14.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/1

1.1

A körzetek mindig óriási vita tárgyát képezték valamennyi ipari országban, minden szinten, különösen az elmúlt 15 évben. A fejlődő országok és a mediterrán partnerországok egymást felülmúlva törekedtek követni a számos európai országban bevezetett körzeti rendszer példáját annak érdekében, hogy felgyorsítsák a fejlődést saját üzleti vállalkozási ágazataikban.

1.2

Továbbá az elemzések azt mutatták, hogy a körzetek pozitív hatással voltak a foglalkoztatáspolitikára, és számos példát szolgáltattak a helyes gyakorlatra (1) a vállalatok szociális felelőssége területén, évekkel azelőtt, hogy a Bizottság nyilvánosságra hozta az erre vonatkozó zöld könyvét (2).

1.3

Időközben új gazdasági-társadalmi jelenségek és az új tudásalapú hálózatok megváltoztatták a körzetek hagyományos kapcsolatait, a termelési rendszereket a metakörzetek irányába kormányozták (3) és megteremtették annak igényét, hogy hálózatok jöjjenek létre az egyes gazdasági térségek között.

1.4

Az óriási téma összefoglalását megkísérelve, a jelen saját kezdeményezésű vélemény az alábbi tárgyköröket érinti:

1.5

A jelen, az intelligens körzetek (4) új európai hálózatáról kiadott saját kezdeményezésű vélemény céljai az alábbiak:

1.6

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság számos alkalommal kihangsúlyozta az Európai Tanács által a lisszaboni stratégia központi céljának meghatározásakor kimondott elkötelezettségét, hogy Európát „a világ legversenyképesebb és dinamikusan fejlődő, tudásalapú gazdaságává kell fejleszteni, amely képes a fenntartható gazdasági növekedésre, egyre több és jobb munkahely teremésére és a nagyobb társadalmi kohézióra”.

1.6.1

Most jobban, mint valaha, a növekedési stratégiákat az alábbi képességekre kell építeni:

1.7

Több mint négy évvel a lisszaboni stratégia meghirdetése után csak csalódásnak lehet hangot adni amiatt, hogy mennyire szerény előrehaladás történt a célok megvalósítása és a pártfogolt folyamatok száz százalékos végrehajtása érdekében. Maga a Wim Kok vezette magas szintű csoportnak a lisszaboni stratégiáról szóló jelentése is arra jutott, hogy „a stratégia megvalósításának szintje csalódást kelt, és elsődlegesen a határozott politikai akarat hiányának tulajdonítható” és hozzátette, hogy „túl sok feladatot vállaltak, gyenge volt az együttműködési készség és a prioritások egymásnak ellentmondóak voltak”  (6).

1.8

Az Európai Tanács 2004. november 4–5-i brüsszeli ülésén az Európai Bizottság elnöke kiemelte, hogy a Kok-jelentés „aggasztó, de valós képet fest az előrehaladásról. Rámutat arra, hogy be kell hoznunk az elvesztegetett idő miatti lemaradást” (7). Pontosabban aláhúzta, hogy szükség van a „prioritások új, pontosabb meghatározására, a haladás felmérése, és – következetes végigvitelük érdekében – nagyobb felelősség tanúsítására” (8). Az EGSZB is kifejtette a nézeteit a tárgyban nemrégen elfogadott véleményében (9).

1.9

A lisszaboni stratégia prioritásainak újbóli meghatározásakor az EGSZB véleménye szerint úgy kell kezelni az ipari körzeteket és fejlesztésüket, mint az új tudás, és mindenekelőtt több és jobb új munkahely megteremtésének kulcsfontosságú elemét. Építenie kell a hálózatok adta jelentős lehetőségekre, melyekkel folyamatos, építő kölcsönhatásban állhat a kutatásokból származó kodifikált tudás és az a hallgatólagos tudás (10), amely elterjed és gyökeret ereszt a termelési és elosztási rendszerekben.

1.10

Alapvetően fontos a lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében a helyi szintű kezdeményezések elősegítése és az a képesség, hogy hálózatba tudjuk őket foglalni: először is, az Unióban mindenütt, különösen az új tagállamokban ösztönözni kell az innovatív vállalkozások létrejöttét és fejlődését, másodszor pedig több lehetőséget kell adni arra, hogy ezek a vállalkozások egymással találkozhassanak és együttműködhessenek a szorosabb gazdasági és társadalmi kohézió szellemében.

1.11

Az új „nyílt technológiai körzetek” lehetővé teszik az egy adott térségben működő valamennyi szereplő integrálását és hálózatba szervezését más térségek hasonló szereplőivel.

1.12

Gyakorlati megközelítésben a nyílt technológiai körzetek európai hálózata az alábbi célok elérése érdekében lényeges:

1.13

Egyre növekvő mértékben globalizálódó mai világgazdaságunkban a tudásalapú Európa kifejlesztésé jelentős hatással van a nemzeti, regionális és helyi rendszerekre és a nemzetközi egyensúlyra is. Ezek a hatások magukban foglalják az új technológiák gyors megszerzését és alkalmazásba vételét, a nemzetközi szintű szakképzettmunkaerő-felvételt, és végül alkalmat adnak a termelési és elosztási folyamat megszervezésének decentralizálására, miközben az egységes és rugalmas marad, magas szintű minőségi normák mellett.

1.14

A globalizációs jelenségek és az új hálózati technológiák ezekkel majdnem egyidejű megjelenése és kifejlődése rövid-, közép- és hosszútávú változásokat hozott a termelő gazdaságba és különösen a körzeti gazdaságok életébe.

1.15

A jelenlegi körzetek már nyitottak az új piacok felé, és támogatják a legfrissebb politikai változásokat, köztük például a gyártási tevékenységek egyre gyakoribb áthelyezését, melyet az egyes országokban fennálló környezeti feltételek ösztönöznek, és amelyet támogat az egyre növekvő mértékű számítógépesítés is.

1.16

A 25 tagú EU-ban, a körzetek árutermelésének átlagosan 50 %-át a külpiacokra szánják. A körzetek ennek a révén már eleve nemzetközi ipari szerkezettel rendelkeznek, és távlatokban gondolkodva is, eladásaik egyre növekvő mértékben a nemzetközi piacra irányulnak.

1.17

Át kell állni az internacionalizációról a globalizációra:

1.18

A földrajzi határok kiszélesedése, amelynek hajtóereje a gazdasági haszon, és amelyet a technológiai támogatás tesz lehetővé, meglazította ama területi közelség kötelékeit, amellyel az ipari körzeteket határozták meg egykor, és amely a fő erejüket adta. Ehhez járult még olyan vezető cégek megjelenése, amelyek piaci eladási és beszerzési hálózata nem területi, hanem virtuális alapon szerveződik, és a hátterében a gazdasági előnyöket célzó stratégiák állnak.

1.19

Jelenleg, az európai ipari körzetek reflektorfénybe kerültek, mivel igen kényes időszakot élnek meg. Kétfajta problémával kell megküzdeniük:

1.20

Az új versenyképes modellek megjelenése a globális piacon mélyreható változásokat hoz magával. Az új integrált platformoknak és hálózatoknak vállalniuk kell a kutatási és innovációs témákat, új termékek és gyártási folyamatok megtervezését, az új, szakképzettebb emberi erőforrásokkal és új anyagokkal való gazdálkodást, reklám- és egyéb marketing tevékenységet, pénzügyi és hitelezési folyamatokat, logisztikát, piaci és ügyfélszolgálati ügyintézést.

1.21

Nemzetközi szinten az ipari körzet- és csoportjelenség leginkább az észak-amerikai régióra jellemző, ahol ezek nagy számban jöttek létre a Csendes-óceán partjaitól az Atlanti-óceánig; például a Szilíciumvölgy, a San Diego Ipari Csoport és a Route 128 (128-as országút menti terület). Bár eltérnek ipari fejlettségük szintjében, léteznek körzetek Latin-Amerikában is: Mexikóban (a Guadalajara Csoport), Brazíliában (a Sinos-völgy) és Uruguayban (a Meat Cluster [Húscsoport]). Ami Ázsiát illeti, jelentős példákat találunk Indiában (az Agra Cluster, a Tiruppur Cluster és a Ludhiana Cluster), Pakisztánban (a Sialkot Cluster), Dél-Koreában (a Consumer Microelectronics Assembly Cluster [Fogyasztói Mikroelektronika Összeszerelő Csoport]) és Indonéziában (a Central Java Cluster [Jáva Központi Csoport]). A körzetesítési jelenség elérte Afrikát is: még a Szaharától délre fekvő egyes afrikai országokban is nagy számban jelen vannak.

1.22

Európában, az Olaszországban található tucatnyi példa mellett, a legjelentősebbeket Franciaországban találjuk, ahol a körzetesedés eredményeként 1998-ban létrejött a Francia Ipari Körzetek Klubja, valamint Németországban, ahol több mint 50 „Raumordnungsregionen” (térségfejlesztési régió) működik, köztük a legfontosabb kezdeményezés helyszíne, Baden-Württemberg tartomány. A Nagy-Britanniában létrejött csoportok is igen fontosak (különösen a Cambridge High-Tech Cluster [Cambridge-i Csúcstechnológiai Csoport], a Motor Sport Cluster Birminghamben, vagy mások Skóciában vagy egyéb régiókban). Számos pozitív példa hozható Skandináviában, ahol nagy fontosságot tulajdonítanak a tanulásnak mint a fejlődés sarkkövének, ezeknél a földrajzi közelség is előny. Az új tagállamokban jelentős példákat találunk az országok különböző régióiban, így a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovéniában, Máltán és a balti államokban.

2.1

Nem könnyű egyetlen meghatározást adni a körzetek jelenségére, mert világviszonylatban annyira változatos, dinamikus és szertágazó.

2.2

Általában véve, az ipari körzeteket úgy lehet meghatározni, mint helyi, homogén termelési rendszereket, melyek jellegzetessége a főleg kis- és közepes méretű iparvállalatok erős koncentrációja, és a termelés magas szintű specializációja.

2.3

A Vállalkozási csoportokról (cluster) és Hálózatokról kiadott zárójelentésében (12) az Európai Bizottság Vállalkozáspolitikai Főigazgatóságának szakértői csoportja úgy határozza meg a körzeteket, mint:

„Független vállalatokból és a társult intézményekből alakult csoportok, amelyek:

2.3.1

Az elmúlt évtizedekben azok a körzetek, ahol az élet hajtóerejévé vált a termelő tevékenység létrehozása és fejlesztése az ipari és a szolgáltatási szektorban, olyan térségekben, amelyek sajátos gazdasági adottságokkal rendelkeznek, nagymértékben autonóm módon fejlődtek, tevékenységüket arra a sajátos ágazatra koncentrálták, amelyben igen jelentős versenyhelyzeti előnyre tettek szert. A még szigorúbb minőségi és biztonsági követelmények betartásának szükségessége arra sarkallta a körzeti vállalatokat, hogy növekvő mértékben olyan egyre különlegesebb piaci fülkékre koncentráljanak, amelyek igényt tartanak kiváló minőségű termékeikre.

2.4

A körzetek nemcsak olyan specializált vállalatok csoportjai, amelyek egy adott térségben telepedtek meg: olyan vállalatok csoportjai, amelyek csapatszellemben működnek együtt, a csapat játékszabályai szerint játszanak. Mindegyik csoportosulás közösen dolgozik együtt bizonyos projekteken, együtt versenyeznek, míg a helyi térség nem csupán díszlete a cégek működésének és termelésének, hanem valódi lehetőségét kínál a társadalmi, gazdasági és a termelési ciklusra vonatkozó integráció támogatásának. Lényegében, a helyi térség a termelési hagyományok és a gyakorlati tudás tárháza.

2.5

Az információátadás felgyorsulása és az a lehetőség, hogy rövid idő alatt feltérképezzék a teljes keresleti panorámát, egyszerre tette könnyebbé a vállalatok munkáját és kényszerítette őket alkalmazkodásra. A körzeteken belüli egyensúly megváltozott. Az új technológiai modellek megjelenése és konszolidálódása a teljes termelési láncot érintette, kihatott a szakképzettségi profilokra, a munkaszervezésre, a munkavállalók fejlődésére és a növekedés területeire.

2.6

A körzetek egyre növekvő mértékben kapcsolódnak és integrálódnak a helyi térség speciális szolgáltató központjaihoz, szakképesítést adó iskoláihoz, egyetemeihez, ipari parkjaihoz és kutatóintézeteihez. Az általuk előállított termék minősége, amely létfontosságú a körzeti vállalatok túlélése szempontjából, főleg arra épül, hogy a meglevő termelési hagyományaikat ötvözni képesek a piac által megkövetelt vagy ott tapasztalt innovációs és specializációs igénnyel.

2.7

A termelés nemzetközibbé válása egyre inkább megköveteli, hogy a vállalatok egy transznacionális hálózatba is befektessenek. Azokban az esetekben, ahol az a hálózat, amelyben versenyelőnyeiket érvényre kívánják juttatni, túlmegy a helyi szférán, a KKV-knek és a nagyobb multinacionális vállalatoknak egyaránt ki kell tudni aknázni a felelős és motivált munkaerőben és azokban a megfelelő technológiai eszközökben rejlő lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy tudásukat egyesítsék és feldolgozzák.

2.8

Miközben háttérbe szorulnak azok a vállalatok, amelyek szűk piaci körben tevékenykednek, a növekvő piaci integráció mások – különösen a dinamikusabb KKV-k – számára új piaci lehetőségeket nyit meg. A jelentős technológiai változások nem mindig a nagyobb vállalatoknak kedveznek. Gyakran a hálózati gazdaság semlegesít olyan tényezőket, mint a földrajzi távolság vagy egy független elosztói hálózat, kiiktatva ezzel egyes, a KKV-k hagyományosan gyenge pontjainak számító tényezőket. Nekik természetesen hasznukra kell fordítaniuk minden, a technológiai fejlődés kínálta lehetőséget, a kiszolgáló és szolgáltató központok támogatásával.

2.9

Az Internet részben leküzdötte a földrajzi korlátokat. Lényeges vonásai, a gyors információcsere vagy az állandó ellenőrzés lehetősége, amely régen függött a szállítási idő csökkenésétől, most az IT összeköttetés biztosítja.

2.10

Bár manapság jóval több lehetőség és tevékenység kínálkozik számunkra, mint annak előtte, az Internet még mindig nem tud versenyezni a személyes kapcsolatok erejével. A tudásra és tapasztalatra épülő közvetlen konttevékenység még mindig pótolhatatlan. Bár az Internet részben áthidalta a földrajzi távolságokat és megváltoztatta a körzeti struktúrákat, miáltal arra kényszerítette a vállalatokat, hogy növekvő mértékben működjenek együtt saját helybéli (és gyakran nemzeti) határaikon túl tevékenykedő piaci szereplőkkel, a bizalmi kapcsolat a szereplők között még mindig lényeges szerepet játszik.

3.1

A hagyományos ipari körzetek egyre szorosabban társulnak metakörzetekkel, és egyes esetekben azzá alakulnak. A klasszikus körzetekkel ellentétben ezeket úgy lehet meghatározni, mint integrált ipari platformokat, amelyen belül a technológiai ágazati szereplők tovább terjeszkednek újabb és újabb tudományos és alkalmazott kutatási központok megszerzése által, kitekintenek közvetlen szomszédságukon túlra, hogy fejlesszék a közös értékekre és stratégiákra összpontosító termelési és elosztói rendszereiket.

3.2

A metakörzetek lehetővé teszik, hogy a különböző fázisokat földrajzilag távol eső helyeken lehessen megvalósítani, melyeket gazdasági tényezők és helyi adottságok alapján választottak ki, miközben fenntartják termelékenységi szintjüket, és – különösen gyártó vállalatok esetében – garantálják a minőséget az ún. „ egymástól való tanulás” folyamata révén, amellyel lehetővé válik a főleg reaktív megközelítés elmozdítása proaktív irányba.

3.3

A metakörzetté alakulás folyamán a körzetnek egyre inkább tudás-laboratóriumként kell működnie. A körzetnek a globális logikai kereteken belüli átértékeléséhez szükséges politikáit úgy a közintézményeknek, közöttük kiemelten a helyi és területi önkormányzatoknak, mint – és mindenekelőtt – a vállalatoknak kell irányítaniuk, és e politikáknak érinteniük kell az emberi erőforrások helyzetét és az innováció szintjét egy olyan folyamat keretében, mely teljes mértékben biztosítja a köz- és a magánszféra vezetőinek bevonását.

3.4

A metakörzetek hálózatot fejlesztenek a kis-, közepes és nagyvállalatok között, melyek egymással kölcsönhatásban tevékenykednek, szorosabbra építik ki az együttműködést és a munkakapcsolatokat a tudományos és technológiai kutatás legmagasabb szintű központjaival. Ennek a hajtóerői az alábbiak:

3.5

Általánosságban négy elemmel lehet egy metakörzetet meghatározni:

3.6

A jelenség megértésének folyamata kétségtelenül még sokkal komplexebb és sokoldalúbb ennél, ha a metakörzetek támogatását kívánjuk megtervezni, nem utolsósorban azért, mert – ahogy már említettük a metakörzetek meghatározásánál – a cél az, hogy kísérleti alapon kiválogassuk azokat a kiváló termelési térségeket, amelyek erős meglevő vagy potenciális kapcsolatokat ápolnak a kutatás, a termelés és az innováció világával. A jelenség megértésének folyamata azért is komplex, mivel a tárgyban kevés empirikus tanulmány született, és kevés a rendelkezésre álló statisztikai anyag is.

3.7

A tervezés folyamatának magában kell foglalnia mindazokat az elemeket, melyek szükségesek ahhoz, hogy javítsunk a metakörzetek tulajdonságainak elemzésén:

3.8

A tudásalapú rendszer felé eltolódás egyre nagyobb kormányzati problémákat vet fel:

3.9

Úgy tűnik, az olyan új szolgáltatási struktúrák, amelyek mintegy megismerési interfészként működnek a helyi környezet és a globális hálózatok között, egyre fontosabbá válnak. A helyi cégek szükségleteihez, valamint a versenyhelyzet és együttműködés eredeti mechanizmusaihoz szabott új ügynökségek jönnek létre olyan formában, hogy megkönnyítsék a termelési környezet fejlesztését.

4.1

Egyes becslések szerint, az USA-ban az 1990-es évek közepén már mintegy 380 körzet/csoport létezett, melyek széles körben tevékenykedtek a gyártó és szolgáltató szektorban, az aktív népesség 67 %-át foglalkoztatták, és tevékenységükkel az USA termelési hozamának 61 %-át adták (14). Számos ilyen ágazat a regionális termelés válságából nőtt ki, ez állt fenn a kaliforniai San Diego Csoport esetében is, amely a védelmi ágazat szerkezetátalakításából jött létre. Hasznukra vált az a prominens szerep, amelyet az állami és a helyi kormányzatok játszottak egy olyan folyamat beindításakor, amelyet azóta átvett a magánszektor. Arizonában például egy kormánybizottság elindított egy kezdeményezést a helyi egyetemeken a helyi körzetek felmérésére, a fő magánszektorbeli szereplők csoportosítására, és ezzel támogatta a körzeti szervezetek létrejöttét, melyekkel az egyes körzetek lehetőségeit fel lehetett mérni, és nehézségeiket le lehetett küzdeni. Hasonló kezdeményezések születtek más amerikai államokban is, így New York államban, Minnesotában, Oklahomában és Oregonban.

4.2

Kanadában a szövetségi kormány a tudásalapú, nemzetközileg elismert ipari körzetek létrehozását és fejlesztését „innovációs stratégiájának” központi elemévé tette. Ez magában foglalta azt, hogy a nagy szövetségi hitelintézetek 27 vidéki és városi régió kutatási beruházásait felmérték. A kanadai innovációs stratégiája részeként a szövetségi innovációs politika egyik fő célkitűzése lett legalább 10, nemzetközileg elismert „technológiai csoport” kifejlesztése 2010-ig. Kanadában ezért nagyon általánossá vált, hogy egy nagyobb kutatóintézet, gyakran egy egyetem egy-egy ipari körzet központja (15).

4.3

Ázsiában és Latin-Amerikában a példák rendkívül változatosak. Léteznek körzetek Indiában és Kínában is. Pakisztánban a piac liberalizációja és globalizációja által megindított új versenyképességi mozgalom hatására hangsúlyozták azt a tendenciát, hogy együttműködjenek az ipari szövetségekkel, és szolgáltatásaikat igénybe vegyék a nemzetközileg elismert minőségbiztosítási szabványok kielégítése érdekében. Brazíliában és Mexikóban a körzeteknek az észak-amerikai piacon máris szembe kellett nézniük a nemzetközi árversennyel az erős kínai előretörés eredményeként. Ez a versenyhelyzet egyrészt nagyobb vertikális integrációhoz, másrészt a körzetek differenciálódásához vezetett.

4.4

Új-Zélandon a helyi önkormányzatok különböző kezdeményezéseket indítottak az ipari körzetek támogatására. Eközben Ausztráliában számos alulról felfelé ható kezdeményezés történt, például Adelaide, Cairns és Hunter Valley önkormányzata által, amelyek azonosították a vállalatcsoportokat, dinamikus fejlesztést hajtottak végre közöttük szükségleteik függvényében, és egyes esetekben kormánytámogatást nyújtottak tanulmányok végzésére, tanácsadásra és titkársági szolgáltatásokra.

5.1

Európa számos részén az iparpolitika egész mostanáig általában ágazati politikákra és kezdeményezésekre irányult, újabban a figyelmét a helyi térségekre is fordítja annak érdekében, hogy fenntartsa azokat a feltételeket, amelyek a „Made in …” címkék használatának világsikeréhez vezettek. A helyi termelési rendszerek azonban gyakran nehézségekbe ütköznek, amikor megfelelő választ kívánnak adni vállalatszervezési és -irányítási kérdésekre. Ez új típusú támogatások előtt nyitotta meg a kapukat, melyeket már nem az egyes vállalatok kapnak, hanem inkább a helyi rendszerekre mint egészre koncentrálnak.

5.2

A helyi önkormányzatok az egyetemekkel, kutatóintézetekkel, üzleti szövetségekkel és hitelintézetekkel karöltve azt vállalták, hogy intézkedéseikkel támogatják az innováció elterjesztését, a minőség fejlesztését, felfuttatják a helyi termékek marketingjét, és végül hogy rendszerprojekteket hoznak létre az üzleti kapcsolatok irányába mutató kezdeményezések segítségével.

5.3

Az ipari körzeteket most már törvényesen is elismerik a több európai országban (Olaszországban például a 317/1991 sz. törvénnyel), és egybehangzóan úgy tekintik, mint a nemzetgazdaság valódi sikerét. Ez különösen igaz Olaszországra nézve. Ennek ellenére nem könnyű pontosan meghatározni őket, és a hivatalos számadatok sem segítenek, amikor számukról, vagy azokról az ágazatokról kell beszámolni, amelyekre szakosodtak.

5.4

A körzetek fejlesztését célzó intézkedéseket regionális szinten hozták meg Olaszországban (Piemontban, Lombardiában, Velencében, Emilia Romagnában és Toszkánában), Spanyolországban (Katalóniában és Valenciában) és Németországban (pl. a BioRégió, Exist és az InnoRégió kezdeményezések). Franciaországban a DATAR (16), egy minisztériumközi szervezet a miniszterelnök irányítása alatt, külön politikát fogalmazott meg helyi termelési rendszerek (SPL) fejlesztésének támogatására, ilyenek részét képezik a Francia Ipari Körzetek Klubjának is. Számos példa akad még a körzetekre Skóciában, Walesben és Észak-Írországban.

5.5

A skandináv országok saját megközelítést fejlesztettek ki a körzeti politikát illetően. Dániában a körzeti rendszer nagy hatást tett az ország gazdaságpolitikájára, Finnországban a körzetek támogatása nemcsak a gazdaságpolitikát, hanem a tudományos kutatást, technológiát és oktatást is befolyásolta.

5.6

Az új tagállamokban 2000–2001 óta számos körzetfejlesztési programot indítottak, beleértve a „kooperációs” programot a Cseh Köztársaságban és Magyarországon az ipari parkok fejlesztését célzó (17) NFT GVOP programot, amely az Ipari Parkok Szövetsége nevű NGO-ból (18) fejlődött ki. Magyarországon ma 165 ipari park van, ezek az iparban foglalkoztatottak 18 %-át alkalmazzák, és az ipari export 28 %-át képviselik. 1997 és 2003 között itt 46 182 000 (19) euró értékű beruházás történt ipari parkokba, a PGK (20) programot a nyugat-dunántúli régióban indították útjára. Lengyelországban a KKV Csoportosítási/Hálózatba tömörítési program ismert. 2000-ben Szlovénia egy hároméves körzetfejlesztési programot indított be több mint 500 vállalat és 50 intézmény részvételével. Több mint 130 kísérleti projekt és vizsgálat van folyamatban a balti államokban. Máltán a helyi önkormányzatok olyan stratégiát vezettek be, amely támogatja a kulcsfontosságú körzeteket az olyan ágazatokban, mint az egészségügy, az oceanográfia, az információ-technológia, a repülés és a szolgáltatások. A csatlakozni kívánó országok esetében is olyan jelentős példákat találunk, mint a temesvári körzet Romániában. 2001-ben Bulgáriában a Kapacitások kiépítése a bulgáriai KKV ágazat gyorsított növekedése érdekében elnevezésű Phare-program részeként öt potenciális körzetet hoztak létre. További fejlesztésük érdekében, a gazdasági minisztérium elhatározta egy nemzeti ügynökség létrehozását, melynek külön feladata lesz az ezirányú fejlesztések kezelése.

