyegyenlőség elve.

7.4.5

Az európai energiapolitikának mind a természeti erőforrások védelme, mind a társadalmi és területi kohézió biztosítása érdekében alkalmaznia kell a területi megközelítést.

7.4.6

A lisszaboni stratégia megvalósításához arra is szükség van, hogy valamennyi terület és valamennyi polgár hozzáférjen az információs társadalomhoz, annak hálózataihoz, a tudás szabad áramlásához és a képzéshez. Az EU területfejlesztési menetrendjének kiemelten kellene kezelnie ezt a megközelítést.

7.5.1

Az európai fizikai és természeti környezet és a biodiverzitás védelmére vonatkozó cél csak akkor érhető el, ha az egész területen közös politikai megközelítést alkalmaznak. Ebből a szempontból döntő fontosságú az európai hozzáadott érték.

7.5.2

A területfejlesztési menetrend egy új, hatékonyabb környezetvédelmi és a biodiverzitás megőrzését (11) szolgáló politika alapja kellene hogy legyen.

7.6.1

Európa rendkívül jelentős kulturális örökséggel büszkélkedhet, amelyet az EU-nak védelmeznie kell. Az európai régiók nagy kulturális változatosságot mutatnak, ami meghatározó jelentőségű az európaiak történelmének és identitásának szempontjából.

7.6.2

A területfejlesztési menetrendnek ösztönöznie kell ennek a gazdag, változatos kulturális örökségnek a megőrzését, amely a gazdasági fejlődésnek és a társadalmi kohéziónak is endogén tényezője kell hogy legyen.

8.1

Az EU területi stratégiájára vonatkozó iránymutatásoknak – a szubszidiaritás és az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett – maximális gazdasági hatékonyság, társadalmi kohézió és környezeti fenntarthatóság elérésére kellene törekedniük.

8.2

A közösségi területre vonatkozó fenntartható területi stratégiával kapcsolatos iránymutatások – anélkül, hogy beavatkozást jelentenének a tagállamok és a régiók területrendezési politikáinak hatáskörébe – olyan referenciakeretet adnak az európai területre vonatkozóan, amelynek tartalommal és jelentéssel kell megtöltenie a területi kohéziót.

8.3

A területi stratégiára vonatkozó, gazdasági, társadalmi és területi kohézió elérését célzó iránymutatásoknak kiemelten kell foglalkozniuk az alábbiakkal:

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/22

1.1

Ez a vélemény nem foglalkozhatott a Versenypolitikai Főigazgatóság valamennyi tevékenységi körével (1). Néhány kiválasztott kérdéskört érinthetett csupán, egyáltalán nem érintve az antitröszttel, fúziókkal/összefonódásokkal és állami támogatásokkal kapcsolatos ügyekre vonatkozó bírósági határozatokat, hiszen ezek tárgyalása egy mélyreható külön tanulmányt igényelt volna a részletes piaci magatartásról és annak hatósági megítéléséről. Ugyanakkor a jelentésből az is kiderül, hogy azt a hozzáállást, amit az ügyek kezelésénél a Versenypolitikai Főigazgatóság tanúsít az eljárások végigvitelével, az állhatatosság jellemzi, valamint az arra való figyelés, hogy megfelelő és a gyakorlatban alkalmazható megoldásokat találjanak a felmerült problémákra. Ha valamit bírálni kellene, akkor talán néhány olyan választott témakört lehet említeni, amelyek esetében a Lisszaboni Programban és az ahhoz csatlakozó dokumentumokban felvázolt nemzetközi versenyképességi követelmények kielégítéséhez az ágazat jelentősége nem indokolja az Európai Bizottság által ráfordított figyelmet. Az EGSZB számára ennek egyik példája a „2005. évi jelentés: szakmai szolgáltatások – több reform lehetősége” című utókövető dokumentum, illetve az Európai Bizottság munkadokumentuma, amelynek címe: „A tagállamok előrehaladása a szakmai szolgáltatások területén az indokolatlan korlátozások felülvizsgálatában és megszüntetésében”. Az EGSZB véleménye szerint a szolgáltatásoknak a Lisszaboni Program szellemében említett liberalizálása elsősorban a nemzetközileg fontos szolgáltatásokra (infrastruktúra, távközlés, szállítás stb.) értendő, és sokkal kisebb mértékben az ún. szabad foglalkozásokra (ideértve az építészeket, ügyvédeket, orvosokat, mérnököket, könyvelőket és gyógyszerészeket); ezek legtöbbször helyi jelentőségű mikrovállalkozások, és a szubszidiaritás értelmében tagállami kompetencia vonatkozik rájuk (l. a Cipolla-Macrino-esetet, C-94/04 és C-202/04 egyesített ügyek (2)). Senki sem tagadhatja, hogy bizonyos megkötöttségek szükségesek a magas szakmai színvonal, a tapasztalat és a bizalom társadalmi elvárásainak való megfeleléshez. Az EGSZB üdvözli a szabadfoglalkozásoknak a tagországok különböző, eltérő érintett piacaira vonatkozó olyan részletes elemzéseit, amelyek felmérik a fennálló korlátozások kiterjedését és fokát. Ugyanakkor azonban hangsúlyozandó, hogy nem csupán a versenystruktúrát meghatározó gazdasági hatások, hanem a javasolt liberalizációknak a társadalom szövetében valószínűleg bekövetkező hatásai is képezzék vizsgálat tárgyát. Ez a tény nem zárja ki az NVH-k által lefolytatandó antitröszteljárásokat, amelyek elsősorban a szakmai szervezetek árrögzítő törekvései ellen irányulnak.

1.2

Az EGSZB azt a javaslatot kapta, hogy támaszkodjon nagyobb mértékben a saját berkeiben képviselt szövetségek és civil szervezetek hatalmas szakmai tapasztalatára és szakértelmére abból a célból, hogy figyelemmel kísérje a Versenypolitikai Főigazgatóság tevékenységét és – időről időre – még vizsgálatokat is kezdeményezzen az antitröszttel és az állami támogatásokkal kapcsolatos eljárások megindítására. A Versenypolitikai Főigazgatóság ehhez annyiban tudna hozzájárulni, hogy rendszeres tájékoztatást nyújt politikaalakítási célkitűzéseiről, sőt akár ügyekkel kapcsolatos tevékenységéről is, a bizalmas ügykezelés keretein belül.

1.3

Be kellene vezetni az EGSZB képviselői és a Versenypolitikai Főigazgatóság fogyasztói kapcsolattartója közötti rendszeres találkozókat. A kölcsönös információcsere ösztönözheti a fogyasztóvédelmi szervezetekkel folytatott folyamatos párbeszédet. Amikor a Versenypolitikai Főigazgatóság által az energiára (gáz és villamos áram), illetve a pénzügyi szolgáltatásokra (lakossági banki szolgáltatások és üzleti biztosítás) vonatkozóan végzett ágazati vizsgálatok (3) összefoglalására majd sor kerül, a vizsgálatok eredményeit hozzáférhetővé kellene tenni az EGSZB képviselői számára, hogy tanulmányozhassák és észrevételezhessék azokat (amennyiben lehetséges, munkacsoport formájában).

1.4

Az EGSZB szükségesnek látja nézetei összegzését arról, hogy a Bizottság küldetésében megfogalmazott gazdasági és társadalmi értékeket hogyan befolyásolja a versenypolitika. Ezen cél érdekében a közeljövőben olyan tanulmány kidolgozását kell megkezdenie, amely a lisszaboni program szellemében kifejti a verseny és versenyképesség fogalmát és tényleges tartalmát, valamint a tagországok társadalmaira várhatólag gyakorolt hatásait.

1.5

Amikor a Versenypolitikai Főigazgatóság vitát kezdeményezett az EKSz. 82. cikkének alkalmazásáról (ez az erőfölénnyel való visszaélés), közzétett egy tanulmányt a versenytársakra és magára a versenyre nézve káros, kizárólagos típusú magatartásról, amelyet széles körben megvitattak. Az Európai Bizottság megígérte a kizsákmányoló típusú magatartásról szóló folytatást, amely a fogyasztók és a piacon erőfölénnyel rendelkező vállalatok beszállítóinak (a kkv-knak) szemszögéből még érzékenyebb terület. Az EGSZB azon a véleményen van, hogy az Európai Bizottságnak most össze kellene állítania a 82. szakasz szerinti kizsákmányoló típusú magatartásokról szóló vitaanyagot, arról le kellene folytatni a vitát, és az erőfölénnyel való visszaélés szabályainak értelmezéséhez egy egységes irányelvben kellene levonni a következtetéseket akkor, amikor már elegendő közös jellemzőt sikerült lefektetni mindkét – tehát a kizárólagos és a kizsákmányoló – típusú visszaélő magatartásra vonatkozólag.

2.1

A szabad piac nem vezet mindig a lehető legjobb eredményhez. A versenytorzulások egyaránt sújtják a munkavállalókat és a fogyasztókat, valamint a vállalkozásokat és általában véve a gazdaságot. A versenypolitika és a versenyjog olyan kormányzati eszköz, amely arra szolgál, hogy a közigazgatási jog anyagi és eljárási szabályainak révén meghatározza és érvényesítse a tisztességes piaci magatartást.

2.2

A jelentésről szóló EGSZB-vélemény ismertetése során érdemes megemlíteni, hogy a modern, piacorientált, demokratikus államoknak két fontos eszközfajta is rendelkezésükre áll a gazdaság befolyásolására.

2.2.1

A Versenypolitikai Főigazgatóság abban a helyzetben van, hogy mindkét politikát alkalmazza: az EK Szerződés 81., 82. és 86. cikkének alkalmazása (4) egy versenyhatóság tipikus tevékenységeinek felel meg.

2.3

Egy másik fontos meggondolás az a széles körben elfogadott nézet, hogy valószínűleg a piaci szereplők közötti tisztességes, torzításmentes és megvalósítható verseny nyújtja a legjobb garanciát a fogyasztók részére arra nézve, hogy az áruk minősége és választéka megfeleljen elvárásaiknak. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy sok más tényező is befolyással bír az ún. fogyasztói érdekre: többek között a társadalom általános helyzete vagy az anyagi és szellemi-erkölcsi tényezők helyzete, illetve hiánya. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (a továbbiakban „EGSZB” vagy „bizottság”) a Versenypolitikai Főigazgatóság jelentését átfogó keretbe állítja és az EGSZB küldetésében rögzített értéke szemszögéből vizsgálja.

3.1

Amikor az Európai Bizottság a Római Szerződés antitrösztről (versenykorlátozásokról) szóló 81. és 82. cikkeire vonatkozólag jogalkalmazói hatáskörét gyakorolja, ez a tagállamokban működő vállalkozások  (5) felé irányul, és így egyfajta kvázi bírósági hatáskör gyakorlásához hasonlítható, mivel a vállalatok piaci magatartását utólag ítéli meg, a versenyjogi szabályoknak megfelelően. Ez a tevékenység, amelyet az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága (DG COMP) a hatvanas évek elejétől folytat, az Európai Bizottság határozataiban jut érvényre. Az Európai Bizottság, az Elsőfokú Bíróság és az Európai Bíróság (fellebbezésekkel kapcsolatban hozott) ítéleteivel együtt az elmúlt 45 év alatt mérvadó precedens-esetekre támaszkodó jogi rendszert épített fel. A különféle piaci helyzetekre vonatkozó ítéletek által így felhalmozott esetjog az acquis communautaire egyik legértékesebb vívmánya.

3.2

A 2005-ös jelentésből kiderül, hogy a DG COMP nagyon is tisztában van az EU-n belüli és kívüli gazdasági verseny minden lényeges mozzanatával és e verseny jogi védelme biztosításának feladataival. Ez annál inkább is így van, mivel a közösségi anyagi esetjogot a nemzeti versenyhatóságok és bíróságok is alkalmazhatják, és így e szabályok folyamatosan alakítják az EU és az egyes nemzetek joggyakorlatát.

2005-tel kapcsolatban az EGSZB-nek a következő kezdeményezésekhez, javaslatokhoz és intézkedésekhez van hozzáfűznivalója:

3.2.1

Az antitröszt- és fúziós ügyekben az Európai Bizottság irataiba való betekintésről szóló rendelet: Ez az eljárások során mindig kényes kérdés, amely részleteinek finomításán az Európai Bizottság folyamatosan dolgozik. Az Európai Bizottság fontosnak tartja annak biztosítását, hogy anyagaiba – tehát mind az iratokba, mind pedig azok elektronikus változatába – az antitröszt- és fúziós ügyekben érdekelt vállalkozások betekintést nyerhessenek. Az új rendelet az 1997-ben elfogadott régi szöveg helyébe lép.

3.2.2

A lehetséges panaszosok információszolgáltatásra való felhívása a versenyszabályok hatékony érvényesítésének elősegítése érdekében: Érdekes módon ezt a felhívást a jelen vélemény tárgyát képező jelentésben tették közzé. A felhívás rávilágít a piacok figyelemmel kísérése során a versenyhatóságok előtt álló nehézségekre, és arra hívja fel a civil szervezeteket és szakmai szövetségeket, hogy vállaljanak aktív szerepet a jelentős versenyjogsértésekre irányuló vizsgálatok kezdeményezésében, illetve azok lefolytatásában (pl. bizonyítékgyűjtés által).

3.2.3

Vitaanyag az EKSz. 82. cikke alkalmazásáról (erőfölénnyel való visszaélés): A Versenypolitikai Főigazgatóság szándéka az volt, hogy szakmai vitát kezdeményezzen az olyan társaságok kizárólagos versenykorlátozó magatartásáról, amelyek elegendő piaci erővel rendelkeznek ahhoz, hogy egyoldalú előnyök megszerzése céljából befolyásolják versenytársaik magatartását. A vitaanyaghoz (amely jövőbeli irányelvek alapját képezi) több mint száz hozzászólás érkezett. Ezek többsége az érintett piacok és szereplők gazdasági elemzésének szükségességét hangsúlyozza. E megfigyelés indokoltsága tagadhatatlan. Ugyanakkor számos hozzászólás azon elv elismerésének fontosságát emeli ki, hogy ne akadályozzák a hatékonyan működő vállatokat piaci stratégiáik végrehajtása közben. Ez az jelenti, hogy e divatos elmélet a tisztességtelen piaci magatartás szigorú tilalmazása helyett elnézőbb magatartásra (rule of reason, „a józan mérlegelés” elve vagy szabálya) buzdít a sikeres, bár agresszív üzleti stratégiákkal kapcsolatban. Ez azonban az európai esetjog értelmében (6) ütközik azzal az Európában uralkodó felfogással, amely nem tűri a nemkívánatos versenytársak kiszorítására irányuló tisztességtelen piaci magatartást (7). Kétségkívül ez a dilemma áll a versenypolitikák középpontjában: hol vannak azok a határok, amelyeket a meghatározó piaci szereplők nem léphetnek át? Mivel az EGSZB meg kívánja védeni a civil társadalom (a kkv-k (8), a munkavállalók, a fogyasztók stb.) érdekeit, nagy érdeklődéssel várja a vita kimenetelét.

3.2.4

A hatásértékelési irányelv előirányozza az Európai Bizottság éves munkaprogramjában szereplő valamennyi jogalkotási és politikai kezdeményezés átvilágítását a versenyre esetlegesen gyakorolt pozitív és negatív hatások szempontjából. Ez a kezdeményezés arra szolgál, hogy már az EU jogalkotási szakaszában elkerüljék „a verseny szükségtelen vagy aránytalan korlátozásait”. A piacokra (melyekre?) gyakorolt lehetséges hatások mérlegelése bizonyítéka annak, hogy az „élénk” – vagy „tökéletes” (azaz tisztességes és torzításmentes) verseny fogalma milyen mélyen berögzült az Európai Bizottság gondolkodásmódjába. Az EGSZB úgy véli, hogy a „verseny” fogalmát sokkal tágabban kellene értelmezni, és különösen a fogyasztók, a munkavállalók valamint a kis-és középvállalkozások esetében a hosszú távú érdekek jelentősen eltérhetnek a „tökéletes” versenyviszonyok pillanatnyi érdekeitől (9).

3.2.5

Zöld könyv az EK antitröszt szabályainak megsértésére épülő kártérítési keresetekről: Az EGSZB legutóbbi, 2006. október 26-i véleménye egyetértő volt ebben az ügyben. A Bizottság „Zöld könyv az EK antitröszt szabályainak megsértésére épülő kártérítési keresetekről” című előterjesztése jó fogadtatást kapott, és széles körű vitát indított meg azon igény miatt, hogy a versenyellenes üzleti gyakorlatok kárvallottjai visszakövetelhessék veszteségeiket. A legutóbbi, INT/306 sz. véleményben az EGSZB többek között kijelenti, hogy a cél az európai belső piacon működő összes érintett védelme. Az áruk szabad mozgásából következőleg minden országban szükség van egy bizonyos fokú egyöntetűségre a szerződésekből következő jogok és kötelezettségek tekintetében. Az államhatárokat átlépő kereskedelemre vonatkozólag pedig elő kell segíteni a különböző országok jogalkotásainak bizonyos fokú harmonizációját.

3.2.5.1

Másodszor: figyelembe veendők az európai és nemzeti versenyhatóságok (NVH-k), amelyek feladata meghatározni a tiltott üzleti gyakorlatokat, és azokra olyan szankciókat alkalmazni, amelyek sújtják a jogszabályokat sértő vállalkozásokat.

3.2.6

Ágazati vizsgálatok kezdeményezése a nemrégiben liberalizált gáz- és villamosáram-piacokra vonatkozólag: Ezek a vizsgálatok bizonyosan hozzájárulnak a valós helyzet tisztázásához ezekben a nagyon fontos és kiterjedt ágazatokban, amelyekben a liberalizációt hosszú ideje egyfajta csodaszerként emlegették. Legfőbb ideje annak, hogy a helyi, nemzeti és a még ennél is kiterjedtebb piacokat elfogulatlan vizsgálatnak vessék alá annak érdekében, hogy fény derüljön jó néhány, a fogyasztókat, a munkavállalókat és vállalkozásokat károsító monopolhelyzetre.

