25.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 264/1

(1)

Kívánatos az elemekkel és akkumulátorokkal, valamint a hulladékelemekkel és -akkumulátorokkal kapcsolatos nemzeti intézkedések összehangolása. Ezen irányelv elsődleges célja, hogy a legkisebbre csökkentse az elemek és akkumulátorok, valamint a hulladékelemek és -akkumulátorok környezetre gyakorolt negatív hatását, hozzájárulva ezáltal a környezet minőségének védelméhez, megőrzéséhez és javításához. A jogalapot ezért a Szerződés 175. cikkének (1) bekezdése képezi. Helyénvaló azonban közösségi szinten intézkedéseket hozni a Szerződés 95. cikkének (1) bekezdése alapján is, az elemek és akkumulátorok nehézfémtartalmával és címkézésével kapcsolatos követelmények összehangolása érdekében, biztosítva ezáltal a belső piac akadálymentes működését és a Közösségen belüli verseny torzulásának elkerülését.

(2)

A közösségi hulladékgazdálkodási stratégia felülvizsgálatáról szóló, 1996. július 30-i bizottsági közlemény iránymutatásokat fogalmazott meg a Közösség jövőbeni hulladékpolitikájára vonatkozóan. E közlemény hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a hulladékokban található veszélyes anyagok mennyisége csökkenjen, és rámutat az ilyen anyagok termékekben és gyártási eljárásokban való előfordulását korlátozó közösségi szintű szabályok lehetséges előnyeire. Kimondja továbbá, hogy amennyiben a hulladék keletkezése nem küszöbölhető ki, a hulladékot anyagáért vagy energiájáért újra fel kell használni, illetve újra kell hasznosítani.

(3)

Az egyes veszélyes anyagokat tartalmazó elemekről és akkumulátorokról szóló, 1991. március 18-i 91/157/EGK tanácsi irányelv (5) közelítette a tagállamok e területre vonatkozó jogszabályait. Az irányelv célkitűzései azonban nem valósultak meg teljes mértékben. A hatodik közösségi környezetvédelmi cselekvési program megállapításáról szóló, 2002. július 22-i 1600/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (6), valamint az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló, 2003. január 27-i 2002/96/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (7) is kiemelte a 91/157/EGK irányelv felülvizsgálatának szükségességét. A 91/157/EGK irányelvet ezért az átláthatóság érdekében felül kell vizsgálni és fel kell váltani.

(4)

Környezetvédelmi céljainak elérése érdekében ez az irányelv megtiltja egyes higanyt, illetve kadmiumot tartalmazó elemek és akkumulátorok forgalomba hozatalát. Az irányelv elősegíti továbbá a hulladékelemek és -akkumulátorok nagyarányú begyűjtését és újrafeldolgozását, valamint az elemek és akkumulátorok életciklusában érintett valamennyi szereplő, pl. gyártók, forgalmazók és végfelhasználók, különösen a hulladékelemek és -akkumulátorok kezelésében és újrafeldolgozásában közvetlenül részt vevő szereplők jobb környezetvédelmi teljesítményét. Az e cél eléréséhez szükséges egyedi szabályok kiegészítik a hulladékokról szóló hatályos közösségi jogszabályokat, különösen a hulladékokról szóló, 1975. július 15-i 75/442/EGK tanácsi irányelvet (8), a hulladéklerakókról szóló, 1999. április 26-i 1999/31/EK tanácsi irányelvet (9) és a hulladékok égetéséről szóló, 2000. december 4-i 2000/76/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (10).

(5)

Annak elkerülése érdekében, hogy a hulladékelemektől és -akkumulátoroktól környezetszennyező módon váljanak meg, valamint hogy a végfelhasználók számára zavart okozzanak a különféle elemekre és akkumulátorokra vonatkozó különböző hulladékgazdálkodási követelmények, ezt az irányelvet kell alkalmazni a Közösségen belül forgalomba hozott valamennyi elemre és akkumulátorra. Ennek a széles körű hatálynak biztosítania kell továbbá a begyűjtés és újrafeldolgozás terén a méretgazdaságosságot, valamint az erőforrások optimális megőrzését.

(6)

A megbízható elemek és akkumulátorok nélkülözhetetlenek számos termék, készülék és szolgáltatás biztonságosságához, valamint alapvető energiaforrást jelentenek társadalmunkban.

(7)

Helyénvaló megkülönböztetni egyrészről a hordozható elemeket és akkumulátorokat, másrészről az ipari és gépjárműelemeket és -akkumulátorokat. Az ipari és gépjárműelemek és akkumulátorok hulladéklerakó telepeken vagy elégetés útján történő ártalmatlanítását meg kell tiltani.

(8)

Az ipari elemek és akkumulátorok például magukban foglalják a kórházak, repülőterek, illetve irodák vészhelyzeti vagy tartalék-áramforrásául szolgáló elemeket és akkumulátorokat, a vonatokon, illetve repülőgépeken használt elemeket és akkumulátorokat, valamint a tengeri olajfúró tornyokban és világítótornyokban használt elemeket és akkumulátorokat. Magukban foglalják például továbbá a kizárólag az üzletek és éttermek hordozható POS termináljaiba, az üzletek vonalkód-leolvasó készülékeibe, a tévécsatornák és professzionális stúdiók professzionális videoberendezéseibe, valamint a szakmai tevékenység során használt bányászsisakra, illetve búvársisakra erősített bányászlámpákba, illetve búvárlámpákba tervezett elemeket és akkumulátorokat, az elektromos ajtók biztonsági rendszereiben használt tartalékelemeket és -akkumulátorokat, amelyek az ajtók berekedését vagy emberek beszorulását hivatottak megakadályozni, a mérőműszerek, illetve a különféle típusú mérőeszközök és mérőberendezések elemeit és akkumulátorait, valamint a napelemekkel, fotoelektromos és egyéb, megújuló energia felhasználásával kapcsolatos elemeket és akkumulátorokat. Az ipari elemek és akkumulátorok magukban foglalják az elektromos gépjárművekben – elektromos autókban, tolókocsikban, kerékpárokon, repülőtéri járművekben és önjáró szállítójárművekben – használt elemeket és akkumulátorokat is. A példák e nem teljes körű felsorolásán kívül valamennyi nem burkolt és nem gépjárműelemet, illetve -akkumulátort iparinak kell tekinteni.

(9)

Hordozható elemek, illetve akkumulátorok – valamennyi olyan burkolt elem és akkumulátor, amelyet egy átlagos ember nehézség nélkül képes kézben hordozni, és amely nem gépjárműelem, illetve -akkumulátor, és nem ipari elem, illetve akkumulátor – például az egyetlen cellából álló elemek (mint az AA és AAA elemek) és a fogyasztók által, illetve szakmai tevékenység során mobiltelefonokban, hordozható számítógépekben, vezeték nélküli villamos kézi szerszámokban, játékokban és háztartási készülékekben – így elektromos fogkefékben, borotvákban és kézi porszívókban (beleértve az iskolákban, üzletekben, éttermekben, repülőtereken, irodákban, illetve kórházakban használatos hasonló berendezéseket) – használt elemek és akkumulátorok, valamint minden olyan elem, amelyet a fogyasztók a háztartásban a szokásos célokra esetlegesen igénybe vesznek.