5.7

Hollandiában a körzeti módszert közvetlenül beleépítették a kormány politikájába és programjába, Ausztriában külön intézkedéseket kezdeményeztek a kutatóintézetek és a magánszektor közötti kapcsolatok erősítésére, csökkentették az innováció előtt álló törvényi és államigazgatási akadályokat, támogatják a specifikus körzeteket, és tudásközpontokat hoztak létre.

5.8

A körzettámogató politika olyan rendszerszemléletű, integrált megközelítést kíván, amely számításba veszi a vállalatok közötti, az ipari ágazatközi, és végül a vállalatok, intézmények és helyi hatóságok közti kapcsolatokat. Ennek a megközelítésnek az értelmében a magánszektornak kell a kezdeményezések mögötti hajtóerővé válni, az állami szektor pedig megkönnyíti a munkájukat és katalizátor szerepet tölt be.

5.9

A „körzeti rendszer” a vállalatok közti vízszintes integráció különféle formáinak gyökere, amelyek az anya- és leányvállalatok közötti kapcsolatoktól az ágazaton belüli kapcsolatokig, és a kiszervezésig terjednek. Ez az integráció nyitja meg az utat a nagyfokú rugalmasság fenntartása előtt, és az integrált termelés eszközeivel biztosítja az elsősorban a nagyvállalatokra jellemző méretgazdaságot. A feldolgozás különböző fázisokra bontásával a körzet képes önállóan irányítani a termelési lánc egyes fázisait azon az ágazaton belül, amelyben működik. A termelési költségeket így rugalmasan lehet kezelni, és sokkal könnyebben lehet alkalmazkodni a piaci követelményekhez.

5.10

A körzetek termékeinek a nemzetközi piacokon aratott sikere nagy innovációs képességük és a termékek folyamatos javítására irányuló kísérleteik gyümölcse is. Ezt ösztönzi a verseny az egyes körzetek vállalatai között, és az együttműködés a helyi egyetemekkel és/vagy oktatási intézményekkel. Ezeknek a szinergiáknak az eredményeként még olyan ágazatok is, melyeket technológiai szempontból általában a hátul kullogók között tartottak számon, mint pl. a textilipar és a ruházati ipar, nemzetközi szinten versenyképessé váltak.

5.11

Mostanáig, azok a tényezők, melyeket számításba vettek egy-egy körzet létezését feltáró mutatók meghatározásához a vállalatsűrűségre, az ágazati specializációra és a gyártási ágazatban foglalkoztatottak százalékos arányára vonatkoztak. Ezért mindig mennyiségi adatok alapján döntötték el a kérdést, hogy tárgyilagos döntések szülessenek. Mindazonáltal olyan tényezőket, mint a gazdasági profilt, termék-innovációt, az átfogó vállalati stratégiát, és ami a legfontosabb, a „hálózati” elemet is számításba kellett volna venni. Az utóbbi tényező kulcsfontosságú mind a körzeti szerkezet eredetének meghatározásához, mind a metakörzet jövőbeni erősségeinek pontos megállapításához, tekintettel az üzleti élet és a kutatás közötti szoros kapcsolatra.

5.12

EU-szinten számos kezdeményezés járulhat hozzá az európai technológiai körzetek fejlődéséhez. Mindazonáltal még ki kell fejleszteni egy valódban integrált politikát az innovatív körzeti hálózatok fejlesztésére, összhangban a lisszaboni stratégiának az Európai Tanács 2004. november 4–5-i ülésén követelt újraindításával, és azzal a kötelezettségvállalással, hogy amilyen gyorsan csak lehet, a KKV-kből mind a régi, mind az új tagállamokban létrehozzák a bővített egységes piac gazdasági szövetét.

5.13

A 15 tagú EU-nak egy sereg közösségi eszköz állt a rendelkezésére, melyeket felhasználhatott arra, hogy segítse a fejlődést és tudásalapú körzeti hálózatokat hozzon létre. Ezek az eszközök nagyrészt a regionális politikához, a kutatási és fejlesztési politikához, az üzleti és innovációs politikához, az információs társadalom politikájához és az oktatáspolitikához kötődnek.

5.13.1

Regionális politika – A strukturális alapok kutatási-innovációs politikája számára juttatott jelentős pénzeszközök lehetővé tették a regionális fejlődés tényleges felfutását az ERDF (Európai Regionális Fejlesztési Alap) 10. cikkének innovatív tevékenységei, a RIS program (Regional Innovation Strategies – Regionális Innovációs Stratégiák) és a Közösség olyan kezdeményezései segítségével, mint az Interreg III–C. Emellett az Európai Beruházási Alap és az Európai Beruházási Bank létrehozta a „Növekedési Kezdeményezést” mint olyan eszközt, amellyel a KKV-k innovatív hálózatokat állíthatnak fel.

5.13.2

Európai KTF politika – A Hatodik kutatási és fejlesztési keretprogram 2002–2006 fontos forrása a tudásalapú körzetek potenciális támogatásának, különösen az alábbi területeken:

5.13.3

A „Több Kutatást Európában: a GDP 3 %-a a cél” c. cselekvési terv számos új tevékenységet tartalmaz nemzeti/európai szinten. Ezen túlmenően támogatási kezdeményezéseket lehet kifejleszteni Európa tudásalapú körzetei számára a Galileo rádiónavigációs és műholdas helymeghatározó program szolgáltatásainak segítségével.

Mindazonáltal, ahogyan azt az újabb – különösen a kisvállalatoknak a programba történő bevonásáról szóló – jelentések kiemelik, részvételi törekvések során a kisvállalkozások nehézségekbe ütközhetnek, különösen az új tagállamokban (21).

5.13.4

Vállalkozáspolitika – A vállalkozási és innovációs politikával kapcsolatban az alábbiakat kell megjegyezni:

5.13.5

A Vállalkozáspolitikai Főigazgatóság érdekes kezdeményezései között megtaláljuk a körzeti hálózatok kifejlesztését és az IDABC programban végzett munkát, amely támogatja a vállalatokat és a vállalati hálózatokat. Az ipari körzetek közötti együttműködési kezdeményezések az EMS-EMAS (Öko-Vállalatirányítási és Audit rendszerek) tanúsítás terén, melyet regionális szinten finanszíroznak, különös figyelmet érdemelnek a Környezetvédelmi Főigazgatósággal közösen irányított közös fenntartható fejlődési intézkedések között.

5.13.6

Információstársadalom-politika – Az eEurope 2005 program keretében, és azon belül az e-Kormányzat, e-Üzlet, e-Kereskedelem, e-Beszerzés, Szélessávú hálózati, e-Összetartás, és a Térj át digitálisra kezdeményezések igen nagy lehetőséget rejtenek a körzeti hálózatokat támogató projektek számára.

5.13.7

Oktatási és szakképzési politika – A Socrates és Leonardo programok különböző intézkedéseit fel lehet használni a tudásalapú hálózatok képzési támogatásaira, és pályázatokat is lehet készíteni az e-Tanulási és eEurope 2005 programokból történő támogatás elnyerésére.

6.1

Az Európai Tanács 2004. tavaszi ülésén kiemelték, hogy „Európai szintű intézkedések csak részét képezik annak az intézkedéssorozatnak, hogy a lisszaboni stratégia a helyes vágányra kerüljön; számos reformot és beruházást, amelyet a tagállamoknak kell végrehajtani, még végre kell hajtani” (22). Ezt az álláspontot erősítette meg az Európai Tanács 2004. november 4-i és 5-i ülésén, amely számára Wim Kok elkészítette a jelentését (23).

6.2

A legjelentősebb kihívások a növekedés három alapvető stratégiai területére vonatkoznak:

6.2.1

Intelligens, nemzetek feletti hálózatok kifejlesztése: e cél eléréséhez például fel lehet használni a Közösségi Növekedési Kezdeményezést, és benne elsőbbséget kell biztosítani a kutatási, fejlesztési és élethosszig tartó tanulásra szánt beruházások számára. Másik fontos eleme az új szakmai profilok meghatározása és a vonatkozó képzések beindítása, a hálózati együttműködés eszközei használatának felfejlesztése a hatodik keretprogram támogatásával.

6.2.2

A vállalatok versenyképességének támogatása a globális piacon és fenntartható környezetvédelem: ez részben magában foglalja a szélessávú kommunikáció és a nagysebességű hálózatok fejlesztését, ez szükséges a kutatáshoz és innovációhoz (GEANT), a Galileo program kísérleti alkalmazásaihoz és az eEurópa 2005 program által támogatott kezdeményezések kifejlesztéséhez.

6.2.3

A „szomszédsági politika” (24) kiépítése a kibővített Európában: ennek célja, hogy a kibővült Európa új szomszédaival összehangoltabb és mélyebben gyökerező szinergiákat hozzunk létre azzal a szándékkal, hogy létrejöjjön a virágzáson és biztonságon alapuló térség, olyan érzékeny kérdésekben be tudjunk vezetni együttműködési mechanizmusokat, mint a közös határrendészet, a migrációs áramlatok kezelése és a szervezett bűnözés elleni harc.

6.3

Valamennyi EU országban, és különösen az új tagállamokban, növekvő mértékben tudatosodik a körzeti hálózatok és az ipari csoportok fontossága mint eszköz a versenyképesség és a termelékenység megszilárdítására, a foglalkoztatáspolitika megerősítésére, a munka minőségének fellendítésére és ösztönző a kis- és középvállalatok fejlesztésére.

6.4

Az EGSZB úgy véli, hogy integrált uniós szintű politikára van szükség, melynek keretén belül egy európai platformot kell felállítani az új, tudásalapú metakörzetek európai hálózata létrehozásának támogatására.

6.5

Az EGSZB meggyőződése, hogy ezek a metakörzetek a globális piaci sikerek eléréséhez valódi kulcsai, mivel jobban tudják a KKV-k számára hozzáférhetővé tenni a magas szintű képzettséget, a modern megosztott szolgáltatásokat és az új, tudásalapú létesítményeket, miközben javítják a vállalatirányítást, és gondoskodnak jobban informált és érettebb munkaerőről.

6.6

Az EGSZB úgy érvel, hogy egy európai körzeti platform létrehozása régóta várt, következetes, átlátható és hozzáférhető keretet jelent a KKV-k, a régi és az új tagállamok, a csatlakozás előtt álló országok és az EU Európai szomszédai számára.

6.7

Ennek az európai körzeti platformnak képesnek kell lennie arra, hogy a különböző főigazgatóságok által irányított politikákat, a jelenleg rendelkezésre álló eszközöket és a közösségi intézkedéseket össze tudja hangolni.

6.8

A platform részére elegendő pénzeszközt kell allokálni ahhoz, hogy támogatni tudja az Unió tevékenységeit. A platform által koordinált, és a lisszaboni stratégia égisze alatt végrehajtott intézkedéseknek bizonyosan hozzájárulnának azoknak a KKV-knek a fejlesztéséhez, amelyek különösen gazdagok mélyen gyökerező hallgatólagos tudásban. A közösségi kezdeményezések kodifikálttá tehetik ezt a tudást és egy közös alapba illeszthetik, valamint átültethetik az európai hálózatokba.

6.9

Az európai körzeti platformnak keretprogramot kell készítenie az alábbi célok megvalósítására:

7.1

Az ipar kihelyezése folyik valamennyi fejlettebb országban. Az EU-ban a szolgáltatói ágazat hozzáadott értéke elérte az összes GDP 70 %-át (a maradék 22 %-a az ipar, 5 %-a az építőipar és 3 %-a a mezőgazdaság) (26). Mindazonáltal nem tanácsos ennek a folyamatnak az ösztönzése, mivel a hozzáadott érték nagy része üzleti tevékenységbe terelődik át, vagy abból származik (27): kereskedelemből és szállításból 21,6 %; pénzügyi és üzleti szolgáltatásokból 27,2 %; közigazgatásból 21,6 % (28).

7.1.1

A körzeti tapasztalatokat érvényre juttató kultúra támogatására és elterjesztésére képes politikák kétségtelenül sokat tehetnek annak érdekében, hogy a körzetek a kibővített EU teljes területén versenyezni tudjanak azokkal az országokkal, ahol a munkaerő alacsony költségeivel együtt jár a szociális partnerekkel folytatott párbeszéd hiánya és a munkahelyeken az egészségvédelmi és biztonsági normák semmibevétele.

7.1.2

Az EGSZB megítélése szerint az új politikának jobban ki kell használnia az üzleti tevékenység pozitív, szociálisan érzékeny gyakorlatából adódó versenyképességi előnyt (29). Ez valamennyi munkahelyi szereplőt arra ösztönözhet, hogy a termelésbe való befektetését tudatosan és felelősséggel kezelje, tartsa be a szállítási határidőket, „tisztességes árakat” szabjon (30), és termékeihez szakszerű, pontos, alapos vevőszolgálatot biztosítson.

7.2

Az EGSZB olyan megközelítést sürget, amely felkarolja az új körzeti hálózatokat, különösen az új tagállamokban, a jól informált, piacvezérelt kereslet elősegítése érdekében.

7.3

Egy három-négyéves időszak alatt fokozatosan csökkenő támogatást kell nyújtani a megvalósíthatósági és cégalapítási elemzések, a hálózati közvetítői tevékenység és a fenntartható fejlődés költségeinek, valamint a tanúsításhoz szükséges laboratóriumi költségek fedezéséhez.

7.4

A technológiai környezet és a szociális viszonyok gyorsan változnak, emiatt sürgős szükség van új szakmai profilok létrehozása. Ehhez az alábbi folyamatos képzési eszközök (31) szükségesek:

7.5

Korábbi tapasztalataiból merítve az EGSZB reméli, hogy a metakörzet témájában a technológiai innovációra alapozott tanfolyamokat lehet szervezni az állami és magán szférából jövő érdekeltek, az ipar és a munka világa, az egyetemek és a bankok számára. Ezekhez társulhatnak képzési ösztöndíjak is, melyek az állami és magánszektor közötti, a cégek és az oktatási intézmények közötti cserekapcsolatokat szolgálják.

7.6

Az Innovációs Főigazgatóságnak, amely nagyon sokat tesz a globális környezetben szerzett európai tapasztalatok támogatására, meg kellene növelnie az olyan intézkedések támogatását, amelyek célja a körzetek közötti és nemzetekfeletti technológiai előrejelzés irányításának és teljesítményértékelésének beindítása, követése és értékelése annak érdekében, hogy a kulturális és információs adatbázist állandóan naprakészen lehessen tartani a folyamatban levő változásokkal, és ezek mérésére álljanak rendelkezésre a szükséges eszközök.

7.7

A hitelfelvételek támogatására, amely mindig is kritikus kérdés volt valamennyi tagállamban, különösen a most csatlakozott országok körében, fel kell állítani egy kapcsolattartó központot az EBA (32) keretén belül, amely a saját garancia-eszközei segítségével garanciákat adna a metakörzeti vállalatok számára szolgáltatásokat nyújtó bankok, pénzintézetek, konzorciumok és szövetkezetek által kibocsátott hitelkeretekhez.

7.8

Az EGSZB véleménye szerint az új, tudásalapú körzet ideális környezet ahhoz is, hogy ki lehessen próbálni a vállalatok szociális érzékenységének legfejlettebb formáit az eKormányzási, eÜzleti és az új eBusiness2Business [vállalatok közötti] kapcsolatok segítségével, mert ezek kulcsfontosságúak a körzeti hálózatok nemzetek feletti fejlődéséhez, mindehhez felhasználva a közös IDABC (33) interoperábilis hálózatok támogatását, szoros együttműködésben az eEurópa 2005 programmal (34).

7.9

Az EGSZB véleménye szerint az is fontos, hogy az Európai Bizottság állítson össze egy közös terminológiai összefoglalót, amelyet a Közösség programjaiba bevont valamennyi körzetnek használnia kell, valamint egy valamennyi körzetet lefedő európai interaktív adatbázist, ágazati és tevékenységi terület szerint.

7.10

A Vállalkozáspolitikai Főigazgatóságon belül emellett létrehozhatnának egy közösségi központot a körzetek és a különféle érdekelt intézmények munkájának összehangolására és az ilyenirányú együttműködésre. Ez a központ egyebek mellett elkészíthetné és naprakészen tarthatná a helyes gyakorlati útmutatókat, amelyeket regionális szinten osztanának szét.

7.11

A vállalatok szociális felelősségét támogató kultúra úgy tekint az üzleti tevékenységre, mint a közérdeket szolgáló erőforrásra, számára antipatikus a bürokrácia és a velejáró költségek, melyek az intézkedések vonzerejét csökkentik. A „Slid” kezdeményezés hasznos eszköz a SLIM programból (35) nyert tapasztalatoknak a körzetekre történő átültetéséhez.

7.12

Az EGSZB véleménye szerint tanácsos lenne egy olyan információs szolgálat felállítása, amely tanácsot és segítséget tud nyújtani a szellemi tulajdon védelmének kérdéseiben és a körzetek létesítésének egyéb kérdéseiben, mivel ezek egyre inkább elválaszthatatlan részévé válnak az európai hálózatoknak és a globális piacnak.

7.13

Szükséges ezen felül a körzeti testületek részvételének megkönnyítése a CEN, Cenelec, ETSI és NORMAPME (36) által végrehajtott, a technológiai fejlődést szolgáló szabvány-előkészítési és közös szabványosítási projektekben.

7.14

Az ötödik többéves vállalkozás- és versenyképesség fejlesztési programmal (2007–2013) (37) kapcsolatban az EGSZB úgy véli, hogy fontos a figyelem ráirányítása az ipari körzetek helyzetére és szükségleteire.

7.15

Az EGSZB véleménye szerint, amelyet az elmúlt években, különösen az Európai Tanács lisszaboni, barcelonai és sevillai ülései nyomán szerzett tapasztalatokra alapozott, hasznos lenne egy európai platform felállítása folyamatos párbeszéd folytatására, melyet ágazatokra és tevékenységi területekre lehetne felosztani. Ez a platform foghatná össze a körzeti vezetőket, a közigazgatási hatóságokat, a szociális partnereket, a pénzvilág képviselőit, a kutatóintézeteket és a civil szervezeteket.

7.15.1

Az EGSZB úgy véli, hogy az európai tudásalapú metakörzeteket a Közösségnek el kell ismernie annak érdekében, hogy:

7.15.2

Ebben az összefüggésben az EGSZB úgy véli, hogy hasznos lenne a jelen véleményre alapozva közmeghallgatást tartani, amelyre meg kellene hívni a különböző régiók körzeti testületeit és más érdekelt szervezeteit. Ennek a célja lenne a határokon átnyúló együttműködés ösztönzése és előnyeinek megvilágítása:

7.15.3

Az EKD konzorciumnak támogatnia kell a vállalkozási szellemet, a szociális felelősséget, új tevékenységek létrehozását és további képzések kifejlesztését, valamint ösztönöznie kell a határokon átnyúló partnerkapcsolatok létesítésére. Ennek a konzorciumnak az alábbi tulajdonságokkal kell rendelkeznie:

7.15.4

Formája – Az EKD-nek magántestületnek kell lennie, ezért nem igényel támogatást a közpénzekből.

7.15.5

Megközelítése – Az EKD-nek hasonló kritériumokat kell kielégíteni, mint amelyeket a hatodik KTF keretprogram ír elő a konzorciumok alapításához. Ötéves (megújítható) időtartamra kell alapítani (39), és be kell jegyeztetni egy, az EKD platformon belül az Európai Bizottságnál létesítendő külön cégjegyzékbe.

7.15.6

Jogállása – A Közösség intézményeivel lebonyolított ügyleteit kizárólag egy elismert EKD koordinátor intézheti, ahogyan ez a KTF keretprogramban történik az integrált projektek és a kiválósági hálózatok esetében.

7.16

Következésképpen, az EGSZB úgy véli, hogy a körzetekben felgyülemlő tapasztalat, amelyet most a tudásalapú metakörzetekre koncentrálnak, kiváló alkalmat szolgáltat arra, hogy:

7.17

Ezért, a fenti okokra hivatkozva támogatni és ösztönözni kell a metakörzetek fejlődését helyi, nemzeti, és európai szinten egyaránt.

14.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/14

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az idegenforgalmi szektorról kialakítandó álláspontjának, valamint javaslatainak kidolgozása keretében olyan véleményt kíván kidolgozni, amely – mind a most véget ért, mind a következő években várható folyamat fényében – tekintetbe veszi a kibővített EU új realitásait.

1.2

Az EGSZB már több véleményt alkotott idegenforgalmi témákban, de most első alkalommal vizsgálja meg a bővítésnek az idegenforgalmi szektorra gyakorolt hatását és az új európai feltételek között megnyíló kilátásokat, s ami a legfontosabb: e munkában az új tagállamok képviselői is részt vesznek.

1.3

Anélkül, hogy megkérdőjeleznénk vagy semmibe vennénk a korábbi vélemények eredményeit, tagadhatatlan, hogy az új helyzet új, különböző természetű veszélyek és lehetőségek egyidejű megjelenéséhez vezet mind Európa egésze, mind az eredeti 15 tagország és az új tagállamok számára.

1.4

A vélemény kidolgozása az új tagállamokból érkező információk, megfontolások és javaslatok iránti nyitottság szellemében történt, ugyanakkor az EGSZB által az eddigiekben megfogalmazott álláspontok figyelembe vételével. Az EGSZB a lengyelországi Katowicében rendezett meghallgatás alkalmával számos nagyon értékes észrevételt hallhatott mind a régebbi, mind az új EU-tagoktól, akik az idegenforgalmat egyöntetűen a gazdasági és kulturális lehetőségek forrásának tekintik, illetve úgy tartják, hogy az hozzájárul a polgárok együttéléséhez és a polgárok Európájához, következésképpen az európai építkezéshez. A végbement és tovább folytatódó bővítés miatt ez annál fontosabb és szükségesebb, mert az megkívánja a kultúrák és népek kölcsönös közeledését és egymás megismerését. A közeljövőben ezt az európai építkezés érdekében kifejtett erőfeszítést egyre fokozottabban igénylik majd az új uniós tagállamok. Az európai építkezés legjobb alakítói és szereplői a turistaként útra kelő emberek.

1.5

Ennek a véleménynek nem az a célja, hogy az aktuális helyzet vagy az egyes országok idegenforgalmi ipara előtt álló jövőbeli lehetőségek elmélyült elemzését adja, hanem az, hogy megvizsgálja, mely elemek építhetők be az európai idegenforgalmi politikába, valamint hogy tanulmányozza azokat az intézkedéseket – illetve javaslatokat tegyen ezekre –, amelyek elősegíthetik, hogy az idegenforgalom a fenntarthatóság követelményeinek szem előtt tartásával a gazdasági és szociális fejlődés jelentős motorjává váljék.

1.6

Az Európai Alkotmány olyan újabb valóságelem, amelyet mind az egyes országok egymás közti viszonyainak, mind az országok és az európai intézmények kapcsolatainak elemzésekor figyelembe kell venni. E vélemény keretében kísérletet teszünk annak megértésére, hogy a bővítés milyen hatást gyakorol általában véve az idegenforgalomra, illetve, hogy az Európai Alkotmány új keretei milyen előrevivő elemeket hozhatnak, vagy fordítva: milyen nehézségeket támaszthatnak a fejlődés kivételes motorját jelentő idegenforgalom szempontjából Európában és az egész világban. Végül – mivel véleményünk szerint hasznosnak bizonyulhat – megvizsgáljuk, hogy mely elemek járulhatnak hozzá az európai idegenforgalmi politika kialakításához.

1.7

Az idegenforgalom – az Európának nevezett politikai, gazdasági és szociális egységben osztozó polgárok és népek közötti érintkezés révén – fontos szerepet játszik valamennyi nép jobb megismerésében és ezen keresztül az új Európa felépítésében, kohéziójában és megszilárdulásában.

1.8

Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az idegenforgalom jelenleg nehéz helyzetben van, s ennek számos oka közül kiemelendő a nemzetközi terrorizmus, illetve a biztonság kérdése és annak szükségessége, hogy az utóbbi követelményt együtt kell kezelni a világgazdaság veszteségeivel és válságával és – legalább is a nagyobb távolságra történő – utazások iránti hajlandóságra gyakorolt hatással. Márpedig az idegenforgalom most is és valószínűleg a jövőben is a világ békéjének eszköze lehet.

1.9

Az idegenforgalomnak az egész világon és különösen Európában támaszkodnia kell mind a turistákat küldő, mind a fogadó országok igazi kulturális értékeire, és hozzá kell járulnia ezek megismertetéséhez. A szokások és kultúrák kölcsönös tisztelet alapján történő megismertetése, a helyi környezet különböző aspektusainak – természeti környezet, építészeti örökség, szociális dimenzió – felértékelődése hozzájárulhat, és hozzá is kell járulnia az egységes Európa felépítéséhez, valamint egy olyan világ kialakításához, melyben az országok szolidárisak egymással és tisztelik egymást.

2.1.1

Az idegenforgalmi politika az Európai Unióban és az Európai Alkotmányban. Az idegenforgalom nem szerves része az Európai Unió közös politikájának, ám több európai intézmény is tervez olyan intézkedéseket és akciókat, amelyek – annak több területet átfogó jellege miatt – hatást gyakorolnak az idegenforgalomra, illetve támaszkodnak erre a tevékenységre mint olyan eszközre, amely segíthet az EU fő célkitűzéseinek (fenntartható fejlődés. foglalkoztatottság, gazdasági és társadalmi kohézió stb.) elérésében. Végeredményben a cél a jobb életminőség biztosítása Európa polgárai számára.