3.2.7

Elektronikus kommunikáció: Növekvő elégedetlenség jellemzi az elektronikus kommunikáció egyre nagyobb mértékben integrált európai piacait. A mobilhálózat-szolgáltatók nemzetközi roaming (barangolási) szolgáltatásokért nagykereskedelmi szinten felszámított díjai túl magasak. Ezért a Versenypolitikai Főigazgatóság kifogásközlésekkel vizsgálatokat kezdeményezett a szolgáltató társaságoknál. A vizsgálat előzetes következtetései szerint három vezető német társaság közül kettő visszaélt erőfölényével, amikor „tisztességtelen és túlzó árakat” számított fel.

3.2.7.1

Az EGSZB szeretné megragadni ezt az alkalmat annak tényszerű megállapítására, hogy a „túlzó árak” kifejezés és fogalom fokozatosan szivárgott be az EKSz. 82. cikkének (10), értelmezésébe, hiszen a Szerződés szövegezése csak „tisztességtelen árak kikötéséről”, más szóval igazságtalan vagy indokolatlan árakról szól. Annak oka, hogy az Európai Bizottság eddig elutasította az erőfölényes vállalkozások kizsákmányoló típusú áremelést jelentő piaci magatartásainak vizsgálatát és elmarasztalását, az volt, hogy nem kívánt megállapítani „jó” és „rossz” árakat (11) (ezek főleg a különböző országokban értékesített szolgáltatásokra vonatkoztak). Ugyanakkor a mobiltelefon-szolgáltatók egyre növekvő nemzetközi kapcsolási (barangolási) igényeket elégítenek ki, és a fogyasztók hozzáállása egyre költségérzékenyebbé válik. Joggal érezhetik úgy, hogy már egy csekély mértékű áremelkedés is „tisztességtelen” lehet anélkül, hogy „túlzó” lenne. Az EGSZB érdeklődéssel várja az Európai Bizottság megállapításait és határozatait a jelen, illetve egyéb hasonló eseteket illetően is.

3.2.8

Az AstraZenec-kel szemben a szabályozói rendszerrel való visszaélés miatti bírság kiszabására vonatkozó határozat: Az Európai Bizottság újszerű megközelítést alkalmazott az EKSz. 82. cikke értelmezését illetően, amikor az AstraZeneca AB-t és az AstraZeneca Plc-t („AZ”) 60 millió euróra bírságolta az EKSz. 82. cikkének (és az EGT 54. cikkének) megsértése miatt. A visszaélés lényege az volt, hogy az egymással összefonódott társaságok – azon szellemi tulajdonjog védelmének megőrzése érdekében, amely számos piacon magas termékár fenntartását tette lehetővé számukra – egy tanácsi rendelet alapján visszaéltek a hivatalos eljárásokkal azáltal, hogy a Losec nevű (gyomorfekély ellen használatos) termékük szabadalmához kiegészítő oltalmi tanúsítványt szereztek. A visszaélést azáltal követték el, hogy az adott döntéshozó hatóságok és szervek részére félrevezető információt szolgáltattak. Ez a szabadalom kiterjesztéséhez vezetett. Ebből következően a Losecre vonatkozó szabadalom érvényességét nem lehetett lejártnak tekinteni. Ez azt eredményezte, hogy Losec nem vált generikus termékké, ami a forgalomba hozatalra képes kisebb cégeket megakadályozta abban, hogy a gyomorfekély ellen használatos terméket az AstraZeneca cégekénél jóval alacsonyabb áron állítsák elő. A szabadalom lejártának késleltetése által kiváltott hatás így tehát közvetetten ártott a fogyasztóknak.

3.2.8.1

Az említett antitröszteljárás újdonságát az jelentette, hogy az Európai Bizottság határozatában úgy találta, hogy még akkor is, ha a szabadalom kiterjesztési eljárásának keretében a versenytársak számára nyitva állt a jogorvoslatok lehetősége, ez nem zárta ki a EKSz. 82. cikkének alkalmazását. Az AstraZeneca cégek erőfölényben voltak az adott európai (és egyéb) piacokon, és a visszaélést csalárd módon indított eljárások útján követték el.

3.2.8.2

Az EGSZB szeretné megragadni az alkalmat annak hangsúlyozására, hogy ez a fajta piaci magatartás sokkal jobban illene az ún. tisztességtelen piaci magatartások (12) kategóriájába, amely jelenleg még nem tartozik a Versenypolitikai Főigazgatóság hatáskörébe. A fent említett esetben a visszaélést erőfölényes helyzetből kényszerítették ki, azonban sok más esetben vállalkozások – piaci erőviszonyaiktól függetlenül – hasonlóképp járnak el és maradnak büntetlenül. Ha integrált közösségi piacokban gondolkodunk, a fogyasztók és versenytársak – sok esetben kkv-k – hatékonyabb védelméről is gondoskodnunk kell. Az Európai Bizottság AstraZeneca-ügyben hozott határozata előhírnöke az e téren várható haladásnak.

3.2.9

A végrehajtást ellenőrző megbízott vonatkozásában elfogadott határozat az egykori Microsoft-ügyben: Ennek a híres ügynek komoly utóhatásai és tanulságai voltak az egyesült államokbeli vállalatokra nézve, melyek megértették, hogy az európai jogrendszer „őrzőkutya” szerepét még az Unión kívüli leghatalmasabb piaci szereplőkkel szemben is érvényesíti. Ez a legutóbbi döntés mutatja, hogy az Európai Bizottság milyen rugalmasan keres és dolgoz ki kölcsönösen elfogadható megoldásokat úgy, hogy az EU-jogszabályt megsértő vállalkozás visszatérhessen a normális versenykeretek közé. Egy olyan megbízott kinevezése (13), aki figyelemmel kíséri az információs ipari óriásnak a határozat által előírt jogorvoslatok megfelelő végrehajtására irányuló törekvéseit, tulajdonképpen a vállalati összefonódások ellenőrzésének gyakorlatából kölcsönzött eszköz, amely tükrözi a Versenypolitikai Főigazgatóság jó szándékát a vita rendezésére irányuló együttműködés során.

3.2.10

Vizsgálatok indítása a pénzügyi szolgáltatási szektorban: Az EGSZB helyesli a bankkártyák, a lakossági banki szolgáltatások, (folyószámla-vezetés, valamint a kis- és középvállalkozások finanszírozása, illetve az üzleti biztosítás) egyik speciális jelenségének vonatkozásában indított vizsgálatokat (lásd a 2.2.10.2 pontot).

3.2.10.1

A fent említett banki szolgáltatásokkal kapcsolatban a versenyt a piacra lépési akadályok, a valódi választék hiánya és – vélhetőleg – a létező erőfölényes pozíciók is hátráltatják.

3.2.10.2

Az üzleti biztosításokat illetően az ágazati vizsgálat „különösen a biztosítók és biztosítótársaságok közötti együttműködés szintjét fogja vizsgálni olyan területeken, mint például a szabványos kötvényfeltételek megállapítása (14). Míg sok esetben az ilyen együttműködés hatékonyságot eredményez, az együttműködés lehetséges torzító hatásai korlátozhatják a keresleti oldal lehetőségeit a fedezeti feltételek megtárgyalásakor, illetve korlátozhatják a piacon a versenyt és az innovációt”.

3.2.11

A közúti, vasúti és belvízi utasszállítás közszolgálati követelményeiről és szerződéseiről szóló európai bizottsági javaslat: Az utasszállítás közszolgálati követelményeiről és szerződéseiről szóló átdolgozott javaslat ösztönözheti az e téren aktív kkv-k bevonását, ezáltal jobb helyzetbe hozhatja őket a helyi közlekedésben való részvétel tekintetében.

3.2.12

A kőkemény kartellek elleni küzdelemre szakosodott Kartelligazgatóság felállítása: Az EGSZB teljes mértékben támogatja a kartellügyek professzionális kezelésében elért haladást.

3.2.13

2004. május 1. óta az antitröszteljárásokról szóló 1/2003 és 773/2004 sz. rendeletek új rendszert vezettek be a piaci szereplők között létrejövő megállapodások lehetséges versenyellenes szándékainak, illetve hatásainak feltérképezésére. A tervezett közös vállalkozási, valamint (horizontális és vertikális) együttműködési szerződéseket – a versenyhatóság arra vonatkozó előzetes álláspontjának megszerzése érdekében, hogy a tervezett megállapodás esetleg nem versenyellenes-e – nem lehet többé bejelenteni sem az Európai Bizottsághoz, sem pedig a nemzeti versenyhatóságokhoz. Ez azt jelenti, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság által 2004. május 1. előtt kiállított egyedi mentesítés, „megerősítő levél” vagy „nemleges megállapítás” helyett a vállalkozásoknak maguknak kell a tervezett megállapodás valamennyi szempontját arra nézve megvizsgálniuk, hogy az EKSz. 81. cikke (3) bekezdésének értelmében a szerződés eleget tesz-e az adott érintett piacokon előidézett pozitív hatások bármelyik (vagy összes) ott megfogalmazott követelményének (15). A feltételek egyike az, hogy amennyiben egy ilyen (legtöbbször közös vállalkozási) megállapodást kötnek egy bizonyos piacon, amely előnyös a résztvevőkre nézve, az előnyökből részt kell kapniuk a fogyasztóknak is.

3.2.13.1

Az EGSZB hangsúlyozni kívánja, hogy a fenti pont utolsó mondatában megfogalmazott feltétel nem teljesítése ok kell, hogy legyen egy adott magatartás versenyellenessé minősítéséhez. A 81. cikk (1) bekezdését sértő megállapodások értékelésekor az Európai Bizottságnak minden olyan bizonyítékot, amely bizonyítja, hogy a magatartás arra irányult, hogy szándékosan kárt okozzon a fogyasztóknak, súlyosbító körülményként kellene értékelnie.

4.1

Az Európai Bizottság egyik fontos szerepe az összefonódások által előre meghatározható piaci struktúra és erőfölény vizsgálata, amelyeket a nagyobb piaci erő és a jobb piaci pozíciók megszerzése érdekében a fejlesztő, gyártó és piaci kapacitásaikat összpontosítani kívánó cégek hoznak létre. Nem csak a cégek közötti fúziók, de a vállalkozások között létrejövő közös vállalkozások is összefonódásnak tekinthetők, amennyiben a végrehajtó hatáskörök egy egységes irányító szintre összpontosulnak, és a különböző résztvevők tevékenységei egyetlen piaci szereplő tevékenységi körének felelnek meg az adott piacon. Az összefonódások értelme többek között a fokozott hatékonyság, a termékfejlesztés felgyorsítása, a költségek csökkentése és az irányító szinten jelentkező előnyök. Ugyanakkor versenypolitikai szempontból az összefonódások ártalmasak lehetnek, mivel a piaci erők összpontosulása nagyon gyakran vezet erőfölény kialakulásához, ez pedig a visszaélés magas kockázatával jár. Néha az összefonódások negatív hatással járnak. Több tanulmányban kimutatták, hogy a fúziók nem mindig segítik elő a hatékonyságot vagy a növekedést. Hosszú távon képesek még a nyereségességet és a vállalat értékét is negatív módon befolyásolni. Egyidejűleg számos munkahely is megszűnhet. Ezért fontos, hogy az összefonódások értékelésénél a foglalkoztatási és szociálpolitikai kérdésekre (pl. munkahelyek) is figyelemmel legyenek. A legjobb tesztet annak felmérésére, hogy a kívánt összefonódásnak lehet-e versenytorzító hatása, a tervezett fúzió feltételeinek az EKSz. 81. cikke (3) bekezdésének rendelkezései (l. a 12. sz. lábjegyzetet) alapján történő vizsgálata jelenti. Amennyiben pozitív a válasz a fúzióban érintett vállalkozások piaci struktúrájára és piaci erejére vonatkozó, ott hivatkozott feltételekre, az összefonódás elfogadható. Ez egy fontos kapcsolódási pont az összefonódások ellenőrzése (amely lényegében iparpolitikai eszköz) és az antitrösztszabályok között, amelyek a szoros értelemben vett versenypolitika alkalmazásában segítik a hatóságokat.

4.1.1

Az EU-ban és/vagy világszerte értékesített éves árumennyiség egy bizonyos küszöbértéke felett a vállalkozásoknak bejelentést kell tenniük az Európai Bizottságnál együttes piaci erő (koncentráció) létrehozására vonatkozó komoly szándékukról, a Versenypolitikai Főigazgatóság pedig beindítja az I. és esetenként a II. szakaszhoz tartozó eljárásokat. A piaci erő nem feltétele a bejelentési kötelezettségnek, azt a Bizottság fogja vizsgálni, hogy az adott összefonódás jelentős mértékben csökkenti-e a versenyt, pl. erőfölény létrehozásán vagy megerősítésén keresztül

4.2

Az összefonódások ellenőrzésének egyik fontos célja (illetve elvárt eredménye) az európai gyártók és forgalmazók nemzetközi versenyképességének ösztönzése (16). Az EU-gyakorlat belső, velejáró problémája az, hogy az összefonódással a vállalkozások gyakran olyan mértékben erős piaci pozícióhoz jutnak, amely versenykorlátozásra csábíthatja őket a közös piacon belül. Megfigyelhető, hogy az Európai Bizottság erőfeszítéseket tesz e veszély csökkentése érdekében azzal, hogy a jóváhagyást számos olyan feltételhez köti (ezek az ún. jogvédelmi intézkedések), mint a tulajdonértékesítéshez való hozzájárulás, a szellemi tulajdonjogok eladása, a forgalmazás bizonyos országokban történő beszüntetése stb. Akárhogy is legyen, az összefonódásra vonatkozó meggyőző statisztikák tanulmányozása arra enged következtetni, hogy ezekből az erőfeszítésekből nem vezethető le, hogy:

4.3

A Versenypolitikai Főigazgatóság 2005 októberében tanulmányt tett közzé az összefonódási ügyekben tett kötelezettségvállalásokról, amely a feltételezett versenyellenes hatások csökkentése céljából az Európai Bizottság által a vállalatok számára a jóváhagyás előfeltételeként előírt kötelezettségvállalásokat, valamint a részletes utólagos (ex post) értékeléseket tartalmazza. Az elfogadott esetek több mint 40 százalékában megoldatlan komoly kérdések (az eladott üzleti vállalkozások nem teljes átruházása, az eszközök helytelen felosztása stb.) kerültek felszínre. Ez figyelmeztetésként szolgálhat arra, mennyire szükséges, hogy a jóváhagyott összefonódások esetében a megnövekedett piaci erő fényében vizsgálják a 82. cikk szerint lehetséges versenykorlátozó magatartásokat.

5.1

A Versenypolitikai Főigazgatóság egyik fő feladata a tagállamok arra vonatkozó tevékenységének figyelemmel kísérése, hogy mely üzleti vállalkozásoknak és milyen alapon nyújtanak pénzügyi támogatást. Mivel az Európai Unió egyenlő feltételeket igyekszik biztosítani minden, a belső piacon tevékenykedő vállalat számára, az „állami támogatás” fogalmát igen gondosan határozták meg és következetesen értelmezték az állami iparpolitikák vonatkozásában. Nemcsak a közvetlen pénzügyi beavatkozások képezik vizsgálat tárgyát, hanem az adópreferenciák és bármilyen egyéb olyanfajta előny is, amelyhez az üzleti vállalkozások szelektív alapon jutottak hozzá; ezek elfogadhatatlannak tűnhetnek az Európai Bizottság szemében, ha torzítják a versenyt.

5.2

2005-ben a Versenypolitikai Főigazgatóság tevékenysége során megpróbálta jobban elmagyarázni a tagállamokban folyósított állami támogatások elosztásának célját és szabályait annak érdekében, hogy a lisszaboni menetrend sikerének ösztönzése érdekében a támogatásokat úgy használják fel, hogy az az EU egész gazdaságának versenyképességét szolgálja. Az érdekelt felek (állami szervek, vállalkozások és szervezeteik) közötti koordináció javítása céljából és annak érdekében, hogy az állami pénzeszközöket olyan ágazatokba irányítsák, ahol azokat hatékonyan lehet felhasználni, a Versenypolitikai Főigazgatóság elindította az állami támogatások cselekvési tervét (17). A terv iránymutató elvei nem szakítanak a meglévő gyakorlattal, hanem olyan jobb gyakorlatok kialakítására törekszenek, amelyekhez a tagállamok igazodhatnak. Néhány észrevétel:

5.2.1

A jelentés által felvázolt „jó” és „rossz” példák tükrözik azoknak az okoknak a sokféleségét, amelyek kapcsán pénzügyi támogatás igényelhető: Azt a célkitűzést, hogy „a közpénzeket hatékonyan, az EU-polgárok javára használják fel, a jobb gazdasági hatékonyság, a nagyobb növekedés, a fenntartható munkahelyek, a társadalmi és regionális kohézió, az általános gazdasági érdekű szolgáltatások javulása, valamint a fenntartható kulturális változatosság jegyében”,  (18) az EGSZB természetesen teljes mértékben támogatja. Azonban figyelembe véve a gyengén fejlett infrastruktúrák rossz feltételeit, a kis- és középvállalkozásokra nézve kedvezőtlen üzleti légkört, valamint a különösen az új tagállamokban jelentkező egyéb hátrányokat is, az EGSZB nem tudja támogatni a kevesebb állami támogatás elosztására irányuló célkitűzést.

5.2.2

Úgy tűnik, hogy a krízishelyzetben lévő hagyományos vállalatok számára pénzügyileg kedvező feltételek megteremtése a megmentésükre vagy átalakításukra fordított támogatások nyújtása révén különböző tagállamokban még mindig nagyon fontos kérdés. A foglalkoztatás szempontjából az EGSZB ezt nem bírálja. Ugyanakkor az Európai Bizottság számos esetben hangot adott kételyeinek az olyan támogatások életképességével kapcsolatban, melyek arra szolgálnak, hogy visszaállítsák a megmentett vállalatok kiegyensúlyozott gazdasági pozícióit.

5.2.3

A júliusban útjára indított, az állami támogatások akcióprogramjával összehangolt jogi intézkedések csomagjának értelmében „vállalatok állami támogatást kaphatnak valamennyi költségük és ésszerű hasznuk fedezésére, amennyiben olyan közszolgálati kötelezettségeket végeznek, amit hatóságok határoznak meg és ruháznak rájuk.” Azáltal, hogy segítséget nyújtanak a pénzügyi nehézségek áthidalásában (a legnagyobb valószínűséggel helyi jelentőségű kkv-k számára), ezek a lehetőségek jó példák lehetnek arra, hogyan lehet közpénzeket hatékonyan az EU-polgárok és vállalkozások javára fordítani.

