23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/1

1.1

A 2000. évi lisszaboni elnökségi zárszó és a Kisvállalkozások Európai Chartája kiemelték a vállalkozási tevékenység fontosságát az európai fenntartható fejlődés útján, valamint a vállalkozásbarát politikai környezetet megteremtésének szükségességét.

1.2

Az Európai Bizottság elnöke, Romano PRODI, ezt követően bejelentette a 2002. évi tavaszi Európai Tanácsülésen Barcelonában, hogy az Európai Bizottság Zöld Könyvet fog kiadni a vállalkozásokról a 2003. évi tavaszi Európai Tanácsülés előtt. Az Európai Bizottság ezt a kötelezettségét 2003. januárjában teljesítette, és ennek következményeként a rá következő hónapokban szigorú és átlátható konzultáció indult az érdekelt felekkel. A 2003. évi tavaszi Tanácsülés felkérte az Európai Bizottságot, hogy a 2004. tavaszi Tanácsülésre terjesszen be egy vállalkozási akciótervet.

1.3

Az EGSZB Vélemény a Zöld Könyvről a 2003. szeptemberében a plenáris ülés keretében került jóváhagyásra (1).

1.4

Az Európai Bizottság ezt követően elfogadta az Akcióterv: „A vállalkozási szellem európai menetrendje” című dokumentumot 2004. februárjában (2).

2.1

Az „Európai Vállalkozások” című Zöld Könyvhöz fűzött korábbi EGSZB véleményhez hasonlóan, a jelen vélemény is hozzá kíván járulni a vállalkozások megértésének és ösztönzésének folyamatához. Ezt úgy kívánja megvalósítani, hogy az akciótervhez néhány általános kommentárt fűz, és a tervet sokkal pontosabban elemzi. A vélemény ezt követően az EGSZB egy sor konstruktív ajánlását mutatja be arról, hogy ezt a kezdeményezést hogyan lehet az európai vállalkozások jelenlegi és jövőbeni generációi számára egyaránt hasznos, reális, és gyakorlati kezdeményezéssé alakítani.

3.1

Az Európai Vállalkozások Zöld Könyve világos képet ad az EU-ban tevékenykedő vállalkozások helyzetéről és a számbeli növekedésük elé tornyosuló kihívások mértékéről. Az EGSZB véleménye ezt elismeri, és örömmel üdvözli az Európai Bizottság Zöld Könyvét és a megjelenését követő nyílt és szigorú konzultációs folyamatot.

3.2

A Zöld Könyvre alapozva, az akcióterv tovább elemzi az európai vállalkozók előtt tornyosuló kihívások természetét. Az akcióterv céljai indokoltan ambiciózusak, de meghatározhatatlan célkitűzésekhez kapcsolódnak. Az általános benyomás az, hogy a dokumentum ködös és konzervatív. Az akcióterv keveset mutat be mindabból a kreativitásból, amelyre utal mind a Zöld Könyv, mind a nyilvános konzultáció, ehelyett gyakran inkább meglévő kezdeményezéseket idéz. Kevés megoldási mechanizmust javasol és a hozzájuk tartozó felelősségeket sem állapítja meg, és nem határozza meg a követési és értékelési eljárásokat sem.

3.3

A Zöld Könyv megfogalmazása során a viták és az utána következő konzultációk egyik fő témája volt, hogy a vállalkozókat számos politikai terület sújtja és ennek következtében a felmerült kihívásokat horizontális megközelítéssel szükséges leküzdeni. Az akcióterv kifejezetten nem mutatja be az érdekeltek számára, hogy ez a kezdeményezés kapott-e jelképes támogatáson kívül valamit is az Európai Bizottság szerveitől, leszámítva a Vállalkozási Főigazgatóságot, vagy a tagállamok közigazgatásaitól. Egy ilyen támogatás elnyerése hiányában, az akcióterv minimális jelentőségre lesz kárhoztatva.

3.4

A Bizottság 250 választ kapott a konzultáció során. Bár az EGSZB elismeri, hogy a weblapon kapott valamennyi hozzászólás nyilvánosságra hozatalával az Európai Bizottság az átláthatóságról tett tanúbizonyságot, az akcióterv nagyon kevésszer utal ezekre a megjegyzésekre, és nem világos az olvasó számára az sem, hogy a hozzászólásokat hogyan elemezték, és hogyan építették bele a tervbe. Miután adott ennek a gyakorlatnak a jelentősége és az érdeklődés, melyet EU-szerte keltett, kár lenne a válaszokat nem megfelelően figyelembe venni, és ha figyelembe vették, az akciótervnek ezt világosan demonstrálnia kell.

3.5

Az akciótervnek hivatkoznia kellett volna a kis- és középvállalkozások heterogén összetételére, és fel kellene ismernie, hogy ez a különbözőség sokkal inkább összehangolt, mint általános politikai megoldásokat kíván. Például, a mostani Bizottsági Közlemény az „Európai szövetkezeti vállalatok támogatásáról” (3) elismeri az európai szövetkezetek támogatásának fontosságát, és az ehhez kapcsolódó hivatkozást a szociális gazdasági vállalatok sajátos szerepéről bele kellene venni az Akciótervbe (4). Ehhez hasonlóan, az önálló vállalkozói tevékenységet folytatók igényei jelentősen eltérnek a nagyvállalkozások szükségleteitől (5). Miközben értékeli ezeknek a sajátos gazdálkodó szervezeteknek a tulajdonosi formáit, az akciótervnek el kellene ismernie, hogy ezeket a specifikus igényekkel és jellemvonásokkal rendelkező üzleti szervezeteket célzott politikával kell megközelíteni. Ilyen lehet az innovatív vállalkozások alapításának, vagy a már bevezetett, hagyományosabb területen tevékenykedő cégek támogatásának politikája.

3.6

Az EGSZB érvelése szerint az is fontos, hogy a vállalkozói gondolkodásmódot bátorítsák az állami szektoron belül is. Bár az EGSZB megérti, hogy az akcióterv arra a vállalkozói magatartási formára koncentrál, amely az üzleti tevékenységet létrehozza, működteti és fejleszti, nem győzi ismételni, hogy arra is szükség van, hogy a vállalkozói szemléletet fokozzák a közigazgatásban is.

3.7.1

A Zöld Könyvről kiadott véleményében, az EGSZB azt az álláspontot támogatja, hogy „az akcióterv tartalmát két elkülönülő területre kell szétválasztani:

3.7.2

Az EGSZB általában egyetért az öt stratégiai politikai területtel lefedett témákkal, de aggályait fejezte ki azért, hogy az egyes témákon belül hiányoznak az ott elhatározott konkrét lépések. Ezen felül, az EGSZB fenntartja azt a meggyőződését, hogy a fent idézett kétágú megközelítés következetesebb lenne, mint az öt, kissé önkényes jellegű stratégiai politikai terület. Ez az öt politikai terület következetlennek tűnik és egymást átfedőnek; négy nagy kihívást tartalmaz és egy pontosan meghatározott témát (a finanszírozáshoz való jobb hozzájutást).

3.7.3

Mindazonáltal, a következetesség érdekében, az akciótervhez ugyanabban az ötös csoportosításban fűzünk megjegyzéseket a jelen vélemény következő szakaszában.

3.7.4

Az EGSZB úgy érvel, hogy az Európai Bizottság dokumentuma nagyvonalakban vázolta fel az ütemtervet. A következő szakaszban ki kell dolgozni a konkrét lépéseket és politikákat, nyomon kell követni, és felül kell vizsgálni a mechanizmusokat, a vállalkozók előrehaladását biztosító mutatószámokat és adatokat.

4.1

Az EGSZB az öt, stratégiai fontosságú területen belül számos konkrét prioritást állapított meg.

4.1.1.1

Ennek hosszú távú célkitűzésnek kell lennie, amely számos testületet érint különböző szinten. A Vállalkozáspolitikai Főigazgatóságnak szüksége van az Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóság, továbbá az oktatási politikát megfogalmazó és nyilvánosságra hozó nemzeti és nemzetiségi ügynökségek támogatására.

4.1.1.2

Amint azt a Zöld Könyv kiemeli, a vállalkozók motivációja igen széleskörű lehet, mint pl. a pénzügyi haszon, a függetlenség, vagy a munkával való elégedettség. Bármilyen is legyen ez a motiváció, az a fontos, hogy a majdani és jelenlegi vállalkozók elismerjék az üzleti tulajdonlási joghoz fűződő társadalmi felelősségüket.

4.1.1.3

Az EGSZB üdvözli az akciótervnek a fiatalokhoz szóló ajánlását, de ki kellene emelni azt is, hogy a demográfiai elcsúszás következtében az európai lakosság elöregedőben van. Hanyagság lenne, ha nem biztosítanánk olyan vállalkozások környezetet, amely a megfelelő képességekkel rendelkező (szakképzettség, vállalatvezetés, tőke, stb.), idősebb lakosság részére is lehetővé teszi a saját vállalkozást, üzleti tevékenység alapítását és folytatását.

4.1.1.4

Az EGSZB hasonlóan üdvözli, hogy az akcióterv kiemeli a női vállalkozók specifikus szükségleteit. A vállalkozásalapítás és fejlesztés mellett döntő nőknek tagállamonként más és más, különleges gyakorlati, gazdasági és kulturális kihívásokkal kell szembenézniük. A tisztségviselők jobban tudnák értékelni és kezelni ezeket a kihívásokat, ha a politika döntéshozatali folyamatba bevonnák a sikeres és nem sikeres női vállalkozókat.

4.1.1.5

Számos Tagállamban régi hagyománya van az iskolákban bevezetett vállalkozói programoknak. Nem kell a spanyolviaszt újra feltalálni, az akciótervet kell a helyes gyakorlat elemzésére, terjesztésére és a helyes gyakorlat bevezetésének támogatására alapozni. Az Európai Bizottság már számos értékes BEST projektet koordinált ezen a területen az 1990-es években és az elért eredmények és ajánlások rendkívül értékesek lehetnek az akcióterv keretében történő politikai-fejlesztés során.

4.1.1.6

Azokat a mechanizmusokat, amelyek megkönnyíthetik az üzleti élet képviseleti szervezeteinek további bevonását az iskolai projektekbe, be kell építeni a Bizottság új, többéves, 2006-2010-ig terjedő KKV-programjába.

4.1.1.7

Az, hogy Európában sokkal erősebb vállalkozói társadalom jöjjön létre, sajnos, nem csupán a jövő vállalkozóinak kinevelésétől függ. Ez a politika köves talajra hullott, ha a Európa nem hoz létre olyan környezetet, amelyben a jövő vállalkozói sikeresek lehetnek. Ez azt jelenti, hogy az üzleti társadalom szereplőinek sokkal szélesebb körét kell mozgósítani az állami és a magánszektorból, és tényleg az egész társadalmat, hogy értsék meg és értékeljék a maga helyén a vállalkozásokat. A vállalkozásokat ezért támogatnia kell minden, munkáját hatékonyan végezni akaró állami hivatalnoknak, és mindenkinek, aki az üzleti életben tevékenykedik.

4.1.1.8

Az EGSZB úgy érvel, hogy a politikának nem szabad dramatizálnia a vállalkozásokat és csökkentenie kell a vállalkozók és a társadalom többi része között fennálló vélt és tényleges korlátokat. A modern munkavégzési minták lehetővé teszik az emberek számára, hogy különböző módokon próbáljanak meg belépni a gazdasági életbe, és viszonylag könnyen át tudjanak váltani az alkalmazotti állapotból az önfoglalkoztatásra, vagy a munkáltatói szerepre és vissza. A vállalkozást ezért egyre többeknek kell úgy tekinteni, mint hosszú, vagy rövidtávra szóló választási lehetőséget. Ebből az a kettős előny származik, hogy egyre többen tekintik pozitív választási lehetőségnek az üzlettulajdonosi-menedzseri életet, közben javul a vállalkozók általános megítélése az érintett résztvevők széles tömegei körében. Az ilyen környezet létrehozása érdekében több figyelmet kell fordítani arra, hogy egy vállalkozás bejegyeztetése és töröltetése a cégjegyzékből, csak a minimálisan szükséges bürokráciával járjon. Ez különösen akut probléma számos új tagállamban, ahol az önfoglalkoztatásról alkalmazotti státuszba történő áttérés rendkívül nehézkesnek tűnik, és az alkalmazotti munkavállalás bürokratikus akadályai igen magasak.

4.1.1.9

Ugyanakkor, a hatóságoknak és a többi érintettnek biztosítania kell, hogy a különböző dolgozói státuszok közötti áttérés megkönnyítése ne vonjon maga után visszaéléseket. Az egyensúly eléréséhez fontos, hogy az alkalmazottakat és munkanélkülieket szándékuk ellenére ne csábítsák, és ne kényszerítsék önfoglalkoztatásra, és a kevésbé lelkiismeretes munkaadók ne háríthassák át a felelősséget alkalmazottaikra (7).

4.1.2.1

Az akcióterv jól fedi le a kockázat és haszon közötti helyes egyensúly központi kérdését.

4.1.2.2

Az EGSZB további közleményt vár az Európai Bizottságtól az üzlet átruházása tárgyában. Várhatóan, a közlemény az igen hasznos 2002. májusi BEST jelentés alapján kerül megfogalmazásra, és tovább növeli a tagállamok hivatalnokainak és a közösség pénzügyi felelőseinek érdekeltségét és tudatosságát e fontos politika vonatkozásában. Számos specifikus problémával is meg kell birkózni az átruházás megkönnyítése, és a vállalatok túlélési lehetőségeinek maximális biztosítása érdekében. Különösen az adózási rendszerek, örökösödési illetékek, öröklési jogszabályok és a társasági törvény azok, amelyek folyamatosan hátráltatják az üzletvitel folytatásától, és amelyeket módosítani lenne szükséges.

4.1.2.3

Az akcióterv helyesen világítja meg a sikertelenség stigmáját mint a vállalkozói tevékenység elterjedésének jelentős korlátját. Ezt a kihívást részben el lehet hárítani azzal, hogy sikeres stratégiákkal mozgósítják a társadalmat a vállalkozások pártolása érdekében. Mindazonáltal, sokkal közvetlenebb figyelmet kell fordítani a pénzintézetek magatartásának megváltoztatására, hogy sokkal rugalmasabban kezeljék a sikertelen üzleti múlttal rendelkező személyeket. Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy a Bizottság olyan bizonyítékokat tárjon a pénzintézetek elé, amelyekkel ki lehet mutatni, hogy a korábbi (sikeres, vagy sikertelen) tapasztalattal rendelkező vállalkozók sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek sikeresek új vállalkozásukkal.

4.1.2.4

Ebben a folyamatban fontos, hogy olyan áthidaló megoldást találjanak, amellyel lehetővé teszik a „becsületes” csődbejutottak számára az újrakezdést és egyben meg is tiltják a törvényt megkerülő praktikákat. A csődtörvénynek ennek következtében kevésbé bírálónak és átláthatóbbnak kell lennie.

4.1.2.5

Bár több részletet szeretne megtudni a tervezett konkrét lépésekről, az EGSZB üdvözli az a hivatkozást az akciótervben az Európai Bizottság és a tagállamok előtt álló további feladatokra a vállalkozók társadalombiztosítási rendszereinek tárgyában.

4.1.3.1

A kutatások azt mutatják, hogy a cégtulajdonos igazgatókat képezni és támogatni szükséges, különösen a marketing területén. Jelentős haladást értek el ezen kívül a KKV-k részére az ismeretek átadása terén vállalati kihelyezésekkel, és a KKV közösségek és kutatóintézetek közötti kapcsolat szorosabbra fűzésével. A tanácsadói programokat, melyek keretében az új társaságok és fiatal vállalkozók tanulhatnak a tapasztaltabbaktól, tovább kell fejleszteni, és támogatni kell.

4.1.4.1

Az EGSZB üdvözli azt a javaslatot, hogy a tagállamok egymás között cseréljék ki a helyes gyakorlat terén szerzett tapasztalataikat, és készítsenek egy további akciótervet az elektronikai beszerzésekre vonatkozóan.

4.1.4.2

Az EGSZB javasolja a finanszírozás odaítélésének sokkal holisztikusabb megközelítését, amelynek magában kell foglalnia a következőket:

4.1.5.1

Amint azt az EGSZB kiemelte a Zöld Könyvről kiadott véleményében, szükség van politikai választási lehetőségekre a kis cégek támogatása érdekében, hogy azokat „egyrészt beágyazzák fontos vízszintes politikai területekbe (foglalkoztatás-, adó-, környezetvédelmi, oktatás-stb.), másrészt függőlegesen, minden politikai döntéshozatali szinten” (10). A széles körben ösztönző 2002. júniusi Jobb Törvényhozói Csomag ellenére, az Európai Bizottság számos szerve még mindig nem hajlandó megfelelően értékelni a politikai javaslatok KKV-kra, ill. a többi érintettre gyakorolt hatását. Az EGSZB ennek következtében támogatja az Európai Bizottság Alelnökéhez nemrég intézett felhívásokat, hogy vállaljanak több közvetlen felelősséget a szabályozórendszer reformjának felülvizsgálata során.

4.1.5.2

Általánosabban véve, még mindig jelentős téma a szabályozás hatásait értékelő eljárások javítása nemcsak az Európai Bizottságon, hanem a Parlamenten és a Tanácson belül is.

4.1.5.3

Az EGSZB sajnálja, hogy nem hivatkoznak többé a „gondolkozz először kicsiben” megközelítésre. Ez azt írja elő, hogy minden rendelkezést és törvényt a kisvállalatok különleges tulajdonságainak és kihívásainak figyelembe vételével kell kidolgozni. Ennek középpontjában az összes új és meglevő jogszabályt felölelő, a kis- és mikrovállalkozásokra vonatkozó specifikus üzleti hatástanulmányok állnak. Ha ezt a gyakorlatot sikerülne átültetni az EU döntéshozatali eljárásába, ez lenne az intézmények által tett legnagyobb hozzájárulás a vállalkozói tevékenység fokozásához.

4.1.5.4

A 10 új tagállam nemrég történt csatlakozása az EU-hoz a KKV-közössség megnövekedését hozta magával, mely kis- és középvállalkozások egy részének nehézséget jelent a meglevő EU törvényekhez való alkalmazkodás, még mielőtt egyáltalán potenciálisan követhetnék az új törvényjavaslatokat. Az Európai Bizottságnak ezért számos elszigetelt kezdeményezésre kell hagyatkoznia, melynek keretében a KKV-közösség véleményét proaktívan kérik ki. Más szóval, az Európai Bizottságnak azt is demonstrálnia kell, hogy napirenden tartja a visszajelzéseket, ha el akarjuk kerülni azt, hogy elégedetlenség és kulturális szakadék támadjon az EU intézmények és politikák, valamint a kisvállalkozások között.

4.1.5.5

Az EGSZB kiemeli az Európai Bizottság és a KKV-k képviselői közötti hatékony párbeszéd fontosságát. A KKV-k képviselői szervezeteivel folytatott konzultációnak középponti helyet kell elfoglalnia az Európai Bizottság valamennyi konzultációs eljárásában. Ennek elősegítése és annak biztosítása végett, hogy a Bizottság valamennyi szerve ismerje a KKV közösség nézeteit, az EGSZB ajánlja, hogy hozzák létre a KKV-követ szerepkörét, és nevezzenek ki egy KKV-megbízottat az új Bizottságban. Az új szerep középpontjában a „gondolkozz először kicsiben” elv Bizottság által történő alkalmazásának felügyelete kellene, hogy álljon.

4.1.5.6

A párbeszéd ugyanezen elveit kell alkalmazni a szociális partnerekre, akik számos, a jelenlegi és jövőbeni vállalkozókat érintő igen nagy fontosságú üggyel foglalkoznak. Az EGSZB ajánlja, hogy vizsgálják felül a társadalmi párbeszédet, elsősorban EU szinten, de néhány esetben nemzeti szinten is, és gondolják át, hogyan lehet arányosabb részvételt biztosítani az egyre jelentősebb, és sokszínűbb KKV-közösségnek.

4.1.5.7

Az állami támogatásra térve, az EGSZB melegen üdvözli egy olyan eszköz kidolgozását, melynek segítségével megoldható, hogy a támogatás ne torzítsa el a versenyt jelentős mértékben. Fontos például, hogy az állami támogatási eljárás ne akadályozza meg azt, hogy a kisvállalkozások a finanszírozási nehézségek leküzdése érdekében innovatív módszereket kutassanak fel, és vezessenek be.

5.1

Az EGSZB alábbi eljárásokat tisztázni és/vagy tökéletesíteni kívánja:

5.1.1

Összefüggő vállalatpolitikai megközelítések: az Európai Bizottságon belül, a Vállalkozáspolitikai Főigazgatóságnak egyértelműen kulcsszerepet kell játszania a haladás irányításában. Az akcióterv kitér a Bizottság vállalatpolitikájának minden részére, és ezért, ahogy azt az EGSZB ajánlotta a Zöld Könyvhöz készített Véleményében (11), ennek tükröződnie kell a Főigazgatóság egyéni politikai kezdeményezéseiben is. Különösen, a KKV-k számára készített, 2006-2010-re szóló többéves programnak világos korrelációt kell mutatnia a vállalkozói akciótervvel, és ezen felül egy fajta mechanizmusról kell gondoskodnia a számos prioritásnak történő megfelelés érdekében.

5.1.2

Értékelés: bár számos friss javítást eszközöltek benne, az üzleti társadalmat nem elégíti ki az a megközelítés, amelyet a Kisvállalkozók Európai Chartája értékelésére használtak. Ez jelenleg lehetővé teszi minden közhivatalnok számára, mind az EU, mind nemzeti szinten, hogy egyszerre legyen „bíró és bakó”. Rendkívül fontos ezért, hogy az üzleti élet képviselőit még szorosabban bevonják az akcióterv kiértékelésébe.

5.1.3

A jövőbeni utólagost értékelés kereteit meg kell határozni ahhoz, hogy a politika folyamatosan tökéletesíthető legyen. Ebbe bele kell vonni az Európai Bizottság és a tagállamok tisztségviselőit, valamint az üzleti élet EU- és nemzeti szintű képviselőit.

5.1.4

A teljesítmény megfelelő mutatószámai fontos eszközök a növekvő vállalkozói tevékenység céljainak kitűzéséhez és méréséhez. Az EGSZB ezt ajánlotta korábbi Véleményében (12), és ezt emelte ki a február 20-i Versenyképességi Tanács zárszava is. Ezek az adatok azt is lehetővé teszik, hogy a tagállamok politikáiról és vállalkozói környezetéről összehasonlító tanulmányok készüljenek.

5.1.5

Világos időbeli ütemezés: a február 20-i Versenyképességi Tanács zárszava sürgeti a Bizottságot, hogy készítsen egy ambiciózusabb menetrendet. Ahhoz, hogy ez hatékony legyen, a menetrendnek pontosnak és célratörőnek kell lennie. Az EGSZB megérti, hogy a Bizottság az akcióterv nyilvánosságra hozatala óta a munkalapok egész sorát dolgozta ki, pontosította a konkrét lépések céljait és menetrendjét. Ugyanabban a szellemben, amely áthatotta a konzultációt, az EGSZB sürgeti a Bizottságot, hogy terjessze e munkalapok létezését, és tegye őket könnyen hozzáférhetővé az érdekelt felek számára.

5.1.6

A folyamat követése és felelősségek delegálása: Az Európai Bizottságnak nincs módja és nem is feladata, hogy a szükséges lépések többségét bevezesse, hanem az akcióterv végrehajtásában elért előrehaladást kell gondosan felügyelnie és nyomon követnie. Ezért lényeges, hogy ugyanakkor a különböző lépések végrehajtásáért a felelősséget a megfelelő szintre delegálják, és hogy a menetrendet az összes érintett fél megismerje és jóváhagyja. Ez a különböző szereplők összehangolt bevonását követeli meg, és az EGSZB az alábbi kezdeményezéseket ajánlja, hogy a szereplők elkötelezettségét az előttük álló munkák iránt biztosítani lehessen.

5.1.7

Annak érdekében, hogy szélesíteni lehessen a Bizottságnak a folyamat iránti elkötelezettségét, létre kellene hozni az akcióterv felügyelő bizottság egy formáját, a november 04.-e utáni, módosított Bizottsági szerkezeten belül. Ennek magában kellene foglalnia minden egyes, az üzleti életet érintő törvényjavaslatokat kidolgozó érintett Főigazgatóság képviselőit, továbbá azon Főigazgatóságok képviselőit, akik felelősek az akciótervből származó közösségi programok végrehajtásának felügyeletéért.

5.1.8

Egy munkacsoport felállítása az érintett tagállamok hivatalnokaiból növelni fogja elkötelezettségüket a folyamat iránt. Ennek a munkacsoportnak rendszeres üléseket kell tartania, melyeken megvitatják az akcióterv ajánlásainak specifikus szempontjait, feltérképezik az előrehaladást, és megállapítják a hiányosságokat.

5.1.9

Létfontosságú, hogy az üzleti társadalmat szorosan belevonják az akcióterv végrehajtásába, követésébe és értékelésébe. Ez alatt a fogalom alatt, az EGSZB a legszélesebb értelemben vett üzleti közösséget érti, beleértve a gazdálkodó szervezetek minden formáját és méretét, az önfoglalkoztatottaktól a multinacionális vállalatokig és a szociális foglalkoztatóktól a részvénytársaságokig. Ha ezt a széleskörű elkötelezettséget nem lehet elérni, az azzal a kockázattal jár, hogy megvonják az üzleti közösségtől a szavazati jogot, és minimalizálják a befolyását a folyamatban levő ügyekben. Az EGSZB ezért ajánlja az üzleti közösséggel folytatott konzultáció módszeres megközelítését egész eljárás tartamára az EU- és tagállami szintű elismert képviselőik útján.

5.1.10

Amint a Zöld Könyvre kapott válaszok mutatják, a KKV-közösségen kívüli szereplők egyre nagyobb számban érdeklődnek a vállalkozói tevékenység iránt. Például, a szakszervezetek általában elismerik a vállalati politika fontosságát. Valamennyi érdekelt fél számára lehetővé kell tenni, hogy részt vehessen az akcióterv végrehajtásában.

5.1.11

Általában, az EGSZB az erőfeszítések összehangolását ajánlja a Bizottság részére, hogy reflektorfényben lehessen tartani az akciótervet, mind a politikusok körében, mind a szélesebb értelemben vett közösségen belül. A folyamatban levő, az általános terven belül a specifikus célkitűzésekhez fűződő promóciós tevékenységek és tudatosság növelő kampányok segítenek abban, hogy e létfontosságú kezdeményezés sikere érdekében a szereplők széles tábora megtartsa az ehhez megkívánt lendületet és elkötelezettséget.

6.1

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság Akciótervét és megismétli a Vállalkozáspolitikai Főigazgatóságnak a folyamat kezdete, 2002 eleje óta tett erőfeszítései iránti nagyrabecsülését. Az EGSZB elismeri, hogy számos szükséges, folyamatban levő lépést a Vállalkozáspolitikai Főigazgatóságon kívüli politikai döntéshozóknak kell megtenniük.

6.2

Az Akcióterv csak a kiindulási pontja egy állandó, hosszú távú folyamatnak. Ez a folyamat csak akkor lehet sikeres, ha minél szélesebb körben tudja vízszintesen összekapcsolni a politika területeit, függőlegesen pedig a különböző szinten álló politikai döntéshozókat. Az Akciótervnek és egyéb, küszöbön álló Európai Bizottsági kezdeményezésnek pozitív reakciót kell kiváltaniuk a politikai döntéshozókból. Az EGSZB aktív szerepvállalásra szólítja fel különösen az Európai Bizottság többi Főigazgatóságát és a tagállamok hatóságait.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/7

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az európai szintű turisztikai szektort illető kötelezettségvállalásai keretében, az EGSZB plenáris ülése 2003. október 29-én jóváhagyta véleményét „A mindenki számára elérhető és szociálisan fenntartható turizmus” címmel.

1.1.1

Ez a vélemény ezt követően a 2003-ban megtartott Európai Turisztikai Fórumon került bemutatásra, hozzájárulva ezzel a turizmus fejlesztéséhez általában különös tekintettel az hozzáférhető turizmusra, a „mozgássérültek európai éve” keretében.

1.2

A vélemény általános elemzést, elveket és javaslatokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy a turisztikai szektor és annak számos különböző formájának jövője meghatározható legyen. Tíz lényeges szempont került kiválasztásra, melyek mindegyikére vonatkozólag tíz-tíz kezdeményezésre tettek javaslatot, összesen tehát rendelkezésre állt 100 gyakorlati kezdeményezés, melynek célja egészében véve, vagy külön-külön, a fenntartható és hozzáférhető turizmus létrehozása a XXI. században.

1.3

Míg ezek a célok hivatkozási alapul kerültek rögzítésre, az EGSzB a „turisztikai politikáról és a köz- és magánszektor közti együttműködésről” szóló jelen véleményben olyan lépésekre és intézkedésekre tesz javaslatot, amelyek segítségével ezek a célkitűzések megvalósíthatók és a gyakorlatban kivitelezhetők. Ezenkívül elemezni kívánja a megvalósításért felelős alanyokat, szektorokat, szervezeteket, egységeket és intézményeket, mind a saját és egyéni hatáskörük és felelősségük tekintetében, mind pedig a többi érintett szereplővel való együttműködésükben.

1.4

Ennek a véleménynek az a célja, hogy a közszféra és a magánszektor számára együttműködési módszereket elemezzen és javasoljon, különösen a közigazgatási szervek, magánvállalatok és üzleti szervezeteik között, érintve természetesen azokat a szempontokat is, amelyek a turisztikai szektor más szereplőit is bevonják: a dolgozókat és szakszervezeteiket, fogyasztói szervezeteket, stb. Valójában arról van szó, hogy minden szereplőt felelőssé kell tenni saját hatáskörén belül, és ugyanakkor meg kell találni azokat a mechanizmusokat és eszközöket, amelyek segítségével a közös tevékenységek a turisztikai gazdálkodás és politika résztvevőivel koordinálhatók, a szektor versenyképességének és fenntarthatóságának javítása érdekében.

1.5

Az is tudni kell, hogy, még ha a turizmus jelentősége és fejlődésének üteme erősen változik is egyik európai országról a másikra, a közszféra/magánszektor közti együttműködés mindenképpen a szektor minőségét, fenntarthatóságát és versenyképességét javítja.

1.6

A Sevillában (Spanyolország) 2004. április 15-én tartott közmeghallgatás még világosabban bizonyította, hogy számos sikeres és értékes kísérletet tettek a közszféra/magánszektor közti együttműködésre, és kiderült az is, hogy feltétlenül szükséges ebben az irányban elindulni, ha a turisztikai szektor minőségét, a fenntarthatóságát és versenyképességét illetően haladást akarunk elérni. Ezekre a célkitűzésekre még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kibővített Európában, melyben a turisztikai tevékenység kulcsfontosságú szerepet fog játszani.

2.1

Ennek a véleménynek nem célja sem az állami, sem a magánszektor meghatározása, sem pontos behatárolása. Csupán tájékoztató jelleggel és az elemzés fókuszának meghatározása érdekében írja le a két szektort egyszerű és tárgyilagos módon, hogy megismerje helyzetüket a turisztikai szektorban létrejöhető együttműködésük érdekében.

2.2

Az állami szektor számos közigazgatási szintből áll (helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi), továbbá olyan szervekből és intézményekből, amelyek többnyire ezektől a szintektől függenek, finanszírozásuk pedig az adóbevételekből, vagy díjakból történik. Következésképpen intézmények egész sorát érinti, például szakképzési és promóciós szerveket, beleértve magán- vagy vegyesvállalatokat is, amelyek azonban jól meghatározott hatáskörökkel rendelkeznek. A társadalomban játszott szerepüket pontosan körvonalazott szabályok határozzák meg és céljuk a közjó előmozdítása. Itt kell megemlíteni a piacon jelenlevő olyan állami vállalatok tapasztalatait, mint a Paradoroké Spanyolországban és a Pousadáké Portugáliában (az állam által működtetett hotelek vidéki turisztikai vonzáskörzetekben és történelmi településeken). Az állami szektor nyújtja általában azokat az alapvető szolgáltatásokat, amelyeket felhasználva a vállalatok fejlődhetnek.

2.2.1

Különösen szükséges megemlíteni a tájékoztatással és a turizmus promóciójával megbízott szerveket, mivel ez az a területm ahol az együttműködés nélkülözhetetlen a közös célok és lépések meghatározása érdekében.

2.2.2

Az állami szektorban, a közszféra/magánszektor közti együttműködé különböző formái a tevékenységek számára új finanszírozási csatornákat képesek megnyitni, különösen, ami a promóciót, az infrastruktúra fejlesztését, a minőség javítását illeti, egyéb beavatkozási lehetőségek mellett.

2.3

A maga részéről, a magánszektor a legkülönbözőbb jogi formájú vállalatok, szövetkezetekl, vagy egyszemélyes cégek mellett szociális partnerekből, szakszervezetekből, vállalati szövetségekből, és állampolgárokból áll, akik mint fogyasztó mind közvetlenül érdekeltek a társadalom jólétében. Érdekeik és céljaik elsősorban személyesek és egyéniek, de társadalmi jellegűek is, amennyiben tevékenységük közvetlenül, vagy közvetve kihat az egész társadalomra, amelyért felelősek, mind cselekedeteik, mind mulasztásaik révén.

2.3.1

Alá kell húzni, hogy a vállalatok méretük szerint osztályozhatók is: nagyvállalatok, mikro-vállalkozások, kis és közepes vállalkozások (KKV-k). Úgy tűnik, hogy a vállalati méret jelentős szerepet játszik, az együttműködés területének meghatározásában, és úgy tűnik a KKV-k sokkal inkább érdekeltek az együttműködésben, talán azért, mert nagyobb függőségüknek köszönhetően több támogatásra van szükségük a céljaik eléréséhez. Tevékenységi körük is fontos tényező lehet, mert a helyi és a regionális vállalatok sokkal szívesebben kooperálnak, mint a nagy multik, akik általában kevésbé rugalmasak is, mert szerkezetük centralizált és vezetői rendszereik uniformizáltak, továbbá érdekeik a változatosabbak és megoszlanak több turisztikai helyszín, vagy célpont között.

2.3.2

A gazdaság és társadalmi szereplők az általuk képviselt társadalmi csoportok szerint lehet osztályozhatók, például munkaadókra és dolgozókra. Világos, hogy szövetségeik alapvető jelentőségűek az állami és magánszektor közötti partnerségi kapcsolat kialakításában. Végülis, amikor lényegileg magánérdekeket képviselnek, közös érdekeik nagyon közel állnak az állami érdekekhez, ennélfogva könnyebben koordinálhatók. Képviselőik szakértelme kulcsfontosságú tényező lehet a partnerkapcsolat létesítésében.

2.3.3

A szociális szektor számos, különböző típusú szövetséget, egyesületet és magánszervezetet tömörít, amelyek a társadalmi és gazdasági szereplőkhöz hasonlóan a magán- és a közérdeket védik. Ezek magukban foglalnak fogyasztói szövetségeket, környezetvédelmi szervezeteket, területi társulásokat. Általában jó partnerek a turisztikai szektorban bevezetett projektek szempontjából, és néha képesek a többi szereplőt is összefogni.

2.3.4

Bár nem tartozik kifejezetten a jelen vélemény tárgyához, úgy értékeltük, hogy lehetővé léteznek egyéb lehetséges és kívánatos együttműködési formák az állami szektor különböző szintű intézményei között egyrészről, másrészről a különböző típusú vállalatok között, akár vertikális, akár horizontális együttműködésről legyen is szó.

3.1

Az állami és a magánszektor közti kapcsolatok jelenlegi választéka négy nagy, átfogó forgatókönyv köré csoportosul, amelyek egymással nehezen egyeztethetők össze, de jól jelzik a tendenciákat.

3.1.1

Antagonizmus (szembenállás). Ez a forgatókönyv a két szektor egymással ellentétes viszonyán alapul, az egyik úgy értékeli a másikat, vagy azt gondolja a másikról, hogy ellenlábasa vagy ellensége céljainak és érdekeinek. A magánszektor gyakran úgy értékeli, hogy az állami szektor akadályozza gazdaságossági célkitűzéseit, azáltal, hogy nem bocsátja megfelelően rendelkezésére azokat az infrastruktúrákat, amelyek lehetővé teszik a számára, hogy tevékenységét megfelelően fejlessze, mivel a turisták, vagy a turisztikai vállalatok részére nyújtott állami szolgáltatások nincsenek, vagy rossz minőségűek. Más esetben, a vállalatok a közigazgatásban csak adószedőket látnak, akik azt a szektort igyekeznek kizsigerelni, ahol úgy is nagy az árverseny, akik eltorzítják a piaci versenyt azzokkal az országokkal, régiókal, vagy területekkel szemben, ahol eltérő az adózási rendszer. Ebből következően a vállalatok követelik a turizmusra alkalmazott adómértékek harmonizálását, például a hozzáadott-érték adóét. Végül, a magánszektornak az a benyomása, hogy harcolnia kell az állami szektor ellen, amely inkább csökkenti, mint növeli a szektor versenyképességét.

3.1.1.1

Ebben a potenciális szembenállási helyzetben a közigazgatás úgy tekintheti a turisztikai magánszektort, mint problémák és akadályok forrását, amely torzítja a társadalmi közjóhoz kapcsolódót közérdekű céljaikat, a természeti erőforrások védelmét és fenntarthatóságát, a társadalmi összetartást és a vállalatok felelősségét a helyi lakosság irányában.

3.1.1.2

A médián keresztül a társadalomba többé-kevésbé tudomást szerez erről a feszültségről valamint a az ezekből következő belső vagy külső rivalizálásról, amely konfliktus helyzetet teremt és a kölcsönös vádaskodás légkörét, ami hátrányos mind a magánszektornak, mind pedig az államinak céljai elérésében.

3.1.1.3

Nyilvánvaló, hogy ez a forgatókönyv nem a legalkalmasabb a versenyképes turizmus és a társadalom, a gazdaság, a környezetvédelem fenntartható fejlődése számára, nézzük akár a fogyasztó, a helyi lakosság, vagy a vállalatok szempontjából, amelyek a turisztikai szektor potenciálját kihasználva próbálnak meg gazdagodni és a megszerzett vagyont elosztani.

3.1.2

Egymás mellett élés. Ebben a forgatókönyvben, a közigazgatási szervek és a magánvállalatok egymást kölcsönösen elviselik, autonóm módon dolgoznak saját céljaik megvalósításán, tisztelik egymás hatáskörét, teljesítik jogi és társadalmi kötelezettségeiket, és tiszteletben tartják a turisztikai szektor többi szereplőjének jogait. Ez a forgatókönyv a kölcsönös tolerancián alapul, amely, bár az előzőnél kívánatosabb, világos, hogy nem elégséges a turizmusnak ahhoz a fenntartható fejlődéséhez, amelyet a XXI. században megfelelőnek tartunk. Ez a forgatókönyv elég gyakori olyan helyeken, ahol a turizmus nem főtevékenység, hanem csak kiegészíti a más tevékenységekből származó jövedelmeket, vagy olyan városokban és falvakban, amelyek szerteágazó gazdasági életében a turizmus a helyi gazdasági tevékenységnek csak kis százalékát képviseli.

3.1.3

Koordináció. Ezt a forgatókönyvet a turisztikai szektor különböző állami és magán szereplői politikájának, stratégiájának és tevékenységeinek bizonyos szintű koordinálása jellemzi, melyben minden szereplőnek megvan a saját célja, de felismeri, hogy a két szektor közötti összetartás és információcsere mindenképpen jobb eredmények elérését teszi lehetővé a célok megvalósításában, és ez a társadalomnak is hasznára válik. A forgatókönyv fő eszközei az információ és a kommunikáció a turisztikai szektor különböző szereplői között, mind a politika, mind a konkrét intézkedések szintjén. A kommunikációt létre lehet hozni közös tevékenységek segítségével, ilyen a munkacsoportok, fórumok, információcsere-összejövetelek szervezése, stb. Ez a közszféra/magánszektor közti együttműködés magasabb fokát kívánja meg és szerintünk elősegíti a turizmus fenntartható gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi fejlődését. Általában, ezt a forgatókönyvet olyan szituációkban, vagy olyan tipikus turisztikai helyszíneken lehet megtalálni, ahol a turizmus nagymértékben fejlődik, és ahol a köz- és magánszféra szereplői tudatában vannak a turizmus jelentőségének saját közösségük szempontjából.

3.1.4

Kooperáció. Ebben a forgatókönyvben is, mind az állami, mind a magánintézményeknek megvannak a saját céljaik, de elfogadnak közös célokat is mind a tevékenységek, mind a stratégiák, mind pedig a politikák szintjén. Ez a forgatókönyv következetes célkitűzéseket követel és a turisztikai tevékenységről kialakult részletes jövőkép meglétét, amelyeket egyáltalán nem könnyű megvalósítani akkor, amikor a fenntartható gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi fejlődési kritériumokat minden pillanatban szem előtt kell tartani, akár rövid-, akár közép- vagy hosszútávú tervezésről legyen szó. Véleményünk szerint ez a legjobb forgatókönyv, ebbe az irányba kell tendálnia a fenntartható turizmus új koncepciójának, ha turizmus túlélését akarjuk, azt, hogy hasznot hajtó iparág legyen gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szinten egyaránt.

3.1.4.1

A kooperációt számos eszköz támogatja: a vegyes vállalatok, turisztikai szervezetek, alapítványok, közös működtetésű intézmények, tanácsok, partnerkapcsolatok, stb. Azonban mindenképpen szükség van a tapasztalatcserékre, a szakértelem, a vállalati hosszútávú beruházási tervek egyeztetésére, mivel ezek a kooperáció és az erőfeszítések optimalizálásának a kulcsfontosságú elemei. Fontos kiemelni, hogy ez a fajta együttműködés a helyi szinten a leghatékonyabb, ahol köz- és magánérdekek a legkonkrétabb és legközvetlenebb formákban esnek egybe. A helyi szinten lehet megteremteni a megfelelő környezetet ahhoz, hogy a turizmus legyen a helyi fejlődés motorja, a minőségi munkát igénylő és szociálisan fenntartható munkahelyek megteremtője.

3.1.4.2

Ez a fajta kooperáció gyakran valósul meg úgy, hogy a közszféra és a magánszektor közösen hoznak létre turisztikai termékeket. Az ilyen jellegű kooperáció keretében létrehozott termékek nagy sikerre tarthatnak számot.

3.2

A jelenlegi helyzet elemzéséből kiderül, hogy a fenti négy forgatókönyvet a mindennapi életből szűrték le, néha megtalálhatók tiszta formában is, de a leggyakrabban keverten fordulnak elő, így azután a köztes változatok nagy számban jönnek létre. A kooperáció megvalósítható és kívánatos cél mind az európai, mind a világ turisztikai szektora számára, mivel javítja a turisztikai ipar versenyképességét és fenntarthatóságát. Ugyanakkor el kell ismerni, és támogatni kell a turisztikai szektor jó gyakorlatát mind Európában, mind az egész világon, melyek közül egyeseket az állami szektor kezdeményezett, és sok mást a magánszektor dolgozott ki és vezetett be.

3.3

Általános jelleggel azt lehet mondani, hogy a turisztikai célpontok és tevékenységek vonatkozásában a közszféra és a magánszektor közti kooperáció alapvetően javítja a minőséget, a fejlődés tervezhetőségét, a válsághelyzetekre és számos más helyzetre adott válaszokat, esetükben az akciók hatékonysága és gazdaságossága nagymértékben megnőtt a tevékenység, vagy a célpontok versenyképessé válása révén.

3.3.1

Ezzel szemben, a konfliktushelyzetek, a koordinálatlanság, vagy egész egyszerűen a tájékozatlanság, melyek tudatos, vagy tudat alatti formáival elég gyakran lehet találkozni, csak elmérgesítik a problémákat, késleltetik a megoldásokat, csökkentik a versenyképességet és a gazdaságosságot.

3.3.2

Számos tanulmány mutatja ki és igazolja, hogy az átlag turista meggyőződése szerint, az utazása, vagy nyaralása közben nyújtott szolgáltatások minősége 50 %-ban függ az állami szervek szolgáltatásaitól, és 50 %-ban attól, amit a magánszektortól, főleg vállalatoktól kap az alkalmazottaikon keresztül. Számos tanulmány vizsgálta Calviàban és más spanyol önkormányzatokban a turisták által érzékelt minőségi mutatókat, mérte és súlyozta azokat annak érdekében, hogy a teljes termék összképére minőségi értékelési végeredményt kapjon a turisztikai kiváló minősítés odaítéléséhez.

3.4

Jól esik azt látni, hogy a fejlődés előrehaladtával inkább a kooperáció irányában mozdulnak el a dolgok, mint a szembenállás felé, amely pedig a turisztikai ipar beindulásakor, a dinamikus növekedés korszakában sokkal általánosabb volt, amikor a tengerpart legjobb fürdőhelyeinek, vagy a vidéknek a fejlesztése nem ismert határokat. Ebben a korban, a profit rövidtávú hajhászása a fenntarthatóság egyéb szempontjai elé került, s a közszféra mindezt képtelen volt figyelembe venni, a stratégiájába integrálni és a magánszektorral együttműködve továbbfejleszteni.

3.4.1

Azt mondhatjuk, hogy a társadalom tudatára ébredt a feltételeknek és a hosszútávú korlátoknak, különösen annak, ami a természeti erőforrások védelmét illeti, és a turizmus megközelítése ma sokkal inkább összeegyeztethető a közérdekkel, mint volt a múltban.

4.1

Általános jelleggel, minden együttműködésnek olyan célokat kell erősíteni és magáévá tennie, amelyek mindegyik félnek a feladatát és stratégiáját képezik, a társadalom jólétét szolgáló akciók tervezéséhez tartoznak, ma és a jövőben egyaránt. Mindegyik félnek hoznia kell a saját célkitűzéseit, az egyénieket és a kollektívokat, és ügyelnie kell, hogy ezeket partnerei céljaival összeegyeztesse.

4.2

Különböző célkitűzés-típusokat különböztethetünk meg a turisztikai kooperáció szintjén.

4.2.1

Szektorszintű célok. Amint azt már többször és különböző módon hangsúlyoztuk, a turisztikai ipar stratégiai fontosságú szektor, amely számos olyan célkitűzés megvalósítására alkalmas, amelyet maga az Európai Unió is a szívén visel, és meg kíván valósítani politikájában, hogy egy jobb Európát építsen fel a mai kor és a jövő nemzedékei számára.

4.2.1.1

Mivel közvetlenül hat ki az őt körülvevő gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi feltételekre, a turisztika fejlődése az európai polgárok életminősége javításának kivételes eszköze lehet és kell is lennie, de hogy ezt a potenciált garantáltan hosszú távon fenn lehessen tartani, a turizmusnak a fenntarthatóság bizonyos követelményeit ki kell elégítenie, s e követelményeket tiszteletben kell tartania minden érintett alkalmazottnak, közintézményekben és magáncégeknél, a vállalatoknak és fogyasztóknak egyaránt. A közszféra/magánszektor közti kooperáció alapvető céljának a turisztikai ipar hosszútávú versenyképességének és túlélésének lehet és kell lennie.

4.2.1.2

Különösen ki kell emelni, hogy a közszféra/magánszektor közti együttműködés igen hatékonynak bizonyult a helyzetek megoldására a turizmus hanyatlásának, ill. válságainak idején, főleg a klasszikus turisztikai központokban, amelyek veszélyben érezték gazdasági értékteremtő potenciáljukat. Az összes szereplő összehangolt fellépése feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a meghozott intézkedések hatékonyabbak és érzékelhetőbbek legyenek.

4.2.1.3

Nyilvánvaló, hogy olyan válsághelyzetekben, mint amilyen, pl. New-York-ban a szeptember 11-i volt, vagy nemrég, március 11-e Madridban, fel kell szólítani valamennyi döntéshozót és a helyszíni intézkedések meghozatalában illetékes állami és magánszereplőt, hogy egyesült erővel lépjenek fel a tragédiák turizmusra gyakorolt negatív hatásának kivédése érdekében.

4.2.1.4

Az egyik terület, ahol a szektoron belüli szövetkezés és a közszféra/magánszektor együttműködése hatékonynak bizonyulhat, a közlekedés/szállítás, ahol az olcsó, „fapados” légitársaságok elszaporodása kétségtelenül hozzájárult a fuvarköltségek általános csökkentéséhez. A közszféra/magánszektor együttműködésével kellene megvédeni az ilyen fajta termékek szolgáltatásának minőségét, a munkahelyeket és a munkahelyi biztonságot.

4.2.1.5

Ha egy adott szektorban az ott dolgozók szakképzése minden tevékenység nyilvánvaló célja, ez sokkal inkább igaz a turizmus esetében, mivel benne az emberi kapcsolatok összetevő sokkal nagyobb fontosságot kap. A közszféra/magánszektor közti kooperáció e tekintetben igen nagy fontosságú, mert mindkét szektornak alapvető érdeke, az alkalmazottaik szakképzésének és szakértelmének javítása.

4.2.2

Társadalmi célok. Lehetetlen a közszféra/magánszektor közti együttműködés céljait kitűzni anélkül, hogy számításba ne vennénk azokat a társadalmi célokat, amelyeknek benne kell lenniük minden emberi tevékenységben. Pontosabban, a helyi fejlesztés és a munkahelyek teremtése a turizmus olyan alapvető célja, amelyet a szektoron belüli együttműködésnél figyelembe kell venni.

4.2.2.1

Az a tény, hogy a turizmus egy olyan gazdasági tevékelység, amely a személyeknek nyújtott szolgáltatáson alapul maga után vonja új munkahelyek teremtését, ugyanakkor a minőségi és fenntartható turizmus csak minőségi munkahelyek teremtésével tartahtó fenn.

4.2.2.2

A turistaközpontokban élő helyi közösségek életminőségének javítása kétségtelenül a közszféra/magánszektor közti kielégítő együttműködés egyik célja kell, hogy legyen. Számos európai régió érzi majd a közös mezőgazdasági politika jelenlegi és jövőbeni változásainak hatását, és alkalmazkodniuk kell ezekhez a változásokhoz. A falusi turizmus előmozdítása révén például össze lehetne hangolni a hagyományos tevékenység fenntartását egy új tevékenységgel – a turizmussal – amely jövedelmezőbbé tenné a mezőgazdasági munkát. Hasonlóképpen kellene figyelembe venni a turizmus felvirágoztatásának lehetőségeit az ipar, a bányászat vagy a hasonló tevékenységek szerkezetátalakítása által érintett zónákban. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot felkérik, hogy alkosson saját kezdeményezésű véleményt, amelyben ezt az alternatívát mélyrehatóan vizsgálja az érintett régiók számára.

4.2.2.3

A kulturális, archeológiai és műemléki építészeti örökség védelme talán az egyik társadalmi jellegű cél, amelyet a közszféra/magánszektor közti együttműködés a legjobban szolgálhat, amint ez a Red de Paradores de España és a portugál Pousadas esetéből látható, ahol a projektek lehetővé tették számos műemlék renoválását és a turisztika céljaira történő hasznosítását, és a környezet számára is letagadhatatlan hasznot hajtottak. Így lehet összekötni az állami tulajdonban levő közhasznú javak fenntartását azzal a céllal, hogy ezek értéke kifejezésre jusson és hasznosítható legyen. Ugyanezt lehet elmondani a vidéki táj szépségeiről, amelyet számos kis- és középvállalat úgy tekint, mint üzleti lehetőséget. A munkákat persze nem kell feltétlenül állami vállalatokra bízni; számos példa bizonyítja, hogy palotákat és műemlékeket magánemberek renováltatnak és hasznosítanak, méghozzá gazdaságosan, hála a turizmusnak, amint erre példa volt Sevillában, a közmeghallgatás keretében szervezett látogatás. Az új Tagállamok Európába integrálása magával hozott gazdag nemzeti örökséggel rendelkező országokat, ezek nemzeti kincseit fel kell újítani, ez új lehetőséget teremt arra, hogy kombinálják a turisztikai tevékenységet és a honi örökség megóvását, és amelyben a közszféra/magánszektor közti együttműködés különböző formái igen fontos szerepet játszhatnak a cél megvalósítása érdekében.

4.2.2.4

A turizmus javára válhat a más szektorokon belüli közszféra/magánszektor közti együttműködés. Így például – mivel a kulturális és turisztikai örökség szerves része a gasztronómia – hatással lesz a jövőben a turisztikai szektorra az a tény, hogy a közszféra/magánszektor közti együttműködésnek köszönhetően javul majd az élelmiszerek minősége és származásuk nyomon követésének módszere.

4.2.2.5

A Turisztikai Világszervezet által néhány évvel ezelőtt jóváhagyott Turizmus Etikai Kódexének általánossá váló alkalmazása ugyancsak jó célkitűzése lehet a közszféra/magánszektor közti együttműködésnek.

4.2.3

Gazdasági célok. Általánosan elfogadott tény, hogy a gazdasági szempont a turizmus egyik lényeges dimenziója. Amint azt említettük, a turisztikai ipar megmutatta, hogy a világon szinte mindenütt, de különösen Európában, nem elhanyagolható munkahelyteremtő erővel és gazdagsággal rendelkezik, és ezek még koncentráltabban jelentkeznek a Földközi tenger medencéjének egyes országaiban. A fenntarthatóság nem rövid-, sem közép-, hanem egyenesen hosszútávú célkitűzéseket kíván: a turisztikai termékeket tehát a versenyképesség szem előtt tartásával kell megtervezni, mára és a jövő számára egyaránt, hogy hasznot hajthassanak rövid, közép és hosszú távon, stabil, minőségi és tartós munkahelyeket teremtsenek egész évre. Ennek következtében a turisztikai szektor gazdaságosságának és versenyképességének a kutatása és fenntartása válik az együttműködés közös céljává.

4.2.3.1

Az információs és kommunikációs technológia (ICT) egy újabb terület a turisztikai szektor gazdasági célkitűzései között, amelyben együttműködésre van szükség akkor, ha egyesíteni akarjuk a turisztikai központok célkitűzéseit – melyeket általában az állami szektor képvisel – a turisztikai szolgáltatások értékesítésének gazdasági tevékenységével – melyet normális körülmények között a vállalatok képviselnek. Ha a szektor versenyképessé akar válni, alapvető követelmény, hogy még a külső régiókban is általánosan hozzáférhetőek legyenek a turisztikai információk.

4.2.3.2

Az együttműködés gazdasági céljai között azt a tényt is tekintetbe kell venni, hogy a közigazgatásnak be kell avatkoznia egyszer a tisztességtelen verseny elleni intézkedésekkel, másrészt a versenyhelyzetek homogenizálása irányában kell elmozdulnia, például az adómegállapodások kiszűrésére, melyek zavarják a piac átláthatóságát.

4.2.4

Környezetvédelmi célok. A turizmus olyan iparág, talán az egyetlen, melynek különlegessége a turisztikai vonzerő, amely számos olyan összetevőből áll, mint a gyönyörködés a természet szépségében, a domborzat és a táj változatossága, a biodiverzitás és mindenekfelett mindezek tiszteletben tartása, melyek lényeges szerepet játszanak a termék minőségében és alkalmasságában, és éppen ezt keresik benne a felhasználók, azaz a turisták. Teljességgel lehetséges és kívánatos, hogy az állami és magánszféra résztvevői egyaránt kooperációs célul tűzzék ki maguk elé azoknak a feltételeknek, körülményeknek a megóvását, amelyek a természeti erőforrások tartós fennmaradását, észszerű és fenntartható kihasználását szolgálják, és ezzel garantálják profittermelő képességeiket.

4.2.4.1

A környezetvédelem az egyik további olyan terület, ahol a közszféra/magánszektor közti együttműködés eszköz lehet a környezeti minőség megóvására irányuló célkitűzés megvalósítására. Az olyan nemrég történt események, mint a Prestige katasztrófája, világossá tették, hogy a környezet védelmét mind a közszférának mind a magánszektornak biztosítani kell.

4.3

Végül, a közszféra/magánszektor közti megfelelő együttműködés céljainak minden esetben meg kell felelnie a fenntarthatóság elvének, amely egyrészt a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi hármas dimenziót jelenti, másrészt, a rövid-, közép- és hosszútávú hármas jövőképet, valamint a turisztikai szektor minden szereplőjének részvétele, a fenti célok elérésének kulcsfontosságú és integráns eleme. Az együttműködés alapja a politika és a fenntartható fejlődés érdekében tett intézkedések.

5.1

A turizmus területén a közszféra/magánszektor közti együttműködésnek bizonyos számú elv tiszteletben tartásán kell alapulnia.

5.1.1

A hatáskör elve: Magától értetődik, hogy egy szilárd és tartós partnerkapcsolat kialakításához a különböző érintett szereplőknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy továbbra is önállóan tevékenykedjenek a – közös megegyezéssel kialakított – saját céljaik érdekében. Hatáskörüket is el kell ismerni, akár kifejezett joghatású okirat formájában, akár meghatalmazással, illetve formális vagy informális képviselet útján.

5.1.2

A közös felelősségvállalás elve. A különböző szereplőknek közvetlenül, vagy közvetve érintetteknek, vagy bevontaknak kell lenniük abba a helyztebe, amely miatt a partnerkapcsolat létrejött.

5.1.3

A szabadság elve. Csak akik szabadon döntik el, hogy aktívan vesznek részt egy partnerkapcsolatban, érzik azt kötelező erejűnek.

5.1.4

A demokrácia elve. A döntéshozatalra és a képviseletre vonatkozó szabályoknak nagyon világosaknak kell lenniük, és a részvételi demokrácia elveivel összhangban kell állniuk.

5.2

A célok elérése érdekében, a partnerkapcsolat létesítésének ezen kívül az alábbi kritériumoknak kell megfelelniük:

5.2.1

A célkitűzések konkrét jellege: A célkitűzések legyenek kifejezettek, konkrétak, és lehetőség szerint gazdasági szinten számszerűsíthetők, rögzített időkeretűek és kölcsönös megegyezés eredményei.

5.2.2

A fontosság. A kitűzött céloknak közvetlenül, vagy közvetve fontosaknak kell lenniük az összes érintett szereplő számára.

5.2.3

Az eredmények ellenőrzése. Lényeges, hogy a szereplők világosan lássák a partnerkapcsolatban való részvételük eredményeit, ellenkező esetben elvesztik érdeklődésüket és kivonulnak.

5.2.4

Arányosság: Fontos, hogy az érintett szereplők kötelezettségvállalásának arányosnak kell lenni a kihívás jelentőségével.

6.1

A társulás és együttműködés eszközeinek és típusainak leírása előtt meg kell találni az együttműködés ideális szintjét, azaz melyik az a szint, ahol ennek értelme van. Ez magában foglalja annak a helyzetnek az elemzését és meghatározását, amelyben az adott kihívás felmerül, amelyre megoldást kell találni, és ahol az összes szereplő szakértelmét hasznosítani kell. Következésképpen, a környezet helyi lesz, ha a probléma kizárólag helyi jellegű, és ha helyben állnak rendelkezésre azok a hatáskörök és az illetékesség, amelynek a segítségével a megoldásokat meg lehet találni. Ugyanez vonatkozik a regionális és a nemzeti szintre is.

6.2

A másik lényeges jellemvonás legyen a minél nagyobb számú részvétel. Fontos, hogy minden érintett szereplő részt vehessen a megoldás kialakításában, akár eszközökkel, akár információkkal, akár a tevékenységek koordinálásával.

6.3

Konkrétan, a partnerkapcsolatok az alábbi formákat vehetik fel:

6.3.1

Informális partnerkapcsolat: Az érintett szereplők egy informális munkacsoportot, fórumot, vagy bármely hasonló, jogi személyiség nélküli szervet hoznak létre. A határozatokat egyszerű többséggel hozzák, de sem nem kötelező erejűek, sem a tagok részére semminemű kötelezettséget nem tartalmaznak, kivéve azokat, amelyeket önként vállalnak.

6.3.2

Formális partnerkapcsolat: ide tartoznak a konzorciumok, alapítványok, állami szervezetek, vegyes szervezetek, egyesületek, szövetségek, stb. Alapszabályaik, alapító okirataik szabják meg az általunk megköthető megállapodásokat és azok végrehajtását.

6.3.3

Annak biztosítása hogy a társadalmi és gazdasági szereplők résztvesznek egy jogszerű, kollektív szerződésen alapuló munkaviszony kialakításában pozitív kihatással bír a turizmus versenyképességére, gazdaságosságára, stabilitására, és társadalmi és gazdasági hatékonyságára. Hasonlóan, a társadalmi és gazdasági élet szereplőit be kell vonni a szociális párbeszédbe, melyben részt vesznek az önkormányzatok és közintézmények is, amennyiben a tárgyalt témák igénylik ezt a háromoldalú tárgyalási formát.

7.1

A globalizáció jelenlegi körülményei között, a gazdasági tevékenységet csak a többi szereplővel fenntartott kapcsolat keretei között lehet végezni, ez az elv érvényes a városokra és esetünkben, a turistaközpontokra és a turizmus többi szereplőjére is. A szakértők szerint, hogy az új globális gazdaság területi értelemben a városok hálózatán alapszik, a koordinációja megkönnyítésének érdekében. Bár az első fázisban, a turistaközpontok egymással versengenek a tőke vonzása, az eladások fokozása, valamint nemzetközi arculatuk kibontakoztatása érdekében, – más szavakkal, hogy ők legyenek a legjobbak, a legversenyképesebbek és a legdinamikusabban fejlődők – egy későbbi fázisban rájönnek arra, hogy kapcsolatokat kell létrehozniuk más központokkal a közös promóció és a közös lobbizás érdekében a nemzeti kormányoknál és/vagy a nemzetközi szervezeteknél.

7.2

Egyre nagyobb szükség lesz a világ különböző turistaközpontjai közti tapasztalatcserére, ha a fenntartható fejlődés és versenyképesség közös céljainak megvalósításán akarunk dolgozni. Ez tartalmaz egy sor pozitív elemet, köztük azt a lehetőséget, hogy elhárítsuk a stratégiai hibákat, vagy a fenntartható vezetés legjobb eszközeit alkalmazzuk. A hálózatok kiegészítő és alternatív eszköznek bizonyultak a városok, vállalatok és intézmények szervezett képviseleti formáinak vonatkozásában. A kommunikációs és információs technológia támogatja a hálózatokat, lehetővé téve számukra, hogy különböző részeik között informális, azonnali, értékes kapcsolat jöjjön létre.

