30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/1

1.1

Az 1999/468/EK tanácsi határozatot módosító, 2006. július 17-én elfogadott 2006/512/EK tanácsi határozat a Szerződés 202. cikkén alapul. A 2006/512/EK határozat új eljárást vezetett be a végrehajtási hatáskörök gyakorlására: az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást.

1.2

Ennek következtében módosítani kell minden olyan ezzel kapcsolatos jogi aktust, amely a bizottsági eljárásról szóló 2006/512/EK határozat hatályba lépése után a Szerződés 251. cikke értelmében együttdöntési eljárással elfogadott, de még nem kibocsátott alapvető jogi aktus szabályozási eljárására utal. A gyermekgyógyászati készítményekről szóló xxx/2006 rendeletet ugyan 2006. október 23-án formálisan elfogadták, az Európai Unió Hivatalos Lapjában még nem jelent meg, tehát még nem lépett hatályba.

1.3

Az Európai Bizottság jelen javaslata annyiban módosítja a gyermekgyógyászati készítményekről szóló xxx/2006 rendeletet, hogy a két végrehajtási intézkedés a 20. cikk (2) bekezdése és a 49. cikk (3) bekezdése értelmében az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás keretében fogadható el, mivel a rendelet nem alapvető fontosságú rendelkezések beillesztésével történő kiegészítését szolgálják:

2.1

Az Európai Bizottság jelen javaslata teljességgel megfelel a végrehajtási hatásköröknek a Bizottságra történő átruházása eljárásának és szabályainak. Az EGSZB ellenvetés nélkül helyesli az Európai Bizottság javaslatát.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/2

1.1

2002. május 7-én a Tanács elfogadta a HÉA-rendszer létrehozásáról szóló 77/388/EK „alapirányelvet” módosító 2002/38/EK irányelvet. A módosítás a rádióműsor- és televízióműsor-terjesztési szolgáltatásokra és egyes elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó hozzáadottérték-adót érinti, és egy sor rendelkezést tartalmaz, amelyek hatálya – amennyiben nem kerülnek meghosszabbításra – 2006. június 30-án járt volna le.

1.2

Az irányelv elfogadásakor a Tanács azt tervezte, hogy a szolgáltatásnyújtás helyéről, valamint a harmadik országbeli vállalatok esetében alkalmazható kedvezményekről szóló egyes rendelkezések felülvizsgálatára három éven belül, tehát még az irányelv hatályának lejárta előtt sor kerül majd. 2006. május 25-én az Európai Bizottság jelentést mutatott be, amely igazolja a foganatosított intézkedések hatékonyságát, és javasolja hatályuk 2008. december 31-ig való meghosszabbítását. A Tanács azonban úgy döntött, hogy az intézkedések hatályát csak 2006. december 31-ig hosszabbítja meg.

1.3

Az Európai Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy az irányelv tárgyát képező intézkedések hatályának lejárta „nemkívánatos következményekkel” járna. Ez eufemisztikus megfogalmazása annak, hogy e területen új jogszabályjavaslatok hiányában jogi vákuum keletkezhetne. Az Európai Bizottság másrészről megjegyzi, hogy az adóügy területén a jogalkotási folyamatok lassúsága nem teszi lehetővé a meglévőket felváltó új intézkedések létrehozását a 2006-os év vége előtt; ismételten javasolja tehát az irányelv hatályának 2008. december 31-ig való meghosszabbítását.

2.1

Az EGSZB tudomásul veszi az Európai Bizottság indokait, és úgy véli, hogy jelenleg nem indokolt az irányelvben foglalt rendelkezésekkel behatóan foglalkozni, mivel mindenképpen sürgős szükség van az ágazatban alkalmazandó jogszabályokra. Az EGSZB bízik az Európai Bizottság kijelentéseinek megalapozottságában, ami a jelenlegi jogszabályok működőképességét illeti, ezért csak helyeselheti a meghosszabbításra irányuló javaslatot. Tekintettel a jogalkotási folyamatok hosszadalmasságára az adóügy területén, úgy véli, hogy a két éves határidő, azaz a 2008. december 31-ig terjedő időszak éppen elegendő – sőt akár túl rövid is – ahhoz, hogy lehetővé tegye az új javaslatok kidolgozását ezen a területen.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/3

1.1

A Miniszterek Tanácsa döntő szereppel bír az EU döntéshozatali folyamatában. A nemzeti koordináció és politikaalkotás kérdését ugyanakkor soha nem vitatták meg részletekbe menőkig közösségi szinten. Az EU egyedülálló abban, hogy megosztja a szuverenitást. Ennek következtében számos területen átlátható, többszintű kormányzásra van szüksége. Az EGSZB álláspontja szerint a tagállamok jól meghatározott és hatékony nemzeti politikai és közigazgatási eljárásai, melyet a jobb jogalkotás, végrehajtás és betartatás egészít ki, szerves részei az Európai Unió felelősségteljes kormányzásának. Az említett eljárások fokozzák az átláthatóságot és érthetőbbé teszik a közösségi jog és politikák hatását a társadalom egésze számára. A nemzeti gyakorlatok elemzése alapvető különbségeket tárt fel a tagállamok között az uniós ügyek politikai és adminisztratív kezelése terén. Az ilyen jellegű elemzésnek ösztönzőleg kellene hatnia az unióhoz kapcsolódó kormányzati – politikai és adminisztratív – eljárásokról szóló vitára. A legérdekesebb és bevált gyakorlatokat ki lehetne emelni. Egy Európa szerte megrendezett, az európai ügyek jobb nemzeti szintű kezeléséről szóló nyílt vita a jobb jogalkotásról, hatékonyabb végrehajtásról és betartatásról szóló vitának is javára válna. Az EGSZB sürgeti a nemzeti közigazgatási gyakorlatok és eljárások folyamatos tanulmányozását.

2.1

2005-ben az EGSZB véleményt fogadott el a jobb jogalkotásról, valamint a jogszabályok hatékonyabb végrehajtásáról és betartatásáról. Mindkét vélemény abból indul ki, hogy a jogállamiság értelmében a jó törvények betarthatók és tiszteletben is tartják azokat (1). A közösségi törvényeknek az EU legitimitását alátámasztó átlátható, demokratikus és mindenki által hozzáférhető eljárás keretében kell megszületniük A kormányok belső gyakorlatai is részei ennek a folyamatnak.

2.2

Figyelemreméltó és sajnálatos, hogy az európai integráció oly sok éve után, számos tagállamban a közösségi jog és a közösségi politikák még mindig nem épültek be eléggé mint politikai és közigazgatási szint a belső politikaalkotásba azokon a területeken, melyeken a tagállamok pedig elkötelezték magukat a közös politikák és a közös döntéshozatali folyamat eredményeinek végrehajtása mellett.

2.3

A jogalkotási folyamatban, a jogszabályok átültetésében és azok végrehajtásában a tagállamoké a legfontosabb szerep. Ez azt jelenti, hogy az is kulcsfontosságú, hogy a tagállamok hogyan kezelik ezt a folyamatot: minél jobb a szervezés, a végeredmény annál jobban szolgálja a tagállam saját érdekeit és annál hasznosabb az EU és egészében véve a társadalom számára.

2.4

Az EU-ügyek hatékony és átlátható nemzeti szintű megközelítése elengedhetetlen, hiszen a 25 tagállamnak, melyek mindegyikében saját közigazgatási kultúra és hagyományok alakultak ki, ugyanazokat a vívmányokat kell tiszteletben tartania, amelyek pedig hasonló követelményeket tartalmaznak a jogalkotás, az átültetés és az EU-jogszabályok végrehajtása terén.

2.5

A nemzeti koordináció és politikaalkotás sohasem képezte mélyreható viták témáját EU-szinten, részben a szubszidiaritás miatt, részben pedig mert hiányzott a valódi érdeklődés a brüsszeli döntéshozók és a tagállamok döntéshozó szervei körében. Figyelemreméltó, hogy a tudományos körök – néhány kivételtől eltekintve – sem szenteltek igazán figyelmet ezeknek a tényezőknek. Az azonban világos, hogy a nemzeti koordináció és politikaalkotás szervezése és működése jelentős hatást gyakorolhat a brüsszeli döntéshozatalra és ebből következően az EU-jogszabályok átültetésére és végrehajtására. A jobb jogalkotás és hatékonyabb végrehajtás megvitatása során tehát figyelembe kell venni a nemzeti koordináció és politikaalkotás szervezését is.

2.6

Ez távolról sem csak technikai kérdés, hanem tekintettel a tagállami szervezés és belső eljárások hatékonyabbá tételének aktuálissá vált megvitatására, valamint a tagállamok és az Európai Bizottság közötti kölcsönös felelősségvállalás lehetséges újradefiniálására, sokkal inkább politikai. Ezzel egyidejűleg szükség van arra is, hogy ezek a folyamatok a tagállamokban átláthatók és mindenki által hozzáférhetőek legyenek az EU és a társadalom közötti kommunikáció eredményesebbé tétele és a polgárok körében fennálló zűrzavar és gyanú eloszlatása érdekében.

2.7

Érthető okokból az Európai Bizottság igencsak vonakodik a nemzeti eljárások megvitatásától, ennek ellenére méltán jegyezte meg 2001-ben (2): „Itt az ideje, hogy felismerjük, hogy az Unió diplomáciai folyamatból demokratikus folyamatba lépett át, olyan politikákkal, amelyek mélyen benyúlnak a nemzeti társadalmakba és a hétköznapi életbe. A Tanácsnak erőfeszítéseket kell tennie, hogy képes legyen a közösségi politikák minden aspektusának koordinálására a Tanácsban és a tagállamokban egyaránt.”

2.8

A közösségi jogszabályok átültetésére vonatkozóan az Európai Bizottság egy 2004. évi ajánlásában közvetlenül a tagállamokhoz címzett gyakorlati javaslatokat tesz a már elfogadott közösségi jogszabályok helyes végrehajtásának és betartatásának támogatására (3). E javaslatok közül számos igen hasznos lehet a közösségi törvények előkészítését kísérő koordináció és politikaalkotás, valamint az elfogadott politikai célkitűzések megvalósítása tekintetében.

2.9

Vitathatatlan, hogy a tagállamok nemzeti politikai és közigazgatási eljárásai egyszerűsítésének szükségessége még sürgetőbbé vált mióta:

De még mindig sok a feladat.

3.1

Az Európai Unió nem egy állam, és nem is tart efelé. Az Európai Bizottság központ, amely pontosan meghatározott területeken kezdeményezési joggal bír. A Tanács a jogalkotásra és költségvetésre vonatkozó döntéshozatal feje, amelyre gyakran érdemi befolyással bír az Európai Parlament mint társjogalkotó és a Bíróság mint az uniós jog őre. Nincs egyértelmű vezetőség. Az EU inkább a sok szereplő között fennálló kölcsönös egymástól való függőség nagyon szövevényes megjelenése. Különleges abban, ahogyan a nemzeti és szövetségi felelősségek hálózatát létrehozta.

3.2

Egyedülálló abban, hogy megosztja a szuverenitást. Következésképpen az EU-nak számos területen átlátható, több szintű vezetésre van szüksége, ám ennek hatása az őt felépítő alkotóelemek, azaz a tagállamok igazgatására és közigazgatására távolról sem egyértelmű (4). Ez vonatkozik a tagállamok és „Brüsszel” megosztott felelősségére, és maguknak a tagállamoknak az egyéni felelősségére is, például a lisszaboni stratégia végrehajtására.

3.3

Az elmúlt évtizedben az EU egyre több területen vállalt részt. Ez egy dinamikus folyamat, melyben a nemzeti fővárosok és egyre inkább a regionális közigazgatási egységek, a szociális és gazdasági szereplők és a civil társadalom is részt vesznek. Az utóbbi időben a „harmadik pillérhez” tartozó kérdések, azaz az igazságügy és a belpolitika végrehatása is kezdetét vette. Jelenleg azonban az Európai Bizottság nem indíthat jogsértési eljárást a tagállamok ellen a nemzeti végrehajtás során történt hiányosságok orvoslása érdekében (5).

3.4

A közösségi jogszabályok és az uniós döntéshozatali folyamat polgárokra, vállalatokra és szervezetekre gyakorolt, sokszor közvetlen hatása ellenére az EU-t számos tagállamban még mindig elsősorban a nemzeti állami szervezeten kívüli nemzetközi szervként tartják számon, sőt vannak olyan tagállamok, ahol kizárólag a külpolitikával kapcsolják össze. Ez zűrzavart és káros távolságtatást eredményezhet. Azok a problémák, amelyekkel az EU a tagállamok politikai és közigazgatási környezetében szembesül, elsősorban ennek a gondolkodásmódnak köszönhetőek.

3.4.1

A politikai háttérben a nemzeti parlamentek helyzete és álláspontja kulcsfontosságú. Gyakran még mindig szakadék tátong tájékozottságuk és elkötelezettségük és az EU-szintű döntéshozatali folyamat között. Ez fokozza a távolságot az EU és a társadalom között.

3.4.2

Ezzel összefüggésben egy további tényező a politikusok, a nemzeti közigazgatások és az érintett magánszereplők látásmódja és elkötelezettsége közötti különbség.

3.4.3

Harmadszor, ha a politikaalkotás nem átlátható, félreértések merülhetnek fel a nemzeti álláspont – nemzeti és EU-szintű – meghatározásának és megvitatásának módjával és megfelelő időpontjával kapcsolatban. Ezt jól példázza a különböző minisztériumokban az európai osztályok fennállása, amelyek – habár tárgyi kérdésekkel, és nem csak a koordinációval foglalkoznak – többé-kevésbé el vannak választva a belső politikákért felelős minisztériumi osztályoktól. Ez hátrányosan befolyásolhatja az utóbbiak európai szempontokkal kapcsolatos érzékenységét és figyelmét. Hasonló koordinációs problémák léteznek a nemzeti parlamentek állandó bizottságai között is.

3.4.4

Negyedszer, az „Európára” vonatkozó nemzeti döntéshozatal túl gyakran elválik a végrehajtó igazgatóságoktól vagy ügynökségektől, és messze túl zárkózott a regionális és helyi közigazgatási egységekkel szemben.

3.5

Bizonyított, hogy a tagállamok gyakran vonakodnak a közigazgatási és politikai eljárások átalakításától. Ám ha ezeket nem igazítják az EU fokozódó komplexitásához és jelentőségéhez, akkor az a döntéshozatal különböző szintjei között állandó feszültségekhez vezethet.

3.6

A napirenden általában a nemzeti és az egyes politikai pártokra szorítkozó különböző politikai érdekek, hagyományok és témák vannak. Ez mesterséges szakadékot hozhat létre a brüsszeli döntések és a vélt nemzeti érdekek és eljárások között.

3.7

Ez pedig fő forrása lehet annak a jellemző ellentmondásnak, hogy bár a kormányok megállapodnak az EU-ban – „Brüsszelben” – a politikai célkitűzésekről és jogszabályokról, elutasítják azokat, amint a nemzeti politikai környezetben kerülnek megvitatásra.

3.8

Ez a szakadék kétségeket ébreszthet az érdekelt felekben és a közvéleményben is. Nyilvánvalóan hozzájárul az EU súlyos legitimitási válságához, mivel az uniós politikai célkitűzések nemzeti szintű kezelésének minősége és megbízhatósága, valamint a közvélemény és a polgárok elvárása közvetlen kapcsolatban áll egymással.

3.8.1

Az EGSZB ebben az összefüggésben azonban arra is utal, hogy az EU esetleges legitimitási válságát elsősorban nem kommunikációs problémákra kell visszavezetni. A polgárok EU-ba vetett bizalmának visszanyerése érdekében az elsődleges megközelítésnek továbbra is az Unió sürgős problémáinak megoldásában kell állnia.

3.9

Ezzel összefüggésben jogosan állítható, hogy a szociális partnerek és a civil társadalom számos szervezete nagyjából ugyanazt a típusú kettősséget tükrözi „Brüsszel” és a nemzeti ügyek kezelése terén.

3.10

Az EU hírnevét alááshatja, hogy a nemzeti kritikák leginkább „Brüsszelt” és az Európai Bizottságot érik, és csak ritkán magukat a tagállamokat, akik pedig az integrációs folyamat legfontosabb szereplői.

3.11

A nemzeti lobbik is általában ennek megfelelően tevékenykednek, ha a jogszabályok átültetéséről és végrehajtásáról van szó. Állásfoglalásuk néha a Tanácsban születő kritikus kompromisszumok kínálta alkalmak eredménye, amelyek nagyobb nemzeti mérlegelési jogkört tesznek lehetővé. Máskor a lobbik egyszerűen csak kihasználják a nemzeti jogalkotók által teremtett indokolatlan lehetőségeket, amelyek aztán a jogszabályok túlbuzgó átültetéséhez és kimazsolázásához vezetnek.

3.12

Az EU-ügyek nemzeti alapú megközelítését az a tendencia is ösztönözheti, hogy a szigorú jogi eszközök helyett inkább „képlékeny” eszközöket alkalmaznak, mint például a nyílt koordinációs módszert: minél szélesebb tér marad a nemzeti értelmezésre, annál nagyobbak lesznek az országonkénti eltérések.

4.1

Úgy tűnik, mintha egészen mostanáig a tagállamokban a nemzeti szintű folyamatok és eljárások egyszerűsítése elsősorban a minisztériumok közötti spontán fejlemények alapján történt volna, megfelelően strukturált megközelítés alkalmazása nélkül. Minden tagállam kialakít egy többé-kevésbé strukturált koordinációs eljárást (és az ehhez szükséges szerveket), ám sok esetben ezek a nemzeti döntéshozatalnak csak a végső szakaszára vonatkoznak. A korábbi szakaszok általában kevésbé jól szervezettek.

4.2

Ez a kép a kormányközi együttműködés komplex modelljéről árulkodik, és nem az uniós jogalkotás dinamikusabb folyamatáról, annak bonyolult politikai alkudozási folyamataival együtt. Az európai integráció valójában nagyon széles körű és intenzív kapcsolatokat teremtett megszámlálhatatlanul sok kapcsolódási ponttal az állami és magánszféra mindazon szereplői között, akik részt vesznek Európában a jogalkotásban, valamint a közigazgatási tárgyalásokban és eljárásokban. Számos kapcsolódási pont található az európai jogszabályok előkészítése során: ideértve a szakértőkkel és a különböző érintettekkel folytatott konzultációkat, az új jogszabályok megtárgyalásakor, azok átültetésekor, az elfogadott jogszabályok végrehajtásakor és betartatásakor, az európai törvények nemzeti igazságügyi hatóságok és az Európai Bíróság által történő támogatásakor, és végül az európai törvényekre vonatkozó nemzeti tapasztalatok európai jogalkotóval történő megvitatásakor. Ezek a folyamatok magas szintű szakértelmet is kívánnak a nemzeti közigazgatások átfogó megszervezésekor.

4.3

Az EU politikai célkitűzéseinek és döntéshozatalának a nemzeti politikai célkitűzésekkel való szoros összekapcsolódása és egymásba fonódása szükségessége teszi a megfelelő nemzeti szintű igazgatást és koordinációt, valamint a hatékony nemzetközi hálózatépítést. A lisszaboni stratégia jól szemlélteti ezt: EU-szinten került meghatározásra, de a gyakorlatban a közösségi döntéshozatal csak a stratégia korlátozott részére vonatkozik. A főbb szempontok tekintetében a felelősség a tagállamoknál marad. A végeredmény azonban kétes, mivel az EU és a nemzeti politikák közötti kényszerítő erejű interaktív eljárások hiánya miatt a tagállamok nem érik el az elfogadott célkitűzéseket, illetve csak részben érik el azokat.

4.4

Az európai integráció intenzívebbé válásának, amelyet az egymást követő EU-csúcstalálkozókon, valamint az Európai Bizottsággal szoros együttműködésben számos tanácsi ülésen támogatnak, tükröződnie kellene a tagállamok politikai és adminisztratív felépítésében. Ebben a tekintetben azonban alapvető különbségek tapasztalhatók az egyes tagállamok között (6). Az egyes országok történelmi fejlődéséből adódóan a különbségek a politikai és kormányzati szféra majd minden aspektusát érintik.

4.5

Hatással vannak többek között a kormány eljárásaira és alapvető koncepcióira, a minisztériumok közötti hierarchiára, a minisztériumok minőségére és a centralizált és decentralizált rendszerek között fennálló ellentétre.

4.6

Konkrétabban, az EU-val kapcsolatban a tagállamok között érzékelhető különbségek vannak az alábbi területeken:

4.7

Különbségek figyelhetők meg a minisztériumok között és a minisztériumokon belül a joghatóság és a munkamódszerek tekintetében:

4.8

A nemzeti minisztériumok közötti munkamegosztás ugyancsak jelentős következményekkel járhat a Tanácsra nézve. Csak egy példát említve: a Versenytanácsban néha országonként négy-öt miniszter vesz részt. Ez akadályozza a hosszú távú stratégiát, gátolja a vezetést, és hozzájárul a politikák széttöredezettségéhez.

4.9

A helyzetet még tovább komplikálja, ha a kompetenciákat még a nemzeti és a regionális szint között is megosztják, mint például a szövetségi rendszerekben. A szövevényes és néha nem átlátható kapcsolat a nemzeti és a regionális szintek között könnyen további zűrzavarhoz vezethet.

4.10

Az Európai Bizottságnak és a Tanács titkárságának nem megfelelő eljárásmódjai is ellehetetlenítik a tagállamokbeli hatékony döntéshozatali folyamatokat. Ha például a Tanács által megvitatott dokumentumok végleges tervezeteit csak közvetlenül a szöveggel foglalkozó tanácsi ülés előtt továbbítják, még a leglendületesebb nemzeti döntéshozatali eljárás sem képes időben feldolgozni őket.

4.11

A tagállamokban a miniszterek és minisztériumi osztályok közötti eltérő munkamegosztás gyakran hátráltatja a hatékony nemzetközi hálózatépítést, illetve a hosszú távú személyes kapcsolatok kiépítését a felelős köztisztviselők között szerte Európában.

4.12

Még mindig napi szinten érzékelhető, hogy elméletileg az európai jogszabályok teljes mérlegelésével eljáró jogi szakemberek és a nemzeti bírók figyelemreméltó hányada gyakran nem rendelkezik az ehhez szükséges megfelelő tudással. Ez nem ösztönzi arra a nemzeti közigazgatási szerveket, hogy az EU-t mint a belső politikaalkotás egy politikai és közigazgatási szintjét önként elfogadják.

5.1

Az a tény, hogy a jogsértési eljárások – melyek az Európai Bizottságnak a közösségi jogszabályok végrehajtása során történt nemzeti hiányosságok orvoslását szolgáló egyik legfontosabb funkcióját jelentik – száma változatlan, valamint a sikeres közösségi eredménymutatók alkalmazásának kiterjesztése a közösségi jog nemzeti jogba való átültetésének területére rámutatott arra, hogy a nemzeti eljárásokat hozzá kell igazítani az EU követelményeihez.

5.2

A közösségi vívmányok bevezetésének 2003-ig tartó folyamata a tíz új tagállamban ugyancsak felhívta a figyelmet erre a kérdésre.

5.3

A javasolt alkotmányszerződés, egyebek mellett azt tűzte ki célul, hogy a nemzeti politikai eljárásokat összekapcsolja a közösségi jogszabályok előkészítésével, többek között a nemzeti parlamentek uniós eljárásokba történő korai integrációja által.

5.4

A koordinációs eljárásokban tapasztalható alkalmi javulásoktól eltekintve meg kell jegyezni, hogy a legtöbb nemzeti közigazgatás vonakodik a belső bürokratikus eljárások megváltoztatásától, gyakorlataik egymás közötti vagy EU-szinten történő megvitatásáról nem is beszélve, mindezt a szubszidiaritás jelszavával teszik.

5.5

A szubszidiaritástól függetlenül tény – és gyakran tovább bonyolítja az EU és a tagállamok közötti viszonyt –, hogy az uniós döntéshozatal ciklusa általában eltér a nemzeti politikaalkotás ritmusától.

5.6

Bár a tagállamokban beszélnek a koordinációs folyamatok kiigazításáról (7), a különbségek a tagállamok szemléletében és gyakorlatában továbbra is fennállnak.

5.6.1

Dániában például a parlamentet már a korai szakaszban bevonják az uniós jogszabályok és közösségi politikák előkészítésébe, ami által az EU-ban éppen folyamatban lévő kérdések szisztematikusan ismertebbé válnak, és ez fokozza az átláthatóságot is. Ugyanakkor Dániában már régen elvégezték az uniós jogszabályok kezelésével összefüggő közigazgatási eljárások és kapcsolatok hatékony átalakítását.

5.6.2

Az Egyesült Királyságban adminisztratív eljárásokat fogadtak el annak érdekében, hogy az uniós ügyeket a belső politikaalkotáshoz közelítsék, többek között a miniszterek közötti hatékony koordinációs mechanizmus alkalmazásával, valamint a kabinetiroda számára az EU-ügyekre vonatkozó széles körű mandátum biztosításával. Az alsóháznak lehetősége van az uniós jogszabályok vizsgálatára, a lordok háza pedig aktívan részt vesz a közösségi jogszabályok és politikák véleményezésében.

5.6.3

Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában ezzel szemben a parlamentet csak egy későbbi szakaszban vonják be. Ez kihatással van az EU-nak a nyilvános vitában elfoglalt helyére. A közösségi jogszabályok és politikák elsősorban a nemzeti közigazgatás és politikai vezetés mérlegelési körébe tartoznak. Figyelemreméltó, hogy az École nationale d'administration (ENA) (Állami Közigazgatási Iskola) Párizsból Strasbourgba költözött, ami az EU Franciaországra gyakorolt egyre növekvő hatásának a jele.

5.6.4

Hollandiában az uniós jogszabályok végrehajtása terén szerzett néhány kellemetlen tapasztalat felkeltette az érdeklődést az EU-ügyekkel kapcsolatos vezetés és eljárások iránt. A minisztériumok belső eljárásának átszervezése, a „nemzeti” és „európai” területek összekapcsolása folyamatban van, ám a gyakorlatban igen nehézkes eljárásnak bizonyul. Ugyanez vonatkozik a parlament bevonására is, hogy hatékonyabban és még korábban részt vehessen az EU-val kapcsolatos ügyekben. Luxemburgban a parlamenti eljárásokat sikeresen módosították.

5.6.5

Az „új tagállamokban” az EU-tagságra való felkészülés időszakában, a vívmányok nemzeti jogba való átültetésével párhuzamosan bevezetett vagy módosított eljárások most meghozzák gyümölcseiket, ha azokon nem változtattak. A „régi” és „új” tagállamok szakértői közötti ikerprojekt fokozza az új tagállamok képességét a bevált gyakorlatok alkalmazására a közösségi jogszabályok végrehajtása során, miközben ösztönözheti az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy az uniós ügyeket már a döntéshozatali folyamat korábbi szakaszába integrálják.

5.6.6

A szövetségi államokban, mint például Németországban vagy Spanyolországban bizonyára nem könnyű áthidalni a régiók – a szövetségi államok és tartományok – és „Európa” között tátongó szakadékot. Különösen azokban az esetekben, ahol kizárólag a régiókat terheli a közösségi jog végrehajtásáért a felelősség – Németországban pedig ez a helyzet áll fenn –, néha súlyos problémák jelentkeznek. Minden német szövetségi állam képviselteti magát Brüsszelben, hogy közvetlenebbül részt vehessen az őt érintő közösségi ügyekben.

5.7

A „nemzeti szakértők” rendszerének bevezetése és széles körű alkalmazása mint a nemzeti közigazgatás és az Európai Bizottság közötti együttműködés egy formája hozzájárulhat a nemzeti szint és „Brüsszel” közötti gyümölcsözőbb együttműködés fokozásához.

5.8

Az Európai Bizottság támogatást nyújt a tagállamok közigazgatásai, illetve az Európai Bizottság és a nemzeti közigazgatások között fennálló számos sikeres együttműködési hálózat számára (pl. SOLVIT, fogyasztói hálózatok stb.). Ezenkívül a belső piaci információs rendszer (IMI) felállításán dolgozik, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a tagállamok közigazgatásának a belső piacra vonatkozó szabályok könnyebb alkalmazásában.

5.9

A különböző területeken, például a versenyszabályozás, távközlés, energia és egyéb ágazatokban működő nemzeti szabályozó hatóságok rendszere hozzájárul a konvergenciához azáltal, hogy a tagállamokban végrehajtja az uniós szinten elfogadott politikákat.

5.10

Általánosságban véve a szemléletkülönbség megmaradt azon országok között, amelyek új szerkezeteket dolgoztak ki annak érdekében, hogy az EU és a közösségi ügyek nemzeti szintű kezelése jobban működhessen együtt, és akik eddig vonakodtak szervezetük és eljárásaik átgondolásától. Ezek a folyamatok elsősorban a politikai akarat függvényei.

6.1.1

A nemzeti közigazgatások felépítése minden országban történelmi folyamatok eredménye. Az egyes országok között fennálló különbségek következésképpen a politikai színtér és a közélet szinte minden aspektusát érintik. Ez a jövőben is nagyjából így marad. Ám ezek a különbségek nem feltétlenül állják útját a kiigazításoknak, vagy akár a folyamatok és munkamódszerek konvergenciájának a közösségi jogszabályok és az elfogadott közösségi politikák előkészítése és végrehajtása tekintetében.

6.1.2

Az EGSZB álláspontja szerint a jól meghatározott és hatékony nemzeti politikai és közigazgatási eljárások, melyet a jobb jogalkotás, végrehajtás és betartatás egészít ki, szerves részei az Európai Unió felelősségteljes kormányzásának.

6.1.3

Kívánatos lenne tehát, hogy a nemzeti eljárások alakítását és hatékonyabbá tételét az európai szintű eljárásokhoz, illetve a jobb jogalkotásra és a közösségi jogszabályok hatékonyabb végrehajtására és betartatására irányuló uniós prioritáshoz kapcsolódóan értékelnék, mivel ezek a célkitűzések megvalósítása nagy mértékben a tagállamok által alkalmazott megfelelő nemzeti megközelítéstől függ.

6.1.4

Az EU-ügyek szervezése a tagállamokban a tagállamok saját feladata. Nagy előrelépést jelentene azonban, ha a politikai erők és a nemzeti közigazgatások az uniós ügyeket a belső politikaalkotás integráns részének tekintenék, és nyilvánosan elismernék, hogy ők maguk az EU és ennek megfelelően is cselekednének. Az ilyen irányú politikai akarat döntő fontosságú.

6.1.5

Egy ilyen lépés tökéletesen illeszkedne az uniós és nemzeti politikák és ezek következményeinek kapcsolatához, amelyek egymásba fonódtak és még inkább kölcsönösen egymástól függenek. Az EU-nak mint a belső politikaalkotás egyik politikai és adminisztratív rétegének elismerése a jobb uniós jogalkotást is támogatná.

6.1.6

Néhány tagállamban, konkrétabban Dániában és az utóbbi időben Luxemburgban is, az Európai Bizottság javaslatait már egy korai szakaszban a politikai napirendre tűzik. Ehhez elengedhetetlen a dán parlament szisztematikus bevonása. Más tagállamokban hasonló módosításokat javasoltak. Kijelenthetjük azonban, hogy a legtöbb nemzeti parlamentnek nehezére esik egyetértésben elköteleznie magát a közösségi politikák iránt.

6.1.7

A javasolt alkotmányszerződés ugyancsak a nemzeti parlamentek közösségi eljárásokba történő korai bevonására törekszik. Nemrégiben ezzel a gondolattal összhangban a nemzeti parlamentek közösségi politikákra és jogszabályokra vonatkozó javaslatokat kaptak közvetlenül az Európai Bizottságtól (8). Ezeknek az eljárási változásoknak a legtöbb tagállamban a jelenleginél korábbi szakaszban nemzeti vitát kell ösztönözniük a közösségi politikákról és jogszabályokról, valamint ezek következményeiről.

6.1.8

A nemzeti szinten, már korai szakaszban végbemenő politikai vitákra és konzultációra fektetett nagyobb hangsúly elősegítheti a kormányok kötelezettségvállalását a konkrét kérdések megvitatása során.

6.1.9

A társadalomnak egészében véve átláthatóságra van szüksége, ami elősegíti a bizalmat és a legitimitást. Kívánatos lenne tehát, hogy a tagállamok uniós ügyekre vonatkozó közigazgatási és politikai eljárásai megfeleljenek ennek az igénynek. A hatékony és átlátható eljárások nem csupán a jogállamiságot támogatnák, hanem hozzájárulnának az EU és az üzleti körök, szociális partnerek és civil társadalom közötti jobb kommunikációhoz, amely viszont segítené a jobb megértést, majd a részvételt és az elkötelezettséget (9).

6.1.10

Az átláthatóság és a kommunikáció tehát kiemelkedő fontosságú a tagállamokban az érdekelt magánfelekkel folytatott már létező vagy az újonnan kialakított konzultációkhoz, melyeket azonban gyakran alábecsülnek.

6.1.11

A szabályozási környezet javítása valamennyi intézmény által osztott prioritás, hasonlóképpen az egységes piac koherenciája és 2000 óta a lisszaboni stratégia végrehajtása is. Mindezeket a célkitűzéseket könnyebben el lehet érni, ha a nemzeti és az uniós döntéshozatali folyamatok hatékonyan összekapcsolódnak.

6.1.12

Bár a szubszidiaritás a közösségi gondolkodásban és gyakorlatokban mélyen gyökeredző elv, nem szabad elfelejteni, hogy az uniós jogszabályok kezelése és végrehajtása, valamint a tagállamokban érvényben lévő kötelezettségek gyakran hatással bírnak az Európai Unió más országaira és társadalmaira. Ez azt jelenti, hogy az állami és magánszférából érkező partnerek egyaránt érdekeltek abban, hogy az egyes tagállamok hogyan kezelik az EU-hoz fűződő saját kapcsolataikat. Más szóval a nemzeti közigazgatások felépítése és munkamódszerei az EU-vezetés egészének részét képezik.