2.1.2

Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés III-281. cikkében (III. rész, III. cím, V. fejezet, 4. szakasz: „Idegenforgalom”) a következő álláspontot fogalmazza meg e szektor vonatkozásában:

2.2.1

Az I-17. cikk pedig az idegenforgalmat azon területek között sorolja fel, amelyeken az EU támogató, összehangoló és kiegészítő szerepet játszhat:

„Az Unió hatáskörrel rendelkezik támogató, összehangoló és kiegészítő intézkedések megtételére. Ezek az intézkedések európai szinten a következő területekre terjednek ki:

2.1.3

Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés iménti cikkeiből kitűnik, hogy az idegenforgalom gazdasági jellege és – az ágazat vállalatain keresztül – anyagi értékteremtő szerepe elismerést kapott ugyan, de a terület harmonizálásától igencsak messze vagyunk, hiszen a szöveg az Unió szerepét kiegészítő, az ide vonatkozó nemzeti politikákat összehangoló szerepként határozza meg. Egyébiránt is teljességgel kizárja, hogy sor kerülhessen a terület harmonizálását célként kitűző bármiféle szabályozási kezdeményezésre. Az EGSZB szerint ez nem akadálya annak, hogy megegyezés szülessen az európai idegenforgalom modelljét jellemző értékek meghatározása tárgyában, sőt, még elő is segítheti ezt a folyamatot.

2.1.3.1

Az európai alkotmányt létrehozásáról szóló szerződésbe az idegenforgalmi ágazat vonatkozásában valószínűleg bele lehetett volna foglalni ennél beavatkozáspártibb modelleket is, de a javasolt szöveg átolvasása és elemzése után végül is pozitív kicsengésű értékelés adható az elfogadott megoldásról, mint ahogyan az alkotmány egészéről is. A szerződés idegenforgalommal foglalkozó része lehetővé teszi az ágazat szerepével és helyzetének javításával kapcsolatos fő célkitűzések érdekében tett erőfeszítések folytatását, s ebből kiindulva az EGSZB együtt fog működni az ágazat más intézményeivel és szereplőivel.

2.1.4

Ennek a véleménynek nem célja az egyes uniós országokban folytatott politikák ismertetése és elemzése a modellek összevetése révén: vajon mennyire illeszkedtek bele az európai kompromisszumba, mennyire „nacionalisták”, mennyire tükröződik bennük az európai sokszínűség stb. Az EGSZB már kimondta, hogy az idegenforgalom alapja a helyi és regionális szint, s innen érheti el a nemzeti és nemzetközi szintet. A katowicei meghallgatáson – ahol sok értékes hozzászólás hangzott el – az idegenforgalmi tevékenység tekintetében nem csak az egyes államok helyzetének sokfélesége volt megállapítható, hanem az egyes államok, régiók és helyi önkormányzatok által választott stratégiai opciók sokszínűsége is jelenlegi és jövőbeli idegenforgalmi modelljeik vonatkozásában.

2.1.5

Ez a vélemény azt sem tűzi ki célul, hogy elvégezze a sokféle tevékenységi forma értékelését, ám megjegyzi, hogy a sokszínűség bizonyos esetekben még az együttműködési hajlandóság kisebb-nagyobb fokában is megmutatkozik, míg más esetekben kizárólag a piaci verseny játékában bíznak.

2.2.1

Az Európai Unió bővítése olyan új valóságelem, amely nyilvánvalóan új lehetőségeket nyit meg egész Európa számára, ideértve természetesen mind a régebbi, mind a frissen csatlakozott és a későbbiekben csatlakozó országokat is.

Ezek a lehetőségek több szempontból is megközelíthetőek:

2.2.1.1

Kínálati szempontból: nyilvánvaló, hogy a bővítés jelentős mértékben kiszélesíti az – eddig sem jelentéktelen – európai idegenforgalmi kínálatot, nem csupán az idegenforgalmi célpontok számának pusztán mennyiségi növekedése révén, hanem – és valószínűleg ez a fontosabb – az új tagországoknak köszönhetően növeli a hozzáadott értéket is a kultúra, a ránk hagyományozott örökség és a környezeti értékek terén. Hadd hivatkozzunk ismét a katowicei meghallgatásra, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy az új tagállamoknak köszönhetően – a természeti, kulturális, sőt „ipari” idegenforgalomhoz kötődő különféle kezdeményezések révén – szélesedik a kínálat. A kínálat eme növekedése természetszerűleg versenyképesebbé fogja tenni az európai ipart mind a belső piacon, mind Amerika és Ázsia országaival, illetve a világ többi részével összevetve. Az új tagállamok igyekeznek tovább szélesíteni idegenforgalmi kínálatukat, amely idegenforgalmi és gazdasági fejlődésüknek is lényeges eleme. Bár ez a növekedési szándék nagyon is jogos és kívánatos, nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a növekedésnek korlátai vannak, és a növekedés ütemének tartósnak kell lennie ahhoz, hogy a jövőben garantálható legyen a szociális, gazdasági és környezeti értékek megóvása. A többi állam tapasztalata az idegenforgalmi fejlesztésben, tévedéseik és sikereik óvatosságra intenek és iránymutatást is adnak arra vonatkozólag, hogy az új idegenforgalmi célpontok fejlesztését melyik modellre érdemes alapozni.

2.2.1.2

Keresleti szempontból: Három alapvető tényező áll a bővítéshez fűződő idegenforgalmi kínálat növekedésének kiindulópontjában. Először is: az EU-ban megnövekedett azon polgárok száma, akiknek kedvük és szükségük van megismerni más uniós helyszíneket és országokat, olyanokat, amelyek eddig nem voltak könnyen elérhetők, vagy, mert nem voltak uniós állampolgárok és az utazás akadályokba ütközött, vagy pedig, mert uniós polgárok voltak ugyan, de számukra sem volt egyszerű nem uniós országba utazni. Másodszor: az új tagországok polgárainak utazási hajlandósága életszínvonaluk bizonyosan bekövetkező emelkedésével együtt fog növekedni. Harmadszor: remélhető, hogy az új és fejlettebb közlekedési és távközlési infrastruktúrák is kedvet csinálnak az utazáshoz és az idegenforgalomhoz, a szakmai és sportutakhoz, s végeredményben hozzájárulnak az utazás és a hozzájuk kötődő idegenforgalmi ipar fejlődéséhez.

2.2.1.3

Piaci szempontból: a kereslet és a kínálat – az EU bővítésének eredményeképpen bekövetkező – növekedése oda vezet, hogy az idegenforgalmi piac is nagymértékben és pozitív értelemben kibővül. Ennek nyilvánvalóan kedvező hatásai lesznek az EU egész gazdasági életére, amelyben az idegenforgalom erős potenciállal rendelkező iparág. Nehéz megjósolni, hogy a piac bővülése milyen hatással lesz az idegenforgalmi termékek árára, a származékos termékekre és a vállalatok hasznára, de az előre megmondható, hogy a kedvező hatások túlsúlyban lesznek a negatív következményekhez képest. Bizonyosra vehető, hogy a kibővült piacon a verseny erősebb lesz, de ahhoz, hogy a pozitív hatások érezhetőek legyenek, ennek az erősödésnek a vállalatok és az európai idegenforgalmi célpontok versenyképességének javulására kell támaszkodnia.

2.2.2

Azonban annak érdekében, hogy a bővítés eredményezte új helyzetben rejlő új és jelentős potenciál konkrét lehetőségek formáját öltse, tiszteletben kell tartani bizonyos olyan alapelveket, kritériumokat és közös szabályokat, amelyek garantálhatják a tevékenység általános fenntarthatóságát és a társadalmilag kívánatos jövőt. Ezeket a kritériumokat már a lisszaboni csúcson meghatározták, amikor is kijelölték a célkitűzések – fenntarthatóság, tudásalapú társadalom, foglalkoztatottság és társadalmi kohézió – meghatározásának stratégiáját.

2.2.2.1

Fenntarthatóság: Egy megelőző véleményében – „Hozzáférhető és társadalmilag fenntartható idegenforgalmat mindenki számára!” (1) címmel – más világméretű, illetve európai intézményekhez (Európai Bizottság, Európai Parlament stb.) hasonlatosan az EGSZB az európai idegenforgalom fenntarthatóságát a kiegyensúlyozott fejlődés és a hosszú távú gazdasági értékteremtés elengedhetetlen feltételeként határozta meg. A dokumentumban található száz kezdeményezés konkrét tárházát nyújtja azoknak az elemeknek, amelyek hozzásegíthetnek a fenntarthatóság eléréséhez.

Az új országok célja az idegenforgalomban az idegenforgalmi kínálat bővítése révén magasabb fejlődési ütemet elérni, ám ezt a növekedést mind abszolút értelemben, mind ütemét tekintve korlátok között kell tartani ahhoz, hogy gazdasági, társadalmi és környezeti értelemben fenntartható maradhasson. Az idegenforgalmi tevékenységben nem könnyű eleget tenni a fenntarthatóság követelményének, mert az ágazat ellentmondásai nyilvánvalóak és állandóak, a fenntarthatóság megteremtésének feltételei pedig a tevékenység alakításában szerephez jutók függvényében változnak.

2.2.2.2

Tudásalapú társadalom: Az idegenforgalom igen pozitívan járulhat hozzá a lisszaboni stratégia e célkitűzésének megvalósításához, éppen azért, mert tevékenysége alapvetően a kulturális kapcsolatokra, a más helyszínekre vágyók utazásaira, a különböző szokások, társadalmi és kulturális valóságelemek közeledésére épül. Közelebbről: a fiatalok ismeretszerzését előnyösen befolyásolja az idegenforgalom által lehetővé tett együttélés más környezetből érkezett – lehetőleg nyitott, toleráns és szolidáris – emberekkel. Az ismeretszerzés nem annyira a tanulással kapcsolatos erőfeszítésen, hanem a tapasztalatok feldolgozásán múlik, ami bármilyen környezetben és bármilyen életkorban elképzelhető, e tekintetben pedig az idegenforgalom jelentős előrelépésre nyújt lehetőséget.

Az információs és kommunikációs technológiák alapvetően hozzájárulnak az idegenforgalmi termékek előállításához és fogyasztásához, s nagyon is biztosra vehető, hogy az idegenforgalom nekik is köszönhetően válik versenyképes és mindenki számára elérhető iparággá.

2.2.2.3

Foglalkoztatottság: A lisszaboni stratégia előirányozza, hogy Európa az elkövetkező években mind minőségi, mind mennyiségi értelemben kézben tudja tartani a foglalkoztatottság növekedését. Kétség sem fér hozzá, hogy az európai GDP 5 %-át – egyes tagállamokban majd 10 %-át – adó idegenforgalom a kibővített Európa számára mind mennyiségi, mind minőségi értelemben a foglalkoztatottság forrása lehet. A folyamat társadalmi fenntarthatósága érdekében az idegenforgalommal kapcsolatos régi és ezután létrehozandó munkahelyeknek eleget kell tenniük az alapvető kívánalmaknak a minőség és a szakképzés területén, nem lehetnek idényjellegűek, és különös szükség van arra, hogy elismerjék a részmunkaidőben vagy határozott idejű szerződéssel dolgozók jogait.

2.2.2.4

Társadalmi kohézió: Az idegenforgalom a társadalmi kohézió fontos előrevivője annyiban, hogy általa lehetőség nyílik más, a sajátunktól különböző valóságok megismerésére, aminek révén konkrét formát ölt az uniós polgárság fogalma a kibővült Európában. A közös célok érdekében történő összefogáshoz ugyanis feltétlenül ismerni kell a többieket, az idegenforgalom pedig kedvező környezetet teremt ehhez a kölcsönös ismerkedéshez. A kibővült Európa számára az idegenforgalmi mozgás a társadalmi fejlődés egyik eleme, mivel elősegíti az Európa népei közötti fokozott kohéziót.

3.1

A kulcskérdés, amelyet feltehetünk, és fel is kell tennünk magunknak, a következő: „Lehetséges-e az idegenforgalmi politikát beleilleszteni az EU globális ipar- és gazdaságpolitikájának végrehajtásába?” Véleményünk szerint a válasz igenlő, ha az idegenforgalmi politikán azon kritériumok, célkitűzések és eszközök együttesét értjük, amelyeknek az európai idegenforgalmi politikát a versenyképesség, a gazdasági értékteremtés és a fenntarthatóság megfelelő szintjére kell emelniük. Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés szerint olyan támogató, összehangoló és kiegészítő tevékenységekről van itt szó, amelyek az európai politikák járulékos részei.

3.2

Az idegenforgalmi ágazatra is alkalmazható iparpolitika elemei: az idegenforgalmi politika egyes elemei átvehetők az általános európai ipar- és gazdaságpolitikából:

3.2.1

Foglalkoztatás- és szociálpolitika: Eltekintve az idegenforgalmi foglalkoztatottság igen sajátos – erős idényjelleggel bíró – sajátosságaitól, az uniós foglalkoztatottsági politikák kivétel nélkül tökéletesen alkalmasak az idegenforgalmi ágazat foglalkoztatottsági helyzetének kezelésére. Ezért az uniós intézményeknek nemcsak támogatniuk kell a szezonalitás enyhítését célzó kiegészítő kezdeményezések mindegyikét, hanem elő is kell segíteniük érvényesülésüket. E téren még nagy utat kell megtenni, ugyanis a legfontosabb idegenforgalmi ágazatokban általános az idényjellegű foglalkoztatás. A munka- és iskolai szünetek időben egyenletesebb elosztása hozzájárulna az idény meghosszabbításához, miáltal javulhatna az idegenforgalmi infrastruktúra kapacitásainak kihasználtsága.

3.2.2

Minőség: Ugyanígy, a minőség fejlesztése és a vállalati minőségi követelmények bevezetése érdekében a közösségi politikák keretében tett erőfeszítéseknek meg kell jelenniük az idegenforgalmi ágazatban is, és itt is a minőség javulását kell eredményezniük. Az idegenforgalom – egyrészt alapvetően szolgáltató jellege miatt, másrészt, mert lényegéhez tartozik, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújtson – igen érzékeny erre az összetevőre. Európa teljes idegenforgalmi ágazata valamennyi szereplőjének ilyen irányú erőfeszítéseit támogatni kell, össze kell hangolni, és ki kell egészíteni – a Szerződés megfogalmazásának megfelelően.

3.2.3

Kutatás és fejlesztés: Az idegenforgalom jelenleg rendkívüli helyzetben van: mind szerkezetét, mind az idegenforgalmi szolgáltatások nyújtását és vásárlását illetően nagy változások mennek végbe (Internet). Tanulmányozni és fejleszteni szükséges ennek az ágazatot érintő pozitív hatásait. Az idegenforgalmi K+F területén minden intézménynek és vállalkozásnak – és minden szinten – erőfeszítéseket kell tennie.

3.2.4

Fogyasztóvédelem: Az idegenforgalmat, mint gazdasági tevékenységet a szolgáltatók és a fogyasztók közötti szoros kölcsönös függés jellemzi. Az idegenforgalmi ágazatban a fogyasztók védelmét célzó uniós politika egészét közvetlenül és ágazati szinten alkalmazni kell, a vállalatok és a fogyasztók tudatosságát pedig fejleszteni szükséges. Idegenforgalmi területen támogatni és ösztönözni szükséges a minőségi és biocímkék népszerűsítését és terjesztését.

3.2.5

Környezetvédelem: Az európai szintű környezetvédelmi politika egésze alkalmazandó az idegenforgalmi iparra is, amelyre pozitív hatást gyakorol. Az idegenforgalom alapvetően olyan iparág, amely a természeti erőforrások ésszerű kihasználásán alapul, és minden ebbe az irányba mutató kezdeményezés, tevékenység vagy szabályozás csakis támasza lehet az idegenforgalmi tevékenységnek ma is, valamint közép- és hosszútávon is.

3.2.6

Más uniós politikák: Általában – és átfogó jellege miatt is – az idegenforgalmi ipart számos uniós gazdaság- és iparpolitikai tevékenység befolyásolja. Szükség lenne rá, hogy az uniós intézmények tudatosítsák magukban az ágazat stratégiai szerepét a foglalkoztatottság és a társadalmi kohézió szempontjából, illetve, hogy a politikákat – kutatások és kísérleti projektek segítségével – specifikusan alkalmazzák az ágazatban.

3.2.6.1

Végeredményben a kibővült Európa idegenforgalmi politikájának – főleg az európai alkotmány hatálybalépése után – támogató, összehangoló és kiegészítő szerepet kell játszania az uniós politikák idegenforgalmi szempontból kedvező hatású alkalmazása érdekében. Az idegenforgalom létfontosságú tevékenység az Unió egésze számára, s ezért megkülönböztetett figyelmet érdemel a vállalati versenyképesség, a legszélesebb értelemben vett fenntarthatóság, a minőségi munkahelyek létrehozása, az infrastrukturális politika stb. szempontjából.

3.2.7

Kapcsolat más tevékenységekkel: Az idegenforgalom hozzájárul más tevékenységek hatásainak optimalizálásához; ilyen például a sport, amit az EGSZB „Turizmus és sport: a jövő kihívásai Európában” című véleményében (2) hangsúlyozott is.

3.3

Az idegenforgalmi politika helyzete az Unióban: Ha válaszolni akarunk arra a kérdésre, hogy az idegenforgalom valóban az őt megillető helyet foglalja-e el Európában és az uniós politikában, megkapja-e a neki járó figyelmet, illetve mint emberi, gazdasági és társadalmi tevékenység rendelkezik-e a megfelelő stratégiai fontossággal, több szempontot is meg kell vizsgálnunk.

3.3.1

Az EU, az uniós tagállamok, régiók és városok világszinten is idegenforgalmi célpontok. Az új országokkal történő bővítés által teremtett új európai helyzetben széles, sokszínű és nagy különbségeket felmutató idegenforgalmi kínálat jött létre, amelynek eredményeképpen Európa jelentős idegenforgalmi kiinduló- és célponttá válhat. Várható, hogy a jövőben az ágazat növekedése – ha mérsékeltebb ütemben is – folytatódik, és kilátásai jobbak, mint más ágazatokéi. A versenyképességet és a fenntarthatóságot megalapozó minőségpolitika lehet e kínálat alapja, míg az idegenforgalmi minőséget jelző európai márkanév (márkanevek) létrejötte a minőség eszköze és kifejezője lehet.

3.3.2.1

Tudott dolog, hogy az uniós intézmények – köztük az Európai Bizottság és az Európai Parlament – szüntelenül munkálkodnak az idegenforgalmat befolyásoló tevékenységek összehangolásán. Példaképpen említhető a már jól bevezetett Európai Turizmus Fórum, amelynek keretében évente találkoznak egymással az idegenforgalmi szektor szereplői, s amely az európai idegenforgalom fejlesztése szempontjából nagy tudományos értékkel bír mind a tervezés, mind az együttműködési politika számára.

3.3.2.2

Ez az igen pozitív erőfeszítés – hasonlóan az európai idegenforgalom fejlesztését célul kitűző egyéb erőfeszítésekhez, amelyekben az ágazat összes szereplői részt vesznek – dicséretet érdemel. A 2004-ben Budapesten megrendezett fórum zárónyilatkozatát jelen dokumentum I. sz. függeléke tartalmazza.

3.3.2.3

Itt ismételten említést kell tennünk az EGSZB kezdeményezéséről – „Turisztikai politika és a köz- és magánszféra együttműködése” című vélemény (3) –, amelyben javasolta az Európai Bizottságnak, hogy vizsgálja meg közép- és hosszútávon egy Európai Idegenforgalmi Tanács felállításának lehetőségét.

3.3.2.4

A tervezett tanács összetételében széles képviselethez juthatnának az intézményi és magánszféra szereplői, különös tekintettel a szociális partnerekre és a civil társadalom érintett szervezeteire. Feladata az idegenforgalmi adatok elemzése lenne, illetve az, hogy javaslatokat tegyen, és figyelemmel kísérje az Európai Turizmus Fórum keretében létrejött megállapodások sorsát. Az EGSZB együttműködne, és tevékenyen részt venne a tanács létrehozatalában.

3.3.2.5

Az EGSZB kifejezi szándékát, hogy a maga részéről továbbra is munkálkodni szeretne – az Európai Bizottsággal, az Európai Parlamenttel, a Régiók Bizottságával és más uniós intézményekkel együttműködésben – az idegenforgalom európai szerepének és fejlesztésének érdekében.

3.3.2.6

Ennek érdekében javasolja intézményi találkozók tartását, amelyeken elemeznék, összehangolnák és fejlesztenék az Európai Turizmus Fórum határozatainak végrehajtását.

3.4.1

Jelen vélemény megalkotásakor gondot fordítottunk az EGSZB „Hozzáférhető és társadalmilag fenntartható idegenforgalmat mindenki számára” címmel korábban kiadott véleményével (4) való összhangra, illetve az idegenforgalmi politika követendő irányait hozzáigazítottuk az európai bővítés támasztotta új helyzethez. Jelen esetben idegenforgalmi politikán nem az Unió szabályozási jogkörét értjük, hanem azokat az alapelveket és értékeket, amelyeknek minden szinten, minden közintézmény bármiféle idegenforgalmi tevékenységében jelen kell lenniük, illetve irányítaniuk kell a magánszféra tevékenységét. Ezen értékeket, amelyek hozzájárulhatnak az idegenforgalmi tevékenység fejlesztéséhez és fenntarthatóságához, az alábbiakban felsoroljuk.

3.4.2

A kibővült Európa idegenforgalma meghatározásának – a jelenlegi európai idegenforgalomhoz hasonlóan – az európai hagyomány és kultúra értékeiből kell kiindulnia, és központi szerepet kell juttatnia magának a turistának. Nem hanyagolható el az összetett, változatos és erősen személyhez kötött szolgáltatásokat fogyasztó turista fogalma, de nem feledkezhetünk el a tevékenység alapvetően gazdasági-kereskedelmi jellegéről, ami megkívánja a jövedelmezőség és a versenyképesség kritériumainak alkalmazását ebben a szektorban, amelynek gazdasági súlya és az európai GDP-hez történő hozzájárulása jelentős mértékű.

3.4.3

A kibővült Európa idegenforgalmi politikájának a legszélesebb értelemben vett fenntarthatóságon, a gazdasági, szociális és környezetvédelmi fejlődésben betöltött szerepén kell alapulnia, ugyanakkor ennek a fejlődésnek szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie. Az egyik vitakérdés e tekintetben a növekedésre vonatkozik: vannak-e az idegenforgalmi tevékenységnek objektív és számszerűsíthető korlátai? Vannak-e gazdasági határai annak az ütemnek, amellyel jelenleg az idegenforgalmi célpontok fejlődnek a világban?

3.4.3.1

Nem könnyű válaszolni ezekre a kérdésekre, de egyre inkább elfogadottá válik az a gondolat, hogy nem a fejlődésnek, hanem a növekedésnek vannak határai, feltéve, ha az előbbi a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődést jelenti. Példaként említhető a Földközi-tenger medencéje, ahol növekszik az idegenforgalmi célpontok száma, ami középtávon jelentős kockázattal járhat az idegenforgalmi ipar egészére és jövedelmezőségére nézve. A fenntartható fejlődés kívánalmait tiszteletben tartó idegenforgalmi beruházások, amelyekre a dél-mediterrán térség országaival együttműködésben kerül sor, olyan eszközökként üdvözölhetők, amelyek egy jelenleg kevéssé fejlett földrajzi régió gazdasági és szociális fejlődését szolgálják.

3.4.4

Az idegenforgalmi iparág alkalmazkodása a változó valósághoz javára válhat versenyképességének: K+F, új technológiák, beruházások, promóció, tervezés, értékesítés, vállalatok hálózatai és társulásai – megannyi szükséges feltétel ahhoz, hogy az összes európai vállalat, de elsősorban azok, amelyek a kibővült új Európában is szóhoz kívánnak jutni, boldoguljanak. Az Internet jelenlegi és várható jövőbeli szerepe minden ágazatot ráébreszthet arra, hogy a követendő út az, ha részt vesznek fejlesztésében és felhasználják termelékenységük növelésére, kutatási tevékenységre, és végeredményben az idegenforgalmi iparág kiegyensúlyozottabb fejlesztésére.

3.4.5

Idegenforgalom és foglalkoztatottság: Szakmai kapcsolatok, képzés és szakmai promóció, szakosodás, szociális védelem, a munkavállalók szabad mozgása – megannyi kulcselem a kibővült Európa idegenforgalmi politikájának alakulása szempontjából. Fokozott figyelem fordítandó az új idegenforgalmi foglalkozások létrejöttére, illetve a hozzájuk kapcsolódó képzésre, amelyből a minőségi kritériumok biztosítása céljából az intézményeknek is ki kell venniük a részüket. Ezenkívül bővíteni és javítani szükséges az idegenforgalmi képzettségek kínálatát is.

3.4.6

Az idegenforgalom kapcsolatai a kultúra és az európai hagyomány értékeinek tudatosításával: Szokások, művészetek, építészet, történelem, folklór és gasztronómia – mindezen elemeknek fontos szerepet kell juttatni a helyes európai idegenforgalmi politika alakításában. Az értékes és idegenforgalmi termékként hasznosítható kulturális örökséggel rendelkező új tagállamoknak támaszkodniuk kell ezekre az értékekre idegenforgalmuk fejlesztése során. Az olyan tapasztalatok, mint – többek között – a spanyolországi „Paradors”, a portugáliai „Pousadas”, az olaszországi „Ville e Castelli” jó példák arra, hogy miként lehet kereskedelmi alapon sikerrel egybeépíteni a kulturális örökséget és az idegenforgalmat.

3.4.7

Az, hogy az idegenforgalom mindenki számára elérhetővé váljon, nem kis kihívást jelent. Az idegenforgalom a személyes jogok része mindenki, így a fogyatékkal élők esetében is. Javasoljuk, hogy a kibővült Európa iskoláiban induljon kampány annak érdekében, hogy a gyerekek és serdülőkorúak, az idősek és nyugdíjasok érdeklődését felkeltsük az idegenforgalom iránt.