6.1

2005 volt az első olyan teljes naptári év, amelyben az 1/2003/EK tanácsi rendelet által az antitröszteljárásokra bevezetett változások hatályba léptek. Ez az jelenti, hogy

6.2

A jelen vélemény tárgyát képező jelentésből világosan kiderül, hogy a nemzeti bíróságok bevonása a közösségi versenyjog érvényesítésébe csak ritkán fordul elő, és nem várható az sem, hogy ez a közeljövőben problémamentessé válik. Ennek egyik fő oka az lehet, hogy a versenyjogi elsőfokú döntési hatáskörök országról országra különbözőek. Egy másik ok az, hogy mostanáig csak a nemzeti versenyjog állt rendelkezésre, habár – annak ellenére, hogy a jogharmonizáció nagyon mélyre hatolt a tagállamok jogrendszerében – még mindig akadnak különbségek a közösségi jog és számos tagállam nemzeti jogszabályai között. Egyelőre úgy tűnik, hogy még az egymással pereskedő felek sem szívesen indítanak kereseteket a nemzeti bíróságoknál (19).

6.3

Egy rejtett ok az, hogy az európai esetjog, amely valójában a versenyjog egyik valóságos forrása, nem igazán hozzáférhető a tagállamok számára. Ami az eljárási jogot illeti, a különböző eljárási helyzetek precedens-eseteire való hivatkozásokkal kísért rövidített összefoglalók rendelkezésre állnak, ám az anyagi jog vonatkozásában (20) az Európai Bizottság vagy az Európai Bíróság mind ez ideig még nem állított össze hasonló kézikönyveket. Az első lépés abba az irányba, hogy a tagállamok bíróságai nagyobb mértékben alkalmazzák a jelenlegi közösségi antitröszt-előírásokat, a legfontosabb (és leggyakrabban idézett) mintaesetek kézikönyv formájában történő összegyűjtése lenne, kiegészítve a fogalmak és meghatározások magyarázataival, valamint az Elsőfokú Bíróság és az Európai Bíróság ítéleteiben található megállapításokkal és következtetésekkel. Ezt a gyűjteményt persze valamennyi nemzeti nyelvre le kellene fordítani, majd utána rendszeresen aktualizálni. Az EGSZB meggyőződése, hogy az esetjogi gyűjteményeknek a tagállamokban használatos összes nyelven történő szerkesztett összeállítása és kiadása hiányában, valamint anélkül, hogy ne szerveznének az összes érdekelt nemzeti bíró, ügyvéd és szakértő részére képzést a közösségi versenyjog terén, a közösségi versenyszabályok megfelelő alkalmazása nem fog teret nyerni a tagállamokban.

6.4

A nemzeti versenyhatóságokkal történő kommunikációt és együttműködést szolgáló hálózat létrehozását illetően az Európai Bizottságnak (és persze különösképpen a Versenypolitikai Főigazgatóságnak) sikerült az Európai Versenyhivatalok Hálózatát (EVH) viszonylag rövid idő alatt szilárd alapokra helyeznie. A jelentésben tárgyalt fórumok és munkacsoportok egy olyan jól működő együttműködési rendszer valódi láncszemei, amelynek keretében NVH-k gyakran létesítenek közvetlen kapcsolatokat más NVH-kkal (még az ügyintézői szinten is) anélkül, hogy szükség volna Brüsszel közvetítői szerepére. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az integráció az EU hivatalos szervezetének egyetlen más szegletében sem jutott ilyen magas fokra.

—

a vállalkozások közötti megállapodás vagy megállapodások csoportja,

—

a vállalkozások társulásai által hozott döntés vagy döntések csoportja,

—

az összehangolt magatartás vagy összehangolt magatartások csoportja hozzájárul az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához, ugyanakkor lehetővé teszi a fogyasztók méltányos részesedését a belőle eredő haszonból anélkül, hogy:

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/29

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli az EU-szintű talajvédelmi stratégiát, és alapvetően támogatja egy keretirányelv kidolgozását.

1.2

Az EU-stratégiának azokra a területekre kell összpontosítania, ahol a megművelhető talajt a legnagyobb veszély fenyegeti: a megváltozott talajhasználat (mezőgazdasági területek beépítése, ezeken történő útépítés stb.), környezetkárosító ipari területek és talajtömörödés esetén. Ennek során az EU-stratégiának figyelembe kell vennie a szubszidiaritás elvét.

1.3

A talaj károsodásából eredő költségeket az arányosság elvének megfelelően a kár okozójának és nem feltétlenül a földterület használójának kell vállalnia.

1.4

Ha a keretirányelv célja az, hogy megteremtse a talajvédelem közös alapját, akkor a verseny torzulásának elkerülése érdekében a tagállami szerepvállalásoknak is hasonlóknak kell lenniük.

1.5

Az olyan mezőgazdaság és erdőgazdálkodás, amely jó mezőgazdasági szokásokat tart szem előtt, hozzájárul a talajminőség megőrzéséhez, illetve javításához.

1.6

Az élelmiszer-termelésre szolgáló agrárterület a hivatalos meghatározása szerint olyan természetes területet jelent, amelynek igénybevétele során bizonyos beavatkozások elkerülhetetlenek.

1.7

Az EGSZB erősen bírálja az Európai Bizottságot, amiért az még nem nyújtotta be az új, módosított szennyvíziszap-irányelvre tett átdolgozott javaslatot. Az EGSZB felszólítja az Európai Bizottságot a fenti hiányosság haladéktalan pótlására, mivel ez a mezőgazdaságilag hasznosított talajok védelmének és a káros anyagok által kiváltott szennyezések visszaszorításának egyik legfontosabb eleme.

1.8

A károsodott talajok helyreállítását az 1. cikk („Tárgy és hatály”) értelmében mindig az adott helyzet függvényében, esetenként kell megvizsgálni.

1.9

A 3. cikkben megfogalmazott, tagállami hatáskörben levő, egyéb politikaterületekre vonatkozó rendelkezések kidolgozása során ügyelni kell arra, hogy ne torzuljon a tagállamok közötti verseny.

1.10

A tagállamok szabta, 4. cikk szerinti kötelezettségeknek arányosnak kell lenniük.

1.11

A 12. cikket, amely révén a lehetséges vásárlók bizonyos esetekben a talaj állapotára vonatkozó helyzetjelentésre kötelezhetők, máshogy kell megfogalmazni.

1.12

A 22. cikk értelmében kiszabható büntetéseknek is arányban kell lenniük a keletkezett kárral. Az EGSZB számára elfogadhatatlan, hogy egy és ugyanazon kár különböző büntetéseket vonjon maga után.

1.13

Azok a helyreállítási intézkedések, amelyeket a 23. cikk szerint a gazdasági szereplőktől igényelhetnek, csak akkor tekinthetők jogosnak, ha a kár keletkezése nekik is felróható.

1.14

A talajvédelmi stratégia végrehajtását megkönnyíthetné egy olyan független szakértői bizottság felállítása, amelynek tagjai a közszféra és a magángazdaság szakértői közül kerülnének ki.

2.1

A talaj nem megújuló természeti erőforrás. Az EU-ban sok helyen gyorsan romlik a talaj minősége az emberi tevékenység – bizonyos mezőgazdasági és erdőkitermelési gyakorlatok, ipari tevékenység, turizmus, városfejlesztés és közlekedési infrastruktúra – következtében.

2.2

A talaj olyan erőforrás, amelynek védelme az EU közös érdeke; az EU-szintű védelem hiánya veszélyezteti a fenntarthatóságot és Európa hosszú távú versenyképességét. A különböző EU-politikák tartalmaznak ugyan talajvédelemre vonatkozó előírásokat, de koherens politika még nincs ezen a területen. Mindössze kilenc tagállam rendelkezik specifikus talajvédelmi jogszabályokkal, ezek gyakran olyan speciális problémákra vonatkoznak, mint a talajszennyezés.A talajok leromlása befolyással van olyan egyéb, közös EU-érdekszférába eső területekre is, mint a vízminőség, az emberi egészség, az éghajlatváltozás, a természet és biodiverzitás védelme vagy az élelmiszer-biztonság.

2.3

Az Európai Bizottság ezek ismeretében javasolja az európai talajvédelmi stratégiát. A stratégiát tartalmazó európai bizottsági közlemény mellett az Európai Bizottság javaslatot tesz egy keretirányelvre és megjelentet egy hatástanulmányt is. A keretirányelv határozza meg a közös alapelveket, célokat és intézkedéseket. Eszerint a tagállamoknak következetes megközelítést kell alkalmazniuk a talajok leromlásának meghatározásakor és az ellene való küzdelem, valamint a megelőző intézkedések meghozatala során, továbbá a talajvédelmet be kell építeniük a többi politikába is. A keretirányelv ugyanakkor rugalmas: megengedi, hogy a tagállamok határozzák meg az elérni kívánt védelmi szintet, a konkrét célokat és az ezek eléréséhez szükséges eszközöket. Ez azért szükséges, mert a talajpusztulás rendkívül változatos képet mutat Európában, ahol 320 fő talajtípust azonosítottak.

2.4

A tagállamoknak meg kell jelölniük azokat a területeket, ahol a következő problémák veszélye áll fenn: erózió, a szerves anyagok mennyiségének csökkenése, talajtömörödés, szikesedés vagy földomlás. Ezen területekre vonatkozóan a tagállamoknak kockázatcsökkentési célokat és az elérésükhöz szükséges intézkedési programokat kell meghatározniuk. A tagállamok kötelesek lesznek továbbá megelőzni a további talajszennyezést, leltározni a területükön lévő szennyezett helyeket, valamint nemzeti helyreállítási stratégiát kidolgozni. Ha olyan terület kerül eladásra, ahol a talajt potenciálisan szennyező tevékenységet folytattak vagy folytatnak, az eladónak vagy a vevőnek az illetékes hatóság, illetve a másik fél részére jelentést kell küldenie a talaj állapotáról. Végül a tagállamoknak korlátozniuk vagy enyhíteniük kell a talajok lefedésének hatásait, például a felhagyott ipari területek rehabilitációja révén.

3.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli az Európai Bizottság „Talajvédelmi stratégia” című, a korábbi, 2002-es közlemény (1) követő intézkedésének tekinthető közleményét, valamint „A talajvédelemről szóló keretirányelv”-re tett javaslatot. Az EGSZB már egy 2000-ben készült, a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásáról szóló saját kezdeményezésű véleményében (2) szükségesnek tartotta, hogy az Európai Bizottság kezdeményezze a talajvédelmet érintő közösségi szintű minimálkövetelmények kidolgozását.

3.2

Majdnem négy évig tartott, míg az Európai Bizottság egy nyitott és átfogó folyamat keretében kidolgozta a talajvédelmi stratégiát. Ennek folyamán sor került tanácskozásokra és különböző konzultációkra is. Az EGSZB is részese volt ennek a folyamatnak. Az ebben a felkérésre készült véleményben foglalt megjegyzések elsősorban az Európai Bizottság által javasolt keretirányelvet, de emellett az európai bizottsági közleményt is érintik.

3.3

A talaj és annak funkciói felbecsülhetetlen értékű erőforrást jelentenek a természet, a természetes körforgás és az emberi élet szempontjából. Az emberi tevékenységek különböző módon hatnak a talaj funkcióira és a talajhasználatra. Az EU-stratégiának azokra a területekre kell összpontosítania, ahol a mezőgazdaságilag művelhető területeket a legnagyobb veszély fenyegeti. Ilyenek a megváltozott talajhasználat, a környezetkárosító ipari területek, a talajok lefedése és az erózió.

3.4

A talaj és a talajfunkciók témája több olyan egyéb politikaterületet is érint, amelyeket közösségi és tagállami jogszabályok – így többek között a vízügyi és a nitrátirányelv, a kémiai anyagokra vonatkozó jogszabályok – szabályoznak. Néhány országban már jogi előírások és intézkedések vannak érvényben a talajok állapotának és szennyezettségének rögzítésére és nyomon követésére. Ennélfogva nem szabad, hogy az európai bizottsági javaslat visszalépést eredményezzen ezen a téren, hanem elegendő rugalmasságot kellene biztosítania ezen országok számára.

3.5

Az Európai Bizottság utal arra, hogy a talajminőség romlásából eredő költségek nem a földterület használóit, hanem a társadalmat és az egyéb szereplőket terhelik. Az EGSZB rámutat, hogy a károkért a felelősséget a károkozónak kell vállalnia, aki nem feltétlenül maga a terület használója. A földterület használói sok esetben a légszennyezés, illetve más területekről érkező ipari emissziók, szennyező anyagokkal történő elöntés vagy egyéb károsanyag-kibocsátás következményeinek részesei. Olyan káros hatások szenvedő alanyai tehát, amelyekért semmiképp nem terheli őket felelősség.

3.6

Az EGSZB megállapítja, hogy az Európai Bizottság folyamatosan arra utal, hogy a védőintézkedéseket már a probléma gyökerének szintjén kell meghozni. Az EGSZB helyesli ezt a módszert, amellyel megfelelően szabályozható a felelősség kérdése is. Ez a megközelítés más olyan jogi területekre is hatással van, amelyek nem kifejezetten a talaj tematikáját érintik.

3.7

Az EGSZB támogatja egy önálló talajvédelmi stratégia lefektetését és annak egy specifikus keretirányelv alapján történő megvalósítását. Ezáltal megteremthetők a közös szabályokon alapuló egységes védelem feltételei, olyan problémák kezelésére, amelyek jellegüknél fogva határokon átnyúlóak is lehetnek. A hatékonyabb talajvédelem biztosításához azonban ezt a területet a többi jogszabályba is be kell építeni.

3.8

Az Európai Bizottság kijelenti továbbá, hogy a költség és a haszon az elkötelezettség mértékének és azon lehetőségek kihasználtságának függvénye, amelyeket például a közös agrárpolitikára érvényes környezeti normák kínálnak. Az EGSZB észrevételezi, hogy továbbra sem világos, hogy a tagállamoknak hogyan kell helyesen és egységesen értelmezniük és alkalmazniuk az „egyéb kötelezettségek betartását”[cross-compliance]. Ezt a fogalmat annak idején követelményként beépítették a közös agrárpolitikába. Ha a keretirányelvnek az a célja, hogy megteremtse a talajvédelem közös alapját, és hogy többek között elkerülje, hogy az érintettekre teljesen eltérő pénzügyi kötelezettségek vonatkozzanak, akkor a verseny torzulásának elkerülése érdekében a tagállami szerepvállalásnak is hasonlónak kell lennie.

3.9

Az Európai Bizottság első példaként említi, hogy többek között a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban alkalmazott nem megfelelő munkamódszerek is hozzájárulhatnak a talajminőség romlásához. Az olyan mezőgazdaság és erdőgazdálkodás viszont, amely jó mezőgazdasági szokásokat tart szem előtt, hozzájárul a talajminőség megtartásához, illetve javításához. Az agrárterületekre az átlagosnál nagyobb veszélyt jelentenek a talajművelés változásai, az ipari területek kibővítése, a közlekedési útvonalak, a levegőszennyezés, a talajközeli ózon és egyéb szennyezések. Ha nem is az EU, hanem a tagállamok felelősek a területrendezésért (várostervezésért), ennek a tematikának akkor is különös figyelmet kell szentelni.

3.10

A piaci erők és a jelenlegi mezőgazdasági politika is hozzájárult a strukturális fejlődéshez és a szakosodáshoz, és oda vezetett, hogy a növénytermesztés és az állattartás nagymértékben elkülönül egymástól, aminek a következményeként valószínűleg kevesebb szerves anyag kerül a talajba. Az új közös mezőgazdasági politika szétválasztott támogatási rendszere tovább erősíti ezt a tendenciát.

3.11

Az Európai Bizottság azon a véleményen van, hogy a mezőgazdaság kedvező hatással lehet a talajminőségre, akár ökológiai szempontok szerint, extenzíven gazdálkodnak, akár integrált talajgazdálkodást folytatnak. Ez egy meglehetősen sarkított megközelítési mód. Minden attól függ, hogy milyen szakmai ismeretek és műszaki eszközök felhasználásával művelik meg a talajt. Az élelmiszergyártásra szolgáló agrárterület meghatározásánál fogva olyan természetes területet jelent, amelyet művelési célból vesznek használatba. Ez viszont azt jelenti, hogy bizonyos beavatkozások elkerülhetetlenek, ezeket az élelmiszer-termelés érdekében el kell fogadni. A mezőgazdasági hasznosítás alatt álló területekre gyakorolt hatások az évről évre változó meteorológiai és klimatikus tényezőktől és magától az éghajlattól függnek, ami azonban nem jelenti azt, hogy el kell fogadni az anyaglerakódásokat, az eróziót, a humuszréteg elvékonyodását stb. A mai ismeretek birtokában a megfelelő mezőgazdasági tevékenység inkább a talajminőség megőrzését vagy javítását idézi elő. Kevés olyan vállalkozás van, amely olyan hosszú távra tekint előre, mind a befektetéseket, mind a talajgazdálkodást illetően, mint a mezőgazdasági termelők és az erdészek. A mezőgazdasági termelőknek ezt a talajvédelmet illető nagyfokú tudatosságát tanácsadási rendszerek, valamint önkéntes intézkedések és ösztönzők révén kell kiteljesíteni és támogatni.

3.12

Az Európai Bizottság kijelenti továbbá, hogy a környezeti felelősségről szóló irányelv (3) a környezetvédelem erősítését szolgálja. Az EGSZB egyetért ezzel. Egyúttal fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a helyes jogértelmezéssel nem egyeztethető össze, hogy – mint ahogy ez ma történik – egy kár akár három különböző szankciót is maga után vonjon: a kifizetések visszakövetelését, büntetőjogi felelősséget és közigazgatási illetékeket.

3.13

Az EGSZB támogatja, hogy a fenntartható talajgazdálkodást egy átfogó, EU-s szintű talajvédelmi stratégia biztosítsa.