6.1.13

Ha a tagállamokban az EU-ügyekkel kapcsolatban megfelelő eljárásokat és nyomon követést alkalmaznának, az nagyban segítené az Európai Bizottságot és hozzájárulna munkája minőségének emeléséhez.

6.2.1

A Hogyan tehető hatékonyabbá az EU-jogszabályok végrehajtása és betartatása  (10) című véleményben tett ajánlásai mellett az EGSZB szerint mind a 25 tagállamban el kellene készíteni az uniós ügyekkel kapcsolatos nemzeti és regionális eljárások és gyakorlatok mélyreható elemzését politikai és közigazgatási szempontból egyaránt, hogy teljesebb képet kaphassunk.

6.2.2

A nemzeti politikai és adminisztratív döntéshozók részvételének módozataihoz kapcsolódó minden szempont, ahogyan az a „Nemzeti szintű koordináció” c. 4. pontban is szerepel, külön figyelmet érdemel. A jobb jogalkotás és a közösségi jogszabályok hatékonyabb végrehajtása és betartatása terén végzett egyre növekvő számú tevékenysége mellett az Európai Bizottság kezdeményező és támogató szerepet játszhat ezen a területen.

6.2.3

Az elemzések hasznos kiindulópontként szolgálnak majd az EU-val kapcsolatos kormányzati – politikai és adminisztratív – eljárások hatékonyságáról szóló vitában. Az átfogó képnek rá kellene mutatnia a kívánatos és bevált gyakorlatokra. Szilárd alapot kell teremtenie az európai ügyek legmegfelelőbb nemzeti szintű kezeléséről szóló, Európa szerte megrendezendő nyílt vitához. Ez a jobb jogalkotásról és hatékonyabb végrehajtásról és betartatásról szóló vitának is javára válna.

6.2.4

Átfogó elemzés készítése és abból használható következtetések levonása igen bonyolult kérdés. A nemzeti és regionális önkormányzatok egyre inkább hangot adnak a véleménycsere szükségességének és az ismeretek megosztása iránti igényüknek az EU-ügyek megfelelő kezelésével kapcsolatban. Az EGSZB sürgeti a nemzeti közigazgatási gyakorlatok és eljárások folyamatos tanulmányozását. A nemzeti hatóságok közötti kétoldalú eszmecserét ösztönözni lehetne, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan ez például az IMPEL (11) tudásközpontban és a Solvit hálózatnál történik.

6.2.5

Az üzleti szféra, a szociális partnerek és a civil társadalom véleményét is szisztematikusan figyelembe kell venni. Ezek mindegyike alapvetően érdekelt a jobb jogalkotásban és a jogszabályok eredményesebb végrehajtásában és betartatásában, amihez azonban átláthatóság és nemzeti szinten már a kezdetektől fogva hatékony konzultáció szükséges.

6.2.6

A belső piacra vonatkozó szabályok jobb alkalmazását célzó, a tagállamok adminisztrációja közötti információcserét megkönnyítő belső piaci információs rendszert (IMI) tovább kell fejleszteni és meg kell valósítani.

6.2.7

Hasznos lenne a nemzeti eljárásokra és gyakorlatokra vonatkozó uniós útmutató. A tudásközpontok által feltárt eredményeket is figyelembevevő útmutató iránymutatással szolgálhatna a jól működő nemzeti eljárások, valamint a jobb jogalkotás és a jogszabályok eredményesebb végrehajtásának és betartatásának egészéhez.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/11

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság kedvezően fogadja és pozitívan ítéli meg „A Bizottság közleménye – Az EU új idegenforgalmi politikája: a partnerség erősítése az európai idegenforgalom területén” c. dokumentumot, és támogatja az Európai Bizottságnak az idegenforgalmi stratégia és politika elkövetkező évekre történő megerősítése iránti kötelezettségvállalását.

1.2

Nagyra értékeljük az Európai Bizottság arra való törekvését, hogy röviden összefoglaljon számos dokumentumot, véleményt és vitát. Az eredmény kielégítően teljesíti a kitűzött célt, azaz hogy a megújított idegenforgalmi politikáról világosan tájékoztassák a társadalmat.

1.3

Megfelelőnek ítéljük meg mind azt, hogy az új politikát a megújult lisszaboni stratégiához kapcsolják, mind pedig a versenyképesség és a fenntarthatóság javítására irányuló célkitűzéseket.

1.4

Megfelelőnek ítéljük meg a bizottsági közleményben felsorolt kihívásokat és a leküzdésükhöz javasolt módszereket. A javasolt módszertan az összes szereplő különféle együttműködési formákban, többek között „versenyen alapuló együttműködésben” történő részvétele, amely az új idegenforgalmi politika tartópillérét képezi.

1.5

Megfelelőnek tartjuk, hogy az Európai Bizottság vállalja az új politika végrehajtását az együttműködés, a támogatási kezdeményezések indítása és a szereplők közötti koordináció révén, az EGSZB azonban úgy véli, hogy részletesebben ki kell dolgozni a konkrét módszertant és a cselekvés eszközeit. Úgy ítéljük meg, hogy a Vállalkozáspolitikai Főigazgatóságnak tevékenyebb szerepet kell vállalnia, és irányítania kell a számos uniós szintű kezdeményezés beindítását.

1.6

Az EGSZB ismételten javasolja és ajánlja, hogy ezen együttműködési politika kialakítása során hozzanak létre egy európai idegenforgalmi konzultatív bizottságot, és vizsgálják meg az Európai Idegenforgalmi Hivatal felállításának körülményeit.

1.7

Kedvezően fogadjuk, hogy az Európai Bizottság kész javítani a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök felhasználásán, hiányoljuk azonban az idegenforgalom előtt álló – egyébként tökéletesen meghatározott – kihívások leküzdését célzó programjavaslatot. Megítélésünk szerint például a szociálturizmus területe jó lehetőségeket kínál ahhoz, hogy kísérleti projekt formájában transznacionális jellegű kezdeményezés szülessen.

1.8

Az EGSZB fokozott várakozással és reményekkel tekint a 21. európai idegenforgalmi menetrenddel kapcsolatban jelenleg zajló munkák lezárása elé, hiszen ez a dokumentum kétségtelenül kiteljesíti és megerősíti majd az európai idegenforgalom fenntarthatóságát célzó általános politikát. Az Európai Bizottságnak ösztönöznie kellene a mind a fenntarthatósággal, mind pedig az idegenforgalom minőségével, kreativitásával és versenyképességével kapcsolatos témákban rendelkezésre álló bevált gyakorlatok adatbázisainak létrehozását.

1.9

A statisztikákat illetően az EGSZB javasolja az idegenforgalmi megfigyelőközpontok hálózatának kiépítését, amely nem csupán adatokat gyűjtene az ágazatból, hanem stratégiai és haladó jövőképet alkothatna, és képes lenne intézkedéseket javasolni a jövőre nézve.

1.10

Az EGSZB felajánlja, hogy az Európai Bizottság közleményével összhangban folytatja az idegenforgalom területén végzett munkát, és felkéri a többi uniós intézményt, a tagállamokat, a regionális és települési önkormányzatokat, valamint az ágazati szereplőket: a munkaadói és munkavállalói szervezeteket és az összes polgárt, hogy működjenek együtt az idegenforgalom mint egyetemes jog és mint Európa jövője szempontjából stratégiai jelentőségű gazdasági tevékenység megértésében és támogatásában.

2.1.1

A növekedés és a munkahelyteremtés által jelentett kihívás. A közlemény 1. pontjában az Európai Bizottság az új európai idegenforgalmi politikát összeköti a megújult lisszaboni stratégia végrehajtásának szükségességével. Nyíltan elismeri az idegenforgalomnak a munkahelyek fenntartásában és teremtésében jelenleg játszott jelentős szerepét, és igen helyesen bízik az idegenforgalomban mint a teljes foglalkoztatáshoz tartósan és a későbbiekben akár fokozottabban is hozzájárulni képes gazdasági tevékenyégben. A bizottsági közlemény elemzi az ágazat felépítését, és kiemeli a fejlődéséhez hozzájáruló szolgáltatások és szakmák sokszínűségét, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások nagy szerepét az egész idegenforgalmi szektorban. A közlemény jelzi, hogy az ágazat egyedi jellegének köszönhetően ideális a rugalmas foglalkoztatás alkalmazására, de nem feledkezik meg az idegenforgalmi szektorban a munkahelyek stabilitását és minőségét biztosító ellensúlyozó intézkedések szükségességéről sem.

Ahogy az Európai Bizottság is megemlíti, az idegenforgalom alapvető szerepet játszik az európai regionális fejlesztésben, és a fenntarthatósági kritérium kedvező hatást gyakorol számos gazdasági és társadalmi területre. Ezért a „21. európai idegenforgalmi menetrend”, az Európai Bizottság jelenleg kidolgozás alatt álló kezdeményezése kétségkívül ideális útmutató és eszköz lesz az idegenforgalom fenntartható fejlődésének biztosításához.

Az idegenforgalom lisszaboni stratégiához való hozzájárulásának vizsgálatakor figyelembe kell továbbá venni az Európai Unió bővítését és annak a fejlődésre és a munkahelyteremtésre gyakorolt kedvező hatását.

Mindennek megvalósításához azonban minden szinten szükség van az összes magán- és közszereplő részvételére és együttműködésére, mert ez az Európai Bizottság által javasolt új európai idegenforgalmi politika alapja.

2.1.2

Az idegenforgalom előtt álló kihívások. Az Európai Bizottság közleménye számos, az európai idegenforgalom előtt álló globális kihívást sorol fel, amelyek az Európa- és világszerte bekövetkező mélyreható társadalmi változásokból erednek.

Az első kihívás az erőteljesen átalakuló demográfiai struktúrából ered, ami azt jelenti, hogy egyre többen utaznak, főként ötven éven felüliek, és az idegenforgalomnak alkalmazkodnia kell e korosztály új igényeihez.

Szintén fontos kihívás az új turisztikai célpontok megjelenése szerte a világon, ami megköveteli, hogy a termékeket és szolgáltatásokat az új piaci helyzethez igazítsák.

Végül szükséges, hogy az idegenforgalom a gazdasági, társadalmi, környezeti és kulturális fenntarthatóság feltételei között fejlődjön.

A bizottsági közlemény kijelenti, hogy ezekkel a kihívásokkal a versenyképesség növelése révén lehet megfelelően szembeszállni és ezáltal megvalósítani a lisszaboni stratégia célkitűzéseit.

2.1.3

Párbeszéd és partnerség. A versenyképesség növelésének megvalósítása érdekében a közlemény az idegenforgalom szereplői közötti párbeszéd és partnerség mellett tör lándzsát. Akármelyik szinten alakuljon is ki, minden partnerségre szükség van, mert ezek jelentik az idegenforgalmi fellépés központi elemét.

2.2

Új európai idegenforgalmi politika. Az Európai Bizottság a közleményben új európai idegenforgalmi politika elfogadását javasolja, amelynek célja a versenyképesség javítása és több és jobb munkahely teremtése Európában és az egész világon a fenntarthatóság feltételei mellett. Ehhez az összes szint közötti párbeszédet, koordinációt és partnerséget javasol.

2.2.1

Az idegenforgalmat érintő integrációs intézkedések. Az Európai Bizottság közleménye három intézkedéscsoportot nevez meg:

A közlemény igen fontos feladatokat javasol saját szervezeti egységei számára a mind a köz-, mind pedig a magánszférából induló kezdeményezések koordinálása területén. Különösképpen e szervekre bízza az ágazaton belüli interaktív információáramlás fenntartásának feladatát, valamint az összes szereplő együttműködésének megszervezését, hogy az idegenforgalom is részesülhessen az összes közösségi pénzügyi eszközből.

2.3

Az idegenforgalom fenntarthatóságának elősegítése. Az Európai Bizottság közleménye lényegi elemnek tartja a 21. európai idegenforgalmi menetrendre vonatkozó javaslat kidolgozását az új európai idegenforgalmi politika felállításához. A kidolgozással kapcsolatos munkák folyamatban vannak, és a tervek szerint 2007-ben fejeződnek be.

E stratégiai jellegű munkák befejezéséig az Európai Bizottság kilátásba helyezte különféle egyedi intézkedések azonnali megvalósítását, amelyek közül – mivel legalább hét saját kezdeményezésű EGSZB-vélemény tárgyát képezte – ki kell emelni a bevált idegenforgalmi gyakorlatok cseréjének előmozdítását számos területen: a hozzáférhetőség és fenntarthatóság, a sport, a kultúra, a gazdasági fellendülés, az Unió bővítése, a magán- és a közszféra együttműködése és a szociálturizmus Európában.

2.4

Az idegenforgalommal kapcsolatos ismeretek szélesítése és nagyobb nyilvánosság. A közlemény számos alapvető politikát irányoz elő azzal a céllal, hogy növelje az idegenforgalom stratégiai jelentőségét az általános európai politikán belül. Többek között:

3.1

Az idegenforgalom – megérdemelten – az összes uniós intézmény mind stratégiai, mind operatív dokumentumaiban széles körben megjelenik, ez a jelenlét azonban még mindig messze nem tükrözi a turizmus mint gazdasági tevékenység mai jelentőségét és az Európa számára benne rejlő jövőbeli lehetőségeket. E jelentőség pedig nem pusztán gazdasági jellegű, hanem társadalmi, kulturális, valamint az örökséggel és az európai polgárok integrációjával kapcsolatos, ezért az idegenforgalom átfogó jellegéből eredően számos közösségi stratégiában, politikában és cselekvésben megjelenik.

3.2

Fontos megemlíteni, hogy bár az idegenforgalom jelenleg nem közös uniós politika tárgya, számos uniós intézmény tesz olyan intézkedéseket és lépéseket, amelyek vagy hatást gyakorolnak a turizmusra, vagy támaszkodnak rá mint az Európai Unió elsőrendű célkitűzéseinek elérését szolgáló eszközre. Az új, elfogadásra váró alkotmányszerződés előrelépést jelent abban az értelemben, hogy elismeri a nemzeti politikák kiegészítő és koordinációs szerepét a vállalatok versenyképességének előmozdítása terén, és elismeri az idegenforgalom gazdasági jellegét.

3.3

A turizmus a következőképpen jelenik meg az uniós intézmények munkájában:

3.4

Az EGSZB célja a jelen véleménnyel nem csupán az európai bizottsági közlemény többé-kevésbé kritikus hangvételű értékelése és az akörüli vitából származó ajánlások leírása, hanem a meglévő kezdeményezések elemzése és az, hogy maga is egyértelműen kezdeményező szerepet vállaljon. Ezért bár kedvezően fogadja az Európai Bizottság közleményét, a véleményben ki szeretne emelni bizonyos intézkedéseket, amelyek együttesen alkotják az idegenforgalmi politikát. A jelenlegi európai politikában vannak bizonyos elemek, amelyek bár nem közvetlenül turisztikai jellegűek, alapvető szerepük van az idegenforgalom fejlődésében: a személyek, szolgáltatások és az áruk szabad mozgása, a közlekedés, a környezetvédelem stb. Ezekre kell felépíteni a versenyképes és fenntartható idegenforgalmi politikát.

3.5

Általános iránymutatásként e vélemény le kívánja szögezni a következőket:

4.1

Az Európai Bizottság közleménye általánosan vázolja az új európai idegenforgalmi politika alapjait, kihívásait, megközelítéseit, főbb intézkedéseit és általános módszertanát. Mindezek összefoglalása egyetlen, nem túl terjedelmes közleménybe kétségkívül jelentős erőfeszítések eredménye, és számos dokumentumot, véleményt és vitát kellett hozzá elemezni. Hangsúlyozni kell, hogy az eredmény megfelel a célkitűzéseknek, azaz világosan tudatja a társadalommal az Európai Bizottság idegenforgalomról alkotott alapvető véleményét, és hogy milyen fellépésekre van szükség ebben az összetett ágazatban.

4.2

Megítélésünk szerint a közlemény megfelelő hangsúlyt helyez az új idegenforgalmi politika szerepére a megújult lisszaboni stratégia és két nagy összetevője, a növekedés és a foglalkoztatás fenntartásában. Mivel a Közösség fő stratégiája e célkitűzések megvalósítása, az idegenforgalom hozzájárulása mindenképpen megerősíti a szerepét, és megfelelő alapra helyezi a fejlesztését.

4.3

Talán hasznos lett volna, ha az Európai Bizottság a közleményben elemzi az idegenforgalomnak a fontos közösségi nyilatkozatokban és az Európai Alkotmányban játszott szerepét, hogy megfigyelje, miként jelenik meg ezekben a dokumentumokban a jelenlegi idegenforgalmi politika, és hozzá képest milyen előrelépést jelent az új politika. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a tagállamok és a régiók már számos alkalommal kinyilvánították, hogy az idegenforgalommal kapcsolatos jogköreiket meg kívánják tartani, anélkül hogy elutasítanák, hogy az Unió bizonyos közös tényezőkkel kapcsolatban katalizátorszerepet játsszon, miáltal javíthatja az európai idegenforgalmi ágazat versenyképességét. Így felmerült az igény az Európát mint turisztikai célpontot népszerűsítő európai portál létrehozására és fenntartására, a portál már fejlesztés alatt áll. Manapság, amikor a belső határok egyre kisebb jelentőséggel bírnak, szükség van közös intézkedésekre.

4.4

Az Európai Bizottság egyértelműen azokat a legfontosabb kihívásokat sorolja fel, amelyekkel az idegenforgalomnak az elkövetkező évtizedekben szembe kell majd néznie. Bizonyára lehetne még bővíteni a listát, de a versenyképesség növelésének alapvető kihívása mindenképpen eléggé tág ahhoz, hogy lefedjen más fontos kihívásokat is, mint a minőség javítása, az idényjelleg elleni küzdelem, vagy az ágazatban dolgozók szakmai fejlesztése. Különösen fontos az idegenforgalmi ágazatban foglalkoztatottak szakképzése és képzettségük javítása az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó integrált program keretében; hiszen ez növeli az ágazat versenyképességét, és biztosítja a szolgáltatás minőségének magas szintjét.

4.5

Az Európai Bizottság közleménye folyamatosan együttműködésre szólít fel, hiszen mint a címe is mutatja, azt javasolja, hogy a partnerség erősítése legyen az új idegenforgalmi politika központi és meghatározó eleme. Különösen fontos hangsúlyozni a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek szerepét, amelyeket be kell vonni a partnerségi folyamatokba, és fel kell hívni a vitákban, a fórumokon és az ágazat fejlesztését szolgáló általános intézkedések végrehajtásában való részvételre. Hasznos volna továbbá az idegenforgalmi tevékenységgel kapcsolatos bevált gyakorlatok adatbázisának a létrehozása, amely a szereplők együttműködésében szerzett sikeres tapasztalatok cseréjét szolgálná. Hasonlóképpen hasznos volna a városok és idegenforgalmi célpontok a versenyképesség erősítésének közös célja által összetartott állandó hálózatainak az ösztönzése. Kedvezően fogadjuk a „kiváló turisztikai célpont” fogalmának megteremtését, és hangsúlyozzuk, hogy ennek magában kell foglalnia a munkaügyi és szociális kapcsolatok megfelelő kezelését, valamint az adott célpont munkaadói és munkavállalói szervezeteinek részvételét.

4.6

Az Európai Bizottság vállalja az új politika végrehajtását az együttműködés, a konkrét támogatási kezdeményezések indítása és a szereplők közötti koordináció révén, de talán részletesebben ki kellene dolgozni e három cselekvési mód mindegyikének konkrét módszertanát. Az EGSZB szerint a Vállalkozáspolitikai Főigazgatóságnak igen fontos szerepe van az idegenforgalmat közvetlenül vagy közvetetten érintő összes uniós politika összehangolásával kapcsolatos feladatok elvégzésében, de azt az Európai Bizottságnak kell eldöntenie, hogy melyik szerv legyen felelős ezért az összehangolásért. Hasonlóképpen úgy véljük, hogy az Európai Bizottságnak tevékenyebb szerepet kellene vállalnia az uniós szintű kezdeményezések beindításában. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az EGSZB már többször javasolta, hogy létre lehetne hozni egy európai idegenforgalmi konzultatív bizottságot, és meg lehetne vizsgálni az Európai Idegenforgalmi Hivatal felállításának feltételeit.

4.7

Az Európai Bizottság közleménye teljesen világosan kinyilvánítja, hogy az európai idegenforgalmi ágazat versenyképességének a növelése nemcsak célkitűzés, hanem szükségszerűség is. A globális verseny fokozódása aláássa az ágazati szereplők jövedelmezőségét. Ezért a jövőben nagy erőfeszítéseket kell tenni az innovációval, a minőséggel, valamint a kreativitás támogatásával kapcsolatban, és javítani kell az összes tényező és szereplő termelékenységét azért, hogy megőrizzük Európa vezető szerepét a világ idegenforgalmában.

4.8

Úgy véljük, hogy az Európai Bizottság közleménye sem a felhasználók, sem pedig az ágazati vállalkozások és egyéb szereplők szemszögéből nézve nem helyez elegendő hangsúlyt az információs és kommunikációs technológiák (IKT-k) szerepére az új turisztikai forgatókönyvben. Az elkövetkezendő években elsőbbséget kell adni az ilyen technológiák idegenforgalmi célú felhasználását javító kutatási és fejlesztési erőfeszítéseknek.

4.9

Az EGSZB igen kedvezően értékeli az Európai Bizottság „jobb jogalkotásra” vonatkozó javasolt intézkedését. Szem előtt kell azonban tartani, hogy a kevesebb szabályozás nem feltétlenül jelent jobb szabályozást. Az ágazatra vonatkozó munkaügyi jogszabályok és egyéb rendelkezések kiigazításához meg kell erősíteni a kollektív tárgyalásokat a szociális partnerek által meghatározott területeken.

4.10

A konkrét intézkedések elfogadására és különösen a rendelkezésre álló uniós pénzügyi eszközök felhasználásának a javítására irányuló hajlandóság fontos, hiányoljuk azonban a részletesebb kidolgozást és a kifejezetten az európai idegenforgalom előtt álló, a közleményben tökéletesen meghatározott jelentős kihívások leküzdését célzó programjavaslatot. Gondoskodni kell arról, hogy az idegenforgalomra szánt összegeket hatékonyan, eredményesen használják fel.

4.11

Az Európai Bizottság közleménye fontos szerepet szán a „21. európai idegenforgalmi menetrendnek”. E dokumentum célja az idegenforgalom fenntartható fejlődését szolgáló stratégiák, programok és intézkedések keretbe foglalása. Nagy lélegzetű munkára számítunk, amely minden bizonnyal rávilágít majd számos gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi kérdésre és tényezőre. Úgy véljük, hogy ennek a dokumentumnak alaposan meg kell vizsgálnia a növekedés korlátjainak, az idegenforgalmi úti célok számával kapcsolatos növekedés fenntartható ütemének, valamint a partvidékek és egyéb sérülékeny természeti területek védelmének nagy témakörét, és reális, fenntartható javaslatokat kell megfogalmaznia.

4.12

Az Európai Bizottság közleménye nagy jelentőséget tulajdonít az idegenforgalmi statisztikáknak, de hasznos volna, ha ezeket világos stratégiai és előretekintő jövőképpel rendelkező tanulmányok kísérnék, amelyek tisztán látják a tendenciákat, levonják a következtetéseket, és intézkedéseket javasolnak a jövőre nézve. Az egy, vagy több hálózatban működő uniós szintű idegenforgalmi megfigyelőközpont létrehozása nagy szerepet játszhatna ennek az ágazati szükségletnek a kielégítésében. Fontos volna, hogy az idegenforgalmi statisztikákban nagyobb jelentőséget tulajdonítsanak a foglalkoztatással kapcsolatos változóknak.

4.13

Az Európai Bizottság közleménye világosan kimondja, hogy az idegenforgalom nyilvánosságát, megértését és elfogadását növelni kell az európai társadalom körében. Mint a Katowicei Nyilatkozatként kiadott véleményében, a „Turizmus és kultúra: a növekedés két tényezője” c. véleményében és számos más dokumentumában az EGSZB már jelezte, tájékoztatási és motivációs célú kommunikációs kampányokat kellene folytatni az egész európai lakosság, de különösen a fiatalok körében.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/16

1.

2.

3.

4.

5.

1.1

Az EGSZB üdvözli, hogy a német oktatási és kutatási miniszter a német elnökség előkészítése részeként feltáró vélemény kidolgozását kérte a következő tárgyban: „Európa kutatási, fejlesztési és innovációs potenciáljának felszabadítása és erősítése”. Fontosnak és hasznosnak tartja, hogy ily módon a szervezett civil társadalomhoz vezető híd szerepét betöltő EGSZB véleménye erről a rendkívül átfogó és sokrétű témáról időben hozzájárulhat az európai oktatási, kutatási és innovációs politika jövőbeli kialakításához.

1.2

Tekintettel egyrészt a tág értelemben vett „innovációról” szóló, nemrégiben kiadott két európai bizottsági közleményre (1), másrészt a kitűnő Aho-jelentésre (2), ezen vélemény főként a tartós innovációs képesség elengedhetetlen feltételét jelentő kutatás és fejlesztés, valamint az ehhez szükséges képzés témakörére összpontosít. Így elkerülhetők a túlságosan nagy átfedések az említettet dokumentumokkal.

1.3

A tudományos és műszaki csúcsteljesítmény és annak versenyképes gazdasági erőként történő alkalmazása döntő feltétele annak, hogy biztosítsuk jövőnket – például az energiával és az éghajlattal kapcsolatos problémák vonatkozásában –, megőrizzük és javítsuk jelenlegi pozíciónkat a globális környezetben, illetve hogy ne veszélyeztessük, inkább tovább építhessük az európai szociális modellt.

1.4

Eljött tehát az ideje, hogy Európa újjáélessze kutatási és innovációs térségként betöltött hagyományosan vezető szerepét. Ehhez elengedhetetlen, hogy ösztönözze polgárainak megfelelő képességeit, jóval többet fordítson kutatásra és fejlesztésre, növelje ezek hatékonyságát, erősítse az ipar innovációs készségét és képességét, illetve bontsa le a hátráltató akadályokat.

1.5

A cél elérésének legfontosabb feltétele a haladásra nyitott társadalmi légkör, amelyben e felismerés hatása teljes mértékű, következésképpen a politika minden szintjén létrejönnek a szükséges keretfeltételek és megszületnek az iránymutató döntések, ezáltal pedig munkahelyek is létrejönnek, és az iparban elegendő bizalom és optimizmus alakul ki a szükséges beruházásokhoz.

1.6

Ehhez az is hozzátartozik, hogy a polgárokkal az eddiginél nagyobb mértékben megismertessük a tudományt és a technikát, valamint jobban kiaknázzuk és intenzívebben támogassuk a rendelkezésre álló tehetséget. Ennek érdekében már az általános iskolák tantervében, de még inkább a további képzést biztosító iskolákban egyértelműen nagyobb hangsúlyt kell helyezni a tudomány és technika témakörére.

1.7

A gyermekekkel és a fiatalokkal lépésről-lépésre, szemléletes példák alkalmazásával és gyakorlati tapasztalatok segítségével kell megismertetni a tudomány és a technika hasznát, valamint e területek alapfogalmait és -törvényeit. A tehetségeseket támogatni kell a megfelelő szakmaválasztásban és lelkesíteni arra, hogy szívesen vállalják a közismerten nehéz tanulmányok elvégzését. Mindehhez megfelelő alaptudással kell ellátni őket.

1.8

Hozzátartozik ehhez az is, hogy az egyetemek és műszaki főiskolák a legjobb nemzetközi normákkal legalábbis egyenértékű tudományos-technikai szakképzést biztosítsanak: a kutatás és az innováció legfontosabb tőkéjét a magasan képzett és motivált tudósok és mérnökök jelentik – férfiak és nők egyaránt –, akik az élethosszig tartó tanulás révén pályájukon végig fenntartják és fejlesztik szakmai kompetenciájukat.

1.9

Fontos továbbá, hogy ezeknek a tudósoknak és mérnököknek a Közösség, a tagállamok és a gazdaság vonzó munkalehetőségeket, szakmai ösztönzést, karrierlehetőségeket és életpályájukat nézve megfelelő tervezési biztonságot kínáljon. Az ezzel kapcsolatos intézkedéseknek meg kell felelniük egyrészt annak, hogy a társadalom mennyit fordított ezeknek az embereknek a képzésére, valamint annak is, hogy ők személyesen mennyit fektettek bele e különösen nehéz és igényes tanulmányok elvégzésébe. Csak így érhető el, hogy a manapság sokszor emlegetett egyoldalú „agyelszívás” helyett a meghatározó munkaerő globális mobilitásának iránya Európa felé forduljon.

1.10

Ide tartozik végül az ipar, különösen a kis- és középvállalkozások kutatásra és fejlesztésre irányuló innovációs kedvének és beruházási hajlandóságának támogatása és vonzóbbá, gazdaságosabbá tétele megfelelő jogi, adminisztratív és pénzügyi keretfeltételekkel.

1.11

Különösen sokat érdemes tenni annak érdekében, hogy gyorsuljon a kutatás és a fejlesztés új felismeréseinek új termékké vagy eljárássá történő átalakítása. Ennek érdekében a vállalkozásoknak személyzeti politikájukkal biztosítaniuk kell a megfelelő tudományos-technikai kompetenciát ahhoz, hogy részt vehessenek az innovációs folyamatban, de legalábbis ahhoz, hogy az új ötletek vagy lehetőségek vonatkozásában ítélőképesek legyenek, és készek az adaptálásra.

1.12

A pénzügyi, adó- és felelősségi jogi szempontok mellett ezért külön figyelmet kell fordítani a tudomány és a gazdaság közötti kölcsönös mobilitásra. Ezt főként egy, a tudástranszferre és a (tovább)képzésre irányuló új, vonzó, a tudományos és ipari területet egyaránt átfogó mobilitási, illetve ösztöndíjrendszer bevezetése segítené.

1.13

A rendszernek – az egyetemi professzorok „sabbatical” évének mintájára – lehetővé kellene tennie, hogy a magasan képzett tudósok és mérnökök meghatározott ideig az iparban tevékenykedjenek (és fordítva) úgy, hogy később garantáltan visszatérhetnek korábbi szakmai pályájukra. Így létrejönne egy emberek alkotta híd a tudomány világa és a gazdasági élet kölcsönös megismerésére, és a szükséges tudástranszfer a lehető legjobb ösztönzést kapná.

1.14

Példák további konkrét ajánlásokra és megállapításokra:

1.14.1

A lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében megfogalmazott barcelonai célértéket minden érintett szereplőnek igen komolyan kell vennie, hogy a K+F-beruházások globális versenyében ne maradjunk az utolsók. A célérték értelmében a K+F-re fordított összkiadást az EU-ban úgy kell növelni, hogy 2010-re elérje a GDP közel 3 %-át. A szükséges beruházások kétharmadát a magánszektornak kell finanszíroznia.

1.14.2

A Közösség jelenlegi, a 2007–2013 közötti időszakra készített költségvetési terve a hetedik K+F-keretprogram (7. KP) révén csak 2 %-os arányban járulna hozzá a barcelonai célkitűzés értelmében összességében előirányzott kutatási és fejlesztési beruházásokhoz. A bizottság véleménye szerint ez nem elegendő ahhoz, hogy a közösségi támogatásnak a tagállamok támogatási politikájára és az iparban szükséges beruházási készségre gyakorolt jelentős ösztönző hatása és integrációs ereje teljes mértékben érvényesülhessen, és ott a szükséges erőteljes növekedést kiváltsa.

1.14.3

Ezért a közösségi támogatás arányát az uniós költségvetés küszöbön álló, 2008. évi felülvizsgálata során első lépésként mintegy 3 %-ra kell emelni. Ez a Közösség részéről különösen hatékony intézkedés lenne a változatlanul fontos lisszaboni és barcelonai célkitűzéseknek a jelenleg érzékelhetőnél gyorsabb eléréséhez, amire azért is szükség van, mert például az USA és Kína kutatási ráfordításai rendkívül gyorsan növekednek.

1.14.4

A támogatásra vonatkozó közösségi jogot (E state aid) úgy kell kialakítani, hogy megfelelő mozgásteret biztosítva arra bátorítsa a tagállamokat, hogy az eddigieknél eredményesebben és kevesebb bürokráciával támogassák az egyetemek, a kutatói szervezetek és az ipar kutatási és fejlesztési terveit, illetve az intézmények közötti szükséges kapcsolatépítést.

1.14.5

Az egyes tagállamok költségvetési jogának a K+F-intézkedések támogatása során lehetővé kellene tennie az adott projekt menetéhez igazodó rugalmas forrásfelhasználást, például azt, hogy az odaítélt forrásokat át lehessen vinni a következő naptári vagy költségvetési évre.

1.14.6

Sikerre kellene vinni végre a közösségi szabadalom ügyét. Ennek során a nyelvkérdést a nemzetközi „Science-Community” sokéves gyakorlatának megfelelően lehetne megoldani.

1.14.7

Az innováció és a haladás az alapkutatás, az alkalmazott kutatás, valamint a termékorientált fejlesztés együtthatásán alapul. Az említett kategóriák között nincsenek éles határok.

1.14.8

Ezért fontos egyfelől az oktatás, a kutatás és az ipari alkalmazás pilléreinek még erőteljesebb összekapcsolása. Ennélfogva az EGSZB üdvözli az Európai Technológiai Intézettel (ETI) kapcsolatos terveket. Az intézetnek hozzá kell járulnia a Közösség és a tagállamok innovációs kapacitása továbbfejlesztéséhez, amennyiben a legmagasabb színvonalon kapcsolja össze az oktatási, kutatási és innovációs tevékenységeket.

1.14.9

Másfelől azonban szükség van az alapkutatások kielégítő közösségi támogatására is; a hetedik keretprogram „Ötletek” alprogramja ennek vonatkozásában helyes megközelítésnek tekinthető.

1.14.10

A haladás és az állandó innováció azonban nemcsak a tudományon és a technikán, hanem az összes érintett motivációján, az újszerű üzleti modelleken és a helyes vezetési módszereken is múlik.

1.14.11

Az a fontos, hogy mindenkinek a tehetségéhez, teljesítőképességéhez és kreativitásához képest lehető legjobb lehetőségeket kínáljuk képességei és saját kezdeményezései kibontakoztatására. Ezért azt is biztosítani kell, hogy az adott vállalkozás vagy intézet minden dolgozójának lehetősége legyen bevetni saját ötleteit és javaslatait, megfelelő jutalmazás fejében. Ezek a szociálpolitika, a vállalati gazdaságtan és általánosságban a vezetési kultúra igen fontos kérdései.

1.14.12

Az új kutatási kezdeményezések, innovatív technológiák, vállalkozási folyamatok vagy üzleti modellek támogatásához szükség van bizonyos mértékű kockázat vállalására, hiszen a haladás és a kockázat az érem két oldalát képviselik.

1.14.13

A szerveződési formák, kutatási programok és munkamódszerek egységesítésére irányuló túlságosan merev szabályozások akadályozhatják az újhoz és az innovációhoz vezető fejlődési folyamatot. A kutatás szabadsága a kreatív tudományok, új felfedezések és innovatív technikák alapfeltétele, függetlenül a felvetődő etikai kérdések törvényi szabályozásától és a megítélt támogatások megfelelő felhasználásától.

1.14.14

Egyszerűsíteni kell a kutatás és fejlesztés támogatásának adminisztratív eljárásait – annak érdekében is, hogy megfékezzük a kötelező sokrétű, sőt gyakran egymást átfedő kérelmezési, jóváhagyási, nyomon követési és ellenőrzési eljárások inflációját, és számukat az ésszerűség keretei közé szorítsuk.

1.14.15

Egyébiránt az alábbi vélemény részletes szövegére utalunk, amelyben megindokoljuk az ajánlásokat és további, részben igen konkrét szempontokat – és azokhoz ajánlásokat – sorakoztatunk fel.

2.1

Tekintettel egyrészt a tág értelemben vett „innovációról” szóló, nemrégiben kiadott két európai bizottsági közleményre (3) (lásd 4.12.1. pont), másrészt a kitűnő Aho-jelentésre (4), ezen vélemény főként a tartós innovációs képesség elengedhetetlen feltételének tekinthető kutatás és fejlesztés, valamint az ehhez szükséges képzés témakörére összpontosít. Így elkerülhetők a túlságosan nagy átfedések az említettet dokumentumokkal.

2.2

Európa a modern tudomány és kutatás bölcsője (5). A tudomány és a kutatás, a hozzájuk kapcsolódó módszertan és gondolkodás – az európai kulturális térség ismertetőjeleként – alapvetően meghatározta a mai európai társadalmat, illetve annak értékeit, életmódját és életszínvonalát (6). Vívmányainak sikere a kézműves feltaláló és vállalkozó szellem, valamint a tudományos módszer- és rendszertan szabad kölcsönhatásának volt köszönhető.

2.3

A tudományos-technikai fejlődéssel jószerivel együtt jártak a döntő társadalompolitikai változások, amelyek a hatalom megosztása, a demokrácia, az alapvető jogok és a szociális törvények jellemezte modern államhoz vezettek.

2.4

Ezen közös folyamatok eredményeként az érintett államokban és régiókban az emberek életkörülményei az emberiség történetében eddig példanélküli mértékben változtak és javultak.

2.5

Az elmúlt 135 év folyamán a népesség várható élettartama (7) több mint kétszeresére növekedett (8). Az elmúlt 50 évben a területalapú mezőgazdasági termelés hozama közel megháromszorozódott. A sikeres ipari országokban már nem az alultápláltságról, az információhiányról és a gyermekhalálozásról, hanem az elhízásról, az információáradatról és az elöregedésről folyik a vita.

2.6

A modern, mobil ipari társadalomnak a kutatásból, fejlődésből és innovációból következő képességei és teljesítményei az emberi kibontakozás és életminőség minden területére kiterjednek.

2.7

A kutatás és fejlesztés közvetlen feladata, hogy megkeresse az új és elmélyültebb tudás – vagyis az ismeretlen felderítése és a sejtések vagy ismert tények igazolása – felé vezető utakat, valamint hogy új képességeket fejlesszen ki. Ezen törekvés eredményei ugyanakkor nagy – és előzőleg elképzelhetetlen – mértékben hozzájárultak az emberek jólétéhez. Átvitt értelemben tehát a kutatásnak és fejlesztésnek az is célja, hogy az emberiség javát szolgálja.

2.8

Az elért eredmények szempontjából szintén meghatározó tényező volt az energiát fogyasztó ipari eljárások és gépek kifejlesztése és intenzív használata: az energia felszabadította az embereket a legnehezebb fizikai munkák terhe alól, és a modern nemzetgazdaságok „táplálékává” vált.

2.9

Ebből következik az EGSZB első fontos ajánlása: a Közösségnek tudatosítania és értékelnie kell az imént felsorolt alapvető jelentőségű vívmányok jelenlegi életmódunkban betöltött döntő szerepét, keletkezésük feltételeit, valamint a vívmányokkal összefüggő tudományos-technikai és kulturális teljesítményt. Ennek a felismerésnek az általános műveltség részét kell képeznie! Annak érdekében, hogy meg tudjuk becsülni a számunkra időközben magától értetődővé vált színvonalat és annak feltételeit, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a harmadik világ egyes részeire még mindig jóval alacsonyabb életszínvonal, sőt ínség jellemző, és – az említett vívmányok hiányában – így volt ez korábban a mai ipari országokban is.

2.9.1

Ennek megfelelően a tanterveket és a rendelkezésre álló tanítási időt minden oktatási szinten úgy kellene kialakítani, hogy a gyermekeket és a fiatalokat szemléletes és érdekes magyarázatok és tananyagok segítségével fokozatosan bevezethessük a tudomány és technika világába, valamint a meglévő tudásanyagba (9), és ráébreszthessük őket a tudományos munka és a technikai fejlődés mindennapjaink szempontjából alapvető jelentőségére. A tehetséges tanulókat – fiúkat és lányokat egyaránt – meg kell nyerni a tudományos-technikai tanulmányok számára, gondoskodva egyben arról, hogy a főiskolákon és egyetemeken a lehető legjobb tudományos-technikai szakképzést kapják, később pedig az egész életen át tartó tanulás keretében tovább képezhessék magukat. Az elért eredmények képezik a jövőbeli haladás alapját.

2.10

Az eddig mondottak túlnyomó része nem korlátozódik Európára, habár az említett vívmányok világviszonylatban – sajnos – még nem állnak egyforma és megfelelő mértékben az emberek, népcsoportok és népek rendelkezésére.

2.10.1

Ebben az összefüggésben ki kell emelni a modern tudásalapú társadalom egyik fontos jellemzőjét. Régebben például a kínai selyemkészítés eljárását szigorú titokként őrizték. Ezzel szemben a kiművelt tudást, vagyis legértékesebb tulajdonunkat ma a világ minden sarkából érkező diákoknak (akár ösztöndíjak formájában is) szinte ingyenesen (10) felkínáljuk például az egyetemeken és a műszaki főiskolákon, de tankönyvekben, kiadványokban, szabadalmi dokumentumokban, szakkonferenciákon, az Interneten, publikációkban, szakfolyóiratokban stb. is.

2.10.2

A megszerzett tudás ilyen jellegű feltárása egyrészt a tudományos előrelépést segítő globális ismeretátadást szolgálja, másrészt a fejlődő országoknak nyújtott támogatás páratlan és különösen hatásos formájának tekinthető. Már a XIX. századtól kezdve hozzájárult például ahhoz, hogy Japánnak egy középkori életmódból és társadalmi szerkezetből kiindulva rendkívül rövid idő alatt és saját erejéből sikerült az európaihoz hasonló életszínvonalat elérnie.

2.10.3

Azonban a megszerzett tudás és képességek szabad rendelkezésre bocsátásának határt kell szabni, ha lényeges, hogy a már foganatosított kutatási és fejlesztési beruházások a későbbi gazdasági haszonnak köszönhetően megtérüljenek, és egyben – a szükséges piaci előny által – az adott nemzetgazdaság versenyképessége is erősödjön.

2.10.4

Ennek érdekében a legtöbb ipari állam kiegyenlített jogrendszert dolgozott ki a szellemi tulajdon határozott idejű védelmére, amely a szabadalmi jogban csúcsosodik ki. Erről az EGSZB már többször megfogalmazta véleményét (11). Több ízben felszólított az európai közösségi szabadalom bevezetésére, de a szellemi tulajdon gazdasági és kulturális jelentőségének határozottabb tudatosítására is. Hiszen a szellemi tulajdon elismerése és védelme ösztönzést és jogos jutalmat jelent az új technikák feltalálóinak, illetve az új művek megalkotóinak.

2.11

Milyen következtetések vonhatók le mindebből az Európai Közösség politikáját nézve? Először is arról a fontos és igen konkrét kérdésről van szó, hogy a GDP mekkora részét kellene – egy kiegyensúlyozott, átfogó politika keretében – kutatásra és fejlesztésre fordítani.

2.11.1

A válasz Európának a globális versenyben betöltött helyéből, vagyis a gyakran idézett lisszaboni stratégiából adódik (12).

2.11.2

Ezzel kapcsolatban már a barcelonai Tanács (2002. március) (13) iránymutató rendelkezéseket fogalmazott meg, valamint az időközben közismert 3 %-os célt (14), amelynek értelmében a K+F-re fordított összkiadást az EU-ban úgy kell növelni, hogy 2010-re elérje a GDP közel 3 %-át. A szükséges beruházások kétharmadát a magánszektornak kell finanszíroznia (lásd a tanácsi határozat 47. pontját). A Közösség K+F-beruházásainak erőteljes megnövelése mellett tehát különösen annak az ösztönzése a cél, hogy a tagállamok és főként az ipar K+F-beruházásai is megsokszorozódjanak. Az EGSZB ezt a célt számos véleményében nyomatékosan támogatta (15), sajnos azonban úgy tűnik, hogy a tagállamok – néhány kivétellel – nem fogják elérni, ami aggasztó tény.

2.11.3

Ráadásul a 2006. októberi STERN REVIEW (16) („The Economics of Climate Change” [Az éghajlatváltozás gazdaságtana]) megállapítja, hogy egyedül az üvegházhatású gázok által okozott globális felmelegedés megfékezésére a GDP körülbelül 1 %-ára lenne szükség, beleértve a szükséges további K+F-tevékenységet is.

2.11.4

Azonban nem az éghajlatváltozás és ennek az energiahasznosítás, az energiafogyasztás és a fenntartható energiaellátás általános kérdésével való összefüggései jelentik az egyetlen problémát. Többek között a testi és lelki betegségek elleni küzdelem, a fogyatékkal élők mindennapjainak megkönnyítése, a demográfiai változások hatása és ennek részeként az öregedés-kutatás, a környezetvédelem, valamint általában létfeltételeink és európai értékrendünk biztosítása is fontos kutatási területnek tekintendő, amelyek vonatkozásában az EGSZB korábbi véleményeiben, például a hetedik K+F-keretprogramról és ennek „egyedi programjairól” kidolgozott véleményében részletes ajánlásokat tett.

2.12

Ismeretes, hogy az Európai Közösség előtt az egyre élesedő globális verseny igen komoly kihívása áll, amelynek legfontosabb eleme az európai munkahelyek, jövedelemszintek, valamint szociális és környezetvédelmi normák megőrzése. Ez nemcsak az USA és Japán gazdasági erejének fényében igaz, hanem különösen akkor, ha az olyan államok figyelemreméltó és egyre erősödő ipari és kutatási teljesítményeit nézzük, mint Kína (amely állam 2050-re technológiai téren meg akarja előzni a világelső USA-t! (17)), India és Brazília, és tekintetbe vesszük az ezekben az országokban jelentősen alacsonyabb béreket, valamint szociális és környezetvédelmi normákat.

2.13

Éppen a globális verseny, valamint az egyre jelentősebb kutatási és fejlesztési beruházások területén zajló – ezen belül a legjobb tudósokért és mérnökökért folytatott – globális verseny fényében alapvető, hogy az Európai Közösség jobban kiaknázza és tovább erősítse kutatási, technológiafejlesztési és innovációs potenciálját. És itt elsődlegesen a globális versenyről, nem pedig az Európán belüli versenyről van szó!

2.14

Európa versenyképes helyzete tehát csak úgy őrizhető meg, ha – a demokrácia, jogállamiság, vállalkozói szabadság, tervezési biztonság, teljesíteni akarás és a teljesítmény elismerésének társadalmi és kulturális környezetébe ágyazva – a jövőben is megmarad az előny (18) a kutatás, a technológiai fejlődés és az innováció területén. Elengedhetetlen az európai kutatási térség erősítése és továbbépítése. Habár ez a felismerés a politikai szándéknyilatkozatokban időközben közkincsnek számít, a tényleges cselekvések mezején és a felismerésből eredő valós prioritások (például kutatási költségvetések), illetve megfelelő szabályozások (például bérszerkezet (19), adójog) megállapítása vonatkozásában még egyértelmű és sajnálatos hiányosságok vannak – a közösség és a legtöbb tagállam szintjén egyaránt.

2.15

A hasonló gondokkal küzdő államok, például az USA, Japán, sőt Svájc, nemcsak egyértelműen többet, hanem eredményesebben is költenek kutatásra, technológiafejlesztésre és innovációra. Ez többek között az USA-nak az európai tudósokra és mérnökökre gyakorolt vonzerejében mutatkozik meg, amely az elvben kívánatos kölcsönös mobilitás keretében továbbra is oda vezet, hogy túlságosan sok szakértő és tehetség vándorol ki az USA-ba („agyelszívás”).

2.16

Ez a tény – különösen az USA vonatkozásában – nemcsak a pénzügyi teljesítőképesség és a kiemelkedő kutatási rendszer mutatója, hanem még gyengíti is Európát és erősíti az USA-t. Ráadásul az USA K+F-politikája Európához képest nyitottabban és bátrabban közelíti meg az új elképzeléseket és kezdeményezéseket, és összességében több kockázatot vállal. Ehhez jön még, hogy motivációját nemcsak a gazdasági versenyképességből meríti, hanem ugyanolyan mértékben a konzekvens nemzeti biztonsági stratégiából (20) és az ehhez kapcsolódó jelentős K+F-beruházásokból is, ami kölcsönös termékeny hatáshoz vezet.

2.17

Eljött tehát az ideje, hogy Európa újjáélessze kutatási és innovációs térségként betöltött hagyományosan vezető szerepét, jóval többet fordítson kutatásra és fejlesztésre, ösztönözze polgárainak ehhez szükséges képességeit, díjazza teljesítményüket, illetve bontsa le a hátráltató akadályokat.

2.18

A cél elérésének legfontosabb feltétele egy olyan társadalmi légkör, amelyben e felismerés hatása teljes mértékű, következésképpen a politika minden szintjén létrejönnek a szükséges keretfeltételek és megszületnek az iránymutató döntések. Csak így tudják teljesíteni az iskolák és egyetemek a globális versenyben rájuk háruló feladatot és nyernek meg elegendő fiatalt a tudomány és a technika számára, csak így alakul ki az iparban elegendő bizalom és optimizmus a szükséges beruházásokhoz.

3.1

A beruházások forrása. A kutatás és az innováció – a megfelelő képességgel rendelkezők minőségi és eredményes képzésével együtt – a társadalom jövőbeli jólétének előfeltétele. Tehát a társadalomnak kell biztosítania az ehhez szükséges beruházásokat. Az EU-ban az ilyen beruházások mögött a Közösség, a tagállamok, a gazdaság és – szerényebb mértékben – a magánalapítványok állnak.

3.2.1

Hetedik kutatási és technológiafejlesztési keretprogram. Az Európai Unió részéről a kutatáshoz és fejlesztéshez történő legfontosabb hozzájárulást a hetedik K+F-keretprogram biztosítja majd (21). A program 2007-től 2013-ig rendelkezésre álló költségvetése kb. 50 milliárd euró (22) felé konvergál (23). Ez az Unió ugyanerre az időszakra számított összköltségvetésének mintegy 5,8 %-a.

3.2.2

Ez a hozzájárulás tehát a Közösség GDP-jének kb. 0,06 %-a körül mozog, vagyis a barcelonai célérték mindössze mintegy 2 %-a körül (lásd melléklet). Az EGSZB véleménye szerint ez nem elegendő ahhoz, hogy a közösségi támogatásnak a tagállamok támogatási politikájára és az iparban szükséges beruházási készségre gyakorolt jelentős ösztönző hatása és integrációs ereje teljes mértékben érvényesülhessen, és ott kiváltsa a szükséges erőteljes növekedést.

3.2.3

Az EGSZB ezért igen sajnálja, hogy nem vették figyelembe ajánlását (24), miszerint erőteljesebben növelni kell a hetedik K+F keretprogramhoz rendelkezésre álló költségvetés részarányát a közösségi összköltségvetésben.

Ezért az EGSZB az Európai Tanácshoz és az Európai Parlamenthez fordul annak érdekében, hogy az uniós költségvetés 2008. évi felülvizsgálata során ezen a területen egyértelmű előrelépés történjen, és a hetedik K+F-keretprogram rendelkezésére álló közösségi támogatás a barcelonai célérték 3 %-ára emelkedjen.

3.2.4

Európai Beruházási Bank. Az EGSZB emellett utal rá, hogy az Európai Beruházási Bank által biztosított eszközöket nagyobb mértékben kellene a kutatás, a fejlesztés és az innováció javát szolgáló támogatóintézkedésekre fordítani (25), különösen olyanokra, amelyek a megfelelő infrastruktúrák kiépítését és az ipari alkalmazáshoz szükséges tudástranszfert segítik.

3.2.5

Európai strukturális alapok. Ugyanez még nagyobb mértékben vonatkozik az európai strukturális alapok felhasználására. Különösen az új tagállamokban jelentős felzárkózásra van szükség a megfelelő kutatási infrastruktúrák kiépítése és azoknak a modern high-tech cégek letelepedésével való összekapcsolása terén.

3.3.1

Több beruházás a gazdaság részéről. Tekintettel a közösségi támogatás strukturálisan szerény részarányára, alapvetően fontos, hogy mind a tagállamok, mind az európai gazdaság elegendő – azaz az eddiginél jóval nagyobb – mértékben (26) ruházzanak be a kutatásba, fejlesztésbe és a megfelelő képzésbe annak érdekében, hogy kiaknázhassák és erősíthessék Európa kutatási, fejlesztési és innovációs potenciálját, hasznosíthassák az európai kutatási térséget és legalább közelíthessenek a barcelonai célhoz. A legtöbb tagállamban itt mutatkozik a legnagyobb lemaradás, pedig éppen erre van a legégetőbb a szükség!

3.3.2

Megbízható és megfelelő keretfeltételek. Ahhoz, hogy a ráfordított eszközökkel a lehető legkedvezőbb hatást érjük el, a pénzügyi erőfeszítések növelése mellett az összes többi keretfeltétel felülvizsgálatára is szükség van. Különösen a kutatásidegen szempontok és előírások előnyeit és hátrányait kell megvizsgálni, emellett szavatolni kell a lehető legnagyobb tervezési biztonságot és az állami előírások megbízhatóságát.

3.3.3

Támogatóintézkedések a Közösség részéről. Ezen a területen politikái segítségével az Európai Közösség határozott támogatást nyújthat – és ezt meg is kell tennie, mindenekelőtt megfelelő rendeletekkel és irányelvekkel, optimális keretfeltételekkel és a hetedik K+F-keretprogramból nyújtott támogatás ésszerűen alkalmazott ösztönző ereje révén.

3.3.4

A közösségi támogatás jogrendszere. A támogatásokra vonatkozó közösségi jog az EK-Szerződés 87. és 88. cikkével szabályozza a K+F-tevékenységre irányuló, tagállamok részéről megengedhető állami támogatások módját, mértékét és a kapcsolódó adminisztratív eljárásokat (27). A támogatásokra vonatkozó jog ennélfogva szintén alapvető eszköze a tagállamok részéről történő kutatási támogatások befolyásolásának, illetve a hetedik közösségi K+F-keretprogram nyújtotta támogatás optimális felhasználásának. Ezért a támogatásra vonatkozó közösségi jogot úgy kell kialakítani (28), hogy bátorítsa a tagállamokat, és hogy a tagállamok számára könnyebb legyen minél eredményesebb módon és minél kevesebb bürokráciával, az eddigieknél nagyobb mértékben és hatásosabban támogatni az egyetemek, a kutatói szervezetek és az ipar kutatási és fejlesztési terveit, illetve együttműködését.

3.3.5

Első a globális versenyképesség. Ennek során mindenképpen el kell kerülni, hogy a kutatás és fejlesztés állami támogatásának túlságosan szűkre szabott, sok bürokráciával járó és kizárólag az Európán belüli versenyhelyzethez igazodó korlátozásai ártsanak az Európai Közösség globális versenyképességének. Épp ellenkezőleg, tekintettel a közösségi támogatás rendkívül csekély relatív hozzájárulására (29), a tagállamoknak képesnek kell lenniük arra, hogy a maguk részéről nagyvonalúan és bürokratikus akadályok nélkül támogassák az Európai Kutatási Térségben szükséges kapcsolatépítést az egyetemek, kutatóintézetek és az ipar között.

3.3.6

Kkv-k és induló vállalkozások („start-ups”). Fontos egyben a kkv-k és különösen az induló vállalkozások innovációs potenciáljának további erősítése, valamint – általános értelemben – az ipar fokozottabb ösztönzése arra, hogy többet ruházzon be ezen a területen. Az EGSZB ezenkívül utal a vállalkozásokra és különösen a kis- és középvállalkozásokra (kkv-kre) vonatkozó többéves uniós programhoz megfogalmazott ajánlásaira (30) és az ebben az összefüggésben különösen fontos támogatásra a tudásalapú gazdaság területén. Az EU-ban a vállalkozások 98 %-a kkv. Ez a tény egyértelműen rávilágít arra, milyen fontos e vállalkozási kategória innovációs készségének erősítése.

3.3.7

Az USA példája. A kialakítandó rendszerhez tájékozódásul a globális versenytársak, különösen az USA ide vonatkozó támogatási politikáját kellene figyelembe venni.

3.4

A tagállamok költségvetési jogrendszere. További lényeges, finanszírozási kérdésekkel összefüggő szempontokat érint az a kérdés, hogy az egyes tagállamok költségvetési jogrendszere mennyiben szolgálja a hatékony forrásfelhasználás célját. Amennyiben nem szolgálja, a Közösségnek el kellene érnie, hogy az adott tagállamok költségvetési jogrendszere az eddiginél jobban megfeleljen a kutatás és fejlesztés igényeinek.

3.4.1

Rugalmas tervek a források felhasználására, költségvetési jogrendszer. Különösen a nagyobb fejlesztési projekteknél, de általában minden kutatási és fejlesztési beruházásnál el kell kerülni, hogy az állami források felhasználására az adott területhez nem alkalmazkodó módon kialakított tervek (például kameralisztikus könyvelés esetén) a projekteknek nem megfelelő döntésekhez vezessenek. Mivel ilyen, a technika új területeit feltáró projekteknél nem mindig tervezhető előre megfelelő pontossággal az összköltség, tehát – és különösen – az egyes naptári évekre lebontott forrásfelhasználás sem, a naptári évhez kötött állami forrás-felhasználási tervek miatt veszendőbe mehetnek egyes projektre szánt eszközök. Ez tárgyidegen kiigazítási eljárásokhoz és eredménytelenséghez vezet. Jobb megoldásokat kell tehát találni, rögzítve őket a tagállamok költségvetési jogrendszerében is. Kiutat jelentene például, ha az odaítélt források egy részét át lehetne vinni a következő naptári vagy költségvetési évre.

3.5

A tagállamok adó- és felelősségi joga. A Közösségnek egyben el kellene érnie, hogy a tagállamok adó- és felelősségi joga is jobban alkalmazkodjon a célhoz, azaz egyrészt annak ösztönzéséhez, hogy az ipar nagyobb mértékben ruházzon be kutatásba és fejlesztésbe, másrészt az innovatív technikák és termékek bevezetésével járó pénzügyi kockázatok átláthatóságához.

3.6

Megfelelő alapfinanszírozás a tagállamok részéről. A tagállamoknak pedig gondoskodniuk kellene arról, hogy kutatóintézeteik elégséges alapfinanszírozással rendelkezzenek, hiszen csak így élhetnek a hetedik K+F-keretprogram általi társfinanszírozás lehetőségével.

3.7

Számvitel, költségnyilvántartás és értékelés. Fontos továbbá felülvizsgálni az állami juttatások fogadóinak, azaz a különböző kutatóintézeteknek a számvitelét, költségnyilvántartását és eredményértékelését abból a szempontból, hogy valóban megfelelnek-e a kutatás és fejlesztés sajátos jellemzőinek. Különösen azt kell megvizsgálni, hogy a termelőipar számára optimalizált közgazdasági szempontok minden további nélkül érvényesek-e olyan szervezetekre is, amelyek terméke a tudás, és hogy ez nem vezethet-e torzulásokhoz a ráfordítás, a megjelenítés és az értékelés vonatkozásában.

3.8

Politikai és társadalmi prioritások. Általánosságban fontos, hogy a politikai szereplők – és véleményerősítőként a médiák – ráeszméljenek és tevékenységükkel tükrözzék, hogy az elégséges és eredményes kutatás és fejlesztés szükséges záloga a jövőbeli jólétnek, tehát a munkahelyeknek, a szociális szolgáltatásoknak és a versenyképességnek is. Érinti ez egyrészt a szükséges beruházásokhoz nélkülözhetetlen költségvetési döntéseket, másrészt a képzés, munkajog, munkakörülmények, adójog, tarifajog stb. keretfeltételeit. Vonatkozik azonban arra is, hogy a társadalom mint egész hogyan viszonyul a tudományos-technikai haladáshoz, amely komoly esélyeket rejt magában, de minden előzetes gondoskodás ellenére óhatatlanul bizonyos kockázatokkal is jár. A túlzott kockázatkerülés stagnáláshoz, végül akár tudáskompetencia-veszteséghez és visszaeséshez vezet.

4.1

Általános szempontok  (31). Ennélfogva elsődleges jelentőségű egy olyan gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális környezet, amelyben maximálisan kibontakozhat a kreativitás, az ötletgazdagság, valamint a vállalkozói kezdeményezés (32), és amelynek segítségével a legjobb tudósok és mérnökök megnyerhetők és meg is tarthatók az európai kutatási térség számára. Ide értendők különösen azok az intézkedések is, amelyek szükségesek a színvonalas tudomány és kutatás szempontjából legjobb működési feltételek megőrzéséhez vagy létrehozásához.

4.2

Új ötletek és elképzelések kipróbálása. A tudomány és a kutatás a legjobb és legújabb ötletekre, eljárásokra és eredményekre törekszik. Ide tartozik az új felismerések független reprodukciója (vagy megcáfolása) – tehát „tanúsítása” –, valamint terjesztése, elmélyítése és bővítése is. Az elsődleges cél mindezek során az új terület fokozatos felfedezése kell, hogy legyen. Tehát a legjobb ötletekhez, eredményekhez, egyben szervezési formákhoz vezető fejlődési folyamat ösztönzése és kiaknázása érdekében szükség van pluralista (33) és interdiszciplináris kutatási kezdeményezések, értékelő eljárások és kutatási struktúrák lehetővé tételére és ápolására (34).

4.3

Értékelési kritériumok és mozgásterek. Az értékelési kritériumoknak tehát az újdonságokat is támogatniuk kell, és el kell fogadniuk a kudarc kockázatát, mivel a sikert nem lehet előre szavatolni. El kell kerülni a felülről lefelé („top-down”) ható előírásokat, illetve a szerveződési formák, kutatási programok és munkamódszerek egységesítésére irányuló szabályozásokat, mert esetleg akadályozzák az újhoz, az innovációhoz vezető fejlődési folyamatot. Az innovációhoz elengedhetetlen, hogy a vállalkozó szellem elegendő mozgásteret kapjon, és az új ötleteket ne sorvassza el a korlátozó előírások tömkelege. A kutatás szabadsága – a tárgyszerűtlen, korlátozó (35), vagy akár ideológiai előírásoktól való mentesség is – a kreatív tudomány és az új felfedezések alapfeltétele, függetlenül a felvetődő etikai kérdések törvényi szabályozásától és a megítélt támogatások megfelelő felhasználásától.

4.3.1

Alulról felfelé irányuló megközelítés („ bottom-up ”). Ennélfogva fontos, hogy a kutatási politika mindig a következő elveket kövesse: egyrészt ha csak lehet, az alulról felfelé irányuló megközelítést kell alkalmazni, a felülről lefelé irányulót csak akkor, ha szükséges. Másrészt ha csak lehet, decentralizálni kell, centralizálni csak akkor, ha szükséges. Végső soron az egyéni ötletgazdagság és kreativitás, valamint az erőforrások összefogása során szükséges tervezés, harmonizálás és irányítás közötti egyensúlyról van szó annak érdekében, hogy nagyobb, munkamegosztáson alapuló projekteket is létre lehessen hozni.

4.3.2

Együttműködési projektek. Hiszen éppen a különösen igényes és sikerrel kecsegtető K+F-elképzelések vagy high-tech-projektek igényelnek gyakran határokon átnyúló együttműködést a különböző kutatóintézetek, cégek stb. között, beleértve a különféle támogatók általi finanszírozást is. Amennyiben egyértelmű különbségek mutatkoznak az érintett intézmények szervezeti felépítése, értékelő rendszere, személyzeti politikája, költségvetési szabályzata stb. között (36), ez akadályozhatja az együttműködés kívánt sikerét. Ennek értelmében fontos, hogy az összes részt vevő szereplő hajlandó legyen figyelembe venni a kölcsönös szükségleteket, megállapodni a specifikus projektre vonatkozó közös, szükség esetén az egyéb, egyéni szokásoktól eltérő szabályokban, eltekinteni a specifikus, elsőbbséget biztosító igényektől és működőképes megegyezésekre jutni.

4.3.3

A nyílt koordinációs módszer. Míg tehát a 4.2. pont („Új ötletek és elképzelések kipróbálása”) a pluralitást ajánlja, és kifejti a túlzott egységesítés hátrányait a folyamatos fejlődés és haladás szempontjából, az együttműködési projektekre és általánosságban az Európán belüli együttműködésre nézve arra van szükség, hogy az együttműködő intézmények kialakítsák az alkalmazandó szabályok és követendő minták minimális mércéjét. Ennek vonatkozásában körültekintően kell alkalmazni a nyílt koordinációs módszert, hogy az ellentmondásos szempontok között létrejöjjön a szükséges egyensúly.

4.4

Az adminisztratív eljárások egyszerűsítése  (37) és csökkentése, az egymást átfedő vagy párhuzamos hatáskörök  (38) elkerülése. A kutatáshoz és fejlesztéshez feltétlenül szükség van tervezői, vállalkozói, adminisztratív és jóváhagyó feladatok elvégzésére is, amelyeket kijelölt és tapasztalt tudósoknak és mérnököknek kell vállalniuk. A megkövetelt adminisztratív eljárások azonban olyan mértékben megsokasodtak és felduzzadtak, hogy a velük járó teher jelentős kapacitást von el a tényleges kutatási tevékenységtől. Különösen a kötelező kérelmezési, jóváhagyási, nyomon követési és ellenőrzési eljárások terén figyelhető meg egyfajta infláció, amely meddő munkához vezet, és kapacitást von el a tényleges kutatási tevékenységtől (39). Nem beszélve arról, hogy az oktatási, kutatási és fejlesztési beruházások hiánya nem enyhíthető az értékelési eljárások számának növelésével.

4.4.1

Ezért az EGSZB megismétli sürgető kérését (40), hogy mind az Európai Bizottság, mind pedig a tagállamok mélyrehatóan foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, és gondoskodjanak arról, hogy (különösen a tagállamok érintett hivatalaival folytatott, illetve azok közötti) eljárások hatékonyabbak és koordináltabbak legyenek. Különösen ajánlott az egymástól különállóan működő, függőleges (vagy vízszintes/párhuzamos) jóváhagyó, irányító és ellenőrző hivatalok (és eljárások) túlságosan nagy számának csökkentése.

4.5

A kiemelkedő teljesítmények támogatása és a verseny. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság, a tagállamok és a kutatási szervezetek törekvését a kiemelkedő teljesítmények és programjavaslatok kiemelt támogatására. A támogatás célja általában, hogy a kutatás és fejlesztés terén csúcsteljesítmények szülessenek, de törekszik arra is, hogy a legsikeresebb munkaerőt Európában tartsa vagy megnyerje Európa számára. Mindez azonban az adminisztratív terhek további növekedésével jár. Ezért is elengedhetetlenül szükséges ezen eljárások számának jelentős csökkentése, valamint a folyamatok racionalizálása és egyszerűsítése. Itt különösen érvényes a „kevesebb több” elve.

4.6

A kutatási kategóriák közötti éles határok elmosódása. Az olyan kutatási kategóriák között, mint az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a fejlesztés, nincsenek éles határok, sokkal inkább termékeny kapcsolatok és összefüggések. Amennyiben tehát a szabályozások továbbra is ragaszkodnának az ilyen kategóriák megkülönböztetéséhez, a részarányok megállapításakor elegendő mérlegelési és döntési mozgásteret kell biztosítani az érintett szervezeteknek. Ettől függetlenül tény, hogy az alapkutatás eredményei aligha jósolhatók meg vagy tervezhetők, pedig célirányos, jól tervezett eljárások csak akkor alkalmazhatók, ha a cél már meghatározható, az oda vezető út pedig megfelelően áttekinthető.

