Az Európai Unió Bíróságának eljárási szabályzata

ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMOKRÓL:

Az Európai Unió Bíróságának eljárási szabályzata

a Bíróság eljárási szabályzatának 2013. évi módosítása

a Bíróság eljárási szabályzatának 2024. évi módosításai [2024/2094]

MI AZ ELJÁRÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA?

FŐBB PONTOK

A Bíróság az egyike annak a két bírósági ágnak, amely az Európai Unió Bíróságát, az Európai Unió és az Európai Atomenergia-közösség igazságszolgáltatási intézményrendszerét alkotja. A másik bírósági ág a Törvényszék. Ezeknek a szerveknek a feladata biztosítani a jogok tiszteletben tartását a szerződések értelmezésében és alkalmazásában, többek között azáltal, hogy ellenőrzik az EU jogi aktusainak törvényességét.

Az Elsőfokú Bíróság szervezete

A Bíróság szervezete a következő módon épül fel:

Az eljárás jellemzői

A Bíróság előtti eljárás alapvetően a következő szakaszokból áll.

Előzetes döntéshozatal iránti kérelem

A nemzeti bíróságok előzetes döntéshozatali kérelmet adhatnak be a Bírósághoz, hogy kérdést tegyenek fel az uniós jog érvényességére vagy értelmezésére vonatkozóan. Az előzetes döntéshozatali kérelem keretében többek között az alábbiak tehetnek észrevételeket:

A szabályzat 2024-es módosításának célja, hogy enyhítse a Bíróság leterheltségét. Figyelembe veszik, hogy -jétől az előzetes döntéshozatalra irányuló hatáskört a Törvényszékre ruházták át a következő hat területen:

A felülvizsgált szabályok magukban foglalják az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek kezdeti feldolgozásának szabályait. Ezeket továbbra is a Bírósághoz nyújtják be, hogy az eldönthesse, hogy a kérelmet át kell-e adni a Törvényszéknek. Az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Központi Bank értesítést kap az előzetes döntéshozatal iránti valamennyi kérelemről, így fel tudják mérni, hogy az ügy releváns-e a számukra, illetve hogy kívánják-e gyakorolni a beadványok vagy írásbeli észrevételek benyújtására való jogukat.

A Bíróság módosította továbbá a felek részére elérhetővé tett gyakorlati útmutatóját, amely a meghatalmazottakat és az ügyvédeket tájékoztatja többek között a személyes adatok védelmével (pl. az anonimizálással vagy a kihagyással), illetve a fellebbezések kezelésével kapcsolatos változásokról.

MIKORTÓL ALKALMAZANDÓ AZ ELJÁRÁSI SZABÁLYZAT?

HÁTTÉR

További információk:

FŐ DOKUMENTUMOK

A Bíróság eljárási szabályzata (HL L 265., , 1–42. o.).

A Bíróság eljárási szabályzatának módosítása (HL L 173., , 65. o.).

A Bíróság eljárási szabályzatának módosításai [2024/2094] (HL L 2024., )

utolsó frissítés: