7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/1

2.1.1

A hajógyártásban több mint húsz éve erőteljes, folyamatos növekedés tapasztalható. A gyors műszaki fejlődés jelentős költségcsökkentést eredményezett a vízi szállításban, ami hatékonyan ösztönözte a globális kereskedelmet, és a nemzetközi hajózás a globalizáció meghatározó hajtóerejévé vált.

2.1.2

Gazdasági szempontból a hajók olyan mobil beruházási javak, amelyeket nem importálnak, hanem a hajótulajdonos által választott lobogó alatt vesznek nyilvántartásba. A termék nem igényel jelentős marketing erőfeszítést, forgalmazói vagy karbantartói hálózatot. Természetesen, a vízi járművek szállítási költségei rendkívül alacsonyak. Általában alacsony tranzakciós költségek mellett, dömpingellenes szabályok alkalmazása nélkül a hajóépítés piacát nagymértékben a kínálati árak határozzák meg.

2.1.3

A hajóépítést a legtöbb iparilag fejlett és fejlődő országban stratégiailag fontos iparágnak tekintik, miután meghatározó szerepet tölt be a világkereskedelemben, az alapvető szállítóeszközök biztosításában, a biztonsági és védelmi igények kielégítésében a modern berendezések megépítésében, és fejlett technológiák kialakításában, amelyek más iparágakban is számos újítást eredményeznek.

2.1.4

Európában a hajógyártással összefüggésben sokszínű vállalati hálózat jött létre, magába foglalva a hajógyárakat, a tengeri berendezések gyártóit és a különféle szakosodott szolgáltatókat, amelyek közvetlenül több mint 350 000 munkahelyet biztosítanak a magasan képzett munkavállalóknak. Az Európai Unióban az ágazat forgalma 34 milliárd € körül van (1).

2.1.5

Az Európai Unióban azonban a kereskedelmi hajógyártás jelentős mértékben veszített piacokat, elsősorban a dél-koreai káros üzleti gyakorlat következtében, és jelenleg súlyos nehézségekkel kell szembenéznie. 2000 óta az új megrendelések piaci aránya (kompenzált bruttó tonnában – kbt) kétharmaddal csökkent; a 2000. évi 19 %-ról 2003-ra 6,5 %-ra esett vissza (2). 2003 közepére a helyzet tovább romlott, miután az árak 13 év átlagában a legalacsonyabb szintre süllyedtek, és a hajóépítésben használt pénznemmel, az amerikai dollárral, valamint a fő ázsiai versenytársak pénznemeivel szemben az euró-árfolyamok tovább erősödtek. A nemzetközi kereskedelem különösen az elmúlt évben bővült megdöbbentő módon, amit a rendkívül erőteljesen növekvő kínai energia- és nyersanyagigény, valamint a késztermékek importja és exportja határozott meg. Ez a kereslet rekordszintű új megrendeléseket eredményezett az olajszállító tartályhajók, valamint az ömlesztett árukat és a konténereket szállító hajók iparágban. A kereslet e hirtelen megugrása az európai hajóépítők számára is kedvező volt, akik 2003-ban, 2002-höz képest, csaknem megduplázták megrendeléseiket. Ennek ellenére az európai hajóépítők részesedése a világ hajóépítésének piacából tovább csökken.

2.1.6

A 2003 közepéig megfigyelhető drámai tendencia több tagállamban is valamelyest stabilizálódott. Előfordulhat azonban, hogy a jelenlegi helyzet nem bizonyul tartósnak, és hogy Európának tartósabb megoldásokat kell találnia hajóépítő ipara számára a közeljövőben. Ha ez nem történik meg, Európa szembekerül azzal a súlyos veszéllyel, hogy elveszíthet egy alapvető fontosságú, magas technológiai színvonalat képviselő ágazatot. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a hajóépítés kapacitása elvész, azt nagyon nehéz újra megszerezni.

2.2.1

Stratégiailag fontos ágazatként a hajóépítés hagyományosan világszerte erőteljes kormányzati intervencióval működő iparág. Az 1970-es évek óta a hajóépítéssel kapcsolatos politika az Európai Közösségben is az állami támogatási rendszerekre alkalmazható feltételek meghatározására összpontosít. A működést elősegítő támogatásokat fokozatosan csökkentették, engedélyezett maximumát az 1987-es szerződésben rögzített 28 %-os összegről 1992-re 9 %-ára csökkentették, majd 2000-től teljes mértékben felszámolták.

2.2.2

1989-ben az Egyesült Államok kezdeményezésére az OECD keretében tárgyalások kezdődtek azzal a céllal, hogy a hajóépítésre szánt mindenfajta állami támogatásra alkalmazható új nemzetközi alapelveket vezessenek be. A tárgyalások 1994-ben sikerrel zárultak, és az Európai Közösségek, Finnország, Japán, a Koreai Köztársaság, Norvégia, Svédország és az Egyesült Államok aláírták a „Normalizált versenyfeltételek a kereskedelmi hajóépítő és hajójavító iparban megállapodás” záróokmányát. Mivel azonban az Egyesült Államok elmulasztotta végrehajtani a nemzeti ratifikációs eljárást, ez a megállapodás sohasem lépett hatályba.

2.2.3

Nemzetközi megállapodás híján, a Tanács 1998-ban a hajóépítéssel kapcsolatban új rendeletet (EK 1540/98) fogadott el, amelyben az állami támogatásra alkalmazható új szabályokat állapítottak meg, ideértve 2000 végéig a működésre vonatkozó támogatások egyoldalú alapon történő teljes felszámolását. A rendelet előírta, hogy az Európai Bizottságnak szorosan figyelemmel kell kísérnie a hajógyártás nemzetközi piacát és fel kell mérnie, hogy az európai hajógyárakat érinti-e a versenyellenes gyakorlat.

2.2.4

Az Európai Bizottság már a Tanácshoz 1999-ben benyújtott első felülvizsgálati jelentésében nyilvánvaló bizonyítékkal szolgált a káros kereskedelmi gyakorlatra, különösen az önköltségi szint alatti árakat kínáló dél-koreai hajógyárak részéről. Valamennyi utólagos felülvizsgálati jelentés (amelyekből 2003-ig hét készült) megerősítette a korábbi megállapításokat, egyre részletesebb bizonyítékokat felvonultatva.

2.2.5

E meggyőző tények hatására, a Tanács ismételten kifejezésre juttatta súlyos aggodalmát, és kétoldalú konzultációkat kezdeményezett Dél-Koreával. Több tárgyalási fordulót követően, 2000. júniusában „A hajógyártás nemzetközi piacán kialakult helyzettel kapcsolatban egyetértési megállapodás”-t írtak alá. A későbbi tárgyalások során azonban a koreai kormány képtelennek bizonyult a megállapodásban körvonalazott alapelvek végrehajtására.

2.2.6

Miután a Koreával folytatott kétoldalú tárgyalások eredménytelenül zárultak, a hajóépítő ipar 2000. októberében a kereskedelmi akadályokkal foglalkozó rendelet (TBR – [EK 3286/94]) alapján panaszt nyújtott be.

2.2.7

2000 végén az Európai Bizottság továbbra is határozottan ellenezte a működéssel kapcsolatos támogatások meghosszabbítását. A Bizottság azonban hozzájárult ahhoz, hogy az ügyet a Kereskedelmi Világszervezet elé terjesszék, hogy jogorvoslatot keressenek a tisztességtelen koreai gyakorlattal szemben, amennyiben 2001. májusáig nem sikerül az EU számára elfogadható tárgyalásos megoldásra jutni Koreával. Emellett, az Európai Bizottság ezzel párhuzamosan egy átmeneti támogató és védelmi mechanizmus kidolgozását javasolta, amely kifejezetten azt szolgálná, hogy szembeszálljanak a tisztességtelen koreai gyakorlattal, a Kereskedelmi Világszervezet által lefolytatandó eljárás befejezéséhez szükséges időszak alatt is.

2.2.8

A Közösség végül 2000 nyarán ezt az úgynevezett kétutas politikát alkalmazta: kérelmet nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez egy szakértői csoport felállítására, és elfogadta az átmeneti védőmechanizmusról szóló döntést (TDM – [EK 1177/02]).

2.2.9

2002-ben, az OECD keretében, ismételten erőfeszítéseket tettek arra, hogy egyenlő nemzetközi feltételeket teremtsenek a hajóépítő ágazatban, ezúttal az Egyesült Államok részvétele nélkül. Az OECD Tanácsa külön tárgyalócsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy új és hatékony megoldást találjanak a fennálló problémára. Az előrehaladást eddig meglehetősen lassúnak tartják, és még nem eldöntött, hogy ez a megközelítés mennyire lesz megvalósítható.

3.1

Áttekintésképpen, időrendi sorrendben felsoroljuk a LeaderSHIP 2015-höz vezető lépéseket:

3.2.1

Míg a Közösség hajóépítő ágazattal kapcsolatos megközelítése nagyrészt a versenyre és a kereskedelempolitikára összpontosított, az ágazat úgy érezte, hogy hiányzott egy harmadik sarokkő, a versenyképességgel kapcsolatos politika, és különösen a három iparpolitikai terület megbízható összehangolása. Saját hiányosságát azzal ismerte el, hogy összehangolt választ adott azokra a versenykihívásokra, amelyekkel szembe került.

3.2.2

A működési támogatások felszámolásával az iparág elfogadta, hogy nem a támogatások jelentik a megoldást, sem az a fajta protekcionizmus, ami versenyképtelen iparágakat eredményezett az Európai Közösségen kívüli hajóépítő nemzetek körében. Azonban sürgősen kihívást kellett intézni a dél-koreai agresszív iparpolitika ellen. Éppen ezért új megközelítésre volt szükség.

3.2.3

Amikor 2002 tavaszán a CESA (az Európai Unió Hajóépítő Szövetségeinek Bizottsága) benyújtotta az Európai Bizottsághoz a LeaderSHIP 2015 kezdeményezésre vonatkozó ajánlat-tervezetét, azonnal felismerték a projektnek, mint a Lisszaboni Tanács által meghatározott hosszú távú EU stratégiára adott ágazatspecifikus válasznak az értékét. A LeaderSHIP 2015 valójában a lisszaboni stratégia kulcsfontosságú elemeivel foglalkozott.

3.2.4

A meglévő megközelítés elemeire alapozva átfogó stratégiát kellett kidolgozni, melyben új elemként jelent meg a Bizottságnak az iparághoz intézett felhívása integrált terv kidolgozására. 2002. októberében a CESA benyújtotta a LeaderSHIP 2015-öt, azaz az európai hajóépítő és hajójavító ipar jövőjéhez vezető útvonaltervet.

3.2.5

Az európai hajóépítők számára a cél vezető pozíciójuk megerősítése több piaci szegmensben is azzal, hogy az innováció és a szelektív K+F, a megrendelőkre történő erőteljesebb összpontosítás, a gyártásoptimalizálás és az ágazati struktúra továbbfejlesztése révén erősítsék versenyképességüket. Az iparág szerint a célkitűzések között, melyek megvalósításában az EU-nak közvetlenül is részt kell vállalnia, szerepel a fejlett finanszírozási és garanciaprogramok ösztönzése, az új, magas minőségű járművekre szóló megrendelésekkel összefüggésben szigorúbb biztonsági és környezetvédelmi szabványok és az európai szellemi termékek védelmének fenntartása és továbbfejlesztése.

3.2.6

A haditengerészeti védelmi igényekkel kapcsolatos európai megközelítés a védelmi eszközök beszerzésével kapcsolatos közös politikát jelent.

3.2.7

Az ágazatban a 2015-ig érvényesülő makro-trendek különösen a multimodális szállítással, a belvízi utakkal és a partmenti hajózással, az innováció és a K+F erősítésével, az EU bővítéssel, a környezet- és egészségvédelmi rendeletekkel, valamint a közös védelmi politika kialakításával kapcsolatos fejlesztéseket jelentik. Az iparágra tekintettel, a kormányzati és EU politikáknak ezekre a területekre gyakorolt hatása miatt az Európai Bizottságnak a kialakuló politikákra tekintettel aktívan részt kellene vennie az elgondolások kidolgozásában.

3.2.8

Maga a hajóépítő ágazat óriási felelősséget vállal abban, hogy a háza táján rendet csináljon. Az útvonalterv éppen ezért ösztönzi új járműtípusok és tengeri berendezések új generációinak kifejlesztését, amelyek egyszerre jelentenek hatékonyságot, biztonságot, kényelmet, a környezet védelmét és szakosodást.

3.2.9

Az iparág struktúráját illetően két, a vállalatokat érintő, egymást kiegészítő megközelítést terveznek:

3.3.1

2003 elején LIIKANEN biztos elnökletével egy magasszintű tanácsadó csoport megkezdte a CESA útvonalterv alapján a LeaderSHIP 2015 vitáját. A csoportban hét biztos, az Európai Parlament két kiemelkedő képviselője, tíz jelentős hajógyár elnök-vezérigazgatója, a tengeri berendezéseket gyártó ipar szövetségének az elnöke, valamint az Európai Fémmunkás Föderáció főtitkára vett részt.

3.3.2

A tanácsadó csoport 2003. októberében jelentette meg a LeaderSHIP 2015-rel foglalkozó jelentését (3). Ez nyolc olyan fejezetet tartalmaz, amelyek az iparág útvonaltervében szereplő valamennyi kérdéssel foglalkoznak, míg a záró fejezet az európai hajóépítő ipar konszolidációjának szükségességét taglalja. A csoport átfogó következtetése szerint „a LeaderSHIP 2015 jó példája az ágazati szintű hatékony európai iparpolitikának”.

3.3.3

A nyolc fejezetben a csoport meghatározza a hajóépítő ágazat és az Európai Unió célkitűzéseit. Elsősorban arra tesz javaslatot, hogy a nemzetközi hajóépítésben egyenlő feltételeket biztosítsanak az EU kereskedelempolitikája, a Kereskedelmi Világszervezet alkalmazandó szabályainak érvényesítése, valamint az OECD alkalmazandó alapelvei révén.

3.3.4

A K+F és az innováció központi kérdésében szoros együttműködés szükséges az Európai Unió és a hajóépítő ipar között. A vonatkozó közösségi rendelet nem vette teljes mértékben figyelembe a hajóépítő ipar konkrét szükségleteit és technológiáját.

3.3.5

Ugyanez vonatkozik a fejlett finanszírozási és garanciaprogramok kidolgozására. A jelenlegi eszközök nem bizonyulnak versenyképesnek a világpiacon. Meg kell vizsgálni egy EU szintű, szállítás előtti és utáni pénzügyi támogatást biztosító garanciaalap létrehozásának, valamint megfelelő viszontbiztosítás mellett az exporthitelt biztosító vállalatokkal való intenzív együttműködésnek a lehetőségét.

3.3.6

A tengeri környezet védelmével az Európai Tengeri Biztonsági Ügynökség foglalkozik. A hajózási iparágból érkező és a szükséges technikai ismeretekkel rendelkező érdekeltek részvételével közös szakértői bizottságot kell létrehozni, amely technikai tanácsokat ad mind az Ügynökségnek, mind az Európai Bizottságnak. A hajóépítés és a hajójavítás során javítani kell a minőség értékelésén, a biztonság és irányítás továbbfejlesztésén, hogy világszerte biztosítható legyen a megfelelő minőségi szabványok alkalmazása.

3.3.7

A csoport felhívása annak érdekében, hogy a védelmi szektorban a szélesebb körű együttműködés jöjjön létre, azzal támogatható az Európai Unió szintjén, ha ösztönzik a hajógyárak közötti, valamint a hajógyárak és beszállítóik közötti ipari együttműködést és az exportpiacokon való megjelenést, valamint az iparág konszolidációját. A tervezett Európai Védelmi Ügynökség révén ki kell alakítani a nemzeti haditengerészetek közös működési követelményeit és a védelmi berendezésekre vonatkozó közös szabályokat.

3.3.8

Mivel az európai hajóépítők erősen függnek technológiai vezető szerepüktől, a szellemi termékjogok védelmének jelenlegi eszközeit teljes mértékben ki kell aknázni. Tudásadatbázisokra és a szabadalmi oltalom nemzetközi szabályainak továbbfejlesztésére van szükség.

3.3.9

A hajóépítő ágazat hivatalosan létrehozott egy bizottságot az ágazati társadalmi dialógus érdekében (a fémipari szakmákon belül a maga nemében ez az első), amelyen belül elemezni kell az új értékelési követelményekkel kapcsolatos programokat.

3.3.10

A kívánt eredmények eléréséhez optimális ágazati struktúra szükséges. A dinamikus fejlődési folyamat új kapcsolatokat és a hajógyárak és beszállítóik közötti projektek körül partneri együttműködést eredményezhet, tekintettel arra, hogy jelenleg a hajógyárak termelésének 70–80 %-át a beszállítók adják. A „konszolidációs támogatás” koncepciója alapján különleges ösztönzőkkel elő kell segíteni a konszolidáció folyamatát.

3.4.1

A LeaderSHIP 2015 (4)-tel foglalkozó közleményében az Európai Bizottság hivatalos közösségi politika szintjére emeli a magasszintű tanácsadó bizottság munkáját. A közlemény ismételten hangsúlyozza, hogy a horizontális politikát specifikus ágazati megközelítésekkel kell kiegészíteni. Az Európai Bizottság valamennyi fejezetet értékeli és elfogadja a LeaderSHIP 2015 jelentés ajánlásait.

3.4.2

A LeaderSHIP jelentéssel összhangban, a hajógyártás és hajójavítás stratégiai dimenzióit elismerő közleményében az Európai Bizottság megerősíti a tanácsadó csoport jelentésének nyolc fejezetében tárgyalt, következő területeken fennálló egyéni és társfelelősségét:

3.5.1

2003. november 27-én a „Versenyképesség” tanács az iparpolitika tágabb összefüggésében megvitatta az Európai Bizottságnak a LeaderSHIP 2015-ről szóló közleményét (6). A Tanács elismerte az ágazati elemzés fontosságát a horizontális politikák ütőképesebbé tételében, és felhívta a tagállamokat és az Európai Bizottságot az ipar versenyképesebbé tételére, nevezetesen az ipari ágazatok konkrét jellemzőinek és szükségleteinek figyelembevételével.

3.5.2

Az ágazati kérdésekkel összefüggésben konkrétan foglalkozni kell a hajóépítéssel, az aeronautikával, valamint a textil- és a ruházati iparral.

3.5.3

A Tanács véleménye azon a belátáson alapul, hogy egy olyan teljes mértékben integrált megközelítést kell elfogadni, melynek célja a versenyképesség növelése. Ugyanez érvényes a LeaderSHIP 2015-re.

3.5.4

A lisszaboni stratégia célkitűzései ágazati elemzéseket, a keretfeltételek továbbfejlesztését és valamennyi érdekelt bevonásával nyílt és áttekinthető konzultációt tesznek szükségessé, ideértve a társadalmi párbeszédet is. A Tanács hangsúlyozza e tekintetben, hogy folytatni kell a kezdeményezéseket.

3.5.5

A LeaderSHIP 2015-öt illetően, a Tanács javasolja, hogy tegyenek konkrét erőfeszítéserte az iparág és az állami hatóságok a következő területeken:

3.5.6

A Tanács rendszeres tájékoztatást kíván a LeaderSHIP eredményeiről és ajánlásai megvalósításáról.

4.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság egyetért azzal, hogy Európának életképes hajóépítő iparra van szüksége, és hogy ágazatspecifikus politikákat kell kidolgozni.

4.2

Lényeges megjegyezni, hogy az iparág sikerrel határozott meg egy 2015-ig tartó időszakra vonatkozó kohéziós programot. Piackonform jellegét és a versenyt tekintve, ez a modern ágazati megközelítésen alapuló modell helyesen épít az EU szabályaira.

4.3

Ugyanilyen figyelemre méltó, hogy maga az iparág és az Európai Bizottság hét főbiztosa adott közre egy jövőre vonatkozó közös tervet LeaderSHIP 2015 címmel. Ez a kölcsönös elkötelezettség azt eredményezte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a LeaderSHIP-et.

4.4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság pozitívan értékeli a „Versenyképesség” tanács horizontális és az ágazati iparpolitikával kapcsolatos új megközelítését. A LeaderSHIP esete megmutatja, hogyan tudja alkalmazni az iparági politika az iparág követelményeit a horizontális megközelítésekhez.

4.5

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli a Tanácsnak a hajóépítő és hajójavító ágazatra vonatkozó konkrét ajánlásait. Ezek egybeesnek az Európai Bizottság, valamint az ágazat által a LeaderSHIP 2015-ben tett ajánlásokkal.

4.6

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli a hajóépítéssel foglalkozó politika szemléletváltását, mely az új munkamódszer és az ágazati szinten megnyilvánuló új iparpolitikai megközelítés eredménye. Mindez modellül szolgálhat más iparágakban hasonló kezdeményezésekhez.

4.7

Konkrétabban, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság azt vallja, hogy a nemzeti politikák továbbvitele helyett csak a közös állásfoglalások és elvek, és az Európai Unióban közösen elfogadott gyakorlat teremthet szilárd alapot Európában a fenntartható hajóépítő és hajójavító ipar számára.

4.8

Az Európai Unió bővítése lehetőségeket kínál, hiszen értékes eszközöket biztosíthat, amelyek lehetővé teszik az európai jelenlét megteremtését olyan piaci szegmensekben, ahol a bővítést megelőzően az Európai Unió hajógyárai már nem voltak jelen (7). A Közösség érvényben lévő szabályait teljes mértékben tiszteletben kell tartani.

4.9

A LeaderSHIP 2015 csak abban az esetben járhat sikerrel, ha valamennyi érdekelt (az ipari partnerek, az Európai Bizottság és egyes esetekben a tagállamok) egyidejűleg cselekszik valamennyi fejezetet illetően, és mindegyik résztvevő azon a területen teszi ezt, amelyért felelős.

5.1

A javasolt politika hitelessége annak megvalósításától függ. A nyomon követés elengedhetetlen, és annak egy teljesen áttekinthető, körültekintően figyelemmel kísért folyamat keretében kell történnie. Biztosítani kell a részvételt, az áttekinthetőséget és a megfelelő nyomon követést. Ahogyan a Tanács is, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság határozottan üdvözli, hogy az Európai Bizottság minden évben jelentést tegyen a „Versenyképesség” tanácsnak a megvalósult előrelépésekről.

5.2

A LeaderSHIP 2015 egy egyenlő nemzetközi feltételek kialakításának célkitűzésével indít. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság aláhúzza ennek a politikai területnek, mint az egész stratégia sarokkövének a fontosságát. Teljes mértékben támogatja az Európai Unió jelenlegi kereskedelempolitikai megközelítését, mely hatékony és szigorú nemzetközi elveket biztosító nemzetközi megállapodásra törekszik.

5.3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság kiemeli, hogy az egyes ázsiai hajógyárak által támasztott tisztességtelen verseny nemcsak jelentős fenyegetést jelent az európai hajógyárak számára, hanem figyelmeztetésként is kell szolgáljon az európai tengeri berendezéseket gyártó ipar számára. Egyes ázsiai hajógyártó országok bejelentését, miszerint a helyi tartalomra fognak összpontosítani, beszállítóik esetében rendkívül komolyan kell venni.

5.4

Az egyenlő feltételek összefüggésében nem történt konkrét említés az Európai Unión belüli ágazati fegyelemről, bár a tagállamokban a hajógyártás számára biztosított támogatás szintje és annak módszerei még mindig eltérőek. Az egyenlő feltételek kialakítása az Unión belül, annak áttekinthetősége és nyomon követése külön figyelmet érdemel. Annak érdekében, hogy folyamat hiteles legyen, valamint hogy nőjön a bizalom, a szabályoknak és a céloknak megfelelően, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Európai Bizottság kísérje figyelemmel az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alkalmazását és az esetlegesen előforduló tisztességtelen gyakorlatokat.

5.5

A K+F és az innováció kiemelkedő fontosságú, mivel Európa nemzetközi szinten a hajóépítés terén ma is az ötletek tárháza. Éppen ezért ez továbbra is meghatározó elem a siker biztosítása szempontjából. Ezért fontos, hogy a különböző eszközök hatékony támogatást biztosítsanak, és azokat a gyakorlatban is alkalmazzák. Konkrét tanácsaival az iparág a politikusok segítségére lehet. Mindenesetre, az innovációs eszközök alkalmazásának áttekinthetőnek kell lennie.

5.6

A hajógyártás finanszírozási eszközeinek raciomalizálása érdekében, mind nemzeti, mind az Európai Unió szintjén, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak az a véleménye, hogy a LeaderSHIP-ben javasolt európai garanciaalapnak a lehető legrövidebb időn belül működőképesnek kell lennie. Megvalósításához az Európai Bizottságnak elsőbbséget kellene adnia. Az alap hozzájárulhat a hatékony, egyenlő feltételek kialakításához az Európai Unióban.

5.7

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli az iparág és az Európai Bizottság közötti, az ágazat számára szükséges környezetvédelmi követelményekről és politikákról szóló megállapodás megkötését. Az Európai Uniónak a továbbiakban is vezető szerepet kell betöltenie a tengeri környezet védelmében és a vonatkozó nemzetközi szabályok szigorú alkalmazásának kikényszerítésében. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezettel kapcsolatos összehangolt európai megközelítés révén hathatós támogatás biztosítható ahhoz, hogy az IMO-nak kizárólagos joga legyen a globális szabályok meghatározásában.

5.8

Az elmúlt években az Európai Unióban jelentős mértékben javult a biztonságos hajózással foglalkozó jogszabályok kidolgozása. A legnagyobb figyelmet azonban, a LeaderSHIP javaslatai szerint, a hajók megfelelő karbantartási színvonalának kell kapnia.

5.9

Az Európai Unióban még meglehetősen gyenge a hajózás biztonságára és biztonságosságára vonatkozó szabályok betartatása. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ezért erőteljesen támogatja az európai parti őrségek közötti hatékony együttműködést.

5.10

A partmenti hajózás és a forgalomnak a közútról a tengerekre való átterelése fontos környezetvédelmi cél. Ezeknek a céloknak az eléréséhez tovább kell fejleszteni a modern infrastruktúrát, ideértve a hajókat, valamint a kikötőket. Ami az infrastruktúra állami finanszírozását illeti, az állami hatóságoknak arról kell gondoskodniuk, hogy a beruházások az EU gyártóinak javát szolgálják.

5.11

Az emberi tényező alapvető elem, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság üdvözli, hogy az ágazati párbeszéd erősítésére nagyobb figyelmet fordítanak, amelyben az Európai Bizottság, a munkaadók és a szakszervezetek is szerepet játszanak. Figyelemre méltó, hogy a hajóépítő iparban jött létre a vasas szakmák közül az első hivatalos társadalmi ágazati párbeszéd bizottság; ez további jelzése az ágazaton belüli innovatív hozzáállásnak.

5.12

Az ágazati párbeszéd értékes módon járul hozzá ahhoz, hogy tágabb szociális témaköröket vitassanak meg, ideértve a képzést, a munkaerőtoborzást, az élethosszig tartó tanulást és a gazdasági ciklusokhoz való alkalmazkodást. Eddig két munkacsoportot hoztak létre, az egyik az ágazatról kialakított kép javításával, a másik a hajóépítő ágazaton belüli új szakmai készségek meghatározásával foglalkozik.

5.13

A szociális párbeszédnek foglalkoznia kell a munkaerő termelékenységében világviszonylatban megmutatkozó jelentős különbségekkel.

5.14

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság egyetért azzal, hogy a védelmi célokkal összefüggésben Európában egyre erőteljesebben foglalkozzanak a termelő iparágak különleges szegmenseivel, például a hajóépítéssel és az aeronautikával a polgári és hadiipar közötti interakció keretében.

5.15

Ebben az összefüggésben figyelemre méltó, hogy a LeaderSHIP európai haditengerészeti projektek és a hadihajógyártó üzemek közötti együttműködésre hív fel. A nemzetbiztonsági megfontolások és az eltérő tradíciók eddig ezt megakadályozták. Amennyiben az európaiak nem határoznak szorosabb együttműködésről, a költségek tovább nőnek és veszélyeztetik az innováció és technológia terén betöltött vezető szerepüket.

5.16

Már léteznek sikeres együttműködési projektek, például Németország és Hollandia között fregattok építésében, és Franciaország és az Egyesült Királyság között anyahajókat illetően. Új projektek alakíthatók ki a közeljövőben felállítandó Európai Fegyverzetbeszerzési Ügynökséggel együttműködésben. A hajógyárak közötti optimális együttműködés rendkívül fontos az ismeretek és a know-how megőrzésében és továbbfejlesztésében. Kívánatos, hogy az Ügynökség feltérképezze a katonai dokkokban rendelkezésre álló kapacitásokat, technológiát és innovációt, hogy az új tervpályázatoknál biztosítani lehessen az értékarányos árakat. Tekintettel arra, hogy a katonai hajógyáraknak a kormányok a megrendelői, el kell kerülni, hogy a támogatások a katonai hajók gyártásából átömöljenek a kereskedelmi hajók gyártásába.

5.17

Az iparág konszolidációját az ágazat jövőbeni életképessége szempontjából sarokkőnek tekintik. Az még a jövő zenéje azonban, hogy a folyamat hogyan fog megvalósulni, tekintettel az ágazaton belüli bonyolult viszonyokra és a beszállítók magas arányára.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/8

1.1

Az EU-nak a lisszaboni célok kitűzése előtt is, és után is számos problémával kellett – és kell most is – szembenéznie, mégpedig: (1) súlyos problémák vannak az európai cégek, különösen a KKV-k versenyképessége és korszerűsítése terén. (2) A hatóságok túl bürokratikusak és egyáltalán nem hatékonyak, ha a vállalkozások elősegítéséről van szó. (3) A KKV-kat képviselő testületek, a hatóságok és az Európai Bizottság között nincs együttműködés, ami előbbre vihetné a vállalkozásokat. (4) A KKV-kat támogató nemzeti irányelvek között nincs összhang. (5) A tagállamokban nincs alapvető hosszú távú stratégia a KKV-k számára. (6) Súlyos problémák vannak a bankszektor és a kockázati tőkések részéről a cégek (különösen a KKV-k) pénzügyi támogatásával kapcsolatban. (7) A KKV-k kis mérete és a megnövekedett kockázat miatt magasak a kölcsönzési díjak és (8) nincs tartós KKV-politika.

1.2

Az EU tisztában van vele, hogy bár az Egységes Piac törvények és jogszabályok szintjén elkészült, a KKV-k nem fogadták el teljes egészében a jelenlegi rendszert annak lehetséges előnyeivel együtt, és nem is használják ki teljes mértékben ezeket a lehetőségeket.

1.3

Az EU kemény harcot vív a nemzetközi versenytársakkal, a jelentős versenyképességet és termelékenységet elért Egyesült Államok tekintélyes gazdasági és politikai befolyásával (1), Japánnal, a délkelet-ázsiai országokkal (2) és olyan feltörekvő gazdaságokkal, mint Kína, India és Brazília.

1.4

Az EU-t érintő legsúlyosabb szociális és gazdasági probléma a munkanélküliség. Az Unió elsődleges célul tűzte ki az új munkahelyek teremtését, különösen a KKV-k esetében, amelyek az európai cégek túlnyomó többségét képviselik.

1.5

Az EU hatalmas erőfeszítéseket tesz a kutatás és a technológia fejlesztése érdekében, mert tudja, hogy ezeknek a szektoroknak a tökéletesítése az egyetlen mód, amely garantálja a fejlődést és a haladást, azonban a javasolt stratégia nem mindig a várt eredményt hozza, ez pedig a rugalmas mechanizmusok hiányának és a bürokratikus szabályozási kereteknek a következménye, amelyek csökkentik a hatékonyságot és nem kívánt késést okoznak.

1.6

Mintegy a fentiekre adott válaszként helyezte le az Amszterdami Tanács (1997. június) és a Speciális Foglalkoztatási Csúcs (1997 november, Luxemburg) a Növekedési és Foglalkoztatási Kezdeményezés alapjait, miközben a Miniszterek Tanácsa – a 98/347/EK (3) és a 2000/819/EK (4) határozatok révén – megalapozta az európai vállalkozások szervezett és folyamatos támogatását, továbbá konkrét programokat indított el a munkahelyek számának növelése érdekében.

2.1.1

A KKV-k támogatásának az az oka, hogy kimutathatóan több munkahelyet teremtenek és könnyebben, mivel jól alkalmazkodnak a változó piaci feltételekhez, könnyebben hoznak döntéseket, és gyorsabban alkalmazzák az új követelményeket a cégen belül. Továbbá gyakran a KKV-knak akad a legtöbb problémájuk a berendezkedéssel (a bürokrácia és a pénzügyi erőforrások hiánya miatt), az újító jellegű projektek támogatásával (mivel nem férhetnek hozzá a banki finanszírozási lehetőségekhez, illetve – az új tagállamokban – nincs meg az a banki rendszer, amely hasonló finanszírozási lehetőségeket tudna biztosítani) és a nemzetközi együttműködés fejlesztésével.

2.2.1

A program költségvetése 432,56 millió €, amelyből az ETF Start-up hitel 168 millió €-t tesz ki, a JEV 57 millió €-t, a KKV-garanciahitel pedig 198,56 millió €-t. A KKV-garanciahitel nagyon keresett, emiatt a JEV-től 30,56 millió €-t át kellett ide csoportosítani. 2002. május 29-éig, illetve a költségvetési alapok kötelezettségi időszakának végéig az ETF Start-up hitel és a KKV-garanciahitel kezdeti költségvetési juttatását teljes egészében az EBA állta. A JEV számára összesen 14,5 millió € állt rendelkezésre különféle projektek megvalósítására.

2.2.2

A kockázati tőke-séma (ETF Start-up hitel) a KKV-k kockázati tőke-befektetését támogatja, különösen induláskor és a fejlődésük korai szakaszaiban, valamint az innovatív KKV-két, erre szakosodott kockázati tőke-alapokba történő beruházás révén.

2.2.2.1

Az Európai Közös Vállalkozás (JEV) keretében az EU anyagi hozzájárulást kínál a KKV-k számára, hogy az EU-n belül új, több nemzetet átfogó közös vállalkozásokat hozzanak létre.

2.2.2.2

A KKV-garanciahitel keretében az EU az EBA-biztosítékok és -ellenbiztosítékok költségeinek fedezését finanszírozza, hogy ezzel segítse az újító jellegű KKV-k számára nyújtott kölcsönök összegének növelését. Ezt a tagállamokban működő garanciasémák lehetőségeinek kibővítésével éri el, és az új és a meglévő programokra egyaránt vonatkoztatja. A hitel részben – egy előre meghatározott összeg erejéig – fedezi a garancia időtartama alatt elszenvedett veszteségeket, különös tekintettel a KKV-k nem tárgyi eszközeinek finanszírozására.

3.1

Az Európai Bizottság jelentése szerint az ETF Start-up hitel keretében a fejlett technológiai szektorból (biotechnológia/élettudományok és informatika) 2002. júniusáig körülbelül 206 KKV használta ki a program adta lehetőségeket (6); ezek a munkahelyteremtésben is igen pozitív eredményeket értek el. A KKV-garanciahitel 112 000 kisebb céget támogatott, amelyek több mint 30 %-kal növelték a foglalkoztatottságot, a legkevesebb javaslatot pedig a JEV támogatta (mindössze 137 javaslatot fogadtak el).

4.1

Az Európai Bizottságnak a három sémáról írott jelentése (7) a vállalkozások nagyon kis mintáján alapszik, ami azt jelenti, hogy a levont következtetések statisztikai, illetve valódi hibájának magas a valószínűsége.

4.2

Az 1998-tól (a kezdés éve) 2002-ig (a kiértékelés éve) tartó négyéves időszakban körülbelül 206 KKV használta ki az ETF Start-up hitel adta lehetőségeket. Az EGSZB alacsonynak tartja ezt a számot, összehasonlítva az Egyesült Államokban indított, ezzel egyenértékű kezdeményezéseink eredményeivel, ahol a magas rizikófaktorú kockázati tőke által támogatott hasonló intézkedésekre alapozva burjánzottak az induló KKV-k és virágoztak a vállalkozások. A JEV keretében csupán 31 több nemzetet átfogó közös vállalkozás indult, és 252 új munkahely keletkezett, ez az eredmény alulmúlta a várakozásokat. A KKV-garanciahitel eredményei jónak mondhatók.

4.3

A jelentésben szereplő előrejelzés a támogatásban részesülő cégek munkahelyteremtő erejéről korábbi (2001–2002 közepe) adatokon alapul, ezért ehhez a három sémához nem tekinthető megfelelőnek.

4.4

Az EGSZB nem rendelkezik meghatározó, konkrét és teljes adatokkal az új munkahelyek létrejöttéről (1998–2003), ami rendkívül megnehezíti a helyzet elemzését, az állásfoglalást és a következtetések levonását. Ennek ellenére az EGSZB újból hangsúlyozza, hogy különösen érdekelt a munkahelyteremtésre irányuló erőfeszítésekben, és felkéri az Európai Bizottságot, hogy a többéves program elfogadása után ezt tekintse legfontosabb prioritásának.

4.5

A magas kockázattal járó befektetések alapfeltételei az olyan újító jellegű ötletek támogatásának, amelyek később üzleti vállalkozássá fejlődnek és sikeres befektetési projekteket eredményeznek. Az effajta kockázatok látványos sikerei ellensúlyozzák a piac által be nem fogadott egyéb innovatív vállalkozások kudarcait.

4.6

A séma egyáltalán nem veszi figyelembe a hagyományos gazdaságot. Folyamatosan az újító jellegű tevékenységekre utal, ezáltal kizárja annak lehetőségét, hogy a hagyományos kis- és középvállalkozások is hozzáférhessenek a pénzügyi támogatásokhoz. Az innováció a gazdaság korszerűsítésének és a versenyképesség növelésének nagyon fontos eszköze. Ki kell azonban emelni, hogy: (a) az európai vállalkozásokat az a veszély fenyegeti, hogy a hagyományos szektorok termékeinek olcsó, külső országokból történő importjával szemben végleg elveszítik a piaci részesedésüket, (b) ha a hagyományos kis- és középvállalkozások nem kapnak támogatást, fennáll annak a veszélye, hogy oligopóliumok jönnek létre a kereskedelmi és a forgalmazási szektorokban, aminek erőteljes hatása a teljes termelési folyamaton érezhető lesz, és összességében a munkahelyek száma is csökken.

4.7

Az eljárások megvalósításáért felelős egyablakos rendszer felállítása révén a bürokrácia csökkentése, valamint a modern technológia által a felesleges iratok kiküszöbölése az alapfeltétele annak, hogy a KKV-k is részt vehessenek az érintett programokban.

5.1

Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság által javasolt módosításokat a 2000/819/EK határozathoz.

5.2

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottságnak azzal a nézetével, hogy a három finanszírozási eszköz teljes hatását csak jelentős időeltolódással lehet kiértékelni, azonban meggyőződése, hogy már elegendő idő telt el bevezetésük óta ahhoz, hogy olyan következtetéseket lehessen levonni, amelyek alapján bizonyos módosítások már elvégezhetők; továbbá hogy a jelenlegi, ádázul versengő globalizált gazdaságban az idő létfontosságú, mivel az üzleti irányzatok és kilátások folyamatosan változnak.

5.3

Az EGSZB tisztában van vele, hogy 2001-ben és 2002-ben a nemzetközi környezet nem kedvezett a vállalkozásoknak és hogy az EU-ban kockázati tőke is csak csökkentett mennyiségben állt rendelkezésre, továbbá a nagy bankok is csak vonakodva folyósítottak kölcsönt a KKV-k számára. 2002-ben a garancia iránti igény Európában lényegesen megnövekedett, mert a nagy bankok a kölcsön kezelésének magas kockázatát és magas költségeit szem előtt tartva további biztosítékokat kértek. Ebben a helyzetben az EGSZB úgy véli, hogy ezek az eszközök, különösen a Garanciahitel és a Start-up hitel, továbbra is nagyon hasznosak. Továbbá az olyan kisebb, főleg a KKV-kra szakosodott bankokkal való együttműködés megerősítését javasolja, amelyeknek rugalmas a kommunikációs rendszere.

5.4

Az EGSZB támogatja a három séma keretén belül szervezett programokat, és tisztában van vele, hogy ezekre szükség van. Úgy véli azonban, hogy az a folyamat, amelyen keresztül a KKV-k az eszközökhöz hozzáférhetnek, nehézkes, bürokratikus és merev, minthogy a cégeknek gyakran jelentős problémái adódnak az információhoz való hozzáféréssel és a belső eljárásokkal.

5.5

Az EGSZB úgy véli, hogy a KKV-garanciahitel különösen hasznos, ezért azt kéri, hogy jelentősen növeljék meg ezt a támogatási keretet, valamint tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy azok az országok is közvetlenül részt részesedhessenek belőle, amelyek mindeddig nem tartoztak a hatálya alá (Görögország, Írország és Luxemburg).

5.6

Az EGSZB támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy a garanciahitelt az újonnan belépett tagországokra is kibővítsék, ahol több ezer KKV-nek nincs hozzáférési lehetősége banki kölcsönökhöz, és ezért nem képes hatékonyan befektetni és új munkahelyeket teremteni.

5.7

Az EGSZB úgy gondolja, hogy a program költségvetését úgy kell átalakítani, hogy az az új tagállamok igényeit is kielégítse. A jelenlegi költségvetés csak 15, nem pedig 25 tagállamot tartott szem előtt, az új tagoknak pedig biztos, hogy nagyobb szüksége van támogatásra.

5.8

Az EGSZB felkéri az Európai Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az ETF Start-up hitel további bővítésére, mivel ez alapvető támogatási eszköz innovatív KKV-k létesítéséhez és magas kockázatú üzleti vállalkozások támogatásához. Ezek a kutatáshoz és a technológia fejlesztéséhez szükségesek, akárcsak más KKV-befektetési sémák, amelyek nem tartoznak a fejlett technológia kategóriájába, de fontos üzleti érdekeltségük miatt biztosítani kell, hogy hozzáférhessenek a finanszírozási eszközök minden fajtájához. Az EGSZB ezért az alábbiakat javasolja:

5.9

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU-ban a kutatás és a technológia fejlesztése számára rendelkezésre álló magán- és állami tőke nem elégséges ahhoz, hogy fedezze a KKV-k növekvő igényeit az információ, az új technológiák és a biotechnológia terén. Az EGSZB azt kéri, hogy jelentősen növeljék meg a finanszírozási alapokat ezeknek a szükségleteknek a kielégítésére.

5.10

Ahol szükséges, olyan gyors és rugalmas rendszereket kell megfontolni, kielemezni és használni, amilyeneket az Egyesült Államokban már kiépítettek és sikerrel működtetnek. Szélesebb körben kell együttműködni szakosodott kockázati tőke-alapokkal, ahol és amikor csak a befektetés kamattal is jár (8). Az EGSZB arra kéri az Európai Bizottságot, hogy vegye át a kezdeményezést ebben az ügyben.

5.11

Az EGSZB úgy gondolja, hogy nagyobb erőfeszítésekkel kell tájékozatni a KKV-kat a garanciahitel létezéséről és működéséről, és jobb hozzáférési és kommunikációs módokat kell találni az EBA-val és az EBB-vel. Az elvégzett felmérés azt mutatja, hogy a KKV-k többsége nem is tud arról, hogy az EU formális támogatási rendszert épített ki számukra. Ezért szükséges közvetlenül bevonni üzleti szervezeteket (kereskedelmi kamarákat, szakszervezeteket, kis- és középvállalkozások szervezeteit stb.), ez javítaná a tájékoztatást, közvetlenebbé és hatékonyabbá tenné a KKV-kkal a kommunikációt, és gyorsabban oldaná meg a program megvalósításakor jelentkező gyakorlati problémákat.

5.12

Az EGSZB úgy gondolja, hogy röviddel az új tagállamok csatlakozása után különleges kiértékelést kell végezni a hitelek igénybevételének megállapítására, mivel – bár az EU már most figyelembe veszi a csatlakozó országokban tapasztalt problémákat – biztos, hogy: a) a jelenlegi helyzet kevésbé lesz kedvező, mint az a jelentésben szerepel, b) jelentős szintű támogatásra lesz szükség, amelyet most még nem lehet felbecsülni, továbbá c) szükség lesz egy átállási időszakra, amely komoly kockázatokat jelent a KKV-k számára.

5.13

Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság javaslatával, amely a JEV-t korábban szeretné leállítani a jelenlegi, sokat bírált struktúrájára való tekintettel. Azonban az EGSZB szeretné hangsúlyozni, hogy továbbra is támogatja a több nemzetet átfogó közös vállalkozásokat, mert meggyőződése, hogy az EU-ban jelentős lemaradások tapasztalhatók a nemzetek közötti projektek és üzleti vállalkozások terén, valamint hogy Európában el kell törölni az üzleti határokat.

5.14

Mindenképpen meg kell továbbá fontolni a JEV program újbóli beindításának lehetőségét, vagy egy hasonló elveken alapuló programot, miután (ha egyáltalán) majd bővítési lehetőségek merülnek fel az EU-n és az EGT-n belüli nemzetek közötti vállalkozások alapítására. Tehát kell egy olyan politika, amely a KKV-k közötti, több nemzetet átfogó vállalkozásokat oly módon támogatja, hogy ezt a fontos célt anélkül a felesleges bürokrácia nélkül lehessen megvalósítani, amely a JEV programot is visszafogta és végül kudarcát okozta.

5.15

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a kutatás és technológiafejlesztés hatodik keretprogramjában szerzett tapasztalat után újra be kellene vezetni kis léptékű programokat a KKV-k számára, mivel az efféle programok jelenleg nem képezik a többéves program részét.

5.16

Az EGSZB elismeri, hogy az alacsony szintű finanszírozási programok megvalósítása súlyos adminisztratív költségekkel jár, és hogy ezért ezekre igen jelentősek a korlátozások. Azt is megjegyzi azonban, hogy ha az ilyen programok kevésbé állnak rendelkezésre, akkor a KKV-k sem férhetnek hozzá, amelyek egyébként a magas szintű finanszírozási programokból nem részesedhetnek. Emiatt az EGSZB egyetért az Európai Parlamenttel és arra biztatja az Európai Bizottságot, hogy különösen legyen elővigyázatos, amikor ezeknek a programoknak a csökkentéséről vagy eltörléséről van szó, leginkább azért, mert ezek kimutathatóan a KKV-k tényleges igényeit képesek kielégíteni. Az EGSZB szerint az Európai Bizottságnak evégett együtt kellene működnie üzleti szervezetekkel.

5.17

Az EGSZB úgy véli, hogy a Kisvállalkozások európai chartája, amelyet az Európai Tanács Feirában (2002. június 19-én) fogadott el, különösen fontos kezdeményezés, és már számos véleményt alapoztak rá ebben a témában. Az EGSZB ismételten hangsúlyozza, hogy szükség van a Chartában leírtak jogszabályok alapján történő gyakorlati megvalósítására.

5.18

Az EGSZB támogatja az I. Függelékben (tevékenységi körök leírása) kitűzött célok finanszírozását a KKV-garanciahitel (I. függelék, 4(a)(i) pont) számára, azonban meggyőződése, hogy ezt tovább lehetne szélesíteni a KKV-k képviselő szervezeteivel folytatott komoly és hosszú párbeszéd (pl. minőségi rendszerek, környezettanulmányok, minőségi tanulmányok, technikai és technológiai támogatás, technológia-átvitel) után.

5.19

Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy az Európai Bizottságnak meghatározó és hatékony intézkedésekkel meg kell erősítenie az innovatív KKV-kat és csökkentenie kell a bürokrácia mértékét a programokban (pl. felesleges dokumentumok elhagyása, eljárások gyorsítása stb.), mivel ezeknek negatív következményei vannak és szükségtelen késéseket okoznak.

5.20

Az EGSZB üdvözli a programok lényegét, és reméli, hogy a továbbiakban is támogatni és tökéletesíteni fogják azokat.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/12

1.1

Az Európai Bizottság 2003. december 2-án konzultációs célokat szolgáló okmányt adott ki „Az Európai Bizottságnak a Tanács és az Európai Parlament részére kiadott, a belső piacon történő kifizetések új jogi keretére vonatkozó közleménye” címmel.

1.1.1

Az Európai Bizottság jogi és technikai jellegű elégtelenségeket észlel a határokon átnyúló, euróban történő fizetési műveletek területén. Az Európai Bizottság véleménye szerint a határokon átnyúló műveletek elégtelenségeinek egyik oka a nem kielégítő európai szintű jogi keret. Elfogadásra került számos, fizetési műveletekre vonatkozó jogi aktus – köztük a 2560/2001/EK (1) rendelet, amely bevezeti az egyenlő díjak elvét az euróban történő, belföldi és határokon átnyúló fizetési műveletekre, valamint az elektronikus fizetőeszközöket használók védelméről szóló, 97/5/EK (2) irányelv – azonban az összefüggő jogi keret hiányos még. Annak, hogy az áruk és szolgáltatások belső piaca megfelelően működjön, előfeltétele, hogy olcsó, hatékony és biztonságos fizetési szolgáltatásokat lehessen igénybe venni. Az Európai Bizottság számos olyan vezérelvet felsorol, amelyek a fizetési műveletekre vonatkozó EU-jogszabályok kontextusában különösen lényegesek. Ezek a következők: 1) A hatékonyság mint állandó célkitűzés; 2) a biztonság mint elengedhetetlen feltétel; 3) verseny: a piacokhoz való hozzáférés és kiegyensúlyozott, tisztességes játéktér; 4) a fogyasztók (3) magas szintű védelme; 5) a jogi rendelkezéseknek technikailag semlegesnek kell lenniük; 6) a fizetési műveletekre vonatkozó jogszabályok átdolgozásának hozzáadott értéket kell képviselnie; 7) a jövőbeli jogi eszköz(ök) jellege.

1.2

A Bizottság konzultációs célokat szolgáló dokumentuma viszonylag hosszú ideig tartó, előzetes munka eredményeként született, és a szándékok szerint 2004-ben jogalkotási kezdeményezéshez kell vezetnie.

1.3

A Bizottság a technikai és jogi korlátok megszüntetésével arra törekszik, hogy hatékony fizetési szolgáltatásokat, egyenlő feltételekkel megvalósuló versenyt, megfelelő fogyasztóvédelmet, a fizetési műveletek biztonságát, valamint a fizetési folyamatban érintett minden fél számára jogbiztonságot teremtsen.

1.4

A Bizottság elismeri az európai bankok (4) erőfeszítéseit. Az Európai Fizetési Tanácsot 2002. júniusában hozták létre. A szervezet széles körű munkaprogramról határozott az egységes eurókifizetési terület számára, valamint jelentős változtatásokat javasol az Európai Unió területén a fizetési szolgáltatások megszervezésének mikéntjében. A tervek arra vonatkozó döntést is tartalmaznak, hogy mindenekelőtt olyan új infrastruktúrát (5) kell létrehozni, amellyel az euróban történő átutalások nagyon alacsony ügyleti költséggel és maximum három napon belül teljesíthetők.

1.5

A Bizottság véleménye szerint a tőke liberalizációja megkönnyítette a határokon átnyúló pénzátutalásokat az EU-n belül. A belső piac ugyanakkor – elsősorban a kiskereskedelmi fizetések esetében – még mindig nem olyan hatékony, mint nemzeti szinten. A belső piacon nyújtott fizetési szolgáltatásokra vonatkozó nemzeti jogszabályok és egyezmények között is eltérések vannak. Az új jogi keret – ahol szükséges – meg kell, hogy szüntesse az egységes fizetési területet érintő jogi korlátokat, különösen akkor, ha azok akadályozzák az EU egészére kiterjedő fizetési infrastruktúrák és rendszerek megfelelő működését. Ilyen például az, ha egy fizetési meghagyás visszavonására vonatkozó szabályok attól függően változnak, hogy a belső piacon belül hol tették azt. A kölcsönös átjárhatóság, a közös műszaki szabványok alkalmazása és az alapvető jogszabályok harmonizációja kulcsfontosságú szerepet töltenek be.

1.6

A jogi bizonytalanság olyan elem, amely megakadályozza, hogy a fizetési szolgáltatók és a fizetési szolgáltatásokat igénybe vevők ügyleteiket nyíltan bonyolítsák, vagy hogy egyáltalán ügyleteket bonyolítsanak. Ez történik például a közvetlen terhelési ügyleteknél is, amelyek még nem léteznek EU-szinten (Lásd 16. melléklet). Ugyanez érvényes a rendszeres, ismétlődő fizetésekre is (pl. külföldi napilapra vagy egy másik tagállamban lévő nyaralóval kapcsolatos közüzemi szolgáltatásokra szóló állandó megbízásra), amelyek esetében nem lehetséges a „telepítés”. Ha a felhasználók – pl. fogyasztók, valamint kis- és középvállalkozások – a belső piac összes előnyét élvezni szeretnék, a határokon átnyúló fizetési szolgáltatásoknak ugyanolyan hatékonynak kell lenniük, mint nemzeti szinten. Az új jogi keretnek ennélfogva meg kell szüntetnie a joghézagokat, növelnie kell a fogyasztók bizalmát és jólétét a belső piac egységes fizetési övezetében.

1.7

A belső piacon különösen fontos a fogyasztók fizetési tranzakciókba vetett bizalma, ugyanis azoknak gyakran határokon átnyúló dimenziója van, és e bizalom alapvető az EU-piacon belüli elektronikus kereskedelem lehetőségeinek igénybe vételénél. A szerződés 153. cikke ennek megfelelően nagyfokú fogyasztóvédelmet követel meg, amely az új jogi keret egy irányadó elve. Mérlegelni kell azonban a fogyasztók ilyen mértékű védelmének költségeit is, azokat ugyanis – ilyen vagy olyan formában – végsősorban a fogyasztók viselik.

1.8

A fogyasztóvédelem érdekében szükséges, hogy következetes és felhasználóbarát információs követelményeket határozzunk meg a fizetési tranzakció előtti és utáni időszakra is. E tekintetben már számos rendelkezés létezik az EU jelenlegi fizetési jogszabályaiban, ezeket azonban felül kell vizsgálni. Az egyik legnehezebb feladat, hogy egyensúlyba hozzuk az információ tartalmát és mennyiségét annak érdekében, hogy a fizetési szolgáltatást felhasználó azt olvasva képes legyen megérteni és tudomásul venni jogait és kötelezettségeit.

1.9

Az Európai Bizottság nagyon fontosnak tekinti azokat a jogi biztosítékokat is, amelyeket a fizetés elmulasztása, a hibás vagy a jogtalan fizetési tranzakciók esetén a fogyasztóvédelem nyújt.

1.10

A 21 melléklet képezi a Közlemény lényegi részét. Ezek mindegyike egy-egy olyan sajátos jogi, illetve technikai kérdést vet fel, amely a kifizetések szempontjából a belső piac hatékony működésével kapcsolatos.

2.1

Az EGSzB egyetért az Európai Bizottság kezdeményezésének azon célkitűzésével, miszerint összefüggő és átfogó jogi keretet kell létrehozni az egységes európai fizetési terület számára. Bár minden bizonnyal léteznek fizetést érintő korlátok a belső piacon, ezek a nemzeti jogszabályi rendszerek eltéréséből adódnak. A belső piaci fizetéseket ma még mindig nagyon nagy mértékben a nemzeti szabályok, illetve szokások határozzák meg. Mivel az összes európai kiskereskedelmi fizetés 98 %-a országon belül (6), történik, nyilvánvaló, hogy az EU-ban a fogyasztók csak korlátozott mértékben igénylik a határokon átnyúló fizetéseket.

2.2

Európa számos belföldi fizetési piaca nagyon hatékony. A jogszabályoknak ennélfogva a határokon átnyúló fizetések előtti akadályok megszüntetésére kellene szorítkozniuk, hogy ily módon egységes hatékonysági szintet érjenek el. A határokon átnyúló fizetési rendszerek fejlesztése így nem járna semmilyen negatív következménnyel a meglévő, hatékony nemzeti fizetési rendszerekre.

2.3

Az Európai Bizottságnak meg kellene szüntetnie azokat a jogi korlátokat, amelyek megakadályozzák az EU egészére kiterjedő piaci egyezmények és megállapodások létrejöttét, ugyanakkor nem szabályozzák azokat a kérdéseket, amelyeket az említett egyezmények és megállapodások kezelni tudnak. Lényegében az önszabályozás/együttes szabályozás és az EU jogszabályok közötti megfelelő egyensúlyt kellene megtalálni.

2.4

Az EGSzB (7) szerint támogatni kell mind az önszabályozást, mind az együttes szabályozást. Mindazonáltal szigorú szabályozást kell elfogadni minden olyan területen, ahol úgy tűnik, hogy az önszabályozás vagy a közös szabályozás nem megfelelő, elégtelen vagy nem helyes módon alkalmazzák azt.

2.5

Az EGSzB támogatja a magas és egységes szintű fogyasztóvédelem elvét azon az alapon, hogy az a szerződés egyik legfontosabb célkitűzése.

2.6

A fizetési műveletek belső piacának nemzetközileg versenyképesnek kell lennie. Ha az új EU jogszabályi keret a fizetési műveletekkel kapcsolatos költségek növekedéséhez vezet, valós veszéllyé válik, hogy a fizetési műveletek üzletágát egyre inkább az EU-n kívüli piaci résztvevők fogják működtetni, és hogy a jogszabályok nem érik el céljukat.

2.7

Ami az új eszköz által fedezett kifizetéseket illeti, az EGSzB nem fogadja el, hogy ki kellene zárni hatálya alól a csekkeket, mivel egyes tagállamokban ez a fizetési mód még mindig használatos.

2.8

Azt is biztosítani kellene – önszabályozás útján –, hogy az új rendszerben egy tagország bármelyik pénzintézménye által kibocsátott vagy engedélyezett hitelkártyát vagy bankkártyát az összes többi tagországban bármely ATM pénzkiadó automata elfogadja.

