6.3.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 51/1

1.1

A Régiók Bizottsága úgy véli, hogy az európai gazdaság alapvetően szociális jellegét – a szociális jólétről való megfelelő mértékű gondoskodást a munkanélküliség, nyugdíjak és egyéb szociális juttatások terén, illetve a munkahelyek bizonyos fokú védelmét – fenn kellene tartani, de a szubszidiaritás elvével összhangban a megfelelő nemzeti és regionális szinten egyben korszerűsíteni is kell, biztosítandó, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon és képes legyen ellenállni a jövőbeli demográfiai nyomásnak, valamint szembenézni a globalizáció kihívásaival.

1.2

üdvözli a globalizációhoz való alkalmazkodás elősegítését célzó európai alap (EGF) létrehozására tett javaslatot, amely révén a Közösség kifejezésre juttathatja szolidaritását azokkal a munkavállalókkal, akik munkanélkülivé váltak a világkereskedelem folyamataiban bekövetkezett változások miatt. Úgy véli, hogy az egyes munkavállalók segítése a jövőbeli munkájukhoz szükséges átképzésben nem a „munkahelyek mesterséges fenntartása”, hanem ehelyett csökkenti a munkanélküliségnek az egyénre és az államra eső terhét, egy fontos gazdasági erőforrás maximális kiaknázását jelenti, illetve ösztönzi a globalizáció, valamint a munkaerőpiac rugalmasságának jobb megismerését és elfogadását. Elismeri, hogy a szerkezeti átalakítások az EU-ban számos esetben olyan technológiai változásoknak, illetve olyan, a fogyasztók ízlésében bekövetkező változásoknak felelnek meg, amelyek teljesen függetlenek a világkereskedelemtől, és így nem esnek az EFG által támogatható kategóriába. Az Európai Bizottság javaslata tehát az EGF alkalmazási területét az olyan estekre szűkíti, ahol kimutatható a kapcsolat a munkahelyek megszűnése és a globális kereskedelmi folyamatokban bekövetkezett jelentős szerkezeti változások között; az RB úgy véli, hogy a létező eszközöket a strukturális alapok eszközeinek felhasználásával összefüggően elsősorban az EU-n belüli vállalatáthelyezésből adódó munkahelymegszűnések kezelésére kellene alkalmazni; ezenkívül véleménye szerint a társfinanszírozás és az egyidejű közös finanszírozás elvét az EGF tekintetében is alkalmazni kellene a nemzeti, regionális vagy helyi szintek egy adott kérelmen belüli valódi motivációjának biztosítására.

1.3

úgy véli, hogy a jó felkészülés, tervezés és a megfelelő beruházási stratégiák (ideértve a humántőkébe történő beruházást) jelentik a megfelelő hosszú távú stratégiákat a globalizáció kihívásával való szembenézés vonatkozásában. Ugyanakkor az EFG (a 2005. decemberi, brit elnökségi csúcstalálkozón meghatározott) célkitűzése és pénzügyi alkalmazási területe arra korlátozódik, hogy a világkereskedelem folyamataiban bekövetkező szerkezeti változások negatív hatásait utólagos beavatkozások révén kezelje.

1.4

hangsúlyozza a globalizációnak a növekedésre és munkahelyteremtésre gyakorolt általánosan kedvező hatását és ezért kiemeli, hogy egy olyan alapnak, amely a globalizáció negatív hatásait hivatott enyhíteni, megfelelő forrásokat kell a rendelkezésére bocsátani. A Régiók Bizottsága ezért azt ajánlja, hogy a maximális éves kiadásokat 1 000 millió euróban határozzák meg, amennyiben ez összeegyeztethető a 2007–2013 időszakra szóló pénzügyi terv meghatározásaival.

1.5

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok aktív szerepet játszanak a nagyszabású létszámleépítések kezelésében, ezért úgy véli, hogy a helyi és regionális önkormányzatokat be kellene vonni az alap iránti kérelmekbe. Elismeri ugyanakkor, hogy a kérelmek megkívánt tagállami támogatását a helyzet komolyságának hallgatólagos elismeréseként értékelhetik, amely a kialakult helyzettel szembeni felelősségvállalásra kötelezi a tagállamokat. Fontos, hogy az EGF ne ássa alá azt a felelősséget, hogy a tagállamok megtalálják saját válaszlépéseiket a gazdaság szerkezeti átalakításaira.

1.6

elismeri, hogy a Strukturális Alapokkal való átfedés nem tervezett, nem lehetséges, és nem kívánatos (tekintettel a nehézkes és időrabló tervező, illetve irányító/ellenőrző eljárásokra), és hogy a tagállamoknak kérelmeikben bizonyítaniuk kell az átfedés hiányát és a különböző pénzügyi eszközök egymást kiegészítő jellegét. Tudomásul veszi, hogy az EGF nem egy adott régió általános fejlődéséről szól, hanem egy adott vállalatnál történő tömeges leépítések lehetőségére ad választ, felismerve, hogy az ilyesfajta események szélesebb körben is érinthetik a régió jólétét, mégpedig a regionális fejlődés tekintetében összességükben lényegi tényező szerepét is betölthető szolgáltatókra gyakorolt dominó-hatás következtében.

1.7

elismeri, hogy – eltérően a Strukturális Alapoktól – az EFG esetében nem kerül sor a kiadások „méltányos arányú” elosztására a viszonylagos regionális fejlettségi szintek függvényében, hanem az eszközöket oda összpontosítják, ahol a létszámleépítések ténylegesen megtörténnek.

1.8

elismeri, hogy míg a végső kedvezményezett az egyéni munkavállaló, az EGF intézkedéseinek végrehajtása (például tanácsadó szolgáltatások létrehozása) nem az adott munkavállaló, hanem a helyi/regionális/nemzeti hatóságok, illetve vállalatok szerződéses felelőssége.

1.9

emlékeztet az Európai Bizottság kijelentésére, hogy „az EGF olyan eszköz kell, hogy legyen, amely képes a gyors és bürokráciamentes beavatkozásra”. Ezért sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a javasolt döntéshozatali eljárás, amely megköveteli, hogy az EU költségvetési hatósága (azaz a Tanács és a Parlament) valamennyi EGF-beavatkozást egyenként és összesítve is jóváhagyjon, ellene szól az erkölcsileg és ténylegesen is szükséges „gyorssegély” jellegnek.

—

Az uniós strukturális alapok társfinanszírozást kínálnak a nemzeti finanszírozási mechanizmusokhoz, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy tömeges elbocsátások esetén intézkedjenek. Ezek a mechanizmusok azonban nem feltétlenül rövid vagy középtávú intézkedések. Ennek megfelelően lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy az EGF keretében finanszírozott intézkedések rövid távon kiegészítsék az egyéb közösségi eszközökből származó támogatásokat.

—

Az eredeti szöveg 5. preambulumbekezdése ezenkívül úgy tűnik, hogy nincs összhangban az 5. cikk (2) bekezdésének d) pontjával, melynek értelmében az EGF-ből való pénzügyi hozzájárulásra vonatkozó kérelem a következő információt tartalmazza: „A finanszírozandó egyedi fellépéseket és azok várható költségei szerinti lebontást beleértve a strukturális alapok által finanszírozott cselekvésekkel való kiegészítő jelleget”.

6.3.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 51/7

(1)

A televíziós műsorszórásról szóló irányelv 1989-es kibocsátása és 1997-es módosítása óta a technológiai fejlődés továbbra is töretlen. Különösen a médiák digitalizálása és fokozódó egységesülése miatt szükséges az érvényben levő jogszabályi keret kiigazítása. A jövőben lehetőség lesz digitalizált médiatartalmakat különböző adatátviteli módokon terjeszteni, és így a befogadókat bármilyen végfelhasználói eszköz segítségével széles információs és szórakoztató kínálattal ellátni.

(2)

A jogi szabályozás szintjén ezt a változást már csak azért is figyelembe kell venni, hogy a hagyományos televíziós szolgáltatások és az egyéb médiaszolgáltatások közötti verseny torzulását elkerüljük. A Régiók Bizottsága és az Európai Parlament ismételten támogatta a jelenlegi televíziós irányelvnek a strukturális változásokhoz és a technológiai fejlődéshez való hozzáigazítását, és kérte a valamennyi médiaszolgáltatásra vonatkozó alapvető előírások bevezetését.

(3)

Az audiovizuális médiáknak a kulturális sokszínűség megőrzésében és a plurális társadalom kifejlődésében játszott központi szerepe miatt az európai jogszabályi keretet úgy kell kiigazítani, hogy lehetővé tegye és elősegítse a médiák további pozitív fejlődését. A médiák különös jelentőségűek a regionális és helyi kulturális sokszínűség és identitás megőrzésében. A regionális és helyi médiák megléte hozzájárul az e szintre vonatkozó tartalmak terjesztéséhez és gyakran a kisebbségi nyelvek használatához is.

(4)

A különböző elektronikus eszközök kínálata, amelyekkel a felhasználók manapság különböző módon folyamatosan szembesülnek, a kereskedelmi kommunikáció befogadásának megváltozásához vezetett. Ezért az irányelv módosításában célszerű a reklámok mennyiségére vonatkozó korlátozások oly mértékben történő kiigazítása, amennyire ez indokolt és időszerű. Minőségre vonatkozó korlátozásoknak kell azonban biztosítaniuk, hogy megmaradjon az audiovizuális médiaszolgáltatóknak a szerkesztést és a programokat illető függetlensége, amely nemzeti és regionális szinten elengedhetetlen a demokratikus szándékformáláshoz. Ennek során megfelelően figyelembe kell venni az ifjúság- és fogyasztóvédelmi érdekeket is,

1.1

üdvözli az irányelv alkalmazási területének kiszélesítését. A fokozódó konvergencia fényében indokoltnak tűnik valamennyi médiaszolgáltatást meghatározott minimális szabványoknak alávetni az ifjúságvédelem és az emberi méltóság védelmének vonatkozásában, párhuzamosan az európai és a független művek támogatásával és a közérdeklődésre számot tartó eseményekről készített rövid tudósításokhoz való jog biztosításával;

1.2

azt a nézetet képviseli azonban, hogy az Európai Bizottság javaslata ebben a tekintetben nem eléggé nagyra törő, és a fokozódó tartalmi egységesüléssel is járó technikai egységesülés miatt szükségesnek tartja a televíziós irányelv továbbfejlesztését egy olyan „platformfüggetlen” irányelvvé, amely minden elektronikusan terjesztett, mozgóképet alkalmazó tartalmat is magába foglal;

1.3

amellett foglal állást, hogy a hang vagy szöveg mellett mozgóképet is alkalmazó médiaszolgáltatások az ifjúságvédelemre és az emberi méltóság védelmére vonatkozó minimális szabványoknak legyenek alávetve, ne csak a tisztán gazdasági szabályozásoknak, amilyen az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv;

1.4

megfelelőnek tartja az Európai Bizottság által meghatározott lépcsőzetes szabályozást a lineáris és nemlineáris audiovizuális médiaszolgáltatások között a felhasználók rendelkezésére álló különféle választási és irányítási lehetőségek tekintetében, és helyesli, hogy minden audiovizuális médiaszolgáltatást vessenek alá bizonyos alapvető szabványoknak;

1.5

üdvözli, hogy az Európai Bizottság a származási ország elvét követi; hatékonyabb cselekvési lehetőségeket követel azonban a fogadó tagállam számára abban az esetben, ha egy médiaszolgáltató tevékenységét kizárólag vagy túlnyomórészt a kisugárzó államon kívülre, egy másik tagállam területére irányulóan végzi;

1.6

üdvözli, hogy az Európai Bizottság önszabályozó mechanizmusok bevezetése mellett foglal állást, és arra szólítja fel a tagországokat, hogy támogassák az erre vonatkozó szabályozásokat;

1.7

helyesli azonban, hogy – már csak illetékességi okok miatt is – meg kell maradni ennél a szabályozásnál. A kulturális sokszínűségre és a szubszidiaritásra való tekintettel az egyes tagországok és régiók önszabályozó mechanizmusainak tartalmára vonatkozó előírások megfogalmazásától el kell tekinteni;

1.8

támogatja, hogy a határokon átnyúló információáramlás és a tájékoztatáshoz való akadálytalan hozzáférés érdekében kidolgozzák a rövid tudósításra vonatkozó jogot. Ez döntően hozzájárulna a vélemények sokféleségéhez és a más régiókból származó jelentős eseményekkel kapcsolatos, határokon átnyúló tájékoztatáshoz is. Ezáltal a televíziós műsorszolgáltatással kapcsolatban alkalmazott szabályozás fokozottan igazodna az Európa Tanács megfelelő egyezményéhez;

1.9

ismételten amellett foglal állást, hogy a rövid tudósításokhoz való jogot főként a kisebbségi nyelveken sugárzó szolgáltatók esetében is biztosítani kell;

1.10

kifejezetten üdvözli az európai termékek támogatását célzó kvótarendszer fenntartását, mivel ezek lényegesen hozzájárulnak a regionális identitások megtartásához és fejlesztéséhez; ugyanakkor e rendszer szigorúbb és egységesebb alkalmazását követeli;

1.11

szükségesnek tartja, hogy a tagállamoknak a gyakorlati kivitelezhetőség határain belül megfelelő eszközökkel arra kell törekedniük, hogy a területükön működő nemlineáris médiaszolgáltatók is előmozdítsák az európai és a független művek gyártását és az ezekhez való hozzáférést;

1.12

azt a nézetet képviseli, hogy az irányelvtervezetben először engedélyezett termékmegjelenítésekkel kapcsolatos lazítások túl messzire mennek, és ez érezhetően komoly veszélyt jelent a szerkesztői függetlenség szempontjából, még akkor is, ha a javaslat 3h. cikke (1) bekezdésének a) pontja ezt ki szándékozik zárni;

1.13

úgy véli, hogy a 11. cikk szabályozása a reklámmal való megszakítások közötti időre vonatkozóan, valamint a 18. cikknek a reklámra fordítandó óránkénti időtartamról szóló rendelkezései már nem megfelelőek, ezért ösztönzi a reklámra vonatkozó mennyiségi rendelkezések fokozottabb liberalizálását a lineáris szolgáltatók esetében;

1.14

úgy látja azonban, hogy e rendelkezések törlése esetén az ifjúság- és fogyasztóvédelem érdekében szükséges a gyermekműsorok és hírműsorok reklámmal való megszakításának tiltását bevezetni;

1.15

azt ajánlja, hogy azt a szabályozást, amely szerint az egyenként sugárzott rövid reklámok kivételt képeznek, úgy változtassák meg, hogy ettől tárgyi okokból el lehessen térni;

1.16

támogatja a nemzeti szabályozó hatóságok tervezett függetlenségét, azt a nézetet képviseli azonban, hogy alapvetően a tagállamok és adott esetben a jogalkotási hatáskörrel rendelkező régiók feladata kell, hogy maradjon saját médiafelügyeletük kialakítása, főként akkor, ha a belső pluralitás elve szerint szervezett közszolgálati műsorszolgáltatással rendelkeznek.