7.3

A hálózatok létrehozása nem mindig mentes a problémáktól és a negatív oldalaktól: gyakran érdekellentétek ütközésének színhelye lesz, melyek megnehezítik a kooperációt, és egyes esetekben a hálózat erősebb tagjai húzzák belőle a nagyobb hasznot.

7.4

A vállalkozások esetében csakúgy, mint a városoknál a hálózatok létrehozása hatalmas információs és tapasztalatcsere-eszköz a versenyképesség javításának vonatkozásában, és annak érdekében, hogy nagyobb legyen a súlyuk az állami intézmények szemében.

7.5

A hálózatok köré különféle turisztikai projektek szerveződnek, például az Európai Unió Urbal programja, amelynek célja városok hálózatainak létrehozása, közös gazdasági társadalmi és városfejlesztési célokon történő munkálkodás érdekében. Ezek a szempontok többnyire magukkal hozzák a tapasztalatcsere-lehetőséget is a fenntartható turizmusról.

8.1

A Sevillában 2004. április 15-én tartott közmeghallgatáson elemezték a közszféra/magánszektor közti együttműködés több sikeres példáját. Ezek közül az alábbiakat lehet megemlíteni:

8.1.1

Turismo de Barcelona: a kísérletet az 1993-ban a barcelonai kereskedelmi kamara, a városi önkormányzat és a Barcelona Alapítvány által alapított Turismo de Barcelona vállalatra alapozták, célja az volt, hogy új lendületet adjanak a várost népszerűsítő tevékenységnek. Az azóta eltelt 10 év alatt a vállalat megerősítette a város és benne a turizmus arculatát. Ez a pozitív fejlődés a kereslet-kínálat alakulásában, a szállodai szobák foglaltsági mutatóinak, valamint más mutatószámok javulásában nyilvánult meg, de a legfontosabb szempont talán az, hogy az intézményes költségvetési támogatás ez alatt az időszak alatt a teljes költségvetés 70 %-áról 20 %-ra esett vissza, a bevételek további részét a vállalat a saját tevékenységével termelte meg a turisztikai szálláshelyek közvetítéséből. Az életre hívott sikeres turisztikai termékek között megemlíthetjük Barcelonai Turistabuszt, a Barcelona Kártyát, a Barcelona Útlevelet és számos más egyebet, a programok közül a Barcelona Convention bureau és a Barcelona Shopping line érdemelnek külön említést. A kísérlet sikerének titka kétségtelenül a turisztikai ipar és a közintézmények közötti szoros együttműködésben van, s ez utóbbiak széles látóköre teremtette meg ezt a szövetséget a barcelonai turizmus javítása érdekében.

8.1.2

ICTE – Intézmény a Spanyol Turizmus Minőségének Javítására: ebben az esetben a kísérlet kezdete visszanyúlik a 90-es évek elejére, amikor a minőség aktív javítására különböző eszközöket hoztak létre. 2000-ben alapították az Intézményt a Spanyol Turizmus Minőségének Javítására, válaszul arra a nyilvánvaló fenyegetésre, amelyet a Földközi tenger, a Karib-térség és más turistaközpontok jelentettek a spanyol turisztikai ipar első helye számára. Határozottan az integrált minőségstratégia mellett foglaltak állást, tekintettel arra, hogy össze kellett fogni minden szereplőt, akik részt vesznek a turisztikai tevékenységben. Mindezek a beavatkozások szövetségbe tömörítették az alszektorokhoz kapcsolódó vállalatokat: szállodákat, vendéglőket, utazási irodákat, fuvarozókat, a vidéki turizmust, a golfpályákat, gyógyfürdőket, önkormányzatokat és provinciákat, stb. A jelenlegi helyzetet az jellemzi, hogy több mint 250 vállalat, közigazgatás, autonóm önkormányzat vesz részt a spanyol minőségi turizmus integrált rendszerében, több mint 3 000 turisztikai vállalat kap technikai segítséget és 463 vállalat és egység turisztikai minőségtanúsítását végezték el. Amint az előző esetben is, az ICTE feltételezi a közszféra/magánszektor közti együttműködés akcióinak hatékony modelljét, amely megkereste a turisztikai tevékenység kulcsfontosságú elemét és ezt a minőségben találta meg.

8.1.3

A sevillai közmeghallgatáson ismertetett további kísérletek: a köz- és magánszféra közti együttműködés Andalúziában létrehozott modellje, amely 20 évre nyúlik vissza, és amelynek eredményeként öt szerződést kötöttek az összes termelő szektor – köztük a turisztikai – együttműködéséről. A modell alapja a kooperáció az Andalúz Autonóm Közösség önkormányzata, az Andalúz Munkaadók Szövetsége és a főbb andalúz szakszervezetek, a Munkavállalók Általános Egyesülete (UGT) és Andalúzia Munkásbizottságai (CCOO) között, amelynek eredményeként létrejött a turizmushoz elengedhetetlenül szükséges bizalom és stabilitás légköre.

8.2

A helyi politika példájaként, az EGSZB pozitívan ítéli meg Sevilla polgármesterének intézkedését, aki a Sevillában a közszféra/magánszektor közti együttműködés tárgyában megtartott közmeghallgatás keretében egy új felhívást intézett a gazdasági és szociális szereplőkhöz és általában a turisztikai szektorhoz, hogy kössenek paktumot annak biztosítására, hogy minden résztvevőt teljes mértékben vonjanak be a turisztikai politika koncepciójának a saját területén történő megfogalma-zásába, kidolgozásába, megtervezésébe, bevezetésébe és kiértékelésébe. Ez a kezdeményezés referencia lehet az egyéb, megvalósítás alatt álló kezdeményezésekkel együtt a különböző nagyságú nagyvárosok és közösségek számára, hogyan élénkítsék helyi szinten az együttműködést.

8.3

A szociális turizmus terén végrehajtott sikeres együttműködési projektekről számtalan olyan példa áll rendelkezésre, amelynek célja a szünidőhöz és a turizmushoz való általános hozzáférés. A nyaralási csekk rendszere, amelyet Franciaországban a Nyaralási Csekk Nemzeti Ügynöksége (ANCV), Magyarországon pedig a Nemzeti Szabadidő-Szövetség vezetett be, egy ilyen példa, továbbá az idősebbek számára kifejlesztett turistaprogramok, amelyeket a portugáliai Instituto Nacional para o Aproveitamento do Tempo Livre dos Trabahladores (nemzeti szervezet a szabadidő minél jobb kihasználására) vezetett be, a brüsszeli ifjúsági szállások támogatása a Francia Közösség Tanácsa (COCOF) által, továbbá különféle, állami szervezésű képzési programok és segítségnyújtás a turisztikai szervezetek hatáskörébe tartozó üdülési központok – mint például a giovanilei (Olaszország) turistaközpont (CTG) – felújítására.

8.4

Kétségtelenül létezik egész Európában és szerte a világon még számos további sikeres megoldás a köz- és magánszféra közti együttműködést illetően, mint például azok, amelyeket bemutattak a Turisztikai Világszervezet (WTO) és a Kanadai Turisztikai Bizottság 2003-ban megjelent értékes kiadványában, melynek címe: „Kooperáció és partnerkapcsolatok a turizmus területén: világméretű kilátások” . Ez utóbbi kiadvány a turizmus területén létesített világméretű kooperáció 18 sikeres esetét sorolja fel, melyek mindegyike különös fontosságú a helyes gyakorlatok bemutatásának terén.

9.1

Az újonnan kibővült Európa minden – különösen turisztikai – szempontból olyan dinamikus környezet, ahol számtalan változás zajlik, amely a kínálatra és a keresletre is kihat. A lisszaboni csúcstalálkozón az EU egy olyan stratégia mellett kötelezte el magát, melynek célkitűzése, hogy Európa az elkövetkezendő évek során a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává váljék, amely képes a fenntartható gazdasági fejlődésre, több és jobb munkahely és nagyobb gazdasági összetartozás megteremtésére. Ahhoz, hogy ezt a nagyra törő célkitűzést el lehessen érni, szorosabb együttműködésre van szükség az intézmények között, valamint az állami és a magánszektorban egyaránt. A turizmus a múltban már megmutatta, hogy képes munkahelyeket és jólétet teremteni, és ezt a szerepét továbbra is tartania kell a jövőben a 25 tagú Európai Unióben, valamint a következő csatlakozási hullámok során is. Az EGSzB arra kérné az Európai Bizottságot, hogy tanulmányozza egy Európai Turisztikai Tanácsadó Testület mint konkrét platform létrehozásának lehetőségét, amelyből kiindulva ki lehetne fejleszteni az európai szintű együttműködés elvét.

9.2

Ennek a Tanácsadó Testületnek az európai intézmények (az Európai Bizottság, a Parlament, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága), az Európai Ifjúsági Tanács és a tagállamok képviselői, továbbá a munkáltatók szervezetei és a szakszervezetek részéről egyenlő számú képviselő, valamint az európai fogyasztók, a környezetvédők, a fogyatékosok és a szociális turisztikai szervezetek és egyetemek képviselői, és a terület elismert szakértői lennének a tagjai.

9.3

Az Európai Turisztikai Tanácsadó Testület a turizmus múltbeli és jövőbeli fejlesztéseiről gyűjthetne és elemezhetne adatokat, az Európai Bizottság által kivitelezett támogatásra és részvételre adhatna javaslatokat, referenciakeretet biztosíthatna az együttműködéshez, amelyet az Unió egyéb, turizmussal kapcsolatos szektoraiban az érintett felek fejleszthetnének tovább, és megtervezhetné az Európai Turisztikai Fórum összehívását, valamint az itt megállapodott egyezmények nyomon követését.

9.4

Amennyiben ennek a javaslatnak az Európai Bizottság helyt ad, az EGSzB szívesen hozzájárul ahhoz, hogy a 2005-ös Európai Turisztikai Fórum idejére azt megvalósítsa.

10.1

A globalizáció és a specializáció korát éljük, amely arra kötelez bennünket, hogy újragondoljuk azokat a modelleket, amelyeken a jelenlegi gazdasági, szociális, vidékfejlesztési és urbanizációs tevékenységünk alapszik. A turisztikai tevékenység sem mentes ettől a szükségszerűségtől és számos kihívást vet fel a szektor minden résztvevőjének a minőség, fenntarthatóság és versenyképesség szintjén.

10.2

Az a véleményünk, hogy csak a közszféra és a magánszektor valamennyi szereplőjének alapvetően együttműködésre kész hozzáállásával lesz lehetséges szembenézni ezekkel a súlyos kihívásokkal, melyek egyébként minden emberi tevékenységet érintenek, de különösen a turizmusra nehezednek annak stratégiai fontossága, szolgáltatásainak személyeket közvetlenül érintő jellege, és kulturális cseréket közvetítő szerepe miatt.

10.3

Az állami és a magánszektor közti együttműködés a turizmus minden pozitív intézkedésének egyre nélkülözhetetlenebb eleme. Az ebben az irányban történő előrelépést a legkülönfélébb módokon kell támogatni és bátorítani, mert ez csak hozzájárulhat ahhoz, hogy a szektor céljai megvalósuljanak. Az összes résztvevőnek ebben a szellemben kell cselekednie, tekintettel azokra a fontos változásokra, amelyeknek részesei vagyunk a mai világban.

10.4

Az EGSzB továbbra is pozitívan ítéli meg az Európai Bizottságnak azt a kezdeményezését, hogy évente megrendezésre kerüljön az Európai Turisztikai Fórum, mint olyan platform, amelyen európai távlatokban, elsősorban a szektor gazdasági és szociális, közigazgatási és intézményi szereplőinek részvételével meg lehet határozni az együttműködés irányvonalait és kritériumait. A további elképzelés szerint ezeknek az Európai Unió tagállamainak, régióinak és önkormányzatainak ilyen irányú kezdeményezéseihez, valamint a szektorok és a területi szintek egymás közti együttműködéséhez kell vezetniük.

10.5

Ami az EGSzB-t illeti, támogatja ezt az együttműködést a turisztikai szektoron belül, elősegíti a találkozókat, a párbeszédet és a konszenzus létrejöttét a turizmus képviselői között, különösen a szektor gazdasági és szociális szereplői, az állami, regionális és helyi közigazgatás között, amelyből nem maradhatnak ki a fenntartható turizmusban érdekelt egységek és egyesületek sem: a fogyasztói és környezetvédelmi szervezetek. Hasonlóképpen az EGSzB továbbra is együttműködik a Turisztikai Világszervezettel (WTO) és a Szociális Turizmus Nemzetközi Irodájával (BITS). Az EGSzB ismételten felajánlja, hogy találkozóhelyet biztosít mindenki számára, aki személyhez fűződő jognak tekinti a turizmust, amelyet nemcsak ipari és gazdasági tevékenységnek kell tekinteni, hanem az ember és személyiségének önmegvalósítása, a kölcsönös megértés, az egymáshoz közeledés, és a népek közötti béke egyik tényezőjének.

10.6

Az EGSzB – éves nyilatkozat formájában – támogatni szándékozik a WTO által kezdeményezett Turisztikai Világnapot. Az idén az EGSzB ehhez az eseményhez és a 2004-ben Budapesten rendezendő Európai Turisztikai Fórumhoz ennek a véleménynek a formájában járult hozzá, amelyet úgy is tekinthetünk, mint „Sevillai Nyilatkozatot a turisztikai politikáról és a köz- és magánszféra közti együttműködésről”.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/15

1.1

Évente 16 millió új személyautó és könnyű típusú teherautó kerül az európai piacra, ugyanakkor több mint kilenc milliót selejteznek ki, ami több mint nyolc millió tonna hulladékot képez.

1.2

A múltban az EU-országoknak megvolt a saját módszerük ennek a jelentős mennyiségű hulladékkal járó problémának a megoldására, de nem mindig fordítottak elegendő figyelmet a hulladékká vált anyagok újrahasznosítására és az újrafeldolgozására.

1.3

A kilencvenes évek eleje óta azonban a környezetvédelmi testületek nagy erőfeszítéseinek következtében, minden tagállamnak vannak - önkéntes megállapodások vagy a belföldi törvényhozás keretein belül - szabályai, melyek a roncsautók sorsáról rendelkeznek. Ezek a szabályozások kétségtelenül előnyösen hatottak a környezetre.

1.4

A közelmúltban, 2000. szeptember 18-án az Európai Parlament és a Tanács jóváhagyta a 2000/53/EK irányelvet (1). Ez az irányelv a különféle nemzeti rendelkezések összehangolására törekszik, ilyen módon elkerüli azt, hogy torzuljon a verseny, valamint, és ez még fontosabb, gondoskodik arról, hogy csökkenjen ezeknek a gépjárműveknek a környezetre tett negatív hatása. Az irányelv egyrészt szabályokat fektet le a roncsautók gyűjtésével és kezelésével kapcsolatban, másrészt a tagállamok részére kitűzi az elérendő célokat a hulladékfeldolgozással és -újrafelhasználással kapcsolatban. Pontosabban:

1.5

Megjegyzendő, hogy a 2000/53/EK irányelv (roncsautó irányelvként is ismert) elfogadását hosszas viták előzték meg és néha elég félrevezető kritikák tárgyát képezte, melyeket az EGSzB ugyanilyen témájú véleménye is említett (2). Ugyanakkor el kell ismerni, hogy az irányelv megadta a kezdő sebességet (bár voltak nehézségek) egy pozitív folyamat beindításához, mely – mint már fentebb említettük – be is indult a tagállamokban, gyakran a gyártókkal és az autóbontószektorral kötött megállapodások keretében.

2.1

Ezt a javaslatot (melyet máris elneveztek „háromszor újra” – „Triple R” irányelvnek) az ELV-irányelv („End of Life Vehicles” – „roncsautó-irányelv”) 7.(4.) cikke tette szükségessé, mely egy olyan rendelkezés meghozatalát kéri, mely bevezet egy típusminősítési rendszert a roncsautók újrafelhasználására, újrafeldolgozására és újrahasznosítására vonatkozóan.

2.2

A javaslat kiköti, hogy a típusminősítés beszerzése érdekében az M1 és N1 gépjárműveket majd úgy kell megtervezni, hogy megfeleljenek az ELV-irányelvben meghatározott újrafelhasználhatósági, újrafeldolgozhatósági és újrahasznosíthatósági arányoknak.

2.3

Elfogadása után a javasolt irányelv rendelkezéseit felveszik a Közösség típusminősítési rendszerébe, melyek módosítani fogják a 70/156/EGK irányelvet, mely az egész rendszer alapja.

2.4

A közösségi típusminősítést csak azután adják meg, hogy a minősítő hatóság meggyőződött arról, hogy a szóban forgó gépjármű megfelel a 70/156/EGK irányelv mellékletében található összes irányelv előírásának. Elfogadása után a javasolt új irányelvet („Triple R”) is felveszik erre a listára és egy jármű sem kaphatja meg a típusminősítést addig, míg meg nem felel ezeknek az előírásoknak is.

2.5

A javaslat részletesen ismerteti azt az eljárást, amelyet a gyártónak be kell tartania ahhoz, hogy megkapja a típusminősítést az illetékes hatóságtól. Az eljárást úgy állították össze, hogy kiderüljön, hogy a gépjárművet úgy tervezték-e és gyártották-e, hogy az megfeleljen az újrafeldolgozhatósági és újrahasznosíthatósági arányoknak.

2.6

Ehhez az kell, hogy a gyártó először is végezzen el egy előzetes kiértékelést, amely folyamán az újrafeldolgozhatóságot egy külön erre szánt nyomtatványon számítja ki, melyet aztán a típusminősítő hatóságnak kell jóváhagynia. Ugyanakkor a gyártónak tájékoztatnia kell az illetékes hatóságot az arra a gépjárműre vonatkozó újrafelhasználási és újrafeldolgozási stratégiáról, melyre a típusminősítési kérelmet beadta, valamint az „End of life vehicules” irányelve által is meghatározott kézi összeszereléshez szükséges útmutatót megszerkesztéséről is gondoskodnia kell.

2.7

Egy autó rendkívül bonyolult termék és több mint 10 000 alkatrésze is lehet. Ezért nem valósítható meg az, hogy minden gépjármű összes számítását részletesen ellenőrizzék. Ezért, és kizárólag típusminősítési célból, született az a javaslat, hogy csak egy vagy néhány ún. „referencia-autón” végezzenek részletes ellenőrzést, melyeket egy típus olyan különböző változataiból választanak, melyek problémásak újrafelhasználhatósági, újrafeldolgozhatósági és újrahasznosíthatósági szempontból.

2.8

Ezeken kívül, az irányelv tiltja olyan alkatrészek újrafelhasználását, melyek kockázatosak lehetnek biztonsági vagy/és környezetvédelmi szempontból. Az ilyen alkatrészeket, melyek egy külön listán találhatók, nem szabad felhasználni új gépjárművek gyártásakor.

2.9

Végül, bizonyos fajta gépjárművekre nem vonatkozik ez a javaslat: Különleges célra készült gépjárművek (mentőautók, lakókocsik stb.); kis szériában gyártott gépjárművek (évi maximum 500 gépjármű tagországonként); és az olyan könnyű típusú teherautók, melyeket több fázisban gyártanak (vagyis, ha a gyártó nem tudhatja, hogy később milyen fajta kocsiszekrény kerül majd az alvázra).

3.1

Az EGSZB megint elismeréssel nyilatkozik az Európai Bizottság az iránti elkötelezettségéről, hogy folyamatosan javítson az ilyen fajta hulladékká vált termékeknek a kezelésén. Feltétlenül támogatásra érdemes ez a törekvés, mivel az a célja, hogy minimálisra csökkenjen a végül eldobandó hulladék, méghozzá olyan módon, hogy újrafelhasználás, újrafeldolgozás és újrahasznosítás útján környezetvédelmi (és idővel talán gazdasági) szempontból hasznossá válik egy olyan hulladék, ami jelenleg csak problémát okoz.

3.2

Az EGSZB azt is elismeri, hogy az autóipar is döntő szerepet játszott abban, hogy lehetővé vált a célkitűzések megvalósítása. Éveken át fektetett be az ipar tanulmányokba és kutatásokba annak érdekében, hogy olyan gépjárműveket tervezzenek, melyeket könnyebb újrafeldolgozni, anélkül, hogy az kárára menne más fontos tényezőknek.

3.3

Annak az együttműködésnek köszönhetően, mely létrejött az Európai Bizottság intézkedései, a gyártók elkötelezettsége és a kormány jogszabályalkotása között, az ELV-irányelv előírásainak gyakorlatba ültetése előrehaladott fázisban van. Ezt támasztja alá a nemrég készült ACEA-jelentés (3), mely közli az irányelv gyakorlatba ültetésével kapcsolatos részleteket a 15 tagállamban és Norvégiában.

4.1

Az Európai Bizottságnak az a döntése, hogy az ELV-irányelv 7.(4.) cikkének előírásait más intézkedési eszközök igénybevétele helyett egy ad hoc irányelv révén hajtatja végre, pusztán technikai szempontból nézve helyes és ezt nem is vonja kétségbe az EGSzB.

4.2

Ugyanakkor a javasolt rendelkezéssel kapcsolatban néhány probléma merül fel, ugyanúgy a gyártók számára a magasabb költségek miatt, mint a műszaki testületek és a típusminősítő hatóságok számára, melyek könnyen olyan helyzetben találhatják magukat, hogy nem győzik majd a javaslat II. mellékletében felsorolt óriási mennyiségű adatot ellenőrizni, amelyek közül néhány nem is lényeges (pl. a hengerek száma és fekvése, valamint a motor kapacitása).

4.3

Az ilyen problémák kiküszöbölésére az EGSZB úgy gondolja, hogy néhány módosítással a folyamatot célravezetőbbé és hatékonyabbá lehetne tenni, anélkül, hogy a javaslat szelleme és célkitűzései változnának, illetve veszítenének erejükből. Pontosabban. az EGSzB a következő cikkek módosítását javasolja.

4.(5.) cikk: A referencia-autónak, melyen a típusminősítési teszteket végzik, egy olyan változatnak kell lennie, melyet a típusminősítő hatóság legproblémásabbnak tart újrafelhasználhatósági, újrafeldolgozhatósági és újrahasznosíthatósági szempontból. Nem mindig könnyű dolog eldönteni, hogy melyik autó legyen a referencia-autó, ha számba vesszük, hogy egy típuson belül is általában hányféle alkatrész található. A különböző felek közötti félreértések elkerülése végett és annak megelőzése érdekében, hogy értékes idő vesszen el, világosan meg kellene fogalmazni, hogy a gyártónak és a minősítő hatóságnak közösen kell megegyeznie abban, hogy melyik autó legyen a referencia-autó, vagyis az a gépjármű, mely a legproblémásabb újrafelhasználhatósági, újrafeldolgozhatósági és újrahasznosíthatósági szempontból.

5.(3.) cikk: A magyarázó rész 6.2.2. pontjából megtudjuk, hogy fizikailag ellenőrzik majd a gépjárművek prototípusait a gyártó és szállítói által adott információk alapján, ami a márkázást, az anyagok fajtáját, az alkotóelemek tömegét stb. illeti. Az 5.(3.) cikk külön megemlíti a polimer és elasztomer alkatrészek márkázását. Gyakorlatban, ugyanakkor, a típusmínősítés még szériagyártás előtt készült, márkajellel nem ellátott anyagokból összeállított prototípusok alapján történik. Ennek a rendelkezésnek a szószerinti értelmezése arra kötelezné a gyártót, hogy különleges prototípusokat készítsen csak ellenőrzési célból, ami tovább növelné az irányelv előírásai által okozott már amúgy is magas költségeket. Egy kevésbé költséges megoldás lenne az 5.(3.) cikk módosítása olyan értelemben, hogy a típusmínősítő hatóság kötelességévé kell tenni azt, hogy ellenőrizze, hogy a gyártó megtette-e a (felelősségteljes és) szükséges lépéseket annak biztosítására, hogy a sorozatgyártásban készült polimer és elasztomer alkatrészek az előírásoknak megfelelő márkázással legyenek ellátva. A fizikai ellenőrzést mindig el lehet végezni még a gépjárművek piacra vitele előtt, felhasználva a típusminősítő folyamatban és a különböző tesztekhez (fék, zaj, biztonság stb.) használt gépjárműveket, de az még jobb, ha ezt az ellenőrzést azokon a gépjárműveken végzik el, melyeket a konformitási vizsgálaton használnak.

10.(3.) cikke: Ez a cikk határozza meg pontosan, hogy 36 hónappal az irányelv hatálybalépése után az irányelv előírásai érvényesek lesznek az újonnan típusminősített (azaz az új típusú) gépjárművekre valamint az újonnan bejegyzett gépjárművekre (azaz a teljes termékskálára). Ez a határidő sokkal rövidebbnek tűnik, mint az hasonló esetekben lenni szokott; az újonnan bejegyzett gépjárművek határideje két-három évvel az újonnan típusminősített gépjárművek határideje után szokott lenni, hogy elegendő ideje legyen a gyártóknak arra, hogy a már gyártás alatt levő gépjárművekre is alkalmazzák az új előírásokat. Csak egyetlen határidő megjelölése jelentős termékadaptációs problémákat okozhat majd a gyártók számára, valamint minden termékük számára komoly gondot jelenthet a típusminősítés megszerzése, ami az ütemezést és a szervezési kapacitást illeti. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a típusminősítési folyamat nemcsak a gyártókat érinti, hanem a műszaki testületeket és a minősítő hatóságokat is, melyek számára ugyancsak nehéznek bizonyulhat olyan sok különböző típusú gépjármű típusminősítését egy olyan rövid idő leforgása alatt. Következésképpen – az azokhoz való csatlakozás szándéka nélkül, akik azt kérik, hogy a már gyártás alatt levő gépjárművek kapjanak felmentést az irányelv rendelkezései alól – az EGSzB úgy véli, hogy a 10.(3.) cikket olyan értelemben kellene módosítani, hogy az irányelv hatálybalépése után ne olyan rövid időn belül legyenek az új szabályok érvényesek az újonnan bejegyzett gépjárművekre (inkább 48 vagy 60 hónap után, mint 36 hónap után).

I. melléklet (9.) pont: Ez a szakasz határozza meg pontosan, hogy az anyagok és az alkotórészek tömegének ellenőrzése céljából a gyártónak rendelkezésre kell bocsátania reprezentatív gépjárműveket, melyek lehetővé teszik azt, hogy minden fajta kocsiszekrényt és alkatrészt ellenőrizzenek. Ez az előírás is jelentős terhet jelent, mind a gyártók, mind a típusminősítő hatóság számára és nem tűnik igazán lényegesnek a tulajdonképpeni típusminősítési folyamat szempontjából. Például, nincs igazán sok értelme mindenféle kocsiszekrényt (háromajtós, ötajtós, kombi stb.) tesztelni, amikor ebben az esetben is egyszerűbb lenne azt a gépjárműfajtát kiválasztani, amellyel a legtöbb újrafeldolgozhatósági probléma adódhat.

5.1

Az EGSZB ismét ki akarja fejezni elismerését az elmúlt években az Európai Bizottság által annak biztosítása érdekében végzett munka iránt, hogy a hulladékká vált gépjárművek kérdését megfelelő módon és intelligensen kezeljék.

5.2

Különösképpen a 2000/53. irányelv (az ELV-irányelv) hangolta össze EU-szinten azokat a roncsautók összegyűjtésére és kezelésére vonatkozó szabályokat, melyeket a tagállamok elkezdtek alkalmazni. Az irányelv kitűzte a hulladék-újrafelhasználással és -újrahasznosítással kapcsolatos minimális célokat, valamint a betartandó határidőket.

5.3

Az EGSZB kihasználja ezt az alkalmat arra, hogy felkérje a tagállamokat, hogy fordítsanak kellő figyelmet a még használatban levő gépjárművek hulladékká vált alkatrészeinek (akkumulátorok, gumiabroncsok stb.) megfelelő kezelésére, hogy ne váljanak esetleges veszélyforrássá környezetszennyezési szempontból.

5.4

Az EGSZB támogatja a jelenlegi javaslat mélyén húzódó gondolatot, hogy gépjárművek csak abban az esetben kapjanak közösségi típusminősítést, ha úgy vannak megtervezve, hogy megfelelnek az ELV-irányelvben meghatározott újrafelhasználási és újrahasznosítási arányoknak.

5.5

Az EGSZB-t aggodalmát fejezi ki a választott eszközzel – egy új irányelv megfogalmazása – kapcsolatban, mivel úgy véli, hogy ugyanazt a célt egyszerűbben és gyorsabban el lehet érni más úton is. Például elegendő lenne a 70/156/EGK irányelv (melyre már mint a típusminősítési rendszer alapjára utaltunk) X. mellékletét kiegészíteni egy „a gyártó képességeinek kiértékelése” szakasszal, a már létező, gyártói képességeket kiértékelő folyamat mintájára, mely ugyanazon gépjárművek gyártására vonatkozik, amelyeknek most a típusminősítéséről van szó.

5.6

Ugyanakkor, mint már fentebb említettük, az Európai Bizottságnak az a döntése, hogy irányelvet használ, pusztán technikai szempontból nézve helyes és ez most nem is vonható kétségbe, bár nincs összhangban azzal az egyre növekvő igénnyel, hogy váljon egyszerűbbé az EU-jog.

5.7

Ilyen okokból, az EGSZB reméli, hogy az Európai Bizottság elgondolkodik az ebben a véleményben tett javaslatokon. Ezek a módosítások nem változtatnak a javaslat szellemén és célkitűzésein, de az eljárást kicsit kevésbé bonyolulttá és terhessé tennék a gyártó, a műszaki testületek, a típusminősítő testületek és – utoljára, de nem utolsó sorban – a fogyasztók számára, hiszen végül a szükségtelenül bonyolult törvényhozás által okozott minden halogatás és költségnövekedés levét ők isszák majd meg.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/18

1.1

Az Európai Bizottság dokumentuma két részből áll: egy közleményből, mely a filmprodukciók és a tévéműsorok készítésének a megsegítésére a jelenleg 2004. júniusáig érvényes specifikus összeegyeztethetőségi kritériumok 2007. június 30-ig való meghosszabbításáról szól; és egy ajánlásból, mely a filmörökségről és azzal kapcsolatos gyártási tevékenységek versenyképességéről szól.

1.2

Az ajánlás minden filmörökséggel kapcsolatos részletre kitér (gyűjtés, katalogizálás, adatbázis létrehozatala, karbantartás, restaurálás, oktatási, egyetemi, kutatási és kulturális célra való felhasználás, és a felelős intézmények közötti európai szintű együttműködés), valamint megvizsgálja annak lehetőségét, hogy hogyan lehet létrehozni egy törvényes lerakatot a filmművészeti alkotások számára, az európai audiovizuális örökség megőrzésének és biztonságba helyezésének biztosítására. Az EGSZB-t felkérték arra, hogy készítsen véleményt erről a dokumentumról.