3.4.8

Az idegenforgalmi piac bővítés utáni növekedése az európai belső idegenforgalom dinamizálásának egyik tényezője, s ennek következtében az átfogó promóciós politika kiindulási alapja is.

3.4.8.1

Tekintettel a belső idegenforgalom különös fontosságára, illetve a belső uniós keresletre és fogyasztásra gyakorolt hatására, illetve még inkább a szociális idegenforgalom jelenlegi súlyára és a benne rejlő lehetőségekre, az EGSZB véleményt fog kidolgozni „ A szociális idegenforgalmi politika Európában ” címmel.

3.4.9

A tárgyalt ágazatban tevékenykedők szerepe és részvétele az egyes területekre vonatkozó idegenforgalmi politikák kialakításában, nyomon követésében és értékelésében kötelező jelleggel állandó módszere és alapelve kell, hogy legyen bármiféle idegenforgalmi politikának. Szükséges, hogy az érintett felek megállapodjanak az együttműködés stratégiáiról és a részvétel módjairól.

3.4.10

Az idegenforgalom idényjellege valószínűleg az ágazat legnagyobb hátránya. A kibővült Európa új idegenforgalmi politikájának sarkköve lehet a foglalkoztatás és az idegenforgalmi tevékenység stabilitásának megteremtése. Kísérleti projektek segítségével tanulmányozni kell, hogy milyen kompenzációs megoldásokat lehet találni az emberi és tőkeerőforrások idényjellegből adódó kihasználatlanságára. A kutatásnak alaposan tanulmányoznia kell a változó idegenforgalmi modelleket és azt, hogy miként érhető el, hogy az idegenforgalom továbbra is a fejlődés nagyszerű eszköze maradhasson.

3.4.11

Európa szigeteinek eltérő adottságai és idegenforgalmi jellemzői igen jelentősen befolyásolják az ágazat itteni tevékenységét. A kommunikációval, a közlekedéssel és a regionális fejlesztéssel foglalkozó politikák stratégiai fontosságúak a szigetek és a hegyvidéki területek számára, mivel speciális idegenforgalmi jellemzőkkel rendelkeznek.

3.4.12

Még egyszer hangsúlyozandó, hogy a jelenlegi helyzetben a biztonságra és megelőzésre törekvő politikának kell az idegenforgalmi fejlesztés alapját képeznie. Az utazás és közlekedés szabadságát biztosító normákat tiszteletben tartó megelőzés – mind természeti, mind emberi eredetű katasztrófa esetére – az idegenforgalmi fejlesztés lényeges eleme lehet.

3.4.13

Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kibővült Európa idegenforgalmi politikájának elő kell segítenie, hogy az idegenforgalom a társadalmi, gazdasági és politikai kohézió folyamatának szempontjából valóban gyorsító szerepet játsszon a következő tényezők révén:

3.5.1

A kibővült Európa idegenforgalmának elemzésekor a köz- és magánszféra megfelelő összehangolása és együttműködése nem csak helyi vagy nemzeti szinten vizsgálandó, hanem e határokon túlmenően is, mivel az együttműködés a fenntarthatóságot célzó politikák érvényesítésének, a beruházási tevékenység és a versenyképesség javításának eszköze az országok között. Magától értetődő, hogy a gazdag idegenforgalmi hagyományokkal rendelkező országok és társadalmi szektorok átadhatják tapasztalataikat az újonnan csatlakozott uniós országoknak, és segítségükre lehetnek abban, hogy elkerüljék az idegenforgalmi fejlesztés modelljével kapcsolatos hibás döntéseket, megismertethetik velük konkrét sikereik és kudarcaik történetét, végeredményben pedig hozzájárulhatnak a – gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból – fenntartható idegenforgalom új modelljének kiépítéséhez.

3.5.2

Az idegenforgalom minőségének javítását többek között a képzés révén kell elérni, de kívánatos, hogy az tartalmi szempontból figyelembe vegye – az intézményi erőfeszítések hatékonysági szintjének emelése érdekében – a turisztikában tevékenykedők konkrét kéréseit. A köz- és magánszféra közötti együttműködésnek e vonatkozásban lényeges szerep juthat, illetve e szerepet meg is kell kapnia.

3.5.2.1

Az EGSZB támogatja egy európai idegenforgalmi Master-fokozat létrehozását, amely hozzájárulhat az együttélés és a gazdasági fejlődés térségeként felfogott Európai Unió értékein alapuló európai idegenforgalmi modell kialakításához, fejlesztéséhez és megvalósításához.

3.5.3

Az európai idegenforgalmi politikának garantálnia kell az idegenforgalmi szereplők hálózatainak fejlesztését és a vállalkozások társulásait minden – helyi, regionális, országos és európai – szinten.

3.5.4

A kibővült Európában a közlekedési infrastruktúrának alapvető szerepe van abban, hogy az idegenforgalom minden országban versenyképesen fejlődhessen. Az uniós erőfeszítéseknek ezen a területen arra kell irányulniuk, hogy a terület egészén, a megfelelő biztonság, gyorsaság és minőség biztosítása mellett, garantálható legyen a közlekedéshez való hozzáférés és az intermodalitás, nem feledkezve meg arról sem, hogy az infrastruktúrák idegenforgalmi célú használatának jelentős gazdasági és társadalmi következményei vannak.

3.6.1

Az európai intézményi együttműködés több formában is megnyilvánulhat:

3.6.1.1

Kísérleti projektek: ilyen például az európai szociális idegenforgalom projektje, amely lényeges módon hozzájárulhat egyfelől a belső idegenforgalom növekedéséhez, másfelől az idegenforgalom idényjellegének enyhítéséhez, illetve ahhoz, hogy az idegenforgalom minden polgár számára elérhetővé váljon. A projektet valószínűleg több olyan országban valósítják meg, amelyek sikeres tapasztalatokat gyűjtöttek hasonló területeken, és az Európai Bizottsággal együttműködésben megvizsgálják, hogy hosszútávon életképes lehet-e az európai szociális idegenforgalom átfogó projektje. Javasoljuk, hogy az Európai Bizottság vizsgálja meg az európai szociális idegenforgalom programjának esetleges hatásait az európai idegenforgalmi iparágra.

3.6.1.2

Együttműködés a kutatásban: például azzal kapcsolatban, hogy az idegenforgalom új formái összeegyeztethetők-e a fenntartható fejlődés elvével, hiszen ezek a formák a bővítés után új lendületet kaphatnak. Javasoljuk az Európai Bizottságnak, hogy végeztessen kutatást erről a kérdésről. Az EGSZB ebben szívesen részt venne.

3.6.2.1

Az EU gazdasági szolidaritása legteljesebben a Strukturális Alapok közvetítésével megvalósuló gazdasági és társadalmi kohéziós politikában nyilvánul meg. Ez a politika, amely hatékony eszköznek bizonyult az egyes országok fejlesztése szempontjából, különösen fontossá vált a bővítés után. Ezért támogatni szükséges azokat a tevékenységeket, amelyek kedvező hatással lehetnek a kohéziós politikák további sorsára, amelyek a maguk részéről minden országban lendületet adhatnak az idegenforgalmi tevékenységnek, illetve jóvoltukból az idegenforgalom – az idegenforgalmi politika fejlődésén keresztül – megsokszorozza majd a kifejtett hatást. Ebben az értelemben a határokon átívelő akciók – közös akciók és ajánlatok révén – elősegíthetik a különböző országok által közösen előállított turisztikai termékek létrejöttét.

3.6.2.2

E vonatkozás elmélyítése végett javasoljuk az Európai Bizottságnak, hogy végeztessen kutatást a strukturális alapok idegenforgalmi ágazatra gyakorolt hatásáról.

4.1

Az idegenforgalom kulcsfontosságú gazdasági ágazat és iparág a kibővült Európa tényleges felépítéséhez, amelynek a legszélesebb értelemben vett fenntarthatóság kritériumainak tiszteletben tartásával kell történnie, s amelynek hatékonyan hozzá kell járulnia Európa társadalmi kohéziójához.

4.2

Az új tagállamok az idegenforgalomban a gazdasági fejlődés jelentős lehetőségét látják, melynek révén – jövedelmi szempontból – felzárkózhatnak az Unió régebbi tagállamaihoz. Kulturális, természeti és hagyománybeli sokféleségük a kínálat és a kereslet növekedéséhez vezet mind a belső, mind a külső idegenforgalmi piacon.

4.3

A további államokkal történő bővítés hatása az idegenforgalmi ágazat jövője szempontjából – különösen ha az európai idegenforgalmi modell a fenntarthatóság jegyében alakul ki – igen pozitívnak ítélhető.

4.4

Az EGSZB többek között a következő javaslatot szeretné az összes tagállam intézményeihez eljuttatni, illetve azt velük elfogadtatni: induljon „felvilágosító és ösztönző kampány” az idegenforgalom, mint Európa stratégiai iparága témájában. A kampány elsősorban a fiatal iskolai népességet célozná meg annak érdekében, hogy felismertesse velük az idegenforgalom értékeit, hiszen az – mint emberi tevékenység – az emberek, a helyszínek és a kultúrák ismeretén alapul, s létfontosságú lehet személyes fejlődésük és szellemi gazdagodásuk szempontjából. A kampányba be kellene vonni az uniós, nemzeti, regionális és helyi intézményeket, valamint az összes szektor vállalati és szakszervezeteit, a tanulókat pedig buzdítani kell a hozzájuk legközelebb eső idegenforgalmi környezet (város, vidék, régió) megismerésére, országuk felfedezésére és egész Európa gazdagságának hasznosítására.

4.5

A turisztikával kapcsolatos bevált tapasztalatok adatbankjának létrehozása – amelybe bekerülnének mind a célpontok, mind a magánszolgáltatók: szállodatulajdonosok, utazásszervezők, kiegészítő ajánlatok stb. – hasznos csatornája lehetne a pozitív tapasztalatok kicserélésének, s ebből nagymértékben hasznot húzhatnának a frissen csatlakozott és a jövőben csatlakozó országok is.

4.6

Ugyanígy, az utazási célpontok olyan különböző hálózatainak létrehozása és fejlesztése, amelyeknek középpontjában a fenntarthatóság és a minőség legelismertebb garanciáinak terjesztése áll, biztosíték lehet annak az idegenforgalomnak a kifejlődésére, amely az új európai idegenforgalmi modell kritériumain és a folytonosság követelményén alapul.

4.7

A fogyasztók védelmét alapvetőnek kell tekintenie annak az európai idegenforgalmi modellnek, amely szándéka szerint a jövőben is a fenntartható gazdasági tevékenység ösztönzője kíván lenni. Az e tekintetben követett általános politikának maradéktalanul érvényesülnie kell az idegenforgalom területén, ahol a fogyasztó és a szolgáltató között szoros egymásrautaltság áll fenn.

4.8

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság előremutatónak tartja az Európai Bizottság kezdeményezését, mely szerint – az EGSZB ide vonatkozó „Idegenforgalom és sport: a jövő kihívásai Európa számára” című véleménye alapján – meg kívánja vizsgálni a sportesemények idegenforgalomra gyakorolt hatását.

4.9

Az EGSZB azt ajánlja az Európai Bizottságnak, hogy – a referenciarendszer felállítása és az európai idegenforgalmat támogató jövőbeli intézkedések alapjainak lerakása érdekében – ésszerű határidőn belül végezze el az idegenforgalom és a szociális idegenforgalom vizsgálatát, nem feledkezve el a fogyatékkal élők turizmusáról sem, mivel az idegenforgalom e formáinak szociális jelentősége nagy, a turisztikai tevékenységre pedig valószínűleg pozitív hatással lesznek.

4.10

Az EGSZB különösen fontosnak tartja megismételni az ebben a véleményben már kifejtett következő javaslatait:

5.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság úgy határozott, hogy ezt a véleményt a következő címen adja ki: „Katowicei nyilatkozat a kibővült Európa idegenforgalmi politikájáról”, és ezzel járul hozzá az Idegenforgalmi Világszervezet által szervezett 2005-ös idegenforgalmi világnaphoz.

14.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/22

1.1

Az Egységes Piac Megfigyelőközpontja (SMO) (1) munkabeosztásának megfelelően az „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció további véleményt terjeszt elő Az egységes piac prioritásai a 2005–2010-es időszakra című témához. Az SMO, ahogy a múltban is, hozzájárul az egységes piac felé történő előrehaladással összefüggő célok és módszerek felülvizsgálatához.

1.2

Semmiképp sem szabad alábecsülni a 2004-es év eredményeit az Európai Unió számára. A tíz új tagot hozó, történelmi jelentőségű bővítést követően az immár 25 tagállam polgárai újjáválasztották az Európai Parlamentet, 2004 végén pedig az Európai Bizottság 25 új tagja kezdte meg ötéves hivatali idejét.

1.3

Azóta közzétették a Kok-jelentést (2) és az EGSZB-nek a lisszaboni stratégia megvalósításáról alkotott véleményét (3) – mindkettőt az Európai Tanács 2004 márciusában kifejezett kérésére. Az EGSZB-nek az egységes piac prioritásairól alkotott, kifejezetten az új Parlament és az új Európai Bizottság hivatali idejére szóló saját kezdeményezésű véleménye ideális esetben szorosan összekapcsolódik ezzel a munkával, gyakorlati jellegű hozzájárulást nyújtva a civil társadalom oldaláról.

1.4

Fontos tehát, hogy előkészítsük a talajt az EGSZB részvételéhez az új Európai Bizottság által tervezett konzultációkban.

1.5

Ez a vélemény az Európai Bizottságnak a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett „Belső piaci stratégia – Prioritások 2003–2006-ra” című közleményéről (COM(2003) 238 final) írott EGSZB-vélemény továbbvitele. Ebben a véleményben (4) – melynek előadója Brian Cassidy volt – az EGSZB az egységes piac zökkenőmentes működtetésének több kulcsfontosságú területére koncentrált, az adóakadályok hatásának csökkentésére, az üzleti tevékenység feltételeinek javítására, a szilárd jogrendszerre, az átlátható és magas minőségi követelményekre, mindenekelőtt az általános érdekű szolgáltatások terén, a polgárok jobb és átfogóbb tájékoztatására stb.

1.5.1

Az EGSZB e véleményében emellett azt is hangsúlyozta, hogy a jólét további növelése nem érhető el kizárólag liberalizációs intézkedésekkel és a verseny támogatásával, hanem a makroökonómiai politika növekedés- és foglalkoztatás-központú kísérő intézkedései is jelentősen hozzájárulnak majd az egységes piac teljes megvalósításának sikeréhez. A szociális rendszerek jövőbeli kialakításáról folytatott vitát sem szabad pusztán az egységes piac és a költségvetési követelmények szemszögéből folytatni, hanem a rendszereket egészükben véve kell vizsgálni, és célkitűzéseiket figyelembe kell venni.

1.6

A vélemény továbbá Az Egységes Piac Megfigyelőközpontjának „25 megállapítását” is alapul veszi, amelyet a megfigyelőközpont létrehozásának 10. évfordulója alkalmából adtak ki („A kibővült egységes piac helyzete – Az Egységes Piac Megfigyelőközpontjának 25 megállapítása” című, 2004 októberében kiadott ismertető formájában). Ezekben a megállapításokban az SMO hangsúlyozza, hogy az egységes piacon változatlanul túl sok késedelem tapasztalható – bár az utóbbi években igen jelentős haladást sikerült elérni –, illetve, hogy a piac működésében zavarok vannak, ami a piac európai ügyfeleit hátrányosabb helyzetbe hozza, az EU teljesítményét pedig a versenyképesség, a növekedés, az innováció és a foglalkoztatás terén befolyásolja a legfőbb nemzetközi partnerekkel szemben.

1.7

A hat elnökség (5) által a 2004–2006-os időszakra elkészített többéves stratégiai program képezi az alapját e téma vizsgálatának és ajánlások megfogalmazásának a 2005 és 2010 közötti, döntően fontos időszakra. Az új tagállamok integrálódása mellett ebben az időszakban kezdte meg munkáját egy új Európai Bizottság és egy új Európai Parlament. Az alapgondolat tehát az, hogy szélesebb összefüggésbe kell helyezni az EU prioritásait, és újra foglalkozni kell a régóta félretett működési problémákkal. A hat elnökség programja helyénvaló politikai folytonosságot képvisel. A múltban túl gyakran megtörtént, hogy a hivatalba lépő elnökségek saját menetrendjüket próbálták erőltetni, ami zavart okozott és oda vezetett, hogy az emberek úgy hitték, az EU-nak nincsenek világos politikai célkitűzései.

2.1

Az egységes piac tekintetében a hat elnökség prioritásai a lisszaboni stratégián alapulnak.Ennek az a célja, hogy „Európát a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdasági térségévé tegye, amely több és jobb minőségű munkahely létrehozásával és nagyobb szociális kohézióval képes a fenntartható gazdasági növekedésre”. Az Európai Bizottság megfogalmazott egy, A szabályozási környezet egyszerűsítése és javítása  (6) című cselekvési tervet.2004. május 1-je óta e művelet egy 25 országból álló nagy piacra terjed ki. Az EGSZB a lisszaboni stratégiával összefüggésben ismét rámutat arra, hogy gondosan különbséget kell tenni a szükségtelen jogi és igazgatási ráfordítások, illetve az élet- és munkakörülmények biztosításához és javításához szükséges, az EU közös céljait szolgáló szabványok és szabályozások között.

2.2

Komoly aggodalomra ad okot az, ahogyan bizonyos tagállamok a közösségi irányelvek nemzeti jogrendszerbe való átültetésekor túlbonyolítják azokat. Az érintettek csalódottságot éreznek az átláthatatlan „komitológiai” eljárás miatt, melynek során a keretirányelvek alkalmazását leíró részletes rendeleteket zárt ajtók mögött vitatják meg anélkül, hogy az Európai Parlament vagy a nemzeti parlamentek behatóbban megvizsgálhatnák a kérdést.

2.3

Az egyik legkomolyabb probléma az irányelvek tanácsi és parlamenti jóváhagyása, illetve azok nemzeti jogba való átültetése közötti időeltolódás.

2.4

A tagállamok gyakran nem ültetik át a közösségi irányelveket nemzeti jogrendszerükbe, s ezzel akadályokat hoznak létre, ami gazdasági hátrányokat okoz. Az akadályok megszüntetéséhez a harmonizáció, a kölcsönös elismerés és az egyszerűsítés gondosan mérlegelt elegye szükséges.

2.5

Az egységes piacon végzett tevékenységeket befolyásoló feltételek bonyolultságát a piaci szereplők hátrányként érzékelik. Bár az egyszerűsítés nagyrészt a jó gyakorlaton és a megvalósításon múlik, még mindig alapvető egyszerűsítő lépések hiányoznak, főként a közösségi szabadalmak, a kettős adóztatás megszüntetése, a kis- és középvállalkozások felé nyitott európai jogi statútum, az egységesített európai cégegyesülési szabályok és a közösségen belüli egyszerűsített HÉA (7)-szabályok terén.

2.6

Ám az Európai Bizottság is hibáztatható. A közösségi joganyag némely kezdeményezése nincs kellően alátámasztva előzetes hatáselemzésekkel, ezek sokszor nem elég pontosak és átláthatóak. Erre jó példa a kikötői szolgáltatásokról szóló második irányelvről írott javaslat (8). Az európai irányelvek gyakran a tagállamok közt, illetve a Tanács és az Európai Parlament közt létrejött bonyolult politikai kompromisszumok eredményei, ami nem könnyíti meg használóik életét.

3.1

Éppen a szabályozási környezet egyszerűsítése érdekében van szükség arra, hogy az egységes piac szereplői hallathassák hangjukat. Az egységes európai piacon így kezdetben két területen alakult ki az önszabályozás és az együttszabályozás: a szabványokra való hivatkozás terén, a műszaki akadályokra vonatkozó irányelvek részletes kidolgozása érdekében, illetve a szociális párbeszéd Maastrichti Szerződés által elismert autonómiája terén.

3.2

Ez a megközelítés etikai kódexek és önkéntes megállapodások révén fokozatosan kiterjedt más területekre is: a fogyasztói jogok területére, főként az e-kereskedelemben (pl. információk, címkézés, márkajelzések, a fizetések biztonsága), a szolgáltatások, így a pénzügyi szolgáltatások körére (pl. a minősítések kölcsönös elismerése), valamint a környezetvédelem területére (pl. a szabványoknak való megfelelés).

3.3

A 2003. december 16-án az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság között létrejött intézményközi megállapodás (9) első alkalommal határozott és szervezett meg önszabályozást és együttszabályozást az egységes piacon belül. Az EGSZB ezzel összefüggésben meglepetésének ad hangot, hogy a szociális partnereket, akik pedig jelentős szerepet játszottak a jogi szabályozások kidolgozásában, ez ügyben nem kérdezték meg.

3.4

Az elmúlt tíz-tizenöt évet tekintve európai léptékben az érintett felek ma jóval többször alkalmazzák az önszabályozást és az együttszabályozást, ahogyan azt az EGSZB PRISM (10) adatbázisa is mutatja. Az Egységes Piac Megfigyelőközpontja e kezdeményezések közt a következőket említi:

3.5

Az önszabályozás és az együttszabályozás eredményessége elsősorban az alábbiakon múlik:

3.6

Az önszabályozás és az együttszabályozás csupán eseti megoldásokat nyújthat a jogalkotói munka kiegészítéseként, s a jogalkotónak így is fontos előjogai maradnak e közérdekű feladat terén. A szabályozási környezet bizonyos területeken való egyszerűsítése érdekében kívánatos volna, ha az európai szakmai szervezetekben az önszabályozás sokkal elterjedtebb lenne

3.7

Az egységes piacon az együttszabályozás és önszabályozás jelenlegi állapotáról szóló, az EGSZB által 2005. február 10-én elfogadott tájékoztató jelentés (CESE 1182/2004) (11) részletesen tárgyalja ezeket az elemzéseket és megállapításokat.

4.1

A Közösségi Vámkódex módosítására irányuló európai bizottsági javaslat célja a meglévő jogszabályok egyszerűsítése, valamint a nagyobb mértékű harmonizáció és integráció. A bővítés az EU jogalkotásában és vámügyi gyakorlatában egyaránt változásokat hoz. A vámügyek kezelésében az EU külső határainál az egyes tagállamok között valóban igen nagy eltérések vannak, különösen a munkaerő-állomány és az anyagi erőforrások terén, de alaposságban is. Ez felveti azt a bővítés révén még fontosabbá váló kérdést, hogy európai szinten mennyire hatékony a vámellenőrzés, s így mennyire védett az egységes piac a tisztességtelen versenytől, feketepiaci kereskedelemtől és hamisítástól. A külső vámtarifákból és mezőgazdasági lefölözésekből származó bevételek biztosítása érdekében érdemes volna megvizsgálni az OLAF egy vámügyi megfelelője felállításának lehetőségét. Az egyik kockázat az, hogy az egyes tagországok vámhatóságai közötti kölcsönös bizalom elvesztése oda vezethet, hogy ismét bevezetik a Közösségen belüli ellenőrzéseket, ami veszélyeztetné az egységes belső piac osztatlanságát és alapvető szabadságait.

4.2

Az egységes piac megfelelő működéséhez az EU vámügyi szolgálatainak hatékonyabban és homogénebb módon kell szerveződniük. Az ideális megoldás talán egy uniós vámügyi szolgálat felállítása lehetne, de a tagállamok kormányai ez idáig nem mutattak túl sok lelkesedést e lépés iránt, főleg azért, mert nem bíznak eléggé egymás vámügyi szolgálatainak hatékonyságában. Az EGSZB ezért azt szeretné látni, hogy fokozatosan egyre szorosabb együttműködés alakul ki a 25 országos hatóság között. Több közös tréningre és vámtisztviselők cseréjére volna szükség ahhoz, hogy továbblépjünk e cél felé, de a tagállamok részéről csekély politikai hajlandóság mutatkozik erre.

5.1

Világosabban meg kell határozni azokat az akadályokat, amelyek sértik az egységes piac alapelvét, így kiküszöbölésük kiemelten fontos (mint például a közösségi szabadalom elfogadásának akadályozása, a kettős adóztatás, a „hazai győzteseket” előnyben részesítő módon megfogalmazott közbeszerzési szerződések vagy a szellemi tulajdonra vonatkozó szabályok kategorizálása), illetve azokat, amelyek a különböző tagállamok sajátosságai folytán fennmaradnak, s amelyekhez a szereplőknek egyszerűen alkalmazkodniuk kell majd (például a kulturális sokféleség, a nyelvi sajátosságok vagy az adózásbeli különbségek). Az Európai Bizottság SOLVIT hálózata még nem kellően ismert ugyan, de már kezd eredményeket felmutatni, és fejlesztendő.

6.1

A kis cégeket különösen hátrányosan érinti a kereskedelmi akadályok makacs fennmaradása és a bürokrácia. Számos kis cég, különösen a határrégiókban, könnyebb hozzáférést szeretne az egységes piachoz. Nekik nincs hozzáférésük egy európai szintű, egyszerűsített jogi statútumhoz.

6.2

Az EGSZB már felhívta a figyelmet arra, hogy szükség van egy egyszerűsített európai társasági statútumra (12), amely bármilyen méretű vállalat számára nyitott, és megkönnyíti tevékenységüket az egységes piacon. Jelenleg folyamatban van a kivitelezhetőség elemzése, melynek alapján az Európai Bizottság eldönti, hogy javaslatot tesz-e, és ha igen, akkor milyen javaslattal lehetne ezt a legmegfelelőbb módon véghezvinni. (Az Európai Bizottság az elemzés elkészültét 2005 júniusára várja.)

6.3

Az EGSZB ezenkívül várja az Európai Bizottság által a tagállamok közötti, illetve a tagállamok és nem tagállamok közötti kettős adóztatást elkerülő egyezmények széles körében (13) végzett vizsgálat eredményeit. Jelenleg folyamatban van a vizsgálat, melynek eredményeit és a lehetséges megoldásokat az idén teszik közzé.