(10)

A Bizottságnak fel kell mérnie, hogy szükséges-e ezen irányelv kiigazítása, figyelembe véve a rendelkezésre álló műszaki és tudományos tényeket. A Bizottságnak így különösen felül kell vizsgálnia a kadmiumra vonatkozó tilalom alóli, vezeték nélküli villamos kézi szerszámokba szánt hordozható elemek és akkumulátorok tekintetében adott mentességet. A vezeték nélküli villamos kézi szerszámok magukban foglalják például a fogyasztók által, illetve szakmai tevékenység során esztergályozásra, maratásra, csiszolásra, köszörülésre, fűrészelésre, vágásra, nyírásra, fúrásra, lyukak fúrására, lyukasztásra, kalapálásra, szegecselésre, csavarozásra, polírozásra, illetve fa, fém és egyéb anyagok hasonló megmunkálására, valamint nyírásra, vágásra és egyéb kertészeti tevékenységre használt szerszámokat.

(11)

A Bizottságnak továbbá figyelemmel kell kísérnie, a tagállamoknak pedig ösztönözniük kell az olyan technológiai fejlesztéseket, amelyek javítják az elemek és akkumulátorok környezeti teljesítményét teljes életciklusuk során, beleértve a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerben (EMAS) való részvételt.

(12)

A környezet védelme érdekében a hulladékelemeket és -akkumulátorokat be kell gyűjteni. A hordozható elemek és akkumulátorok tekintetében magas begyűjtési arányt elérő begyűjtési rendszereket kell létrehozni. Ez azt jelenti, hogy begyűjtési rendszereket kell felállítani annak érdekében, hogy a végfelhasználók nehézség nélkül és költségmentesen dobhassák el a hulladék hordozható elemeket és akkumulátorokat. A különböző gyűjtési rendszereknek és finanszírozási szabályoknak meg kell felelniük a különféle elem- és akkumulátortípusoknak.

(13)

Szükséges, hogy a tagállamok magas begyűjtési és újrafeldolgozási arányokat érjenek el a hulladékelemek és -akkumulátorok tekintetében annak érdekében, hogy a környezetvédelem és az anyagok újrahasznosítása magas szinten valósuljon meg a Közösség egész területén. Ezen irányelvnek ezért minimális begyűjtési és újrafeldolgozási célkitűzéseket kell megállapítania a tagállamok számára. Helyénvaló a begyűjtési arányt az előző évek éves értékesítési átlaga alapján kiszámítani annak érdekében, hogy valamennyi tagállam az országos elemfelhasználással arányos, összehasonlítható célkitűzésekkel rendelkezzék.

(14)

Különös újrafeldolgozási előírásokat kell megállapítani a kadmium- és ólomtartalmú elemek, illetve akkumulátorok tekintetében annak érdekében, hogy az anyagok újrahasznosítása a Közösség egész területén magas szinten valósuljon meg, és hogy ne legyenek egyenlőtlenségek a tagállamok között.

(15)

Valamennyi érdekelt fél számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy részt vegyen a begyűjtési, kezelési és újrafeldolgozási rendszerekben. Ezeket a rendszereket úgy kell kialakítani, hogy el lehessen kerülni a behozott termékekkel szembeni hátrányos megkülönböztetést, a kereskedelmi akadályokat és a verseny torzulását.

(16)

A begyűjtési és újrafeldolgozási rendszereket optimalizálni kell, különösen a költségek és a szállítás káros környezeti hatásának csökkentése érdekében. A kezelési és újrafeldolgozási rendszereknek a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló, 1996. szeptember 24-i 96/61/EK tanácsi irányelv (11) 2. cikkének 11. pontjában meghatározott elérhető legjobb technikákat kell alkalmazniuk.

(17)

A hulladékelemekkel és -akkumulátorokkal való gazdálkodás finanszírozására vonatkozó alapelveket közösségi szinten kell meghatározni. A finanszírozási rendszereknek elő kell segíteniük a magas begyűjtési és újrafeldolgozási arányok elérését, valamint a gyártói felelősség elvének érvényre juttatását. A gyártóknak ezért viselniük kell valamennyi begyűjtött elem és akkumulátor begyűjtési, kezelési és újrafeldolgozási költségeit, levonva ebből a visszanyert anyagok értékesítése útján szerzett nyereséget. Bizonyos körülmények között azonban indokolt lehet a kisüzemi gyártók tekintetében de minimis szabályok alkalmazása.

(18)

Az eredményes begyűjtéshez nélkülözhetetlen a végfelhasználók tájékoztatása a szelektív hulladékgyűjtés kívánatos voltáról, a rendelkezésre álló begyűjtési rendszerekről és a végfelhasználóknak a hulladékelemekkel és -akkumulátorokkal való gazdálkodásban játszott szerepéről. Részletes szabályokat kell megállapítani egy olyan címkézési rendszerre vonatkozóan, amely átlátható, megbízható és egyértelmű információkat nyújt az elemekről és akkumulátorokról, valamint a bennük található minden nehézfémről.

(19)

Amennyiben ezen irányelv célkitűzéseinek megvalósításához, és különösen a magas szelektív hulladékgyűjtési és újrafeldolgozási arányok eléréséhez a tagállamok gazdasági eszközöket, például differenciált adókulcsokat használnak, erről megfelelően tájékoztatniuk kell a Bizottságot.

(20)

A forgalomba hozott, begyűjtött és újrafeldolgozott elemek és akkumulátorok mennyiségéről megbízható és összehasonlítható adatok szükségesek annak ellenőrzéséhez, hogy ezen irányelv célkitűzései megvalósultak-e.

(21)

A tagállamoknak meg kell állapítaniuk az ezen irányelv rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és biztosítaniuk kell azok végrehajtását. E szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.

(22)

A jobb jogszabályalkotásról szóló intézményközi megállapodás (12) (34) bekezdésével összhangban a Tanácsnak ösztönöznie kell a tagállamokat arra, hogy a maguk számára, illetve a Közösség érdekében készítsenek táblázatokat, amelyek a lehető legpontosabban bemutatják az ezen irányelv és az átültető rendelkezések közötti megfelelést, továbbá hogy ezeket tegyék közzé.

(23)

Az ezen irányelv végrehajtásához szükséges intézkedéseket a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozattal (13) összhangban kell elfogadni.