1.3

Csak az ajánlásról kérték ki az EGSZB véleményét. Ami a közleményt illeti, az EGSZB helyesli az Európai Bizottság álláspontját, mely kijelenti, hogy „hajlandó fontolóra venni, legkésőbb a közlemény következő kiértékelése alkalmával, hogy nagyobb összegű támogatást bocsásson rendelkezésre, amennyiben a támogatási formák megfelelnek az alapszerződés általános jogszerűségi feltételeinek, különösképpen abban az esetben, ha ebben a szektorban a dolgozók, áruk és szolgáltatások szabad mozgása elé gördített akadályok egy részét az EK egész területén eltávolítják”. Az EGSZB-nek az a szándéka, hogy megvizsgálja annak a tanulmánynak az eredményeit, mely az állami támogatás jelenlegi rendszereinek a szektorra tett hatásáról készült, egyrészt annak érdekében, hogy kiértékelje azok gazdasági és kulturális hatását, valamint azért, hogy felmérje, hogy a jelenlegi mechanizmusok hatékonyak-e vagy pedig új mechanizmusokat és eszközöket kell keresni.

2.1

Az EGSZB egyetért azzal az állítással, hogy a filmörökséggel kapcsolatos gyártási tevékenységek versenyképességének feltételein javítani kell, különösen az olyan technológiákat illetően, mint a digitalizáció. Ez az oka annak, hogy az EK Szerződés 157. cikke szolgáltatja a jogi alapot ehhez az ajánláshoz.

2.1.1

Az EGSZB egyetért azzal, hogy ez legyen a jogalap, mert ez lehetővé teszi a tagállamok közötti hatékony együttműködés célkitűzéseinek megvalósítását és azt, hogy nyilvános vita induljon be egy nagy kulturális jelentőséggel bíró témában.

2.1.2

Az EGSZB azt is reméli, hogy az Európai Bizottság részletesen elemzi majd azokat a jelen ajánlás eredményeként elfogadott előírásokkal kapcsolatos információkat, melyeket a tagállamoktól kell kapnia minden második évben, valamint azt is, hogy kiértékeli majd, hogy mely intézkedések, beleértve a törvényhozási intézkedéseket, képesek biztosítani azt az együttműködést és koordinációt, mely szükséges az audiovizuális örökség hatékonyan védelmére és a benne rejlő gazdasági lehetőségek kiaknázására.

2.2

Az EGSZB egyetért azzal, hogy filmművészeti alkotások birtoklási jogának átadása az archívumok részére még nem jelenti a szerzői jog és az egyéb járulékos jogok átruházását. Ugyanakkor, a 2001/29/EK (1) irányelv értelmében a tagállamok kivételes és egyedi esetekben és bizonyos korlátok között engedélyezhetnek sokszorosítást, ha azt nyilvános könyvtárak végzik vagy olyan archívumok, melyek nem tevékenykednek, sem közvetlen, sem közvetett módon gazdasági vagy kereskedelmi céllal. Az EGSZB az ajánlásnak azt a pontját is támogatja, hogy engedélyezve legyen a tárolt filmművészeti alkotások sokszorosítása helyreállítás céljából (9. sz. ajánlás).

2.3

A szerzői joggal és az olyan alkalmakkal kapcsolatos jogi kérdésekkel is sürgősen foglalkozni kell, mint amikor nyilvános könyvtárak és archívumok sokszorosítanak műalkotásokat helyreállítási célból. Az EGSZB azt javasolja, hogy egy magas szintű szakértői csoport kapjon felhatalmazást ezzel a témával kapcsolatban, amennyiben szükséges, akkor a már létező és igénybe vett nemzeti szakértői hálózatban végrehajtott kisebb módosítások révén.

2.4

Az EGSZB azt szeretné, hogy kevesebb idő teljen el a filmeknek a közönség számára való bemutatása és az archiválási kötelezettség között, valamint azt, hogy történjenek intézkedések annak érdekében, hogy már az archiválási kötelezettség bevezetése előtt legyen megkönnyítve az olyan filmművészeti és audiovizuális alkotásoknak az archívumba való felvétele, melyek a nemzeti audiovizuális örökség részét képezik, mint ahogyan ez az ajánlásban is áll.

2.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a filmművészeti és audiovizuális alkotások egyidejűleg ipari és kulturális termékek, melyeket egyrészt a közös európai örökség részeként védeni kell, másrészt olyan tényezőként kell támogatni, mely hozzájárul a pluralizmushoz, ugyanakkor a benne rejlő gazdasági lehetőségeket is ki kell még aknázni. Ennek következtében bizonyos nemzeti televíziós társaságokat ugyancsak kötelezni kell azonnali archiválásra, ahelyett, hogy az ezzel kapcsolatos döntés rájuk legyen bízva, mert bizonyos általuk készített műsorok jobban megmutatják korunk szociális és kulturális életének könnyen változó dinamikus mivoltát, mint a filmművészeti alkotások. Bár az EGSZB tudatában van annak, hogy a televíziós társaságok nem támogatták a kötelező archiválás gondolatát, mégis felszólítja az Európai Bizottságot arra, hogy tanulmányozza ezt a kérdést kicsit alaposabban annak érdekében, hogy legalább azokat a televíziós műsorokat nem kellene-e archiválási kötelezettségnek alávetni, melyek szocio-kulturális szempontból a fontosak, és ilyen módon az audiovizuális kulturális örökség részét képezik.

2.6

Az EGSZB egyetért azzal a nézettel, hogy a filmipar nagy potenciállal rendelkezik munkahelyteremtés szempontjából, beleértve a filmművészeti örökség védelmének területét. Ez még inkább érvényes a szélesebb audiovizuális szektorra, mivel a digitális technológia nagyon sokféle új lehetőséget nyitott meg a média és a műsorszórás területén. Ezért reméli az EGSZB, hogy mindenféle támogatást kiterjesztenek az audiovizuális alkotásokra is, különösen összpontosítva a szektor mindenféle formájának a versenyképességére, valamint hogy a képzési lehetőségeket nem korlátozzák vagy szűkítik le a filmszektorra, hanem kiterjesztik az egész audiovizuális szektorra, a legtágabb értelemben.

2.7

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az olyan múltban készített segédanyagok és reklámszövegek, mozgókép és filmművészeti alkotások archiválása önkéntes alapon történjen, amennyiben azok jelentősen hozzájárultak az európai audiovizuális örökséghez. Az EGSZB kihangsúlyozza, hogy az ilyen anyagok gyűjtését kellőképpen kell ösztönözni, és az illetékes intézményeket el kell látni az ahhoz szükséges anyagi hátérrel, mely lehetővé teszi számukra, hogy aránylag rövid idő alatt szisztematikusan összegyűjtsenek egy olyan anyagot, mely tanúskodik Európa kultúráinak gazdagságáról és népei sokszínűségéről.

3.1

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy a fő célkitűzések elérése érdekében, az Európai Bizottságnak azonnal a dokumentumban kifejezett szándékaihoz illő előrelátó módon kell intézkednie a következő módon:

3.2

Az EGSZB úgy véli, hogy az Európai Bizottságnak, miközben tartja magát a szubszidiaritás elvéhez, elegendő pénzügyi és emberi erőforrás biztosításával aktív szerepet kell játszania a szektor támogatásában, annak érdekében, hogy elérje a következő célkitűzéseket:

3.3

Az EGSZB azt is reméli, hogy az új MEDIA Training programmal kapcsolatos folyamatban levő tárgyalások érdemben foglalkoznak majd az új technológiákkal kapcsolatos képzéssel, hogy nagy általánosságban új követelmények fogalmazódnak majd meg a film- és televíziós alkotásokkal, valamint a mozgóképes anyagokkal kapcsolatos gyűjtési, katalogizálási, karbantartás és restaurálási munkákból eredően. Elsősorban szükség van egy új archiválási technikákról és módszerekről, adatbázis-kezelésről és az alkotások jó minőségű digitális formátumban való elraktározásának szabványosított módszereiről szóló ismeretterjesztő és felhasználói képzés beindítására. Valamint egy továbbképző tanfolyamra operátorok részére, hogy munkájuk eredményét a nagyközönség is élvezhesse, különösen a diákok és a tanárok.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/21

1.1

A kérdéses javaslat (1) különbözik a közösségi jogszabályok eddigi egységes szerkezetbe foglalási munkálataitól. Az Európai Bizottság rámutatott, hogy a HÉA-val (2) kapcsolatos rendelkezések – amelyeket eredetileg a 77/388/EGK számú Hatodik tanácsi irányelvben fektettek le és később számos alkalommal módosítottak – alapos átdolgozásra szorul. Az évek során az anyagot számtalanszor felülvizsgálták, javították és kiegészítették, ami elkerülhetetlenül homályos rendelkezésekhez és ismétlődésekhez vezetett. A szöveget úgy kellett módosítani, hogy világosabb és közérthetőbb legyen anélkül, hogy a rendelkezések jelentése vagy hatálya megváltozna: ez tehát sokkal több, mint egy egyszerű kodifikálási művelet.

1.2

Továbbá ugyanilyen módon más módosításokat is el kellett végezni ahhoz, hogy a szöveg megfeleljen az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság által elfogadott, jó minőségű jogszabályokra vonatkozó elveknek. Az új szöveg a Tanács és az Európai Parlament jóváhagyására vár: a módosítások ugyan alapvetően formai jellegűek, ez nem kodifikálási művelet, hanem összetett átdolgozás, amelyben a cikkelyeket módosítják, egységes szerkezetbe foglalják, majd egyetlen törvényi szövegben egyesítik a 2001. évi intézményközi megállapodásnak (3) megfelelően.

1.3

Az Európai Bizottság elismerésre méltó munkájának (4) eredményeképpen született javaslat hatályon kívül helyezi a Hatodik HÉA-irányelvet: minden egyes cikk átdolgozásra került, hogy világosabb és tömörebb legyen, végül most 53 helyett 402 cikk van. A szöveghez most tartalomjegyzék is tartozik, ezáltal egyszerűbben és gyorsabban lehet benne keresni: ez mindenképpen örvendetes változás.

2.1

Mivel végeredményben átdolgozásról van szó, nem pedig új irányelvről, az EGSzB szorítkozhatna arra, hogy tudomásul veszi az Európai Bizottság jól végzett munkáját és elismerését fejezi ki az eredménnyel kapcsolatban: a közigazgatásban dolgozóknak és az operátoroknak minden bizonnyal csak az előnyére válna az, hogy a szöveg most már kevésbé értelmezhető félre és gyorsabban lehet keresni benne. Az előadó természetesen elfogadja az Európai Bizottságnak azt a kijelentését, hogy az új szöveg hatásköre a jelenleg hatályos jogszabályok szövegéhez illeszkedik: ezt lehetetlen lenne alaposan megvizsgálni, valamint nemzeti szakértők és operátorok – akik jelentős mértékben közreműködtek a munkában – már amúgy is végeztek effajta vizsgálatot.

2.2

Mindamellett a javaslatot közelebbről szemlélve néhány alapvető megjegyzést kell tenni a HÉA-politikáról, illetve általánosabban arról az adópolitikáról, amelynek kifejezett célja az egységes piac működési feltételeinek összehangolása. Ebben a tekintetben a javaslat azt állítja (a „figyelembe véve” szakasz ötödik bekezdésében), hogy „Egy HÉA-rendszer akkor éri el az egyszerűség és a semlegesség legmagasabb fokát, ha az adó kivetése a lehető legáltalánosabb módon történik…. Ezért a közös piac és a tagállamok érdeke az, hogy elfogadjanak egy közös rendszert….” (2).

2.3

Az ezt követő két bekezdésben azonban az Európai Bizottság óvatosságra int: „Fontos, hogy fokozatosan járjunk el, mert a forgalmi adók harmonizációja az adórendszer módosulásához vezet” (2). Ezután azt állítja, hogy ha az adómértékek és a mentességek nincsenek is „teljes összhangban”, a (harmonizált) HÉA célja akkor is a versenybeli semlegesség biztosítása „minden egyes tagállamon belül” (2).

2.4

Az EGSzB meg kívánja jegyezni, hogy ezek a pontok a Hatodik irányelv (5) eredeti szövegéből származnak: ha majdnem 40 év után szükségesnek érezzük ezeket a szavakat megismételni, akkor azt is tudomásul kell venni, hogy ez alatt az idő alatt vajmi keveset haladtunk előre. A harmonizációt illetően az EU látszólag egy helyben jár, és egyéb – az alábbiakban olvasható – jelek is mutatkoznak, amelyek nem adnak optimizmusra okot.

2.5

Újra ki kell emelni azt a tényt, hogy a Hatodik irányelv által bevezetett HÉA-rendszer, amelyet azóta is használnak, „átmeneti”, és nincs jel arra, hogy egyszersmind át szándékoznának térni egy „végleges” rendszerre. Ez tisztán mutatja a bizonytalanságot a rendszer igazságossága felől, amelyhez az EGSzB a szolgáltatások adózási helyéről szóló véleményében egyes javaslatok révén már fűzött véleményt.

2.6

További észrevételek merülnek fel az eltérési rendszerrel kapcsolatban – amelynek, ha valóban szükséges, továbbra is ideiglenesnek kell lennie, ha az egységes piacot el akarjuk érni A legutóbbi hatálycsökkentést a tíz új tagállam kapta, egyesek ideiglenes jelleggel, mások lejárati határidő nélkül. Azonban még hatályban vannak más eltérések is, amelyek a „második hullám” során csatlakozó tagállamokra (Ausztria, Görögország, Finnország, Portugália, Spanyolország és Svédország) vannak érvényben. Ebben a vonatkozásban ki kell emelni, hogy ezek közül csak néhány jelent meg a Hatodik irányelvet módosító irányelvekben, a legtöbb „elbújt” a csatlakozási okmányokban. Az új irányelv egyik érdeme az, hogy az összes eltérést felfedi, függetlenül attól, hogy milyen jogcímen ítélték meg azokat.

2.7

A hatálycsökkentő eltérések – eltörlési célzatú – megvitatására nincs tervezet, még a nagyon régen megítéltekére sem. Ezt a kérdést még az alapító tagállamoknak sem áll érdekében előhozni: eredetileg ők maguk is eltérést kaptak, és ügyelnek arra, hogy ezt ne lehessen megkérdőjelezni (legalábbis amíg az „átmeneti rendszer” van érvényben). Nem utolsósorban érdemes említeni a híres „nullakulcsot”, amelyet eredetileg két ország számára engedélyeztek. A „nullakulcsot” korántsem törölték el, sőt, számos új államra is kiterjesztették.

2.8

Valójában nem minden eltérés megalapozatlan: az állandó eltérések némelyike tengerentúli területekre, szigetekre és a legkülső régiókra vonatkozik, amelyek a döntés meghozatalakor az alulfejlettség jeleit mutatták. Az azóta eltelt időt figyelembe véve azonban helyénvaló volna felülvizsgálni az összes mentességet, amelyet ezek a régiók kaptak, és kideríteni, hogy az akkoriban az eltérést igazoló feltételek ma is fennállnak-e.

2.9

Más, viszonylag jelentős eltérések vonatkoznak a kisvállalkozásokra: 16 tagállam (az új tagállamok és a „második hullám” államai) számára engedélyezték a mentességet a HÉA hatálya alól, még ott is, ahol az árbevétel meghaladja a Hatodik irányelv által meghatározott korlátokat. Az EGSzB ezt nem érti: még ha a mentességeket valamilyen módon igazolni is lehet a tíz új tagállam esetében, semmi ok nem támasztja alá azt, hogy a többi állam továbbra is mentességet kapjon csatlakozása után 12 évvel.

2.10

Az EGSzB úgy véli, hogy az ilyen vállalkozások számára a HÉA alóli mentesség engedélyezése a verseny torzulásához vezethet, annak ellenére, hogy összességében véve a hatása korlátozott lehet. A tagállamoknak és az Európai Bizottságnak alaposabban el kellene mélyednie ebben a témában.

3.1

Az EGSzB gratulál az Európai Bizottságnak, amiért egy ekkora feladatot alaposan, pontosan, és legfőképpen átláthatóan oldott meg. Az átláthatóság nélkül nehéz lett volna észrevenni, hogy a szabályokat – amelyek elvben mindenkire vonatkoznak – mennyire aláássák az eltérések, a mentességek és a „megkülönböztetések”. Világos, hogy egy elvtől való eltérés nem minden esetben megalapozatlan, azonban úgy tűnik, hogy szükség lenne arra, hogy a tagállamok nekiüljenek újratárgyalni azokat az eltéréseket, amelyek már nem szükségesek, és amennyiben lehetséges, meg is szüntetni azokat.

3.2

Az EGSzB nem látja jelét annak, hogy ilyen szándék fennállna: sőt, a legnagyobb tagállamok egyike máris általános fenntartásoknak adott hangot, ami még az Európai Bizottság javaslatának jóváhagyását is veszélyeztetheti. Az elmúlt évek fényében a kilátások nem tűnnek ígéretesnek: az Európai Bizottság egy 1996-os közleménye, amely az adóharmonizációval kapcsolatban tartalmaz munkaprogramot és javaslatot, ott porosodik a Tanács irattárában és azóta sem vitatták meg, a 2000. évi közlemény pedig, amely egy új HÉA-stratégiát mutat be, gyakorlatilag nem aratott nagy sikert.

3.3

Az EGSzB-nek nem áll szándékában ebben a véleményben bírálni a tagállamok HÉA-politikáját; teljesen tisztában van vele, hogy döntéseiket még számos belső gazdasági és politikai tényező befolyásolja. Az EGSzB azt kéri, hogy az egész témát vizsgálják felül a közeljövőben, hogy egy végleges rendszer léphessen hatályba, és hogy a közösségi szabályokon alapuló egységes piac megvalósítása előtt még fennálló legnagyobb akadályok egyikét csökkenteni lehessen, vagy akár meg is szüntetni.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/23

1.1

Az Európai Unió fennállásának döntő szakaszához érkezett. Olyan nagy kihívásokkal kell szembenéznie, mint a bővítés, a gazdasági növekedés és a versenyképesség élénkítése, az alkotmánytervezet, valamint a közvélemény bizalmának visszaszerzése érdekében teendő lépések. Ezeknek a nehéz feladatoknak a megoldásához hatékony és koherens politikára, illetve annak megfelelő alkalmazására van szükség. A tavalyi esztendőben az EGSzB két jelentést is kiadott, amelyekben a gazdaságpolitika fő irányait tárgyalta (1).

1.2

Ezek a témák azonban alaposabb átgondolást igényelnek. A hatékony politika és integráció csakis olyan, világosan áttekinthető és hiteles intézményi keretben képzelhető el, amely biztosítja az európai megállapodások nyomon követhetőségét.

1.3

Az Európai Bizottság – a 2004. januári tájékoztatóban található – elemzése (2), valamint a 2004. április 7-i aktualizálás (3) megerősítik a 2003-as irányokat. Ugyanez érvényes az ajánlások sürgősségére is. Az EGSzB ezért a jelen dokumentumban kiemelten foglalkozik az intézményi és irányítási peremfeltételekkel, azaz a jó kormányzással. A 25-ök Európájának fő kérdése a gyakorlati irányítás (4).

1.4

Számosan vannak, akik osztják az EGSzB aggodalmait. Az Európai Bizottsághoz, a magánszektorhoz és a civil társadalom szervezeteihez hasonlóan, az egymást követő – ír, holland – elnökségek nagy hangsúlyt fektettek a cselekvésre és a megvalósításra. A következmények nélküli hivatalos megnyilatkozások terméketlenek. A gyakorlati alkalmazásnak kell középpontban állnia (5).

1.5

A gazdaságpolitika fő irányai a tagállamok makrogazdasági és költségvetési politikájára, a foglalkoztatáspolitikára és a belső piac fejlesztésére összpontosítanak. Így konkrét formában nyilvánulnak meg bennük az EU és a nemzeti hatóságok különböző felelősségi körei, valamint a tagállamok egymástól eltérő helyzete.

1.6

A gazdaság növekedés lelassulása és az, hogy a tagállamok figyelmen kívül hagyják az Európai Tanács által elfogadott megállapodásokat, az alábbi következményekkel járnak:

1.7

A gazdaság helyzete Európában némileg javult, de az élénkülés még gyenge. Az Egyesült Államok gazdasági növekedése meghaladja az EU-ét. Tegyük hozzá, hogy a versenytársak – itt elsősorban Kínára és Indiára gondolunk – egyre meggyőzőbb eredményeket tudnak felmutatni.

1.8

A beruházások és a pénzáramlás a globalizáció korát élik, de a folyamat nem egyöntetű, és jelentős társadalmi-gazdasági és politikai különbségek állnak fenn a világ egyes régiói között. Európa nem tévesztheti szem elől a világ egyetlen részét sem.

1.9

Idén az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak újra át kell gondolnia stratégiáját és a neki megfelelő eszköztárat:

2.1

A 2003-2005-ös időszakra vonatkozó fő gazdaságpolitikai irányok az átfogó megközelítést helyezik előtérbe a következő területek tekintetében:

2.2

A növekedési és stabilitási paktum éveken át szilárd alapja volt a tagállamok közötti bizalmi viszonynak. A kedvezőtlen gazdasági konjunktúra aláássa a kialakult fegyelmet. A követendő eljárás megfelelően szabályozott. Gondot az elfogadott megállapodások hatékony alkalmazásának hiánya jelent. Ugyanakkor sok tagállam – mind az euró övezetben, mind azon kívül – továbbra is igyekszik tartani magát a megkövetelt költségvetési fegyelemhez. A skandináv tagállamok eredményei különösen meggyőzőek ezen a területen.

2.3

A növekedési és stabilitási paktummal kapcsolatos eljárásokra vonatkozó véleménykülönbségek tavaly novemberben arra késztették az Európai Bizottságot, hogy az Európai Közösségek Bírósága (6) előtt eljárást kezdeményezzen a Tanács ellen. Véleménye szerint a Tanács nem tartotta tiszteletben a hatásköreit. Az efféle szembenállás az ECOFIN Tanácsban sem segíti elő a partnerek közötti egyeztetést.

2.4

Az Európai Bizottság megállapítja, hogy a kormányok mozgásszabadsága jelentősen csökkent. 2003-ban csak öt tagállamnak sikerült költségvetési egyensúlyt vagy többletet elérnie, miközben a többiek makacsul növekvő deficittel számolhattak. Az Európai Bizottság tavaly április 7-i, a 2004-re szóló aktualizálást tárgyaló jelentése szerint több tagállam költségvetési helyzete gyors ütemben romlott, aminek következménye az államadósság szintjének növekedése lett. Az államadósságok rendezésének szándéka olyan intézkedéseket tett szükségessé, amelyeket viszont a növekedést és a foglalkoztatottságot elősegítő beruházások sínylettek meg.

2.5

Az Európai Bizottság ezen tagállamok számára külön ajánlásokat fogalmazott meg. A hasonló konjunkturális helyzet ellenére is, a tagállamok költségvetési célkitűzései igen eltérőek. Ez magyarázza az ajánlások széles skáláját.

2.6

Az Európai Bizottságnak nem állnak rendelkezésére olyan eszközök, amelyek kellőképpen alkalmasak lennének a tagállamok közkiadásainak minőségi ellenőrzésére. Vagyis nehéz ezeket az egyeztetett költségvetési keretekben értelmezni.

2.7

Az évi jelentés foglalkozik a társadalombiztosítással, a munkaerőpiaci helyzettel, a belső piaccal és a lisszaboni folyamattal. Egész sor olyan, többé-kevésbé jelentős célkitűzést fogalmaz meg, amelyeknek megvalósulása csak részben múlik közösségi döntéseken. Számos politikai területen továbbra is csak a tagállamok illetékesek. Ezen kívül vannak olyan kérdések is – ilyen például a „tudásfejlesztés” –, amelyek tekintetében maga a központi hatalom is csupán részleges befolyást képes gyakorolni.

2.8

A közösségi hatáskörök elsősorban a belső piac tekintetében érvényesülnek. A munkaerőpiaci helyzet, a társadalombiztosítás, az ellátások, a költségvetési politika, a K+F, az adópolitika és az infrastruktúrák kérdése mindenekelőtt a tagállamok illetékességi körébe tartoznak, még ha bizonyos esetekben Brüsszel korlátozza is a mozgásszabadságukat. Ezekben az esetekben az Európai Bizottság maga is gyakran ad ki általános ajánlásokat, ám ezeknek a gyakorlatba való átültetése már az egyes országokon múlik.

2.9

A munkaerőpiacok olyan különböző területekből állnak össze, amelyek között alig van kapcsolat. Ennek folytán az Európai Bizottság kénytelen volt megállapítani, hogy annak ellenére, hogy az utóbbi években több millió munkahely létesült, ugyanakkor a munkanélküliség is erőteljesen növekedett. Az idősebb korú munkavállalók létszáma továbbra is alacsony, a nők pedig változatlanul akadályokba ütköznek a munkaerőpiacon. Az inaktívak nagy száma természetesen negatív hatással van a nemzeti költségvetésekre is.

2.10

2005-ben a foglalkoztatottsági szint az Unió egészét tekintve 64,5 % lesz, ám a tagállamok közötti különbségek nagyon jelentősek. A foglalkoztatottság azokban az országokban mutat kedvezőbb adatokat, ahol a szociális partnerek megegyeztek egymással a munkaerőpiaci helyzet enyhítésére használandó módszer és a munkaidő kérdésében. Az Európai Bizottság úgy véli, a munkaerőpiaci reformok folytatása (7) döntő szerepet fog játszani a 2010-re vonatkozó foglalkoztatottsági célkitűzések (70 %) elérésében. Ezért is fogalmazott meg a KOK-féle Task Force (8) olyan erőteljes védőbeszédet az ajánlások érvényesítése érdekében.

2.11

A társadalombiztosítás reformján kívül az Európai Bizottság nagyobb különbségtételeket ajánl a bérpolitikában, valamint – a munkahelyek szükséges mértékű védelmének fenntartásával egyidejűleg – nagyobb munkaerőpiaci rugalmasságot, s ezen kívül nagyobb mobilitást is. A törvényhozási folyamatok és a társadalmi-gazdasági egyeztetések eredményei terén tapasztalható különbségek miatt jelentős eltérések vannak a tagállamok között, különösen a ledolgozott munkaórák és a munka termelékenysége tekintetében. Részben ezek a tényezők magyarázzák az EU és az Egyesült Államok növekedése közötti különbségeket.

2.12

Az Európai Bizottság megállapítja, hogy Európában a termelékenység növekedése 1995 óta egyre csökkenő mértékű. Ezen a területen is lényeges különbségek vannak az egyes tagállamok között. Finnország, Svédország és Izland fejlődése az Egyesült Államokéhoz hasonló. A termelékenység visszafogottabb növekedése – a magánszektor egészében – az információs-kommunikációs technológiák bevezetése, illetve az innováció terén tapasztalható különbségekből ered. A termelékenység növelése érdekében indított új beruházások Európában lassabban valósulnak meg. Ennek egyik következménye a beruházások meglehetősen alacsony szintje az új technológiák terén.

2.13

A népességi helyzet alakulása és az elöregedés egyre aggasztóbb jelenség, mind a költségvetésre gyakorolt nyomás, mind a növekedést (súlyosan) akadályozó hatása révén. Több országban alkottak már ígéretes terveket az ellátások reformja érdekében, ami mindenhol gyakorlatilag a nyugdíjba vonulás korhatárának emelésével járt.

2.14

A termékek és szolgáltatások piacán a verseny nem kielégítő. Tovább élnek a nemzeti védőintézkedések. A belső piac még nem alakult ki teljesen. A versenypolitika tekintetében új javaslatok születtek. A törvényhozó munka a pénzügyi szolgáltatások területén jól halad: a 42 tervezett intézkedésből 36-ot már véglegesen elfogadtak. A magánberuházásokra vonatkozó adóügyi rendelkezések terén is történt javulás.

2.15

A közösségi irányelvek átvétele a nemzeti törvényhozásokba egyre kevésbé alapos módon történik. A határidőket gyakran nem tartják be, az irányelvek a nemzeti törvényhozásban sokszor nemzeti összefüggésben jelennek meg. Ez történik például akkor, amikor a tagállamok Brüsszelben engedményeket tesznek annak érdekében, hogy a Tanácsban kompromisszum születhessék, később pedig szánják-bánják engedményeiket. Az ellenőrzés ebben a tekintetben egyre nehezebb.

2.16

A tudás és az innováció nyilvánvalóan pozitív irányba mutat, de a kockázati tőke, a K+F, a szabadalmak és az információs-kommunikációs technológiák elégtelensége miatt az eredmények kiábrándítóak. A barcelonai csúcson elhatározott célkitűzés, miszerint a GDP legalább 3 %-a K+F-re fordítódjon, a legtöbb tagállamban holt betű maradt. A legjobb eredményeket a skandináv országok tudják felmutatni. A 3 %-ot úgy tervezték, hogy a közszféra és a vállalkozások 1/3-2/3 arányban osztozzanak rajta. A helyzet az, hogy az esetek többségében sem a közszféra, sem a vállalatok nem teljesítik ezt a célkitűzést.

2.17

A gazdaság fenntartása a gazdaság stagnálása idején is erőteljes odafigyelést és célzott törvényhozási intézkedéseket követel. A fenntarthatóság több aspektusból is vizsgálható. Az energiaszektor jól illusztrálja a helyzetet. Az Európai Bizottság joggal mutat rá a környezeti tényezőkre, s különösen felhívja a figyelmet az új tagállamok kedvezőtlen állapotára. Az Európai Bizottság az újabb fejleményeket a nemzetközi szerződések fényében vizsgálja. Az energia azonban veszélyt is jelenthet a fenntartható fejlődés szempontjából, mivel a kereslet növekedése (Kína) és az energiaforrásoktól való politikai jellegű függés miatt a kőolaj ára is növekszik.

2.18

A bizonyos számú vállalatot hátrányosan érintő pénzügyi botrányok után, a vállalatokba és a részvénypiacokba vetett bizalom helyreállítása érdekében olyan javaslatok születtek, amelyek előnyben részesítik a „vállalatkormányzás” európai változatát.

2.19

A többéves periódust (2003-2006) felölelő beszámoló által festett kép erősen kontrasztos. Az Európai Bizottság megállapítása szerint bizonyos előrelépések történtek a munkaerőpiac, a versenypolitika, a vállalati környezet, az új technológiák, az oktatás és az ellátások kérdésében. Kevésbé jók az eredmények a piacok integrációja, a K+F és a társadalmi, illetve környezeti adaptáció terén. A Bizottságot komolyan aggasztja több tagállam költségvetési mutatóinak gyors romlása és a helyzet megoldására irányuló politikai szándék hiánya. A Bizottság arra következtet, hogy ha a reformok üteme nem gyorsul, hiábavaló is abban reménykedni, hogy teljesülnek a 2006-ra előirányzott célkitűzések. Ugyanez érvényes a lisszaboni folyamat 2010-re várt eredményeire is.

