9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/1

1.1

A turizmus jelentős gazdasági súllyal bír az Európai Unió életében, hiszen az idegenforgalmi tevékenység az Unió GDP-jének 5,5 %-át termeli (ez az arány a tagállamok esetében 3 % és 8 % között változik), és több mint 2 millió vállalkozást érint, amelyek együtt mintegy 9 millió embert foglalkoztatnak. A turizmus fontos hajtóerőt jelent a gazdaság egyéb ágazatai, például az ipar – különösen a divathoz, a közlekedéshez, az élelmiszeriparhoz, a kereskedelemhez kapcsolódó ágazatok, valamint egyéb szolgáltatási ágazatok számára is.

1.2

Az európai turizmus több mint 80 %-a egyéni, illetve családi turizmus, a fennmaradó rész pedig a vállalatok által igénybe vett üzleti turizmus. Az európai családok személyes kiadásaiknak körülbelül egy nyolcadát költik a turizmushoz kapcsolódó fogyasztásra.

1.3

Európa még mindig a világ leglátogatottabb idegenforgalmi régiója. Oroszországból, Kínából és Indiából – ahol a gazdasági fejlődés következtében ugrásszerűen növekszik a népességen belül a turizmus lehetőségéhez hozzájutók aránya – egyre növekvő számban érkeznek turisták Európába.

1.4

E néhány kedvező körülmény ellenére az Európába irányuló turizmus minden évben egyre inkább háttérbe szorul a gazdaságilag felemelkedő országok által támasztott verseny szorításában. Jelen saját kezdeményezésű vélemény célja felhívni az európai intézmények figyelmét azon pozitív hatásra, amelyet a kultúra gyakorolhat a turizmusra Európában, és egyben felkérni őket, hogy vállaljanak szerepet az „öreg kontinens” kulturális kincseinek felértékelésében és védelmében. E kulturális örökség ugyanis – az egyéb iparágakban lezajló folyamatoktól eltérően – nem „szervezhető ki”, nem másolható; azaz hatékony fegyvert jelenthet az egyéb földrajzi területek konkurenciája elleni küzdelemben.

1.5

Jelen vélemény megalkotása céljából több találkozóra került sor az Európai Bizottság a turizmus és a kultúra tárgykörében érintett különböző főigazgatóságainak illetékesei és az Európai Parlament néhány képviselője között. Ezenkívül 2005. november 18-án Európa leglátványosabb régészeti lelőhelyeinek egyikén, Paestumban nyilvános meghallgatás zajlott, amelyen politikai intézmények, nemzetközi szervezetek (Unesco), kulturális szervezetek és idegenforgalmi magánvállalatok számos képviselője vett részt. A nyilvános meghallgatás a „Régészeti Turizmus VIII. Földközi-tengeri Vására” keretében került megrendezésre, és lehetővé tette a Földközi-tenger másik partján elhelyezkedő országok képviselőinek a részvételét is.

2.1

A 2005. márciusi Európai Tanács felkérte az Európai Bizottságot, a Tanácsot és a tagállamokat arra, hogy töltsék meg új lendülettel a növekedésről és a foglalkoztatásról szóló lisszaboni stratégiát, és aktívan vegyenek részt a lisszaboni célkitűzések elérésében. Nyilvánvaló, hogy a turizmus és a kultúra jelentős mértékben képes hozzájárulni a növekedéshez és a foglalkoztatáshoz egyaránt. A növekedés szempontjából ugyanis a turizmus a következő években a legnagyobb fejlődési perspektívákkal rendelkező gazdasági ágazatok egyike: becslések szerint 2006 és 2015 között ebben az ágazatban átlagosan 3,1 %-os bővülés várható. A turizmus a foglalkoztatás szempontjából szintén olyan ágazat, amely jelentős mértékben képes hozzájárulni a munkanélküliség ellen folytatott küzdelemhez. Mivel a turizmusban foglalkoztatottak között magas a női munkavállalók aránya, ezért ez az ágazat a lisszaboni stratégia azon specifikus célkitűzéséhez is hozzájárulhat, amely a női munkavállalók arányának emelésére irányul. (1) Noha a számítások szerint a következő 25 év során az Európába irányuló turizmus volumene megkétszereződik, növekedési üteme mégis a nemzetközi átlag alatt marad, és még kevésbé éri el a gazdaságilag felemelkedő országok egyes régióiban tapasztalható növekedési szintet. Az idegenforgalom további növeléséhez tehát valamennyi intézmény részéről megfelelő, kedvező intézkedésekre van szükség, hogy az Európai Unió ezen ágazatban vezető pozíciót érjen el a növekedési ütem tekintetében.

3.1

A kulturális turizmus, vagyis a művészet szépségére és a tájak sokszínűségére, a műemlékvárosokra, és a jelentős történelmi örökséget illetve helyi tradíciókat felmutató régiókra alapuló turizmus egyike a legjelentősebb növekedést mutató szegmenseknek. E vélemény célja nem az, hogy a kultúrával kapcsolatos témákat azok összetettségében tárgyalja, hanem annak felmérése, hogy milyen hatással lehetnek a kulturális aspektusok a turizmusra.

3.2

E sajátos szegmensen belül az Európai Unió különösen nagy előnyöket élvez, hiszen ez a világ legnagyobb „kulturális sűrűségű” régiója. Az UNESCO által 137 országban „világörökségi helyszínekként” nyilvántartott összesen 812 kulturális és természeti helyszínből 300 az Unió 25 tagállamának területén található. Ha a jelenlegi négy tagjelölt ország, vagyis Bulgária, Horvátország, Románia és Törökország is csatlakozik a 25 tagállamhoz, a világörökségi helyszínek száma 331-re emelkedik. (2) A European Cultural Tourism Network II. éves konferenciája során rendkívül fontos aspektusra derült fény: a Kínából és Indiából Európába látogató turisták tömege kizárólag azon érdeklődésnek köszönhető, amelyet ezen országok polgárai táplálnak az európai kulturális és építészeti kincsek iránt. Ezért az Európai Uniónak és a tagállamoknak továbbra is be kell fektetniük gazdag kulturális örökségük megőrzésébe és a kulturális turizmus támogatásába.

3.3

A gazdasági értékeken túl a kulturális turizmus a társadalmi és a civil értékek fejlesztésében is fontos szerepet játszik, elősegíti továbbá az európai integrációt és a népek, valamint a kultúrák közötti párbeszédet. Az európai azonosságtudat fejlesztése csak a változatos európai „mozaikot” alkotó országok, kulturális hagyományok és különbözőségek alapos megismerésével lehetséges. Az „európai tudat válságának” jelenlegi időszakában az európai kulturális értékek támogatása az Európai Unió jövőjébe vetett bizalom és az optimizmus jeleként értelmezhető. (3)

3.4

Ezenkívül az Európai Uniónak szerepet kell vállalnia – főként ebben a multikulturalitás szempontjából nehéz időszakban – abban, hogy a kulturális turizmus elősegítése révén is fejleszti a más népekkel folytatott kulturális és vallási párbeszédet. Különösen helyesnek tűnik ezért az EU azon döntése, hogy 2008-at „A kultúrák közötti párbeszéd európai évévé” nyilvánítja.

3.5

A kulturális turizmus fejlesztése – az európai művészeti kincsek történelmi és társadalmi összefüggéseinek bemutatása, valamint a természeti kincsek feltárása révén – a világ bármely országából érkező turista számára lehetővé teszi Európa kulturális hátterének valódi megértését.

4.1

Az Európai Unió immár több éve foglalkozik az idegenforgalmi ágazattal, illetve a kulturális örökség védelmével és fejlesztésével, noha az idegenforgalmi tevékenységeket – az ezt lehetővé tevő jogi alap hiányában – soha nem tudta közvetlenül finanszírozni. Az új alkotmányszerződés végre tartalmazza ezt a jogi alapot, e szerződés ratifikálása azonban sajnos még nem zárult le. A turizmusban rejlő lehetőségek maximális kihasználása érdekében az EU által mostanáig alkalmazott megközelítés lényegében horizontális jellegű volt: a turizmust olykor a strukturális alapok felhasználásával, olykor pedig közvetett intézkedésekkel, projekteken keresztül támogatta, amelyek – noha egyéb ágazatokra, például a környezetvédelemre vagy a kutatásra irányultak – kedvező hatással voltak a turizmusra is. E látszólag kedvező körülmény ellenére a Vállalkozási és Ipari Főigazgatóság (Idegenforgalmi Ügyosztály) nehezen tud hatékony koordinációt kialakítani a közvetlenül vagy közvetetten az idegenforgalommal foglalkozó más főigazgatóságokkal. Ezáltal semmivé válhatnak azok a pozitív hatások, amelyek a különböző közösségi kezdeményezésekből származhatnak ezen ágazat javára.

4.2

A strukturális alapok vonatkozásában a 2000–2006 közötti időszakban az EU a közvetlenül vagy közvetetten a turizmus ágazatához kötődő projektekre körülbelül 7 milliárd eurót különített el, és körülbelül 2 milliárd eurót szánt kulturális projektekre (Interreg III, Leader+, Urban programok). A turizmus és a kultúra tehát összesen mintegy 9 milliárd euró finanszírozásban részesült; fennáll azonban a veszély, hogy ez nem hozza meg a várt eredményt, mivel a strukturális alapokból finanszírozott két említett szegmens kezelésének koordinálása nem a legmegfelelőbb.

4.3

Az Európai Unió kulturális örökség fejlesztésére irányuló kezdeményezései közül különösen sikeres a „Kultúra Európai Fővárosai” projekt. Egy, a Kulturális Főigazgatóság megbízásából nemrégiben készült tanulmány (4) megjegyzi, hogy a „Kultúra Európai Fővárosai” program eredményeként az esemény évében a „Kultúra Európai Fővárosa” címet elnyert városban az idegenforgalom átlagosan 12 %-kal növekedett, és az azt követő évben is meghaladta az eseményt megelőző évek átlagát. Ugyanezen tanulmány szerint az esemény növekedési potenciálja továbbra is magas, azonban azt jobban ki kellene használni. Ezen oknál fogva a Kulturális Főigazgatóság új javaslatot dolgozott ki, amely a „Kultúra Európai Fővárosa” címet elnyerni kívánó városok vonatkozásában új és világosabb kiválasztási kritériumok elfogadására irányul, hogy ösztönözze a városok közötti versengést és vetélkedést, kiemelje a kulturális programok európai dimenzióját és fenntarthatóságát, valamint elősegítse a kulturális események menedzselésével kapcsolatos bevált gyakorlatok terjesztését. A javaslat kéri továbbá a „Kultúra Európai Fővárosa” címet elnyert város számára nyújtott európai pénzügyi hozzájárulás megháromszorozását. E finanszírozás összege jelenleg 500 ezer euró.

4.4

2005. december elején az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága a turizmusban és a kultúrában rejlő lehetőségek lehető legoptimálisabb kiaknázása érdekében első ízben hagyta jóvá 1 000 000 euró elkülönítését, amelyet a „kiemelt európai idegenforgalmi célpontok” fejlesztésére irányuló projekt kidolgozására kell fordítani.

4.5

Az Európai Bizottság Vállalkozási és Ipari Főigazgatósága létrehozta a „Turizmus fenntarthatóságáért” csoportot, amely többek között az intézmények és az ágazatban működők különböző kategóriáinak szakértő képviselőiből áll. Feladata, hogy javaslatokat nyújtson be az Európai Bizottságnak a fenntartható turizmus megvalósítására vonatkozóan, mindezt a turizmussal kapcsolatban kidolgozandó Európai Agenda 21 előkészületeként, amelyet 2007-ig kell kidolgozni. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság egyetért az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel abban, hogy az idegenforgalom egyetlen támogatandó formája csak és kizárólag a fenntartható turizmus.

4.6

Günter Verheugen biztos ezen túlmenően az Európai Turizmus ötödik, 2005. október 20-án Máltán tartott fórumán bejelentette, hogy 2006 első hónapjaiban beindítják az európai turizmus portálját, amely hozzáférést biztosít a nemzeti idegenforgalmi szövetségek weboldalaihoz. A cél az európai idegenforgalmi célpontok népszerűsítése a világ többi részével szemben.

4.7

Az Európai Bizottság Vállalkozási Főigazgatósága nemrégiben tanulmány elkészítését kezdte meg a következő témában: „A kulturális és sportesemények hatása az idegenforgalmi ágazathoz kapcsolódó kis- és középvállalkozásokra”, míg a Kulturális Főigazgatóság kutatást indított az európai kulturális gazdasággal kapcsolatosan.

5.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, tudatában annak, hogy mennyire fontos az idegenforgalmi ágazat Európa számára, jó ideje érdeklődik az e szegmenshez kapcsolódó politikák iránt, mint például a kibővített Európa idegenforgalmi politikái, a turizmus és a társadalmi-gazdasági fejlődés, a turizmus és az állami, valamint a magánszektor közötti együttműködés, a turizmus és a sport stb (5).

5.2

Az előző, 4.7. bekezdésben felsorolt két tanulmánnyal együtt a turizmusról és a kultúráról szóló jelen vélemény is – a korábbiakban (ld. 5.1.) említett véleményekhez hasonlóan – hozzá kíván járulni az idegenforgalom európai szinten kialakítandó jövőbeni iránymutatásainak meghatározásához.

6.1

A kulturális értékek jelentőségét először is a helyi polgárokban kell tudatosítani, akiknek jobban meg kell ismerniük a területükön található történelmi, művészeti és környezeti értékeket. (6) Ha a polgárokban tudatosulnak a fenti értékek, nagymértékben hozzájárulhatnak a saját területük védelméhez és felértékeléséhez, oly módon, hogy támogatják az állami hatóságok intézkedéseit.

6.2

Ezen széleskörű kulturális tudat kifejlesztését már az iskolákban el kell kezdeni, mégpedig olyan programok révén, amelyek által a fiatalok jobban megismerik saját lakóhelyük történelmi, művészeti és környezeti értékeit, továbbá olyan kezdeményezések révén, amelyek a fiatalokat aktív résztvevőivé teszik ezen értékek fejlesztésének (7)

7.1

A kulturális turizmus hatékony előmozdítása érdekében – hogy a „kulturális szempontból közönyös turistát” is meghódítsuk – elemezni és fejleszteni kell az ágazat különböző aspektusait, megpróbálva azonosítani általános tendenciáit és fejlődési potenciálját. A kulturális turizmus legfontosabb aspektusai a következők: művészetek és tradíciók; vásárok és kiállítások; fesztiválok és kulturális események; borászat és gasztronómia; „filmturizmus”, illetve történeti és kulturális témájú parkok.

7.2.1

A kulturális turizmus leghagyományosabb aspektusa a „materiális” művészeti örökség, amelybe a történelmi központok, a múzeumok, illetve a régészeti övezetek tartoznak bele. Ezek esetében az elsődleges feladat a kulturális javak, illetve a turisztikai szolgáltatások kezelésének jobb összehangolása oly módon, hogy jobban hozzáférhetővé tegyük e javakat a turisták számára. El kell fogadni az „idegenforgalmi és kulturális rendszerek” egységes kezelésének integrált megközelítését. Előnyben kell például részesíteni a különféle művészeti és környezeti rendszerek egységes kezelését abban az esetben is, ha azok egy része állami kezelésben, más részük magánkézben van; a nyitvatartási idők és belépőjegyek tekintetében olyan politikát kell követni, amely optimalizálhatja a helyszínekre való bejutást, és lehetővé teheti a bevétel növelését, s ezáltal a kezelési költségek fedezését; továbbá „életet kell lehelni” a kulturális örökségbe, például olyan időszakos kiállítások rendezésével a múzeumokban, történelmi épületekben vagy várakban, amelyek a kortárs művészetet is népszerűsítik.

7.2.2

E területen számos érdekes kísérlet valósult már meg. Példaként említsük a különböző európai városokban bevezetett „turistakártyákat”, amelyek egyesítik egyfelől a közlekedési szolgáltatásokat, másfelől a múzeumokba, illetve régészeti helyszínekre való bejutást.

7.2.3

A kisebb művészeti központok esetében különösen hasznos az ún. „kulturális körzetek” működtetéséből leszűrt tapasztalat. Ez utóbbiak több települést magukban foglaló homogén területek turisztikai és kulturális szolgáltatásait kapcsolják össze, amelyeket együtt népszerűsítenek, és egy helyre összpontosítják az állami szervek és a magánszereplők finanszírozásait. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság szerint kívánatos, hogy a regionális idegenforgalmi szövetségek együttműködjenek a kulturális körzetek fejlesztésében és létrehozásában, akár határokon átnyúló jelleggel is.

7.2.4

A különböző országokban található kulturális javakat „hálózatba kellene szervezni” (8) vagy egy útvonallá összekapcsolni, például a várak, illetve kastélyok, a történelmi épületek, a régészeti lelőhelyek (például a Magna Grecia városainak hálózata) (9) vagy egyes sajátos típusú múzeumok, például az „ipari múzeumok” vagy a transzeurópai útvonalak (10) (mint például a via Francigena) esetében. Ezeket a hálózatokat vagy útvonalakat egységes védjeggyel és megfelelő jelzésekkel kellene ellátni, valamint integrált módon népszerűsíteni. Ezenkívül, amennyiben lehetséges, ajánlatos lenne egységes vendéglátó-ipari szolgáltatásokat nyújtani.

7.3.1

A kulturális események, például a vásárok, koncertek, fesztiválok és egyedi kezdeményezések a kulturális turizmus egy másik fontos aspektusát képviselik. Az elmúlt tíz-tizenöt év folyamán a kulturális események a turizmus előmozdításának fontos tényezőivé léptek elő. A művészetrajongók – főként a fiatalok – mind növekvő számban utaznak egy-egy nagy vásár, koncert, fesztivál, illetve egy-egy olyan egyéni kezdeményezés kedvéért, mint például a Párizsban, Versailles-ban, Brüsszelben, Rómában, Bécsben, Varsóban, stb. megrendezett „fehér éjszakák”.

7.3.2

Ha támogatni kívánjuk a kulturális turizmus ezen aspektusát, vagy az infrastruktúrák szintjén kell közbelépni, támogatva a vásárok és fesztiválok befogadására alkalmas létesítmények építését vagy átalakítását; vagy az események ütemezése, promóciója illetve kommunikációja terén kell intézkedéseket hozni. Az Európai Uniónak elő kellene mozdítania egy egységes kulturális eseménynaptár kidolgozását, bátorítania kellene a különböző országok és kulturális intézmények közötti együttműködést, és ösztönöznie kellene az e téren kevesebb tapasztalattal és hagyománnyal rendelkező országok kezdeményezéseit, élükön a tíz új tagállammal.

7.4.1

A kulturális turizmus harmadik fontos aspektusa a különböző régiók borászati és gasztronómiai értékeihez kapcsolódik: e „materiális kultúra” jelentősége az utóbbi években folyamatosan növekedett, és a jellegzetes termékek támogatására valóságos kulturális és gazdasági mozgalmat indított el. (11)

7.4.2

A cél ebben az esetben is olyan „borászati és gasztronómiai útvonalak” létrehozása, amelyek ugyanakkor művészeti és kulturális értékeket is magukban foglalnak, és olyan egységes turisztikai körutazásokat kínálnak, amelyek egyesítik a kulturális látogatásokat és a kóstolókat, továbbá a falusi élet élményeit, vagyis egyfelől a történelem és a művészetek megismerését, másfelől pedig a borászati hagyományok és jellegzetes ételek megtapasztalását.

7.4.3

Az Európai Uniónak elő kellene mozdítania az „európai bortúrák és gasztronómiai túrák, valamint a falusi turizmus európai atlaszának” kidolgozását, és különös figyelmet kellene fordítania a két vagy három ország hagyományait összefogó, határokon átívelő útvonalakra; mindez hozzájárulna a tradíciók és a „másság” megannyi közös gyökerének megismertetéséhez is.

7.5.1

A kulturális turizmus negyedik aspektusa, amely a tömeges turizmus egyre jelentősebb hullámait indukálja, a TV- és mozifilmgyártás. A nagysikerű mozifilmek és televíziós alkotások forgatási helyszíneinek és tájainak meglátogatása számos régióban látványosan megnövelte az odalátogató és ott időző turisták számát. A Northumberland grófságban (Nagy-Britannia északi részén) található alnwicki kastély például, amely a J. K. Rolling regényei alapján készült filmek forgatásának kereteként szolgált – melyek főhőse Harry Potter –, a semmiből rövid idő alatt tekintélyes számú turistát vonzott magához, ma már évi 13 millió eurós turisztikai forgalmat bonyolítva, és ezzel Nagy-Britannia egyik legjelentősebb turisztikai úti céljává lépve elő. Ugyanez a jelenség figyelhető meg Olaszországban a piemonti Agliè kastély esetében, amely az „Elisa di Rivombrosa” című televíziós alkotás forgatási helyszíne volt, és ahol a látogatók átlagos száma heti 100-ról 3 500-ra emelkedett. A filmek népszerűsítő hatása olyan filmek esetében is megfigyelhető, amelyek még nem kerültek a mozikba, de forgatásuk folyamatban van. Nagy-Britanniában például egy Lincoln nevű kisváros, ahol Dan Brown azonos című bestsellerből készülő „A Da Vinci kód” című filmet forgatják, már most jelentős számú turista úti céljává vált. Párizsban pedig olyan utazási irodák alakultak, amelyek kizárólag a Brown regényében szereplő helyekre szerveznek utakat.

7.5.2

Egy 2005 augusztusában Nagy-Britanniában készített felmérés szerint a felnőttek 27 %-át, a 16 és 24 év közötti fiataloknak pedig 45 %-át befolyásolják a szünidő színhelyének kiválasztásában a moziban vagy televízióban látott filmek. A brit idegenforgalmi hivatal, a VisitBritain éppen ezért figyelemmel kíséri a filmgyártás eseményeit, és honlapján úgynevezett „movie map”-eket tesz közzé, vagyis olyan részletes térképeket, amelyek valamennyi forgatási helyszínt jeleznek, az oda vezető út és a helyszínen elérhető turisztikai szolgáltatások pontos leírásával.

7.6.1

A kulturális turizmus ötödik aspektusa a történelmi, illetve művészeti jellegű tematikus parkok létrehozása lehetne, amelyek kiegészítik a múzeumok, történelmi központok és régészeti övezetek látogatását. A lehetőség szerint a híres és frekventált idegenforgalmi célpontok közelében kialakítandó park segítené azon történelmi korszak alapos megértését, amelybe a látogató – az idegenforgalmi célpont látogatása során – éppen „belemerül”. (12) Hasonló parkokat lehetne létrehozni a főbb európai kulturális övezetekben, (13) és az Uniónak elő kellene mozdítania az úgynevezett info-tainment (információs és szórakoztató) infrastruktúrák kiépítését, amelyek még nagyobb számú turistát vonzhatnak.

8.1

Az új informatikai és kommunikációs technológiák számtalan módon hozzájárulhatnak a kulturális javak turisztikai célok érdekében történő kamatoztatásához: internetes honlapok illetve műholdas és digitális televíziós csatornák létrehozása, audio- és videoklippek készítése a legújabb generációs multimédiás mobiltelefonok számára, műemlékek és történelmi-művészeti hangulatok rekonstruálása a virtuálisvalóság-technológiák segítségével stb. (14)

8.2

Az új technológiák alkalmazásának egy sajátos területévé léphetne elő a különösen népszerű műemlék helyszínek turisztikai fenntarthatósága és védelme, amelyeket a tömeges turistaforgalom könnyen károsíthat. Az informatika új lehetőségeket kínál a turistaforgalom tervezése, felügyelete és szűrése terén, ami ugyanakkor azon környezeti változók (például a múzeumi termekben tapasztalt páratartalom) automatikus ellenőrzésével is párosulhat, amelyek károsíthatják a műalkotásokat. Ezenkívül az online helyfoglalás és az előre bejelentett időpontban történő látogatások rendszere elősegítheti az egyszerre csak kis csoportokban látogatható helyszínek jobb kihasználását.

8.3

Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a modern technológiák értékes segítséget nyújthatnak az építészeti akadályok – amelyek gyakran leküzdhetetlen gátat jelentenek a fogyatékkal élők számára – megszüntetését lehetővé tévő létesítmények és rendszerek létrehozásában.

8.4

Az Európai Unió, amely a 7. Kutatási és Innovációs Keretprogramban kifejtette, hogyan támogathatnák a kutatási eredmények a turizmus ágazatát és a kulturális örökséghez való hozzáférést, bátoríthatná az ilyen típusú kezdeményezések konkrét megvalósítását. Ennek érdekében létre lehetne hozni a rendelkezésre álló technológiák és a bevált gyakorlatok közösségi szintű nyilvántartását, hogy megfelelő tájékoztatást kaphassanak a különböző országok érdekelt szereplői.

8.5

Az új technológiák használata létfontosságú az európai turisztikai és kulturális helyszínek nem csupán az Unión belül, hanem az Unión kívül történő promóciója szempontjából is. E területen is indokolt lenne létrehozni az egyes országokban folyamatban lévő kezdeményezések nyilvántartását. Az Európai Unió a turizmus európai portáljával együtt létrehozhatna egy műholdas TV-csatornát is, amely az Európába irányuló turizmust népszerűsítené az Európán kívüli országokban.

9.1

A kulturális örökség idegenforgalmi célokra történő kiaknázását szolgáló hatékony rendszer kérdése felveti a kulturális javak kezelésének problémáját. E javak ugyanis egyes esetekben köztulajdonban (az állam vagy helyi hatóságok kezelésében), máskor vallási vagy közhasznú szervezetek, egyes esetekben pedig továbbra is magánszemélyek tulajdonában vannak. Különösen kényes a helyzet egyes új tagállamokban, ahol az elmúlt évtizedek kényszerállamosításai a tulajdonjogi keret bizonytalanságához és sok kulturális kincs állagának jelentékeny romlásához vezettek.

9.2

Támogatni kell tehát azokat a kezelési modelleket, amelyek tiszteletben tartják a műemléki és kulturális javak jelenlegi tulajdoni viszonyait, és maximális garanciát nyújtanak a védelem és megóvás terén, ugyanakkor lehetővé teszik a különböző idegenforgalmi és kulturális javak összehangolt kezelését, bátorítva az állami, illetve magánberuházások összekapcsolását, akár megfelelő adójellegű ösztönzők révén is.

9.3

Az Európai Uniónak el kellene végeznie a különböző tagállamokban meglévő kezelési rendszerek felülvizsgálatát, értékelve azok hatékonyságát, és bátorítva a többi tagállamban történő elterjesztésüket, illetve – akár az adórendszerekhez kapcsolódóan is – javaslatot kellene tennie a kulturális javak kezelése terén az állami és a magánszektor közötti együttműködést elősegítő innovatív rendszerekre.

9.4

A kulturális javak kezeléséhez kapcsolódó másik probléma az ágazatban dolgozó személyek képzésének kérdése, akiknek a művészettörténeti és történelmi ismereteken túl immár megfelelő tudással kell rendelkezniük a gazdálkodás, a marketing és az új technológiák területén is, valamint a turistákkal közvetlen kapcsolatba kerülő személyeké (szállodai személyzet, kereskedők, a közérdekű szolgáltatások alkalmazottjai stb.), akik esetében a megfelelő nyelvtudáson túl kívánatos a szükséges szakértelem, valamint az, hogy képesek legyenek a turisták kulturális különbözőségeit tiszteletben tartani. Az Európai Uniónak a képzési gyakorlatok területen is nyilvántartásba kellene vennie a legelőrehaladottabb kísérleteket, a tapasztalatcsere, a benchmarking-kezdeményezések, illetve a bevált gyakorlatok összehasonlítása és terjesztése érdekében; mindez a minőségi turizmus fellendítését szolgálja.

10.1

A kulturális turizmus hatékony kezelése pozitív hatással lehet az ágazat különféle egyéb szegmenseire is, a vízparti üdülőturizmustól a hegyvidéki turizmuson át az üzleti turizmusig, vagy akár az idősek számára szervezett utazásokig.

10.2

A műemlék-útvonalak, a vásárok, koncertek, fesztiválok illetve borászati és gasztronómiai események jelenléte pozitívan befolyásolhatja a turisták döntését egyes európai üdülőhelyek javára, és segítheti ez utóbbiakat abban, hogy megőrizzék versenyképességüket a gazdaságilag felemelkedő országok idegenforgalmi központjaival szemben, amelyek – jóllehet a természeti erőforrások, illetve az árak tekintetében versenyképesebbek – nehezen tudnak olyan kulturális lehetőségeket kínálni, amelyek versenyre kelhetnének az Unió lehetőségeivel.