4.7

A felismeréstől az innovatív termékig, eljárásig és szolgáltatásig. Érdemes különösen sokat tenni annak érdekében, hogy gyorsuljon az alapkutatás – és az alkalmazott kutatás, illetve a fejlesztés – felismeréseinek új termékké, eljárássá vagy szolgáltatássá történő átalakítása. A megoldásra sajnos – habár kulcsfontosságú problémáról van szó – nem létezik átfogó, minden esetre alkalmazható recept. Mindazonáltal meghatározható néhány alapelv, és megfogalmazható néhány intézkedés.

4.7.1

A bizonyára legfontosabb lépés a tudomány világa és az ipar közötti személyi mobilitás javítása (lásd az 5.5. és az utána következő pontokat), de általában véve e két „kultúra” (41) kölcsönös megértésének és megismerésének ösztönzése is.

4.7.2

Itt mindazonáltal a magánszférának is kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy kialakítja a megfelelő vállalkozói kultúrát, többet foglalkozik a kutatás és fejlesztés eredményeivel, illetve bátrabban közelíti meg az innovatív termékeket (lásd a 4.9. pontot is). A vállalkozásoknak úgy kell kialakítaniuk személyzeti politikájukat, hogy legalább annyi tudományos-technikai kompetenciát mutassanak fel vagy fejlesszenek ki, amennyivel ítélőképessé válnak, és készek az adaptálásra. A vállalkozásoknak törekedniük kell továbbá az innovációbarát környezet megteremtésére annak érdekében, hogy támogathassák és kihasználhassák munkatársaik kreatív potenciálját. Szaktudást csak akkor lehet átadni vagy vásárolni, ha létezik, ismert és érthető (42).

4.7.3

Hozzájárulhatnak mindehhez a tökéletesített, az Interneten mindenki számára hozzáférhető tájékoztató rendszerek is, amelyek a potenciális érdeklődők számára lehetővé teszik, hogy egy adott kulcsszóból kiindulva eljussanak az európai kutatási eredményekhez, az eredeti publikációkhoz, illetve ezek szerzőihez, és felvehessék a szükséges kapcsolatokat. Részben erre törekszik a Cordis-rendszer (43). Fontos, hogy az ilyen tájékoztató rendszerek, amennyire csak lehet, a fogyatékkal élők számára is hozzáférhetők legyenek (44), és figyelembe vegyék a társadalom elöregedését.

4.7.4

Legalább ugyanilyen fontos azonban a kutatóintézetek megfelelő együttműködése az adott területen rokon vállalkozásokkal. Ennek kedvez a közvetlen térbeli közelség (45), mivel a szoros szomszédság („klaszter”) hol kényszerű, hol szándékos találkozásokhoz és partnerségekhez vezet. Az ilyen klaszterek kiépülését megfelelő programokkal tovább kell támogatni. De a tudástranszfer ösztönzésére és a kapcsolatok létrehozására irányuló helyi és regionális szintű törekvéseket is becsülni és támogatni kell. Példamutatónak nevezhetők ezen a téren a „Science Cities” (46) kezdeményezések.

4.7.5

Ezért az EGSZB különösen üdvözli az Európai Technológiai Intézet (ETI) alapítására vonatkozó jelenlegi terveket (47). Az intézetnek hozzá kell járulnia a Közösség és a tagállamok innovációs kapacitása továbbfejlesztéséhez, amennyiben a legmagasabb színvonalon kapcsolja össze az oktatási, kutatási és innovációs tevékenységeket. Az ETI-nek elsősorban tudományos és innovációs partneri közösségek keretében kell kifejtenie a tevékenységét. Az EGSZB ajánlja, hogy ennek során is mindenekelőtt az alulról felfelé irányuló kezdeményezések és folyamatok kapjanak ösztönzést és támogatást, illetve részesüljenek előnyben.

4.7.6

Összességében a tagállamoknak is több támogató intézkedést kellene kidolgozniuk ezen a területen. Az intézkedéseknek ki kellene térniük egyfelől a már említett induló vállalkozások bevonására, másfelől a kutatóintézetek és a már kiépült vállalkozások közötti együttműködésre (48).

4.8

Az alapkutatás jelentősége. Fontos azonban, hogy a támogatóprogramok ne váljanak az alapkutatás kárára. Ezért az EGSZB ismételten támogatásáról biztosítja a hetedik keretprogram fontos részét képező „Ötletek” alprogramot, valamint az ennek érdekében létrehozott Európai Kutatási Tanácsot. Egyetlen újszerű ötlet adott esetben lavinaszerű innovációs hullámot indíthat el, amely a technika számos területére kihathat (49). Az alapkutatásnak és az alapkutatás ösztönzésének jelentőségét az ipar is látja és támogatja (50).

4.8.1

Ez megfelel az EGSZB több ízben ismételt ajánlásának, mely szerint az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a fejlesztés (a termékek és eljárások fejlesztése) innovációs háromszögében mindhárom pillérnek, tehát megfelelő támogatással az alapkutatásnak is meg kell adni az őt megillető helyet.

4.9

Az innovatív termék. Még ha az összes említett ajánlás meghallgatásra találna, akkor is a magánszféra feladata marad, hogy a K+F-nek köszönhető felismerések és képességek segítségével megvalósítsa és alkalmazza, vagy előállítsa és értékesítse az innovatív terméket, az innovatív eljárást, valamint az innovatív szolgáltatást. Mindez jelentős előzetes beruházást és elegendő időt igényel, és nyilvánvaló piacgazdasági kockázatokkal jár – különösen a kkv-k tekintetében. A Közösség és a tagállamok azonban ezen a téren is döntő jelentőségű segítséget nyújthatnak, ha összességében megbízható politikát folytatnak, leépítik az adminisztratív akadályokat, gazdaságpolitikai – különösen adóügyi – ösztönzőket alkalmaznak, megfelelő kockázati tőkét biztosítanak, ésszerű, hatásos és bürokráciamentes támogatóprogramokat dolgoznak ki, illetve – és mindenekelőtt – tartósan gondoskodnak a technika- és innovációbarát társadalmi környezetről.

4.9.1

Az innovatív termékek (technikák, szolgáltatások stb.) piaci bevezetéséhez a közbeszerzés is hozzájárulhatna, kihasználva ezáltal a közhivatalok korszerűsítésének lehetőségét is (51).

4.10

Szellemi tulajdon és közösségi szabadalom. Az EU egyik gyenge pontja, hogy nem létezik közösségi szabadalom. Ez a hiány egyértelműen magasabb költségekben és a szellemi tulajdon biztosításának egyéb akadályaiban nyilvánul meg, és rögtön két komoly hátrányhoz vezet: egyrészt magasabb költségekhez a szabadalmaztatási eljárás és a szabadalmi oltalom terén, másrészt akár a lehetséges szabadalmi oltalom elveszítéséhez – nevezetesen az időbeli késedelem és az elbátortalanodás miatt.

4.10.1

Nyelvi nehézségek. Az egyik akadálya annak, hogy az EU részéről megegyezés szülessen a közösségi szabadalom bevezetéséről, a nyelvi nehézségekben keresendő. Ezért az EGSZB a nyelvkérdésnek a nemzetközi „Science-Community” sokéves gyakorlatának megfelelő megoldását ajánlja, ami azonban semmiképpen sem értendő vagy használható fel olyan törekvésként, amely az értékes és az EGSZB támogatását élvező (52), Európa kulturális gazdagsága jelképét képező nyelvi sokféleség általános akadályozására vagy korlátozására irányul.

4.10.2

A szabadalom újdonságát nem veszélyeztető, előzetes publikációra vonatkozó határidő. Az EGSZB ismételten utal egyben arra, hogy célja egy, a szabadalom újdonságát nem veszélyeztető, előzetes publikációra vonatkozó határidő (53) engedélyezése. Ezzel feloldható lenne az a konfliktus, hogy egyfelől a kutatónak szüksége van eredményei mielőbbi publikálására, másfelől azonban létezik egy olyan korlátozás, amely szerint csak új, addig nem ismert találmányokat lehet szabadalmaztatni.

4.11

Az új tagállamok különleges helyzete. Az új tagállamoknak általában véve egyfelől versenyelőnyük származik az alacsonyabb munkabérekből (habár ez természetesen együtt jár azzal a hátránnyal, hogy a polgárok többségének az életszínvonala is alacsonyabb), másfelől azonban hátrányukra van, hogy a kutatáshoz és fejlesztéshez szükséges infrastruktúrájuk egyelőre kevésbé fejlett.

4.11.1

Ezért az EGSZB már több ízben ajánlotta (54), hogy a közösségi strukturális alapokból egyértelműen nagyobb rész jusson a tudományos infrastruktúra kiépítésére. Ezen a téren az Európai Beruházási Bank forrásainak felhasználása is komoly haszonnal járna.

4.11.2

Azonban az új tagállamoknak is mindent meg kellene tenniük annak érdekében, hogy mielőbb behozzák az említett lemaradást, és aztán fokozatosan elérjék a 3 %-os célt. Mindent egybevetve fontos, hogy a Közösség elsődleges célként kezelje az új tagállamok határozott támogatását kutatási rendszerük kiépítésében és a tudományos utánpótlás ösztönzésében.

4.12

Általános értelemben vett innováció  (55) . Miközben az eddigi megjegyzések és ajánlások az innovációt főként a tudományos-technikai tevékenységek és kezdeményezések következményeként kezelték, nyomatékosan utalni kell az innovatív ötletek és eljárások vállalkozói, kereskedői és szociális szempontjaira (56) és lehetőségeire is. Ezeknek kétségtelenül a tudományos-technikai szempontot kiegészítő, egyenrangú jelentőségük van a jólét, a versenyképesség és a lisszaboni stratégia vonatkozásában. E feltáró vélemény értelmében azonban főként a gazdaság- és szociálpolitika kérdéseit érintik, amelyekkel a lisszaboni stratégia tárgyában később megfogalmazandó, különálló EGSZB-vélemény foglalkozik majd. (Lásd a következő fejezetet.)

4.12.1

Ebben az összefüggésben az EGSZB üdvözli „Az ismeretek átültetése a gyakorlatba: széles körű innovációs stratégia az Európai Unió számára” című, 2006. szeptember 13-i és az innovációbarát Európáról szóló, 2006. október 12-ieurópai bizottsági közleményeket  (57) (lásd az 1.3. pontot is), amelyek irányát teljes mértékben támogatja és egyes részleteiben jelen véleménnyel tovább pontosítja. (Az első közlemény a maga részéről a szintén támogatásra érdemes Aho-jelentésre hivatkozik (58).) Az EGSZB ezen túlmenően az innovatív foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos saját ajánlásaira (59) is utal.

5.1

Személyes szempontok – motiváció. Az EGSZB itt utal specifikusan ennek a kérdéskörnek szentelt véleményére (61), melynek megállapításait ismételten megerősíti és kiemeli. A szóban forgó véleményben az EGSZB – mint már korábban is – felhívta a figyelmet arra, hogy a humántőke a kutatás, a fejlesztés és az innováció legérzékenyebb és legértékesebb erőforrása. Ennélfogva a legfontosabb feladat, hogy a tehetséges fiatalokat ösztönözzük a tudományos vagy műszaki képzettség megszerzésére, és ehhez minél jobb lehetőségeket biztosítsunk.

5.2

Egyetemek és műszaki főiskolák. Következésképpen a megfelelő képzési intézmények döntő feltételei a jó tudósok és mérnökök iránti szükséglet kielégítésének. Tehát megfelelő számú és felszereltségű, erős, vonzó, kiemelkedő oktatókkal működő – főként műszaki – egyetemet kell létrehozni és fenntartani, amelyek összekapcsolják a kutatást és az oktatást (62). Ezek az egyetemek fel kell, hogy tudják venni a versenyt az USA vagy más Európán kívüli országok legjobb egyetemeivel. Ennek megfelelően elegendő vonzerővel kell rendelkezniük a legjobb Európán kívüli diákok számára. Az ETI ezen a téren is hasznos szerepet játszhat.

5.3

Mobilitás. Mivel a sikeres felsőoktatási képzés után a fiatal tudósok és mérnökök számára az Európán belüli és kívüli mobilitás manapság már szinte a szükséges továbbképzés részének tekinthető, két további elvárás fogalmazható meg, amelyeket az alábbiakban részletezünk.

5.3.1

A mobilitást jutalmazni és nem büntetni kell. Sajnos azonban még mindig számos – sőt újabb (63) – olyan tarifajogi, adójogi, biztosításjogi és ellátásjogi szabályozás van, amely éppen ennek az ellenkezőjéhez vezet. Ezen a téren az összes kérdéses szempont/akadály szisztematikus, a szóban forgó problematikához igazodó felülvizsgálatára/kiigazítására van szükség. Ezen túlmenően figyelembe kell venni, hogy a szabályozásoknak a szükséges családegyesítés miatt az egész családra érvényesnek kell lenniük.

5.3.2

A mobilitás nem vezethet egyenesen az „agyelszíváshoz”. Tehát a siker felszereltség és munkakörnyezet adta esélyeinek, valamint a kutatók és mérnökök kereseti viszonyainak és karrierlehetőségeinek az Európán kívüli, Európával különleges versenyben álló országokban kínáltakhoz kell igazodniuk.

5.4

Karrier. Azáltal, hogy mind a társadalom, mind pedig az egyes kutatók beruháznak egy kívánt széles körű és komoly alap- és magas szintű szaktudás megszerzésébe, a – politika képviselte – társadalom felelősséget vállal ezen beruházások lehető legjobb hasznosításáért. Ennek a felelősségnek abban kell megmutatkoznia, hogy a társadalom gondoskodik a képzett tudósok megfelelő – vonzó továbblépési lehetőségeket kínáló és szakmai csapdáktól mentes – karrierjéről. A képzett tudósok és mérnökök munkanélkülisége vagy szinten aluli foglalkoztatása nemzetgazdasági beruházások elpazarolásának tekinthető, és elriasztja az utánpótlást, amely következésképpen a tudománytól és technikától idegen életpálya mellett dönt vagy elvándorol Európából!

5.4.1

Doktoranduszok. Tekintettel a teljes értékű tudományos-technológiai képzéshez és az ehhez kapcsolódó doktori cím megszerzéséhez szükséges időtartamra és arra, hogy a tudomány és technika területén egy disszertáció elkészítése megköveteli az önálló munkára való készséget és a teljes körű szakmai munkát, ez utóbbit ennek megfelelően kell elismerni és javadalmazni. (A mérnököknél ez esetenként így is van.) Több szempontból káros, ha doktoranduszi munkájuk elégtelen díjazásával  (64) éppen a legtehetségesebb fiatal tudósoktól túl sokáig megtagadjuk a pénzügyi függetlenséget. Azok a mérnökök és tudósok, akik teljes értékű felsőoktatási végzettséggel rendelkeznek, nem tanulók vagy gyakornokok.

5.4.2

A további karrier szempontjából fontos a vonzó, tervezhető karrierlehetőségek („tenure-track”), valamint alternatív szakmai szakosodási lehetőségek kidolgozása. Ebben a vonatkozásban még inkább érvényesek az előző pontban mondottak.

5.4.3

Megfelelő esélyt mindenkinek. A haladás és az állandó innováció az összes érintett motivációján, az újszerű üzleti modelleken és a helyes vezetési módszereken is múlik. Az a fontos, hogy mindenkinek – tehát a vállalkozások és kutatóintézetek összes dolgozójának is – a tehetségéhez, teljesítőképességéhez és kreativitásához képest lehető legjobb lehetőségeket kínáljuk képességei és saját kezdeményezései kibontakoztatására, és olyan szociális környezetet teremtsünk, amely szolgálja és ösztönzi alkotóerejét. Ezek a szociálpolitika, a társadalomkutatás, a családpolitika, a vállalati gazdaságtan és általánosságban a vezetési kultúra igen fontos kérdései. Ezeken a területeken időközben azt is felismerték, hogy a kreativitás és termelékenység szempontjából mennyire fontos „a munkahely és a magánélet egyensúlya” (65).

5.5

Utak a tudomány világa és az ipar között. A tudástranszfer és a tapasztalatcsere legjobb eszköze maga a szakember. Ezért már régóta megfigyelhetők erőfeszítések annak érdekében, hogy az egyetemek és kutatóintézetek, illetve az ipar között több szakembercsere jöjjön létre. Ezeket a fennálló nehézségek és korlátok ellenére mindenképpen erősíteni kell.

5.5.1

Ezidáig ugyanis sajnálatos módon nemigen sikerült a számos felmerülő akadályt (tarifajog, kinevezési kultúra, karrierfeltételek stb.) legyőzni (66). Ezen a téren ismételten meg kellene kísérelni a lényegében ismert problémák vonatkozásában hatást gyakorolni az eljárásokra, illetve módosítani azokat, valamint leküzdeni a díjszabásbeli akadályokat. Mindazonáltal nemcsak a díjszabásokról és a rendkívül eltérő jövedelmi viszonyokról van szó, hanem az iparra, illetve a tudomány világára jellemző szervezeti kultúra közötti különbségekről. Habár a különbségek némelyike az adott intézmények természetéből fakad, mégis fontos feladat az egyértelműen jobb személyi átjárhatóság és együttműködés elérése. Annak érdekében, hogy csakugyan eredményt lehessen elérni, az EGSZB ezen fontos kérdések ismételt mérlegelését ajánlja.

5.5.2

A pénzügyi, adó- és felelősségi jogi szempontok mellett ezért külön figyelmet kell fordítani a tudomány és a gazdaság közötti kölcsönös mobilitásra. Az EGSZB ennek megfelelően megismétli azt az ajánlását is, miszerint ösztöndíj-, illetve támogatási rendszert kellene létrehozni, amely – a tudományos területen ismert „sabbatical” mintájára – serkenti az ipar és a tudományos intézmények közötti, meghatározott idejű (például 1–3 éves) kölcsönös mobilitást (az előző szakmai pályára történő visszafogadás garanciájával). Ez nemcsak egymás adottságainak jobb megismeréséhez és megértéséhez, valamint ismeretátadáshoz vezethetne, hanem természetesen megteremtené egy hosszabb távú csere esélyét is. Az EGSZB tudja, hogy a felek számára a visszatérés is gondokat jelenthet (67), azonban egy ilyen jellegű ösztöndíj előnyeinek lehetővé kell tenniük a problémák legyőzését, nem beszélve arról, hogy mindebből további karrierlehetőségek is nyílhatnak.

—

az alapkutatást – mint minden hosszabb távú kutatást és fejlesztést – előreviszi az eredmények mielőbbi nyilvánosságra hozása, mert így más kutatócsoportok lehetőséget kapnak az eredmények felülvizsgálatára, emellett ki kell használni a tudományos körökön belüli azonnali, kölcsönös kommunikációból eredő szinergiát, főként akkor, amikor több laboratórium dolgozik együtt egy közös kutatási és fejlesztési programon,

—

az igazságos támogatások és verseny érdekében rendszerint a közszférának is ragaszkodnia kell az általa támogatott kutatás eredményeinek nyilvánosságra hozatalához,

—

ezzel szemben egy vállalat – tekintettel versenyhelyzetére – általában legalább addig érdekelt termékfejlesztési eredményei bizalmas kezelésében, amíg nem jelenhet meg egy piacérett, új termékkel.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/28

1.1

A „polgárok Európájának” összefüggésében fontos, hogy a Közösség jogszabályai érthetőek és átláthatóak legyenek. Az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság ezért mindig is hangsúlyozta, hogy szükség van azoknak a jogalkotási aktusoknak az egységes szerkezetbe foglalására, amelyeket gyakran módosítottak, és amelyekre intézményközi egyezmény értelmében alkalmazható a gyorsított eljárás. A kodifikáció során az érintett jogszabályok szövegén nem lehet lényegi változtatásokat eszközölni.

1.2

Az Európai Bizottság itt megvitatandó javaslata teljes mértékben eleget tesz a kodifikáció céljának és szabályainak, az EGSZB ezért egyetért vele.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/29

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli az Európai Bizottság által előterjesztett jelentést az európai borpiaci szervezés reformjával kapcsolatosan. Az EGSZB különösen örül annak, hogy az Európai Bizottság alapvetően a borspecifikus piacszervezés megőrzését javasolja, amelynek keretében követhető a „mélyreható reform” opciója.

1.2

Mivel az európai borok mind a belső piacon, mind a fontos exportpiacokon piaci részesedéseket vesztettek a harmadik országokból, különösen Amerikából származó borokkal szemben, ezért – az európai borok versenyképességének javításához és a piaci részesedések visszanyeréséhez – szükséges a jogi keretfeltételek módosítása. A reform és a külkereskedelmi szabályozások során fontos, hogy az Európai Bizottság határozottabban vegye figyelembe az európai borágazat világpiaci vezető pozícióját.

1.3

Az EGSZB emlékeztet 1999. január 27–28-i véleményére (1), amelyben már akkor is elégtelennek tekintette az Európai Bizottság akkori reformjavaslatait. Számos akkori javaslatunk – különösen a versenyképesség, az intervenciós intézkedések, a regionális különbségek tekintetbevétele és a tájékoztatás vonatkozásában – ma még aktuálisabb, mint azelőtt.

1.4

Az EGSZB kiemeli, hogy a bor és a szőlőtermesztés az európai kultúra és életmód fontos és szerves alkotórésze. A szőlőtermesztés számos európai bortermelő régióban meghatározza a társadalmi és gazdasági környezetet. Az EGSZB ezért súlyt helyez arra, hogy a reform során ne csupán a gazdasági következményeket vegyék figyelembe, hanem a foglalkoztatásra, a társadalom szerkezetére, valamint – különösen a kivágási programok folyományaképpen – a környezetre, illetve a fogyasztóvédelemre és az egészségre gyakorolt hatást is.

1.5

Az EGSZB rámutat arra, hogy a bortermelés az Európai Unióban 1,5 millió, túlnyomórészt kisméretű családi gazdaság számára jelent egzisztenciális alapot, és több mint 2,5 millió munkavállaló számára nyújt – legalább idényjellegű – foglalkoztatást. Ezért az EGSZB ügyel arra, hogy a reform során a borászok jövedelmére és az európai bortermelés foglalkoztatási lehetőségeire kedvezően ható intézkedéseket részesítsék előnyben.

1.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai bizottsági javaslat, amely nemzeti pénzügyi keretet bocsát a bortermelő tagállamok rendelkezésére, jelentős módon hozzájárul a szubszidiaritás megerősítéséhez és a regionális különbségek fokozottabb tekintetbevételéhez. Az EGSZB ezekhez az elvekhez tartja magát, amikor javaslatokat tesz a támogatóeszközöknek az uniós közösségi keret és a nemzeti kereten belüli intézkedések közötti elosztására, és ellenzi a borpiaci politika tagállami hatáskörbe történő visszahelyezésére irányuló lépéseket.

1.7

Az EGSZB konkrét intézkedésjavaslatokat vár az Európai Bizottságtól a fogyasztók tájékoztatása, valamint a belső piacon és az exportpiacokon való értékesítés fellendítése tárgyában.

2.1

Az Európai Bizottság a reform céljaiként jelöli meg a versenyképesség növelését, az európai borok imázsának erősítését, az elvesztett piaci részesedések visszaszerzését és új piaci részesedések meghódítását, a lehető legegyszerűbb szabályokat, a bortermelő régiók társadalmi és politikai szerepének tekintetbevételét.

2.1.1.

Az Európai Bizottság további célként jelöli meg a piaci egyensúly helyreállítását és ebből különböző intézkedéseket vezet le, például egy átfogó kivágási program szükségességét.

2.2

Az Európai Bizottság jelentésében a jelenlegi piaci helyzetet vizsgálja, leírja a jelenlegi piacszervezéssel kapcsolatban felmerülő problémákat, és ebből intézkedéseket vezet le.

2.3

Az Európai Bizottság az EU borpiaci szervezésének reformjával kapcsolatban négy lehetséges opciót mérlegelt:

2.3.1.

Az Európai Bizottság mérlegelései alapján arra a következtetésre jut, hogy a négy opció közül a mélyreható reform jár a legtöbb előnnyel, és hogy a specifikus borpiaci szervezést fenn kell tartani.

2.4

Az Európai Bizottság alternatívaként egy egylépcsős és egy kétlépcsős reformot javasol. Az A. változat esetében a telepítésre vonatkozó szabályozást haladéktalanul (vagy 2010.08.01-jével), átmeneti szabályozás nélkül megszüntetnék. A B. változat esetében a telepítésre vonatkozó szabályozás megszüntetése előtt átfogó kivágási akciót kellene végrehajtani, hogy sor kerülhessen a szerkezeti alkalmazkodásra.

2.5

Az Európai Bizottság javasolja az alábbi intézkedések azonnali megszüntetését:

2.6

Az Európai Bizottság javasolja, hogy minden egyes bortermelő tagállamnak álljon rendelkezésére egy objektív kritériumok alapján meghatározott költségvetési keret; a tagállam ezt a keretet az általa egy előre megállapított listából kiválasztott, a helyzetének leginkább megfelelő intézkedések finanszírozására használná fel.

2.7

Az Európai Bizottság javasolja, hogy számos ilyen átszervezési és átalakítási intézkedést a vidékfejlesztés keretében hajtsanak végre, és e célra a specifikus borköltségvetés egy részét a II. pillérbe kell átcsoportosítani.

2.8

Az Európai Bizottság javasolja a minőségre vonatkozóan jelenleg hatályban lévő szabályozási keret alapos felülvizsgálatát abból a célból, hogy az EU minőségpolitikája jobban megfeleljen a nemzetközi szabályoknak, különösen a TRIPs-egyezmény rendelkezéseinek.

2.9

Az Európai Bizottság javasolja a borkészítési eljárások liberalizálását, mindenekelőtt a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) normáinak figyelembevételével.

2.10

Az Európai Bizottság javasolja a szacharózzal való alkoholtartalom-növelés betiltását, mindezt a mustsűrítmény-felhasználás esetén folyósítandó támogatás megszüntetésével együtt, valamint az északi bortermelő területekre vonatkozóan az alkoholtartalom-növelés megengedett határértékeinek jelentős korlátozását.

2.11

Az Európai Bizottság indítványozza a címkézésre vonatkozó rendelkezéseknek egy, a különféle borkategóriák és az azokkal kapcsolatos adatok összességére vonatkozó egységes jogszabályi keret létrehozásával történő egyszerűsítését.

2.12

Az Európai Bizottság határozott szándéka, hogy felelősségteljes promóciós és tájékoztatási politikát folytasson. Valamennyi, a hatályban lévő közösségi jogszabályok által biztosított lehetőséget meg kell ragadni.

2.13

Az Európai Bizottság biztosítani kívánja, hogy a borászati rendszer reformja révén a szőlőtermesztés és a borkészítés környezetre gyakorolt hatásai is minimálisra csökkenjenek.

2.14

Az Európai Bizottság súlyt helyez arra, hogy az új bor-KPSZ-t a WTO rendelkezéseinek megfelelővé tegye. Ezzel párhuzamosan megszünteti a hatályban lévő intervenciós intézkedéseket, és engedélyezi az importált mustokból az Európai Unióban készített borokat, valamint a közösségi borok EU-n kívüli borokkal történő házasítását.

3.1

Az EGSZB messzemenően támogatja az Európai Bizottság által megjelölt célkitűzéseket, szükségesnek tart azonban néhány kiigazítást.

3.1.1

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy korábbi véleményében többek között célkitűzésként jelölte meg az alábbiakat:

3.1.2

Az EGSZB szükségesnek tartja annak átfogó vizsgálatát, hogy a globalizált borpiacon és a tényleges külső védelem megszűnése esetén egyáltalán elérhető-e a piaci egyensúly célkitűzése.

3.1.3

Ezért különös figyelmet kell szentelni az európai termelők versenyképessége fokozásának. A feladat az európai gazdaság erősítése, a minőségért tett erőfeszítések támogatása, valamint a piaci fejleményekhez és a fogyasztók elvárásaihoz való nagyobb fokú alkalmazkodás.

3.1.4

Az EGSZB szükségesnek tartja a gazdasági célok pontosítását és szociális, valamint foglalkoztatáspolitikai célokkal való kiegészítését. Ennek során mindenekelőtt a bortermelő gazdaságok jövedelmi helyzetének javítására kell törekedni. Megkülönböztetett figyelmet kell szentelni a fiatal borászok fejlődési lehetőségeinek. Tekintetbe kell venni a teljes munkaidős dolgozók és az idénymunkások foglalkoztatási lehetőségeit, és javítani kell a megfelelő bérezés feltételeit.

3.1.5

Az EGSZB kritikusan vélekedik a hatásköröknek a Miniszterek Tanácsáról az Európai Bizottságra való átruházásával kapcsolatban, például az új borkészítési eljárások engedélyezését illetően, mivel az Európai Bizottság a bilaterális egyezményekkel kapcsolatos tárgyalás során nem képviselte megfelelően az európai bortermelők érdekeit.

3.1.6

Az EGSZB szerint meg kell növelni a jelenlegi pénzeszközöket, hogy tekintettel lehessünk két új bortermelő ország uniós csatlakozására.

3.2

Az EGSZB szükségesnek tartja az Európai Bizottság elemzése és az abból levezetett intézkedések átfogó felülvizsgálatát, mivel a piaci résztvevők és a független szervezetek kétségbe vonják az elemzés helytállóságát.

3.2.1

Az EGSZB szükségesnek tartja a jobb és átfogóbb piacfigyelést, hogy a borpiac szervezésének alapjaként pontosabb adatokat kapjunk a gyártásról, a kereskedelemről és a fogyasztásról. A mostanáig felhasznált általános adatok fontosak, azonban nem elégségesek. Naprakész információkra van szükség a gyártási struktúrák, az értékesítési csatornák és a fogyasztói magatartás változásairól is.

3.2.2

Felül kell vizsgálni az Európai Bizottság kijelentését, miszerint egyre több a strukturális felesleg. Az EGSZB rámutat arra, hogy a raktárkészletek növekedésének vizsgálatakor a minőségi bortermelés növekedését is tekintetbe kell venni.

3.3

Az EGSZB – fenntartva a jogot, hogy e négy opciót még alaposabban is megvizsgálja – előzetes elemzés után egyetért a kiválasztás eredményével. A „mélyreható reform” opciójának kialakítása azonban módosításra szorul.

3.3.1

Az EGSZB kifejezetten üdvözli, hogy az Európai Bizottság a borspecifikus piacszervezés megőrzését javasolja. A piacszervezés valamennyi szempontját – a gyártástól a fogyasztásig, főként azonban a fogyasztóvédelemmel, az egészségvédelemmel és a fogyasztók tájékoztatásával kapcsolatos intézkedéseket – a borpiac szervezésének keretében kell tekintetbe venni.

3.4

Az EGSZB szerint a bor új piacszervezésének 2008-ban kell hatályba lépnie. Szükségesnek tartja azonban az átmeneti időszakot (phasing out), hogy szükség szerint lehetővé váljon a gazdaságok számára az új keretfeltételekhez való fokozatos alkalmazkodás.

3.4.1

Az EGSZB határozottan ellenzi azt a javaslatot, hogy a rendelkezésre álló költségvetés több mint egyharmada a kivágási programba folyjon, hiszen így ezek a pénzeszközök nem állnak a piaci intézkedések, illetve a versenyképesség fokozására irányuló intézkedések rendelkezésére. Ugyanakkor elismeri a kivágás jelentőségét mint piacszervezési eszközt (lásd alább), amelyet a közösségi közös kereten belül önkéntes intézkedésként kell a bortermelő régiók rendelkezésére bocsátani.

3.4.2

Az EGSZB ellenzi a telepítésre vonatkozó szabályozás teljes liberalizálását, mivel ez veszélyeztetné a borpiac reformjának gazdasági, szociális, környezetpolitikai és a tájmegőrzéssel kapcsolatos célkitűzéseit. Nem támogathatjuk a bortermelésnek a hagyományos borvidékekről az olcsóbban művelhető területekre való áthelyezését. Ha az új ültetvények tilalmával összekapcsolt európai telepítési szabályozás nem állhat fenn tovább, akkor felhatalmazási keretet kell teremteni annak érdekében, hogy a bortermelő régiók telepítési szabályozásaikat az EU borpiaci szervezésével összhangban megőrizhessék, illetve kialakíthassák.

3.4.3

Az EGSZB hiányolja, hogy az Európai Bizottságnak a „piaci részesedések visszanyerésére” vonatkozó szavait nem követik tettek a mélyreható reform kialakításánál. E támogatásra méltó célkitűzések megvalósításához hiányoznak az eszközök és az intézkedések.

3.5

Az EGSZB emlékeztet korábbi kérésére, miszerint meg kell szüntetni az intervenciós intézkedéseket mint mesterséges értékesítési lehetőségeket, a javaslatokat pedig ezen célkitűzés fényében értékeli.

3.5.1

Az EGSZB javasolja, hogy a kivágás a szociális komponenst is tartalmazó strukturális programok részeként önkéntes intézkedésként felkínálható legyen olyan gazdaságok számára, amelyek részben vagy egészben fel akarnak hagyni a termeléssel.

3.5.2

Az EGSZB nem tartja képviselhetőnek az intervenciós intézkedések azonnali elhagyását. Ezért javasolja, hogy a 2008–2010 közötti „phasing out” időszakban a nemzeti pénzügyi kereten belül felkínálhatók legyenek az alábbiak:

3.5.3

Az EGSZB alapvető jelentőségűnek tartja, hogy megőrződjön a melléktermékek elkülönített felhasználására vonatkozó kötelezettség, a bortermelés minőségének biztosítása és a lehetséges visszaélések elkerülése érdekében.

3.5.4

Az EGSZB véleménye szerint a nemzeti pénzügyi kereten belül elő kell irányozni a termelők társfelelősségén alapuló, megelőzést szolgáló intézkedéseket.