6.3.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 51/16

1.1.1

a nyugat-balkáni államok további fejlődését közös európai békeprojektnek tartja, amely teljes egészében megfelel a közösségek megalapításakor megfogalmazott alapgondolatnak, és hangsúlyozza, hogy a nyugat-balkáni államoknak saját felelősségi körükön belül és az Európai Unió támogatásával az európai család szerves részeként tartósan a béke, szabadság, biztonság és jólét területévé kell válniuk;

1.1.2

a múlt feldolgozását a nyugat-balkáni államok, népek és etnikai csoportok közötti megbékélés feltételének tartja; ebben az összefüggésben hangsúlyozza, hogy az érintett államok kötelesek teljes mértékben együttműködni a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszékkel (ICTY);

1.1.3

megerősíti, hogy az Európai Uniós tagság nemcsak a belső piacot vagy a személyek szabad mozgását jelenti, hanem ugyanilyen mértékben az Európai Unió népei és államai által tiszteletben tartott értékeknek elfogadását, mint például az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a jogállamiságot és az emberi jogok védelmét, beleértve a kisebbségekhez tartozók jogait;

1.1.4

örömmel fogadja a politikai és gazdasági reformok terén tett lépéseket, melyek a 2003-ban Theszaloníkiben megfogalmazott és 2006. március 11-én Salzburgban megerősített, a nyugat-balkáni államok számára felajánlott európai jövőképben gyökereznek, és rámutat arra, hogy a nemzetközi közösségnek és Európának nagy a felelőssége ezekkel az országokkal szemben;

1.1.5

örömmel fogadja, hogy a nyugat-balkáni államok ügyével az összes minisztertanács és az Általános Ügyek Tanácsa is foglalkozott, és hogy az eredményeket 2006 júniusában összegzik;

1.1.6

üdvözli a stabilizációs és társulási megállapodásról (SAA) szóló tárgyalások felvételét Boszniával és Hercegovinával;

1.1.7

annak a reményének ad hangot, hogy a stabilizációs és társulási megállapodásról (SAA) szóló tárgyalásokat Szerbiával azonnal folytatják, amint ahhoz a szerb tárgyalófelek ismét megteremtik a szükséges feltételeket;

1.1.8

üdvözli a Montenegróval folytatott, stabilizációs és társulási megállapodásról szóló tárgyalások 2006. szeptember 26-i megkezdését;

1.1.9

emlékeztet arra, hogy a nyugat-balkáni államok politikai és adminisztratív szerkezete és hagyományai rendkívül eltérőek – részben regionális és helyi szinten is –, és fejlődési szintjük igen különböző; e tényezőkre az átalakítási, stabilizációs és demokratizálási folyamat során kellő mértékben figyelmet kell fordítani;

1.1.10

elismeri Horvátországnak mint a Délkelet-európai Együttműködési Folyamat (SEECP) elnöklő országának munkaprogramját a 2006 májusától 2007 májusáig terjedő időszakra, amely munkaprogram sikere végeredményben a délkelet-európai országok építő együttműködésétől függ, és fontos lépésnek tekinthető az erre a térségre vonatkozó európai jövőkép megvalósítása felé;

1.2.1

támogatja a nyugat-balkáni államokra vonatkozó, már megfogalmazott európai jövőképet (végső cél: az EU-tagság), ezért a bővítés kilátásainak alapjairól szóló jelenlegi vita nem vonatkozik a nyugat-balkáni államokra. A bővítés ütemezésének tekintettel kell lennie az EU új tagállamokat befogadó képességére;

1.2.2

elismeri mindazt a jelentőséget, gazdagságot és értéket, amit a Nyugat-Balkán – azaz az egyes államok és népek – az Európai Uniónak nyújt;

1.2.3

megerősíti azt a nézetét, miszerint az alapvető célokról, valamint az Európai Unió határairól szóló vitát a szomszédos országokkal való együttműködés lehetséges formáinak (például a szomszédsági politika vagy a kedvezményezett partnerségek) egyidejű mérlegelésével kell folytatni. Ez azt jelenti, hogy az olyan országok, amelyek számára jelenleg nincs kilátásba helyezve a csatlakozás, javaslatot kapnak egy világosan körvonalazott európai gazdasági, politikai és stratégiai kapcsolatra. Ez a „bátorító stratégia” fokozatosan beépíti őket Európa politikai és gazdasági szerkezetébe;

1.2.4

támogatja az Európai Parlamentnek az Európai Bizottsághoz intézett kérését, hogy 2006. december 31-re az Európai Bizottság terjesszen elő jelentést az Európai Unió befogadóképességéről, beleértve jellegét és földrajzi határait is, és kinyilvánítja készségét arra, hogy hozzájáruljon az Európai Parlament tervezte saját kezdeményezésű jelentéshez ebben a tárgykörben;

1.2.5

kiemeli a bővítési folyamat nyilvános támogatottságának jelentőségét a csatlakozó államban és az EU-ban egyaránt, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez nem lehet a csatlakozás további feltétele.

2.1.1

hangsúlyozza, hogy a tartós stabilitás kulcsát helyi és regionális szinten a demokratikusan legitimált és a szükséges pénzügyi forrásokkal ellátott politikai intézmények és a teljesítőképes közigazgatás megteremtése jelenti; ezek biztosítják a szubszidiaritás, polgárközeliség és partnerség alapelveinek alkalmazását, valamint az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat a polgárok életében;

2.1.2

hangsúlyozza, hogy a stabilizációs és társulási megállapodások a jövőbeli EU-tagságra való felkészülés során hosszú távon csak a helyi és regionális önkormányzatok jelentős részvételével lehet sikeres;

2.1.3

javasolja ezen nyugat-balkáni államoknak, hogy írják alá, illetve ratifikálják (3) a Határokon Átnyúló Együttműködésről Szóló Európai Keretegyezményt, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját és a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, és biztosítsák azok megfelelő alkalmazását; utóbbi a Nemzeti Kisebbségek Védelméről Szóló Keretegyezményre is vonatkozik;

2.1.4

sürgeti a nyugat-balkáni országokat, hogy teljesítsék a helyi és regionális szintű hatékony és demokratikus kormányzásról szóló délkelet-európai regionális miniszteri konferencián vállalt kötelezettségeiket (Zágráb, 2004. október 24–25.), és készüljenek fel az iméntit nyomon követő konferenciára 2006. november 8–9-én Skopjéban (Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság), a Délkelet-európai Stabilitási Paktum és az Európa Tanács védnöksége alatt;

2.1.5

felkéri a nyugat-balkáni államokat, hogy a szubszidiaritás jegyében erősítsék meg az állami szint alatti kormányzást, ehhez teremtsék meg a szükséges jogi kereteket és bocsássák a régiók és az önkormányzatok rendelkezésére azokat az eszközöket, amelyek (kibővített) hatáskörük gyakorlásához szükségesek;

2.1.6

kéri a nyugat-balkáni államok kormányát, illetve a regionális és helyi önkormányzatok szövetségeit, hogy működjenek együtt, és dolgozzák ki a regionális és helyi önkormányzatok hatékony szerepvállalásához szükséges „kapacitásfejlesztő” intézkedéseket és programokat; üdvözli az Európa Tanács kezdeményezését a helyi közigazgatási reformmal foglalkozó szakértői központ létrehozására (Centre of Expertise for Local Government Reform), és kéri, hogy az Európai Bizottság mérlegelje partnerségek kialakításának lehetőségét a központtal annak érdekében, hogy hatékonyan végrehajthassa támogató programjait;

2.1.7

ösztönzi a lakosság összes (nép)csoportja, különösen a kisebbségek (non majority population groups) részvételének ösztönzését és lehetővé tételét a közéletben, a politikai testületekben, a közigazgatási struktúrákban és az állami vállalatokban, valamint a közösségek egymás közötti párbeszédének és együttműködésének erősítését, különösen a vegyes lakossággal rendelkező területeken, és ennek érdekében szorgalmazza középtávú stratégiai tervek kidolgozását és végrehajtását;

2.1.8

ajánlja, hogy használják fel a tagállamok régióinak az emberi jogok figyelembevételével és a kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos politikái során szerzett tapasztalatait; hosszú távon csak a kis területen hatásos és a lakosság által elfogadott és támogatott jogalap és politika működőképes;

2.1.9

az EU-csatlakozási folyamatban komoly ösztönzőt lát a különféle népcsoportok együtt-, illetve egymás mellett élésének elfogadásához; utal rá, hogy a népcsoportokkal kapcsolatos kérdések megoldása az összetett jogi helyzet, valamint az eltérő települési szerkezetek miatt minden esetben egyedi megközelítést igényel;

2.1.10

az Európai Unió által alkalmazott eszközök fenntartható hasznosításához elengedhetetlennek tartja, hogy a nyugat-balkáni államokban levő régiók, helyi önkormányzatok és csúcsszervezeteik részt vegyenek az összes közösségi program kialakításában és megvalósításában, valamint – adminisztrációs kapacitásuk mértékében – a felelősség rájuk történő részbeni átruházását; emlékeztet arra, hogy az Unió a politikai és gazdasági reformok támogatásához 2000–2006 között mintegy 5,4 milliárd eurót bocsátott már rendelkezésre; hangsúlyozza az elsősorban az előcsatlakozási segély eszközeivel a kapacitásfejlesztő intézkedésekhez adott pénzügyi támogatás folytatásának jelentőségét a partnerségek megerősítése és továbbvitele szempontjából, és a következő pénzügyi időszakban (2007–2013) újabb megfelelő juttatásra számít a nyugat-balkáni államok részére;

2.1.11

támogatja a régió regionális és helyi önkormányzati képviselőinek párbeszédét a Régiók Bizottságával; megerősíti készségét, hogy konzultatív vegyes bizottságokban a csatlakozási kilátásokkal rendelkező államok számára konkrét hozzájárulást nyújt az intézmények felépítéséhez és a régiók nemzeti szövetségei és helyi önkormányzatai számára adminisztrációs kapacitásuk növeléséhez; azon a véleményen van, hogy teljesíteni kell a nyugat-balkáni régióknak és helyi önkormányzataiknak az igényét a tagállamokból származó, az igazgatási gyakorlattal kapcsolatos tájékoztatással, politikai tanácsadással és technikai segítséggel összefüggésben;

2.1.12

ösztönzi a Régiók Bizottságának, a tagállamok megfelelő tapasztalatokkal rendelkező régióinak, az oktatási intézményeknek (4) és különböző európai regionális szervezeteknek, például az Európai Határmenti Régiók Szövetségének a bevonását az igazgatási reformhoz kapcsolódó regionális főiskola létrehozásába (COM 2006/27, 13. oldal); ajánlja többek között a „decentralizálás és regionalizálás”, a „regionális és helyi közigazgatás felépítése és irányítása”, a „határokon átnyúló és régiók közötti együttműködés”, valamint a „diverzitás-management” témakörök felvételét a szakképzésbe;

2.1.13

üdvözli a 2006. május 30-án Belgrádban rendezett „Regionális kerekasztal” eredményeit, amelyen a résztvevők megállapodtak abban, hogy vállalják egy, maga a régió által fenntartott együttműködési keret kezelését; kinyilvánítja készségét, hogy részt vesz a 2008-tól a Stabilitási Egyezmény utódjaként létrehozott regionális együttműködési tanácsok (RCC) munkájában, megosztva a regionális és helyi szint tapasztalatait;

2.2.1

úgy véli, hogy a nyugat-balkáni államok régiói és települései közötti határokon átnyúló politikai, kulturális, társadalmi és gazdasági együttműködés nemcsak a helyi és nemzeti gazdaságokhoz járulhat hozzá, hanem konkrét eszköze lehet a kölcsönös megértés és bizalom erősítésének is a régióban, és hozzájárulhat az etnikai konfliktusok elkerüléséhez;

2.2.2

felkéri az Európai Unión belüli régiókat és helyi önkormányzatokat, hogy twinning-projektek (5), csereprogramok és szemináriumok keretében nagyobb mértékben adják át a nyugat-balkáni államok regionális és helyi politikusainak és közigazgatásainak konkrét tapasztalataikat; ennek során különösen tanulságosak az EU-ba 2004-ben belépett régiók és helyi önkormányzatok tapasztalatai; felkéri az Európai Bizottságot, hogy az Európai Unió folyamatban levő twinning-projektjeit a nemzeti kapcsolattartó irodákon keresztül jobban ismertesse meg a régiókkal és a helyi önkormányzatokkal;