3.14

A stratégia hatékonyabb végrehajtása érdekében létre lehetne hozni egy olyan, talajvédelmi kérdésekkel foglalkozó független szakértői bizottságot, amelynek tagjai a közszféra illetékesei és a magángazdaság szereplői közül kerülnének ki.

4.1

Az EGSZB erősen bírálja az Európai Bizottságot, amiért az még nem nyújtotta be azt a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásáról és a nehézfémek megengedett koncentrációjáról szóló módosított irányelvre tett javaslatot, amelyen már évek óta dolgozik. A talajvédelemről szóló közlemény annak a szándéknak ad hangot, hogy 2007-ben végre beterjesztenek egy irányelvjavaslatot ebben a témában. A talajvédelem tematikus stratégiájáról szóló 2002-es első közlemény szerint az átdolgozást a talajstratégia keretében kell elvégezni. Ezáltal a jobb talajvédelmet és a biztonságos élelmiszer-termelést szolgáló legfontosabb rendelkezések egyike jelentős késedelmet szenvedett. Ezért ezt a szennyvíziszap felhasználásáról szóló, módosított irányelvet feltétlenül a talajvédelmi stratégia elfogadásával egy időben kell közzétenni.

4.1.1

A jelenlegi szennyvíziszap-irányelv (4) a nehézfémek és egyéb káros anyagok továbbra is nagy koncentrációját hagyja jóvá a mezőgazdasági földterületeken szétteríthető iszapban. Az EGSZB emlékeztet arra a 2000-ben elfogadott „A szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásáról szóló tanácsi irányelv módosítása” című saját kezdeményezésű véleményére, amelyben szigorúbb normákat tartott szükségesnek a nehézfém-koncentrációra vonatkozóan. A többi káros vegyi anyagról, a művelés alatt álló területekre kerülésük esetén ezek kölcsönhatásáról, illetve a talajra és az élelmiszer-biztonságra gyakorolt hatásáról meglévő ismeretek nem kielégítőek.

4.1.2

Az EGSZB nagyon komolyan veszi mindezt és arra a tanulmányra hívja fel a figyelmet, amelyet két kutató jelentetett meg 2006 novemberében a „The Lancet” című orvosi szaklapban. Igaz, hogy csak egyetlen tanulmányról van szó, mégis bizonyítást nyer, hogy ismert környezeti mérgeknek eddig figyelmen kívül hagyott hatásai vannak magzatok és kisgyermekek agyára. A kutatók véleménye szerint elképzelhető, hogy mindez összefüggésben van bizonyos súlyos megbetegedésekkel, mint például az autizmussal, a figyelemhiányos hiperaktivitással (ADHD) vagy egyes fejlődési rendellenességekkel. A háztartásban használatos termékek is sok ilyen vegyi anyagot tartalmaznak. A környezeti mérgek különböző módon eljutnak a csatornahálózatba, és nem áll még rendelkezésre megfelelő információ arról, hogy milyen hatással vannak azokra a mezőgazdasági területekre, amelyeken a szennyvíziszapot trágyázásra használják.

4.1.3

Az EGSZB örömmel állapítja meg, hogy az Európai Bizottság nyilvánvalóan változtatott eddigi álláspontján, miszerint környezettechnikai szempontból az a legjobb, ha a szennyvíziszapot az agrárterületeken terítik szét. A hulladékstratégiáról (5) szóló közleményben foglalt megfogalmazások mindenesetre látszólag erre utalnak. E dokumentumban az Európai Bizottság megerősíti azt a szándékát, hogy a talajvédelmi stratégia elfogadása után beterjeszt egy javaslatot az iszapirányelv módosításáról. Az EGSZB mindazonáltal úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak nem kellett volna mindezt megvárnia, hanem már sokkal korábban elő kellett volna terjesztenie egy jelentősen módosított irányelvet a szennyvíziszapban levő nehézfémek és egyéb káros anyagok megengedett koncentrációjáról, különösen mivel azt írja az irányelvjavaslatban, hogy a veszélyes anyagok talajba kerülésének korlátozásához ez elengedhetetlen.

4.1.4

A talajvédelem és élelmiszer-biztonság témakörében az egyik legfontosabb kérdés a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználása és annak károsanyag-tartalma. Ennek alapján felvetődik az a kérdés is, hogy a földhasználók és az iszapot termelők, azaz a városok és települések tartoznak-e felelősséggel az esetleges talajkárokért. A felelősség körét és kérdését egy módosított iszapirányelvben kell tisztázni.

4.1.5

A vegyi anyagokra vonatkozó új és biztonságosabb jogszabályok fontosak a talajvédelem szempontjából, különösen a tekintetben, hogy mennyiben kezeli a társadalom a szennyvíziszapot mint hulladékot a földeken történő szétterítéssel. A megfelelő talajvédelem biztosítása érdekében a veszélyes vegyi anyagokat mindenképpen kevésbé veszélyes anyagokkal kell helyettesíteni.

4.1.6

Az EGSZB felszólítja az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul dolgozza ki a módosított irányelvre vonatkozó javaslatát, emellett több anyagnak végezze el a kockázatelemzését, mint amennyit a jelenlegi irányelv magában foglal. A még nagyobb mértékű szennyezés elkerülése és a magas fokú élelmiszer-biztonság biztosítása érdekében ez kell, hogy legyen a talajvédelem egyik legfontosabb alkotóeleme.

4.2

A talajvédelmi irányelv 1. cikke szerint „ezen intézkedések között szerepel […] a megromlott állapotú talajoknak legalább az aktuális és tervezett használattal konzisztens működőképesség szintjére való helyreállítása”. Bár az EGSZB egyetért ezzel az elvvel, megkérdőjelezi a keretirányelv szövegében a „legalább” szót. Minden esetet az adott helyzet függvényében, egyenként kellene megvizsgálni.

4.3

Az EGSZB véleménye szerint a 3. cikk jelenlegi megfogalmazása lehetővé teszi, hogy a tagállamok más politikaterületeken olyan rendeleteket dolgozzanak ki, amelyek a verseny torzulását eredményezik. A cikknek csupán egy elemzésre kellene szorítkoznia; a lehetséges intézkedéseknek azonban összhangban kellene lenniük a működőképes belső piac feltételeivel, a közös előírásokkal és a tisztességes versenyfeltételekkel.

4.4

Az EGSZB úgy véli továbbá, hogy a 4. cikk szinte korlátlan mozgásteret biztosít. A mezőgazdasági területek vonatkozásában az EGSZB elöljáróban már kifejtette, hogy a mezőgazdaságilag hasznosított területek olyan különböző tényezők hatásainak vannak kitéve, amelyeket a földek művelői nem képesek befolyásolni. Ilyenek például az évről évre változó meteorológiai és klimatikus hatások és maga az éghajlat. A tagállami kötelezettségeket ennek megfelelően kell alakítani. A tagállami intézkedéseknek is messzemenően összhangban kell lenniük egymással. Mindez megfelel a 9. cikk rendelkezéseinek is, amely a talajfunkciók fenntartására alkalmas intézkedésekről szól.

4.5

A 12. cikk értelmében a talajtulajdonosok és a lehetséges vevők bizonyos esetekben kötelesek bemutatni egy, a talaj állapotáról szóló jelentést. Az EGSZB elhibázottnak tartja, hogy a potenciális vevőket ezzel terheljék. Amennyiben a tagállami jogszabályok eltérő volta miatt rugalmasságra van szükség, ezt más megfogalmazás révén kell lehetővé tenni.

4.6

A 17. cikk szerint az Európai Bizottságnak szándékában áll egy önkéntes platform felállítása. Az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell róla, hogy a platform révén valóban létrejöjjön az egységes módszerek cseréje, hogy ezáltal biztosítva legyen az egységes koncepció és a semleges versenyfeltételek. Mivel az információcsere önkéntes alapú, szükség van az Európai Bizottság aktív közreműködésére is.

4.7

A 22. cikk értelmében a tagállamok szankciókat határoznak meg. Az EGSZB úgy véli, hogy a jogbiztonság szempontjából fontos, hogy a szankciók megfelelő arányban álljanak a keletkezett kárral. Az is elfogadhatatlan, hogy egy és ugyanazon kár különböző büntetéseket vonjon maga után.

4.8

A 23. cikk javaslatot tesz a 2004/35/EK irányelv módosítására, akképpen, hogy az illetékes hatóságnak helyreállítási intézkedéseket kell követelnie a gazdasági szereplőtől. Az EGSZB véleménye szerint ez csak akkor jogszerű, ha a kár keletkezéséhez a gazdasági szereplő is hozzájárult. Ez azonban nem derül ki egyértelműen a szövegből.

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/34

—

„Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az élelmiszer-adalékanyagok, az élelmiszeripari enzimek és az élelmiszer-aromaanyagok egységes engedélyezési eljárásának létrehozásáról”

—

„Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az élelmiszeripari enzimekről, valamint a 83/417/EGK tanácsi irányelv, az 1493/1999/EK tanácsi rendelet, a 2000/13/EK irányelv és a 2001/112/EK tanácsi irányelv módosításáról”

—

„Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az élelmiszerekben és azok felületén használható aromaanyagokról és egyes, ízesítő tulajdonságokkal rendelkező élelmiszer-összetevőkről, valamint az 1576/89/EGK tanácsi rendelet, az 1601/91/EGK tanácsi rendelet, a 2232/96/EK rendelet és a 2000/13/EK irányelv módosításáról”

—

„Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre az élelmiszer-adalékanyagokról”

1.1

Az EGSZB kedvezően fogadja az adalékanyagokkal, enzimekkel és aromaanyagokkal, valamint a közös engedélyezési eljárásokkal kapcsolatos javaslatcsomagot, mivel ennek révén hatékony és versenyképes belső piac hozható létre, ami biztosítja az élet, valamint az emberi egészség védelmének magas szintjét.

1.2

Az EGSZB véleménye szerint a biztonság értékelésének végrehajtási módozatairól szóló világos és összehangolt szabályok (amelyek biztos és előre látható határidőket, valamint mérsékelt költségeket irányoznak elő) garanciát jelentenek a fogyasztók és a (különösen a kisebb) gyártók számára egyaránt.

1.3

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság egyszerűsítési célkitűzésével, amely az adalékanyagok, az aromák és az enzimek ágazatának összehangolására, valamint e terület koherenciájának növelésére irányul. Ennek eszköze az ezen anyagok engedélyezéséhez kialakított egységes, közös eljárás elfogadása.

1.4

Az EGSZB szerint az EU teljes területén érvényes egységes engedélyezés létrehozásának lehetősége közép- és hosszú távon nagy előnyt jelenthet az egységes piac számára. Mindenesetre figyelembe kell venni az új szabályozások hatásait az importált termékekre.

1.4.1

Európa folytonos versenyben van a világpiacon a kivitel és a behozatal tekintetében egyaránt, az előirányzott jogszabályok pedig gyakran nagyobb terhekkel járnak, mint a Codex Alimentariusban foglaltak; mindez az európai vállalkozásokat – különösen a kisvállalkozásokat – sújtó versenytorzulásokhoz vezethet.

1.5

Az EGSZB kedvezően ítéli meg a javasolt eljárást, azaz a közösségi listán eszközölt módosítások komitológiai eljárás keretében való megvitatását, amennyiben továbbra is garantálják a szigorú átláthatósági kritériumokat, a gyártókkal és a fogyasztókkal folytatandó állandó párbeszédet, valamint az innovációra és a termékfejlesztésre irányuló gyors mechanizmusokat.

1.6

Az EGSZB támogatja az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) tevékenységének erősítését, az átlátható, tudományos adatokon és a fogyasztók biztonságát szolgáló objektív érveken alapuló kockázatértékelés érdekében.

1.7

Az EGSZB javasolja az EFSA eljárásainak, valamint emberi és pénzügyi erőforrásainak megerősítését, hogy ily módon biztosítható legyen az értékelések magas minősége, átláthatósága és függetlensége, a bizalmas kezelés kritériumainak teljes betartásával.

1.8

Az EGSZB hasonlóan ésszerűnek tartja az adalékanyagok, az enzimek és az aromák fogyasztása és használata tagállamok általi nyomon követésének megerősítését, amelyet az iparág által szolgáltatott adatokat is felhasználó, hatékony módszerekkel kell lefolytatni.

1.9

Az EGSZB kedvezően ítéli meg az adalékanyagok, az enzimek és az aromák pozitív listájának rendszeres felülvizsgálatát, feltéve, ha ez a fogyasztókkal és a gyártókkal folytatandó állandó, strukturált párbeszéden alapul, és nem jár többletterhekkel sem a költségek, sem az időráfordítás tekintetében.

2.1

A tudomány és a technológia terén elért előrehaladás lehetővé teszi a jobb minőségű élelmiszerek előállítását, többek között a kis mennyiségű élelmiszeripari enzim, élelmiszer-aromaanyag és -adalékanyag felhasználásának köszönhetően. A tudomány és a technológia fejlődése ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogy elkerüljük ezen anyagok nem megfelelő felhasználását.

2.2

A közösségi jogszabályoknak „a szántóföldtől a konyhaasztalig” elv alapján történő javítására tett erőfeszítések keretében az élelmiszerbiztonságról szóló fehér könyvben – amellyel kapcsolatban az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság már kifejtette véleményét (1) – az Európai Bizottság bejelentette az adalékanyagokra és az aromaanyagokra vonatkozó hatályos jogszabályok naprakésszé tételére és kiegészítésére, valamint az élelmiszeripari enzimekre vonatkozó különös rendelkezések megállapítására irányuló szándékát (a fehér könyv 11. és 13. fellépése).

2.3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság mindig is egyetértett azzal a célkitűzéssel, hogy biztosítani kell a belső piac megfelelő működését, ugyanakkor gondoskodni kell az élet és az emberi egészség magas szintű védelméről. Ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-ban az élelmiszerbiztonságot illetően átfogó és integrált megközelítésre van szükség.

2.4

Az EGSZB szerint a jogszabályoknak le kell fedniük a teljes európai élelmiszeripari láncot, a szántóföldtől a konyhaasztalig. Minden egyes láncszemnek egyformán erősnek kell lennie, az Európai Bizottságnak pedig garantálnia kell a közösségi jogszabályok tényleges alkalmazását (2).

2.5

Az enzimek, aromák és adalékanyagok engedélyezésére irányuló közös eljárás elfogadása az Európai Bizottság által benyújtott javaslatcsomag egyik legfontosabb, innovatív eleme. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ezért egyetért az Európai Bizottság egyszerűsítésre irányuló célkitűzésével, amely ezen ágazatok harmonizálását célozza. Mindez lehetővé teszi, hogy az egyes tagállamoknak ne kelljen külön-külön engedélyezési eljárást lefolytatni. Ezáltal megszüntethetők a kettős engedélyezési rendszerek, és jelentősen csökkenthetők a közigazgatási és ügyintézési költségek.

2.6

Ami az adalékanyagokat illeti, már megtörtént az élelmiszeripari adalékanyagokra vonatkozó szabályozás európai szintű harmonizációja. E szabályozás szerint jelenleg körülbelül 330 engedélyezett élelmiszeripari adalékanyag van; folyamatosan kerülnek benyújtásra engedélyezési kérelmek új adalékanyagokra vagy a már engedélyezettek új felhasználásmódjaira vonatkozóan.

2.6.1

E kérelmek elbírálásához kellően részletes adatokkal kell rendelkezni ezen anyagok felhasználásával és jellemzőivel kapcsolatban, különösen a kockázatkezelésre vonatkozó döntések esetében.

2.7

Az aromaanyagokra és az enzimekre vonatkozó tervezett harmonizációnak köszönhetően egyszerűsödnek az új engedélyezési eljárások, és csökkennek mind a technikai adatlapok frissítéséhez, mind a címkézés módosításaihoz kapcsolódó költségek.

2.8

Ami az enzimeket illeti, a nemzeti szabályozások eltérései által előidézett jelenlegi jogbizonytalanság azzal a kockázattal jár, hogy torzulásokat eredményez az élelmiszeripari enzimek piacán, valamint közigazgatási és pénzügyi többletkiadásokat okoz a különböző tagállamokban. Ezenkívül a harmonizációra irányuló beavatkozás hiányában továbbra is különböző védelmi fokozatok maradnának érvényben, mivel az egyes tagállamokban eltér az élelmiszeripari enzimekhez kapcsolódó kockázatok megítélése, a biztonsági értékelés és e terület szabályozása.

2.8.1

Fel kell hívnunk azonban a figyelmet arra, hogy míg egyrészről a közösségi szinten harmonizált jogszabályok hiánya akadályozhatja az érintett termékek szabad mozgását és a kereskedelmet a gyártó ágazat számára, másrészről a harmonizáció – akár a biztonsági értékelés, akár az élelmiszeripari enzimek használatára vonatkozó engedélyezések vonatkozásában – jelentős beruházásokkal járhat, főként az engedélyezési költségek miatt, amelyek a becslések szerint enzimenként 150-250 000 (3) euróra rúgnak.

2.8.2

Az élelmiszeripari enzimipar egyébként folyamatosan fejleszti a technológiákat és a folyamatokat, hogy megújítsa és javítsa az élelmiszeripari termelést; azonban nem becsülheti alá a kémiai jellegű kockázatokat – például az allergiákat, a toxicitást és a maradék mikrobiológiai aktivitást. Ezek az esetleges kockázatok szükségessé teszik a fogyasztói biztonság folyamatos értékelését, különösen a géntechnológiailag módosított szervezetekből származó enzimek tekintetében.

2.9

Ami az élelmiszerekben és azok felületén használható aromaanyagokra és egyes, ízesítő tulajdonságokkal rendelkező élelmiszer-összetevőkre vonatkozó jogszabályt illeti, hatékonyabb engedélyezési eljárásra lenne szükség a körülbelül 2 600, az élelmiszerekben és azok felületén használható aromaanyagot tartalmazó „pozitív lista” kezeléséhez.

2.9.1

Nyilvánvaló, hogy az aromaanyagokról szóló jogszabályok összehangolása jobb helyzetbe hozhatja az Európai Uniót, amikor az aromaanyagok Codex Alimentarius-rendszerben történő feltüntetéséről tárgyal a harmadik országokkal; ezáltal kiküszöbölhetők az európai vállalkozásokat, főként a kkv-ket sújtó hátrányok is.

