Megállapodás az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság kormánya között a földrajzi árujelzők oltalmáról

 

ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMOKRÓL:

Megállapodás az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság kormánya között a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos együttműködésről, valamint azok oltalmáról

(EU) 2020/1832 határozat az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság kormánya közötti, a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos együttműködésről, valamint azok oltalmáról szóló megállapodás megkötéséről

(EU) 2020/1111 határozat az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság kormánya közötti, a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos együttműködésről, valamint azok oltalmáról szóló megállapodásnak az Unió nevében történő aláírásáról

MI A MEGÁLLAPODÁS ÉS A HATÁROZATOK CÉLJA?

FŐBB PONTOK

Földrajzi jelzések

Hatály

Bevett földrajzi árujelzők

Oltalom

A megállapodás mellékleteiben felsorolt földrajzi árujelzők a következőkkel szemben élveznek oltalmat:

Jogok

Oltalom alatt álló elnevezés bármely olyan jogszerű terméken használható, amely megfelel az adott földrajzi árujelző műszaki leírásának és az érintett fél jogszabályainak.

Védjegyek

Mindkét fél vállalja, hogy elutasítják, illetve törlik az olyan védjegy bejegyzését, amely sérti a földrajzi árujelzők oltalmára vonatkozó szabályokat, feltéve, hogy a védjegy bejegyzésére irányuló kérelmet a földrajzi árujelző bejegyzésére irányuló kérelem után nyújtották be.

Végrehajtás

A megállapodás végrehajtását és működését a két fél képviselőiből álló vegyes bizottság követi nyomon.

Együttműködés

A felek megállapodnak abban, hogy együttműködnek a megállapodásban vállalt kötelezettségvállalások végrehajtásának támogatásában.

A HATÁLYBALÉPÉS NAPJA

2021. március 1-jén lépett hatályba.

HÁTTÉR

További információk:

FŐ DOKUMENTUMOK

Megállapodás az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos együttműködésről, valamint azok oltalmáról (HL L 408I., 2020.12.4., 3–43. o.)

A megállapodás későbbi módosításait belefoglalták az alapszövegbe. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat kizárólag tájékoztató jellegű.

A Tanács (EU) 2020/1832 határozata (2020. november 23.) az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság kormánya közötti, a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos együttműködésről, valamint azok oltalmáról szóló megállapodás megkötéséről (HL L 408I., 2020.12.4., 1–2. o.)

A Tanács (EU) 2020/1111 határozata (2020. július 20.) az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság kormánya közötti, a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos együttműködésről, valamint azok oltalmáról szóló megállapodásnak az Unió nevében történő aláírásáról (HL L 244., 2020.7.29., 8. o.)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Értesítés az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság kormánya közötti, a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos együttműködésről, valamint azok oltalmáról szóló megállapodás hatálybalépéséről (HL L 45., 2021.2.9., 1. o.)

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/787 rendelete (2019. április 17.) a szeszes italok meghatározásáról, leírásáról, megjelenítéséről, jelöléséről, a szeszes italok elnevezésének használatáról az egyéb élelmiszerek megjelenítése és jelölése során, a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmáról, a mezőgazdasági eredetű etil-alkohol és desztillátumok használatáról az alkoholtartalmú italokban, valamint a 110/2008/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 130., 2019.5.17., 1–54. o.)

Lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot.

Az Európai Parlament és a Tanács 1308/2013/EU rendelete (2013. december 17.) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 671–854. o.)

Lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot.

Az Európai Parlament és a Tanács 1151/2012/EU rendelete (2012. november 21.) a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről (HL L 343., 2012.12.14., 1–29. o.)

Lásd az egységes szerkezetbe foglalt változatot.

utolsó frissítés 05.05.2021