(24)

Mivel ezen irányelv céljait – nevezetesen a környezet védelmét és a belső piac megfelelő működésének biztosítását – a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és így az intézkedés terjedelme vagy hatása miatt azok közösségi szinten jobban megvalósíthatók, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározottak szerinti szubszidiaritás elvének megfelelően. Az e cikkben meghatározott arányosság elvének megfelelően ez az irányelv nem lépi túl a fenti célok eléréséhez szükséges mértéket.

(25)

Ezt az irányelvet a biztonsági, minőségi és egészségügyi követelményekről szóló közösségi jogszabályok és a hulladékgazdálkodásra vonatkozó különös közösségi jogszabályok – így különösen az elhasználódott járművekről szóló, 2000. szeptember 18-i 2000/53/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (14) és a 2002/96/EK irányelv – sérelme nélkül kell alkalmazni.

(26)

A gyártói felelősség vonatkozásában az elemek és akkumulátorok gyártói, valamint az egyéb, elemet és akkumulátort tartalmazó termékek gyártói felelősek az általuk forgalomba hozott elemekkel és akkumulátorokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodásért. Helyénvaló a rugalmas megközelítés annak érdekében, hogy a finanszírozási rendszerek tükrözhessék az országonként eltérő körülményeket, és figyelembe vehessék a már meglévő rendszereket, különösen a 2000/53/EK és a 2002/96/EK irányelveknek való megfelelés érdekében felállított rendszereket, a kettős fizetési kötelezettség elkerülése mellett.

(27)

Az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló, 2003. január 27-i 2002/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (15) nem kell alkalmazni az elektromos és elektronikus berendezésekben használt elemekre és akkumulátorokra.

(28)

A gépjárművekben használt gépjármű-, illetve ipari elemeknek és akkumulátoroknak meg kell felelniük a 2000/53/EK irányelv követelményeinek, különösen az annak 4. cikkében foglaltaknak. Ezért meg kell tiltani a kadmiumnak az elektromos gépjárművekbe szánt ipari elemekben és akkumulátorokban történő felhasználását, kivéve ha azok az említett irányelv II. melléklete alapján mentességet élveznek,

1.

az elemek és akkumulátorok forgalomba hozatalára vonatkozó szabályokat; valamint

2.

a hulladékelemek és -akkumulátorok begyűjtésére, kezelésére, újrafeldolgozására és ártalmatlanítására vonatkozó különös szabályokat a vonatkozó, hulladékokról szóló közösségi jogszabályok kiegészítése érdekében.

a)

olyan berendezések, amelyek a tagállamok alapvető biztonsági érdekeinek védelmével kapcsolatosak, továbbá a fegyverek, lőszerek és hadianyagok, a nem kifejezetten katonai célokra szánt termékek kivételével;

b)

a világűrben való felhasználásra tervezett berendezések.

1.

„elem” vagy „akkumulátor”: bármely olyan elektromos energiaforrás, amely kémiai energia közvetlen átalakulása útján keletkezik, és amely egy vagy több elsődleges (nem újratölthető) vagy másodlagos (újratölthető) cellából áll;

2.

„elem-, illetve akkumulátorcsomag”: olyan elemek vagy akkumulátorok bármely csoportja, amelyeket összekapcsolnak és/vagy külső borítással látnak el annak érdekében, hogy oszthatatlan egységet alkossanak, amelyet a végfelhasználó nem bonthat szét és nem nyithat fel.

3.

„hordozható elem vagy akkumulátor”: minden olyan elem, illetve akkumulátor, amely:

4.

„gombelem”: bármely olyan kisméretű, kerek, hordozható elem vagy akkumulátor, amelynek átmérője nagyobb mint a vastagsága, és amelyet különleges célokra – például hallókészülékekhez, karórákhoz, kisméretű hordozható berendezésekhez és tartalék áramforrásként – használnak fel;

5.

„gépjármű-akkumulátor”: gépjármű indításához, világításához, illetve gyújtásához használt bármely elem, illetve akkumulátor;

6.

„ipari elem, illetve akkumulátor”: bármely, kizárólag ipari vagy szakmai felhasználásra szánt, vagy bármely elektromos gépjárműben használt elem, illetve akkumulátor;

7.

„hulladék-elem, illetve -akkumulátor”: bármely olyan elem, illetve akkumulátor, amely a 75/442/EGK irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében hulladéknak minősül;

8.

„újrafeldolgozás”: a hulladékanyagok újrafeldolgozása valamely termelési folyamatban azok eredeti rendeltetésére vagy attól eltérő rendeltetésre, kivéve az energetikai hasznosítást;

9.

„ártalmatlanítás”: a 75/442/EGK irányelv IIA. mellékletében meghatározott valamennyi alkalmazandó művelet;

10.

„kezelés”: minden olyan tevékenység, amelyet hulladékelemeken, illetve -akkumulátorokon végeznek azután, hogy átadták őket egy hulladékkezelő létesítménynek válogatás, valamint újrafeldolgozásra vagy ártalmatlanításra történő előkészítés céljából;

11.

„készülék”: bármely olyan, a 2002/96/EK irányelvben foglalt meghatározás szerinti elektromos vagy elektronikus berendezés, amelynek áramforrását részben vagy egészben elemek, illetve akkumulátorok biztosítják, vagy amely alkalmas erre;

12.

„gyártó”: az a valamely tagállamban lévő személy, aki az alkalmazott értékesítési módszertől függetlenül – beleértve a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20-i 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (16) meghatározott, távközlő eszközökön keresztül történő értékesítést is – elemeket, illetve akkumulátorokat – beleértve a készülékbe vagy gépjárműbe építetteket is – először hoz üzletszerűen forgalomba az adott tagállam területén;

13.

„forgalmazó”: az a személy, aki egy végfelhasználó részére üzletszerűen kínál elemeket és akkumulátorokat;

14.

„forgalomba hozatal”: harmadik személy részére, akár ellenérték fejében, akár ingyenesen való szolgáltatás vagy rendelkezésre bocsátás a Közösségen belül, amely magában foglalja a Közösség vámterületére történő behozatalt is;

15.

„gazdasági szereplők”: gyártók, forgalmazók, begyűjtők, újrafeldolgozók, valamint a hulladékkezelő létesítmények egyéb üzemeltetői;

16.