10.3

Ami az üzleti turizmust illeti, itt is hasonlóképpen igaz, hogy a szakmai célú utazás összekötésének lehetősége a kulturális turizmus gyakorlásával arra ösztönözheti az érintetteket, hogy utazásukat adott esetben néhány nappal meghosszabbítsák (esetleg egy hétvége beiktatásával), és azt – házastársukat, gyermeküket bevonva – családi utazássá alakítsák.

10.4

Tekintettel az európai népesség várható élettartamára, amely ma jóval magasabb, mint a múltban, a kulturális turizmus jól összeegyeztethető az idősek igényeivel, akik egyre gyakrabban szentelik szabadidejüket a tanulásnak és új kultúrák megismerésének. Ez a tényező azon igénnyel is összeegyeztethető, mely szerint a turizmust ösztönözni kell az év utószezonnak tekintett időszakaiban is.

10.5

Az Európai Unió kétségkívül meghatározó szerepet játszhat olyan intézkedések megvalósításában, amelyek célja a kulturális turizmus és az ágazat egyéb szegmensei közötti integráció előmozdítása.

11.1

Azon kedvező hatás alapján, amelyet a kultúra gyakorolhat a turizmus fejlődésére, és különösen annak figyelembevételével, hogy a turizmus, túl azon, hogy a gazdaság egyik húzóágazata, jelentős mértékben hozzájárul a lisszaboni stratégia fő célkitűzései, a „növekedés” és a „foglalkoztatás” megvalósításához, e véleménytervezet elsődleges célja, hogy további elemekre hívja fel az európai intézmények figyelmét e dinamikus, azonban az Európán kívüli országok erős versenyének kitett ágazat népszerűsítése érdekében.

11.2.1

Az európai kulturális turizmus hatékony ösztönzése érdekében javítani kell Európa és az európai turisztikai célpontok integrált kommunikációját és promócióját. Ugyanakkor elő kell segíteni a bevált gyakorlatok alkalmazását a védelem, a hasznosítás, a kezelés és a képzés területén. E célra bizonyosan nagyon hasznos lehet a turizmus európai portálja, főként, ha megfelel az alábbi feltételeknek:

11.3.1

Az Európai Unió előmozdíthatná a bevált gyakorlatok alkalmazását a turisztikai-kulturális szolgáltatások kezelésében, mégpedig oly módon, hogy programjaiban – elsőként a „Kultúra Európai Fővárosai” (15) programban és a „Kiemelt európai turisztikai célpontok” jövőbeni programban – pályázati és premizáló rendszereket alkalmaz. Az Európai Unió ezenkívül tanácsadási szolgáltatást nyújthatna azon városok és területek számára, amelyek úgy döntenek, hogy pályázóként részt vesznek e két programban és a jelenleginél nagyobb mértékű pénzügyi hozzájárulást biztosíthatna számukra, továbbá esetlegesen előnyben részesíthetné őket a strukturális alapokhoz való hozzájutásnál. Nemzeti szinten pedig hasznos lenne előmozdítani a két programban pályázóként résztvevő, turisztikai-kulturális érdekeltségű városok és települések közötti egészséges versengést, amelynek során európai szinten meghatározott kritériumokat kellene alkalmazni: kezelési rendszerek, a magán- és az állami szektor közötti együttműködés, a turisztikai és a kulturális szolgáltatások integrációja, kulturális események promóciója és kommunikációja, stb. a „Kultúra Európai Fővárosai” számára; a fenntarthatóság, az idegenforgalmi szezon meghosszabbítása, kezelési rendszerek, a magán- és az állami szektor közötti együttműködés, szolgáltatások integrációja, stb. a „Kiemelt európai turisztikai célpontok” számára stb.

11.4.1

A kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása a turisztikai-kulturális programok számára is az egyik fő célkitűzés kellene, hogy legyen, mind az Európai Unión belül, különös tekintettel a további 4 tagjelölt országgal való bővítésre, mind pedig az EU és a világ egyéb térségei között. Különösen helyesnek tűnik ezért az EU azon döntése, amellyel 2008-at „A kultúrák közötti párbeszéd európai évévé” nyilvánította. Hasznos lenne azonban már 2008 előtt is egy sor, például az iskolákra irányuló projektet beindítani, a középiskolai diákokra is kiterjeszteni az Erasmushoz hasonló nemzetközi diákcsereprogramokat, vagy elősegíteni a különböző országok iskolai osztályai közötti testvérkapcsolatok kialakítását. Az idősek is lehetnének a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítására irányuló specifikus projektek címzettjei. Ily módon 2008 a már folyamatban levő kezdeményezések „kirakatéve” lenne, és újabb kezdeményezéseknek adhatna lendületet.

11.5.1

Az EU nem rendelkezik a turizmusra irányuló közvetlen eszközökkel, mivel sajnos még hiányzik ehhez a jogi alap. Hasznos lenne azonban Európa részéről egy olyan intézkedés, amely kezelési szinten megerősíti a koordinációt, hogy az ágazat felértékelésére irányuló jelenlegi és jövőbeni projekteket elő lehessen mozdítani. Az EGSZB üdvözölné az Európai Turisztikai Ügynökség lehető legrövidebb időn belül és a szubszidiaritás elvének mindenkori tiszteletben tartásával történő létrehozását, amely európai megfigyelőközpontként működhetne azzal a céllal, hogy a Közösséget és a tagállamokat ellássa a turizmussal kapcsolatos megbízható és összevethető információkkal és adatokkal. E javaslatot már a „Turizmus és sport: Európa kihívásai a jövőben” című korábbi saját kezdeményezésű véleményünkben is bemutattuk.

11.6.1

Az EGSZB pozitívan értékeli Günther Verheugen biztos Máltán, az európai turizmus IV. fórumán (16) tett javaslatait, valamint az európai parlament nemrégiben elfogadott állásfoglalását, amely szerint a Vállalkozási és Ipari Főigazgatóságot kellene megbízni a turizmus ágazatára kiható különböző közösségi kezdeményezések koordinálásával.

11.7

Az EGSZB a jelen véleményt Paestumi Nyilatkozatnak nevezte el, tekintettel arra a nyilvános meghallgatásra, amely novemberben zajlott ezen a varázslatos olaszországi régészeti lelőhelyen.

—

A „Téglagótika Európai Útja” /„European Route of Brick Gothic”/, a projektben 7 ország (Svédország, Dánia, Németország, Lengyelország, Litvánia, Lettország és Észtország), valamint 26 város és két tartomány vesz részt.

—

„A zsidó kulturális örökség európai útvonalát” az Európa Tanács az „Európa Tanács legjobb kulturális útvonala” díjjal tüntette ki (2005. december 5.).

9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/8

1.1

Az Unió versenypolitikáját igen hosszú ideig az európai integráció kulcselemének, megkérdőjelezhetetlen közösségi vívmánynak tekintették. Az alkotmányszerződésről folytatott vita alkalmával azonban a „szabad és nem torzított verseny” biztosítását célzó politika megalapozottságának kapcsán számos kétség merült fel. A versenykorlátozó megállapodások és erőfölénnyel való visszaélések ellenőrzésére szolgáló eszközök reformját követően az Európai Bizottság megkezdte az állami támogatások rendszerének reformját is, egy cselekvési terven keresztül. A 2004. évi jelentés előterjesztése megfelelő alkalmat ad az EGSZB-nek, hogy kifejtse a közösségi versenypolitika céljairól és módszereiről való átfogó álláspontját, nevezetesen a következő kontextusok tekintetében:

1.2

A Versenypolitikai Főigazgatóság főosztályvezetőjének „politikai alapvetése” után a jelentés körképet ad a Bizottság tevékenységéről az alábbi területeken:

A 2004-es évet, mely az Unió tíz új tagállammal történő kibővítésének éve volt, egyúttal a közösségi versenyjog reformjának május 1-jével történő életbe lépése tette nevezetessé.

2.1

A jelentés hangsúlyozza a versenypolitika és az átdolgozott lisszaboni stratégia közötti kapcsolatot: a versenyképességet, a növekedést, a foglalkoztatást és a fenntartható fejlődést. Az Európai Bizottság tehát fellépéseit a belső piac szempontjából létfontosságú ágazatokra, illetve a lisszaboni menetrendre kívánja összpontosítani, a hangsúlyt a verseny akadályainak elhárítására fektetve a közelmúltban liberalizált ágazatokban, illetve néhány más, szabályozott szektorban, mint a telekommunikáció, a postai szolgáltatások, az energia és a közlekedés. A jelentésnek alaposabban indokolnia kellene, és ki kellene fejtenie a lisszaboni menetrenddel való összefüggéseket.

2.2

Mindenek előtt azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a versenypolitikának a konjunkturális politikai prioritásokat kell-e tükröznie, vagy inkább saját, autonóm logika szerint kell-e működnie. Az EGSZB az utóbbi felfogást részesíti előnyben, mégpedig az alábbi okokból:

2.2.1

A vállalatoknak, a fogyasztóknak, valamint a gazdasági és társadalmi szereplőknek szilárd és kiszámítható jogi keretekre van szükségük. A pillanatnyi politikai prioritások szerint változó versenypolitika jogi bizonytalanság forrása, tehát sem a beruházásoknak, sem a foglalkoztatásnak nem kedvez.

2.2.2

A szabad és nem torzított verseny kialakítása önmagában véve alapvető célkitűzés, amelyet nem egy alkalmi gazdasági stratégia diktál, hanem ez az egységes európai belső piac megfelelő működésének feltétele. Ennek hiányában az egységes piac elveszíti minden létjogosultságát, illetve mindazokat az előnyöket, amelyeket az európai gazdaságnak kínálhat, azaz a kereslet ösztönzését, a kínálat szélesítését, illetve a 450 millió fogyasztót számláló piac gazdasági erejét.

2.2.3

Ma a kibővített Unióban a tagállamok között jelentős eltérések tapasztalhatók a gazdasági és társadalmi feltételek szintjén. A versenypolitika ebben az összefüggésben tehát különösen akut kérdés. Más szóval az igazán szabad és torzítatlan verseny megvalósítása meghatározó abból a szempontból, hogy a leggazdagabb és a legkevésbé fejlett országok gazdasági és társadalmi szereplői számára egyaránt adott legyen az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód, és így adottak legyenek az Európai Unió gazdasági és társadalmi kohéziója erősítésének feltételei.

2.2.4

A versenypolitika autonómiáját fenn kell tartani, és erősíteni kell. Az Unió többi politikájával – a gazdasági fejlődésre, az innovációra, a növekedésre, a foglalkoztatottságra és a gazdasági és társadalmi kohézióra irányuló politikákkal – együtt kell érvényre jutnia. A versenypolitikának és a versenypolitikát jelenleg és a jövőben érintő reformoknak tükrözniük kell ezt a kifelé irányuló jövőképet. Ebben a szellemben az Európai Bizottságnak szükségszerűen arra kell törekednie, hogy állandó egyensúlyt teremtsen a fogyasztók, a vállalkozások és az Unió általános érdekeinek védelme céljából. Következésképpen a vitás esetek kezelését célzó fő irányvonalaknak bizonyos alapvető szükségszerűségek körül kell körvonalazódniuk, nevezetesen:

2.2.5

Figyelembe kell venni a közérdekű szolgáltatások speciális jellegét, különösen az egészségügyi, a társadalombiztosítási, valamint az oktatási szektorban, tekintettel a társadalmi igazságosság értékeire és az átláthatóságra, a nemzeti gyakorlatok hagyományainak tiszteletben tartásával. Abban az esetben, ha a közérdekű szolgáltatásokat teljes egészében vagy részben magánszereplőkre bízzák, a versenyhivataloknak biztosítaniuk kell, hogy az összes potenciális szereplő egyenlő bánásmódban részesüljön, valamint garantálni kell a szolgáltatás hatékonyságát, folyamatosságát és minőségét. Ebben a tekintetben az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság munkáját, amely az Altmark-ítélet óta a közszolgálati kötelezettségekre vonatkozó szabályok tisztázására irányult: ez a SGEI-szektor irányításában nagyobb átláthatóságot eredményez majd.

2.2.6

Általánosabban megfogalmazva a közösségi versenypolitika problémáját az jelenti, hogy az egységes piac ideális működésének feltételezésén alapszik: a piaci szereplők számára maradéktalanul és ingyenesen rendelkezésre állnak az információk, a vállalatok szabadon beléphetnek a piacra, illetve elhagyhatják azt, annyi piac létezik, amennyit az érintett szereplők létre képesek vagy létre szeretnének hozni, nincsen növekvő skálahozadék és nincsen gazdasági erőfölény. A valóság különbözik ettől az ideális képtől: egyes tagállamok továbbra is „nemzeti” indokokkal érvelnek.

2.2.7

A Versenypolitikai Főigazgatóságnak gazdasági és társadalmi értékeléseket kellene végeznie, hogy nyomon követhesse az általa tanulmányozott eseteket. Emellett hatáselemzéseket kell készítenie az általa hozott legfontosabb döntések vonatkozásában, gazdasági szinten – ideértve az Európai Unió globális versenyképességét –, társadalmi szinten, valamint a fenntartható fejlődés szempontjából.

3.1

A formai megjelenítés illetve a rendszer jobb megértése szempontjából a jelentés még világosabbá válhatna azáltal, ha abban helyet kapna – nevezetesen az állami támogatások terén – mindazon határozatok jegyzéke, amelyek nem támasztottak kifogást az állami támogatások megítélésével szemben, s a jelentés elmagyarázná, ezekben az esetekben a támogatás miért nem esett a 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá. E táblázat egyúttal a bevált gyakorlatokat is keretbe foglalná a tagállamok számára a támogatások odaítéléséhez.

3.2

Mivel a 2004-es év legjelentősebb eseménye az Unió bővítése volt, sajnálatosnak tartjuk, hogy a jelentés igen kevés adattal szolgál a közösségi versenypolitikának az új tagállamok által történő végrehajtásáról. Az EGSZB tehát reméli, hogy a 2005. évi jelentés teljesebb és naprakészebb információkkal szolgál majd.

3.3.1

A jelentésből kitűnik, hogy a gazdasági elemzés immár a versenypolitika szerves részévé vált, amit az EGSZB mindig is, visszatérő jelleggel igényelt. Mindezek alapján a közösségi jogalkotás a versenyjog terén (a Szerződés 81. és 82. cikke) különösen jelentős és pragmatikus lépést tett előre, aminek a lényege a piac pontosabb meghatározása, és a horizontális és vertikális gyakorlatok közelítésének finomítása.

3.3.1.1

A 81. cikk (3) bekezdése kapcsán (a versenykorlátozó megállapodások tiltása alóli kivételek) megjegyezhetjük, hogy a gazdasági elemzés terén különösen a hatékonysági előnyök tekintetbevétele jelentett fejlődést. A vállalkozások ily módon hivatkozhatnak új technológiák, modernebb termelési módszerek bevezetésére, az eszközátvételből eredő szinergiákra, jelentős megtakarításokra; vagy például közös kutatási és fejlesztési programok révén mozdíthatják elő a műszaki és technológiai fejlődést.

3.3.2.1

Mint a jelentésben idézett esetek is tanúsítják, a bírság alóli mentesítés politikája sikeresnek bizonyult. Emlékeztetünk rá, hogy e mechanizmus alapja a versenykorlátozó megállapodásban részt vevő vállalkozások ösztönzése arra, hogy „jelentsék” e megállapodásokat a versenyjogi hatóságoknál, amiért cserébe teljesen vagy részlegesen mentesülhetnek a rájuk kiszabható pénzbírság alól. E cél érdekében az Európai Bizottság és egyes tagállamok mentesítési programokat hirdettek meg, amelyek megteremtik e rendelkezések jogi alapjait. Ezek különösen fontosak a vállalkozások szempontjából, mivel ugyan tisztán együttműködő kartellek nem jöttek létre, gyakran rájönnek, hogy öntudatlanul – főként a kereskedőik és más vállalatok képviselői közötti e-mail-, vagy faxváltás eredményeként – tényleges együttműködést hoztak létre.

3.3.2.2

Ugyanakkor a jelentés nem fektet elég hangsúlyt a rendszer egyes lappangó működési hibáira: az Unión belül meglévő mentesítési programok igen sokfélék mind a bírság alóli mentesség elnyerésének alapvető feltételei, mind az eljárások tekintetében; ráadásul nem minden nemzeti hatóság létesített mentesítési programot: csupán tizennyolc hatóság (és az Európai Bizottság) rendelkezik ilyennel (1).

3.3.2.3

Végezetül az egyik hatósághoz intézett bírság alóli mentességre vonatkozó kérelem nem érvényes a több hatóságra. Ilyen feltételek mellett az érintett vállalkozás a mentesség megszerzéséhez kénytelen valamennyi illetékes versenyjogi hatósághoz kérelmet benyújtani. Az EGSZB úgy véli, hogy a rendelkezések optimalizálásának döntő fontossága lehet a kérelmek megszaporodása esetén. Szükségesnek bizonyul ezért a létező eljárások egyszerűsítése annak érdekében, hogy egy összehangolt rendszert lehessen megvalósítani a kartellekről érkező „bejelentések” tekintetében, ami automatikusan véget vetne a kartellben való bármilyen részvételnek.

3.3.3.1

A jelentés szerint az ECN által elért első eredmények kielégítőnek tűnnek. Az ECN keretében az Európai Bizottság és valamennyi tagállam nemzeti versenyjogi hatóságai együttműködnek, kölcsönösen tájékoztatva egymást az új ügyekről, illetve határozatokról. Adott esetben a hatóságok összehangolják a vizsgálatot, kölcsönösen segítve egymást, és kicserélve a bizonyító tényelemeket.

3.3.3.2

Ez az együttműködés hatékony mechanizmust hív életre az olyan vállalkozások elleni küzdelemben, amelyek határokon átnyúló versenykorlátozó gyakorlatokat folytatnak, és segít kiszűrni azokat a vállalkozásokat, amelyek megsértik a piac szabályait, és ezzel jelentős károkat okoznak mind a versenynek, mind a fogyasztóknak.

3.3.3.3

Ezzel kapcsolatban alapvető kérdés az információk bizalmas kezelése. Ezt egy sajátos intézmény, az ADO („Authorised Disclosure Officer”) hivatott biztosítani, amely révén egy vagy több személy felhatalmazást kap a bizalmas információk átadása során való közbelépésre. Ezeket a mechanizmusokat 2004. május 1-je óta több ízben is életbe léptették, főként az Európai Bizottsággal való információcserében, a jelek szerint sikerrel.

3.3.3.4

Jóllehet a gazdasági szereplők igen pozitív mérleget vonnak az ECN működéséről, az EGSZB figyelmezteti a Bizottságot arra az eshetőségre, hogy az ügyek megszaporodása esetén milyen nehézségeket okozhat a teljes védelem biztosítása a bizalmas jellegű információk átadása során.

3.4.1

A Szerződés 82. cikke megtiltja, hogy egy vállalat bármilyen módon visszaéljen a piacon szerzett erőfölényével (tisztességtelen árak, a piac felosztása kizárólagos kereskedelmi megállapodások révén, a beszállítók versenytársaktól való elcsábítását szolgáló hűségdíjak). Az összefonódások ellenőrzése is e rendelkezés hatálya alá esik, amennyiben egy fúzió a kezdeményező vállalat erőfölényének megerősítése révén visszaéléshez vezethet. Ez a cikk, amely a trösztellenes jogszabályok kulcsfontosságú eleme, egyes aspektusaiban felemás értelmezéseknek ad alapot, ami jól megfigyelhető a vállalatok viselkedésének elemzésében és a kereskedelmi gyakorlataik mélyén rejlő indítékokban. Másként fogalmazva: az erőfölénnyel való visszaélés fogalmára még nem született valós meghatározás, és éppen ezért a vállalatoknak néha igen nehéz megítélni, hol húzódik a határ aközött, amit megtehetnek, és amit nem tehetnek meg. Tekintettel az áremelésekkel és az árengedményekkel kapcsolatos visszaélésekre, az egyes viselkedési formák más és más hatást váltanak ki; egy igen hatékony versenytárs jól boldogulhat egy olyan piacon, ahol a domináns vállalat egy bizonyos szinten tartja az árakat, ugyanakkor a „kevésbé hatékony” versenytárs kiszorulhat a piacról. A versenypolitikának a vállalatok e második kategóriáját kellene védenie? Nem lenne-e ezzel szemben jobb, ha olyan szabályokat hoznánk létre, amelyek azon az elven alapulnak, amelynek értelmében csak a „jól teljesítő” versenytársak kiszorítása minősül visszaélésnek?

3.4.2

Az Európai Bizottság nemrégiben kiadta a 82. cikk megvalósítására vonatkozó iránymutatások tervezetét, amit az EGSZB is helyesel. Ezáltal létre kíván hozni egy követendő módszert annak érdekében, hogy értékelni lehessen a legelterjedtebb gyakorlatok közül néhányat, mint például a kapcsolt értékesítéseket, a visszatérítéseket és árengedményeket, amelyek gyengíthetik a versenyt (2). Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság erőfeszítését, amely arra irányul, hogy a lehető legtöbb forrást mobilizálja a fogyasztókat leginkább sértő gyakorlatokkal szemben, az átláthatóság és jogbiztonság biztosítása érdekében és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés pontos meghatározásával. Reméli, hogy a jelenleg tanulmányozott tervezet lehetővé teszi a gazdasági erőfölényben lévő vállalkozások számára annak egyértelmű értékelését, hogy viselkedésük mennyiben jogszerű. Ezenkívül emlékeztet arra, hogy a vita befejezéséhez biztosítani kell az érintett szereplőkkel (a vállalkozásokkal, különösen a kis- és középvállalkozásokkal, a fogyasztókkal, a szociális partnerekkel stb.) folytatott párbeszédet.

3.5.1

Az EGSZB üdvözli a pragmatizmus jegyében elért markáns fejlődést, ami egyrészről az összefonódások bejelentése egyablakos rendszerének kialakításában, másrészről a versenymagatartást értékelő teszt feltétlenül szükséges pontosításában mutatkozott meg, ami által az utóbbi közelebb került a gazdasági realitásokhoz, és összeegyeztethetőbb lett az összefonódások ellenőrzése terén világszerte alkalmazott rendszerek szabályaival. Végezetül, ugyan a fúziók által nyújtott hatékonysági előnyök megmutatása a gyakorlatban még nehéznek bizonyul, remélhetjük, hogy ezen jobb keretek között az összefonódások ellenőrzése tartósan képes lesz az európai fogyasztók érdekeit szolgálni.

3.5.2

Ami a nagykereskedelem és a lakóhelyhez közeli kereskedelem kapcsolatát illeti, az utóbbi néhány évben a koncentráció nagymértékű jelensége figyelhető meg, ami jelentősen csökkenti a kiskereskedelem piaci részesedését a nagykereskedelem javára. Tekintettel az olykor erősen kényszerítő jellegű kereskedelmi gyakorlatok kialakulására, az árpolitikákra és a vásárlás mennyisége után adott jelentős árkedvezményekre, a kiskereskedők nehezen állják a versenyt az árak tekintetében a nagykereskedelem jelentős mozgásterével, illetve az általa képviselt vonzerővel szemben. Másrészről, ugyanebben az összefüggésben a termelőkre olykor túlzott nyomás nehezedik. Végezetül a fúziók növekvő számának mindenképpen azt kellene eredményeznie, hogy a versenypolitika célkitűzéseit összeegyeztessék a fogyasztókat érintő politikával, a piacok ellátásának folyamatos biztosítása és a kínálat sokszínűsége – pozícionálás és minőség szempontjából egyaránt – érdekében. Ugyanakkor nem kellene korlátozni a kisvállalkozások együttműködését mindaddig, amíg globális piaci részesedésük az adott területen nem jelentős.

3.6.1

A jelentés pozitív mérleget ad a Versenypolitikai Főigazgatóság átszervezésének hatásairól, válaszul a közvélemény részéről bizonyos ügyek kapcsán (Airtours/First Choice, Tetra Laval/Sidel illetve Schneider/Legrand.) az Európai Bizottsággal szemben megfogalmazott kritikákra.

3.6.2

A vezető közgazdászi (Chief Competition Economist) tisztség létrehozása, akinek munkáját több közgazdász segíti; a tapasztalt tisztviselők egy csoportjának megbízása, hogy vizsgálják meg elfogulatlan szemmel a Főigazgatóság nyomozóinak az érzékeny összefonódásokkal kapcsolatos végkövetkeztetéseit; a meghallgatási tisztviselő szerepének megerősítése az összefonódások vizsgálati eljárásában – mindezek az intézkedések hozzájárulnak az összefonódások ellenőrzési eljárása szigorúbbá és átláthatóbbá tételének közös célkitűzéséhez. Ezzel megfelelnek az EGSZB ismételt kérésének, amely üdvözli őket.

3.6.3

Az EGSZB helyesli a „fogyasztókkal való kapcsolattartásért felelős tisztviselő” kinevezését is, akinek feladata a fogyasztók képviselete a Versenypolitikai Főigazgatóságnál, ám ugyanakkor sajnálattal veszi tudomásul, hogy közel egy évvel a kinevezés után a jelentés nem tartalmaz konkrét mérleget az európai fogyasztókkal kialakított valódi párbeszéd eredményeiről. Az EGSZB tehát gyakorlati információkat vár a 2005. évi jelentéstől, amelyek lehetővé teszik a párbeszéd ténylegességének és hatékonyságának értékelését. Az EGSZB egyébként már megkezdte egy saját kezdeményezésű vélemény kidolgozását e tárgyban.

3.6.4

Az EGSZB közelmúltbeli véleményei már felszínre hozták az Európai Bizottság rendelkezésére álló eszközök kérdését, nevezetesen az összefonódások felügyelete terén, melyeket az EGSZB túlságosan kevésnek ítél az érintett szereplők által mozgósítható forrásokhoz képest. Ez a kérdés továbbra is nyitva marad. Úgy tűnik, hogy bizonyos államokhoz – különösen az új tagállamokhoz – kapcsolódó esetek kezeléséhez a Versenypolitikai Főigazgatóság nem rendelkezik elegendő szakképzett személlyel. Az EGSZB-t aggodalommal tölti el, és zavarba ejtőnek találja, hogy az Európai Bizottságnál a humán erőforrások irányítása nem előretekintő, és mihamarabbi intézkedések megtételét kéri a helyzet megoldása érdekében.

3.6.5

Végezetül, az átláthatóság javítása érdekében nemrégiben hozott intézkedések ellenére az EGSZB megjegyzi, hogy nincs olyan igazi politika, amely az érintett szereplőkkel való aktív párbeszédre irányulna: ha tekintetbe vesszük a Versenypolitikai Főigazgatóság által vizsgált horizontális eseteket, az Európai Bizottság honlapján a fúziókkal kapcsolatosan rendelkezésre bocsátott egyetlen információ nem tekinthető megfelelő eszköznek arra, hogy összegyűjtsük a civil társadalom, illetve a különféle érdekelt szervezetek tájékozott véleményét.

3.6.6

Az Európai Bizottság honlapján a gazdasági verseny tárgyában közzétett nemzeti ítéletek kapcsán pedig meg kell jegyezni, hogy a didaktikai tájékoztatási célkitűzéseket nem sikerült elérni (1/2003 EK rendelet 15. cikk (2) bekezdés). Egyfelől megállapíthatjuk, hogy az oldalon található rendszer csak részben működik. Az új tagállamok nem – vagy csak ritkán – teszik fel a nemzeti joghatóságaik által hozott ítéleteket. Ez gátolja annak megértését, hogy ezekben az országokban hogyan alkalmazzák a versenyjogot, valamint akadályozza annak szükséges harmonizációját. Másfelől ezek az ítéletek csak az adott ország nyelvén állnak rendelkezésre: tehát annak ellenére, hogy az általuk felvetett problémák tekintetében nagy gyakorlati jelentőséggel bírnak, elolvasásuk gyakorlatilag lehetetlen.

3.7.1

Az Európai Bizottság 2005. június 7-én cselekvési tervet terjesztett elő az állami támogatásokról, amely vonatkozásában az EGSZB is állást foglalt (3), és amely a jelen vélemény hivatkozási alapja. A 2004-es jelentés vizsgálata azonban felvet néhány általános kérdést, amelyek a következők:

3.7.2

Nélkülözhetetlenül fontos az átláthatóság növelése az egyedi támogatásban részesülő vállalkozásoknak adott tájékoztatás terén (értesítés dátuma, a tagállamok által benyújtott igazolások). Ezt az átláthatóságot különösen szükségessé teszi, hogy a vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások, sőt, akár mikrovállalkozások – feje fölött ott lebeg a jogellenes támogatások visszafizetésének kockázata, miközben a bejelentési eljárást a tagállam végezte el!