2.20

A 2004-es aktualizálásról szóló jelentésében az Európai Bizottság megállapítja, hogy a költségvetés, az eladósodás és a foglalkoztatottság területén az új tagállamok hasonló problémákkal küzdenek, mint a 15 régebbi EU-tag. A tíz ország mindeddig látványos eredményeket tudott felmutatni, s ezek oda vezettek, hogy gazdasági növekedésük üteme magasabb a 15 régebbi EU-tagénál, még annak ellenére is, hogy a tíz ország között jelentős fejlődésbeli különbségek vannak. A Bizottság ugyanakkor leszögezi, hogy a tíz országot a 15 régebbi EU-tagtól elválasztó szakadék még ma is rendkívül mély.

2.21

Az EGSzB szerint az, hogy ezek az országok hasonló problémákkal küzdenek, nem jelenti azt, hogy az új tagállamok belső helyzete is hasonló lenne a régebbi 15 EU-tagországéhoz. A „kohéziós országokkal” való összehasonlítás nem igazán állja meg a helyét. Az új tagállamok „felemelkedő piacok”. Egyes országokban – s különösen egyes régiókban – igen magas a munkanélküliség. Az ipar szerkezete teljes átalakulásban van. Ebből jelentős szektoriális munkanélküliség származik. Alapvető szerepet játszanak a külföldi beruházások.

2.22

A 15-ök Európájában érvényesülő törvényhozáshoz és az igen fejlett gazdasági-szociális szabályozáshoz való igazodás konfliktusokat okozhat. A belső és külföldi beruházások növekvő ütemének fenntartásához szükséges stabilitás hatékony pénzügyi és monetáris felügyeletet, valamint a törvényhozási folyamatok megfelelő előreláthatóságát feltételezi. Az ehhez szükséges stabil környezet kialakulása nem vehető biztosra, tehát a kérdés elsőrendű fontosságú. Az EGSzB csatlakozik az Európai Bizottság álláspontjához, amely szerint a tíz új tagállam fejlődésének stabilizálása érdekében kívánatos lenne – a gazdasági és pénzügyi célkitűzések megvalósítását illetően – számukra külön határidőket megszabni.

2.23

Az Unióban kezd nyilvánvalóvá válni a helyzet megoldásának sürgető volta. A közös célkitűzések rendszeresen megjelennek az Európai Bizottság, az Európai Tanács és Tanács szerveinek következtetéseiben. Nemrégiben több kormányfő is hangot adott ide vonatkozó aggodalmának (9). A követendő út elvileg közös, de a gyakorlatban az a kérdés is felmerül, hogy ki miért felelős.

3.1

Ami a belső piacot illeti, az Európai Bizottság az elkövetkező tizenkét hónapban két területen az alábbi sürgős intézkedésekre tesz javaslatot (10):

3.2

A lisszaboni célkitűzések megvalósításához és a kibővült belső piac alapjainak megerősítéséhez mindkét aspektus figyelembe vételére szükség van. Az EU-n belüli kereskedelem és a verseny fejlődése nagyobb hatékonyságra és termelékenységre kényszeríti a vállalatokat, ami egy olyan gazdaságban, amelyben a bérek viszonylag magasak – s az EU ilyen –, kulcskérdés a versenyképesség erősítése és a hosszú távú boldogulás biztosítása szempontjából.

3.3

A gyakorlatban a közösségen belüli kereskedelemre gyengülés jellemző, s az Unión belüli árak ahelyett, hogy közelítenének, inkább eltérnek egymástól. Az EU többet ruház be a világ más tájain, mint amennyi beruházást fogad.

3.4

A belső piac tekintetében a Bizottság a következő mérleget vonja. A munka jelenleg az ún. „új megközelítést” alkalmazó irányelvek kérdésében folyik. A szolgáltatások tekintetében még nem beszélhetünk igazi belső piacról. A szolgáltatások jelentik az európai GDP 50 %-át, s ezen a területen dolgozik a foglalkoztatottak 60 %-a. Ezzel magyarázható, hogy a szolgáltatások szabad áramlásáról szóló legutóbbi irányelvjavaslat elsőbbséget élvez. A hálózati iparágak (energia, közlekedés, távközlés) liberalizációja folyamatban van, de mindnyájan tudjuk, hogy ez milyen problémákkal és akadályokkal jár. A belső piac számára gondot jelent az adóügyi harmonizáció hiánya. Mindazonáltal jól halad az adózási rendellenességek megszüntetésének programja. Ugyanez érvényes a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó cselekvési tervre is. Az Európai Bizottság szerint abból, hogy a hatóságok nem tartják magukat a közbeszerzésekre vonatkozó szabályokhoz, az árak emelkedése következik. Ez a pont ismét napirendre került. Az elöregedést illetően a Bizottság elő kívánja mozdítani az egészségügyi szolgáltatásokhoz való nemzetközi hozzáférés lehetőségét. Továbbra is növekszik az európai szabadalom kérdésében eddig felhalmozott késedelem.

3.5

A szabályozás egyszerűsítése a szabályozási környezet javítása érdekében kialakított cselekvési terv alapján került terítékre. Ám még hosszú utat kell megtenni. Egyes tagállamok nem végzik el a hatások értékelését, amiről pedig megállapodás született.

3.6

Az alkalmazás komoly problémát jelent. A belső piac alapelve a bizalom. A bővítés távlatában éppen ezt a bizalmat kell tovább erősíteni. A következő nyilatkozat jól jellemzi az Unió történetének eme új szakaszát: „A 28 országból álló belső piac igazi sikeréhez másfajta hozzáállás és újfajta munkakapcsolatok szükségesek. A tagállamoknak teljes felelősséggel kell kezelniük belső piacukat, és partnerségben kell dolgozniuk egymással és a Bizottsággal annak érdekében, hogy az a gyakorlatban is működjék.”  (11).

3.7

A foglalkoztatottsági stratégia is napirenden szerepel, különösen nemzeti szinten. Ám európai szinten is napirenden van a szociálpolitikai rendszerek átgondolása, mivel a nemzeti költségvetési politikákat európai szinten hozott szabályok szerint kell végrehajtani, illetve figyelembe kell venni a munkaerőpiaci reformokat és az elöregedést.

3.8

A KOK-féle Task Force ajánlásainak megközelítési módja és alkalmazása nemzeti szinten elfogadott döntésektől függ. Az ajánlások erőteljesen síkra szállnak a lisszaboni folyamat mellett. A tárgyalt terület széles: nagyobb rugalmasság a vállalatok és az innováció irányában, a munkavállalók részvételének erősítése, a társadalombiztosítás javítása, több beruházás az oktatásba, a szakmatanításba és a partneri viszonyba a változás kiprovokálása érdekében, ami az összes érdekelt partnerek tevékeny részvételét jelenti az adaptációs folyamatban. A következő mondat tökéletesen összefoglalja a lényeget: „Európának nagyobb létszámú és termelékenyebb aktív népességre van szüksége”. Egyik nemrég kiadott Véleményében az EGSzB is nagy vonalakban és néhány kritikus megjegyzés kíséretében állást foglalt a KOK-féle Task Force ajánlásai mellett (12).

3.9

A globális lisszaboni folyamat és a szilárd költségvetési politika közötti összefüggés nyilvánvaló. A tavaszi csúcstalálkozó keretében megszületett jelentés (13) a lisszaboni stratégia megvalósításának hiányosságai kapcsán az Európa számára jelentkező nettó költségeket említi: költséget okoz a kisebb növekedés, a foglalkoztatottság helyzetének kitolódó javulása és a képzés, valamint a K+F területén felhalmozódó késedelem.

3.10

A tavaszi jelentés beszámol a belső piac és a foglalkoztatottság helyzetének fentebb már említett alakulásáról. A tudásalapot illetően a Bizottság síkra száll a hálózatokba és az ismeretekbe, vagyis a K+F-be, az oktatásba és a képzésbe történő beruházások mellett.

3.11

Az egymástól igen távol eső akadémiai világ és a magánszektor közötti kapcsolatok még mindig nem elégségesek. Ez a helyzet nem teszi lehetővé, hogy megfelelő választ adjunk a tudásalapú gazdaság kihívásaira. Holott ezek a kapcsolatok tennék lehetővé, hogy – az USA-ban tapasztaltakhoz hasonlóan – növekedjék a termelékenység és erősödjön a vállalati szféra. Manapság ebben a hozzáadott értékben szenvedünk leginkább hiányt. Említést érdemel az európai agyak elszívása is: a tudásalapú gazdaság érkező, illetve távozó munkavállalóinak száma közti különbség most is negatív (14) és a helyzet súlyosbodik.

3.12

Mint más jelentésekben is, az Európai Bizottság ebben a szövegben is egész sor világos javaslatot fogalmaz meg, amelyek mind a következő három alapelven nyugszanak: beruházások, versenyképesség, reformok.

3.13

A gazdaságpolitikai célokkal, valamint a belső piacról, a foglalkoztatottsági stratégiáról és a lisszaboni folyamatról szóló jelentésekkel összefüggő témák és értékelések egymás mellé állíthatók. A Bizottság számos társadalmi-gazdasági területen összehasonlítja a közpénzek helyzetét, ami lehetővé teszi a fogyasztási közkiadásoktól a termelési kiadásokhoz való átmenethez kötődő problémák világos megfogalmazását.

4.1

Az EGSZB szerint a helyzet megköveteli a következő, tovább már nem halasztható lépések megtételét:

4.2

Az EGSzB véleménye szerint mindennek nemcsak a politikai döntéshozók szintjén kell eldőlnie. Szerephez jutnak a szervezeti tényezők – leginkább az ellenőrzés és a nyomon követés területén –, de a politikai-kulturális jellegűek is. Tekintettel ezekre az összefüggésekre, az EGSzB egyetért a Bizottság által a január 21-i tájékoztatóban, valamint az április 7-i aktualizációban megfogalmazott elemzésekkel és következtetésekkel. A május 17-i és 18-i „Versenytanács” következtetései sajnálatos módon túl általánosak és igen kevéssé konkrétak. (15)

4.3

Az Unió bővítésének légkörében még inkább oda kell figyelni az intézmények megfelelő működésére, valamint a hatás- és felelősségi körök aprólékos elhatárolására, amelyek nélkül a fegyelmezetlenség és elerőtlenedés kockázata nagymértékben megnőne (16).

4.4

Az évek során jelentős különbségek alakultak ki a közösségi, illetve kormányközi felelősségi körök és döntéshozatali folyamatok között. Ugyanakkor az alkotmánytervezet is világosan kimondja, hogy a 25 tagállamot számláló Unió nem működhet ugyanolyan módon, mint a 15-öké.

4.5

Az euró bevezetésének – azon kívül, hogy hozzájárult a növekedési és stabilitási paktum megfelelő működéséhez – azt kell eredményeznie, hogy gazdaságpolitikai téren növekedjék a konvergencia. Sajnos ma túl sok nem kényszerítő erejű megállapodás és határozat van érvényben.

4.6

Az, hogy az elfogadott megállapodások nem érik el várt céljukat, komoly erőpróba elé állítja az Európai Unió teljesítőképességét.

4.7

Az Európai Tanácsban konszenzus van a célok tekintetében, ám ezeket gyakran túl általános és pontatlan formában fogalmazzák meg. A jó politikai szándékok nem nyilvánulnak meg törvényhozási aktusokban és realista, valóban alkalmazható szabályozásban.

4.8

Az utóbbi években sokat vártak a versenypolitikától, a szabálysértők megbélyegzésétől és a koordináció nyitott módszerétől. Ám ezek a kevésbé kedvező konjunktúra körülményei közepette nem igazán vezettek eredményre. A gyakorlatban a tagállamok nem – vagy nem eléggé – vitatják meg egymás mulasztásait. Ezen a téren a Bizottság mozgástere is korlátozott. Nincs semmiféle kielégítő megoldás arra, hogy a közösségi módszert mással cseréljük föl.

4.9

A belső piac helyzete aggodalomra ad okot. A szabad áramlással és az egyenlő feltételekkel összefüggő célkitűzések és megállapodások nem vagy nem kielégítő mértékben valósultak meg. A nemzeti eredmények azt mutatják, hogy a belső piacra vonatkozó irányelvek átvételét illetően – és néha nagymértékben – csökkenőben a fegyelem (17).

4.10

Egyetértés van abban, hogy a stabilitás pozitív alapelv. Ugyanakkor ritkán kerül a figyelem középpontjába, hogy a szubszidiaritás olykor lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az európai szabályozást egymástól eltérően értelmezzék.

4.11

Több sebesség létezik, így például az EMU esetében. A 12 résztvevő a jövőben 13 kívülállóval néz farkasszemet. Nem ugyanaz a helyzet, ha a 12 tagú EMU 3, illetve 13 kívülállóval áll szemben, még akkor sem, ha a 10 új tagállam csatlakozása gazdasági értelemben új távlatokat nyit. A költségvetési fegyelem követelményeit – a szerződésnek megfelelően – tiszteletben kell tartani.

4.12

Az egyes országok makrogazdasági politikájának, az integráció előrehaladásának és elmélyítésének támogatnia kell az eurót.

4.13

A jogállamiság elvét – melyen az Unió nyugszik – minden körülmények között biztosítani kell.

4.14

Tehát meg kell találni annak a módját, hogy elkerülhető legyen az, hogy a Bizottság és a Tanács csupán jelzi a mulasztásokat vagy sürgős felhívást intéz a tagállamokhoz, mielőtt rátérne a napirend megtárgyalására. A lisszaboni folyamat és a jelentős bővítés egyszerűen határozottabb cselekvést követel meg.

4.15

A lisszaboni stratégia stratégiai fogalom. Ebben az értelemben összevethető azokkal a régebbi stratégiai elvekkel, amelyeknek köszönhetően az integráció meghatározó lépésekkel haladhatott előre. Ezek esetében az Európai Bizottság és a tagállamok szorosan együttműködtek annak érdekében, hogy határidőket és pontosan meghatározott szakaszokat tartalmazó tervet dolgozzanak ki. Jó példája ennek a hatvanas évek végén a szerződéshez csatolt vámunió. Az „Európa 92” sikere szintén hasonló terv eredménye volt. A 279 irányelvjavaslatot tartalmazó – és az 1987-es egységes okmányra alapozott – program lehetővé tette, hogy túljussunk a stagnálás időszakán és jelentős eredményeket érjünk el a belső piac megvalósítása terén. A monetáris unió is példa a sikeres cselekvésre. 1993-tól kezdve minden jelölt költségvetési hiánya folyamatosan csökkent. Ugyanígy történt az infláció, s ezzel együtt a kamatlábak tekintetében is. Így születhetett meg – a terveknek megfelelően – az euró és a független központi bank által támogatott monetáris politika.

4.16

Az említett esetekben vagy a közösségi módszer alkalmazása volt sikeres – mint a vámunió és az „Európa 92” projekt esetében –, vagy a tagállamok pozitív hozzájárulása tette lehetővé a sürgető célkitűzések – például az EMU-részvétel – elérését. A probléma az, hogy jelenleg a fenti két eset egyike sem áll fenn. A kielégítő előrehaladás teljes mértékben a politikai akarat függvénye.

4.17

A 2004. március 27-28-i Európai Tanács egyetértett a Bizottság elemzésével és következtetéseivel. Hangsúlyozta a költségvetési egyensúly – sőt megtakarítás –, valamint az árstabilitás fontosságát, és felhívta a figyelmet a növekedési és stabilitási paktum tiszteletben tartására. A szociális kohézió és a fenntarthatóság szempontjából a Tanács három prioritást emelt ki a „Versenyképességi” Tanács számára: ezek a versenyképesség, a belső piac dinamizálása és a törvényhozás javítása. Mindhárom esetben a tudásba kell befektetni. Ami a munkaerőpiaci politikát illeti, az Európai Tanács a KOK-féle Task Force jelentésének megvalósítása mellett tör lándzsát.

5.1

Európa újra választás előtt áll. A gazdaság talpra állása még nem fejeződött be. A lisszaboni stratégia nem hozta meg a várt eredményeket. Az Európai Unió a lakosság 20 %-os növekedésével és a heterogeneitás erősödésével történetének új szakaszába lép. Ugyanakkor a bővítés újabb lehetőségeket és újabb távlatokat nyit meg a növekedés és a boldogulás irányába.

5.2

Jelenleg az Unió hitele forog kockán. A közvélemény fontossága és az integrációs folyamat támogatottságának csökkenése semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül.

5.3

A bővítés nem vezethet az Unió önmagába zárkózásához. A cselekvés tere maga a tág világ. Az EGSzB úgy véli, hogy az Unió pozíciója a világméretű sakktáblán kiváló referencia. A globalizációs folyamatban nem csak az Egyesült Államok, hanem a földgolyó egésze – ide értve a felemelkedőben levő és hatalmas fejlődést felmutató olyan nagy piacokat, mint Kína, Délnyugat-Ázsia és India – részt kíván venni.

5.4

A Bizottság és a Tanács Elnöksége által a tavaszi csúcsra kiadott elemzések és ajánlások minden esztendőben ugyanazt tartalmazzák. Az intézmények szinte egyféleképpen vélekednek az Unió és a tagállamok feladatairól. A versenyképesség egyre inkább prioritást élvez. Ám a tagállamok mindannyiszor eltérnek a megfogalmazott ajánlásoktól, a megállapodások pedig nem vagy csupán részben valósulnak meg. A legnagyobb gondot az átvétel és a megvalósítás jelenti.

5.5

Ezért rendkívül fontos a lisszaboni stratégia tényleges megerősítése. Az EGSzB egyetért azzal, hogy ez a hosszú távú perspektíva kulcsfontosságú. Felsorakozik a Bizottság és az Európai Tanács által követett irány, illetve a régi és új tagállamok számára egyaránt érvényes közös cselekvési terv mellé.

5.6

Ennek a cselekvési tervnek feltétlenül az integráció erősítése irányában kell hatnia, aminek hiányában a 25-ök Európája egyszerű szabadkereskedelmi övezet marad. A kialakuló világméretű sakktáblán ez pedig nem lenne senki – sem az európai gazdaság, sem a vállalatok vagy a polgárok – számára kívánatos helyzet.

5.7

A lisszaboni folyamat „új kiadásának” Unió-szintű megvalósítása – a versenyképesség és a tudásalapú gazdaság erősítése, a fenntarthatóság, a társadalmi egyeztetés és a szociális párbeszéd előtérbe állítása – kedvező hatással lehet a tagállamok politikájának függetlenségére is.

5.8

A gazdaságpolitika irányai megmutatják, hogy a közpénzek, valamint a köz- és magánberuházások helyzetének rendbetétele érdekében koherens, átlátható és hiteles kereteket kell felállítani, amelyekért a Tanácsnak és a Bizottságnak kell felelősséget vállalniuk. Az Uniónak minél előbb harcosabb fellépésre kell vállalkoznia. Európa új fordulópont előtt áll.

6.1

Ezeket a folyamatokat illetően az EGSzB a következő elvekből indul ki:

6.2

Az átláthatóság megköveteli az intézményi aspektus figyelembe vételét. A felelősségi területek eltérő megosztása a tagállamok és az Unió között még nem esett át alaposabb vizsgálaton. A polgároknak és a vállalatoknak nem szabad úgy érezniük, hogy nem törődnek velük.

6.3

A szigorúbb keretek mellesleg segítik a tagállamokat és az Európai Bizottságot is mind belső, mind külső tevékenységében. Márpedig a kibővült Unióban a Bizottságnak szilárd megalapozottsággal kell rendelkeznie.

6.4

Költségvetési és makrogazdaság-politikai téren a tagállamoknak alkalmazniuk kell a növekedési és stabilitási paktumban saját maguk által megfogalmazott szabályokat.

6.5

A kormányköziség irányába mutató reflexek kezdenek megerősödni. Az EGSzB erőteljesen figyelmeztet ennek veszélyeire. Egyetlen tagállam vagy tagállamok csoportja sem veheti magára az Európai Bizottság specifikus szerepkörét, ugyanis minden tagállam – a javasolt távolságtartás, az objektiváció és az óvatos nyomonkövetés ellenére is – saját szempontjaiból és saját prioritásaiból indul ki.

6.6

Az Alkotmányszerződés célul tűzte ki a 25 tagú Unió politikai vezetésének javítását. A jelen kulcsfontosságú periódusban a minősített többség elvének kiterjesztése kedvező hatással lenne. Ellenkező esetben a nemkívánatos akadályok továbbra is fennmaradnak. A vállalatok, a szociális partnerek és a civil társadalom más szereplői (egyetemek, kutatóintézetek stb.) kedvezően reagálhatnak a politikai irányítás javulására.

6.7

A szétdarabolódás veszélye továbbra is fennáll. Az EGSzB a globális megközelítés mellett teszi le a voksát. E célból erősíteni lehetne – az ECOFIN Tanáccsal együttműködve – a Versenyképességi Tanács hatékonyságát, s nagyobb publicitást lehetne neki adni. Az Európai Tanács következtetései szintén ebbe az irányba mutatnak, akárcsak az az érvelés, amelyet a kormányfők használnak a gazdasági szuperbiztos posztjának létrehozatala érdekében (18).

6.8

Az EGSZB a maga részéről mindenképpen síkra száll a Versenyképességi Tanács nagyobb átláthatóságáért. Az utóbbi olyan konkrét támpontot jelent, amelyről elindítható az irányítás megjavítását célzó cselekvés. Annak nem sok haszna van, ha találkozókat szervezünk különböző biztosok és állandóan változó összetételű miniszteri grémiumok között igen változó politikai kérdések megvitatása végett. Az Európai Bizottságnak mindenekelőtt a Versenyképességi Tanács koordinációjának átláthatóságára és a közvélemény előtti – jól átgondolt – megjelenésére kell ügyelnie. A lisszaboni határidők fontossága miatt ennek felelősségében a Bizottság elnöke személyesen is osztozik. Ezenkívül a Versenyképességi Tanács működésének jobb megszervezése, valamint az EU szintjén megvalósuló racionalizálás szintén elősegíti majd a nemzeti vezetők nemzetközi szinten a mostaninál láthatóbb felelősségi körének kialakulását, ez pedig erősíteni fogja a közvélemény általi elfogadottságukat és a közösségi politikában megnyilvánuló, egymással szembeni felelősségérzetet is.

6.9

Az Unióban nem alakult ki a több sebességű Európa fogalmának semmilyen hivatalosan elfogadott meghatározása. Az EMU és a schengeni szerződés pozitív példát jelentenek. Ám a tagállamok egymástól eltérő – a politikai orientációkban megjelenő – helyzete és megközelítései nem teszik vonzóbbá a „több sebességű” helyzet rosszul definiált fogalmát, amely a versenyhelyzet torzulását eredményezheti. Az alkotmánytervezetben előirányzott eljárás figyelemre méltó kiindulópontokat tartalmaz.

6.10

Az integráció lényegi összetevője, a belső piac szempontjából a „több sebességű” helyzet nem jelent érdemi opciót, mivel egyes kérdések kapcsán változó összetételű szövetségek kialakulásához vezetne, és a vonakodó tagállamok számára könnyű megoldást jelentene a dilemmák megkerüléséhez.

6.11

A tagállamok számára fenntartott területeken nehéz általános intézkedés- és reformcsomagot javasolni. A probléma megoldásához – azaz az egyes országok helyzetének és a legjobb módszerek pontos leírásához – minden lehetséges támaszt igénybe kell venni. Még tovább kell finomítani a módszert, főleg a számszerű összevethetőség területén. Az Európai Bizottságnak olyan eszközökre is szüksége van, amelyek birtokában megfelelőbben értékelheti a közkiadások minőségét.

6.12

Az EGSZB továbbra is kitart a versenypolitika és a koordináció nyitott módszere mellett az olyan jól meghatározott politikai kérdésekben, amelyekre a közösségi módszer nem alkalmazható. Az is meggyőződése, hogy ezek csak korlátozott eredményeket hozhatnak (legalább is rövid távon), mivel a tagállamok nem végzik el egymás értékelését. Egyesek közülük bevezetik a megfelelő reformokat, nevezetesen a nyugdíjszerű ellátások és a munkaerőpiac tekintetében. A külvilág felé való nyitottságon javítani kell.

6.13

Az Európai Tanács tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság „útlevelet” fog összeállítani a lisszaboni stratégia megerősítése és tényleges alkalmazásának garantálása érdekében. Ennek a „jobb kormányzás” lesz az egyik kulcseleme. A bizalom és a stabilitás megkövetelik az átlátható intézményi kereteket.

6.14

Az EGSZB szerint érdemes lenne a lisszaboni stratégia „új kiadását” összekötni az „Európa 92” esetében már bevált módszerrel. Ha a jelenlegi gyakorlatot vesszük alapul, akkor ez azt jelenti, hogy a gazdaságpolitikai irányokról, a belső piacról, a foglalkoztatottságról és a lisszaboni stratégiáról szóló jelentések olyan egységes progresszív programban öltenek formát, amely pontos határidőket is tartalmaz. A program világosan meghatározza, hogy az egyes akciókat mely döntéshozatali folyamat révén mely szervnek kell intéznie (Bizottság, Tanács, Európai Parlament, tagállamok), és azt is, hogy mikor. Ebben a tekintetben az EGSZB hangsúlyozza az Európai Bizottság szerepének és a közösségi módszernek a fontosságát, hiszen mindkettőre szükség volt az „Európa 92” sikeréhez is. A Bizottság minden egyes esztendőben beszámolóban értékeli az elért eredményeket, amelyből kiindulva az Európai Tanács – az Európai Parlamenttel való tanácskozás után – meghatározza azokat a prioritásokat, amelyek alapján az Európai Bizottság javaslatokat fogalmaz meg.

6.15

A lisszaboni stratégia egyedül a belső piac vonatkozásában hozott eredményeket, legalább is a törvényhozást és a szabályozást tekintve. A megvalósítás ugyanis általában kívánnivalót hagy maga után. Az eredmények közvetlenül a közösségi módszernek köszönhetők. Az EGSZB szerint pontos határidőket kell kijelölni a belső piac olyan egyes elemei tekintetében, mint:

6.16

Azokban a kérdésekben, amelyek esetén a döntések nemzeti szinten születnek meg – például szociális biztonság, munkaerőpiac (KOK-féle Task Force) és adózás –, az EGSzB azt javasolja, hogy a Tanács (a versenypolitika és a nyitott koordináció alapul vételével) szintén határozzon, az Európai Bizottság javaslatai alapján, az elérendő célokról és a megvalósításról. Ezzel párhuzamosan a határidők között szerepeltetni kell a nemzeti folyamatok nyomon követését is. Az ellenőrzés ugyan ezen a területen ütközik a legnagyobb nehézségekbe, de egy megállapodásnak csak akkor van értelme, ha meg is valósul.

6.17

Más kérdések – amelyek függetlenek a szabályozástól és a nemzeti vezetőktől is csak néha-néha és részlegesen függenek, ám amelyeknek közük van a versenyképességhez, a tudásalaphoz és a gazdasági teljesítőképességhez – szintén megérdemlik, hogy részévé váljanak a lisszaboni stratégia „új kiadásának”. Példaként említsük meg a következőket:

6.18

Az Európai Bizottság és az Európai Tanács kedvezően viszonyulnak a „partnerség a változásért” (partnership for change) programhoz. Az EGSzB ezt az erőfeszítést – amelyből még meghatározó irányzat is lehet – teljes mértékben támogatja. A lisszaboni stratégiát soha nem tekintettük a folyamatoknak csupán irányt adó keretnek. A siker, a politikai forma, a végrehajtás és a megvalósítás számos szereplőtől függ: az (európai, nemzeti és regionális) vezetőktől, a minden szintű szociális partnerektől, a vállalatoktól, az egyetemektől és sok-sok más társadalmi szervezettől, valamint a civil társadalomtól. A célkitűzések világos bemutatása, amely az összes politikai és társadalmi szereplővel megérteti, hogy mit várunk tőlük, felszínre hozhatja azt az új energiát, amelyre szükségünk van.

6.19

A Partnership for Change erőteljes potenciállal rendelkezik, ám csak azzal a feltétellel, ha korrekt módon jelenítik meg. Ez a program újfajta kommunikációt és új szövetségek létrejöttét eredményezheti az európai integrációs folyamatban közreműködők között. Ez is része a jó kormányzásnak.

6.20

Az Európai Tanács felszólította az Európai Bizottságot, hogy hozzon létre egy magas szintű csoportot, amely november 1-jéig kidolgozza az Európai Bizottság számára a lisszaboni stratégia új megközelítését. Ez a dokumentum és a csoport álláspontja jelentős szerepet fog játszani a 2005-ös tavaszi csúcs alkalmával a lisszaboni stratégia félidős értékelését illetően. Az Európai Tanács ugyanakkor felkérte az EGSZB-t is, hogy tegyen javaslatokat a félidős értékeléssel kapcsolatban.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/32

1.1

2004. május 1-jén az Európai Unió hatalmas lépést tett az Európai Közösség 1952-es megalapítói által elképzelt célok megvalósításában. Ezek az emberek tudták, mi az a háború, katasztrófák és szerencsétlenségek; szegénységben és nyomorúságban éltek. Az európai integráció felé vezető út már nem ilyen hosszú. A 25 országot magában foglaló Európa már valósággá vált, és a 27 országot magába ölelő Európáról is megszületett már a döntés.

1.1.1

Azonban ez nem jelenti azt, hogy a visszaesés veszélye, melynek következményei beláthatatlanok, elhárult volna. A közös európai szerkezet biztos háttért igényel. Ennek legjobb módja, ha Európa polgárai úgy érzik, hogy ennek a szerkezetnek ők is szerves részét képezik, és büszkék arra, hogy egy nagy földrajzi egységhez tartoznak, amely demokratikus, őrzi és garantálja a békét és az emberi méltóság tiszteletben tartását, és amelynek célja mindannyiunk boldogulása. E polgárok, akiket eltölt a hazafias érzés Európa iránt, és akik büszkék, hogy itt élhetnek.

1.2

Azonban mindezek érdekében fontos, hogy az Európai Unió megszilárdítsa a már létező közös politikáit, és demokratikus eljárásokon keresztül biztos ütemben haladjon a még hiányzó politika megalkotása és alkalmazása felé, annak érdekében, hogy a gazdasági és monetáris uniónál továbblépve egy szociális és politikai egységgé váljon.

1.3

Természetesen, ezen politikák megalkotásának és végrehajtásának ára van, amelyet igazságosan kell felosztani minden egyes ország és minden egyes polgár pénzügyi lehetőségei szerint.

1.4

Mivel részt kíván venni a 2007-2013 programozási időszakra vonatkozó költségvetés kidolgozásában, az Európai Bizottság által tett beterjesztésre válaszul az EGSZB kiadta jelen véleményét, melynek megfogalmazása során többek között az alábbiakat is figyelembe vette: Az Európai Bizottság közleménye: Harmadik jelentés a gazdasági és szociális kohézióról (1).

1.5

Az EGSZB azonban nem szorítkozik csak a fenti két dokumentum kritikai elemzésére, hanem megvizsgálja a dokumentumok által nem érintett, de a közös európai jövő építésének és az Unió pénzügyi működésének szempontjából az adott időszakban lényeges politikai kérdéseket és dimenziókat is.

1.6

Következésképpen, az EGSZB jellegéből és tagjaiból adódóan, a fenti dokumentumok – különösen a Bizottsági közlemény a 2007-2013 közötti pénzügyi kilátásokról – figyelembevétele mellett, nem szorítkozhatunk pusztán ezek kritikai elemzésére, hanem a közlemény által nem érintett politikai kérdéseket és dimenziókat is meg kell vizsgálnunk.

1.7

Más szavakkal, amellett, hogy véleményt nyilvánít az Európai Bizottság különböző álláspontjairól és javaslatairól (mellette vagy ellene), az EGSZB-nek segítenie kell az Európa jövőjét illető eszmecsere kialakításában, felhívva a figyelmet más fontos tényezőkre is.

2.1

A Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett közleményében (2), az Európai Bizottság lefekteti az Európai Unióra vonatkozó elképzeléseit, valamint a 2007-2013-ig tartó időszakra elkészített költségvetési tervét.

2.2

A bővítés előnyeinek teljes kiaknázása és Európa fejlődésének elősegítése érdekében három fő prioritásra tesz javaslatot: a fenntartható fejlődés, az európai polgárok érdekei valamint az Unió szerepkörének megerősítése globális partnerként.

2.3.1

A 2000-ben megrendezett lisszaboni Európai Tanács ülésén az állam- és kormányfők elfogadtak egy programot, melynek célja egy olyan Európa építése, mely „a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává tud válni, amely több és jobb minőségű munkahely létrehozásával és nagyobb szociális kohézióval képes a fenntartható gazdasági növekedésre”.

2.4

Az Európai Bizottság úgy érzi, hogy ezt a folyamatot fel kellene élénkíteni és hiteles, közvetlen célokat kellene kitűzni mind nemzeti, mind pedig EU szinten: ezzel elősegítve a vállalkozások versenyképességét az egységes piacon, a kutatás-fejlesztés ösztönzését, Európa összekapcsolását hálózatokkal, az oktatás és szakképzés minőségének javítását az Európai Unióban, a szociálpolitikai menetrend további erősítését valamint a társadalom felkészítését a várható társadalmi változásokra és ezek kezelésére.

2.5

A növekedésnek és versenyképességnek, mint célkitűzésnek szintén a regionális és kohéziós politikák következő generációjának fő prioritásai között kell szerepelnie, különös tekintettel a fejlődésben elmaradt régióknak folyósított segélyekre. A növekedésnek és a kohéziónak még jobban ki kell egészítenie egymást, mint valaha.

2.6

A jövőben a kohéziós politikának szisztematikusan foglalkoznia kell a versenyképesség hiányának problémájával, annak érdekében, hogy az Uniónak minél több régiója hozzájárulhasson a növekedéshez és foglalkoztatáshoz.

2.7

Az Európai Bizottság javaslatában szintén kifejezetten megemlíti a Tanács 2003-ban hozott határozatát a közös agrárpolitika reformjáról, és a piaci intézkedésekre és közvetlen kifizetésekre folyósított agrárkiadások megszabásáról 2013-ig. A reform következtében az EU agrárpolitikájának középpontja radikálisan a fenntartható fejlődés felé tolódik el azáltal, hogy a segélyek nem a termeléshez kapcsolódnak. A jövő vidékpolitikája, amely az átalakítás következtében egységes eszközzé válik, hozzá fog járulni a mezőgazdaság versenyképességének növeléséhez, valamint a vidéki környezet szépségének és változatosságának fokozásához. A gazdáknak folyósított közvetlen kifizetések részleges átcsoportosításával további pénzalapok kerülnek felszabadításra a vidékfejlesztési programok megerősítése érdekében.

2.8

Az új, megreformált közös halászati politika középpontjában továbbra is a források fenntartható kiaknázása áll. A környezetvédelmi politikának meg kell felelnie az európai közvélemény magasabb életszínvonal és generációk közötti szolidaritás vonatkozásában támasztott elvárásainak, valamint a nemzetközi kötelezettségeknek; továbbá elő kell segítenie a hatékonyságot és a versenyképességet. A környezetvédelmi politika eszközei ugyancsak átszervezésre kerülnek a rugalmasság és hatékonyság fokozása érdekében.

2.9.1

Az Amszterdami Szerződés óta a szabadságjogokhoz, a biztonságpolitikához és az igazságügyhöz kapcsolódó legtöbb politika vonatkozásában a felelősség a Közösségre hárult. Ma már a bevándorlás, a menekültügy a bűnözés és terrorizmus elleni harc kihívásainak nem lehet csak nemzeti szinten hozott intézkedésekkel megfelelni. Ugyanez vonatkozik a természeti katasztrófák elleni védelemre, az egészségügyi és környezeti krízis-helyzetekre, a közszolgáltatások elérhetőségére valamint a fogyasztói és egészségvédelmi kérdésekre.

2.10

Az eszközök tökéletesítése és megfelelő finanszírozás segít mindezt lehetővé tenni.

2.11.1

A kibővített Uniónak nagyobb szerepet kell játszania, mind regionális vezetőként, mind pedig globális partnerként. Ennek érdekében az EU-nak egy politikailag felelős szereplővé kell válnia, aki képes érdekei érvényesítésére.

2.12

Az Uniónak teljes szerepet kell játszania a globális politika irányításában és a stratégiai biztonság területén. Ez magában foglalja a fenyegetések elleni védelmet, a polgári biztonságot, és az európai polgárok védelmét bármilyen kockázattal szemben.

2.13.1

Ezek a célkitűzések megvalósíthatók egy 27 tagállamból álló Unió vonatkozásában a kiadások jelenlegi felső határának felemelése nélkül.

2.14

Ha az Unió valóban egy hiteles politikai projektet kíván létrehozni, fel kell szerelkeznie a project végrehajtásához szükséges forrásokkal. Az Európai Bizottság a kérdéses időszakra átlagosan 1,14 %-os kiadási szinttel számolt. Az EU költségvetésében jelentős eltolódás lesz érzékelhető az új prioritások támogatása érdekében. Kezdetben a kiadási szintek megemelkednek a bővítési folyamat hatásainak köszönhetően, de az időszak végére megközelítik a kiindulási szintet. A kifizetések a jelenlegi plafon alatt, azaz a GDP 1,24 %-a alatt maradnak.

2.15

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a jövőben, fontolóra kellene venni egy egész EU-ra kiterjedő módosító mechanizmus kialakítását, amely egy objektív, átlátható módszer életre hívását jelentené az adott ország viszonylagos prosperitásához mérten túl nagy költségvetési teher módosítására.

2.16

2004-ben az Európai Bizottság ki fogja dolgozni a megfelelő törvényjavaslatokat és határozott menetrendet fog készíteni a célkitűzések megvalósítása érdekében.

3.1

Az EGSZB általában véve támogatja az Európai Bizottság közleményét. Pontosabban, a közlemény egészében véve:

3.2

Az EGSZB értékesnek (sőt nagyon értékesnek) tart a közleményben kifejezett bizonyos határozatokat és álláspontokat, és támogatja ezeket, pontosabban:

3.2.1

A fenntartható fejlődés elképzelését és meghatározását valamint a gazdasági, szociális és környezeti tényezők összefüggéseit.

3.2.1.1

Egyetértve a Bizottság álláspontjával, az EGSZB megjegyzi, hogy a fenntartható fejlődés egy komplex fogalom, amely magában foglalja a következőket:

3.2.1.2

Így tehát, a fenntartható fejlődés nem csak kvantitatív (gazdasági) hanem kvalitatív (szociális és környezeti) tényezőket is magában foglal.

3.2.1.3

Az EGSZB bírálja, a fenntartható gazdasági növekedés és fenntartható fejlődés fogalmának más szövegekben fellelhető keveredését. „Az EU fenntartható fejlődés stratégiájának értékelése” (3) témában megalkotott véleményében az EGSZB megjegyzi, hogy a pénzügyi perspektívák lehetőséget kínálhatnak a fenntartható fejlődés erősítésére. Az EGSZB azt is megjegyzi, hogy nem elégséges a különböző, a fenntartható fejlődés szempontjából kérdéses politikák alkalmazásának folytatása, és ezen politikák besorolása „a fenntartható fejlődés” költségvetési kategóriájába. Az EGSZB hozzáteszi, hogy a gazdasági növekedés és a fenntartható fejlődés két különböző fogalmat takar, amelyek olykor egymással szembenállóak is lehetnek.

3.2.1.4

Az EGSZB megismétli, hogy véleménye szerint, a fenntartható fejlődés eléréséhez a jelenleginél, és a 2007-2013 időszak pénzügyi perspektívájában előirányzottnál, nagyobb pénzügyi forrásokat kell biztosítani. Ezen túlmenően, mivel a pénzügyi források nem elégségesek és a környezet egyrészt része a határokon átívelő közjavaknak, másrészt a fenntartható fejlődés stratégiájának alapvető részét is képezi, az EGSZB szerint kérdéses, hogy az ebbe a szektorba eszközölt befektetéseket mennyire tanácsos szétválasztani a Stabilitás és Növekedés Paktum feltételei szerint megvalósítandó (4) költségvetési deficit tervezésétől.

3.2.1.5

Európa fontos szerepet játszhat az egész világgazdaságban és befolyással bírhat a fenntarthatóbb fejlődés irányába vezető úton. Azonban az erre előirányzott pénzügyi eszközök nem elégségesek. Az Európai Uniónak egységesen kell fellépnie. A tagállamok azonban, bármilyen nagyok és jelentősek is, világszinten aligha befolyásolhatják egyedül az eseményeket. Sürgős szükség van erőfeszítéseik összehangolására az Európai Unió közös céljainak megvalósítása érdekében.

3.2.2

A társadalmi kohézió gazdasági hatásfokának nyilvánvaló feltétele, hogy társadalmi funkciókban és az egyenlőtlenségek kiegyenlítésében játszott szerepe mellett a kohéziós folyamat a gazdasági dimenziók tekintetében is javulásokat vonjon maga után.

3.3

Az átfogó politikai projekt megvalósításának teljes terve a fenntartható fejlődés gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi dimenzióinak összetett keretén belül meghatározott alapvető elképzelésén alapul.

3.4

A „Gazdasági és Szociális Kohézióról szóló Harmadik Beszámoló” elemzésével együtt, az Európai Bizottság a régiók közötti együttműködés megszervezésének és ösztönzési folyamatának vizsgálatára és megvitatására vonatkozó kérdéseket vet fel.

3.4.1

A közösségi támogatási keretterv (KTK) további programjainak, valamint magának a KTK-nek mint vezetési eszköznek a megszüntetése, és a Közösségi szinten méltányosabb, kohéziót elősegítő egyenértékű stratégiai eszközzel történő helyettesítése javasolt.

3.4.2

Továbbá, mivel ez mai napig tartó gyakorlat a korábbi rendelkezések 60-70 prioritásával nem bizonyult hatékonynak, azt javasoljuk, hogy országonként csak 3-4 prioritás kerüljön meghatározásra az irányítás tökéletesítésének közös prioritása mellett. Ezen túlmenően, a tagállamok jellegzetességeinek fokozott figyelembevételére az Európai Uniónak az átláthatóság és szigorúság megkövetelése mellett, az igazgatás rugalmasabb és decentralizáltabb formáit kellene alkalmaznia.

3.4.3

A pénzügyi vezetés nyomon követésének módszerére irányuló javaslat elfogadása különösen lényeges: a projektenkénti nyomon követés helyett a nyomon követés alapját egy „bizalmi paktum” előzetes aláírása képezné, amelyben meghatározásra kerülnének a vezetési szabályok. Ebben az értelemben a nyomon követési eljárásnak egy egységes keretben kellene történnie, és elfogadhatónak kellene lennie minden érintett intézmény számára.

3.4.4

Továbbá, az EGSZB fokozott aggodalmának adott hangot a hitelek és kifizetések közötti egyre táguló szakadék miatt. A 2007-2013-as programozási időszak végén a szakadék várhatóan eléri a 188 milliárd eurót, ami megegyezik az egyéves költségvetés összegével. Éppen ezért az EGSZB álláspontja szerint a pénzügyi perspektívát rugalmasabbá kell tenni. A Strukturális Alapok keretében bevállalt kötelezettségek kifizetési időszakának egy évvel történő meghosszabbítása jelentősen megkönnyítené a helyzetet, lehetővé téve a rendelkezésre álló pénzalapok nyugodtabb, a határidő nyomásától mentes, bölcsebb és hatékonyabb felhasználását.

3.5

A vitát annak a felismerésnek kell alátámasztania, mely szerint a közösségi költségvetés és a pénzügyi források közvetlen összefüggésben állnak a tagállamok gazdasági növekedésével és a nemzeti GDP-jük nagyságával.

3.5.1

Következésképpen, a Közösség költségvetése azáltal, hogy ösztönzi a gazdasági növekedést a tíz új tagállamban, egyidejűleg hozzájárul az EU saját forrásait képező alapok erősítéséhez és kiszélesítéséhez. Valójában, a nemzeti gazdaságok erősítése és a nemzeti GDP növelése erősíti a Közösségi költségvetést azáltal, hogy növeli a tagállamok hozzájárulását (nagyobb összegre alapuló százalékszámítás).

3.5.2

Az EGSZB arra is rámutat, hogy az új országok piacának integrációja az Egységes Európai Piacba, garantálja a korábbi 15 tagállam növekedési kilátásainak javulását. Valójában nem is lenne túl nehéz annak a többletnövekedésnek az értékelése, amelyet a 15 ország mindegyike várhat az új országok növekedésének, valamint piacaik Egységes Európai Piacba történő integrálásának összetett hatásaként. Azonban, a 15 ország többletnövekedése a közösségi költségvetésből többletkiadást von maga után.

3.5.3

Ráadásul az EGSZB azon a véleményen van, hogy ahhoz, hogy az EU erőforrásait olyan módon osszuk el, hogy az megfeleljen a konvergencia fő céljának, az új tagállamok igényeinek kellene elsőbbséget adni, mivel ezekben az országokban található a legtöbb elmaradott régió, és mivel itt még nem fejeződött be az integrációs folyamat.

3.5.4

Az EGSZB álláspontja szerint, az európai költségvetés felső határának megemelése esetén, különös figyelmet kell fordítani a költségvetési előrejelzéseknek. Valójában a költségvetés a bruttó közösségi bevételen alapul, melynek felbecsülésekor figyelembe kell venni a gazdasági növekedéshez kapcsolódó foglalkoztatási hipotéziseket, az euró és dollár közötti átváltási árfolyamot, a nyersolaj árát, stb. Következésképpen az összes pénzügyi forrást befolyásoló bizonytalan tényezők száma igen nagy. Ebből következően, az EGSZB azt javasolja, hogy az Európai Bizottság dolgozzon ki alternatív forgatókönyveket az optimista és pesszimista feltevések alapján, annak érdekében, hogy meg tudja adni azokat a paramétereket, amelyeken belül a 2007-2013-as időszakra vonatkozó éves költségvetések számadatai megtalálhatók lesznek.

3.6

Az EGSZB véleménye szerint, a legfontosabb politikai célkitűzések árának összeegyeztetése a rendelkezésre álló (nem elegendő) gazdasági forrással megoldható annak meghatározásával, hogy a rendelkezésre álló források milyen mértékben elegendőek a célkitűzések megvalósításához.

3.7

Egyfajta kényszerhelyzet merül fel ezen tényezők egymáshoz igazítása során: vagy a politikai célkitűzéseknek kell felhígulniuk az általuk képviselt elképzelésekkel együtt a rendelkezésre álló forrásoknak megfelelően, vagy pedig meg kell kísérelni a forrásokat megnövelni, mígnem elérik azt a szintet, ahol a nagyra törő célkitűzésen nem kell változtatni. Ez a kényszer elméleti problémává szelídül, ha a rendelkezésre álló források a gyakorlatban elégségesnek bizonyulnak.

3.8

Mivelhogy ezek a célkitűzések fontos szerepet töltenek be Európa hatékony építésében, „megnyesésük” problémákat vet fel. Ebben az értelemben nem könnyű elfogadni, sem teljesen megérteni az Európai Bizottság próbálkozásait a szükséges egyensúly átalakítására, még abban az esetben sem, ha a politikai célkitűzések hígulása csak minimális.

4.1

A közlemény rámutat, hogy mielőtt megfogalmazta volna kompromisszumos javaslatát, az Európai Bizottság három lehetséges felső határt vizsgált meg a közösségi költségvetés finanszírozására, a nemrégiben történ fejlemények figyelembe vételével.

4.2

Az első verzió szerint, az előirányzatok felső határát a GDP 1 %-ként kellett volna megállapítani, amely bizonyos tagállamok kifejezett preferenciáját tükrözte volna. Az Európai Bizottság határozottan kijelenti, hogy ez a felső határ a közösségi költségvetés számára nem elegendő.

4.3

A második változat a felső határt a GDP 1,30 %-ban állapította meg. Az Európai Bizottság megítélése szerint, bár ez a plafon mérsékelt, mégis lehetővé tenné az Európai Unió számára, hogy jobban megfeleljen az összes politikai célkitűzés által támasztott követelménynek.

4.4

A harmadik változat a felső határt a GDP 1,24 %-ban határozta meg, amely gyakorlatilag a jelenlegi pénzügyi keret. Az Európai Bizottság azonban megjegyzi, hogy amennyiben a végleges választás a GDP 1,24 %-ra esik, az EU-kiadások átalakítása válik kívánatossá, az új prioritások fedezetének biztosítására.

4.5

Végül, az Európai Bizottság a harmadik verziót választotta, amely nyilvánvalóan azt jelenti, hogy:

4.5.1

Először is, fenn kell tartani a jelenlegi pénzügyi kereteket: ez felveti a kérdést, hogy végül lehetséges lesz-e az új prioritások irányítása és finanszírozása a mostanáig használt előirányzatokkal kevesebb prioritás fedezése mellett. Meg kell jegyezni, hogy a tíz (és a jövőben tizenkettő) új ország többségének fejlettségi szintje jelentősen elmarad a korábbi 15 tagországétól, és hogy ennek eredményeképpen az új országok fejlődésének támogatásához nyújtandó hatékony pénzügyi támogatás jelentős mértékű új források kijelölését vonja maga után, melyek magas összegeket jelentenek. Az Európai Bizottság rámutat, hogy „a kibővült Unióban az egy főre jutó GDP több mint 12 %-al lesz alacsonyabb, mint a tizenöt korábbi tagország esetében, ugyanakkor a bevételi egyenlőtlenségek összességében megduplázódnak”.

4.5.2

Másodszor, ki kell igazítani, és módosítani kell a közösségi költségvetést: ez felveti a kérdést, hogy vajon a szükséges módosítások ismét a bizottsági közleményben meghatározott politikai célkitűzések „felhígulását” eredményezik-e, ami pedig aláaknázná Európa jövőjének építését.

4.5.3

Harmadszor, az alkotmányos charta elfogadásával és hatályba lépésével az EU egyre inkább szövetségi szerkezetűvé és működésűvé válik az addicionalitás csökkenésének és a közös európai politikák támogatásának vonatkozásában, és ebből következően a szükséges források tekintetében.

4.5.4

Az EGSZB felhívja a figyelmet a bizottsági közlemény bizonyos hivatkozásaira, melyek egyértelműen szemléltetik a 2007-2013-ig tartó programozási időszak valószínű pénzügyi hiányait, amelyek előfordulásuk esetén felboríthatják a politikai várakozásokat, és komolyan veszélyeztetnék a javasolt akcióterv megvalósítását.

4.5.5

A szöveget jellemző nyugodt hangnem, visszafogottság és kiegyensúlyozott logika ellenére, az Európai Bizottság nem késik hangsúlyozni, hogy „mivel a bővítésnek aszimmetrikus hatása lesz a közösségi költségvetésre – a kiadások nagyobb mértékben fognak nőni, mint a bevételek – még a közösségi vívmányok egyszerű megőrzéséhez is a pénzügyi erőfeszítések fokozására lesz szükség”. Ez az elegánsan megfogalmazott megjegyzés nem hagy kétséget a közösségi vívmányok megőrzésének (nem beszélve erősítésének) lehetetlenségéről, amennyiben a finanszírozás összege nem emelkedik.

4.5.6

Az Európai Bizottság tovább erősíti ezt a megjegyzést, amikor az EU politikai elkötelezettségei és gyakorlati megvalósításuk között tátongó szakadék további szélesedésére utal, és az EU által tett ígéretek megtartásának aláaknázását emlegeti számos új prioritás tekintetében - a politikai szándék hiánya és az elégtelen finanszírozás következtében. (Bevezetés).

4.5.7

A közleményben számos egyéb hasonló célzás található. Így a második fejezetben kimondja, hogy „az Unió igényei és a rendelkezésére álló források közötti szakadék túlzottan is kiszélesedett”, melyet rögtön követ a figyelmeztetés, mely szerint „ha meghatározzuk az uniós célkitűzéseket, majd ezt követően megtagadjuk a megvalósításukhoz szükséges forrásokat, méltán számíthatunk a polgárok indokolt kifogásaira jogos elvárásaik megtagadása miatt”.

4.5.8

Az EGSZB úgy véli, hogy hasznos rámutatni az Európai Bizottság kijelentésére, mely szerint, ha nem születik megállapodás az európai terv célkitűzéseiről és az ezekhez szükséges források nem állnak rendelkezésre, „azzal minden tagállam veszíteni fog”.

4.5.9

A fentieket azzal a ténnyel együtt kell mérlegelnünk, hogy mivel az Európai Fejlesztési Alap az új 2007-2013-ig tartó programozási időszakban a közösségi költségvetés részévé válik, gyakorlatilag a közösségi költségvetés nem a korábbi szinten marad, hanem lecsökken.

4.5.10

A 2007-2013-as programozási időszakban a közös európai politikákat támogatni kell, míg az ezeknek megfelelő nemzeti politikákat pedig csökkenteni. Ezt a változást az magyarázza, hogy az EU nem válhat a nemzeti politikák egyszerű végrehajtójává. A közös érdek megkívánja közös európai politikák kidolgozását és kivitelezését.

4.5.11

A többletérték megerősítését nem hagyhatjuk a nemzeti politikákra. Az Európai Bizottság egyértelműen elmagyarázza, hogy a hatékonysághoz „nagy kritikus tömegek” szükségesek, mégpedig szupranacionális szinten, és hogy éppen ezért ezt leginkább közös politikákon keresztül lehet elérni (lásd az angol szöveg 4. oldalát).

4.5.12

A fentiekből következően hibát követünk el, ha a kérdést egyszerűen a források tagállamok közötti újrafelosztásaként kezeljük. Pont ellenkezőleg, a problémát az európai közös politikák optimalizálásának kérdéseként kellene felvetni, melynek célja a tagállamok rendelkezésére bocsátott közösségi források többletértékének további növelése. (lásd az angol szöveg 4. oldalát)

4.5.13

Ezen felül, a pozitív pontok felsorolásakor, az Európai Bizottság rámutat a Közösségi intézkedések hatókörére, és ebből következően az európai többletértékre minden egyes, az EU költségvetéséből kifizetett euró vonatkozásában.

4.5.14

Ehhez hasonló utalásokat találhatunk az európai bizottsági szöveg következő passzusaiban is:

4.5.15

Az EGSZB úgy véli, érdemes rámutatni, hogy nincs értelme „még nagyobb Európára” vágyni, miközben egyre kevesebb forrást biztosítunk számára. Továbbá, a saját források GDP 1 %-ra történő csökkentése végül a strukturális politikák és a kohéziós politikák finanszírozásának csökkentéséhez vezetne. Valójában, tekintettel a közös agrárpolitika finanszírozási kereteire 2013-ig, a közösségi költségvetés csökkentéséből adódó minden további megvonás a kohéziós politikát érintené, melynek drámai hatása lenne az EU kibővítéséből adódóan felmerülő szükségletek okozta kihívásokra. Mi több, egy ilyen tendencia tartalmától és értékétől megfosztana minden fejlesztési kezdeményezést vagy ösztönzést.

4.5.16

Ezen megjegyzések alapján, az EGSZB arra az álláspontra jutott, hogy túl kell jutni az Európai Bizottság fenntartásain, és törekednünk kell arra, hogy a közösségi költségvetés saját forrását a 2007-től 2013-ig tartó új programozási időszakban a jelenlegi költségvetési kereten túlmenően, a GDP 1,30 %-nak maximális szintjére emelje. Ezzel párhuzamosan ügyelni kell arra is, hogy ennek a plafonnak az éves költsége ne mutasson túl nagy különbségeket.

4.5.17

Ezt az álláspontot tovább erősíti, hogy azon országok esetében, amelyek a közösségi költségvetés tiszta befizetői, a strukturális alapok által rendelkezésre bocsátott forrásokon keresztül a források egy része az exportnak köszönhetően visszatér a gazdaságba Ezt a kérdést már tanulmányozta a 15 EU-tagország, és várhatóan ugyanúgy fog működni 25 tagország esetében is. Ennek eredményeképp, a 10 új tagállam fejlődésére felszabadított pénzalapok jelentős része vissza fog áramlani a közösségi költségvetés tiszta befizetőihez (a technológiai vagy elektronikai berendezések piacán, különleges szolgáltatások területén, a szakértelem átadása során, stb.). Ezt a szempontot nem szabad figyelmen kívül hagyni az új közösségi költségvetés megalkotásakor. Az Európai Bizottság nem késlekedik közleményében utalni erre a kérdésre, rámutatva, hogy az egységes piac szabályainak alkalmazása a kohéziós politikára lehetővé teszi mérhető többletérték megszerzését a közösségen belüli, a kevésbé fejlett tagállamok és régiók és az EU többi része között folytatott kereskedelem fokozásán keresztül. A közösségen belüli kereskedelem növekedésének oka, hogy „az ezen területeket érintő programok kiadásainak kb. egynegyede a megnövelt export útján visszaáramlik az Unió többi részébe”.

4.6

Az EGSZB teljes mértékben egyetért az Európai Bizottság megjegyzéseivel, az „európai polgár” státusz megszerzésének következményeiről. Valójában, a státuszhoz kapcsolódó előnyöknek nem szabad csak a piac szabadságára korlátozódniuk: a szabadsággal, igazságszolgáltatással és biztonsággal párhuzamosan biztosítanunk kell minden polgár számára az alapvető közszolgálatokhoz való hozzáférést. Az Európai Bizottság jogosan jegyzi meg, hogy a határok nélküli Európa előnyeinek egyformán elérhetőnek kell lenniük. Az Uniónak ki kellene egészítenie a tagállamok erőfeszítéseit ebben a tekintetben, de az ilyen lépésnek megvan az ára.

4.7

Az EGSZB szintén egyetért az Európai Bizottság elemzésével, mely szerint szükséges hogy a pénzalapok mellett, az azokat kiaknázó források is rendelkezésre álljanak, ha Európa képes akar lenni vezető szerepet játszani (fejlesztési segélyek, kereskedelempolitika, külpolitika, biztonságpolitika, a többi politika külső szempontjai, stb. (lásd az angol szöveg 5. oldalát).

4.7.1

Ezen túlmenően, az Európai Unió alkotmányos chartája tervezetének előrejelzései alapján, az európai polgári státusz védelmének felvállalása az EU által nem pusztán elismerés kérdése, hanem ennek garantálásával a megfelelő jogi felelősséget vonja maga után, továbbá kártérítési kötelezettségvállalást és kötelezettségeket (pl. abban az esetben, ha egy európai polgár terrorista akció vagy környezeti katasztrófa áldozatává válik).

4.8

Az EGSZB üdvözli a bizonyos költségvetési ételekben elért előrelépést. Azonban, a százalékos arányok megváltoztatásának fontosságától nem szabadulhatunk. Az állampolgárságról, szabadságról, biztonságról és igazságszolgáltatásról szóló fejezetre vonatkozólag 162 % növekedés lett betervezve a 2007-2013-ig tartó hét éves időszakra, bár ez összességében csak 2 239 000 000 eurót tesz ki. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági kiadások 3 %-kal fognak csökkenni (1 442 000 000 euró). Az időszak végén ezen két költségvetési fejezet a költségvetés 2 %-át és 26 %-át teszi ki. Ami a mezőgazdaság részesdését illeti a költségvetésből, szem előtt kell tartanunk, hogy az EU kibővítése, és a további közös piaci szervezetek reformja új, lényeges kihívásokat fog jelenteni a közös agrárpolitika számára.

5.1

Sem a közlemény szövege, sem a harmadik beszámoló a gazdasági és szociális kohézióról nem foglalkozik azzal a kérdéssel, amely megoldásának kihatása lehet a közösségi költségvetésre. Ez a kérdés pedig a tíz új tagország munkavállalóinak szabad mozgása a korábbi tizenöt tagállam munkaerő piacán, valamint a kettő, öt, vagy hét évig tartó átmeneti időszak alkalmazása. Ezen a területen a legfontosabb kérdés az, hogy a tizenöt tagállam által, a tíz új tagállam munkavállalóira kiszabott megszorítások mennyire befolyásolják az új tagállamok várható gazdasági és társadalmi fejlődésének ütemét.

5.2

Az európai alapok hozzájárulása és a 10 új tagállam által már elfogadott és elősegített kötelezettségvállalás mérlege alkothatja a vita témáját.

5.3

A gazdasági kilátások vizsgálata egy adott időszakra vonatkozóan a saját források és kiadások külön mérlegelését kívánja meg. Az Európai Bizottság közleménye ezt a gondolatmenetet követi: a 4. fejezetben a kiadások hangsúlyozásával megvizsgálja az új pénzügyi kereteket, míg az 5. fejezet a finanszírozási rendszerrel kapcsolatos gondolatokat tartalmazza.

5.4

Jelen vélemény a költségek vizsgálatát helyezi középpontba, mivel az EGSZB vissza fog térni a saját források kérdésére, amint az Európai Bizottság benyújtja az ebben a témában készült jelentését a Tanács elé.

5.5

Jelenleg azonban, az EGSZB hasznosnak véli kifejteni véleményét a következő két témában:

5.5.1

Másrészről, az EGSZB-nek komoly fenntartásai vannak az általánosított módosító mechanizmusokkal kapcsolatban, amelyek csak a „tisztességes bevallás” elvét intézményesítenék. Ez, a gazdag és kevésbé jómódú országok közötti szolidaritás elfogadhatatlan formáját képezi. Egy 1998-as beszámolóban az Európai Bizottság megkísérelte szimulálni egy ilyen mechanizmus jelentőségét. Kiderült, hogy 1996-ban, azt feltételezve, hogy az általános módosító rendszer öt ország vonatkozásában alkalmazásra került (UK, DE, NL, AT, SE; melyek a GDP 48,7 %-át adják), és feltételezve, hogy ezen országok nem vesznek részt a módosítás finanszírozásában, a teher az EU GDP-jének 48,9 %-át adó tíz másik ország között került volna felosztásra. A legutóbbi bővítés, melynek során tíz, még alacsonyabb életszínvonalú ország csatlakozott, tovább rontotta volna ezt az igazságtalan helyzetet.

5.5.2

Mindenesetre, ha egy általános módosító mechanizmusra lenne szükség, az EGSZB úgy véli, hogy az egyenlőtlenségek korrigálása során nem kellene figyelembe venni a szerkezeti intervenció részeként felmerült költségeket, mivel ezek kifejezett célja az újraelosztás.

5.5.3

Az EGSZB azon a nézőponton van, hogy – az általános módosító rendszer bevezetésének lehetőségét is figyelembe véve – a költségvetési mérleg kiszámítását kizárólag a működési kiadásokra kellene alapozni, ahogyan azt már 1999-ben, Berlinben is javasolták. Ezáltal elkerülhetőek lennének az Unió adminisztrációs kiadásainak és a közösségi politikák költségeinek felszámításával kapcsolatos torz hatások azokra az országokra nézve, ahol ezeket az összegeket valóban elköltötték. Ez jobban illeszkedne továbbá a „közvetlen költségvetési” módszerhez, ahol is (a) az adminisztrációs kiadások azokhoz a működési költségekhez kapcsolódnak, amelyekben felmerülnek, illetve (b) az adminisztrációs kiadási alapok a kategóriák között fel vannak osztva.

5.6

Ezen túlmenően, a közvetlen adózás vonatkozásában, az EGSZB megismétli javaslatát, amelyet „az elektronikus úthasználati díjszedő rendszerek széles körben történő bevezetéséről és együttműködtethetőségéről a Közösségben” tárgyban készített véleményében kifejtett (5), az európai infrastrukturális és közlekedési alap létrehozására vonatkozóan, melynek finanszírozása a járművek által fogyasztott minden egyes liter üzemanyag után fizetendő egy euró cent összegű adóból lenne megoldható.

5.7

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság javaslatával, a pénzügyi költségvetési időszak és az európai uniós intézmények (Európai Parlament és Európai Bizottság) hivatali időszakainak összhangba hozásáról.

5.7.1

Az EGSZB üdvözli, hogy a pénzügyi kilátások belekerültek az alkotmányba. Ez nagyobb stabilitást fog kölcsönözni az EU költségvetési keretének.

5.7.2

Mindazonáltal, az EGSZB sajnálja, hogy az Európai Tanácsnak nem sikerült az Európai Konvent által elért előrehaladást gyakorlatba átültetnie, mely által a pénzügyi perspektívák középtávon minősített többséggel kerültek volna elfogadásra. Valójában, az Európai Tanács inkább az egyhangú döntés szabályát kívánta megtartani, jóllehet meghagyta a lehetőségét a minősített többségre való áttérésnek, azzal a feltétellel, hogy az erre vonatkozó döntést az Európai Tanácsnak egyhangúlag kell meghoznia. Valójában az EGSZB attól tart, hogy az egyhangú döntés szabályának megtartása az Uniót komoly alkotmányi válságnak teszi ki, illetve, hogy az Unió politikai törekvéseit vissza fogja vetni.

5.8

Az EGSZB támogatja a javaslatot, hogy az Európai Parlament legyen a közösségi költségvetésért felelős legfontosabb szerv, abban az értelemben, hogy az Európai Parlament viselje a felelősséget a költségvetés egészéért (kötelező illetve nem kötelező részek).

5.9

Az EGSZB szintén fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a lisszaboni stratégia által létrehozott egyértelmű kihívások és feltételezett szükséges stratégiák ellenére, nem úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság szövege meghatározott intézkedéseket javasolna, amelyek gazdasági fejlődést elősegítő kezdeményezéseket hívnának életre az EU-ban. A szövegben felvetett egyetlen határozott elképzelés, hogy hozzanak létre egy speciális alapot a növekedés támogatására (IV. A pénzügyi keret: C. Rugalmasság). Azonban az alapra előirányzott pénzforrások teljességgel elégtelennek tekinthetők. A lisszaboni stratégia alkalmazásának alapját egy átlagosan évi 3 %-os gazdasági növekedés képezte, míg az elkövetkező évekre az előrejelzések mindössze 2,3 %-ot jósolnak a 27 tagállam vonatkozásában. Ezen túlmenően, a 2000 óta érzékelhető erőtlen gazdasági növekedés nem teszi lehetővé ennek a „gazdasági növekedési deficitnek” a pótlását.

5.10

Ebből következően, a lisszaboni stratégia sikerének és előmozdításának alapvető feltételeként szükséges az összegek áttekintése és felfelé módosítása, amely összességében azt jelenti, hogy a képzésbe és kutatásba történő befektetésre kell átállítani a rendszerünket.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/39

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak lehetősége nyílt az EU együttműködési politikáját figyelemmel kísérni, ami az Európai Unió politikai tevékenységét illeti a fejlődő országokban, különösképpen pedig az AKCS (ACP) országaiban. A fejlődés egyre inkább a részvételi megközelítés irányába tart, azaz megkísérlik felismerni a nem-állami gazdasági szereplők (NÁSZ) szerepét és bevonni őket e politikák meghatározásába és megvalósításába: az intézmények és a NÁSZ ily módon kiegészítő szerepet játszanak azon tevékenységek keretén belül, melyek célja a fejlődést elősegítő programok hatásának erősítése.

A Cotonou-i Egyezmény volt az egyetlen olyan eset, amikor ezt a részvételt intézményesítették, mivel abban a kormányoktól megkövetelik, hogy a nemzeti fejlesztési stratégiák kialakításának különböző szakaszaiban teljes mértékben bevonják a nem-állami gazdasági szereplőket.

1.2

Tisztában lévén ezen irányzatokkal, illetve a ténnyel, hogy a Bizottság már kifejtette véleményét egy előző véleményben „Az európai civil társadalom szerepe az európai fejlesztési politikában” témáról (REX 097/2003), fontosnak tűnik számunkra, hogy részletesebben is foglalkozzunk a nők részvételével, illetve alapvető és sajátos hozzájárulásukkal a fejlesztési politikák meghatározásában és megvalósításában a Cotonou-i megállapodásokban részt vevő AKCS országokban; továbbá fontos kiemelni, hogy szerepük igen fontos lehet, és hogy értékelnünk is kell szerepüket a Cotonou-i Egyezményen, illetve a fejlesztési politikák egészén belül.

1.3

A szervezett civil társadalmat képviselő EU-s szervként, a Bizottság különben már a múltban is megerősítette, „mennyire fontos a nőknek, mint a fejlődés előterében álló aktív gazdasági szereplőknek a szerepe és (felhívta a figyelmet) annak szükségességére, hogy elősegítsük szervezeteiket, és hogy egyenlő részvételt biztosítsunk számukra a konzultációs és döntéshozó szervekben” (vélemény a „Zöld könyv az Európai Unió és az AKCS országok közötti kapcsolatokról a 21. század hajnalán, kihívások és lehetőségek egy új partneri együttműködéshez” témáról, előadó MALOSSE, EXT 152/1997).

A nem-állami gazdasági szereplők tényleges részvétele a döntési folyamatokban általában, közülük is a „női” gazdasági szereplőké pedig különösen nagyon messze van attól, hogy valósággá váljék.

2.1

A Világbank legutóbbi jelentésében (Jelentés a világ fejlődéséről, 2004) elismeri, hogy a világpiac már a gazdasági, társadalmi és foglalkoztatási fejlődést se képes biztosítani, különösképpen pedig arra képtelen, hogy elhárítsa azokat az akadályokat, melyek az egész világon minden országot, északtól délig, megakadályoznak az egyenletes és fenntartható növekedésben. 2002-ben a világ népessége öthatodának egy lakosra jutó jövedelme 1 200 dollárnál alacsonyabb volt, a világ fennmaradó népességének fejenkénti több, mint 26 000 dollár átlagjövedelmével szemben, akiknek túlnyomó többsége a leggazdagabb országokban él.

2.2

Mind a mai napig nem létezik egyetlen olyan nemzetközi intézmény sem (FMI, BM, OMC, OIT, stb.), amely demokratikus szabályozó hatóságként tudna az egész világ szintjén működni, de arra sem képesek e szervezetek, hogy egyedül szorítsák korlátok közé az országok közötti és a társadalmi rétegek közötti fejlődési egyenlőtlenségeket.

2.3

Ráadásul, különösen, amikor az országok többsége egy gyenge gazdasági fejlődési időszakon megy át, a fejlődő országok kénytelenek a nemzetközi szervek által javasolt vagy kikényszerített struktúra-átalakító gazdaságpolitikát folytatni, amely nehezen felvállalható intézkedéseket hoz és elsősorban a lakosság szegény rétegeit érinti. Északtól délig, mindenütt, ahol nem alakult ki megfelelő szociális védelmi politika, a strukturális változások a szegénység, a szűkölködés és a bizonytalanság növekedését vonták maguk után a lakosság legszegényebb rétegeiben.

2.4

A legutóbbi években a formális világgazdaság és az informális helyi gazdaság közötti szakadék tovább mélyült. Azoknak a személyeknek, akik az informális gazdasági szektorból élnek, semmiféle jogaik nincsenek, és egyáltalán nem részesülnek országuk gazdasági növekedéséből, pedig hatékonyan hozzájárulnak e növekedéshez.

2.5

A nők alkotják a lakosság e szegmensének legnagyobb részét, és ezért ők szenvednek leginkább ettől a helyzettől. Nem csupán a fejlődő országokban nem jutnak a javakhoz és a szolgáltatásokhoz hozzá a szegényebb rétegek asszonyai, hanem ezen túlmenően gyakran áldozatai emberi, társadalmi és gazdasági jogaik súlyos megsértésének is.

2.6

A szegénység, a munkanélküliség és az alulfoglalkoztatottság legfőképpen a nőket érintik.

2.7

Az Egyesült Nemzetek Ügynökségei és Bizottságai által szervezett különféle konferenciák eredménye nagyszámú – a nők érdekében hozott politikai döntésekre, projektekre és tevékenységekre vonatkozó – javaslat. A legutóbb két kulcsjelentőségű dokumentumot hagytak jóvá azon a konferencián, melyen az ezredév fejlesztési céljairól tárgyaltak. Ebben a két dokumentumban a legfőbb megvitatott témák közé tartoznak a nőknek azon jogai, hogy a döntéshozatalhoz egyenlő módon és teljes mértékben hozzájuthassanak, illetve abban részt vehessenek, valamint a betegségek megelőzése és az egészség megőrzése.

3.1

A Szerződés 3. cikkelye arról rendelkezik, hogy az EU minden tevékenysége során, beleértve a fejlődést elősegítő együttműködést is, igyekeznie kell a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségeket kiküszöbölni, illetve elősegíteni közöttük az egyenlőséget.

3.2

Az EU és tagállamai aláírták a Pekingi Nyilatkozatot és Akciótervet, melyet a Nők negyedik világkonferenciáján fogadtak el (Peking 1995.), amely valóságos stratégiát dolgozott ki arra, hogy kiküszöböljék a nemek közötti egyenlőség összes akadályát és jóváhagyta az esélyegyenlőség általános érvényesítése elvének (mainstreaming) az integrálását. A nemeknek – fejlesztésben való együttműködése során kialakítandó – egyenlőségéről szóló kérdések bevonására vonatkozó rendeletet hagytak jóvá, amely egyenes folyománya a Közösségnek, – a Pekingi platform jóváhagyásával történő –, elköteleződésének.

3.3

Ezt a szöveget, mely 2003. decemberében vesztette érvényét, egy új szabállyal helyettesítették a 2004-2006-os időszakra vonatkozóan, amely lényegében megerősíti és jóváhagyja a korábbi célokat, azaz az esélyegyenlőség általános érvényesítése (mainstreaming) integrálásának az ösztönzését, de kiegészíti még a specifikusan a nők érdekeit szolgáló intézkedésekkel, mivel a nemek közötti egyenlőség elősegítése fontos szerepet játszik a szegénység csökkentésében is. A dokumentum ezen kívül megerősíti, hogy támogatni kell az állami és magán tevékenységeket azon fejlődő országokban, melyekben a cél a nemek közötti egyenlőség elősegítése.

3.4

Az Európai Parlament és a Tanács a „Nemek egyenlőségének elősegítése a fejlesztési együttműködések során” témájú rendelete úgy tekinthető, mint fontos referenciapont az együttműködési politikák számára. A tevékenységek prioritást élvező és figyelemre méltó szektorai a következők: a forrásoknak és a szolgáltatásoknak az ellenőrzése a nők érdekében, különösen az oktatás, a foglalkoztatás, valamint a döntéshozatalban való részvétel terén. A dokumentum célként tűzi ki a nem és kor szerint bontott statisztikák kidolgozását, hogy ezáltal új beavatkozási, elemzési, hatásvizsgálati módszereket alakíthassunk ki és terjeszthessünk el.

4.1

A Cotonou-i Egyezmény, melyet 2000. június 23-án írtak alá az AKCS országokkal, döntő fordulatot jelentett az Európai Unió kereskedelmi és fejlesztési politikájában. Most először garantálták a nem-állami gazdasági szereplőknek (NÁSZ) a nemzeti fejlesztési stratégiák kidolgozásában való részvételét, illetve, hogy elismerik az állami intézmények szerepét kiegészítő szerepüket. A következő gazdasági szereplőket nevezzük NÁSZ-nak: a magánszektort, a gazdasági és társadalmi partnereket, beleértve a szakszervezeteket, valamint a civil társadalmat annak minden formájában a nemzeti jellegtől függően.

4.2

Az Egyezményben leszögezik, hogy a nem-állami gazdasági szereplőket megismertetik azokkal a konzultációkkal, illetve bevonják ezekbe őket, melyek az együttműködési politikákkal és stratégiákkal, az együttműködés prioritásaival, – különös tekintettel az őket érintő területeken vagy, amelyek közvetlenül érintik őket –, valamint a politikai párbeszéddel kapcsolatosak. Az Egyezményben továbbá leszögezik, hogy pénzügyi forrásokhoz juthatnak, ezáltal támogatván a helyi fejlesztési folyamatokat; hogy bevonják őket az őket érintő területeken a meglévő projektek és programok megvalósításába; és végül, hogy támogatást nyújtanak nekik azon képességeik megszilárdítása érdekében, melyekkel növelhetik szakmai hozzáértésüket, különösen, ami a konzultációs mechanizmusok megszervezésével, képviseletével és megvalósításával kapcsolatosak, beleértve az eszmecseréket és a párbeszédeket is, aminek a célja a stratégiai szövetségek kialakításának elősegítése.

4.3

Az egyezmény kihangsúlyozza az EU politikájának megfelelően, hogy kapcsolat áll fenn a politikai, kereskedelmi és fejlesztési szempontok között. A partneri együttműködés valóban öt egymástól független pillérre támaszkodik: egy globális politikai dimenzióra, a részvételi megközelítés elősegítésére, a szegénység csökkentésének célkitűzésére, a gazdasági és kereskedelmi együttműködés új keretének a kidolgozására, illetve a pénzügyi együttműködés reformjára.

4.4

A szövegben továbbá azt is rögzítették, hogy a fejlesztési stratégiáknak rendszeresen figyelembe kellene vennie az esélyegyenlőség általános érvényesítése elvét (mainstreaming), amelyek az egyezményben a három átfogó jellegű téma egyikét alkotják. (8 és 31. cikk).

4.5

A Cotonou-i Egyezmény intézményesíti az EGSZB azon szerepét, hogy ő legyen az AKCS országok gazdasági és társadalmi csoportjainak fő tárgyalófele. Szándékosan ruházza rá a civil társadalom szervezeteivel való konzultációk feladatát.

5.1

Az EU-n belüli irányzatokkal számolva a részvételt és az esélyegyenlőség általános érvényesítése elvét (mainstreaming) illetően, valamint az EGSZB-nek az egyezményben lefektetett funkcióját illetően, szükségesnek látszik részletesebben is megvizsgálni a nők sajátos szerepét, valamint részvételüket a civil párbeszédben a Cotonou-i Egyezmény keretén belül..

5.2

Tekintettel a különböző régiókhoz tartozó érdekelt országok nagy számára, az AKCS országokban a nőket természetesen nem tekinthetjük homogén csoportnak. A régiók szerinti eltérések, ami a kulturális környezetet, a gazdasági és társadalmi kategóriákat, a jövedelmek szintjét és a vidéki vagy városi környezetet illeti, igen jelentősek. Mivel azonban kénytelenek vagyunk bizonyos általánosításokat tenni, fontos megértenünk, milyen módon lehet őket ténylegesen is bevonni a Cotonou-i megállapodások által elindított részvételi folyamatokba.

5.3

A legelső nehézség abban áll, hogy az „Útmutató a nem állami szereplők bevonásának elveiről és helyes gyakorlatáról a fejlődésről szóló konzultáció és párbeszéd terén” című szöveg a nemi kérdéseket csak futólag említi, valamint hogy a „A Cotonou-i Egyezménynek a nem állami résztvevők programalkotásban játszott szerepéről szóló rendelkezéseinek előzetes kiértékelése” (2004. 01. 23.) dokumentum nem tartalmaz sem minőségi, sem mennyiségi adatokat a nők szerepéről.

5.4

A különböző fórumokon és regionális szemináriumokon alapuló tapasztalatokból kiderül, hogy az egyesületeknek, nem kormányzati szervezeteknek és a nők szervezeteinek részvétele a nemzeti stratégiák meghatározási folyamatában igen korlátozott az esetek többségében.

5.5

Szakadék húzódik az Egyezményben megnyilvánuló és deklarált szándékok, és azok megvalósítása között. A nők részvételét megkönnyítő tevékenységek és rendelkezések, úgy tűnik, szintén nem túl számosak.

5.6

Ott, ahol már általánosságban is nehéz a civil társadalommal kialakítani és megszervezni egy párbeszédet, minden bizonnyal még több nehézségbe ütközne a nőknek nagyobb teret adni e téren. Ezenkívül az egyezmény részvételre vonatkozó rendelkezéseinek megvalósítása még folyamatban van, és része van benne az Európai Bizottságnak – amelynek szerepét potenciálisan alapvetőnek –; a kormányok támogatásának; valamint maguknak a NÁSZ-oknak, akiknek lehetőségei, hozzáértése és szervezettsége régiónként változik.

5.7

A részvételi megközelítés megvalósításának útjába álló akadályok általában is számosak és különfélék. Ahogyan az EGSZB kihangsúlyozta egy előző véleményében (1), a következő szempontokat lehet kiemelni:

5.8

Mivel a nők részvételéről van szó, ezeket az akadályokat nem csak a gazdasági-szociális, kulturális és vallási okokkal összefüggő objektív feltételek súlyosbítják, hanem az a tény is, hogy számos kormány számára ismeretlenek az alapvető jogok általában is, különösen pedig a nők jogai.

5.9

Ebben az összefüggésben a Cotonou-i Egyezményben foglaltak szerint az emberi jogoknak, a demokratikus elveknek és a jogállam elvének a tiszteletben tartása a partneri együttműködés lényeges elemei, és úgy rendelkezik, hogy súlyos jogsértés esetén intézkedéseket kell hozni, és a jogsértésre felhívni a másik fél figyelmét. Azonban, ahogyan az EGSZB jelezte az egyik jelentésében (partneri együttműködési megállapodás ACP-UE, 521/2002, előadó: Baeza SAN JUAN), kívánatos lett volna pontosabb kritériumok meghatározása ezen elvek betartására vonatkozólag.

6.1

A civil társadalomból érkező nők részvétele valójában szorosan kapcsolódik ahhoz a szerephez, amelyet a döntési folyamatban és a fejlesztési folyamat egészében játszanak. Ebben az összefüggésben hasznos lehetne elmélyíteni az erről való elmélkedést.

6.2

A nők, nem elhanyagolható módon, hozzájárulhatnak a fejlesztési folyamathoz, ugyanakkor hasznot is kellene húzniuk a fejlődés által nyújtott előnyökből és lehetőségekből.

6.3

A nők, a fejlődő országokban, különösen pedig az AKCS országokban, a társadalom gyenge láncszemét alkotják, ők azok, akiket leginkább súlyt a szegénység és a szűkösség, mivel nem jutnak hozzá és nem ellenőrzik a forrásokat, pedig ezek tehetnék lehetővé, hogy javíthassanak életkörülményeiken, illetve hogy e nők hozzájárulhassanak országuk gazdasági fejlődéséhez.

6.4

Ezért elkerülhetetlennek tűnik, hogy a nők is hozzájuthassanak a forrásokhoz, illetve ellenőrizhessék azokat, ha valóban küzdeni akarunk a szegénység ellen, és ha be akarjuk indítani a fenntartható fejlődés folyamatát.

Ezen túlmenően, azok a gazdasági tevékenységek, melyekben a nők részt vesznek, legtöbbször az informális szektorban találhatók, amely szektor a legérzékenyebb a strukturális átalakítás makrogazdasági politikájára

6.5

A „Fejlesztési célok a következő ezredévben” ellenére, amely célokhoz az Európai Unió is csatlakozott, és amely 2015-ig felére kívánja csökkenteni a nyomorban élő emberek számát, félő, hogy a két tárgyaló fél csupán a makrogazdasági és politikai szempontok kérdéseire koncentrál majd, és nem veszi tekintetbe a tágabb célkitűzéseket, valamint a meghozandó intézkedéseknek a hatását a lakosság különböző rétegeire. Szükség van arra is, hogy támogassuk az Európai Bizottságnak arra irányuló tevékenységét, hogy ezen megállapodások hatását felmérő eszközöket hozzon létre.

6.6

Az Egyesült Nemzetek, a FAO és más nemzetközi szervezetek különböző dokumentumaiban kiemelt témák közül, leegyszerűsítve, a következő területek említhetők, melyeken a beavatkozás elsőbbséget élvez (természetesen ez a lista nem teljes):

7.1

Szükséges világosabban és erőteljesebben megfogalmazni azokat a célokat, melyek a nők támogatására hívatottak, valamint a meghozandó rendelkezéseket, amennyiben az Európai Unió valóban pozitív módon szeretné befolyásolni a nők és a szegények életkörülményeit. Pontosabban fogalmazva, nagyon kell ügyelnünk a struktúra átalakító politikáknál, mivel azok hatásai büntették a nőket és általában a lakosság leghátrányosabb helyzetű rétegeit. Az ezekből a politikákból származó előnyöknek e társadalmi rétegek számára is nyilvánvalóknak kellene lenniük.

7.2

Ebben az összefüggésben szükségesnek látszik, hogy az EU-nak a nem tagországokkal, elsősorban az AKCS országaival, kötött kereskedelmi egyezményeit kiértékeljük, beleértve azokat a sajátos elemzéseket is, melyek az egyezmények hatására vonatkoznak a lakosság leggyengébb rétegeit, illetve az esélyegyenlőség általános érvényesítése elvét (mainstreaming) illetően.

7.3

Fontosak az olyan egyesületek és nem kormányzati szervezetek, – melyek a férfiak és nők közötti egyenlőségért, illetve azért dolgoznak, hogy a nők nagyobb felelősséget vállaljanak –, támogatására szolgáló beruházások, mert ezek révén egészében javítani lehet a gazdasági, társadalmi és politikai feltételeken a fejlődő országokban és meg lehet szilárdítani a fenntartható fejlődéssel összeegyeztethető társadalmi és gazdasági növekedést.

7.4

Az előzőeket tekintetbe véve, a cél nem csupán abban áll, hogy a nőket egyszerűen jobban integráljuk a civil társadalomba, hanem hogy megteremtsük valódi részvételük, értékelésük és támogatásuk alapfeltételeit, annak érdekében, hogy a férfiakkal egyenlő feltételekből ők is hasznot húzhassanak az ország fejlődése érdekében. A nők szerepének felerősítése a részvételi folyamatban igenis meghatározó tényező a döntéshozói hatalomhoz jutásban.

7.5

A legfontosabb alapfeltétel ezért az, hogy a nőknek is ugyanakkora esélyük legyen a tanuláshoz és a szakképzéshez való hozzáféréshez. Ezt figyelembe véve fontos támogatni minden olyan programot, amelynek célja ennek megvalósítása – akár az alapvető írás-olvasástól kezdve a számítógép-használatig és a női szervezetek hálózatának szervezéséig – mivel ez a nők nemzeti fejlődésben játszott szerepe előmozdításának kulcsfontosságú pillére.

7.6

Az Európai Bizottság által célként kitűzött decentralizáló folyamat keretében a delegációknak a – nem-állami gazdasági szereplők részvételére vonatkozó jó gyakorlatokról és elvekről szóló irányvonalában rögzített – szerepe (2002. 02.24.) igen lényeges. Ezek a delegációk nagy rugalmassággal rendelkeznek, ami a legmegfelelőbb eszközök kiválasztását illeti, nekik kell szorgalmazniuk és ellenőrizniük a nem-állami gazdasági szereplőknek a lehető legszélesebb körű részvételét. Habár az irányvonalak nem tartalmaznak különleges javaslatokat a nők egyesületeinek részvételével és szerepével kapcsolatban, az EGSZB mégis úgy véli, hogy a delegációknak nagy befolyással kellene rendelkezniük, hogy ezáltal megkönnyítsék a civil párbeszédbe való bevonásukat, hogy hálózatokat hozzanak létre, és hogy megfogalmazzanak egy a kifejezetten a nők képességeinek megerősítését szolgáló stratégiát.

A delegációkra különleges felelősség hárul a nemi dimenzió bevonásának elősegítését illetően, és az Európai Unió legalább egy képviselőjét is különleges képzésben kellene részesíteni a nemekkel összefüggő kérdésekkel kapcsolatban.

7.7

Nagy figyelmet kell szentelni a nők egyesületei jelenlegi helyzetének és jellemzőinek, mivel a megfelelő információk sokszor hiányoznak róluk.

Az EGSZB a maga részéről hozzájárulhatna azon európai egyesületek és szervezetek beazonosításában, amelyek az AKCS országokban a nők részvételét támogatják.

7.8

Az országokra lebontott stratégiát tartalmazó dokumentumoknak kifejezetten tartalmazniuk kellene a nőknek a stratégiák kidolgozásában való részvételét, valamint azokat a pozitív tevékenységeket és rendelkezéseket, melyek a nők egyesületi tevékenységét hivatottak kialakítani. Véleményünk szerint az Európai Bizottság bizonyos befolyást gyakorolhatna ebben a tekintetben.

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy hozzon létre külön pénzügyi keretet az AKCS országokban élő nők civil társadalmi szervezetei számára.

7.9

Általánosabban szólva, fontos volna létrehozni a nők egyesületei számára preferenciális információs csatornákat a nem-állami gazdasági szereplők választhatóságának kritériumairól, illetve a pénzügyi forrásokhoz való hozzájutásról.

7.10

A Cotonou-i megállapodások keretén belül hasznos eszköz volna ezen megállapodások megvalósítása érdekében az olyan képzési tanfolyamok létrehozása, melyek célja a nők helyi egyesületein és szervezetein belül folyó tevékenységek ösztönzése.

7.11

Az EGSZB szeretne olyan szemináriumokat is ösztönözni, melyek lehetővé teszik az AKCS országokban a nők státuszával és részvételével összefüggő kérdések meghatározását, illetve elmélyítését.

7.12

Ügyelni fog arra, hogy biztosítsa a nők delegációinak a szemináriumokon és találkozókon való egyenlő jogú részvételét, amelyeket az AKCS országokban élő nőkkel és egyesületeikkel, illetve általában a nem-tagországokkal együtt fog megszervezni.

7.13

Az EGSZB elvállalta, hogy még 2005. első szemesztere előtt konferenciát rendez az AKCS országokban élő nők és civil társadalmi egyesületeik részvételével, melynek az lesz a célja, hogy felértékelje a nők szerepét a döntéshozatalban, beazonosítsa az akadályokat és meghatározza a stratégiákat, és ennek során a nők állásfoglalásaira fog támaszkodni, mivel ők a fejlesztési folyamatok elsődleges gazdasági szereplői.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/44

1.1

Az európai demográfiai változásokra és az idős emberek növekvő számának az életminőséggel kapcsolatos esélyekre és kockázatokra gyakorolt hatására való tekintettel a bizottság kérelmezi

—

Gazdaság- és pénzügypolitika (4.1)

—

Munka és foglalkoztatás (4.2)

—

Az idős emberek élete a valóságban (4.3)

—

Társadalmi-térbeli környezet (4.4)

—

Élethosszig tartó tanulás (4.5)

—

Az egészség megőrzése és karbantartása (4.6)

—

Új technológiák (4.7)

—

A meglévő tudásállományok feldolgozása, összekapcsolása és kiegészítése (4.8).

—

nyílt koordinációs rendszer alkalmazása az Európa országaiban élő idős emberek életminőség indikátorainak egységes osztályzása és egységes megközelítése érdekében, a tapasztalatcsere, az Európa-közi összehasonlítás és a kölcsönös tanulás megkönnyítésére; a szervezett civil társadalom képviselői és az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságai közötti párbeszéd előmozdítására, valamint az idősödő társadalomra vonatkozó értékekről alkotott közös elképzelések kialakítására;

—

egy közös megfigyelő állomás (Európai Obszervatórium) létrehozása az Európai Öregedésügyi Hivatal felállítása érdekében, és adatbank létrehozása a tudás összegyűjtésére, csoportosítására és továbbadására, a koordináció nyílt módszereinek tökéletesítésére, valamint a gyakorlati és politikai vonatkozású következtetések levonására;

—

„demográfiai statisztika” kategória létrehozása az EGSZB-ben; és

—

munkaértekezletek és konferenciák rendezése abból a célból, hogy növeljük a demográfiai változás ismertségét és annak ismeretét, hogy megelőző és kísérő intézkedések meghozatalára van szükség, erősítsük a tudatosságot, lehetőség szerint széles körben ismertessük a kutatási eredményeket és támogassuk a cserét a „régi” és az „új” tagállamok között.

—

olyan politikák érdekében, amelyek megtartják, illetőleg ha kell, növelik a jelen vagy jövő idősebb generációinak életminőségét; valamint;

—

Európa gazdasági fejlődésének és versenyképességének fokozása érdekében tekintettel a demográfiai változás okozta lehetőségekre.

2.1

A népesség szerkezetének demográfiai változása a nagy történelmi sikerek egyike, egyúttal pedig korunk egyik időszerű kihívása. Még sohasem tudták teljes generációk ennyire joggal úgy, mint ma, azt remélni és elvárni, hogy egy sok évet felölelő életszakaszként éljék meg az öregkort. Ez az újonnan létrejött életszakasz sokrétű, pozitív dolgok kialakulására ad lehetőséget, viszont egészen új egyéni és társadalmi feladatok is származnak belőle. A legtöbb európai országban sok idős ember rendelkezik elegendő jövedelemmel és a szükséges fizikai és megítélő-képességgel ahhoz, hogy az így nyert éveket önállóan és kielégítően alakítsa. Ez új lehetőségeket nyit meg a gazdasági és társadalmi fejlődés vonatkozásában. Az emelkedő életkorral mindazonáltal nő a fizikai, érzékelési és megítélő-képesség csökkenésének, ezáltal a funkcionális korlátoknak a kockázata. Emellett vannak a társadalomnak olyan csoportjai, amelyek nem rendelkeznek a tisztességben való megöregedést lehetővé tevő, elegendő anyagi, társadalmi és személyes tartalékkal. Az utóbbi különösen a nagyszámú egyedül élő, idős asszonyra vonatkozik. Az európai országok között is nagy különbségek vannak ebben a tekintetben. Ráadásul az életkorszerkezet eltolódása révén az összes országban szükség van a rendelkezésre álló eszközök újraelosztására és az egészségügyi és társadalombiztosítási rendszerek ehhez való hozzáigazítására. A lakosság elöregedése – ha időben valamennyire eltérő lefolyással is – az Európai Unió minden országát érinti. Az EGSzB 2000. és 2002. közötti tevékenységéről szóló jelentésében az elnök a következőt írja (69. oldal):

2.2

„A bizottság továbbá rámutatott arra az aggodalmat keltő, előrelátható népességalakulásra, amely mindenekelőtt a foglalkoztatásra, az egészségre és a nyugállományra van hatással.”