„vezeték nélküli villamos kézi szerszám”: minden olyan kézi készülék, amelynek áramforrását elem vagy akkumulátor biztosítja, és karbantartási, építési, illetve kertészeti tevékenységre szolgál.

a)

minden olyan elem vagy akkumulátor, akár készülékbe építve, akár nem, amely több mint 0,0005 tömegszázalék higanyt tartalmaz; valamint

b)

azok a hordozható elemek vagy akkumulátorok, beleértve a készülékbe építetteket is, amelyek több mint 0,002 tömegszázalék kadmiumot tartalmaznak.

a)

vészjelző és riasztórendszerek, beleértve a vészvilágítást is;

b)

orvosi felszerelések; vagy

c)

vezeték nélküli villamos kézi szerszámok.

a)

lehetővé kell, hogy tegyék a végfelhasználók számára, hogy – a népsűrűséget is figyelembe véve – a közelben, megközelíthető gyűjtőhelyen dobhassák el a hulladék hordozható elemeket vagy akkumulátorokat;

b)

nem keletkeztethetnek költséget a végfelhasználók számára a hulladék hordozható elemek és akkumulátorok eldobásakor, sem pedig új elem, illetve akkumulátor vásárlására való kötelezettséget;

c)

a 2002/96/EK irányelv 5. cikke (2) bekezdésében említett rendszerekkel együttesen kell, hogy üzemeltethetők legyenek.

a)

előírhatják a gyártók számára, hogy ilyen rendszereket hozzanak létre;

b)

előírhatják a többi gazdasági szereplő számára, hogy részt vegyenek az ilyen rendszerekben;

c)

fenntarthatják a már meglévő rendszereket.

a)

25 % … (18)-ig;

b)

45 % … (19)-ig.

a)

a (2) bekezdés követelményeinek való megfelelés terén jelentkező, sajátos nemzeti körülményekből fakadó nehézségek kezelésére bármely tagállamban átmeneti rendelkezéseket lehet megállapítani;

b)

… (21)-ig közös módszertant kell kidolgozni a hordozható elemek és akkumulátorok végfelhasználók részére történt éves értékesítésének kiszámítására vonatkozóan.

a)

a gyártók, illetve a harmadik személyek rendszereket hozzanak létre az elérhető legjobb technikák alkalmazásával a hulladékelemek és -akkumulátorok kezelése és újrafeldolgozása céljából; és

b)

a 7. cikknek megfelelően begyűjtött valamennyi azonosítható elem és akkumulátor ilyen rendszerekben történő kezelésen és újrafeldolgozáson menjen keresztül.

a)

az újrafeldolgozási célkitűzések kiszámítására vonatkozó részletes szabályokkal legkésőbb … (25)-ig ki kell egészíteni; és

b)

a minimális újrafeldolgozási célkitűzéseket rendszeresen értékelni kell, valamint az elérhető legjobb technikák és az (1) bekezdés második albekezdésében említett fejlődés figyelembevételével ki kell igazítani őket.

a)

a 7. cikk (1) és (2) bekezdésével összhangban begyűjtött hulladék hordozható elemek és akkumulátorok begyűjtése, kezelése és újrafeldolgozása; és

b)

a 7. cikk (3) és (4) bekezdésével összhangban begyűjtött hulladék ipari és gépjárműelemek és -akkumulátorok begyűjtése, kezelése és újrafeldolgozása.

a)

az elemekhez és akkumulátorokhoz felhasznált anyagoknak a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt lehetséges hatásairól;

b)

a hulladékelemek és -akkumulátorok nem szelektált települési hulladékként történő ártalmatlanításának nemkívánatos voltáról, és a szelektív begyűjtésükben való részvétel kívánatosságáról a kezelés és az újrafeldolgozás megkönnyítése érdekében;

c)

a rendelkezésükre álló begyűjtési és újrafeldolgozási rendszerekről;

d)

hozzájárulásukról a hulladékelemek és -akkumulátorok újrafeldolgozásához;

e)

a II. mellékletben szereplő áthúzott kerekes szemétgyűjtő tartály ábrájának valamint a Hg, Cd és Pb vegyjeleknek a jelentéséről.

a)

az elemekben és akkumulátorokban található nehézfémek és egyéb veszélyes anyagok mennyiségét csökkentő fejlesztések, beleértve a gyártók önkéntes lépéseit is;

b)

új újrafeldolgozási és hulladékkezelési technológiák;

c)

a gazdasági szereplők részvétele a környezetgazdálkodási rendszerekben;

d)

az érintett területeken végzett kutatások; és

e)

a hulladékképződés megelőzését célzó intézkedések.

a)

a nehézfémeket tartalmazó elemekre és akkumulátorokra vonatkozó további kockázatkezelési intézkedések megfelelősége;

b)

valamennyi hulladék hordozható elemre és akkumulátorra vonatkozóan a 9. cikk (2) bekezdésében meghatározott minimális begyűjtési célkitűzések megfelelősége, és a további célkitűzések bevezetésének lehetősége az elkövetkező évekre, tekintetbe véve a műszaki fejlődést és a tagállamokban összegyűlt gyakorlati tapasztalatokat;

c)

a III. melléklet B. részében meghatározott minimális újrafeldolgozási előírások megfelelősége, tekintetbe véve a tagállamoktól kapott információkat, valamint a műszaki fejlődést és a tagállamokban összegyűlt gyakorlati tapasztalatokat.

a)

végrehajthatóaknak kell lenniük;

b)

célokat kell meghatározniuk, a hozzájuk tartozó határidőkkel együtt;

c)

ezeket az adott tagállam hivatalos lapjában vagy a nyilvánosság számára ugyanúgy hozzáférhető hivatalos dokumentumban közzé kell tenni és a Bizottság részére meg kell küldeni.

25.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 264/18

(1)

A közösségi jogszabályok a környezetvédelem területén többek között a környezet minőségének megőrzéséhez, védelméhez és javításához, valamint az emberi egészség védelméhez kívánnak hozzájárulni.

(2)

A hatodik közösségi környezetvédelmi cselekvési program (3) hangsúlyozza a megfelelő környezetvédelmi információnyújtás jelentőségét, valamint annak a fontosságát, hogy a nyilvánosságnak tényleges lehetősége legyen a környezetvédelmi döntéshozatalban történő részvételre, növelve ezzel a döntéshozatal számonkérhetőségét és átláthatóságát, valamint hozzájárulva a lakossági tudatossághoz és a meghozott határozatok támogatottságához. A cselekvési program továbbá – az előző programokhoz hasonlóan (4) – támogatja a környezetvédelemről szóló közösségi jogszabályok hatékonyabb végrehajtását és alkalmazását, beleértve a közösségi szabályok érvényesítését, valamint a közösségi környezetvédelmi jogszabályok megsértése elleni fellépést.

(3)

1998. június 25-én a Közösség aláírta a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (UNECE) egyezményét (a továbbiakban: az „Århusi Egyezmény”). A Közösség 2005. február 17-én jóváhagyta az Århusi Egyezményt. A közösségi jog rendelkezéseinek összhangban kell lenniük az egyezménnyel.

(4)

A Közösség már elfogadott egy folyamatosan fejlődő és az Århusi Egyezmény céljainak eléréséhez hozzájáruló jogszabályrendszert. Gondoskodni kell az egyezmény által támasztott követelményeknek a közösségi intézményekre és szervekre való alkalmazásáról.