3.7.3

A nemzeti hatóságok, melyek feladata annak megítélése, hogy a támogatások eleget tesznek-e vagy sem az előírt kritériumoknak, nem mindig rendelkeznek a feltétlenül szükséges információkkal az értesítési eljárással kapcsolatos vizsgálat megfelelő levezetéséhez; gyakran megesik például, hogy területi önkormányzatok döntenek foglalkoztatással vagy környezettel kapcsolatos támogatások odaítéléséről, a piaci részesedések optimális elemzésének elvégzése nélkül, ami jogellenes támogatások esetén rendkívüli pénzügyi bizonytalanságot eredményez a vállalkozások szempontjából.

3.7.4

A szerkezetátalakítási és a megmentési célú támogatások ellenőrzésének keretében megfigyelhető, hogy a közösségi politika elsősorban az állami támogatás kedvezményezettjének versenytársainál jelentkező gazdasági következményekre összpontosít, különös tekintettel az utóbbiak „kárpótlására”. A versenytorzulások kialakulásának elkerülése érdekében az Európai Bizottság bizonyos korlátozásokat kényszerít a kedvezményezett vállalatokra: például előfordul, hogy meghatározott földrajzi területen maximálják a piaci részesedés százalékos arányát, mint a Thomson Multimédia ügyben láthattuk, vagy éppen kötelezik a kedvezményezettet, hogy partnerségi programokat létesítsen versenytársaival.

3.7.5

Az EGSZB sajnálattal állapítja meg, hogy ez a törekvés háttérbe szorít egy éppilyen fontos aspektust, nevezetesen a támogatások hatásait a végső fogyasztóra (a vásárlóra mint adófizetőre), az Európai Bizottság ugyanis nem vizsgálja kellőképpen azt, vajon a támogatás nem lesz-e az árcsökkentés, a szélesebb termék- és szolgáltatásválaszték, illetve a jó minőség kárára. Pedig a fogyasztók érdeke a versenypolitika központi kérdése, és az állami támogatásokra való jogosultság vizsgálatakor ugyanolyan szigorú kritériumok alapján kellene tudni elvégezni a hosszú távú elemzést, mint a versenykorlátozó megállapodások vagy az összefonódások esetében.

3.7.6

Általában véve az EGSZB aggodalmát fejezi ki a különböző tagállamok között az állami támogatások terén fennálló eltérésekből következő esetleges versenytorzulások eshetősége miatt. Az EGSZB különösen aggasztónak találja az állami támogatások terén tapasztalható diszkriminatív tendenciákat. A tagállamok többnyire munkahelyet biztosító nagyvállalatok fejlesztése vagy megmentése érdekében lépnek közbe, figyelmen kívül hagyva a kis- és középvállalkozásokat (amelyek a valóságban a munkahelyek négyötödét teremtik az Unión belül), és bizonyos ágazatokat vagy vállalkozástípusokat előnyben részesítenek. Ez a helyzet hátrányosan hat a vállalkozó szellemre, és a nem kellően dinamikus és az új piaci szereplők számára túlságosan hátrányos gazdasági struktúrák megbénulásához vezet.

4.1.1

Az Európai Bizottságnak következő jelentéseiben kiemelten kellene foglalkoznia a bővítés hatásaival, adott esetben külön fejezetet szentelve az elért eredmények felsorolásának mind a jogalkotás, mind a közösségi jog alkalmazásának ellenőrzése terén.

4.1.2

A nagyobb jogbiztonság érdekében elsődleges fontosságúnak tűnik a bírság alóli mentesítés rendszerének egyszerűsítése. Tekintettel az eljárás keretében átadandó információk érzékeny jellegére, és az eljárás többszöri megismétlésének terheire, amennyiben több érintett hatóság van (több tagállamra is hatással lévő korlátozó megállapodás), a kölcsönös elismerés, illetve egy egyablakos rendszer kialakítása révén megvalósított reform igencsak időszerű volna.

4.1.2.1

Ezen túlmenően rendkívül kívánatos volna a kartellekkel kapcsolatos nemzeti specifikus programok közelítése egy rugalmas és közvetett harmonizáción keresztül, amely például „best practices” formáját ölthetné.

4.1.3

Az Európai Bizottság erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatos politikájának jelenleg folyó felülvizsgálata fényében – az iránymutatások tervezetének keretében – tisztázni kell bizonyos alapkérdéseket annak érdekében, hogy a hasonló visszaélések értékelése során a fogyasztók által elszenvedett kár kerüljön a középpontba. Az Európai Bizottságnak pontosítania kell, mit kell értenünk erőfölény alatt, főleg azt, hogy mit jelent a visszaélés, és milyen típusai vannak. Végezetül az Európai Bizottságnak pontosabban meg kell húznia a határvonalat a teljesítményre épülő jogszerű versenymagatartás, valamint a jogellenes versenymagatartás között, amely a verseny működése terén, így a fogyasztóval szemben is elvárásokat támaszt.

4.1.4

Az összefonódások ellenőrzése terén a hatékonysági előnyök tekintetbevétele hatásának felmérése céljából az Európai Bizottság jelentése a jövőben teret szentelhetne az érintett műveletek, illetve a fogyasztókra tett hatásaik ismertetésének.

4.1.5

A termelés és a kereskedelem közötti, illetve magán a kereskedelmen belüli igazságosabb egyensúly biztosítása érdekében (a kiskereskedelem teljes eltűnésének elkerülésére a hátrányos helyzetű agrárövezetekben vagy városi területeken illetve a kevéssé lakott régiókban) ideje lenne elgondolkodni, milyen megfelelő eszközöket kellene kialakítani a versenypolitika, a kereskedelmi szabályozás, illetve a kisvállalatoknak nyújtott támogatás terén annak érdekében, hogy ne akadályozzuk a lehetséges szereplők piacra jutását, és lehetővé tegyük a KKV-k részesedését az állami támogatásokból.

4.1.6

Hasznos volna, ha a következő jelentések részletesen felsorolnák a „fogyasztókkal való kapcsolattartásért felelős tisztviselő”, illetve a fogyasztói szervezetek közötti kapcsolatfelvétel eseteit az ügyek kivizsgálásában: utóbbiak kifejthették-e véleményüket, és volt-e alkalmuk információkat szolgáltatni az Európai Bizottság számára az egyes összefonódással, versenykorlátozó megállapodásokkal vagy erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatos ügyek keretén belül? Nagyon lényeges megmutatni a fogyasztói kapcsolatokért felelős személyek munkájának hatékonyságát.

4.1.7

Annak érdekében, hogy javítani lehessen a nemzeti joghatóságok ítéleteinek közzétételén, hasznos lenne azon személyek hálózatának létrehozása, akik a jogi ítéleteket gyűjtenék össze; ez hatékonyabbá tenné a jelenlegi rendszert. Ehhez több emberi és pénzügyi erőforrásra van szükség.

4.2.1.1

A versenypolitika értékelésének lehetővé kell tennie annak ellenőrzését, vajon az ténylegesen elősegíti-e a „szabad és torzítatlan versenyt” az Unión belül, és annak felmérését, milyen valós hatékonysággal zajlik a tényleges monopóliumok, illetve az erőfölénnyel való visszaélés elleni küzdelem, és milyen hatással van az új vállalkozások alapítására, valamint a vállalkozó szellemre. Az Európai Bizottságnak nem kellene korlátoznia a kis- és középvállalkozások között kötött megállapodásokat, hogy azok fel tudják venni a versenyt a nagy, integrált vállalkozásokkal, és több olyan eszközt kellene mobilizálnia, amelyek révén hatékonyabb küzdelmet folytathat a legsúlyosabb versenytorzulások ellen.

4.2.1.2

A szellemi szabadfoglalkozások vonatkozásában 2004. február 9-i közleményét követően az Európai Bizottság közzétett egy jelentést az ágazat versenyéről (4). A jelentés a versenyt gátló szükségtelen korlátozások – mint például az árszabályozás, a reklámra vonatkozó szabályok, a szakmába való belépésre irányuló korlátozások és bizonyos fenntartott tevékenységek – terén tett előrelépésről számol be. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy tartsa magát kötelezettségvállalásaihoz, és megerősítíti egyhangúlag kialakított nézetét (amely a versenypolitikáról szóló 2003. évi jelentésről írott véleményében szerepel): miszerint a verseny szempontjából kedvezőbb mechanizmusok bevezetése támogatni fogja a szabadfoglalkozásúakat abban, hogy javítsák szolgáltatásaik minőségét és kínálatát, ami mind a fogyasztók, mind a vállalatok hasznára válik majd.

4.2.2.1

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy elemezni kell a versenypolitika kérdéseit az Unió globális kohéziója szempontjából, és fel kellene tenni a kérdést, hogy nem célja-e egyes, még mindig túlságosan nemzeti jellegű viselkedéseknek (a befektetők csábítására, valamint a „nemzeti bajnokoknak” nyújtott közvetlen vagy „álcázott” állami támogatások, diszkriminatív viselkedések, monopolhelyzetek fenntartása és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés stb.) az egységes piac szétforgácsolódásának fenntartása és az Unió gazdasági szereplői közötti közeledés fékezése. Az Európai Bizottságnak ebben a szellemben kell gazdasági és társadalmi elemzését végeznie politikáinak globális hatásáról, valamint fel kell kérnie a Tanácsot és a tagállamokat, hogy biztosítsák azoknak a magatartásoknak és piacfelosztási gyakorlatoknak a megváltozását, melyek sértik a gazdasági és szociális szereplők érdekeit.

4.2.3.1

Az EGSZB felajánlja az Európai Bizottságnak, hogy átgondolja milyen módon lehetne biztosítani – az üzleti titoktartás tiszteletben tartásával – a nagyobb átláthatóságot a versenypolitika által érintettek számára: a vállalatoknak, a gazdasági és szociális partnereknek, a fogyasztóknak és a civil társadalom más szereplőinek. Különösen az összefonódások tekintetében kell megvizsgálni, hogy a felek aktívabb részvételét mely eszközökkel lehetne biztosítani: úgy konzultációs eljárás, mint meghallgatások révén, ami eleget tesz a jó kormányzás és a részvételi demokrácia elvárásainak. Általánosabb értelemben helyi tájékoztató hálózatot kellene létrehozni, amely biztosítja a versenypolitika jobb megismerését, és felhívja mind a vállalkozások, mind a fogyasztók figyelmét jogaikra és kötelezettségeikre. A hálózat alapját a Vállalkozási Főigazgatóság Euro Info Központjai, a kereskedelmi- és iparkamarák és a fogyasztói szervezetek által létrehozott hálók jelentenék. Ez az állandó és hatékony tájékoztatás nélkülözhetetlen, különösen az új tagállamokban és a tagjelölt államokban.

4.2.4.1

Az európai belső piac hatékony működésének biztosítása szempontjából a versenypolitika alapvető jelentősséggel bír. Az e területen tapasztalható működési hiányosságok felhívják a figyelmet arra, hogy az egységes piac létrehozása életbevágó, és meg kell szüntetni a piac felosztását előidéző gyakorlatokat. Azonban ez a politika önmagában nem elegendő, az átdolgozott lisszaboni stratégia sikerének és a fogyasztóvédelmi politika hatékonyságának biztosítása érdekében az Unió összes politikáját össze kell hangolni. Mindenesetre az Unió számára sürgősen meg kell határozni egy, a gazdasági és társadalmi kohézióra irányuló tervet, amely révén megőrizhető a versenypolitika speciális szerepe, és amely megteremti a versenypolitika új legitimitását: az egységes piachoz való hozzáférés terén mindenki számára biztosítani kell az esélyegyenlőséget annak érdekében, hogy a fogyasztók, a vállalkozók és az alkalmazottak egyaránt részesüljenek a világ legnagyobb piacának előnyeiből.

9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/14

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli az Európai Bizottság javaslatát, amely biztos, egyértelmű és áttekinthető jogi keretet kíván nyújtani az európai szabványosítás finanszírozásának, a szabványosítási rendszer ugyanis nagy jelentőséggel bír a belső piac normális működésére, az európai ipar versenyképességére, valamint az európai műszaki szabványoknak az európai jogalkotás és politikák támogatásában játszott szerepére nézve.

1.2

Az EGSZB megerősíti, hogy az európai szabványosítás az érintett felek önkéntes tevékenysége, annak is kell maradnia, és pontosan az érintett felek feladata az igényeiknek megfelelő szabványok és egyéb szabványosítási termékek kidolgozása.

1.3

Az EGSZB azt ajánlja a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak, hogy az európai szabványosítási politikát tekintve proaktívabb magatartást tanúsítsanak. A nemrég aktualizált lisszaboni menetrend megvalósítása kapcsán a szabványosítási politikát az unió egyik legalapvetőbb politikaterületének kell tekinteni, s annak hozzá kell járulnia az európai és tagállami intézmények és vállalatok valódi „szabványosítási kultúrájának” kialakulásához, amely stratégiai elemet jelent közösségi és nemzetközi szinten.

1.4

Az EGSZB nézete szerint rendkívül fontos biztosítani, hogy minden érintett fél, mégpedig elsősorban a nem kormányzati szervezetek, a KKV-k, valamint fogyasztói és környezetvédelmi szervezetek teljes mértékben részt vegyenek az egységesített európai szabványosítási rendszer létrehozásában, melynek során a munkaerő képzésére irányuló intézkedéseket pénzügyileg is támogatni kell.

1.5

Az EGSZB kiemeli, hogy az európai szabványosítás lényeges a belső piac működése és megerősödése szempontjából, ami különösen az „új megközelítésű” irányelveknek köszönhető az egészségügyi, a biztonsági, a környezet- és fogyasztóvédelmi területen, valamint biztosítja az interoperabilitást több ágazatban, elsősorban a közlekedés és a telekommunikáció terén. A szabványosítás emellett a vállalatok versenyképességének növekedését is lehetővé teszi, mivel ösztönzi az áruk és a szolgáltatások szabad áramlását a belső piacon és a világpiacon.

1.6

Az EGSZB szerint biztosítani kell, hogy az európai szabványosítási rendszer keretében stratégiailag fontos és nélkülözhetetlen erőforrásként finanszírozott intézkedéseket megfelelő módon, hosszú távon gondolkodva irányítsák; hogy legyen lehetőség az együttműködés közös célkitűzéseinek további követésére; és hogy adva legyenek a szükséges igazgatási és pénzügyi feltételek egyrészt a szabványosítási rendszer függetlenségének és semlegességének fenntartásához, másrészt a működőképesség és a szabványosítási munka erősítéséhez.

1.7

Az EGSZB véleménye szerint a javasolt összköltségvetés nem elegendő az európai szabványosítási rendszer egészének finanszírozására az érintett ötéves időszakban, ezért a jelenlegi 2 %-os küszöbértéknél magasabbra kell növelni a szabványok független létrehozásának és terjesztésének biztosításához, hogy ezek a szabványok megfeleljenek az EU 25 tagállamra való bővítésének, illetve a tagjelölt országok várható csatlakozásának.

1.8

Az EGSZB hangsúlyozza a következő intézkedések szükségességét:

1.9

Az ESO-k nyújtják a szabványok létrehozásához szükséges infrastruktúrát és szolgáltatásokat, nem ők maguk dolgozzák ki azonban a szabványokat, hanem azok a műszaki szakértők munkájának eredményei. Az EGSZB nézete szerint ez lényeges pont, ezért fel kellene venni a preambulumbekezdések közé.

1.10

Az Európai Bizottság által a 2006–2010 időszakra javasolt 134 millió eurós összköltségvetés nem tűnik elegendőnek.

2.1

Az EGSZB már korábban is állást foglalt az európai szabványosításnak az uniós politikákban és jogalkotásban történő nagyobb mértékű alkalmazása mellett, hogy a társadalmi és vállalkozói igényeknek megfelelően a műszaki szabványosítás új területekre is kiterjedjen: a szolgáltatások, az információs és kommunikációs technológiák, a közlekedés, a fogyasztó- és környezetvédelem területére.

2.2

Főként a vállalatok képviselői, illetve az egyéb érintett felek számára válik egyre tudatosabbá, hogy az európai szabványosítás előnyöket jelent az üzleti életben: ez a tudatosodás mutatkozik meg abban, hogy erősödnek a legfontosabb európai szabványügyi szervezetek (CEN/Cenelec/ETSI), és az összes érintett, különös tekintettel a KKV-kre, korlátlanul részt vesz a szabványok kidolgozásának folyamatában.

2.2.1

Tekintettel arra, hogy ezek a szervezetek hozzájárulhatnak a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek megvalósításához, az EGSZB kívánatosnak tartja a szervezett civil társadalom erős képviseletét az említett szervezetek igazgatótanácsaiban.

2.3

Annak érdekében, hogy erősödjön a civil társadalom különböző szereplőinek jelenléte és részvétele a CEN, a Cenelec és az ETSI (1) keretében történő szabványosítási folyamatokban, teljes jogú tagként olyan szervezetek is részt vesznek ezekben, mint az ANEC, az ETUI-REMS, a NORMAPME, valamint a 2002-ben létrehozott ECOS (2).

2.4

Az EGSZB már több alkalommal (3) állást foglalt a szabványosítás jelenlegi jogi keretének átdolgozása mellett, hogy az így jobban illeszkedjen az európai műszaki szabványokkal kapcsolatos legújabb kihívásokhoz és fejlődéshez, illetve a jogi aktusok egyszerűsítéséhez, összeegyeztethető legyen a jobb jogalkotás  (4) alapelvével, és közelítsen a kibővített Európa iparpolitikájának  (5) feltételeihez és a 2003–2006 időszakra meghatározott belső piaci stratégia (6) prioritásaihoz.

2.5

Az EGSZB-nek volt már alkalma arra is, hogy az európai szabványosítás biztos jogi alapokon nyugvó, stabil pénzügyi keretének bevezetése mellett foglaljon állást. Szintén biztosítani kell az Európai Bizottság és a tagállamok által történő társfinanszírozást is a szabványosítási munkákat, az európai infrastruktúrákat, valamint az ESO-k közötti szinergiák javítására szolgáló intézkedéseket illetően, az európai műszaki szabványok kidolgozásának és a nemzetközi szabványok fejlesztésének hatékonyabbá tétele érdekében.

2.5.1

A tagállamok képviselőinek nagyobb mértékű bevonása biztosíthatná az érintettek számára a szabványok jobb és célszerűbb kidolgozását.

2.6

A műszaki szabványosítás európai kultúrájának kialakítása fontos ahhoz, hogy biztosítani lehessen a 25 tagú EU belső piacának hatékony és kiegyensúlyozott működését. Ezért olyan európai szintű struktúrákat kell létrehozni, amelyek hatékonyan megfelelnek a következőknek:

2.7

2004-ben a CEN kb. 1 200, a Cenelec kb. 400 új európai szabvánnyal rendelkezett; a két intézmény által kidolgozott európai szabványok száma ezzel együtt összesen mintegy 15 000.

2.8

Az EGSZB megítélése szerint az ilyen sikerhez vezető elemeket meg kell tartani és adott esetben továbbfejleszteni. Az EGSZB szerint az új jogi keret, amely az EK-Szerződés 95. és 157. cikkén alapul és a szabványosítási munkák finanszírozását szabályozza, semmi esetre sem befolyásolhatja a szabványosítási folyamat módját és jellegzetességeit; a folyamatnak függetlenül, önkéntesség és megegyezés alapján kell zajlania.

2.9

Másrészt azonban az EGSZB tudatában van annak, hogy a központi európai struktúrák pénzügyi keretét ésszerűsíteni, erősíteni és középtávon garantálni kell, a normatív műszaki szabványok alkalmazásának az utóbbi években észlelhető felgyorsulására tekintettel is.

2.9.1

Egyre nagyobb az érdeklődés a kereskedelem új akadályainak egy olyan szabványosítási rendszer révén történő elkerülése iránt, amely képes az európai ipar termékeinek, szolgáltatásainak és eljárásainak támogatására, mégpedig a fejlődés gazdasági, szociális és ökológiai dimenziója fejlesztésének céljából a lisszaboni stratégiának megfelelően.

2.10

Európai szinten mindeddig semmiféle olyan kifejezett jogi alap nem létezik a műszaki szabványosítás rendszerének finanszírozására, amely az Európai Bizottság számára lehetővé tenné az összes szabványosítási munka kiegészítő eszközökkel való pénzügyi támogatását.

2.10.1

Mint ismeretes, az ilyen munkák az információs és kommunikációs technológiáktól a közlekedésig, a környezet- és fogyasztóvédelemtől az élelmiszer-feldolgozás és az élelmiszeripari termékek biztonságosságáig, a szabványosítást megelőző és kísérő kutatástól a szolgáltatási szektorig, valamint az új dokumentumok és folyamatok („new deliverables”) kidolgozásáig terjednek. (7)

2.11

Emellett nagyobb koherenciát és stabilitást kell biztosítani a CEN, a Cenelec és az ETSI központi struktúrái részére, főként az új tagállamok csatlakozása után és az EU jövőbeli bővítéseire való tekintettel.

2.12

Míg a nemzeti szabványügyi intézmények finanszírozását a termékek értékesítéséből és szolgáltatások nyújtásából származó közvetlen bevételek teszik lehetővé, az uniós infrastruktúrák kizárólag a tagállamok hozzájárulására, illetve az EU és az EFTA további pénzügyi eszközeire vannak utalva, amelyek több okból nem elegendőek az európai szabványosítási rendszer hatékonyságának és megbízhatóságának biztosítására.

2.13

A Tanács 2002-es következtetéseiben felkérte a hatóságokat arra, hogy tulajdonítsanak stratégiai jelentőséget a szabványosításnak és egyértelműen kötelezzék el magukat mellette, elsősorban az eredményes és hatékony szabványosítási infrastruktúrák megtartásához tett specifikus hozzájárulással.

2.14

2004 decemberében a Tanács tudomásul vette az Európai Bizottság kezdeményezését, amely az intézményi keret megreformálására irányult, illetve új jogi alapot javasolt az európai szabványosítás finanszírozása számára (8); ennek során a Tanács felkérte az Európai Bizottságot, a tagállamokat, valamint az európai és tagállami szabványügyi szerveket annak megvizsgálására, hogy milyen módon optimalizálható az európai szabványosítási rendszer a rendelkezésre álló erőforrások minél jobb kihasználásával, illetve arra, hogy keressenek további lehetőségeket az európai szabványosítás hatékony működésének biztosítására (9).

2.15

Az Európai Bizottság különböző javaslatokat (10) dolgozott ki a lehetséges forgatókönyvekre az európai szabványosítási rendszer finanszírozását illetően:

2.16

A csupán az ipar és az egyéb érdekelt felek által történő finanszírozás azzal a hátránnyal járna, hogy szinte kizárólag a „piacorientált” műszaki szabványok létrehozására összpontosítana, vagyis amelyek az európai termékek világpiaci versenyképességének javítására szolgálnak.

2.16.1

Az ilyen jellegű finanszírozás előnye lenne viszont, hogy közvetlenül a vállalkozások igényeiből eredne és a piac követelményeit tükrözné, külső befolyásolás nélkül. Ugyanakkor pedig jelentős hatással lehetne minden képviselt érdek – elsősorban a KKV-k érdekeinek – védelmére, mégpedig kiegyensúlyozott védelmére.

2.17

A kizárólag a tagállamok által, a CEN, a Cenelec és az ETSI tagjaiként tevékenykedő nemzeti szabványügyi szervek révén történő finanszírozás gyengíthetné az európai koordinációt és az európai szabványosítási rendszer koherenciáját.

2.17.1

Másrészt azonban ez a lehetőség messzemenően eleget tenne az EK-Szerződésben szereplő szubszidiaritási és arányossági alapelvnek.

2.18

Az Európai Bizottság nagyobb mértékű részvételének az volna az előnye, hogy a műszaki szabványok jelentős európai többletértékéhez, a nem konform tagállami szabványok leépítéséhez és a belső piac működőképességének erősödéséhez vezetne, az európai ipari termelés skálahozadékát tekintve is.

2.18.1

Az Európai Bizottságnak ezáltal lehetősége lenne a szabványosítási folyamat befolyásolására és közösségi kialakítására, ami előnyökkel járna politikái támogatásának átláthatósága, koherenciája és hatékonysága terén.

2.19

A kiadásokat tekintve a CEN/Cenelec/ETSI szabványosítási rendszer éves költsége a legfrissebb tanulmányok szerint (11) mintegy 700 millió eurót tenne ki, amely a következőképpen oszlana el:

2.20

A bevételeket tekintve a jelenlegi lényeges finanszírozási források a következőképpen oszlanak meg:

2.21

Az európai szabványosítás pénzügyi támogatása jelenleg több jogi aktuson alapul, amelyeknek többsége nem tartalmaz specifikus rendelkezéseket a finanszírozási feltételekről. Ezek a jogi aktusok olyan alapot jelentenek, amely az Európai Bizottság számára lehetővé teszi, hogy az ESO-kat (CEN, Cenelec, ETSI) európai szabványok kidolgozásával bízza meg politikái támogatásához.

2.22

Az európai szabványosítás pénzügyi támogatása az Európai Bizottság, az EFTA és az ESO-k között létrehozott partnerségi kapcsolatok keretében valósul meg, ahogy azt az együttműködés általános feltételeiről szóló, 2003. március 28-án aláírt dokumentum meghatározza.

2.23

Az európai szabványosítás finanszírozása elsősorban a következőket érinti:

2.23.1

A műszaki szabványosítás a világkereskedelem műszaki akadályainak leépítéséhez is hozzájárul azáltal, hogy a WTO szintjén olyan egyezmények jönnek létre, mint a TABD (Trans Atlantic Business Dialogue) és az MEBF (Mercosur European Business Forum), valamint azáltal, hogy az európai műszaki szabványokat nemzetközi szabványokba (ISO, IEC, ITU) ültetik át.

3.1

Az európai szabványosítási folyamat – amelynek önkéntes alapon kell zajlania, konszenzuson kell alapulnia és piacorientáltnak kell lennie – elengedhetetlen jellegzetességeinek védelmében az EGSZB megítélése szerint célszerű lenne a határozat szövegét a következő preambulumbekezdéssel kiegészíteni:

„A szabványosítási folyamatnak továbbra is önkéntesen, konszenzuson alapulva és piacorientált módon kell zajlania. Ezeket a jellegzetességeket megfelelően figyelembe kell venni és biztosítani kell az európai szabványosítás finanszírozásának új jogi alapjaiban; így az európai szabványosításról szóló, az Európai Bizottság által 2005 októberében elfogadott cselekvési tervben is, amelyet az ESO-kkal és az érdekelt felekkel egyeztetve évenként aktualizálni kell.”

3.2

A technológiai fejlődés gyorsasága az EGSZB megítélése szerint nem indokolja, hogy az iparban a hivatalos európai szabványosítás keretein kívül egyre több konzorcium és fórum jön létre a műszaki specifikációk fejlesztésére. Ez ugyanis gyengítheti az európai szabványosítás alapvető elemeit, pl. minden szakértő potenciális részvételét (főként a kisvállalkozások esetében), az egész folyamat átláthatóságát és az önkéntes konszenzus alapjának kiterjesztését. Ezért a szöveget a következő preambulumbekezdéssel kell kiegészíteni:

„Az új finanszírozási előírások révén biztosítani kell a szabványosítás nagyobb hatékonyságát és erősítését, hogy egy átlátható, nyílt és önkéntes folyamat keretében megfelelhessen az úgynevezett »new deliverables« (12) (szakmai jelentések, műszaki specifikációk, útmutatók) követelményeinek. Mindezeket az ESO-knak kell felügyelnie, hogy mind az összes résztvevő (főként a kisebb, kevésbé szerveződött érdekelt felek) igényeinek, mind a fogyasztói szervezetek megalapozott követeléseinek eleget lehessen tenni.”

3.3

Az EGSZB megítélése szerint célszerű lenne a jelenlegi negyedik preambulumbekezdés olyan módon történő megváltoztatása, hogy olyan jogi alap megteremtése szerepeljen benne célként, amely által a Közösség nemcsak minden, politikai és jogalkotási intézkedései végrehajtásához szükséges európai szabványosítási munkát képes finanszírozni, hanem amely emellett erősítheti az európai szabványosítási folyamatot is. A szabványosítás ugyanis fontos alkotóeleme az európai ipar versenyképességének, a fogyasztóvédelemnek, az európai polgárok egészsége és jóléte védelmének.