2.2.3

ösztönzi, hogy uniós és nyugat-balkáni államokból származó európai regionális és települési szövetségek képviselői, a helyi és regionális megbízottak, az igazgatási szakemberek és a tudósok egy találkozó keretében a tapasztalatcsere eredményeit konkrét kapacitásfejlesztésre használják fel, és emlékeztet az Európa Tanács (6) által 2005 szeptemberében kiadott kézikönyvre a helyi demokráciáról (Toolkit of Local Government Capacity-Building Programmes), valamint az Európai Határmenti Régiók Szövetsége (AEBR) által kidolgozott és az Európai Bizottság által kilenc nyelven megjelentetett „A határokon túlnyúló együttműködés gyakorlati kézikönyve” című kiadványra;

2.2.4

felszólítja a segítségnyújtásért és információcseréért felelős TAIEX-irodát, amely 2004-ben kezdett tevékenykedni a régióban, hogy szolgáltatásait ne csak a központi közigazgatási intézményeknek és vállalkozói szövetségeknek kínálja fel, hanem egyre inkább terjessze ki a régiókra, a helyi önkormányzatokra és azok csúcsszervezeteire is;

2.2.5

hangsúlyozza a nyugat-balkáni államok régióinak és helyi önkormányzatainak felelősségét az elűzöttek visszatérése, elhelyezése, oktatása, foglalkoztatása és integrációja tekintetében; ebben az összefüggésben szükségesnek tartja a régiók közötti együttműködés erősítését és más államok, régiók és helyi önkormányzatok tapasztalatainak felhasználását;

2.2.6

sokat ígérőnek tartja a tagállamok külső határain a kishatárforgalom küszöbön álló új szabályozását (COM 2005/56, 2005. február 23.), és a balkáni államok között hasonló szabályozás kialakítását (7) javasolja az Európa Tanács bevonásával (8);

2.2.7

javasolja az Európai Bizottságnak, hogy használja fel a régiós, települési és városi partnerségek támogatásához az RB-tagok, valamint a régiók és helyi önkormányzatok nemzeti és európai szövetségeinek tapasztalatait;

2.2.8

a határokon átnyúló együttműködésben a kisebbségek védelmének korszerű eszközét látja, és utal a Nemzeti Kisebbségek Védelméről Szóló Keretegyezmény 17. cikkére;

2.3.1

helyesnek tartja, hogy a gazdasági reformok végrehajtása során az európai intézmények külön figyelmet fordítanak a munkanélküliség, a szociális kirekesztés és a megkülönböztetés elleni küzdelemre és a szociális párbeszéd támogatására, mivel a politikai reformokkal egy időben gazdasági és szociálpolitikai kérdéseket is meg kell oldani (gyengén működő gazdaság; nagy munkanélküliség; nem kellő mértékű szociális kohézió);

2.3.2

ebben az összefüggésben elengedhetetlennek tartja, hogy a nyugat-balkáni államokon belül a régiók és helyi önkormányzatok részvételével regionális gazdasági és foglalkoztatási koncepciókat fejlesszenek ki és hajtsanak végre, amelyek célja a gazdaság tartós élénkítése és helyi munkalehetőségek teremtése, valamint a határokon átnyúló összefonódás;

2.3.3

ajánlja – a regionális és települési önkormányzatok illetékességének megfelelően és az adott területen már megvalósított pozitív kezdeményezések alapján – üzleti vállalkozás kérdésével foglalkozó és vállalkozási alapismereteket ismertető tanácsadó központok további fejlesztését vagy kialakítását, ahol még nem léteznek ilyenek, és a vállalkozói szellem támogatását főleg a fiatalok körében (SEC 2006/283), a teherbíró kis- és középvállalati struktúra kiépítése érdekében, amely jelentősen hozzájárul a foglalkoztatáshoz;

2.3.4

ösztönzi a helyi és regionális hatóságok támogatását az elektronikus kommunikáció és a fontos gazdasági információkhoz való elektronikus úton történő hozzájutás javítása tekintetében (tanácsadás, kérelmezés, jogi és adózási információk), ezzel hozzájárulva a helyi és regionális gazdasági struktúra kialakításához;

2.3.5

javasolja, hogy helyi és regionális szinten fejlesszék tovább a tájékoztatási és vállalkozástámogatási rendszereket; azt tanácsolja, hogy regionális kutatás-fejlesztési, valamint oktatás-képzési platformok létrehozása révén egy jövőképet állítsanak szembe az „agyelszívás” problémájával;

2.4.1

állást foglal egyfelől amellett, hogy hasznosítsák a TEMPUS-program tapasztalatait, amely 2001 és 2005 között 83 millió eurós költségvetést irányzott elő a Nyugat-Balkánon végrehajtandó intézkedésekre, és évente mintegy 250 egyetemi hallgatónak és több mint 1 000 oktatónak nyújtott lehetőséget arra, hogy más államokban tanulhasson, illetve vegyen részt továbbképzésen, másfelől amellett, hogy tovább erősítsék az „Ifjúság” programban való részvétel lehetőségét a vidéki területeken is;

2.4.2

javasolja, hogy az Európai Bizottság hozzon létre egy speciális kapcsolattartó pontot az Erasmus Mundus keretein belül, amely lehetővé teszi a régió egyetemi hallgatóinak, hogy posztgraduális tanulmányokat folytassanak európai Master-kurzusokon, különösen olyanokon, amelyek nemzetközi osztályokat és gyakornoki szakaszokat tartalmaznak. Úgy véli, hogy ez a megközelítés elősegíti a kölcsönös kulturális megértést és a gazdasági kapcsolatok fejlődését;

2.4.3

fontosnak tartja, hogy kétirányú tanulási folyamatról van szó. Nemcsak a nyugat-balkáni országok polgárai kell, hogy élvezzék az uniós országokban való tanulás lehetőségének előnyeit, hanem az uniós polgárokat is ösztönözni kellene arra, hogy ezekben az országokban tanuljanak;

2.4.4

szükségesnek tartja, hogy hajtsák végre a beharangozott könnyítéseket az egyetemi hallgatók és oktatók számára a tagállamokban való tartózkodást illetően, hogy az új generáció előtt európai távlatok nyílhassanak; emlékeztet a tervezett vízumkönnyítésekre, mindenekelőtt a diákok részére;

2.4.5

kéri az Európai Bizottságot, hogy a műemlékek és a kulturális örökséghez tartozó helyek helyreállítása és újjáépítése során a regionális és helyi önkormányzatokat vonja be az előkészítésbe, a tervezésbe és a megvalósításba;

2.4.6

rámutat a térségben rejlő kulturális turisztikai lehetőségekre mint a gazdasági fejlődés eszközeire, ezért bátorítja a kulturális örökség megőrzését célzó törekvéseket, a vidéki területeken is;

2.4.7

hangsúlyozza, hogy a művészet és kultúra területén az együttműködésnek fontos szerepe van a nyugat-balkáni államok hosszú távú stabilizálásában, valamint felzárkóztatásukban az Európai Unió művészeti és kulturális együttműködési projektjeihez;

2.4.8

ösztönzést szeretne adni ahhoz, hogy fontolóra vegyék – elsősorban a nyugat-balkáni ifjúságot megcélzó kiegészítő párbeszéd- és együttműködési platformként – egy „e-Balkán” portál létrehozását. Egy ilyen portál az oktatás és képzés mellett a közvetlen társadalmi és kulturális cserét is elősegíthetné;

2.5.1

a helyi és regionális önkormányzatokat emlékezteti, hogy felelős módon kell eljárniuk a legfontosabb idegenforgalmi övezetekre vonatkozó engedélyek kiadásakor, tekintettel többek között egy természetközeli minőségi idegenforgalom fenntartható jövőbeni kiépítésére;

2.5.2

kéri az Európai Bizottságot, hogy a jelenlegi előcsatlakozási és CARDS-rendeleteket (9) felváltó előcsatlakozási támogatási eszköz (IPA) alkalmazása során vegye figyelembe a CARDS-program értékelését, amely kimondottan felszólít e program tervezésének és irányításának jelentősebb decentralizálására. A CARDS regionális dimenziója viszonylag gyenge, hiányzik a stratégiai irányítás és a helyi partnerek nehezen hozzáférhetőként jellemzik. Ezt a kritikát figyelembe kell venni a nyugat-balkáni államok továbbfejlesztésénél;

2.5.3

felkéri a Nyugat-Balkán államait, hogy reformjaik során vegyék figyelembe a lisszaboni célkitűzéseket az Európai Tanács 2006. március 23–24-i aktualizálása fényében, és vonják be a regionális és helyi szintet a koncepció kialakításába és a végrehajtásba; egyben átfogó stratégiai terv kidolgozását ösztönzi a regionális fejlesztés érdekében;

2.5.4

javasolja, hogy a környezetvédelmi kérdésekben az adott államon belül illetékes hatóságok (többnyire régiók és helyi önkormányzatok) vegyenek részt az Európai Környezetvédelmi Ügynökség fontosabb tevékenységeiben. Az Ügynökség a PHARE és a CARDS 2005 programok keretében 2006-tól kezdve válogatott közösségi szerveken keresztül támogatja a szóban forgó országok munkaprogramjait;

2.6.1

emlékeztet arra, hogy a tárgyalások teljes időtartama alatt figyelembe kell venni az EU befogadóképességét, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez nem jelent új csatlakozási feltételt, és az előrehaladást átlátható kritériumok – és nem politikai megítélések – alapján kell értékelni. Követeli, hogy kezeljék őszintén az EU tagállamaiban és az európai partnerországokban élők elvárásait;

2.6.2

felkéri a tagállamokat és az európai intézményeket, hogy a bővítési folyamattal összefüggésben intenzívebb kommunikációval tájékoztassák a polgárokat a tárgyalásokról, mint azt Románia és Bulgária esetében tették (amikor is az Európai Konventben az alkotmányról szóló vita miatt ez a kérdés háttérbe szorult), és hogy a régiók és a helyi önkormányzatok (az RB-n keresztül) vegyenek részt a tájékoztatási koncepciók és intézkedések kialakításában és megvalósításában, mivel ezek érik el legkönnyebben a polgárokat és rendelkeznek helyi és regionális médiakapcsolatokkal;

2.6.3

emlékeztet annak szükségességére, hogy a közösségi intézmények és a nyugat-balkáni országok az integrációs folyamat keretében jobban tájékoztassák a polgárokat a mindkét oldalt érintő célokról, tartalmakról és követelményekről, annak megakadályozása érdekében, hogy a polgárok az integrációs folyamatot „kívülről” vagy „felülről” jövőnek tekintsék, és újból utal a régiók és helyi önkormányzatok fontos szerepére a kommunikációs tevékenységekben;

2.6.4

támogatja a civil társadalommal folytatott párbeszéd kiterjesztését a nyugat-balkáni államokra, amelyet szabad, független és professzionális médiumokon keresztül is folytatni kell; javasolja, hogy a nyugat-balkáni államok mielőbb részt vehessenek az aktív uniós polgárság területén tevékenykedő szervezetek támogatását célzó közösségi cselekvési programban (állampolgári részvétel);

2.7.1

támogatja az Európai Bizottság javaslatát, hogy a korrupció megszüntetésére és leküzdésére irányuló albán cselekvési tervet ne csak a nemzeti közigazgatásra korlátozzák, hanem terjesszék ki regionális és helyi szintre is (COM 2005/1421, 18. oldal);

2.7.2

javasolja a régiók közötti és határokon átnyúló együttműködés erősítését, mindenekelőtt az EU-tagállamokhoz tartozó szomszédos régiókkal;

2.7.3

támogatja az Európai Parlament követelését a korrupció elleni harc megerősítésére, a médiumok garantált szabadságára és az európai normáknak megfelelő választójogra vonatkozóan;

2.8.1

örömmel veszi tudomásul, hogy Bosznia és Hercegovina különleges hatáskörrel felruházott regionális szinttel rendelkezik, amely fontos szerepet játszik az etnikai problémák megoldásában; utal rá, hogy ebben az erősen regionalizált államban a struktúrák pénzügyi teljesíthetőségét és hatékonyságát is javítani kell – tekintettel arra, hogy hiányzik a decentralizáció politikai hagyománya, illetve kultúrája;

2.8.2

szükségesnek tartja az alkotmányreformot az állami intézmények fejlesztésének céljából, és elvárja, hogy létrejöjjenek a feltételek a 2006 októberére tervezett választások szabályos lebonyolításához;

2.8.3

emlékeztet a szövetségi államokból (pl. Belgiumból) származó regionális megbízottak tapasztalataira és ismereteire a jogi alapok és folyamatok javítására vonatkozóan a teljes állam és a különböző tagolódások (entitások és kantonok) között, és meggyőződése, hogy innovatív megoldásokra van szükség;

2.8.4

üdvözli a rendszeres gazdaságpolitikai párbeszédek kiterjesztését Boszniára és Hercegovinára;

2.8.5

követeli a menekültek és elűzöttek integrációjának támogatását a városokban és a vidéki településeken; lásd a 2005. január 31-én Horvátország, Bosznia és Hercegovina, valamint Szerbia és Montenegró között kötött visszafogadási megállapodást;

2.9.1

sajnálatosnak tartja, hogy nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy az új szerb alkotmány elfogadásakor erősítsék a decentralizációs folyamatot; és azon a véleményen van, hogy az autonómia további erősítése az egész állam kohézióját erősítené;