2.9.2

Az EU egységes és integrált aromaanyag-piacának létrehozásával az európai ipar képes lesz megtartani vezető helyét az aromaanyagok előállításában és kifejlesztésében.

2.9.3

Nem szabad azonban alábecsülni azt a többletmunkát, amelyet az aromaanyagok címkézése terén bevezetendő új jogszabályoknak való megfelelés tesz majd szükségessé.

2.10

Az EGSZB szerint az élelmiszer-adalékanyagok, az élelmiszeripari enzimek és az aromaanyagok biztonságára irányuló független, átlátható és jó minőségű értékeléshez szükséges, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökséget ellássuk a megfelelő forrásokkal és eszközökkel, valamint új eljárások kerüljenek kialakításra.

2.11

Az Európai Parlamenttel való együttdöntésre alapuló döntéshozatali folyamatokról a komitológiai eljárásokra való áttéréshez – amelynél az engedélyezések érdekében a bizottságokhoz kell fordulni – a fogyasztókat érintő előnyök biztonságos voltát értékelő, világos és átlátható kritériumok szükségesek.

2.12

Ahogyan az EGSZB ezt már korábbi véleményeiben (4) is kifejtette, értékelési kritériumok – például a fogyasztói bizalom növekedése/csökkenése, az esetleges élelmiszerválságok kezelése, az érdekeltek közötti szorosabb együttműködés stb. – szükségesek az élelmiszerbiztonság területén elért előrelépések értékeléséhez, valamint annak megítéléséhez, hogy az új rendszer megfelel-e a várakozásoknak.

3.1

Az Európai Bizottság által bemutatott javaslatcsomag az élelmiszer-adalékanyagokkal és az -aromaanyagokkal kapcsolatos jelenlegi jogszabályok pontosítására irányul, és új jogszabályokat vezet be az élelmiszeripari enzimekkel kapcsolatosan, azon a javaslaton túl, amely az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által kiadott tudományos véleményeken alapuló közös engedélyezési eljárások bevezetését célozza mindhárom szektorban.

3.2

Élelmiszer-adalékanyagok. Az új jogszabályok az élelmiszer-adalékanyagok engedélyezési rendszerének egyszerűsítésére és „karcsúsítására” irányulnak, amit jelenleg a 89/107/EGK irányelv szabályoz. Az adalékanyagok új pozitív listájára való felvételhez szükséges engedélyezések az EFSA élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos kockázatértékelési keretén alapulnak, a 178/2002/EK rendeletben foglaltaknak megfelelően. Javasolják ezenkívül a jelenlegi engedélyezési rendszer technikai szempontjainak felülvizsgálatát, és új, harmonizált közösségi rendelkezéseket jelölnek meg a más adalékanyagokban használt adalékanyagokra vonatkozóan.

3.3

Enzimek. A javaslatban szerepel az élelmiszeripari enzimek értékelésére, jóváhagyására és ellenőrzésére irányuló új szabályozási keret, valamint az élelmiszerekben technológiai céllal használt valamennyi enzim pozitív listájának létrehozása az EFSA kedvező tudományos véleménye alapján. Hasonlóképpen előirányozták a technológiai segédanyagként használatosaktól eltérő élelmiszeripari enzimek címkézésére vonatkozó rendelkezéseket is.

3.4

Aromák. A javaslat tartalmazza a 88/388/EGK irányelvben meghatározott általános szabályok felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a jogszabályokat a technológiai és tudományos haladáshoz lehessen igazítani. Ehhez új rendelet elfogadására van szükség, amely világosabb szabályokat határoz meg az alábbiakra vonatkozóan:

3.5

Közös engedélyezési eljárás. A javaslat egységes, közös eljárás bevezetésére irányul az élelmiszer-adalékanyagok, -aromaanyagok és az élelmiszeripari enzimek engedélyezése tekintetében, a biztonság EFSA részéről történő értékelésével, valamint a kockázatkezeléssel. A jóváhagyás tervezett szakaszaiban a tagállamok és az Európai Bizottság szabályozási bizottsági eljárás keretében tevékenykednek. A javaslat azzal a feladattal bízza meg az Európai Bizottságot, hogy az EFSA tudományos értékelései alapján az érintett anyagok minden egyes kategóriájára nézve állítson fel pozitív listát, amelyet naprakésszé kell tennie. Amennyiben egy anyagot felvesznek e listák egyikére, az azt jelenti, hogy felhasználása a közösségi piacon valamennyi gazdasági szereplő számára általánosan engedélyezett.

4.1

Az EGSZB kedvezően fogadja az adalékanyagokkal, enzimekkel és aromaanyagokkal, valamint a közös engedélyezési eljárásokkal kapcsolatos javaslatcsomagot, mivel ennek révén hatékony, valóban egységes és az import-export szempontjából is versenyképes belső piac hozható létre, ami biztosítja az élet, valamint az emberi egészség védelmének magas szintjét.

4.2.

Az EGSZB véleménye szerint a javasolt jogi eszköz – a rendelet – garanciát jelent az irányelv révén való szabályozás átültetése során lehetséges különböző értelmezésekkel szemben.

4.3

Az Európai Unió teljes területén érvényes egységes engedélyezés lehetősége az EGSZB véleménye szerint közép-, illetve hosszú távon nagy előnyt jelent az egységes piac szempontjából.

4.3.1

Figyelemmel kell azonban lenni arra, hogy milyen hatással lesznek az új szabályozások az importált termékekre, valamint arra a tényre, hogy Európa a világpiacon versenyben lévő nagy importőr – a közösségi jogszabályok viszont nagyobb terhet jelentenek, mint a Codex Alimentarius által jelenleg előírtak. Ez utóbbit tehát módosítani kellene, hogy az európai vállalkozások ne kerüljenek hátrányos helyzetbe.

4.4

Az Európai Bizottság által elfogadott lehetőség, azaz, hogy a közösségi lista a komitológiai eljárás keretében módosulhasson, egy lépést jelenthet a jó irányba, akár az ipar, akár a civil társadalom szempontjából. Ennek feltétele, hogy megőrződjenek a magas szintű átláthatósági kritériumok, ugyanakkor lépést lehessen tartani az innovációval, valamint az új és jobb termékek kifejlesztésével, az allergiák kialakulása elleni küzdelem tekintetében is.

4.5

Az EGSZB véleménye szerint az EFSA tevékenységének pozitívuma, hogy tudományos adatokra és objektív érvekre támaszkodó, átlátható kockázatértékelési eljárásokon alapul.

4.6

Az EGSZB véleménye szerint az EFSA-ra ruházott új feladatokkal párhuzamosan erősíteni kellene eljárásait, valamint emberi és pénzügyi erőforrásait, hogy ily módon biztosítható legyen az értékelések magas minősége, átláthatósága és függetlensége, a bizalmas kezelés kritériumainak teljes körű betartásával.

5.1.1

Az EGSZB szerint az EFSA véleményének tartalmaznia kell a végrehajtási intézkedéseket – beleértve a kérelem tartalmát, elkészítését és bemutatását, a kérelmek érvényességének ellenőrzésével kapcsolatos megállapodásokat, valamint a 9. cikkben foglalt információk típusát.

5.1.2

A közösségi lista naprakésszé tételét illetően az engedélyezési rendszer által előírt határidőket rövidebbre kellene szabni, ily módon az Európai Bizottság szabályozási javaslatára rendelkezésre álló időt kilencről három hónapra lehetne csökkenteni. Ez lehetővé tenné az engedélyezési vizsgálat teljes ciklusának 12 hónap alatt való lefolytatását.

5.1.3

Hasonlóképpen az EFSA vagy az Európai Bizottság általi értékelés időtartamának a 10. cikkben meghatározott különleges esetekben való kiterjesztésénél mindenképpen szükség lenne egy maximális időtartam kijelölésére a rendeletben.

5.1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a közös engedélyezési eljárásba be kellene foglalni a listák rendszeres felülvizsgálatára és naprakésszé tételére vonatkozó rendelkezést, az ehhez kapcsolódó költségek és terhek korlátozásával. Mindez a gyártókkal, valamint a fogyasztókkal folytatott állandó és strukturált párbeszéd alapján történjen.

5.1.5

A közösségi engedélyezési rendszert semmi esetre sem lenne szabad a külkereskedelmet gátló technikai akadályok létrehozásának igazolására felhasználni. Az import-exportban ki kell tehát zárni a költséges teszteket és tanúsítványokat.

5.2.1

Az „ésszerű technológiai igények”, valamint a „fogyasztók számára nyújtott előnyök” meghatározásának 5. cikkben foglalt kritériumait pontosítani kellene.

5.2.2

A címkézés 20. cikkben foglalt szabályaival kapcsolatban a nagyközönség által világosan érthető és azonosítható, valamint az egész Közösségben egységes információkra lenne szükség.

5.3.1

Az EGSZB kedvezően értékeli, hogy valamennyi technológiai szerepű élelmiszeripari enzim tartozzon a rendelet alkalmazási körébe, és váljon engedélykötelessé a közösségi pozitív listára való felvétel céljából.

5.3.2

Az EGSZB szerint az enzimek vonatkozásában is – hasonlóan az adalékanyagokhoz – ésszerű az értékelési kritériumok közé felvenni a „fogyasztó számára nyújtott előnyöket”.

5.3.3

A címkézést illetően az EGSZB kiemeli: mind a gyártók, mind a fogyasztók számára szükséges az átláthatóság, valamint a közösségi szinten egységes és a felesleges bonyolultságot nélkülöző követelmények.

5.3.4

Az EGSZB szerint el kellene kerülni a vertikális jogalkotásban a pozitív listák megőrzését, hiszen ez az enzimek kettős engedélyezési rendszerének kialakulásához vezetne. A korábbi irányelveket és rendeleteket a lehető leghamarabb módosítani kellene, hogy a javasolt új szabályozás hivatkozási alapja egységes legyen.

5.4.1

Az EGSZB szerint ésszerű lenne az értékelési kritériumok hozzáigazítása az élelmiszer-adalékanyagok vonatkozásában alkalmazott kritériumokhoz. A kritériumok között szerepelnie kellene a „fogyasztó számára nyújtott előnyöknek”.

5.4.2

Az EGSZB véleménye szerint a fogyasztóknak a 14. cikkben foglaltaknak megfelelően világosabb tájékoztatást kell kapniuk az élelmiszerekben használt aromaanyagok természetével és származásával kapcsolatosan.

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/38

1.1

Az EGSZB úgy véli, hogy bár a legnagyobb fenntartható hozamon alapuló halászati gazdálkodást érvényesítő új politikai irányvonalnak hosszú távon jótékony hatása lesz, olyan gazdasági és társadalmi következményekkel járhat, amelyeket Európa halászati ágazata igen nehezen tudna elfogadni. Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból igen gondosan mérlegeljék ezen irányvonal bevezetésének pozitív és negatív oldalait.

1.2

Mivel a különböző halállományok legnagyobb fenntartható hozamát igen nehéz pontosan megbecsülni, az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy hosszú távú terveiben olyan ésszerű, fokozatos és rugalmas éves kiigazításokat irányozzon elő, amelyekkel valamennyi érintett szektor egyetért. A lehető leghamarabb ki kell kérni ezért a regionális tanácsadó testületek, az EU halászati és akvakultúra-ágazati tanácsadó bizottságának (ACFA), valamint a tengeri halászat szociális párbeszéddel foglalkozó bizottságának véleményét, elegendő időt hagyva tagjaiknak, hogy megvitathassák az előterjesztett javaslatokban szereplő feltételeket.

1.3

Az EGSZB ezért azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy fordítson különös gondot az éves halpusztulási arány megállapítására, hogy a vegyes halászatban hosszú távon a lehető legmagasabb hozam legyen elérhető.

1.4

Az EGSZB nem ért egyet az Európai Bizottságnak azzal az érvével, hogy ez a halászati gazdálkodási politika javítani fogja a kereskedelmi mérleget, mivel azt a piaci ellátási hiányt, amelyet a Közösségen belüli vállalkozások hagynak, azonnal betölti majd az Unión kívülről származó import. Az EGSZB ezért különös éberségre inti az Európai Bizottságot az ilyen jellegű behozatal figyelése és nyomon követése terén.

1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak és az uniós tagállamoknak a jelen véleményben szereplő olyan „más környezeti tényezőkkel” is számolniuk kellene, amelyek ugyancsak kihatnak a tengeri ökoszisztémák változásaira. Azt is javasolja, hogy rögzítsenek a halászati ágazatra kiszabni kívántnak megfelelő korlátozásokat az olyan gazdasági szereplők számára, akiknek a tevékenysége érinti a tengeri ökoszisztémákat.

1.6

A legnagyobb fenntartható hozam elérése érdekében kívánt kiigazítást illetően az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság által javasolt két megközelítés kiegészítheti egymást, mivel a tagállamoknak azokat az intézkedéseket kell végrehajtaniuk, amelyek a saját halászati ágazatukra gyakorolt gazdasági és társadalmi hatásokat szem előtt tartva a legmegfelelőbbek. Az EGSZB aggodalommal állapítja meg, hogy az Európai Halászati Alapnak nincs elegendő eszköze ahhoz, hogy kezelni tudja az új gazdálkodási rendszer végrehajtásának hatásait.

2.1

Az EU halászatában a fenntarthatóság elvének a legnagyobb fenntartható hozamon keresztül történő végrehajtásáról szóló európai bizottsági közlemény (1) – e vélemény tárgya – rögzíti az Európai Bizottság álláspontját a halászati ágazat gazdasági teljesítményének a közös halászati politikával összhangban történő javításáról.

2.2

Az Európai Bizottság ezt a gazdasági teljesítménybeli javulást úgy kívánja elérni, hogy fokozatosan megszünteti a túlhalászást, mivel azon az állásponton van, hogy ez költségcsökkenés, jobb fogás, a halászat nyereségességének javulása és a visszaengedett halállomány csökkenése formájában gazdasági előnyöket hozna a halászati ágazatnak.

2.3

Úgy véli, hogy e célok elérése érdekében ideje másként kezelni az európai halászatot: nem pusztán a hibák elkerülésére ügyelve, hanem aktívan törekedve a sikerre.

2.4

A közlemény új politikai irányvonalat határoz meg az EU halászati gazdálkodása számára, amely azon alapul, hogy a halpusztulásra vonatkozó hosszú távú arányszámok meghatározásával kívánják kinyerni a halállományokból a legnagyobb fenntartható hozamot.

2.5

Ez az új politikai irányvonal azon a nemzetközi politikai kötelezettségen alapul, amelyet az uniós tagállamok a fenntartható fejlődés témájában 2002-ben rendezett johannesburgi nemzetközi csúcstalálkozón vállaltak: „Az állományok olyan szinten való fenntartása vagy olyan szintre történő helyreállítása, ami a legnagyobb fenntartható hozamot eredményezi, azzal a céllal, hogy ezeket a kimerített állományokra vonatkozó célokat sürgősen és – amennyiben lehetséges – legkésőbb 2015-ig elérjék.”

2.6

A cél tehát az, hogy olyan, hosszabb távra tekintő gazdálkodási rendszer felé mozduljunk el, amely arra összpontosít, hogy optimálisan használja ki Európa élő tengeri erőforrásainak termőképességét. Ez teljes mértékben összhangban van a közös halászati politika tágabb célkitűzésével, a fenntartható gazdasági, környezeti és társadalmi feltételek biztosításával.

2.7

A közlemény szerint a gazdasági előnyök csak úgy érhetők el, ha egy átmeneti időszakban fokozott mértékben korlátozzák a halászatot. A változás ütemének meghatározását célzó folyamatba minden érdekelt felet be kell vonni. Az átmeneti szakaszban fellépő kedvezőtlen társadalmi és gazdasági hatások mérséklését az Európai Halászati Alapra irányuló javaslatban szereplőhöz hasonló pénzügyi támogatással kell segíteni.

3.1

Az Európai Bizottságot az vezette a legnagyobb fenntartható hozamon alapuló halászati gazdálkodás bevezetéséről szóló döntésében, hogy némely állomány termőképességéhez mérten egyszerűen túl nagy mérvű a halászat.

3.2

Tekintettel arra, hogy az elmúlt 30 évben az európai vizek halállománya jelentős mértékben csökkent, elsősorban a túlhalászás miatt, az EGSZB egyetért azzal, hogy át kellene térni a fenntarthatóbb szintű halászatra.

3.3

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a legnagyobb fenntartható hozamon alapuló halállomány-gazdálkodási rendszerek biztosítják majd, hogy az állományok ne omoljanak össze, emellett nagyobb halállományok kialakulását teszik lehetővé.

3.4

Az EGSZB úgy véli, hogy az elv helyes, mivel a halállományok legnagyobb fenntartható hozama az a biomassza-mennyiség (halmennyiség), amelyet ki lehet termelni anélkül, hogy az a jövőbeli termelést károsan befolyásolná. Ennélfogva teljes mértékben támogatja azt, hogy a halászati gazdálkodási politikák ezen az elven alapuljanak.

3.5

Mindazonáltal szeretné felhívni az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy a gazdálkodási rendszerek minden változtatása kockázatot rejt magában, ezért az előnyöket és hátrányokat nagyon gondosan mérlegelni kell.

3.6

A közlemény igen részletesen tárgyalja a legnagyobb fenntartható hozamon alapuló halállomány-gazdálkodási rendszer – mindenekelőtt környezeti – előnyeit, ám kevés szót ejt arról, hogy a halászati ágazat szempontjából a rendszernek milyen gazdasági és szociális előnyei, különösen pedig hátrányai vannak.

3.7

Az Európai Bizottság által kiemelt egyik előny, amellyel az EGSZB nem ért egyet, az az érv, hogy ez a halgazdálkodási politika javítja majd a kereskedelmi mérleget. Ez azért nem igaz, mert azt az űrt, amelyet a legnagyobb fenntartható hozam célszámainak betartása folytán az üzleti tevékenységet abbahagyó, Közösségen belüli vállalkozások maguk után hagynak, azonnal be fogják tölteni az Unión kívüli piaci szereplők, mivel a halászati termékek piacát a folyamatos ellátás igénye mozgatja.