7.1

Valamennyi EU-tagországban felismerték, hogy az egységes piac fejlődése sokkal szélesebb körű választási lehetőséget tett lehetővé a fogyasztók számára, különösen az áruk (a kínált áruféleségek, az ár–minőség arány) terén. A fogyasztók érdekeit védő különféle uniós előírások mellett az utóbbi években az önkéntes és szerződéses önszabályozás is fejlődött, különösen az e-kereskedelem területén, érintve a fizetések biztonságát, a garanciákat, az eladás utáni szolgáltatásokat és a viták rendezésének alternatív módszereit. A további fejlesztés elsődleges irányai közt kiemelten kell említeni a tervezett rendeletek hatásainak elemzését, az elővigyázatosság elvének realisztikus, de nem bürokratikus keresztülvitelét, a fogyasztók érdekeinek határokon átnyúló, hatékony védelmét, valamint a viták rendezésének hatékony, alternatív rendszerét.

7.2

Nem szabad elfelejteni, hogy az egységes piacnak egy másik célja is van: a munkahelyteremtés. Ez csak akkor lesz lehetséges, ha határozott lépéseket tesznek a meglévő akadályok megszüntetésére. Most, röviddel a bővítés után, az EGSZB a valódi multiplikátor hatás érdekében fontosabbnak véli, mint valaha, hogy olyan, proaktív információs politikánk legyen, amely feltételezi a tagállamok nemzeti hatóságainak részvételét, továbbá hogy az államok elszámoltathatók legyenek. Információs hálózatok – mint az EURES –, illetve problémamegoldó hálózatok – mint a SOLVIT – léteznek, de támogatás és tájékoztatás hiányában továbbra sem használják ezeket eléggé.

7.3

A munkahelyteremtés és a munkavállalók mobilitása szintén az egységes piaccal összefüggő célokhoz tartozik, és a képzési és oktatási programoknak sokkal inkább arra kell irányulniuk, hogy felkészítsenek a „tudásalapú gazdaságra”. Akárcsak az 1.5 pont alatt már említett véleményében, az EGSZB ehelyütt ismét rámutat, hogy pusztán az egységes piac megteremtése nem fogja megoldani az európai munkaerőpiac problémáit – ehhez további aktív intézkedésekre is szükség lesz.

7.4

Az EGSZB teljes mértékben támogatni fogja az Európai Bizottságot abban, hogy előrehaladást érjen el e fontos politikai területeken, és reméli, hogy a nemzeti kormányok együttműködnek ebben, minden szükségeset megtéve kötelezettségvállalásaik elfogadásának és megvalósításának felgyorsítása érdekében. Az EGSZB nem helyesli azokat a korlátozásokat, amelyeket néhány „régi” tagállam állított az „új” tagállamokból származó munkaerő szabad mozgása elé, és sürgeti, hogy vizsgálják felül az „átmeneti időszakokat”.

8.1

Az akadályok felszámolásához dinamikus egyensúlyra van szükség a piaci nyomás, a kölcsönös elismerés és a harmonizáció között. Ez új partnerséget jelent az uniós intézmények, az államok, a szolgáltatásnyújtók és a használók között a meglévő akadályok jobb felmérése, új akadályok keletkezésének megelőzése, a megközelítések koordinálása, a szabályok egyszerűsítése, a lehetséges átmenetekre való felkészülés, valamint a kereskedelem terén folyó globalizáció figyelembe vétele érdekében.

8.2

A szolgáltatások piaci lehetőségei a szabad szolgáltatásnyújtással össze nem egyeztethető nemzeti követelmények miatt nagyrészt kihasználatlanok maradnak. A szolgáltatások egységes piacának teljes megvalósítása igen fontos kérdéssé vált; ennek okai: a) a kereskedelem nemzetközivé válása és a szolgáltatásokról folyó jelenlegi WTO-tárgyalások, b) az euró, amely fokozta a versenyt és a szolgáltatások egységes piaca iránti igényt.

8.3

A pénzügyi szolgáltatások – mint a biztosítás vagy a banki szolgáltatások – konkrét esetében a pénzügyi szolgáltatások cselekvési tervének megvalósításában elért lassú előrehaladás és a lisszaboni menetrendnek megfelelő végrehajtásában tapasztalt lassúság is egyes tagállamok halogató hozzáállásából adódik. Túl gyakran megtörténik, hogy egyes kormányfők egyetértenek azokkal a politikai nyilatkozatokkal az Európai Tanács ülései alkalmával, amelyek felszólítják az Európai Bizottságot, hogy tegyen lépéseket, ám amint visszatérnek fővárosaikba, teljesen megfeledkeznek erről.

8.4

A pénzügyi szolgáltatásokat illetően pedig most, hogy a pénzügyi szolgáltatások cselekvési tervének jogalkotási szakasza a végéhez közeledik, döntő fontosságú a jogi intézkedések nemzeti szinten történő következetes végrehajtása.

8.5

Az Európai Bizottság által javasolt élénkítési stratégiára szükség van, ehhez azonban figyelembe kell venni az érintett szektorok sokféleségét. E sokféleség kezelésének egyik módja, ha európai szinten nagyobb mértékben élünk a szakmai együttszabályozás és önszabályozás eszközével. Az érdekelt társadalmi-gazdasági csoportoknak új kezdeményezésekkel kell előállniuk, hogy teljes értékű szerepet játszhassanak ebben a nyitási folyamatban.

8.6

Egy 2005. február 10-én elfogadott vélemény tartalmazza az EGSZB észrevételeit a következő témában: Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a belső piacon végzett szolgáltatásokról (CESE 137/2005) (14).

9.1

Az egységes piac – és vele együtt a munkaerőpiac – állandóan fejlődik. A változások kezelésének módját megtalálni komoly kihívás az Európai Bizottság, és különösen a szociális partnerek számára.

9.1.1

Az Európai Bizottságnak egyszerűsítenie, egységes szerkezetbe foglalnia és egymással jobban összhangba hoznia kellene a meglévő európai jogi előírásokat, hogy ezáltal mind a szolgáltatók, mind a fogyasztók kiaknázhassák az egységes piacban rejlő lehetőségeket.

9.2

Az EGSZB ugyancsak sürgeti, hogy a tagállamok kormányai mutassák ki politikai szándékaikat azzal, hogy kialakítják a szorosabb vámügyi együttműködés mechanizmusait.

9.3

Az EGSZB álláspontja szerint az egységes piac elérésének fő gátjai a tagállamok. Egyesek késlekednek a végrehajtással, mások túlrészletezett módon hajtják végre a rendelkezéseket, ellenérzéseket keltve az egységes piaccal és az EU-val szemben. Megint más államok azzal gátolják a folyamatot, hogy a pénzintézetek, például bankok külföldi cégek általi felvásárlását megtiltó nemzeti törvényeket fogadnak el. Ismét mások megengedik állami iparvállalataik számára, hogy külföldi cégeket szerezzenek meg, anélkül azonban, hogy ezt fordítva is lehetővé tennék. Az, hogy néhány ország állami iparvállalatai számára korlátlan pénzeszközök állnak rendelkezésre, a verseny torzulását jelenti, s ezzel a kérdéshez az Európai Bizottság eddig vonakodott foglalkozni.

14.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/29

1.1

Az Európai Bizottság közleményt adott ki a vállalatközi elektronikus piacokba vetett bizalom növeléséről. Az EGSZB véleménye a következő:

2.1

Az Európai Bizottság közleménye nagymértékben hagyatkozik az ipar és az elektronikus piacok szolgáltatóinak képviselőiből álló szakértői csoport („a szakértői csoport”) munkájára (1). A közlemény a vállalatközi (B2B) elektronikus piacokba vetett bizalom növelésének szükségességével foglalkozik, azzal a céllal, hogy csökkentse az ilyen piacokon tapasztalható tisztességtelen vagy illegális üzleti gyakorlatból eredő gazdasági kockázatokat. Az elektronikus B2B piacok a tranzakciós költségek csökkentése és a verseny erősítése révén lehetőséget teremtenek a hatékonyság növelésére, de ez a hatékonyságnövekedés nagyban függ attól, hogy a vállalkozások mennyire hajlandóak részt venni e piacok működésében. Az elektronikus B2B piacok használata előtti, a bizalom hiányából eredő lehetséges akadályok felszámolása érdekében az Európai Bizottság a következő lépéseket tervezi:

2.2

A közlemény élénkebb párbeszédre biztat az elektronikus B2B piacokon érdekeltek között a tisztességes kereskedelem alapelveinek tiszteletben tartása és a biztonsági követelmények tekintetében. A kereskedelem effajta elektronikus formáiban való részvétel előtt álló lehetséges akadályokat tehát fel kell számolni. Az Európai Bizottság szolgálatai az európai e-piactér portál útján rendszeresen be fognak számolni az elért előrehaladásról.

3.1

Az elektronikus B2B piacokat internet alapú kereskedelmi platformokként lehet definiálni, ahol a vállalatok árukat és szolgáltatásokat cserélnek. E meglehetősen széles körű meghatározás alapján az elektronikus B2B piacok az alábbi kategóriákba sorolhatók, az általuk kínált különféle tranzakciós lehetőségek szerint:

Az aktív e-piacok száma eddig változó volt és még most sem stabil. A becslések szerint jelenleg mintegy 1000 e-piac működik aktívan világszerte, kb. 20 %-kal kevesebb, mint két évvel ezelőtt [SEC(2004) 930].

4.1

Az Európai Bizottság közleményében foglalkozik „A vállalatközi elektronikus piacokba vetett bizalom növelése” témakörrel. Az elektronikus piacok fontos részei az e-business általánosabb területének. Az e-business e területéről tehető néhány általános megállapítás.

4.1.1

A jól működő elektronikus piacok alapvetően hozzájárulnak az üzleti környezet hatékonyabbá tételéhez. Hosszú távon ez előnyös az európai üzleti élet és a foglalkoztatás szempontjából. A megnövekedett verseny arra ösztönzi az európai üzleti világot, hogy javítsa hatékonyságát. Az EGSZB ezért támogatja az olyan akciókat, amelyek kedveznek az elektronikus kereskedelem fejlődésének. Ezt korábbi hozzászólásaiban is leszögezte.

4.1.2

Az elektronikus kereskedelem egyes jogi oldalait érintő irányelvjavaslatról készült véleményében (2) az EGSZB megjegyezte, hogy a bizonytalan jogi környezet akadályozza az elektronikus kereskedelmet. A jelen közlemény e bizonytalanság csökkentését célozza, amit az EGSZB üdvözöl.

4.1.3

Az EGSZB az Európai Bizottság „Segítség a KKV-knak a digitális megjelenéshez” (3), illetve „Az e-üzleti politikák hozzáigazítása a változó környezethez: a digitális megjelenést segítő kezdeményezés tanulságai és az előttünk álló kihívás” (4), című közleményeihez fűzött véleményeiben már hozzászólt az Európai Bizottság e-üzletet ösztönző erőfeszítéseihez. Észrevételei alapvetően még mindig érvényesek.

4.1.4

Az elektronikus üzlet igen fontos az üzleti és az állami szféra számára, mivel módot ad a versenyképesség növelésére és az egész belső piacot átfogó kereskedelemre, továbbá egyenlő lehetőségeket teremt a KKV-k számára. Fontos tehát segíteni ennek az új technológiának a használatát, különösen a KKV-k körében. Az EGSZB üdvözli és támogatja az Európai Bizottság munkáját ezen a területen.

4.1.5

Az EGSZB üdvözli a szakértői csoportnak az internetes B2B kereskedelmi platformokra vonatkozó megállapításait is. A csoport alapos munkát végzett a problémák azonosítása terén. A szakértői csoport azonban talán nem fogalmaz elég világosan abban a kérdésben, hogy a KKV-k mennyire vannak tisztában az előnyökkel. A 10. oldalon az áll, hogy „a KKV-k általában tisztában vannak az e-üzlet előnyeivel, és meggyőzőnek tartják azokat”, míg a 11. oldalon azt állítják, hogy „a KKV-k még mindig haboznak, hogy teljes mellszélességgel belevágjanak-e az elektronikus kereskedelembe”, és ez annak az eredménye, hogy „nem ismerik a kockázatokat és az előnyöket”. Fontos azonban kitérni az e-üzlet és az elektronikus kereskedelem közötti különbségre. Arra lehet következtetni, hogy a KKV-k ismerik az informatika általános lehetőségeit, de konkrétan az elektronikus kereskedelem még távolabb áll tőlük.

4.1.6

Még ha ismerik is az e-üzlet lehetőségeit, és sok KKV elöl jár az e-kereskedelem alkalmazásában, van néhány probléma, amely egyelőre akadályozza a KKV-k többségének teljes körű részvételét az „e-üzleti társadalomban”. E problémák eléggé általános jellegűek, és nem korlátozódnak kifejezetten az elektronikus kereskedelem területére, mégis, e terület szempontjából is jelentősek.

4.1.6.1

Az Európai Bizottságnak több kezdeményezése van az e-üzletet alkalmazó KKV-k támogatására. Az EGSZB támogatja ezeket, és arra ösztönözné az Európai Bizottságot, hogy növelje a KKV-k adaptált szoftverekre és szabványokra vonatkozó speciális igényeit támogató kezdeményezések számát, illetve bővítse azok hatókörét.

4.1.7

Az EGSZB külön meg kívánja jegyezni azt is, hogy fel kell kelteni a KKV-k érdeklődését az iránt, hogy megtanulják, miként vegyenek részt az elektronikus üzletben. Az elektronikus kereskedelem és az elektronikus üzlet területe gyorsan változik, érdemes lehet tehát közelebbről is megvizsgálni a KKV-k „élethosszig” tartó tanulásának ösztönzését.

4.1.7.1

Ez összhangban van az EGSZB-nek az élethosszig tartó tanulásról nemrég elfogadott véleményében (5) foglalt ajánlásokkal. Az EGSZB ebben a véleményében a jelenleg dolgozó polgárokat megcélzó élethosszig tartó tanulási programok erősítését javasolja, közvetlen összefüggésbe hozva e programokat a tudásalapú gazdaság céljának elérésével. Az EGSZB különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy a KKV-knak módjuk legyen hozzáférni a programhoz.

5.1.1

A szakértői csoport végleges jelentésében különbséget tett a kereskedelmi platformok különböző formái közt. Az EGSZB egyetért a szakértők azon megjegyzésével, hogy „nem lenne jó csak az e-piacterekre koncentrálni”. Az „e-üzleti világban” való részvételnek több különböző módja van. Az egyes vállalatoknak eltérő igényeik és eltérő üzleti alapelveik vannak. Ahogy a szakértői csoport megfigyelte, „mivel a KKV-k legtöbb problémája az e-piacterekkel és ezen belül is az árlejtésekkel kapcsolatos, az internetes B2B kereskedelmi platformoknak ez a speciális formája … kapta a legtöbb figyelmet”.

5.1.2

Az EGSZB azonban e pillanatban a közbeszerzésről szóló két irányelv nemzeti törvényhozási szinten jelenleg folyó bevezetésére is fel szeretné hívni a figyelmet. Ez a két irányelv új módszereket nyit meg az elektronikus közbeszerzés előtt, és még ha lenne is némi eltérés az egyes országokban a végrehajtás között, nyilvánvalóan igen hasznos az üzleti világ számára, hogy a közbeszerzések ösztönözhetik az új elektronikus eszközök használatát. Az Európai Bizottság egy cselekvési tervet is kiadott „az elektronikus közbeszerzés jogi kereteinek megvalósítására”, melynek fontos szerep jut abban, hogy a KKV-k jobban megismerjék az elektronikus üzletet.

5.1.3

Az EGSZB egyetért azzal a gondolattal, hogy az e-piacterekben olyan különleges lehetőségek rejlenek, melyek megvalósulását nem volna ésszerű nem támogatni. A közlemény üdvözlendő. Az EGSZB úgy véli azonban, hogy a bizalom hiánya, bár fontos tényező, nem az egyetlen oka annak, hogy a KKV-k húzódoznak az e-piacterek vagy akár az internetes B2B kereskedelmi platformok használatától.

5.1.3.1

Ahogy a szakértői csoport megállapítja, „A vállalkozáspolitika hasznos szerepet játszhat abban, hogy a piac átláthatósága, az átjárhatóság és a korrekt magatartás ösztönzésével segítse KKV-kat az internetes kereskedelmi platformok kihívásaihoz való alkalmazkodásban. … a hatóságoknak nem az e-kereskedelem speciális formáit kell támogatniuk, hanem semlegesnek kell maradniuk a különféle értékesítési csatornák és az internetes kereskedelmi platformok különböző lehetőségei között. … megállapítottuk, hogy különösen a tájékoztatás, a piac átláthatósága, a szabványosítás és a bizalomépítés terén kell további lépéseket tenni.”

5.1.3.2

Az internetes B2B kereskedelmi platformokat általában a KKV-któl származó információkkal kell feltölteni. Minél korszerűbbek, annál nagyobb az igény a szabványokra. E szabványok még koránt sincsenek kész, és ha készen lesznek, a KKV-khoz adaptált szoftverre lesz majd szükség a használatukhoz.

5.1.3.3

A szabványok nem csak technikai értelemben hiányoznak, hanem az ember–gép csatlakozási felület terén is. Figyelembe véve a kereskedelmi platformok számát és hozzávéve a többnyelvűségből eredő bonyolultságot is, érthető a KKV-k vonakodása. E területet behatóbban meg kellene vizsgálniuk a szabványosítással foglalkozó szerveknek, valamint az Európai Bizottságnak is, főként, ha a határon átnyúló kereskedelem ösztönzése a cél. Ez a termék- vagy szolgáltatás-besorolás és megnevezés szabványosítására is vonatkozik, melynek vonatkozásában az EGSZB támogatja a CEN/ISSS folyamatban lévő erőfeszítéseit.

5.1.3.4

A KKV-k számára a tenderek méretei miatt bizonyos fokig problémát jelent, hogy elektronikus aukciókon vagy más elektronikus piactereken részt vegyenek. A KKV-knak csak korlátozott lehetőségeik vannak arra, hogy nagy mennyiségeket szállítsanak. Ez olyan kérdés, amelyre figyelmet kell fordítani, különösen a közbeszerzési eljárásoknál.

5.1.3.5

Az eltérő nemzeti jogszabályok és az uniós irányelvek eltérő megvalósítása olyan további problémák, amelyek akadályozhatják az internetes kereskedelmi platformok használatát. A harmonizáció szempontjából sajnálatos, hogy számos irányelv választási lehetőségeket hagy az egyes országoknak, ami különösen az e-aláírás terén okoz gondot. Az EGSZB üdvözli és nyomatékosan támogatja az Európai Bizottságnak a meglévő jogszabályok elemzését célzó kezdeményezését.

5.2.1

A különböző internetes B2B kereskedelmi platformok eltérő célokra alkalmasak. Az elektronikus piacok jellemzője, hogy a „legalacsonyabb ár” felé hatnak – márpedig sok esetben nem az alacsony ár a legfontosabb tényező. A pontosan időzített szállítás, a szervizköltségek vagy a testre szabás költségei éppilyen fontosan – ha nem fontosabbak. E tényezőket pedig nehéz beépíteni a többé-kevésbé automatizált e-piacokba, ami részben megmagyarázza az e-piacok automatizáltabb változatainak viszonylag lassú elfogadását.

5.2.2

A KKV-k sokszor nem elsősorban a „legalacsonyabb árral” versenyeznek, fontos tényező a rugalmasság és a vásárlók kívánságaihoz való igazodás is. A KKV-k számára fontos a személyes kapcsolat. Az e-piacok használata olyan, új „vállalati kultúrát” jelent, amelyhez a KKV-k nem mindig vannak hozzászokva. Az internet anonimitása megijesztheti a KKV-kat. A pszichológiai okoknak fontos szerepük lehet abban, hogy idegenkednek a korszerűbb elektronikus piacok használatától. A magatartási kódexnek figyelembe kell vennie e körülményeket.

5.2.3

A B2B e-piacokra vonatkozó versenyszabályokról folyó vitában szó esett arról az aggályról, hogy az „úgynevezett hálózati hatás” folytán a hálózatüzemeltető domináns helyzetbe kerülhet. Kérdéses, hogy ez mennyire ad okot aggodalomra. Az ilyen domináns helyzetből eredő visszaélések veszélye többnyire korlátozottnak tűnik. Az EGSZB azonban támogatja, hogy az Európai Bizottság kövesse figyelemmel ezt a kérdést, hogy észlelje a jelentős hatalomból eredő esetleges visszaéléseket, ám határozottan amellett van, hogy e tekintetben nem kell speciális rendszabályokat bevezetni az elektronikus piacokra nézve. Az e-piacok szabályozása, amennyire lehet, feleljen meg a hagyományos piacokénak. A szabályoknak és irányelveknek a technológia, valamint a szolgáltatások szállítási mechanizmusai tekintetében semlegeseknek kell lenniük.

5.3.1

Az EGSZB támogatja, hogy az Európai Bizottság ösztönzi az érdekelteket egy magatartási kódexben való megegyezésre, illetve annak felülvizsgálatára. Támogatni kívánja a szakértői csoport által az ellenőrzőlista használatát illetően előadott ötleteket is.

5.3.2

Az Európai Bizottság a közleményben (4. oldal) megjegyzi, hogy sok vállalkozás esetleg „nehéznek érezheti a különbségtételt a piaci erő gazdasági okokból elfogadandó eltolódása és a magatartási kódex jogi előírásainak nem megfelelő, tisztességtelen gyakorlat között”. Új üzleti modellek bevezetésekor mindig kell némi idő a piac alkalmazkodásához. Az Európai Bizottság észrevétele kétségkívül helytálló; több hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy megpróbálják megmagyarázni az új piaci mechanizmusokat.

5.3.3

Még ha néhány szállító kedvezőtlen véleménnyel van is az ún. árlejtésekről, ez az eszköz egyértelműen nagy lehetőségeket rejt magában a közszükségleti cikkek (nagyon jól meghatározott termékek, melyeknél alacsony a szolgáltatástartalom és kevés a lehetőség a márkacikké tételre) esetében. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az ilyenfajta aukciókra – történjenek akár elektronikus, akár egyéb úton – szigorúbb szabályoknak kell vonatkozniuk.

5.3.4

A bizalom kérdésének számtalan oldala van:

A bizalom fenti oldalait és más vetületeit is figyelembe kell venni.

5.4

Összegezve: az Európai Bizottság közleményében szereplő következtetések közt nincs olyan lényeges tárgykör, amellyel az EGSZB ne értene egyet. Fontosnak véli azonban annak felismerését, hogy ez, habár fontos, sőt, talán szükséges lépés az internetes B2B kereskedelmi platformok és konkrétan az e-piacok használatának ösztönzésében, mégsem az egyetlen szükséges lépés: a szabványok, a megfelelő szoftverek, a tájékoztatás, valamint a nemzeti és uniós jogalkotás terén is vannak tennivalók.

14.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/33

1.1

A közegészség és a környezet védelmét szolgáló európai közösségi javaslatok jelenleg három régi keletű jogi eszköz módosítását célozzák. Ezek a következők: a veszélyes anyagok osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó 67/548/EGK tanácsi irányelv (1967. június 27.); a veszélyes készítmények osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó, a 88/379/EGK tanácsi irányelv (1988. június 7.) helyébe lépett 99/45/EGK európai parlamenti és tanácsi irányelv (1999. május 31.); valamint az egyes veszélyes anyagok és készítmények forgalomba hozatalára és felhasználására vonatkozó 76/769/EGK tanácsi irányelv (1976. július 27.).

1.2

Az elmúlt években e jogi eszközök mindegyikét fenntartották, és hatályukat további, jogi tartalmukat módosító EGK- és EK-irányelvekkel terjesztették ki. Ezenkívül különböző – más technikai részletkérdéseken túl a lefolytatandó laboratóriumi kísérleteket, a kockázatokra és biztonságra vonatkozó, kötelezően feltüntetendő jelölések részleteit, valamint az érintett anyagok kémiai azonosságát, CAS-, EK- és indexszámát, illetve felhasználási területét rögzítő – mellékleteiket a műszaki haladáshoz igazították.

1.3

A módosított irányelvek ezen anyagok és készítmények belső piacának megőrzésére is törekszenek, ezért rendelkezéseiknek összhangban kell lenniük úgy egymással, mint más, egyes ágazatokat (pl. a növényvédő szereket, kozmetikumokat) érintő, illetve külön cselekvési programokat (pl. a rák elleni küzdelemre irányuló uniós cselekvési terveket) támogató jogi eszközökkel.

1.4

A vizsgált javaslat a 76/769/EGK tanácsi irányelv huszonkilencedik módosítása, mely a 67/548/EGK tanácsi irányelvnek a 2004/73/EK bizottsági irányelv (2004. április 29.) révén történő, a műszaki haladáshoz való (véletlenül ugyancsak) huszonkilencedik hozzáigazítását hajtja végre, illetve annak szükségszerű következménye.

1.5

A 2004/73/EK bizottsági irányelvben történő műszaki haladáshoz való hozzáigazítás többek között a 67/548/EGK tanácsi irányelv I. mellékletének aktualizálását tartalmazza, biztosítandó, hogy egyes anyagok osztályozása, csomagolása és címkézése tükrözze a legújabb tudományos eredményeket. Egyben módosítja ugyanazon irányelv V. mellékletében az anyagok és készítmények fizikai-kémiai tulajdonságai, toxicitása és ökotoxicitása meghatározásának módszereit annak érdekében, hogy a lehetséges minimumra csökkentse a kísérleti célokra felhasznált állatok számát.