2.9.2

kiemeli a Vajdaság autonóm régió soknemzetiségű jellegének jelentőségét és üdvözli a kölcsönös bizalom és tolerancia e régióban tapasztalható szellemét, valamint a különféle nemzeti csoportok politikai döntésekbe való bevonásának módját;

2.9.3

üdvözli a Vajdaság autonóm régió számos, az európai integrációs folyamat jegyében zajló, határon átnyúló, regionális és régiók közötti együttműködéssel kapcsolatos tevékenységét, és ezért síkra száll amellett, hogy a regionális és helyi önkormányzatokat nagyobb mértékben bevonják a további SAA-tárgyalásokba;

2.9.4

határozottan ajánlja, hogy kommunális reform révén erősítsék a helyi politikai intézményeket, illetve közigazgatásokat, és bocsássák rendelkezésükre a szükséges eszközöket, mivel ez, valamint a regionális szint erősítése megfelel a szubszidiaritás, a polgárközeliség és a partnerség alapelveinek, és tehermentesíti az állam egészét;

2.9.5

elvárja, hogy Szerbia mielőbb aláírja a Határokon Átnyúló Együttműködésről Szóló Európai Keretegyezményt és ratifikálja a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját;

2.9.6

bátorítja Szerbia hatóságait, hogy teremtsék meg a feltételeket a stabilizációs és társulási megállapodásról (SAA) szóló tárgyalások folytatásához azáltal, hogy együttműködnek az egykori Jugoszláviával foglalkozó, Hágában székelő Nemzetközi Bírósággal;

2.10.1

úgy látja, hogy Koszovó státuszának európai jövőképpel együtt járó megoldása és a különböző nemzetiségű polgárok jogainak hosszú távú rendezése a tartós megbékélés feltétele; számít arra, hogy az Egyesült Nemzetek égisze alatt Bécsben megrendezésre kerülő közvetlen beszélgetések (10) 2006 végére megoldást hoznak;

2.10.2

elvárja egyfelől az alkotmányos rendelkezések sikeres végrehajtásának biztosítását helyi szinten – méghozzá olyan hatékony decentralizációs modell segítségével, amely tartósan szavatolja a kisebbségek és a népességcsoportok jogait –, másfelől a rendkívül hiányos jogállamiság és jogbiztonság javítását, a kisebbségek erőteljesebb politikai képviseletét és a jobb kisebbségvédelmet (kisebbségi nyelvek);

2.10.3

határozottan sürgeti a koszovói szerbek és a koszovói albánok közötti kapcsolatok javítását, az összes csoport bevonását a demokratikus és közigazgatási életbe, és a kisebbségek védelmének biztosítását;

2.10.4

elengedhetetlennek tartja, hogy a települések szintjén erősítsék az adminisztrációs kapacitást, mindenekelőtt a gazdaság fejlesztését és a szervezett bűnözés elleni küzdelmet és a pénzügyi bűncselekményeket érintő stratégiára vonatkozó koncepció kialakítása tekintetében (COM 2005/561, 33. oldal);

2.10.5

különösen fontosnak tartja az állam által a településeknek nyújtott szolgáltatások javítását, a „párhuzamos struktúrák” kialakulásának, illetve megszilárdulásának megakadályozása érdekében;

2.11.1

elvárja, hogy a 2006. május 21-i népszavazás eredményét minden fél elismerje és végrehajtsa; minden érintettet arra szólít fel, hogy építő jellegű párbeszédet folytasson az együttélésről;

2.11.2

üdvözli, hogy a 2006. május 21-i népszavazás Montenegró függetlenségéről a nemzetközi és európai normáknak megfelelően demokratikus, átlátható és korrekt módon zajlott, ahogyan ezt a Régiók Bizottságának a népszavazáson most először megfigyelőként részt vevő képviselői is fenntartások nélkül megerősítették;

2.11.3

üdvözli, hogy Montenegró lakossága rendkívül nagy arányú részvételével (86,5 %) bizonyította demokratikus felelősségvállalását és érettségét, ami megerősíti az eredmény legitimitását;

2.11.4

a függetlenséget támogatók 55,5 %-os győzelme alapján úgy látja, hogy a függetlenség megvalósításában a függetlenség támogatóinak és ellenzőinek egyaránt feladata a szoros együttműködés mind egymással, mind pedig Montenegró és Szerbia között;

2.11.5

minden érintettnek azt ajánlja, hogy a függetlenedési folyamatban tekintsen el a különálló akcióktól, és minden szükséges lépést hangoljon össze;

2.11.6

elvárja, hogy az új állam, Montenegró, mielőbb írja alá és ratifikálja a Határokon Átnyúló Együttműködésről Szóló Európai Keretegyezményt, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját és a Nemzeti Kisebbségek Védelméről Szóló Keretegyezményt;

2.11.7

Montenegró hatóságainak ajánlja, hogy haladéktalanul dolgozzák ki Szerbiával a közös határ (Szandzsák) menti, határokon átnyúló regionális együttműködés modelljeit, és erre törekedjenek a többi szomszédos állammal is, így Boszniával és Hercegovinával, Albániával, valamint Koszovó autonóm régióval;

2.11.8

kéri az EU intézményeit, hogy támogassák az új államot a békés államszakadáson keresztül a függetlenséghez vezető úton;

2.12.1

üdvözli Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság tagjelölt státuszának odaítélését mint az ohridi megállapodás végrehajtása során elért haladás elismerését; a stabilitás javításának alapjaként azonban sürgeti az ohridi keretegyezmény maradéktalan megvalósítását a nemzetközi közösség támogatásával;

2.12.2

a legutóbbi parlamenti választásokkal kapcsolatos erőszakos cselekmények után minden politikai erőtől elvárja, hogy megteremtse a demokratikus választások jövőbeli erőszakmentes, az európai normának megfelelő végrehajtásának feltételeit;

2.12.3

támogatja a helyi önkormányzatok és pénzügyi ellátottságuk további erősítését, mert ez hozzájárult az etnikai csoportok közötti bizalom erősödéséhez;

2.12.4

sürgősen szükségesnek tartja a helyi adminisztrációs kapacitás erősítését, mivel ez feltétele az adók kivetése és az illetékengedélyezés decentralizálásának (ami a települések számára pénzügyi forrást jelent); osztja az Európai Bizottság aggályait, hogy a településeknek járó pénzügyi források nem elegendőek a jövőbeli programoknak és projekteknek a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap keretében történő társfinanszírozásához, ill. a környezetvédelem területén fennálló hatáskörük érvényesítéséhez (SEC 2005/1425, 140. oldal) és ösztönzi, hogy a környezetvédelmet mint több területet átfedő témát jelentősebb mértékben vonják be a települések által kezelt más politikákba – ilyen a területrendezés kérdése;

2.12.5

támogatja az Európai Bizottság javaslatát, hogy tegyék világosabbá az állam és a települések közötti közvetítő eljárást (SEC 2005/1425, 21. oldal), és elengedhetetlennek tartja a nemzeti és helyi szintek közötti rendszeres és strukturált együttműködést (SEC 2005/1425, 120. oldal);

2.12.6

szükségesnek tartja, hogy a szabályos közigazgatás feltételeként teremtsenek működő pénzügyi ellenőrzést belső revízióval, alakítsanak ki kapacitást a közpénzekkel való visszaélés megakadályozására; valamint hozzanak következetes intézkedéseket a helyi szintű korrupció megfékezésére;

2.12.7

intézkedéseket ösztönöz a vidéki területek, valamint a gazdaság és a mezőgazdaság megerősítésére (ilyen intézkedés lehet pl. bankfiókok nyitása a vidéki területeken, állami tulajdonú mezőgazdasági területek bérbeadása vagy eladása gazdáknak), hogy ki lehessen használni az önellátás meglévő lehetőségeit;

2.12.8

reméli, hogy az ENSZ égisze alatt tárgyalt névkérdés mielőbb véglegesen és minden felet kielégítő módon megoldódik.

6.3.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 51/23

1.1

üdvözli a zöld könyv előterjesztését, amely pontos képest fest az energiaágazat jelenlegi helyzetéről, valamint a fenntartható, versenyképes és biztonságos európai energiát megvalósító stratégia felé vezető utakat vázolja fel;

1.2

megállapítja, hogy Európának az energia terén még számos kihívással kell megküzdenie, mint például a magas és erősen ingadozó energiaárak, a világviszonylatban növekvő energiakereslet, a termelő és tranzitországok, illetve a szállítási útvonalak kapcsán felmerülő biztonsági kockázatok, az importtól való egyre nagyobb mértékű függőség, az energia- és beszerzési források eddig még csak korlátozottan jelentkező diverzifikációja, a fokozódó környezeti terhek, a nagyobb mértékű integráció és a nemzeti energiapiacok összekapcsolásának követelménye, illetve az energia-infrastruktúrába történő magas beruházási igény;

1.3

üdvözli, hogy e kihívások fényében a zöld könyv intenzív energiapolitikai vitát kezdeményez Európában, és kiemeli egy hosszú távra szóló uniós energiastratégia jelentőségét;

1.4

hangsúlyozza, hogy az ellátásbiztonság – versenyképesség – környezetvédelem „célháromszögének” megvalósítása érdekében elengedhetetlen az energiapolitikával kapcsolatos valamennyi politikai terület – így elsősorban a közlekedési, környezetvédelmi, regionális, kutatási és fejlesztési politika, valamint a külpolitika – figyelembevétele;

1.5

üdvözli a közös európai energiapolitika létrehozására irányuló megközelítést, amely partnerséget teremt az európai, nemzeti és nemzet alatti kormányzati szintek között, kellően figyelembe véve az egyes tagállamok sajátosságait a szubszidiaritás elvének megfelelően. Európa csak összehangolt cselekvéssel tudja fenntartható módon megoldani az energiaellátás biztonságának és feltételeinek problémáit;

1.6

utal arra, hogy a stabil és olcsó energiaellátás a régiók és települések fenntartható fejlődése szempontjából is nagy jelentőséggel bír;

1.7

kiemeli a regionális és helyi önkormányzatok szerepét mint olyan energia-előállítókét (például az energiaszektor vállalataiban való érdekeltségük révén), akik rá vannak utalva a tisztességes versenyfeltételekre;

1.8

üdvözli az Európai Tanács március 23–24-i következtetéseit, amelyek szerint „az európai gazdaságok versenyképességének és az energiaellátás megfizethetőségének biztosítása” érdekében ösztönözni kell az EU-ban a regionális energia-együttműködés kiépítését, valamint a regionális piacok közösségi belső piacba történő integrációjának megkönnyítését;

1.9

kiemeli a külső és belső energiaforrások diverzifikációjának szükségességét annak érdekében, hogy csökkenjen az EU importfüggősége, valamint az egyes szolgáltatók szállításteljesítésétől való függése, és így biztosítható legyen a fenntartható energiaellátás;

1.10

hangsúlyozza, hogy – alkalmazva a szubszidiaritás elvét – az energiaszerkezetről való döntést továbbra is a tagállamok hatáskörében kell hagyni;

1.11

síkra száll amellett, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében a tagállamokban növeljék az olyan megújuló energiafajták arányát az energiaszerkezetben, amelyek csak kis mértékben vagy egyáltalán nem bocsátanak ki üvegházhatást okozó gázokat;

1.12

hiányolja, hogy az energiaszerkezet diverzifikációja során figyelmen kívül hagyták az eredményes, hatékony, a regionális és helyi energia-előállítók és -szolgáltatók által is gyakran használt vízenergiát és hőenergiát;

1.13

sajnálattal jegyzi meg, hogy számos tagállamban a gáz és a villamos energia belső piacának liberalizációjára vonatkozó irányelvet csak hiányosan ültették át;

1.14

szükségesnek tartja, hogy a további jogalkotási intézkedéseket a második belső piaci csomag hiánytalan átültetése és az ennek kapcsán jelentkező hatások értékelése előzze meg;

1.15

kiemeli egy egységes európai energiahálózat létrehozásának szükségességét, és ezért égetően szükségesnek tartja a nemzeti szabályozó hatóságok közötti együttműködés javítását;

1.16

elutasítja új igazgatási struktúrák, mint például egy európai „energiaszabályozó hatóság” létrehozását, mivel a nemzeti szabályozó hatóságok önmagukban is képesek az Európai Bizottság által javasolt és az Európai Tanács által megerősített célkitűzések elérésére;

1.17

jelenleg nem látja szükségét egy új, a földgázkészletekre vonatkozó jogszabályi javaslatnak, hiszen először a 2006 májusában hatályba lépett, a gázellátás biztonságára vonatkozó irányelvet kell átültetni;

1.18

üdvözli egy olyan stratégiai terv előterjesztését, amely közösségi szinten erősíti az új energiatechnológiák kifejlesztését, támogatja ez utóbbiak gyors piaci bevezetését, valamint lehetővé teszi a közösségi, illetve nemzeti kutatási és innovációs programok összehangolását;

1.19

fontos célnak tekinti az energiahatékonyság növelését, különösképp a tovább fokozódó importfüggőség megakadályozása érdekében;

1.20

utal arra, hogy az EU-ban már jelenleg is többféle, hatályban lévő, illetve kidolgozás alatt álló energiahatékonysági intézkedés létezik, amelyek csak most kezdik kifejteni hatásukat vagy még végre sem hajtották őket. Ezek sorában például az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv, a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés támogatásáról szóló irányelv vagy az energia végfelhasználásának hatékonyságáról szóló irányelv említhető;

1.21

üdvözli az Európai Bizottság szándékát, amely szerint 2007-től az uniós stratégia évenkénti felülvizsgálatára kerül sor, amelynek során a közép- és hosszú távú célokkal, illetve a megvalósításukhoz szükséges intézkedésekkel foglalkoznak;