3.8

A közlemény az új gazdálkodási rendszert általában véve úgy kezeli, hogy annak átfogó célja a halászattal előidézett halpusztulás csökkentése. Ahhoz, hogy a halak nagyobbra nőjenek, s így nagyobb értéket képviseljenek, és kifogásukkor nagyobb hozamot jelentsenek, csökkenteni kell a tengerből kifogott halak arányát.

3.9

A közlemény azonban azt is elismeri, hogy a halállományok nehezen mérhetők, és hogy bár a halászatnak (az általa előidézett halpusztulásnak) van a legnagyobb befolyása az állományok egészségére, más tényezők, például a környezetváltozások vagy a fiatal halak számának gyarapodása, ugyancsak szerepet játszanak.

3.10

A közlemény ezért hosszú távú stratégiát terjeszt elő a halállományok újbóli felduzzasztására, melynek alapja a halászati tevékenység és az állományok szaporodóképessége közötti egyensúly megtalálása, és azt javasolja, hogy ezt fokozatosan, a halászatot végző hajók számának vagy halászati tevékenységüknek a csökkentésével hajtsák végre.

3.11

Ahhoz, hogy ezt a stratégiát úgy lehessen végrehajtani, hogy a halászok kinyerhessék az állományból a legnagyobb fenntartható hozamot, az elérhető legjobb tudományos szakvélemények alapján először minden állományra meg kell határozni az előirányzott éves lehalászási és halpusztulási arányt. Arról is határozni kell, hogy e cél elérése érdekében milyen arányú éves kiigazításokat kell végrehajtani. Ahogy a közös halászati politikában is szerepel, e döntéseket hosszú távú tervek útján kell végrehajtani.

3.12

A Közösség halászati gazdálkodását jelenleg a biztonságra való törekvésnek és a halállományok óvatos kezelésének elve alapján végzik. Az éves TAC-k (teljes kifogható mennyiségek) és kifogási kvóták összehasonlító tudományos jelentéseken alapulnak, és némely, megritkult halállomány esetében a közös halászati politikához tartozó helyreállítási terveket hajtanak végre, hogy azok mennyiségét a fenntartható biológiai szintre állítsák vissza.

3.13

Az EGSZB úgy véli, hogy a gazdálkodási rendszer megváltoztatása fontos, mivel a jelenlegi gazdálkodási rendszerben érvényesülőnél ambiciózusabb biológiai jellegű célkitűzés elfogadását jelenti. Ez a változtatás viszont azt is jelenti, hogy a halpusztulás mértékét minden egyes éves kiigazítással jelentősen csökkenteni kell, ami kétségkívül a flotta és a halászati tevékenység csökkentését kívánja meg, így komoly áldozat a Közösség halászati vállalkozásai részéről. Az EGSZB aggodalmát szeretné kifejezni amiatt, hogy az Európai Halászati Alapnak nincsenek elegendő eszközei e jelentős áldozat kiegyenlítésére. Mindenesetre, ha a célokat elérik, a helyzet igen kedvező lehet azon halászati vállalkozások számára, amelyek folytatják működésüket.

3.14

E megközelítés alapján az EGSZB szeretné felhívni az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy nagyfokú bizonytalanság uralkodik a tekintetben, hogy a különböző halfajok állományainál mennyire becsülik a legnagyobb fenntartható hozamot. E bizonytalanság miatt az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy hosszú távú terveiben törekedjen az éves kiigazítások ésszerű alakítására.

3.15

A feladat tehát az, hogy megtaláljuk, miként lehet segíteni a halászattal foglalkozó közösségeknek és vállalkozásoknak abban, hogy megfelelően átvészeljék ezt a korrekciós időszakot. Az EGSZB úgy véli, hogy ehhez az Európai Bizottság által előterjesztetteknél bőkezűbb és kreatívabb támogatási intézkedésekre van szükség. Az ilyen jellegű intézkedések teljes mértékben indokoltak, mint a jövőbeli fenntarthatóbb halászati tevékenységre történő átállás biztosításának eszközei

3.16

Az EGSZB mindenképpen úgy véli, hogy – miként az a közleményben is áll – minden érintettet be kell vonni a döntéshozatalba a hosszú távú terveket, végrehajtásuk ütemét és hatásukat illetően, így a regionális tanácsadó testületek véleményét is sűrűn ki kell kérni. Az EGSZB emellett úgy véli, hogy az EU halászati és akvakultúra-ágazati tanácsadó bizottságát (ACFA) és a tengeri halászat terén a szociális párbeszédért felelős bizottságot is be kell vonni e vitákba.

4.1

Egy legnagyobb fenntartható hozamon alapuló halászati gazdálkodási rendszer bevezetése egy sor olyan, egyéb kérdés elemzését igényli (ez a közleményben szerepel is), amelynek közvetlen hatása van erre a fajta gazdálkodásra:

4.2

Környezeti hatások és kihatásuk a tengeri ökoszisztémák változásaira

4.2.1

A közlemény elismeri, hogy igen bizonytalan, hogy a tengeri ökoszisztémák az éghajlat- és időjárás-változással összefüggésben miként alakulnak, valamint hogy ezek és más környezeti tényezők bizonyosan befolyásolhatják a halállományokat.

4.2.2

Az Európai Bizottság, bár valamennyi környezeti hatás eredményét nem tudja meghatározni, úgy véli, hogy gyakran maga a halászat a legjelentősebb befolyásoló tényező, és hogy a halállományok alacsonyabb fokú kiaknázása ellenállóbbá teszi majd az állományokat az ökológiai változásokkal szemben.

4.2.3

A közlemény ezért amellett száll síkra, hogy a halászatot stabil és fenntartható szintre kell csökkenteni, hogy amint csökken a halászattal előidézett halpusztulás mértéke, és amint az állományok újból pótlódnak, több ismeretre lehessen szert tenni az ökoszisztémákról és szaporodóképességükről, ami segít majd a hosszú távú gazdálkodási célok kiigazítási folyamatában.

4.2.4

Az EGSZB egyetért ezzel az elvvel, feltéve, hogy a halászattal előidézett halpusztulást valóban fokozatosan és fenntartható ütemben csökkentik azoknál a fajoknál, ahol erre szükség van. Az Európai Bizottság elismeri, hogy az, hogy a halbiomasszát megkísérlik úgy kezelni, hogy fokozatosan elérjen egy megcélzott volument, rövid távon elfogadhatatlan instabilitást okozhat az iparágban.

4.2.5

Az EGSZB mindemellett úgy gondolja, hogy azok a „más környezeti tényezők”, amelyeket a közlemény még csak nem is említ – például a ragadozók viselkedése, a szennyezés, az olaj- és gázlelőhelyek feltárása és kiaknázása, a part menti szélerőművek, a tengeri homok és aggregátumok kinyerése stb. –, szintén befolyásolják a tengeri ökoszisztémák változásait.

4.2.6

Az EGSZB arra buzdítja az Európai Bizottságot és az EU tagállamait, hogy szabjanak a halászati ágazatban bevezetni kívántnak megfelelő korlátozásokat azon gazdasági szereplők számára, akik tevékenysége szintén befolyásolja a halállományok méretét és a tengeri ökoszisztémák változásait.

4.3.1

A legnagyobb fenntartható hozamon alapuló gazdálkodási rendszer a vegyes halászat esetén alkalmazható a legnehezebben.

4.3.2

A közlemény elismeri ennek nehézségét, és nem foglalkozik részletesen a vegyes halászatra alkalmazandó gazdálkodási rendszerrel. Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság, illetve a regionális tanácsadó testületek és az ACFA közötti kapcsolatokat az ilyenfajta halászat kérdésében erősíteni kell.

4.3.3

A közlemény kijelenti, hogy fontos a tengeri ökoszisztémákat egyensúlyban tartani, és az EGSZB ezzel teljes mértékben egyetért. Valamely faj egyedszámának csökkentése egy másik faj hozamának növelése érdekében igen kockázatos megközelítés.

4.3.4

A rendszer összetettsége abból ered, hogy – ahogyan az a közleményben is szerepel – egy ökoszisztémában meglévő valamennyi faj halászatának úgy kell történnie, hogy a halászzsákmányok mértéke (megcélzott arány) megfeleljen annak, ami a hosszú távon fenntartható legnagyobb hozam elérése tekintetében szükséges. Ez azt jelenti, hogy a vegyes halászattal érintett ökoszisztémát alkotó különböző állományokra vonatkozó, a legnagyobb fenntartható hozamnak megfelelő arányok tekintetében a hosszú távú tervekben a maximális halászzsákmányt az a faj határozza meg, amelyre a legalacsonyabb hosszú távú értéket rögzítették.

4.3.5

A közleményben az is szerepel, hogy egyes fajok járulékos halfogásként történő, nem szándékos túlhalászásának elkerülése érdekében egyes hosszú távú tervek összetevőiként olyan további intézkedéseket kell hozni, mint például a halászeszközök módosítása vagy tiltott területek és idények kijelölése.

4.3.6

Az EGSZB úgy látja, hogy – bár ez a gazdálkodási rendszer egybevág a közös halászati politika szélesebb céljával – az Európai Bizottságnak igen részletes értékelést kell végeznie a legnagyobb fenntartható hozam eléréséhez szükséges különböző halászati mértékekről, és ki kell kérnie a vegyes halászatban érintett valamennyi fél véleményét a hosszú távú tervek gazdasági és szociális hátrányairól.

4.4.1.1

A közlemény kijelenti, hogy ezeket az Európai Bizottság az érintett szektorokkal egyeztetve fogja elkészíteni, pártatlan tudományos szakvélemények alapján, és teljes mértékben figyelembe véve a javasolt intézkedések gazdasági, szociális és környezetvédelmi jellegű, hátrányos hatásait.

4.4.1.2

Ezek a tervek meg fognak határozni egy halászati célszámot, és azokat az eszközöket, amelyek ennek a fokozatos, az ökoszisztémára minimálisan káros hatással járó halászattal való eléréséhez szükségesek. A vegyes halászatra vonatkozó terveknek tartalmazniuk kell olyan műszaki intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a különböző halállományokat a rájuk vonatkozó célszámokkal összhangban aknázzák ki, és azt a lehetőséget, hogy némely állományokat a legnagyobb fenntartható hozamnál kisebb mértékben aknázzanak ki annak érdekében, hogy más fajoknál a szaporodóképesség terén némi többletet lehessen elérni.

4.4.1.3

Ahol a tudományos szakvélemények nem segítenek a legnagyobb fenntartható hozam feltételeinek eléréséhez szükséges intézkedések számszerűsítésében, ott a hosszú távú tervekben óvatos megközelítést kell alkalmazni.

4.4.1.4

Végül pedig a terveket és célszámaikat rendszeresen felül kell vizsgálni.

4.4.1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a halászati gazdálkodásnak ez az új iránya, amelynek – ha már valamennyi halállománynál sikerült elérni a legnagyobb fenntartható hozamot – nyilvánvaló előnyei lehetnek, súlyos következményekkel járhat a halászati ágazatra nézve: a halászzsákmányok kisebbek lesznek, ami rövid távon a hajóflotta csökkentéséhez és munkahelyek megszűnéséhez vezet, gyengítve ezzel a halászattal foglalkozó közösségek gazdasági helyzetét.

4.4.1.6

Az EGSZB ezért arra biztatja az Európai Bizottságot, hogy gondoskodjon arról, hogy a konzultációk, amelyeket a halászati ágazat képviselőivel tartani szándékozik, kellően rugalmasak legyenek a hosszú távú tervek végrehajtásának ütemét illetően, hogy a halászoknak lehetőségük legyen fokozatosan alkalmazkodni az új gazdálkodási rendszerhez.

4.4.1.7

A vegyes halászatot illetően az EGSZB úgy véli, hogy a legnagyobb rugalmasságot ott kellene tanúsítani, ahol az állományokat teljesen ki lehet aknázni, mivel jó állapotban vannak.

4.4.2.1

Ha az állományok megfelelő célszámait kijelölő hosszú távú terveket már elkészítették és elfogadták, a tagállamoknak határozniuk kell arról, hogy e célok elérése érdekében milyen ütemben történjen a változtatás, és hogy miként kezeljék az átalakulást.

4.4.2.2

Az Európai Bizottság két szélesebb megközelítést terjeszt elő e változás kezelésére:

4.4.2.3

Minden tagállam szabadon választhatja meg gazdasági megközelítését vagy stratégiáját, miközben a Közösség a túlhalászás fokozatos felszámolásának irányítási keretét nyújtja majd az Európai Halászati Alap által kínált pénzügyi eszköz révén.

4.4.2.4

A közleményből kiderül, hogy az Európai Bizottság egyértelműen a nemzeti hajóflották kapacitásának csökkentésével járó első megközelítést részesíti előnyben, mivel azt könnyebb volna nyomon követni, és mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a hajókapacitás csökkentését a közvélemény könnyebben elfogadja, és azt kevésbé nehéz bevezetni, mint más megoldásokat.

4.4.2.5

Az EGSZB elismeri, hogy a hajókapacitás csökkentése a leghatékonyabb módja a túlhalászás fokozatos megszüntetésének. Az EGSZB mégis úgy gondolja, hogy a gazdasági és szociális hatások elemzése után minden tagállamnak magának kell kiválasztania azt a megközelítést, amely legjobban megfelel számára. Ne feledjük, hogy a két lehetőség párhuzamosan is alkalmazható, amíg a halállományok legnagyobb fenntartható hozamának célszámait el nem érjük.

4.4.2.6

Az EGSZB egyetért azzal a javaslattal, hogy a változások gazdasági és szociális hatásait inkább regionális, és ne európai szinten vizsgálják, mivel az egyes flották sajátosságai igen eltérőek lehetnek az egyes tagállamokban.

4.4.2.7

A hosszú távú terveket halászterületek szerint kell kialakítani, együtt kezelve az együtt fogott halállományokat, és a stabil és zökkenőmentes átmenet érdekében olyan elemeket is be kell építeni, mint például a halászati lehetőségek éves változtatásának felső határa.

4.4.2.8

Végül pedig: a közlemény tekintetbe veszi, hogy időbe telik, amíg a legnagyobb fenntartható hozam elérését célzó hosszú távú tervek teljes sorát beindítják. A Közösségnek ezért 2007-es hatállyal olyan irányítási döntéseket kell elfogadnia, amelyek biztosítják, hogy egyetlen, már most túlhalászott állománynál se növekedjék a halászati arány. Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak, mielőtt 2007-re nézve bármilyen döntést hozna, ki kellene kérnie a regionális tanácsadó testületeknek, az EU halászati és akvakultúra-ágazati tanácsadó bizottságának (ACFA), valamint a tengeri halászat szociális párbeszéddel foglalkozó bizottságának véleményét.

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/42

1.1

Az EGSZB egyetért a jogalappal (EK-Szerződés, 95. cikk) és az eszköz jellegével (rendelet).

1.2

Az Európai Bizottság nem hivatkozhat arra, hogy az EK-Szerződésből eredő illetékességi köre alapján felléphetne az állatokkal szemben – egyébként a területén kívül – elkövetett kegyetlenkedések ellen, és a problémával csupán a prémek kereskedelmével és belső piacával összefüggő illetékességének körében és a különböző nemzeti jogszabályok harmonizálásának szükségessége alapján foglalkozhat.

1.3

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság azon nézetét, amely szerint csak a teljes tilalom képes a ruha- és játékimportőröket visszatartani attól, hogy nagy mennyiségű macska- és kutyaprémet, valamint ezek felhasználásával készült tárgyat hozzanak be az Unió területére, és ezáltal gátolni a tiltott prémek nagymértékű kereskedelmét.

1.4

Az EGSZB szeretné, ha a „prém” fogalma jogilag explicit lenne, kifejezetten a szó szoros értelmében vett prémet és annak egyes alkotórészeit (szőr, bőr) jelölné, annak érdekében, hogy a macska- és kutyaprémek valamennyi lehetséges felhasználási módjára vonatkozzon a tilalom.

1.5

Az EGSZB hangsúlyozza az ellenőrzési módszerek hatékonyságának és a komitológiai eljárás alkalmazásának fontosságát a lehető legelfogadhatóbb ellenőrzési módozatok kialakítása érdekében.

2.1

Az EK-Szerződés (belső piacra vonatkozó) 95. cikkén alapuló rendeletjavaslatával az Európai Bizottság a macska- és kutyaprémek előállításának, behozatalának, kivitelének és értékesítésének az Európai Unió területén való tilalmára tesz javaslatot.

2.2

A javasolt rendelet megfelel a civil társadalom szereplői és az Európai Parlament igényeinek, és a német elnökség prioritásainak része.

2.3

Úgy tűnik, hogy – elsősorban Ázsiában – macskákat és kutyákat tenyésztenek és vágnak le siralmas körülmények között abból a célból, hogy prémjüket ruhák, kiegészítők és játékok készítéséhez használják fel. Ilyen prémek az európai belső piacon is megjelentek.

2.4

A prémeket általában vegyi anyaggal és festékkel kezelik, és eredetüket elrejtő elnevezésekkel értékesítik. Az így kezelt prémek pontos állati eredetét nehéz tudományosan meghatározni akár a prémek kinézete, akár textúrája, akár DNS-elemzése alapján, mivel a kezelés szétrombolja a DNS-t. Úgy tűnik, egyedül a tömegspektrometria tenné lehetővé összehasonlító eljárással a vizsgált prém pontos állati eredetének meghatározását. Ez nagyon megnehezíthetné a vámvizsgálatot, és a tervezet 4. cikkében előirányzott eltéréseknek elsősorban ez az oka.

2.4.1

A 4. cikk előírja, hogy a tiltott prémeket tartalmazó ruhák vagy más tárgyak személyes használat céljából történő birtoklása megengedhető; az EGSZB véleménye szerint az ilyen jellegű személyes javak kis mennyiségben történő birtoklását és személyes felhasználását világosan ki kellene zárni a rendelet alkalmazási területéről a túlzott bürokratikus terhek elkerülése végett.

2.4.2

Esetlegesen komitológiai eljárás alá lehetne vetni a nem prémek előállítását célzó tenyésztésből származó, és olyanként felcímkézett bőrök esetleges használatát.