„Szükséges a világos, teljes és részletes jogi alap biztosítása a Közösség általi, annak politikái és jogszabályai végrehajtásához szükséges európai szabványosítási tevékenységek finanszírozásához, illetve az európai szabványosítási folyamat erősítéséhez, amely fontos alkotóeleme az európai ipar versenyképességének, az új, innovatív technológiák elterjesztésének, a fogyasztó- és egészségvédelemnek, valamint az uniós polgárok jóléte védelmének.”

3.4

Az EGSZB nézete szerint erősebben ki kellene hangsúlyozni, hogy az ESO-k nemcsak műszaki szabványokat hoznak létre, hanem olyan európai infrastrukturális szolgáltatást is, amelynek keretében az érintettek nevében szakértők dolgozzák ki a szabványokat. A nyolcadik preambulumbekezdés után ezért új preambulumbekezdést kell beilleszteni:

„Az európai szabványügyi szervek lényegében a műszaki szabványok kidolgozásához szükséges infrastruktúrát bocsátják rendelkezésre. A szabványokat az érdekelt felek képviselői dolgozzák ki egy független, egyeztetésen alapuló, szakmai jellegű eljárás keretében.”

3.5

Az EGSZB az tanácsolja, hogy a javaslat 3. cikke („Közösségi finanszírozásra jogosult szabványosítási tevékenységek”) az f) pont után két új, g) és h) ponttal egészüljön ki:

3.5.1

Mint már e vélemény 1.4. pontjában is említettük, a szabványosítás témakörében érintettek számára különös jelentőségűek a képzési intézkedések (3. cikk, új, g) pont).

„képzési intézkedések az érdekelt felek képviselői számára (főként a kisvállalkozások, a szolgáltatási szektor, a kereskedelem és a kevésbé strukturált szervezetek esetében), mind a szabványosítási folyamat terén általánosságban, mind a szakterületeken, az európai és nemzetközi szabványok közös kidolgozásához szükséges kapacitás növelése érdekében;”

3.5.2

Ahhoz, hogy a civil társadalom számos szereplőjének a szabványosítási folyamatokban való nagyobb részvételét biztosítani lehessen, elengedhetetlennek tűnik egymással való kapcsolataik jobb kiépítése (3. cikk, új, h) pont).

„a módszerek, eljárások és politikák szakterületek feletti koordinációjának, valamint a nemzeti/regionális szabványügyi szervezetek közötti interaktív európai informatikai hálózatoknak megerősítése.”

3.6.1

A szabványosítási szervek munkája annyiban hasonlítható egy általános gazdasági érdekű tevékenységhez, hogy nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt az egészséget, a környezetet és a fenntartható fejlődést illetően.

3.6.2

Az EGSZB megítélése szerint az ESO-k központi titkárságai munkájának finanszírozása nem történhet kizárólag intézkedési támogatások vagy működési támogatások formájában (13), hanem a közbeszerzési eljárásoknak megfelelően ajánlattételi felhívások útján is folynia kell, lényegében a nagyobb rugalmasság elvei alapján.

3.6.3

5. cikk („A finanszírozás módja”), (5) bekezdés: Az EGSZB nézete szerint az ESO-k és az Európai Bizottság közötti partnerségi keretegyezményeknek (az 5. cikk szerint) tényleges „egyenrangú partnerség” eredményeképpen kell létrejönniük, nem pedig egyoldalúan meghatározva. Kívánatos a bürokratikus eljárásmódok és az irányítási felügyelet egyszerűsítése is. Ennek során kerülni kell a keletkező költségek igazolásának és vizsgálatának nehézkes rendszereit, és a minimális költségek 100 %-os fedezetét biztosító átalányszabályozást kell bevezetni.

3.7.1

A szabványosítás fő célkitűzései – a kereskedelem megkönnyítése, az életminőség javítása, az egészség javításához, illetve az eljárások és szolgáltatások biztonságához való hozzájárulás – mellett különös figyelmet kellene fordítani a környezeti szempontokra is.

3.7.2

Példaként említhetjük az integrált termékpolitikát, amely az ökológiai életciklus koncepciójára (14) összpontosít. Az üzemi és helyi szintű környezetvédelmi szempontok vizsgálata már az európai szabványként elfogadott EN/ISO 14001-ben is szerepel. Az ISO 14000 sorozat (Környezetközpontú irányítás) többi szabványa is megjelent az európai gyakorlatban: ISO 14020 (Környezeti címkék és nyilatkozatok); ISO 14030 (Környezeti hatás értékelése); ISO 14040 (Életciklus-értékelés).

3.8.1

Az EGSZB szerint a 6. cikk (2) bekezdését az új negyedik preambulumbekezdéssel összhangban meg kell változtatni.

9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/19

1.1

Az Európai Bizottság zöld könyve különösen fontos stratégiai útmutatásokkal szolgál az európai pénzügyi piacok teljes integrációja felé vezető úton. Ismeretes, hogy az európai országok gazdasági fejlődése és növekedése szorosan kapcsolódik a pénzpiacok fejlődéséhez és integrációjához, ez utóbbi pedig az unió harmadik szakaszának teljes megvalósítását is jelenti.

1.2

Félretéve az akadémiai vitát arról, hogy a pénzügyi fejlődés megelőzi-e vagy követi a gazdasági fejlődést, fontosnak tűnik aláhúzni azt, hogy – az „európai modellel” való összehasonlításban – az ún. „angolszász” (és különösen az amerikai) modellt jellemző dualisztikus bank- és pénzpiac-orientált megközelítéshez képest a jelenlegi jogalkotási tendencia és az Unió által követett irány szemmel láthatólag a két orientáció teljes integrálását kívánja továbbvinni gazdasági rendszerünkben.

1.3

A pénzügyi piacok és intézmények azt a társadalom számára alapvető feladatot hajtják végre, hogy a hatékony allokáción és az ésszerűségen alapuló játékszabályok betartása mellett kapcsolatba hozzák a „deficites” és a „többletet” felmutató egységeket. Ezentúl emlékeztetni kell arra is, hogy a vállalatok közötti tisztességes verseny és konkurencia hamarabb jelentkezik a tőke- és hitelpiacon, mint a termékpiacon.

2.1

Az irányított megtakarításokra általában és az UCITS-okra (átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra) különösen vonatkozó európai szabályozás a 85/611/EGK alapvető irányelv köré szerveződik, mely az utóbbi években az ágazat fejlődésének szabályozási keretét nyújtotta. Bár az EU még nem szüntette meg teljesen a határokon átívelő kihelyezés és termékmarketing szabályozási korlátait, az UCITS-piac mégis harmonizált szabályozási körülmények között működik.

2.2

Az UCITS-piac fejlődése folyamatosan erősödő megállíthatatlan folyamatnak tűnik. Az elmúlt években az így kezelt nettó vagyon kétszámjegyű növekedési rátát mutatott. A „European Fund and Asset Management Association, Investment Company Institute, and other Mutual Fund Associations” („Európai alap- és vagyonkezelő társaság, a Befektetési társaságok intézete és az egyéb kölcsönös befektetési alapok társasága”) adatai szerint 1996 és 2005 között az EU-t, Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot, Norvégiát és Svájcot magába foglaló piac összetett éves növekedési rátája 14,5 % volt, ami 1 450 milliárdról több mint 4 900 milliárdra nőtt nettó vagyonnak felel meg.

2.3

Az alapok számára és világszinten az alapok teljes tőkéjére vonatkozó éves adatok (1) az mutatják, hogy egyértelmű növekedés tapasztalható mind az alapok számát, mind a kezelt mennyiségeket illetően.

2.4

Bár tudatában van az ezzel kapcsolatos nehézségeknek, az EGSZB nagyon fontosnak tartja az adókonvergencia problémájának megoldását az UCITS növekedési potenciáljának emelése érdekében. Az ágazat nemzetközivé tételének stratégiái belépési és kilépési korlátokkal befolyásolhatóak. Kilépési korlátok akkor keletkeznek, ha a nem rezidens alaptulajdonosokat az alapokat kibocsátó ország jogszabályai szerint adóztatják meg; belépési korlátokat az alaptulajdonosok lakóhelye szerinti ország jogszabályai állíthatnak.

2.5

Európában az UCITS adózási szabályozás szinte mindenhol az alapokon keresztül történő és a közvetlen befektetés közötti semlegesség elvére épül. Majd valamennyi európai ország – formálisan vagy lényegileg – az ún. „no-veil” (átlátható adózás) modellt követi, melyben a befektetési jövedelmet közvetlenül adóztatják meg. Az átláthatóság modellje a tőkekiviteli semlegesség (capital export neutrality) elvét alkalmazza, így amennyiben az alapokból származó jövedelemre nem vetettek ki forrásadót, akkor a befektetőket a lakóhely elve szerint adóztatják meg.

3.1

Az európai pénzügyi ágazatban az UCITS-ok átlagos mérete az USA-beli megfelelőik kevesebb mint harmadát teszi ki; ennek következtében az alapok kezelése során kevésbé élvezik a méretgazdaságosság kínálta előnyöket, ami a végbefektetőket sújtó nettóhozam-csökkenést eredményez.

3.2

Bár az Európai Bizottság fő célja a termékfinanszírozás keretének meghatározása, az EGSZB álláspontja szerint a befektetők valós nyeresége a pénzügyi rendszer komplex szabályozásától függ (azaz mind a termékek, mind a szolgáltatások szabályozásától).

3.3

A zöld könyv kiemeli bizonyos funkciók kiszervezésének magas működési kockázatát, ami pedig érdekellentéteket vonhat maga után: az EGSZB szerint ez olyan jogos félelem, amely megfelelő jogi szabályozást igényel.

3.4

Amikor egy folyamatot részekre osztanak és különböző szervezetekre delegálnak, a fő probléma nem annyira a megosztás technikai vetületeinek kezelése, hanem sokkal inkább a vásárló és az eladó közötti kapcsolatot szabályozó egyensúly megtalálása a(z) (új) piac szintjén. Vegyük példának a pénzügyi elemzés ágazatát. A jelenlegi gyakorlat szerint az elemzések nem képezik független adás-vétel tárgyát, hanem más, főleg működéssel kapcsolatos szolgáltatásokba beépülve jelentkeznek. Így egy kötvényekkel foglakozó bróker az egyes kötvényekről készült elemzéseit a működési folytonosságért cserébe osztja ki, az elemzés költségét is beszámítva az ezzel kapcsolatos jutalékba.

3.5

Az információ (az elemzés) áramlása tehát a „közjavakra” jellemző piaci logika szerint történik: megadják az igényelt információmennyiséget, melynek ára az egyes vásárlók által kifizetett árak együttese; ugyanakkor e vevők közül csak néhány fizet ténylegesen. Ennek hatása finoman szólva destabilizáló: az elemző tevékenység alulfizetett, ez pedig az elemzések készítése során méretgazdaságossági megtakarítások végzésére ösztönöz, ami a minőség elkerülhetetlen csökkenését vonja maga után, sőt az érdekellentétekből származó költségmegtakarítások kihasználására is ösztönözhet (lásd például a brit FSA közbelépését a brókerek/üzletkötők és vagyonkezelők közötti „lágy jutalék” (soft commission) kérdésében) Az EGSZB szerint szükség van szabályok felállítására ahhoz, hogy a pénzügyi tőkekockázat kezelésének ágazatában alkalmazott áralakító mechanizmusok a lehető legkevésbé se keveredjenek össze a befektetési kockázat kezelésének/átalakításának ágazatában alkalmazott áralakító tényezőkkel.

A.

Az UCITS I-ből az UCITS III-ba való átmenet során létrehozott alapok elismerését övező bizonytalanság megszüntetése;

B.

Az európai útlevéllel rendelkező alapok bejelentési eljárásának egyszerűsítése,

C.

A derivatívák használatára vonatkozó európai bizottsági ajánlások és az egyszerűsített tájékoztató alkalmazásának előmozdítása,

D.

Azon „eszközök” meghatározásának tisztázása, melyeket az UCITS megszerezhet.

4.1.1

A kérdésre való válaszoláshoz szükség van a „termékfinanszírozás” és a „szolgáltatásfinanszírozás” közötti különbségtételre. Az első célja olyan működési eszközök meghatározása, melyek lehetővé teszik a pénzügyi tőke kibocsátói és befogadói közötti találkozást; az utóbbi célja viszont azon eszközök azonosítása, melyek az alapok befektetőinek vagy azok szolgáltatóinak igényeit legjobban kielégítik, ill. a hiányzó jellemzők megjelölése megfelelő termék hiányában.

4.1.2

A pénzügyi rendszerek „bankközpontúról”„piacközpontúvá” való átállítása megváltoztatja a pénzügyi közvetítő szerepét, akinek egyre gyakrabban kell kockázatok közvetítésével foglalkoznia az azokat magába foglaló pénzügyi tőke közvetítése mellett. A kockázatközvetítés addig jövedelmező, amíg a közvetítő a befektetőnél alacsonyabb költséggel képes a kockázat kezelésére. Ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy a kockázat teljes lecsökkentését célzó jogszabályi rendszer hatékonyabb-e annál, amelyik a kockázatközvetítés megfelelő hatékonysági szintjeit igyekszik elérni.

4.1.3

Tekintetbe kell venni azt, hogy még hatékony piaci környezetben is egy befektetéshez kapcsolódó teljes kockázatot két részre kell osztani: „kifizetési (pay-off) kockázatra” és „információs kockázatra”. Az első egy befektetés hozamának tényleges bizonytalanságát méri. A második a kifizetési kockázat pontos felmérésének nehézségét méri (ez pedig elsősorban a gazdasági alanyok információhiányából adódik). Tudatában kell lennünk annak, hogy a gazdasági szolgáltató által kiszámított kockázati prémium mindkét fajta kockázatból származik, valamint hogy e két kockázatfajta nem egyszerűen összeadódik, hanem kapcsolatuk különböző fokú korrelációk függvénye.

4.1.4

A fentiek fényében az EGSZB igennel válaszolna, de csak a termékfinanszírozás vonatkozásában. A szolgáltatásfinanszírozás tekintetében nagyobb szabadság biztosítására van szükség a befektetési szolgáltatások nyújtása terén, például a pénzügyi promóciót sújtó jelenlegi korlátozások feloldása révén, melyek nem veszik teljesen figyelembe az anyaország felügyeleti jogának (home-country-control) elvét.

4.1.5

Ez a gyakorlat azon tisztán érthető aggodalmon alapul, hogy megelőzzék azon személyek adóelkerülő magatartását, akik promóciós hálózatok kiépítése révén igyekeznek az egyes európai országokban létező legkedvezőbb feltételeket kihasználni. Az EGSZB szerint ez a logika gyökereiben hibás: az adóelkerülés lehetőségének ténye ugyanis azt jelenti, hogy az egyes országok rendszerei között nem történt valódi harmonizáció.

4.1.6

Az EGSZB tehát úgy véli, hogy a szolgáltatásfinanszírozás terén a mozgásszabadság növelésére lenne szükség annak ösztönzése végett, hogy az egyes országok egységesebben alkalmazzák a befektetésekről és az átruházható értékpapírokról (beleértve az UCITS III-at is) szóló uniós irányelveket.

4.2.1

A szabályozási konvergenciát az ágazatra vonatkozó adójogszabályok koordinálását célzó intézkedéseknek kell kísérniük. Az európai piacon még mindig különböző nemzeti rendszerek léteznek egymás mellett – ahogyan ez a pénzügy minden más területén is érvényes –, és némely ágazatban ezekhez a kettős adóztatás elkerülését célzó kétoldalú megállapodások adódnak hozzá.

4.2.2

A különböző adószabályozások bonyolult együttese a verseny torzulása mellett a kettős adóztatást és az arbitrázs lehetőségét vonja maga után, csakúgy, mint az adóelkerülést és az adócsalást. Ebből a szempontból és a piac fokozott nemzetközivé válása miatt hatékonyabbá kell tenni a nemzeti szabályozási keretet.

4.2.3

Az egyes tagországok hatalmas promóciós és protekcionista eszközzel rendelkeznek: az adóztatással. Mivel a más uniós országokból származó UCITS-ok adózási feltételeinek eltérő értelmezéseire lehetőség van, mód nyílik kevésbé kedvező adószabályok alkalmazására, és ezáltal belépési korlát keletkezik. Az EGSZB tudatában van annak, hogy a harmonizáció nem tekinthető könnyen elérhető rövid távú célnak, részben az e téren szükséges teljes egyetértés kényszere miatt. Ezért javaslatunk értelmében megfontolandó a befektetési termékek közösségi szintű adóztatási rendszerének meghatározása mind az adó kivetését, mind annak beszedését illetően.

4.3.1

Az útlevél és az egyszerűsített tájékoztató megfelelő eszköznek tűnik a piac töredezettségével és a tőke és piac teljes mozgásszabadságát akadályozó korlátokkal kapcsolatos problémák megoldásához, valamint az elégséges jogbiztonság felállításának megkezdéséhez. Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy alapvetően fontos az UCITS I-ből az UCITS III-ba való átvitel során elindított alapok elismerése körül jelentkező bizonytalanság kiküszöbölésén dolgozni.

4.4.1

AZ EGSZB tisztában van azzal, hogy az EU-n belül két pénzügyi modell létezik: az Egyesült Királyságé és a kontinentális Európáé, melyeket nehéz lesz rövid távon konvergenciába hozni. Az EGSZB azonban reméli, hogy az új jogszabályok egy egységes szabályozó felállítása révén meg fogják könnyíteni a konvergenciafolyamatot. Az EGSZB szerint ugyanis az csak a jelenlegi labilis helyzet fennmaradását szolgálná, ha olyan jogszabályi korlátokat vezetnének be, melyek az egyes intézményeket igyekeznének abban megakadályozni, hogy kedvük szerint válogassanak az éppen alkalmazandó szabályozási rendszerek között.

4.4.2

Az EGSZB meggyőződése szerint az alapkezelő társaság és az alap felügyeleti felelősségének két tagország közötti megosztása a felügyeleti gondokat növelné, és a működési hatékonyság csökkenésének kockázatával jár. Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy a befektetővel szembeni felelősséget a befektető anyaországában levő alap képezze akkor is, ha a kezelő társaság külföldi székhelyű.

4.5.1

Az alapok piacának működését és a befektetővédelmet javítandó nem elég a pénzügyi eszközöket pusztán a termékoldal felől szabályozni. Az EGSZB szerint ahhoz, hogy a befektetők tudatos döntéseket hozhassanak, megfelelően oda kell figyelni igényeikre az alapok elosztásának szakasza során, melyet átláthatóbbá kell tenni.

4.5.2

A befektetőknek szolgáltatott információ valamennyire figyelembe kell hogy vegye a befektetők otthoni környezetét és kultúráját. Az Európai Unió kibővülése olyan országokkal, melyek 15 évvel ezelőtt még nem vettek részt a piacgazdaságban, felveti azt a kérdést, hogy fenn kell-e tartani az egységes információs normát. Az EGSZB véleménye szerint mindez megfontolás tárgyát kell hogy képezze annak figyelembe vételével egyrészt, hogy szükség van a lehető legegységesebb és legegyszerűbb szabályozási keretre, másrészt pedig, hogy némely tagországok között még mindig különbségek vannak a gazdasági és pénzügyi kultúra terén.

4.6.1

Az EGSZB szerint az elosztók által követendő „üzleti magatartás” szabályainak tisztázása csak jó lehet. Ugyanakkor nem szabad alábecsülnünk az irányelv nap mint nap történő végrehajtásából adódó, sokszor nehezen megoldható nehézségeket a kockázatkezelés és a jutalékok átláthatóságának terén.

4.6.2

Vegyük csak példaként a benchmark könyvelés technikai feladatát. Ez egészen más jelentést kaphat aszerint, hogy a kitűzött cél a „benchmark túlszárnyalása” vagy a „benchmark elérése”; az átruházási folyamat – melynek során ugyanazokat a technikai eszközöket alkalmazzák – különböző kockázati szintek vállalását jelenti, feltételezve, hogy a benchmark túlszárnyalásához a kezelők számára engedélyezni kell az allokációk változtatását, ami magasabb kockázati fokokkal jár.

4.6.3

Ebben az összefüggésben javasoljuk olyan szabályozások bevezetését, melyek a portfóliós befektetések rotációs módozataiba (és nem pedig azok mennyiségébe) nagyobb átláthatóságot visznek: egyenlő bruttó teljesítmény mellett magasabb rotációs szintek magasabb tranzakciós költséggel járnak, ami az ügyfél számára a nettó teljesítmény csökkenésével jár. Ez különösen égető kérdés, főként ha a tranzakciós költségek egy részét a kezelőknek maguknak kell viselni.

4.7.1

A MiFID irányelv fontos szabályozási alapot nyújthat, főként ha az UCITS-ok elosztása magas átláthatósági normáinak elérése a cél.

4.7.2

Ugyanakkor MiFID irányelv nem fektet le átláthatósági szabályokat a kötvények tárgyalásának vonatkozásában, noha az igen homályos lehet. AZ EGSZB szerint ezért a MiFID irányelv nem tekinthető olyan eszköznek, mely a UCITS-okra irányadó jogszabályi keret kiegészítését és hiányainak tökéletes pótlását biztosítaná.

4.8.1

Az európai alapok még mindig viszonylag kis méretűek: 2004-ben 195 millió USD-t tettek ki, szemben az Egyesült Államok 628 millió USD-s értékével ugyanebben az évben. Ez kihatással van a méretgazdaságossági lehetőségekre, ebből kifolyólag a hozamokra, és végül, de nem utolsósorban az alapot kezelő társaság jövedelmezőségére.

4.8.2

Széles körben ismeretes, hogy a gazdasági globalizáció folyamatának egyik pénzügyi hatása az abszolút kockázati szint csökkenése, mely a rendszeres (növekvő) és a specifikus (csökkenő) kockázati szintek kiegyenlítődéséhez társul. Bár elfogadott nézet szerint a határokon átnyúló összeolvadások növelhetik a méretgazdaságosságot, mégis csupán olyan termékekre korlátozottan szabad ezeket végrehajtani, ahol az összeolvadás a siker hajtóereje lehet, illetve a kezelt megtakarítások minden olyan ágazatában, ahol a hatékonyság fontosabb az eredményességnél. Ugyanakkor mindazon ágazatokban, ahol hiányzik a eredményesség, az agglomerációból nem származhat haszon.

4.9.1

Az összevonásos eszközkezelés egyértelműen méretgazdaságossághoz vezet jellegükben igen hasonló alapok esetén, és már használják alapkezelő társaságok az alapkezelési hatékonyság növelésére. A határokon átnyúló összevonás esetében ugyanakkor a befektetési alapok az előzőekben tárgyalt, különféle adózási és jogszabályi problémákba ütköznek. Az EGSZB ezért úgy véli, hogy ez nem lehet alternatív eszköze a befektetési alapok ágazatának konszolidációját akadályozó, jogszabályi és intézményi nehézségek megkerülésének.

4.10.1

A válasz erre: nem, amint azt az egyesült államokbeli tapasztalatok már megmutatták. A befektetési alapok már hatvan éve jelen vannak az amerikai piacon, ahol ezalatt – a rendelkezésre álló alapok számának és méretének látványos növekedése ellenére – az alapok és befektetők által viselt költségek összességükben véve közel a kétszeresükre nőttek (2). Ez határozottan elégtelen teljesítményhez vezetett a viszonyítási alaphoz képest: míg az 1945–1965 közötti időszak során a viszonyítási alap az alapoknál átlagosan évi 1,7 %-al teljesített jobban, addig 1983–2003 között e különbség növekedett, elérve az évi 2,7 %-ot.

4.11.1

Annak lehetősége, hogy az alapkezelő társaság székhelyének otthont adó tagállamtól eltérő tagállamban lehessen letétkezelőt választani, növelhetné a letétkezelők közötti versenyt, csökkentve az alap által viselt költségeket.

4.11.2

Ez megnövekedett felügyeleti kockázattal is járhatna, amennyiben nincsen elegendő együttműködés és közeledés a szabályozó hatóságok között.

4.11.3

A letétkezelői díjak – bár jelentékenyek – alacsonyabbak az egyéb, például forgalmazási költségeknél. Az EGSZB azt javasolja, hogy a vonatkozó jogalkotási kezdeményezés hasznait és kockázatait óvatosan mérjék fel.

4.12.1

A szabványosítás, az automatizálás, valamint a rendelésleadás és a számlakiegyenlítés számítógépesítése alapvető előfeltételek, amennyiben a forgalmazóknak bővíteniük kell termékskálájukat, és növelniük kell a versenyt.

4.12.2

Ez azonban a működési és informatikai eljárásokra vonatkozó szabályok és szabványok jelentős módosítását igényelné, ami számottevő költséget okozna a szereplőknek. Szem előtt kell tartani, hogy Európa kontinentális területein az alapkezelő társaságok és a forgalmazók gyakran egyazon csoporthoz tartoznak. Ebben a helyzetben feltételezhetően kevéssé ösztönzöttek a szereplők arra, hogy állják a verseny forgalmazási szintű növelésének költségeit. Lehetséges tehát, hogy a közszektor beavatkozása felgyorsíthatná e folyamatot.

4.13.1

A kockázatkezelésre vonatkozó szigorú magatartási szabályok hatékonyságáról mindig is hevesen vitatkoztak a gazdasági világban, különösen a Bretton Woods-i árfolyam-megállapodások óta szerzett tapasztalatokból eredő, különböző hasznok fényében. Ez a gazdasági kockázat idővel változó jellegéből ered: rövid távon a fluktuáció a korlátozással szemben kockázatot eredményez, míg hosszú távon épp ellenkezőleg: az is kockázathoz vezet, ha valami mereven változatlan marad, míg a rendszer fejlődik. Ennek eredményeképpen a formális korlátozások révén bevezetett merevség rövid távon előnyös lenne, hosszú távon azonban jelentős kockázatokat szülne.

4.13.2

Itt megjegyzést kell tennünk a közelmúltban az ún. pénzügyi viselkedéstan területén készült tanulmányokra vonatkozóan is: az egyes gazdasági szereplők lépéseit és döntéseit egyre erősebben befolyásolja a vonatkozó kockázati szint. A kockázati szint emelkedésével a magatartás egyre reaktívabbá válik, és fordítva; ezért az EGSZB nem támogatja azokat a jogszabályokat, amelyek túlzottan merev rendszert vezetnének be, és amelyek hatása hosszú távon kettős lehetne: az eszközök nagyobb működési kockázatot jelentenének, a gazdasági szereplők reaktivitása pedig csökkenne, aminek végeredménye még megállapításra vár, azonban bizonyosan negatív lenne. Másrészről viszont a „valódi tőkeveszteség” tudata lehetne a leghatásosabb ösztönző erő a tőke védelmére.

4.13.3

E fejlődés további piactorzulást von maga után: arra irányuló várakozások kialakulását, hogy ha a kockázati tényező kedvező eredményt hoz, a befektető haszonra tesz szert, míg ha kedvezőtlen eredményre vezet, akkor ezt „elnyeli” a piac.

4.14.1

Az EGSZB rövid távú beavatkozást javasolna, esetleg szigorú, formális szabályok bevezetésével, azonban kizárólag a kartellek megszüntetésének céljával; amennyiben ez megtörténne, a piac érettebbé válna, és így többé nem lenne szükség szigorú korlátozásokra. A számvitel különösen jelentős terület: túl gyakran fordul elő ugyanis, hogy a számviteli kötelezettségekből eredő időkeretek egyáltalán nem állnak összhangban a termékfinanszírozás időkereteivel (túl rövidek), és ezért a könyvelés csupán kevéssé tanúskodik egyes befektetések időleges diverzifikációjáról.

4.14.2

A befektetővédelem növelése érdekében az EGSZB különleges garanciaalap felállításának megfontolását javasolja, amelynek összegéhez a felügyeleti hatóságok által kirótt büntetések is hozzájárulhatnának. A fenti alapnak természetesen nem szabad az UCITS-befektetésekből eredő piaci kockázatokat fedeznie; azon befektetők kártalanítására kell, hogy szolgáljon, amelyeket veszteség ért, amikor a közvetítők nem tartották be a játékszabályokat.

4.15.1

A befektetési alapok olyan pénzügyi termékekkel versenyeznek, mint például a befektetési egységekhez kötött biztosítási kötvények, amelyeket a befektetők hasonlónak érzékelnek annak ellenére, hogy azokra igen eltérő jogszabályi keret vonatkozik.

4.15.2

Ez torzíthatja a befektetői választást, és negatív hatással lehet az érintett befektetések költség- és kockázati szintjére. Az EGSZB úgy véli, hogy e problémát nem lehet korlátozott versennyel vagy a befektetési alapokra előírt korlátozások és garanciák könnyítésével kezelni. Ehelyett a szabványok felfelé igazítását javasolnánk, hogy a befektetési alapok közvetlen alternatívájaként érzékelt pénzügyi termékekre a fenti alapokra vonatkozó szabályozási követelményekhez hasonló követelmények legyenek érvényesek.

