Visszafogadási megállapodások uniós és bizonyos harmadik országok között

ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMOKRÓL:

A következő visszafogadásról szóló uniós jogszabályok:

MI E MEGÁLLAPODÁSOK ÉS HATÁROZATOK CÉLJA?

FŐBB PONTOK

A viszonosság elve

Saját állampolgárok

Valamennyi uniós visszafogadási megállapodás részletesen meghatározza az azon állampolgárok azonosítására, okmányaik pótlására és visszafogadására vonatkozó eljárásokat, akik illegálisan tartózkodnak a többi fél területén. Több megállapodás – különböző feltételekkel ugyan, de – az alábbiakra is vonatkozik:

Harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek

Az uniós visszafogadási megállapodások továbbá tartalmazzák a kötelezettségvállalásokat és az eljárásokat azon harmadik országbeli állampolgárok visszafogadására vonatkozóan, akik illegálisan léptek be az egyik fél területére úgy, hogy a másik fél területén áthaladtak. Például egy félnek vissza kell fogadnia egy személyt, aki nem állampolgára, amennyiben az a személy:

Ez a kötelezettség nem érvényes, amennyiben az érintett személy:

Eljárások

MIKORTÓL HATÁLYOSAK A MEGÁLLAPODÁSOK ÉS A HATÁROZATOK?

Jogi aktusHatálybalépés dátumaHatálybalépés időpontja
Megállapodás Törökországgal
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Azerbajdzsánnal
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Örményországgal
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás a Zöld-foki Köztársasággal
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Grúziával
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Pakisztánnal
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Ukrajnával
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Moldovával
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Észak-Macedóniával
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Montenegróval
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Szerbiával
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Bosznia és Hercegovinával
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Oroszországgal
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Albániával
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Srí Lankával
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Makaóval
Határozat a megállapodás megkötéséről
Megállapodás Hongkonggal
Határozat a megállapodás megkötéséről

HÁTTÉR

FŐ DOKUMENTUMOK

Albánia

Megállapodás az Európai Közösség és az Albán Köztársaság között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról – Nyilatkozatok (HL L 124., , 22–40. o.)

A Tanács 2005/809/EK határozata () az Európai Közösség és az Albán Köztársaság közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 304., , 14–15. o.)

Örményország

Megállapodás az Európai Unió és az Örmény Köztársaság között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról (HL L 289., , 13–29. o.)

A Tanács 2013/629/EU határozata () az Európai Unió és az Örmény Köztársaság közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 289., , 12. o.)

Azerbajdzsán

Megállapodás az Európai Unió és az Azerbajdzsán Köztársaság között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról (HL L 128., , 17–42. o.)

A Tanács 2014/239/EU határozata () az Európai Unió és az Azerbajdzsán Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 128., , 15–16. o.)

Bosznia-Hercegovina

Megállapodás az Európai Közösség és Bosznia és Hercegovina között a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező személyek visszafogadásáról – Együttes nyilatkozatok (HL L 334., , 66–83. o.)

A Tanács 2007/820/EK határozata () az Európai Közösség és Bosznia és Hercegovina közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 334., , 65. o.)

Zöld-foki Köztársaság

Megállapodás az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról (HL L 282., , 15–34. o.)

A Tanács 2013/522/EU határozata () az Európai Unió és az Azerbajdzsán Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 282., , 13–14. o.)

Grúzia

Megállapodás az Európai Unió és Grúzia között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról (HL L 52., , 47–65. o.)

A Tanács 2011/118/EU határozata () az Európai Unió és Grúzia közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 52., , 45–46. o.)

Hongkong

Megállapodás az Európai Közösség és a Hongkong Különleges Közigazgatási Terület kormánya között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról (HL L 17., , 25–39. o.)

A Tanács 2004/80/EK határozata () az Európai Közösség és Hongkong Különleges Közigazgatási Terület kormánya közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 17., , 23–24. o.)

Makaó

Megállapodás az Európai Közösség és Makaó Különleges Közigazgatási Terület között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról (HL L 143., , 99–115. o.)

A Tanács 2004/424/EK határozata () az Európai Közösség és a Makaó Különleges Közigazgatási Terület közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 143., , 97–98. o.)

Moldova

Megállapodás az Európai Közösség és a Moldovai Köztársaság között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról – Nyilatkozatok (HL L 334., , 149–167. o.)

A Tanács 2007/826/EK határozata () az Európai Közösség és a Moldovai Köztársaság közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 334., , 148. o.)

Montenegró

Megállapodás Az Európai Közösség és a Montenegrói Köztársaság között a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező személyek visszafogadásáról – Együttes nyilatkozatok (HL L 334., , 26–44. o.)

A Tanács 2007/818/EK határozata () az Európai Közösség és a Montenegrói Köztársaság közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 334., , 25. o.)

Észak-Macedónia

Megállapodás az Európai Közösség és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság között a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező személyek visszafogadásáról – Együttes nyilatkozatok (HL L 334., , 7–24. o.)

A Tanács 2007/817/EK határozata () az Európai Közösség és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 334., , 1–2. o.)

Pakisztán

Megállapodás az Európai Közösség és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról (HL L 287., , 52–67. o.)

A Tanács 2010/649/EU határozata () az Európai Közösség és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 287., , 50–51. o.)

Oroszországi föderáció

Megállapodás az Orosz Föderáció és az Európai Közösség között a visszafogadásról – Együttes nyilatkozatok (HL L 129., , 40–60. o.)

A Tanács 2007/341/EK határozata () az Európai Közösségek és az Orosz Föderáció közötti, visszafogadásról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 129., , 38–39. o.)

Szerbia

Megállapodás az Európai Közösség és a Szerb Köztársaság között a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező személyek visszafogadásáról (HL L 334., , 46–64. o.)

A Tanács 2007/819/EK határozata () az Európai Közösség és a Szerb Köztársaság közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 334., , 45. o.)

Srí Lanka

Megállapodás az Európai Közösség és Srí Lanka Demokratikus Szocialista Köztársaság között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról – Nyilatkozatok (HL L 124., , 43–60. o.)

A Tanács 2005/372/EK határozata () az Európai Közösség és a Srí Lanka Demokratikus Szocialista Köztársaság közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 124., , 41–42. o.)

Törökország

Megállapodás az Európai Unió és a Török Köztársaság között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról (HL L 134., , 3–27. o.)

A Tanács 2014/252/EU határozata () az Európai Unió és az Azerbajdzsán Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 134., , 1–2. o.)

Ukrajna

Megállapodás az Európai Közösség és Ukrajna között a személyek visszafogadásáról – Mellékletek – Nyilatkozat – Együttes nyilatkozatok (HL L 332., , 48–65. o.)

A Tanács 2007/839/EK határozata () az Európai Közösség és Ukrajna közötti, a személyek visszafogadásáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 332., , 46–47. o.)

utolsó frissítés