2.5

Az arányosság szempontjából a termelés, a behozatal és a kereskedelem teljes tilalma az egyetlen lehetséges intézkedés, mivel az ilyen behozatal illegális vagy nincs bejelentve, és a fogyasztókat megtéveszti az esetleg kutya- vagy macskaprémet tartalmazó ruhák és egyéb tárgyak nem valósághű címkézése.

2.6

Számos tagország és bizonyos harmadik országok is elfogadtak már – különböző jellegű és hatályú – tiltó jogszabályokat; a közösségi fellépést a belső piac harmonizációjának szükségessége indokolja.

2.7

Tájékoztatási és nyomon követési rendszert állítanak fel a tiltott prémek felderítése kapcsán. A komitológia révén lista állítható majd össze az ellenőrzések végrehajtásához megfelelő módszerekről.

2.8

A tagállamoknak arányos és elrettentő hatású szankciókat kell hozniuk.

3.1

Az EGSZB egyetért a rendelet jogalapjával és formájával; a haszonállatoknál figyelembe vett állatjólét ugyanis nem vonatkoztatható a kutyák és a macskák esetére.

3.2

Társadalmi tény, hogy ezek az állatok Európában az ember társaivá váltak, ezért őket nem húsukért vagy prémjükért, vagy pedig munkavégzés céljából tenyésztik, kivéve egyes kutyafajtákat, amelyeket fogyatékkal élő személyek kísérésére és vezetésére alkalmaznak, vagy pedig eltűnt, romok vagy a hó alá temetett emberek felkutatására, valamint egyéb, az ember számára hasznos feladatok elvégzésére, és amelyeket a közvélemény ezért még kedvezőbben ítél meg.

3.3

Az Európai Bizottság nem hivatkozhat arra, hogy az EK-Szerződésből eredő illetékességi köre alapján felléphetne az állatokkal szemben – egyébként a területén kívül – elkövetett kegyetlenkedések ellen, és a problémával csupán a prémek kereskedelmével, a prémek belső piacán történő harmonizációval, valamint a prémek kereskedelme előtt álló akadályok elhárításával összefüggő illetékességének körében a különböző nemzeti jogszabályok harmonizálásának szükségessége alapján, a piac „töredezettségének” elkerülése érdekében foglalkozhat.

3.4

Tekintettel a feldolgozott kutya- és macskaprémek azonosításának jelentős technikai nehézségeire, a címkézési követelményekre korlátozott javaslat a gyakorlatban hatástalan lett volna. Az EGSZB osztja tehát az Európai Bizottság azon nézetét, amely szerint csak a teljes tilalom képes a ruha- és játékimportőröket visszatartani attól, hogy nagy mennyiségű macska- és kutyaprémet, valamint ezek felhasználásával készült tárgyat hozzanak be az Unió területére, és ezáltal gátolni a tiltott prémek nagymértékű kereskedelmét.

3.5

A rendelet elfogadását követően ismertetni kellene a WTO-val a nem tarifa-jellegű korlátozások körében. A rendelet megfelel a nemzetközi kereskedelmi szabályoknak.

4.1

Az EGSZB szeretné, ha a „prém” fogalma jogilag explicit lenne, kifejezetten a szó szoros értelmében vett prémet és annak egyes alkotórészeit (szőr, bőr) jelölné, annak érdekében, hogy a macska- és kutyaprémek valamennyi lehetséges felhasználási módjára vonatkozzon a tilalom.

4.2

Az EGSZB véleménye szerint ki kell mondani, hogy elkerülendők a természetes személyek olyan szigorúan személyes tárgyaira irányuló vámvizsgálatok, melyek kis mennyiségben birtokolhatók a belső határok átlépése, vagy egy harmadik országból való belépés során; és a ruhaneműk cseréjét, eladását, vagy jótékonysági szervezetnek adományozását sem szabad a rendelet alkalmazási területe alá eső kereskedelemnek tekinteni.

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/44

1.1

Az EGSZB támogatja az Európai Unió aktív szerepvállalását az arra vonatkozó nemzetközi erőfeszítésekben, hogy világszerte korlátozzák a higany termelését és használatát, és gondoskodjanak tárolásának és ártalmatlanításának biztonságos módszereiről. Ezért fontos, hogy Európa jó példával járjon elő az Unión belüli higanyprobléma saját kezelésében, és világszerte támogassa a hatékonyabb ellenőrzési intézkedéseket.

1.2

Az EGSZB ezért támogatja a jelenlegi rendeletjavaslatban megfogalmazott specifikus európai bizottsági javaslat általános célkitűzését, amely megtiltja a higany Európából történő kivitelét, és megköveteli az Európán belüli higanyfelesleg biztonságos tárolását. Az EGSZB úgy véli, hogy a fémhigany Európából való kivitelének tilalma, valamint az ártalmatlanításra váró higany biztonságos tárolásának megkövetelése különösen fontos és időszerű a jelenlegi körülmények között, azaz a higanyalapú klóralkáli-folyamat Európában való fokozatos leállításának kontextusában.

1.3

Előre tekintve az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy minél előbb valósítsa meg higanyra vonatkozó stratégiájának egyéb elemeit is, illetve dolgozzon ki olyan intézkedéseket, melyek Európán belül tovább csökkentik a higany termelési folyamatokban és termékekben történő használatát, illetve biztosítják a hulladékáramokban található higany biztonságos ártalmatlanítását.

1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a jogi tilalomnak az ésszerűség határain belül a lehető legkorábbi időpontban kellene érvénybe lépnie, és addig az időpontig az Európai Bizottságot és az érintett vállalatokat arra kellene ösztönözni, hogy tegyenek meg mindent a kivitel minimálisra csökkentésének érdekében.

1.5

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság által a rendeletben javasolt tárolási intézkedéseket, melyeknél jobbak jelenleg nem állnak rendelkezésre. Valamennyi javasolt tároló berendezés illetékes hatóságainak biztonsági ellenőrzéseket kell végrehajtaniuk, és biztosítaniuk kell a már működő berendezések rendszeres ellenőrzését. Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy kérje fel a tagállamokat az ebben a tárgykörben elért haladásról szóló jelentések kidolgozására. Amennyiben a tárolásra vonatkozó intézkedések elégtelennek bizonyulnak, további intézkedéseket kell hozni.

2.1

A higany a föld természetes alkotóeleme, melynek átlagos előfordulása – jelentős helyi eltérésekkel – 0.05 mg/kg a földkéregben. A higany nagyon csekély mennyiségekben a bioszférában is megtalálható. Növények általi abszorpciója révén magyarázható jelenléte az olyan fosszilis tüzelőanyagokban, mint a szén, olaj vagy gáz.

2.2

A környezetben található higanyszint jelentősen megnövekedett az ipari kor kezdete óta. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése során jelentős mennyiségű higany szabadul fel. Ezenfelül a higanyt ásványokból (főképpen cinnabaritból) nyerik ki, és különféle ipari alkalmazásokban használják. Az ipari folyamatokból és hulladéktermékekből származó higany is bekerül a környezetbe. A múltban alkalmazott gyakorlatok a higanyszennyezés örökségét hagyták hátra a hulladéklerakókban, bányameddőkben, szennyezett ipari területeken, talajokban és üledékekben. Még az olyan, nem jelentős higanykibocsátású régiók, mint az Északi-sark is érintettek a higany transzkontinentális és globális szállítása révén.

2.3

A környezetbe kerülvén a higany makacsul tartja magát, különféle formákban cirkulálva a levegő, víz, üledékek, talaj és bióta között. Főképpen mikrobás metabolizmus révén formája metilhigannyá alakulhat, amelynek az a tulajdonsága, hogy felhalmozódik az élő szervezetekben (bioakkumuláció), illetve koncentrálódik a táplálékláncokban (biomagnifikáció), mégpedig elsősorban a vízi táplálékláncban (hal és vízi emlősök). A metilhigany a legnagyobb gondot okozó higanytípus. A halakban kimutatható higany majdnem kizárólag metilhigany típusú.

2.4

A higany jelenleg világszerte számos környezeti médiumban és táplálékfajtában (különösen a halakban) olyan szinten található meg, amely káros hatást gyakorol az emberekre és az élővilágra. A világ egyes részein, ideértve Európa egyes területeit is, a népesség jelentős hányada a biztonságosnál jóval nagyobb mértékben ki van téve a higany kockázatának. Széles körű a nemzetközi egyetértés azzal kapcsolatban, hogy a higany környezetbe történő kibocsátását a minimálisra kell csökkenteni, illetve fokozatosan meg kell szüntetni, ahol és amilyen gyorsan ez csak lehetséges.

2.5

A globális higanyfelhasználás csökkenése (a globális kereslet az 1980-as évek szintjének kevesebb, mint a fele) és az alacsony árak ellenére a higany bányászat útján történő kitermelése még mindig világszerte számos országban előfordul. Európában mára már megszűnt az elsődleges kitermelés, de a higany egyéb kinyerési folyamatok részeként történő elkülönítése még mindig előfordul.

2.6

Nagy mennyiségű higany kerül a globális piacra az olyan európai klóralkáli-ipari létesítmények átalakítása vagy bezárása révén is, melyek alkalmazták a higany előállításának folyamatát. Ezt a reziduális higanyt általában a spanyolországi Miñas de Almadénnek adják el alacsony áron, amely ezt aztán világ számos országában árusítja.

2.7

Legjobb szándéka ellenére sem az Euro Chlor, sem pedig az Almadén nem tudja szavatolni, hogy az ennek a megállapodásnak az értelmében az EU-ból exportált higany ne járuljon hozzá a globális szennyezéshez, mivel a higany felett megszűnik az ellenőrzés, amint az elhagyta az almadéni létesítmények területét. Ez tehát bátoríthatná a higany nem szabályozott folyamatokban és termékekben történő nagyobb mértékű használatát más országokban, és nagyobb mennyiségű higannyal szennyezett hulladékhoz vagy nagyobb mértékű higanykibocsátáshoz vezethetne. Ezért kívánatos, hogy a beszüntetett higanyalapú klóralkáli-folyamatokból származó higanyfelesleg globális piacra történő jelentős mértékű beáramlásának gátat szabjunk.

3.1

2005. január 28-án a Bizottság a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek címzett közleményt fogadott el a higanyra vonatkozó közösségi stratégiáról (COM(2005)20 final). A stratégia húsz intézkedésre tesz javaslatot, melyek a higany életciklusának valamennyi vonatkozásával foglalkoznak. A stratégia keretében előterjesztett javaslatok közül kettő a higany kivitelét és tárolását érinti.

3.2

A fémhigany kivitelének tilalmáról és biztonságos tárolásáról szóló európai bizottsági rendeletjavaslat ezeket az intézkedéseket kívánja valóra váltani. A javaslat célja, hogy a higanyra vonatkozó közösségi stratégiában megjelölt 5. és 9. intézkedéssel összhangban megtiltsa a fémhigany Közösségből való kivitelét, és gondoskodjon arról, hogy ezt a fajta higanyt biztonságosan tárolják, és ne jelenhessen meg ismét a piacon. Az alapvető cél a világszerte már a környezetbe juttatott „higanykészletek” további növekedésének korlátozása.

3.3

A rendeletjavaslat 2011. július 1-jétől megtiltaná a higany EU-ból történő kivitelét. Ugyanezen időponttól fogva a klóralkáliiparban már nem használt higanyt, valamint a természetes gázok tisztítása során, illetve színesfémek előállítása során nyert higanyt biztonságos módon kellene tárolni.

3.4

Az Európai Bizottság javaslatával kapcsolatban széles körű konzultációkat folytatott, és a MAYASA, a spanyol kormány, valamint az európai klóralkáliipar – a legközvetlenebbül érintett érdekeltek – megegyeztek a javasolt időponttól számított tilalmat illetően. Az Európai Bizottság figyelembe vette, hogy CEFIC, az európai vegyipari szervezet 2011. július 1-jétől önkéntes kötelezettséget vállalt a klóralkáliiparból származó higany biztonságos tárolásának biztosításáért.

4.1

Az EGSZB határozottan támogatja azt a célkitűzést, amely szerint Európát az olyan globális erőfeszítések fő kezdeményezőjévé kell tenni, melyek a higany termelése és felhasználása korlátozásának révén, illetve egyéb biztonságos anyagokkal, folyamatokkal és termékekkel való helyettesítésének ösztönzése révén a higany környezetbe történő juttatásának és kibocsátásának csökkentésére irányulnak. Az EGSZB úgy véli, hogy a REACH-rendelet megkönnyítené ezeket az erőfeszítéseket.

4.2

Az EGSZB örömmel veszi tudomásul, hogy a higanytartalmú ércekből származó higany bányászata és kinyerése megszűnt az Európai Unióban. Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak felülvizsgálati szinten továbbra is foglalkoznia kellene ezzel a kérdéssel, készen állva arra, hogy tilalmat rendeljen el, amennyiben a higany ilyen jellegű, kereskedelmi célból folytatott kinyerése újrafelvételének bárminemű jele mutatkozik Európán belül. Az EGSZB szintén ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy további intézkedéseket mérlegeljen az egyéb ásványok kinyerésének melléktermékeként keletkező higany termelésének meggátolása érdekében, valamint hogy gondoskodjon a higanyfelesleg biztonságos tárolásáról és ártalmatlanításáról.

4.3

Az Európán kívüli kontextust tekintve, az EGSZB támogatja az Európai Unió aktív szerepvállalását az arra vonatkozó nemzetközi erőfeszítésekben, hogy világszerte korlátozzák a higany termelését és használatát, és gondoskodjanak tárolásának és ártalmatlanításának biztonságos módszereiről. Ezért fontos, hogy Európa jó példával járjon elő az Unión belüli higanyprobléma saját kezelésében, és világszerte támogassa a hatékonyabb ellenőrzési intézkedéseket.

4.4

Ebben az összefüggésben a higany Európából történő kivitelének tilalma és az ártalmatlanításra váró higany biztonságos tárolásának megkövetelése hasznos lépés. Ez különösen fontos és időszerű a jelenlegi körülmények között, amikor is a higanyalapú klóralkáli-folyamat fokozatos leállítása Európában egyébként nagy mennyiségű higanyfelesleget zúdított volna a világpiacra. Az EGSZB ezért támogatja a jelenlegi rendeletjavaslatban megfogalmazott specifikus európai bizottsági javaslat általános célkitűzését, amely megtiltja a fémhigany Európából történő kivitelét és megköveteli az Európán belüli higanyfelesleg biztonságos tárolását.

4.5

Ez azonban nem lehet a történet vége. Az EGSZB azt várja az Európai Bizottságtól, hogy további erőfeszítéseket tegyen az olyan intézkedések kidolgozása érdekében, melyek Európán belül tovább csökkentik a higany termelési folyamatokban és termékekben történő felhasználását, illetve biztosítják a hulladékáramokban található higany biztonságos ártalmatlanítását. Az EGSZB szintén sürgeti az Európai Bizottságot, hogy mérlegelje, milyen egyéb lépéseket lehet tenni nemzetközi vonatkozásban azért, hogy világszerte ösztönözzük a higany hatékonyabb kezelését, ideértve az olyan megfelelő együttműködési intézkedésekről folytatott tárgyalásokat, melyek támogatják a higany helyettesítését szolgáló technológiák átadását és a higany felfogására és tárolására vonatkozó megoldásokat, illetve esetleg egy, a higany kezeléséről és ellenőrzéséről szóló nemzetközi egyezményt.

5.1

Az EGSZB megjegyzi, hogy a jelenlegi javaslat kizárólag a fémhigany kivitelére vonatkozik (1. cikk). Az EGSZB úgy véli, sürgősen szükség van annak a lehetőségnek a további mérlegelésére is, hogy a tilalmat kiterjesszék a higanyvegyületekre, illetve a higanytartalmú termékekre is, az 5. cikkben foglaltak szerint. E felülvizsgálat céljából ütemterv felállítása lenne kívánatos. További olyan intézkedéseket is mérlegelni kellene, amelyek a higany kevésbé mérgező vagy szennyező anyagokkal történő helyettesítését követelik meg a termékek és termelési folyamatok vonatkozásában az Unión belül.

5.2

Az Európai Bizottság eredeti javaslata szerint a tilalomnak 2011-ben kellene hatályba lépnie. A Parlament ennek 2010-re történő előrehozatalát ajánlotta. A civil szervezetek továbbra is a tilalom korábbi hatálybalépését követelik. Az EGSZB úgy véli, hogy a jogi tilalomnak az ésszerűség határain belül a lehető legkorábbi időpontban kellene érvénybe lépnie, és addig az időpontig az Európai Bizottságot és az érintett vállalatokat arra kellene ösztönözni, hogy tegyenek meg mindent a kivitel minimálisra csökkentésének érdekében.

5.3

Az Európai Bizottság azt javasolja (2. cikk), hogy a beszüntetett klóralkáli-folyamatokból származó higanyt, a földgáztisztítás során nyert higanyt és a színesfém-bányászati és olvasztási eljárásokban keletkező higanyt biztonságos módon kelljen tárolni. A 3.cikk rendelkezései szerint a higany tárolható föld alatti sóbányákban, illetve kifejezetten a fémhigany ideiglenes tárolására szánt létesítményekben. Az ilyen létesítményeknek meg kell felelniük az előírt biztonsági és kezelési gyakorlatoknak. A tagállamok felelőssége kellene, hogy legyen az ilyesfajta létesítmények létrehozása, illetve a más tagállamokkal való együttműködés, amennyiben azok kedvezőbb feltételekkel rendelkeznek az adott létesítmények létrehozásához. A kiviteli tilalommal egyetemben e rendelkezések célja a fő ipari folyamatokból származó higanyfelesleg piacról való maradéktalan eltávolítása és biztonságos tárolása.

5.4

Az EGSZB támogatja a tárolásra vonatkozó fenti intézkedéseket, melyeknél jobb jelenleg nem áll rendelkezésre. Az EGSZB nagyon fontosnak tartja, hogy az EIA-irányelvet és a javasolt tároló létesítmények illetékes hatóságai általi biztonsági ellenőrzéseket alaposan és szigorúan hajtsák végre, és hogy a hatóságok biztosítsák a már működő berendezések rendszeres ellenőrzését. Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy kérje fel a tagállamokat az ebben a tárgykörben elért haladásról szóló jelentések kidolgozására, és álljon készen további intézkedések javasolására, amennyiben a tárolásra vonatkozó intézkedések elégtelennek bizonyulnak.