4.16.1

Az e kérdésben szereplő fogalmak és az előző kérdés által felvetett téma tisztázásához az alábbi bevezetést kell válaszunkhoz nyújtanunk. Az Európai Bizottságnak tisztáznia kell az általa az átruházható értékpapírokra adott meghatározást. A tisztázásra azért van szükség, hogy eloszlassa a kételyeket arra vonatkozóan, hogy a fogalom likvid eszközt takar-e. Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság e két fogalmat szinonimaként használja, mivel arra törekszik, hogy az átruházható értékpapírok fogalmát megfossza az olyan mellékjelentésektől, amelyek szerint ezen értékpapírok alternatív befektetési formaként vagy az UCITS-ok helyettesítésére szolgálhatnak. Úgy véljük, hogy e félreértés komoly következményekkel járhatna, mivel két meglehetősen különböző pénzpiaci fogalom: a hatékonyság és a teljesség összekeveréséhez vezethetne.

4.16.2

A pénzpiacok akkor hatékonyak, ha viselni tudják a befektetési tranzakciós költségeket; a pénzpiacok akkor teljesek, amikor valamennyi lehetséges befektetést magukban foglalják.

4.16.3

A magántőke alapokat és a fedezeti alapokat elsődlegesen eredményességük (a legjobb befektetések kiválasztására irányuló képességük) alapján kell megítélni, és csak másodsorban hatékonyságuk (a költségekkel kapcsolatos méretgazdaságosság elérésére való képességük) alapján. Ebből következően az alapok méretének kérdése kevésbé lényeges: így az eredményességgel összefüggő problémák (a piacon való gyors mozgásra való képesség, a teljesítmény befolyásolása nélkül) és a rendszerkockázat visszaszorítása (lásd az LTCM alap 1998. évi megmentését) arra engednek következtetni, hogy lehetőleg nem kellene ösztönözni az alapok méretének túlzott növekedését.

4.17.1

E befektetések jellemző vonása – a kifizetési kockázaton kívül – a jelentős információs kockázat. Helyénvaló szabályozni e kockázatot, különösen a csalás kockázatának csökkentése érdekében, azonban hiba volna túlzottan nagy mértékű csökkentésére törekedni. Ugyanis amennyiben ezek az alapok teljesen átláthatóvá kellene hogy váljanak, akkor fennállna annak a veszélye, hogy nem érvényesül a kezelői szaktudás, amely valójában elősegíti a piaccal csupán kis mértékben összefüggő hozamok termelését.

4.17.2

Az EGSZB véleménye szerint a továbbvezető út nem egy összetett folyamat tisztázására irányuló, utópisztikus kísérlet kell, hogy legyen, hanem inkább az „átlagos” befektető tájékoztatása arról, hogy az alternatív befektetések igen specifikus szaktudást igényelnek, amelynek hiányában szaktanácsadásra van szükség.

4.18.1

A zártkörű kibocsátás közös rendszerének minősített befektetők számára való létrehozása jelentősen ösztönözhetné a magántőke alapok fejlődését az Európai Unióban.

4.18.2

A minősített befektetőknek – a fogalom lényegénél fogva – rendelkezniük kell a nagy kockázatú befektetések megtételéhez (például a magántőke terén) szükséges szaktudással és eszközkezelési képességekkel. Fel kell tehát tételezni, hogy képesek felmérni a kezelők képességét és hitelességét. Sőt, mivel a magántőke alapok a kockázat tényleges diverzifikációját nyújtják, ezért nem válhat szükségessé semmilyen kísérő intézkedés, amely a kezelőtársasági tevékenység túlszabályozásához vezethetne.

4.19.1

Több példát is láthatunk a jelenlegi megközelítés hiányosságaira. Például a tőzsdén forgó alapok (ETF), amelyek az alapok előnyös jellemzőit (jelentős diverzifikáció) ötvözik a részvények kedvező tulajdonságaival (bármikor értékesíthetők a piacon). Az irányelv ösztönzi a fenti eszköz használatát azáltal, hogy lehetővé teszi, hogy (UCITS-státusza alapján) az európai útlevél előnyeit élvezze. Másrészről korlátozásokat ír elő egy másik, európai útlevéllel rendelkező UCITS számára, mivel azt így részjegyként kezelnék.

4.19.2

Többek között az alternatív befektetési gondolkodásmód fényében, továbbá annak fontosságát figyelembe véve, hogy a termékfinanszírozásra való kizárólagos összpontosítás helyett a szolgáltatásfinanszírozásra is súlyt kell helyezni, az EGSZB úgy véli, hogy örvendetes lenne lépést tenni az alapelvek által vezérelt szabályozás felé. Az EGSZB ugyanakkor úgy véli, hogy a jogszabályi keret áttekintését fokozatosan kell végezni, és kísérletet kell tenni a megfelelő egyensúly megtalálására a kellően hosszú konzultációs idő biztosítása és az áttekintés mielőbbi befejezése között.

5.1

Amint láthattuk, az európai UCITS-rendszer továbbra is széttagoltnak tűnik, az USA-hoz viszonyítva kis méretű vállalkozásokkal és láthatólag változatlanul lassú határokon átnyúló együttműködéssel és forgalommal. Ez valószínűleg nem tesz lehetővé számottevő méretgazdaságosságot vagy – ez alapján – költségcsökkentést.

5.2

Ráadásul eltúlzott a zöld könyvben (3) is kifejezett aggodalom az UCITS által megszerezhető eszközök definícióját illetően, az UCITS-jogszabályok arra kényszerítik az alapokat, hogy elsősorban likvid pénzügyi eszközökbe fektessenek be, ez megakadályozná a szabályozatlan piacokon való jelenlétet.

5.3

Tanácsos lenne tehát megfontolni a magántőke-műveletek lehetővé tételét. Ez összhangban állna azzal a törekvéssel, hogy a KKV-tőke előtt megnyissák a kockázatitőke-műveletek és így a magántőke lehetőségét.

5.4

Az európai gazdasági rendszert kis- és középvállalkozások jellemzik erőteljesen, amelyek gyakran alultőkésítettek, mivel többnyire bankokhoz folyamodnak.

5.5

Ezt az alultőkésítettséget sokszor túlzott – különösen rövid lejáratú hitelekből eredő – eladósodottság kíséri, nagy mértékű kereskedelmi adóssággal és hitellel, ahhoz a tényhez kapcsolódóan, hogy egy adott iparág vállalkozásai nagymértékben függenek egymástól. Ez a családi kapitalizmusra jellemző tulajdontípus következménye is, amelynek esetében a vállalkozó eszközei és a cég tőkéje gyakran összekapcsolódnak.

5.6

Ezek az üzleti problémák, valamint annak szükségessége, hogy általánosabb, a „termelési rendszerrel” kapcsolatos célkitűzéseket érjenek el uniós szinten, elengedhetetlenné teszik, hogy a KKV-k által tapasztalt pénzügyi problémákra megoldások szülessenek. Három ilyen célkitűzés létezik, amelyek az alábbiakban foglalhatók össze:

5.7

Az EGSZB reményét fejezi ki, hogy a fenti megfontolások alapján az európai uniós törvényhozó kiterjeszti figyelmét a magántőke jelentős területére, bár a kockázati tőke továbbra is alulfejlett Európában.

5.8

Az EGSZB ezenkívül úgy véli, hogy a befektetési alapok szabályozási keretéről jelenleg folyó vitának arra is lehetőséget kell nyújtania, hogy közelebbről megvizsgálják a társadalmilag felelős pénzügyi irányítás fejlesztését, amely nem áldozza fel a társadalmi fejlődést és a környezetvédelmi ügyeket a haszon érdekében. 2003-ban az etikus befektetési alapok az európai UCITS-ok által kezelt eszközök összességének körülbelül 0,37 %-át tették ki (4). Összehasonlítást végezve az amerikai piaccal, ahol azonos időszakban az UCITS-ok által kezelt eszközök összességének 11,3 %-a etikus befektetési alapokhoz tartozott, láthatjuk, hogy a társadalmilag felelős pénzügyi irányítás továbbra is igen nagy növekedési potenciállal rendelkezik Európában.

5.9

A társadalmilag felelős pénzügyi irányítás fejlődésének meggyorsítása érdekében a tagállamok adózási ösztönzők bevezetését tervezhetik, amelyek magukban foglalnák az e befektetésekből származó jövedelem részleges adómentesítését, olyan – néhány tagállamban már bevezetett – gyakorlat alapján, amely lehetővé teszi a társadalmilag hasznos szervezeteknek juttatott önkéntes támogatásoknak az adóból való leírását. Ezenkívül adókedvezményeket kellene lehetővé tenni az alapok nyereségének társadalmilag hasznos szervezetekbe újra befektetett részére vonatkozóan.

5.10

A javaslat újító jellegét figyelembe véve az EGSZB reményét fejezi ki, hogy a javaslatot részletesen megvitatják majd, és megvalósíthatósági tanulmányt készítenek arról a jelenlegi bevált gyakorlat fényében.

5.11

A közép- és hosszú távú kihívások főként az alábbiak:

5.12

A szükséges szabályok mellett a kockázatokra és a kapcsolódó termékekre vonatkozó, megfelelő információ, továbbá a kezelői hitelesség a tranzakciós összegek és feltételek kapcsán mind olyan tényezők, amelyek révén a piacon bizalom, korrektség és magatartási szabályok születhetnek. Ezek a piaci hatékonyságnak és az erőforrás-elosztás eredményességének döntő tényezői.

5.13

Fentiekből eredően, az adózási szabályok harmonizációja, az egyesülések ösztönzése, az alapok közös kezelésének (pooling) elősegítése, a termékek és szolgáltatások kezelése és forgalmazása terén megvalósuló verseny ösztönzése, a széttagolt jegyzési és térítési eljárásokkal összefüggő, magas „tranzakciós költségek” elkerülése, valamint az arra irányuló kívánalom megszüntetése, hogy az alapkezelő és a letétkezelő ugyanahhoz a tagállamhoz tartozzon, mind növelni fogják a piaci működés hatékonyságát és eredményességét.

9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/26

1.1

Égetően nagy szükség van annak biztosítására, hogy a hozzáférhető IKT-termékek (információs és kommunikációs technológián alapuló termékek) és szolgáltatások piaca úgy az európai régióban, mint világszerte az interoperabilitás és a kompatibilitás elvén alapuljon.

1.2

Az IKT-ipar most kezd felfigyelni a fogyatékkal élő fogyasztók kiaknázatlan piacára, illetve arra, hogy milyen nagy hasznára válna az egyre növekvő idősebb fogyasztói rétegnek, ha ebben a szektorban már a tervezés és a gyártás folyamán figyelembe vennék a termékek és a szolgáltatások hozzáférhetőségének kérdését.

1.3

A tagállamok egyre többet tesznek – együttesen és külön-külön is – a digitális megosztottság problémájának megoldása érdekében, valamint az elektronikus hozzáférhetőség és az elektronikus befogadás (eInclusion) jogalkotási és önkéntes intézkedések útján történő támogatására. Okvetlenül szükséges, hogy legyen EU-szintű koordináció ebben a kérdésben, mert csak úgy lehet a jelenlegi piac elaprózottsága ellen tenni valamit, és elkerülni a piac további elaprózódását, valamint azt, hogy megismétlődjenek a múltban elkövetett hibák, amikor nem lehetett hozzáférni az IKT-termékek jelentős részéhez, illetve elszigetelődött sok potenciális fogyasztó a piactól, mert nem illeszkedtek a segédtechnológiák a termékek és szolgáltatások nagy részéhez. Az ilyen hibáknak további negatív hatása volt a tágabb értelemben vett gazdasági helyzetre, elsősorban azért, mert sokak számára állandósult a társadalmi kirekesztettség, és ez akadályozta a munkaerőpiachoz való hozzáférést.

1.4

Az Európai Bizottság elektronikus hozzáférhetőségről szóló közleménye ismerteti azokat a prioritásokat, melyeket át kell gondolni annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a piac elaprózódását, valamint támogatni lehessen a szektorban a magasabb fokú konvergenciát és a gazdasági növekedést.

2.1

Az Európai Bizottság elektronikus hozzáférhetőségről szóló közleménye a 2005 júniusában közzétett i2010-ről szóló közleményben (1) az „Európai Információs Társadalom” néven ismertetett átfogó stratégiai keretben megfogalmazottakhoz kíván hozzászólni.

2.2

A közlemény kinyilvánított fő célja az, hogy támogassa annak elérését, hogy következetesebb álláspontot foglaljanak el a tagállamok és az ipar az elektronikus hozzáférhetőség kérdésében.

2.3

Ez a közlemény részletesen ismerteti egyrészt azokat az előnyöket, amelyeket ez az új technológia nyújt a fogyatékkal élők számára, másrészt azokat a problémákat és új akadályokat, melyek az ilyen technológiák kifejlesztése révén keletkeznek.

2.4

A közleményben hangot kapnak a hozzáférhető technológiák már létező piacának elaprózottsága miatti aggályok, illetve az, hogy piaci harmonizáció és interoperabilitás hiányában fennáll a veszély, hogy a jövőben még élesebben jelentkeznek a problémák.

2.5

A közlemény három nézőpontból vizsgálja meg a probléma megoldásának lehetőségét:

3.1

Egyre nagyobb azoknak a tábora, akik felismerik, hogy a digitális megosztottság és a kettészakadt társadalom problémájának megoldása érdekében az információs és kommunikációs technológia (IKT) területén tett előrehaladás keretében ki kell elégíteni a társadalom minden tagjának igényeit, főleg azokét, akik leginkább ki vannak téve a társadalmi kirekesztettség veszélyének.

3.2

A fogyatékkal élők információhoz való hozzáférésének kérdését elsősorban és leginkább jogi szempontból kell megvizsgálni. Az EU lakosságának 10 százalékát kitevő fogyatékkal élőknek ugyanolyan joguk van a termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáféréshez – beleértve ebbe az IKT-termékekhez és -szolgáltatásokhoz való hozzáférést –, mint a nem fogyatékosoknak.

3.3

A kormányoknak és az iparnak fontos gazdasági indítékai is vannak arra, hogy komolyan foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. A fogyatékkal élők IKT-hozzáférésével kapcsolatos kihívásokra talált megoldások minden felhasználó előnyére válnak majd, elsősorban az egyre növekvő számú idősebb korosztály, a gyermekek és az átmenetileg fogyatékkal élők javára.

3.4

A fogyatékkal élők csoportja egy igen sokféle emberből álló csoport, de a csökkent képességűek csoportjai közül a következők küszködnek a leginkább az IKT-hozzáférés nehézségeivel: értelmi sérültek és tanulási nehézséggel küzdők, érzékszervi fogyatékkal élők (siketek és hallássérültek, vakok és látássérültek, siketvakok, beszédhibás személyek) és mozgáskorlátozottak.

3.5

Az IKT-ágazat fejlődése sok előnyt hozott a fogyatékkal élőknek, úgy az általános technológiákat, mint a segédtechnológiákat tekintve. Néhány ilyen példa:

3.6

Ugyanakkor újabb akadályok is keletkeznek. Néhány ilyen példa:

4.1

A lisszaboni stratégia kihangsúlyozza, hogy a foglalkoztathatóság révén minden személy társadalmi és gazdasági befogadását biztosítani kell. Ha azonban az információs és kommunikációs technológiákat a tervezők nem teszik hozzáférhetővé, a fogyatékkal élők huzamosan és egyre nagyobb mértékben válnak kirekesztettekké a munkaerőpiac jelentős részéből. Alapvető fontosságú az elektronikus hozzáférhetőségi alapelvek teljes körű és hatékony alkalmazása ahhoz, hogy megvalósuljon a fogyatékkal élők gazdasági és társadalmi befogadása. Az elektronikus hozzáférhetőség elveinek betartása egyben a környezetvédelmi biztonsági előírások betartását is jelenti (például a hallókészüléket viselők által mobiltelefon használata során tapasztalt elektronikus és zaj interferencia inkompatibilitás kiküszöbölése). Az EU fogyatékkal élő munkaerő-állományának átlagosan 35 %-a dolgozik, míg a nem fogyatékosok esetén ez 70 %. Viszont az Európai Bizottság becslése szerint a befogadást érdemben elősegítő akadálymentesítő intézkedések révén megközelítőleg 2-3,5 millió fogyatékkal élő személy kaphat munkát a munkaerőpiacon (4). A fogyatékkal élők gazdasági befogadása a társadalom és az egész európai gazdaság javára válik majd, mivel ezzel csökkenni fog sok fogyatékkal élő függősége.

4.2

Bár az IKT-iparban már egyre többen felismerik, hogy milyen gazdasági és üzleti előnyökkel jár, ha a fogyatékkal élő és idősebb felhasználók igényeivel járó problémákat megoldják a termékek és szolgáltatások tervezői, ezeket az előnyöket intenzívebben és más ipari ágazatokban is ismertetni kell. Nagy szükség van arra, hogy a növekvő igények jobb kielégítése érdekében az iparban dolgozók – a vezetőktől a technikusokon át egészen a gyári dolgozókig – hozzáférhetőségi követelményekről és sajátosságokról szóló továbbképzést kapjanak.

4.3

Európa lakosságának 10-12 %-a fogyatékkal élő személy, és Európa fontos demográfiai változások előtt áll. Európa lakosságának elöregedése jelentős következményekkel fog járni. 2050-re Európa lakossága 34,5 %-ának életkora meghaladja majd a 60 évet.

4.4

A fogyatékkal élők, az átmenetileg fogyatékkal élők és az idősek együttesen Európa lakosságának 30 %-át teszik ki (5). A hozzáférhető technológia a szélesebb fogyasztói körnek is javára válna, beleértve a gyermekeket és azokat, akik nem ismerik az új technológiákat, valamint a társadalomból kirekesztett széles csoportokat is. Erre jó példa a valós idejű szöveges kommunikáció, melynek piaca sokkal nagyobb, mint a fogyatékkal élők közössége.

4.5

A fogyatékkal élők és az idős korosztály olyan kiaknázatlan piac, ahol az ipar sokkal jobban jelen lehet, ha az ilyen fogyasztók számára termékeit nem a jelenlegi módon dobja piacra. Egy német tanulmány adatai szerint az 50 év fölöttiek 48 %-a gondolja úgy, hogy az IKT-termékekhez és -szolgáltatásokhoz nem az ő korosztályuk számára megfelelő módon férnek hozzá (6). Továbbá egy nemrégiben, a Microsoft által készített tanulmány állapította meg, hogy az 59 év fölötti lakosság 50 %-ának válna nagy hasznára az IKT-technológiai hozzáférhetőségi sajátosságainak továbbfejlesztése. A hozzáférhető és Design mindenkinek technológiák új munkahelyeket teremtettek a szektoron belül, elsősorban az olyan KKV-k körében, melyek úttörő szerepet vállaltak a hozzáférhető technológiákat érintő innovációk terén, illetve az új területek és foglalkozások fejlesztésében.

—

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság elektronikus hozzáférhetőségről szóló közleményét, melyben fontos javaslatok és kötelezettségvállalások fogalmazódtak meg a közbeszerzés, a tanúsítási eljárások és a jogszabályok tárgyában. Az elektronikus hozzáférhetőségről szóló közlemény az i2010: európai információs társadalom a növekedésért és a foglalkoztatásért c. közlemény fontos megerősítését jelenti.

—

Az EGSZB arra kéri az EU-intézményeket, hogy az elektronikus hozzáférhetőségről szóló közleményben javasolt intézkedések kapjanak központi szerepet az információs társadalmat létrehozó európai stratégiai keretprogramban. Az elektronikus hozzáférhetőség és befogadás céljai és célkitűzései sokkal kiemelkedőbb szerepet kapnak majd az i2010-es intézkedésekben.

—

Az EGSZB tudatában van annak, hogy számos magánszemély és család nem rendelkezik folyamatos telefonkapcsolattal, mert korlátozott jövedelmük ezt nem teszi lehetővé. Az IKT-készülékek és -szolgáltatások (mint például az internet-hozzáférést biztosítók) ezenkívül megfizethetetlenül drágák lehetnek az ilyen személyek számára, beleértve a fogyatékkal élőket és az idősebb korosztályt; az EGSZB arra kéri a tagállamok kormányait, hogy adjanak IKT-termékekhez és -szolgáltatásokhoz való hozzáférést megkönnyítő gazdasági támogatást a hátrányosabb helyzetű, társadalomból kirekesztett csoportoknak a társadalomban.

—

Az EGSZB örömmel üdvözli azt a munkát, melyet az Inkluzív Kommunikációval foglalkozó Csoport (INCOM) és a fogyatékosság kérdésével foglalkozó TCAM (7) munkacsoportok végeznek az Európai Bizottság elnöklete alatt. Ezek a munkacsoportok összehozták az összes érdekelt felet annak érdekében, hogy meghatározzák a főbb prioritásokat és intézkedési területeket a hozzáférhetőség kérdésében, beleértve a termékekhez és a szolgáltatásokhoz való hozzáférést.

—

Az EGSZB emlékeztetni kíván arra, hogy már több EGSZB-állásfoglalás vizsgálta és támogatta az elektronikus hozzáférhetőség kérdését úgy nagy általánosságban, mint a fogyatékkal élők termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférésére vonatkozóan:

6.1.1

Az EGSZB osztja az Európai Bizottság azzal kapcsolatos aggodalmát, hogy jelenleg nincsenek összehangolt megoldások az elektronikus hozzáférhetőség kérdésében. Figyelembe véve az IKT-ipar globális jellegét, alapvető fontosságú annak elkerülése, hogy – a különböző tagállamokban használt különböző megoldások, illetve fejlesztések révén – az Európai ipar elaprózódjon. Ugyanakkor a lehető legnagyobb méretgazdaságossági megtakarítás, valamint a fogyasztók számára a legnagyobb választék biztosítása érdekében, az is elkerülendő, hogy egyoldalú regionális követelmények bevezetése révén növekedjen a piac világszintű elaprózódása.

6.1.2

Az EGSZB úgy véli, hogy annak ellenére, hogy az IKT-iparban már egyre többen felismerik, hogy a fogyatékkal élő és idősebb fogyasztók kiaknázatlan piacot jelentenek úgy Európában, mint világszinten, ezt a felismerést még jobban kell támogatni és ismertetni.

6.1.3

Az EGSZB teljességgel támogatja olyan európai hozzáférhetőségi szabványok kidolgozását és bevezetését, melyek nyitottak, konszenzuson alapulnak és objektívek. Ezeknek a szabványoknak ugyanakkor figyelembe kell venniük a globális helyzetet, és illeszkedniük kell a nemzetközi szabványokhoz is. Az európai és nemzetközi szabványok komplementaritásának hiánya zűrzavart és frusztrációt okozna mind a fogyatékkal élő fogyasztók, mind az ipar számára.

6.1.4

Fontos, hogy aktívan bevonják a felhasználókat a szabványosítási folyamatba, és gondoskodni kell arról, hogy a reprezentatív fogyatékossági szervezetek képviselhessék érdekeiket az európai hozzáférhetőségi szabványok döntéshozatali folyamatában.

6.1.5

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai szabványügyi testületeket az összes szabvány kidolgozásakor kötelezni kell az elektronikus hozzáférhetőségi kérdések figyelembevételére.

6.2.1

A hozzáférhetőségi követelmények közbeszerzési eljárásokba való felvétele nagyon hatékony eszköznek bizonyult az általános és a hozzáférhetőségi technológiák alkalmazásának, valamint a foglalkoztatottságnak és a növekedésnek a támogatására. A hozzáférhetőség közbeszerzési eljárásokon keresztül való terjesztése ösztönzi az ipart arra, hogy ez a megközelítés központi szerepet játsszon működési módjuk egészében. Továbbá az EGSZB azt kéri, hogy az Európai Bizottság új, Elektronikus úton végzett beszerzés (eProcurement) az on-line vásárlás támogatására c. kezdeményezése legyen teljességgel hozzáférhető fogyatékkal élő személyek számára (az elektronikus hozzáférhetőségi célkitűzéseknek megfelelően) és gondoskodjon a visszaélések és a korrupció megelőzéséről.

6.2.2

Az EU közbeszerzési irányelveinek felülvizsgálata lehetővé teszi a hozzáférhetőségi kritérium beillesztését az IKT-termékek és -szolgáltatások beszerzése esetében. Ne feledjük, hogy a közbeszerzés az EU bruttó hazai termékének 16 %-át teszi ki, azaz 1 500 milliárd eurót, az IKT-szektor részesedése pedig az EU GDP-jének 6 %-a. Az európai közszféra átlagos IKT-kiadása a GDP 0,8 %-a, azaz 76 milliárd euró. Ilyen méretű befektetések esetén feltétlenül fontos, hogy a közbeszerzések olyan, hosszú távú közbeszerzési politikát tegyenek lehetővé, mely révén a társadalom ÖSSZES tagja számára hozzáférhetővé válnak a termékek és a szolgáltatások. Az ilyen befogadási politika alapvetően fontos a helyi gazdaságok hatékony működése és a közösség tagjainak a jóléte és függetlensége szempontjából.

6.2.3

Az EGSZB ezért teljes mértékben támogatja az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy az európai szabványügyi testületek dolgozzanak ki európai hozzáférhetőségi követelményeket az IKT-termékek és -szolgáltatások közbeszerzési eljárásaihoz. Felettébb fontos ugyanakkor, hogy ezekben a követelményekben kiegyensúlyozottan érvényesüljenek a felhasználói igények és a gyártási követelmények, valamint az is, hogy gyakorlatban tudják alkalmazni őket a hatóságok, és ne vezessenek az európai, illetve minél kevésbé vezessenek a globális piac elaprózódásához.

6.2.4

Továbbá az EGSZB örömmel üdvözölné, ha az EU közbeszerzési irányelveinek (8) jövőbeni felülvizsgálatai alkalmával az irányelv rendelkezéseiben kötelező követelménnyé válna a hozzáférhetőség a közbeszerzési eljárásokban.

6.3.1

Az IKT-iparnak a fogyasztókkal jobban meg kell ismertetnie főbb termékeik és szolgáltatásaik olyan sajátosságait, mint a hozzáférhetőség és Design mindenkinek.

6.3.2

Az EGSZB érdekesnek tartja az Európai Bizottságnak a javaslatát, hogy egyrészt meg kell vizsgálni tanúsítási és öntanúsítási rendszerek bevezetésének lehetőségét, illetve hogy az átláthatóság növelésére és az elektronikus hozzáférhetőség elismerésére ösztönöz, és hogy másrészt egy, a termékek és szolgáltatások elektronikus hozzáférhetőségi szintjét mérő tanúsítási eljárás bevezetését mérlegeli.

6.3.3

Az EGSZB úgy véli, hogy a kérdés további tanulmányozása és a különböző lehetőségekkel kapcsolatos adatgyűjtés segít majd annak eldöntésében, hogy milyen irányban kell továbbhaladni, ezért is üdvözli az ehhez a kérdéshez kapcsolódó, küszöbön álló EU-konferenciákat és -kezdeményezéseket.

6.4.1

Az Európai Bizottság helyesen irányítja rá a figyelmet már létező EU-jogszabályokra, melyek alkalmazhatók az elektronikus hozzáférhetőség elősegítésére és érvényesítésére.

6.4.2

Az ipar részéről történő önkéntes vállalások igen örvendetesek és támogatni kell őket. Az önkéntes vállalások annak a jelei, hogy az ipar mekkora érdeklődést mutat a termékek és a szolgáltatások tervezésében a hozzáférhetőségi problémák megoldása iránt. Ugyanakkor az önkéntes vállalások magukban soha nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy a hozzáférhetőségi követelményeket kellőképpen megvalósítsák és elhárítsák azokat az akadályokat, melyekkel a fogyatékkal élők szembesülnek a fő technológiák esetén. Az önkéntes vállalásokat jogalkotási kezdeményezéseknek kell kiegészíteniük, többek között a közbeszerzés területén is.

6.4.3

Fontos, hogy az EU egyértelműen elkötelezze magát az elektronikus befogadás és hozzáférhetőség iránt a témát érintő összes többi EU-kezdeményezésben is.

6.4.4

Például a már létező közbeszerzési és elektronikus kommunikációs jogszabályokat ugyancsak jelentős mértékben támogatják az EU foglalkoztatottságra vonatkozó megkülönböztetésmentességi jogszabályai, ami jó alkalmat nyújt a fogyatékkal élők hozzáférhetőségi igényeinek ismertetésére is.