2.3

Ez a fejlemény a kiindulási pontja ennek a „Demográfiai változás – időskori életminőség és technológiai igény” területére vonatkozó kutatási igényhez készült saját kezdeményezésű jelentésnek, amellyel azt kérjük, hogy egy ilyen témájú vezérakciót vegyenek fel a 7. kutatási keretprogramba. Ez két különálló, viszont egymással szorosan összefonódott részkérdést tartalmaz: Egyrészt a demográfiai változást, amelyet egyrészről a születésszám csökkenése és a családszerkezet ezzel összefüggő változása, másrészről a lakosság emelkedő várható élettartama okoz. Másrészt az öregedést és az öregkort mint különálló életszakaszt, annak társadalmi, kulturális, szervezeti, technológiai és gazdasági innovációival, viszont kockázataival is. Mindkét részkérdés esetében fennáll a kutatási igény mind az össztársadalmi következmények és a megfelelő politikai kezelés szükségessége (makroszint), mind az idősebb polgárok életminőségének biztosítására ható következmények és a megfelelő kezelés szükségessége tekintetében, amelynél mindig figyelembe kell venni a nemekre jellemző, eltérő élethelyzeteket (mikroszint).

3.1

A demográfiai változás történelmi újdonsága és a népesség és a társadalom szerkezetének ezzel összefüggő változásai alapján megnőtt az ismeretigény abból a célból, hogy az össztársadalmi fejlődésre várható következményeket fel lehessen mérni és kellően alátámasztott döntési alapokat lehessen teremteni a kellő időben való politikai tervezéshez, döntéshez és cselekvéshez, mind nemzeti, mind európai szinten. Az EGSzB állásfoglalásai és a Bizottságnak a foglalkoztatáspolitikáról (1), társadalmi integrációról (2), egészségvédelemről, élethosszig tartó tanulásról (3), stb. szóló közleményei ugyancsak ebbe az irányba mutatnak.

3.2

Egy ilyen tudásállomány ugyanakkor előfeltétele annak a társadalmi, kulturális, szervezeti, tudományos és technológiai innovációnak, amely egyrészről meg tudja őrizni az idős emberek életminőségét, másrészről hozzá tud járulni az egészségügyi és szociális ellátórendszerek tehermentesítéséhez. Különösen a nagyon idős emberek gyorsan növekvő száma és – részben ennek következtében – több időskorú generáció egyidejű léte egészen újfajta szolgáltatásokat és foglalkozásokat tesz szükségessé.

3.3

Az 5. kutatási keretprogramban „A népesség öregedése” (6. vezérakció) vezérakcióban „Az életminőség és az élet tartalékaival való gazdálkodás” témájú program keretében támogatott projektek egy sor fontos részeredményt már hoztak ebben a témakörben. A Kutatási Főigazgatóság nemrég publikált egy félidős értékelést ennek a multidisziplináris vezérakciónak a felismeréseiről és tapasztalatairól. Ugyanígy a Telematik-program projekt-eredményeinek a megvalósítása hozzájárulhat az idősebb emberek és a fogyatékos személyek életminőségének a javításához. Ugyanakkor az a teljességre törekvő kiindulási mód, amelyet a Telematik-program az 1990-es évek végén képviselt, mégsem terjedt el általánosan.

3.4

A 6. kutatási keretprogramban folytatódik a kutatás támogatása a népesség öregedésének és ennek a folyamatnak az egyénre és a társadalomra gyakorolt hatásával kapcsolatban, legalábbis az olyan súlyponti témák néhány alárendelt területén, mint az „Élettudományok, genomika és biotechnológia az egészségért” (1. prioritás), „Információs társadalom-technológiák” (2. prioritás), „Polgárok és kormányzat egy tudásalapú társadalomban” (7. prioritás) és „FTE (Kutatási téma: Európa) a politika támogatásához és tervezéséhez, elébe menve a jövő tudományos és technológiai igényének” (8. prioritás), vagy az ERA-NET.

3.4.1

A politikára vonatkozó fontos felismerések várhatók különösen a jelenleg a 8. prioritás címszó alatt futó, az öregedés szempontjából a demográfiai előrejelzéssel és egészségügyi költségekkel és kiadásokkal foglalkozó projektektől. Az IST (Információs-társadalmi technológiák)-program különleges stratégiai célja az idősebb embereknek és a fogyatékosoknak az információs társadalomba való beilleszkedésének a támogatása. Már ezen a területen is van egy sor hasznos eredmény és sokat ígérő projekt nagy konzorciumok és iparvállalatok részvételével. Ennek ellenére még nagy erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy a még meglevő lyukakat befoltozzuk. „A népesség öregedése” viszont saját súlyponti kérdésként már nincs megjelölve a kiemelt témák között.

3.5

Várható, hogy az 5. és 6. kutatási keretprogram keretében támogatott orvosi-biológiai irányú projektek nagy tudásbeli előrehaladást fognak elérni a fiziológiai és biológiai öregedési folyamatok, a betegségek leküzdése és az egészség előmozdítása és megőrzése terén.

3.6

Az ismeretek ezen a területen kétségtelenül fontosak. Ezek viszont mégsem képesek sem az idős emberek előtt álló problémákat megoldani, sem ahhoz nem járulnak hozzá, hogy a közeljövőben megbirkózzunk azokkal a társadalmi feladatokkal, amelyek az idősebb emberek növekvő száma, különösen a magas életkorú személyek egyre nagyobb száma miatt az egész európai társadalomra hárulnak. A viszonylag alacsony születésszám miatt a (20 év alatti) fiatalok hányada az EU össznépességén belül 1960. és 2001. között 32 %-ról 23 %-ra csökkent, míg az idős (60 év feletti) embereké 16 %-ról 22 %-ra nőtt ugyanazon idő alatt. Az idősek hányadosa, vagyis a 60 éves és afölötti korú népességnek a 20–60 éves közötti népességre vetített százalékos aránya, ez alatt az idő alatt 29,5 %-ról 38,9 %-ra emelkedett. Az elkövetkező években az idős emberek részaránya az elmúlt harminc év születésszám-csökkenése miatt tovább fog nőni, és 2020-ban a lakosság 27 %-át fogja majd kitenni. Ez azt jelenti, hogy akkor az európai polgárok több mint egy negyede 60 éves vagy ennél öregebb lesz (4). Ezen belül különösen gyorsan nő a magas korúak száma (lásd a 4.5.1. pontot is). A népesség elöregedésének a legkülönbözőbb társadalmi területeken várható, nagy hatósugarú és jelenleg még beláthatatlan következményeit szem előtt tartva egyértelműen bővíteni kell a kutatások távlatait. Mint ahogy az öregedés maga nemcsak biológiai folyamat, hanem sok különböző síkot fog össze egy sok évig tartó folyamat során, úgy a korral és az öregedéssel foglalkozó kutatásnak is hosszú távúnak, sok tudományágat érintő és interdiszciplináris megközelítést kell követnie. A kutatás célja nemcsak az egészség javítása és az életkor meghosszabbítása lehet. Sokkal inkább arról kell szólnia, hogy a kutatás járuljon hozzá az így nyert évek életminőségének a javításához.

3.7

Ezért a 7. kutatási keretprogramba fel kell venni egy a demográfiai változás kihívásaival foglalkozó olyan vezérakciót, amely az eddigi – inkább orvosi-biológiai irányú – kutatást kiegészíti egy társadalom- és magatartástudományi, kulturális, társadalmi-gazdasági irányú és az élet során való megelőzésre irányuló perspektívával. Ennek a teljességre törekvő kutatásindításnak mind az alapkutatásra, mind az alkalmazott kutatásra és fejlesztésre ki kell terjednie (5). Ezen kívül be kell vonni ebbe az idős emberek legreprezentatívabb európai szervezeteit, mint ahogy azt az Idősek 2. Világterve, amelyet a 2002. áprilisi madridi Második Világértekezlet az Öregedésről elfogadott, és az ENSZ EGB (Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága) a 2002. szeptemberi berlini miniszteri értekezlete alkalmából elfogadott stratégia ajánlotta. A hosszú és összetett politikai döntéshozatali folyamatokra való tekintettel ez a kutatás-támogatás rendkívül sürgős. A következőkben néhány területre vonatkozóan közelebbről bemutatjuk ezt a kutatási igényt.

4.1.1

A 6. kutatási keretprogramban rövidre fogott egyik első központi részkérdés egy társadalmi-gazdasági kitekintés a demográfiai változás hatásaira, amelyek a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság vizsgálatai szerint súlyosak lesznek. Ezért egy olyan szilárd tudásállományra van szükség, amely lehetővé teszi a jövedelmi és foglalkoztatási adatoknak az egészséggel és a társadalmi magatartásra vonatkozó adatokkal való összekapcsolását. Annak érdekében, hogy megalapozott előrejelzések készülhessenek, a statisztikákat folyamatosan és hosszabb időtartamokat átfogóan kell készíteni (jó példák erre az angol „»English Longitudinal Study of Ageing« [ELSA] az egészségre vonatkozóan és az amerikai Retirement Survey” [HRS]). Ebből a következő kutatási kérdések adódnak:

4.2.1

A népesség korszerkezetének eltolódása és a nem megfelelő arányban gyarapítható szűkös tartalékok ezáltal szükségessé váló újraelosztása láttán a jövőben mind a vállalatok és a társadalombiztosítási rendszerek, mind a korosodó emberek maguk arra vannak utalva, hogy az idősebbek munkaerejét és tudását tovább hasznosítsák, mint ahogy ez jelenleg történik (6). Ismeretes, hogy az idősebbek általánosságban nem kevésbé teljesítőképesek, mint a fiatalabbak, viszont egyes képességeik gyengülnek, míg mások gyarapodnak. Ebből adódik a következő kutatási igény:

Az idősebb embereknek az össznépességen belüli emelkedő aránya ezen felül szükségessé teszi mind a fennálló munkakörök bővítését, mind újak létrehozását. Hiányoznak viszont az információk arról, hogy milyen területeken különösen sürgős a szakmai képességek növelése annak érdekében, hogy ezek megfeleljenek az idősebb emberek követelményeinek és szükségleteinek, és milyen területeken van szükség új munkaterületekre, és ezáltal hol adódnak új esélyek a foglalkoztatásra.

Elemezni kell ezeket a fejleményeket:

4.3.1

Az öregedés nemcsak biológiai, hanem elsősorban társadalmi folyamat is. Ezek a társadalmi keretfeltételek nagyon eltérőek Európa különböző országain belül és azok között is. Ez egyrészt a történelmileg kialakult politikai és társadalmi rendszerek makroszintjére, másrészt az egyéni életpályák és tartalékok mikroszintjére vonatkozik. Ennek megfelelően eltérőek a megöregedés és az öregkor feltételei az egyes népességcsoportokban. Ezeket a különbségeket, amelyek vonatkozhatnak a nők és férfiak eltérő feltételeire, az élet- vagy szakmai tapasztalatokra, anyagi életkörülményekre, stb. figyelembe kell venni az idős emberek valós hétköznapi életének a felmérésekor.

4.3.2

Az európai országok között nagy különbségek vannak az éghajlatot, helyrajzot, településsűrűséget és formákat, a közlekedési infrastruktúrát, az állami jóléti szabályozást és sok további tényezőt illetően, amelyek a saját döntésen alapuló életvezetés lehetőségét és az aktív társadalmi részvételt befolyásolják. Egyes országokban olyan minimál-nyugdíj van, amely megfelelő anyagi alapot biztosít egy kielégítő öregkori élet vezetéséhez, más országokban viszont a nyugdíj még az alapszükségleteket sem fedezi. Mind az egyes országokon belül és között, mind az idős emberek nagy csoportján belül nagy különbségek léteznek.

4.3.3

Az önállóság, az önrendelkezés és a társadalmi integráció fontos személyes és társadalompolitikai célok. Ezeknek a céloknak a megvalósulása magasabb és különösen nagyon magas életkorban több okból is veszélybe kerül. Egyrészt az emelkedő életkorral nő az egészségkárosodások kockázata. A kedvezőtlen környezeti feltételek és a hiányzó gazdasági források megnehezítik ebben az esetben az önállóság és a társadalmi részvétel fenntartását. Éppúgy az olyan társadalmi normák és elképzelések, mint például az idősekről alkotott, hátrányos megkülönböztetést jelentő képek, gátként hatnak, és fontos társadalmi területek kizárásához vezetnek. Az öregkorról alkotott negatív képpel szemben áll az, hogy az idősebb emberek túlnyomó többsége sok éven keresztül önállóan és önmaga iránti teljes felelősséggel tudja vinni az életét. Ráadásul fontos hozzájárulást nyújtanak a családnak és a társadalomnak korosztályok közötti (szociális és pénzügyi) támogatásukkal és a politikai, szakszervezeti és egyházi testületekben végzett társadalmi munkájukkal.

4.3.4

A sok kedvezőtlen külső körülményre és az egészségi korlátokra tekintettel is az idős emberek magas szintű pszichológiai rátermettséggel rendelkeznek ezeknek a nehézségeknek a leküzdéséhez. Ez a belső egyensúly azonban veszélybe kerül, ha a problémák halmozódnak.

4.3.5

Az idősödő emberek nagy többsége a körülbelül 20-30 évig tartó, öregkort jelentő életszakaszt viszonylag egészségesen és aktívan éli le. Ennek történelmi újdonsága folytán viszont eddig még csak kevés minta létezik ennek a szakasznak a kialakítására. Azokról a területekről, ahol az idősebbek manapság ténykednek, és fontos szerepet játszanak társadalmi, szociális és gazdasági téren – többek között fizetett és/vagy társadalmi munkában a politikai, szakszervezeti és egyházi szervezetekben, a fiatalabbak támogatásában, képzésében és nevelésében, stb. – alig vannak megbízható és európai szinten összehasonlítható adatok.

4.3.6

A társadalom öregedését messzemenően csak problémaként, tehertételként és a növekvő szociális és egészségügyi költségek szempontjából tárgyalják. Ezzel szemben viszont vannak pozitív tényezők is, amelyekre alig gondolnak, és amelyekről csak kevés ismeret áll rendelkezésre. Ide tartozik például, hogy az idős emberek a munkaerőpiacra már nem jelentenek terhet, viszont mint fogyasztók továbbra is hozzájárulnak a gazdasági fejlődéshez.

4.3.7

Az egészségügyi ellátás, a nyugdíjfinanszírozás és – egyes országokban – a temetési segély problémájáról folyó időszerű viták következtében sok idős ember most inkább tehernek érzi magát, mint a társadalom megbecsült tagjának.

4.4.1

Az idősebb emberek társadalmi környezete drámaian meg fog változni az elkövetkező években: Az alacsony születésszámok, a késői családalapítás és a válások magas száma miatt zsugorodik a családi kapcsolatok hagyományos hálója. Ugyanakkor a hosszabb várható élettartam miatt mind gyakrabban él egy családban egyidejűleg akár öt korosztály („babkarócsaládok”).

4.4.2

Az időfelhasználás és a mozgékonyság tanulmányozásából kiderült, hogy a növekvő életkorral mind hosszabb időt töltenek az emberek a lakásukban, és ennek megfelelően csökken a házon kívüli tevékenység.

4.4.3

A szaporodó képességcsökkenések miatt ápolási otthonba való költözés szükségessége a legtöbb idős ember számára borzalmas elképzelés.

4.4.4

Idős korban a műszaki berendezések, rendszerek és szolgálatok nagy segítséget nyújthatnak a mindennapi problémák megoldásához. Ezek azonban gyakran nem igazodnak az idősebbek szükségleteihez. A készülékeket viszont a „mindenkinek tervezz” elvei alapján kellene kialakítani, és úgy, hogy rugalmasan alakíthatóak legyenek a különböző használói csoportokhoz. Ez azt jelenti, hogy feltétlenül szükséges bevonni a jövőbeli felhasználókat a fejlesztési folyamatba a termékek és szolgáltatások minőségének emelése céljából. Ebben az esetben az Európai Bizottság ajánlja a legreprezentatívabb európai idős-szervezetekkel, és magukkal az idős emberekkel történő konzultációt, és azok aktív részvételét az állandó kölcsönös kapcsolat biztosítása érdekében az idősek valódi szükségleteinek meghatározására („társadalmi felülvizsgálat”).

Ezen felül pontosabban ki kell kutatni, hogy mely technikai segédeszközöket használják valóban, és milyen keretfeltételek szükségesek ahhoz, hogy ezek hozzá tudjanak járulni az idősebb emberek életminőségéhez:

4.4.5

Mint ismert, a fizikai, társadalmi és kulturális tevékenységek hozzájárulnak az egészséges és elfogadható öregedéshez. Gyakran viszont a természetes és/vagy épített környezet akadályai vagy a hiányzó közlekedési eszközök megakadályozzák az eljutást a megfelelő intézményekbe. Ezek a problémák messzemenően ismertek (7), mégis sokszorosan hiányzik a megoldásuk.

4.4.6

Gyakran az egyénileg hiányzó társadalmi és pénzügyi eszközök és/vagy fizikai vagy érzékszervi károsodások akadályozzák meg a házon kívüli tevékenységekhez való hozzáférést és az azokban való részvételt. Pedig éppen ezeknek az embereknek – gyakran egyedül élő idős nőknek – lenne különösen fontos a társadalmi és kulturális tevékenységekben való részvétel, hogy ne magányosodjanak el.

4.5.1

A gyors társadalmi, kulturális és műszaki változás társadalmában az élethosszig tartó tanulás egyre fontosabbá válik. Ez különösen azokra az idősebb munkavállalókra vonatkozik, akiknek a korábban megszerzett tudása már nem felel meg a korszerű munkahelyi követelményeknek. Az Élethosszig Tartó Tanulás Európai Térségének a létrehozására irányuló célt már az Oktatási és Kulturális Főigazgatóság és a Foglalkoztatási és Szociális Főigazgatóság közös közleménye, valamint a Tanács 2002. június 27-i döntése is hangsúlyozta (8). Ebben a tekintetben is további sürgős kutatási igény áll fenn:

4.5.2

Az élethosszig tartó tanulás szükségessége azonban azokat az embereket is érinti, akik már nem vesznek részt a kereső tevékenységben. Számukra is biztosítani kell annak lehetőségét, hogy saját személyes hasznukra és a társadalom hasznára továbbfejlődjenek.

4.6.1

A magas életkorúak gyorsan növekvő száma miatt a társadalom- és egészségbiztosítási rendszerekre háruló költségterhet a demográfiai változás egyik különösen súlyos következményének tekintik. Az elkövetkező 15 évben Európa-szerte a nyolcvanévesek számának 50 %-os emelkedését várják 20 millió fölötti létszámra (9). Eközben a százévesek száma exponenciálisan emelkedik (10). Ezért van központi jelentősége annak a kutatásnak, amely kifejezetten a megelőzéssel, valamint a funkcionalitás és önállóság öregkorban való megtartásával és helyreállításával foglalkozik.

4.6.2

A magas életkorú emberek növekvő részaránya miatt az elkövetkező években hatalmas ápolási igény várható, amely a magán- és az államháztartások számára növekvő költségteherrel jár. Ebben a tekintetben is további többszörös kutatási igény áll fenn:

4.6.3

Európában az ápolás területén nincs tartalmilag egyeztetett fogalom-meghatározás (pl. a „nem önmaga által meghatározott”, „házi ápolási szolgálat”, stb.), a különböző szolgálatoknak nincs egységes szerkezete, és nincs a személyzet szakképesítésére vonatkozó irányelv.

4.7.1

A technológia köztudottan gyors és folyamatos térhódítása, különös tekintettel az új információs és kommunikációs technológia (ICTs) használatára, kihatással bír a fenti 4.1 és 4.6 pontokban említett minden területre. A munkahelyek tekintetében például, ezek a technológiák gyakran indokul szolgálnak az idősebb dolgozók kirekesztésére. Pedig tanulmányok igazolják, hogy az új feltételek mellett még az idősebb dolgozók termelékenysége is fokozódik. Ezt a tényezőt tehát minden kutatási területnek magába kell foglalnia. Különös figyelmet kell fordítani az etnikai szempontoknak és az idős emberek integrációjának, akik nem képesek átvenni vagy alkalmazkodni az új technikai innovációkhoz.

4.8.1

Már sokrétű tudásállomány létezik nemzeti és európai támogatású kutatásból. Ez a tudás viszont többnyire egyes részkérdésekre vonatkozik, és az egyes tudományágak szempontjából halmozták fel azt. Széles körben elszórtan és gyakran csak a mindenkori nemzeti nyelven áll rendelkezésre. A kutatási eredmények gyakran eltérő szúrópróbák alapján és eszközökkel jöttek létre, és nem összevethetők más kutatások eredményeivel.

5.1

Ezzel a saját kezdeményezésű jelentéssel azt a követelést indokoljuk meg, hogy a „Demográfiai változás – életminőség öregkorban és technológiai igény” című témakörhöz egy vezérakciót vegyenek fel a 7. kutatási keretprogramba.

5.2

Az a cél, hogy a multi- és interdiszciplináris, valamint társadalmi részvételű öregedés-kutatás támogatásával egy széles témaválasztékhoz

5.3

A felmutatott kutatási területek és az ezekhez példaként adott kérdések azt kívánták bemutatni, milyen szorosan összefüggnek egymással a biológiai, pszichológiai, társadalmi, kulturális, technológiai, gazdasági és strukturális vonatkozások, ha öregedésről és öregkorról van szó. Egyúttal az öregedés mindig egy konkrét térbeli és társadalombeli összefüggésben megy végbe. Ezt az összefüggést Európában erős földrajzi, kulturális és társadalom-szerkezeti, valamint az egyes országok közötti és azokon belüli ellentétek is jellemzik. Mindkettő – az öregedési folyamat sokoldalúsága, valamint a különböző feltételek, amelyek között végbemegy – elengedhetetlenné teszi, hogy az öregedést multi- és interdiszciplináris módon kutassák. Ezen felül hosszú távú kutatási perspektívára van szükség ahhoz, hogy a változás folyamatait rögzíteni és megfelelően feldolgozni lehessen (12).

5.4

Csak egy ilyen széleskörűen és hosszú távon megalapozott kutatás képes azokat az indokolt tervezési és döntési alapokat biztosítani, amelyekre a legkülönbözőbb társadalmi területeken és minden döntési szinten a népesség korszerkezetének változásait látva szükség van. Az öregedés nemcsak egy biológiailag-orvosilag és műszakilag-gazdaságilag megoldandó kérdés, hanem egy társadalmilag, szociálisan és kulturálisan megoldandó feladat is.

5.5

A megnevezett kutatási tevékenységek kiegészítéseként a bizottság a következő kísérő intézkedéseket kéri:

5.6

Végső célja ezzel EURÓPÁBAN EGY ÉLNI ÉRDEMES ÉLETET ÉS MEGÖREGEDÉST lehetővé tenni nemcsak a jelenlegi idős és magas életkorú emberek, hanem az idős és fiatal emberek őket követő generációi számára is.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/55

1.1

Az 1998-2003 közötti időszakban az Európai Bizottság felhatalmazta a tagállamokat, hogy a vetőmagok értékesítéséről szóló közösségi jogszabály alapján végezzenek ideiglenes kísérletet a vetőmagok mintavételezéséről és vizsgálatáról. Az eredmények elemzésekor a következőkre derült fény:

1.2

A nemzetközi kereskedelemben (OECD-rendszer) forgalmazott vetőmagokra alkalmazandó szabályok módosításait elfogadták. A vetőmagok közösségi egyenértékűségét a külső országokban betakarított magvakhoz képest minden olyan magfajtára ki lehetne terjeszteni, amely megfelel a vetőmagok értékesítésére vonatkozó különféle közösségi irányelvekben lefektetett jellegi és vizsgálati követelményeknek.

1.3

Az EGSzB az Európai Bizottság javaslatát nemcsak a javasolt jogszabályok fényében kívánja vizsgálni, de a vetőmagvak magas minőségi követelményeire és a növényegészségügyi kérdésekre is tekintettel.

2.1

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a hivatalos felügyelet mellett végzett vizsgálati kísérletek idejét 2005. március 31-ig hosszabbítsák meg (98/320/EK határozat) annak érdekében, hogy az ennek a határozatnak megfelelő módon termesztett vetőmagok értékesítésének közösségi feltételei megmaradjanak, mialatt az új rendelkezések alkalmazása (az irányelvek megvalósítása) folyik.

2.2

Ugyanakkor a 66/401/EGK (a takarmánynövények vetőmagjainak értékesítése), a 66/402/EGK (a gabonamagvak értékesítése), a 2002/54/EK (a cukorrépafélék magjának értékesítése) és a 2002/57/EK (az olaj- és rosttartalmú növények magjainak értékesítése) irányelveket a kísérletek végkövetkeztetéseinek megfelelően kell igazítani, és az alábbi módosításokat kell beiktatni:

3.1

Az Európai Bizottság javaslatának fő célja a felügyeleti eljárások egyszerűsítése a vetőmagtermesztésben. A felügyeleti küldöttség már számos tagállamban bejáratott gyakorlat. Az EGSzB ezért támogatja az Európai Bizottságnak ezt a kezdeményezését. Szeretné azonban hangsúlyozni, hogy az Európai Bizottságnak új irányelvet kellett volna benyújtania, amely a négy szóban forgó irányelv lényeges részeit tartalmazza, ez érthetőbbé tette volna a módosításokat, és gondoskodott volna arról, hogy a kérdéses intézkedések összehangolása is következetesen történjen.

3.2

Az Európai Bizottság határozata a hivatalos felügyelet melletti vizsgálat kísérletéről 2004. július 31-én hatályát veszti. A Bizottság jogszabályjavaslatának együttdöntési eljárása alatt tehát erről nincs érvényben jogszabály. Az EGSzB ezért felkéri az Európai Bizottságot, hogy módosítsa 98/320/EK határozatát úgy, hogy ilyen jogi űr ne keletkezhessen.

3.3

Az Európai Bizottság azt is javasolja, hogy a kísérleti szakaszt 2005. március 31-ig hosszabbítsák meg annak érdekében, hogy a kérdéses irányelvek módosításait meg lehessen valósítani. Az EGSzB hangsúlyozni szeretné, hogy ez a határidő túl rövid, mivel a megvalósításhoz körülbelül tíz hónap szükséges. Az EGSzB ezért azt javasolja, hogy a határidőt 2005. július 31-ig hosszabbítsák meg.

3.4

Az EGSzB nincs abban a helyzetben, hogy kifejtse nézetét a szántóföldi fajtavizsgálatok technikai adatainak (pl. a mintavételezési arány változásának) vagy a szükséges laboratóriumi minták számának helyénvalóságáról. Hangsúlyozza viszont, hogy az összes tagállammal közös nevezőre kell jutni. A tartományként megadott adatokat ezért inkább minimális mintavételezési százalékként kellene meghatározni.

3.5

Ha a hivatalos felügyeletet arra felhatalmazott személyekre bízzák, az hatékonyabbá teheti az eljárást. Az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy a minősítés felügyeleti rendszere továbbra is hatékonyan működjön. Az Európai Bizottság jelenleg közösségi szinten összehasonlítási teszteket végez és gyakorlatokat cserél. Az effajta tevékenységekre elkülönített összeg (5–600 000 EUR) a célkitűzések fényében nem elegendő. Az EGSzB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy további pénzügyi forrásokat bocsásson ezeknek a – felügyeleti rendszerek harmonizálására irányuló – intézkedéseknek a rendelkezésére.

3.6

Az EGSzB arra kíván rámutatni, hogy az EU az új tagországokkal folytatott csatlakozási tárgyalások során a jegyzékben nem szereplő fajták esetében – mivel azok nem felelnek meg a Közösség kívánalmainak – átmeneti időszakokban állapodott meg. Az EGSzB felhívja az Európai Bizottság figyelmét ezekre a fajtákra, amelyeket csak az érintett országokban szabad forgalmazni (Ciprus, Lettország, Málta és Szlovénia). Ezt a mentességi időszakot további biztosítékokkal kell kiegészíteni, például a minta méretére vagy a hélazab (Avena fatua) jelenlétére vonatkozóan.

3.7

Az EGSzB felhívja az Európai Bizottság figyelmét a gyenge minőségű vetőmagszállítmányok értékesítéséről folyó, tagállamok közötti vitákra. Az Egységes Piac megvalósításának befejező szakasza ezenkívül biztosítja a termesztők számára a vetőmagszállítmányok nyomon követhetőségét, valamint a minősítő intézetek és a vetőmagtermesztés közötti hatékony koordinációt.

3.8

Az egyenértékűség hatókörének külső országokra való kiterjesztésével – és ezáltal az OECD-szabályok betartásával – kapcsolatban az EGSzB rámutat, hogy az Európai Bizottságnak kölcsönös egyenértékűségről kell tárgyalnia a külső országokkal. Az egyenértékűséget egyező szabványokra kell alapozni. Hasonlóképpen a minőségmegtartási felügyeleti rendszerek egyenértékűségét is meg kell követelni ahhoz, hogy a minőség szintje mindenütt azonos legyen.

4.1

Az EGSzB támogatja az Európai Bizottság javaslatát, amely afelé vezet, hogy a felügyeleti eljárások egyszerűbbek legyenek, ugyanakkor a vetőmagtermesztés megkövetelt minőségi szintje nem csökken. Az EGSzB azonban hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak továbbra is elemeznie kell a felügyeleti rendszerek teljesítményét.

4.2

Jogi szempontból nézve az EGSzB hangsúlyozza, hogy az Európai Bizottságnak ki kellett volna használnia az alkalmat egy olyan jogszabály előterjesztésére, amely az összes olyan irányelvet egyesíti, amely a gabonafélék, a takarmánynövények, a cukorrépafélék és az olajtartalmú növények magjainak értékesítésével foglalkozik.

4.3

Az EGSzB úgy véli, hogy a kért, 2005. március 31-i hosszabbítás nem hagy elegendő időt az irányelvek nemzeti törvények általi megvalósítására. Azt javasolja ezért, hogy a határidőt 2005. július 31-ig hosszabbítsák meg.

23.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 74/57

1.1.

Az európai szabványosítási folyamatba beágyazandó környezeti szempontokra vonatkozó problematika az Európai Unió azon stratégiájában leírt elsődleges célok közé tartozik, amely stratégiát az Európai Bizottság 2001-ben a fenntartható fejlődésre vonatkozóan elfogadott (1), és amelyről az EGSzB-nek alkalma volt 2001 novemberében véleményezni, illetve legutóbb mérleget készíteni. (2). Ez a stratégia arra irányul, hogy kiegyensúlyozott viszony alakuljon ki a gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok között, és hogy megerősítse az EU-szerződésben (3) megfogalmazott elvet, miszerint integrálni kell a többi közösségi politikába a környezetvédelmi követelményeket. A Közösség hatodik környezetvédelmi cselekvési programjában (4) ezzel összefüggésben kiemelik, hogy a műszaki szabványok megállapítása során figyelembe kell venni a környezetvédelem követelményeit.