5.5

Fontos, hogy a higanyt használó üzemeltetők viseljék a higany biztonságos tárolásának költségeit. Az EGSZB megjegyzi, hogy a beszüntetett klóralkáli-folyamatokból származó higanyfeleslegre vonatkozó tárolási intézkedéseket az érintett ipari vállalatokkal való együttműködésben és egyetértésben kell végrehajtani, és hogy az Euro Chlor a rendelettel párhuzamosan egy olyan önkéntes megállapodást dolgoz ki, amely tagjait biztonságos tároló létesítmények használatára kötelezi. Az EGSZB üdvözli e felelősségteljes ipari csoportosulás fenti kezdeményezését. Amennyiben ezek az intézkedések az összes érintett vállalatra kiterjednek, és egy ellenőrzést is megengedő, átlátható módon biztosíthatók, az EGSZB egyetért azzal, hogy ez lesz a hatékony végrehajtás biztosításának legjobb útja. Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság vizsgálja meg a fémhigany egyéb fontos ipari termelőivel – mint például az energiaiparral vagy a színesfém-bányászati és -olvasztó iparral – kötött hasonló megállapodások lehetőségét.

5.6

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az új intézkedések ellenőrzése és érvényre juttatása különös jelentőséggel bír majd. A higany tárolására és ártalmatlanítására vonatkozó követelmény lényegében a higanyt egy, a piacon értékesíthető aktívából a kezelőire költségeket rovó passzívává változtatja. Ilyen körülmények között a gátlástalan üzemeltetők számára nagy lesz a kísértés, hogy megpróbálják elkerülni a higany törvényes ártalmatlanítási útjait, és azt illegális hulladéklerakók felé tereljék. Szigorú nyilvántartásra és felügyeletre lesz szükség az ilyen nem kívánatos következmények elkerülése érdekében.

5.7

Az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy további intézkedéseket mérlegeljen a higanyra vonatkozó stratégia egyéb elemeinek mielőbbi végrehajtása érdekében. Az EGSZB különösen fontosnak tartja a világítással kapcsolatos termékekben, az ékszeriparban, fogászati és kozmetikai termékekben való higanyfelhasználás fokozatos leállításának ösztönzését, valamint az olyan intézkedések felgyorsítását, amelyek a nagy tüzelőberendezésekből, krematóriumokból és a levegő higanyszennyezésének egyéb jelentős forrásaiból származó higanykibocsátás csökkentésére, illetve megszüntetésére irányulnak. További intézkedésekre is szükség lehet annak biztosítása érdekében, hogy, amennyiben a higany jelentős mennyiségben mutatható ki a hulladékáramokban, azt tárolás és ártalmatlanítás céljából felfogják, ahelyett hogy hagynák szétterjedni, szennyezve tágabb környezetünket. Természetesen valamennyi ilyen további intézkedést teljes körűen ki kell értékelni a globális higanyproblémára vonatkozó tevékenységekhez való hozzájárulásának mértéke és a javasolt megoldások költségei és hatásai alapján.

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/47

1.1

A Szerződés 128. cikkének (2) bekezdésével összhangban a jelenlegi foglalkoztatási iránymutatások 2007-re való fenntartása az Európai Parlamenttel, a Régiók Bizottságával és az EGSZB-vel folytatott konzultációt követően tanácsi határozat általi megerősítést igényel.

1.2

Az EGSZB támogatja azt a javaslatot, hogy a 2005-2007-es időszakra szóló foglalkoztatási iránymutatásokat 2007-ben is fenntartsák, szem előtt tartva a kiemelt területeket és az ajánlásokat.

1.3

Az EGSZB nyomatékosan javasolja, hogy az érdekeltek széles köre számára kellő időben tegyék hozzáférhetővé az elfogadandó ütemtervet és folyamatot, hogy ezáltal az eljárás minél hasznosabb legyen, építeni lehessen a jó szándékra, az érdekeltek minél nagyobb számban részt vegyenek a folyamatban, és a kidolgozás időszakában uniós és országos szinten kellő idő álljon rendelkezésre a válaszadáshoz.

1.4

Az EGSZB azt ajánlja, hogy specifikus célkitűzések révén és a szociálpolitikai követelmények nagyobb mértékű elismerésével fektessenek nagyobb hangsúlyt a speciális igényekkel bíró emberek témakörének az új foglalkoztatási iránymutatásokba történő bevonására. Az EGSZB hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a szociális partnereket és a civil társadalmat mielőbb bevonják az iránymutatások Európai Bizottság általi kidolgozásába, illetve kikérjék véleményüket a végső dokumentumról.

1.5

Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság mielőbb tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a foglalkoztatási iránymutatások kidolgozására az EGSZB-vel együtt formálisan és informálisan alakítsanak ki megfelelő kapcsolatokat, elősegítve az elkövetkező három évre vonatkozó foglalkoztatási iránymutatások kidolgozásának proaktív megközelítését.

1.6

Az EGSZB uniós és tagállami szinten az új iránymutatásokban viszonyítási alappal rendelkező, nagyra törőbb és mérhető célok kitűzését, valamint az Európai Bizottság szélesebb végrehajtási hatáskörét tartja szükségesnek.

1.7

Az EGSZB azt ajánlja, hogy az adatgyűjtés javítása, illetve a tagállami és európai bizottsági nyomon követés megkönnyítése érdekében valamennyi tagállamban megfelelő IKT-rendszerek álljanak rendelkezésre.

1.8

Az EGSZB továbbra is javasolja, hogy a nemzeti reformprogramok a meghatározott célok, időkeretek, az előirányzott költségek és költségvetések konkrétabb megfogalmazását tartalmazzák.

2.1

2007 elején az Európai Bizottság A tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó 2007-es iránymutatások véglegesítésére irányuló konzultációs folyamat keretében eljuttatta az EGSZB-hez javaslatát, amelyet a Tanácsnak határozatával még meg kell erősítenie.

2.2

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a 2005-2008-as időszakra (1) a Szerződés 128. cikke alapján meghatározott foglalkoztatáspolitikai iránymutatások maradjanak fenn 2007-re, és a tagállamok foglalkoztatáspolitikáikban ezeket vegyék figyelembe (2).

2.3

Ezzel a határozati javaslattal az Európai Bizottság tekintetbe veszi a 2005-ös lisszaboni stratégiát, amely a kormányzás új ciklusán alapszik, és a 2008-ig érvényes iránymutatások gazdasági, szociális és környezeti dimenziót egyaránt felölelő, integrált csomagját tartalmazza.

2.4

A tagállamoknak nemzeti reformprogramokat kellett készíteniük; ezeket az Európai Bizottság értékelte. Ez az éves értékelés rögzíti az irányelveknek való megfelelés terén elért haladást, és következtetéseket tartalmaz, amelyek alapján az iránymutatások további alkalmazására vonatkozó javaslat megszületett.

—

Az iránymutatások kidolgozásának és elfogadásának ütemezése igen szoros volt, ami nem tette lehetővé, hogy e fontos kérdésben valódi eszmecsere folyjon a különböző érintettekkel uniós és országos szinten, és ez a nemzeti programok kidolgozásával összefüggésben hátrányosan befolyásolta a demokratikus folyamatokat.

—

A jelenlegi iránymutatások arra helyezik a hangsúlyt, hogy a tagállamok maguk határozzák meg célkitűzéseiket, ami állandó aggodalomra ad okot abból a szempontból, hogy a foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket így már nem lehet konkrét és számszerűsíthető célokhoz mérni, ahogy az a korábbi programokban lehetséges volt. Így a nemzeti reformprogramok a foglalkoztatáspolitika, illetve a munkavállalók jogai és kötelezettségei terén kevésbé ambiciózusak lettek.

—

Sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedésére, bizonyos garanciát nyújtva olyan első munkahely megszerzésére, amely kilátásokat biztosít a jövőre nézve.

—

Továbbra is kiemelt kérdésként kell kezelni a korral, fogyatékossággal vagy etnikai származással összefüggő hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelmet.

—

A tudásalapú gazdaságra való áttérés sokkal szigorúbb és célzottabb megközelítést igényel a szakképzés és az egész életen át tartó tanulás terén, az új technológiákhoz való alkalmazkodás, illetve az ipari bázis átalakítása érdekében, és azért, hogy az egyének másutt is használható ismereteket szerezhessenek.

—

A gazdaság ösztönzése és új munkahelyek teremtése érdekében több összhangra lenne szükség a kutatási-fejlesztési és innovációs beruházások integrálása terén.

—

Nem fordítottak kellő figyelmet a nemek közötti egyenlőségre, valamint a munka és a család összeegyeztethetősége iránti igényre.

—

Több figyelmet kell fordítani a demográfiai változások hatásaira és a munkaképes népesség elöregedésével járó problémákra.

—

A bevándorlási politikák végrehajtása erősítésének és nyomon követésének szükségessége és a nemzeti munkaerő-tervezésre gyakorolt hatás.

—

A megfelelő országos és uniós szintű nemzeti szintű finanszírozás fontossága a foglalkoztatáspolitikai intézkedések végrehajtásában.

4.1

Az EGSZB korábbi véleményeiben üdvözölte a 2005-2008-ra szóló integrált iránymutatások elfogadását, és továbbra is hangsúlyozza, hogy a siker attól függ, hogy a tagállamok komolyan veszik-e felelősségüket, és a megállapodás szerinti prioritásokat nemzeti szinten átültetik-e a gyakorlatba. Hangsúlyt kell helyezni arra, hogy valamennyi szociális partnert és a civil társadalmat is valóban bevonják a kidolgozás és végrehajtás minden szakaszába.

4.2

Az EGSZB elismeri, hogy történt előrelépés a 25 tagú EU gazdasági növekedése és a specifikus foglalkoztatási intézkedések (4) terén, ám továbbra is aggódik amiatt, hogy ezentúl is fennáll majd az egyenlőtlenség a különböző intézkedések végrehajtása terén a tagállamokon belül és azok között is, és továbbra is úgy véli, hogy a lényeges változások előidézéséhez hiányzik az ügy sürgős és kiemelt kezelése.

4.3

Az EGSZB azt szeretné, ha az Európai Bizottság jelentősebb szerepet játszana az európai és országos szintű célok kialakításában, illetve a nyomon követés és értékelés folyamatában, ami növelné az egyes tagállamok nemzeti reformprogramjairól készült éves jelentések súlyát és értékét.

4.4

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy a strukturális, szociális és globalizációs alapokból juttassanak finanszírozást a foglalkoztatási iránymutatások végrehajtására. Az EGSZB továbbra is hangsúlyozza annak fontosságát, hogy európai és nemzeti szinten megfelelő finanszírozás álljon rendelkezésre a foglalkoztatási kezdeményezések kiemelt kezelésére.

4.5

Az EGSZB ismételten kifejezi aggodalmát az előrelépés hiánya miatt, és a 2008-2010-es időszakra szóló foglalkoztatási iránymutatásokban olyan intézkedéseket és módosításokat szeretne látni, amelyek tükrözik a korrekciók igényét.

—

Nem valószínű, hogy ezen az időszakon belül sikerül elérni azt az általános célt, hogy az összesített foglalkoztatottság elérje a 70 %-ot. Noha a nők foglalkoztatottsága el fogja érni a javasolt 60 %-os arányt, ez részmunkaidős és ideiglenes munkahelyekből, illetve rugalmas munkavégzésből tevődik össze.

—

Az idősebb dolgozók (az Európai Bizottság meghatározása szerint ez a 45-65 év közötti korosztályt jelenti) foglalkoztatottsága, bár történt előrehaladás, szintén nem fogja elérni a javasolt 50 %-os célkitűzést.

—

A fogyatékkal élő vagy speciális igényű emberekre vonatkozó stratégiák kidolgozása és a munkába való bevonásuk még mindig kívánnivalót hagy maga után.

—

Folyamatos aggodalomra ad okot a fiatalok munkanélkülisége, amely továbbra is emelkedik, és az is, hogy a helyzet javítására megfelelő intézkedéseket tesznek-e.

—

Fontos kérdés az alapoktatásnak a korszerű munkaerőpiachoz való viszonya, mivel az alap- és középszintű készségek oktatásában hiány tapasztalható, illetve a megszerzett ismeretek és képzettségek nem felelnek meg a munkaerő-piaci igényeknek.

—

Továbbra is jelentős aggályok vannak azzal kapcsolatban, hogy a szakképzést és az egész életen át tartó tanulást szolgáló intézkedéseket hatékonyan hajtják-e végre, és hogy a magán-, illetve az állami szféra kellően elkötelezett-e a pénzügyi támogatás iránt.

—

Továbbra sem irányul kellő figyelem a minden korosztályt érintő, egész életen át tartó tanulásra, különös tekintettel az idősebb munkavállalókra. Ez különösen fontos probléma a munkaerő alkalmazkodóképessége szempontjából.

—

Továbbra is problémát jelent a más tagállamból érkező migráns munkavállalók beilleszkedése, akik jelentős munkaerő-piaci hiányokat töltenek be.

—

Miközben támogatja a munkavállalók tagállamok közötti mobilitását, az EGSZB-t aggasztja az a hatás, amelyet a szakmunkások egyik uniós tagországból a másikba történő átáramlása és a szakismeretek kivonása okoz a származási országban. Ezt nyomon kell követni, és lépéseket kell tenni, hogy a fenntarthatóság érdekében megmaradjon a képzett és képesítéssel rendelkező munkaerő megfelelő aránya.

—

Meg kell vizsgálni a helyi foglalkoztatási lehetőségekre gyakorolt hatást azzal összefüggésben, hogy a munkanélküliek miért nem töltik be a helyi üres álláshelyeket.

—

Fel kell ismerni, hogy a kutatáson és innováción alapuló tudásgazdaság megvalósítása terén még mindig lemaradásban vagyunk.

—

Nem fordítanak kellő figyelmet a tagállamok integrált „életciklus”-megközelítésére. Az EGSZB fontosnak tartja, hogy a tagállamok továbbra is erőfeszítéseket tegyenek azért, hogy a munka és a családi élet összeegyeztethetővé váljon. Ez a társadalom egészének feladata. Különösen a gyermekek napközbeni elhelyezését biztosító intézmények segítik elő a családi és a munkahelyi kötelezettségek összeegyeztetését, és teszik lehetővé a nők számára, hogy kenyérkeresővé váljanak, illetve hogy rövid szünet után újra elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon (5).

—

A tagállamoknak fejleszteniük kell a dolgozók és vállalkozások alkalmazkodóképességének növelésére és különösen a „rugalmas biztonság” koncepciójában rejlő lehetőségekre vonatkozó stratégiákat (6).

—

A „bejelentetlen munka” hatásával és az ehhez kapcsolódó kérdésekkel továbbra is foglalkozni kell, mivel azok a tagállamokat és az egyéneket érintik.

—

A „Tisztességes munka”-menetrend (7) és a munkaminőségi alapelvek (8) elfogadása és végrehajtása még számos tagállamban nem történt meg.

—

Az Egyesült Államok átlagával összevetve az európai termelékenységi adatok továbbra is alacsonyak, ami az emberekbe és elgondolásokba történő beruházások arányát és szintjét tükrözi.

—

Bár az EU-ban a közszféra beruházási szintje hasonló az egyesült államokbelihez, a magánszektor befektetései lényegesen lemaradnak amögött.

6.1

Miután a tagállamoktól beérkeztek az éves jelentések, az Európai Bizottság áttekintette azokat, és ennek alapján elkészítette A növekedést és foglalkoztatást célzó, megújult lisszaboni stratégia megvalósítása – „Az eredmények éve” című közleményt, amely összefoglalja az elért haladást. Ebben az évben szerepel az anyagban egy részletes melléklet is, amely rögzíti az egyes tagállamok által konkrétan igényelt, ajánlott tennivalókat. Ez igen fontos az iránymutatások általános hatásértékeléséhez, még hangsúlyosabbá teszi azonban az EGSZB azon aggályait, hogy az iránymutatások végrehajtását nem kezelik kellő sürgősséggel, illetve hogy a végrehajtásban eltérések mutatkoznak. Az Európai Bizottságnak nagyobb hatáskörrel kell rendelkeznie, hogy mérhető célokat tűzhessen ki, összehangolhassa a tevékenységeket, és előrelépéseket tudjon kieszközölni.

6.2

Az EGSZB üdvözli a javasolt hatásértékelést, amelyet az Európai Bizottság több hivatallal együtt fog elvégezni a hároméves programra nézve, hogy lemérje hatékonyságát, és az új, 2008-2010-re szóló foglalkoztatáspolitikai iránymutatások kidolgozása ennek megfelelően alakuljon.

6.3

Az EGSZB üdvözli az új foglalkoztatáspolitikai iránymutatásokra nézve javasolt konzultációs folyamatot, amely az Európai Bizottság által készítendő tervezet 2007. decemberi közzétételét követően kezdődik majd meg, hogy a végleges javaslatot elfogadásra a Tanács 2008. júniusi ülése elé lehessen terjeszteni. Az EGSZB hangsúlyozza annak fontosságát, hogy e folyamat során – amelybe a tagállamokat és minden érdekeltet is be kell vonni – mind uniós, mind országos szinten mielőbb konzultáció folyjék.

6.4

Az EGSZB szerint fontos, hogy a hatásértékelést a 2007-es év folyamán minél előbb át lehessen tekinteni, s így a tartalom figyelembevétele, az információszerzés és a proaktív válaszadás révén az iránymutatások és a nemzeti programok kidolgozására hatást lehessen gyakorolni.

20.7.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 168/50

1.1

A zöld könyv az EU tengerpolitikájának újfajta megközelítéséről tanúskodik, ami üdvözlendő. Ez az első alkalom, hogy az uniós politikák szárazföldre koncentráló látásmódja irányt váltott. A zöld könyv szimbolikus üzenete, mely szerint Európa mindenekelőtt tengeri nemzet volt és ma is az, új lapot nyit az EU-ban a tengerek vonatkozásában.

1.2

A zöld könyv holisztikus szemléletű, több ágazatra kiterjedő, stratégiai megközelítéssel viszonyul az óceánok kérdéséhez. A töredékes látásmód helyett inkább átfogó szemléletmódot választó megközelítés széles körű támogatást érdemel.