1.6

A fenti változásokat tartalmazó 2004/73/EK bizottsági irányelvet 2004 áprilisában tették közzé (HL L 152., 2004.4.30., 1–311. o.). Ekkor számos anyagot karcinogénnek, mutagénnek vagy teratogénnek (a szaporodást károsító hatásúnak) (CMR-eknek ill. c/m/r anyagoknak) osztályoztak, illetve osztályoztak újra. Az Európai Bizottság megállapította, hogy a rendelkezésekben rögzített intézkedések összhangban vannak a veszélyes anyagok és készítmények kereskedelme technikai akadályainak felszámolását célzó irányelveknek a műszaki haladáshoz való hozzáigazítására létrehozott bizottság e tárgyban alkotott véleményével. Ilyen esetekben az Európai Bizottság nem köteles javaslatával kapcsolatban előzetesen kikérni akár az Európai Parlament, akár az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét.

1.7

Egy másik, korábban elfogadott tanácsi irányelv (a 76/769/EGK tanácsi irányelvet tizennegyedszer módosító 94/60/EK tanácsi irányelv) értelmében a c/m/r anyagokat nem szabad a nagyközönség körében forgalmazott anyagokban és készítményekben felhasználni. Ebből következően végrehajtási intézkedésre van szükség annak érdekében, hogy ezek az anyagok bekerüljenek a 76/769/EGK tanácsi irányelv I. mellékletébe. Ezt a célt szolgálja a vizsgált javaslat. A Szerződés 95. cikke értelmében ilyen esetben együttdöntési eljárást kell lefolytatni az Európai Parlamenttel, és konzultálni kell a Gazdasági és Szociális Bizottsággal.

1.8

2004 folyamán az Európai Bizottság számos, a fő érintetteket képviselő szervezettel konzultált, köztük a CEFIC-kel, a CONCAWE-val, az Eurometaux-val és a BLIC-kel (az európai vegyi, olaj-, fém- és gumiipar képviseletében), valamint a BEUC-kal (az európai fogyasztók képviseletében). Ugyancsak kikérte a tagállamok szakértőinek véleményét.

2.1

A javaslat 346, a 76/769/EGK tanácsi irányelv I. melléklete függelékéhez fűzött kiegészítést tartalmaz a 2004/73/EK európai bizottsági irányelv értelmében újonnan vagy újraosztályozott anyagok vonatkozásában. Ezek közül azonban 304, mivel már korábban 1. vagy 2. kategóriájú c/m/r anyagként osztályozták, most is korlátozások alá esik a nagyközönség körében történő forgalmazás tekintetében. Így csak 42 olyan anyag van, mely esetében most kerül először sor a nagyközönség körében történő forgalmazás korlátozására.

2.2

A 42, most először korlátozás alá eső anyag között számos olyan található, amely nyersanyagként, szerves szintézisek alapanyagaként vagy köztes termékeként, illetve speciális szakterületeken kerül felhasználásra. A konzultáció során nem merült fel bizonyíték a tekintetben, hogy ezeket a nagyközönség körében történő árusítás céljával forgalmaznák, illetve hogy igény lenne a rendelkezésektől való eltérésre.

2.3

A most újraosztályozott 304 anyag közül 145 átkerül a karcinogén anyagok 2. kategóriájából azok 1. kategóriájába. Ez mindezen anyagok esetében két helyesbítést tesz majd szükségessé: az új kategóriába történő besorolást és a jelenlegi kategóriából való törlést. Számos változtatásra lesz szükség a minden egyes anyaghoz fűzött „megjegyzések” esetében is.

2.4

A javaslat szándéka a belső piac védelme és ezzel egy időben a fogyasztók egészsége és a környezet védelmének magas szintű biztosítása. A költségek a becslések szerint csekélyek lesznek, mivel ezeket az anyagokat a nagyközönség csak korlátozott mértékben használja. Tekintettel azonban arra, hogy a c/m/r anyagok nagyközönség általi felhasználását más intézkedések révén nem lehet megfelelően ellenőrizni, a javasolt forgalmazási korlátozás az egyetlen lehetséges megközelítés.

2.5

A tagállamoknak az irányelv hatálybalépésének napjától kezdve tizenkét hónap áll majd rendelkezésére, hogy közzétegyék az annak való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket.

3.1

A 76/769/EGK tanácsi irányelv korábbi módosításaihoz hasonlóan ez a javaslat is jelentős, ezúttal igen jelentős számú egymástól független anyaggal foglalkozik, többek között kőolaj-eredetű szénhidrogénekkel, növényvédő szerekkel, gombaölő szerekkel, általános ipari vegyi anyagokkal, valamint szervetlen és szerves nyersanyagokkal és köztes termékekkel.

3.2

Más, újabb keletű módosításokkal ellentétben azonban nem ez az adott termékeket érintő elsődleges jogi szabályozás. A javaslat nem több, mint az ezeket az anyagokat érintő, a 2004/73/EK tanácsi irányelv értelmében már javasolt és végrehajtott osztályozási és címkézési változások szükséges következménye. Következésképpen az osztályozás érvényessége kapcsán esetleg felmerülő aggályokra korábban kellett volna megoldást találni, ezekkel kapcsolatban a vita lezárult.

3.3

Mindazonáltal az Európai Bizottság a lehetőségek határain belül igyekezett meggyőződni arról, hogy a c/m/r anyagként történő osztályozásból vagy újraosztályozásból eredő, a nagyközönség körében történő forgalmazást érintő korlátozások nem növelik jelentősen a gyártók költségeit. Az olajipart képviselő CONCAWE-val a listára felkerült kőolaj-eredetű szénhidrogének tárgyában és a vegyipart képviselő CEFIC-kel a két listára felkerült ftalát (BBP és DIPP) tárgyában folytatott közvetlen konzultáció megerősíti ezt a következtetést.

3.4

Az itt márkanévvel szereplő növényvédő és gombaölő szerek (Benomyl, Azafenidin, Dinocap, Linuron) és a szervetlen vegyi anyagként feltüntetett anyagok (kadmium-klorid) vonatkozásában nehezebb a gyártókra gyakorolt hatás elmaradásáról meggyőződni, mivel ezek esetében ha egyáltalán léteznek jelenleg európai előállítók, ezekről semmiféle információ nem áll rendelkezésre. Az Interneten folytatott keresések eredménye szerint a veszélyek a legtöbb esetben már közismertek, és e termékek kapcsán is joggal feltételezhetjük, hogy a nagyközönség körében történő forgalmazás leállítása megfelelő helyettesítő szerek hozzáférhetőségének köszönhetően nem érintené hátrányosan a felhasználókat.

3.5

A javaslatból az is kiviláglik, hogy bizonyos általános nehézségek kísérik a fennálló uniós jogi szabályozás megértését és betartását az ún. „anyagok” vonatkozásában. Az itt felsorolt és a Létező Kereskedelmi Vegyi Anyagok Jegyzékében eredetileg szereplő „anyagok” közül sokat helyesen „UVCB-anyagként” osztályoztak, vagyis – egy 1999-ben közzétett tudományos dolgozat meghatározása szerint – ismert vagy ismeretlen összetételű komplex keverékeknek, amelyekre később a 2002-ben az Európai Vegyi Anyag Hivatal által kiadott „Manual of Decisions for Implementation of the Sixth and Seventh Amendments to Directive 67/548/EEC” [A 67/548/EGK irányelv hatodik és hetedik módosításának végrehajtására vonatkozó határozatok kézikönyve] 18. oldalán található lábjegyzet is hivatkozott. Nyilvánvalóan nem a szó köznapi értelmében vett anyagokról van szó, ráadásul a konkrét esetben jelenleg kevés is van közülük forgalomban. Ez megerősíti az Európai Bizottság által a Létező Kereskedelmi Vegyi Anyagok Jegyzékének első közzétételekor megfogalmazott véleményt, hogy a jegyzékben mintegy négyszeresére becsülték a kereskedelmileg jelentős anyagok számát, vagyis akkor körülbelül 25 000 számottevő mennyiségben forgalmazott „anyagról” lehetett beszélni. Feltehetően ezek közül néhánynak azóta a helyébe lépett a Létező Kereskedelmi Vegyi Anyagok Jegyzékében felsorolt – hasonló meghatározási és beazonosítási problémákat felvető – mintegy 5 000„új anyag” valamelyike, így 2005-ben kerek 30 000 körül mozoghat a piacon lévő anyagok száma. Ez tarthatóbbnak tűnik, mint a gyakran idézett 100 000-es szám, de továbbra is felveti a már összegyűjtött (de nem rendszeresen frissített) adatokhoz való – a nagyközönség és a szakma általi – hozzáférés kérdését ezen anyagoknak legalább a fele tekintetében. A tagállamok illetékes hatóságai számára annak meghatározása is problémát jelent, hogy egy anyag „létezőnek” vagy „újnak” tekintendő, ill. hogy milyen szabályozási eljárás követendő.

3.6

Mivel a REACH néven ismert javaslat magában foglalja, feltételezi és részben lefedi ezt a jelenlegi szabályozást, az imént felsorolt problémákra minél előbb megoldást kell találni. Feltehetően további forrásokra lesz szükség, és ezeket minél előbb rendelkezésre kell bocsátani.

4.1

Az EGSZB támogatja a forgalomba hozatalra és felhasználásra vonatkozó, ebben a javaslatban megfogalmazott korlátozásokat. Ezek az Európai Bizottság szervezeti egységei által a tagállami szakértőkkel közösen és a gyártók és más érdekeltek bevonásával hozott, osztályozásra, csomagolásra és címkézésre vonatkozó döntések szükséges és kívánatos következményei.

4.2

Azonban a 76/769/EGK tanácsi irányelv korábbi módosításaihoz hasonlóan az EGSZB sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egymáshoz nem kapcsolódó termékek egyazon szövegben szerepelnek, ami a külső körülmények változásával bizonyos részletkérdések tekintetében folyamatos módosításokat tehet szükségessé, ez pedig nem kedvez a felelősségteljes, a határidőket tiszteletben tartó, hatékony és mindenekelőtt átlátható kormányzásnak.

4.3

Az ehhez a javaslathoz és a 2004/73/EK tanácsi irányelvhez csatolt mellékletben közölt jegyzékek bonyolult és esetlegesnek tűnő jellege arra figyelmeztet, hogy ideje figyelmet fordítani a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok minőségére és hozzáférhetőségére, mielőtt azokat jelentősen felduzzasztanánk. Ha az adatterjesztés modern technológiája és korszerű módszerei segítségével érezhetően sikerül javítani a rendszer hatékonyságán, akkor világosabbá válnak a REACH előnyei az emberi egészség és a környezet védelmére nézve releváns adatok gyűjtése és megosztása tekintetében.

4.4

A REACH céljai közé tartozik a jelenlegi rendszer egyszerűsítése is, ami minden érdekelt javára válhat. Márpedig erre az egyszerűsítésre bő tér kínálkozik. A legfontosabb, hogy a REACH – végleges formájától függetlenül – ne bonyolítson tovább egy már most is sokrétű és – legalábbis az itt tárgyalt kérdések tekintetében – valamelyest átláthatatlan folyamatot.

14.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/36

1.1

Az előrecsomagolt termékek (1) kiszerelési választékára vonatkozó első közösségi jogszabály 1975-ből származik. Ez egyaránt tartalmaz szabályozást a metrológiai feltételekre (2) és a folyadékűrmértékek választékára. Húsz évvel később, a SLIM–IV (a belső piac egyszerűbb jogi szabályozása) gyakorlatának keretében egy, a tagállamok által kijelölt személyekből és az Európai Bizottság által meghatározott, a témában érintett felek képviselőiből álló csoport javaslatot tett a kiszerelések méretére vonatkozó jogszabályokra (3):

„amelyet azok bonyolultsága (mintegy 40 céltermék, egyes értéktartományok komplex volta stb.), az átmeneti időszakban a vásárlók megoszlásának és preferenciáinak változása, valamint az effajta jogszabályok helyénvalóságára vonatkozó fenntartások tettek szükségessé. Emellett az irányelvek további módosításai, valamint az 1975-ös előre csomagolási irányelv hatályának kiterjesztése gondokat okozott a jogszabálycsomag alkalmazásában. ... Az irányelvek alkalmazása nehéznek bizonyult, főként a kiszerelési választékra vonatkozó szabályok és gyakorlatok változatossága miatt, ugyanis egyes értéksorokat kötelezővé tettek (pl. a borok esetében), míg mások továbbra is opcionálisak maradtak. Továbbá a közösségi szabályok opcionális jellege miatt a tagállamok fenntartották maguknak azt a jogot, hogy nemzeti szinten határozzák meg a kiszerelési választékot. A szabályok sokfélesége ahhoz vezetett, hogy az Európai Közösségen belül a piac különböző nemzeti piacokká darabolódott fel. Az új kiszerelési formák és új termékek megjelenése és besorolása a meglévő választékrendszerbe pedig még áttekinthetetlenebbé tette a már amúgy is eléggé zavaros helyzetet.”

2.1

Az 1960-as években, az Európai Közösség létrejöttekor az előrecsomagolt termékek névleges mennyiségeiről (4) (kiszerelés/palack mérete) szóló különböző nemzeti jogszabályokat az áruk tagállamok közötti szabad mozgásának jelentős akadályaként tartották számon. A méreteket ezért közösségi jogszabályok révén harmonizálták.

2.2

Ugyanakkor felmerült az a gond, hogy effajta új közösségi szabályokkal nem kellene terhelni azokat a cégeket, amelyek csak a nemzeti belső piacokon működnek, és nem szándékoznak más tagállamokba exportálni. A szabályozás harmonizálása tehát „opcionális jellegű” lett: a tagállamok elfogadták a közösségi szabályokat, de engedélyt kaptak, hogy saját belső piacaikon megtartsák meglévő nemzeti szabályozásaikat. Csak azok az áruk mozoghattak szabadon az EU-n belül, amelyek megfeleltek a közösségi jogszabályoknak.

2.3

Egyes termékek esetében (pl. bor, égetett szeszek, stb.) azonban teljes harmonizációt vezettek be. Az ilyen termékcsoportok forgalmazásában érintettek számára a Közösség által megszabott méretek alkalmazása lett kötelező, a nemzeti szinten meghatározott méreteket pedig eltörölték.

2.4

Az utóbbi néhány évtizedben óriási, a csomagolóipart szervesen érintő változások történtek: változtak a demográfiai mutatók, csökkent az egy háztartásban élők száma, emelkedett az egyszemélyes adagok fogyasztása, illetve a vagyon növekedése és a vásárlói ízlés kifinomultabbá válása folytán egyre nagyobb lett az igény a csomagolási és árufajták óriási választékára. Ezenkívül mára már a szuper- és hipermarketek lettek a fogyasztók legfontosabb bevásárló helyei, a fogyasztók változásra való igénye folytán pedig az iparág arra kényszerül, hogy a globális piacon egyre innovatívabbá és versenyképesebbé váljék.

2.5

Azok az összetevők, amelyek korábban az előrecsomagolt kiszerelések méretére vonatkozó jogszabályok hatálya alá tartoztak, most új fogyasztóvédelmi jogi eszközökben egyesültek. A fogyasztóvédelmi jogszabály, melynek célja az üzletek tisztességtelen eljárásainak megtiltása a fogyasztókkal szemben, mindent összevetve – a címkézés és az összehasonlításra lehetőséget adó egységár-feltüntetés révén – következetes és megfelelő információs rendszert fejlesztett ki a vásárlók számára. Ezáltal az előrecsomagolt méreteket meghatározó, jelenleg hatályos jogszabály már hátrányosnak tekinthető.

2.6

A SLIM–IV gyakorlat keretén belül felkértek egy, a tagállamok által kijelölt személyekből és az Európai Bizottság által kijelölt, a témában érintett társaságok képviselőiből álló csoportot, hogy vizsgálják felül a kiszerelések méretére vonatkozó jogszabályt, és tegyenek rá javaslatot. A felülvizsgálat szükségességét később még inkább alátámasztotta az az eset, amikor az Európai Bíróság a Cidrerie Ruwet-ügyben (5) úgy ítélkezett, hogy a „Cassis de Dijon”-jog alkalmazandó, amely kimondja, hogy a tagállamoknak a más tagállamokban legálisan előállított és forgalmazott termékeket be kell engedniük piacaikra, hacsak valamely közérdekű előírás másként nem rendelkezik. A Bíróság szerint a kiszerelések méretének esetében ez utóbbiról nemigen lehet szó.

2.7

A felülvizsgálat során megfogalmazott ajánlásokat egy munkadokumentumban foglalták össze, amelyről a Vállalkozási Főigazgatóság 2002. november 8. és 2003. január 31. között nyilvános konzíliumot tartott az Interneten – 11 nyelven – a fogyasztókkal, a termelőkkel és a kereskedőkkel. Ezt követően hatásvizsgálat készült, és kidolgozásra került az előrecsomagolt termékek névleges mennyiségére vonatkozó szabályokat meghatározó, a 75/106/EGK (6) és a 80/232/EGK (7) tanácsi irányelvet hatályon kívül helyező és a 76/211/EGK (8) tanácsi irányelvet módosító új irányelv.

2.8

A fogyasztóvédelem legfőbb eszközei:

a 2000/13/EK irányelv az élelmiszerek címkézéséről és kiszereléséről (2. cikk), a 84/450/EGK irányelv a megtévesztő reklámról (ezt a 97/55/EK irányelv az összehasonlító reklámra történő kiterjesztés miatt módosította) – amelyet a COM(2003) 356 final jelű dokumentum (Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre az üzletek fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi eljárásairól a belső piacon, 2003. 06. 18.) is módosít –, illetve a 98/6/EK irányelv a fogyasztóknak kínált termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről, amely a szupermarketekben kapható összes termék esetében kötelező egységárakról (kilogrammonkénti/literenkénti ár) rendelkezik.

3.1

Az új irányelv megszünteti a méretek szabályozását, és nem teszi lehetővé, hogy a tagállamok olyan, saját jogszabályokat érvényesítsenek nemzeti piacaikon, melyek eltérnek a közösségi szabályozástól. Ez alól kivételt képeznek (a nagyon kis vagy nagyon nagy mennyiségeket nem számítva) a közösségi szinten szabályozott termékek: ezek jelenleg a borok, a szeszes italok, a cukor és az instant kávé. Az aeroszolok további kivételt képeznek, és a biztonsági és egészségügyi előírások terén továbbra is a jelenlegi fogyasztóvédelmi jogszabály hatálya alá fognak tartozni. Ezeket azonban egy jelenleg felülvizsgálat alatt álló új irányelv fogja szabályozni, amelynek hatályba lépése után már nem vonatkozik majd rájuk a névleges mennyiséggel kapcsolatos csomagolási irányelv.

3.2

A jelen dokumentum csak a kiszerelési méretek és mennyiségek választékát érinti, a metrológiai követelményeket nem: ezek egy későbbi javaslat tárgyát képezik majd.

3.3

A javaslat célja:

3.4

A jelenlegi környezetvédelmi szabályozás és a kiszerelési méretek nincsenek egymásra kihatással. A meglévő környezetvédelmi szabályozásnak továbbra is hatályban kell maradnia, a javaslat pedig nem akadályozhatja a környezetvédelmi jogszabály teljes körű és megfelelő végrehajtását, különösen a hulladékmegelőzés terén, amelyhez az szükséges, hogy a csomagolás a lehető legkisebb mértékű legyen.

3.5

Azért, hogy az iparág alkalmazkodni tudjon a deregulációhoz és a csomagológépek átlagos beruházási ciklusait is figyelembe véve, a dereguláció végrehajtására húsz éves határidőt szabtak.

4.1

Az előrecsomagolt termékek névleges mennyisége alatt – ahol a „névleges” a jelzett térfogat meghatározását, a „mennyiség” pedig a tényleges tartalmat jelzi – azt a mennyiséget értjük, amelyet csak a csomagolás befogadóképességének mértéke határoz meg. Az EGSZB örömmel fogadja, hogy közeleg a metrológiai mennyiség (a tényleges tartalom szabályozása) felülvizsgálata: ez a fogyasztók és az európai iparágak védelmének egyik legfőbb prioritása.

4.2

Az EGSZB dicséretesnek tartja a nyilvános konzíliumot és a párbeszédet az érintettekkel, és tudomásul veszi, hogy számos különböző ágazat – így a borok és szeszes italok, a cukor és a kávé – sem kerülte el az Európai Bizottság figyelmét. A növekedéshez feltétlenül szükséges az európai ipar nagyobb versenyképessége és innovációja. A SLIM–IV gyakorlat segítséget nyújt ennek a prioritásnak az elérésében.

4.2.1

A CEPS (Európai Szeszipari Szövetség) kifejezte külön észrevételeit az Európai Bizottság számára, melyben rámutatott további fogyasztóvédelmi kérdésekre, az egységár meghatározására és a szeszesitalokra vonatkozó kötelező jogalkotás lehetséges eltörlésére az elkövetkező 20 évben, jogosan hangsúlyozva, hogy az utóbbira vonatkozó jogszabályokat a 20 éves időkeret lejárta előtt felül kell vizsgálni.

4.3

Az irányelvben egyértelműen utalni kellene arra, hogy az ásványvíz maximális kiszerelése 10 liter lehet. E mennyiség fölött bizonyítottan romolhat az ásványvíz minősége, és a víz káros lehet a fogyasztók egészségére.

4.4

Az új irányelv több lehetőséget ad az innovációra, piackutatásra és a fejlesztésre, ezáltal szélesebb választék nyílhat a fogyasztók számára.

4.5

Meg kell említeni azonban, hogy az egységárrendszer nem tűnik egységesnek Európa-szerte, és az egységárak gyakran apró betűkkel szerepelnek a polcok címkéin. Az egységárak jelzésére használt betűméretet nemzeti szinten határozzák meg, és a szabályozás sok esetben még mindig nem eléggé világos a fogyasztók számára. Ez nem könnyíti meg a vak, a gyengén látó, az írástudatlan vagy az ország nyelvét nem anyanyelvként beszélő polgárok dolgát, különösen akkor nem, ha megszokták, hogy mindig ugyanabban a kiszerelésben vásárolnak egy adott terméket.

4.6

A fogyasztói szervezetek rámutattak, hogy egyes vásárlókat megzavarhat a hasonló méretű csomagolás, és ezt félrevezetésnek érezhetik. A csomagolások érthető és jól olvasható címkézése segítségével – ebbe a polcon feltüntetett egységár és kiszerelési méret is beletartozik – ez a kérdés megoldható. Következésképpen ezt a kérdést hangsúlyosabbá kell tenni az irányelvben, és tovább kell vizsgálni a metrológiai felülvizsgálat során. A fogyasztói szervezetek rámutattak arra, hogy egyes vásárlókat megzavarhatja a túl sok különböző méretű csomagolás, valamint az olyan csomagolás, amely megtévesztőnek ugyan nem minősíthető, ám mégis azt az érzést kelti a fogyasztóban, hogy többet tartalmaz, mint valójában. A csomagolások érthető és jól olvasható címkézése, valamint a megtévesztő csomagolásra vonatkozó jogszabályok folyamatos ellenőrzése segítségével – ebbe a polcon feltüntetett egységár és kiszerelési méret is beletartozik – ez a kérdés megoldható. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az azonnali lépések megtételére is olyan esetekben, amikor a fogyasztóvédelmi jogszabályokat megsértik, vagy azok hiányoznak. Következésképpen ezeket a kérdéseket hangsúlyosabbá kell tenni az irányelvben, és tovább kell vizsgálni a metrológiai felülvizsgálat során.

4.7

A fogyasztói szervezetek attól tartanak, hogy a méretszabadság az új kiszerelési méretek ürügyén lehetőség nyílik majd a termékek árainak emelésére, mint ahogyan az az euro bevezetésekor (az euroövezetben), illetve a metrikus rendszerre való átálláskor (az Egyesült Királyságban) is történt. Az EGSZB ezért azt kéri, hogy a belső ellenőrzési eljárások keretében a statisztikai adatok összegyűjtésekor a termékek méretében történt változásokat az egységár-változásokkal összefüggésben tüntessék fel.

4.8

Bár az irányelvre nem vonatkozik a jelenlegi környezetvédelmi szabályozás, valószínű, hogy a kisebb kiszerelési méretek megnövekedésével a felhasznált csomagolóanyag mennyisége is növekedni fog, ami nagyobb mennyiségű csomagolási hulladékhoz vezet.

4.9

A csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló (PPW) irányelv célkitűzéseit mindenképpen meg kell valósítani, függetlenül attól, hogy a kiszerelések szabályozás alatt állnak-e vagy sem. Ezt az üzenetet tovább kell adni minden tagállamnak és iparágnak, egyúttal közérthető módon kell felkérni arra a fogyasztókat, hogy kérjenek kevesebb csomagolóanyagot a kereskedőktől.

14.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/39

1.1

Az Európai Bizottság ezzel a javaslattal (COM (2004) 470 final, 2004. július 14.) a Média Plusz (1) és a Média Képzés (2) programot kívánja folytatni, figyelembe véve félidei értékelésük eredményeit, az i2i Audiovizuális ágazat: növekedés és audiovizuális ágazat nevű előkészítő intézkedést, (3) a 2003 májusa és augusztusa között tartott széleskörű konzultációk eredményeit, valamint egy 2004 júliusától végzett előzetes értékelést tartalmazó hatáselemzést (4).

1.2

Az Európai Bizottság megítélése szerint az audiovizuális ágazat az európai polgárság és kultúra kulcsfontosságú eleme, amely egyedülálló szerepet játszhat az európai kulturális identitás kialakításában. Megjegyzi azonban, hogy ez az ágazat széttagolt. Ez jelentős kulturális sokszínűséget tükröz ugyan, viszont meggátolja, hogy az uniós audiovizuális ágazat – az uniós piacon és a világ többi részén egyaránt – valóban versenyképes legyen az Unióba irányuló importtal.