3.5.5

Az EGSZB a kitűzött célok eléréséhez szükségesnek tartja az új, előretekintő intézkedések bevezetését, amelyekhez többek között a következők tartoznak:

3.5.6

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a piacszervezési intézkedések főként azok javát kell, hogy szolgálják, akik tovább akarják fejleszteni a bortermelést Európában, és nem azoknak szólnak, akik – bármely oknál fogva – fel akarnak hagyni ezzel a tevékenységgel.

3.6

Az EGSZB üdvözli ezt a javaslatot, mert megfelel a regionális különbségek fokozottabb tekintetbevételére és a szubszidiaritási elvnek a borágazatban való következetesebb érvényesítésére irányuló kérésének. Meg kell azonban őrizni egy koherens, elégséges közösségi keretet a tagállami hatáskörbe történő visszahelyezés elkerülése és az európai borágazat európai jellegének fenntartása érdekében.

3.6.1

Már CES 68/99 számú véleményében kérte: a tagállamok hatáskörébe tartozzon, hogy szőlőterületeik számára mely intézkedéseket választják az átállási programból. Ennek során nagy jelentősége lehet a termelők szervezeteinek, az ágazati szövetségeknek, valamint a hasonló célkitűzéssel működő intézményeknek.

3.6.2

Az EGSZB emlékeztet arra, hogy speciális programot kért a kedvezőtlen adottságokkal rendelkező szőlőtermő területek – például a meredek és lejtős fekvésű termőterületeken való termelés – támogatása céljából. A szélsőséges éghajlati feltételeknek kitett területek szintén haszonélvezői kell, hogy legyenek az ilyen programoknak.

3.6.3

Az EGSZB átfogó intézkedéskatalógus mellett száll síkra, amelynek véleménye szerint túl kellene lépnie az Európai Bizottság példáin. Utal CES 68/99 számú véleményére, amelyben már kérte a pincészet és az értékesítés támogatására szolgáló program jelentős kibővítését.

3.6.4

Az EGSZB ezenkívül úgy véli, hogy a nemzeti pénzügyi kereten belül egymással összehangolt és egymást kiegészítő intézkedéseket kell finanszírozni, hogy ezek a lehető leghatékonyabbak legyenek. Ezen intézkedéseket tehát be kell illeszteni a gyártási lánc egyes szintjeibe, a szőlőtermesztéstől kezdve a feldolgozáson át egészen a termék értékesítéséig. Olyan intézkedéseket kell továbbá finanszírozni, amelyek lehetővé teszik a termelők számára a termelési potenciál társfelelősségen alapuló kezelését, valamint alternatív felvevőpiacok felderítését. Az EGSZB véleménye szerint a bortermelők szervezeteinek központi szerepet kellene betölteniük e tervek kezelésében.

3.6.5

A nemzeti keret költségvetésének elosztása – ahogyan ez már a szerkezetátalakítás esetében is gyakorlat – a szőlőterület alapú kulcs szerint kell, hogy történjék. A phasing out időszakban elégséges pénzügyi eszközt kell a kifutó piaci mechanizmusok javára előirányozni. Ily módon azok a gazdaságok, amelyek korábban igénybe vették ezen intézkedéseket, fokozatosan alkalmazkodni tudnak az új keretfeltételekhez.

3.6.6

A nemzeti keret intézkedéseit a közösségi borpiacszervezésben kell meghatározni. A tagállamok feladata, hogy részarányos pénzügyi költségvetésük keretében (szőlőterület alapú kulcs) válasszanak az intézkedések közül, bortermelésük versenyképesebbé tétele céljából. A programokat Brüsszelben be kell mutatni. A szabályszerű végrehajtásért a tagállamokat terheli a felelősség.

3.6.7

Az EGSZB javasolja a támogatási eszközök alábbiak szerinti felosztását az uniós közösségi intézkedések és a nemzeti pénzügyi keretben foganatosítandó intézkedések között:

3.6.7.1

Közösségi intézkedések:

3.6.7.2

Nemzeti pénzügyi keret:

3.7

Az EGSZB számos véleményében hangsúlyozta a 2. pillér jelentőségét a vidék jövőbeni fejlesztése szempontjából, amelyhez az európai szőlőterületek is hozzátartoznak.

3.7.1

Ezen alapvető célkitűzés tekintetbevételével, a borágazat sajátos problémáinak megoldása érdekében amellett foglal állást, hogy a bor piacszervezési reformja keretében megvitatott intézkedéseket összességükben a borköltségvetésből finanszírozzuk. Ezért a költségvetést sem megszorítások, sem a pénzügyi eszközök átcsoportosítása révén nem szabad megkurtítani.

3.8

Mivel az Európai Bizottság e javaslatai rendkívül nagy jelentőségűek, és végeredményben a jelenlegi minőségbiztosítási rendszert kell megszüntetniük, az EGSZB az Európai Bizottságtól szimulációs modelleket vár arra vonatkozóan, hogy e javaslatok hogyan hatnak majd a borpiaci reform célkitűzéseire mind a jobb versenyképesség és a minőségbiztosítás, mind pedig a fogyasztóvédelmi nézőpontok tekintetében.

3.8.1

Az EGSZB kéri, hogy először a TRIPs-egyezmények hatályos rendelkezéseit – különösen az eredettel kapcsolatos adatok védelmét szolgáló nyilvántartás bevezetését – valósítsuk meg, mielőtt megvitatjuk az érvényben lévő európai minőségbiztosítási rendszer módosítását.

3.9

Az EGSZB ellentmondásokat lát a javaslatokban, amelyeket fel kell oldani.

3.9.1

Az EGSZB feltétlenül szükségesnek tartja a bor mint termék nemzetközileg elfogadott meghatározását. Ez az elismert gyártási módszerek rögzítését is szükségessé teszi.

3.9.2

Ha bármely eljárást jóváhagynak, amely a világ valamely pontján elfogadott, az ellentmond az OIV-előírások felé való erősebb orientációnak.

3.9.3

Az EGSZB amellett foglal állást, hogy a borkészítési eljárásoknak az OIV-előírásokhoz való igazítását következetesebben építsük be a bilaterális és nemzetközi kereskedelmi szerződések stratégiai orientációjába.

3.9.4

Az EGSZB nem ért egyet az importált szőlőmustokból vagy mustsűrítményekből való borkészítés tervbe vett engedélyezésével Európában, sem harmadik országokból származó termékek európai termékekkel való házasításával.

3.10

Az EGSZB 1999-ben készített véleményében kérte, hogy vegyék tekintetbe az Európai Unión belüli különböző gyártási, éghajlati és időjárási feltételeket. Utal arra, hogy ez a téma nagyon kényes; ez nem vezethet az európai borágazat kettészakadásához vagy akár a reformjavaslatok bojkottjához.

3.10.1

Az EGSZB ezért az Európai Bizottság javaslatait saját korábbi véleményei, az Európai Bizottság bemutatott elemzései, a borkészítési eljárások javasolt liberalizálása, a borkészítési eljárásoknak a bilaterális szerződésekben való elismerése tekintetbevételével, valamint a reformcélok – főként a versenyképesség növelése és a termelési költségek csökkentése – fényében értékeli. Az Európai Bizottság javaslata mellett és ellen szóló érveket mérlegelve a szacharóz felhasználásával, valamint a mustsűrítményekre nyújtott támogatásokkal kapcsolatos érvényes szabályozások lényegében változatlanul hagyása mellett foglal állást.

3.11

Az EGSZB rendkívül bonyolultnak tartja a javaslatokat és elvárja az Európai Bizottságtól, hogy pontos szimulációval mutassa be a javasolt módosítások következményeit.

3.11.1

Az EGSZB rámutat arra, hogy a jelöléssel kapcsolatos jogot csak nemrégiben módosították több éven át tartó vitát követően. Felkéri az Európai Bizottságot, hogy tárja fel: melyek azok az új szempontok, amelyeket nem vettek figyelembe az éppen lezárult vita során.

3.11.2

Az EGSZB üdvözli a címkézési szabályok egyszerűsítéseit, ha ezek a fogyasztók jobb tájékoztatását szolgálják. Az ilyen jellegű változások azonban nem vezethetnek a versenytorzulások vagy a fogyasztók félrevezetése veszélyének növekedéséhez, ami bírósági perek áradatát eredményezi. E szempontból felül kell vizsgálni az egyszerű asztali borok esetében a szőlőfajta és az évjárat fakultatív megadására vonatkozó európai bizottsági javaslatot is; e boroknak ugyanis alacsonyabb követelményeknek kell megfelelniük, mint a földrajzi jelzéssel ellátott asztali boroknak (Landwein) és az m.t. minőségi boroknak.

3.11.3

Az EGSZB rámutat arra, hogy az egyre bővülő Európai Unióban növekszik a nyelvi sokszínűség, és ebből kereskedelmi akadályok alakulhatnak ki – ahogyan ez jelenleg a szulfit feltüntetése esetében fennáll. Ezért a címkézés során a kötelező adatokat – például az adott termék összetevőit – általánosan érthető szimbólumok formájában kell feltüntetni.

3.12

Az EGSZB már CES 68/99 számú véleményében kérte, hogy a mértékletes borfogyasztás kedvező egészségügyi hatásairól és a túlzott fogyasztás veszélyeiről szóló információkat tegyék a bor piacszervezésének fontos alkotóelemévé.

3.12.1

Mivel az Európai Bizottság javaslatai rendkívül kevéssé körvonalazottak, az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy javasoljon olyan konkrét intézkedéseket a fogyasztók tájékoztatása, valamint a belső piacon és az exportpiacokon való értékesítés fellendítése tárgyában, amelyek túllépnek a hatályos elégtelen kereteken, és alkalmasak a piaci részesedések visszaszerzésére vagy új részesedések kiépítésére.

3.12.2

Ennek során különös figyelmet kell fordítani a mértékletes borfogyasztásnak mint az egészségtudatos táplálkozás és a modern életstílus alkotórészének előnyeiről való átfogó tájékoztatásra.

3.12.3

A külkereskedelmi mérleg évek óta megfigyelhető romlását meg kell állítani, és az exporttámogatási programok révén ismét jelentősen javítani kell azt.

3.13

Az EGSZB már CES 68/99 számú véleményében kérte e szempont átfogóbb tekintetbevételét.

3.13.1

A szőlőtermő területek általában egyedülálló kultúrtájak, amelyeket a borászoknak környezetkímélő gazdálkodási módszerekkel kell művelniük. A bortermelés teljes régiók életmódkultúrájának része, amelyek gazdasági, társadalmi és kulturális egzisztenciája a bortermeléstől függ.

3.13.2

A reformnak tehát a környezetet, a társadalom szerkezetét, az infrastruktúrát, a gazdaságot és az életmódhoz kapcsolódó értéket átfogó módon figyelembe kell vennie.

3.14

Az EGSZB már CES 68/99 számú véleményében elutasította annak engedélyezését, hogy harmadik országokból származó importtermékeket uniós termékekkel házasítsanak, illetve harmadik országokból származó termékekből az EU-ban bort készítsenek, az európai termelők számára ebből származó hátrányok, valamint a fogyasztókat fenyegető visszaélések veszélyei miatt. Sajnálatát fejezte ki, hogy hiányoznak az Európai Bizottság javaslatai arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet növelni a versenyképességet a nemzetközi kereskedelemben, különösen az exportpiacokon. A borpiac küszöbön álló reformjára való tekintettel az EGSZB ismételten megerősíti e kritikát.

3.14.1

Korábbi elemzései fényében az EGSZB kéri, hogy az Európai Bizottság a borpiac szervezésének reformja és különösen a külkereskedelmi szabályozások során határozottabban vegye figyelembe az európai borágazat világpiaci vezető pozícióját.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/35

1.1

Az EMVA-rendelet két cikkének módosítására tett javaslat az EGSZB véleménye szerint a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi tervről szóló európai tanácsi határozat logikus következménye. Egy adott tagállam gazdasági erejének árnyaltabb figyelembevétele célszerű a kohéziós alapokból folyósított juttatások esetében. Portugália mentesítése a társfinanszírozási kötelezettség alól az adott helyzetben elfogadható.

1.2

Az EGSZB a bizottsági javaslat meglétét arra is felhasználja, hogy az EMVA-eszközök Európai Tanács által elhatározott csökkentését, valamint a néhány tagállam esetében a vidékfejlesztésre rendelkezésre álló eszközök nagyságára és módozatára vonatkozóan elfogadott külön szabályozásokat alaposan átgondolja.

2.1.1

2005 decemberében, hónapokig tartó tárgyalások után, az EU állam- és kormányfői megállapodtak az EU 2007–2013 közötti időszakra szóló pénzügyi keretében. A 2006. június 14-én az Európai Parlament, a Tanács, valamint az Európai Bizottság között kötött intézményközi megállapodás keretében megvalósított kompromisszum az egyes tételek finanszírozásán kívül egy sor egyéb szabályozást is tartalmazott.

2.2.1

A fenti megállapodások némelyike a vidékfejlesztésre vonatkozik, amelyet a 2005. szeptember 20-án elfogadott, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK rendelet részletez.

2.2.2

Az Európai Bizottság javaslata értelmében a 2005. decemberben kötött megállapodásokat be kell illeszteni az 1698/2005/EK rendeletbe (EMVA-rendelet). A jelen európai bizottsági tervezet tárgyát tehát az EMVA-rendelet módosítása képezi, amely azt a célt szolgálja, hogy az EMVA-rendeletnek a 2005. decemberi pénzügyi megállapodással eddig ellentmondásban álló szövegrészeit a pénzügyi megállapodás szövegezéséhez igazítsák.

3.1.1

Az Európai Bizottság a jelen tervezettel a 2007–2013 közötti időszakra szóló pénzügyi tervről szóló 2005. december 19-i tanácsi határozat és az EMVA-rendelet között kívánja megteremteni az összhangot. Ehhez az EMVA-rendelet két cikkének módosítása szükséges. A tervezett módosítások a 69. cikkre ((6) bekezdés), valamint a 70. cikkre vonatkoznak.

3.2.1

A jelenlegi EMVA-rendelet a kohézió ösztönzését célzó alapokból (ideértve az EMVA-eszközöket is) egy adott tagállam számára folyósítható éves juttatások teljes összegét az adott tagállam GDP-jének legfeljebb 4 %-ában határozza meg (EMVA-rendelet, 69. cikk (6) bekezdés). A 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi tervről szóló tanácsi határozat értelmében (40. pont) a kohéziót ösztönző alapokból folyósítható éves juttatások teljes összegét az egy főre jutó átlagos GNI-től (bruttó nemzeti jövedelem) függően a GDP 3,2398 %-a és 3,7893 %-a közötti értékekre korlátozzák.

3.3.1

A 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi tervről szóló tanácsi határozat e tekintetben további technikai szabályokat határoz meg. Így az átutalás maximális mértéke a GDP 0,09 százalékpontjával kell, hogy csökkenjen a 2001–2003 közötti időszakra vonatkozó, egy főre jutó GNI értéknek az EU 25 átlagértékéhez viszonyított minden 5 százalékpontos növekedése esetén.

3.3.2

Ezenkívül 2010-re felülvizsgálatot irányoznak elő. Ha ennek során megállapításra kerül, hogy valamely tagállam 2007–2009 közötti időszakra vonatkozó kumulált GDP-je +/– 5 %-nál nagyobb mértékben tért el a becsült kumulált GDP-től, az adott tagállam számára a szóban forgó időszakban felhasználható összegek ennek megfelelően kiigazításra kerülnek. Kiigazításokat azonban csak egy bizonyos felső értékhatárig eszközölnek, amely – az előjeltől függetlenül – nem haladhatja meg a 3 milliárd eurót.

3.3.3

Ezen túlmenően a határozat rögzíti a lengyel złoty értékének megfelelő figyelembevételére vonatkozó szabályokat.

3.4.1

Az EMVA-rendelet a 70. cikkben rögzíti, hogy az EMVA eszközei csak támogatás formájában nyújthatók, valamint hogy a nemzeti társfinanszírozás (különböző mértékben) kötelező. A 2005. decemberi pénzügyi megállapodás azonban Portugália számára a vidékfejlesztés keretében egy 320 millió eurós összeget különít el, amely mentesül a nemzeti társfinanszírozási követelmény hatálya alól (63. pont). Az Európai Bizottság javaslata szerint ezt a megállapodást kell beilleszteni az EMVA-rendelet jelenleg hatályos 70. cikkébe. Említett cikk (4) bekezdése a legkülső területek, valamint a kisebb égei-tengeri szigetek vonatkozásában eltérést állapít meg, amely szerint az EMVA hozzájárulása itt 85 %-ra emelhető. Ugyanebben a bekezdésben kell most annak az eltérésnek helyet kapnia, amely szerint Portugália 320 millió eurós összeghatárig mentesül az EMVA-eszközök társfinanszírozási kötelezettsége alól.

4.1.1

Az EGSZB kiemeli, hogy kétségbevonhatatlanul szükséges a jogalapok koherenciája. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK rendelet módosításáról szóló európai bizottsági javaslat a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi tervről szóló tanácsi határozat logikus következménye. Az európai bizottsági javaslat tartalmi megfogalmazásai megfelelnek a Tanács 2005. decemberben hozott határozatainak, és következetesen illeszkednek az EMVA-rendelet szerkezetébe.

4.2.1

A rendeletjavaslat lehetővé teszi az Európai Parlament, az Európai Bizottság, valamint a Régiók Bizottsága és az EGSZB számára, hogy tartalmilag is kifejtsék véleményüket a pénzügyi tervről szóló tanácsi határozatokkal kapcsolatban, amennyiben ezeket az intézményközi megállapodás már eleve nem foglalja magában.

4.3.1

Az EGSZB mindig is síkra szállt a kohézió céljai mellett, amely az EU-n belül a gazdasági és társadalmi kohézió erősítését, valamint a régiók közötti fejlődésbeli különbségek csökkentését szolgálja. A kohéziós politika fontos elemeként szolgáló konvergencia-célkitűzés szerint a növekedésösztönző feltételek és tényezők elősegítése által a legkevésbé fejlett tagállamok és régiók közelednek az EU-s átlaghoz.

4.3.2

Az EGSZB utal arra, hogy a kohéziós politika alapok révén (Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), Európai Szociális Alap (ESZA), Kohéziós Alap) valósul meg, amelyekhez való hozzáférést a régió adott gazdasági ereje és helyzete határozza meg. Az EU-s átlag 75 %-ánál alacsonyabb regionális GDP-t felmutató régiók a konvergencia-célkitűzés alapján támogatásra jogosultak, míg az összes egyéb régió a „regionális versenyképesség” és a „foglalkoztatás” keretében támogatható. A 25 EU-tagországból 18 tagállam 86 régiója számít konvergencia-régiónak. A tízből kilenc új EU-tagállamban (Ciprus kivételével), illetve Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Portugáliában, Belgiumban, Ausztriában, Görögországban és Olaszországban is találhatók konvergencia-régiók.

4.3.3

Az EGSZB üdvözli a kohéziós eszközök felső értékhatárának kiszámításakor az egyes tagállamok gazdasági erejét megkülönböztetetten figyelembe vevő szabályozást. Az általános, 4 %-ra történő korlátozás helyett alkalmazott árnyaltabb megközelítés megfelel a konvergencia alapgondolatának, illetve a támogatás módozatának, amely a legkevésbé fejlettebb tagállamoknak viszonylag több pénzeszközt bocsát rendelkezésére. Így ésszerű a felső értékhatárnak az adott ország gazdasági erejétől függő meghatározása.

4.4.1

Az EGSZB nézete szerint a közös agrárpolitika „második pillére”, a vidékfejlesztés támogatása rendkívül fontos politikai terület, amely az utóbbi években joggal nyert egyre nagyobb jelentőséget és a jövőben még fontosabbá kell válnia. Bár ezt az Európai Bizottság és a tagállamok kijelentései is visszhangozzák, az említett politikai szándéknyilatkozatok semmiképp sem csapódnak le a „második pillér” megfelelő mértékű finanszírozásában a 2007–2013 közötti finanszírozási időszakot illetően. Az EGSZB ezt rendkívül kritikusan szemléli, és a megfelelő helyen foglalkozni kíván a problémával.

4.4.2

A 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi tervről folytatott tárgyalások során több állam külön szabályozásokat harcolt ki magának a vidékfejlesztésre rendelkezésre álló eszközök nagyságát és módozatát illetően. Az összesen a vidékfejlesztés céljaira rendelkezésre álló 69,75 milliárd euróból 4,07 milliárd eurót nyolc ország számára különítettek el. Ebből Ausztria 1,35 milliárd eurót, Svédország 820 millió eurót, Írország és Olaszország egyenként 500 millió eurót, Finnország 460 millió eurót, Portugália 320 millió eurót, Franciaország 100 millió eurót és Luxemburg 20 millió eurót kapott. Az EGSZB tudomásul veszi, hogy a pénzügyi eszközök nem előirányzott kiutalása politikai engedményt jelent, amely azonban az elkötelezettség mértékét és a vidékfejlesztés fontosságát is kifejezésre juttatja ezekben az államokban. A tárgyalások keretében történő, ilyen nagyságrendű rendkívüli eszközkiutalás alapvető problematikáján túl az EGSZB a különböző eszközfinanszírozások és az egyes tagállamok különböző mértékű kötelezettségvállalása miatt a vidékfejlesztési politika szétforgácsolódásának veszélyét látja.

4.4.3

Portugália nehéz helyzetének ismeretében, amelyet már a portugál mezőgazdaság helyzetéről szóló európai bizottsági jelentés (COM (2003) 359 final, 2003.6.19.) is részletezett, az EGSZB elfogadja a Tanács megállapodását, amely értelmében Portugália mentesül a 320 millió eurós összegű tárfinanszírozási kötelezettség alól. A vidékfejlesztés támogatására elkülönített eszközök társfinanszírozásának elve helyes, azonban nem alkalmazandó dogmaként. Az EGSZB az egyes esetekben a jövőben is kritikusan foglalkozik majd a társfinanszírozás és az ez alóli kivételek mértékével, illetve módozatával.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/37

1.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló rendelet 25. cikkének módosítására tett javaslatát, amely a rendelet végrehajtásához szükséges intézkedések elfogadása során a bizottsági eljárás követését irányozza elő.

1.2

Az EGSZB egyetért a (3) és (4) pontnak a 25. cikkbe történő beillesztésével, mivel ezek egy új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás alkalmazását irányozzák elő az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló rendelet nem alapvető fontosságú elemeinek módosítására irányuló általános hatályú intézkedések tekintetében. Ez a módosítás szükséges az előirányzott eljárás tökéletesítése érdekében.

1.3

Az EGSZB támogatja az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás alkalmazását az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló rendelet megfelelő cikkeinek esetében, mivel az új eljárás világosabb és hatékonyabb, mint a korábbiakban alkalmazott.

1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy haladéktalanul végre kell hajtani az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló rendeletet, amely az élelmiszerek feliratozásában, megjelenítésében és reklámozásában használt, azok tápértékére és egészségességére utaló állításokra terjed ki. Ebben az összefüggésben az EGSZB hangsúlyozza, hogy mennyire fontos annak biztosítása, hogy a rendelet bizonyos cikkeire alkalmazott új szabályozási eljárás ne vezessen túl hosszadalmas eljárásokhoz, melyek akadályoznák a rendelet hatékony és kellő időben történő végrehajtását.

1.5

Az EGSZB megállapítja és úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak a jövőben foglalkoznia kellene a szabályozási keret egyszerűsítésének kérdésével az élelmiszerbiztonság és a fogyasztóvédelem tekintetében. Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak az élelmiszerek címkézésére vonatkozó közösségi jog felülvizsgálatára és frissítésére irányuló szándékát (1), hangsúlyozva egyúttal a címkézésre vonatkozó jelenlegi rendelkezések egyszerűsítésének és pontosításának jelentőségét a jobb szabályozás kontextusában.

1.6

Az EGSZB üdvözli egy olyan közösségi szabályozási keret bevezetését, amely mind a fogyasztóvédelem érdekeit szolgálja, mind pedig ösztönzi a belső piac harmonizációját és hatékony működését.

2.1

A Tanács felkérte az EGSZB-t, hogy dolgozzon ki véleményt az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló …/…/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (2) módosítására tett javaslatról, e rendeletnek a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló 1999/468/EK határozat (komitológiáról szóló határozat) módosításáról szóló új, 2006/512/EK tanácsi határozattal való összehangolása érdekében. A 2006/512/EK tanácsi határozat új bizottsági eljárást vezetett be (ez az ún. ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás) az 1999/468/EK határozat módosításaként, mivel ez utóbbi az említett hatáskörök gyakorlására csak korlátozott számú eljárásról rendelkezett.

2.2

Az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló rendelet, amely az élelmiszerek feliratozásában, megjelenítésében és reklámozásában használt, azok tápértékére és egészségességére utaló állításokra terjed ki, minden olyan esetben, amikor az Európai Bizottságra végrehajtási hatásköröket ruháznak, a szabályozási bizottsági eljárásra hivatkozik, ezért azt szükség szerint hozzá kell igazítani az 1999/468/EK tanácsi határozat keretében létrehozott új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljáráshoz.

3.1

Az EGSZB lényegében üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, mely szerint az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás kerül alkalmazásra az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló rendelet nem alapvető fontosságú elemeinek módosítására irányuló általános hatályú intézkedések elfogadásakor.

3.2

Az EGSZB úgy véli, hogy a rendelet elfogadása egy olyan időszakban történik, amikor a táplálkozási és egészségügyi problémákra irányuló figyelem szükségessé teszi a fogyasztók pontos és lényegi tájékoztatását. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a rendelet sikere a fogyasztóvédelem magas színvonalának megőrzésén és egyidejűleg a fogyasztó választási lehetőségeinek javításán múlik, biztosítva a hazai vagy importált termékek biztonságát, valamint pontos és egyértelmű feliratozását.

3.3

Az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló rendelet kiegészíti a 2000/13/EK irányelv általános rendelkezéseit, amely megtiltja minden olyan információ használatát, amely a fogyasztókat félrevezetheti, illetve a termékeknek gyógyhatást tulajdoníthat, és specifikus rendelkezéseket állapít meg a tápanyag-összetételre és az egészségre vonatkozó állítások használatára vonatkozóan. Az EGSZB úgy véli, hogy ez a rendelet jelenleg rendkívül fontos, és haladéktalanul végre kell hajtani, tekintettel az egészséges életmód és a táplálkozás közötti kapcsolatra irányuló egyre fokozódó általános figyelemre, valamint az olyan információk meglétének szükségességére, melyek abban segítik a fogyasztókat, hogy „egészségesen válasszanak”.

3.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a szabályozási kereten túlmenően az Európai Bizottságnak információs kampányokat kellene folytatnia az egészségről és a táplálkozásról közegészségügyi programjának keretében.

4.1

Az EGSZB úgy véli, hogy a rendelet 25. cikkének az együttdöntési eljárás alapján elfogadott alapvető jogi aktus nem alapvető fontosságú elemeinek módosítására irányuló általános hatályú intézkedések elfogadásakor követendő bizottsági eljárást rögzítő módosításai kulcsfontosságúak.

4.2

Úgy véli továbbá, hogy a 25. cikk új pontjai lényegibb és részletesebb hivatkozásként szolgálnak az 1999/468/EK tanácsi határozat megfelelő cikkeihez, és hatékonnyá teszik az eljárást, erősítve a szabályozó bizottság végrehajtó hatásköreit. Konkrétan az új pontok egyértelműbben meghatározzák az Európai Bizottságra ruházott hatásköröket, valamint kiemelik az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az intézkedések elfogadásuk előtti ellenőrzésében betöltött szerepét.

4.3

Az EGSZB egyetért a (3) és (4) pontnak a 25. cikkbe történő beillesztésével, melyek az eljárások új kategóriáját vezetik be az Európai Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozóan. Ez lehetővé teszi a Parlament és a Tanács számára, hogy fellépjenek az olyan intézkedéstervezetek elfogadása ellen, melyek meghaladják az Európai Bizottság végrehajtó hatásköreit, illetve nem veszik kellően figyelembe a szubszidiaritás és arányosság elvét.

4.4

Az EGSZB – indokolt, illetve különleges esetekben – egyetért az eljárásra megállapított rendes határidők lerövidítésének, illetve meghosszabbításának lehetőségével (ahogy azt a 2006/512/EK határozat által módosított 1999/468/EK határozat 5(a) cikke rögzíti).

4.5

Az EGSZB támogatja a rendelet annak érdekében történő módosítását, hogy az új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást alkalmazzák a rendelet olyan cikkeinek tekintetében, melyek a komitológiáról szóló határozat (1999/468/EK tanácsi határozat) 5. cikkének (szabályozási eljárás) hatálya alá eső intézkedéseket tesznek szükségessé.

4.5.1

Az EGSZB kedvezőnek és hatékonynak ítéli meg a javasolt változtatást, mivel az az új, ellenőrzéssel történő bizottsági eljárást alkalmazza a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások általános használati feltételeinek meghatározásakor.

4.5.2

Az EGSZB úgy véli, hogy az említett változtatás hozzájárul majd annak biztosításához, hogy a fogyasztóvédelem magas színvonalát megőrizzék a rendelet végrehajtása során, különösképp az olyan specifikus tápanyag-összetételre vonatkozó profilok létrehozásakor, melyeknek az élelmiszerek, illetve az élelmiszerek bizonyos kategóriái meg kell, hogy feleljenek a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások feltüntethetőségének érdekében.

4.5.3

Az EGSZB hangsúlyozza a fogyasztói csoportokkal és élelmiszeripari vállalkozókkal, illetve ezek képviselőivel folyatott konzultáció jelentőségét a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások használati feltételeinek kidolgozásakor és frissítésekor, valamint az engedélyezett állítások jegyzékét tartalmazó melléklet módosítása során.

4.6

Az EGSZB javasolja, hogy az Európai Bizottság a jövőben mérlegelje a tápanyag-összetételre vonatkozó, egészségügyi kérdésekkel kapcsolatos állítások tudományos alapjának elfogadására, illetve jóváhagyására irányuló eljárás egyszerűsítését (3). Ezenkívül az EGSZB úgy véli, hogy a szabályozási keret egyszerűsítésére az élelmiszerbiztonság és a fogyasztóvédelem terén is szükség van.

4.7

Hangsúlyozza, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló rendeletnek pragmatikusnak kell lennie, és aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az állítások dokumentációjára vonatkozó egyes rendelkezések talán szükségtelenül bonyolultak. Az EGSZB úgy gondolja, hogy fontos megteremteni az egyensúlyt a fogyasztók több, tudományosan megalapozott és egyértelmű információ iránti igénye és az élelmiszeriparnak az olyan élelmiszerek fejlesztésére és forgalmazására irányuló lehetőségei között, melyek a fogyasztó számára hasznos és fontos tulajdonságokkal bírnak.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/40

1.1

Az EGSZB hasznosnak tartja, hogy a rendeletbe bekerül az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás. Az EGSZB az Európai Bizottsághoz hasonlóan fontosnak tartja a közösségi jog egyszerűbbé és áttekinthetőbbé tételét.

2.1

E javaslat célja, hogy a vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történő hozzáadásáról szóló …/…./EK európai parlamenti és tanácsi rendeletbe az ellenőrzéssel történő bizottsági szabályozási eljárásra vonatkozó hivatkozást vezessen be minden olyan esetben, amikor a 2006/512/EK tanácsi határozattal módosított, a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 199/468/EK tanácsi határozat 2. cikkének értelmében az Európai Bizottság kvázi jogalkotási rendelkezések meghozatalára jogosult.

2.2

A módosításra az új komitológiai eljárás bevezetése miatt van szükség. Ez az új eljárás az ellenőrzéssel történő szabályozási eljárás.

2.3

A javaslat kizárólag a rendeletnek a komitológiai határozattal való összehangolásához szükséges módosításokat tartalmazza.

3.1

Az EGSZB hasznosnak tartja, hogy a rendeletbe bekerül az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás. Az EGSZB az Európai Bizottsághoz hasonlóan fontosnak tartja a közösségi jog egyszerűbbé és áttekinthetőbbé tételét.

3.2

Az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás hatékonyabbá teszi a rendelet nem alapvető fontosságú elemeinek módosítását, beleértve néhány ilyen elem törlését, vagy új, nem alapvető fontosságú elemek beillesztéssel történő kiegészítését is.

3.3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történő hozzáadásáról 2004 márciusában elfogadott egy véleményt, a jelen módosítási javaslat, tekintve annak egységesítő jellegét, nem igényel új véleményt a témában.

3.4

Az ellenőrzéssel történő szabályozási eljárásban megfogalmazott új szabályokat 2006. július 23-a óta alkalmazni kell.

3.5

Megvannak a biztosítékok arra, hogy az új rendelet nem tartalmaz majd lényegi változtatásokat, mindössze a közösségi jog világossá és áttekinthetővé tételét szolgálja. Az EGSZB teljes támogatását adja a célkitűzéshez és ezen biztosítékoknak tudatában üdvözli a javaslatot.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/41

1.1

Az EGSZB elismeri, hogy szükség van a közösségi banántermelők támogatási rendszerének reformjára, ennélfogva örömmel fogadja az Európai Bizottság javaslatát. Úgy véli azonban, hogy az új, 2006. január 1-jén hatályba lépett egységtarifás rendszernek – amelyet a javaslat nem vesz kellően figyelembe – a termelők bevételeire gyakorolt hatását még korai lenne kiértékelni.

