A légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyek és tanúsítványok – formai követelmények és igazgatási eljárások

 

ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMRÓL:

(EU) 2015/340 rendelet a légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekre és tanúsítványokra vonatkozó formai követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a meghatározásáról

MI A RENDELET CÉLJA?

E rendelet a légiforgalmi irányítók engedélyeire és egészségügyi alkalmassági minősítésére vonatkozik.

Célja a magas és egységes biztonsági szint biztosítása és fenntartása, közös képzési előírások meghatározásával, többek között a megfelelés és az útmutató anyagok elfogadható eszközeinek támogatásával, valamint az engedélyek uniós szintű elismerésével. Továbbá egyértelmű keretet hoz létre a légiforgalmi irányítók részére képzést nyújtó szervezetek számára, és előírja tanúsításaik elismerését, valamint a pilóták és légiforgalmi irányítók egészségügyi alkalmassági minősítésében részt vevő repülőorvos-szakértők és repülőorvosi központok számára szükséges szinergiákat.

A rendszeres frissítés biztosítja a légiforgalmi irányítók képesítési rendszerének folyamatos összehangolását a repüléssel kapcsolatos elismert bevált gyakorlatokkal, valamint figyelembe veszi az új technológiai fejleményeket és az operatív változásokat.

A rendelet mellékletei az alábbiakra vonatkozóan határoznak meg részletes szabályokat és eljárásokat:

FŐBB PONTOK

Alkalmazás

A rendeletnek való megfelelőség

Az EU-ban szolgáltatásokat nyújtó, de az EU-n kívül elhelyezkedő szolgáltatók által alkalmazott légiforgalmi irányítókat, oktatókat és értékelőket tanúsítvánnyal rendelkezőknek kell tekinteni, feltéve, hogy:

A nem uniós légiforgalmi irányítók feladatai és funkciói nem terjedhetnek túl a nem uniós ország által kiállított engedélyben biztosított jogosultságokon.

A nem uniós oktatók és értékelők jogosultságait a nem uniós ország által kiadott bizonyítványon fel kell tüntetni, és azokat az Unió területén kívül elhelyezkedő képzési szervezeteknek nyújtott oktatásra és értékelésre kell korlátozni.

Illetékes hatóságok

Minden tagállam legalább egy illetékes hatóságot jelöl ki vagy hoz létre, amelyet felruháznak a tanúsítással és felügyelettel kapcsolatos feladatkörökkel. E hatóságok kötelesek az alábbiaknak megfelelni:

Hatályon kívül helyezés

Ez a rendelet hatályon kívül helyezi az 805/2011/EU bizottsági rendeletet.

MIKORTÓL ALKALMAZANDÓ A RENDELET?

A rendelet 2015. június 30. óta hatályos.

HÁTTÉR

FŐ DOKUMENTUM

A Bizottság (EU) 2015/340 rendelete (2015. február 20.) a légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyekre és tanúsítványokra vonatkozó formai követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében történő meghatározásáról, a 923/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról és a 805/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről EGT-vonatkozású szöveg (HL L 63., 2015.3.6., 1–122. o.)

Az (EU) 2015/340 rendelet későbbi módosításait belefoglalták az eredeti szövegbe. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat kizárólag tájékoztató jellegű.

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1139 rendelete (2018. július 4.) a polgári légi közlekedés területén alkalmazandó közös szabályokról és az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének létrehozásáról és a 2111/2005/EK, az 1008/2008/EK, a 996/2010/EU, a 376/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 2014/30/EU és a 2014/53/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint az 552/2004/EK és a 216/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 3922/91/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 212., 2018.8.22., 1–122. o.)

Lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot.

A Bizottság 923/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. szeptember 26.) a közös repülési szabályok és a léginavigációs szolgáltatásokra és eljárásokra vonatkozó működési rendelkezések meghatározásáról, valamint az 1035/2011/EU végrehajtási rendelet és az 1265/2007/EK, az 1794/2006/EK, a 730/2006/EK, az 1033/2006/EK és a 255/2010/EU rendelet módosításáról (HL L 281.,2012.10.13., 1–66. o.)

Lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot.

utolsó frissítés 04.06.2024