1.3

A Média 2007 programmal az Európai Bizottság – korábbi programjai során szerzett tapasztalatai felhasználásával – ösztönözni kívánja az audiovizuális ágazat magánfinanszírozását, annak érdekében, hogy az ágazatban működő vállalatok – mindenekelőtt a KKV-k – javítani tudják versenyképességüket és pénzügyi szilárdságukat.

1.4

Annak érdekében, hogy szinergiák jöjjenek létre, bürokratikus okokból ne kelljen ugyanazt a munkát kétszer elvégezni, és elháruljanak a különféle akadályok, az Európai Bizottság egyetlen olyan programot szeretne kidolgozni, amely a gyártás előtti és utáni szakaszokra is kiterjed, és mindenekelőtt az uniós szintű terjesztésre összpontosít.

1.5

A program egyedi céljai röviden a következők:

1.6

A javaslat mellékletében az Európai Bizottság részletesen megvizsgál minden működéssel kapcsolatos célt, részcélokra bontja őket, és mindegyikhez felsorolja a foganatosítandó intézkedéseket, a végrehajtáshoz szükséges előkészületeket, az alkalmazandó eszközöket és az egyes célokra előirányzott pénzügyi forrásokat. A végrehajtási eszközök különféle formái közül az új irányvonalaknak megfelelően ki kell emelni a MEDIA Desk és MÉDIA Antennák hálózatának létrehozását, amelynek számos felelősségi köre és feladata van.

1.7

A javaslatot a program hét évére vonatkozó részletes költségvetés zárja. A program végrehajtásának költségvetése 1 milliárd 55 millió euró, és a javaslat az egyes lépésekhez és intézkedésekhez előirányzott pénzügyi forrásokat is ismerteti.

2.1

Amint erről az előbbiekben már szó volt, ez a javaslat azt a megközelítést viszi tovább, amelyet az azóta egyetlen programba integrált Média(1991/1995) (5), Média II – Fejlesztés és Forgalmazás(1996/2000) (6), Média Plusz (7), Média Képzés (8),és Média Képzés (2001–2005 ) (9) fogadott el.

2.2

Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni azoknak a véleményeknek a fő következtetéseit, amelyeket az EGSZB e programokról fogadott el.

2.2.1

Az EGSZB a MÉDIA II – Képzéssel (1996/2000) és a MÉDIA II – Fejlesztéssel és forgalmazással (1996/2000) kapcsolatos javaslatról (10) (COM(94) 523 final) megfogalmazott véleményének következtetéseiben felhívta a figyelmet arra, hogy „csökkenteni kell a források elpocsékolásának kockázatát”, előre meg kell határozni olyan kritériumokat, amelyek „biztosítják, hogy a programok és támogatásuk a lehető leghatékonyabb legyen”, végül pontosabban meg kell határozni „a kritériumokat és eszközöket, amelyek segítenek a támogatható szereplők kijelölésében, és maximális átláthatóságot biztosítanak”.

2.2.2

A Média Képzésre (2001/2005) és a MÉDIA PLUSZ – Fejlesztésre, forgalmazásra és reklámra (2001/2005) vonatkozó javaslatokról (11) (COM (1999) 658 final) kibocsátott véleményében az EGSZB – bár támogatta az Európai Bizottság javaslatait – sajnálattal állapította meg, hogy e javaslatok nem vették „figyelembe, hogy az európai audiovizuális ágazat jelentőségét nem kizárólag vállalkozói dimenziója adja, hanem az a szerep is, amelyet kultúránk és demokratikus értékeink terjesztésében játszhat”.

2.2.3

Azt is hangsúlyozta, hogy „értékelni kell, hogy a javasolt intézkedések alkalmazása milyen mértékben képes munkahelyeket teremteni”, és azt ajánlotta, hogy ezek az intézkedések aktívan ösztönözzék „a nők nagyobb arányú részvételét, […] gondoskodva arról, hogy nagyobb arányban legyenek jelen az ágazatban”.

2.2.4

Az EGSZB azt is tudomásul vette, hogy hiányoznak az ösztönzők a „független (európai) vállalkozások piacra való bejutásához” és „az európai audiovizuális örökséghez – digitalizációval – történő nyilvános hozzáféréshez”, és felvetette, hogy érdemes lenne „kísérleti projekteket létrehozni […] az e-Európa keretében”. Támogatásáról biztosította a filmfeliratozás ösztönzését, és – sajnálatát kifejezvén az e célokra előirányzott források szűkössége miatt – megismételte azt a javaslatát, hogy hozzanak létre egy Európai Információs Társadalom Ügynökségét, „amely segítené a különféle kezdeményezések összehangolását a multimédia konvergencia területén”. Azt is üdvözölte, hogy az audiovizuális ágazat támogatására garanciaalapot hoznak létre (12).

2.2.5

Végül, abban a véleményében, amely a Média Képzés és a Média Plusz programok 2006-ig történő kiterjesztésére vonatkozó rendeletre és határozatra irányuló javaslatáról (13) (COM(2003) 188 final) és COM(2003) 191 final) szól, az EGSZB bírálta, hogy az Európai Bizottság nem tudta idejében beterjeszteni az audiovizuális ágazatról szóló többéves programjait, továbbá

2.3

A jelenleg vizsgált javaslat értékelése során az EGSZB szem előtt tartja az említett észrevételeket és ajánlásokat, hogy meggyőződjék róla, mennyire vették őket figyelembe illetve, hogy továbbra is aktuálisak-e.

3.1

AZ EGSZB üdvözli az Európai Bizottság kezdeményezését, amely jelentős mértékben átveszi az EGSZB számos – korábbi véleményekben megfogalmazott – indítványát és ajánlását.

3.2

Példa erre az, hogy az új MÉDIA programmal egyszerűsíteni igyekeznek az audiovizuális ágazattal kapcsolatos uniós intézkedések szerkezetét, oly módon, hogy egyetlen integrált programot dolgoznak ki, amely a gyártás előtti és utáni szakaszokban (MÉDIA 2007) játszik majd szerepet, és a két jelenlegi program (MÉDIA Plusz és MÉDIA Képzés) helyére lép.

3.3

További példa: az új program az EGSZB által korábban hangsúlyozott horizontális prioritásokat is figyelembe veszi, többek között a következőket:

3.4

Az EGSZB azt is örömmel állapítja meg, hogy a programtervezetet logikus, rendezett módon állították össze, és ebből a szempontból külön kiemeli a költségvetés és a pénzügyi hatás mellékletét.

3.5

Az EGSZB azt is megállapítja, hogy – szándékával ellentétben – magyarázó feljegyzésében az Európai Bizottság nem tudta részletesebben kifejteni azt a szerepet, amelyet az ipar az európai audiovizuális és filmművészeti ágazat – az európai polgárság és kultúra jelentős szócsöve – tartós fejlődésében játszhat. Az EGSZB viszont döntő fontosságúnak tartja az európai kulturális értékek folyamatos védelmét, valamint a sokféleség és a pluralizmus biztosítását minden audiovizuális tömegtájékoztatási csatornán. Ezt az elgondolást szervesen be kellene venni ezen a programon belül minden európai bizottsági kezdeményezésbe.

3.5.1

Ezzel kapcsolatban az EGSZB felhívja az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy erősíteni kell a kezdeményezéseket az összefonódások megelőzésére, mert ezek árthatnak a pluralizmusnak és a sokféleségnek, valamint azokon a területeken, ahol új technológiákat vezetnek be, még ennél is rombolóbb hatásúak lehetnek, mivel károsan hatnak a gyártási és forgalmazási szintekre. Gondoskodni kell ezenkívül a szerzői jogok védelméről és az illegális másolás elleni küzdelemről, valamint növelni kell a bizonyos versenyellenes magatartások elleni küzdelemre előirányzott forrásokat.

3.5.2

Az EGSZB hasonlóképpen üdvözlendőnek tartja az Európai Bizottság közleményét (14), amelyet a filmművészeti és egyéb audiovizuális művekkel kapcsolatos bizonyos jogi vonatkozásokról szóló európai bizottsági közlemény nyomon követéséről készített, és támogatja, hogy – amint az egy korábbi véleményében (15) is szerepel – az Európai Parlament és a Tanács fogadja el a benne szereplő ajánlásra vonatkozó javaslatot.

3.6

Az EGSZB álláspontja szerint a MÉDIA 2007 program megértését megkönnyítené, ha a határozat szövegében szerepelne a program fő koncepcióinak – különösen az itt igen nagy fontosságú fogalmak, mint például a független producer fogalmának – meghatározása, de elismeri, hogy más közösségi dokumentumokban megjelennek ilyen fogalmak, és hogy az ilyen definíciókat általában a program végrehajtási „iránymutatásaiban” magyarázzák meg.

3.7

Az EGSZB, miután a határozatra irányuló javaslat egyes nyelvi változataiban különbségeket észlelt, azt szorgalmazza, hogy tárják fel ezeket az eltéréseket, és a végleges szövegváltozatokban ne maradjanak benne.

3.8

Végül, bár elismeri, hogy a javasolt intézkedésekre előirányzott finanszírozás és ezeknek az összegeknek az elosztása az évek során általában nem igényel további megjegyzéseket, az EGSZB úgy véli, hogy az alábbi „külön megjegyzések” következtetéseit tekintetbe kell venni, és azt ajánlja, hogy a középtávú értékelés alkalmával megfelelően vizsgálják meg, hogy vajon a tervezett források elegendőek-e a program céljainak teljes eléréséhez.

4.1

Az EGSZB emlékeztet néhány stratégiai megállapításra, melyet 2003. szeptember 24-i véleményében (16) fejtett ki, és újólag megerősíti ezeket, mert úgy véli, hogy a határozatra vonatkozó európai bizottsági javaslat továbbra sem terjed ki megfelelően bizonyos szempontokra, azzal kapcsolatban, hogy az új program:

4.2

Az EGSZB 2004. szeptember 15-i véleményében megfogalmazott ajánlását (17) is megismétli, mely szerint nagyobb súlyt kell helyezni az új technológiákkal kapcsolatos képzésre, valamint a film- és televíziós alkotások gyűjtésével, katalogizálásával, tárolásával és restaurálásával, továbbá az adatbázis-kezelésre és a művek kiváló minőségű digitális formátumban történő tárolására vonatkozó szabványosított módszerekkel kapcsolatos új követelményekre.

4.3

Az EGSZB úgy ítéli meg, hogy bár a program céljai között szerepelnek a KKV-k-ra vonatkozó külön ösztönző intézkedések, ezeknek – a hatékonyabb és egyenletesebb támogatás érdekében – közvetlenebbül kellene befolyásolniuk az odaítélt összegek nagyságát. Az új digitális technológiák filmszínházakban és on-line történő bevezetése, valamint a technológiai innovációval kapcsolatos új kezdeményezések szintén jelentősebb finanszírozást érdemelnének.

4.4

A MÉDIA 2007 program irányításával kapcsolatban az EGSZB megállapítja, hogy az Európai Bizottság – a 2005. január 1. és 2008. december 31. közötti időszakra – a közelmúltban létrehozott egy végrehajtó hivatalt az oktatási, audiovizuális és kulturális területeken történő uniós tevékenységek irányítására (18), és azzal a lehetőséggel is számol, hogy az új programok létrehozásának keretében felülvizsgálja vagy kibővíti a hivatal feladatait, melyek így a Média 2007 program irányítását is magukba foglalnák.

4.4.1

Mivel azonban a magyarázó feljegyzés 7. pontja értelmében az Európai Bizottság „egy végrehajtó hivatalra ruházza át a program irányítását”, és ezt a szándékát megismétli a melléklet 5.3. pontja és a pénzügyi beavatkozásról szóló 6.1.1. pont is, amely a végrehajtó hivatal működéséhez odaítélt összegekről is rendelkezik, az EGSZB, miután tanulmányozta a hivatalnak az imént említett határozat 4. cikkében felsorolt céljait és feladatait, nyomatékosan kéri az Európai Bizottságot, hogy részletesen, világosan jelölje meg, hogy – a 4. cikk 2., 3. és 4. bekezdésével összhangban – melyek lesznek a hivatalnak a Média2007 program irányításával kapcsolatos felelősségi körei, és hogy a hivatal hogyan osztozik a hatáskörök tekintetében a MÉDIA 2007 program végrehajtásáért, értékeléséért vagy a vele kapcsolatos tanácsadásért felelős egyéb uniós szervekkel, és/vagy hogyan veszi át e hatásköröket.

4.4.2

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a végrehajtó hivatalt el kell látni az audiovizuális ágazat e sajátos területére szakosodott humán erőforrásokkal; a határozat hallgat erről.

4.4.3

Annak biztosítása is fontos, és fel kell rá hívni a figyelmet, hogy a program integrálását megfelelően garantálja a hivatal, így a program stratégiai céljainak meghatározásával és irányításával foglalkozó szervek között ne alakulhassanak ki – pozitív vagy negatív – konfliktusok a feladatköröket illetően.

4.4.4

Azt is tisztázni kell, milyen szerv vagy szervek veszik át a hivatal feladatköreit, ha a program végrehajtásának félidejében nem bizonyosodik be, hogy képes biztosítani a program zökkenőmentes, hatékony működtetését, és nem merülnek fel alternatív javaslatok.

4.5

Ami a pénzügyi rendelkezéseket illeti, mivel az európai audiovizuális piac továbbra is elaprózódott, és kulturális sokfélesége a csekély audiovizuális gyártási kapacitású és/vagy korlátozott nyelvi vagy földrajzi területű országok, illetve a nagyobb gyártási kapacitású országok kettősségében tükröződik, (19),az EGSZB úgy ítéli meg, hogy a program iránymutatásainak kidolgozásakor az Európai Bizottság – a versenyjog korlátozásainak ellenére – figyelembe vehetné egyes tagországok és régiók valódi helyzetét, amelyek kimutathatóan nem voltak képesek audiovizuális ágazatuk teljes kifejlesztésére.

4.6

A kommunikációval kapcsolatban az EGSZB teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság stratégiai döntését,, mely szerint a határozat mellékletének 2. fejezetében található MEDIA Desk és a MÉDIA Antenna 2.2. pontja alapján megerősíti a MEDIA Desk és a MÉDIA Antenna hatáskörét. Az EGSZB ezért azt javasolja, hogy az Európai Bizottság hozza összhangba a 12. cikk szövegét a melléklet imént említett pontjában felsorolt tágabb körű feladatokkal, (20) és kellő mértékben finanszírozza a MEDIA Deskeket, hogy feladataikat megfelelően képesek legyenek ellátni.

4.7

Az EGSZB azt is hangsúlyozni kívánja, hogy a javaslat 13. cikke (2) bekezdése tegye világossá az Európai Bizottság azon kötelezettségét, hogy következetességet és kölcsönösséget biztosít a MÉDIA 2007 program, valamint azon programok és intézkedések között, amelyekre az audiovizuális ágazatban kerül sor, az EU harmadik országokkal és az illetékes nemzetközi szervezetekkel történő együttműködésének részeként, amint azt a MÉDIA Plusz programról szóló 2000. december 20-i tanácsi határozat 9. cikkének 2. bekezdése előírja (21).

4.8

Az EGSZB ezenkívül úgy ítéli meg, hogy tekintettel a program becsült időtartamára (7 év), valamint a piacok és technológiák természetes fejlődési módjára, célszerű lenne a határozat 14. cikkének 3. bekezdésében szereplő értékelési menetrendet megváltoztatni, többek között úgy, hogy korábbi időpontot állapítanának meg a program végrehajtásának eredményeiről, valamint minőségi és mennyiségi aspektusairól szóló félidős jelentéshez. Ez azt jelentené, hogy az értékelés következtetéseit fel lehetne használni az operatív célok és végrehajtandó intézkedések esetleges felülvizsgálatához.

14.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/44

1.1

Az elmúlt húsz évben történt társadalmi és gazdasági – és különösen a fogyasztói szükségletekben bekövetkezett – változásokra reagálva az európai kiskereskedők a nagy alapterületű kiskereskedelmi láncok kiterjedt rendszerét hozták létre. Alapvetően az volt a céljuk, hogy a bevásárlást kényelmesebbé tegyék a fogyasztók számára, azáltal hogy egy helyen elérhetővé teszik az élelmiszerek és egyéb árucikkek széles választékát. Marketingszempontból a nagy alapterületű kiskereskedelmi láncok célja az, hogy versenyképes áron, ízléses kivitelben kínált árukkal egyre több vásárlót vonzzanak. A legnagyobb változások az élelmiszer-kereskedelemben következtek be, és – pusztán a szektor méretéből és jelentőségéből adódóan is – ezek a folyamatok voltak a legnagyobb hatással a fogyasztókra. Az Egyesült Királyságban az élelmiszeripari termékek 80 %-át nagy alapterületű kiskereskedelmi láncoknál vásárolják meg, ezzel az ország e téren az Unió élvonalába tartozik. A szuper- és hipermarketek akár 20 000 termékcsaládot is kínálhatnak a fogyasztóknak.

1.2

Az évek során a nagy alapterületű üzletláncok a termékskála és a versenyképes árak terén jelentős előnyöket hoztak a vásárlóknak. Konkrétabban a fogyasztók egy helyen megtalálják az élelmiszerek széles skáláját és választékát, emellett nagy parkolókban ingyenes parkolási lehetőséget is biztosítanak számukra. A gyermekes családok és a fogyatékosok számára is megfelelően felszereltek. Van, ahol banki és vendéglátóipari szolgáltatásokat nyújtanak, esetleg újrahasznosítható hulladék-tárolók is találhatók. Többen internetes vásárlási lehetőséget kínálnak, és a körzetben árukiszállítást is vállalnak. A fogyasztókat vonzza az a lehetőség, hogy a szupermarketekben egy helyen olcsón elvégezhetik a heti háztartási bevásárlást, ez magyarázza a nagy alapterületű üzletláncok részesedésének növekedését az élelmiszerek piacán.

1.3

Az új tagállamok többségében jelenleg alacsonyabb a nagy alapterületű kiskereskedelmi láncok piaci részesedése, mint a 15 régi tagállamban, de gyorsan növekedik.

A nagy alapterületű kiskereskedelmi láncok többféle üzleti szerkezettel rendelkezhetnek:

1.4

A nagy alapterületű üzletláncok piaci részesedése ugyanakkor tagállamonként igen változó. Magyarországon a három legnagyobb kiskereskedelmi vállalat az élelmiszerpiac 29 %-át uralja. Az Egyesült Királyságban ugyanez az arány 60 %, Írországban pedig 66 %. A három legnagyobb kiskereskedelmi vállalat élelmiszerpiaci részesedésére vonatkozó adatok néhány tagállamban a következők: Lengyelország 14,2 %, Csehország 25,4 %, Szlovákia 42,6 %, Szlovénia 77,3 %. Az elmúlt 10 év folyamán megfigyelhető tendencia az, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmet egyre kevesebb számú egyre nagyobb méretű kereskedelmi cég uralja. Átlagosan ennek a piacnak az élelmiszer-eladások 70 %-át teszik ki. (Forrás: GfK ConsumerScan/Háztartáspanel).

2.1

Az AC Nielsen által szolgáltatott adatok felhasználásával a Belső Piaci Főigazgatóság kiválasztott egy, az EU 14 tagállamában 2002 szeptembere és 2003 októbere között kapható páneurópai (1) márkájú termékekből álló fogyasztói kosarat, és összehasonlította az árakat. A következő árindexből látszik, hogy az árak jelentősen eltértek a 14 tagállamban. Az EU-átlagot 100-nak véve a következők voltak a legalacsonyabb és a legmagasabb árak az megnevezett tagállamokban:

2.2

A fent említettekhez hasonló páneurópai márkájú termékeket a fogyasztók az Unió egész területén széles körben ismerik.

A generikus márkájú és a márka nélküli, „fehér” termékek áraiban nagyobb a különbség. Ezek esetében sincs felismerhető rendszer a tagállamok közötti árkülönbségekben:

2.3

Bár a márkázott és a márka nélküli termékeknél is tapasztalható árkülönbségek összevetése képes valamiféle pillanatfelvételt nyújtani a mai helyzetről, az árak rendszeres nyomon követése segítene annak meghatározásában is, hogy ezen termékek árai közelítenek-e egymáshoz, ahogyan az a teljes mértékben működő belső piactól elvárható volna. A Belső Piaci Főigazgatóság azon az állásponton van, hogy a hatékonyan működő belső piacon nem szabadna, hogy ekkora árkülönbségek legyenek. Az Egyesült Államokban végzett hasonló felmérés eredménye szerint ott alacsonyabb az árkülönbség, mint az EU 14 tagállamában.

2.4

Az árkülönbségeknek számos oka lehet – eltérő működési (pl. munkaerő, szállítási, hulladékkezelési) költségek, az üzlet mérete, a forgalom, a helyi adók, valamint az árverseny szintje mind a vevői, mind az eladói oldalon. Jelentős szerepe lehet még a fogyasztói preferencia-, illetve ízlésbeli különbségeknek, melyek nagymértékben függenek a kulturális különbségektől. Ezen kívül számításba kell venni a helyi piaci feltételeket, mint például az éghajlatot, vagy az ellátórendszer állapotát.

3.1

Az elmúlt 5 évben a nagyobb élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatok ilyen jellegű reklámfogásokkal éltek: „minden nap olcsó” – „többet kap a pénzéért” – „a jó étel olcsóbb” – „segítünk, hogy nap mint nap kevesebbet költsön”. Gyakran halljuk, hogy a nagy üzletláncok a fogyasztók oldalán állnak, mivel leszorítják az igazságtalanul magas árakat. Ez kétségtelenül azért van, mert a fogyasztók nagy jelentőséget tulajdonítanak az „ártényezőnek”. A fogyasztók elméletben jól járnak ezzel, különösen rövid távon, azonban a hosszú távú következményeket is figyelembe kell venni. A megfelelő környezeti feltételek mellett megtermelt, jó minőségű élelmiszerrel való folyamatos ellátás biztosítása érdekében reális árat kell fizetni a termelőknek. A feldolgozásban és a forgalmazásban résztvevő felek ugyancsak megfelelő szintű profithoz kell, hogy jussanak.

3.2

Az Egyesült Királyságban működő (az amerikai Wal-Mart tulajdonában lévő) ASDA szupermarket a következő jelszóval az árcsökkentést emberbaráti szeretetből végzett küldetéssé nyilvánította: „célunk az, hogy a termékeket és a szolgáltatásokat mindenki számára elérhetőbbé tegyük”. Úgy tűnik, az új filozófia szerint a lehető legkevesebbet kell élelmiszerre költeni. Az áruházláncok hirdetéseikben sokszor azt szeretnék velünk elhitetni, hogy az élelmiszer esetében az ár a legfontosabb tényező. A háztartásonkénti jövedelem élelmiszerre elköltött aránya Európa-szerte folyamatosan csökken (lásd az 1. mellékletet).

3.3

A kiskereskedelmi láncok a legagresszívabb árhadjáratot mindig is a „vevőcsalogató” szerepet betöltő alapvető fogyasztási cikkek esetében folytatták, amelyeket gyakran meg kell vásárolni, miközben más árucikkek árrését feltornászták, olyanokét, amelyek áraival a fogyasztók kevésbé vannak tisztában. Egyes tagállamokban ezeket a „vevőcsalogató” termékeket gyakran a beszerzési költség alatti áron kínálják. Bizonyos tagállamokban, például Belgiumban, Franciaországban, Írországban, Olaszországban, Luxemburgban, Portugáliában, valamint – különleges körülmények között – Spanyolországban és Görögországban tilos az élelmiszereket a beszerzési költség alatt árulni.

3.4

A beszerzési költség alatti eladás és az agresszív árképzés végül versenyellenes gyakorlatokhoz vezethetnek.

4.1

A nagy alapterületű üzletláncok egyre növekvő ágazata Európa-szerte több ezer, gyakran rosszul fizetett (és sokszor részmunkaidős) munkahelyet teremtett. Az Európai Alapítvány az Élet- és Munkafeltételek Javításáért honlapján közzétett friss tanulmány szerint („Ipari kapcsolatok a kiskereskedelmi szektorban”, 2004. október, összehasonlító tanulmány) a kiskereskedelmi alkalmazottak körülbelül 60 %-a nő, és nagy számban vannak jelen a fiatal és az alacsonyan képzett dolgozók is. Aránylag alacsony a fizetés, sok a részmunkaidős állás, és gyakran hétvégén kell dolgozni. Az ipar jelentős mértékű szerkezetváltáson megy keresztül, koncentrálódik és diverzifikálódik, és az átszervezést, deregulációt és a munkaerőszám csökkentését sürgető nyomás alatt áll. Szintén jellemző, hogy a nők és a férfiak fizetése között nagy a különbség, annak köszönhetően, hogy magas a részmunkaidőben, illetve az alacsony státusú állásban dolgozó nők aránya.

4.2

A nagy üzletláncok sokféle munkakörben alkalmaznak embereket, a pénztárosok és a polcfeltöltők azonban gyakran a legalsó fizetési kategóriába tartoznak, az adott tagállam munkaerő-piaci helyzetétől függően a fizetések a minimálbérrel egyenlők, vagy épp csak meghaladják azt.

4.3

A rugalmas munkaidő kedvező lehet a diákok és a részmunkaidőben dolgozók, az ideiglenesen munkát vállalók számára, másoknál a családi kötelezettségek vagy az egyéb munkaviszony teheti azt vonzóvá. Kiemelkedően fontos, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott személyeket ne érje semmiféle hátrányos megkülönböztetés.

4.4

Az európai láncoknak a biztonságos és megfelelő munkafeltételek mellett dolgozó, hozzáértő alkalmazottakkal megvalósított minőségi szolgáltatás irányába kell fejlődniük. A nagy alapterületű kiskereskedelmi láncok ágazatának folyamatos koncentrációja új versenystratégiákhoz (pl. árháborúkhoz), a költségek, többek között a munkaerő-költségek leszorítására irányuló nyomáshoz, a nyitvatartási idő szabályozásának fellazításához, illetve több esti és hétvégi műszakhoz vezet.