6.4.5

Az egyetemes szolgáltatásnyújtási irányelv (9) jelenleg a nyilvános telefonkészülékekhez és a nyilvános telefonszolgáltatásokhoz (például a segélyhívó- és tudakozószolgáltatásokhoz) való hozzáférést foglalja magában. Az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az irányelv nem vonatkozik sem a mobil, sem a széles sávú szolgáltatásokra. Az egyetemes szolgáltatásnyújtási irányelvet ki kell terjeszteni a mobil és a széles sávú telefonokra (10) is, továbbá korrekt – és ahol lehetséges – kedvezményes díjszabás biztosítása révén a hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférésre.

6.4.6

Sok fogyatékkal élő küszködik továbbra is súlyos használhatósági és hozzáférhetőségi problémával a mobil telekommunikáció területén. Valós idejű interaktív mobil telekommunikációra van szüksége a siket és a hallássérült személyeknek, továbbá a beszédhibás és siketvak személyeknek, akik azt szeretnék, hogy mobil telefonjukon ugyanúgy fogadni tudjanak hívásokat, mint a nem fogyatékosok, és azt is, hogy az egyenlő feltételek vonatkozzanak a szolgáltatások és a készülékek használhatóságára, minőségére, választékára, elérhetőségére és árára is.

6.4.7

Meg kell oldani, hogy az érzékszervi fogyatékkal élők által használt jelenlegi rendszerek interoperábilisak legyenek. Lehetővé kell tenni, hogy a fogyatékkal élők telefonálni tudjanak külföldre, Európában és az egész világon.

6.4.8

Az internetet egyre többen és egyre inkább közszolgáltatási és kommunikációs eszközként használják, de a fogyatékkal élők még mindig komoly problémákkal küszködnek, amikor az internetet akarják használni. Egy példa a széles sávú szolgáltatáshoz való hozzáféréssel kapcsolatos problémára: az olyan új szolgáltatások, mint az internetprotokollra épülő hangátvitel (VOIP) már olyan széles sávú „telefonszolgáltatást” nyújtanak rendkívül vonzó áron, mely elsősorban nemzetközi hívások esetén nagyon olcsó. Ugyanakkor nincs garancia arra, hogy a VOIP hozzáférést biztosít a segélyhívó vagy felvilágosítást nyújtó szolgáltatásokhoz. Ezt a kérdést tisztázni kell.

7.1.1

Az EGSZB kéri, hogy az európai szabványügyi testületeket kötelezzék arra, hogy az összes IKT-szabvány kidolgozásakor vegyék figyelembe az elektronikus hozzáférhetőségi kérdéseket.

7.1.2

Az EGSZB kéri, hogy az alábbi területeken az EU szabványokat és jogalkotási kötelezettségvállalásokat fogadjon el a fogyatékkal élők hozzáférhetőségi követelményeinek összehangolása érdekében:

7.2.1

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság tanúsítási eljárásra, termékcímkézésre és megfelelőségi nyilatkozatra tett javaslatát, beleértve ezen folyamatok kötelező vagy önkéntes jellegét, és támogatja az összes érdekelt fél bevonását, különös tekintettel a fogyatékkal élők reprezentatív szervezeteire. Az EGSZB azt kéri, hogy az eredményt az Európai Bizottság 2007 folyamán bocsássa rendelkezésére.

7.3.1

Az EGSZB arra biztatja a tagállamokat, hogy késedelem nélkül teljes egészükben ültessék át a közbeszerzési irányelveket a nemzeti jogba, és hogy gondoskodjanak arról, hogy a fogyatékkal élők hozzáférhetőségi követelményeiről szóló rendelkezések kellő eréllyel épüljenek be a nemzeti jogba.

7.3.2

Az EGSZB arra kér minden hatóságot, hogy építse be a hozzáférhetőségi kritériumot a közbeszerzési eljárásába.

7.3.3

Az EGSZB azt kéri, hogy az IKT-termékekhez és -szolgáltatásokhoz való hozzáférhetőséget vegyék fel a kötelező érvényű rendelkezések közé a közbeszerzési irányelv következő átdolgozásakor, ezzel megtiltva a hatóságok számára azt, hogy olyan szoftvert, hardvert vagy egyéb IKT-terméket és -szolgáltatást használjanak, mely nem felel meg az érvényes hozzáférhetőségi szabványoknak.

7.3.4

Tekintettel arra a szabványosítási megbízatásra, melyet a CEN, a CENELEC és az ETSI kaptak, és az IKT-termékek és -szolgáltatások közbeszerzésére vonatkozó európai hozzáférhetőségi követelmények támogatása érdekében, az EGSZB arra kéri a tagállamokat, hogy készítsenek cselekvési tervet arra, hogy – egy közös és következetes megközelítés tiszteletben tartása mellett – hogyan alkalmazható az európai szabvány a leghatékonyabban nemzeti szinten.

7.4.1

Az EGSZB kéri, hogy az IKT-vel kapcsolatban az elektronikus hozzáférhetőség és a Design mindenkinek és az ergonómiai megközelítések egyértelmű elismerést kapjanak az EU minden releváns jogalkotási és nem jogalkotási javaslatában, elsősorban az EU-nak az információs társadalomra és a strukturális alapokra, valamint az újonnan csatlakozó országok finanszírozási eszközeire és a 7. kutatási keretprogramra vonatkozó kulcsfontosságú dokumentumaiban.

7.5.1

Az EGSZB arra kéri az EU tagállamait, hogy hivatalosan fogadják el változatlan formában a web-hozzáférhetőségi kezdeményezés (WAI) 2. változatát, és a 2. változat alapján módosítsák összes közszolgálati weboldalukat.

7.5.2

Az EGSZB a W3C–WAI webes tartalmak hozzáférhetőségi iránymutatásainak 2. változata 2. szintű jóváhagyásának alkalmazását kéri minden webes felületen, mert az magasabb hozzáférhetőségi szintet tesz lehetővé.

7.5.3

Az EGSZB megjegyzi, hogy nagy szükség van könnyen elérhető honlapkészítő eszközök (11) fejlesztésére és készítésére, amit honlapkészítők arra használhatnak, hogy weboldaluk megfeleljen a W3C-WAI WCAG 2.0 előírásoknak. Ezek az eszközök meg kell, hogy feleljenek az W3C WAI honlapkészítő eszközökre érvényes hozzáférhetőségi iránymutatásai (ATAG) 2. változatának.

7.6.1

Az Európai Bizottságnak határozottabb lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy a tagállamok eleget tegyenek a fogyatékkal élő felhasználókkal szembeni kötelességeiknek az elektronikus kommunikációról szóló, már létező irányelvek értelmében. Az egyértelműen kiderült az elektronikus kommunikációról szóló INCOM-kérdőívre az Európai Bizottsághoz beérkezett válaszokból, hogy a tagállamok nem tartották kellően tiszteletben kötelességvállalásaikat.

7.6.2

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy indítsanak szabálysértési eljárást azok ellen a tagállamok ellen, amelyek nem tesznek eleget az EU-jog szerinti kötelezettségeiknek, hogy ilyen módon tartassák be azokat.

7.6.3

Az EGSZB azt kéri, hogy amikor az elektronikus kommunikációra vonatkozó EU-jogszabályokat a legközelebbi alkalommal átdolgozzák, jelentősen szigorítsanak a hozzáférhetőségi rendelkezéseken és tegyék azokat kötelezővé.

7.6.4

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy készítsen összehasonlító tanulmányt arról, hogy a mi a helyzet a hozzáférhetőséggel kapcsolatban hozott intézkedések területén a különböző tagállamokban, és tegyen jogi lépéseket azon tagállamok ellen, melyek nem tettek eleget az elektronikus kommunikációs irányelvben lefektetett kötelességeiknek.

7.6.5

Az EGSZB azt kéri, hogy szigorítsák és terjesszék ki az EU szolgáltatásokról és felszerelésekről szóló elektronikus kommunikációs irányelveiben foglalt, hozzáférhetőségre vonatkozó rendelkezések alkalmazási körét. Különösképpen:

7.7.1

Az EGSZB megjegyzi, hogy az Európai Bizottság európai információs társadalommal foglalkozó stratégiája  (12) kötelezi a tagállamokat arra, hogy éves jelentésben számoljanak be arról, hogyan valósították meg a nemzeti reformprogramokat.

7.7.2

Az EGSZB arra kéri a tagállamokat, hogy éves jelentésükben külön fejezetben számoljanak be az elektronikus hozzáférhetőség és befogadás kérdéséről, az Európai Bizottságot pedig arra, hogy támogassa ezt a kérést.

7.7.3

Az EGSZB arra kéri a tagállamokat, hogy egyértelmű és konkrét célkitűzéseket és menetrendet fogalmazzanak meg nemzeti cselekvési tervükben az elektronikus hozzáférhetőséggel kapcsolatos rendelkezések végrehajtásával kapcsolatban.

7.8.1

Az EGSZB arra kéri az EU döntéshozóit, hogy konzultáció keretében szisztematikusan vonjanak be teljes mértékben és egyenlő partnerként reprezentatív fogyatékos szervezeteket képviselő fogyatékkal élő felhasználókat a termékek és a szolgáltatások fejlesztésébe és tervezésébe, valamint a szabványok kidolgozásának folyamatába. Kiegészítő forrásokat kell biztosítaniuk az EU intézményeinek, hogy a fogyatékkal élő felhasználók megfelelően részt tudjanak venni a folyamatban.

7.9.1

Az EGSZB arra kéri a kormányokat és az ipart, hogy az egész életen át tartó tanulás keretében dolgozzanak ki és támogassanak olyan intézkedéseket, amelyek segítik az IKT-oktatást és -tanfolyamok tartását – más kirekesztett csoportok mellett – a fogyatékkal élő és bizonyos idősebb személyek számára, hogy az érintettek könnyebben, olcsóbban és jobban hozzáférjenek az ilyen technológiákhoz.

7.9.2

Az olyan tudatosító intézkedések, mint a Design mindenkinek európai tanterv, segíthetnek megérteni és alkalmazni az IKT-ben a hozzáférhetőség szempontjait.

7.9.3

Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, az összes tagállamot és az ipart, hogy aktívan támogassák és használják a Design mindenkinek tantervet minden IKT-vel kapcsolatos képzésen és oktatási programban.

7.9.4

Az EGSZB arra kéri az ipart, hogy biztosítson rendszeresen házon belüli vagy külső továbbképzéseket a dolgozók számára a tervezés hozzáférhetőségi szempontjairól.

7.10.1

Az EGSZB vállalta, hogy először is a „saját háza táján rak rendet”, és gondoskodni fog arról, hogy közbeszerzési tevékenységeiben tiszteletben tartsa a közbeszerzésre vonatkozó hozzáférhetőség elvét és gyakorlatát.

7.10.2

Az EGSZB megvizsgálja majd azt is, hogy milyen mértékű változtatásokat kell majd végrehajtania annak érdekében, hogy teljes és egyenlő hozzáférhetőséget biztosítson a fogyatékkal élők számára az EGSZB weboldalához, a számítógépes szoftverrendszerekhez és az IKT-felszerelésekhez.

7.10.3

Az EGSZB belső eljárásokat fog bevezetni annak érdekében, hogy minden dokumentum hozzáférhető formátumban készüljön el.

9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/33

1.1

Az EGSZB egyetért a 2037/2000/EK rendelet módosításával (a 4. cikk (3) bekezdésének új, i) alponttal való kiegészítésével), valamint az említett jogszabály címében az Európai Parlament mint együttes döntéshozó nevének feltüntetésével, továbbá támogatja a jogalapnak az azonos rendelkezésben javasolt módosítását.

2.1

A 2037/2000/EK rendelet módosítására irányuló javaslat lényege egy i) alpont hozzáadása a 4. cikk (3) bekezdéséhez. Az új alpont értelmében az EU-hoz 2004. május 1-jén csatlakozott országok számára megváltozik a részlegesen halogénezett klórozott-fluorozott szénhidrogének kvótái elosztásának bázisdátuma: ezeket a jövőben nem az 1999. évi kvóták alapján osztják ki, hanem a 2002. és 2003. év piaci részesedésének átlaga alapján.

2.1.1

A bázisdátum e módosítása tisztán kereskedelmi követelménynek tesz eleget, azáltal, hogy meggátolja a csak 1999 után piacra lépett vállalkozások kizárását, és csekély mértékben befolyásolja az összmennyiség tekintetében amúgy változatlanul maradó kvóták elosztását. A környezetre gyakorolt bármiféle hatás tehát kizárt. A bázisdátum módosítása ezenkívül az olyan esetleges jövőbeli jogvitáknak is elejét kívánja venni, amelyek a „megkülönböztetésmentesség és a jogos elvárások” elveinek megsértése kapcsán merülhetnének fel.

2.2

Az EGSZB tudomásul veszi és egyetértéssel nyugtázza az Európai Parlamentnek a tárgyalt jogszabály címében a Tanáccsal együttes döntéshozóként való rögzítését.

2.3

Végezetül az EGSZB ugyancsak egyetért az említett rendelet jogalapjának módosításával, amely a Csatlakozási Szerződés 57. cikkének (2) bekezdése helyett az 1. kiegészítésben szereplő 1. helyesbítés rendelkezése szerint, illetve a „Környezetvédelmi csoport”2005. október 21-i megállapodásának megfelelően a jövőben az EK-Szerződés 175. cikkének (1) bekezdése lesz.

9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/34

1.1

E kiegészítő vélemény célja, hogy javaslatot tegyen visszacsatolásra és néhány operatív eszközre az EGSZB által 2004. március 31-én elfogadott „A kultúra társadalmi dimenziója” vélemény kapcsán.

1.2

Három kulcsszó körül próbálja meghatározni a „kultúra társadalmi dimenziója” fogalmát. E három kulcsszó – a „tudásalapú társadalom”, „a gazdaság globalizációja” és a „civil társadalom” – ismerősen csengenek az EGSZB számára, és alapos elemzést folytat tárgyukban.

1.3

Nem fogadja el előzetesen az első vélemény hipotézisét az új struktúrák – „megfigyelőközpont”, „laboratórium” és „munkacsoport” – felállításával kapcsolatban.

1.4

Kéri ugyanakkor az Európai Bizottságot, hogy határozzon meg mennyiségi és minőségi mutatókat, hogy ellenőrizhessük, hogy a jelenlegi közösségi eszközkészlet alkalmas-e a következők mérésére:

1.5

A vélemény javasolja – elsősorban 2008, a kultúrák közötti párbeszéd éve kapcsán –, hogy az Európai Bizottság készítsen igen részletes jelentést e jelenségekről és e célkitűzésről. Az EGSZB kész igen aktívan hozzájárulni e jelentés kidolgozásához.

1.6

Ezért javasolja a kultúráról való új kulturális gondolkodás elindítását. Utóbbi még úgy tűnik túlságosan megmerevedett a kulturális örökség és annak megőrzése koncepciójában, és kevéssé támaszkodik a teremtésre, a folyamatra és az új képzeletvilágra. Kevés teret enged a társadalom, a gazdaság, a környezetvédelem kulturális ösztönzésének.

1.7

Az EGSZB kívánatosnak tartja, hogy a Dublini Alapítvány tevékenysége érvényre juthasson ezeken a területeken. Javasolja, hogy amennyiben az EGSZB olyan témákat érint, ahol felmerül a „kulturális forradalom”, a „mentalitásváltás”, az „örökölt paradigmák megváltoztatása” szükségessége, ezek a fogalmak kerüljenek konkrét elemzés alá, vagy legalább külön bekezdést szenteljenek nekik.

1.8

Hangsúlyozza, hogy a „bevált vagy legjobb gyakorlatok” módszere a párbeszéd, az ismeretek és a kultúrák cseréjének és átadásának legfontosabb eszköze lehetne, ha túl tudna lépni sokszor pusztán retorikus aspektusán.

2.1

A vélemény pontosan meghatározott számú „javaslatot” tartalmaz:

2.2

az EGSZB kulturális küldetésének megerősítése annak ellenére, hogy intézményünk e területen formálisan nem rendelkezik hatáskörrel;

2.2.1

hozzájárulás a kulturális együttműködés európai megfigyelő központjának fokozatos kiépítéséhez, amely – az Európai Parlamenttel együttműködésben – saját éves jelentést lesz képes kiadni;

2.2.2

szoros munkavégzés kialakítása az Európai Parlament és az EGSZB között, ami – az említett megfigyelő központ létrehozásán kívül – lehetővé tenné „évente legalább egy valóban közös kulturális érték népszerűsítésének célként való kitűzését”;

2.2.3

a társadalom, a gazdaság és a környezetvédelem területén megjelenő kulturális változások laboratóriumának előkészítése;

2.2.4

egy olyan európai „task force” (munkacsoport) felállítása, amely „alkalmas a kulturális és művészeti cserekapcsolatok támogatására a konfliktusos területeken”.

2.3

Jelen kiegészítő véleményt az indokolja, hogy a véleményt magát nagyon gyorsan kellett elkészíteni, ugyanis az Európai Parlamenttől a felkérés egy folyamat és egy EGSZB/EP partnerség megkezdésére a hivatali időszak végén érkezett. Bizottságunk annál is inkább lelkesedéssel végezte a munkát, mivel az Európai Unió intézményi berkein belül „kettős gyorsítás” fedezhető fel a kulturális „dimenzió” megközelítésének felfogásában is.

2.3.1

Az Európai Bizottság elnökének, J. M. Barrosónak legelső nyilatkozatai, amelyekben az szerepel, hogy elérkezett a „kultúra pillanata”, s hogy „az értékek rangsorában a kulturális értékek a gazdasági értékek felett helyezkednek el” (1), nagyon bátorítóak, és alapvető fordulatot jeleznek. Számunkra ez volt a gyorsítás első jele.

2.3.2

A gyorsítás második fázisa saját intézményünknek köszönhető. Az elnök asszony, Anne-Marie Sigmund, egyhangúlag elfogadott programjában a kultúra témáját a hivatali időszak központi prioritásának nevezte.

2.3.3

Le kell szögezni, hogy ezek a lépések még törékenyek, mert az új Európai Bizottság által bemutatott program nem részletezi igazán a fordulatot. Sőt, még kifejezett utalást sem tartalmaz a kultúrát előtérbe helyező új rangsorolásra! Az Európai Bizottság 2007–2013 közötti időszakra szóló kulturális programját intézményünknek nem kell véleményeznie. E véleményben tehát nem célunk annak értékelése. Csupán megjegyezzük, hogy a program nem vesz tudomást a „kultúra társadalmi dimenziójáról”, és költségvetése jelentősen alatta marad annak, amit az Európai Parlament kívánatosnak tartott volna e célra áldozni. Ugyanakkor a kultúrának az EGSZB programjában elfoglalt kiemelt helyével kapcsolatban is túlzás lenne azt állítani, hogy konkrét lépések történtek már ebbe az irányba.

2.3.4

Ráadásul a Tanács által az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés tervezetének franciaországi és hollandiai leszavazását követően kezdeményezett elmélkedési időszak (az alkotmányszerződés a kultúrát az Unió célkitűzéseinek sorába emelné (I-3.3. cikk), és módosítaná a döntéshozatali eljárást a kultúra területén, és számos területen lehetővé tenné, hogy többé ne a döntéshozatalt bénító egyhangú szavazást alkalmazzák (I-17. és III-280. cikk)), valamint az Unió pénzügyi tervével kapcsolatos kompromisszum szerény mértéke a kultúrának és még inkább a „kultúra társadalmi dimenziójának” helyét igen bizonytalanná teszi az Európai Unió további fejlődésében.

3.1

Az EGSZB által megszavazott, „A kultúra társadalmi dimenzióját” tárgyaló vélemény első megközelítésben három alapvető irányban ösztönöz gondolkodásra:

3.2

Jelen kiegészítő vélemény célja, hogy hozzájáruljon azoknak az erővonalaknak és „kulcsszavaknak” a megtalálásához, amelyek révén lehetővé válik a fenti kiinduló megfontolások lehető legegyszerűbb lefordítása a jelenlegi közösségi politikák nyelvezetére.

3.3.1

Mint ahogyan a „kultúra társadalmi dimenziójáról” szóló véleményünkben szerepel, a munka valamennyi szférájának – ide értve a fogyasztói „munkát” is – értelmiségi jellegűvé tételére, intellektualizálására irányuló egyetemes tendenciák, s ezen belül a kapcsolati, stilisztikai és kreatív tényezők már jelenleg is – és egyre növekvő mértékben – a versenyképesség, a vonzerő, a polgári és a vállalkozói szellem tekintetében a Föld különböző földrajzi-kulturális régiói között meglévő különbségek meghatározó tényezőit alkotják. Európának támaszkodni kell, és tud is támaszkodni a „kreatív gazdaságra”.

3.3.2

A munka, a kulturális és művészi foglalkoztatottság és a kulturális gazdaság kérdése ezért szerepel azon pontok között, amelyekkel kapcsolatban az EGSZB véleménye hangsúlyozza és érvényre kívánja juttatni a Dublini Alapítvány tevékenységét. Hasznos lehet annak vizsgálata, hogy a kulturális és művészeti munka kialakult formái hogyan tájékoztatnak az általánosságban vett munka kreatívabb értékeléséről, és hogyan vesznek részt a tudásalapú társadalomban.

3.3.3

Az EGSZB nem nyugszik bele a „magas kultúra” és a technika, a gazdaság, a társadalom, az egészségügy és a környezetvédelem kulturális dimenziói elválasztásába. Az EGSZB azonban – az egész életen át tartó tanulás és a „tanuló társadalom” megvalósítása érdekében kifejtett folyamatos munkájának keretében tudatosan részt vállal e területek összekapcsolásában.

3.3.4

Az a rendkívül fontos követelmény, hogy az ismeretek átadása, a közlés, a művészet, a minden értelemben vett ábrázolás, valamint a tudásról szóló tudás különböző területein megfelelő gyakorlatokat és rugalmas, ugyanakkor biztonságos alkalmazást alakítsunk ki, a paradox módon merev, ugyanakkor bizonytalan foglalkoztatási modellekbe ütközik.

3.3.5

A szakmai elismerés örökölt hierarchiájának merevsége szintén akadályozza új szakmák kialakulását Általánosságban meg kell jegyezni, hogy nem alakult ki az immateriális szféra valódi gazdaságtana, az európai térségben túlságosan alacsony szintű a művészek és a kultúra munkásainak, illetve az általuk létrehozott alkotásoknak és műveknek csereforgalma. Megjegyzendő a kulturális újítások összevetésének és cseréjének hiánya, ami pedig lehetővé tenné, hogy elkerüljük a folyamatos kísérletezgetést a már ismert dolgokról.

3.3.6

Az ERASMUS és a Határok Nélküli Televíziózásért programok sikere, az európai hozzájárulás az emberi környezet helyreállításához, a nagyvárosi negyedek új életre keltése a művészeti tevékenység fejlesztésével, a vonzóerőből eredő haszon, amely tartósan szolgálja Európa kulturális fővárosait, mindez megmutatja, mit érthetünk a „kultúra társadalmi dimenziójának” fogalma alatt. Az, hogy az Európai Unió – amelynek illetékessége csak a nemzeti politikák támogatására terjed ki –gyakran meghatározó tényezőként van jelen számos kulturális gyakorlat és esemény tekintetében, megmutatja, hogy „ösztönző” politikáról van szó. Egy „tudásbank” folyamatos táplálásának, jelentős multiplikáló hatása lehet.

3.3.7

Ezzel ellentétben a fesztiválok és a kulturális tevékenység akár csak időleges szünetelése következtében bekövetkező bevételcsökkenés, a beindult – a gazdasági és szociális szféra egészét érintő – kapcsolatfejlesztés hanyatlása, arról tanúskodik, hogy a fenntartható fejlődésre a művészeti és kulturális és közvetítő foglalkozásoknak és gyakorlatoknak, ezek szabad forgalmának és kereszteződésének „holisztikus” hatása van.

3.4.1

Az EGSZB véleménye szerint a lisszaboni stratégia – a nagyra törő célkitűzésekhez képest – közepes eredményeit leginkább az emberi és kulturális tényező alábecsülése magyarázza. A „globalizálódott gazdaságban” csak egy olyan európai kultúra, amely nem választja el, nem állítja szembe és nem hierarchizálja a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi tényezőket, képes csökkenteni, sőt megfordítani az európai térség és a földgolyó legtöbb más térsége közötti – számára hátrányos – fejlődési különbségeket.

3.4.2

Számos európai országban, de a világ más részein is a kulturális ipar gazdasági jelentősége már megkérdőjelezhetetlen, és ezt számos jelentés, tanulmány és számokkal alátámasztott értékelés bizonyítja. E területeken sok vállalkozás, és ily módon munkahely jött létre az utóbbi években. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy kis-, mikro- és egyszemélyes vállalkozások jönnek inkább létre, aminek összetett társadalmi kihatásai vannak.

Például hálózatokat kell kiépíteni, hiszen a vállalkozások kicsinysége miatt a feladatokat gyakran meg kell osztani. Ehhez az érintett szereplőknek kommunikációs technikai, tárgyalási és előadói képességekre, a szerződési jogban és a szellemi tulajdonjogok átadásában való jártasságára van szükség.

E képességek – melyek minden modern vállalkozás számára nélkülözhetetlenek – gyakran komoly kihívások elé állítják a kisvállalkozásokat, hiszen esetenként csak részben vagy egyáltalán nem állnak rendelkezésre, a szakemberek segítsége pedig sokszor túl költséges a vállalkozás pénzügyi lehetőségeihez képest, még akkor is, ha más kis- és középvállalkozások kiváló eredményeket értek el e területeken.

A szociálpolitikának választ kell találni a szociális védelmet (betegbiztosítás, nyugdíjbiztosítás, munkanélküliek biztosítása) érintő kérdésekre, amelyek a vállalkozások új struktúráiból, az új foglalkoztatási formákból stb. erednek.

3.4.3

Egy másik társadalmi dimenzió abból ered, hogy azok a vállalatok, amelyek az „új” gazdasági ágazatokban, mint például az „alkotó” ipar, működnek, gyakran elszigeteltek, mivel olyan területeken tevékenykednek, amelyek még nem vagy csak kevés referenciaértéket, szerződésmintát vagy ágazati mutatót stb. tudnak felmutatni. Ez az aspektus az „alkotó” ipar további fejlődése szempontjából is fontos, és megfelelő mértekben figyelembe kellene venni annál is inkább, mivel a globalizáció terjeszkedése és a nemzetközi verseny miatt ezek az alapinformációk döntőek lehetnek a gazdasági fejlődés szempontjából.

3.4.4

Az Európai Unió annál is inkább képes annak megértésére, hogy a gazdasági globalizáció miképpen befolyásolja és fogja befolyásolni a világ új kulturális értékeinek kialakulását, mivel önmaga számára is újra kell fogalmaznia céljait. Most már nem – és nem is lehet – a „fejlett” és gazdaságilag, kulturálisan, szellemileg viszonylag homogén államok kis létszámú klubja vagy szövetsége. Kapuit mára teljesen megnyitotta a protestáns, ortodox és iszlám világ előtt; ma már tárgyalásokat folytat Törökország csatlakozásáról is – s ez a bővítés siker esetén egészen másféle lesz, mint az eddigiek. Jelenleg módszeres kapcsolatépítés folyik a közvetlen szomszédokkal, s át kell tekintenie helyét és egyedi funkcióját is az egész bolygót átfogó globalizációs folyamatban, amely oly viharos gyorsasággal változtatta meg a lehetőségeket (2).

3.4.5

A történelem tanúsága szerint a nemzetállamok vezérelvei a háborúskodás, a gyarmatosítás és az imperializmus voltak: a belőlük megszületett „Kultúr-Európa” ma már az „Erő-Európa” talán legmegfelelőbb formája, amennyiben képes a „béke kultúrájának”, a polgári érzületnek és a minőségnek az exportálására, terjesztésére és „professzionális” szintre emelésére. Itt visszatérnek azok az eszmék, amelyek az Unió építését is irányították. Az uralomvágy és a hierarchia helyébe a béke, a kapcsolatépítés, a cserekapcsolatok értékeinek és technikáinak világméretűvé tételéhez való hozzájárulásra irányuló szándék került.

3.5.1

Az, hogy az EGSZB – amelynek formális hatásköre hivatalosan nem is terjed ki a kultúra területére – elnöke javaslatára a kultúrát középpontba állító  (3) átfogó cselekvési programot hirdet, kiáltvánnyal ér föl.

3.5.2

Sőt, egyfajta fellépésnek is tekinthető a kizárólag a gazdaságon alapuló, termelékenységközpontú szemlélet vagy akár a kizárólag a szociális és környezeti kérdésekre összpontosító megközelítés egyeduralmával szemben. Ez a kiállás annál értékesebb, mivel az Unió gazdasági és szociális szereplőitől, valamint a szervezett civil társadalom, a termelés, a fogyasztás és az újraelosztás szférájának képviselőitől eredt.