1.22

üdvözli a biomasszával kapcsolatos cselekvési tervet, melynek megvalósítása jelentős mértékben hozzájárulhat az energiáról szóló zöld könyvben leírt három cél megvalósításához;

1.23

üdvözli az Európai Bizottság szándékát, amely szerint az eddigieknél erősebben kell növelni a biomassza arányát a megújuló energiák között, és az Európai Bizottság által felvázolt intézkedéscsomag egészét megfelelő alapnak tartja a biomassza energetikai felhasználásának kiépítéséhez;

1.24

üdvözli, hogy az Európai Bizottság kiemeli, milyen jelentősek a régiók a bioüzemanyagoknak és a bioenergia más formáinak a kohéziós és a vidékfejlesztési politika keretében történő ösztönzése szempontjából;

1.25

utal arra, hogy a biomassza felhasználása nagymértékben hozzájárulhat annak a célnak az eléréséhez, hogy 2010-re az EU összes energiafelhasználásának 12 %-át megújuló energiák fedezzék, ezért hangsúlyozza a biomassza mint a fosszilis energiahordozók lényeges alternatívája jelentőségét;

1.26

kiemeli, hogy a cselekvési terv első alkalommal vázolja fel, hogyan kell eloszlania a biomasszából előállított elsődleges energiafelhasználás az 1997-es fehér könyv által előirányzott kb. 150 millió tonna kőolaj-egyenértéknyi megháromszorozódásának a hő, az áram és az üzemanyagok között (hő: 75 millió tonna, áram: 55 millió tonna, üzemanyagok: 99 millió tonna kőolaj-egyenérték);

1.27

kiemeli, hogy a cselekvési tervben vázolt elképzelés azt jelentené, hogy az Európai Unióban az elsődleges energiafogyasztásban a biomassza jelenleg kb. 4 %-os aránya 2010-re 8 %-ra nőne és rámutat, hogy e célnak a szubszidiaritás elvének figyelembevételével történő elérése érdekében a mindenkori illetékes szintnek a biomassza-ellátás biztosítása tekintetében különösképp konkrét intézkedéseket is hoznia kell, mint például a kötelező jellegű tartalékképzés, a termelési folyamat javítása stb.;

1.28

üdvözli a Tanács 2006. február 14-i határozatát, amely szerint a távhőszolgáltatást fel kell venni az olyan áruk és szolgáltatások jegyzékébe, amelyek esetében a tagállamok csökkentett hozzáadottértékadó-kulcsot alkalmazhatnának, és fontosnak tartja, hogy alkalmazzák a csökkentett kulcsot;

1.29

emlékeztet arra, hogy számos helyi és regionális önkormányzat már sikeresen valósít, illetve valósított meg a biomasszából történő hő- és áramellátással kapcsolatos projekteket, így élen járnak e területen; továbbá fontosnak tartja ezek átvételének elősegítését;

1.30

hangsúlyozza a biomassza mint energiaforrás jelentőségét a vidék szempontjából: a biomassza hasznosítása új jövedelmi forrásokat hozhat létre elsősorban a mezőgazdaság („a termelő mint energiatermelő”) és az erdőgazdálkodás terén, valamint hozzájárulhat új munkahelyek teremtéséhez;

1.31

üdvözli az Európai Bizottságnak a bioüzemanyagokra vonatkozó uniós stratégiáról szóló közleményét, amely szerint a bioüzemanyagok a közlekedés terén legalábbis részben a fosszilis üzemanyagok helyébe léphetnek és bevonhatók az üzemanyag-ellátó rendszerekbe;

1.32

hangsúlyozza azt a tényt, hogy több helyi és regionális önkormányzat közületi járműparkja már bioüzemanyagokkal üzemel;

1.33

kiemeli a bioüzemanyagok fenntartható módon történő termelésének fontosságát a biodiverzitás csökkenésének elkerülése érdekében; el kellene kerülni, hogy az energianövényekből álló nagy kiterjedésű „monokultúrák” (egyféle növényi kultúra nagyobb területre kiterjedő koncentrációja) túlzottan megzavarják a helyi ökoszisztémát.

1.34

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegye intenzívebbé a bioüzemanyagok kutatásával kapcsolatos erőfeszítéseket mind a nyersanyagok tekintetében (a kultúrák energiahozamainak növelése és energetikai jellemzőinek javítása, vagy a pirolitikus olajok nyersanyagként történő petrokémiai felhasználása érdekében), mind az eljárások vonatkozásában (a biomassza gázosítással, pirolízissel stb. energiává történő átalakítása);

2.1

az igazságos verseny biztosításához a gáz- és villamos energia belső piacának liberalizálásáról szóló irányelv azonnali, hiánytalan végrehajtását követeli minden tagállamban;

2.2

az Európai Bizottság által előterjesztett új jogalkotási javaslatok költség-haszon elemzése mellett foglal állást;

2.3

követeli az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének felülvizsgálatához kapcsolódóan és a zöld könyvvel összhangban a rendszer további kiterjesztését és javítását, így biztosítva azt a stabil környezetet, amelyben az egyes iparágak meg tudják hozni a szükséges hosszú távú befektetési döntéseket; követeli, hogy az EU gazdaságára – különösen az áramárakra gyakorolt hatás és a nemzeti kiosztási tervek tagállamok közötti elégtelen összehangolásából következő versenytorzulások miatt – nehezedő szükségtelen terheket szüntessék meg;

2.4

megállapítja, hogy a 2006. januári gázellátási válság esetében jól bevált az EU-szintű koordináció, és követeli, hogy – a tagállamoknak az ellátás biztonságával kapcsolatos saját felelősségét figyelembe véve – a jövőben is biztosítva legyen, hogy ellátási válság esetén a szolidaritás és a szubszidiaritás elvein alapuló, hatékony koordinációs mechanizmusok álljanak rendelkezésre;

2.5

követeli, hogy a kutatásban és fejlesztésben kiemelt terület legyen a fenntartható energia és az energiahatékonyság, és erre megfelelő arányú közösségi támogatási eszköz álljon rendelkezésre;

2.6

javasolja, hogy az EU kompetenciáinak keretein belül minden fontos politikaterületen ösztönözze a fenntartható energiahordozók felhasználását;

2.7

üdvözli az Európai Bizottságnak az energiahatékonyságot célzó intézkedések továbbfejlesztésére irányuló szándékát, és egy széles hatókörű energiahatékonysági cselekvési terv mielőbbi bemutatása mellett foglal állást;

2.8

a piacra támaszkodó és költséghatékony eszközök, mint pl. tájékoztatás, tanácsadás, támogatás, önkéntes megállapodások stb. bevonását követeli a cselekvési terv kidolgozásába, valamint az államháztartások, vállalatok és fogyasztók terhelhetősége határainak figyelembevételét;

2.9

elutasítja az energiahatékonyság növelését szolgáló abszolút célok kitűzését. Az olyan tagállamoknak, amelyek már bevezettek megtakarításokat vagy különösen hatékony technológiákat alkalmaznak, kevesebb lehetőségük van a hatékonyság növelésére, és versenyhátrányba kerülnének az abszolút célkitűzések megvalósítása során;

2.10

helyesli a nemzetközi energiahatékonysági egyezményre tett javaslatot, valamint az EU és a nagy energiafogyasztó országok, illetve a fejlődésnek indult országok közötti párbeszéd megindítását az energiahatékonyság és -takarékosság témájában;

2.11

támogatja az ellátás biztonságát és a beszerzési források diverzifikálását célzó kül- és biztonságpolitikai közös koncepció kifejlesztését, valamint az energiapartnerségek kiépítését és a fontos termelő, tranzit- vagy felhasználó országokkal való párbeszéd fokozását; ésszerűnek tűnik a nem uniós szomszéd országok bevonása is;

2.12

felkéri az Európai Bizottságot arra, hogy vegye figyelembe a helyi és regionális önkormányzatoknak a cselekvési terv megvalósításában és továbbfejlesztésében betöltött jelentős szerepét, részletesen foglalkozzon a helyi és regionális dimenzióval, és így járuljon hozzá a vidék átfogó fejlődéséhez;

2.13

támogatja az Európai Bizottságnak a biomassza-ellátással kapcsolatos nézetét, amely szerint legjobb, ha helyi vagy regionális szinten hoznak döntést az energianövények termeléséről;

2.14

az ellátás biztonságának fokozása, a készletek kímélése, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, valamint a vidék és a megújuló energiagazdálkodás érdekében az energiamegtakarítás ösztönzése és az energiahatékonyság fokozása mellett szükségesnek tartja a megújuló energiák felhasználásának továbbfejlesztését, továbbá ebben az összefüggésben a biomassza energetikai és alapanyagként történő felhasználása fenntartható fejlesztésének további ösztönzését;

2.15

elengedhetetlennek tartja a bioüzemanyagokkal kapcsolatban fennálló technikai akadályok leépítését és az EN 14214 szabvány módosítását annak érdekében, hogy többféle növényi olajat lehessen biodízelként alkalmazni, amennyiben ez nem rontja jelentősen az üzemanyagok teljesítményét, ezért támogatja az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy mielőbb utánajár az ilyen akadályok okainak, meghatározza a szabvány esetleg módosítandó konkrét aspektusait, ugyanakkor biztosítja, hogy nem kerül sor a bioüzemanyagok diszkriminálására emiatt;

2.16

felkéri az Európai Bizottságot, hogy a bioüzemanyagokra vonatkozó stratégia továbbfejlesztése során is megfelelően vegye figyelembe a helyi és regionális dimenziót;

2.17

üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy növeli a bioüzemanyagok arányát az energiafelhasználásban és ehhez felülvizsgálja a bioüzemanyagok támogatására szolgáló cselekvéseket.

6.3.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 51/27

(1)

A gazdasági globalizáció és a köz- és a magánszféra vállalkozásai közötti verseny ezzel járó fokozódása – az egyik kérdés, amelynek megoldására a lisszaboni stratégiát létrehozták – egyértelműen megkívánja a köz- és a magánszféra szoros, partneri együttműködését, amely mindkét fél, és elsősorban az általuk nyújtott szolgáltatások igénybevevői, azaz a lakosság számára előnyökkel jár.

(2)

A köz- és a magánszféra partneri együttműködésében a közszférából (a nemzeti, regionális, illetve helyi kormányzatok) és a magánszektorból jövő partnerek minkét fél számára hasznos közös tevékenységekben vesznek részt, és saját erőforrásaikat nemcsak kereskedelmi célokra használják fel, hanem a projekt társadalmi céljainak elérésére is, konkrétan a jobb minőségű szolgáltatások nyújtására.

(3)

A helyi és regionális önkormányzatoknak fokozottabban részt kellene venniük a köz- és a magánszféra együttműködéseiben, szem előtt tartva azt, hogy a legalsóbb szinteknek a szerződésekben foglalt elveken alapuló együttműködési projektekben való részvétele elsősorban a szolgáltatásokat igénybe vevő személyek javát szolgálja,

1.1

mivel a köz- és a magánszféra partneri együttműködésének (PPP) pontos meghatározása még nem alakult ki, még nincsenek érvényben megfelelő jogszabályok, és – ami a legfontosabb – elsősorban az új tagállamoknak nincs tapasztalatuk e téren, úgy véli, hogy a PPP-megállapodások valamennyi formájára kiterjedő értelmező közlemény kidolgozására van szükség;

1.2

rámutat arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok állnak a legközelebb a közszolgáltatásokat igénybe vevő emberekhez, valamint ők határoznak a szolgáltatások finanszírozásának módjáról, a köz- és a magánszféra együttműködésének formájáról vagy arról, hogy ők maguk nyújtsák-e a szolgáltatást;

1.3

megjegyzi, hogy a PPP-konstrukció alkalmazása melletti döntés meghozatalakor az elsődleges szempont az kell hogy legyen, hogy a konkrét projekt keretében javuljon a közszolgáltatások színvonala, és egyáltalán nem biztos, hogy mindig ez a fajta együttműködés jelenti a legjobb megoldást;

1.4

megjegyzi, hogy a köz- és a magánszféra partneri együttműködése keretében általában az a fél viseli a nagyobb kockázatot, amelyik a leghatékonyabban tudja kezelni azt, miközben megfelelő biztosítékok állnak rendelkezésre arra az esetre, ha az adott projekt elvégzése kedvezőtlen feltételeket teremtene;

1.5

rámutat arra, hogy a PPP-k azon alapulnak, hogy a közszféra felelősséget vállal a megfelelő infrastruktúra és egy bizonyos szolgáltatástípus biztosításáért, miközben tevékenyen együttműködik a magánszférával egy adott projekt megvalósításában; ami pedig a magánszférát illeti, feladata a projekttel kapcsolatos munkálatok finanszírozásának és a technológiaátadásnak a biztosítása, valamint a közszféra céljainak elérését szolgáló feladatok elvégzése; a szóban forgó létesítmény elkészülte vagy korszerűsítése után a magánszféra működteti azt, azaz szolgáltatási díj fejében közszolgáltatást nyújt. A PPP célja tehát a két fél kapcsolatainak meghatározása oly módon, hogy a beruházás adott szempontjával kapcsolatos kockázatot az a fél viselje, amely a leghatékonyabban tudja azt kezelni;

1.6

kiemeli, hogy a PPP a lakosság számára történő infrastruktúraépítés vagy szolgáltatásnyújtás előnyös módja lehet. Azonban csak az adott infrastruktúra vagy szolgáltatás konkrét céljainak részletes elemzése révén lehet meghatározni, hogy a helyi és regionális önkormányzatoknak maguknak kell-e vállalniuk a feladatok elvégzését, vagy harmadik felet kell-e szerződtetniük, az érintett tagállam közbeszerzési törvényével összhangban, esetleg koncessziós szerződéssel vagy intézményesített PPP révén;