1.2

Az EGSZB a következő módosítást javasolja a rendelettervezet ötödik preambulumbekezdésére:

„Az Unió legkülső régiói részére egyedi mezőgazdasági intézkedések megállapításáról szóló, 2006. január 30-i 247/2006/EK tanácsi rendelet III. címe a legkülső régiók helyi mezőgazdasági termelésének támogatása érdekében egyedi intézkedéseket tartalmazó közösségi támogatási rendszerről rendelkezik. Előírja, hogy legkésőbb 2009. december 31-ig felül kell vizsgálni a rendszert. Amennyiben a legkülső régiókban jelentősen változnának az életminőséget befolyásoló gazdasági feltételek, a Bizottság előrehozza a jelentés elkészítését. A közösségi banántermelők igen sajátos helyzetének figyelembevétele érdekében azonban az Európai Bizottságnak még ezt megelőzően egyedi jelentést kell előterjesztenie, ha a termelők bevétele a behozatali rendszer módosításainak következtében csökken. Ez az eszköz tűnik a legalkalmasabbnak az érintett régiók banántermesztésének támogatására, mivel rugalmasságot biztosít, és a támogatási mechanizmusok decentralizálására ad lehetőséget. A banántámogatásnak más támogatási programokba való integrálása révén javulna e régióban a mezőgazdasági termelés támogatási stratégiájának koherenciája.”

1.3

Az EGSZB azt javasolja, hogy a 3. cikk (2) bekezdése egy új, 1. számú albekezdéssel egészítse ki a 247/2006/EK rendelet 28. cikkének (3) bekezdését:

„Amennyiben a banántermelők gazdasági körülményei a behozatali rendszer módosításának következtében rosszabbodnának, az Európai Bizottságnak 2009. december 31-ét megelőzően egyedi jelentést kell előterjesztenie, adott esetben a szükséges javaslatok kíséretében.”

1.4

Az EGSZB a 247/2006/EK rendelet 30. cikkének az alábbi bekezdéssel történő kiegészítését javasolja:

„Az Európai Bizottság felhatalmazhatja a tagállamokat arra, hogy támogatási programjaikban a banántermelők részére külön előlegfizetési rendszert alkalmazzanak”.

2.1

A banántermelői ágazat igen sajátos jellegű, ezért is van saját közös piacszervezési rendszere. A legfőbb sajátosságai: a közösségi termelés zöme a legkülső régiókban folyik, ezek a térségek pedig – amint azt a Szerződés 299. cikkének (2) bekezdése is elismeri – számos egyedi nehézséggel küszködnek, termelésük a Közösség piacának csupán 16 %-át teszi ki; továbbá a világ banánpiaca gyakorlatilag oligopóliumnak tekinthető, mivel az értékesítés öt fő cég kezében van.

2.2

Az Európai Bizottságnak ez a javaslata – amelyet hosszas külső és belső konzultáció után fogadott el – a közösségi banántermelés jelenlegi támogatási rendszerének gyökeres megváltozását vonja maga után. A belső támogatás jelenlegi rendszere a kompenzációs kifizetések elvén alapul, és a támogatási összeg évről évre, a banánárak szintjétől függően változik. Ezt a rendszert nemzeti költségvetési keretekre osztott segély fogja felváltani, amely egyrészt a legkülső régiókra vonatkozó Posei-programnak, másrészt az egyéb termelési területek egységes fizetési rendszerének is része lesz.

2.3

A javaslat három közösségi rendelet reformját vonja maga után:

2.3.1

A banánpiac közös szervezéséről szóló 404/93/EGK rendelet. Törlésre kerül a II. cím (termelői szervezetek és koncentrációs mechanizmusok), a III. cím (kompenzációs támogatási rendszer, működési programok, egyszeri kiirtási támogatás), valamint a IV. és V. cím számos cikke, amelyek a vámkontingensek rendszeréről a kizárólag tarifa-alapú behozatali rendszerre való áttérés miatt válnak elavulttá. Az V. cím egyes cikkei módosulnak: a Banánpiaci Irányítóbizottság megszűnik (helyette ezentúl a Gyümölcs- és Zöldségpiaci Irányítóbizottságra kell hivatkozni), valamint a 404/93/EGK rendeletben előírt éves jelentésételi kötelezettséggel sem kell számolni.

2.3.2

A közös agrárpolitika reformjáról szóló 1782/2003/EK rendelet. Az ide vonatkozó cikkek úgy módosulnak, hogy a nem a legkülső régiókban termesztett banán az egységes kifizetési rendszer hatálya alá tartozzon. Ennek érdekében a nemzeti felső határ Görögország esetében kb. 1,1 millió, Portugália esetében kb. 0,1 millió, Ciprus esetében pedig kb. 3,4 millió euróval emelkedik. Ezek a tagállamok határozzák meg a referenciaösszeget és az egységes támogatási rendszer értelmében támogatásra jogosult hektárszámot a 2000–2005 közötti reprezentatív időszak alapján.

2.3.3

A „Posei”-országokból származó mezőgazdasági terményekről szóló 247/2006/EK rendelet. A Posei-programok költségvetési kerete 278,8 millió euróval nő: a Poseican 141,1 millió, a Poseidom 129,1 millió, a Poseima pedig 8,6 millió euró többletforrásból gazdálkodhat.

2.4

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottság e javaslatával bizonyos fokig megfeledkezik a közösségi banántermelési ágazat iránti felelősségéről, mivel a javaslat gyakorlatilag kiüresíti a banánpiac közös szervezését, a termény pénzügyi támogatását pedig a Posei-programok általános költségvetési keretébe utalja, amelynek viszont nincs külön előirányzata a banán számára.

2.5

Az EGSZB örömmel fogadja az Európai Bizottság részéről a rögzített nemzeti költségvetési keretek rendszerének létrehozására irányuló javaslatot, aggódik azonban amiatt, hogy az így keletkező keret összességében nem lesz elegendő abban az esetben, ha az új behozatali rendszer okozta megnövekedett piaci liberalizáció, valamint a jelenleg folyó nemzetközi kereskedelmi tárgyalások után várható piaci áramlatok következtében a közösségi árak jelentősen lezuhannak.

3.1

Az Európai Bizottságnak más módot kellene találnia a banántermelői szervezetek közösségi keretének fenntartására, mivel az európai banántermelési ágazat nagyon elaprózódott. Többnyire ugyanis olyan kistermelők alkotják, akiknek erős versennyel szembenézve kell terményeiket értékesíteni a piacon, ezért az ellátást nagy mennyiségben kell egy helyre összpontosítaniuk. Az EGSZB úgy véli, hogy a termelői szervezetek közösségi keretét a 404/93/EGK rendelet II. címében foglalt számos rendelkezés, konkrétan az 5., a 8. és a 9. cikk megtartása mellett is fenn lehetne tartani.

3.2

A banán igen intenzív – egész éven át tartó – gondozást igénylő termény. Ez folyamatos kiadásokkal jár, különösen ami az ehhez szükséges kemény munkát és az öntözést illeti. A jelenlegi keret ezért alakított ki előlegfizetési rendszert, és azt meg is kellene tartani.

3.3

Az Európai Bizottság javaslatának részletesebben ki kellene térnie annak a jelentésnek a tartalmára, amely a megfelelő intézkedések alapját képezi majd, ha az új behozatali rendszer a termelőknek bevételkiesést okoz.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/43

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli az 1408/71/EGK rendelet módosítására irányuló javaslatot, és reméli, hogy ez egyike az utolsó módosításoknak – sőt, talán az utolsó –, amelyekről véleményt kell kidolgoznia. Ez azt jelentené, hogy a 883/2004/EK rendelet teljes mértékben hatályba lép, mivel az Európai Parlament és a Tanács jóváhagyta az 574/72/EGK rendelet helyébe lépő új végrehajtási rendeletet.

1.2

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ezért az új rendelettel kapcsolatos eljárás egyszerűsítésére kéri a tagállamokat és a Parlamentet, hogy az hatékonyabb legyen, mint a 883/2004/EK rendelet elfogadásával kapcsolatos eljárás. Ennél jobban nem is járulhatnának hozzá az uniós intézmények a munkavállalók mobilitásának európai évéhez.

2.1

A szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK és 574/72/EGK tanácsi rendeleteket jóváhagyásuk óta számos alkalommal módosították, hogy kövessék a tagállamok jogszabályaiban bekövetkezett változásokat és a Bíróság szociális biztonságra vonatkozó különböző ítéleteit.

2.2

Ezek a módosítások garantálják, hogy a szociális biztonsági rendszerek összehangolása uniós szinten naprakész legyen, és így az EU határain belül mozgó európai polgárok szociális biztonságra vonatkozó jogai ne sérüljenek, amikor élnek az Unión belüli szabad mozgás és tartózkodás alapvető jogával.

2.3

Az uniós tagállamok szociális biztonsági rendszereinek összehangolását legjelentősebb mértékben az Európai Parlament és a Tanács 883/2004/EK rendelete módosította (1). Ez a rendelet, amely az 1408/71. sz. rendelet helyébe lép, azonban még nem lépett életbe, mivel a jelenlegi 574/72. sz. rendelet helyébe lépő rendelet még jóváhagyásra vár. A 883/2004. sz. rendelet (2) végrehajtási rendelkezéseire vonatkozó rendeletjavaslattal kapcsolatos jogi eljárás már megkezdődött, és az EGSZB nemrég elfogadta az említett javaslatról szóló véleményét (3).

2.4

A szociális biztonsági rendszerek összehangolásáról szóló rendelettel kapcsolatban az EGSZB az Európai Bizottság által előterjesztett javaslatról is véleményt alkotott (4).

3.1

Az EGSZB-hez véleményezésre eljuttatott javaslat az 1408/71. sz. rendelet mellékleteinek naprakésszé tételére törekszik annak érdekében, hogy a rendelet tartalmazza az egyes országok szociális biztonsággal kapcsolatos nemzeti jogszabályaiban bekövetkezett változásokat, és így megkönnyítse a szociális biztonsági rendszerek összehangolására vonatkozó uniós jogszabályok alkalmazását.

3.2

Az Európai Bizottság által benyújtott szöveg nem javasolja az 574/72. sz. rendelet módosítását.

3.3

A munkadokumentum egyszerűsítése érdekében a javasolt módosításokat – eltérő jellegük miatt – a „Részletes megjegyzések” pontjaiban tárgyaljuk.

4.1

Az EGSZB összességében üdvözli a javaslatot, mivel a változások abból adódnak, hogy az egyes tagállamok módosítani kívánják jogszabályaikat. Az uniós szociális biztonsági rendszerek összehangolásának bármilyen változtatását mindig kedvezően fogadjuk, ha előnyökkel jár az EU polgárai számára, továbbá egyszerűsíti és javítja kapcsolataikat a jogaik védelméért felelős különböző hatóságokkal.

4.2

Jóllehet a 883/2004. sz. rendelet végrehajtási rendelkezésének jóváhagyási folyamata megkezdődött, az EGSZB úgy véli, hogy az 1408/71 és 574/72 rendeletek más részleges módosításairól kidolgozott véleményében (amelyet az EGSZB 2005. szeptember 28–29-i plenáris ülésén fogadott el) (5) szereplő általános megjegyzések továbbra is érvényesek, ezért tekintetbe kell venni őket. Ezek a megjegyzések jelenleg is teljes mértékben relevánsak.

4.3

A véleményezésre megkapott módosításjavaslat címe: „Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK tanácsi rendelet és az 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 574/72/EGK tanácsi rendelet módosításáról”.

4.4

A javaslat 1. cikke kifejti, hogy az 1408/71. sz. rendelet bizonyos mellékletei módosulnak, de az 574/72. sz. rendeletre nem történik utalás. Ezért azt javasoljuk, hogy a javaslat címe kerüljön összhangba a javaslat tartalmával, és ne szerepeljen benne az 574/72. sz. rendeletre történő utalás.

5.1

A javaslat 1. cikke az 1408/71. sz. rendelet I., IIa, III., IV. és VI. mellékleteit módosítja.

5.2

A szociális biztonságra, illetve a járulékokra vonatkozó svéd törvényekben bekövetkezett változások figyelembevétele érdekében módosítások történtek az I. melléklet I. szakaszában, amely meghatározza a „munkavállalók” és az „önálló vállalkozók” fogalmakat.

5.3

Az egészségbiztosításról szóló új hollandiai törvény miatt létrejött változások következtében módosul az I. melléklet II. szakasza, amely a rendelet személyes dimenziójáról, azaz a „családtag” fogalmának meghatározásáról szól. Ebben az esetben a házastárs, a bejegyzett élettárs és a 18 évnél fiatalabb gyermek számít családtagnak.

5.4

Mivel Litvániában és Szlovákiában több változás is történt a szociális nyugdíjakra vonatkozó jogszabályokban, a nem járulékalapú különleges ellátásokra vonatkozó IIa melléklet is módosul. Litvánia esetében a melléklet a nemzeti jogszabályok változásainak figyelembevétele érdekében módosul, Szlovákia esetében pedig a jogszabályok kiigazításra kerülnek, és segélyt csak az erre már korábban is jogosultak kapnak.

5.5

Módosul a III. melléklet A része, amely a szociális biztonsági egyezmények továbbra is alkalmazandó rendelkezéseivel foglalkozik: törlik belőle az Olaszország és Hollandia közötti általános egyezményre utaló 187. pontot.

5.6

Módosul a IV. mellékletnek a rendelet 37. cikkének (1) bekezdésében szereplő jogszabályokkal foglalkozó A része, amelyek értelmében a rokkantsági ellátások összege független a biztosítási időszakok hosszától. Az A rész Szlovák Köztársasággal foglalkozó része is módosul, a nemzeti jogszabályok változása nyomán.

5.7

A spanyolországi jogszabályok változásai nyomán módosul a IV. mellékletnek az önálló vállalkozókra vonatkozó különleges rendszerekkel foglalkozó B része, akikre a más tagállamban teljesített biztosítási időszakok összevonásáról szóló különleges rendelkezések vonatkoznak.

5.8

Szlovákiával és Svédországgal kapcsolatban módosul a IV. melléklet C része. Ez a melléklet azokat az eseteket taglalja, amelyekben el lehet tekinteni az ellátások kétszeri kiszámításától, mivel az eredmény ugyanaz lenne. Szlovákiával kapcsolatban a módosítás a túlélő hozzátartozó nyugdíját említi, Svédország esetében pedig az országban töltött tartózkodási idő hosszától függő nyugdíjminimum kiszámítását.

5.9

A svédországi jogszabályok változása miatt módosul a IV. melléklet D része, amely a két vagy több tagállam jogszabályai alapján járó ellátásokat és az azonos típusú ellátások összevonásáról szóló megállapodásokat sorolja fel. Továbbá kiegészítik a Finnország és Luxemburg közötti kétoldalú megállapodással.

5.10

A VI. melléklet is módosul, amely különleges eljárásokat ismertet bizonyos tagállamok jogszabályainak alkalmazására. A következő tagállamokra vonatkozó pontok módosulnak:

5.11

Az 1408/71. sz. rendelethez csatolt mellékleteket érintő módosítások lényegében az egyes tagállamokban történt jogszabályi változások következményei. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság minden olyan változtatást üdvözöl, amely fejleszti az uniós polgárok ellátási rendszereit.

5.12

Arra azonban rá szeretnénk mutatni, hogy a szociális biztonsági rendszerek összehangolására irányuló rendelkezések egyszerűsítésének nem az a legjobb módja, ha számos mellékletet csatolnak az 1408/71. sz. és a 883/2004. sz. rendelethez, és különleges eseteket ismertetnek e rendeletekben. A 883/2004. sz. rendelet célja a fejlesztés és az egyszerűsítés volt, és az EGSZB álláspontja szerint a munkának ebben az irányban kellene tovább haladnia.

5.13

Az Európai Bizottság rendeletjavaslatot dolgozott ki a 883/2004. sz. rendelet módosítására a XI. melléklet tartalmának meghatározása céljából (6). Ez a melléklet megegyezik az 1408/71. sz. rendelet VI. mellékletével. Az EGSZB megjegyzi, hogy a két melléklet között eltérés van a „W. FINNORSZÁG” szakaszt illetően, amelyet e vélemény 4.10. pontja tárgyal.

5.14

Az 1408/71. sz. rendeletet módosító rendeletjavaslat mellékletének 6. c) 1. pontjában a következő olvasható: „...ha a munkavállaló másik tagállamban való foglalkoztatása okán […] biztosítási időszakkal rendelkezik...” A 883/2004. sz. rendeletet módosító rendeletjavaslat XI. mellékletének „W. FINNORSZÁG” szakasza ellenben azt mondja ki, hogy: „...ha a munkavállaló másik tagállamban való munkavállalása vagy önálló vállalkozói tevékenysége okán […] biztosítási időszakkal rendelkezik...”

5.15

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság álláspontja szerint mivel ugyanarról a helyzetről van szó, a megfogalmazásnak azonosnak kellene lennie, és a két szöveget összhangba kellene hozni egymással.

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/46

1.1

Az EGSZB kéri az Európai Bizottságot, hogy hirdesse meg az Önkéntesek Évét, majd mihamarabb tegyen közzé egy fehér könyvet az önkéntes tevékenységről és az aktív polgárságról Európában. Ezzel ki lehetne emelni a két jelenség közötti kölcsönhatásokat, és ki lehetne hangsúlyozni mértéküket és jelentőségüket. Mivel az önkéntes tevékenység jelentős része helyi szinten zajlik, a fehér könyvnek egy olyan stratégiához is hozzá kell járulnia, amellyel erősíteni lehet az önkéntes tevékenység európai dimenzióját, illetve támogatni az aktív európai polgárságot és az Európával való azonosulást.

1.2

A tagállamok kormányait arra kell ösztönözni, hogy dolgozzanak ki önkéntes tevékenységre vonatkozó nemzeti politikát és egy olyan stratégiát, amellyel az önkéntes tevékenység közvetlenül támogatható és elismerhető. Az önkéntes tevékenységre vonatkozó nemzeti politikának tartalmaznia kell azt is, milyen szerepet tölt be az infrastruktúra az önkéntes tevékenység vonatkozásában. Az EU ezen a területen meghatározhatja a kereteket és a tagállamok között elősegítheti a legjobb gyakorlatok átadásának fokozását.

1.3

Az összes tagállamban olyan jogi keretfeltételeket kell kidolgozni, amelyek az adott jogi vagy társadalmi státustól függetlenül rögzítik az önkéntes tevékenységhez való jogot. Egyenlő esélyeket kell biztosítani minden olyan személynek, aki önkéntes tevékenységet végez, beleértve a fogyatékosokat is. Egyes tagállamokban a jogi keretfeltételek még mindig útjában állnak az önkéntes tevékenység fejlődésének és ezzel az erőteljesebb társadalmi támogatottságnak. Sőt, a fejlődést olykor jogi előírások, például foglalkoztatási tilalmak vagy korlátozások gátolják. Ezeket felül kell vizsgálni, és az önkéntes tevékenységet olyan jogi kerettel kell támogatni, amely szabályozza a biztosítási kérdéseket és rendelkezik a költségtérítésről.

1.4

Az EGSZB véleménye szerint a kormányok mellett a többi érdekelt szereplőnek – a parlamenteknek, a regionális és helyi szerveknek, és a civil szervezeteknek – is fel kellene ismernie az önkéntes tevékenység jelentőségét és aktívan részt kell vállalnia támogatásában, kihangsúlyozva ezáltal az önkéntes tevékenység szerepét, és emelve társadalmi tekintélyét.

Az EGSZB szeretné továbbá nyomatékosan felhívni a Bizottság figyelmét a civil szervezetek meghatározó szerepére az önkéntes tevékenység szervezésében.

1.5

Az EGSZB ugyanakkor – az önkéntes tevékenységre való felkészítés támogatása érdekében – kívánatosnak tartja, hogy kiemeljük a civil társadalom és az iskola kapcsolatát. Az alapképzésben szükséges, hogy nagyobb teret kapjon a szociális érzékenység fejlesztésére irányuló pedagógiai tevékenység és a közérdekű társadalmi kérdések megoldásában való részvétel. Például a „társadalom és környezetvédelem évének” keretében választható módon gyakorlati tevékenységeket lehetne felajánlani a 15 évnél idősebb fiatalok részére, ezzel fontos és hasznos cselekvésre buzdítva őket. Különös figyelmet kell fordítani a gyermekek első önkéntes tevékenységével foglalkozó nem kormányzati szervezetekre.

1.6

Miközben az EU erőfeszítéseket tesz a formális és nem formális tanulás elismerésének ösztönzése érdekében – például az Europass, illetve a kulcskompetenciákról megfogalmazott ajánlás segítségével – nem lenne szabad megfeledkezni az önkéntes tevékenységeken keresztül megszerzett kompetenciák elismerésének nyomatékos hangsúlyozásáról sem. A Europass-Youth program végrehajtása hozzájárulna a fiatalok által végzett önkéntes tevékenységek elismeréséhez.

1.7

Az EGSZB ajánlja, hogy az összes tagállam, de maga az EU is dolgozzon ki egy önkéntes tevékenységre vonatkozó politikát, amely stratégiát és konkrét programokat tartalmaz az önkéntes tevékenység előmozdítására, célzott támogatási javaslatokat tesz és szól a nyilvánosság tudatosításáról, a civil társadalom és a vállalatok közötti partnerségek előmozdításáról, illetve támogatja az önkéntesek teljesítményének általános elismerését. Ide tartozik egy olyan megfelelő jogi keret is, amely támogatja az önkéntes tevékenységet. Az EU ezen a területen meghatározhatja a kereteket, gondolatébresztő ötletekkel szolgálhat és támogathatja a tagállamok legjobb gyakorlatainak átadását.

1.8

Európai szintű, megbízható és összevethető számadatokra van szükség az önkéntes tevékenység mértékéről, jelentőségéről és társadalmi-gazdasági értékéről. Fontos, hogy a felmérés alapját az önkéntes tevékenység egységes definíciója képezze. Ki kellene fejteni benne az önkéntesek szükségleteit és motivációit, valamint mindenekelőtt azokat az okokat is, amelyek az embereket visszatartják az önkéntes munkától. Európai szinten meg lehet találni a lehetőséget annak bemutatására, hogy az önkéntes tevékenység hogyan járul hozzá az egyes országok bevételéhez, és hogyan hat a társadalomra. Ebben az Eurostat összehangoló és kezdeményező szerepet játszhatna: az EU-tagállamok minden statisztikai hivatalának kellene rendelkeznie ilyen számadatokkal.

1.9

Az EGSZB javasolja, hogy erősödjön az EU finanszírozási rendszerének, politikájának és programjainak „önkéntesbarát” jellege. Ehhez az is szükséges, hogy legyen egy egész Európát átfogó infrastruktúra, mely támogatja az önkéntes tevékenységet. Jelenleg az Európai Unióban az önkéntes tevékenység támogatásának egyik forrása az 1996-ban alapított „Európai önkéntes szolgálat” (EVS), amelynek keretén belül napjainkig közel 40 000 (18–25 év közötti) fiatal került 31 európai és partnerországába 6 hónap és 1 év közötti időszakra.. Ugyanakkor más önkéntesek a fejlesztési segélyek terhére a fejlődő országokban vállalnak szolgálatot. Az EGSZB ezeket a forrásokat nem tartja elegendőnek, és azt szeretné elérni, hogy az EU aktívabb, következetesebb és koherensebb módon álljon hozzá az önkéntes tevékenységhez, mindenekelőtt tegye lehetővé, hogy az önkéntes programok Európa-szerte a népesség minden csoportja számára hozzáférhetők legyenek és ne csak a fiatalok hosszú távú önkéntes szolgálataira korlátozódjanak.

1.10

Az EGSZB üdvözölne egy, kifejezetten az idősebb korosztály által végzett önkéntes tevékenységre vonatkozó ajánlást is, amely magában foglalhatna például partnerséggel vagy tapasztalatcserével kapcsolatos kísérleti projekteket és egyike lehetne az első kezdeményezéseknek.

1.11

Ezen túlmenően az európai projektek keretében az önkéntes tevékenységet alapvetően a társfinanszírozással megegyezően kell kezelni. Az európai projektekre vonatkozó igénylőlapokat egyébként általánosan egyszerűbbé és kevésbé bürokratikussá kell tenni annak érdekében, hogy az önkéntes szervezetek egyáltalán képesek legyenek részt venni az európai projektekre kiírt pályázatokon.

1.12

Erősíteni kell a széles körű tájékoztatást, mert sajnos az információ sokszor nem jut el az érintettekhez. Ehhez minden lehetséges csatornát igénybe kell venni, létre lehetne hozni egy külön információs site-ot, melyre a már meglévő, önkéntes tevékenységgel foglalkozó, bármilyen honlapról egy kattintással rá lehetne menni. Az önkéntes szervezetek európai hálózatai ebben az összefüggésben különleges jelentőséggel bírnak. Ezek a hálózatok biztosítják a szervezetek közötti cserekapcsolatokat, a legjobb gyakorlat átadását, valamint azt, hogy az önkéntesek kérései és követelései eljussanak az uniós intézményekhez. Az önkéntes tevékenységet elősegítő infrastruktúra részeiként célzott támogatásban kell részesülniük.

1.13

Az Európai Unió nagymértékben hozzájárulhat az önkéntes tevékenység ösztönzéséhez és általános elismertségéhez, amennyiben támogatja december 5-ét, az önkénteseknek az ENSZ által kitűzött nemzetközi napját és ezen a napon méltatja és ünnepli az önkéntes tevékenységet. Az önkéntesek nemzetközi éve (2001) megmutatta, milyen fontosak a nyilvánosságra nagy hatást gyakoroló és államilag támogatott programok. Ha lenne az EGSZB által javasolt európai szinten meghirdetett Önkéntesek Éve, az hozzájárulna számtalan önkéntes helyi tevékenységének európai szintű méltatásához és további ösztönzéséhez és az önkéntesekben az európai összetartozás érzését válthatná ki.

1.14

Annak érdekében, hogy az önkéntesség jelentőségét a tagállamok fejlődése szempontjából jobban méltányolják, az EGSZB európai szintű charta elfogadását javasolja, amelyben rögzítik az önkéntes szervezetek szerepét, jogaikkal és kötelezettségeikkel egyetemben. A tagállamokban tevékenykedő önkéntes szervezetek pénzügyi helyzetének javítása érdekében az EGSZB javasolja, hogy a közösségi jogban teremtsék meg e szervezetek hozzáadottérték-adó alóli mentesítésének jogalapját. Az önkéntes szervezetek szerepének, jogainak és kötelezettségeinek egy európai chartában történő javasolt rögzítése elsősorban azt a célt szolgálja, hogy egységes iránymutatásokat teremtsen az olyan szervezetek számára, amelyek gazdasági, illetve egyéb előjogokhoz kapcsolódóan különleges jogi státusszal ruházhatók fel.

2.1

Az önkéntes tevékenység szerepe egy adott társadalmon belül felbecsülhetetlen. Európában több mint százmillió önkéntes tölti szabadidejét különféle tevékenységekkel, amelyek mások javát és a közérdeket szolgálják. A civil szervezetek munkája – mely kizárólagosan vagy nagyrészt önkéntesekre épül – jelentősen felértékelődik a vállalkozások, az állami szereplők és – mindenekelőtt – maguknak a polgároknak a szemében. (1)

2.2

Az önkéntes tevékenység valódi értéke azonban messze túlmutat a szolgáltatások nyújtásán és a társadalmi igények kielégítésén. Hátterében az a késztetés áll, hogy az ember önszántából szolgálja és alakítsa a közjót, ami erősíti az olyan értékeket, mint a közérdek iránti érzékenység és a szolidaritás, ennélfogva ellensúlyozza a modern társadalmakban egyre inkább tapasztalható elszigetelődést és az egoizmust.

2.3

Az önkéntes tevékenység elválaszthatatlan az aktív polgárságtól, mely a demokrácia lényegének tekinthető mind helyi, mind európai szinten. A polgárok nemcsak politikai részvételükkel járulnak hozzá a társadalom életéhez, hanem a társadalmi problémák célzott megoldásával is. Társadalmi szerepvállalásukkal megvalósíthatják konkrét elképzeléseiket a közösség formálásáról. Az egyén vagy a szabadidejében, vagy önkéntes szolgálatban dolgozik másokért a közjót szolgálva, gyakran jelentős pénzügyi vagy akár egészségügyi kockázat mellett. Az aktív európai polgárságnak éppen ez a formája teremti meg társadalmainkban azt az érzést, hogy a polgár és társadalma szorosan összetartoznak. Ennélfogva az önkéntes tevékenység az együttműködés egyik legjobb példája, ezáltal az aktív polgárság alapvető része, sőt feltétele.

2.4

Ezen túlmenően az önkéntes tevékenység elősegíti a személyes fejlődést: egyrészt a szociális érzékenység elsajátítását, másrészt a kulcskompetenciák és készségek fejlesztését, melyek növelik az önkéntesek foglalkoztathatóságát és a társadalomban való aktív részvételüket. Az önkéntes tevékenység különböző formái alkalmat nyújtanak az informális (2) és a nem-formális (3) tanulásra, így a formális (4) tanulás mellett meghatározó szerepet játszanak az egész életen át tartó tanulás megvalósításában.

2.5

Az önkéntes tevékenység jelentős mértékben hozzájárul a nemzetgazdasági termeléshez. Ezt a hozzájárulást a nemzeti statisztikák nagyon gyakran figyelmen kívül hagyják, mert az nem mindig a pénzben mérhető javak cseréjén alapul, és gazdasági értékének mérésére nem létezik egységes módszer. Az elvégzett mérések azonban kimutatták, hogy az önkéntes tevékenység gazdasági értéke és a gazdasághoz való hozzájárulása jelentős. (5) Pl. Nagy-Britanniában az önkéntes tevékenység becsült gazdasági értéke a GDP 7,9 %-a, s a teljes lakosság 38 %-a önkénteskedik. Írországban és Németországban a polgárok több mint 33 %-a, Lengyelországban a lakosság 18 %-a végez valamilyen módon önkéntes tevékenységet.

2.6

Az európai és nemzetközi szintű, határokon átnyúló önkéntes szolgálat jelentősen fokozhatja a szolidaritást és a kölcsönös megértést a népek között, valamint elősegítheti a kultúrák közötti párbeszédet. Ezzel összefüggésben az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra irányuló szándékát, hogy az Európai Önkéntes Szolgálatot kiterjessze, láthatóbbá és hatékonyabbá tegye.

2.7

Az önkéntes tevékenység alapvető ösztönzője a szolidaritás és a felelősségérzet, valamint az a késztetés, hogy az egyén hasznosnak érezze saját magát. Szociális kötődést hoz létre, hozzájárul a társadalmi kohézióhoz, javítja az életminőséget és elősegíti a társadalmi haladást Európában. Ezzel az európai integrációnak az EK-Szerződés 2. cikkében és az Európai Unióról szóló Szerződés 2. cikkében meghatározott értékeit képviseli. Emellett az önkéntes tevékenységben alapvetően kifejezésre jut a részvételi demokrácia, amelyet az európai alkotmányszerződés az EU demokratikus létének alkotóelemeként ismer el. Az önkéntes tevékenység és az önkéntesek is egyaránt a közjót szolgálják. Az önkéntes tevékenységet az Európai Unió valamennyi tagállamában ekként kellene elismerni.

2.8

Az EGSZB már foglalkozott az önkéntes tevékenységgel, amikor 2002-ben tájékoztató jelentést fogadott el „A hospice-tevékenység: az önkéntes tevékenység egyik példája” címmel (előadó: Soscha Gräfin Zu Eulenburg).

Az önkéntes tevékenység más összefüggésekben is előkerült már az EGSZB eddigi munkáiban, de eddig nem született kifejezetten erről szóló vélemény (6).

2.9

A társadalom, a kultúra és a környezetvédelem területén végzett önkéntes tevékenység értékét az EU-n belül is egyre inkább elismerik, és az önkéntes szervezeteket szorosabban bevonják a politikai és egyéb döntéshozatali folyamatokba, olyanokba mint pl. az élethosszig tartó tanulás, egészség- és fogyasztóvédelem, fejlesztés, kereskedelem stb. Az EGSZB üdvözli ezeket a kezdeményezéseket, bár véleménye szerint korántsem elegendő, ami eddig történt.

2.10

Az EGSZB üdvözli, hogy a fiatalok által végzett önkéntes tevékenységek kiemelt helyet foglalnak el az Európai Bizottság által 2001-ben elindított politikai folyamatban és részét képezik a nyílt koordinációs módszernek is. Az ifjúság vonatkozásában már elért előrelépésre alapozva arra biztatjuk az Európai Bizottságot, hogy a holisztikus megközelítés horizontális kérdéseinek vizsgálata által fejlessze tovább az önkéntes tevékenységeket.

2.11

Nemzetközi vonatkozású előzmény, hogy 2001-et az ENSZ az önkéntesek nemzetközi évének nyilvánította. Ez az év felhívta a közvélemény figyelmét az önkéntes tevékenységre, ismét arra biztatta az embereket, hogy vállaljanak önkéntes tevékenységet és megmutatta, hogy a politika milyen módokon ismerheti el, támogathatja és ösztönözheti azt. Az ENSZ kezdeményezésére minden évben december 5-én ünnepeljük az önkéntesek nemzetközi napját. Szerencsés lenne, ha az EU is ráirányítaná az európai polgárok figyelmét erre a jelentős eseményre.

2.12

Mindent összevetve az EGSZB mégis úgy véli, hogy mind az Európai Bizottságnak, mind a nemzeti kormányoknak az eddiginél többet kellene foglalkoznia az önkéntes tevékenységgel. Ezért is üdvözöljük, hogy Margot Wallström kikérte az EGSZB véleményét ebben a fontos témában.

3.1

A gyakorlatban és a felmérések során gyakran eltérő módon határozzák meg az önkéntes tevékenység fogalmát. Nehézséget okoz az önkéntes tevékenység különféle oldalainak egyetlen definícióban való összefoglalása is. Az Európai Unió országaiban használatos különböző definíciókban közös a következő három, elengedhetetlen kritérium:

Vitatott, hogy a definíció csak a rendszeres tevékenységet fedje-e, hogy beletartozzon-e a pl. szomszédi segítségnyújtás (vagy az utóbbi időben megjelent, szervezett formában történő kölcsönös segítség), és hogy csak a formális és szervezett formában végzett önkéntes tevékenység számítson-e. A fenti három alapkövetelmény azonban a szükséges feltétele annak, hogy valami önkéntes tevékenységnek minősüljön, legyen az akár a helyi közösségért végzett önkéntes tevékenység, vagy szervezett formájú önkéntes szolgálat. Általában véve elmondhatjuk, hogy az önkéntes tevékenység különféle formáinak egy tág definíció felelne meg legjobban.

3.2

Nem az a cél, hogy az önkéntes tevékenység helyettesítse a fizetett munkát, sőt kifejezetten az a kívánatos, hogy a fizetett munkát ne lehessen önkéntes tevékenységgel helyettesíteni. Az önkéntes tevékenység különleges értéke az, hogy hozzájárul a közösség formálásához. Az önkéntes tevékenység nem egyszerű társadalmi szolgáltatás és nem is azért van, hogy állami alapfeladatokat vállaljon át. Az önkéntes tevékenység valódi többletértéke a következő:

3.3

Az önkéntes tevékenység sokszínű, amelyet éppen emiatt nehéz kategóriákba sorolni. Önkéntes tevékenységet a legkülönbözőbb társadalmi csoportok vállalnak, habár az egyes EU-tagállamokban eltérő mértékben: az egyes területeken tevékeny önkéntesek részaránya és profilja (életkor, származás, képzettség stb.) országról országra gyakran erőteljesen változik.

3.4

A formális (egy adott szervezethez kötődő) önkéntes tevékenység mellett megtalálható az informális és az olyan önkéntes tevékenység is, amely rejtve marad. (Ez utóbbi például gyakran jellemző a bevándorlók önkéntes tevékenységére.)

3.4.1

Az önkéntes tevékenység jellemző típusai többek között:

3.4.2

Az önkéntes tevékenységet tevékenységi terület szerint is lehet csoportosítani: (pl. sport, kultúra, társadalom, egészségügy, oktatás, ifjúság, környezetvédelem, katasztrófavédelem, politika, fogyasztóvédelem, fejlesztési együttműködés, stb.).

3.5

Az önkéntes szolgálat az önkéntes tevékenység különleges típusa: időben előre behatárolt, és az önkéntesek kizárólag ezt a tevékenységet végzik, tehát – ellentétben a legtöbb önkéntes tevékenységgel – nem tekinthető egyéb tevékenységeik (pl. tanulás, munka) kiegészítésének. Az önkéntes szolgálat keretében általában kölcsönös megállapodáson alapuló szabályok és feladatok vannak érvényben, melyek gyakran egy adott projektben részt vevő felek – ideértve az önkéntest – közötti megállapodás formáját öltik, szemben az önkéntes tevékenységgel, melyet az önkéntes saját szabadidejében folyamatosan végez. Az alábbi szempontok szerint az önkéntes szolgálat következő típusait különböztethetjük meg:

Önkéntes tevékenységek: mindenfajta önkéntes tevékenységen alapuló kötelezettségvállalás, amelyre az alábbiak jellemzőek: mindenki számára nyitott, nem fizetett, önkéntesen vállalt, nevelő jellegű (a nem-formális tanulás típusába sorolható) és hozzáadott szociális értékkel rendelkezik.

Önkéntes szolgálat: az önkéntes tevékenységek részét képezi és az előzőek mellett még az alábbi, egyéb szempontok jellemzik: meghatározott időtartam; világosan megfogalmazott célok, tartalmak, feladatok, szerkezet és keret; megfelelő támogatás, valamint jogi és szociális védelem.

Civil szolgálat: önkéntes alapon működő, az állam által vagy annak megbízásából pl. szociális területen vagy a polgári védelem területén szervezett szolgálat.

Polgári szolgálat: egyes országokban a kötelező katonai szolgálat alternatívája, de nem önkéntes alapú. (7)

3.6

Az önkéntes munka nem tévesztendő össze a társadalmi munkával, a különbség ugyanis nyilvánvaló: az ENSZ és az ILO meghatározásának értelmében, közhasznú szervezet tevékenységének keretében folytatott önkéntes munkáért – gyakran a piaci értéknél alacsonyabb – díjazás jár, a társadalmi munkáért viszont nem jár ellenszolgáltatás, eltekintve a feladat teljesítésével kapcsolatos költségek esetleges fedezésétől. E két tevékenység jogi státusának tisztázásakor az érdekelt felek, valamint a civil szervezetekben a tanulmányuk során kötelező szakmai gyakorlatukat végző gyakornokok helyzetének megkönnyítése érdekében ezeket az adatokat is figyelembe kell venni.

Az ILO és az ENSZ ügynöksége általi meghatározás szerint az önkéntesség olyan munka, melyet úgynevezett önkéntesek végeznek nem nyereségorientált szervezeteken belül, azaz jótékonysági szervezetekben, illetve humanitárius vagy nonprofit civil szervezetekben, és az elvégzett munkáért legtöbbször munkavállalóként fizetést kapnak. Az ilyen munkavállalók által végzett munka azért tekinthető önkéntesnek, mert az érte kapott fizetés gyakran a piaci ár alatt van, ezáltal a munka önkéntes jellegű. Egy sürgősségi segítségnyújtással foglalkozó humanitárius szervezetben tevékenykedő logisztikai szakember, vagy a menekültek jogainak védelmét biztosító szervezet jogásza munkavállaló, ám fizetése más, kevesebb, mint amennyit a versenyszférában kaphatna (a szállítási vállalatoktól, illetve a jogtanácsadói irodáktól).

Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS), melyet gyakran kiemelnek és kiterjesztendő, követendő példaként említenek, valójában egy olyan szolgálat, amely fiatalokat bocsát humanitárius szervezetek vagy civil szervezetek rendelkezésére költségtérítés és bizonyos díjazás fejében (szállás, étkezés) a szakmai gyakorlat során kapott költségtérítéshez hasonlóan. Ez egy módja annak, hogy a fiatalok felsőoktatási tanulmányaik keretében (a külföldi szakmai gyakorlat szinte minden nemzetközi vagy európai dimenziójú tanulmány része) a humanitárius és civil szervezetek rendelkezésére álljanak.

A fiatalok részvétele a humanitárius vagy általános érdekű projektekben bizonyos átalányösszegű ellátmányért cserébe mindkét félnek kölcsönösen javára válik. Ha valóban tisztázni szeretnénk a kiosztott költségtérítés jogi státusát, akkor abba nem szabad belekeverni az önkéntességet.

3.7

Ez az előterjesztés nem tárgyalja az ILO és az ENSZ által definíciója szerinti önkéntes fizetett munkát, pl. az „Orvosok határok nélkül” tevékenységét.

3.8

Az utóbbi években – főként az új társadalmi értékek, illetve folyamatok következményeképpen – a típusok és az ösztönzők szempontjából még szerteágazóbb lett az önkéntes tevékenység tartománya. Az önkéntes tevékenység iránti érdeklődés, igény növekszik, de ezt nem követik eléggé az anyagi lehetőségek, a költségvetés, az infrastruktúra bővülése, és az elismertsége sem növekszik kellőképpen.

3.8.1

Az önkéntesek számára olyan előnyök teszik vonzóvá az önkéntes tevékenységet, mint a szabadidő értelmes eltöltése, a szociális kompetenciák fejlesztése, a kapcsolatteremtés, tapasztalatok szerzése és átadása. A fiatalok önkéntes tevékenységére mindinkább a tudásszerzés, illetve az önismeret és az egyéni képességek megismerése jellemző, nem utolsósorban azért, hogy megfeleljenek a tudásalapú társadalom követelményeinek. A külföldön végzett önkéntes szolgálat során az interkulturális tanulás és az idegen nyelv elsajátítása is szerepet játszik az önkéntes tevékenység vállalásában. Ez – mindenekelőtt Európa egyesítésének keretében – elősegíti a kultúrák közötti megértést. Ebben az összefüggésben a különböző európai önkéntes szervezetek tevékenysége példamutatónak tekinthető. A határokon átnyúló önkéntes projektek, például az eurorégiókban megrendezésre kerülő önkéntes-börzék az európai polgárság kialakulása szempontjából igen jelentősek lehetnek.

3.8.2

A civil szervezetek és az önkéntes-központok akkor találnak könnyebben önkénteseket, ha figyelembe veszik társadalmunk új valóságát: az ifjúság kultúrájában végbement változásokat, az Internet elterjedését és az önkéntes tevékenység világhálós lehetőségeit, valamint azt, hogy a fiatalokat új módokon, például SMS-en keresztül kell megszólítani, és első lépésként rövid távú önkéntes munkát érdemes kínálni nekik. Tekintetbe kell venni továbbá az érdekelt polgárok új szabadidős magatartását, valamint azt, mennyi idő áll rendelkezésükre, és célzott figyelmet kell fordítani az önkéntes tevékenységet szívesen vállaló új célcsoportokra, például a bevándorlókra, a tartósan munkanélküliekre vagy a nyugdíjasok egyre népesedő csoportjára.

3.9

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az önkéntes tevékenység horizontális jelenség, amely a társadalom számos különböző területét, a népesség jelentős részét érinti. Megjegyzendő azonban, hogy kevésbé van jelen a hátrányos helyzetben lévő, vagy szociálisan kirekesztett emberek körében.

4.1

A nemzetközi szakirodalom az önkéntes tevékenység szerepét általában főként annak a társadalomban, illetve a gazdaságban betöltött szerepe alapján elemzi. Mint már említettük, valódi értéke abban rejlik, hogy hozzájárul az aktív polgársághoz. Hatásait gyakran nehéz számszerűsíteni: a társadalmi szerepvállalás, az összetartozás érzése, a társadalommal való azonosulás, a szolidaritás, a társadalom iránt érzett felelősség, a társadalmi kohézió elősegítése csak nehezen mérhető közvetlenül.

4.2

A civil társadalommal foglalkozó kutatások (pl. Putnam, 2000) (8) szerint jól alkalmazható megközelítés az úgynevezett társadalmi tőke, amelyhez az önkéntes tevékenység nagymértékben hozzájárul. A polgárok társadalmi hálózatai, kapcsolatai, értékei és magatartása, illetve a kölcsönös bizalom alapvető jelentőségű a régiók társadalmi (és gazdasági) fejlődése szempontjából. Ha egy adott területen számos civil szervezet és önkéntes tevékenykedik, ott általában az egyéb gazdasági és társadalmi mutatók is kedvezőbbek. Az önkéntes tevékenység jelentősen megnöveli a közösség társadalmi tőkéjét, mivel társadalmi hálózatokat és kötelékeket hoz létre.

4.3

Ezért az általában használatos, az adott ország fejlődésére vonatkozó mennyiségi mutatók (az alapvető gazdasági mutatók, például a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly) mellett új, alternatív mutatókat kell bevezetni, amelyek a társadalmi tőkét, a társadalmi kohéziót és az önkéntes tevékenység ehhez való hozzájárulását mérik. Számszerűsíteni kellene az önkéntes tevékenység gazdasági értékét is, ahogy azt az ENSZ javasolja a nonprofit szervezeteknek a nemzeti statisztikák rendszerében játszott szerepéről szóló kézikönyvében.

4.4

Mindez megfelel a fenntartható fejlődésre összpontosító elképzelésnek is, amely a gazdasági eredmények mellett az ökológiai fenntarthatóságot, a szolidaritást és a demokráciát is támogató, globális rendszerre törekszik. Eleget tesz továbbá a lisszaboni stratégia céljainak, amely stratégia a fenntartható fejlődés átfogó kontextusában a gazdaság, a társadalom és a környezetvédelem területét egymástól elválaszthatatlannak tartja, és jobban ki szeretné használni a szóban forgó területek közötti kölcsönös szinergiákat. Az önkéntesek hozzájárulása mindhárom területen jelentős. Gondolhatunk itt a társadalmi kohézió elősegítésére, a környezetvédelmi tevékenységre, vagy a (tartósan) munkanélküliek munkaerő-piaci visszatérésének elősegítésére. Ezt a hozzájárulást mérni kell.

4.5

Az Ifjúsági Paktum is, melyet a 2005. évi Európai Tanács fogadott el, és a felülvizsgált Lisszaboni Stratégia része, arra bátorítja a fiatalokat, hogy végezzenek önkéntes tevékenységet (9).

4.6

Nemzetközi felmérések és tapasztalatok szerint az önkéntes tevékenységet a különböző területeken még jobban és célirányosabban is lehetne támogatni.

4.6.1

Így például már szocializálásuk, képzésük és nevelésük során gondot lehet fordítani arra, hogy a gyermekek később a közösség aktív tagjaivá váljanak. Különösen példaértékűek ebben az összefüggésben az olyan szociális programokat folytató szervezetek, amelyekben elsősorban gyermekek és fiatalok vesznek részt.

4.6.2

Az önkéntes tevékenység különleges szerepet játszhat a fiatalkori és a tartós munkanélküliség elleni harcban, valamint általában véve a kereső tevékenység kezdetén.

Az önkéntesek célirányosan gyűjthetnek fontos, a munkaerőpiacon jól hasznosítható tapasztalatokat és ismereteket, és kapcsolatrendszereket építhetnek ki. A hagyományos önkéntes területnek számító szociális és egészségügyi tevékenység mellett az önkéntesek munkájuk során a közönségszolgálat, a kommunikáció, a véleménynyilvánítás, a szociális kompetenciák, a szervezeti irányítás, a szakképzés stb. területén is szerezhetnek kulcskompetenciákat és ismereteket.

Lehetőségük van különféle társadalmi szerepek kipróbálására, megtanulhatják, hogyan hozzanak helyes döntéseket, oldjanak meg problémákat, sajátítsanak el egy adott munkakultúrát és tanúságot tehetnek igazságérzetükről és vezetői képességeikről. Az önkéntes tevékenység az életpálya és a szakmai pályafutás fontos részévé válhat. Az önkéntes tevékenységek tehát fontos eszközei a formális tanulást, oktatást és képzést kiegészítő nem formális és informális tanulásnak. Fokozhatják a foglalkoztathatóságot is, különösen a fiatalok esetében.

4.6.3

Az aktív öregség területén az önkéntes tevékenységnek kétféle jelentősége van: egyfelől az idősödő polgárok így huzamosabban részt vehetnek a társadalom életében, kamatoztathatják élettapasztalatukat és hosszabb ideig hasznosnak érezhetik magukat. Ez egészségükre és életminőségükre is kedvezően hat. Másfelől az önkéntes tevékenység elősegítheti, hogy a fiatal és az idős nemzedék jobban megértse egymást, amennyiben együtt dolgoznak, tapasztalatokat cserélnek, támogatják egymást.

4.6.4

Az önkéntes tevékenység a népesség különböző marginalizált csoportjainak esélyt jelenthet a felzárkózásra és integrációra – az önkéntesek értük vállalt tevékenysége révén vagy azért, mert önerőből, saját tevékenységük segítségével térnek vissza a társadalom középpontjába. Az önkéntes tevékenység mint a felvértezés („empowerment”) eszköze különösen a népesség szociálisan kirekesztett csoportjai és a bevándorlók számára fontos. Sajnálatos, hogy egyes országokban a jogi szabályozás gátolja ezt a folyamatot; pl.: van olyan tagország, ahol bevándorlók nem lehetnek önkéntesek.

4.6.5

Meg kell említeni a különböző önsegítő csoportok jelentőségét is. Ezeknek az a legfőbb jellemzőjük, hogy a legkülönbözőbb területeken, de hasonló problémákkal küzdő emberek jönnek össze, akik saját személyes tapasztalataikat átadva segítenek egymásnak.

4.6.6

Az önkéntes tevékenység támogatásában a munkaadók és a vállalkozások is szerepet játszanak. Egyfelől: alkalmazottaik és szakembereik a vállalkozáson kívül végzett önkéntes tevékenység révén szociális kompetenciákat szerezhetnek, növelve ezzel kreativitásukat és munkakedvüket és erőteljesebben kötődnek a vállalkozáshoz. Másfelől a vállalkozások is egyre inkább tudatában vannak társadalmi felelősségüknek: az önkéntes szervezetek, a helyi és nemzeti vezetés és a vállalkozások közötti, mindegyik fél hasznára váló partnerségek segítik, hogy az adott helyszínen összekapcsolódjanak a kapacitások, és együttes erővel lehessen építeni a közösséget. A szociális partnerek közötti párbeszéd, az egymástól tanulás, a közös megállapodások elősegíthetik a társadalmi felelősség részét képező önkéntes tevékenység nagyobb elismerését és támogatását.

4.6.7

Az EGSZB aggodalommal figyeli, hogy – gyakran a jogi meghatározásnak, illetve az „önkéntes tevékenység” jogalapjának a számos tagállamban tapasztalható hiányában – az önkéntes intézmények és tevékenységek nincsenek általánosan elismerve. Ez egyes esetekben – például, ha a fiatalok és munkanélküliek felzárkóztatásáért tett intézkedéseknek vagy a bevándorlók integrációjának a keretében nem ismerik el az önkéntes tevékenységet – akár oda is vezethet, hogy a potenciál észrevétlen marad. Az önkéntesek helyzete ráadásul gyakran problematikus, főként az adózás terén, a szociális biztonság vonatkozásában és biztosítási ügyekben. Feltétlenül síkra kell szállni olyan rendelkezések mellett, amelyek tisztázzák az önkéntesek jogi státusát és egy adott ország minden lakosának jogot biztosítanak az önkéntes tevékenységre. Az EGSZB felszólítja a tagállamokat, hogy küszöböljék ki azokat a munkajogi hiányosságokat, amelyek a közösség érdekében – különösen katasztrófák esetén – fontos munkát végző önkéntes munkaerő bevetését akadályozzák. A foglalkoztatottak a rendelkezésre állás tekintetében egyébként is gyakran vannak kiszolgáltatva a munkaadó „jóindulatának”.

4.6.8

Az EGSZB ajánlja az állam, a piaci ágazat és az önkéntes szervezetek mint különálló szereplők kapcsolatainak és feladatainak pontos tisztázását. Igaz, hogy az önkéntes tevékenység fontos szerepet játszik társadalmainkban, de nem lenne jó, ha ez biztosítaná az alapellátást a társadalmi szolgáltatások terén, vagy helyettesítené az állami szintű cselekvést. A politikai cselekvés célja az önkéntes tevékenység mint olyan támogatása kell, hogy legyen. Az önkéntes tevékenységet nem szabad intézményesíteni, mert ezzel elvesztené létjogosultságát és különleges értékét, mely az emberek szabad választásán alapul.

4.6.9

Az EGSZB szerint azonban egyfelől az állam feladata az önkéntes tevékenységhez szükséges infrastruktúrák biztosítása. Bár az önkéntes tevékenység ugyan ingyenes – de vannak velejáró kiadások, azaz nem költségmentes. Egyes európai országok tapasztalatai is azt mutatják, hogy a célzottan az önkéntes tevékenységet támogató infrastruktúra jelentősen növeli annak mértékét és minőségét. Az önkéntes szervezetek támogatása, a tanácsadás, valamint az önkéntesek ösztönzése, képzésük, irányításuk és figyelemmel kísérésük, továbbá az esetleges költségtérítés pénzbe kerül – de többszörösen meg is térül. Az állam stratégiai tervezéssel, a közfigyelem felkeltésével, a civil és a piaci szektorral való együttműködés elősegítésével, koordinálásával vállalhat aktív szerepet. Az önkéntes tevékenység megismerése érdekében kutatásokat kell finanszíroznia és nagy hangsúlyt kell helyezzen az önkéntes tevékenység eszméjének az oktatásba való bekapcsolására is.

4.6.10

Másfelől az önkéntes tevékenység támogatása, előmozdítása és társadalmi elismertségének fokozása érdekében fontos, hogy minden érintett szereplőnek (az államnak, a vállalkozásoknak, a szakszervezeteknek és az önkéntes szervezeteknek) azonos legyen a szándéka. Az önkéntes szervezetek hatékony kapcsolatépítő tevékenysége a legjobb gyakorlatok átadására és a közös összefogásra itt éppolyan elengedhetetlen, mint a különböző szektorok közötti párbeszéd és együttműködés.

EGSZB-vélemény a következő tárgyban: „Ifjúságpolitika”, előadó: Jillian van Turnhout (HL C 28., 2006.2.3., 35–41. o);

EGSZB-vélemény a következő tárgyban: „Cselekvő ifjúság program a 2007-től 2013-ig terjedő időszakra”, előadó: José Isaías Rodríguez García-Caro (HL C 234., 2005.9.22., 46–51. o.);

EGSZB-vélemény a következő tárgyban „Európai polgárság: hogyan tehetjük érzékelhetővé és kézzelfoghatóvá?”, előadó: Bruno Vever (még nem jelent meg a Hivatalos Lapban);

EGSZB-vélemény a következő tárgyban: „Aktív polgárság” cselekvési terv, előadó: Daniel le Scornet (HL C 28., 2006.2.3., 29–34. o.).

30.12.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 325/53

1.1

Minden európai polgárt érint a vállalatok társadalmi felelőssége, amely az európai szociális modell szerves része. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli, hogy az Európai Bizottság érvényesíti ezt a szemléletet a közleményben, amely azt is hangsúlyozza, hogy „a vállalkozások társadalmi felelőssége az EU saját alapértékeit tükrözi.” Ezért az EGSZB úgy véli, hogy az európai polgároknak megbízható és a lehető legteljesebb információkhoz kell hozzáférniük a vállalkozások és területek nyilatkozataival és gyakorlataival kapcsolatban. Megbízható és naprakész információk birtokában fogyasztóként, bankbetét-tulajdonosként és helyi lakosként megfelelően irányíthatnák döntéseiket. A kiváló minőségű társadalmi tájékoztatást nyújtó és a nyomon követhetőséget biztosító termékek és szolgáltatások már valódi komparatív előnyt élveznek a befektetők, a fogyasztók és a fogyasztóvédelmi szervezetek viszonylatában. E tendencia egyre jelentősebbnek bizonyul majd a fenntartható fejlődés összefüggésében.

1.2

A CSR (vállalatok társadalmi felelőssége) gyakorlatokhoz kapcsolódó információs portál ily módon helyet kaphatna a „Tájékoztatás Európáról” cselekvési tervben. Ez a rendelkezésre álló információkat tartalmazó európai internetes portál lehetővé tenné a vállalkozások számára és típusára, a felmerült témákra és az érintett partnerekre vonatkozó adatok összegyűjtését, ami elősegítené, hogy a CSR-t az összes tagállam érintettjei magukénak érezzék. Különösen kívánatos volna, hogy e portál tájékoztatást nyújtson az új tagállamok vállalkozásai által alkalmazott bevált gyakorlatokról. Egyúttal a vállalati társadalmi felelősség globális értékelésének eszköze is volna. Ezt az önkéntes bejelentésre épülő, sokoldalú adatbázist – az „Európai Szövetség” elengedhetetlen kiegészítő eszközét – részben az Európai Bizottságnak kellene finanszíroznia. Az így létrehozott „CSR-praxistár” (1) lehetővé tenné a vállalatok és a területek bevált gyakorlataira vonatkozó információcserét.

1.3

Mivel a vállalati társadalmi felelősség hozzájárul a lisszaboni stratégiához (innováció, versenyképesség, foglalkoztathatóság és munkahelyteremtés), az EGSZB azt javasolja a tagállamoknak, hogy a CSR előmozdítását foglalják bele nemzeti reformterveikbe és természetesen a fenntartható fejlődésre irányuló nemzeti stratégiákba. Emlékeztet továbbá arra, hogy a CSR-gyakorlatok önkéntesek, valamint a munkajog és a nemzeti szociális jog tiszteletben tartásának kiegészítői, melyek adott esetben megszilárdítják a nemzetközi munkaügyi normákat. Az EGSZB felhívja az uniós tagállamok hatóságait, hogy támogassák a vállalati társadalmi felelősség politikája keretében létrehozott új tevékenységi szektorok kialakulását és fejlődését. Felhívja az EU tagállamait, hogy a közbeszerzések során a felelős vállalati magatartást támogassák (a szociális és környezeti szempontból előnyösebb ajánlat politikája)

1.4

Szerte Európában számos olyan gyakorlat figyelhető meg, amely a fenntartható fejlődésre vagy a CSR-re hivatkozik. Ez a különbözőség dinamikus elem ugyan, ám megnehezíti az összehangolt európai szemléletmód érvényesítését. Az EGSZB üdvözli, hogy a közlemény a tagállamok CSR-rel kapcsolatos magas szintű csoportjának újbóli összehívását javasolja vitafórumként, a bevált gyakorlatok cseréjének javítása céljából. A konvergenciára való törekvés előtt naprakész állapotba kellene hozni a nemzeti gyakorlatokra vonatkozó információkat. Ez a jelenlegi állami politikákra és jogszabályokra is kiterjedő vizsgálat minden bizonnyal lehetővé tenné – a sokféleség tiszteletben tartása mellett – az állami politikák eredményeinek kiemelését a CSR előmozdítása érdekében.

1.5

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy az európai vállalkozásoknak – bárhol végzik is tevékenységüket – felelős magatartást kellene tanúsítaniuk, az európai értékek és az elismert nemzetközi normák tiszteletben tartásával, többek között az emberhez méltó munka vonatkozásában. A fenti elv szellemében az EGSZB felhívja az európai eredetű multinacionális vállalatoknál dolgozó szociális partnereket, hogy a CSR-re vonatkozó nemzetközi keretmegállapodások kötésével gazdagítsák a transznacionális társadalmi párbeszédet. Amennyiben e keretmegállapodások a multinacionális vállalatok részére a WTO nyilatkozatában megfogalmazott elveknek és az OECD vezérlő elveinek tiszteletben tartásán alapulnak, az e megállapodásokat aláíró vállalatok részt vesznek az ezredfordulós célok megvalósításában.

1.6

Az EGSZB támogatja az ágazati szociális párbeszédre irányuló azon kezdeményezéseket, amelyek a vállalati társadalmi felelősséget is tekintetbe veszik a gazdasági változások kezelése során. Felhívja az ágazatokat, hogy biztosítsák valamennyi tagállam érintett feleinek bevonását e kezdeményezésekbe.

1.7

Az EGSZB kijelenti, hogy a vállalkozások társadalmi felelősségvállalása akkor példaértékű, ha része a stratégiának és a végrehajtásnak a vállalati hierarchia egészében. Felhívja a Szövetséget támogatni szándékozó vállalkozásokat, hogy teljes mértékben és minden szinten vegyenek részt benne, beleértve a személyzet önként jelentkező képviselőinek bevonását is, és – azokban az esetekben, amikor létezik – az európai üzemi tanácsot is.

1.8

Az EGSZB kedvezően vélekedik arról az elképzelésről, hogy az Európai Bizottság azon kívánalma, hogy a vállalati társadalmi felelősség általános gyakorlattá váljon, a kkv-kon keresztül valósuljon meg, de felhívja a különféle vállalati formában működő vállalkozásokat – a szociális gazdaság területén működő vállalkozásokat is beleértve –, hogy különbözőségük tiszteletben tartása mellett vegyenek részt a CSR kezdeményezésekben.

1.9

A minősítés javítása érdekében az EGSZB felhívja az európai vállalkozásokat, hogy vegyenek részt a különböző mérési és tájékoztatási eszközök – EMAS, GRI és ISO 26000 – kidolgozásában és felülvizsgálatában. Emlékeztet arra, hogy a hitelesítés – amikor megvalósítható – feltétlenül a vállalat kívánságára történik, és nem tehető kötelezővé. A minősítési és hitelesítési ügynökségek törvényességének és megbízhatóságának biztosítása érdekében fontosnak tűnik, hogy ezek az ügynökségek olyan kritériumok szerint végezzék értékelésüket, amelyek az érdekelt felek 2004. évi fóruma által kidolgozott listában szereplő alapvető dokumentumokon alapulnak. Az EGSZB ösztönzi az ügynökségek szektorának önszabályozásra törekvő kezdeményezéseit.

1.10

Az EGSZB megállapítja, hogy a közlemény melléklete az Európai Bizottság és az üzleti közösség egy része közötti egyeztetés eredményét tükrözi; a többi érintett fél véleményét nem kérték ki. Úgy véli tehát, hogy a munkáltatói szervezetek feladata, hogy nemzeti és helyi szinten terjesszék a Szövetséghez tartozó vállalatok CSR-rel kapcsolatos tevékenységeire vonatkozó információkat, és biztosítsák e tevékenységek előmozdítását.

1.11

Az EGSZB felhívja a külső érdekelt feleket, hogy vegyenek részt a Fórum újabb ülésein, valamint a Szövetséghez csatlakozó vállalatokon belül kezdeményezett párbeszédekben. Azt ajánlja, hogy hozzanak létre több felet bevonó nemzeti vitafórumokat, amelyek megvizsgálnák a – többek között az európai portálon ismertetett – bevált gyakorlatokat annak érdekében, hogy minél jobban meg lehessen felelni az európai polgárok várakozásainak.

1.12

Az EGSZB a CSR területén elért szint értékelési módjának alapos átgondolását sürgeti, amit az egyértelműen a kiválóságra törekvő új kezdeményezés hitelességének biztosítása érdekében a lehető leggyorsabban el kellene végezni. Erre a fenntartható fejlődés nemzeti és közösségi stratégiáinak megvizsgálása keretében kerülhetne sor, ugyanis a két fogalom ugyanarra a koncepcióra épül: a vállalatok és a területek társadalmi felelőssége a mikro-, a fenntartható fejlődés pedig a makroszinthez tartozik. A kérdésnek szerepelnie kellene azon többoldalú fórum első üléseinek (2006 vége) napirendjében, amelynek munkájába az EGSZB teljes mértékben szeretne bekapcsolódni.

1.13

Az EGSZB azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy a következő évek valamelyikét nyilvánítsák „A vállalkozások társadalmi felelősségvállalása európai évének”.

2.1.1

Az Európai Tanács ülései (Lisszabon 2000, Göteborg 2001) világossá tették, mit jelent az európai vállalatok számára a társadalmi felelősségvállalás, három aspektusból vizsgálva a kérdést. A Közösségen belül a vállalatok társadalmi felelősségvállalása önkéntes magatartás, amely túllép a közösségi vívmányokon, de kötelezően e vívmányok képezik az alapját mind szociális (munkajog), mind társadalmi (fogyasztóvédelmi jog), mind környezetvédelmi aspektusaikban (környezetvédelmi jog). A környezetvédelmi aspektus tekintetében már korábban kidolgozásra kerültek bizonyos önkéntes európai eszközök (EMAS, Ecolabel).

2.1.2

Az Európai Bizottság 2001 júliusában közzétette „A vállalatok társadalmi felelőssége (CSR) európai keretének előmozdításáról” című zöld könyvet (2), amely meghatározta a vállalati társadalmi felelősség fogalmát. Az EGSZB 2002 márciusában véleményt fogadott el a zöld könyvről (3). A zöld könyv felkért minden tagállamot, hogy szóljon hozzá a témához. A beérkezett hozzászólások alapján az Európai Bizottság 2002 júliusában elfogadta a vállalkozások társadalmi felelősségéről szóló első közleményét, „A vállalkozások hozzájárulása a fenntartható fejlődéshez” címmel. A közlemény címe azt hangsúlyozta, hogy a CSR a fenntartható fejlődés makrogazdasági fogalmának mikrogazdasági aspektusa.

2.1.3

Az Európai Bizottság többoldalú egyeztető fórumot szervezett az uniós vállalkozások társadalmi felelősségéről, amelynek célja közös ajánlások megfogalmazása volt a CSR-re vonatkozólag. A kezdeményezés új típusú párbeszédet, illetve egyeztetési folyamatot foglalt magában, a szociális partnerek, a kutatási szervezetek és az érdekelt felek bevonásával. Az egyeztető fórum egyedülálló kísérletet jelentett a civil párbeszédnek az Európai Bizottság megbízásából történő megszervezésére. Hosszú bizottsági munka és négy plenáris ülés után a Fórum 2004. június 29-én adta ki zárójelentését. A Fórum elismerte, hogy a fenntartható fejlődés nem csak a vállalkozások, hanem különböző érintett felek közös ügye. A jelentés kilenc ajánlássorozatot tartalmaz a vállalkozások, az érdekelt felek, a hatóságok és az Európai Unió intézményei részére. Ezek az ajánlások a vállalati társadalmi felelősséggel kapcsolatos figyelemfelkeltésre és képzésre, valamint a CSR-nek az intézkedésekbe történő integrálására vonatkoztak, és kedvező környezetet igyekeztek teremteni számára. Az UNICE elégedett volt az eredményekkel, az ETUC bizonyos fenntartásokkal fogadta a zárójelentés tartalmát, más felek pedig elégedetlenségüknek adtak hangot. Amint a 2006. március 22-i közlemény emlékeztet, „a Fórumnak sikerült közelítenie a részt vevő felek álláspontjait, ugyanakkor felszínre hozta a vállalatok képviselői és a többi érdekelt fél közötti jelentős véleménykülönbségeket is”.

2.1.4

2003 júniusában a vállalkozások éves, illetve összevont (konszolidált) beszámolóiról szóló két irányelvet módosító 2003/51/EK irányelv bevezette annak lehetőségét, hogy a vállalkozások beszámolóikban nem pénzügyi jellegű, nevezetesen a környezetvédelemre és a munkavállalókra vonatkozó mutatókat is közzétehessenek. A CSR ügyének előmozdítása érdekében az EGSZB 2005 júniusában véleményt fogadott el a vállalkozások társadalmi felelősségének vizsgálatához és méréséhez szükséges eszközökről (4).

2.1.5

Az Európai Bizottság 2006. március 22-én adta ki a témáról második közleményét, „A növekedési és munkahely-teremtési partnerség megvalósítása: Európa mint kiválósági központ a vállalatok társadalmi felelőssége terén” (5)címmel. E vélemény ezt a dokumentumot vizsgálja. A közlemény mellékletének címe „Európai szövetség a vállalkozások társadalmi felelősségének ügyében”.