3.5.3

Ez a fejlődésben levő európai kultúra, amely a folyamatos és történelmi jelentőségű bővítések folytán egyesül, olyan egyedi történelem, fejlődési szint és mód terméke, amelyeknek másutt nem lelni a párját (4). Annál is inkább szükség van rá, hogy ezt világosan lássuk, mivel ellensúlyozhatja az el nem rejthető és nem lebecsülhető tényt: „az egyes országok közvéleménye alapjában véve nem tanúsít érdeklődést és kíváncsiságot – sőt egyenesen közömbös – az Unió más országai iránt (5)”. Ezt a hiányt az ösztönző jellegű politikák (az Unió „kulturális” programjai) persze érezhetően csökkenthetik, de csakis a kultúra „holisztikus” megközelítése, a kultúra társadalmi dimenziójának teljes elismerése révén lehetséges teljes mértékben megszüntetni.

3.5.4

Az igazi társadalmi és kulturális demokrácia kialakítása érdekében létrejövő kezdeményezések sokaságát a társadalmi mozgalmakra, a kulturális hálózatokra és a szociális partnerekre – nem pedig csupán az intézményekre – támaszkodva kellene tovább gazdagítani. Az együttműködés valamennyi partnert kötő etikájának és technológiájának kialakítása nyilvánvalóan az egyik előttünk álló nagy kihívás, amelyet vállalnunk kell, ha építő módon kívánunk hozzájárulni az erőszakmentességen alapuló kulturális világmodell elterjedéséhez.

3.5.5

Társadalmaink a jövőben nem lehetnek meg valamennyi szereplő, illetve az őket övező környezet tényezőinek figyelembe vétele nélkül. Mint ahogyan a „Fogyatékkal élők európai éve” és az EGSZB ide vonatkozó véleményeinek és kezdeményezéseinek sorsa mutatja – mint a megkülönböztetéssel és a nagy szegénységgel kapcsolatos témák esetében mindig –, ezek, illetve az általuk a legelesettebbeknek és leginkább kitaszítottabbaknak juttatott szerep megítélésére a helyszínen kerül majd sor. Nem azért csupán, mert a minden egyes embernek kijáró szerepet mindenkinek meg kell kapnia, hanem azért is, hogy a nyomor elleni küzdelem kulturális hozadéka átjárja az emberiséget és lehetővé tegye a modern humanizmus megújítását. A hierarchizált megrendelések és a „támogatott függőség” olyannyira ismert rendszereivel (lásd a gondviselő állam különböző formáit) nem kell-e ma szembeszegeznünk a valamennyiünk tevékeny részvételén nyugvó paradigmát, az összes gazdasági, társadalmi, családi és kulturális szereplő „empowerment”-jét? Ami annyit tesz, hogy a „civil társadalom” – jóllehet nem részesedik közvetlenül a hatalomból – nem jelenhet meg többé alárendeltként vagy egyszerű ellenhatalomként abban az új demokratikus képzetrendszerben, amely igényli és lehetővé is teszi a globális gazdaságot. A jövő építése és az önkényesség elleni védelem érdekében elő kell mozdítania a szolidaritáshoz kapcsolódó értékeket, és meg kell őriznie a „kollektív gondolkodás” képességét és garanciáit.

4.1

Az EGSZB tudomásul veszi, hogy, legalábbis pillanatnyilag, a „megfigyelő központok”, „laboratóriumok”, „munkacsoportok” létrehozása intézményi partnerei (Európai Bizottság, Parlament), és részben saját maga számára is feleslegesnek, korainak, sőt akár elérhetetlennek tűnik.

4.2

Az Európai Bizottság, és úgy tűnik a Parlament véleménye szerint is, a már létező, különféle típusú struktúrák, elsősorban a megfigyelő központok, hálózatba szervezése lehetővé teszi valódi eredmények elérését az európai kulturális együttműködés területén anélkül, hogy szükség volna újabb eszközök bevezetésére.

4.3

Az EGSZB ugyanakkor mennyiségi és minőségi mutatók kidolgozását – illetve a létezők egyértelművé tételét – kéri az Európai Bizottságtól, amivel lehetővé válik a mindeddig egymástól elkülönülő területek – a kultúrák közötti párbeszéd, a művészek és a műalkotások mobilitása, az ismeretek és az ötletek átadása – céljainak megvitatása, formálása és értékelése.

4.4

Az EGSZB számára ez nem csupán e célok mennyiségi fejlődésének ex post értékelését jelenti. Az interkulturális kapcsolatok és rendezvények számának növekedése a kibővített Európában, a szolgáltatások terén fejlettebb egységes piacon csak tovább gyorsulhat.

A kérdés az, hogy a kulturális fogyasztás és az idegenforgalmi cserék mérhető növekedésével mechanikus módon nyer-e a tudás, az egymásra való odafigyelés és a kultúra. A kirekesztéshez, a rasszizmushoz köthető jelenségek megsokszorozódása (még ott is – például Hollandiában és Franciaországban –, ahol a hosszú távra szóló integrációs politika és/vagy a multikulturalizmus látszólag stabil modelleket hozott létre), az egyéni és az általános érdek növekvő eltávolodása egymástól, a töredezettség fokozódása és a konvergencia hiánya nem csupán mérést és minősítést, hanem megértést is érdemel.

4.5

Ráadásul mindenki tudatában van annak, hogy számos nemzeti kulturális politikának – köztük azoknak is, amelyeket az EU-tagállamok tudatos és koherens irányítása jellemzett évtizedeken keresztül – csupán igen csekély hatása van az örökölt társadalmi rétegződésre.

4.6

Az EGSZB ezért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy az Európai Unió az egyes tagállamok kultúrpolitikái számára legyen az önreflexió és a vita térsége. Az a térség, ahol kibontakozhat a kultúráról való új kulturális gondolkodás. A kultúrák közötti párbeszéd évének (2008) előkészítése alkalmat kellene, hogy nyújtson az Európai Bizottság számára egy, e párbeszéd valódi méreteiről, a még meglévő vagy új akadályokról és az új – az elmélyítés szándékával születő – hipotézisekről szóló jelentés elkészítésére. Az EGSZB kész e jelentés elkészítéséhez hozzájárulni, elsősorban „a kultúra társadalmi dimenziójával”, valamint „a társadalmi kulturális dimenziójának” a „generációk közötti kapcsolatok” szemszögéből történő érintésével.

4.7

E kiegészítő vélemény többek között az alábbiakat javasolja:

4.7.1

bizottságunk állandó „kulturális higiéniája”: amennyiben egy vélemény olyan témákat érint, amelyek kulturális aspektusa alapvető jelentőségű lehet, a vélemény egy részét kifejezetten szenteljük ennek az aspektusnak. Ne elégedjünk meg az elvont utalásokkal a „kulturális forradalomra”, az elkerülhetetlen „mentalitásváltásokra” és az immár elavult, örökölt paradigmák szükséges megváltoztatására. A kulturális átalakulások elérésének feltételeit konkrétabban tárgyaljuk meg.

4.7.2

több figyelem fordítása a „bevált gyakorlatok” koordinálásának és használatának nyílt módszerére

Nem kellene-e „keményíteni” ezeket a koncepciókat és eljárásokat, hogy azok sokkal konkrétabb operatív képességet kapjanak? Mindezt azért, hogy az ismeretek és a kulturális változások azonosítása és átadása hatékonyabb, gazdaságosabb és konvergensebb reformokhoz vezessen, amelyek egyértelműen elmagyarázhatók, elsajátíthatók és ily módon megválaszolhatók.

4.7.3

az EGSZB – mely ideális „játéktér” a nemzeti, szakmai, szociális és társadalmi kultúrák ütköztetésére – arra irányuló szándéka, hogy megkezdődjék annak kutatása, hogy az egyes szektorokban mely tevékenységi területekről mi adható át a másiknak. Például az egészségügy és az oktatás között képzelhető ez el, ahol a – mind a már folyó, mind a kívánatos – kulturális változások között szoros párhuzamok vonhatók. Ennek kapcsán megemlítendő az a jelentős homológia, amely a hivatásgyakorlás elszigetelt jellegének – a több szakterületet átfogó csapatmunka támogatása révén elérhető – meghaladásával függ össze, továbbá számos egyéb homológia. Ily módon visszaszorítható az egyes diszciplínák zártsága és a külvilág felé való vaksága, és az egyes területeken kirajzolódó fejlődés – a szokásosnál gyorsabb és teljesebb módon – más területeknek is javára válhat. Az egységes szemléletű kultúra – amely nem választja szét a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi aspektusokat – megerősödhet, mivel Európa kulturális egysége sokféleségében, illetve népei életkörülményeinek fejlődésében rejlik.

9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/39

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság kedvezően és érdeklődéssel fogadja az Európai Bizottságnak a JEREMIE programot (1) (Mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató közös európai források) ismertető dokumentumát.

1.1.1

Az EGSZB megköszöni Danuta Hübner regionális politikáért felelős biztosnak, a Regionális Főigazgatóságnak és az EBA-nak e komplex program kifejlesztése iránt tanúsított elkötelezettségüket és a bizottsági munkához nyújtott támogatásukat.

1.1.2

Az EGSZB mindig is támogatta a mikro-, kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának megkönnyítését célzó európai bizottsági kezdeményezéseket, mivel – az Európai Parlamenthez hasonlóan – meggyőződése, hogy ez a kérdés mindig is nehézségeket jelentett a kisebb méretű vállalkozások számára.

1.1.3

A kisvállalkozások megerősítése a lisszaboni stratégia egyik alapvető eleme, mivel szorosan kötődik az innovációhoz, stabil munkahelyeket teremt, és hozzájárul a munkaerő folyamatos képzéséhez.

1.1.4

Az EGSZB – különösképpen az 1982 (2) óta eltelt időszakban – számos véleményben rámutatott az Európai Bizottság és konkrétan a XXIII. Főigazgatóság (3) arra irányuló erőfeszítéseire, hogy támogassák a vállalkozásokat a hitelezési rendszerrel, elsősorban a bankokkal fennálló kapcsolataik fejlesztésében.

1.1.5

Az EGSZB hangsúlyozta a szociális partnerek széles körének minden, vállalkozásokat érintő és különösen a hitellel kapcsolatos kérdésekbe történő bevonásának szükségességét, mivel ezeknek jelentős befolyásuk van a szociális jólétre és a fejlődésre.

1.2

Az 1990-es évek során a XXIII. Főigazgatóság (4) a kézműves szektort és a KKV-kat képviselő szervezetekkel szoros együttműködésben megpróbált megoldást találni a hitelezési problémákra. Az egymást követő Európai Kézműipari és Kisvállalkozói (KKV-k) Konferenciák (5) és a számos előkészítő ülés (minden konferencia előtt átlagosan 10, amelyeken több száz kisvállalkozás vett részt) a következő eredményeket hozta:

1.2.1

A fent vázolt tapasztalatok alapján, valamint figyelembe véve mind az új, 2007–2013-as tervezési időszakot, mind pedig a lisszaboni célkitűzéseket az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a szociális partnerek és a civil társadalom részvételével a tagállamokban szervezett találkozók révén több információval kellene szolgálni az új, és különösen a mikro- és kisvállalkozásokat célzó programokról.

1.2.2

Az elmúlt húsz év során tett intézkedések és erőfeszítések ellenére azonban a 25 tagú EU számos régiója – különösen a leghátrányosabb helyzetben lévők – nem rendelkezik olyan projekttel, amelynek segítségével össze tudná hangolni és optimalizálni tudná a jelenleg rendelkezésre álló számos kölcsönlehetőséget.

1.2.2.1

Közel négymillió vállalkozás – az összes 20 %-a – úgy ítéli meg, hogy a finanszírozási forrásokhoz való csekély hozzáférés komolyan gátolja a növekedésüket (9).

1.2.2.2

Csak néhány tízezer vállalkozás tudta felhasználni a közösségi pénzügyi eszközöket (10), ebből világosan látszik a kérdés tálalása és a valós eredmények között tátongó szakadék. Ennek hatására pedig beindulhat az olyan rendszerek segítségével történő beavatkozás valós lehetőségeinek keresése, amelyek fellendíthetik a pénzügyi intézmények részvételét, és komolyabb eredményeket produkálnak.

1.2.2.3

Az EGSZB tisztában van azzal, hogy fokozottabb erőfeszítéseket kell tenni az Európai Bizottság, az EBB, az EBA, az EBRD, valamint a nemzeti és regionális kormányzatok által rendelkezésre bocsátott hitellehetőségekről szóló tájékoztatás javítására. A mikro- és kisvállalkozások igen gyakran – részben ugyan saját hibájukból – nem tudnak rákapcsolódni az információs csatornákra.

1.3

A JEREMIE-t ezért a meglévő lehetőségek összehangolását és racionalizálását szolgáló „intelligens” eszközként lehetne hirdetni.

1.3.1

A JEREMIE kezdeményezés a Kohéziós politika a növekedés és a foglalkoztatás támogatására – közösségi stratégiai iránymutatások körébe tartozik. Az EGSZB ezzel kapcsolatos álláspontja az alábbiakban foglalható össze:

1.3.2

Az EGSZB hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy az Európai Bizottság nemcsak látszólag támogatja a JEREMIE kezdeményezést, hanem a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását célzó intézkedéseket irányító szervezeti egységei közötti belső koordináció révén is, a „JEREMIE-központ” létrehozásával, amely a különféle intézkedések közötti kölcsönös információellátást és összehangolást végzi az eredmények optimalizálása érdekében.

1.3.3

Az EGSZB úgy véli, hasznos volna, ha az Európai Bizottság kétévente jelentést készítene az Európai Parlament, a Tanács, a Régiók Bizottsága és maga az EGSZB számára a program végrehajtásáról és hatékonyságáról annak érdekében, hogy az itt szerzett fontos tapasztalatokat más ágazatokban is fel lehessen használni.

1.3.4

Végül az EGSZB annak biztosítását javasolja, hogy a pályáztatási és kiválasztási eljárások, a regionális holdingalapok kezelése és a projektirányítással megbízott pénzügyi közvetítők engedélyének kiadása teljes mértékben feleljen meg a gazdaságosság, a hatékonyság és az átláthatóság elveinek. Elsősorban az idevonatkozó közösségi jogszabályok teljes körű betartását kell biztosítani, még kizárólagos jogok fennállása esetén is. Lehetővé kell tenni bírságok kiszabását, a nem hatékony holdingalapok felszámolását és az akkreditált pénzügyi közvetítők jegyzékeinek felülvizsgálatát.

2.1

Az EGSZB már több alkalommal kiemelte a kisvállalkozásoknak a saját tagállamukban játszott – mind gazdasági, mind pedig társadalmi – szerepét, és erre külön felhívta a figyelmet számos véleményében, többek között az 1992-ben (13), az 1997-ben (14), a 2001-ben (15) és a 2003-ban (16) közzétett, valamint a Kisvállalkozások Európai Chartájáról megfogalmazott (17) véleményeiben.

2.1.1

A mikro- és kisvállalkozások létfontosságú szerepet töltenek be az európai gazdaságban. Számuk mintegy 25 millió, ezek teszik ki az összes vállalkozás 99 %-át, és közel 95 millió embert foglalkoztatnak, ezáltal ők biztosítják a magánszféra munkahelyeinek 55 %-át (18).

2.1.2

Ezek az adatok rávilágítanak a KKV-knak a lisszaboni stratégiában betöltött szerepére és jelentőségére, valamint arra, hogy szoros partneri kapcsolatot kell kiépíteni a szociális partnerek képviselőivel annak érdekében, hogy lehetőség nyíljon új együttműködési formák kialakítására (19). Céljuk az európai szociális piacgazdaság alapját képező társadalmi és gazdasági értékek gyakorlati érvényesítése (20).

2.1.3

A mikro- és kisvállalkozások létesítési és fejlesztési fázisait érintő legfőbb problémák fontossági sorrendben a következők:

2.1.4

A hitelhez való hozzáférés ezért a vállalkozásalapítás előfeltétele, és alapvető követelmény a növekedéshez és a fejlődéshez a mikro- és kisvállalkozások számára, akik egyértelműbben és erőteljesebben érzik a hitelrendszer korlátozó hatásait, mint a nagyvállalatok.

2.1.5

A hitelfelvétel kedvező hatásai csak a vállalkozásokkal és problémáikkal való közvetlen kapcsolat révén, valamint akkor érvényesülhetnek, ha a vállalatok átlátják a – különösen a saját tevékenységi körzetükben elérhető – hitelrendszer által nyújtott lehetőségeket. Ezáltal megakadályozható a finanszírozási konstrukciók túlzott rugalmatlansága és az ebből adódó kockázatnövekedés, tekintettel többek között a bázeli egyezménnyel kapcsolatos fejleményekre. A vállalatoknak tehát saját maguknak kell megtalálniuk pénzügyi egyensúlyukat, és meghatározni az ehhez szükséges eszközöket.

2.1.6

Az önfinanszírozásnak kulcsszerepe van, még akkor is, ha ezzel az eszközzel a kisvállalatoknak ritkán sikerül teljesíteniük saját beruházási terveiket. Az esetek 90 %-ában a következőkre van szükség:

2.1.7

Ezek közül a kisvállalatok gyakran bizalmatlanul tekintenek a kockázati tőkére. A rengeteg mikro- (21) és kisvállalkozás (22) mindössze 5 vagy 6 %-a (ezek 90 %-a egyéni vagy kis társas vállalkozás) használja ki annak előnyeit. Amennyiben célunk az, hogy fellendítsük a jelenleg elenyésző mértékű hitelfelvételt, az egyéni vállalkozások által is alkalmazható, új kockázatitőke-fajtákat kell létrehozni.

2.1.8

A pénzforrások és a kisvállalkozások közötti szakadék áthidalásához meghatározott prioritásokat a következőkben lehet összegezni:

2.1.9

A JEREMIE előkészítő szakaszában az igények és a lehetőségek elemzését és értékelését az egyes EU-régiókban kell elvégezni az érintett gazdasági és szociális partnerek aktív részvételével, a velük való eredményes és felelősségteljes partnerkapcsolat részeként.

2.2.1

A kölcsönhöz való hozzáférés fent vázolt nehézségi foka a gazdasági és piaci fejlettség függvényében változik. A konvergenciarégiók (25), amelyek a leginkább rá vannak szorulva a hiteleszközökre a foglalkoztatás vállalkozásokon keresztül történő fellendítése érdekében, éppen azok a régiók, ahol a legnehezebb hitelhez jutni, és ahol a kamatlábak magasabbak, mint a fejlettebb régiókban (26).

2.2.2

A közvetítő bankoknak rotációs alapon (27) nyújtott, a KKV-k között változó, de maximált kamattal (28) kihelyezendő EBB-kölcsönöket elsősorban a fejlett régiókban működő bankok használják fel, ahol szorosabb a bankok közötti verseny, és az EBB-kölcsönök nyújtása a hűséges ügyfelek megtartását szolgálja.

2.2.3

Mivel a kevésbé fejlett régiókban kevés – különösen szövetkezeti, vagy „népbanki” hitelt nyújtó – bank működik, a bankszektorban kevésbé éles a verseny, és kevés figyelmet fordítanak a kisvállalkozókra: ennek eredményeképpen ritkán fordul elő, hogy az EBB által nyújtott értékes eszközöket ezekben a régiókban használják fel.

2.2.4

Egyszóval ha nem teszünk erőfeszítéseket e tendencia visszafordítása érdekében – részben a hagyományosabb EBB- és EBA-eszközök (29) mellett a JEREMIE révén bevethető eszközök pénzügyi közvetítése segítségével – az elmaradottabb régiók hosszú távú szegénységre lesznek kárhoztatva.

2.2.5

A kölcsönök biztosítása érdekében, különösen a konvergenciarégiókban, JEREMIE-részleget lehetne szervezni az EBA-nál, amelynek feladata a kezességi eszközökkel rendelkező banki kölcsönök garanciájának támogatása lenne főként a hátrányosabb helyzetű régiókban aktív hitelezői konzorciumokon vagy más testületeken keresztül.

2.3.1

A mikro-, kis és középvállalkozások hitelhez jutásának problémája számos piaci hiányosságra irányítja rá a figyelmet:

2.3.2

A cél tehát a piaci hiányosságok pótlása olyan intézkedésekkel, amelyek:

2.3.3

A lisszaboni stratégiát az Európai Tanács 2005. márciusi ülésén indították újra, ekkor a kormányokat és a gazdasági és szociális partnereket a következő három prioritási területen történő cselekvésre sürgették:

2.3.4

A tagállamok néha jelentős összegeket költenek a foglalkoztatás és a munkahelyteremtés támogatására, ezek szociális hozadéka azonban indokolttá teszi azokat (31). A 25 tagállamban tevékenykedő KKV-k felének – azaz mintegy 12 millió vállalakozásnak – nyújtott 20 000 eurós általános kölcsön esetén a fizetésképtelenség (32) miatti várható veszteség nem haladná meg a 6,5 milliárd eurót, ami a 25 tagállam GDP-jének 0,07 %-át teszi ki; ugyanakkor széles körű hitelnyújtással a legtöbb vállalkozás megerősíthetné a pozícióját, és folyamatait, illetve termékeit is fejleszthetné.

2.3.5

Ha a kölcsönöket a fizetésképtelenségek 50 %-át elnyelni képes hitelezői konzorciumokon keresztül nyújtanák, a veszteségen egyenlő mértékben (fele-fele arányban) osztozna az adott konzorcium és a bank.

2.3.6

Ha széles körben elfogadottá válik, hogy a hitelnek szociális funkciója is van, a szükséges pénzügyi tervezési eszközöket közpénzek, uniós források, valamint a konzorciumoknak maguk a vállalkozások által akár a hozzájuk történő bejelentkezés alkalmával, akár a banki kamat adott százaléka (33) formájában lerótt összegekből létrehozott szolidaritási alapok bevonásával is ki lehet alakítani.

2.4.1

Az induló vállalkozások és az európai mikro- és kisvállalkozások által igényelt nagy számú, alacsony összegű hitel nyújtásához a következőkre van szükség:

2.4.2

Némi megoldást jelentenek ezekre a problémákra a már létező eszközök, amelyeket azonban hatékonyabban és szélesebb körben kellene alkalmazni:

2.5.1

Különösen az elmúlt néhány év során mind a hitelezői konzorciumok, mind pedig a bankok megvizsgálták a szorzó eszközét, és felhasználták a hitellehetőségek növelésére (37). A csődhelyzet részletes elemzése révén, különösen a konvergenciarégiókban, a szorzót a helyi körülményekhez lehet igazítani. Természetesen a csődök aránya magasabb a legelmaradottabb régiókban – itt akár 10 % is lehet –, míg a fejlettebb régiókban a mikro- és kisvállalkozások csődrátája 2,5 % körül mozog.

2.5.2

A JEREMIE-ben rejlő lehetőségeket elsősorban a konvergenciarégiókban lehet kiaknázni, a hitelezői konzorciumok személyi biztosítékokkal való ellátása és az értékpapírosítási folyamatok elősegítése révén a hitellehetőségek javítása és a gyenge szorzó hatásának semlegesítése érdekében.

2.6.1

A versenyképességi és innovációs keretprogram (2007–2013) (38) különféle közösségi intézkedéseket és programokat foglal össze, többek között:

2.6.2

Elemezni kellene az 531,5 millió eurós költségvetésű (47), a VIK-be beolvasztandó és majd a JEREMIE-stratégia részét képező negyedik többéves programban (a 2006. december 31-ig meghosszabbított MAP 2000–2005-ben) szereplő pénzügyi eszközöket is.

2.6.2.1

A MAP három pilléren nyugszik:

2.6.2.2

A MAP-pénzügyi eszközök működésének elemzése fényt derít arra, hogy melyek hozták a legjobb eredményeket, következésképpen melyeket lehet majd beépíteni a JEREMIE-stratégiába. Ezek az eszközök a negyedik MAP legjelentősebb kiadási tételét jelentik: 2003-ban például a program teljes költségvetésének 67 %-át tették ki (48). A forrásokon ezek a pénzügyi eszközök a következőképpen osztoznak:

2.6.2.3

Ezeket az eszközöket már használták korábban, 1998–2000 között a növekedést és a foglalkoztatást célzó kezdeményezési programban, többek közt az alábbiak mellett:

2.6.2.4

Sem az SCA, sem a JEV nem hozott még számottevő eredményeket.

2.6.2.5

2003 végéig körülbelül 178 000 KKV élt a KKV-garanciaeszközzel (53) (136 000 a növekedési és foglalkoztatási programban, 32 000 a hitelgarancia-programban és 10 000 a mikrohitelprogramban).

2.6.2.6

Ugyanezen időszak alatt mintegy 240 000 KKV (54) vett részt az ETH vállalkozásalapítási programban.

2.6.3

A JEREMIE ezért folytathatná e két pénzügyi eszközzel kapcsolatos tapasztalatok terjesztését, miáltal – különösen a konvergenciarégiókban – növekedne a részt vevő KKV-k száma.

2.6.4

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezen időszak alatt az európai KKV-k mindössze 0,81 %-a részesült a Vállalkozáspolitikai Főigazgatóság, a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság és az EBA közös támogatásaiból.

2.6.5

Fontos azonban, hogy a JEREMIE új utakon próbál elindulni, köztük azokon, amelyekről az új programokban szó van, különösen az alábbi területeken:

2.6.6

Az EGSZB azonban bizonyos abban, hogy e támogatásokkal kapcsolatban óriási problémát jelent az információ és a képzés hiánya: ennek megoldásába be kellene vonni a pénzügyi intézményeket, valamint a munkavállalók és a dolgozók szervezeteit is, és azt a vállalatok társadalmi felelősségének és a hitel szociális funkciójának elve kell hogy vezérelje.

2.7.1

Az EGSZB megítélése szerint a JEREMIE kezdeményezés sikerének biztosítása érdekében elengedhetetlen a közszolgáltatási pályáztatást szabályozó közösségi jogszabályok teljes körű betartása.

2.7.2

Az Európai Bizottság JEREMIE-vel foglalkozó szervezeti egységének, illetve az EBA-nak mindenképpen garantálnia kell, hogy a pályáztatási eljárások megfeleljenek a gazdaságosság, a hatékonyság, a pártatlanság, az egyenlő elbánás és az átláthatóság elveinek. Az Európai Bizottság által előre felvázolt szerződésmintákban az alábbiaknak konkrétan szerepelnie kell a pályázni kívánó társaságokra vagy konzorciumokra vonatkozó, részvételre jogosító kritériumok között:

2.7.2.1

A holdingalapok 2007–2015-ös időszakra vonatkozó operatív programját meghatározó megállapodásokat pedig ki kell egészíteni olyan pontokkal, amelyek lehetővé teszik szankciók alkalmazását, egy-egy holdingalap felszámolását, a lekötött források felszabadítását nem hatékony, szabálytalan működés vagy súlyos kötelezettségszegés esetén. Az irányítást kétévenként ellenőrzésnek kell alávetni a regionális gazdasági és szociális partnerek segítségével, és a nemzeti központi hatóságokhoz, az Európai Parlamenthez az EGSZB-hez és a Régiók Bizottságához eljuttatandó jelentések közzétételére átlátható eljárásokat kell alkalmazni.

2.7.3

Azok számára a másik tagállamban vagy a közszerződésekről szóló megállapodást aláírt országban honos pénzügyi intézmények vagy konzorciumok számára, amelyek bizonyítják, hogy megfelelnek az összes követelménynek, a WTO-megállapodás mellékletében foglaltak értelmében a hazai résztvevőkkel azonos feltételek mellett engedélyezni kell a részvételt, az érintett országok jogszabályainak megfelelő dokumentumok alapján.

2.7.4

Ezeknek a rendelkezéseknek a közvetítő hitelezési intézmények engedélyezési eljárására is vonatkozniuk kell: a megfelelő gazdasági és szociális partnerek képviselőivel közösen kidolgozott, rendszeres teljesítményellenőrzési eljárásoknak kell őket alávetni, és az engedélyüket is rendszeres időközönként felül kell vizsgálni. Az engedélyezett elemek egy részének cseréjét háromévente mindenképpen biztosítani kell.

9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/46

1.1

AZ EGSZB elismeréssel adózik az Európai Bizottságnak az adminisztratív eljárások egyszerűsítése érdekében végzett összetett és gondos munkájáért; ugyanakkor egyfajta ellentmondást vél felfedezni az indokolás elején tett kijelentés („az alábbi rendelettervezet … a jelenlegi költségvetési rendelet szerint bevezethető technikai módosításokról szól”) és számos rendelkezés konkrét hatóköre között.

