A mikrofinanszírozás fejlesztését ösztönző programok az EU-ban

 

ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMRÓL:

Az Európai Parlament és a Tanács 283/2010/EU határozata a foglalkoztatási és társadalmi célú európai Progress mikrofinanszírozási eszköz létrehozásáról

Az 1296/2013/EU rendelet az Európai Unió foglalkoztatás és társadalmi innováció programjáról (EaSi) és a 283/2010/EU határozat módosításáról

MI A HATÁROZAT ÉS A RENDELET CÉLJA?

FŐBB PONTOK

A határozat értelmében az eszköz – amelynek költségvetése négy év alatt (2010-2013) elérte a 100 millió eurót – célja az volt, hogy a mikrofinanszírozást könnyebben hozzáférhetővé tegye az alábbi célcsoportok számára:

A 2014–2020 közötti időszakban az 1296/2013/EU rendelet értelmében ez a kezdeményezés az EU EaSI programjának a Progress mikrofinanszírozási eszközből átvett mikrofinanszírozási és szociális vállalkozási ágába került beépítésre. Az Európai Unió költségvetésére vonatkozó pénzügyi szabályokról szóló (EU, EURATOM) 2018/1046 rendelet aktualizálta a program teljes időszaka alatt a három területre* átlagosan alkalmazandó indikatív százalékos arányt. Ennek eredményeként a teljes költségvetés legalább 18%-át mikrofinanszírozásra és szociális vállalkozásra kell felhasználni.

Az EaSI nem csupán megkönnyíti a célcsoportba tartozó személyek és vállalkozások számára a mikrohitelezéshez való hozzáférést, hanem célja továbbá:

Feltéve, hogy mikrofinanszírozást nyújtanak a magánszemélyek és a mikrovállalkozások számára, vagy finanszírozást a szociális vállalkozások számára, a mikrofinanszírozás és a szociális vállalkozás terület az uniós országokban, Izlandon, Albániában, Montenegróban, Észak-Macedóniában, Szerbiában és Törökországban letelepedett állami és magánszervezetek számára elérhető. Az uniós támogatás elsősorban az EU költségvetési rendeletében ((EU) 2018/1046 rendelet) meghatározott pénzügyi eszközökön keresztül történik, amely többek között módosítja az 1296/2013/EU rendeletet, valamint aktualizálja és egyszerűsíti az EU általános költségvetésére vonatkozó szabályokat.

MIKORTÓL HATÁLYOS A HATÁROZAT ÉS A RENDELET?

HÁTTÉR

További információk a következő oldalon állnak rendelkezésre:

KULCSFOGALMAK

Mikrofinanszírozás: elsősorban kisvállalkozások és tszociális vállalkozók számára kibocsátott, 25 000 eurót nem meghaladó összegű hitelek.
Szociális vállalkozás: a szociális gazdaság szereplője, amelynek fő célja az, hogy társadalmi hatást érjen el, nem pedig nyereséget termeljen a tulajdonosok vagy a részvényesek számára.
Mikrovállalkozás: 10 főnél kevesebb személyt foglalkoztató vállalkozás, amelynek éves forgalma (egy adott időszakból származó pénz mennyisége) és/vagy mérlegfőösszege (valamely vállalkozás eszközeiről és követeléseiről szóló kimutatás) pedig nem haladja meg a 2 millió eurót.
Területek: az EaSI program 3 tengelyből áll. A következők támogatására kerül sor:

FŐ DOKUMENTUMOK

Az Európai Parlament és a Tanács 283/2010/EU határozata (2010. március 25.) a foglalkoztatási és társadalmi befogadási célú európai Progress mikrofinanszírozási eszköz létrehozásáról (HL L 87., 7.4.2010., 1–5. o.)

Az 283/2010/EU határozat későbbi módosításait belefoglalták az alapszövegbe. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat kizárólag tájékoztató jellegű.

Az Európai Parlament és a Tanács 1296/2013/EU rendelete (2013. december 11.) az Európai Unió foglalkoztatás és társadalmi innováció programjáról („EaSI”) és a foglalkoztatási és társadalmi befogadási célú európai Progress mikrofinanszírozási eszköz létrehozásáról szóló 283/2010/EU európai parlamenti és tanácsi határozat módosításáról (HL L 347., 2013.12.20., 238–252. o.)

Lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot.

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Az Európai Parlament és a Tanács (EU, Euratom) 2018/1046 rendelete (2018. július 18.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU és a 283/2014/EU rendelet és az 541/2014/EU határozat módosításáról, valamint a 966/2012/EU, Euratom rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 193., 2018.7.30., 1–222. o.)

Lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot.

utolsó frissítés 21.02.2020