(5)

Helyénvaló az Århusi Egyezmény három pillérével – nevezetesen a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáféréssel, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételével és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításával – egyetlen jogszabályban foglalkozni, valamint a célokra és a fogalommeghatározásokra vonatkozóan közös rendelkezéseket megállapítani. Ez hozzájárul a jogszabályok ésszerűsítéséhez, valamint a közösségi intézmények és szervek tekintetében meghozott végrehajtási intézkedések átláthatóságának növeléséhez.

(6)

Általános elvként az Århusi Egyezmény három pillérében biztosított jogok állampolgárságra, nemzetiségre, illetve lakóhelyre való tekintet nélkül kell, hogy érvényesüljenek.

(7)

Az Århusi Egyezmény a hatóságokat tág értelemben határozza meg, aminek alapját az a felfogás képezi, hogy hatósági jogkör gyakorlása során jogokat kell biztosítani az egyének és szervezeteik számára. Ezért szükséges az e rendelet hatálya alá tartozó közösségi intézményeket és szerveket ugyanilyen tág értelemben és funkcionális módon meghatározni. Az Århusi Egyezmény alapján a közösségi intézmények és szervek kizárhatók az Egyezmény hatálya alól, amennyiben bírói vagy jogalkotói minőségükben járnak el. Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (5) való koherencia miatt azonban a környezeti információhoz való hozzáférésre vonatkozó rendelkezéseket a jogalkotói minőségükben eljáró közösségi intézményekre és szervekre is alkalmazni kell.

(8)

A környezeti információ e rendelet szerinti meghatározása a környezet állapotára vonatkozó bármilyen jellegű információt magában foglal. Ez a meghatározás, amely igazodik a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2003. január 28-i 2003/4/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (6) elfogadott meghatározáshoz, az Århusi Egyezményben foglaltakkal megegyező tartalommal bír. Az 1049/2001/EK rendeletben meghatározott „dokumentum” fogalma magában foglalja az e rendelet értelmében vett környezeti információt is.

(9)

Helyénvaló, hogy e rendelet meghatározza a „tervek és programok” fogalmát, az Århusi Egyezmény rendelkezéseinek figyelembevételével, a hatályos EK-jog szerinti tagállami kötelezettségekkel kapcsolatosan követett megközelítéssel párhuzamosan. A „környezetet érintő terveket és programokat” a közösségi környezetvédelmi politika céljainak eléréséhez való hozzájárulásukra vagy az ezen célok elérésére gyakorolt feltehetően jelentős hatásukra nézve kell meghatározni. A 2002. július 22-ével kezdődő tízéves időszakra a hatodik közösségi környezetvédelmi cselekvési program meghatározza a közösségi környezetvédelmi politika céljait, illetve az ezen célok elérése érdekében tervezett intézkedéseket. Ezen időszak végén el kell fogadni a következő környezetvédelmi cselekvési programot.

(10)

Tekintettel arra a tényre, hogy a környezetvédelmi jog folyamatosan fejlődik, a környezetvédelmi jog fogalommeghatározásának a közösségi környezetvédelmi politikának a Szerződésben megállapított célokra kell vonatkoznia.

(11)

Az egyedi hatállyal bíró igazgatási aktusok esetén – amennyiben kötelező erővel és külső hatással bírnak – lehetővé kell tenni a belső felülvizsgálatot. Ehhez hasonló módon e rendeletnek a mulasztásokra is ki kell terjednie, amennyiben a környezetvédelmi jog alapján kötelezettség áll fenn egy igazgatási aktus elfogadására. Mivel a bírói vagy jogalkotói minőségben eljáró közösségi intézmény vagy szerv által elfogadott intézkedések kizárhatóak, ugyanezt kell alkalmazni egyéb vizsgálati eljárások esetén is, amikor a közösségi intézmény vagy szerv igazgatási felülvizsgálati szervként jár el a Szerződés rendelkezéseinek értelmében.

(12)

Az Århusi Egyezmény felszólít a környezeti információhoz való nyilvános hozzáférésre kérelem alapján, vagy az egyezmény hatálya alá tartozó hatóságok aktív terjesztése révén. Az 1049/2001/EK rendelet az Európai Parlamentre, a Tanácsra és a Bizottságra vonatkozik, illetve az ügynökségekre és hasonló szervekre, amelyeket közösségi jogi aktus hozott létre. A rendelet olyan szabályokat ír elő ezen intézmények számára, amelyek nagymértékben megfelelnek az Århusi Egyezményben foglalt szabályoknak. Szükséges kiterjeszteni az 1049/2001/EK rendelet alkalmazását minden más közösségi intézményre és szervre is.

(13)

Az Århusi Egyezmény azon rendelkezései esetében, amelyek nem találhatók meg részben vagy egészben az 1049/2001/EK rendeletben, ki kell rájuk térni, különösen a környezeti információ gyűjtése és terjesztése vonatkozásában.

(14)

Ahhoz, hogy a környezeti információhoz való nyilvános hozzáférés joga ténylegesen érvényesüljön, elengedhetetlen a jó minőségű környezeti információ. Ennélfogva indokolt olyan szabályokat bevezetni, amelyek arra kötelezik a közösségi intézményeket és szerveket, hogy biztosítsák ezt a minőséget.

(15)

Azokban az esetekben, amikor az 1049/2001/EK rendelet kivételekről rendelkezik, ezeket értelemszerűen alkalmazni kell az ezen rendelet szerinti környezeti információhoz való hozzáférés iránti kérelmekre is. Az elutasítás indokait a környezeti információhoz való hozzáférés vonatkozásában megszorítóan kell értelmezni, tekintetbe véve azt a közérdeket, amelyet az információ közzététele szolgál, és azt, hogy a kért információ a környezetbe jutó kibocsátásokra vonatkozik-e. A „kereskedelmi érdekek” kifejezés magában foglalja a banki minőségükben eljáró intézmények vagy szervek által megkötött titoktartási megállapodásokat is.

(16)

A Közösségben a fertőző betegségek járványügyi felügyeleti és ellenőrzési hálózatának létrehozásáról szóló, 1998. szeptember 24-i 2119/98/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (7) alapján a Bizottság segítségével létrejött egy közösségi szintű hálózat bizonyos fertőző betegségek Közösségen belüli megelőzésének és ellenőrzésének céljából a tagállamok közötti együttműködés és koordináció elősegítésére. A 2002. szeptember 23-i 1786/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (8) a nemzeti politikákat kiegészítő közösségi cselekvési programot fogad el a közegészségügy területén. Az információ és a tudás tökéletesítése a közegészség fejlesztése érdekében és az egészséget érintő veszélyekre való gyors és összehangolt reakció képessége, amelyek egyaránt e program elemei, olyan célok, amelyek egyenlő mértékben összhangban vannak az Århusi Egyezmény követelményeivel. Ennélfogva ezt a rendeletet a 2119/98/EK határozat és az 1786/2002/EK határozat sérelme nélkül kell alkalmazni.

(17)

Az Århusi Egyezmény előírja, hogy az egyezményben részes felek hozzanak olyan rendelkezéseket, amelyek a nyilvánosságnak a környezetet érintő tervek és a programok előkészítése során való részvételét szolgálják. E rendelkezéseknek ésszerű időkereteket kell tartalmazniuk a nyilvánosságnak a kérdéses döntéshozatalról történő tájékoztatása érdekében. A hatékonyság érdekében a nyilvánosság részvétele korai szakaszban szükséges, amikor minden lehetőség nyitva áll. A nyilvánosság részvételével kapcsolatos intézkedések meghozatalakor a közösségi intézményeknek és szerveknek be kell azonosítaniuk a nyilvánosság azon körét, amely esetlegesen részt vesz.

(18)

Az Århusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdése előírja a bírósági és egyéb felülvizsgálati eljárásokhoz való jogot a magánszemélyek és hatóságok olyan jogi aktusainak vagy mulasztásainak megtámadására, amelyek sértik a környezetre vonatkozó jogi rendelkezéseket. Az igazságszolgáltatáshoz való jogra vonatkozó rendelkezéseknek összhangban kell lenniük a Szerződéssel. Ebben az összefüggésben helyénvaló, hogy e rendelet kizárólag a hatóságok jogi aktusaira és mulasztásaira vonatkozzon.

(19)

A megfelelő és hatékony jogorvoslat biztosítása érdekében – beleértve a Szerződés vonatkozó rendelkezéseinek értelmében az Európai Közösségek Bíróságánál rendelkezésre álló jogorvoslatokat is – helyénvaló, hogy az a közösségi intézmény vagy szerv, amely a kifogásolt jogi aktust kibocsátotta, illetve állítólagos igazgatási mulasztás esetén azt elmulasztotta, lehetőséget kapjon korábbi döntésének felülvizsgálatára, vagy mulasztás esetén a jogi aktus kibocsátására.

(20)

A környezetvédelem területén működő nem kormányzati szervezeteknek, amelyek megfelelnek bizonyos kritériumoknak – különösen annak biztosítása érdekében, hogy ezek olyan független szervezetek legyenek, amelyeknek elsődleges célja a környezetvédelem támogatása – jogosultnak kell lenniük arra, hogy kérjék egy adott közösségi intézmény vagy szervezet környezetvédelmi jog alapján elfogadott aktusainak, illetve környezetvédelmi jogon alapuló aktusai elmulasztásának közösségi szinten történő belső ellenőrzését az érintett intézmény vagy szervezet általi felülvizsgálása céljából.

(21)

Amennyiben a belső ellenőrzés iránti korábbi kérelmek sikertelenek voltak, az érintett nem kormányzati szervezeteknek lehetőséget kell biztosítani eljárás indítására a Bíróságon a Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban.

(22)

Ez a rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és szem előtt tartja az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke által elismert, és az Európai Unió Alapjogi Chartájában, különösen annak 37. cikkében kifejezett elveket,

a)

a közösségi intézményekhez vagy szervekhez beérkezett vagy általuk előállított és azok birtokában levő környezeti információhoz történő nyilvános hozzáférés jogának biztosítása, illetve az e jog gyakorlására vonatkozó alapvető feltételek és gyakorlati szabályok meghatározása;

b)

a környezeti információ fokozatos hozzáférhetővé tétele és terjesztése a nyilvánosság körében annak érdekében, hogy megvalósuljon annak lehető legszélesebb körű rendszeres hozzáférhetősége és terjesztése. Ennek érdekében különösen – amennyiben rendelkezésre áll – a számítógépes távközlés vagy egyéb elektronikus technológia használatát támogatni kell;

c)

a nyilvánosság részvételének biztosítása a környezetet érintő tervekkel és programokkal kapcsolatban;

d)

környezeti ügyekben az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosítása közösségi szinten az e rendelet által megállapított feltételek szerint.

a)

„kérelmező”: a környezeti információt kérelmező bármely természetes vagy jogi személy;

b)

„nyilvánosság”: egy vagy több természetes vagy jogi személy és e személyek egyesülései, szervezetei vagy csoportjai;

c)

„közösségi intézmény vagy szerv”: bármely – a Szerződés által vagy annak alapján alapított – közintézmény, szerv, hivatal vagy ügynökség, kivéve ha bírói vagy jogalkotói minőségben jár el. A II. címben foglalt rendelkezéseket alkalmazni kell azonban a jogalkotói minőségben eljáró közösségi intézményekre és szervekre;

d)

„környezeti információ”: minden olyan írásbeli, vizuális, szóbeli, elektronikus vagy bármilyen más materiális formában lévő információ, amely az alábbiak valamelyikére vonatkozik:

e)

„környezetet érintő tervek és programok”: olyan tervek és programok,

Az általános környezetvédelmi cselekvési programokat is környezetet érintő terveknek és programoknak kell tekinteni.

Ez a fogalommeghatározás nem foglalja magában a pénzügyi, banki vagy költségvetési terveket és programokat, nevezetesen a javasolt éves költségvetésekhez kapcsolódókat, és azokat, amelyek meghatározzák az egyes projektek vagy tevékenységek finanszírozásának módját, sem a közösségi intézmények vagy szervek belső munkaprogramjait, sem a kizárólag polgári védelem céljára tervezett vészhelyzeti terveket és programokat;

f)

„környezetvédelmi jog”: közösségi jogszabályok, amelyek a jogalapjukra való tekintet nélkül hozzájárulnak a Szerződés szerinti közösségi környezetvédelmi politika céljainak megvalósításához: a környezet minőségének megőrzéséhez, védelméhez és javításához, az emberi egészség védelméhez, a természeti erőforrások körültekintő és ésszerű felhasználásához és a regionális vagy világméretű környezeti problémák kezelésére irányuló intézkedések ösztönzéséhez nemzetközi szinten;

g)

„igazgatási aktus”: közösségi intézmény vagy szerv által hozott, egyedi hatállyal, valamint környezetvédelmi jogon alapuló, jogilag kötelező és külső hatással bíró intézkedés;

h)

„igazgatási mulasztás”: közösségi intézmény vagy szerv részéről a g) pontban meghatározott igazgatási aktus elmulasztása.

a)

a Szerződés 81., 82., 86. és 87. cikke (versenyszabályok);

b)

a Szerződés 226. és 228. cikke (a Szerződés megsértése miatti eljárás);

c)

a Szerződés 195. cikke (ombudsmani eljárások);

d)

a Szerződés 280. cikke (az OLAF eljárásai).

