2014/89/EU irányelv a tengeri területrendezés keretének létrehozásáról
Az irányelv az uniós országoknak a tengeri területrendezésre vonatkozó közös megközelítését határozza meg. Ennek segítségével lehetővé válik valamennyi uniós ország számára, hogy megtervezze saját tengeri tevékenységeit, ennek tervezési folyamata pedig – függetlenül attól, hogy nemzeti, regionális vagy helyi szinten történik – összeegyeztethetőbbé válik uniós szinten a közös időkeret és a közös minimumkövetelmények bevezetésének köszönhetően. Az új keret célja a következők fenntartható módon történő előmozdítása:
A tengeri területeket felhasználásuk és fejlődésük tekintetében számos egymással versengő igény célozza például a következők vonatkozásában: turizmus, halászat és akvakultúra, nyersanyag-kitermelés, tengeri közlekedési útvonalak, tengeri védett területek stb. Ezen túlmenően a sérülékeny ökoszisztémákhoz, valamint az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés hatásaihoz hasonló közös kihívásokkal is szembe kell nézniük.
A tengeri területrendezés célja, hogy lehetővé tegye a hatóságok számára a tengeri területeken folytatott emberi tevékenységek ökológiai, gazdasági és társadalmi célkitűzések elérése érdekében történő megszervezését.
Az irányelv előírja az uniós országok számára, hogy legkésőbb dolgozzák ki tengeri területrendezési terveiket. E tervek feltérképezik a tengervizeken folytatott jelenlegi emberi tevékenységeket, és azonosítják a leghatékonyabb jövőbeni területrendezési fejlesztéseket.
A feltérképezés során továbbá figyelembe kell venni a szárazföld-tenger kölcsönhatásokat, valamint a környezeti, gazdasági, társadalmi és biztonsági szempontokat. Az uniós országok kötelesek biztosítani az elérhető legjobb társadalmi és környezeti adatok felhasználását.
A folyamatba be kell vonni a nyilvánosságot és az érdekelteket (mint például az energia- és közlekedési szolgáltatókat, környezetvédelmi csoportokat stb.).
Azonos tengervizekkel határos uniós országok együttműködnek egymással annak érdekében, hogy a tengeri területrendezési tervek az érintett tengeri régió egészében koherensek és összehangoltak legyenek. Amennyiben az uniós országok tengervizei valamely EU-n kívüli országgal határosak, ezen országoknak is együttműködésre kell törekedniük.
Az irányelv óta hatályos, az uniós országok nemzeti jogába pedig -ig kellett átültetni.
Az EU Európa 2020 stratégiájának keretében arra törekszik, hogy 2020-ig intelligens, fenntartható és inkluzív gazdasággá váljon. Ezen irányelv kulcsfontosságú szerepet tölt be az Európa kék gazdaságának fejlődésére irányuló uniós törekvésekben.
További információkért lásd:
Az Európai Parlament és a Tanács 2014/89/EU irányelve () a tengeri területrendezés keretének létrehozásáról (HL L 257., , 135–145. o.)
utolsó frissítés