2.1.6

Az Európai Bizottság 2006 májusában kiadott, „A tisztes munka előmozdítása” című közleményében (6)„elismeri a vállalati társadalmi felelősségvállalás fontos szerepét, amely kiegészíti a jogszabályokat, a kollektív tárgyalást és a munkakörülmények ellenőrzését. Véleménye szerint a magatartási kódexeknek és a CSR egyéb eszközeinek nemzetközi szinten (OECD, ILO) elfogadott eszközökre kell támaszkodniuk. Felhívja a vállalkozásokat, a vállalatok társadalmi felelősségvállalását támogató Európai Szövetséget és a többi érdekelt felet, hogy dolgozzanak ki kezdeményezéseket a mindenki számára biztosított tisztes munka előmozdítása érdekében.” Másrészt, a lisszaboni stratégia megvalósítását szolgáló integrált iránymutatásokban a 2006. júniusi Tanács azt ajánlotta a tagországoknak, hogy ösztönözzék a vállalatokat társadalmi felelősségvállalásuk fejlesztésére.

2.1.7

A fenntartható fejlődésre irányuló új stratégia 2006. júniusi meghatározása során (7) a Tanács – politikáinak vezérlő elveire vonatkozóan – a következő elemek alapján képzelte el „a vállalatok és a szociális partnerek részvételét”: „Meg kell erősíteni a szociális párbeszédet, a vállalatok társadalmi felelősségvállalását, valamint a magán- és a közszféra közötti partnerségeket a fenntartható fogyasztási módok, illetve termelés kialakításával kapcsolatos együttműködés és közös felelősségvállalások elősegítése érdekében.” E közlemény 31. pontja leszögezi: „A vállalatvezetőknek és a legfontosabb egyéb érdekelt feleknek – ideértve a munkavállalói és civil szervezeteket – sürgősen eszmecserét kellene kezdeniük a politikai szférával a fenntartható fejlődéshez szükséges rövid és hosszú távú politikákról, a vállalatokat illetően pedig a jelenlegi minimális jogszabályi követelményeken túllépő, messzebbre tekintő válaszokat kellene javasolniuk. E folyamat elősegítése érdekében az Európai Bizottság 2007-ben javaslatot tesz közzé. Az Európai Szövetség által a vállalatok társadalmi felelősségvállalása (CSR) érdekében alkalmazott szemléletmóddal összhangban a vállalatok társadalmi és környezetvédelmi felelősségével kapcsolatban is tudatosításra és tájékoztatásra lenne szükség, és gondoskodni kellene arról, hogy az illetékesek jobban tisztában legyenek cselekedeteik következményeivel.”

2.2.1

A2006 márciusában közzétett közlemény (8) a korábbi vívmányokhoz hozzájárulva nagyobb politikai hangsúlyt ad a CSR-nek. E közleményben az új Európai Bizottság támogatja a vállalatok társadalmi felelősségvállalására vonatkozó Európai Szövetség létrehozását, és ismét életre hívja a többoldalú Egyeztető Fórum találkozóit. Támogatja a Szövetség létrehozását: „A Bizottság (...) kijelenti, hogy támogatja egy a vállalati társadalmi felelősségre vonatkozó európai szövetség kezdeményezését. Az e koncepcióra vonatkozó javaslat a társadalmi felelősség támogatásában tevékeny vállalatok állásfoglalásai alapján fogalmazódott meg”; az egyeztető fórum életre hívásával kapcsolatban „A Bizottság továbbra is kiemelt jelentőséget tulajdonít az érdelelt felekkel folytatott, illetve az érdekelt felek által egymás között folytatott párbeszédnek, és javasolja, hogy az egyeztető fórum rendszeres időközönként tartson üléseket a vállalati társadalmi felelősséggel kapcsolatos, Unión belüli előrelépés folyamatos felülvizsgálata érdekében”.

2.2.2

Az Európai Bizottság hangsúlyozza, hogy ő maga nem játszik tevékeny szerepet a Szövetségben. Konkrétan a Szövetség „a Bizottság részéről (...) nem jelent új pénzügyi kötelezettségvállalást”. Az Európai Bizottság leszögezi, hogy a Szövetség „nem lenne jogi eszköz abban az értelemben, hogy a vállalatok, a Bizottság vagy bármely más hatóság aláírására szükség lenne hozzá”, hanem „politikai ernyőszervezetként szolgálna a nagyvállalatok és a kkv-k, valamint ezek érdekelt partnereinek vállalati társadalmi felelősséggel kapcsolatos új, illetve meglévő kezdeményezéseihez”.

2.2.3

A közleménynél kisebb horderejű melléklet a Szövetséget az üzleti közösségből kiinduló, partnerségen alapuló kezdeményezésként írja le: „A Bizottság (...) támogatja az üzleti közösség azon tagjait, amelyek részt vesznek a vállalatok társadalmi felelőssége ügyében létrehozandó szövetség megalapításában. A szövetség a közös ambíciókkal rendelkező vállalkozások szövetsége: az a célja, hogy Európa vezető szerepet töltsön be a versenyképes és fenntartható vállalati és piacgazdaságot elősegítő vállalati társadalmi felelősség területén. A kezdeményezés lényege a partnerség”. A szövetség – az önkéntesség alapján – nyitott kíván maradni valamennyi európai vállalkozás előtt, függetlenül azok méretétől. 2006 őszén az UNICE honlapja mintegy száz vállalatot sorolt fel.

2.2.4

Az Európai Bizottság véleménye szerint „Mivel a vállalati társadalmi felelősségvállalás annak lényegéből következően önkéntes vállalati magatartást jelent, a kontraproduktivitás kockázatát hordozná, és a hatékonyabb szabályozás alapelveivel is ellentétes lenne az a fajta megközelítés, amely a vállalatok számára további kötelezettségeket és adminisztratív követelményeket írna elő”. A társadalmi felelősségvállalás önkéntes jellegével valóban kevéssé tűnik összeegyeztethetőnek a kötelező szabályok bevezetése, ám magától értetődő, hogy a társadalmilag felelős magatartást követő vállalkozásnak először is szigorúan tiszteletben kell tartani a törvények betűjét, illetve szellemét, amit az illetékes hatóságoknak megfelelően ellenőrizniük kell.

2.2.5

Az Európai Bizottság bízik benne, hogy a Szövetségnek nyújtott támogatása lehetővé teszi a társadalmi felelősségvállalás általános elterjedését az európai vállalatok körében. Mivel a bizalom, ami e folyamat kulcsfogalma, rendeletekkel nem szabályozható, egyetlen garanciája a vállalatirányítás minősége.

2.2.6

A Szövetségben való részvétel pusztán a vállalkozások nyilatkozatán alapul, és nem jelent részükről semmilyen formális kötelezettségvállalást. Ez az egyszerűség elvileg elősegíthetné a Szövetséghez csatlakozó vállalkozások számának gyors növekedését.

2.2.7

Az Európai Bizottság „elismeri, hogy a vállalati társadalmi felelősség ügye nem érhet célt a vállalati szférán kívüli érdekelt felek aktív támogatása és konstruktív kritikája nélkül.” Vagyis a vállalati szférán kívülálló érdekelt felek tevékeny támogatása és konstruktív kritikája gazdagítja a szóban forgó folyamatot.

2.2.8

A Szövetség létezése nem jelenti azt, hogy az érdekelt felekkel folytatott, illetve a felek között folyó párbeszédre nincs szükség. A párbeszéd előmozdítása érdekében az Európai Bizottság „javasolja, hogy az egyeztető fórum rendszeres időközönként tartson üléseket a vállalati társadalmi felelősséggel kapcsolatos, Unión belüli előrelépés folyamatos követése érdekében”. Ezek az ülések lehetőséget adnak a kialakult helyzet értékelésére: „A Bizottság az egyeztető fórum keretében folytatott vitát követően egy éven belül újra értékelni fogja a vállalkozások társadalmi felelőssége terén történt fejleményeket”. Ez a vélemény egy útitervet kísérel meg javasolni a következő alkalom előkészítéséhez, hangsúlyozva azokat a pontokat, amelyekkel kapcsolatban ajánlások fogalmazódhatnak meg.

2.3.1.1

Az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy a gazdagságot és munkahelyeket teremtő vállalkozások társadalmi hozzáadott értéket képviselő termékeket és szolgáltatásokat biztosítanak. Arra kéri az európai vállalkozásokat, hogy „határozottabban” kötelezzék el magukat a vállalati társadalmi felelősség mellett. Az EGSZB helyesli az Európai Bizottság azon álláspontját, hogy a vállalati társadalmi felelősségvállalásban önkéntesen részt vevő vállalkozások hozzájárulnak a megújult lisszaboni stratégiához. A CSR önkéntes gyakorlata többek között segítheti a hatóságokat bizonyos integrált iránymutatások megvalósításában a társadalmi integráció, az egész életen át tartó tanulás, az innováció, illetve a vállalkozó szellem fejlesztése területén, például a diszkrimináció elleni és a sokszínűségért folytatott küzdelem – különösen a fogyatékkal élők vonatkozásában –, a képesítések átalakulásának előrejelzése, a hátrányos helyzetű városrészekben történő munkaerő-toborzás, valamint a kereskedelmi- és iparkamarák által a fiatal – köztük a női, illetve a közelmúltban bevándorolt csoportokból származó – vállalatvezetőknek nyújtott támogatás révén.

2.3.1.2

Az EGSZB egy közelmúltban kiadott véleményében (9). kijelentette, hogy „az európai szociális modell inspiráló lehet, nem utolsósorban azért, mert megpróbálja a gazdasági, szociális és környezeti területeket” minden európai polgár demokratikus, zöld, versenyképes, szolidáris és szociális szempontból befogadó jóléti térségének „elképzelésében egyesíteni.” Az Európai Bizottság arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy kezdeményezzenek olyan CSR-gyakorlatokat, amelyek nem járnak azonnali gazdasági haszonnal számukra, de javítják Európa egészének versenyképességét, és hozzájárulnak az ezredfordulós fejlődési célok megvalósításához; ilyen például a hátrányos helyzetű csoportokban történő munkaerő-toborzás, a szennyezési szintek csökkentése, illetve az alapvető jogok fokozott tiszteletben tartása a fejlődő országokban. Az EGSZB üdvözli e felhívást.

2.3.1.3

Az EGSZB helyesli a lisszaboni stratégia, a fenntartható fejlődés és a vállalati társadalmi felelősség közötti összefüggések kiemelését. Ugyanakkor egy közelmúltbeli véleményében (10) kifejtett álláspontja szerint pontosabban és világosabban meg kellene jelölni a lisszaboni stratégia és a fenntartható fejlődési stratégia közötti kapcsolódási pontokat. E stratégiák végrehajtásában a hatóságok fellépése változatlanul nagyon fontos, mivel ez határozza meg a növekedés és az innováció optimális kereteit makrogazdasági szinten (nemzeti reformtervek, a fenntartható fejlődésre irányuló nemzeti stratégiák); a felelős vállalkozások mikrogazdasági szinten kapcsolódnak e kerethez. A vállalatok CSR gyakorlata így – innovatív folyamatok és felelős vezetési stratégiák kialakításával – európai és globális szinten hozzájárul a fenntartható fejlődéshez.

2.3.2.1

A 2006. márciusi közlemény felhívja az európai vállalatokat, hogy méretüktől függetlenül kötelezzék el magukat a társadalmilag felelős magatartás mellett. Az EGSZB meggyőződése, hogy a társadalmi felelősségvállalás kkv-k körében történő előmozdítása az általános gyakorlattá válás kulcsa. Az elmúlt két év során kikísérletezett specifikus eszközök révén olyan tapasztalatok halmozódtak fel, amelyek alapján érdemes volna hatástanulmányt végezni e gyakorlatok nyomon követése érdekében.

2.3.2.2

A többoldalú Egyeztető Fórum következtetései világossá tették, hogy az ajánlások valamennyi típusú vállalkozásnak szólnak (beleértve a kkv-kat és a szociális gazdasági szektor vállalkozásait is), sokszínűségük tiszteletben tartása mellett. Az EGSZB támogatja azt a gondolatot, hogy a kkv-knak és a mikrovállalkozásoknak is helyük van a megfelelő eszközökkel megtámogatott CSR-stratégiában. Ezen túlmenően hangsúlyozza, hogy minden típusú vállalkozás egyformán érintett a kérdésben, nem csak a tőketársaságok, de az egyéni vállalkozások, az állami vállalatok, a betegbiztosító egyesületek, a kisipari, ipari és mezőgazdasági szövetkezetek, a paritásos intézmények, a szociális gazdasági szektor stb. is. Az EGSZB felhívja a fenti formákban működő vállalkozásokat, hogy csatlakozzanak a Szövetséghez. Egy vállalkozás létrejöttekor rögtön kívánatos egy CSR-rel kapcsolatos intézkedést hozni.

2.3.3.1

A közlemény megemlíti a vállalati társadalmi felelősségről folytatott társadalmi párbeszéd hatékonyságát, valamint az európai üzemi tanácsok konstruktív szerepét a bevált gyakorlatok meghatározásában. Az EGSZB ezért sajnálatosnak tartja, hogy a szakmaközi, illetve ágazati szintű szociális párbeszéd reprezentatív szervezetei nem kaptak felkérést a Szövetség megalakításakor.

2.3.3.2

Az EGSZB (11) szerint „az európai piacgazdaság modellje a vállalkozást nem egyszerű tőketársaságként vagy szerződések találkozási pontjaként kezeli, hanem – leginkább – olyan közösségként is, amelyet társadalmi párbeszéd színterévé kellene tenni”. A CSR-gyakorlatokba való bekapcsolódást gyakran a vállalkozások vezetője kezdeményezi. A bevált gyakorlatok azonban soha nem kapcsolódhatnak kizárólag a vállalatirányításhoz. Az EGSZB véleménye szerint az európai típusú vállalati társadalmi felelősségvállalás nem emberbaráti döntés, hanem a vállalat valamennyi élő erőforrásával valamennyi hierarchikus szinten lefolytatott párbeszéd eredménye. A társadalmi felelősségvállalás nem csak a vállalatvezetőket, hanem a középvezetőket és valamennyi munkavállalót érinti, többek között a külső felekkel folytatott párbeszéd vonatkozásában. Az EGSZB kijelenti, hogy a vállalatok társadalmi felelősségvállalása akkor valódi, ha a vállalati stratégia szerves részét képezi, és a vállalat összes munkatársa részt vesz a végrehajtásában. Mivel meghatározásánál fogva a CSR a törvényeken túlmutató önkéntes gyakorlat, magába foglalja és meghaladja a kötelező érvényű jogszabályokat.

2.3.3.3

Éppen ezért a vállalati társadalmi felelősséggel kapcsolatos Nemzetközi Keretmegállapodások rendkívüli jelentőségűek. Ezeket egyrészről a vállalatvezetés vagy a csoport vállalatainak vezetése, másrészről a munkavállalók képviselői tárgyalják le és írják alá. Az utóbbiakat nemzetközi, illetve európai ágazati szövetségek, nemzeti szakszervezeti szövetségek vagy európai üzemi tanácsok képviselik. A két szociális partner aláírása kötelezi a feleket, hogy alkalmazzák a CSR elveit a vállalatnak a külső érdekelt felekkel való kapcsolatai keretében, többek között az alvállalkozókkal és a területi önkormányzatokkal szemben.

2.3.3.4

Az EGSZB egyetért a közlemény azon kijelentésével, hogy „növelni kell a munkavállalók, képviselőik és szakszervezeteik szerepét a vállalati társadalmi felelősséggel kapcsolatos gyakorlatok kidolgozásában és alkalmazásában”. Felhívja a Szövetséget támogatni szándékozó vállalkozásokat, hogy teljes mértékben és minden szinten vegyenek részt benne, beleértve a személyzet önként jelentkező képviselőinek bevonását is. Amennyiben működik európai üzemi tanács, fontos szerep hárul rá.

2.3.3.4.1

Egy közelmúltbeli véleményében (12) az EGSZB a következőképpen fogalmazott: „Az EGSZB fontosnak tartja a vállalkozások szociális dimenzióját az Európai Unión belül és az EÜT-k ebben játszott szerepét. Az európai szintű vita a fenntartható fejlődésben és az európai szociális modellben jelölte meg az Unió fő sajátosságait. A vállalkozások által a globális gazdaságban viselt társadalmi felelősség a globalizáció kihívásaira adott egyik európai válasz, mely kihívások negatív hatásait enyhíteni lehetne, ha a WTO minden tagállama tiszteletben tartaná az ILO alapvető normáit.” és „Az európai szociális modell jellemzője a legkiszolgáltatottabbak védelmén és a jólét biztosításán túlmenően a személy méltóságát biztosító jogok tiszteletben tartása mindenhol, minden helyzetben. Az uniós polgársághoz kapcsolódó jogoknak a modern Európában valóban mindenhol, így a munkahelyeken és különösen a transznacionális vállalati környezetben is érvényesülniük kell.”

2.3.3.5

Az EGSZB arra buzdítja a vállalkozásokat és a szakképzési szervezeteket, hogy pedagógiai terveikbe foglalják bele a fenntartható fejlődés és a vállalati társadalmi felelősség oktatását is.

2.3.4.1

Az Európai Bizottság a jövőben is támogatja a vállalati társadalmi felelősségvállalás terén az érintett felek – többek között a szociális partnerek és a nem kormányzati szervezetek – kezdeményezéseit, különös tekintettel az ágazati szintre. Hangsúlyozza az ágazati szociális párbeszédért felelős bizottságok szerepének fontosságát. Az EGSZB támogatja e kezdeményezéseket. Felhívja az ágazatokat, hogy biztosítsák valamennyi tagállam érintett feleinek bevonását e kezdeményezésekbe.

2.3.5.1

A közlemény célja, hogy „a vállalatok társadalmi felelőssége terén”„kiválósági központtá” emelje Európát, de az elért minőségi fok mérésének módjáról nem szól. Ahhoz azonban, hogy kiválósági szintre sorolhassuk Európát, valamilyen módon képesnek kell lennünk rá, hogy értékeljük a vállalati társadalmi felelősség minőségét a Közösségen belül. A vállalatok által egyénileg elvégzett elemzéseken túl Európának össze kellene tudnia hasonlítania magát a CSR tekintetében az egyéb regionális pólusokkal. Első lépésben a rendelkezésre álló információkat tartalmazó internetes portál tenné lehetővé a vállalkozások számára és típusára, a felmerült témákra és az érintett partnerekre vonatkozó adatok egybegyűjtését.

2.3.5.2

Ahhoz, hogy a CSR tekintetében Európa kiválósági központtá váljék, az Európai Szövetségnek foglalkoznia kellene az ehhez szükséges eszközökkel. A kiváló minőségű társadalmi információt nyújtó és a nyomon követhetőséget biztosító termékek és szolgáltatások már valódi komparatív előnyt élveznek a befektetők, a fogyasztók és a fogyasztói szervezetek viszonylatában. E tendencia egyre jelentősebbnek bizonyul majd a fenntartható fejlődés összefüggésében.

2.3.5.3

Az EGSZB a CSR területén elért szint értékelési módjának alapos átgondolását sürgeti, amit az egyértelműen a kiválóságra törekvő új kezdeményezés hitelességének biztosítása érdekében a lehető leggyorsabban el kellene végezni. A kérdésnek szerepelnie kellene az Egyeztető Fórum első üléseinek napirendjén (2006 vége). A 2006. december 7-én Brüsszelben megrendezett konzultatív fórum keretében az Európai Bizottság bemutatta a vállalatok társadalmi felelőssége területén mostanáig megvalósított kezdeményezésekről készült, ezen intézkedéseket jegyzékszerűen felsoroló Kompendiumot. Az EGSZB kész arra, hogy az egyes területeken mostanáig elért eredményeket elemezze, és intézményes együttműködést alakítson ki az Európai Bizottsággal, a CSR-re vonatkozó weboldal kezelését illetően is.

2.3.5.4

A koncepciók még nem kristályosodtak ki, és az eszközök vonatkozásában nem alakult ki konszenzus. Mindazonáltal egyes tagállamok olyan politikákat követnek, amelyek a vállalatok nagyobb átláthatóságára törekednek a CSR tekintetében. A tagállamok nemzeti politikáinak alaposabb megismerése termékeny kölcsönhatásokat tenne lehetővé. A CSR-rel foglalkozó magas szintű csoportnak a közlemény által javasolt újbóli összehívása a helyes irányba mutató lépés, különösen akkor, ha az új és a leendő tagállamok is aktívan részt vesznek benne. A fenntartható fejlődésre irányuló európai stratégia (az Unió és a tagállamok stratégiái) 2007. évi mérlegében előreláthatóan a CSR ösztönzésére hivatott állami politikák mérlege is szerepelni fog.

2.3.6.1

Az EGSZB érdeklődéssel fogadja az Európai Bizottságnak az átláthatóság és a fogyasztói tájékoztatás javítására irányuló szándékát. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez az átláthatóság és a CSR-rel kapcsolatos tájékoztatás nem korlátozódhat a fogyasztási cikkekkel szembeni közegészségügyi elvárásokra. A fogyasztók ösztönző erőként elősegíthetik a termékek és szolgáltatások felelős termelését. Ehhez nem csak azt kell tudniuk, hogy az általuk fogyasztott termékek megfelelnek-e a közegészségügyi követelményeknek, hanem azt is, hogy a szociális, illetve környezetvédelmi normáknak megfelelően készültek-e. Ezen túlmenően az átláthatóságra irányuló törekvést valamennyi gazdasági ágazatra ki kell terjeszteni. Kívánatos volna, hogy a fogyasztó tudja, vajon az általa fogyasztott termékek a társadalmi felelősség jegyében készültek-e; hogy a beruházók és kisbefektetők tudják, vajon a vállalat, amelybe pénzüket fektetik, társadalmilag felelősen jár-e el; hogy a helyi lakos tudja, vajon lakóhelyének létesítményei, infrastruktúrái társadalmilag felelősen – nevezetesen a környezetvédelem elvárásai szerint – épültek-e. A pénzügyi szereplők a szociálisan felelős befektető alapokon keresztül jelenleg is érdeklődnek a vállalkozásokra vonatkozó nem pénzügyi jellegű információk iránt. Ily módon a nem pénzügyi elemző cégekkel együtt a CSR előmozdításának kiemelt szereplőivé léptek elő. Egyes ipari ágazatokon belül megindult a szakmai normák kidolgozása – ilyen az építőipari ágazatban a kiváló környezetbarát minőség normája –, míg a különösen érintett ágazatok, mint az alumínium-, a kőolaj- és a papíripar tekintetbe veszik tevékenységük környezeti hatásait. Az EGSZB véleménye szerint hasznos volna a hasonló önszabályozó kezdeményezések elterjedése.

2.3.6.2

A vállalatok különböző eljárásokat alkalmaznak pénzügyi életképességük (a befektetések, az elszámolások és az ellenőrzések jellege és átláthatósága), illetve szociális és környezetvédelmi teljesítményeik (munkakörülmények, a természet és a területek védelme az értékláncban) értékelésére. Különbözőek, és kiegészítik egymást – szinergiát kell teremteni közöttük.

2.3.6.3

A minősítési és hitelesítési ügynökségek törvényességének és megbízhatóságának biztosítása érdekében nélkülözhetetlen az elvekkel kapcsolatos átláthatóság. A vállalatoknak tudniuk kell, hogy milyen referenciák szerint minősítik őket. Az EGSZB ezért üdvözli a társadalmilag felelős befektetések elveinek közzétételét (13). Fontos, hogy ezek az ügynökségek olyan kritériumok szerint végezzék értékelésüket, amelyek az érdekelt felek 2004. évi fóruma által kidolgozott listában szereplő alapvető dokumentumokon alapulnak. Az ügynökségeknek maximális átláthatóságot kell biztosítaniuk. A CSRR-QS standard a szakma önszabályozásra irányuló kísérlete volt. Az EGSZB arra szólítja fel a szakmát, hogy haladjon tovább ezen az úton. Egy közelmúltbeli véleményében (14), az EGSZB felhívta az európai vállalkozásokat, hogy vegyenek részt a különböző mérési és tájékoztatási eszközök – többek között az EMAS, GRI és ISO 26000 – kidolgozásában és felülvizsgálatában. Az EGSZB kiemeli: el kell kerülni, hogy új nemzetközi normák újrafogalmazzák a vállalatok társadalmi felelősségének koncepcióját, mégpedig oly módon, hogy azt a törvényi kötelezettségek puszta teljesítésére korlátozzák, annak ellenére, hogy a vállalatok társadalmi felelőssége – természeténél fogva – a törvényen túlmenő önkéntes kezdeményezéseken alapul. Azt ajánlja a nemzeti képviseleteknek, amelyek az ISO 26000 iránymutatásokat kidolgozzák, hogy támogassák a CSR európai meghatározását, amely magában foglalja a törvényi előírásokat, ám meg is haladja azokat. Bármilyen jelentős munkát végezzenek is a minősítő ügynökségek, a vállalatok számára nem szabad kötelezővé tenni, hogy olyan nem nyilvános, az ügynökség által alkalmazott szabályoknak vessék alá magukat, amelyek hitelesítése költséges a kkv-k számára. Ha az eszközök alkalmasak is a hitelesítésre, ez csak a vállalat kívánságára történhet, és semmi szín alatt nem szabad kötelezővé tenni.

2.3.6.4

A közlemény hangsúlyozza, hogy „erősíteni kell a közvetett érdekelt felek, többek között a nem kormányzati szervezetek, a fogyasztók valamint a befektetők szerepét a felelős vállalati magatartás ösztönzésében és előnyökhöz juttatásában”, illetve ezek ellenőrző szerepét. Ennek egyik előfeltétele, hogy a közvetett érdekelt felek jó minőségű tájékoztatást kapjanak. A közlemény arra buzdítja a Szövetséget támogató vállalkozásokat, hogy a vállalati társadalmi felelősségre vonatkozó tájékoztatásokat juttassák el valamennyi félnek, köztük a fogyasztóknak, a befektetőknek és a szélesebb közvéleménynek; és felhívja a nagyvállalatokat, hogy hozzák nyilvánosságra a vállalati társadalmi felelősségre vonatkozó stratégiájukat és kezdeményezéseiket, ezek eredményeit, illetve a bevált gyakorlatokat, a nyilvánosság számára könnyen hozzáférhető formában. A tájékoztatás terén az EGSZB emlékeztet a nagyvállalatok CSR gyakorlatáról szóló európai információs portál létrehozására vonatkozó javaslatára (15). Mivel az EGSZB úgy ítélte meg, hogy egy harmadik fél általi elemzés javíthatja a tájékoztatást, és biztosítja az átláthatóságot, azt javasolta, hogy a vállalatoktól származó adatokat egy megbízható harmadik fél – például egy európai intézmény megfigyelője – vizsgálja meg. Ezt az elemzést később, az európai portál adatai alapján is el lehet végezni.

2.3.6.5

Másrészről a közlemény hangsúlyozza, hogy a Szövetséget támogatni kívánó vállalkozásokat semmilyen formális kötelezettség nem terheli, és hogy az Európai Bizottság nem fogja számon tartani e vállalkozások névsorát. Jelenleg, hét hónappal a Szövetség megalakítása után csupán az UNICE, a CSR Europe és néhány nemzeti munkáltatói szervezet honlapjai ismertetik a Szövetséget. Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az információk nem hozzáférhetők, és nem állnak egy helyen összegyűjtve az érdekeltek rendelkezésére.

2.3.7.1

A felelős vállalkozás versenyelőnyre tehet szert az arculat vonatkozásában, ami a fogyasztási javak ágazatában működő vállalatok számára különösen előnyös.

2.3.7.2

A felelős vállalkozások kedvező talajt teremtenek az innováció és a kreativitás számára. Termékeik és szolgáltatásaik minőség- és értéktöbbletet nyújtanak a vásárlónak. Ez mennyiségi előnyökhöz is vezethet.

2.3.7.3

Az integrált CSR-folyamat kialakítása a kockázatok előrejelzése révén lehetővé teszi a válságok jobb kezelését, – sőt, elkerülését –, többek között a hűtlen kezelés kockázata, illetve az ipari és technológiai kockázatok tekintetében. Például kevesebb baleset történik akkor, ha a személyzet – mivel jól képzett, és megtörténtek a célnak megfelelő beruházások – biztonságban van a munkahelyén. A CSR-gyakorlatok így a megfigyelt, illetve előrelátható kockázatok mérhető csökkentésében is megmutatkozhatnak. Az EGSZB érdeklődéssel konstatálja, hogy bizonyos biztosítótársaságok figyelembe veszik ezt díjszabásukban, és az egész pénzügyi szektort arra kéri, hogy kövesse ezt a példát.

2.3.7.4

A vállalati társadalmi felelősség elveinek alkalmazása a döntéshozatali és irányítási folyamatok javítására készteti a vállalkozásokat, ami hosszú távon a teljesítmény javulását eredményezi. Az egész életen át tartó tanulást és az idősebb munkavállalók továbbfoglalkoztatását magába foglaló humánerőforrás-gazdálkodás lehetővé teszi a vállalaton belül a humán tőke optimalizálását, illetve hozzájárul az aktív öregkorhoz. Az EGSZB érdeklődéssel fogadja az európai számviteli szakértők köréből indult kezdeményezést, amely a felelős vállalatvezetést a vállalat stratégiai elemzése tényezőinek tekintett, a környezetvédelemmel, illetve a személyzettel kapcsolatos információk minőségén keresztül kívánja előmozdítani.

2.3.7.5

Az EGSZB emlékeztet rá, hogy a hosszú távú versenyképesség gyakran rövid távon költségekkel járó intézkedések árán valósul meg. Ezért felhívja a vállalkozásokat, hogy ne pusztán az azonnali nyereségesség szempontjára összpontosítsanak.

2.3.7.6

Felhívja az EU tagállamait, hogy a közbeszerzések során a felelős vállalati magatartást támogassák (a szociális és környezeti szempontból előnyösebb ajánlat politikája).

2.3.7.7

Makrogazdasági szinten a szociális vagy környezetvédelmi problémák megoldása új tevékenységi szektorok megjelenésével, illetve fejlesztésével jár, ami új gazdaságfejlődési, illetve munkahely-teremtési lehetőségeket nyit. Ilyen például az öko-hatékonyság, a személyi szolgáltatások vagy éppen a városfejlesztés, illetve a közlekedés közötti viszony területe. Az EGSZB felhívja az uniós tagállamok hatóságait, hogy támogassák e szektorok kialakulását és fejlődését.

2.3.8.1

Jóllehet egyes új tagállamokban jelentős erőfeszítések történtek, a CSR szempontjából vezető szerepet vivő vállalkozások többségükben a régi tagállamokból kerülnek ki.

2.3.8.2

Az EGSZB úgy véli, hogy feltétlenül ismertetni kell és el kell terjeszteni az új tagállamok vállalkozásai – különösen a kkv-k – által alkalmazott bevált gyakorlatokat.

2.3.8.3

A gazdasági és kulturális háttér különbözősége folytán egyes új tagállamok bizonyára sokat tanulhatnak a hozzájuk hasonló adottságokkal rendelkező régiókban működő vállalkozások tapasztalataiból. Ha társadalmilag felelős kezdeményezések valósulnak meg a szociális piacgazdaság terén sok tapasztalattal nem rendelkező országokban, ezek közvetlenebb inspiráló hatást fejthetnek ki a hasonló történelemmel bíró országok szereplőire.

2.3.8.4

Éppen ezért különösen fontos, hogy az új tagállamok bevált gyakorlataira vonatkozó információkat valamennyi tagállam, illetve a leendő tagországok szereplői számára is elérhetővé tegyék.

2.3.8.5

Ugyancsak támogatni kell a nagyközönség, illetve a különféle érdekcsoportok képzését a társadalommal szemben felelősséget mutató vállalkozói működésmód kérdéseiről, hiszen a vállalatok társadalmi felelősségét illető alapelvek végrehajtásának gyorsasága és minősége nagyrészt az ilyen vállalkozók aktivitásától és bekapcsolódásától függ.

2.3.9.1

Az EGSZB helyesli az Európai Bizottság álláspontját, amely a jövőben is támogatni kívánja a vállalati társadalmi felelősség globális szinten történő előmozdítását, az európai vállalatoknak az ENSZ ezredfordulós célkitűzéseihez való maximális hozzájárulása érdekében. Támogatja továbbá az Európai Bizottság szándékait a felelős vállalati magatartásra vonatkozó nemzetközi referenciakritériumok terén is, azaz hogy ösztönzi az ILO által a multinacionális vállalatokról és a szociális politikáról kiadott háromoldalú nyilatkozatokban szereplő elvek, az OECD által a multinacionális vállalatok részére kiadott irányelvek, az ENSZ vállalatokra vonatkozó Globális Megállapodása (Global Compact) és a „Különleges felelősséggel végzett befektetések elvei”, illetve az egyéb eszközök és referenciakezdeményezések végrehajtását; a szigorú környezetvédelmi normák előmozdítását; figyelembe veszi a fenntartható fejlődés szempontját a kétoldalú kereskedelmi és együttműködési megállapodásokban; kereskedelmi ösztönző intézkedésekkel bátorítja az emberi jogok, a munkajogok, a környezetvédelem és a kormányzás fő nemzetközi elveinek tiszteletben tartását; intenzívebb együttműködést alakít ki az ILO-val a tisztes munka kérdésében; az új Afrika-stratégia keretében előmozdítja a vállalati társadalmi felelősséget; nyomon követi az ehhez kapcsolódó nemzetközi kezdeményezéseket (az ENSZ különmegbízottjának tevékenysége, ISO iránymutatások, a Kimberley-folyamat igazolási rendszere). Ezek a támogatások annál is fontosabbak, mivel egyes országok számára a tényleges szociális jog felé való elmozdulást jelenthetik.