4.5

Noha az élelmiszerárakat csökkentette az árképzésben megfigyelhető verseny, valamint a beszerzés, az adminisztráció, a tárolási műveletek, a marketing és az élelmiszerek minőségbiztosításának megnövekedett hatékonysága, a valóság mégis az, hogy az olcsó élelmiszer valójában olcsó munkaerőt jelent, és jó lenne, ha ez minél többször eszünkbe jutna, amikor arra sarkalljuk a szupermarketeket, hogy árháborút folytassanak egymással. Tim Lang, a Thames Valley University professzora.

4.6

Emellett a harmadik országokból való behozatal esetében nem szabad figyelmen kívül hagyni az ottani munkafeltételeket.

5.1

Az élelmiszer-kiskereskedelem koncentrációja Európa-szerte erősen megnövekedett. 1993 és 2002 között az öt legnagyobb élelmiszer-kiskereskedelmi cég piaci részesedése a 15 tagú EU-ban átlagosan 69,2 %-ra, átlagosan 21,7 %-kal nőtt. 2002-ben a következő volt a megoszlás: 37 % Olaszországban, 52,7 % Görögországban és 94,7 % Svédországban (Forrás: a London Economics 2003-as jelentése az Egyesült Királyság környezetvédelmi minisztériumának).

5.2

Néhány tagországban a piac mind beszerzői, mind eladói oldala egyforma mértékben koncentrált. Más tagállamokban (technikailag) független kiskereskedők beszerzési csoportokba tömörülnek (pl. önkéntes láncba szerveződés), ezért nemzeti szinten a piac beszerzői oldala koncentráltabb, mint az eladói oldal.

5.3

Míg a hipermarketek a szolgáltatásaikat és a termékskálájukat bővítik, a diszkontok továbbra is elsősorban az élelmiszerágazaton belül terjeszkednek, és miközben az árak alacsonyan tartására koncentrálnak, elképzelhető, hogy jobb minőségű termékkínálat felé is elmozdulnak, de ezt is a lehető legalacsonyabb áron.

5.4

A zöldség-gyümölcs ágazat az utóbbi időben egyre kevésbé épít a termékmarketing alkalmazására. A láncok csak néhány nagy fő beszállítóval akarják rendezni a beszerzéseiket, akikkel egész évben aktív partnerkapcsolatban maradhatnak. Az EGSZB egy korábbi véleményében (2) a következőt jelentette ki: „A hipermarketek nagy előnye, hogy széles választékot kínálnak friss zöldségből és gyümölcsből. A heti piacokat viszont jobb minőségű, friss termékkínálatuk, a széles választék, a megbízhatóság és a közvetlen emberi érintkezés miatt szeretik.”

5.5

Az üzletláncok ösztönzik a termékbeszállítás konszolidációját, különösen az élelmiszeripari termékek esetében. Néhány területen, például a kenyérbeszállítók esetében ez már megtörtént. Írországban és az Egyesült Királyságban különösen, a kenyéreladásban jelentkező árverseny azt eredményezte, hogy rengeteg pékség bezárt, és a piacot jelenleg kevés igen nagy péküzem uralja. Ezáltal a szupermarketek alacsony előállítási költségen csökkentett tápértékű kenyeret tudnak kínálni a fogyasztóknak. A magasabb tápértékű kenyér magasabb áron kapható.

5.6

Sok szupermarket saját pékséget is nyitott. A gyárban elkészített, fagyasztott tésztát megveszik, és az üzlet pékségében kisütik.

6.1

A London Economics 2003-as jelentésében az olvasható, hogy 2001-ben egyetlen tagállamra sem volt jellemző, hogy minden területen ott lett volna a legnagyobb a különbség a mezőgazdasági termelői ár és a kiskereskedelmi ár között. A kiskereskedelmi ár általában a mezőgazdasági termelői ár 1–5-szöröse. A kenyér esetében, amelynek a fő összetevője a liszt, a mezőgazdasági termelői-kiskereskedelmi árkülönbség akár harmincszoros is lehet, ami tükrözi a kenyér elkészítésénél jelentkező nagy arányú nem mezőgazdasági jellegű költségeket.

6.2

2001-ben a bárány termelői-kiskereskedelmi árrése az Egyesült Királyságban és Írországban emelkedett, Franciaországban és Németországban csökkent. A zöldségek és gyümölcsök esetében vagy nem történt jelentős változás, vagy az árrés enyhén csökkent. A zöldség- és gyümölcs-nagykereskedelem piaca egy ideig visszaesőben volt, a frissáru azonnali piaca azonban továbbra is virágzott, ami az időjárási és a kínálati viszonyok miatt időnként jelentős áringadozásokat eredményezett. A frissáru-ágazat stabilitása érdekében és költségcsökkentési céllal a nagy beszerzési láncok egyre inkább kevés beszállítóval kötnek szezonális vagy éves szerződést. Ez stabilizálni fogja a termelői-kiskereskedelmi árrést. Árháborúk esetén ez azt jelenheti, hogy a tényleges mezőgazdasági termelők kevesebb haszonhoz jutnak, a költségeik pedig növekednek.

6.3

Ha a nagy üzletláncok vásárlóereje a beszállítóiknak fizetett ár csökkenéséhez vezet, és ha ez a csökkenés a fogyasztói árakban is jelentkezik, akkor a termelőnek jutó haszon százalékértéke nem feltétlenül csökken, maga a termelői ár viszont alacsonyabb lesz, így a termelő szinte alig vagy egyáltalán nem jut nyereséghez.

6.4

Az Egyesült Királyság Nemzeti Gazdaszövetsége által 2002-ben végzett felmérés szerint egy marhahúst, tojást, tejet, kenyeret, paradicsomot és almát tartalmazó fogyasztói kosár átlagosan 55 euróba került a szupermarketban, a termelő viszont ebből csak körülbelül 16€-t, azaz a fogyasztói ár kevesebb, mint egy harmadát kapta meg. Egyes árucikkeket külön vizsgálva a gazda a marhahús esetében a végfogyasztói ár 26 %-át, a kenyér esetében annak 8 %-át, a szalonna esetében 14 %-át kapta meg.

6.5

A mezőgazdasági termékek termelői árindexe (reálértékben) a 15 tagú EU-ban 1990 és 2002 között 27 %-kal esett. A közvetlen termelői árak névértéken stabilan tartották magukat ugyanezen időszak alatt. A termelői árak és a fogyasztói élelmiszerárak változásaiban mutatkozó jelentős különbség ugyan a figyelem középpontjába került, mégsem született általános konszenzus az árak eltérő változási tendenciáinak okairól. (a London Economics 2003-as jelentése alapján).

6.6

Meg kell jegyezni, hogy a kiskereskedelmi láncok egyre több „méltányos kereskedelem” jelzésű terméket kínálnak, ami jó irányban tett előrelépés. A Wall Street Journal2004. június 8-i számában megjelent cikkben a szerzők, Steve Steckton és Erin White a következőket írták a méltányos kereskedelemből származó (Fair Trade) termékek szupermarketbeli árusításával kapcsolatban: „A Sainsburys (brit szupermarket) a »méltányos kereskedelem« jelzésű banánt a jelzés nélküli banánok árának több mint négyszereséért – és a termelőknek adott összeg több mint 16-szorosáért – kínálta. A Tesco nemrégiben 3,46 dollárt kért egy font »méltányos kereskedelem« jelzésű kávéért, miközben a kávétermelők mindössze körülbelül 44 centtel kapnak többet a világpiaci árnál. »Annak tudatában, hogy a fogyasztók hajlandók egy kicsit többet fizetni a méltányos kereskedelem támogatása miatt, a szupermarketek arra használják fel a címkét, hogy növeljék a profitjukat« – mondta Emily Dardaine, egy németországi méltányos kereskedelmi szövetség, a nemzetközi méltányoskereskedelem-címkézési szervezet (FLO) gyümölcsáru-osztály vezetője.”

7.1

A nagy üzletláncok beszállítókkal szembeni gyakorlatának vizsgálatakor figyelembe kell venni az egyes EU-tagállamok piaci koncentrációjának eltérő szintjét és jellemzőit. Mint korábban említettük, mivel a fogyasztók nagyon fontosnak tartják az árakat, és az igényeik befolyásolják a kínálatot, jelentős nyomás nehezedik a kiskereskedőkre, hogy alacsonyabb árakkal dolgozzanak. Annak érdekében, hogy alacsony árakat biztosíthassanak a fogyasztóknak, az üzletláncok nyomást gyakorolnak a beszállítóikra, hogy azok csökkentsék az áraikat. Ez igaz az élelmiszer-ágazatra és mindenekelőtt az igen magas szinten koncentrált piacokra. A terméklistázás megszüntetésével fenyegetve folyamatosan sakkban tartják a beszállítókat, hogy azok még kedvezőbb feltételekkel szállítsanak. Emellett a legnagyobb láncok többsége gyakran áthelyezi beszerző munkatársait egyik területről a másikra, hogy a beszerzők és a beszállítók között ne alakulhasson ki személyes kapcsolat. A beszerző szerepe az, hogy egyre olcsóbban szerezze be az élelmiszert a beszállítótól. Felvirágoztathatnak vagy tönkretehetnek vállalatokat azáltal, hogy megszüntetik a termék listázását, vagy másik beszállítót keresnek, különösen akkor, ha a társaságnak jelentős tőkebefektetésbe került az, hogy egy nagy üzletlánc számára szállítani tudjon egy bizonyos termékcsoportot. A beszállítók, különösen a kicsik, gyakran nem rendelkeznek a kereskedelmi láncok támasztotta feltételeknek való megfeleléshez szükséges anyagi forrásokkal. Olyan piacokon, ahol az üzletláncoknak ilyen óriási vásárlóereje van, mekkora esélye van egy termelőnek arra, hogy elfogadható árat kapjon a termékéért?

7.2

A vásárlóerő nem csak azt jelenti, hogy a beszállítóknak olcsóbban kell adniuk a termékeket, hanem azt is jelentheti, hogy a kiskereskedelmi vállalatok bizonyos szerződéses kötelezettségeket rónak rájuk, mint a listázási díj, a polcpénz, a már eladott termékekre is vonatkozó visszamenőleges árengedmény, indokolatlanul magas hozzájárulás a marketingköltségekhez és kizárólagos forgalmazói jogok követelése.

7.3

A nagy üzletláncoknak szállító élelmiszer-beszállítók a késői kifizetések miatt sokszor súlyos pénzügyi gondokkal küzdenek – a fizetési határidő a szállítástól számított 120 nap (ritkán bár, de akár 180 nap is) lehet. Ezzel ellentétben a fogyasztó a vásárlás után azonnal fizet. A hosszú fizetési határidő jelentősen hozzájárul a nagy üzletláncok nyereségnövekedéséhez, mivel a beszállítók kamatmentes kölcsönt adnak nekik.

7.4

Az üzletláncok időnként arra kényszerítik a beszállítóikat, hogy egy bizonyos ideig a saját költségeik alatt adják az élelmiszert azért, hogy megtartsák a szupermarket polcain való helybiztosítást. A beszállítók és a termelők számára ez súlyos pénzügyi veszteségekhez vezethet.

7.4.1

Az internetes licitálási rendszer bevezetése a saját márkájú termékek olcsó beszerzése révén tovább szilárdította a nagy üzletláncok pozícióját. E rendszer keretén belül a nagy üzletláncok (főként saját márkájú) termékbeszállításra vonatkozó ajánlatokat kérnek az Interneten keresztül. A beszállítók egymással versengenek a legalacsonyabb áron való szállításért.

7.5

A (saját) kereskedelmi márkák használata egyre gyorsabban terjed a legnagyobb üzletláncok körében. Ez utóbbi tendencia leginkább Írországban, Nagy-Britanniában és a fejlődő piacokon figyelhető meg. „A saját márkájú termékek rohamos terjedése a fejlődő piacokon közvetlenül kapcsolódik a globális kiskereskedelmi vállalatok saját földrajzi határaikon túli terjeszkedéséhez” – Jane Perrin, ACNielsen. Egyes saját márkájú termékek minőségének javulásával az üzletek – csekély reklámköltség vállalásával – jelentősen növelni tudták a nyereségüket.

7.6

A saját márkájú termékek rendszere révén a szupermarketeknek még nagyobb hatalma van a beszállítókkal való kapcsolatban.

7.7

Egy olyan környezetben, ahol a sikeres kereskedelmi ötletek gyorsan utánozhatók, az üzletek saját márkázási stratégiája nagyobb jelentőséggel bír a versenytársaktól való megkülönböztetés szempontjából.

7.8

A hatalmi pozíció eltolódása a beszállítótól az üzletek felé nem pusztán a polchelyek tulajdonjogából és a saját márkákból fakadó előnyökben jelentkezik. A törzsvásárlói kártyák segítségével az üzletek mélyebb betekintést nyernek a fogyasztók személyiségébe, vásárlói profiljába és vásárlási szokásaiba, mint bármely beszállító. Ezt a tudást tovább fokozza az, hogy az üzletek heti kapcsolatban állnak a fogyasztókkal.

7.9

Miközben a kiskereskedelmi láncok ösztönzik a saját márkájú termékek eladását, a fogyasztói igények miatt a jól ismert márkáknak is jelen kell lennie a polcokon. Az üzletláncok azonban csökkenteni akarják a márkás termékeket beszállító cégek számát, és bevezették a kategória-szabályozás rendszerét. A kategória-szabályozás az üzletláncok azon stratégiája, mellyel csökkentik a beszállítóik számát, miáltal csökkentik a költségeiket és növelik a hasznukat. A kereskedelmi lánc minden termékcsoport kategóriájához kiválaszt egyetlen fő beszállítót, ettől szerzi be a kategóriába tartozó összes termékcsoportot. Általában egy vezető márkával rendelkező céget választanak ki, hogy a termékük listázásának fenntartásáért cserébe lássák el őket egy sor egyéb, a fő márkához kapcsolódó termékkel is. Például egy márkás cheddar sajtot szállító céget megkérhetnek, hogy az üzletlánc által igényelt egyéb sajtféléket is szállítson, amelyeket a láncnak más beszállítóktól kellene beszereznie. Ez a rendszer a legnagyobb beszállító cégeknek kedvez, így korlátozza a kicsi vagy helyi beszállítók piacra jutási lehetőségeit. Emellett a fogyasztóknak kínált választékot is csökkentheti.

7.10

Ez számos élelmiszeripari KKV-t különösen sebezhetővé tesz, főleg ha erősen függenek az egyik nagy üzletlánctól. Az üzletláncok azt követelhetik, hogy a következő három évre adjanak nekik évente 2 % kedvezményt. Ha a cég nem képes megfelelni ezeknek a követelményeknek, más beszállító kapja a megrendelést. A KKV fennmaradása a költségek és a haszon csökkentésével jár – azaz kevesebbet fizetnek a termelőknek, kevesebb munkaerőt alkalmaznak, a fogyasztó pedig rosszabb minőségű terméket kap.

8.1

A fogyasztók továbbra is megkövetelik a szupermarketektől, hogy versenyképes áron folyamatosan jó minőségű, biztonságos termékekkel lássák el őket, minőségi szolgáltatásokat kapjanak, és kellemes környezetben vásárolhassanak.

8.2

A fogyasztóknak párbeszédet kellene folytatnia a mezőgazdasági termelőkkel és az élelmiszer-beszállítókkal, hogy valósabb képet kapjanak a kiskereskedelmi szinten alkalmazott politikákról.

8.3

A fogyasztóknak emellett tudniuk kell arról is, ha a beszállítók különleges árengedményeket vagy akciókat hirdetnek.

8.4

Jobban fel kellene világosítani a fogyasztókat az élelmiszerpiac minden tényezőjéről és az igényeik hosszú távú következményeiről. Az alacsony jövedelmű családok nem sokat érnek az olcsó élelmiszert kínáló nagy külvárosi bevásárlóközpontokkal, ha egyszerűen nem áll rendelkezésükre megfelelő közlekedési eszköz, amivel eljuthatnak oda.

8.5

Az olyan kérdések, mint az elhízás vagy a fenntartható fogyasztás létfontosságúak a fogyasztók számára. A kiskereskedelmi vállalatoknak ezekben is állást kell foglalniuk.

9.1

A KAP reformja (leválasztás) miatt a gazdák arra vonatkozó döntéseit, hogy mit termeljenek, egyre inkább befolyásolják a kiskereskedelmi szektorból érkező, árra és keresletre vonatkozó jelzések. A korábban a KAP részét képező támogatási rendszer nem biztosítja tovább a mezőgazdasági termények változatlan garantált árát. Ez azt fogja jelenteni, hogy az üzletláncok a korábbinál sokkal nagyobb befolyást gyakorolnak az élelmiszerárakra. A nagyobb mértékű élelmiszerimport az Unióba szintén lefelé húzza majd a termelői árakat, ha a világpiaci árak alacsonyak. A végeredmény valószínűleg az lesz, hogy a kereslettel és a kínálattal összhangban sokkal erőteljesebb lesz az áringadozás.

9.2

Ha a gazdáknak hosszabb időn keresztül csökkenő bevétellel és növekvő kiadásokkal kell szembenézniük, többen hagyják el az ágazatot. Ez a fejlemény ahhoz vezetne, hogy csökkenne az európai élelmiszer-termelés, ez pedig megakadályozná a multifunkcionális európai mezőgazdaság kifejlődését, valamint az élő vidék fenntartásának és fejlesztésének az elérését. Hogy az események ne így alakuljanak, a mezőgazdasági termelőknek is meg kell változtatniuk termesztéstechnológiáikkal és termékeik megválasztásával kapcsolatos álláspontjukat. Az egyik alternatíva az volna, hogy új piaci réseket tárjanak fel, például a jobb minőségű élelmiszerek termelésére vagy egészen új termékek előállítására álljanak rá, új értékesítési utakat találjanak, és az együttműködés új formáit alakítsák ki (pl. beszerzési szövetkezetek, háztáji termékeket árusító boltok a városokban), üdülési lehetőségeket kínáljanak a parasztgazdaságokban stb., hogy helyzetüket megszilárdítsák.

9.3

Nehéz a teljes uniós piacra kiterjedő összehasonlítást végezni a mezőgazdasági termelői ár és a kiskereskedelmi ár különbségéről, mivel nem lehet megmondani, hogy a költségekből és a haszonból mennyi jut a feldolgozó-ágazatra és mennyi a kiskereskedelmi ágazatra. Az azonban egyértelmű, hogy ha a nagy üzletláncok a beszerzési költség alatt kezdik értékesíteni a mezőgazdasági termékeket, a láncolat legvégén található termelő kap alacsony árat a termékéért, mert a feldolgozó és a szupermarket ragaszkodni fog a saját hasznához azért, hogy tönkre ne menjen.

a)

A nagy üzletláncokról úgy tartják, hogy biztonságos élelmiszert árusítanak.

b)

A heti bevásárlások révén nagy üzletláncok rendszeres kapcsolatban állnak a fogyasztókkal.

c)

A törzsvásárlói kártyák révén a nagy üzletláncok részletes adatbázissal rendelkeznek a vásárlási szokásokról, ez elsőrendű piaci információs forrás a számukra.

d)

Piackutatással is felmérik a fogyasztói igényeket.

e)

Akciók, árengedmények, a vevőszolgálat, valamint az üzletek elrendezése és dekorációja révén befolyásolják a vásárlási szokásokat. Mindezek segítségével a nagy üzletláncok képesek befolyásolni a piaci trendeket.

11.1

Több információra és nagyobb átláthatóságra van szükség a kiskereskedők, a beszállítók (élelmiszer-feldolgozók) és a mezőgazdasági termelők közötti árképzési szerkezetet és a haszoneloszlást illetően.

11.2

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy megfelelő verseny álljon fenn a tagállamokon belül a régiók között, és elő kell segíteniük a mezőgazdasági kistermelők, kisméretű feldolgozók és kiskereskedők közötti együttműködést, fenntartva így a versenyt a nagytermelőkkel, nagyméretű feldolgozókkal és a terjesztői hálózatokkal szemben. Emellett a tagállamoknak és az EU intézményeinek a különböző kereskedelmi formák fennmaradását is biztosítaniuk kell, és el kell kerülniük a teljes piaci liberalizációt, mivel az a piac további koncentrálódásához vezetne.

11.3

A teljes Közösségen belül a megfelelő verseny természetessé válása érdekében a Belső Piaci Főigazgatóságnak folyamatosan ellenőriznie és értékelnie kellene az Unión belüli fogyasztói árakat.

11.4

A versenyjog egyik elemét, a közérdek fogalmát felül kellene vizsgálni: helytelen, hogy csak az árakra és a piaci erőviszonyokra korlátozódik.

11.5

A versenyhatóságok továbbra is különös figyelemmel kell, hogy kísérjék a nagy üzletláncok vásárlóerejét az élelmiszerpiacon.

11.6

Elképzelhető, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmet a jövőben nagyon kevés szereplő fogja uralni, ami kisebb áruválasztékhoz és magasabb árakhoz vezethet. Az Európai Bizottságnak és a tagállamok kormányainak tisztában kell lenniük ezzel a lehetőséggel.

11.7

Az EU-nak továbbra is biztosítania kell a saját polgárai számára megfelelő mennyiségű élelmiszertermelés fenntartását. Nem szorulhatunk az EU-n kívülről érkező élelmiszer-ellátásra.

11.8

Részletesen tanulmányozni és elemezni kell az árátvitelt és az élelmiszernek a mezőgazdasági termelőktől a nagy üzletláncnál vásároló fogyasztókig vezető útján jelentkező árrések szerkezetét.

14.10.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/52

1.1

Az EU jelenleg kidolgozás alatt álló, a 2007–2013 időszakra szóló pénzügyi terve a környezetvédelmi támogatások terén is tartalmaz változásokat.

1.2

Az EU legfontosabb környezetvédelmi célú pénzügyi eszköze mindeddig egyértelműen az ún. LIFE program volt, amelyet 1992 májusában az 1973/92/EGK rendelet hozott létre. A LIFE célja, mint jelenleg is, a közösség környezetvédelmi politikájának és jogalkotásának alkalmazásához és fejlesztéséhez való hozzájárulás volt.

1.3

A LIFE I. program 1992-től 1995-ig működött és 400 millió eurós költségvetéssel rendelkezett (évente 100 millió euróval). Sikerére való tekintettel az 1404/96/EK rendelet elindította a program 2. szakaszát (LIFE II.), amely 1996-tól 1999-ig volt érvényben, összesen 450 millió eurós (évi 112,5 milliós) költségvetéssel. A jelenlegi LIFE III. program futamidejét az 1665/2000/EK rendelet a 2000–2004 időszakra határozta meg, majd az 1682/2004/EK rendelet 2006 végéig meghosszabbította.

1.4

A LIFE eddig három részből állt: LIFE-Környezet, LIFE-Természet és LIFE-Harmadik országok. A program innovatív befektetési terveket, valamint az EU környezetvédelmi politikájának és jogalkotásának végrehajtását és fejlesztését támogatta. A LIFE-Természet nagymértékben hozzájárult a NATURA 2000 hálózat kialakításához.

1.5

Az Európai Bizottság környezetvédelmi költségvetéséből (B 4-3. költségvetési tétel, 2004 óta 7. tétel) a múltban más környezeti vonatkozású programokat is finanszíroztak, pl. a városok fenntartható fejlődésével kapcsolatos programot, egy civil szervezetekre vonatkozó programot, a Forest Focus programot, egy általános hitelprogramot a környezetvédelmi politika végrehajtásához és fejlesztéséhez (az Unión belül és kívül), valamint a költségvetési eszközöknek az Európai Környezetvédelmi Ügynökségre való átruházását.

1.6

A tervezett új környezetvédelmi célú pénzügyi eszköz, a LIFE+ révén teljesen átalakul az eddigi támogatási rendszer: a LIFE+ egyrészt tartalmazza a 7. költségvetési tételhez tartozó eddigi támogatási programokat (Forest Focus, civil szervezetekre vonatkozó program, URBAN, új politikai kezdeményezések támogatása, a környezetvédelmi politika megvalósításának egyes részei, a LIFE-Környezet és a LIFE-Természet elemei), másrészt nem kapnak többé támogatást a klasszikus konkrét környezetvédelmi jellegű befektetési tervek; erre ezután a LIFE-Környezet esetében az 1a) tétel, a LIFE-Természet esetében az 1b) és a 2. tétel fog szolgálni. A nemzetközi tevékenységek eddigi támogatását a 4. tétel, a polgári védelmet a 3. és 4. tétel, a tengeri környezettel kapcsolatos tevékenységeket a 3. tétel keretein belül kell finanszírozni.

1.7

A LIFE+ a továbbiakban a környezetpolitikát segítő (csak az Unióra kiterjedő) intézkedések – mint például a bevált gyakorlatokról szóló tapasztalatcsere, a helyi és regionális hatóságok kapacitásainak kiépítése és az Európa-szerte működő civil szervezetek segítése – támogatására fog összpontosítani.

1.8

Az Európai Bizottság javaslata szerint a jövőben az új 1A), 1B), 2. és 4. tételek fogják fedezni a befektetési terveket. Döntés született ugyanis arról, hogy a környezetvédelmet minden politikai területbe integrálják, és hogy így a fenntarthatóság stratégiája és a – kis mértékben környezeti vonatkozású – lisszaboni stratégia végrehajtásának a keretein belül a környezetvédelemmel összehangolt, illetve koherens befektetéseket kell támogatni az említett tételekből.

1.9

A LIFE+ programnak ezután két súlypontja lesz, mégpedig