1.7

véleménye szerint el kellene ismerni, hogy a PPP olyan kérdés, amelyet nemcsak jogi, gazdasági vagy műszaki oldalról kell megközelíteni, hanem politikai szempontból is, mivel a köz- és a magánszféra együttműködésről szóló határozatok demokratikus szavazási eljárással születnek, felügyeleti szervek ellenőrzése mellett, minek folytán nyilvánosság elé kerülnek, és olyan személyek bírálják el őket, akik a szóban forgó szolgáltatások tényleges vagy lehetséges felhasználói;

1.8

rámutat arra, hogy a közszférabeli partner számára a PPP-konstrukcióban megvalósított projektből adott esetben a következő előnyök származhatnak (amennyiben az együttműködés e fajtáját határozzák meg mint a közszolgáltatás nyújtásának vagy az infrastruktúraépítésnek a legmegfelelőbb formáját):

1.9

hangsúlyozza, hogy a köz- és a magánszféra közti együttműködésben szükséges a felek közötti kölcsönös bizalom és a közös ügyletek átláthatósága a szabad és korlátozásoktól mentes, az európai szerződésekben foglalt alapelvekkel – például az esélyegyenlőség, a kölcsönös elismerés és az arányosság elvével – összhangban lévő fejlődés biztosítása érdekében; az alábbi feltételek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a PPP-k megfeleljenek ezeknek az elveknek:

1.10

hangsúlyozza, hogy mind a szerződéses PPP-k, mind pedig az intézményesített PPP-k esetében prioritásként kell kezelni azt, hogy a polgároknak minőségi, biztonságos és folyamatosan rendelkezésre álló létesítményeket vagy szolgáltatásokat biztosítsanak. Ezért a hatóságoknak a szolgáltatásnyújtást minden esetben a szolgáltató gazdasági érdekei elé kell helyezniük, és fenn kell tartaniuk maguk számára bizonyos jogokat, például hogy minőségi és biztonsági követelményeket állítsanak, és ha a közérdek megkívánja, az együttműködés folyamán azokat egyoldalúan módosítsák, a közművet vagy szolgáltatást ismét saját kézbe vehessék, és hogy az együttműködés megszűnésével átvegyék a szolgáltatótól azokat a javakat, amelyeket a használat vagy szolgáltatás folyamatossága szempontjából szükségesnek tartanak;

1.11

úgy véli, hogy még ha az Európai Bizottság által megkérdezett szereplők többsége nem is támogatja a köz- és a magánszféra partnerségeiben az alvállalkozásra vonatkozó szabályok világosabbá tételére és harmonizálására irányuló közösségi kezdeményezést, a közösségi intézményeknek nem szabad elfelejteniük, hogy az együttműködés végső soron a szolgáltatásokat igénybevevő polgárt szolgálja, és hogy egy PPP-vállalkozás sikerét beárnyékolhatja, ha a PPP jogosultja nem megfelelő formában jár el a szolgáltatást részben vagy teljes egészében nyújtó alvállalkozókkal és szolgáltatókkal szemben. Másrészt a helyi és regionális önkormányzatok érdekeltek a kis- és középvállalkozások megerősítésében, hiszen az esetek többségében ezek töltik be az alvállalkozók vagy szolgáltatók szerepét. Ezért kötelezni kell a szerződő felet vagy a koncesszió jogosultját, hogy teljesítse az alvállalkozókkal vagy szolgáltatókkal szembeni gazdasági kötelezettségeit ugyanazon gazdasági feltételek mellett, amelyek a szerződést odaítélő szervnek a szerződő féllel vagy a koncesszió jogosultjával szembeni gazdasági kötelezettségeinek a betartására vonatkoznak.

2.1

amennyiben az Európai Bizottság fenntartja a szolgáltatások koncessziójára vonatkozó jogalkotási javaslat elképzelését, (a Régiók Bizottsága) kéri a szolgáltatások vagy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások koncessziója sajátos jellegének elismerését. Minden európai bizottsági javaslatnak rugalmas, átlátható és megkülönböztetésmentes eljárásokat kell biztosítania a szolgáltatók kiválasztásának módjára, és rugalmas horizontális kritériumokat kell felállítania a végső nyertes kiválasztására;

2.2

úgy ítéli meg, hogy a köz- és a magánszféra partneri együttműködéséről szóló vitát európai bizottsági szinten kellene folytatni, mivel a települési/regionális önkormányzatok és a magángazdaság közötti együttműködés egyre nagyobb jelentőségre tett szert az EU-ban;

2.3

a köz- és a magánszféra együttműködésének pontos meghatározását és a terminológia tisztázását sürgeti, például az olyan terminusok pontos jelentésének meghatározását, mint a „szerződéses PPP” vagy „intézményesített PPP”, valamint az európai, illetve a nemzeti és szubnacionális szintű PPP-k közötti esetleges különbségtételt;

2.4

az előző pontból kiindulva úgy véli, hogy kerülni kellene az olyan terminusokat, mint a „közszolgáltatás” és a „közérdekű szolgáltatás”, mivel azokat a különböző jogszabályok eltérően definiálják. Az uniós szabályozási hatáskörbe tartozó intézményesített PPP-k meghatározásához tanulmányozni lehetne például a következő megfogalmazást: „részben vagy teljes egészében a felhasználók által fizetett térítés fejében biztosított, a polgároknak szánt létesítmény üzemeltetésére vagy nekik nyújtott szolgáltatásra vonatkozó [partnerség]”;

2.5

ösztönzi annak a kérdésnek a kifejtését is, hogy az egész Európára kiterjedő PPP-k (viszontbiztosítás, állami garanciák) biztosításához európai szinten rendelkezésre állnak-e a szükséges pénzügyi eszközök;

2.6

nagyra értékeli, hogy az Európai Bizottság törekszik az Európai Közösséget létrehozó szerződésben foglalt alapelvek – mint az átláthatóság, az esélyegyenlőség, az arányosság és a kölcsönös elismerés – követésének biztosítására a közszerződések és koncessziók odaítélésében;

2.7

véleménye szerint a versenypárbeszéd hatékony lehet bonyolult közbeszerzési szerződések esetén, eddig azonban kevés tapasztalat gyűlt össze a versenypárbeszédek tartalmával kapcsolatban;

2.8

azt ajánlja, hogy a tagállamok átlátható és következetes szabályokon alapuló koncesszió-odaítélési eljárásokat fejlesszenek ki, amelyek az Európai Bizottság által javasolható bármely közös európai szintű meghatározást és normát figyelembe vesznek;

2.9

úgy véli, hogy a PPP-kezdeményezések nagyobb jogbiztonsága érdekében közszolgáltatói vállalkozások alapítása lehetséges köz- és magánszektorbeli szereplők részvételével;

2.10

rámutat, hogy a közbeszerzési eljárást csak olyan ajánlattevők (vállalkozások) esetében nem kell alkalmazni, amelyek (1) ugyanúgy a szerződést odaítélő állami szerv felügyelete alá tartoznak, mint e szerv saját, nem önálló részlegei, és (2) tevékenységeik legnagyobb részét ezen az állami szerven belül végzik. Az RB álláspontja szerint a „belső szolgáltató” jogilag elkülönült egységet jelent, amely fölött az illetékes hatóság a saját osztályaihoz hasonlóan gyakorol ellenőrzést. Annak meghatározásához, hogy ez az ellenőrzés létezik-e, olyan szempontokat kell figyelembe venni, mint a képviselet mértéke az adminisztratív, vezető- és felügyeleti testületekben, az erről az alapszabályban szereplő konkrét rendelkezések, a tulajdonviszonyok, valamint a stratégiai döntések és az egyedi vezetési döntések feletti tényleges befolyás és ellenőrzés. A „belső szolgáltató” státusa kizárja, hogy magánvállalkozás 33 %-nál nagyobb részarányt képviseljen a szolgáltató tőkéjéből. Az RB különösképpen tévesnek tartja azt a feltevést, hogy a köz- és magánszféra vegyes vállalatainak adott közvetlen megbízások, amennyiben e vállalatokat nyilvános eljárással alapították, minden esetben közvetlen vagy közvetett előnyökkel járnak e vállalatok számára, és következésképpen elutasítja, hogy automatikusan egyenlőségjelet tegyünk a „közvetlen megbízás” és „a Szerződés rendelkezéseibe ütköző versenyelőny” közé. Az RB úgy véli, hogy a fent vázolt képpel nem egyeztethető össze a piaci tevékenység semmilyen további korlátozása;

2.11

kiemeli, hogy egy, a koncessziók odaítéléséről vagy az intézményesített PPP-kről szóló értelmező közlemény további iránymutatást eredményezhet az EKSz.-ben megfogalmazott átláthatósági, arányossági és kölcsönös elismerési elveknek, továbbá az egyenlő bánásmód elvének való megfelelés módjával kapcsolatban, ezáltal növeli a PPP-projektek sikerének esélyeit, és hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben több projekt készüljön el az Európai Beruházási Bank (EBB) kölcsöneinek segítségével;

2.12

hangsúlyozza, hogy a jó minőségű közszolgáltatásokat minden tagállamban garantálja a demokratikus rendszer, amely szerint első a polgár érdeke, és amely biztosítja a szolgáltatások nyújtását igazgató – illetve az irányításban részt vevő –, felügyelő és figyelemmel kísérő hatóság általi védelmet;

2.13

úgy véli, hogy uniós támogatás nyújtása esetén a PPP-projektek finanszírozásának elsőbbséget kell biztosítani.

6.3.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 51/31

(1)

A háromoldalú szerződések és egyezmények megfelelő eszközt jelentenek a többszintű kormányzás előmozdítására Európában azzal, hogy – az egyes tagállamok intézményi felépítésének figyelembevételével – bevonják a területi önkormányzatokat a közösségi politikák megvalósításába.

(2)

Ez az új, választható kormányzati eszköz nagyobb rugalmasságot, hatékonyságot és több demokráciát biztosít az Európai Unióban, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a polgárok minél inkább magukénak érezzék az európai terv ügyét.

(3)

Számára a háromoldalú szerződések és egyezmények újraindítása a 2006. év politikai prioritásai közé tartozik, és különösképpen el kívánja mélyíteni ezen eszköz hozadékát és a benne rejlő lehetőségeket a lisszaboni stratégia megvalósításában.

(4)

A végrehajtási program eszközeinek körébe tartozó háromoldalú szerződések és egyezmények általánossá tétele révén a tervezési politika mind európai, mind helyi szinten koherensebbé és homogénebbé válik, és a regionális szintű gazdasági és társadalmi kohézió politikájában érdekelt intézmények közötti párbeszéd eszköztára gazdagabb lesz.

(5)

A háromoldalú szerződések és egyezmények kísérleti szakasza mérsékelt eredménnyel járt, és helyénvaló lenne újradefiniálni ezen eszköz eljárásait, céljait és jelentőségét.

(6)

A helyi és regionális önkormányzatok érdekeit szem előtt tartva konkrét formában hozzájárult az eszköz felülvizsgálatához az eszközben rejlő lehetőségek optimalizálása érdekében a „Kormányzás és az Európai Unió” témával foglalkozó magas szintű csoport 2006. október 2–3-án tartott ülésén, mely következtetéseiben egyrészt leszögezte, hogy semmi akadálya az eszköz továbbvitelének, másrészt arról tanúskodott, hogy számos tagállam érdeklődést mutatott egy új kísérleti szakaszba történő önkéntes alapú belépés iránt,

1.1

úgy ítéli meg, hogy az Európa előtt álló gazdasági, társadalmi, környezeti és demokratikus kihívásokra tekintettel feltétlenül szükséges valódi partnerség útján megerősíteni az Európai Unió, a tagállamok és a helyi és regionális önkormányzatok fellépését annak érdekében, hogy az hatékonyabb legyen;

1.2

hangsúlyozza, hogy a szubszidiaritás és az arányosság elvének megfelelő intézményközi partnerség alapelvének megszilárdulása fontos építőeleme egy olyan Európának, amelyet minden európai polgár „közös háznak” érez;

1.3

úgy véli, hogy a partnerség elvének helyszíni megvalósítása lehetővé tenné a jelenlegi rendszer hiányosságainak pótlását, és valódi hozzáadott értéket jelentene a jól meghatározott közös célkitűzések teljesítésében az Európai Bizottság 2006. május 10-i, „Polgárközpontú program” című közleménye szellemében anélkül, hogy a különböző érintett partnerek intézményi felelősségének megosztását megváltoztatná;

1.4

megállapítja egyébiránt, hogy a gondolkodási időszak keretében a tagállamokban a közvéleménnyel nemrégiben elindított párbeszéd megmutatta, hogy a konkrét és érzékelhető fellépéseknek köszönhetően igenis lehetséges közeledni az európai polgárokhoz, és hogy e célból nélkülözhetetlen a helyi és regionális önkormányzatok közvetlen bevonása az európai építkezésbe;

2.1

a kezdetektől támogatta a háromoldalú szerződések és egyezmények – mint a partnerséget elősegítő eszközök – gondolatát, annak érdekében, hogy ezáltal a jelentős területi hatású jogszabályokat és programokat rugalmasabban lehessen végrehajtani;

2.2

megállapítja, hogy a háromoldalú szerződések és egyezmények kísérleti szakaszának eredményei nem feleltek meg elvárásainak, ugyanakkor úgy véli, hogy anélkül, hogy megkérdőjeleznénk az eszköz helyénvalóságát, inkább minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenni ezen eszköz alkalmazásának fokozása és terjesztése érdekében;

2.3

jelzi, hogy ez idáig mindössze egyetlen – a Lombardia régióval megkötött – háromoldalú egyezmény aláírására került csak sor, és sajnálatát fejezi ki, hogy az Európai Bizottság elkötelezettségének hiánya miatt a három másik kísérleti egyezményprojekt (Birmingham, Lille és Pescara) aláírásáig nem jutottak el, noha azok innovatív tartalma valódi hozzáadott értéket képviselt volna; ezzel összefüggésben tudomásul veszi a helyi és regionális önkormányzatok (például az Asztúriai hercegség és Trento autonóm tartomány) részéről indított új kezdeményezéseket, és hangsúlyozza néhány európai és nemzeti szövetségnek az eszköz támogatása és fejlesztése érdekében tett lépéseit;

2.4

emlékeztet arra, hogy a területi önkormányzatok, amelyek nagyrészt az Európai Unió jogszabályainak és intézkedéseinek átemelésére és megvalósítására hivatottak, nagy érdeklődéssel követték a háromoldalú szerződések és egyezmények koncepciójának beindítását, mivel az növelné hatékonyságukat; ezenkívül e szerződések és egyezmények olyan eszközök, amelyek lehetővé teszik a közösségi intézmények, a nemzeti kormányok, valamint a regionális és a helyi hatóságok számára a célkitűzések meghatározását, a hatáskörükbe tartozó intézkedések és tevékenységek integrált formában történő megvalósítását, és ennek során az egyes intézményi szereplők funkciójának felértékelését;

2.5

következésképp nem osztja az Európai Bizottság megállapítását, mely szerint „egyetlen helyi vagy regionális önkormányzat, illetve központi hatóság sem mutatott különösebb érdeklődést a javaslat iránt”;

2.6

felhívja a figyelmet e túlságosan szűk körben végrehajtott kísérleti szakasz bizonytalanságára, és az Európai Bizottság értékelésének megismerése után úgy véli, hogy az eszköz felülvizsgálata annál is inkább szükséges, és ennek során az alábbiakra kell figyelmet fordítani:

2.7

emlékeztet arra, hogy az Európai Parlament 2003. decemberi állásfoglalásában kedvezően fogadta az eszközt, és kifejezetten kérte, hogy a kísérleti tapasztalatgyűjtés megfelelő számú és eltérő jellegű esetekre terjedjen ki, továbbá, hogy a megfelelő nyilvánosság érdekében elegendő pénzügyi eszköz álljon rendelkezésre;

2.8

felhívja a figyelmet a finn elnökség által a tagállamoknak kiküldött kérdőív válaszaira, melyekből kiderül, hogy a tagállamok nagy része támogatja a háromoldalú/többoldalú megállapodások eszközét – a tagállamok, a regionális és helyi önkormányzatok és az Európai Bizottság részvételével – a partnerség elvének az európai politikák végrehajtása során történő előmozdítása érdekében;

2.9

hozzá kíván járulni az Európai Bizottság által meghatározott feltételek teljesítéséhez az eszköz sikere érdekében, és javasol néhány követendő utat; kész a motor szerepének betöltésére annak érdekében, hogy meglegyen az eszköz használatának fejlesztéséhez szükséges politikai lendület; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy egyetlen kezdeményezés sem érhet el eredményt az érintett tagállamok és az Európai Bizottság támogatása és elkötelezettsége nélkül;

3.1

állást foglal a háromoldalú szerződések és egyezmények felülvizsgálata, illetve azok „Európai Területi Paktumokká” történő átalakítása mellett annak érdekében, hogy jobban igazodjanak az egyezmény feleit alkotó különböző kormányzati szintek igényeihez és érdekeihez;

3.2

azt szeretné, ha az „Európai Területi Paktumok” lehetővé tennék az alábbiakat:

3.3

hangsúlyozza, hogy ezek az eszközök már önmagukban igen nagy hozzáadott értéket képviselnének mind a helyi és regionális önkormányzatok, mind az Európai Unió számára, mivel lehetővé tennék az Unió fellépésének megfelelőbb adaptálását a helyi és regionális valósághoz, és ezáltal a polgárokat foglalkoztató konkrét kérdések könnyebb megválaszolását;

3.4

kijelenti, hogy kész együttműködni az Európai Bizottsággal, az EU soros elnökségével és a többi érintett intézménnyel, valamint elsősorban a kormányzással foglalkozó magas szintű csoporttal az ilyen szerződések és egyezmények kézzelfogható értéktöbbletének meghatározásában és kiértékelésében, megfelelő kritériumok és mutatók meghatározása révén;

3.5

úgy véli, hogy az ilyen Európai Területi Paktumokhoz való folyamodás szabadsága és az azokról folytatott, a különböző partnerek közös akaratán alapuló tárgyalások ütőkártyát jelentenek a három kormányzati szint közötti állandó és rendszeres párbeszéd folytatásához a paktumok kidolgozásától kezdve egészen a megvalósításukig, abban az esetben is, ha egynél több tagállam érintett; mindenesetre ezt az eszközt a hatályos szabályozás tiszteletben tartásával és alkalmazásával kell kialakítani mind regionális és nemzeti, mind pedig közösségi szinten, figyelembe véve az egyes tagállamokban hatályos kompetenciamegoszlást, a hatályos ágazati szabályozások alkalmazását, valamint a pénzügyi források kezelését és ellenőrzését biztosító szabályokat;

3.6

hozzáteszi, hogy valódi partnerség csak akkor jöhet létre, ha mindegyik szerződő fél pénzügyi hozzájárulást nyújt a közösen meghatározott célkitűzések megvalósításához; javasolja, hogy az Európai Területi Paktumok finanszírozásának kérdésekor azokra a lehetséges szinergiákra összpontosítsunk, amelyek egyfelől az adott területeken európai szinten meglévő költségvetési források és a strukturális alapok, másfelől a regionális és nemzeti szinteken rendelkezésre álló költségvetési források között fennállnak. Mindezt a közösségi regionális politika számára létrehozandó, vagy bármely más, e célra felállítandó pénzügyi eszköz nélkül képzeli el;

3.7

úgy ítéli meg, hogy közös cél lehetne a kezdeményezés hatásának optimalizálása annak konkrét megjelenítésével, hogy a fellépés helyi szinten milyen közösségi hozzáadott értéket képvisel; ez a hozzáadott érték egyértelmű, amikor több (európai, nemzeti, regionális és helyi) közigazgatási egységnek van egyes politikákkal kapcsolatban jogalkotási, kidolgozási vagy végrehajtási hatásköre; kéri ezenkívül az Európai Bizottságot, hogy határozzon meg pontos mutatókat a közösségi hozzáadott érték kimutatása számára;

3.8

felkéri az Európai Bizottságot, hogy az Európai Területi Paktumok alkalmazását a környezetvédelmen túlmenően más területekre és közösségi politikákra is terjessze ki, és ösztönözze különösen a lisszaboni stratégiával, a kohéziós politikával, a nagy európai infrastruktúrákkal és a tengeri politikával kapcsolatban is;

3.9

célszerűnek tartja az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa, az Európai Parlament és a Régiók Bizottsága közötti egyeztetés fokozását az Európai Területi Paktumok meghatározása és megvalósítása érdekében; továbbá úgy véli, hogy ehhez nélkülözhetetlen a bevont nemzeti kormányzatok támogatása;

3.10

ismételten kéri, hogy az Európai Bizottság erősítse meg főtitkársága átfogó koordináló szerepét ennek az új eszköznek az irányításában;

3.11

javasolja a területi paktumban érintett különböző kormányzati hatóságok közötti rendszeres egyeztető mechanizmusok felállítását; ez utóbbiaknak rugalmasaknak kell maradniuk, és korlátozott számú emberi erőforrást kellene bevonniuk; a területi paktumokat oly módon kellene megfogalmazni, hogy az Európai Bizottság az összes, a feltételeknek és kritériumoknak megfelelő tagállammal, illetve helyi és regionális önkormányzattal létrehozhassa azokat az objektivitás, a nyilvánosság és az átláthatóság elve alapján. A régiók vállalják az együttműködést az Európai Bizottsággal és az összes tagállammal ezeknek a kritériumoknak a kidolgozása érdekében;

3.12

meg van győződve arról, hogy alapvetően fontos a területi paktumot kötött helyi és regionális önkormányzatok közötti interakció és információcsere javítása, továbbá éves nyomon követést javasol az érintett kormányzati hatóságok közötti éves ülések megtartása vagy közmeghallgatások megszervezése révén;

3.13

végezetül felhívja az Európai Bizottságot, hogy az Európai Területi Paktum beindításáról indítson valódi, figyelemfelkeltő tevékenységekkel egybekötött, célzott információs kampányt minden lehetséges érdekelt fél számára, az eszköz céljainak és politikai jelentőségének ismertetése érdekében;

3.14

szükségesnek tartja, hogy a területi paktumok meghatározásakor megfelelő módon ismerjék el a helyi szociális partnereknek – azaz a területfejlesztés szereplőinek – jelentőségét;

3.15

úgy ítéli meg, hogy a polgárok által az Európai Területi Paktumok célkitűzéseinek meghatározásában játszott szerep jelentősége miatt az uniós intézményeknek olyan intézkedéseket kellene tenniük, amelyek elősegítik ezt a részvételt, valamint javaslatot kellene tenniük a polgárok szerepvállalását lehetővé tévő eszközökre;

3.16

megbízza az elnököt, hogy ezt a véleményt továbbítsa a Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, valamint a tagállamok kormányainak és „a kormányzás és az Európai Unió” témával foglalkozó magas szintű csoportnak.

6.3.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 51/35

(1)

A kíséret nélküli külföldi kiskorúak a Tanács 1997. június 26-i állásfoglalása szerint olyan harmadik országbeli állampolgárok, akik még nem töltötték be tizennyolcadik életévüket és a jog vagy a szokásjog alapján értük felelős felnőtt kísérő nélkül lépnek be egy tagállam területére, amíg egy ilyen személy nem veszi őket pártfogásába.

(2)

Az Európai Unió, a partnerországok, a helyi önkormányzatok és a régiók számára elsőrangú cél kell, hogy legyen a kiskorúak, a kíséret nélküli külföldi kiskorúak és a fiatalkorú menedékkérők mint különösen veszélyeztetett és társadalmi kirekesztődéssel fenyegetett csoport védelme.

(3)

Az olyan embercsoportok esetében, akik a partnerországok területére való engedély nélküli beutazásuk objektív körülményei miatt különösen veszélyeztettek, mint például emberkereskedelem áldozatai, menedékkérők és kíséret nélküli kiskorú migránsok, a migráció igazgatása a legszélesebb értelemben vett jogszerűtlen bevándorlás megakadályozására szolgáló általános intézkedések részét képezi.

(4)

Ezek a különleges migrációs áramlások jogilag szürke zónát jelentenek az engedély nélküli beutazás és az ahhoz kapcsolódó tartózkodás között, amely a kiskorúaknak a nemzetközi jog és a tagállamok jogrendje által biztosított védelme alapján legális.

(5)

Jelenleg alig léteznek megfelelő adatok EU-szinten, mivel a nemzeti hatóságok a kíséret nélküli kiskorú külföldieket különböző csoportokhoz sorolják; egyes országokban statisztikailag a menedékkérőkhöz számítják őket, máshol a gazdasági migránsokhoz vagy a magukra hagyott kiskorúakhoz.

(6)

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) világszerte 25 millióra becsüli a menekültek számát, 50 %-uk gyermek. A legutóbbi becslések szerint 2–3 %-uk kíséret nélküli kiskorú harmadik országbeli állampolgár.

(7)

Az UNICEF a kül- és belföldön emberkereskedelem áldozatává vált kiskorúak évente kb. 1,2 milliós számából indul ki (az UNICEF „Stop the traffic” című jelentése, 2003. július). A „Separated Children in Europe Programme” – az „International Save the Children Alliance” és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közös kezdeményezése – becslése szerint Európában jelenleg legalább 100 000 kíséret nélküli kiskorú van. Olaszországban a kiskorú külföldiek védelmével foglalkozó nemzeti hatóság (Comitato Minori Stranieri) évente körülbelül 8 000 kíséret nélküli külföldi kiskorú tartózkodásáról szerez adatokat – az utóbbi években növekvő tendenciával. Spanyolországban a hatóságok évente 3 000–4 000 kíséret nélküli kiskorú külföldiről szereznek tudomást, míg Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban 5 000–6 000 kiskorúról tudnak. A kíséret nélküli kiskorú külföldiek száma minden bizonnyal sokkal magasabb ennél, gondoljunk csak a beutazás illegális voltára és arra, milyen nehéz a jogszerűtlen beutazás után az adott ország területén való tartózkodást is nyilvántartani.

(8)

A kíséret nélküli kiskorú külföldiek elsősorban a Maghreb-országokból, közülük főként Marokkóból, Afrika Szaharától délre eső területeiről (Szenegál, Mali, Guinea, Kamerun stb.), az ázsiai országokból – főként Afganisztánból – és kelet-európai országokból – főként Romániából, Moldovából, Albániából és az egykori jugoszláv tagköztársaságokból – érkeznek.