a)

a környezetre vonatkozó vagy azt érintő nemzetközi szerződések, egyezmények vagy megállapodások és közösségi jogszabályok szövege, valamint a környezetet érintő politikák, tervek és programok szövege;

b)

az a) pontban említettek végrehajtásában elért haladásról szóló jelentések, amennyiben azokat a közösségi intézmények vagy szervek elektronikus formában készítik el vagy tárolják;

c)

a (4) bekezdésben említett, a környezet állapotáról szóló jelentések;

d)

a környezetre hatást gyakorló vagy valószínűleg hatást gyakorló tevékenységek megfigyeléséből származó adatok vagy összefoglaló adatok;

e)

a környezetre jelentős hatást gyakorló engedélyek és a környezetvédelmi megállapodások, illetve a hivatkozások arra a helyre, ahol az ilyen információ kérhető vagy hozzáférhető;

f)

környezeti hatástanulmányok és a környezeti kérdésekkel kapcsolatos kockázatelemzés, illetve a hivatkozások arra a helyre, ahol ilyen információ kérhető vagy hozzáférhető.

a)

a javaslat tervezete, amennyiben az rendelkezésre áll;

b)

az előkészítés alatt álló tervre vagy programra vonatkozó környezeti információ vagy értékelés, amennyiben rendelkezésre áll; és

c)

a részvételre vonatkozó gyakorlati szabályok, beleértve az alábbiakat:

a)

a tagállam nemzeti joga vagy joggyakorlata szerint független, nonprofit jogi személy;

b)

elsődleges kinyilvánított célja a környezetvédelemnek a környezetvédelmi jog értelmében való támogatása;

c)

két évnél hosszabb ideje létezik, és aktívan a b) pontban említett cél érdekében folytat tevékenységet;

d)

a belső felülvizsgálat iránti kérelem tárgya céljai és tevékenysége körébe tartozik.

25.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 264/28

(1)

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (a továbbiakban: „IMO”) 1993-ban elfogadta a hajók biztonságos üzemeltetéséről és a környezetszennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi szabályzatot (a továbbiakban: „ISM-szabályzat”). Ez a szabályzat az „Életbiztonság a tengeren” tárgyú, 1974. évi nemzetközi egyezmény (SOLAS) 1994. májusában elfogadott IX., a hajók biztonságos üzemeltetéséről szóló fejezetével a legtöbb, nemzetközi hajóutakon közlekedő hajó számára fokozatosan kötelezővé vált.

(2)

Az IMO a 2000. december 5-én elfogadott MSC.104 (73) határozatával módosította az ISM-szabályzatot.

(3)

Az IMO 1995. november 23-i A.788 (19) határozatával elfogadta az ISM-szabályzat hatósági szervek általi végrehajtására vonatkozó iránymutatásokat. Ezeket az iránymutatásokat a 2001. november 29-én elfogadott A.913 (22) határozat módosította.

(4)

A „roll-on/roll-off” személyhajók (ro-ro komphajók) biztonságos üzemeltetéséről szóló, 1995. december 8-i 3051/95/EK tanácsi rendelet (3) a tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló ro-ro személyszállító komphajók számára – mind nemzetközi, mind belföldi viszonylatban és lobogótól függetlenül – 1996. július 1-jei hatállyal közösségi szinten kötelezővé tette az ISM-szabályzatot. Ez jelentette az első lépést annak irányába, hogy biztosított legyen az ISM-szabályzatnak az összes tagállamban egységes és következetes végrehajtása.

(5)

1998. július 1-jétől a SOLAS IX. fejezetének rendelkezései alapján az ISM-szabályzat a nemzetközi hajóutakon kötelezővé vált a személyhajókat üzemeltető társaságok számára, ideértve a gyorsjáratú személyszállító hajókat, az olajszállító tartályhajókat, a vegyianyag-szállító tartályhajókat, a gázszállító hajókat, az ömlesztett árut szállító hajókat és az 500 bruttó tonna nagyságú vagy annál nagyobb, gyorsjáratú teherhajókat üzemeltető társaságokat is.

(6)

2002. július 1-jén az ISM-szabályzat a nemzetközi hajóutakon közlekedő egyéb teherhajókat, valamint 500 bruttó tonna nagyságú vagy annál nagyobb mobil tengeri fúrótornyokat üzemeltető társaságok számára is kötelezővé vált.

(7)

Az ISM-szabályzat szigorú és kötelező alkalmazása hatékonyan javíthatja az emberi élet biztonságát a tengeren, valamint a környezetvédelmet.

(8)

Kívánatos az ISM-szabályzatot közvetlenül alkalmazni a valamely tagállam lobogója alatt közlekedő hajókra, továbbá – lobogóra való tekintet nélkül – a kizárólag belföldi utakon közlekedő hajókra, illetve a tagállamok kikötőibe érkező vagy onnan induló menetrendszerű személyhajókra.

(9)

Az új, közvetlenül alkalmazandó rendeletnek biztosítania kell az ISM-szabályzat végrehajtását, ugyanakkor a tagállamokra tartozik annak eldöntése, hogy a szabályzatot – lobogóra való tekintet nélkül – a kizárólag kikötői területen közlekedő hajókra is alkalmazzák-e.

(10)

Következésképpen a 3051/95/EK rendeletet hatályon kívül kell helyezni.

(11)

Amennyiben egy tagállam a gyakorlatban nehezen kivitelezhetőnek találja, hogy a társaság egyes – az adott tagállamban kizárólag belföldi utakon közlekedő – meghatározott hajók, illetve hajótípusok tekintetében az ISM-szabályzat A. része különös rendelkezéseinek megfeleljenek, úgy ezektől a rendelkezésektől a szabályzat célkitűzésének egyenértékű elérését biztosító intézkedések alkalmazásával részben vagy egészben eltérhet. Az érintett tagállam az ilyen hajók és társaságok tekintetében ebben az esetben alternatív igazolási és ellenőrzési eljárásokat állapíthat meg.

(12)

Figyelembe kell venni a Közösség kikötőiben és a tagállamok felségvizein történő hajózás tekintetében a hajózás biztonságára, a környezetszennyezés megelőzésére és a fedélzeti élet- és munkakörülményekre vonatkozó nemzetközi előírások végrehajtásáról (kikötő szerinti illetékes állam hatósága által végzett ellenőrzés) szóló, 1995. június 19-i 95/21/EK tanácsi irányelvet (4).

(13)

Azért, hogy az e rendeletben meghatározott kötelezettségekkel összefüggésben meghatározható legyen, mely szervezetek tekinthetők elismert szervezetnek, illetve azért, hogy e rendelet rendelkezései a nem nemzetközi forgalomban közlekedő személyhajók esetében alkalmazható legyen, figyelemmel kell lenni a hajófelügyeleti és hajóvizsgáló szervezetek, valamint a tengerhajózási igazgatás vonatkozó tevékenységeinek közös szabályairól és szabványairól szóló, 1994. november 22-i 94/57/EK tanácsi irányelvre (5), illetve a személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályokról és követelményekről szóló, 1998. március 17-i 98/18/EK tanácsi irányelvre (6).

(14)

A II. melléklet módosításához szükséges intézkedéseket a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozattal (7) összhangban kell elfogadni.

(15)

Mivel e rendelet céljait, nevezetesen a hajók biztonságos üzemeltetésének és a hajókról történő szennyezés megelőzésének megerősítését a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért azok közösségi szinten jobban megvalósíthatók, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározottak szerinti szubszidiaritás elvének megfelelően. Az e cikkben meghatározott arányosság elvének megfelelően ez a rendelet nem lépi túl az e célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket,

a)

a társaságoknak az általuk üzemeltetett hajókon és a szárazföldi részlegeiknél biztonságos üzemeltetési rendszert kell létesíteniük és működtetniük; továbbá

b)

a hajófedélzeti és szárazföldi rendszerek ellenőrzését a hajók lobogója és a hajók által felkeresett kikötők szerint illetékes állam hatóságának kell elvégeznie.

1.

„ISM-szabályzat”: a hajók biztonságos üzemeltetéséről és a környezetszennyezés megelőzéséről szóló nemzetközi szabályzat, amelyet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet az 1993. november 4-i A.741 (18) számú közgyűlési határozatával fogadott el, és amelyet az IMO Tengerészeti Biztonsági Bizottsága 2000. december 5-én elfogadott MSC.104 (73) határozatával módosított, és amelynek hatályos változata e rendelet I. mellékletében szerepel;

2.

„elismert szervezet”: a 94/57/EK irányelv rendelkezéseivel összhangban elismert szervezet;

3.

„társaság”: a hajó tulajdonosa vagy szervezet, illetve személy, mint az igazgató, vagy személyzet nélküli hajó bérlete esetén az a személy, akire a hajótulajdonos átruházta a hajó üzemeltetésének felelősségét, és aki e felelősséget magára vállalva teljesíti a szabályzatban meghatározott kötelezettségeket;

4.

„személyhajó”: olyan hajó – ideértve a gyorsjáratú személyszállító vízi járművet is –, amely több mint 12 utast szállít, illetve az alámerülésre alkalmas személyszállító vízi jármű;

5.

„utas”: a hajón tartózkodó személy, kivéve az alábbiakat:

6.

„gyorsjáratú vízi jármű”: a SOLAS-egyezmény X. fejezetének hatályos 1.2. szabályában meghatározott gyorsjáratú vízi jármű. A gyorsjáratú személyszállító vízi járművek esetében a 98/18/EK irányelv 2. cikkének f) pontjában meghatározott korlátozásokat kell alkalmazni;

7.

„teherhajó”: olyan hajó, ideértve a gyorsjáratú vízi járművet, amely nem személyhajó;

8.

„nemzetközi út”: olyan tengeri út, amelyet a hajó egy tagállam vagy egy másik állam területén fekvő kikötőből valamely másik állam területén fekvő kikötőbe tesz meg;

9.

„belföldi út”: ugyanazon tagállam területén fekvő kettő vagy több kikötő között megtett tengerszakasz;

10.

„menetrendszerű személyhajó”: ugyanazon kikötők közötti forgalomban közlekedő hajó útjai, amelyeket:

11.

„Ro-ro személyszállító komphajó”: a SOLAS-egyezmény II-1. fejezetében meghatározott tengerjáró személyszállító hajó;

12.

„alámerülésre alkalmas személyszállító vízi jármű”: olyan helyváltoztatásra alkalmas személyszállító hajó, amely elsősorban a vízfelszín alatt működik, és tevékenységének biztosítása, illetve az alábbiakban szereplő szükségleteinek biztosítása céljából vízfelszíni hajó vagy szárazföldi létesítmény támogatására szorul:

13.

„mobil tengeri fúrótorony”: cseppfolyós vagy gáz-halmazállapotú szénhidrogén, kén vagy só tengerfenék alatti készleteinek felderítése vagy kiaknázása céljából tengerfelszín alatti fúrásra alkalmas hajó;

14.

„bruttó tonna” (BRT): a hajó bruttótonna-tartalma, amelyet a hajók köbözéséről szóló 1969. évi nemzetközi egyezményben meghatározott eljárással állapítottak meg, illetve, a kizárólag belföldi utakon közlekedő hajók esetében, amennyiben a hajónak a fentiek szerinti bruttótonna-tartalmát nem az említett egyezményben meghatározott eljárással határozták meg, úgy a hajónak a nemzeti köbözési szabályoknak megfelelően megállapított bruttótonna-tartalma.

a)

teher- és személyhajók, amelyek valamely tagállam lobogója alatt, nemzetközi utakon közlekednek;

b)

teher- és személyhajók, amelyek kizárólag belföldi utakon közlekednek, tekintet nélkül a lobogóra;

c)

a Közösség valamely tagállamának területén elhelyezkedő kikötőbe érkező vagy onnan induló, menetrendszerű teher- és személyhajók, tekintet nélkül a lobogóra;

d)

a valamely tagállam joghatósága alatt üzemeltetett mobil tengeri fúrótornyok.

a)

valamely tagállam tulajdonában lévő vagy tagállam által üzemeltetett, kizárólag nem kereskedelmi, állami szolgálatban használt hadihajók, csapatszállító és más rendeltetésű hajók;

b)

a nem mechanikus eszközökkel hajtott hajók, a kezdetleges építésű faszerkezetű hajók, a kedvtelési célú hajók és kedvtelési célú vízi járművek, kivéve ha azokat személyzettel és kereskedelmi célból üzemeltetik, és 12 főnél több személyt szállítanak;

c)

a halászhajók;

d)

az 500 BRT alatti teherszállító hajók és mobil tengeri fúrótornyok;

e)

a 98/18/EK irányelv 4. cikkében meghatározott C. és D. osztályba tartozó tengerszakaszokon üzemeltetett személyhajók, a ro-ro személyszállító komphajók kivételével.

a)

az érintett tagállam értesíti a Bizottságot az eltérésről, valamint az általa elfogadni kívánt intézkedésekről;

b)

amennyiben az értesítést követő hat hónapon belül a 12. cikk (2) bekezdése szerinti eljárással összhangban megállapításra kerül, hogy a javasolt eltérés nem indokolt, illetve a javasolt intézkedések elégtelenek, az érintett tagállamnak a javasolt intézkedéseket módosítania kell, illetve azokat nem fogadhatja el;

c)

ha hat hónapon belül nem érkezik ilyen jellegű ellenvetés, a tagállam valamennyi elfogadott intézkedést az (1), valamint adott esetben a (2) bekezdésre történő közvetlen hivatkozással hozza nyilvánosságra.