1.1.1

A vállalatokkal és a polgárokkal fenntartott kapcsolatokra vonatkozó „technikai” módosítások közül jó néhány „politikai” értelemmel és hatással bír: a nagyobb átláthatóság, az eljárások felgyorsítása, a gyorsabb válaszadás, a szociális partnerek felé tanúsított nagyobb bizalom a közigazgatás „magatartásában” tapasztalható és mindenképpen üdvözlendő fejlődés megannyi jele.

1.2

Másrészt viszont az EGSZB nem tekinthet el attól, hogy felhívja a figyelmet a szükséges óvatosságra: a szociális partnereknek való kedvezés kívánságát nem szabad elválasztani attól a megfontolástól, hogy a közpénzek kezelői számára határt kell szabni a rugalmasságnak: ezt a határt pedig a lehetséges veszteségekhez mért biztos megtakarítás mutatja, vagy másként fogalmazva, a kockázatszámításnak nevezett nehéz, de szükséges feladat. A közpénzek kezelői számára a népszerűtlenség kockázatát hozhatja magával ez a feladat, de csak ez tűnik ésszerűen járható útnak.

2.1

A vizsgált dokumentum a jelenleg hatályos 1605/2002-es költségvetési rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályokat állapítja meg, de figyelembe veszi – a végrehajtási idő lerövidítése céljából – a költségvetési rendeletről (1) szóló új tanácsi rendeletre tett javaslatban bevezetett, jelenleg elfogadás alatt álló több technikai módosítást is. Erről a most érvényben levő dokumentumról az EGSZB már készített véleményt. (2)

2.2

Az előző véleményben követett módszerrel egyezően az EGSZB tartózkodik a tisztán könyvviteli szempontok véleményezésétől. Ennek elvégzésére a szakmai hozzáértéssel és közvetlen tapasztalattal rendelkező intézményi szervek inkább hivatottak. A korábbiakkal egyezően azon pontokra összpontosítunk, melyek az európai intézményekkel kapcsolatban álló harmadik felekre (civil szervezetekre) is kihatással lehetnek.

2.3

A könyvviteli elvek közül három – azaz az egységesség, az évenkéntiség és az elszámolási egység elve – nem változik lényegileg, hanem csak módosul vagy pontosítást nyer; a negyedik elv, azaz a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás esetében a rendeletre vonatkozó javaslat a már most alkalmazott kritériumokon alapul, de jobban részletezi az előzetes értékelés tartalmát, és pontosítja az előzetes, az időközi, illetve az utólagos értékelés hatókörét az arányosság elvének fényében. Az EGSZB látja az Európai Bizottság kifejezett szándékát az értékelési prioritások „újrafogalmazására”„annak érdekében, hogy a gazdaságra és a polgárokra ténylegesen ható javaslatokra összpontosítson”: ezt a kijelentést csak teljes megelégedéssel lehet nyugtázni.

2.4

A gazdaság és a polgárok elvárásainak való megfelelés vágyától vezérelve, de a lehető legnagyobb gondot fordítva a közpénzek ésszerű felhasználására is, az Európai Bizottság aláhúzza annak szükségességét, hogy az értékelésbe be kell vonni a kísérleti projekteket és az előkészítő intézkedéseket is, amennyiben lesz programként való folytatásuk. Ugyanakkor az eljárások egyszerűsítésének érdekében az értékelés duplikálódását el kell kerülni, ha a projekteket vagy fellépéseket már értékelték, így például abban az esetben, ha a feladatok megoszlanak az Európai Bizottság és a tagállamok között.

3.1

Az EGSZB-nek a rendeletre vonatkozó javaslatról szóló fent idézett véleményében megfogalmazott észrevételei természetesen a végrehajtás módozataira is érvényesek: egyrészt csak üdvözölni lehet az eljárások vonatkozásában elfogadott egyszerűsítéseket és a szabályok alkalmazásával kapcsolatos nagyobb rugalmasságot, másrészt viszont nem lenne elfogadható az a tendencia, hogy egy előre meghatározott küszöbérték alá eső minden összeget „alacsonynak” tekintsünk. Más szavakkal kifejezve az EGSZB amellett van, hogy emeljék meg azt az összeghatárt, amely alatt az eljárások leegyszerűsödnek. Ez viszont nem járhat azzal, hogy rugalmasabbá válik a figyelem és a kiadások ellenőrzésének szintje abból a meggyőződésből kifolyólag, hogy egy esetleges anyagi kár gyakorlatilag hatástalan maradna a költségvetés egészére nézve.

3.2

Anélkül, hogy a közerkölcs túl gyakran felhánytorgatott elveire akarna itt hivatkozni, az EGSZB mégis fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy a „csekély” összegűnek tekintett kiadások szabályszerűségére fordított figyelem csökkenése milyen veszélyeket hordoz a pályázatok és támogatások esetében. Az eljárások felgyorsítása nem szabad, hogy azt a benyomást keltse az állampolgárokban, hogy lehetőség van nem egészen törvényes módon közpénzekhez jutni: egy ilyenfajta benyomás súlyos csapást jelentene az Európáról kialakított kép számára.

3.3

A már meglévő vagy még később bevezetendő egyszerűsítések helyességével vagy „gyöngéivel” kapcsolatosan az EGSZB szerint hasznos ellenőrzési módszer lehet az OLAF jelentéseinek figyelmes áttanulmányozása az Európai Bizottság számviteli hatóságai részéről: a felfedett csalásokkal kapcsolatos részletek értékes iránymutatásokkal szolgálhatnak.

4.1

Az új 85a. cikk harmadik felek fellebbezéséről szól az Európai Bizottság pénzbírságot, kényszerítő bírságot vagy egyéb bírságot kiszabó határozata ellen: az Európai Bizottság érdekeinek védelme céljából a könyvvizsgáló köteles a fellebbezőtől a szóban forgó összeg időleges letétbehelyezését igényelni, vagy alternatívaként pénzügyi biztosíték nyújtását (kezességet) kérni. A biztosítéknak tartalmaznia kell azt, hogy a fellebbezés elutasítása esetén a kezes azonnal, feltétel nélkül és első felszólításra kifizeti az ajánlatkérő által követelt összeget. Technikailag az első felszólításra végrehajtandó készfizető kezességről van szó, mely a pályázatok során sok ajánlatkérő által elfogadott „solve et repete” (fizess és utána kérj) elvet követi.

4.1.1

Az EGSZB-nek nincsenek külön ellenvetései e biztosítéki formával szemben. Mindössze annyit észrevételez, hogy az első felszólításra végrehajtandó készfizető kezesség költségesebb az egyszerű kezességnél, a díjak pedig a biztosíték érvényességi idejével arányosan vannak megállapítva. A fellebbezőt terhelő díjakat figyelembe véve a fellebbezések vizsgálati eljárásait az ésszerűség szerint a mostanihoz képest fel kellene gyorsítani. Ezt az egyes szociális partnerek által nehezményezett kérdést – bár nem vonatkozik közvetlenül a pénzügyi szabályzatra, sem annak végrehajtási módozataira – figyelmesen meg kellene vizsgálni az ajánlatkérő hatóság és a harmadik felek viszonyának keretén belül.

4.2

Az új 90. cikk többek között úgy rendelkezik, hogy ágazati programokhoz kapcsolódó közbeszerzések és támogatások esetén az éves munkaprogramok jóváhagyása önmagában felér a kiadási kötelezettségvállalásnak a közösségi költségvetésbe való beírásához szükséges finanszírozási döntéssel. Ez az intézkedés, bár belső könyvelési-adminisztratív jellegű, felgyorsíthatja a pénzek elosztásának folyamatát, és az EGSZB szerint kedvező hatással lehet a hitelezőkre és a kedvezményezettekre egyaránt.

4.3

A 129. cikk értelmében a meghatározott küszöbérték alatti értékű közbeszerzések kezelését könnyíteni kell. A gyakorlatban, ha a szóban forgó összegek nem jelentősek, az adminisztráció „tárgyalásos eljáráshoz” (vagy világosabban fogalmazva magántárgyaláshoz) folyamodhat több pályázó felkérését követően, pontosabban:

Gyakorlatilag az új rendelkezés nem hoz újat, mindössze megemeli és naprakésszé teszi az előző normákban meghatározott határértékeket.

4.3.1

A 130. és 134. cikk viszont néhány egyszerűsítést vezet be. Az első értelmében a 60 000 eurónál kisebb közbeszerzések esetén az ajánlatkérő „a versenytárgyalási dokumentáció tartalmát a feltétlenül szükségesre korlátozhatja” (természetesen a saját kritériumai és felelőssége szerint); a második értelmében a pályázaton való részvételhez szükséges feltételeket bizonyító dokumentáció helyettesíthető becsületbeli nyilatkozattal is, de az ajánlattevő az eljárás későbbi szakaszában kérheti az eredeti nyilatkozat hitelességének bizonyítását

4.3.2

A 134. cikkben szereplő másik egyszerűsítés szerint felmentés kapható a dokumentáció bemutatása alól, amennyiben a pályázó ugyanazon vagy más ajánlatkérő más beszerzési eljárásában hat hónapnál nem régebben már beadta a dokumentációt. Ebben az esetben is becsületbeli nyilatkozat helyettesíti a dokumentációt.

4.3.3

A 135. cikk további könnyítéseket irányoz elő a pályázók pénzügyi, gazdasági, műszaki és szakmai képességeit igazoló dokumentációval kapcsolatban. Ez a cikk ugyanis úgy rendelkezik, hogy az ajánlatkérő a kockázatok felmérését követően úgy határozhat, hogy nem kéri ezt a dokumentációt. Ez a lehetőség azonban a 60 000 euróval megegyező vagy annál kisebb értékű szerződésekre korlátozódik akkor, amikor a szerződés kedvezményezettje maga az ajánlatkérő; amikor a kedvezményezett egy harmadik fél, a kérdéses összeg más is lehet az esetek függvényében. A dokumentációról való lemondás esetében további korlátozást jelent az előfinanszírozásra vagy a köztes kifizetésekre vonatkozó tiltás: ez biztosíték az ajánlattevő részére, de a másik felet is korlátozza, amennyiben lehet, hogy mégis inkább a dokumentáció bemutatása mellett dönt egy esetleges súlyos pénzügyi teher elkerülése végett.

4.3.4

Az EGSZB mindezen rendelkezéseket helyesli, amennyiben azok a szerződések odaítélése során követett – a pályázók és az ajánlattevő számára egyaránt költséges – eljárások könnyítését szolgálják viszonylag szerény összegek esetén; ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy fokozott éberségre van szükség az esetleges visszaélések elkerülése érdekében, hiszen ezek annál vonzóbbak, minél rugalmasabbak az eljárások.

4.4

A támogatásokkal kapcsolatos végrehajtási módozatok tárgyalása a többi szociális partner felé való nyitottság szellemében történik úgy, hogy figyelembe veszik – amennyire ez a rendelkezések összességéből kikövetkeztethető – a kedvezményezettek sajátos természetét. Első intézkedésként a 164. cikk előirányozza azt, hogy 25 000 euróval megegyező vagy annál alacsonyabb összegek esetében az utalványozónak lehetősége van rendkívüli módon egyszerűsített dokumentációt kérni. Az EGSZB üdvözli ezt az eljárást, ugyanakkor nem mulaszthatja el felvetni egyrészt az utalványozóra nehezedő hatalmas felelősséget, másrészt pedig annak veszélyét, hogy bizonyos esetekben a könnyítést éppen a felelősség vállalásával kapcsolatos – érthető – habozás teheti semmissé.

4.5

Több egyéb rendelkezés célja a közösségi alapokhoz való hozzáférés könnyítése vagy megnyitása különböző típusú intézmények számára. A 168. cikk arra korlátozódik, hogy e célból – de iure vagy de facto monopolhelyzetben levő szervezetek számára – formalitásokat nélkülöző egyszerű vizsgálatot követel meg, melynek eredménye az utalványozó által megindokolt nyilatkozat. A 162. cikk, mely korábban – megújítás esetén nem csökkenő – működési támogatásokról szólt általános európai érdekekre vonatkozó célokat követő szervezetek számára, most kiszélesíti a lehetséges kedvezményezettek körét a kutatás és innováció, valamint az állampolgári részvétel előmozdításának terén tevékenykedő szervezetekre. A 172. cikk megengedi az utalványozónak, hogy a természetbeni társfinanszírozást (mint például az önkéntes munkát) a finanszírozott intézmény apportjaként számítsa be.

4.5.1

Az EGSZB kedvezően ítéli meg mindezen rendelkezéseket, de még egyszer emlékeztet arra, hogy a szabályok rugalmassága kockázatokkal jár a közösségi költségvetés számára, további felelősséget ruház az utalványozókra és megerősített ellenőrzést tesz szükségessé.

4.6

Egy sor más rendelkezés az eljárások egyszerűsítését célozza: valamennyi oktatási intézmény (és nem csupán, mint a múltban, a közép- és felsőoktatási intézmények) mentesül a pénzügyi kapacitás ellenőrzése alól (176. cikk); a 25 000 eurónál alacsonyabb értékű támogatások esetében az utalványozónak lehetősége van korlátozott számú elemet tartalmazó megállapodás megfogalmazására (164. cikk). Ezen felül a 173. cikk a 750 000 eurónál alacsonyabb értékű támogatási megállapodások esetében felmentést ad a külső ellenőrzés bizonyításának kötelezettsége alól, és ugyanez vonatkozik a 100 000 eurónál kisebb értékű intézkedésekről kötött megállapodásokra, valamint a közös felelősséget vállaló kedvezményezettek által közösen aláírt megállapodásokra is.

4.6.1

Az EGSZB megérti az eljárások maximális egyszerűsítésére irányuló akaratot, és elviekben csak támogatni tudja azt. Ugyanakkor felteszi magának azt a kérdést, hogy nem megyünk-e túl messzire ebben az irányban: egy dolog ugyanis az, hogy felmentjük a kedvezményezetteket a költséges és néha óriási mennyiségű dokumentáció bemutatása alól, más dolog viszont lemondani a támogatottak pénzügyi helyzetének megismeréséről olyan esetekben, amikor – főleg a 173. cikkben említett esetekben – az összeghatárok egyértelműen túl magasaknak tűnnek. Az irányadó kritérium mindig a helyes egyensúly megtalálása kell, hogy legyen a várt haszon (idő- és pénzmegtakarítás az Európai Bizottság és az állampolgárok számára) és a lehetséges költségek között (közpénzek elvesztése a valószínűség és a kockázat nagysága alapján kiszámítva)

4.7

A kockázatok óvatos számbavételének az előző pontban említett kritériuma viszont, úgy tűnik, elfogadásra került az előfinanszírozás vonatkozásában: biztosítékot (kezesség formájában vagy másként) igényelnek ugyanis általában a támogatás értékét elérő minden előfinanszírozásra, valamint a támogatás értékének 80 %-át meghaladó és 60 000 eurónál magasabb összegű előfinanszírozásokra is.

4.7.1

Az EGSZB úgy látja, hogy a fenti szabályt az óvatosságnak a 3.6.1. pontban említett egészséges kritériumai ihlették; de felteszi a kérdést, hogy ugyanezen kritériumokat nem lehetett volna-e a tényleges támogatások esetében is elfogadni (például a 3.6. pontban említett esetekben), mivel az előfinanszírozás és a támogatás közötti különbség a konkrét kockázat szempontjából – még ha létezik is néhány, egyes esetekben jelentős kivétel – igen gyakran inkább adminisztratív, mintsem valós természetű.

4.8

A 165. cikk egy teljesen elfogadható, még ha a múltban nem is mindig követett kritériumot vezet be: ha a támogatások kedvezményezettjei általános európai érdekeket szolgáló szervezetek, az Európai Bizottságnak joga van a kérdéses szervezetek költségvetésében való részvételének százalékos arányában beszedni az éves haszonrészt. Ez a rendelkezés viszont csak azokban az esetekben érvényes, amikor a szóban forgó szervezetek költségvetésének fennmaradó részét a tagállamok hatóságai finanszírozzák, melyek szintén kötelesek beszedni a hozzájárulásukkal arányos éves haszonrészt.

4.8.1

Az EGSZB teljesen egyetért ezzel a szabállyal, de habozik elhinni, hogy a szöveg megfogalmazása szerint ne lenne előirányozva a haszonnak az Európai Bizottság részéről történő beszedése azokban az esetekben is, amikor a költségvetés fennmaradó részét nem a közszféra, hanem magánintézmények állják.

9.5.2006   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 110/49

1.1

A lisszaboni stratégia újraélesztése rögzítette a fenntarthatóság kritériumait az EU politikájának elsőrendű célkitűzései között. Az EGSZB véleménye szerint ez a megújuló nyersanyagokról szóló saját kezdeményezésű vélemény fontos kapcsolódási pontokon adhat lendületet:

1.1.1

Még a megújuló nyersanyagok egyre nagyobb mértékű felhasználása esetén is a takarékos és hatékony nyersanyag-felhasználás marad a jövőbeli fejlődés központi kihívása minden téren.

1.1.2

Az EGSZB felismeri, hogy a megújuló nyersanyagokon alapuló gazdaság nagyobb foglalkoztatottságot eredményezhet a régiókban, és látja, hogy a megújuló nyersanyagok előállításához és hasznosításához kapcsolódó minden területen szükség van a foglalkoztatottak és a felhasználók képzésére és továbbképzésére irányuló megfelelő szakpolitika kialakítására.

1.2

Az EGSZB elismeri, hogy érintettségük révén az Európai Bizottság számos különböző szolgálata foglalkozik a témával. Hiányol azonban az Unión belül egy világos koordináló szervet vagy munkacsoportot ezen a politikai területen. Ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy megfelelő átszervezéssel biztosítsa a megújuló nyersanyagokkal kapcsolatos politika célorientáltságát.

1.3

A közvetlen kifizetések leválasztása a 2003-as luxemburgi agrárreform során, az EVFMA-rendelet, valamint a cukorrépa megújuló nyersanyagként történő jövőbeli engedélyezése fontos sarokkövet jelentenek a szélesebb körű termesztés számára Európában.

1.3.1

Az energianövény-támogatást 2006-os felülvizsgálata alkalmával az alábbi pontokat illetően kellene módosítani:

1.4

Az EGSZB elvárja, hogy e gazdasági terület fejlesztését a strukturális alapok támogatásainak odaítélésénél is jelentős részarányok megállapításával vegyék figyelembe.

1.5

A 6. kutatási keretprogramban eléggé elhanyagolták a megújuló nyersanyagokkal összefüggő technológiákkal kapcsolatos kutatást és fejlesztést. Az EGSZB ezért konkrét intézkedéseket vár el a 7. keretprogramban a megújuló nyersanyagok fejlesztésével és – a biomasszából előállított energiára szánt eszközök mellett – alapanyagként történő hasznosításával kapcsolatban. Ez számottevően magasabb pénzügyi juttatásokat tesz szükségessé.

1.6

Az EGSZB megállapítja, hogy jelenleg nem a termett vagy ma már előállítható megújuló nyersanyagok kínálatának mennyisége a fejlődést korlátozó tényező. Inkább a feldolgozási technológiák fejlettségi szintje elmaradott a lehetséges piaci termékekhez képest.

1.7

Az EGSZB üdvözli az EU „Biomassza” cselekvési tervét. Sajnálja ugyanakkor, hogy az csak a biomasszából nyert energiával foglalkozik, az alapanyagként történő hasznosítással nem, és elvárja a cselekvési terv értékelését, valamint arra számít, hogy az lendületet ad a nemzeti és regionális cselekvési terveknek.

1.7.1

A megújuló energiák és főként a biomassza esetében a nem elegendő jogi keretfeltételek alapján a legtöbb tagállamban csak csekély mértékben használják ki a lehetőségeket. Az EGSZB ezért kéri az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy hatékonyabban alakítsák politikájukat.

1.8

Az EGSZB kifejezetten támogatja az EU célmeghatározásait a regeneratív nyersanyagok aránya tekintetében. 2020-ig a 4x25-ös arányt javasolja, tehát 25-25 %-ot a villamos energia, hőenergia, üzemanyag és új anyagok, mint pl. hengerelt anyagok, természetes rostokkal megerősített műanyagok vagy más petrolkémiai termékek esetében.

1.9

Az EGSZB kiemeli, hogy döntő jelentőségű a piaci bevezetést szolgáló hatékony intézkedések kidolgozása és megvalósítása az összes alkalmazási területre (villamos energia, hőenergia, üzemanyag, valamint alapanyagként történő hasznosítás). Sikeres példaként szolgálhat ehhez néhány tagállam energiabetáplálási törvénye. Fontos a rugalmas szabályozás, amely biztonságot és ösztönzést ad az új technológiákba való beruházások esetén, valamint különböző kiindulási helyzeteket vesz figyelembe pl. a technológiát és a költségcsökkentést illetően.

1.10

A politikai kezdeményezések és politikai akadályok azonosítása tekintetében a vélemény a további különböző pontokat tárgyalja: kibocsátási és hulladékjog, csomagolási és használatból kivont autókra vonatkozó rendelet, adójog, szabványok és a rostnövények piaci rendtartása. A vegyi anyagokkal kapcsolatos jogra vonatkozó REACH-rendelettel itt új távlatok nyíltak a biomasszán alapuló eljárások előtt. A politikai és bürokratikus akadályok a 25 tagállamban a politikák eltérő átültetése és a különféle rendszerek miatt rendkívül sokrétűek. Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot a politikai akadályok azonosítására és megoldási javaslatok előterjesztésére.

1.11

Az EGSZB a termesztésre vonatkozóan követelményeket fogalmaz meg az élelmiszernövényekkel való területi verseny, az energia és ökomérleg, valamint a természet-, környezet- és tájvédelem tekintetében. Olyan akkreditációs rendszert javasol, amely feltünteti a termékek eredetét és feldolgozását.

1.12

A nemzetközi dimenzióval kapcsolatban a vélemény hangsúlyozza az EU lehetőségeit a technológiakivitel területén. Az EGSZB azonban a bio-energiahordozókkal folytatott nemzetközi kereskedelemben minősítő WTO-szabályokat sürget. Ezeknek mindenekelőtt a táplálékellátás szuverenitását, valamint ökológiai és szociális szabályokat kell tartalmazniuk.

1.13

Az EGSZB külön véleményben fog foglalkozni a biomasszáról szóló közösségi cselekvési tervvel.

2.1

Az EU politikájának céljai: A lisszaboni stratégia újjáélesztésével és a fenntarthatóság kritériumaival kapcsolatban a következő fontos kapcsolódási pontokban hiányzik a jövőbe mutató lendület:

Ez a saját kezdeményezésű vélemény lényeges pontokat nevez meg az európai civil társadalom szemszögéből nézve.

2.2

A megújuló nyersanyagokat úgy határozzák meg, mint olyan mező-, erdő- és halgazdasági termékeket, amelyek nem az élelmiszer-, illetve takarmányipar területén kerülnek hasznosításra. Így ehhez a területhez tartozik minden, ami fotoszintézisből és az azt követő életfolyamatokból keletkezik, vagyis tárolt napenergiáról van szó. A biomassza hasznosítása ily módon alapanyagként és energetikai célból is történhet.

2.3

Történelmi háttér: a megújuló nyersanyagok termelése az élelmiszer- és takarmánygyártás mellett a mezőgazdaság fő feladatai közé tartozik. Ezeknek a mezőgazdasági termékeknek a háttérbe szorulása az ipari forradalommal kezdődött. A petrolkémiai termékek számottevően csak a 20. század közepétől kezdve helyettesítették a biomasszán alapuló termékeket. Az energiatermelés, gyógyszeripar, vegyipar, az építőipar és a közlekedés területén ma a régi tudásra alapozott, új technológiák és kreatív tudományágak által támogatott sokrétű új hasznosítási lehetőségek jelennek meg.

2.4

Az erőforrás-politika világméretű kerete: Az EU nemzetgazdaságai nagyon nagy mértékben függenek az energiahordozók és nyersanyagok világméretű importjától. Az egyre növekvő felhasználás és a fosszilis nyersanyagoktól, például a kőolajtól, földgáztól és széntől való függőség korlátokba ütközik és számos kedvezőtlen hatással jár.

2.4.1

A nyersanyag-felhasználás változásával kapcsolatos innovatív fejlesztések és beruházások hiánya az ipari országokban a politikák egyoldalú kialakításának eredménye. A káros ökológiai következmények és a globális éghajlatváltozás mellett kül- és biztonságpolitikai kockázatok kísérik a fosszilis nyersanyagoktól való függőséget.

2.4.2

A globális éghajlatváltozásnak, az energiaárak növekedésének és a hatékony alternatívák hiányának következményei a negatív fejlődés további aspektusait jelentik, amelyek többek között a szegénységet okozzák a fejlődő országokban.

2.4.3

Az éghajlatváltozás drámaiságával, a Kiotói Egyezmény megvalósításának világszerte jelentkező problémáival, valamint a montreali éghajlat-változási konferencia nagy elvárásaival és korlátozott eredményeivel az EGSZB dokumentumai már részletesen foglalkoztak. Újra és újra európai és nemzetközi megoldásokat követelnek mindenhol.

2.5

A megújuló nyersanyagok állandóan újratermelődő anyag- és energiaforrások. Pozitív ökomérlegükkel csökkenthetik a környezetterhelést, különösen a CO2 kibocsátását. Lehetőséget kínálnak regionális gazdasági és értékteremtő láncok kialakítására. Hozzájárulnak munkahelyek teremtéséhez és megtartásához Európa vidékei területein, és itt is, mint a mezőgazdaság és az erdészet elsődleges és másodlagos ágazataiban, az új gazdasági dinamika hajtóerejét jelenthetik. Lazíthatnak a mezőgazdasági vetésforgón, és ezáltal hozzájárulhatnak a biodiverzitáshoz. Innovációs képességük által sokrétű felhasználási lehetőségeket kínálnak, és széles nyersanyagbázist jelentenek a vegyipari termékek számára.

2.6

A nemzeti politikák az EU-ban reagálnak a változó nyersanyaghelyzetre.

Számos európai ország rendelkezik a megújuló módon termelt áram betáplálásáról szóló törvényekkel. A betáplált energia árát különböző technológiai és gazdasági kritériumok alapján magasabban állapítják meg. Ennek hatása az új technológiák széles körű kialakítása és piaci bevezetése, az átfogó üzemi tapasztalatok révén történő költségcsökkentés és a technológiák tökéletesítése. Amint azonban többek között az Európai Bizottság COM(2005) 627 és 628 számú közleményeiből is kiderül, sok európai országban sürgősen cselekedni kell ahhoz, hogy hatékony ösztönzést kapjon a fejlesztés és a piaci bevezetés.

2.7

Világméretű politikák: a megújuló nyersanyagok a különböző kultúrákban és országokban, különösen a vidéki régiókban egyre kiemeltebb szerepet játszanak. Politikai és gazdasági kezdeményezés például az etanolprogram Brazíliában, a purgódióval (olajnövény) folytatott kísérletek India és Afrika száraz területein. Nagyon aggasztó fejlődési tendenciák is tapasztalhatók azonban, pl. Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában, ahol erdőterületeket irtanak ki azért, hogy a bioüzemanyagok iránti világszerte növekvő kereslet miatt ilyen olajat tudjanak termelni. Ennek mérlege nemcsak az éghajlatra nézve rendkívül negatív. Az USA tervezi energiapolitikájának régóta esedékes újjászervezését. 2030-ig az üzemanyagok 20 %-át és a vegyi anyagok 25 %-át biomasszából akarja előállítani. Az elnök és az Egyesült Államok kongresszusa jelenleg arra törekszik, hogy az energiabiztonsági törvényen keresztül a biomassza-gazdaságot az amerikai gazdaság pilléreként rögzítse.

2.8

Megújuló nyersanyagok az EU tevékenységében: az Európai Bizottságban több mint tíz különböző főigazgatóság foglalkozik ezzel a témával, különböző szempontok figyelembevételével. A középpontban a Mezőgazdasági Főigazgatóság és az Energiaügyi és Közlekedési Főigazgatóság áll. De a Vállalkozáspolitikai, Ipari, Fejlesztési, Kutatási, Regionális Politikai, Kereskedelmi, Versenypolitikai és Adóügyi Főigazgatóságok is dolgoznak ezen a területen. A koppenhágai Európai Környezetvédelmi Ügynökség is jelentősen hozzájárul a munkához.

2.8.1

Az EU megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kezdeményezései a következők:

Az Európai Bizottság 2005. december 7-én jelentette meg a következőket:

A következő döntési folyamatok zajlanak európai grémiumokban: