2015 decemberében a párizsi klímakonferencián (COP21) 196 ország fogadta el a Párizsi Megállapodást. A Párizsi Megállapodás az első egyetemes, jogilag kötelező erejű, globális éghajlat-változási megállapodás. Globális keretet határoz meg, amelynek célja a veszélyes éghajlatváltozás elkerülése azzal a törekvéssel, hogy a globális felmelegedés mértéke jóval 2° C alatt maradjon, illetve 1,5 °C-ra korlátozódjon. További célja, hogy erősítse az országoknak az éghajlatváltozás által kiváltott hatások kezeléséhez szükséges kapacitását és hogy támogassa őket erőfeszítéseikben.
A megállapodás -én lépett hatályba.
A megállapodás számos elemre kiterjed, köztük a következőkre:
Az éghajlatváltozás mérséklése:
a hosszú távú célkitűzés, amelynek értelmében az iparosodás előtti szinthez viszonyított globális átlaghőmérséklet-emelkedést jóval 2 °C alatt kell tartani;
a célkitűzés, amelynek értelmében a hőmérséklet-emelkedést 1,5 °C-ra kell korlátozni, mivel ez jelentősen csökkentené az éghajlatváltozással járó kockázatokat és hatásokat;
a Párizsi Megállapodásban foglalt célkitűzések megvalósulásához hozzájárulva mindegyik fél átfogó nemzeti klímaakciótervet („nemzetileg meghatározott hozzájárulás”) nyújt be.
Az országok által a kötelezettségvállalások teljesítése felé tett előrehaladás átláthatósága és globális helyzetfelmérése.
Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás:
a társadalmaknak az éghajlatváltozás által kiváltott hatások kezeléséhez szükséges kapacitásainak erősítése;
további, magasabb fokú nemzetközi segítségnyújtás a fejlődő országok számára az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén.
A fejlett országok a továbbiakban is támogatják az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel összefüggő fellépéseket, így csökkentve a kibocsátást és növelve az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rezilienciát a fejlődő országokban. Más országok ösztönzése arra, hogy önként nyújtsanak ilyen segítséget (vagy folytassák az ilyen segítség nyújtását).
Az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásai miatt bekövetkező veszteségek és károk elkerülése, minimalizálása és kezelése fontosságának felismerése; az együttműködés szükségessége, valamint az ismeretek, a fellépés és a segítségnyújtás bővítése különböző területeken (például a riasztási rendszerek, a veszélyhelyzeti felkészültség és a kockázatok elleni biztosítás terén).
Annak felismerése, hogy az éghajlatváltozás kezelésében milyen szerepet játszanak azok a szereplők, amelyek nem részes felei a megállapodásnak, ideértve a városokat és más szubnacionális hatóságokat, civil társadalmi szervezeteket, a magánszektort és egyebeket.