(9)

A gondozás nehéz feladata gyakran teljes egészében a településekre és a régiókra marad; ezek azonban csak szükségmegoldásokat kínálhatnak, mivel nem áll rendelkezésükre politikai hivatkozási keret, nincs megfelelő hatáskörük a probléma helyi kezeléséhez, nincs jogi kapacitásuk a családegyesítéssel, illetve támogatott hazatelepüléssel kapcsolatos határozatok elfogadására és nincsenek cselekvési terveik. Ez az intézkedések hatékonyságának és célszerűségének rovására megy; ugyanakkor pedig jelentős eszközöket használnak fel e téren,

1.1

fontosnak tartja, hogy a migrációs áramlásokat az EU-ban a szubszidiaritási elv, valamint az egyének és főként a veszélyeztetett csoportok jogainak figyelembevételével és biztosításával koordinált módon és eredményesen kezeljék és igazgassák, nemcsak azért, mert így felléphetnek a rasszizmus, az idegengyűlölet és a nem megfelelő biztonság más okai ellen, hanem azért is, mert mindez szükséges előfeltétele a lisszaboni stratégia növekedési céljai elérésének és a belső piac megvalósításának;

1.2

megállapítja, hogy a kíséret nélküli kiskorú külföldiek esetében tervezett, koherens intézkedésekre tekintettel a legfőbb célok, hogy:

1.3

úgy határozott, hogy ebben az összefüggésben saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a kísérő nélküli kiskorúak helyzetéről a migrációs folyamatban, hogy így tegye világossá, milyen jelentőséggel rendelkezik ez a csoport a migrációs folyamatok igazgatása során az érintettek különleges védelmi igénye miatt, valamint amiatt, hogy a gyermekek kizsákmányolását és a gyermekmunkát ösztönző tevékenységek révén a védelmi rendszerrel való visszaélésre használják fel őket;

1.4

utal arra, hogy a probléma különleges jellemzői miatt, valamint amiatt, hogy sürgősen szükséges és nagy jelentőségű, hogy a partnerországok közösen kezeljék ezt a témát, a folyamat objektív megvizsgálásához döntő tényező a kiskorúak gondozásáért felelős helyi önkormányzatok és régiók aktív és folyamatos bevonása;

1.5

meg van győződve arról, hogy a migrációs áramlások kezelésével kapcsolatos koncepcióban minőségi javulásra van szükség a jogszerűtlen bevándorlásra vonatkozóan, amelynek során el kell ismerni a határőrség intézkedései és – tágabb értelemben – a tagállamok belügyminisztériumai közötti együttműködés jelentőségét. Fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy ugyanilyen fontos a területek civil társadalmi és szociális ellenőrzése is, enélkül ugyanis bármely, a jelenség leküzdésére irányuló, illetve integrációs intézkedés hatástalan maradna és az EU nem lenne képes teljes mértékben kezelni a problémát, amint azt az Európai Bizottság már több ízben követelte, Intézkedéseket kell kidolgozni, hogy megakadályozzuk a kiskorúakat a származási ország elhagyásában, illetve elősegítsük támogatott hazatelepülésüket. Ehhez olyan védelmi rendszer kialakítására van szükség az érintett országokban, amely elősegíti az ott élő kiskorúak védelmét szolgáló intézkedések végrehajtását;

1.6

megállapítja, hogy az Európai Bizottság nem szentel elegendő figyelmet a kíséret nélküli kiskorú külföldiek helyzetének; reméli, hogy az Európai Bizottság által javasolt gyermekjogi stratégia (COM(2006) 367 final) ténylegesen foglalkozik majd ezzel a kérdéssel;

1.7

felhívja a figyelmet arra, hogy a migrációs jelenséggel közép- és hosszú távon csak a bevándorlók származási országának fenntartható fejlődésére irányuló együttműködési politika révén lehet megbirkózni, amely a polgároknak, különösen a fiataloknak hazájukban is megfelelő esélyeket kínál;

1.8

üdvözli a bizottsági közlemény (COM(2005) 389 final) érdekes megközelítését, amely a származási országot a migráció irányításában részt vevő partnernek tekinti; ennek érdekében fontos az érintett országokkal olyan megállapodásokat kötni, amelyek közvetlen kapcsolatot hoznak létre a migráció és az adott országok szükséges fejlődése között;

1.9

megállapítja, hogy gyakran a helyi és regionális hatóságokra hárul a kíséret nélküli kiskorú külföldiek fogadása és gondozása, valamint ők felelősek elhelyezésükért, a szociális segélyekért, egészségügyi szolgáltatásokért és képzésükért, valamint szükség esetén elő kell segíteniük munkaerő-piaci integrációjukat – mindez jelentős adminisztrációs tevékenységgel és az ennek megfelelő pénzügyi teherrel jár;

1.10

elvárja, hogy az Európai Integrációs Alap kezelése során vegyék figyelembe a regionális és helyi hatóságok különleges szükségleteit, és támogassák közreműködésüket a nemzeti programok, illetve a megfelelő operatív intézkedések kidolgozásában;

1.11

utal a migrációs áramlások méretére, az önkormányzatok számára jelentett következményekre – az önkormányzatoknak válaszolniuk kell a speciális igényekre és különleges szolgáltatásokkal kell biztosítaniuk az ellátást –, valamint az ilyen folyamatok tendenciózus növekedésére az utóbbi években; emiatt úgy tűnik, hogy az e területeken jelentkező problémák hatékony leküzdésére való tekintettel ésszerű teljes mértékben bevonni a helyi önkormányzatokat és a régiókat; valamint az is szükséges, hogy a nemzeti hatóságok aktívabb politikát folytassanak, megkönnyítve a helyi és regionális önkormányzatok közötti együttműködést, főként a veszélyeztetett csoportok tekintetében;

1.12

hangsúlyozza, hogy a vélemény kidolgozása céljából végzett előkészítő munkák a kevés rendelkezésre álló adat ellenére is nyilvánvalóvá teszik, milyen figyelemreméltó munkát végeznek minden egyes tagállam felelős közigazgatási szervei e téren, és elismeri az illetékes tisztviselők magas szintű kompetenciáját és kötelességtudatát, valamint a nem kormányzati szervezetek és a kiskorúak védelme terén tevékenykedő szervezetek elengedhetetlen hozzájárulását és segítségét, mivel e szervezetek évek óta dolgoznak a leginkább védelemre szoruló csoportok – köztük a fiatalkorú menedékkérők és az emberkereskedelem áldozatai – érdekében;

1.13

sajnálja, hogy a kíséret nélküli külföldi kiskorúak védelmének terén nincsenek minden tagállamban egységes eljárások és struktúrák, és felkéri a tagállamokat, hogy lehetőség szerint egységesen hajtsák végre a már létező uniós szabályozást. Aggodalomra ad okot továbbá, hogy koordinálatlan intézkedésekhez kell visszanyúlni, amelyekhez gyakran a különböző közigazgatási szintek hatásköreinek ütközése társul, valamint azzal a nagy veszéllyel, hogy a kiskorúak kezelésében az egyes tagállamok közötti összehasonlításban, főként azonban ugyanabban a tagállamban, tényleges és jelentős megkülönböztetésekre kerül sor;

1.14

már most utal arra, hogy a kísérő nélküli kiskorúak problémája elsősorban a származási térségükkel határos régiókat és a több munkalehetőséget kínáló, gazdaságilag fejlettebb településeket, illetve régiókat érinti, és ezért fennáll annak a veszélye, hogy nem hárul kellő figyelem a sűrűn lakott települések és régiók nehézségeire, ami közvetlenül kihat a fiatalkorúak hatékony védelmére szolgáló lehetőségekre; hasonlóképp, a kisebb és közepes méretű helyi és regionális önkormányzatoknál kevés forrás áll rendelkezésre, ami korlátozza cselekvési képességüket;

1.15

kifejezett csalódottságának ad hangot amiatt, hogy az Európai Bizottság legutóbbi javaslataiban – COM(2005) 389 final, COM(2005) 390 final és COM(2005) 391 final – enyhe megfogalmazásokat alkalmaz; a javaslatok megemlítik a kíséret nélküli kiskorú külföldiek és az emberkereskedelem áldozatainak kényszerű visszatérését is, anélkül, hogy kifejezetten és kötelező érvénnyel utalnának az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény, illetve a gyermek jogairól szóló 1989-es ENSZ-egyezmény megfelelő cikkeire;

1.16

elengedhetetlennek tartja, hogy különlegesen képzett személyzettel rendelkező regionális és helyi szerveket hozzanak létre, hogy eleget lehessen tenni olyan, a diszkrimináció és a szociális kirekesztés által fenyegetett csoportok igényeinek, mint a kíséret nélküli kiskorú külföldiek, a menedékkérők, az emberkereskedelem áldozatai, valamint azt, hogy ellenőrzéseket foganatosítsanak a gyermekek védelmét szolgáló rendszerek alapját képező jogokkal és jogszabályokkal való esetleges visszaélések megakadályozása érdekében, és ezért a következőket javasolja:

2.1.1

elégtelennek tartja a kíséret nélküli kiskorú menedékkérőkkel kapcsolatos jogszabályokat európai szinten és egyes tagállamokban, ezért intézkedéseket követel a következő hiányosságok megszüntetésére:

2.1.2

a párbeszéd sürgős megkezdését követeli a Tanáccsal, az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel a kíséret nélküli kiskorú külföldiekkel kapcsolatos koncepció témájában. Ennek során mikroperspektívából kell kiindulni, amely világossá teszi, milyen nehéz a helyzet helyi szinten, milyen konkrét hozzájárulást tehetnek a helyi önkormányzatok és a régiók, valamint hogy európai szintű becslések szükségesek. Ezért a Régiók Bizottsága a probléma jobb kezelését célzó konkrét intézkedésekre is tesz javaslatokat;

2.1.3

amellett foglal állást, hogy európai szinten induljon vita a kíséret nélküli kiskorú külföldiek rendkívül komoly problémájáról, és a vitában különös jelentősége legyen a származási közösség és a szülői ház szerepének és körülményeinek;

2.1.4

reméli, hogy a kíséret nélküli kiskorú külföldiekkel kapcsolatos minden új jogalkotói, politikai és programtervező intézkedés – még a migrációs áramlások igazgatásának keretében tett intézkedések is – már a gyermek jogairól szóló 1989-es ENSZ-egyezményen és főként az egyezmény 3. cikkén, az Európai Unió alkotmányáról szóló szerződésben foglalt alapelveken, valamint az emberi jogokról és alapjogokról szóló európai egyezményen, valamint a többi, a kísérő nélküli kiskorúakra vonatkozó kulcsfontosságú nemzetközi megállapodásokon alapul, és alapvetően mindig a kiskorú jólétére irányul. Mindent meg kell tenni azért, hogy a kiskorúak családi és kulturális szempontból ne veszítsék el gyökereiket, illetve a lehető legnagyobb védelemben részesüljenek, ha meggyőződésük miatt vagy vallási okokból el kell hagyniuk hazájukat.

2.2.1

a fejlődési folyamattal kapcsolatban a problémák nagyobb mértékű tudatosítását követeli; úgy véli, hogy bizonyos újabb keletű jogszabályokban már nem kötelező jelleggel utalnak a kiskorúak jogainak szükséges védelmére. Mivel számos tagállamban nem létezik nemzeti szinten egységes eljárás, a probléma irányításának és kezelésének, valamint az ehhez kapcsolódó pénzügyi teher viselésének feladatát kötelezően a helyi és regionális önkormányzatoknak kell elvállalniuk;

2.2.2

azt a nézetet képviseli, hogy európai szinten sürgősen ki kell dolgozni egy következetes, közös koncepciót a kíséret nélküli kiskorú külföldiekről mint migrációs jelenségről. E koncepciónak számot kell vetnie a kiskorúak és védelmük rendkívül kényes problémájával, a származási közösség és a szülői ház szerepének szükséges kérdésével, illetve ebből következően a regionális és helyi önkormányzatok szerepével, amelyekre a befogadás és a szociális gondoskodás feladata hárul;

2.2.3

ezenkívül azt követeli, hogy a kíséret nélküli kiskorú külföldiekkel kapcsolatban szenteljenek figyelmet a fiatalkorúak bírósági eljárásainak a megkülönböztetések és a szociális kirekesztés veszélye miatt. Ennek során figyelembe kell venni a szóban forgó kiskorúak hozzátartozóikhoz történő visszavezetésének lehetőségét is;

2.3.1

üdvözli, hogy az EU szintjén egyre több intézkedés születik a migrációs problémák kezelésére. A tagállamok kizárólagos illetékessége nem vetne számot a migrációs áramlások kezelésére szolgáló nem egységes intézkedések és a helyi önkormányzatoknak és régióknak a különösen veszélyeztetett csoportok – mint az emberkereskedelem áldozatai, a menedékkérők és a kíséret nélküli kiskorú külföldiek – befogadása és társadalmi beilleszkedése iránti felelőssége között fennálló összetett viszonnyal;

2.3.2

a helyi önkormányzatok és a régiók teljes körű bevonását kéri a probléma itt követelt hatékony irányítására és megoldására tekintettel az egyes területeken (főként a veszélyeztetett csoportokat figyelembe véve). Hasonlóképpen fontos az is, hogy minden érintett civil szervezet egymás munkáját kiegészítve működjön együtt, hogy e téren végzett tevékenységeiket az illetékes hatóságokkal összehangoltan végezhessék, feltéve, hogy azok nem ellentétesek a gyermekek – mindennél előbbre való – érdekeivel. Vészhelyzet esetén azonnal ki kell alakítani a párbeszédet és a koordinációs mechanizmusokat, és a folyamat során végig ezek szerint kell eljárni. A hatalmas méreteket öltő migráció, az önkormányzatok számára jelentett következményei – az önkormányzatok szembesülnek a speciális igényekkel és nekik kell biztosítaniuk a különleges szolgáltatásokkal való ellátást –, valamint az utóbbi években e folyamatok tendenciózus növekedése azt mutatja, hogy szükséges egy ilyen megközelítés. Előrejelző tanulmányt kellene készíteni ennek az elemzésnek az alapján;

2.3.3

ezért szükségesnek tartja