3.4.1

Az értéknap meghatározása nem csak a fizetési műveleteket érintő kérdés. Az értéknapok valójában gyakran nem is kimondottan fizetési tranzakcióhoz kötődnek – bármilyen számlaműveletből következhetnek.

3.4.2

Amint azt az Európai Bizottság elismeri, az értéknap meghatározása elsősorban árszabási (azaz termékmenedzsment vagy vevőkapcsolatok terén jelentkező) kérdés. A termékmenedzsment szempontjából az értéknapok függetlenek a könyvelési tételektől, amelyeket a számlamozgások kiszámítására használnak.

3.4.3

Az értéknapok eltérhetnek bankok szerint, ügyfelek szerint ugyanazon a bankon belül, sőt egyazon ügyfél különböző bankügyletei szerint is ugyanazon a bankon belül.

3.4.4

Az EGSzB üdvözli azt az elképzelést, hogy a fizetési szolgáltatások kínálóira az értéknap használatával kapcsolatban alkalmazzák az átláthatóság követelményét. Ezáltal csökkenteni lehet az értéknapok pénzügyi következményeit a fogyasztóra nézve. Az érvényességi idők rendszereinek egész Európában történő egymáshoz közelítését is tervbe kell venni, és még ha a tagállamok nemzeti rendszerei jelentős mértékben el is térnek egymástól, akkor is úgy kell tekinteni e közelítési szándékot, mint egy középtávú célt.

3.4.5

A közelítési folyamatnak azt az elvet kell követnie, miszerint a kifizetési eljárások értéknapja essen egybe azzal az időponttal, amikor a pénzintézet által kivitelezett kifizetési megbízás következtében a pénz lekerül a számláról.

3.5.1

A 2560. számú EK-rendelet megemlíti az IBAN (8)- és a BIC (9)-kódokat, amelyeket az európai hatóságok – köztük a KBER (Központi Bankok Európai Rendszere) – támogatnak és szponzorálnak. Az IBAN számozási szabvány EU-szerte elfogadott és jól működik, ami a szabvány sikerességét bizonyítja. Ez a kódolási rendszer nem teszi lehetővé a számlaszám átvitelét. A bankoknak legalább azt kellene biztosítaniuk, hogy az ügyfél megtarthassa számlaszámát, amikor ugyanazon banknak egy másik fiókjába megy át.

3.10.1

Annak érdekében, hogy az ügyfél számára jogbiztonságot nyújtsanak, a jelen mellékletet oly módon lehetne megfelelőbben megközelíteni, hogy az alkalmazott fizetőeszköz szerint megvitatnánk a „visszavonhatatlansági pont” meghatározását és közzétételét. Az EGSzB támogatja, hogy az ügyfelet tájékoztassák a különféle fizetési rendszerekre és az érintett fizetőeszközre vonatkozó visszavonhatatlansági feltételekről.

3.10.2

Azt is szem előtt kell tartani, hogy az ügyfelek nemcsak küldenek, hanem fogadnak is fizetéseket. A túl hosszú visszavonhatósági idő ellentétes hatással jár, ami a fizetést váró ügyfelek számára hátrányos lehet.

3.10.3

Ezen kívül fontos megkülönböztetni az ügyfél általi és a rendszer általi visszavonhatóságot. Érthetőségi és jogbiztonsági okokból az az általános szabály, hogy az átutalások elszámolása – az elszámolások véglegességéről szóló irányelvben meghatározottak szerint – a rendszerbe való bekerülést követően nem visszavonható.

3.10.4

Az EGSzB azon a véleményen van, hogy a visszavonhatóság kérdése összetett, és további megvitatás szükséges. A fizetési műveletek szolgáltatójának mindazonáltal kérésre tájékoztatnia kell az ügyfelét a kérdéses fizetési műveletre vonatkozó visszavonhatatlansági pontról.

3.12.1

Az EGSzB egyetért abban, hogy a fizetési műveletek szolgáltatója felelős az átutalás pontos teljesítéséért, valamint annak bizonyításáért, hogy a tranzakció pontosan rögzítésre és teljesítésre, valamint a kedvezményezett számláján jóváírásra került. Továbbá ő felel a kifizetési rendszer oldaláért (technikai értelemben véve), amelyet ő ellenőriz. Ugyanakkor világos, hogy a fizetési szolgáltató nem vonható felelősségre polgári felelősségi körén túl, és még kevésbé, ha nem volt hanyag, valamint vis major esetén. A pénzintézmény kötelessége bebizonyítani, hogy a fizetési tranzakciót megfelelően vezette be a nyilvántartásba, teljesítette és könyvelte, a megállapított időpontoknak megfelelően, és ezt a kötelezettséget nem lehet szerződés útján sem megkerülni, sem korlátozni.

3.12.2

Az EGSzB úgy véli, hogy a fizetési szolgáltatók értéknövelt szolgáltatás formájában vállalhatnának felelősséget a hatókörükön kívül eső ügyekkel kapcsolatos követelésekért. Ez előnyös lenne a fogyasztó számára, és élesebb versenyhez vezetne.

3.13.1

A kártyás fizetési műveletekre vonatkozóan a hitelintézeteknek már eleget kell tenniük a 97/489/EK ajánlásban foglalt rendelkezéseknek, különösképpen a következőkre vonatkozóan:

3.13.2

Szervezett bűncselekmény is állhat a csalárd tranzakciók mögött. A 150 eurós küszöbérték ösztönzőleg hathat a visszaélésekre. A bizottság ennélfogva úgy véli, hogy kockázat alapú küszöbértéket kellene bevezetni. A kártyatulajdonos felelőssége a fenti esetben a kártya összes hitellimitjének százalékában lenne megadva, amihez a szerződésében hozzájárulását adja. Az ilyen méltányos megközelítés tükrözné a valódi kockázatot és költséget, ugyanakkor hatékonyabban elriasztaná a visszaélést, ily módon csökkentené a közös költséget.

3.13.3

A 97/489/EK ajánlás az új jogi keretnek megfelelő, korlátozott aktualizálása pozitív irányban tett lépést jelent. Az EGSzB azon a véleményen van, hogy ezt a mellékletet az elektronikus aláírás alkalmazásának lehetőségeivel kapcsolatosan, az elektronikus aláírásról szóló irányelvhez viszonyítva kellene értelmezni.

3.13.4

Nem nyilvánvaló, hogy egy fizetési szolgáltató meggyőzően bizonyítani tudja-e – ha egyáltalán bizonyítani tudja –, hogy az ügyfél volt-e a műszakilag biztonságos elektronikus fizetőeszközzel végrehajtott tranzakció kezdeményezője vagy sem. Az on-line banki tranzakciók esetében különösképpen úgy tűnik, hogy a fizetési szolgáltatók nehézségekkel küzdenek az ilyen bizonyíték megszerzésében, mivel e tranzakciók saját tulajdonú számítógépeken is lebonyolíthatók, ami túlmutat a fizetési szolgáltató hatáskörén.

3.14.1

A teljes összeg kedvezményezetthez való átutalásának elve képezi ennek a mellékletnek a központi témáját. Ez az elv a 2560/2001 rendeletet követően most már meghonosodott olyan fizetések esetében, amelyeket teljes STP (egyenes feldolgozás) módon lehet kezelni, feltéve, hogy a megfelelő belföldi fizetéseket teljes mértékben, a kedvezményezett oldalán történő levonás nélkül teljesítik.

3.14.2

Ezenkívül ICP (fizetési műveletekre vonatkozó bankközi egyezmény (12)) formájában létezik önszabályozás, amely ma korlátozza az euróban történő átutalások hatályát. Az ICP támogatja a közvetítő bankok azon lehetőségének megszüntetését, hogy – a lehetőség igénybe vétele esetén – díjakat vonjanak le az átutalt összegből.

3.14.3

Minden jogi keretnek el kell mozdulnia az egyedi üzenetformátumokon és rendszereken (mint a SHARE, BEN, OUR) belül használt műszaki kifejezésektől, amelyek számos esetben nem helyénvalók a belföldi kontextusban. Az EGSzB azon a véleményen van, hogy ennélfogva nem kellene semmilyen további rendelkezést alkotni a 97/5/EK irányelv helyett. A jelenlegi díjazási lehetőségek azért léteznek, hogy az ügyfeleknek választási lehetőséget biztosítsanak, ami az ügyfél és egy bank között megtárgyalt feltételek részét képezi. El kell kerülni a választási lehetőség túlzott egyszerűsítését és korlátozását, mivel azok a díjazási opciók olyan piaci igényekre adott választ jelentenek, amelyek túlmutatnak az EU-n belüli, alapvető átutalási eszközö(kö)n, és a különféle fizetési típusok, valamint a távkereskedelem támogatása céljából szükségesek. Az EGSzB azt szeretné, ha az iparág fokozná az alkalmazott díjazási opció átláthatóságát.

3.14.4

Az EGSzB arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy szüntesse meg az irányelv alapértelmezett „OUR” opciója, a legtöbb tagállamban nem létező díjazási mechanizmus, és a rendelet által előnyben részesített „SHARE” opció közötti ellentmondást.

3.15.1

Az EGSzB emlékeztet arra, hogy az Európai Fizetési Tanácshoz tartozó európai bankok a CREDEURO egyezmény értelmében történő önszabályozással elfogadták, hogy az alapértelmezett átutalási átfutási idő 3 banki munkanap legyen (az átvétel napjától számítva). A 3 nap valójában alapértelmezett időtartam, amit tovább javíthatnak az egyes bankok. Mivel az átfutási idő alapvető szolgáltatási elem, a versenyerőkre kellene hagyni a szolgáltatások továbbfejlesztését.

3.15.2

A jogi szabályozás további igényét csak akkor kellene fontolóra venni, ha elbukik a szektor kezdeményezése.

3.16.1

Az elfogadandó jogszabályokat, illetve a megszüntetendő jogi korlátokat az Európai Fizetési tanács (EPC) fogja pontosan meghatározni, és az Európai Bizottsággal közölni fogja azt, ha a páneurópai beszedési megbízási rendszert hivatalosan jóváhagyta az EPC. A páneurópai beszedési megbízási rendszer alátámasztásához szükséges jogi keret nagyon nagy mértékben a választott modelltől függ majd. Az EGSzB-nek ennélfogva meggyőződése, hogy az iparág és a jogalkotó (EK) szoros együttműködését kell célul kitűzni.

3.17.1

Ez a melléklet nem kapcsolódik a fizetési műveletek kérdéséhez, ennélfogva a fizetési műveletekre vonatkozó új jogi keret hatályán kívül esik.

3.17.2

Nem kellene megkülönböztetni a készpénzes és a nem készpénzes fizetési műveletekre vonatkozó szabályozást. Számos szabályozási és műszaki akadály hátráltatja a határokon átnyúló készpénzforgalom fejlődését az euróövezetben, különösen a nemzeti központi bankok egyik országbeli fiókjai és a pénzintézetek másik országbeli fiókjai között.

3.17.3

A határokon átnyúló, nemzeti központi banki szolgáltatásokhoz való hozzáférés része az euróövezeten belül az egységes pénznem használata természetes fejlődésének.

3.17.4

A készpénzszállítási üzletágban folyó versenyt a hatékonyság maximalizálása érdekében elő kellene mozdítani az euróövezeten belül, az EGSzB azonban szükségesnek tartja, hogy határokon átnyúló készpénzszállítási engedélyt és az engedély használatának megfelelő ellenőrzését kell létrehozni.

3.21.1

AZ EGSzB számára úgy tűnik, hogy a 21. mellékletben említett kérdés a 12. melléklet részkérdése (nem teljesítés vagy hibás teljesítés). Valóban el kell ismerni, hogy:

3.21.2

Ennélfogva semmilyen felelősség nem terheli a fizetési szolgáltatókat azon fizetésekre vonatkozóan, amelyeket nem az üzemzavar idején vittek be a rendszerbe. A fizetési szolgáltatónak polgárjogi felelőssége szerint korlátozott felelőssége van, és bizonyítania kell, hogy megtett minden szüksége intézkedést az üzemzavar megelőzése érdekében.

3.21.3

A brit bankok ellen nemrég elkövetett e-mail „phishing” támadások esetében egy hálózati szolgáltató úgy vélte, hogy az online szolgáltatás leállítása a legjobb reakció a támadásra. Az ilyen támadások túlmutatnak a szolgáltató közvetlen hatáskörén, mivel közvetlen e-mail kapcsolat van a támadó és az ügyfél között. A fizetési szolgáltatóknak tájékoztatniuk kellene ügyfeleiket – ha lehet –, mielőtt biztonsági okok miatt lezárják a rendszert. Az EGSzB nem találja helyénvalónak a szolgáltató büntetését azért, mert ügyfeleit ilyen intézkedésekkel védelmezi. Az EGSzB továbbá arra ösztönzi a fizetési szolgáltatókat, hogy aktívan előzzék meg az ilyen típusú visszaéléseket.

4.1

Az új jogi keret konzisztens kell, hogy legyen az európai fogyasztóvédelmi stratégiával, amelynek legfontosabb célkitűzése, hogy egységes és magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg.

4.1.1

Az EGSzB támogatja az Európai Bizottság arra vonatkozó próbálkozását, hogy erősítse a fogyasztók bizalmát, a jogbiztonságot és a fizetési műveletek piaci hatékonyságát a belső piacon. Örvendetesnek tartja továbbá, hogy az önszabályozást és az együttes szabályozást a fejlődés lehetséges útjának tekintik a 21 mellékletben említett számos területen.

4.2

Prioritást kell adni az 1., 2., 8., 12., 13., 18. és 19. mellékletekkel foglalkozó jogszabályi intézkedéseknek. A fogyasztói információs követelményekről szóló (2.), a fizetés feladójának adatairól szóló (8.) és az adatvédelmi kérdésekről szóló (18.) mellékletnek különösen sürgősen figyelmet kell szentelni.

4.3

Az EGSzB és a banki szektor közötti intenzívebb együttműködést kellene tervbe venni az európai fizetési megbízási rendszer létrehozására vonatkozóan (16. melléklet), annak meghatározására vonatkozóan, hogy kinek áll jogában fizetési szolgáltatásokat nyújtani (1. melléklet), valamint a fizetőeszközök és összetevők biztonsági tanúsításának területére vonatkozóan (7. melléklet).

4.4

A többi melléklet vonatkozásában úgy tűnik az EGSzB számára, hogy az önszabályozás vagy együttes szabályozás lenne a megfelelőbb módszer arra, hogy elérjék az Európai Bizottság azon célját, miszerint létre kell hozni a fizetési műveletek hatékony belső piacát. Világos, hogy ha az önszabályozási intézkedések nem bizonyulnak sikeresnek, európai szabályozást kellene fontolóra venni.

4.5

Ugyanezen megfontolásból az EGSzB azt javasolja, hogy az átfogó keretnek arra kellene helyeznie a hangsúlyt, hogy a fogyasztók számára biztosítsa az átláthatóságot, és a lehető legnagyobb mértékben a meglévő gyakorlatokra és önszabályozásokra építsen. Ott például, ahol a piac már megvalósította a jogalkotó célkitűzéseit, nincs szükség további szabályozásra (pl. az átfutási idők megrövidítése érdekében nem szükséges haladéktalanul aktualizálni az átutalásokról szóló irányelvet). Mindazonáltal bizonyos területeken a közös megközelítés a megfelelő megoldás.

4.6

A Közlemény hatálya gyakran sokkal szélesebb, mint hogy csak a fizetési műveletekről szóljon, és az Európai Bizottságnak nyilvánvalóbb módon rá kell világítania a kereskedelmi szolgáltatások és a fizetési szolgáltatások közötti különbségre. Bármely, fizetésekre vonatkozó jogszabályi intézkedésnek ki kellene zárnia a fizetési műveletektől eltérő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos kérdéseket.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/19

1.1

Jelen javaslat célja a 73/391/EGK tanácsi határozat (1973. december 3.) hitelbiztosítás, hitelgarancia és pénzügyi hitel tárgyában történő konzultációs és információs folyamatokról hozott Határozat törvénybe iktatása. Ez utóbbi határozatot azóta a 76/641/EGK tanácsi határozat, illetve Spanyolország, Portugália, valamint Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozási okmányai is módosították.

1.2

Ezek a határozatok kizárólag az állami exporthitel garanciákkal kapcsolatos ügyekre vonatkoznak. Különösen azokat a körülményeket állapítják meg, hogyan kell a tagállamoknak konzultációs eljárást kezdeményezniük más tagállamokkal és a Bizottsággal a megítélt külföldi hitel folyósításával és biztosításával kapcsolatban. A határozat nem vonatkozik a magán exporthitel biztosítási piacra.

1.3

Jelen javaslat különböző, a törvényhozás által lefedett jogi okmányt hivatott helyettesíteni.

1.4

A javaslat nem hivatott megváltoztatni a törvénybe iktatott jogi okmányok tartalmát. A javaslat szerepe nem több, mint a jogi okmányok összefogása, mindössze a törvényalkotás gyakorlata által megkövetelt formai módosítások segítségével.

2.1

Jelen javaslat összhangban van a Bizottság azokat a jogszabályokat törvényben egyesítő törekvésével, amelyek gyakran módosításra szorulnak a jobb érthetőség és ésszerűség érdekében.

2.2

A szóban forgó rendelkezések a mai napig külön-külön különböző jogi eszközökben találhatók meg. Ez a tény hosszadalmas kutatásokat és összehasonlításokat tesz szükségessé annak tisztázására, hogy mely rendelkezéseket kell alkalmazni.

2.3

A javaslat a különböző okmányok egyetlen okmányban történő egyesítésére korlátozódik, azok tartalmának megváltoztatása nélkül. Nincs szükség semmilyen tartalmat érintő intézkedésre.

2.4

Jelen javaslat fogadtatása kedvező lesz, mivel nagymértékben növeli az átláthatóságot és hozzájárul az EU jogszabályok érthetőbbé tételéhez (1).

2.5

Mindanozáltal, a Bizottságnak a törvényszerkesztés folyamata során figyelembe kell vennie a következő pontokat:

2.6

Ezen túlmenően különös figyelem fordítandó a fordítások pontosságára, mivel a pontatalanságok jogi bizonytalansághoz és helytelen alkalmazáshoz vezethetnek.

a)

A 4. cikk (e) ii) és iv) pontjában „a hitel folyósításának kezdete” kifejezés megfelelő fordítása a „ponto de partida do credito” kifejezés, szemben az „início do crédito” kifejezéssel, hiszen nem feltétlenül ugyanarról a dátumról van szó.

b)

A 4. cikkely (e) iv) pontjában az „amely esetben a törlesztés nem egyenlő részletekben és időközönként történik” kifejezés megfelelő fordítása az „escalonadas em prestaçőes iguais e espaçadas de modo regular” kifejezés, szemben a „escalonadas por parcelas de igual montante de modo regular”-ral.

c)

Eredetileg a „hiteltámogatás” kifejezés (lsd. 4.(f) i) és 5. (e) i) pontok) megfelelő fordítása „crédito de ajuda” lenne, a „crédito de auxílio” kifejezés helyett, ami teljesen más jelentéssel bír az állami támogatásokkal kapcsolatos EU szabályozásban.

d)

Végül több helyesírási hiba is található a 3.2. cikkelyben (első és harmadik sor) („ntureza” és „peirem”), a 10.1. cikkely (c) pontjában: („desdadoravel”) és az I. melléklet B. d) pontjában: („antiantamentos”).

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/20

1.1

A Nemzetközi Tengerhajózási Szervezet [International Maritime Organization (IMO)] 1979-ben fogadta el a Nemzetközi (Biztonság-) Menedzsment Kódexet a Hajók Biztonságos Üzeme és a Környezetszennyezés Megakadályozása érdekében (ISM Kódex), mint a hajózásban a biztonság kultúrája és a környezetvédelmi öntudat fejlesztése elősegítésének eszközét. 1994-ben az IMO elhatározta, hogy a Kódexet kötelezővé teszi azáltal, hogy egy új IX. fejezetet fogadnak el „A Hajók Biztonságos Üzemeltetésének Irányítása” címmel, az 1974-es Tengeri Életbiztonságról szóló Nemzetközi Egyezményhez [International Convention for the Safety of Life at Sea (SOLAS) 1974].

1.2

A Kódex kötelező alkalmazása két szakaszban történt meg. 1998. július 1-jén kötelező lett a nemzetközi forgalmat lebonyolító, 500 brt-s és annál nagyobb utasszállítókra, olajat, illetve vegyianyagot szállító tartályhajókra, gázszállító és ömlesztett árut szállító hajókra. 2002. július 1-jén a Kódex kötelező lett az 500 brt-s és annál nagyobb, nemzetközi tengeri forgalmat lebonyolító egyéb teherhajókat üzemeltető társaságokra is.

1.3

Az Estonia tragédiájára válaszul az EU elhatározta, hogy intézkedik az ISM Kódex korábbi kötelezővé tételére a ro-ro utasszállító komphajók vonatkozásában, a Közösségen belül mind a nemzeti, mind a nemzetközi forgalomban, 1996. július 1-jei hatállyal, az EK 3051/95 (1995.12.8.) (1) sz. rendelettel. Az EGSzB mértékadó véleményében örömmel üdvözölte a javasolt intézkedést és támogatta a Bizottság kezdeményezését (2).

1.4

A rendeletet kétszer módosították: a) a 179/1998 (3) sz. rendelettel az ISM Kódex által előírt dokumentumok/tanúsítványok egységes bevezetéséről az Európában közlekedő komphajók vonatkozásában és b) az 1970/2002 (4) sz. rendelettel, amely hatályba léptette az IMO által az ISM Kódexhez időközben meghozott valamennyi módosítást. Ez a rendelet 2002.11.26-án lépett hatályba.

2.1

Amikor a 3051/95/EK rendeletet a elfogadták, a tagállamok az Európai Parlament kifejezte álláspontját, hogy az ISM Kódex alkalmazása elsődlegesen fontos a ro-ro utasszállító komphajókon, de csak az első volt az egymást követő kezdeményezések sorában, melyek a tengerhajózás biztonságát hivatottak növelni.

2.2

A javasolt rendelet sokkal általánosabb természetű, a 3051/95/EK rendelet helyébe lép és fő célja, hogy megkönnyítse a Kódex korrekt, következetes és jogharmonizált bevezetését valamennyi Tagállam és csatlakozó ország részéről. A rendelet fenntartja a ro-ro komphajókra hatályos EU ISM-szabályzatok párhuzamos érvényességét, tekintet nélkül arra, hogy milyen lobogó alatt hajóznak, és hogy rendszeres szolgálatot teljesítenek-e, vagy sem, ha az európai kikötőkben kikötnek, vagy onnan elhajóznak.

2.3

A rendelkezés vonatkozik minden olyan vállalatra, amely az alábbi típusokból egy vagy több hajót üzemeltet:

2.4

A javasolt rendelet tárgya a SOLAS Egyezmény IX. fejezetének rendelkezésein alapul, és hatálya alá tartozik minden olyan hajó, amelyre a SOLAS Egyezmény hatályos és egy tagállam lobogója alatt hajózik, akkor is, ha belföldi forgalmat bonyolít le. Azonban azokra az utasszállító hajókra, amelyek belföldi forgalmat bonyolítanak le, a rendelkezések csak akkor vonatkoznak, ha 5 mérföldnél jobban eltávolodnak a parttól, de ezek a szabályok minden lobogó alatt hajózó hajóra érvényesek.

2.5

Minden olyan társaság, amely a fenti hajókból egyet vagy többet üzemeltet, köteles kielégíteni a Nemzetközi (Biztonság-) Menedzsment Kódex a Hajók Biztonságos Üzeme és a Környezetszennyezés Megakadályozása érdekében (az ISM Kódex) előírásait, melyeket a függelék I. fejezete alatt közlünk. A tagállamok kötelesek kielégíteni a tanúsítási eljárásról szóló Irányelveket is (Az ISM Kódex bevezetésével kapcsolatos végrehajtási rendelkezések az Adminisztráció [Közigazgatási Hatóságok] számára), amint ezeket a függelék a II. fejezetben összefoglalja.

3.1

Az ISM Kódex az egyik legjelentősebb lépés előre, amelyet az IMO megtett a tengerhajózási biztonság területén, mert létrehozta azt a keretet, amelynek a segítségével az IMO Egyezményeket hatékonyan be lehetett vezetni. Az EGSzB a korábban kibocsátott véleményezéseiben kifejtette, hogy a 3051/95. sz. Rendelet hasznos célt szolgált, amikor 2 évvel előbbre hozta az ISM Kódex bevezetésének időpontját a ro-ro utasszállító hajókra és a rendelet hatályát kiterjesztette a belföldi tengeri forgalomban közlekedő hajókra is.

3.2

Az EGSzB megjegyzi, hogy azon társaságok esetében, amelyek utas- és teherszállító hajókat üzemeltetnek nemzetközi forgalomban, a javasolt rendelet célját már elérték, mivel az ISM Kódexben foglaltak kötelező betartása a SOLAS Egyezményből származik. Hasonlóképpen azon társaságok esetében, amelyek ro-ro utasszállító hajókat üzemeltetnek belföldi forgalomban, a javasolt rendelet célját már elérték a 3051/95. sz. rendelet bevezetésével.

3.3

A Bizottság alapvetően azzal indokolta a javaslatát, hogy a teljes ISM Kódex és a vonatkozó IMO-irányelvek teljes átvétele az EU-jogba növelni fogja az ISM Kódex hatékony megvalósítását a Közösségen belül. Az EGSzB egyetért ezzel az indoklással, és teljes mértékben támogatja a célkitűzést addig a határig, ameddig az olyan hajókra vonatkozik, amelyekre az ISM Kódexet már eddig is alkalmazni kellett. Azonban ami az ISM Kódex hatályának más típusú hajókra javasolt kiterjesztését illeti, az EGSzB az alábbi megjegyzéseket teszi.

3.3.1

Az ISM Kódexet eredetileg az ipar kezdeményezte, mint önkéntes eszközt a minőségi hajózás előmozdítására. Az ISM Kódex kötelező általános bevezetésének tapasztalatai az 1998-as első fázis óta a várakozásoknak megfelelően megmutatták a Kódex erősségeit és gyenge pontjait. Általánosan elismerték, hogy több megértésre van szükség a tengerhajózási közösség berkeiben (a lobogók jelentősége, a minősítő társaságok és a hajóstársaságok) a Kódex céljai iránt, javítani kell a kapcsolatokat azok között, aki kiállítják az ISM-tanúsítványokat és az ISM Kódex auditorainak egységes képzési szabványai között. A jó biztonságirányítás sarkköve a felső vezetés elkötelezettsége. A tengerhajózás biztonságtechnikája és a környezetszennyezés elkerülése tekintetében mindenkinek minden szinten meglevő elkötelezettsége és motiváltsága határozza meg a végeredményt. A tengerhajózási lobbi egyetértése hiányában az ISM Kódex csak írott malaszt, amilyennek a kételkedők szeretnék látni.

3.3.2

A kockázatbecslést ma széles körben alkalmazzák, mint a biztonság javítását célzó megfontolások kidolgozásának tárgyilagos és hatékony eszközét. Ebből a megközelítésből, számításba véve a fent kimutatott szükségletet, az ISM Kódex kötelező alkalmazása az EU-n belül az európai kikötőkben kikötő, vagy azokból elhajózó, menetrendszerinti járatokon közlekedő komphajókra teljes mértékben indokolt és támogatott. Ugyanezen okból az Irányelvek minden más, belföldi vonalakon közlekedő hajóra történő alkalmazása mindezidáig – joggal – az egyes nemzeti közigazgatások belátására volt bízva a szubszidiaritás elve alapján. Az EGSzB-nek nincs tudomása olyan nemzeti jogszabályról, amely kiterjesztené az ISM Kódex kötelező alkalmazását egyéb, belföldi vonalakon közlekedő hajókra.

3.3.3

Az ISM Kódex, amelyet a nemzetközi útvonalakon közlekedő hajókra készítettek, s ezért a közigazgatási szervek és a társaságok hatáskörén kívül esik, jelentős kötelezettségeket állapít meg a társaságokra és hajóikra nézve, megköveteli, hogy tartsák be a nemzetközi egyezményeket, és az ipari normák betartására ösztönöz. Továbbá a kizárólag belföldi viszonylatokban közlekedő teherszállító hajók biztonsági előírásait az egyes nemzeti jogszabályok tartalmazzák, és ebbe beletartozhat, hogy ezeknek a hajóknak ki kell elégíteniük a nemzetközi viszonylatokban közlekedő teherszállító hajók biztonsági előírásait is.

3.3.4

Az EGSzB, mint többek közt az európai kis- és középvállalatok érdekeinek védelmezője, érdekelt abban, hogy az ISM Kódex kötelezően alkalmazandó legyen azokra a kis- és közepes nagyságú hajózási társaságokra, amelyek kizárólag belföldi forgalomban tevékenykednek. A fenti megfontolások fényénél a javasolt rendeletnek figyelembe kell vennie az ilyen társaságok hajóira történő alkalmazásakor a bürokratikus formalitásokat és a megfelelőségi eljárás költségeit is. Ezért az alkalmazás során rugalmasságra és/vagy kivételes eljárásokra lesz szükség.

4.1.1

Az EGSzB úgy véli, hogy gyakorlati okokból a belföldi forgalomban közlekedő kis utasszállító és teherhajók esetében mentességekre lesz szükség, különösen akkor, ha az ilyen hajókat maga a tulajdonos üzemelteti, vagy a közvetlen felügyelete alatt üzemelnek.

4.2.1

Azt is bele lehet érteni, hogy a fent említett hajóknak ki kell elégíteniük a nemzetközi viszonylatokban közlekedő hajók biztonsági előírásait is. Az EGSzB meg van győződve róla, hogy a rendeletnek világosan meg kell határoznia az ISM Kódexnek azokat a követelményeit, amelyek az ilyen hajókra vonatkozhatnak.

4.3.1

Az EGSzB támogatja a tanúsítási eljárás kötelező bevezetését, amely a javasolt rendelet meghozatalának legnagyobb súlyú indoka.

4.3.2

Tekintettel a 2. és 6. bekezdésekre, meg kell jegyeznünk, hogy az Megfelelőségi Dokumentumokat és a Biztonságirányítási Rendszer Tanúsítványát kiállíthatja egy közigazgatási szerv is a Tengernagyi Hivatal kérésére.

4.3.3

Az EGSzB szerint az 5. cikk 4. és 9. bekezdését tisztázni és egyeztetni kell az ISM Kódex előírásaival, mert szükségtelen korlátozásokat tartalmaznak, és zavart okozhatnak.

4.4.1

A biztosítéki eljárás nem vonja be, amint azt kellene, azt a tagállamot, vagy lobogó szerinti államot, amely a Megfelelőségi Dokumentumot kibocsátotta, és amelynek esetleg fel kell függesztenie vagy vissza kell vonnia a Dokumentumot.

4.5.1

A szakasz hivatkozik egy jelentéstételi formanyomtatványra, amelyet a Bizottságnak kellene kidolgoznia, azt azonban nem rendeli el, hogy mit kell jelenteni. Világosan tisztázni kellene, hogy azt kell-e jelenteni, hogy a tagállamok, illetve közelebbről a tanúsítási eljárásaik kielégítik-e a rendelet rendelkezéseit, vagy a társaságok és hajóik megfelelőségét kell-e jelenteni, amelyet a lobogó és a kikötői vizsgálat bizonyíthat.

4.6.1

A 3. és 4. cikkekhez fűzött kommentárokkal összhangban az EGSzB úgy ítéli meg, hogy az egyéves átmeneti időszak megfelelő a belföldi hajózási forgalomban üzemelő teher- és személyszállító hajókra nézve.

5.1

Az EGSzB támogatja, hogy a teljes ISM Kódexet és a vonatkozó IMO-irányelveket vegyék át az EU-jogba a 3051/95.sz rendelet helyébe lépő új, javasolt rendelettel. Mindazonáltal a valós értékét tekintve a javasolt rendelet tárgya a kiterjesztéssel kevés újat jelenthet, mert a nemzetközi útvonalakon közlekedő hajóknak és a belföldi vizeken hajózó ro-ro utasszállító hajóknak már ki kell elégíteniük az ISM Kódex előírásait.

5.2

Az EGSzB megjegyzi, hogy az ISM Kódex bevezetésének tapasztalatai az 1998-as első fázis óta megmutatták a Kódex erősségeit és gyenge pontjait. A tengerhajózási közösség minden tagjának, aki érdekelt az ISM Kódex bevezetésében, teljes mértékben meg kell értenie a Kódex célkitűzéseit, ellenkező esetben az csak írott malaszt marad. A szükségesség sokkal nyilvánvalóbb azon társaságok és hajók esetében, akik eddig ki voltak zárva az ISM Kódex hatályából.

5.3

Annak érdekében, hogy az ISM Kódex alkalmazása rugalmasabb legyen, ismételten át kell vizsgálni, hogy szükséges-e az a kezdeményezés, hogy a belföldi útvonalakon közlekedő valamennyi hajóra kiterjesszék a hatályát. Véletlenül és aránytalanul előfordulhat, hogy az új hajókategóriák esetleg kielégítik a nemzetközi útvonalakon közlekedő hajókra vonatkozó előírásokat, de ennek költsége visszariasztóan magas lesz, különösen azon hajók esetében, melyeket maga a tulajdonos üzemeltet, vagy közvetlen felügyelete alatt tart. A javasolt rendelet szerinti tanúsítási eljárást finomítani kell, nehogy szükségtelen korlátozásokat vezessünk be a belföldi forgalmat lebonyolító kis- és közepes vállalatokra. Ezért vagy kivételekkel kell élni, vagy az ISM Kódexben alternatív rendelkezések megállapítására lesz szükség az ilyen hajókra vonatkozó alapfeltételek esetében.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/23

1.1

Az Európai Bizottság A tengeri szállítás biztonságának növeléséről szóló közleményével (1) és A hajók és a kikötői létesítmények biztonságának növelésére vonatkozó rendelettervezetével (2) a hajók és a hajó–kikötő határterület biztonságának kérdésével foglalkozott és konkrét lépéseket javasolt, amelyek jelenleg a törvényhozás folyamatán mennek keresztül. A javasolt rendelet azonban megállt a kikötőnek annál a részénél, amely a hajó–kikötő határterületet jelenti, vagyis a terminálnál.

1.2

Az EGSzB véleményében (3) üdvözölte a javasolt lépést és támogatta az Európai Bizottság szándékát, hogy második lépésként olyan további közösségi intézkedések megvalósítására törekszik, amelyek biztonságossá teszik a kikötőt és annak határterületét a hátországgal együtt.

1.3

Az Európai Bizottság kezdeményezésének második és bonyolultabb lépése elismeri az átfogó kikötői biztonságpolitika szükségességét az olyan tágabb értelemben vett kikötői területek sebezhetőségére tekintettel, amelyek fontos kapcsolatot jelentenek a teljes szállítási lánc és az utasmozgások között.

2.1

A javaslat kiegészíti A hajók és a kikötői létesítmények biztonságának növeléséről szóló rendelet által bevezetett biztonsági intézkedéseket, biztosítva ennek eredményeként, hogy az egész kikötőre vonatkozzon egy biztonsági rendszer. Az irányelv szavatolni fogja a közösségi kikötők megfelelő biztonsági színvonalát, és biztosítani fogja a teljes kikötői területekre vonatkozó biztonsági intézkedések összehangolt végrehajtását.

2.2

Az Európai Bizottság megerősíti, hogy az IMO (Nemzetközi Tengerészeti Szervezet) és az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) várt közös intézkedései – egy jelenleg kidolgozás alatt álló önkéntes Kikötőbiztonsági Gyakorlati Kódex formájában – nem fogják a kívánt biztonsági rendszer korai megvalósulását garantálni. Ennélfogva szükség van az EU cselekvésbarát tevékenységére, elsősorban egy irányelv formájában, a szükséges rugalmasság megmutatása céljából.

2.3

A javasolt irányelv lehetővé teszi azoknak a meglévő kikötőbiztonsági rendszereknek a megtartását, amelyek összhangban vannak annak elveivel és keret-követelményeivel. Részletesebben: az irányelv elvárja a kötelezettségvállalást biztonsági felmérések elvégzésére, biztonsági szintek meghatározására, biztonsági tervek kidolgozására és jóváhagyására, felelős biztonsági hatóságok kijelölésére, biztonsági tisztségviselők kinevezésére, biztonsági bizottságok felállítására és az intézkedések végrehajtásának támogatására.

3.1

A szeptember 11-ei terrortámadások óta bekövetkezett események és történések igazolták azokat a jóslatokat, amelyek szerint a terrorizmus elleni háború sokáig fog még tartani. A 2004. március 11-i tragikus madridi események előtérbe helyezték az egész közlekedési rendszer terrortámadásokkal szembeni sebezhetőségét, és bebizonyították, hogy az abszolút biztonság elérhetetlen. A közlekedés/szállítás biztonságáról készített feltáró véleményében (4) és az azt követően a tengeri szállítás biztonságáról írt véleményében (5) az EGSzB fenntartotta azt az álláspontját, hogy az EU-nak nemzetközi szinten át kellene vennie a vezetést ezen a területen azzal, hogy a biztonságnak egy tágabb keretét dolgozza ki, amely a terrorizmus okaival foglalkozik, nemcsak annak hatásait próbálja megakadályozni vagy megszüntetni.

3.2

Egyetemes probléma lévén a tengeri biztonság megfelelő figyelmet kap az egész világon és az EU-ban is. A vasúti biztonságra azonban – úgy tűnik – erősebben összpontosítanak a nemzeti kezdeményezések szintjén, míg a közúti és a belföldi vízi utakon folyó szállításban előforduló terrorizmus eddig viszonylag kevés figyelmet kapott. Az EGSzB kiemeli, hogy hacsak a többi szállítási módok nem osztoznak a felelősségen, a „leggyengébb láncszem” lesz a terroristák célpontja azért, hogy be tudjanak hatolni a rendszerbe. Nem valóságszerű elvárni a kikötőktől, hogy betömjék a többi szállítási módnál meglevő biztonsági réseket, és nem tisztességes ennek a pénzügyi terhét sem rájuk terhelni.

3.3

Az EGSzB újra hangoztatja, hogy a terrorizmus ellen hozott intézkedéseket össze kell kapcsolni a hagyományos biztonsági problémák (szervezett bűnözés, kalózkodás, csalás, csempészet és illegális bevándorlás) elleni küzdelem jegyében hozott intézkedésekkel. Ezek a biztonsági problémák a tágabban vett kikötői területeken fordulnak elő, és amint azt az EGSzB kérte, sürgősségi kérdésként kellett volna kezelni őket. Ezzel kapcsolatban az EGSzB sajnálja, hogy az EU-tagállamok egy része még mindig nem írta alá a Jogellenes cselekmények leküzdéséről szóló egyezményt és annak jegyzőkönyvét, és aláhúzza az azonnali ratifikálás szükségességét és sürgősségét, amely megerősítené a terrorizmus elleni harc jogi eszköztárát.

3.4

Az EGSzB (6) támogatta az EU lépéseit az USA-val történő viszonossági és együttműködési megállapodás létrehozására, amely egyenlő elbánást biztosít az EU-ból származó minden szállítmánynak (konténernek), és a kétoldalú egyezségeknek egy multilaterális egyezménybe való átemelésére/beillesztésére a Vámigazgatások Világszervezete (WCO) égisze alatt. Hasonló viszonossági egyezségekre kellene törekedni a többi régióval/országgal is egy információcsere-rendszer támogatása révén. Ahol szükséges, az egyezmények gondoskodjanak műszaki együttműködésről és pénzügyi segítségről a fejlődő országok számára azok kikötői biztonsági infrastruktúrájának korszerűsítése céljából.

3.5

A javasolt intézkedések felépítése hasonló a kikötői létesítményekre (terminálokra) létrehozottakéhoz. Ennek lényeges új eleme a földrajzi érvényességi terület kiterjesztése az egész kikötői területre, amelyet a tagállamoknak az Egyesült Államok hasonló intézkedéseivel összhangban kell meghatározniuk. Az EGSzB úgy gondolja, hogy legjobban az szolgálta volna a célt, ha az (EC) 725/2004) (7) számú rendelet hatályát terjesztették volna ki. Mindazonáltal az EGSzB elismeri a fent említett rendelet alkotta teljes biztonsági rendszernek a nagyobb kikötői területre történő mielőbbi kiterjesztésének kényszerét és annak szükségességét, hogy a tagállamoknak az irányelv révén a kellő rugalmasság biztosítva legyen a megfelelő intézkedések alkalmazásához, tekintettel a közösségi kikötők nagy sokféleségére és az ott zajló különböző tevékenységekre. A rugalmasságnak nem szabad nagy eltérésekhez vezetnie az EU-kikötők intézkedései között, ami az egyes külföldi kikötőknek az illegális bevándorlók és terroristák felfedezése szempontjából biztonságosnak, illetve nem biztonságosnak (feketelistásnak) való minősítését eredményezné, mivel ez a piac torzulásához vezethet, és veszélyeztetheti a zökkenőmentes nemzetközi kereskedelmet.

3.6

Az EGSzB újra hangoztatja azt a nézetét (8), hogy az EU-bővítés elérkezésével a Földközi-tenger kiemelkedő szerephez jut. A biztonsági problémák potenciális előfordulási helyéhez való közelsége kiemeli a tengeri szállításbiztonság földközi-tengeri szempontból való áttekintésének szükségességét. Az EGSzB üdvözölte (9) az Európai-Mediterrán Szállítási Hálózat kialakítását és a tengeri biztonság felvételét annak célkitűzései közé. Egyetértett azzal, hogy alapvetően fontos, hogy a mediterrán partnerek fokozzák biztonsági intézkedéseiket, és az Európai-Mediterrán Biztonsági és Védelmi Intézetet tekintette első lépésnek e cél elérése felé.

3.7

Jelenlegi formájában az irányelv az adminisztrációs szempontokra összpontosít. Az irányelv nem határoz meg összehangolt eljárásokat a mellékletekre vonatkozó részletkérdések alkalmazására. Ehelyett lehetőséget nyújt a későbbi átalakításokra. Az EGSzB felismeri annak szükségességét, hogy fokozni kell a biztonságot a hajó/kikötő határterületen, azonban aláhúzza, hogy okosabb lett volna számba venni a nemzetközi szinten ebben a vonatkozásban eddig elért előrehaladást, különösen az IMO-ban, az ILO-ban és a WCO-ban (Nemzetközi vámszervezet), és azonnali és világos iránymutatást nyújtani ennek a célkitűzésnek a megvalósításához.

3.8

Az EGSzB megjegyzi, hogy az irányelv nem teremt új kötelezettségeket az (EC) 725/2004 (10) által már szabályozott területeken vagy a valóban megnövelt kikötői területeken. Megragadja viszont a lehetőséget, hogy újra megismételje azt az alapelvet, hogy a kikötői biztonsági intézkedéseket egyensúlyba kell hozni az általuk követett célkitűzéssel, azok költségeivel és a forgalomra, ill. a kereskedelemre gyakorolt hatásával. Ennélfogva szükséges gondosan megfontolni ezek szükségességét, és felmérni, hogy ezek realisztikusak-e és a gyakorlatban megvalósíthatóak-e. Az intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk az alapjogokat és be kell tartaniuk a különösen az Európai Unió Alapvető Jogok Chartája által elismert elveket úgy, hogy ne korlátozzák a polgárok személyes emberi jogait, sem az alkotmányos rendet, így szolgálva a terroristák céljait. Ezért gondot kell fordítani arra, hogy elkerüljük:

3.9

A lényegesen nagyobb területű kikötő földrajzi területének biztonságát megteremtő pótlólagos intézkedéseknek való megfelelésnek, nevezetesen a belépés korlátozásának, a szállítmány- és poggyászellenőrzésnek és a személyazonosság vizsgálatának a költsége a legtöbb kikötő esetében megsokszorozódik, mivel a biztonsági intézkedések alkalmazásának a kiterjesztése további igényekkel jár az infrastruktúra, felszereltség, munkaerő és képzés területén. Az EGSzB – felidézve korábbi véleményeit a biztonsági költségek fedezéséről – megismétli felhívását az Európai Bizottság felé, hogy ki kell gondolni egy EU-sémát az intézkedések végrehajtásának finanszírozására. Az EGSzB kifejezetten állította, hogy „bár a megfelelésre fordítandó költségek egy részét továbbhárítják a vásárlókra, a tisztesség érdekében az EU-kormányoknak is viselniük kell valamennyi költséget ebből, mivel a terrorizmus a kormányok politikájára adott reakció”. Sőt az EGSzB újra megismétli felhívását a Bizottság felé a megnövekedett tengeri biztonsági intézkedések pénzügyi horderejéről egy általános hatástanulmány készítésére, és csatlakozik az Európai Parlament hasonló kéréséhez.

3.9.1

A tengeri kikötő kritikus nemzeti tulajdon. Az egész kikötői terület biztonságát célzó intézkedések logikusan általános közérdeknek minősülnek. Ezeknek az intézkedéseknek a közkiadásokból való finanszírozására ezért nem vonatkoznának az EU-Szerződés állami támogatási szabályai. Mivel azonban tény, hogy a tagállamok viszont választhatnak, hogy nyújtanak-e állami tármogatást az ilyen intézkedésekhez vagy sem, EU-szinten ki kellene alakítani egy összehangolt megközelítést, hogy elkerüljük a verseny torzulását. Ennek a megközelítésnek, amely a kikötői létesítmények biztonsági intézkedéseinek finanszírozását is figyelembe veszi, az alábbi elveken kell alapulnia:

3.9.2

Rendkívül bonyolult megbecsülni a kikötőbiztonsági költségeket. Mindazonáltal összehasonlítási alapon az EU kikötőbiztonsági költségei földrajzi okokból várhatóan nagyobbak lesznek, mint az Amerikai Egyesült Államoké az EU-kikötők nagyobb száma miatt. Előre látható, hogy viszonylag a nagy (11) és a kis kikötők megfelelési költségei lesznek hatalmasak.

3.10

Az új terroristafenyegetésekre való gyors reagálás elmulasztása sok milliárdos költséggel járó kikötői bezárásokat vonhat maga után. Emiatt a biztonsági kockázat nem vámjellegű kereskedelmi akadállyá válhat.

4.1

A kikötőket általában földrajzilag és igazgatásilag jól meghatározott keretek határozzák meg, és ezeken belül változatos tevékenységek léteznek egymás mellett. Rendes esetben a kikötők határain belül találhatók a kikötői létesítmények, és nem fordítva, amint azt a 2.4. cikk sejteti, illetve amint az a 3. cikkben a „kikötő” vagy „tengeri kikötő” meghatározásában ténylegesen szerepel. A meghatározás arra látszik utalni, hogy a kikötői terület kisebb, mint a „kikötői létesítmény” területe, amely ezen kívül horgonyzóhelyeket, várakozó kikötőhelyeket és a tenger felőli megközelítési lehetőségeket tartalmaz. Ezért az „elsőbbségadás” fogalmának tisztázása szükséges a 2.4. cikkben.

4.2

Első lépésként a kikötőbiztonsági tervnek, amely egy mintaterv, kell összhangban lennie az ISPS-kód és az (EK) 725/2004 sz. (12) rendelet végrehajtása során már meghozott döntésekkel a kikötői létesítményekre vonatkozó kritériumokat illetően. Ennek magában kell foglalnia a kikötő határain belüli kikötői létesítményekre vonatkozó integrált biztonsági terveket. Esetleg az alárendelt kikötői létesítményeknek a kikötő részeként kell működniük, és az ezekre vonatkozó biztonsági terveknek az általános kikötői biztonsági terv részét kell képezniük, ahol szükséges, ott összhangba kell ezeket hozni annak átfogó célkitűzéseivel, következésképpen a kikötő-biztonsági hatóságnak kell lennie a legfőbb hatóságnak, és kell viselnie a végső felelősséget.

4.3

Az előirányzott kikötőbiztonsági bizottságok tanácsadó szerepe fokozni fogja a kikötőbiztonsági terv végrehajtásának hatékonyságát. Az EGSzB feltételezi, hogy a bizottságokat a kikötőbiztonsági hatóságok fogják létrehozni, részben a kikötőbiztonsági terv egyes elemeinek meghatározása céljából is. Az EGSzB támogatja, hogy a tengerészek és a kikötői dolgozók képviselői részt vegyenek a kikötőbiztonsági bizottságokban a gyakorlati megoldások megtalálása céljából.

4.4

A szállítmányokat és az utasokat nem szabad kétszeres ellenőrzésnek kitenni, egyszer a kikötő, azután a kikötői létesítmény területére való belépéskor. Ezenkívül gyakorlati megközelítésre van szükség a hajók legénységének, látogatóinak és a hajók beszállítóinak mozgására vonatkozóan.

4.5

A kikötőbiztonsági intézkedések egyes tagállamok általi betartásának ellenőrzését egy másik tagállam biztonsági tisztségviselőinek kell elvégezniük az Európai Bizottság felügyelete alatt (17.2. és 14.3. cikk).

5.1

A 2004. március 11-i tragikus madridi események igazolták az egész közlekedési rendszer terrortámadásokkal szembeni sebezhetősége miatti félelmeket, és azt a meggyőződést, hogy az abszolút biztonság elérhetetlen.

5.2

Az EGSzB kiemeli, hogy hacsak a többi szállítási módok nem osztoznak a felelősségen, a „leggyengébb láncszem” lesz a terroristák célpontja azért, hogy be tudjanak hatolni a rendszerbe. Nem valóságszerű elvárni a kikötőktől, hogy betömjék a többi szállítási módnál meglevő biztonsági réseket, és nem tisztességes ennek a pénzügyi terhét sem rájuk terhelni.

5.3

Az EGSzB szilárdan hiszi, hogy a politizáló stratégia nem biztonságos stratégia egy nem biztonságos világban. Emiatt az EU-nak nemzetközi szinten át kell vennie a vezetést egy szélesebb biztonsági keret létrehozásában, amely a terrorizmus okait is kezeli, és nemcsak annak hatásait próbálja kiküszöbölni.

5.4

Az EGSzB teljes mértékben támogatja a tágabb értelemben vett kikötői területek biztonsági intézkedéseire vonatkozóan javasolt irányelvet. A javasolt irányelvben a tagállamokkal szemben támasztott rugalmasságnak nem szabad a külföldi kikötők „biztonságos” és feketelistás, „nem biztonságos” osztályozásához vezetnie, mivel az a piac torzulásához vezethet, és veszélyeztetheti a nemzetközi kereskedelem zökkenőmentességét.

5.5

Az EGSzB ismételten kiemeli, hogy a terrorizmus elleni küzdelem céljából hozott intézkedéseket össze kell kapcsolni a hagyományos biztonsági problémák (szervezett bűnözés, kalózkodás, csalás, csempészet és illegális bevándorlás) elleni küzdelem jegyében hozott intézkedésekkel.

5.6

A tengeri kikötő kritikus nemzeti tulajdon. Az egész kikötői terület biztonságát célzó intézkedések logikusan általánosan közérdekűnek minősülnek. Ezeknek az intézkedéseknek a közkiadásokból való finanszírozására ezért nem vonatkoznának az EU-Szerződés állami támogatási szabályai. Ki kell dolgozni EU-szinten a tagállamok összehangolt álláspontját az állami támogatás nyújtása terén, hogy elkerüljük a verseny torzulását. Az EGSzB újra felkéri az Európai Bizottságot, hogy gondoljon ki egy EU-sémát az intézkedések végrehajtásának finanszírozására, ahol szükséges. Emiatt az EGSzB úgy gondolja, hogy a kikötői biztonság gazdasági vetülete fontos kérdés a nemzetközi kereskedelem számára, és az EU-nak ezt sürgősségi kérdésként kell kezelnie.

5.7

A kikötői területek biztonsági intézkedéseinek tiszteletben kell tartaniuk az alapjogokat és be kell tartaniuk az Európai Unió Alapvető Jogok Chartája által elismert elveket úgy, hogy ne korlátozzák a polgárok személyes emberi jogait, sem az alkotmányos rendet.

5.8

Az EGSzB kiemeli annak sürgős szükségességét, hogy ki kell alakítani az EU kikötőbiztonsági politikájának mediterrán dimenzióját, amely alapfontosságúvá válik az EU-bővítés révén.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/27

1.

2.

3.

4.

5.

6.

1.1

A hasznosítható energia (1) modern társadalmunk és korunk jelenlegi életvitelének legfontosabb feltétele. Az elegendő mennyiségű energia jelenléte nélkülözhetetlen lenne ahhoz az életszínvonalhoz, amit mára sikerült elérnünk. A várható élettartam megnövekedése, az élelemellátás, az általános jómód valamint a személyes szabadság tekintetében példátlan fejlődéseket eredményeztek. Az elégtelen energiaellátás veszélybe sodorhatja ezeket az eredményeket.

1.2

A hasznosítható energia biztos, olcsó, környezeti szempontból megfelelő és fenntartható felhasználásának szükségessége áll a lisszaboni, a göteborgi és a barcelonai Európai Tanács határozatainak középpontjában. Az Unió energiapolitikájának így három, egymással szorosan összefüggő és egyformán fontos célja van, nevezetesen a (1) versenyképességnek, a (2) biztos ellátásnak és a (3) környezetnek a megőrzése és a megerősítése – az ezeket összekötő kapocs pedig a fenntartható fejlődés.

1.3

Ezen célok elérésének komoly akadályai vannak, melyeket az EGSzB több véleményében is világosan kiemelt. Számos alkalommal tárgyalta az energia kérdését, bemutatva a probléma különböző oldalait, és feltárva a lehetséges megoldásokat (2). Különös figyelmet érdemelnek az EGSzB véleményei, amelyek az Európai Bizottság „Az energiaellátás biztonságának európai stratégiája felé” (3) című zöld könyvéhez, valamint „A biztos és fenntartható energiaellátáshoz szükséges kutatások” (4) c. dokumentumhoz készültek.

1.4

A Gazdasági és Szociális Bizottság ezekben a véleményekben azt hangsúlyozza, hogy az energiaellátás és -használat megterheli a környezetet, kockázatot jelent, feléli a forrásokat, valamint külső függőséggel és beláthatatlan következményekkel jár. A Bizottság utalt arra is, hogy az energiaellátás biztonságával kapcsolatos kockázatok – és egyéb veszélyek – csökkentése érdekében az a legfontosabb, hogy biztosítsuk minden energiatípus és energiafajta lehető legkülönfélébb és legkiegyensúlyozottabb felhasználását, amibe beletartozik az energiamegtakarítás és az energia ésszerű felhasználása is. A vélemények röviden tartalmazzák a különböző egyedi eljárások mellett és ellen szóló érveket is, de helyhiány miatt itt nem tudjuk megismételni őket (5).

1.5

Technológiai szempontból egyik lehetséges energiaellátási lehetőség és technológia sem tökéletes. Egyik sem mentes teljesen a káros környezeti hatásoktól. Egyik sem képes minden igény kielégítésére, és nehéz pontosan megbecsülni hosszú távú potenciáljukat. Egy felelős, előretekintő európai energiapolitika nem számíthat arra, hogy képes a megfelelő energiaellátás biztosítására, ha a célokat úgy próbálja elérni, hogy az energiaforrások csak egy kis részét használja. Ez is szükségessé teszi azt, hogy takarékoskodjunk az energiával, és az energia hasznosítása racionálisan történjen.

1.6

Nem létezik tehát biztos, hosszú távú, a környezet szempontjából veszélytelen és gazdaságilag életképes energiaellátás – sem Európában, sem máshol a világon (6). A lehetséges megoldások kulcsa a további intenzív kutatásban és fejlesztésben rejlik. Az energiakutatás (7) a hosszú távú, sikeres energiapolitika stratégiai eleme és alapvető támasza. Az említett véleményben a Bizottság javaslatot tesz egy következetes európai energiakutatási programra, amelynek kulcselemei – jelentősen megnövelt K&F beruházással – már szerepeltek a Hatodik Kutatási és Fejlesztési Keretprogramban, és az Euratom kutatási és képzési programjában.

1.7

A Bizottság szerint, ha feltételezzük, hogy az energiaipar lassan változik, a klímagáz-kibocsátás globális és nem pedig regionális kérdés, és hogy az előrejelzések szerint a probléma a század második felében még rosszabbra fordul, akkor az energiakérdés megközelítésének globálisabbnak és hosszabb periódust felölelőnek kellene lenni.

1.8

A véges erőforrások és emissziók (üvegházgázok) problémáját súlyosbítja, hogy az előrejelzések szerint a népességnövekedés és a kevésbé fejlett országok felzárkóztatása következtében a globális energiaszükséglet 2060-ra két- vagy háromszorosára emelkedik. Ezért valamennyi tervnek és fejlődést célzó kutatásnak túl kell nyúlni ezen az időkereten.

1.9

A Gazdasági és Szociális Bizottság legújabb, a természeti erőforrások fenntartható felhasználásáról szóló véleményében újra foglalkozott azzal, hogy minden fenntartható fejlődést célzó stratégiának jelentősen hosszabb időkeretet kell érinteni.

1.10

Mint arra az EGSzB is rámutatott, ezeket a pontokat nem mérlegelte sem a közvélemény, sem nyílt vitán nem tárgyalták meg őket. Inkább sok a szélsőséges vélemény, amelyek mind alá- vagy túlbecsülik a veszélyeket és lehetőségeket. Egyrészt néhány ember úgy látja, hogy nincs energiaprobléma, hogy a dolgok eddig mindig működtek, és hogy az új feltárható források az igényeket növelnék (évtizedekig hallgattuk az erdők pusztulásáról szóló jóslatokat és azon állításokat, hogy az olaj- és gáztartalékok 40 éven belül elfogynak). A másik véglet az a hiedelem, hogy a megújuló források csak akkor elégíthetnék ki könnyedén a világ teljes szükségletét, ha minden kutatás rájuk irányulna és ehhez igazodna a társadalom is.

1.11

Tehát még mindig nincs megfelelően kiegyensúlyozott, globális energiapolitika, és még az EU-tagállamok között is jelentős különbségek vannak a kérdés megközelítését illetően.

2.1

Egy adott mennyiségű fűtőanyag esetén körülbelül egymilliószor több energia szabadul fel a jelentős tömegű atommagok hasadása és a kis tömegű atommagok fúziója esetén, mint egyszerű vegyipari műveletek során.

2.2

1928 környékén fedezték fel, hogy a magfúzió a Nap és a csillagok többségének az energiaforrása. A napsugarakon keresztül a fúziós energia a földi élet legfőbb energiaforrása: ez az energia teszi lehetővé a növények növekedését, kapcsolatban áll a fosszilis tüzelőanyagokkal, valamint a megújuló energiákkal.

2.3

A maghasadás felfedezésével (1938) és annak hatalmas energiaforrásként betöltött szerepének elismerésével egy sokat ígérő és dinamikus fejlődés vette kezdetét az energia hasznosítása érdekében.

2.4

Az említett fejlődés során a maghasadással kapcsolatos célokat meglepően gyorsan sikerült elérni; mindazonáltal a magfúziónak, mint egy jóformán korlátlan földi energiaforrásnak a hasznosítása még megvalósításra vár.

2.5

A nukleáris energia e kétféle felhasználásával (i) elektromos áramot lehet generálni üvegházhatású gázok kibocsátása nélkül, és így (ii) csökkenthető a szénhidrátok (kőolaj és földgáz) fogyasztása. E két szénhidrát a közlekedési szektor fő üzemanyagforrása, viszont égésükkel kevesebb CO2-t termelnek, mint a szén, ezért is töltenek be egyre fontosabb szerepet az áramszolgáltatásban (8).

2.6

A maghasadás és magfúzió alapvetően működési eljárásuk, üzemi körülményeik, valamint környezeti és biztonsági, nyersanyagforrás és elérhetőségi szempontból különböznek egymástól. Minden tekintetben, a magfúzió elméleti síkon előnyösebbnek mutatkozik.

2.7

A maghasadást évtizedek óta használják energiatermelő forrásként. Az atomerőművek mára sokat tettek annak érdekében, hogy visszaszorítsák az üvegházhatású gázok (CO2) kibocsátását és csökkentsék a függőséget a kőolaj- és földgázfogyasztástól, valamit ezek importálásától. E tényező hatására újraindult a nukleáris energia körüli vita, többek között az üvegházhatású gázok (CO2) kibocsátásának visszaszorításáról, valamint e cél eléréséhez szükséges eszközökről (ösztönzés/büntetés). A Gazdasági és Szociális Bizottság nemrég foglalt állást a kérdésben (9).

2.8

A maghasadás üzemanyagait a periódusos rendszer különlegesen nehéz izotópjai (10), a tórium, uránium és plutónium adják. A maghasadás során felszabadult neutronok új hasadási műveleteket indítanak el az adott anyagok magjaiban. Ez energiatermelő láncreakciót indít el, melyet szabályozni kell. A művelet során radioaktív – bizonyos esetekben hosszú felezési-idővel rendelkező – hasadási termékek és aktinidek keletkeznek, melyeket évezredikig távol kell tartani a bioszférától. Ez a folyamat arra ösztönzött sok embert, hogy visszautasítsa a nukleáris energia felhasználását. Ráadásul egyéb hasadóanyagokat is előállítottak – mint a plutóniumot (urániumból) –, melyeket potenciális nukleáris fegyverek előállítására alkalmas anyagként tartanak számon.

2.9

Az atomreaktorok „elemként” működnek. A több évre elegendő (atomerőművenként 100 tonna) nukleáris üzemanyagkészlet a magban van elraktározva. A kívánt teljesítmény biztosítása érdekében a hasadási reakciók számát ellenőrző műveletek szabályozzák. A művelet ellenőrzéséhez és biztonságos alkalmazásához rendelkezésre álló fejlett technológia ellenére aggodalmat kelt a teljes elraktározott energiamennyiség. Ha a reaktort kikapcsolják, jelentős mennyiségű hő termelődik, ami a legtöbb reaktortípusnál a burkolat túlmelegedésének elkerülése érdekében viszonylag hosszú és intenzív hűtési periódust igényel.

2.10

Az aggodalmakat figyelembe véve az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság a témával (11) kapcsolatos legutóbbi véleményében bejelentette, hogy jelenleg fejlesztés alatt van a negyedik generációs atomerőmű. Ez tovább fogja emelni a jelenlegi erőművek passzív biztonsági színvonalát.

2.11

A használt fűtőanyagok tömegének szempontjából a maghasadás bolygónk leghatékonyabb potenciálisan használható energiafolyamata. A fúziós reaktorok a magfúziós folyamatok ellenőrzött generációjának és az így kapott energia hasznosításának az eszközei. Elektromos áramot (12) – főként alapterhelést – szolgáltató erőművekként folyamatosan üzemelnek. Fűtőanyagaik a nehéz hidrogén izotópok (lásd később). A fúziós reaktor „hamuja” pedig a jól hasznosítható veszélytelen nemesgáz (13), a hélium.

2.12

A fúzió során, amely csak akkor történik meg, ha a reakció partnerek nagyon magas sebességen (14) találkoznak, további neutronok szabadulnak fel, melyek radioaktivitást idéznek elő a reaktor falának anyagában (és megváltoztathatják annak tulajdonságait). A K&F program célja ezért olyan anyagok előállítása, melyek radiotoxicitása (15) már száz vagy maximum néhány száz év után a szénpor radiotoxicitásának mértékére süllyed majd vissza és ezáltal megnyílhat a lehetőség ezen anyagok nagy részének újrafelhasználására. Ezzel lényegében valamennyire megoldódna a radioaktív hulladékok végleges tárolásának problémája.

2.13

A fúziós energia előállításának tudományos és technológiai követelményei nagyon szigorúak. Az alapvető – és rendkívül bonyolult – cél az, hogy a hidrogén izotópokból (deutérium-trícium keverék) álló gáz 100 millió fok fölé melegedjen (és ezzel plazmává (16) váljon) annak érdekében, hogy az ütköző magok olyan nagy sebességet érjenek el, amely megkönnyíti a kívánt fúziós folyamatot. Fontos továbbá a plazma összetartása a megfelelő ideig, valamint a felszabaduló energia kivonása és hasznosítása.

2.14

A folyamatok a fúziós reaktor égésterében történnek. Az energia, amely a néhány grammnyi, megszakítás nélkül adagolt – de nem folyamatosan telített – fűtőanyagban található, minden esetben csak egy pár perces égésre elég, hogy ne legyen nem kívánt nukleáris kilengés. Ráadásul az a tény, hogy hiba esetén a termonukleáris égési folyamat lehűl és megáll (17), újabb biztonsági előnyt jelent.

2.15

A biztonsági tulajdonságok miatt, a rádió-toxikus hulladékszint (a fúziós folyamatba nem képződnek maghasadásos végtermékek, valamint hosszú életű, különlegesen veszélyes komponensek [aktinidek]) drasztikus csökkentésének lehetősége miatt, és a nyersanyagok korlátlan hozzáférhetősége miatt, a magfúzió hasznosítása nagyon vonzó és fontos része lehetne a jövő fenntartható energiaszolgáltatásának, továbbá segítene megoldani a jelenlegi problémákat.

2.16

A Bizottság korábbi véleményeiben rámutatott arra, hogy a fúziós energia hasznosítására összpontosított kutatás és fejlesztés a jövő energiapolitikájának kulcsfontosságú eleme, és a sikeres európai integráció legjobb példája, ezért kitartóan támogatni kell az európai kutatás és fejlesztési keretprogramokban és az Euratom kutató- és oktatóprogramjaiban.

3.1

A fúziós energia békés felhasználása majdnem ötven éve kezdődött. Abban az időben több ország rendelkezett fúziós fegyvertechnológiával (hidrogénbomba), és a fúziós energia békés felhasználása felé vezető út nagyon ígéretesnek, de különösen bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnt.

3.2

Két ma is idézett korabeli kijelentés nyilvánvalóvá teszi és jellemzi a nagy elvárások és a megoldhatatlannak tűnő fizikai és technikai nehézségek közötti feszültséget. Az első H. J. Bhabhától származik, aki 1955-ben az atomenergia békés felhasználásáról szóló genfi konferenciát megnyitó beszédében a következőket mondta: „I venture to predict that a method will be found for liberating fusion energy in a controlled manner within the next two decades (18)”. Az R.F Post viszont 1956-ban (19) az USA első, fúzióról szóló általános cikkében a következőket írta: „However, the technical problems to be solved seem great indeed. When made aware of these, some physicists would not hesitate to pronounce the problem impossible of solution (20)”.

3.3

Annak idején a sok lehetséges megközelítés között mágneses elszigetelésre irányuló javaslatok is voltak, amelyeket ma a legígéretesebbnek tartanak a szükséges követelmények eléréséhez. Megvalósításukhoz viszont akadályokkal és kudarcokkal teli, óriási tudományos és technológiai fejlődésre és optimálásra volt szükség. Ez a tokamakra (a gyűrűs (21) mágneses szoba orosz megfelelője) valamint a stellaratorra vonatkozik. Mindkét megközelítés egy közös alapkoncepcióra épül: a forró plazma elszigetelésére a szükséges körülmények között, megfelelő gyűrűstruktúrájú mágneses térben.

3.4

Az úttörő szerepet ebben a folyamatban az európai JET (Joint European Torus), technikai terv (22) játszotta, amely hozzávetőlegesen húsz év múlva (23) valósult meg. A projekt kísérleti fázisában nemcsak a szükséges plazma hőmérsékleteket érték el először, hanem a 90'-es években, a deutérium-trícium fúziós művelet használatával, lehetségesnek bizonyult magas fokú ellenőrzés mellett a fúziós energia (20 megajoule kísérletenként) jelentős mennyiségének kibocsátása. Ily módon, rövid ideig a plazma fúziós-energiahozama majdnem egyenlő volt a plazmába táplált hőenergiával.

3.5

Ez a siker az Európai Közösség – az Euratom égisze alatt végrehajtott - fúziós kutatási programja minden forrásának szinergiájával vált lehetővé. A program részeként létrehozott hálózat kapcsolatot teremtett a tagállamok különböző Euratomhoz kapcsolódó laboratóriuma között – tesztlehetőségeikkel, változó egyéni közreműködésükkel és a JET projektben való részvételükkel együtt – megosztott identitást kölcsönözve nekik. Korai példa ez az európai kutatási terület gyakorlati működésére, és világos bizonyíték hatékonyságára.

3.6

Ez volt az első kritikus előrelépés a világméretű fúziós kutatásban. A fúzióban levő plazma előállításának és mágneses elszigetelésének alapelve bizonyítást nyert.

3.7

Ezt a területet példás, világméretű együttműködés is jellemezte, melyet olyan szervezetek koordináltak, mint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Az európai kutatás kulcsszerepet töltött be, elszántan folytatta munkáját, hogy felzárkózhasson – különösképp az USA-hoz –, és ma már vezető szerepet játszik a területen.

3.8

Gorbacsov elnök és Reagan elnök tizenhét évvel ezelőtti kezdeményezésére, amelyhez később csatlakozott Mitterrand elnök is, terv született az ITER (24) megépítését és működtetését célzó közös, világméretű, de főleg közös projekt kidolgozására. Ez az első reaktor, amely segítségével nettó energia volt kinyerhető a plazmából (a plazma fúziós folyamatából származó energiahozam jelentősen meghaladja a betáplált energiát). Az ITER célja, hogy technológiai és tudományos szinten bebizonyítsa, hogy égő plazma segítségével, használható fúziós energiát lehet termelni kereskedelmi szinten.

3.9

Az „égés” kifejezés („termonukleáris égésként” is ismeretes) olyan folyamatot ír le, amelyben alapvetően a fúzió során felszabadult energia tartja a plazma hőmérsékletét a szükséges nagyon magas szinten. Kísérletek kimutatták, hogy ez csak kellőképpen nagy berendezésekben (erőművekhez hasonló méretben) valósítható meg. Az ITER-t ezért ennek megfelelő méretűre tervezték.

3.10

A program tehát a kutatás és a fejlesztés közötti átmeneti állapotban van, mindazonáltal nem lehet teljesen elválasztani a két koncepciót egymástól. Az ITER célkitűzések megvalósításához egyrészt végleges választ kell adni bizonyos fizikai kérdésekre, amelyeket azonban csak a plazma kellő ideig tartó égetése után lehet megválaszolni. Másrészt szükség van egyéb műszaki összetevőkre is, melyeknek tulajdonságai és méretei egy működő reaktoréhoz hasonlóak (nagyon nagy, szupervezető mágnesek, a plazmának ellenálló égéstér (25), plazmamelegítő egységek, stb.). Ez az első lépést jelenti a fizikából az erőmű-technológia felé.

3.11

Az ITER világméretű tervezésének eredményei magukba foglalják a magyarázó adatokat, az átfogó tervezeteket, a prototípusokat, valamint a tesztelt modell részeit. Ezek az eredmények összegzik az eddig elvégzett minden kísérlet tapasztalatát és következtetését a JET-től kiindulva, amely nemcsak az európai, de a világméretű fúziós program modellje is.

3.12

Az ITER lineáris dimenziói kétszer nagyobbak a JET-énél (a plazma gyűrű átmérője: 12 méter, az égéstér térfogata: kb. 1 000 m3). Az elképzelés az, hogy az ITER 500 MW fúziós energiát fog generálni, tízszeres energia output/input aránnyal (26), a kezdeti, legalább nyolcperces égésekkel, (és kisebb output/input aránnyal, a gyakorlatilag határtalan égési idők alatt).

3.13

Az ITER építési költségei mintegy kerek 5 milliárd eurót tesznek ki (27).

3.13.1

Az ITER építése során a költségek azokat a cégeket terhelik, amelyek szerződtek a tesztberendezés különböző részeinek előállítására és illesztésére. Az ITER megépítéséhez hozzájáruló jelentős európai támogatás előnyt jelent az európai iparnak, az innovatív kapacitás, valamint az általános technológiai know-how szempontjából, és segíti a Lisszaboni stratégia célkitűzéseinek megvalósítását.

3.13.2

Az ipar a fúziós program sok hasznos melléktermékével (28) gyarapodott. Ez az ITER megépítésének egyik nagyon fontos várható haszonforrása.

3.13.3

Az ITER építése során a teljes fúziós program európai költsége (a Közösség és a tagállamok részéről) kevesebb lesz, mint Európa végleges energia-fogyasztási költségének 0,2 %-a.

3.14

Fejlődése során az ITER-partnerség különböző nehézségekkel (29) szembesült. Eredetileg, az EU, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok vett részt benne. Az Egyesült Államok öt éve kilépett, de 2003-ban újra belépett, melyhez azután Kína és Korea is csatlakozott. Az együttműködés nemcsak a tervezési költségek megosztását tette lehetővé a főbb nemzetközi energiakutatási partnerek között, de a projekttervezés számára hozzáférést biztosított az összes világszerte elért eredményhez.

3.15

Ez nyilvánvalóvá tette a rendszer fontosságát is, miszerint egy világméretű projekt old meg egy világméretű problémát.

3.16

Az ITER üzem közös megépítése szintén minden partnerország számára a tudás és a technikai képességek nagymértékű növekedését jelenti (lásd 5. fejezetet), és nem csupán az újszerű energiarendszernek köszönhetően, hanem a csúcstechnológiákhoz kapcsolódó általános innovációknak köszönhetően is.

3.17

A technológiafejlődést illetően új kezdet lenne, ha világszerte csak egy létesítményt kellene felépíteni az ITER célkitűzések keretében, vagyis ha megszületne a döntés, amely ebben a fázisban kizárja a fej-fej mellett haladó, rivalizáló alternatívák kutatását, vagy tesztelését, ami megtörtént például a repülés, az űrkutatás és az atomreaktorok fejlődése során.

3.18

Ezt a költség-visszaszorítási műveletet viszont ellensúlyozná egy különösen hatékony támogatóprogram, amely a fejlődéskockázat csökkentése érdekében az innovatív ötleteknek és alternatív koncepcióknak (30) egyaránt teret ad. Kezdetben kisebb léptékben, alacsonyabb költséggel tanulmányozni lehetne ezeket a lehetőségeket.

4.1

Az ITER project felhalmozott eredményei – amelyek az építési munkálatok megkezdése után kb. 20 évvel esedékesek – elegendő kezdeti tudást biztosítanak majd az első áramtermelő fúziós demonstrációs erőmű (DEMO) megtervezéséhez és megépítéséhez. A DEMO építési munkálatai tehát húsz-huszonöt év múlva kezdődhetnek.

4.2

A jelenlegi tudás szerint a fúziós erőműveket a következő tulajdonságok figyelembevételével kell tervezni:

4.3

A DEMO megvalósításához nemcsak az olyan kulcsfontosságú kérdéseket kell figyelembe venni, mint például az energiatermelés és az égést lerövidítő folyamatok kérdése (ezeket az ITER munkálatok során kutatják és bizonyítják), vagy nemcsak a már jelenleg is rendelkezésünkre álló ill. még kifejlesztésre váró kifinomult eljárásokat kell alkalmazni, hanem nyomatékosítani és erősíteni kell más fontos műszaki fejlesztéseket is.

4.4

Ezek a kérdések a következőkkel kapcsolatosak: a belső fűtőanyagciklus (a trícium táplálása és kezelése); az energia elvonása; bizonyos anyagok ellenálló képessége a plazma- és neutronnyomással szemben (plazma-fal kölcsönhatás); karbantartási technológiák; a távbeavatkozások és azoknak a technológiai módszereknek az optimalizálása, melyek lehetővé teszik az égési idő elnyújtását – egy teljes mértékben folyamatos égési folyamatot. Egy másik fontos feladat a megfelelő alacsony radioaktivitású strukturális anyagok kifejlesztése – vagy olyan anyagoké, amelyek csak rövid időre lesznek sugárzóak. E téren további munkára van szükség, hiszen ezeket az anyagokat hosszútávon is ki kell próbálni.

4.5

Hiba lenne azt hinni, hogy a DEMO a kutatási és fejlesztési folyamat végét jelenti. Mint azt a technika történelme is mutatja, az intenzív K&F csak akkor indul be, miután a kezdeti prototípus már a helyére került.

4.5.1

A technika történelme azt is megmutatta, hogy az első prototípus gyakran csak durva, primitív eszköz a későbbi, lassan kifejlesztett, elegáns modellekhez képest.

4.5.2

A dízelmotor jelenlegi optimalizálása a feltalálása után majdnem egy évszázaddal történt meg. A fúziós erőműveknek is minden bizonnyal fejlesztésre, optimálásra és az eljövendő idők szükségleteinek megfelelő adaptálásra lesz szükségük.

5.1

Jelenleg két helyszín verseng kormányzati szinten az ITER befogadására: Cadarache (36) Európában, valamint Rokkasho-Mura (37) Japánban. A végső döntés határozza meg a szükséges támogatóprogram struktúráját, és hogy melyik partner mennyivel járul hozzá a közös finanszírozáshoz.

5.2

Azt megelőzően, hogy az Egyesült Államok újra csatlakozott volna az ITER-hez, és mielőtt Kína és Korea beszállt volna a programba, nem fért kétség ahhoz, hogy az ITER-nek Európa ad majd otthont, egyszerűen azért, mert a JET-hez hasonlóan, az európai helyszínt, a siker zálogának tartották.

5.3

De új helyzet alakult ki, mivel az Egyesült Államok és Korea jelenleg a Rokkasho-Mura helyszínt támogatja, annak ellenére, hogy a Cadarache-i helyszín egyértelmű és széles körben elfogadott technikai előnyökkel rendelkezik. Ha a végső választás Japánra esne, Európa elvesztené vezető pozícióját, és elesne az eddig megtett erőfeszítés és befektetett pénz hozadékától – nem is beszélve a kutatóiparra kiható következményekről.

5.4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ezért örömmel fogadja és támogatja az Európai Tanács 2004. március 25-i és 26-i döntését, amelyben a Tanács megerősíti az európai helyszín egyhangú támogatását, és bátorítja az Európai Bizottságot „az ITER programmal kapcsolatos tárgyalások folytatására, azzal a céllal, hogy a projekt mihamarabb elkezdődhessen az európai helyszínen”.

6.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a fúziós energia békés célú felhasználása hosszú távon képes az energiaellátás kérdését fenntartható, környezetkímélő, és versenyorientált módon megoldani.

6.1.1

Ez a jövő technológiája, és ez a következő potenciális előnyöknek köszönhető:

6.1.2

A fúziós energia különösen jól kiegészíti a megújuló energiaforrásokat – azzal az előnnyel, hogy a szél- illetve napenergiával ellentétben az időjárás, év-és napszak nem meghatározó tényező. Ez a komplementaritás – igazodás az aktuális igényekhez – a centralizált és decentralizált rendszerek között is megfigyelhető.

6.1.3

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság már számos véleményben hangsúlyozta, hogy a fúziós energiával kapcsolatos K&F programok fokozott terjesztését és támogatását elő kell segíteni (39).

6.2

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság örömmel jelenti, hogy az európai fúziós program – és ennek JET projektje – által képviselt vezető pozíciónak köszönhetően sikeresen befejeződött a világméretű fúziós kutatások legelső kritikus szakasza. A program leírta a nukleáris fúzióból nyerhető energia fizikai elvét, és ezzel megalapozta az ITER kísérleti reaktort, amelyben először lehet majd létrehozni és tanulmányozni égő fúziós plazmát, amely lényegesen több energiát termel, mint amennyi a fenntartásához szükséges.

6.3

A sok éves K&F-nek, a megfelelő befektetésnek, valamint a globális összefogásnak köszönhetően eljött az ITER felépítésére és üzemeltetésére vonatkozó döntések ideje, és lassacskán a projekt kezd igazi erőműhöz méltó méreteket ölteni.

6.4

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság kiemeli az európai fúziós program vezető, úttörő szerepét, ami nélkül ma nem létezne az ITER projekt.

6.5

Az ITER projekt eredményei alapvető adatokat szolgáltatnak majd az első áramtermelő fúziós demonstrációs erőmű (DEMO) tervezéséhez és megépítéséhez. A DEMO építkezési munkálatai ezért nagyjából 20-25 év múlva kezdődhetnének el.

6.6

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság támogatja az Európa Bizottság Európa stratégiai felkészítésére irányuló erőfeszítéseit. Ezáltal Európa a kereskedelmi hasznosítás fázisában is központi szerepet játszhatna, ezért akár jelenleg is egyre jobban arra használhatná a fúziós kutatási programot, hogy az ITER-en túllépve a DEMO-ra összpontosítson.

6.7

A DEMO fejlesztéséhez nem csupán az ITER project tanulságai kulcsfontosságúak, hanem a többi döntő fontosságú feladatban való előrehaladás is. Többek között: a mágneses térszerkezet optimalizálása; anyagfejlesztés (fejlesztések a plazma által keltett erózió terén, a neutronos károsodás terén, a keletkező radioaktív sugárzás lecsengése terén); fűtőanyag ciklus; energia kinyerés; a plazma- áramlat és annak belső eloszlásának irányítása; hatékonyság, és alkatrész-megbízhatóság.

6.7.1

A Európai Gazdasági és Szociális Bizottság arra is felhívja a figyelmet, hogy a további fejlődés kizárólag egy széles, a tagállamokat összekötő európai K&F támogatóprogram segítségével jöhet létre. Ennek előfeltétele egy fizikai és főként technikai kísérletekből álló hálózat, valamint jelentős eszközök, amelyek képesek az ITER-t támogatni és kiegészíteni.

6.8

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság rámutat arra, hogy nyomatékkal, elszántsággal és megfelelő erőforrásokkal fenn kell tartani a mostani lendületet, hogy szembenézhessünk az óriási tudományos és technológiai kihívással, amely hosszú távon rendkívül fontos az energiaszolgáltatás számára. Ehhez nélkülözhetetlen a nagyon komoly elszántság a lisszaboni és göteborgi stratégiák megvalósítása érdekében.

6.8.1

A jövőbeli hetedik K&F keretprogramot és az Euratom programot illetően biztosítani kell a sikerhez szükséges, egyre jelentősebb forrásokat az energiakutatás egésze és különösen a fúziós program számára. Ez az ITER alternatív finanszírozási lehetőségeinek teljes kihasználását is jelenti.

6.8.2

Ide tartozik még a fizikus és technológiai mérnök állomány biztosítása is, hogy az ITER működtetéséhez és a DEMO kifejlesztéséhez megfelelő számú európai szakember álljon rendelkezésre. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság utal a közelmúltban ebben az ügyben (40) kialakított véleményére.

6.8.3

Ez azt is jelenti, hogy az oktatási intézmények és kutatóközpontok a hálózat részei maradnak, nem csupán azért, hogy fiatal tudósokat és a megfelelő szakterületen jártas mérnököket képezzenek, hanem azért is, hogy a tudósok szaktudásukat a felmerülő kihívások kapcsán kamatoztathassák, és kapcsolatot hozhassanak létre a civil társdalommal.

6.8.4

Az egyik kulcsfontosságú teendő a jól időzített lépések megtétele annak érdekében, hogy az európai ipar egyre több részt vállalhasson ezekben a nagyon sokoldalú, a tudomány és technológia csúcsát jelentő fejlesztésekben. Mindeddig, a fúziós programban az európai ipar főleg mint speciális és bonyolult részek kifejlesztője és beszállítója vállalt részt – és ezen nincs is szükség változtatni. Viszont, ahogy a fúziós reaktorok egyre közelebb kerülnek a megvalósuláshoz, az iparnak fokozatosan egyre függetlenebb és pro-aktívabb szerepet kell vállalnia.

6.8.5

Az ITER építése és a DEMO kifejlesztése érdekében végrehajtott jelentős ipari befektetések egyszerre erősítik majd meg a gazdaságot, és – ami sokkal fontosabb – lendületet adnak a szaktudásnak és az innovációnak ezen a gyorsan fejlődő és kihívásokkal teli területen. A fúziós program eddigi nagyszámú hasznos melléktermékét tekintve ez a fejlődés ma már biztossággal megállapítható.

6.9

Nemzetközi szempontból Európa sok kihívással áll szemben. Egyfelől nélkülözhetetlen a vezető pozíció megőrzése a fúziós kutatások terén az amerikai kutatói fölénnyel szemben, valamint a három ázsiai ITER partner (41) egyre növekedő súlyának visszaszorítása érdekében is.

6.10

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság teljes mértékben támogatja az Európai Bizottságot abban az elhatározásában, hogy eleget tegyen ennek a kihívásnak, és felkéri az Európai Tanácsot, az Európai Parlamentet és a tagállamokat, hogy ugyanígy cselekedjenek, és ne hagyják, hogy Európa elveszítse vezető szerepét ezen a jövő számára kulcsfontosságú területen. Ez azonban nehézségekkel jár.

6.11

Azt megelőzően, hogy az Egyesült Államok újra csatlakozott volna az ITER-hez, és mielőtt Kína és Korea beszállt volna a programba, nem fért kétség ahhoz, hogy az ITER-nek Európa ad majd otthont, egyszerűen azért, mert a JET-hez hasonlóan, az európai helyszínt a siker zálogának tartották.

6.12

Ezzel szemben új helyzet alakult ki, mivel az Egyesült Államok és Korea jelenleg a Rokkasho-mura helyszínt támogatják annak ellenére, hogy egyértelmű és széles körben elfogadott technikai előnyöket mutat a Cadarache-i helyszín. Ha a végső választás Japánra esne, Európa elvesztené a vezető pozícióját, és elesne az eddig megtett erőfeszítés, és befektetett pénz hozadékától – nem is beszélve a kutató iparra hatással lévő következményekről.

6.13

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ezért megjegyzi, hogy örömmel fogadja és támogatja az Európai Tanács 2004. március 25-i és 26-i döntését, melyben megerősíti az Európai helyszín egyhangú támogatását, és bátorítja az Európai Bizottságot „az ITER programmal kapcsolatos tárgyalások folytatására, azzal a céllal, hogy a projekt mihamarabb elkezdődhessen az európai helyszínen”.

6.14

Összefoglalva és újra kiemelve ezt a pontot, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság felkéri a Tanácsot, a Parlamentet és az Európai Bizottságot, hogy minden lehetőséget őszintén figyelembe véve tegyenek arra irányuló javaslatokat – ha szükséges dolgozzanak ki új nemzetközi struktúrákat – annak érdekében, hogy az ITER-program, a fenntartható energiaforrás kifejlesztésében vállalt meghatározó szerepénél fogva, mindenképpen megvalósulhasson Európában.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/35

1.1

A GALILEO program az Európai Unió egyik legnagyobb kihívása, mind függetlenségét, mind technológiai és tudományos kapacitásait, gazdasági életét, és elsősorban, űrkutatási és távközlési szektorát tekintve. Az űrkutatási szektor fejlődése, főleg az utóbbi években, a műholdas távközléshez kapcsolódó kereskedelmi tevékenységen nyugodott. Azok a nehézségek, melyek keményen sújtották a távközlési ipart, mintegy ellenhatásként, komolyan érintették az intézményi és politikai szinten alig támogatott űrkutatási szektort, főleg, ha mindezt összehasonlítjuk főbb konkurenseinkkel.

1.2

A programot késleltették kibontakozásában a program „igazságos megtérülésének” az Európai Űrkutatási Ügynökség Tagállamai közti felosztása körüli viták, továbbá az Európán kívülről gyakorolt nyomás, így a GALILEO program a tagállamok pénzügyi hozzájárulásáról a 2003. május 26-án az ESA tanácsán belül megkötött megállapodás létrejöttét követően tudott végre ténylegesen a megindulás fázisába lépni.

1.3

A GALILEO program a GPS-hez viszonyítva, elsősorban abban a fontos jellemvonásában tér el, hogy polgári program. Ez a nagy infrastrukturális projekt döntő stratégiai fontosságú Európa és függetlensége számára, amint ezt már kiemelte az EGSzB, az Európai Parlament és a Tanács. Tökéletesen beleillik a lisszaboni stratégia kereteibe. Egy Európa szerkezetének előrehaladásában fontos szerepet játszó ilyen kaliberű program megérdemli, hogy ezt a fontosságát hangsúlyozottan emeljék ki.

1.4

A GALILEO rendszer öt szolgáltatást nyújt majd:

1.5

Miután ez alapvetően polgári rendszer, fő felhasználási területe a mindennapi élet, különösen a közlekedés/szállítás. Feladata tehát a szolgáltatás folytonosságának és biztonságának fenntartása, és üzemzavar esetén, szemben a GPS-sel, fennáll a kártérítési felelőssége.

1.6

Ezenfelül, GALILEO egy kissé nagyobb pontosságú, mint a GPS, és főleg, égitestünket lefedi teljes egészében. Ezenkívül, valós időben képes ellenőrizni a jel integritását, ami lényeges bizonyos alkalmazások esetében és különösen a polgári légiforgalom számára.

1.7

A jelen közlemény tárgya lényegében azt célozza, hogy a GALILEO program előrehaladását felmérje, kijelölje a jövő távlatait, és meghatározza azt a néhány bizonytalansági tényezőt, amely benne marad egy olyan projektben, amely 3,2 milliárd eurót mozgósít, és három fázisra oszlik:

—

a fejlődési fázis készültségi állapota;

—

a nemzetközi kooperáció jövője;

—

az átmenet a kiteljesedési és a kereskedelmi célú felhasználási fázisokba.

—

a meghatározási fázis befejező munkái;

—

az alapvető infrastruktúra;

—

az EGNOS, amely nemsokára üzemkész lesz;

—

az európai rádiónavigációs szakterület.

2.1.3.1

A tét rendkívül fontos volt az Európai Közösség számára, amelynek két célja volt:

2.1.3.2

A viták a GPS amerikai rendszer történelmi monopóliuma által meghatározott légkörben folytak, de végül az Európai Közösség elérte azokat az eredményeket, amelyekre számított, mind a frekvenciasávok használati feltételeit, mind a pártatlan multilaterális koordináció követelményét illetően.

2.2.1

A nemzetközi kooperáció lényeges tényezője annak, hogy a GALILEO programból a maximális hasznot lehessen húzni, ahogy ezt a Tanács már többször aláhúzta. Viszont egyre nagyobb számban jelennek meg harmadik országok a követeléseikkel. E tekintetben, az Európai Bizottság párhuzamosan követi a bilaterális és a regionális megközelítés politikáját.

2.2.2

Az első megállapodást Kínával írták alá 2003. október 30-án, és tárgyalásokat kezdtek Indiával és Izraellel. Hasonló intézkedések vannak folyamatban Dél-Koreával, Brazíliával, Japánnal, Kanadával, Ausztráliával, Mexikóval és Chilével.

2.2.3

Ami a regionális kooperációt illeti, a párbeszéd folyik a Földközi tengeri térséggel, Latin-Amerikával és Afrikával.

2.2.4

Végül, folynak a tárgyalások azokkal az Államokkal, amelyek már rendelkeznek egy műholdas navigációs rendszerrel, azaz Oroszországgal és az Egyesült Államokkal. Ezek különösen fontosak, mert biztosítani kívánják a rendszereik műszaki kompatibilitását és közös üzemeltetését a GALILEO-val. Fel kell hívni arra a figyelmet, hogy eleinte az Egyesült Államok vitatta magának a GALILEO programnak a megalapozottságát. Mindenesetre, a viták során az egyetértés mechanizmusának az egyes partnereknek a többiekhez viszonyított jogai és kötelezettségei szimmetriáján kell nyugodnia, különösen, ami a vétójog esetleges gyakorlását illeti.

2.3.1.1

Ezt a koncesszióba adást irányítja a közös vállalkozás. Az eljárást 2003. októberében indították. Négy jelölt jelentkezett, mindegyikük elfogadható volt. Olyan fő partnerek által alkotott konzorciumok jelentkeztek, amelyekhez társult vállalatok sokasága csatlakozott. Valamennyi jelölt úgy ítélte meg, hogy a jövőbeni európai rendszer nagy +összegű kereskedelmi bevételeket fog tudni realizálni, és úgy becsülték, hogy a saját tőkeapportból nem elhanyagolható részt lesznek képesek finanszírozni.

2.3.1.2

Ez az elem annál is inkább fontos, mert a Tanács kívánsága szerint a közösségi alapjuttatás nem haladhatja meg a fejlesztési fázisban szükséges finanszírozás egyharmadát. Végül, a versenytárgyalás második fordulójára három konzorciumot hívtak meg (Alcatel/Alenia/Vinci, EADS/Thalès/Inmarsat, Eutelsat).

2.3.1.3

Hat forrástípust jelöltek ki:

2.3.2.1

Az Európai Bizottság egy javaslatot nyújtott át a Tanács és az Európai Parlament részére az európai műholdas rádiónavigációs program irányításának szervezeti felépítését illetően. Javasolta egyrészről, hogy hozzanak létre egy Felügyeleti hatóságot, és másrészről, egy biztonsági és biztosító központot, amely közvetlenül a Főtitkár/Külpolitikai és közös biztonsági főképviselő irányítása alá tartozna. A Felügyeleti hatóságot létre kell hozni és azt fel kell majd ruházni a biztonsági jogosítványokkal. A biztonsági és biztosító központ nem jön létre, hanem maga a Tanács dönt majd valós időben, ha válság következik be.

2.3.2.2

Egy másik fontos kérdés a rendszer vállalati kereteit illetően, hogy ez a rendszer jelent-e veszélyt a magánéletre. Itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a GALILEO rendszer önmagában nem tartalmaz semmilyen veszélyt a magánéletre, mivel felhasználóitól nem kap semmilyen információt (nincs felfelé menő kapcsolat). Ezzel szemben, a felhasználó által nyert információ továbbadható más rendszerekkel, – például GSM mobil telefonokkal – melyekkel a tartózkodási hely megállapítható. A GALILEO által szolgáltatott információ ilyen felhasználása szabályozásának felelőssége nem a programot irányító európai szervezeteket terheli, hanem a nemzeti hatóságokat. Ez utóbbiak figyelmét fel kell hívni arra, hogy milyen rendelkezéseket kell meghozniuk a GALILEO és mostantól fogva, a GPS felhasználásának behatárolására.

3.1

Az EGSzB nagyra értékeli azt a határozott fellépést, melyről a Bizottság dokumentuma tanúságot tesz, miután egy olyan projektről van szó, amelynek ismerjük rendkívüli fontosságát és nagy nehézségeit. Ebben a szellemben, melyet a siker elérésének buzgalma hevít, egyes kérdések külön figyelmet érdemelnek:

3.2

Ennek a nagy projektnek a sikere a Tanács világosan kinyilvánított, és szilárdan képviselt politikai és pénzügyi akaratától függ. A GALILEO melletti elkötelezettség kinyilvánításával kifejezte ambícióját az Európai Unió és űrprogramja irányában.

4.1

Következtetésében az Európai Bizottság láthatóan bizonyos aggodalmát, és bizonytalanságát fejezi ki a finanszírozást illetően. Ez a kérdés alapvető, mert ha kétségessé teszik a finanszírozást, ezzel az egész programot teszik kockára. Az EGSzB kénytelen újra kinyilvánítani a GALILEO projekt rendkívüli stratégiai fontosságát az Európai Unió és űrkutatási szektorának jövője számára éppúgy, mint az európai berendezkedés fejlődését illetően, mint ahogy azt már határozottan és részletesen meg is tette az Európai Bizottság Zöld és Fehér könyvében megtalálható, az európai űrkutatási politikájára (1) vonatkozó véleményében. Osztja az Európai Bizottság megelégedettségét azt a nagy lépést illetően, amit a program beindítása jelent, és azt kívánja, hogy a mostani optimista hangokat ne tompítsák az utolsó pillanatban előkerülő nehézségek.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/38

1.

Jelen javaslat célja az 1995. június 19-én kelt 95/18/EK számú, a vasúti vállalkozások engedélyezéséről (1) szóló tanácsi irányelv törvénybe iktatása.

2.

Ha Polgárok Európájáról beszélünk, nagyon fontos, hogy a Közösség jogszabályai egyszerűbbek és átláthatóbbak legyenek. Az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság ezért mindig is hangsúlyozta, hogy szükség van azoknak a jogi intézkedéseknek a törvénybe iktatására, amelyeket gyakran módosítottak, és amelyekre az 1994. december 20-i intézményközi egyezmény értelmében alkalmazható a gyorsított eljárás. A törvénybe iktatott határozatok lényegén már nem lehet módosítani.

3.

Az Európai Bizottság javaslata megfelel ennek az elvárásnak, ezért az EGSzB-nek nincs ellenvetése.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/39

1.1

Az Európai Parlament és a Tanács 1228/2003. (EK) sz. rendelete a határokon át történő elektromos energiacsere hálózatára történő csatlakozás feltételeiről azt célozza, hogy igazi elektromos energetikai belső piac jöjjön létre a határokon át történő elektromos energiacsere élénkítése révén. Ehhez a költségeket tükröző, átlátható és közvetlenül végrehajtható, méltányos szabályokra van szükség, amelyek a hálózat szerkezeti szempontból összemérhető zónákban tevékenykedő hatékony kezelőinek összehasonlításán alapulnak, akik betartják a 96/92/EK Irányelv rendelkezéseit, megállapítják a határon átáramló energia tarifáit és az egymás rendelkezésére álló összekapcsolási kapacitásokat, hogy ezáltal a határokon át történő ügyletek céljára a szállító hálózathoz hatékonyan hozzá lehessen férni.

2.1

A Szlovén Köztársaság kérelmet intézett az Európai Bizottsághoz a szóban forgó rendelkezés módosítása érdekében, hogy lehetővé tegye Szlovénia számára, hogy továbbra is használhassa jelenlegi, az Ausztriával és Olaszországgal közös irányítású összeköttetéseket is tartalmazó gazdálkodási rendszerét 2007. július 1-ig. Jelenleg, a szóban forgó két összeköttetés rendelkezésre álló összkapacitásának felét bocsátja rendelkezésre Szlovénia ezzel a rendszerrel. A valóságban, az érintett szállítási hálózat kezelői között megkötött egyezmény értelmében, a rendelkezésre álló összkapacitás másik felét az olasz és az osztrák áramszolgáltató adja. A jelenlegi szlovén rendszer szerint, a rendelkezésre álló kapacitást abban az esetben, ha a teljes kapacitásigény meghaladja a (közös kezelésben) rendelkezésre álló mennyiséget, arányosan osztják meg a kapacitást igénylők között. A kapacitást ingyenesen bocsátják rendelkezésre. Ezt a rendszert nem lehet az „Elektromos energia” rendelet értelmében a piacon alapuló nem-diszkriminatív megoldásnak tekinteni. Ezt a kivételt igazolja az a tény is, hogy a szlovén ipar szerkezetátalakítási folyamata még nem fejeződött be, és a szlovén előállítású elektromos energia adaptálása az új piaci viszonyokhoz még mindig folyamatban van (nagy környezetvédelmi beruházási költségekkel).

3.1

Az Európai Bizottság javaslata az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikkelyén alapszik, amely a jogszabályok közelítéséről szóló fejezet része. A tények azonban – az 1228/2003. számú rendelet a csatlakozási tárgyalások befejezése és a csatlakozási szerződés aláírása után született, így Szlovénia nem tudott részt venni az elfogadási folyamatban – minden szempontból az ide vonatkozó csatlakozási szerződésen és okmányon alapuló megközelítést támasztják alá.

3.2

Ez utóbbi az intézmények által hozott határozatok alkalmazásával kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza, különösen arra az esetre nézve, ha egy új tagállam nem tudott részt venni az olyan döntéseket érintő tárgyalásokon, amelyet a szerződés vagy okmány aláírása és az ország tényleges, 2004. május 1-jei csatlakozása között hoztak. Szlovénia esetében pontosan ez a helyzet.

3.3

Ezeknek a rendelkezéseknek a szellemében kell figyelembe venni azt a kérést, amelyben a szlovén kormány a rendelet 6(1). cikke és a közvetlenül hozzá kapcsolódó mellékletben szereplő rendelkezések – valamint a szóban forgó bizottsági javaslat – megvalósításának 2007. július 1-ig történő elhalasztásáért folyamodik.

3.4

A „pacta sunt servanda” elvének megfelelően elutasítás csak akkor jöhet szóba, ha a javaslat elfogadása az Unió egészében okozna helyrehozhatatlan kárt.

3.5

Az Európai Bizottság javaslatában előre bocsátja, hogy igen gyenge lesz az átmeneti időszak tényleges kihatása az elektromos energia belső piacának működésére. Az EGSzB csatlakozik ehhez a véleményhez. Az sem nyilvánvaló, hogy a kért átmeneti időszak alatt Szlovénia képes felismerni a benne rejlő lehetőségeket, amelyek révén a belső piac nem kis jelentőségű regionális tengelypontjává válhat.

3.6

Továbbá az az érv, hogy az 1228/2003. számú rendeletet pontosan azért kellett bevezetni, hogy végre megfelelően beinduljon az elektromos energia nemzetközi kereskedelme (1), és hogy a szlovén kérés ezt megszegi, az időtartamot, a hatókört és a földrajzi területet is szem előtt tartva nem hordoz elegendő súlyt a kérés elutasításához.

3.7

Az az – önmagában helyes – állítás, miszerint a tiszta verseny – például – az európai alumínium- és acélgyártók között, illetve az elektromosenergia-termelők között az egységes piac alapvető eleme, itt nem állja meg a helyét.

3.8

Más szemszögből nézve vitatható, hogy egy biztonságos és megbízható elektromos rendszer biztosítása Szlovéniában, valamint az átmeneti időszakban környezetvédelmi befektetések lehetővé tétele elegendő alapot adnak-e az Európai Bizottság javaslatának elfogadásához.

3.9

Az EGSzB annál is inkább hajlik a javaslat elfogadására, mivel – a 1228/2003. számú rendeletről szóló, 2001. október 17-i véleményében (2) – az alábbiaknak adott hangot az akkor még tagjelölt országokat érintő következményekkel kapcsolatban: „…a tagjelölt országokban az elektromos árammal és a földgázzal foglalkozó ágazatokban … nem versenyképes infrastruktúrák és irányítási módszerek tapasztalhatók. Ennek közvetlen következményeként jelentősen csökkenhet ezekben a szektorokban a munkahelyek száma, ami azután elviselhetetlen társadalmi feszültségekhez vezethet a tagjelölt országokban, különösen azokban, ahol nincs meg ugyanaz a fajta társadalombiztosítási rendszer, amely a tagállamokban megtalálható. Az Európai Uniónak ezekkel az országokkal meg kell osztania az Európában jelenleg végbemenő liberalizálási folyamat során szerzett tapasztalatait, és anyagi támogatással segítenie kell nekik korszerűsíteni a vállalataikat. Az ilyen új piacok megnyitása nem elegendő; energiaszektoraikat is át kell szervezni, hogy a tagjelölt országok vállalatai is egyenlő feltételek mellett versenyezhessenek.”

4.1

A Bizottság által amellett felhozott érvek, hogy Szlovéniát illetően tolják ki július 1-jéig a 6. §. (1) bekezdésében, és az 1228/2003. sz. rendeletben foglalt irányadó rendelkezések alkalmazását a közös kezeléssel kapcsolatos problémák megoldására, nem támasztják alá kellőképpen a rendelkezés módosítását, tekintettel arra, hogy fontosabb érdekek forognak kockán, mint például a méltányos verseny.

4.2

Azonban ha figyelembe vesszük a rendelet keletkezésének és a csatlakozási dokumentumok aláírásának idejét, az EGSzB úgy érzi, hogy ezek az érvek megalapozottak. A kért rövid átmeneti időszak engedélyezése nem fog az Unió egészében helyrehozhatatlan károkat okozni – sőt, ellenkezőleg: a szlovéniai rendszerben a biztonság és a megbízhatóság éppúgy biztosított, mint a környezetvédelmi befektetések –, és az 1228/2003. számú rendeletről (3) írott, az akkor még tagjelölt országok versenyképességéről szóló véleményében az EGSzB az javasolta, hogy az EU ajánlja fel segítségét. Az EGSzB-nek meggyőződése, hogy teljesen világos, hogy Szlovénia nem tudott részt venni az 1228/2003. számú rendelet elfogadásáról szóló tárgyalásokon.

4.3

Az Európai Bizottság javaslatának – amelyet a fent említett nézetekkel összhangban kellene kiegészíteni és elfogadni – magyarázatától és jogi alapjától függetlenül az EGSzB azt ajánlja, hogy az 1228/03. számú rendelet alkalmazási határidejének 2007. július 1-ig történő meghosszabbítását indítványozó javaslatot fogadják el.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/41

—

Regionális fejlesztés, mint a globalizáció szabályozó eszköze, klaszterek létrehozása regionális szinten, amely hatékony eszköznek bizonyul a vállalkozások vonzására és letelepítésére.

—

A vállalkozások társadalmi felelőssége és megfelelő gyakorlati eszközök kidolgozása a változások kezeléséhez és a változásokra való felkészüléshez.

—

Tárgyalások és társadalmi párbeszéd a vállalatokon belül, hogy a szerkezetátalakítás témájának felvetése társadalmilag felelős módon menjen végbe, a vállalatok vezetése és a dolgozók pozitív hozzáállásával, a vállalatok, a dolgozók és közösségek számára megfelelő megoldások kidolgozásával, ezáltal a társadalmi és gazdasági szint közötti egyensúly megteremtésével.

—

Partnerség a vállalatvezetők, a társadalmi partnerek, a civil társadalom között (egyetemek, kutatási és innovációs központok, egyesületek, stb.), valamint a helyi hatóságokkal, ezáltal a termelékenység-növelés feltételeinek megteremtése.

—

A kiemelt régiók kategóriája létrehozásának felvetése azon régiók vonatkozásában, ahol ugyan magas a társadalmi és foglalkoztatási kohézió szintje, de a vállalatok delokalizációja és a foglalkoztatási szintek fenntartását biztosító alternatív gazdasági tevékenységek hiánya miatt hirtelen elveszítik készségeiket. Ezek a régiók gazdasági életük helyrehozatala érdekében pénzügyi támogatásban részesülnének.

1.1

A szakvélemény helyes értelmezési keretének meghatározásához: az „ipari változások” fogalma „a gazdasági környezet dinamikus változásaira a versenyképesség megőrzése és a fejlődési perspektívák iránti nyitottság célkitűzésével proaktív módon reagálni kívánó ipari szektor folyamatos, megszokott fejlődési folyamata” (2). A „szerkezetátalakítás” meghatározása: „az ipari változás sajátos formája, szokásos körülmények között (gyakran kierőszakolt) ad hoc különleges adaptációs eljárás a sajátos gazdasági körülményekhez, amelynek célja a versenyképesség felélesztése; a szakmai tevékenység folyamatosságának megszakadásával jár” (3). Az „előrelátás” fogalma a változás megfelelő kezelésének kulcsa, hiszen hozzásegít a problematikus szerkezetátalakítás elkerüléséhez. Az előrelátás pontosan a piaci verseny és a követelmények jövőbeni feltételeinek tanulmányozása és előrevetítése, amely lehetővé teszi az alkalmazkodás megfelelő időre történő ütemezését, ezáltal minimális szintre csökkentve a vállalat szociális és termelékenységi problémáit.

1.2

A globalizáció fogalmát úgy határozhatjuk meg, mint az országok közötti kereskedelmi kapcsolatokat megsokszorozó és megkönnyítő forgatókönyv kidolgozására való igényt, amely elősegíti az országok közötti kereskedelmi határok felszámolását, az importadók csökkentését (eltörlését) és a nemzetközi csoportosulások (pl. az EU vagy a Mercosur) erősítését. Ennek az eljárásnak a keretében minden egyes ország kormánya támogatja saját területén külföldi vállalatok letelepedését és rendelkezésre bocsátja a kereskedelmi tevékenység nemzetközivé tételének eszközeit. A globalizáció az egész világon érvényes közös alapszabályok megfogalmazását és betartását is igényként fogalmazza meg.

1.3

A gazdasági, társadalmi és területi kohéziós politika célkitűzése a tagállamok és régiók között fennálló gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a gazdasági növekedés felgyorsítása, a fenntartható fejlődés folyamatának elősegítése, segítségnyújtás a legkedvezőtlenebb helyzetben levő régiók számára a szaktudásra alapozott gazdaság kihívásaihoz való alkalmazkodás terén, hogy ezáltal mindannyian megvalósíthassák a Lisszaboni Stratégia célkitűzéseit.

Konkrét formában ez a politika az infrastruktúrákat, a környezetet a vállalkozásokat, az egy főre jutó jövedelmet, a foglalkoztatást, a szociális biztonságot, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet, az új információs technológiák igénybevételének lehetőségét, az oktatást és az élethosszig tartó tanulást, a jobb közigazgatást, és a gazdasági és társadalmi élet résztvevőinek erőteljesebb szerepét célozza meg.

1.4

A „cluster” szó jelentésének legjobb meghatározását Michael PORTER (a Harvard business school professzora) adja meg „The competitive advantage of nations” c. könyvében, amely szerint „egymással szoros kapcsolatban álló vállalatok és kapcsolódó intézmények (egyetemek, állami szervezetek, illetve kereskedelmi szövetsége) földrajzilag is közeli csoportja, amely meghatározott területen fejti ki tevékenységét, és amelynek tagjai a verseny és az együttműködés útján is kapcsolódnak egymáshoz” (4).

2.1

Az európai társadalom egésze elismeri, hogy az ipari változások elkerülhetetlenek, mivel a globalizáció hatásaiból és a világgazdaság tartós változásaiból fakadnak, jellemzői a következők: a piacok és viselkedési formák gyors és messzeható változásai, egyre összetettebb műszaki megoldások, illetve a fogyasztók magas részvételi aránya a javak, termékek és szolgáltatások tervezési és termelési folyamataiban.

2.2

A globalizáció a világméretű verseny mozgatóereje a munka és a termelékenység piacain. A multinacionális vállalatok befektetései azok felé az országok felé irányulnak, ahol a bérköltség alacsony, illetve amelyek közvetlenül kapcsolódnak a piacokhoz és technológiai szinten is megfelelőek.

2.3

A verseny intenzívvé válása, a lakosság elöregedése, a fogyasztók igényei és azok szintje jellemzi a jelenlegi és jövőbeni helyzetet, amely kiélezett feszültségek és jelentős problémák forrása lesz.

2.4

Az Európai Unió eltökélt harcot folytathat e feszültségekkel és problémákkal szemben. Ennek feltétele azonban, hogy intézkedéseket fogadjon el az európai ipar elsorvasztásának megelőzése érdekében, azaz az alábbi három folyamat egyidejű érvényesülésének elkerülésére:

Elmondható, hogy napjainkban e három jelenség még nem érvényesül egyidejűleg, de a foglalkoztatás és a kereskedelmi mérleg romlása már létező jelenség.

2.5

Amennyiben sor kerül az iparpolitika revíziójára, az EU sikeresen választ adhat e kihívásokra. Az iparpolitikát proaktívabbá, átfogóbbá, és folyamatosan áttekinthetővé kell tenni bármely döntés specifikus, halmozódó hatásait illetően, amely az európai ipar költségszerkezetéhez, illetve hatékonyságához kapcsolódik mind horizontális megközelítésben, mind olyan specifikus ipari ágazatok vonatkozásában, mint az acél- vagy textilipar. Ezen kívül figyelmet kell még fordítani a 25 tagországra történő bővítés hatásaira is.

3.1

Korunk ellentmondása azokban a korszakunkra jellemző egyenlőtlenségekben rejlik, amikor a tudomány és technika haladása következtében mindenkinek jólétben kellene élnie; a valóság azonban az, hogy a szabályozatlan versenyen nyugvó „új globális gazdaság” komoly kockázatokat hordoz magában az asszimetrikus helyzet súlyosbodása irányában.

Ebben a megvilágításban kerül előtérbe a regionális fejlesztés mint a globalizáció szabályozásának alapvető eszköze, aminek az a lényege, hogy tartózkodási helyüktől függetlenül hozza közelebb egymáshoz az embereket, lehetővé téve számukra a javakhoz, szolgáltatásokhoz és előnyös lehetőségekhez való közvetlen hozzájutást.

3.2

A fejlődés folyamatából minden egyes embernek a tartózkodási helyén kell részesülnie. Nem lehet nemtörődöm módon abból az elvből kiindulni, hogy bizonyos személyek mobilitásuk révén képesek maguk a fejlődés irányába elmozdulni és ez a főszabály, már csak azért sem, mert általában a legnincstelenebbek azok, akik a legkevésbé képesek elmozdulásra.

A régióknak meg kell határozniuk az ipari változásokkal és a szerkezetátalakítással kapcsolatos céljaikat, a megvalósítandó beruházásokat, az állami és magánszektor közötti együttműködési viszonyokat, különösen az oktatási és szakképzési infrastruktúrákban.

3.3

Az EGSzB megítélése szerint a regionális „klaszterek” létrehozása lenne a vállalatok odavonzásának és helyhez kötésének legmegfelelőbb eszköze. A klaszterek létrehozása a regionális versenyképesség fontos tényezője, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió mozgatórugója, az ipari változások és a szerkezetátalakítás negatív gazdasági, társadalmi és területi hatásainak megelőzési eszköze.

A teljesség igénye nélkül a következő tényezők mozdíthatják elő, hogy a klaszter a vállalatok helyhez kötését megkönnyítő rendszerré váljon, illetve elősegítse a területi adottságok megőrzését:

3.4

Miután a vállalatok a jelenlegi gazdasági konjunktúrában globális alapon versenyeznek egymással, a tevékenységükhöz kötődő klaszterek irányába mozdulnak, illetve költöznek máshová, ami révén versenyelőnyre tehetnek szert. Az előnyök generikus tényezőkből fakadnak, mint például: a munkaképes lakosság képzettségének és készségeinek színvonala, az irányítás minősége, a területi infrastruktúrák, a helyi vagy regionális innovációs és fejlesztési szint, valamint általában véve a terület életminősége (amely állami beavatkozást tehet szükségessé, például az elhagyott ipari területek megtisztításának szükségessége esetén). Regionális szinten a klaszterek jelentős tényezői lehetnek a gazdasági, társadalmi és területi kohézió növelésének, a vállalatok letelepedését is indokolhatják fejlesztés alatt álló régiókban, amennyiben az EU és a nemzeti kormányok programokat hajtanak végre és finanszíroznak, hogy támogassák a modern technológiát alkalmazó vállalatok letelepedését, ösztönözzék a fejlesztést, az innovációt és a szakképzést és támogassák a vállalatok, egyetemek, helyhatóságok, társadalmi partnerek és civil társadalom közötti partnerséget.

3.5

A kulturális és különféle tevékenységi központok szerepét betöltő nagyvárosok, ahol az állami és a magánszektor szereplői együtt keresik a változás és modernitás felé vezető utakat, meghatározó szerepet játszanak a klaszterek létesítésében és sikerességében, mivel „a nagyvárosi régiókat elsődlegesen érinti a közlekedést, építőipart és közműveket, az információs és kommunikációs technológiákat, az infrastruktúrák kezelését, stb. befolyásoló technológiai változás. Ez a technológiai változás szolgáltatja az ipari szerkezetátalakítás, a munkaerő delokalizációja, illetve a magas szintű szolgáltatások alapját is. A gazdasági specializációs jelenségeknek van egy térben jelentkező összetevőjük: a kutatási és innovációs központokkal, illetve egyetemekkel hálózatban működő klaszterek vagy vállalatcsoportok. Erősíteni kell tehát az egyetemek és a vállalatok közötti együttműködést” (6).

A nagyvárosokkal szembeni kihívás vonatkozik olyan társadalmi kohéziós problémákra is, mint a társadalmi kirekesztés és a szegénység, amelyek megoldásához harmonikus, kiegyensúlyozott és tartós fejlődésen keresztül vezet az út, a szomszédos városokkal való együttműködés segítségével. Ugyanakkor a megfelelő megoldások keresése koherens statisztikák hiányában nehézségekbe is ütközhet.

(1) & (2):

Ebben a két forgatókönyvben horizontális befektetési stratégiákkal találkozunk. Az elsőben a multinacionális vállalatok alapvető célja új piacok megszerzése, illetve szolgáltatási hálózatuk, például a banki szolgáltatások vagy a közlekedési, illetve energiahálózatok kiterjesztése. A másodikban a multinacionális vállalatok alapvető célja könnyen exportálható szolgáltatások, illetve termékek előállítási lehetőségeinek fejlesztése.

(3):

Ebben a forgatókönyvben vertikális delokalizációs stratégiákkal találkozunk, amely jelentősebb hatást gyakorol a foglalkoztatásra.

A nagy munkaerő-intenzitású tevékenységeket gyakorló vállalatok (például textil-, illetve gépjármű-elektronikai ipar) ezzel a forgatókönyvvel találkoznak.

4.4.1

Ipari szerkezetátalakítás vagy vállalati delokalizáció esetében fel kell mérni az infrastruktúrát, a berendezéseket és az emberi erőforrásokat és új vállalatok letelepedését kell ösztönözni. Bizonyos esetekben a régió elhagyásakor a talaj és altalaj megtisztítása elengedhetetlenül fontos az újrafelhasználás szempontjából.

Az állami finanszírozásban részesült befektetők területi felelősségét növelni és ellenőrizni kell.

Az összes érdekelt közötti együttműködési megállapodások szükségessége merül fel az ipari változások által érintett régiók újradinamizálása érdekében.

4.7.1

Az 1970-es évektől kezdődően a gazdasági fejlődést a szolgáltatási szektornak a feldolgozóipari szektorral szembeni fölénye jellemezte. Ugyanakkor a két szektor közötti kölcsönös függőség, illetve kölcsönhatások alapvető jelentőségűek a termelékenység és az innovációs tevékenység növekedéséhez, valamint a termékek és szolgáltatások minőségének javításához.

Az ipari szerkezetátalakítási és változási folyamatok esetében ez a kölcsönhatás lényegessé válik, mivel a szolgáltató vállalatok (a kutatás-fejlesztés területén például) delokalizáció esetén általában követik az ipari vállalatokat.

5.1

Az EGSzB „Az ipari változások Európában: mérleg és perspektívák – együttes megközelítés” (7) c. szakvéleményében megfogalmazta, hogy „Európának olyan új mintára van szüksége, amely »emberi jelleget ad az ipari változásoknak«, és a versenyképességen, fenntartható fejlődésen, valamint a társadalmi és területi kohézión alapul”. E perspektíva hátterét a Lisszaboni Stratégia keretében megfogalmazott célkitűzések alkotják. Ennek egyenes folytatásaként az EU speciális felhívást intézett a vállalatokhoz, amelyben felszólította őket, hogy teljesítsék társadalmi felelősségükből fakadó feladatukat, tekintettel a szakképzés követelményeire, és általában az élettel kapcsolatos jó gyakorlatra, a munkaszervezésre, az esélyegyenlőségre, a társadalmi kirekesztés felszámolására és a fenntartható fejlődésre.

5.2

Elismert tény, hogy a vállalatok társadalmi felelőssége etikus megközelítés alapján két fő szférában gyakorolható:

Általában igényként merül fel a vállalatokkal szemben, hogy saját szintjükön vonják be a társadalmi partnereket, helyhatóságokat, fogyasztókat és beszállítókat.

5.3

A vállalatok társadalmi felelősségének gyakorlása (a fenti aspektusok vonatkozásában) a gazdasági, társadalmi, területi kohézió megvalósításának megfelelő eszköze lehet azzal a feltétellel, hogy a változások és a szerkezetátalakítás kezelését proaktív, preventív módon közelítik meg, amely az összes résztvevő számára előnyökkel jár.

6.1

Az Európai Szociális Alap segíti és támogatja az ipari változások hatékony megvalósítását célzó „jó gyakorlatot”. A dublini székhelyű, az élet- és munkakörülmények javítását szolgáló európai alapítvány mellett működő Európai Változás Megfigyelő Állomás (EMCC) rendszeresen beszámol hasonló tapasztalatokról a vállalatok társadalmi és területi felelősségének érvényesítése terén. Egyébiránt az Európai Bizottság által az „Anticipating and managing change – a dynamic approach to the social aspects of corporate restructuring” témában indított első konzultációs szakasz szintén lehetőséget biztosított az adott területen bevezetett megfelelő gyakorlati tapasztalatok feltérképezésére.

Általánosságban az ilyen jó gyakorlat a következőt jelenti:

6.2

A tárgyalás és társadalmi párbeszéd alapvető fontosságú ahhoz, hogy a szerkezetátalakítás társadalmilag felelős módon menjen végbe. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy mind a vállalatok, mind a szakszervezetek pozitív hozzáállást tanúsítsanak a vállalatok, a munkavállalók, valamint a közösségek érdekeit is szolgáló szerkezetátalakítási formák bevezetésében. A Bizottság bizonyos útmutatást és követelményeket tartalmazó irányelvek (98/59/EK; 2001/23/EK; 94/45/EK és 2002/12/EK) segítségével adott eszmei lökést a jó gyakorlat kialakításához. Európai szinten említést érdemel az a 2002-es kezdeményezés, amely „társadalmilag intelligens szerkezetátalakítást” irányzott elő. Következménye a 2003. júniusában közzétett útmutatás elfogadása. Minden olyan alternatívát ki kell aknázni, amellyel elkerülhetők az elbocsátások.

6.3

Számos jó példa létezik az európai vállalatok által megvalósított, társadalmilag felelős, ipari változási és szerkezetátalakítási stratégia megvalósítása érdekében bevezetett gyakorlati módszerek tekintetében. Példaként említhető az Arcelor acélipari csoport, amely az Arbed, Aceralia és Usinor fúziójával jött létre – háttérben a lapos acél gyártásának túlméretezett kapacitása és a szinergiák javítása –, elhatározta, hogy fokozatosan bezárja a liège-i nagyolvasztókat, illetve csökkenti a brémai és eisenhüttenstadti termelést is. Az intézkedések által kiváltott munkahely-leépítések hatására az Arcelor vállalta, hogy egyetlen embert sem hagy megoldatlan foglalkoztatási helyzetben, kötelezettséget vállalt az adott ipari helyszínek helyreállítására és az összes érdekelt részvételével a helyi gazdasági struktúra újra ipari termelésbe állítására.

A megfelelő gyakorlati megoldások elutasítására szolgáló negatív példa a mezzogiorno-i (Olaszország) autógyártás szerkezetátalakítása, amelynek során a kísérő intézkedések előrelátása és megszervezése, illetve a következményként jelentkező társadalmi problémákra való megoldáskeresés nélkül helyezték át az alvállalkozói tevékenység egy részét idegen országba.

6.4

Az ipari változások a vállalkozások versenyképességének fenntartásához nélkülözhetetlenek. E változásokat támogatniuk kell azonban a hatóságoknak és a munkaerő oktatása és képzése terén is meg kell teremteni a megfelelő finanszírozási forrásokat. Ebben az összefüggésben támogatni kell az új technológiák alkalmazását. Ezen kívül a következőket kell még figyelembe venni: a vállalatok társadalmi felelősségének és a társadalmi érdekeknek az erősödését a több és jobb munkahely teremtésével, valamint a vállalatok által letelepedésre kiválasztott régiókban a tevékenység környezeti szempontból való fenntarthatóságát.

7.1

A fenntartható fejlődés célkitűzése központi fontosságú az EU számára. Az olyan jelentős, Európát átszelő projektek, mint az európai úthálózatok, illetve egyéb infrastruktúrák nem elegendőek a legkedvezőtlenebb helyzetben levő régiók fenntartható fejlődésének előmozdításához, illetve a fejlődés beindításához. Az országok és régiók között a termelés, termelékenység, munkahelyhez jutás területein fennálló egyenlőtlenségek a versenyképesség kulcsterületeinek hiányosságaiból adódnak. Nem megfelelően kezelik az emberi és anyagi tőkét, a környezeti problémákat, hiányzik az innovációs kapacitás és a regionális irányítás.

7.2

Az ipari változások által kínált előnyös lehetőségek – a gazdaság szövetére gyakorolt hatás, a társadalmi és tudományos kérdések, a civil társadalom és a helyhatóságok részvétele következtében, a társadalmi kohézió eszközeinek, a politikáknak, és a közösség strukturális politikáinak az együttes alkalmazásán keresztül – jelentősen hozzájárulhatnak a fenntartható és kiegyensúlyozott fejlődés folyamatához. A változások ugyanis bizonyos alkalmazkodást, kutatást, innovációt és új hozzáállást igényelnek – mind a partnerkapcsolatokban résztvevő üzletemberek, mind társadalmi partnereik és a civil társadalom részéről. A cél az, hogy segítsük a régiókat gazdasági és társadalmi szerkezetük megőrzésében és kiegyensúlyozott fejlesztésében.

8.1

Az Európai Bizottság a gazdasági, társadalmi és területi kohéziós politikában új rendszert javasol, amely három prioritás köré épül:

9.1

Az EGSzB pozitívan értékeli, hogy a gazdasági, társadalmi kohézióról szóló, február 18-án előterjesztett jelentés határozottan és objektíven foglalkozik az ipari és általában a gazdasági változások témájával.

9.2

Kifejezetten támogatja a harmadik kohéziós jelentés stratégiájának alapelveit, valamint a Lisszaboni Stratégia és a jövőbeni regionális politika közötti kapcsolat kiépítését az ismeret-alapú és a nemzeti és regionális programok viszonylatában, tekintettel a fejletlenebb régiók gazdasági fejlődésének fellendítésére. Ugyanakkor kevésnek tartja ezeket az intézkedéseket és a következő kritikai megjegyzéseket teszi ezzel kapcsolatosan:

10.1

Az EGSzB úgy véli, hogy az Európai Bizottság kohéziós politikai reformjavaslatai nem kielégítők és nem ragadták meg a változás kezelésére kínálkozó lehetőséget; az előbb említett változás nemcsak elkerülhetetlen, hanem mint a gazdasági dinamizmus kifejezője és a fenntartható fejlődés mozgatórugója, lényegi is. Mindez annak a következménye, hogy nem történt elegendő intézkedés a helyzet kínálta előnyök maximális kiaknázására, a Lisszaboni Stratégia révén megteremtett lehetőségek együttes hasznosítására a változáshoz, a versenyképességhez és a kohézióhoz való pozitív hozzáállással, a változás kezelésére való felkészülést kulcsfontosságú célként megfogalmazó Szociálpolitikai Menetrenddel, és különösen az alkalmazkodást középpontba helyező európai foglalkoztatási stratégiával.

10.2

Az EGSzB szükségesnek tekinti a gazdasági és társadalmi szempontok közötti egyensúly megteremtését, valamint az ipari változások kettős céllal történő kezelését: egyrészt a globális társadalmi célkitűzések (képzés, foglalkoztatás, kedvező lehetőségek kiaknázása és szociális védelem) realizálásának garantálása és előmozdítása, másrészt a vállalatok túlélésének biztosítása. Ez utóbbi specifikus támogatási politikákon keresztül valósul meg, amelyek túlélési, illetve versenyképességi feltételként garantálják a szerkezetátalakítást és a konszolidációt, a fő érdekelt felek – azaz az állam (különböző szintjein: központi, regionális és helyi) és a vállalatok – részvételével megvalósuló integrált és kiegészítő akciók keretében.

10.3

Az EGSzB a gazdasági, társadalmi, területi kohéziós politika sikeres megvalósításához elengedhetetlenül fontosnak tartja a kiterjedt és megfelelő szintű együttműködést az EU-ban jelenleg létező fejlesztési politikák alkalmazása terén, amelyek a következőket foglalják magukban: a dolgozók vállalati részvételét szabályozó, hatályban levő irányelvek; az ipari ágazatokban megvalósított társadalmi párbeszédek; a Bizottság keretében működő Ipari Változások Tanácsadó Bizottságával (IVTB) való rendszeres konzultáció; a Változás Európai Megfigyelőállomás (VEM); a strukturális alapok igénybevétele; a versenypolitika és a vállalatok társadalmi felelőssége alkalmazásának elősegítése. Az érdekelt felek elkötelezettsége és részvétele elengedhetetlenül fontos e célkitűzés eléréséhez.

10.4

Az EGSzB véleménye szerint a szerkezetátalakítási helyzetek kezelésére alapelveket kell megállapítani, amelyek a jó gyakorlat alapját és tartópillérét alkotják, és magukban foglalják azt a követelményt, hogy fejleszteni kell a vállalatok versenyképességét, valamint a gazdasági, társadalmi, területi kohézió konszolidációjával kapcsolatos egyéb követelményeket.

10.5

Az EGSzB szerint Európa versenyképességének folyamatos romlása az Egyesült Államokéhoz képest abból ered, hogy a tagállamokat nem terheli kötelezettség az EU alapvető stratégiáira és eszközeire vonatkozó megvalósítási határidők betartására: amilyen például a Lisszaboni Stratégia, a szerkezeti reformok, illetve a fenntartható fejlődés.

Amennyiben ez a tendencia folytatódik, a jelenleg második világhatalom pozíciójában levő EU a harmadik helyre szorulhat (vigyázat Japánnal, Kínával és Indiával!). El kell kerülni ennek bekövetkezését. Az EGSzB azt is megállapítja, hogy a Bizottságnak szigorúbbnak kell lennie és aktívabb szerepet kell játszania a fent említett stratégiák megvalósításának koordinálásában és figyelemmel kísérésében. Az egyik legfontosabb koordinálási intézkedés az ipari változások és delokalizációk nyomonkövetéséért felelős biztos kinevezése lenne. Ez lehetővé tenné az iparpolitika és a környezetvédelem közti együttműködés szorosabbá tételét.

a)

Át kell értékelni a kohézió fogalmának stratégiai megközelítését, figyelembe véve az EU előtt álló aktuális kihívásokat a kohézió fogalmának megújításával és erőteljesebbé tételével, ami nem korlátozódna a strukturális és kohéziós alapok pénzügyi szempontjaira, hanem három célt venne tekintetbe:

b)

Az egy főre jutó GDP abszolút kritériumát módosítani kellene a támogatások meghatározása szempontjából, mivel ez a kritérium viszonylagos egyenlőtlenségek forrása a strukturális politikák megvalósításában. Mint tudjuk, a viszonylagos gazdagságot nem lehet az egy főre jutó GDP-vel, egy száraz számmal kifejezni. Az emberi erőforrások képzettségi szintje, az infrastrukturális hiányosságok, az európai gazdaság központi magjától való távolság és a demográfiai szerkezet is olyan fontos tényező, amelyeket számításba kell venni a támogatásban részesítendő közösségi régiók meghatározásánál.

c)

Életre kell hívni a régiók új értékelési kritériumait, így rajzolható meg az európai kohézió új térképe.

d)

A területi kohézió témakörében újra kellene alkotni a Közösségben a terület kezelésének módját, hogy biztosítható legyen a többcentrumos, harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés. E térbeli megközelítésnek figyelembe kell vennie a régiók közötti kohéziót, annak fizikai és gazdasági dimenziójával, bevonva a helyi, nemzeti és európai hatóságokat egy olyan európai területfejlesztési modell megalkotásába, amely új gazdasági stratégiák megalkotásához vezet (befektetések, K+F, szociális (foglalkoztatási) stratégiák).

e)

Fel kell gyorsítani a gazdasági, társadalmi, területi kohézióval kapcsolatos strukturális politikák kidolgozását, általában a gazdasági változások,. konkrétabban az ipari változások előrevetítéséhez. Az EU pénzügyi forrásainak jelenlegi plafonösszege (a bruttó nemzeti jövedelem 1,24 %-a) – ami a 2003–2013-as időszakra vonatkozó pénzügyi előirányzatokban még csökkenhet is – kevés a szükségletek kielégítésére és a cselekvés korlátaként jelentkezik, megakadályozva a kohéziós célkitűzések gyorsabb elérését.

f)

Központi kérdésként kell kezelni az emberi erőforrásokat, eszközöket kell biztosítani a szakmai téren előnyöket hozó oktatás, valamint a szorosan vett szakmai képzés területére, ugyanakkor rugalmas megközelítést kellene alkalmazni a tagállamokat és a régiókat érintő különféle problémák kezelésében.

g)

Specifikus segítséget kell nyújtani azoknak a régióknak, ahol az ipari termelés szerkezete radikális szerkezetátalakítása zajlik. Fel kell mérni a versenyképesség elvesztésének veszélyével erősen sújtott ágazatokat és régiókat és specifikus támogatási javaslatokat kell előterjeszteni minden egyes ágazat sajátosságai alapján. Végül különös gonddal kell kezelni az ipari szerkezetátalakításnak az új tagállamokra gyakorolt hatásait.

h)

Az előző bekezdés összefüggésében meg kell állapítani a „legkiemeltebb régió elvét”, amely szerint specifikus pénzügyi támogatás alkalmazására nyílna lehetőség a fellendülés beindítása érdekében. Alapvető jelentőségű szerepet játszik ebben a társadalmi párbeszéd, akárcsak a civil párbeszéd, egyesítve a régióban jelenlevő minden szereplőt (vállalatok, egyetemek, kutatóközpontok, helyhatóságok, szövetségek, szakszervezetek stb.). Ily módon, új, gazdasági tevékenységi alternatívák létrehozásával visszaállítható lenne a gazdasági szerkezet életképessége.

i)

Támogatni kell a regionális klaszterek fejlesztését is, ösztönözve az információs és kommunikációs technológiai szektorok, valamint a komoly technológiai alappal rendelkező kreatív iparágak növekedését, így bővülnének a régiók lehetőségei és készségei, és nagyobb eséllyel vonzhatnák és késztethetnék letelepedésre a vállalatokat. Biztosítható lenne, hogy az ipari változások és a szerkezetátalakítás révén nagyobb legyen a régiók versenyképessége és a gazdasági, társadalmi, területi kohézió, valamint a foglalkoztatás.

Regionális tanulmányokat kell készíteni és a nemzeti, illetve regionális kormányzatokkal együttműködésben kell intézkedéseket tenni, hogy megtervezzék egy régió potenciális lehetőségeinek kiaknázását a klaszter kialakításában.

j)

A régiók ipari modernizációs politikáinak kidolgozásakor figyelembe kell venni az olyan ágazati programok múltban realizált pozitív tapasztalatait mint a Rechar, a Resider és a Retext, ezáltal a fejlődési lehetőségek teljessége kiaknázható lenne.

k)

Az Európai Bizottságnak tovább kell folytatnia az iparpolitika modernizálását és megújítását, hozzáigazítva a szabályokat az új nemzetközi környezethez. E tekintetben az EGSzB üdvözli az iparpolitika felülvizsgálatára tett javaslatot, amelyet 2004. április 20-án terjesztettek elő (8). Az elsődleges cél az iparpolitika és az egyéb közösségi politikák, elsősorban a környezetvédelmi politika közötti koordináció megteremtése.

l)

Európának szigorúan be kell tartania az ILO szabályait, és érvényt kell szereznie azoknak; az európai vállalatok versenyképességének hiánya miatt gazdasági válságba süllyedhet, ha nem tesznek semmit a piaci szabályokat nem azonos módon alkalmazó egyéb területeken folytatott „szociális és adózási dömping” ellen.

m)

Európának műszaki, technológiai, emberi szinten erősen felvértezve kell a beszállnia nemzetközi versenybe, ehhez viszont át kell dolgoznia a kutatáshoz, elsősorban az emberi tőkéhez kapcsolódó támogatási politikáját. Ismert tény, hogy az Egyesült Államokban tanuló 14 000 európai kutatóból csupán 3 000 szándékozik visszatérni Európába. Rendkívül súlyos helyzetről van szó, amely azonnali megfelelő intézkedések megtételét teszi szükségessé. A „Regions for knowledge” (KnowREG) kezdeményezés az első jó lépés ebbe az irányba. E kezdeményezés keretében 2004. május 27-én elhatározták, hogy 14 kísérleti projektet hoznak létre, amelyekkel helyi és regionális szinten a szaktudás gazdaságának fellendítését tűzik ki célul.

n)

Az EGSzB kiemeli annak szükségességét, hogy az Európai Tanács egyértelműen kösse össze a versenyképességgel és a szaktudással kapcsolatos célkitűzéseit a jövő regionális politikájával.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/49

1.1

A külföldön dolgozók és családtagjai jogainak védelméről szóló nemzetközi egyezményt az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1990. december 18-i 45/158. sz. határozatával fogadta el. Az egyezmény 2003. július 1-jén lépett hatályba, miután 20 tagállam ratifikálta. Azóta összesen 25 állam ratifikálta az egyezményt (1). Ennek következtében, teljes hatályú nemzetközi szerződés lett, amelyet az aláíró államoknak, mint feleknek be kell tartani.

1.2

Az egyezmény célja, hogy megfelelő törvényhozási eszközökkel és a jó nemzeti gyakorlat eszközeivel a világ minden pontján védje az emberi jogait és méltóságát azoknak a személyeknek, akik külföldre távoznak gazdasági vagy foglalkoztatási okokból. A kivándorlási politikáról szóló nemzetközi jogalkotás közös alapja a demokrácia előmozdítása és az emberi jogok védelme. Az Egyezmény garantálja is egyben a származási és a befogadó ország különböző szituációinak egyensúlyát.

1.3

Ez az egyezmény egyike annak a hét nemzetközi, az Egyesült Nemzetek által elfogadott szerződésnek, amelyek az emberi jogokra vonatkoznak. Elismeri, hogy egyes, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában meghatározott alapvető emberi jogokat garantálni kell valamennyi külföldön dolgozó személy és családja számára. Átfogó és egyetemes jelleggel kodifikálja ezen dolgozók és családjaik jogait az egyenlő elbánás elve alapján. Felsorolja azokat a jogokat, amelyeket meg kell adni a bevándorlók részére, akár törvényes, akár tiltott úton érkeztek, meghatározza védelmük minimális normáit polgári, gazdasági, politikai, szociális és munkajogi értelemben, és elismeri, hogy a bevándorló munkások részére biztosítani kell a nemzetközi jogszabályok által védett alapvető jogokat.

1.4

Az egyezmény továbbá kitér az ILO korábbi egyezményeire (2) és a jogi kereteket kiterjeszti világszerte minden bevándorlásra, elősegíti a bevándorlókkal való méltányos elbánást és igyekszik megakadályozni az illegális bevándorlók kizsákmányolását. Az egész bevándorlási folyamatra kiterjed: oktatás, kiválasztódás, indulás, átutazás, a befogadó országban való tartózkodás, visszatérés és újra berendezkedés a származási országban.

1.5

A kivándorlási hullámok kezeléséért az egyes államok felelősek. Az EGSzB, az Egyesült Nemzetek Szervezete Főtitkára egyetértésével, támogatja a jobb kétoldalú, regionális és nemzetközi kooperációt a származási és a befogadó országok között. Az egyezménynek nem célja elősegíteni vagy kezelni a bevándorlási folyamatokat, inkább az alapvető emberi jogok világszerte való elismerését és nemzetközi védelmének megerősítését igyekszik garantálni.

1.6

Az egyezmény a bevándorlók lehetséges adminisztratív szituációit többféleképpen értékeli: mindenki számára garantálja az alapvető emberi jogai védelmét, és további jogokat juttat a törvényes bevándorlók számára.

1.7

Az egyezmény révén a nemzetközi közösség és az Egyesült Nemzetek Szervezete azon óhaját fejezi ki, hogy javítani kívánja az államok közti együttműködést az illegális bevándorlók csempészetének és rejtett foglalkoztatásának megelőzésére és gyökeres kiirtására, és a bevándorlók alapvető emberi jogainak védelmének kiterjesztésére az egész világon (3).

2.1

Az egyezmény a bevándorló munkások számára egyenlő elbánást és ugyanazokat a jogi feltételeket kívánja garantálni, mint a helyi munkások számára. Ez az alábbiakat foglalja magában:

2.2

Az egyezmény rendelkezik a szülőfölddel való kapcsolattartás jogáról is. Ez az alábbiakat foglalja magában:

2.3

Az egyezmény arra az alapelvre helyezkedik, hogy valamennyi bevándorló számára biztosítani kell egy minimális szintű védelmet. A bevándorlók helyzetének mindkét lehetőségét figyelembe veszi (legális és illegális), további jogokat állapít meg a törvényes bevándorlók részére és elismer bizonyos alapvető jogokat az illegális bevándorlók számára.

2.4

Az egyezmény célja, hogy kezdeményezések jöjjenek létre az illegális bevándorlás visszaszorítására, és főleg azoknak a félrevezető információknak a megszüntetésére, amelyek az embereket illegális bevándorlásra csábítják; ezen kívül embercsempészek és illegális bevándorlókat dolgoztató munkáltatók elleni szankciók bevezetésére.

2.5

Felállítja a Bevándorló Munkások és Családtagjaik Jogvédő Bizottságát, mely tíz szakértőből áll, akiket a tagországoknak kell kinevezni, és akiknek a feladata az egyezmény végrehajtásának felügyelése.

3.1

A nemzetközi bevándorlás annak az óriási gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségnek a következménye, amely a gazdag északi és a fejlődő országok között áll fenn és ez az egyenlőtlenség csak egyre mélyül a globalizációval. Érdekes megfigyelni, hogy azon országok, melyek már ratifikálták a megállapodást, többségükben a bevándorlók származási országai. Sem az Európai Unió tagállamai, sem pedig az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Japán és a nyugati világ többi országa nem ratifikálta vagy nem írta alá (4) az egyezményt, holott ezek az országok fogadják be legnagyobb számban a bevándorlókat (5).

3.2

Az Európai Uniónak, mely számos területen törekszik nemzetközi normák kialakítására (a nemzetközi kereskedelemért a WTO-n belül, a környezetvédelemért a Kiotói megállapodáson keresztül, stb.), arra is ügyelnie kell, hogy a bevándorlók alapvető jogait is biztosítsák hasonló nemzetközi normák.

4.1

Az Európai Unió az a térség, ahol az emberi jogokat garantálják és védik, és ahol az Egyesült Nemzetek Szervezetének legtöbb nemzetközi jogi eszközét is érvényesítik. Az Európai Uniónak magának is megvannak a maga eszközei ezen a területen, mint pl. az Emberi Jogokról szóló Európai Egyezmény és az Alapvető Emberi Jogok Chartája.

4.2

Az Európai Unió ezen kívül kifejlesztett számos jogi eszközt a hátrányos megkülönböztetés visszaszorítására (6). Ennek ellenére számos szakértő, beleértve az Európai Faj- és Idegengyűlöleti Monitoring Központot (7), tett jelentést a bevándorlók hátrányos megkülönböztetéséről a munkahelyeken.

4.3

Az Európai Tanács Tampere-i ülése óta, az Európai Unió részt vesz a menedékjogról és bevándorlásról szóló közös jogszabály előkészítésében. Tampere józan politikai alapot fektetett le, amely lehetővé teszi az Unió számára, hogy harmonizálja bevándorlási és menedékjog nyújtásának jogszabályait, és javítsa a kooperációt a harmadik világ országaival a bevándorlási hullámok jobb kezelését illetően. Továbbá, Tamperében konszenzust értek el abban, hogy garantálni szükséges mindenki részére a tisztességes bánásmódot, és, hogy olyan politikát kell kifejleszteni, amely elősegíti az integrációt és megelőzi a diszkriminációt.

4.4

A Bizottság számos törvényjavaslatot dolgozott ki, amelyek azonban jelentős ellenállásba ütköztek a Tanács kebelén belül (8). A Tampere-i ülés után eltelt négy év óta csak sovány eredmények születtek: az elfogadott jogszabály csalódást keltett és messze jár Tampere célkitűzéseitől, a Bizottság javaslataitól, a Parlament véleményétől és az EGSzB állásfoglalásától. A Tanácson belül a megállapodások elfogadására jelenleg alkalmazott rendszer lehetővé teszi a javaslatok blokkolását. Ez, kombinálva egyes kormányok magatartásával, igen nehézzé teszi, hogy konszenzust lehessen elérni.

4.5

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság számos véleménnyel hívta fel a Tanács figyelmét arra, hogy nagyobb felelősséggel cselekedjen és a nagyobb együttműködésre alapozva sokkal konstruktívabban álljon a kérdéshez. Egyre növekvő mértékben szükségessé vált az Európai Unió számára, hogy megfelelő közös jogszabályai legyenek, melyekkel a bevándorlást jogszerűen és átlátható módon lehet kezelni.

4.6

Az EGSzB számos véleményt (9) fogalmazott meg, melyekben sürgeti az Európai Uniót olyan politika elfogadására, amely biztosítja, hogy a gazdasági bevándorlást a megfelelő jogi mederbe tereljék, elejét vegyék az illegális bevándorlásnak és megállítsák az embercsempészetet.

4.7

A fentiek fényénél, a bevándorlók belépésének, állandó lakáshoz és munkához jutásának feltételeit szabályozó Irányelv elfogadása a Bizottság javaslata (10), és az EGSzB véleménye (11) alapján, sürgősen napirendre tűzendő kérdés lett.

4.8

Az Európai Tanács Thesszaloniki ülése üdvözölte a Bizottság közleményét a bevándorlásról, integrációról és foglalkoztatásról (12), amelyben azt vetíti előre, hogy a munkaerő beáramlása az Európai Unióba jelentősen meg fog növekedni az elkövetkezendő években, és ezért megfelelő jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy a bevándorlást jogi keretek között szabályozzák. A Bizottság azt is megállapította, hogy az integrációs politikának a bevándorló népességre kell koncentrálnia és arra, hogy célzottan szüntesse meg a kizsákmányolás és a hátrányos megkülönböztetés minden formáját.

4.9

Egyes nemzeti bevándorlási jogszabályok nincsenek teljesen összhangban a hatályos nemzetközi emberjogi egyezményekkel, és egyes Európai Irányelveket (például a családegyesítésről szólót) egyes NGO-k (nem kormányszervek) és az Európai Parlament úgy tekintenek, mint amelyek ellentétesek az alapvető emberi jogokkal. Az EGSzB úgy ítéli meg, hogy a meglévő nemzetközi emberjogi egyezmények, valamint az EU Alapvető Emberi Jogok Chartája elegendő ahhoz, hogy reájuk alapuljon a teljes európai bevándorlási jogszabályrendszer.

5.1

Újabban, az Egyesült Államok egy sajátos egyoldalú megközelítést fejlesztett ki a nemzetközi ügyek irányítására. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének teljes rendszere súlyos problémáknak néz elébe e miatt a helyzet miatt. A jelenleg létező kizárólagos rendszer eredményeként veszélybe került, ha ezen belül multilaterálisan kívánjuk megoldani a nemzetközi konfliktusokat, kooperációra alapozva.

5.2

Az Európai Unió, bár nagy nehézségek árán, de felvázolta közös külpolitikáját, amelyen belül az Egyesült Nemzetek Szervezetének lényeges szerepet szán. A jövőbeni Alkotmányozó Szerződés ezt a külpolitikai mandátumot úgy fogja megszilárdítani, mint a Közösség egyik feladatát.

5.3

Az Európai Unió külkapcsolatai a multilateralizmuson és az Egyesült Nemzetek Szervezetével való aktív kompromisszumon alapulnak. Egy nemrégiben kiadott dokumentumban (13) az Európai Bizottság kijelentette, hogy: „Az a kihívás, amellyel az ENSZ-nek jelenleg szembe kell néznie, világos: a »globális uralkodás« gyenge marad, ha a multilaterális intézmények képtelenek hatékonyan keresztülvinni döntéseiket és normáikat – legyen szó akár a »nagypolitikai« szféráról, a nemzetközi békéről és biztonságról, vagy azoknak a kötelezettségvállalásoknak a gyakorlati bevezetéséről, amelyeket az ENSZ konferenciája elvállalt a társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi területen. Az EU-t különös felelősség terheli ebben a vonatkozásban. Egyrészt, a multilateralizmust külkapcsolatai állandó elvévé tette. Másrészt, ennek mintaként kell és kellene szolgálnia mások számára a nemzetközi kötelezettségeik bevezetésénél – sőt még azon túl is”.

5.4

A globalizáció új alkalmakat teremt és a globális kormányzás új problémáit veti felszínre (14). Jelenleg, a bevándorlás jelenti a legnagyobb problémákat mind a bevándorlók, mind a származási és a befogadó országok számára. A kihívás, mellyel szembe kell néznünk, az, hogy ezeket a problémákat alkalmakká kell átalakítanunk mindenki számára, a bevándorlók, a származási országok és a befogadó országok számára egyaránt. A multilateralizmus és a nemzetközi kooperáció azok az utak, amelyek a jó globális uralkodáshoz, a nemzetközi közösség által létesített és mindenki által elismert jogszabályi és intézményrendszerhez vezetnek el.

5.5

Amint azt Koffi Annan, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Főtitkára kijelentette az Európai Parlamentben 2004. január 29-én, a nemzetközi kooperáció a legjobb megközelítés a jövő években egyre nagyobb mértékű nemzetközi bevándorlás kezelésére. „Csak kooperáció útján – legyen az bilaterális, regionális, vagy globális – tudunk partnerkapcsolatokat felépíteni a fogadó és küldő országok között úgy, hogy az mindenki érdekét szolgálja; tudunk felkutatni innovációkat, hogy a bevándorlás a fejlődés motorja lehessen; tudunk hatékonyan küzdeni az áru- és embercsempészek ellen; és közös normákban megállapodni a bevándorlókkal szembeni bánásmódról és a bevándorlás kezeléséről”.

5.6

Európa a szabadság, demokrácia és minden nép emberi jogai tiszteletben tartásának hazája. Annak érdekében, hogy ezeket az értékeket a jövőben erősítsük, az EU valamennyi Tagállamának ratifikálni kell azokat a nemzetközi egyezményeket, melyek ezeket az alapvető emberi jogokat védik, és jogelveiket bele kell építeni mind a Közösségi, mind a nemzeti jogszabályokba.

5.7

Az Európai Alkotmánytervezet 7. §-a támogatja, hogy az Európai Unió lépjen be az Emberi és Alapvető Szabadságjogok Védelmére létrejött Európai Egyezménybe. Az EGSzB is támogatja ezt. Az EGSzB azt is támogatja, hogy az Alkotmány szövegébe vegyék be az Unió Alapvető Emberi Jogok Chartáját, amely így közös alapot teremt minden nép jogai számára az Unión belül.

5.8

Ezeknek az értékeknek az Unió nemzetközi kapcsolatai elválaszthatatlan részévé kell válniuk. Európának elő kell mozdítania egy közös jogi testület létrehozását, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete által elfogadott nemzetközi egyezmények segítségével védjék mindenki alapvető jogait világszerte, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzetből származik, és hol van az állandó lakóhelye.

6.1

Azokkal a véleményekkel összhangban, amelyeket az Európai bevándorlási politikával kapcsolatosan, az Európai Parlament véleményét támogatva fogalmazott meg, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság bíztatja az Európai Unió tagállamait a Bevándorlók és Családtagjaik Jogvédelméről szóló Nemzetközi Egyezmény ratifikálására, melyet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése fogadott el 1990. december 18-i 45/158. sz. határozatával, és amely 2003. július 1-jén lépett hatályba.

6.2

Az EGSzB felszólítja a Bizottság Elnökét és a Tanács jelenlegi Elnökségét, hogy tegyék meg a szükséges politikai kezdeményezéseket, mellyel biztosítani lehet, hogy a tagállamok ratifikálják ezt az egyezményt az elkövetkezendő 24 hónap során, valamint az EU is, mihelyt az alkotmányszerződés lehetővé teszi számára nemzetközi egyezmények aláírását. A ratifikálás megköny-nyítésére, a Bizottságnak egy tanulmányt kell készítenie, melyben elemzi az egyezménnyel kapcsolatos nemzeti és közösségi jogszabályokat. Ezen kívül a szociális partnerek és a civil társadalom egyéb szervezetei is csatlakozzanak az EGSzB-hez és a Bizottsághoz a ratifikálás előmozdítása érdekében.

7.12.2004   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 302/53

1.1

A Bizottság 2003. novemberében egy konferenciát tartott Salzburgban, a közösségi vidékfejlesztési politika jövőjéről, az Európai Unió kibővítése távlatainak fényében. Ez a konferencia lehetővé tette a Corkban megfogalmazott, „élő vidéki környezet” (1) képéről, hogy:

Ezért az EGSzB javasolja, hogy a 2007.-2013. terjedő időszakra a vidékfejlesztési politika adaptálására adott reflexiók e konferenciának a következtetéseire támaszkodjanak.

1.2

Annak megállapítása mellett, hogy az Európai Unió kibővítésével igen változatos vidéki területek csatlakoztak, és az új tagállamokban a szociális kérdések és a munkanélküliség mindennél előbbrevaló problémát jelentenek, az EGSzB úgy ítéli meg, hogy a regionális politika és a PAC második alappillére közti összhangot és tagozódást fontos körvonalazni.

1.3

Az Európai Bizottság két dokumentumban mutatta be a pénzügyi kilátásokat a következő programozási időszakra (2), továbbá nyilvánosságra hozta a Kohéziós Alapról szóló 3. jelentését (3). Ezekből a dokumentumokból kiderül, hogy a regionális politika teljes mértékben integrálja a Lisszaboni Stratégiát, amely pártfogolja a tudásalapú és versenyképes gazdaságot, míg a jövő vidékfejlesztési politikája egy olyan fejezetben található, melynek a címe „A fenntartható gazdálkodás és a természeti források védelme”, és amely hivatkozik a fenntartható fejlődési stratégiára. Ez a fejezet tartalmazza egyebek mellett a PAC első alappillérét, és a közösségi környezetvédelmi programokat is.

1.4

A 2001. június 15.–16-i GÖTEBORGI Európai Csúcsértekezlet (4) határozatai lehetővé tették a fenntartható fejlődés európai stratégiájának elfogadását, amelynek keretén belül meghatározták, hogy a Közös Mezőgazdasági Politika „…egyebek mellett járuljon hozzá a fenntartható fejlődéshez, segítse elő az egészséges és kiváló minőségű termékek termelését, az ökológiailag járható termelési módszereket...;” (5).

1.5

A „Mezőgazdasági és Halászati” Tanács 2003. júniusi luxemburgi határozatai szerint meg kell erősíteni a PAC második alappillérét, hogy „…elősegítsék a környezetvédelmet, javítsák az állatok tartását, és segítsék a mezőgazdasági termelőket abban, hogy alkalmazkodjanak a 2005-ben hatályba lépő európai termelési szabványokhoz” (6). Ezért, ennek a saját kezdeményezésű véleménynek elemeznie kell, és el kell mélyítenie a Salzburgban meghatározott 3 tengelyre adott reflexiót, mégpedig: versenyképes mezőgazdaság, a környezet védelme és hozzájárulás a vidék gazdasági és szociális kohéziójához.

1.6

A vidékfejlesztés szereplői azt is kihangsúlyozták a salzburgi zárónyilatkozatban, hogy a közösségi vidékfejlesztési politika jelentős egyszerűsítése egyszerre szükséges és sürgető. Ennek az egyszerűsítésnek ugyanakkor több felelősséget kell biztosítania a programokban résztvevő partnerek számára a stratégiák közös meghatározásához és végrehajtásához.

1.7

Az EGSzB javasolja ezért, hogy ennek a saját kezdeményezésű véleménynek a keretén belül vizsgálják meg a jövő regionális politikája és a jövő vidékfejlesztési politikája közötti összhangot a „szürke foltok” csökkentése, a vidékfejlesztés három jövőbeni tengelyéről szóló javaslat elmélyítése és az adminisztráció elemeinek egyszerűsítésére koncentrálás érdekében.

2.1

Az Egységes Európai Okmány elfogadása 1986-ban meggyorsította a tagállamok gazdaságainak integrációs folyamatát. Mindazonáltal, az Európai Unió területén található régiók eltérő fejlettségi szintje és versengése lefektették egy igazi kohéziós politika alapjait, amelynek az egységes piac feszültségei ellen kellett hatnia Dél-Európa országaiban és a hátrányos helyzetű régiókban. A továbbiakban, az Európai Unióról szóló Maastricht-i szerződés, amely 1993-ban lépett hatályba, intézményesítette a gazdasági és szociális kohézió politikáját.

2.2

Párhuzamosan, az Unió kereskedelmi kapcsolatainak fejlődése és a belső piac fokozatos megnyitása fokozták az európai régiók egymással való versengését, jóllehet ehhez nem rendelkeztek mindnyájan ugyanazokkal az ütőkártyákkal. A 90-es évek folyamán, a strukturális politikának tehát az alábbi kihívásokra kellett választ adnia:

2.3

A meglevő strukturális politika elemeinek továbbvitelével, az 1999-ben elhatározott reform (A 2000-es tennivalók) az alábbi célokat tűzte ki:

2.4

Az Európai Uniós tagállamok vidékfejlesztési minisztereinek nyilatkozata (Potsdam, 1999. május 10–11. (7)) és az Európai Tanács göteborgi határozatai (2001. június) az európai fenntartható fejlesztési stratégia meghatározásáról, aláhúzza a területi kohézió szükségességét, az Európai Unió területeinek kiegyensúlyozott és tartós fejlődése érdekében. Ennek a fejlődésnek a végső kicsengéseként, a Konvent javasolta az Európai Alkotmánytervezet 3. cikkelyében, hogy a területi kohéziót vegyék fel az Unió célkitűzései közé (8).

2.5

Ezen túlmenően, az 1260/99. sz. rendelet (9) a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezésekről elismeri, hogy a vidéki zónák endogén potenciáljának fejlesztése elsőbbséget élvező célja marad a fejlődésben lemaradt régiók strukturális felzárkóztatásának és fejlődésének.

2.6

A strukturális politika vezérelvei, azaz a növekedési támogatás és a fenntartható fejlődés alakulása láttán, az EGSzB emlékezteti az Európai Bizottságot és a Tanácsot arra, hogy a területi kohézió keretein belül, a vidékfejlesztésnek a regionális politika egyik elsőbbségi célkitűzésének kell maradnia. Így, ebben a politikában kell teljes értékű választ kapniuk a vidéki munkahelyteremtés, folyamatos képzés és az információs technológia új vívmányaihoz való hozzáférés problémaköreinek.

3.1

A mezőgazdaságban, mintegy ötven év óta, lényeges változások mennek végbe. Az idők során ezek alakították a közösségi mezőgazdasági politika szerkezeti fejlődését. 1962.–1972-ig, a közösségi beavatkozás a piacgazdasági intézkedések koordinálására korlátozódott, mert ezek voltak akkor születőben. 1972.–1985-ig, két további nagy akciókategória lépett színre: egyrészről a vízszintes akciók, amelyek valamennyi tagállamra vonatkoztak, (szakmai képzés, előnyugdíj …), másrészről a regionális akciók, melyek célja a természeti adottságból fakadó szerkezeti hátrányok csökkentése és a mezőgazdaság általános felvirágoztatása volt.

3.2

1985.-1999-ig, az egyensúlykeresés az európai mezőgazdaság versenyképességének elodázhatatlan javítása és a termelési potenciálnak a piaci szükségletekhez igazítása, a környezetvédelem és a hátrányos helyzetű régiók fejlesztése között, hozza magával azt, hogy a mezőgazdasági szerkezetátalakítási politika lesz az új regionális politikai stratégia mezőgazdasági fejezete. Így, a szerkezetátalakítási politika hozzálátott, hogy a vízszintes akciókon felül, akciókat szervezett a vidéki térség megtartására, a környezet védelmére, a vidéki infrastruktúra, turisztika és mezőgazdasági tevékenység fejlesztésére.

3.3

A Cork-i konferencia alapján, a „2000-es tevékenységek” két jogi eszköz segítségével tették lehetővé az integrált vidékfejlesztési politika bevezetését (FEOGAGarancia és FEOGA-Új irány). Ezek a vidékfejlesztési politika (a PAC második alappillére) és a piacpolitika (a PAC első alappillére) jobb koherenciája irányába tendálnak, miközben elősegítik különösen a vidéki gazdaság diverzifikálódását.

3.4

Ezenfelül, bevezették a közvetlen segélyek modulálásának opcionális mechanizmusát. Ezzel lehetővé válik a mezőgazdasági-környezetvédelmi intézkedések, az előnyugdíj, az erdősítés, vagy a hátrányos helyzetű zónáknak szánt segélyek pénzügyi kerete megnövekedjen úgy, hogy a mezőgazdasági termékek közös piaci szervezetei által elhatározott intézményes, az árak csökkentését célzó kompenzációs támogatásokból vesznek el.

3.5

Az 1257/99.sz. rendelet (10) a FEOGA vidékfejlesztési támogatásáról, az alábbi megfontolásokon alapul:

3.6

A 22 intézkedésből álló sorozat, melyet a tagállamok felvehetnek vidékfejlesztési programjukba, az alábbiak szerint oszlik meg a 2000.-2006. évekre szóló programban (11): 39,2 % a mezőgazdaság versenyképességének és alkalmazkodóképességének javítására, 35 % a hátrányos természeti adottságokkal rendelkező zónákra és a mezőgazdasági-környezetvédelmi intézkedésekre és 25,8 % a vidéki területek alkalmazkodására és fejlesztésére.

3.7

A PAC-reform, amelyet 2003. júniusában fogadtak el, megerősítette a vidékfejlesztési politika egyik küldetését, nevezetesen a mezőgazdaságnak a társadalmi követelményekhez való alkalmazkodása támogatását. Az intézkedések terjedelme kibővült a termékek minőségének fejlesztésével, a termelési normák javításával (környezetvédelem, állattartás), a Natura 2000 bevezetésével és a fiatalokat mezőgazdasági pályára irányító határozottabb intézkedésekkel.

3.8

Ezen felül, a modulációs mechanizmus kötelezővé vált európai szinten. Nagyságrendje, az egész évre vonatkoztatva, megfelel mintegy 1,2 milliárd euró összegű átutalásnak a piacpolitikától a vidékfejlesztési politika javára.

3.9

Ezt a fejlődést tartva szem előtt, az EGSzB aláhúzza, hogy a PAC második alappillérének elsődleges célul kell kitűznie a mezőgazdaság felzárkóztatását, hogy strukturális fejlődése megfeleljen a polgárok elvárásainak.

3.10

Az Európai Bizottság közleményében a 2007.–2013.-ra szóló pénzügyi kilátások egy szerény, de stabil költségvetést tükröznek, melyben az Európai Unió saját erőforrásai a GDP 1,24 %-os szintjén maradnak. Az EGSzB támogatja az Európai Bizottság javaslatát és kiemeli, hogy a közösségi források csökkentése rossz előjel lenne éppen akkor, amikor ténylegesen létrejön az Európai Unió bővítése.

3.11.

Ez a megállapítás természetesen vonatkozik a vidékfejlesztési politikára is. A valóság az, hogy ennek a politikának az egyetlen „pótlólagos” forrása a moduláció alkalmazása. Ami viszont kizárólag a PAC első és második alappillérei közötti pénzügyi átcsoportosításból származik. Ezért az EGSzB szüntelenül kéri a Tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy gondoskodjanak ennek a politikának a részére a megfelelő pénzeszközök allokálásáról, hacsak nem akarják a lényegétől megfosztani.

3.12

Végül, a jövő vidékfejlesztési politikáját már egy új Bizottság fogja végrehajtani, amely már 25 biztosból fog állni. Ha a PAC két alappillérével két külön biztos gazdálkodik, ezzel ténylegesen azt lehet kockáztatni, hogy a két politika között megszűnik az összhang. Az EGSzB kötelességének érzi, hogy határozottan szembeszegüljön minden olyan akarattal, hogy külön vezérigazgatóságokat nevezzenek ki, és külön biztosok felügyeljék a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési kérdéseket.

4.1

Az EGSzB korábbi véleményeiben (12) már emlékeztetett arra, hogy a mezőgazdasági piacok természetüknél fogva instabilak és ki vannak téve az árak tág határok közötti változásainak. Ezért a kínálat és a piac szabályozási mechanizmusai a conditio sine qua non ahhoz, hogy a mezőgazdasági üzemek ki tudják elégíteni a fenntartható mezőgazdasági termelés követelményeit. Az EGSzB aláhúzza, hogy a mezőgazdasági termékek piacszabályozási politikájának támogatása egyben hozzá is járul a vidékfejlesztési politika sikeréhez.

4.2

Egyébként, a termelési folyamat és a mezőgazdaság nyilvános támogatása közti kapcsolatot megszüntették a PAC (Közösségi Mezőgazdasági Politika) legutóbbi, 2003. június 26-án végrehajtott legutóbbi reformja alkalmával. Az idáig eljutott fejlődés megerősíti annak szükségességét, hogy új távlatokat adjanak a mezőgazdasági tevékenység gazdasági fejlődésének, hogy jobban vehessenek számításba olyan új követelményeket, mint pl. a biodiverzitás, a specifikus tájvédelem, vagy a szektorban történő munkahelyteremtés. Az EGSzB fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági termelő tevékenység elsősorban ahhoz járul hozzá, hogy élő tájak legyenek, mert lehetővé teszi a közvetlen kapcsolat létrehozását az emberi tevékenység és földje között.

4.2.1.

A termelési rendszerek és a mezőgazdasági termékek értékesítési eszközeinek területi beágyazása, különösen a Védett Származási Elnevezések (AOP) és a Termőhely Földrajzi Meghatározások (IGP) kifejlesztése révén, valamint a közvetlen értékesítés, csak néhány a vidékfejlesztést szolgáló mezőgazdasági többfunkciós létezésmód szempontjai közül.

4.3

A mezőgazdaság az Unió 25 tagállamában több mint 13 millió közvetlen és a mezőgazdaság elé és mögé kapcsolódó több mint 5 millió közvetett munkahelyet képvisel. Ezek a munkahelyek természetüknél fogva erősen „röghöz kötődnek”. És azáltal, hogy a közösségen belüli árucserében a feldolgozott élelmiszeripari termékek egyre nagyobb szerephez jutnak, megerősíti a kapcsolatot a mezőgazdasági és az élelmiszeripari szektor között. Ha nem kap elsőbbséget a vidéki mezőgazdasági tevékenység fennmaradása és megoszlása, gátolni fogja, hogy a vidéki zónákat a regionális gazdaságba integrálják.

4.4

A mezőgazdasági tevékenység az európai földterület 45 %-ára, azaz 190 millió ha-ra terjed majd ki (a 27-ek EU-jában). 2001-ben, a Mezőgazdaságilag Művelhető Terület (SAU) több mint 10 %-át vonták bele mezőgazdasági környezetvédelmi szerződéses intézkedésekbe. Az „élőhely- és madárvédelmi területté” minősített zónák 15 %-a mezőgazdasági terület. És a 15-ök EU-ja mezőgazdasági területeinek 38 %-át nyilvánították „nitrátérzékeny” területnek. Ezek az intézkedések kielégítik a helyi környezetvédelmi és/vagy vidékfejlesztési célkitűzéseket. Magától értetődik, hogy a mezőgazdasági tevékenység mindig is elsőrendű fontosságú helyet fog elfoglalni a területgazdálkodásban.

4.5

Az EGSzB fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy a többfunkciós mezőgazdasági termelő tevékenység az élő tájak megőrzésének több szempontját juttatja érvényre. Az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak erre fel kell hívniuk a figyelmet a vidékfejlesztési politika minden új irányzatának előszavában, illetve indokolásában.

4.6

A Salzburg-i konferenciának a vidéki gazdaság diverzifikálásáról hozott határozataira támaszkodva, az EGSzB kiemeli, hogy el kell kerülni azt a hibát, hogy a vidéket „kivárosiasítsák”, azaz ugyanazokat az intézkedéseket alkalmazzák a városok fejlesztésére, mint a vidékfejlesztésre. Ezért az EGSzB jelenleg egy saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a városkörnyéki mezőgazdaságról (13). Ezért van az, hogy a „vidéki gazdaság diverzifikálásának” a vidékfejlesztési politikában a gazdálkodással szoros kapcsolatban álló néhány téma köré kellene csoportosulnia, mégpedig: a mezőgazdasági népesség életkörülményeit javító szolgáltatások, a mezőgazdasági turizmus fejlesztése és az egy mezőgazdasági főtevékenységre alapozott többirányú tevékenység támogatása.

5.1

A 3. kohéziós jelentés következtetései kimutatják, hogy a fenntartható termelés, a termelékenység és a munkahelyteremtés vonatkozásában a régiók közti állandó aránytalanságok okai a versenyképesség legfőbb tényezőinek strukturális bajaiban keresendő. Az EGSzB aláhúzza, hogy a vidékfejlesztési politikának ezekből az elvekből is merítenie kell, amikor kialakítja a vidéki területekre vonatkozó strukturális fejlesztési intézkedéseit.

5.2

Az Európai Unió kibővítése fokozza a vidéki területek gazdasági fejlesztésének problémáit az új tagállamokban erősen meglevő „rejtett munkanélküliség” révén. Ez csak még jobban bonyolítja a regionális és a vidékfejlesztési politika egymástól való megkülönböztetését. Az EGSzB azt javasolja, hogy a regionális és a vidékfejlesztési politika közös témáit pontosítsák egy, a strukturális alapokról szóló új rendelkezés keretében és az egyik, vagy másik politika által finanszírozott intézkedések számát úgy korlátozzák, hogy előmozdítsák ezek jobb áttekinthetőségét.

5.3

Ha a mezőgazdaság nem képes a saját eszközeiből biztosítani a vidék fejlesztését, kiderül, hogy ez a tevékenységi szektor feltétlenül szükséges marad bármilyen vidékfejlesztési politika sikeréhez. A kapcsolat a közvetlen és közvetett munkahelyek területével, a védett területek kiterjedése, magukkal hozzák azt, hogy a mezőgazdaság felzárkóztatása és hozzáigazítása a polgárok elvárásaihoz, változatlanul prioritást élvez. Ezen felül, a PAC első és második alappillérei részt vesznek a vidékfejlesztési célok megvalósításában, a mezőgazdasági tevékenység fenntartása, vagy megerősítése révén.

5.4

Az Európai Unió kibővítése a PAC jövője számára ugyancsak fontos kihívást jelent. Az EGSzB aláhúzza, hogy az elkövetkező időszakban a tapasztalatcserének és a módszerek átadásának szintén különleges helyet kell elfoglalnia a PAC második alappillérének alkalmazási feltételei között.

5.5

Az EGSzB ugyancsak aláhúzza, hogy a kis népsűrűségű régiók, mint a szigetek, az északi sarki területek, és a hegyi övezetek, állandó hátrányos természeti adottságaik miatt az egységes piac sikerének útjában állnak. Mind a regionális politikának, mind a vidékfejlesztési politikának számításba kell vennie ezt a szempontot végrehajtási módszereik kialakításánál, például úgy, hogy egy magasabb közös finanszírozási hányadot állapítanak meg, amellyel ezeket a feszültségeket figyelembe veszik. Egyébként, az EGSzB-nél jelenleg kidolgozás alatt van egy saját kezdeményezésű vélemény (14), amely egyebek között azokkal a módszerekkel foglalkozik, amelyek révén a hátrányos természeti adottságokkal sújtott zónákat jobban lehet integrálni a regionális gazdaságba.

5.6

Végül, az EGSzB aláhúzza, hogy a vidékfejlesztési politika és a regionális politika a közigazgatás akcióinak nem az egyetlen, az Európai Unió harmonikus területi fejlesztését szolgáló eszköze. Az EGSzB felhívja a figyelmet arra, a közigazgatási szervek megfelelő területi beágyazódása a lakosságba ugyancsak a területi kohézió céljait szolgálja.

6.1

A PAC 2003. júniusában elindított reformja azt tűzte zászlajára, hogy a PAC második, a vidékfejlesztésnek szentelt alappillérét erősebben össze kell kötni az első alappillér adaptálásával. Ezzel egy új intézkedéscsomaggal bővítették a PAC első alappillérét, és az intézkedések számát megnövelték 22-ről 26-ra.

6.1.1

Két új intézkedést vezettek be az élelmiszerek minőségének javítása érdekében (önkéntes részvétel az elismert minőségi jelek nemzeti programjában, promóciós és tájékoztatási akciók ezekről a termékekről a fogyasztók körében). Két további új intézkedés a termelési technikáknak az európai környezetvédelmi, állattartási, növény- és állategészségügyi szabványokhoz történő alkalmazására vonatkozik.

6.1.2

Több meglévő intézkedést módosítottak (az állattartási kérdések számításba vétele a mezőgazdasági környezetvédelmi intézkedések keretében, a fiatal mezőgazdasági termelők letelepedése részére a közpénzekből nyújtott támogatás növelése, az „Élőhely- és madárvédelem” Irányelv végrehajtása és az erdészeti beruházások finanszírozása a környezetvédelmi és szociális kritériumok alapján művelt erdők esetében).

6.2

Az új tagállamok esetében elfogadtak egy ideiglenes vidékfejlesztési programot a 2004.-2006. időszakra. Ez négy új felzárkóztatási intézkedésen felül finanszírozni fogja: a mezőgazdasági termelői csoportosulások részére nyújtott segélyeket, a másodállású gazdaságok, a műszaki segítségnyújtás támogatását és a PAC első alappillér keretében nyújtott közvetlen segélyek kiegészítését.

7.1

Az egységes piac megvalósulása és a belső piac fokozatos megnyitása a természetes komparatív előnyöket élvező, illetve a minimális környezetvédelmi normákat betartó mezőgazdasági üzemek előtt, ahhoz a feszültséghez vezetett, hogy az európai mezőgazdasági termelési modell versenyképességét továbbra is javítani kell.